S Z A K D O L G O Z A T

A jogos védelem és a végszükség a bírói gyakorlatban

Készítette: Horváth Attila Konzulens: Dr. Gula József

jogász hallgató egyetemi docens

Miskolc, 2013

Miskolci EgyetemMiskolci EgyetemMiskolci EgyetemMiskolci Egyetem Állam és Jogtudományi KarÁllam és Jogtudományi KarÁllam és Jogtudományi KarÁllam és Jogtudományi Kar Büntetőjogi és Kriminológiai TBüntetőjogi és Kriminológiai TBüntetőjogi és Kriminológiai TBüntetőjogi és Kriminológiai Tanszékanszékanszékanszék

2

T H E S I S

The legitimate defence and the necessity in the judicial practice

Written by : Attila Horváth Consultant: Dr. József Gula University student professor

Miskolc, 2013

The Faculty of Law at the University The Faculty of Law at the University The Faculty of Law at the University The Faculty of Law at the University of Miskolc Department of Penal of Miskolc Department of Penal of Miskolc Department of Penal of Miskolc Department of Penal Law and CriminologyLaw and CriminologyLaw and CriminologyLaw and Criminology

3

TARTALOMJEGYZÉK

Bevezetés ...................................................................................................................5

1.1. A jogos védelem rendszerbeli helye a dolgozat keletkezésekor hatályos Büntető

Törvénykönyvben ......................................................................................................9

1.2. A Jogtalan támadás .............................................................................................10

1.2.1 A támadás közvetlensége, közvetlenül fenyegető jellege.................................18

1.2.2. A jogtalan támadás irányultsága ......................................................................19

1.3. A védelmi cselekmény........................................................................................25

1.3.1. A jogos védekezés ...........................................................................................26

1.3.2. A szükségesség ................................................................................................29

1.3.3. Az arányosság..................................................................................................32

1.3.4. A kitérési kötelezettség....................................................................................39

1.3.5. A túllépés .........................................................................................................42

1.4. A vélt jogos védelem ..........................................................................................46

1.5. A megelőző jogos védelem.................................................................................48

1.6. A jogos védelemmel kapcsolatos ügyek alakulása 2002.01.01-től 2012.12.31-ig

terjedő időszakban a Fehérgyarmati Városi Ügyészségen ........................................54

1.7. A kovariancia teória hatása a jogos védelemmel kapcsolatban kialakult társadalmi

felfogásra ...................................................................................................................69

1.8. A jogos védelem 2013. július 01-től hatályos szabályai és az állampolgári

generálklauzulák bemutatása .....................................................................................70

2. A végszükségről általában .....................................................................................81

2.1. A végszükség rendszerbeli helye a dolgozat keletkezésekor hatályos Büntető

Törvénykönyvben ......................................................................................................83

2.2. A “Mignonette Ügy”...........................................................................................84

2.3. A Veszélyhelyzet ................................................................................................86

2.3.1. A közvetlen veszély .........................................................................................86

2.3.2. A másként el nem háríthatóság........................................................................89

2.3.3. A veszély előidézésében való vétlenség kérdése.............................................91

2.4. Az elhárító cselekmény.......................................................................................92

2.4.1. Az arányosság kérdése.....................................................................................92

2.4.2. A veszély vállalása...........................................................................................95

3. A jogos védelem és a végszükség elhatárolása......................................................97

4. A végszükség a 2013. július 01-től hatályos Büntető Törvénykönyvben..............100

4

Összegzés...................................................................................................................104

Irodalomjegyzék ........................................................................................................109

Bírósági források jegyzéke ........................................................................................111

Hivatkozások jegyzéke ..............................................................................................113

5

BEVEZETÉS

„A bűnözés elleni hatékony fellépés nélkülözhetetlen előfeltétele a közbiztonság, illetve

az azt meghatározó bűnözés alakulásának, hosszabb távú tendenciáinak, továbbá a

tudomány mai állása szerint megismerhető okainak és elősegítő körülményeinek kellő

mélységű elemzése. Mindenekelőtt el kell fogadnunk, hogy a bűnözés és a bűnös

emberi magatartás a társadalom működésének és az emberi természetnek

szükségképpeni következménye, és mint ilyen, az emberiség történetének mindvégig

kísérője marad. A bűnözés alakulása nagymértékben függ attól is, hogy az egyes

társadalmakat irányító politikai tényezők felismerik-e a bűnözés törvényszerűségeit, és

képesek-e ennek megfelelően cselekedni.”1

Megítélésem szerint ezen feltételrendszer pozitív megfeleltetéseként értékelhetjük a

jogos védelem és a végszükség hazai szabályozása terén a törvényhozók által végzett, a

társadalom és a bűnözés összefüggéseit és ezen rendszerek egymásra gyakorolt hatásait,

valamint a kriminalitás dinamikáját is figyelembe vevő, és a tárgynál maradva

mindenekelőtt a jogos védelmi mechanizmusok kodifikálására irányuló jogalkotói

tevékenységét.

Ezen alapvetés indokolásaként elfogadhatjuk azt a tényt, hogy a jogos védelem és a

végszükség tárgyában végzett kitekintés során arról győződhetünk meg, hogy a

rendelkezések alapjaikban hasonlóak a többi európai ország szabályaihoz, tehát ilyen

tekintetben, legalábbis jogharmonizációs szempontból megfelelőek.

A jogos védelem és a végszükség jogintézményének kiemelkedő fontossága

véleményem szerint a bűnös tevékenység szankcionálása és az időbeliség közötti

koherenciával érzékeltethető, ugyanis az állam számára a büntetőhatalom gyakorlása és

így az elkövető megbüntetése csak egy utólagos, a társadalmi rendet ért támadást

követően lehetséges. A jogalkotó számára azonban fontosabb egy támadás megelőzése,

kivédése vagy következményeinek enyhítése, mint az utólagos beavatkozás.

1 Dr. Kacziba Antal: „Magyarország bűnügyi helyzete a század végén” (Police.hu. A Rendőrség hivatalos

honlapja, 2005.09.13.)

6

Az állam ezért lehetőséget ad állampolgárai számára, hogy az életüket, testi épségüket,

javaikat vagy a közérdeket ért jogtalan támadást visszaverjék vagy annak közvetlen

veszélyét elhárítsák.

Annak érdekében pedig, hogy a fenti lehetőség adott körülmények között egy jogalany,

külvilágban megjelenő konkrét cselekményének alapja, illetve ezen túlmenően

motivációja legyen, a törvényi feltételek mellett és keretek közt maradva a jogos

védelem és a végszükség a jogellenességet és egyben a társadalomra veszélyességet is

kizáró ok. Az azonban világos és egyértelmű, hogy a társadalom minden tagja előtt nem

lehet ismert a jogos védelem és a végszükség fogalma és annak jogi természete, mely

tény nagymértékben gátolja a jogintézmény rendeltetésétől remélt pozitív conclusiók

hatásfokát.

A fenti probléma megoldása, de legalábbis a „tudatlanság” csökkentése megítélésem

szerint az oktatási intézményrendszerre ró fundamentális feladatokat, hiszen miért is ne

lenne az kivitelezhető, hogy az óvodától az egyetemig alapvető, de mindenképpen

elégséges ismereteket szerezzenek az érintett társadalmi rétegek a jogos védelem és a

végszükség jogi természetével kapcsolatban.

Az ismereteket elsajátítva pedig azt a gyakorlatban is alkalmazzák, de legalábbis legyen

tudomásuk az általuk esetlegesen kockázatosnak vélt, de szükséges cselekmény

dekriminalizált voltának. Ezen felvetéshez kapcsolódóan a dolgozatomban egy külön

fejezetben fel szeretném hívni a figyelmet a jogszociológia terén ismeretes „kovariencia

teóriára,” amely a jogszabály és a jogi viselkedés közötti összefügés vizsgálatára

szolgál.

Szintén bevezető gondolatként kívánom felvetni azt a kérdést, hogy a jogos védelem

valójában alanyi, vagy származékos jog e? Ezen kérdésnek nyilvánvalóan azért van

nagy jelentősége, mert amennyiben a jogos védelmet alanyi jogként definiálhatjuk,

abban az esetben széleskörben alkalmazható és az alanyi jogok természetéből adódóan

„korlátozhatatlan, vele született” jogról van szó. Abban az esetben azonban, ha a jogos

védelem származékos jog, úgy az állam mint annak adományozója bizonyos keretek

között nyilvánvalóan korlátozhatja azt.

7

Álláspontom szerint a jogos védelem alanyi jog, tekintettel arra, hogy míg a Magyar

Köztársaság Alkotmányáról szóló, 2012.01.01-én hatályon kívül helyezett 1949. évi

XX. törvény erre vonatkozó rendelkezést nem tartalmazott, addig Magyarország

Alaptörvényének V. cikkében, tehát Alaptörvényi szinten megfogalmazásra került a

jogos védelem jogintézménye, az alábbiak szerint: „Mindenkinek joga van törvényben

meghatározottak szerint a személye, illetve a tulajdona ellen intézett vagy az ezeket

közvetlenül fenyegetõ jogtalan támadás elhárításához.”2

2013. július elsején hatályba lép Magyarország új Büntető Törvénykönyve, a 2012. évi

C. törvény.

Az új kódexben a jogos védelem szabályai jelentős mértékben megreformálásra

kerültek, mely változások lényegét döntően a jogintézmény „alkalmazhatósági

esetköreinek” kiszélesítésében továbbá az azonnali veszély elhárítása érdekében a

büntetés mint állami monopólium, megtámadott személy részére történő

„átengedésében” és az új törvényben taxatíve meghatározott feltételek valamelyikének

fennállása esetén a védelmi mechanizmus okozataként akár a támadó halálát

eredményező cselekmény jogszerű magatartásként történő minősítésében

fogalmazhatjuk meg.

Dolgozatom témaválasztását többek között ezen körülmény indokolta, ugyanis a

vizsgált jogintézmények bemutatásán túlmenően szeretném megvilágítani a jelenlegi és

a 2013. július 01-től hatályos, tárgyra vonatkozó jogi szabályozás különbözőségeit is,

valamint az új szabályozással kapcsolatban az állampolgárok részéről jelenleg fennálló

tévhitek jellemzőit.

Szeretném továbbá megvilágítani azon „állampolgári generálklauzulákat” melyeket nem

a jogos védelmi helyzetet megalapozó valóságos helyzetek, hanem a téves felfogásból

adódó egyre „meredekebb” és a jogos védelmi helyzetre, mint minden agresszió

gyógyszerére történő, minden jogalapot nélkülöző hivatkozások, fikciók töltenek meg

tartalommal.

2 Magyarország Alaptörvénye V. cikk. (Magyar Közlöny 43. szám, 2011. április 25.)

8

A jogos védelem és a végszükség büntethetőségi akadályként történő hatékony

érvényesülése számomra azt a követelményt támasztja, hogy amennyiben annak

feltételrendszere megállapítható, „erőlködés nélkül” a nyomozást ügyészi szakban meg

kell szüntetni és nem pedig a bírósági szakban egyfajta „jogászkodás” eredményeként

kell felismerni.

Dolgozatomban ezért szeretném vizsgálni, hogy a jogos védelem és a végszükség mint

büntethetőséget kizáró ok, hogyan érvényesült a büntetőjogi felelősség megállapítása

terén az elmúlt 10 évben – 2002.01.01.-től 2012.12.31-ig terjedő időszak- a lakóhelyem

szerint illetékes Fehérgyarmat-i Városi Ügyészségen.

A kérdéskörre vonatkozó számadatok jelenleg még ismeretlenek számomra, mely

„tudáshiányt” kihasználva szeretnék egy hipotézist felállítani, miszerint a büntetőügyek

során a dolgozatom tárgyát képező büntethetőséget kizáró okok elenyésző számban

kerülnek megállapításra az ítélkezési gyakorlatban. A számadatok ismeretében,

dolgozatom végén az összegzés során ezen hipotézis beigazolódására ki fogok térni.

9

1.1. A jogos védelem rendszerbeli helye a dolgozat keletkezésekor hatályos Büntető

Törvénykönyvben

A jogos védelem a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény III.

fejezetének I. címe alatt, a büntetőjogi felelősségre vonás akadályai között, mint a

büntethetőséget kizáró okok egyike, a Btk. 22.§. f./ pontjának rendelkezéseként került

rögzítésre. Önállóan a Btk. 29.§. (1)-(3) bekezdéseiben, valamint a Btk.29/A. §.-ban

kerül részletezésre. Megállapítható továbbá, hogy az (1) bekezdésben foglaltak a

cselekmény társadalomra veszélyességét zárják ki, míg a (2) bekezdés normaszövege a

beszámítást kizáró okokat célozza.

A jelenleg hatályos normaszöveg a következő:

„Btk. 29. § (1) Nem büntethető, akinek a cselekménye a saját, illetőleg a mások

személye, javai vagy közérdek ellen intézett, illetőleg ezeket közvetlenül fenyegető

jogtalan támadás elhárításához szükséges.

(2) Nem büntethető az sem, aki az elhárítás szükséges mértékét ijedtségből vagy

menthető felindulásból túllépi.

(3) A megtámadott nem köteles kitérni a jogtalan támadás elől.

29/A. § Nem büntethető, aki a saját, illetőleg a mások személye vagy javai elleni

jogtalan támadás megelőzéséhez szükséges védelmi eszközt alkalmaz, ha az az élet

kioltására nem alkalmas, és annak folytán a jogtalan támadó szenved sérelmet, továbbá

ha a védekező a sérelem elkerülése érdekében mindent megtett, ami tőle az adott

helyzetben elvárható volt.”3

A jogintézmény részleteiben történő vizsgálatát a legfontosabb fogalmi ismérvein

keresztül és súlyozottan 2 fogalomkör, nevezetesen mint a jogtalan támadás és az ezzel

szemben álló jogos védekezés mentén kívánom prezentálni.

3 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 29.§. (1)-(3) bekezdés valamint a 29/A.

rendelkezései.

10

1.2. A jogtalan támadás

A jogtalan támadás, a jogos védelem jogintézményével foglalkozó szinte valemennyi

értekezés, tanulmány és egyéb tudományos munka mint tisztázásra szoruló, kezdő

fogalmi eleme, hiszen jogos védelemről csak akkor beszélhetünk, ha jogtalan támadás

fenyegeti a különösrészi tényállásban védett jogi tárgyakat. A téma vizsgálata során a

jogtalan támadásra vonatkozólag számos álláspontot találhatunk, melyek lényegüket

tekintve egymással ekvivalensek azonban a sorok között olvasva azok különbözőségeire

is fény derül. Dolgozatom ezen részében szeretném bemutatni néhány neves, a témában

jártas és több publikációt készített jogász jogtalan támadással kapcsolatban kifejtett

álláspontját, majd azok ütköztetését követően saját indokaim alapján érvelni az általam

“helyesnek” vélt álláspont mellett.

Kiemelt hangsúlyt szeretnék fektetni annak vizsgálatára, hogy az egyes érvelések

alapján és saját megítélésem szerint a passzív magatartás hogyan keletkeztethet jogos

védelmi helyzetet, illetve a mulasztás hogyan illeszkedhet a jogos védelem rendszerébe.

Belovics Ervin, doktori értekezésében a jogtalan támadással kapcsolatban az alábbi

véleményének ad hangot: „Támadásnak a védett jogtárgyak ellen intézett, avagy ezeket

közvetlenül fenyegető jogellenes emberi cselekvőség minősül, amelynek egyébként

valamely bűncselekmény elkövetési magatartását kell megvalósítania. Támadás tehát

aktív magatartás és mulasztás egyaránt lehet, és vagy arra irányul, hogy bizonyos

fennálló állapotot megváltoztasson, vagy arra, hogy bizonyos állapotot fenntartson.

A jogtalanság azonban kizárólag a támadást jellemezheti, mert amennyiben a támadó és

megtámadott egyaránt jogellenesen jár el, jogos védelmi helyzetre egyikük sem

hivatkozhat eredményesen.”4 Újvári Ákos álláspontja szerint: „A jogos védelem

mindenekelőtt egy támadást feltételez, vagy legalább is az azzal való közvetlen

fenyegetést. Ennek a támadásnak vagy az azzal való közvetlen fenyegetésnek

jogtalannak kell lennie. A támadás jogtalansága objektív ismérv, a tetthez a tárgyi

oldalhoz tartozik, ezért nem foglalja magában a támadó büntethetőségét megalapozó

valamennyi feltétel meglétének szükségességét.

4 Dr.Belovics Ervin: Az érték-érdek összeütközések, mint a büntetendőséget kizáró okok című doktori

értekezés Tézisei (Pécs, 2007. 7-8.o.)

11

A jogos védelmi helyzet megállapítása szempontjából a jogtalan támadás fogalma alá

vonható a sértett részéről tanúsított olyan passzív magatartás is amely a jogellenes

állapot további fenntartását célozza.”5

A jogtalan támadással összefüggésben jogosan merülhet fel az a kérdés, hogy mi a

helyzet abban az esetben, ha a jogtalanság talajára lépő, kocsmában kötekedő agresszív

személy verekedésre történő felhívását elfogadjuk. Ezzel vajon mi is a jogtalanság

talajára lépünk e vagy sem? Ebben a kérdésben töretlen az ítélkezési gyakorlat, ugyanis

számos bírói döntés született arra vonatkozólag, hogy nem állapítható meg jogos

védelem annak a javára, aki a kihívást elfogadja. (Lsd.: lentebb.) A kérdés

megválaszolásában segítségül hívhatjuk a 432/2011/6. számú határozatot, melyben a

következő történeti tényállás alapján tartotta hatályban a Legfelsőbb Bíróság az

ítélőtábla marasztaló határozatát:

„A terhelt 2007. július 28-án egy kávézóban barátaival szórakozott, közben italt

fogyasztott. Ugyanott tartózkodott az erősen ittas sértett, aki hangoskodott és a

vendégekkel szemben agresszívan lépett fel. Amikor belekötött a pultnál szórakozó

egyik vendégbe, a terhelt hozzájuk ment és szétszedte őket. Ezután a sértett odament a

terhelt asztalához és durván kötekedni kezdett a társaság tagjaival. A sértett azt mondta

a terheltnek, hogy menjen ki vele és beszéljenek. A terhelt elfogadta a kihívást, felállt az

asztaltól és a sértett után indult. A bejárati ajtó előtt a sértett, belenyúlt a zsebébe, majd a

kezét a zsebéből kivette, megfordult majd a terhelt felé ütött. Ekkor a terhelt elővette a

nála lévő tapétavágó kést, jobb kezének mutatóujjával kitolta pengéjét, majd a kést

maga elé tartva hadonászott, s eközben a sértettnek életveszélyes nyaki vágási sérülést

okozott.

A védelem álláspontja alapján a terhelt jogos védelmi helyzetben cselekedett, mivel a

sértett hirtelen megfordult, zsebébe nyúlt és - a terhelt következetes vallomása szerint -

kést vett elő és a sértett rendkívüli intenzitású agressziója, kirívóan durva magatartása

ellenében a terhelt ijedtségből, félelemből, felindultságból hadonászni kezdett, s így

vágta meg a sértettet.

5 Dr. Újvári Ákos: A jogos védelem megítélésének elvi és gyakorlati kérdései. (Doktori értekezés. Budapest, 2008. 47.o.)

12

A Legfelsőbb Bíróság 15. számú Irányelve III. pontjában foglaltak értelmében a történés

folyamatának egészét figyelembe véve, a cselekménysor összefüggő vizsgálata alapján

ítélhető meg, hogy véghezvitel időpontjában jogos védelmi helyzet fennállott-e. A jogos

védelem, illetve ezen a címen valamely - bűncselekményt megvalósító - magatartás

jogszerűségének kérdése akkor merülhet fel, ha az a megindult, folyamatban levő

jogtalan támadás (vagy időrendi előzménye, a közvetlenül fenyegető jogtalan támadás)

elhárítására irányul. Általános fenyegetettség érzése, jogtalan támadás

bekövetkezhetőségének távoli veszélye jogos védelmi helyzetet nem alapoz meg. (BH

1995/685., 2002/212., 2003/50.)

A Legfelsőbb Bíróság hivatkozott döntésében rögzítette, hogy következetes ítélkezési

gyakorlat, hogy nem állapítható meg jogos védelmi helyzet annak javára, aki szándékos,

tettleges magatartásával előidézi (provokálja) a másik támadását (BJD 1004., 4680., BH

1984/135.), önként - méltányolható ok nélkül - bekapcsolódik a verekedésbe, illetve

kölcsönös résztvevője erőszaknak, mást egyidejűleg támad (BJD 2473., BH 2000/187.)

kihívást elfogadva, vagy kölcsönös szidalmazás, fenyegetőzés után tettlegességbe

bocsátkozik (BJD 152., 3626., BH 2002/171., 2004/93.)

A bíróság megállapította, hogy amikor a terhelt a sértett után elindult, tisztában volt

azzal, hogy köztük verekedés lesz, valójában önként bocsátkozott kölcsönös

tettlegességbe kihívójával, a sértettel. A kihívás elfogadása pillanatától pedig a

tettlegesség kezdete nem váratlan, legfeljebb hirtelen, ami azonban nem oka, kiváltója,

hanem (taktikai) része a verekedésnek, a kölcsönös közelharcnak. Kihívó és kihívást

elfogadó egyaránt jogtalanság talaján áll, ami azt jelenti, hogy kizárt bármelyikük javára

jogos védelmi helyzet megállapítása, tehát az büntetőjogi felelősségre vonás akadályát

sem képezi.”6

Amennyiben a fentebb írt tényállást tartjuk irányadónak, úgy álláspontom szerint a

tapéta vágó késsel védekező terhelt még nem lépett a jogtalanság talajára azzal a

cselekményével, amikor a hirtelen hátraforduló személy cselekményére vágóeszközzel

védekezett. Véleményem szerint a kihívás önmagában történő elfogadása

eredményezhet jogos védelmi helyeztet.

6 A Legfelsőbb Bíróság 432/2011/6. számú határozata. (Jogeset feldolgozás)

13

Ha például a fentebb írt példát túlvetítve, megállapítást nyert volna, hogy a X személy a

kihívást elfogadva a Y után megy majd Y hirtelen hátrafordulva egy lőfegyvert tart X

irányába, majd Y ezen cselekményére X a tapétavágó-késsel oly módon védekezik,

hogy Y –nak életveszélyes sérülést okoz. Ebből a példából tisztán felismerhető a jogos

védelem jogintézménye, hiszen maga „a jogtalan támadás megindításával nyílik meg

jogos védelem, mely addig tart amíg a fenyegető veszély fennáll.” 7

Szeretném továbbá hangsúlyozni, hogy bizonyos nézet szerint a jogtalan támadással

kapcsolatban megfogalmazásra került egy jogági követelmény is, miszerint: „A

támadással szemben támasztott követelmény az, hogy jogellenes, mégpedig büntetőjog-

ellenes legyen.”8 Belovics Ervin ugyanakkor rámutat, hogy: „Nem elszigetelt azonban

az a nézet, amely szerint azok a szabálysértések, amelyeknek a tényállását a Btk.

határozza meg, és a cselekmény minősülése adott esetben bizonyos értékhatárhoz

kötött, megalapozzák a büntetőjogi értelemben vett jogos védelem fennállását, míg a

többi szabálysértés esetén a szabálysértési törvény szerinti jogos védelem jöhet szóba.”9

Maradva a jogági problémánál meg szeretném említeni Tokaji Géza ezen kérdéskörhöz

kapcsolódó érvelését, miszerint: „Sőt, olyan vélemény is van, amely a büntetőjogi jogos

védelem szempontjából jogtalan támadásnak tekinti azt, ha a tulajdonos a jogszerű

birtokostól megpróbálja titokban visszavenni a saját dolgát.”10 Ezen álláspont érdekes

kérdéseket vet fel, ugyanis, ha végiggondoljuk, miért is lehet az jogtalan támadás, ha a

tulajdonában megfélített sértett, titokban vissza akarja venni a saját dolgát két

bűncselekmény gyanúja merülhet fel.

7 Bede Zsolt: A jogos védelem elméleti és gyakorlati kérdései. Belügyi Szemle 1988/26. 20 old. ( Lásd:

Törő Blanka: A Debreceni Ítélőtábla véleménye a vélt jogos védelemről. JeMa hallgatói különszám

2011.49. old. Url: jema.hu/hallgatoi/jema-kulonszam-beliv8.pdf Letöltés időpontja 2013.02.15. napon

19:45) 8 Békés Imre – Földvári József – Gáspár Gyula – Tokaji Géza: Magyar büntetőjog. Általános rész. BM.

Bp., 1980. 173. p. (Lsd.:Mészáros Ádám: A jogos védelem szabályozásának lehetséges irányai.

Jogelméleti szemle 2011/1. szám.) 9 Mészáros Ádám: A jogos védelem szabályozásának lehetséges irányai. Jogelméleti szemle 2011/1.

szám. (4-5. hivatkozási pont.) 10 Tokaji Géza: A bűncselekménytan alapjai a magyar büntetőjogban. KJK. Bp., 1984., Nagy Ferenc: A

magyar büntetőjog általános része. Korona. Bp., 2001 (Lsd.: Mészáros Ádám: A jogos védelem

szabályozásának lehetséges irányai. Jogelméleti szemle 2011/1. szám)

14

Az egyik nyilvánvalóan a lopás, mivel dolog elvételről, vagy legalábbis annak a

szándékáról van szó. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy lopásról a tételes jog szerint

csak akkor beszélhetünk, ha az elkövető által eltulajdonítani kívánt dolog számára

idegen ami ugye ebben az esetben nem igaz. Így tehát lopás gyanúja nem merülhet fel

és amennyiben a példánál maradva ez titokban, semmilyen büntetőjogilag értékelhető

egyéb cselekmény nélkül történik, úgy nem lehet szó jogtalan támadásról.

Az életszerűségnél maradva azonban, a joggyakorlatban számos ilyen és hasonló esettel

találkozunk amikor, -nevezzük egyik félnek- az egyik félnek a másik felé jogos, vagy

jogosnak vélt követelése van, mert a példánál maradva korábban ellopott tőle valamit és

ezen követelésének erőszakkal, vagy fenyegetéssel kíván érvényt szerezni. Ez esetben

azonban már beszélhetünk jogtalan támadásról, mely támadással az elkövető a Büntető

Törvénykönyvben szabályozott önbíráskodás bűntettét valósíthatja meg.

A fentiekben részletezett álláspontokat összegezve, kiemelt figyelemmel a legutóbbi

példára véleményem szerint álláspontom a jogtalan támadás igazi jogi természete, olyan

jogellenes tevékenységet, vagy mulasztást követel meg, amely valamely büntetőjogi

különös törvényi tényállásban megfogalmazott védett jogi tárgy ellen irányul. A jogi

tárgyak körét a jogos védelem törvényi tényállásának segítségével tovább szükíthetjük,

hiszen a tényállásból kitünik, hogy a támadásnak mások személye, javai vagy közérdek

ellen intézettnek kell lennie, illetőleg a védekező cselekmény ezeket közvetlenül

fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges.

A jogtalan támadás témakörének felvezetésekor utalást tettem arra vonatkozóan, hogy

véleményt kívánok formálni azzal kapcsolatban is, hogy a mulasztásban megnyilvánuló

különböző magatartások megalapozhatnak-e jogos védelmi helyzetet. Ezen kérdéssel

kapcsolatban Belovics Ervin fogalmaz legsarkalatosabban, amikor kijelenti, hogy

„tarthatatlan azon álláspont, amely szerint a mulasztás jogos védelmi helyzetet nem,

csak a végszükség fennállását alapozhatja meg. Ez a nézet ugyanis koherencia zavart

okoz, mert a két jogintézmény legalapvetőbb sajátosságaira sincs tekintettel.”11

11 Dr.Belovics Ervin: Az érték-érdek összeütközések, mint a büntetendőséget kizáró okok című doktori

értekezés Tézisei (Pécs, 2007. 8.o.)

15

Álláspontom szerint a jogos védelem „igazi jogi természete” a jogtalan támadás aktív

jellegét feltételezi. Véleményem szerint, ezen szituációkban áll fenn ugyanis a törvény

védelmezőinek jelenléte nélkül, a félelmével, és a támadó cselekmény jellegétől

függően esetleges bizonytalanságával, traumájával és kilátástalanságával magára maradt

és a törvény felhatalmazásánál fogva cselekvő, az állami monopóliumokat mintegy

időlegesen birtokló személy védekező cselekvőségének szükségessége és jogszerűsége.

Úgy gondolom, hogy a mulasztásban megnyilvánuló magatartásoknál ez az „akut”

helyzet hiányzik és ezen körülményből adódóan az összes ilyen szituációban lehetőség

van a büntetőhatalom, mint állami monopólium igénybevételére anélkül, hogy a védett

jogi tárgyak sérelmet szenvednének. A mulasztás által keletkeztetett jogos védelmi

helyzet mellett érvelők gyakran hivatkoznak például arra az esetre, amikor az anya

hosszú időn keresztül nem látja el a csecsemőjét, mely mulasztása következtében a

gyermek veszélybe kerül.

Ez a példa jól érzékelteti, hogy itt nem egy hirtelen fellépő, válságos helyzetről van szó,

-bár igaz, hogy a mulasztás jellegétől és időtartamától függően sajnos ennek lehetősége

sem zárható ki- hanem egy sajnálatos negligentiáról, mely állapot a magyar jogrendszer

e téren biztosított eszközeivel akár azonnal elhárítható, anélkül, hogy személyes

konfliktusba kerülnénk a mulasztóval.

Azt ugyanis hihetetlennek tartom, hogy a fenti mulasztás akár személyesen, akár

közvetetten történő észlelése során a Rendőrséghez, vagy a gyámhatósághoz intézett

bejelentés „süket fülekre” találna és a hatóságok nem intézkednének az ügyben, hiszen

büntetőjogilag minimum kiskorú veszélyeztetéséről van szó és, a gyermekek fokozott

büntetőjogi védelmet élveznek.12

Belovics Ervin doktori értékezésében a jogtalan támadás fogalmi ismérvének

elemzésekor a támadást definiálta. Álláspontja szerint ez olyan magatartás, amely

megvalósítja valamely bűncselekmény törvényi tényállásának objektív ismérveit.

12 Az ilyen esetkeben azonnalos rendőri intézkedések foganatosítása szükséges, melyek maradéktalanul

végrehajtásra kerülnek.

16

A támadás tehát aktív magatartás és mulasztás egyaránt lehet, és/vagy arra irányul, hogy

bizonyos fennálló állapotot megvalósítson, vagy arra, hogy bizonyos állapotot

fenntartson.13 Belovics Ervin a fentebb írt meghatározása mintaszerű, azonban a

jogtalan támadás fogalma azon kiegészítéssel ragadható meg, hogy álláspontom szerint

a mulasztással okozott támadás fogalmilag kizárt. Tokaji Géza véleménye szerint a

jogtalanság nem eredményez feltétlen diszpozíció szerű magatartást14, azonban a hazai

ítélkezési gyakorlatnak megfelelően saját véleményem az, hogy támadást csak aktív

fizikai cselekménnyel lehet kifejteni.

A fentebb írt álláspontomat teljesen igazolja a BH. 1997.512. számú Legfelsőbb

Bírósági egyedi ítélete, melynek történeti tényállása a következő: az orosz

állampolgárságú I. és II. rendű vádlottak több elkövető 1994. évben egy lakóház

helységében bilincsre verve személyi szabadságukban korlátoztak. Fogva tartásuk ideje

alatt őket bántalmazták, valamint az I. rendű vádlottat heroinnal adagolták. Volt olyan

alkalom, hogy az egyik nap kizárólag az egyik fogva tartó volt jelen, társai a lakóházat

elhagyták. Jelen lévő egy fő fogva tartó marok-lőfegyverrel biztosította a két fogva

tartott. I. és II. rendű vádlott – amikor a fogva-tartójuk éppen a televíziót nézte –

rátámadt a fegyverrel rendelkező későbbi sértettre, majd I. rendű vádlott egy hamutállal

fejbe verte, II. rendű vádlott pedig egy kést felkapva hátba szúrta őrzőjét.

A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy I. és II. rendű vádlottak az életveszélyes

fenyegetések folytán egyértelmű, hogy a vádlottak élete ellen közvetlenül fenyegető

jogtalan támadás irányult. a Legfelsőbb Bíróság úgy ítélte meg, hogy a vádlottak a

cselekmény elkövetésekor az őrzőik által megvalósított bűncselekmény

következményeként olyan közvetlenül fenyegető jogtalan támadás alatt álltak, mely más

módon elhárítható nem volt. Ezért a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság marasztaló

ítéletét megváltoztatta, és a vádlottakat a Btk. 29. §-ának (1) bekezdésében írtakra

figyelemmel - büntethetőséget megszüntető okból - a Be. 214. §-a (3) bekezdésének c)

pontja alapján az ellenük társtettesként elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vád

alól felmentette.

13 Az érték-érdek összeütközések, mint a büntetendőséget kizáró okok című doktori értekezés Tézisei.

(Pécs, 2007.2.2.1) 14 Tokaji Géza: A bűncselekménytan alapjai a magyar büntetőjogban (1984.) 252.old.

17

Miről is van szó?: Tehát állításom szerint a támadás csak aktív fizikai magatartás lehet.

A fentebb írt esetben a megtámadott őrző aktív fizikai cselekményt nem tanúsított,

támadójukat a jogos védelemre hivatkozva még is felmentették. Joggal vetődik fel a

kérdés, hogy akkor van mulasztással elkövetett támadás is? Természetesen nincs. Az I.

és II. rendű vádlottakat a Btk. 29.§. – ra történő hivatkozással azért nyertek felmentést,

mert sérelmükre állapot-bűncselekményt követtek el, ez pedig addig tart, amíg az meg

nem szűnik, vagy meg nem szüntetik.

Egyetértek Ujvári Ákos álláspontjával, aki úgy fogalmazott, hogy teljes dogmatikai

képtelenség a passzív magatartást támadásként értékelni. A támadáshoz egyértelműen

az aktivitás képzetét fűzzük.15 A mulasztás által is keletkeztethető jogos védelem

mellett érvelőkkkel mindezektől függetlenül némileg egyet tudok érteni, hiszen az

okfejtésük dogmatikailag vitathatatlan, azonban feléjük kérdésként fogalmaznám meg,

hogy amennyiben a mulasztás a jogos védelmi helyzetet ugyanolyan kötőerővel

megalapozhatja, mint az aktívitásban megnyilvánuló jogellenes támadás, úgy ez miért

nem jelent meg a jogintézmény jelenlegi és 2013. július 01-től hatályos

normaszövegében sem.

A mulasztás kodifikálása esetén ugyanis nem kellene bonyolult dogmatikai

értelmezésbe bonyolódni, hiszen a normaszövegbe foglalással a jogalkotó egyértelművé

tenné, hogy a mulasztás mint valamely bűncselekményt megvalósító magatartás is

keletkeztethet jogos védelmi helyzetet. Ennek megfelelően a jelenleg hatályos jogos

védelem törvényi tényállásának (4) bekezdésében, míg az új törvényben az (5)

bekezdésben például az alábbi normaszöveget olvashatnánk: Nem büntethető továbbá az

sem, akinek cselekménye más személy mulasztásából adódó és saját magára, vagy

mások személyére, javaira veszélyt jelentő helyzet elhárítására irányul.

Ezen vagy ehhez hasonló bekezdés azonban sem a hatályos, sem pedig a 2013. július

01-től hatályos Büntető Törvénykönyvben nem olvasható, így véleményem szerint a

mulasztás által keletkeztetett jogos védelmi helyzet még egy jó ideig megmarad a

jogászi elmékedés síkján.

15 Dr. Újvári Ákos – A jogos védelem megítélésének elvi és gyakorlati kérdései – doktori értekezés,

Budapest 2008. 50. old.

18

1.2.1. A támadás közvetlensége, közvetlenül fenyegető jellege

A jogos védelem megállapításának alapvető feltétele, hogy a jogtalan támadásnak

közvetlennek vagy közvetlenül fenyegetőnek kell lennie. „Közvetlennek akkor

nevezhetjük a támadást, ha a támadás tárgyára a külső, fizikai, az esetek többségében

erőszakos behatás megkezdődött és ez a védett jogtárgyak sérelmével fenyeget.” 16

Közvetlenül fenyegető a támadás akkar, ha a védelmi cselekményt kifejtő személy és a

jogtalan támadás térben és időben egymáshoz közel áll, és a megtámadottban azonnal

előidézi azon tudatállapotot, hogy veszélyben van és ezen veszélytől tart is, valamint a

tudatát áthatja az is, hogy ezen veszély sérelem bekövetkezésével is fenyeget. Annak

megítélése, hogy a támadás közvetlen vagy közvetlenül fenyegető jellegű, nem

egyszerű kérdés. Álláspontom szerint ebben a kérdésben csak az eset összes

körülményeinek mérlegelését követően lehet állástfoglalni, mely kérdéskör tisztázása

nyilvánvalóan nem a védelmi cselekményt kifejtő feladata, hiszen ő egy azonnali

cselekvést kívánó akut helyzetben van.

A támadás közvetlenségéhez, illetve annak közvetlenül fenyegető jellegéhez szorosan

kapcsolódó kérdés, hogy meddig tart a jogos védelmi helyzet keretei közé illesztett és

íly módon büntetlenül intézhető cselekvőség? Ezen kérdésre Varga Zoltán egyetlen,

félreérthetetlen és megítélésem szerint koogenciával felruházandó mondatát szeretném

segítségül hívni, miszerint: „A jogos védelmi helyzet addig tart, ameddig a támadás,

illetve annak közvetlen veszélye.17 Ezen alapvetésből értelemszerűen következik a

kérdés, amely arra keres választ, hogy meddig tart a támadás, illetve annak közvetlen

veszélye?

A támadás akkor befejezett, ha egyrészt rendelkezik a jogtalan támadás fentebb

részletezett ismérveivel, tehát alapvetőlegesen jogellenes, mégpedig büntetőjog-ellenes,

aktív és valamely védett jogi tárgy ellen irányul és az ilyen támadást a védelmi

cselekményt kifejtő személy ténylegesen visszaverte.

16 Görgényi – Gula – Horváth – Jacsó – Lévay– Sánta – Váradi Magyar Büntetőjog Általános Rész.

(Complex. Budapest, 2007.) 17 Varga Zoltán: A Büntetőjog Nagy Kézikönyve, 2007, Complex Kiadó Jogi és Üzleti

Tartalomszolgáltató Kft., Budapest, 100. old.

19

Véleményem szerint a közvetlen veszély fennállása esetén annak megszünése akkor

vélelmezhető, ha a körülmények alapján teljes bizonyossággal az a meggyőződés alakul

ki a védekező személyben, hogy a támadó fél a jogellenes cselekedetével felhagy, vagy

egyéb okból megalapozottan feltehető, hogy a támadása elmarad, és ezen körülmények

alapján összességében úgy értékeli, hogy már nem kell tartania a támadás folytatásától.

Nyilvánvalóan ezen meggyőződést kialakító vagy befolyásoló tényezőknek kellőképpen

egyértelműnek és félreérthetetlen jelzéseket kell továbbítaniuk ahhoz, hogy a védekező

cselekvőségét helyesen befolyásolják. A helyes felismerés kiváltására alkalmas

jelzéseket egy saját magam által kreált példával szeretném érzékeltetni: az utcán sétáló

házaspárt megtámadja az elkövető, majd dulakodást követően a tolvaj az egyik épület

falához nyomja a férfit és a pénzét követeli. Ekkor a férfi nagy nehézség árán ugyan, de

előveszi az önvédelmi fegyverét, és tolvaj ezt érzékelve azonnal felhagy a

cselekményével és elfut a helyszínről.

Ebben az esetben egyértelmű, hogy a tolvaj menekülésével mind a jogtalan támadás,

mind pedig annak közvetlen veszélye megszünt, így a jogos védelemre való

hivatkozással nem lövi le a menekülő tolvajt.

1.2.2. A jogtalan támadás irányultsága

A jogtalan támadás vagy annak veszélye irányulhat:

Személyek ellen.

Javak ellen.

Közérdek ellen.

A személy elleni támadás tipikusan az élet, egészség, testi épség, a nemi erkölcs,

valamint egyes személyhez fűződő jogok ellen irányul. Fontos hangsúlyozni, hogy

vannak nyilvánvalóan olyan deliktumok is, amelyek térben és időben egyszerre több

védett jogi tárgy ellen intézett jogtalan támadást rendelnek büntetni, ilyen pl.: a rablás,

amely egyszerre sérti a testi épséget és a más tulajdonát képező javak körét is.

Álláspontom szerint a joggyakorlatban a személyek és javak – vagy mint azt fentebb

említettem egyszerre mindkettő- elleni támadás válthat ki a legtöbb esetben jogos

védelmi helyzetet.

20

De hogyan alakul a jogos védelmi helyzetben való cselekvés lehetősége abban az

esetben, amikor a jogtalan támadás a személyhez fűződő jogok, pl.: a becsület ellen

irányul? A válasz a Legfelsőbb Bíróság álláspontja alapján egyértelműnek tűnik: „A

becsületsértő, rágalmazó kijelentés a kijelentéssel érintett személy részére jogos

védelmi helyzetet nem teremthet.”18

Belovics Ervin ezen kérdéskörhöz kapcsolódóan kifejti: „Az ezen tételen alapuló

ítélkezési gyakorlat feltétlenül felülvizsgálatra szorul azokban az esetekben, amikor

folyamatos rágalmazásokban, szitkozódásokban nyilvánul meg a jogellenes

cselekvőség, mert ilyenkor a védekezés lehetőségét a jogtalan támadással szemben

biztosítani kell, vagyis az ilyen tevékenységet a jogos védelem körébe tartozónak kell

tekinteni, amiből viszont az következik, hogy a „rágalmakat ontóval” szembeni fellépés

jogszerűsége miatt a rágalmazó, szitkozódó személy „viszontválasza” a jogos védelem

körén kívül esőnek minősül, tekintettel „a jogos védelemmel szembeni jogos védelem

kizárt” axiómára.”19 A fenti okfejtés alapján, tehát a rágalmazóval szembeni fellépés

jogos védelmi helyzetnek minősül, amellyel szemben a rágalmazó viszontválaszul már

nem cselekedhet jogos védelmi helyzetre való hivatkozással.

Ezen állásponttal merőben nem értek egyet, és itt visszautalnék a jogtalan támadás

általam elfogadottnak vélt jogi természetére, miszerint az mindenképpen egy támadó

jellegű, aktív magatartás, amely valamely a Büntető Törvénykönyvben pönalizált védett

jogi tárgy ellen irányul. Elgondolkodtató ugyanis, hogy jogos védelmi helyzetben való

cselekvésnek minősíthető-e azon rágalmazott cselekvősége, aki egyetlen vagy akár több

és folyamatosan eszközölt, általa rágalomként azonosított kifejezésre a rágalmazót

torkon ragadja és fojtogatni kezdi? Itt ugye a rágalmazó lesz az elszenvedője a jogtalan

támadásnak és a jogos védelemmel szembeni jogos védelem kizárt axióma miatt az ő

cselekvősége már nem lehet jogszerű, amennyiben az általa csupán verbálisan támadott

személy szorításából való menekülés céljából azt megdobja, melynek következtében az

hanyatt esik és 8 napon túl gyógyuló fejsérüléseket szenved.

18 LB. Bf. III. 1500/1977/3. 19 Dr.Belovics Ervin: Az érték-érdek összeütközések, mint a büntetendőséget kizáró okok című doktori

értekezés Tézisei (Pécs, 2007.19.o.)

21

A fentiekből következően, álláspontom szerint a személyhez fűződő jogok sérelme nem

adhat okot jogos védelmi helyzetben való cselekvésre, azonban nyilvánvaló, hogy a

fenti példához hasonlóan ezen jogtárgyak sérelme is keletkeztethet olyan szituációt,

ahol fennáll a jogos védelmi helyzetben való cselekvés lehetősége, azonban

véleményem szerint az eset körülményeinek vizsgálatakor nem szabad jelentőséget

tulajdonítani annak, hogy ki volt a rágalmazó és ki volt a rágalmazott, csak a kialakult

állapotot kell értékelni a fenti axióma negligálása mellett.

A fentiekkel kapcsolatban azonban jogosan merülhet fel a kérdés, hogy milyen

mértékben változtat a becsületsértés-jogos védelem összefüggésén, ha a tettleges

becsületsértés kerül górcső alá? Ebben a kérdésben a Legfelsőbb Bíróság témába

illeszkedő egyik ítéletét20 tudjuk segítségül hívni, melyben a következő tényállást

állapították meg: a sértett és barátja között minden érdemi előzmény nélkül szóváltás

alakult ki.

A szóváltás során a sértett az asztalnál ülő terhelthez lépett, és a nyakánál megragadta a

terhelt ruháját. Ezt követően a terhelt az asztaltól felállt és ökölbe szorított kezeivel

erőteljesen felütött, mely ütés erejénél és hirtelenségénél fogva a terhelt kiszabadult a

sértett kezeinek szorításából, valamint ezen túlmenően az orra tájékán eltalálta a sértett

arcát, melynek következtében a sértett a földre esett.

A Legfelsőbb Bíróság hivatkozott ítéletének indokolása szerint a terhelt cselekvőségét

az indokolta, hogy őt jogtalan támadás érte, ugyanis a sértett a terhelt ruházatának

megragadásával védett jogi tárgy ellen intézett aktív, jogtalan támadást, mely a Büntető

Törvénykönyv keretei közé illetsztve a Btk. 180.§. (2) bekezdés szerinti tettleges

becsületsértésként értékelhető magatartásnak felel meg.

Ezen okfejtésre alapítva a terhelt az őt ért jogtalan támadást hárította el, amikor ökölbe

szorított kézzel felfelé ütött és ezzel kiszabadította magát a sértett szorításából, és

ugyanezen mozdulattal neki súlyos sérülést okozott. Nem tettem még említést a

közérdek ellen intézett, vagy azt veszélyeztető támadásról.

20 Bfv.I.536/2010/6.

22

Egyértelműnek tűnő, de megítélésem szerint a pontosság kedvéért mégis magyarázatra

szoruló meghatározás, a közérdek fogalma. „A közérdek a társadalom egészének a

közös érdeke, mely optimális esetben az egyének vagy a csoportok együttérzésen és

esélyegyenlőségen alapuló önkéntes megegyezése a társadalom működési szabályairól,

valamit az életfeltételek fenntartásával felmerülő gondok megoldásáról.

A közérdek akár egyéneiben, akár a társadalom különböző közösségeiben

megfogalmazva, a köz ügyéhez a legközelebb áll, de valami tagolatlan, körvonalazatlan,

sok szubjektív elemtől és pillanatnyi behatástól érintett értékelés. A társadalom által

hangoztatott közérdek eleve magánérdekképzetek összegeződéseiből születik meg.”21

A fenti fogalommeghatározáshoz illeszkedően: „Amikor a jog elismeri, hogy jogos

védelem alapja lehet a közérdek ellen intézett támadás, azzal elismeri a közösség

érdekeinek védelmét, mely alatt nem csupán a társadalom egészének érdekeit kell

érteni, hanem a társadalom egyes kisebb közösségeinek érdekeit is.”22

A javak ellen intézett támadás bírói gyakorlatban történő értékelésére többek között jó

példaként szolgál a következő büntető elvi határozat és a Kúria 1354/2011/5.számú

végzése, melyekben jól kivehetően érzékelhető a büntető és polgári jog szabályok

jogági átjárhatósága, illetve egymást átfedő jellege. „A Legfelsőbb Bíróság a

1584/2007. számú büntető elvi határozatában megállapította, hogy a birtokvédelem

körében alkalmazott önhatalom is megalapozhatja a jogos védelem megállapíthatóságát.

Ezen döntésre alapozott történeti tényállás a következőképpen szól:

B. B. terhelt és volt élettársa, S. R. annak 1994. évben bekövetkezett haláláig együtt

éltek S. R. házában. Ekkor a ház tulajdonjogát S. R. hozzátartozói, megörökölték.

Azonban azt a terhelt használta továbbra is. Az örökösök és a terhelt között öröklési per

indult, melynek tárgyában a bíróság ingatlanforgalmi szakértői bizonyítást rendelt el.

2004. december 18. napján a szakértő megjelent a terhelt és felesége által lakott házban

az ingóságok megtekintése érdekében. A lakóházhoz érkeztek az örökösök is.

21 http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%B6z%C3%A9rdek (Letöltés ideje: 2013.02.11.21:08.) 22Nogel Mónika Roncz Diána, Magyar Áron, Szili-Kis Ádám, Szigeti Judit, Török-Darai Richárd,

Kemenesi Attila: A jogos védelem problematikája a magyar büntetőjogban. (In.:Batthyány Lajos

Szakkollégium Tanulmánykötetet Győr, 2010. 63. o.)

23

A terhelt a lakóház egyik helységébe az ingatlanszakértőt beengedte, azonban az

örökösöket nem. A terhelt az ajtó elé állt, kezét a magasba emelve felszólította a vele

szemben álló sértettet, hogy a szobába nem jöhet be. Az egyik örökös felszólítás

ellenére megpróbált bebújni a terhelt mellett a szobába, B. B. azonban a karjánál fogva

visszahúzta, melynek eredménykent a sértett nyolc napon belül gyógyuló könnyű

sérülést szenvedett el. Sérelmére elkövetett bűncselekmény vonatkozásában

magánindítványt terjesztett elő. Az elsőfokú bíróság jogi álláspontja az volt, hogy bár a

terhelt valóban megvalósította a könnyű testi sértés vétségének törvényi tényállási

elemeit, nem büntethető, mivel jogos védelmi helyzetben cselekedett. A lakás

használójaként megillette a birtokvédelem joga. Miután a magánvádló az ő kifejezett

tilalma ellenére akart a szobába bemenni, azt joga volt elhárítani, és az elhárítás mértéke

nem lépte túl a jogos védelem szükséges kereteit. Ezért a terheltet az ellene emelt vád

alól büntethetőséget kizáró okra, jogos védelemre hivatkozva felmentette.

A fellebbezések nyomán elrendelt felülvizsgálat során a Legfelsőbb Bíróságnak abban

kellett állást foglalnia, hogy a szakértői vizsgálat során joga volt-e a terheltnek

megtiltani, majd megakadályozni a magánvádló belépését a szobába vagy sem. A

Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a kérdéses ingatlan birtokosa a cselekmény

elkövetésének időpontjában senki által nem vitatottan a terhelt volt, így jogosult volt

megszabni azt, hogy a házba, vagy annak bármely helyiségébe ki léphet be. Ennek

következtében joga volt megtiltani azt, hogy a magánvádló a szobába belépjen, és joga

volt a tilalom ellenére belépni kívánó magánvádlót abban megakadályozni.

A bírósági döntésre a polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény

(továbbiakban: Ptk. ) 188.§. (1) bekezdésben meghatározott normaszöveg értelmezése

ad magyarázatot, ugyanis e szerint birtokost megilleti a birtokvédelmi rendelkezés

alkalmazása, ha a birtokától jogalap nélkül megfosztják, vagy birtoklásában zavarják

(tilos önhatalom). A (2) bekezdés rendelkezése szerint a birtokost a birtokvédelem

mindenkivel szemben megilleti, annak a kivételével, akitől a birtokot tilos

önhatalommal szerezte meg.”23

23 A Legfelsőbb Bíróság a 1584/2007. számú büntető elvi határozata. (A határozat feldolgozása, melyben

szó szerint idézett részek is megtalálhatóak.)

24

A birtokvédelemhez kapcsolódó ítélkezési gyakorlatot kitűnően szemlélteti a Kúria

1354/2011/5.számú végzése, melyben önbíráskodás bűntett elkövetése miatt

marasztalták a terheltet a következő történeti tényállás alapján: „A terhelt és a sértett

házasságon kívüli életközösségben éltek, kapcsolatukat azonban megszakították. A

közös gyermeküket az anya gondozza. Együttélésük alatt egy gépjárműre tettek szert. A

gépkocsit - amelynek tulajdonosa a forgalmi engedély szerint a sértett volt - az

életközösség megszakadásakor a terhelt magával vitte, bár annak közterheit továbbra is

a sértett viselte; a sértett több alkalommal jelezte is, hogy a jármű használatára igényt

tart. Egy napon a járművel a sértett házához hajtott, hogy a közös gyermeküket láthatás

céljából magával vigye.

A terhelt indulás előtt beült a gépjármű vezető oldali ülésbe, a sértett azonban vezető

oldal melletti utas-ülésbe ült bele, és kihúzta a műszerfalból a gépkocsi indítókulcsát,

közölve a terhelttel, hogy a jármű használatára igényt tart. A terhelt annak érdekében,

hogy visszaszerezze az indítókulcsot megfogta a sértett karját, aki a kulcsot a kezéből

kiejtette, majd több alkalommal megütötte, illetve megrúgta a sértettet, aki a járműből

kiesett. Ezt követően a terhelt az autó ajtaját becsukva a helyszínről elhajtott.

A védelem álláspontja szerint a gépjármű birtokosa a terhelt volt, akit emiatt megilletett

a birtokvédelem, és ennek keretében - tekintettel a Ptk. 190. § (1) bekezdésére - az

önhatalom is; az, aki az önbíráskodás bűncselekményét elkövette, nem a terhelt, hanem

a sértett volt. A terhelt volt az, aki a sértetti jogtalan támadást jogos védelemmel

próbálta elhárítani, azonban az eljárt bíróságok elmulasztották a tényállás alapos,

hiánytalan és valóságnak megfelelő tisztázását.

A Ptk. 190. § (1) bekezdése felhatalmazza a birtokost, hogy a birtoka ellen irányuló

támadást - a birtok megvédéséhez szükséges mértékben - önhatalommal is elhárítsa; a

(2) bekezdésre figyelemmel pedig joga van az elveszett birtok visszaszerzése érdekében

önhatalmúlag fellépni, ha a más birtokvédelmi eszköz igénybevételével járó

időveszteség a birtokvédelmet meghiúsítaná.

A Ptk. idézett két bekezdésének rendelkezése csak egymásra tekintettel értelmezhető

helyesen. Eképpen az elveszett birtok visszaszerzése érdekében (egyéb törvényi feltétel

megléte mellett is) csak a dolog birtokának visszaszerzéséhez szükséges mértékben

alkalmazható, az a birtok elvesztése miatti megtorlás, bosszú eszköze nem lehet.

25

Miután a kulcs birtokosa korábban az irányadó tényállás szerint is a terhelt volt, és őt a

sértett birtokától megfosztotta, így a fenti törvényi rendelkezések alapján megillette őt a

birtokvédelem, és jogosulttá vált önhatalmúlag is fellépni. Ez az önhatalom azonban a

fent idézett törvényi rendelkezés szerint nem terjedhetett túl a birtok megvédéséhez

szükséges mértéken, és nem alakulhatott át megtorlássá.

A terhelt azzal, hogy a sértett csuklóját megragadta, és a sértett a kulcsot a kezéből

kiejtette, már megvédte, visszaszerezte a birtokát. A terhelt azonban ököllel ütötte a

sértett fejét. Erre a bántalmazásra pedig az indítókulcs visszaszerzéséhez nyilvánvalóan

nem volt szükség; a sértett többszöri megütésével és megrúgásával a terhelt

messzemenően túllépte a birtokvédelemhez szükséges mértéket, így cselekményét

megtorlásnak és nem birtokvédelemnek kell tekinteni.”24

1.3. A védelmi cselekmény

A jogos védelem esetében a jogtalan támadással, a védelmi cselekmény áll szemben,

melynek több komponense van. Az egyes komponenseken keresztül a védelmi

cselekménnyel szemben a törvényesség számos kritériumot támaszt, melyeket a

későbbiekben kívánom részletezni. (szükségesség, arányosság stb.) Elöljáróban

fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a védelmi cselekmény csak jogtalan támadással

szemben lehet jogszerű, mely alapvetésből ugyanakkor egy másik axióma következik,

nevezetesen az, hogy jogszerű támadással szembeni jogos védekezés, fogalmilag kizárt.

Ezen axiómát egy nagyon egyszerű példával szeretném érzékeltetni. A jogszerű és

szakszerű rendőri kényszerintézkedést az intézkedés alá vont az ő szubjektív értékrendje

alapján a személye elleni jogtalan támadásnak ítélheti meg, és így ezen téves

felfogásból adódóan védekezhet, mondjuk a bilncshasználat ellen.

Ugyanakkor ezen intézkedés lévén törvényes és szakszerű, az ellene való védekezés

nem teremthet jogos védelmi helyzetet, sőt jogellenes állapotot teremt, melyet a rendőr

köteles megszüntetni.

24 A Kúria 1354/2011/5.számú végzése (jogesetfeldolgozás)

26

Rögzítve tehát a fenti axiómát: „Így nem lehet élni a jogos védelemmel vagy

végszükségi cselekménnyel szemben, miután mindkét esetben hiányzik a támadás

objektív jogellenessége.25 Ujvári Ákos álláspontja szerint: „a védelem, negatív

definíciót igénybe véve semmiképpen nem jelent agresszív kezdeményezést a passzív

alannyal szemben, akkor sem, ha az valamely létezett tényhelyzet visszaállítására,

valamely létezett jav visszaszerzésére megy. A védelem mint fogalom, agresszivitást a

másik oldalon tételez fel mint előzményt.

A törvény megfogalmazása szerint a jogtalan támadással vagy az azzal való közvetlen

fenyegetéssel szemben a védekezés a támadás elhárításához szükséges mértékig

megengedett. A fentiek figyelembevétele alapján védekezésről beszélnünk fogalmilag

kizárt akkor, ha a korábban megtámadott vagy támadással fenyegetett kezébe kerül az

agresszív kezdeményezés.”26 Ezen hivatkozást azért tartottam fontosnak kiemelni, mert

álláspontom szerint a jogban nem jártas emberek számára is egyértelmű üzenetet

közvetít a jogos védelem lényegi rendeltetésének megértéséhez az időbeliség, az

agresszív kezdeményezés és az arányosság fogalmán keresztül.

1.3.1. A jogos védekezés

Mint arra már fentebb hivatkoztam és leszögeztem, jogos védekezés csak jogtalan

támadás esetén merülhet fel. Azt is alapvetésként rögzítettem, hogy a jogtalan támadás

egyik ismérve, hogy büntetőjog-ellenes, tehát az esetek meghatározó többségében a

jogtalan támadó, cselekményével a Büntető Törvénykönyv különös részében

meghatározott valamely tényállást meríti ki. A fentieken túlmenően a jogos védekezés

kapcsán fontos azonban hangsúlyoznunk, hogy a jogtalan támadást eszközlő személy

magatartásán túlmenően, az esetek meghatározó többségében a védelmi cselekményt

kifejtő személy is valamely különösrészi tényállást valósítja meg magatartásával,

azonban ezen cselekmény dekriminalizálódik az által, hogy a védekező egy befejezett,

vagy közvetlenül fenyegető jogtalan támadást hárít el.

25 Görgényi – Gula – Horváth – Jacsó – Lévay– Sánta – Váradi Magyar Büntetőjog Általános Rész :

Complex. Budapest, 2007. 179. old. 26 Dr. Újvári Ákos: A jogos védelem megítélésének elvi és gyakorlati kérdései. (doktori értekezés.

Budapest, 2008. 48. old.)

27

Fontos továbbá hangsúlyoznom, hogy álláspontom szerint a védelmi cselekmény

jellemzően tevékenységben nyilvánul meg, azonban az élet produkálhat olyan

szituációkat is, amikor a passzivitás is keletkeztethet védelmi cselekményt. A passzív

magatartás által keletkeztetett védelmi cselekményre jeles például szolgál az az eset,

amikor „a megtámadott nem hívja vissza a segítségére siető és a támadó ellen forduló

kutyáját.27 Ebben az esetben elképzelhető, hogy a kutya sokkal nagyobb sérelmet okoz

a támadónak, mint amilyen veszélynek a gazdája ki volt téve, de mivel a kutya gazdáját

jogtalan támadás érte, ő jogos védelmi helyzetben van és a védelmi cselekményt azon

passzivításával fejtette ki, hogy a kutyáját nem hívta vissza.

Alapvetésként kívánom továbbá rögzíteni, hogy álláspontom szerint a védelmi

cselekményt mindenképpen védelmi szándéknak kell vezérelnie. A védelmi szándék

megléte, vagy hiánya, illetve esetleges túllépése ugyanis olyan fontos kérdéseket vet fel

például, mint a szándékon való túlterjeszkedés és ezzel összefüggésben elkövetett

cselekményért való büntetőjogi felelősség, vagy ami még ennél is fontosabb, képes akár

kizárni is a jogos védelmi helyzetben való cselekvőség jogszerűségét.

Álláspontom szerint azonban nagyon nehéz megítélni azt, hogy a védelmi cselekményt

kifejtő személy magatartását a védelmi szándék vezérelte-e vagy sem, hiszen az nem is

várható el mindenkitől, hogy tisztában legyen a védelmi szándék jogi tartalmával és

annak korlátaival, tekintettel arra, hogy az esetek többségében egy pillanat tört része

alatt kell cselekedni. Lehetséges tehát, hogy cselekvőségét a védelmi szándék vezérli,

de azt adott esetben támadással, a törvény keretein túlterjeszkedve valósítja meg a

védekező személy. Ezen esetben felmerül a kérdés, hogy vajon mellőzni kell e a jogos

védelem védekező javára történő megállapítását?

Tokaji Géza példája szerint „a járdán szabálytalanul kerékpározó az utcasarkon

felbukkanó támadót elütve akadályoz meg egy élet elleni támadást.”28

27Tokaji Géza: A bűncselekménytan alapjai a magyar büntetőjogban. KJK. Bp., 1984. 253.p.

(Lsd.:Mészáros Ádám: A jogos védelem szabályozásának lehetséges irányai. Jogelméleti szemle 2011/1.

szám.) 28Tokaji Géza: A bűncselekménytan alapjai a magyar büntetőjogban. KJK. Bp., 1984. 253-

254.p.(Lsd.:Mészáros Ádám: A jogos védelem szabályozásának lehetséges irányai. Jogelméleti szemle

2011/1. szám.)

28

Belovics Ervin véleménye szerint az ilyen, és hasonló esetekben, figyelemmel a

bűncselekmény és a jogos védelem törvényi fogalmára, „rendeltetésére”, valójában

nincs ok arra, hogy elvessük a jogos védelem megállapítását a „védekező” javára.29

Ezzel ellentétes véleményt fogalmaz meg Ujvári Ákos, aki szerint „a védelmi szándék

hiánya vagy korlátozottsága esetén az objektíve arányos sérelmet okozó védekezés nem

tekinthető jogszerűnek.30 Ujvári Ákos érvelésével szemben, Belovics Ervin

álláspontjával értek egyet, hiszen a szándék a védekező részéről vélelmezhetően az,

hogy a jogtalan támadást elhárítsa és ezen túlmenően, hogy meddig tartott a védelmi

szándék és ezzel összefüggésben milyen sérelmet okozott nem anulálhatja nullára a

jogos védelem megállapíthatóságát. Fontos továbbá kiemelnünk a jogos védekezés

kapcsán a Büntető Törvénykönyv e téren bekövetkezett 2009-es változását is.

2009 előtt ugyanis a jogszabály, álláspontom szerint szűk teret engedett a

védekezésnek, ekkor azonban változott a szabályozás és például tágabb körben adott

lehetőséget a védekező kezébe az a módosítás, amely akár büntetlenséget biztosított

számára, illetve fel is menthette a tette alól, ha a jogos védelem határai közé illesztett

cselekvősége ijedtségből vagy menthető felindulásból tért el a vonatkozó jogi norma

kereteitől.

Tovább szélesítette a jogos védekezés lehetőségének határait azon szintén 2009-es

módosítás is, miszerint a megtámadott nem köteles kitérni a támadás elől.A védekezés

jogosságának megállapíthatósága követelményként támasztja azon elvárást is, hogy a

védelmi cselekménnyel nem kell megvárni a jogtalan támadás kezdetét, de ugyanakkor

nem is szabad azt elsietni. Erre jó példaként szolgálhat, hogy amennyiben valaki

gyanúsan sétálgat a kocsink környékén, attól még nem biztos, hogy azt el akarja

tulajdonítani, de ha megpróbálja feltörni a jármű ajtaját, attól kezdve megalapozottan

feltehető, hogy a javaink ellen intézett jogellenes támadást.

29Belvics Ervin Az érték-érdek összeütközésének mint a büntetendőséget kizáró okok című doktori

értekezés tézisei. (Pécs, 2007.55-56. p.) .(Lsd.:Mészáros Ádám: A jogos védelem szabályozásának

lehetséges irányai. Jogelméleti szemle 2011/1. szám.) 30Dr. Újvári Ákos: A jogos védelem megítélésének elvi és gyakorlati kérdései. (doktori értekezés.

Budapest, 2008. 225.p.) .(Lsd.:Mészáros Ádám: A jogos védelem szabályozásának lehetséges irányai.

Jogelméleti szemle 2011/1. szám.)

29

Ez esetben fontos azonban hangsúlyozni, hogy amennyiben a cselekményt észleljük és

felszólításunkra a támadó elmenekül a helyszínről, ettől kezdve már nem lehet szó jogos

védekezésről. Amennyiben a menekülő személy után lövünk, vagy őt más módon

megsebesítjük, vagy bántalmazzuk abban az esetben még ha valamelyest mellettünk is

szólhat az „ijedtség, vagy a menthető felindulás” felelnünk kell tettünkért. Végül azt

kell kiemelni, hogy „a jogos védekezésre nem csak a saját személyt ért jogtalan támadás

esetén van lehetőség, hanem arra a mással szembeni, vagy a közérdek elleni jogtalan

támadás is alapot adhat.31 (A közérdek fogalmát az előző fejezetben már érintettem.)

1.3.2. A szükségesség

A jogos védelem rendszerében, a védelmi cselekmény egyik legfontosabb fogalmi

eleme a szükségesség és ezzel összefüggésben az arányosság kérdése. Ezen fogalmi

elemek egymáshoz szorosan kapcsolódnak ugyan, de álláspontom szerint különbséget

kell képeznünk közöttük, hiszen mindkét kategóriának megvannak a sajátos esszenciális

elemei.

A szükségesség Tokaji Géza szerint „a szembeszálláson belüli kettős korlát, amely

magában foglalja a legenyhébb elhárítási mód követelményét (amennyiben nyilvánvaló,

hogy többféle, egyaránt teljes biztonságot nyújtó elhárítási mód is rendelkezésre áll), és

bizonyos mérvű arányosságot.”32

Ezen áláspont tükröződik több, a Legfelsőbb Bíróság által közzétett eseti döntésben, így

például a BH 1996. 508. szerint a szükségesség fogalmilag magában foglalja azt, hogy

az elhárító tevékenység nem idézhet elő aránytalanul súlyosabb sérelmet, mint amelyet

a jogtalan támadás okozott volna.33

31 BH 2003. 175., BH 2002. 419. 32Tokaji Géza: A bűncselekménytan alapjai a magyar büntetőjogban. KJK. Bp., 1984.

255.p.(Lsd.:Mészáros Ádám: A jogos védelem szabályozásának lehetséges irányai. Jogelméleti szemle

2011/1. szám.) 33 Szintén úgy értelmezi a szükségességet, mint ami magában foglalja az arányosságot a BH 2003. 394.

sz. alatt közzé tett döntés is. (Lsd.:Mészáros Ádám: A jogos védelem szabályozásának lehetséges irányai.

Jogelméleti szemle 2011/1. szám.)

30

Ezzel szemben a védekezés Békés Imre szerint akkor szükséges, ha a támadás jellege és

intenzitása ezt indokolja.34 A fentiekből következik, hogy szükségesség fogalmilag

nyilvánvalóan megelőzi az arányosság kérdését és így az arányosság kategóriájának

vizsgálata csak abban az esetben merülhet fel, ha a védelmi cselekmény szükséges volt.

Ezen alapvetést támasztja alá a BH 1996. 405. sz. alatt közzétett eseti döntés is, ahol a

Legfelsőbb Bíróság arra mutatott rá, hogy a jogtalan támadás elhárításához a kés

igénybevétele szükséges volt, majd ezt követően foglalkozott az arányosság

kérdésével.35 „A szükségesség szerepe végül abban is megjelenik, hogy a szükséges

mértéket meghaladó védekező cselekmény már nem tekinthető jogosnak.”36

A szükségesség követelményét legkézzelfoghatóbban és közérthetően a Btk. 29.§. (1)

bekezdése alapján közelíthetjük meg. A hivatkozott törvényhely szerint ugyanis: „Nem

büntethető, akinek a cselekménye a saját, illetőleg a mások személye, javai vagy

közérdek ellen intézett, illetőleg ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás

elhárításához s z ü k s é g e s .”37

Jól érzékelhető a hivatkozott normaszövegből, hogy a szükségességet a jogalkotó

kógenciával ruházza fel és ezzel mintegy előrevetíti a védelmi cselekményt kifejtő

magatartásával szemben támasztott azon követelményét, hogy cselekedj, de csak abban

az esetben, ha az szükséges, mert egyébként nem mentesülsz a büntetés alól.

Ezen leegyszerűsített okfejtést továbbgondolva már csak az a kérdés, hogy mikor

szükséges védelmi cselekményt kifejteni, mely kérdésre szintén választ ad a

normaszöveg és a korábbiakban már részleteztük a jogtalan támadás és az ehhez

kapcsolódó közvetlen jellemzők körét. (a jogtalan támadás irányultsága, közvetlensége.)

34 Békés Imre – Földvári József – Gáspár Gyula – Tokaji Géza: Magyar büntetőjog. Általános rész. BM.

Bp., 1980. 176-177. p. (Lsd.:Mészáros Ádám: A jogos védelem szabályozásának lehetséges irányai.

Jogelméleti szemle 2011/1. szám.) 35 BH 1996. 405. 36 Földvári József: Magyar büntetőjog. Általános rész. (Osiris. Bp., 2006. 136. p.) (Lsd.:Mészáros Ádám:

A jogos védelem szabályozásának lehetséges irányai. Jogelméleti szemle 2011/1. szám.) 37 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. tv. 29.§. (1) bekezdése.

31

Ezen kategóriák jogászi szemmel egyértelműnek nevezhetőek és talán a laikus számára

sem tűnnek bonyolultnak, ugyanakkor felmerül bennem a kérdés, hogy egy jogtalan

támadást elszenvedő személy hogyan tudja eldönteni, hogy szükséges a védelmi

cselekmény, és ezen túlmenően hogyan tudja behatárolni az arányosság határait.

Ezzel kapcsolatban azt gondolom, hogy ez abban az esetben nem lehet kérdés, ha a

jogtalan támadás az egyént közvetlenül éri, amennyiben azonban az mások ellen irányul

felmerülhet a kérdés abban a tekintetben, hogy szükséges e közbeavatkoznom, vagy

sem. Erre jó példaként szolgál, az a közéletből vett gyakori eset, amikor középiskolás

fiatalok a közterületen egymást bántalmazzák, legalább is ez a külvilág számára így

jelenik meg és emiatt felmerülhet a jogos védelem „mások személye ellen intézett”

fordulatának kerete, azonban jó esetben még a „beavatkozást” megelőzően fény derül

arra, hogy az érintettek esetében nem kölcsönös bántalmazásról, hanem csupán játékról

van szó.

A fentiektől függetlenül úgy gondolom, hogy az átlag szellemi képességekkel és

normál társadalmi attitűdökkel rendelkező személyek is képesek felismerni a

szükségesség fennállását és az esetek meghatározó többségében a jogalkotói elvárásnak

megfelelően viselkednek az adott helyzetben. Visszatérve a tudományos érvelésekhez,

a szükségesség Tokaji Géza szerint „a szembeszálláson belüli kettős korlát, amely

magában foglalja a legenyhébb elhárítási mód követelményét (amennyiben nyilvánvaló,

hogy többféle, egyaránt teljes biztonságot nyújtó elhárítási mód is rendelkezésre áll), és

bizonyos mérvű arányosságot. Tokaji szerint nem szükséges az, ami nem felel meg a

bizonyos mérvű arányosságnak.38

További részletezésbe bocsájtkozik Békési Imre amikor kijelenti, hogy „a jogtalan

támadással szembeni védekezés akkor szükséges, ha a támadás jellege és intenzitása ezt

indokolja.”39 Ezen állásponttal nem tudok azonosulni, ugyanis számomra egyre

magasabb falat épít a joggyakorlat és a jogelmélet között, hiszen vegyünk alapul egy

egyszerű jogesetet, amikor is járókelőként azt látjuk, hogy egy gyenge, védtelen nőt egy

alkalommal, kis erővel pofon üt egy férfi.

38 Tokaji Géza: A bűncselekménytan alapjai a magyar büntetőjogban. KJK. Bp., 1984 255-256 39 Békés Imre – Földvári József – Gáspár Gyula – Tokaji Géza: Magyar büntetőjog. Általános rész.

BM.Bp.,1980.177. p.

32

Ebben az esetben talán meg kellene várni, hogy a férfi további pofonokkal bántalmazza

a hölgyet, vagy még egy alkalommal, olyan erővel üsse meg, hogy attól földre essen?

Álláspontom szerint ha a jelleget nem is, de az intenzitást mindenképpen negligálhatjuk

és úgy gondolom, hogy ilyen esetben, nyilvánvalóan az intelligens viselkedés szabályait

szem előtt tartva be kell avatkozni, hiszen a védelmi cselekményünkkel a mások

személye ellen intézett jogtalan támadás elhárítására törekszünk. Nyilvánvalóan

elképzelhető az a szituáció is, hogy felszólításunkra a cselekményt a bántalmazó férfi

abbahagyja, de ami még valószínűbb, hogy ránk fog támadni és így már közvetlenül

bennünket ér a jogtalan támadás. A fentebb írt szerzők tanulmányaikban úgy

fogalmaztak, hogy az a saját álláspontjuk.

A saját álláspont képviseletében az a szép, hogy vélemények egymástól eltérhetnek.

Eltérő megközelítésben pedig egyéni véleményem szerint a szükségesség

normaszövegbeli jelentése, nem kizárólag a védekezés szükségességét jelenti, hanem

kifejezi azt, hogy a támadást elhárító magatartás nem idézhet elő súlyosabb sérelmet,

mint amilyet a jogtalan támadás okozott volna, vagyis az elhárító magatartásnak

arányban kell állnia a jogtalan támadással.

1.3.3. Az arányosság

Az arányosság a jogos védelem törvényi tényállásában nem szereplő, mégis a bírói

gyakorlat által quazi tényállási elem szintjére emelt kategória. Tekintve a fent leírtakat

az arányosságra vonatkozó ismeretanyagot, nem a jogalkotó definiálta, hanem az a

Legfelsőbb Bíróság 15. számú Irányelvében került meghatározásra.

A hivatkozott Irányelv az arányosság kérdéskörében az alábbi iránymutatást adja: „a

jogos védelmi cselekmény arányossága szempontjából azt kell vizsgálni, hogy az

elhárító magatartás nem idézett-e elő aránytalanul nagyobb sérelmet, mint amelyet a

jogtalan támadás okozott volna. Az élet ellen irányuló támadás esetén azonban — a

védett jogtárgy egyenértékűsége folytán — az arányosság vizsgálata szükségtelen.

Más a helyzet, ha a támadás a testi épség ellen irányul. Ilyen esetben az elhárító

magatartásnak arányban kell állnia a támadással.

33

Nem jelenti az arányosság követelményének a megsértését, ha az életveszélyes testi

sértés okozását célzó jogtalan támadás elhárítása a támadó halálát eredményezte.”40

Eszerint tehát a védekezés akkor arányos, ha a védelmi cselekmény nem okoz

aránytalanul súlyosabb sérelmet, mint amivel a támadás fenyegetett. Szintén egyszerű

alapvetésként rögzíti az Irányelv, hogy a testi épség ellen irányuló támadás esetén, az

elhárító magatartásnak arányban kell állnia a támadással.

A bírói gyakorlatban azonban ezen egyszerűnek tűnő összefüggés, konkrét ügyekre

történő leképezése nem egy matematikai műveletként felfogható és gépiesen működő

feladat, ugyanis ettől sokkal bonyolultabb, sokrétű feladatról van szó, melynek pontos,

hitelt érdemlő és ellentmondásmentes meghatározása nagymértékben kihat a bűnösségre

is. Az Irányelv rendelkezése folytán quazi privilégizált helyzetbe kerül az arányosság

vizsgálata során az a személy, akinek a jogtalan támadás az élete ellen irányul, hiszen

ebben az esetben az arányosság kérdése negligálódik, mivel a védett jogtárgy

egyenértékű, mondhatni az élet kerül mérlegre az élettel szemben.

Ugyanakkor, bennem felmerül a kérdés, hogy az adott jogtalan támadási szituációban, a

megtámadott személy, illetve később a nyomozóhatóság és az ügyészség mi alapján

tudja eldönteni, hogy a támadás az élet kioltására irányult-e vagy sem. A jelenlegi

jogalkalmazói gyakorlatban ezen kérdéskör eldöntéséhez szintén a 15-ös számú irányelv

nyújt segítséget, azonban így is nehéz elhatárolási kérdésekkel kerül szemben a

nyomozóhatóság, mint a bűnesettel először találkozó szerv.

Ezen kérdéskör fontosságát és nehézségeit jól érzékelteti a Fehérgyarmat

Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán egy a közelmúltban lefolytatott nyomozás,

melyben a történeti tényállása a következő volt: A sértettet egy többszörösen büntetett

előéletű személy, egy 3 cm pengehosszúságú ún.”börtönkéssel” - egy kb. 5 cm

hosszúságú penge 2 cm hosszan szigetelőszalaggal betekerve, így az szinte

észrevétlenül az ujjak közé fogható – előzetes szóváltást követően 3 alkalommal

mellkason, a szív tájékán megszúrta, melynek következtében a sértett összeesett, majd

kórházba került.

40 A Legfelsőbb Bíróság 15. számú Irányelve az élet és a testi épség büntetőjogi védelméről (III. fejezet: a

jogos védelem kérdései, 4.pont: a jogos védelmi cselekmény arányossága.

34

A kórházi ellátás során a sértett műtéten esett át, mely beavatkozást követően a kórház

átadta a nyomozóhatóság részére a sérülések jellegével, illetve azok gyógytartamával

kapcsolatos iratokat. Az iratok tanúsága szerint a szúrások –nyilvánvalóan a rövid

pengehossz miatt- nem veszélyeztettek életfontosságú szerveket és azok gyógytartama 8

napon belüli. A nyomozás során a bűncselekmény elkövetőjével szemben a Btk. 170.§.

(1) bekezdésébe ütköző, de a (2) bekedés szerint minősülő –figyelemmel a Btk.16.§.-ra-

súlyos testi sértés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja került közlésre. Anélkül,

hogy az elhatárolási kérdések büntető anyagi jogi kérdéseit részletezném, egy egyszerű

kérdés merül fel bennem az ügy kapcsán.

Nevezetesen az, hogy a támadás során a sértett, aki nem jogász, a kialakult

stresszhelyzetben vajon meg tudta e állapítani, hogy a támadó célja az volt e vajon,

hogy sérelmére testi sértést okozzon, vagy pedig az, hogy az életét kioltsa. Az ügyet jól

ismerve, meg is válaszolom a kérdést. A sértettet a kialakult helyzetben egyetlen

szándék vezérelte, hogy a támadótól szabaduljon, ezért folyamatosan hátrált előle. Nos

ebben a helyzetben sem lehetősége, sem lélekjelenléte nem volt ahhoz, hogy értékelje a

támadó szándékát, aki egyébként a cselekvősége közben a sértett elmondása szerint

semmit sem mondott.

Az ügy jogos védelmi helyzetre vonatkoztatása esetén adja magát a kérdés, miszerint mi

lett volna a védelmi cselekmény büntetőjogi megítélése abban az esetben, ha a sértett a

támadóját megölte volna?

A hipotézist végiggondolva, a jogeset részletes elemzésétől eltekintve, segítségül hívjuk

a 15-ös számú irányelvet, amely ugye kategorikusan leszögezi, hogy az élet ellen

irányuló támadás esetén az arányosság vizsgálata szükségtelen. Számba vesszük a testi

sérülést, mint bekövetkezett eredményt, amely az orvosi iratok tanúsága szerint 8 napon

belül gyógyulóak, és így nyilvánvalóan nem áll fent életveszélyes állapot.

A hatályos jogszabályi keretekben, amennyiben a védekező a támadóját megölte volna,

megalapozottan feltehető, hogy a védekezés szükséges mértékének túllépése került

volna megállapításra, melynek okaként „jó esetben” az ijedtség, vagy a menthető

felindulás kerül megjelölésre, melynek joghatásaként az elkövető nem büntethető.

35

Az arányosság egyik legsarkalotosabb területe, amikor a jogtalan támadás kizárólag a

javakat érinti. „A testi épség forintra való átválthatóságának kérdése során Belovics a

polgári jogi nem vagyoni kártérítés szabályaira utal, és a jogrend egységének elvére

figyelemmel nem látja semmilyen dogmatikai akadályát ezen elv büntetőjog területén

való alkalmazásának.

A megtámadott vagyoni helyzetének, egzisztenciájának kérdését pedig azzal válaszolja

meg, hogy az nem releváns, mert nem dogmatikai érv, így cáfolni sem szükséges.

Ujvári a megoldást egyfajta teleologikus szemlélet érvényesítésében látja, mely szerint a

támadás elhárítás mint cél szabja meg a jogos védelem határát, ez jelöli ki a jogszerű

védekezés érvényességi területét.

Abból kiindulva, hogy a törvény nem nevesíti az arányosság követelményét, a támadás

elhárításának szükséges mértékét véleménye szerint két egymásba kapcsolódó kritérium

hordozza: a szükségesség és a támadás elhárítására irányuló védelmi szándék. Ujvári

szerint a védelmi szándék hiánya vagy korlátozottsága esetén az objektíve arányos

sérelmet okozó védekezés nem tekinthető jogszerűnek.”41

Fontosnak tartom kiemelni a BH 1996. 292. azon rendelkezését, miszerint: „az

arányosság nem jelenthet azonosságot, és a megtámadottnak nem kell kivárnia azt, hogy

a támadás teljesen kifejlődjék és egyértelműen világossá váljék, hogy mire irányul a

támadó szándéka: a testi épség ellen vagy az élet ellen, és ennek megfelelően mérje fel a

védelem módját, mert ebben az esetben a védekezés lehetősége is kizárt lenne.42

Az arányosság ezen aspektusból való szemlélésének esetleges dilemmáit a fenti

rendelkezés alapjául szolgáló jogesettől elrugaszkodva, ismételten a gyengébb nemet

érő, a témával kapcsolatban kialakult értékrendemben abszolút helyén való kérdésként

felmerülő, általam kreált jogesettel szeretném igazolni és egyúttal felhívni a figyelmet

annak veszélyére, hogy az arányosság nem szerepel a jogos védelmi helyzet

normaszövegében, mint tényállási elem.

41 Mészáros Ádám: A jogos védelem szabályozásának lehetséges irányai. (Jogelméleti szemle 2011/1.

szám.) 42 BH 1996. 292.

36

Tegyük fel, hogy egy elvált nőt zaklat a volt férje és sokadjára, de előzetes egyeztetés

alapján keresi fel éjjel a lakásán, majd a volt férj a vita hevében hirtelen felindulásból,

de ölési szándék nélkül hogy a nőt lecsitítsa egy alkalommal, közepes erővel pofon üti,

aki az ütéstől a kanapéra esik. Ezt követően a kanapé párnáinak találkozása közötti

résből előrántja a már előre odakészített, engedéllyel tartott maroklőfegyverét és fejbe

lövi a volt férjét, aki azonnal meghal.

Az eset általam kreált ugyan, de sajnos az életben is bármikor megtörténhet és azáltal,

hogy a fegyver előre oda volt készítve és tudta, hogy a volt férje érkezni fog a jogos

védelem „védőburkától” elvonatkoztatva előre kitervelten elkövetett emberölés büntette

is megállapítható lehetne. Ugyanakkor tekintve a BH 1996. 292. vonatkozó és

fentiekben már ismertetett rendelkezését a jogos védelmi helyzet minden bizonnyal

megállapítható a nő javára esetlegesen azzal, hogy a szükséges mértéket ijedtségből,

vagy menthető felindulásból lépte túl.

Az ilyen és hasonló esetek álláspontom szerint megkövetelnék azt, hogy amennyiben a

védelmi cselekmény az élet kioltásával jár, csak abban az esetben hivatkozhat a

védekező jogos védelemre, ha a jogtalan támadónál szintén az élet kioltására alkalmas

eszköz volt, vagy a támadó erőfölénye miatt a védekezés eleve kilátástalan.

Ugyanakkor egyetértek a hivatkozott BH-val abban a tekintetben, hogy az esetek

meghatározó többségében nincs idő mérlegelésre és annak kivárására, hogy a támadó

szándéka egyértelművé váljon, de az arányosságot ettől függetlenül és egyúttal pontosan

emiatt tényállási elemmé emelném, annak reményében, hogy az élet kioltását előre

tervezők ne bújhassanak a jogos védelem „oltalma” alá. Természetesen más véleményt

képviselek abban az esetben, ha a jogtalan támadás az élet ellen irányul. A BH 1992.

566. értelmében: „az arányosság kérdése az általános felfogás szerint fel sem merülhet,

ha élet elleni támadásról van szó.43

Ezen rendelkezéssel egyetértek, azonban szintén olyan kérdések merülnek fel, amelyek

aggodalomra adnak okot. Példának okáért az a „támadó”, akit az ellensége magához

rendel és megöli, hogyan mondhatja el, hogy volt-e ölési szándéka, vagy sem.

43 BH 1992. 566.

37

Elmondja majd az őt megölő riválisa, aki miután lelőtte a kezébe tesz egy fedett

testrésznyomokkal borított beazonosíthatalan fegyvert és jó színész módjára elhazudja,

hogy azzal őt le akarta lőni, de ő megelőzte és korábban lőtt. Itt szeretném megjegyezni,

hogy nem értek egyet az Alkotmánybíróság azon korábbi álláspontjával, amikor az élet

elleni támadást elhárító cselekményét ölési jogként, illetve a „halálbüntetés

átengedéseként deffiniálták.

Sólyom László álláspontja szerint „ennek felvetése már csak azért is abszurd, mert a

jogos védelem körében kifejtett cselekmény nem lehet megtorlás, és valójában szó nincs

jogon kívüli állapotról sem. Védekezési jogról van szó: az állam a védekezés jogát adja

át a polgárnak abban az esetben, ha maga a védekezésről nem képes gondoskodni.”44A

testi épség elleni támadással szemben arányos védekezés vonatkozásában a bírói

gyakorlat korábban ingadozott. A testi épség elleni támadás elhárítását életveszélyt

okozó testi sértéssel néha túllépésnek,45 néha arányosnak46 tekintette. Az utóbbi

időszakban uralkodó joggyakorlatot tekintve azonban az állapítható meg, hogy a testi

épség elleni támadás alapvetően elhárítható a testi sértés bármely alap vagy minősített

esetével, így akár életveszélyt, akár halált okozó testi sértéssel is.

A vagyoni jogokat érő támadással kapcsolatban viszonylag kevés bírói döntés született

és ezen kis számú döntés is közel két évtizede került megfogalmazásra. A mai

viszonyok között általam helyesnek vélt álláspont, miszerint „a javak elleni támadás

elhárítható olyan módon, hogy a védekező a testi sértés alap- vagy bármely minősített

esetét valósítja meg.47 Kiemelten fontosnak tartom megjegyezni Belovics Ervin

álláspontját, miszerint „a védelmi cselekménynek csupán egyetlen korlátja van, a javak

ellen intézett támadás nem hárítható el a támadó életének szándékos kioltásával.48

44 Sólyom László párhuzamos véleménye 23/1990. (X. 31.) AB határozathoz, 4. pont. 45 BH 1990. 8., BH 1993. 534. 46 BH 1990. 3., BH 1993. 75.

47 Békés Imre – Földvári József – Gáspár Gyula – Tokaji Géza: Magyar büntetőjog. Általános rész.

BM. Bp., 1980. 156. p. (Lsd.:Mészáros Ádám: A jogos védelem szabályozásának lehetséges irányai.

Jogelméleti szemle 2011/1. szám.) 48 Belvics Ervin Az érték-érdek összeütközésének mint a büntetendőséget kizáró okok című doktori

értekezés tézisei. (Pécs, 2007. 119.p.) (Lsd.:Mészáros Ádám: A jogos védelem szabályozásának

lehetséges irányai. Jogelméleti szemle 2011/1. szám.)

38

A szükségesség és arányosság kérdéskörében szeretném kiemelni Dr. Sólyom László

23/1990 AB határozathoz fűzött párhuzamos véleményét, miszerint az élet ellen

irányuló támadások esetén, mikor a támadó életének kioltása sem jelenti a jogos

védelem kereteinek a túllépését, a védekező olyan hatalmat gyakorol, mellyel az állam

nem rendelkezik.

„Ezen elméleti probléma okán, Sólyom László az említett határozathoz fűzött

párhuzamos véleményében, a természeti állapot visszatérésének fikciójával, megújult

elméleti alapokra helyezi a kérdést.“ Ha a megtámadott megöli támadóját, a jogos

védelem biztosította büntethetetlenséggel a jog nem az élettől való megfosztás

jogszerűségét ismeri el, hanem annak a szituációnak a jogon kívüliségét, amelyben a

támadás elhárítása lezajlott.”49

Sólyom László véleménye szerint: „A jogos védelem helyzete csakis

akkor áll fenn, ha életek közötti választásról van szó, a halál újraelosztásáról, mert a

megtámadott élete csak a támadó élete árán maradhat meg. A halált azonban a jog

nem oszthatja el és nem oszthatja ki. Ebben a határhelyzetben a jog nem kötelezi

és nem jogosítja semmire a megtámadottat. Jogot a támadó megölésére nem adhat,

de ugyanazon okból azt sem írhatja elő, hogy a megtámadott tűrni köteles.”50

Sólyom László, véleményem szerint a ma még élő jogászok közül az egyik legnagyobb

gondolkodó, azonban mégis hangot kell adnom azon megjegyzésemnek, hogy nem

minden tekintetben értek egyet a véleményével. Tekintve ugyanis azon alapvetését,

miszerint a jogos védelem helyzete csakis akkor áll fenn, ha életek közötti választásról

van szó, álláspontom szerint vitatható. Ezen követelmény ugyanis véleményem szerint

irreálisan magas küszöbértékre emeli a jogos védelem jogintézményének jogalkotó által

kívánatos alkalmazási körét és mint ilyen, ellentétes mind a jelenlegi és méginkább az

új szabályozásban megfogalmazott jogalkotói célzattal.

49 Sólyom László: 23/1990. (X.31) AB határozathoz fűzött párhuzamos véleménye. (Lsd.: Dr. Újvári

Ákos: A jogos védelem megítélésének elvi és gyakorlati kérdései. (doktori értekezés. Budapest, 2008.

67.o.) 50 Sólyom László: 23/1990. (X.31) AB határozathoz fűzött párhuzamos véleménye.

39

Véleményem szerint ugyanis helyén való a kérdés, hogy egy igazán akut helyzetben,

amikor valakit jogtalan támadás ér, milyen tényezők alapján tudná eldönteni, hogy a

támadás tétje akár az ő élete is lehet. Véleményem szerint az ilyen helyzetekben

alapesetben nem állnak rendelkezésre olyan információk, ami alapján el tudná dönteni a

megtámadott, hogy élet és élet áll egymással szemben, tekintettel arra, hogy ezen

szituációk általában felfohkozott pszichikai állapotot eredményeznek.

Ugyanakkor meg kívánom jegyezni, hogy a párhuzamos vélemény alapján, álláspontom

szerint értelmét vesztené a jogos védelem számos fogalmi eleme, mint pl.: az

arányosság, ijedtség, menthető felindulás, ugyanis mi lehet a kimenetele annak, ha élet

áll szemben élettel és ezen tény mind a támadóban, mind pedig a megtámadottban

tudatosul.

Álláspontom szerint ez esetben mindkét felet egyetlen cél vezérelheti, mégpedig

egymás életének kioltása, mely ellentétes és nem kívánatos a jogos védelem

rendeltetésével és ellentétes Sólyom László párhuzamos véleményének azon

alapvetésével is, miszerint a halált azonban a jog nem oszthatja el és nem oszthatja

ki.

1.3.4. A kitérési kötelezettség

A 2009. évi LXXX. törvény jogos védelmet újraszabályozó rendelkezéseinek 2009.

augusztus 9-i hatályba lépését megelőzően a Legfelsőbb Bíróság 15. sz. irányelve a

főszabályként érvényesülő szembeszállási jog mellett kitérési kötelezettséget írt elő a

megtámadott részére bizonyos esetekben.

Az irányelv szerint büntetőjogilag közömbös elhárítási mód terheli a hozzátartozót a

felmenője, testvére vagy házastársa részéről ellene intézett/fenyegető támadás esetén,

illetve bárkit a súlyos fokban kóros elmeállapotú, szemmel láthatóan tudatzavarban lévő

személyek támadása esetén. 51

51 15. sz. irányelv III. 2. pont. (Lsd.: Berkes György: Legfelsőbb Bíróság büntetőjogi és büntető

eljárásjogi testületi állásfoglalásai. HVBORAC. Bp., 1996. 20. p.)

40

Az ítélkezési gyakorlat később az önhibájából eredő ittas támadóval szembeni kitérési

kötelezettséget nem követelte meg.52 A kitérési kötelezettség megkövetelése

alkotmányossági aggályokkal volt terhes. Ujvári Ákos arra mutat rá, hogy a kitérési

vagy menekülési kötelezettség alkotmányellenes azért, mert egy, a büntetőjogi

felelősségre vonást kizáró körülmény (jogos védelem) hatókörét törvényi felhatalmazás

nélkül a Legfelsőbb Bíróság 15. számú irányelve leszűkíti, ezáltal büntetőjogi

felelősséget alapít olyan helyzetekre is, amelyeket a jogalkotó a felelősséget kizáró

normaszöveg megalkotásakor kivett a kriminalizáció alól.53

Belovics Ervin – annak törvénysértő voltára tekintettel – szintén felhívja a figyelmet az

említett irányelven alapuló ítélkezési gyakorlat helytelenségére, mivel a jogos védelem

törvényi szabálya semmilyen formában nem említi a kitérési kötelezettséget.54 A már

említett érveket azzal egészíti ki, hogy az irányelv a támadó személyére tekintettel

konstituál büntetőjogi felelősséget, azaz jogszabályi háttér nélkül tesz különbséget

megtámadott és megtámadott között, melynek következtében az ugyanolyan jellegű

jogellenes magatartás az egyik esetben megalapozza a jogszerű védekezést, a másik

esetben ellenben nem.55

Végkövetkeztetése szintén az, hogy az irányelven alapuló jogalkalmazói gyakorlat

összeegyeztethetetlen a jogbiztonság alkotmányos elvével.56 A problémakört az említett

törvény végül megoldotta azzal, hogy előírta: a megtámadott nem köteles kitérni a

jogtalan támadás elől. Ennek indoka azonban egészen más volt, mint az előbb említett

alkotmányossági aggály. A törvény indokolása ugyanis kizárólag a megváltozott

társadalmi viszonyokra, a családon belüli erőszak megváltozott megítélésére utal.57

52 BH 2003. 140., 1998. 158. 53 Dr. Újvári Ákos: A jogos védelem megítélésének elvi és gyakorlati kérdései. (doktori értekezés.

Budapest, 2008. 4. o.) 54 Belvics Ervin Az érték-érdek összeütközésének mint a büntetendőséget kizáró okok című doktori

értekezés tézisei. (Pécs, 2007. 103.p.) 55 Belvics Ervin Az érték-érdek összeütközésének mint a büntetendőséget kizáró okok című doktori

értekezés tézisei. (Pécs, 2007. 105 és 206. p.) 56 Belvics Ervin Az érték-érdek összeütközésének mint a büntetendőséget kizáró okok című doktori

értekezés tézisei. (Pécs, 2007.105.p.) 57 A 2009. évi LXXX. törvény 4. §-ához fűzött részletes indokolás 2. pontja.

41

A kitérési kötelezettséggel kapcsolatos saját véleményem: Először is szeretném

leszögezni, hogy a kitérési kötelezettség a törvényben korábban sem szerepelt. Az ezzel

kapcsolatos ítélkezési gyakorlatot a Legfelsőbb Bíróság 15-ös számú irányelve

alakította ki. Az irányelv ezzel kapcsolatos lényegi tartalma szerint a hozzátartozók,

elmebetegek, ittas vagy bódult állapotban lévő személyek támadása elől ki kell térni.

Ezzel kapcsolatban felmerül a kérdés, hogy ez a gyakorlatban hogyan vitelezhető ki.

Álláspontom szerint ezen követelmény megvalósulhat a verbális győzködéstől és

pszichikai ráhatástól kezdve egészen addig, hogy a kitérési kötelezettséggel érintett

személy nemes egyszerűséggel elfut a támadója elől.

Véleményem szerint azzal, hogy a jogalkotó a kitérési kötelezettséget negligálta,

növelte a jogos védelmi helyzetben lévő személy e tárgybeli lehetőségeit és még

egyértelműbbé tette, hogy a kockázatot a támadónak kell viselnie és a jogos védelem

megállapításának nem lehet feltétele a kitérési kötelezettségnek való megfelelés.

A kitérési kötelezettség negligálásának köznapi értelembe vett rövid üzenete tehát az

lehet, hogy amennyiben valakit jogtalan támadás ér ezáltal megnyilik számára a jogos

védelmi helyzet, így nem fog menekülni hanem meg fogja magát védeni, a támadó

pedig vállalja fel ennek kockázatát és lehetséges következményeit.

42

1.3.5. A túllépés

A túllépés kérdéskörének feldolgozását Székely János tárgyra vonatkozó álláspontjával

szeretném indítani, miszerint: „az elhárító tevékenység csak annyiban jogos,

amennyiben a konkrét támadás elhárításához szükséges. A szükséges mértéken túlmenő

védekezés már túllépés (excessus) és nem jogos védelem. A szükségesség tehát a

mértékre vonatkozik, nem pedig arra, hogy az elhárító cselekmény - mértékétől

függetlenül – jogos-e, időszerű- e (jogos védelmi helyzet fennállása), vagy hogy az

okozott hátrány arányos-e a támadás által okozni kívánt sérelemmel. 58 Ezen bevezető

gondolatokat követően alapvetésként kell rögzíteni, hogy a túllépésnek a jogos védelem

kapcsán két változatát kell megkülönböztetni.

Nevezetesen az időbeli és a szükséges mértékben való túllépést. „Az időbeliség

kapcsán azt kell kiemelni, hogy a jogos védelmi helyzet addig tart, amíg a jogtalan

támadás, vagy a támadás folyatatásának, felújításának közvetlen veszélye.59 A jogtalan

támadás, vagy annak közvetlen veszélye után, a védekező által kifejtett magatartás tehát

elsődlegesen időbeli túllépésként értékelendő, nyilvánvalóan az eredmény

bekövetkezésének függvényében.

Ezen kérdéskör kapcsán fontosnak tartom kiemelni továbbá a BH 2001. 310.

rendelkezését, miszerint: „amennyiben a jogos védelem időbeli túllépése utáni, immár

támadásba áthajló magatartás indoka a korábbi jogtalan támadás miatti erősen felindult

állapot, amely a belső egyensúly megbomlását és a tudat elhomályosulását idézi elő, az

ennek során kifejtett ölési cselekmény az erős felindulásban elkövetett emberölés (Btk.

167. §) szerint minősülhet.”60

A fentiekkel kapcsolatban felmerül a kérdés, hogy meddig tart tehát pontosan a

védekezés jogossága? Ezen kérdéskört már a jogtalan támadás kategóriája során

érintettem, de ismételten szeretném hangsúlyozni, hogy a védekezés jogossága akkor

szünik meg, amikor a támadó kétséget kizáróan felismerhetően felhagy a további

támadás szándékával.

58 Székely János: A jogos védelem. (Igazságügyi Minisztérium, 1983.) 213. old. 59 BH 2006. 239 60 BH 2001. 310.

43

Amennyiben azonban a jogtalan támadás folytatása, vagy ismétlődése fenyeget, a jogos

védelmi helyzet továbbra is fennáll. Ezen alapvetést jól érzékelteti az alábbi jogeset,

mely a túllépés kategóriáján túlmenően szükségességi és arányossági kérdéseket is érint.

„A Legfelsőbb Bíróság a 32/2009/5.számú ítéletében az alábbiak szerint rendelkezett:

2004. december 16. napon délelőtt 09 óra körüli időben az utcán egyedül, gyalogosan

közlekedő I. r. terhelt mellett gépkocsival megállt a III. r. terhelt három utasával. A

gépkocsiból kiszálló II. és III. r. terheltek szóváltást, majd dulakodást kezdeményeztek,

amelynek során az I. r. terheltre támadtak oly módon, hogy ököllel többször

megkísérelték megütni, a III. r. terhelt ütése el is találta. A II. és a III. r. terheltek

támadó fellépését megelőzően az I. r. terhelt magatartásában semmi nem utalt arra, hogy

verekedni akart volna.

Ilyen körülmények mellett a II. és a III. r. terhelt által együttesen az I. r. terhelt

személye ellen indított támadás jogtalan volt. Azzal szemben - a támadókkal együtt

érkező, további két személy esetleges beavatkozásától is tartó - I. r. terhelt jogosan

védekezett, amikor ököllel a II. és a III. r. terhelteket többször megütötte és a II. r.

terhelt arcába fejelt.

A másodfokú bíróság jogi álláspontja az volt, hogy az I. r. terhelt javára jogos védelem

„annak ellenére nem állapítható meg, hogy valóban nem ő kezdte a dulakodást, a három

személy volt az, aki a szóváltást kezdte, amelyből dulakodás alakult ki. Azonban, mint

már fentebb utaltam rá, egységes és következetes az ítélkezési gyakorlat atekintetben,

hogy a kölcsönös, és egyidejű támadás, a kihívás elfogadása, a kölcsönös tettlegességbe

bocsátkozás a jogos védelem megállapítását valóban kizárja. Az irányadó tényállás

azonban ilyen következtetés levonására nem ad alapot.

A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy jelen esetben a terheltek között az ütéseket

követően folytatódó dulakodás során sem szűnt meg a jogos védelem szükségessége,

ugyanis a II. és a III. r. terhelt a további tettlegességgel nem hagyott fel, a dulakodást

nem fejezte be, távozási szándékot egyikőjük sem mutatott. Így az I. r. terhelt elleni

támadás és annak közvetlen veszélye továbbra is fennállt. A II. és a III. r. terhelt által

kezdeményezett jogtalan támadás miatt kialakult dulakodásban az I. r. terhelt nem lépett

a jogtalanság talajára.

44

A terhelt védekezése során nem vétett az arányosság követelménye ellen sem. A

jogtalan támadás és az elhárítás arányosságának vizsgálatánál a támadás és védekezés

szándékolt következményeit kell összevetni. Az elhárítás módja és következménye

tekintetében pedig a kockázatot a jogtalanul támadónak kell viselnie. Az elhárító

cselekmény a létszámfölényre és erőviszonyokra tekintettel szükséges és arányos volt.

A másodfokú bíróság álláspontjával szemben a jogos védelem megállapítását nem zárja

ki, hogy az I. r. terhelt jogszerű védekezése során többszörösen bántalmazta a

támadókat. Az I. r. terhelt elhárító tevékenysége a támadók magatartásához képest nem

volt feltűnően aránytalan, és nem okozott súlyosabb sérelmet, mint amely őt a II. és a

III. r. terheltek részéről fenyegette. Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az I. r.

terheltet a - a Btk. 29.§.-ának (1) bekezdésében foglaltakra figyelemmel - az ellene

emelt vád alól felmentette.”61

A támadás időtartama kapcsán mindenképpen említést kell tennünk az ún. tartós vagy

állapot bűncselekményekről. Az ilyen bűncselekmények esetében a jogtalan támadás

addig kell intézettnek tekinteni, amíg a védett jogi tárgy sértése fennáll, így jogos

védelem ennek megszűnéséig mindvégig kifejthető.„A szükséges mérték túllépése

kapcsán két esetet kell megkülönböztetni. Ha a védekező az elhárítás szükséges

mértékét felismeri, azonban azt szándékosan haladja meg a védekezés során, ezért a

túllépésért büntetőjogi felelősséggel kell tartoznia.

A Debreceni Ítélőtábla 693/2008/6. számú ítéletének történeti tényállása az időbeli

túllépés felismerhetőségére ad magyarázatot. „I. r. vádlott a sértett kezéből kicsavarta a

kést, őt a földre vitte, és ráült a törzsére. A földön hanyatt fekvő sértett semmiféle

további támadó magatartást nem tanúsított, amikor I. r. vádlott közepes erővel ököllel a

sértett felső testére több, utóbb meg nem határozható számú ütést mért. Ennek folytán a

jogos védelmi helyzetre hivatkozásnak, illetőleg ezen büntethetőséget kizáró ok

megállapításának nincs alapja és jogi indoka, hiszen a jogtalan támadás, vagy annak

közvetlen veszélye mint feltétel hiányzik.

61 A Legfelsőbb Bíróság a 32/2009/5.számú ítélete. (jogesetfeldolgozás)

45

I. r. vádlott a reá kétszer késsel támadó sértettől elvette a kést, és a földön lévő sértettre

ráült. A sértett aktuális helyzete kizárta részéről a jogtalan támadás lehetőségét, s

nyilvánvalóan annak közvetlen veszélyét is. Az ítélőtábla határozatában rögzített, hogy

az időbeli túllépés kizárja a terhelt javára a jogos védelem megállapítását. „A jogos

védelem időbeli túllépése utáni, immár támadásba áthajló magatartás indoka a korábbi

jogtalan támadás miatti erősen felindult állapot,”62 mely már büntetéskiszabás kapcsán

rendelkezhet relevanciával.

Kétségtelen, hogy az időbeli túllépést követően elkövetett cselekmény nem von maga

után büntetlenséget.”63 Azonban a fentebb írt példánál maradva a jogos védelmi helyzet

fennáll, akkor és abban az esetbe ha „ a megtámadott reálisan tarthat a támadás

folytatásától”64, például a földre kényszerített sértett egy kést ránt elő, és az ezzel

szemben védekező személy, csak a fejre mért ütéssel tudja a jogtalan támadást

elhárítani.

Fontosnak tartom megemlíteni, hogy időbeli túllépés esetén voltaképpen nem is

beszélhetünk a jogos védelem jogintézményéről, ugyanis a kés elvételének, és a sértett

földre-kényszerítésének – esetlegesen a további támadás megakadályozása érdekében

abban a pillanatában, amikor a sértettet megakadályozza a terhelt a mozgási

szabadságában, és persze a sértett nem visz véghez további támadó jellegű cselekményt

- a jogtalan támadás be is fejeződött.

Ha viszont a védekező az elhárítás szükséges mértékét ijedtsége vagy a támadás miatti

menthető felindulása miatt lépi túl, nem fog felelősséggel tartozni. Az arányosságbeli

túllépés szabályai azonban sajátosan alakulnak a 2009. évi LXXX. törvény hatályba

lépése után. A jelenleg hatályos törvény csupán annyit rögzít, hogy nem büntethető az

sem, aki az elhárítás szükséges mértékét ijedtségből vagy menthető felindulásból

túllépi.

62 Mészáros Ádám: A jogos védelem szabályozásának lehetséges irányai (Jogelméleti szemle 2011/1.

szám.) 63 A Debreceni Ítélőtábla 693/2008/6. számú ítélete ( A jogesetfeldolgozás az ítéletből szó szerint idézett

részeket is tartalmaz ) 64 Belovics Ervin: A büntethetőséget kizáró okok. (HVG OARC Lap és Könyvkiadó Kft. Bp. 2009.) 90.

old.

46

A törvény miniszteri indokolása szerint az ijedtség/menthető felindulás továbbra is

büntethetőséget kizáró ok, amely a beszámítási képességre gyakorolt tényleges hatásától

függetlenül minden esetben kizárja a büntethetőséget.65

1.4. Vélt jogos védelem

Álláspontom szerint a vélt jogos védelem mintegy indikátorként szolgál annak

igazolására, hogy a jogos védelmi helyzet „jogosságának” megítélésére csak

valamennyi körülmény mérlegelését követően kerülhet sor, továbbá felveti a jogos

védelem jogintézményével kapcsolatos társadalomi tanulási folyamat szükségességét.

A súlyponti tényezők ismerete nélkül ugyanis könnyen előfordulhat bárkivel, hogy

jogos védelmi helyzet keretei közé illeszkedőnek tekinti a saját cselekvőségét,

ugyanakkor vélt jogos védelem az a szituáció amelyben a cselekménye zajlik. Ennek

elkerülése érdekében szeretnék rámutatni a vélt jogos védelem sarkallatos pontjaira.

A fentebb példaként hozott, egymást mesterkélten bántalmazó diákok esetében

előfordulhat például, hogy a résztvevők egyike, valamilyen okból kifolyólag nem ismeri

fel az igazi szándékot és magát jogtalan támadással érintettnek azonosítja és ezen

felismerés benne védekező magatartást vált ki, holott igazából csak tréfáról van szó,

tehát a tréfákozó cselekménye, jogi értelemben támadásként nem értékelhető.

Ebben az esetben a védekező javára nem állapítható meg a jogos védelmi helyzet és a

cselekménye szintén egy büntethetőséget kizáró okba torkollik, nevezetsen a tévedés

szabályainak megfelelően ítélendő meg.

A fenti szituáció jogi megítélésére a Legfelsőbb Bíróság 15. számú irányelve is

rámutatott, amikor az alábbiak szerint rendelkezik.

65 A 2009. évi LXXX. törvény 4. §-ához fűzött részletes indokolás. (Lsd.:Mészáros Ádám: A jogos

védelem szabályozásának lehetséges irányai. Jogelméleti szemle 2011/1. szám.)

47

„Ha az elkövető a valóságos helyzet téves felismerése folytán abban a tudatban

cselekszik, hogy ellene jogtalan támadást intéztek, vagy ilyennel közvetlenül

fenyegették (vélt jogos védelem), a tévedésre vonatkozó rendelkezéseket (Btk. 27. §)

kell alkalmazni.”66

Felmerül a kérdés, hogy a téves feltevésben lévő személy cselekvősége meddig minősül

vélt jogos védelemnek. Le kell szögeznünk, hogy a vélt jogos védelem addig tart,

ameddig a megtámadott a ténybeli tévedést fel nem ismeri. Ezen ponttól kezdve

azonban a tréfából támadó szándékától és így magatartásától függően a védekező

cselekménye változatlan szándék fennállása mellett már büntetőjogi kategóriának

minősül, hiszen minden bizonnyal kimeríti valamely különösrészi tényállás tárgyi

vonatkozású ismérveit.

Abban az esetben azonban, ha a jól színlelt és így a védekező által jogos védelmi

helyzetként értékelt játék során a tréfából támadó szándéka a védekezés agresszív

jellege vagy más ok miatt átmegy tényleges jogellenes támadásba, a korábban vélt jogos

védelmi helyzetben lévő személy tényleges jogos védelmi helyzetbe kerül.

Nyilvánvalóan ezen körülmények tisztázása komoly és alapos nyomozói munkát

igényel és szinte csak és kizárólag személyi vonatkozású bizonyítékokkal támasztható

alá.

Fontosnak tartom továbbá hangsúlyozni, hogy a vélt jogos védelemmel kapcsolatban a

joggyakorlatban két esetkör került megkülönböztetésre. „Az egyik setben arról van szó,

hogy a megtámadott helytelenül mérte fel a támadás jellegét és intenzitását, a másik

esetben pedig a jogos védelem előfeltételeinek téves megítéléséről van szó.

A bírói gyakorlatban is megfogalmazott vélt jogos védelmi helyzet két alkategóriája

között a döntő különbség, hogy míg az első esetben semmi objektív ténybeli alapja

nincs a védekezésnek, addig a másik esetben objektíve létrejön a jogos védelmi helyzet,

csak ijedtségtől, menthető felindultságtól mentesen az elhárítás szükséges mértékében

téved a védekező.

66 A Legfelsőbb Bíróság 15. számú Irányelve az élet és a testi épség büntetőjogi védelméről (III. fejezet: a

jogos védelem kérdései, 7.pont: a jogos védelmi cselekmény arányossága.

48

Nyilvánvaló, hogy a jogtalan támadás okozta pszichés helyzetből eredően ez utóbbi

helyzet ritkábban áll elő, mint az elhárítás szükséges mértékének ijedtségből, menthető

felindulásból történő túllépése.67 Fontos továbbá hangsúlyozni, hogy „nem függ a

támadás jogtalansága a támadó személy tulajdonságaitól sem. Így jogtalan annak a

személynek a támadása is, aki bűncselekmény alanya nem lehet, mivel például

gyermekkorú vagy kóros elmeállapotú.68

1.5. A megelőző jogos védelem

A jogintézmény kapcsán rövid felvezetésként szeretnék visszautalni dogozatom induló

gondolataként hivatkozott parlamenti felszólalásra, melyben Bohács Zsolt a megelőző

jogos védelem új Büntető Törvénykönyvbeli szabályozásának tervezetével kapcsolatban

az alábbiakat mondta el: „A javaslat a jogos védelem kriminálpolitikai céljának

hangsúlyosabb előtérbe állítása érdekében kifejezetten megengedi a saját vagy más

személy vagy javai ellen irányuló, esetleges jövőbeli támadás megelőzését szolgáló

védelmi cselekményeket is. A megelőző jogos védelem jogintézményét a 2009. évi

LXXX. törvény vezette be a Btk.-ba, így jelenleg törvényes lehetőség van a

védőberendezések, megelőző védelmi eszközök alkalmazására, és ezen a javaslat sem

változtat.

A megelőző védelmi eszközökkel szemben támasztott követelmény, hogy az nem lehet

az élet kioltására alkalmas, csak a jogtalan támadó szenvedhet sérelmet, és a

védekezőnek a sérelem elkerülése érdekében mindent meg kell tennie, ami az adott

helyzetben elvárható. A megelőző jogos védelem akkor zárja ki a büntethetőséget, ha

olyan jogtalan támadás megelőzésére irányul, amely a jövőben a védekező vagy más

személye vagy javai ellen irányulhat.” 69

67 Dr. Ujvári Ákos – A jogos védelem megítélésének elvi és gyakorlati kérdései – doktori értekezés,

Budapest 2008. 92. old. 68 Nogel Mónika, Roncz Diána, Magyar Áron, Szili-Kis Ádám, Szigeti Judit, Török- Darai Richárd,

Kemenesi Attila: A Jogos védelem problematikája a Magyar Büntetőjogban. (In.: Batthyány Lajos

Szakkollégium Tanulmánykötetet. Győr, 2010.) 69 Dr. Bohács Zsolt: T/6958. számú tövényjavaslattal kapcsolatos felszólalása.

(http://www.parlament.hu/naplo39/196/n196_0218.htm Bohács Zoslt / T/6958) Letöltve: 2013.02.16.00

óra 47 perc.

49

A hatályos büntető törvény 29/A. §. szerint: „Nem büntethető, aki a saját, illetőleg a

mások személye vagy javai elleni jogtalan támadás megelőzéséhez szükséges védelmi

eszközt alkalmaz, ha az az élet kioltására nem alkalmas, és annak folytán a jogtalan

támadó szenved sérelmet, továbbá ha a védekező a sérelem elkerülése érdekében

mindent megtett, ami tőle az adott helyzetben elvárható volt.”70

Érdekességként kívánom megjegyezni, hogy a jogtalan támadás ismérvei megegyeznek

a jogos védelem esetében ismertetett jellemzőkkel, azonban kategorikusan le kell

szögezni, hogy a jogos védelem esetében részletezett szabályokat nem lehet

alkalmazni. A megelőző jogos védelem jogintézményének létrehozásával, meglátásom

szerint egy köztes állapotot hidalt át a jogalkotó, ugyanis a megelőző jogos védelem

alkalmazási hatóköre olyan helyzetekre terjed ki, ahol még nincs sem megindított, sem

pedig közvetlenül fenyegető támadás.

„A Legfelsőbb Bíróság szerint a formai ismérvek alapján bűncselekményt megvalósító

védekező tevékenység jogszerűsége kizárólag akkor vizsgálható, ha az már megindult,

folyamatban lévő jogtalan támadás, vagy jogellenes támadás közvetlenül fenyegető

veszélyének leküzdésére irányul.”71 Szintén a jogos védelem vetületében fontosnak

tartom megjegyezni, hogy a szükségességet, mint fogalmi elemet szintén nem tudjuk a

jogos védelem esetében részletezettek szerint értelmezni, hiszen a jogos védelem

esetében a jogtalan támadás elhárításához szükséges magatartásról beszélünk, a

megelőző jogos védelemnél pedig a támadás megelőzéséhez szükséges védelmi eszköz

kerül középpontba. Álláspontom szerint a részletezett jogintézmények differenciált

megközelítése során említést kell tennünk arról is, hogy a jogos védelemtől eltérően a

megelőző jogos védelem esetében az arányosság a normaszövegből kiolvasható, még

akkor is, ha csupán csak egy negatív fogalommeghatározással állunk szembe, amikor

csupán az élet kioltására alkalmas eszközök használatát tiltja meg. (Ezen rendelkezés az

arányosság követelményét mindenképpen közvetíti számomra.)

70 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. tv. 29/A.§. rendelkezése. 71 Mészáros Ádám – A jogos védelem szabályozásának lehetséges irányai II. fejezet (Jogelméleti szemle

2011/1. szám.)

50

A jogalkotó a „büntetlenség fejében” szigorú, hármas feltételt támaszt a védelmi eszköz

használójával szemben, mely kapcsolatára a konjunktívítás, azaz mindhárom feltétel

együttes fennállása szükséges, így a követelményből következően valamelyik feltétel

hiánya esetén a megelőző jogos védelem gyakorlójának cselekvősége nem illeszthető a

megelőző jogos védelem keretei közé.

Ezen feltételek a következők:

1. A védelmi eszköz alkalmazása nem lehet az élet kioltására alkalmas.

2. Csak a jogtalan támadó szenvedhet sérelmet.

3. Végül, az eszközt alkalmazó személy az adott helyzetben minden tőle elvárhatót

megtett a sérelem elkerülése érdekében.

Az élet kioltására való alkalmasság álláspontom szerint különösebb magyarázatra

nem szorul és ezen kérdéskör körülírásához a bírói gyakorlat sem nyújtott széles körű

segítséget. „Az értelmezés alapvetően a Btk. 137.§. 4. pont b) alpontban szereplő

"felfegyverkezve" történő elkövetésből indul ki. A hivatkozott értelmező rendelkezés

szerint: „felfegyverkezve követi el a bűncselekményt, aki az ellenállás leküzdése vagy

megakadályozása érdekében az élet kioltására alkalmas eszközt tart magánál.”72

Az e tárgyban született bírói indokolások teljesen egyértelmű, a laikus számára is

egyértelműen értelmezhető „arzenált” nevesítenek, úgy mint: lőfegyver, vágó és szúró

fegyverek, magas feszültségű áram stb. A kialakult bírói gyakorlat szerint ilyen

eszköznek minősül gyakorlatilag bármi, amely objektív hatóképességénél fogva

alkalmas a passzív alany életének kioltására.

Ilyen eszköznek mondta ki a 26/2007. BK vélemény a gumibot, vagy a BH2003. 350.

az egyszerű farúdat is. Az e téren kívánatos fejlődésnek azonban egy abszurd kadályozó

tényezéjéről kell említést tennünk, nevezetesen arról, hogy amennyiben a tolvaj be akar

menni pl.: a gyümölcsösbe és őt megrázza a 220 V, abban az esetben biztosan nem fog

bejelentést tenni azért, hogy a lopás közben saját bőrén való érzékelés útján arra a

megállapításra jutott, hogy a védelmi eszköz az élet kioltására alkalmas, és mint ilyen

nem felel meg a vele szemben támasztott törvényességi kritériumoknak.

72 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. tv. 137.§. 4. pont b) alpont rendelkezése.

51

Sajnos ugye annak a lehetősége sem zárható ki, hogy a tolvaj az áramütéstől a

helyszínen meghal, mga után hagyva egy igazolást a védelmi eszköz élet kioltására való

alkalmasságára. Így tehát pontosan azok az átmeneti, köztes információk hiányoznak,

melyek a precízió irányába vihetnék el a védelmi eszközök kritériumoknak való

megfelelőségét.”73

A téma tárgyalása kapcsán elkerülhetetlen a Kesznyétenen, 2008 nyarán történt, a

közéletben elhíresült alábbi jogeset megemlítése. „Mint emlékezetes, a Kesznyétenen

élő idős ember 2008 júniusában a portáján belüli területet körbekerítette, a kerítésbe

áramot vezetett, hogy megvédje a veteményét a tolvajoktól. Az áram egy ember halálát

okozta, két másik behatoló pedig súlyos sérüléseket szenvedett.

Az első fokon eljáró Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság a vádlottat emberölés

vétségében és testi sértés vétségében találta bűnösnek, ezért egy év fogházra ítélte, a

büntetés végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztette – később azonban a Debreceni

Ítélőtábla ezt az ítéletet megváltoztatta: megrovásra enyhítve a 70 éves vádlott

büntetését.”74

Megjegyzem továbbá, hogy a média számos hasonló esetről számolt be, melyek közül

egy a fenti esethez hasonló, de szigorúbb büntetéssel „értékelte” a Debreceni Ítélőtábla

a megelőző jogos védelmi helyzetben cselekvő magatartását. „Két év börtönbüntetést

szabott ki hétfőn jogerősen a tiszalúci kihelyezett tárgyalásán a Debreceni Ítélőtábla arra

a férfira, aki a településen lévő házának kerítésébe 2009 szeptemberében áramot

vezetett, hogy a szomszéd gyerekek ne másszanak át a telkére.

A két hétéves gyermek azonban így is át akart mászni a kerítésen, de amikor megfogták

a kerítést, áramütés érte őket, a kezükön égési sérüléseket szenvedtek. A vádlottat több

emberen, 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés

bűntettének kísérletében találta bűnösnek a Debreceni Ítélőtábla.”75

73 legaleagles.blog.hu/.../a_jogos_vedelem_uj_szabalyai (Letöltés ideje: 2013.02.12.10:50., nem

szószerinti hivatkozás) 74 http://www.dehir.hu/belfold/jogos-onvedelem-most-mar-vezethetunk-aramot-a-keritesbe/2012/02/09/

(Letöltés ideje: 2013.02.12.11:11.) 75http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/aramot-vezetett-a-keritesbe-bortont-kapott-2077559

52

A fentiekből jól érzékelhető, hogy a védelmi eszközök életellenes jellege terén

támasztott követelményt az alkalmazást eszközlők nem minden esetben veszik

komolyan, sőt az esetek tanúsága szerint sajnos kijelenthető, hogy nem a megelőzés,

hanem inkább a megtorlás motiválja a védelmi eszközök alkalmazását.

A konjunktív feltételekhez visszatérve vizsgáljuk meg azon feltételt, miszerint: Csak a

jogtalan támadó szenvedhet sérelmet. „Ezen elvárásnak a legegyszerűbben úgy lehet

eleget tenni, ha a védelmi eszköz alkalmazója figyelmeztető táblákat helyez ki.

A feliratokat azonban a teljesség érdekében ki kellene egészíteni olyan egyértelmű

ábrákkal is, melyek felhívják a figyelmet a telepített eszközre, tekintettel arra, hogy a

védelmi eszköz hatókörébe kerülő potenciális személyek közül nem nbiztos, hogy

mindegyikük tud olvasni.

Fontos tehát kategorikusan leszögezni, hogy abban az esetben, ha nem a jogtalan

támadó szenved sérelmet, akkor csakúgy mint bármelyik más már részletezett

konjunktív feltétel hiányában nincs büntethetőséget kizáró ok, meg kell állapítani az

eszközt használó személy bűnösségét. A bűnösség megállapítását követően pedig

tisztázandő körülményként jelentkezik annak megállapítása is, hogy az eszközt használó

személy bűnössége szándékos, avagy gondatlan.

A fenti példánál maradva meg kell jegyezni, hogy a kerítésbe vezetett áram esetkörében

viszonylag egységesnek tűnik a bírói gyakorlat, figyelemel arra, hogy az esetek

meghatározó többségében, nyilván az eredménytől, valamint a passzív alanyok számától

függően emberölés, több emberen elkövetett emberölés illetve ezen bűntettek kísérlete

került megállapításra, mely cselekményt az elkövető eshetőleges szándékkal követett el.

Jól érzékelteti a fenti gyakorlatot a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiumának 537-es

döntése, miszerint: „Az emberölés bűntettének kísérlete több emberen elkövetettként

minősül, ha az elkövető a kertje bejárati ajtajának kilincsét áram alá helyezi, és ennek

következtében a kiskorú sértett meghal, és a segítségére siető édesapját is áramütés éri

Btk. 166. (2) bek. f, pont/."76

76 Legf. Bír. Bf. I. 520/1992. sz. Bírósági Határozatok 1993. évi 9. szám

53

Mindezt úgy, hogy a támadó akármelyik irányból is közelítse meg az ingatlant,

észlelhesse a figyelmeztetést, vagyis célszerű körbeplakátolni a kerítést. Erre úgy kell

sort keríteni, hogy lehetőleg ne fújja le az első szél, hiszen a figyelmeztetésnek a

támadás időpontjában kell ott lennie, az igazából mindegy, hogy mikor került oda. Az

elkövetés után nem árt dokumentálni a figyelmeztetések meglétét, mert én biztos arra

hivatkoznék, hogy nem volt semmi ilyen.

Azt persze nem lehet kizárni, hogy valaki előbb felszereli a táblákat, és csak után hívja

ki helyszínelni a rendőrséget, vagy hogy a betörő a figyelmeztetések leszerelése után lát

munkához, de ezekkel nem nagyon lehet mit kezdeni. Az utolsó konjunktív feltétel

szerint az eszközt alkalmazó személynek az adott helyzetben minden tőle elvárhatót

meg kell tennie a sérelem elkerülése érdekében.

Ezen kritérium talán a hosszú címének köszönhetően, álláspontom szerint magáért

beszél, s mint ilyen különösebb magyarázatra nem szorul. Ettől függetlenül szögezzük

le, hogy ezen „imperatív norma” azon követelményt támasztja a védelmi berendezést

használó személlyel szemben, hogy tényleges védelmi szándékkal és mindent tegyen

meg annak érdekében, hogy a támadó ne szenvedjen sérelmet.

Ugyanakkor fontosnak tartom tisztázni, hogy az esetleges anomáliáktól eltérően itt nem

egy gyors és lelkiesmeretes elsősegélynyújtásról, hanem azon intézkedések

megtételének a kötelezettségéről van szó, amelyek megakadályozzák azt, hogy a támadó

megsérüljön. Fontos tehát a cselekmény időbelisége, ami a védelem preventív jellegét

közvetíti.

A kérdéskört jól érzékelteti a fentebb hivatkozott Kesznyétenen élő idős ember esete,

mellyel kapcsolatban a Debreceni Ítélőtábla megállapította, hogy a sértett az áram alá

helyezett dróthuzal előtt 3 méterre kerítés húzódott, így vétlen személyek nem érhettek

hozzá. Sőt még táblával is szemléltette annak tényét, hogy a kerítés áram alatt van.

Ezen körülmények mérlegelése során az Ítélőtábla arra az álláspontra jutott, hogy a

terhelt egyrészt megtett mindent annak érdekében, hogy a támadó a védelmi

berendezést észlelve ne szenvedjen sérelmet, azonban hibát követett el akkor, amikor a

kerítésbe az élet kioltására alkalmas feszültségű áramot vezetett.

54

Ezzel kapcsolatban fontos hangsúlyozni, hogy amennyiben a kerítés alacsonyabb, az

emberi élet kioltására nem alkalmas feszültségű áram alá lett volna kapcsolva, úgy a

terhelt jogszerűen védte volna a birtokát és ezzel összefüggésben, részére a megelőző

jogos védelem fennállása megállapíthatóvá vált volna.

1.6. A jogos védelemmel kapcsolatos ügyek alakulása 2002.01.01.-től 2012.12.31.-ig

terjedő időszakban a Fehérgyarmati Városi Ügyészségen

Dolgozatomban alapvetésként rögzítettem, hogy a jogos védelem és a végszükség

büntethetőségi akadályként történő hatékony érvényesülése számomra azt a

követelményt támasztja, hogy amennyiben annak feltételrendszere megállapítható,

„erőlködés nélkül” a nyomozást ügyészi szakban meg kell szüntetni és nem pedig a

bírósági szakban egyfajta „jogászkodás” eredményeként kell felismerni.

Dolgozatomban ezért szeretném bemutatni, hogy a jogos védelem és a végszükség mint

büntethetőséget kizáró ok, hogyan érvényesült a büntetőjogi felelősség megállapítása

terén az elmúlt 10 évben – 2002.01.01.-től 2012.12.31-ig terjedő időszak- a lakóhelyem

szerint illetékes Fehérgyarmat-i Városi Ügyészségen. A kérdéskörre vonatkozó

számadatok a dolgozat bevezető részének megírásakor még ismeretlenek voltak

számomra, mely „tudáshiányt” kihasználva egy hipotézist állítottam fel, miszerint a

büntetőügyek során a dolgozatom tárgyát képező büntethetőséget kizáró okok elenyésző

számban kerülnek megállapításra az ítélkezési gyakorlatban.

A számadatok ismeretében most szeretném megvilágítani ezen hipotézis beigazolódását.

Azt már a kérdéskör érdemi feldolgozásának jelen első mondatában kijelenthetem, hogy

a hipotézisem igaznak bizonyult, ugyanis a vizsgált időszakban mindösszesen 7 esetben

kerül sor a nyomozás megszüntetésére jogos védelem miatt. Tekintettel arra, hogy az

alacsony arányon túlmenően az ügyek egyszerű megítélésüek, így röviden be szeretném

mutatni azok történeti tényállását és a megszüntető határozat indokolását. Ezen

fejezettel nem titkolt célom érvényesülését is szertném szolgálni, miszerint az esetleges

laikus olvasó érdeklődését is felkeltsem azáltal, hogy nemcsak bonyolult okfejtésekbe

torkolló munkával „untassam” hanem betekintést nyerhesen konkrét, az élet által kreált

és talán érdekes ügyek kimenetelébe és igazolva láthassa azt az örvendetes tényt, hogy

bár elenyésző számban ugyan, de „működik” a jogos védelem intézménye.

55

I. 2009. április 23-án a 49 éves családapa erősen ittas állapotban érkezett haza a

lakására, ahol a bejárati ajtó üvegét betörte, a konyhában lévő mikrohullámú sütőt

összetörte, majd hangosan kiabálva a konyhaszekrény fiókjából magához vett egy 23

cm pengehosszúságú kést, mellyel karjait és mallkastájékát megvagdalta. Cselekményét

látva, a szintén a családi házban tartózkodó fia felszóllította az édesapját, hogy

cselekményét hagyja abba, azonban ekkor a családapa a fiát kezdte el hangosan

kiabálva fenyegetni, miszerint a nála lévő késsel megszúrja, és elindult felé. Ekkor a fiú

az édesapját három alkalommal pofon ütötte, majd a lakásból kiment az udvarra,

azonban az apja követte őt a késsel.

Ezt észlelve a fiú szaladni kezdett a szomszédban lakó testvére ingatlana felé, ahol

beszaladt az udvarra. Az ingatlan kapujában tartózkodott az éppen akkor hazaérkező

testvére is, aki látva az édesapjuk cselekményét, szintén felszóllította őt, hogy

magatartását hagyja abba, azonban ennek az apa nem tett eleget, és a késsel továbbra is

az előzőekben üldözőbe vett fia felé tartott. Ekkor a megtámadott fiú testvére az

édesapjuk elé állt, azonban az apa ekkor már a tőle mintegy 1-1.5 méter távolságra lévő

mindkét gyermeke felé indult a késsel, majd négy alkalommal a testvére védelmére kelt

fia felé szúrt, melynek következtében őt kétszer jobb karján, illetve bal keze kisujján

megszúrta.

Ezt látva az elsőként megtámadott gyermek, hogy testvére további bántalmazását

megakadályozza, magához vett egy 90 cm hosszúságú tetőlécet, melyel az apjukat felső

testén, mellkasán, vállán többször megütötte, melynek következtében az apa kezéből a

kés kiesett, majd azt az őt bántalmazó fia a földről felvette és félredobta. Az

igazságügyi orvos-szakértői vélemény szerint a bántalmazás következtében, az apa a bal

vállon és a bal felkaron elhelyezkedő, ép hámfelszínnel bíró lágyrészzúzódásokat, a

jobb vállon, a jobb könyökön, a jobb csuklón elhelyezkedő vonalas jellegű

lágyrészzúzódásokat szenvedett el, mely sérülések gyógytartama nyolc napon belüli.

Az igazságügyi orvos-szakértői vélemény szerint továbbá, az apa által az elsőként

üldözőbe vett fia védelmére kelt másik fia irányába eszközölt bántalmazás

következtében, a fia a jobb alkar területén, a singcsonti felszínen elhelyezkedő egy

rendbeli, felületes szúrt sérülést szenvedett el, mely sérülések gyógytartama 8 napon

belüli.

56

Az apját tetőléccel bántalmazó fiút a nyomozóhatóság gyanúsítottként hallgatta ki, 1

rendbeli, a Btk. 170.§.(1) bekezdésében meghatározott, de a (2) bekezdés szerint

minősülő és büntetendő súlyos testi sértés bűntettének a Btk. 16.§.-a szerinti kísérlete

miatt. A gyanúsított, kihallgatása alkalmával elismerte a terhére rótt bűncselekmény

elkövetését és előadta, hogy amikor meglátta, hogy a felé és testvére felé támadó apja

megvágta a testvérét a késsel, felvette a tetőlécet, amivel az apját többször megütötte,

amitől annak kezéből kiesett a kés, majd azt ő felvette és eldobta messzebbre. Előadta

továbbá, hogy nagyon sajnálja a történteket, de ha az édesapja nem fenyegette volna

meg, hogy leszúrja és nem támadott volna rá és testvéré, akkor biztos, hogy nem veri

meg. A terhelt vallomását alá támasztották, a szintén gyanúsítottként kihallgatott apa és

az általa bántalmazott fia vallomása is.

Az ügyészségi a nyomozást megszüntető határozatot az alábbiak szerint indokolta

A Btk. 29. § (1) és (2) bekezdései szerintn nem büntethető, akinek a cselekménye a

saját, illetőleg a mások személye, javai vagy közérdek ellen intézett, illetőleg ezeket

közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges. Továbbá nem

büntethető az sem, aki az elhárítás szükséges mértékét azért lépi túl, mert azt

ijedtségből, vagy menthető felindulásból képtelen felismerni. A nyomozás adatai

alapján a fiú gyanúsított cselekménye az ellene, illetve testvére ellen irányúló jogtalan

támadás elhárítására irányult, és a gyanúsított szándéka nem terjedt ki az apja

bántalmazásakor arra, hogy neki sérülést okozzon. A Btk. 22.§. f./ pontja szerint a

büntethetőséget kizárja a jogos védelem.

Mindezek alapján a nyomozást a rendelkező részben írt törvényhely alapján,

büntethetőséget kizáró okból, jogos védelem miatt az Ügyészség az apját tetőléccel

bántalmazó fiú ellen megszüntette.

Saját véleményem az üggyel kapcsolatban: Az indokolást rövidnek és sablonosnak

tartom. A rendelkezésre álló adatok alapján ugyanis megállapítást nyert, hogy az apját

tetőléccel bántalmazó gyanúsított a jogtalan támadónak testszerte sérüléseket okozott,

míg neki sérülése egyáltalán nem keletkezett és az is vitatható, hogy a közöttük lévő

fizikai távolság és a vérszerinti rokonsági fokra figyelemmel mennyire állt fenn a

jogtalan támadás közvetlen veszélye. Az azonban tény, hogy a gyanúsított testvére a

jogtalan támadótól sérüléseket szenvedett el.

57

A fentiekre tekintettel hiányérzetem van minimum az arányosság indokolásának

elmaradása miatt. Kifejezetten hiányolom a Legfelsőbb Bíróság Élet és Testi Épség

védelméről szóló 15-ös számú Irányelvére történő azon hivatkozást, miszerint „a jogos

védelmi cselekmény arányossága szempontjából azt kell vizsgálni, hogy az elhárító

magatartás nem idézett-e elő aránytalanul nagyobb sérelmet, mint amelyet a jogtalan

támadás okozott volna. Az élet ellen irányuló támadás esetén azonban — a védett

jogtárgy egyenértékősége folytán — az arányosság vizsgálata szükségtelen.”

Jelen esetben a történeti tényállás tanúsága szerint a jogtalan támadó egy az objektív

hatóképességében megkérdőjelezhetetlen eszközzel és azon szubjektív

akaratlagosságának hangot adva támad a fiára, hogy őt leszúrja. Ettől kezdve a támadás

élet ellen irányulónak tekintehető, melynek véleményem szerint mindenképpen

szükséges lett volna hangot adni.

Ehhez képest a határozat a sablonos formulán túl, mindössze annyira hivatkozik, hogy

„a gyanúsított szándéka nem terjedt ki az apja bántalmazásakor arra, hogy neki sérülést

okozzon.” Álláspontom szerint az eset esszenciája nem ezt a hivatkozást követeli meg

tekintettel arra, hogy nem jelenti az arányosság követelményének a megsértését, ha az

életveszélyes testi sértés okozását célzó jogtalan támadás elhárítása akár a támadó

halálát eredményezi, mely eredményhez viszonyítva a testi sértés negligálható.

Az eset körülményeire figyelemmel pedig az nem lehet vita tárgya, hogy az eszköz

objektív hatóképességére és a jogtalan támadó szubjektív akaratlagosságára

figyelemmel az apa cselekvősége alkalmas arra, hogy azt életveszélyes testi sértés

okozását célzó jogtalan támadásként értékeljük. Az sem egyértelmű számomra, hogy a

jogtalan támadás már az első vagy a későbbi ütések hatására szüntek e meg.

Ugyanis úgy gondolom, hogy amennyiben az első ütéstől elejtette a támadó a kést,

abban az esetben a többi ütés a testi sértés okozására irányulhatott. Erre figyelemmel a

testi sértési szándék nem zárható ki, melynek következtében az elhárító magatartásnak

arányban kell állnia a támadással, tehát az arányosság kérdéskörét mindenképpen

érinteni kell.

58

II. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság mint másodfokú bíróság 2010. október

hó 12-én megtartott tanácsülésén a következő ítéletet hozta:

„Az ittas járművezetés vétsége és más bűncselekmény elkövetése miatt I. rendű vádlott

és társa ellen indított büntetőügyben a Fehérgyarmati Városi Bíróság ítéletét az I. rendű

vádlottal szemben helybenhagyta azzal, hogy a terhére megállapított személy elleni

bűncselekmény helyes megnevezése: testi sértés bűntette. Az elsőfokú bíróság ítéletét a

II. rendű vádlott tekintetében megváltoztatja és a testi sértés bűntettének kísérlete miatt

emelt vád alól felmenti. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint:

I. rendű vádlott a rendelkezésre álló adatok szerint megalapozottan gyanúsítható azzal,

hogy 2008. szeptember 26-án 22 óra 15 perckor Fehérgyarmat Mártírok u. 38. szám

alatt található Shell üzemanyagtöltő állomás területén az ott kútkezelő II. rendű

vádlottat előzetes szóváltást követően több esetben bántalmazta fejjel és ökölbe szorított

kézzel, aki védekezésre a kezében tartott fából készült autómosó kefével több esetben I.

rendű felé ütött.

Majd ezt követően az üzemanyagtöltő állomás shop részében folytatódott a dulakodás,

melynek következtében a nyitott állapotú bejárati ajtónak lökték egymást, melynek

hatására a bejárati ajtó belső kilincse a mögöttes hőszigetelt ablaküveget betörte. Az

előzetes orvosi vélemény alapján II. rendű vádlott 8 napon belül gyógyuló sérülést

szenvedett. Az I. rendű vádlott ezen cselekménye olyan kihívóan közösségellenes volt,

mely másokban megbotránkozást és riadalmat keltett.

A fentiek alapján I. rendű vádlott megalapozottan gyanúsítható 1 rendbeli, a Btk. 271. §

(1) bekezdésébe ütköző és aszerint minősülő garázdaság vétségének, valamint 1

rendbeli a Btk. 170 § (1) bekezdésbe ütköző és aszerint minősülő könnyű testi sértés

vétség elkövetésével.

II. rendű vádlott tekintetében: II. rendű vádlott megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy

2008. szeptember 26-án 22 óra 15 perckor Fehérgyarmat Mártírok u. 38. szám alatt

található Shell üzemanyagtöltő állomás területén, I. rendű vádlottal előzetes szóváltást,

kiabálás követően egymást rángatták majd több esetben is egymást tettleg bántalmazták,

oly módon, hogy az II. rendű vádlott a nála lévő fából készült autómosó kefével

védekezett, azzal több esetben az I. rendű vádlott felé ütött.

59

Majd ezt követően bent az üzemanyagtöltő állomás shop részében a dulakodás közben a

nyitott állapotú bejárati ajtónak lökték egymást, melynek hatására a bejárati ajtó belső

kilincse a mögöttes hőszigetelt ablaküveget betörte. Az előzetes orvosi véleményben

foglaltak szerint I. rendű vádlott kivonta magát az orvosi vizsgálat alól. Cselekményével

olyan kihívóan közösségellenes magatartást tanúsított, mely alkalmas arra, hogy

másokban megbotránkozást és riadalmat keltsen. A fentiek alapján II. rendű vádlott

megalapozottan gyanúsítható 1 rendbeli, a Btk. 271. § (1) bekezdésébe ütköző és

aszerint minősülő garázdaság vétségének elkövetésével. A Fehérgyarmati Városi

Bíróság I. rendű vádlottat bűnösnek mondta ki 1 renbeli ittas járművezetés vétségében,

valamint 1 rendbeli aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés bűntettében.

Ezért a bíróság halmazati büntetésül 1 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélte,

mellékbüntetésül 2 évre a közügyek gyakorlásától, valamint 3 év 6 hónapra a közúti

járművezetéstől eltiltotta. A II. rendű vádlottat bűnösnek mondta ki súlyos testi sértés

bűntettének kísérletében. Ezért 250 napi tétel pénzbüntetésre ítélte, a pénzbüntetés egy

napi tételének összegét 150 forintban állapította meg. Az ítélet ellen a II. rendű vádlott

és védője jogos védelmi helyzetre hivatkozva felmentésre irányuló fellebezését

fenntartotta. A Megyei Bíróság, mint másodfokú bíróság II. rendű vádlott fellebbezését

alaposnak találta. Az ítélet indokolása szerint a II. rendű vádlott a Btk. 29.§. (1) és (3)

bekezdésében meghatározott jogos védelmi helyzetben volt, amikor I. rendű vádlott

rátámadt, azért mert egy korábbi ügyben számára kedvezőtlen tartalmú vallomást tett.

A 2009. augusztus 9. napjától hatályos Btk. 29.§. (1) bekezdése szerint a megtámadott

nem köteles kitérni a jogtalan támadás elől. II. rendű vádlott a testi sértés okozására

irányuló közvetlen támadást testi sértésre irányuló cselekménnyel hárította el, amivel az

arányosság követelményét sem sértette meg. A Btk. 2.§.-ban foglaltakra figyelemmel

az elsőfokú bíróságnak az ítélet meghozatala során alkalmaznia kellett volna a Btk.29.§.

(1) és (3) bekezdésében foglaltakat, ami a Btk. 22.§. f.) pontja szerint büntethetőséget

kizáró ok, ami a Be. 6.§. (3) bekezdés c.) pontjára figyelemmel a II. rendű vádlott

felmentését eredményezi.”77

77 A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság mint másodfokú bíróság 2010. október hó 12-én megtartott

tanácsülésén hozott ítéletete.

60

Saját véleményem az üggyel kapcsolatban: Anélkül, hogy az ügyészség munkájának

bírálójaként stigmatizálnám magam, álláspontom szerint a II. fokú bíróság általam

teljeskörű tényállásmegállapításának tartott ítéletét tekintve a II. rendű vádlott

cselekvőségének jogos védelmi helyzet általi irányítottságának már az ügyészségi

szakban ki kellett volna derülnie.

Az ítélet indokolásával kapcsolatban azonban mégis csak meg kell jegyeznem egy

hiányosságot, tekintetel arra, hogy az I. rendű vádlottat jogalkalmazóként ismerem és

így hiányolom a II. rendű vádlott felmentésének indokaként annak, az I. rendű vádlott

vonatkozásában fennálló körülménynek a megemlítését, miszerint I. rendű vádlott

többszörös visszaesőnek számít a személy elleni erőszakos bűncselekmények

tekintetében, mely „brutális” testalkatának és ehhez párosuló agresszív természetének

köszönhető.

III. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság mint másodfokú bíróság 2005.

november 29. napján tartott nyilvános ülés alapján meghozta a következő ítéletet:

„A súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt I. rendű vádlott

és társa ellen indított büntetőügyben a Fehérgyarmati Városi Bíróság 2005. április 6.

napján kihirdetett ítéletét megváltoztatja. A II. rendű vádlottat az ellene emelt

maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés bűntette miatt emelt vád alól felmenti. Az

elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint: Az I. rendű vádlott súlyos sérülés

okozására alkalmas zsírkavaró kanállal az édesapját ért sérelem miatti felelősségrevonás

végett verte meg II. rendű vádlottat és okozva ezzel testszerte sérüléseket.

Az I. rendű vádlott vallomásában elmondta, hogy őt II. rendű vádlott térden rúgta,

azonban II. rendű vádlott ezt tagadta. A II. rendű vádlott állítását, miszerint I. rendű

vádlott sérülése azáltal keletkezett, hogy a II. rendű vádlott, I. rendű vádlott nyakát

megfogta és őt a földre rántotta, a tanúvallomások is alátámasztották.

A II. rendű vádlott és védője felmentésre irányuló fellebbezést nyújtott be, mely

fellenbbezés a II. fokú bíróság álláspontja szerint alapos. A Btk. 29.§. szerint: „Nem

büntethető az, akinek a cselekménye a saját, illetőleg a mások személye, javai vagy

közérdek ellen intézett, illetőleg ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás

elhárításához szükséges.”

61

A jogos védelem két alapvető jellemzője a közvetlenül fenyegető jogtalan támadás és az

ezzel szembeni védekezés. Közvetlenül fenyegető a támadás akkor, ha a támadástól -

annak megkezdésétől – azonnal, vagy igen rövid időn belül tartani lehet és annak

kifejtésének akadálya nincs.

A jogos védelmi helyzet mindaddig fennáll, ameddig a megtámadott reálisan tarthat a

támadás megkezdésétől, avagy folytatásától. (Dr. Belovics Ervin, Dr. Békés Imre, Dr.

Busch Béla, Dr. Molnár Gábor, Dr. Sinku Pál, Dr. Tóth Mihály: Büntetőjog Általános

rész, 153. oldal.) A jogos védelem viszonylatában jogtalanság áll szemben joggal. A

jogtalanság azonban kizárólag a támadást jellemezheti. „A támadás jogtalan, ha a

támadó megvalósítja valamely bűncselekmény törvényi tényállását.” (Dr. Berkes

György, Dr. Julis Mihály, Dr. Kiss Zsigmond, Dr. Kónya István, Dr. Rabóczki Ede:

Magyar Büntetőjog kommentár a gyakorlat számára 73.o.)

A védelmi cselekménynek elhárító jellegűnek kell lenni, mely úgy mint a jogtalan

támadás, szintén valamelyik bűncselekmény törvényi tényállását valósítja meg, a

támadó ellen irányul és a kifejtésére a védekezés keretei között kerül sor. (Dr. Belovics

Ervin, Dr. Békés Imre, Dr. Busch Béla, Dr. Molnár Gábor, Dr. Sinku Pál, Dr. Tóth

Mihály: Büntetőjog Általános rész, 154. oldal.)

A közvetlen és jogtalan támadást elhárító cselekmény ismérve a szükségesség és

arányosság. A szükségesség azt jelenti, hogy a megtámadott személy akkor jár el

jogosan, ha a cselekménye a jogtalan támadás elhárításához szükséges. Jogosult

szembeszállni a támadással, és kitérési kötelezettség is csak néhány esetben terheli. Az

arányosság pedig azt jelenti, hogy az elhárító magatartás nem okozhat aránytalanul

nagyobb hátrányt, mint amit a támadó magatartás okozott volna.

Az I. rendű vádlott támadása közvetlenül fenyegető, és jogtalan volt, amikor a

zsírkavaró kanállal többször II. rendű vádlott felé ütött és ezzel testszerte sérülést is

okozott neki. A II. rendű vádlott által kifjtett elhárító, védekező magatartás szükséges és

arányos volt. Az I. rendű vádlott szándéka – az eszközre és II. rendű vádlott sérüléseire

figyelemmel – súlyos testi sérülés okozására irányult, ugyanakkor II. rendű vádlott a

védekező magatartás kifejtése során I. rendű vádlottnak maradandó fogyatékosságot

okozott.

62

A támadással és az elhárítással okozott sérelemnek azonban nem kell teljesen

azonosnak lennie, csak az aránytalanul nagyobb sérelem okozása sérti az arányosság

követelményét (Dr. Berkes György, Dr. Julis Mihály, Dr. Kiss Zsigmond, Dr. Kónya

István, Dr. Rabóczki Ede: Magyar Büntetőjog kommentár a gyakorlat számára 73.o.)

Így nem jelenti az arányosság követelményének a megsértését, ha a súlyos testi sértés

okozását célzó jogtalan támadás elhárítása következtében a támadó maradandó

fogyatékosságot szenved.

Ebből kifolyólag a II. rendű vádlott által megvalósított magatartás nem idézett elő

aránytalanul negyobb hátrányt, mint amit az I. rendű vádlott által kifejtett támadó

magatartás eredményezett volna. A Btk. 22.§. f.) pont alapján: „A büntethetőséget

kizárja a jogos védelem.” A megyei bíróság a Btk. 22.§.f.) pontja szerinti

büntethetőséget kizáró okból a Be.331.§. (1) és (3) bekezdése alapján felmentette a II.

rendű vádlottat a maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés bűntette miatt ellene

emelt vád alól.”78

Saját véleményem az üggyel kapcsolatban: Örvendetes tényként értékelem, hogy az

ítélet indokoló része a jogos védelmi helyzettel foglalkozó igazi „Ászok” által

lefektetett érvelésekre hivatkozik, jól érzékeltetve ezzel a tudományos munka és a bírói

gyakorlat mint halmazok között létező metszetet.

IV. A 64 éves gyanúsított a rendelkezésre álló adatok szerint megalapozottan

gyanúsítható azzal, hogy 2011. augusztus 03-án 12 óra körüli időben, X településen

található lakóház udvarán előzetes szóváltást követően az ügyben szintén gyanúsított 56

éves személlyel. Dulakodni kezdtek, mely cselekményük során egy 120 cm hosszúságú

karóba mindketten belekapaszkodtak és próbálták egymást a földre nyomni. Az 56 éves

gyanúsított a dulakodás közben a jobb kéz V. ( kisujji ) kézközépcsont törését szenvedte

el, mely sérülés a bevont iü. orvosszakértő véleménye alapján 8 napon túl gyógyuló.A

fentiek alapján a 64 éves terhelt megalapozottan gyanúsítható 1 rendbeli a Btk. 170. §

(2) bekezdésébe ütköző súlyos testi sértés bűntett elkövetésével.

78 A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság mint másodfokú bíróság 2005. november 29. napján tartott

nyilvános ülésen hozott ítéletete.

63

Az 56 éves gyanúsított a rendelkezésre álló adatok szerint megalapozottan gyanúsítható

azzal hogy 2011. augusztus 03-án 12 óra körüli időben, X településen található lakóház

udvarán előzetes szóváltást követően Ő és a 64 éves ellenérdekű gyanúsított dulakodni

kezdtek. Az 56 éves terhelt egy seprűvel fejtetőn ütötte a 64 éves gyanúsítottat, aminek

következtében, az 8 napon belüli sérülést szenvedett.

A bevont iü. orvosszakértő véleménye alapján az eszközzel történt ütés következtében

annak a méretéből, tömegéből, jellemzőiből adódóan nagy erőbehatás, azaz nagy ívű

lendítés, erőteljes ütés esetén súlyos, 8 napon túl gyógyuló sérülést, jelen esetben

koponyacsont törést is bekövetkezhetett vona.

A fentiek alapján a gyanúsítottal szemben 1 rendbeli a Btk. 170. § (1) bekezdésébe

ütköző, de (2) bekezdés szerint minősülő - figyelemmel a Btk. 16. §-ra - súlyos testi

sértés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja került közlésre. A Fehérgyarmati

Városi Ügyészség a 64 éves terhelttel szemben a nyomozást a Be. 190.§. (1) bekezdés

d.) pontja alapján – figyelemmel a Btk. 22.§. f.) pontjában, illetve a Btk. 29.§. (1)

bekezdésében meghatározott büntethetőséget kizáró okra - 2011. december 28-án az

alábbi indokok alapján megszüntette.

A Btk. 29.§. szerint: „Nem büntethető az, akinek a cselekménye a saját, illetőleg a

mások személye, javai vagy közérdek ellen intézett, illetőleg ezeket közvetlenül

fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges.” A Btk. 29.§. (3) bekezdése

rögzíti, hogy a megtámadott nem köteles kitérni a jogtalan támadás elől.

A gyanúsítottak által kifejtett cselekménysor összefüggő vizsgálata során kétséget

kizáróan megállapítható, hogy a 64 éves gyanúsított vonatkozásában cselekménye

véghezvitelének időpontjában a jogos védelmi helyzet fennállt. Az 56 éves terhelt által a

64 éves gyanúsított személyét egy fa rúddal közvetlenül fenyegető jogtalan támadás

elhárítása volt a 64 éves gyanúsított célja, melynek érdekében az 56 éves gyanúsított

által ütésre emelt farudat megfogta és igyekezett azt az 56 éves terhelt kezéből

kicsavarni.

A dulakodás közben kerültek a gyanúsítottak az 56 éves terhelt tulajdonát képező

lakóház lépcsőjére, ahol az 56 éves terhelt a jobb kéz kisujji középcsont törését

szenvedte el.

64

A 64 éves gyanúsított cselekménye elengedhetetlenül szükséges volt a testi épségét

közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához, továbbá időbeni tartamát és

súlyát tekintve arányban állt a támadással és az elhárítás szükséges mértékét nem lépte

túl. A fentiekre tekintettel az ügyészség a 64 éves gyanúsítottal szemben a súlyos testi

sértés bűntette miatt folytatott nyomozást jogos védelem, mint büntethetőséget kizáró

ok miatt megszüntette.

Saját véleményem az üggyel kapcsolatban: Nem világos számomra, hogy az 56 éves

terhelt a jobb kéz kisujji középcsont törését hogyan, minek következtében szenvedte el.

Egyébiránt a jogos védelmi tényállás megállapítása szempontjából ez a körülmény

irreleváns és maximálisan egyetértek az ügyben hozott döntéssel, azzal kapcsolatban

megjegyzésem nincs.

V. A Fehérgyarmati Rendőrkapitányságon 2006. április 17. napján indult hivatalból

büntetőeljárás bejelentés alapján. A nyomozás adatai alapján az alábbi tényállás volt

megállapítható: 2006. április 17. napján 16 óra körüli időpontban egy az ügyben

gyanúsítottként kihallgatott „X”személy „Y” településen összeszólalkozott egy „Z”

személlyel és annak nevelőapjával „V” gyanúsítottal.

A gyanúsítottak között rövidesen hangos szóváltás alakult ki, melynek során „V”

gyanúsított ököllel több ízben arcon ütötte „X” gyanúsítottat.„X” gyanúsított ekkor

elmenekült, majd „Y” település felé indult, és útközben telefonon kérte „ZS” személyt,

hogy személygépkocsijával jöjjön érte, és segítsen. „ZS” személy további két személy

társaságában érkezett meg.

(„J” és „K”) és felvették „X” gyanúsítottat. „X” gyanúsított társaival visszament a

cselekmény helyszínére és ott látva „V” gyanúsítottat kiabált, hogy „most gyertek, ne

akkor amikor egyedül vagyok.” Ezt követően „V” gyanúsított egy bottal a kezében

odalépett „X” gyanúsítotthoz és bántalmazni kezdte, majd ebbe 2 társa is

bekapcsolódott és mindannyian bántalmazták „X” gyanúsítottat. Ezt látva „S”

gyanúsított –aki egy hölgy – „X” gyanúsított segítségére sietett és egy fabottal egy

ízben „V” gyanaúsított karjára ütött, aki így elejtette a kezében lévő botot. Ezt

kihasználva „X” gyanúsított gyomorszájon rúgta „V” gyanúsítottat.

65

Az ügyészség „S” hölggyel szemben a garázdaság bűntette miatt folytatott nyomozást a

Be. 190.§. (1) bekezdés d.) pontja alapján –figyelemmel a Btk. 22.§. f.) pontjára,

büntethetőséget kizáró okból, jogos védelem miatt, az alábbi indokok alapján

megszüntette: A Btk.22.§. f.) pontja alapján a büntethetőséget kizárja a jogos védelem.

A Btk.29.§. (1) bekezdése szerint nem büntethető, akinek cselekménye a saját, illetőeleg

a mások személye, javai vagy közérdek ellen intézett, illetőleg ezeket közvetlenül

fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges.

A nyomozás adatai alapján „S” gyanúsított cselekménye nem a köznyugalom

megzavarására irányult. „S” gyanúsított „X” gyanúsítottat próbálta védeni az őt

eszközzel is támadó három gyanúsítottal szemben. Cselekménye szükséges volt és az

arányosságot sem lépte túl, mivel a kezében lévő bottal csupán azért ütött egy ízben a

szintén bottal felfegyverkezett „V” karjára, hogy Őt lefegyverezze. Mindezek alapján

„S” gyanúsított vonatkozásában a jogos védelem, mint büntethetőséget kizáró ok

megállapítható, így vele szemben a nyomozás megszüntetésére került sor.

Saját véleményem az üggyel kapcsolatban: Az indokolásból hiányolom a jogos védelmi

helyzetre hivatkozással felmentett terhelt és az általa védelmezett fél közötti viszony

jellegének meghatározását. Ennek hiányában ugyanis életszerűtlen számomra, hogy egy

olyan csoportos garázdaságba, ahol 3-4 férfi botokkal felfegyverkezve kölcsönösen

bántalmazza egymást, abba egy nő hogyan, miként kapcsolódhat be. Ezt csak úgy

tartom elképzelhetőnek, ha a védelmező és bántalmazott feleket egymáshoz valamilyen

kötelék füzi.

Ezzel kapcsolatban megjegyzem továbbá, hogy ilyen alapon valamennyi garázdaságban

hivatkozhatna az elkövető jogos védelmi helyzetre, tekintettel arra, hogy szinte

valamennyi garázda cselekmény úgy kezdődik, hogy valakit jogtalan és sajnos sok

esetben teljesen motiválatlan támadás ér, amellyel szemben jogos védekezésnek lenne

helye.

VI . A Fehérgyarmati Rendőrkapitányságon 2009. október 12. napján nyomozás

elrendelésére került sor, súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt. A

nyomozás adatai alapján az alábbi tényállás volt megállapítható: „X” és „Y” gyanúsított

testvérek.

66

Az igazságügyi elmeorvos-szakértői vélemény szerint „X” gyanúsított idültté vált,

hasadásos elmebetegségben szenved. 2009. október 09-én 18 óra körüli időben „X”

gyanúsított „Z” településen az italboltban italozott.

Tekintettel arra, hogy már erősen ittas állapotban volt, nem szolgálták ki, ami miatt ő

garázda magatartást tanúsított, kiabált és az italbolt előtt egy ott lévő kerékpárt felemelt

és az előtető oszlopát ütötte. Ezt követően elindult haza és útközben még egy parkoló

személygépkocsiba is belerugdosott. Ekkor érkezett meg „X” gyanúsított testvére „Y”

gyanúsított, akit „X” gyanúsított szidalmazni kezdett, majd több alkalommal ököllel

megütötte. Ezt követően „Y” gyanúsított egy alkalommal arcon ütötte, majd lenyomta a

földre és a rendőrök kiérkezéséig ott tartotta a dühöngő „X” gyanúsítottat. A nyomozás

során beszerzett orvosi vélemény szerint „X” gyanúsított a testvérétől kapott ütés

következtében arccsontzúzódást és orrcsonttörést szenvedett el, melyek együttes

gyógytartama 21 napra tehető.

A nyomozás megszüntetése során az ügyészség az alábbi jogi tényekre hivatkozott:

A Btk. 29.§. szerint: „Nem büntethető az, akinek a cselekménye a saját, illetőleg a

mások személye, javai vagy közérdek ellen intézett, illetőleg ezeket közvetlenül

fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges.” Továbbá nem büntethető az sem,

aki az elhárítás szükséges mértékét azért lépi túl, mert azt ijedtségből vagy menthető

felindulásból képtelen felismerni. A nyomozás adatai alapján „Y” gyanúsított

cselekménye az ellene a helyszínen tartózkodó további személyek, illetve

vagyontárgyak ellen irányuló jogtalan támadás elhárítására irányult. A gyanúsított

szándéka nem terjedt ki „X” gyanúsított bántalmazásakor sérülés okozására.

Saját véleményem az üggyel kapcsolatban: Álláspontom szerint ebben az esetben a

terhelt cselekvősége nem adhat okot legalábbis egy klaszzikus jogos védelmi helyzet

megállapítására. Vegyük számba a cselekmény súlyponti részleteit. A tudathasadással

küzdő gyanúsított a helyi italboltban és az az előtti közterületen garázda módon

viselkedik, nevezetsen kiabál és a vendégekkel kötözködik. Ez eddig ugye egy

garázdaság szabálysértés. Ezt követően a cselekvősége átmegy garázdaság vétségébe,

mivel a magatartása erőszakkal, nevezetsen dolog ellen irányuló erőszakkal párosul.

67

Álláspontom szerint ezen cselekményével összefüggésben a vele szemben alkalmazott

erőszak aránytalan, tekintve azt, hogy a testvére által eszközölt bántalmazás folytán

arccsontzúzódást és orrcsonttörést szenvedett el. Az is kétséges számomra, hogy

egyetlen ütéstől hogyan lehet ilyen sérüléseket elszenvedni, de ettől függetlenül, ami a

legfontosabb aggályom az üggyel kapcsolatban az, hogy álláspontom szerint aránytalan

volt a védelmi cselekmény. Aránytalan, de még az is elképzelhető, hogy szükségtelen,

hiszen vegyük számba a tényeket: Hogyan tarthatott a bántalmazó testvér jogtalan és

közvetlen támadástól, amikor egyetlen ütéssel leütötte és hosszú perceken a földön

tartotta a garázda gyanúsítottat. Erre csak és kizárólag egyetlen magyarázat lehetséges,

nevezetsen az, hogy lényeges erőfölényben volt a „védekező” személy a garázda

gyanúsítottnál, amiből az következik, hogy jogtalan és főként közvetlen támadástól nem

kellett tartania.

VII. 2008. július 13-án a Fehérgyarmat Rendőrkapitányság Bűnügyi osztályán

nyomozás elrendelésére került sor, a Btk. 271. §. (1) bekezdésbe ütköző de a (2)

bekezdés a./ pontja szerint minősülő csoportosan elkövetett garázdaság bűntett

elkövetése miatt, az alábbi indokok alapján: „X” személy „Y”-„Z” települések közötti

útszakaszon az általa vezetett személygépkocsijával haladva előzés közben vitatható

forgalmi helyzetbe keveredett egy másik személygépkocsi vezetőjével „ZS” személy,

román állampolgárral.

Az úton tovább haladva „X” személy „J” község utáni útszakaszon érte utol az Őt,

megítélése szerint szabálytalanul előző járművet és előzési szándékát jelezve próbált

meg mellette elhaladni. Mivel ezt „ZS” személy megakadályozta oly módon, hogy

járművével az út közepére húzódva „X” gyanúsítottat feltartotta, ezért fényszóróval

jelzett számára, hogy álljon félre és beszéljék meg a történteket.

„X” gyanúsított és „ZS” személy (aki szintén gyanúsított) a kocsikból kiszállva a két

jármű közötti területen találkoztak egymással, ahol előzetes szóváltást követően „ZS”

gyanúsított román állampolgárral, valamint az általa vezetett jármű utasai közül további

3 személlyel egymást kölcsönösen tettleg bántalmazták. „X” gyanúsított is több

alkalommal ütött feléjük, valamint meg is ütötte az említett személyeket, melynek

következtében „ZS” gyanúsított a nyakán, a többi személy pedig az orrán, a száján, és

az arcán, „X” pedig a bal lábszárán, bal vállán és a mellkasán is 8 napon belül gyógyuló

sérüléseket szenvedett el.

68

A fentiek alapján „X” személy megalapozottan gyanúsítható 1 rb. a Btk. 271. szakasz

(1). bek. - be ütköző, de a ( 2 ). bek. a. pontja szerint minősülő garázdaság bűntett,

valamint „ZS” gyanúsított és társai által előterjesztett magánindítványra figyelemmel, 1

rb. a Btk. 170. szakasz ( 1 ). bek. - be ütköző, aszerint minősülő testi sértés vétség

elkövetésével.

A nyomozás megszüntetése során az ügyészség az alábbi jogi tényekre hivatkozott:

A Btk.22.§. f.) pontja alapján a büntethetőséget kizárja a jogos védelem. A Btk. 29.§.

szerint: „Nem büntethető az, akinek a cselekménye a saját, illetőleg a mások személye,

javai vagy közérdek ellen intézett, illetőleg ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan

támadás elhárításához szükséges.”

A nyomozás adatai alapján „X” gyanúsított cselekménye nem a köznyugalom

megzavarására, hanem az ellene számbeli fölényben fellépő gyanúsítottak jogtalan

támadásának elhárítáésára irányult, cselekménye szükséges volt és az arányosságot sem

lépte túl. Mindezekre tekintettel „X” gyanúsított vonatkozásában a jogos védelem, mint

büntethetőséget kizáró ok megállapítható, így vele szemben a nyomozást garázdaság

bűntette vonatkozásában az ügyészség megszüntette.

Saját véleményem az üggyel kapcsolatban: Maradva a „bírálói szerepkörben” az

ügyészség döntését tiszteletben tartva ugyan, de ezen ügy hordozza számomra a

legkevésbé a jogos védelmi helyzet megállapíthatóságának lehetőségét. Álláspontom

szerint a nyomozás megszüntetéssel érintett terhelt volt az, aki jogtalan támadóként

lépett fel, hiszen mintegy megállásra kényszerítette azon közlekedő személyeket, akik

megítélése szerint őt szabálytalanul előzték meg.

Nem gondolom azt, hogy a jogalkotó az ilyen és hasonló ügyek miatt alkotta meg a

jogos védelem intézményét. Az ügyből jól érzékelhető a nyomozás megszüntetéssel

érintett terhelt agresszív magatartása, mely az Én értékrendemben támadói szerepkörbe

emeli. Az a körülmény, hogy az általa megállításra kényszeritett személyek csupán

többen voltak nála és így ő a testi épségét mentette, véleményem szerint semmiként sem

értékelhető a jogos védelmi helyzet indokaként.

69

1.7. A kovariancia teória hatása a jogos védelemmel kapcsolatban kialakult

társadalmi felfogásra

„A jogismeret és a viselkedés közötti pozitív korreláció kialakulásában sokkal nagyobb

szerepe van az egyenrangú társak véleményének. A jogszabály létének valamint

tartalmának ismerete, és ezek hatása az emberek magatartására még érdekesebb a

büntetőjogi normák kapcsán, hiszen itt sokkal nagyobb szerepe lehet az erkölcsi

megítélésnek.

A jog és erkölcs kapcsolatát, egymásra gyakorolt hatását többféle irányból is vizsgálták:

ha tudjuk, hogy egy magatartást a jog büntetni rendel, akkor ennek hatására erkölcsileg

is elítéljük-e az adott magatartást; ha a jogi szabályozás nem esik egybe az erkölcsi

megfontolásainkkal, melyiknek engedelmeskedünk; méltányolható-e, ha erkölcsi

elvekre hivatkozva nem tartunk be egy jogszabályt, stb.

Ennek az összefüggésnek a leírására, a jogszabályok és a jogi viselkedés közti egyezés

izsgálatára használja a szakirodalom a kovariancia teóriát. A kovariancia teóriát a

kutatások két irányból vizsgálták: egyrészt azt próbálták feltárni, hogy milyen

mértékben fogadják el az emberek önmagában azt a tényt, hogy bizonyos

cselekedeteket a jog büntetni rendel, másrészt milyen mértékben esik egybe a bűntettek

jogi értelemben vett súlyossága a közvélemény megítélésével.

Természetesen mindig is voltak olyan magatartások, melyeket az emberek véleménye

szerint nem kellene büntetni, ennél érdekesebb azonban az a kérdés, hogy ennek mi az

oka. A kovariancia hiányát a szakirodalom a következő okokkal magyarázza.

Ezek közül a témához illeszkedően legfontosabb ok, miszerint: új törvények esetében

gyakran előfordul, hogy a jogi szabályozás és a közvélemény közti különbséget az

okozza, hogy egy adott magatartás bűntetté nyilvánításának még nem sikerült

megváltoztatnia a közvéleményt, mert nem telt el elég idő a törvény hatálybalépést

követően.”79

79 Bence Mátyás: Jogelmélet és jogszociológia (Miskolc, 2006.)

70

Az új Büntető Törvénykönyv elfogadása és hatályba lépése közötti időintervallumot

jómagam elégségesnek tartom, azonban tekintve a jogos védelemmel kapcsolatos

változások társadalmi jelentőségét elfogadhatatlannak tartom az e téren végzett, az új

szabályok társadalmi tudatba való beépülésének elősegítését.

Itt gyakorlatilag elégtelennek minősülnek a kovariancia teória hatókörei, hiszen

lényegében ez a teória az adott cselekmény kriminalizációja és annak konkrét

jogszabályban történő hatálybalépése közötti idő szűkösségére koncentrál.

Mégis úgy gondolom, hogy az általam felvetett problémakört jól érzékelteti, noha Én

egy sajátos kovariancia teóriát fogalmaznék meg, ami az időtényezőn kívül rámutat arra

is, hogy a kriminalizáció és a hatálybalépés közötti szakasz nem csak az eltelt idő

fontosságát hangsúlyozza, hanem azt is, hogy ez alatt az idő alatt a jogalkotó mit tesz

annak érdekében, hogy az új jogszabály zökkenőmentesen kerüljön át a köztudatba és

ami a legfontosabb, hogy rendeltetésének megfelelően alkalmazzák annak címzettjei.

Ezzel kapcsolatban úgy gondolom, hogy a különböző sajtóorgánumokban és

hírműsorokban nagyon sok olyan riport, illetve cikk jelent meg, melyek igen komoly

félreértésekre adhatnak okot a jogos védelemmel kapcsolatos új szabályokkal

kapcsolatban. Szükségesnek tartanám a jogalkotó részéről egy rövid és közérthető

tájékoztatás megfogalmazását, melyet mint azt a választások idején a különböző

politikai indittatású propaganda iratokat eljuttatni valamennyi háztartásba, hogy az

tanulmányozható és ezáltal a jogos védelem új szabályai mindenki számára tudatosan és

biztonsággal alkalmazhatóak legyenek.

1.8. A jogos védelelem 2013. július 01-től hatályos szabályai és az „állampolgári

generálklauzulák” bemutatása.

Az új szabályok felvezetéseként szeretném a jogos védelem intézményében

bekövetkezett változások kriminálpolitikai oldalát bevezetőként megvilágítani mely

feladathoz, Bohács Zsolt országgyűlési képviselő, az új Büntető Törvénykönyv

javaslatához fűzött alábbi felszólalását tartom a legalkalmasabbnak.

„A javaslat a súlyos erőszakos bűncselekmények elleni hatékony fellépés biztosítására a

jogos védelmi helyzetet kiszélesíti, illetve ezt egy kicsit átformálja.

71

A jogos védelemmel a Btk.-ban két szakasz foglalkozik, amelynek szükségességéről az

alábbiakat szeretném elmondani, illetve előadni. A jogellenes cselekmények elhárítására

az állami szervek jogosultak és kötelesek. Minden olyan esetben, amikor az állami

szervek a kötelezettségüknek nem tesznek eleget, a megtámadott részére biztosítani kell

a védekezés jogát.

A jogos védelemmel a törvény ennek a védekezésnek a jogát biztosítja. A jogszerűen

védekező ezért valójában nemcsak a saját, hanem a társadalom érdekében is cselekszik.

A javaslat azt tekintette kriminálpolitikailag kiindulópontnak a jogos védelem

megfogalmazásánál, hogy a jogtalan támadás elhárításának kockázatát a jogtalan

támadónak kell viselnie, és a megtámadott elhárító cselekményét méltányosan kell

megítélnie.”80

A 2013. július 01-től hatályos normaszöveg:

21. § Nem büntetendõ annak a cselekménye, aki a saját, illetve a mások személye vagy

javai elleni jogtalan támadás megelõzése céljából telepített, az élet kioltására nem

alkalmas védelmi eszközzel a jogtalan támadónak sérelmet okoz, feltéve, hogy a

védekezõ mindent megtett, ami az adott helyzetben elvárható annak érdekében, hogy az

általa telepített védelmi eszköz ne okozzon sérelmet.

22. § (1) Nem büntetendõ az a cselekmény, amely a saját, illetve más vagy mások

személye, javai vagy a közérdek ellen intézett, illetve ezeket közvetlenül fenyegetõ

jogtalan támadás elhárításához szükséges.

(2) A jogtalan támadást úgy kell tekinteni, mintha az a védekezõ életének kioltására is

irányult volna, ha

a) azt személy ellen

aa) éjjel,

ab) fegyveresen,

ac) felfegyverkezve vagy

ad) csoportosan követik el,

80 Dr. Bohács Zsolt: T/6958. számú tövényjavaslattal kapcsolatos felszólalása.

(http://www.parlament.hu/naplo39/196/n196_0218.htm Bohács Zoslt / T/6958) Letöltve: 2013.02.16.00

óra 47 perc.

72

b) az a lakásba

ba) éjjel,

bb) fegyveresen,

bc) felfegyverkezve vagy

bd) csoportosan

történõ jogtalan behatolás, vagy

c) az a lakáshoz tartozó bekerített helyre fegyveresen történõ jogtalan behatolás.

(3) Nem büntethetõ, aki az elhárítás szükséges mértékét ijedtségbõl vagy menthetõ

felindulásból lépi túl.

(4) A megtámadott nem köteles kitérni a jogtalan támadás elõl.

Az új szabályozással kapcsolatban azt hiszem helyén való a kérdés, hogy milyen

tényezők, illetve körülmények indokolták azon jogalkotói döntését, hogy a jogos

védelem körében változtatásokra van szükség. Úgy gondolom, hogy ezen kérdés

megválaszolása tárgyában akkor járunk el helyesen, ha segítségül hívjuk az új Btk.

jogos védelemre vonatkozó részletes indokolását.

A 21.§.-hoz fűzött részletes indokolás szerint: „A jogellenes cselekmények elhárítására

az állami szervek jogosultak és kötelesek. Minden olyan esetben, amikor az állami

szervek e kötelezettségüknek nem tesznek eleget, a megtámadott részére biztosítani kell

a védekezés jogát. A jogos védelemmel a törvény ennek a védekezésnek a jogát

biztosítja. A jogszerűen védekező ezért valójában nemcsak a saját, hanem a társadalom

érdekében is cselekszik. A törvény azt tekintette kriminálpolitikai kiindulópontnak a

jogos védelem megfogalmazásánál, hogy a jogtalan támadás elhárításának kockázatát a

jogtalan támadónak kell viselnie, és a megtámadott elhárító cselekményét méltányosan

kell megítélni.

A 22.§.-hoz fűzött részletes indokolás szerint: „Jogos védelem esetén a jogtalan

támadással szemben jogos védekezés áll. A támadás rendszerint erőszakos magatartás,

többnyire személy ellen irányul, de javak ellen is irányulhat. A megtámadott személy

akkor jár el jogosan, ha cselekménye a támadás elhárításához szükséges.

73

A jogellenes cselekmény következményeit a támadónak, azaz a jogellenes magatartást

kifejtőnek kell viselnie. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a támadót valamilyen sérelem

éri, annak következményeiért a védekező nem tehető felelőssé. Így nem tehető felelőssé

a jogellenes támadást elhárító személy, ha a védekezéssel gondatlanul okoz bármilyen

sérelmet, vagy szándékosan okoz kisebb vagy azonos sérelmet.”81

A részletes indokolásból véleményem szerint azon konzekvens konklúzió vonható le,

hogy az új jogi szabályozás szélesebb teret enged a jogtalan támadások elleni védekezés

terén és ezzel összefüggésben még méltányosabb elbírálást kíván biztosatani a védelmi

cselekményt kifejtő számára.

Álláspontom szerint, a jogalkotót nyilvánvalóan és egyben sajnos a jogfejlesztő

jogalkalmazás követelménye predesztinálta ezen változtatások eszközlésére, hiszen

sajnálattal detektálhatjuk, hogy mind a gazdasági válság, mind pedig egyéb gazdasági,

társadalmi és kriminálpolitikai tényezők hatására az elmúlt évekhez viszonyítva

országos szinten progresszív növekedést mutat a bűnözés volumene.

Még sajnálatosabb tény, hogy a bűnügyi statisztikában egyre előkelőbb helyet foglalnak

el a személy elleni, erőszakos bűncselekmények. A 21.§.-hoz fűzött indokolás második

mondata, remélhetőleg fogalmazási problémából adódóan egyfajta polémiát teremt,

hiszen rendőrként nem tartom szerencsésnek olyasfajta indokra hivatkozást, miszerint

„minden olyan esetben, amikor az állami szervek e kötelezettségüknek nem tesznek

eleget.”

Ezen kijelentés azt az üzenetet közvetíti számomra, hogy törvényben jelenik meg az,

hogy lehetnek olyan helyzetek, amikor az állami szervek az egyébként más törvényben

előírt kötelezettségüknek nem tesznek eleget. Nyilvánvalóan ez jogállamban nem

fordulhat elő, ha pedig valamilyen oknál fogva ilyen körülmény merül fel, az szankciót

von maga után.

81 A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény részletes indokolása. (Complex Jogtár

Expressz/indokolás/2012. évi C. törvény indokolása a Büntető Törvénykönyvről. Letöltés ideje:

2013.02.16. 01 óra 32 perc.)

74

Úgy gondolom tehát mindenképpen kifogásolható, hogy a fenti mondat egyfajta

alapvetésként, nem pedig eshetőleges körülményként került megfogalmazásra,

erőteljesen hangsúlyozva ezzel az állampolgárok cselekvési kötelezettségét, mintha a

Rendőrség adott helyzetekben eleve nem lenne képes őket megvédeni.

A 22.§.-hoz fűzött részletes indokolás, véleményem szerint a laikus számára is átfogó

képet ad a jogos védelem alapvető lényegére vonatkozóan azáltal, hogy a fogalmi

elemeit röviden és közérthetően megvilágítja.

Dolgozatom ezen fejezetében szeretném bemutatni a fentiekben hivatkozott, 2013.

július 01-től hatályos jogi szabályozással kapcsolatos aggályaimat, az állampolgárok

részéről jelenleg fennálló tévhitek jellemzőit és azon „állampolgári generálklauzulákat”

melyeket nem a jogos védelmi helyzetet megalapozó valóságos helyzetek, hanem a

téves felfogásból adódó egyre „meredekebb” és a jogos védelmi helyzetre, mint minden

agresszió gyógyszerére történő, minden jogalapot nélkülöző hivatkozások, fikciók

töltenek meg tartalommal.

A jogos védelemmel kapcsolatban keletkezett tudományos munkákat számba véve,

azok értékrendbe állítása nélkül, de mégis közülük kiemelve és zseniális jelzővel illetve

szólnék Tóth Mihály professzor „Néhány szempont a jogos védelem körében zajló

vitához” című tanulmányáról.

A szerző témaindítása már önmagában is felkelti az érdeklődést és az első mondat

elolvasása is elegendő ahhoz, hogy érzékelhessük, érdekes és kritikus okfejtés

következik: „Az új Btk. elfogadásának előestéjén a büntethetőségi akadályok rendszere

is forrong.” A büntethetőségi akadályok rendszerével kapcsolatban a szerző leszögezi:

„Nem csupán elméleti csoportosításuk lehetősége, hanem hatókörük, esetleges

pontosításuk, kiegészítésük, átértelmezésük kérdései is naponta felmerülnek. Mindezt

különösen igazolják a jogos védelem kapcsán folyamatosan napirenden lévő polémiák.”

Megítélésem szerint Tóth Mihály professzor fentiekben hivatkozott mondatai

félreérthetetlenül érzékeltetik azt a problémakört, melyre dolgozatomban jómagam is ki

szeretnék térni. Nevezetesen arra, hogy a jogintézmény újrakodifikálása számos

problémát vet fel, melyek visszaélésekhez, a jogos védelmi helyzet eredeti, jogszerinti

rendeltetésétől eltérő alkalmazásához vezethetnek.

75

A szerző munkájából, - amely a jelenleg már elfogadott és hatályba lépésre váró új

normaszöveg elfogadása előtt keletkezett- jelen fejezet problémafelvetésére

koncentrálva az alábbi részt szeretném idézni: „A jogtalan támadást úgy kell tekinteni,

mintha az élet kioltására irányult volna ha:

a) azt személy ellen éjjel, fegyveresen, felfegyverkezve vagy csoportosan követik el,

b) az a lakásba, éjjel, fegyveresen, felfegyverkezve vagy csoportosan történő jogtalan

behatolás,

c) az a lakáshoz tartozó bekerített helyre fegyveresen vagy felfegyverkezve történő

jogtalan behatolás.”

A Javaslat veszélyes módon kiterjesztette, parttalanná tette a feljogosított személy

cselekvési lehetőségeit („objektivizálva” az azokat megalapozható körülményeket).

Diszfunkcionális következmények lehetőségét teremtette meg, ott, ahol korábban a

bíróságok az éjjel, fegyveresen vagy csoportosan behatolók esetében – ha ennek

feltételei fennálltak – (tehát funkcionálisan) a védekezés legvégső határait eddig is el-

ismerték.

Csakhogy az a vizsgálat, amelyet eddig a bíróság a körülmények alapos, gondos

mérlegelése, az egyedi sajátosságok szakértő szemmel történő elemzése alapján végzett,

a Javaslat szerint szükségtelenné válna. Elég bizonyos objektív körülmények

igazolhatósága, s ekkor a jogosult „törvényesített feltételezései” alapot adhatnak az élet

kioltására is.

Kérdés, ki dönti, ki dönthetné meg az élet kioltásának szándékára nézve felállított

vélelmet? A kerítésen átmászó agyonvert baracktolvaj, akinél alkalmasint volt egy az

ágak lehúzása céljából magához vett kampósvégű bot (a felfegyverkezve elkövetés

eszköze) is? Az esti szürkületben az útja lerövidítése céljából a kerítés drótjai között

puskájával átbújó, s ezért a tulajdonos által szitává lőtt vadász? A körülmények egyedi,

individuális mérlegelésétől – amitől ez a vélelem a jogalkalmazót megfosztja – tehát

nem lehet eltekinteni.

Az absztrakt törvényi előírások a „cselekménysor összefüggő vizsgálatát”

nyilvánvalóan kizárják.

76

Pedig a támadó által viselt kockázat elvének erősítése nem jelentheti egyszersmind a

„védekező” abszolút kockázatmentességét előíró vélelmek felállítását. Kérdés továbbá,

hogyan kellene értelmeznünk az idézett törvényszövegben a „jogtalan támadásnak”

minősülő „jogtalan behatolást”? [b) és c) pont]. Pontosan mire jogosítja fel a jogosultat

a vélelem?

Ha az élet kioltására irányultság vélelmezése a jogtalan támadáshoz kapcsolódó további

kritériumok függvénye, milyen mértékű, terjedelmű kötelezettség terheli a jogosultat, a

támadás jogtalansága megállapításának körében? Különösen a c) pontban szereplő

esetkör volt problematikus. A „felfegyverkezve elkövetés” a Btk (nem változó)

fogalomrendszerében azt jelenti, hogy az elkövető „az ellenállás leküzdése vagy

megakadályozása érdekében az élet kioltására alkalmas eszközt tart magánál”.

A vélelem itt vonatkozik arra is, hogy a „bekerített helyre jogtalanul behatoló” egy az

erőszak szempontjából esetleg teljesen atipikusnak minősíthető (ám ölésre objektíve

alkalmas) eszközt ellenállás leküzdése érdekében tartott magánál? A „nyilvános hely”

beiktatása, vagy a bekerített helyre felfegyverkezve behatolás kiiktatása csak az esetleg

legkirívóbb diszfunkcionális esetek lehetőségét szünteti meg.

E változások bizonyos körülmények között továbbra is lehetővé teszik vagyon elleni

(esetleges) támadások esetén a támadó életének kioltását, ami jogállamban

igazolhatatlan.Az értelmezési nehézségek nem szűntek meg, sőt tovább bővültek.

Vélelem útján mindig csak deklarált tényből, másik tényre következtethetünk.

Dogmatikailag ezért nem lehet mit kezdeni azzal, hogy „élet kioltására irányul az a

támadás”, amely esetében „személy elleni támadás lehetősége is fennáll”. Ha a fegyver

önmagában nem ad alapot erre a feltevésre (mert nem ad), kérdés, mi szükséges még?

A megtámadott félelemérzetének magasabb foka? A támadó részéről megállapítható

körülmény, pl. verbális fenyegetés? Netán a fegyver kibiztosítása? Ezekben az

esetekben a bíróságnak nem kell vizsgálnia a szükséges mérték kérdését – írja az

indokolás, ami ijesztő.

77

Éppenséggel ilyen esetekben van az alapos bírói vizsgálatnak mellőzhetetlen szerepe, s

éppen ilyen esetekben nem szabadna minden lehetséges változatot ráadásul általános

vélelem formájában a törvény betűibe gyömöszölni.”82

A fenti tanulmányból jól érzékelhetőek a szerző, álláspontom szerint jogos aggályai,

melyre leginkább a feljogosított személy cselekvési lehetőségeinek kiszélesítése, a

körülmények bíróságok által történő alapos, gondos mérlegelésének negligálása és az

élet kioltására irányuló szándék igazi okának tisztázatlansága adhat okot.

Álláspontom szerint kíváló példával szolgál a szerző, amikor felveti annak a

lehetőségét, hogy a kerítésen átmászó baracktolvajt jogos védelemtől indíttatva agyon

lehet verni, csak azért, mert volt a kezében egy kampós bot, amit a barack

eltulajdonítására akart ugyan használni, de az ágak takarásában azt a tulajdonos

„felfegyverkezve” jogi minősítsre alkalmas eszköznek ítélte meg.

Ezen példában egy tolvajról van szó, akinek a cselekvősége jogellenes, tehát

mindenképpen kriminalizálható, azonban a tulajdonos általi „azonnali megbüntetése”

számomra a jogos védelemmel való visszaélés esetkörébe tartozik Még nagyobb

aggodalomra ad okot az abszolút jogellenesség nélkül cselekvő, az esti szürkületben az

útja lerövidítése céljából a kerítés drótjai között puskájával átbújó, s ezért a tulajdonos

által szitává lőtt vadász esete.

Sajnos ez is megtörténhet a valóságban, hiszen a tulajdonos úgy ítélheti meg, hogy a

tulajdonát, vagy esetlegesen a személyét fegyverrel támadó személyről van szó, és

annélkül, hogy a körülményekről meggyőződne, „jogos védelemből” szitává lő egy

olyan embert, akinek semmilyen jogellenes célzata nem volt, ez azonban utólag

nyilvánvalóan nem derül ki. A továbiakban a teljesség igénye nélkül fel szeretném hívni

a figyelmet azokra, a lakosság körében kialakult tévhitekre, amelyek a leginkább okot

adnak az aggodalomra.

82 Tóth Mihály: Néhány szempont a jogos védelem körében zajló vitához. (Büntetőjogi Szemle 2012/1.

HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó.)

78

A Rendőrség által megtartott lakossági fórumokon a jogos védelemről szóló új

szabályok hatályba lépésének küszöbén egyre több kérdés merüll fel az

állampolgárokban, hogy mi az amit megtehetnek az új jogszabályi környezetben a

„jogos védelemtől vezéreltetve.”

Ezen előadásokon jól érzékelhető, hogy a lakosság képviselői olyan helyzeteket találnak

ki és próbálnak „ráültetni” a jogos védelemre, ami enyhén szólva félelemre adhat okot a

jogszabály hatályba lépéséig hátralévő idő rövidségét tekintve.

Elhangzó kérdések pl.:

1. Ha valaki bejön az udvaromra és Én nem akarom, hogy ott legyen, akkor

felszóllítom, hogy menjen ki, és ha nem távozik, akkor ásóval zavarhatom ki?

2. Ha éjszaka, bejön a portámra Én gondolkodás nélkül belevágom a kisbaltát, még

azelőtt, hogy rám emelhetné a kezét. (Majd hozzá teszi: „nekem a kisbalta

mindig oda van készítva az ajtó sarkához.”)

A megelőző jogos védelem sajátos lakossági értelmezése pedig: „belevezetem a

kerítésbe a 220-at, nem érdekel ha ott azonnal elpusztul is a tolvaj.”

Ebben az indulatoktól felfokozott társadalmi légkörben várjuk az új jogszabály hatályba

lépését. Megjegyzem továbbá, hogy a lakossági okfejtések egyes esetekben bonyolult

„jogászkodásba” mennek át és a legnagyobb probléma az, hogy szent meggyőződésük,

hogy az általuk kitalált és elméletben összerakott esettel kapcsolatban maximálisan jól

érvelnek.

Úgy gondolják, a jogos védelmi helyzet büntetlenséget biztosít minden olyan esetben,

amikor ők azt a szubjektivitásuktól vezérelve, jogosnak tartják. Ezt nagyon aggályosnak

tartom és ezzel kapcsolatban megoldás lehetne, a korábbi fejezetben kifejtett egyszerű,

közérthető és példákkal illusztrált tájékoztatók elkészítése és eljuttatása valamennyi

otthonba. A „hétköznapi átlagpogárok” tévhitetitől azonban, álláspontom szerint még

súlyosabb veszélyt jelent az, hogy a szervezett bűnözői körök meglátják a jogos

védelemben a konkurensekkel, illetve ellenségekkel való leszámolás „legális

lehetőségét.”

79

Itt arra gondolok például, hogy két konkurens bűnözői csoport közül az egyik vezetője

meghívja magához a másik „bamdavezért” mondván, hogy béküljenek ki, mert nem

vezet sehova az ellenségeskedés és esetlegesen együtt hatékonyabban tunának

érvényesülni.

Szervezett bűnözői körökben közismert, hogy a „bandavezér” soha nem jár egyedül,

legalább 2-3 testőre van, így vele együtt minimum hárman lesznek, akik a „baráti

meghívásnak” eleget tesznek a konkurens „főnök” lakóházánál. Azt is lehet boritékolni,

hogy ezen személyek fegyverrel, de minimum felfegyverkezve fognak érkezni a

találkozóra, hiszen jól ismerik egymást, így számolniuk kell egy esetleges támadás

veszélyével is.

Nos immár el is érkeztünk, ahhoz a ponthoz, hogy egy rivális bűnbanda 3-4 tagja éjjel,

csoportosan és fegyveresen jelenik meg egy másik bűnöző házánál és mondjuk a

meghívó fél által szándékosan nyitott állapotú kisajtón besétálnak és bebocsátásért

csengetmek a bejárati ajtónál. Ekkor mint jogkövető állampolgár, a jogos védelem

szabályaiból jól felkészült vendéglátó a Büntető Törvénykönyvből előre „kiszemelt”

klauzulához nyúl, miszerint „ a jogtalan támadást úgy kell tekinteni, mintha az élet

kioltására irányult volna ha, azt személy ellen éjjel, fegyveresen, felfegyverkezve vagy

csoportosan követik el.

A jogból jól felkészült emberünk azt is tudja, hogy csoportos elkövetésről akkor

beszélünk, ha az elkövetésben legalább 3 személy vesz részt és nyilván azt is tudja,

hogy este van, hiszen ezt ő időzített így és minimum vélelmezi, hogy ellenfeleinél

fegyver van. Ettől kezdve a tetőtéri ablakból kihajolva az engedéllyel tartott

vadászpuskájával lemészárolja a váratlan, de valójában általa meghívott személyeket.

Összegezve tehát, a jogos védelem 2013. július 01-től hatályos szabályai, azon

túlmenően, hogy valóban szélesebb teret engednek a jogtalan támadás elleni

védekezésre, számos visszaélésre adnak lehetőséget. Fontosnak tartom hangsúlyozni,

hogy összességében szükségesnek és indokoltnak tartom az e téren megfogalmazódott

jogalkotói akaratot, azonban álláspontom szerint a legnagyobb probléma az

arányossággal van.

80

Ez alatt az arányosság alatt nem a tényállásbeli arányosságot, mint fogalmi ismérvet,

hanem annak a fokozatosságnak és a változtatás dinamikájának az arányosság téren

jelentkező hiányát értem, ami megakadályozta volna a fenti és hasonló félelmek

esetleges bekövetkezését.

A társadalmi tudatba ugyanis lassan és fokozatosan kellett volna beépíteni ezen

módosításokat és egy-egy módosítás társadalmi reakcióit „megvárva”, a jogfejlesztő

jogalkotás elvét követve, a tapasztalatokat beépítve és e jelentkező hibákat kiküszöbölve

lehetett volna eljutni az ehhez képest mérhetetlen változásokat jelentő és a lehetőségek

végtelen tárházát kinyító normaszövegig.

81

2. A végszükségről általában

„A végszükség olyan szükséghelyzet, amelyben két, egyaránt társadalmilag értékes és

jogos érdek ütközik és az egyiket nem lehet más módon megmenteni, mint a másik

jogos érdek megsértésével. A végszükség az ember önfenntartási jogának elismerése és

ennyiben rokon a jogos védelemmel.”83

A végszükség a jogos védelmhez hasonló, de attól élesen elhatárolható olyan

büntetőjogi kategória, ahol a jogintézmény megállapításának feltételeként támasztott

tényezők pozitív megfeleltetése esetén jogszerűnek tekinthető az egyébként

bűncselekménynek minősülő magatartás. A végszükség esetében valójában arról van

szó, hogy annak külső keretét egy veszélyhelyzet teremti meg.

A veszélyhelyzet forrása lehet emberi magatartás, mellyel kapcsolatban fontos

hangsúlyozni, hogy az semmiképpen nem lehet jogtalan, ugyanis a jogtalan támadás,

mint azt a fentiekben már kifejtettem jogos védelmi helyzetet generál. Lehet továbbá

veszélyforrás külső, objektív természeti erő, mint pl.: tornádó, árvíz, szökőár, stb., mely

veszélyhelyzetben cselekvő személy a saját, illetőleg a mások személyét vagy javait

közvetlen és másként el nem hárítható veszélyből menti, vagy a közérdek védelmében

így jár el. Fontos továbbá hangsúlyozni, hogy a végszükségben való cselekvés

megállapíthatóságának egyik alapvető feltétele a veszéllyel összefüggésben, hogy annak

előidézése nem róható a cselekvő terhére.

Fontos hangsúlyozni, hogy a végszükségben történő cselekvőség, csak a meghatározott

feltételek együttes teljesülése esetén lehet büntetlen. Azt is alapvetésként kell rögzíteni,

hogy annak megállapítása, miszerint valaki végszükségben cselekedett-e, vagy sem

mindig az adott esetre vonatkozó, valamennyi szituációs ismérv együttes és egyben

utólagos mérlegelésével lehetséges, hiszen a másodperc törtrésze alatt igényelt

cselekvés során a mérlegelésre nincs, vagy legalább is nem áll rendelkezésre kellő idő.

83 Görgényi Ilona–Gula József–Horváth Tibor–Jacsó Judit–Lévay Miklós–Sántha Ferenc–Váradi Erika:

Magyar büntetőjog általános rész, Complex Kiadó, Budapest, 2007) 187.o.

82

Ezen nehézségből adódhat az, hogy a végszükségi helyzetben cselekvő ijedségből vagy

menthető felindulásból képtelen felismerni a sérelem nagyságát és akkora vagy nagyobb

sérelmet okoz mint amelynek elhárítására törekedett. Ezen körülmények fennállása

esetén a végszükségi cselekvőség szintén megállapítható és a törvény büntetlenséget

biztosít. Érdekességként kívánom megemlíteni Mészáros Ádám Zoltán végszükséggel

kapcsolatos alábbi megközelítését: „A jogtudomány két fajta végszükségi helyzetet tart

számon a veszélyközösséget és a veszélyáthárítást. Előbbi esetben két jog oly módon

forog veszélyben, hogy vagy mindkettő megsemmisül vagy az egyik a másik árán

megmenekül, tehát azonos sérelem okozása mellett óvja meg saját vagy más jogát.”84

Álláspontom szerint ez a megközelítés a jogintézmény iránti érdeklődés felkeltésére

alkalmas filozófiai, jogi illetve kritikusnak nevezhető etikai kérdést vet fel. Ugyanis itt

gyakorlatilag arról van szó, hogy a végszükségi helyzetben lévő személy cselekvősége

lehet-e jogos abban az esetben is, ha saját életét más személy életének árán menti. Ezzel

kapcsolatos álláspontom, hogy a jog nem dönthet élet és élet között.

Gondoljunk csak például „a Cicero által megjelenített képre, amikor is két hajótörött

egy deszkán lebeg a tengeren és csak az egyik életének feláldozásával menekülhet meg

a másik. Máig a végszükség erkölcsi megítélésének legellentmondásosabb helyzetét

teremtette meg és a legnagyobb filozófiai kérdéssé vált a büntetőjogon belül is.

Álláspontja szerint, ha az egyik a másikat nem löki bele a tengerbe és ez által mindkét

személy odaveszik, igazságosan cselekszik, de egyben ostoba is.”85

Ehhez hasonló példát olvashatunk Nagy Ferenc tanulmányában, „amikor a léghajóból

az egyik személy a másikat a lezuhanás elkerülése végett kidobja és így, mivel a túlsúly

már megszűnt megmenekül a biztos haláltól.”86

84Mészáros Ádám Zoltán: A végszükség szabályozásának alakulása, tekintettel az új Btk.-ra.

jesz.ajk.elte.hu/meszaros52.pdf (Letöltés ideje: 2013.02.15. 23 óra 43 perc.) 85Mészáros Ádám Zoltán: A végszükség szabályozásának alakulása, tekintettel az új Btk.-ra.

jesz.ajk.elte.hu/meszaros52.pdf (Letöltés ideje: 2013.02.15. 23 óra 43 perc.) 86 Nagy Ferenc: A végszükségről európai kitekintéssel, In: Györgyi Kálmán ünnepi kötet, KJK,

Budapest, 2004.,438.o. (Lsd.: Mészáros Ádám Zoltán: A végszükség szabályozásának alakulása,

tekintettel az új Btk.-ra. jesz.ajk.elte.hu/meszaros52.pdf (Letöltés ideje: 2013.02.15. 23 óra 43 perc.)

83

Hasonló esetet említ Finkey Ferenc is, „amikor a folyó közepén felboruló csónakba

ketten belekapaszkodnak, de az csak egyiküket bírja el. Az életek mennyiségi, azaz

dologias megközelítése vagy összevetése ellenkezik az erkölcsi értékrenddel, de hatása

a jogtudományra már a római jogban megjelent és jelen korunkban is ez próbál utat

törni magának, szemben a középkor etikai értékszemléletével.”87 Ezen rövid, a

jogintézmény jogi természetére vonatkozó bevezető után részletesen szeretném kifejteni

annak jellemzőit a fogalmi elemein keresztül.

2.1. A végszükség rendszerbeli helye a dolgozat keletkezésekor hatályos Büntető

Törvénykönyvben

A végszükség a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény III. fejezetének I.

címe alatt, a büntetőjogi felelősségre vonás akadályai között, mint a büntethetőséget

kizáró okok egyike, a Btk. 22.§. g./ pontjának rendelkezéseként került rögzítésre.

Önállóan a Btk. 30.§. (1)-(4) bekezdéseiben kerül részletezésre.

„30. § (1) Nem büntethető, aki a saját, illetőleg a mások személyét vagy javait közvetlen

és másként el nem hárítható veszélyből menti, vagy a közérdek védelmében így jár el,

feltéve, hogy a veszély előidézése nem róható a terhére, és a cselekménye kisebb

sérelmet okoz, mint amelynek elhárítására törekedett.

(2) Nem büntethető az sem, aki azért okoz akkora vagy nagyobb sérelmet, mint

amelynek elhárítására törekedett, mert ijedtségből vagy menthető felindulásból képtelen

felismerni a sérelem nagyságát.

(3) A büntetés korlátlanul enyhíthető, ha az ijedtség vagy a menthető felindulás az

elkövetőt korlátozza a sérelem nagyságának felismerésében.

(4) Nem állapítható meg végszükség annak javára, akinek a veszély vállalása

hivatásánál fogva kötelessége.”88

87Finkey Ferenc: A magyar büntetőjog tankönyve, Politzer, Budapest, 1902., 200.o. (Lsd.: Mészáros

Ádám Zoltán: A végszükség szabályozásának alakulása, tekintettel az új Btk.-ra.

jesz.ajk.elte.hu/meszaros52.pdf (Letöltés ideje: 2013.02.15. 23 óra 43 perc.) 88 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. tv. 30.§. (1)-(4) bekezdés rendelkezései.

84

2.2.„Mignonette ügy”

A téma feldolgozását egy klasszikusnak mondható szomorú, de tanulságos jogesettel

szeretném indítani, amely az ún. „Mignonette ügy” néven vonult be a jogirodalomban

és a 19. század elején megtörtént, alábbi esetről szól:

A „Mignonette” matrózai, hajótörés után egy csónakban menekültek és több napon át

nem jutva élelemhez, az eszméletlenül fekvő matrózinast megölték és annak húsából

táplálkoztak. Végül egy hajó megmentette őket és egy angol kikötőbe partraszálltak.

Miután a végszükség intézményét az angol jog nem ismerte, a bíróság a matrózokat

emberölés miatt halálra ítélte, de méltányosságból a királynő a büntetésüket fél év

fogházra változtatta.

A „Mignonette” ügy álláspontom szerint jól példázza, hogy a jogos védelemhez

viszonyítva a végszükség jogintézményét a korai időkben a jogrendszerek nem

ismerték, tehát ezen jogintézmény csak a későbbiekben került be a jogrendszerekbe. Az

üggyel kapcsolatban felmerül bennem a kérdés, hogy mi lett volna az ügy kimenetele,

abban az esetben, ha annak megítélése a Magyarországon jelenleg hatályos végszükségi

szabályok alapján történik.

Vegyük sorra az eset, büntetőjogi szempontból releváns tényezőit: az biztosan

kijelenthető, hogy a hajótörést szenvedett matrózok élete az éhhalál közvetlen

veszélyének volt kitéve.

Az is valószínűsíthető, hogy ez a veszély másként nem volt elhárítható, hiszen

amennyiben ez nem így lett volna, abban az esetben az ember, mint alapjában véve

humánus lény vélelmezhetően nem folyamodik egy ilyen „megoldáshoz.” Ezen

körülmény végszükségi tényállási megfelelője: a saját, illetőleg a mások személyét vagy

javait közvetlen és másként el nem hárítható veszélyből menti.

Itt a vizsgálódás kissé pontosításra szorul, ugyanis nem értékeltünk egy fontos

körülményt, nevezetesen a közvetlenség követelményét.

85

Ezen ágens értelmezéséhez ismételten Belovics Ervin érvelését hívjuk segítségül, mely

szerint: „a veszély akkor közvetlen, ha térben és időben behatárolt, azaz már

meghatározható az a személyi kör, illetve a javaknak az a csoportja, amelyet a sérelem

azonnali, vagy rendkívül rövid időn belüli bekövetkezése fenyeget.”89

A fenti érvelésből következően tehát a közvetlenség a fenyegető veszély és a

fenyegetésnek kitett alanyok közötti kapcsolat jellegét, nevezetsen az időbeliséget

célozza meg és a közvetlenség megállapíthatósága megköveteli, hogy egyrészt

behatárolható legyen a fenyegetett személyek, vagy javak köre, másrészt pedig a

sérelem azonnali vagy rövid időn belüli bekövetkezésének veszélye álljon fenn.

Visszatérve a „Mignonette” ügyre, a fentiek alapján vélelmezhető, hogy az „elkövetők”

tekintetében a közvetlenség is fennállt, mely vélelem arra alapítható, hogy az érintettek

nem bírták már tovább az éhezést és amennyiben nem jutottak volna élelemhez, rövid

időn belül mindannyian meghaltak volna. A végszükség törvényi tényállásából egyetlen

követelményt szükséges még értékelnünk, mégpedig azon feltételt, miszerint a

büntetlenség feltétele az is, hogy a veszély előidézése nem róható a terhére, és a

cselekménye kisebb sérelmet okoz, mint amelynek elhárítására törekedett.

Ezen követelmény „Mignonette” ügyre történő megfeleltetése során, a rendelkezésre

álló adatok alapján minden kétséget kizáró bizonyossággal nem állapítható meg, hogy a

veszély előidézése a csónakban tartózkodó hajótöröttek valamelyikének felróható-e

vagy sem, hiszen nem zárható ki annak lehetősége sem, hogy a hajótöröttek között a

kapitány is jelen van, és a tragédiát esetlegesen az ő figyelmetlensége vagy egyéb

cselekvősége, illetve mulasztása okozta, melynek következtében az ő esetében biztosan

nem áll fenn a végszükség esetköre.

Abban az esetben ha a hajótörést egy külső, objektív tényező, pl.: vihar okozta és ez az

időjárási tényadatok és kihallgatások alapján ellentmondásmentesen megállapítható,

úgy álláspontom szerint a kapitány esetében is megállapítható a végszükség, egyéb

esetben csak a többi matróz javára.

89 Belovics Ervin: A Büntetendőséget Kizáró Okok (2009, HVG-ORAC Lap-és Könyvkiadó Kft.150.o.

86

Úgy gondolom tehát, hogy a mai hatályos Magyar Bűntetőjogban a fenti esetben

minden körülmény alapos mérlegelését követően megállapítható lehetne a matrózok

végszükségben való cselekvősége. Nézzünk egy másik példát, a középkorból, melynél

szintén az éhezés került középpontba. „A végszükség esetét a római jog és a középkori

jogok csak egyes kivételes esetekben említették. Így például a Carolina90 az éheségben

elkövetett lopást a jogtudósok tanácsa elé utasította.

A francia 1810. évi Code Penal91 nem ismerte a végszükség intézményét, hanem eseteit

„az ellenálhatatlan erő” fogalmi körében tartotta elbírálhatónak.” Az érdeklődés

felkeltésére talán alkalmas felvezetés után vegyük végig a végszükség legfontosabb

jellemzőit. A végszükség bemutatását a jogintézmény fogalmi elemein keresztül

kívánom prezentálni.

2.3. A Veszélyhelyzet

2.3.1. A Közvetlen veszély

A tényállás kezdő mondataival - nem büntethető, aki a saját, illetőleg a mások személyét

vagy javait …– nem kívánok foglalkozni, hiszen különösebb elemzést és magyarázatot

nem igényelnek, álláspontom szerint a közérthető kategóriába tartoznak. Annál inkább

értelmezésre szorul a veszélyhelyzet és ezen túlmenően a közvetlen veszély fogalma.

Belovics Ervin álláspontja szerint: „A végszükségi veszélyhelyzet több módon is

kialakulhat, létrehozhatja természeti csapás (földrengés, árvíz, tűzvész), állat támadása,

baleset bekövetkezése, emberi cselekmény. Ez utóbbi veszélyhelyzet eredhet

tevékenységből, illetve mulasztásból is.”92

90 Constitutio Criminalis Carolina (CCC) Ez az 1532-es, büntető anyagi és eljárási szabályokat egyesítő

törvénykönyv északolasz és német városi előzményekből táplálkozott, közvetlen előkészítőjének a

Constitutio Criminalis Bambergiensis tekinthető. Johann von Schwarzenberg munkája, a Carolina a

tényállásokat próbálta rögzíteni, szabályozta az inkvizitórius eljárást, keretek közé próbálta szorítani a

tortúrát. Hatása egyes területeken egészen a 19. század elejéig volt kimutatható.

91 1810. évi Francia Büntető Törvénykönyv 92 Belovics Ervin: A Büntetendőséget Kizáró Okok (2009, HVG-ORAC Lap-és Könyvkiadó Kft.149.o.

87

A fenti érvelés alapján egyértelművé válik számunkra a veszélyhelyzet fogalma és a

laikus olvasó számára is könnyen megérthető, hogy az a veszély amiről itt szó van

keletkezhet egyfajta külső, akaratunktól független objektív hatás eredményeként, ami

ugye megnyilvánulhat pl. árvíz vagy földrengés és egyéb természeti katasztrófa

formájában, azonban ezen túlmenően a végszükségi veszélyhelyzetet emberi magatartás

is generálhatja, amely mind tevékenység, mind mulasztás következménye lehet.

A fentieken túlmenően fontos tisztáznunk a közvetlen veszély fogalmát. Ismételten

Belovics Ervin érvelésére hivatkozva, ezzel kapcsolatban a szerző leszögezi, hogy: „a

veszély akkor közvetlen, ha térben és időben behatárolt, azaz már meghatározható az a

személyi kör, illetve a javaknak az a csoportja, amelyet a sérelem azonnali, vagy

rendkívül rövid időn belüli bekövetkezése fenyeget.”93

A közvetlen veszély megítélésének kérdésében szintén jó példaként szogál a Legfelsőbb

Bíróság Bfv.II.1155/2008/5.számú határozata. „A terhelt az adott napon 15 óráig

szeszes italt fogyasztott. Őt, a vele haragos viszonyban lévő személyek 21 óra körüli

időben életveszélyesen megfenyegették azzal, hogy fél óra múlva a lakásán felkeresik.

Ennek okán a terhelt a gépkocsiba ült, majd azzal enyhe alkoholos befolyásoltság alatt,

és járművezetéstől eltiltás hatálya alatt egy belterületi közúton közlekedett a

megengedett 50 km/h helyett 71 km/h sebességgel.

A terhelt egy útkanyarulatban elgázolta a közúton a kerékpárját toló sértettet, aki az

ütődés hatására koponyatörést szenvedett el és meghalt. Az ütközést követően a terhelt

az úttesten fekvő sértettet kikerülve segítségnyújtás nélkül elhajtott.

Az I. és II. fokú hatóságok a terheltet halált okozó ittas járművezetés bűntett és

segítségnyújtás elmulasztásának bűntettében marasztalta. A bíróság a büntethetőséget

kizáró okok (jogos védelem Btk. 29. §, végszükség Btk. 30. §) hiányával

összefüggésben rögzítette, hogy a terhelttel szemben - ki nem zárhatóan - kilátásba

helyezett fenyegetés a végszükség megállapításának alapjául nem szolgálhat, a mintegy

félóra múlva várható támadás pedig lakott környezetben közvetlennek nem tekinthető.

93 Belovics Ervin: A Büntetendőséget Kizáró Okok (2009, HVG-ORAC Lap-és Könyvkiadó Kft.150.o.

88

A Legfelsőbb Bíróság osztotta az alapügyben eljárt bíróságok e körben kifejtett jogi

álláspontját: a terheltnek az eredmény tekintetében a gondatlansága negligencia

formájában fennáll. A balesetet követően a terhelt a helyszínről - anélkül, hogy tőle

elvárható segítséget nyújtott volna sérült, vagy olyan személynek, akinek az élete vagy

testi épsége közvetlen veszélyben van - a járművével a sértettet kikerülve elhajtott.”94

A fenti érvelésekkel kapcsolatban fontosnak tartom megjegyezni, hogy a veszélyhelyzet

bár következhet emberi magatartás eredményeként, azonban ezen magatartás jellemzője

semmiképpen nem lehet a jogos védelem esetében részletezett jogtalan támadás,

ugyanis ilyen támadás fennállása esetén a védelmi cselekményt nem végszükségként,

hanem jogos védelmi helyzetként kellene értékelni, nyilvánvalóan az egyéb

körülmények függvényében.

A veszélyhelyzetet keletkeztető veszéllyel kapcsolatban további fontos követelmény,

hogy „a veszély csak tényleges lehet. A tévesen feltételezett veszélyben cselekvő

magatartását a cselekmény társadalomra veszélyességében való tévedés szabályai

{Btk.27.§. (2)-(3) bekezdés}szerint kell értékelni.” 95

Érdekességként kívánom megemlíteni Mészáros Ásdám Zoltán96 alábbi okfejtését a

„köz érdekében” való fellépésre vonatkozóan. „A kodifikáció során készült olyan

javaslat97, amely szerint a közérdek elleni támadás mindig végszükségi helyzetet

teremtene, jogos védelmet sohasem, így csak kisebb mértékű elhárítás lenne

megengedett.

Ezek szerint jogtalan támadással szemben senki sem járhatna el a közérdek védelmében,

csakis végszükségi veszély fennforgása esetén.

94 A Legfelsőbb Bíróság Bfv.II.1155/2008/5.számú határozata. 95 Blaskó Béla: Magyar Büntetőjog Általános Rész. (Harmadik, átdolgozott kiadás. Rejtjel Kiadó,

Budapest 2007.) 238.o. 711.p. 96Mészáros Ádám Zoltán: A végszükség szabályozásának alakulása, tekintettel az új Btk.-ra.

jesz.ajk.elte.hu/meszaros52.pdf (Letöltés ideje: 2013.02.15. 23 óra 43 perc.) 97 Büntetőjogi Kodifikáció, 2006/1. Törvénytervezet a Büntető Törvénykönyvről. (Lsd.: Mészáros Ádám

Zoltán. im.)

89

Elhibázott gondolkodásnak tartom azt, hogy nem veszik figyelembe a két kizáró ok

eltérő rendeltetését, tekintettel arra, hogy a legtöbb köznyugalom elleni bűncselekmény

sérti a közérdeket és jogos védelem címén való fellépés indokolt. A hatályos Btk.

előkészítése során is felmerült a kérdés, hogy lehet-e fogalmilag menteni a közérdeket

illetve, hogy szükséges-e fentartani, vagy tulajdonképpen mit is jelent maga a fogalom.

Földvári József meghatározása szerint ide vonható a közrend, közbiztonság,

köznyugalom, államigazgatás, igazságszolgáltatás zavartan működése, a politikai

közhangulat98. Véleményem szerint a közérdek fogalma több személyek és javak

összességénél99 , ha ez így lenne, a közérdek egy üres fogalom lenne. A közérdek alkotó

elemei a személyek és javak, azonban a veszély itt egy akkora kört ölel át, ami nem

azonosítható pusztán egyéni érdekekkel, továbbá az elhárítás érdekében egy közösségi

cél lebeg, mely cél más megoldási módozatot követel (pl. egy gátszakadás esetén).”

2.3.2. A másként el nem háríthatóság

„A végszükségi helyzet alapjául szolgáló veszélynek további ismérve, hogy ne legyen

másként elhárítható. Ez a fogalmi ismérv is élesen szembeállítja egymással a jogos

védelem és a végszükség intézményét. Míg ugyanis a jogos védelmi helyzetben mindig

fennáll annak lehetősége, hogy a megtámadott személy más módon menekül a reá nézve

veszélyes támadás elől elfut, bezárkózik, lebeszéli támadóját a támadás folytatásáról-

végszükségi helyzetben a menekülőnek ilyen lehetőségei nincsenek.

Választása oda szükül, hogy elszenvedi a veszélyhelyzetből keletkező jogsérelmet (élet,

testi épség sérelme, vagyoni kár, stb.) vagy szembeszegül a veszélyhelyzettel és ezzel

másnak okoz jogsérelmet.”100

98 Földvári József: Magyar Büntetőjog Általános rész, Osiris, Budapest, 1997. 127. o. (Lsd.: Mészáros

Ádám Zoltán. im.) 99 Róth Miklós: Végszükségben a közérdek, Magyar Jog, 1991. 4. számában a közérdeket a személyek és

javak összességének tekinti, így nullára redukálva a közérdek fogalmának tartalmát. (Lsd.: Mészáros

Ádám Zoltán. im.) 100 Görgényi Ilona–Gula József–Horváth Tibor–Jacsó Judit–Lévay Miklós–Sántha Ferenc–Váradi Erika:

Magyar büntetőjog általános rész. (Complex Kiadó, Budapest) 2007. 190.o.

90

Belovics Ervin álláspontja szerint: „A másként el nem háríthatóság azt fejezi ki, hogy a

végszükségben cselekvő Különös Részi törvényi tényállást kimerítő magatartására

szükség van, mert a veszély csupán úgy hárítható el, vagy bár lehetséges az elhárítás

más módja is, annak eredményessége azonban rendkívül kétséges.”101

Ezen érvelés alapján leszögezhetjük, hogy a másként el nem háríthatóság azt jelenti,

hogy a végszükségben cselekvő a veszélyhelyzet maximális elhárítása érdekében az

esetek meghatározó többségében a Büntető Törvénykönyvben szabályozott valamely

deliktumot kell, hogy megvalósítsa, ami miatt a szükséges körülmények fennállása

esetén nem büntethető.

Blaskó Béla leszögezi: „A veszélyhelyzet másik ismérve az, hogy másként el nem

hárítható, azaz csak valamely bűncselekmény törvényi tényállásának megvalósításával

lehet megszüntetni. A veszély előidézésében az elhárító személynek vétlennek kell

lenni, sem szándékosság, sem gondatlanság nem terhelheti a veszélyhelyzet

létrehozásában.”102

„Például végszükségre hivatkozással mentette fel a bíróság azt az elkövetőt, aki - súlyos

sérüléssel járó és azonnali műtét elvégzését igénylő, balesetet szenvedett –

hozzátartozóját más lehetőség hiányában gépkocsiját szeszes italtól befolyásolt

állapotban vezetve, kórházba szállította.”103

Finkey Ferenc érvelése szerint: „A Csemegi Kódex az életveszélyes helyzetekre

korlátozta a végszükségben kifejthető magatartások körét. Az ilyen minőségű

veszélynek ezen felül is közvetlennek kellett lennie. A másként el nem háríthatóság alatt

ekkor is azt kellett érteni, hogy a veszélyhelyzet más módon, mint a büntetendő

cselekmény megvalósítása által nem hárítható el.

101 Belovics Ervin: A Büntetendőséget Kizáró Okok (2009, HVG-ORAC Lap-és Könyvkiadó Kft.150.o. 102 Blaskó Béla: Magyar Büntetőjog Általános Rész. (Harmadik, átdolgozott kiadás. Rejtjel Kiadó,

Budapest 2007.) 238.o. 712.p. 103 Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság Bf.667/1992. számú ítélete. (Lsd.: Blaskó Béla: Magyar

Büntetőjog Általános Rész. (Harmadik, átdolgozott kiadás. Rejtjel Kiadó, Budapest 2007.) 238.o.

91

Ha más menekülési mód van, azt kell igénybe venni, a diszpozíciószerű magatartás

kifejtéséhez csak a legvégső esetben szabad folyamodni.”104 Finkey Ferenc

álláspontjából jól érzékelhető egyfajta fokozatosság, amely megköveteli a

végszükségben cselekvő részéről, a lehetséges alternatívák között történő a

büntetendőséget megalapozó helyzetek elkerülését és a tényállásszerű magatartásokat

csak akkor tartja helyesnek, ha legvégső esetben már nincs mihez folyamodni.

Ezen állásponttal kapcsolatban megjegyzem, hogy a társadalom és a bűnözés

dinamikája terén megfigyelhető változások generálta jogfejlődés során „elavulttá” vált,

hiszen a végszükségi helyzetek meghatározó többségében a cselekvőnek nincs

opcionális lehetősége és még ha lenne is, valószínűtlennek tartom, hogy azon

gondolkodjon, hogy magatartása deliktális jellegű e vagy sem.

A kérdéskörrel kapcsolatban, szeretném leszögezni, hogy Belovics Ervin álláspontjával

tudok maximálisan egyetérteni, tekintettel arra, hogy a jelenlegi kriminalitás jellemzőit

is figyelembe véve, mint azt már fentebb hangsúlyoztam megítélésem szerint a másként

el nem háríthatóság azt jelenti, hogy a végszükségben cselekvő a veszélyhelyzet

maximális elhárítása érdekében az esetek meghatározó többségében a Büntető

Törvénykönyvben szabályozott valamely deliktumot kell, hogy megvalósítsa, ami miatt

a szükséges körülmények fennállása esetén nem büntethető.

2.3.3. A veszély előidézésében való vétlenség kérdése

Itt nyilvánvalóan arról van szó, hogy a végszükségi helyzetben cselekvő személy

cselekvősége és a veszély előidézése között nincs ok-okozati kapcsolat. Ezen

alapvetésből következik, hogy amennyiben az ügy körülményeinek vizsgálata során az

nyer megállapítást, hogy a veszély előidézésében az elkövető bármilyen formában

közrehatott, úgy az ő vonatkozásában, noha védekező cselekményt fejtett ki, a

végszükség semmiképpen nem állapítható meg.

104 Finkey Ferenc: A Magyar Büntetőjog Tankönyve (Budapest, 1914. Grill.) (Lsd.: Dr. Ujvári Ákos – A

jogos védelem megítélésének elvi és gyakorlati kérdései – doktori értekezés, Budapest 2008. 52. old.)

92

Jól példázza ezen kitételt a BH1981/ 303., mely szerint: „Végszükség nem állapítható

meg, ha a veszélyhelyzetet az elkövető szándékos magatartásával, öncsonkítási célzattal

maga idézte elő.”105 A fenti BH. alapját képező megállapított tényállás szerint nem

büntethető az a fogvatartott, aki lázas állapotára hivatkozva a börtönőrtől kért egy

lázmérőt, majd azt a szájába véve megkérdezte, hogy amennyiben azt kettéharapja a

magánelzárását félbeszakítanák-e?

Ekkor a börtönőr tartva attól, hogy az elítélt az üvegtörmeléktől és a köztudottan káros

higanytól sérülést szenved, illetve megbetegszik megfogta annak torkát és szorítani

kezdte, melyre a vádlott őt jobb kezével, kisebb erővel 3 alkalommal gyomor és oldal-

tájékon megütötte. „A megyei bíróság tévesen jutott arra a következtetésre, hogy a

terhelt végszükségben cselekedett, mivel a terhelt egészsége akkor volt közvetlen

veszélyben, amikor a törött lázmérő higannyal telt végét abból a célból vette a szájába,

hogy követelésének nem teljesítése esetén azt lenyeli.

A bv. törzsőrmester éppen a terhelt által létesített veszélyhelyzet elhárítására törekedett,

azért szorította meg a terhelt nyakát, hogy a hőmérő darabját és a köztudottan mérgező

hatású higanyt kiköptesse vele. Az irányadó tényállás alapján egyértelműen

megállapítható, hogy a veszélyhelyzetet szándékos magatartásával a terhelt idézte

elő.”106

2.4. Az elhárító cselekmémy

2.4.1. Az arányosság kérdése

„A végszükségi helyzet veszélhelyzet. Olyan helyzet, amely meghatározott az adott

tárgyak számára kár, sérelem beállásának valószínűségét foglalja magában. Ezek a

jogtárgyak ugyanazok, mint a jogos védelem esetében, azaz a menekülő vagy más

személy élete vagy javai, illetve a közérdek. A jogos védelemhez hasonlóan a

végszükség jogossága is megkövetel bizonyos fokú arányosságot a veszélyhelyzet és az

elhárító cselekmény között. Abban a kérdésben, hogy a végszükségi helyzetben okozott

sérelem nagyobb, azonos vagy kisebb, mint a fenyegető sérelem, a vagyoni értékek

egybevetésével világosan tisztázni lehet a sérelem fokát.

105 BH1981/ 303 106 Újvári Ákos: A Jogos Védelem megítélésének elvi és gyakorlati kérdései (Budapest, 2008. 59.o.)

93

Ha pedig a végveszély elhárításával okozott sérelem kisebb, mint a fenyegető veszély

okozta sérelem lett volna, a cselekmény jogszerű a törvény szerint.107 Belovics Ervi

álláspontja szerint: „Az ember testi épségét fenyegető veszélyhelyzetben a mentés

ugyancsak akkor arányos, amennyiben az okozott testi sérülés csekélyebb, mint amivel

a másként el nem hárítható veszély fenyegetett.”108 Így végszükség okából nem

büntethető a gépkocsi utasa, ha vezető szabálytalansága miatt fenyegető frontálist

ütközést a kormány félrerántásával hárítja el, és ennek során az előzött

motorkerékpárost az úttestről leszorítja. (BH. 1978.227)

A vagyoni javak körében az értékminősítés alapján lehet állást foglalni az arányosság

kérdésében. Végszükség címén mentette fel a rongálás miatt emelt vád alól a bírósága

azt a terheltet, aki sürgősségi orvosi ellátás érdekében a saját személygépkocsijával

szállította kórházba az édesanyját, majd az objektív lehetőségek hiányában ki nem

egyenlíthető belépési díj ki nem fizetése miatt a belépést akadályozó sorompót áttörve

okozott 16.000 forint kárt. (BH. 2006.1)”109

A fentiek alapján megállapítható, hogy a végszükség megállapíthatóságának feltétele,

hogy a végszükségben cselekvő személy cselekvősége kisebb sérelmet okozzon, mint

amilyen sérelmet a cselekvőségi szükségességének felismerésekor el akart hárítani.

Megállapítható továbbá, hogy csakúgy mint a jogos védelem esetében, a végszükség

jogintézményénél is megállapítható a túllépés, abban az esetben ha a cselekvő az

elhárítás során azonos, vagy nagyobb sérelmet okozott, mint aminek az elhárítására

törekedett.

Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a végszükség esetében a túllépés

megállapításához elegendő az azonos sérelem okozása is, amelyből az következik, hogy

a jogalkotói elvárás, az arányosság kérdésében az elhárítani kívánt sérelemtől a kisebb

mértékű sérelem okozása.

107 Görgényi Ilona–Gula József–Horváth Tibor–Jacsó Judit–Lévay Miklós–Sántha Ferenc–Váradi Erika:

Magyar büntetőjog általános rész, Complex Kiadó, Budapest, 2007 108 Belovics Ervin: A Büntetendőséget Kizáró Okok (2009, HVG-ORAC Lap-és Könyvkiadó Kft.151.o. 109 Belovics Ervin: A Büntetendőséget Kizáró Okok (2009, HVG-ORAC Lap-és Könyvkiadó Kft.157-

158.o.)

94

Ezen követelmény bírói gyakorlatban történő érvényesülését jól érzékrltrti többek

között a Székesfehérvári Megyei Bíróság alábbi ítélete: „A személygépkocsit az I.

rendű vádlott vezette, mellette, mint utas ült II. rendű vádlott. Az I. rendű vádlott

folyamatosan előzte az út jobb szélétől 60-70 cm-re haladó motorkerékpárt. Az

előzéshez szükséges teljes távolságot az I. rendű vádlott nem látta be, mert előttük egy

ismeretlen személygépkocsi előzött egy tehergépkocsit. Ezen felül még jobbra ívelő

enyhe kanyar is volt.

Az I. rendű vádlott az előzés közben nem tért át teljesen a bal oldalra, a motorkerékpárt

még nem érte el a járműve, amikor előttük az előzés már lezajlott és feltűnt egy

szembejövő személygépkocsi. A II. rendű vádlott a szembeütközés veszélyétől tartva a

vezetésbe beavatkozott, a kormányt megrántotta, amitől a gépkocsi jobbra tért, utolérte

a motorkerékpárt és az árokba lökte. Annak vezetője 8 napon belül, utasa pedig 8 napon

túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A felmentő ítélet indokolása szerint a II. rendű vádlott a saját, illetve más személy életét

közvetlen és másként el nem hárítható veszélyből mentette. A veszélyhelyzetet nem ő

idézte elő, hanem az I. rendű vádlott, és a cselekménnyel kisebb sérelmet okozott, mint

amelynek elhárítására törekedett. A cselekményt tehát végszükségben követte el,

ennélfogva nem büntethető a Btk. 30.§.-ának (1) bekezdése értelmében.”110

Ugyanakkor hangsúlyozni kell azt is, hogy az elhárítani kívánt sérelemmel azonos,

vagy attól nagyobb sérelmet okozó terhelt mentesül a büntetés alól, ha ijedtségből vagy

menthető felindulásból képtelen felismerni a sérelem nagyságát.A Belovics Ervin által

felhozott példák egyike szerint „a saját életét mentő személy más életét kioltva

menekült a veszélyhelyzetből, tehát a magyar jogi szabályozás szerint az ilyen jellegű

cselekvőség a túllépés keretei között értékelhető, és mivel akkora sérelmet okozott, mint

aminek az elhárítására törekedett, a büntetőjogi felelősség alól csak akkor mentesülhet,

ha ijedtségből vagy menthető felindulásból képtelen volt felismerni a sérelem

nagyságát.”111

110 Székesfehérvári Megyei Bíróság Bf.661/1997.sz. ítélete. (Lsd.: Blaskó Béla: Magyar Büntetőjog

Általános Rész. (Harmadik, átdolgozott kiadás. Rejtjel Kiadó, Budapest. 2007.) 239.o. 111 Belovics Ervin: A Büntetendőséget Kizáró Okok (2009, HVG-ORAC Lap-és Könyvkiadó Kft.153.o.

95

2.4.2. A veszély vállalása.

A végszükségi tényállás (4) bekezdése értelmében: “ Nem állapítható meg végszükség

annak javára, akinek a veszély vállalása hivatásánál fogva kötelessége.”112 Itt

nyilvánvalóan végig kell vennünk azon hivatásokat, melyek jellegéből adódóan annak

gyakorlója veszélyhelyzettel és ezen túlmenően a végszükség esszenciális feltételeit is

hordozó veszélyhelyzettel találhatja szemben magát. Álláspontom szerint ezen

hivatások közül a leginkább ezen feltételes, illetve potenciális feltételrendszernek

leginkább megfelelő a rendőri hivatás.

A kérdéskör problematikája kapcsán Szatmári Csaba tanulmányát szeretném segítségül

hívni. Szatmári Csaba hivatkozott tanulmányában113 problematikus témának tartja a

hivatalos személy lőfegyver-használati jogosultságát. A rendőr, ezen kényszerintő

eszköz alkalmazásának szabályait, esetköreit, és a használat módját, megengedhetőségét

a jelenleg hatályos a Rendőrségről szóló 1994. XXXIV. Törvény ( továbbiakban: Rtv.)

52.§.-tól 57.§.-ig, valamint ezzel tartalmilag szinte megegyező jogszabályi

rendelkezéseket tartalmazó a rendőrség szolgálati szabályzatáról szóló 30/2011. (IX.

22.) BM rendelet 46.§.-tól - 50. §.-ig tartalmaz normaszabályozást.

Az Rtv. 54.§. (1) bekezdésében a jogalkotó tíz pontban sorolta fel azokat az eseteket,

melynek alkalmával a rendőr jogosult lőfegyverének használatára. „A felsorolás pontos,

precíz, azonban a jogalkotó élt azzal a lehetőséggel, hogy ha véletlenül nem sorolna ide

olyan élethelyzetet, amikor is indokolt lenne a lőfegyverhasználat, ne hagyja magára a

rendőrt.”114 Ebből adódóan az Rtv. 52.§. (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy „a rendőrt

a lőfegyverhasználati jog — a jogos védelem és a végszükség esetein kívül — az e

törvényben foglaltak szerint illeti meg.”115

112 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. tv. 30.§. (4) bekezdés rendelkezése. 113 Szatmári Csaba: Jogos védelem és végszükség, avagy ellentmondások a lőfegyver-használati jog

körül. (Belügyi Szemle 2004/4) 107-111. old. 114 Szatmári Csaba i.m.:107. old. 115 A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető

intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. Törvény 56.§. (3) bekezdésének rendelkezéseiben is megtalálható

a jogos védelem és a végszükség kifejezés.

96

Az Rtv. 53. §. (1) bekezdése rendelkezik arról, hogy „Lőfegyverhasználatnak csak a

szándékosan, személyre leadott lövés minősül.” Szatmári Csaba anomáliát vélt

felfedezni a rendőr lőfegyverhasználatát szabályzó rendőrségi törvényben. A jogalkotói

problematikát az Rtv. 53.§. (1) bekezdés, valamint a 52.§. (1) bekezdés összevetéséből

adódó „furcsaságban” látta. A szerző a tanulmányában a dologra – tárgyra - leadott és

az állatra leadott lövés, mint a végszükség esetkörébe sorolandó példaként említette. 116

Ha az állat támadását az állatra leadott lövéssel hárítjuk el, vagy a fuldokló személy

megközelítését dolog elleni erőszak alkalmazása révén valósítsuk meg, akkor mivel „ a

veszélyt tárgyra, vagy állatra leadott lövéssel hárítjuk el, az jogi szempontból nem

számít lőfegyverhasználatnak….a példa látszólag megfelel a végszükségi

lőfegyverhasználat követelményeinek,”117 azonban a törvényi szöveg sorait értelmezve

megállapítható, hogy az állatra, vagy egy dologra leadott lövés nem fegyverhasználat.

Szatmári a megoldást az Rtv. 52.§. (1) bekezdésének módosításában látja, „ ki kellene

hagyni a megfogalmazásból a végszükséget”118 Szatmári Csaba ezen jogszabály

módosítási javaslatát nem tartom helytállónak, mivel a fentebb már hivatkozott

törvényhely, - mely taxációs jelleggel felsorolja a lőfegyverhasználat esetköreit –, annak

szinte valamennyi pontja – adott szituációban - a végszükség jogintézmény

alkalmazhatóságát tartalmazza. Nézőpontom mellett érvelve - a teljesség igénye nélkül

- álláspontomat alátámasztja a lőfegyverhasználat megengedhetőségét tartalmazó azon

rendelkezés, mely szerint „A rendőr lőfegyvert használhat: az élet elleni közvetlen

fenyegetés vagy támadás elhárítására”119, „a testi épséget súlyosan veszélyeztető

közvetlen támadás elhárítására”120, „a saját élete, testi épsége, személyes szabadsága

ellen intézett támadás elhárítására.”121

116 Szatmári Csaba i.m.:111. old. 1. jogeset: „ szolgálatom teljesítése során arra leszek figyelmes, hogy

egy megvadult kutya egy kisgyermeket támadott meg. Ekkor a megtámadott kisgyermek segítségére

sietek és a harapva támadó kutyát több lövéssel ártalmatlanítom”. 2. jogeset: „ egy fuldoklót igyekszem a

folyóból kimenteni úgy, hogy a közeli csónakházba dolog elleni erőszakkal hatolok be. Lelövöm az ajtón

lévő lakatot, és az ott lévő motorcsónakot használom fel a mentéshez.” 117 Szatmári Csaba i.m.:111. old. 118 Szatmári Csaba i.m.:111. old. 119 A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 54.§. (1) bekezdés a.) pont 120 A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 54.§. (1) bekezdés b.) pont 121 A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 54.§. (1) bekezdés k.) pont

97

Tehát ha a rendőrt a szolgálati feladatai ellátása során lőfegyverrel végrehajtott támadás

éri, akkor ezt lőfegyverrel jogosult elhárítani. A „jogos védelem” helytálló a

rendőrségről szóló törvény hivatkozott rendelkezéseiben, ugyanis a támadás kifejezés

előtt nem szerepel a jogtalanság kifejezés.122 így a jogbiztonság megköveteli a „jogos

védelem … esetein kívül” megjelölést. De ugyanez a helyzet a végszükség

vonatkozásában is, ugyanis adódhatnak olyan élethelyzetek, melyeket esetlegesen nem

sorolt fel a jogalkotó a fegyverhasználat esetei között.

A Szatmári Csaba által körülírt problematika feloldása tehát, nem a végszükség

jogintézményének rendőrségi törvényből történő kiiktatása, hanem a lőfegyverhasználat

fogalmának meghatározásában rejlik. Így tehát kodifikációs javaslatom az Rtv. 53.§. (1)

bekezdésének azon módosítása, mely úgy rendelkezne, hogy : „Lőfegyverhasználatnak

csak a szándékosan leadott lövés minősül.”

3. A Jogos védelem és a Végszükség elhatárolása

Alapvető külöbség a két jogintézmény között, hogy míg a jogos védelem esetén jogtalan

támadás elleni védekezésről beszélünk, addig a végszükség esetében közvetlen, másként

el nem hárítható veszélyről van szó. A fentiek alaján kategorikus alapvetésként

rögzíthetjük, hogy a jogos védelemnél a jog áll szemben a jogtalansággal, míg a

végszükségnél a jog áll szemben a joggal.

Mint azt már a végszükség bevezetéseként szánt résznél rögzítettem, ezen jogintézmény

kereteit egy veszélyhelyzet alapozza meg, melynek a forrása lehet emberi magatartás,

mellyel kapcsolatban ismételten hangsúlyozni kell, hogy itt csak és kizárólag olyan

emberi magatarásról beszélhetünk, ami nem minősül jogtalan támadásnak, hiszen

jogtalan támadással szemben jogos védelem megálapításának lehet helye, nem pedig

végszükségnek.

122 A jogos védelem jogintézmény megállapíthatóságának objektív tényállási eleme a támadás

jogtalansága. A Btk. 29.§. (1) bekezdésének rendelkezése, a jogtalanság szó hiányában az teljes anarchiát

és a demokratikus jogállamiság kudarcát eredményezné. Gondoljuk arra a példára, amikor a rendőr

jogszerűen használja lőfegyverét azzal az elkövetővel szemben, aki a rendőri lőfegyverhasználattal

megegyező pillanatban késsel kioltotta a sértett életét. Jogtalanság fogalma nélkül pedig

felelősségmentesen lőhetné le a rendőrt az a személy, aki érzékeli a rendőri lőfegyverhasználatot.

98

A végszükségi helyzetben cselekvő ugyanis csak a más terhére róható veszéllyel

találkozik, míg a jogos védelem esetében a védelmi cselekményt kifejtő személy

közvetlenül a jogtalan támadóval áll szemben. Ilyen, végszükséget keletkeztető emberi

magatartás lehet például, ha felgyújtjuk másnak a házát.

A jogos védelem és a végszükség vonatkozásában további elhatárolási alapot nyújt az

arányosság, mint fogalmi elem. A végszükségi arányosság ugyanis lényegesen eltér a

jogos védelemnél részletezett arányosság ismérveitől. Ugyanis amíg a jogos védelem

esetében a jogalkotó azt a követelményt támasztja, hogy ne okozzunk aránytalanul

nagyobb sérelmet, mint aminek az elhárítására törekszünk, addig a végszükségi

tényállás megköveteli, hogy annál csak kisebb sérelem okozása megengedettet, mint

amit el akarunk hárítani.

Ezen feltételből következően, már az azonos sérelem okozása is büntetőjogi

felelősségrevonást eredményezhet, amennyiben az ezt anuláló feltételek valamelyike

nem áll fenn. (ijedtségből vagy menthető felindulásból képtelen felismerni a sérelem

nagyságát.) „A végszükségben elkövetett cselekmény tehát a jogalkotó szerint csak

akkor nélkülözi a társadalomra veszélyességet, ha kisebb sérelmet okoz, mint amelynek

elhárítására törekedett az elkövető. Látható, hogy a végszükségi helyzetben a Büntető

Törvénykönyv szűkebb körben vonja meg az elhárító cselekménnyel kapcsolatos

mozgásteret, ezzel szigorúbb arányossági követelményeket támaszt a végszükségben

cselekvővel szemben, mint a jogos védelem esetén.”123

Az arányosság kapcsán fontos továbbá hangsúlyozni, hogy míg a jogos védelemnél azt

a tényállás nem tartalmazza, addig a végszükség esetében az arányosság követelményét

a jogalkotó a fentiekben hivatkozott követelménnyel és a másként el nem háríthatóság

kitételével beleépítette a törvényi tényállásba. Jól érzékelhető ugyanis, hogy a másként

el nem háríthatóság valójában azt jelenti, hogy ha van egyéb büntetőjogilag közömbös

elhárítási mód, akkor azt kell választani, anélkül hogy sérelmet okoznánk. A két

jogintézmény azonos, vagy hasonló fogalmi elemeként értékelhető a túllépés, hiszen a

szabályozás logikája mindkét jogintézmény esetében azonos, csak más mérvű.

123 Blaskó Béla: Magyar Büntetőjog Általános Rész. (Harmadik, átdolgozott kiadás. Rejtjel Kiadó,

Budapest 2007.) 239.o. 715.p.

99

Alapvető azonosságként kell továbbá megemlítenünk, hogy mindkét jogintézmény a

büntethetőséget kizáró okok rendszerébe tartozik és a cselekmény társadalomra

veszélyességét zárják ki, továbbá a menthető életviszonyok is azonosságot mutatnak.

A két jogintézmény elhatárolását Kovács Levente az alábbi felfogások mentén fejtette

ki: „A végszükség is a jogos védelemhez hasonlóan érdekek összeütközése. A kettő

közül a lényegi különbség az, hogy „míg a jogos védelem a jog és a jogellenesség,

addig a végszükség szabályozása a jogos érdekek összeütközését oldja meg.

Végszükségről nem lehet szó, ha az összeütköző cselekvések egyike jogtalan”124

Mivel a jogos érdekek ütköznek végszükség esetén, a veszélyhelyzetbe került személy

olyasvalaki rovására menekül ebből, aki teljesen vétlen a veszély létrejöttében vagy ő

maga is ugyanabban a veszélyhelyzetben van ( veszélyközösség) „ A menekülés csakis

embertársainak jogainak megsértése által eszközölhető.”125„A szakirodalomban máig

vitatott a végszükség jogi alapja, azaz, hogy a végszükségben elkövetett cselekmény

jogos vagy jogtalan. Binding szerint „a végszükségi cselekmény nem jogszerű, de

eltiltva nincs”126 „Frank, Oetker és Hippel is a végszükségi cselekmények objektív

jogellenességét vallják.

Ezzel szemben Welzer, Mezger, valamint a hazai irodalomban Kádár Miklós, Kálmán

György, Irk Albert, Kautz Gusztáv szerint a végszükségi cselekmény nem jogellenes és

ezért jogtalanságot, mai terminológiával élve társadalomra veszélyességet kizáró okot

lát benne.”127

124 Kádár Miklós –Kálmán György: A Büntetőjog általános tanai. Bp. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó,

1966. 334. old. (Lsd.: Kovács Levente: A végszükség magyar szabályozásának ellentmondásai. Magyar

Jog. 1994.9.szám. 547.o) 125 Kautz Gusztáv: A magyar büntetőjog tankönyve ( Bp. Eggerberger-féle Könyvkereskedés, 1881.) 250.

old. (Lsd.: Kovács Levente: A végszükség magyar szabályozásának ellentmondásai. Magyar Jog.

1994.9.szám. 547.o) 126 Karl Binding: Handbuch des Strafrechts I.Band ( Leipzig, Duncker und Humblot 1985. 765-766. old. (

Székely János: A jogos védelem. Tanulmánykötet Bp. IM Tudományos és Tájékoztatási Főosztály, 1983.)

187. old. (Lsd.: Kovács Levente: A végszükség magyar szabályozásának ellentmondásai. Magyar Jog.

1994.9.szám. 547.o) 127 Kovács Levente: A végszükség magyar szabályozásának ellentmondásai. Magyar Jog. 1994.9.szám.

547.o)

100

„Végül a harmadik felfogás – amelyet J. Goldschmindt dolgozott ki és hazai jogunkban

Hacker Ervin képviselt – a végszükséget a bűnösséget kizáró okok közé sorolja. E

felfogás szerint két baj között szükségállapotban a ránk nézve kedvezőbbet választjuk,

és ha ezt sérti is mások jogait.”128 „Ez az eljárás emberi önfenntartási ösztönünk

folyománya és ezért mentendő és következésképpen bűnösnek nem minősíthető”129

4. Végszükség a 2013. július 01-től hatályos Büntető Törvénykönyvben

„23. § (1) Nem büntetendõ annak a cselekménye, aki saját, illetve más személyét vagy

javait közvetlen és másként el nem hárítható veszélybõl menti, vagy a közérdek

védelme érdekében így jár el, feltéve, hogy a cselekmény nem okoz nagyobb sérelmet,

mint amelynek elhárítására törekedett.

(2) Nem büntethetõ, aki azért okoz nagyobb sérelmet, mint amelynek elhárítására

törekedett, mert ijedtségbõl vagy menthetõ felindulásból nem ismeri fel a sérelem

nagyságát.

(3) Nem állapítható meg végszükség annak javára, akinek a veszély elõidézése

felróható, vagy akinek a veszély vállalása foglalkozásánál fogva kötelessége.”130

Ezen kérdéskört a jogos védelem új szabályozásának részletezéséhez hasonlóan az új

Btk. részletes indokolásával szeretném indítani. Az indokolás bevezető részében átfogó

képet kaphatunk a jogos védelem jogi természetére vonatkozóan, illetve megvilágítja a

jogos védelem és a végszükség közötti alapvető hasonlóságokat és különbségeket az

alábbiak szerint: „A végszükség - a jogos védelemmel szemben - két jogilag védett

érdeknek az összeütközése, ahol az egyiknek a védelme csak a másiknak a

megsértésével lehetséges.

128 Kovács Levente: A végszükség magyar szabályozásának ellentmondásai. Magyar Jog. 1994.9.szám.

547.o) 129 Hacker Ervin: A magyar büntetőjog tankönyve ( Miskolc, Ludvig István Könyvkiadó, 1936.) 182. old.

(Lsd.: Kovács Levente: A végszükség magyar szabályozásának ellentmondásai. Magyar Jog.

1994.9.szám. 547.o) 130 A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012.C. tv. 23.§. (1)-(3) rendelkezései.

101

Ebből a szempontból a végszükség hasonló a jogos védelemhez. Különbség azonban,

hogy míg a jogos védelemnél jogtalan támadással szemben védekezik valaki, addig a

végszükségben cselekvő személy véletlenül keletkezett, vagy más személy által

teremtett veszélyt hárít el. A veszély elhárításának joga mindenkit megillet

szükséghelyzetben, valamint gondatlan bűncselekménnyel szemben.

A törvény 23. § (1) bekezdése a társadalomra veszélyességet kizáró végszükséget

határozza meg. Világosan kitűnik az (1) bekezdés meghatározásából az is, hogy

végszükségről csak valamilyen veszélyhelyzetben lehet szó. A (2) bekezdés a

bűnösséget kizáró végszükséget határozza meg. A (2) bekezdésből félreérthetetlenül

kitűnik, hogy a veszélyhelyzetben cselekvő személy büntethetőségét az ijedtség vagy

menthető felindulás a beszámítási képességre gyakorolt tényleges hatásától függetlenül

minden esetben kizárja.

Így nem büntethető az elkövető, ha ijedtségből vagy menthető felindulásból okoz

nagyobb sérelmet, mint amelynek elhárítására törekedett. A törvény ezzel az új

rendelkezéssel a veszélyhelyzetben lévő személy cselekményének méltányosabb

megítélését kívánja előmozdítani, mivel - a jogos védelemhez hasonlóan - itt is mellőzi

a korlátlan enyhítés lehetőségét. További változtatás a hatályos Btk.-hoz képest az,

hogy a törvény a veszélyt előidéző személy felelősségét nem az arányosság keretében

vizsgálja, ezért kiveszi az első bekezdésből a veszély előidézőjére vonatkozó

rendelkezést.

Természetesen nem állapítható meg végszükség annak a javára, aki a veszélyt

felróhatóan maga idézte elő. Ezért a törvény a végszükség megállapítását kizáró (3)

bekezdésben helyezi el a veszély előidézőjének a felelősségére vonatkozó rendelkezést.

A törvény továbbá ugyanitt rendelkezik az egyébként a hatályos Btk.-ban is szereplő

azon szabályról, amely szerint nem állapítható meg végszükség annak a javára sem,

akinek a veszély vállalása a foglalkozásánál fogva a kötelessége.”131

131 A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény részletes indokolása. (Complex Jogtár

Expressz/indokolás/2012. évi C. törvény indokolása a Büntető Törvénykönyvről. Letöltés ideje:

2013.02.16. 01 óra 32 perc.)

102

Az új jogszabály értelmezése során a bűnösség végszükségi rendszerével kapcsolatban

egy új jogdogmatikai megoldásra lehetünk figyelmesek, hiszen a jelenlegi normához

képest az új törvény már a szabályozás szintjén különválasztotta a társadalomra

veszélyességet, illetve a bűnösséget kizáró végszükségi cselekvőséget.

Ugyanis a törvényszövegből egyértelműen következik, hogy amennyiben a veszély

elhárítása kisebb sérelem okozásával történik, mint amivel az fenyegetett, a cselekmény

nem veszélyes a társadalomra. Abban az esetben azonban, ha a veszélybe került jogi

tárgy védelmére azonos mértékű, vagy nagyobb sérelem okozásával kerül sor, mint

aminek elhárítására a védekező törekedett, abban az esetben már az elhárító

cselekményt kifejtő személy bűnösségének kizárása kerülhet szóba.

A hatályba lépés előtt álló új Büntető Törvénykönyv 23.§. (1) bekezdése a védett jogi

tárgyak körét a jelenlegi szabályozás ezen tartalmi elemét érintetlenül hagyva a

társadalomra veszélyességet kizáró végszükséget határozza meg. A jelenlegi

normaszöveghez képest nem jelent változást, az (1) bekezdés azon rendelkezése sem,

melyből egyértelműen kitűnik, hogy végszükség megállapítására csak valamilyen

veszélyhelyzet fennállása esetén kerülhet sor. (Közvetlen és másként el nem hárítható

veszélyből menti…)

A (2) bekezdés rendelkezéseit vizsgálva megállapíthatjuk, hogy az új törvény, csak úgy

mint a jelenlegi szabályozás, a veszélyhelyzetben cselekvő személy büntethetőségét az

ijedtség vagy menthető felindulás bizonyíthatósága esetén, minden esetben kizárja. Így

nem büntethető az elkövető, ha ijedtségből vagy menthető felindulásból okoz akkora

vagy nagyobb sérelmet, mint amelynek elhárítására törekedett.

Ezen bekezdés kapcsán fel szeretném hívni a figyelmet a jelenlegi szabályozástól eltérő

azon lényeges változásra, miszerint jelenleg a jogalkotó az elhárító cselekmény kapcsán

azon arányossági követelményt támasztja, hogy az akkora, esetleg nagyobb sérelem

okozásával járjon, mint amelynek elhárítására a védekező törekedett, ezzel szemben

azonban az új törvény már nem említi az „akkora” sérelem kategóriáját, hanem ezt

negligálva a „nagyobb” sérelem okozása esetén is büntetlenséget biztosít az ijedtség,

vagy menhető felindulás fennállása esetén.

103

Álláspontom szerint, az új törvény ezzel a rendelkezéssel a veszélyhelyzetben lévő

személy cselekményének méltányosabb megítélését kívánja előmozdítani, és egyfajta

biztonságot kölcsönöz a végszükségi helyzetben cselekvő és a szükséges mérték

megítélésére nem alkalmas személy számára.

További, az arányosság terén megfigyelhető változás, hogy a hatályos Btk.-hoz képest

az, hogy az új Btk.-ban rögzített vékszükségi tényállás a veszélyt előidéző személy

büntetőjogi felelősségét nem az arányosság tükrében vizsgálja, ezért kiveszi az első

bekezdésből a veszély előidézésével kapcsolatos rendelkezést.

Ettől függetlenül az nyilvánvalóan nem állapítható meg végszükség annak a javára, aki

a veszélyt felróható magatartásával maga idézte elő. Az új szabályozás a végszükség

megállapítását kizáró (3) bekezdésben helyezi el a veszély előidézőjének a felelősségére

vonatkozó rendelkezést. Továbbá ugyanitt rendelkezik az egyébként a hatályos Btk.-ban

is szereplő azon szabályról, miszerint nem állapítható meg végszükség annak a javára

sem, akinek a veszély vállalása a foglalkozásánál fogva a kötelessége.

104

Ö S S Z E G Z É S

Dolgozatomban igyekeztem bemutatni és vizsgálat alá vonni a büntethetőséget kizáró

okok közül a jogos védelem és a végszükség jogintézményét, döntően azok fogalmi

elemein keresztül. Törekedtem arra, hogy a száraz jogi elemzésen túlmenően

közérthetően, az érdeklődést felkeltve és számos bírói döntéssel alátámasztva

„bizonyítsam” azt, hogy a vizsgált jogintézmények, még ha annak megállapításától

esetenként „idegenkedik” is a bírói gyakorlat a feltételek fennállása esetén

büntetlenséget biztosítanak azok hatókörében cselekvő személyek részére.

A jogintézmények bemutatásánál mind elméleti, mind pedig a gyakorlati szempontból

igyekeztem a jogértelmezési nehézségek elemzésére koncentrálni és figyelemmel

voltam a laikus olvasóra is, annak érdekében, hogy a vizsgált jogintézmények még

inkább közérthetőek legyenek.

Ennek jegyében szeretném leszögezni, hogy a bemutatott jogintézmények a társadalom

egyre szélesebb köreiben véleményem szerint kizárólag akkor tudnak érvényesülni, ha a

jogban tájékozatlan „megtámadott” is tisztában van a jogos védelem és a végszükség

alapvető jogi természetével, hiszen az szerintem megkérdőjelezhetetlen tény, hogy

bárkit érhet jogtalan támadás.

Éppen azért van kiemelt jelentősége annak, hogy pl. az utcán békésen sétáló, majd

hirtelen megtámadott személy tudatában jelenjen meg az a tényfelismerés, hogy őt

jogtalan támadás érte, mellyel szemben jogos védekezésnek van helye és cselekvőségét

az vezérelje, hogy el lehet és el kell hárítania a jogtalan támadást akkor is, ha ezzel

bűncselekményt követ el, mert a jogos védelmi helyzet fennállására figyelemmel

elkerülheti a felelősségre vonást.

Úgy gondolom, hogy ezen tényfelismeréshez legalább annyi szükséges, hogy tisztában

legyünk azzal, hogy a személyünket jogtalan támadás érte, mely körülmény mindenféle

„jogászkodás” nélkül is egyértelműen megítélhető, azonban már nem mindenki számára

egyértelmű, hogy ezen helyzetben hogyan és miként cselekdhetünk. Ebben a kérdésben,

álláspontom szerint csak és kizárólag a széles körű társadalmi tájékoztatás eszközével, a

jogalkotó „közbenjárásával” éshető el javulás.

105

Azt ugyanus be kell vallanunk, hogy sok esetben a jogi kereteken belül nehéz

eligazodni, és egy olyan a jogos védelem szempontjából alapvető kategória, mint a

szükségesség, vagy arányosság nehezen ítélhető meg. Az leszögezhető, hogy a tárgyalt

jogintézmény legfontosabb kulcsfogalma a jogtalan támadás, melynek elemzésében

különböző szakirodalmi tanulmányokban egységes megfogalmazások olvashatóak,

azonban az ítélkezési gyakorlatban ezektől – egyes esetekben - eltérően érvényesül.

Részletesen bemutattam a jogos védelem és a végszükség fogalmi elemeit, azok

diferencia specifikáit, annélkül hogy azok között bárminemű értékrendet állítottam

volna fel.

Álláspontom szerint ugyanis valamennyi fogalmi elem egyformán fontos és egyben

egymás létét feltételező rendszerben működik, hiszen amennyiben pl.nincs jogtalan

támadás, nem lehet vizsgálni pl.: az arányosság kérdését, figyelemmel arra, hogy a

jogos védelem rendszerében illeszkedő védelmi cselekményről, csak jogtalan támadás

esetén lehet szó, az arányosság pedig a védelmi cselekmény egyik fogalmi eleme.

A jogtalan támadásnál maradva azon véleményemnek adtam hangot, miszerint a jogos

védelem „igazi jogi természete” a jogtalan támadás aktív jellegét feltételezi.

Véleményem szerint, ezen szituációkban áll fenn ugyanis a törvény védelmezőinek

jelenléte nélkül, a félelmével, és a támadó cselekmény jellegétől függően esetleges

bizonytalanságával, traumájával és kilátástalanságával magára maradt és a törvény

felhatalmazásánál fogva cselekvő, az állami monopóliumokat mintegy időlegesen

birtokló személy védekező cselekvőségének szükségessége és jogszerűsége.

Úgy gondolom, hogy a mulasztásban megnyilvánuló magatartásoknál ez az „akut”

helyzet hiányzik és ezen körülményből adódóan az összes ilyen szituációban lehetőség

van a büntetőhatalom, mint állami monopólium igénybevételére anélkül, hogy a védett

jogi tárgyak sérelmet szenvednének. Álláspontom szerint, jelen dolgozatban hivatkozott

szerzők sem terjesztették ki figyelmüket kellőképpen a jogtalan támadás – mint

kulcsfogalmi elem - definiálására.

Ennek ellenére mélységesen egyetértek Belovics Ervin megfogalmazásával, aki – bár a

jogtalan támadást nem értékelte - a támadást azonban közvetlenül fenyegető jogellenes

emberi cselekményként határozta meg.

106

Ezen problémakörben azonban a hivatkozott szerzők között egyfajta egyetértésként

értékelhető, az az alapvetés, miszerint a jogtalan támadás irányultsága körében kiemelt

figyelmet érdemelnek az egyes személyhez fűződő jogok ellen intézett támadások, e

körön belül is elsődlegesen az emberi méltóság, a becsület jogos védelmének a kérdése.

Feltétlen újragondolásra szorul a jelenlegi ítélkezési gyakorlat, abban az esetben

ugyanis, ha a folyamatos rágalmazásokban, szitkozódásokban megnyilvánuló

cselekvőséget jogtalan támadásnak tekintjük, úgy az ez elleni fellépésnek a jogos

védelem körébe kell esnie. A jogtalanság azonban kizárólag a támadást jellemezheti,

mert mennyiben a támadó és megtámadott egyaránt jogellenesen jár el, jogos védelmi

helyzetre egyikük sem hivatkozhat eredményesen.

A jelenlegi ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis a szóbeli sértegetés, rágalmazás az

érintett személy részére jogos védelmi helyzetet nem eredményez . (Legfelsőbb Bíróság

Bf. III. 1500/1977/3. számú ítélete). Sőt a jogalkalmazói gyakorlat szerint a szóbeli

becsületsértés, rágalmazás nem fosztja meg az emiatt tettleg megtámadottat a védekezés

jogától. (BJD 4680.)

A fentiek alapján álláspontom szerint a jogtalan támadás fogalma a jövőbeni jogalkotási

tevékenységre nézve normaszövegben, egzakt, ugyanakkor közérthető módon, akár

taxatív példák mentén, mintegy „fordulatok” formájában is megfogalmazásra kell, hogy

kerüljön. Ennek hiányában ugyanis véleményem szerint nem kerülhető el az egyszerű

ember számára történő „jogintézményi fel nem ismerés” problémája és ezen

körülményből adódóan a jogos védelem jogrendszerbeli céljai teljes értékű

érvényesülésének sérelme.

Dolgozatomban felállítottam egy hipotézist, miszerint a jogos védelemmel és a

végszükséggel kapcsolatos ügyek száma a lakóhelyem szerint illetékes Fehérgyarmati

Járási Ügyészségen az elmúlt 10 év távlatában vizsgálódva elenyészőnek mondharó.

Ezen hipotézis beigazolódásra került, figyelemmel arra, hogy 2002.01.01-től

2012.12.31-ig terjedő időszakban, mindössze 5 alkalommal került sor ügyészi szakban

és 2 alkalomal másodfokú bírósági eljárásban a jogos védelmi helyzet, mint

büntethetőséget kizáró ok fennállásának a megállapítására és így a nyomozás

megszüntetésére, illetve a vádlott felmentésére, végszükségi helyztebben való

cselekvőség megállapítására pedig egyetlen egy alkalommal sem került sor.

107

A fenti számadatok, álláspontom szerint jól tükrözik azon korábban tett alapvetésemet,

miszerint az ügyészségek és a bíróságok is, számomra valami érthetetlen ok miatt

idegenkednek a jogos védelem és a végszükség jogintézményének alkalmazásától, mely

kialakult joggyakorlatot abszurdnak tartom. Álláspontom szerint ugyanis 10 év alatt

sokkal nagyobb számban lehetett, vagy kellett volna a vizsgált jogintézmények

hatókörébe illeszkedő eseteket megállapítani, figyelemmel például arrra az egyszerű

tényre, hogy egy olyan viszonylag nagy számban előforduló bűncselekmény mint a

garázdaság a legtöbb esetben azzal indul, hogy valakit jogtalan támadás ér.

Meggyőződésem azonban, hogy az új Btk. hatályba lépését követően ezen tendenciába

javulás várható, sőt „áteshetünk a ló másik oldalára” és egyre több védő fog arra

hivatkozni, hogy a terhelt a bűncselekmény elkövetése során jogos védelmi helyzetben

cselekedett. Erre irányuló „próbálkozásokat” már jelenleg is tapasztalhatunk attól

függetlenül, hogy az új törvény még nem lépett hatályba.

Dolgozatom során bemutattam a jogos védelem és a végszükség jelenleg hatályos és új.

Btk.-ban rögzített tényállása közötti különbözőségeket, azok esetleges pozitív és negatív

hatásait és ezzel összefüggésben példákkal illusztráltam azon társadalmi tévhitek

veszélyeit, melyek az új törvény hatályba lépését követően, véleményem szerint komoly

problémákat okozhatnak.

Szintén az új Btk. kapcsán hívtam segítségül, a jogszociológiából ismert kovariancia

teória intézményét és ezen keresztül próbáltam rávilágítani arra, hogy egy ilyen fontos,

a társadalom minden tagját potenciális alanyként érintő jogintézmény hatókörénrk

kiszélesítésénél, a jogalkotónak sokkal nagyobb figyelmet kellene fordítania az új

jogszabály társadalmi tudatba való beépülésének elősegítésére.

Dolgozatom záró gondolataként azon véleményemnek szeretnék hangot adni, hogy a

jogos védelem és a végszükség terén az új Büntető Törvénykönyvben rögzített

változások szükségesek és indokoltak voltak és abban is biztos vagyok, hogy „mintegy

fegyverként” növelni fogják a társadalom tagjainak biztonságérzetét, azzal azonban

merőben nem értek egyet, ahogyan ezen változásokat a jogalkotó mintegy

„hidegzuhanyként” rázudította a társadalomra.

108

Ezzel kapcsolatban ugyanis hiányolom azt az átmenetet és fokozatosságot, amely a

magyar társadalmi viszonyokat is figyelembe véve terjeszetette volna ki a vizsgált

jogintézmények alkalmazásának hatókörét, biztosítva ezzel a jogtudat kialakulását és

megelőzve a tudatlanságból adódó tragédiákat, vagy ami még rosszabb a tudatosság

által vezérelt, a jogos védelemet és a végszükséget mintegy „védőpajzsként” alkalmazó

visszaéléseket.

109

IRODALOMJEGYZÉK

Bede Zsolt: A jogos védelem elméleti és gyakorlati kérdései. (Belügyi Szemle 1988/26.)

Bence Mátyás: Jogelmélet és jogszociológia (Miskolc, 2006.)

Belovics Ervin: Az érték-érdek összeütközések, mint a büntetendőséget kizáró okok

című doktori értekezés Tézisei. (Pécs, 2007.)

Belovics Ervin: A büntetendőséget kizáró okok. (HVG OARC Lap és Könyvkiadó Kft.

Bp. 2009.)

Békés Imre – Földvári József – Gáspár Gyula – Tokaji Géza: Magyar büntetőjog.

Általános rész. (BM. Bp., 1980.)

Blaskó Béla: Magyar Büntetőjog Általános Rész. (Harmadik, átdolgozott kiadás. Rejtjel

Kiadó, Budapest 2007.)

Bohács Zsolt: T/6958. számú tövényjavaslattal kapcsolatos felszólalása.

Büntetőjogi Kodifikáció, 2006/1. Törvénytervezet a Büntető Törvénykönyvről.

Finkey Ferenc: A magyar büntetőjog tankönyve. (Politzer, Budapest, 1902.)

Finkey Ferenc: A Magyar Büntetőjog Tankönyve. (Budapest, 1914. Grill.)

Földvári József: Magyar büntetőjog. Általános rész. (Osiris. Bp., 2006.)

Görgényi – Gula – Horváth – Jacsó – Lévay– Sánta – Váradi Magyar Büntetőjog

Általános Rész. (Complex. Budapest, 2007.)

Hacker Ervin: A magyar büntetőjog tankönyve. ( Miskolc, Ludvig István Könyvkiadó,

1936.)

Kacziba Antal: Magyarország bűnügyi helyzete a század végén.(Police.hu. Rendőrség

hivatalos honlapja, 2005.09.13.)

Karl Binding: Handbuch des Strafrechts I.Band. (Leipzig, Duncker und Humblot 1985.)

Kautz Gusztáv: A magyar büntetőjog tankönyve.(Bp.Eggerberger-féle

Könyvkereskedés, 1881.)

Kádár Miklós –Kálmán György: A Büntetőjog általános tanai. (Bp. Közgazdasági és

Jogi Könyvkiadó, 1966.)

Kovács Levente: A végszükség magyar szabályozásának ellentmondásai. (Magyar Jog.

1994.9.szám)

Mészáros Ádám: A jogos védelem szabályozásának lehetséges irányai. (Jogelméleti

szemle 2011/1. szám.)

Nagy Ferenc: A magyar büntetőjog általános része. (Korona. Bp., 2001)

110

Nagy Ferenc: A végszükségről európai kitekintéssel. Györgyi Kálmán ünnepi kötet.

(KJK.Budapest)

Nogel Mónika, Roncz Diána, Magyar Áron, Szili-Kis Ádám, Szigeti Judit, Török- Darai

Richárd, Kemenesi Attila: A Jogos védelem problematikája a Magyar Büntetőjogban. (In.:

Batthyány Lajos Szakkollégium Tanulmánykötetet. Győr, 2010.)

Róth Miklós: Végszükségben a közérdek. (Magyar Jog, 1991. 4. szám.)

Sólyom László: 23/1990. (X.31) AB határozathoz fűzött párhuzamos véleménye.

Szatmári Csaba: Jogos védelem és végszükség, avagy ellentmondások a lőfegyver-

használati jog körül. (Belügyi Szemle 2004/4)

Székely János: A jogos védelem. (Igazságügyi Minisztérium, 1983.)

Tokaji Géza: A bűncselekménytan alapjai a magyar büntetőjogban. (KJK. Bp., 1984.)

Tóth Mihály: Néhány szempont a jogos védelem körében zajló vitához. (Büntetőjogi

Szemle 2012/1. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó.)

Törő Blanka: A Debreceni Ítélőtábla véleménye a vélt jogos védelemről. JeMa hallgatói

különszám.

Ujvári Ákos: A jogos védelem megítélésének elvi és gyakorlati kérdései. (Doktori

értekezés. Budapest, 2008.)

Varga Zoltán: A Büntetőjog Nagy Kézikönyve. (Complex Kiadó Jogi és Üzleti

Tartalomszolgáltató Kft., Budapest, 2007)

111

BÍRÓSÁGI FORRÁSOK JEGYZÉKE

(BH., BJD., IRÁNYELV, ÍTÉLET)

A Legfelsőbb Bíróság 15. számú Irányelve az élet és a testi épség büntetőjogi

védelméről.

A Legfelsőbb Bíróság 432/2011/6. sz. határozata.

A Legfelsőbb Bíróság a 1584/2007. számú büntető elvi határozata.

A Legfelsőbb Bíróság a 32/2009/5.számú ítélete.

Legf. Bír. Bf. I. 520/1992. sz. ítélete.

A Legfelsőbb Bíróság Bfv.II.1155/2008/5.számú határozata.

LB. Bf. III. 1500/1977/3.

Bfv.I.536/2010/6.

A Kúria 1354/2011/5.számú végzése.

A Debreceni Ítélőtábla 693/2008/6. számú ítélete.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság mint másodfokú bíróság 2010. október hó

12-én megtartott tanácsülésén hozott ítélete.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság mint másodfokú bíróság 2005. november

29. napján tartott nyilvános ülésen hozott ítélete.

Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság Bf.667/1992. számú ítélete.

23/1990 AB határozat.

BH 1995.685.

BH 2002.212.

BH 2003.50.

BJD 1004.

BJD 4680.

BH 1984.135.

BJD 2473.

BH 2000.187.

BJD 152.

BJD 3626.

BH 2002.171.

BH 2004.93.

BH 1996.508.

BH 2003. 175.

112

BH 2002. 419.

BH 1996. 405

BH 1996. 292.

BH 1992. 566.

BH 1990. 8.

BH 1993. 534.

BH 1990. 3.

BH 1993. 75.

BH 2003. 140.

BH 1998. 158.

BH 2006. 239

BH 2001. 310.

BH 1981.303.

BH 1978.227.

BH 2006.1.

113

HIVATKOZÁSOK JEGYZÉKE

1. Dr. Kacziba Antal: „Magyarország bűnügyi helyzete a század végén”

(Police.hu. A Rendőrség hivatalos honlapja, 2005.09.13.)

2. Magyarország Alaptörvénye V. cikk. (Magyar Közlöny 43. szám, 2011. április

25.)

3. A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 29.§. (1)-(3) bekezdés

valamint a 29/A. rendelkezései.

4. Dr.Belovics Ervin: Az érték-érdek összeütközések, mint a büntetendőséget

kizáró okok című doktori értekezés Tézisei (Pécs, 2007. 7-8.o.)

5. Dr. Újvári Ákos: A jogos védelem megítélésének elvi és gyakorlati kérdései.

(Doktori értekezés. Budapest, 2008. 47.o.)

6. A Legfelsőbb Bíróság 432/2011/6. számú határozata. (Jogeset feldolgozás)

7. Bede Zsolt: A jogos védelem elméleti és gyakorlati kérdései. Belügyi Szemle

1988/26. 20 old. ( Lásd: Törő Blanka: A Debreceni Ítélőtábla véleménye a vélt

jogos védelemről. JeMa hallgatói különszám 2011.49. old. Url:

jema.hu/hallgatoi/jema-kulonszam-beliv8.pdf Letöltés időpontja 2013.02.15.

napon 19:45)

8. Békés Imre – Földvári József – Gáspár Gyula – Tokaji Géza: Magyar

büntetőjog. Általános rész. BM. Bp., 1980. 173. p. (Lsd.:Mészáros Ádám: A

jogos védelem szabályozásának lehetséges irányai. Jogelméleti szemle 2011/1.

szám.)

9. Mészáros Ádám: A jogos védelem szabályozásának lehetséges irányai.

Jogelméleti szemle 2011/1. szám. (4-5. hivatkozási pont.)

10. Tokaji Géza: A bűncselekménytan alapjai a magyar büntetőjogban. KJK. Bp.,

1984., Nagy Ferenc: A magyar büntetőjog általános része. Korona. Bp., 2001

(Lsd.: Mészáros Ádám: A jogos védelem szabályozásának lehetséges irányai.

Jogelméleti szemle 2011/1. szám)

11. Dr.Belovics Ervin: Az érték-érdek összeütközések, mint a büntetendőséget

kizáró okok című doktori értekezés Tézisei (Pécs, 2007. 8.o.)

12. Az ilyen esetkeben azonnalos rendőri intézkedések foganatosítása szükséges,

melyek maradéktalanul végrehajtásra kerülnek.

13. Az érték-érdek összeütközések, mint a büntetendőséget kizáró okok című

doktori értekezés Tézisei. (Pécs, 2007.2.2.1)

114

14. Tokaji Géza: A bűncselekménytan alapjai a magyar büntetőjogban (1984.)

252.old.

15. Dr. Újvári Ákos – A jogos védelem megítélésének elvi és gyakorlati kérdései –

doktori értekezés, Budapest 2008. 50. old.

16. Görgényi – Gula – Horváth – Jacsó – Lévay– Sánta – Váradi Magyar

Büntetőjog Általános Rész. (Complex. Budapest, 2007.)

17. Varga Zoltán: A Büntetőjog Nagy Kézikönyve, 2007, Complex Kiadó Jogi és

Üzleti Tartalomszolgáltató Kft., Budapest, 100. old.

18. LB. Bf. III. 1500/1977/3.

19. Dr.Belovics Ervin: Az érték-érdek összeütközések, mint a büntetendőséget

kizáró okok című doktori értekezés Tézisei (Pécs, 2007.19.o.)

20. Bfv.I.536/2010/6.

21. http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%B6z%C3%A9rdek(Letöltésideje:

2013.02.11.21:08.)

22. Nogel Mónika Roncz Diána, Magyar Áron, Szili-Kis Ádám, Szigeti Judit,

Török-Darai Richárd, Kemenesi Attila: A jogos védelem problematikája a

magyar büntetőjogban. (In.:Batthyány Lajos Szakkollégium Tanulmánykötetet

Győr, 2010. 63. o.)

23. A Legfelsőbb Bíróság a 1584/2007. számú büntető elvi határozata. (A

határozat feldolgozása, melyben szó szerint idézett részek is megtalálhatóak.)

24. A Kúria 1354/2011/5.számú végzése (jogesetfeldolgozás)

25. Görgényi – Gula – Horváth – Jacsó – Lévay– Sánta – Váradi Magyar

Büntetőjog Általános Rész : Complex. Budapest, 2007. 179. old.

26. Dr. Újvári Ákos: A jogos védelem megítélésének elvi és gyakorlati kérdései.

(doktori értekezés. Budapest, 2008. 48. old.)

27. Tokaji Géza: A bűncselekménytan alapjai a magyar büntetőjogban. KJK. Bp.,

1984. 253.p. (Lsd.:Mészáros Ádám: A jogos védelem szabályozásának

lehetséges irányai. Jogelméleti szemle 2011/1. szám.)

28. Tokaji Géza: A bűncselekménytan alapjai a magyar büntetőjogban. KJK. Bp.,

1984. 253-254.p.(Lsd.:Mészáros Ádám: A jogos védelem szabályozásának

lehetséges irányai. Jogelméleti szemle 2011/1. szám.)

29. Belvics Ervin Az érték-érdek összeütközésének mint a büntetendőséget kizáró

okok című doktori értekezés tézisei. (Pécs, 2007.55-56. p.) .(Lsd.:Mészáros

Ádám: A jogos védelem szabályozásának lehetséges irányai. Jogelméleti

szemle 2011/1. szám.)

115

30. Dr. Újvári Ákos: A jogos védelem megítélésének elvi és gyakorlati kérdései.

(doktori értekezés. Budapest, 2008. 225.p.) .(Lsd.:Mészáros Ádám: A jogos

védelem szabályozásának lehetséges irányai. Jogelméleti szemle 2011/1.

szám.)

31. BH 2003. 175., BH 2002. 419.

32. Tokaji Géza: A bűncselekménytan alapjai a magyar büntetőjogban. KJK. Bp.,

1984. 255.p.(Lsd.:Mészáros Ádám: A jogos védelem szabályozásának

lehetséges irányai. Jogelméleti szemle 2011/1. szám.)

33. Szintén úgy értelmezi a szükségességet, mint ami magában foglalja az

arányosságot a BH 2003. 394. sz. alatt közzé tett döntés is. (Lsd.:Mészáros

Ádám: A jogos védelem szabályozásának lehetséges irányai. Jogelméleti

szemle 2011/1. szám.)

34. Békés Imre – Földvári József – Gáspár Gyula – Tokaji Géza: Magyar

büntetőjog. Általános rész. BM. Bp., 1980. 176-177. p. (Lsd.:Mészáros Ádám:

A jogos védelem szabályozásának lehetséges irányai. Jogelméleti szemle

2011/1. szám.)

35. BH 1996. 405.

36. Földvári József: Magyar büntetőjog. Általános rész. (Osiris. Bp., 2006. 136. p.)

(Lsd.:Mészáros Ádám: A jogos védelem szabályozásának lehetséges irányai.

Jogelméleti szemle 2011/1. szám.)

37. A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. tv. 29.§. (1) bekezdése.

38. Tokaji Géza: A bűncselekménytan alapjai a magyar büntetőjogban. KJK. Bp.,

1984 255-256

39. Békés Imre – Földvári József – Gáspár Gyula – Tokaji Géza: Magyar

büntetőjog. Általános rész. BM.Bp.,1980.177. p.

40. A Legfelsőbb Bíróság 15. számú Irányelve az élet és a testi épség büntetőjogi

védelméről (III. fejezet: a jogos védelem kérdései, 4.pont: a jogos védelmi

cselekmény arányossága.

41. Mészáros Ádám: A jogos védelem szabályozásának lehetséges irányai.

(Jogelméleti szemle 2011/1. szám.)

42. BH 1996. 292.

43. BH 1992. 566.

44. Sólyom László párhuzamos véleménye 23/1990. (X. 31.) AB határozathoz, 4.

pont.

45. BH 1990. 8., BH 1993. 534.

116

46. BH 1990. 3., BH 1993. 75.

47. Békés Imre – Földvári József – Gáspár Gyula – Tokaji Géza: Magyar

büntetőjog. Általános rész. BM. Bp., 1980. 156. p. (Lsd.:Mészáros Ádám: A

jogos védelem szabályozásának lehetséges irányai. Jogelméleti szemle 2011/1.

szám.)

48. Belvics Ervin Az érték-érdek összeütközésének mint a büntetendőséget kizáró

okok című doktori értekezés tézisei. (Pécs, 2007. 119.p.) (Lsd.:Mészáros

Ádám: A jogos védelem szabályozásának lehetséges irányai. Jogelméleti

szemle 2011/1. szám.)

49. Sólyom László: 23/1990. (X.31) AB határozathoz fűzött párhuzamos

véleménye. (Lsd.: Dr. Újvári Ákos: A jogos védelem megítélésének elvi és

gyakorlati kérdései. (doktori értekezés. Budapest, 2008. 67.o.)

50. Sólyom László: 23/1990. (X.31) AB határozathoz fűzött párhuzamos

véleménye.

51. 15. sz. irányelv III. 2. pont. (Lsd.: Berkes György: Legfelsőbb Bíróság

büntetőjogi és büntető eljárásjogi testületi állásfoglalásai. HVBORAC. Bp.,

1996. 20. p.)

52. BH 2003. 140., 1998. 158.

53. Dr. Újvári Ákos: A jogos védelem megítélésének elvi és gyakorlati kérdései.

(doktori értekezés. Budapest, 2008. 4. o.)

54. Belvics Ervin Az érték-érdek összeütközésének mint a büntetendőséget kizáró

okok című doktori értekezés tézisei. (Pécs, 2007. 103.p.)

55. Belvics Ervin Az érték-érdek összeütközésének mint a büntetendőséget kizáró

okok című doktori értekezés tézisei. (Pécs, 2007. 105 és 206. p.)

56. Belvics Ervin Az érték-érdek összeütközésének mint a büntetendőséget kizáró

okok című doktori értekezés tézisei. (Pécs, 2007.105.p.)

57. A 2009. évi LXXX. törvény 4. §-ához fűzött részletes indokolás 2. pontja.

58. Székely János: A jogos védelem. (Igazságügyi Minisztérium, 1983.) 213. old.

59. BH 2006. 239

60. BH 2001. 310.

61. A Legfelsőbb Bíróság a 32/2009/5.számú ítélete. (jogesetfeldolgozás)

62. Mészáros Ádám: A jogos védelem szabályozásának lehetséges irányai

(Jogelméleti szemle 2011/1. szám.)

63. A Debreceni Ítélőtábla 693/2008/6. számú ítélete ( A jogesetfeldolgozás az

ítéletből szó szerint idézett részeket is tartalmaz )

117

64. Belovics Ervin: A büntethetőséget kizáró okok. (HVG OARC Lap és

Könyvkiadó Kft. Bp. 2009.) 90. old.

65. A 2009. évi LXXX. törvény 4. §-ához fűzött részletes indokolás.

(Lsd.:Mészáros Ádám: A jogos védelem szabályozásának lehetséges irányai.

Jogelméleti szemle 2011/1. szám.)

66. A Legfelsőbb Bíróság 15. számú Irányelve az élet és a testi épség büntetőjogi

védelméről (III. fejezet: a jogos védelem kérdései, 7.pont: a jogos védelmi

cselekmény arányossága.

67. Dr. Ujvári Ákos – A jogos védelem megítélésének elvi és gyakorlati kérdései –

doktori értekezés, Budapest 2008. 92. old.

68. Nogel Mónika, Roncz Diána, Magyar Áron, Szili-Kis Ádám, Szigeti Judit,

Török- Darai Richárd, Kemenesi Attila: A Jogos védelem problematikája a

Magyar Büntetőjogban. (In.: Batthyány Lajos Szakkollégium

Tanulmánykötetet. Győr, 2010.)

69. Dr. Bohács Zsolt: T/6958. számú tövényjavaslattal kapcsolatos felszólalása.

(http://www.parlament.hu/naplo39/196/n196_0218.htm Bohács Zoslt / T/6958)

Letöltve: 2013.02.16.00 óra 47 perc.

70. A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. tv. 29/A.§. rendelkezése.

71. Mészáros Ádám – A jogos védelem szabályozásának lehetséges irányai II.

fejezet (Jogelméleti szemle 2011/1. szám.)

72. A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. tv. 137.§. 4. pont b) alpont

rendelkezése.

73. legaleagles.blog.hu/.../a_jogos_vedelem_uj_szabalyai (Letöltés ideje:

2013.02.12.10:50., nem szószerinti hivatkozás)

74. http://www.dehir.hu/belfold/jogos-onvedelem-most-mar-vezethetunk-aramot-

a-keritesbe/2012/02/09/ (Letöltés ideje: 2013.02.12.11:11.)

75. http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/aramot-vezetett-a-keritesbe-bortont-kapott-

2077559

76. Legf. Bír. Bf. I. 520/1992. sz. Bírósági Határozatok 1993. évi 9. szám

77. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság mint másodfokú bíróság 2010.

október hó 12-én megtartott tanácsülésén hozott ítéletete.

78. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság mint másodfokú bíróság 2005.

november 29. napján tartott nyilvános ülésen hozott ítéletete.

79. Bence Mátyás: Jogelmélet és jogszociológia (Miskolc, 2006.)

118

80. Dr. Bohács Zsolt: T/6958. számú tövényjavaslattal kapcsolatos felszólalása.

(http://www.parlament.hu/naplo39/196/n196_0218.htm Bohács Zoslt / T/6958)

Letöltve: 2013.02.16.00 óra 47 perc.

81. A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény részletes indokolása.

(Complex Jogtár Expressz/indokolás/2012. évi C. törvény indokolása a Büntető

Törvénykönyvről. Letöltés ideje: 2013.02.16. 01 óra 32 perc.)

82. Tóth Mihály: Néhány szempont a jogos védelem körében zajló vitához.

(Büntetőjogi Szemle 2012/1. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó.)

83. Görgényi Ilona–Gula József–Horváth Tibor–Jacsó Judit–Lévay Miklós–Sántha

Ferenc–Váradi Erika: Magyar büntetőjog általános rész, Complex Kiadó,

Budapest, 2007) 187.o.

84. Mészáros Ádám Zoltán: A végszükség szabályozásának alakulása, tekintettel

az új Btk.-ra. jesz.ajk.elte.hu/meszaros52.pdf (Letöltés ideje: 2013.02.15. 23

óra 43 perc.)

85. Mészáros Ádám Zoltán: A végszükség szabályozásának alakulása, tekintettel

az új Btk.-ra. jesz.ajk.elte.hu/meszaros52.pdf (Letöltés ideje: 2013.02.15. 23

óra 43 perc.)

86. Nagy Ferenc: A végszükségről európai kitekintéssel, In: Györgyi Kálmán

ünnepi kötet, KJK, Budapest, 2004.,438.o. (Lsd.: Mészáros Ádám Zoltán: A

végszükség szabályozásának alakulása, tekintettel az új Btk.-ra.

jesz.ajk.elte.hu/meszaros52.pdf (Letöltés ideje: 2013.02.15. 23 óra 43 perc.)

87. Finkey Ferenc: A magyar büntetőjog tankönyve, Politzer, Budapest, 1902.,

200.o. (Lsd.: Mészáros Ádám Zoltán: A végszükség szabályozásának

alakulása, tekintettel az új Btk.-ra. jesz.ajk.elte.hu/meszaros52.pdf (Letöltés

ideje: 2013.02.15. 23 óra 43 perc.)

88. A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. tv. 30.§. (1)-(4) bekezdés

rendelkezései.

89. Belovics Ervin: A Büntetendőséget Kizáró Okok (2009, HVG-ORAC Lap-és

Könyvkiadó Kft.150.o.

90. Constitutio Criminalis Carolina (CCC) Ez az 1532-es, büntető anyagi és

eljárási szabályokat egyesítő törvénykönyv északolasz és német városi

előzményekből táplálkozott, közvetlen előkészítőjének a Constitutio Criminalis

Bambergiensis tekinthető. Johann von Schwarzenberg munkája, a Carolina a

tényállásokat próbálta rögzíteni, szabályozta az inkvizitórius eljárást, keretek

119

közé próbálta szorítani a tortúrát. Hatása egyes területeken egészen a 19.

század elejéig volt kimutatható.

91. 1810. évi Francia Büntető Törvénykönyv

92. Belovics Ervin: A Büntetendőséget Kizáró Okok (2009, HVG-ORAC Lap-és

Könyvkiadó Kft.149.o.

93. Belovics Ervin: A Büntetendőséget Kizáró Okok (2009, HVG-ORAC Lap-és

Könyvkiadó Kft.150.o.

94. A Legfelsőbb Bíróság Bfv.II.1155/2008/5.számú határozata.

95. Blaskó Béla: Magyar Büntetőjog Általános Rész. (Harmadik, átdolgozott

kiadás. Rejtjel Kiadó, Budapest 2007.) 238.o. 711.p.

96. Mészáros Ádám Zoltán: A végszükség szabályozásának alakulása, tekintettel

az új Btk.-ra. jesz.ajk.elte.hu/meszaros52.pdf (Letöltés ideje: 2013.02.15. 23

óra 43 perc.)

97. Büntetőjogi Kodifikáció, 2006/1. Törvénytervezet a Büntető Törvénykönyvről.

(Lsd.: Mészáros Ádám Zoltán. im.)

98. Földvári József: Magyar Büntetőjog Általános rész, Osiris, Budapest, 1997.

127. o. (Lsd.: Mészáros Ádám Zoltán. im.)

99. Róth Miklós: Végszükségben a közérdek, Magyar Jog, 1991. 4. számában a

közérdeket a személyek és javak összességének tekinti, így nullára redukálva a

közérdek fogalmának tartalmát. (Lsd.: Mészáros Ádám Zoltán. im.)

100. Görgényi Ilona–Gula József–Horváth Tibor–Jacsó Judit–Lévay Miklós–Sántha

Ferenc–Váradi Erika: Magyar büntetőjog általános rész. (Complex Kiadó,

Budapest) 2007. 190.o.

101. Belovics Ervin: A Büntetendőséget Kizáró Okok (2009, HVG-ORAC Lap-és

Könyvkiadó Kft.150.o.

102. Blaskó Béla: Magyar Büntetőjog Általános Rész. (Harmadik, átdolgozott

kiadás. Rejtjel Kiadó, Budapest 2007.) 238.o. 712.p.

103. Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság Bf.667/1992. számú ítélete. (Lsd.:

Blaskó Béla: Magyar Büntetőjog Általános Rész. (Harmadik, átdolgozott

kiadás. Rejtjel Kiadó, Budapest 2007.) 238.o.

104. Finkey Ferenc: A Magyar Büntetőjog Tankönyve (Budapest, 1914. Grill.)

(Lsd.: Dr. Ujvári Ákos – A jogos védelem megítélésének elvi és gyakorlati

kérdései – doktori értekezés, Budapest 2008. 52. old.)

105. BH1981/ 303

120

106. Újvári Ákos: A Jogos Védelem megítélésének elvi és gyakorlati kérdései

(Budapest, 2008. 59.o.)

107. Görgényi Ilona–Gula József–Horváth Tibor–Jacsó Judit–Lévay Miklós–Sántha

Ferenc–Váradi Erika: Magyar büntetőjog általános rész, Complex Kiadó,

Budapest, 2007

108. Belovics Ervin: A Büntetendőséget Kizáró Okok (2009, HVG-ORAC Lap-és

Könyvkiadó Kft.151.o.

109. Belovics Ervin: A Büntetendőséget Kizáró Okok (2009, HVG-ORAC Lap-és

Könyvkiadó Kft.157-158.o.)

110. Székesfehérvári Megyei Bíróság Bf.661/1997.sz. ítélete. (Lsd.: Blaskó Béla:

Magyar Büntetőjog Általános Rész. (Harmadik, átdolgozott kiadás. Rejtjel

Kiadó, Budapest. 2007.) 239.o.

111. Belovics Ervin: A Büntetendőséget Kizáró Okok (2009, HVG-ORAC Lap-és

Könyvkiadó Kft.153.o.

112. A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. tv. 30.§. (4) bekezdés

rendelkezése.

113. Szatmári Csaba: Jogos védelem és végszükség, avagy ellentmondások a

lőfegyver-használati jog körül. (Belügyi Szemle 2004/4) 107-111. old.

114. Szatmári Csaba i.m.:107. old.

115. A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges

jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. Törvény 56.§.

(3) bekezdésének rendelkezéseiben is megtalálható a jogos védelem és a

végszükség kifejezés.

116. Szatmári Csaba i.m.:111. old. 1. jogeset: „ szolgálatom teljesítése során arra

leszek figyelmes, hogy egy megvadult kutya egy kisgyermeket támadott meg.

Ekkor a megtámadott kisgyermek segítségére sietek és a harapva támadó

kutyát több lövéssel ártalmatlanítom”. 2. jogeset: „ egy fuldoklót igyekszem a

folyóból kimenteni úgy, hogy a közeli csónakházba dolog elleni erőszakkal

hatolok be. Lelövöm az ajtón lévő lakatot, és az ott lévő motorcsónakot

használom fel a mentéshez.”

117. Szatmári Csaba i.m.:111. old.

118. Szatmári Csaba i.m.:111. old.

119. A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 54.§. (1) bekezdés a.) pont

120. A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 54.§. (1) bekezdés b.) pont

121. A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 54.§. (1) bekezdés k.) pont

121

122. A jogos védelem jogintézmény megállapíthatóságának objektív tényállási

eleme a támadás jogtalansága. A Btk. 29.§. (1) bekezdésének rendelkezése, a

jogtalanság szó hiányában az teljes anarchiát és a demokratikus jogállamiság

kudarcát eredményezné. Gondoljuk arra a példára, amikor a rendőr jogszerűen

használja lőfegyverét azzal az elkövetővel szemben, aki a rendőri

lőfegyverhasználattal megegyező pillanatban késsel kioltotta a sértett életét.

Jogtalanság fogalma nélkül pedig felelősségmentesen lőhetné le a rendőrt az a

személy, aki érzékeli a rendőri lőfegyverhasználatot.

123. Blaskó Béla: Magyar Büntetőjog Általános Rész. (Harmadik, átdolgozott

kiadás. Rejtjel Kiadó, Budapest 2007.) 239.o. 715.p.

124. Kádár Miklós–Kálmán György: A Büntetőjog általános tanai. Bp.

Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1966. 334. old. (Lsd.: Kovács Levente: A

végszükség magyar szabályozásának ellentmondásai. Magyar Jog.

1994.9.szám. 547.o)

125. Kautz Gusztáv: A magyar büntetőjog tankönyve ( Bp. Eggerberger-féle

Könyvkereskedés, 1881.) 250. old. (Lsd.: Kovács Levente: A végszükség

magyar szabályozásának ellentmondásai. Magyar Jog. 1994.9.szám. 547.o)

126. Karl Binding: Handbuch des Strafrechts I.Band ( Leipzig, Duncker und

Humblot 1985. 765-766. old. ( Székely János: A jogos védelem.

Tanulmánykötet Bp. IM Tudományos és Tájékoztatási Főosztály, 1983.) 187.

old. (Lsd.: Kovács Levente: A végszükség magyar szabályozásának

ellentmondásai. Magyar Jog. 1994.9.szám. 547.o)

127. Kovács Levente: A végszükség magyar szabályozásának ellentmondásai.

Magyar Jog. 1994.9.szám. 547.o)

128. Kovács Levente: A végszükség magyar szabályozásának ellentmondásai.

Magyar Jog. 1994.9.szám. 547.o)

129. Hacker Ervin: A magyar büntetőjog tankönyve ( Miskolc, Ludvig István

Könyvkiadó, 1936.) 182. old. (Lsd.: Kovács Levente: A végszükség magyar

szabályozásának ellentmondásai. Magyar Jog. 1994.9.szám. 547.o)

130. A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012.C. tv. 23.§. (1)-(3) rendelkezései.

131. A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény részletes indokolása.

(Complex Jogtár Expressz/indokolás/2012. évi C. törvény indokolása a Büntető

Törvénykönyvről. Letöltés ideje: 2013.02.16. 01 óra 32 perc.)