106 Külügyi Szemle

A kurdokkal kapcsolatban nagyon sokszor elhangzik az a sztere-otip kijelentés, hogy ők a Föld

egyik legnagyobb „hazátlan népe”, akik bár több tíz millióan vannak, mégsem rendelkeznek saját állammal. Ugyanígy sokszor halljuk azt is, hogy az ún. kurd-kérdés a Közel-Kelet és Törökország egyik, egyelőre megoldatlan politikai dilemmája. Jelen írásom célja egy kicsit közelebb hozni az olvasóhoz a kurd nép múltját és azt a politikai helyzetet, amely-ben a konzervatív török kormánypárt, az

Igazságosság és Fejlődés Pártja (Adalet ve Kalkınma Partisi, AKP) változó mó-don közelít ehhez a népcsoporthoz.

Ha a kurdok regionális súlyát akarjuk értékelni, akkor azzal érdemes kezde-ni, hogy Amir Hassanpour és Shahrzad Mojab szerint1 az arabok, a törökök és a perzsák után ők alkotják a Közel-Kelet negyedik legnagyobb etnikai közössé-gét. Bár nem létezik pontos népszám-lálási adat, a török Konda kutatóintézet 2010-ben végzett felmérése szerint Tö-rökország lakosságának 12,7 százaléka

Az AKP és a törökországi kurdok közötti viszony alakulásának egyes állomásai (2002–2015)

Yilmaz Mehmet

Bár a kurd nemzeti önazonosságtudat kérdése már a 17. században, az oszmán állam idején is felmerült egyes szerzőknél, politikai problémaként a kurdkérdés csak mintegy száz évvel ezelőtt került elő. A nemzetállami keretek között megszülető modern és világi Török Köz-társaság az első évtizedeiben minden más nemzeti mozgalommal egyetemben a kurd auto-nómiatörekvéseket is elvetette, a kurmandzsi nyelv használatát visszaszorította. A 2002-es törökországi kormányváltás a politikai életbe sok tekintetben radikális változásokat hozott, a konzervatív Igazságosság és Fejlődés Pártja a terrorizmus ellenében, a kurd nyitás politikájá-nak köszönhetően, a szabadságjogok kiszélesítésének a célját karolta fel. Bár ma már vannak kurd iskolák és sajtótermékek, de még nem oldódott meg a konfliktus. A dolgozatban a miér-tekre keresem a választ.

Though the question of Kurdish identity had been raised as early as the 17th century in the frame of the Ottoman State, it only started to constitute a political problem some 100 years ago. The modern and secular nation-state of the Turkish Republic for decades was oppressing all Kurdish attempts for autonomy, their Kurmanji language was banned from the public space. After the 2002 elections, the Justice and Development Party has opted for a policy named Kurdish opening allowing Kurdish school and media outlets to pop up. But the conflict is still not solved. In my present paper, I try to answer why is it so.

* * *

2017. tél 107

Az AKP és a törökországi kurdok

kurd anyanyelvű.2 A kurd etnikum Tö-rökországban komoly tényező: az ország egyensúlya és biztonsága nem szavatol-ható az együttműködésük, a békés tö-rök–kurd együttélés nélkül. Ez a kézen-fekvőnek tűnő megállapítás azonban egy szerves fejlődés révén vált a török közélet és közgondolkodás sajátjává; ez a törté-nelmi út dolgozatom témája.

A kurdok helyzeteaz Oszmán Birodalomban

A Török Köztársaság és a közel-keleti nacionalizmusok virágzása előtt, az Osz-mán Birodalom alatt hosszú ideig béké-sen élt együtt az Anatóliát alkotó több etnikum. E néptömegek közé tartoztak a kurdok is. Hakan Özoğlu3 is megemlíti, hogy a 17. században még az etnikai kü-lönállás és a szeparatizmus minden fel-hangja nélkül, rendszeresen használták a kurd és Kurdisztán szavakat. A 19. szá-zadra a Kurdisztán kifejezés annyira el-terjedtté vált, hogy az állam úgy döntött, Kelet-Anatólia egyik legnagyobb terü-letű tartományát Kurdisztán ejáletinek, azaz Kurdisztáni tartománynak nevezik el.4 Ekkor még nem jellemezte a kurdokat sem a gellneri5 értelemben vett politikai, sem az etnikai alapú nacionalizmus; se független államra, se területi autonómi-ára nem vágytak, a Kurdisztán szót csu-pán egy néphez kötődő területmegneve-zésként értelmezték. A kurdok történetét kutatók – így Metin Heper6 is – egyet-értenek abban, hogy az oszmánok nem szándékozták asszimilálni a kurdokat, inkább olyan politikát folytattak, hogy

amennyire csak lehet, erősítsék a hegyek-ben élő törzsek és a többi népelem közötti összetartást.

A kurd identitás, az összetartozás érzé-se és a nemzettudat a század végén erő-södött meg. A kurd nacionalizmus az első világháború idejére teljesedett ki, amikor is a kurdok számos rivális nemzetállami törekvéssel, elsősorban az oszmán terüle-tek romjain megalakulni készülő örmény állam híveinek az elképzeléseivel talál-ták magukat szembe. A Párizs környéki békék megkötése idején már határozott elképzeléseket vázoltak fel a kurd naci-onalisták: az őket képviselő Serif (Şerif) pasának sikerült elméletben megegyez-nie az örmény delegáció fejével, Bogosz Nubárral arról, hogyan osszák fel az ad-dig a törökök által ellenőrzött kelet-ana-tóliai területeket.7 Az egyre komolyabb igényeket támasztó kurd nemzeti függet-lenségi mozgalmat tehát a Nyugat ihlet-te, viszont az – az ígérete ellenére – nem biztosított nekik egy nemzeti otthont az Oszmán Birodalom felbomlása után.

A modern kori nacionalizmus megjele-nése előtt is találhatóak példák a kurdok nemzeti öntudatra ébredésére. A kérdés Ahmed Kháni 17. századi kurd költő műveiben is felbukkan. Ő valóban „ár-vának” nevezte a saját nemzetét, de ezt azzal indokolta, hogy nincs olyan uralko-dó, aki felkarolná a kurdok ügyét. Tehát a korai kurd ébredés nem a modern ér-telemben vett nacionalizmus volt, hanem egyfajta etnikai elemhez kötött birodalmi törekvés. Kháni műveiben újszerű vonás-nak számított, a korabeli Közel-Keleten mindenképp, hogy nem vallási, hanem etnikai kategóriákban gondolkodott.

108 Külügyi Szemle

Yilmaz Mehmet

A kurdkérdés a köztársaság megalakulása után

Az erősödő kurd függetlenségi törekvé-sek a többségi társadalom nemtetszését váltották ki, és a törökök nem csupán ellenezték azokat, de a kurdokról még beszélni sem volt ildomos. Az atatürki reformok egy új politikai nemzet létre-hozását célozták meg. Ebbe beletartozott az etnikai és származásbéli különbség elfedése ugyanúgy, mint az oszmán kori népi és vallásos kultúra háttérbe szoru-lása. Az egyre erősödő török nacionaliz-mus ideológiai megalapozói között sok kurd származású is akadt. Ilyen volt Ziya Gökalp és Dr. Abdullah Cevdet is.8 Tehát az atatürki reformokat megalapozó nem-zeti gondolat kiötlői részben vagy egész-ben kurdok voltak, akik azonban egy pántörök ideálban hittek, amely szerint a kurd is lehet török.

Ez a gondolat radikálisan átszabta az oszmán status quót. A mindenkit egye-sítő vallási örökség, a kisebbség és a többség életét szabályozó iszlám jogrend helyébe egy új összetartó elem lépett. Ez az etnikai határokat figyelmen kívül hagyó, a politikai nemzethez, az új köz-társasághoz való ragaszkodáson alapuló nacionalizmus egyrészt lehetőséget adott a Gökalphoz és a Cevdethet hasonló ki-sebbségieknek arra, hogy feledve szár-mazásukat, felemelkedjenek – de nem találkozott a kurdok többségének az akaratával, hiszen a kelet-anatóliaiak a központi területek lakóinál jóval tradici-onálisabb életet éltek, konzervatívabbak és vallásosabbak voltak.

A gökalpi és cevdeti nacionalizmus el-lenpólusaként csakhamar megszületett egy másfajta hozzáállás is, amely eleinte nem etnikai jellegű volt, hanem vallási. Az egyik legjelentősebb ellenállási moz-galmat a Sejh Szaid által vezetett felke-lés jelentette. Bár a kurd függetlenséget tűzte zászlajára, Sejh Szaid a kalifátus eltörlése ellen lázította fel népét a mai Bingöl megyében, a felkelés hívószava pedig az iszlám vallás megvédése volt.9 Sejh Szaidot az atatürki államvezetés kivégezte, de hasonló sorsa jutott több olyan lázadóvezér is, akik rendre vallá-si követelésekkel, s nem nacionalista el-várásokkal álltak elő. Az 1920-as évek közepére minden vallási indíttatású kurd vagy nem kurd mozgalmat sikeresen le-vert az atatürki rendszer. A köztársaság egy konszolidációs időszakon ment át, amely során közigazgatási reformokat is véghezvittek, de nem történt meg az, amire Kemal Atatürk még 1922-ben ígé-retet tett, amikor miniszterei előtt így beszélt: „a kurdok lakta régiókban pedig lépésről lépésre kénytelenek leszünk be-vezetni a helyi önrendelkezésen alapuló közigazgatást”.10

Egy későbbi beszédében az állam-alapító már így értékelte a két etnikum jövőjét: „a Nagy Török Nemzetgyűlés most már mind a törökök, mind a kurdok képviselőiből áll, és ez egyesíti a két nép törvényhozását és sorsát. Tehát ők is tud-ják, hogy ez egy közös ügy. Nem lenne helyes külön-külön jövőt meghatározni ennek a közösségnek.”11 Atatürk nem ha-gyott kétséget afelől, hogy nem támogat-ja a kurdok önállósulását. Az autonómia

2017. tél 109

Az AKP és a törökországi kurdok

elutasítása azonban egyre erőteljesebb ellenkezést váltott ki.

A többpárti demokrácia kiépülése és a demokratikus választások rendszeressé válásával a törökországi kurdok jelen-tősége felértékelődött. Ha a dolgozatom elején ismertetett becslés pontos, azaz az ország lakóinak 12,7 százaléka tényleg a kurd etnikumhoz tartozik, akkor esetük-ben a voksolások sorsát is erősen befolyá-solni képes választói csoportról van szó. Ezt a török politikai pártok fokozatosan ismerték fel. Eleinte egy-egy kurd szár-mazású politikus vállalta fel az érdekeik védelmét, majd megjelentek (és gyakran hamar meg is szűntek) olyan formációk, melyeket a közvélemény a kurd kisebb-séghez kötött, és főleg a délkeleti ország-részben és a nagyvárosoknak az oda te-lepedett kurdok által lakott negyedeiben szerepeltek sikeresen. E kurd kötődésű pártok zömmel baloldali politikát foly-tattak, baloldali programmal rendelkez-tek, ugyanakkor arra való hivatkozással, hogy együttműködnek a terroristának te-kintett Kurdisztáni Munkáspárttal (Par-tiya Karkerên Kurdistanê, PKK), közü-lük többet betiltott a török alkotmánybí-róság.12 A mai politikai palettán szerep-lő, parlamenti reprezentációval is bíró Népek Demokratikus Pártja (Halkların Demokratik Partisi, HDP) a kurd kisebb-ség mellett más etnikai, vallási és szexu-ális minoritások érdekképviseletét is fel-vállalta, szintén baloldali jellegű elképze-lésekkel állt elő. Ezzel is magyarázható, hogy miért érhetett el jobb eredményeket az elődpártjainál.

Az AKP volt az első olyan török párt, amely felismerte, hogy a kurdokat úgy is lehet képviselni, hogy miközben elisme-rik a létüket, lehetővé teszik a sajátos kul-turális igényeik kielégítését, és tesznek a jólétükért, egyúttal integrálják is őket a török nemzetbe. Mivel a kurdok lakta vi-dékek hagyományosan vallásosabbak és konzervatívabbak, ezért az ilyen jellegű megközelítéssel a kurd hátterű választók többsége megnyerhetőnek tűnt. A török társadalomtudósok is egyetértenek ab-ban, hogy az AKP mind a 2002-es, mind a 2007-es választások kampánya során a kurd választók egy jelentős hányadának nyerte el a bizalmát.13 E politikai meg-közelítés akkor találhat konkurenciára, ha egy kurd nemzeti párt jelenik meg, szeparatizmustól mentes, vallásos és konzervatív programmal. Arra lehetett számítani, hogy a 2010-es évek elején megjelenik a törökországi politikai palet-tán egy olyan szervezet, amely a vallásos és a kurd etnikai gyökerekhez is kötődő választói réteget célozza meg. 2012-ben meg is alapították a Szabad Ügy Pártját (Hür Dava Partisi), ám az nem tudott át-ütő sikereket felmutatni, s ma csupán hat önkormányzati képviselővel bírnak a dél-keleti térségben.14

Kétféle nacionalizmus: a törökökállam- és a kurdok kultúrnemzete

Friedrich Meinecke elméletére hivat-kozva Lendvai L. Ferenc azt állítja,15 hogy minden nemzetet egy, a históriai evolúciójának megfelelő föderatív be-rendezkedés kapcsol össze. Két ilyen

110 Külügyi Szemle

Yilmaz Mehmet

berendezkedés lehetséges. Az egyik ese-tében bizonyos kulturális javak jelentik a hivatkozási alapot, azaz a nyelvi, mű-velődésbeli és hitéleti értékek képezik az összetartozás alapját. Ekkor beszél-hetünk kultúrnemzetről. Ha azonban ezen értékek mellett egy közös politikai alkotmány is garantálja a nemzet egysé-gét, akkor már államnemzetként tekint-hetünk az adott közösségre.

Törökország kapcsán azt szögezhetjük le, hogy a különböző türk/turáni népek már i. e. 650, a Szaka Birodalom bukása óta több, jelentős terület felett diszponá-ló államot hoztak létre.16 Ugyanakkor a sok, etnikailag heterogén birodalom után az 1923-ban alapított Török Köztársaság volt az első, magát egységes nemzetál-lamként felfogó entitás a törökség törté-netében. Ezzel szemben a kurdok eseté-ben máig nem olyan államról vagy biro-dalomról beszélni, amely részben vagy egészben a kurd identitásra épült volna. „Az első általánosan elismert időpont, amikor a Kurdisztán kifejezés megjele-nik, a 12. század közepére tehető. Ekkor Szandzsar szeldzsuk szultán Bahr köz-ponttal szervezett meg egy Kurdisztán nevű tartományt.”17 Bár az Oszmán Bi-rodalom egyik régióját egy ideig szintén Kurdisztánnak hívták, és ma is létezik kurd autonóm régió Észak-Irakban, az egységes kurd állam politikai élménye nem adatott meg a kurdoknak. Az egy-séges nemzetállamuk hiánya egyébként nem fosztja meg a kurdokat attól, hogy a történelmükben kellő hivatkozási alapot találjanak a szeparatizmusuknak. A 16. század első évtizedeiben ugyanis Kelet-

Anatóliában számos olyan kisebb állam-alakulat, ún. bégség létezett, amelynek a vezető elitjét a kurdok adták – anélkül, hogy a kurd identitás képezte volna az ideológiai alapjukat. Ezen, a magukat inkább iszlám fejedelemségeknek tartó államocskák közé sorolhatjuk Ardalan, Hakkari, Imadiye, Bitlis, Hisnkeyfa, Dzsezire, Gurkil és Finik bégségeit.18

Az Oszmán Birodalom első naciona-listái a balkáni területek elszakadásáért küzdöttek, és az ő mozgalmaik vezettek el több olyan ország létrejöttéhez, mint a mai Görögország vagy Románia. Az első világháború utáni békeszerződések értelmében a törökség visszaszorult a sa-ját etnikai határai közé, és éppen ezért a gökalpi nacionalizmus jó ideológiát szol-gáltatott a nemzetállami keretek meg-teremtéséhez. A nyugati hatalmak úgy döntöttek, nem hoznak létre egy kurd ál-lamot. Ennek következtében viszont egy olyan nacionalista törekvés jelent meg a kurdok körében, amely egy sajátos törté-nelemszemléletet tett magáévá.

Az AKP nemzetfelfogása

Az AKP a megalakulása után a törökök körében elterjedt nemzeti büszkeségre apellált. A párt által 2002-ben – történe-te során legelőször – publikált választási programja a törökséget egy nagy múltú, a nehézségek ellenére is sikeres, össze-tartó közösségként írta le.19 Az eleinte a gazdasági változásokra koncentráló kormánypárt fokozatosan fordult a kurd-kérdés felé. A törökországi kurdok egy részétől eltérő nemzetfelfogása ellenére

2017. tél 111

Az AKP és a törökországi kurdok

is potenciált látott bennük, a kurd sza-vazók egy része pedig elfogadta a párt által a 2011-es választásokra kidolgozott politikai víziót, amely szerint 2023-ra Törökország a világ egyik vezető gazda-sági ereje lesz, és ennek köszönhetően az ő térségük is jelentős fejlődésen mehet keresztül.

Az ambiciózus gazdasági tervek meg-valósításához politikai támogatásra, a kurdok megnyeréséhez pedig a török po-litikai nemzetről vallottak átgondolására volt szükség. Az AKP az újnak mondha-tó török nemzetfelfogásáról 2012-ben po-litikai vitára hívta az ellenzéki pártokat. A későbbi demokratizálási csomag és az azt követő alkotmányreformok előszele-ként az egységes nemzetállam kérdését szerették volna körüljárni. A török nem-zetről való együttgondolkodást Ahmet Küçükler erzurumi kormánypárti pol-gármester indította meg azzal, hogy egy nagygyűlésen kijelentette, Törökország „egy nemzet, egy állam, egy zászló”. Az ellenzéki támadások kereszttüzébe került városvezető mellett azonnal kiállt Recep Tayyip Erdoğan akkori kormány-fő.20 Erdoğan beszédéből azt a következ-tetést vonhatjuk le, hogy az AKP egy olyan nemzetben hisz, amely a céljaiban egységes, de sokféle etnikumból áll, s aki ezt az egységes nemzetet tagadja, az megbontja a konszenzust, amely pedig a nemzeti fejlesztési tervek véghezvitelé-hez feltétlenül szükséges.

A török nemzet és a török állam egy-ségére ahhoz is szükség van, hogy Tö-rökország az AKP tervei szerint hatalmi tényezővé váljon a Közel-Keleten, de a

Balkánon és a kaukázusi vidékeken is. A regionális hatalmi szerepre aspiráló ország új nemzetfelfogását egyes kutatók – mint Cüneyt Ülsever21 – úgy mutatják be, hogy az több annál, mint ami egy klasszikus nemzetállamot jellemez; tu-lajdonképpen a birodalmi nosztalgia ál-tal táplált gondolkodásmód ez, amit yeni osmancılıkként, azaz új oszmánizmus-ként írnak le. Zgut Edit egyenesen azzal vádolja a török kormányt, hogy a „múlt-ba vezeti az új Törökországot”.22 Szerin-te „az egyre konzervatívabb tónusban politizáló, iszlamista Erdoğan mintha valóban az oszmán birodalmi öntudatot igyekezne restaurálni a kemalista hagyo-mányok fokozatos háttérbe szorításával”. Tagadhatatlan, hogy Törökországban ko-moly érdeklődés mutatkozik az oszmán múlt iránt, divatba jött a kor öltözéke, ze-néje, az oszmán-török nyelv választható tantárgy a középiskolában. Ám ez a nosz-talgia nem visszarévedezés a múltba, ha-nem egy nemzeti egység felé tett lépés, amelyben a régi kultúra újrafelfedezése segít a sokszínűség elfogadásában. Ez egy modern multietnikus nemzetállam-ban a békés együttélés záloga.

Az AKP nemzetfelfogása szerint tehát egy olyan politikai nemzet a törökség, amelyben mindenki török, mert a közös célért tesz, és törökké azért lesz, mert tö-rök állampolgár,23 a török nemzet jövőbeli sikere pedig elválaszthatatlan a múltbeli nagyságától, az oszmán kulturális örök-ségtől. E két nézet pedig elvezet minket e nemzetfelfogás harmadik eleméhez, az etnonacionalizmus tagadásához, mert az automatikusan szemben áll az előző

112 Külügyi Szemle

Yilmaz Mehmet

kettővel. Ezt fejezi ki az alkotmány pre-ambulumának szövege is, amely szerint az államalkotó a „mindenféle széthúzást elutasítva, a nyelvi és vallási különbsé-geket tiszteletben tartva, az együttélés szándékát kinyilvánítva cselekvő török nép”.24 Ez a megfogalmazás is a széthú-zás hiányát és a közös cselekvést hang-súlyozza az egységes, de a különbségeket is tiszteletben tartó török nemzetállam alapjaként.

Az AKP politikai dokumentumaiban arra is találunk utalásokat, hogy a széthú-zás megelőzése céljából a kurdkérdés te-kintetében mely három irányba nem sze-retnének elmozdulni. Ezek: az etnikai, a regionális és a vallási nacionalizmus.25 A török kormánypárt elítéli az ország etnikai, regionális megosztását, illetve a törökök és a kurdok mesterségesen szun-nitákra és alevikre való szétválasztását.

A kurd nyitás

Az AKP a 2002-es hatalomra jutása után az új nemzetfelfogás mentén óvatosan, de a változás felé lépett. „A kormány több »reformintézkedést« foganatosított, azonban ezek messze álltak attól, hogy rendezzék a kurdkérdést”26 – véli Egeresi Zoltán. A rendezés azonban 2004-ben kétségkívül megkezdődött, s a 2009-ben felgyorsult folyamatot a politikatudo-mány a Kürt açılımı, azaz a kurd nyitás névvel jelöli. Ezt elsősorban a kollektív szabadságjogok kiszélesítéseként értel-mezik, de „nem vitathatjuk el azt sem, hogy az AKP 2002-es hatalomra kerülé-sét követően többet tett a megbékélésért, mint előtte bárki”.27

Török szakértők szerint a kurd nyitás az AKP politikai felfogásából fakadó szükségszerűség volt. A párt nemcsak a kérdésről gondolkozott másképpen, mint az országot előtte kormányzó pártok és koalíciók, hanem magáról a demokráci-áról is. Hüseyin Yayman szerint28 a kurd nyitást éppen ezért nem választhatjuk el a kormány demokratizálási lépéseitől. Az AKP kezdeti demokráciafelfogásában kimondottan értéknek tűnt a kulturális sokszínűség, ezért is tarthatták fontos-nak, hogy a kurdok kapcsán érvényre juttassanak bizonyos kollektív jogokat.29

Egyes kutatók az AKP paradigmavál-tását nem a párt demokratizálási kísérle-tével magyarázzák, hanem a PKK straté-giaváltásával. Mesut Yeğen szerint30 any-nyi történt, hogy az új kormány felállása a kurd terroristákat arra késztette, hogy egy időre felfüggesszék a tevékenységü-ket és kivárjanak. Ez a pillanatnyi szünet pedig lehetőséget teremtett az új kor-mánypártnak, hogy új politikai megkö-zelítést alkalmazzon.

A kurd nyitás eredményeképpen 2004. március 23-án engedélyezték az ország első kurd nyelvű TV- és rádióállomását,31 az Özgür Günt, amely 2006-ban kezdte meg a kurd nyelv kurmandzsi dialektusá-ban az adását. 2009-ben az állami tévé is beindított egy kurd nyelvű adót, sőt 2010-ben a kormánykritikus Dünya TV is kurd nyelven kezdett sugározni. A kurdok más országokból sugárzó kurd nyelvű műhol-das adást is nyomon követhetnek. Miután népszerűvé váltak a kurd adók, más ki-sebbségi nyelvek használói is saját tévé-csatornáknak örülhettek: a TV 10 például

2017. tél 113

Az AKP és a törökországi kurdok

2011-től zazául, a Gelişim 2014-től lázul fogott bele a műsorszolgáltatásba.

A kurd nyelv térnyerését mutatja, hogy a kurd „választható idegen nyelvként” 2012-ben bekerült az új tanrendbe is. Beşir Atalay a döntés bejelentésekor arról beszélt, hogy az állam felelősségi körébe tartozik a polgárai anyanyelvi oktatásá-nak a biztosítása.32 Megemlítendő a kurd földrajzi nevek újbóli engedélyezése is. Az AKP 2013-ban vetette fel, hogy a kurdok lakta délkelet-anatóliai megyék közül hat, a járások közül pedig tizenket-tő használhassa a kurd nevét, azaz a kurd nyelvben gyakori, ám a törökben ismeret-len betűk, a w, x és q is szerepelhet ben-nük. Számos jelentős város, így Erzurum és Van is „nevet cserélt” volna,33 ugyan-akkor ezt a progresszív javaslatcsomagot végül nem ratifikálták.

A nyitás túlmutatott azon, hogy a kurd nép a nyelvét egyre szabadabban használhatta: az egész török nemzetre kiható demokratizálási folyamatot in-dított be, amelynek – Egeresi szavaival élve – „több dimenziója van, melynek csak egyike a kurd. Az »alevi nyitás«, a »roma kezdeményezés« a kisebbségekkel történő megegyezés, EU-konform szabá-lyozás a nemzetiségi kérdésben a korábbi időszakokhoz és a török nemzetállami tradícióhoz képest hatalmas előrehala-dást jelent.”34

A kurd nyitás tempójával azonban nem tudott lépést tartani a török társadalom egésze. Egy, a kurdok által is a legné-pesebben lakott városban, a délkelet-tö-rökországi Diyarbakırben rendezett de-monstráción a kormányfő a „Kurdisztán”

szót is használta.35 Ez is rámutat arra, hogy csupán a nyelvi megközelítésbeli változás is hozzájárulhat a két nép köze-ledéséhez.

A török–kurd viszonyt terhelő problémák

A törökök és a kurdok együttélését ugyanakkor beárnyékoló egyik eset az Uludere- vagy Roboszki-ügy néven is-mertté vált katonai akció, amely során 2011. december 28-án mintegy negyven, török állampolgárságú kurd személyt, gyakorlatilag egy nagy família tagjait lőtték le török harci gépek az iraki–török határon. Az amerikai titkosszolgálati in-formációkra alapozó török hadsereg úgy vélte, a határon illegálisan átlépő csoport tagjai a szélsőbaloldali kurd terrorszerve-zet, a Kurd Munkáspárt (PKK) tagjai, és éppen fegyvert szállítanak a háborús tér-ségből Törökországba. Később kiderült, hogy olyan helyi kurdok voltak, akik már hosszú évek óta csempészésből tartották fenn magukat.

A török geostratégák két gyors követ-keztetést is levontak az esetből. Egyrészt azt hangsúlyozták, hogy bár a csempé-szet bűn, de a büntetése nem a halál, tehát a török állam köteles elnézést kérni a kur-doktól, és a hozzátartozókat kártalanítani is kell. Másrészt kiemelték, hogy a török titkosszolgálatoknak többet kellene tud-niuk a PKK tevékenységéről, hogy ne a kurd polgári lakosság szenvedjen miatta, és a terrorszervezet ne kezdhessen bele újra az „a török katonaság a kurdokat

114 Külügyi Szemle

Yilmaz Mehmet

lövi” típusú propagandába.36 A török hi-vatalos álláspont szerint a fenti esemény is jól példázza, hogy a török–kurd kap-csolatok megoldása útjában két akadály található: a szegénység és a terrorizmus. Ez a kettő pedig összefügg. Külső szem-lélők és a kurdok egy része is megjegyzi, hogy a szegénységen és a terrorizmuson túl még egy faktorral azért szükséges számolnunk, mégpedig a török állami szervek által elkövetett emberi jogi jog-sértésekkel.

A szegénység és annak felszámolása nem etnikai kérdés, de a kurd etnikum helyzetének javulása és javítása szerve-sen összefügg a Délkelet-Törökország-ban élő kurdok helyzetével. A legkeve-sebb működő tőke Törökországon belül a szíriai és az iráni határvidék megyéibe érkezik, Şanlıurfától Ardahánig.37 Ha az érintett régió gazdasági és szociális mu-tatóit megvizsgáljuk, egyértelművé vá-lik, hogy az AKP másfél évtizedes kor-mányzása alatt némileg csökkent ugyan a kurdok lakta területek lemaradása, az továbbra is jelentős.

A Török Statisztikai Intézet (Türkiye İstatistik Kurumu, TÜIK) kimutatása38 szerint az ország végletesen megosztott az egy főre jutó nemzeti össztermék tekintetében. A 2014-es adatok azt mu-tatják, hogy Isztambulban ez az érték mintegy ötször magasabb, mint a legtöbb keleti tartományban. Míg az országos átlag 12.112 dollár/fő, Isztambul a fejen-kénti 19.957 dollárral majdnem ennek a dupláját produkálja. Ezzel szemben az Ararát lábánál fekvő és zömmel kur-dok lakta Ağrı tartományban ez csupán

3.880 dollár/fő. Bár a GDP dinamikus bővülése tapasztalható ott is, hiszen 2004-ben csupán 1.931 dollár/fő volt az egy főre jutó összterméke – ez Angola (4.101 dollár/fő) vagy Guatemala (3.903 dollár/fő) GDP-jével van hasonló szin-ten.39 Ugyanilyen elmaradott Şanlıurfa (4.469 dollár/fő) és Van (4.533 dollár/fő) is, s még Tunceli is jóval elmarad az or-szágos átlagtól a fejenkénti 10.198 dollá-ros teljesítményével.

Tehát nem csupán Törökország keleti és nyugati része között tátong egy gazdasági és szociális szakadék, de komoly különb-ségek állnak fenn a kurdok lakta vidéken belül is. Tunceli viszonylagos fejlettsége mögött sem valami strukturális fejlesztés áll. Klímája és talaja kedvezőbb, mint a szomszédos tartományoké, és az eredmé-nye ellenére, bár ásványi erőforrásokban gazdag, Törökország egyik legkevésbé iparosodott tartománya, ahol lényegében csak sót bányásznak.40

A szegénységi mutatók tekintetében is a vizsgált térség produkálja a legel-keserítőbb eredményeket. A TÜIK-nek a vásárlóerőhöz viszonyított szegény-ség mérése során nyert adatai szerint41 míg a Fekete-tenger keleti részén fekvő régióban csupán a népesség 2,5 szá-zaléka mondható nélkülözőnek, addig Délkelet-Anatóliában a lakosság 26,4 szá-zaléka szegény. A nagyon rossz gazda-sági és szegénységi mutatókból fakad, hogy sok helyi lakos az állam szociális ellátórendszerét tekintheti az egyet-len bevételi forrásának. A TÜIK által a török állam szociális kiadásairól ké-szített, a regionális megoszlást mutató

2017. tél 115

Az AKP és a törökországi kurdok

hivatalos statisztikák Magyarországon nem érhetők el. A zömmel kurdok lakta Batman tartomány kormányzója, Azmi Çelik arra panaszkodott, hogy az általa irányított területen a lakosság 75 száza-léka állami támogatásokból tartja fenn magát.42 A megyeszékhelyen vizsgálódó szociológusok úgy találták, hogy 2008-ban még a központi Petrol kerületben is 56,8 százalék volt a segélyből élők ará-nya, a Seyitler és az Iluh nevű külváro-sokban pedig 71,8, illetve 75,9 százalék.43 Mindez kisvárosok statisztikája, az el-maradottabb hegyi falvakban ennél is rosszabb lehet a helyzet.

Az elmaradottságot az állam nem csu-pán segélyekkel, hanem állami befekte-tésekkel is igyekszik orvosolni. A Török Köztársaság Fejlesztésügyi Minisztéri-umának összesítő táblázata44 szerint a problémákkal küzdő délkeleti tartomá-nyok arányukhoz mérten több fejlesz-tésben részesülnek, mint az ország többi területe. A legszegényebbnek nevezett Ağrı tartományban ugyanannyi az ál-lami befektetések értéke (2,068 millió líra), mint a nála háromszor népesebb és sokkal fejlettebb nyugati nagyvárosban, Manisában.

A szegénység ténye az EU és az USA által is terrorszervezetként számon tartott PKK létrejötte hátterében is felfedezhető. A ma is börtönbüntetését töltő alapító, Abdullah Öcalan egyetemista korában inkább a különböző marxista és kommu-nista vezetők befolyása alatt állt, illetve az első szélsőbaloldali ifjúsági csoportja sem etnikai színezetű volt, hiszen abban több török nemzetiségű fiatal is vezető

szerephez jutott.45 Az egyik ilyen török-nek, „Haki Karernek egy rivális kurd baloldali csoport általi 1977-es meggyil-kolása felgyorsította a pártszerveződést, s 1978-ban Partiya Karkerên Kurdistan néven megalakították a Kurd Munkás-pártot”.46 A PKK egyre militánsabbá vált, s 1984-ben megkezdte fegyveres harcát a központi kormány ellen. Elein-te rendőrőrsöket támadtak meg, majd a civil lakosságot is. Ankara felfegyverez-te ellenük az érintett térség falvainak a lakóit, kinevezve őket átmeneti és ön-kéntes faluvédőknek. A terroristák és a faluvédők/rendfenntartó szervek közti folytonos harcoknak az évek során több tízezer áldozata lett. A PKK az oktatási intézményeket sem kímélte.47 Öcalant 1999-ben elfogták, előbb halálra ítélték, később az ítéletet életfogytiglani börtön-büntetésre változtatták. Ez Öcalant is for-dulatra késztette. A harcok beszüntetésé-re szólított fel, illetve fokozatosan elve-tette a szeparatizmus gondolatát, és egy demokratikus Törökországban a kurdok és a törökök egyenragúságát jelölte meg céljaként.48

A békülési folyamat

A letartóztatott terroristavezérrel és a hegyekben tartózkodó embereivel való párbeszéd, a békés rendezés előkészíté-se 2006-ban indulhatott meg.49 „Komoly problémát jelent, hogy a kurd kisebbség-nek nincs és soha nem is volt egységes álláspontja az őket érintő kérdésekben, és a kezdetektől fogva mindkét fél részé-ről a problémákra adott válasz leginkább

116 Külügyi Szemle

Yilmaz Mehmet

az erőszakban testesül meg.”50 A kezdeti erőfeszítések nem vezettek eredményre, sőt Öcalan a titkos tárgyalások révén a beépített emberein keresztül még uta-sításokat is tudott küldeni a támogató-inak. Ez arra késztette az igazságügyi minisztériumot, hogy megváltoztassa az Öcalant fogva tartó fegyintézmény, az İmralı jogi besorolását, és lecserélték a teljes személyzetet.

A zártkörű egyezkedésekről 2011-ben jelent meg az első hírügynökségi jelen-tés,51 amely komoly felzúdulást eredmé-nyezett az ún. Mély PKK, azaz a fegy-veres harcot folytatni szándékozó belső ellenzék körében. Később az is kiderült, hogy a török titkosszolgálat küldöttsé-ge 2009 februárjában már egyszer Wa-shingtonban találkozott a terrorszervezet szabadlábon lévő vezetőivel, illetve meg-kezdték a hegyekben tartózkodó vezérek megkörnyékezését is.

Mindeközben megindult a PKK szer-vezeti elfogadása is. „A »békefolyamat« megindítására nagy nyilvánosság előtt, de facto 2013. január 3-án került sor, amikor a Béke és Demokrácia Pártjának képviselője, Ayla Akat Ata, illetve a párt volt elnöke, Ahmet Türk Öcalannál tett látogatást.”52 Az AKP és a PKK egyez-tetésének folyományaként „Öcalan 2013. március 21-én, a kurd újév alkalmával tűzszünetre szólított fel”.53 A békülé-si folyamatot nehezítette, hogy a PKK mellett vagy abból kiszakadva több más, szintén radikális mozgalom kezdett el te-vékenykedni a vizsgált időszakban. Kö-zéjük sorolhatjuk a Kurdisztán Szabad Sólymai (Teyrêbazên Azadiya Kurdistan,

TAK) elnevezésű csoportot is. Balázs Ju-dit54 szerint míg a PKK egy sztálinista struktúrájú szervezet, addig a TAK egy újszerű városi gerillamozgalom, amely az ország fő bevételi forrása, a turisztikai infrastruktúra könyörtelen támadásának módszerével szeretné gyengíteni az el-lenségének tekintett török államot.

Az AKP kurd nyitása felerősítette a fent részletezett békülési folyamatot, s azt a török értelmiség is támogatta. A cél az volt, hogy a „PKK jöjjön le a hegyekből”. A kérdéssel foglalkozó, s a kormánynak jelentést készítő Cengiz Çandar arra a következtetésre jutott, hogy bár tagadha-tatlanul léteznek társadalmi és politikai problémák a törökországi kurd lakosság körében, annak, hogy a PKK lejöjjön a hegyekből, egyetlen motorja lehet: ha arra Öcalan személyesen ad parancsot.55 Çandar azzal érvelt, hogy a terrorista-vezér által befolyásolt kurdok körében erősen él egy ún. kurd szentháromság:56 egyaránt tisztelik Öcalant, a PKK-t és a hegyeket. Ha nem sikerül ezt a hitrend-szert megingatni, akkor lehet más meg-oldás is, anélkül azonban csak egy mód kínálkozik: ha a kormány ráveszi Öcalant a lépés megtételére.

A békülési folyamat 2015 elején még optimizmusra adott okot, hiszen az AKP a választási kampány kezdeti időszaká-ban a főleg a kurdokat képviselő Népek Demokratikus Pártjával (Halkların De-mokratik Partisi, HDP) közös nyilatko-zatot adott ki arról, hogy megtárgyalják azt a demokratizációs csomagot, amely-re Öcalan tett javaslatot. Ez egyrészt azt jelentette, hogy az AKP mint tömegpárt

2017. tél 117

Az AKP és a törökországi kurdok

nyitott a kisebbségi párt felé, másrészt létrejöhetett volna egy konszenzus, amely végül lehozhatta volna a kurdokat a he-gyekből.

A kurdkérdés külpolitikai vetülete, a szíriai és az iraki helyzetvisszahatása Törökországra

A kurdok mintegy fele Törökországban él, a többiek pedig főleg a szomszédos országokban. A kurdkérdés, sőt a térség stabilitása sem megoldható úgy, hogy a török vezetés csupán a hazai kurdokkal egyezik ki, de nem keresi a kapcsolatot a szíriai, az iraki és az iráni kurdokkal.

Törökországon kívül Irakban él a leg-nagyobb kurd közösség, ahol széles körű autonómiával is rendelkeznek. Szaddám Huszein megdöntése után ez az északi, olajban gazdag régió fokozatosan Tö-rökország stratégiai partnerévé lépett elő. A két entitás közötti együttműködés legfontosabb állomása a 2013. november 16-ai, Diyarbakırban rendezett találkozó volt, amelyen az akkori miniszterelnök, Erdoğan először használta – a modern török államférfiak közül is elsőként – a Kurdisztán szót. A kormányfő oldalán ott állt Maszúd Bárzáni, az észak-iraki kurd vezető és Sivan Perwer, egy híres kurd énekes. A történelmi jelentőségű közeledés gazdasági értelemben is sok hasznot hozott mindkét félnek. Török-ország az észak-iraki olaj tranzitálásával komoly bevételekhez juthatott, miközben több maradt a kurdok lakta határ menti régiók fejlesztésére is.

A megoldatlan szíriai és iraki polgár-háború, illetve az azok során a Nyugat által is támogatott helyi kurd felkelők által elért harctéri sikerek a törökorszá-gi kurd fegyvereseket is aktivizálták. Az első jelentős támadás 2015. október 10-én történt, az ankarai főpályaudvar előtti téren, ahol a HDP aktivistáin kívül több, kurdbarát civil szervezet is a kurdok tá-mogatása céljából gyűlt egybe. A hírek 107 halálos áldozatról szóltak.57 A vér-ontás mögött az Iszlám Állam terroristáit feltételezhetjük, ám az eset felhívja a fi-gyelmet arra is, hogy a török politika, a kurdkérdés és a közel-keleti terrorhelyzet egymással nagyon szorosan összefügg.

A kurdkérdés rendezése mint Törökország stabilitásának és fejlődésének az egyik záloga

„Minden elődje közül Erdoğan bizonyult a legmegértőbbnek a délkelet-törökor-szági kurdok problémái iránt”58 – írta Flesch István, még a kurd nyitást meg-előző években. Ez azt jelenti, hogy a megközelítésbeli különbség már az AKP kormányzásának korai szakaszában is jól érzékelhető volt. Az AKP új nemzetkon-cepciót mutatott fel, amelynek a lényege, hogy az ország képes nagy dolgokat vég-hezvinni, de annak előfeltétele az egység. A török kormánypárt felismerte, hogy a kurdkérdést az évtizedeken át alkalma-zott politika helyett csak egy radikálisan új megközelítés mentén lehet megolda-ni.59 A kurdok jogainak biztosítása és életminőségük javítása egy nagyobb cél,

118 Külügyi Szemle

Yilmaz Mehmet

az „egy nemzet”-koncepció megvalósí-tásának a része. Olyan értelemben egy nemzeté, amely egységes a céljaiban, de tiszteletet tanúsít a sokszínű kisebbségek felé.

Jegyzetek 1 Amir Hassanpour: „Kurdish Diaspora”.

In: Encyclopedia of Diasporas. Immigrant and Refugee Cultures Around the World (szerk. Melvin Ember, Carol R. Ember és Ian Skoggard). New York, NY: Springer-Verlag US, 2005. 214–224. o.

2 T24 Bağımsız İnternet Gazetesi, http://t24.com.tr/yazarlar/bilinmeyen/turkiyede-6-milyon-cocugun-anadili-kurtce,5270, 2012. június 18.

3 Hakan Özoglu: Osmanlı devleti ve Kürt milliyetçiliği. Isztambul: Kitap Yayíinevi, 2004. 47. o.

4 Uo. 51. o. 5 Ernest Gellner: Nation and Nationalism. Ox-

ford: Blackwell Publishing Ltd., 1983. 1. és 57. o.

6 Metin Heper: Devlet ve Kürtler. Isztambul: Doğan Egmont Yayıncılık, 2008. 43. o.

7 Özoglu: i. m. 55.o. 8 Uo. 80. o. 9 Sait Asgin: „Atatürk Döneminde Doğu

Anadolu (1923–1938)”. Atatürk Araştırma Merkezi Dergisi, No. 1. (2001). 451–471. o.

10 Ramazan Topdemir: Atatürk’ten Erdoğan’a Kürt Politikası. Isztambul: Parola Yayınları, 2014. 134. o.

11 Uo. 136 o.12 2009-ben erre a sorsra jutott az Európai Szo-

cialista Pártban a megfigyelő tag státuszát is elnyert Demokratikus Társadalom Pártja (Demokratik Toplum Partisi, DTP). Hasonló okok miatt törölték 2003-ban a választásokon közel 5 százalékot elért Népi Demokrata Párt (Halkın Demokrasi Partisi, HADEP) engedé-lyét.

13 Taha Özhan – Hatem Ete: Kürt Meselesi. Problemler ve Çözüm Önerileri. Ankara: SETA, 2008. 9. o.

14 „HUDAPAR Istatistikleri”. Milliyet, http://www.mil l iyet .com.t r/2014YerelSecim /hudapar/PartiDetay.htm, 2016. december 11.

15 Lendvai L. Ferenc: „A nemzet fogalmáról”. Elektronikus Periodika Adatbázis Archí-vum, http://epa.oszk.hu/02100/02137/00001/pdf/EPA02137_ISSN_1219-543X_tomus_9_fas_1_2004_hun_eng_183-192.pdf, 2004. 185–186. o.

16 Ilhami Durmuş: Iskitler (Sakalar). Ankara: Genelkurmay Basimevi, 2008. 42. o.

17 Ruff Róbert – Vati Tamás: „Törökország: mi-ért kérdés a kurdkérdés, avagy a török–kurd ellentét háttere”. Mediterráneum, Vol. 2. No. 3. (2008). 3. o.

18 Mehmet Kalman: Osmanlı-Kürt Ilişkileri ve Sömürgecilik. Isztambul: Med Yayıncılık, 1994. 15. o.

19 AKP: Kalkınma ve Demokratikleşe Programı. Ankara: AKP, 2002. 5–6. o.

20 Hasan Celal Güzel: „Tek Millet, Tek Bayrak, Tek Vatan, Tek Devlet”. SABAH, http://www.sabah.com.tr/yazarlar/guzel/2013/03/05/tek-millet-tek-bayrak-tek-vatan-tek-devlet, 2013. március 5.

21 Cüneyt Ülsever: Yeni-Osmanlıcılık ve Kürt Açılımı. Isztambul: Kırmızı Kedi Yayinevi, 2011. 92. o.

22 Zgut Edit: „Erdogan a múltba kormányozná az »Új Törökországot«”. Válasz.hu, http://valasz.hu/publi/torok-valasztas-110046, 2016. november 12.

23 A Török Köztársaság alkotmánya. A törvény száma: 2709, elfogadva: 1982. november 7.

24 Uo. 1. o.25 Hüseyin Yayman: Şark Meselesinden

Demokratik Açılıma Türkiye’nin Kürt Sorunu Hafızası. Ankara: SETA, 2011. 18. o.

26 Egeresi Zoltán: „Repedező nemzetállam? A török nemzetépítés és kurd nemzetalkotás”. Grotius E-könyvtár, http://www.grotius.hu /doc/pub/CFLIIE/2011_21_egeresi_zolt%C3%A1n_%20repedezo_nemzetallam.pdf. A letöltés ideje: 2016. december 11. 41. o.

27 Pénzváltó Nikolett: „Délkelet-Törökország újra lángol”. Stratégiai Védelmi Kutatóköz-pont. Elemzések, No. 8. (2016). 15. o.

28 Yayman: i. m. 13. o.

2017. tél 119

Az AKP és a törökországi kurdok

29 Özlem Kayhan Pusane: „Turkey’s Kurdish Opening: Long Awaited Achievments and Failed Expectations”. Işık Üni-versitesi, http://acikerisim.isikun.edu.t r /x mlu i / bi t s t ream / hand le /11729/553/Kayhan_Pusane-Turkish_Studies_ paper.pdf?sequence=3&isAllowed=y. A letöltés ideje: 2016. december 11. 6. o.

30 Mesut Yeğen: „The Kurdish Peace Process in Turkey: Genesis, Evolution and Prospects”. Istituto Affari Internazionali, http://www.iai.it/sites/default/files/gte_wp_11.pdf, 2015. má-jus. 4. o.

31 „Listeya Nuceyan”. Bianet, http://bianet.org/kurdi/ifade-ozgurlugu/111761-trt-ses-ten-rtuk-e-kurtce-darbesi, 2016. december 11.

32 Kıvanç El: „Açılımın yeni ayağı: Kürtçe seçmeli eğitim!”. Vatan, http://www.gazetevatan.com/acil imin-yeni-ayagi--kur tce-secmeli-egitim--456866-siyaset / 2012. június 11.

33 „6 il ve 12 ilçe için önerilen yeni isimler”. Mynet, http://www.mynet.com/haber/guncel/6-il-ve-12-ilce-icin-onerilen-yeni-isimler-861322-1, 2016. december 11.

34 Egresi: „Repedező nemzetállam...”. 45. o.35 „Erdoğan ilk kez »Kürdistan« dedi”. Mynet,

ht t p: //w w w.my net .com / haber/g u ncel /erdogan-ilk-kez-kurdistan-dedi--862637-1, 2013. november 17.

36 „Şırnak’ta 35 kaçakçı bombardımanda öldü”. Dünya Bülteni, http://www.dunyabulteni.net /guncel /190077/sirnakta-35-kacakci-bombardimanda-oldu, 2016. december 11.

37 Engin Sakarya, Yilmaz Aral és Erol Aydin: „Güneydoğu Anadolu Bölgesi’nin Anadolu Bölgesi’nin kalkınmasında Güneydo da Güneydoğu Anadolu Projesi Anadolu Projesi ve hayvancılığın önemi”. Vet Hekim Dergisi, Vol. 79. No. 2. (2008). 38. o.

38 „Gross Domestic Product Per Capita by Provinces (2009 Base)”. TÜIK, http://www.turkstat.gov.tr/PreTablo.do?alt_id=1075, 2017. április 20.

39 „GDP Per Capita (Current US$)”. The World Bank, http://data.worldbank.org/indicator/NY.GDP.PCAP.CD, 2017. április 20.

40 „Tunceli – Ekonomik Faaliyetleri”. Coğrafya Dünyası, http://www.cografya.gen.tr/tr/tunceli/ekonomi.html, 2017. április 20.

41 „Satınalma Gücü Paritesi (SGP) kullanılarak ve kullanılmadan Türkiye için hesaplanan gelire dayalı göreli yoksulluk sınırına göre bölgesel yoksul sayıları ve yoksulların oranı”. TÜIK, http://www.tuik.gov.tr/PreTablo.do?alt_id=1013, 2017. április 20.

42 „Batman nüfusunun yüzde 75’i sosyal yardım alıyor”. Ensonhaber, http://www.ensonhaber.com/batman-nufusunun-yuzde-75i-sosyal-yardim-aliyor-2015-07-08.html, 2017. április 20.

43 Özgür Arun – Zeynep Diker: „Güneydoğu Anadolu Yoksulluk Profili: Batman Sosyoekonomik Durum AraştırmasıSonuçları”. Özgür Arun, ht t p: //ozg u r a r u n .com.t r /w p - cont e n t /uploads/2015/08/ArunveDiker_GAYP.pdf, 2017. április 20. 62. o.

44 T. C. Kalkınma Bakanliği: 2015 Yılı Yatırım Programları. Kamu Yatırımların Illere Göre Dağılımı. Ankara: T.C. Kalkınma Bakanliği, 2015. 1. o.

45 Ali Kemal Özcan: Turkey’s Kurds: A Theoretical Analysis of the PKK and Ab-dullah Ocalan. Abingdon: Routledge, 2012. 76–78. o.

46 Egeresi Zoltán: „A PKK: Marxista terrorszer-vezetből nemzetépítő gerillahadsereg?”. Pro Minoritate, No. 1. (2012). 97. o.

47 Egeresi: Uo. 99. o.48 Abdullah Öcalan: „Bir Halkı Savunmak”.

Papatya Kütüphanesi, https://papa t ya k ut upha ne s i . f i le s .wordpre s s .com/2012/10/bir-halki-savunmak.pdf, 2004. április 27.

49 „PKK ilk kez açıkladı... Oslo’da neler oldu?”. Aksam Haber, http://www.aksam.com.tr/siyaset/pkk-ilk-kez-acikladiosloda-neler-oldu/haber-199057, 2016. december 11.

50 Ruff–Vati: i. m. 6. o.51 „MİT – PKK Görüşmesi Ve Çözüm Üzerine”.

Nasname, http://www.nasname.com/a/mit-%E2%80%93-pkk-gorusmesi-ve-cozum-uzerine, 2016. december 11.

52 Egeresi Zoltán: „Békefolyamat Törökország-ban: útban a történelmi kiegyezés felé?”.

120 Külügyi Szemle

Yilmaz Mehmet

MKI-tanulmányok, No. 11. (2013). Elektroni-kusan elérhető: http://kki.hu/assets/upload/Tanulmanyok_2013_11_Beekefolyamat_Terekorszegb_.pdf. 8. o.

53 Katona Magda Nasrin – Répási Krisztián: „Kurd autonómiák, avagy önálló állam”. Pro Minoritate, No. 2. (2013). 46. o.

54 Balázs Judit: Törökország Kelet és Nyugat kö-zött. Budapest–Kairó: Terebess Kiadó, 2009, 179–181. o.

55 Cengiz Çandar: Dağdan İniş – PKK Nasıl Silah Bırakır? Kürt Sorunu’nun Şiddetten Arındırılması. Isztambul: TESEV Yayınları, 2001. 69. o.

56 Uo. 47. o.57 Anadolu Ajansi: „Iki Canli bomba ve TNT”.

CNN Türk.com, http://www.cnnturk.com/turkiye/anadolu-ajansi-iki-canli-bomba-ve-tnt, 2015. október 10.

58 Flesch István: A Török Köztársaság története. Budapest: Corvina. 2007. 141. o.

59 Yeğen: i. m. 11. o.