a munkanÉlkÜlisÉg pszicholÓgiai hatÁsai

Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar Szociális és Társadalomtudományi Intézet 4400 Nyíregyháza, Sóstói u. 2-4. sz.

„KATT – Kompetencia Alapú Továbbképzési programok kidolgozása Tananyagfejlesztéssel”

TÁMOP-5.4.4-09/2-C-2009-0010

A MUNKANÉLKÜLISÉG PSZICHOLÓGIAI HATÁSAI

Írta: Dr. Váry Annamária

2011.

A projekt az EU társfinanszírozásával, Az Új Magyarország Fejlesztési Terv

Társadalmi Megújulás Operatív Programja keretében valósul meg.

A munkanélküliség pszichológiai hatásai



1. BEVEZETÉS..................................................................................................................................................... 3 2. AZ EMBER ÉS A MUNKA VISZONYA ................................................................................................. 4

2.1. MOTIVÁCIÓS ELMÉLETEK ............................................................................................................................ 4 2.1.1. Húzó és toló elméletek ............................................................................4 2.1.2. Gustav Jahoda és Peter Warr deprivációs elmélete......................................5 2.1.3. Abraham Maslow elmélete........................................................................7 2.1.4. Frederick Herzberg két faktor elmélete ......................................................8 2.1.5. Alvin Toffler elmélete .............................................................................8

3. A MUNKANÉLKÜLISÉG JELENSÉGVILÁGA .................................................................................. 10 3.1. KIT TEKINTÜNK MUNKANÉLKÜLINEK? ...................................................................................................... 10 3.2. TÁRSADALMI HATÁSOK ÉS A MUNKANÉLKÜLISÉG EGYÉNI ÁTÉLÉSE ....................................................... 12 3.3. A MUNKANÉLKÜLISÉG ÁTÉLÉSÉNEK SZAKASZAI ...................................................................................... 14

3.3.1. A Borgen - Amundson hullámvasút modell ............................................... 14 3.4. A TARTÓS MUNKANÉLKÜLISÉG ÉS AZ ÁLLÁSKERESÉS KÖZTI ÖSSZEFÜGGÉS ........................................ 16

4. A MUNKANÉLKÜLISÉG HATÁSA A LELKI EGÉSZSÉGRE ...................................................... 18 4.1. LELKI EGÉSZSÉG ÉS TÁRSADALMI VÁLTOZÁSOK ÖSSZEFÜGGÉSEI......................................................... 18 4.2. STRESSZ ÉS MEGKÜZDÉS ......................................................................................................................... 19

4.2.1. Stresszorok ......................................................................................... 19 4.2.2. Megküzdés a stresszel ........................................................................... 22 4.2.3. Tudattalan elhárító mechanizmusok......................................................... 24

4.2.3.1. Az elfojtás ............................................................................................................................................... 25 4.2.4. Megküzdés és kapcsolatok ..................................................................... 26

4.3. KRÍZIS ÉS MUNKANÉLKÜLISÉG ................................................................................................................. 27 4.3.1. A gyász ............................................................................................... 27 4.3.2. Az öngyilkosság.................................................................................... 28

4.4. PSZICHIÁTRIAI BETEGSÉGEK ÉS MUNKANÉLKÜLISÉG ............................................................................. 29 4.4.1. A depresszió ........................................................................................ 30 4.4.2. A szorongás ......................................................................................... 32

5. A MUNKANÉLKÜLISÉG HATÁSAINAK KEZELÉSE.............................................................................. 35 5.1. A TANÁCSADÁS KÜLÖNBÖZŐ FORMÁI ...................................................................................................... 35

5.1.2. Csoportos tanácsadás............................................................................ 36 5.1.3. Pszichológiai szerződéskötés a tanácsadásra............................................. 38

5.2. A STRESSZ KEZELÉSÉT CÉLZÓ PSZICHOTERÁPIÁK .................................................................................. 39 5.2.1. A bio-feedback ..................................................................................... 39 5.2.2. A relaxációs tréning .............................................................................. 39 5.2.3. A kognitív eljárások .............................................................................. 40

5.3. A KAPCSOLATÉPÍTÉST NEHEZÍTŐ JELENSÉGEK ........................................................................................ 40 5.3.1. Az ellenállás......................................................................................... 40 5.3.2. A kiégés .............................................................................................. 43

5.5.INTÉZMÉNYES SZOLGÁLTATÁSOK .............................................................................................................. 46 6. TÁRGYMUTATÓ ÉS FEJEZETZÁRÓ KÉRDÉSEK................................................................................. 47

6.1. TÁRGYMUTATÓ ............................................................................................................................................. 47 6.2. FEJEZETZÁRÓ KÉRDÉSEK .......................................................................................................................... 49

7. IRODALOMJEGYZÉK.................................................................................................................................... 50



1. Bevezetés A munkanélküliség hatása az egyénre ma is vitatott kérdés. Vannak, akik úgy gondolják, hogy ez csupán egy tipikusnak tekinthető probléma-helyzet, gyakorlatilag bárkivel megeshet napjainkban. Ezért a felnőtt, egészséges ember megküzd vele, és előbb-utóbb kilábal belőle. Mások szerint az állás elvesztése súlyos trauma, hiszen az élet két legfontosabb témájának egyike a munka, a másik pedig a párválasztás. Freud sokat idézett, híres mondása, hogy az egészséges ember „dolgozik és szeret”.

A munkanélküliségre adott reakciók változatosak, függenek az egyén megküzdési képességétől és társadalmi helyzetétől. Ugyanakkor, a reakciók időben is változnak. A BNO-10 a munkanélküliséghez kapcsolódó jelenségeket „Szociális, gazdasági és pszicho-szociális körülmények egészségügyi kockázatának” tekinti, vagyis lelki betegség kiváltó oka lehet, de önmagában nem betegség.1 Nézzünk meg egy példát:

Marika története egy önismereti csoportban került felszínre. Kedves, kellemes személyisége jó benyomást keltett. Sportos, szőkésbarna, kékszemű nő, ötvenes éveinek közepén jár. Egész életét a szakmájában töltötte, műszaki területen. A csoportmunka során derült ki, hogy már fél éve nincs állása, a sorozatos leépítések során őt is elküldték. Pár hónapig még kapta a fizetését, volt ideje gondolkodni. Egyben biztos volt, hogy csak szakmájához ért, de ahhoz jól.

Ám az ő területén, mely a környezetvédelemhez kapcsolódott, bármennyire is divatos ez manapság, mégis igen kevés volt a munkalehetőség. Minden készsége megvolt, ami a mai piacon kell: beszél angolul, kezeli a számítógépet, több diplomája is van. Akkor hogy történhetett meg, hogy munka nélkül maradt? Hamar elkeseredett, nehezen hitte el, hogy annyi év után, amelyben jól teljesített, őt is elküldik.

Széles körben ismert az a nézet, hogy egy nő már 40 felett sem kap munkát, nem hogy 50 felett. Marika hamar azonosult ezzel, és keresési kedve alaposan megcsappant az első sikertelen próbálkozások után. Volt olyan eset is, hogy a munkaközvetítő cégnél is azt mondták, fiatalabbat keresnek, esélye sincsen.

Mivel nem járt már munkába lassan leszokott arról, hogy külsejével törődjön. Őszülő szőkés haját összefogta, öregesen öltözködött és reménytelen hozzáállását hangsúlyozta. Ehhez a depresszív érzések is hozzájárultak, bár mindig talált magának elfoglaltságot, segített a családban, önkéntesként is dolgozott, mégsem érezte magát fontosnak.

Először megpróbált az ismeretségi körön belül elhelyezkedni, szociális területen. Megdöbbenve tapasztalata, mennyivel kevesebbet fizetnek ott, mint a saját szakmájában. Ezen kívül más ötlete nem volt.

Ekkor került el, önkéntes munkája révén, egy önismereti csoportba, ahol szóba kerültek álláshoz, álláskereséshez kapcsolódó témák is. Hamar megértette, hogy rossz úton jár. Befogadta azokat az „elméleteket” melyek szerint álláskesése nem lehet sikeres, és az önmagát beteljesítő jóslat képlete szerint működött. A csoportban tudatosult benne, hogy nem az számít, hány éves, hanem az, hogy fellépésével mennyire kelti a dinamikus, jó szakember képét és mennyire meggyőző az interjún a hozzáértése.

A következő csoportülésen alig lehetett ráismerni. Mosolygós volt, megváltozott a külseje is, levágatta a haját, fiatalosan öltözködött. Beiratkozott tornára. Beszámolt róla, hogy naponta keresi a megfelelő álláshirdetéseket és küldi az önéletrajzát. Elővette az angol könyvet is, frissíti tudását. Volt már 2 interjún, ahol szakmai tudásszintjét is felmérték. Egyelőre nincs pozitív válasz. A csoport vezetője megerősítette abban, hogy ha hisz a sikerben, akkor ez be is fog következni, hiszen az önmagát beteljesítő jóslat pozitív

1 BNO-10 zsebkönyv, Animula kiadó, Budapest, 2004.



értelemben is működik, nem csak negatívban. Az, hogy behívják interjúkra, jól alátámasztja a nézetet, hogy a tudásnak értéke van, még akkor is, ha valaki 50 éves elmúlt.

Marika később beszámolt róla, hogy először a volt munkahelyéről kapott időszakos megbízásokat. Nagyon remélte, hogy visszaveszik főállásba, még akkor is vállalta volna, ha kevesebb bért kap, mint korábban. Aztán megkereste az a cég is, ahol eredetileg a fiatalabb munkatársat preferálták. Úgy nézett ki, hogy alkalmazzák, amikor váratlanul egy még jobb ajánlatot kapott, vezetői beosztást.

Marika meglepetéssel tapasztalta meg, mennyire fél új állásában. Azt hitte boldog lesz és megkönnyebbül, de nem egészen így történt. A terület új volt számára, sokat kellett tanulnia és folyton attól tartott, hogy elküldik. A megélt munkanélküliség árnya még sokáig ott lebegett körülötte, bár azt hitte, azzal, hogy munkába állt, megszabadult tőle. A teljes megnyugváshoz azonban jóval több időre volt szüksége.

2. Az ember és a munka viszonya

Sokszor kérdés nélkül is azzal kezdik az emberek az ismerkedést, hogy elmondják hol, és mit dolgoznak. Ám a „dolgozni” vagy „munka” szavakhoz sok ambivalens érzés tapad. A munka lehet gürizés, mindennapi robot, tele lehet konfliktusokkal, ugyanakkor önérzetünk, önbecsülésünk egyik fontos forrása is. Az ember szinte minden szükséglete kielégíthető a munka vagy annak eredménye által.

A személy öndefiníciójában a munkahelyi státus gyakran központi szerepet játszik. Ennek ellenére hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az emberek csak a fizetésért járnak munkába, és gyakran elfeledkezünk arról, hogy sokan akkor is keményen dolgoznak, ha már jelentős tartalékaik vannak, így volna miből megélniük. A munka sokszor kihívás is, amely előmozdítja a személyiség fejlődését, arra ösztönöz, hogy egyre magasabb teljesítményt érjünk el. A társas kapcsolatok jelentős része is a munkahelyen szövődik.

Több elmélet is létezik arra nézve, hogy mit jelent a munka az ember életében, milyen szükségleteket elégít ki. Ezek tulajdonképpen motivációs elméletek, amelyek arra keresik a választ, hogy miért dolgoznak az emberek. Más elméletek szerint, az ember aktív lény, és ebből eredően igénye van a tevékenységre, nincs szükség arra, hogy motivációs elméletekkel magyarázzuk, miért dolgozik. E szerzők szerint a tevékenység maga motivál, és azóta jelentek meg a motivációs elméletek, amióta az emberek csupán részfeladatokat végeznek, és így nem kerül sor arra, hogy munkájuk eredményét, mint „alkotást” élvezhessék.

2.1. Motivációs elméletek

2.1.1. Húzó és toló elméletek

Ma is sokan vallják, amit egy angol filozófus, Jeremy Bentham 1800 körül, az ipari forradalom elején megfogalmazott: az emberek én-központúak, és önmagukat motiválják, pontosabban, az a vágy vezeti őket, hogy elkerüljék a kellemetlen, fájó érzéseket és örömet szerezzenek maguknak. E szerint a munkás akkor fog dolgozni, ha a jutalom (a fizetés) elég magas, illetve, ha a munka elkerülését követő fájdalom (büntetés) eléggé kellemetlen. Ezt nevezik „répa és bot” megközelítésnek és vannak olyan munkáltatók, akik ma is így gondolkodnak, főleg a tradicionális munkaterületeken.

A modern motivációs elméletek ritkán említik ezt a metaforát, mely a viselkedésváltozás egyszerű hatótényezőit, a jutalmazást és büntetést sűríti képbe. A metafora maga, arra vonatkozik, hogy ha egy csacsit rá akarunk venni, hogy elinduljon két lehetőségünk van:



vagy egy répát tartunk eléje, vagy bökdössük/ütjük egy bottal a hátulját. A magyar nyelvben a „mézesmadzagot húzzák el az orrunk előtt” és szólások hasonló elvet fogalmaznak meg, például: „ha adnak, fogadd el, ha ütnek, fuss el”.

Vagyis minden motivációs elméletben feltételezik valamilyen „mézesmadzag” létezését. Ez gyakran pénzt jelent, jutalmat, bónuszokat. Ámbár, a pénz nem az egyetlen motiváló erő, mégis a legfontosabbak egyike. Ha jutalmazást kizárólag pénzben képzeljük, akkor rögtön szembesülünk azzal a problémával, hogy gyakorlatilag minden munkában álló kapja ezt a répát, fizetés formájában, gyakran függetlenül attól, hogy mennyit teljesített. Az évenként járó béremelés, a kötelező, automatikus ugrások egyik bérkategóriából a másikba megkérdőjelezik ezt az elméletet. Vagyis ha mindenki kap „répát”, függetlenül attól, hogy jól teljesít-e, akkor mi motivál arra, hogy jól dolgozzunk? Magyarán, a csacsi a répaföldön nem motiválható egy újabb répával, vagy mégis? Ennél a pontnál az egyéni motiváció már nem érthető meg anélkül, hogy társadalmi hatásokat is figyelembe vennénk, mely a csacsi esetében nem hat, de az embernél igen. Ma, a fogyasztói társadalom virágzásának időszakában, az emberek többsége minden újabb „pénz-répával” motiválható. Vagyis arra törekszik, hogy minél több „répája” legyen.

A „bot” a félelmet jelenti, az állás levesztésétől, az áthelyezéstől, a bevétel elvesztésétől, stb. így a félelem erős motiváló erő, ámbár nem a leghatékonyabb hajtóerő. Félelemből eredően gyakori a védekező magatartás, a gyenge teljesítmény, a kockázatos döntések elkerülése, vagy éppen a hazugság, becsapás. A menedzserek feladat többnyire az, hogy ezeket a büntetéseket alkalmazzák, visszatartsák a jutalmakat, vagy javaslatot tegyenek az elbocsátásra. Ezáltal ők maguk nagymértékben felelősek a beosztottak anyagi és társadalmi jól létéért, és ez nem feltétlenül hat rájuk sem motiváló erőként. A bonyolultabb elméletek valójában nem térnek el lényegesen a „répa-bot” metaforától, a jutalmazást és büntetést még mindig fontos motiváló erőnek tekintik, ám ma úgy gondolják, hogy csupán ezzel nem lehet magyarázni egy olyan bonyolult rendszer, mint az emberi személyiség, motivációját és viselkedését.

2.1.2. Gustav Jahoda és Peter Warr deprivációs elmélete

Az első nagy hatású pszichológiai modell, amely a munkanélküliség következményeit írta le, Gustav Jahoda nevéhez fűződik. Olyan összehasonlító kutatások eredményére alapozódik, amelyeket munkában álló és munkanélküli csoportokon végeztek.

Jahoda szerint a munkából származó nyereség kétféle, "rejtett" illetve "nyilvánvaló". Az utóbbi alatt az anyagi illetve a fizikai szükségletek kielégítését érti, például a fizetést és a munkakörülmények biztosítását. A rejtett nyereség a munkában állás pszichikai következményeire vonatkozik, arra nyújt magyarázatot, hogy a megélhetés biztosításán túl mi motivál a munkába állásra.

Jahoda öt "rejtett" nyereséget sorol föl, ezek a következők: - az idő strukturálása - közös élmények és szociális érintkezés lehetősége - azonnali célok és egy távlati cél biztosítása - státus és identitás biztosítása - megerősített, jutalmazott tevékenység lehetősége

A munkanélküli mindezektől a szükségleteit kielégítő rejtett nyereségektől meg van fosztva. A deprivációs modell lényegben azt állítja, hogy a munkában állásnak pszichológiai nyeresége van, amely meghaladja a ráfordításokat. Pszichikai ráfordítása alatt itt azt az erőfeszítést értjük, amit a munkába járáskor az egyén befektet: korán kelés, alkalmazkodás a főnökhöz és kollegákhoz, szabályok követése stb.

A modell bírálói arra figyelmeztetnek, hogy azok a fiatal felnőttek is szenvednek a munkanélküliség negatív hatásaitól akik még soha nem álltak munkában valamint arra,



hogy vannak olyan egyének akik jobban alkalmazkodnak a munkanélküliséghez mint ahogy általában. Ezekre a jelenségekre a deprivációs modell nem ad magyarázatot.

Ezért kiegészítették az elméletet és bevezették az aktivitás modell fogalmát, amely szerint van egy olyan kis csoportja a munkanélkülieknek akik "aktívan alakítják pszichológiai sorsukat" olyan szerepeket biztosítva maguknak, amelyek lehetővé teszik, hogy megszerezzék azokat a rejtett nyereségeket, amelyektől a munkanélküli állapot egyébként megfosztja őket.

Az eredeti deprivációs modell és az aktivitás modell integrálásából Peter Warr 1987-ben egy egységes hipotézist dolgozott ki. Szerinte megkérdőjelezhető az a feltevés, hogy a munkában állás "jó" a munkanélküliség pedig "rossz" és azt sugallja, hogy mindkét állapot lehet ilyen vagy olyan. Valószerűvé teszi ezt a hipotézist az a jól ismert helyzet, hogy a rosszul fizető és kellemetlen munkahelyeken az emberek csak kényszerből maradnak meg és az ilyen állásban dolgozók mentális egészsége szintén nagymértékben veszélyeztetett.

Warr 9 olyan faktort azonosított, amelyek befolyásolják a mentális egészséget akár munkában állókról, akár munkanélküliekről van szó. Ezeket a következők:

Faktorok

Munkában állás

Jó

Munkanélküli állapot

Rossz

Lehetőség a kontrollra

Lehetőség a készségek felhasználására

Cél és feladat követelmények

Változatosság

A környezet egyértelműsége

Pénzszerzési lehetőség

Fizikai biztonság

Társas érintkezés lehetősége

Értékes társadalmi helyzet

Magas

Magas

Magas

Magas

Magas

Magas

Magas

Magas

Magas

Alacsony

Alacsony

Alacsony

Alacsony

Alacsony

Alacsony

Alacsony

Alacsony

Alacsony

1. Táblázat: A mentális egészséget befolyásoló faktorok Warr elméletében



2.1.3. Abraham Maslow elmélete

A Maslow féle motivációs piramis közismert. A szerző fontossági sorrendben, szintekre bontva ábrázolja az emberi szükségleteket. Amíg a piramis alján levő szükségletek nincsenek kielégítve, addig általában nem kerül sor a felsőbb szintek szükségleteinek kielégítésére. A valóságban az emberi szükségletek kevésbé mereven "viselkednek". Gondoljunk csak arra, hogy sok művész lemond az anyagi biztonságról, nem gyárt rendelésre igénytelen alkotásokat, inkább az önmegvalósítás és a hírnév sokszor nélkülözésekkel teli útját választja. Az alábbi ábra Maslow elméletét foglalja össze.

1. Ábra: A Maslow motivációs piramis

Önmegvalósítás szükséglete A kreatív önkifejezés szükséglete A megbecsülés szükségletei Mások és önmagam számára értékesnek lenni Vágy az erőre, teljesítményre és tökélyre Vágy a presztízsre, dominanciára és elismerésre Szeretet és odatartozás szükségletei Szeretetet adni és kapni. Egy adott csoport tagjának lenni Biztonság szükségletek Fizilai biztonság és kényelem Anyagi biztonság Pszichológiai és környezeti rend és stabi-litás szükséglete Bizalmat adni és kapni Fiziológiai szükségletek: Élelem, ital, oxigén, pihenés, ürítés, szexuális szükséglet.

Akik munkában állnak azoknak a munkahely ad lehetőséget arra, hogy fontosnak érezzék magukat, hogy tartozzanak valahova, segít elérni a presztízst, az elismerést. A munkanélküliekkel végzett interjúk

rámutattak arra, hogy nagyon sok embernek fogalma sem volt arról, hogy a munka ad lehetőséget számos szükséglet kielégítésére addig, amíg meg nem lett fosztva tőle.

Úgy tűnik, a munkahely elvesztésekor az történik, hogy az élet és a motivációk hierarchiájában lefelé csúszva, sokkal alacsonyabb szinten levő szükségletek kielégítéséért kell küzdeni mint azelőtt. A munkanélkülieknek sokszor olyan szükségletekkel kell foglalkozniuk, amelyek kielégítése addig magától értetődő volt, például a fizikai jóléthez, biztonsághoz és kényelemhez kapcsolódó szükségletekkel.

Ezt a jelenséget nevezte Borgen és Amundson a "szükségletek lecsúszásának". Ezt a lecsúszást különböző pszichológiai reakciók kísérik. Különösen erősek ezek a reakciók akkor, amikor az emberek nem azért veszítik el a munkahelyüket mert nem tudnak



teljesíteni, hanem olyan erők eredményeként, amelyek kívül esnek az általuk kontrollálható határokon, például a gazdasági élet hanyatlása miatt.

2.1.4. Frederick Herzberg két faktor elmélete

Herzberg elméletének alapjánál az a kérdés áll, hogy valójában mit várnak az emberek az állástól? Kutatásában azt kérte, hogy a munkában állók írják le részletesen, mely helyzetekben érzik különösen jól, illetve különösen rosszul magukat. A válaszok elemzése során arra következtetésre jutott, hogy a munkában az elégedettség ellentéte nem az elégedetlenség. Vagyis ha a munkából kivesszük azokat a tényezőket, melyek elégedetlenséget szülnek, attól még az emberek nem lesznek elégedettek.

Ez a motivációra vonatkozó modell azt sugallja, hogy a munkában kétféle tényező hat, az egyik az elégedettség forrása, míg a másik az elégedetlenségé. Ezt a két faktort motivátor illetve mentálhigiénés faktoroknak nevezte el.

A motivátor tényezők tehát "csak" motiválnak - ha ezek körül valami nincs rendben attól a dolgozók nem lesznek elkeseredettek de különösképpen elégedettek sem. Ha a motivátor tényezők nagyszerűen működnek,- például kiemelkedő teljesítmény után előreléptetés, vagy más elismerés jár- akkor az emberek nagyon elégedettek lesznek.

A higiéniás tényezők a munkával való elégedetlenségért felelősek, így ha ezek körül minden rendben van, attól a dolgozók még nem lesznek elégedettek de nem lesznek elégedetlenek sem. Viszont ha baj van a higiéniás tényezők körül - például túl alacsony a fizetés és túl szigorú az ellenőrzés- akkor az elégedetlenség riasztó méreteket ölthet.

Motivátorok Elégedettséget adó

Magában a munkában rejlő és a munka körülményekhez kapcsolódó

Fejlődés és önmegvalósítás felé haladás

Higiéniás faktorok Elégedetlenséget szül

Munkához viszonyítva külső; a munka-körülményekhez kapcsolódó Preventív és környezeti

A fájdalom és kellemetlenség elkerülése

1. Teljesítmény 1. A cég politikája és adminisztratív eljárásai

2. Elismerés 2. Szupervízió

3. Maga a munka 3. Fizetés

4. Felelősség 4. Interperszonális kapcsolatok a felettesekkel, a hasonlókkal és alárendeltekkel

5. Előrelépés 5. A munka feltételei

2.sz Táblázat Herzberg motivátor és higiéniás faktorai

2.1.5. Alvin Toffler elmélete

W. Borgen és N. Amundson ismert könyvükben Alvin Toffler elméletére is hivatkoznak, amikor a munka szerepét elemzik az ember életében. Ez a hivatkozás szokatlan, mert Alvin Toffler futurológiai2 műveiről és társadalomkutatói elméletéről ismert, nem

2 Alvin Toffler, A harmadik hullám, Typotex Kiadó, 2001, Budapest.



pszichológus. Toffler attól vált igen híressé, hogy amit megjósolt, az információs társadalom bekövetkezése, ma már ténylegesen is megvalósult, illetve ma már biztosan megvalósulóban van. Véleménye szerint az emberek szükségletei három általános kategóriába csoportosíthatók, ezek a közösség, fontosság és struktúra iránti szükségletek. Mindegyik szoros kapcsolatban van a munkával.

A közösség iránti szükséglet nyilvánvaló. Sok ember számára a munkatársak jelentik a napi társas interakciók legnagyobb részét és képezik a személyes szociális kapcsolatrendszer alapját. Amikor valaki állás nélkül marad, nemcsak a napi kollegiális kapcsolatok szakadnak meg, de megváltozik a kapcsolatok dinamikája a családban és a baráti körben is. Sokan számoltak be arról, hogy minden gondolatuk arra vonatkozik, hogy nincs munkájuk és csodálkoznak rajta, hogy nem untatnak másokat. Attól is félnek, hogy már nincs miről beszélni a barátaikkal.

A struktúra szükséglete a környezet rendezettségének, egyértelműségének és az idő strukturálásának igénye. Ennek megbomlása munkanélkülieknél nyilvánvaló. A szokásos tennivalók nem osztják föl a napot, az idő amiből addig soha nem volt elég, a munkanélküli számára hamarosan kitöltetlen szabadidővé válik és a megszokott rend is eltűnik a mindennapokból. Jól ismert nyugat-európai példa szerint van aki a munkanélküliség első napjaiban ugyanabban az időben, ugyanúgy öltözve elmegy otthonról mintha munkába indulna. Ez nemcsak látszatkeltés, a régi státus elvesztésének takarása, de az idő és a környezet strukturálásnak egy módja is.

Toffler harmadik szükségletcsoportja a fontosság iránti igény. Természetes, hogy a munkanélküli emberek számára nagyon nehéz folyamatosan, illetve hosszabb ideig ugyanúgy gondolkodni az élet értelméről, önmaga értékeiről és jelentőségéről, mint azelőtt. Különböző szinteken és csoportokban betöltött szerepek, megváltoznak, amint valaki munkanélkülivé válik és elég gyors ritmusban követi ezt az önértékelés és a célok, tervek változása is.

Foglaljuk röviden össze, mit állítanak a bemutatott motivációs elméletek a munkanélküliség átéléséről:

- a "szükségletek lecsúszása" miatt a munkanélkülieknek sokkal alacsonyabb szinten levő szükségletek kielégítéséért kell küzdeni, mint azelőtt. Ezt a lecsúszást különböző pszichológiai reakciók kísérik, amelyek különösen erősek akkor, amikor az emberek olyan erők eredményeként veszítik el munkahelyüket, amelyeket nem tudnak befolyásolni.

- a munkanélküliség átélése a változással való megküzdés egy speciális formája. A mindennapi élet folyamata változik, a kapcsolatok köre szűkül. A veszteséggel járó változás pedig különösen sérülékennyé teszi az egyént.

- A munkanélküli állapot befolyásolja mindhárom alapvető szükségletcsoport kielégítését: az állás elvesztésének következtében nem csak az egyén kapcsolatrendszere, a mindennapok szokásos struktúrája, hanem a dolgok értelme, jelentősége is megváltozik.



3. A munkanélküliség jelenségvilága

A munkanélküliséget legalább három szempontból vizsgálhatjuk meg, gazdasági, társadalmi és pszichológiai oldalról. E modul keretén belül, nem foglalkozunk a gazdasági következményekkel, elsősorban a pszichológia hatásokat mutatjuk be, de kitérünk a munkanélküliség társadalmi szintű jelenségeire is.

A munkanélküliség pszichológiai kutatása az 1930-as években kezdődött majd az 1970-es évek közepe táján erősödött fel újra, amikor a fejlett ipari államokban a munkaerőpiaci problémák fenyegető arányokat öltöttek.

A munkanélküliség kutatásának középpontjában eleinte a szociológiai és statisztikai felmérések álltak. Később a munkanélküliség és egészség összefüggéseit vizsgálták.

Kelet-Európában a rendszerváltás utáni években indultak el a kutatások, hiszen addig nem volt tömeges munkanélküliség. 40 év telt el a biztos munkahelyek jegyében, nem meglepő tehát hogy a robbanásszerűen megjelenő munkanélküliség sokkoló hatással volt az egyénre és a társadalomra egyaránt. Még viszonylag kevés az olyan munka, amely arra próbál választ adni, hogy itt Magyarországon milyen pszichikai következményei vannak az egyén szintjén a munkanélküliségnek. Általában elfogadjuk azt, amit a nyugati, egyébként igen gazdag szakirodalom állít. Amit az eddigi külföldi kutatások megállapítottak az valószínűleg helytálló. Mégis meg kell jegyeznünk, hogy az elméletek és modellek nagy része más kultúrában élő középosztálybeli férfiak vizsgálati eredményeinek alapján készült. Így nem lenne meglepő, ha a hazai, vagy kelet-európai vizsgálatok eredményei bizonyos mértékben eltérőek lennének.

A munkanélküliség pszichológiai kutatásai az állás elvesztésének az egyénre gyakorolt hatását írták le és az új állás keresése során jelentkező érzelmi problémákkal foglalkoznak. Alapfeltevésük az, hogy a munka érték és ennek elvesztése az egyén motivációs struktúrájában változásokat hoz létre. Ebből az is következik, hogy a munkanélküliség átélése kulturálisan illetve társadalmilag meghatározott, hiszen a különböző kultúrákban a munka, mint érték, különböző "súllyal" szerepel. Egy svájciakról készült tanulmány3 arra mutat rá, hogy az ottani lakosság legfontosabb értéke a munka. A munkanélküliség ezért náluk nem elsősorban anyagi problémát jelent. A tanulmány speciális módszert mutat be, amellyel a tanácsadókat arra képezték ki, hogy ügyfeleiknek segítsenek értelmet találni az életben akkor is, ha nincs hivatalos munkahelyük.

3.1. Kit tekintünk munkanélkülinek?

Nézzük meg az ide kapcsolódó leggyakrabban használt fogalmakat. - Gazdaságilag aktív személy: aki megjelenik a munkaerőpiacon (foglalkoztatott vagy

munkanélküli) - Foglalkoztatott: aki az adott héten legalább 1 óra jövedelmet biztosító munkát

végzett - Munkanélküli (KSH szerint): aki az adott héten nem dolgozott, de a megelőző négy

hétben keresett munkát és két héten belül munkába tud állni - Regisztrált munkanélküli (a Foglalkoztatási Törvény szerint ): Nyilvántartásba vett

álláskereső, akinek nincs munkája, szeretne dolgozni, és ennek érdekében együttműködik a munkaügyi központtal

3Servas van Beekum, A munkatanácsadástól az életviteli tanácsadásig, egy figyelemreméltó kísérlet Svájcban, kézirat.



A munkanélküliség hivatalos, jogszabályi keretek által megadott definíciója változhat és változik is.4 Ugyanakkor a munkanélküliség kutatásával foglalkozó szervezetek más-más definíciót használnak, így eredményeik már csak ezért is eltérnek egymástól. Ám vannak általánosan elfogadott meghatározások, arra nézve, hogy kit tekintünk munkanélkülinek. Például:

Munkanélkülinek tekinthető az a személy: - Akinek nincs munkája - Képes dolgozni (vagyis egészségi állapota és életkora ezt lehetővé teszi) - Hajlandó munkát vállalni.

Vagy: a munkanélküliség "Olyan munka nélküli állapot, amelyet azok a személyek élnek át, akik úgy tekintik magukat, illetve mások úgy látják őket, mint a munkaerő állomány potenciális tagjait" 5

Az előbbi meghatározásokból egyértelműnek tűnik, hogy pszichológiai értelemben az a személy munkanélküli, aki akar dolgozni, képes dolgozni és nem jut munkához. Fontos, hogy különbséget tegyünk az intézményes keretben, állásban, fizetésért végzett munka illetve más típusú, nem bérért végzett munka között. Jahoda szerint a munkanélküliség számos negatív hatása elkerülhető, ha az egyénnek van lehetősége munkahelyen kívüli, vagyis fizetetlen "munkára". Ilyen a házimunka, a varrogatás, a háztáji kertészkedés, a gyermekgondozás, beteg családtag ápolása, vagy az önkéntes szervezetekben végzett munka, amelyeknél ha van is valamilyen juttatás, az nem munkabér nagyságrendű.

A nem pénzért végzett munkának is megvannak a maga keretei. Például Angliában intézményesített rendszere van a "háztáji" önkéntes munkának. A Community Volunteer Service (Közösségi önkéntes szolgálat) az egész országot átfogó szervezet, amely munkát ad egy évre azoknak, akik hajlandók önként bármilyen tevékenységet végezni. Az önkéntesek fizikai segítséget nyújtanak időseknek, kerteket gondoznak, otthoni betegápolást vagy gyermekfelügyeletet, fogyatékos gyermekek számára szakmai segítséget biztosítanak, stb. Ha igénylik teljes ellátást kapnak a segítségre szoruló családoknál, a heti zsebpénzt a szervezet adja és az utazási költségeket is téríti. Erre a munkára külföldi fiatalokat is fogadnak több mint 19 országból.

Ma már nálunk is egyre többen érdeklődnek az önkéntes munka lehetősége iránt, ám korántsem jutottunk el intézményesülés magasabb szintjére.

4A hazai Foglalkozási törvény szerint regisztrált munkanélküli az a regisztrált álláskereső, aki: munkaviszonnyal nem rendelkezik, nem nyugdíjas és nem tanuló; foglalkoztatást elősegítő támogatásban (átképzés, közhasznú foglalkoztatás stb.) nem részesül; munkát, állást vagy önálló foglalkozást keresnek és a munkavégzésre rendelkezésre állnak. 5Hayes és Nutman, 1981; idézi Mitchell, C. Flynn L The psychological Effects of Unemployment, Training Comission, 1988.



3.2. Társadalmi hatások és a munkanélküliség egyéni átélése6

A munkanélküliség átélésének társadalmi meghatározottsága nyilvánvaló, ennek ellenére kevéssé ismert az a szociálpszichológiai megközelítés, amely szerint ezt az átélését nagymértékben befolyásolja, hogy mit hisz magáról egy adott társadalom és milyen védekező mechanizmusokkal dolgozik. Ez az elmélet azokat a nyílt vagy rejtett társadalmi hatásokat próbálja meg feltérképezni, amelyek az egyéni átéléseket befolyásolják.

Nem csak az egyén helyzetétől, pszichológiai jellemzőitől függ, hogy hogyan éli meg az állás elvesztését. A munkanélküliség átélésének szociális értelmezése szerint azok a társadalmi mechanizmusok, amelyek magyarázzák, illetve kezelni próbálják a tömeges munkanélküliséget, döntő mértékben befolyásolják azt a módot, ahogyan a megküzdés egyéni síkon megvalósul. Mindenkit érint a tömeges munkanélküliség, egyeseket közvetlenül másokat közvetve.

Aki egy munkára épülő társadalomban - ahol az egyéni előrehaladás, fejlődés számtalan szállal kapcsolódik a munkában betöltött szerephez- elveszíti az állását az olyan sérelmet szenved el, amely a tartós károsodás veszélyével jár és ezáltal elsődlegesen áldozattá válik. Ha a munkanélküliség társadalmi értelmezésében a hibát az érintett személyeknek tulajdonítják, akkor ezek megbélyegzettekké és másodlagosan is áldozattá válnak.

A munkanélküliség kezelésének és magyarázatának társadalmi mechanizmusai, amelyek az egyéni átélést jelentősen befolyásolják a következők: az adott probléma jelentőségének leértékelése, a felelősség áttolása az egyénre és a probléma természetesként való feltüntetése.

- A munkanélküliség jelentőségének, mértékének leértékelése, például úgy, hogy a definíció és a statisztikai adatgyűjtés szempontjai szerint csoportokat különítenek el, majd egyes csoportokat kizárnak a hivatalos statisztikából. Például, aki átképzési programban vesz részt, az nem számít munkanélkülinek. Ilyen eljárás az is, amikor a segély jogosultsági feltételeit egészen szűk korlátok közé szorítják, és aki nem kap segélyt, azt nem számítják be a statisztikába. A cél az, hogy a munkanélküliség valódi arányait elrejtsék, és egy kis csoport problémájaként tüntessék fel.

- Egy másik ismert jelenség szerint a társadalmi megítélés az egyént hibáztatja azért, mert munkanélkülivé vált. A felelősséget ez egyénre hárítva a munkanélkülit "hibásnak" lehet tekinteni akinek "alacsony a képesítése és nem rendelkezik megfelelő készségekkel" vagy "túl igényes az állással kapcsolatban" illetve "visszaél a törvényes támogatás lehetőségével, nem is akar dolgozni". A munkanélküli egyének állandóan kénytelenek bizonygatni, hogy ők nem tartoznak azok közé, akik a saját hibájuk miatt nem találnak állást. A hibáztatás ugyanakkor jó védekezés azok számára, akik bár munkában állnak mégis érzik a munkanélküliség fenyegetését. Vádaskodással és megvetéssel próbálják bizonyítani saját maguknak, hogy ők mások, és soha nem történhet velük hasonló eset.

- A harmadik ismert eljárás az, amikor természetesnek tekintik a problémát, amit meg kellene oldani. E szerint a folyamatos, bizonyos arányban mindig létező munkanélküliség a dolgok elkerülhetetlen velejárója, amelynek nem lehet véget vetni politikai vagy gazdasági eszközökkel. Ez az álláspont könnyen felismerhető a szlogenekről: "a munkanélküliség volt, van és lesz", stb. Társadalmi szinten az ilyen megközelítés következménye az, hogy gyengül vagy teljesen leáll az állással

6 Ebben a részben Thomas Kieselbach "Munkanélküliség és érzékelt igazságtalanság: megbirkózás a foglalkoztatás átmeneti folyamataival - perspektívák a jövőben" című tanulmányának ide vonatkozó részeit foglaltuk össze. V. Nemzetközi Társadalmi Igazságosság Kutatás Kongresszus, Nevada/Reno, 1995.



rendelkezők törekvés arra, hogy a foglalkoztatás egyenlő eloszlását segítő, átfogó megoldásokat találjanak.

Ugyanakkor, a munkanélküliek segítését célzó társadalmi mechanizmusok jelen vannak, de ezeket is befolyásolja az előbbiekben ismertetett kétszeres áldozattá válás. Ez a támogatásban annak a nézetnek az érvényesülését jelenti, hogy a szükséget szenvedőkön, a bajba jutottakon segíteni kell. Ha ez a hozzáállás erősödik, akkor árthat a jogszerű követelés szempontjainak, aszimmetrikus viszonyt teremthet a segítséget nyújtó és annak fogadója között. Ha a segítő áldozatnak tekinti a munkanélkülit, ez azzal a veszéllyel jár, hogy a sajnálat tárgyává minősíti le és értelmetlennek tünteti fel az egyéni terveket és próbálkozásokat. Ez a sajátos feszültség kelt a segítő kapcsolatban és nem facilitálja az ügyfél erőforrásainak kiaknázását. Nagyon kevés tanulmány foglalkozott eddig a munkanélküliek segítséget kereső viselkedési módjaival. A létező adatok szerint a munkanélküli személyek:

- néha annak ellenére sem keresnek szakmai segítséget, hogy pontos információkkal rendelkeznek az ilyen segítség forrásairól, mivel a segítség elfogadása szerintük veszélyeztetné méltóságukat; Hazai viszonylatban is vannak erről informális adatok, pl. vannak akik csak akkor kérik a munkanélküli segély folyósítását, amikor már minden megtakarításukat felélték. Az is jellemző, hogy csak "informális" úton keresik az új lehetőségeket, a barátokat, ismerősöket kérdeznek meg jogaikról, lehetőségeikről és kerülik a hivatalos utakat, ahol idegeneknek kell elmondani helyzetüket.

- attól tartanak, hogy a segítő szakemberek esetleg a körülmények szépítésén keresztül ráveszik őket a megbékélésre és helyzetük elfogadására;

- a megrázkódtatások, a munkanélküliséget kísérő megbélyegzés és szégyen miatt azok, akik pszichológia problémákkal is küszködnek, megpróbálják nehézségeik valódi mértékét eltitkolni és nem keresnek segítséget.

A hátrányos helyzetű célcsoportokkal végzett munka során azt tapasztalatuk, hogy kirívóan maga mértékben volt jelen saját képességeik leértékelése, a betegség jelentette hátrányok felnagyítása.7

Egy Egyesült Államokbeli tanulmány szerint a munkanélküli értelmiség és a fizikai dolgozók több mint fele azt állította, hogy szüksége lenne tanácsadásra, de 90%-uk elvetette az államilag hozzáférhető segítség keresésének vagy elfogadásának gondolatát.

A munkanélküliség átélésének társadalmi meghatározottsága számtalan más kérdést is felvet, például a közvetve érintett emberek reakciói, a többgenerációs munkanélküliség hatása, a pályakezdők munkanélküliségének következményei. A munkanélküliség befolyásolja világnézetünket, a társadalmi igazságosság illetve igazságtalanság megítélését, ez életünkkel való elégedettséget. Például azok, akik hisznek abban, hogy egy igazságos társadalomban élnek kevésbé szoronganak a munkanélküliségtől. De ha elvesztik munkájukat, nem tudják sokáig fenntartani az igazságos világról táplált illúziókat.

7 A szerző megfigyelései hátrányos helyzetű kistérségben végzett munkaerőpiaci reintegrációs projektek alkalmával, több régióban is.



3.3. A munkanélküliség átélésének szakaszai

A munkanélküliség pszichológiai hatásait leíró modellek mindegyike a veszteséget hangsúlyozza, és a motivációs rendszerben bekövetkezett változásokkal foglalkozik. A motivációs struktúra átalakulása a veszteségek következménye. A pszichoanalízis szerint, a munka elvesztése tárgyvesztés,8 és mint ilyen, gyásszal jár.

A szakirodalomban bővelkedik olyan leírásokban, amelyek szerint a munkahely elvesztése után a gyászhoz hasonló érzelmi-indulati hullámzás indul be. Több olyan modell is létezik, amely hullámvonalként ábrázolja a munkanélküliség átélését. A legismertebb és a legjobban kidolgozott, ugyanakkor kutatási anyaggal is ellenőrzött ilyen hipotézis W. Borgen és N. Amundson kanadai pszichológusok nevéhez kapcsolódik. Hullámvasút modelljük hangsúlyozottan leíró jellegű, nem magyaráz, inkább csak bemutat. A munkanélküliség pszichés hatásainak eredetére ezek a szerzők is a motivációs elméletekben találnak magyarázatot.

3.3.1. A Borgen - Amundson hullámvasút modell 9

A szerzők elméletük gyökereként Maslow, Herzberg és Toffler munkáit nevezik meg. Ahogyan az előző részben láthattuk, mind a három elmélet magyarázatot kínál a munkanélküliség pszichikai következményeire.

A hullámvasút modellt megfigyelések, interjúk és szakirodalmi adatok alapján állították fel a szerzők. Grafikus ábrázolásban ez egy szinuszgörbeszerű hullámvonal, amely egyrészt a munkanélküliség átélésének ciklikus jellegét, másrészt az erős érzelmi hullámzást illusztrálja.

Az eredeti, elméleti modellt a szerzők több mint 200 munkanélkülivel folytatott interjúk adatai alapján továbbfejlesztették. Az újabb változat már a támogatás hatására létrejövő változásokat is feltünteti. Ugyanakkor az is kiderült, hogy különbségek vannak a munkanélküliség átélésében nők és férfiak, fiatalok és idősebbek között. Az interjúk alapján felrajzolt hullámvasút szakaszait az alábbi ábra mutatja be:

2. Ábra: A Borgen - Amundson modell egy továbbfejlesztett változata

8 A „tárgy” az analitikus pszichológiában a kötődés tárgyát jelenti, függetlenül attól, hogy ez személy, idea vagy bármilyen más jelenség. 9 Borgen, W., Amundson, N., The Experience of Unemployment, Nelson, Canada, 1984.



A szakaszok jellemzői a következők:

A. Kezdeti negatív reakciók (sokk, düh)

Mindenki dühös ha elveszíti az állását még akkor is, ha az állás maga nem volt túl jó. A veszteség akkor is sokkoló, ha valójában nem meglepetés. Az emberek többsége az utolsó percig hiszi, hogy valahogy csak megoldódik a helyzete, nem marad munka nélkül. Megkönnyebbülésről, relaxációról is szoktak beszélni, de ez valójában ritkán jelent igazi megnyugvást.

B. Elmélkedés a munka elvesztéséről (aggodalom, szorongás)

A helyzettel szembenézve egy értékelési és újraértékelési folyamat indul be, tele szorongással, kételkedéssel esetleg bűntudattal is. "Mit kellett volna másképp csinálnom, hogy ne jussak ide?", "Ki a hibás?", "miért ilyen ez a világ?", "Hogyan tovább, mi lesz velem?" ilyen és ezekhez hasonló gondolatok foglalkoztatják az embereket ebben a fázisban.

C. Belenyugvás a munka elvesztésébe

Amíg egy erős érzelmi kapcsolat le nem zárul addig nehéz, sőt valószínűleg nem is lehet teljes intenzitással újat kezdeni. Ez a fázis a gyász lezárásának felel meg, végleges búcsút jelent az elvesztett munkahelytől.

D. Álláskeresés, az új munka anticipálása (reményteljes, optimista, büszke)

A munkanélküli itt új kapcsolatot készül kiépíteni, teljes intenzitással munkát keres. Optimista, tele van reményekkel, biztos benne hogyha nem is első próbálkozásra de belátható időn belül sikerül megfelelő munkát találni. Ebben a fázisban azok akiknek jobbak az esélyeik - hiányszakmájuk van, nem túl fiatalok és nem túl öregek, nincsenek túl magas igényeik - valóban el tudnak helyezkedni.

E. Az álláskereséshez kapcsolódó kezdeti stressz (nyomottság, elbátortalanodás, félelem, düh, reménytelenség)

Ha az álláskeresést sorozatos elutasítás kíséri, ha a megpályázott állásokból a személy választ sem kap, akkor hamarosan lefelé száguld az érzelmi hullámvasúton. Önértékelése válságba kerül, egyre jobban fél egy újabb elutasítástól. Lassan semmilyen kiutat nem lát.

F. Elzárkózás az álláskereséshez kapcsolódó stressztől (apátia)

A reménytelenség érzése egyre erősebb lesz, a személy elkeseredik és késztetést érez arra, hogy feladja a kilátástalan küzdelmet. Ilyenkor már a depresszió jelei jól megfigyelhetők.

G. A visszautasítás befelé vetítése (értéktelenség érzés, izoláció, magányosság)

A munkanélküli ebben a szakaszban már elfogadja azokat az "üzeneteket", amelyeket a sorozatos visszautasítás közvetít: értéktelennek érzi magát, kapcsolati köre beszűkül, már nem keres segítséget és nem próbálkozik az álláskereséssel.

H. Támogatás/átképzés (remény, megértés, bátorítás)

Ha ebben az állapotban mégis eljut addig, hogy támogatást kapjon akkor ismét képes lesz felfelé menni a hullámvasúton. A támogatás egyik fő feladata az önértékelés és a kapcsolati rendszer helyreállítása.

I. Az álláskeresés folytatása, fenntartása (elkötelezettség, magabiztosság)

Ez a szakasz hasonló az első álláskereséshez, vagyis a C és D szakaszhoz, csakhogy ekkor már kevésbé optimista .

J. Stressz reakciók felé csúszás (elbátortalanodás, düh)



Ha a munkanélküli most is elutasító válaszokat kap jelentkezéseire, a hamar elbátortalanodik és megint elindul lefelé a hullámvasúton. Az elkeseredés talán még mélyebb lesz, mint előzőleg.

K. Önmaga újraértékelése, az értékek tudatosítása

A támogatás szerepe itt kulcsfontosságú. A hatékony támogatás eléri, hogy a munkanélküli olyan készségeket, képességeket fedez fel magában, amelyek a munkaerőpiacon értékesíthetők. A támogató foglalkozások során a munkanélküli megérti, hogy egy társadalmi dráma szereplője, pillanatnyilag nem túl szerencsés szereposztásban, de lehetősége van jobb szerepekre is. Az is megfogalmazódik benne, hogy a hasonló helyzetben levők ugyanúgy éreznek és ugyanúgy kínlódnak, mint ő.

L. Szinten tartás (pozitív érzelmek, változás)l

A munkanélküliség keltette érzelmi krízis nem múlik el a munkába állás pillanatában. Szükség lehet további támogatásra, amelynek célja a megerősítés. Hosszú munkanélküli periódus után nehéz lehet a munkahelyi beilleszkedés, mert a személy ilyenkor fokozottan sérülékeny.

A fenti szerzők szerint a munkanélküliség átélésének dinamikáját a következő tényezők befolyásolják:

- Minél erősebb az álláshoz való kötődés, annál szélsőségesebbek az elvesztésére adott reakciók.

- Szociális státus. Főleg azok az emberek, akik nagyon magas pozícióban vagy nagyon jól fizetett állásban voltak zuhannak nagyot a közösség hierarchiájában és emiatt az átélések is erősebbek.

- Személyiség jellemzők, mint például a külső vagy belső kontroll. stb.

- Anyagi helyzet. Azok az emberek, akiknek nincs anyagi biztonságuk, mert nincsenek megtakarításaik vagy eltartóik nagyon kemény helyzetbe kerülnek. Ebben az értelemben nem annyira a jövedelem kiesés mértéke számít, hanem az előző költekezési szokások.

- Támogatások rendszere. Ez egy kulcsfontosságú tényező a munkanélküliség túlélésében. Az a támogatás, amit a barátok vagy a család naponta biztosíthatnak rendkívül fontos segítséget jelentenek akkor, amikor valaki az álláskeresés frusztráló folyamatát éli át egy egyre keményebb munkaerőpiacon.

- A jövőre vonatkozó elvárások: akiknek nagy reményeik és hosszú távú karrier terveik voltak, az elvárásaik lezuhanásával néznek szembe és ezt erős érzelmi reakciók kísérik.

3.4. A tartós munkanélküliség és az álláskeresés közti összefüggés

Fiatalokkal végzett kutatások szerint a tartós munkanélküliség nagymértékben befolyásolja az álláskeresést. A megfigyelések szerint már az első 3 hónap után drasztikus változás áll be az álláskeresésben, a következők szerint:

A csak bizonyos típusú munkát keresők száma:

3 hónap után 43%-al csökken



A munkát nem keresők száma pedig egyre nő:

3 hónap után 6%-al nő





Összefoglalva, a munkanélküliség és betegség közti összefüggés sokáig vitatott téma volt, bár az összehasonlító vizsgálatok egyértelműen azt bizonyították, hogy a tartós munkanélküliség tartós egészségi károsodást okoz, amelyek azután sem múlnak el, hogy a személy elhelyezkedik.

Vagyis a munkanélküliség olyan betegségre hajlamosító rizikó faktor, amelynek táptalaján gyakrabban és könnyebben fejlődnek ki pszihikus és pszichoszomatikus betegségek, mint általában. Ez nem jelent egyenes vonalú ok-okozati összefüggést, vagyis nem feltétlenül kell megbetegedniük az érintetteknek.

A személyes megküzdési mechanizmusok, a személyiség érettsége, a támogató kapcsolatok megléte vagy hiánya és a környezeti feltételek jelentősen befolyásolják azt, hogy milyen "növény" fejlődik ki a munkanélküliség talaján. Amint azt már láttuk, léteznek olyan emberek, akik kihívásként élik meg a változást és konstruktív megoldásokat találnak.



4. A munkanélküliség hatása a lelki egészségre

4.1. Lelki egészség és társadalmi változások összefüggései

Az előző század egyik nyilvánvaló sajátossága volt a szorongás erősödése, amely jelentős mértékben köszönhető a háborúknak, a szélsőséges társadalmi változásoknak, az átmeneti társadalom gazdasági-társadalmi nehézségeinek.

A szorongás folyamatos növekedését több felmérés is alátámasztja10, például 1975-ös adatok szerint a lakosság mintegy 2,5%-a szenvedett generalizált szorongásban, 1993-ra ez a szám már 3,8%-ra növekedett. Az összes szorongásos kórkép aránya egy adott évben a felnőtt populációban 15-17 % volt, 1997-ből származó adatok alapján.

A szocio-kulturális megközelítés szerint a szorongás esősorban azoknál jelenik meg, akik valódi veszélyt hordozó társadalmi nyomásnak és helyzeteknek vannak kitéve. A szocializmusból a kapitalizmusba való átmenet minden bizonnyal ilyen helyzetet jelent. Sajnos kevés az összehasonlító tanulmány arra nézve, hogy miképpen alakul a pszichikus tünetképződés e társadalmi változások függvényében. Kelet-Európa jelenkori történelme kiváló kutatási terepet kínálnak a tanulmányozás számára, mégsem bukkantak fel olyan kutatások,melyek ezeket a jelenségeket követnék. Ámbár, ezek a változások nem csak Kelet-Európát érintették.

A nyugati fejlett országokban folyamatosan növekedett a szervezetek instabilitása, 1987 előtt is, amelyet a berlini fal ledöntése miatt fordulópontnak tekintünk. Nem csak a kisebb vállalatok, de olyan óriások is, mint az IBM, a Renault vagy az ITT sérülékenyebbé váltak a piaci verseny és a szűkülő lehetőségek hatására. Az ipari termelés átalakulása, a munkaerő szükséglet csökkenése, a vállalatok egyesülése nagymértékben hozzájárultak a bizonytalanság növekedéséhez.

De az állami intézményekben sem jobb a helyzet, több szervezet is krónikus finanszírozási gondokkal küzd, mint például az egészségügy és az iskolák. A jóléti állam második világháború után kifejlesztett intézményeinek alulfinanszírozása és a leépítési törekvések különösen jól mutatják a szervezetek szorongást ellensúlyozó hatásának csökkenését. A nagy társadalmi változások idején ugyanis ezek elsődleges feladata az volna, hogy az ipari társadalmak mellékhatásaként keletkező szociális problémákat enyhítsék.

De a cég megszűnésének veszélyén túl, azok a változások is fenyegetik az egyént, amelyek a szerepekhez, a szervezetben betöltött funkciókhoz tapadnak. Különösen élesen látható ez a hatás például akkor, ha az egyre növekvő pályakezdő munkanélküliségre gondolunk. Ezek a fiatalok nemcsak a bizonytalanságot élik meg, de az értéktelenséget és a társadalom peremére való sodródás veszélyét is.

Az eredményesség és a profit hajszolása nemigen válogat az eszközökben. A szervezetek hihetetlen erőfeszítéseket tesznek a sikerért, óriás-cégek egyesülnek és válnak szét, költöznek, terjeszkednek vagy buknak meg. Közben emberi életek százezreit befolyásolják, és a folyamat kölcsönhatás jellegét alig veszik figyelembe. Vagyis azt, hogy az egyén által előreláthatatlan és befolyásolhatatlan szervezeti változások intenzív szorongást keltenek, és ez visszahat a teljesítményre. Ugyanakkor, bárki, aki ügyfél e szervezetekben, szintén fokozott nyomás alatt él, amely a gazdasági, társadalmi körülményekből fakad, és ez tovább fokozza a cégekre és azok vezetésére nehezedő terheket.

10 Lásd Ronald J.Comer, 2000 A lélek betegségei, 6. fejezet



Ebben a társadalmi gazdasági környezetben az egyén által előreláthatatlan és befolyásolhatatlan jelenségek nagy kihívást jelentenek, a régebben jól bevált megküzdési készségek gyakran csődöt mondanak, nemcsak azért, mert mintha egyre erősebb kihívásokkal kellene megküzdeni, hanem azért is, mert a régi, biztonságot kínáló struktúrák már nem töltik be szerepüket. A családok szétesnek, a vallás egyre kevesebb embernek jelent kapaszkodót, a tudomány és technika, mely hihetetlennek tűnő fejlődést mutat fel, nem old meg olyan alapvető kérdéseket, mint pl. a rák gyógyítása. A nagy cégek sem kínálnak már biztonságot, a vezető ideológiák egy része nyilvánvalóan megbukott, stb.

A társadalmi-történelmi vesztességek/változások által okozott sérülések gyógyításának nem alakult ki közösségi kultúrája. Nem véletlen, hogy halmozódnak a szorongásos betegségek, a stresszre adott reakciók, a pánik, a fóbiák, amelyekkel az egyén több-kevesebb erőfeszítéssel próbál megbirkózni. Ugyanakkor ismert tény, hogy a megküzdés konstruktív formát is ölthet, a megélt feszültség az alkotás, a teljesítmény forrása is lehet. Nyugtalansággal teli életünket áthatja a felfedezések, az alkotás, a hihetetlen lehetőségek szele is. Az egyénen is múlik, mire használja a szorongás által gerjesztett energiát. Ám az emberek megküzdési stratégiái nagymértékben különböznek.

4.2. Stressz és megküzdés

A legáltalánosabb értelemben akkor beszélünk stresszről, amikor az emberek fizikai vagy pszichológiai jóllétüket veszélyeztető eseménnyel szembesülnek. Ezeket az eseményeket stresszoroknak nevezzük és az erre adott válaszok a stressz-reakciók. Selye János világhírű magyar tudós "Életünk és stressz " című könyvéből idézünk röviden: "Orvosi megfogalmazásban a stressz az élettel járó elhasználódási folyamatok egysége. Aki megérezte már, hogy mindaz, amit tesz - s az is, amit mások tesznek vele -, bizonyos fokig kimeríti és igénybe veszi, az körvonalaiban már látja, hogy mit nevez stressznek. A fáradtság ingerlékenység, a betegség érzete voltaképpen mind a stressz egy-egy megjelenési formája. De a stressz nem jelent feltétlenül beteges elváltozást; normális körülmények között is állandóan kopik a test építménye. Bizonyos tekintetben a stressznek határozott gyógyhatása is van, erre példának idézhetem a sportot, a vérlebocsátást vagy az elmebajok sokk-kezelését. A stressz kutatását mindaddig rendkívül megnehezítette a kimutatható, tárgyi alap hiánya, amíg vagy húsz évvel ezelőtt világossá nem vált, hogy a stressz pontosan észlelhető változásokat okoz a test működésében. A változások egésze - a stressz tünetcsoportja a generális adaptációs szindrómában foglalható össze. Ez három fokozaton át bontakozik ki:

1. alarm- (vész-) reakció ; 2. a rezisztencia (ellenállás) és 3. a kimerülés állapota.

Stressz hatása alatt a rezisztencia. fenntartásában különösen fontos szerephez jut az idegrendszer és a hormonális rendszer. E rendszerek igyekeznek a test építményének épségét és működését egyensúlyban tartani a stresszt okozó, úgynevezett stresszor-tényezők - mint például feszültség, sebesülés, fertőzés, mérgek ellenében.”

4.2.1. Stresszorok

Ha közelebb akarunk kerülni a stressz megértéséhez, akkor az úgynevezett "stresszorokat", vagyis a stresszt okozó tényezőket kell feltérképeznünk legelőször. Ez azért nehéz feladat, mert a stressz átélésének intenzitása személyenként igen különböző lehet. Ami egyeseknek súlyos megterhelés, az másoknak izgalmas és kihívó feladat



csupán. De azért a stressz kiváltó helyzeteknek vannak közös vonásaik, melyek a következők: - bejósolhatatlan események. például súlyos betegség a családban, a munkahely

megszűnése, stb. Kevésbé jelentős helyzetek is vannak: a vonat lekésése, mert közlekedési dugó van, stb.

- befolyásolhatatlan események, ha az esemény nem befolyásolható jelentős stresszt vált ki, de ha ugyanez az esemény bejósolható, akkor mégiscsak jobban tűrjük. Az összefüggés fordítva is igaz. A befolyásolható esemény is lehet stressz, ha váratlanul történik. Amire van korábbi mintánk, az előre látható módon történik, tehát az esemény lefolyása bejósolható. Így kevésbé okoz kellemetlen érzést. Sokszor mondjuk, hogy "ha tudtam volna előre", "ha szóltál volna", akkor "sokkal jobb volna".

- azok az események, amelyek kihívást jelentenek képességeinknek és énképünknek: pl. a vizsgák, egy orvosi kivizsgálás, de ilyen a barátság, a szerelem és a házasság is. Minden olyan helyzetet stresszként élünk meg, amelyben elutasíthatnak bennünket. Ennek tipikus példája az álláskeresés és állásinterjú is. Mindenki számol azzal, előfordulhat, hogy az első jelentkezés nem lesz sikeres, mégis nagyon negatívan éljük meg a legudvariasabb elutasítást is.

- belső konfliktusok: a személynek egymás kölcsönösen kizáró célok, vagy eseménysorok között kell választania. Belső konfliktust okoz az is, ha olyan helyzethez kell alkalmazkodni, amelyet az illető méltánytalannak él meg. A versengéshez kapcsolt helyzetek is ilyenek. Van, aki úgy érzi, mindenben a legjobbnak kell lennie, mások csak egy-egy területhez kötik versengési vágyukat

Gyakran előfordul, hogy ami nem bejósolható az nem is befolyásolható. Így érthető, hogy ez a két tényező együtt jelentős stresszforrás lehet. A mindennapi helyzetektől élesen eltérő, bejósolhatatlan és befolyásolhatatlan intenzív stresszhelyzetet, amely felborítja a lelki egyensúlyt traumának nevezzük. Sokáig tartotta magát a nézet, hogy a lelki zavarokat és betegségeket egyetlen traumára vezessék vissza. A jelenlegi felfogás szerint ez a csak igen ritkán van így, a kóros viselkedésváltozatok legtöbbje ismétlődő, vagy folyamatos traumatizáló hatásokra rögzült reagálás mód.

De a mindennapi, megszokott élethelyzetekben is vannak olyan események, amelyeket szinte mindenki stresszkeltőnek tart. Kutatások nyomán készült el egy lista, melyet annak mérésére használnak, hogy mennyire van kitéve az egyén stresszkeltő eseményeknek. Ezen először az adott tétel fontosságát kell bejelölni, csak ezután kérdezzük meg azt, hogy melyek azok az események, amelyeket a vizsgált személy valóban át is élt az elmúlt egy évben. Ez azért fontos, mert a stresszt okozó tényezők súlya kultúránként, időszakonként és esetenként változik. Ebben a táblázatban a stresszkeltő tényezők véletlenszerű sorrendben vannak feltüntetve. 3. sz. Táblázat - Stresszorok listája

STRESSZOROK

1. Valamely családtagja kórházba kerül (súlyos betegség)

2. Polgári peres ügy

3. Tanulmányok befejezése

4. Menstruáció elmaradása

5. Gyermek születése (apa számára)

6. Házastársi közösség felbomlása (viták nélkül, nem válás)

7. Hivatali munkahelyi előreléptetés

8. Munkahelyváltozás

9. Balsiker, kudarc a munkában, hivatásban

10. Nyugdíjazás saját akartból



11. Más városba vagy faluba költözés

12. Fontos szakmai vizsga letétele

13. Házastársak kibékülése (miután az egyik fél elköltözött otthonról)

14. Átmeneti állásnélküliség

15. Közeli családtag halála (szülő, testvér, nem házastárs és gyermek)

16. Válás

17. Magzat elvetélése (nem művi) vagy koraszülés

18. Fokozódó viták, veszekedések, nézeteltérések a házastársak között

19. Házasságkötés

20. Valakinek maghal a gyermeke

21. Fontos személytől (közeli barát vagy rokon) való elszakadás

22. Kisebb anyagi nehézségek (inkább kellemetlenek, mint komolyak, pl: növekedő kiadások, tartozások)

23. Lefokozás, alacsonyabb beosztásba kerülés

24. Új személy jelenik meg a családban

25. Fokozódó viták és nézeteltérések a szerelmi partnerrel vagy jegyessel

26. Kisebb törvénysértés

27. Iskolaváltoztatás (ha valaki befejezi tanulmányait közben vagy befejeztével új iskolába kerül)

28. Könnyebb fizikai betegség (amely miatt orvoshoz kell fordulni)

29. Ha valaki számára értékes dolgot veszít el (valamilyen tárgy, nagyobb érték)

30. Ha valakit házastársa megcsal

31. Tanulmányok félbeszakadása

32. Gyermek elhagyja az otthont (pl: kollégium, egyetem, elköltözik stb.)

33. Munkájának, hivatásának jellegében történő alapvető változás (foglalkozás megváltozása)

34. Valamilyen közös háztartásban élő családtaggal kialakuló viták, nézeteltérések

35. Ha valakit szándéka ellenére nyugdíjaznak

36. Ha gyermeke szülői beleegyezéssel lép házasságra

37. Házastárs halála

38. Fiát behívják katonának

39. Közeli barát halála

40. Állásából, munkahelyéről való elbocsátás

41. Ha valaki házasságon kívüli kapcsolatot kezd

42. Élő gyermek születése (anya szempontjából)

43. Ha valakit börtönbüntetésre ítélnek

44. Gyermek szülői belegyezés nélkül köt házasságot

45. Szándékos terhesség

46. Súlyos anyagi nehézségek (nagy összegű tartozások, erőn felüli anyagi igénybevétel)

47. Házastársi közösség felbomlása (viták,veszekedések után; nem válás)

48. Hatósági eljárás valaki ellen, súlyos törvénysértés miatt

49. Súlyos testi betegség (kórházi kezelés vagy egy hónapnál hosszabb betegállomány)

50. Kudarc a tudományos előmenetelben (sikertelen vizsga vagy tanfolyam, stb.)



51. Ha valaki nagy összegű kölcsönt vesz fel (évi kereset felénél többet, magánembertől)

52. Viták, nézeteltérések főnökkel vagy munkatársakkal

53. Munkaidő jelentős megváltozása (sok túlmunka, másodállás, vagy korábbinál jóval kevesebb munka)

54. Munkakörülmények megváltozása (új részleg vagy osztály, új vezető, nagy átszervezés)

55. Baráttal vagy barátnővel való rendszeres együttlét szüneteltetése (legalább három hónapra)

56. Ha valakinek a felesége teherbe esik

57. Költözés ugyanabba a városba vagy faluba

58. Ha valaki tanulmányokba kezd (teljes vagy részidőben, nappali vagy esti képzés)

59. Ha valaki először kezd dolgozni (első munkaviszony)

60. Művi vetélés (nő szempontjából)

61. Nézeteltérés valamely – nem együttlakó – családtaggal (sógor, após, anyós stb.)

62. Valakinek a gyermeke dolgozni kezd

63. Művi vetélés a férfi szempontjából

64. Nem kívánt terhesség A listából jól látható, hogy igen sok stresszor a munkához vagy munkahelyhez kapcsolódik. és hogy nemcsak a negatív események váltanak ki stresszt, hanem azok is, amelyeket általában pozitívnak értékelnek.

A stressz átélésével kapcsolatos legfeltűnőbb jelenség a pszichológiai tényező erőteljes hatása. A pszichológia reakciók a stresszre általában érzelmi válaszok, amelyek a pozitív érzelmektől – amikor az eseményt kihívásként értékeljük - egészen a szélsőséges negatív érzelmekig terjedhetnek Az emberek jellegzetes egyéni különbségekkel reagálnak a stresszorokra. A stresszre adott leggyakoribb válasz a szorongás. Másik gyakran előforduló reakció a harag és agresszió, a fásultság és depresszió és ezekkel együtt a fiziológia reakciók sora, mint például: koszorúér betegségek, az immunrendszer legyengülése, gyomorfekély stb.

Valamilyen módon mindenki megküzd a stresszel, mivel ez nem küszöbölhető ki az életvezetésből. A megküzdés módja tanult folyamat, amely részben már a gyermekkorban kialakul, a megélések és szülői minták hatására. Másrészt az egyén felnőttkorban tudatosan befolyásolhatja megküzdési szokásait.

A sikertelen megküzdés betegségeket eredményezhet, amelyekkel szakemberhez kell fordulni. Ezek lehetnek különböző pszichoszomatikus kórképek, vagy a szorongás különböző formái, esetleg szenvedélybetegségek. Egyre elterjedtebb az a nézet, hogy minden betegségben van egy lelki összetevő, de ez nem jelenti azt, hogy minden betegséget a stressz vált ki.

4.2.2. Megküzdés a stresszel11

A megküzdésben két fő irányt szoktak elkülöníteni. Az egyik az, amikor a személy magára a stresszkeltő eseményre koncentrál, megpróbálja azt elkerülni, megoldani. Ezt a lehetőséget nevezik probléma központú megküzdésnek. De amikor a helyzet olyan jellegű, hogy az egyén nem tud vagy nem lehet változtatni rajta, akkor a saját reakciók kezelése, a kellemetlen érzések elviselése jelentheti a megküzdést. Ezt nevezik érzelmi központú megküzdésnek. A probléma központú megküzdés számtalan módozata ismert. Ez a folyamat a legtöbb esetben hasonló lépéseken keresztül történik:

11 Ronald J.Comer, 2000, Osiris Kiadó, A lélek betegségei, 6. fejezet



a probléma meghatározása megoldásmódok felsorakoztatása az egyes megoldási alternatívák következményeinek elemzése az egyes alternatívák megvalósításának lehetőségeinek elemzése döntés a megvalósítás megtervezése a megvalósítás elindítása Ezek a lépések néha összemosódnak, vagy előfordulhat, hogy valamelyik kimarad. Például döntéshozás után nincs különösebb tervezés, egyszerűen elkezdődik a megvalósítás. A probléma központú megközelítésben az egyén önmagát is tekintheti problémának, vagyis nem feltétlenül kifelé, a körülmények felé irányul ez a megoldásmód. Ilyenek azok a helyzetek, amikor a változás a saját személyre vonatkozik, legyen ez egy egyszerű fogyókúra vagy életmód változtatás, de az a döntés is ide tartozik, amikor valaki elhatározza, hogy pszichológushoz fordul. Azok, akik inkább ezt a megküzdési választják, kevésbé hajlamosak a depresszióra. De ez fordítva is igaz. Akik kevésbé depressziósak inkább ezt a megküzdést használják. Az érzelmi központú megküzdés esetében negatív érzésekkel küzdenek az érintettek. Egyes kutatók ezeket a módszereket viselkedéses és kognitív stratégiákba sorolják.

- A viselkedéses stratégiák közé tartozik pl. a testmozgás, hogy eltereljük figyelmünket a problémáról, az ivás vagy más drogok használata, a dühkitörés, az érzelmi támasz ke-resése a barátoknál.

- A kognitív stratégiák közé tartozik a probléma időleges „felfüggesztése” (például "úgy döntöttem, hogy nem érdemes ezen gyötrődni") és a fenyegetés csökkentése a helyzet jelentésének megváltoztatásával (például "úgy döntöttem, hogy ez a kapcsolat nem is olyan fontos nekem"). A kognitív stratégiák gyakran a helyzet újraértékelését igénylik.

Vannak olyan viselkedéses és kognitív stratégiák, melyeket adaptívnak tekinthetők, más viselkedési stratégiák azonban inkább növelik a stresszt (például a kemény ivás). Számos vizsgálat szerint a stresszhez való rossz alkalmazkodás hátterében agresszió, felesleges kockázatvállalás, vágyvezérelt gondolkodás, tagadás és fantáziába menekülés áll.

Más kutatók eltérő módon osztályozzák az érzelemközpontú stratégiákat: - kérődző, - elterelő és - negatív elkerülő stratégiákról beszélnek

A kérődző stratégiák közé tartozik az, amikor az érintett személy visszahúzódik, aggodalmaskodik a stresszkeltő esemény következményein, vagy töpreng saját érzelmi állapotán, stb.. Állandóan arról beszél, hogy milyen rosszak a dolgok, de nem tesz semmit a megváltoztatásuk érdekében.

Az elterelő stratégiák közé tartozik a kellemes tevékenység kipróbálása amely megerősítő, és növeli a kontroll érzését. Ilyen például a sportolás, a mozi vagy játszás a gyerekekkel. Az elterelő stratégiák lényege az, hogy levegőhöz juttat a negatív érzelmek közepette, hogy később az egyén visszanyerje az ellenőrzést a helyzet felett.

A negatív elkerülő stratégiák olyan tevékenységek, melyek elterelik a figyelmet az adott érzelmi állapotról. Abban különböznek az elterelő stratégiáktól, hogy ezek potenciálisan veszélyes dolgok, melyek csak ronthatják a helyzetet. Idetartozik az erős ivás, az önveszélyes viselkedés (például száguldozás hegyi utakon), agresszív kötözködés.

A kérődző és az elkerülő stratégiák megnyújtják és elmélyítik a nyomott hangulatot, míg az elterelő stratégiák megrövidítik és gyengítik a lehangoltságot.

Természetes körülmények között folytatott longitudinális vizsgálatok is rámutattak arra, hogy a kérődző és elkerülő stratégiák elmélyítik a depressziót, míg az elterelő stratégiák segítik annak csökkentését. Így például egy frissen megözvegyült személyekkel



kapcsolatos longitudinális vizsgálat azt találta, hogy akik kérődző és elkerülő stratégiákat használtak arra, hogy megküzdjenek a gyásszal, hosszabb depressziót mutattak. Ám arra nézve nincsenek adatok, hogy a hosszabb gyász mit jelentett a további életvitel szempontjából.

Felmerülhet a kérdés, hogy talán a kérődző stratégiát használó emberek érzékenyebbek saját érzéseikre, s így valószínűbb, hogy megoldják problémáikat, míg azok az emberek, akik elterelő megküzdést alkalmaznak, letagadják érzelmeiket és problémáikat, s így végső soron rosszabbul végzik. De csupán abból, hogy valaki elterelő tevékenységformákat választ, nem derül ki, hogy eközben kapcsolatban marad-e saját valós érzéseivel vagy sem.

A kérődző megküzdést használó személyek a stresszkeltő események után kevésbé hajlanak aktív problémamegoldásra. Ezzel szemben azok az emberek, akik kellemes tevékenységeket alkalmaznak arra, hogy lélegzethez jussanak és megszabaduljanak rossz hangulatuktól, valószínűbb, hogy aktív problémamegoldáshoz fordulnak a stresszorral való megküzdésben

4.2.3. Tudattalan elhárító mechanizmusok

A fenti stratégiák kognitív szemlélettel jellemezhető kutatásokból származnak. A pszichoanalitikus iskola szerint viszont a feszültségekkel való megküzdés alapeszközei a tudattalan elhárító mechanizmusok, melyek működését sok gyakorlati megfigyelés is alátámasztja.

Anna Freud az elhárító mechanizmusok kifejezést azokra a tudattalan stratégiákra al-kalmazta, melyek segítségével az emberek negatív érzelmeikkel megküzdenek. Ezek az érzelemközpontú stratégiák nem változtatják meg a stresszhelyzetet; egyszerűen azon módosítanak, ahogyan a személy a helyzetről gondolkozik, vagy ahogyan észleli azt. Minden elhárító mechanizmusnak van tehát egy „átverés” eleme, amelynek segítségével a szorongás csökken. Az elhárító mechanizmusok egy védekezési rendszert jelentenek, amely akkor jelez alkalmazkodási zavart, mikor valamelyik elhárítási mód túlműködik”, a problémákra való reagálás uralkodó módjává válik.

Az elhárító mechanizmusok tudattalan folyamatok, míg a megküzdési stratégiák gyakran tudatosak. Ez azt jelenti, hogy az egyén nem elhatározás alapján választja egyiket vagy másikat, hanem a lelki fejlődés folyamatában kialakul a készlete, és ebből lép működésbe, egy vagy több mechanizmus. Eredetileg mindegyiknek alkalmazkodást segítő funkciója volt, de ha valamelyik túl működik, akkor már nem segíti, hanem gátolja az alkalmazkodást és patológiás tüneteket okoz.

Két csoportra soroljuk az elhárításokat. Vannak alacsonyabb szintűek, melyek korábban alakulnak ki a fejlődésben, és amelyek elburjánzásuk esetében gátolják az alkalmazkodást. Ezek a következők:

- projekció: a feszültség-csökkentés úgy történik, hogy a személy saját érzelmeit, indulatait, vágyait, illetve az ennek megfelelő képzeteket, fantáziákat, cselekvési módokat kivetíti a külvilágra, azt ellenségesnek látja.

- regresszió: a személy egy már elért fokról csúszik vissza, bizonyos helyzetekben a már túlhaladottakra. Jele: az elhanyagoltság, ápolatlanság, a teljesítmény romlása, az érdeklődés elvesztése, s főként a felelősség csökkenése

- meg-nem-történtté-tevés vagy annuláció, tagadás: az élményfeldolgozás igen primitív módja, amikor a személy egy gesztussal vagy gondolattal megsemmisít valamit, ami megtörtént, utólag eltöröli, mintha sohasem játszódott volna le.

- hasítás: a személy a szeretet tárgyait vagy akár a világ dolgait jellegzetesen vagy fehérnek, vagy feketének látja, és érzelmileg aszerint viszonyul hozzájuk, hogy melyik skatulyába tette bele. A jókhoz közeledik, esetleg idealizálja, míg a rosszakkal szemben heves ellenségességet mutat vagy elkerüli.



A magasabb szintű elhárítások a fejlődés során később jelennek meg, és általában jobban segítik az alkalmazkodást: - azonosítás: a viselkedés szintjén a mintakövetésben nyilvánul meg, a személy átveszi

mások tulajdonságait, így a viselkedési vonások alakítása mellett ez a folyamat vezeti a normaképzést is.

- reakcióképződés: az indulati feszültség szabályozása oly módon, hogy a személy az elhárított indulattal ellentétes irányú szokást alakít ki. A feszültség, ilyenkor nem szűnik meg, nem oldódik fel, de valamennyire csökken, s ami még lényegesebb, a tiltott, gátlás alá helyezett iránnyal szemben az ellentétes irányba halad Például, a magamutogatás vágya külső nyomásra szélsőséges szégyenlősségbe fordul, a lányos érzékenységet férfias durvasággal lehet kiváltani.

- elfojtás: a kínos feszültségre utaló, veszélynek minősített vággyal összefüggő tartalmakat azonnal elfelejtünk. De a vágy maga nem semmisül meg. Ezt az elhárítást részletesen is bemutatjuk.

- izoláció: A feszültségcsökkentésnek ez a módja, amelyben az események közötti összefüggéseket a személy kikapcsolja, illetve megszakítja, s így egy kínos gondolatot, gesztust, viselkedésmódot elszigetel részint annak indulati hátterétől, részint olyan összefüggéseitől, amelyek eredeti formában hozhatnák a tudatba.

- kompenzáció: egy hátrányos helyzet kiegyenlítése másmás tulajdonsággal vagy más helyzetben, pl. testi hiba következtében fellépő kisebbségi érzés feszültségének csökkentése, ill. elhárítása magas értelemi teljesítményekkel. Minden esetben arról van szó, hogy bármilyen hiányosság a csökkenőértékűség kínos érzését váltja ki és ezt csökkenti a személy a hátrányos helyzet kiegyenlítésével.

- racionalizálás: Azt jelenti: hogy amikor a személynek negatív következtetéseket is fontos lenne levonni önmagára nézve, inkább eltorzítja a valóságot. Nem arra törekszik, hogy önmagáról való vélekedéseit összhangba hozza a valós helyzettel, hanem éppen ellenkezőleg, megfelelő szemellenzőt keres ahhoz, hogy a valóság tűnhessen fel oly módon, mint ami elképzeléseivel összhangban van. Pl: ha kritikát, elmarasztalást kap, racionalizáció esetében inkább támadja a véleményt, annak hitelességét megkérdőjelezni. Más szóval: ha az egyén valamely döntése nem ésszerű (racionális), nem a döntését, hanem a tényeket változtatja meg, ferdíti el oly módon, hogy a döntése immár ésszerűnek tűnjön.

- elaboráció: a feszültségszabályozás legkreatívabb módja Az eddig tárgyalt feszültségcsökkentő folyamatok egy részétől abban különbözik, hogy a viselkedés, amelyben megnyilvánul, az elhárítás előtti helyzethez viszonyítva magasabb teljesítményt képvisel. Lehetővé teszi a képességek jobb érvényesítését, és az alkalmazkodás szempontjából emeli a személyiség színvonalát.

- szublimáció: az elaborációnak az a formája, amikor a feszültségek és indulatok alkotásokba sűrítve jelennek meg, ez által valamelyest leválnak, eltávolodnak az alkotó érzelmi életétől.

4.2.3.1. Az elfojtás

Az elhárítások működésének megértéséhez az elfojtást mutatjuk be részletesebben. Freud az elfojtást tekintette a legalapvetőbb és legfontosabb elhárító mechanizmusnak. Az elfojtás lényege az, hogy a személy a számára túlságosan félelmetes vagy fájdalmas memóriatartalmakat kiszorítja a tudatából. A szégyent, bűntudatot vagy önleértékelést keltő tartalmak gyakran kerülnek elfojtásra.

Freud úgy vélte, hogy bizonyos gyermekkori impulzusok elfojtása mindenkinél megtalálható. Elfojtjuk a szorongáskeltő érzéseket és emlékeket, ha ezek nem illenek össze az önmagunkról alkotott képpel. A szeretett személy iránti ellenséges érzések és a kínos kudarcélmények ugyancsak kitörlődhetnek a tudatos memóriából.

Az elfojtás különbözik az elnyomástól. Ez utóbbi egy olyan szabályozó folyamat, amely ellenőrzése alatt tartja az impulzusokat és a vágyakat (például önmagunk előtt nem, csak a külvilág előtt tagadunk le valamit), vagy pedig időlegesen félreteszünk valamely fájdalmas memóriatartalmat annak érdekében, hogy például koncentrálni tudjunk egy



feladatra. Elnyomott gondolatainknak tehát tudatában vagyunk, az elfojtott impulzusok és tartalmak azonban jórészt tudattalanok.

De az elfojtás ritkán sikerül teljes mértékben. Az elfojtott impulzusok valósággal ostrom alatt tartják a tudatot; a személy szorongást él át (ennek okait nem ismeri fel), és további elhárító mechanizmusokat alkalmaz annak érdekében, hogy elkerülje a részlegesen elfojtott impulzusok tudatossá válását.

Mennyi elfojtás okoz megbetegedést? Először is, mint Freud már utalt rá, az elfojtás és az elnyomás sosem teljesen tökéletes. Lehet, hogy akik megpróbálják elnyomni gondolataikat, többet rágódnak a nem kívánt gondolatokon és érzelmeken, mint azok, akik kifejezik azokat. Számos vizsgálat kimutatta, hogy a gondolatok elfojtásával való próbálkozás azt eredményezi, hogy többször gondolunk rájuk, mint hogyha abbahagyjuk az elnyomást.

Más szóval visszacsapási hatás lép fel, melynek következtében az elnyomott nem kívánt gondolatok erőteljesebben térnek vissza, amint az éberség megszűnik. A megnövekedett stressz és az azt kísérő fiziológiai izgalom negatívan befolyásolhatja a testi működéseket. Kimutatták, hogy ha sikerül az embereket rávenni, hogy meséljék el traumáikat, és adják ki azokhoz kapcsolódó érzelmeiket (elmondják valakinek; vagy leírják naplójukba), ez csökkenti hajlamukat, hogy ezeken a traumákon rágódjanak, és egészségükre is jó hatással lehet.

4.2.4. Megküzdés és kapcsolatok

A megküzdésben fontos szerepe van a közösségnek, amelyhez az egyén tartozik. A társak és a megértő közösség fontos támaszt jelenthet. Bár ezek a megállapítások közismertek, hiszen mindenki átéli őket, mégis kutatásokat is végeztek ezen a területen.

Ezek a vizsgálatok azt is kimutatták, hogy akinek sok kapcsolata van tovább él, és kevésbé valószínű, hogy stresszel kapcsolatos betegség támadja meg, mint azokat, akik csak kevés támogató szociális kapcsolattal rendelkeznek.

A barátok és a család számos módon jelentenek támaszt. Önértékelésünket védi, hogy szeretnek bennünket problémáink ellenére. Felvilágosításokat és tanácsokat adnak, társaságot nyújtanak, és elvonják figyelmünket a szorongásról, pénzügyi segítséget is adhatnak. Mindezek csökkentik a tehetetlenség érzését, és növelik hitünket abban, hogy képesek vagyunk a problémákkal megküzdeni.

A szerencsétlenségek - árvizek, földrengések, tornádók, háborúk - gyakran a legjobb tulajdonságokat váltják ki az emberekből Az egyéni szorongások és konfliktusok elfelejtődhetnek, ha az emberek együttműködnek egy közös ellenséggel szemben vagy egy közös cél érdekében. London erős bombázása során a második világháborúban például erősen csökkent az érzelmi problémáik miatt segélyt kérő személyek száma.

Néha azonban a család és a barátok fokozhatják a stresszt. A probléma súlyának csökkentése vagy az elvakult biztatás, hogy minden rendben lesz, nagyobb szorongást okozhat, mint ha elmarad a támogatás. Egyetemi hallgatók, akik nehéz vizsga előtt állnak, azt mondják, hogy a házastársuk, aki reális támasz ("Aggódom, de tudom, hogy te megteszel minden tőled telhetőt"), sokkal nagyobb segítséget jelent, mint azok a házastársak, akik a sikertelenség minden lehetőségét tagadják ("Nem aggódom, biztos vagyok benne, hogy át fogsz menni a vizsgán"). Az utóbbi esetben a diáknak nemcsak a kudarc miatt kell aggódnia a vizsgán, hanem azért is, hogy el ne veszítse társa megbecsülését Más emberek ugyanakkor új követelményeket és terheket is róhatnak a stresszel küzdő személyre.

A munkanélküliség kérdéskörében speciális helyzet a többgenerációs munkanélküliség. Ebben az esetben a család megküzdése a helyzet okozta hiányállapottal gyakran nem pozitív hatású. A gyermekek olyan közegben nőnek fel, ahol a szülők által kínált megküzdési minták nem hatékonyak, alkalmi munkák vállalását, a helyzetbe való



beletörődést és többnyire negatív megküzdési módokat jelentenek.

A felnövekvő generáció számára ezek természetesnek tűnő életkörülmények lehetnek, és ez nem segíti őket hozzá, hogy jobb megoldásokat dolgozzanak ki a maguk számára. A hátrányos helyzetű kistelepüléseken, még az 1970-es években is megfigyelhető volt, hogy a szülők a 8. osztály elvégzése után dolgozni küldték a gyerekeket, anyagi okok miatt. Ezek felnőttként, szakma nélkül a jelen munkaerőpiacon nem boldogulnak, szüleik életmódját folytatják, alkalmai munkákból szerzenek némi jövedelmet. A szűkös körülményekből az ő gyerekeik is hasonló módon próbálnak kitörni, minél hamarabb keresni szeretnének és többnyire hamar peremhelyzetbe sodródnak.

4.3. Krízis és munkanélküliség

Az egészséges lelkű ember is kerülhet az élet viszontagságai folyamán olyan megterhelő, nehéz helyzetbe, mellyel nem tud megbirkózni. Ezeket a helyzeteket krízisnek nevezzük. A személyiség védekezési mechanizmusai ilyenkor is működésbe lépnek, de ha ezek hatékonysága csökken, kóros tünetek léphetnek fel.

Megkülönböztetünk életeseményeket melyek megterhelők, de előre láthatóak: vizsga, költözés, válás, közlekedési baleset, stb. illetve váratlan, ritkán előforduló, az előbbieknél jóval erősebb, úgynevezett "traumatikus" történéseket, amelyek az egyén számára krízist idéznek elő. A kétfajta megterhelés közötti különbség az életben nem mindig egyszerű, pl. a munkanélküliség is okozhat váratlan megrendülést, bár ma már nem számít ritkaságnak.

A krízis tüneteit krízisreakciónak nevezzük. Ezek lehetnek lelki tünetek: szorongás, depresszió; vagy testi tünetek: szívpanaszok, gyomor-bélpanaszok, remegés, izzadás stb. Mindkettő is megjelenhet, váltakozva, vagy egyidőben.

Krízisben általában gyors segítségre van szükség. Ezek az állapotok átmenetileg érintik az egyén munkaképességét és életvitelét. Az erős szorongás intenzív halálfélelemmel is járhat. A legtöbb esetben a szorongás testi tünetei miatt keresnek segítséget az érintettek. A krízisintervenció azonnali, pszichés segítséget jelent, melyben sokféle módszer alkalmazható. Fontos, hogy a személynek legyen alkalma elmondani a problémát, érzéseit, gondolatait. Támogatás, bátorítás, megértés, életviteli tanácsadás, az önértékelés erősítése, lehetséges eljárások a krízisintervencióban.

A trauma következtében fellépő krízisnek általában négy szakasza van: - az első szakasz a sokk állapota, amikor a személy időlegesen zavarodott,

helyzetmegoldási képességét elveszti, ilyenkor támogatást kell nyújtani számára. Ez a szakasz rövidebb ideig tart, többnyire néhány óráig, vagy napig.

- A második szakasz a fájdalom megélése, ez a reaktív fázis - mely néhány hétig tarthat. Ebben a szakaszban az érzésekkel és a helyzettel ajánlott foglalkozni, a legerőteljesebb érzés ilyenkor a fájdalom.

- a harmadik szakasz néhány hónapig is tarthat, ez a feldolgozás szakasza. A krízis okozta veszteséget/változást, az ehhez kapcsolódó érzéseket kell segíteni feldolgozni.

- A negyedik szakasz az újra orientálódás, amely kedvező esetben a személyiség jobb működéséhez vezethet.

4.3.1. A gyász

A leggyakoribb krízis a veszteségekhez kapcsolódik, az ebben tapasztalható jellegzetes tünet együttest nevezzük gyászreakciónak. Korábban a fontos személy elvesztését tekintették gyásznak, ma már más esetekben, például a munkahely elvesztésekor is használjuk ezt a kifejezést.

A gyászreakció esetében is gyakoriak a testi tünetek, amikor az érintettek orvost keresnek fel, mert nem látják a kapcsolatot a tünetek és a veszteség között. Ha nem a testi



tünetek állnak az előtérben, a prevencióban dolgozó szakemberek illetve más segítők – például papok - nyújtanak támogatást a gyász átéléséhez.

A munka elvesztése esetében nyilvánvaló az úgynevezett "anticipált gyász", amikor a bekövetkező veszteséget már előre gyászolják. Ez azt jelenti, hogy a gyászfolyamat krízishez hasonló tünetei már akkor megjelennek, amikor a vesztség még nem következett be.

A gyászfolyamat jellegzetes szakaszai a krízishez hasonlítanak. Azonban ebben az érzelmi hullámzás változatosabb, többször is visszatérhetnek egyes szakaszok, például a tagadás, vagy a düh, míg végül bekövetkezik az elfogadás és a helyzettel való megbékélés.

Fontos hogy a gyász, vagy anticipált gyász jellegzetességeit a szakember felismerje, és ennek megfelelően alakítsa a segítő kapcsolatot. A krízis és a gyász gyakran összekapcsolhatók, de nem minden esetben áll gyászreakció a krízis hátterében, illetve a gyász nem feltétlenül vezet krízishez.

4.3.2. Az öngyilkosság

Az öngyilkosság krízis nélkül is előfordulhat, súlyos depresszió vagy pszichotikus állapotokban. Másrészt, a krízis nem feltétlenül vezet öngyilkossághoz. Az önpusztító törekvések azonban megjelennek a megoldhatatlannak látszó krízis helyzetben.

Nem pusztán a krízishelyzet az, amely önpusztító magatartáshoz vezet, súlyos lelki bántalom, magányosság, krónikus betegségek, megfontoltan vagy hirtelen döntenek életük befejezéséről. Az önpusztításnak kevésbé nyilvánvaló formái is vannak, például a szenvedélyek különböző formái.

Freud szerint, az öngyilkos a külvilág ellen létrejött agressziót fordítja befelé, vagyis saját maga ellen. A depresszió dinamikájához hasonlóan, bűntudat, önvádlás, önpusztító késztetések jelennek meg.

A statisztikai adatok szerint a legtöbb öngyilkosságot gyógyszerrel követik el. A túlélés a véletlenen múlhat. A kutatások szerint az öngyilkosságot megkísérlők 30-60 %-a megismétli tettét.

Az öngyilkossági késztés felismerhető, jellegzetes szakaszai vannak, melyeket presziucidális szibdrómának nevezünk

4.3.2.1. A preszuicidális szindróma

Az öngyilkossági késztetés felismerhető az alábbi jellegzetességek alapján: - Beszűkülés, mely elsősorban az érzelmi életre jellemző, korábbi örömforrásai már nem

érdeklik a személyt, csupán az őt foglalkoztató fájdalmas érzésekre összpontosít, például a munka és a státus elvesztésére.

- Önmaga ellen fordított agresszió - Öngyilkossági gondolatok/fantáziák. Kérdőívek és skálák, valamint pszichológiai tesztvizsgálatok segítségével a preszuiciudális szindróma felismerhető. Mindenképpen figyelembe kell venni a személyiség korábbi állapotát, az életkörülményeket, a csládi mintákat is, mint rizikófaktorokat. 4.3.2.2. A prevenció lehetőségei Elsősorban a bajba jutott személy meghallgatása, önpusztító gondolatainak felszínre hozatala, a legfontosabb elemei a feladatnak. Amennyiben lehetőség van rá, az önpusztításra való lehetőségek kontrollálása is célszerű, például nagyobb mennyiségű gyógyszerhez való hozzájutás.meggátolása. A szakmai segítség az alapkonfliktusok feldolgozását és az én erősítést is magába foglalja.



Fontos a lelki egészségre nevelés, az egészségtudatos magatartás. hogy az érintettek minél hamarabb a megfelelő szakemberhez kerüljenek. A probléma komplexitását jelzi, hogy a létező segélyszolgálatok ellenére sem csökken az önpusztító cselekedetet végrehajtók aránya.

4.4. Pszichiátriai betegségek és munkanélküliség

A jelenkori változások között kiemelt szerepe van a munkanélküliség állandósulásának. 1930 óta léteznek megfigyelések és leírások arról, hogy milyen jellegzetes pszichikai állapotokon megy keresztül az, aki munkanélkülivé válik. A munkanélküliség és lelki betegség összefüggéseit is vizsgálták. Az alábbiakban az összehasonlító elemző igénnyel készült kutatások eredményeiből mutatunk be néhányat. A munka elvesztési után, az egészségi állapotban is egymástól eltérő szakaszokat különböztethetünk meg, ahogyan azt a Borgen - Amundson hullámvasútmodelljében is láthattuk. - Az első két szakasz a fenyegetettség, a leépítésről szóló hírek szakasza illetve a

munkahely megszűnése, az elbocsátás. Ezt a két szakaszt a bizonytalanság jellemzi, ami súlyos stresszt okoz, bár itt még az érintettek társadalmi gazdasági helyzete nem változik, csak előrevetítik a lehetséges veszteségeket. A leggyakoribb stressz reakció ilyenkor a depresszió és a szorongás, pszicho-fiziológiai testi tünetek, az immunrendszer legyengülése, káros szenvedélyek, jelentkezhetnek12. Ritkábban ugyan, de az elbocsátást követően rövid reaktív pszichózis kialakulását is leírták. Előfordulnak szenzitív vagy paranoid megnyilvánulások. Gyakori a „betegszerepbe” menekülés.

- A harmadik szakaszban csökken a bizonytalanság, itt már a „biztos rossz” állapota áll fenn, az elbocsátást kísérő stressz csökken, átmenetileg jobbnak tűnik a lelkiállapot. Ez az álláskeresés periódusa, gyakran egy viszonylag nyugodt periódussal kezdődik, amelyben az érintetek úgy viselkednek, mintha szabadnapjaik lennének és rendezik ügyeiket. Ilyenkor többnyire az élettani, lélektani állapot egyensúlyban van.

- A negyedik szakaszban beszűkülnek az anyagi lehetőségek és a stressz újra magas szintet ér el. Az önbecsülés csökken, a kapcsolatok beszűkülnek, elmagányosodás, elszigetelődés, következik be. Kiújulhat a depresszió.

- Az ötödik szakaszban, a tartós munkanélküliség szakaszában, ami már 6 hónap után elkezdődhet, az immunrendszer alulműködése újra megjelenhet. Amennyiben ai illetőnek sikerült munkát találnia, a kóros pszichés jelenségek nem tűnnek el azonnal, így veszélyeztetik a beilleszkedést az új munkahelyen.

A munkanélküliség pszichológiai hatásaira nézve, a kutatások és megfigyelések alapján, elfogadottnak tekintjük azt alábbi megállapításokat:

- az esetek többségében a munkanélküliség pszichológia értelemben károsodást okoz, fenyegeti a lelki egészséget és növeli a minor pszichiátriai rendellenességek megjelenésének esélyét. Ez annak tulajdonítható, hogy a munkanélküli állapot megfosztja az egyént több pszichológiai szükséglet kielégítésének lehetőségétől.

- a munkanélküliség megélése függ az egyén körülményeitől, valamint attól a készségétől és lehetőségétől, hogy saját sorsát aktívan befolyásolja.

- a munkanélküliség nem szükségszerűen debilizáló élmény. Vannak olyan emberek, akik a munkahely elvesztését kihívásként élik meg.

- összefüggés van az egyén lelki egészsége és az álláskeresés hatékonysága között.

12 Lázár I. (2006): Munkanélküliek életminősége. In: Kopp M. Kovács M. E. (Szerk.): A magyar népesség életminősége az ezredfordulón. Semmelweis Kiadó. Budapest



A pszichiátriai megbetegedések gyakoriságát munkanélkülieknél egy olyan kérdőívvel vizsgálták, amely a szorongást, depressziót, önértékelést, a pszichoszomatikus problémákat és a mindennapi élet egyes vonatkozásit követik. A munkanélküliek és a munkában állók csoportja közötti különbségek szignifikánsak voltak, ez azt jelenti, hogy a munkanélküliek esetében nagyobb annak a valószínűsége, hogy lelki betegségek jelenjenek meg.

A depresszió és szorongás intenzitását is vizsgálták A munkanélküli csoport átlaga sokkal magasabb volt, mint a foglalkoztatottaké, vagyis bizonyítottan kimutatható az erős szorongás és depresszió megjelenése az állás elvesztés után.

A munkanélküliek és aktív dolgozók összehasonlítása azt mutatja, hogy a munkanélküliek többször keresték fel az orvost. A depresszió elsősorban a tartós munkanélkülieket érinti.

Gallo13 szerint az egyén akaratától független állásvesztés nagyobb kockázatot jelent a depresszió kialakulása szempontjából. A kutatások nagy része amerikai populáción készült, több mint 15 évvel ezelőtt. Kevés meggyőző adattal rendelkezünk a hazai populáció vonatkozásában.

Az önértékelés mérése különböző eredményekhez vezetett. Warr szerint azért nem egyértelműek az eredmények, mert a kérdőívek mind pozitív mind negatív tulajdonságokat mérnek. A pozitívak esetében nincs különbség a két csoport között, de a munkanélküliek magasabbra pontozták a negatív tulajdonságokat, mint a munkában állók. Vagyis a munkanélküliek kedvezőtlenebbül ítélték meg saját magukat.

Elégedettség a jelennel: különböző típusú vizsgálatok is igazolták, hogy a munkanélküliek kevésbé elégedettek az életükkel, mint a munkában állók.

Kognitív következmények: nincs túl sok kutatás ebben a témakörben. Fryer és Warr azt találták, hogy a munkanélküli minta 35%-a számolt be koncentrációs nehézségekről és lelassulásról. Ez nem meglepő, hiszen ezek a jelenségek lehetnek a depresszió tünetei is.

A személyiségben keletkezett elváltozások nem múlnak el, amikor az egyén újra elhelyezkedik. Az önbizalom, önbecsülés szintje alacsony marad, nincsenek adatok arról. hogy ez mennyi idő gyógyul.

A munkanélküliség megéléshez kapcsolódó fontos kérdés az is, hogy milyen volt az egyén állapota a munkanélküliség bekövetkezése előtt. Nincsenek meggyőző kutatások és nem tudunk válaszolni arra a kérdésre, hogy a munkanélküliséggel érintett populáció milyen állapotban volt mielőtt az állás elvesztése bekövetkezett volna. Logikusnak tűnik, hogy sérülékenyebb személyek erősebben reagálnak a munkanélküliségre, ám erre nézve nincsenek adataink. Egye nem meggyőző módszertannal készült kutatások következtetése, hogy inkább azok nem tudnak megküzdeni az állás elvesztése okozta feszültséggel, akik esetében korábban is előfordultak pszichés zavarok.

Ezt a problémakört azért különösen nehéz vizsgálni, mert egyes zavarok nem kerülnek diagnosztizálásra, másrészt minor pszichiátriai betegségek nem akadályai a munkavállalásnak.

Az alábbiakban röviden bemutatjuk a két leggyakrabban előforduló pszichés zavart, amely a munkanélküliség következtében patológiás intenzitást érhet el.

4.4.1. A depresszió Bárkivel előfordulhat, hogy időnként elkeseredik és szomorúvá, nyomottá, levertté válik. De ezek az érzések többnyire hamar és maguktól elmúlnak. Amikor a rossz hangulat állandósul vagy kóros szintet ér el, depresszióról beszélünk. A depresszió megjelenhet reakcióként, amit valamilyen veszteség vagy sérelem vált ki, például a szeretett személy

13 Gallo, W. T. , Bradley, E. H. , Teng, H. és Kasi, S. V.(2006): The effect of involuntary job loss on depressive symptons of older US workers. Int Arch Occup. Environ Health. 80 (2): 109-116.



elvesztése, csalódás vagy sikertelenség, súlyos betegség, sérülés, stb. de megjelenhet a depresszió különböző kórformákban anélkül is, hogy kiváltó oka nyilvánvaló lenne. A depresszió gyűjtőfogalom, nem egyetlen betegséget jelent, hanem a pszichikus zavarok egy csoportját, melynek pontos megnevezése a BNO-10-ben: Hangulati (affektív) zavarok. Az affektív kórképeket az érzelmi-hangulati élet szélsőséges változatai jellemzik. Három jellegzetes formájuk van. A mániás kórképekben a személy élénk, felgyorsult, gondolatrohanása alig követhető és gyakran elszakad a realitástól. Ezzel ellenétes a depresszív forma, ahol a levertség és a lelassulás olyan nagymértékű is lehet, hogy a beteg fel sem kel az ágyból. Bár meglepő de a harmadik formát az jellemzi, hogy a két állapot bizonyos időközönként váltakozik. A depresszió egyszerűbb, hétköznapi formái viszonylag könnyen felismerhetők. Jelei: - szomorú, levert, érdektelen vagy ingerlékeny hangulat - túlzottan negatív énkép, - reménytelenség - fáradtság, lassúság, lelassult gondolkodás - testi zavarok, mint például a fáradtság, rossz alvás, - étvágytalanság vagy túlzott evés.

A köznapi értelemben vett depresszió, (vagyis amit a köznyelv így nevez), könnyen felismerhető a jellegzetes hangulati változás miatt, a negatív énkép és reménytelenség jól láthatók. De az összetettebb formákat laikusok nehezen ismerik fel, ezért a súlyos depressziós eseteknél előfordul, hogy csak extrém tünetek esetében kerülnek szakemberhez.

A munkanélküliség és a depresszió összefüggéseinek tisztázása azért is bonyolult, mert a betegséget nem feltétlenül a munkanélküliség hatásaként jön létre. Nem tudjuk megválaszolni azt a kérdést, hogy egy adott személy esetében a depresszió fellép-e akkor is, ha az illető nem válik munkanélkülivé. Másrészt, megfelelő munkahellyel rendelkező emberek is megbetegszenek depresszióban.

Az alábbiakban esetpéldát mutatunk be a súlyos mániás-depresszió illusztrálásra. A bemutatott férfi a Munkaügyi központ ügyfeleként került a tanácsadóhoz, depressziója és a munkahely elvesztésének összefüggései nem egyértelműek. Valószínű, hogy a betegsége volt az elsődleges, ámbár állapotában a rosszabbodása akkor következett be, amikor munka és jövedelem nélkül maradt. Itt kell megemlítenünk azt is, hogy bizonyos lelki/testi betegségek nem jelentik az, hogy az érintett egyáltalán nem dolgozhat. Pali 45 éves, középmagas, arányos testalkatú férfi. Barna, bajuszos, szabályos arcú, haja hátrafésülve kicsit hosszabb a konvencionálisnál. Kifejezésmódja a mániára jellemző, asszociációi bőségesek és szerteágazóak, igen hamar elkanyarodik a kérdéstől és nehezen terelhető vissza. Minden választ azzal kezd, hogy "igen majd mondom csak..." Nagy kanyarodóval válaszol a kérdésekre, elmeséli, hogy épületburkoló tanfolyamra járt, amelyet a Munkaügyi Központ fizetett, miután a fröccsentő szakma, amelyben ő tulajdonos és munkáltató volt ráfizetésessé vált és nem volt jövedelme. De abba kellett hagynia a tanfolyamot, betegség miatt, pedig egyébként egy órát sem hiányzott. Előzőleg egy építkezésen dolgozott, megerőltette magát, mert kollégái részegesek voltak és nem dolgoztak, eltört a bordája (nem tisztázódott mitől). Ez a borda fájt, influenzás is lett így februártól májusig már nem tudott tanulni. Korábban már volt kórházban, mániás depresszióval. Most 45 éves, és becsüs szeretne lenni, erre a tanfolyamra akar beiratkozni, ami csak három hónapig tart és nem kerül sokba, akár saját maga is kifizeti, ha muszáj, de akarja tudni milyenek a képességei. A mániás kifejezésmódot jól látható a következő részletekből: Tanácsadó: Tehát becsüs szeretne lenni? Pali: Tetszik tudni én a művészeten keresztül szeretnék gyógyítani, tetszik érteni, ez mindig is érdekelt, árverésen is jártam már, tudja mennyi haszonnal adnak túl a tárgyakon?



Tanácsadó: Elmondaná, hogyan került kapcsolatba a művészettel? Pali: Már gyermekkoromban kapcsolatba kerültem vele, amikor biciklivel vittem fél liter tejeket tetszik tudni, volt egy öreg bácsi, aki festett és egy reggel mikor vittem a tejet ott volt a ház előtt egy kép, egy város volt rajta, felette egy rák és én megkérdeztem mi az ? A bácsi azt mondta az atombomba az emberiség rákfenéje. Tetszik tudni én egy nappal az atombomba ledobása után születtem, mert hatodikát írtak be de aztán kijavították hetedikére" Az interjú során a gyors asszociációk, leágazások mellett a feldobottságot, fokozott aktivitásigény is látható. Nevetgél, jelentőségteljesen néz a tanácsadóra rám, mintha azt érzékeltetné, hogy „mi ketten értjük egymást”. Pali: Egyszer rajzoltam zsírkrétával egy Semmelweis Ignácot, tetszik tudni, az anyák védelmezőjét, és két koporsót egy kicsit és egy nagyot alatta, a kezében egy gyereket tartott a lábától lógatva a másik kezével pedig V-t mutatott, tetszik tudni, a győzelmet." Tanácsadó: És a tűzzománc? Pali: Jaj az más, ez zsírkréta volt, a tűzzománc például egy három levelű lóhere lehajtva, mert én azt szeretem, négylevelűt keressenek a szorgalmasak és rá lehetne írni - szűz vagyok- mert tudjuk augusztus 23-tól van a szűz, de másképp is lehet érteni, hát nem jó? vagy az oroszlán, halacskák és füvek körbe, esetleg hóvirágok, három különböző színű hóvirág, ahogy bújnak ki....(nevetgél) Egyszer 1990-ben rendeltem egy képet igazi festőtől, aki az egyetemen tanít, megfestettem vele a milánói ediktumot, tetszik tudni a mikor a Konsztantinusz császár a keresztényeket... Egy ekkora kép (kb. 60x60-as méretet mutat) 40.000 forintba került... Látható, hogy nem egy-egy vicces beszólásról, poénról van szó, Pali kifejezésmódja hosszabb időn keresztül hasonló, ám van ennek egy ingerlékeny, dühös változata is. Ezek a periódusok Pali esetében mély depresszióval váltakoztak, amikor kis sem kelt az ágyból, napokig. A depressziónak ez a változata a laikusokban nem kelti a betegség benyomását, úgy ítélik meg, tudna dolgozni, ha akarna. És valóban, a mániás periódusokban ezek a betegek tudnak dolgozni, inkább túlzott aktivitásuk, kontrollálatlan, mások határait tiszteletben nem tartó magatartásuk zavaró. Depressziós szakaszokban pedig teljes passzivitásba süllyednek, melyre a környezet értetlenül reagál. A depresszió e formájánál a munkaképesség megítélése szakértelmet igényel. Az enyhébb esetek dolgoznak, rendszeres kezelés illetve kisebb nagyobb kiesések mellett. A gyógyuláshoz pszichiáter szakorvos által beállított gyógyszeres kezelésre van szükség A pszichoterápia is hatékony, többnyire a gyógyszeres kezelés mellett alkalmazzák.

4.4.2. A szorongás A szorongás leginkább nyugtalanság érzéséhez hasonlítható, kellemetlen, bizonytalan érzelmi állapot, amely a legtöbbször testi tünetekkel társul. A szakértők nem különítik el határozottan a nyugtalanságot és a szorongást. Ugyanakkor a gyakorlatban mintha a szorongás fizikai zavarokkal kísért, erősebb nyugtalanságot jelölne. A nyugtalanság és a szorongás tehát ugyanabba a jelenségkörbe tartoznak.

Meg kell különböztetni a szorongást a félelemtől is. Ez utóbbinak mindig van tárgya, vagyis tudjuk, hogy mitől félünk. A szorongásra azt is szokták mondani, hogy tárgy nélküli félelem. Vagyis aki szorong félelmet él át, amelynek oka ismeretlen és többnyire az egyén valamely belső konfliktusára vezethető vissza. Gyakran a szorongás félelembe csap át, vagyis a nyugtalanság, a félelem és a szorongás átalakulhatnak egymásba, úgy ahogy a pénznemek is átválthatók.

A szorongást kiváltó helyzet a stressz negatív formái, például a túlterhelés, a munkahelyi konfliktusok, a súlyos betegség vagy a hozzánk közelállók betegségei, a válás, a költözés, a munkahely-változtatás, a munkanélküliség állapota stb. A stressz ugyanakkor belülről is eredhet, lehet az egyén belső konfliktusa. Az, hogy mennyire viseli meg a személyt az



nemcsak magától az eseménytől függ, hanem a személyiség kiegyensúlyozottságától, erejétől is.

A szorongás ugyanúgy, mint a félelem, működhet vészjelzőként is. Természetes, hogy új helyzetekben vagy nehéz helyzetekben szorong az ember.

A beteges szorongás viszont nem függ a helyzettől, nagyon erős és folyamatos, és a társuló testi tünetek is állandósulnak, olyan intenzívekké válhatnak, hogy az életvitelt zavarják.

Az alábbi táblázatban összefoglaltuk a szorongás átélésének jellegzetes tüneteit. A testi-lelki-tünetek bármilyen kombinációban megjelenhetnek, ritka, hogy csak egyetlen tünete legyen a betegnek.

A szorongás tünetei

Lelki tünetek Testi tünetek

Kellemetlen, kényelmetlen érzés, mely előbb utóbb tudatosul

Izzadás, remegés,

Ingerlékeny Fejfájás, szédülés

Nyugtalan Gyakori ürítési problémák vagy szorulás

Ideges, zaklatott Szívtájéki nyomás érzés, fájdalom

Rossz előérzet, ismeretlen bajtól tart Gombóc a torokban, gyomorremegés,

Rossz álmok Bruxizmus (állkapocs csikorgatása),

Az előbbiekhez társuló levertség Ideges mocorgás, vagy a végtagok mozgásai ( láb, kar mozgatása)

Visszahúzódás, (nem szeretné, hogy tüneteit észrevegyék)

Légzéshez kapcsolódó tünetek, nem kap levegőt

Leggyakrabban légzési, szív panaszok és fejfájás, hátfájás jelentkeznek. A szorongásos beteg fáradékony, elesett, tanácstalan és bizonytalan, képtelennek érzi magát arra, hogy erőfeszítéseket tegyen. Az ilyen eseteket szakemberhez kell irányítani. A szorongás ritkán fordul elő önmagában, többnyire depresszióval társul. A szorongás gyakran belső konfliktusokhoz társul. Például valaki alkalmazkodni próbál, hogy szeretetreméltónak lássák, miközben a másik fele autonómiára törekszik. A konfliktus állandósul, hiszen lehetetlen párhuzamosan kielégíteni a biztonság és szabadság, a védelem és az alkotás igényét. A szorongás a kezelhetetlen kettősség (ambivalencia) tükröződésekét ellentétes késztetés/vágy vágy egyidejű jelenlétében. A szorongás természetesen különböző intenzitással jelentkezhet, attól függően, milyen korban blokkolták az érzelmeket, és milyen típusú volt a trauma. Bár a mai események váltják ki, a gyökerek a gyermekkorba nyúlnak vissza. A legrosszabb szorongásokat az elszakadás, a szülői közöny, az elhagyatottság vagy az erőszakos, lekicsinylő, szexuálisan visszaélő és/vagy a szintén szorongó szülőnek való engedelmesség kényszere váltja ki.



A szorongásos betegségek a BNO-10.-ben a „Neurotikus, stresszhez társuló és szomatoform zavarok” címszó alatt szerepelnek. A főbb ide sorolt kórképek a következők:

- Fóbiák, (agorafóbia, agorafóbia pánikzavarral, szociális fóbia, meghatározott körülírt fóbia, stb.) - Generalizált szorongás - Pánikzavar - Kevert szorongásos és depressziós zavar - Kényszeres obszesszív kompulzív (kényszeres) zavarok - Akut stresszreakció és poszttraumás stressz zavar

A szorongás kezeléséhez többféle módszer áll rendelkezésre. Gyógyszeres kezelést pszichiáter szakorvos írhat fel.

A pszichoterápiák különböző formái is hatékonyak, gyógyszeres kezelés nélkül is. Ilyenek a relaxációs technikák, melyet elsősorban a testi tüneteket, az alvászavarokat enyhítik. A relaxációra épülő meditáció azonban a személyiség működési módjában is változásokat generál. A viselkedésterápiákat elsősorban fóbiák és kényszereke setében alkalmazzák. Ezekre a záró fejezetben még visszatérünk.

Az alábbi példa egy agorafóbiás nőbeteg tüneteit mutatja be. A betegség előtt többször is munka nélkül maradt, mivel alapszakmája elavult. Az esetleírás 1993-ból származik, a hazai első munkanélküliség emelkedő időszakából:

A 42 éves nőbeteg otthon könyvel, bár alapszakmája műszaki rajzoló. 1988 óta nem dolgozott rendszeresen, megszűnt a munkaköre. 1990-1991 során újra kapott munkát, de otthagyta, mert főnökeivel konfliktusba került, elmondja utolsó munkahelyi konfliktusát és hogy anyagi gondjaik vannak. Hobbija az itáliai reneszánsz, azt szereti nézegetni, volt is Itáliában.

Tünetei nem sokkal azután jelentkeztek, hogy anyja rákban meghalt majd férje kórházba került ugyanabban a hónapban, májusban. Először júliusban autóbuszon érzett félelmet, rosszullétet, le kellett szállnia, majd ugyanaznap a metróban. Ezután félt egyedül közlekedni, bár kisfiával jól elboldogult egy darabig. Most már csak a férje jelenlétében érzi biztonságban magát, de a férje kamion sofőr és gyakran hiányzik, külföldre utazik. Most már néha otthon is előjön ez az állapot, elönti a nyugtalanság és fél, hogy megbolondul. Más tüneteit nincsenek.

Gyermekkorában apja halála után kereset nélkül maradtak, akkor ô 14 éves volt, de tanulhatott volna, csak nem akart. Felvételizett a műszaki főiskolára, de nem vették fel. Első munkahelye egy gyár, négy évig dolgozott ott, férjét is ott ismerte meg. Egy gyerekük van, egyetlen probléma a férj távolléte, amikor neki rosszullétei vannak.

A kórházi tartózkodás alatt a relaxációs technikát tanulta meg és állapota javult. A férje csak a Moszkva térig kíséri már el, onnan egyedül jár kezelésre. A metróra is külön szálltak fel, ô adta ki a feladatot saját magának.



5. A munkanélküliség hatásainak kezelése

5.1. A tanácsadás különböző formái A terapeutikus pszichológiában általában együtt emlegetik a pszichoterápiát és a tanácsadást. Több könyv címe - "Tanácsadás és pszichoterápia" - erre az összetartozásra

utal.14 A szerzők egy része nem is bajlódik azzal, hogy a köztük levő különbséget meghatározza, pedig úgy a páciens, mind pedig a munkát végző szakember szempontjából fontos tisztázni azt, hogy milyen folyamatban dolgoznak együtt. Ha felállítanánk tengelyt, melyben megpróbálnánk sorba rendezni a segítő foglalkozásokat, akkor az úgynevezett egyéni/pszichológia tanácsadás közvetlenül a rövidterápiák mellé kerülne. Nézzük meg most közelebbről a tanácsadás és pszichoterápia közti különbséget.

Clarkson szerint15 a tanácsadási folyamat során abban segítik az egyént, hogy a személyiségében lévő erőforrásokat összpontosítsa egy kreatívabb és kielégítőbb élet megvalósításáért.

A terápiában viszont a személyiség restruktúrálására is szükség lehet, mielőtt az egyén kapcsolatba kerülhetne saját természetes önmegvalósítási képességével. Ebből a meghatározásból máris levonható néhány gyakorlati következtetés, elsősorban az, hogy a tanácsadás nem követel akkora erőfeszítést a kliens részéről, mint a pszichoterápia, nem olyan fájdalmas és hamarabb vezet eredményre. Ezért a tanácsadás alkalmazható minden olyan helyzetben, amikor létfontosságú a gyors kiút megtalálása. Ilyen helyzet a krízis, a munkanélkülivé válás, súlyos veszteségek, a gyász, de a nehezebb döntéshozatal, a fejlődési vagy nevelési problémák is. Ilyenkor nemcsak idő nincs pszichoterápiára, hanem a segítséget kérő személyisége sem mindig viselné el azt.

Bár előfordul, szakemberek esetében is, hogy a terápia és tanácsadás közötti különbséget inkább mennyiséginek tekintik, fontos differenciálni és pontosan meghatározni a segítő tevékenyég típusát, hiszen ennek függvényében tudjuk a célokat kitűzni.

Előfordul, hogy a segítségnyújtás intézményes rendszere vagy helyszíne az, amely meghatározza, hogy melyikről beszélünk. Ami az iskolában, a munkaerőpiacon, a nevelési tanácsadókban vagy termelő/szolgáltató szervezetekben zajlik azt tanácsadásnak tekintjük és nevezzük, ami pedig az egészségügyben, a magánrendelőkben vagy speciális szakmai intézetekben történik az a terápia nevet viseli. A gyakorlatban persze bármely intézményben dolgozó szakember végezheti és végzi is, úgy egyiket, mint a másikat, amennyiben arra szaktudása feljogosítja.

Mindig lesznek olyan kliensek, akiknek elég az orientáció vagy felvilágosítás ahhoz, hogy problémájukat önmaguk megoldják. Másoknak szükségük van arra, hogy egy darabig „elkísérjük őket” a változás útján, a harmadik esetben pedig, gyakran a hozott probléma átfogalmazására, a háttérben levő tényezők felfedésére és átstrukturálására van szükség ahhoz, hogy a kívánt változás bekövetkezzen.

Ez utóbbi esetben a tanácsadás és pszichoterápia elkülönítése nehezebb. Ez a tulajdonképpeni terapeutikus tanácsadás, amelynek célja egyértelműen a gyógyítás, és amelynek elkülönítése a rövid terápiáktól meglehetősen nehéz. Itt ismét fel kell hívni a figyelmet arra, hogy nálunk a terapeutikus tanácsadás helyett az egyéni tanácsadás, ritkábban a pszichológiai tanácsadás kifejezés honosodott meg.

14 Ivey, 1993, Brammer, 1993, Corney, 1991. 15 Clarkson, 1995



A továbbiakban gyűjtőfogalomként használjuk majd a tanácsadást és a pontosság kedvéért az orientáció, konzultáció illetve pszichológiai tanácsadás kifejezést alkalmazzuk az előbbiekben leírt három szintre. Azért is érezzük indokoltnak az elkülönítést, mert az orientáció és konzultáció nem igényel pszichológusi végzettséget, tanárok, szociális munkások, lelkészek, munkavállalási tanácsadók, stb. is végezhetik, ha valamilyen képzési folyamat keretében felkészültek rá.

A tanácsadás körüli bizonytalanságot részben az okozza, hogy több különböző típusú

segítő kapcsolatra a magyar nyelvben többnyire ugyanazt az egy szót alkalmazzuk.*De például az angol nyelvben, a tanácsadás különböző szintjeire és típusára más-más kifejezést használnak. Advising-nak nevezik azt a kapcsolatot, ahol a hangsúly az információnyújtásra, felvilágosításra esik. Guidance esetében a tanácsadó segít az információ feldolgozásában, a counselling szót pedig az akkor használják, amikor egy mélyebb és tartósabb segítő kapcsolat kialakításáról van szó. Nem említettük a consulting, coaching kifejezéseket, az előbbit szervezeti tanácsadásra, az utóbbit oktatási folyamatban vagy szupervízióban történő irányításkor használják angol nyelvterületeken.

Az angol elnevezések értelmében, a különböző tanácsadók így válaszolnának a “Merre van a Retek utca?” kérdésre:

Advising: Először kétszer balra forduljon, majd egyszer jobbra, aztán teljes gőzzel előre. Nincs közel

Guidance : Jöjjön, keressük meg együtt, elkísérem!

Counselling: Először azt kellene tisztázni, hogy miért akar éppen a Retek utcába menni?

Coaching: Nézzük csak, ezzel 12 cm-es magas sarkú cipővel akar eljutni odáig: mennyit tud ebben gyalogolni és milyen gyorsan? Próbálta már?

Consulting: Nos, egyáltalán tudja, hogy hol van Ön most?

A tanácsadás egyik széles területe a munkába álláshoz és a karrierhez kapcsolódik. A közismert pályaválasztási és karrier-tanácsadáson kívül ide tartoznak még a kevésbé ismert pályakorrekciós, rehabilitációs, életközépi pályaváltási, létszámleépítés előtti, újra munkába álló nőknek nyújtott orientáció/konzultáció.

A másik kör a pár, a szexuál-, a család és a nevelési tanácsadás. Vannak olyan területek is, amelyek a célzott populáció szerint alakultak ki, ilyenek: az etnikai kisebbségeknek, homoszexuális klienseknek, súlyos beteget ápoló családoknak, bevándoroltaknak, bűntett előéletűeknek, munkanélkülieknek stb. nyújtott tanácsadás. Ezeket lehet csoportban vagy egyéni tanácsadás formájában végezni, bármelyiken az említett három szint közül.

A pszichológiai tanácsadás specifikus problémái többnyire a párválasztás és a család, a gyász, a krízis, a konfliktusok, az életvezetési zökkenők, a szexuális problémák, stb.

5.1.2. Csoportos tanácsadás

A legtöbb esetben a „csoportozás” tréningek megtartását jelenti. Ez a képzés egy formája, készségfejlesztés, melynek tartalma előre megtervezett, minden csoport esetében nagyjából azonos forgatókönyv szerint zajlik. A tréning sikerét nem csak az egyéni fejlődés jelzi, hanem az is, hogy milyen arányban végzeték el a képzést, és mennyi volt a lemorzsolódás. A munkaerőpiaci csoportok nagyobbik része tréningcsoport, az álláskeresést, önéletrajzírást, a munkáltatóval való kommunikáció módját fejleszti.

A „csoportos tanácsadás” már a nevében is jelzi, hogy itt nem képzésről van szó, hanem a segítő kapcsolatok egy formájáról, a tanácsadásról. Ez azt jelenti, hogy a folyamat célja az, hogy a benne részt vevő személyek a csoportvezető segítségével képesek legyenek

* Két másik szó, a “konzultáció” és az “orientáció” van még használatban, de ezek csak speciális területeken terjedtek el, például pályaorientáció, konzultáció szülőkel, családokkal.



saját erőforrásaik mozgósítására, egy személyes probléma megoldása érdekében. A munkaerőpiaci tanácsadás során a személyes probléma mindig a munkába lépéshez, és/vagy a foglalkoztathatóság fejlesztéséhez, vagy a munkanélküliséghez kapcsolódó feszültségek, a megrendült önbizalom, a reménytelenség, stb. feldolgozásához kapcsolódik.

A tanácsadás, mint segítő kapcsolat, elsősorban a saját erőforrások tudatosítását tekinti fő hatótényezőnek, az információk átadása és a készségfejlesztés itt eszközként van jelen, e nem ez a célja a folyamatnak. Mivel a tanácsadás segítő kapcsolat, csak kis létszámú csoportban ajánlott végezni, max 4-5 fő bevonásával, akiknek estében lehetőség van a személyes odafigyelésre, az egyéni problémák csoportban történő kezelésére.

A tanácsadás során a csoportban résztvevők tudatosítják saját lehetőségeiket, visszajelzést kapnak erősségeikről, pozitív példákat tapasztalnak meg a csoportban, és ideális estben még a foglalkozássorozat időtartama alatt elhelyezkednek, illetve döntést hoznak további lépésekről. Így a csoport maga „elfogyhat” anélkül, hogy az úgynevezett lemorzsolódástól lenne szó. Ámbár, lemorzsolódás itt is lehetséges, elsősorban akkor, ha a kiválasztás nem volt megfelelő és az ügyfél nem tudja használni a módszer nyújtotta lehetőségeket.

A csoportos tanácsadás kiválasztással indul. Ez általában interjú alapján történik, mely lazán strukturált, zárt kérdéseket alig alkalmazó, az ügyfél saját probléma megfogalmazását, helyzetleírását facilitáló eljárás. A kiválasztás során ki kell derülnie annak is, hogy milyen pszichikus problémákkal küszködik az egyén. Súlyos pszichiátria betegségek, illetve súlyos személyiségzavarok (antiszociális, paranoid) esetében nem ajánlott a csoportos tanácsadás. Szer hatása alatt levő szenvedélybetegek szintén nem javasoltak a munkanélküliség kezelésében használatos csoportos tanácsadásra.

Másrészt, a motiváció fontos szempont a kiválasztáskor. Mérlegelni szükséges, hogy az ügyfél rendelkezik-e egy céllal, egy belső képpel arról, hogy hová szeretne eljutni, mi felé kíván haladni, vagy elfogadja-e azt, hogy szüksége van segítségre a cél kitűzéséhez?

Miután a kiválasztás megtörtént csoportvezető gondosan mérlegeli, hogy a résztvevők milyen típusú problémákat fognak foglalkozni az adott csoportban. Fontos, hogy a csoporttagok problémái egymás számára is relevánsak legyenek, egyébként hamar lankad a figyelem, még akkor is, ha csupán 5 tagból áll a csoport. Ritkán fordul elő, hogy a csoport teljesen homogén, de optimális esetben a tagok céljai hasonlóak. Például mindannyian álláskeresők, vagy új utat, más területet szeretnének, nem azt, amit eddig végeztek. Mérlegelni lehet még a kor és nemek szerinti összetételt. Nincs egy jó recept, amely kimondaná, hogy milyen az ideális összeállítás. Úgy tűnik, sok esetben könnyebb homogén csoportban dolgozni: például pálya elején állókkal vagy olyanokkal, akiknek van szakmájuk és benn tapasztalatuk is.

Van olyan tapasztalat is, amely azt mutatja, hogy ha van a csoportban különösen gyenge, többszörösen hátrányos személy, segítőkészséget válthat ki a többiekből, de az ellenkezője is előfordulhat. A vegyes korosztályú csoportban könnyen megjelennek a szülőkkel való kapcsolatok mintái, projekciók formájában, és a csoportvezetőnek ezeket a jelenségeket kezelni, többnyire tudatosítani kell.

A tanácsadási folyamat általános cél a munkavállalást gátló problémák tisztázása, a külső és belső gátló tényezők felismerése, és ezek túllépésének megtervezése. Fogalmazhatunk úgy is, hogy egy ajtó kinyitásán fáradozunk, amely lehetővé teszi a múltban használt megoldásmódok és utak átértékelését és újabb útirányok kijelölését. Fontos, hogy a tanácsadás során a résztvevőkben kialakuljon egy belső kép az aktuális lehetőségeikről, amelynek irányába el tudnak indulni.



5.1.3. Pszichológiai szerződéskötés a tanácsadásra

A tanácsadás ma már úgynevezett szerződéses műfaj, a csoportos forma is szinte kivétel nélkül többoldalú szerződésre alapozódik, még akkor is, ha e szerződések nem mindegyike formalizált, hanem „csupán” úgynevezett pszichológiai szerződés. A leggyakoribb eset a háromoldalú szerződés, amikor a tanácsadást vezető szakembernek az őt megbízó hivatallal és a csoporttal egyaránt szerződést kell kötnie. Fontos, hogy az alábbi háromszög csúcsain szereplők mindegyike tisztában legyen azzal, kivel és mire szerződött. Megrendelő/Finanszírozó

Ügyfelek Tanácsadó

A szerződések tisztázása a tanácsadó feladata, de ahhoz, hogy ezt megtegye, legelőször saját magának kell világosan látnia a helyzetet

A tanácsadási folyamat konkrét célja, amikor munkanélküliekkel dolgozunk, a következő: - Növelni az önbecsülést, megerősíteni az énkép pozitív részeit - A korai és későbbi emocionális megtapasztalások negatív hatásait semlegesíteni, - Eszközt nyújtani a saját múlt értékeléséhez, - Elérni, hogy a résztvevők lássák a pályautat befolyásoló tényezőket - Felmérni a belső akadályokat és feltárni legyőzésük lehetőségeit - Bátorítani a résztvevőket a jelennel kapcsolatos érzelmeik, gondolataik kifejezésére, megfogalmazására. - Támogató csoportot hozni létre, amely segíti tagjait a részvevők kapcsolatrendszere, vélemény-nyilvánítása által abban, hogy tisztábban lássák lehetőségeiket

A foglakozások gyakoriságát és időtartamát mindig a csoport függvényében konkretizáljuk. Például lehet 8-15 alkalommal, egyenként 60-90 perces foglalkozást tartani, vagy kevesebbet. Előfordulhat, hogy valamiben nem az optimális döntést hoztuk, ilyenkor lehetőség van arra, hogy azt megváltoztassuk, például az ülés hosszát, vagy az ülések számát.

A tanácsadás teljes folyamatának tervezése, a kiválasztás befejezése után, az alábbiak szerint történik:

- A kezdés tervezése, beleértve a tanácsadó és csoporttagok közötti szerződéskötést - A tematika tervezése: tartalmi elemek egymásra épülő rendszerének kialakítása, a

csoport témájának megfelelően - A zárás tervezése, az eredmények számbavétele - A tanácsadás során használt módszerek tervezése: milyen módszerekkel

dolgozhatok az adott csoportban. - A csoportot vezető tanácsadó magatartásának tervezése – milyen stílusú

csoportvezetés illik a csoporthoz és mit tudok? - A segédeszközök tervezése - mi szükséges és mi áll rendelkezésre ? - Az értékelés tervezése – kik értékelnek és hogyan, milyen kritériumok alapján? - Az utánkövetés tervezése: hányszor és mikor találkozik újra a csoport? - A dokumentálás tervezése



5.2. A stressz kezelését célzó pszichoterápiák Az alábbiakban azokat az eljárásokat mutatjuk be röviden, amelyekkel napjainkban célzottan a stressz helyzetek következtében fellépett szorongást kezelik A pszichoterápiáknak sok más formája is van, azokra itt nem térünk ki.

A stresszhelyzetekre adott fiziológiai válaszok ellenőrzését segíteni hivatott viselkedési technikák a bio-feedback,és a relaxációs tréning.

A stressz kontrolljának egyik további fontos tényezője a fizikai erőnlét. Akik rendszeresen végeznek valamilyen testmozgást (legyen az torna, kocogás, úszás vagy biciklizés), mely megnöveli a szívritmust és az oxigénfelvételt, sokkal alacsonyabb szívritmust és vérnyomást mutatnak stressz-helyzetekben, mint azok, akik nem edzik magukat. Azt is megállapították, hogy a jó fizikai erőnlétben lévő személyek a többieknél jóval kisebb valószínűséggel betegedtek meg stresszkeltő események nyomán. Ezeknek az eredményeknek a következtében sok stressz-kezelő tanfolyam a fizikai erőnlétre helyezi a hangsúlyt.

5.2.1. A bio-feedback elsajátítása során az emberek információt (visszacsatolást, feedbacket) kapnak fiziológiai állapotuk valamely vonatkozásáról, és aztán megkísérlik azt megváltoztatni. A feszült fejfájás kontrolljának tanulásában például elektródákat helyeznek a homlokra, hogy minden homlok-izommozgás elektromosan érzékelhető és felerősíthető legyen, és hanggal visszajelzik a személynek. A jel, vagyis a hang magassága növekszik, amikor az izmok összehúzódnak, és csökken, amikor elernyednek. A hangmagasság szabályozásának megtanulásával az egyén megtanulja, hogy feszülés nélküli állapotban tartsa izmait. Ehhez 4-8 hétre van szükség. A vegetatív idegrendszer által szabályozott fiziológiai folyamatokról, mint a szívritmus vagy a vérnyomás, hagyományosan azt feltételezzük, hogy akaratlagosan nem befolyásolhatók. De az emberek képesek megtanulni szívritmusuk és vérnyomásuk módosítását.

5.2.2. A relaxációs tréning A relaxáció szó ellazulást, elengedést jelent A relaxációs tréning pedig olyan eljárás amelyben a személy megtanulja kontrollálni a testi folyamatait és testi-lelki-szellemi egyensúly megteremtésére törekszik. A pszichoterápiás relaxáció különbözik a sportban használt módszertől, zárt lélektani térben, élményfeldolgozó pszichikai munkával folyik, pszichoterapeuta vezetésével. Az eljárás elsajátításához 10-12 hétre van szükség.

A relaxációs technikák hatásmechanizmusa arra alapozódik, hogy az emberi lelki fejlődés beszéd előtti alapvető első szerveződési szintjét a pszicho-fiziológiai (vegetatív, motoros stb.) működési és válaszminták alkotják. A relaxációs eljárások ezen a működési szinten dolgoznak, központi idegrendszeri pszicho-vegetatív és pszicho-motoros struktúráira hatnak. Elsődlegesen e rendszer zavaraival függ össze az ártalmas mértékű szorongás, valamint ennek tünetei, melyek az átélésben, a testi tünetekben és a viselkedés szintjén jelennek meg.

Minden relaxáció közös célja a megzavart rendszeregyensúly helyreállítása, az áthangolás és rugalmasság-fokozása, a vegetatív tónus befolyásolása és a kedvezőtlen szorongásszint csökkentése.



5.2.3. A kognitív eljárások Ez a módszer az egyén stresszkeltő helyzetekre adott kognitív és viselkedéses válaszainak megváltoztatására összpontosítanak. A kognitív viselkedésterápia abban próbál meg segíteni az embereknek, hogy azonosítsák az olyanfajta stresszkeltő helyzeteket, amelyek fiziológiai tüneteiket okozzák, és hogy megváltoztassák azokat a módszereket, amelyekkel megküzdenek ezekkel a helyzetekkel. A feszült fejfájástól szenvedőt például megkérik, hogy jegyezze fel a fejfájások gyakoriságát, erősségét és azokat a körülményeket, amelyekben jelentkeztek.

Ezután megtanítják, hogy hogyan figyelje válaszait ezekre a stresszkeltő eseményekre, és megkérik, hogy jegyezze fel az esemény előtti, alatti és utáni érzéseit, gondolatait és viselkedését. Az önmegfigyelés egy időszaka után bizonyos kapcsolatok világossá válnak. (például a visszahúzódás, fejfájás) között. A következő lépés, hogy megpróbálják azonosítani azokat az elvárásokat és hiedelmeket, amelyek megmagyarázhatják a fejfájást. Az utolsó és legnehezebb lépés megváltoztatni valamiképp a stresszkeltő helyzetet, az arról való gondolkodást és a viselkedést. A lehetőségek között van egy kevésbé stresszkeltő állás keresése, annak felismerése, hogy a tökéletes teljesítmény szükséglete a hibákkal kapcsolatos felesleges aggódáshoz vezet. A relaxáció képessége az élet nem minden stresszével szemben hatékony fegyver. De a kognitív megközelítés sem old meg mindent. Ezért a mindennapokban vegyes eljárásokat használunk. Belső konfliktusok esetében feltáró terápiákat alkalmaznak, a relaxációt meditációval egészítik mely az önismeret mélyítését eredményezi, stb.

5.3. A kapcsolatépítést nehezítő jelenségek

5.3.1. Az ellenállás

Azok, akik emberekkel dolgoznak, sokszor érzik úgy, hogy baj van a másikkal, nem lehet boldogulni és olyan, mintha nem értené miről is van szó, az adott helyzetben. Pedig ügyfeleik többnyire nem betegek, csak a helyzet maga kellemetlen vagy nemkívánatos a számukra és ez nyilvánul meg a viselkedés szintjén. Olyan helyzetek is léteznek, (például az igazságszolgáltatásban, rendőrségen stb.), ahol az ügyfélnek nehéz a dolga, azért jött, hogy többnyire kínos problémájára megoldást keressen, és ha lehet, segítséget kérjen. De nehéz az elfoglalt, esetleg túlterhelt ügyintézőnek is, akinek nem mindig sikerül kordában tartani az érzelmeit. Nem meglepő tehát, ha néha "rövidzárlatos" olyan helyzetekben, amelyek mindkét fél számára stresszelő.

Az ellenségesség és az ellenállás két olyan jellegzetes viselkedés mintázat, amely azokban a munkakörökben gyakori, amelyeket segítő szakmáknak szoktunk nevezni. De jelen vannak az ügyfélfogadásban, az oktatásban, stb. is. Az alábbiakban azt mutatjuk be, miről ismerhetők fel ezek a jelenségek a segítő szakmákban.

Az ellenségesség: A beszélgetés első pillanatai egy vadidegennel még akkor se mindig könnyűek, ha a mondanivaló egy adott, pontosan ismert célra vonatkozik, és az ügyfél nem próbálkozik "körmönfont" támadásokkal vagy azzal, hogy „átverje” az ügyintézőt.

Annak, aki emberekkel dolgozik, fel kell készülnie azokra a helyzetekre is, amelyekben a kliensek már a munka legelején a szokásostól eltérő viselkedésükkel "tesztelik" őt. Az ilyen magatartást nem szabad figyelmen kívül hagyni, mintha semmi jelentősége sem volna, ugyanígy bizonyos szimbolikus viselkedéseket is értelmezni kell. Egy ellenséges ügyfél lehet nyíltan vagy burkoltan agresszív már a közös munka kezdetétől fogva. Az



elkövetkezendő folyamatot jelentősen befolyásolja az a mód, ahogyan az ilyen támadásokat kezeljük.

Ha az ügyfél bejön a szobába és arra a székre ül le, ami nyilvánvalóan az ügyintézőé, akkor ez nem véletlen és nem kell figyelmen kívül hagyni. Mit csináljunk ebben a helyzetben? Ez az ellenszegülés a tudatosságnak egy olyan szintjéről származik, amivel az ügyfél nincs tisztában. Valójában egy szimbolikus gesztussal azt mondja el, hogy ő maga akarja kontrollálni a folyamatot, és nem szeretné, ha őt irányítanák. Az ilyen emberekkel a közös munkában során gyakran van gond, ugyanis ők nehezen fogadják el azt, hogy a mások által felállított szabályok szerint kell viselkedniük.

A segítőnek feltétlenül meg kell tanulnia, hogy érzékeny legyen a gesztusok és szavak valódi jelentésére, ugyanakkor legyen elég lélekjelenléte ahhoz, hogy elkerülje a túl erős reagálást a támadó viselkedésre. Ha valaki horogra akad és dühös lesz egy ilyen helyzetben, ez azt jelenti, hogy az ügyfél nagyon hatékonyan tudta őt manipulálni. Szinte biztos, hogy rossz érzésekhez vezet a kapcsolat ilyenszerű indítása.

Egy másik fajta támadás az, amikor a szakember kompetenciáját kérdőjelezik meg. Például azt akarják megtudni, hogy egy fiatal jogász valóban képzett-e és van-e elég tapasztalata ahhoz, hogy segítsen. Az ügyintézőről feltételezik, hogy nem tudja kezelni a számítógép programot, azért tart olyan sokáig a dolog. A munkaközvetítőnek azt hozzák tudomására, hogy fogalma sincs arról, hogy valójában milyen az állás, amit ajánlott. A gyermekpszichológustól vagy a tanártól megkérdik van-e gyereke?

Ez a nyilvánvaló kihívás elbizonytalaníthatja a legjobb és legtapasztaltabb szakembereket is, főleg akkor, ha a megjegyzés rátapint saját gyenge pontjára. Az érintettek ilyenkor azon kaphatják magukat, hogy hosszas magyarázkodásba bocsátkoztak képesítésüket vagy munkatapasztalataikat illetően. Ez majdnem minden esetben hiba, mert azt jelzi, hogy elfogadták a védekező szerepet.

Az ellenségesség elsősorban a kapcsolat elején jelentkezik, és ha eltaláljuk a megfelelő hangot, akkor az ügyfél hamar rájön, hogy támadással nem tud bennünket manipulálni. Ekkor a támadás elveszti értelmét és valószínű, hogy az ügyfél hatékonyabb együttműködési stílusra vált át. Ez főleg akkor fontos, amikor egy hosszabb közös munkáról van szó, nemcsak egyszeri alkalomról.

Az ellenállás:Ez a viselkedésforma azokban az esetekben gyakori, amikor az ügyfélfogadás vagy kapcsolatépítés valamilyen változás elérését célozza vagy vonja maga után. Az ellenállás az ügyfélnek azt a beállítódását jelenti, amellyel úgy tűnik, harcol az ellen, hogy problémája megoldódjon. Ilyen esetben az ügyfél szinte az ellenkezőjét teszi annak, amit elvárnak tőle. Az orvosi kezelésnek ellenálló betegek is sokszor ugyanezt teszik. Próbálják nem észrevenni problémáik valódi okát, mert csak így tudják szorongásaikat elviselni.

Az ellenállás a pszichiátriából eredő fogalom, amely szerint a személyiség egy részének érdeke a kóros probléma fenntartása, és ezért minden alkalommal ellenáll és tiltakozik, ha a beavatkozás már elég közel jár ahhoz, hogy sikeres változtatást érjen el. Ez a viselkedés rendszerint nem tudatos tervezés eredménye az ügyfél részéről és többnyire szimbolikus módon fejeződik ki. például akár negyedszer is eljön, anélkül, hogy a szükséges dokumentumokat stb., magával hozná. Valami mindig hiányzik, ami ahhoz kellene, hogy a folyamatban haladni lehessen. Az ellenálló ügyfelek nem szükségképpen a velük foglalkozó szakembernek magának állnak ellent és tudatos szinten nem is a problémáik megoldása ellen dolgoznak.

Valójában magát a változást utasítják el. Igyekeznek megőrizni és fenntartani bevált viselkedésmódjukat, életstílusukat, helyzetüket, bármilyenek is azok. A megszokott viselkedési formák kielégítik őket, és segítik életük szabályozásában, akkor is ha kevéssé hatékonyak. Más szóval ellenállás esetében, a személy megelégszik egy nem hatékony, de legalább működő szabályozással és nehezére esik átváltani egy másik, hatékonyabbra.



Az ellenállásnak több formája is van. Ezek a viselkedésben is különféle módokon nyilvánulnak meg. Az ügyfél kérdezősködhet a szakember egészségi állapotáról, helyzetéről, családjáról mintha nem is ő volna az, aki saját problémái megoldása miatt jött. Ellenállásnak tekinthetjük azt is, mikor az ügyfél nem hajlandó feladni eddigi "bevált" viselkedésmódjait, mert ennek nemcsak hátrányai, hanem előnyei is vannak számára. Ezt a pszichológiában másodlagos betegségelőnynek nevezik. Ilyen előny például, hogy nem kell odafigyelni az eseményekre, nem kell a mások által naponta végzett feladatokat teljesíteni.

Vannak olyanok, akik azért utasítják el a segítséget, mert tudattalan szinten folytatni kívánják önmaguk büntetését. Ezt csak úgy tehetik meg, ha visszautasítják a változást, amely a fájdalmas problémák megszüntetésére irányul legyen az bármilyen probléma, betegség, ismételt verekedés, válás vagy egy rossz munkahelyről való kilépés.

Az ellenállás legtöbbször a kommunikációs stílusban jelenik meg. A legjellemzőbb az, hogy az ügyfél hallgat. Sok szakember ettől fél a legjobban. Mikor a megértése helyett erőszakosan meg akarjuk szüntetni a csendet, majdnem biztos, hogy ezzel még hosszabb hallgatást idézünk elő, amivel növeljük mindkét fél kényelmetlenség érzését és stresszélményét.

Az ellenállás másik gyakori formája a nevetgélés. A nevetgélő ügyfél úgy tűnik mindent könnyedén, félvállról vesz, a felszínen marad a kapcsolatokban is, legyen az munkakapcsolat vagy más.. A nevetgélő ügyfél sohasem marad meg sokáig egy témánál, a nevetés és a tréfák nem valódiak és nem az adott helyzetből eredő humornak szólnak.

A túl sok, indokolatlan beszéd is ellenállást jelez. A beszédes ügyfél folyamatosan mondja a magáét és ezzel ugyanaz a célja, mint a fenti nevetgélő ügyfélnek. Mind a ketten igyekeznek biztonságos távolságban tartani magukat a problémáktól és védeni érzelmeiket a bevonódástól.

Az ellenállás egy másik formája az intellektualizálás, vagyis a „mindent értek, tudom az okát és meg is magyarázom” típusú viselkedés. Nem tűnnek ellenállóknak, mert beszélnek komoly gondjaikról. De ezt egy bizonyos távolságból teszik és a legfontosabb náluk, hogy a változás mozgatórugója az érzelem hiányzik a folyamatból.

Az általánosítgató ügyfél is hasonlóan védekezik. Sok esetben az általánosítás a legjobb bújócska Amíg csak általában beszélnek a problémákról anélkül, hogy konkretizálnák őket, addig az érzések nem fenyegetőek. Szintén általánosítás jellegű az a csapda, amit az ellenálló ügyfél állít, amikor úgy fejezi be a mondatát, hogy "tudja, hogy értem, ugye?"

Talán nincs is cselesebb és hatékonyabb módja a hatékony munka leállításnak az ügyfélfogadásban, mint a jelenetrendezés. Vannak emberek, akik mint egy rossz színész, túljátsszák a szerepet: üvöltenek vagy zokognak, rázzák az öklüket, vagy haragosan méltatlankodnak és mindezt azért, hogy távol tartsák maguktól azokat a dolgokat, amik változást idézhetnek elő náluk. A jelenetrendezéssel felhívják magukra a figyelmet, de ez más célt is szolgál, mégpedig azt, hogy elkerüljék a mélyebb és fájdalmasabb dolgokat.

A feldobott ügyfél úgy viselkedik, mint az olyan televíziós játékok műsorvezetői, ahol a résztvevők állandóan nevetgélnek, ugratják egymást és bolondoznak. Ez nagyon furfangos formája az ellenállásnak, ahol a felszínen lévő vidámság bár nem tűnik őszintének, mégis hatékonyan megvéd bármilyen reális probléma vagy kínos élmény megbeszélésétől.

Összegezve a fentieket világos, hogy ha bármely kapcsolatban, legyen az ügyintézés, tanácsadás, oktatás vagy más, megjelenik az ellenállás akkor a legfontosabb, hogy felismerjük azt. Fel kell ismerni, hogy az ellenállás a védekezésnek egy olyan formája, amit nem lehet azonnal lerombolni és megszüntetni. Az ilyen védekező mechanizmusoknak fontos célja van a bajban lévő ember életében; azért használják őket, hogy elkerüljék a mélyebb önvizsgálat veszélyeit.



5.3.2. A kiégés

A Webster szótárban a burn-out: “… sikertelenség vagy kimerültség, az energia, erő vagy az erőforrások túlzott mértékű igénybevétele következtében”. A fenti meghatározás bármely kifáradás utáni állapotra érvényes, nincs benne semmi specifikus. De nézzük meg közelebbről a burn-out, e fiatal, alig 25 éves fogalom történetét

A korai hetvenes években, az illúzióvesztés időszakában, Herbert Freudenberger és munkatársai használták először ezt a kifejezést a szakmai viselkedés leírására. Ők akkoriban egy ingyenes ellátást nyújtó klinikán dolgoztak New York City-ben. Azóta a burn-out bekerült a köztudatba. A kiégést sokféleképpen definiálták már, mint tünetet, mint szindrómát, vagy mint jelenséget. A témában publikált legtöbb írás informális megfigyelésekre alapozódik.

Egy leíró jellegű meghatározás szerint: a “kiégett” szót olyan segítő-szakmabeliek esetében használjuk, akiknek idealizmusa, energiája és céltudata nagymértékben megcsappant a munkahelyi körülmények következtében. Ez utóbbiak jelenthetik a megfelelő szakértelem hiányát, az ügyfelek óriási számát, túlterhelést, alacsony fizetést, szűkös intézményi anyagi forrásokat, hálátlan ügyfeleket, bürokratikus és politikai korlátozásokat, az igényszint és a teljesítmény közötti nyilvánvaló különbséget.“

A téma egyik szakértőpárosa, Edelwich és Brodsky könyvéből idézünk:

“Kiégettnek nevezzük a túlterhelt, rosszul fizetett drogellenes tanácsadót - maga is gyógyuló szenvedélybeteg - aki munka közben iszik, míg ki nem dobják az italozás miatt. Kiégett a főiskolai tanár, aki állandóan panaszkodik diákjaira; a nővér, akinek a “karja majd leszakad” a sok betegtől, akik mind segítséget kérnek, miközben ő elhalad a szobájuk előtt. Kiégett az egykor reverendát hordó, ma állami alkalmazott, aki nem érti, hogy néhány alkoholista ügyfél miért keres háromszor annyit mint ő?…Kiégett az a pszichiátriai osztály, amelynek személyzete szinte évente kicserélődik.... vagy az a tanácsadó, aki egy ebéd ürügyén megszökik ügyfeleitől, akikkel hat hónappal azelőtt még szívesen együtt lett volna. … Mindegyikük kiégett, ha “inkább meghalna”, minthogy ugyanazt a munkát végezze tíz év múlva is.”

A kiégést úgy tekinthetjük, mint a személyiség fizikai és lelki erőforrásainak kiapadását amely a egyén vagy a társadalom értékrendje által megkövetelt, irreális célkitűzések érdekében kifejtett, túlzott erőfeszítés eredménye.

A tünetek igen változatosak és gyakorlatilag csak a kiváltó ok különböztetheti meg őket más pszichikai eredetű reakcióktól. Általában a munkahelyi helyzetet tekintjük a jelenséget előidéző patogén tényezőnek, főleg a segítő szakmában, amelyben a segítési vágy és a túlzott elvárások együtt vezethetnek a kiégéshez.

Kiégést jelezhet fáradtság, fejfájás, álmatlanság, ingerlékenység, gyanakvás, paranoia, depresszió, és még sok más tünet. Ezek a tünetek természetesen más esetekben is megjelenhetnek, nehéz kideríteni azok valódi okát.

Ma a kiégés specifikus jellemzőinek tekintjük a következőket:

a. A kiégés, mint szervezetpszichológiai jelenség, az egyéni és a szervezeti sajátosságok összjátékának eredménye. A kiégés a szituáció és az egyén kölcsönhatásában jön létre. Az egyén ég ki, de adott szervezeti körülmények hatására.

b. Több hasonló pszichológiai jelenség létezik a szervezetekben, amelyek ha csak a tüneteket nézzük, nehezen különböztethetők meg a kiégéstől. Ilyen a munkamotiváció csökkenése, a munkahelyi stressz vagy a pszichoterror, amikor az egyén a személye ellen irányuló nyílt vagy rejtett, de folyamatos támadásokra



reagál tünetekkel. Mindkettő a teljesítmény romlásához és a kiégésével azonos szimptómákhoz vezet.

c. Azok a szervezeti sajátosságok, amelyek a kiégést elősegítik, általában a következők:

kicsi a fizetés;

túl hosszú a munkaidő;

a pályának nincs jövője;

túl sok a papírmunka;

a szakképesítés a munkakörnek nem felel meg;

hálátlan ügyfelek;

a felettes nem értékeli a teljesítményt;

fontos döntések nem találnak támogatásra;

a dolgozónak nincs autoritása;

a rendszer nem képes reagálni az ügyfél igényeire;

nem megfelelõ hivatali adminisztráció;

Mivel a szervezeti sajátosságok jelentős mértékben meghatározzák, a kiégés ritkán jellemző a munkacsoport egyetlen tagjára. Ahol megjelenik, ott többnyire egész osztályokat, részlegeket érint. Ilyenkor egy védekező ideológia termelődhet ki, amely beépül a csoport kultúrájába. Ennek szerepe az, hogy elfogadható magyarázatot kínáljon az egyén kiégett magatartására, többnyire úgy, hogy a klienseket és/vagy a szervezetet hibáztatja a csökkenő teljesítményért és saját tüneteiért.

Ha a kiégés csak az egyént érintené, kisebb lenne a jelentősége és a pusztító hatása. De a kiégés olyan, mint egy fertőzés, átterjed az ügyfélről a személyzetre, a személyzet egyik tagjáról a másikra, és ami a legrosszabb, a személyzetről az ügyfélre is. Jól illene rá a “személyzeti fertőzés” elnevezés. Az új, tapasztalatlan kollégáknak a régiek átadják azt az értékrendszert, amelynek alapján az intézmény informálisan működik. Azok a megjegyzések, hogy “Miért töröd magad?”, “Nem te fogod megváltani a világot” arra jók, hogy az új tagot beállítsák a sorba és megőrizzék a fennálló rendet.”

Kiégés bármely szakmában jelentkezhet, de a leggyakoribb ott, ahol a munkavégzés során segítő jellegű kapcsolatot kell kiépíteni. Megjelenhet az ügyfélfogadásban, a banki ügyintézőtől a munkaügyi kirendeltségig, eladóknál, az oktatásban, a szociális munkásoknál illetve egészségügyi intézmények dolgozóinál, pszichológusoknál vagy ügyvédeknél stb. Az ügyfelek típusa és száma is érzékennyé teheti a dolgozót a kiégésre.

Megfigyelések szerint azok, akik nagy számú pszichikailag súlyosan beteg vagy hátrányos helyzetű embert kezelnek és/vagy túl sok ügyfelük van, jobban ki vannak téve a kiégés veszélyének.

A burn-out a segítő szakmákban jelentkezik a leghamarabb és a legintenzívebben. Ennek oka nemcsak az, hogy a segítők sokszor az átlagnál nehezebben kezelhető kliensekkel dolgoznak, hanem az is, hogy bizonyos belső szükségletek hatására választották ezt a pályát, amelyekről többnyire kiderül, hogy az adott segítő kapcsolatokban nem elégítődnek

ki.16 Ugyanakkor úgy tűnik, ezeknek a szakmáknak egy része meglehetősen rosszul fizetett, nem csak nálunk de a nyugati országokban is.

16 Lásd P. Clarkson, 1995. 13. fejezet, Burn-out: Unhelpful personality patterns of professional

helpers,



A kiégés nem statikus jelenség, hanem folyamat, amely ciklikusan ismétlődik. Az alábbiakban a klasszikusnak tekinthető, négy fázist tartalmazó leírását mutatjuk be, a kiégés megjelenésének és hullámzásának tipikus folyamatáról.

Lelkesedés Ez a kiégés egyik feltétele. Lángoló lelkesedéssel kezdődik. Ha nincs tűz nincs kiégés sem. Ez a folyamat kiinduló pontja. Nagy remények, felfokozott segítési szándék, sok energia, irreális elvárások és a kliensekkel való túlzott azonosulás jellemzik ezt a periódust. Az egyén még nem ismeri teljességében az adott munkát, úgy képzeli, hogy az mindent megad majd számára. Önként túlórázik, minden feladatot elvállal. Stagnálás Ennél a szakasznál a munka már nem olyan izgalmas, hogy minden mást pótolhasson. Az egyén már szembesült annyira a realitással, hogy a szabadidő, a pénz, a barátok és a család fontosabbakká váljanak, mint a munka. A hangsúly olyan személyes igények kielégítésére esik, mint pénz, az előrelépés stb. Frusztráció Ebben a fázisban az egyén megkérdőjelezi saját hatékonyságát és munkájának értékét. Mi értelme a segítésnek, ha az emberek nem reagálnak rá, vagy ha a “bürokrácia” meghiúsítja a legjobb törekvéseket? Az emocionális zavarok és a testi tünetek, illetve a viselkedési problémák ebben a szakaszban jelennek meg. Apátia Ez védekezésként lép fel a frusztrációval szemben, olyankor, amikor az egyén munkahelyén krónikus frusztrációt él át, de szüksége van az állásra. Itt az apátia kifejezést a szó hétköznapi értelemében használjuk, nem a klinikaiban. A közönyt jelenti, azt a hozzáállást, hogy “a munka az csak munka, semmi több”. Ilyenkor az érintett olyan keveset dolgozik, amilyen keveset csak lehet, kerüli a kihívásokat, ha lehet még az ügyfeleket is. Csak pozíciója megőrzését tartja fontosnak, amely kis mértékben ugyan, de kompenzálja a munkában nyert kielégülés elvesztéséért. A fenti ciklus megtörhető. Elvileg két szinten lehet beavatkozni, módosíthatjuk a munkavégzés körülményeit vagy próbálkozhatunk az egyén megváltoztatásával. Beavatkozás lehet a pálya elhagyása, vagy más munkakörbe történő átkérezkedés; állhat a munka Persze nem kötelező kiégni. Vannak olyan segítők, akik 30 kemény ledolgozott év után is lelkesek, léteznek kitartóan kedves, jó orvosok és szeretett öreg tanárok. Abban, hogy a jelenség fellép-e vagy sem, komoly szerepe van a segítő személyiségének. Clarkson három olyan sajátos személyiség konstellációt nevez meg, amely hajlamos a kiégésre:

- az áldozatkész és elkötelezett személyiségtípus - a túlzottan elkötelezett személyiségtípus, akinek nincs kielégítő magánélete - az autoriter és/vagy lekezelő személyiségtípus

Ha a fenti típusok kerülnek olyan munkahelyre, amely a már bemutatott stresszkeltő sajátosságokkal rendelkezik, a folyamat minden bizonnyal beindul.



5.5.Intézményes szolgáltatások A munkanélküliséggel küzdő emberek számára kevés speciális szolgáltatás létezik, annak ellenére, hogy a jelenség tömegeket érint. Amint arról már szó volt, van egy réteg, amely kihívásnak fogja fel a helyzetet és mozgósítja belső és külső erőforrásait, így előbb utóbb sikeresen küzd meg a helyzettel, ahogyan azt a jegyzet elején levő példa is mutatja.

Azonban, létszámban jóval nagyobb az a munkanélküliséggel sújtott csoport, akinek szakmai segítségre lenne szüksége, azonban ennek nincs tudatában, vagy ha ilyen szándéka van, akkor sem tudja, hol keressen segítséget.

Az egészségügyben nincs külön speciális kezelés, mivel a munkanélküliség állapota rizikótényező, de nem betegség. A depressziót és szorongást az egészségügyi rendszerben ugyanúgy kezelik, mint a más kiváltó okból megjelenő lelki betegségeket. Pszichológiai magánrendeléseken lehet szerződést kötni arra, hogy a munkanélküliséghez kapcsolódó lelki problémákkal foglalkozzanak pszichológiai tanácsadás vagy terápia során. A jelenlegi hazai viszonyok között azonban, a szokásos magánrendelési díjak a jövedelemmel nem rendelkezők számára igen magasak, figyelembe véve azt is, hogy legalább 7-15 alkalommal kellene részt venni egyéni tanácsadáson, a terápiáknak pedig a rövid formái is hosszabbak ennél az időszaknál.

A segítés lehetséges államilag finanszírozott intézményei a családsegítők, ahol van pszichológus és szociális munkás. Azonban, véletlenszerűnek tűnik, hogy mely területen gyakorlott a szakembere és hogy van-e kapacitása egyéni vagy csoportos kezelésre munkanélküliek esetében.

A munkaügyi központokban is dolgoznak pszichológusok, ám létszámuk alacsony és a terapeutikus jellegű tevékenység kevéssé jellemző, inkább alkalmasság vizsgálatokat és a pályatanácsadás különböző formáit végzik. Ugyanitt munkavállalási tanácsadók is alkalmazásban állnak, ők elsősorban a munkakereséshez, munkába lépéshez kapcsolódó problémák megoldásában segítenek. Álláskereső kluboknak is lehet hatásuk a munkanélküliséghez kapcsolódó stresszel való megküzdésben, bár céljuk nem ez, hanem az új állás megtalálása. A civil szerveztek egy része is rendelkezik szakmai háttérrel, melynek alapján a munkanélküliség káros és kórós hatásainak feldolgozásában segítséget nyújtanak. Különösen fontos szerepet tölthetnek be a szenvedélybetegekkel foglalkozó civil szervezetek, hiszen a megküzdés kóros formái gyakran nyilvánulnak meg káros szenvedélyekben. Ezeknél a szervezeteknél, pszichológusok, addiktológusok, szociális munkások, családterapeuták stb. dolgoznak, gyakran munkába állást segítő pályatanácsadást is biztosítanak. E civil szerveztek munkája kevéssé ismert, főleg a nagyobb városokban léteznek ilyen szervezetek, egyházi és önkormányzati finanszírozásban. Ilyen például a Katolikus Karitász RÉV szervezete, a Máltai Szeretetszolgálat stb. Más civil szervezetek pályázati programokhoz kötötten működtetnek szolgáltatásokat, ahol szakemberek segítik a munkanélkülieket problémáik megoldásában, az álláskeresésben és a kapcsolódó lelki problémák feldolgozásában is, vagy a területileg illetékes egészségügyi intézménybe irányítják az érintetteket, ha orvosi kezelést látnak szükségesnek.



6. Tárgymutató és fejezetzáró kérdések

6.1. Tárgymutató

agorafóbia, 34 fóbiák jól meghatározott csoportja, melybe tartoznak: félelem a lakás elhagyásától, üzletekbe való belépéstől, egyedül utazástól.

apátia, 46 kedvetlen, érzelem nélküli, levert, közönyös állapot.

az egyén hibáztatása, 13 a munkanélküliség ismert társadalmi szintű megközelítése.

beszűkülés, 29 A depresszió tünetkörébe tartozó jelenség, amikor az egyént nem érdeklik azok a tevékenységek, örömforrások sem, melyeket korábban kedvelt.

biofeedback, 40 a stressz kezelésében használt gyógyító eljárás.

BNO-10, 4, 31, 34 Betegségek Nemzetközi Osztályozása, kézikönyve.

burn-out, 43 a kiégés kifejezés angol megfelelője.

csoportos tanácsadás, 37 a munkanélküliség kezelésében használt eljárás.

depresszió, 31 lelki tünet, tünet-együttes vagy betegség, melynek több formája különíthető el.

deprivációs elmélet, 6 Jahoda és Warr elmélete a munkanélküliség hatásáról.

elfojtás, 26 elhárító mechanizmus, mely belső konfliktussal terhelt helyzetek esetében a kínos élmény tudattalanba süllyesztését jelenti.

elhárító mechanizmusok, 25 Eredetileg Anna Freud által leírt tudattalan lelki jelenségek, melyek a

kínos élmények feldolgozását segítik, egészséges vagy patológiás módon.

ellenállás, 42 A segítő szakmákban gyakori jelenség, amikor az ügyfél nem működik együtt, a változást kívánja elkerülni. Az ellenállás többnyire tudattalan.

ellenségesség, 41 az ellenállás egyik formája, melyben az ügyfél többnyire verbális támadó magatartást tanúsít a segítővel szemben.

fontosság iránti igény, 10 Toffler által megnevezett egyik emberi szükséglet.

frusztráció, 46 Célra irányuló tevékenység meggátolása miatt előállított bénító élmény.

gyászfolyamat, 29 A veszteséget követő érzelmi hullámzás, melyben különböző szakaszok különíthetők el.

higiéniás tényezők, 9 Herzberg motiváció elméletében az egyik csoport, mely a munkában az elégedetlenségért felelős.

hullámvasút modell, 15 A munka elvesztését követő érzelmi hullámzást leíró modell.

húzó és toló elméletek, 5 motivációs elméletekre vonatkozó gyűjtőfogalom, a jutalmazás és büntetés szerepét hangsúlyozza.

kognitív eljárások, 40 a stressz kezelését szolgáló kognitív terápiák.

konzultáció, 37 a tanácsadás egy szintje.

közösség iránti szükséglet, 10 Alvin Toffler által megnevezett humán szükséglet.

krízis, 28



olyan helyzet, melyben az egyén a tűrőképességét lényegesen meghaladó eseményekkel szembesül.

leértékelés, 13 itt a munkanélküliség társadalmi megítéléséhez kapcsolódik, melyben a probléma súlyát bagatellizálják.

lelkesedés, 45 a kiégés első szakasza, a kiindulási pont.

mániás-depresszió, 32 A depresszió egy súlyos formája, melyben a mániás és a depresszív időszakok váltakoznak.

megküzdés a stresszel, 23 gyűjtőfogalom, mely az egyén által alkalmazott védekezéseket és feldolgozási módokat jelenti.

motivációs piramis, 8 Maslow elméletének központi fogalma, melyben hierarchikus sorrendbe helyezi az emberi szükségleteket.

motivátor tényezők, 9 Herzberg elméletében azon tényezők csoportja melyek a munkában az elégedettségért felelősek.

munkanélküliség, 12 általában a munkára képes és munkába állni hajlandó egyén állapota, amikor nem jut fizetett munkához.

orientáció, 37 a tanácsadás egy szintje, általában információszerzést jelent.

preszuicidális szindróma, 29 az öngyilkosságot megelőző állapot, melynek felismerhető tünete a beszűkülés, az önmaga ellen fordított agresszió és fantáziák a tett elkövetéséről.

pszichológiai tanácsadás, 37

a tanácsadás egy szintje, mely közel áll a terápiához.

pszichoterápia, 36 gyógyító eljárás, mely a változást célozza, a személyiség érettebb működési módjának kialakítását.

relaxáció, 40 A stressz és szomatikus kórképek kezelésére szolgáló eljárás.

stagnálás, 46 A hullámvasút modell egy szakasza.

stresszor, 20 a stresszt okozó tényezők

struktúra szükséglete, 10 Alvin Toffler elméletében egy alapvető emberi szükséglet.

szerződés, 39 Itt a segítő és az ügyfél közötti, változásra vonatkozó megegyezés, mely rögzíti a célt és a felek feladatait.

szorongás, 33 nyugtalansághoz hasonló kínos érzés.

szorongás tünetei, 34 testi és lelki tüneteket különböztetünk meg, a testi kapcsolódhat a vegetatív idegrendszerhez illetve a vázizmokhoz.

szükségletek lecsúszása, 10 Maslow elméletének alkalmazása a munkanélküli állapotra.

tanácsadás, 36 segítő tevékenység, mely a kliens erőforrásainak összpontosítását célozza.

többgenerációs munkanélküliség, 27 egy családon belül, egymást követő generációk hosszantartó munkanélküli állapota, mely befolyásolja a fiatal generáció munkával szembeni attitűdjeit.



6.2. Fejezetzáró kérdések

2. fejezet

- Milyen kérdésre adnak választ a motivációs elméletek? - Mit jelent a répa és a bot metafora? - Magyarázza el a deprivációs elmélet lényegét! - Milyen jelenségek cáfolják meg Maslow motivációs elméletét? - Milyen két faktort különített el Herzberg? - Alvin Toffler mely emberi szükségleteket emeli ki?

3. fejezet

- Hogyan határozható meg a munkanélküliség fogalma? - Mely törvény az, amely nálunk hivatalosan is leírja, ki a munkanélküli? - Milyen olyan társadalmi szintű mechanizmusok léteznek, amelyek befolyásolják

a munkanélküliség egyéni átélését? - Mitől függ egyéni szinten, hogy az érintett hogyan éli meg a munka elvesztését? - Mit jelent a hullámvasút metafora a munkanélküliség kontextusában? - Mely szakaszokat különíti el a Borgen - Amundson hullámvasút modell?

4. fejezet

- Milyen összefüggés van a társadalmi korszakok és a lelki betegségek között? - Minek tulajdonítható a szorongás növekedése? - Mit jelent a stressz fogalma? - Milyen megküzdési formák léteznek? - Mit jelent az elhárító mechanizmus fogalma? - Melyek a depresszió jellemző tünetei? - Melyek a szorongás testi és lelki tünetei?

5. fejezet

- Mi a különbség a tanácsadás és a pszichoterápia között? - Milyen szintjei vannak a tanácsadásnak? - Mit jelent a szerződéskötés a tanácsadásban? - Miben különbözik a csoportos tanácsadás a tréningtől? - Melyek a stressz kezelésében használt eljárások?



7. Irodalomjegyzék

Borgen, W., Amundson, N., The Experience of Unemployment, Nelson, Canada, 1984. Brammer, L.M. Abrego, Ph.J.Shostrom, E.L. Therapeutic Counseling and Psychotherapy, Prentice Hall, 1993.

Clarkson, Petruska, Change in Organisation, Whurr Publisher, 1995.

Comer,R. J. A lélek betegségei, Osiris, Budapest, 2000.

Edelwich, J. Brodsky, A., Burn out, Stages of Disillusionment in the Helping Professions, Human Sciences Press,1980.

Herr, E.L., Cramer, S.H., Career Guidence and Counseling Through the Lifespan, Systematic Approaches, Harper Collins Publishers, 1992. Kieselbach, T., Munkanélküliség és érzékelt igazságtalanság: megbirkózás a foglalkoztatás átmeneti folyamataival - perspektívák a jövőben" V. Nemzetközi Társadalmi Igazságosság Kutatás Kongresszus, Nevada/Reno, 1995. Lázár I. (2006): Munkanélküliek életminősége. In: Kopp M. Kovács M. E. (Szerk.): A magyar népesség életminősége az ezredfordulón. Semmelweis Kiadó. Budapest

Mitchell, C. Flynn L., The psychological Effects of Unemployment, Training Comission, 1988.

Selye, J. Életünk és a stressz, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1973.

Székely, V., A munkanélküliek segítése In: Somorjai Ildikó (szerk.:) Kézikönyv szociális munkásoknak, Szociális Szakmai Szövetség 2002. Bp.

Szilágyi Klára, Váry Annamária, (Szerk.) - Munkaügy és a pszichés terhelés – a

burn-out jelenség, Gödöllő, 1997

Váry Annamária, A munkanélküliség pszichés hatásai és a munkaügyben dolgozó pszichológusok hatásköre - külföldi modellek és a hazai gyakorlat, Sárospatak, X. Munkapszichológus szakmai napok, Sárospatak, 1995.MLKT kiadvány.

Váry Annamária, Fellobbanni és kiégni, in Játszmák nélkül, Járó Katalin (szerk) Helikon, Budapest, 1999:

Váry Annamária, Problémák rendezése önerőből vagy segítséggel, in Játszmák nélkül, Járó Katalin (szerk) Helikon, Budapest, 1999:

Dr Váry Annamária, Mi legyek, ha még nagyobb leszek? Váltsunk munkát és pályát együtt, Kiadja a Grafológiai Kft, Budapest, 2004.

a munkanÉlkÜlisÉg pszicholÓgiai hatÁsai

Documents