A modern felderítés és hírszerzés szerepe napjainkban

Írta: Biró István

„Háború nem vívható sikerrel korai és jó felderítés nélkül”Mondta Marlborough

herceg. Talán ez lehetne az a mondat, mely jellemzi a hírszerzés és felderítés

jelentőségét a legjobban. Hiszen a történelem összes hadvezére és politikusa arra

törekedett, hogy előnyhöz jusson ellenfeleivel szemben. És ezen előnyök

legkardinálisabbja, az információ többletéből fakad. Hosszan lehetne sorolni a

könyvtári meghatározásokat és definíciókat, a fenti fogalmakról1, de mindközül talán

azzal járunk legközelebb az igazsághoz, ha elfogadjuk azon tényt miszerint

mindkettő különböző eszközökkel a katonai és politikai döntéshozók támogatása

információkkal. Miben különbözik mégis a modern felderítés és hírszerzés azon

évezredes metódusoktól, melyekkel a történelem és hadtörténet lapjain

találkozhatunk az ókori Egyiptomtól, égészen a hidegháború fondorlatos játszmáiig?

Csupán a technológia változott volna, vagy az elv is mely mögötte áll? Ezekre a

kérdésekre keresem a választ az alábbiakban.

Bevezetés

Mielőtt belekezdenék azon technikai és történeti áttekintésbe,

mely röviden összefoglalja azt az utat, melyet a háborús és

politikai információszerzés bejárt, hadd térjek ki arra, miért

is fordítunk akkora figyelmet, anyagi és szellemi erőforrásokat

a hírszerzésre és felderítésre.

1 Talán a legtalálóbb: A hírszerzés a titkosszolgálati tevékenység egyikalapvető szolgálati ága, amely külföldi bizalmas politikai, gazdasági,technikai, tudományos, katonai híranyagok, adatok, információk tervszerűgyűjtését, elemzését, értékelését végzi nyílt és titkosszolgálati erőkkel,eszközökkel, módszerekkel

A háború alapvetően nem intellektuális, hanem brutálisan

fizikai jellegű tevékenység. Mindig a felőrléses küzdelem felé

tendál, ami lényegében versengés a vérveszteség okozásában és

elviselésében és minél jobban megközelíti a lehetőségek

határait, annál kevésbé számít a gondolat. A hadvezértől a

csatasorban küzdő közkatonáig a harc bármely szintű kivitelezői

között mindazonáltal kevesen akadnak, akik felőrléssel

igyekeznek kivívni a győzelmet. A gondolkodás eszközt kínál a

diadal árának csökkentésére. Gyöngeségeket leplezhet le az

ellenség hadviselési módszereiben, vagy védelmi rendszereiben.

Fogyatékosságokat tárhat fel a fegyverzetben, vagy elhárító

eszközöket és módszereket találhat ki fegyverei ellen. A

gondolkodás figyelmeztet az ellenség rejtett szándékaira, vagy

titkos eszközeire. Belső árulást fedhet fel; a hidegháború

alatt annak türelmes bár utólagos elemzésével, hogy hogyan

árultak el államtitkokat a Szovjetuniónak, valamint a felelősök

felismerésével potenciálisan végzetes rést sikerült bezárni a

nemzetbiztonság falán.

Ám valamit figyelembe kell vennünk; az információ legyen

bármennyire helytálló is nem feltétlenül a győzelmet garantáló

eszköz, és hogy végső soron az erő az, ami számít nem a

megtévesztés vagy az előrelátás. Ez nem tartozik, a ma divatos

nézetek közé. Ma állandóan azt mondják nekünk, hogy a

felderítési fölény a siker kulcsa a háborúban, különösen a

terrorizmus elleni háborúban. Vitathatatlan, hogy a felderítés

által szolgáltatott iránymutatás nélkül hadat vezetni, egyet

jelent a vaktában való hadonászással, a sötétben tántorgással,

az olyan csapások mérésével, amelyeknek közük is alig van a

célponthoz, és minden cél elvétésével. Elismerve a felderítési

információk nyújtotta előrelátás jelentőségét azt is be kell

látnunk, hogy az egymásnak feszülő ellenségek, ha igazán

keresik a csatát, sikeresen meg fogják találni egymást. Amikor

pedig megtalálják, ritka eset, hogy a felderítés tényezői

döntik el a küzdelem végkimenetelét. Ezért az információszerzés

szükséges, de nem elégséges előfeltétele a győzelemnek.

A hírszerzés általános fejlődése napjainkig

„Rátaláltunk 32 ember és 3 szamár nyomaira” 2Ezt a mondatot egy

egyiptomi katona vetette papiruszra a XII. dinasztia idején.

Jelen ismereteink szerint ez az első írásos emlék egy

felderítés eredményéről. A katonai vezetők ősidők óta keresik

az információt ellenségeikről. Nagy Sándorról feljegyezték

milyen kitartó makacssággal faggatta apja udvarába tévedt

utazókat, követeket országuk lakosságának nagyságáról, a föld

termékenységéről, a rajta áthaladó utak nagyságáról és a folyók

nyomvonaláról. Azt gyűjtögette, amit ma gazdasági, regionális,

vagy hadászati hírszerzési információknak nevezünk, és ennek a

tudásnak nagy hasznát látta, mikor belevágott a Perzsa

Birodalom elleni nagyszabású hadjáratába. Tévedés ne essék,

Nagy Sándor azért diadalmaskodott, mert a csataterekre a

makedón királysághoz kötődő harcosokból álló fékezhetetlen

haderőt vezetett; ám az is igaz, hogy a gyenge pontjait támadva

és belső megosztottságát kihasználva szedte könyörtelenül

ízekre hatalmas ellenfelét.

Galliai sikerét Caesar legalább annyira a felderítési

eredmények helyes értelmezésének, mint légiói erejének2 Megjegyzem tegnap is keltezhette volna a NATO erők egy altisztjeAfganisztánban

köszönhette. Nem sajnálta a fáradságot, és szinte minden

elérhető és releváns információt összegyűjtött ellenfeleiről

majd a maga hideg logikájával kiértékelte gyengeségeiket és azt

a maga hasznára fordította. E hadászati felderítéstől

függetlenül Caesar magas szintre fejlesztett harcászati

felderítő szolgálattal is rendelkezett. Rövid és közepes

hatótávolságú cserkész-könnyűgyalogos egységeket alkalmazott

melyek harminc kilométer mélységig derítették fel a terepet a

főerők előtt, és lényeges szabályként bevezette, hogy ezen

egységek vezetői csak azonnal és közvetlenül neki jelenthettek.

A római hírszerzési rendszert nem Caesar találta ki, az több

évszázadnyi katonai gyakorlat során alakult ki. Mivel az

újkorig ez volt a legszervezettebb és legjobban dokumentált

csapathírszerzési rendszer3, ezért érdemes megemlíteni nagy

vonalakban a felépítését.4 A gall háborúk idejére (Kr.e. I.

évszázad) a különböző típusú felderítő katonákat már bevett

megnevezésekkel kategorizálták: a procursatores közvetlenül a

hadsereg előtt közel felderítést végzett; az explatores nagyobb

távolságra hatoltak be az ellenséges területekre; a

spectaculatores pedig mélységben kémkedtek.5 A római hadsereg

helyi informátorokat is alkalmazott (incides) valamit szökött

ellenséges katonákat, hadifoglyokat, elrabolt civileket

információ szerzés céljából.

3 A középkori lovagrendek hasonló szisztémával dolgoztak, ám hatásukelhanyagolható, mivel elszigetelt jelenségként maradtak fenn, példájukatnem követték.4 Martin Windrow, Angus McBride: Imperial Rome at War, London, 2001, OxfordUP, 120. oldal5 Vö.: Az amerikai hadsereg felderítő szakaszokra vonatkozó utasításai(Field Manulal 17-98 Scout Platoon)

Egy rendszer nem sokat változik, hacsak nem változnak a

körülmények, Márpedig a Római Birodalom nagyhatalmi fénykorának

öt évszázada (Kr.e. I.- Kr.u. IV. század) alatt a körülmények

alig változtak. A felderítést az egész időszakban az emberi

hallással és látással végezték, a távközlést beszélt vagy írott

formában bonyolították, az átvitel leggyorsabb sebességét pedig

a leggyorsabb lovak tempója határozta meg. Ami igaz volt

Rómára, további 1500 évig igaz maradt az egész nyugati világra.

A kora középkori, Nyugat-Európai seregek vezetői az egész

korszakban olyan körülmények között voltak kénytelen

tevékenykedni, amelyek akadályozták a hatékony hadműveletek

végrehajtását. A fő gondot a krónikus pénzhiány jelentette,

mely megakadályozta a seregek toborzását, és szinte

lehetetlenné tette folyamatos ellátásukat. A mozgás a bármilyen

időjárási viszonyok között használható úthálózat hiánya miatt

hatalmas erőfeszítést igényelt, ám az információhiány is

meggátolta, hogy az uralkodók ott vonultassák fel hadaikat,

ahol azokra valóban szükség volt. Ezek különösen akut formát

öltöttek a IX. században mikor a vikingek és a magyarok,

előzetes figyelmeztetés nélkül bukkantak fel, rajtaütéseik vad

lendületével legyőzték a helyi védőket, majd a keresztény

országok terrorizálásának második fázisaként mélyen behatoltak

a szárazföld belsejébe és tetemes sarcot hajtottak be az

uralkodókon. Erre a megoldást a helyhez kötött védművek tömeges

alkalmazása és a hátországok stabilizálása jelentette. Ez maga

után vonta a portyák megszűnését, a kereskedelem fellendülését,

és azt, hogy a királyok ismét tudtak fizetni az információért.

A XIV. század közepén az ügynökök már viszonylag könnyen

mozoghattak az utazó kereskedők között és a nemzetközi egyházi

rendek köpönyege alatt. Jól jelzi mennyire általános jelenséggé

vált a százéves háború alatt a kémkedés, hogy a heroldok

mindent elkövettek pártatlanságukra épülő jó hírük védelmében.

Ugyanígy tettek a követek is, bár nekik sokkal ritkábban

hittek.6

Valós idejű információt, a nagyon rövid távolságokat kivéve, a

középkori világban csak roppant nehezen szerezhettek.

Továbbításakor egyszerűen nem tudtak a kellő gyorsasággal az

ellenséges seregek előtt járni. Ez még további évszázadokig így

is maradt. A döntő jelentőségű információ időnként még a

csatamező szűkre szabott keretei között sem mozgott.7

A XVIII. század európai hadseregei, sokkal szakszerűbb és

hivatásosabb jellegű fegyveres erőkké váltak, mint a

harmincéves háború seregei. A valós idejű információ

megszerzése azonban így is nagy kihívás elé állította őket.

Érdemes megfigyelni Nagy Frigyes módszereit, aki az 1745-ös

hohenfriedbelgi hadjáratában használt. Mivel az ellenfél meg

sem kísérelte a csapamozgásai álcázását, Frigyes alkalmazhatta

a megfigyelési mércéket (indices) melyek a kortársak szerint már

távoli vizuális kapcsolat esetén is megfelelőek voltak az6 Colin McEvedy: The Atlas of Medieval History, Peguin Books Ltd.,Harmondsworth Middlesex, England,2001 325. oldal7 Erre talán a legjobb példa 1632. november 16-án Lützennél zajlott le, aharmincéves háború egyik döntő összecsapásában. A nap végén mind az osztrákcsászár, mind a svéd hadsereg harcászati visszavonulást hajtott végre.Gusztáv Adolf elesett, és ha Wallenstein felújította volna a támadást, asvédek valószínűleg vereséget szenvednek. De egyik fél sem ismerte a másikhadmozdulatait! Másnap a svédek visszatértek és elfoglalták az osztrákágyúkat, melyeket lovak híján hagytak hátra, ezzel vereségbe fordítottak átvalamit melynek minden józan számítás szerint osztrák győzelemmel kellettvolna zárulnia

ellenség erejének valós idejű, bár nagyjából pontos

megbecsülésére. A távolban feltűnő porfelhők és

fényvisszaverődések alapján ki lehetett venni a gyalogság

alakzatának megváltozását, vagy a menetoszlopok elindulását.8

A felderítésben szerzett előnye dacára Frigyes nem aratott

könnyű győzelmet. Hadserege túlerővel állt szemben, ráadásul

sikerült egy éjszakai menettel az oldalába kerülniük. Mint a

háborúkban oly sokszor, a harcértékben meglévő fölény vitte

diadalra a győztest, Frigyes kezdeti felderítési előnye ugyanis

gyorsan értékét veszítette. A csata hevében megőrzött gyors

gondolkodása és katonái heves reagálása volt az a tényező,

amely megfordította a csata sorsát.

A kontinensen a fent leírtakhoz hasonlóan mentek végbe az

ütközetek és alakult a felderítés egészen az első

világháborúig. Ami inkább számot tarthat figyelmünkre,-és

kapcsolódik erősen a modern hírszerzés egyik alapjának számító

HUMINT- hoz- az nem más, mint a Brit Birodalom egyik

jellegzetes gyarmati háborúja, melyet az azóta már legendássá

vált Wellington (akkor még Arthur Wellesley) vezetett. Mert,

kénytelen-kelletlen be kell ismernünk, hogy a most folyó iraki,

és afganisztáni hadműveletek sokkal jobban hasonítanák egy

ilyenre, mint egy katonai akadémiákon is oktatott „szemtől

szembeni” szabályos háborúra, mint amilyenre a hidegháború

alatt készültek. Figyeljük meg az alábbiakban mennyire hasonló

akadályokkal kellett a briteknek 200 évvel ezelőtt megküzdeniük

mint a szövetségeseknek most.

8 De Saxe marsall szerint: „ha a visszaverődő fénysugarak függőlegesek, aztjelenti, hogy az ellenség jön feléd, ha töredezettek, akkor soraikmegbomlottak és visszavonulnak”

Wellingotnnak világos hadászati céljai voltak mikor Indiába

érkezett. A névlegesen a gyenge mogul fejedelem irányítása álló

hadurakat kellett legyőznie, és egyben biztosítania a Kelet-

Indiai Társaság Bengáli területeit. A franciák mindeközben

diplomáciai eszközökkel, vesztegetéssel, és közvetlen

beavatkozással igyekeztek a maguk oldalára állítani a

britellenes erők többségét.

Hogy győzhessen, Wellingtonnak friss információk áramára volt

szüksége, közelről és távolról egyaránt. Csak így láthatta

előre ellenségei hadmozdulatait, értesülhetett előre a

szövetségek összetételnek megváltozásáról. Ezt általában a

saját felderítő csapatok végezték, kiegészülve a helyi

lakossággal, ám a briteknek Indiában más módszerhez kellett

folyamodniuk. Egy már korábban is létező hírszerző módszert

vettek át, és a sajátjukká tették. A harkara rendszer sajátosan

indiai jelenségnek tűnik. A hatalmas szubkontinens bonyolult

terepviszonyai, valamint a távolsági útvonalak hiánya miatt

Indiában a hatalom hajlamos volt helyi jelleggel szerveződni,

Még amikor a mogul hódítók a XVI. század közepén megteremtették

a központi kormányzatot, akkor is meglehetősen kuszák voltak a

hatalmi viszonyok. A delhiben székelő mogulok, alapvetően a

jogkörök átruházása révén uralkodtak, melyeket tartományurakra,

vagy helyi fejedelmekre osztottak9. A rendszer csak úgy

maradhatott működőképes, ha az uralkodó Delhiben pontos és

rendszeres jelentéseket kapott az alacsonyabb szintű

udvarokból. A jelentéseket általában magas kasztú írástudók

állították össze, míg a futárfeladatokat különlegesen képzett

9 Különösen igaz volt ez Nyugat- és Dél-Indiában.

alsóbb kasztbeliek látták el10. Később a harkarák önállósodtak és

maguk döntötték, mely uralkodó részesülhet a jelentésekből, és

mikor. A harakák azért tudtak fennmaradni, mert a rendszer

mindkét végpontján helyet foglalóknak nélkülözhetetlenek

voltak, s erre támaszkodva meg tudták teremteni saját

függetlenségüket. Ez nem volt minden tekintetben

problémamentes; kétes értékű vagy elkésett információkért

gyakran járt halál, ám ezek a büntetések csak és kizárólag a

személyeknek szóltak, magának a rendszernek nem. A britek nem

akarták fenekestül felforgatni az indiai rendszert, csupán a

meglévő mogul apparátust akarták ujjászervezni csak hatékonyabb

változatban., olyanformán hogy a hatalmat ők gyakorolhassák a

háttérből. „Újraszervezték saját ellenőrzésük alatt a

klasszikus indiai hírszerzési rendszert, amely a művelt

brahminok írástudását és ismereteit egyesítette a törzsi népek

és az alsóbb kasztok tagjainak ellenálló testével és futni

tudásával”11

Wellington sem nőhetett volna a legkülönb szipojgenerálisá a

harkarák nélkül, akiket egyszerre csiszolt és támogatott s

ugyanakkor zsarnoki módon kézben is tartott. A nagy távolságú

hírvivők képzése még az 1920-as években is folyt, mert az

indiaiaknak mindig hatalmas éhségük volt a hatóságok által nem

befolyásolt információra. Sokan kifejtették már, hogy ez a

tulajdonság tette Indiát a harmadik világ legnagyobb és

egyetlen igazi demokráciájává és őrizte meg annak.

10 Feljegyeztek olyan esetet is, mikor egy ilyen futár több mint 70kilométert tett meg egyhuzamban, igan nehéz terepen.11 Imperial Gazetter of India, Vol. IV, 499.oldal

A második világháború alatt sokan nevezték az emberek által

végzett felderítést idejétmúltnak, főleg a már igen elterjedt

fotófelderítéssel összevetve.12 A képek, bármilyen eszközzel is

szerezzék meg őket, értelmezésre szorulnak, gyakran nem

világosak és megoszthatják még a szakértők véleményét is. Ilyen

eset volt mikor az 1943 folyamán a peenemündei német pilóta

nélküli fegyverfejlesztő telepről Nagy-Britanniába vitt

fényképeken mind a V-2 rakéta, mind a V-1 robotrepülőgép

látható volt, ám egy ideig nem vették észre őket. Az első

esetben azért, mert a rakétákat a kiértékelő tisztek nem

ismerték fel függőleges kilövési helyzetben, a másodikban,

pedig mert a V-1 olyan apró volt a képeken, hogy elkerülte az

elemzők figyelmét.13Tudták, hogy rakétákat és miniatűr

repülőgépeket kell keresniük; és lám még így is elsiklottak a

szemük elé táruló bizonyítékok fölött. Mennyivel bonyolultabb a

képelemzés akkor, amikor az interpretátorok nem is tudják

pontosan hogyan fog festeni a bizonyíték: az Al-Kaida

terroristáinak rejtekhelyei, vagy az illegális iráni

atomfegyver fejlesztés bunkerei. A képi felderítés

frusztrációkeltően gazdag anyagot termel. Sok a tű, csakhogy

kolosszális szénakazalban rejtőznek.

A felderítés mai problémái

Ezután a történeti kitekintés után, melyben rávilágítottam a

múlt és jelen néhány érdekes, és elgondolkodató hasonlóságára,

koncentrálunk a felderítés mai helyzetére

12 Napjainkban ugyanez a vita zajlik le, csal most a műholdas felderítésmindenhatóságát hirdetik.13 Legeza László: Mérnöki etika, Esettanulmányok, A V–1 szárnyas bomba, 120-121. p. Bp., Akadémiai Kiadó - Mikes Kiadó, 2004

Mivel korunkban és előreláthatóan még évekig, sőt évtizedekig

nem várható hazánk környezetében és Európában egy nagyméretű,

reguláris fegyveres erők közötti összecsapás (háború) ezért a

felderítés fő figyelmét az új típusú veszélyekre, mindenekelőtt

a nemzetközi terrorizmusra és a tömegpusztító fegyverek

elterjedésére kell összpontosítani.

Közismert az, hogy 2001. szeptember 12-én a NATO Tanács

határozata értelmében az előző napi terrortámadás nem csak az

Amerikai Egyesült Államokat ért fegyveres támadás, hanem az

Észak-atlanti Szerződés 5. cikke szerint mind a 19 tagállam

elleni támadás volt.

Az USA kérésére a NATO azonnal felajánlotta a felderítési

adatok bővített cseréjét, továbbá 2001. október 9-től hét AWACS

(a NATO légvédelmi és riasztó rendszer részét képező) felderítő

repülőgépet adott át az észak-amerikai kontinens légvédelmének

erősítése céljából. Ezek a repülőgépek 2002. május 16-ig láttak

el felderítő szolgálatot az USA és Kanada légterében.

A balkáni békeműveletekben résztvevő NATO katonai erők

megkezdték azon terrorista csoportok és személyek felderítését

és felszámolását, amelyek az al-Kaida szervezettel tartottak

kapcsolatot. (Ezt a feladatot 2004. december 2-től az Európai

Unió erői vették át Bosznia-Hercegovinában.)

2001. október 26-tól a NATO Dél-európai Szövetséges

Haditengerészeti Erői felderítési és ellenőrzési feladattal

megkezdték az „Active Endeavour” fedőnevű műveletet a Földközi-

tenger keleti medencéjében, majd 2003 márciusától ezt a

feladatot kiterjesztették a teljes Földközi-tengerre és a

tengeri átjárókra (Gibraltári-szoros és Szuezi csatorna),

valamint a Vörös-tengerre. Ehhez a tevékenységhez 2004-ben

csatlakozott Oroszország is.

Az Észak-atlanti Tanács 2002. november 21–22-i ülésén Prágában

a tagállamok elfogadták az új terrorizmus elleni katonai

koncepciót, amely minden tagállamot kötelez a bővített és

ellenőrzött felderítési információk cseréjére és a várható

terrortámadásokkal kapcsolatos figyelmeztető (riasztási)

együttműködésre. A prágai csúcson fontos döntések születtek a

tömegpusztító fegyverek elleni védelem, köztük az ilyen típusú

fegyverek felderítésének feladataival kapcsolatban is.

A nemzetközi terrorizmus elleni globális harc meghatározó

képességű katonai erejeként felállításra került a NATO

Válaszadó Erő14 (NATO Response Force), amely mintegy 20 ezer

fős állományával rövid idő alatt bárhol bevethető 2006-tól.

Az Isztambulban, 2004. június 28–29-én megtartott Észak-atlanti

Tanács ülésen további határozatokat hoztak a terrorizmus elleni

harc sikere érdekében. A NATO Tanács elrendelte a Brüsszelben

felállított terrorveszélyt felderítő egység (Terrorist Threat

Intelligence Unit) folyamatos működtetését és a többnemzeti

vegyi, biológia, radiológia és nukleáris védelmi zászlóalj

felkészülését bármely tagállamot érintő veszély elhárításában

való részvételre. A zászlóalj bevetése függ a tömegpusztító

fegyverek felderítését végző és várható alkalmazásáról riasztó

felderítő erők és eszközök folyamatos és megbízható

14 A szakirodalomban gyakran a NATO Reagáló Erő megnevezés szerepel

működésétől.

A NATO terrorizmus elleni katonai koncepciója (NATO Military

Concept for Defence against Terrorism) világosan meghatározza

azokat a képességeket (Capabilities), amelyek szükségesek a

terrorizmus elleni harcot segítő felderítéshez.

A koncepció nagyon fontosnak tartja a felderítés

erőfeszítéseinek összpontosítását és integrálását a

meghatározott katonai feladatok sikere érdekében. Ehhez

szükséges a különböző forrásokból származó információk cseréje

és hatékony, részletes elemzése. Ez különösen fontos a

speciális felderítés (HUMINT) vonatkozásában. A NATO bevetett

felderítő szerveinek és erőinek fontos feladata a parancsnoki

döntésekhez (elhatározásokhoz), a tervezéshez és a katonai

műveletek, csapások és más harcászati eljárások végrehajtásához

szükséges friss és pontos adatok megszerzése és továbbítása a

végrehajtó katonai erőkhöz.

A nemzetközi terrorizmus elleni harc problémáival a NATO-val

párhuzamosan és egyeztetve foglalkoznak az Európai Unió vezető

testületei és szakértői is. Ennek keretei között az EU

Biztonsági Tanulmányok Intézete 2005. március 7-én tudományos

tanácskozást szervezett Luxemburgban Az ESDP szerepe 15(hozzájárulása)

a terrorizmus elleni harcban címmel. A tanácskozás fő célja volt: az

európai biztonsági és védelmi politika feladatainak

(hozzájárulásának) meghatározása a terrorizmus elleni harcban.

A feladatokat négy csoportra osztva a megelőzés, a védelem, a

következmények felszámolás és a nemzetközi dimenziók terén

15 ESDP – European Security and Defence Policy – Az európai biztonsági ésvédelmi politika

végrehajtandó teendőket fogalmazták meg. Mind a négy

feladatkörben kiemelték a felderítés fontosságát, erősítésének

(fokozásának) szükségességét. Felhívták a figyelmet arra, hogy

csak a tagállamok felderítő erőinek és eszközeinek összehangolt

tevékenysége és a megszerzett információk értékelt és elemzett

cseréje vezethet a terrorizmus elleni harc sikeréhez.

Nagyon fontosnak tartják az egyesített helyzetértékelő központ

(Joint Situation Centre) szerepét, amely a polgári és katonai

felderítő szervektől beérkező információk értékelésével

lehetővé teszi az Európai Unión belüli és a tagországok

határain kívüli terrorfenyegetések figyelemmel kísérését.

Hangsúlyozták a terrorizmus elleni sikeres harc érdekében a

tagállamok kétoldalú együttműködését, amely eredményes volt az

ETA elleni küzdelem során Spanyolország és Franciaország

között, valamint az ír terroristák elleni küzdelemben az

Egyesült Királyság és Írország között.

Az EU szakértői szükségesnek tartják a felderítés érdekében

olyan magasan kvalifikált személyi állomány toborzását, amely

megfelelő nyelvi és kulturális kiképzés után képes lesz az

iszlám szélsőséges mozgalmak ellenőrzésére.

Több szakértő kiemelten hangsúlyozta azon terrorellenes

tapasztalatok fontosságát, amelyeket az EU erői és különböző

szervezetei az ALTHEA művelet végrehajtása folyamán szereztek a

délszláv régióban.

A NATO Tanács és az Európai Unió vezető testülete által a

nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem érdekében hozott

határozatokkal egyetértően és azokat támogatva a magyar kormány

is megtette azokat a lépéseket, amelyek e küzdelemben való

magyar hozzájárulást fejezik ki és dokumentálják a konkrét

teendőket. Ezek közé kell sorolni mindenekelőtt a Magyar

Köztársaság nemzeti bizottsági stratégiáját és a nemzeti

katonai stratégiát.

A nemzeti bizottsági stratégia meghatározza, hogy: „…A

terrorizmus elleni védekezés csak a kétoldalú és regionális

együttműködés erősítésével, a lehető legszélesebb nemzetközi

összefogással, és a nemzetközi szervezetek összehangolt

tevékenységével lehet sikeres…” Az okmány ezt követően előírja

a felderítés feladatait, amely szerint: „…Magyarországnak részt

kell vállalnia a terrorizmus kockázatainak közös elemezésében,

értékelésében és kezelésére szolgáló euroatlanti és más

nemzetközi kezdeményezésekben. E tevékenységek összehangolása

és a szükséges hazai feltételek megteremtése kormányszintű

feladat. A magyar diplomáciának a terrorizmus elleni küzdelem

nemzetközi koordinációjából, a nemzetbiztonsági szolgálatoknak

és a rendvédelmi szerveknek pedig – más, törvényben

meghatározott alaptevékenységeik mellett – az ilyen

tevékenységre irányuló szándékok hatékony felderítésére és

megelőzésére irányuló nemzetközi együttműködésből kell részt

vállalniuk. A hatékony fellépés szükségessé teszi az érintett

szervezetek megfelelő kiképzését és felszerelését, továbbá

gyors és rugalmas alkalmazkodását…”

A nemzeti katonai stratégia még részletesebben szól a nemzetközi terrorizmusról, a

Magyar Honvédségnek a terrorizmus elleni harcban való

részvételéről és a felderítés feladatairól az alábbiak szerint:

„…A Magyar Köztársaság biztonságát veszélyeztető, legnagyobb

valószínűséggel felmerülő fenyegetés a nemzetközi terrorizmusé.

Az elmúlt évtizedben az ilyen jellegű akciók számukban és

pusztító erejükben emelkedő tendenciát mutattak, és ez a

tendencia rövidtávon nem fog megváltozni. Bár Magyarország nem

tartozik a kiemelten fenyegetett országok közé, a terrorizmus

jellegéből fakadóan hazánknak számolnia kell esetlegesen

bekövetkező terrortámadásokkal. A terrorista erők jelenléte a

különböző válságzónákban egyben közvetlen fenyegetést jelent a

külföldön szolgálatot teljesítő magyar katonai kontingensek,

illetve magyar érdekeltségek számára. …”

„…A Magyar Honvédség a nemzetközi terrorizmus elleni harcban,

terrorista csoportok, vagy azokat támogató rezsimek elleni

műveletben is részt vehet. A terrorista hálózatok, csoportok

elleni katonai fellépés valamely nemzetközi szervezet (ENSZ,

EU, NATO, EBESZ), vagy a nemzetközi közösség meghatározó állama

által kezdeményezett művelet, amelynek végrehajtására a feladat

megoldásában részt vállaló nemzetek eseti koalíciót hoznak

létre. A feladat végrehajtásában a különleges műveleti erők

kiemelt szerepet kapnak. …”

„… A modern hadviselés eredményességéhez elengedhetetlen az

aktuális információk, felderítési adatok megszerzése,

feldolgozása és azoknak a felhasználókhoz való időbeni

eljuttatása. Az új típusú kihívások az adatgyűjtést és azok

feldolgozását segítő technikai eszközök folyamatos fejlesztését

igénylik. NATO szövetségeseinkkel, európai uniós és más

partnereinkkel az együttműködés tovább szélesedik. …” 16

16 A Magyar Köztársaság Nemzeti Biztonsági Stratégiája, 2073/2004 (IV. 15.)sz. kormányhatározat

A katonai felderítés tapasztalatai és problémái Irakban és

Afganisztánban

Az Irakban 2003 márciusa és Afganisztánban 2001 októbere óta

folyó terrorelleni katonai műveletek jelentős mennyiségű

tapasztalatgyűjtésre és problémák feltárására adtak lehetőséget

a katonai (elsősorban a harcászati és hadműveleti szintű)

felderítés számára. Mindkét országban az Amerikai Egyesült

Államok (USA) fegyveres erőinek katonái vesznek részt

legnagyobb létszámban, a hadműveletekben és ebből eredően a

felderítő tevékenységekben is. Ezért a tapasztalatok zömét is

az USA szakértők gyűjtötték össze és adták közre a

szövetségesek számára. A tanulmány szerzője is ezekre alapozta

megállapításait.

a) Tapasztalatok a felderítést szervező és végrehajtó személyi állománnyal

kapcsolatban

A humán felderítés (HUMINT) terén végrehajtott ellenőrzések

mind Afganisztán, mind Irak esetében számos negatív

tapasztalatra hívták fel a szövetséges erők műveleteit irányító

parancsnokok figyelmét.

A negatívumok között jelentős a megfelelően kiképzett és felkészített személyek

(tisztek és tiszthelyettesek) hiánya. A bevetett humán felderítő csoportok

(Human Intelligence Teams = HIT) mennyisége Irakban 69 volt, de

ennél 15-tel több kellett volna a teljes műveleti terület

átfogásához. Lényegében hasonló volt a helyzet Afganisztánban

is, ahol a nehéz terepviszonyok (magas hegyek és mély völgyek)

gyakran gátolták a humán felderítő csoportok jelentéseinek

híradó eszközökön való továbbítását, így azok többségét futár

útján kellett továbbítani az elöljáró törzshöz. Erre nagyon

gyakran (3–5 naponként) került sor. Ez jelentősen

megnehezítette és lassította a felderítési adatok időbeni

felhasználását.

A humán felderítő csoportok állományát rendszerint fiatal tisztek és tiszthelyettesek

képezték , akik sem harci tapasztalatokkal, sem megfelelő

nyelvtudással nem rendelkeztek a különböző vallási és törzsi

kultúrájú régiókban végzendő felderítéshez.

A nyelvtudás hiányát az USA parancsnokság a helyi

nyelvjárásokat beszélő tolmácsokkal próbálta megoldani. A

tapasztalatok arra utalnak, hogy ezek a tolmácsok – amelyek

zömét kereskedők és taxi-sofőrök képezték – nem ismerik a

katonai terminológiát és a tolmácsolást csak jövedelemszerző

foglalkozásnak tekintik, amelyet igyekeztek a legkevesebb

fáradtsággal elvégezni. Gyakran tapasztalták az amerikai

felderítő tisztek, hogy a kihallgatandó fogoly, vagy helyi

lakos 10 perces mondanivalóját a feltett kérdésre a tolmács egy

rövid „OK”-val, „Igen”-nel vagy „Nem”-mel adta tovább.

További problémát jelentett az is, hogy az amerikai humán

felderítőket nem készítették fel a tolmácsok megfelelő kezelésére . A honi

nyelviskolák nem alkalmasak erre a feladatra történő

felkészítésre.

A humán felderítés szervezését és végrehajtását nehezítette az

is, hogy esetenként a harci erők parancsnokai és felderítő

tisztjei (S2) nem ismerték és nem értették meg azt, hogy a

HUMINT hogyan segítheti feladataik végrehajtását, továbbá nem a

képességeiknek megfelelő feladatokat határoztak meg a humán

felderítést végző felderítő csoportok, illetve azok személyi

állománya számára. Ebben a hiányosságban szerepet játszott az

is, hogy a HUMINT-csoportok vezetői nem adtak kielégítő

tájékoztatást a harci erők parancsnokainak és felderítő

tisztjeinek.

Több hiányosság is felmerült a humán felderítő csoportok

felszerelését illetően, is, amelyek közül a legsúlyosabb az,

hogy a HUMINT-csoportok híradórendszere nehezen vagy egyáltalán

nem kapcsolható össze az értékelést végző törzsek

termináljaival. 4

b) A célok felderítése és megfigyelése

Az afgán és iraki hadműveleti térségekben folyó felderítő

tevékenységek folyamán sajátos problémák merültek fel a célok

felderítése, megfigyelése és a rájuk mérendő csapások tervezése

során. Ezek közül talán a legjelentősebb a légierő csapásai érdekében

végrehajtott célfelderítés problémája . Ugyanis az amerikai légierő

jelenleg 72 órás tervezési és felkészítési időt igényel a

csapás végrehajtásához. Ennyi idő szükséges a repülőgépek

személyzetének, felszerelésének és fegyverzetének

előkészítéséhez. A helyszínen járt szakértők szerint ez az idő

túl hosszú, mivel az ellenséges célok (gerilla és terrorista

csoportok és azok tűzfegyverei) a csapás végrehajtása előtt

rendszerint elmozognak és a légierő gépei valós célok helyett

eredmény nélkül hajtják végre a csapást, vagy azt időközben

törölni kell, mivel a felderítés adatai nem érkeznek be időben

(72 órával korábban) az új csapás tervezésében.

A 72 órás csapástervezési ciklus vonatkozik a szárazföldi erőkre és az azok

állományába tartozó támogató tüzérségre is. Az ellenséges célok gyors

mozgása és helyváltoztatása nem teszi lehetővé, hogy a célokról

pontos koordinátákat állapítsanak meg és tűztámogatási

vázlatokat (terveket) készítsenek. A szakértők szerint erre

legfeljebb 24 óra áll rendelkezésre. Tehát gyorsítani kell mind

a felderítés, mind a csapástervezés végrehajtását. Ehhez

mindenekelőtt a csapások tervezésének eddig alkalmazott

rendszerét kell gyorsítani. A helyszíni ellenőrzést végrehajtó

szakértők véleménye szerint olyan megbízhatóan működő

célfelderítő és elemző hardware és software rendszereket kell

beállítani, amelyek kikapcsolnák az eddigi és lassan működő,

elkésett döntéshozó humánelemeket.

Sajátos problémát jelent a pilótanélküli felderítő eszközökkel

végrehajtott adatgyűjtés terén az ellenség által elhagyott

járművek csapáscélként való minősítése. Az Irak ellen indított

hadműveletek kezdetén olyan utasítást adtak ki, hogy az

ellenség elhagyott járműveit nem kell célként értékelni és

nyilvántartani, mivel ezek a később felállítandó, demokratikus

vezetés alatt álló, iraki haderő felszerelését fogják képezni.

A valóságban gyakran előfordult, hogy az elhagyott járműveket

később az ellenséges erők használták fel.

A földi járművekkel kapcsolatos tapasztalat az is, hogy mind az

új iraki haderő katonái, mind az ellenálló gerilla erők azonos

típusú gépjárműveket használnak, így azokat a pilótanélküli

felderítő járművek elektro-optikai érzékelőivel nem lehet

megkülönböztetni. A szakértők azt javasolták, hogy könnyen

észlelhető jelzésekkel kell ellátni a saját és szövetséges

haderők járműveit a hadműveleti területen.

A különböző feladatú katonai erőkkel folytatott hadműveletek

folyamán felmerült problémák között, nehezen megoldható feladatként

jelentkezett a különleges műveleti erők (Special Operations Forces) bevetett

csoportjainak jelenléte és mozgása az ellenség mögöttes területein,

valamint a főerők hadműveletét támogató légierő és tüzérség

csapásainak összehangolása.

A probléma lényege az, hogy a különleges műveleti erők bevetett

csoportjainak feladatát és tevékenységük helyét (körzetét) a

szervezetszerű parancsnok különleges biztonsági rendszabályokra

(OPSEC) hivatkozva, rendszerint nem közli a főfeladatokat

végrehajtó harci erők parancsnokával. A harci erők bevetett

felderítő eszközei, elsősorban a légierő felderítő repülőgépei

és a pilótanélküli felderítő járművek érzékelői viszont

felfedik ezeket a csoportokat, amelyek – ha a különleges

műveleti erők parancsnoka nem igazolja „saját erőként” a

felderített alegységeket – célként jelennek meg. A probléma

megoldása érdekében szükséges a harci erők és a különleges

műveleti erők közötti szorosabb együttműködés és a támogató

csapások terveinek szükség szerinti módosítása.

Az afgán–pakisztáni határövezetben külön problémát jelentett a talibán

és al-Kaida terrorista csoportok által használt aknavetők és rakétavetők elleni harc .

A nehéz hegyi terep kiváló lehetőséget biztosított az ellenség

számára, hogy könnyű aknavetőkkel és rakétavetőkkel támadják a

határövezetben tevékenykedő 82. légideszant hadosztály bázisait

és alegységeit. A tüzelő aknavetők és rakétavetők felderítése

céljából részletesen elemezték a SIGINT adatait, majd aktív

járőrtevékenységgel párhuzamosan, folyamatosan működtették a Q–

36 típusú radarokat. A felderített ellenséges tűzeszközökre

harci repülőgépekkel és a földi erőkkel mértek csapásokat.

Ilyen rendszabályok eredményeként az ellenség pakisztáni

területre telepítette át aknavetőit és rakétavetőit, amelyek a

nagy lőtávolság miatt csak pontatlan tüzelésre voltak képesek.

c) A pilótanélküli felderítő járművek (Unmanned Aerial Vehicle = UAV) alkalmazása

A pilótanélküli felderítő eszközök, amelyeket az USA és a

szövetséges katonai erők Afganisztánban és Irakban is

széleskörűen alkalmazzák, igen nagy mennyiségű és

felhasználható felderítési adat megszerzésére képesek.

Az eddigi tapasztalatok arra utalnak, hogy ezen eszközök

sikeres alkalmazása mindenekelőtt a jól képzett operátoroktól (

a távirányítást és értékelést végző szakemberektől) függ.

Nagyon értékes felderítési információkat szereztek velük a

katonai műveletek kezdetén, elsősorban az ellenséges

(terrorista) erők helyzetéről, állásairól és mozgásáról. A

bevetett pilótanélküli eszközök kevesebb értékelhető adatot

szolgáltattak a folyó harctevékenységek során, mivel a

felderítendő ellenséges (terrorista) erők és eszközök gyakran

változtatták helyüket, míg a felderítést végző eszközök előre

beprogramozott útvonalon repültek. Gyakran került sor a

programok megváltoztatására is, és ezért a felderítési adatok

megszerzése késett.

A nagy területen szétszórtan elhelyezkedő ellenséges erők,

különösen a kis létszámú terrorista csoportok felderítése

céljától bevetet pilótanélküli felderítő eszközök gyakran nem

szolgáltattak elegendő felderítési információt. Hasonló

tapasztalatokat szereztek a felderítő támogatást szervezők a

lakott települések területe fölött végrehajtott bevetésekkel

kapcsolatban is. A pilótanélküli felderítő eszközök alacsony

utazósebessége nem tette lehetővé azt, hogy felderítsék az

ellenség tüzelő lövegeit és aknavetőit, mert azok kezelői,

látva a közeledő felderítő eszközt, álcázták a löveget

(aknavetőt), vagy állást váltottak vele. Az Afganisztánban és

Irakban járt USA szakértők nagyon fontosnak tartják a

pilótanélküli felderítő eszközök harci alkalmazásának igen

részletes és pontos megtervezését.17

A felderítés hatékonyságának növelését biztosító összetevők

fejlesztése

A nemzetközi terrorizmus elleni harc sikere érdekében folyó

katonai felderítés hatékonyabb végrehajtása céljából mind az

Egyesült Államokban, mind a NATO-tagállamokban figyelemreméltó

tudományos elemző munkálatokat folytatnak az erre hivatott

szakértők és szervek. Ennek során részletesen értékelik az

Afganisztán és Irak területén folyó hadműveletek felderítő

támogatásában szerzett tapasztalatokat, a kudarcok okait és a

sikeres tevékenységet elősegítő tényezőket.

Ezek az értékelések egyelőre nem jelennek meg hivatalos

okmányokban (szabályzatok, kézikönyvek vagy szakmai utasítások

formájában), de a különböző tudományos tanácskozások és

nemzetközi konferenciák előadásaiban és írásos kiadványaiban

időről-időre helyet kapnak és élénk érdeklődést váltanak ki a

korszerű katonai felderítés problémáival foglalkozó szakértők

körében.

A terrorizmus elleni harc sikere érdekében a felderítés alábbi négy típusát17 News Letter No. 03–27, oct 03, Center for Army Lessons Learned

különböztetik meg:

a személyek által végzett felderítést (angol rövidítése:

HUMINT),

a technikai eszközökkel végzett felderítést (angol

rövidítése: SIGINT),

a képi felderítést (angol rövidítése: IMINT) és

a technikai jel felderítést (angol rövidítése: MASINT).

A személyek által végzett felderítés (angolul Human Intelligence = HUMINT)

talán a legfontosabb és legmegbízhatóbb információkat

szolgáltató felderítési típus (tevékenység). Az ilyen

felderítést végző személyek magas színvonalú képzettsége és

tudása, valamint azon lehetősége, hogy rövid idő alatt képesek

a megszerzett információk ellenőrzésére és a végbement

változások megállapítására, növeli e felderítési típus értékét.

Az afganisztáni és iraki terrorellenes katonai műveletek

tapasztalatai alapján számos hiányosság derült ki az USA és

szövetségesei által folytatott HUMINT vonatkozásában, amelyek

közül a legfontosabbak a helyi (törzsi) nyelvjárások nem

ismerete, a vallási és törzsi kultúrák, hagyományok és szokások

figyelmen kívül hagyása, továbbá a polgári lakósság elleni

indokolatlan katonai erőszakos cselekedetek voltak.

A technikai eszközökkel végzett felderítés (angolul: Signals Intelligence =

SIGINT) fontos információk megszerzését teszi lehetővé,

melyeket az ellenség híradási rendszereinek és elektronikai

eszközeinek valamint az ellenség légi (űr-), föld- (víz-)

felszíni és föld- (víz-) alatti kísérleti és rendszeresített

rádióelektronikai eszközei által kibocsátott elektromágneses

jelek mérése és elemzése alapján végeznek az erre hivatott

alakulatok.

A nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem eddigi tapasztalatai

arra utalnak, hogy a kezdeti sikerek (elsősorban a terroristák

rádió- és mobiltelefonjainak lehallgatása révén) után, a

terroristák – különösen az al-Kaida terrorszervezethez tartozók

– áttértek a kapcsolattartás új eszközeire és módszereire,

mindenekelőtt a vezetés decentralizálására és a személyes

kapcsolattartás (gyakran futár útján) különböző válfajaira

(megoldásaira).

A képi felderítés (angolul: Imagery Intelligence = IMINT) alkalmazza

mindazon információkat, amelyek fényképfelderítéssel,

infravörös érzékelőkkel, lézerekkel, elektrooptikai

érzékelőkkel és radarokkal fényképen vagy képernyőn lehet

értékelni.

A nemzetközi terrorizmus elleni harc folyamán, különösen olyan

terepviszonyok között, mint Afganisztán magas hegységei és mély

völgyei, vagy kiterjedt, nehezen járható sivatagok (Irak,

Szaúd-Arábia, Szudán), illetve kiterjedt esőerdők (Latin

Amerika és Afrika számos országa, India és Indonézia) a képi

felderítés olyan eszközei, mint a fényképezőgépekkel és

infravörös érzékelőkkel felszerelt repülőgépek és pilótanélküli

légi felderítő eszközök (Predator, Global Hawk) hasznos

felderítési adatokkal láthatják el a terrorelleni műveletet

folytató katonai erőket.

A technikai jel felderítés (angolul Measurement and Signature

Intelligence = MASINT) olyan információk megszerzését és

értékelését végzi, melyek nem tartoznak az ellenség híradó

(kommunikációs) rendszereinek felderítését végző SIGINT

feladatköréhez. Ilyenek lehetnek többek között, a tömegpusztító

fegyverekkel és a legújabb technológiai eredmények segítségével

kifejlesztett fegyverekkel végrehajtott kísérletekről származó

jelek és információk, amelyek az ellenség megnövelt harci

képességeire utalnak.

Ez a felderítési típus a hidegháború fegyverkezési versenye

folyamán alakult ki és csak a gazdag és fejlett hadiiparral

rendelkező országok alkalmazták. Korunkban fő feladata a

terrorszervezetek által alkalmazható tömegpusztító és korszerű

fegyverek birtoklásának, azokkal folytatott kísérletek és

gyakorlatok, terrorista támadások előkészítésének felderítése

Háború a terrorizmus ellen?

Naponta halljuk a terrorizmus elleni háború kifejezést. Még a

NATO berkein belül is komoly vita tárgyát képezte ez az

elnevezés18A háború nem a megfelelő elnevezés itt, ugyanis

olyannyira egyoldalú, hogy az már megfosztja a terrorizmus

ellenfeleit mindazoktól az eszközöktől, amelyekkel egy

konfliktus egyik küzdő fele nyomást szokott gyakorolni a

másikra. Az al-Kaidának, a mozgalomnak, amely magához ragadta a

vezetést az iszlám fundamentalista terrorizmus szétszórt, kusza

erői fölött, és valamiféle központi irányítást nyújt nekik, a

neve ellenére19 nincs azonosítható térbeli bázisa, sőt a18 Mértéktartóbb amerikai körök inkább a terrorizmus elleni harcszófordulatot használják.19 A szó arab eredetű, az „ülni” jelentésű kaada (qa’ada – عد (ق�� igébőlképzett névszó, formailag nőnemű folyamatos melléknévi igenév. Mivel anőnemű alakok többes számot is kifejezhetnek, így jelentése „ülők”. Aszóalak azonban önálló főnévként is működik, itt jelentése: „alap”,

tálibok 2002 eleji visszaszorulása óta semmiféle nagyobb

terület fölött nem rendelkezik. Számos muszlim államban

betiltották, mivel az autokratikus rezsimek félnek a fennálló

renddel szemben benne megtestesülő fenyegetéstől. Az al-Kaida

ugyanis vádakkal illeti őket a fundamentalisták iszlámról

alkotott elképzeléseit nem kielégítő vallási és politikai

gyakorlatuk miatt. A mozgalom tagságának sem a nagysága sem az

összetétele nem ismert, ahogy vezetőik személyazonossága sem,

leszámítva néhány önjelölt s roppant illékony vezért, de a

parancsnoklási rendszer struktúrája is ismeretlen, már ha

létezik ilyen. Az al-Kaida egyik erősségének pontosan az tűnik,

hogy hasonló gondolkodású, de külön működő csoportok

koalíciójának látszik, nem pedig valamilyen monolitikus

szervezetnek. Bár köztudomásúnak vált tény, hogy hatalmas

anyagi forrásokkal rendelkezik, pénzügyeit a titok homálya

fedi, ugyanis tranzakcióit nyilvánvalóan a muszlim

társadalmakban szokásos informális, de megbízható szóbeli

megállapodások révén bonyolítja. Nem rendelkezik feltűnő

fegyverekből felhalmozott nagy készletekkel sem, inkább

rögtönözni szeret-, mint 2001. szeptember 11-én a polgári gépek

eltérítésével-vagy jellegzetes könnyen rejthető

terroristafegyvert plasztik robbanóanyagot használ. Az összes

1945 utáni terrorista szervezethez hasonlóan szemlátomást sokat

tanult a nyugati hatalmak különleges hadviselési erőinek,

olyanoknak, mint a SOE és az OSS második világháborús

műveleteiből. Ezek a szervezetek alakították ki és

terjesztették el a titkos hadviselés modern technikáit a

németek megszállta Európa ellenállási csoportjainak körében„alapozás, de mindenek előtt táborhely, bázis.

1940-44-ben; tankönyvként bőséggel állnak rendelkezésre a náci

elleni titkos hadviselés hatalmasra nőtt irodalmának kötetei. A

leírt eljárások között megtalálható az is, hogyan állhat ellen

a fogságba esett ügynök kihallgatóinak, ami a kínzást gátlás

nélkül alkalmazó Gestapóval szemben gyakran csődöt mondott, de

a mai nyugati antiterrorista szervezetek ellen beválhat, azok

ugyanis kulturális környezetük okán is kevésbé hajlamosak

kínzáshoz folyamodni, és mindenképpen gátolja őket ebben

államuk jogrendje, és a nemzetközi jog.20 Bár százával vettek

őrizetbe al-Kaida tagokat, a jelentésekből az derül ki, hogy

ezek eddig sikeresen birkóznak meg a kikérdezéssel szembeni

ellenállásuk megtörésére tett amerikai erőfeszítésekkel.

Az al-Kaida világába egyetlen ponton látszik lehetségesnek a

behatolás: ez a pont a szervezet kommunikációs kényszere. A

történelem tanulsága szerint, szinte mindig a kölcsönös

érintkezés volt a titkos rendszerek gyenge láncszeme, bármilyen

módszerekkel is igyekeztek biztosítani a kommunikáció

titkosságát. Az al-Kaida mostanáig nyilvánvalóan abban a

nehézségben bízott, ami elé a mobil-és műholdastelefon-

forgalmazás tömege állítja a nyugati lehallgatószervezeteket,

azt remélve, hogy személytől személynek küldött üzenetei

elvesznek a napi sok milliárd beszélhetés és üzenet

tengerében.21 Ez szerencsére megalapozatlan reménynek

bizonyult. Az adás forrásának modern, pásztázásos (scanning) és

pontmeghatározásos bemérési eljárásai lehetővé teszik, hogy a

20 Éppen elég, ha a Guantánamón lezajlottakra gondolunk, és az azt követősajtóvisszhangra.21 Ezeken kívül kreativitásuk szinte páratlan, ahogy a különböző nyíltfórumokat használják kódnyelven írt üzeneteik továbbításához.

lehallgató-bemérő szolgálatok növekvő számú üzenetet

izoláljanak.

Végső soron azonban az al-Kaida és a többi fundamentalista

hálózat elleni támadást csak az teheti eredményesé, ha

ellenfeleik visszatérnek a legősibb felderítési módszerhez, a

közvetlen és személyes kémelhárításhoz. Hősies bátorságú

egyéneknek, akik nehéz nyelveket beszélnek folyékonyan, és

képesek beilleszkedni a mienktől eltérő kultúrákba

bennszülöttként, össze kell barátkozniuk saját társadalmuk

ellenségeivel, sőt el kell nyerniük azok bizalmát22

A nyugat országokban a toborzás nagyon nehéznek ígérkezik. Az

iszlám erőteljes kötelékekkel fűzi egymáshoz a hittestvéreket,

bár lojálisak a befogadó országukhoz, mégis árulásként

könyvelik el ha valaki a hatóságok segítségére siet egy másik

muszlimmal szemben. Ugyanez igaz az Egyesült Államokra is, ahol

nem él régi muzulmán közösség. Könnyebben boldogulhatnak a

kérdés megoldásával az olyan régi gyarmattartó államok, mint

Nagy-Britannia és Franciaország, amelyeknek hírszerző

szervezeteit egykor főként gyarmati lázadók rendőri eszközökkel

való kordában tartásának XIX. századi szükséglete hívta életre,

és e szervezetek hajdani szerepük maradványaként máig jelentős

nyelvi és néprajzi tudást őriztek meg.

Furcsa eladat áll előttünk. Alaposan eltér Bletchley és az OP-

20-G egykori feladatkörétől, amely a legmagasabb rendű

intellektuális teljesítményt igényelte, s mellette a végletekig

22 Ezt az eljárást az izraeliek már-már tökélyre vitték, persze nekik megvanaz az előnyük, hogy az arab országok ősi zsidó közösségeiből toborozhatjákügynökeiket, akik szinte második anyanyelvükként beszélik azon országoknyelvét ahonnan Izraelbe jöttek, ugyanakkor aggályosan hűek az őketbefogadó zsidó államhoz.

precíz odaadást a rádiólehallgatás, rögzítés, és rejtjelfejtés

rutineljárásaiban. Az új kémelhárítás mesterei semmilyen

elképzelhető módon nem fognak emlékeztetni az Enigma-

hősköltemény szobatudósaira és sakkbajnokaira. Nem lesznek

entellektüelek, és ellenfeleiket nem a ráció hatalmával, vagy

különleges analitikus matematikai kepeségeikkel fogják

legyőzni. Éppen ellenkezőleg: az empátia és az alakoskodás lesz

az a tulajdonság, amely felvértezi őket, hogy képesek legyenek

felismerni a célcsoportokat, behatolni soraikba, és ott

elfogadtatni magukat. Munkájuk leginkább a fedett

rendőrnyomozókéra emlékeztet majd, azzal a nehezítéssel, hogy-

ellentétben a legtöbb bűnözői csoporttal-a muszlim puritánok

ellenállnak minden pénz alapú kísértésnek, elfogáskor

hallgatást fogadnak, és olyan testvériség fűzi őket egymáshoz,

amelyhez a vallás ad erőt. Természetesen nincs olyan szervezet,

amelybe nem lehet behatolni, vagy amely elpusztíthatatlan.

Mindnek megvannak a maga gyenge pontja és gyenge tagjai.

Csakhogy a hírszerző ügynökségeknek évtizedekbe telhet, amíg

megtanulják, hogyan törjenek be ezekbe a rejtélyes és nagyon

idegen szervezetekbe, és még tovább tarthat, amíg sikerül

marginalizálni és semlegesíteni őket.

Ez a kihívás olyan eszközök felelevenítésére fogja késztetni a

szolgálatokat, amelyek a műholdas megfigyelés és a számítógépes

rejtjelezés korában már elavultnak, sőt, primitívnek tűnnek.

Kipling Kimje, aki ma már csak a regényírás mesterének elbűvölő

irodalmi figurája, könnyen válhat a fundamentalizmus ellen

harcoló ügynök mintaképévé, hiszen rendelkezett azzal a

képességgel, hogy levesse identitását és elfogadtassa magát

muszlim hírvivőként, hindu gavallérként vagy egy buddhista

szent ember szolgájaként. Ennek okán pedig alkalmasabba

feladatra, mint bárki, aki PhD. fokozatot szerzett elméleti

matematikából. Buchannek a budai boltocskából a párizsi

mellékutcákig nyomról nyomra haladó Scudderja, aki útközben

sorra veszi fel és le a legkülönbözőbb álcákat jobban illik a

jövő kémkedésének világába, mint a régiókutatás bármely

diplomás képviselője. Bővel lesz abban irónia, ha az irodalmi

fikció erősebb kapaszkodókat szolgáltat majd a terrorizmus

elleni harc megvívásához, mint a hírszerzés technikáját

egyetemi szinten oktató intézmények. Ironikus, de nem

valószínűtlen eshetőség. A titkosszolgálatok világa mindig is

köztes helyet foglalt el a tények és a fantázia világa között,

és legalább annyi álmodozó és fantaszta népesítette be, mint

amennyi pragmatikus gondolkodó.

A nyugati hatalmak egyszer még szerencsésnek tarthatják

magukat, azért amiért legnehezebb óráikban, a két világháború

alatt a felderítés lényegi célpontjai, az ellenség

kommunikációs hálózata és titkos fegyverei konkrét,

kézzelfogható módszerekkel - lehallgatással, kódtöréssel,

vizuális megfigyeléssel-támadhatóak voltak. Ma már új

felderítés célpontok jelentek meg , olyanok, melyek semmiféle

megfogható: központi hatalmaknak alá nem vetett agresszív

hiedelemrendszerek, államhoz nem kötődő migránsok,

elégedetlenkedők gyorsan változó szövetségei. Sok ilyesfajta

környezetből toborozzák a Nyugat-ellenes terrorizmus ügynökeit.

A biztonsági probléma, amellyel Európa államai szembenézni

kényszerülnek, nemcsak léptékében, de intenzitásában is

páratlan és ellenáll minden limitálásra tett kísérletnek is.

A „háború a terrorizmus ellen” lehet a téves névadás példája,

de ostobaság lenne úgy tenni mintha nem zajlana történelmi

háború a „keresztesek”23 és az iszlám világ között. Ezer

esztendő alatt ez a konfliktus sokféle formát öltött, és hogy

egyik, hol a másik fél kerekedett felül. Egy évszázaddal

ezelőtt úgy tűnt, végleg a nyugat javára dől el, amikor a

nyugati világ technológiai fölénye a semmiféle reformmal sem

csökkenthető elmaradottság és a beteges erőtlenség állapotára

látszott kárhoztatni az iszlámot. Allahot azonban nem lehet

megcsúfolni, ahogy a muzulmánok mondanák. Az iszlám

fundamentalizmus (és nem maga az iszlám vallás vagy világ)

mélységesen antiintellektuális, szöges ellentétben áll

mindennel, amit mi az „értelem, fogalmán értünk. A nyugat

felderítő szolgálatai előtt az a kihívás áll, hogy utat kell

találjanak a fundamentalisták elméjébe, és belülről kell

legyőzniük azt.

Zárszó

A népi bölcsesség szerint a tudás hatalom; ám a tudás nem képes

elpusztítani, vagy eltéríteni, sőt megakadályozni sem az

ellenség valamely támadó kezdeményezését, hacsak a tudás

birtoklásával nem jár együtt kézzelfogható erő. Amint Davis

Kahn megfogalmazta” van a felderítésnek egy elemi erejű

részlete…az, hogy másodlagos tényező a háborúban. Lengyelország

1939-es vereségéről szólva, amelynek rejtjelfejtői olyan,

tisztán szellemi erőfeszítéssel törték fel az Enigma titkát,23 „Crusaders” vagy magyarul keresztesek: így nevezik az iszlámfundamentalisták a nyugati keresztény királyságok utódállamait.

amelyhez még hasonlót sem produkált Németország egyetlen másik

ellenfele sem, Khan így folytatja:”…a teljes lengyel kódtörés,

minden szívbemarkoló erőfeszítésük és hősi sikerük sem segített

jottányit sem a lengyel katonaságon. A felderítési információ

csak erő közvetítésével tudja kifejteni hatását24”

Kahn kimért figyelmeztetése óriási jelentőségű, és a katonáknak

és államférfiaknak mindenkor emlékezniük kellene rá. Különösen

az úgynevezett információs forradalom és annak szupersztrádája

az internet világában. Annak ismerete, hogy mit tehet meg az

ellenség és mik a szándékai, sohasem elegendő a biztonság

biztosítására, ha nem áll rendelkezésre, az ellenálláshoz, sőt

lehetőleg a megelőzéshez szükséges erő és akarat is. Milyen

gyakran megtörtént már, hogy a gazdagok,a jól tájékozottak, és

az önelégültek szívük mélyén tudták, milyen fenyegetést

tartogat a jövő! Semmi kétség, az utolsó abbászida kalifa

gyanította, milyen sors vár rá 1258-ba Bagdadban, amikor

megadta magát a mongol Hülegünek és íjhúrral dolgozó

hóhérainak. A puha nyugati demokráciák sokáig tűrték, hogy

Hitler aláássa Európa biztonsági rendszerét. Ezzel ellentétben

a japánok 194-ban meggyőzték magukat, hogy támadásuk Amerika

ellen sikerrel járhat. Az előre tudás nem óv meg a

katasztrófától. Még a valós idejű információ sem elég valós

sohasem. Végső soron csak az erő számít. Ma, amikor a

civilizált államok kezdik feltérképezni a terrorizmus elleni

világméretű és előreláthatólag vég nélküli háború pusztaságán

átvezető útjukat harcosaik fogják marokra a kardot. A

felderítés élesebbé teheti látásukat, ám a biztosan célba

24 D.Kahn: Seizing the Enigma,London,1991,91.oldal

találó csapás továbbra is a legjobb védelem marad az előítélet

és a tudatlanság felhője ellen, amely a felvilágosodás

törvényeit fenyegeti.

Felhasznált irodalom

The Prague Summit and NATO'S Transformation, NATO Public

Diplomacy Division, Brussels, Belgium (2002. nov. 21–22.)

Istanbul Summit, NATO Public Diplomacy Division, Brussels,

Belgium (2004. jún. 28–29.)

The Military Balance 2004–2005., The International Institute

for Strategic Studies, London, 2004 October

John W. Bodnar: Warning Analysis for the Information Age:

Rethinking the Intelligence Process, Joint Military

Intelligence College, Washington, DC, December 2003

Response to Terrorism, NATO Briefing, March 2005, NATO Public

Diplomacy Division, Brussels, Belgium

Kent Baumann: The Role of Intelligence in Combating Terrorism,

Nemzetközi konferencia elõadás, Balatonkenese, 2005. ápr. 18–

29.

News Letter No. 03–27, Oct 03, Center for Army Lessons Learned

A Magyar Köztársaság Nemzeti Biztonsági Stratégiája, 2073/2004

(IV. 15.) sz. kormányhatározat

A Magyar Köztársaság Nemzeti Katonai Stratégiája (tervezet)

 Szternák György: Gondolatok a hadtudományi

kutatásról

Magyar Hadtudományi Lexikon

Várhalmi Miklós: Szabadság és Biztonság (www.varhalmi.hu)

Resperger István: Kockázatok, kíhívások és fenyegetések a XXI.

században

1995. évi CXXV. törvény a nemzetbiztonsági szolgálatokról

Várhalmi Miklós: A magyar Nemzetbiztonsági Szolgálatokról

másként és mindenkinek, 2002, NOVISSIMA

Richnovszky Sándor: A Magyar Köztársaság Katonai Felderítő

Hivatal szerepe és feladatai a nemzetközi válságkezelő és

béketámogató műveletek felderítő támogatásában

Gazdag Ferenc: Európai Integráció és Külpolitika, 2005, OSIRIS

Richnovszky Sándor: A Magyar Köztársaság Katonai Felderítő

Hivatal szerepe és feladatai a nemzetközi válságkezelő és

béketámogató műveletek felderítő támogatásában

Rácz András: Az Európai Unió katonai képességeinek fejlődése

1999-2004

Kis-Benedek József: A transzatlanti és az európai együttműködés

az új kihívások tükrében , Hadtudomány

Tóth András: A hírszerző és biztonsági szolgálatokat jellemző

sajátosságok napjainkban, 2007, ZMNE

D.Kahn: Seizing the Enigma,London,1991

Martin Windrow, Angus McBride: Imperial Rome at War, London,

2001, Oxford UP