mert tartuffe az egy… tartüff (parti nagy lajos drámaszövegezéséről)

ii

“ZsigmondAndrea20szazad_szinhaza” — 2009/9/9 — 16:26 — page 15#15 i

i

ii

ii

Mert TartuUe az egy. . . tartüUParti Nagy Lajos drámaszövegezéséről

„Ez olyan partinagyos”, halljuk itt meg ott. A „partinagyos”rendszerint olyan szövegek jelzője, amelyekben kicsavartszóalakok, szétzúzott nyelvi sablonok, kiforgatott szólásokstb.-k vannak, vagyis ahol a szerző, bárki legyen is, szaba-don, szabadosan kezeli elsősorban a nyelvi hagyományt.Parti Nagy Lajos néha annyira felturbózza a nyelvet, hogyaz már az érthetőség rovására megy; öncélúan teszi: eztis szokták mondani azok, akik feltehetően tudják, mi egyszépirodalmi mű (nem ön-) célja.

Ez a Parti Nagy tehát a nyelvi másság, a nyelven belülelkövethető digressziók és agressziók szerelmese.

Kézenfekvő példa erre a Karnebál. Ha ezt a magyarD-ale carnavalului-t, Caragiale vígjátékának legújabb vál-tozatát olvassuk, az az érzésünk támad, mintha világosanlátnánk az átdolgozási folyamat egy bizonyos részét: PartiNagy a Réz Pál által előkészített magyar változat fölé ha-jol, és szinte mondatonként átír valamit, hogy a szöveg anormatívtól, a megszokottól minél eltérőbb legyen. „Ez-eNae Girimea fodrászériája? . . . – Nem, szolgálatjára, én

15

ii


i

ii

ii

a segédje vagyok. – Nae úr nincs bent? – Az nincs, uram.Ellenben mingyár jön. Őtet várom én is.” A szövegből azsejthető, hogy Parti Nagy nem egy meghatározott külsőszempontnak megfelelően alakította át a szöveget, vagyisnem archaizált vagy nem egy bizonyos tájegység beszélő-ivé tette a szereplőket. Mintha az lett volna a fő cél, hogyminél több érdekes szóváltozat, szerkezet bukkanjon fela szövegben; nem számít, ha ezek esetleg eltérő regiszte-rekből érkeznek. „Ugyan már! Halanzsérozik itten. Megtetszett a féltékenység zavarni a nagysámot” (Iordache).

„Mint kéjmotosz, elönállósulandnak.” Parti NagyTartuUe-je állítja ezt az ujjairól, amelyek Elmira kebleikörül motoznak. „Sajnos előfordul, hogy nem bírok velük,és nélkülem járják az erény útját.” „Mint kéjmotosz, el-önállósulandnak” a szavak is, ha Parti Nagy keze ügyébekerülnek. Kiugranak a szövegből, táncba kezdnek, össze-vissza lóbálják tagjaik. „Előfordul, hogy nem bír velük,és nélküle járják »az erény« útját” – tartják a szerzőrőlsokan.

Ez itt a kérdés. Hogy tényleg nem bír velük, ténylegnélküle járják? Mennyire önállósulnak a szavak és tag-jaik. Mennyire rugaszkodnak el a köröttük terpeszkedőszövegtől. Szervesülnek-e azzal valahogyan, valamelyest.

„Egy harisnya-szomorú, ám végzetes őszi napon Sár-bogárdi Jolán MÁV-menetjegy-kiadó föllázad, és súlyosfüggelemsértés keretében előadja éjeinek harapdált gyü-mölcsét, az általa írt operettet” – állítja az Ibusár beharan-gozója. A kiemelt jelzők, ha a tartalmi szempontot nézzük,nem a megfelelő szerkezeti helyet foglalják el a szöveg-ben, hiszen általában nem „nap” szokott végzetes lenni,hanem esemény, döntés vagy érzelem, és Sárbogárdi Jo-

16

ii


i

ii

ii

lánnak nem „éjei gyümölcsét” harapdálják, hanem a testét;az más dolog, hogy e harapdálásnak gyümölcse is lesz,konkrétan egy operett. A jelzők tehát nem szervesülnek aszövegben, sőt, azáltal nyernek „partinagyi” értéket, hogyki tudnak ugrani a szövegkörnyezetből, rá tudnak mutatnimaguk körül az elnagyolt fércelés nyomaira.

„Micsoda mosdatlan praliné / Vagy te, drágám!”,mondja a TartuUe-ben Pernelle-né. Az ugyanabba a szin-tagmába begyömöszölt két szónak a nyelvtani szerkezet-beli kötődésen túl nincs köze egymáshoz. Sőt, taszítjákegymást. Mert hisz becsületes képzavar.

„A rókalelkű gróf hirtelen mozdulattal fölránt a szökő-kút mellett egy rejtekajtót. Az áporodott, kígyóteringettefülkében kémrádiót látunk, mely baljós fényekkel villog.Talpighy fondorkodva tekeri a kart, és fölveszi a haláloskapcsolatot.” Ez esetben Sárbogárdi Jolánnak, az Ibusárjegykiadójának mintha csak az lett volna fontos, hogy ope-rettjének szereplője, Talpighy gróf a szövegen mindenfelészétfröcskölje a negatív jelzőket, sötét attribútumainakhordozóit. Esetlegesnek tűnik, hogy melyik jelző melyikfőnév mellett áll. Illusztrációképpen nézzük e szöveg egymásik lehetséges változatát. Így is írhatta volna Jolán: „Akígyólelkű gróf fondorkodó mozdulattal felránt a szökőkútmögött egy baljós ajtót. A rókateringette fülkében rejtettrádiót látunk, mely halálos fényekkel villog. Az áporo-dott lelkű Talpighy hirtelen megtekeri a kart, és fölveszi akémkapcsolatot.”

Azt tapasztaljuk tehát, hogy Jolán szövege „védeke-zik” a gonoszság attribútumával szemben, nem engediszervesen szintagmáiba tapadni a negatív jelzőket. Azokúj és új formációba szerveződhetnek, de megtapasztalják,

17

ii


i

ii

ii

hogy nincs olyan szöveghely, ahová – oda és csakis oda –organikus módon illeszkednének.2

Az illeszkedés, a szervesülés hiányára látszik rámu-tatni az is, hogy más-más szövegben, egymástól távoleső helyeken újra és újra megjelenik ugyanaz a szerke-zet. „Mert jőni fog, ha jőni kell / a nagyszerű huszár. . . ”(Ibusár), „Naná, hogy várom rá, amíg élek. Mert jőni fog,ha jőni kell” – Nae Girimea a fodrászszalonba (Karnebál).Az iktelen ige ikes ragozására (várom rá) a fordítottja fe-lel: az ikes ige iktelen ragozása a Parti Nagy-versekben.Némely szóalkotási technika szintén műfajfüggetlennektűnik nála. Ilyen a szótő szokatlan képzőkkel való felturbó-zása: Nae Girimeának „fodrászériája” van, TartuUe szol-gája „buzgalmárkodik”, egyik versben „hűvöskéllik a szél”.Hasonlít ehhez a két különböző szóra visszavezethető har-madik: Lőrinc nemcsak buzgalmárkodik, de „prédikácsol”is; versbeli szókreációk: „mosajognak”, „cirom”, „liedérc”,„csatakzik”, „megrendülésre írta legszebb műviét”.

Ugyanúgy tetszikel Iordache a Karnebálban – „Ó, azadóhivatalban tetszik dolgozni méltóságodnak. . . ” –, mintElmira a TartuUe-átírásban: „Hát hová tetszik a mamánaksietni?” A szólások összekeverése szintén általános: „egyfüst alatt két legyet”, gondolja az Ibusárban Talpighy;„korpa közt a disznók / Zabálják a gyöngyöt, mármint hogya sok lúd. . . / . . . Kár elétek szórni”, harsogja a TartuUe-ben Pernelle-né.

2Ezt először a Parti Nagy-margináliákban említem, in: Lkkt 1. évf.3–4., később in: Szavaink tér-nyerése. A beszélő szubjektum automatiz-musainak szerepvállalása az irodalmi szöveg létrejövéseiben. In: BerszánIstván (szerk.): Alternatív mozgásterek. Működés és/vagy gyakorlás akognitív folyamatokban. Scientia, Kolozsvár, 2005.

18

ii


i

ii

ii

Azt mégse mondhatjuk, hogy a szövegek teljességgelazonos nyelvezetűek, hiszen például a Karnebál sok la-tinos és franciás kifejezést tartalmaz a többi „színezési”eljárás mellett. Erre az eredeti román (újlatin) szöveg, aszáz évvel ezelőtti nyelvezet és a románok frankománi-ája, vagyis ezek érzékeltetésének vágya lehet magyarázat.Pampon: „És azt is állítsa, hogy a drogérista az egészlóvátétel alatt egyetlenegy bilétával manipulírozott? . . .Micsoda egy idea! Nézzük csak! Most elmegyek, de nem-sokára ellenkezőleg. Mondja meg Nae úrnak, hogy okve-tetleny beszédem van vele. Visszajövök mingyár. Kisvár-tatva magasságába, ha érti. . . . Pardony, madám. Pardonybokú.”

Úgy tűnhet, a TartuUe első színre lépő szereplője,Pernelle-né úgy beszél, mint korábbi Parti Nagy-szövegek(az Ibusár, A test angyala, a Karnebál) beszélői. Ez el-lenérzést szülhet az olvasóban. Ha ez az olvasó kedvetle-nül elfordul a papírtól, de megszavaz még Parti Nagynakannyi bizalmat, hogy újraolvassa néhány szövegét, pél-dául legutóbbi verseskötetét, a GraVtneszt vagy regényét,a Hősöm terét, arra juthat, ez a sokféle szöveg, illetve be-szélőik mégsem egyforma hangon szólalnak meg (esetlegakad köztük néhány „nyelvrokon”). S ha immár megnyu-godva visszafordul a TartuUe-höz, azt észleli, hogy a többiszereplő, bár közülük sokuknak rontott a nyelve, nempontosan Pernelle-né stílusában beszél, mindegyikükneksajátos a nyelve, még ha vannak is a beszédmódok közöttegyezések.

Orgon nyelve és az anyjáé bizonyos tekintetben ha-sonlít egymásra. Pernelle-né egyszer azt mondja: „MertTartuUe az egy. . . tartüU. Az egy etalon.” Ő pozitív érte-

19

ii


i

ii

ii

lemben beszél az ájtatos férVról, azt akarja mondani, hogysenki nem ér fel TartuUe-fel, senkit nem lehet hozzá mérni.De a mondat másként is érthető. Például hogy a TartuUenév azért nem szorul magyarázatra, mert mindenki érti,mit jelent: a képmutató szinonimája. „Viszont TartuUe egyszent. Kezeskedek érte. / Mint ha macska orrát beverika tálba, / Úgy mutatja néktek, hol lakik az Isten.” (Szépképek, ha a sormetszetet komolyan vesszük: Pernelle-némint piszkos orrú cica, és Isten mint – akár – „nedves”homok.)

Orgon nyelvében is gyakoriak a hasonló vétések, azolyan kétértelműségek, amelyek „ellene játszanak”. Elmirakérdi, miután elmondta, hogy TartuUe meg akarta kapni:„És mégis mi kéne, hogy elhidd?” Orgon: „Mi kéne? Mitmi kéne? Hogy igaz legyen!” Máshol: „Család ez, kérdemén, avagy respublika?” „Akarod, ugye! / Akarjad! Önként.”„De jó, legyen. Öntsünk tiszta vizet / a pohárba, de szeret-ném leszögezni, / hogy semmi értelme.” „Ragaszkodom,hogy együtt légy a nejemmel / Éjjel-nappal. Nappal.” Te-hát a kettős jelentés gyakran feszíti szét egy-egy mondatát.Jóhiszemű szavai között árnyak bujkálnak. „Inkább legyek/ Tanácstalan, Cleante, minthogy te tanácsolj”, mondja, ésnem is sejti, nemsokára milyen reményvesztett lesz.

Még sok kontrasztív, értelmetlen együttállás van amondataiban, amelyekről neki magának fogalma sincs.Ezek Vgyelmetlenségéről, éleslátása hiányáról árulkodnak:„Szelíd sugarának / Villámfényénél látom. . . ” „És ha a te-fajta. . . elmének szívében / Volnők alázat. . . ” A lányának,Mariane-nak mondja: „Bizony, szűzi lányságod feslő bim-baja / Kiröppen a fészkéből. . . . imádkozz, mosdjál, légycsini.” Az anyja, Pernelle-né véli: „És TartuUe jól teszi,

20

ii


i

ii

ii

/ Ha az Úrjézushoz való szeretetben / És jámborságbantűzzel-vassal űzi ki / A kiűzendőt.”

A kontrasztok, a szójátékok nem szervetlenül, nemkarácsonyfadíszként lógnak tehát a darabon, a nyelvi meg-formáltság bizonyos mértékben illeszkedik a szereplők ka-rakteréhez. Az, hogy Pernelle-né és Orgon a nyelvet nema megfelelő módon kezelik, összefüggésben lehet azzal,hogy épp ők dőltek be TartuUe-nek, vagyis világismeretükis elégtelen, s a környezetükkel való viszonyuk enyhénszólva rendezetlen. Viselkedésük hasonló: Pernelle-né min-den családtagot lehülyéz, és Orgon sem veszi a fáradságot,hogy megértse őket. Nem érdekli, hogy lánya nem akarférjhez menni TartuUe-höz, elkergeti a háztól a Vát, ami-kor az beárulja nála „a hű barátot”. Damis: „Gratulálok.Méltó vagy a barátodhoz.” Orgon: „Nem vagyok méltó, teszaros, te kis senki! / Illetve de. . . illetve takarodj!”

Damis nyelve megint más, sok obszcén kifejezést tar-talmaz: „Ki hogy mi, csezmeg?” „Beszarok!” „Mit kell latba-vetni? Szétrúgni a seggét!” „Én a tökét fogom. . . ” „Mi ez /A kibaszott ripacséria?” Ez egyenes arányban áll természe-tével: nemcsak nyelvét, cselekedeteit sem tudja kordábantartani. Kiderül ez abból a gesztusából, hogy Elmira ké-rése ellenére hanyatt-homlok rohan és megfontolás nélkülelőadja Orgonnak a TartuUe lebuktatását célzó tényeket.

Dorine, a szolgáló talpraesett; a nyelve ezt úgy fejezi ki,hogy a képes kifejezések konkrét összetevőjét túlhangsú-lyozza, illetve az összetevőket durván azonosítja egymás-sal: „Sajnálni egy lúdagyú libát?” „A buzgó szentfazék. . ./ Tetszik tudni, mi volt kis csupor korában?” „Kilógó lólába szolgája is, ő is.” „Daphné meg a férje . . . / Jól tudják,melyik bolhából lesz elefánt.”

21

ii


i

ii

ii

TartuUe nyelvében sok parafrázis található. Ezek va-lószínűleg a szélhámosság, a pimaszság hangsúlyozásáraszolgálnak vagy arra, hogy érzékeltessék: az elvakult Or-gon a nyilvánvalóan lopott és elferdített mondatokat semképes leleplezni. „Köszönöm, korbács, hogy ütlegeltethet-tem / Magam általad. Kérlek, tedd a helyére, / Lőrinc. . .ha már egyszer erre születtünk. . . / Helyre tenni azt. . . ” El-mira: „kínos lenne, ha / Ebből bármi is férjem fülébe jutna.”„A sír, hol nemzet süllyed el, nem hallgat így, / Nagyságosasszonyom”; „Ne vesd el a sulykot, Orgon testvér, ámbár,/ Az Írás szerint sulyk alatt nő a pálma. . . ”

A nyelvezet viszonylagos szervesülésére a darabbanegy másik meggyőző példa: gyakran dramaturgiai funkci-ója van. Elmira például, aki különben művelten társaloga partnereivel, erős, obszcén kifejezéssel zökkenti ki aférjét a hitetlenkedő magatartásból, mellyel az „a szentember” csábítási kísérletének hírét fogadja: „TartuUe megakart baszni”. Ez a darab egyik fontos jelenete: ebbenveszi rá Elmira Orgont a pálfordulásra, arra, hogy részt ve-gyen a „barátja” elleni cselszövésben. Ne feledjük: Orgona lányát és a Vát is hajlandó volt beáldozni már e barát-ság oltárán. Valószínűleg nem véletlen, hogy Parti Nagyúgy strukturálja a jelenetet, nyelvi tényező, az Elmira be-szédmódjában történt változás zökkentse ki Orgont előzőmagatartásából. (Hasonló technikájú és erősségű rész az,amelyben az eufemizálást szintén felfüggesztve TartuUeakarja meggyőzni Elmirát arról, hogy: „Vetkőzz!”)

Szerzőnk tehát sokszor másképpen, a nyelviséget job-ban kihasználva súlyozza a jeleneteket, mint Molière. El-hagyásai is dramaturgiai érzékről tanúskodnak: nemcsak adarabon fölösleges nehezékként csüngő eszmefuttatásokat

22

ii


i

ii

ii

lúgozza ki a szövegből, hanem a pluszban levő szereplőktőlis megszabadul, teljesen (így tesz Pernelle-né szolgálójá-val) vagy csak időlegesen (kihúzza őket olyan jelenetekből,amelyekben nincs helyük – mert például a jelenetben ma-radó szereplők közti intimitást akadályoznák).

Parti Nagy úgy véli, nincs értelme az iratokat tartal-mazó kazettát is benne hagyni a darabban, amellyel Orgonegy jóbarát becsületét adja TartuUe kezére, hiszen elégnagy veszteség az, hogy az apa önfejűsége okán az egészcsaládi vagyon a szélhámos kezére jut. Az ötödik felvonástis fölöslegesnek – álságosnak – találja, ezért azt sem for-dítja le. Öntörvényűsége, amelyet érvekkel támogat meg,azt sugallja, a fordítás során felelős, saját viszonyt létesí-tett a darabhoz; innen nézve a dráma partinagyos nyelveis tudatosnak, értelmes választásnak tűnik. Szándékában.

De néhol megbillen az építmény. Nem érthető, hogyanszólíthatja Cléante Pernelle-nét így: „fel nem foghatom,/ Mi lehet a titka, hogy egy polgárasszonyt, / Egy tisztesmatrónát, decens, Vnom lelket / Ez a luV TartuUe ujja körécsavar”, mikor ez a „decens, Vnom lélek” ilyen hasonlatkeretében beszélt róla: „Egy kisuhintott éjjeli edénybetöbb / Erény van. . . na jó, nincs több, pont annyi van, /Megengedem.”

Ha a karakterek cselekedetei és nyelve között korrelá-ciót feltételezünk, észre fogjuk venni, milyen izgalmasak agyakori elrejtőzéses játékok. A tényleges elbújás leképezia szereplők magatartásának gyakori duplafedelűségét, va-lamint a szereplők nyelvét, melyben sűrűn fordulnak előszójátékok, metaforák, és ezek kettős jelentése gyakrankettéválik egymástól. Érdemes volna egyszer megpróbál-kozni egy ilyen színrevitellel, amelyben a Parti Nagy-i

23

ii


i

ii

ii

szöveg lenne az elsődleges, illetve amelyben minden szín-padi lehetőség (proxemika, mimika stb.) a nyelvi gazdag-ság, a nyelvbe kódolt jellemzés kibontására, a benne rejlősűrített információk reális idejűvé tételére, akár illuszt-rálására szolgálna. Egyelőre inkább olyan rendezéseketláthattunk, melyekben a színpadi látvány, a ritmus, a szö-veggel sokszor párhuzamosan zajló történések zömmelakadályozták a Parti Nagy-szöveg rétegeinek, poénjainakérvényesülését.

Ne feledjük azonban azt se, hogy ezek a szójátékokinkább az írott, normatív nyelvhez képest tartalmaznakelmozdulásokat, és ezeket a szándékos vétéseket olvasásközben jobban lehet élvezni. Nemcsak amiatt, mert a felfej-tésre szükséges időt az olvasó így saját maga szabályozza,hanem amiatt is, mert ezek a poénok gyakran a beszélt-nyelvi sietősség szülte rontások, és ha előadást nézünk,épp a beszélt nyelv ritmusa, természete miatt nem leplezikle saját magukat, s így elsiklunk fölöttük.

Jelen írást azzal a közkeletű megállapítással kezdtük,hogy Parti Nagy Lajos szereti áthágni a nyelvi normákat,a nyelvi másságot szívleli. De többfajta másság létezik.Orgon: „ha / Mondjuk bármi is. . . történt volna netántán,/ Te, szívem, ordítottál, toporzékoltál / Volna tisztességesasszony létedre, a / Szemét kapartad volna ki udvarlód-nak”. És többfajta viszonyulás létezik a mássághoz.

Néhány előző bekezdésben korrelációt tételeztünk fela szereplők mentalitása/életvezetése, valamint nyelve kö-zött. Ilyen összefüggést gyakran tételezünk, Parti Nagy ismegteszi: bizonyára nem véletlen, hogy a „nyelvi termé-szetű bajokkal” megáldott ibusári Jolánka nem szerkesztőmondjuk vagy tanár, hanem vasúti jegykiadó.

24

ii


i

ii

ii

A Parti Nagy-i sajátos nyelvi korpusz jobb tagolása ér-dekében is fel kell tennünk a kérdést: van-e különbségaközött, ha Parti Nagy-versekben, vagy ha -prózában,-drámában jelennek meg a színes, rontott (feljavított)nyelvi kifejezések. Mert nem biztos, hogy mindegy, kibeszél ezen a nyelven. Az olyan verssorokban, mint, „láddbadacsonyan szállanak a felhők” „olyan hiábának / tűnikez az egész”, az újszerű szavak a szerző leleményességéthangsúlyozzák, azt sugallják, a nyelvhelyességi, verselésistb. szabályok fölé tud kerekedni, ha úgy látja szüksé-gesnek; lazán felborítja a szokásos hierarchiákat. Ha egyszíndarabban, egy konkrét szereplő szájából hangzik el arontott kifejezés – „Agyő mars” –, amellett, hogy érzékel-jük a szerzőmint kreatív elme jelenlétét, nem tekinthetünkel a szereplő jelenlététől sem, aki az adott verbális struktú-rát mintegy magán hordozza. A két pozíció között lényegikülönbség van: az olvasó intuíciója szerint Parti NagyreWektáltan, a szereplő viszont reWektálatlanul használjaugyanazt a mondatot. „De a haraszt szomszéd addig-addigzörög, / Ameddig a végén már a szél is fújja. . . ” Az ol-vasó szintén reWektál a másságra, hiszen a normatívtól, amegszokottól való eltérés felismerése generálja az örömét.Az történik tehát, hogy a reWexív szerzővel egy hullám-hosszon vagyunk, a rontottan és reWektálatlanul beszélőszereplőtől viszont elhatárolódunk. Tőlünk különbözőkéntismerjük fel, dobozba zárjuk, felcímkézzük, megbélyegez-zük.3 És tartsuk szem előtt, hogy egy adott Vgura, illetve

3A nyelvi különösséget a normatív nyelvváltozattól való eltérésmértékével mérjük. Számolunk tehát egy normatív, vagyis előíró nyelv-változattal. Ezzel elősegítjük a nyelvi türelmetlenség fennmaradását,

25

ii


i

ii

ii

a szabványostól eltérő nyelv sokszor egy egész rétegetképvisel.

Persze a megszínezett nyelv nem mindig jelent le-butított nyelvet – de szinte mindig reWektálatlant jelent:vagyis én, az író és én, az olvasó okosabb vagyok, mint aszereplő.

Nyelvében él a Parti Nagy-i karakter. Minél rontottabbaz a nyelv, annál élvezetesebb, annál feljebb juthatok én,a szerző, és én, az olvasó. Annál lejjebb csúszhat viszont aszereplő. A másik ember. (Ez a veszély akkor zsugorodikössze, amikor szerző verset ír.)

Nem mindegyik szereplő beszél reWektálatlanul persze,kivételek miért ne lennének, a legjobb példa talán éppTartuUe, aki karakteréből fakadóan fokozottan Vgyel arra,mit és hogyan mond. De például Mariane? „Azt monddmeg inkább, mit tegyek, / Gyönge lány létemre.”

vagyis egyetlen „helyes” nyelvváltozattal szemben sok „helytelent” téte-lezünk. Saját otthoni tájegységünk nyelvét is alsóbbrendűnek fogadjukhát el. Pedig ez nem volna szükségszerű. Kinek jó? A lingvicizmus,azaz egy felsőbbrendű nyelvváltozat tételezése nyelvi rasszizmusnaktekinthető. Lásd pl. Sándor Klára és Kontra Miklós ezirányú írásait.

26

mert tartuffe az egy… tartüff (parti nagy lajos drámaszövegezéséről)

Documents