szakdolgozat - university of miskolcmidra.uni-miskolc.hu/document/17799/11938.pdf · hatással volt...
TRANSCRIPT
SZAKDOLGOZAT
Márton Róbert
MISKOLC
2014
2
MISKOLCI EGYETEM
ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR
JOGTÖRTÉNETI TANSZÉK
A FRANCIA ABSZOLUTIZMUS
KIALAKULÁSA ÉS JOGTÖRTÉNETI
HÁTTERE
SZERZŐ: MÁRTON RÓBERT
JOGÁSZ SZAK
LEVELEZŐ TAGOZAT
KONZULENS: DR. LEHOTAY VERONIKA
EGYETEMI TANÁRSEGÉD
MISKOLC
2014
3
UNIVERSITY OF MISKOLC
FACULTY OF LAW
DEPARTMENT OF LEGAL HISTORY
DEVELOPMENT AND LEGAL HISTORY OF
FRENCH ABSOLUTISM
AUTHOR: MÁRTON RÓBERT
FACULTY OF LAW
PART TIME COURSE
CONSULTANT: DR. LEHOTAY VERONIKA
PROFESSOR INSTRUCTOR
MISKOLC
2014
4
5
TARTALOMJEGYZÉK
Tartalom
Tartalomjegyzék ............................................................................................................... 5
Bevezetés .......................................................................................................................... 6
I. Az abszolutizmus fogalmának kialakuLÁsa ............................................................. 8
1.1. Az abszolutizmus .............................................................................................. 8
1.2. A felvilágosult abszolutizmus ......................................................................... 12
II. AZ ABSZOLUTISTA ÁLLAM KIALAKULÁSA FRANCIAORSZÁGBAN .... 18
2.1 Az abszolutizmus előjelei és kialakulásának feltételei ......................................... 18
2.2. A francia abszolutizmus kiépülésének fontosabb mérföldkövei ......................... 19
III. AZ ABSZOLUTIZMUS ÁLLAMMODELJE ................................................... 23
3.1. Hatalmi ágak összefonódása ................................................................................ 23
3.2. A Francia Királyság jogairól és kiváltságairól 1520-ból ..................................... 24
3.3. Bernard Girard du Haillan historiográfus a francia monarchiáról és a király
jogairól (1594) ............................................................................................................ 24
IV. Az abszolutizmus fénykora – A „Napkirály” Franciaországa ............................ 26
4.1. XIV. Lajos, a Napkirály (1643-1715) .................................................................. 26
4.2. A 17. századi Franciaország ............................................................................ 27
4.3. Az abszolutizmus kialakulásának akadálya: A Fronde (1648-1653) ................... 29
4.4. A francia abszolutista állam, XIV. Lajos idején .................................................. 31
4.4.1 Az államszervezet .......................................................................................... 31
4.4.2. Merkantilizmus Franciaországban ................................................................ 34
4.5. Az abszolutizmus válsága .................................................................................... 36
V. Az abszolutizmus joga Franciaországban ............................................................... 39
1. A római jog továbbélése Nyugat-Európában ...................................................... 39
2. A Villers-Cotterets-i rendelet .................................................................................. 40
3. Az államirányítás módja: az ordonnance-ok ...................................................... 42
4. Az eljárásjog fejlődése ........................................................................................ 43
4.1. A közrend ......................................................................................................... 43
4.2 A büntetőeljárás jellemzői XIV. Lajos államában ............................................ 43
4.3 Az 1670-es Ordonnance Criminelle ................................................................. 44
5. A Code Louis ...................................................................................................... 46
6. A kereskedelem szabályozása ............................................................................. 47
7. A tengerészet fejlesztése ..................................................................................... 49
8. A gyarmati terjeszkedés ...................................................................................... 51
Befejezés ......................................................................................................................... 52
Képjegyzék ..................................................................................................................... 55
Irodalomjegyzék ............................................................................................................. 56
6
BEVEZETÉS
Szakdolgozatom témájaként a franciaországi abszolutizmus államának, valamint
az abszolutizmus jogtörténeti hatásának bemutatását választottam. A témaválasztásomra
hatással volt kedvenc íróm, Robert Merle, aki Francia história néven írt tizenhárom
részes sorozatot, melynek cselekménye a középkori Franciaországban játszódik,
bemutatva a kor számos kiemelkedő történelmi személyiségeit, s szemlélteti az akkori
Franciaország, valamint Európa fontosabb társadalmi, politikai és katonai történéseit. A
regény 1977-ben íródott, magyar nyelvű fordítása elsőként 1982-ben született meg.
A franciaországi abszolutizmus kialakulását I. Ferenctől kezdve számíthatjuk,
aki az első igazán abszolutista módon uralkodó király volt francia földön, azonban a
francia abszolutizmus a 17. századra, XIII. Lajos és XIV. Lajos uralkodásának idejére
tehető. Franciaország ezen időszakra vált európai nagyhatalommá, s ezzel egyidejűleg
lett a nyugat-európai abszolutizmusok mintaállamává. Érdekes álláspont Hahner Péteré,
aki államtörténetében az abszolutizmus csúcspontjaként az 1680-as évet jelöli meg,
amikortól kezdve nagyhatalommá válik Franciaország és állást foglal amellett is, hogy
innentől kezdve számítható a Napkirály egyeduralma Franciaországban, nem pedig
Mazarini halálától, 1661-től.
A jogtörténeti fejlődés szempontjából azt lehet mondani, hogy Franciaországban
az abszolutizmus kialakulásáig, XIV. Lajos uralkodásáig jellemzően több szokásjog volt
érvényben, mondhatni minden tartományi részen más-más jog határozta meg az
emberek életét. A szokásjogok száma Franciaországban a források szerint a 17. század
elején mintegy 200-ra tehető. Az abszolutizmus szinte minden téren egységesítést,
központosítást valósított meg, így a jogrendszer esetében is. XIV. Lajos uralkodásának
idején kodifikációs időszak kezdődik, egységesül a polgári jog, az eljárásjog,
büntetőjog, a kereskedelem, a tengerészeti jog, valamint a gyarmatokra érvényes jog
egyaránt.
Dolgozatomban az abszolutizmus fogalmának kialakulását, az abszolutizmus
államának bemutatását, valamint a franciaországi abszolutizmusnak a jogfejlődésre
gyakorolt hatását mutatom be. Szakdolgozatomban kitérek az abszolutizmus késői
változatára, a felvilágosult abszolutizmusra, érintve jellegzetes vonásait és bemutatva
néhány jeles képviselőjét.
Forrásokban gazdag ez az időszak, tekintettel arra, hogy Roger Price, Hahner
Péter, Georges Duby is készített Franciaországról szóló államtörténetet, magyar
7
vonatkozású forrásként pedig Papp Imre Napkirályról szóló könyvét, valamint Stipta
István: Az abszolutizmus állama című írását emelném ki. A nyugat-európai
abszolutizmusokat vizsgálta Képes György, akinek az írását szintén ki kell emelnem.
8
I. AZ ABSZOLUTIZMUS FOGALMÁNAK
KIALAKULÁSA
1.1. Az abszolutizmus
Az abszolutizmus fogalom a 19. században keletkezett, Georg Jellinek két
változata között tett különbséget. Az egyik változat alapján az uralkodó isteni
felhatalmazás, vagy társadalmi szerződés alapján gyakorolja a hatalmat, az állam pedig
ennek eszköze. A másik változata Jellinek szerint, amikor az állam minden
jogosultságot megtart magának, s ez a korlátlan hatalomteljesség egészen a
totalitarizmusig terjedhet.1
Az abszolutizmus eszméje egészen a Kr. u. 3. századig vezethető vissza, az
ekkor élt Ulpianus azt írta: „az uralkodó akaratának törvényereje van”, ezen elv a
pápaság és a római császár hatalmát vitató monarchiákban tűnik fel, Niccolo
Macchiavelli pedig később „A fejedelem” című írásában leírja, milyennek kell lennie a
jó uralkodónak, azt írja: „A cél szentesíti az eszközt”2.
Jean Bodin „Az állam” című munkájában azt írja, hogy az uralkodónak
teljhatalma van, akit a földi törvények nem korlátozhatnak, kizárólag természeti
törvények. Bodin-nél jelenik meg a szuverenitás elve, azaz, hogy legitim uralkodót illet
meg a teljhatalom.
Thomas Hobbes felfogása szerint az uralkodó kizárólag Istennek felelős, Jacques
Bossuet pedig az uralkodó hatalmát egyenesen Istenéhez hasonlította. 3
Ezzel szemben John Locke úgy vélte: „az uralkodó köteles a társadalmi
szerződést betartani, hatalmát alattvalóival megosztani, az isteni és emberi törvények
megsértése esetén trónjáról lemondani.”4
Charles de Grassaille/Grassalio 1538-ban azt írja:
„Franciaország királya királyságában olyan, mint egy emberré lett Isten, mert amit a
király tesz, azt nem mint király teszi, hanem mint Isten.(…) Franciaország királya nem
ismer el semmiféle elöljárót evilági ügyekben, ám más a helyzet a lelkiekre vonatkozó
1 Stipta István: Az abszolutizmus állama. Rubicon, 1997/8. sz. 30-33. o. (A továbbiakban: Stipta,1997.)
2 Ifj. Barta János: „Napkirályok” tündöklése. Csokonai, Debrecen. 71.o. (A továbbiakban: Barta, 1996)
3 Barta, 1996. 71. o.
4 Stipta, 1997. 30-33. o.
9
dolgokban, ahol minden teremtmény az egyedüli és legfőbb fejedelem, (…) a
mindenható Isten legfőbb helytartójának, a pápának alattvalója.”
Henning Arnisaeus Három könyv a felségjogról című művében 1610-ben leírja,
hogy az uralkodói jogoknak két csoportja létezik, kis felségjogok és nagy felségjogok.
A kis felségjogok átruházhatóak, mint például az egyházkormányzati jog, a pénzverés
és adóztatás joga, viszont a király nevében lehetséges ezen jogok gyakorlása. Ezzel
szemben a nagy felségjogokat kizárólag az uralkodó jogosult gyakorolni, ide tartozik
többek között a hadüzenet, békekötés és törvényhozás joga.5
1648-ban Sir Robert Filmer angol politikai író az Isten által Ádámra és utódaira
ruházott főhatalomból levezette a családfők által a háztartás felett gyakorolt uralmukat,
s ezzel magyarázta a királyok abszolút hatalomhoz való isteni jogalapjait: „Isten
elrendelte, hogy Ádámban a főhatalom korlátlan legyen, és oly nagy, mint akaratának
minden cselekedete, és amint őbenne, úgy mindazokban is, akiknek abszolút hatalma
van. (…) A monarchikus formát minden más kormányformával szemben előnyben kell
részesíteni. (…) Ha ellenkezve valaki azt állítaná, hogy a királyok ma nem atyái
népünknek vagy királyságuknak és hogy az apaság elvesztette kormányzási jogát, azt
kell válaszolnunk erre, hogy a ma élő vagy valaha volt királyok mindegyike vagy
népének atyja, vagy ilyen atyák örököse, vagy emez atyák jogának bitorlója. (…) Az
alattvalók engedelmessége, mellyel királyuknak hódolnak, nem más, mint a legfőbb
apaságot illető tisztelet kifejezése. (…) Istennek egyedül van joga királyságokat adni
vagy elvenni, s ezáltal az alattvalókat egy másik apai hatalom iránti engedelmességbe
vezetni.”6
„Az abszolutizmus alatt tágabb értelemben ma is olyan korlátlan uralkodói
hatalmat értünk, amelynek gyakorlását mellé- vagy fölérendelt autonóm hatalom,
intézményes tényező nem korlátozza.”7
XIV. Lajos Isten kegyelméből uralkodó királynak tartotta magát; Jacques
Bénigne Bossuet, udvari főpap irányításával dolgozták ki az abszolút uralkodó isteni
eredetének elméletét, majd ezt követően a napkultuszt: „a király úgy ad fényt és meleget
birodalmának, ahogyan a Nap a Földnek” – írja Papp Imre8. A napkultusz nem ekkor
jelent meg a történelemben, hiszen már az egyiptomi fáraók is napistennek tekintették
5 Képes György: Abszolutizmusok, ELTE Oktatási anyag, 2010. 18. o. (A továbbiakban: Képes, 2010.)
6 Poór János (szerk.): Kora Újkori Egyetemes Történeti Szöveggyűjtemény. Osiris. Budapest, 2000. 71-
72. o. – A királyi hatalom isteni jogalapjának elmélete (1648). (A továbbiakban: Poór,2000.) 7 Stipta, 1997. 30. o.
8 Papp Imre: A Napkirály, Kossuth Kiadó, Budapest. 1988. 71. o. (A továbbiakban: Papp, 1988.)
10
magukat – mint például IV. Amenhotep –, de említhető a14. századi burgund állam is
példaként, ahol szintén a Nap volt az uralkodás szimbóluma, a francia királyok az 1400-
as években vették át, „már XI. Lajos tallérjain is a napkorong ragyogott.”- írja Papp
Imre9
Bossuet, az abszolút monarchia teoretikusa azt írja az 1670-es években:
„vannak, akik összemossák az abszolút hatalmat az önkényes hatalommal.”10
Az isteni jogalappal kapcsolatosan George Straka azt tartja, hogy „a
tizenhetedik században az isteni jogalap lényegében egy olyan népszerű teória volt,
melyet kinyilatkoztattak a pulpitusról, népszerűsítettek a piacokon és
megtapasztalhattak a csatatéren. Nem valamely filozófus fejtette ki, az ereje éppen
abban rejlett, hogy mindenféle rendű és rangú ember számára univerzális érvényű
igazsággal bírt.”11
Bibó István azt írja: „a középkor évszázadaiban, mely a dinasztikus és feudális
kapcsolatok nagyfokú szívósságát és tartósságát mutatta, különösen így volt a 17-18.
században, amikor a monarchikus-feudális legitimitás egy aránylag nagymértékben
stabil államközi rendet tudott létesíteni Európában, ennek az államrendnek megvolt a
maga világos legitimitásalapja, a királyok isteni joga, mely organikusan ráépült a
feudális lojalitások és közmeggyőződések összefüggő rendszerére.”12
Az abszolút monarchiában szinte korlátlan hatalommal rendelkezik az uralkodó,
melynek semmiféle mellé- vagy fölérendelt intézményes tényező nem szabhat gátat.
Molnár Erik magyar történész megfogalmazása szerint: „az uralkodói akarat
érvényesítése az állam egész területén a királytól függő bürokrácia, az állandó
hadsereg és a király által kivetett adók segítségével.”13
Az abszolutista királyok törekedtek arra, hogy kezükben egyesüljön a
Montesquieu által megkülönböztetett három hatalmi ág, az igazságszolgáltatói-,
végrehajtói-, és törvényhozói hatalom.
Az abszolutizmus kifejezéssel kapcsolatban Sashalmi Endre sajátos véleményt
fogalmaz meg: azt írja, hogy „az abszolutizmus kifejezés elsősorban Franciaországgal
9 Papp, 1988. 71. o.
10 Képes György: Az abszolút monarchia, Budapest, Gondolat, 2014. (A továbbiakban Képes, 2014)
11 Képes, 2014. 28. o.
12 Bibó István művei: VII. kötet. forrás: http://books.google.hu/books?id=d-
ViAgAAQBAJ&pg=PT54&lpg=PT54&dq=bib%C3%B3+istv%C3%A1n+abszolutizmus&source=bl&ot
s=ktcHR5RZHt&sig=lzC1Gl3VHXIRcpjhJrRYbqVKVWI&hl=hu&sa=X&ei=wQkzVKDXNeqkygP1wo
GQCQ&ved=0CCwQ6AEwAw#v=onepage&q=bib%C3%B3%20istv%C3%A1n%20abszolutizmus&f=f
alse 13
Stipta, 1997. 30-33. o.
11
forr össze, mintaállamának pedig XIV. Lajos (1643-1715) Franciaországát tartották, s
tartják még sokan manapság is. A magam részéről azonban határozottan egyetértek
azon mérvadó történészekkel, s manapság már ők vannak többségben, akik szerint
Franciaországban nem valósult meg az abszolút monarchia, mint politikai rendszer
(ettől persze még az elmélet létezhetett, sőt létezett is!), éppen ezért mintaállamnak sem
nevezhető. Ugyanis egyes francia tartományokban mindvégig fennmaradtak az
adómegajánlás jogát gyakorló rendi gyűlések, és a párizsi parlament szerepe sem szűnt
meg a törvényhozás terén. Továbbá tartományi parlamentek is léteztek, amelyek viszont
megtagadhatták a párizsi parlament által becikkelyezett törvények végrehajtását, ha
ezek ellenkeztek az adott tartomány jogával. Ha pedig egy uralkodó nem hozhatott és
nem törölhetett el törvényt, illetve nem adóztathatott saját jogán, hanem csak valamely
szer/szervek (pl. királyi tanács, rendi gyűlés, parlament) jóváhagyásával, akkor nem
beszélhetünk abszolút királyi hatalomról.”14
Geoffrey Treasure véleménye szerint „az abszolutizmus egy olyan fázis volt a
politikai gondolkodás történetében, amikor konszenzus alakult ki e gondolat hirdetői, és
a kormányzat gyakorlói közt a hatékonyabb szuverenitás és az alattvalói engedelmesség
szükségességéről.”15
14
Képes, 2014. 16. o. 15
Képes, 2014. 20. o.
12
1.2. A felvilágosult abszolutizmus
Európában elsőként II. Fülöp spanyolországi uralkodását (1556-1598) illették
abszolutista jelzővel. Az abszolutizmus korai formája, a katonai, gazdasági és igazgatási
állam Franciaországban XIII. Lajos, Angliában pedig a Tudorok uralkodásának idejére
tehető. Német területen tartományi fejedelemségek szintjén jelenik meg az
abszolutizmus, mely egészen 1789-ig tart, 1740-től pedig felváltja a klasszikus
abszolutizmust annak felvilágosult formája.
„A tudományos irodalomban Wilhelm Roscher 1847-es tanulmánya révén jelent
meg először a felvilágosult abszolutizmus fogalma. A szerző az abszolutizmuson belül
megkülönböztette az „aufgeklärter Absolutismus”-t, amelynek elkülönítő ismérvét a
gazdaság szabályozására irányuló törekvésben jelölte meg. Az 1928-as oslói
történészkongresszuson Michel Lhéritier referátumáról lefolyt vita során került szóba
először, hogy a filozófusok és fiziokraták programja milyen mértékben valósult meg a
gyakorlatban. Itt alakult ki egységes álláspont arról, hogy a felvilágosult abszolutizmus
speciális európai jelenség, amely az 1740-es évektől a francia forradalomig terjedő
időszakot fogta át.” – írja Stipta István.16
„A felvilágosult abszolutizmus filozófiai eredetű, az etikai idealizmus
terméke”17
- írja Stipta István. A felvilágosult abszolutizmus egyik legfontosabb
jellemzője, hogy a korábbi isten kegyelméből felkent uralkodó helyett egy olyan
uralkodó került, aki a legfontosabb államügyeket személyesen intézte, s uralkodását
tetteivel igazolta. Emellett az alattvalók társadalmi rétege a felvilágosodás hatására, a
polgárosodás előjeleként egyre inkább átalakul, s állampolgári értelmet nyer. A rendi
intézmények átalakulnak, megjelenik az egyre erősebbé váló hivatalnoki réteg.
A felvilágosult abszolutizmus jellegzetessége a jog területén a kodifikációra
törekvés, ennek szellemében jelennek meg mind a büntetőjog, mind a civiljogi
törvénykönyvek.
Az abszolutizmus korszakában az állam alaptörvényeit még az isten
kegyelméből uralkodó királynak sem volt szabad megszegnie. „Az uralkodó felelős volt
Isten előtt: saját országában Krisztus földi helytartójának tekintette magát”.18
16
Stipta, 1997. 31. o. 17
Stipta, 1997. 31. o. 18
Stipta, 1997. 30-33. o.
13
Képes György azt írja, hogy az abszolutizmus és a despotizmus élesen
elválasztandó fogalmak, mivel az abszolút uralkodót még hatalma csúcsán is
korlátozták az isteni törvények, a természeti törvények, valamint alaptörvényi
korlátozások (például a trónöröklési rend, vagy a birodalom oszthatatlansága), mely az
általa abszolutista mintaállamként említett, 1660 utáni Dániát is jellemzi. Képes György
azt írja, hogy a felvilágosult abszolutizmus, vagy felvilágosult despotizmus vitájában a
német történettudomány álláspontjával ért egyet, akik rámutatnak arra, hogy a közép- és
észak-európai felvilágosult abszolutista uralkodók tudatosan vetették alá magukat
magasabb jogelveknek, valamint a közjót igyekeztek szolgálni, míg a despotikus
uralkodókat a közjóra törekedés helyett inkább az önkény jellemzi.19
Képes György azt írja: „ Létezett felvilágosult abszolutizmus, miközben hasonló
eredményeket sikerült elérni, olyan államokban is (pl. II. Katalin Oroszországa),
amelyek kormányzati rendszere az erkölcsi és alaptörvényi korlátok hiányában inkább
autokratikusnak mondható.”20
A XVIII. század nagy fejedelmei, mint a porosz Nagy Frigyes, az orosz II.
Katalin, előre látták azt, hogy államaikban újításokat kell végrehajtani, melyeket
célszerű önként megvalósítani, ezzel elkerülve azt, hogy a nép forradalom útján
követelje azokat. A felvilágosult abszolutizmus hívei felülről jövő reformokkal az állam
társadalmi és politikai helyzetét akarják meghatározni. Jelentős képviselői: a Habsburg
Birodalomban Mária Terézia és II. József, Poroszországban II. Nagy Frigyes,
Oroszországban pedig II. Katalin voltak.21
Dr. Kiss Géza azt írja: „A felvilágosult abszolutizmus eszméje azoknak az
idealista filozófusoknak a társadalom felfogásából táplálkozott, akik hittek az uralkodó
társadalomformáló szerepében és a racionális eszmék hatásában, vagyis abban, hogy
csak a szükséges reformokat kell végrehajtani és a nép gazdag, művelt, sőt szabad
lesz.”22
Az uralkodó reformjai az abszolutizmus és a feudalizmus fenntartását
szolgálják, a nemesség helyzetét féltve őrzi. A felvilágosultság azt jelenti, hogy az
uralkodó felismeri országának elmaradottságát és ezért reformokat hajt végre.23
Köpeczi Béla arra a kérdésre, hogy mit is jelent a felvilágosult abszolutizmus,
azt írja: „Egy olyan kormányformát, amelyben az uralkodó az ész törvényszerűségei
19
Képes, 2010. 20. o. 20
Képes, 2010. 20. o. 21
Dr. Márki Sándor: Az újkor története, Athenaeum Kiadó, é.n. (Továbbiakban Márki, é.n.) 317. o. 22
Dr. Kiss Géza: Egyetemes történelem 1640-1789, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2001. (A továbbiakban
Kiss, 2001.) 117. o. 23
Kiss, 2001. 117. o.
14
alapján kormányoz: reformokat hajt végre a merkantilizmus vagy a fiziokrata tanítás
alapján a gazdaságban, a jogszolgáltatásban, a jobbágyság helyzetében; a vallást az
állam hatalma alá helyezi, és érvényesíti a vallási toleranciát; a „világosság”
gondolatát terjeszti a kultúrában, tudományban. Ezek a célkitűzések nem egyformán
valósulnak meg az egyes országokban, s főleg a gazdaságban, a vallási türelemben és a
nevelésben jelentkeznek.”24
A felvilágosult abszolutizmus fő képviselője volt Voltaire,
aki II. Frigyes tanácsadója volt. Voltaire azt tartotta, hogy Poroszország mellett
Lengyelországban, Svédországban és Oroszországban is felvilágosult uralkodók
regnálnak. Voltaire az abszolút uralkodóról azt tartja, hogy erős államot irányít, s
reformjait az államigazgatás útján viszi végbe. Ezen nézeteket francia írók és
politikusok hirdették, azonban nem Franciaországban jön létre a felvilágosult
abszolutizmus, hanem jellemzően Kelet-Európa országaiban.25
Köpeczi Béla azt írja: „A felvilágosult abszolutizmus támogatóit általában a
filozófusok között szokás keresni, de nem szabad megfeledkezni a fiziokratákról sem,
akik az angol példára hivatkozva szemben állnak a merkantilizmussal. Quesnay és
társai azt hangsúlyozzák, hogy egyedül a mezőgazdaság a valóban termelő ágazat, és a
parasztság az igazi termelő osztály. Feltételezik, hogy a szabadon fejlődő és
exportképes agrártársadalom ki tudja elégíteni a szükségleteket, így az emberek
boldogságát szolgálja az általuk is képviselt felvilágosult abszolutizmus keretei között.
Voltaire és mások viszont a manufaktúrák, valamint az ellenőrzött kereskedelem mellett
szólnak, így akarják szolgálni a már említett államformát.”26
A felvilágosult abszolutizmussal egyidejűleg egy új uralkodóeszmény is
megjelent, amely az addig „isten kegyelméből” uralkodó király helyett a hivatását a
hivatását tevékenységével igazoló államfő került. „II. Frigyes a nép és közötte létrejött
– egyébként felbonthatatlan – szerződésre hivatkozott. Az uralkodás személyi jellege
erősödött meg: a – többségükben – művelt, önálló szellemiségű királyok alanyi
érdekeltséget és felelősséget éreztek a köz ügyeiért, alattvalóik sorsáért.”27
- írja Stipta
István.
A porosz állam II. Nagy Frigyes (1740-1786) uralkodásának idején érte el
fejlődési csúcspontját. Frigyest a felvilágosult abszolutizmus kiváló képviselőjeként
24
Köpeczi Béla: A felvilágosodás Európája, Rubicon, 1997/5-6. szám, forrás:
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/a_felvilagosodas_europaja/ (Továbbiakban: Köpeczi, 1997.) 25
Köpeczi, 1997. 26
Köpeczi, 1997. 27
Stipta, 1997. 31. o.
15
tarják számon. Frigyes az államrendszer eredeti szervezetén nem eszközölt
változtatásokat, viszont kiemelt fontosságot tulajdonított arra, hogy az államapparátus
jól működjön. Egységes, háromlépcsős bírósági szervezetet hozott létre és az
igazságszolgáltatást szakemberekre bízta. A törvények ellenére Frigyes egyúttal minden
törvény és jog forrásának tekintette magát, aki az abszolutizmust megtestesíti.
Meggyőződése volt, hogy a felvilágosult uralkodónak a nép tudatlansága miatt felülről
jövő reformokat kell végrehajtania.28
Frigyes gazdaságpolitikája még merkantilista jellegű, de ismeri a fiziokratizmust
is, alkalmazza a holland és angol mezőgazdaság eredményeit, állami
mintagazdaságokban. A hazai ipart védővámokkal kívánta megvédeni a külföldi
konkurenciától. Társadalompolitikájában az adóalap védelmét tartotta szem előtt.
Frigyes tervezte a jobbágyság megszüntetését, azonban a nemesség tiltakozása miatt ezt
elvetette. 1764-ben rendeletet adott ki arról, hogy a jobbágyot nem szabad föld nélkül
eladni, vagy elkergetni, az ingóságok pedig a paraszt tulajdonát képezik.29
Az Oroszországi felvilágosult abszolutizmus képviselője a német Anhalt-Zerbst
hercegi családból származó II. Katalin volt, aki 1762. és 1796. között uralkodott. A
felvilágosult abszolutizmus virágkora az 1750. és 1760. közötti évekre tehető. Katalin a
feudális nemesség érdekeit tartja fontosnak, kiváltságaik megőrzésére törekszik, amikor
már világossá válik, hogy a jobbágyrendszer bomlása rövid időn belül be fog
következni. Dr. Kiss Géza azt írja: „A korszellem és az orosz valóság konfliktusából
származtak azok a rendeletei, amelyek feljogosították a földesurakat, hogy parasztjaikat
Szibériába száműzzék, a politikai nyomozó hatóságokat pedig arra, hogy kíméletlenül
leszámoljanak az elnyomottak védelmezőivel. Ez a magyarázata annak is, hogy az orosz
történelem legnagyobb parasztfelkelése zárta le a felvilágosult abszolutizmus
korszakát.”30
Katalin császári tanácsot szeretett volna létrehozni, de meghagyta a szenátust is,
amelynek a belügyi kormányzat vezetése volt a feladata. A birodalmat 1775-ben
felosztotta 50 kormányzóságra, melyeknek saját kormányzója, alkormányzója,
kormánytanácsa, pénzügyi kamarája, rendőrsége és törvényszéke volt, külön a nemesek,
polgárok, jobbágyok számára, ami mutatja, hogy a népét nem tartotta elég érettnek a
törvény előtti egyenlőségre. Katalin államosította az egyházi javakat és vallási türelmet
28
Kiss, 2001. 117. o. 29
Kiss, 2001. 118. o. 30
Kiss, 2001. 176.
16
biztosított minden felekezetnek. Reformjai a közoktatást is érintették, tanítókat hozatott
Franciaországból, Németországból és Magyarországról.31
A felvilágosult abszolutizmust képviselte a Habsburg Birodalomban Mária
Terézia (1740-1780) és II. József (1780-1790). Az államszervezet megreformálására az
első javaslat 1742-ben született meg, Fridrich Wilhelm Haugwitz, Szilézia
közigazgatásának vezetője által. Ebben az esztendőben létrejön a családi-, udvari- és
államkancellária. 1752-ben Bécsújhelyen katonai akadémia jön létre, Bécsben pedig a
Thereziánum, mely hivatalnokok képzését is ellátta. Új kormányszerv jön létre Kaunitz
kancellár javaslatára, ez a legfelsőbb kormányszerv az Államtanács, melynek hatásköre
Magyarország kivételével az egész birodalomra kiterjedt. Dr. Kiss Géza azt írja: „ Mária
Teréziát tekintik az első Habsburg uralkodónak, aki már kötelességének érezte, hogy
rendszeresen munkálkodjék alattvalói jólétén.”32
Mária Terézia sokszor a rendek akarata
ellenére vezette be a parasztok szolgáltatásait szabályozó urbáriumokat. 1769-ben
létrejön a Bécsi tőzsde. A tanügyi reformok az 1777-es Ratio Educationis-ban jelentek
meg. II. József rendeletek tömkelegével kívánta felszámolni a birodalom
elmaradottságát. Központosított, egységes hatalmat akart megvalósítani, ennek
érdekében a felvilágosodás elveiből folyó politikát folytatott, ez volt a jozefinizmus. A
katolikus egyházat szigorú ellenőrzés alá vonta. Türelmi rendeletével a nem katolikus
vallásúaknak biztosított szabad vallásgyakorlatot. 1789-ben pedig a jobbágyság adó- és
úrbéri ügyeiről rendelkezett. II. József halálos ágyán rendeleteit visszavonta, a türelmi
rendelet és a jobbágyrendelet kivételével.33
„Különlegesen fontos volt a felvilágosult abszolutizmus felfogása a parasztokkal
kapcsolatban. Egyes államok megakadályozták a paraszti telkek felvásárlását és
kisajátítását. II. Frigyes a jogvédelmet az uradalmi jobbágyokra és a telepesekre is
kiterjesztette, azonban katonai szempontokra tekintettel tiszteletben tartotta a nemesség
alapvető érdekeit is. II. József – és részben már Mária Terézia – ezzel szemben
fokozatosan felszámolta a nemesi adómentességet és a robotot. II. József jutott el
legmesszebb: ő deklarálta első ízben a törvény előtti egyenlőséget, és szüntette meg a
jobbágyságot. Dánia (Norvégiával és Schleswig-Holsteinnel) és Svédország a 18.
31
Márki, é.n. 330-331. o. 32
Kiss, 2001. 128. o. 33
Kiss, 2001. 129-131.
17
század végére eljutottak a jobbágyfelszabadításig. Egyedül Oroszországban
rosszabbodott a jobbágyok helyzete.”34
–írja Stipta István.
34
Stipta, 1997. 33. o.
18
II. AZ ABSZOLUTISTA ÁLLAM KIALAKULÁSA
FRANCIAORSZÁGBAN
2.1 Az abszolutizmus előjelei és kialakulásának feltételei
Franciaország demoralizált állapotban volt a százéves háborút követően,
helyreállítására szükségessé vált a centralizáció, mely erős királyi hatalmat igényelt.
Franciaország lakossága körülbelül 20 millió fő volt ebben az időszakban, ez a szám
mintegy kétszerese Spanyolország lakosságának, ezért a centralizáció megvalósítása
sem ígérkezett könnyű feladatnak.
Az abszolutizmus létrejöttét alkotmánytörténetileg a rendi állam előzte meg. Az
abszolutizmus kialakulásának első jeleként azt lehet meghatározni, hogy 1484-től
kezdődően mintegy 76 évig, majd 1614-től kezdve a forradalomig szünetelt a rendi
gyűlések összehívása, ez azt mutatja, hogy a király hatalma már a rendek nélkül is elég
erős. Említést érdemel azonban az, hogy a rendi gyűléseket bár nem hívták össze,
azonban soha nem került sor annak eltörlésére.35
Az uralkodóknak Európa minden államában gondot okozott az ellenséges
államok fenyegetése, mely – az abszolutizmus jellegzetes vonásaként – a hadsereg
fejlesztésére ösztönözte őket. A hadsereg fejlesztése elsődlegesen zsoldos katonák
bevonásával valósult meg, mert a nemeseknek nem állt érdekükben saját parasztjaik
elengedése háborúba. XIV. Lajosnak mintegy 300 ezer fős hadsereg állt rendelkezésére.
A nagy létszámú hadseregek jóval nagyobb fenntartási költséggel jártak, melyek
megalapozták az egyre inkább növekvő adóztatást, ezzel egyidejűleg új adófajták
létrehozását, ilyen volt például a taille royale bevezetése.36
Az abszolutista állam kialakulásával azonos időszakra tehető a diplomáciai élet
fellendülése. A diplomácia feladata ebben az időben még az, hogy a többi állam által
keltett veszélyt időben felismerjék. Ezen időszakban a diplomácia legfontosabb
eszközének a házasságot tartották.
35
Barta, 1996. 74. o. 36
Perry Anderson: Az abszolutista állam. Gondolat, 1989. (Továbbiakban: Anderson, 1989.) 17-45. o.
19
2.2. A francia abszolutizmus kiépülésének fontosabb mérföldkövei
Franciaországban a király hatalma nem volt erős a feudalizmus idején. A francia
király primus inter pares-nek, vagyis elsőnek számított az egyenlők között, vagyis a
francia hűbérurak között. A központi állam kiépítésének első jelei a 14. században
figyelhetők meg Franciaországban, amikor létrehozzák a Számadási Kamara, mint első
bürokratikus jellegű központi szerv. Ebben az időszakban jön létre a királyi titkári
tisztség is. A király valamennyi tartomány ura (seigneur) lesz, a trónöröklés pedig
automatikussá válik, a király halálának pillanatában örököse azonnal átveszi a hatalmat.
A király halálát és utódjának hatalomra kerülését egyszerre közlik a királyi hírvivők:
„Le Roi est mort, vive le Roi, vagyis meghalt a király, éljen a király”.37
1438-ban VII. Károly pragmatica sanctioja alapján a király tehet javaslatot a
főpapi tisztségre vonatkozóan, viszont a beiktatás joga az 1516-os konkordátum alapján
a pápát illeti. Egy évvel később, 1439-ben az általános rendi gyűlés állandó hadiadót
szavazott meg, mely azért emelendő ki, mivel ezzel a rendi gyűlés legfontosabb jogáról,
az évenkénti adómegajánlás jogáról lemondott.38
A százéves háború végének idejére, 1453-ra tehető, hogy az angolokat kiűzik
Franciaországból, valamint ezzel egyidejűleg a királyi hatalom felülkerekedik a
hűbérurak hatalmán. Az ország egyesítés utolsó vonásaként VIII. Károly Bretagne-i
Annával kötött 1491. évi házassága említendő.39
Az első abszolutista kormányzási kísérletek I. Ferenc (1515-1547) uralkodása
idején jelentkeznek, ő tesz kísérletet arra, hogy a rendi kiváltságjogokat háttérbe
szorítsa, ennek legfontosabb jeleként nem hívja
össze az Általános rendi gyűlést, helyette
rendeletekkel kormányoz, mint utóda, II. Henrik
(1547-1559). I. Ferenc bevezeti a pénzügyi,
rendészeti, valamint udvari tisztségek (office-ok)
megvásárlását, amelynek felügyeletére külön
hivatalt hoz létre. 1568-tól kezdődően lehetőség van
arra, hogy a megvásárolt hivatalt továbbadják. I.
Ferenc idején válik ketté a Nagytanács (Curia
Regis), Titkos Tanáccsá (Conseil Étroit) és
37
Képes, 2010. 32. o. 38
Képes, 2010. 32. o. 39
Képes, 2010. 32. o.
20
Magántanáccsá (Conseil Privé). Ez a modern kormányzásnak megfelelő átszervezés
jegyében történik.40
Az 1559. esztendőben kerül sor arra, hogy kiadják a hugenották hitvallását. A
hugenották, mely a kálvinizmus francia ágának számított, térnyerése jelentős mértékben
meggyengíti a katolikus egyházat, mely a király védelmére szorul. A katolikus egyház
védelmét az uralkodó azért vállalja, mert így megszerzi annak feltétlen támogatását.41
A következő mérföldkőnek az 1566. év tekinthető, amikor a Moulins-i
ordonnance kimondja, hogy a királyi birtokok oszthatatlanok és elidegeníthetetlenek,
azok felett kizárólagos rendelkezési jogosultsága egyedül a királynak van.42
IX. Károly (1560-1574) uralkodásának idején,
1572. augusztus 22-én, négy nappal Bourbon Henrik és
Valois Margit házassága után merényletet követnek el a
hugenották vezetőjének számító Coligny admirális ellen,
azonban a merényletet az admirális túléli. IX. Károly
kényszerhelyzetbe kerül ezáltal, ha kivizsgáltatja a
merényletet, akkor szembefordítja magával a katolikus
pártot, a pápát és Spanyolországot, vagy eltekint a
vizsgálattól, de akkor pedig a hugenották haragjával kell
számolnia. IX. Károly végül úgy dönt, le kell számolnia a
hugenották vezetőivel, erre 1572. augusztus 23-24. (Szent
Bertalan) éjjelén kerül sor, amikor megölik Coligny admirálist és más protestáns
nemeseket. Arra viszont nem számított a király, hogy a párizsi nép bekapcsolódik az
öldöklésbe, amellyel három napon át tartó mészárlás vette kezdetét. Mintegy két-
háromezer embert öltek meg ekkor Párizsban, majd a katolikusok országszerte követték
a párizsiak példáját.43
A mészárlást két protestáns vezető élte túl, egyikük Bourbon
(Navarrai) Henrik volt, a későbbi IV. Henrik, másikuk Condé Henrik, őket a király arra
kényszerítette, hogy térjenek át a katolikus hitre.44
1576-ban, III. Henrik (1574-1589) uralkodásának idején rendi gyűlést tartottak
Blois-ban, azonban Henrik már nem tudott a rendekre támaszkodni, mert azok
elfordultak tőle, ennek jeleként a fanatikus katolikusok ligát hoztak létre, melynek erejét
40
Képes, 2010. 32. o. 41
Képes, 2010. 33. o. 42
Képes, 2010. 33. o. 43
Hahner Péter: Franciaország története, Műszaki Könyvkiadó, 2002. (Továbbiakban: Hahner, 2002.) 79-
80. o. 44
Papp, 1988. 7-8. o.
21
mutatja, hogy a kálvinisták nem tudtak a rendi gyűlés által hozott döntésekbe
beleszólni. A rendi gyűlés a vallásszabadság ellen foglalt állást. Mivel Bourbon Henrik,
Navarra királya nem volt hajlandó áttérni a katolikus hitre, 1587. október 20-án a dél-
franciaországi Coutras mellett III. Henrik és Guise Henrik megtámadja Bourbon
Henriket, azonban létszámfölényük ellenére vereséget szenvednek. A király hatalmának
csökkenését eredményezte az 1588. május 12-én zajló „barikádok napja”, amikor a
párizsi nép kivonult az utcákra és eltorlaszolta azokat, mindaddig, míg a király el nem
hagyta Párizst. A francia történelemben sem ezelőtt, sem ezt követően nem volt annyira
gyenge a király helyzete, mint az 1588-ban Blois-ban összehívott rendi gyűlésen,
amikor a gyűlés mindenféle adó eltörlését akarták tőle.45
A korai abszolutizmus legnagyobb formátumú uralkodójaként IV. Henriket
(1589-1610), Navarra királyát tartják számon. IV. Henrik eredetileg hithű protestáns
volt, azonban alattvalói többsége katolikus, továbbá a fanatikusok által szervezett
katolikus ligával is el kellett magát fogadtatnia, mint
királyt. Ezen okok miatt Henrik 1593-ban Saint-Denis
székesegyházában ünnepélyesen áttér a katolikus hitre,
ennek az eseménynek tulajdonítják azon mondását,
mely valójában talán sohasem hangzott el: „Párizs
megér egy misét”, majd 1594-ben királlyá szentelik.46
1598-ban IV. Henrik kiadja a Nantes-i Edictumot, mely
alapján a hugenották szabad vallásgyakorlatot
folytathatnak az ún. biztonsági helyeken.47
A király átszervezi a Titkos Tanácsot, melynek
csak egyetlen arisztokrata tagja marad, Maximilien dé
Béthune, más néven Sully herceg (1559-1641). Ő IV.
Henrik legfőbb bizalmasa, a pénzügyek irányítója.48
Sully megteremti a költségvetés
egyensúlyát, ennek érdekében a király hatalma egy részét is áruba kellett bocsátania,
amennyiben a bírói és pénzügyi hivatalok megvásárlói hivatalukat örököseikre kívánták
hagyni, egy új adót kellett befizetniük, ez volt a paulette.49
Sully fejleszti az ipart,
támogatja a tengerentúli kereskedelmet, megalakul a Kelet-Indiai Társaság. Sully
45
Hajnal István: Az újkor története. Akadémiai Kiadó, 1988. 226-228. o. 46
Hahner, 2002. 81. o. 47
Képes, 2010. 33. o. 48
Képes, 2010. 33. o. 49
Hahner, 2002. 83. o.
22
tevékenysége a merkantilizmus korai változataként is értékelhető, mely tökélyre majd
Colbert idejében fejlődik.50
A Napkirály előtt uralkodó XIII. Lajos (1610-1643) regnálásának ideje alatt
anarchia uralkodik Franciaországban, melyek hullámai 1625 és 1642 között csitultak el,
amikor előbb Richelieu bíboros, majd Mazarin bíboros igyekezett újra megszilárdítani a
hatékony központi vezetést. Richelieu bíboros megsemmisítette a hugenották katonai
erejét, véget vetett a vallásháborúk korszakának. Ebben az időben kezdenek el királyi
biztosokat (comissairies) alkalmazni, akik a későbbi intendánsok előfutárai voltak. A
királyi biztosok olyan funkcionáriusok voltak, akik felügyeleti és jogorvoslati
hatáskörrel rendelkeztek és a Királyi Tanács ügynökeiként látták el feladatukat. A
királyi biztosoknak ebben az időben még csak időleges feladatokat kaptak,
megbízatásuk pedig szemben a királyi tisztekkel, nem volt örökölhető. Alkalmazásukra
a Spanyolországgal szemben folytatott háború miatt került sor.51
50
Képes, 2010. 33. o. 51
Roger Price: Franciaország története, Maecenas Kiadó, 2001. (A továbbiakban: Price, 2001.) 64. o.
23
III. AZ ABSZOLUTIZMUS ÁLLAMMODELJE
3.1. Hatalmi ágak összefonódása
Az abszolutista államok élén az örökös jogán – és isten kegyelméből - uralkodó
király áll. A rendek királyválasztási jogosultsága megszűnik, helyébe a törvény által
deklarált trónöröklési jog lép. Az uralkodó minden állami funkciót kezében tart, az
akaratával való szembeszegülés pedig főbenjáró bűnnek minősül.52
A törvényhozó hatalom a király kezében volt, egyedül gyakorolta ezen jogot. Az
országgyűlés, amennyiben korábban működött, megszűnik, vagy működése formálissá
válik, erre példaként Svédország szolgál. 53
A végrehajtó hatalom az abszolutizmus államában teljesen centralizált, kifejlett
formája éppen az abszolutizmus időszakában jön létre. Szakterületenként szerveződő
kollegiális szervek jönnek létre, melyek bizottságból, valamint ügyosztályból állnak. A
központi kormányzat működtetése a királynak alárendelt tisztviselők által történik,
akiket a király nevez ki, illetve bármikor el is mozdíthatja őket, a tisztviselők fizetésüket
az államtól kapják. A közigazgatás helyi szintjén lévő, gyakran földesúri befolyás alatt
álló önkormányzatokat szigorú állami felügyelet alá vonják, s ezzel egyidejűleg a
vármegyék és tartományok racionalizálása is megkezdődik, mely eredményeként több
önkormányzat összevonásra, vagy megszüntetésre kerül. Az így állami ellenőrzés alá
vont önkormányzatok élére állami főfelügyelőket neveznek ki, Franciaországban
intendánsoknak hívják őket.54
A bírói hatalom jellemzéseként megállapítható, hogy a bírói szervezet
differenciálódik, a központi bírósági szervezet megerősödik, a helyi bíróságokat
megpróbálják centralizálni. A bírói függetlenségnek még nincsenek meg a garanciái,
viszont az eddigi feudális előjog helyett egyre inkább jogászi feladattá válik, mely az
abszolutizmusnak köszönhető.55
52
Képes, 2010. 19. o. 53
Képes, 2010. 19. o. 54
Képes, 2010. 19. o. 55
Képes, 2010. 20. o.
24
3.2. A Francia Királyság jogairól és kiváltságairól 1520-ból
Jean Ferrault 1520-ban így ír a Francia Királyságról:
„A felséges francia korona liliomainak első kiemelkedő és kivételes joga abban
áll, hogy a király világi ügyekben senkit sem ismer el és nem is köteles elismerni maga
felett állónak, s ez az írott, nem pedig a feudális jog része, ám akkor is, ha ezt a feudális
jogból fakadónak kellene tekinteni, akkor sem lenne egyetlen más királyság sem olyan
szabad, mint a Francia Királyság, amely semmiféle hűségre sincs kötelezve, s ez a
lehető legnagyobb szabadság jele. Mindenfajta hűség ellenkezik ugyanis a
szabadsággal. A francia király és a Francia Királyság nincsenek alávetve a császári
törvényeknek, mert a császárnak nincsen birtoka a Francia Királyságban, és minket,
franciákat sosem tudott és soha nem is fog megfélemlíteni. A Francia Királyságot
természetes ösztön vezérli, úgyhogy nincs alávetve a Német-római Birodalomnak, de
olybá tűnik e Birodalom, sőt önmagunk számra is, mint a déli pólus.”56
3.3. Bernard Girard du Haillan historiográfus a francia monarchiáról és a király jogairól (1594)
A francia historiográfus azt írja 1594-ben, hogy „ami a király felségét illeti,
teljhatalma van minden, a békét és a háborút érintő dologban. Ő hívja össze és tartja a
királyság régi szokása szerint annak rendi gyűlését, amikor szükségét látja. Ő visel
gondot az összes hivatalra és választás útján betölthető egyházi javadalomra, ő adja a
kormányzói és kapitányi tiszteket, a connétable, a kancellár, a marsallok, az admirális,
a főistállómester állását, azaz mindet egybevéve, a korona összes hivatalát és egyéb
katonai és bírói címeket, állásokat, rangokat és méltóságokat, valamint a saját
háztartása szolgálatára létrejött, nem megvásárolható hivatalokat. Ő a legfelsőbb
fellebbviteli fórum, a tisztviselőket ő nevezi ki vagy mozdítja el, ő vet ki adókat és más
terheket alattvalóira, vagy mentesíti őket ezek alól. Kegyelmet és felmentést ad a
56
Poór, 2000. 20-21. o.
25
törvények szigora alól, emeli vagy csökkenti a pénzek ötvözetének finomságát, értékét és
árfolyamukat.”57
A király jogai közé tartozik továbbá a hivatalok létrehozása, pénzverés, valamint
az ország pénzével való rendelkezés, valamint a követküldés külföldi országokba, eseti,
vagy tartós jelleggel.58
Bernard Girard du Haillan leírja, hogy a király „noha minden fentebb említett
dologban korlátlan hatalommal bír, valójában igen keveset tesz tanácsa véleményének
meghallgatása nélkül. Az uralkodó által tett ígéretek, adományok és hozzájárulások
igen gyakran vonatnak vissza, lesznek semmisség és érvényteleníttetnek a tanács
tekintélye által. Legalábbis így éltek és uralkodtak régi királyaink. Az uralkodásnak ez a
módja azóta igencsak megváltozott. Utódaik sok dolgot tanács nélkül akartak
véghezvinni, s mivel túlságosan is királyként akartak cselekedni, végül olyan helyzetbe
kerültek, hogy már nem is voltak azok.”59
57
Poór, 2000. 50-51. o.
121 Poór, 2000. 50-51. o.
59 Poór, 2000. 50-51. o.
26
IV. AZ ABSZOLUTIZMUS FÉNYKORA – A
„NAPKIRÁLY” FRANCIAORSZÁGA
4.1. XIV. Lajos, a Napkirály (1643-1715)
XIII. Lajos halálát követően fia örökölte a trónt, XIV. Lajos néven, azonban
Mazarin bíboros 1661-ben bekövetkező haláláig a bíboros háttérbe szorította Lajost.
Kiss Géza írja: „A nemesi és polgári történetírók szemében egyénisége szinte elfedi
Franciaország történetének e szakaszát, amelyet Voltaire „XIV. Lajos századának”
nevezett. Azzal az idealizálással szemben, amelyet a
felvilágosodás és nyomában a francia történetírás
hagyományozott ránk, hangsúlyoznunk kell a francia
abszolutizmus feudális, nemesi jellegét. Az állami
jövedelmek több, mint 70 százaléka még Colbert
korában is a néptől beszedett adókból származott, az
apparátus tökéletesedése pedig igazi garanciává vált
a feudális kizsákmányolás biztosítására és a
népmozgalmak leverésére.”60
XIV. Lajos mindenekelőtt az államszervezet
központosítását tartotta szem előtt. Megszüntette a
párizsi parlamentnek a királyi rendeletek felülvizsgálatának jogát, a taláros nemeseket
megfosztotta a nemesi címüktől és királytól függő hivatalnok réteg megszervezését
helyezte kilátásba. „Egyetlen nap sem maradt távol az ügyek intézésétől, aki mindenről
tud, aki állandóan jelentéseket olvas” – írja XIV. Lajosról dr. Kiss Géza.61
60
Kiss, 2001. 84. o. 61
Kiss, 2001. 84. o.
27
4.2. A 17. századi Franciaország
„Franciaország kihasználatlan, de bőséges természeti és társadalmi erőforrások
országa volt. Mezőgazdasága és közlekedési rendszere nem sokban különbözött a
középkoritól, fejletlen ipara miatt pedig fémtermékek behozatalára szorult. Pénzügyi
rendszere rendkívül elavult volt, állami bank nem létezett. A kortársak szemében mégis
Európa leggazdagabb királyságának számított. Európa legnépesebb és legsűrűbben
lakott állama volt: népessége a harmincévente visszatérő éhínségek és járványok
ellenére is húszmillió körül mozgott.”62
– írja Hahner Péter.
A társadalomnak szinte minden tagja rendelkezett bizonyos kiváltságokkal, akik
állandó lakhellyel és munkahellyel rendelkeztek. „Tíz francia alattvaló közül kilenc
éjjel-nappal keményen dolgozott, hogy a tizedik kényelmesen élhessen, nemesi vagy
polgári módon.”63
A lakosság mintegy 15-17 %-a városokban élt, ezen lakosok többnyire céhekbe
tömörültek, s bár munkaadóikkal szemben helyzetük kiszolgáltatott volt, a parasztoknál
jóval kevesebb adót kellett fizetniük, emellett pedig akár még segélyben, vagy
támogatásban is részesülhettek.64
„Franciaországban a járadékosok osztályát gazdag nemesek és polgárok
alkották, a tekintély alapjának a föld számított. A papság két rétegre tagozódott, egyik
része a nemességhez, másik része a parasztság soraihoz tartozott. A franciák mintegy 1-
1,5%-át alkották a nemesek, akik bizonyos kiváltságokkal rendelkeztek, mint például az
adómentesség. A közvetett adók megfizetésére a nemesek is kötelezettek voltak, azonban
a közvetlen adónak, a taille royalnak a megfizetése alól mentesültek. A polgárság
megosztottsága is hasonló volt, válság által fenyegetett kisiparosokat, kiskereskedőket,
a földbirtokaik biztos jövedelméből élő járadékosokat, szabad foglalkozású értelmiséget
és a nagyvállalkozók igen szűk rétegét kizárólag az kötötte össze, hogy valamennyien
városokban éltek, nem voltak nemesek, és vagyonuk mentesítette őket a fizikai munkától.
A gazdagabbak azonban a nemesi ranggal járó hivatalok megvásárlásával a nemesség
soraiba emelkedhettek.” –írja Hahner Péter.
A 17. századi Franciaországban a királyság nem volt egységes, különböző
tartományok, városok, vallási intézmények, társadalmi rétegek és foglalkozási
csoportok alkották. „Még mindig más törvények, más mértékek és adók voltak
62
Hahner, 2002. 93. o. 63
Hahner, 2002. 94.o. 64
Hahner, 2002. 94. o.
28
érvényben, és más-más nyelvjárásokat beszéltek az egyes tartományokban. A középkori
felfogás szerint ezeket kizárólag az kötötte össze, hogy valamennyien egy király uralma
alá tartoznak, aki afféle legfelsőbb bírói szerepet tölt be.”65
Változást a harmincéves
háború hozott, egészen pontosan XIII. Lajos és Richelieu politikájának tudható be,
ahogyan Hahner Péter írja: „a legfelsőbb bírói szerepkörről a hangsúly áttevődött a
király kormányzó hatalmára. Olyan uralkodó lett, aki a nemzetközi életben betöltött
vezető szerep miatt kénytelen minél hatékonyabban kiaknázni országa erőforrásait.”66
Mivel az új politikának köszönhetően egyre nagyobb közterhek hárultak a alattvalókra,
illetve több régi hivatal háttérbe szorult, ezért XIII. Lajos halála után, a királyi hatalom
meggyengülése idején egyes társadalmi rétegek felléptek az új kormányforma ellen.67
65
Hahner, 2002. 95. o. 66
Hahner, 2002. 95. o. 67
Hahner, 2002. 95. o.
29
4.3. Az abszolutizmus kialakulásának akadálya: A Fronde (1648-1653)
A Fronde eredetileg parittyát jelent, a párizsi utcagyerekek parittyájáról kapta a
nevét, azon főnemesek, régi bírói és pénzügyi képviselők voltak a főszereplői, akik a
központi hatalom korlátozását, és saját maguknak a hatalomból való részesedését
szerették volna elérni. A Fronde mozgalom elsőszámú ellensége a XIV. Lajos
kiskorúsága idején kormányzó Mazarin bíboros lett, a felkeléssorozat okát pedig
Mazarin adóügyi rendelkezései szolgáltatták.68
Franciaországban a parlament a legfelsőbb királyi bíróság szerepét töltötte be,
nem pedig a rendi országgyűlés funkcióját. Ülésére akkor került sor, ha a parlament
óvást emelt valamely királyi rendelet ellen, a király pedig kancellárja útján kötelezte a
testületet a rendelet bejegyzésére. Kiváltságos alkalomnak minősült, ha a parlament
ülést tartott, főleg, ha ezen a király is részt vett. 1648. január 15-én a parlament a király
jelenlétében tartott ülésen került elfogadásra Mazarin új adóügyi rendelete, mely
kirobbantotta a Fronde mozgalmat.69
A Fronde két szakaszra osztható, az első a parlamentek Fronde-ja, mely 1648-tól
1649-ig tartott, valamint az ezt követő hercegek Fronde-ját, mely 1650-től 1653-ig
tartott. Hahner Péter a Fronde-ot négy szakaszra osztja, első szakasz a parlamentek
Fronde-ja (1648-1649), második a hercegek Fronde-ja (1650-1651), harmadik szakasz a
nemesek Fronde-ja (1651) és végül az utolsó Condé herceg Fronde-ja (1651-1653).70
A Fronde első szakaszában a parlament az angol hosszú parlament időszakára
emlékeztető programot terjesztett elő, követelései pedig az abszolutizmus intézményei,
az intendatúra, valamint az adóbérleti rendszer ellen irányultak, ezen túlmenően pedig a
parlamentet rendi képviseleti szervnek szerették volna átalakítani. Vidéken megtagadták
az adófizetést, Párizsban pedig tömegfelkelés robbant ki. A kormány nyilatkozatával
elfogadta a parlament követelését, azonban Párizst 1648. decemberében ostrom alá
vette. Angliában ekkor kerül sor I. Károly kivégzésére, melynek hatására a parlament
feladja a küzdelmet, a királyi seregek pedig bevonultak Párizsba, ezzel a Fronde első
szakasza le is zárult.71
68
Hahner, 2002. 96. o. 69
Papp, 1994. I-VII. 70
Hahner, 2002. 96. o. 71
Kiss, 2001. 82-83. o.
30
A Fronde második szakasza 1650. elején kezdődött el, amikor arisztokraták és
főpapok robbantottak ki felkelést, törekvéseik pedig az uralkodó hatalmának
csökkentésére irányultak. A felkelés kirobbanásának közvetlen oka az volt, hogy
Mazarin 1650. január 18-án 3 herceget, Condét, Contit és Longueville-t elfogatta, és
Vincennesbe csukatta, majd Condé húga és Turenne szövetkezett a spanyol királlyal, a
hercegek kiszabadítására. Mazarini 1650. december 15-én megverte Turenne-t, majd
Kölnbe menekül a szövetséges rajnai fejedelmekhez. Ezt követő évben Condé
kiszabadul, de a kormányzást nem vehette át, mivel 1651. szeptember 5-én a király
nagykorúsítása megtörténik, azonban Condé elfoglalja Párizst. Condét 1652. tavaszán
Saint-Antoine külvárosában legyőzi Turenne. Mazarini bíboros önkéntes száműzetésbe
ment, Párizs pedig ismét megnyitotta kapuit a királyi udvar előtt. Ezzel ért véget a
Fronde második szakasza.72
Dr. Márki Sándor így összegzi a Fronde-ot: „A Fronde forradalma, melynek
sikere, az alkotmányos királyság helyreállítása, azon múlt, hogy politikai céljait nem
kötötte össze társadalmiakkal, sőt ezeket teljesen elhanyagolta. Párizs utcáin
szövetkezett ugyan a néppel, de elsősorban mégiscsak az oligarchia érdekeit hajszolta,
amiket pedig a szabadsággal és a nemzeti eszmékkel egyeztetni alig lehetett. A
parlamentnek voltak nagy gondolatai, de megvalósításukra nem voltak megbízható
eszközei.”73
A polgárháborús időszak az abszolutizmus győzelmével ér véget, XIV. Lajos
pedig olyan államot örököl elődeitől, amely belsőleg szilárd, külsőleg pedig tekintélyes.
72
Márki, é.n. 186. o. 73
Márki, é.n. 186. o.
31
4.4. A francia abszolutista állam XIV. Lajos idején
4.4.1 Az államszervezet
Mazarin 1661. március 9-i halálát követően XIV. Lajos egyedül kormányzott.
XIV. Lajos Mazarin halálának másnapján, március 10-én reggel a trónteremben minden
politikai értelemben fontosnak tartott személy előtt a következőket mondta: „Elérkezett
az ideje, hogy magam kormányozzak. Önök segíteni fognak tanácsaikkal, amikor én
kérem őket… Elrendelem, kancellár úr, hogy semmit sem pecsételhet le az én
parancsom nélkül, … és önök, államtitkár urak, a rendelkezésem nélkül semmit sem
írhatnak alá, … még egy útlevelet sem.”74
Franciaországban 1302-től kezdve működik az általános rendi gyűlés (États
Généraux), melyben a három rend kap helyet, azonban ezt a gyűlést 1615. és 1789.
között nem hívták össze. Roger Price írja ezzel kapcsolatban: „Országos szinten nem
létezett képviseleti és tanácskozó testület, súlyosan meggyengültek a monarchiát, illetve
nagy hatalmú alattvalóit összekötő szálak.”75
„Az États Généraux tényleges tényleges
törvényhozói jogköröket nem gyakorol, 1439-ben pedig legfontosabb hatásköréről, az
adómegajánlás jogáról is lemondott”76
– írja Képes György.
Az általános rendi gyűlés mellett működik az előkelők gyűlése (Assemblée des
Notables), mely tulajdonképpen a királyi tanácsnak is nevezhető, tetszőleges királyi
meghívottal, mely biztosítja az uralkodó befolyását.77
Dr. Kiss Géza írja, hogy „XIV. Lajos uralkodása kezdetétől rendkívül fontosnak
tartotta az államszervezet központosítását. Miután megszüntette az első miniszter
funkcióját, igyekezett pontosan meghatározni az államminiszterek, államtitkárok és
központi tanácsok feladatait.”78
A Napkirály főmunkatársainak a pénz-, had- és külügyekkel foglalkozó
államminisztereket tekintette. Lajos kiváló képességű szakembergárdát örökölt
Mazarintől, a hadügyminiszter Le Tellier és fia, Luvois márki (Michel le Tellier),
valamint megemlítendő Lionne Vauban (a hadmérnökök főfelügyelője és a szurony
74
Papp, 1988. 64. o. 75
Price, 2001. 64. o. 76
Képes, 2010. 34. o. 77
Képes, 2010. 34. o. 78
Kiss, 2001. 84. o.
32
feltalálója), Turenne marsall, továbbá pénzügyminisztere, Nicolas Fouquet, akit később
riválisa, a merkantilista gazdaságpolitikát megvalósító Jean Baptiste Colbert vált fel.79
A három legfontosabb miniszter, a hadügyért, pénzügyért és a külügyért felelős
miniszter vett részt a heti rendszerességgel ülésező, a legfelsőbb irányítási szerv
funkcióját betöltő Magas Tanács, vagy más néven Főtanács (Conseil d’en Haut) ülésein,
melynek maga Lajos is tagja volt, így természetesen az övé volt a döntő szó. A királyt
nem csak a Főtanács, hanem kancellár, valamint négy államtitkár egyaránt segítette az
állam irányításában. A Főtanács ülésein rendszerint a külpolitikai kérdések kaptak
főszerepet.80
Még I. Ferenc uralkodásának idején jön létre a Titkos Tanács (Conseil Étroit),
mely joggal nevezhető a közigazgatás első csúcsszervének Franciaországban. Mivel
mind a Magas Tanács, mind pedig a Titkos Tanács a feudális gyökerű Nagytanácsból
válik ki, ezért az meg is szűnik ezzel egyidejűleg. A Titkos Tanácson belül jön létre
1563-tól kezdődően egy külön pénzügyi testület, majd későbbiekben önállósul a
pénzügyi főintendáns vezetésével.81
A Küldöttek Tanácsához (Conseil des Dépéches) tartoztak a tartományi és a
belső ügyek, a Pénzügyi Tanács (Conseil des Finances), feladata pedig az állam
gazdasági irányítása volt.82
A végrehajtó hatalmat elemezve megállapítható, hogy a központosított
államhatalom, valamint a helyi igazgatás között az intendánsok végezték a
közvetítőszerepet. Az intendánsok a középszintű igazgatást képviselték. Roger Price így
jellemzi az intendánsokat: „Őket a Királyi Tanács ambiciózus fiatal nemes származású
tagjai közül toborozták. Mindegyikük a harminchárom nagyobb közigazgatási egység
(généralités) felelőse volt, alárendelt hivatalnokok (subdélégués), rendszerint helyi
nemesemberek segítségével, s mindegyikük egy ún. électiont igazgatott. Ezek a
hivatalnokok az általános, egyre inkább municipiálissá váló közigazgatás minden ágát
ellenőrizték, például az egységek igazságszolgáltatását és az adók behajtását.”83
A legfontosabb tisztség a pénzügyi főellenőré volt, akinek feladata az egyre
növekvő költségek fedezetének előteremtése volt, s döntő befolyással bírt a pénz-, had-,
és belügyekre.
79
Kiss, 2001. 84. o. 80
Kiss, 2001. 84. o. 81
Képes, 2010. 35. o. 82
Anderson, 1989. 128. o 83
Price, 2001. 63. o.
33
A bírói hatalmat jellemezve elmondható, hogy a legfontosabb szerepet a
parlementok? (bíróságok) kapják, minden tartománynak saját parlementja volt, mely
saját illetékességi területén belül, az adott tartományban a királyi rendeletek beiktatási
jogával is rendelkezett. Országos hatáskörű parlament a Párizsi parlament, mely a 13.
században alakult ki a Pairek Bíróságából. A Párizsi parlament rendelkezett egy
kiemelkedő jogosultsággal, a királyi rendeletek ellen tiltakozási joga volt.
Megállapítható, hogy Franciaországban nem helyeztek akkora hangsúlyt a bírósági
rendszer kiépítésére, mint például Angliában, azonban 1463-tól működik a Nagy bírói
tanács (Grand Conseil de la Justice). Az alsóbb szintű bíráskodást a tartományi, helyi
bíróságok valósítják meg, melyek felett a 17. századig nem érvényesül állami kontroll.84
A törvényalkotás jogát csakúgy mint a korábbi uralkodók, XIV. Lajos is saját
kezében tartotta, a parlamentek szerepe csak a rendeletek beiktatására korlátozódott. A
parlamentek közül az országos hatáskörű Párizsi parlament kiváltságos helyzetben volt,
tiltakozhatott a királyi rendelet beiktatása ellen, annak jogellenessége esetén. „A 16.
századtól az uralkodó azonban kétféleképpen is megkerülheti az ordonnance-ok
beiktatásának megakadályozását. Egyrészt jogosult parancsba adni a becikkelyezést,
másrészt, ha a király személyesen jelen van a parlament ülésén és ott megindokolja
rendeletét, azt kötelező beiktatni (lit de justice).”85
A királyi rendeletek, az ordonnance-ok mellett az államigazgatás eszköze volt az
édit, a halaszthatatlan igazgatási rendelet, melyet szintén a király volt jogosult kiadni,
azonban erre a parlamenti beiktatási jog nem vonatkozott. Ezen rendeletekkel irányítja
az uralkodó a hadsereget, a haditengerészetet, valamint a pénzügyeket.86
A Napkirály regnálása idején a polgári szektor aránya kismértékűként
jellemezhető, körülbelül 1000 funkcionárius volt, azonban támogatást élvezett, egy
erőteljes rendfenntartó erő támogatta. XIV. Lajos időszakában a hadsereg a korábbi 30-
50 ezer főről 300 ezerre nőtt, mely sereg már az abszolutizmus jellegzetes vonásának
megfelelően főleg zsoldossereg, svájci zsoldosok is szerepet kaptak.87
Az abszolutista államapparátus működtetésének költsége mondhatni teljes
egészében a szegényeket terhelte. Franciaországban a parasztság szerepe szinte csak az
adófizetésre, valamint a katonáskodásra korlátozódott. A taille royale adónemből 1610-
84
Képes, 2010. 35. o. 85
Képes, 2010. 34. o. 86
Képes, 2010. 34. o. 87
Anderson, 1989. 128. o
34
ben mintegy 17 millió livre bevétel folyt be. Az adóterhek az 1610-es évhez képest az
1644. évre már mintegy háromszorosára nőttek.88
A korábban igen fontos és rangos kormányzói tisztség a Napkirály
uralkodásának idejére már szinte teljesen értékét vesztette, egyfajta udvari méltósággá
alakult át. A polgárság esetében igen szokványos volt a hivatalvásárlás, XIV. Lajos
uralkodása alatt sem maradt ez abba. Ezek a tisztségek a polgárok számára bizonyos
szintű felemelkedést, valamint adómentességet jelentettek. Minden tisztségnek megvolt
a maga ára, Papp Imre által írt példákat tekintve: „a párizsi parlament elnöki posztjáért
350 000, egy tanácsosi állásért 100 000 livre-t fizettek, óriási összegeket, igazi vagyont.
Egy városi napszámos évi keresete mozgott úgy 200 livre körül..”89
Roger Price azt írja: „A rendszer hiányosságai különsképpen szembetűnőek
voltak az igazságszolgáltatásban mutatkozó gyakori részrehajlás és a kegyetlen
büntetések formájában. Ráadásul a reform rendkívül nehézkesnek mutatkozott. A
hivatalok megvásárolhatósága csak megerősítette a hivatalnoki tömeg
függetlenségérzetét. A kormányzat nem merte elszánni magát a vásárolható hivatali
helyek felszámolására, azt viszont nem engedhette meg magának, hogy anyagi
ellenszolgáltatás fejében visszavásárolja a hivatali posztokat.”90
4.4.2. Merkantilizmus Franciaországban
Franciaország gazdaságpolitikájának az
abszolutizmus idején, XIV. Lajos uralkodása alatt Jean
Baptiste Colbert (1619-1683) volt az irányítója. Colbert
egész életét annak szentelte, hogy miként lehet az állam
bevételeit növelni, akkor, mikor a monarchia már kezdi
hitelét veszteni a polgárok között, a nemesség
jövedelmeihez pedig még nem lehet hozzányúlni.91
Maga a merkantilizmus nem új fogalom ebben a
korban, hiszen Colbert előtt már két-három évszázaddal
is létezett. A merkantilizmus lényege, hogy az állam a
88
Anderson, 1989. 123. o 89
Papp, 1988. 85. o. 90
Price, 2001. 64. o. 91
Kiss, 2001. 87. o.
35
kereskedelem során többet vigyen ki, mint amennyit behoz, a különbözetet pedig
nemesfém formájában az országban tartsa. Ez a politika határozta meg Anglia, valamint
Hollandia gazdaságát is a korszakban. A colbertizmus célja az államkassza megtöltése
volt. Colbert sok dolgot átvett a holland és angol példából, azonban azt
továbbfejlesztette, állami finanszírozásból fedezi az iparosítást, támogatása
eredményeképp pedig manufaktúrák egész sora jön létre Franciaországban. Támogatást
biztosított továbbá a luxustermékek exportjára is. Az iparban tehát szintén a
centralizáció figyelhető meg, korporációk létrehozására törekedett Colbert.92
Colbert reformjai szigorú pénzügyi fegyelmet hoztak Franciaországban.
Elrendelte a kettős könyvvitelt, kötelezővé vált a bevételek, valamint a kiadások
nyilvántartása, összehasonlíttatta a várható és a tényleges kiadásokat. Új
jövedelemforrásokat vezet be, ekkor jelenik meg a dohánymonopólium és az
okmánybélyeg is.93
Colbert gazdaságpolitikájának kritikájaként Dr. Kiss Géza az alábbiakat írja: „A
Colbert kezdeményezte gazdaságpolitika számottevő eredményeket ért el, de éppen új,
protekcionista vonásaiban bizonyult ingatagnak. A manufaktúraipar a tőkehiány miatt
nem fejlődhetett kellőképpen, a külkereskedelmet pedig akadályozta a termelés még
megmaradt korlátja, az angol-holland konkurencia és a francia gyarmatosítás
elmaradottsága. Legfőbb tragédiája azonban az, hogy akkor igyekezett
Franciaországba szívni a spanyol kincseket, amikor a nemesfém már mind ritkább
volt.”94
Vauban marsall Királyi dézsma című írásában a következő bírálatot fogalmazza
meg a colbertizmussal szemben: „a királyság igazi gazdagsága a termények bőségében
áll, amelyek olyan szükségesek az emberek életének fenntartásához, hogy azokat nem
nélkülözhetik.”95
92
Kiss, 2001. 88. o. 93
Kiss, 2001. 88. o. 94
Kiss, 2001. 88-89. o. 95
Kiss, 2001. 89. o.
36
4.5. Az abszolutizmus válsága
Az abszolutizmus válságának első jelei a spanyol örökösödési háború idején
mutatkozott meg, amikor is az állam belső- és külső helyzete megromlott, uralkodói
körökben is nőtt az elégedetlenség, sőt még reformtervek is születtek. 1707-ben Vauban
marsall Királyi dézsma című művében a parasztság és a munkásság növelésének
fontosságát emelte ki, valamint a közteherviselést szorgalmazta. Vauban marsall
reformjavaslata azonban a rendiség visszaállítását eredményezte volna, a nemesség és a
papság rendjének megerősödését a harmadik renddel szemben, valamint az uralkodó
hatalmának az ellenőrzését is szerették volna elérni, a rendek ellenőrzése alá vonni.
XIV. Lajos azonban az abszolút monarchia fenntartásában hitt.96
Dr. Kiss Géza azt írja: „A személyi hatalomhoz való görcsös ragaszkodás
azonban a XVIII. század elején már nem volt korszerű, hiszen csak addig volt rajongás,
reménykedés és tisztelet által övezett „Napkirály”, amíg kormányzata a társadalom
minden rendjének tudott valamit nyújtani. Később azonban éppen a hatalom személyes
gyakorlása tette a királyt a népi bírálat közvetlen célpontjává, amely eddig a „rossz
tanácsadókat” sújtotta. Ez azonban csak a sikertelen spanyol örökösödési háború
idején következett be, amikor már kibontakozóban volt a feudális monarchia és a
polgárság konfliktusa.”97
Az abszolút monarchia a társadalom alsó- és középrétegeinek elszegényedését
hozta. Vauban marsall reformtervében azt írta, hogy a lakosság egy tizede koldul, felét
pedig a szegénység akadályozza abban, hogy a koldusoknak alamizsnát juttasson.98
XIV. Lajos 1715. szeptember 1-jén bekövetkező halálát követően dédunokája,
került a trónra, XV. Lajos néven, azonban régensként nyolc évig Orleans-i Fülöp kerül
kinevezésre, a parlament által, XIV. Lajos végrendeletével ellentétes módon. Az új
király mellett régensként kormányzó Orleans-i Fülöp konzervatívabb elődjénél, vissza
akarja szorítani a polgári származású köztisztviselők, miniszterek hatalmát és az
arisztokrácia megerősítését támogatja. Fülöp csaknem teljes mértékben eltörli a
cenzúrát, amnesztiát hirdet, külpolitikában pedig az eddigi spanyolbarát vonal helyett az
angolok felé fordul. A hercegek, márkik ellepik a tanácsokat, megalkotva ezzel a
96
Kiss, 2001. 95. o. 97
Kiss, 2001. 95-96.o. 98
Kiss, 2001. 97. o.
37
poliszinódusnak nevezett rendszert, mely nem más, mint a főnemesek hatalomban való
részvételre való törekvésének kísérlete. A főnemesek kísérlete végül meghiúsul.99
A monarchia válságát jelzi John Law nevével fémjelzett nagy pénzügyi válság.
Law skót bankár volt, aki Angliából menekült el. Tervezetét több európai államban is
hirdette, ennek lényege, hogy az állam és a magánszemélyek hitelének fellendítésére
olyan bank megvalósítását képzelte el, amely érchiány pótlására papírpénzt vezet be.
Law már nem a merkantilisták törekvéseit képviselte, nem az arany-, ezüstkészlet
növelését tűzte ki célul, hanem a papírpénz bevezetésére, melyet a népesség számával
arányos mennyiségben bocsátanak ki. 1716-ban létre is jön a Bank Generale, azonban
1720-ban a pénzügyi rendszer összeomlott, mivel a papírpénz értéktelenedni kezdett,
mert nem volt valódi fedezete. Dr. Kiss Géza azt írja: „Law rendszerének bukását
mindenek előtt elméleti alapjának téves volta okozta, mert a papírpénz mennyiségét nem
határozhatja meg a lakosság létszáma, ha nem veszik egyúttal figyelembe az ország
általános gazdasági fejlettségét.”100
Law rendszerének bukása ellenére pozitív következményekkel is járt, a
papírpénz segítségével az államadósság csökkent, az adósságba került kereskedők pedig
az árak gyors emelkedésének köszönhetően hitelüket hamar kifizethették. A XIX.
században élt közgazdász, Blanqui azt írja: „a földtulajdon ekkor szabadult meg először
abból a megmerevedett állapotából, amelyben a feudalizmus oly sokáig tartotta.”101
A
föld hűbéri kötelékektől mentes lett, s bekerülhetett a kereskedelmi forgalomba, ami
jelentős előrelépés volt a franciaországi jogfejlődést tekintve.102
Az abszolutizmus elleni küzdelemben megjelenik a francia patriotizmus, mely
az európai polgári nacionalizmusnak egy változataként terjed el, annak angol változata
mellett. A francia patriotizmusnak „fontos jellemzője az egész népre kiterjesztett
modern nemzetfogalom, amely korszerű ideológiai foglalatát adja az elnyomott
osztályok antifeudális szövetségének.”103
A francia patriotizmus a 18. században még a
haladás irányába, a feudális abszolutizmus ellen fordította a tömegeket, később pedig a
polgárság uralomra jutását követően a kapitalista kizsákmányolás leplezőjévé vált.104
Annak, hogy az abszolutista rendszer viszonylag sokáig fennmaradt még XIV.
Lajos halálát követően, annak tudható be, hogy hatalmas katonai ereje volt, még XV.
99
Kiss, 2001. 97-98. o. 100
Kiss, 2001. 98. o. 101
Kiss, 2001. 98-99. o. 102
Kiss, 2001. 99. o. 103
Kiss, 2001. 100. o. 104
Kiss, 2001. 100. o.
38
Lajos korában is Európai meghatározó hadseregei közé tartozott, a rendőrség
megszervezése pedig mintaként szolgálta a többi állam számára. Igaz, meg kell említeni
azt is, hogy a börtönök, kínvallatások, kegyetlen bírósági ítéletek, nyilvános kivégzések
is a rendszer részei voltak.105
A külpolitikai helyzet romlása figyelhető meg XV. Lajos uralkodása idején, a
franciák az angolok ellen fordulnak, mely összetűzést az 1763-as Párizsi béke zár le.
Ezzel a békével Franciaország több amerikai, ázsiai és afrikai gyarmatát elveszti. XV.
Lajos egyik diplomatája azt írja: „Franciaország elveszítette európai befolyását. Anglia
nyugodtan uralkodhatott a tengereken és akadálytalanul hódította meg mindkét Indiát.
Az északi hatalmak felosztották Lengyelországot. A westfáliai béke által teremtett
egyensúly felbomlott. A francia monarchia nem volt többé elsőrangú hatalom.”106
A 18. század közepére Franciaországban már az udvar szembenállása figyelhető
meg a tartományi rendekkel, a papsággal, a parlamenttel és a néppel. Az ellenzék
követelésének jogosságát erősítette 1762-ben Rousseau Társadalmi Szerződés című
műve.107
A 18. század utolsó harmadára nyilvánvalóvá vált, hogy Franciaországban nem
lehetséges az abszolutizmus és a felvilágosodás összefonódása. Kiss Géza írja, hogy „Itt
a gyűlölt „ancien regime” kezéből nem kell már a felvilágosult reform sem, mert az
ország polgársága már a maga gazdája akar lenni.”108
A század utolsó évtizedeiben
már a forradalom előjelei mutatkoznak meg.
105
Kiss, 2001. 101. o. 106
Kiss, 2001. 102. o. 107
Kiss, 2001. 102. o. 108
Kiss, 2001. 102. o.
39
V. AZ ABSZOLUTIZMUS JOGA
FRANCIAORSZÁGBAN
1. A római jog továbbélése Nyugat-Európában
A Nyugat-Európában az abszolutizmus idejére tehető annak a folyamatnak az
eredménye, mely a római jogtudomány újjáéledését eredményezte. A 12. század elején
Irenius indítja meg Bolognában Justinianus törvénykezésének tanulmányozását, s az
általa alapított Glossator-iskola a mintegy száz éven keresztül rekonstruálta a római
jogászok örökségének számító joganyagot. A XIV. és XV. században jelennek meg a
Commentatorok, akik - mint Perry Anderson Abszolutizmus állama c. munkájában írta
– „inkább a római jogi normák korabeli alkalmazásával, mint elméleti alapelveinek
tudományos elemzésével foglalkoztak, s miközben a római jogot a kor gyökeresen
megváltozott feltételeire alkalmazták, meghamisították eredeti formáját, s
megtisztították partikuláris tartalmaitól.”109
A római jogi fogalmak a 12. századtól
kezdődően szinte az összes nyugat-európai államban egyre inkább elterjedtek voltak.
Ahogy Perry Anderson írja, ez a folyamat „a reneszánsz korában következett be, az
abszolutizmussal egyidejűleg.”110
A római jog hatása gazdaságilag is érzékelhető, mivel annak legfőbb jellemzője az
abszolút értelemben vett magánjog, mely a városok és egyben a polgárosodás
fejlődésére jelentős hatással bírt.
A XII. század végén került kidolgozásra a domínium directum és a domínium utile
fogalom, előbbi a közvetlen uradalmi birtok tulajdont, utóbbi pedig a haszonbérbe adott
birtokot jelentette. A két fogalom kidolgozására Perry Anderson szerint azért került sor,
„hogy számot vessenek a vazallushierarchia létével és azzal, hogy ebből eredően
többféle jogcím vonatkozott ugyanarra a földterületre”111
A tulajdonjog jellegzetes középkori fogalmaként említhető a seisin, ahogy Perry
Anderson írja, a „latin tulajdon és birtok közötti közvetítő kategória, ami védett
tulajdonjogot biztosított az alkalmi kisajátítások és az ütköző jogigények ellen, de
109
Anderson, 1989. 25-26. o 110
Anderson, 1989. 26. o 111
Anderson, 1989. 27. o
40
ugyanakkor fenntartotta az azonos tárgyra vonatkozó jogcímek sokféleségének feudális
alapelvét: a „seisin” joga nem volt kizárólagos vagy örök”112
A középkor folyamán a városokban a kereskedelem fejlettsége révén az árucserére
vonatkozó jogi fogalmak gyakran még a római jogi előzményeknél is fejlettebbek
voltak, példaként a tengeri jog és a korai társasági jog említhető. „A római jog
felsőbbrendűsége a városok kereskedelmi gyakorlata számára tehát nemcsak az
abszolút magántulajdon világos fogalmán alapult, hanem a jogérzéket követő
jogszolgáltatás hagyományán, a bizonyítékok ésszerű szabályain és a nyomatékosan
hivatásos jogszolgáltatáson is, szokásjog alapján ítélő bíróságok általában nem
nyújtották ezeket az előnyöket.”- írja Perry Anderson.113
A nyugat-európai abszolutista államok számára a római jog jelentette az
abszolutizmus számára nélkülözhetetlen közigazgatási és területi integráció
megvalósításának módját. Ahogy Perry Anderson írja: „A Nyugat abszolutisztikus
monarchiái jellemző módon a jogászok tanult rétegére támaszkodtak, amikor
közigazgatási gépezetüket személyzettel látták el: a letradosra Spanyolországban, a
maítres de requétesre Franciaországban, a doctoresre Németországban.”114
továbbá a
szerző utal arra, hogy „az abszolutizmus – mint a nemesi uralom újjászervezett
államapparátusa – mozdította leginkább elő a római jog befogadását Európában.”115
2. A Villers-Cotterets-i rendelet
I. Ferenc uralkodásának idejére tehető az 1454-ben VII. Károly uralkodása
idején elrendelt helyi szokásjog-rendszerek összeírása, melynek során mintegy 60
nagyobb területre kiterjedő és körülbelül 300 kisebb helyi szokásjogot találtak. A helyi
szokásjoggal szemben a király által kiadott, az egész ország területére kiterjedő
rendeleteknek érvényt kellett szerezni, tekintettel arra, hogy az egész királyság
területére kiterjedő törvénykönyv nem létezett.
I. Ferenc 1539-ben adta ki leghíresebb rendeletét, Vilers-Cotteréts-ben, melynek
kiemelkedő jellegét az adja, hogy hivatalos ügyekben kötelezővé tette a Párizsban és a
Loire völgyében használatos északfrancia nyelvjárás (a langue d’oil) használatát, s
112
Anderson, 1989. 27. o 113
Anderson, 1989. 27-28. o 114
Anderson, 1989. 30. o 115
Anderson, 1989. 30. o
41
később ezen rendeletnek is köszönhetően, ez a nyelvjárás válik nemzeti nyelvvé.116
A
rendelet 111. cikkelye alapján: „Azt akarjuk, hogy ezentúl valamennyi határozat és
velük együtt minden egyéb, felsőfokú bíróságainkon vagy alsóbb szintű
törvényszékeinken folyó eljárás iratai, illetve a jegyzékek, vizsgálati jegyzőkönyvek,
szerződések, megbízások, ítéletek, végrendeletek és bármilyen más irat vagy bírósági
idézés, illetve ezekkel összefüggő irat francia nyelven hirdettessék ki, jegyeztessék be és
bocsáttassék ki a feleknek.”117
A király rendelkezett továbbá arról, hogy a születéseket feljegyezzék: a rendelet
51. cikkelye alapján: „Tanúsítvány formájú jegyzéket kell vezetni a keresztelésekről,
amelynek tartalmaznia kell a szülés idejét és óráját. A mondott jegyzék kivonata által
lehessen igazolni a nagy- vagy kiskorúságot, s evégett élvezzen teljes hitelt.”118
A rendelet csökkentette az egyházi bíróságok jogkörét: „2. cikkely: Minden
egyházi bírónak megtiltottuk, hogy szóbeli vagy írásos idézést adjon vagy bocsásson ki
azzal a céllal, hogy alattvalóinkat tisztán személyes ügyekben beidéztesse.”119
A rendelet 110. cikkelye a felsőfokú bíróságok (Grand Conseil, chambres des
comptes, cours des aides, cours des monnaies és a parlamentek) által hozott határozatok
értelmezésével kapcsolatban tartalmaz rendelkezést: „Avégett, hogy felsőfokú
bíróságaink határozatainak értelmezésében ne legyen helye kételynek, azt akarjuk és
parancsoljuk, hogy ezeket olyan világosan szerkesszék és írják meg, hogy ne legyen és
ne lehessen bennük semmiféle kétértelműség, vagy bizonytalanság, sem ok arra, hogy
külön értelmezésüket kérjék.”120
A rendelet kihirdetésével kapcsolatban is tartalmaz rendelkezést: „Jelen rendeletünkkel
adjuk parancsba szeretett és hűséges párizsi, toulouse-i, bodeaux-i, dijoni, roueni,
dauphinéi és provence-i parlamentjeink tagjainak, bíráinknak, tisztviselőinknek és
mindazoknak, akikre tartozik, hogy e rendeleteinket olvastassák fel, tétessék közhírré és
jegyeztessék be, (…) mert így tetszik nekünk.”121
116
Hahner, 2002. 74-75.o. 117
Poór, 2000. 31. o. 29
Poór, 2000. 31. o. 30
Poór, 2000. 31. o. 31
Poór, 2000. 31. o. 32
Poór, 2000. 31. o.
42
3. Az államirányítás módja: az ordonnance-ok
XIV. Lajos hatalmának abszolút jellegét mutatja, hogy egyesítette a törvényhozó, a
végrehajtó és a bírói hatalmat. Ahogy Papp Imre írja: „Az akkori állambölcselet azt
vallotta: „a király maga az élő törvény.”122
Hétköznapi értelemben ezt azt jelentette,
hogy a király akarata volt a törvény.
A Napkirály ugyanúgy, mint elődjei jogtudósok segítségével hozott törvényt
(ordonnance), melynek megalkotásában a rendi gyűlés nem korlátozta. A törvényeket
aláírásuk előtt tanácsban vitatták meg, s egyeztették a már meglévő törvényekkel. Ezek
az ordonnance-ok a francia feudális jog legfontosabb forrásai voltak. Az ordonnance-ok
akkor váltak hatályossá, amikor a párizsi parlament belajstromozta ezeket. A
parlamentnek nem volt kötelező a belajstromozás, amennyiben az jogellenes volt, ilyen
esetben tiltakozását fejezte ki felirat (remonstrance) formájában az uralkodó felé. A
párizsi parlament tiltakozási jogát korlátozta a lit de justice, a király személyes
parancsára elrendelt, kötelező érvényű belajstromozási parancsjog. Meg kell említeni,
hogy több esetben előfordult, hogy a király nem erre a jogára, hanem pusztán erejére
támaszkodva kényszerítette ki a belajstromozását egy-egy törvénynek.123
Megjegyzendő, hogy XIV. Lajos 1661-es egyedüli kormányzásától kezdődően a párizsi
parlament törvényalkotásban betöltött szerepe csökken, ahogy Papp Imre írja: „Miután
a király jóváhagyta és aláírta, a párizsi parlament engedelmesen beiktatta, majd
kihirdette. A parlament ténylegesen a királyi akarat automatikus végrehajtója lett.
1693-ban a parlament ünnepélyes ülésén XIV. Lajos, immár sokadszor, így fogalmazta
meg véleményét: „Akarjuk, hogy ítélőszékeink törvényeinket egyszerűen és tisztán,
minden változtatás, megszorítás vagy záradék nélkül iktassák be…”124
Az ordonnance-ok külön típusát képezte a halasztást nem tűrő, „címzés és pecsét
nélküli ordonnance-ok”, melyek belajstromozására nem terjedt ki a párizsi parlament
jogosultsága.125
122
Papp, 1988. 72. o. 123
Gönczi-Horváth-Révész-Sitpta-Zlinszky: Egyetemes jogtörténet I. Nemzeti Tankönyvkiadó Bp. 2003.
158-159. o. (A továbbiakban: Gönczi-Horváth-Révész-Sitpta-Zlinszky) 124
Papp, 1988. 72. o 125
Gönczi-Horváth-Révész-Stipta-Zlinszky, 2003. 160. o.
43
4. Az eljárásjog fejlődése
4.1. A közrend
A királynak az állam centralizációját követően a közrend biztonságáról is
gondoskodnia kellett. Ahogy Papp Imre írja, „Egy korabeli állam, szélsőséges vagyoni
ellentéteivel, sáros szekérútjaival és a szánalmas helyi rendfenntartással a tolvajok,
rablók és útonállók paradicsoma volt. Hétköznapi eset volt, ha az utazó kalmárokat
kirabolták. Párizs külvárosaiban sem volt tanácsos kíséret nélkül sétálgatni, bármikor
megtámadhatták. Párizs ebben a tekintetben is különleges helyet foglalt el. 400 000
lakosának legalább egytizede csavargóként és koldusként lődörgött.”126
1667-ben Nicolas de la Reynie főkapitánnyal az élen új rendőrség alapjait tették le.
Ugyanezen évtől kezdődően a vidéki csendőrségek is megalakulnak.
A közrend fenntartása érdekében szükség volt a büntetőjog egységesítésére is, mely
nem a büntetőjogi garanciák alattvalók számára történő biztosítását szolgálta, sokkal
inkább a királyi önkény újabb jele volt.
4.2 A büntetőeljárás jellemzői XIV. Lajos államában
A bíráskodás központosításával egyidejűleg a büntetőjogi megtorlás fokozódott,
bevezetésre került az inkvizitórius eljárás. Az eljárás kezdeti szakaszától kezdődően az
írásbeliség volt a jellemző, az eljárás pedig a királyi prokurátor záradékával fejeződött
be. Az eljárásban a gyanúsítottnak nem volt joga betekinteni a nyomozás során
keletkezett iratokba, s a bizonyítási eszközök felhasználása is kötött volt. Az eljárás
során az állami központosítás lehetővé tette a fellebbvitelt, de ezt általában nem vették
igénybe. Az eljárás jellemzője továbbá, hogy a bizonyítási eljárás során korlátozott
tanúkihallgatást lehetett foganatosítani. A bírói hivatalviselőknek titoktartási
kötelezettségük volt, az eljárást pedig személyesen kellett lefolytatniuk. Az eljárás során
súlyos testi sanyargatások, valamint halálbüntetés alkalmazása egyaránt jogában állt a
bíróságoknak.127
126
Papp, 1988. 87-88. o. 127
Gönczi-Horváth-Révész-Stipta-Zlinszky, 2003. 159. o.
44
Papp Imre azt írja a bíráskodásról: „ A legtöbb esetben, szokványos bűnügyekben,
mindig bírósági eljárás után ítéltek el vagy mentették fel őfelsége alattvalóit. Voltak
azonban „kényes esetek”, politikai ügyek, amikor maga a király tekintett el a nyilvános
bíráskodástól. Ilyenkor egyszerűen a hírhedt titkos büntetőparancsokkal (lettres de
cachet) érvényesítette akaratát. A Bastille „lakóinak” jelentős része ilyen
büntetőparanccsal került rács mögé. Közülük a „vasálarcos” volt a legkülönlegesebb
fogoly. Kilétéről a királyon és néhány bizalmas emberén kívül senki sem tudhatott.”128
„A királyi hatalom csak akkor avatkozik be saját kezdeményezésére, ha az elnyomás
különösen botrányos formát ölt. Ez történik például az auvergne-i „nagy napokon”
(1665-1666), amikor is a rendkívüli bíróság kemény ítéletekkel sújtja a parasztjaikat
sanyargató uraságokat. De az is megesik, hogy a bírák hagyják nyugodtan a földjeiken
élni a halálra ítélt nemeseket, akikhez családi kötelékek fűzik őket. Nem ritka, hogy csak
ímmel-ámmal igyekeznek érvényt szerezni a számukra kellemetlen királyi ediktumok
előírásainak. A pénzhamisítók olykor botrányos büntetlenséget élvezhetnek” – írja René
Pillorget.129
-
4.3 Az 1670-es Ordonnance Criminelle
Az európai büntetőjogi kodifikáció első jelentős mérföldköveként V. Károly német-
római császár 1532-ben keletkezett Constitutio Criminalis Carolináját tekinthetjük.
Franciaországban a büntetőjogi kodifikáció egészen az 1789-es forradalomig váratott
magára, azonban addig a francia uralkodók ordonnance criminellekben mintegy
részletszabályozását végezték el a büntetőjognak. Ilyen ordonnance criminelle volt XII.
Lajos által 1539-es ordonnance, a perjogi szabályozásról, mely tartalmazta, hogy a
vádelvi eljárás rovására az írásos eljárás szerepe lesz a meghatározó, továbbá korlátozza
a védelem jogát az eljárásban, ezenkívül erősíti a bíróság szerepét.
Az eljárásjog területén történő jogegységesítési törekvés eredményeként az 1670.
évi Ordonnance Criminelle nem csak a büntetőanyagi jog fontosabb tételeit, hanem a
büntetőeljárás részletes szabályozását is tartalmazta. A nyomozó elvű büntetőeljárást a
kódex általánossá tette Franciaország egész területén. Az eljárás minden szakasza titkos
128
Papp, 1988. 75. o 129
Georges Duby (szerk.): Franciaország története I. A kezdetektől a Bourbon restaurációig. Osiris,
Budapest, 2005. 606. o. (A továbbiakban: Duby, 2005.)
45
volt és írásbeliség jellemezte. A bíró számára a kódex bizonyítási kötelezettséget
fogalmazott meg. Az eljárás során teljes értékű bizonyíték a vádlottnak a bíróság előtt
tett beismerő vallomása, valamint két tanú egybehangzó vallomása számított. A kódex
meghatározta a kiszabható büntetés fajtáját és mértékét. Az Ordonnance Criminelle
hátrányának számított, hogy súlyos bűncselekmények esetén továbbra is megengedte a
kínvallatást, akár a másodszori tortúrát is, amely a lehetséges bűntársak felkutatását volt
hivatott elősegíteni.130
130
Gönczi-Horváth-Révész-Stipta-Zlinszky, 2003. 160-161. o.
46
5. A Code Louis
Franciaországban XIV. Lajos uralkodását megelőzően, az 1600-as évek elején
mintegy hatvanféle szokásjog létezett, némelyik írott formában. Franciaország területén
belül az északi területeken jellemzően a frank szokásjog élt tovább, a déli részeken
pedig a római jog változatai terjedtek el.
XIV. Lajos 1667-ben a polgári perjogi eljárásra vonatkozó szabályokat tartalmazó
kódexet ad ki, a Code Louis-t. A Code Louist az újonnan létrehozott
igazságszolgáltatást megújító tanács alkotja meg, melyben nagy befolyással rendelkezik
Colbert és nagybátyja, Pussort. Ezt Franciaországban az első polgári törvénykönyvként
tartják számon, melyet majd Napóleon is alapul vesz a Code Civil megalkotásakor.131
A Code Louis egyszerűsítette a peres eljárást, megvetve ezzel a fejlődő árutermelő
viszonyok rendezett alapjait.
„A Code Louis lényegében a Párizsi-medence szokásjogát akarta országos
érvényűvé tenni. Széles körű alkalmazásáról aztán kiderült, hogy ez lehetetlen. A
feudális társadalomnak jobban megfeleltek a helyi szokásjogok. A mindent
egységesíteni akaró állam még az anyakönyvvezetést is megreformálta az újszülött
alattvalók pontosabb nyilvántartása érdekében. 1667-től az egyházközségeknek az
eddigi egy helyett két példányban kellett kiállítaniuk az anyakönyveket.”132
– írja Papp
Imre.
Az 1667-es ordonnance civil a perjog történeti fejlődésében a francia modell alapját
képezi. Jellemzője, hogy a per megindítása, lefolytatása és befejezése és a bizonyítás a
felek kezében van. A francia perjogi modell jellemzője továbbá, hogy a bíró csak szűk
körben rendelhetett el bizonyítást, vagy ha az okiratot nála kellett elhelyezni. Ezek a
jellemzői a francia perjognak egészen 1975-ig.133
131
Duby, 2005. 604. o 132
Papp, 1988. 88-89. o. 133
http://jog.unideb.hu/oneletrajzok/gyekiczky_tamas_a%20pe%20alapelveinek%20tortenete.pdf A
letöltés ideje: 2012. 04. 08.)
47
6. A kereskedelem szabályozása
A kereskedelem átfogó szabályozását XIV. Lajos az 1673-as kereskedelmi kódex
(Code Savary) kiadásával teremtette meg.
Franciaországot a Napkirály uralkodása idején Colbert tevékenysége, az ipari
merkantilizmus, azaz a colbertizmus jellemzi. A mezőgazdaság vonatkozásában
megelégedett azzal, hogy a taille mértékét az adott időszak mezőgazdasági termésének
függvényében csökkentette. Franciaországban Colbert idején az egyes vidékeket 5
adóbérleti körzetben fogta össze, más régiókat pedig „idegennek” nyilvánított. „A
holland fölényre válaszul az angol Navigation Act-hez hasonlóan fenntartja az
eredetileg Fouquet által megszabott, hajótonnánként 50 sous-nyi illetéket minden olyan
hajó esetében, mely nem közvetlenül anyaországából hoz árukat.” – írja René
Pillorget.134
A kormányzati hatásra létrejött Észak-európai, Közel-keleti, Nyugat-indiai, Kelet-
indiai, szenegáli és guineai régióban kereskedelmi monopóliumokkal felruházott
társaságok tevékenysége nem hozta meg a várt eredményeket.135
A manufaktúrák vonatkozásában két típusát alakítja ki Colbert, az egyik a király
manufaktúráit, melyek állami iparműhelyek, valamint a királyi manufaktúrákat, melyek
adómentességet, vagy gyártási és eladási monopóliumokat élveznek. A manufaktúrák
elsődlegesen luxuscikkek gyártását végzik, Saint-Maur-les-Fossés-ban selyemárukat,
Beauvais-ben hímzett faliszőnyegeket, Reimsben és Alenconban csipkét, Saing
Gobainben pedig üvegárukat gyártanak. A manufaktúrákon kívüli vállalkozások
eredményesebb gazdasági tevékenységeinek érdekében megerősíti Colbert a
céhrendszert. Az 1673-as kereskedelemről szóló ediktum minden iparost arra kötelezett,
hogy valamely céhtestület tagja legyen, azonban ez csak a legfontosabb ágazatokban lép
életbe.
A colbertizmusnak a kereskedelmi kódexben szereplő szabályozásokban megjelenő
eredményeként értékelhető, hogy Franciaországban nem kellett túl sok költséges
terméket idegen államból behozni.
XIV. Lajos az 1673-as kereskedelmi kódex után 1681-ben szabályozza a tengeri
kereskedelmet, majd 1699. augusztusában Saint Germain-en-Laye-ben kiadott egy
királyi ediktumot, mely a nemességet a nagykereskedelemre ösztönözte.
134
Duby, 2005. 606. o 135
Duby, 2005. 608. o
48
A Napkirály 1701. decemberében kiadott ediktumában engedélyezte, hogy a
nemesek előjogaik elvesztése nélkül folytassanak nagykereskedelmi tevékenységet.
Colbert merkantilista gazdaságpolitikájának alaptétele volt, hogy a kereskedelem
volumenét, s ezáltal az ebből származó hasznot növelni kell, azáltal, hogy egyre több
hazai vállalkozót és egyben tőkét vonnak be.136
Az 1701-ben kiadott ediktum tartalmazta, hogy „országunk kereskedelmének
felvirágoztatására fordított nem szűnő figyelmünk nyomán felismertük, hogy mekkora
haszon háramlik az államra azon alattvalóink szorgalmából, akik becsülettel űzik a
kereskedelmi tevékenységet. Mindig is úgy tekintettünk a nagykereskedelemre, mint
tiszteletre méltó foglalkozásra”, az ediktum meghatározza azt, hogy ki számít
nagykereskedőnek: „nagykereskedőnek számítanak mindazok, akik kereskedelmi
tevékenységüket raktárról űzik, áruikat bálában, rekeszekben vagy egész darabokban
árusítják, s akiknek semmifajta nyitott üzlethelyiségük, illetve kirakatuk, cégérjük sincs
ajtajukon vagy házukban.”137
136
Poór, 2000. 93. o. – XIV. Lajos ediktuma. 137
Poór, 2000. 93. o. – XIV. Lajos ediktuma.
49
7. A tengerészet fejlesztése
Colbert nevéhez fűződik a tengerészet fejlesztése, bővítik a királyi hajóparkot.
Franciaországban egyre több hajót építenek, védik a hajók építéséhez szükséges fákat
tartalmazó erdőket, s a kikötőkben is nagyszabású munkák folynak, s a kikötővárosok
növekedésnek indulnak, például Marseille mintegy kétszer akkora területű lesz. „A
haditengerészet és a kereskedelmi tengerészet ügye soha egyetlen korban sem fonódott
ennyire össze. Kétségtelen, hogy a francia tengeri kereskedelem a kedvezőtlen
gazdasági helyzet ellenére döntő lökést kapott Colbert idejében” – írja René Pillorget.138
XIV. Lajos Tengerészetügyi Rendelete (Coe de la marine) 1681. augusztusában
Fontainebleau-ben született meg a Colbert-féle expanzív kereskedelmi és gazdasági
tevékenység minden szektorára kiterjedő központi ellenőrzést erősítő politika jegyében.
Az 1681-es Tengerészetügyi Rendelet öt könyvből áll, az első a tengernagyi hivatal
tisztjeire vonatkozó rendelkezéseket rögzíti, például leírja, hogy „csakis a tengernagy
adhat kihajózási engedélyt, megbízást és útlevelet a hadi vagy kereskedelmi hajók
kapitányainak és parancsnokainak.”139
A kódex első könyvében szerepet kap a tengerhajózástan oktatása, melyet a
legjelentősebb tengerparti városokban rendel el, s ezen iskoláknak legalább heti 4 napon
át nyitva kell lenniük. Szintén a törvény első könyve meghatározza a francia konzulok
külföldi tartózkodására irányadó szabályokat, elsőként azt, hogy „csakis az mondhatja
magát külföldön a francia nemzet konzuljának, aki tőlünk megbízólevelet kapott,
megbízólevél csak annak adható, aki már betöltötte harmincadik életévét”140
. A
rendelet szerint a francia konzuloknak évente jelentést kell készíteniük és elküldeni a
tengerészeti ügyekkel foglalkozó államtitkárnak, továbbá megtiltja részükre, hogy
kölcsönöket vegyenek fel más nemzetektől. A francia konzulok polgári és
büntetőügyekben gyakorolt joghatóságát is szabályozza a törvény: „a konzulok
alkalmazkodjanak az állomáshelyükön érvényben levő jogszokásokhoz, illetve az ottani
uralkodókkal kötött szerződések kitételeihez.”141
A rendelet első könyvének X. fejezete
szól a kifutási engedélyekről és útibeszámolókról. Előírja, hogy a tengernagyi hivatalok
138
Duby, 2005. 609. o 139
Poór, 2000. 303. o. 140
Poór, 2000. 304. o. 141
Poór, 2000. 304. o.
50
délelőtt nyolc órától tizenegyig, majd délután két órától hatig legyenek nyitva mindig,
hogy bejegyezhessék és fogadhassák a jelentéseket.142
A Tengerészetügyi Rendelet második könyve A hajókról és a legénységről címet
kapta, meghatározza, hogy „senki nem lehet hajóparancsnok, aki nem szolgált hajón
legalább öt évig, és aki nem tett nyilvánosan vizsgát hajózási ismeretekből a
tengernagyi hivatal két tisztje, két tapasztalt hajóparancsnok, és – ha a helységben van
ilyen – a hajózástan tanára előtt.143
A rendelet második könyve büntetőjogi szankciót is
tartalmaz, hiszen előírja, hogy „az a hajóparancsnok, akiről bebizonyosodik, hogy
hajóját az ellenség kezére játszotta, vagy alattomos szándékkal zátonyra futtatta, illetve
elveszejtette, halállal kell lakoljon.”144
A kódex előírja továbbá, hogy minden messzire induló hajón legyen lelkész,
illetőleg seborvos. A matrózokkal kapcsolatosan tartalmazta a törvény: „Mindenkinek
megtiltjuk, hogy királyságunk területén, vagy fennhatóságunk alatt álló országokban és
területeken idegen hajók számára matrózokat toborozzon, és megtiltjuk alattvalóinknak
is, mégpedig példás büntetés terhe mellett, hogy engedélyünk nélkül idegen szolgálatba
lépjenek”.145
A Tengerészetügyi Rendelet harmadik könyve A tengerjogi szerződésekről
címet kapta, a hajóbérleti szerződésekről, a matrózok béréről és felfogadásukról,
biztosításról, valamint a zsákmányról szóló szabályokat tartalmazza.
A Rendelet negyedik könyve a kikötők, partok és öblök rendjéről szól, pl. előírja, hogy
tíz font büntetést kell fizetnie annak, aki a vízbe bármilyen szemetet dob.
A törvény ötödik könyve a tengeri halászat szabályait foglalja össze, s deklarálja,
hogy „minden alattvalónk közös joga, hogy szabadon halászhasson a tengeren, mind a
par mentén, mind a nyílt vízen, a jelen rendeletben engedélyezett hálókkal és
alkalmasságokkal.”146
142
Poór, 2000. 305. o. – Részletek XIV. Lajos Tengerészetügyi Rendeletéből. 143
Poór, 2000. 305. o. – Részletek XIV. Lajos Tengerészetügyi Rendeletéből. 144
Poór, 2000. 305. o. – Részletek XIV. Lajos Tengerészetügyi Rendeletéből. 145
Poór, 2000. 306. o. – Részletek XIV. Lajos Tengerészetügyi Rendeletéből. 146
Poór, 2000. 308. o. – Részletek XIV. Lajos Tengerészetügyi Rendeletéből.
51
8. A gyarmati terjeszkedés
XIV. Lajos 1685-ben adta ki a Fekete Kódexet, a Code Noir-t, mely az amerikai-
francia gyarmati területek néger rabszolgáinak jogviszonyait próbálja meg rendezni,
átfogó módon.
A gyarmati terjeszkedés jegyében Indiában és Madagaszkáron próbálkozások
történnek a gyarmatok létrehozására. Francia gyarmattá vált a mai Kanada, a Karib-
tengeri szigetek és az Egyesült Államok egy része is. A francia uralkodók a gyarmati
területeket is hatalmuk alatt tartották, a kormányzókat jellemzően a király jelölte ki,
általában a rabszolgatartó főnemesek közül. A gyarmati területeken a francia uralkodók,
így XIV. Lajos is igyekezett egy olyan társadalmi berendezkedést kialakítani, amely
nagyban hasonlít a francia vidéki feudális társadalomhoz. „A francia gyarmatokon
megtalálható a francia feudális jog számos alapvető intézménye. Így például a
seigneurie, a feudális nagybirtok, amelyet a föld elidegeníthetetlensége, az
elsőszülöttségi öröklés stb. jellemez.”147
Idővel a feudális gazdálkodási módot felváltja a rabszolgatartó ültetvényes
gazdálkodás, mely a termelés alapvető formájává válik. A rabszolgákat Afrikából
szállították a gyarmatokra, szinte kimeríthetetlen forrás volt, ugyanakkor egy-egy
rabszolga csak mintegy 6-7 évet élt, mivel súlyos munkafeltételekkel és embertelen
módon dolgoztatták és tartották őket, ami miatt számottevő veszély volt a
rabszolgalázadások kirobbanása.148
Colbert dolgozta ki a cukorpolitikát, melynek lényege volt, hogy a
cukornádültetvények nyerstermékkel látták el a kizárólag franciaországi finomító
üzemeket.149
A Fekete Kódex 60 cikkelyből áll, ezek nem mindegyike a négerek helyzetével
foglalkozik, hanem a gyarmati kérdés szabályozásával, pl. a házasságkötés
szabályozásával.150
„A Fekete törvénykönyv (Code Noir) felettébb kegyetlennek mutatkozhat kortársaink
szemében, de kétségtelen védelmet nyújtott a rabszolgáknak a legkiáltóbb
visszaélésekkel szemben, és biztosította életben maradásukat.”151
– írja René Pillorget.
147
Gönczi-Horváth-Révész-Stipta-Zlinszky, 2003. 160. o. 148
Gönczi-Horváth-Révész-Stipta-Zlinszky, 2003. 160-161. o. 149
Duby, 2005. 609. o 150
Gönczi-Horváth-Révész-Stipta-Zlinszky, 2003. 161. o. 151
Duby, 2005. 609. o.
52
BEFEJEZÉS
A franciaországi abszolutizmusnak a kiépülése az 1680-as évekig tart, ez az időszak
nevezhető csúcspontjának, mivel a katonai győzelmek hatására ekkorra válik Európa
meghatározó államává Franciaország. Ezt követően az abszolutizmus hanyatlása
figyelhető meg, meghal az államgépezet két fontos minisztere, Louvois, aki a
hadügyekért felelős, valamint Colbert, a pénzügyekért felelős miniszter, őket szinte
lehetetlen pótolni. XIV. Lajos a két minisztert nem is próbálja meg pótolni, hanem
inkább saját maga kormányoz tovább, ezért tekinti úgy Hahner Péter, hogy nem 1661-
ben, hanem ekkor tér át a Napkirály a személyes kormányzásra.152
A két miniszter
kiesése azért jelentős, mivel az abszolutizmus lételeme a hadsereg és az ezt biztosító
állami bevétel.
Az abszolutista módon uralkodó királyok, köztük XIV. Lajos hatalma is
abszolútnak, valamint oszthatatlannak nevezhető. Abszolútnak azért nevezhető, mert az
abszolutista államában a francia király teljhatalma kiterjedt a törvények megalkotásának
jogára, ehhez nem kellett kikérnie az alattvalók beleegyezését, a törvényeknek való
engedelmesség pedig elengedhetetlen volt. Pierre Deyon azt írja: „A franciák azonban
nem érzik úgy, hogy despotikus kormányzat alatt élnének és szívesen hasonlítják össze
szabadságukat a török szultán, vagy az orosz cár alattvalóinak rabszolgaságával”153
Ugyanakkor oszthatatlan volt a királyi hatalom, az alattvalók és a király más-más
jogokkal rendelkeztek.
Meg kell említeni, hogy maga az abszolutizmus kifejezés igazából pontatlan,
tekintettel arra, hogy egyetlen uralkodó sem rendelkezhetett abszolút értelemben vett
hatalommal az alattvalók felett, mivel korlátozta őket az isteni vagy természetjog
rendszere, mely alapján egyetlen uralkodó sem lépheti át az Isten által elrendelt
természeti törvényeket.
A 17. századi Franciaországnak körülbelül 20 millió lakosa volt, akiket összesen
mintegy 47000 ember irányított, ennyien vettek részt az államapparátus
működtetésében. Érdemes megjegyezni, hogy Nagy-Britannia ebben a korszakban
szegényebb volt és kevesebb lakossal is rendelkezett, azonban hatékonyabban
működött, mint Franciaország, 2,5-ször magasabb adóbevételt értek el.
152
Hahner, 2002. 110. o. 153
Duby, 2005. 562. o.
53
Véleményem szerint XIV. Lajosnak Colbert nélkül már nem sikerült megújítania az
addig remekül működő államgépezetet, nem tudott végrehajtani újabb, a rendszer
fennmaradásához szükséges pénzügyi reformokat, s emellett már megmutatkoztak azon
társadalmi változásnak a jelei, melynek főszereplői a régi rend és a polgárosodó francia
nemzet.
Jogtörténeti vonatkozásban az abszolutizmus úgy összegezhető, hogy
Franciaországban XIV. Lajos uralkodásáig nem léteznek az egész országra kiterjedő és
mindenhol érvényben lévő jogokat tartalmazó kódexek (csak ún. jogkönyvek, amelyek
törvényhozói megerősítés nélkül terjedtek el), hanem helyi szokásjogok léteznek, ezek
száma – a 16. század közepére elvégzett összeírást alapul véve –kb. 200, ezekkel
szemben kell az uralkodónak elfogadtatnia a királyi rendeletet, amely mindenkire
egyaránt érvényes. A törvényhozó hatalom a 15. századtól fogva a királyt illeti meg, a
törvény (ordonnance) kezdetben a rendi gyűlés a törvényeket megvitatta, de
beleszólásuk nem volt, mivel ezen testület nem vált jogalkotó szervvé. Az
abszolutizmus kialakulása együtt járt a jogegységesítéssel, úgy gondolom, hogy emiatt
jogtörténeti vonatkozása számottevő: 1667-ben polgári perjogi, 1670-ben büntető
perjogi, 1673-ban kereskedelmi, 1681-ben tengeri kereskedelmi, valamint 1685-ben
gyarmati kérdéseket és a néger rabszolgák viszonyait rendező kódexek születnek meg.
A spanyol örökösödési háború hatására Franciaország mélyülő válságba kerül,
éleződik az országon belül a feszültség. Az ország katonai vereségeket szenved, a
francia nép pedig már nem bírja tovább az óriási mértékű adóztatást. Ekkorra már
kiéleződik a polgárság és a monarchia ellentéte, a polgárság egyre inkább hatalmat
követel majd az állami életben, s ezen konfliktusok majd egy polgári forradalomhoz
fognak vezetni.
Franciaországban annak ellenére nem jelenik meg az abszolút monarchia válságát
követően a felvilágosult abszolutizmus, hogy az annak jellegzetességeit, eszméit francia
gondolkodók alkotják meg, a gyűlölt régi rend megújítását már nem akarják a polgárok,
a saját maguk urai szeretnének lenni.
Az abszolutizmus összességében úgy értékelhető, mint az európai történeti fejlődés
egyik igen fontos állomása, korszaka, fejlesztette az infrastruktúrát, kiemelten fontos
volt az igazgatási rendszer kiépülése, azonban hátrányaként értékelendő, hogy az
emberek számára nem biztosította a jogalanyiságot, az egyént korlátozott jogkörben
tartotta. A jogfejlődés igen fontos mérföldköve éppen az abszolutizmus után következett
be, amikor a polgárok kivívták az abszolutizmussal szemben jogaik érvényesítését.
54
Ugyan az abszolút monarchia hanyatlik, de az ország ismét nagyhatalommá fog
válni, mivel egy olyan kultúrtörténeti irányzat fog megszületni, amely egész Európára
kiterjeszti majd hatását, ez lesz a felvilágosodás, mely megújult értelmet jelent a
tudományok területén.
55
KÉPJEGYZÉK
1. ábra: I. Ferenc. Forrás: Rubicon 1990-2000 CD-ROM. (Hahner Péter: A
diadalmas reneszánsz királya – I. Ferenc. Rubicon, 2000/1-2. szám 22-24. o.)
2. ábra: Szent-Bertalan-éj. Forrás: Rubicon 1990-2000 CD-ROM. (Hahner Péter:
Szent Bertalan éjszakája. Rubicon, 2000/1-2. szám 25. o.)
3. IV. Bourbon Henrik. Forrás: Rubicon 1990-2000 CD-ROM. (Hahner Péter:
Akinek Párizs megért egy misét. Rubicon, 1991/6. szám)
4. ábra: XIV. Lajos. Forrás: Rubicon 1990-2000 CD-ROM. (Hahner Péter: Az
abszolút monarchia. Rubicon, 2000/1-2. szám 30. o.)
5. ábra: Jean Baptiste Colbert.
Forrás: http://www.encyclopedia.com/topic/Jean_Baptiste_Colbert.aspx
56
IRODALOMJEGYZÉK
1) Both Ödön: Fejezetek a nyugat-európai állam-és jogtörténet köréből. JATE-
Press. Szeged, 2003.
2) Dr. Kiss Géza: Egyetemes Történelem 1640-1789. Nemzeti Tankönyvkiadó,
Budapest.
3) Dr. Márki Sándor: Az újkor története. Atheneum, Bp. (Reprint: Laude Kiadó,
h.n.,é.n.)
4) Georges Duby (szerk.): Franciaország története I. A kezdetektől a Bourbon
restaurációig. Osiris, Budapest, 2005.
5) Gönczi Katalin -–Horváth Pál -–Révész Tamás- Stipta István-Zlinszky János:
Egyetemes jogtörténet I. Nemzeti Tankönyvkiadó Bp. 2003.
6) Gyekiczky Tamás: A polgári eljárásjog alapelveinek története. Internetes
forrás:http://jog.unideb.hu/oneletrajzok/gyekiczky_tamas_a%20pe%20alapelvei
nek%20tortenete.pdf
7) Hahner Péter: Franciaország története. Műszaki, Bp. 2002.
8) Hajnal István: Az újkor története. Akadémiai, Bp. 1988. (Reprint kiadás)
9) Ifj. Barta János: „Napkirályok” tündöklése. Csokonai, Debrecen, 1996.
10) Képes György: Abszolutizmusok, ELTE Oktatási anyag, 2010. 18. o.
11) Kora Újkori Egyetemes Történeti Szöveggyűjtemény. Szerkesztette: Poór János.
Osiris. Budapest, 2000.
12) Köpeczi Béla: A felvilágosodás Európája, Rubicon, 1997/5-6. szám, forrás:
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/a_felvilagosodas_europaja/
13) Mezey Barna-Szente Zoltán: Európai alkotmány-és parlamentarizmus-történet.
Osiris Kiadó, Budapest, 2003.
14) Paczolai Péter – Szabó Máté: Az egyetemes politikai gondolkodás története.
Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1993.
15) Papp Imre: A Napkirály. Kossuth Kiadó, Bp. 1989.
16) Perry Anderson: Az abszolutista állam. Gondolat, 1989.
17) Robert Price: Franciaország története. Maecenas, 1994.
18) Ruszoly József: Európa alkotmánytörténete. Püski Kiadó, Budapest, 2003.
19) Stipta István: Az abszolutizmus állama. Rubicon, 1997/8. sz. 30-33.
57
20) Képes György: Az abszolút monarchia. Gondolat, Budapest 2014.
21) Bibó István művei VII. kötet. forrás: http://books.google.hu/books?id=d-
ViAgAAQBAJ&pg=PT54&lpg=PT54&dq=bib%C3%B3+istv%C3%A1n+absz
olutizmus&source=bl&ots=ktcHR5RZHt&sig=lzC1Gl3VHXIRcpjhJrRYbqVK
VWI&hl=hu&sa=X&ei=wQkzVKDXNeqkygP1woGQCQ&ved=0CCwQ6AEw
Aw#v=onepage&q=bib%C3%B3%20istv%C3%A1n%20abszolutizmus&f=false