MARTON VERONIKA

Álmos fejedelem neve az ékiratokban

Álmos, magyar fejedelem (Képes Krónika)

Álmos fejedelem születésének körülményeit kisebb-nagyobb

mértékben minden magyar krónika említi. A forrásszövegekben a név

írásmódja a használt nyelvtől (latin, görög, magyar) függően

különféle. Anonymus és Thuróczy latin szövegében „Almus”.

Kónsztantinosz Porphürogennétosz, a X. századi bizánci császár A

Birodalom kormányzásáról c. munkájában Szalmütesz

(Σαλμούτζης)[1]. Lefejtve a görögös toldalékokat marad az

„Almü/Almu” név. A magyarra fordított szövegekben mindenütt

Álmos.

E nevet századok óta próbálják megfejteni, értelmezni. Anonymus

nyomán a mai hivatalosított történetírás, irodalom- és nyelvtörténet,

s általában minden magyar elfogadja, hogy a Mágóg király

nemzetségéből való vezér, Ügyek[2] és Önedbelia Emes fia Álmos

neve az „álom, álmos” kifejezéssel való hasonlatosságon,

egybecsengésen alapul.

A magyarban az „álmos” kifejezésnek több, „azonos gyökre (al-mo?)

visszamenő értelme van: 1. „Alunni kívánó, aki alhatnék (A forró

nyárban álmos lesz az ember.)…, 2. Sok alvást szerető, gyakran aluvó,

illetőleg tunya (Álmos, mint a röst szolga.)…, 3. Álmok fejtegetésével

foglalkozó (Álmoskönyv)… 4. Mint fő- és személynév Ügek fiának és

Árpád vezér apjának neve…”[3]

A név álommal való egybevetése valóban kézenfekvő, de nem

valószínű, hogy a harcias, előrelátó vezért, bölcs vitézt, mondhatnók

népének legfőbb papját, táltosát a neve alapján álmosnak (mert ez az

eredeti jelentés) lehetne tartani, még akkor sem, ha Emese álmában

fogant.

Az „isteni látomás… turulmadár képében” akár meg is történhetett,

mégsem támasztja alá az „álom” szóból való eredeztetést. Efféle

jelenés, a középkori szerzetes írók kedvelt motívuma, afféle

vándormotívum. A Bibliától kezdve számos neves történelmi, főleg

egyházi nagyságról szóló írásban felbukkan: Szűz Máriának Gábriel

arkangyal jövendöli meg a fia születését, Géza fejedelemnek

„gyönyörűséges ifjú képében” angyal jelenik meg, „ki mondja néki, hogy fia születend…”[4] stb.

A krónikáink alapján nemigen merül fel senkiben, hogy a maga korában

az Álmos méltóságnév is lehetett. Pedig Ibn-Roszteh és Gurdézi arab

történetíró egyértelműen közli, hogy a magyarokkal rokonfajú volgai

bolgárok, a „királyukat Almus-nak czímezik.”[5] A „czimezik”

kifejezés nem arra utal, hogy a bolgár fejedelemnek ez lenne a saját

neve.

A két névadás közt az a különbség, hogy a magyaroknál az Álmos

keresztnév, a bolgároknál pedig a „czímezik” megjelölésből kitűnően

méltóságnév, titulus. Az Il-Almys (=birodalomszervező) személynév

előfordul a török főemberek nevében. Jobbára személynévnek

tartják: „…megfelelhet a török Almus (=vétel) személynévnek, amit

920 körül egy volgai bolgár fejedelem viselt.”[6] A magyar

régiségben számos példa akad, hogy méltóságnévből kedvelt

keresztnév lett: Gyula (Gyyla), Zolta/Zoltán (Zulta, Zolta) stb.

mindenik méltóságjelölő szó.

Az „Álmos” név jelentését, eredetét vizsgálandó érdemes térben és

időben visszamenni. Nemegyszer előfordul, hogy a káld-sumir, illetve

a babiloni-asszír nyelvből visszaköszön jónéhány, a mai magyar

nyelvhasználatban teljesen szokványos, de megfejtetlen kifejezés.

Ilyen az Álmos szavunk is.

Név és szóhasonlításoknál, különösen, ha több évezred választja el

egymástól az összehasonlítandó nyelveket, jelen esetben a káld-sumir

és a magyar szavakat, soha nem szabad megelégedni a szótári alakkal.

A szótári alak szövegkörnyezet nélkül nem ér semmit. Ti. az

évezredek folyamán a latin betűkkel átírt hangalak nem fedi az

eredeti kiejtést. A beszélt nyelvnek nemcsak a szókincse, hanem a

hangzósítása is változik. Arról nem is szólva, hogy a közvetítő nyelvek

(asszír, héber, arameus[7], kopt stb.) is jelentősen befolyásolták a

hangalakot. Tehát a hangalak mindig feltételes. A

szövegkörnyezetben levő jelentés sokkal biztosabb. Ám még ez sem

elegendő. Az ék-, illetve a vonalas jelek esetében célszerű elemeire,

összetevőire bontani a kifejezést; ez lenne a szószerkezet. Ha a

kifejezés elemeinek össz-jelentése megegyezik a szótár által

megadott jelentéssel, ezen kívül a magyar nyelvben is van hasonló

értelmű kifejezés, akkor lehet kijelenteni, hogy a két nyelv adott

szava, kifejezése azonos, legalábbis nagyon közel áll egymáshoz. Nem

árt, sőt szükségszerű a megállapítást művelődéstörténetileg is

alátámasztani.

Mezopotámiában mind a sumir, mind a babiloni-asszír korban

agyagtáblákon rögzítették a templomnak, az uralkodónak stb. való

beszolgáltatásokat, a szolga-személyzetnek, a parasztoknak,

pásztoroknak stb. járó juttatásokat. E gazdasági táblákra ráírták a

termény nevét, a mennyiségét, továbbá mely istennek szentelt

templomnak vagy templomból történt a beszolgáltatás, illetve a

juttatás. A táblákra kötelezően, mintegy hitelesítésül

pecséthengerrel rányomták a beszolgáltatást ellenjegyző írnok nevét.

Ez írásos ügyintézés pontosan olyan volt, mint a mai átadási-átvételi

igazolásoké, jegyzőkönyveké.

Ó-babiloni beszolgáltatási tábla, középen a pecséthenger-nyomat

(agyagtábla, 48x48 mm)[8]

A fenti ékiratos beszolgáltatási táblán jól látszik szövegközi

pecséthenger nyomat. Szembetűnő a gazdasági tábla és a

pecsétnyomat jelformái közti különbözőség. A tábla szövege

óbabiloni ékjelekkel íródott, tehát jóval későbbi, mint a pecsételésre

használt henger. Ez esetben a tábla kb. Kr. e. 2400-2200, míg a

pecséthenger legalább Kr. e. 2600-2400 körüli időből való. A

személyazonosságot, hitelességet stb. igazoló pecséthengerek nagy

becsben tartott családi tulajdont képeztek, apáról-fiúra öröklődtek.

Hosszú-hosszú évtizedekig az ősök mesterségét folytató

leszármazottak személyazonosságuk, mesterségük igazolására

használták. Ha esetleg a család kihalt, a pecséthengert talán

ugyanazon foglalkozású, de más személy használta tovább.

A Kr. e. II-III. évezredben Mezopotámiában a káld-sumir és a

babiloni-asszír ékiratos szövegekben többféle ékjelekkel, de szinte

azonos olvasattal tűnik fel az Álmos név.

A különféle írásképű névváltozatok elemzése során kiderül, hogy

Anonymusnak, bármennyire is meseszerűen közelíti meg az Álmos név

megfejtését mennyire igaza van.

BUR.SzIN, az UR városában székelő III. Ur-i dinasztia utolsóelőtti

királya korabeli ékiratos levéltárából előkerült tábla szövege[9]

rögzíti, hogy AB.hA (Aba)[10] isten templomi gulyájának őrzője,

csordása mennyi gabona-juttatást kapott.

A beszolgáltatási tábla szövegközi pecséthenger nyomatán szerepel

az AL.LA.MU (Álmos) név.

Pecséthenger nyomat.[11] A 3. oszlopban az Alamu név.

A kép bemutatási, beiktatási jelentet ábrázol. A szöveg szerint az

ülő alak a lagasi „50 háza templomának” ura, főpapja. A karját talán

áldásra emeli. Előtte a káld-sumir képekről, ábrázolásokról

elmaradhatatlan sasmadár körvonala. (Magyar megfelelője a turul.)

Nőalak vezeti a főpap elébe a fejfedő nélküli férfialakot. Ő lenne a

beiktatandó írnok-pap. Sumerban sem uralkodó, sem vallási vezető,

de még írnok-pap sem lehetett addig senki, amíg a főistennek, illetve

megbízottjának a templom főpapjának be nem mutattatott, amíg az el

nem ismerte.

Az ülő főpap háta mögött a jobbról balra olvasandó négyoszlopos

szöveg közli a jelenet színhelyét és a beiktatandó pap kilétét.

Az alábbi táblázat az ékjeles szöveg megfejtési menetét

mutatja[12]. A latin betűs számozás (1-4) a fenti, 2. sz. kép jobbról

balra következő szövegoszlopait jelzi. Utána következik a jelek

szöveghű másolata, a latin betűs átírás, majd a Deimel-féle

szótár[13] szerinti jelentés, és az utolsó oszlopban pedig az

esetleges megjegyzés.

Jelentés: Az 50 háza ura / az írnok-pap / a bőséget adó fokos

utódja / a fokos papja.

Értelmezés: A pecséthenger nyomat azt a pillanatot ábrázolja,

amikor lagaszi Éninnu, az 50 háza, Ningirszu isten templomának ura,

főpapja elébe vezettetik PA.AL (Pál), a beiktatandó pap-írnok, vagyis

a „pap-író”. E kifejezésből származik a papirusz (papíros).[14] Ez az

írástudó-írnok fejfedő nélkül lép a főpap elébe. A sumir korban az

írnok rendkívül megbecsült, fontos és elismert személy lehetett.

Pecséthengerének használata arra utal, hogy hivatalos személyről van

szó, aki jogosan végzi az írnoki teendőket. Hivatala minden bizonnyal

bizalmas volt. A sok-sok nevesített, személyéhez kötött

pecséthenger vésetein a pap-írnoknak nemcsak a saját, hanem a

felmenőjének, atyjának a neve is szerepelt. Ebből következteni lehet

mely családból származott.

Olvasat: UR.É.NINNU / DUB.SAR / DUMU.AL.LA.MU / PA.AL

A szövegben két név, az AL.LA.MU (Álmos) és a PA.AL (Pál) tűnik fel:

A „DUMU.AL.LA.MU” szabályos birtokviszony. Az jelenti, hogy egy

AL.LA.MU nevű személynek a fiáról van szó, akit PA.AL-nak hívnak.

Az ékiratos szövegek fordítói néhány kivételtől eltekintve nem

fordítják le a neveket. A régiségben beszélő, azaz jelentéssel bíró

neveket használtak, amelyekből sokat meg lehetett tudni az illető

személyről.

A „DUMU” valakinek a fia, utódja jelentésű szó a magyar gyümölcsre

utal, amit a közismert „nem esik messze a gyümölcs a fájától”

szólással lehet magyarázni. A magyar anyanyelvű a „gyümölcs” szón

nem az elsődleges jelentést, hanem az átvitt értelmet, valakinek a

„gyermekét, utódját” érti.

A „AL.LA.MU” három ékjelből tevődik össze. Jelentése a „bőségadó

fokos”. Itt nem arról van szó, hogy a fokosnak lett volna utódja,

hanem azt, hogy a fokoshoz, mint szent tárgyhoz tartozik egy

személy. Pontosan olyan a gondolatmenet, mintha azt mondanók: „A

Magyar Szent Korona gyermeke, utódja”, ami azt jelenti, hogy

magyar emberről van szó. Magyarázatként felidézendő, hogy Enlil

isten a világ teremtése után fokost bocsátott le az égből.

Elválasztotta vele a felső és az alsó világot, elválasztotta keletet

nyugattól.[15] Tehát AL.LA.MU a fokos papja lehetett. A mi

Álmosunk pedig népének vezére és legfőbb papja, táltosa volt.

Az évezredek,évszázadok folyamán az AL.LA.MU → ALAMU →

ALMU → ALMU(S) → ÁLMOS változás következett be.

ALAMU: A káld-sumir nyelv egyik szabálya, hogyha két egymás mellé

került fogalomjel kiejtve azonos mássalhangzóval kezdődik és

végződik, akkor egy hangnak ejtendő.

ALMU: A nevet a Kr. u. évszázadokban ekképp használhatták.

Megerősíti a rovásírás egyik szabálya[16], miszerint, ha egy szóban

azonosak a magánhangzók, még akkor is, ha nem az ejtéskönnyítő e

hangról van szó, csak az első magánhangzó írandó ki, a többi nem. Pl. a

székely botnaptár BOldoGaSZszoNY szava jó példa mind a magán-,

mind a torlódó mássalhangzók kihagyására.[17]

A rovással írt Álmos név olvasási iránya jobb-bal:

ALMU(S): A XIX. századi asszirológusok szerint a káld-sumir

nyelvben nem volt o hang, mondván a közvetítő héber nyelvben sem

volt. A magyar anyanyelvű megfejtők szerint e megállapítás nem állja

meg a helyét.

ÁLMOS: A mai magyar nyelvben feltűnik a szóvégi s mássalhangzó. Ez

nem zárja ki azt, hogy az ALAMU – ÁLMOS levezetés ne állná meg a

helyét, hiszen a káld-sumir szövegek ismernek egy ALAM.US

kifejezést is.

Ennek az AL.LA.MU-nak a fia, PA.AL-t neveztetik ki írnoknak. A

PA.AL birtokos szószerkezetben a PA elöljárót, főnököt, papot

jelent, az AL pedig fokost. A kettőskereszt alakú jelnek „összekötő”

jelentése is van. E jelentés megerősíti az elöljáró (pap) és a fokos

közötti viszonyt (a fokos papja), s rejteki módon benne van a

kapcsolat, az összekötés, ami az írásban nyilvánul meg. Ti. az írás

kapocs a gondolat és a megnyilvánulás között, vagyis a gondolat

szemmellátható megjelenítése. E feladatot látja el a tudós írnok-pap.

Meglepő a PA.AL és a Pál személynév közötti hasonlatosság.

Önkéntelenül is felvetődik a gondolat, hogy a keresztényüldöző zsidó

Saul a damaszkuszi úton való megvilágosodása után nem véletlenül

választotta/kapta a Pál nevet. A bibliai időkben Damaszkusz

környékét szkítafajú népek lakták, akik a PAL (Pál) nevet élő

hagyományként vagy valójában papi címként ismerték. Saul e

névváltoztatással, névfelvétellel igazodott a helyi szokásokhoz, hogy

a nem zsidó néppel könnyebben elfogadtassa magát. A meggondolása

minden bizonnyal az lehetett: Ha nem tudsz ellene harcolni, mármint

a kereszténység ellen, akkor állj az élére! Így lett Saulból Paul, azaz

Pál, vagyis Pál apostol[18].

Források:

[1] A honfoglalás kútfői, MTA, Bp. 1900., 121-122. pp. E névben is

tettenérhető, hogy a többi görög nyelvű íróhoz hasonlóan az a

császár-író miként csavarja ki, görögösíti a számára idegen nevet.

(MV)

[2] A Hess András-féle Chronica Hungarorumban Álmos atyja Előd

volt. (MV)

[3] A magyar nyelv szótára, I-VI. (Készítették: Czuczor Gergely és

Fogarasi János), Emich Gusztáv magyar akadémiai nyomdásznál, Pest,

1862., I. 280. p.

[4] Szent Istvánnak, Magyarország királyának nagyobbik legendája,

In: Magyar Legendárium, Könyvbarátok Szövetsége, Bp., 61. p.

[5] A honfoglalás kútfői, MTA, Bp. 1900., 163. p.

[6] Anonymus Gesta Hungarorum, Magyar Helikon, Bp., 1975. 138. p.

[7] A XVIII-XIX. századi külföldi és magyar tudósok még

különbséget tesznek a két hasonló elnevezésű (arámi-arameus) nyelv

között. Az egyik, a Kaukázus déli részen beszélt nyelv agglutináló. Ez

volt a szkíta-méd nyelvjárás, Jézus Krisztus anyanyelve. A másik

flektáló nyelv, amelyből mai héber nyelv származik. Ma a két

elnevezést nemcsak összemossák, hanem kutatónként, szerzőként

váltogatják az elnevezéseket. Sajnos nincs egyezményes elnevezés.

Talán azért, mert így könnyebb elsikkasztani a szkíták nyelvét. (MV)

[8] 7/35.B (N), ADA, London

[9] Pinches, Theophilus G.: The Amherst Tablets, Bernard Quaritich,

London, 1908., 112. sz. tábla, 187-188. pp.

[10] Más olvasattal: dNINA vagy dNanse. Figyelem! A magánhangzó-

végződés ellenére sem női istenség! (MV)

[11] Pinches i. m. 188. p.

[12] Az egyes jelek új-asszír szótári alakjának közlésétől

eltekintettem, mert zavaró lett volna. Aki kicsit is ismeri a káld-

sumir nyelv elvét, annak nem okoz nehézséget a Labat-szótár alapján

kikeresni, és ellenőrizni a jeleket. (MV) In: Labat, René: Manuel

D’épigraphie Akkadienne, Imprimerie Nationale, Paris, 1948.

[13] Deimel, Anton: Šumerisches Lexikon, Sumptibus Pontificii

Instituti Biblici, Róma, 1930.

[14] Az írnok a templom szolgálatában álló pap, pap-író volt. Róla

neveztetett el a papiros alapanyaga, a papirusz- nád. (MV)

[15] A fokos teremtése c. mítosz Komoróczy fordításában „A kapa

teremtése”. (MV)

[16] Forrai Sándor: Ősi magyar rovásírás az ókortól napjainkig, Antológia Kiadó, Lakitelek, 1994., 165. p.

[17] Zomora Márta szíves szóbeli közlése nyomán.

[18] Saul/Pál valójában nem volt apostol. Apostolnak hívták Jézus

Krisztus közvetlen tanítványait, a tizenkettőt. A jóval fiatalabb Pál

nem volt közöttük. Vajon kik döntötték el, hogy a Kr. u. 65-ben

Rómában elhalálozott Pált beveszik az apostolok közé? (MV)

Álmos fejedelem neve az ékiratokban

(II. rész)

Álmos vezér színezett mellszobra a kismartoni Esterházy kastély

homlokzatán

A régiségben minden névnek megvolt a maga jelentése, sőt szükség

szerint még meg is toldották, vagyis a név közölte ismeretet

kiegészítették. A név a viselőjének valóságos „igazoló okmánya” volt.

A mai ember a neveket már csak jelölésre használja, a jelentésüket

elfeledte. Legfeljebb egy-két keresztnév esetében ismeri fel a

jelentést (Piroska, Barna stb.). Elgépiesedett, lelketlen világunkban

még mindenkinek megvan ugyan a saját kereszt- és vezetékneve, de

már megjelent a személyre szabott szám. Ez az un. „személyi szám”

nem más, mint az egyén ellenőrzésére, visszaszorítása irányuló

lépések egyike. Egyelőre még papíron, de idő kérdése, hogy

mikrochipként mindenkibe be ne ültessék. S akkor valósággá válik

Madách Imre falansztere.

A magyarok elődnépeinél, de a régi magyaroknál is bevett névadási

szokás volt, hogy nemcsak a külső vagy belső tulajdonságokról,

foglalkozásokról, elvont fogalmakról, hanem bizonyos nagy becsben

tartott tárgyakról is neveztek el egy-egy személyt. Eleinte mindenik

ragadványnév lehetett, majd idővel állandósult, miként a pártusoknál:

Több, a hadivállalkozásokba belebukó pártus király neve GUDARZ ~

Kudarc volt. A keleti forrásokban egy-egy közigazgatási terület neve,

illetve a vezetőjének a címe: SATRAPA. A „sátor” és az „apa”

összetételéből származó méltóságnév eredete az időre nyúlik vissza,

amikor a sátorlakó nagycsalád feje, ügyes-bajos dolgainak eligazítója,

döntnöke a kor- és rangidős apa volt.[1] Kun László, magyar király

levelében említett ÁRBÓCZ nevű személy bizonyára hajón (vagy

másutt) felállított magas, egyenes szálfáról kapta a nevét: „Arbucz, a

mi kun atyafink. (Arbucz cumanum cognatum nostrum)”.[2]

Az előző részben elemzett beszolgáltatási tábla hitelesítő

pecsétnyomatán levő AL.LA.MU név jelentése a

„bőséget/gazdagságot adó fokos”. Az Álmos név eredője ez esetben

az istenadta szent tárgy, Enlil, a káld- sumir főisten fokosának

elnevezése volt.

Anonymus, ha nem is az Álmos név és a szent fokos közti

összefüggésről, de többet tudhat, mint amit a krónikájában közöl,

különben nem nevezte volna Álmost szentnek: „… Vagy azért hívták Álmosnak – ami latinul annyi, mint szent -, mivel az ő ivadékából szent királyok és vezérek voltak születendők.”[3]

Anonymus elbeszélését őrző egyetlenegy kézirat 1665-ben, a tiroli

Ambras várából került a bécsi udvari levéltárba, ám csak 1746-ban,

Mária Terézia uralkodásának idején tette közzé, a

magyarbarátságáról nem éppen híres Johannes Schwand(t)ner, bécsi

ügyvéd, a császári könyvtár másodőre.

Fejérpataky László irodalomtörténész, Anonymus egyik

szövegelemzője szerint határozottan „a XIII. század második felében” írt krónika „kézirata gondosnak, hibátlannak nem mondható.

Nincs oldal, amelyen javítások, rasurák elő ne fordulnának. A javítások két kéztől erednek.”[4]

Feltehetően, talán császári utasításra durván belnyúltak az eredeti

kéziratba. A Habsburgoknak soha nem fűződött érdekük ahhoz, hogy

a magyaroknak az eredetükről valós történelmi adatokat tárjanak fel,

sőt, a meglevőket is elkendőzték, hamisították. A felbukkanás és a

közlés ideje közt eltelt 81 év bőven elegendő volt ahhoz, hogy a

kéziratba belenyúljanak, sorokat, szavakat kaparjanak ki, s írjanak

felül.

A Gesta Hungarorum 1a levelének palimpszeszt-fényképe

1960-ban palimpszeszt[5] felvétel készült „a kódex teljesen kivakart 1a levéléről (1. oldal) az Országos Levéltár Filmosztályában. Az elsőrangú negatív mindent rögzített, amit e levélre valaha írtak és rajzoltak.”[6] Minden bizonnyal idővel e vizsgálat kiterjedhetett a

kézirat egészére, de csak az említett oldal vizsgálatának eredményét

közölték, hosszasan taglalva a „P” iniciálét, továbbá az iniciáléban levő

rajzocskákat. Mindez érdemben nem módosította a szöveget.

Az Anonymus-kódex 1a levele felső szövegrétegnek iniciáléja

A fenti kép a Gesta Hungarorum első oldalának átvilágított képe a

jelenlegi P iniciálé alatti írást, rajzot mutatja. A P betű ívében

látszódnak a domonkos-rend jelképei a levő a fáklyás kutya, a csillag

és a középkori ovális világtérkép. A kutyafej és a mellette levő

férfiarc a középkor kedvelt dominikánus szójátékára utal: Domini

canis = dominicanus. A felvételen látszódó betűk összeolvasva Posa

nevet adják. Ez lehetett a krónikaíró Anonymus, a P. dictus magister

eredeti neve.[7]

A krónikában a sok kaparás, felülírás ellenére talán véletlenül maradt

bejegyzés, miszerint az Álmos „latinul annyi, mint szent”, arra enged

következtetni, hogy az Árpádházi (miért nem Álmosházi?) királyok,

Álmos ivadékai szentek voltak. Ám akkor az Álmos nevet viselő

magyar vezér, népének katonai vezetője, egyúttal legfőbb papja,

táltosa is szent volt; sőt szentek lehettek a hasonló nevet viselő ősei,

elődei is.

Vajon e feltételezésnek lehet némi alapja?

Szenci Molnár Albert latin-magyar szótárában[8] a latin „almus” szó

jelentése „tápláló, éltető”, vagyis „minden jóval tellyes”[9], továbbá

„kegyes, jóságos, áldott, áldásos”[10]. Mindenik alátámasztja e

cikksorozat I. részében megfejtett ékiratos AL.LA.MU kifejezés

„bőséget adó fokos” jelentését. A középkorban a „Szentháromság”

szóösszetételt latinul „Alma Trias”-nak mondták,[11] ahol az

„alma=szent”, a „trias=háromság”. Mivel 1665-ben, a Gesta

Hungarorum felbukkanásának idején ismert volt a Szentháromság ez

elnevezése az „Alma Trias”, egybevág Anonymus megállapításával,

miszerint az „almus” szó latinul szentet jelent.

Több ékiratos agyagtáblán AL.LA.MU, AL.MU, A.LA.MU változatban

tűnik fel a név. Kifogásként lehetne felhozni, hogy ez elnevezések

hangzósítása (kiejtése) nem vág egybe a magyarok első fejedelmének

sem a közismert, sem a krónikában fellelhető levő nevével. Csakhogy

a krónikákat latinul írták. Anonymust véve alapul: Az Álmos nevet

majd mindenütt Almus-ként tünteti fel, és a latin nyelv szabályai

szerint az –us végződésű hímnemű főnév szerint ragozza. „Almu”

alakban is előfordult, amikor a névnek „álom” szóval való

egybevetéséről ír: „Quia ergo sompnium in lingua hungarica dicitur

almu.…, ideo ipse vocatus Almus.” (Mivel tehát az álom magyar nyelven

almu-nak (sic!) mondatik…, azért hívatott ő szintén Álmosnak.) Ezért

elfogadható, hogy a fejedelem nevének ékiratos, -u végződésű

változata azonos az Álmos névvel.

1844 évi első mezopotámiai ásatás óta egyre-másra kerülnek elő a

több ezer éve a sivatag homokjában rejtőzködő agyagtábla-

könyvtárak. Ninive, az asszír főváros romjait rejtő

Kujundzsuk/Kujundzsik domb Assurbanipal (Kr. e. 668-626), a

meghódított területek lakosságához kegyetlen, de az írásos

emlékeiket becsülő asszír uralkodó gazdag könyv- és levéltárát

rejtette. A különféle tartalmú táblák közt volt a babiloni istennevek

ékiratos listája is. (CT, Part XXV. British Mus., London, 1919., 36. t.)

1896 óta a British Museum albumokban adja ki a tulajdonában levő

vonalas írással, illetve ékjelekkel írt agyagtáblák, táblatöredékek

szöveghű másolatát. Több kötetben jelentette meg az említett

„Istennevek nagy listáját”. A felsorolásban vannak valóságos

istennevek, s vannak olyan nevek is, amelyeket az istent jelentő

szócsoport meghatározó vezet be, de a szövegkörnyezetből sok

esetben kitűnik, hogy nevesített személy mégsem isten, hanem isteni,

égi eredetű, templomi ember, szent ember, pap stb. lehetett.

A nagy ékiratos istennév-tábla

Assurbanipal, a nagy „könyvgyűjtő” asszír király a világ teremtésének

történetét tartalmazó táblákhoz hasonló a birodalmában fellelt régi

táblákat összegyűjtette, könyvtáraiban elhelyeztette, sőt

közszemlére állíttatta.[12] A megkopott, vonalas írással írt táblák

szövegét újraíratta. Az írnokok nem betűhív másolatokat

készítettek, hanem a régi táblákat új-asszír ékjelekkel írták át, még

akkor is, ha az eredetin sokkal régebbi, kép- vagy vonalas írással írt

szöveg volt.

Az istennevek listáján az Álmos név többféle ékjellel, de ugyanazon

hangzósítással, olvasattal fordul elő; olyan összetételben is, amikor a

viselője szentségesnek, éginek, isteni eredetűnek, sőt isteninek

tartatik.

A táblán az egymással összetartozó, egymást magyarázó nevek páros

oszlopokat képeznek. A fenti táblán jól látható, hogy az egyik kettős

oszlopot egy vastagabb vonal határolja el a másiktól. Az első

oszlopban van maga a név, a mellette levő jobboldali oszlop ugyanazon

sorában pedig a névmagyarázat. Jelen esetben az Álmos név

ugyanolyan összetételben szerepel, mint e cikksorozat I. részében

elemzett hitelesítő nyomaton.

Az alábbi, az istennevek táblájáról való, szöveghűen lemásolt sorban

a két részre osztott ékiratos szöveg alatt szerepel a jelek latin

betűs átírása, alatta pedig a jelentése. Mind az első oszlopban levő

nevet, mind a másodikban levő névmagyarázatot az istent jelentő

szócsoport-meghatározó vezeti be.

Fordítás: A bőséget adó fokos istene, (azaz) a másik választott

isteni szülött, a fényre jövő víz.

A Deimel-féle szótár szerint az AL egyik jelentése fokos, a másik

pedig dEN.LIL. Tehát a fokos Enlil istenhez tartozik, azzal azonosul.

Ez világlik ki e cikksorozat I. részéből is.

A magyarázó dMES.LAM.TA.É.A név megfejtése szerint dAL.LA.MU

valamely ikerpár egyik tagjaként úgy született meg, mint a napfényre

törő víz, vagy maga volt a víz. Tehát Anonymusnak az a megjegyzése,

hogy Emese „méhéből hatalmas forrás fakad” e magyarázó névben

visszaköszön.

Páter Anton Deimel, asszirológus a neveket értelmezvén[13]

megjegyzi, hogy a dMES.LAM.TA.É.A név azonos dAL.LA.MU -val, a

nagy ikrek egyikének (unus ex magnis geminis), továbbá Nergalnak, az

alvilág istenének melléknevével.

Nergal isten a káld-sumirok képzete szerint valóban az alvilág, ám

nem a keresztények elképzelte rossz értelmű pokol istene volt,

hanem a déli féltekét beragyogó, Babilonban láthatatlan éjszakai nap.

Ikertestvére Samas, az északi féltekét bevilágító, Babilont éltető

másik napisten. Mindkettő a Nap-égitest egy-egy földi

megnyilvánulása. Nergál tiszteleti helye a mezopotámiai Kutha városa.

Szkítafajú lakóit Kr. e. 720 táján II. Sargon asszír király Galileába

költöztette, a helyükre zsidókat telepített, magyarán lakosságcserét

hajtott végre. Ezért mondják a zsidók: „Galileából nem jöhet

Messiás”

A fenti megfejtés szerint a magyar Álmos fejedelem többek között

a Napisten egyik megnyilvánulásról kapta a nevét.

Források:

[1] Marton Veronika: A pártusok a sivatag lovagjai, a magyarság

nemzetalkotói, Matrona, Győr, 2008., 156-159. pp.

[2] A magyar nyelv szótára (Czuczor-Fograsi), I-VI., Emich Gusztáv

magyar ak. nyomdásznál, Pest, 1862. I. 333. p.

[3] Anonymus Gesta Hungarorum, Magyar Helikon, Bp., 1975. 81. p.

[4] A magyar honfoglalás kútfői, Kiadja a Magyar Tudományos

Akadémia, Bp., 1900., 382. p.

[5] Olyan pergamen, melyről az eredeti írást jobbára vakarással

távolították el, s helyére újat írtak (MV)

[6] Karsai Géza: Az Anonymus-kódex első levele = Különlenyomat a

Magyar Könyvszemle 1968/1. számából.

[7] Karsai Géza i. m. 44-45. p.

[8] Dictionarium Latinoungaricum… per Albertum Molnar Szenciensem

Ungarum, Procurante Elia Huttero Germani, Norimbergae, (1604),

almus3 címszó.

[9] Pápai, Francisco Páriz: Dictionarium latino-hungaricum, Cibinii,

Sumptibus Samuelis Sárdi Typ., Anno MDCCLXVII (1767), 16. p.

[10] Latin-magyar és magyar-latin szótár, szerk. Vézner Károly, A

Szent István-Társulat kiadása, Bp., [?], 29., p.

[11] Pápai i. m. 16. p. (Más szótárakban Trinitas Sancta alakban is

előfordul. MV)

[12] Marton Veronika: A káldeai teremtés-mítosz, Matrona, Győr,

2009., 8-9. pp.

[13] Panth. Bab. Nr. 2145, és a Planet. Bab. Nr. 271. Verl. des Papstl.

Bibelinstituts, Roma, 1950.

Álmos fejedelem neve az ékiratokban

(III. rész)

Álmos fejedelem (mészkő szobor, Halászbástya, Budapest, Mikula

Ferenc, 1902.)

A nippuri templomi könyvtár 1908-ban közzétett[1] istennév-táblái

tartogatnak még egy-két, a magyar Álmos névvel összefüggésbe

hozható ékjeles nevet.

Az előző részben (II.) megfejtett dAL.LA.MU név jelentése a

„bőséget adó fokos”. A fokost, Enlil isten jelképét a Deimel-féle

sumir lexikon magával Enlillel, a káld-sumir főistennel azonosítja. E

kifejezést úgy kell felfogni, mintha azt mondanók: Erős vár a mi Istenünk. Ezt hallván senkiben sem az tudatosul, hogy maga az Isten

az erős vár, hanem az, hogy Isten ereje olyan erős, mint egy sziklára

épített vár. A magyarázó név, a dMES.LAM.TA.É.A „a másik választott isteni szülött, [aki olyan,] mint a fényre törő víz” jelentéséből kiderül, hogy dAL.LA.MU maga Nergal, az alsó világ, az

éjszakai Nap istene; a nappali Nap istenének ikertestvére. Ilyetén

minőségben az ikerpár a babiloni istenkörben Enlil, a legfőbb isten

utódja, magja, fia, több szövegben a küldötte.

Az nippuri istennév-tábla következő megfejtendő neve, az dAL.MU

szintén Nergálhoz, az alsó világ istenéhez kapcsolódik.

Nergál istenről kevés ábrázolás maradt fenn. Az alábbi dombormű a

pártus korból való.

Nergál, az alsó világ istene (kő faragvány, kopott színű, 90 cm Hatra,

Kr. u. 2. század, az amerikaiak „látogatása” előtt a Bagdadi

Múzeumban volt)[2]

Nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de e domborművön több, a magyar

népre jellemző jelkép van, ezért érdemes aprólékosabban

megszemlélni: Nergál, a turulmadaras fejékű isten és a jobb felső

sarokban levő Anahita, az embereknek az égben meghatározott

sorsát kiosztó istennő jellegzetes pártus öltözéket visel. Az isten

felemelt jobbjában tartja mind a magyarok, mind a szkítafajú népek

szent fegyverét, a fokost. A bal keze ráfonódik a kardja

markolatára. Úgy tűnik, az övére van hurkolva az alvilági kutyát tartó

erős, duplafonatú póráz; jelezvén, nem a hétfejű szörny nem

garázdálkodhat kénye-kedve szerint. A kutyatest alatt lapuló

oroszlán Nergál Nap-jellegét jelzi, hiszen ő az éjszakai Nap. A kép

bal oldalán levő díszes a „kopjafa” az alvilágisten jelképe. Efféle

faragott kopjafát állítottak a régi magyarok elhunyt szeretteik

sírjára. Nergál lábánál a fekete skorpió (csillagjegy), az alsó világra, a

fejénél levő fehér a felső világra utal. Középütt a bölcsességet

jelképező fehér kígyó fekete árnyképével. Az állatok párban való

ábrázolása azt jelzi, „miként lent úgy fent”, vagyis az alsó világban a

felső világ árnyai, az elhunytak kapnak helyet. A dombormű jobb felső

részen trónoló Anahita istennő fejdíszén is ott a turulmadár.

Kezében kopjafát tart. Az oldalán egy-egy meghatározhatatlan, talán

baglyot formázó madár látszik. A lába alatti díszítés, a két hal, a

Halak csillagképre utal. (A somogyi rovásírásos kövek tanítótáblája

szerint a magyarok istenasszonyát, a Boldogasszonyt a régiségben

Anahitának hívták.[3])

Az alábbi ékjel-sorban az 1. és az 5. jel az istent jelentő szócsoport

meghatározó. Az istenek, a szent helyek, a templomok neve mindig e

jellel kezdődik. A korai szövegekben egyszerű csillag formájú volt,

mint a rovásírásban a legmagasabb helyiértékű szám, az ezres.

Az AL.MU egy-egy jele alatt két-két jelentés szerepel. Semmi

ellentmondás a jelentések között, hiszen ismert, hogy az AL, a fokos

Enlil istenhez tartozik. A MU jelen pedig fia, de egyúttal mag, utód

is.

A KA.AM.US előtt álló „d”-vel jelölt istent jelentő szócsoport

meghatározó, attól függően, hogy milyen jel áll utána istenséget,

templomot, szent helyet is jelölhet. Enélkül a KA jel egyszerű

„fejet, főt, főnököt” jelentene, az „isten” jellel viszont „egyházi,

templomi, vallási elöljárót”, sőt magát az „isten”-t is.” A káld-sumirok

nemegy esetben istenszemélynek, isten választottjának, küldöttjének

tartották a templom legfőbb papját. A templom a legmagasabb rangú

elöljárója nem lehetett akárki, hanem maga az isten, vagy isteni

minőségű személy, jelen esetben Enlil főisten fia, dAL.MU, vagyis

Álmos.

A dKA.AM.US (Kamus) és a

dAL.MU két beszélő név. Az együttes jelentés: A templomi

elöljáró hatalma a megmérettetés, (aki) a fokos fia (vagyis Enlil

magja).

Magyarosan: A megmérettetés hatalmával bíró templomi elöljáró

(maga az isten), dEnlil isteni fia.

A dKamus fordítása arra enged következtetni, hogy ez

istenszemélynek, mint mindenik istennek volt egy temploma, esetleg

szentélye, ahol a hívek az tiszteleti szertartást végezték. Minden

bizonnyal az embereknek fontos volt, hogy megfelelően, kellő

tisztelettel áldozzanak neki, hiszen Nergal isten „segédjeként” ő

végezte az elhunytak lelkének, szívének megmérettetését, ő

állapította meg, bűnös vagy bűntelen életet éltek-e. Magyarán dAL.MU bírói szerepet töltött be.

Az, hogy a lelkek megmérettetésének is volt egy istene, volt

tiszteleti helye nem azt jelenti, mintha a káld-sumirok, akár a régi

magyarok több istent imádtak volna, hanem Istennek, a Teremtőnek a

természeti tüneményekben való megnyilvánulásait tisztelték. Az

elhunytak élőként való ténykedésének elbírálása nem oly természeti

tünemény, mint a Nap, a szél, a villám stb. hanem az Atyaisten

hatáskörébe tartozó tevékenység.

Egy-egy istennek szentelt templom főpapja, templomi elöljárója az

„isten” legfőbb megbízottjaként, helyetteseként ténykedett, földi

személy, de mindenképpen kiemelkedő tudású, beavatott ember

lehetett.

A babiloni istenkörben a lelkek megmérettetését végző dKamus/Almu

Nergálnak, az alsó világ istenének segédje. A szerepköre ugyanaz,

mint az egyiptomi Anubiszé[4]. A sakálfejű isten eredetileg Ra

Napisten fia volt. Ilyetén minőségben ő lehetett az alsó világhoz

tartozó éjszakai Nap. Majd az elhunytak bírája, megmérettetője,

bebalzsamozója lett: Mérlegre tévén a halott szívét, ha könnyűnek

bizonyult, azaz bűntelen volt, a lelke továbbjutott Osiris isten alvilági

birodalmába; ha az igazságisten tollpihéjénél nehezebb volt, démon

falta fel. Más forrás szerint (nyilván vezeklési célzattal) mindaddig

újra kell születnie[5], amíg valamelyik megmérettetésnél a szíve

könnyű nem lett.

Az ékiratos isten-jegyzék csak egyetlen szóval, a megmérettetéssel

utal dAL.MU alsó világbeli feladatára. Oly részletes leírás, kép, mint

az egyiptomi Anubisz istenről, róla eddig nem került elő.

Anubisz isten. A mérleg baloldali serpenyőjében az elhunyt szíve, a

másikban az igazság istenének tollpihéje (Encyclopedia Britannica)

Ennek ellenére alapos kutatások nyomán több kiváló felkészültségű

tudós, az angol A. H. Sayce, Stephen Langdon, a német Fritz Hommel

osztja azt a véleményt, hogy a korai mezopotámiai és az egyiptomi

istenkör (Pantheon), továbbá az isteneik feladatköre, s a két

műveltség oly nagymérvű hasonlatosságot mutat, amit a véletlen nem

szülhetett. Egyik a másikból táplálkozott, s az elsődleges a

mezopotámiai volt. „A fáraók Egyiptoma ázsiai eredetű; minden

vallásos eszméjük keleti hazájukból származik. A vallásuk

egyértelműen a sumirhoz hasonlatos és egyáltalán nem a

szemitához.”[6] Eszerint nem állja meg a helyét az az évtizedek óta

erőltetett elmélet, miszerint az egyiptomi műveltség a Hórusz

törzsön keresztül szemita eredetű lenne; s a kultusz gyökere az idők

homályába vész, eredete nem tisztázott. Leonard Woolley, a

mezopotámiai UR város Kr. e. III. évezred elejére datált

királysírjainak felfedezője jelenti ki, hogy következő un. szemita-

akkád korban a káld-sumir műveltség nagymérvű hanyatlást mutat,

míg az egyiptomi virágzásnak indul: Ménész/Menes, az I. egyiptomi

dinasztia alapítója ekkortájt egyesítette Alsó- és Felső Egyiptomot.

A kutatók általános véleménye, hogy az egyiptomi műveltségnek nem

volt helyi előzménye, mintha a semmiből nőtt volna ki. Ilyen nincs.

Műveltségek nem jönnek létre a semmiből, nem jönnek létre

mindennemű fejlődési folyamatot mellőzve, előzmény nélkül. Az

történt, hogy a káld-sumir kort felváltó erőszakos szemita-akkád

hatalomátvétel következtében menekült el a lakosság Afrika felé. A

helyi körülmények hatására a magukkal vitt magasműveltségük

sajátosan egyiptomivá lett.

Tehát a holtak egyiptomi eredetűnek megmérettetése, tetteik

elbírálása elsődlegesen nem egyiptomi, nem a fáraók korából

származik, hanem eredendően a káld-sumir vallásos hit része volt.

Igazat kell adni Otrokócsi Fóris Ferencnek, Francois Lenormantnak,

Varga Zsigmondnak, Borbola Jánosnak és még sokaknak, akik nem

csupán a mezopotámiai, vagyis a káld-sumir, hanem az egyiptomi

műveltséget, mitológiát, nyelvet párhuzamba állították a régi

magyarokéval, és felfedezték a köztük levő hasonlatosságot és

azonosságot.

Az un. Chicago Syllabariumot a 311 soros, 307 nevet tartalmazó

agyagtáblát a chicagói egyetem professzora, Luckenbill másolta le és

1917-ben jelentette meg. A tábla érdekessége, hogy nem

istenneveket, hanem inkább személy- és foglalkozásneveket

tartalmaz. A 214. sorban van az a név, amelyet Anton Deimel

A.LAM.MUS-nak olvas, de nem oldja fel a jeleket, vagyis nem közli a

jelentését.

Sajnos az esetek többségében, sem a XIX. századi, sem a későbbi

tudósok nem értelmezik a neveket, nem közlik a jelentésüket, hanem

csak a latin betűs átírást. Ám ez nem azt jelenti, hogy ne lehetne

elolvasni, értelmezni az ékjeleket, csak egy kicsit bonyolultabb, s a

megfejtés több megfontolást igényel.

Chicago Syllabarium (Haskell Museum, USA)

A legelső teendő a jel összetevőire való felbontása. Könnyebb lenne a

megfejtés, ha a szótár közölné a jelentést. Ám ez esetben erről szó

nincs. Sőt, az átírás három jelet sejtet, ti. a latin betűkkel átírt név

három szóból (A . LAM . MUS) áll, az összetételt pedig csak két

ékjelre lehet felbontani. Emiatt az alábbi átírásban a név ékjele

ALAM.MU-ként szerepel.

A fenti ALAM.MUS-nak olvasott jel két ékjelből, a TA-ból és a DU-

ból tevődik össze, mégpedig úgy, hogy a TA utolsó álló ékjele élé

kerül a DU. E sorrendben összeolvasva a jelentése: Enlil

választottja, esetleg az ég választottja. Tehát olyan személyről van

szó, akit Enlil főisten, esetleg az ég választott.

A magyar anyanyelvűek, hallván, olvasván a TA.DU összetételt,

önkéntelenül a „tudó, tudós” szóval kapcsolnák össze, holott a „tud”

és a származékai az ember felhalmozott ismeretére esetleg a

bölcsességre vonatkoznak. Ennek ellenére ez ösztönös megérzés

helyesnek tűnhet, hiszen a tudás Isten ajándéka. A tudós lett légyen

az ember, vagy a tudást a génjeiben hordozó nép, miként a káld-

sumiroknál Enlil kiszemeltje, vagy a magyar előidőkben az Atyaisten,

az Öregisten választottja.

Az ALAM.MUS név két ékjele nem egymásután következik, hanem a

TA olvasató ékjel utolsó két jele közé beékelődött a DU. A jelek

ilyetén elrendezésének némi jelentésmódosító szerepe van, pl. nem

főnevet, hanem igét, cselekvést jelent. Eszerint a kifejezés

jelentése: Enlil választá[7], esetleg választja.

Nem kifogásolható az ég választotta fordítás-változat sem, hiszen a

magyar ember az Istene helyett sokszor az éghez fohászkodik, de a

teremtő Istent, a magasságost érti alatta: Adná a magasságos ég!

Az ALAM.MUS név tehát azt jelenti, hogy a viselőjét, a „tudót” Enlil

isten (vagy az ég) választotta ki, tartotta érdemesnek valamely

feladat elvégzésére, tisztség betöltésére.

Vajon, megérjük-e valaha, hogy a korunkban tudósnak,

tévedhetetlennek kikiáltott önjelölteket felváltaná Isten jelölése,

miként Álmos esetében?

Álmost a magyarok gyűlése, a szer választotta vezérré, s a szer nem

volt más, mint a „nép szava, isten szava” (vox populi, vox dei)

megnyilvánulása. Isten akaratából, közakaratból lett a magyarok

vezére, s vezette vissza népét ősei hazájába, Magyarországra.

Források:

[1] Cuneiform Texts from Babylonian Tablets in the British Museum,

Part XXIV. British Museum, London, 1908. 36. tábla.

[2] Ghirsman, Roman: Iran – Parther und Sasaniden, Verlag, C. H.

Beck, München, 1962., 98. sz. kép.

[3] MartonVeronika: A somogyi rovásírásos kövek, Matrona, Győr,

2008., 66-69. pp.

[4] Hart, George: Az ókori Egyiptom, Park Kiadó, Bp. 1992. 19. p.

Holtak könyve

[5] Kemp, Barry: Egyptian Book of the Dead, Granta, 2007., Hunofer

papirus.

[6] Langdon, Stephen: The early chronology of Sumer and Egypt and

the similarities in their Culture = The Journal of Egyptian

Archeology, 1921. No.3-4., 133-153. pp.

[7] A „választá” szó –á jele a félmúlt időt, régiesen az ”aligmúltat”

jelzi, mára felváltotta –t, -tt, az uniformizált múlt idő jele. A

régiségben a magyar nyelv minden tekintetben árnyaltabb volt.

Korunkban sajnos hivatalosított lett a nyelvrontás. (MV)

Álmos fejedelem neve az ékiratokban

(IV., befejező rész)

Álmos nagyfejedelem szobra az Országház keleti homlokzatán

(Mikula Ferenc, 1905.)

Az ókorban a Róma közelében a Tiberisbe ömlő patakot és magát a

patak istenét Almo-nak (Álmos) hívták. Ragyogó tiszta vizében

„Cybele (Kübele) istenasszony papnői egyetsmást mostak”.[1] A név

minden bizonnyal etruszk[2] eredetű. Másképp nem magyarázható e

kora-latin elnevezés, az Almo és a mezopotámiai AL.LA.MU stb. név

nagymérvű hasonlatossága, továbbá a vízzel és az isten/szent

kifejezéssel való kapcsolata. Ráadásul mindez egybevág Anonymus

leírásával: Álmos „latinul annyi, mint szent” és Emese „méhéből (Álmosként) forrás fakad…” és „…az ő ivadékából szent királyok és vezérek voltak születendők.” [3].

E cikksorozat II. részében említett „Nagy ékiratos istennév-listán”

van még egy az Álmossal és a vízzel összefüggésben álló istennév a(z) dA.LA.MU[4]. E névben a vízzel való kapcsolat még szemléletesebben

jelenik meg, mint a már tárgyalt AL.LA.MU, a „a bőséget adó fokos istene” kifejezés magyarázó nevében a dMES.LAM.TA.É.A, „a másik választott istenszülött a fényre törő víz” szószerkezetben.

Mind a(z) dA.LA.MU (bőséges víz hozá) név első, mind pedig a már

megfejtett dMES.LAM.TA.É.A (…istenszülött a fényre törő víz)

utolsó szava, illetve ékjele vizet jelent. Az első szószerkezetben a

víz alanyként, a másodikban névszói állítmányként fogható fel.

A(z) dA.LA.MU jelentése: A víz, a bőséges adta isten. Magyarosan:

A bőséges víz adta/hozta isten.

A fenti kifejezésben a „bőséges” a mai magyar nyelvben előforduló

un. hátravetett jelző, mint a „vettem almát, pirosat”.

Sajnos a tábláról a név második, magyarázó része kitörött. Így meg

kell elégedni magában a névben rejtező, viszonylag egyszerűen

megfejthető jelentéssel, hogy bő víz adta/hozta istenszemélyről van

szó.

Istenség az állatokkal körülvett ladikban. (pecséthenger nyomat, al-

Ubaid kor)

Mezopotámiában a régiségben ugyan sok ásott, mesterséges

öntözőcsatorna volt, de azok vizére nem jellemző, hogy valamit

sodort, vitt volna. A „bő, bőséges víz” folyóra vonatkozhat. Vajon

melyik folyó hozhatta/adhatta/vihette A.LA.MU istent?

Két folyó jöhet számításba. Az egyik a Tigris, bővizű, de veszélyes és

gyors sodrású. A másik a bővizű lomha Eufrátesz. Minden bizonnyal

ez utóbbi lehet, hiszen van egy ékiratos történet, mely pontosan

arról szól, hogy egy csecsemőt kiszurkozott kosárkában hordoz az

Eufrátesz vize.

I. Sargon (K.e. 2270-2215), akkád király bronzsisakja (30 cm, Ninive,

Iraq Museum, Bagdad – eltűnt)

A káld-sumir, illetve az akkád mitológiát kicsit is ismerő olvasóban

felötlik I. Sargon, akkád uralkodó születésének története, mely

teljesen azonos a legalább másfél évezreddel később élt Mózes, a

zsidók vezére születésének körülményeivel.

Sargon, a feketefejű szemita akkádok első uralkodóját

„szopósgyerek korában az anyja kiszurkozott kosárkában az Eufrátesz hullámaira bízta. A sors kegyes volt hozzá. A folyóból a földjére vizet hordó paraszt kihalászta, és a szép, formás fiúcskát isten ajándékaként UR.ZABABÁ-hoz, KIS város uralkodójához vitte. A király idővel a városállam kertfelügyelőjévé nevezte ki. Nevének első szava, a SAR káld-sumirul eredetileg „kert”-et jelentett. Hagyománytiszteletből, mert Mezopotámiában Sargon az első szemita király, minden utána következő uralkodó, király címe sar lett. Sargon KIS városának hadvezéreként legyőzte LUGAL.ZAG.GI.SI-t, a szomszédos városállam királyát. Hogy, hogy nem e győzelem után a jótevője, UR-ZABABA, KIS királya bizonytalan körülmények közt eltűnt.”[5] - fogalmaz finoman a mai történetíró. Sargon eltette

jótevőjét láb alól, s a befogadó káld-sumir népet erőszakkal, vér és

könny közepette behódoltatta. Ő lett az új uralkodó, s az eladdig

szolga szemita feketefejűekkel először két városállamot, majd egész

Mezopotámiát leigázta, és megalapította a három emberöltőig

fennálló Akkád Birodalmat.

Mózes története I. Sargonéhoz hasonló. Mintegy kétezer évvel

később a zsidók vezérét, Mózest csecsemőkorában a fáraó leánya

halászta ki a Nílusból, s nevelte fel. Felnővén „hálából” a zsidókkal

együtt meglopván és megtizedelvén az egyiptomiakat a népével

együtt odébbállt.

Mózes a Níluson ringatózó kosárkában[6](Exodus 1.22,)

Úgy tűnik a „csecsemőt a folyóból való kihalászás” afféle vándor-

motívummá nőtte ki magát. A(z) dA.LA.MU megfejtése a „bőséges víz hozta isten” jelentés arra utal, hogy ez lehetett az eredeti nem

pedig a bőbeszédű Sargon-változat. A mózesiről pedig lerí, hogy merő

utánzás, lekoppintás, hiszen ugyanarról a történetről lévén szó, csak

más földrajzi környezetben és jóval későbbi korban. A zsidók a II.

babiloni fogság idején a káldeus királyi könyvtárban találták meg az

akkád Sargon, s talán dA.LA.MU eredeti történetét is, s alkották

meg belőle Mózesnek, a zsidók vezérének történetét, hogy

alátámasszák „isteni” eredetét.

Minden bizonnyal a múzeumokban levő több millió ékiratos tábla és

táblatöredék között ott lapul az eredeti A.LA.MU-történet, s csak

idő kérdése, hogy valamelyik kutató rábukkanjon.

Összegzés:

Az ékiratos forrásokban a magyar Álmos fejedelem neve, lefejtve

róla több évezred mázát, ötféle változatban tűnik fel, és mindenik

valamilyen módon kapcsolatban áll Anonymus leírásával. A Névtelen

sokkal többet tudhatott vagy a felhasznált forrása sokkal többet

tartalmazhatott Álmos fejedelem eredetéről, nevéről, mint amennyit

a krónikájában elárul. Szerencsére úton-útfélen elszólja magát.

„Ügyek… feleségül vette Önedbelia vezérnek Emes nevű leányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta. Azonban isteni csodás eset következtében nevezték el Álmosnak, mert a teherben levő anyjának álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből forrás fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem a saját földjükön sokasodnak el. Mivel tehát az alvás közben feltűnő képet magyar nyelven álomnak mondják, és az ő születését álom jelezte előre, azért hívták őt szintén Álmosnak. Vagy azért hívták Álmosnak – ami latinul annyi, mint szent – mivel az ő ivadékából szent királyok és vezérek voltak születendők.”[7]

AL.LA.MU – A bőségadó fokos (PA.AL főpap atyja) : A pecséthenger

nyomat két papi személyről, atyáról és fiáról beszél. Egyik sem isten,

hanem templomi ember. A magyar Álmosnak, bár Anonymus e

leírásában nem említi, lesz egy fia, Árpád. Tehát mindkét esetben

megvan az atya-fiú kettősség. Ezen kívül nem csupán AL.LA.MU papi

személy, hanem a magyarok hite szerint Álmos vezér is népének

főpapja, táltosa.

ALAM.MUS - dEnlil vagy az ég választottja : Enlil isten, vagyis az ég

választottja hús-vér ember, hiszen a neve elől hiányzik az istent

jelentő szócsoport meghatározózó. Ám, ha Enlil isten kiválaszt egy

halandót, igazán csodás eset. Hát még akkor, ha a magyarok Istene

turulmadaras égi látomással tudatosítá Emesében, hogy születendő

fiának ivadékai nagy királyok, nagy vezérek lesznek. S ha ez így van,

akkor Álmos az Atyaisten választottja, hogy felnővén népét Atilla

örökébe, a Kárpát-medencei hazájába vezérelje.

dKA.AM.MUS dAL.MU - A megmérettetés hatalmával bíró templomi elöljáró, dEnlil isteni fia : Anonymus közvetlenül nem szól Álmos bírói

feladatáról. Ám Isten akaratából, vagyis népakaratból a legfőbb

hatalommal felruházott Álmosnak minden bizonnyal döntnöki, bírói

feladata is volt. Ő volt a legfőbb táltos és kádár, ahogy a magyarok

nevezték a bírájukat. A kádár név eredete a hunokra nyúlik vissza. A

hunoknál a vezéri és a bírói feladatkör nem egyetlen személy kezében

összpontosult. Két fivérével együtt az Érd nemzetségből származott

Ethele/Atilla Bendegúz fia volt a hunok vezére, királya. A legfőbb

bíró pedig a mindenkori Torda nemzetségből került ki, a krónika

szerint Kádárnak hívták. Akár személynév volt, akár méltóságnév

utána a magyar utódok is kádárnak nevezték a bíráikat.[8]

dAL.LA.MU dMES.LAM.TA.É.A - A bőségadó fokos istene, a másik választott istenszülött a fényre jövő víz : A magyar vonatkozású

források nem tudnak arról, hogy Álmosnak lett volna ikertestvére.

Ettől még lehetett, hiszen a krónikáink a XVIII. században, Mária-

Terézia uralkodása idején kerültek elő, s mindenikbe bizonyítottan

belenyúltak.

Vérszerződés (aranylemez, Kul-Oba kurgán)[9]

A fenti kép két szakállas szkíta testvérbarátságát vagy valamely

megállapodását „vérszerződését” mutatja be. A ivókürtre hajló két

teljesen egyforma összedugott férfifej középütt egy vaskos orrú,

harcsabajszú harmadik arcot formáz. Nyilván e képnek semmi köze

Álmoshoz, de mégis messzemenő feltételezést sugall: Az ékiratos

dMES.LAM.TA.É.A magyarázó név megfejtéséből kiderült, hogy a név

viselője dAL.LA.MU egy ikerpár egyik tagja. E szkíta aranylemez

haloványan, de nagyon haloványan azt sugallja, hogy a két férfiarc

talán ikerpárt formáz. Vajon ki lehet a középső harmadik? Talán a

nagy előd Nimród, Hunor és Magor atyja, vagy a késői magyar utód

Álmos? Lehet, soha nem tudjuk meg…, vagy mégis?

Álmos vezérről Anonymus árul el a legtöbbet. Említése, hogy Emese

„méhéből hatalmas forrás fakad” meglepően összevág a(z)

dAL.LA.MU magyarázó nevével, miszerint Álmos, a fényre törő víz, a

felbuzgó forrás. Ez kiegészül azzal, hogy Álmos azért hasonlítható

forráshoz, mert a magjából nagy királyok, vezérek származnak.

dA.LA.MU - A bőséges víz hozta isten : Ez ékiratos beszélő név közli,

hogy A.LA.MU istent bőséges víz, folyóvíz hozta. Sajnos nem ismert,

hogy csecsemőkorában szurkozott kosárkában, vagy felnőttként

érkezett az Eufrátesz vizén, miként a Schelde folyón hattyúvontatta

csónakon Lohengrin[10].

Lohengrin hattyú vontatta csónakon (képeslap, Cleve, 1909)

Akár így, akár úgy Anonymus a magyarok fejedelmének születését

hatalmas folyamhoz hasonlítja. Három ékiratos névben bukkan fel az

„isten” jelentésű jel, míg Anonymus az „almus” latin jelentése alapján

Álmos vezért, nem istennek, de szentnek tartja. S a két kifejezés

nagyon közel áll egymáshoz.

Az Álmos ékiratos névváltozatai visszaköszönnek Anonymus Álmos

vezér születésének leírásában. Kijelenthető, hogy a név nem igazán az

„álom” szóval van összefüggésben. Kideríthetetlen, hogy a név az

Álmos-álom összecsengés alapján Emese álmából lett-e levezetve,

avagy az álom szóra húzták-e rá, azzal együtt, hogy az eredeti

krónikából ismertek voltak Álmos fejedelem nevének Anonymus által

talányosan közölt eredeti jelentései:

Álmos, Isten vízhozta választottja, szent vezér, a táltos.

avagy a hun királyi koronával

A bőséges víz hozta Álmost a magyarok Istene tette a magyar

nép "király-vezérévé", szent táltosává.

Források:

[1] Molnar, Albertum Szenciensem Unngarum (Szenci Molnár Albert):

Dictionarium Latinoungaricum, Norimbergae cum Sacrae Ceasareae

Matiestatis, (1604), Almo címszó.

[2] Az etruszkok a szemita-asszír népirtás elől menekültek föníciai a

átjárón keresztül az Appennin-félszigetre, s alapították meg az

országukat, amit aztán a Róma kebelezett be.

[3]: Anonymus Gesta Hungarorum, Magyar Helikon, Bp., 1875., 81. p.

[4] Cuneiform Texts from Babylonian Tablets in the British Museum,

Part XXV. British Museum, London, 1909. Plate 33., Table K13666.

[5] Kramer, Samuel Noah: Mesopotamien, Rowolhlt, Hamburg, 1976.,

45. p.

[6] Exodus, 1.22. New American Standard Bible

[7] Anonymus i. m. 81. p.

[8] Kézai Simon mester magyar krónikája, Ráth Mór, Pest, 1862., 14-

15. pp.

[9] Gold der Skythen : Schatze aus der Staatlichen Eremitage,

Artikelnr.No. 3475, St. Petersburg, Wachholtz, 1993. - kiállítási

katalógus

[10] Wagner, Richard: Lohengrin, I. felvonás - Az operának magyar

vonatkozása is van: Az I. felvonásban a hun/magyarok ellen felvonuló

türingiai és szász hűbéres lovagok említtetnek. MV