nemere istván - holtak harca

180
NNCL751-3F3v1.1 NEMERE ISTVÁN Holtak harca Anno Kiadó

Upload: peter-szucs

Post on 21-Feb-2016

482 views

Category:

Documents


90 download

DESCRIPTION

Hungarian Language

TRANSCRIPT

Page 1: Nemere István - Holtak Harca

NNCL751-3F3v1.1

NEMERE ISTVÁN

Holtak harca

Anno Kiadó

Page 2: Nemere István - Holtak Harca

Nemere István ©

HOLTAK HARCA Borító: Frigya Design

Második kiadás ISBN 963 9199 58 3

Anno Kiadó Felelős kiadó az Anno Bt. vezetője

Nyomta és kötötte a Megapress 2000 Kft. Felelős vezető: Kerekes Ferenc igazgató

Testem-létem utánad nyúl

a tér sem szabhat határt időfolyamok végtelen sodrában

élek hát miattad tovább majd beérlek, lecsapok rád és megvívjuk a holtak harcát

(Vilmer Battinos, 2007-2123)

HOLTAK HARCA

Page 3: Nemere István - Holtak Harca

1. Vincent érezte, hogy valami történik körülötte. De

kezdetben nagyon halvány volt ez az érzés. Igen mély-

ről merült fel, az előző mélységet is önmagában érezte,

mikor a tudatfelszín közelébe ért. Lebegni kezdett. Ronggyá szakadt álomképek kavarogtak fejében,

néha pedig úgy tetszett, ő is része ezeknek. Sötét folyo-

sókon látta magát halványan, aztán négykézláb ara-

szolt fel egy dombon, esőcseppé változott, felhőből

zuhanó, szertefoszló esőcseppé – majd ágak csapdos-

ták mit sem érző bőrét, aztán vakító fény koronázta

fejét... Lassan mintha fizikailag is érzékelni kezdte volna

testét. Úgy rémlett, a hátán fekszik. Mindenesetre

nyomást érzett a lapockáin. De nem volt benne biztos,

az ő súlya-e, az ő háta-e. És hol van?... A tudatfelszín alatt úszkált, elvakított hal, fényre

törekvő egysejtű. A hangok még mindig nem hatoltak

el hozzá, mégis szinte testében érezte a rezgéseket.

Talán zene volt. Miért szólna a zene? – gondolta,

nehezen rakta össze a szavakat, agya is mintha apró

csatornákba folyt volna szét, nehezére esett minden,

de percről percre jobban érezte magát. Az állapot,

melyben volt, nem hasonlított semmihez, amit addig

valaha is átélt. Álmos volt, tagjait mézbilincsbe verő,

édeskés semmi, igen, álom... Később – nem tudta, mennyi idő telhetett el közben

– kezdte összeszedni a gondolatait. Nagyon nehezen

ment, fájdalom lüktetett benne valahol – nem tudta, 7

Page 4: Nemere István - Holtak Harca

hol. Az édes, álomszerű kábulat átadta helyét valami-

lyen riadóállapotnak. Vincent még mindig nem tudta,

kicsoda ő, és hol van. De egy kép tolakodott agyába,

sokáig homályos volt, érthetetlen. Aztán zölddé vált

minden. Erdő?... Erdő. Pázsit. Perspektíva ugrott be,

az erdő hátraszökkent, folyó kanyarodott elő, a pázsit

és a távoli dombok közé. Még vibrált a kép, a fájda-

lom kissé csökkent, de nem tűnt el, meglapult valahol

az átkozott. Vincent önmagát szedegette össze, múltat

kutatott, emlékeket. A pázsit szélén egy-ház is áll, ott

kell állnia, az álomszerű képen mégsem látszik. De ott

van, biztosan ott van. Vincent görcsösen ragaszkodik

a gondolathoz, közben túlemelkedve a lapuló fájdal-

mon, örül, hogy van gondolata. Hogy emlékszik vala-

mire. Mert tudja, TUDJA, hogy az a ház az életéhez

tartozik, támpont ez, és alap is, hátha ráépül most

valami... Rohamosan javul a dolog. Tisztán érzi a nyomást

a lapockáin, a derekán. Mintha beszélnének körülöt-

te. A szavakat nem érti. Azt sem, milyen nyelven

szólnak. A hangok egyelőre nem többek pókhálónál,

azonnal elfoszlanak, elnyomják őket a képek. A képek... Nyári meleget érez az arcán. Ott áll a pázsiton, igen,

ott áll, egyszerre érzi ezt, és látja magát mintegy kívül-

ről, kicsit felülről, akár egy szélesvásznú filmen. A fo-

lyót nézi. Fehér csónak közeleg, valaki ügyetlenül

evez. Szőkésbarna hajkorona. Egy kéz kapja el a parti

cölöpöt – gyűrű aranylik a nedves, mohás fa mellett -,

aztán mosolygó arc bukkan elő. Edina!... Lábak surrognak a fűben, bár Vincent most nem

hallja a neszt. Semmit sem hall. Beissza a képzeletlát-

ványt, fényárban áll. A csónakból egy kisfiú is előug-

rik, ők ketten egymással versenyezve futnak Vincent

felé, mosolyuk, nevetésük úgy ragyog, akár a nap...

8 Most hirtelen fázni kezd. A hideg felülről ömlik

lefelé, először a fejében érzi, a nyakában hátul. A mel-

lében. Levetkőztettek, gondolja. Kik lehetnek ezek?...

Orvosok? És én... velem mi van? Halványan sejti,

hogy történt valami, öntudatlan főszereplője olyan

eseménynek, amiről most ugyan semmit sem sejt, de

hamarosan tudni fogja... Aztán a hideg is elmúlik. Visszatér a zenéhez hason-

ló nesz, kellemes, távoli zsongás, gyógyító. Vincent

szeretne mozdulni, érzi magában a vágyat – ugyanak–

kor érzi tehetetlenségét is. Valahol fájdalom szúr bele,

de nem tudja, teste melyik pontján történt, és “ama-

zok" tették-e?... Majd sokáig semmit sem érez. Lehet, hogy alszik, bár

a két állapot között nem tapasztal különbséget. Ké-

sőbb tudata felélénkül. Egyre több régi kép tolakszik

agyába... ~ Edina mosolya. És Robert vékony lábain a fehér

harisnya, amint apró teniszütőjével fel-alá futkos az

Page 5: Nemere István - Holtak Harca

udvaron. Aztán nyári reggel. A földig érő, hártyavé-

kony, hófehér függönyök vitorlaként dagadnak be a

szobába. Edina egyenletesen lélegzik mellette. A má-

sik szobában Robert alussza álmát, rózsaszínű az ar-

ca, fejét a színes párnán nyugtatja. Ez melyik napon

volt, mikor volt?... – küzd Vincent kétségbeesetten,

fárasztja, kínozza már ez a harc, ki kéne bukni a

felszínre, és megérteni végre mindent... Ismét hangokat hall maga körül. Aztán – mozgás!...

Világosan érzékeli, hogy teste elmozdul. Gurul; apró

kerekek a padló alig észrevehető repedéseit kocogtat-

ják hátába, igen, ez mozgás. Valahonnan valahová... 9

Page 6: Nemere István - Holtak Harca

Szólni akar, beszélni. A világ mégis olyan, mintha

Vincent víz alá merült volna – csak fülében a zúgást

hallja, talán a szíve lökte vér dobolását a halántékán,

az erekben... Aztán rohamos változás áll be. A férfi szintte érzi a

testében bekövetkező folyamatokat. Tudata tisztul.

Emlékei lassan visszatérnek. Ki vagyok?... – ordítja a

kérdést a világűrnyi feketeségbe, ahol múltja lapul. De

a válasz már úton van, nem sokkal később meg is

érkezik hozzá. Saját hangját hallja: VINCENT MAAREN RENDŐRFELÜGYELŐ

VAGYOK A Város lüktető zaját itt alig lehetett hallani. A ház a

folyóparton állt, fák és fagyalsövények között. A fehér

falak szinte beleolvadtak a sötétzöld, dús növényzetbe. Vincent a pázsiton állt, szemben a felkelő nappal.

Az arcán érezte a percről percre növekvő meleget.

Vasárnap volt, és ez egyben – mostanában furcsamód

– szabadnap is Vincent számára. Élvezte hát az ígérke-

ző nyugalmat. A víz tükréről millió tenyérnyi lapocs-

ka verte rá a fényt. “Olyan lehetek, mint egy félmezte-

len felkiáltójel a parton, talán hajókat figyelmeztető

jel" – gondolta; akadtak néha ilyen furcsa, különleges

hasonlatai. De sohasem mondta el őket senkinek,

legfeljebb Edinának... A kávébarna zsalugáterek felé pillantott. Alszanak

még., az asszony is, a gyerek is. Ők nem szoktak ilyen

korán kelni. Neki, Vincentnek viszont vérében van a

virrasztás, a korai talpra ugrás, az örökös készenlét.

Mióta pedig ő lett a különleges, terroristaellenes osz-

tag parancsnoka – hát erre a készenlétre gyakran volt

szüksége. Később a reggelinél éppen erről beszélgettek Ediná-

val. Robert gyorsan bekapta a zabpelyhet, kiitta a 10 tejeskávét – Vincenték minden reggel valódi tejet ittak

-,

egy hatalmas almával elszáguldott a kert egy távoli

zugába, ahol már tegnap délután kezdetleges “várost"

épített magának egy gödörben. Műanyag emberkék

komfortos... barlangokban éltek. Trogloditák 2002-

ből! – mosolygott apja, mikor este, hazaérkezése után

megtekintette a művet. Vesztére – később egészen

lefekvésig magyarázhatta a gyereknek, kik is voltak

azok a trogloditák, és hogyan éltek. – Robert úgy élvezi az udvart, a házat... – mondta

Edina elgondolkozva, és rámosolygott férjére. – Jó

ötlet volt, hogy megvettük. – Na hallod!... Abban a betonkockában, a tizenne-

gyedik emeleten, az nem is volt élet. – De közelebb voltál a kapitánysághoz.

– Valahogy nem hiányzik a közelsége...

Csendben falatoztak tovább. Madarak, alighanem sirályok húztak el a fejük felett. Itt a folyóparton sok

volt belőlük.

Page 7: Nemere István - Holtak Harca

Vincent tulajdonképpen boldog volt. Negyven felé

közeledve ismerkedett meg Edinával. Az elvált asz-

szony kedvéért az addig megrögzött agglegénynek

ismert rendőrfelügyelő hamarosan feladta elveit, és

feleségül vette a szakmai körökben ismert divatterve-

zőnőt. Most, nyolc év után hálás volt a sorsnak, de

mindenekfelett Edinának, mert élete az esküvő napján

a lehető legjobb fordulatot vette. Boldogan éltek, ha-

marosan megszületett Robert, a gyerek egészséges

volt, mint a makk. Edina kivirult, nagyon szép asz-

szony lett belőle, érett, telt, kívánatos. Egy ideje a

Város két legnagyobb tévéstúdiója versengett érte; a

bemondónők ruháit terveztették Edinával. Vincent

közben lehiggadt, megfontolt és éleselméjűbb lett; a

szakmai sikerek sem várattak magukra. Hamarosan

úgy emlegették, mint a Város egyik legjobb rendőrfel-

ügyelőjét. A “fenti" elismerés sem maradt el; amikor 11

Page 8: Nemere István - Holtak Harca

Vincent negyvennyolc óra alatt kiderítette és elfogta a

polgármester fiának elrablóit, még azon a héten meg-

kapta kinevezését a terroristaellenes különítmény pa-

rancsnoki tisztére. Ezt a rendőrségen sem ellenezték.

Vincenc rátermettségét senki sem vonta kétségbe. Az

új felügyelő igazolta a belé vetett bizalmat. Az azóta

eltelt időben a Városban megritkultak a terrorista

bűncselekmények. Több banda került lakat alá, a kü-

lönítmény nyomára bukkant néhány, hamis útlevele-

ket és más dokumentumokat előállító nyomdának, sőt

egyszer sikerült lefoglalniuk egy illegális fegyverraktá-

rat is. Vincent a legjobb úton volt ahhoz, hogy tíz éven

belül a Város rendőrkapitánya legyen, és később – kis

szerencsével és ügyességgel – felkapaszkodhat a pol-

gármesteri székbe is... “Húsz év múlva – mondogatta

Trevano, a helyettese – te leszel az ország elnöke, én

meg az alelnök." Trevano vidám, kerek fejű, mokány

férfi volt; harmadosztályú felügyelőből küzdötte fel

magát első osztályúvá, és a terroristák elleni harcot a

szívügyének tekintette. – Itt nekem is sokkal jobban megy a munka. -

Edina mosolyogva nézett a kertre. – Kiülök ide a

rajzaimmal, és várom az ihletet... A múltkor szemér-

metlenül lemásoltam a vadszegfű apró kelyhének a

belsejét. Tudod, azok a lilák, amik május végén nyíl-

tak ott a sarokban... Egészen érdekes mintákat “köl-

csönöztem" így a természettől. A divatszalon vezetője

nagyot nézett, amikor meglátta. “Honnan jutott eszé-

be ilyesmi, asszonyom?... A nők megörülnek majd

ezekért a modellekért!" Persze nem említettem neki a

vadszegfűt. Ez a mi titkunk., Robert előrohant a bokrok közül, kezében egy fa-

darabbal. A földön keresett valamit, megtalálta, és

diadalkiáltással tűnt ei ismét. A nap feljebb kapaszko-

dott, az árnyékok lerövidültek. Vincent érezte, hogyan

ömlik szét benne a nyugalom, az elégedettség. Akár a

12 feketeribizli-dzsem a szájában, a langyos szellő a hom-

lokán, nyakán. Igen, ez az élet, az igazi élet. “Negyvenöt éves leszek az ősszel" – gondolta még

Vincent, miközben Edina könnyed léptekkel lopako-

dott a bokrok felé, hogy titokban kilesse, mit játszik

Robert. A nap sütött, újra sirályok húztak el Vincent

feje fölött, és a kert zöldje engedelmesen simult a lába

alá. A táj maga volt a békesség... És ekkor odabenn a házban megszólalt a telefon.

A csengő követelőzve, erőszakosan berregett, kitartó-

an, könyörtelenül. Vincent előre is haragudott a hívó-

ra. A legnyugodtabb, legszebb vasárnapi hangulatot

ronthatja el. Edina már szaladt is, át a pázsiton, könnyedén

szökellve. Tíz évvel volt fiatalabb Vincentnél. Tálán téves kapcsolás lesz, reménykedett még Vin-

cent, amint felesége eltűnt a barnára festett ajtó mö-

Page 9: Nemere István - Holtak Harca

gött. Maguk festették az ajtókat és az ablakokat,

éppen az ilyen vasárnapokon, mint ez a mostani

volt... A csengés elhalt, aztán Edina feje bukkant fel a

nyitott ablakban: – Vincent! És Vincent felállt, kelletlenül, ódzkodva. Amikor

átballagott a pázsiton, nem sejtette még, hogy abban

a percben veszi kezdetét valami, ami megváltoztatja

egész életét, és annak már egyetlen perce sem lesz

olyan soha, mint azelőtt volt... Az öntudat még csak foszlányokban létezik benne,

el-elszakadó vékony fátyol, erőtlen, halvány. A semmi

tengere nyaldossa a biztosan érzett dolgok apró szige-

teit. Vincent azt már tudja, hogy él – kezdi sejteni a

testét. Furcsa érzés. Aztán mintha mélységesen mély, 13

Page 10: Nemere István - Holtak Harca

fekete kútban lenne; de van remény, mert látja a fenti

kerek fényfoltot, homályos alakok mozognak az óriás

kút kávája mentén, be-behajolnak, talán őt keresik.

Vincent kiáltana, de hang nem jön ki a torkán. Mégis

várja, hogy mentőkötelet dobnak le érte... Trevano telefonált. -Vincent?... Azt hiszem, be. kellene jönnöd. – Vasárnap van – mondta Vincent látszólag minden

összefüggés nélkül. De Trevano értette így is, értenie

kellett. Hiszen Vincent naponta tíz-tizenkét órát töl-

tött odabenn, mert száz és száz terrorista élt a Város-

ban és környékén, közülük több tucatot állandóan

megfigyelés alatt tartottak. Az ügynökök, besúgók és

detektívek jelentései a nap huszonnégy órájában szün-

telenül érkeztek, állandóan csengtek a telefonok, az

adattároló komputerek nesztelenül halmozták ma-

gukba az újabb adatokat. Óránként tízszer kellett

fontos ügyben dönteni, és a döntések többségét min-

dig Vincenttől várták. Egyetlen szabad napja a vasár-

nap volt. Edina és Robert, a folyóparti ház, a naptól

hevült szél és a sirályok napja. – Két perce kaptam a hírt, hogy Dann Sedym a

Városba érkezett. Vincent érezte, hogy kiszáradt a szája. Állt a tele-

fonkagylóval a fülén, súlyos és hosszú volt a csend. Az

ablakon át látta, hogy Edina Robertot kergeti. A kis-

fiú szaporán szedte vékony lábait, nevetett, és nevetett

Edina is, gyöngykacaj szárnyalt a fák fölé... – Vincent?... – Trevanót nyugtalanította a csend. – Igen. Azonnal megyek. – Vincent letette a kagy-

lót. Nem nézett körül a lakásban. A valódi fabútorok

barnán terpeszkedtek, a festmények pasztellszíneket

árasztottak diszkréten. Vincent kiment az udvarra.

Mas volt már a napfény, a szél. A pázsit, a kert. 14 – El kell mennem – mondta halkan Vincent. Edina

ott állt előtte. – Vasárnap van – felelte az asszony, és ebben ismét

benne volt minden. A– következő órák reménye, jó

együttlét, nevetések, Robert figyelése, a délutáni séta.

A fürdés, a várakozva ringó csónak palánkján megtö-

rő tenyérnyi hullám csapkodása. – Dann Sedym a Városban van – mondta Vincent. A kocsi szinte belefúródott az éles napfénybe; oda-

fenn a sztrádán alig volt jármű. Vincent biztos kézzel

vezette a gépet, gyakran váltott sávot, egyenletes gyor-

sasággal száguldott el a külvárosi negyedek felett.

A magasúton ma nem volt nagy forgalom. Tudta,

hogy legkésőbb húsz perc múlva a TEA főhadiszállá-

sára érkezik. A Terroristaellenes Alakulat furcsa rövi-

dítése miatt a “fiúk" nemegyszer csak annyit mondtak

családjuknak: “megyek TEÁ-zni", vagy “TEA-

délután" lesz, az “ötórai TEÁ-ról" nem is beszélve. Útközben végiggondolta mindazt, amit a rendőrség

Page 11: Nemere István - Holtak Harca

tudott Sedym ről. Dann Sedym huszonegy évesen állt be terroristának;

ennek körülményei – több későbbi bírósági tárgyalás

ellenére is – homályban maradtak. Az éles eszű, de

kisgyerekkorától rosszindulatú és kegyetlen fiatalem-

ber a nyolcvanas évek végén kezdett ismert lenni a

“szakmában". Először bankrablásokban vett feszt; az

“Első Arcvonal" nevű szervezet így teremtette elő a

pénzt későbbi költséges akcióihoz. Sedym volt az,

akinek vezetésével az “Arcvonal" emberei elrabolták

a Városban ülésező űrkutatási konferencia résztvevő-

it, sőt egyiküket meg is ölték. A rendőrségnek csak

négy évvel később sikerült elfognia Sedymet. A bíró-

ság életfogytiglani fegyházra ítélte; az érvényes törvé-

nyek szerint ez volt a legnagyobb kimérhető büntetés.

A fegyházi őrizet ellen a legszigorúbb parlamenti el- 15

Page 12: Nemere István - Holtak Harca

lenörző bizottság sem emelt kifogást, és mindenki meg

volt róla győződve, hogy akit oda bezártak, az csak

ítélete lejártával látja meg ismét a szabad eget. Két

évvel később Sedym mégis megszökött. Állítólag úgy,

hogy szabadlábon levő társai megzsarolták a börtön

aligazgatóját, aki aztán “kihallgatásra magához ren-

delte" a rabot. Mindketten nyomtalanul eltűntek. Se-

dym akkor harmincnégy éves volt. Vincent már a terroristaellenes különítményben

dolgozott, mikor Dann Sedym ismét hallatott magá-

ról. Emberei merényletet követtek el az elnök ellen.

Ezt ugyan az utolsó pillanatban sikerült megakadá-

lyozni, de az “Első Arcvonal" bosszúból pokolgépes

robbantássorozatot indított a közintézmények ellen.

A mérték akkor telt be, mikor egy nagy erejű bomba

a rendőrségi irattár pincéjében robbant, és veszélyes

tűzvészt okozott. Az elnök rendeletére a belügymi-

niszter óriási jutalmat tűzött ki Sedym fejére. Akkor

már – az elfogott terroristák és az “Első Arcvonalba

nagy nehézségek árán beépített rendőrségi besúgók

révén – ismeretessé vált, hogy az “Arcvonal" vezetését

teljes egészében Sedym vette át. A maffia mintájára

építette ki a szervezetet, amely egyre kevésbé volt

politikai jellegű, mindinkább egy, a bűnözésért és a

bűnözésből élő alvilági üzleti csoportosuláshoz kez-

dett hasonlítani. És bár számtalan csapdát állítottak

neki – a ravasz terrorista soha nem ment lépre. A szer-

vezet a kapcsolatok és pénzforrások kiterjedt hálózata

révén időben tudomást szerzett a rendőrségi ellenakci-

ókról; hamis útlevelekkel és iratokkal látta el embere-

it, illegális lakásokat szerzett nekik. És így – bár a

TEA nemegyszer érzékeny csapást mért a terroristák-

ra – az “agytröszt" vezéregyénisége, számtalan ördö-

gien ravasz akció kiötlője, Dann Sedym elérhetetlen

maradt számukra. A hírhedt szuperterrorista legutolsó tette az emléke- 16 zetes Góliát-akció volt. Góliátnak a Város közepén

álló igen magas üzletházat nevezték. Az “Első Arcvo-

nal" mindenre elszánt tagjai egy napon megszállták az

épület legfelső emeletét, ahol a Város előkelő emberei

gyűltek egybe egy díszes fogadáson. A terroristák

százhuszonnégy vezető üzletembert, politikust és dip-

lomatát kerítettek hatalmukba, és a túszok életét ke-

zükben tartva, arra kényszerítették a kormányt, hogy

engedje ki a börtönből tizennyolc korábban elítélt

társukat. Vincent és a TEA más vezetői ugyan köve-

telték, hogy vessék be őket; de Sedym – ő volt az akció

parancsnoka – egy bankárt és egy olajmágnás felesé-

gét kilökette a harminckettedik emeleti ablakon, és

közölte a kormánnyal, hogy nem habozik a többi

tússzal is ezt tenni, ha bármilyen rendőrségi akciót

kezdenek ellenük. Végül a túszok egy részével, társai-

val és a börtönből kénytelen-kelletlen szabadon enge-

dett barátaival együtt elrepültek a Várossal szomszé-

Page 13: Nemere István - Holtak Harca

dos Lambiába, ahol menedékjogot nyertek. Ettől

kezdve sokan gyanították, hogy Sedym mögött a Vá-

rossal mindig szemben álló Lambia áll. Ezt követően lett Vincent a TEA parancsnoka. Se-

dymről több mint egy éve nem hallottak a Városban,

és mindenki meg volt róla győződve, hogy az “Első

Arcvonal" vezére még mindig valahol külföldön rej-

tőzködik. De most Dann Sedym állítólag feltűnt a Városban,

és ez igen baljós dolog volt. Annyira baljós, hogy az

első jelentés kézhezvétele után a TEA ügyeletes tisztje

riadót rendelt el a különleges csoport összes tagja

számára, beleértve természetesen a parancsnokot is. A kútból szürke, ragadós álomvízbe merült fel, talán

aludt. Ez jó ideig eltarthatott – és már halványan

érzékelte az idő múlását is. Ennek örült. A testében

valahol vér száguldott, szervek mozdultak, szíve veré- 17

Page 14: Nemere István - Holtak Harca

sét is hallotta. Még mindig feküdt, puha ágyon? Sze-

rette volna kinyitni a szemét. Ehelyett fura fényes

foltokat látott, ütemesen tágultak, eltűntek, ismét

megjelentek a semmiből, és növekedni kezdtek. Élénk-

piros és fekete, barna és sárga galaxisok kavarogtak... Vincent nem került haza vasárnap; az események egy-

másra torlódtak, és az órák úgy repültek, hogy észre

sem vette. Először is riasztották nemcsak a TEA, de

a városi rendőrség többi osztályának besúgóit is. Ügy-

nökök százai rajzottak ki az utcákra. Az álmos vasár-

nap délutáni napsütötte utcákon, a parkokban, fülledt

mozikban, a metróállomásokon, olcsó és elegáns ét-

termekben, de még templomokban is másokat szemlé-

lő férfiak és nők kószáltak. A polgári ruhás detektívek

a leggyanúsabb lakásokat, villákat, külvárosi lebujo-

kat figyelték. A repülőtér, a vasútállomások, az éjjel-

nappal nyitva tartó áruházak zárt láncú, belső televízi-

ós hálózatainak monitorai mellé is odatelepedett egy-

egy detektív. Izzadt tenyerek markolták Dann Sedym

két évvel korábban készült fényképét – bár senki sem

tudta, ugyanolyan-e most is, vagy közben valahol

külföldön plasztikai műtéten esett át. Az első kézzelfogható adatra csak estefelé bukkan-

tak. Egy magát megnevezni nerfi akaró férfi – később

a komputeres hangelemző azonosította a hangját:

ugyanaz volt, aki reggel felhívta Trevanót, és közölte

vele, hogy Sedym a Városba érkezett – telefonon jelen-

tette a terroristaellenes csoportnak, hogy Dann Sedym

egy újabb véres akció kidolgozott tervével tért vissza-

a Városba, és jelenleg régi embereit szedi össze. Ezt

követően az ismeretlen telefonáló megszakította a vo-

nalat; de Vincent emberei már megtudták, hogy az

illető az északkeleti negyedből telefonált. Sejtették:

olyan valaki lehet, akinek betekintése van terrorista-

körökbe, és valami régebbi ügy miatt hadilábon állhat 18 a Sedym-csoporttal. Vincent nélkülözhető ügynökeit

elküldte az északkeleti negyedbe, és hamarosan befu-

tott egy jelentés, amely kétségtelenné tette, hogy az

ismeretlen telefonáló igazat mondott. Egy újságárus a

neki felmutatott fénykép alapján felismerte Sedymet;

másfél órával korábban látta a közeli sarkon taxiba

szállni. Legalább harminc detektív vetette magát a

taxisokra. Vincent azonnal kapcsolatba lépett a taxi-

vállalatokkal; kora hajnalra ígérték az összes, vasár-

nap délután, este és éjjel dolgozó sofőrjük pontos

névsorát. Vincent éjfél után ment haza; a ház hallgatott, a fák

ágai között halk szellő matatott, és a felhős égről

egyetlen sugár sem szökött a folyóra. A férfi csöndesen

ment be a lakásba. Robert persze régen aludt, de

Edina felriadt: – Te vagy?... Beszélgettek néhány percig. Aztán Vincent magá-

hoz ölelte az asszonyt; majd mozdulatlanul feküdtek,

Page 15: Nemere István - Holtak Harca

érezve egymás melegét. Vincent hallgatta Edina

egyenletes lélegzését, a fáradtság elömlött a testében.

Még szemében csillogtak a Város éjjeli fényei; fejében

zúgtak a nap zajai. Izmai lassan ernyedtek el. Nem

vette észre, mikor csúszott át az álom határán. Hétfőn a TEA-csoport főhadiszállása leginkább

olyan őrültekházára hasonlított, ahol tűz ütött ki, az

orvosokat járvány ragadta el, az ápolók nagy része

pedig pánikba esett. E szavakkal maga Vincent jelle-

mezte a helyzetet, már délfelé, mikor az izgalom a

tetőfokára hágott. Időközben egyre több jelzés igazolta, hogy Sedym

a Városban van, és csakugyan szervezkedik. Több

helyen is felbukkant, de mire a riasztott detektívek a

helyszínre érkeztek, a terroristavezér nyomtalanul el-

tűnt. Soha nem volt egyedül; több férfi és nő kísérte.

Mivel nyilvánvaló volt, hogy ha arra kerülne sor, a 19

Page 16: Nemere István - Holtak Harca

terroristák fegyverrel állnának ellent – a TEA összes

polgári ruhás tagja kivette szolgálati fegyverét a cso-

port raktárából. Az alagsorban – különlegesen felsze-

relt kocsikból álló karavánjuk mellett – állandó harci

készenlétben várakozott a negyvenfős kommandóosz-

tag, amelyet a legélesebb helyzetekben szoktak bevet-

ni. A rendőrkapitányság udvarán a TEA helikopteré-

ben állandóan benne ült a pilóta is; harminc másod-

perc alatt elindulhatott a Város fölé, ha úgy hozta a

szükség. Délután ötkor néhány emberüknek sikerült elfogni-

uk Sedym egyik cinkosát, aki mellesleg régóta körözés

alatt állt. A fiatalemberből csak annyit tudtak kiszed-

ni, hogy Sedym bosszúakcióra készül; még társaival

sem közölte tervét. Csak annyit mondott: “Az »Első

Arcvonal« most megtanítja rettegni a Város urait." Vincent este a belügyminiszternél járt. A miniszter

arra kérte, hogy az ügyet egyelőre kezelje szigorú

államtitokként – nem lenne helyes, ha az ellenzék és

a bulvársajtó megneszelné, mi készül. Ugyanakkor

intézkedett, hogy a Város kapjon erősítést. Még aznap

este harminc ügynököt tettek át a kábítószerosztályról

és az erkölcsrendészetről a TEA-hoz, és a hadsereg

egyik húszfős különleges osztagát is rendelkezésére

bocsátották. Ez volt hétfőn. De Sedym nyomára még mindig

nem akadtak, és nem tudták, mit tervez. Közben mú-

lott az idő, és a végzet óriási léptekkel közeledett. Vincent felnyögött. Hallotta saját hangját. Fájdalmai

voltak. Lehet, figyelték – mert hamarosan érezte, hogy

megjelentek körülötte. Beavatkoztak. A fájdalom el-

múlott. Kik lehetnek ezek?... 20 Kedden reggel Vincent kipihenten és friss energiával

látott munkához. Nem sejtette, milyen nehéz nap előtt áll. Délelőtt tízkor, ellenőrizhetetlen-bejelentés érkezett,

hogy Sedym feltűnt a kereskedelmi negyedben. A hír

valószínűleg hamis volt. Ellenben déltájban a hírhedt

terrorista egyik legközelebbi munkatársát, Max Ob-

ront figyelték meg, de az hamarosan lerázta az őt

követő detektíveket, és eltűnt. Tizenkettő harminckor

aztán megszólalt az összes riadójelző: egy perccel ko-

rábban iszonyú robbanás rázta meg a Város központi

tévéadótornyát. Mint később megállapították, a deto-

náció a torony közepe táján elhelyezett forgó étterem-

ben következett be. Vincent az osztagot nem riadóz-

tatta, csak Trevanót küldte a helyszínre néhány em-

berrel. A rendőrség és a mentők perceken belül a

toronyhoz értek; hamarosan követték őket a tűzoltók

is, mert a robbanás következtében tűz ütött ki az

étterem romjai között és a legfelső szinten elhelyezett

adóberendezések körül. “Ez lenne az a nagy bosszú?" – gondolta Vincent.

Csalódott és egyben dühös is volt; mint szakember

Page 17: Nemere István - Holtak Harca

tudta, hogy az efféle robbantás elkövetése semmiféle

szervezést és ügyességet nem kíván, elég, "ha valame-

lyik terrorista elfogyaszt egy ebédet, majd széke alatt

“felejti" táskáját, aztán távozása után ő vagy cinkosai

rádiójellel távolról felrobbantják a töltetet. Csak eny-

nyire tellett a “nagy" Sedymtől? – gondolta Vincent.

Ugyanakkor tudta: a Város lakosságát mérhetetlenül

felháborítja majd az eset, és a sajtó – még a kormány-

párti is – támadni fogja a rendőrséget, a TEA-t. a

belügyminisztert. Húsz perccel később már köztudott

lett, hogy a robbanásnak tizennyolc halálos áldozata

volt; a sebesültek száma negyvenre tehető. Csengtek a telefonok. Trevano a helyszínről jelen-

tette, hogy nyomok persze nincsenek, az esetleges túl- 21

Page 18: Nemere István - Holtak Harca

élő szemtanúk vallomására legalább holnapig kell

várni. Vincent nem nyilatkozott a sajtónak. A rendőrfő-

nökkel közölte, nincs semmi bizonyíték arra, hogy a

robbantást Sedym szervezte, idézte elő. De ha mégis,

akkor várható – közölte –, hogy egy nagyobb szabású

akciósorozat kezdetéről van szó. A toronyétterem

megsemmisítése csak első láncszeme lehet egy olyan

sorozatnak, melynek célja: a lakosságot megfélemlíte-

ni és hatóságai ellen hangolni. Alig fejezte be a beszélgetést, ismét megszólaltak a

riadójelzők: most a gyorsvasút egyik pillére robbant

fel. A délkeleti külvárost a belső negyeddel és a repü-

lőtérrel összekötő, betonoszlopokon haladó elektro-

mos vasútvonal egyik oszlopát – nyilván távirányítás-

sal – éppen akkor robbantották fel a tettesek, mikor

egy utasokkal zsúfolt szerelvény a belváros felől a

repülőtérhez közeledett. A szerelvény hat kocsija har-

minckét méteres mélységbe zuhant, részben egy au-

tósztrádára, ahol a forgalom teljesen összetorlódott,

baleset balesetet ért. Mindeközben Vincent szakított egy percet arra is,

hogy felhívja Edinát. Az asszony már tudta a rádió-

ból, mi történt; aránylag nyugodt volt. Megértette,

hogy a férjének most szüntelenül," akár napokig is

benn kell majd tartózkodnia hivatalában. A Város felbolydult. Vincent javaslatára a rendőr-

ség már az első robbanást követően megszállta a pá-

lyaudvarokat, az autósztrádák kiindulópontjait. Most

a repülőteret is lezárták. Behívtak minden eltávozáson

vagy szabadságon levő rendőrt. A katonaság négy

ezredének segítségével kordont húztak a Város köré.

De még sokáig kellett várniuk, míg megtudták: Dann

Sedym a kordonon belül rekedt. Az első ilyen jelzést egy, az “Arcvonaléba épített

emberüktől kapták. Részletes jelentése után Vincent 22 és Trevano tudták már, mire megy ki a tragikus játék.

Az “Első Arcvonal" és a mögötte álló. szervezetét

pénzelő szélsőséges csoport minden valószínűség sze-

rint államcsínyt készül végrehajtani, amely a hadsereg

egyes vezetőinek is elnyerte a tetszését. Ezért a lakos-

ság felháborodását kiváltó, tömegszerencsétlensége-

ket okozó robbantások után – mondta emberük -

Sedym valószínűleg taktikát változtat: az állam és a

biztonsági szervek vezetői ellen egyéni terrorakciókat

tervez. Állítólag azt mondogatta – hangzott tovább a

bizalmas jelentés –, hogy: “Most majd néhányan meg-

keserülik, hogy egyáltalán megszülettek!" Az este aránylag nyugodtan telt el. Amint az várha-

tó volt, az esti lapok és a rádió erősen támadták a

kormányt és a rendőrséget. Éjfélkor a rádióban egy

kommentátor a hírek után teljes hat percen át gúnyol-

ta a tehetetlen rendőrséget, főleg pedig a TEA-t, mely

szerinte “alszik, és álmából sem a két robbanás, sem

Page 19: Nemere István - Holtak Harca

a sebesültek jajgatása nem volt képes felébreszteni"...

Közben a TEA saját és kölcsönkapott detektívjei a

Várost járták kocsin és gyalog, motorral és metróval;

némelyikük már harminc órája talpon volt. Vincent

éjjel kettő és fél öt között aludt valamicskét, addig

Trevano vezette az ügyeletet. A barna bőrű, délies

külsejű férfi negyven évéből vagy húszat töltött már a

rendőrségen. Vincent régóta, ismerte, és tudta: Treva-

nóban száz százalékig megbízhat. Fél ötkor a belügyminiszter telefonált. Tudatta Vin-

centtel: az elnök utasítására – hogy betömjék a hírköz-

lő eszközök száját – egy riportot fognak sugározni

egyenesen a TEA központjából. Az egyik nagy tévé-

társaság emberei a megfelelő felszereléssel már útban

vannak a rendőrkapitányság felé, Vincent álljon ren-

delkezésükre, és a riportban próbálja megnyugtatni a

nézőket... 23

Page 20: Nemere István - Holtak Harca

Szédült, és úgy érezte, zuhan. De a zuhanás végtelen

volt, állapottá állandósult, kellemesen ringatta, bár

most már a gyomrát is érzékelte, ott lázadozott vala-

mi. Színes foltok kavarogtak csukott szeme előtt...

Kiáltott volna, de ismeretlen erő bénította ajkát... A tévések csak hárman voltak, és nem csináltak akko-

ra felfordulást, ahogy azt Vincent várta. Néhány lám-

pát szereltek fel, két fotelt állítottak egy sarokba, az

adatgyűjtő komputer közelébe. Vincent kicsit kény-

szeredetten lépett a kamerák elé. Az adás nem élőben

ment; hajnali negyed hat volt. A telerecordingra vett

beszélgetést a nap folyamán többször sugározták. A riporter, egy festett arcú, kicsit ellenszenves fiatal-

ember igen agresszíven kérdezgette Vincentet. Ő mégis

megőrizte nyugalmát. Elmondta, hogy a TEA renge-

teg embere üldözi e pillanatban is az “Első Arcvonal"

vezérkarát. Bedobta azt a trükköt is, ami már nemegy-

szer eredményre vezetett: képernyőre vetíttette Dann

Sedym fényképét, és a minisztérium nevében jókora

jutalmat tűzött ki a nyomravezetőnek. A végén hozzá-

tette: “Tudjuk, hogy Dann Sedym megfenyegette az

állam vezető tisztségviselőit... De mi nem félünk tőle.

Meggyőződésem, hogy ez a bűnöző tulajdonképpen,

minden látszat ellenére, nagyon gyáva ember, egy pat-

kány, aki csak a sötétségbe, a tömegbe rejtőzve mer

bármit is tenni. Hamarosan horogra kerül, és akkor

nem lesz számára kegyelem!..." Később érezte, ezt nem kellett volna mondania, a

dolog túl keményre sikerült. Főleg azért, mert szerdán

már a déli lapok is ezzel a fejléccel jelentek meg: “A

rendőrség hatalmas apparátussal keresi Patkány-

Sedymet!" Talán ez a szó – “patkány" – volt az oka mindan-

nak, ami később történt. 24 Szerette volna kinyitni a szemét. Látni. Végre egy

pillantást vetni erre a világra, amely körülvette. De

nem sikerült. És megtapintani?... Ujjai mozdultak?...

Kezdetben azt hitte, keze megfoghat valamit. De nem

– a mozgás aprócska lehetett, talán alig látható rezze-

nés, akarat inkább, vágy. Mozdulatlanságra kárhoz-

tatva, csukott szemmel feküdt a hátán; igyekezett hát

hallgatózni. De mintha csak az Űrt hallgatná – zsongí-

tó zúgáson, susogáson kívül semmi sem hatolt el tuda-

táig... Szerda este Vincent már alig állt a lábán; a rendőrfő-

nök aludni küldte. A központi vezérkar ügyeleti helyi-

sége mellett levő kis szobában vetettek neki ágyat.

Egyfolytában tíz órát aludt; de mikor felébredt, már

rossz hírrel várták. Trevano ügyelete alatt történt,

csütörtökön reggel, pontosan hét óra harminchét

perckor. Gépfegyverropogás verte fel a belváros egyik

mellékutcájának csendjét. A Legfelsőbb Bíróság elnö-

két lakása előtt lőtték le, abban a pillanatban, mikor

hivatali gépkocsijába szállt. A testőrei ugyan idejében

Page 21: Nemere István - Holtak Harca

reagáltak, ők is lőttek, egyikük így is elesett. A terroristák támadása azért mégsem folyt le terv-

szerűen. A bíró testőrei egy támadót lelőttek, egy

másikat megsebesítettek. A rendőrség a sebesültet egy

különlegesen őrzött kórházba vitte, ott kivették testé-

ből a golyókat. Ezután – ez már akkor történt, mikor

Vincent felébredt – az elnök külön engedélyével az

eszméletre térített terroristának Confessin-injekciót

adtak be. Az ilyesmi mellesleg tiltott dolog volt. Az

injekció hatására a páciens teljesen elveszíti akaratát,

ugyanakkor aránylag tisztán megőrzi tudatát, – és ami

a legfontosabb: beszélőképessége is sértetlen marad.

Vincent személyesen vezette ezt a hipnotikus szeánsz-

ra emlékeztető kihallgatást. A terrorista az “Első Arc-

vonal" l-es harci osztagának tagja volt, és félig önkí- 25

Page 22: Nemere István - Holtak Harca

vületi állapotában elmondta, hol találhatják meg

Dann Sedymet. Vincent a kommandósokkal körülvet-

te a szóban forgó házat. De már késő volt; a terroris-

ták illegális búvóhelyén csak néhány sebtében elhají-

tott fegyvert, hálózsákokat, robbanóanyag-maradvá-

nyokat találtak. És természetesen rengeteg ujjlenyo-

matot – a daktiloszkópusok nagy örömére. De ezzel

pillanatnyilag nem jutottak előbbre. Trevano folytatta az elkábított terrorista kihallga-

tását, Vincent pedig újult erővel vezette a nyomozást.

Néhány bőrét féltő gyártulajdonos és üzletember meg-

emelte a Sedym fejére tűzött vérdíjat. Délelőtt újabb

jelzést kaptak egy besúgótól: eszerint Sedym csoport-

ját nagyon nyugtalanítja a Várost lezáró kordon. Eb-

ből Vincent arra következtetett, hogy a lakosságot és

a hatóságokat megfélemlítő akciósorozat végéhez kö-

zeledik, és a terroristák szeretnének menekülni. Délután “csend" volt; persze a sajtó továbbra is

támadta a rendőrséget, de a vélemények már megosz-

lottak. Az egyik tévétársaság és a kormánypárti lapok

rámutattak: a terroristák egyik célja éppen az, hogy a

hírközlő eszközök segítségével a lakosságot az állam

intézményei ellen hangolják. “Ne hagyjuk hát magun-

kat, az aljas terror nem félemlítheti meg a Város pol-

gárait!" – adták ki a jelszót a lapok. Nagy fehér plaká-

tok tűntek fel, amelyekre csak az első szót: NE írták

hatalmas betűkkel, a szöveg többi részét viszont csak

úgy lehetett elolvasni, ha egészen közelről néztek a

plakátra. Több lap – még az ellenzékiek közül is – a

Vincent által adott tévériportot imponálóan nyugodt-

nak találta. Egy rádiókommentátor meg is dicsérte

érte a TEA vezetőjét... A kordon állt. Már vagy két tucat kisebb bűnöző

akadt fenn a sűrű hálón, akik ilyen vagy olyan okok-

ból igen sürgősen szerették volna elhagyni a Várost...

Ezek-most a vizsgálati fogház celláiban átkozták Se- 26 dymet és az “Első Arcvonal"-at, akiknek a rendőrség

fokozott figyelmét köszönhették. Ugyanakkor az ide-

genforgalmi lobby – élükön a szálloda– és étteremtu-

lajdonosokkal – már elküldte vezetőit az elnökhöz,

hogy tiltakozzék a kordon ellen, mely erősen csök-

kentette a Város turistaforgalmát. Az elnök azonban

hajthatatlannak bizonyult, és a kordon a helyén

maradt. Csütörtökön este Vincent hazatelefonált. Elmondta

volna Edinának, hogy ismét nem tud hazamenni, ta-

lán holnap... De a videotelefon kép– és hangfogadó

gombját senki sem nyomta le. Ezen csodálkozott.

Nyolc óra múlott tizenkét perccel. Lehet, hogy Edina

még nem ment haza?... És hol van Robert? Nem sok ideje maradt a töprengésre. Jelentették,

hogy egy fegyveres csoport megtámadta a kordont.

A Várossal soha nem rokonszenvező Lambia határán

történt a támadás; a Várost élelmező üvegháztelep

Page 23: Nemere István - Holtak Harca

mellett, egy kis erdőben. Az biztos, hogy a támadók

jól választották a helyet. Mint később kiderült, ez volt

a kordon leggyengébb pontja. És itt lehetett a leg-

könnyebben áttörni az élő sorfalat. A támadók leg-

alább tizenöten voltak, és mindent egyetlen lapra tet-

tek fel. “Va banque"-ra játszottak, mint azt utána a

belügyminiszter a sajtóértekezleten mondta. A csoport az egyik kertészet dolgozóinak álcázva

két teherautón; hamis papírokkal jutott be az üveg-

háztelepre. Aztán a déligyümölcsös ládák alól fegyvert

rántottak, és meglepetésszerü rohamot intéztek a kor-

don ellen. A tűzharcban hat terrorista elesett, kettő

könnyebb sebekkel maradt a határ Város felőli olda-

lán, ezeket letartóztatták és kórházba vitték. Confes-

sin-kezeléses kihallgatásuk után nyilvánvaló lett a kel-

lemetlen igazság: a határon épségben átjutó hét terro-

rista között volt Dann Sedym is. A/ elnök ugyan azonnal hívatta a lambiai nagykö- 27

Page 24: Nemere István - Holtak Harca

vetet, és ismételten kérte a szomszéd ország hatósága-

it, tartóztassák le és adják ki Sedymet és társait. De

hiába hivatkozott a nemzetközi terrorizmust elítélő,

közösen aláírt egyezményekre – a lambiai követ diszk-

rét mosolyából előre következtethettek a döntésre,

ami diplomáciai úton hamarosan meg is érkezett; pon-

tosan olyan volt, mint Sedym-ügyben már évek óta:

“A lambiai kormánynak nincs tudoniása arról, hogy

a nevezett személy Lambiában tartózkodna." Igen -

Lambia mindig ellensége volt a Városnak, mondhatni,

hagyományos ellensége. Ez az ellentét még azokból az

időkből származott, amikor Lambia és a Város egy

állam volt. De a fejlődés útján hamarosan elváltak

egymástól. A Város a kereskedelem, üzleti élet és

idegenforgalom központja lett, fontos tengeri és légi

kikötő; Lamtíia pedig kissé nagyra méretezett mező-

gazdasági állam, kevés iparral. Bár persze az utóbbi

évtizedben ott is sokat költöttek tudományos kutatá-

sokra, fejlődtek ők is. Mégis, a Város “Lambia torkán

akadt csont" volt. ahogy egy népszerű költő írta. Pénteken hajnalban – a kordonáttörés színhelyén

végzett szemléről visszatérve a kapitányságra – Vin-

cent csontjaiban érezte a fáradtságot, de még nem

ment aludni. Elintézte a papírmunkát: hangszalagra

diktálta jelentését. Trevano – a férfi éppoly gyűrött

volt már, akárcsak főnöke – közben telefonüzenetet

vett. Egyik besúgójuk erősítette meg a hírt: Dann

Sedym Lambiába szökött, de előtte állítólag elköve-

tett még valamit, amit bizalmas körben úgynevezett:

“örök figyelmeztetés a Város rendőrtisztjei számára".

A TEA parancsnokhelyettese nem tudott mit kezdeni

az utolsó jelentéssel, rögzítette az adattárolóban, mert

ez kötelessége volt, aztán megfeledkezett róla. Hajnali

öt óra volt. A reggeli újságokat akkor hordták ki; már

bennük volt a kordonáttörés híre. De Sedymről a sajtó

semmi bizonyosat nem tudott. 28 Hét óra után Vincent ismét felhívta otthonát. Most

sem jelentkezett senki. – Hazamegyek – mondta Trevanónak. – Legalább egy-két órára. Kilenc felé visszajövök, addig tartsál ki. – Oké! – felelte társa nem túl nagy lelkesedéssel. -

De utána lefekszem, és huszonnégy órát alszom egy-

folytában, bármi lesz is... Úgy érzem, ólom van a

lábaimban. – Most majd pihenhetünk néhány hónapig – jósolta

Vincent, de minden vidámság nélkül. A föld alatti

garázsban várta kocsija; komorsága csak akkor enge-

dett fel, mikor felszáguldott a függősztrádára. A fel-

kelő nap vörös ködgömb volt a tenger fölött, véres

hidat vetett a vízre, a látvány felülmúlt minden video-

és holovíziós vetített képet, és megvigasztalta Vincen-

tet. Milyen szép az élet, mégis! Mégis. A ház elé érve nyugtalanság fogta el, bár a környék

csendes volt, békés. Mint máskor. Mint mindig.

Page 25: Nemere István - Holtak Harca

A hallgatag aszfaltcsík, a sárga fényben fürdő házte-

tők. A folyó, a kertek, a barna ablaktáblák. “Edina

még alszik" – gondolta, egy pillantást vetett a kert

sarkába, ahol napközben Robert játszott. Aztán be-

ment a lakásba. Az előszobában megérzett valamit. A csend – szo-

katlan volt. Nem ilyen a csönd ott, ahol emberek

vannak. Még ha alszanak is. A csönd most hideg volt,

taszító, ellenséges. Léptei neszét visszaverték a tágas

falak. Miért nem vették fel a telefont?... A konyha

üres volt. Az emeletre vezető falépcsőn egy kis fiúing

hevert. Ez hogyan lehetséges?... Hiszen Edina nagyon

szereti a rendet. Bármikor jöttek is haza a gyerekkel,

ezt neki észre kellett vennie. Vincent érezte, torkában dobog a szíve. Soha nem

félt – golyózáporban, gyilkosok között, pokolgépek-

kel aláaknázott házakban –, de most addig ismeretlen

félelem szorította el a torkát... 29

Page 26: Nemere István - Holtak Harca

A hálószobában szétszórt ruhák, a nappali padló-

ján könyvek, fényképek, levert vázák. Virágok. Az

átjáróban egy törölköző. A gyerekszobában papírkoc-

ka lapult el hersenve a lába alatt, mikor berohant.

Mesemikrofilmek szalagjait emelgette a padlón a hu-

zat... Nem tudta, hány perc telhetett el, míg végre úgy-

ahogy összeszedte magát. A videotelefonhoz vánszor-

gott. Edina. . Robert! A csapás megtörte, hegyet vitt

a vállán, földig nyomta a súly. Az ablakon át beneve-

tett a kert zöldje,,a nap éles árnyékokat rajzolt... Az automata hívóban az l-es nyomógombnál volt

bekódolva a TEA száma. Hiszen Edina is gyakran

hívta őt. A képernyő azonnal kivilágosodott. Az ügye-

letes megismerte Vincentet. – Adja Trevanót... Egy villanás – Trevano megviselt arca. A férfi éppen

kávét ivott. Azonnal látta barátja arcán, hogy történt

valami. – Mi van, Vincent?! A szavak nehezen szakadtak ki belőle: – Kettős emberrablás történt... A feleségemet és a

fiamat... Nem kellett többet mondania; Trevano visszaemlé-

kezett a besúgó hajnali jelentésére is. Lassan eszébe jut néhány dolog. De csak a régeb-

bi múltból. Átéli őket, és sír. Csodálkozva tapasztalja,

hogy a sírás milyen megkönnyebbülést ad. Szinte gye-

reknek érzi magát. A külvilágot – A JELENLEGI

KÜLVILÁGOT – nem érzékeli. Álombirodalomba

süllyedt, agya képernyőjére soha ki nem kutatott vá-

gyak vetítenek vad látványokat. Lila hegyoldalon csú-

szik lefelé, fájdalmat nem érez, de egy fehér kráternyí-

lás közeledik könyörtelenül; aztán világoskék folya-

dékban merül alá, végeláthatatlanul; földön futó fol- 30

tok támadják, fogatlan-szájatlan lények, érintésük

édes-kelleme ő mégis menekülne, elhúzódna; aztán

repül, kiszáradt tengerfenék felett, ahol minden olyan,

mintha a víztömeg csak néhány perce vonult volna el

onnan. Az óriási kataklizma színhelyén még nedvesen

csillog a homok, a kagylók. A víz alatti sziklák, a

korallok. Egy helyütt még ezüst hal csap egyet farká-

val, igen, ott fekszik a fenéken. Nem tudja, hogy az Időt látja. Az Időt, amely sok-

kal bonyolultabb, mintsem sejthetnénk... Az a péntek volt élete leghosszabb napja. Jó ideig

görcsösen reménykedett, hogy Edina és Robert élnek,

hogy a kettős emberrablás nem a Sedym-féle terroris-

ták müve. De amikor elhívatták azt a besúgót, és az

megismételte Sedym mondását, nem lehetett kétségük.

Dann Sedym így állt bosszút az őt keményen üldöző

terroristaellenes alakulat parancsnokán. Amiért Vin-

cent a televízióban patkánynak és gyávának nevezte

öt, és vérdíjat tűzött a fejére. A rendőrség egész appa-

Page 27: Nemere István - Holtak Harca

rátusa most erre az újabb nyomra állt rá. Alaposan

átkutatták Vincent házát, aztán fáradt, rezignált arcú

detektívek járták végig a környező utcák minden laká-

sát. Beszéltek utcaseprőkkel, postásokkal, víz– és vil-

lanyszerelőkkel, közlekedési rendőrökkel, taxisofő-

rökkel, autószerelőkkel. Parkolók és parkolóházak

őreivel, naphosszat ablakban unatkozó öregasszo-

nyokkal, utcán játszó gyerekekkel. Sedym és néhány

társának fényképeit mutatták, lopott kocsikról, gya-

núsan viselkedő férfiakról és nőkről faggatták az em-

bereket. De az eredmény nyomorúságos volt. A belügyminiszter egyelőre szabadságolta Vincen-

tet; a férfi úgysem tudta volna ellátni szolgálatot.

A villába két, állig fel fegyverzett kommandós költö-

zött be, akik éjjel-nappal őrizték Vincentet, esetleges-

újabb támadástól tartva. De ilyesmire nem került sor. 31

Page 28: Nemere István - Holtak Harca

A terroristák láthatóan elégségesnek tartották bosszú-

jukat, és remélték: minden magas rangú állami tisztvi-

selő és rendőr meggondolja ezután, hogyan bánjon a

terroristákkal... A sajtó már másnap megírta az emberrablások

ügyét. Nem volt titok. Edina és Robert fényképe az

első oldalakon szerepelt; a nyomra vezetőknek nagy

jutalmat ígértek. A Város sok ezer rendőre és több

száz amatőr nyomozó rótta az utcákat. Tüzetesen

átnézték az elhagyott, romos házakat, a lebontásra

ítélt negyedeket, a szemétégetők, autóroncs-beolvasz-

tók, kikötői raktárak környékét. Szombaton semmit

sem találtak. A rendőrségi nyomozás is holtpontra jutott. Még

azt sem sikerült teljes bizonyossággal megállapítani,

hogy pontosan mikor történt az emberrablás. Ha

Dann Sedym emberei követték el – márpedig efelől

senkinek sem volt kétsége –, akkor 'legkésőbb csütör-

tök délután érhette támadás a villát. A dakíiloszkópu-

sok nem leltek nyomokra, más szakértők pedig arra

a következtetésre jutottak, hogy az emberrablók talán

csak negyedóráig tartózkodtak a lakásban. Vincent alvás helyett furcsa, kábulatszerű állapotba

zuhant; csak híreket várt, de azok nem jöttek. Eltelt

a szombat is... Vasárnap reggel Vincent kiment az

udvarra. Az egyik testőr a garázs előtt üldögélt egy

kerti széken, géppisztollyal keze ügyében. Vincentnek eszébe jutott: a pázsiton állt, szemben

a felkelő nappal. Egy héttel ezelőtt. Ezer évvel ezelőtt.

Most is látta a víz tükréről visszaverődő ezernyi fény-

sugarat, lába alá simult a pázsit. A sirályok felszár-

nyaltak, aztán halott kődarabként zuhantai, a vízbe

– hogy csőrükben fickándozó hallal szárnyaljanak fel

ismét, nehézkesen, cseppek gyöngysorát hullatva a

folyóra. Az arcát fürdette a nap, de ezt a meleget is – mint

32 AZÓTA mindent – csak halványan, távolról, szinte

ködfátyolon át érezte. A világ és közte üvegbura ke-

gyetlen-közönyös fala feszült; csak akkor tört volna

szét, ha fékek csikorognak, nyílik a kapu, és beszalad

Edina és Robert, a fiú kis kezét nyújtaná feléje... “Miért olyan a világ most is, mint AZELŐTT?" -

lázadozott, behunyta szemét. A fák között hajókürt

bugása hallatszott, madarak csiviteltek. és Vincent

lassan lehorgasztotta a fejét. Akkor fékezett egy autó a ház előtt. A zajra a testőr az alacsony kőfal mögé vetette

magát; a másik már a kapuoszlop mögött állt, pisz-

tollyal. A riadóállapot csak néhány másodpercig tar-

tott, a jövevény Trevano volt. A férfi egyedül érkezett. Vincent a ház falánál állt,

hátában érezte a rohamosan melegedő falból áradó

hőt. Kis szél kerekedett, megmozdultak a bokrok. Vincent összehúzta a szemét. A pillanat és a látvány

Page 29: Nemere István - Holtak Harca

beleégett; évek óta ismerte barátját, és látta, hogyan

jön. Ismeretlen súlyt hordoz, görnyedten. Lassan. És

a szörnyű érzés most leteperte Vincentet is, bár látszó-

lag egyenesen állt a ház falánál. Trevano odaért, először nem szólt. A csend akkora

lett, hogy hallották: lábaik5 alatt a fűszálak surrogva

tekerednek össze, földre lapulnak a férfiak súlya alatt.

Aztán Trevano felemelte a fejét. Talán új ráncok is

voltak az arcán – de Vincent csak a szemét látta. És

már tudta, miért jött a barátja, milyen hírt ho-

zott. A szavak szinte feleslegesen hullottak bele a

csöndbe: – Vincent... Megtaláltuk őket. Trevano csak az autóban folytatta, habozva: – Én is elvégezhetem az azonosításukat... ha te nem

akarod őket látni... – Akarom – bólintott Vincent nyomatékkal. Nem

látta az utat, nem tudta, a Város melyik negyedében 33

Page 30: Nemere István - Holtak Harca

járnak. Meredten nézte a rádiótelefon világoszöld do-

bozát. – De Vincent... még nem mondtam el mindent.

A csönd – parancs volt. “Beszélj hát!" – Iszonyúan kegyetlenek voltak a terroristák, Vin-

cent... Mindkettőjüket megkínozták... Edinát meg-

erőszakolták. .. A kicsi... a fiad... -– Trevano fékezett,

a hangjában annyi volt a szenvedés, hogy elcsuklott.

Pedig tudta, ezt neki kellett elmondania Vincentnek,

neki, nem másnak. Vincent. az ülés peremét markolta combjai mellett,

ujjai belefehéredtek. Sötét foltok ugráltak csukott sze-

me előtt. – Szörnyű látvány lesz, Vincent... Nem válaszolt, nem tudott szólni, belül hirtelen üres

lett minden, csontsivatag, nyalka-jégmező, öröksötét

barlang. Elömlött benne a hűvös semmi, belül kihalt,

megszűnt létezni is talán. A hamvasztás után két hétig ki sem mozdult a villából.

A testőrök egymást váltották. Kétszer vagy három-

szor eljött Trevano; próbált beszélni a folyamatban

levő ügyekről, olykor közömbös dolgokat is mondott.

De látta: Vincentet nem csaphatja be, barátja – még

ebben az állapotban is – pontosan tudta: a Sedym-

ügyben nincs változás, Trevano azért beszél mindig

másról. És a helyettes látogatásai suta félszavakkal

végződtek. Aztán egy napon Vincent elküldte a testőröket; nem

volt már szüksége rájuk. Kezdett magához térni. Bár

nem járt fel az emeletre, sem régi hálószobájukba, sem

Roberthoz, ahol a nagy falipolcokon tömérdek játék-

szer hevert. Vincent tudta, az a szoba most már olyan,

mint az időgyantába fagyott légy: ott már soha semmi

nem lesz elmozdítva a helyéről. A tizenhatodik napon fogta útlevelét, utazócsekkje- 34 ít, magához vette fegyverét is. Néhány perccel később

már az északra vezető autósztrádán száguldott. Dön-

tése óta még egyetlen óra sem telt el, mikor lefékezett

a 2-es határátkelő pont csíkosra festett sorompója

előtt. A túlsó oldalon felkéklettek a lambiai hegyek.

A határőrtiszt alaposan megforgatta Vincent útleve-

lét, aztán intett: – Jöjjön utánam, uram. Mikor Vincent belépett a keskeny üvegajtón, sejtet-

te, mi történt. Negyedórán belül bizonyságot is nyert.

Közben kocsiját és őt magát is átkutatták – megtalál-

ták a fegyvert. Nagy dübörgéssel helikopter ereszke-

dett le a határállomás épülete mellé. Persze, Trevano. – Gyere, Vincent! A belügyminiszter akar veled be-

szélni. És Vincent ment, szinte szótlanul. Az elmúlt hetek-

ben mintha leszokott volna a beszédről.

– Ostoba ötlet volt! – A rotorszárnyak agyat haso-

gató zaja miatt Trevano kénytelen volt barátja fülébe

Page 31: Nemere István - Holtak Harca

kiabálni. – Hiszen sejtettük, hogy ezt fogod csinálni...

Már a temetés napján leadtuk az összes határállomás-

nak a fényképedet meg az útleveled számát azzal a

paranccsal: nehogy átengedjenek Lambiába!... Még

valami őrültséget csinálnál. – Bosszút akartam állni! – Persze! Tudtuk, hogy ezt teszed majd! De ennek

nem ez az útja... Nem Szicíliában vagyunk, száz évvel

ezelőtt. A törvény embere nem követhet el törvényte-

lenséget, Vincém. – Szép szavak, barátom. De az élet más... – Nálam jobban senki sem tudja, mekkora csapás

ért téged. Mégis azt mondom, hagyj fe! a bosszú gon-

dolatával. Dann Sedym egyszer úgyis horogra kerül.

Te is tanú leszel a tárgyalásán, többszörös minőségben

is... A bírák nem fogják felmenteni, ettől ne tarts.' Vincent keserűen válaszolta: 35

Page 32: Nemere István - Holtak Harca

– Persze... Életfogytiglanit kap, mivel törvényeink

szerint ez a kimérhető legnagyobb büntetés. Aztán

húsz év múlva amnesztiával szabadul... Trevano hallgatott. Csak amikor a belügyminiszté-

rium tetején kiszálltak a gépből, és igazoltatás után a

liftbe léptek, mondta halkan: – Nehogy azt hidd, megfeledkeztem Edináról és

Robertról... Olyasmit tettem, ami az állásomba kerül-

het. Vincent felnézett. Tulajdonképpen hetek óta elő-

ször néztek egymás szemébe. Trevano folytatta: – Két legjobb emberünket hamis papírokkal titok-

ban átküldtem Lambiába. Tíz nappal ezelőtt. A rend-

őrségen mindenki úgy tudja, hogy egyhónapos kábí-

tószer-csempészet elleni továbbképzésre utaztak Pá-

rizsba. .– Gondolod, hogy... – Remélem. Azt az utasítást kapták, hogy hozzák

vissza a Városba Sedymet... Élve vagy halva... A belügyminiszter csak rövid ideig foglalkozott velük.

Úgy tett, mintha nem látná Vincent megviselt arcát.

Nem vidáman, de nem is gyászos komolysággal üdvö-

zölte a TEA parancsnokát, és kérte, ismét lásson mun-

kához, hisz a “terroristák nem alszanak". Vincent

érezte, hogy ereje visszatér, és mikor arra gondolt,

hogy az a két titkosügynök Lambiában már tíz napja

Sedym nyomában van, fellélegzett, és kezet nyújtott a

miniszternek. – Holnap reggel újra szolgálatba lépek, miniszter

úr... Múltak a napok, és Lambiából nem érkezett jelentés.

Az ügynökök hallgattak. Lehet, okuk volt rá – hiszen

amellett, Hogy Sedym hollétét igyekeztek felkutatni,

még a lambiai hatóságoktól is tartaniuk kellett. Ha 36 Sedym Lambiában követte volna el tetteit, az ottani

rendőrség kíméletlenül lecsapott volna rá, de mivel

csak a Városban tevékenykedett, Lambiában pedig

csendben meghúzta ma6at. hát a külügyminisztérium

nyomására nem bántották. Dann Sedym és az “Első

Arcvonal" diplomáciai ütőkártyát jelentett a lambiai

kormány kezében, és ezt sajnos Sedym is, jól tudta. Három hét elteltével Vincent már egyre türelmetle-

nebb volt. Persze ezt csak Trevano látta. Néhány ki-

sebb terrorakció történt időközben a Városban, ezek-

hez az “Első Arcvonal"-nak semmi köze sem volt.

Javarészt fiatal kezdők ügyködtek, de hamar rajta– .

vesztettek. Vincent kíméletlenül lecsapott. Bevezette

azt a módszert, hogy ha a terroristák valahol meg-

szálltak egy bankot, középületet vagy magánlakást, és

túszokat ejtettek, a TEA kommandóalakulata min-

denféle tárgyalás, alkudozás is időhúzás nélkül azon-

nal és meglepetésszerűen megrohanta őket. Az osztag

– a Vincenttől kapott titkos parancs értelmében – nem

kímélt senkit. Az összes esetben a helyszínen lőttek le

Page 33: Nemere István - Holtak Harca

minden terroristát. így persze néhány túsz is életét

vesztette, ha a terroristáknak maradt idejük őket

bosszúból megölni. De a Város terrorakciókra hajla-

mos lakói agyában óhatatlanul összekapcsolódott két

fogalom: akció = gyors halál. A sajtó kezdte újra bírál-

ni Vincentet, de mivel az ilyen elintézési módokhoz az

államügyész és a belügyminiszter is hallgatólagos bele-

egyezését adta, hát senki sem rótta meg Vincentet.

A hatóságoknak még tetszett is a dolog; az erőskezű

TEA-parancsnok erélyes fellépései nyomán néhány

hét aJatt erősen csökkent a Városban az erőszakos

akciók száma. A negyedik hét végén egyik este – Vincent mostaná-

ban több időt töltött a hivatalában, mint otthon -

Trevano szólt át a házitelefonon: – Gyere be a szobámba, kérlek! 37

Page 34: Nemere István - Holtak Harca

Vincent a hangjából sejtette, mi történt. Nem is

tévedett. Barátja szobájában ott ült a két ügynök. Élénk

tekintetű, nagydarab férfiak. Látszott, ezek aztán nem

' ijednek meg az árnyékuktól, de Dann Sedymtöl sem.

Az egyiknek fel volt kötve a karja. Elmondták, hogy sikerült fellelniük Sedymet és tár-

sait. A lambiai főváros közelében, egy üdülőtelepen

éltek. A két ügynök úgy döntött, elrabolja Sedymet.

Az erős őrség ellenére a terv sikerült volna, de a tűz-

harc során egyikük golyót kapott a karjába, Sedym

pedig – bár már-már a markukban volt – kiszabadult,

mielőtt fejbe verhették volna. Elmenekült. Az ügynö-

kök azonban ezután sem adták fel a harcot. Újabb tíz

napig keresték a bandát, de... – De?... – kérdezte Vincent rekedten, és kiszáradt

a szája. – Alighanem belátta, hogy már soha nem lesz nyug-

ta, a Város rendőrsége és a TEA állandóan üldözni

fogja. Tudta: végül is nem menekülhet elölünk... Le-

het, a szervezeten belül is voltak okok, amelyek közre-

játszottak abban, hogy végül ilyen mesteri húzásra

szánta el magát. -Mondják már!... -– türelmetlenkedett Vincent.

Úgy érezte, ég a belseje, az agya lángol. – Lambiában teljesen legálisan működik két ma-

gánintézmény, amelyek – a mi ugyanilyen intézménye-

inkhez hasonlóan – a gyógyíthatatlan betegeket jó

pénzért hibernálják... Utánajártunk a dolognak, be-

férkőztünk még a titkos irattáraikba is. Itt vannak

bizonyos iratok fotókópiái... A kartonok szerint

Dann Sedym július 24-én Dániel Nahar néven súlyos

közúti balesetet szenvedett, politraumált. vagyis több-

szörösen súlyos sérültként került az intézetbe... – Nahar? – Minden okmánya erre a névre szólt, ráadásul 38 valódiak voltak... A hibernálásért legutóbb harminc-

ezret fizetett a szokásos tízezer helyett, és mivel ez egy

magáncég, szemet hunytak afelett, hogy ennek a páci-

ensnek Tulajdonképpen... semmi baja sem voit. – A közúti baleset?... – Hazugság. Ellenőriztük, nem volt ilyesmi. Egy

ápolónő jó pénze, i elmondta nekünk, hogy a férfi, akit

24-én este a speciális hibernálókamrába vitték, telje-

sen egészségesnek látszott. Egy ízben le is szállt a

műtőasztalról, ide-oda sétált. Ezt pedig politraumált

alig élő egyének szerfelett ritkán teszik, ugyebár?,.

Három sötét képű alak kísérte, ott is maradtak vé-

gig... Még azt is végignézték, mikor Sedym testét az

intézet tudósai betették a hibernálótartályba. A tar-

tály jelenleg az intézet atombiztos, föld alatti pincéjé-

ben található. Ötszáznyolcvanhat másik tartállyal

együtt... – Meddig lesz ott? – kérdezte Vincent. Még luindig

Page 35: Nemere István - Holtak Harca

nem akarta elhinni, hogy... – Legalább száz évig. Vagy lesz az kétszáz is...

Vincent ajkába harapott. Szótlanul nézte végig az. ügynökök által készített fotókat. Nem volt kétség -

Dániel Nahar és Dann Sedym ugyanaz a személy volt.

Mellesleg a férfiak rövid idő alatt is mestermunkát

végeztek, ezt el kellett ismernie. Hihetetlenül nehéz

körülmények között többször is behatollak abba a

nyilván jól őrzött intézménybe, és elhozta: az összes

szükséges dokumentum fotókópiáját. Ott volt annak

a hatalmas, pinceszerü helyiségnek a tervrajza is. ahol

a már hibernált több száz ember testét őrízték külön-

leges tartályokban... -Köszönöm, uraim – mondta végül Vincent hal-

kan. Trevano felügyelő majd gondoskodik arról

hogy méltó jutalmat kapjanak. A detektívek kimentek. Trevano barátja arcába né-

zet;. 39

Page 36: Nemere István - Holtak Harca

– Azt hiszed, nem tudom, mire gondolsz?... De

hidd el, lehetetlen. – Harminc jól felfegyverzett ember gázbombákkal

meg egy helikopter... Az a város csak hetven kilomé-

terre van a határtól. – Ilyen akcióra soha nem kapnál engedélyt. Diplo-

máciai bonyodalom keletkezne Lambiával. Azok ott

a határ túlsó oldalán úgyis csak arra várnak, hogy

éppen ilyesféle ballépést kövessünk el... – Márpedig ki lehetne hozni a fickót. A tartályban,

persze. – Ha ez nálunk történik, a Városban, már holnap

reggel a villád kertjébe tenném azt a hibernátort, vagy

hogy is hívják... De külföldön van, érted? – És a nemzetközi terrorizmus elleni harc? – Lambia eddig sem járt a kedvünkben, ha az “Első

Arcvonal"-ról volt szó. – Trevano keze már a kilincsen

volt, az ajtóból szólt vissza elgondolkozva: – Azért

ebben is van valami jó, Vincent. Sedym nélkül a terro-

risták olyanok lesznek, mint a kígyó, amelyiknek le-

vágták a fejét. A zsongás máskor álomba ringatná. Most inkább

éberebb lesz tőle, úgy sejti, valami történni fog. Távol-

ról harangszót hall, nem szapora, magas, vékony a

hang, hanem ritkán konduló, mély, komor. Kétségbe-

esetten kutat, látni szeretne. LÁTNI – de mintha feke-

te felhőkbe gázolna, csak a sötétség gomolyog körü-

lötte. Es a harang. Mintha az agyába döngene... Megint érzi, hogy nincs egyedül. Ősi ösztön ágasko-

dik benne figyelmeztetően. De nem tehet semmit, véd-

telen. Védtelen. 40 Vincent másnap este mégis átment a határon.

Szombat volt, nagy turistaforgalom. Az esti fényben

úszó határállomáson egy fiatal tiszt unott pillantást

vetett útlevelébe, és intett sürgetően: tovább!... Vin-

cent lenyomta a gázpedált... Hajnalban ért a lambiai fővárosba. Vett egy újsá-

got, figyelmesen átnézte. Aztán elővette a város térké-

pét, megkereste azt a villát. Tudta: akit keres, ma

otthon lesz. A lapok szerint tegnap késő este tárgya-

lást folytatott a miniszterelnökkel, tehát nem utazott

el a hét végén. Reggel nyolckor ért a villanegyedbe. Maga is megle-

pődött, amikor a még otthon feljegyzett cím alatt

valóságos kis palotát talált. Kőkerítés, vasrácsos kapu

elektromos távvezérléssel. Vastag törzsű fák között

pázsit, mögötte repkénnyel befuttatott emeletes, régi-

módi épület. Amint a bejárat előtt lefékezett, nem csodálkozott,

hogy azonnal két megtermett őrszem bukkant fel mel-

lette. Civil ruhát viseltek ugyan, de messziről lesírt

róluk, mifélék. – Tapogasson végig, kollégám – mondta Vincent

álkedélyesen, hiszen AZÓTA soha nem mosolygott

Page 37: Nemere István - Holtak Harca

ügy igazán. – Nincs nálam fegyver. Jelentsen be a bíró

úrnak. – Ilyen korán?. – Ilyen korán. Ha meghallja a nevemet, úgyis kirö-

pül az álom a szeméből. – Vagyis?... – Vincent Maaren rendőrfelügyelő, a Város Terro-

ristaellenes Alakulatának parancsnoka. Amazoknak torkukon akadt a szó. Aztán elmentek

telefonálni. Negyedóra múlva Vincent Lambia Legfelső Bírósá-

gának elnöke előtt állt Az őszülő, megviselt arcú férfi

házikabátban fogadta. 41

Page 38: Nemere István - Holtak Harca

– Először is fogadja részvétem, Maaren úr. Olvas-

tam a sajtóban a tragikus esemény hírét... – Köszönöm. Elnézést, hogy ilyenkor zavarom, de

nem akartam a hivatalában keresni. Egész éjjel autóz-

tam, hogy önnel beszélhessek. – Parancsoljon. – Dann Sedymről van szó.

A bíró hátradőlt székében. – Sejtettem... Nézze, felügyelő, játsszunk nyílt kár-

tyákkal. Ön elég magas pozíciót tölt be a Városban

ahhoz, hogy tudja: mi áll a Sedym-ügy hátterében. – Tudom. De azóta történt egy és más. amiről – úgy

vélem – még Lambia illetékesei sem tudnak. – És

Vincent elmondta a furcsa és minden szempontból

törvényellenes dehibernálás történetét. Előtárta fotó-

dokumentumai egy-egy példányát is. A főbíró hosszan szemlélte a képeket, aztán Vincent arcát. – Sajnálom önt, felügyelő. Gondolom, nem kis fá-

radságába került ezen információk birtokába jutni. -

Mégis... hogyan képzeli a dolgot? Mit akar tulajdon-

képpen? – Magánemberként keresetet nyújtok be az önök

egyik bírósága előtt. Azzal vádolom a hibernálási inté-

zet 587-es tartályában fekvő Dániel Nahart. hogy

júniusban a Városban elrabolta és meggyilkolta a

feleségemet és a fiamat. Néhány jó ügyvédet foga-

dok... – A bíróság a hibernálásról hozott 2001. évi törvény

hatodik cikkelyére fog hivatkozni. – Ismerem ezt a törvényt. A hatodik cikkely ki-

mondja, hogy nem dehibernálható az az egyén, akinek

esetében a dehibernálás egyenlő a halállal... – No látja. A rendelkezésre álló nyilvántartás sze-

rint ez a Dániel Nahar súlyos balesetet és olyan sérülé-

seket szenvedett, amelyek ma még nem gyógyíthatók. 42 Ezért “tetette el magát" a jövő orvostudománya szá-

mára...

– Tanúkat állítok, hogy nem volt semmi baja. – Nem állit tanúkat. Maaren, hiszen a pernek azon-

nal nagy híre támad. Precedensügy lenne, ilyen még

nem volt!... A maga tanúit Sedym cinkosai eltennék

láb alól, de még az ügyvédei sem lennének biztonság-

ban. – De az sem lehet, hogy egy tömeggyilkos terrorista

ilyen egyszerű trükkel örökre kibújjon a felelősségre

vonás-alól! A bíró hosszan nézte Vincent arcát, aztán így foly-

tatta: – ...Tudom, mire számított, Maaren úr. Miért jött

éppen hozzám? Ha a per egyik fórumról a másikra

vándorol – márpedig nyilvánvaló, hogy így lenne –, a

végén hozzánk érkezik, a Legfelsőbb Bíróságra... De

nem lesz per, felügyelő úr. Ismét közbeszól a diplomá-

cia. .. Államunknak nem érdeke, hogy a Sedym-ügyről

Page 39: Nemere István - Holtak Harca

ennyit beszéljenek, esetleg még a külföldi sajtó is erről

írjon. Hogy nálunk is felélénküljön a terroristatevé-

kenység. .. Most szerencsére csendben lapulnak, de ha

Sedymet bíróság fenyegeti, összes cinkosa pánikba

esik, és nálunk is megszaporodnak á terrorcselekmé-

nyek... Vincent hallgatott. Megértette: nem számíthat se-

gítségre.

A bíró kis idő múlva hozzátette: – Két rossz közül kell választanunk, felügyelő. Ami

engem illet – és nem kétlem, hogy ez lesz Lambia

felelős vezetőinek álláspontja is – úgy vélem: marad-

jon csak Dann Sedym-Daniel Nahar a hibernálótar-

tályban. Legalább tudjuk, hol van, biztosak lehetünk

benne, hogy nem tervez és nem hajt végre újabb véres

akciókat. A mi életünk már nyugodt lesz. – Eltesszük Sedymet a jövő polgárainak. Időzített- 43

Page 40: Nemere István - Holtak Harca

bombát küldünk előre az időben... – mormolta Vin-

cent. De a bíró úgy tett, mintha nem hallotta volna,

felállt.

Vincent megértette: vége az audienciának. A mániákus ötlet még aznap megszületett benne. Bi-

zonysággá, döntéssé akkor érett meg, mikor néhány

nap múlva híre jött, hogy a lambiai kormány megvá-

sárolta azt a hibernációs intézetet, és állami intéz-

ménnyé alakította. Ezzel megszűnt minden esély arra,

hogy az 587-es tartályt egy jól sikerült kommandóak-

cióval ki lehetne ragadni Lambiából. Állami intéz-

mény elleni támadásra még a titkosszolgálat sem kap

engedélyt, annál is inkább, mert minden fórumon

Maaren felügyelő magánbosszújának tekintenék az

akciót. Vincent megrendelt minden könyvet és sajtókivá-

gást a hibernálásról. Videolemezekről tanulmányozta

a kérdéssel kapcsolatos jogi problémakört. A folyó-

parti villa kertjét felverte a gaz, a pázsit elvadult.

A medencéből elpárolgott a poshadt víz, a csónakki-

kötő fagerendái korhadni kezdtek. A madarak töme-

gesen költöztek a bokrok közé, égő szemű, elvadult

macskák bolyongtak a ház körül. Vincent, ha nem

volt a kapitányságon – mostanában jelentősen csök-

kent a terrorakciók száma –, állandóan otthon üldö-

gélt. A földszinten. Soha nem ment fel az emeletre,

ahol az a két szoba... Hamarosan egy tanfolyamra kezdett járni, ahol a

nemzetközi nyelvet tanították. A reklám szerint há-

romhónapos intenzív tanulás után már beszélni lehet

a nyelvet. Trevano időnként aggódva figyelte barátját. Keve-

set beszélgettek akkoriban, jóval kevesebbet, mint ré-

gebben. Vincentet más dolgok foglalkoztatták, látta

ezt Trevano, és tudta azt is: a legnehezebb az első év. 44 Nem akarta hát zavarni, várt. Elmúlt az augusztus, a

szeptember. Októberre már alig történt valami a ter-

roristafronton; a megerősített besúgóhálózat idejében

jelezte a készülődő akciókat, Vincent pedig azonnal

lecsapott. Nemzetközi körökben is elterjedt a híre,

hogy a Városban egyre-másra rajtavesztenek a terro-

risták. Az Interpol konferenciáján dicsérően említet-

ték Vincent Maaren nevét, a külföldi terroristák pedig

kezdték nagy ívben elkerülni a Várost. November elején Vincent kihallgatást kért a belügy-

minisztertől. Jelezte egyben, hogy szeretné, ha helyet-

tese, Trevano felügyelő is jelen lenne azon a beszélge-

tésen. November 8-ra tűzték ki a találkozó időpontját.

Amikor a két rendőrfelügyelő belépett az épületbe,

Vincent csak annyit mondott barátjának: – Hamarosan a helyembe lépsz... – Miért, lemondasz? Nyugdíjba mégy?... – döbbent

meg Trevano. -Nem. Hibernáltatom magamat...

Page 41: Nemere István - Holtak Harca

Gyereknek érzi magát, rég látott képek kavarog-

nak agyában. Anyja tapossa a kerékpár pedálját, mö-

götte végtelenbe nyúló kukoricatáblák. Egy nagy,

szürke, L alakú ház, mögötte jókora udvar. Falusi

szagokat hoz a szél jókora dúcban galambok kurrog-

nak. Nyári forróság, a nyitott pinceajtóból jóleső hű-

vösség árad... Aztán minden elmerül, felszáll a felhőkkel terhes

égbe, Vincent érzi, hogy megint a hátán fekszik, fájnak

a lapockái, kemény a fekhely. Ez nem ágy... Megint

járkálnak körülötte, halkan, mint a lopakodó tolva-

jok. Lehet, ártani akarnak?... 45

Page 42: Nemere István - Holtak Harca

A belügyminiszter elhűlten hallgatta. Vincent felsora-

koztatta érveit: – Minden más eszközt kipróbáltam. Dann Sedym

él, de a Város igazságszolgáltatása nem vonhatja fele-

lősségre. Egy rendkívül ügyes trükk révén kibújt min-

den evilági felelősség alól... Régen ezt öngyilkossággal

oldották meg, számítva egy síron túli másik világra

vagy a reinkarnációra. Arra, hogy más alakban, újjá-

születve tovább élhetnek majd... A modern technika

most egy jobb, valósabb lehetőséget kínál az emberi-

ségnek, és lám, a gyógyíthatatlan betegek mellett első-

ként a bűnözők használják ezt fel a maguk aljas céljai-

ra. .. Mivel minden más módszer hatástalannak bizo-

nyult, én pedig nem vagyok hajlandó lemondani Se-

dym megbüntetéséről, kénytelen vagyok utána menni

az időben, legyőzni az összes korlátokat, és majdan,

a jövőben “felébredve" a hibernációs álomból... vég-

rehajtani az ítéletet. A magam ítéletét. Trevano kerekre tágult szemmel figyelte barátját.

A miniszter közben lassan magához tért. Azt mindket-

ten érezték, hogy Vincent már ezerszer átgondolta

tervét, nem most jutott eszébe ez a dolog. És látták:

elszánta magát. Ismerve makacsságát, tudták: nehéz

lenne lebeszélni róla. Ha ugyan nem lehetetlen... Első-

ként a miniszter válaszolt: – Nézze, Vincent. A kormány igen magasra értékeli

az ön szolgálatait. De amit most kíván, az... hogy is

mondjam... meglepő, szokatlan. Nagyon szokatlan

dolog. A történelem vagy a bűnüldözés története nem

ismer hasonló esetet. Vincent halkan, komolyan mondta: – Nem bírom elviselni a gondolatot, hogy az az

ember, aki poklot csinált az életemből, aki kezébe

kaparintotta Edinát, aki nem sajnálta Robertot, és

annyi ártatlan embert gyilkolt meg a Városban, most

büntetlenül megússza, sőt... Egy másik, valószínűleg 46 jobb világban éljen még ötven vagy több évet. Olyan

világban, ahol senki sem fogja tudni, kicsoda ő valójá-

ban, ahol esetleg újrakezdheti bűnös tevékenységét...

Mindez kicsit újságnyelven hangzóit. Irodalmi kife-

jezések voltak. De a másik két férfi tudta, erről a

dologról csak így lehet beszélni. Hiszen Vincent a saját

életéi-akarta feladni. Életét és mindent, ami azzal járt.

A miniszter ebbe kapaszkodott bele: – Gondoljon a karrierjére, felügyelő, óriási szemé-

lyes csapás érte önt, de... az élet, az ön élete is megy

tovább. Nem titok, hogy mivel kétségtelen a szakmai

tudása, rátermettsége, személyes bátorsága, hát a jö-

vőben is nagy szüksége lesz önre a Városnak. Egyre

magasabb hivatalok nyílnak majd meg ön előtt. Kár

lenne megfosztani a Várost önmagától és önmagát -

a Várostól. Szükségünk van önre, Vincent. Trevano a régi barátság miatt még elfogultabb volt

az ügyben. Sajnálta, hogy kívülálló is tanúja annak.

Page 43: Nemere István - Holtak Harca

amit mond, de kénytelen volt a miniszter előtt be-

szélni: – Keressünk kompromisszumot, Vincent... Engem

is felháborít, hogy Sedym kicsúszhat az igazságszol-

gáltatás kezéből. De még jobban sajnálom, ha emiatt,

téged is elveszítünk... Van egy javaslatom Várj még

huszonöt-harminc évet. A Városban – ahogy a minisz-

ter úr is mondta – még sok szép feladat vár rád.

Végezd el őket, és utána is ráérsz bevonulni egy hiber-

nációs tartályba. A miniszter kapva kapott az ötleten. De Vincent

hajthatatlan maradt, és ezt meg is indokolta: – Attól félek, hogy magam is egyre rosszabb ember-

ré válók, és a végén leérkezem a terroristák szintjére...

Hiszen az elmúlt hónapokban már szertedicsérnek

azért, mert “erőskezű" és ..könyörtelen" lettem. Pedig

az az igazság: minden apró kis terroristában Dann

Sedymen állok bosszút, tehetetlen dühömben... így 47

Page 44: Nemere István - Holtak Harca

pedig nem szabadna viselkednem, így nem láthatom

el a rendőrfelügyelő tisztét. Nem akarok teljesen bele-

fásulni, lealjasodni, olyanná válni, mint Sedym világ-

gyűlölő terroristái... Jobb, ha csak közülük egyen

állok bosszút. Azon, aki erre igazán rászolgált. Higgye

el, miniszter úr, a Városnak már nem sok haszna lenne

belőlem. – Téged csak a bosszú hajt – suttogta Trevano.

Vincent tiszta tekintetet vetett rá: – így van, Trevano. Engem csak ez a bosszú éltet.

Hiszen körülöttem minden más értelmét vesztette.

A Város, a személyes és hivatali karrier a mérleg egyik

serpenyőjében – a másikban a nyugalmas élet, amit

már soha nem lelhetek meg, hiszen ha lemondanék

Sedym üldözéséről, állandóan bűnösnek erezném ma-

gamat. Olyannak, aki semmit sem tett, hogy megbosz-

szulja felesége és fia halálát. Azét a két emberét, akik

számomra nagyon sokat... mindent jelentettek. – Kérdés: ilyen körülmények között van-e értelme

a bosszúnak? – kérdezte a miniszter. Hiszen a felesé-

ge és a fia meggyilkolása óta – Sedym számára – száz

vagy több év telik el. Egy új világ új polgárát kell majd

felelősségre vonnia... – Végigolvastam a hibernáció egész szakirodalmát

– felelte Vincent. – A hibernáció időszaka a páciensek

agyában nem hagy, nem hagyhat emlékeket. Tehát

sem biológiailag, sem agyi emlékeket tekintve, ezen

időszak alatt nem öregednek... – És ha egykor “utoléred" Sedymet egy következő

korszakban... mit fogsz tenni? – kérdezte Trevano. -

Megölöd? Te, a Város rendőrfelügyelője, gyilkossá

leszel?... Vincent előzőleg erre is gondolt már: – A körülményektől függ. Ne feledd, a Város akkor

már egészen más lesz. A világ valószínűleg nem fog

különálló országokra tagozódni, és egyszerűen... szó- 48 val, egészen más viszonyok közé kerülünk mindket-

ten, Sedym én is. Először nyilván megpróbálom

majd legálisan bíróság elé állítani. De ha másképpen

nem megy... megölöm. ne feledd: én akkor már nem

a Város rendőrfelügyelője leszek. Nem kell majd attól

tartanom, hogyan is vélekednek rólam hivatali felette-

seim vagy az egyszerű emberek. Ti akkor már mind-

nyájan régen halottak lesztek. A szavak kellemetlen hatást váltottak ki a másik két

férfiból. Hogy ezt a hangulatot elűzze, a miniszter egy

“tisztán technikai jellegű" problémát vetett fel: – Tegyük fel, hogy... hibernáltatja magát. De ho-

gyan éri el, hogy a jövőben önt is ugyanakkor dehiber-

nálják, amikor Sedymet?... – Egyszerűen – felelte Vincent. – És tulajdonképpen

csak ebben az egyetlen dologban lehet valami szerepe

a véletlennek. De ezt is igyekszem a minimálisra csök-

kenteni. A tartályokra és a kísérő egészségügyi papí-

Page 45: Nemere István - Holtak Harca

rokra ráírják a hibernált beteg adatait és kórisméjét.

Nos, az enyémre majd azt íratom: “Vincent Maaren,

45 éves – politraumált sérült." Tehát ugyanaz lesz a -

hamis – diagnózisom, ami Sedymé. A jövőbeli orvo-

sok tudása nyilván elérkezik arra a szintre, amikor az

ilyen sérülteket kockázatmentesen gyógyíthatják; ak-

kor sorban “felébresztik" a politraumáltakat. Tehát

az is előfordulhat, hogy esetleg én kerülök előbb sorra.

Vagy Sedym... így vagy úgy, de egymásra találunk

majd. És nekem még az az előnyöm is meglesz, hogy

Sedym nem tud rólam, de én tudni fogok róla. Megta-

lálom, és... – Vincent keze ökölbe szorult. – A bosszúszomj nem jó tanácsadó – mondta a

miniszter, de tehetetlenül széttárta karját. 49

Page 46: Nemere István - Holtak Harca

Eltartott jó ideig, és sok utánjárásába kerül. Vincém-

nek, míg beleegyeztek. A dolgot végül az döntötte el,

hogy felkereste magát az elnököt. Az idős férfi – aki

akkoriban már maga is egyre többet foglalkozott a

gondolattal hogy karrierje végeztével súlyosbodó,

komplikált cukorbaja miatt hibernáltatja magát – na-

gyobb megértést tanúsított Vincent terve iránt.

A bosszúállás mint cél ugyan az ő tetszését sem nyerte

el, viszont imponált neki a férfi kitartása, eltökéltsége. – Nagyon szerétre a feleségét, Maaren felügyelő. – És a fiamat is, elnök úr – felelte Vincent. Lényegé-

ben ekkor dőlt el a dolog. Vincémnek nem kellett

előhozakodnia azzal az érveléssel, hogy:' ha tervét itt

nem valósíthatja meg, eladja házát, kivándorol kül-

földre, és a rendelkezésére álló összeg révén valame-

lyik del-anierikai vagy ázsiai államban hibernáltatja

magát, ahol nem veszik olyan szigorúan az előíráso-

kat, és jó baksisért a gazdagok – akár betegek, akár

egészségesek – még kedvenc kutyáikat, macskáikat is

hibemáltathatják... Azt a tréfás érvet sem kellett fel-

vetnie, hogy így a Városnak nem kell nyugdíjat vagy

nagy végkielégítést fizetnie Vincent Maarennek... Az

elnököt hamar meggyőzte, és ezután már nem lelt akadályra. Megegyeztek, hogy a sajtó minderről nem közölhet.

egyetlen szót sem. A hivatalos verzió az lesz. hogy

Maaren felügyelő családi okok miatt feladja állását,

ér. kivándorol a Városból. Ugyanis fennáll a veszély -

mutatott rá Trevane, aki lassan beletörődött a dolog-

ba –, hogy a jövőbe érkező Sedem esetleg elolvassa a

régi újságokat, hogy megtudja, mi történt a városban

tetszhalála" után. Mit tenne, ha megtudná, hogy a

felügyelő egy hibernációs tartályban éppen úton

van" feléje? Mint vérbeli terrorista, csak egyet tehetne:

megsemmisítene a Maarent magában foglaló hiberná-

ciós tartályt, esetleg levegőbe röpítene egy egész

hiber- 50 nációs intézetet sok ártatlan áldozattal együtt, csak

hogy megakadályozza Maaren megérkezését az új vi-

lágba, az új időbe. Vincentnek volt egy vágyálma: jó lenne, ha öt előbb

dehibernálnák, mint Sedymet. Akkor – cowboyfil-

mekben látott jelenethez hasonlóan – ott várná a ter-

roristát az intézet előtt azon a napon, mikor dehiber-

nálják Sedymet, és az újjászületve jönne ki... Az új

élete nem sokáig tartana. És mi van akkor, töprengett tovább Vincent, ha

jövő... egyáltalán nem is lesz? Ha nukleáris háború,

kozmikus katasztrófa, kivédhetetlen járvány pusztítja

el az emberiséget? Felébred-e ő egyáltalán a hibernált

állapotból, abból a furcsa, önként vállalt nemlétből,

meglátja-e még ezt a világot?... Úgy érezte, minden

kétkedése ellenére is vállalnia kell ennyi kockázatot. Február végére mindent elintézett. Az elnök külön-

Page 47: Nemere István - Holtak Harca

leges engedélye minden ajtót megnyitott előtte, és a

beavatottakat örök hallgatásra kötelezte. A Hiberná-

ciós Intézetben közölték vele, hogy március 12-én lesz

a “műtét", reggel kilenc órára várjak, előtte 12 órával

ne fogyasszon ételt. Március 11-én taxival kivitette magát a tengerpart-

ra. A kocsiját már előzőleg eladta; a folyóparti házat

is. Vagyona egy részét a Hibernációs Intézet, másik

részét egy, a terroristák áldozatait támogató egyesület

folyószámlájára utaltatta, az adományozó megneve-

zése nélkül. Elnézte a naplementét. A hatalmas víztükör kis

hullámokat vetett, az alkonyi vörös fény valószerűt-

lenné tette a látványt. Vincent fenn állt a meredek part

tetején; odalenn fehér kavicsos partra szaladtak ki a

hullámok, a mészkősziklákon lecsurgott a fény. Edi-

nára gondolt. Aztán Robertra. A tenger valahol a

távolban összemosódott a szürkülő égbolttal, párába

olvadt, duzzadó erő feszült a partok között. Aztán 51

Page 48: Nemere István - Holtak Harca

eszébe jutott Vincentnek, milyen furcsa lesz holnap

reggel bevonulni az Intézetbe. “Poggyászt ne hozzon

magával" – figyelmeztette jóindulatúan az igazgató,

mikor legutóbb beszélgettek. Az idős férfi szája szegle-

tében mosoly bujkált, anekdotát mesélt egy millio-

mosról, aki hibernálása napján kisebb teherautón

hozta magával kedvenc tárgyait, amelyekre – állította

– a jövőben is szüksége lesz. Vincent szemében ott lobogott a lemenő nap. Egye-

dül állt a parton, egyedül. Magányos felkiáltójel a fehér sziklákon.

2. Amikor Vincent kinyitotta a szemét, először semmit

sem látott. A fénytől azonnal könnyezni kezdett. De

tudta: vége annak a különös állapotnak, amire halvá-

nyan emlékezett. Eddig tehetetlenül feküdt, “amazok"

pedig ott járkáltak körülötte, és azt csináltak vele,

amit akartak. Ennek vége... A könnycseppek lefolytak halántékán. Próbálta ke-

zét mozdítani – sikerült! Rettenetesen örült, mikor

ujjaival megérinthette arcát. Végigsimított homlokán,

ajkán, nyakán, és olyan boldog volt, mintha új világot

fedezett volna fel... Megtapogatta testét. Takaró alatt

feküdt, puha ágyon. Aztán eloszlott a könnyköd, látni

kezdett. Először fehér fénysugarak törtek szemébe.

Elfordította a fejét. Kőpadlós teraszon feküdt, a szabad ég alatt. Kék

égbolton fehér felhők úsztak, szél volt, most már érez-

te az arcán is. A kőkorlát egyenes oszlopai között fák

zöldjét látta, és messzire nyúló pázsitot. Magas épület

tetőterasza lehetett. Az ágyat is megszemlélte, felemelkedve. Olyan volt,

mint más ágyak. A túlsó oldalon fehér házfal, benne

barna ajtó. A tető sárgás színű volt, Vincent nem

tudta, milyen anyagból készült. Felült. A takaró alatt meztelen volt, de ezzel most nem

törődött. Nem fázott. Letette lábát a padlóra, felállt.

Kicsit zúgott a feje, remegtek a térdei, meg kellett

kapaszkodnia. Mennyi idő telhetett el?... – zakatolt

benne a kérdés. Lassan a korláthoz ment. A kő hűvö- 53

Page 49: Nemere István - Holtak Harca

sen simult a keze alá. Lenézett. Gyönyörű zöld pázsit,

gondozott sétautak, fák. Távolabb virágok vöröslöt-

tek. A park mintha a láthatárig terjedt volna, nem

látta végét Alatta az épület – kastély? kórház? – két-

vagy három emeletes lehetett. Vincentt sehol sem látott

mozgást, embereket, járműveket. Mégsem félt, hogy

magára hagyták... Remekül érezte magát. Vére pezs-

dűlt, beszívta a friss, illatos levegőt, combjaiban és

karjaiban feszültek az izmok. Egészséges volt, minden

porcikájában érezte. – Maaren úr, feküdjön vissza az ágyba – mondta

egy lágy női hang. Falba rejtett hangszórók lehettek

a közelben. És nyilván kamerák is. Vincent örömmel állapította meg, hogy érti, amit a

nő mondott. Igen, ez a nemzetközi nyelv... A róla

szóló hibernációs dokumentációban feljegyezték ezt

is, és a nyelv közben nyilván teljesen elterjedt. Jó ötlet

volt megtanulni. – Elég erős vagyok már – felette Vincent, bár nem

tudta, hallja-e az ő hangját a hölgy. Úgy látszik, a

kapcsolat kétoldalú volt, mert a válasz azonnal megér-

kezett: – Azért legalább üljön vissza az ágy szélére... Ruhát

talál az ágy mellett, kérem, öltözzön fel. Hamarosan

találkozunk. A szél Vincent haját lobogtatta. Szeretett volna egy

tükörbe nézni. Milyen vagyok?... A környezet időtlen,

a fák, a pázsit, a felhők nem vallanak korra... A ruha habkönnyű műanyag nadrág és ing volt.

A cipő szokatlanul puhán simult lábára. Igen. ez a

jövő. Mikor megfordult, az ajtóban fiatal női látott.

Kissé kiugró arccsontok, sárgás bőr, Keskeny mandu-

laszemek. Nem volt szép. “Ázsiai lehet" – villant Vin-

centbe a gondolat, és a másik: “Egyáltalán, hol va-

gyok, a világ melyik pontján?" 54 Rengeteg kérdése lett volna. A nő ezt láthatta az

arcán, mert mosolyogva emelte fel a kezét. – Ne kérdezzen semmit Maaren úr. Elégedjen meg

azzal az információval, hogy hibernálása és dehiber-

nálása is sikerrel járt, mint ezt tapasztalhatja. A jövő-

ben van... Többet nem mondható!: következő na-

pokban lélektani okokból még nem beszélhet senkivel,

sétáljon sokat a parkban Néhány nap múlva kezdő-

dik az adaptációja... Eközben keskeny lépcsőn mentek lefelé. A nő egy

zöld ajtóra intett. – Ott a szobája... A kék ajtó mögött van az ételki-

adó automata, mindent feliratok magyaráznak. A hallban Vincent azonnal egy üvegezett falhoz

tapadt; odakünn a napfényben úszó park közepén

tavat látott, halványzöld víztükröt, partján lógó lom-

bú fákat. Fehér tollú vízimadarak lubickoltak. Mire megfordult, a nő már eltűnt. Vincent vállat

vont, és kiment a közeledtére automatikusan táruló

Page 50: Nemere István - Holtak Harca

ajtón. Két napig nem látta a nőt és senki mást sem. Egész

nap szabadon járt-kelt a parkban. Reggeli után né-

hányszor körülfutotta a tavat, aztán lihegve hevere-

dett a smaragd pázsitra, szeme az égbe nyílt. Gondta-

lannak érezte magát, és az is volt. A régi terhek a

múltba süllyedtek, emiatt majdnem jelentéktelenek

lettek. Az automatában ötvenféle ételből válogathatott,

jóllakottan ment fel ebéd után a teraszra. Hosszan

nézte a parkot, ahol nem találkozott emberrel, és

bármennyit sétáit is, nem látott kerítést, határt. Elalvás előtt még egyszer bejárta a környéket, fi-

gyelte a naplementét, a madarak esti készülődését,

felhők alkonyati ritkulását. Jól aludt, hosszan, nyu- 55

Page 51: Nemere István - Holtak Harca

godtan. Csak nagy ritkán jutott eszébe a Város. Edi-

na. Robert. Trevano. Sedym. A harmadik napon délelőtt – Vincent éppen a tó-

parton üldögélt egy sziklán, és a vadkacsákat figyelte

– a fák közé rejtett hangszórók megszólaltak. Férfi-

hang kereste öt: – Maaren urat kéretem az épületbe. Vincent azonnal odasietett. A hall bejárata előtt egy.

harminc év körüli, fekete bőrű férfi állt. Ugyanolyan

magas volt, mint Vincent; széles vállú, elegáns. Ez az

elegancia vele született lehetett, mert bár az idegen

ugyanolyan ruhát viselt, mint ő, Vincent toprongyos

koldusnak érezte magát mellette. Persze ennek most

nem volt a legkisebb jelentősége sem. – Prado Nippor vagyok – mondta amaz, és kezet

nyújtott. Egymásra mosolyogtak. – Jöjjön, megkezd-

jük az adaptációt. Van erre egy saját módszerem, a

beszélgetés. Nem kedvelem az előadásokat... – Én sem – felelte Vincent. Az egyik földszinti szo-

bába mentek be, ahol az egyik falat hatalmas matt

üveglap fedte. Két kényelmes fotelba telepedtek, és

Nippor keresztbe vetve lábait, könnyedén, csevegve

kezdte: – Jelenleg a kétezer-százhetvenkilencedik évben va-

gyunk. Azért kezdem ezzel, mert tapasztalatból tu-

dom: minden dehibernált különleges jelentőséget tu-

lajdonít “felébredése" dátumának, és rögtön azt szá-

mítgatja, mennyi idő telt el “azóta"... – Százhetvenhat év – vágta rá gyorsan Vincent.

Nippor nevetett. – No ugye megmondtam... A dehibernáltak úgy

vélik, hogy ha száz-valahány évvel előbbre jutottak az

időben. akkor közben az emberiség minden problémá-

ja automatikusan megoldódott. Ami persze igaz is

meg nem is. A régi problémák javarész eltűntek

ugyan, de vannak helyettük újak... A technika hala- 56 dása óriási, erről majd személyesen is meggyőződhet.

De ennél sokkal fontosabb változások álltak be társa-

dalmi téren... És Nippor beszéli a Világállamról, a hadseregek

felszámolásáról, a regionális érdekek teljes alárendelt-

ségéről a globális érdekekkel szemben. Vincent nem

csodálkozott; a jövőt éppen így képzelte el még “an-

nak idején". -...először is: az általános jólét eddig soha nem

látott méreteket öltött. Globális jóléti szociális állam

lett a Föld, mondhatnánk így is. De nem csupán a

Föld, hanem a részben gyarmatosított környező boly-

gók és az űrállomások is. Az emberek fizikai munká-

val már nem foglalkoznak, ezeket a legkülönfélébb,

néha igen ötletesen szerkesztett robotgépek végzik el.

Környezet– és tájvédelmi okokból egészen más energi-

ákra tértünk át, ebben főleg a napenergia dominál. – Az emberekről beszéljen – kérte Vincent. – Azt

Page 52: Nemere István - Holtak Harca

tartom a legfontosabbnak. – És igaza van – helyeselt a fekete férfi. – Mellesleg,

ezen a téren érhetik meglepetések... A társadalmi vi-

szonyok és szokások terén az utóbbi kétszáz évben

igen jelentős változások álltak be. Rájöttünk, hogy

nem is olyan egyszerű dolog újfajta embereket farag-

ni... Az egykor örökkévalónak hitt emberi tulajdonsá-

gok – ha nem is örökösek, de nagyon nehezen változ-

tathatók meg. A beidegződések, a régi reakciók lánco-

lata bizony nemegyszer kiirthatatlannak tűnt. De mi-

vel az egyének régebben állandó jellegű fenyegetettsé-

ge megszűnt, az egymással addig szemben álló politi-

kai rendszerek is a békés és tartós együttélésre töre-

kedtek – hát lassan “formálhatóbbá" váltak az embe-

rek is. A legnagyobb eredménynek azt tartjuk, hogy

sikerült komoly tudatformálást végrehajtanunk. A ma

embere már nem tartja az erőszakot a problémák

egyik lehetséges megoldási módjának; sem az egyéni, 57

Page 53: Nemere István - Holtak Harca

sem a csoportérdekek védelmében nem alkalmazza

azt. Ami pedig a többi dolgot illeti... Nippor könnyedén csevegve mesélt a genetikai kí-

sérletek egykori betiltásáról. Arról, hogy most viszont

minden újjászületett igen részletes genetikai vizsgálat-

nak vetnek alá, és a bűnöző, ferde hajlamú, beteg

egyéneket kiszűrik a társadalomból. Vagyis: idejében

meggyógyítják. A genetikai beavatkozásnak ez az

egyetlen törvényesen engedélyezett formája? Nagy-

mértékben sikerült elérni, hogy minden ember igye-

kezzen magát hasznossá tenni. A mindennapi életben

és a társadalom számára is. Például a szakterületén.

Majdnem mindenki olyasmit csinál, amit szeret is csi-

nálni. – Elismeri, ugye, Maaren úr, hogy ez az önök idejé-

ben bizony korántsem volt ennyire általános... A magánvagyon elméletileg megszűnt, gyakorlati-

lag bizonyos értelemben tovább létezik: a Föld min-

den családjának joga van egy 100 x 100 méteres kert-

hez, ahol összkomfortos villája-háza áll. Ilyen óriási

villatelepek a földkerekség minden éghajlati övezeté-

ben és gyönyörű rés/én találhatók. A polgárok min-

den kötöttség nélkül cserélhetik egymás között e villá-

kat. Akinek elege van az eddigi lakóhelyéről nyíló

látványból, vagy más éghajlatra vágyik, ausztráliai

villáját elcserélheti a Skandináv-félszigetire, a dé-

amerikait ázsiaira és így tovább. Ezenfelül közös nya-

ralótelepek létesültek a legszebb pontokon, rezervátu-

mok, védett területek közelében. – Rettentő sok helyet foglalhatnak el ezek villák

– csodálkozott Vincent. – Annyi milliárd embernek! – Mit gondol, hányan élünk most a Földön – kér-

dezte válaszképpen Nippor, és, mosolygott. – Hát... gondolom, vagy harminc-negyvenmilliárd fő.. – Tévedés – csóválta fejét a férfi. – Önök régen úgy

58 képzelték, hogy az emberiség egyre jobban szaporodni

fog... Nos, a jólét és a bölcsesség növekedésével elér-

tük, hogy ezt az esztelen folyamatot sikerült megál-

lítani, sőt később nemileg vissza is fejleszteni.

Most mennyiségileg egy nagyon optimális szintet tar-

tunk. – Vagyis?... – Kétmiliárdan vagyunk. – Olyan kevesen?... – döbbent meg Vincent. De

gyorsan végiggondolta a mellette szóló érveket, és

kénytelen volt elismerni, hogy ez nagyon okos dolog

lehet. – Csupán kétmilliárd ember részére kell energiát és

élelmet, használati eszközöket termelnünk. Mindenki

számára nagyfokú jólétet biztosíthatunk, az “élettér–

ről" nem is beszélve. – Az emberek mivel foglalkoznak? – A munka, minden robotgép és a jólét ellenére is

Page 54: Nemere István - Holtak Harca

vagy éppen ezért – mindenki számára kötelező. Leg-

alábbis az úgynevezett “második korszakban" vagy

“szakaszban". Az első szakasz a 0-25 év; huszonöt

éves koráig mindenki kijárja összes iskoláját, és szak-

mát tanul. Persze az iskola mint helyhez kötött intéz-

mény megszűnt már, más formákban él tovább.

A “második szakasz" a 25-75 év közötti legterméke-

nyebb fél század; a mai kor embere ezalatt természete-

sen nem csupán dolgozik, de tovább is tanul egyben.

A gépek mellett az emberek feladatai főleg a termelés

irányítására, hírközlésre, űrutazásokra, kommunális

és közigazgatási feladatokra terjednek ki. no meg min-

denekelőtt tudományos kutatásokra... A munkaképes

felnőtt korosztálynak csaknem egyharmada tudós. – És a harmadik szakaszban a megérdemelt pihenés

következik? – érdeklődött Vincent. – Még nem. A harmadik, ismét 25 éves szakaszban

még szinte mindenki aktív, hiszen az orvostudomány 59

Page 55: Nemere István - Holtak Harca

eredményeinek széles körű alkalmazása folytán ma

egy nyolcvan– vagy kilencvenéves ember egészségi ál-

lapota a régi ötven-hatvan évesek állapotának felel

meg... Ezt az úgynevezett “művészeti szakasz" követi

tehát, a hetvenötödik és a századik életév között.

A tényleges, aktív munkával már nem foglalkozó férfi-

ak és nők különféle művészetre térnek át. A legtöbben

festenek, szobrászkodnak, zenét szereznek, írnak,

színpadon játszanak, muzsikálnak, vagy kis társula-

tokban egyesülve, saját holovíziós – térhatású – játék-

filmeket forgatnak... És csak ezt a szakaszt követi a

nyugdíj, az igazi pihenés szakasza, ami a halálig tart.

Természetesen az egyes szakaszok határai gyakran

összemosódnak, van, aki már 75 éves kora előtt fel-

hagy az érdemi munkával, van, aki még nyolcvan-

nyolcvanöt évesen is folytatja azt. Van, aki intenzív

testedzésre szánja ideje java részét, mások bejárják a

földrészeket, végighajóznak minden folyón, megint

mások régi módszerek szerint házat építenek maguk-

nak... Különféle kedvtelések léteznek, a skála igen

széles, amint azt majd ön is tapasztalhatja. – Mi a helyzet a művészetekkel? – Virágzanak. A szokásos felívelések és lehanyatlá-

sok, látványos sikerek és látványos bukások sorozata

tapasztalható; vagyis ezen a téren tulajdonképpen

nem sok változott. Talán az alapanyagok terén...

A szobrászoknál a követ és a márványt műanyagok

vagy más bolygókról hozott ásványok váltották fel; a

festők a vegyipar révén jutottak új festékekhez...

A mozgásművészetek, a zene, a film, a tévé természete-

sen sok újat alkotott. Kialakultak különleges “sport-

művészetek" is. Egészben véve – most csak annyit

mondhatok: a művészetek nem csupán elterjedtebbek

lettek, hanem a lakosság nagyobb felénél az életmód

szerves részévé váltak. – Mennyi az átlagos életkor?...

60 – Jelenleg százharmincöt év... De állandóan kito-

lódik. – Nekem milyen esélyeim vannak?

Nippor elértette a kérdést. – Láttam az ön adatait. A felélesztés során ponto-

san számba vették egészségi állapotát, és erősítő keze-

lést is kapott... A százhúszat biztosan megéri. Termé-

szetesen ha valahol távol a civilizált környezettől élet-

tel összeegyeztethetetlen baleset éri, mondjuk, hegy-

mászás közben szakadékba zuhan, vagy a Marsra

tartó űrhajóját meteortalálat éri... Nos, akkor termé-

szetesen azonnal meghal ön is, éppen úgy, mint közü-

lünk bárki. – Értem... És a dehibernáltak, tehát egy-egy régeb-

bi kor emberei, hogyan illeszkednek bele a jelenlegi

társadalomba? – Erről majd holnap beszélünk – állt fel Nippor. -

A tapasztalatok azt mutatják, hogy az elméleti adap-

Page 56: Nemere István - Holtak Harca

tálást, a sok új adat közlését több napra kell elosztani,

mert a dehibernáltakat az első időben nagyon sokkol-

ja ez a másik világ... Ó, majdnem elfelejtettem. Én is

akartam kérdezni valamit. – Parancsoljon, Nippor úr. – Önt 2003-ban hibernáltak a Városban – itt a Vá-

ros neve hangzott el kicsit furcsán, eltorzult kiejtéssel.

– A korabeli adatlapjára azt írták, hogy politraumált,

tehát igen súlyos sérülést szenvedett. Ezzel szemben

orvosaink megállapították, hogy erről szó sincs, ön

tulajdonképpen egészségesen került a hibernálótar-

tályba... Vincent számított erre a kérdésre. És volt ideje is,

hogy felkészüljön rá. Nyugodtan, rezzenéstelen han-

gon válaszolta: – A Városban érvényes törvények szerint csak sú-

lyos betegeket és sérülteket lehetett hibernálni. De ha

valaki nagyon elvágyott onnan, mindenáron szeretett 61

Page 57: Nemere István - Holtak Harca

volna a jövőbe kerülni, és az ehhez szükséges anyagiak

is a rendelkezésére álltak... – Értem, ne folytassa – mosolygott Nippor. – Az

egy olyan társadalom volt... Tudja, én történelmet

tanultam, ezért lettem úgynevezett “elméleti adaptá-

tor". Holnap ilyenkor ismét találkozunk. – Kezet

nyújtott és elment. Vincent lassan ballagott vissza a parkba; a hallotta-

kon rágódott. Az “adaptálás" másnap folytatódott. Nippor ponto-

san érkezett, és azonnal mesélni kezdett. Ezúttal tér-

hatású képeket is vetített a nagy faliernyőre. Vincent

újra megdöbbent, amikor arról értesült, hogy az egy-

kori nagyvárosok szinte teljesen kihaltak. A szokások

megváltozása, az egyéni légi közlekedési eszközök – a

népszerű légitaxik – elterjedése miatt az emberek távo-

labb költöztek egymástól és a zajos, kellemetlen nagy-

városoktól. Ráadásul a hírközlési elektronikus techni-

ka – amely már Vincent “régebbi" életében erre az

útra lépett – olyan eszközöket hozott létre, amelyek

teljesen fölöslegessé tették az emberek személyes jelen-

létét munkahelyükön. A házi számítógép – a régi tele-

fon, a televízió és a rádió egyesítésével – lehetővé tette,

hogy bárki otthon dolgozzon, és munkája eredménye-

it az elmés géppel továbbítsa munkahelyére. így te--

melési folyamatokat is lehetett irányítani és ellenőriz-

ni, részt venni értekezleteken, tudományos konferen-

ciákon és másutt is, akár bolygóközi viszonylatban.

Aznap Vincent. csakugyan érezte, hogy agyát sok-

kolják a tudnivalók, az új adatok. Nippor előadása

után a feje is zúgott A férfi láthatta ezt az arcán, mert

hamarabb abbahagyta. – Sétáljunk egyet a parkban – javasolta. A tó partján elnézlek a vadkacsákat. Vincent kérde-

zősködni kezdett: 62 – A dehibernáltak mindnyájan itt, ebben a kastély-

ban ébrednek fel? – Nem, több ilyen intézmény is van itt Európában.

Ide azok kerülnek, akik teljesen egészségesek, és to-

vábbi ápolásra nem szorulnak, és akik már ismerik a

nemzetközi nyelvet; így őket nem kell előbb hipnopé-

diás gyors nyelvtanfolyamra küldeni, mielőtt meg-

kezdhetnék az adaptálásukat. – Hol vagyunk tulajdonképpen? – EUR-Sud-09-es körzet. – Vincent értetlen tekin-

tetét látva, a férfi gyorsan hozzátette: – Elnézést, meg-

feledkeztem róla, hogy ez a vidéknek csak a jelenlegi

neve... Régebben Franciaország és Olaszország hatá-

ra volt, ha jól tudom. Ahogy akkoriban mondták:

Francé, Itália... – Közel van a tenger? – Ott, a dombok mögött. – Mondja, rajtam kívül más dehibernáltakkal is

előfordult, hogy súlyos kór szerepelt a papírjaikban,

Page 58: Nemere István - Holtak Harca

mégis felébresztéskor egészségesnek bizonyultak? – Előfordult – és Nippor tovább sétált a parton.

Vincent követte, de érezte, tovább kell kérdezősköd-

nie. Persze egyelőre kerülő úton. Még nem szabad

felkeltenie a “jövőbeliek" gyanúját, hisz akkor azok

megakadályozhatnák küldetését. El kell kezdenie a

NYOMOZÁST. – A dehibernáltak végül is hogyan illeszkednek bele

a jelenlegi társadalomba? – Ezen a téren is vannak problémák – ismerte el

Nippor. – A más világból érkezett emberek nehezen

szokják meg, hogy egész gondolkodásmódjukat, visel-

kedésüket, értékskálájukat át kell állítaniuk az új kö-

vetelmények szerint. – Sokan voltak eddig?... És sokan lesznek? – Pontos adatokat nem tudok, de valahol utána

lehet nézni. A 2148. évben oldottuk meg a hibernáltak 63

Page 59: Nemere István - Holtak Harca

felélesztésének technikai és orvosi problémáit. Az el-

telt harminc évben először csak a könnyebb sérültek,

különféle szervi bajok miatt hibernáltakat élesztették

fél, és adaptálták az új környezethez. – Az is előfordult, hogy közülük valaki belehalt a

dehibernálásba? – Nem. – Nippor határozottan rázta a fejét. Már

majdnem megkerülték a tavat. – Ilyen tekintetben

százszázalékos a biztonság. Még a súlyos sérültek

esetében is, akiket körülbelül öt éve kezdtünk dehiber-

nálni... Összesen legalább ötezer férfit és nőt adaptál-

tunk eddig, és körülbelül ugyanennyi vár még dehiber-

nálásra a tartályokban. – Mindnyájan ilyen szép környezetben ébrednek

fel? – intett Vincent a parkra, a tóra. – Igen. Ez fontos, pszichológiai szempontból na-

gyon fontos. Főleg az első órákban nem szabad látni-

uk semmi ultramodern szerkezetet, épületet jármüvet,

berendezési tárgyat... És kezdetben egyedül vannak,

ez is lényeges. Fokozatosan kell megismerkedniük az

új világgal, nehogy sokk érje őket... Nippor távozása után Vincent lefeküdt a fűbe. Ké-

sőbb – gyomra szavának engedelmeskedve – elindult

a kastély felé, hogy vacsorázzon. Éjszaka jó ideig nem

tudott elaludni. Harmadnap Nippor kicsit később jött Most nem vetí-

tett képeket, csak beszélt. Az új emberekről, új szoká-

saikról, az időközben létrejött filozófiai, művészeti, sőt

tudományos irányzatokról. A napenergia és a tenger-

víz energiájának hasznosításáról, az űrexpedíciókról,

a közeli bolygók gyarmatosításáról. A hatalmas űrben

valahol távol élő más civilizációkról, létezésüknek

egyre gyakoribb jeleiről. Az űrtechnika, a rádiózás

fejlődéséről. Aztán egyszer csak felállt – még csak dél

volt – és kijelentette: 64 – Nos, Maaren úr, az én küldetésem befejeződött.

Három nap múlva jövök ismét ide a kastélyba, de

akkor már nem önnel fogok beszélni, hanem a követ-

kező dehibernálttal... – És velem mi lesz? – Az én elméleti, és beismerem, törvényszerűen felü-

letes magyarázataimat hosszú, alapos és gyakorlati

adaptáció fogja követni. Holnap délelőtt az illetékesek

ideküldenek egy hivatásos, gyakorlati adaptátort, aki

elviszi önt saját házába. Fokozatosan, több héten

keresztül bevezeti önt az új világ mindennapi életébe. – Egy kérdésem van még, Nippor úr. – Parancsoljon. – Mivel harminc év óta csinálják, nyilván vannak

adataik erre nézve is... Az adaptált “régi emberek"

többsége milyen foglalkozást választ magának, mi-

képpen igyekszik magát hasznossá tenni? Nippor egy pillanatig töprengve nézett Vincentre,

aztán kicsit kelletlenül felelte:

Page 60: Nemere István - Holtak Harca

– Nézze... Az az igazság, hogy közülük sokan egy-

szerűen semmivel sem óhajtanak foglalkozni. Említet-

tem már önnek, hogy én történelmet tanultam, tudós

vagyok. Tehát tudom, milyen körülmények között éltek önök százötven-kétszáz évvel ezelőtt. Sokkal

rövidebb volt az életük, nagyobb feszültségben és

gyakran ma már elképzelhetetlen körülmények között

kellett dolgozniuk. Megértem hát őket, ha most a

számukra ilyen remek, szinte paradicsomi feltételek

mellett nem akaródzik új dolgokat tanulniuk, csak

szeretnék élvezni az életet. Úgy érzik, megérdemel-

ték... Ismétlem, megértem és nem kárhoztatom őket.

Azonkívül a mi világunkban az “újonnan jötteket"

nem kényszerítjük munkára, rájuk a mi “életszakasza-

inkról" szóló törvények nem vonatkoznak. Mi senkit

sem kényszerítünk semmire. A kérdésére válaszolva

tehát azt mondhatom: a dehibernáltak idősebb gene- 65

Page 61: Nemere István - Holtak Harca

rációja, vagyis a többségük, semmit sem csinál. A töb-

biek a kezdeti világutazások, sőt űrutazások után in-

kább művészi pályákon próbálnak érvényesülni... Kíváncsi vagyok, mi lesz önből. Mert bár meglett

ember már, Maaren úr, mégis, bizonyos értelemben

akárha csecsemő lenne. Majdnem mindent újra kell

kezdenie. Az efféle újrakezdésnek sok előnye, de sok

hátránya is van... Én már nem tehetek önért többet.

Az “elméleti adaptációra" mindössze három napot

irányoznak elő az illetékesek, én tehát be is fejeztem. – Köszönöm az oktatást – nyújtotta kezét Vincent. – Kevés tudnivalót kapott tőlem. Az igazi oktatásra

holnaptól kerül sor – mosolygott Nippor, aztán még

elővett egy apró fehér műanyag lapot. – Felírtam

önnek a VT-számomat. – Vé-Té?... -Videotelefon... Majd ön is kap készüléket. Ha

bármilyen problémája támad, ha valami érthetetlen

dologgal találkozik, és a gyakorlati adaptálója sem

lesz a közelben, hívjon fel. Segítek. – Köszönöm. A fekete bőrű férfi távozása után Vincent felment

a teraszra. Elnézett a távolba, le délre, ahol állítólag

a tenger volt. De csak párás felhőket látott a zöld fák

fölött. Majd leült egy fotelba, és feladatain gondolko-

zott. Holnap, ha kijut a kastélyból, először fel kell deríte-

nie a körülményeket és a lehetőségeket. Aztán nyomá-

rajutni Sedymnek. Dehibernálták-e már? Ha nem, hol

található a tartálya?... Ha dehibernálták, hol tartóz-

kodik most, mivel foglalkozik? Sokáig ült a délutáni napfényben, és megint vadász-

nak érezte magát. Újra Maaren felügyelő volt, a TEA

parancsnoka, aki egyik életét feltette a legveszélyesebb

fenevad elejtésére. Nem sikerült, akkor nc.n sikerült.

Hát most felteszi rá a másik életét is. 66 Másnap reggel Vincent elhatározta, megfürdik a tó-

ban. A nap már magasan állt, mikor beúszott a kerek

víztükör közepére. A vadkacsák különösebb félelem

nélkül vonultak odébb, Vincent látta a szemüktől hát-

rafelé húzódó fekete csíkot, tollaik viaszos fényét.

A víz kellemesen ölelte vállát; kétszer is átszelte a

tavat. Aztán hátára fordult, úgy ringott az inkább

csak képzelt hullámokon, szeme a kék égre nyílott... – Maaren úr!... – kiáltotta egy női hang. Vincent

először azt hitte, az “ébredése" után látott mandula-

szemű hölgy keresi. Megfordult, a part felé úszott.

Messziről is látta, hogy ezúttal valaki más áll a parton.

Mikor kimászott a pázsitra, és körültekerte magát

törölközőjével, az idegen nő közelebb jött. Magas volt, karcsú, hosszú lábú. Napbarnított, sza-

bályos arc, nagyon világos, majdnem fehér, vállig érő

hajkorona. Körülbelül' harminc-harminckét évesnek

látszott. Kávészínü ruhakreációt hordott, ugyanolyan

Page 62: Nemere István - Holtak Harca

színű szandállal. Vincentet nem emlékeztette senkire

a “régi nők" közül; teljesen új arc volt. Európai voná-

sok, természetes, lágy mozdulatok. Maga sem tudta,

miért, de a nő az első perctől fogva rokonszenvesnek

tetszett. – Én vagyok Vincent Maaren. Üdvözlöm. – Engem pedig Iva Ruisnak hívnak – nyújtotta ke-

zét a nő. Meleg és puha keze volt. – Mivel rengeteg

időt fogunk együtt tölteni, egyszerűbb, ha tegező-

dünk, Vincent... – Rendben – bólintott a férfi, bár kissé csodálkozott

ezen a gyors tempón. – Csak nem ön... csak nem te

vagy a gyakorlati adaptátorom? – De igen, én vagyok. Menjünk, a gépem a kastély

túlsó oldalán áll. Ez furcsa, töprengett Vincent. Aztán arra gondolt,

hogy nehezen fogja levetkőzni régi beidegződéseit.

A Városban száznyolcvan évvel ezelőtt nem rendeltek 67

Page 63: Nemere István - Holtak Harca

volna egy férfi mellé... női adaptálót. Igaz. akkor az

adaptálás, mint olyan, sem létezett – korholta magát. – Felöltözök és megyek is. Nincs poggyászom -

nevetett. Iva Ruis is elmosolyodott. – Ahonnan ti érkeztetek, onnan általában csomag

nélkül jönnek az emberek. – De itt belül – Vincent a fejére mutatott – mindenki

rengeteg dolgot hoz magával... Iva “gépe" egy kicsi, az egykori autókra emlékeztető,

minden oldalról átlátszó műanyaggal fedett gömb

volt. A nő kinyitott egy ajtót, beült. Vincent követte,

és az idegen technikával történő első érintkezése máris

kudarccal végződött: nem tudta becsukni maga mö-

gött az ajtót. Iva mosolyogva segített, és megjegyezte: – Ne idegeskedj... Tudom, ilyenkor mindig gyerek-

nek érzitek magatokat, és ettől dühbe gurultok. Pedig

természetes dolog, hogy ebben a világban még hóna-

pok elteltével is idegenek lesztek. “Akkor hogyan találom meg Sedymet?"'– gondolta

Vincent, de nem volt ideje ezen töprengeni. Iva meg-

érintett néhány szenzoros kapcsolót, Vincent érezte.'

hogy gyomra lesüllyed – a gép hirtelen a magasba

emelkedett. A park fái, a kastély gyorsan törpült alat-

tuk. Meglátta végre a tengert is. Eszébe jutott az utolsó

nap, amikor a Városból kihajtott a partra. A naple-

mentét nézte. Nem is volt olyan régen, talán néhány

hete?... No persze, más értelemben viszont százhet-

venhat éve. De az a százhetvenhat év – nem az ő ideje

volt. Élete közepébe ékelődött idegen idő. A furcsa jármű légcsavarok nélkül, szinte zajtalanul

száguldott a táj felett. Odalenn házak, utak, nagy zöld

mezők váltakoztak, aztán eltávolodtak a tengertől.

Villanydrótokat, távvezetékeket sehol sem látott Vin-

cent az energiát nyilván föld alatti kábelrendszerben 68 továbbítják. Napfényben fürdött a táj. A távoli he-

gyek gyorsan közeledtek, zölddé váltak. – Itt lakom nem messze – intett előre Iva. Vincent

most közelről nézhetett az arcába. A nő tekintete nyílt

volt, vidám. Arcán a gödröcskék életkedvről tanús-

kodtak. Nyakán apró szőke pihék lebegtek, bal karján

órához hasonló kis szerkezetet viselt. – Nálad fogok lakni? – Igen, az első hetekben. Ezt mindig így csináljuk

az újonnan érkezettekkel... szóval a dehibernáltakkal.

Amíg beleszoknak az új életbe. – Sok dehibernáltat adaptáltál már? – Te vagy a harminchetedik – mosolygott Iva. Meg-

érintett néhány gombot a kormányszerkezeten! A gép

félkört írt le, és lassan ereszkedni kezdett. – Nézd. ott

a házam! Amint Vincent megpillantotta a folyót, valami el-

szorította a szívét. Nem, ez lehetetlen!... És persze ez

nem AZ A HÁZ volt, csak felülről nézve hasonlított

Page 64: Nemere István - Holtak Harca

némiképpen, talán azért, mert ez is egy kis folyó part-

ján állt. De ettől eltekintve egészen másféle volt. Félig

a zöld pázsitos fűbe süllyedt, a kiálló része pedig lencse

alakú volt, fényáteresztő műanyag kupola. A bejárat

régi stílusú kőfalak közé szorult széles üvegajtó – és

mindenütt rengeteg virág, virág. A kerítést valami-

lyen, Vincent számára ismeretlen anyagból építették,

alacsony volt, inkább csak jelképes. Pár fa és az elma-

radhatatlan fürdőmedence egészítette ki a látványt. Iva a ház mellett landolt. A gép remegése megszűnt,

a nő kitárta az ajtót: – Parancsolj, itthon vagyunk. A ház belülről egykori fantasztikus filmekben látott

helyiségekre emlékeztette Vincentet. A modern vonalú

bútorokon kivül különféle ismeretlen rendeltetésű ki-

sebb-nagyobb gépek álltak ott. és az egyik sarokban

egy igen nagy képernyős televízió, amelyhez egész 69

Page 65: Nemere István - Holtak Harca

táblányi kapcsoló és érintőgomb csatlakozott. A fala-

kat meleg színű tapéta borította, Vincent lába puha

szőnyegbe süllyedt. A központi szobából több ajtó

nyílott. – Érezd magad otthon! – Iva megperdült, kinyújtott

karral mutatta. – Ott a fürdőszoba, amott a konyha. – Télen mivel fűtesz? – Napenergiával, mint mindenki. Vagyis árammal.

Olyankor lefedik a kerti fürdőmedencét és annak a

vizét is melegíti a fűtés. – Ötletes – bólogatott Vincent. Délután kiültek a ház mellé. Eloszlottak a felhők,

egyenletes, halvány napfény árasztotta el a tájat.

A környező villák felől semmi neszt nem hallott Vin-

cent, és ezen kicsit csodálkozott. De úgy döntött,

egyelőre csak olyasmi felől kérdezi adaptálóját, ami

csakugyan lényeges. – Ez a szakmád? A foglalkozásod? – Most ez. Különben pszichológus vagyok, de már

régóta érdekel az adaptálás problémája. Mert nehogy

azt hidd, egyszerű dolog ez... Ti mindnyájan egészen

mások vagytok. Egy régi korban éltetek negyven, öt-

ven, hatvan évig, és most hirtelen belecsöppentek a

2179-es évbe... Soknak nem is sikerül az adaptáció.

Olyan is volt már, aki öngyilkos lett. Egyszerűen nem

találta a helyét... Ráadásul elég köztudott dolog, hogy

a ti időtökben senki sem hibernáltatta magát ok nél-

kül. Akiket a mi orvosaink most “kiolvasztanak"

azokból a tartályokból, mind-mind “problémadús"

emberek... Nehezen kezelhetők, titkokat és régi fáj-

dalmakat hordoznak magukban. Nem is féllábbal, de .

mindkét lábbal ott állnak még abban a másik világ-

ban, itt értetlenül néznek körül, tele vannak gátlások-

kal, és... félnek. Igen, félnek, hiszen a dehibernáció

utáni tudati állapot olyasmi, amit az ember nevű élő- 70 lény több százezer vagy millió éves történelme során

még soha nem élt át senki, erről előttük nem gyűjthet-

tek és közölhettek, tapasztalatokat mások. Azok sem,

akiket előbb dehibernáltak... így minden frissen dehi-

bernált emberre egy ismeretlen világ vár, és ő ennek

sajnos nagyon is tudatában van. Nem lehet máskép-

pen. – De te megteszel értük mindent, ami tőled telik? – Természetesen. Nemegyszer viszont magam is ér-

zem, hogy nagyon kevés. – Ne vedd el a kedvemet. – Nem... Remélem, optimista vagy? Azokat szere-

tem, mert magam is az vagyok. – Igyekszem. – Mi voltál azelőtt? – Felügyelő. – Az valami munkafolyamat vezetője volt, igaz?...

Történelemből soha nem voltam erős. Mellesleg, mint

minden más tudományág, a történelem is számtalan

Page 66: Nemere István - Holtak Harca

kisebb ágazatra specializálódott. Vannak munkatör-

ténészek, oktatástörténészek, az informatikatörténet-

tel is sokan foglalkoznak mostanában... – Nippor úr azt mondta, a dehibernáltak nehezen

illeszkednek be az új társadalomba. – Nem csoda. Neked sem lesz könnyű. Azért kér-

deztem, optimista vagy-e... – Iva, mondok neked valamit. Én be akarok illesz-

kedni ebbe a világba, és ezt minden körülmények

között megteszem. Hiszen nincs más utam, csak ez.

Nem tartozom azok közé, akik kudarc esetén öngyil-

kosok lesznek... – Makacs vagy. Ez jó. Szeretem a céltudatos embe-

reket. Egyre ritkább fajta. “Hát még ha tudnád, mi a célom!" – gondolta

Vincent, de kicsit keserű lett a szája íze. Most először

jutott eszébe, hogy ő tulajdonképpen be fogja csapni 71

Page 67: Nemere István - Holtak Harca

ezeket az embereket. Mind a kétmilliárdot. Játszani

fog, alakítani és alakoskodni, mint egy színész, “adap-

tálódni", a cél érdekében. Csak egyvalakit nem csap

be. Dann Sedymet. Ő lesz az egyetlen, aki megismeri

majd a teljes igazságot. De azt a pillanatot nem éli túl!

– fogadkozott Vincent, és ökölbe szorult a keze. Az egyik kisebb szobában aludt, bár sokáig nem jött

álom a szemére. Iva valahol a falak mögött járkált,

aztán a fura kupolában csend lett. Vincent nem tudta,

mikor aludt el. Régóta ismeretlen érzés hatalmasodott

el rajta: otthon érezte magát. Ez Edina és Robert

halála óta nem fordult elő vele. Az éjszaka álomtalan

volt, nyugodt. Reggel kicsit szegyeiké magát, mert mire felébredt,

Iva megterített a központi tágas helyiségben. Az aszta-

lon igen ízléses evőeszközök és tányérok álltak. – Formatervezettek? – kérdezte Vincent, miután

megmosakodott, és felöltözve kijött a fürdőszobából.

Iva az asztalra nézett. – Ja, ezek?... Persze. Ma már minden tárgy forma-

tervezett, különösen a lakberendezési dolgok. Tojást

kérsz? – Kérek, Iva... A nap már magasan állt; a kékes kupola fura fényt

szórt a helyiségbe. A nő hozta a tojásokat, aztán leült

a férfival szemben. Vincent úgy érezte, bizonyos dol-

gok felől illene tájékozódnia. – Mondd, Iva... egyedül élsz ebben a házban?

Iva elmosolyodott. – Most hallom harminchetedszer ezt a kérdést...

Néha ijesztő, milyen egyformák vagytok, milyen egy-

formán viselkedtek, ti, régiek. Miért nem kérdezed

meg egyszerűen: van-e valakim? Életpartnerem? így

hívják ezt most. A válasz: jelenleg nincs senkim. Még

gyereket sem szültem, ha ez is érdekelne. A villát mégis

72 kiutalták nekem, mert az adaptálandó “régieket" kell

itt vendégül látnom időnként. – A család mint olyan... létezik még? – Persze, csak egészen más alapokra helyezték.

Nincs esküvő meg ilyesmi. Semmiféle szertartás. Akik

együtt akarnak élni, összeköltöznek. Ha ezt be is jelen-

tik hivatalosan, igényelhetnek és kapnak is családi

házat, ahol akarnak. De most kapaszkodj meg: bárki

bárkivel köthet efféle “házasságot": férfi férfival, nő

nővel is. Vincent persze csodálkozott, de igyekezett leplezni.

Nagy kedvvel látott hozzá a reggelihez. A kerek, ke-

nyérszerű sütemény ízlett a legjobban. Az asztalon

volt még tej, vaj, különféle gyümölcsök. Minden ízle-

tes volt. Azért a kíváncsiság fúrta az oldalát, és hamar

elfeledkezett az ételekről, visszakanyarodott az előbbi

témához: – És a gyerekek? A jogi helyzetük?... – Jogi értelemben csak egyféle helyzet létezik min-

Page 68: Nemere István - Holtak Harca

den ember számára. Tudom, mire célzói. Nálatok még

megkülönböztették a házasságon belül és kívül szüle-

tett gyerekeket, és ennek különféle következményei

voltak. – Például az öröklésnél. – Például az öröklésnél, olvastam erről. Ma senki

semmit sem örökölhet, bár egész élete folyamán min- dene lehet. Kivéve a hatalom, persze. – Valakik csak vezetik ezt a társadalmat is, nem? – Nem. Akik régen vezetők voltak, ma szolgák.

Tehát a legfőbb tisztségviselők állandóan a legszéle-

sebb társadalmi ellenőrzés alatt állnak, és az első ki-

sebb ballépés vagy tévedés esetén azonnal leváltják

őket. Mellesleg a kollektív irányítás minden téren any-

nyira kifejlődött és elterjedt, hogy a döntéseket soha

nem hozhatja egyetlen ember. Mindig a többség dönt. Vincentnek megint Sedym jutott eszébe. Ügyesen 73

Page 69: Nemere István - Holtak Harca

az Iva által eddig adaptált férfiakra terelte a szót, az-

tán. .. – Mondd, Iva, mind itt laktak? – Igen. Főleg öregek voltak... – Nálam fiatalabb akadt köztük? – és feszülten vár-

ta a választ. Ha eszébe jutott, hogy Sedym esetleg itt ült, ezen a

széken, aludt abban az ágyban, ahol ő... – Nem – rázta fejét a nő, és nyílt tekintettel nevetett

a férfira. – Te vagy eddig a legfiatalabb. – Gondolom, tudod, mi történt velük később? – Nem mindegyikről tudok. Van, aki eltűnt a sze-

mem elől. A legtovább arra az öregre fogok emlékez-

ni, aki folyton a feleségére várt. – Hogyan, várta?... – Hát úgy, hogy a ti időtökben gazdag volt. És

nagyon szerette a feleségét. Együtt hibernáltatták ma-

gukat, persze nem egyazon tartályban, mert az tilos

volt. Az öreget előbb ébresztették fel; ide került hoz-

zám, de folyton csak az izgatta, mikor ébresztik fel az

asszonyt is... “Szóval nemcsak nekem jutott eszembe, hogy

ugyanabból a korból, városból, sőt családból többen

is átjöhetnek a jövőbe – villant Vincent agyába. -

Remélem, ez azért nem vált később annyira elterjedtté

és közismertté, hogy Sedym is tudomást szerezzen

róla. És ha mégis?... Ha számított rám, ha várakozik

valahol?..." – És mi lett velük? – Valamivel később az asszonyt is dehibernálták.

Nagyon boldogok voltak... egy évig talán. Aztán szét-

költöztek, és azóta talán nem is látták egymást. – Miért? – Az új körülmények között megváltoztak maguk

is. Az együttlét már nem tűnt számukra olyan csodála-

tosnak, mint régebben. Nyilván megijesztette őket a 74 perspektíva, hogy még egy másik életet is együtt legye-

nek kénytelenek leélni... – Tényleg, a házasság... szóval ezek a partneri vi-

szonyok meddig tartanak itt? – Nincsenek egész életre szóló kapcsolatok. Ez ért-

hető is, hisz míg háromszáz évvel ezelőtt az átlag

életkor ötven év körül volt, az emberek pedig későn

házasodtak, maximum húsz-huszonöt évig éltek

együtt, azután meghaltak. Most, ha ugyanígy tenné-

nek, legalább száztíz évig kellene együtt maradniuk.

Ezt pedig a legnagyobb szerelem sem viseli el, tehát

senkitől sem lehet megkövetelni. “Vajon én is megváltozom-e? – töprengett Vincent.

– Erre nem gondoltam AKKOR..." Elbeszélgettek még egy darabig, aztán Iva tekintete

a sarokban álló készülékre tévedt. – No, dolgozzunk is egy kicsit! Megmutatom, ho-

gyan működik az információs szolgálatunk...

Page 70: Nemere István - Holtak Harca

Ez nagyon tetszett Vincentnek. Igazi érdeklődéssel

ült a szürke képernyő elé. Iva elmagyarázta a gép elvi

és gyakorlati működését. Vincent megtudta: a világ

sok százmillió ilyen készüléke mind-mind egyetlen

hatalmas aggyal, egy komputeres emlékező központ-

tal áll összeköttetésben, amelybe egykor beletápláltak

sok trillió adatot az emberi élet és a tudományok

összes területéről, és ezt az adathalmazt naponta ki-

egészítik, aktualizálják. – Kérdezhetsz bármit a géptől. Azt, hogy mikor

halt meg Arisztotelész, vagy milyen elektronikus sé-

mája van a taskeriti videotelefon-hálózatnak. Hány

ember él a Merkúr bányatámaszponton, vagy például

a 2! 1 l-es évben hány diplomás agronómus utazott

külszolgálatra a Marsra?... – A dehibernáltak adatai is lehívhatók? – Persze. Minden, ha mondom. Nézd, megnyomod

a zöld gombot, és beleszólsz a mikrofonba. Lassan. 75

Page 71: Nemere István - Holtak Harca

tagoltan beszélj, az automata aztán számkódolja a

kérdést. Mindig érthetően közöld azt is. hogy az adott

területről pontosan mire vagy kíváncsi... Az a nap is elröpült. Egyáltalán, Vincentnek olyan

benyomása volt, mintha itt, a “jövőben" a nap nem is

huszonnégy órából állna. Az idő szinte rohant. Nyil-

ván a megváltozott körülmények hatottak rá így.

Ezenkívül érzékei kicsit eltompultak, kellemes, zson-

gító bágyadtság vett rajta erőt. Ez alighanem a hosszú

hibernált állapot utóhatása lehetett. Másnap a közeli “központba" repültek. Mivel a villa-

területek több száz kilométeren át húzódtak, a régi

városok pedig javarészt megszűntek létezni, hát köz-

igazgatási központokat létesítettek egy-egy villaterület

részére. Itt voltak a főbb bevásárlóközpontok, innen

jártak ki légi jármüveikkel a háztartási készülékeket

javító szerelők. Itt lehetett együttélést vagy villacserét

bejelenteni, itt voltak a különböző gyógymódokra

specializálódott kórházak, bár ezek javarészt üresen

tátongtak, hiszen – ahogy Vincent Ivától megtudta -

születésekor mindenki pontos genetikai vizsgálaton

esett át, amelyiket mellesleg később több ízben megis-

mételtek. Mindenki nyitott könyv volt az orvosok

előtt, tudták, milyen betegségben szenved, vagy mire

lesz hajlamos. A megelőző gyógyítás így annak előtte

soha nem látott fontosságra tett szert, és jelenleg ez a

legszélesebb körben alkalmazott gyógyítási ágazat. Megszűnt a posta is; a leveleket távíróval küldték

egymásnak az emberek, így a feladó titkos, a kompu-

terszolgálat által leolvashatatlan csatornákon küld-

hette írásának képét, így közölhette a címzettel, mit

óhajt. Vincent azon az úton megtanulta kezelni a kis repü-

lőszerkezetet. A dolog nem volt nehéz; minden auto-

matizálva volt. Még ütközésgátlót is építettek bele; 76 sem a levegőben, sem a landolásnál nem ütközhettek

bele más, hasonló járművekbe vagy kiálló terepakadá-

lyokba, például fákba vagy házakba. A “központot" EUiv-Sud-15-ösnek hívták; innen

bármilyen irányban több száz kilométerre utak, me-

zők, erdők, folyók – és villák, villák, villák álltak. Az

itt élő, körülbelül fél millió ember lakcíme a fenti két

rövidítéssel és a 15-ös számmal kezdődött. Iva és Vincent jártak nyolcemeletes áruházban, ahol

eladók egyáltalán nem voltak. És... az árucikkekért

fizetni sem kellett. Nem is lett volna mivel, hiszen pénz

sem volt már. Amikor Vincent rákérdezett a dologra,

Iva először értetlenül nézett a férfira: – Azokra a kis színes papírdarabkákra gondolsz,

amivel régen az áruk és szolgáltatások ellenértékét

kiegyenlítették?... Feleslegessé váltak. – Feleslegessé?... – döbbent meg Vincent. Régi vilá-

gában a pénznek nagy jelentősége volt; minden emberi teljesítményt ezzel mértek, ezzel jutalmaztak. Ez adta

Page 72: Nemere István - Holtak Harca

a hatalmat, és ezt adta a hatalom. – Hogyan mérik a munkát, a teljesítményt? – Az emberek nem a pénzért dolgoznak. A munká-

ért járó elismerésnek ezer más módja van, és élnek is

vele. Majd megismered őket... Aznap Vincent emberekkel is megismerkedett.

A főtéren találkoztak Iva ismerőseivel, egy idősebb

házaspárral. Vincent nem tudta megállapítani, hány

évesek lehetnek. Kedvesen mosolyogtak, pár szót vál-

tottak. Iva mondta később, hogy mindketten elmúltak

már százhúsz évesek... A nő olykor kijavította Vincent nyelvtani hibáit,

általa ismeretlen új szavakra oktatta. A legkülönfé-

lébb eszközök használatát is megtanította. Elmagya-

rázta, hogy a végeláthatatlan polcokon sorakozó élel-

miszerek közül melyik mire való, melyik illatos, ízle-

tes, melyik nem; mire használják a videotechnika új 77

Page 73: Nemere István - Holtak Harca

eszközeit, milyen új sportok alakultak ki... Mindezt

olyan tapintatosan és finoman csinálta, hogy a férfi

soha nem érezte magát gyereknek, aki egy felnőtt

segítségévei csak most ismerkedik az élettel. Vincent

hálás volt ezért és este, mikor hazaértek, meg is di-

csérte a nőt. Iva szinte belepirult; látszott, értékeli a

dicséretet. – Van egy kis gyakorlatom – jegyezte meg válaszul.

– Nem vagy fáradt? – De igen. Pedig tulajdonképpen semmit sem csi-

náltam egész nap. Mégis zúg a fejem. – A sok élménytől meg információtól... Fürödj

meg, és feküdj le. Holnap is elviszlek valahová. Vincent mosolyogva indult a fürdőszoba felé. A következő napokban hosszabb kirándulást tettek.

A “központból" rakéta-repülőgépen utaztak el a kon-

tinens “főközpontjába", Europolisba. Ez jobban ha-

sonlított az egykori városokra; bizonyos negyedei

csakugyan városiasak voltak. De az épületek formái-

tól szinte szédült Vincent; soha nem látott még ennyi

kupolát, obeliszket, lapos csillagot, gömböt. Ezek

mind középületek voltak. Mikor aztán kijöttek a raké-

ta-pályaudvarról, a férfi meggyőződhetett róla, hogy

a város jelentős része tulajdonképpen a föld alatt terűl

el. Egész utcák, terek voltak ott, mindenfelé ízlésesen

megvilágítva. Itt sok ember járt-kelt. Voltak a történeti múzeumokban is; Vincent video-

diaporámák és háromdimenziós holofilmek segítségé-

vel láthatta is, mi minden történt 2003, tehát “hiberná-

ciós tetszhalála" éve óta. A közlekedési múzeumban

egy egész napot töltöttek; itt főleg az űrtechnika kö-

tötte le érdeklődését. Egy szállodában aludtak; de

Vincentnek nem tetszett az épület, a méhsejtszerü kis

szobák, a műanyag bútorok szaga, levegőtlennek

érezte az egész sokemeletes hálóhelyet. 78 Jártak a közeli állatparkban, és csónakáztak Euro-

polis hőforrásoktól táplált barlangi folyóin. Két este

színházban is voltak; az élő szó, az élő játék mit sem

vesztett varázsából, a színház tele volt. Vincentnek

tetszett mindkét darab, bár azokat mostanában írták,

és mindenki azt mondta rájuk: “túl modernek". Kicsit

furcsa volt megszoknia az Ivával folytatott beszélgeté-

sek során, hogy a lány “klasszikusoknak" nevezi azo-

kat a drámaírókat, akik darabjait “annak idején" nem

szenvedhette Vincent, mert förtelmesen ultramodern-

nek találta őket. Az Europolisban töltött napok után Vincent úgy

mozgott az új környezetben, mintha ott született vol-

na. Igaz, voltak még melléfogásai, de egyre ritkábban.

Visszatértek EUR-Sud-15-be. A ház kékes kupoláját

már Vincent is úgy üdvözölte, mintha hazaérkezett

volna. Ismét eltelt néhány nap; aztán egy reggelen Iva

bejelentette: hivatalos ügyben – és némi bevásárlásért

Page 74: Nemere István - Holtak Harca

– elrepül a központba. Vincent gyorsan bejelentette,

pihenni szeretne. Iva elment. Vincent szinte rögtön a komputer-televízió képer-

nyője elé ült. A szíve a torkában dobogott. Tudta:

eljött az alkalom, hogy... Óvatosan bekapcsolta a készüléket; ahogy Ivától

tanulta, lenyomta a zöld gombot. Szájához emelte a

mikrofont: – Dehibernált régi emberekről kérek információ-

kat. – PONTOSÍTSA A KÉRDÉST – jelent meg a fel-

irat a képernyőn; Vircent a zöldesen foszforeszkáló

belükre bámult, gondolkozott, és folytatta: – Eddig hány olyan embert élesztettek fel ismét,

akiket 2003-ban hibernáltak? Kis ideig semmi sem történt, aztán csillant a képer-

nyő. 79

Page 75: Nemere István - Holtak Harca

– TIZENHÉT SZEMÉLYT. – Hány férfi volt közöttük? – TIZENEGY. – Ezek közül hány volt 40 és 45 év között – Vincent

kerülő úton közeledett a célhoz. Remek találmány

volt a kis házi tudakozó komputer; túl remek. Vincent

tudat alatt attól tartott, hogy valami közbejön, mielőtt

megtudná... – HÁROM. Vincent alig gondolkozott már. Megnyalta szája

szélét. – Kérem a nevüket. Feszülten várt. Ha más nevek jelennek meg, felléle-

gezhet. A döntés, a cselekvés kényszere nem fog azon-

nal rázuhanni, lehet, Sedym még mindig egy tartály-

ban várja a feltámadást... – RONN TALL. – MILAS BADOW. – DÁNIEL NAHAR. A harmadik név feltűnte után Vincent meredten

bámulta a képernyőt. Hát mégis!... Nahar-Sedym itt

van hát. Ő már “megérkezett", kilépett ebbe a világba.

Abba a teljesen más világba, amit Nippor olyan szé-

pen, Iva pedig kicsit ijesztően festett le. Patkány-

Sedym itt van már, ezt a levegőt szívja, itt utazgat,

lakik valahol, dolgozik. Másokkal találkozik, kezet

nyújt, és neki is kezet nyújtanak. Senki sem sejti,

kicsoda ő valójában. Kicsoda volt. Ki lehet belőle

ismét, hiszen ezredévek óta makacsul ismételgeti a

népi bölcsesség, hogy “vér nem válik vízzé". Fel kellett állnia. Idegesen tett néhány lépést, aztán

kiment a konyhába, talált valami gyümölcsszörpöt.

Hidegen, közömbösen koccantak a jégkockák. Ivott.

Lassan ment vissza a kékes kupola alá. Odakünn

minden forrósárga napfényben fürdött. Itt benn jóleső 80 volt az árnyék, kicsit borzongatóan hűvös. A képer-

nyőn még mindig ott ragyogott a három név. – Mit tudunk Dániel Naharról? – kérdezte később.

A gép képernyőjén szürke szünet állt be, valamilyen jelzőlámpa hunyorgott csupán a kis kezelőasztalon.

Vincentnek olyan benyomása támadt, hogy a gép gon-

dolkodik – pedig erről szó sem volt, hiszen vak vezeté-

kek közvetítettek impulzusokat, valahol emlékezet-

kristályok fordultak a megfelelő szögbe, elektronikus

jelrendszerek kapcsolódtak össze –, aztán megérkezett

a válasz: – DÁNIEL NAHAR 42 ÉVES HIBERN. 2002.

DEHIBERN. 2177. – Semmi több?... – kérdezte Vincent csalódottan.

A felirat mozdulatlanul világított tovább. Agyaglába-

kon álló információs rendszer, gondolta Vincent,

egyetlen gombnyomással eltüntette a feliratot, és fel-

alá járkált. Szóval Sedymet már két évvel ezelőtt kivet-

ték a tartályból. Hol lehet most, mivel foglalkozik?...

Page 76: Nemere István - Holtak Harca

Vagy az ilyen adatokat nem tárolja az a híres szuper-

komputer? Gondolt egyet, újra leült a készülék elé. – Mit tudunk Vincent Maarenről? – kérdezte.

A hamarosan megjelenő feliratból értesült, hogy ilyen

névvel jelenleg négyen is élnek a Földön; a másik

háromból kettő száz év körüli férfi, a harmadik egy

kilencéves kisfiú. A negyedik persze ő maga volt, neve

mellett ez állt: – 42 ÉVES HIBERN. 2003. DEHIBERN. 2179. – Hol van most ez a Vincent Maaren? – kérdezte,

erősen szoritva a mikrofont. A képernyő elsötétült,

aztán két szó zöldült halványan: – NINCS ADAT. “Tehát még nem tápláltak be rólam semmit. Persze,

mit is tudhatnak?... De Nahar– Sedym másfél éve vagy 81

Page 77: Nemere István - Holtak Harca

tán két teljes éve él itt köztük. Az is lehet, hogy dolgo-

zik. Mindenesetre – lakik valahol." – Dániel Nahar lakcímét kérem. – NINCS ADAT. – Lehet lakcímek felől tudakozódni? – LEHET. – Akkor kérem, közöljék velem Dániel Nahar lak-

címet. – NINCS ADAT. Vincent lekapcsolta a készüléket, megint gondolko-

zott. A dologban még lehet egy – vagy több? – ismeret-

len tényező, amiről neki nincs tudomása. Aztán ki-

ment, fejest ugrott a medencébe, erőteljes csapásokkal

úszkált, míg teljesen kimerült. Akkor kimászott a me-

dence szélére, lihegve hevert a forróságban. Néhány perces pihenő után felállt, hogy a hűtőből

valami frissítőt hozzon. Éppen arra gondolt, hogy

jégkockákat is tesz majd a pohárba, mikor... Karja mellett hirtelen vörös fény villant, felsister-

gett a medence szélén a betonpadló... Kékes füstgomoly szállt... Vincent gondolkodás nélkül" vetette magát a fagyal-

sövény mögé. Mozdulata ősi volt, nem e világból való.

Anélkül hogy tudatában lett volna, úgy reagált, ahogy

azt régen, a Város terroristaellenes csoportjánál meg-

tanulta. Ahogy azt a kiképzők beléje sulykolták. Ösz-

szegömbölyödve, minél kisebb felületet mutatva testé-

ből, puhán esett a fűbe, és máris odébbgurult. Közben

jól hallotta, hogy a bokrok levelei közé is becsapott a

rejtélyes sugár. A föld is sistergett, ágak törtek, levelek

hullottak... A legszörnyűbb az volt a dologban, hogy a fegyver

semmilyen hangot nem bocsátott ki magából. A vörös

sugár forró lehetett – félszemmel látta Vincent mene-

külése közben is, hogy égett, fekete foltok maradnak,

ahová becsapott. 82 A bokrok védelmében futott a szomszédos villa

kerítéséig. Semmire sem gondolt, csak arra, hogy

gyorsan eltávolodjon a medencétől. “Támadás, táma-

dás" – vibrált agyában a vészhelyzet. A “lövések" -

akkor már tudta – az utca felől érték a villát. Vincent

átbújt a másik fagyalsoron; ez jelképezte a két “bir-

tok" közti kerítést, a határt. Itt is pázsiton szaladt,

görnyedten, óvatosan – az utca felé. Nem is gondolt

semmire, nem is félt. Lelke mélyén azért gyülekezett

a düh, nem tudta, mit tenne, ha most elkapná a táma-

dót – hiszen fegyvere sem volt. Mégis űzte valamilyen

ősi erő. Megtámadottból szeretett volna támadóvá

lenni... Elkésett. Mikor a szomszédos villa területén elérte

az utca vonalát, és óvatosan kilesett a sövény résein,

egy sárgás légitaxi emelkedett éppen a magasba. Nem

messze Iva villájától, az utcán parkolhatott előzőleg.

Vincentnek az óvatosság azt parancsolta, lapuljon

Page 78: Nemere István - Holtak Harca

még. Hiszen ez a számára ismeretlen, újfajta fegyver

– valószínűleg lézerpuska lehetett – most is veszélyt

jelenthet. Várt hát – tehetetlenül nézte a távolodó,

majd a láthatár szélén eltűnő hangtalan járművet.

Aztán már nem volt miért sietnie; jó ideig mégis moz-

dulatlanul lapulva szemlélte a környéket. Hátha van-

nak még itt más támadók is?... Legalább harminc

percig várt, de senki sem mozdult. A villatelep a nap-

sugarak vakító fényében fürdött; ha voltak is arrafelé

emberek, a hőség elöl házaikba menekültek. Madarak -

csiviteltek csupán, és néha ugatott valahol egy kutya.

Végre Vincent lassan felállt. Megalázva és kicsit össze-

törve érezte magát. “Ki lehetett az?" – töprengett átvágva Iva kertjén.

Nem valószínű, hogy az “újak" között máris lennének

ellenségei. Ha pedig a hivatalos szerveknek lenne elle-

ne kifogása, nyilván nem ilyen módon próbálták vol-

na eltenni láb alól. Mert abban egyetlen percig sem 83

Page 79: Nemere István - Holtak Harca

kételkedett, hogy a lézersugár – ha az volt – könnye-

dén szétroncsolta volna sejtjeit, teste rostjait. Hiszen

a bokrok ágait is szinte leborotválta... Bár ott belül, a lelkében valami ellenkezett – mégis

kénytelen volt meghátrálni a mindent betöltő gyanú

előtt. Igen. Nem lehetett kétsége. Sedym! Csak ez az egyetlen logikus magyarázat létezett.

Nahar-Sedym megtudta, hogy Vincent átjött az idő

korlátáin. A volt rendőrfelügyelő célja felől pedig nem

lehettek kétségei... Tehát elsőként támadott. Aztán valami váratlanul eltakarta a napot. Vincent

már ugrott volna a bokrok alá, de... Iva gépe lebegett lefelé, a lány integetett az átlátszó

burkolaton át. Vincent visszaintett, fürdőköpenyt öl-

tött, és bement a házba. – Hogy telt az idő? – repesett Iva. Most szép volt és

vonzó, fürge és vidám. Vincent elnézte egy ideig, de

hirtelen Edina jutott eszébe. – Eltelt valahogy.. – felelte töprengve. – Látom, használtad a gépet – intett Iva a képernyő

elé húzott székre. – Igen, próbálkoztam. – Vincent habozott, beszél-

jen-e erről, de úgy gondolta, majd később. Máskor is

lesz alkalom. Az a fő, nehogy Iva gyanút fogjon.

Senkinek sem szabad megtudnia, hogy miért jött ide... – Gyere, együnk. – Ez jó ötlet... Olyan éhes vagyok, mint a farkas.

Erről jut eszembe, vannak még farkasok? – Az informátort kérdezd -– mosolygott incselkedve

a lány. Vincent halálosan fáradtnak érezte magát. Szeretett

volna kikapcsolódni, megfeledkezni arról az esemény-

ről egy órával ezelőtt... Tettetett vidámsággal próbált

enyelegni a lánnyal. 84 Vincent gondolt egyet, lenyomta a gombot, és bele-

szólt a mikrofonba: – Iva Ruis EUR-Sud-15-i lakos adatait kérem. A lány nevetett, próbálta lenyomni a piros gombot,

amivel a kérdést töröltetni lehet. Vincent elkapta a

kezét, enyelegve huzakodtak kis ideig. Közben a zöld

betűk megjelentek a képernyőn. – IVA RUIS 35 ÉVES PSZICHOLÓGUS... Itt végre Ivának sikerült megnyomnia a piros gom-

bot, a felirat eltűnt.

– Ne szégyelld, hogy harmincöt éves vagy... – Nem szégyellem, de... – olyan örök női mozdulat-

tal tiltakozott, hogy ezt Vincent is megértette. Egy

szempillantásnyi ideig zavartan álltak

egymással

szemben, aztán a lány gyorsan kifordult a konyhába.

Onnan kiáltott vissza: – Mindjárt kész lesz az ebéd. Addig teríts meg... Vincent igyekezett nem gondolni az ellene intézett

Page 80: Nemere István - Holtak Harca

támadásra – de ez persze nem sikerült neki. Éjjel-

nappal a sikertelen merénylet járt az eszében. Végre

egyik reggel – valamilyen, azelőtt nem is létezett egzo-

tikus gyümölcsöket majszolgatva fejezték be a reggelit

– a férfi ezzel a kérdéssel fordult Ivához: – Mondd csak, Iva... Kik tudhatnak arról, hogy én,

Vincent Maaren egykor hibernáltattam magamat, és

most, itt, ti dehibernáltatok engem?... Iva az első pillanatban értetlenül nézett Vincentre.

A férfi folytatta: – Már úgy értem, rajtad, Nipporon és a dehibernáló

orvosokon kívül? – Hogyhogy ki tudhat róla? Mindenki – felelte Iva

természetesen, és újabb szeleteket vágott magának a

sárga gyümölcsből. – Mindenki?... – Vincent éppen erre az egy megol-

dásra nem számított. 85

Page 81: Nemere István - Holtak Harca

– Persze. Az a szokás, hogy az újonnan dehibernál-

tak fényképét, nevét, korát közlik a világtévé műsorá-

ban. Sőt, általában elmondják azt is – ha tudják -,

hogy az illető mivel foglalkozott régen, hol élt és így

tovább... – De hiszen ez merénylet! – tört ki Vincentből a

fékezhetetlen harag. De rögtön lecsillapodott, zavar-

tan folytatta: – Úgy értem, merénylet a személyes

szabadságjogok ellen... Iva értetlenül nézett a férfira.

– Miről beszélsz?... Semmiféle jogot nem sértenek

ezzel. – No de ha széltében-hosszában elterjesztik, hogy

valakit éppen most dehibernáltak... Lehet, hogy az

illető nem szeretné, hogy ezt kikürtöljék... – Milyen ellenvetése lehetne? – vont vállat a lány.

– Hiszen éppen arról van szó, az a cél, hogy mielőbb

beilleszkedhessen az új társadalomba. Előfordul, nem

is ritkán, hogy leszármazottai élnek itt köztünk. Ro-

konai, mondhatnánk így is... Ez roppant mértékben

megkönnyíti az adaptálódási, a nyelvtanulást... Hi-

szen éppen ezért létezik egy ilyen műsor a világtévé-

ben. Kéthetente szokott jelentkezni a kettes csator-

nán, ha jól emlékszem. – Tehát... rólam is beszélt már a tévé? – Persze. Miért éppen te lettél volna kivétel?... Min-

denkit bemutatnak, ha csak néhány szóval is. A kép-

ernyőre kerül a fényképe, a neve... Erre általában a

dehibernálást követő hét folyamán kerítenek sort...

Elméletileg mind a kétmilliárd földi lakos láthatja,

láthatta az arcodat, hallhatták, olvashatták az adatai-

dat... Vincent ajkába harapott. “Mind a kétmilliárd..."

Ez most cseppet sem izgatta. Tudta, úgysem jelentkez-

nek rokonai. Nem lehetnek leszármazottai, hiszen Ró-

bertot... Behunyta a szemét. És miközben Jva tovább 86 csevegett, ő már mindent értett. A kétmilliárd ember-

ből látta az ő arcát feltűnni a képernyőkön az is,

akinek ez az információ igen fontos volt. Talán a

legfontosabb. “Sedym tehát így szerzett tudomást ittlétemről" -

ismételgette magában. És már tudta azt is, hogy ez-

után nagyon kell majd vigyáznia magára. Hiszen ha

Sedym egyszer próbálkozott, akkor fog többször is.

A terrorista éppen olyan makacs ember volt, mint

Vincent Maaren rendőrfelügyelő... Észre sem vette Vincent, hogy már három hete lakott

Ivánál. A napok egyformák voltak, és gyorsan követ-

ték egymást. Egyik délután aztán előrukkolt követke-

ző kérdésével: – Van nálatok rendőrség? – Micsoda?... – ült fel a lány. A fürdőmedence

szélén napoztak rendkívül puha, de rugalmas mű-

anyag szőnyegen. A nap tűzött. Madarak énekeltek a

Page 82: Nemere István - Holtak Harca

fákon. – Ja, igen. Tudom már. Nem. Rendőrség nincs.

Van egy “Szolgálat" nevű szervezet, az egyesíti magá-

ban a régi rendőrség, tűzoltók, mentők, vízi, bánya-,

barlangi, légi mentők, a közlekedésrendészet, közúti

segélynyújtás és még sok más egykori szervezet fel-

adatkörét. – Az igazságszolgáltatás miképpen fest a gyakorlat-

ban? – Előfordul, hogy valaki vét az előírások ellen...

Legtöbbször ő maga jelentkezik, önként. Vagy a Szol-

gálat keresi meg. Aztán bíróság elé kerül. A bírák

egy-egy villatelep, város vagy támaszpont idősebb em-

berei, persze férfiak és nők vegyesen. – Milyen ítéletek születnek? – Az okozott kárt kell valamilyen formában megté-

rítenie, kiegyenlítenie. Például munkával. Legtöbb-

ször a pihenőnapján vagy a szabadsága terhére kell 87

Page 83: Nemere István - Holtak Harca

közmunkát végeznie, olyant, amit robotokra nem biz-

hatnak. A nagyon súlyos esetekben a Kontinentális

Bíróság ítélkezik. – Mi a súlyos bűntény? A gyilkosság? – Igen, előfordul még. Nagyon ritkán, hisz nincs

értelme. Senki sem függ másoktól, nem áll más embe-

rek anyagi vagy egyéb kényszere alatt sem. – Tehát ilyesmire csak... elmebetegek képesek? – Mondhatjuk úgy is. Igazságszolgáltatásunk abból

indul ki, hogy épeszű ember nem gyilkolhat. – Említetted korábban, hogy genetikai vizsgálatok

egész sorával szűrik' ki azokat, akik valamiképpen

krimoidok, terheltek vagy betegek... – Igen, de bizonyos százalékuk átcsúszik a szűrése-

ken; azonkívül felnőttkorban már ritkábbak a geneti-

kai szűrővizsgálatok. Manapság évente négy-öt gyil-

kosság fordul elő a Földön. Az ok: legtöbbször félté-

kenység, hirtelen felindulás. – A büntetés? – Majdnem mindig gyógykezelés. Több éves kény-

szerű tartózkodás valamilyen távoli, zárt intézetben,

orvosok felügyelete alatt. Csak nagyon szélsőséges

esetekben döntenek másképpen. – Tehát van más büntetésmód is? – A teljes elkülönítés. A Csendes-óceán egyik szige-

tén élnek azok, akik többszörös gyilkosságot vagy

Úgynevezett “emberiség elleni bűntettet" követtek el. – Szabadon élnek ott? – A szigeten szabadon mozognak, de azt soha többé

nem hagyhatják el. Elektronikus ellenőrző lánc vi-

gyázza a partokat... Ott nincs alapvető orvosi ellátás,

élelmet is csak minimális mennyiségben kapnak. Ma-

guknak kell megtermelniük mindent, házat építeniük,

teljesen magukra vannak utalva, akár az egykori hajó-

töröttek. Néha le is gyilkolják egymást... – Szóval igazi fegyenctelep – bólintott elégedetten Vincent. Egy kicsit örült, hogy végre talált valamit,

ami nagyon emlékeztette a régi időkre, bár furcsa

volt öröme forrása... – Tudnod kell még – folytatta Iva – hogy a dehiber-

náltak egy része, főleg a fiatalabbak, a Szolgálathoz

mennek dolgozni. Valami oda vonza őket. – Nyilvánvaló. A ti világotok steril, és gondosan

meg van fosztva mindentől, ami kalandos, romantikus

vagy veszélyes lehet... Két út marad hát számukra: az

űrhajózás és a Szolgálat. Az űrhajózásról le kell mon-

daniuk, hisz nincs hozzá képzettségük... – A Szolgálatnál sem olyan sok az izgalom – ingatta

fejét Iva. – Bár, igazad van, ott mégis történik valami

olykor-olykor, és sok ember szereti az ilyesmit. Beszélgetésük hamarosan másra terelődött. Ebéd

után ismét fürödtek, úsztak az izzó nap alatt. Bőrükre

ömlött az égi hő, kellemes délután volt. De Vincent számára már egyik nap sem volt igazán

kellemes. Nem nézhette gondtalanul a környéket.

Page 84: Nemere István - Holtak Harca

A zöld pázsit, a ragyogóan tiszta víz nem gyönyörköd-

tette szemét. Az égből sem csupán napsugarakra szá-

míthatott. A férfi egyszerűen – félt. Nem az életét féltette.

Hiszen a hibernálás sem látszott veszélytelen dolog-

nak, mégis vállalta. De most, az idegen környezetben

felcserélődtek a szerepek: az örökké üldözött Sedym-

ből lett üldöző, és ő, Vincent, aki azelőtt a törvény

védelmében és annak nagy, jó erejére támaszkodva

kereste, kutatta a másikat, ő, aki csapdákat állíthatott

a bűnözőnek – most félig-meddig csapdába szorultan

vergődött itt, és miközben Ivával szemben kénytelen

volt megjátszani a gondtalan embert, nemegyszer el-

szorult a torka. Attól tartott: ha Sedym gyorsabbnak

bizonyul nála, akkor nem hajthatja végre a Feladatot.

Bosszúja semmivé foszlik. Hiába jött volna át az

Időn?... Mit ért az egész önfeláldozás, ha néhány 89

Page 85: Nemere István - Holtak Harca

héttel dehibernálása után leteríti őt Sedym fegy-

vere? Este a széles kereveten ültek, és a Világtévé 4-es

műsorát nézték. Ezen kizárólag természetfilmeket,

hangversenyeket, képzőművészeti kiállításokról szóló

adásokat sugároztak. Most éppen egy hosszú filmet

mutattak a pandamackók életéről. A gyönyörű álla-

tok jókedvűen, de lassan cammogtak a kamera előtt,

az egyiknek bambuszrügy állt ki a szájából. Vincent furcsa hangulatban volt. A nő közelsége

megérintette – de csak érintette. Mint amikor egy

hozzáértő ujj könnyedén pendíti egy hárfa húrját, és

a hang előbb zengve, aztán egyre halkabban haldok-

lik, bár – úgy tűnik – sokáig halljuk még... Iva is

megérezhette a hangulatváltozást, mert lekapcsolta a

tévét, és hozzábújt. – Mi van, Vincent?... – Szomorú vagyok – vallotta meg a férfi. Hirtelen

rátört az egyedüllét. Most érezte igazán, mit jelent,

hogy egy másik világból érkezett. És aki világot cserél,

egyedül marad. Végleg?... – Mondd el, miért – suttogta a lány. Vincent érezte

Iva teste melegét, a vágy nagyon gyengén ébredt ben-

ne. Beszélni kezdett. Edináról. Robertról. A folyóparti házról. Önmagá-

ról keveset, szinte semmit. A terroristákról. Sedym

nevét elhallgatta. A halálról. Edina és Robert halálá-

ról. Iva kicsit rémülten, borzongva, de feszülten hallgat-

ta. A történet számára vad volt, és majdnem hihetet-

len; ha nem Vincenttől és itt, így hallja – el sem hitte

volna. Rátört az idegenség tudata, kétkedett, vajon

képes lesz-e valaha is megérteni a férfit. Mikor Vincent befejezte, hosszú csend telepedett

közéjük. A gyér hangulatvilágításban alig látták egy-

más arcát. Iva megfogta a férfi kezét. 90 – Szegény Vincent – suttogta. A férfi hallgatott. Mit mondhatott volna?... A sö-

tétség odakünn sűrűbb lett, a kupola alatti kis fészek

menedéknek tűnt. – Ezért menekültél el abból a világból? – kérdezte

Iva. Vagy inkább állította. Vincent nem válaszolt. Hamarosan lejárt az adaptálásra rendelt időszak; Vin-

cén tnek el kellett hagynia Iva házát, ahová nemsokára

egy másik dehibernált érkezik majd, adaptálásra. Az

illetékes hatóságok – Iva közbenjárására – úgy intéz-

kedtek, hogy az “új polgár", Vincent Maaren ugyan-

abban a dél-európai “központban" kap lakást. Persze

Vincent mint egyedülálló férfi nem kaphatott külön

villát; a központ egyik magasházában jelöltek ki szá-

mára egy kisebb lakást. “Természetesen teljes beren-

dezéssel – mondta Iva –, hiszen a lakás csak így la-

kás..." Vincentnek eszébe jutottak azok a négy fal

között ásító üres lakások, ahol fiatal egyetemista ko-

Page 86: Nemere István - Holtak Harca

rában és egy ideig még utána is élt a Városban. Hány

éve is volt? Huszonhárom, huszonnégy?... Dehogyis!

-– legyintett bosszúsan. Kétszáz éve! A búcsúesten ki akart tenni magáért. Meghívta Ivat

a központba, vacsorára. Itt kevés hibát követett el; de

persze voltak melléfogásai. Az étteremben automata

kiszolgálás volt; a pincérszakma régen nem létezett

már. A hangulatos félhomályos fülkékben falba zárt

gépsorok zümmögtek halkan, igazi fából készült az

asztal, a székek. A rendelést az étlapon feltüntetett

kódszámoknak egy csöppnyi készülékbe táplálásával

kellett végezni. Az ételek a falban fuló szalagon érkez-

tek, a Vendégek maguk vették ki a nyíláson. Halk zene

szólt valahonnan, és gyertyákat is lehetett rendelni... – Köszönöm a fáradozásaidat – mondta a végén

Vincent, és koccintottak. – Azt hiszem, az alapokat

megtanultam tőled, Iva. Tudok már viselkedni embe- 91

Page 87: Nemere István - Holtak Harca

rek és gépek között, tudom, milyen problémával hová

fordulhatok, mik a jogaim, a kötelességeim... – Nem voltál rossz tanítvány – felelte Iva mosolyog-

va. – Minden érdekelt, amit mondtam, és javadra

szolgál, hogy cseppet sem félsz az új, a más környezet-

től. Ez fontos. – Igen, ez fontos – bólintott a férfi, és Sedymre

gondolt. Mit szólna Iva, ha megtudná?... “Végered-

ményben a lány csak eszköz volt a kezemben, az uta-

mon gondolta Vincent kicsit keserűen. – Mások által

a kezembe adott eszköz, bár jobb sorsot érdemelne..." Ismét utálta magát, mert be fogja csapni új társait.

Már ezzel kezdi ittlétét... De ez az érzés hamar elmú-

lott. Mint eddig mindig, elég volt Edina szemére gon-

dolnia, éjszakáikra, csendes beszélgetéseikre. Robert

apró kezecskéjére... A Bosszú csillaga felfénylett, erő-

sebben, mint valaha. Hosszú-hosszú alagút végén ap-

ró fénypont... Ha pedig most Sedymre gondolt, a merényletére -

azonnal és előre igazolva és felmentve érezte magát,

bármit tesz is majd Nahar ellen. Ha eszébe jutott az

őt üldöző vörös sugár, eltűntek erkölcsi aggályai. Na-

har– Sedym maga kereste a bajt, mikor rátámadt...

Ugyanakkor tudta azt is: ha már külön, egyedül fog

élni, ilyen támadásokra ismét számítania kell... Hisz

Sedym nem ismer könyörületet, és ő is az életéért

harcol. – Megbíztak, adjam át mágneses igazolványodat -

mondta Iva, és kis csomagot húzott elő. – És még

valamit... De menjünk sorjában. Ez a tenyérnyi ke-

mény kis lap műanyag borítással – az egyetlen szemé-

lyi okirat, amelyet nálunk az emberek használnak.

Tartalmazza azonossági számodat is. Nézd, az egyik

oldalán üresnek látszik, de ez csak a látszat. A mágne-

ses adatfelvivő rávitte összes adatodat, ami fontos.

Azonfelül ezt az oldalt használhatod lakásod zárszer- 92 kezetének kinyitásához is, hisz nincs a világon két

egyforma igazolólap, így ez egyben kulcs is. Ha vala-

hová közös jármüvel utazol, például Europolisba vagy

más kontinensre, esetleg más bolygóra, a helyfoglalás-

kor ezt illeszted bele az automata regisztrátorok nyílá-

sába, amit L betű. “legitimilo" jelöl. Ezzel nemcsak a

helyedet rendeled meg, de az emlékezöegységek azt is

tudni fogják, ki van a gépen, ha esetleg katasztrófa

történne... Az adatok tartalmazzák a teljes vércso-

port– és genetikai kódleírásodat is, minden fizikai tu-

lajdonságodat. Most fordítsd meg; itt a háromdimen-

ziós arcképed mellett mindez le van írva betűkkel is,

ami a hátoldalon. Csak itt vizuálisan is látható, olvas-

ható. .. El ne veszítsd! – Nem veszítem el – ígérte Vincent. Maga sem tud-

ta, mién, de egykori főnöke jutott eszébe; a Város-

ban első ízben adta kezébe rendőrségi igazolványát,

és apró kis beszédet tartott... Igen, kétszáz éve an-

Page 88: Nemere István - Holtak Harca

nak is. – És most... ez lesz Vincent Maaren úr VT-je, vagy-

is videotelefonja. – Iva az egykori kvarcórához! ha-

sonló, csak annál valamivel nagyobb, fémes csillogású

szerkezetet tett az asztalra. – íme... A karodra csatold,

mint régen az órát; így hordja mindenki. Mellesleg

elektronikus óra is van beleépítve. Ez egy miniatűr

méretű, rádióhullámokkal működő videotelefon. Bár-

hoi a Földön használható, és a bolygók emberlakta

települései közelében is. A hívószáma azonos a tulaj-

donos azonossági számával. Itt vannak az apró nyo-

mógombok. Ha lenyomod az elsőt, szólj bele itt a

képernyő meilleti kis lyukba, az egy tűmikrofon. Ne

úgy, Vincent! Nem kell egészen a szádhoz vinni, a

mikrofon igen érzékeny. Belemondod a hívandó szá-

mot, és a szerkezet azonnal kapcsolja. A képernyőn

megjelenik a hívott fél arca... A többi gombbal meg-

tudhatod a pontos időt -– a szerkezet kívánságra embe- 93

Page 89: Nemere István - Holtak Harca

ri hangon közli vagy kivetíti a számjegyeket a csöpp

képernyőre. A piros gombbal életveszélyt jelezhetsz, a

Szolgálat legközelebbi egysége azonnal a segítségedre

siet. Itt az instrukció, számtalan dolgot lehet még

elintézni a VT segítségével... Majd belejössz. Az a

fontos, hogy soha ne vedd le; akár a fürdőmedencében

is a karodon lehet, vagy az űrbe is kimehetsz vele, ez

mindent kibír. Úgy van konstruálva... Bárki bármi-

kor hívhat rajta keresztül, és te is hívhatsz bárkit.

– Akárhol is van a Földön az illető?... – Igen. A speciális hullámhosszokon működő relé-

állomások behálózzák már az összes földrészt, sőt a

tengereken is vannak, egymástól egyenlő távolságra

lehorgonyzott bójákon... De nem untatlak a műszaki

részletekkel. A vacsora után Iva lenyomta a rendelőgombon a

“Vége, köszönjük" kódjelet. A zene egy pillanatra

elhallgatott, selymes hang mondta: “Köszönjük, hogy

nálunk vacsorázott. Máskor is szívesen látjuk. Vi-

szontlátásra!" A “látás" szót Vincent tiszta gúnynak

tartotta, mosolygott is, de nem tette szóvá. Ezek az

“újak" talán nem is veszik észre az ilyesmit. A gépek

életük mindennapi részévé váltak, és bár senkit sem

“látnak", mégis ilyen szavakat adnak a “szájukba"...

Ostoba, sztereotip szöveg, lélektelen hangszalagról. – Ugorjunk el hozzám. Megnézzük a lakást, jó? -

javasolta Vincent, amint kiléptek a mozgójárdára. – Menjünk – egyezett bele Iva azonnal. Gyorslifttel mentek fel a harmincnegyedik emeletre.

Az ajtón belépve Vincent nem kapcsolta fel a világí-

tást; az egyik falat elfoglaló hatalmas üvegablak mö-

gött ezer és ezer fénypont csillogott. A “központ" és

a villatelep lámpasorai a láthatárig nyúltak. “Hogyan

nézhet ki most a Föld éjszaka, az űrből letekintő

számára? – gondolta Vincent. – Egyetlen megszakítat- 94 lan fényözön árasztja el a bolygó éjbe fordult olda-

lát?..." – Szép – suttogta Iva is. Ott álltak az üvegfal mel-

lett. Lassan fordultak egymás felé. Á lány kinyújtotta

karjait. Nem gondolkoztak; megölelték

egymást,

hosszan. – Még hozzá kell szoknom a gondolathoz, Iva -

suttogta a férfi. – Ilyenkor nem szabad habozni – felelte a lány

halkan. -De még... még bennem él az a másik fájdalom.

Edina... – Meghalt – súgta Iva. – Száznyolcvan éve történt. – Nem – rázta fejét Vincent. – Alig néhány hónap-

ja. És csak álltak tovább az üvegfal előtt, egymást

ölelve. Az éjszaka őket is elborította, védelmezőn,

Page 90: Nemere István - Holtak Harca

puhán. Sedym – vagy megbízottja, cinkosa? – ott ólálkodha-

tott körülötte, és ezt mindjárt másnap tapasztalhatta

is. Késő délután jött haza; egész nap a városban – a

villanegyed központját nevezte így, régi beidegződés-

sel – csatangolt, és alaposan elfáradt. Azon a napon

különben úgy érezte magát, mintha láthatatlan lenne.

Ugyanis egész nap senkihez sem szólt egyetlen szót

sem; úgy hatolt át a tömegen, mint egy előkelő, de

közömbös idegen. Olyan ember, aki időutasként érke-

zett ebbe a korba, ebbe a társadalomba, és nem több

egyszerű, érdektelen megfigyelőnél. Járkált az utcá-

kon, a föld alatti passzázsokban, az áruházakban.

Nézte a nőket és a férfiakat. Az öregeket és a gyereke-

ket. Feltűnt neki, hogy milyen sok a ténfergő ember.

A munkaidő nyilván alaposan lecsökkent, amíg ő a

hibernátorban feküdt; az elérhető szórakozások szá-

ma pedig számottevően nem növekedett. Sok ember 95

Page 91: Nemere István - Holtak Harca

unott arccal álldogált, járkált. Vincent többször is

elérkezett arra a pontra, hogy legyőzve félénkségét és

idegenkedését, már-már megszólított valakit... Aztán

mégis lemondott a dologról, passzív figyelésre rendez-

kedett be – így telt el a nap. Már sötétedett, amikor a lifttel felment, és a folyo-

són mágneses kis igazolólapját bedugta a zár melletti

keskeny nyílásba. Az ajtó kinyílott. Vincent ismét

kommandósnak érezte magát, és majdnem az is volt.

Hallgatózott, egész testével figyelt-fülelt, mielőtt belé-

pett volna. Majd lassan, óvatosan csukta be az ajtót.

Macskaléptekkel járta végig a helyiségeket, ösztönei

éberen figyeltek. Csak utána gyújtotta fel a fényeket.

Bekapcsolta a televíziót, a videolemezek közül kikere-

sett egy zenés színkoncertet, feltette az adapterre.

A képernyőn valóságos színorgia jelent meg. A lakás

falaiba épített hangszórókból kvadrofonikus zene tört

elő... Nem tudta, mennyi idő telt el. Jól érezte magát.

Odakünn közben besötétedett, a “város" fényei a fe-

kete bársony éjszakában világítottak. Éppen felállt,

mert a színzene véget ért, fordítania kellett a lemezen.

Az adapter mellé érve egy feliratból megtudta, hogy

ezt előzőleg egyetlen gombnyomással beprogramoz-

hatta volna. “Kényelmesek ezek az új fickók" – gon-

dolta, és akkor... Vakító fény öntötte el a szobát. Vincent régi reflexei

azonnal működésbe léptek. Mikor fülébe hatolt az

üvegfal reccsenése, már a műmárvány kandallóféleség

mögött volt. Forró léghullámot érzett a bőrén, fájt. Majdnem

kiáltott – a fehéres sárgás áradat vörösre változott.

Vincent szorosan a falhoz lapult. A videolemeztár a

szeme láttára égett porrá, kékes, apró lánggal lobo-

gott. A füst fojtogatta Vincentet, tudta, nem marad- hat a kandalló mögött sokáig. El kéne hagyni a lakást.

És ha a támadó cinkosa a folyosón vár rá?... Tudta: a támadás a szabadon álló üvegfal felől

következett be. “Kívülről." Nem ért rá azon töprenge-

ni, hogyan jutott oda a merénylő vagy merénylők.

Menekülnie kellett. A faltól falig műanyag szőnyeg is

lángra kapott... Vincent döntött. Villámgyorsan ug-

rott. Megint felcsapott a vörös fény. Két váza pattant

szét apró darabokra, egy kép a padlóra zuhant és

azonnal összepöndörödött, barnásra égett a széle.

A vörös fénysugár üldözte Vincentet, recsegtek a bú-

torok, lángok lobbantak mindenfelé a nyomában.

A férfi itt-ott már tűzbe tenyereit, égett a szőnyeg, a

tapéta... Eszébe jutott a VT-készüléke. Átgördült a

küszöbön a másik szobába, közben félszemmel látta,

hogy az ablak előtt, a faltól tíz-egynéhány méterre

lebeg egy légi taxi. Feje felett újabb forró léghullám süvített el. Vincent

lenyomta a készülék piros gombját, és belekiáltotta:

Page 92: Nemere István - Holtak Harca

– Tűzvész!... – és a címet ismételte el, kétszer egy-

más után. Aztán ezt is abba kellett hagynia, mert

újabb lökéshullám görgette odébb testét. A ruhája is

majdnem lángra lobbant – a fürdőszobába rohant hát,

és megeresztette a zuhanyt. Nem mert felállni – itt is

volt egy kifelé néző ablak. A hideg vízsugár alá gug-

golt, ruhástul. Aztán mégis úgy döntött, elhagyja a

lakást. Már alig tudott lélegezni, mindent elborított a

kékesszürke füst. A folyosó üres volt. Vincent azonnal a liftaknához

futott; látta, egyik lift sem jön felfelé. Egy gyorslift

viszont két emelettel feljebb állt; ezt habozás nélkül

lehívta. Beugrott, és megnyomta a “TETŐ" feliratú

gombot. El volt szánva arra, hogy még fegyvertelenül is 96

Page 93: Nemere István - Holtak Harca

üldözőbe veszi a támadó gépét. Addig követi, amíg

csak lehet, amíg nem jut Sedym nyomára. De a tetőparkoló akkor éppen üresen állt. Egyetlen

légitaxi sem volt ott, így Vincent kénytelen-kelletlen

rohant ki a tető szélére. A korláton óvatosan hajolt át

– a támadó gép már nem lebegett az épület homlokza-

ta előtt. A férfi dühösen toporzékolt csuromvizes ru-

hájában, de bármerre is nézett, sehol sem látott közel-

gő légitaxit. Ezek éjszaka kötelezően kivilágítva közle-

kedtek, így messziről észrevehette volna, ha jön haza-

felé egy lakó... De senki sem jött. Az éjszaka feketén

borult a villanegyed központjára: az utcák, a földszin-

tes házak fénysorai minden irányban a láthatárig ter-

jedtek. Vincent dühösen indult vissza a házba. Még izmai-

ban feszült az erő, a düh. Ha most a kezébe kaparint-

hatta volna Sedymet... És ekkor bal karján megcsendült a VT-készülék.

Azt hitte, a Szolgálat keresi az előbb leadott vészjelzés

miatt, de mikor szeme elé emelte a kivilágosodó, bé-

lyeg nagyságú képernyőt, arca eltorzult a dühtől. Sedym volt a hívó. – Szóval túlélted, felügyelő?... – kérdezte a terroris-

ta. Vincent jól látta arcát, hallotta hangját. Semmit

sem változott Sedym, semmit, semmit... Ugyanaz a

szemtelen, kihívó szikra a tekintetében, szája sarká-

ban a tárgyalásról és a fényképekről ismert gúnyos félmosoly. – Igazi patkány vagy – felelte Vincent, harag szo-

rongatta a torkát. – Nem mersz kiállni szemtől szem-

be. Lesből lőttél mindig, bárki volt az ellenfél. Hol vagy most? – Már távol tőled, Maaren. De még találkozunk! – Remélem. És azt nem éled túl! – Vincent még

mondott volna valami keményet, de a kicsiny képer-

nyő hirtelen elsötétült. Sedym befejezte a beszélgetési. 98 Vincent tudta: az ő video-hívószámát minden nehéz-

ség nélkül, másodpercek alatt megszerezhette. Azért

hívta fel, hogy megbizonyosodjon: sikerrel járt-e a

támadás... Vincent összeszorította fogát, és már nem

nézett le az éjszakai tájra. Visszament a lifthez. Lakása előtt nyolc-tíz idegen férfit talált; kékesszür-

ke egyenruhát és műanyag sisakot viseltek. Hamar

tisztázta velük, hogy ő a lakás tulajdonosa – alig

huszonnégy órája. – Hogyan és mitől keletkezett a tűz, Maaren úr? -

kérdezte a vezetőjük. Vincent nem beszélt Sedymről;

nem adta el bosszúját másoknak. Kissé összefüggéste-

len dadogása nem keltett feltűnést; a központi nyil-

vántartóból lehívott adatokból már tudták, hogy Vin-

cent Maaren frissen dehibernált “új jövevény". Úgy

vélték, a háztartási eszközök kellő ismeretének hiánya

okozhatta a tüzet. Az nem tűnt fel nekik, hogy az

üvegfalat láthatóan kívülről nyomta be egy ismeretlen

Page 94: Nemere István - Holtak Harca

erö. Nyilván úgy vélték: a lakásban égő bútorok hője

repesztette darabokra a hatalmas átlátszó táblát. – Természetesen azonnal intézkedem, hogy egy má-

sik lakást utaljanak ki önnek – mondta a Szolgálat

tűzoltócsoportjának vezetője. Vincent az “azonnal"

szóra – régi, huszadik századi beidegződése alapján -

csak legyintett volna; el volt készülve rá, hogy ez

legjobb esetben is napokig eltart majd. De négy perc

múlva – miután egy távoli komputerközponttal tár-

gyaltak VT-készülék segítségével – közölték vele, hogy

a tizenegyedik emeleten egy ugyanilyen lakást elfoglal-

hat, most rögtön. Nyilván a magasházban sok üres

lakás volt, ki tudja, talán leendő dehibernáltaknak

tartották fenn őket. Vincent még egy pillantást vetett a kiégett szobákra,

aztán szótlanul elindult a lift felé. 99

Page 95: Nemere István - Holtak Harca

Amint beköltözött az új lakásba, és megszűnt Iva

“felügyelete'", haladéktalanul munkához látott. Ala-

posan áttanulmányozta a komputeres információs

szolgáltatások vaskos kézikönyvét. Még jegyzeteket is

készített, csoportokra bontotta leendő kérdéseit.

A harmadik napon aztán leült a lakása közepén csillo-

gó szürke képernyő elé, és elkezdte a nyomozást. “Tre-

vano először kinevetne, ha látná, mit művelek..." -

gondolta; régi helyettese már csak ritkán jutott eszébe.

Pedig egykor a barátja volt. Száznyolcvan éve?... Kí-

sértést érzett, hogy a komputer segítségével a képer-

nyőre vetíttesse az esetleg fennmaradt régi újságok

mikrofilmen rögzült lapjait; a Város sajtója így talán

elérhető lenne. Megtudhatná, mi történt később. Az

ő “halála" után. Kit neveztek ki a helyére, meddig élt

Trevano, nem lőtték-e agyon valami csetepatéban? De

Vincent hamar lemondott erről; igazán szólva sajnálta

most az időt. A múltat bármikor megismerheti, de

Sedym nyomát most kell felkutatnia. Ösztönösen

érezte: minél előbb kapja el az egykori terroristát,

annál jobb. Amíg bosszúszomja lánggal lobogó tűz,

nem pedig csak izzó parázs lesz. Kiderítette, hogy a Föld negyvenhét nagy közigaz-

gatási körzetre oszlik. Mindegyikben legkevesebb ti-

zenötmillió ember élt; az átlag 20-21 millió volt. Vin-

cent tudta, hogy Sedym-Nahar hollétéhez sokféle úton

juthat, ha a férfi bejelentkezett, vagy automatikusan

regisztrálták valahol letelepedése tényét. De sok a

zsákutca is, az elvek informálódása során idővesztesé-

get jelentenek majd. Mégis nekilátott. Abból indult ki,

hogy ha a Vincent Maaren nevű dehibernált “új pol-

gárnak" kiutaltak egy lakást az adaptálási korszak

végén, akkor ugyanezt kellett hogy tegyék Naharral is.

Először ellenőrizte hát a dolgot: megkérdezte az Agy-

tól, hol lakik Vincent Maaren. A válasz kielégítette; a

képernyőre közömbösen íródott ki új lakcíme. Tehát 100 így, ilyen könnyen tudta meg Nahar-Sedym is, hol

lakik váratlanul felbukkant ellenfele... Vincent most

valahogy nem tudott örülni mindannak a kényelem-

nek, amit az egész Földre kiterjedő egységes informá-

ciós rendszer nyújtott. Mivel a legfontosabb informá-

ciók is általánosan hozzáférhetőkké váltak, az élet

megannyi intim részlete is köztulajdonná vált vagy

azzá válhatott bármelyik percben. És az államszerve-

zet?. .. Annak mindig vannak titkai, amelyek nem

kerülheinek napvilágra. Ha ezek az “új fickók" azokat

sem helyezték megfelelő védelem alá, akkor a Sedym-

féle emberek nagyon könnyen idézhetnek elő óriási

zavarokat az államgépezetben... Tehát az út járható...

Mégis, estig csak harminchat közigazgatási központot

tudott végigkérdezni Nahar felől. Az eredmény min-

denütt negatív volt. Az utóbbi két évben egyikben sem

élt Nahar nevű polgár. Vincent lefeküdt, de hajnalban felébredt, és vir-

Page 96: Nemere István - Holtak Harca

rasztva töprengett a cél megközelítési módjain. “Fura

egy detektív vagyok – gondolta. – De... még detektív-

nek számíthatom-e magamat?... Amit teszek, az ép-

pen fordítottja a rendőrségi munkának. Hiszen én

nem azért keresem Sedymet, hogy bíróság elé vi-

gyem... Ámbár..." A gondolat nem hagyta nyugton, de igyekezett el-

hessegetni, “munkájára" koncentrált. Az ételközvetí-

tő automata révén ennivalót hozatott, és újult erővel

vetette magát a képernyő elé. Déltájban – a negyvenötödik végigkérdezett köz-

igazgatási területen – végre nyomra lelt. Dániel Nahar

– az “ő Naharja" – majdnem egy teljes évig ott lakott

abban a dél-afrikai körzetben, aztán az idén január-

ban elköltözött. Hová? – NINCS ADAT – felelte a gép. Vincent a bizton-

ság kedvéért végigkérdezte még a hátralevő két másik

körzetet is; de Naharnak nyoma sem volt. 101

Page 97: Nemere István - Holtak Harca

– Szóval Dél-Afrikából elköltözött, de hová?...

tette fel a kérdést hangosan. Válasz nem volt. De

Vincent tudta: egy ember létezésének számtalan más-

féle nyomának is kell lennie. Emlékezett a “régi idők-

amikor keresett személyek nyomaira adóívekre fogorvosok, postások segítségével bukkantak. Ezek az

utak-módok azóta nyilván elavultak vagy egyszerűen

megszűntek; de tökéletes nyilvántartási rendszer nem

létezik. Mint ahogy tökéletes titoktartás sincs. Kel!

tehát résnek lennie ebben a rendszerben is. Logikus

gondolkodással el lehet kapni ezeket a kiálló “kapasz-

kodókat"-. Iva említette, hogy a személyi lap révén lehet távol-

sági utazásokra helyet foglaltatni. Itt kell keresnie

tehát. Hátha Nahar is utazgatott?... Hiszen a dehiber-

náltak mind ezt csinálják. Felszabadultan, örömmel

járják be a világot, ami hirtelen és teljesen megnyílt

előttük... Fáradozásait siker koronázta. Nahar nyomára az-

nap délután többször is rábukkant. A férfi – már a

dél-afrikai lakást elhagyva – kétszer utazott a Pana-

rha-Caracas útvonalon rakéta-repülőgéppel. De több

ízben felbukkant Európában is, sőt egyszer Ázsiába is

elutazott. Vincent még másnap is utazási irodák szá-

mait hívta, harmadnap aztán térképre rajzolta Nahar

utazásait. A vonalak legtöbbször az európai kontinen-

sen keresztezték egymást, de ettől Vincent nem lett

okosabb. Tovább kutatott hát. Közben néhány kérdé-

se még mindig kínozta. Ezekről nem beszélhetett lvá-

val. Valaki más kellett ehhez – olyan személy, aki nem

tud semmit Edináról, Robertról. A sorsukról. A fekete

bőrű elméleti adaptátor jutott eszébe. Megkereste a

papírlapot a VT-számmal, amit tőle kapott búcsúzás-

kor. Időközben néhányszor felhívta már Ivat, így hát

a karjára csatolt kis készülék kezelése nem okozott

nehézséget. 102 Prado Nippor kellemesen meglepődött; az apró

képernyőn feltűnő bélyegnyi arcon ezt Vincent vilá-

gosan látta. – Maaren úr?... – Igen, én vagyok. Üdvözlöm. Elnézést a zavará-

sért. Beszélni szeretnék önnel. – VT-n vagy személyesen? – Személyesen, ha lehet. Nippor nem kérdezett többet. Nyilván hozzá volt

szokva, hogy az adaptáltak nemegyszer jelentkeznek

ismét, hisz nem olyan könnyű beleilleszkedni ebbe a

világba. Vincent felírta az étterem nevét, és azonnal

felszólt a tetőre, van-e szabad légitaxi... Tizenöt perc-

cel később már a központ felett repült. Elég nehezen

találta meg az AT-61-es jelű leszállási pontot, melyet

lustán hunyorgó zöld fények jeleztek ilyenkor éjszaka.

Az étterem orr. volt a közelben. Hangulatos rózsabokrok, zöld pázsit. Kőfülkékbe

Page 98: Nemere István - Holtak Harca

rejtett asztalok, kényelmes bőrszékek. A hangszórók-

ból áradó zene a földközi-tengeri szigetvilágot idézte.

Gitárok pengtek forrón, torokhangú énekesek dalol-

tak mélyen átérezve az ősi ritmusokat. Mintha a leve-

gő is felforrósodott volna itt. Prado Nippor nyugalmas mozdulatlansággal ült az

egyik fülkében. Csak a ritmust verő ujjai árulták el,

hogy átérzi a pezsdítő muzsikát. Mosolyogva üdvö-

zölte Vincentet, és könnyű vacsorát rendelt. Csak utá-

na tekintett várakozva Vincentre. – Mi történt, Maaren úr?... Nem tud beilleszkedni? – A beilleszkedés nem okoz nehézségeket. Egészen

másról van szó. Egy száznyolcvan éves ügyről... Nippor felhúzta szemöldökét. Az automata falba

süllyesztett kis kamrája fölött zöld lámpa gyulladt,

megérkeztek az ételek. Nippor kiszolgálta vendégét,

majd így szólt: – A dehibernáltak nehezen szakadnak el múltjuk- 103

Page 99: Nemere István - Holtak Harca

tól. Ez bizonyos határig érthető is, de azon a határon

túl nagyon irracionálisnak tűnik. Hiszen minden, ami

előző életükben történt, befejezett és lezárt tények

összessége. Az Idő akkora falat emelt közéjük és múlt-

juk közé, amit sem áthágni, sem lerombolni nem lehet.

Csak egyet tehetnek: bele kell nyugodniuk a fal létezé-

sébe. – Vannak esetek, amelyek az ön logikusnak tűnő

okfejtése nem vonatkozik. Nippor abbahagyta a kagylóleves kanalazgatását.

Feszülten várta a folytatást. – tegyük fel, hogy valaki a régi életében förtelmes

bűnöket követett el. Mondjuk, többszörös gyilkos, sőt

rablógyilkos volt. Vagy terrorista, akit sok rendőrség

keresett... Ön történész, tehát tudja, miről beszélek. – Tudom – bólintott Nippor. – És sejtem már, miről

lesz szó. – Annál jobb, tehát félszavakból is megértjük egy-

mást. Az a bűnöző hibernáltatta magát, és átjött ide.

ebbe a világba. Mit mond erre az önök törvény-

könyve? – Nem vonhatunk felelősségre senkit olyasmiért,

amit régi életében csinált. A dehibernáltak – a mi

értelmezésünk és jogrendszerünk szerint – dehiberná-

lásuk napján kezdenek élni, és adaptálásuk befejezésé-

vel válnak világunk teljes jogú polgáraivá. Ami ezt

megelőzte, minket nem érint, nem érdekel, és nem is

érdekelhet. – Világos beszéd – bólintott Vincent. – Más világ,

más törvények. Tulajdonképpen nem is

vártam

mást... De mondja, a hibernálással kapcsolatban

azért nyilván vannak bizonyos törvényeik? – Természetesen. Hogy önt érdeklő példát mond-

jak: tegyük fel, hogy egy hosszújáratú intergalaktikus

űrhajó pilótája a Földön töltve szabadságát, súlyos

bűntényt követ el. Zárójelben mondva: ilyesmi még 104 sohasem fordult elő, hisz az űrhajósokat különösen

erős erkölcsi érzékü emberek közül válogatják ki, mert

bármikor bekövetkezhet, hogy végre idegen civilizáci-

ók képviselőível lépnek kapcsolatba, tehát megfelelő-

en kell képviselniük az emberiséget... De a példa ked-

véért folytassuk. Az a pilóta megöl egy embert, aztán

– mielőtt tettére fény derül – visszamegy támaszpont-

jára, és hosszú intergalaktikus útra indul. Az efféle

utazások nagy részét a pilóták a hibernátorokban

töltik. Mire az expedícióból visszatér, a Földön eltelt

mondjuk negyven év; a pilóta számára azonban mind-

össze másfél év. Elévült-e tehát tette, felelősségre von-

ható-e még? Vincent feszülten várta a választ. Az ételről már

mindketten megfeledkeztek. – Nos, azt kell mondanom: a pilótát felelősségre

fogják vonni. Ugyanis törvényhozóink – éppen az

Page 100: Nemere István - Holtak Harca

ilyen esetekre gondolva – eltörölték az elévülést. Az

úgynevezett “ember vagy emberiség elleni bűntettek"

soha nem évülnek el; tettesük – ha kiléte ismertté válik – mindig felelősségre vonható marad, és büntetését is

elnyeri. De – ismétlem – ez csak a mi világunkban, a

mi időnkben elkövetett bűntettekre vonatkozik. A jog

szerint a határt a 2150. év jelenti. Vagyis amíg csak

hibernálni tudtak, dehibernálni nem. Amióta a dehi-

bernálás is teljesen veszélytelen orvosi műtét lett, azó-

ta él ez a törvény és egyben ez egy jogi időhatár is. – Értem. Tehát ha valaki régi életében akár tucatjá-

val gyilkolta az embertársait, az most dehibernálva

hosszú, gondtalan és gyönyörű életet kap jutalmul -

mondta Vincent keserűen. Nippor kutató pillantást

vetett rá, majd tányérja fölé hajolt. Vincent folytatta: – Az illető bejárhatja az országhatárok, államok nél-

küli Földet, ott telepedhet le, ahol kedve tartja, nem

kell megélhetéséért nehezen dolgoznia!... Napfény,

fürdőmedencék, csodaszép tájak, teljes kényelem és 105

Page 101: Nemere István - Holtak Harca

biztonság várja. És az a tudat, hogy büntethetetlen...

Ez várja hát az egykori bűnöst? Nippor végre végzett a kagylólevessel. Az automata

éppen leszállította a második fogást. – Az elévülést ebben az esetben sem támasztják alá

biológiai indokok – makacskodott tovább Vincent. -

Az én példámban említett régi bűnöző számára mind-

ez nem kétszáz éve, csupán néhány hónapja történt.

Mivel büntetés helyett csupa jót kap, tudata elferdül-

het és esetleg éppen ezért fog itt is, az új világban is

bűnöket elkövetni. Az önök világában is, hangsúlyo-

zom. – A mi világunkban, Maaren úr – jegyezte meg Nip-

por nyomatékosan és halvány mosollyal. – Most már

az öné is ez a világ. – Éppen azért fáj, ha ilyesmit tapasztalok. – A régi világban minden tökéletes volt? – Nem, de akkor erre nem is számított senki. Tud-

tuk, hogy mit várhatunk, és tudtuk, mennyire hibás

világban élünk. De önök... ma, itt... ilyen szervezett

és fejlett világban... – A mi világunk csak a dehibernáltak számára tű-

nik mesésnek. Maaren úr. Mi, akik benne élünk, jó

oldalai mellett látjuk és bőrünkön érezzük hibáit is. Vincentet a válasz cseppet sem elégítette ki. Nippor

maga kanyarodott vissza az eredeti témához: – Ha elfogadnánk, hogy a kétszáz éve hibernáltak

és a ma, itt. általunk dehibernált személyek között

valamiféle jogfolytonosság áll fenn, akkor

ebből

számtalan bonyodalom származna. Például vagyonjo-

gi, örökösödési, családi ügyek szövevénye... Képzelje

el, egy, az ön idejében hibernált dúsgazdag milliomos

most “feltámad", és követeli, “adjuk vissza" gyárait,

hajóflottáit, kastélyait, bányáit... Arról a néhány hi-

bernált koronás főről nem is beszélve, akiket azóta 106 dchibernáltak... Az egykori király most követelhetné

egykori országát... Vagy a dolognak más aspektusai

is vannak. Minden kor a saját korabeli bűnözőket

bünteti azért, amit ugyanabban a korszakban elkövet-

tek. Már a régi világban sem vontak felelősségre sen-

kit, ha tette elkövetésétől negyven vagy ötven év telt

el... Most pedig ön azt követelné, hogy kétszáz év

után büntessünk valakit, valamiért?... Vulgárisán

szólva: nekünk mi közünk ahhoz, ha valaki egykor

bűntényeket követett el? Nem a mi társadalmunk ellen

tette, amit tett. Tehát az ezért járó büntetés kiszabása

sem a mi feladatunk. És a bizonyítási eljárás?... Erre

nem gondolt? Kik és hogyan bizonyíthatnák bűnössé-

gét, hogy azt a tettet csakugyan elkövette-e? Honnan

állítana tanúkat a vád? És a védelem, vagyis maga a

vádlott honnan szerezhetne tanúkat, akik esetleg ár-

tatlanságát bizonyíthatnák.. Mert lehet, hogy ártat-

lan... Nincs bíróság, amely ilyen esetben egyáltalán

Page 102: Nemere István - Holtak Harca

tárgyalna egy ügyel, Maaren úr... Ha most dehiber-

nálnánk Brut-ust, bíróság elé állíthatnánk-e összeeskü-

vésben való részvétel és Július Caesar meggyilkolása

vádjával? Tegyük fel, hogy vannak megdönthetetlen bizo-

nyítékok – próbálkozott tovább Vincent. – Gondo-

lom, elérhető ti kétszáz évvel ezelőtti sajtó Benne a

bűntények leírása. a tettes fényképei... – Nem elég, De nem is erről van szó – emelte fel

mutatóujját Nippor tanítós mozdulattal. – Elmond-

tam az előbb az érveimet, flloh e ei kök M szemléletünk

es jogászaink érveit, -aztán van itt még valami,

Maaren úr. Az az illető m:eg is változhatott. Az új.

idegen de feltétlenül jobb világba érkezése sokkot

válthat ki belőle, ilyesmi nemegyszer előfordult már.

Bármelyik pszichológus megmondhatja önnek, hogy

sok ember maga is szinte újjászületik ilyenkor. 107

Page 103: Nemere István - Holtak Harca

-– Tehát ha valaki most perre próbálná vinni a dol-

got, az önök büntetöszervei nem vennék figyelembe az

általam felsorolt érveket? – Nem, Maaren úr. Válaszul ugyanazt hallaná meg

tőlük, amit én mondtam az imént. Csak ők kicsit

szárazabb, “jogászibb" nyelven fogalmaznának -– mo-

solygott a férfi, és hátradőlt a széken. A gitárzene

magasba ívelt, aztán lehanyatlott, a hallgatók agyá-

ban édes feszültséget keltve. – Merthogy ez a világ sem tökéletes, ahogy emlí-

tette. – Persze hogy nem az. Vannak még igazságtalansá-

gok itt is. De ezek nem széles körűek, soha nem érinte-

nek tömegeket, mint a maguk idejében volt, régen.

Nincsenek kizsákmányolásban, tudatlanságban, szen-

vedésben tartott jogfosztott tömegek. Ma legfeljebb

kis embercsoportok panaszkodnak ezért vagy azért,

okkal vagy oktalanul. – Nippor hirtelen felélénkült, az

asztalra könyökölt, úgy folytatta: – Anekdotának tű-

nik, de valós történet: vagy tíz-tizenöt éve felütötte a

fejét egy szekta, amelynek tagjai mind istennek képze-

lik magukat. Ahányan vannak, mind istenek, és úgy

is viselkednek... – Agyukra ment a jólét... – morogta Vincent.

Nippor vagy nem hallotta, vagy úgy tett, mintha nem -hallaná. Folytatta: – Tavaly egy másik csoport kivonult a Szahará-

ba, ahol persze már nagyon kevés a sivatagos hely.

Java részét ismét művelik, méghozzá igen intenzíven.

De azért akadnak még pusztaságok, üres területek,

állatrezervátumok például... Nos, ezek a mi mai sze-

münkkel kétségkívül furcsán viselkedő egyének. Azt

mondták, megcsömörlöttek a civilizációtól, elegük

van a kényelemből, a semmittevésből. Fura szertartá-

sokat eszeltek ki, ezzel töltötték idejüket. A végén

elfogyott az élelmük, és a Szolgálat mentőexpedíciót 108 küldött értük... Vagy itt vannak a “rombolók". Ezek

veszélyesek, mert ideológiájuk is van... – És mit állítanak? – kérdezte Vincent különösebb

érdeklődés nélkül. – Azt, hogy az emberiség elpuhult, igazi akciókra

már alkalmatlan egyének tömegéből áll. Csak ők, a

“rombolók" azok, akik képesek még cselekedni, és

megállítani az emberiséget a romlás útján, a lejtőn.

Romboló tettekkel vonják magukra a figyelmet. Ezzel

próbálnak tömeges érdeklődést kelteni az ideológiá-

juk iránt. – Anarchisták? – Úgy is mondhatnánk. Az “emberiség megállítását

a lejtőn" erőszakos cselekményekkel próbálják meg-

valósítani. Nevükhöz híven, a szó szoros értelmében

épületeket, berendezéseket rombolnak; no meg az em-

berek tudatát. – Halálos áldozataik is vannak?

Page 104: Nemere István - Holtak Harca

– Eddig még nem voltak, de ha így megy tovább a

dolog... Tavaly például felrobbantottak egy vízi erő-

művet, az idén egy – szerencsére üres – folyami kirán-

dulóhajót. És meg kell mondanom: sokszor olyan

dehibernaltak is közéjük keveredtek, akik az új körül-

mények között nem találták meg a helyüket. Vincent felkapta a fejét. Igen?... A gondolat beléha-

sított. De vigyázott, hogy arca ne áruljon el semmit.

Nipport ki kell hagyni a játékból. Ugyanakkor Vin-

centet érdekelni kezdték a “rombolók". – Nem értem egészen pontosan, mi a végső céljuk

– kérdezte. A fekete férfi poharába nézett,, a gyöngyszínű ital

áttetsző volt. Valahonnan eltévedt fények világították

meg arcát. – Pontosan senki előtt sem világos a dolog, de úgy

rémlik, szeretnék az emberiség technikai fejlődését

megállítani. Szerintük túlságosan is “előresiettünk"... 109

Page 105: Nemere István - Holtak Harca

Mivel persze a Föld társadalma erre nem hajlandó.

hát erőszakot alkalmazva próbálnak rákényszeríteni

bennünket elveik követésére. Éppen ez az. ami az emberiséget szembefordítja eszméikkel, hiszen amit

erőszakkal terjesztenek, az nem lehet sem igaz. sem jó.

sem szép. – Hányan lehetnek." – Megértheti. Maaren úr, hogy erre a kérdésre még

talán a Szolgálat sem tud felelni. De nem hiszem, hogy

számuk meghaladná a százat... No és a trogloditákról

hallott már'? – Nippor mosolyogva kezdett mesélni egy

másik csoportosulásról, ennek tagjai – minden tudo-

mányos bizonyíték ellenére – makacsul hiszik és állít-

ják, hogy a kozmoszból káros sugárzás éri a Föld

felszinét, és ez különösen az. emberszabású lények

szervezetében okoz elváltozásokat. Ezért a Föld felszí-

ne alá költöztek, és valahol Dél-Amerikában valósá-

gos kis föld alatti várost építettek maguknak... Vincent csak félfüllel figyelte; saját gondolatai f'og-

lalkoztatták-. Próbálta a beszélgetést újra a Sedym

ügyre terelni: – Visszatérve előbbi témánkra... Nincs esély arra,

hogy egy ilyen ember elnyerje a méltó büntetését? – Nincs esély – rázta fejét az elméleti adaptátor.

A mi igazságszolgáltatásunk legfőbb elve nem a bün-

büntetés – vagyis a bosszúállás hanem: tudatosítani a

tettesben mit is követett el. – És ez a... pedagógia mindig sikerrel jár? Nincsenek erre vonatkozó adataim, de ez nálunk Egyike azon elveknek, amelyekhez ragaszkodunk. Ak-

Kor is ha világosan látjuk, hogy néhány esetben nem

válik be Humanisták vagyunk...

– Az efféle humanizmus a múltban néha rosszul

végződött: – mormolta Vincent. Aztán csend zuhant

közzéjük; a gitárok is elhallgattak. Nippor csak nézett.

Vincet nagyon magányosnak érezte magát .

– Fel a fejjel, Maaren! Ez itt más világ, és mindenki-

nek elnézzük a múltját. Nem tudunk róla, és nem is

érdekéi bennünket. Vincent csak akkor fogta fel, miről is van szó. Nip-

por egész idő alatt meg volt győződve, hogy Vincent

a bűnözőt emlegetve – önmagáról beszél! Hogy ő az

a terrorista, aki múltja miatt most a bőrét félti, és ilyen

kerülő úton próbálta megtudni, számíthat-e törvényes

megtorlásra az előző életében elkövetett bűnök mi-

att. .. Kísértést érzett, hogy magát mentve felvilágosít-

sa Nipport, de gyorsan lemondott erről. Jobb, ha

tényleg így hiszi, hiszik. “Legalább nem akadályozzák

a Sedym után folytatott nyomozásomat" – gondolta,

és sóhajtva felállt. – Hát köszönöm a tanácsadást, Nippor úr.

Nippor is felállt, kezét nyújtotta. – Ez tulajdonképpen a kötelességem volt. Bármikor

a rendelkezésére állok, Maaren úr. – Marad még?...

Page 106: Nemere István - Holtak Harca

– Igen – a férfi szeme fehérje megcsillant a félho-

mályban –, szeretem ezt a zenét. Elhallgatom még egy

ideig. Tudja, ez valami ösztönös dolog lehet. Az őseim

biztosan a Földközi-tenger vidékéről származtak. Ez

a zene rájuk emlékeztet. Csak éppen nem mindnyájan

voltak feketék – és mosolygott. Vincent a kapuból még visszanézett, de a homály-

ban már nem tudta megkülönböztetni egymástól a

kőfülkéket. Egy napon Iva kirándulni hívta. Légitaxin elrepül-

tek a tenger fölé. Félóráig szálltak az ólomszürke víz

fölött – felhős volt az ég –, aztán egy mesterséges sziget

tűnt fel. Élénk színű, meredek partok, drapp és hal-

ványzöld épületek, fehér rádióantennák. A leszálló-

hely kicsi volt és szűk, már majdnem telve gépekkel.

Iva nem árulta el, miért jöttek; Vincent pedig a lány

mosolygó szemébe pillantva nem is kérdezte, tudta: 111

Page 107: Nemere István - Holtak Harca

meglepetés. Azon a délelőttön a férfi érezte: a lelkét

szorító páncélburkolat darabjai lassan lepattognak,

kicsit felszabadultabbnak is látszott. Lassan – nagyon

lassan – múlott el a belső nyomás. Ráadásul a szigeten

látott egy kisfiút, aki nagyon hasonlított Robertra.

Éppolyan vékonyak voltak fehér harisnyás lábai, úgy

szaladt egy korlát mellett. Az óvatosság már vérébe ivódott Vincentnek. Bár-

hová ment most, állandóan résen volt. Arra nem szá-

mított, hogy Sedym a nyilvánosság előtt merne rátá-

madni – a “Patkány" mindig is óvatos volt, bujkáló.

Számító és kitartó. Igazi patkány... Mégis jót tett Vincentnek ez a kirándulás. A sós

tengeri levegő nemcsak tüdejét tisztította ki. Iva látha-

tóan érti a szakmáját, és tulajdonképpen gyógyító is

ez a lány – gondolta a férfi elismeréssel. Kezdeti ide-

genkedése csak most kezdett felengedni. A sziget közepén liftek várták a látogatókat.

“Mindjárt kezdődik" – mondta valaki izgatottan. Szé-

les folyosón áthaladva, kör alakú terembe értek, ahol

minden irányban forgatható székek álltak. Vincent

csak később vette észre, hogy a falak és a kupola

teljesen átlátszóak, körös-körül pedig a tenger vize

zöldellik. “Fordított akvárium" – gondolta Vincent,

de kialudtak a fények, és sötétben maradtak. Iva Vin-

centhez simult: – Meglepetés lesz – suttogta. – Ilyesmit még soha

nem láttál. Igaza lett. Zene csapott fel, és minden hangot hihe-

tetlen színorgia kísért. A fényeket kintről, a tengerből

vetítették az átlátszó falra. Vincent nem hallotta még

ezt a zenét. A láthatatlan zenekar gyönyörűé., játszott.

A színek fel-fellángoltak, lefeküdtek, vergődtek, rep-

destek, csapongtak és vilióztak, haldokoltak és újjá-

születtek. Vincent tudta, hogy az egészet egy elmés

találmánynak köszönhetik, amely a különböző ma- 112 gasságú hangoknak egyenként legalább ötszázféle ár-

nyalatát volt képes kivetíteni egyidejűleg vagy késlel-

tetve. A kör alakú “vetítővásznat" nem is lehetett

egyszerre figyelni. – Vincent inkább a kupolát nézte. – A zeneszerző neve Iván Molter... A szimfóniát

Vilmer Battinos versére írta – súgta Iva. A vers szövegét Vincent később megtalálta a prog-

ramfüzet hátlapján, amit a bejárati asztalkáról vett el:

Lopakodó árnyam elkísér oda hol égürben porlanak a galaxisok mások születnek más időkre sejtekben szunnyadnak megváltók és bölcsek a régholtak újra élednek nyomodban járok haragom tüzelve - Testem-létem utánad nyúl a tér sem szabhat határt időfolyamok végtelen sodrában

Page 108: Nemere István - Holtak Harca

élek hát miattad – tovább majd beérlek, lecsapok rád és megvívjuk a holtak harcát –

“Igen – gondolta Vincent –, hisz holtak vagyunk mi

is. Sedym és én. Egy világ eltemetett bennünket, de

mintha a régi hit szerint a paradicsomba, a boldog

vadászmezőkre jutottunk volna... Itt számolunk le

egymással, ügyet sem vetve erre a furcsa, másik világ-

ra..." Visszarepültek a szárazföldre. Délután volt, szemer-

kélt az eső. – Azt hittem, a jövőben gombnyomással fogják sza-

bályozni az időjárást – panaszkodott a férfi, miközben

a légitaxiból futva igyekeztek a föld alá süllyesztett

bevásárlóközpont felé. – Megtehetnénk, de úgy döntöttünk, hogy az időjá-

rás maradjon természetes. A mezőgazdasági termelés 113

Page 109: Nemere István - Holtak Harca

úgyis öntözéses, azt az eső hiánya úgysem befolyásol-

ja. A. sivatagok nagy részét is termékennyé tettük

már... Nézd, robot táncosok! A fedett térség közepén rizsporos parókában fodros

ruha-; férfiak és nők táncolták a francia négyest.

Könnyű cipellők 'fehér térdharisnyák csillantak, egy

hölgy legyező mögé rejtette piruló arcát... A tizen-

nyolcadik század viseletével éles ellentétben állt egy

tölcséres fonográfnak álcázott zenegép, amelybe alig-

hanem az automaták irányítószerkezetét is rejtették.

Mert a táncosok – robotok voltak. “Arcukra" fagyott

mosolyukban volt valami szörnyű. Vincent megkövül-

tén nézte őket, de Iva gyermekként tapsikolt... Este, mielőtt elváltak egy mozgójárda előtt, a lány

hosszan hallgatott, végül csak ennyit mondott: – Jó veled, Vincent. Szép nap volt a mai... Remé-

lem, egyszer te is szerzel nekem valamilyen szép megle-

petést. – Szerzek, persze. De nem tudom, szép lesz-e... -

felelte Vincent félig tréfásan, félig komolyan. Aztán

megsimította a lány haját, és gyorsan fellépett a jár-

dára.

3. Vincent négy napig tanulmányozta a nyomokat, míg

végül úgy érezte, érdemes elindulnia. Nahar utazásai

az utóbbi hónapokban egy kis antillai sziget, Belverda

és Európa között sűrűsödtek. Azonfelül Vincentnek

sikerült kideritenie azt is, hogy nemrégen egy Caracas

melletti helységben ismeretlen tettesek betörtek a Szol-

gálat egyik raktárába; az őrt gázzal elkábították. Az

esetről készített utólagos híradófilmet néhány héttel

Vincent dehibernálása előtt mutatta be a holovíziós

világtévé; most Vincent a komputeragy segítségével

otthoni képernyőjére vetítette ezt a filmet. Caracas is

Nahar-Sedym szokásos útvonalán szerepelt... A betö-

rés tettesei többek között egy sugárfegyvert is ellop-

tak. Vincent az utasnévsorok tanulmányozása során

észrevette: Nahar Európából visszafelé menet mindig

az EUR-Sud-04-es körzetből indult; ennek interkon-

tinentális rakétajárataira Lisszabonban szállt fel. Éjjel Vincent nem sokat aludt; az addigi értesülésein

töprengett, és néhány hipotézist épített fel. Ennek

főbb pontjai a következők voltak: 1. Nahar nem ok

nélkül vonult valamiféle illegalitásba. Nyilván elrejtő-

zött valaki más lakásában, vagy valamilyen úton-

módon kivonta magát a mindentudó közigazgatás

számítógépes ellenőrzése alól. Mivel mindezt már ré-

gebben megtette, nyilván nincs összefüggésben Vin-

cent Maaren “ideérkezésével". Nem őelöle akart el-

bújni Sedym, akkor még nem. Más oka lehetett rá -

de mi?... 2. Könnyen meglehet, hogy a Nippor által 115

Page 110: Nemere István - Holtak Harca

emlegetett szervezetek egyikének tagja. 3. Ha így áll

a dolog, lehet, köze van az utóbbi hónapokban elkö-

vetett merényletekhez. 4. Állandóan ismétlődő utazá-

sai nyilván összefüggenek illegális tevékenységével. Vincent egyetlen pillanatra sem gondolta, hogy Se-

dym megváltozhatott. Nem hagyott fel egykori fogla-

latosságával, erre mutatnak a jelek. Ezt bizonyították

az ellene elkövetett merényletek is, amelyek közül

egynek biztosan, a másiknak feltehetően Sedym volt

a tettese. És ilyenkor Vincent előre igazoltnak látta

mindazt, amit tenni fog. “Dann Sedymet – bármi most

a neve, bárhol bujkál is – ki kell vágni a világ testéből,

akár egy rosszindulatú daganatot..." Lisszabonba délben érkezett. A város első pillantás-

ra semmiben sem különbözött Europolistól. A magas,

formátlan házak elcsúfítottak eget és földet. Csak

később, ebéd után fedezte fel Vincent az óvárosba

vezető mozgójárdát. A régi, több száz éves utcákon

sétálva végre magára talált. Látszott, gondos kezek

ápolják ezeket a keskeny, kanyargós utcákat. A házak

olyanok voltak, akár a mesékben. Élénk színű ablak-

keretek, ajtók fölött kőbe vésett címerek, igazi faka-

puk. Furcsa formájú tetőcserepek,, réz esőcsatornák és

lefolyócsövek. Az utcák kövezete ismerősen, barátsá-

gosan simult lába alá. Egy órára még azt is elfelejtette,

hogy új korban él. De egész idő alatt nyomást érzett

a gyomrában. Hamarosan újra teendői jártak az eszé-

ben: “Nahar-Sedym átlag tíznaponként jár erre. Afféle

összekötő lehet, vagy szervező. Talán valamilyen akci-

ót készít elő? Akkoriban is mindent maga ellenőrzött,

nem bízott senkiben. Bárcsak erről lenne szó ismét...

Ma van a kilencedik nap azóta, hogy utoljára járt erre.

Holnap lesz a tizedik..." Estefelé elment a rakéta-repülőgépek pályaudvará-

ra. Az üvegfalú étteremből figyelte a le– és felszálló 116 gépeket. Itt tulajdonképpen úgy érezte magát, mint

kétszáz évvel korábban egy akkori repülőtéren. Ha

nem vetett ügyet a gépek furcsa formájára, minden

olyan volt, mint a Város repülőterén 2002-ben.

A megafonban behízelgő női hangok suttogták, hogy

gép érkezett Dakarból, Rióból, Ottavából, Manaus-

ból. Gép indul Caracasba, Kairóba, Luandóba és

Oslóba. Emberek nyüzsögtek, többen virággal vára-

koztak. Talán nem is változott meg a világ annyira? – reménykedett Vincent. A közeli automata szállóban aludt. Elmés szerkezet

emberi hangon kérte az igazolólapját, és mágneses

kódjele attól kezdve az egyik ötödik emeleti szoba

mágneses zárját nyitotta. Hajnalban jókora dörrenésre ébredt. Úgy ugrott ki az ágyból, mint régen, ha az ügyelete-

sek riadóztatták. Az ablakon át látta, hogy a rakéta-

pályaudvar fölött fekete füst gomolyog...

Page 111: Nemere István - Holtak Harca

Két perc múlva felöltözve rohant a mozgójárdák

között. A nap már felkelt, hosszúra nyúltak a házak

árnyékai. A hatalmas, átlátszó kupola leomlott. Töredezett

műanyag lapok égtek kellemetlen, csípős füstöt

árasztva. A betonoszlopok legtöbbje úgy tört össze,

akár a gyufaszál. A legkülönösebb az volt, hogy alig

volt valaki a környéken. A pályaudvar ilyentájban a

legnéptelenebb. Mi történhetett, gázrobbanás vagy

egyéb katasztrófa?... – gondolta Vincent, miközben

arrafelé szaladt. Közelebb érve hirtelen megérezte azt

a jellegzetes szagot... A távolban felsírtak a szirénák. Két tépett ruhájú férfi egy nőt vezetett; az idős

asszonynak véres volt az arca. Aztán egy kisfiú szaladt

oda, és azt kiabálta elcsukló hangon, hogy az apjára

rázuhant egy oszlop... Vincent és néhány más ember – nem tudni, honnan kerültek elő hirtelen – a gyerek 117

Page 112: Nemere István - Holtak Harca

után rohantak. A férfinak csak az egyik lába állt ki a

leomlott tetőszerkezeti fémoszlop alól. Vincent azon-

nal tudta: menthetetlen. Otthagyta a csoportot, to-

vábbment. A kékes kupolában hatalmas lyukak tá-

tongtak, az épület két oldalfala beomlott. A váróte-

remben a padok, asztalok eltűntek a törmelék alatt.

A Szolgálat emberei – szürke egyenruhás, műanyag si-

sakos férfiak – azonnal a romokra vetették magukat.

Pirosra festett, négyszögletes robotgépeket gurítottak

oda kerekeken, ezek vastag csöveken magukba szívták a törmeléket. Vincent nem figyelt a futkosó emberekre. Ő most

Vincent Maaren volt, a TEA parancsnoka, aki terror-

akció színhelyére érkezett. Szakavatott tekintettel fi-

gyelte az oszlopok tövét. Már ahol maradt valami a

betonoszlopokból... A falak mentén elhelyezett üdítő-

ital-automaták darabokra szakadtak, sárga és vörös

lé folyt a töredezett kövezetre. Vincent nem látta, hogy közben a Szolgálat több

száz embere érkezett a helyszínre, körülvették a pálya-

udvart. A hangárok felett tűzoltó légi járművek lebeg-

tek egy helyben, de nem volt rájuk szükség. Tűzvész

sehol sem tört ki. Mentőhelikopterek érkeztek sziré-

názva; a téren szálltak le, a pályaudvar előtt. A moz-

gójárdákat leállították, a bámészkodók gyorsan sza-

porodó tömegét hátrább vezényelték. A törmelék mellett barna bőrű, kissé kiálló arccson-

tú férfi közeledett. Negyvenéves lehetett, barna hajában mégis fehér

szálak csillantak. A férfi magas, vállas termetén civil-

ruha feszült, de a Szolgálat emberei engedelmeskedtek

intéseinek. Az első két mentőhelikopter már felszökött

a levegőbe. A romeltakarító automaták hörögve–

zúgva nyelték a törmeléket. Vincent leguggolt, benézett egy átjárófolyosó fél-

körívben leomlott barlangjába. Huzat csapott arcába. 118 Fél szemmel látta csak, hogy egy pár cipő áll meg

mellette. – Ön kicsoda, és mit csinál itt? – kérdezte szigorúan

a jövevény. Vincent előbb nem válaszolt. Még egyszer benézett

a romok közti résbe – nem látott sérültet vagy halot-

tat. Akkor ujját lassan végighúzta az egyik oszlopma-

radványon, és így szólt: – Szándékos robbantás volt. Merénylet. Hallott

már a plasztikbombákról?... Az ismeretlen hitetlen pillantást vetett rá. Vincent

felállt, és kinyújtott karral mutatta: – Ott középen, az a négy oszlop tartotta a legna-

gyobb terhet. A tettes ezt pontosan tudta. A robbanó-

anyagot a bal oldali második oszlop tövébe helyezte. – Honnan... tudja? – dadogta a férfi. – Látom. Nézze a többi oszlop maradványait; ettől

a ponttól balra és jobbra dőltek. Ott volt a robbanás

Page 113: Nemere István - Holtak Harca

epicentruma... A barna bőrű is megnézte az oszlopokat, majd ismét

Vincenthez fordult. – Honnan tudja, hogy plasztikbomba volt? – Három perccel a robbanás után értem ide. Isme-

rem a bomba szagát... – Aztán hogy megnyugtassa a

férfit, hirtelen felemelte és megmutatta neki a karjára

csatolt kis készüléket. – Itt a VT-hívószámom... Ellen-

őrizze a személyazonosságomat. Addig megnézem a

túlsó oldalt is. – Nem várva válaszra, elment két kupo-

lafedő műanyag elem repedezett darabjai között. A férfi pár perc múlva utána jött. – Ön tehát Vincent Maaren, öt hete dehibernál-

ták... – Azeiőtt egy ötmilliós város rendőrfelügyelője, a

különleges terroristaellenes alakulat parancsnoka vol-

tam – tette hozzá Vincent. Az idegen meglepetten

hallgatott, aztán így szólt: 119

Page 114: Nemere István - Holtak Harca

– No de... az ön gyakorlata kétszáz évvel ezelőttről

való... – A plasztikbomba szaga most is ugyanolyan – sza-

kította félbe Vincent. Hallgattak, aztán Vincent széles karmozdulatokkal

mutogatva elmondta, szerinte hogyan zajlott le a me-

rénylet: – A tettes tegnap este vagy az éjszaka folyamán

hozta be a robbanóanyagot. Tizennyolc-húsz kiló le-

hetett.. . A hozzávalókat, úgy vélem, könnyen be lehet

szerezni az önök áruházaiban vagy vegyianyagboltja-

ikban. A gyutacsot a hozzáértő maga is elkészítheti,

az óraszerkezettel együtt. Nyilván bőröndben volt a

bomba, vagy szemétkosárba helyezte... Az órát haj-

nalra állította be. Még egészen rendes dolog volt a

részéről, hiszen az áldozatok száma ilyenkor a legke-

vesebb. .. – De mi lehetett a célja? – töprengett hangosan

amaz. Vincent vállat vont. – Ezt már önöknek kell tudniuk... Én túl rövid ideje

tartózkodom itt ahhoz, hogy belelássak a problémáik-

ba. Egy biztos: a tettesnek már csak bottal üthetik a

nyomát. Nyilván régen elhagyta a várost. A barna bőrű az ajkát rágta. A romok közül újabb

sebesülteket húztak elő, egy nő rettenetesen jajgatott.

Egy rendőr szaladt hozzájuk, és összekapva magát

jelentette: – Hadnagy úr, eddig hat sérült és két halott, de

ezeket is próbálják megmenteni... – Keressenek tovább – intett türelmetlenül a had-

nagy, aztán Vincent felé fordult. A két férfi egyenest a

szemébe nézett. – Ismer valakit, aki... jótáll önért? -

kérdezte a hadnagy. – Gyanúsnak tart? – Az ötlet annyira mulatságos-

nak tetszett, hogy Vincent elnevette magát. – Mi an-

nak idején sokkal rámenősebbek voltunk. Akit a hely- 120 színen találtunk, azonnal letartóztattuk. Utána aztán

kiderül, bünös-e vagy sem... Jótállás szóba sem jöhe-

tett, hiszen ilyenkor mindenki gyanús... – de azért

megadta a hadnagynak Iva Ruis és Prado Nippor

VT-számait. A férfi elment, a Szolgálat embereinek

hangos parancsokat adott. Vincent tovább vizsgálta

a terepet, de már újabb nyomokra nem bukkant. Ne-

gyedóra múlva ismét eléje állt a hadnagy. – Jótálltak önért... Azonkívül akadt két tanú is,

akik látták önt a robbanás után a tér másik oldaláról

errefelé szaladni... Vincent vállat vont. – Lehet. Többen szaladtak errefelé. Adhatok egy

tanácsot?... – Nem várt válaszra, folytatta: – Nézzék

át huszonnégy órára visszamenően a távolsági járatok

helyfoglaló számítógépeit. Nagyon valószínű, hogy a

tettes nem itt a környéken él, hanem messzebbről jött.

A nevének szerepelnie kell az utaslistákon...

Page 115: Nemere István - Holtak Harca

Közben, a kijárathoz értek. Egy magas állványról a

Világtévé munkatársa filmezte a romokat. Az utolsó

mentőhelikopter is elszállt. A Szolgálat sisakos embe-

rei egyenként vitték el a romeltakarító automatákat.

Porfelhő szállt az ég felé. – Nem gyanítják, ki tehette?... – kérdezte Vin-

cent. – Nem – rázta fejét határozottan a hadnagy. – Való-

színű, hogy a rombolók vagy valamelyik hasonló

szekta. De a céljaik, azok továbbra is homályban

maradnak. – Nem szokták tudtul adni röpcédulákon?... Vagy

a tévészerkesztőségeknek küldött üzenetekben? – Eddig ilyesmi nem fordult elő. – A hadnagy fel-

emelte bal kezét, videotelefon-készülékébe mondott

néhány szót. Vincent csak intett, elment vissza a szál-

lodába. A komputeragyat megkérdezte, ki jelenleg a lissza- 121

Page 116: Nemere István - Holtak Harca

boni Szolgálat nyomozó hadnagya. Válaszul egy tájé-

koztató számot adtak. Hamar lehívta az adatokat. Megtudta, hogy a férfit

Andres Thielnek hívják, negyvenegy éves, a Szolgálat-

ba jogi egyetem elvégzése után került. Tizenöt éve rendőr. Ezt követően Vincent megreggelizett, majd a szállo-

da halijában álló külön komputer-végkészülékhez te-

lepedett ismét. Rajta kívül nem volt ott senki; a lissza-

boni rakéta-pályaudvart lezárták a forgalom elöl,

ezért újabb vendégek nem érkeztek a szállodába sem.

Harminc perc múlva Vincent sokat tudott már.

A karibi vonalon előző nap délután érkezett egy Yan

Marco nevű harmincéves, fehér bőrű utas, aki alig két

órát töltött Lisszabonban; szinte azonnal vissza is

indult Caracas felé. Állandó lakhelye: Belverda szige-

te. .. “Nyomon vagyok" – suttogta magának, és azon-

nal valamilyen módot keresett, hogy elhagyhassa a várost. Egy órával később légibusszal a 04-es körzet tarta-

lék rakéta-pályaudvarára érkezett. Itt percről percre

sűrűsödött a forgalom; a megrongált célpályaudvar

helyett az összes Lisszabon felé igyekvő járatot ide

irányították. Vincentnek az utolsó percben sikerült

– egy helyet szereznie a Floridába induló gépre. Remél-

te, hogy onnan gyors csatlakozást talál Belverda szige-

tére. Nem sikerült mégsem. Csak késő este indult egy ötsze-

mélyes gép a szigetre; a másik négy helyet egy óceániai

házaspár és két gyermekük foglalta el. A gyerekek

neveletlenek és hangosak voltak, Vincent örült, ami-

kor másfél órával később kiszállhatott céljánál a forró

betonmezőre. Meleg szél vette körül testét, a repülőtér

szélén igazi őserdő lüktetett dübörgő-tutuló madár-

hangokkal, ismeretlen, izgató füttyökkel. Éjfél jóval 122 elmúlott már. Most keressen szállodát?... Hamarosan

megvirrad. Sedymre gondolt. Mit érezhet most? Hisz

kétfrontos harcra kényszerült. Az új világ hatóságai és

Vincent Maaren elől kell bujkálnia egyszerre. Az előb-

biek talán nem is annyira veszélyesek számára, hisz

fantáziátlanok, gyengék, puhányok. Felkészületlenek.

De Vincentben igazi ellenfélre lelt Sedym-Nahar... VT-készüléke segítségével megtudta, hogy az a bi-

zonyos Yan Marco nevű polgár a sziget déli részében

elterülő kisvárosban él. A pontos cím egy villalakásra

utalt. Vincent lefoglalt egy légitaxit, és belerepült az

éjszakába. Amennyire a sötétben látta, a villatelep semmiben

sem különbözött a többi hasonló településtől. A ten-

gerpart és égy meredek falú, fehér szikla között fe-

küdt; a környéken buján zöldellt, illatozott a növény-

zet. Vincent egy leszállóhelyen hagyta a gépet, és lassan,

kényelmesen sétált végig egy utcán. A villák a kertek

Page 117: Nemere István - Holtak Harca

mélyére rejtőzve hallgattak, homályba burkolózva.

Csak az ő léptei keltettek apró, múló neszt. “Azt kell kihasználnom, hogy engem még nem köt-

nek ennek a kornak az erkölcsi béklyói. A maiak

közül senkinek még csak eszébe sem jutna átmászni

egy kerítésen, behatolni egy idegen házba... Ez az

előnyöm... amit ki is fogok használni..." Már pirkadt, amikor elérte a 186-os villát. A kes-

keny, bokros, díszfás telek túlsó végén sötéten maga-

sodott egy repkénnyel befuttatott ház. A manzárdab-

lakok üres, kerek szemgödrökként meredtek a kertre. Vincent halkan lopakodva körbejárta a házat. Élet-

nek semmi jelét sem tapasztalta. Aztán mély lélegzetet

vett, bezörgetett a főbejáratnál. A házban senki sem

mozdult, a csend töretlen maradt. Az ajtók, ablakok

zárva voltak, de a nyitott manzárdablakok igencsak

csábították Vincentet. Az eresz széle alig egy méterre 123

Page 118: Nemere István - Holtak Harca

volt a feje felett... Kisportolt termete és karizmai nem

hagyták cserben. Néhány perc múlva a manzárdszo-

bában volt. Talált egy kézilámpát, annak fényénél bejárta az

egész házat. A lakószobákban nem volt semmi érde-

kes, de a bútorok, evőeszközök és a szétdobált ruha-

darabok arra mutattak, hogy a közelmúltban legalább

három férfi tartózkodott huzamosabb ideig a lakás-

ban. Az előszoba végén szűk tapétaajtót vett észre

gyakorlott tekintete. Mögötte keskeny lépcső vezetett

a pincébe; ablaktalan, szuterénszerü helyiség volt ez.

Oda is bevilágított. Nem kellett sokáig keresgélnie. Az illetők itt teljesen

biztonságban érezhették magukat... Vincent a padlón

drótokat talált, egy félig elkészített óraszerkezetet, a

falipolcokon már kész gyutacsokat. Kis kutatás után

a sarokban álló szekrény aljában gyári csomagolású

plasztikra akadt. De voltak ott egyéb vegyszerek is

fémdobozokban, üvegedényekben... “Tiszta sor. Ez a Marco nevű fickó és egy vagy két

cinkosa itt gyártotta a bombákat. De mi köze lehet

Marconák – Naharhoz?... Egyáltalán, van-e köztük

valami kapcsolat? Nem lehet véletlen, hogy Sedym-

Nahar annyiszor megfordult ezen a szigeten, sőt lehet,

hogy most is itt van a közelben... De hol?" Zajt hallott fentről. Azonnal leoltotta a lámpát, és

halkan felosont az előszobába. Valaki mágneslapot

tolt a főajtó zárjába, aztán bejött. A félhomályban

Vincent előbbre osont... Az ismeretlen egyedül volt.

Jól ismerhette a lakást, mert nem gyújtott fényt, kike-

rülte a bútorokat. Gondtalanul jött befelé, éppen a

küszöbre ért... Vincent egyetlen csapással leterítette. Kicsit elszo-

kott már a jobbegyenesektől, de ebbe az ütésbe bele-

vitte minden régi dühét, erejét... A férfi a padlóra

zuhant, kábultan hevert egy percig, aztán lassan ma- 124 gához tért. De akkor már keze-lába össze volt kötöz-

ve. Vincent a falhoz húzta, felültette a magatehetetlen

testet. A padlóra tette a lámpát, és az ismeretlen arcá-

ba világított. Harminc év körüli, barna bőrű, kéksze-

mű fiatalember volt. A bal csuklóján a VT-számáról

Vincent minden nehézség nélkül megállapíthatta,

hogy a keresett Yan Marco fekszik a padlón. Gyorsan

le is vette a fickó készülékét, és zsebre vágta. Marco közben magához tért. Mikor észrevette,

hogy megkötözték, és a szemébe világító lámpán kívül

semmit sem láthat, nagyon megrémült. – Félsz? – kérdezte vészjósló hangon Vincent. – Mi történt? Ki maga? – dadogta a fickó. – Tegezz csak nyugodtan, Yan fiam. Bár én ugyan

nem mutatkozom be neked. Ugyanis roppant kevés az

időm. – Mit akarsz? – Manapság az információ az egyetlen igazán érté-

Page 119: Nemere István - Holtak Harca

kes árucikk, Yan. Ne vesztegessük hát az időt. Tu-

dom, hogy te robbantottad fel a lisszaboni rakéta-

pályaudvart. – Nem! – kiáltotta Marco rémülten. – Ugyan, fiú! Itt a pincében gyártottátok a plasztik-

bombát, biztosan valami régi recept alapján... Ne félj,

nekem nem te kellesz. Hanem az az ember, aki a

receptet és az ötletet adta... – Nem tudom, miről beszélsz. – Vigyázz, fiú! Mint már láttad, könnyen eljár a

kezem. Nem vagyok a Szolgálat, embere, semmiféle

előírás nem kötelez. Nincsenek gátlásaim. De nem te

kellesz nekem, és ez a te esélyed. Mondd csak el szé-

pen, ki az az úriember, aki az elmúlt évben sokszor

felkeresett téged ebben a házban, és megtanított, ho-

gyan kell bombát készíteni... Marco egész testében remegett. Vincent látta ezt, és

lassan folytatta – vigyázva, hogy ő maga mindig 125

Page 120: Nemere István - Holtak Harca

a lámpa fénykörén kívül maradjon. Látta, segítenie kell. – Negyven-egynéhány éves, kígyóarcú, kegyetlen.

A kiejtésén érezni, hogy nemrégen hibernáltak. A ke-

resztneve Dániel... Látta Marco arcán, hogy telibe talált. A férfit pupil-

lája nyugtalan rezdülése árulta el. – Nos, Yan?... Két perced van a gondolkodásra,

aztán rád gyújtom a házat. A pincében van plasztik és

egyéb vegyszer, ne feledd el. A környék lakói szép

tűzijátékban gyönyörködhetnek majd... Marco az ajkát rágta. Vincent benyúlt a fénykörbe,

megmarkolta a férfi nyakát. – Nem érted? Nekem ő kell, te szerencsétlen! Ha

beszélsz, életben maradsz. Hol lakik Nahar, kinél buj-

kál? Már csak egy perced van. Megyek gyufáért. -

Vincent kivonult a konyhába. Gyufát persze nem ta-

lált, régen elfeledték azt is, hogyan nézhetett ki. Min-

den villannyal működött, de a hangulatfényt adó va-

lódi, régimódi gyertyatartó mellett talált elektromos

gyújtót. Arcát eltakarva próbálgatta a lángot... Ak-

kor végre megtört Marco. – Ne bánts... Ő adta a receptet, igen, Dániel. Az ő

ötlete volt a robbantás... Most Caracas mellett van,

a Betella-farmon, Vallával... A nagy akciót készítik

elő... – Mi az az akció? – Nekem még nem mondta el. Nem avatott be...

Azt akarta, én csak foglalkozzam a lisszaboni ügy-

gyel... – Rendben. Nem gyújtom rád a házat. Elmegyek,

de ha kiderül, hogy átvertél, nagyon keserű sorsod

lesz, fiú. A föld alatt is rád találok, ezt ne feladd. Gyorsan távozott. Már egészen világos volt. Tudta,

kell valamit tennie Marcóval, nehogy az riaszthassa

barátait. De ugyanakkor észrevette, hogy éjszakai sé- 126 tája alatt átkerült a sziget másik oldalára, a partra.

Apró kikötő fehér kőgátja simította a ráncosodó vi-

zet. Mögötte – a zöldeskék, határtalan tükörlap. Hir-

telen vágyódás fogta el Vincentet – olyan régen nem

érezte maga alatt a tenger ringását! Néhány fehér jacht állt a kőparthoz kötve. Egy kis

bódé előtt szakállas öregember tett-vett. Vincent szó-

ba elegyedett vele. A felkelő nap sárga foltokat rajzolt

a falakra, fák csúcsára. Öt perc múlva megtudta, hogy

a jachtok kibérelhetők. A “bérlet" fogalma persze

kicsit ködös volt, hisz nem kellett értük fizetni. Vihet-

te, aki akarta. Csak azt követelték meg, hogy a “bér-

lő" elegendő élelmet vigyen magával, indulás előtt

jelentse az őrnek, milyen útvonalon halad majd, és mi

az úticélja. Erre azért volt szükség, hogy hirtelen vihar

esetén az illetékes hatóságok a jacht keresésére indul-

hassanak. Félórával később Vincent a parti automata élelmi-

Page 121: Nemere István - Holtak Harca

szer-raktárnál “tankolt". Aztán közölte az öreggel,

hogy Miamiba hajózik. Természetesen igazi útvonala

éppen az ellenkező irányba vezetett, de nem akarta

nyomra vezetni a Szolgálatot... Sedym-Nahart neki

kell megtalálnia. Mégpedig előbb, mint ahogy a rend-

őrség a nyomába ér... És mielőtt Sedym találja meg

őt, Vincentet. Mert nem csupán a “Patkánynak" kell

egyszerre két fronton helytállnia. Ő is ugyanebbe a

helyzetbe került. Az új világrendőrség – amit most

szerényen Szolgálatnak is neveznek – hivatalból aka-

dályozna meg minden olyan akciót is, amely Sedym-

Nahar likvidálására irányulna. Igen. ez ennek a világ-

nak az erkölcsi jelszava. Az értékrendje?... Nem tűrik

az erőszakot, az önbíráskodást. így persze nincs olyan

fegyver a kezükben, amellyel elriaszthatnák a bűnö-

zésre nemcsak hajlamos, de elszánt egyéneket gonosz

terveik végrehajtásától. így filozofálgatott Vincent egy ideig, azután bekap- 127

Page 122: Nemere István - Holtak Harca

csolta a napenergia hajtotta motort, elegáns ívben

kerülte el a hullámtörőt. Kitárult előtte a tenger... VT-készülékén Lisszabont hívta, a Szolgálat ügye-

letesét. Mikor a hívott jelentkezett, Vincent szájához

emelte a parányi mikrofont: – Üzenet Andres Thiel hadnagy részére. Az a férfi,

akit keres, Belverda szigetén található, neve Yan Mar-

co. Jelenleg lakásában tartózkodik, ott találhatók a

bűnjelek is – és gyorsan kikapcsolta a készüléket.

A hajó közben egy zöld fok mögé ért, eltűnt a kikötő,

ahonnan indult. Gyorsan délnek fordította a kor-

mányt, és mélyen beszívta a sós levegőt... A kétnapos tengeri úton volt ideje megszemlélni Yan

Marco videotelefon-készülékét. Aránylag hamar rá-

jött, hogy a fickó néhány közhasználatú telefonszá-

mon kívül bekódolt a készülékbe egy másikat is, így

azt egyetlen gomb lenyomásával, gyorsan hívhatta.

Vincent egyelőre nem tudott mit kezdeni ezzel a szám-

mal; mindenesetre feljegyezte magának. A kontinens partvidékén egy nagyobb városban

kötött ki, és – hogy ne kelljen a nevére szóló mágneses

kártyát felmutatva nyomokat hagyni – egyszerű légi-

taxikat fogott, azokkal haladt városról városra. így

csak a harmadik nap estéjén érkezett meg Caracasba.

A város nem vonzotta; a Bolivár-centrum egykori két

hatalmas épületét rég lebontották, a közeli hegycsúcs-

ról is egészen másféle kilátás nyílott Caracasra, mint

valaha, amikor Vincent itt járt. “Az még a huszadik

században volt'" – gondolta rosszkedvűen. Egy rakéta-

pályaudvaron őgyelgett hajnalig, akkor bement egy

nagy áruházba. A próbafülkében kicserélte piszkos

öltönyét, a forróság miatt csak fehér inget öltött. Az információs szolgálatnál megtudta, pontosan

hol található a Betella– farm. Kiderült, hogy messzebb

van, mini gondolta. A légitaxi végeláthatatlan citrom- 128 ültetvények fölött repült halk, monoton duruzsolás-

sal. A farmot el sem kerülhette volna; messze láthatáron

ez volt az, egyetlen házcsoport. Citromfa-tengeren ap-

ró sziget. A gépet kétszáz méterrel odébb állította le, aztán

gyalog lopakodott közelebb. Nem volt ez igazi farm;

legalábbis nem úgy volt farm, ahogy az ilyen gazdasá-

gokat Vincent idejében hasznosították. Most már in-

kább csak afféle villanegyedektől távol eső, nagyobb

lakóház szerepét játszotta. “Ideális hely összeeskü-

vőknek" – gondolta Vincent rosszkedvűen, és leg-

alább húsz percig állt mozdulatlanul egy citromfa

mögött. A ház körül senki sem mozdult. Elindult.

Kerítés helyett alacsony fagyalsövény terpeszkedett;

régen nyírhatták utoljára. – Van itt valaki?... – kiáltotta. De csak legyek

döngtek az egyik ablak szúnyoghálója előtt. Vincent

várt, majd belökte az ajtót.

Page 123: Nemere István - Holtak Harca

A bűz azonnal megcsapta. Az émelyítő szag szinte

gomolygott a széles, kövezett halban. Legyek rebben-

tek fel... A halott nő a kandalló előtt feküdt. Vincent semmi-

lyen külsérelmi nyomot nem látott rajta; igaz, tüzete-

sebben nem volt kedve szemügyre venni. Ez már iga-

zán nem az ő dolga... Huszonkét év körüli, keleties

arcvonású, sárga bőrű nő volt. A forró éghajlat alatt

a rothadás folyamata gyors léptekkel haladt előre. Vincent kihátrált az oszlopos, fehér tornácra. Ak-

kor hallotta meg a zúgést. A Szolgálat kék-piros jelzé-

sét viselő légi járművek egymás után landoltak a ház

körül. Az elsőből ismerős alak ugrott ki – Thiel had-

nagy. Vincent féltesttel felült a fehér korlátra, és mosolyt

erőltetett arcára. – Nocsak, egy ismerős! Üdvözlöm, hadnagy! 129

Page 124: Nemere István - Holtak Harca

Thiel megtorpant a lépcső alján, hitetlenkedve nézte

Vincentet, aztán így válaszolt: – Kineveztek századosnak. – Csak nem? Netán megtalálta a lisszaboni robban-

tás tettesét, és előléptették? – Ne tréfáljon, ember! A Szolgálatnál hangszalagra

veszik az összes bejelentést Felismertem az ön hang-

ját... – Tehát Yan Marco börtönbe került. Elég sokáig

tartott, míg beszélt maguknak erről a farmról... Nos,

hadnagy– bocsánat, százados! –, ha ennek a gyilkos-

ságnak is felderíti a tettesét, biztosan tábornokot csi-

nálnak magából – és hüvelykujjával a háta mögé in-

tett. Thiel besietett a házba. A Szolgálat mozdulatlan arcú emberei – lehettek

vagy tizenketten, két középkorú nő is volt köztük -

közben körbejárták az udvart, majd Thiel után men-

tek. A házban lázas mozgolódás kezdődött.; az egyik

nő sápadtan szaladt ki az udvarra, tenyerét szája elé

szorítva. Aztán felbukkant Thiel. – Maaren úr?... Kicsit furcsállom, hogy másodszor

is egy bűntény színhelyén találom önt. – Azzal gyanúsít netán, hogy én öltem meg azt a

nőt?... Ne nevettessen. Legalább két napja fekszik ott

szegény. Én meg tegnap délután szálltam partra egy

jachtról, ellenőrizheti. Thiel hallgatott. Vincent folytatta: – Szóval Yan Marco elmondta magának, hogy a

társai ezen a farmon szervezkedtek... Elfogták már

őket is? – Nem – ingatta fejét a százados rosszkedvűen. -

Marco nem árulta el kilétüket. Vincent gondosan eltitkolta örömét. “Még mindig

előnyöm van" – gondolta villámgyorsan. Thiel is a

korláthoz állt. elnézett a távolba, halkan folytatta: – Engem bíztak meg az egész ügy felgöngyölítésé- 130 vel, A Marco-ügyben sokat segített nekem, Maaren.

De tulajdonképpen... le kéne tartóztatnom. – Engem? Miért? – Ön megvert egy embert, azt a Marcót. Súlyosan

megfenyegette, aztán elvette személyi videotelefon-

készülékét... – itt van. – Vincent előhúzta a szerkezetet, és átadta

a századosnak. Azt a bizonyos számot már régen

törölte az emlékezőegységből. – Semmi fontosat nem

találtam rajta... Ami pedig a letartóztatást illeti, ja- vaslom, várjon vele. Még hasznára lehetek magának,

Thiel. – Miért ártotta bele magát a dologba? Kinek dolgo-

zik ön, nekünk vagy nekik? Vagy egy korikurrens

rombolócsoportnak? – Tréfál, százados. Nem ért az a megtiszteltetés,

hogy a Szolgálat tagja lehetnék, “rombolókat" pedig

nem ismerek; és különösebben nem is óhajtok velük

Page 125: Nemere István - Holtak Harca

megismerkedni. Én a saját számlámra ügyködöm, szá-

zados. Régebben ezt úgy mondták: “a saját szakállam-

ra". – Az efféle ügyek túl komoly természetűek és veszé-

lyesek ahhoz, hogy magánszemélyek kedvtelésből ve-

gyenek bennük részt... – Kedvtelésből? E.– kicsit erős volt, százados. Ha

ismerné az okot... – Égek a kíváncsiságtól.

Vincent felsóhajtott. – No majd egyszer elmesélem. Mondja, van valami-

lyen elmélete ezzel a gyilkossággal kapcsolatban? – A lányt Válla Tandilnak hívták, már évek óta egy

rombolócsoport tagja volt. A neve szerepel is egy

listánkon. A banda most nyilván tudomást szerzett

Marco letartóztatásáról, és féltek, hogy a férfi köpni

fog. Eí kellet; tüntetniük a nyomokat, felszámolni ezt

a támaszpontot. Menekültek... Válla Tandil talán 131

Page 126: Nemere István - Holtak Harca

nem volt hajlandó menekülni, esetleg éppen szakítan

akart a rombolókkal... – Nincs rajta külsérelmi nyom... Mivel ölték meg? – Valószínűleg sugárfegyverrel. – Ilyesmihez hol lehet hozzájutni? – Kívülállók számára majdnem lehetetlen. – Mint látja, lehetséges. – Igen... Csak a Szolgálat és a Naprendszer határvi-

dékén közlekedő űrhajósok felszereléséhez tartozik ilyesmi. – No mindegy... Eltekint a letartóztatásomtól?

Thiel Vincent szemébe nézett. – Azt ajánlom, ne keveredjen bele többé az ügybe.

Hálás vagyok a nyomra vezetésért a lisszaboni rob-

bantást illetően, de... – elhallgatott. – De? Fejezze be, százados. -...De ha ismét egy bűntény színhelyén találom,

nehéz lesz megmagyaráznom a beosztottjaimnak – és

a feletteseimnek is! —, miért hagyom futni magát. – Köszönöm, százados. Hát sok sikert kívánok.

– Menjen, Maaren, mielőtt meggondolom maga-

mat. – Nagy hiba lenne. – És hagyja a nyomozást a szakemberekre.

Vincent leugrott a korlátról. Az udvarról szólt vissza. – Én sem vagyok kezdő, Thiel. Sok szerencsét!... Tulajdonképpen bosszús volt. Ha azt a Válla Tandiíi

életben találja, bizony megtudott volna tőle egyet és

mást. így viszont csökkentek esélyei. Lehet, Marco

hamarosan köpni fog. A Szolgálat akkor tudomást

szerez arról, hogy egy bizonyos Dániel Nahar is rom-

boló, sőt minden jel arra mutat, hogy egyike a legaktí-

vabb szervezőknek. Egyszemélyes agytröszt. Persze

mindig is ilyen volt. Beteg lett volna, ha nem ő játsz- 132 hatja valahol a főszerepet. Mániákus. De mindezek

mellett – veszélyes. Halálveszélyes fickó, aki csak fegy-

verrel a kézben tud élni. Fegyver... Igen, a rombolók sugárfegyverrel rendel-

keznek. Lehet, Naharnál is van. Jó lesz vigyázni. Meg

kell tudni, hogyan hat ez a szerkezet.

Most nem kellett a Szolgálat elől bujkálnia, hát

visszarepült Caracasba, és szállodába ment. Apró szo-

bájában töprengett. Azután – dél is elmúlt már -

ebédelt is. Közben persze nem feledkezett meg az

óvatossági rendszabályokról sem. Már vérévé vált a

környezet szűntelen figyelése. Örökké résen volt. Oly-

kor – furcsa asszociáció -– bűnözőnek képzelte magát,

noha sohasem volt azelőtt, nem is lehetett. Mindenre

elszánt tettesnek, akinek szinte homlokára van írva a

szándéka, ezért valakik bármikor lecsaphatnak rá.

Kik?... A “rombolók"? Most már tényleg volt rá

okuk. Ha Sedym valóban közéjük tartozik, és Vincent

Maaren ellen hangolja őket, már komoly érvek van-

nak a kezében. Hiszen Vincent – anélkül hogy az új

Page 127: Nemere István - Holtak Harca

kor hivatásos bűnüldözői közé tartozna – nyílt hábo-

rút visel ellenük... A hallban álló végkészülék csábította. A már ismert

módon próbálta megtudni, Caracast és környékét el-

hagyta-e egy Nahar nevű illető az elmúlt két nap

folyamán... Mivel számtalan útirány létezett, és csak

abban lehetett biztos, hogy Nahar nem utazott Belver-

da szigetére – órákig játszott kérdés-feleletet a köz-

ponti komputerrel, de nem lett okosabb. Nahar nem

vett igénybe semmiféle közös közlekedési eszközt. De

hiszen elmehetett másképpen is. Ahogy például ő.

Vincent légitaxikkal “ugrálva" városról városra, he-

lyesebben villatelepközponttól villatelepközpontra.

Aztán lemehetett hajón egy folyón vagy csatornán a

tengerre is... Később elővette a cédulát, amelyre feljegyezte azt

Page 128: Nemere István - Holtak Harca

a bizonyos VT-számot. Yan Marco nem ok nélkül

kódolta be készülékébe úgy, hogy gyakran hívhassa.

Nyilván hívta is nemegyszer. Tehát a szám gazdájának

valami köze lehet Marcóhoz, sőt talán a rombolókhoz

is. Vincent felhívta a VT-számközpontot. – Egy szám tulajdonosa felöl érdeklődöm... – és

beolvasta. A képernyőn nem látott emberi arcot; az

efféle ellenőrző jellegű“J kutatásokat robotokkal

végeztették. Húsz másodperc múlva a képernyő zölde-

sen felizzott, megjelent a szöveg: A SZÁM TULAJDONOSA ARNO PILLOW

LAKHELYE A)-R0-0KCID-08-011-2349 Vincent feljegyezte ezt is, majd rövid töprengés után

betáplálta a nevet a keresett Nahar neve helyére, és

lefuttatta ismét az előbbi kereső programot. Most

végre adatra akadt; Arno Pillow 38 éves fehér bőrű

férfi két nappal ezelőtt az esti órákban repült el egy

rakéta-repülőgéppel Caracasból Rabatba. Az a nyu-

gat-afrikai villatelep is valahol arrafelé lehet, gondol-

la; egy perc habozás után helyet foglaltatott magának

ugyanarra az útvonalra. A gép indulásáig volt még

másfél órája. Nem sietett hát. Felhívta Ivat; a lány

otthonról jelentkezett. A kamera egy férfit is mutatott;

a hetven felé járó ember kopaszodó, vörös arcú, rozo-

ga volt. Vincent sejtette, hogy Ivára ismét egy frissen

hibernált kortársa gyakorlati adaptálása vár; tapinta-

tosan lerövidítette amúgy sem hosszú beszélgetésüket,

majd kikapcsolta a készüléket. A gépen aludt valamit, de nem sokat. Kicsit kóvály-

gott a feje a fáradtságtól, amikor kiszállt a meleg

hajnali bíbor izzásban. A rakéta-repülőtér messze volt

a városközponttól, de ez nem izgatta Vincentet. Tá-

volról is látta az egykori üzleti negyed felmagasodó,

fehér épületeit. Nem vágyott oda A repülőtéri infor-

mációs szolgálat révén újabb adatokhoz jutott, aztán

légitaxit szerzett. “Azt el kell ismerni, hogy a közleke- 341 dés minden válfaját remekül megoldották ezek az új

fickók!" – gondolta elismerően. De az apró, makacs

ellenérzés – ez ébredése óta benne élt az új világgal

szemben – meg mindig nem múlott el. Nem volt megelégedve ezzel a világgal. Pedig talán

nem is ez a világ volt a hibás. Vincent akkor – tehát

– előző életének utolsó heteiben – másképpen képzelte

el mindezt. Igaz, Sedym léte bonyolította a dolgokat,

ez és a benne feszülő bosszúvágy minden részletet más

megvilágításba helyezett. Vincent rosszkedvűen jött

rá, hogy nem képes kivonni magát az önmaga terem-

tette pszichózis alól. Ha ő csak a bosszút látta maga

előtt -– márpedig csak azt látta –, akkor szükségszerű-

en rideg világban találta magát. A hihetetlen méretű,

abszolút célra orientáltság kendőként fedte szemét.

Nem láthatta meg az új világ emberi és tárgyi szépsé-

geit. Kicsit ellenségesen nézett körül minden város-

ban; az emberek hűvösek voltak, olyan benyomást

Page 129: Nemere István - Holtak Harca

keltettek, hogy kevesebb most bennük az élet, mint

egykor a régiekben volt. Alig betegek nem szegények,

nem emésztheti őket hatalomvágy, nincsenek gondja-

ik. De nincsenek kalandjaik, elméletileg nincsenek

elérhetetlen célok sem. Csoda-e hát, hogy Sedym alig

egyetlen év leforgása alatt megcsömörlött ettől a steril,

“hivatalból boldog" világtól, és kalandokat keresve,

ilyesmit másoknak ígérve keresett-toborzott össze tet-

testársakat a közös, ködös egykori hatalom újrate-

remtésére, megszerzésére''... A 08-as nyugat-afrikai villatelep központjába re-

pült. Volt egy furcsa hangulata, kezdetben nem tudta,

mi okozza Aztán rájött: a Szahara felett repült!... Ez

a vidék még az ő hibeniálásakor. 2003-ban is csak

sivatag volt, ahol semmi sem termett. Az olajkutak

kimerültek, az állítólag alatta rejtőző vizet nem tudták

felszinre hozni. A homok élettelen maradt hát... Most viszont zöldelő mezőket látott maga alatt, 135

Page 130: Nemere István - Holtak Harca

olajfaligeteket és kávéültetvényeket, végtelen kukori-

caföldet. Széles legelőn antilopok és gnúk hordái vo-

nultak, egy szemmel láthatóan mesterséges tó partját

fehér és rózsaszínű madárfelhő lepte el. Aztán megint

gyümölcsöskertek és villanegyedek következtek. A 08-as telep központjában leszállt. Árnyas par-

kokban fekete, sárga, barna, fehér nők és férfiak sétál-

tak, sok gyerek szaladgált. Vincent megfigyelte, hogy

a gyerekek többsége sötétbarna bőrű. Úgy látszik, az

emberi fajok keveredése révén hamarosan egy barna

bőrű típus terjed el a legjobban, mely külső antropoló-

giai jegyeiben még évezredekig magán fogja viselni a

többi faj jellemzőit. Lesznek tehát – sőt már vannak

is, látta Vincent – barna bőrű, de szőke, mandulasze-

mü nők, alacsony, gyapjas hajú, kékszemü férfiak,

sárgás bőrű, kétméteres óriások vörös hajjal, feketék

barna hajjal és szemmel, kiálló mongoloid arccsontok-

kal. És fehérek, keskeny vágású, fekete szemmel, rövid

hajjal. A 01 l-es épület egy harmincöt emeletes lakóház

volt a központban-. Vincent liften a huszonharmadik

emeletre vitette magát. A negyvenkilences lakás ajtaja

előtt megtorpant egy pillanatra. Nem tudta, milyen

helyzetre és beszélgetésre készüljön fel. De eszébe ju-

tottak régebbi “inasévei", amikor a Városban kezdő,

fiatal detektívként szolgált... “Kétszáz évvel ezelőtt"

– jutott eszébe ismét a keserű refrén. Ettől kicsit el-

romlott a kedve, de most nem volt idő ilyesmire.

Jelezte jöttét. Az ajtó kinyílott. Kis termetű, barna nő mosolygott

Vincentre. A férfi könnyedén meghajolt: – Jó napot, asszonyom! Elnézést a zavarásért, de... – Jól van, jól van, ne mentegetőzzön. Magát is a

képek érdeklik, ugye?... Jöjjön csak, jöjjön... Vincent nem sejtette, miféle képekről lehet szó, de

hívesen engedett az invitálásnak. Ez megkönnyítette

136 a dolgát. A nő közben megállás nélkül tovább cseve-

gett: – Ezen a héten ön már a tizedik... Amióta sugároz-

ta a Világtévé a velem készített tízperces riportfilmet,

népszerűbb lettem, mint valaha. Pedig azelőtt is volt

egy tucatnyi kiállításom... Vincent nem értette, mit keres ez a jó harmincas nő

Arno Pillow lakásában; de egyelőre nem kérdezhetett

semmit, mert amaz szinte belefojtotta a szót. Átmen-

tek egy nagyobb helyiségbe; a falakat körös-körül

kisebb-nagyobb festmények borították. A fehér,

drapp és barna műanyag keretek köpött zöldes, algák-

hoz hasonló indák kunkorodtak, másutt barnás fol-

tok úsztak élénksárga háttér előtt. Vincent figyelmét

leginkább a bejárati ajtóval szemben lógó négyzetmé-

ternyi festmény kötötte le; egy lila félkör egyre tör-

pébb, kis sugarú karikákat bocsátott ki magából, ezek

szinte a semmiben úsztak. A képet alulról fekete, felül-

Page 131: Nemere István - Holtak Harca

ről világoskék sáv keretezte. – A Születést nézi?... Ugye, nem rossz? A félkör az

anyát jelképezi, az emberanyát, aki öntestét felszakít-

va szüli fiait. A fiúk aztán előbb felfelé szállnak – a kék

szín, ugye, az égbolt, vagyis a légkör. Minden emberi

cselekvés szírtere... Alul a fekete sáv: a kozmosz,

vagyis a megsemmisülés a halál. Mindnyájan oda

jutunk egyszer... Tetszik7

Vincentnek nem jött ki hang a torkán; bólogatott

hát szorgalmasan. Úgy tett. mintha a többi képet is

sorban szemügyre venné. A nő közben egyfolytában

beszélt. Kiderüli, hogy Kira a neve, és kicsi gyermek

kora óta festeget... Vincentnek végre sikerült közbe-

szúrnia néhány szót. Megjegyezte: Arno Pillow egyik

ismerősétől hallott már ezekről a csodálatos festmények-

ről, de ö ugy tudta, hogy itt Pillow úr lakik... Az erre

bekövetkező szóáradatból kiderült, hogv Kira és Ar-

no Pillow két éve élnek együtt a műteremlakásban, de 137

Page 132: Nemere István - Holtak Harca

low tegnap elutazott valahova. Kira, nem is ér ti néha ezt az Arnót. tegnap is olyan idegesen jön meg.

“képzelje, egy hete nem láttam, aztán beállít félórára,

remeg a keze meg a térde, egy idegroncs, pedig amikor

elment, még egészséges volt, aztán se szó, se beszéd.

megint csak fogja magát, és eltűnik, hát ember az

ilyen?..." A szófolyam nem ért. véget, Vincentnek csak

nagy néha sikerült beletűznie egy-egy igent vagy ter-

mészetesent. Harmadszor vonult el a festményeknek

nevezett szörnyű mázolmányok előtt. Tudta már.

hogy a Kira nevű festékpazarló nőszemélynek semmi

köze a rombolókhoz, a szálat Arno Pillow személyén

keresztül kell tovább gombolyítania. – És Arno nem is jelentkezett tegnap óta?– kérdezte

gyorsan, mikor a nő egyszer lélegzetet vett. – Ugyan!... Nem szokása. Mondom, hazajött teg-

nap, ledobta a holmiját, és... Vincent nem figyelt tovább. A nő közben ecsetet

ragadott, és az, egyik képet akarta befejezni – mint

mondotta. Vincent ugyan nem értette, miért nevezi azt

az okker alapon kék görögdinnyéket ábrázoló művet

befejezetlennek, de hát Kira volt a művész, nem ő.

Kihasználta az alkalmat, míg a nő háttal állt neki; a

nyitott ajtón belépett a szomszédos szobába. A padlón

fekete bőr férfitáska hevert; Vincent habozás nélkül

kinyitotta. Néhány viseltes ruhadarabon kívül csak

egy kis dobozkát és egy apró, fénylő fémhengert talált.

Mindkettőt zsebébe süllyesztette, majd visszasétált a

művésznőhöz. Negyedórájába telt a vontatott, meg-megszakított

búcsúzás. Vincent végül is csak úgy tudott elmenekül-

ni, hogy megígérte: minden barátját értesíti a műte-

remben látható “csodaszép, egyedülálló, eredeti" ké-

pekről. Ez a látogatás jobban megviselte, mint talál-

kozása Yan Marcoval annak belverdai házában. Meg

a liftben is izzadt homlokát törölgette.

138 A rakéta-pályaudvaron újra birtokba vett egy kom-

putert. A mindenttudó Agy révén tíz perc alatt kiderí-

tette, hogy Arno Pillow Napvárosba utazott. Napvá-

ros, az mi az ördög lehet?... Kis kérdezősködés után

az Agy felvilágosította, hogy ötvenhat évvel korábban

– mikor a Földön teljesen áttértek a napenergia hasz-

nálatára – az egykori Szahara közepén egy ultramo-

dern várost építettek, amely fölött az űrben lebeg egy

elképzelhetetlenül nagyméretű napkollektor. Az űr-

ben az összegyűjtött energiát mikrohullámokkal továb-

bítják a Földre – éppen a Napváros mellett elhelyezke-

dő hatalmas erőműbe. . Ezt követően Vincent elővette a két zsákmányolt

tárgyat. A kis fémhenger felirata szerint ez egy tizen-

két voltos elektromos elem volt. A betű– és számjelkód

nem mondott Vincentnek semmit; de az Agy mostaná-

ban elkényeztette, ezért ismét hozzá fordult. Másod-

perceken belül megtudta, hogy az ilyen jelű elemeket

Page 133: Nemere István - Holtak Harca

kizárólag sugárpisztolyokban alkalmazzák. A dolog

különösebben nem lepte meg Vincentet; próbálta ösz-

szerakni a mozaik darabjait. “Tegyük fel, hogy mikor

én a Szolgálat kezébe játszottam Yan Marcót, a Cara-

cas melletti farmon együtt volt a rombolók agytröszt-

je: Válla, Pillow és....Nahar. Amint megtudták, hogy

Yan Marcót letartóztatták – és ezt nyilván a hírközlő

eszközök segítségével tudták meg, mert ezeknek az

agyalágyult jövőbelieknek a leghalványabb fogalmuk

sincs arról, hogy bizonyos letartóztatásokat titokban

kell tartani, ha egy banda többi tagja még e hír halla-

tán elmenekülhet –, kicsit megijedtek és féltek: Marco

köpni fog Úgy döntöttek, eltüntetik a nyomokat.

A két férfi közül az egyik – alighanem Pillow – megölte

Vállát, aki ellenük szegült, vagy esetleg nem akart

részt venni a további akciókban... Aztán azok ketten

kétfelé menekültek: Pillow haza Rabatba, vagyis a

Szaharába, Nahar pedig... Ki tudja? És mi lehet az a 139

Page 134: Nemere István - Holtak Harca

»nagy akció«, amelyikbe Marcót sem avatták be?

Nincs-e valami köze ennek Napvároshoz? Hiszen Pil-

low nyakra-főre oda igyekezett, még ebben a zilált

állapotában is... És ha Nahar is odament, ha találkoz-

nak?" Gyorsan információkat kért. De – legalábbis eddig

a Napvárosba érkező távolsági rakétajáratokon nem

volt Nahar nevű utas Vincent elővette a másik tár-

gyat. Kis műanyag dobozban apró, átlátszó kristály

lapult. Tanácstalanul forgatta kezében, végül kényte-

len volt a szálló egy másik vendégéhez fordulni. Az

apró, mosolygó ázsiai pár szóval elmondta, hogy ez

egy információkristály, és mit kell tennie vele. Meg-

mutatta, hová kell beleilleszteni a videókészülékbe, és

elindította a gépet. Vincent rájött, ez olyasmi, mint régen a mikrofilm

volt. A képernyőn szöveg jelent meg; először egy cím,

aztán bonyolult műszaki rajzok... Már-már csalódot-

tan el akarta zárni a gépet, de hirtelen megértette,

miről van szó. A kristályban valaki összegyűjtött minden informá-

ciót a Szahara felett keringő napkollektorról. Az egész

anyag nyilván legális volt; csupán arról volt szó, hogy

a kristálygazdája egyetlen, nagyon kényelmes kis for-

rásba gyűjtötte össze azt a sok száz cikket, rajzot,

képet, publikációt, előadást, számítást, tervet, ami a

kollektorral foglalkozott. “Mire kellett ez Pillow-nak?.,. És most már nem

volt rá szüksége? Fejből megtanulta vagy megtanulták

mindazt, ami nekik fontos ebből?'" Helyet foglaltatott a Napvárosba induló gépre. Két

órája volt még. Szép kényelmesen betette a dobozba

a kristályt és az elemet, papírba csomagolta az egészet,

és ráírta: “Andres Thiel százados." Betette az automa-

ta csomagmegőrzőbe, és rámondta a hangszalagra,

hogy annak adható ki, aki ezen a néven fog érte 140 jelentkezni. Aztán az Agy révén helyet foglaltatott

magának egy napvárosi hotelban. Akárhol volt most, nem feledkezett meg az óvatos-

ságról. Igyekezett nagyobb embercsoporthoz csatla-

kozni, eltűnni a járókelők tömegében, meglapulni a

mozgójárdákon utazók között. Ez néha nem is volt

olyan egyszerű dolog; a “jövőbeliek" soha nem siet-

tek, látszott: mindenre van elég idejük, és életük legap-

róbb dolgait is alaposan megszervezik. Vincent vi-

szont sokszor sietett volna, energikus mozgással tűnt

ki a kényelmesen ballagó “bennszülöttek" közül. Mindezek után jól megebédelt, és felhívta a Szolgá-

lat helyi központját. Képet most sem adott magáról,

VT-készülékének csak hangsugárzóját kapcsolta be. “Üzenet Andres Thiel századosnak, a különleges

osztag parancsnokának. Caracasi ügyben bizonyíté-

kok várnak önre a rabati Hajnal Szálló értékmegőrző-

jeben. További fejleményekre Napvárosban kerül sor,

Page 135: Nemere István - Holtak Harca

találkozzunk; a La Suno Hotelban." Miközben gépe tizenkét kilométer magasan repült -

az égbolt fölöttük sötétkékbe hajló, tiszta bura volt -,

számára meglepő élményt jelentett, hogy karján a

videotelefon csörgő hangot hallatott. Valaki őt kereste

az éterben. A Föld egy pontján valaki az ő számát

táplálta be VT-jébe, és bárhol legyen is most a hívott

fél. vagyis ő Vincent – az éterben száguldó láthatatlan

elektromágneses hullámok ráleltek. Itt és bárhol meg-

találták volna... Először azt hitte, Thiel századosnak

van mondanivalója. Aztán hirtelen ez jutott eszébe:

csak nem Sedym keresi?... Már a gondolatra is vi-

szolygott. Nem érezte magát most elég erősnek egy

ilyen beszélgetésre. Elég ravasznak sem, hogy szóvia-

daluk során valami fontosat húzzon ki a terroristából.

Mélyei lélegzett, és lenyomta a megfelelő kis gombot.

Szóval Sedym?... 141

Page 136: Nemere István - Holtak Harca

De nem – az apró képernyőn feltűnt Iva mosolygó

arca, fehéren világító hajkoronája. – Üdv, világjáró!... Merre vagy? Napok óta nem

láttalak. – Most éppen Afrika felett repülök Iva. De nehogy

azt hidd, hogy csupán turisztikai céllal járom a vilá-

got. – Azt mindjárt sejtettem. Te nem vagy az a fajta, aki

bármit is ok nélkül tenne, feleslegesen. – Ezt bóknak veszem, és köszönöm. Hogy van haj-

lott korú védenced?... – A kertben szunyókál. Ártalmatlan öregúr, és ret-

tenetesen unalmas. Folyton valami részvényeket emle-

get, másról sem hajlandó beszélni. Te Vincent, mi az,

hogy részvény?... – Sokáig, tartana, míg elmagyaráznám... Minden-

esetre közöld vele, hogy a részvényeit nyugodtan elfe-

lejtheti... Amúgy mi újság? – Hiányzol, Vincent. A szó szíven ütötte a férfit. Hallgatott, aztán nehe-

zen szakadtak ki belőle a szavak: – Iva... Lehet, hogy most másképpen van... De

annak idején, előző életemben, az efféle szavaknak

nagy jelentőségük volt... – Most is így van, Vincent. Nézték egymást. Mindketten tenyérnyi színes kép-

nek látták a másikat.

– Iva... Sok mondanivalónk lenne egymásnak. – Azt hiszem én is. Gyere haza, Vincent.

“Haza!" A szó elszorította Vincent torkát. Haza?... – Még nem mehetek, drágám. El kell intéznem vala-

mit. – Akkor én megyek hozzád. Hol talállak meg? – Napváros, La Suno Hotel. – Rendben, Vincent. Remélem, ott leszel még, mi-

kor megérkezem. 142 – Én is remélem. De közbejöhet valami... – Akkor hagyj üzenetet a szállóban. – Igen, Iva. – Sietek, Vincent. Első pillantásra Napváros semmiben sem különbözött

más városoktól: legfeljebb abban, hogy a szélén jóval

több volt az ipari jellegű építmény. Hatalmas, négyzet

alakú antennák meredtek az ég felé. némelyik több

ezer négyzetméteres volt. Vincent annak előtte sehol

sem látott hasonlókat. Az előzőleg nyert információk-

ból persze tudta, hogy ezek mind a szinte az egész

Főidet energiával ellátó bonyolult rendszer részei. A La Súno szálloda a város közepén magasodott,

jókora park szélén. A forróságot a sok zöld terület és

a mesterség tavak felől fúvó szellők enyhítették.

Vincent a második emeleten vett ki szobát, és azonnal

rávetette magát a legközelebbi komputer-végkészü-

lékre. A következő kérdéseket tette fel az Agynak: 1.

Page 137: Nemere István - Holtak Harca

Érkezett-e Nap városba az elmúlt huszonnégy órában

egy Dániel Nahar nevű személy? 2. Érkezett-e a város-

ba egy Arno Pillow nevű személy? 3. A helyi hotelek-

ben megszállottak-e a fent nevezettek vagy közülük

valamelyik? A válaszra pár percig kellett várnia. Daniéi Nahar

nem bukkant fel az utas listákon – de Vincent tudta,

hogy ez még nem jelent semmit. Nahar-Sedym itt

lehet. Talán éppen a közelben... Arno Pillow megér-

kezett – állította a gép szenvtelenül, zöld betűivel – a

Meteor szállóban lakik. Két perc múlva Vincent már szabad légitaxit kere-

sett a hotel tetején. Tizenhárom perccel később egy

valamivel alacsonyabb épület tetején landolt. A felső

bejárat ügyeltei automatapultjához lépett. – Az Arno Piliovv nevű vendeget keresem – mondta

bele a mikrofonba. A falba épített gépezeten lámpa 143

Page 138: Nemere István - Holtak Harca

csillant, aztán egy hangszóró emberi hangon, de na-

gyon közömbösen válaszolta: – Arno Pillow, 124-es szoba. Jelenleg távol van. – Hová ment? – dörrent a gépre Vincent. Egy pilla-

natra elfelejtette, hogy nem emberi alkalmazottal van

dolga. Az automata ugyanolyan hangon válaszolta: – Erre nincs adat. Egy alacsony, kopasszodó öregúr állt meg mellette.

Szemét vidám szarkalábak keretezték. Mosolyogva

figyelte Vincent harcát a géppel, majd odaszólt neki: – Bocsánat, uram. Látom, maga sem rajong ezekért

az újmódi masinákért... -Valóban. Nem szenvedhetem őket... – Azt hiszem, az emberekkel több szerencséje lesz.

Legalábbis ezúttal biztosan... Ugyanis segíthetek ön-

nek. – Igen? – Vincentben felébredt a remény. – Egy órával ezelőtt a földszinti kiszolgáló-automa-

tánál álltam. Egy férfi jött oda, és Pillow néven mutat-

kozott be a gépnek. Üzenetet diktált hangszalagra,

amit majd egy telefonon jelentkező embernek kell

továbbítani. – Nem emlékszik, mi a neve annak az illetőnek?

-Nem... Bagar vagy Zachar... -Nahar... – Lehetséges. – Köszönöm, uram! Nem is tudja, milyen sokat

segített nekem – és elrohant. A folyosó kanyarulatá-

ban talált néhány videotelefon-fülkét. Hangtovábbí-

tásra kapcsolta, és felhívta... azt az automata szálló-

portást, ahol az előbb érdeklődött Pillow felől. “Ócs-

ka kis gépek – füstölgött közben –, most majd megmu-

tatom, milyen könnyen becsapható ez a szisztéma..." – La Suno Hotel, szolgáltató információs automata

beszél. 144 – Dániel Nahar vagyok. Úgy tudom, Arno Pillow

úr hagyott számomra üzenetet. – Igen, uram. Máris bejátszom a szalagot.

Vincent számára ismeretlen férfihang gyorsan ha-

darta: “Dániel, itt vagyok a városban. Most tizenhat huszonöt van, indulok az erőműbe. Minden úgy lesz,

ahogy megbeszéltük. Amint lejön a jelzésed, én is

akcióba lépek." Vincent elgondolkozva állt egy ideig. De érezte,

nem vesztegetheti az időt. Felment a tetőre, légitaxii

hívott. Ahogy a gép felemelkedett, tekintete az erőmű-

vet kereste. Kézi irányításra kapcsolt, és hamarosan

egy külváros felett szállt. A nap lassan lebukott a

láthatár mögött. A trópusi éjszaka hirtelen, szinte

egyik percről a másikra szakadt rá a városra. Mikor

járműve lágyan landolt egy kivilágított épületsor előtti

parkolóban, már teljesen sötét lett. Vincent hatalmas légibuszokat is látott. Az egyikből

– a felirat tanúsága szerint – két óceániai sziget lakói,

Page 139: Nemere István - Holtak Harca

egy algatermesztő telep dolgozói érkeztek látogatóba.

Vincent csak néhány percet vesztett, míg rájött, miről

van itt szó. A bejárat melletti felirat is megerősítette:

a naperőmű földi egységét folyamatosan látogathat-

ták az érdeklődő turisták. De csak este tizennyolc

óráig. Ez pedig már elmúlott. A turisták már csak

kifelé özönlöttek a kapun. Az egyenruhás rendőrök

senkit sem engedtek be. Udvariasan, de rendkívül

határozottan tessékelték el a kapu elől a későn érkező-

ket. Köztük Vincentet is. A férfi azért mégis örült egy

kicsit, hogy végre embereket lát ilyen poszton. Tudta,

hiába is próbálkozna. Nem juthat be az erőműbe, hisz

nem tagja a Szolgálatnak. Az ő “civil" igazolványa

sajnos semmilyen hatóság mágneses zárját nem nyitja. Amint így morfondírozott, bal csuklóján diszkréten

berregni kezdett a VT. Azt hitte, ismét Iva keresi - 145

Page 140: Nemere István - Holtak Harca

valahogy most nem volt hangulata a lánnyal beszélni

-. de a képernyőn Thiel arca tűnt tel. – Megkaptam az üzenetét, Maaren. Itt vagyok a La

Suno Hotelban. – Átvette a csomagot? – Igen. Ami az elemet illeti, talán azonosítható

talán nem. Lehet, hogy abban a pisztolyban volt,

amelyikkel Tandilt megölték, de lehet, hogy nem.

A kristályt is ugyanott találta? – Igen, a fickó lakásán. – És mindent elmesélt Arno

Pillow-ról. Majd így folytatta: – Szerintem itt van

most az erőműben. Ha a szimatom nem csal, már pe-

dig ez szerfölött ritkán fordul elő, egy másik, igen

veszélyes rombolóval együtt újabb akciót készítenek

elő. Jöjjön az erőműbe, lehetőleg ne egyedül. Hozza-

nak egy VT-adászavaró készüléket is!... – Vircent

nem hagyta, hogy Thiel tovább kérdezősködjön, gyor-

san kikapcsolta a készüléket. Majd ide-oda sétált a

kapu előtt. A vállas őrök gyanakodva figyelték. Negyedóra múlva kivilágosodott az égbolt a parkoló

felett. A Szolgálat S betűhöz hasonló jelet viselő gépei

egymás után ereszkedtek a betonra. Thiel százados ruganyos léptekkel közeledett. Vin-

cent megfigyelte, hogy a férfi külseje mindig tettre-

készséget, aktivitást sugároz. Az ősz szálakat a hajá-

ban most nem lehetett látni. Megállt két lépesre Vin-

centtől. – Ha maga itt van. Maaren, akkor biztos történik

valami az erőműben... – Ne pazarolja rám a bókjait, százados. így is hízel-

gőnek tartom, hogy elfogadta a meghívásomat. – Csak az ügy miatt. Nekem a rombolók elleni

harc a feladatom, és ebben mindenki szövetségesem

lehet. – Még az efféle régi ördög is, mint én, igaz... 146 Thiel nem mosolygott. Közben emberei köréje gyűl-

tek, parancsra várva. – Mi az elmélete, Maaren úr?– kérdezte a százados.

Nyíltan, a többiek előtt, ezért Vincent érezte a pillanat,

fontosságát. Találkozásaik során ez volt az első eset,

hogy Thiel mások jelenlétében is elismerte az ő szak-

mai hozzáértését. – Két tettes jelenléte már biztosnak látszik. Persze

lehet, hogy többen vannak. A Nahar nevű nem talál-

kozik itt Pillow-val, ez kiderül a telefonüzenetből.

Pillow már az erőmű területén várakozik valamilyen

jelzésre. A kristályból arra következtetek, hogy a fic-

kók alaposan tanulmányozták a naperőmű berende-

zését. Valami csúnya dolgot terveznek... A VT-hullá-

mokat zavaró készülékre azért van szükség, hogy

meghiúsítsuk köztük a rádió-összeköttetést... – Tehát az első feladat: átkutatni az erőmű területét

– fordult Thiel társaihoz. Egyikük – egy szikár, cson-

tos arcú, magas fekete bőrű férfi – figyelmeztetően

Page 141: Nemere István - Holtak Harca

mondta: – Tizenegy négyzetkilométernyi területről van szó,

főnök! – Tudom, León. – Nekem már van egy ötletem. – Vincent elindult a

kapu felé. – De közben menjünk, minden perc drága

lehet!... Hamarosan a néptelen erőműtelep összes szabadtéri

hangszórója megszólalt. A sötét alkatrészraktárak, a

hatalmas antennák, a betonmezőbe süllyesztett

transzformátortelepek között megült a sötétség. Lég-

párnás járművek suhantak el a több emelet magas

porcelánszigetelök mellett. A föld alatti óriáskábelek

kiindulópontjai és a mikrohullámú adó-vevő berende-

zések között. Aztán kigyúltak a reflektorok, bevilágí-

tották a hatalmas terület legkisebb zugát is. 147

Page 142: Nemere István - Holtak Harca

A hangszórók makacsul ismételgették: – A Szolgálat különleges alakulata megszállta az

erőművet. Felszólítjuk az itt rejtőzködő Arno Pillow

polgárt, haladéktalanul jöjjön elő, és adja meg magát.

Tudunk tervükről és előkészületeikről, a végrehajtást

meg fogjuk akadályozni. Arno Pillow, saját érdekében

azonnal jelentkezzen a főkapunál... Az ügyeletes főmérnök hetven év körüli, kisportolt,

élénk tekintetű férfi volt. Clarosnak hívták. Amint

tudomást szerzett a rendkívüli eseményről, azonnal

jelentkezett Thielnél. Közben – a százados intézkedé-

sére – újabb és újabb alakulatok érkeztek erősítésként.

Egy részük kívül helyezkedett el, az erőmű magas

drótkerítése mellett. A többiek belülről kezdték átfé-

sülni az épületeket. – El kell kapnunk... – morogta a százados. – Tőle

talán megtudunk valamit. Hiszen csak vaktában tapo-

gatózunk, még nem is sejtjük, mit akarnak, ők pedig

minden perccel közelebb kerülnek a merénylethez... – A Föld elektromos energiájának hatvanöt száza-

léka ezeken a transzformátorokon megy át – intett

Claros mérnök a közelben magasodó épületek felé. -

Ha itt valami baj történik, az egész déli félgömb és

Európa sötétbe borul. Leállnak a szolgáltató üzemek,

az ipar, a robotok, a közlekedés... Még a liftek is

elakadnak az épületekben. Thiel és Vincent összenéztek. Mindketten ugyanar-

ra gondoltak: az erőmű egy ideális terrorcélpont! Vin-

cent szívesen meg is mondta volna, mit gondol az ilyen

naiv szervezésről. Hogyan lehettek ilyen együgyűek a

tervezők?... Látszik, hogy ez a világ már elfelejtette az

erőszakot. Ez ugyan szép vonása, de most emiatt

nagyon könnyen sebezhetővé vált. Odakünn a hangszórók tovább harsogták:

-Arno Pillow polgár!... Saját érdekében... 148 – Most is első akar lenni, Vincent? – kérdezte Thiel

negyedórával később. – Ezt mire érti? – Szeretné előbb ezt a Pillow-t is a kezébe kaparin-

tani, és csak utána engedné át a Szolgálatnak? – Nem. Ezt rögtön viheti. Nekem a másik kell. – Dániel Nahar?... – Igen. Csend lett; nézték egymást. Aztán Thiel hirtelen egy

összehajtogatott papírlapot húzott elő a zsebéből. – Töltse ki alkalomadtán, Vincent. Persze csak

akkor, ha... szükségesnek találja. Vincent széthajtogatta a papírt. Fél szemmel látta

az üvegajtón keresztül, hogy az udvarról futva közele-

dik Thiel fekete bőrű beosztottja, León hadnagy. Egy tagfelvételi kérelmet tartott a kezében Vincent;

formanyomtatvány volt. A tetején a Szolgálat jele virí-

tott. A személyi adatok rovatai után elég sok helyet

hagytak ki arra, hogy a jelentkező megindokolhassa,

Page 143: Nemere István - Holtak Harca

miért kíván belépni a Szolgálat tagjainak sorába. Az

egyik rubrikába valaki – nyilván Thiel – már beleírta

kézzel: “Felveendő a Különleges Alakulathoz. Nagy

tapasztalat és eddigi szolgálatai miatt azonnal tiszti

fokozatra javasolni." – Hát ez igazán kedves magától, Andres... – kezdte

Vincent, de felpattant az ajtó. León hadnagy rontott

be. Vincent zsebre vágta a papírt. – Mi van, León?... – Megtaláltuk Pillow-t, uram. – Önként jelentkezett? – Nem mondhatnám. A transzformátorházak fő-

kapcsolóinak terme előtt ólálkodott. De mikor körül-

vettük, azonnal megadta magát. – Fegyvere? – Egy sugárpisztoly. – Azt vigyék a laboratóriumba. A fickót hozzák ide, 149

Page 144: Nemere István - Holtak Harca

itt fogjuk kihallgatni. – Thiel széket telt a főmérnök

szolgálati szobája közepére, majd felgyújtott még né-

hány lámpát. Claros ki akart menni, de a százados visszatartotta: – Szükségünk lesz önre, mérnök úr. Vincent az ablak alá állt, mintegy jelezve, hogy ö

nem hivatalos személy. Négy rendőr kísérte be az

elfogott terroristát. Arno Pilow alacsony, ijedt képű

emberke volt, koránál öregebbnek látszott. Vincent

némileg csalódott. Nem ilyennek képzelte el Nahar- Sedym jobb kezét. – Kérem, miről van szó? Nem értem, mit akarnak

tőlem... – dadogta a férfi. A rendőrök kimentek. Úgy látszik, Thiel a kihallgatások során a formasá-

gokat kedvelte. Vagy szigorú szabályzat késztette az

ilyen viselkedésre? Vincent nem ismerte az okot. De

számára – aki a huszadik században nőtt fel – a kihall-

gatás kezdete egy párizsi udvariassági világverseny két

első helyezettjének briliáns bemutatójához volt csak

fogható. Thiel a kihallgatást úgy kezdte, hogy... be-

mutatkozott. Elmondta, miért jött ide, mivel gyanúsít-

ják “Pillow urat", és ilyen .stílusban is folytatta...

Pillow persze mindent tagadott, fel volt háborodva, ó

turistaként járt az erőműben, csak elszakadt csoport-

jától, bennmaradt az egyik épületben, melynek ajtaját

valószínűleg félreértésből rázárták, ő nem tudott ki-

jönni, természetesen semmiféle terrorakcióról nem

tud, és nagyon csodálkozik, hogy így “rátámadtak"...

Vincent félrehívta Thielt egy sarokba. – A pasas falhoz állítja magát, Andres – súgta. – Falhoz?... – Ez afféle nyelvi fordulat volt az én időmben. A lé-

nyeg az, hogy Pillow megjátssza az ártatlant, közben

múlik a drága idő. A maguk mostani ájtatos módsze-

reivel holnapra sem kényszerítheti a fickót, hogy el-

mondja, mit terveznek a disznók ma éjjel... 150 – Ájtatos módszerek? – csodálkozott a százados,

de persze elértette, mire célzott Vincent. – Tud job-

bat. – Persze hogy tudok. De ahhoz egyedül kell vele

maradnom. – Remélem, tisztában van vele, hogy ez teljesen

szabálytalan?... Ön nem tagja a Szolgálatnak, nem

tiszt; és... – És időnk sincs. Thiei százados. Lehet, hogy hama-

rosan a Szolgálat tagja leszek. Ne essen kétségbe, And-

res. Gondoljon arra, hogy most a percek annyit érnek.

mint máskor az évek. A maguk békésen tespedt és

gyanútlan világát könnyen fejre állíthatja néhány min-

denre elszánt, vakmerő terrorista, akik tudják, mit

akarnak. Gondoljon egy energia kimaradásra is, vagy

esetleg az erőmű megsemmisülésére... A főnökei ak-

korát ütnek a fejére. Andres, hogy beszáll a Föld

közepébe, meg sem áll a nikkel-vas rétegig... Én vi-

Page 145: Nemere István - Holtak Harca

szont remélem, hogy tíz perc alatt megtöröm a fickót. – De semmi erőszak. Figyelmeztetem... – Egy ujjal sem nyúlok hozzá, esküszöm. Különben

is. az üvegajtón át figyelhet. – Rendben. – Thiel odébb tett egy széket, aztán

intett a főmérnöknek, és kimentek. Amint az ajtó

becsukódott mögöttük, Vincent közelebb ment Pil-

low-hoz. Odapenderített egy széket, de nem ült le a

férfival szemben, hanem egyik lábát feltette a székre.

Pillow némi nyugtalansággal figyelte – ösztönösen

érezte a veszélyt... – Na, ide figyelj, te törpe rosszlélek! Én nem vagyok

rendőr, és nem fogok udvariaskodni veled. Ha nem

nyitod ki azonnal azt a rücskös szádat, úgy elintézlek,

hogy a drága, Kirád sem fog rád ismerni. Rólad min-

tázhatja majd a következő lila gömbjeit. olyan pacnit

csinálok belőled, te világ szégyene!... Pillow-nak leesett az álla. Még soha senki nem be- 151

Page 146: Nemere István - Holtak Harca

szélt vele így. Ebben a steril világban száz éve nem

szólt így ember emberhez... Vincent állandóan Pillow

szemébe nézve folytatta halkan, nyugodtan: – A pofátlanságod nem ismer határt... Elnyomlak,

mint egy hernyót, meglátod. Azt hitted, Yan Marco

hallgatni fog?... Beköpte a Betella-farmot, beköpött

mindenkit. Te meg voltál olyan szerencsétlen hülye, és

Nahar parancsára megölted szegény lányt... – Nem igaz! – tekergett a széken Pillow, mint akit

korbácsolnak; pedig csak Vincent szavai csapdosták

testét-agyát. – De igaz, te bűzlő féreg! Megölted Válla Tandilt,

és ezért egy lakatlan szigetre tesznek ki.... – Nem! Nem én voltam! – Hát ki? Dániel? – Dan... – Pillow nem fejezte be a szót, hirtelen

elhallgatott. Megijedhetett, hogy ha elárulja társát,

esetleg baja esik. Vincent gyorsan módszert változta-

tott: – Figyelj jól, Pillow – folytatta csendesen. – Nekem

nem te kellesz. Őszintén szólva cseppet sem érdekel,

te ölted-e meg azt a lányt, vagy sem... Én Nahart

akarom elkapni. Tudod, miért?... Nem árt, ha megtu-

dod, kivel volt dolgod, miféle embert tartottál a bará-

todnak. .. – és elmondta a rémült férfinak, mit művelt

Sedym százhetven-egynéhány évvel ezelőtt. Beszélt

önmagáról, Edináról, Robertról. Pillow elszürkült

arccal hallgatta. A történet megrázta. Hitelességében

nem kételkedhetett – elég volt Vincent eltorzult arcába

pillantania. Vincentnek az emlékezés új ráncokat vé-

sett homlokára. – így volt, Pillow. Ez Nahar, akiben

úgy bíztál, és aki máris börtönbe juttatott téged. Sze-

rencséd, hogy idejében közbeléptünk; mielőtt egy még

nagyobb, emberiségellenes akcióba is belehajszolt vol-

na... Segíts magadon, Pillow. Mondd el. mire készül-

tetek, hol van most Nahar. Mi a terve?... Ha elmon 152 dod, nyílván figyelembe veszik a büntetés kiszabásá-

nál, hogy segítettél a Szolgálatnak. Pillow rettenetesen gyötrődött. A belső vívódás az

arcára vetült. Először maga elé nézett, majd lassan

felemelte tekintetét. A két ember hosszan nézte egy-

mást. Pillow megértette. Vincent nála is jobban szen-

ved. Olyan veszteség érte, amit soha nem lehet jóvá-

tenni, pótolni. Soha többé. És tudta már: ez az ember

átjött a századokon, széttörte az idő korlátait, csak

hogy utolérje Nahart. Aki ekkora áldozatra volt ké-

pes, már nem fog meghátrálni, és aki útjába áll, azt

eltiporja, könyörtelenül. – Én... én... – dadogta – csak segítettem neki kidol-

gozni a tervet... Vincentnek eszébe jutott Pillow hangszalagról hal-

lott üzenetének szövege. Egy szo. “Amint lejön a jelzé-

sed..." Lejön?... – Nahar odafönn van? – kérdezte. Felfelé mutató

Page 147: Nemere István - Holtak Harca

ujja megmerevedett. Pillow elkínzottan bólintott. Vincent az üvegfalon át intett Thielnek. A százados

és a főmérnök bejöttek. – Magának mi lett volna a teendője? – kérdezte

Vincent most már más hangon. Pillow nehezen, szaggatottan mondta: – A tervrajzok tanulmányozásakor Dániel azt

mondta, olyan módszert kell találnunk, amellyel az

egész energiaszolgáltató rendszert megbéníthatjuk...

Azt mondta, ezt kettős csapással érhetjük el. Egyszer-

re kell megsemmisíteni a lenti és fenti rendszer kulcs-

fontosságú pontjait... A főmérnök – Thie! és Vincent kérdő tekintetére -

gyorsan közbeszólt: – A napkollektor a földfelszíntől 35 810 kilométerre

lebeg. Mivel a Föld tengely körüli forgási sebessége és

a kollektor Föld körüli forgásának sebessége meg-

egyezik, a kollektor mindig a felszínnek ugyanazon 153

Page 148: Nemere István - Holtak Harca

pontja felett lebeg. Ezt nevezik stacionárius pályá-

nak... Vagyis a szerkezet itt “áll" Napváros felett.

A napenergiát a kollektor összegyűjti, és rádióhullá-

mokká alakítva sugározza le ide a gyűjtőantennákra.

A transzformátorokból a tárolókba kerül az áram,

vagy azonnal a távvezetékekre kapcsoljuk és továbbít-

juk.. . – Az én feladatom az lett volna, hogy a nagy transz-

formátorállomást robbantsam fel plasztikbombá-

val.. .Ugyanakkor Dániel a kollektorban akart vala-

mit csinálni. – Odafenn van? – döbbent meg a mérnök. Pillow

némán bólintott. – Egyedül ment fel? – Igen. Az akciót csak mi ketten végezzük – felelte

Pillow. – Intézkedjen azonnal, mérnök úr! – mondta gyor-

san Thiel. – A Szolgálatnak bocsássanak rendelkezé-

sére egy űrsiklót. – Azonnal. – Claros a videotelefonhoz lépett.

A Napváros melletti űrkikötőt hívta, amelyet lényegé-

ben kizárólag az erőmű számára építettek. – Mi Nahar terve? – dörrent Vincent kérdése. – Nem tudom pontosan... Azt mondja, a kollektor

ugyan hatalmas méretű, de van néhány olyan pontja,

ahol nagyon is könnyen sebezhető, és akkor az egész

használhatatlanná válik... És valamilyen követelései

is vannak, úgy tudom... – Hogyan jutott fel oda? – Naponta kétszer mennek fel űrsiklók, felszerelési,

személyzetet visznek a kollektorba... Dánielnek van

ismerőse a siklópilóták között, megbékélte az egyik-

kel, hogy az felviszi őt, megmutatja neki a kollek- tort... – Melyik járattal ment fel? – Azzal, amelyik este hét előtt indult... – suttogta 154 Pillow kimerültén. – Úgy beszéltük meg, hogy üzene-

tet hagyok neki a szállodában, ebből tudni fogja, hogy

én már a helyemen vagyok. Akkor ő egyenesen az

ürkikötőbe megy... – Van nála robbanóanyag? Fegyver?... – Nem tudom. Ennél többet nem tudok!... – Pillow

ezt már elkínzottan kiáltotta. Thiel kutatóan figyelte a férfi arcát, aztán felállt. – De az időpontról csak tud valamit mondani? Mi-

korra tervezi Nahar az akcióját? – Reggel... illetve hajnalban. Azt mondta, előtte

szól majd, hívni fog a VT-számomon... Nyílt az ajtó, belépett a csontos arcú fekete. – Főnök, találtunk egy csomagot. Kilenc-tíz kiló

plasztik van benne a hozzá való gyutaccsal. Pillow lehajtotta fejét. Thiel hangja újra megkemé-

nyedett: – Köszönöm, León. Szóljon Stannek és Igornak,

Page 149: Nemere István - Holtak Harca

szedjenek össze még négy válogatott legényt a min-

denre elszántak közül. – Igen, főnök. Claros mérnök lekapcsolta a videokészüléket. – Húsz perc múlva indulásra kész lesz egy űrsikló,

százados. – Remek. Ön is jöjjön velünk, kérem. Szükségünk

lesz a szakértelmére. – Kérem, máris indulok. Thiel intézkedett, hogy Pillow-t erős őrizet mellett

szállítsák át. Aztán – miközben légitaxin az űrkikötő

felé repültek – a százados feletteseinek rádión jelentet-

te az eddig történteket, és említést tett Vincent Maaren

értékes közreműködéséről is. Az űrkikötőben nappali világosság öntött el min-

dent – az épületeket, a betonmezőt, a kifutópályákat

reflektorok fénye változtatta tejfehérré. Az űrsikló hatalmas repülőgépre emlékeztette Maa- 155

Page 150: Nemere István - Holtak Harca

rent. Ilyenek voltak már akkor is, mikor ö fiatal volt.

Úgy rémlett neki, a nyolcvanas évek elejétől repültek,

akkoriban még űrkompoknak is nevezték őket Ezen

a téren a technika talán csak a hajtóanyag terén válto-

zott; különben az űrsiklók most előbb repülőgép mód-

jára hosszú betonpályának lendültek neki, régebben

viszont függőlegesen, rakétamotorokkal fúrták magu-

kat az égbe... Az űrbe-... Vincent semmi különöset sem érzett a start pillana-

tában. És később sem. Éppen ellenkezőleg; a rakéta-

motorok jól hallható dübörgése nem ezt a jövő-jelent

juttatta eszébe, hanem... a múltat. A feje felett egykor

elhúzó ezüstszínű harci repülőket. A katonai helikop-

terek dübörgését... – Kíváncsi vagyok, mire számíthat ez a Nahar... -

mormolta Thiel, és várakozva tekintett Vincentre. -

Hiszen bármit is tesz, elfogják, akkor is, ha végrehajtja

a robbantást. – Maguk a normális emberek kategóriáiban gon-

dolkoznak – felelte Vincent; látta, hogy León hadnagy

és Claros mérnök is tőle várják a választ. – Ilyen

kategóriák között születtek és nőttek fel. Az önök

számára csak a normális világ funkcionálhat hibátla-

nul, tehát ösztönösen is mindig a hibák nélküli, tökéle-

tesen működő életviszonyokra törekednek. Nahar ez-

zel szemben egy rosszabb, primitívebb világból érke-

zett, és nem tudja, de nem is akarja levetni régi elveit.

Nahar ezért lett itt önöknél romboló, mert mindig is

az volt. Nem most lett azzá. Anarchista ő, “negatív

ember", aki nem az építésben, valaminek a fenntartá-

sában, a folytonosságában leli örömét, hanem ellenke-

zőleg. A rombolás, a bomlasztás az, ami neki élvezetet

nyújt. – Nem normális? – Manapság csak ezt lehet rá mondani – hagyta

helyben Vincent, bár kicsit kelletlenül. – Egyenes volt 156 Nahar útja a huszadik század végén élő terroristától

a huszonkettedik századi “rombolóig". Ez a ferde

lelkületű egyén, akinek egész előző élete terroristák

között telt el, és létfeltétele, életeleme lett az állandó

bujkálás, a hatóság és a hatalom eszközeinek – például

a rendőrségnek – a kijátszása, az ellenük való szervez-

kedés... Dehibernálása után ezért rögtön hasonló

gondolkodású embereket keresett és talált is. Hiszen

minden társadalom termel ki magából ilyeneket. Ez a

mostani is – a genetikai ellenőrzések dacára... Thiel hallgatott. Vincent célzását bírálatként is ért-

hette. De most nem volt idő ilyen természetű vitára.

A sikló már elhagyta a Föld légkörét, és az atmoszfé-

rán túli fekete világba emelkedett. A külső látványt

mutató kamerák képernyőin feltűntek a mozdulatlan

csillagok. – Kérem, mérnök úr, vázolja gyorsan a kollektor

külsejét és működését – kérte a százados.

Page 151: Nemere István - Holtak Harca

Claros valamit állított az egyik komputer-végkészü-

léken; kerek tárgy rajzolódott a képernyőre. – íme, a kollektor keresztmetszete. Ez a felső kerek

lemez napelemekből áll, amelyek fotocellaelven mű-

ködnek. Begyűjtik a sugarakat, és azt elektromos

árammá alakítják. A kör alakú réteg majdnem két

kilométer átmérőjű. Komputeres vezérlésű rakéta-

segédmotorok tartják az egész rendszert úgy, hogy az

mindig a Nap felé forduljon. A túlsó, “alsó" felén van

a gyűrű alakú, tizenkét méter átmérőjű csőszerű épít-

mény, ez természetesen hermetikusan zárt. Ebben he-

lyezkednek el az áramátalakító berendezések, az ál-

landó, személyzet lakó– és szociális helyiségei, a vezér-

lőberendezés. .. A gyűrű átmérője több mint száz mé-

ter. Közepén van a nagy rádióhullám-sugárzó auto-

mata – innen sugározzák az energiát le, Napvárosba.

És ott van az űrsiklók leszállóhelye, a zsiliprendszer. Hamarosan mi is oda érkezünk. 157

Page 152: Nemere István - Holtak Harca

– Hol vannak a szerkezet gyenge pontjai – kérdezte

Vincent. – Úgy értem, olyan részek, amelyek megsem-

misítésével az egész kollektor üzemképtelenné válhat. – Több ilyen pont is van – felelte elgondolkozva a

mérnök. – Ha például megsemmisül a mikrohullámú

antenna, megszűnik az energia továbbítása a Földre...

Ez önmagában is katasztrófát jelent. Ezenfelül... a

napelemekben képződő energiát kábelek szállítják az

átalakítóba. A szerelési és esetleges javítási munkák

megkönnyítése céljából az összes kábel egyetlen alag-

útban fut össze, itt ni – mutatta a rajzon. A képernyőn

a vonalak szinte észrevehetetlenül vibráltak. Claros

pillanatnyi töprengés után még hozzátette: – Az is

katasztrófát okozhat, ha egy esetleges robbanás meg-

sérti a lakórészleg hermetikus burkát. A személyzet

élete kerül veszélybe... De az energia továbbítása au-

tomatikus folyamat, ez tehát akkor nem szakadna

meg. Még folytatta volna, de a sikló pilótája szólt bele a

hangszórókba: – Figyelem! A kollektor űrhajózási irányítója e pil-

lanatban közölte, hogy odafenn riadóállapot állt be. – Riadó?!... – Thiel felkapta a fejét. Claros mérnök

a pilótafülkébe sietett. – Remélem, nem kapták el Nahart... – suttogta

Vincent. Attól tartott, hogy az átkozott gyilkos újra

kicsúszik a kezéből. Ha a jelenlegi igazságszolgáltatás-

ra bízzák, holtbiztos, hogy semmi baja sem lesz. Leg-

feljebb kiteszik egy lakatlan szigetre, ahonnan nem

szökhet el. De nem is fog szenvedni. Edináért, Róber-

tért. Márpedig csak szenvedéssel, halállal válthatja

meg tettét... Claros sápadtan jött vissza. – A kollektoron riadóztatták az egész személyzetet.

Kiderült, hogy egy ismeretlen egyén hatolt be a rend-

szerbe, és rádión azzal fenyegette meg őket, hogy az 158 űrbe robbantja a kollektort, ha nem teljesítik a kíván-

ságait... Nem beszél a levegőbe, nem! Rögtön de-

monstrálta is, mire képes. Távirányítással felrobban-

totta az űrsiklót, amelyikkel érkezett. Szerencsére a

pilóták már nem tartózkodtak benne. A zsilip nem

sérült meg. – Mikor érünk oda? – kérdezte Vincent fojtott han-

gon. – Nyolc perc múlva. – Mit követel a fickó? – Egyelőre semmit, csak bejelentette: hamarosan

közölni fogja követeléseit. – Addigra odaérünk... – mormolta Thiel, aztán

számítgatni kezdett: – Az űrsikló, amelyik Napváros-

ból este hétkor indult, már majdnem három órája

megérkezett a kollektorhoz. Naharnak tehát elég ideje

volt, hogy robbanótölteteket helyezzen el az űrállo-

más különböző pontjain.

Page 153: Nemere István - Holtak Harca

– Ő nem változott semmit – mondta erre Vincent

látszólag összefüggéstelenül. Mindig plasztikkal dol-

gozott, és túszokat szedett... Az űrsiklóból kiszállva,

egyszerűen valamelyik sarokban hagyott egy kis cso-

mag plasztikot, benne a rádiójelre működésre lépő

robbantószerkezettel. – Idegenek szabadon járkálhatnak a kollektorban?

– kérdezte a százados. Claros mérnök kelletlen fintort

vágott. – Az úgy van, hogy ha a személyzet közül valaki

felviszi az ismerősét, rokonát, akkor kettesben bejár-

hatják az építmény minden zegét-zugát. – Te jó ég! Hogy maguk milyen óvatlanok!... -

dühöngött Vincent. – Ráadásul a kollektor pontos

tervrajzát minden gyerek lehívhatja a központi kom-

puterből az otthoni végkészülékek képernyőire... Még soha nem volt okunk arra, hogy bármii is

eltitkoljunk a polgárok elöl – ingatta fejét a mérnök. 159

Page 154: Nemere István - Holtak Harca

– Amíg ide nem érkezett Dániel Nahar – suttogta

Vincent, és megnyalta kiszáradt ajkát. Közben érezte,

hogy az űrsikló fékez – közeledtek céljukhoz. Hama-

rosan eljön az utolsó órád, Dann Sedym. Minden

másodperc közelebb visz hozzád. Közelebb a halálod-

hoz. Edináért, Robertért. Mindenkiért." Thiel közben apró tárgyat tartott a füléhez, hallgat-

ta a belőle áradó hangot. A fékezőrakéták narancsvö-

rös lángot vetve csaptak ki előre, a fekete űrben hang-

talanul izzott a fény. A képernyőkön feltűnt a kollektor. Már olyan közel

voltak, hogy Vincent csak a gyűrű alakú építményt

látta; az egész szerkezet lassan forgott képzeletbeli

tengelye körül. “így nyerik a mesterséges gravitációt,

különben a súlytalanság állapotában lebegnének sze-

gény fickók!" – jutottak eszébe régi olvasmányai. Az-

tán minden villámgyorsan játszódott le. A motorok

elhallgattak, az űrsikló a zsiliprendszer pneumatikus,

vaskarmai közé csúszott. A pilóta kivárt, amíg a zsi-

lipajtók pontosan egymással szembe kerüllek, és az

automatikák légmentesen lezárták az összes nyílást. Thiel zsebre tette a kis készüléket, és nagyon furcsa

pillantást vetett Vincentre. Látszott: történt valami,

ami a századosban bizonyos változást okozott.

Ugyanakkor nem volt ideje arra, hogy ennek kifeje-

zést adjon. Kemény hangon osztogatta utasításait: – A kivételes helyzetre való tekintettel átveszem a

kollektor és az akciók irányítását. Claros mérnök, ön

hívja össze az egész személyzetet a központi irányító-

helyiségbe. Mindenki legyen ott, kivétel nélkül! Egyik

emberem és a sikló pilótái itt maradnak, őrzik a gépet,

hiszen ez most az egyetlen menekülési lehetőségünk,

ha katasztrófa történne... A többiek velem jönnek! Vincent nem kérdezett semmit. Természetesnek tar-

totta, hogy ő is megy. Hiszen Sedymről volt szó!... 160 Hat perccel később – tekervényes, műanyag falú fo-

lyosón és lépcsőkön – az irányítóhelyiségbe jutottak.

A személyzet már gyülekezett; javarészt fiatal, huszon-

öt-harminc év közötti férfiak és nők voltak. Claros

ellenőrizte a névsort: tizenegy fő dolgozott jelenleg a

kollektorban, az előzőleg érkezett űrsikló kél pilótáját

kellett még hozzájuk számítani. Az egyiket – Nahar

ismerősét – Thiel azonnal letartóztatta. León hadnagy

röviden kihallgatta, de semmi lényegeset nem tudlak

meg tőle azonfelül, hogy ismerősét körbevezette a

kollektorban, majd magára hagyta a kávézóban...

Naharnak volt egy aránylag nagy csomagja is, de hogy

fegyverrel rendelkezett-e, azt a pilóta nem tudta meg-

mondani. – Honnan közölte a férfi az ultimátumot? – kérdez-

te a mérnök. – Pontosan nem tudjuk. Alighanem a második

szintről – felelte az egyik technikus. A mikrohullámú

adó vezetője is egyetértett vele.

Page 155: Nemere István - Holtak Harca

– Az alsó szinten dolgoztunk mi, a másodikon ak-

kor éppen senki sem volt. Nyilván ott rejtőzött el... – Nyolcvan-kilencven különböző helyiség van a

gyűrű belső oldalán levő második szinten – magyaráz-

ta Claros Thielnek. – Nehéz lesz megtalálni Nahart. – De nem lehetetlen – vágta rá gyorsan a százados,

és most Vincent is egyetértett vele. Az idő sürgetett.

Thiel úgy döntött, hogy a személyzetet az űrsiklóba

küldi. A kollektor két lakószintje közti három átjáró-

hoz egy-egy fegyveres emberét indította. León had-

nagy pedig a többiekkel elindult, hogy módszeresen,

helyiségről helyiségre átkutassa a gyűrűt. Főleg bom-

bát, robbanószerkezeteket keressenek – kapták a pa-

rancsot. A “vezérkar" az irányítóhelyiségben maradt. Claros mérnök leült egy székre. Fejét gondterhelten

hajlottá tenyerébe. Ekkor a fali hangszóró reccsent,

aztán megszólalt egy hang: 161

Page 156: Nemere István - Holtak Harca

– A kollektor vezetője jelentkezzen! – Ez Sedym! – ugrott fel Vincent. A mérnök értetlen

tekintetét látva, gyorsan kijavította: – Nahar hang-

ja... – A belső hírközlő hálózaton beszél – mondta gyor-

san Claros --, majdnem minden helyiségben van mik-

rofon és hangszóró... Thiel a mérnökhöz fordúlt. – Ön jelentkezzen! A százados a mellén függő miniatűr kis rádión érte-

sítette embereit az újabb fejleményről, közben Claros

egy mikrofonhoz lépett. – Itt Claros főmérnök beszél, a kollektor vezetője. – Remélem, lélekben felkészültek már, hogy teljesít-

sék követeléseimet?... – Csak azt teljesíthetjük, ami tőlünk függ – felelte

Claros. A mérnök időközben szerencsére lehiggadt.

Az űrépítményt fenyegető veszély éberré tette, Vincent egész testében reszketett. Sedym itt van!...

Most már nem volt, nem lehetett kétsége. Már majd-

nem célhoz ért! “Innen már nem menekülhet. Nem

eresztem el, nem szabad kisiklania a kezemből... Nem

engedhetem vissza a Földre, hogy elbújjon a tö-

megben, és tovább gyilkoljon..." – fogadkozott Vin-

cent. A beszélgetést természetesen hangszalagra vették. NAHAR: Követelem, hogy az elmúlt években el-

ítélt nyolc rombolót azonnal bocsássák szabadon.

Ezek névsorát később közlöm. Okvetlenül legyen kö-

zöttük Yan Marco is... Követelem továbbá, hogy a

Világkormány bocsásson egy területet szövetségünk

rendelkezésére, ahol az önök által rombolóknak neve-

zett emberek a világban uralkodó viszonyoktól telje-

sen függetlenül élhetnének... CLAROS: Mást nem kíván NAHAR: És természetesen szabad elvonulást ma- 162 gamnak és az ebben az akcióban részt vevő társam-

nak. CLAROS: Ha kívánságait nem teljesítjük?... NAHAR: Látták, mi történt az űrsiklóval, nem?...

Ugyanígy levegőbe, illetve űrbe robbanthatom az

egész kollektort. Megvannak erre az eszközeim. El

tudja képzelni, mi lesz a Földön, ha megszakad az

áramszolgáltatás? CLAROS: El tudom képzelni, ez tényleg szörnyű

lenne. De önnek is tudnia kell, hogy a követeléseit mi,

itt nem valósíthatjuk meg. Amit kíván, afelől csak a

Világkormány szintjén dönthetnek. NAHAR: Hát értesítsék őket. Mennyi időt kér? CLAROS: Két... Két órát legalább. NAHAR: Túl sok. Egy órát adok, egy perccel sem

többet. CLAROS: Tehát egy óra múlva jelentkezem. Hol

keressem?...

Page 157: Nemere István - Holtak Harca

NAHAR: Csak nem képzeli, hogy elárulom a rej-

tekhelyemet?... Hívjon a teljes hálózaton. Elég annyi,

hogy itt vagyok a kollektorban. Ne feledje: ha nem

kapok kedvező választ, egy óra múlva robbantok! Thiel százados keze ökölbe szorult. – Ilyenkor sajnálom, hogy az efféle bűnözőket nem lehet másképpen elintézni... – El lehet őket intézni – mondta erre hidegen Vin-

cent. A két férfi megint egymás szemébe nézett. And-

res Thiel tekintete most megkeményedett. – Csillapodjon le, Maaren! Egyelőre kapcsolatba

lépünk a kormánnyal... Mérnök úr, ez az ön feladata.

Mi közben elmegyünk keresni a robbanószerkezete-

ket... A külső alsó szinten kezdték. A folyosóról kétfelé

nyíltak a helyiségek. León hadnagy rádión jelentette,

hogy még semmit sem találtak. 163

Page 158: Nemere István - Holtak Harca

– Menjünk az antennához – javasolta Vincent. -

A belső csatlakozásnál érdemes neki robbanást elő-

idéznie. – De ha a lakógyűrű burka megsérül, ő is rosszul jár – vélte Thiel. – Talán ha kívülről helyezte el a tölte-

tet... De ahhoz ki kellett volna lépnie valamelyik sze-

mélyzsilipen. A százados gyorsan hívta készülékén Clarost. Egy

perccel később már tudták, hogy az elmúlt órákban a

javításokhoz szolgáló zsilipek közül egyiket sem nyi-

tották ki. Az ilyen adatokat – létbiztonsági okokból – egy automata ellenőrzi, regisztrálja és jelzi. – Nahar tehát a gyűrűben van – morogta Thiel;

közben a menet a kör alakú mikrohullámú adóanten-

na csatlakozópontjához érkezett. A Szolgálat emberei

átkutatták a helyiséget. “Régebben Sedym nem vállalt ekkora kockázatot -

gondolta Vincent. – Az új körülmények között azon-

ban rákényszerült, hogy maga vigye vásárra a bőrét.

Az »újak« között alig akad, aki részt venne ilyen

esztelen akcióban..." – Semmi – jelentette katonás rövidséggel az egyik

rendőr. – Menjünk a kábelalagúthoz – adta ki a parancsot

a százados. Útközben hangosan töprengett: – Nahar-

nál nem volt nagy csomag, nem túl nagy, legalábbis... – vagyis kevés robbanóanyagot vihetett be a gyű-

rűbe – folytatta a százados gondolatmenetét Vincent

– amit nem oszthatott el sokfelé, ha megfelelő erejű

robbantást akar!

Thiel valósággal lázba jött: – Azt a néhány kiló plasztikot, ami megmaradt neki

az űrsikló felrobbantása után, már csak két robban-

tásra tudja felhasználni! Legfeljebb kettőre... -Tehát két pontot kell keresnünk. De hol?...

Claros mérnök előzőleg pontosan ismertette velük 164 a kollektor szerkezeti beosztását; így gyorsan haladtak

előre. León hadnagy közben egy külön hullámhosszon

ismét jelentette, hogy még mindig nem találtak sem-

mit, átmennek hát kutatni a felső szintre. Kellemes halványzöld műanyaggal fedett, tágas te-

rembe értek. Néhány kezelőasztal felett fények égtek,

halkan zümmögött egy készülék. Kijelzőlámpák vil-

logtak. A terem egy jól működő, zavartalan rendszer

benyomását keltette, amelyiknek nem eshet baja... De

Vincent emlékezett még a Városra. A Góliát-akcióra,

a repülőtéri gyorsvasútra és Sedym más merényleteire.

Akkor is azt hitte a kormány, a rendőrség, a társada-

lom, hogy az intézmények, a létfontosságú posztok

remekül működnek, és megbízható védelem alatt áll-

nak. A tévedések sok ember életébe kerültek... – Jelenleg automaták irányítják a folyamatos su-

gárzást – mondta Thiel a készülékekre pillantva. -

. Percenként hihetetlen mennyiségű energia áramlik le

Page 159: Nemere István - Holtak Harca

Napvárosba. – Ha bekövetkezik egy robbanás, a Föld fele marad

energia nélkül... – tette hozzá az egyik rendőr. A töb

biek máris kutattak. Vincent közben megkereste a

kábelalagutat. A sötét, alacsony helyiség feketén ásí-

tott. Thiel is ott termett. – Ötven méter hosszú lehet, csak négykézláb járha-

tó – idézte a százados emlékezetből Claros magyará-

zatát. – A kábelkötegek mögé bárhová besuvaszthatta a

plasztikot – mondta Vincent idegesen. Most nem válo-

gatta meg szavait. A “besuvasztást" a százados nem

értette, de sejtette, hogyan érti ezt egykori – és mai?

– kollégája. – Megyek – tette még hozzá Vincent, és

nem várt válaszra, elindult. Thiel apró, erős fényű

lámpát nyújtott utána. – Vigye ezt is, hisz odabenn sötét van...

-Kösz, százados. Egészen jól együttműködünk, 165

Page 160: Nemere István - Holtak Harca

nemde? – bújt bele a kisördög egy másodpercre, aztán

elkomorodott. Soha nem félt a haláltól. Abban a má-

sik, már oly távolivá zsugorodott, emlékké szelídült

életében. De a veszély most sokkal közelibbnek, meg-

foghatóbbnak tűnt. Ha egy robbanás felsérti a gyű-

rű burkát, egy percen belül mindnyájan megfullad-

nak... A lámpával bevilágított mindén sarokba, a kábel-

köteg alá és fölé. Műanyag hurkák feküdtek tartópán-

tokban, csend volt itt, és klinikai tisztaság... Már

majdnem az alagút végére ért. Ösztönösen érezte.

hogy közeledik a veszély. Mégsem talált semmit. Vas-

tag fémfal zárta le az alagutat; mögötte már az űr volt.

A kábelköteg eltűnt a jól szigetelt, beforrasztott nyí-

lásban. “Bebeszéltem magamnak... még hogy megér-

zés! Telepátia!..." – korholta magát, de a biztonság

kedvéért visszafelé mászva még a kezét is végighúzta

alulról a köteg és a fal között, ahová nem láthatott be

a szűk helyen. Mikor ujjai ellenállásra akadtak, homlokát kiverte

a veríték. “Ha ez az, és nem ütöttem be a gyutacsot,

akkor..." A padlóra feküdt, másképpen nem fért kö-

zelebb. A lámpa éles fényözöne a kábelek és a fal közé

szaladt... – Megvan – mondta Vincent rekedten. A mellén

lógó kis rádiókészülék az összes rendőrhöz továbbí-

totta hangját. Nem várt válaszra, jól megszemlélte a

kis csomagot. A barna plasztikból egy fura szerkezet

állt ki, nem volt nagyobb egy régi ceruzánál. —A fené-

be is!... Jöjjön ide valaki, én nem értek ezekhez az

újfajta gyutacsokhoz... Még a végén öngólt lőnék! Az utolsó kifejezést rajta kívül senki sem értette; de

nem is volt rá szükség. A kis alagútban négykézláb

sietett befelé az egyik rendőr. Ő volt Thiel csoportjá-

nak robbantási szakértője. Lihegve ült Vincent mellé,

kérte, tartsa a fényt a szerkezeten. Aztán ügyes moz- 166 dulattal kifordította a gyutacsot a plasztikból, és meg-

szemlélte: – Rádióhullámra van állítva. Megfelelő rövid, fél

másodperces kódsorozatra robbantotta volna a tölte-

tet. .. Vincent levette a plasztikcsomagot, kezében mére-

gette. – Öt kiló lehet... Kimásztak az alagútból. Andres Thiel arca felde-

rült. – Nem kell keresni tovább a másik bombát!...

Nincs is arra időnk... Szerencse, hogy mikor a napvá-

rosi erőműbe indultunk, ön – most Vincent felé for-

dult – kérte, hozzunk magunkkal hullámsávzavarót.

A Nahar-Pillow VT-összeköttetés meghiúsítása volt

a cél. Erre már nincs szükség, de ezzel a géppel most

ráállhatunk arra a hullámsávra, amellyel Nahar a

bombáit akarja felrobbantani.

Page 161: Nemere István - Holtak Harca

– Tökéletes zavarást csinálok, főnök! – lelkesült fel

a másik rendőr, aki az említett szerkezetet kezelte.

Miközben a Szolgálat emberei gyorsan visszamentek

a központi irányítóhelyiségbe, ahol a zavarógép várta

őket, Thielnek újabb ötlete támadt. Rádión hívta Cla-

rost: – Mérnök úr!... A gyűrű helyiségeibe beépített

hangszóró– és mikrofonhálózat részlegesen kikapcsol-

ható-e? – Természetesen... Igen, igaza van, értem már, mire

gondol! Százados, ez remek ötlet, kár, hogy előbb nem

jutott eszünkbe... A belső rész nyolc szelvényre oszlik,

ezek külön-külön is kapcsolhatók. – Akkor hívja Nahart, közölje vele, hogy a tárgya-

lások folynak, a Világkormány némi hajlandóságot

mutat a megegyezésre... Mondjon, amit akar. De ami-

kor Nahar válaszol, zongorázzon végig azon a nyolc-

szenzoros kikapcsolón, egy-egy másodpercre kapcsol- 167

Page 162: Nemere István - Holtak Harca

ja ki őket. Ahol kimarad Nahar hangja, abból a kör-

zetből beszél... – Értem, százados, ne folytassa. Azonnal kezdem.

Idegesitő csend támadt. Vincent tisztán érezte azt a csendet – a fülében, agyában zúgott. Mintha a végte-

len ür némán forgó galaxisai hallgatnának a távolban

baljóslatúan... És akkor diszkréten megcsendült csuklóján a video-

telefon. Vincent kétségbeesett pillantást vetett Thielre. – Látja?... A maguk csodálatos találmánya... Az

embernek sehol sincs tőle nyugta. – Jelentkezzen, hátha valami fontos információt

akar közölni valaki – felelte Thiel, és elballagott a

terem másik végébe, ahol két rendőr várt rájuk. Vin-

cent értékelte a százados tapintatosságát. Igen, az új

korszak embereibe belenevelték a magánélet tisztele-

tét. Iva kereste. – Vincent!... Úgy aggódom... Megérkeztem a La

Suno Hotelba, de az automata azt mondta, hogy... – Kinn vagyok az űrben, drágám. – A szó most már

könnyebben csúszott át a torkán. – Remélem, hama-

rosan találkozunk. – Az űrben vagy?... Vincent, féltelek. Te annyira

más vagy, mint a többi dehibernált. Belekeveredtél

valamibe? – Igen, Iva, belekeveredtem, de már régen. Száz-

nyolcvan évvel ezelőtt... – Nem értelek. – Nincs időm megmagyarázni. Ha visszatérek, el-

mondom. Ha pedig nem térek vissza... – Habozott,

majd így fejezte be: – Légy boldog, Iva! A lány arcán látszott a döbbenet. Nem értette Vin-

centet, de sejtette, hogy komoly, életbevágó dologról

van szó. Ez a férfi arcára volt írva. – Gyere vissza mielőbb – suttogta a nő. – Itt várok 168 rád, a hotelban. Várlak – ismételte. A hangja kicsit

elcsuklott. Vincent kikapcsolta a készüléket. Thiel

már közeledett hozzá. A mérnök hangja a megafonból

dörrent, félúton állította meg Thielt: – Százados, hall engem? – Hallom, mondja! – Sikerült végigjátszani ezt a dolgot. A fickó a hatos

körzetben bujkál, vagyis a belső gyűrű négyes szelvé-

nyében, ahol az étkezőautomata és az élelmiszer-

raktár, valamint a külső szerelők készenléti helyisége

található. Önöknek most a kék folyosón kell menni-

ök, pár percen belül odaérnek! – Köszönjük. Az egész osztagot hívom! Mindenki

gyülekezzék a belső gyűrű négyes szelvénye előtt! A kék folyosón Vincent szinte rohant, megelőzve a

többieket. Thiel mégis utolérte. – így csak egyetlen érzés hajthat valakit – suttogta

közben, és kutatóan nézett Vincent arcába.

Page 163: Nemere István - Holtak Harca

– Kíváncsi vagyok, eltalálja-e – morogta Vincent

nem túl udvariasan. – A bosszú – felelte Thiel. A két férfi megtorpant.

Vincent szorító nyomást érzett gyomrában, tagjai hir-

telen ólomnehezek lettek. A szája kiszáradt. – Mit tud rólam? – kérdezte halkan. Gyanakodva.

Senki sem hallotta beszélgetésüket. A rendörök előre-

siettek a folyosón. – Mindent, Vincent. Most már mindent... Maga

nekem kezdettől gyanús volt. Kétszer is egy-egy bűn-

tény színhelyén találtam... Mivel csak most dehiber-

nálták, hát máshol kellett keresnem az okot, ami miatt

ilyen szenvedélyesen vetette magát a rombolók nyo-

mába.,. Lefordíttattam magamnak a régi újságokat

2002-ből; megtudtam, mi történt önnel a Városban...

De akkor még nem sejtettem, hogy ennek mi köze

lehet a jelenhez. Most már tudom. – Előhúzta zsebé-

ből azt az apró kis szerkezetet, amit nemrégen füléhez 169

Page 164: Nemere István - Holtak Harca

tartva hallgatott. – Ez egy lehallgatókészülék, Maa-

ren. Mikor ön kérte, hagyjuk magára Pillow társasá-

gában, ezt az egyik szék karfájára tapasztottam. Az

egész beszélgetésük itt van hangszalagon. – Nem bízott bennem? – Nem, Vincent. Hiszen lehetett volna maga a rom-

bolók cinkosa is, aki ügyesen a Szolgálat bizalmába

férkőzött... Meg kellett tudnom, miről beszélnek Pil-

low-val. – Akkor hát tudja, hogy Nahart üldözöm. Vagyis

Dann Sedymet... – Tudom. És azt is sejtem, mi lesz, ha utoléri... De

kötelességem figyelmeztetni önt, Vincent Maaren pol-

gár! Én a Szolgálat tisztje vagyok, ezért kötelességem

megakadályozni minden bűntényt. Különösképpen a

gyilkosságokat – az utolsó szót kihangsúlyozta. Köz-

ben a négyes szelvény bejáratához értek. A rendőrök

megállapították, hogy az ajtó zárva van. Ugyanakkor

rádión át jelentette egyik társuk, hogy a zavaróállo-

mást a jelzett hullámhosszon működésbe hozták. – Kérdezzék meg Claros mérnöktől, hogyan nyis-

suk ki – utasította társait Thiel, és visszatért a falnak

vetett háttal álló Vincenthez. – Azokban a régi újságokban... látta Edina és Ró-

bert fényképeit? – kérdezte a férfi rekedten. – Láttam – bólintott komoran Thiel. – És tudom,

miért kérdezi ezt most. – Van családja? Gyereke?... – Van két fiam, de értse meg... – Nekem pedig nincs családom. Volt, de nincs. És.

a gyilkosuk ott van! – Vincent kinyújtott karral muta-

tott a falra. Thiel a fejét rázta. – Nem ilyen egyszerű ez, Vincent. Legyen igazi,

nemes lelkű ember. A bosszúja nem tarthat százado-

kig. Mondjon le róla. – Nem, Andres. Az ember minden csapás és kudarc 170 alkalmával meghal egy kicsit. Az engem akkor ért

csapás után nincs miért élnem, és ezen az sem változ-

tat, hogy egy másik, talán jobb korba érkeztem. Bosz-

szút kell állnom. – Ezt bízza a törvényre. – Nem bízhatom. Maga is tudja, hogy Nahart csak

azért vonják felelősségre, amit most és itt tett. Az én

számlám a régebbi, azt kell Naharnak kiegyenlíteni.

Végül is minden jogi szabályozás, minden törvény az

emberi tevékenység, a szabad kezdeményezés korláto-

zására irányul kezdettől fogva. Nahar-Sedym tevé-

kenységét önök is szívesen korlátoznák. De a maguk

világa ezen a téren gyenge, és nincs elégséges fantáziá-

juk, hogy előre lássák a lehetséges eseteket. Amíg

Sedym és a hozzá hasonlók itt élnek, addig a rombo-

lás, a terrorveszélye is fennáll majd. Az efféle férgeket,

mint Nahar, egyszer s mindenkorra el kell taposni,

könyörtelenül!

Page 165: Nemere István - Holtak Harca

– Nem értek egyet – ingatta fejét a százados, és

mivel látta, hogy emberei az ajtót még mindig nem

tudták feltörni, a humánumra hivatkozva folytatta

volna széles körű érvelését, de Vincent nyersen félbe-

szakította: – A maga családja egy szép villában él, lefogadom.

Napoznak a fürdőmedence szélén, járják a világot, és

boldogok... Ha egy nap megkínozva, holtan találná

őket, ugyanígy érvelne a törvényességgel?...' Értse

meg, Nahart csak én büntethetem meg azért, amit

régen tett. Nemcsak Edináért és Robertért. Sok száz

másik emberért is... – Kinyílt, uram! – kiáltotta az egyik rendőr. Futva

csatlakozott hozzájuk León hadnagy is a többi rend-

őrrel. Thiel a csapat élére állt, sietve hatoltak be a

négyes szektorba. Vincent habozva megtorpant. Nem követte őket. 171

Page 166: Nemere István - Holtak Harca

Andres Thiel előtt most csak egy cél lebegett. Letar-

tóztatni Nahart, gyorsan, mielőtt a férfi újabb cselhez

folyamodik. És mielőtt a romboló Vincent Maaren

kezébe kerülne... Aztán levinni Napvárosba, ahol az

azonnal összeülő afrikai Kontinentális Bíróság nyil-

ván gyógykezelésre ítéli. Lehet, hogy genetikai műtét-

re is ítélik, bár Nahar korában ez már nem sok ered-

ménnyel kecsegtet. Biztosan az lesz a vége, hogy elvi-

szik a Csendes-óceánra, a gyógyíthatatlan bűnösök

szigetére. A százados most sajnálta, hogy a kollektor építése-

kor a tervezők nem gondoltak bizonyos védelmi be-

rendezések felszerelésére. Ha most egyetlen gombnyo-

mással elgázosíthatnák a gyűrű egyes szelvényeit, Na-

har néhány percen belül kábultan eshetne a. kezükbe.

így viszont körülményesebb és mindenekfelett veszé-

lyesebb lesz a dolog. Az étteremben voltak. Hosszú asztal körül tíz-

egynéhány szék. Az ételkiadó automata gombnyo-

másra működő programozóján tompán csillant a süly-

lyesztett mennyezeti lámpák fénye. – Óvatosan kutassák át – intett Thiel, és maga ment

az első ajtóhoz. Ekkor hallották meg a mérnök hang-

ját: – Óvatosan, százados!... Most jelezték az automa-

ták, hogy a négyes szektorban valaki – valószínűleg

Nahar – kinyitotta a biztonsági szekrényt. Nagyon

különös. – Mit vitt el? – Az ilyen szekrényekben mindössze egy űrruha,

egy lézerpisztoly, több tartalék oxigénpalack és köte-

lek találhatók. Arra az esetre, ha meteortalálat érné a

gyűrűt, és... – Elég, értem. Mikor a rendőrök feltörték a következő ajtót, az

élelmiszer-raktárban találták magukat. Mielőtt jól kö- 172 rülnézhettek volna, huzatot éreztek az arcukon, aztán

bíborvörös fénysugár villant fel... – Vigyázz! Valaki felüvöltött a fájdalomtól. – A hadnagy megsebesült! Thiel azonnal látta: Leont lézersugár találta el.

A fekete férfi vállából vér csurrant, arca eltorzult a

kíntól. Sziszegve próbálta mozdítani a karját. – Valaki vezesse el a központi irányítóba! A sze-

mélyzetből hívják oda az egészségügyi felelőst... -

Thiei a raktárból nyíló következő ajtóra mutatott. -

Ott van Nahar! . A százados körülnézett, Vincentet is kereste. De a

férfi nem volt velük. Vincent a folyosókon visszarohant Claros mérnök-

höz. Úgy esett be az irányítóhelyiség ajtaján, mintha

üldöznék. – Minden szelvényben van ilyen szekrény?... – li-

Page 167: Nemere István - Holtak Harca

hegte. Hisz ő is hallotta az iménti rádióbeszélgetést. – Természetesen – felelte a mérnök. – Közvetlenül

a kis biztonsági személyzsilipek mellett, a falba épít-

ve... – Ezeken a zsilipeken keresztül ki lehet jutni a kol-

lektor tetejére? – Ha ön a napelemeket nevezi tetőnek", igen...

A hangszóróból Nahar kiáltását hallották: – Hé, kollektor!... Önök nem tartották be a feltéte-

leket! A tárgyalás ideje alatt felkutatták rejtekhelye-

met, és rám támadtak... Ezért büntetésből és figyel-

meztetésül újabb robbantást végzek! Ajánlom, térje-

nek észre! A beálló csendben Claros a másik mikrofonba kiál-

totta: – Százados! Azonnal hagyják el a négyes szelvényt! – Visszavonulunk – hallotta Vincent és Claros a 173

Page 168: Nemere István - Holtak Harca

százados izgatott hangját. – Fegyver nélkül semmit

sem tehetünk. Vincent nem várt tovább. Rohant kifelé – de az

ajtónál két rendőrbe ütközött. Egy bajtársa a vérző

León hadnagyot támogatta be. Vincent a férfi szenve-

dő arcába nézett, aztán kiugrott a folyosóra. Még nem érte el a kettes szelvény bejáratát, amikor

iszonyú dörrenés rázta meg az űrobjektumot. Az automata vészjelzők azonnal működésbe léptek.

Szirénahang hasított a csaknem néptelen folyosók és

szobák csendjébe. A biztonságra ügyelő komputerek

ellenakciókba kezdtek. Hangszalagok forogtak: – A NÉGYES SZELVÉNYBEN MEGSÉRÜLT

A KÜLSŐ BURKOLATA BELSŐ GYŰRŰBEN

ELSŐ FOKÚ RIADÓÁLLAPOT ÁLL FENN -

A VESZÉLYBEN FORGÓ SZELVÉNY LÉGMEN-

TESEN LEZÁRVA... Thiel és társai szerencsére éppen kiértek a négyes szel-,

vényből, amikor bekövetkezett a robbanás. A köz-

ponti irányítóhelyiség képernyőire a külső kamerák

már közvetítették is a rombolás vizuális képét. A szel-

vény falát a robbanás feltépte; a levegő azonnal kiszö-

kött az űrbe. Szétroncsolt fém traverzek és műanyag

faldarabok keringtek súlytalanul a fekete ürességben.

Szerencséjük van – fogadta őket Claros. – Ha egy

perccel tovább maradnak, már nem élnének. A vész-

automaták a külső burkolat sérülése esetén lezárják az

adott szelvény kijáratait, akkor is, ha valaki odabenn

rekedt... Csak így lehet megakadályozni, hogy a ka-

tasztrófa kiterjedjen az egész gyűrűre. – Mi történhetett?... – A másik robbanótöltetet Nahar nem rádiójelre

állította be, ahogy gondoltuk, hanem magánál tartot-

ta. Miután lézerfegyverhez és ürruhához jutott, és

rájött, hogy keressük rejtekhelyét, egyszerűen magára 174 öltötte a szkafandere, a robbanótöltetet elhelyezte né-

hány helyiséggel odébb, mondjuk, félperces óraműves

gyújtással... Mikor a robbanás után a levegő kiszö-

kött a keletkezett réseken, ő is ott sétált ki ürruhájá-

ban, sértetlenül... – Akkor most odafent van?... – kapta el Thiel a

mérnök karját. – Ön is úgy beszél a kollektor napelemes részéről,

akár Maaren úr. Mintha az egy sajátságos “tető"

lenne... – Maaren? Tényleg, hová tűnt? Csak nem maradt

a négyes szelvényben? – A százados őszintén aggódott. – Nem. A robbanás pillanatában itt volt. Az űrru-

hák felől kérdezősködött... Thiel öklével a levegőbe vágott. – Tudhattam volna, hogy nem adja fel... Ő soha-

sem adja fel. És a százados utasította embereit, figyeljék a re-

gisztráló-automaták kijelzőit. Ha valaki kinyit egy

Page 169: Nemere István - Holtak Harca

zsilipet vagy bármilyen más ajtót – a készülékek azon-

nal jelzik. Ebből tudni fogják, merre járhat most Maa-

ren... Vincent habozás nélkül belépett a kettes szelvény ajta-

ján. Valamilyen laboratóriumféle lehetett az első te-

rem; utána raktárak következtek apró dobozokkal;

egy komótosan mozgó takarítóautomatával is talál-

kozott, a gép zümmögve haladt, és nedves csíkokat

hagyott maga mögött a padlón, közömbösen. Vincent hamar rátalált a falba süllyesztett szekrény-

re. Mellette vörös gomb virított a falon, azt benyomta.

A keskeny ajtó felpattant. Az űrruhával nem volt könnyű dolga; még soha

nem viselt ilyesmit. ,A fehér műanyag és fém eleinte

ide-oda csúszott kezében, de szerencsére minden a

végletekig le volt egyszerűsítve. Amint magára zárta 175

Page 170: Nemere István - Holtak Harca

a ruhát, már csak sisakja arci részén maradt nyitva a

keskeny rés, egyelőre. Még az is eszébe jutott, hogy a

VT-készülékét az erre a célra rendszeresített kis kábel-

darab segítségével a szája előtt függő mikrofonhoz

kapcsolja. Ellenőrizte az oxigénkészletet is. Csak az-

tán nyúlt ismét a szekrénybe. A lézerpisztoly fehér,

kézbe simuló jószág volt, kicsit nehezebb, mint gondol-

ta. A sugár erősségét három fokozatra lehetett állítani.

A szelvény személyzsilipje közvetlenül a raktárak

mögött, egy szűk folyosó végén nyílott. Vincent éppen

a falra festett kezelési jeleket tanulmányozta, mikor

lépteket hallott. Valaki sietve közeledett, majd elő-

bukkant a folyosó kanyarulatában. Thiel megtorpant. Vincent fehér ürruhában, csillogó

sisakkal állt a folyosó végén, a falnál. A lézerpisztoly

nyílása feketén ásított a századosra. – Maradjon távol, Andres. – Maaren, megőrült?!... – Nem. De nem állíthat meg senki. Ön sem. Kimé-

gyek az űrbe. – Sejtettem. Tudja, tapasztalatok nélkül milyen ve-

szélyes? – Ne akarjon visszatartani, Andres! Köszönöm,

hogy idáig elhozott magával... Hamarosan tábornok

lesz magából, vagy ki tudja, valamiféle elnök is?... Sok

sikert a céljaihoz. Én pedig a magam útján megyek

tovább. – Vincent... Az az őrült Nahar kiment a kollektor

tetejére! – Tudom. Azért igyekszem én is oda... Mellesleg, az

űrben nincs “fent" és “lent", tisztelt jövőbeli kollégám.

Az űrben minden bizonytalan, a dolgok bármelyik

percben helyet cserélhetnek. Mint az életben. – Ne kövessen el őrültséget! Naharnak nincs több

ütőkártyája! Csak a lézerpisztolya... Hamarosan erő- 176 sítést kapunk a Földről. Leszedjük onnan azt az em-

bert. .. – Én előbb szedem le. Ezzel – emelte fel fegyverét

Vincent. Hideg nyugalom ömlött el rajta, a cél oly

közel volt, mint még soha. – Álljon távolabb, Andres.

Indulok a zsilipen át. Lenyomta a zöld gombot, a kerek, vastag fémajtó

nesztelenül kinyílott. De Thiel még nem adta fel: – Vincent, bármi is lesz a vége, ön csak rosszul

járhat. Maga nem hivatalos személy, nem léphet fel bűnözőkkel szemben... – A hangja elbizonytalano-

dott. Vincent ezt rögtön kiérezte, lecsapott: – Ön is tudja, hogy nekem van rá a legtöbb jogom.

Akkor is, ha semmiféle mágneses rendőrigazolvány

sincs a zsebemben... Ha önt felelősségre vonják az ügy

miatt, mondja majd, hogy fegyverrel kényszerítettem

magát. Én is ugyanazt fogom állítani. Belebújt a fémfalú kis kamrába. Magára húzta az

Page 171: Nemere István - Holtak Harca

ajtót, de a résen még kiszólt: – De ha Nahar megöl engem, álljon bosszút érten

is. Andres. Vakító fény csapott szemébe. Határozatlanul megtor-

pant. A mesterséges gravitáció itt jóval gyengébbnek

tűnt, bár lehet, csak ő érezte így. Kinyitotta szemét. A kollektor “teteje" egymáshoz

illeszkedő, több négyzetméteres napelemekből állt. De

amikor Vincent kijött a zsilipből, nem erre a néhány-

négyzetkilométeres sík tükörre lépett ki. Alumínium-

traverzek tartották össze az elemeket a “másik" olda-

lon, “alul". Ez az oldal állandóan a Föld felé fordult,

örökké árnyékban volt. Itt fél méter széles, vályúszerű

csúszdák futottak körbe. Ezeket nyilván az űrben

történő szerelés megkönnyítése céljából építették. Aki

ezeken haladt, azt az űrobjektum állandó lassú kör- 177

Page 172: Nemere István - Holtak Harca

forgása miatt fennálló centrifugális erő mindig a tra-

verzek szélén, afféle járdán tartotta. De bemehetett a

rudak sűrű erdejébe is; itt-ott létrákat is látott Vincent.

A napelemek közé vágott kis nyílásokon át ki lehetett

jutni a fényben fürdő “tetőre". A Nap azért itt is be-bevilágított a traverzek közé.

Körös-körül pedig az űr feketéllett – Vincent ezt addig

csak filmeken látta, meg néhányszor a televízióban.

Tizenkét éves korában tágra nyílt szemmel, lelkesen

figyelte az első Holdra szállást; de most a látvány

elszorította a szívét. Ez az űr nagyon fenyegető volt,

vészterhes, ellenséges. De nem az űr volt az ellenség... Vincent elkapta az egyik fémrudat – a hirtelen moz-

dulattól teste is a rúdhoz simult. Igen, itt kisebb a

tömegvonzás. Felegyenesedett. A fülében hallható zú-

gás, recsegés eszébe juttatta, hogy állandó rádiókap-

csolatban áll a kollektorral. – Thiel századost hívom. A válasz azonnal megérkezett:

– Jelentkezem, Maaren. – Két kérdésem van. Az egyik: milyen színű szka-

fandert visel most Nahar? Kis szünet után a százados válaszolt: – Narancssárgát. – Kösz. A másik kérdés: lehet-e beszélni Naharral?

Hiszen minden űrruhában van egy rádió, ezeket nyil-

ván össze lehet kapcsolni, azonos hullámhosszra,

nem? – Beszélgetni akar vele?... Furcsa. No mindegy,

megkérdezem a mérnöktől, mi a teendő. A válasz kis idő múlva megérkezett: – Claros mérnök azt mondta, van erre lehetőség.

Máris mondom a hullámhosszt. Diktálja bele a VT-

be, a szerkezet önműködően ráállítja a sisakrádiót, és

akkor társaloghat Naharral... 178 A fekete háttérben közömbös csillagok. Az egész

olyan valószerűtlennek tetszett. Csak az a valódi, amit

a kezével is megérinthet. Mint például a traverzek,

lába alatt a fémpadló. A kollektor... Vincent közben élénken figyelt minden irányba. Na-

har-Sedym most bárhol lehet. Itt nincsenek stabil irá-

nyok és támpontok; az űrobjektum, ha lassan is, de

állandóan forog. Meg kell szoknia. De lesz-e rá ide-

je?. .. Sehol sem látott narancsvörös vagy sárgás foltot.

Csak szürke traverzeket. A VT-hívás kiment. Halk bugás jelezte, hogy Nahar

készüléke már a férfi tudtára adta a hívást. Aztán a

zúgás megszakadt, és egy lihegő hang robbant bele a

hangszóróba: .– Nem!... Nem ez lesz a vége, átkozottak! Távirá-

nyítással felrobbantom a másik bombát is, ha tovább-

ra sem teljesítitek a követeléseimet!... – Nem lesz több robbantás – felelte lassan és nyu-

Page 173: Nemere István - Holtak Harca

godtan Vincent. Egy pillanatra lehunyta szemét. Hát

eljött ez a pillanat! – A kábelalagútból kivettük a

plasztikot. – Rohadtak! – Ne káromkodj, Dann Sedym. A név bomba volt iszonyú csend lett, amint el-

hangzott. Csak a férfi lihegését lehetett hallani – a

kollektor összes helyiségében, a hangszórókban is ott

lihegett Nahar, hallotta Thiel, León, Claros, az összes

rendőr, pilóta, technikus. És a közömbösen forgó kis

szerkezetek, amelyek minden szót hangszalagra vet-

tek. – Te... vagy?... – kérdezte elcsukló hangon Nahar

Sedym. Vincent a kozmoszt nézte – az űr hangtalanul mé-

lyült el önnön végtelenségében... – Egy régi ismerős a Városból. Nem ismered meg

a hangomat? 179

Page 174: Nemere István - Holtak Harca

Valahol nagyon messze mintha sárga folt mozdult

volna. Vagy csak a szeme káprázott?... Hirtelen eszé-

be jutott, hogy hallotta: az ürsisakon van nagyító-

ellenző lemez. Jobb kézzel a lézerpisztolyt markolta,

ballal tétován kotorászott sisakján. Sikerült is szeme

elé húznia egy átlátszó lemezt – de ettől csak elsötétült

előtte a látvány. Alighanem fényszűrő lemez lehetett,

vagy infravörös sugarakat átengedő réteg. Gyorsan

visszahúzta, és másik kapcsolót keresett. – A Városból? – kérdezte Sedym rekedten. – Igen, Vincent Maaren, a TEA felügyelője. A csend megint súlyos lett. Közben a nagyítólemez

végre Vincent szeme elé zuhant. A sisak elején keresz-

tül most tíz-tizenkétszeres nagyításban látta a traver-

zeket, az egész hihetetlenül hatalmas fémkonstrukciót.

Hol lehet Sedym?... – Ez csak vicc, ugye? – Nem vicc, én vagyok az. És te tudod, miért keres-

lek, Sedym-Patkány. – Hogy kerültél ide?... .– Ahogy te. Pontosan ugyanúgy. – Hol vagy most? – Itt, ahol te. – Utánam jöttél... ide? A kollektorra? – Igen, te is tudod, hogy Vincent Maaren, a TEA

felügyelője mindig makacs ember volt. – Szóval, megint rendőr vagy, Vincent. – Csak miattad. Hát te itt a Szolgálatnál dolgoznál,

talán a rombolók között lennék. De csak azért, hogy

téged elkaphassalak. – Hány emberrel jöttél, felügyelő? – Egyedül vagyok, Patkány. Egyelőre

egyedül.

Vagy mégsem... Edina és Robert is itt vannak. Velem

vannak, Sedym. Vincent akkor pillantotta meg ismét a narancssárga

foltot. A távcsőt remekül helyettesítő lemezen keresz- 180 tül meg tudta különböztetni Sedym altestét, a két

lábát combtól lefelé. A test többi részét eltakarták a

traverzek. A terrorista az egyik kis létra tetején ült,

lábait átvetve, közvetlenül a napelemek rétege alatt.

Százötven-száznyolcvan méterre lehetett Vincenttől. – Itt állok a kollektoron, te patkány. Hetek óta

járok a nyomodban... Vagy százhetvenhat éve? – Nem igaz! Téged a Szolgálat bérelt fel, hogy meg-

ijessz. .. Sedym hangjában nemcsak félelem, de kétségbe-

esett reménykedés is rezdült. Vincent azonban kö-

nyörtelenül folytatta: – Ne veszítsd el a fejedet, Patkány. Akkoriban bát-

rabb voltál... Emlékszel a Góliát-akcióra? – Mit akarsz tőlem?... – Egy üzenetet kell átadnom, Patkány. Itt van a

pisztolyomban. Hamarosan megkapod. – Felemelte a

Page 175: Nemere István - Holtak Harca

fegyvert, célzott, aztán lenyomta a kioldógombot. Bí-

borvörös fénysáv csapott ki a pisztolyból. A megafonok továbbították Sedym üvöltését.

A narancssárga folt eltűnt. Vincent tanácstalanul

eresztette le a fegyvert. Hiába figyelt feszülten az előb-

bi irányba, sehol sem látta a terroristát. – Eltalálta?... – kérdezte Thiel, és gyorsan hozzátet-

te: – Kapcsolja ki a VT hangtovábbítóját. Vincent engedelmeskedett. így Sedym nem hallhat-

ta beszélgetésüket. – Gondolom, nem örömében kiáltott... – felelte

Vincent a százados kérdésére. – Az lehetett az ijedtségtől is, hisz az ürruha meg-

védte a lézersugártól. – Akkor mi a fenét csinálhatok én itt ezzel a pisz-

tollyal? – Figyeljen, Maaren! Ezeket az űrruhákat úgy ter-

vezték, hogy három másodpercig kibírják a koncent-

rált lézersugarat is. Három másodpercig, érti. Maa- 181

Page 176: Nemere István - Holtak Harca

ren? De nem tovább! Ha sikerül a szkafander ugyan-

azon pontjára sugároznia négy másodpercig, az űrruha

átég, a levegő kiszökik, és a benne levő ember megful-

lad, ha a segítség nem érkezik meg egy-két percen

belül. “Tehát Sedymet csak az állandó mozgás mentheti

meg? Vagy engem?..." – morogta Vincent elégedetle-

nül. Igaza lehet Thielnek: Sedym az imént csak azért

üvöltött, mert rátört a rettegés. A sugár meggyőzte,

hogy Vincent nem valahonnan a távolból beszél, ha-

nem itt van a kollektor “tetején", és sugárfegyverét

használni is meri... – Köszönöm, Andres – és Vincent utasította VT-

jét, hogy ismét adjon hangot. A fülhallgatókban hal-

lotta Sedym lihegését, de bármerre kereste tekinteté-

vel, a narancssárga folt sehol sem bukkant fel. – Félsz, Patkány? – kérdezte hidegen, és a legköze-

lebbi kis létra felé igyekezett. A testsúlya kisebb volt

a szokottnál, ez igen furcsa érzés volt. – Nem félek – lihegte a terrorista. – Pedig rettegned kell. Most nem a Városban vagy,

Patkány. Nincs hová elbújnod. Nincs Lambia, nincse-

nek cinkosok, nincs hibernátortartály. Senki sem véd

meg. – Nem félek, sohasem féltem!... – vetette ki magá-

ból a szavakat. – Gyere csak, gyere! Nálam is van

fegyver! – Persze hogy nem félsz. Mikor Edinát és Robertet

gyilkoltad meg, akkor is nagyon bátor voltál. – Vin-

cent a létra tetejére ért. A napelemek között levő kerek

nyíláson alig fért át a válla. Óvatosan dugta ki a fejét. Vörös fénysugár vágott a szemébe... Elengedte a peremet, lebukott. A félsúlytalan álla-

pot szerencsére enyhítette az esést, bár a hátát így is

az egyik traverzhez ütötte, fájt. Sedym sziszegve nevetett: 182 – Nos, Maaren felügyelő?... Eltaláltalak, nem? Vincent összeszorította ajkát, lélegzett néhányat,

csak utána szólt: – Ne örülj túl korán, Patkány. Leszámolok veled,

hiszen azért jöttem. Nem menekülhetsz. A fémvályúban futott, különösebb elővigyázatos-

ság nélkül. Tudta már, hogy Sedym a szerelőknek

hagyott nyílások egyikén ment “fel" a kollektorlemez

napelemek felőli oldalára, ott vár most lesben. Nyil-

ván azt a pontot figyeli, ahol Vincent az előbb kibuk-

kant. A lézersugár nem tett kárt Vincent sisakjában.

Futás közben igyekezett egyenletesen lélegezni, tudta:

Sedym is hallja az ő lihegését, ebből helyváltoztatásra

következtet. Szinte elveszett a traverzek erdejében, a szürke fém-

rudak már minden oldalról körülvették. Megtorpant,

a legközelebbi létrához tapadt. A kollektor lassan

forgott; a Nap egy félkör alakú foltot világított meg

Page 177: Nemere István - Holtak Harca

a napelemek alatt is. Vincentnek ez adta az ötletet.

Megvárta, míg az űrobjektum továbbfordul, aztán

lassan kidugta fejét a szerelőlyukon. Számítása szerint

most a Nap és Sedym között kellett lennie – ha a

terrorista tekintetével őt keresi, nem láthatja meg,

szemébe tűz a Nap. Legalábbis nem veszi észre azon-

nal. Vincent óvatosan kidugta sisakját. Kis keresés után

a nagyítólemezen át megpillantotta Sedymet. A terro-

rista most elővigyázatosan, csak féltesttel emelkedett

ki; körülötte a napelemek csillogó tükörként verték

vissza a fényt. Vincentnek be kellett hunynia a szemét;

de eszébe jutott az elsötétítő lemez, gyorsan szeme elé

húzta azt is. Látta, hogy Sedym szüntelenül forgoló-

dik, őt keresi. Vincent tudta, mivel állíthatja meg. – Yan Marcót is én fogtam el, Patkány. Pillow

barátodat is a Szolgálat kezére adtam...

Amint Vincent beszélni kezdett, Sedym mozgása 183

Page 178: Nemere István - Holtak Harca

lelassult. Örök emberi reakció volt ez, azt hitte, a

beszélő már közelít hozzá. Meglapult, mintegy hallga-

tózva. Vincent ekkor nyomta meg a fegyver pmbjáí.

A harmadik, legerősebb fokozatra állított sugárral,

mellé talált. Kékes láng lobbant fel az egyik napelem

felületén, talán arasznyira Sedym fejétől. Rögtön vál-

toztatott az irányzókon, és egy másodperccel később

már beletalált vele Sedymbe – de az addigra felismerte

a veszélyt, és villámgyorsan lebukott. A traverzek

között biztonságban volt. Vincentnek jobb ötlete támadt; felugrott a “tetőre".

A hőszigetelt űrruhában nem érezte a hátát verő nap-

meleget. Eleinte attól tartott, hogy elcsúszik – a nap-

elemeket üvegszerű, átlátszó, vékony műanyagréteg

borította –, de űrruhája talpa jól megtapadt, kihasz-

nálta kisebb súlyát; jókora ugrásokkal száguldott elő-

re. Körös-körül a fekete űr… – Végzek veled, te őrült! – mondta hirtelen Sedym. – Ha megtalálsz a traverzek között – felelte Vin-

cent. – Mindjárt odaérek hozzád, és akkor megfizetsz.

Megfizetsz Edináért, Robertért. Nem véletlenül mondta így: “a traverzek között". .

így próbálta megtéveszteni ellenfelét. Már majdnem

ott volt, ahol az előbb Sedymet látta. Tudta: léptei

zaját a másik nem hallhatja meg – közvetítő elem,

levegő híján itt nem terjed a hang. Az óriási kollektor

pedig meg sem rezdül az ő súlya alatt. – Maaren, jelentkezzen! – hallotta hirtelen Thiel

hangját. – Ne zavarjon! – felelte Vincent barátságtalanul. – Vegye le a VT-hangját. Vincent engedelmeskedett. Sejtette, a századosnak

olyan fontos közlendője van, amit Sedym nem hallhat

meg. – Mondhatja. 184 – Utoljára szólítom fel, hagyja abba azt a vadásza-

tot... – Ezt akarta mondani? – És még valamit. Az embereimmel egy zsilipen

állok. Két percen belül mi is odafenn leszünk. Nem szeretném, ha véletlenül ránk lőne Nahar helyett. – Remélem, nem narancssárga a szkafanderük? – Kék és zöld, Maaren. – Akkor túlélik az akciót, kollégám. Mint tudja, én

fehér színű ürruhát viselek. Remélem, nem ellenem veti be az embereit... – Elhúzta a száját, feltolta a

sötétítőlemezt a szeme elől. “Thie! nem hagyja, hogy

elvégezzem küldetésemet" – gondolta, közben tekinte-

te élénken járt körbe-körbe. A közeli szerelőnyílások-

ba is benézett. “Márpedig el kell intéznem Sedymet,

mielőtt amazok is feljönnek..." Akkor megpillantotta ellenfelét. A férfi éppen kiemelkedett az egyik nyílásból, talán

Page 179: Nemere István - Holtak Harca

húsz méterre lehetett Vincenttől, és nem láthatta öt,

mert háttal állt fel. Előretartott kezében a pisztoly... Vincent combizmai megfeszültek. Azonnal ugrott.

Három hatalmas, a mindenségben úszó lépéssel ter-

mett Sedym mellett, és magasra emelt lábbal annak

pisztolyt tartó űrruhás karjába rúgott. De elszámította magát. Rúgása a Földön nyilván

eltörte volna ellenfele karját. Itt azonban a mestersé-

ges gravitáció, a jóval kisebb tömegvonzás miatt más

volt a helyzet. Sedym felkiáltott, de pisztolyát nem

ejtette el. Vincent rúgása nem volt ehhez eléggé erős. Ott álltak, alig karnyújtásnyira egymástól. Sedym

még derékig a napelemek között, Vincent föléje maga-

sodva... – Meghalsz... – suttogta Vincent. Sedym ráirányította lézerpisztolyát. Csak artikulá-

latlan rikoltás hagyta el ajkát... Egyszerre lőttek mindketten, közvetlen közelből. És 185

Page 180: Nemere István - Holtak Harca

egyikük sem habozott. Vincent elvesztette egyensú-

lyát, Sedym felé zuhant. Két bíborvörös fénysugár

keresztezte egymást. Vincent szabad kezével elkapta Sedym karját, a férfi

melléhez szorította pisztolyát, és nyomta, nyomta a

gombot... Közben égető fájdalmat érzett combján, de

ajkába harapott, és félig öntudatlanul is számolta a

másodperceket: egy, kettő... három... négy... öt... És minden elsötétült előtte. Claros mérnök éppen a mikrohullámú sugárzóadóba

küldte vissza a technikusokat, amikor a hangszórók-

ban Thiel százados hangja dörrent: – Claros, jelentkezzen! – Itt vagyok, százados! – Azonnal riassza az egészségügyi megbízottat.

A házi reanimációs robotot kapcsolják be. – Máris... megtörtént. Mi van Naharral és Maaien-

nél? – Mindketten elérték, amit akartak. Kettős találat. – Tehát két klinikai halál, igaz? – Igen. – A reanimátorba egyszerre csak egy embert tehe-

tünk, Thiel. – Tudom. Mint az akció parancsnoka, magamra

vállalom a döntés felelősségét. Az embereim már a

zsilipben vannak az egyik áldozattal. Csak őt ment-

hetjük meg, a másik meghal. A mérnök a belső tévélánc egyik képernyőjén már

látta is, amint az űrruhás rendőrök egy élettelennek

tűnő testet hoznak sietve a folyosón. – A fehér szkafander... – suttogta Claros, és meg-

könnyebbülten felsóhajtott.