Hogyan kezdjünk klikkerezni?

Mielőtt belevágnánk a klikkerezésbe, mindenképpen érdemes elolvasni a klikkeres tanításról szóló elméleti cikkeket. Sokat segíthetnek annak megértésében, hogy mit miért is csinálunk.

elsődleges megerősítésMielőtt valójában belevágnánk, még van egy fontos feladatunk. El kell döntenünk, hogy mi lesz az, amivel jutalmazni szeretnénk a kutyát, azaz mikor, milyen „elsődleges megerősítést” használunk. Üljünk le egy papírral és egy ceruzával és írjunk egy listát arról, hogy milyen környezetben szoktunk a kutyánkkal megfordulni. Először az ingerszegény környezetet (pl. szoba), majd az egyre ingergazdagabbakat (kert, utca), végül azokat vegyük lajstromba, amik teljesen leköthetik kutyánk figyelmét (parkban, más játszó kutyák között). Fontos szempont, hogy bárhol is próbálunk majd kutyánkkal dolgozni, mindig olyan elsődleges megerősítést használjunk, amely képes tartósan lekötni kutyánk figyelmét. Írjuk a felsorolt lista minden eleme mellé, hogy mi az, ami szerintünk az adott környezetben jobban érdekelné mint a külső ingerek. Például:

szoba - egy szem száraz táp udvar - a labdája utca - egy kis karika kolbász parkban - csirkemáj játszó kutyák közt - egy fél sült pulyka

Fontos, hogy ne csapjuk be magunkat. Csak olyasmit írjunk le, ami tényleg működik is az adott környezetben. A kezdéshez a legcélravezetőbbek a jutalomfalatok, mivel ezek iránt a kutya érdeklődése hosszabb ideig fennmarad. Természetesen az, hogy mi legyen a jutalomfalat, a kutyától függ. Van, amelyik akár egy szem száraz tápért is képes lelkesedni, míg más kutyáknak ennél sokkal különlegesebb jutalomfalatot kell találnunk. A kezdéshez, valami olyasmit próbáljunk találni, amiért különösen lelkesedik és lehetőség szerint gyorsan le tudja nyelni. Ebből a szempontból a száraz táp nem annyira szerencsés, hiszen azt rágni kell. Valamilyen puhább állagú jutalomfalatot érdemes választanunk, amit nem is kell rágni, csak lenyelni. Ez lehet párizsi, virslikarikák, kolbász esetleg sült máj darabkák.Mekkorák legyenek a falatok? A válasz: amilyen kicsik csak lehetnek, úgy hogy közben a kutya figyelmét még fenntartják. Ne felejtsük el, hogy nem etetni akarjuk a kutyánkat. Számunkra most az az előnyös, ha minél többször tudunk jutalmazni egy tréning alatt. Az ideális az, ha mihelyt a kutya lenyelte a falatot, máris kész a következő bekebelezésére. (egy jó tanács: mivel a későbbiek során a kutya akár jelentős mennyiségű élelmet is elfogyaszthat a tréningek alatt, mindig tartsuk számon, mennyi jutalomfalatot osztottunk ki és az egyéb étkezését ennek megfelelően csökkentsük, különben lehet, hogy komolyan meghizlalhatjuk a kutyánkat)

KondicionáljunkMost, hogy kitaláltuk mivel fogunk jutalmazni, itt az idő, hogy tényleg a tettek mezejére lépjünk. A klikker kiképzés egyik fontos alapelve, hogy un. kondicionált megerősítést használ a különféle gyakorlatok tanításánál. Ez azt jelenti, hogy egy jól végrehajtott gyakorlatot nem közvetlenül jutalmazunk pl. jutalomfalattal, hanem a közvetlen jutalom a klikker hangja lesz a kutyának, amit természetesen mindig követ majd a valódi jutalom. Természetesen kutyánknak fogalma sincs róla, hogy a klikker hangja számára jó dolgot jelent. Jó esetben számára a „klikk” egy semleges inger, ami egyáltalán nem kelti fel a figyelmét. (rosszabb esetben, érzékenyebb idegrendszerű kutyák akár meg is ijedhetnek a klikker hangjától.) A feladatunk most tehát az, hogy „megtanítsuk” a kutyának, hogy a klikker hangja számára mindig kellemes dolgokat hoz, azaz összekössük a klikker hangját a valódi jutalom megszerzésével.Keressünk egy olyan helyet, ahol minél kevesebb a külső inger. Az ingerszegény a környezet könnyebbé teszi a dolgunkat, hisz a kutya könnyebben tud majd ránk figyelni.

Készítsünk össze 20-30 jutalomfalatot és tegyük egy kis pohárba, zacskóba vagy akár a zsebünkbe, ha megoldható. Vegyük magunkhoz a klikkerünket és hozzuk be a kutyánkat. Klikkeljünk, majd nyúljunk a zacskóba, pohárba és adjunk egy jutalomfalatot a kutyának. Ha a kutya megette, klikkeljünk újra és dobjunk elé egy falatot a padlóra. A klikker hangja és a jutalom között lehetőleg minél kevesebb idő legyen, de azért nem kell kapkodni. 2-3 másodperc még teljesen elfogadható. Most mozogjunk egy kicsit, hogy ne ugyanott álljunk, újabb klikk, majd jutalom (ezentúl: K/J). Váltogatva a helyünket, irányunkat, illetve azt, hogy kézből vagy földről eheti meg a kutya a jutalmat, „etessük el” az előkészített 20-30 jutalomfalatot, majd tegyük el a klikkert és vessünk véget a gyakorlatnak. Az, hogy mikor klikkelünk egyelőre nem számít, a lényeg, hogy a klikker után mindig jutalomfalat jöjjön. Ha valakit zavar, hogy a földről eszik a kutya, lehet csak kézből is etetni. Ez a szempont nem annyira lényeges, viszont a helyünket váltogassuk, hogy a kutya megtanulja: a klikker hangja minden helyen és pozícióban ugyanazt jelenti.A gyakorlatot naponta 2-3-szor megismételhetjük különböző időpontokban, sőt különböző helyeken is (pl. más szobában, esetleg udvaron), de figyeljünk arra, hogy a kutyánk mindig érdeklődjön. Inkább csináljuk 1-szer naponta, de akkor a kutya tényleg figyeljen. Ne felejtsük el levonni a megevett jutalomfalatok mennyiségét a kutya napi adagjából, különben esetleg túletetjük. E gyakorlatot érdemes 4-5 napon át ismételni, hogy megfelelően rögzüljön a klikker hangja és a jutalom közötti kapcsolat.Néhány probléma, amivel szembetalálhatjuk magunkat:

A kutya nem igazán akarja megenni a jutalomfalatokat: nézzük meg, hogy nem kap-e eleve túl sok táplálékot? Lehet, hogy csökkenteni kellene a napi adagját. Vessünk be még finomabb jutalomfalatokat és próbáljunk közvetlenül étkezés előtt gyakorolni. Extrém esetben akár az egész vacsoráját kioszthatjuk szemenként klikker kíséretében (ha lehetséges természetesen).

Miután a kutya felfedezte, hogy itt jutalomfalatok záporoznak, rögtön rátapad a zsebünkre/zacskóra/pohárra, és le sem lehet onnan vakarni: tegyük fel a jutalomfalatokat egy szekrényre, vagy olyan helyre, ahol a kutya nem érheti el, majd sétáljunk el onnan. Csak akkor klikkeljünk, ha a kutya a környékünkön van. Ezután nyugodtan sétáljunk oda a jutalomfalatokhoz, vegyünk ki egyet, adjuk neki, majd sétáljunk újra el.

Sokszor előforduló hiba, hogy annyira szeretnénk gyorsan adni a jutalmat a klikker hangja után, hogy bizonyos mozdulataink előrejelzik, hogy klikkelni fogunk. Pl. még mielőtt klikkelnénk, már elkezdünk nyúlni a zsebünk felé, hogy a jutalmat minél előbb kivehessünk. Ez nagy hiba, mivel azt szeretnénk, hogy kizárólag a „klikker hangja” jelezze a kutyának, hogy jutalomfalat fog érkezni. Ha a kézmozdulatunk előbb észrevehető, akkor a kutya a mozdulathoz fogja kötni a jutalmat, nem pedig a klikker hangjához. Próbáljuk ellenőrizni és figyelni a testünket, hogy nem adunk-e akaratlan jeleket a kutyának. Ha kell, kérjünk meg mást, hogy figyeljen bennünket, vagy álljuk egy tükör elé. Nem szabad, hogy a kutya meg tudja jósolni, hogy mikor fog a „klikk” érkezni.

A kutyánk megijed a klikker hangjától. Bizonyos kutyák, amelyek érzékenyebb idegrendszerrel vannak megáldva, félelmet, vagy ijedtséget mutathatnak a hangra. Ez esetben tegyük zsebre a klikkeres kezünket és szorítsuk a markunkba a klikkert, esetleg egy rongyba csavarhatjuk. Ezzel tudjuk szabályozni, hogy mennyire legyen hangos. Olyan hangosan klikkeljünk, hogy még hallható legyen, de a kutya már ne reagáljon rá ijedtséggel. Kis kísérletezéssel meg tudjuk találni a megfelelő hangerőt, melyet később fokozatosan hangosabbá tehetünk. Ha már megtapasztalta, hogy a hang kellemes dologgal társul, akkor a kezdeti félelmi reakció gyorsan el fog múlni. Itt a fő szempont a fokozatosság.

TeszteljünkHa ezen a pár napos bevezető szakaszon túljutottunk, készen állunk arra, hogy megvizsgáljuk, a kutya valóban érti-e, hogy mit jelent a klikker hangja. Titokban vegyük magunkhoz a klikkert, de most ne készüljünk látványosan az „etetéssel”. Legjobb, ha a kutyánk észre sem veszi, mire készülünk. Amikor a kutyánk a környékünkön van, de nem épp felénk néz, klikkeljünk. Ha felkapja a fejét és láthatóan ránk néz, várva a jutalomfalatot, esetleg odaszalad hozzánk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy kialakult

a továbblépéshez szükséges feltételes reflex. Készen állunk, hogy megtanítsuk az első gyakorlatot kutyánknak. Ha nem reagál rá, próbáljuk később, illetve folytassuk a kondicionálást még 1-2 napig.

Az első gyakorlatok (kölyök kutyáknak)

Az első gyakorlatMost, hogy elkezdhetjük kutyánk tényleges tanítását, el kell döntenünk, hogy mi legyen, amit először megtanítunk neki. Mindenképpen valami olyat válasszunk, ami nagyon egyszerű és rövid lefolyású. Ha felnőtt kutyánk van, aki már bizonyos gyakorlatokat jól-rosszul elsajátított, akkor semmi esetre se tanítsunk olyat, amit már tud, mert a már megtanult gyakorlat zavarhatja a munkánkat. A gyakorlatnak nem is kell feltétlenül hasznosnak lennie, hiszen most nem az a cél, hogy egy konkrét dolgot megtanuljon a kutyánk, hanem inkább az, hogy a klikkerrel való tanulás képességét elsajátítsa (és mi is a tanítást!!!). Ha kölyökkutyánk van választhatjuk, például az ülés vagy fekvés gyakorlatot. Ez azért is könnyű mert a kutya magától is ül, vagy fekszik, tehát nem kell valami gyökeresen újat elsajátítania. Válasszuk mondjuk az ülést. (Felnőtt, már képzett kutyánál inkább valamilyen más gyakorlattal pl. célkövetéssel, pálcázással érdemes kezdeni. Lásd egy későbbi cikkben.)

Ültetés – spontán viselkedések rögzítéseTankoljunk fel jutalomfalatokkal (mondjuk legalább 50), vegyük magunkhoz a klikkert (és a kutyánkat). Melegítsünk be. 3-4 alkalommal klikkeljünk és adjunk jutalomfalatot (K/J), hasonlóan, mint ahogy a kondicionálás során tettük. Ez elég lesz arra, hogy kutyánk belelendüljön a „kattogtatós játékba”. Innentől azonban a szabály egy kicsit változik. Most már nem mindegy, mikor klikkelünk. Figyeljük kiskutyánkat, aki nyilván mindenfélét fog csinálni. Ha véletlenül leülne, klikkeljünk amikor a feneke éppen elérte a földet, majd adjunk jutalomfalatot. Ha a kutyánk rögtön felugrik a klikker hangjára és a falatot már állva eszi, ne aggódjunk, ez nem probléma. Jegyezzük meg, a klikker hangja a gyakorlat végét jelzi, azaz amint a kutya meghallja, szabadon azt tehet, amit csak akar (többnyire hozzánk rohan a jól megérdemelt jutalomért). Ez eleinte picit furcsának tűnhet, de ne aggódjunk. Ha a kutyánk megette a falatot, újra helyezkedjünk figyelőállásba, hogy elcsíphessük a következő ülését. (ha véletlenül ülve marad volna, és ülés közben ette meg a falatot az sem baj, mozduljunk el egy kicsit, hogy felkeljen). Következő ülésénél K/J újra. Figyeljünk arra, hogy pontosan akkor történjen, amikor a kutya feneke elérte a földet. Az időzítés nagyon fontos! Ha nem vagyunk túl jók benne, egy jó tanács: Inkább korábban klikkeljünk mint később. Ha később klikkelünk mint kellene, esetleg olyan dolgot taníthatunk, amit nem akartunk igazából (például nem a leülést hanem az ülésből felkelést, és a kutyánk mindig csak egy pillanatra fog leülni és egyből fel is ugrik magától). Ha egy picit korábban klikkelünk, akkor ilyen veszély nincs, legfeljebb kicsit lassabban fogunk haladni.Ismételjük ezt a gyakorlatot (az ülésre K/J) 8-10 alkalommal, majd tartsunk egy rövid 1-2 perces szünetet. Ezt a 8-10-es „csomagot” még 2-3 szor megismételhetjük, mire elfogy az előkészített összes jutalomfalat. Fontos, hogy mindig a csúcsponton fejezzük be, azaz ha kutyánk láthatóan elkalandozik inkább dolgozzunk kevesebbet. Az utolsó üléskor elhangzó klikkelés után adjunk egy picit több jutalmat, hogy egy kicsit többet ehessen (akár egy kis marékkal) és látványosan örvendezhetünk, dicsérgethetjük is. Tegyük el a klikkert és aznapra fejezzük be a gyakorlást.Néhány jó tanács:

Miközben dolgozunk ne csapjunk túl nagy hűhót. Felesleges a kiskutyához beszélni, vagy gügyögni neki. Attól nem fog hamarabb rájönni, hogy mik a játék szabályai, viszont elvonhatja a figyelmét (persze ha elkalandozik, azért felhívhatjuk magunkra a figyelmét). Az is fontos, hogy ilyenkor nem kell mondogatni, hogy „ül”, hiszen még úgysem tudja mi az. (ez szintén furcsának tűnhet, de a klikkeres kiképzésben először tanítjuk meg a gyakorlatot, és a jelek, parancsok csak akkor következnek, ha a gyakorlatot már ismeri és jól végre tudja hajtani. Másfelől ez persze logikus is,

hiszen hiába kiabáljuk valakinek, hogy „biciklizz”, előtte meg kell tanulnia biciklizni, csak utána tudja végehajtani a parancsot.)

Ha már pár alkalommal gyakoroltunk így, próbáljuk meg minél változatosabb esetekben is megerősíteni az ülést. Például egy másik szobában, vagy hozzánk képest más pozícióban: néha előttünk, néha mellettünk. Aztán mi is felvehetünk különféle pozíciókat: néha leguggolunk, néha állunk stb. A lényeg, hogy a kutyának azt tanítsuk, mindegy hol vagy, mindegy, hogy mi vagy ki van a környéken, hogy a gazda épp ül vagy áll. Leülni mindenképpen jó.

Az „ül” hangjelNéhány alkalom után észre fogjuk venni, hogy kutyánk egyre sűrűbben és tudatosabban fog leülni és látványosan várja a klikkert. Ha már nagy magabiztossággal meg tudjuk jósolni, hogy kutyánk mikor készül leülni, itt az ideje, hogy bevezessük az „ül” hangjelet. Nem kell mást tennünk, csak amikor látjuk, hogy éppen leül, mondjuk ki a használni kívánt hangjelet: „ül”. Az „ül” jelet tehát akkor mondjuk, amikor a kutya feneke a föld felé közeledik. Ha elérte az ülő pozíciót továbbra is K/J, akárcsak eddig. ( figyelem! itt nem várjuk még el, hogy a kutya reagáljon a jelre, hiszen a cselekvéssel egyszerre mondjuk ki) Ezt kb. 40-50 alkalommal érdemes megismételni. Ennyi már általában elég, hogy a hangjel és a cselekvés összekapcsolódjon.A megfelelő számú ismétlés után újra tehetünk egy próbát: várjuk ki, amikor a kutya éppen nem készül leülni és mondjuk ki az „ül” jelet. Ha a kutya elkezd leülni azonnal K/J. Ezt próbáljuk ki még párszor. Ha úgy tűnik, hogy a kutya reagál a hangjelre, akkor innentől kezdve már mondjuk előre az „ül” jelet, mielőtt még a kutya elkezdene leülni. Ha nem kezd leülni a jelre, akkor egy darabig még folytassuk a hangjel adását a cselekvéssel párhuzamosan, és csak később próbáljuk meg újra a tesztet.Ha a kutya a hangjel hatására leült, ismét változtatunk egy kicsit a szabályokon. Mostantól csak akkor jár K/J, ha a kutya az után ült le, miután mondtuk az „ül” hangjelet. Ha csak úgy magától ül le, akkor már nem jár, vagyis a spontán leüléseket mostantól soha nem erősítjük meg. Ez fontos! Eleinte nagyon meg lesz zavarodva, hiszen a leülések eddig mindig működtek, most meg hirtelen nem mindegyik. Egy kis időbe beletelik, mire rájön, hogy csak azok jók, amiket az „ül” jel után csinál. Látni fogjuk majd, hogy mikor jön rá, mert onnantól kezdve várni fogja, hogy mikor mondjuk a mágikus „ül” jelet és egyre kevésbé produkálja önállóan az ülést. (Természetesen egyéb szituációkban azért a kutya még ugyanúgy fog ülni magától is, mint eddig)Ha eddig eljutottunk, akkor „elkészült” az ülés gyakorlatunk. Persze ezt hasonló módon, még gyakorolni kell idegen környezetben is, egyre növelve a külső, zavaró ingerek mennyiségét.Figyeljük meg, hogy a gyakorlat tanítása során egyáltalán nem befolyásoltuk fizikailag a kutyát, egyszerűen csak megerősítettük az általa amúgy is felajánlott viselkedést. Az ilyen módon való tanítást, a viselkedés elkapásának nevezzük, azaz a spontán történő viselkedést egyszerűen „elkapjuk” menet közben a klikker segítségével.

Fektetés – rávezetéses módszerAz előbb használt módszer esetében a spontán megtörténő viselkedéseket erősítettük meg. De mit csinálhatunk, ha egy viselkedést a kutya még csak véletlenül se ajánl fel önként? Például feküdni szeretnénk megtanítani kiskutyánkat, de valahogy hiába várjuk, ha klikker van a kezünkben olyan izgatott, hogy nem nagyon fekszik le soha.Ez esetben egy kicsit rásegíthetünk, hogy mégiscsak lefeküdjön. Vegyünk a kezünkbe egy jutalomfalatot és mutassuk meg a kutyának is, hogy ott van. Tegyük a tenyerünkbe a falatot és zárjuk össze az öklünk (nem kell szorítani, csak annyira zárjuk be, hogy a kutya ne férhessen hozzá). Ültessük le a kiskutyát és jutalomfalatot fogó kezünket tegyük az orra elé, majd mozdítsuk el a kezünket úgy, hogy a földre kerüljön, körülbelül arra a helyre ahova a kutya orra kerülne, ha lefeküdne az ülő pozícióból. Itt két dolog történhet: ha a kutya felugrik az ülő pozícióból azonnal vegyük el a kezünket és álljunk fel, hogy még véletlenül se férhessen hozzá a falathoz. Egy picit várjunk, majd próbáljuk meg újra. A másik lehetőség, hogy azért, hogy közelebb kerüljön a falathoz, elkezd lefeküdni. Ebben a pillanatban klikkeljünk és azonnal nyissuk ki a tenyerünket, hogy hozzáférjen a jutalomhoz (nem baj ha felugrik és úgy eszi meg, de ha fekve eszi meg az még jobb). Mozduljunk el

egy kicsit, vagy csak ültessük fel a kutyát és ismételjük meg a gyakorlatot. Néhány alkalom után észre fogjuk venni, hogy egyre határozottabban fekszik, amikor kezünket a földre visszük. Ismét gyakoroljuk ezt különböző helyeken, hogy a kutya megfelelően általánosíthasson.Ha úgy gondoljuk, hogy a „csalival” teli kezünkkel már biztosan le tudjuk fektetni, itt az idő a következő lépcsőhöz. Nyilván azt szeretnénk, ha a „feküdj” jelre bármikor lefeküdne a kutyánk és nem csak akkor, ha épp egy darab kolbásszal csalogatjuk le a földre. Ismételjük meg a gyakorlatot, de most már ne tegyünk a bezárt öklünkbe jutalomfalatot. Figyeljünk, hogy minden egyéb része a gyakorlatnak ugyanúgy nézzen ki. Próbáljuk meg, a már begyakorolt mozdulattal lefektetni a kutyát. Ha sikerült K/J. Természetesen itt már nincs a kezünkben semmi, tehát a jutalom a zsebünkből jön. Ha felkel a kutya, amikor meghallja a klikkert, nem baj. A lényeg, hogy pontosan akkor klikkeljünk, amikor a könyöke elérte a földet. Gyakoroljunk így is és lassanként nem is kell becsukni az öklünket, elég, ha csak a megszokott föld felé történő mozdulatot tesszük, akár az ujjunkkal mutatva most már lefelé. Gyakoroljuk ezt is több helyen. Ha már magabiztosan le tudjuk fektetni kézjellel itt az ideje, hogy bevezessük a hangjelet is.Hasonlóan mint, mint az ültetésnél, adjuk ki a kézjelet a fekvésre és közben mondjuk a „fekszik” hangjelet is. Ezt a párosítást szintén 40-50 alkalommal erősítsük meg (K/J). Ha ez megvolt, próbáljuk kiadni csak a hangjelet. Ha a kutya reagál rá és lefekszik K/J. (figyelem! Ne változzon semmi más a környezetben, csak a kézjel maradjon el. Tehát ha pl. eddig mindig a kutyával szemben, vagy mellette guggoltunk, akkor most is tegyünk úgy, különben túl sok minden fog változni és nem fogja érteni mit várunk tőle). Ezen túl már csak a hangjellel gyakoroljunk és természetesen az önálló fekvéseket most már nem kell megerősítenünk, csak azokat amik a fekszik jel után történtek. Ha a kutya már magabiztosan fekszik a hangjelre, próbáljuk meg finoman változtatni, kiiktatni a többi jelet, pl. már nem guggolunk le, csak lehajolunk hozzá, aztán már felegyenesedve adjuk ki a jelet stb. A fantáziánkra (és elszántságunkra) van bízva, hogy mennyire általánosítjuk a viselkedést.Látható, hogy az rávezetéses módszer segítségével sokkal könnyebb volt kialakítani az alap viselkedést, mintha ki kellett volna várjuk, hogy magától történjen, viszont egy komoly hátránya is volt. A jutalmat tartó kezünk mozdulata, illetve maga a jutalomfalat vált a fekvés kiváltó jelévé. E miatt sokat kellett dolgoznunk, hogy ezeket a jeleket fokozatosan kiiktassuk és csak hangjelre is sikeresen feküdjön a kutya. Ha ezt nem tettük volna meg, kutyánk ugyan tudna feküdni, de csak akkor, ha van nálunk jutalomfalat és lemutogatunk vele a földre (és ez igazán nem nevezhető megbízható végrehajtásnak). A kezdeti könnyebbségnek tehát ára van. Mikor eldöntjük, hogy melyik módszert választjuk egy adott feladat tanításához, ezt mindig vegyük figyelembe.

viselkedés formálásMit tehetünk, ha valami olyasmit szeretnénk tanítani, amit kutyánk nem csinál szinte soha magától, ugyanakkor jutalomfalat lobogtatásával sem tudjuk rávenni? Ilyen feladat például, ha integetni szeretnénk megtanítani a kutyát. Mindenki el tudja képzelni, hogy elég sokáig kellene várnunk, hogy a kutyánk egyszer csak integessen egyet, hogy mi klikkelni tudunk. Másrészt az is belátható, hogy hiába lóbálunk az orra előtt egy virslit, nem fog rájönni, hogy attól jobb lábbal integetni kellene. Mi lehet tehát a megoldás? A probléma megoldása abban rejlik, hogy nincs szükség arra, hogy elsőre egy tökéletes integetést produkáljon. Elég ha csak valami olyasmit csinál, ami a végleges gyakorlat irányába mutat. Vagyis elsőre nem várjuk el a véglegest viselkedést, hanem csak egy nagyon-nagyom kezdetleges változatát tanítjuk.Az integetés esetében első lépésnek az is elég, ha az ülő kutya, mondjuk áthelyezi a súlypontját a bal első lábára. Ültessük le a kutyát és várjunk. Biztos, hogy előbb utóbb mocorogni fog. Ha felállna, ültessük le újra. Mihelyst egy kicsit is valamelyik mellső lábát megemeli (vagy akár csak leveszi róla súlyát) K/J. Ismételjük a gyakorlatot, amíg a kutya nem kezdi tudatosan emelgetni a lábát. (lehetőleg ugyanarra a lábára koncentráljunk – mondjuk a jobb lábra – mert ez könnyebbé teszi neki is a felismerést) Ha úgy gondoljuk, hogy már tudatosan helyezgeti át a súlypontját mindig, lépjünk a következő szintre.Változtassunk szabályokat. Most már nem jár K/J a súlypontváltásra, csak akkor ha egy picit el is emeli a lábát a földtől, ha nem emelte, akkor nem kap. Dolgozzunk megint egy darabig az új kritérium szerint. Észrevesszük majd, hogy egyre sűrűbben emeli a lábát el a

földtől. Amint úgy gondoljuk, hogy stabil a lábemelés, ismét emeljük a szintet és most már csak akkor van K/J, ha mondjuk fél magasságba emelte a lábát. A lényeg, hogy minél apróbb lépésekben emeljük a követelményeinket, és soha ne lépjünk akkorát, hogy a következő szint teljesítésére a kutya esélytelen legyen. E módszer segítségével gyakorlatilag bármilyen cselekvés megtanítható, még akkor is, ha magától a kutya soha nem produkálja és nem is kötődik hozzá felesleges illetve nem kívánatos jel, mint mondjuk a rávezetéses módszernél. Itt is van azonban buktató. E módszer helyes alkalmazása, gondos tervezést, fantáziát, önfegyelmet és nagyon pontos időzítést kíván meg a kiképzőtől. Mindig pontosan tudnunk kell, hol vagyunk most és hova tartunk és milyen úton fogunk eljutni oda (az egyes lépéseket pontosan meg kell tervezni és be kell tartani a kiképzés során).

modellezésEzt a módszert csak a teljesség kedvéért és zárójelben említeném meg, és alkalmazását nem javaslom senkinek. Gyakorlatilag arról van szó, hogy a kutyánkat fizikailag „belekényszerítjük” egy pozícióba, vagy végigvisszük egy mozgássoron, majd ezt megerősítjük a végén. Használata nagyon nem ajánlott, mert éppen a kutya kezdeményezőképessége ellen dolgozik illetve, ha külső fizikai kényszert alkalmazunk, akkor általában minden élőlény alapreakciója az ellenállás. Pl. ha lenyomom a kutya fenekét, akkor ő a hátsó lábával ennek ellenáll. Természetesen lehet, hogy én vagyok az erősebb és sikerül ülésbe kényszerítenem és ott mondjuk klikkelnem egyet, de lehet, hogy számára ez nem az ülést mint pozíciót erősíti meg, hanem inkább az ültetéssel szembeni ellenállást mint cselekvést (hiszen számára az volt az aktív cselekvés). Legközelebb, még jobban ellenáll majd.)

Mint látható, viselkedések tanítására több módszer is létezik, de királyi út itt sincs természetesen. Mindenki türelme és elszántsága szerint választhat közülük. Látható, hogy az alap gyakorlatok pár nap alatt jól megtaníthatóak egy kutyának. A későbbiekben szó lesz majd arról is, hogy milyen problémákkal találkozhatunk, ha felnőtt, más módszerrel képzett kutyákkal kezdünk klikkerezni...

Szembenézés, avagy a koncentráció növelése

Sok ember elsők között a szembenézést tanítja meg. Ez azért hasznos, mert növeli a kutya koncentrációját, de ezen felül mindenképpen építi a gazda/kutya kapcsolatot. A kutyák jobban megértik a test és kézjeleket, mint mondjuk a hangjeleket, és sok feladat tanításánál a testünkkel is egyértelmű jelzést adunk, bár ezt legtöbbször nem vesszük észre. Ehhez még az is hozzájárul, hogy a kutyák igen jó megfigyelők. Ha ezeket a tulajdonságokat mind összerakjuk, rájöhetünk arra, hogy miért könnyű a kutyáknak a feladat tanítása: azért, mert egyébként is sokszor néznek ránk...

Természetesen vannak olyan kutyák, akik más módszerekkel voltak képezve, esetleg menhelyes, rosszul szocializált kutyusok, akik soha nem néznek az emberek szemébe. Én ezeknél a kutyáknál is ezt a feladatot tanítanám először, mégpedig feszültség oldásaként, a bizalom építéseként. A feladat elején nem szabad elvárni, hogy a kutya rögtön a szemünkbe nézzen, hiszen a kutyáknál a szembenézés a támadás egyik jele. Persze, ha a kutya már megtanulta, hogy ez nem rossz, akkor szívesen fog a szemünkbe nézni, ezáltal könnyű maga a tanítás is. Ha farokcsóválós, barátságos, jól szocializált kutyával klikkerezünk, akkor viszonylag egyszerű dolgunk lesz, de lehet találkozni más esetekkel, ahol ennél bonyolultabb a dolog.

Jól szocializált, egészséges kutyák esetében az ELKAPÁST javasoljuk, ami azt jelenti, hogy mindig akkor kell klikkelni, amikor a kutya a szemünkbe néz. Ezt elérni nem nehéz. A legtöbb kutyánál, aki kondicionálva van, a klikker látványa egy pozitív dolgot jelent, ezért gyakori, hogy ebben az esetben hozzánk szalad és ránk néz. Ha a kutya motivált és szereti ezt a játékot játszani (és miért ne szeretné), akko hamar belejönnek. Viszont nem

szabad túl sokat mászkálni, gyakorlatilag elég, ha mocorgunk, mert különben lehet, hogy behívás tanítása lesz a dologból, ami igen hasznos feladat, csak éppen most nem ez a cél. :-)

Azoknál a kutyáknál, akik sose néznek a gazdájuk szemébe, már egy kicsit nehezebb a dolog, a VISELKEDÉS FORMÁLÁSA című tanítási módszert kell elővennünk, ami nagyon rosszul hangzik, de voltaképpen egyszerű dolog és nagyon sok trükk tanításánál alkalmazható. Itt az a lényeg, hogy valami igen egyszerű dologgal kezdjük a tanítást és utána lassan nehezítve a követelményeken haladjunk a cél felé. Ehhez csak pár dologgal kell tisztában lennünk. Azt hogy mit akarunk tanítani, melyik az a pont, ahonnak kezdeni tudjuk és mekkora lépésekben lehet haladni. Azt, hogy mit akarunk elérni, arra nem térek ki, mert az a jelen esetben viszonylag egyszerű dolog, maximum azzal lehet bonyolítani, hogy mennyi ideig nézzen minket a kutya egyfolytában, illetve lehet, hogy össze szeretnénk kötni egy jellel, mondjuk azt szeretnénk, hogy a kutya akkor nézzen ránk, amikor mondjuk, hogy: Figyelj! Az, hogy honnan induljunk, az már valamivel nehezebb, ez a kutyán múllik és csakis a kutyán. A legtöbb kutya ránk néz, ha megmozdulunk,- ha nem is a fejünkre, de a lábunkra mindenképpen ránéz. Ebben az esetben, már lehet is klikkelni. Minthogy viselkedés formálásáról beszélünk, nem várjuk tőle a lehetetlent, azt hogy a szemünkbe nézzen, hanem csak annyit, hogy felénk, vagy ránk. Ha ez már stabilan megy, a kutya már aktívan ránk néz, akkor lehet növelni a követelményeket. Itt még semmiképpen ne tanítsuk meg a kutyának, hogy hosszabb ideig nézzen, hanem csak pillantson ránk és jöhet a klik/kaja. Ha már ott tartunk, hogy kb. harmincszor meg tudjuk nyomni a klikkert egy perc alatt, akkor lehet nehezíteni az elvárásokon, csak azokat a pillantásokra klikkelni, amelyek magasabbra irányulnak (szabjuk meg, hogy hol legyen a határ, pl. derék, mell, váll). A klikkelések száma vissza fog esni, de ez nem baj, ezekben a nem megerősített pillantásokban is információ van: ez nem jó, nem elég jó. Persze arra figyelni kell, hogy legalább 50%-ban sikeres legyen a tevékenysége, tehát ha 100 pillantásból nem tudunk legalább 50-re ráklikkelni (mert nem néz elég magasra a kutya), akkor vissza kell venni a követelményekből, tehát a magasságot csökkentsük, különben a kutya megunja a játékot és elmegy. A másik véglet, amikor a kutya minden pillantására (85-100%) klikk érkezik, ugyanis ebben sincs túl sok információ, a kutya nem tanul belőle,- ebben az esetben a követelmények emelhetők, mindaddíg, amíg a szemünkbe nem néz.

Néha előfordul, hogy a kutya több lépcsőfokot átugrik, tehát: annak ellenére, hogy a következő lépés a mellmagasság lett volna, rögtön az arcunkra néz. Ilyenkor több eset lehetséges: vagy ráklikkelünk és úgy kezeljük, mint többi "jó" viselkedést, vagy klikkelünk és úgynevezet Jackpotot adunk a kutyának (tehát egy maréknyi tápot, vagy különösen finom falatot), vagy és ez a legritkább, bár igen hasznos reakció: Jackpotot adunk a kutyának (esetleg az összes kaját, amit erre a tréningre szántunk), alaposan megdögönyözzük a kutyát és eltesszük a klikkert, majd máskor újra edzünk. Ezt a legnehezebb megtenni, mert éppen kezd belejönni a kutya, de ez minden bizonnyal a legjobb amit tehetünk. Ha nem is tesszük meg, nagyon kell figyelni arra, hogy a foglalkozást úgy fejezzük be, hogy a kutya még akarjon dolgozni és jól teljesítsen, mert akkor legközelebb ugyanonnan fojtathatjuk és a kutya ugyanolyan lelkes lesz. Akik klikkereznek a kutyával, néha-néha beleesnek abba a hibába, hogy nem hagyják idejében abban a munkát. A klikker egy általában erőszakmentes módszer, ha a kutya nem akar dolgozni, akkor elmehet, és talán ezért van az, hogy én is azt hittem, hogy nem tudom túlterhelni a kutyát... De ez sajnos nem így működik. Sok esetben a kutya akar még dolgozni (mert enne), csak agyilag fáradt el, és ezért nem tud. Ilyenkor a kutya rendszerint lassabb lesz, a farokcsóválás is lassul és elkezd hibázni. Ha nem hagyjuk abba, egyre többet és többet fog hibázni. Ez az a pont, amit nem lenne szabad elérni, mert rányomja a bélyegét a munkára. Ha mégis megtörténik, akkor sem csináljuk azt, hogy azonnal abbahagyjuk a munkát. Ezzel még többet rontunk. Ilyenkor az a legjobb megoldás, ha előveszünk egy olyan feladatot, amit a kutya nagyon szeret csinálni- és tud is csináljuk meg kétszer és nagy jackpottal és ami még fontosabb: sikerélménnyel hagyjuk abba a munkát. Ha még nincs kedvenc feladatunk, akkor várjunk meg egy viszonylag jól sikerült próbát és úgy hagyjuk abba, ugyanúgy jackpottal. Ez az utóbbi a leges-

legfontosabb. Ha mindíg úgy hagyjuk abba a munkát, hogy a kutyát sikerélmény érte és ráadásul még nem fáradt el (sem testileg-sem agyilag), akkor sokkal szívesebben és lelkesebben fog dolgozni, ráadásul gyorsabban fogunk haladni!

Pálca kontra csalogatás, avagy mi is az a célkövetés

A célkövetés egy nagyon hasznos feladat és akár az engedelmes munkánál, akár a trükkök tanításánál (amik ugye a dog dancing alapkövei) igen hasznos, de akár a félős, érzékeny kutyák későbbi rehabilitációjában is nagyon sokat segíthet. Az emberek egy része a célkövetést néha összetéveszti a megvezetéssel, vagy csak nem értik, hogy minek célkövetni, ha a kutyát jutalomfalattal is a kívánt pozícióba csalogathatjuk. Ráadásul ugye kimarad egy lépés, egy feladattal kevesebbet kell tanítani. Ámde a kettő között óriási különbség van.

A klikkeres kutyák nagy többsége tudja, hogy a jutifaliért meg kell dolgoznia, ezért igen aktívak. Munka közben általában gondolkoznak (megpróbálják kitalálni, mi a jó és mi nem), ámde, ha kaját dugunk az orruk alá, meg sem próbálnak gondolkodni, csak mennek a kaja után és közben a szokásos: "add már ide, naaa, hadd egyem meg, jaj de akarom" szituáció játszódik le bennük. Tehát amikor egy kutyát megvezetek, az agya tanulási része kissé kikapcsol és átáll követésre. Persze ez nem jelenti azt, hogy ilyen módon nem lehet őket megtanítani. Természetesen lehet, és sok iskolán használják is, még a klikkeres szemléletéről híres Népszigeti Kutyasulin is. Ennek az az egyszerű oka, hogy ez a módszer hatékony és nagy tömegben jól működtethető, ráadásul nem igényel túl sok odafigyelést (sem a gazdától, sem a kiképzőtől). Ámde bármennyire is hatékony, kissé lassabb, mint a célkövetés, hiszen egyrészt: a kaja/labda elvonja a kutya figyelmét arról, hogy éppen mit csinál, valamint a kaja mint jel beépül a feladatba és később (illetve minél hamarabb) ki kell onnan venni.

A célkövetés általában véve azt jelenti, hogy a kutya az orrával követ egy tárgyat. Niának az ujjam követésést tanítottam meg, mert úgy gondoltam, hogy az ujjam mindíg nálam van, bármikor szeretnék gyakorolni, elő tudom venni. Most már a pálca követését is megtanítottam, mert bizony vannak olyan feladatok, ahol a kutyának egy kicsit messzebb kell dolgoznia tőlem és ezt az ujjammal igen nehezen tudnám megvalósítani. De hogy is kezdjünk neki. Találjuk ki, hogy mit kövessen a kutya. Ha az ujjunkat, akkor javaslom, hogy gondoljuk ki, hogy a kezünk pontosan melyik részét érintse meg a kutya, pl. a kinyújtott mutatóujj utolsó ujjperecét... Ha pálcázni szeretnénk, de nincs pálcánk, akkor javaslom, hogy egy kihúzható autóantennával gyakoroljunk (amit természetesen nem a szomszéd autójáról szedünk le). Ez azért jó, mert használhatjuk diszkrét módon kicsinek összetolva, de akár ki is húzhatjuk, hogy a távolabbi munkánál segítsen nekünk. Tanítás: a kutyák kíváncsi lények, ezért, ha előveszünk egy furcsa, idegen tárgyat általában rögtön megszagolják. Rendszerint így tesznek a pálcával is és akkor: Ha csak felé közelít az orrával: Klikk/kaja. Lehetőleg ne várjuk meg, amíg megszagolja, mert akkor újra oda akarja majd dugni az orrát, tehát egy kicsit manipuláljuk a környezetet. :-) Gyakorlatilag ennyi az egész.

Persze elsőre a kutya nem a pálca végét fogja megszagolni, pedig nekünk az lenne az igazi, csak egyszerűen valahova oda dugja az orrát. Eleinte ez nem probléma, hiszen eleinte nincs elvárás. Illetve az az elvárás, hogy valami "ráutaló" magatartást tegyen. Ha a kutya/macska/bármi már stabilan meg tudja érinteni a pálca valamelyik részét, akkor nehezítsünk: először is mozogjunk, tegyük külonböző helyekre a pálcát, hogy a kutyának utána kelljen mozdulni, másodszor gondolatban felezzük el a pálcát és csak akkor klikkeljünk, ha a felső felét érinti meg. Aztán ha ezt is tudja, akkor megint megfelezzük és megint, mindaddíg, amíg már csak a végét fogja érinteni. A dolog azonban nem merül ki ennyiben, hiszen nem ártana, ha az állat ott tudná az orrát tartani (ez főként pozícióhoz kötődő feladatoknál jó, én pl. most azt tanítom a Niának, hogy előre lépjen mellőlem,

álljon ott egy kis darabig, aztán utána tegye azt, amit szeretnék,-tehát menjen még tovább, hátráljon hátra, forogjon, vagy bármi. Ez egy kicsit nehezebb, pláne egy pörgős kutyánál. Miután már stabilan meg tudja érinteni a pálca végét, akkor tovább növeljük a követelményeket.

Figyeljük meg a kutyát, hogy mennyi ideig tartja ott az orrát átlagosan és utána csak az átlag felettiekre klikkeljünk rá. Ne legyenek túl nagyok az elvárások, mert akkor a kutya hamar megunja, de egy ici-picivel mindíg tartson tovább, mint általában. Aztán ilyen módon lehet egyre jobban kihúzni az időt. Számomra ez az egyik legnehezebb feladat. Talán azért, mert idáig nem gondoltam, hogy kelleni fog egy ilyen "tartós" dolog, talán mert borzasztó pörgős kutyám van, vagy csak én nem érzékelem az időkülönbségeket, de ez viszonylag nehéznek bizonyul. :-) Jel

hozzákötése: nekem az a véleményem, hogy csak a hosszú ott tartáshoz kell jel, mert ha a kutya megtanulja megérinteni a pálcát, akkor a pálca elővétele maga lesz a jel az érintésre. Viszont, ha mondjuk, hogy tartsa ott az orrát, akkor tartsa ott. A jelet, ugyanúgy, mint bármely más feladatnál akkor kell bevezetni, ha a kutya stabilan csinálja a feladatot, tehát képes kívánatos ideig ott tartani az orrát és mi ki tudjuk számolni, hogy nagyjából mikor fogja megérinteni. Először közben mondjuk a jelet (Érint, vagy ami tetszik), aztán egyre előrébb húzzuk a jel kimondását...

Húúúz, nagyon húúz

Bár mára a legtöbb kutyaiskolán már csak a szabadonkövetés pontosítására veszik elő a fojtó, vagy a szöges nyakörvet, mégis az utcán sétálva rengeteg nagy testű, pórázon sétáltatott kedvenc nyakában fojtóra kapcsolt nyakörvet lehet látni. És a póráz végén bizony ott lohol a rohanó-húzó kutya után, az a gazdi, aki saját bevallása szerint úgy szereti a kutyáját, mintha a gyermeke lenne. Ha megkérdeznénk tőlük, hogy a fojtó nyakörv használata segített-e abban, hogy a kutya kevésbé húzzon, vagy esetleg megszüntette-e a problémájukat, rengetegen azt mondanák, hogy valamivel jobb lett, de ez csak a saját mentségük érdekében hangzana el. Ha őszintén kellene válaszolniuk, akkor azt mondanák, hogy talán valamit, de nem jelentős, sőt, alig észrevehető változás történt. Ezt azért nem vallja be senki, mert akkor szembe kellene nézniük azzal, hogy hosszú hónapok óta minden séta folyamán fojtogatják a kutyájukat, már cél és eredmény nélkül, csak a remény miatt.

Pedig, az hogy megtanítsunk egy kutyát arra, hogy ne húzzon, egy igen egyszerű dolog. A legtöbb gazdi azt nem érti, hogy miért húz a kutya, ezért nem is tud ellene mit tenni. A húzás oka pedig igen egyszerű: a kutya elhiszi, hogy ettől gyorsabban halad, gyorsabban éri el a kívánt célt (ami sok esetben nem más, mint a előttük lévő út), és valljuk be, ez sok esetben így is van. A gazdi rágyorsít egy kicsit és máris megvan az ok-okozati összefüggés.

Minden tanítás alapja a motiváció ismerete. Nem csak azt kell megértenünk, hogy a saját kutyánkat mivel motiváljuk, hanem azt is, hogy őt mi motiválja arra, amiről esetleg le szeretnénk szoktatni. Ha tudjuk, hogy a húzás motivációja az előrejutás, akkor ezt nagyszerűen fel lehet használni jutalomként, megerősítésként. Mint minden fajta tanításnál, itt is nagyon fontos az időzítés. A legfontosabb, hogy a kutya észrevegye, hogy amíg húz, addíg nem jut előre. Ha a kutya felfedezi ezt az összefüggést, akkor már nyertünk, de ez még nem elég. Azt is fel kell fedeznie, hogy ha nem húz (sőt, a gazdi

környezetében mozog), akkor viszont akció van, mozgás van. Ha nem alkalmazunk klikkert, de nagyon figyelünk az időzítésre, akkor ez önmagában is megoldja a problémánkat, de ehhez idő kell. A módszer egyszerű: abban a pillanatban, hogy a kutya elkezd húzni, megállunk és állva maradunk, amíg a póráz feszül. Abban a pillanatban viszont, hogy a póráz lelazul, azonnal elindulunk. Nagyon fontos, hogy a kutya lazítsa le a pórázt és ne mi nyújtsuk ki a kezünket, valamint az, hogy minden sétánál így menjen, amíg ez be nem áll. A kutyák nem tudják értelmezni a néha igen/néha nem variációkat, ezért ha néha szabad, akkor úgy fogják gondolni, hogy próbálkozni kell, hátha most bejön. Ugyanezen okból a húzás leszoktatására alkalmatlan a flexi póráz, hiszen a kutya nem tudja kitalálni, hogy ebben az esetben éppen meddig mehet el.  Amennyiben klikkelünk, ha a kutya a közelünkben van, esetleg épp ránk néz,  akkor a hatás fokozható, a kutya nemcsak arra jön rá, hogy értelmetlen húznia, mert akkor nem jut előre, hanem arra is, hogy a gazdi környezetében tartózkodni jó. Ebben az esetben a jutalom lehet akár a tempó gyorsítása is, ha az a kutyának tetszik.

Ültetés, spontán viselkedések megerősítéseTankoljunk fel jutalomfalatokkal (mondjuk legalább 50), vegyük magunkhoz a klikkert (és a kutyánkat). Melegítsünk be. 3-4 alkalommal klikkeljünk és adjunk jutalomfalatot (K/J), hasonlóan, mint ahogy a kondicionálás során tettük. Ez elég lesz arra, hogy kutyánk belelendüljön a „kattogtatós játékba”. Innentől azonban a szabály egy kicsit változik. Most már nem mindegy, mikor klikkelünk. Figyeljük kiskutyánkat, aki nyilván mindenfélét fog csinálni. Ha véletlenül leülne, klikkeljünk amikor a feneke éppen elérte a földet, majd adjunk jutalomfalatot. Ha a kutyánk rögtön felugrik a klikker hangjára és a falatot már állva eszi, ne aggódjunk, ez nem probléma. Jegyezzük meg, a klikker hangja a gyakorlat végét jelzi, azaz amint a kutya meghallja, szabadon azt tehet, amit csak akar (többnyire hozzánk rohan a jól megérdemelt jutalomért). Ez eleinte picit furcsának tűnhet, de ne aggódjunk. Ha a kutyánk megette a falatot, újra helyezkedjünk figyelőállásba, hogy elcsíphessük a következő ülését. (ha véletlenül ülve marad volna, és ülés közben ette meg a falatot az sem baj, mozduljunk el egy kicsit, hogy felkeljen). Következő ülésénél K/J újra. Figyeljünk arra, hogy pontosan akkor történjen, amikor a kutya feneke elérte a földet. Az időzítés nagyon fontos! Ha nem vagyunk túl jók benne, egy jó tanács: Inkább korábban klikkeljünk mint később. Ha később klikkelünk mint kellene, esetleg olyan dolgot taníthatunk, amit nem akartunk igazából (például nem a leülést hanem az ülésből felkelést, és a kutyánk mindig csak egy pillanatra fog leülni és egyből fel is ugrik magától). Ha egy picit korábban klikkelünk, akkor ilyen veszély nincs, legfeljebb kicsit lassabban fogunk haladni.

Ismételjük ezt a gyakorlatot (az ülésre K/J) 8-10 alkalommal, majd tartsunk egy rövid 1-2 perces szünetet. Ezt a 8-10-es „csomagot” még 2-3 szor megismételhetjük, mire elfogy az előkészített összes jutalomfalat. Fontos, hogy mindig a csúcsponton fejezzük be, azaz ha kutyánk láthatóan elkalandozik inkább dolgozzunk kevesebbet. Az utolsó üléskor elhangzó klikkelés után adjunk egy picit több jutalmat, hogy egy kicsit többet ehessen (akár egy kis marékkal) és látványosan örvendezhetünk, dicsérgethetjük is. Tegyük el a klikkert és aznapra fejezzük be a gyakorlást.

Néhány jó tanács

Miközben dolgozunk ne csapjunk túl nagy hűhót. Felesleges a kiskutyához beszélni, vagy gügyögni neki. Attól nem fog hamarabb rájönni, hogy mik a játék szabályai, viszont elvonhatja a figyelmét (persze ha elkalandozik, azért felhívhatjuk magunkra a figyelmét). Az is fontos, hogy ilyenkor nem kell mondogatni, hogy „ül”, hiszen még úgysem tudja mi az. (ez szintén furcsának tűnhet, de a klikkeres kiképzésben először tanítjuk meg a gyakorlatot, és a jelek, parancsok csak akkor következnek, ha a gyakorlatot már ismeri és jól végre tudja hajtani. Másfelől ez persze logikus is, hiszen hiába kiabáljuk valakinek, hogy „biciklizz”, előtte meg kell tanulnia

biciklizni, csak utána tudja végehajtani a parancsot.)

Ha már pár alkalommal gyakoroltunk így, próbáljuk meg minél változatosabb esetekben is megerősíteni az ülést. Például egy másik szobában, vagy hozzánk képest más pozícióban: néha előttünk, néha mellettünk. Aztán mi is felvehetünk különféle pozíciókat: néha leguggolunk, néha állunk stb. A lényeg, hogy a kutyának azt tanítsuk, mindegy hol vagy, mindegy, hogy mi vagy ki van a környéken, hogy a gazda épp ül vagy áll. Leülni mindenképpen jó.

Az „ül” hangjel

Néhány alkalom után észre fogjuk venni, hogy kutyánk egyre sűrűbben és tudatosabban fog leülni és látványosan várja a klikkert. Ha már nagy magabiztossággal meg tudjuk jósolni, hogy kutyánk mikor készül leülni, itt az ideje, hogy bevezessük az „ül” hangjelet. Nem kell mást tennünk, csak amikor látjuk, hogy éppen leül, mondjuk ki a használni kívánt hangjelet: „ül”. Az „ül” jelet tehát akkor mondjuk, amikor a kutya feneke a föld felé közeledik. Ha elérte az ülő pozíciót továbbra is K/J, akárcsak eddig. ( figyelem! itt nem várjuk még el, hogy a kutya reagáljon a jelre, hiszen a cselekvéssel egyszerre mondjuk ki) Ezt kb. 40-50 alkalommal érdemes megismételni. Ennyi már általában elég, hogy a hangjel és a cselekvés összekapcsolódjon.

A megfelelő számú ismétlés után újra tehetünk egy próbát: várjuk ki, amikor a kutya éppen nem készül leülni és mondjuk ki az „ül” jelet. Ha a kutya elkezd leülni azonnal K/J. Ezt próbáljuk ki még párszor. Ha úgy tűnik, hogy a kutya reagál a hangjelre, akkor innentől kezdve már mondjuk előre az „ül” jelet, mielőtt még a kutya elkezdene leülni. Ha nem kezd leülni a jelre, akkor egy darabig még folytassuk a hangjel adását a cselekvéssel párhuzamosan, és csak később próbáljuk meg újra a tesztet.

Ha a kutya a hangjel hatására leült, ismét változtatunk egy kicsit a szabályokon. Mostantól csak akkor jár K/J, ha a kutya az után ült le, miután mondtuk az „ül” hangjelet. Ha csak úgy magától ül le, akkor már nem jár, vagyis a spontán leüléseket mostantól soha nem erősítjük meg. Ez fontos! Eleinte nagyon meg lesz zavarodva, hiszen a leülések eddig mindig működtek, most meg hirtelen nem mindegyik. Egy kis időbe beletelik, mire rájön, hogy csak azok jók, amiket az „ül” jel után csinál. Látni fogjuk majd, hogy mikor jön rá, mert onnantól kezdve várni fogja, hogy mikor mondjuk a mágikus „ül” jelet és egyre kevésbé produkálja önállóan az ülést. (Természetesen egyéb szituációkban azért a kutya még ugyanúgy fog ülni magától is, mint eddig)

Ha eddig eljutottunk, akkor „elkészült” az ülés gyakorlatunk. Persze ezt hasonló módon, még gyakorolni kell idegen környezetben is, egyre növelve a külső, zavaró ingerek mennyiségét.Figyeljük meg, hogy a gyakorlat tanítása során egyáltalán nem befolyásoltuk fizikailag a kutyát, egyszerűen csak megerősítettük az általa amúgy is felajánlott viselkedést. Az ilyen módon való tanítást, a viselkedés elkapásának nevezzük, azaz a spontán történő viselkedést egyszerűen „elkapjuk” menet közben a klikker segítségével.

Fektetés – rávezetéses módszer

Az ültetéses módszer esetében a spontán megtörténő viselkedéseket erősítettük meg. De mit csinálhatunk, ha egy viselkedést a kutya még csak véletlenül se ajánl fel önként? Például feküdni szeretnénk megtanítani kiskutyánkat, de valahogy hiába várjuk, ha klikker van a kezünkben olyan izgatott, hogy nem nagyon fekszik le soha.

Ez esetben egy kicsit rásegíthetünk, hogy mégiscsak lefeküdjön. Vegyünk a kezünkbe egy jutalomfalatot és mutassuk meg a kutyának is, hogy ott van. Tegyük a tenyerünkbe a

falatot és zárjuk össze az öklünk (nem kell szorítani, csak annyira zárjuk be, hogy a kutya ne férhessen hozzá). Ültessük le a kiskutyát és jutalomfalatot fogó kezünket tegyük az orra elé, majd mozdítsuk el a kezünket úgy, hogy a földre kerüljön, körülbelül arra a helyre ahova a kutya orra kerülne, ha lefeküdne az ülő pozícióból. Itt két dolog történhet: ha a kutya felugrik az ülő pozícióból azonnal vegyük el a kezünket és álljunk fel, hogy még véletlenül se férhessen hozzá a falathoz. Egy picit várjunk, majd próbáljuk meg újra. A másik lehetőség, hogy azért, hogy közelebb kerüljön a falathoz, elkezd lefeküdni. Ebben a pillanatban klikkeljünk és azonnal nyissuk ki a tenyerünket, hogy hozzáférjen a jutalomhoz (nem baj ha felugrik és úgy eszi meg, de ha fekve eszi meg az még jobb). Mozduljunk el egy kicsit, vagy csak ültessük fel a kutyát és ismételjük meg a gyakorlatot. Néhány alkalom után észre fogjuk venni, hogy egyre határozottabban fekszik, amikor kezünket a földre visszük. Ismét gyakoroljuk ezt különböző helyeken, hogy a kutya megfelelően általánosíthasson.

Ha úgy gondoljuk, hogy a „csalival” teli kezünkkel már biztosan le tudjuk fektetni, itt az idő a következő lépcsőhöz. Nyilván azt szeretnénk, ha a „feküdj” jelre bármikor lefeküdne a kutyánk és nem csak akkor, ha épp egy darab kolbásszal csalogatjuk le a földre. Ismételjük meg a gyakorlatot, de most már ne tegyünk a bezárt öklünkbe jutalomfalatot. Figyeljünk, hogy minden egyéb része a gyakorlatnak ugyanúgy nézzen ki. Próbáljuk meg, a már begyakorolt mozdulattal lefektetni a kutyát. Ha sikerült K/J. Természetesen itt már nincs a kezünkben semmi, tehát a jutalom a zsebünkből jön. Ha felkel a kutya, amikor meghallja a klikkert, nem baj. A lényeg, hogy pontosan akkor klikkeljünk, amikor a könyöke elérte a földet. Gyakoroljunk így is és lassanként nem is kell becsukni az öklünket, elég, ha csak a megszokott föld felé történő mozdulatot tesszük, akár az ujjunkkal mutatva most már lefelé. Gyakoroljuk ezt is több helyen. Ha már magabiztosan le tudjuk fektetni kézjellel itt az ideje, hogy bevezessük a hangjelet is.

Hasonlóan mint, mint az ültetésnél, adjuk ki a kézjelet a fekvésre és közben mondjuk a „fekszik” hangjelet is. Ezt a párosítást szintén 40-50 alkalommal erősítsük meg (K/J). Ha ez megvolt, próbáljuk kiadni csak a hangjelet. Ha a kutya reagál rá és lefekszik K/J. ( figyelem! Ne változzon semmi más a környezetben, csak a kézjel maradjon el. Tehát ha pl. eddig mindig a kutyával szemben, vagy mellette guggoltunk, akkor most is tegyünk úgy, különben túl sok minden fog változni és nem fogja érteni mit várunk tőle). Ezen túl már csak a hangjellel gyakoroljunk és természetesen az önálló fekvéseket most már nem kell megerősítenünk, csak azokat amik a fekszik jel után történtek. Ha a kutya már magabiztosan fekszik a hangjelre, próbáljuk meg finoman változtatni, kiiktatni a többi jelet, pl. már nem guggolunk le, csak lehajolunk hozzá, aztán már felegyenesedve adjuk ki a jelet stb. A fantáziánkra (és elszántságunkra) van bízva, hogy mennyire általánosítjuk a viselkedést.

Látható, hogy az rávezetéses módszer segítségével sokkal könnyebb volt kialakítani az alap viselkedést, mintha ki kellett volna várjuk, hogy magától történjen, viszont egy komoly hátránya is volt. A jutalmat tartó kezünk mozdulata, illetve maga a jutalomfalat vált a fekvés kiváltó jelévé. E miatt sokat kellett dolgoznunk, hogy ezeket a jeleket fokozatosan kiiktassuk és csak hangjelre is sikeresen feküdjön a kutya. Ha ezt nem tettük volna meg, kutyánk ugyan tudna feküdni, de csak akkor, ha van nálunk jutalomfalat és lemutogatunk vele a földre (és ez igazán nem nevezhető megbízható végrehajtásnak). A kezdeti könnyebbségnek tehát ára van. Mikor eldöntjük, hogy melyik módszert választjuk egy adott feladat tanításához, ezt mindig vegyük figyelembe.

Szabadonkövetés

A klikker-kiképzők véleménye is sok esetben megoszlik, hogy  a szabadonkövetést melyik módszerrel érdemes tanítani, formálással, avagy célkövetéssel.

A szabadonkövetés tipikusan az a feladat, amelyet a legtöbb iskola megvezetéssel, csalogatással tanít,- mondhatni szerencsére, hiszen nem is olyan rég még a fojtó, vagy

szöges nyakörvhöz kapcsolt pórázt rángatták finom, precíz mozdulatokkal, rosszabb esetben minden fajta hozzáértés nélkül, durván. Szerencsére mára az összes kutyás sportban kemény pontokat vonnak le, amennyiben a kutya kedvtelenül, esetleg félelemmel dolgozik, és a modellezős módszernek (pl. pórázrángatás) ez bizony komoly mellékhatása. Mára a legtöbb kutyaiskolán már csak pontosításra veszik elő a fojtó, vagy a szöges nyakörvet, holott erre sem lenne szükség.

Klikker fő előnye, hogy bármilyen korú alannyal dolgozhatunk, de ugyanúgy, mint az embereknél a kutyák is leginkább kölyökkorban fogékonyak. Ebben a korban még érdemes formálással kezdeni. Erre nincs recept, 1001 módja van. Persze első körben érdemes megtanítani a kiskutyának, hogy a szemünkbe nézzen (ehhez segítséget nyújthat a Szembenézés című cikkünk), és utána mindent bele. Először is értessük meg a kutyával, hogy csak és kizárólag akkor klikkelünk, ha valahol a bal oldalunkon áll. Ne féljük használni a környezetünket, megváltoztatni, manipulálni és kihasználni. Ez még sok esetben jól fog jönni. Például, ha a kutya mindig elénk áll, akkor álljunk fallal szemben, fejünket fordítsuk balra. Így ha a kutya a szemünkbe akar nézni, kénytelen lesz a bal oldalunkra jönni. Itt még ne várjuk meg, hogy egyenesen álljon, nem baj, ha hozzánk képest ferde. Kiskutyáknál legegyszerűbb, ha megyünk, hívjuk és ha mellettünk megy és ránk néz, akkor klikkelünk. El sem hinnénk, hogy egy kis kölyök milyen gyorsan képes felismerni az összefüggéseket. Eleinte ne várjunk csodát, 1-1 megtett lépés után klikkelhetünk, aztán mindig egy-egy lépéssel toljuk ki. Ha már a kutya stabilan jön mellettünk, de ferdén, akkor álljunk fal mellé, hogy a kutya kénytelen legyen a fal és köztünk menni. Természetesen figyeljünk, hogy csak olyankor klikkeljünk, ha a kutya ránk néz. Figyeljünk rá, hogy jelet csak akkor érdemes hozzá kötni, ha a kutya már huzamosabb ideig képes ránk emelt tekintettel menni.

Célkövetést már nagyobb kutyáknak ajánlom. Akárcsak a formálásos módszernél, itt is van egy szükséges köztes gyakorlat, méghozzá a pálca követésének megtanítása. Ebben az esetben nem ajánlom, hogy a kutya a kinyújtott ujjunkat kövesse, inkább pálcázzunk, hiszen ezt a segítséget gyorsabb és egyszerűbb kivenni a játékból. Az ujjnál előfordulhat, hogy a kutya időről-időre megcélozza az ujjunkat, ami egy vizsgán, vagy versenyen kínos lehet. Itt is segítségül hívhatjuk a falat. Beállunk a fal mellé (úgy, hogy a kutya közénk férjen) és a pálcával megvezetjük, egészen amíg mellénk nem ér. Amint a kutya odaér, klikkelünk. Pár ismétlés után akár lassan el is indulhatunk. Természetesen azt, hogy mennyi közbenső lépést iktatunk be, azt a kutyánk határozza meg, de próbáljuk meg a pálcát olyan gyorsan kivenni, amennyire csak lehet. Legjobb, ha kicsit magasabbra emeljük és ha a kutya nem ugrik, akkor K/J.

Röviden két módszert írtam le, de hagyatkozzunk a fantáziánkra. A klikkerezés legszebb része nem az elért végeredmény, hanem a hogyan kitalálása és azok a lépések, amíg még azt gondoljuk: hűű, ezt én nem tudom megoldani. :-)

Integetés - Viselkedés formálásMit tehetünk, ha valami olyasmit szeretnénk tanítani, amit kutyánk nem csinál szinte soha magától, ugyanakkor jutalomfalat lobogtatásával sem tudjuk rávenni? Ilyen feladat például, ha integetni szeretnénk megtanítani a kutyát. Mindenki el tudja képzelni, hogy elég sokáig kellene várnunk, hogy a kutyánk egyszer csak integessen egyet, hogy mi klikkelni tudunk. Másrészt az is belátható, hogy hiába lóbálunk az orra előtt egy virslit, nem fog rájönni, hogy attól jobb lábbal integetni kellene. Mi lehet tehát a megoldás? A probléma megoldása abban rejlik, hogy nincs szükség arra, hogy elsőre egy tökéletes integetést produkáljon. Elég ha csak valami olyasmit csinál, ami a végleges gyakorlat irányába mutat. Vagyis elsőre nem várjuk el a véglegest viselkedést, hanem csak egy nagyon-nagyom kezdetleges változatát tanítjuk.Az integetés esetében első lépésnek az is elég, ha az ülő kutya, mondjuk áthelyezi a súlypontját a bal első lábára. Ültessük le a kutyát és várjunk. Biztos, hogy előbb utóbb mocorogni fog. Ha felállna, ültessük le újra. Mihelyst egy kicsit is valamelyik mellső lábát megemeli (vagy akár csak leveszi róla súlyát) K/J. Ismételjük a gyakorlatot, amíg a kutya

nem kezdi tudatosan emelgetni a lábát. (lehetőleg ugyanarra a lábára koncentráljunk – mondjuk a jobb lábra – mert ez könnyebbé teszi neki is a felismerést) Ha úgy gondoljuk, hogy már tudatosan helyezgeti át a súlypontját mindig, lépjünk a következő szintre.

Változtassunk szabályokat. Most már nem jár K/J a súlypontváltásra, csak akkor ha egy picit el is emeli a lábát a földtől, ha nem emelte, akkor nem kap. Dolgozzunk megint egy darabig az új kritérium szerint. Észrevesszük majd, hogy egyre sűrűbben emeli a lábát el a földtől. Amint úgy gondoljuk, hogy stabil a lábemelés, ismét emeljük a szintet és most már csak akkor van K/J, ha mondjuk fél magasságba emelte a lábát. A lényeg, hogy minél apróbb lépésekben emeljük a követelményeinket, és soha ne lépjünk akkorát, hogy a következő szint teljesítésére a kutya esélytelen legyen. E módszer segítségével gyakorlatilag bármilyen cselekvés megtanítható, még akkor is, ha magától a kutya soha nem produkálja és nem is kötődik hozzá felesleges illetve nem kívánatos jel, mint mondjuk a rávezetéses módszernél. Itt is van azonban buktató. E módszer helyes alkalmazása, gondos tervezést, fantáziát, önfegyelmet és nagyon pontos időzítést kíván meg a kiképzőtől. Mindig pontosan tudnunk kell, hol vagyunk most és hova tartunk és milyen úton fogunk eljutni oda (az egyes lépéseket pontosan meg kell tervezni és be kell tartani a kiképzés során).

Bukfenc tanítása megvezetéssel

Most pár szó a bukfencről, főként azoknak, akik nem tudják mi az: ezt a feladatot nem úgy kell elképzelni, mint az embereknél, hiszen a kutyák gerince az ilyen jellegű terhelést nem tudná elviselni, hanem pont keresztben gurul. Azaz a kutya a földön fekve a gerincén fordul meg, úgy hogy egy pillanatra a hasa az ég felé néz.

Talán a leggyorsabban megvezetéssel tanítható feladat: lefektetjük a kutyát, fogunk egy jutifalatot és lassan a popsija felé közelítve elhúzzuk a kezünket. Nagyon fontos a sebesség, mindenképpen úgy kell, hogy a kutya orrának a közelében kell húzni a falatot, tehát, ha a kutya nem tudja követni (vagy nem akarja), akkor vissza kell vinni és újra, lassabban megvezetni. Ha a kutya nehezen fordul, abban az esetben már akkor klikkelhetünk, ha csak felemelte a fejét, vagy ha elnézett a hátsója felé, a könnyen megvezethető kutyáknál akár várhatunk, amíg a kutya eldől az oldalára, de akár a kutya háta felett (eléggé hátra, hogy a kutya utána tudjon fordulni) elhúzva a falatot megnézhetjük, hogy átfordul-e. Fontos, hogy a kutya minél több megerősítést kapjon az elején, tehát, ha nem akarja, vagy nehezen megy neki, akkor vegyünk vissza a követelményekből és korábbi szakaszban klikkeljünk. Ha a kutya már 4-5-ször megfordult, akkor vegyük ki a falatot (vagy labdát) a kezünkből és úgy csináljuk meg a mozdulatot, akár ökölbe zárt kézzel. Ha a kutya megfordul, K/J, ha viszont nem, akkor vegyük megint elő a motivációt, pár gyakorlat erejéig. Fontos, hogy minél előbb vegyük ki a jelet, tehát egyre kisebb-és kisebb mozdulatokkal mutassuk a kutyának, hogy mit szeretnénk. Ha hangjellel szeretnénk dolgozni, azt is viszonylag korán be kell vezetni, de természetesen úgy, hogy a kutya a feladatot már gond nélkül meg tudja oldani kézjelre. Ennek a bevezetése igen egyszerű, eleinte a kézjellel egy időben, majd a kézjel előtt egy kicsivel mondjuk a hangjelet, majd néha próbálkozzunk be, hogy ha a hangjel után nem mozdítjuk a kezünket, akkor gurul-e. Ha nem, akkor rögtön mutassuk a kézjelet és dícsérjük meg, ha gurul, akkor óriási jutalom.Ennél a feladatnál fokozottan figyeljünk arra, hogy ne terheljük túl a kutyát, hiszen hemperegni pár percet a földön még szórakoztató, de hosszasan akár még kellemetlen is lehet, a mi célunk viszont az, hogy a kutya szeresse ezeket a feladatokat. Tehát naponta akár többször, de rövideket gyakoroljunk.

Akik megtanították a kutyájukat célkövetésre (pálca, vagy akár a saját ujjuk), akkor inkább azzal tegyék, hiszen jóval kevesebb beépített testjel lesz a gyakorlatban (tehát gugolás, előredőlés, kinyújtott kezek stb.) és ezeket a jeleket a kutya mind kevésbé köti össze a gyakorlattal. Természetesen ha a kutya tudja követni a pálcát, akkor használjuk

inkább azt.

Hátrálás

Mielőtt elkezdenénk ezt a témát, lenne egy kérésem:Menj ki az utcára és kezdj el hátrálni. Nem gond, ugye? Most úgy hátrálj, hogy közben ne nézz hátra és gyorsíts fel. Ez már kellemetlenebb ugye? Esetleg rajzolj fel krétával egy egyenes csíkot és úgy hátrálj gyorsan, hogy nem nézel rá. Nos? Rajta maradtál a csíkon? Gyorsan hátráltál? Nem néztél vissza?Ez nem is olyan egyszerű, ugye? :-) Ennek ellenére el kell mondjam, hogy a hátrálást megtanítani egy kutyának nem is annyira nehéz, de úgy megtanítani, hogy hosszan, gyorsan és egyenesen is hátráljon... Az már egy kicsit összetettebb feladat. Persze, mint azt megszokhattuk ennek több módja is van.

formálás:

Ez a tanítási mód sok esetben leegyszerűsíti az egész folyamatot, viszont olyan kutyát igényel, amelyik szeret dolgozni, valamint a mi részünkről egy eléggé pontos időzítést. A feladat egyszerű. Álljunk meg valahol egy helyben (vagy üljünk le), készítsük ki a kaját, vegyük elő a klikkert és párszor csak arra klikkeljünk rá, hogy a kutya áll. Aztán kezdjük el figyelni a kutya mellső lábát. A kutyák nagy többsége egy idő után elkezd topogni és a topogás közben előfordul, hogy hátrafelé lép egy picit. Nem kell figyelembe venni, hogy melyik lábbal lép hátra. Ha ügyesek vagyunk és meg tudjuk oldani, hogy ilyenkor mindig klikkeljünk, akkor rövid időn belül a kutya hátrafelé fog tolatni. Ha a kutya szinte soha nem lép hátra, csak toporog, nem baj, akkor egy kicsit a toporgásra klikkeljünk, olyankor, amikor a kutya emeli a lábát. Egy idő után kialakul egy olyan fajta mozgás, mint amikor a macskák gyúrnak a lábukkal és ekkor már a kutya nagyjából érti, hogy toporognia kell. Amikor úgy tűnik ezt már elég intenzíven csinálja, akkor emelünk a követelményeken és csak akkor klikkelünk, ha a lába hátra felé mozdul (akár csak pár centit). Itt még nem kell figyelembe vennünk olyan kritériumokat, hogy a kutya egyenesen menjen, vagy hogy gyorsan. Ha már stabilan tud hátrafelé lépkedni, akkor érdemes emelni a követelményeken, természetesen egyszerre csak egyet.

A kutyák nem tudatosan használják a hátsó lábukat. A kutya hátulja rendszerint csak "követi" a kutya elejét. Ezért kell a mellső lábát figyelni és arra klikkelni.Távolság: pár klikk után mindig egyel több lépést várunk el, ha nem lép, nem klikkelünk, ha egyel többet lép, klikkelünk. Természetesen ügyeljünk arra, hogy a kutyának legyen ideje követni a tempót. Az hogy hányszor kell egy adott számú lépést megerősíteni, az a kutya tanulási képességeitől függ, nekünk kell megtalálni az egyensúlyt az elegendő és a túl sok megerősítés között. Figyeljünk rá, hogy ha túl sokszor klikkelünk ugyan arra a gyakorlatra, akkor a tanulás gyorsasága lelassul (hiszen a klikkelésnek nem lesz új információ tartalma, csak etetjük a kutyát), ha viszon ttúl ritkán, akkor a kutya össze zavarodik, elveszíti az érdeklődését, elkezd más viselkedéseket felajánlani (egy-kettő ilyen még nem feltétlenül jele a túl ritka megerősítésnek, lehet, hogy csak "nehéznek" találja ezt a kajaszerzési módot a már megtanulthoz képest), esetleg elvonul és nem foglalkozik velünk.Egyenesség: Akárcsak az emberek, a kutyák is valamilyen "kezesek". Tehát ha eldobunk egy labdát, akkor ugyan az az alany az esetek nagy részében egy adott irányban fordul vissza, de a hátrálásnál is általában egy adott irányba mozog ferdén. Természetesen sok gyakorlással az egyenes járás is berögzíthető. Legegyszerűbb módja, ha megnézzük, hogy melyik irányba megy ferdén a kutya és úgy gyakoroljunk, hogy arra ne tudjon kanyarodni. Felhasználhatunk egy falat, ilyenkor a kutya tudat alatt fog

javítani, de akár egy padkán, vagy hosszabb pallón is tolathathatjuk. Ilyenkor a tudatosságra megyünk, tehát ha a kutya lelépés után visszalép, klikkelünk. Ha a másik lábával is követi, akkor kezdjük elölről a feladatot.  A falat már akkor bevethetjük, amint kiderült, hogy a kutya ferdén lépked (hiszen ahogy mondtam, nem tudatos viselkedés módosításról van szó, hanem egy mechanikai készség javításáról), a padkát viszont csak úgy, hogy sem a gyorsasára, sem a távolságra nem "gyúrunk".Gyorsaság: a klikker-trénerek legtöbbjének ez a feladat nehéz, hiszen arról szól, hogy mindig az icipicivel gyorsabb teljesítményre kell klikkelni, természetesen úgy, hogy fenn tudjuk tartani a kutya érdeklődését. Csakhogy néha mi magunk sem tudjuk megítélni, melyik a gyorsabb és melyik nem. Ezt a kritériumot hagynám a végére, hiszen minél magabiztosabb a kutya egy adott feladattal kapcsolatban, annál gyorsabban is képes végrehajtani.

Megtolás

Igazából nem is tudom, hova soroljam ezt a fajta tanítási módot, egy kicsit modellezés, egy kicsit megvezetés... Nagyon sokan szokták a hátrálást így tanítani, mert eleinte nagyon egyszerű. El kell mondjam, én ezt a tanítási módot szeretem a legkevésbé, hiszen túl sok jelet kötünk a viselkedéshez. A teendő egyszerű: magunkhoz hívjuk a kutyát, és ha velünk szemben áll, akkor egy aprót lépünk felé. A legtöbb kutya válaszreakciója az, hogy hátrébb lép egy lépést, hogy lássa a gazdája fejét. Még a melső láb mozgása közben klikkelünk. Minden egyéb szempontból ugyan azt kell csinálni, mint a  formálásnál, csak épp a kutya felé kell lépni. A legtöbb ember azért szereti, mert a kutya ösztönösen hátra lép, tehát könnyebb elkezdeni. Hátrányai: 1. Plusz jelAmikor tanítunk egy viselkedést, akkor a hozzá tartozó körülmények és legfőképpen a mi testtartásunk nagyon sokat számít. Hiszen a kutya nem azt tanulja meg a szorgalmas klikkelés hatására, hogy lépkedek hátrafelé, hanem azt, hogy akkor lépkedek hátrafelé, amikor a gazdi felém lépked. A plusz jelek kivételénél nagyon kell figyelni arra, hogy minél hamarább próbáljuk minimalizálni őket, csakhogy a megtolás annyira intenzív segítség, hogy ezt nehéz kivitelezni. Persze elvben mindenki tudja, hogy egyre kisebb és kisebb jeleket adunk, de itt ez nehéz. Persze megoldható: elindulnk és ha a kutya is elindul, akkor megállunk. Ha a kutya akár csak egyet hátrál még, azonnal klikkelünk. Vagy azt is megtehetjük, hogy nem indulunk el, csak bedőlünk mintha- és ha a kutya lép:K/J. 2. Ferdeség rögzítéseA legtöbb kutya a legegyszerűbb megoldásra törekszik: Tehát ha a gazdi felém jön, hátrálok, de rögtön oldalra is fordulok, mert úgy könnyebben látom.

Modellezés

Tehát a kutyát bele kényszerítem egyfajta viselkedési formába és ha az elvártnak megfelelően viselkedik: K/J. Ez elég szörnyen hangzik, de nem annyira szörnyű. Egyrészt a "belekényszerítem" nem teljesen jó szó... De elmagyarázom a gyakorlatot és akkor érthetőbb lesz. Fogunk két "falat"- (padot, kúszót, fadeszkát), és úgy állítjuk be őket, hogy a kutya beférjen, de ne tudjon megfordulni. Beállunk a két fal közé (legegyszerűbb talán a pad) és magunkhoz hívjuk a kutyát. Ha odaért nem csinálunk semmit. A legtöbb kutya egy ideig áll, és bámul, majd egy idő után megunja és el akar menni onnan. Viszont minthogy nem tud hátrafordulni ki kell hátrálnia. Megvárjuk, amíg lép egyet, klikk kaja. Próbáljuk meg úgy klikkerezni, hogy először a kutyának csak egyet kelljen lépnie, hogy elérje a pad végét (azaz olyan távolságra álljunk a padok végétől) és akkor klikkeljünk, aztán ahogy a kutya magabiztosabb lesz, mindig lépjünk egy kicsit hátra. Itt is segítség a pad, mint az előzőnél a testjel, de könnyebb lebontani. Előbb széjjelebb húzzuk, majd az egyik falát teljesen eltüntetjük, majd a másikat... És így tovább.

Természetesen ahogy minden feladatnál, a jelet csak akkor kezdjük bevezetni, amikor a viselkedés kész van: tehát a kutya annyi lépést hátrál, olyan szögben, olyan sebességgel, amit szeretnénk. (Lsd. http://www.klikker.hu/tanuljunk/74-jel )