1

2

3

Sípos Erzsébet

DÉL-MEZOPOTÁMIAI

VÁROSOK

Antológia KiadóLakitelek, 2005

alapján javított kiadás

4

A borítón szolnoki magtároló arcos edényDamjanich János Múzeum

(Radics Géza, Eredetünk és őshazánk, 27. sz. képszínesben: A Kárpát-medence ősműveltségei című

különkiadványban.)

© Sípos Erzsébet, 2005

ISBN 963 9354 40 6

ANTOLÓGIA Kiadó és Nyomda Kft6065 Laiktelek, Felsőalpár 3

tel: 76/549-020, fax: 76/549-021

antologia@ezaz.hu

Felelős vezető: Agócs Sándor ügyvezető igazgató

Háttér Stúdió Kft.6000 Lecskemét, Serfőző u. 29

tel./fax.: 76/506-345hatters@ezaz.hu

5

1. TELL-EL-UBAID

Dél-Mezopotámiában Tell el-Ubaid; – az Ubaid-kultúra volta legrégebbi, kezdetét i. e. kb. 5900-ra teszik (J. Klíma 5700-ra).Ubaid Ur külvárosának számított, miután mindössze 7 km-re fe-küdt Ur központjától.

A déli őskultúrák területén nem találták meg a növények ésállatok háziasításának nyomait, tehát a feltételezések szerint idekészen hozták magukkal a háziasított gabonaféléket: búzát, árpátés a háziállatokat az észak felől lefelé terjeszkedő őstelepesek. AzEufrátesz alkalmasabb volt a hajózásra mint a Tigris, ez utóbbinagyon vad iramban zúdult alá a felföldről (talán ezért is kapta aTigris nevet). A Kárpát-medencében később „bödön” hajóknaknevezték a Mezopotámiában akkor általánosan használt kerek ún.„guffákat”. Nádból, fából készültek és szurokkal tették vízhatlan-ná. Voltak különböző formájú hosszú, finomvonalú, keskeny, föl-kunkorodó orrú vízi járművek is.

A földművelést az Eufráteszhez közeli áradmányos, nedvespartszakaszokon művelték, de már az „Ubaid 1.” kortól, vagyis akezdetektől öntözést alkalmaztak – a Szamarra-térségtől tanulva atechnológiát – „már valódi, 4-6 m széles, több kilométer hosszúcsatornákat is tudtak építeni.” (Oates, 122. o.)

Ubaid feltárását dr. H. R. Hall kezdi, de nem eléggé szaksze-rű módszerekkel, és az ásatás abba is marad. Egy teraszra épültnégyszögletes épület, templom külső felületét tárta fel, a falakmellett réz-domborítású 2,4 x 1,1 m korrodált reliefet és szobro-kat talált. A relief a gyakran közölt két gímszarvast ábrázolja,hátuk mögött az oroszlánfejű sassal. (Az oroszlánfejű sas: azImdugud hu, Ningirszu isten, egyben Sumer jelképének számítómitológiai lény.) A további szobrokon az oroszlánok, sasok, szar-vasok és bikák szemeit kagylóhéjakkal rakták ki.

1922-től Sir L. Woolley által vezetett egyesített expedíciófolytatja az ásatást a British Museum megbízásából. A mészkő-tömbökre alapozott terasz egy részét foglalta el csupán a temp-lom, a teraszra lépcsősor vezetett. Találtak még négy álló rézbi-

6

kát, egy másik reliefet, mely gulyát ábrázol; továbbá faoszlopo-kat, melyeket agyagpala, kagylóhéj és vörös kőszilánk beraká-sokkal tettek látványossá. Ekkor került felszínre az az alapítómészkő táblácska, melyet A-anni-pad-da, Mesz-anni-pad-da, az I.Ur-i dinasztia első királyának fia vésetett. A lelet dokumentumértékű. A templomot Ninhurszág istennő tiszteletére emelték.Minden körülményt egybevetve a templom i. e. 3100 körül épül-hetett. (Mesz-anni-pad-dá-t a királylisták is feltüntetik.)

Az emberek házaikat nádból, döngölt agyagból, későbbnaponszárított vályogtéglából építették. Miután a ház tönkrementés elporladt, alig lehetett megkülönböztetni a körülötte lévő ho-moktól, a régészek munkáját ez a körülmény nagyon megnehezí-tette. A szentélyek díszesebbek voltak ugyan, de az elsők szinténnádból, majd döngölt agyagból épültek, a későbbiek aztánnaponszárított vályogtéglából.

Kapák, sarlók, kézimalmok, gabonamagvak és háziállat ma-radványok kerültek felszínre, ezekből lehetett következtetni a ko-rai földművelésre, állattartásra a térségben. Egyszerű, de jó minő-ségű kerámiát készítettek, technológiáját készen hozták maguk-kal. A jellegzetes ubaidi színezés viszont itt alakult ki: feketévelfestették a mintázatot, kiégetés után ez a szín nagyon szép árnya-latú zöldre változott. A kerámia „Ubaid-kerámia”-ként vált is-mertté, és széles körben elterjedt az egész Közel-Keleten.Ubaidból ered az ún. „háromosztatú-alap” szerinti templomépítésimodell, kialakulása a késő-ubaid korra tehető.

Délen volt elegendő napfény a datolyatermesztéshez, de soknedvességet is igényelt, ezért a vízpartokon érezte igazán jól ma-gát. Sokoldalúan tudták hasznosítani (erről majd később). A da-tolyapálmát itt, délen háziasították.

2. ERIDUEridu, (ma Tell-Abu-Sahrain) mocsaras mélyföldre épült.

Enki volt a város védőistene. A sumerek a világ legrégebbi váro-sának tartották:

„A nád sem nőtt még.A fa sem volt megteremtve.

7

Ház sem készült még.Város sem épült még.Az egész föld tenger volt.Azután megépült Eridu.”

Egy i. e. 2000-ből származó tábláról – Sumer: az Éden városai, 45. o.)

A város fejlődésének kezdete i. e. 5900-ra tehető. „Ezt a kb.Kr. e. 5900-tól kb. 4000-ig tartó korszakot a régészek Ubaid-kornak nevezik.” (Sumer: az Éden…, 6. o.) Ősi ziqqurátja köze-lében „19 lakott szintet tudtak elkülöníteni.” (Oates, 121. o.) Aziqqurát déli sarkánál egymásra épített szentélyek sorát tárták fel.Az épületek a VI. szint alatt is formai érettségről tanúskodnak, bárezeket egészen a XVI. (utolsó) szintig a sumerek előtti ősnépépítette a Kr. e. 6000 és 3000 közötti közel három évezredben! AXVI. rétegben talált szentély mindössze pár négyzetméteres, denem hiányzik belőle a későbbi két állandó berendezési tárgy: azáldozati asztal és az oltár. Mellette egy kis kemence áll. Ez a rétegmég 5000 előttről való.

Az istenek miatt – akik a templomok szentélyeiben laktak –mindig ugyanoda igyekeztek megépíteni az új épületet, követve a„tell” építkezési szokást. A város az északi Tepe-Gawrával tartottfenn szoros kapcsolatot már az V. évezredtől kezdve. Mindkéthelyen (és még pl. Ubaidban, Brákban, Urukban, Uqeirben) aháromosztatú építkezési modellt és a IV. évezredtől kezdve az ún.szögmozaik díszítést követték. (Voltak ilyen rokoni kapcsolatokaz északi és déli városok között, pl. Brák és Uruk között is, ez akapcsolat még a II. évezredben is tartott. Brákban voltak az urukikirályok nyári rezidenciái.) Volt különbség is, pl. délen nem te-metkeztek közvetlenül templomok mellé; továbbá, hogyGawrában a romokat teljesen eltakarították, tehát nem használtákfel töltésnek az új épülethez. De ez előfordult délen is, pl. Uruk-ban, az Éanna templomegyüttes első épületeinek esetében.

8

Már az Ubaid 1 /Eridu korszakból fi-noman kidolgozott ke-rámia került elő. Azásatásokat Seton Lloydés Fuad Szafar expe-diciója végezte. A VI.szint magasságábanfeltárt mintegy 1000sírban a hátukon fekvőhalottak mellett szinténigényes kerámiát ta-láltak: korsókat, csé-széket, tálakat; vala-mint személyes hasz-nálati tárgyakat. Azedényeket étellel he-lyezték a halott mellé.Gazdáikkal eltemetet-ték kutyáikat is, az őtúlvilági jólétükről isgondoskodtak, csonto-kat helyeztek melléjük.

3. URUKUruk, uru UNUG ki – a bibliai Erekh (ma Warka). Most 20

km-re fekszik az Eufrátesztől. Valaha a folyó egy mellékágacsaknem körülfolyta a várost. Történelme i. e. kb. 5000-től i. u.kb. 228-ig, a Párthus-birodalom bukásáig töretlen és folyamatos.A késő-Uruk-korra területe kb. 850 hektárra növekedett.

Az ősi várost a Biblia szerint a legendás Nimród, Chusfia alapította: „Khús nemzé Nimródot is, ez kezde hatalmas-sá lenni a földön. Ez hatalmas vadász vala az Úr előtt…Az őbirodalmának kezdete volt Bábel, Erekh, Akkád és Kálnéh aSineár földjén.” (Mózes I., 10./ 8-10.; – Sineár = Sumer.)

1. Eridu templomának rekonstruált alaprajza

9

A nagy özönvizek előtti városokat még maguk az istenek ter-vezték, a „nagy istenek” irányították az építkezést, a „kis istenek”cipelték a kosarakat. Később az emberekre hárult a nehéz fizikaimunka. A vizek levonulása után ugyanott épültek újjá a templo-mok, központi épületek. A IV. évezredtől létrejöttek a már város-nak nevezhető települések. Kialakulásuknál továbbra is az „istenháza”, vagyis a templom, a szentély volt a meghatározó, ez al-kotta a város magját, az óvárost. „Az isten a szentélyben élt csa-ládjával, és udvari minta szerint tisztségviselői szolgálták ki.”(Oppenheim, 236. o.) A hatalmas földbirtokokkal (stb.) rendelke-ző templomgazdaság nagyhatalom volt, és mint városközpontvonzotta a környező települések lakosságát, ahonnan egyre többhívő igyekezett ünnepnapokon a fénylő szentélyhez, hogy imád-kozzon és felajánlja természetbeni ajándékait isteneinek. A köz-nép nem léphetett be a szentélybe, kívül, a templom előterében,vagy az udvarán imádkozott.

A hely kezdett aztán egy nagy terület szakrális, kultikus ésgazdasági központjává válni. Egyre nagyobb, gazdagabb, fénye-sebb lett, nagy politikai befolyással, tehát mindenképpen nagyrangra emelkedett, így vonzóvá vált az emberek számára, és mindtöbben akartak itt, a szentélykörzethez közel letelepedni. Alapte-rülete nőtt, összenőtt a környékbeli településekkel, és közigazga-tásilag is centrummá vált. Rendkívül magas színvonalú volt a vá-rosszervezési tudományuk. (Komoróczy Géza 2004-ben előadás-sorozatot tartott „Az ókori Kelet” címmel, ő beszélt a központiirányításról, a másodlagos, harmadlagos szervezetekről, a 3–4lépcsős döntési mechanizmusokról.) Majd kialakultak a városál-lamok, melyekben a központi nagyváros maga alá vonta a kör-nyező különálló falvakat, kisebb városokat.

A déli, áradmányos síkság régi (őskori) városaiban a temp-lomkörzetet fal választotta el az „en”-ek, „pateszi”-k palotakör-zetétől és a városfaltól. Észak-Mezopotámiában, Szíriában, Pa-lesztinában (stb.) „a templom és a palota elkülönülése megszűnik.Együvé kerülnek, és gyakran városi egységet alkotnak…”(Oppenheim, 172. o.). A két intézményt viszont fal veszi körül ésválasztja el a polgárok házaitól. Ezt a városrészt is fal védi kívül-ről. Itt hegyekre, magas dombokra épült településekről van szó,

10

ezek az ún. „fellegvár típusú” városok. Mindig ott volt a szintkü-lönbség a „felsőváros” és „alsóváros” között. A bástyákkal tagoltfalrendszert bonyolult alépítményekre építették, hatalmas lépcső-sorokkal. Hogy északon egybeépült a két közigazgatási intéz-mény talán annak is volt tulajdonítható, hogy még az asszír kor-ban is a királyok főpapi teendőket láttak el a „nemzeti főistenkultuszában” (Oppenheim).

A III. évezredtől kezdve alig érezhetően ugyan, de kezd ha-nyatlani a templom befolyása, politikai hatalma; a lugalok-, va-gyis királyok-vezette palotaszervezet hatalma viszont kezd meg-erősödni. „A dinasztiákhoz kapcsolódó királyi hatalom” a koraidinasztiák korában alakul ki. (Oates, 131. o.) En.me.barag.si, Kišváros uralkodója volt az első, aki magát LU.GAL-nak, azaz „nagyember”-nek nevezteti. Uralkodása i. e. 2900 második felére, végé-re esik, az ő fia volt Agga/Akka, aki kortársa volt Gilgámesnek(bár van olyan leírás, melyben Enmebarageszi volt az). Gilgámesépíti meg az egységes kettős városfalat Urukban (erről részletesenkésőbb). Kišben már korábban kettévált az egyházi és világi ve-zetés. Ez időtől fogva nagyjából tipikussá válnak Közép- és Dél-Mezopotámia városai. Általában három részre tagolódnak:

Az 1. a belső óváros, melyet fal övez, és magába foglalja a kétnagy szervezetet: a templom- és a palotakörzetet. Falon belülhelyezkednek el a (mindkét körzethez tartozó) magasrangútisztviselők házai és az arisztokraták palotái.

A 2. városrész az „alsóváros”, vagy „külsőváros” (uru.bar.ra), avárosi polgárok házcsoportjaival és a hozzájuk tartozó föl-dekkel, jószágkarámokkal, kertekkel stb. Ez a városrész hoz-zájárult a „felsőváros” ellátásához.

A 3. a kikötő és körzete (kar). Kikötői funkciója mellett itt bo-nyolították le a kereskedelmi ügyleteket. A vendégfogadófontos intézménye és a „korcsmárosné” fontos személyiségevolt ennek a városrésznek. Az idegenek csak itt, a külső vá-rosrészben telepedhettek le.

Dél-Mezopotámia alapnépessége a sumer, akikről „mindösz-sze azt tudjuk, hogy nem voltak sémik. Újabban mérlegelik a su-

11

mer nyelv és az indiai dravida nyelvek közötti összefüggést is”,mivel a Mohendzso-Dároban, Harappában (Meluhha tartományközpontjai voltak Észak-Nyugat Indiában), valamint a Dél-Mezopotámiában „feltárt leletek között jelentős a hasonlóság.”(J. Klíma, 43. o.)

Az ősi déli: Ubaid, Eridu, Uruk, Ur (stb.) városoknak egyikőstelepes népessége a szubar,szabír nép volt. Ennek igazolására alegmeggyőzőbb példának: a Labat szótár 7. képjelénél a két utol-só sort tartom: kur SU-BIR4 / BILkisubartu – Mezopotámia.

A másik őstelepes réteg az Eufrátesz nyugati oldaláról bete-lepülő sémi amurruk (amoriták, emoreusok) voltak, észak-nyugatfelől a szírek, dél-nyugat felől pedig arabok is jöhettek, de utób-biak inkább a későbbi időkben. Harmadik és alapvető népességemaga a sumer, amely több kutató szerint őstelepes volt délen –csak el-elmenekült a nagyobb áradások miatt –, vagy legalábbisjóval korábban telepedett le a Folyamközben, mint sokan állítják.

Oates írja: „Bizonyos, hogy a gabonatermesztést a sumerokmásoktól vették át. Ez természetesen nem azt jelenti – mint sok-szor feltételezik –, hogy a sumerok más vidékekről települtek ide.Sőt a rendelkezésünkre álló csekély bizonyíték azt erősíti meg,hogy helyi fejlődésről van szó.” (121. o.) A szerző a könyv végénvisszatér a témára: „Mindenesetre a rituális szertartások folyto-nossága Eriduban amellett szól, hogy az Ubaid-korban ők márezen a tájon laktak.” Tehát eléggé kevert lehetett az etnikum ösz-szetétele Mezopotámiában, de a sumer kor végéig a turáni eredetűnépekből kerültek ki az uralkodók, és ez meghatározta az országszellemi arculatát, kultúráját, fejlődésének irányát.

„Kr. e. a 4. évezredre Dél-Mezopotámia a kereskedelmi utak-nak csaknem egész Elő-Ázsiát behálózó… (útvonalait) építette ki.Dél-Mezopotámia befolyási övezete egészen Egyiptomig ter-jedt…” kelet felé pedig a Kaszpi-térségig, Aratta is bele tartozott.(Az idézet: Sumer: az Éden városai c. könyvből való.) Uruk volt alegnagyobb, legjelentősebb város ebben a korban, a hatalmi, gaz-dasági és kulturális hatások az őskorban elsősorban innen sugá-roztak ki.

12

4000 körül bekövetkezett egy pusztítóbb erejű áradás, mint amegszokott évenkénti, a tavaszi hóolvadások után. Ez egy 2-2,5m-es iszapréteget hagyott maga után, mely számítások szerint kb.8 m magas vízállást jelenthetett. Sir Leonard Woolley – aki azubaidi ásatásoknál találkozott először ezzel az üledékréteggel –örömmel publikálta, hogy megtalálta a bibliai Vízözön maradvá-nyát. Később helyreigazította tévedését mondván, hogy csupánegy helyi jellegű áradás volt, és mintegy 64 km hosszú és 160 kmszéles sávban pusztított. Az ezen területen élők hozzá voltakugyan szokva az áradásokhoz, a csónakok állandóan készenlétbenálltak, de így is sokan ott lelhették halálukat a hirtelen jött áradás-ban.

Bíró József szerint i. e. 4000 után a kush nép jött a Kaszpi-térségből, bár megjegyzi, hogy ebben a dologban senki nem mernyilatkozni. Dr. Kovács Sándor azt mondja, hogy az újgúrokvoltak a hódítók, és Tepe-Gawrában katonai konfrontáció is tör-tént. (Az újgúrokat Belső-Ázsia arisztokratáinak tartották.) Másokviszont a sumereket nevezik meg, de nem tudják, hogy egyszerre,vagy időközönként, vagy folyamatosan jöttek-e. Úgy gondolom,hogy a honfoglalók a kushok és a sumerek voltak. Előbbiek a

2. Szoborcsoport Mezopotámiából

13

Kaszpi-tenger déli oldala mentén vonultak (az Elburz-hegységészaki oldalánál) Közép-Ázsiából indulva, majd áthaladva aZagrosz-hegység hágóin, észak-kelet felől közelítették meg aFolyamközt. A sumerek pedig vagy velük együtt jöttek, vagy aPerzsa-öböl (Magan-tengere) felől hajókkal. Oka is lehetett anépvándorlásnak, például az, hogy az Oxus-folyó Kaszpi-tengerbe torkolló egyik ága (a Kara-Bogház-öböl alatt) kiszáradt,a termékeny delta sivataggá változott, megnehezítve az itt mara-dást. (Másik ága változatlanul az Aral-tóba ömlött.)

Abban viszont mindenki egyetért, hogy i. e. 3500 után fel-gyorsult a fejlődés, a nagyvárosok mágnesként vonzották az em-bereket. A sumer civilizáció tulajdonképpen városi civilizációvolt nagyszámú lakossággal. Ur lélekszáma pl. meghaladta a360 000-et, Lagaš városé a 210 000-et, Uruké a 150 000-et. Kb.félszáz városállama volt, kb. 4 000 000 lakossal (ez természetesena klasszikus időkre vonatkozik). Leginkább az építkezések terénállt be nagy változás, ezt a folyamatot „városi forradalomnak” ne-vezik.

Uruk feltárása a XIX. szd. végén kezdődött Loftus vezetésé-vel, a következő 1904-től, de mindkettő hamar abbamarad. Végül1954-ben Heinrich Lenzen professzor irányításával komoly ásatáskezdődik. „24 településréteget vizsgáltak át.” (Klíma, 66. o.) Alegalsókban szinte semmit nem találtak, majd fölfelé haladvamegtalálták a híres Ubaid-kerámiát. Későbbi korokból a szürke éspiros színezésű újabbkorit is. Ugrást jelentett az V. réteg, amely-ből felszínre kerültek a pecséthengerek első példányai, ugyanin-nen a „tokenek”, azaz számolókövek. Később nedves agyaglab-dákba nyomkodják bele a kis számolóköveket, ezek az ún. „bul-lák”. (Bíró József szerint a számolóköveket már kb. 7500-tólhasználják északon és keleten.) A képjel írás kialakulása tulaj-donképpen a tokenekhez vezethető vissza, ugyanis a kis kiégetettagyag, vagy kő (stb.) figurák olykor már állat fejeket, korsókat ésmás tárgyakat ábrázoltak. Később ellapítják a labda-formájú bul-lát, és a felületére nyomkodják a kis tokeneket, sőt a bizonyosságkedvéért az állat, vagy tárgy képét is odakarcolják. Mennyiséget

14

is jelölnek: az ék formájú jel 1-et, a kör 10-et jelent. A következőlépés maga a képjel-(piktogramos) írás.

Minden magán-tulajdont tartalmazó„írást”, cserekereske-delemre szánt állatot,korsót (stb.); személyitulajdont képező tár-gyat, építkezési téglát(az építtető királyok) ageometrikus mintázatúpecsétnyomókkal hi-telesítenek (testfestés-re is szolgált). Kb. a VII. évezredtől kezdődően már használják aKözel-Keleten, így Mezopotámiában, majd többek között a Kár-pát-medencében is. Később a pecséthengerek töltik be ugyanezt afunkciót, kivéve az építkezéseket, itt ugyanis a téglák megjelölésetovábbra is főleg pecsétnyomókkal történik. A pecséthengerekenmár megjelennek a mindennapi élet tárgyai; továbbá istenek, em-berek, állatok, templomok, lakóházak (stb.) „néha egészen ügyesrajzokkal” – írja Woolley. A pecséthengerek véseteiből igen jóllehet olvasni. Az V. rétegben a kerámiákon már a fazekaskoronghasználata látszik.

M. Roaf a IV. évezredre teszi a kerék feltalálását. Ebben azidőben jelenik meg a lábbal hajtott gyorsfordulatú fazekasko-rong, használata kb. az évezred közepétől válik általánossá (ez aIV. ásatási réteg). Ettől kezdve sorozatban kezdik készíteni a ke-rámiát, és ez a gyakorlat nem használt a kerámia-stílusnak, művé-szi színvonala sínylette meg.

Az Uruk IV. legfelső rétegéből pedig feltárták az első kép-jeles (piktogramos) írott táblákat. Ez az időszak i. e. kb. 3500.

Uruk régészeti leletei közül elsőnek a hatalmas városfalatemlítem, mely mintegy 9,5 km hosszú volt, és kb. 9 km2-nyi te-rületet zárt körül. Az építmények falába 1-2 méterenként nádréte-geket fektettek, melyek rugalmasságuknál fogva tulajdonképpen

3. Képjeles agyagtábla Urukból

15

szilárdították a falat. A fennmaradt romokon még ma is jól látha-tóak a rétegek. A városfal kapcsán Enmerkar neve is felmerül, őis nagy építtető király volt, de az is lehet, hogy már Meszki-aggaser, a korai dinasztiák első uruki királya kezdte építeni. De ahatalmas kettős fal Gilgámes nevéhez fűződik. Valóban, az elsőjelentős, nagyméretű védművek az I. dinasztiák korának másodikfelétől épültek. Gilgámes az I. Uruk-i dinasztia ötödik királyavolt. Neve sumer-forma szerint: bilga.mesz: „idős rokon, nagybá-csi”, „ifjú; ifjúnak lenni”, azaz: „az öreg – ifjú” (Komoróczy G.,429. o.). Uralkodása i. e. 2800 körülre tehető. A rettentő erejűmitikus hős, aki:

„mindent tudott, mindent megértett;A rejtett írást felkutatta, betemetett nyomokra bukkant,emlékek rönkjét emelé ki a hajdankor özönvizéből…”

(Gilgámes eposz I. tábla – Rákos Sándor fordítása; az itt kö-vetkező idézeteket a Gilgames c. eposzból vettem, KomoróczyGéza írta hozzá a jegyzeteket.)

Neve EN.KULABA, vagyis Kullab ura. „Kétharmadrészbelőle isten, egyharmadrész belőle ember.” (Gilgames, I. tábla.)Atyja a megistenült Lugalbanda, anyja Ninszuna istennő.Lugalbanda anyja Uras istennő, atyja egy „fejedelem” (433. o.).

„Szépséget az égi Samas adott neki, hősi lelket Adad öntöttbelé;

Gilgames alakját a nagy istenek tették fenségessé, termete tizenegy könyök – ez a magassága, mellkasának kerülete kilenc arasz.”

(321. o.; – a könyök hossza 50 cm, az arasz: 22,5 cm.)Mérhetetlen építkezésekre kényszerítette Uruk népét:

„Morogva meglapulnak otthon az előkelők, zúgolódnak:Folyópartra hajtja ki népét, éjjel-nappal falakat épít…” (90.

o.).

16

Ez ellen bizony fel is lázadtak, Uruk ugyanis „kidinnu”-valrendelkező „szabad” város volt, polgárait nem lehetett volnaközmunkára kényszeríteni. Templomot, ziqqurátot emeltInannának. Uruk An égisten és Inanna istennő városa volt.

A külső városfal 1,5m, a belső 5 m széles éskb. 5 m magas volt, végigbástya-körtornyok tagol-ták. „Több, mint kilenc-száz lehetett a pillérekszáma, amelyek mindentámadásnak ellenálltak.”

(A „pillérek” alatt a bástya körtornyokat kell érteni; – H. Keiser,59. o.) Úgy tartják, hogy a legrégebbi városfal a világon. A fal-mag „plánkonvex" téglából épült, mely alul lapos, felül domborúvolt, mint egy cipó. Kötésnek agyaghabarcsot használtak. Uruk-ban napon szárított agyagtéglából építkeztek.

„Egy szár a város, egy szár a pálmák kertje,Egy szár az ártér és Istár templomának szent körzete,Három szár földet zár körül a fal, Uruk szent földjén kívül.”

(A szár sumer területmérték volt; – Komoróczy Géza fordítá-sa.)

4. Uruk városfala a bástya körtornyokkal

5. A falakat nádrétegekkel tet-ték rugalmassá

17

Gilgames kiírtatta a nádat, bozótot az Eufrátesz város alattipartján, elegyengetve lépcsősre képeztette ki, majd pálmaligetettelepíttetett ide. Egyik törvénybe iktatott intézkedése az volt,hogy az állatokat költöztessék ki a lakóházak földszintjeiről, a lét-rák helyett pedig lépcsőket építsenek.

A városfalon belül eredetileg két szentélykörzet volt. A ré-gebbinek: AN (akkádul Anu) szentélykörzetének neve Kulaba(ezért nevezték Gilgamest Kullab/Kulab urának).

Itt a legjelentősebb és legépebben megmaradt épület az ún.„Fehér templom” volt, mely fehér gipszvakolatáról kapta a nevét.Eredeti neve É.ŠÁR.RA, „a Mindenség Háza”. A falak szintesértetlenül maradtak fenn. A templom alaprajza háromosztatú, akéső-Ubaid-típusú építkezés remeke. Nagyon fontos lesz ez amodell, mert egy ugyanazon tőről fakadó kultúrának lesz az egyikismertető jegye!

Csak csodálni tudjuk ezt a lenyűgözően elegáns, modern vo-nalú épületet, mely a Kr. utáni 21. századnak is dicsőségére vál-hatna. H. Keiser írja: „abban az időben már létezett beton”. (139.o. – Ennek a betonnak a titkára rájött a modern tudomány,„geopolimer”-nek nevezik, száradás után szilárdul meg. Sehel le-lőhelyen találták meg maradványait, készítésével kapcsolatosegyiptomi feljegyzéseket találtak itt egy sztélére vésve. Egyip-

6. A „Fehér templom”

18

tomban is alkalmazták az anyagot a piramisok építésénél, pl. aszakkarai lépcsős piramisnál.)

A kulabai templomegyüttes másik nagy temploma a BÍT-RÉŠ, a „Legfőbb Háza” (An háza, temploma) volt, melynek tete-jén szintén áldozatokat mutattak be. An templomkörzetében, –mint még több helyen, pl. Ubaidban, Eriduban, Brákban,Uqeirben (stb.) – az volt a törvény, hogy a romos épületet megkell hagyni, el kell egyengetni a talajon, és a fölé kell felhúzni azújat, a pontosan fölé épülő következő házat, templomot. Ennek a„tell” építkezési módnak köszönhető, hogy van fogalmunk azÖzönvíz előtti, vagy a nagyon korai épületekről.

Nagyon hasznos volt ez a gyakorlat a mezopotámiai alföldön,ahol évenként ismétlődtek az áradások, ugyanis így néha akár 50m magas dombok, halmok is keletkeztek, melyek kiemelték afontos épületeket, ezáltal megóvták a kisebb-nagyobb áradásokpusztításaitól. Emiatt építették a templomgazdaságokat dombokra,magaslatokra. (Talán innen ered a magaslatokon való imádkozásszokása.) A tell-építkezés erre szolgált, a régi épületek hulladé-kaiból az alapok szépen magasodtak. A „Fehér templom” eseté-ben ez már egy 12-13 m magas teraszt jelentett, ezért ezt az épü-letet sokan ziqqurátnak tartják, pedig nem az. Mindenesetre elő-képe lett a ziqqurátuknak, melyeknél valójában teraszt építettekterasz fölé egészen a 7. szintig is. A Kulaba Ubaid-kori épület-együttes volt. A viszonyítási periódusok szerint az Ubaid-kor azV., az Uruk-kor pedig a IV. évezredet jelenti nagy általánosság-ban. An isten templomkörzetében teraszokon álló templomok so-rát ásták ki. A templomok romjai között megtalálták a két állandóberendezési tárgy: az oltár és az áldozati asztal maradványait is.Uruk legnagyobb templomának alapja 53 x 83 m volt, ez a lenyű-göző méretű építmény több mint hatezer évvel ezelőtt épült!

A templomok háromosztatúak, támpilléresek, rizalitosakvoltak. A falak külső oldalán lévő támpilléreknek pl. Csoga-Mamiban, Szamarrában, Szawwánban (stb.) még valóban tá-masztó, szilárdító funkciójuk volt, de aztán díszítő elemekké vál-tak, így alakult ki a rizalitos kiképzés, a féloszlopok és ritkábbana különálló oszlopok rendszere. A háromosztatú-alap-szerintiépítkezés jelentősebb lakóházakra, középületekre is vonatkozott.

19

Az oltár általában vagy a főtengely végében, vagy a bejárat-tól háromnegyed távolságnyira; az áldozati asztal pedig – mely-hez általában pár lépcsőfokon kellett felmenni – mindig a teremvégében állt, és itt volt a tetőre felvezető lépcsősor is. Ez utóbbi„azt sugallja, hogy bizonyos szertartásokat a tetőn végeztek.”(Oates, 129. o.) Ez valóban így volt, amikor An, Enlil bolygója,vagy más fontos csillagképek megjelentek az égbolton, akkor ál-dozatokat mutattak be a templom tetején, de más alkalmakkor is,például Ninszuna istennő is a Bít-Rés tetején mutatott be áldoza-tot, mielőtt fia, Gilgames Enkiduval útra indult volna.

Az uruki ziqqurát halmát, maradványát El-Buwérijé-nek, az-az „Szalmadomb”-nak nevezik, de nem helyes az elnevezés,ugyanis nem szalma, hanem nádrétegeket építettek a falba, sza-bályosan ismétlődő elosztásban. (Lehet, hogy az arabok a nádat isszalmának nevezik.)

Uruk másik hatalmas szentélykörzete az É.AN.NA, melyetInanna istennő tiszteletére szántak. Ennek feltárását megnehezí-tette, hogy itt az alsóbb szinteken azt a szokást követték, hogy azelőző romos épületet az alapokig le kellett bontani, szétrombolni,elhordani. Még akkor is így jártak el, amikor nem is pontosan

7. Az Éanna szentélykörzet egyik templomának rekonstrukciós alaprajzaa IV/b rétegből. A háttérben látható a szögmozaikkal díszített falrészlete és a hatalmas, 2 m átmérőjű oszlopokból álló bejárati csar-nok.

20

ugyanoda építették az újat. Ennek ellenére sikerült feltárni egypár szép alaprajzú templomot, és rekonstruálni a falakat, melyek-ből maradtak meg részletek.

A IV/b rétegben „szíjtéglából”, az ún. Riemchen-téglábólépült falakat is találtak. Ez a téglatípus négyzet keresztmetszetű éskétszer olyan hosszú volt, mint amilyen széles. ElőszörDzsemdet-Naszr-ban építkeztek ezzel a típusú téglával. Az udvarfalát teljes egészében szögmozaikkal díszítették. A falakat vastagagyagvakolattal vonták be, és a még nedves rétegbe nyomkodtákbele a vörös, fehér, fekete fejű terakotta, vagy égetett agyag csap-szögeket, a szögmozaik díszítő elemeket. Itt égetett agyag csap-szögeket alkalmaztak, több százezer darabot használtak fel csakegy-egy templom díszítéséhez is. A csapszögek végeit festettékbe a három színnel, majd kiégették. Miután kerek fejű elemekrőlvan szó, geometrikus mintázatra voltak alkalmasak: cikcakk-vonalakat, rombuszokat, háromszögeket ábrázoltak, melyeknekegyüttes jelentése: Ős-istennő.

A „Mozaik udvarban” több épület is volt, a régebbieket le-bontották, majd újraépítették úgy, hogy a bontási törmeléket mártöltésként felhasználták (mint a Kulaba körzetben), hogy a meg-emelt alapokra épült új templom egy szinten legyen a későbbépített, teraszokon álló épületekkel. A „Mozaik Udvar” „Oszloptemplom”-a volt az első, ahol különálló oszlopokat építettek. Azoszlopok egykor a bejárati csarnok tetejét tartották. A különállóoszlopok monumentális méreteikkel lenyűgöző, drámai hatástkölcsönöztek az épületnek. (Képzeljük el az addig soha nem látotthatalmas oszlopokat, melyeken valósággal szikráztak a szögmo-zaik színei, az oszlopok keltette fény-árnyék hatást még növelte,hogy az épület magaslaton állt, lenyűgöző lehetett a látvány a Déltűző napfényében!)

A templomok a késő-Uruk periódusra (Dzsemdet-Naszr-kor,kb. 3300-tól) általános gyakorlat lett a tell-szerűen, teraszokravaló építkezés, és megtartották a háromosztatú beosztást is azzal akülönbséggel, hogy a központi nagyterem nem téglalap-, hanem„T”-alaprajzú volt (az előbb bemutatott templom is az volt, melya IV. évezred második felében épült). Az épületek központi csar-nokának fedéséhez olykor több mint 10 méter hosszú mennyezet-

21

gerendákra volt szükség. Az építéshez való fát az Amánus-hg.-ből, a Cédrus-hegyekből (a Földközi-tenger észak-keleti partjáhozközel) szállították, úsztatták le az Eufráteszen.

A szögmozaik díszítésmód jellegzete-sen sumer eredetű stílus, mely már a ko-rai, IV. évezredi szakaszban megjelenikUrukban. A díszítő csapszögek agyagból,néha kőből, és egészen ritkán nemesfé-mekből készültek (esetleg nemesfémek ésszínes kövek kombinációjával), de a színe-zésük mindig ugyanaz maradt. Az agyag-ból készített színes fejű szögek a kiégetésután ragyogó, fényes színt kaptak. Olykorvirágokat, vagy rozettákat formáztak.

A szögmozaik díszítés mintázata átke-rült a szőnyegekre, a kerámiára. A temp-lomok belső falfelületein festmények ma-radványait találtak.

A központi hajóba két oldalról fülkékcsatlakoztak, melyekbe szobrokat állítot-tak. A bejárattal szemben hátul állt a főis-tenség szobra, melyet kintről is jól láthattak a hívek. Az építkezé-seknél márványt, dioritot, nemesfémeket és féldrágaköveket isfelhasználtak, melyeket szintén más országokból kellett beszerez-niük, de Sumerben nem volt elegendő a kő és fa sem, az építke-zéshez tehát szinte mindent importálniuk kellett, kivéve az agya-got.

Az uruki ziqqurát rossz állapotban maradt meg, de a magaidejében csodájára jártak az emberek. A ziqqurátuk belülről tömö-rek voltak (van egy-két kivétel), csak a tetejükön a szentély képe-zett szobát, ezt a szobát a város istenségének szánták. Mind közötta 90 m széles, 90 m magas, hét-tornyú babiloni Észagilatemplomegyüttes ziqqurátuja volt a legnagyobb. (Az akkád-kortólmár ziqqurátu-nak nevezik.)

A teraszok színezése általában a következőképpen alakultfölfelé haladva: fekete, fehér, vörös, kék, narancs, ezüst; a tetejéna szentély kupolája arany színezésű. A szentély berendezésének

8. Ilyen kőszög rozettákdíszítették Tell-Brák „Szem”-templománakhomlokzatát

22

minden darabja színaranyból készült: az ágy, asztal, székek, mé-csesek, de még a falakat is arannyal burkolták be!

Az Uruk „III. réteg (kb. 3300-tól – az én megjegyzésem) pe-dig, (amit gyakran neveznek a rá jellemző polikróm kerámia elsőlelőhelye nyomán Dzsemdet-Naszr-fázisnak is) már voltaképpena késő Uruk és a korai (I.) dinasztikus korszak közötti átmenetetjelzi.” (Oates, 126. o.)

Az őstörténeti kor végére egyesült a Kulaba és az Éannatemplomkörzet, egy egységes belső városmagot képezve. Eddigtartott az őstörténelem, ez i. e. 3100 körüli idő, ekkor kezdődnek akorai dinasztiák.

A királylisták szerint: a Vízözön után, amikor a királyság újraleszállt az égből a királyság Kišben alakult meg. Első királyaGa’úr volt, de a királyság megbukik, az uralkodás visszaszáll azistenekre, Niszaba/Nidaba istennő veszi át az uralmat Kišben. (L.Gardner 97. o.) Majd újra ugyanitt indul a királyság.

„A sumer irodalom kistükre” 22. (A hajdankor királyai; – agyűjteményt Komoróczy Géza fordította.) A királylistában Ga’úrneve nem is szerepel, helyette első királyként Maskakatum nevetalálható, aki 1200 évig uralkodott. Őutána tíz király következettArwium királyig (akit Laurence Gardner Qayin/Káinnal azonosít,113. o.), az ő fia volt a híres Etana, aki az égbe szállt, őt fia Balihkövette a trónon. Hat király következik ezután Enmebaragesziigés Aggáig, akik tehát i. e. 2800 körül uralkodtak, nagyjából azo-nos korban Gilgámessel. A 23, névszerint felsorakoztatott kiši ki-rály összesen 24 510 évig uralkodott. Nos ez akármennyi idő is,az I. dinasztiák kora jóval korábban kellett hogy kezdődjön, minta hivatalosan elfogadott 3100-ra datált idő. Woolley 3100-ra tesziaz I. Ur-i dinasztia kezdetét, de Ur városában harmadikként alakuldinasztia. Ismét a királylistát idézem: „Kist fegyver verte le, ki-rálysága az E’annába került” – vagyis Urukba.

Urukban Meszkamgeser/Meszki’aggaser, „Utu isten fia”uralkodott elsőként. Őutána következtek:

Enmerkar, „Utu isten fia” (25. Lugalbanda; idézet u. o.);Lugalbanda (isten, a pásztor);

23

Dumuzi (isten, a halász);Gilgames;Ur-Nungal, (aki 30 évig uralkodott);Utulkalama (15 évig uralkodott).

A két utóbbi királynál már egészen emberi léptékű uralkodásiidőt jelöl meg a királylista. (Lehet, hogy ekkor tértek át a napév-időszámításra?) A sor nem teljes, mert összesen „12 király, 2130éven át uralkodott. Urukot fegyver verte le; királysága Ur város-ba került.” (Királylista, u. o.) L. Gardner kb. i. e. 3800-ra tesziKišben a királyság kialakulását (amely először megbukott), és azthiszem ezzel igaza lesz. Azért azt nem kell szó-szerint érteni,hogy miután egyik helyen megszűnt a királyság, csak azután in-dult volna a következő helyen. Ezt cáfolja az a tény is, hogy Gil-games már ötödikként uralkodó király volt Agga idején. Egyelőrenem tudjuk hogyan kell átszámítani a nagy uralkodási perióduso-kat.

A Vízözön előtti dinasztiák városai: Eridu, Bad-Tibira,Larak, Szippar és Šuruppak, ez utóbbi Ninhurszág istennő városavolt, és itt élt Zi’uszudra/Utnapistim király, akit Enki isten fi-gyelmeztetett, hogy építsen hajót, mert az emberiséget özönvízfenyegeti. Berossos szerint tíz; a Woolley-féle királylista szerintnyolc Özönvíz előtti király összesen 241 200 évig uralkodott. Atudomány nem tud mit kezdeni ezzel a nagy idővel, de újabbanmár holdévekről és másfajta számításokról is beszélnek, melyekjóval rövidebbek a napévnél. A csodálatosan szép, költői megfo-galmazású 90. zsoltár (Tebenned bíztunk eleitől fogva) 2. vers-szaka szerint:

„Mert ezer esztendő előtted annyi,Mint a tegnapnak ő elmúlásaÉs egy éjnek rövid vigyázása.”

(Az énekes zsoltár szövegeBéza Théodor átírása.)

24

Woolley úgy gondolta, hogy a ŠÁR/SAR nem 3600 évet je-lent, hanem 360-at, ez esetben 24 120 évet kapunk az Özönvízelőtti királyok, vagy dinasztiák uralkodási idejeként.

Rendkívűl érdekes Enmerkarnak és Aratta urának, azonosnyelven váltott levelezése. Aratta uralkodója,EN.ŠU.KUŠ.HIR.ANNA és Enmerkar, Uruk királya közötti el-lenségeskedés oka az volt, hogy Enmerkarnak „a templomok dí-szítéséhez aranyra, ezüstre, lazurra és karneolra lett volna szük-sége. Végül gabonaszállítással, követek és levelek, valamint kato-nai nyomás segítségével sikerült célját elérnie, és megszereznie anemesfémeket Aratta en-jétől.” (M. Roaf, 84. o.) Aratta uralko-dójának neve Samuel Noah Kramer értelmezésében:EN.SUBUR.DUMU.ANNA, azaz: Szubur uralkodó, az Ég fia.Komoróczy Géza Enszuhkesda’anna néven fordítja az EN nevét.

Egy eposz szól erről az eseményről, címe: „Enmerkar ver-sengése Aratta urával.”

„Városát, mint a vadgalambot fáiról elkergetem,mint a madarat, fészkéről felriasztom,jó piaci áron bizony eladom,mint a pusztasággá vált városban port kavarok benne.”

(Klíma, 145. o., Komoróczy G. ford.)

Dzsemdet-Naszr-ban találtak egy olyan pecséthengert, me-lyen öt város: Ur, Larsza, Uruk, Umma és Zabalam istenségei lát-hatóak együtt. Ebből arra következtettek, hogy ez városállamszövetséget jelentett. Tudunk további kb. ötven unióról is, mintpéldául Hammurápi uralkodásának idejéből Ešnunna, Subartu ésGútium között. Ugyanis maguk a városállamok, sőt tartományokis szövetségre léptek egymással. A III. Uruk-i dinasztia (egyetlen)királya: Lugalzaggisi (i. e. 2630 körül uralkodott), magát a„Kusok fiának, a Napisten kusá”-nak tartotta, „elsőként használta‘a négy világtáj ura’ címet”. (Marton V., 61. o.) Az volt a törek-vése, hogy megteremtse a „Sumer Világbirodalmat”, azaz egye-sítse Dél-Mezopotámiát.

25

A templomgazdaság, vagyis a templomkörzet fő templomá-nak szentélyében lakott a város védő istensége családjával, azőket kiszolgáló személyzettel és az írnoki testülettel, akik alsóbb-rendű istenek voltak, mint ahogy már említettük. Óriási írnoki ap-parátus látta el a templomgazdaság adminisztrációs munkáját,mindent gondosan feljegyezve. (Nagyon szorgalmasan és precí-zen adminisztráló nép volt a sumer.) Az első képjeles táblák mégcsak ezek az elszámolások, adás-vételi szerződések voltak. A ve-zető írnokok voltak a felügyelői az adók, beszolgáltatások behaj-tásának; a fejadagok, juttatások kiosztásának. A munkabéreket atemplom és a palota személyzete „természetben” kapta meg éle-lem-fejadag, olaj, ruházat és más adományok formájában. A jut-tatások valamilyen mértékben jártak a nincsteleneknek is. Mérnö-kök, gazdasági szakemberek szervezték és irányították az építke-zéseket, bonyolították a cserekereskedelmet stb.

A kétkezi munkások általában a külső városrészből, vagy akörnyékről jártak be dolgozni. Egyéni, családi megművelésre bé-relni lehetett a templom hatalmas földállományából (ők voltak a„bérlőgazdák”), a termés egyharmadát viszont be kellett szolgál-tatniuk a templomnak. Rossz termés esetén bizony sokszor elő-fordult, hogy nem tudták kifizetni a bérleti díjakat, és kénytelenekvoltak felajánlani munkájukat, hogy ledolgozhassák tartozásukat,rosszabb esetben eladni saját magukat de még gyermekeiket is atemplomgazdaságnak, hogy ki tudják fizetni adósságukat. Néhaígy védték meg gyermekeiket az éhhaláltól.

A kétkezi munkásokhoz tartoztak a jobbágyok, a „serf”-ek ésa rabszolgák; körülményeik nem sokban különböztek egymástól atemplomi szolgálatban, főleg hadifoglyokból váltak e két rétegtagjaivá. A király juttatott a templomnak a hadizsákmányból„különösen a cellában élő istenségnek bemutatható értékes foga-dalmi ajándékokat, illetve hadifoglyok adományozását, a templommunkaerőkészletének növelése érdekében.” (Oppenheim, 147. o.)A munkavégzést a „felügyelők” ellenőrizték. A templom és palotajövedelme túlnyomóan mezőgazdasági birtokaikból származott,valamint a bérleti díjakból, az adókból, a hozzájuk tartozó műhe-lyeik termékeiből, és a templomok esetében a hívők felajánlásai-ból. Az Ország vagyonának számontartása az „Ország tábláján”

26

szerepelt, „amelyre a központi magtárak készletét” könyvelték(Komoróczy G.: A sum. irod. kistükre, 412. o.).

A központi irányítás megkapta az összes jövedelmet, amelyetháromféle módon használtak fel: egyrészt az istenek, családtag-jaik és kiszolgáló személyzetük ellátását biztosította; másrészt atisztviselők és munkások fejadagjait; harmadszor: vagy elraktá-rozták a cserekereskedelem céljára pl. a gabonát, esetleg ínsége-sebb időkre tartalékoltak, vagy szintén fizető eszközként, kivitelicikkekként feldolgozták kész termékekre (pl. állati eredetű termé-kekre). A királyság megerősödéséig a templomgazdaságok hatal-mas közigazgatási szervezetekként működtek, földbirtokok, gyü-mölcsös kertek, legelők, nagyszámú birka-, és juhnyájak, tehén-csordák tartoztak hozzájuk. Külön pékségük, sörfőzdéjük, gyapjú-és bőrfeldolgozó üzemeik, később malmaik, kerámia- és különszobrászműhelyeik is voltak. Iskola, papnevelde, csillagtoronytartozott még a templomgazdasághoz.

Urukot több ízben is a „királyné lakhelyé”-nek nevezik. Itt,az „É.gipar”-ban nevelkedtek a trónörökösök. (A „gipar” kifeje-zés általában szentélyre vonatkozott, vagy legalábbis a templom-körzet egyik központi részére, de ez esetben inkább egy, csakUrukban működő, a templomhoz tartozó elit nevelő-intézet lehe-tett, ahol valószínű csak uralkodók, vagy hercegek gyermekei ta-nulhattak.)

A világi hatalom, a királyság megszilárdulása és a papi funk-cióktól való fokozatos elválása után a palotakörzetek is egyre na-gyobbakká és fényűzőbbekké váltak. Oates, Oppenheim hangsú-lyozzák, hogy a város védő istene a templomgazdaság fő templo-mának szentélyében lakott. Woolley még úgy vélte, hogy a királylakott ott. Nem, a királyok, pateszik (stb.) valószínű szentségtö-résnek érezték volna az „isten házában” lakni. Egyébként is sajátpalotáikban laktak, melyek eleinte fallal elválasztott külön kör-zetben voltak. A sumer korban az uralkodók nagyon alázatos, alá-rendelt magatartást tanúsítottak isteneikkel szemben.

A feltárások során több ásatási szintből kerültek felszínretemplomok, pl. a III. Ur-i dinasztia idejéből is, sőt ez nagyonfontos korszak volt építészeti szempontból, mert legjelentősebbkirálya: Ur-Nammu (uralkodott Kr. e. 2112–2095 között) nagy

27

építtető volt, és minden jelentős épületet renováltatott, vagy újjáépíttetett, így a „Nanna templom”-ot is Urban. (A téglákon az ő,Ur-Nammu/Ur-Engur neve található.) Woolley pontos leírást adaz épületről. Állt egy templom részből és a szentélyből. A temp-lom-rész végén: „Ennek a legvégén két ajtó, kis előszobákon ke-resztül hosszú helyiségbe vezetett, mely pontosan megfelelt mástemplomok szentélyének… Egy erős fal futott végig az épületen éselválasztotta a templom-részt egy szobacsoporttól, amely inkábblakásul szolgálhatott és két lakórészre oszlott. Ezek mindegyikeközponti udvar köré csoportosuló szobákból állott.” (23. o.) Azegyik lakrész az istené, azaz Nannáé, a másik hitveséé Ningálé ésa gyermekeké volt, amíg ott éltek.

A III. Ur-i dinasztia bukása után az Iszin-i és a Larsza-i di-nasztiák következnek, vagyis iszini és larszai királyok uralkodnakUrban is. Iszin utolsó királyának fia: Enannatum kerül UrbanNingal Holdistennő főpapi székébe. Nagy gondot fordít a temp-lomok felújítására. A Holdistennő templomát szintén Woolleytárta fel. Itt is volt egy térelválasztó keresztfal: „A fő udvarbólhárom boltíves bejárat vezetett a szentélybe… Mindenütt a szen-tély körül és mögött kamrák és raktárak voltak, melyek különbözőcélt szolgáltak.” Egyik szövő műhely lehetett, itt az Enki által(Uttunak, unokájának, a szövés-fonás istennőjének) szerkesztettszövőborda-típus állhatott, mert még megvolt a gödör, amibe aszövőnő a lábait lógatta és ide lógtak le a felvetőfonalakat kife-szítő súlyok is. „Egy sor másik helyiség konyha volt: nyitott ud-varban kút, mellette földszurokkal bevont víztartály. Egyik mel-lékhelyiségben kaptáralakú kenyérsütő kemence, másikban tűz-hely, két kürtővel… lapján apró kerek lyukakból álló körök fölé afőzőüstöket tették.” (25. o.)

A következő idézet Inannáról szól, aki Utu testvérével együttakár valamely korábbi Ur-beli szentély asszonyházában is szület-hetett volna Nanna és Ningál gyermekeként.

„a szűzi Innin, a vágyódó,szülőanyjának termében álldogál, anyja elé lép…mint a gyermek, ha Ningal anya feladatot rótt ki rá,az asszonyházból úgy siet ki;…”

28

„A sum. irod. kistükre” 33. (Innin, Dumuzi és Bilulu;Komoróczy G. ford.).

Nem tudjuk, mikor történt Nanna és Ningal, az istenpárszámüzetése, de utána már nem laktak Urban. Erről tudhattak azemberek is, viszont az ott maradt szobrokon keresztül továbbra isugyan úgy tisztelték isteneiket. (Úgy tudták, hogy isteneik lelke aszobrokba költözött. Olyannyira hitték ezt, hogy az évezredekenát megszokott rituálé rendje szerint tálalták fel ezután is az étke-ket – a szobroknak!) Annyira szerették és becsülték isteneiket,hogy távozásuknak tulajdonították a város elszegényedését, ésEnlilt hibáztatták a történtek miatt.

Végül álljon itt egy idézet az É.NINNU (az „Ötven Háza”;„az ötven erő háza” – Komoróczy G.), Ningirszu isten templomá-nak leírásáról:

„Az Eninnu marháinak házatejszínt ad, vajat;hatalmas csordájahosszúszarvú tehenet;szénakazlaétket a marháknak, étket a juhoknak;az etetés háza juhokat hízlalgondoskodik a szentélyről…sörfőző házábólfolyó zúdul ki…kincses házában drágakő van, ón, arany;a kocsi háza… a hárfa csarnokaz udvar: halk ima, dobok döndülésea Házban elterülő kő medence…az ágyasházban álló ón medence…”

„A sum. irod. kistükre” 40. (Gudea)

Urukban i. e. IV. évezred végétől a nagy, évenkénti„Akitum” tavaszi újévünnepek az Éannában kezdődtek (március

29

közepén, Niszán 1. napján). A 17 napos ünnepségsorozat máj-áldozattal kezdődött a templomban. A „ráolvasó papok” az áldo-zati állat májából olvasták ki az előjeleket, és igen-nem „válaszo-kat” kaptak a feltett kérdésekre. (Részletesebb leírás a Függelék-ben.)

VÁROS, KÖZIGAZGATÁS, TÁRSADALOMA város ügyeinek intézését a „gyűlés” végezte, élén a vének-

kel, azaz a nemzetségfőkkel, ők voltak a városatyák (városatya:ab.ba.uru). Nem egyedül döntöttek, mert a „vének tanácsa” mel-lett döntési joga volt a városközösség fegyverforgató lakosságá-nak, a „legények gyülekezetének” is (legény: guruš). A népgyűlésneve: „unken”, „ugken” (akkádul: puhrum). Együtt (vagy külön)elfogadhatták, vagy elutasíthatták akár a király rendelkezéseit is.(Th. Jacobsen az első „primitív demokráciának” nevezi, kétkama-rás parlamentnek felső- és alsóházzal. A „primitív” jelzőt nemtalálom ide illőnek, a maga idejében ugyanis nagyon is egyedül-álló és előremutató, modern intézményrendszer lehetett.)

Elutasításról szól a „Gilgames és Agga” c. elbeszélő költe-mény, melyben a katonák a harcot választják a béketárgyalásokhelyett, és ezzel szembehelyezkednek Gilgames és a vének dönté-sével:

„vízgyüjtőt ásni, zsinórokat kifeszíteni.KIS háza előtt ne hajtsunk nyakat,Inkább szálljunk szembe véle fegyverrel.”

(Klíma, 85. o., Komoróczy G. ford.)

(Persze végül mégis úgy történt, ahogy Gilgames akarta, azaznem támadták meg Kiš városát.)

A pateszik, enszik, királyok („lugalok”) isteneik nevében ésmegbízásából gyakorolták az uralmat, Enlil nevezte ki az uralko-dókat. Az első időkben mindent elkövettek, hogy megfeleljenekEnlil és az istenek elvárásainak. Az „igazság bajnoka”, Utu istenigaz törvényeit ha kellett, szigorú büntetésekkel is, de foganato-sították.

30

Az „en” (úr, főpap) cím korán megjelenik, hivatása szerint atemplomközösség vezetője volt világi és vallási értelemben, demégis a közigazgatási funkciója volt a fontosabb. Az „enszi”megjelölést sokáig használták, inkább világi uralkodói cím volt.(„Enszi” volt többek között Gudea címe is.)

A „pateszi”-k (a papkirályok) szintén vallási és egyben világiuralkodók voltak, majd az első dinasztiák kezdetétől kezd szét-válni a feladatkör, először Kiš-ben. (A „pateszi” címet is sokáighasználják.)

A „szanga” címet a főpap viselte. Ismeretes a „szanga-lugal”jelölés is, mely már átmenetet jelent a királyok felé. A „szukkal”inkább politikai jellegű funkció volt, főleg követi feladatkörrel.

Majd a világi központi irányítás szerepét átvették a LU.GAL:„nagy ember”, azaz király-jellegű uralkodók, és az adminisztrációegy része is a palotákba került. Ez időtől fogva építik az„É.GAL”-okat, azaz „nagy házakat”, vagyis palotákat. Egyes vé-lemények szerint a lugalokat eredetileg a népgyűlés választottameg.

A királyságot isteni eredetűnek tekintették. „Félelmet keltőragyogás” veszi körül őket, mely elrettenti és lenyűgözi ellensé-geit, „de megszűnik a királyi fény, ha az istenség elpártol tőle.”

Háborúban a király a sereg vezére, ritka eset volt, hogy fő-tisztje a „turtanu” helyettesítette, aki különben rangja szerint „azegész haderő felének parancsolt.” (Oppenheim, 136, 140. o.)

A király nyilvános kihallgatásokat tartott polgári ügyekben,bíráskodott, büntetett, ha visszaélést tapasztalt. Nagyszabású tör-vénymódosításokat is foganatosított; egységes súlyokat (ezüstbenmérték), mértékeket vezetett be; megállapította a kamatlábat, al-kalmanként kamatmentes kölcsönöket adott a rászorulóknak;megakadályozta a szegények becsapását. A király kötelességevolt a templomok, városfalak felépítése, vagy újjáépítése; a csa-tornák és az utak karbantartása. A király irányította más orszá-gokkal a diplomáciai és kereskedelmi tárgyalásokat. A nép tisz-telte uralkodóját, mint isteneit is.

31

A VÁROSOK FEJLŐDÉSEA „Termékeny-félhold” területén i. e. kb. 9000-től kezdődik

az árpa háziasítása, az állatok befogása. Az elkövetkező 2000 év-ben kinemesítik a legértékesebb búzafajtákat is, háziasítják az ál-latokat. Ebben a körzetben később is főleg esőzéses földműveléstfolytattak, bár itt tárták fel az első csatornahálózat nyomait is, aDijála-folyó medencéjében, Mandaliban és Csoga-Mamiban,mely városok a Hasszúna-Szamarra kultúrához tartoztak Közép-Mezopotámia keleti régiójában, a Tigris és a Zagrosz-hegységközötti területen, a „félhold” peremén. Délebbre estek az esőzéseszónától, de még kaptak valamennyi csapadékot. Az első csatorná-kat kb. a VI. évezredben kezdik építeni.

Nem így Dél-Mezopotámiában. Itt rendkívül mostoha időjá-rási körülmények uralkodtak. (Manapság 50–52, sőt néha 56°C ahőmérséklet.) 5500–5000 körül, amikor délen is elkezdődött aföldművelés, nyáron nem, vagy alig esett az eső. A száraz éghaj-lat rákényszerítette az itt lakókat a csatornázásra. A pusztító sze-lek és porfelhők mindent kiszárítottak és betemettek, a csatorná-kat emiatt állandóan kotorni kellett. Miután a folyópartoktól tá-volabbi területeken is szerettek volna szántani, vetni és főleg arat-ni, messzebbre kellett vezetni a csatornákat. A kis árkok, vagy a4–6 m széles csatornák sem voltak már elegendőek, valóságosfolyómeder szélességű, mélységű csatornákat kezdtek tehát építe-ni, melyeken hajózni is lehetett. „Dél-Mezopotámiában a folyó-völgyek szintje a környező települések fölé emelkedett, ezért azöntözés elméletileg mindenütt lehetséges” volt. (Oates, 15. o.) Acsatornák felfogták és tartalékolták az áradások, – és kb. 160 km-ig fölfelé a folyókon az ár-apályok vizét is.

A csatornahálózat kiépítése, karban tartása, a zsilipek nyitása,zárása; a „noriák”, azaz vízmerő kerekek és más típusú vízki-emelők állandó működtetése, a csatornák és átereszek kotrása,mind-mind nagy összefogást, hozzáértést, felkészült technológiaiés mérnöki tudást igényelt. „Minden egyes földparcella azonosméretű zsilipen át kapta a vizet, nagyságához mért időn át, amit ahivatalnok homokórával ellenőrzött. A kiosztandó víz mennyiségéta központi hidrográfiai hivatal számította ki a vízállás alapján.Fontos volt a közlekedés, a töltés utak és hidak állapota.”

32

(Várkonyi N., 198. o.) A nagyarányú építkezések is tanult szak-munkásokat és mérnököket igényeltek.

A felkészülés, a mérnökképzés (stb.) az iskolákban folyt,ahol az elemi betűvetéstől a „főiskolai” szintű oktatásig széleskörben működött a tanítás. A felsőoktatás a következő fakultá-sokból állt: teológia, matematika, jog- és orvostudomány, föld-rajz, növény- és állattan, csillagászat – és a zenének is volt emelt-szintű stúdiuma. „A zene, a hangszerismeret Mezopotámiában is-kolai tudomány” írja Komoróczy Géza (A sum. irod. kistükre 446.o.-án). A felsőoktatás, a szakrális és szellemi élet központjaNippur volt, Enlil isten városa.

A kiváló amerikai sumerológus: S. N. Kramer fordította le anippuri táblákat és külön tanulmányt is írt hozzájuk. A táblák el-árulják, hogy milyen szigorú volt a sumer iskolai rendszer, a ta-nulás nagy kitartást és szorgalmat igényelt. (Sumer: az Éden vá-rosai). Az iskola neve: É.DUB.BA, azaz a „tábla háza”. Tehát atanulás, a magasabb végzettség megszerzése is a városokba von-zotta az embereket.

Dél-Mezopotámia rendkívül termékeny, hordalékos talaja azöntözésnek köszönhetően kiszámítható termést hozott, jó évjárásesetén kétszer arattak egy évben, amelyből még a beszolgáltatá-sok és az áldozati adományok után is maradt fölösleg, amit fel le-hetett használni a cserekereskedelemben, ez ösztönzőleg hatott atermelésben. Másrésztvalamivel kényelmesebbévált a munka, az élet,mely körülmény a teljes-munkaidős, azaz a hiva-tásos kézművesek rétegé-nek kialakulását eredmé-nyezte. Miután széleskörben elterjedt a gyors-fordulatú fazekaskoronghasználata (3500 után),elindult a tömegtermelés, nem csak a saját háztartásuk számáratermeltek ezután, hanem kereskedtek is vele (a cserekereskede-lemben eddig is nagy szerepe volt a fazekasságnak).

9. Magas domborművű tál

33

A két remekművű darab bizonyítja azt a magasszínvonalúművészetet, amely például Uruk kézművességére is jellemző volt.

A kikötő és környéke a „kar” (akkádul kãru) területén tele-pedhettek le a külföldiek, városfalon belül csak akkor, hamagasrangú tisztségviselők voltak a palotában, és ha a királytólerre külön engedélyt kaptak. A körülmények elsősorban azoknakkedveztek, akiknek birtokaik a csatornák mentén, vagy azok kö-

10. Az Uruk/Warka váza

34

zelében feküdtek. Ha a király különösen meg akart jutalmaznivalakit, akkor itt jelölt ki számára földterületet.

A családi gazdaságokban segéd munkaerőként rabszolgákdolgoztak, de a család tagjai is kivették részüket a munkából. Egyréteg meggazdagszik. Megnő az igénye a fényűző élet iránt, amita város tud nyújtani számára. Gazdagsága és tanultsága révénrészt vállal a politikai, gazdasági, vallási, katonai és kultúrális életirányításában. Elkápráztatja a templomi pompa, a szertartások fé-nye, a királyi udvartartás ragyogása, és arra ösztönzi, hogy tanít-tassa gyermekét, hogy az felnőve bekerülhessen ebbe a színes ésgazdag világba mint templomi vagy világi tisztségviselő a temp-lom, vagy a király szolgálatában.

Az értelmes, tehetséges rabszolga-gyerekeknek is nyílt le-hetőségük a tanulásra, főleg hogy később elláthassák gazdáiknál akönyvelést, az adminisztrációs munkát. Továbbá kitanulhattakvalamilyen szakmát is, esetenként meg is válthatták magukat. Acsaládi gazdaságokban viszonylag jó dolguk volt a rabszolgák-nak, szinte családtagoknak számítottak.

„A növekvő jólét következtében, továbbá tekintélyi okokból aföldtulajdonosok egyre inkább ‘városi házakat’ tartottak fenn aszentélyek körzetében, végül fő szálláshelyüket áthelyezték atemplom együttese körül kialakult lakónegyedbe.” (Oppenheim,153. o.)

A folyamatot gyorsította az ellenségtől és a vándorló nomádtörzsektől való félelem, és igyekeztek a biztonságot nyújtó város-falakon belül letelepedni. Jegyezzük meg, hogy az egyre jobbanmegszervezett városi katonaság is védelmet jelentett a polgárokszámára.

Etnikai, törzsi alapon nem volt tagozódás, de vagyoni, tekin-télyi alapon igen. Bizonyos városok és lakóik, a városi polgárokkiváltságokkal rendelkeztek, de csak akkor, ha helyi születésűekvoltak. Feljegyzések szólnak Uruk, Nippur, Szippar, majd Babi-lon, Assur és Harrán városok kiváltságos státuszáról. Kizártnaktartom, hogy a dinasztiák városai: Ur, Kiš és a további nagymúltúvárosok mint pl. Eridu, Larsza, vagy Šuruppak ne rendelkeztekvolna kiváltságokkal. „Ezek a ‘szabad városok’ elvben igényttartottak arra, hogy mentesüljenek a közmunkáktól, a katonai

35

szolgálattól… valamint bizonyos adóktól.” (Oppenheim, 162. o.)A kiváltságok „isteni oltalomban” részesültek. A kiváltság neve„kidinnũtu”, a polgárokat pedig a „kidinnu népé”-nek nevezték.

A kiváltságokat jelentő és biztosító jelképeket a városok ka-puinál állították fel. A későbbi kudurruk, azaz határkövek(Hammurápi idejétől) is a földbirtokosok tulajdon- és kiváltságjo-gait jelezték. Ezeket a sztéléket a földbirtokok határmezsgyéirehelyezték.

A városkapuk fontos helyszínei voltak a polgárok minden-napi életének, a városi társadalmi élet központjául szolgáltak, itttartották a népgyűléseket a kapu belső oldalán lévő téren. A ke-rület elöljárója innen irányította a kapuhoz tartozó városnegyedügyes-bajos dolgait. Itt döntöttek pl. a még szabad földterületekadás-vételéről, telkek beépítéséről, itt bírálták el a kisebb kihágá-sokat; kérvényeket fogalmaztak a királyhoz, itt beszélték meg acsatornák javításait stb. Igyekeztek is díszes, monumentális kapu-kat építeni, amelyek kellőképpen reprezentálták a város rangját,nagyságát, hogy elkápráztassák az ide látogatókat.

Az Uruk népességét ellátó mezőgazdasági javak megtermelé-se, az állattartás, a város körül úgy 6 km-es sugarú körzetbenzajlott. I. e. 3000 körül ez már kb. 16 km-es-sugarú körzetre bő-vült. Részben a városiak, részben a közeli falusiak voltak a föld-művelők. A termékeket zebukordékon, vagy öszvérek-vontattaszekereken szállították be a városba, vagy a kikötőbe. A gazdaáltalában gyalog ballagott ki naponta a földjére, falusi tanyájára,kertjébe.

„A családfőnek egy felesége volt” ugyan, de gyakori volt,hogy mellékfeleséget is tartottak maguknak. „A korábbi időszak-ban a nők társadalmi helyzete magasabb volt, szerepelhettek minttanúk és lehetett írnok is belőlük.” (Oppenheim, 110. o.) Ebben ajelenségben az ősi, matriarchális kornak az utóhatását érzem. Eznem véletlen, hiszen a városok fejlődése még az őskorban kezdő-dött. Az elsőszülött fiú nagyobb részt kapott az apai vagyonból. Afiúk megházasodván az apai házban maradtak (körbeépítve az ud-vart), így bővítették a családi gazdaság létszámát is.

36

TERMESZTETT NÖVÉNYEK, HÁZIÁLLATOKA két hatalmas folyó: a Tigris és az Eufrátesz, valamint mel-

lékfolyói nagymennyiségű üledéket raktak le az évezredek folya-mán az alföldön. Ezt a hordalékos talajt „alluviális” talajnak ne-vezik, mely rendkívül termékeny volt. Ebből a jól termő talajbólélt Mezopotámia.

A növények között első helyen az árpa állt, utána következetta búza. Az árpa fajtái: két- és hatsoros toklászos és tar fajták; abúzáé: alakor, tönke (először vad-, majd háziasított); dúrum-, ke-nyér-, tönköly- és bunkósfejű búza változatok voltak. Az egysze-rűbbek toklászosak és kétsorosak, de a háziasítottak négysorosak,míg a nemes fajták az ún. „hexaploid”, azaz hatsoros fajok közüla dúrum-, kenyér- és bunkósfejű búzafajták már tar változatokvoltak.

A neolitikumban még agancsokkal, botokkal lazították fel atalajt, majd feltalálták az ekét. A rögtörő eke, a sekélyjárású faekehasználata visszavezet a korai földművelés kezdeteihez, már nagyelőrelépést jelentett, de az igazi forradalmat a vetőeke feltalálásaés elterjedése jelentette kb. a IV. évezredtől kezdve. A terméstelőször kőpengéjű sarlókkal, majd jól kiégetett agyagsarlókkalvágták le, a későbbi időkben rézsarlókkal; majd cséplőszánokkalide-oda hajtottak a halomba rakott kalászokon. Cséphadarót ishasználtak és még ma is használnak, mint ahogy manapság is sokhelyen szeleléssel tisztítják a magot, mint annakidején. Sokáigkézimalmokkal őröltek, majd később malmokkal. (A. Deimel:Sumir nyelvtan c. művében az 54. oldalon találunk utalást erre:GIM-HAR-ME azaz malomszolgálók.)

A molnár szavunk a Tihanyi Apátság Alapítólevelében„munorau kereku” összetételben szerepel, melynek sumir válto-zata ugyancsak „mounar” (Dr. gyárfás Ágnes: Istennő-modell c.tanulmánya 249. o.). (Megjegyzésem: ez az „u”-zó nyelvjárás az„akkád”-dá módosult sumer nyelv változata alapján alakulhatottki a Kárpát-medencében.)

Az eke neve apin, a kapa al, a földműves engár a legrégebbiidőktől fogva. A fából készült vízkiemelő berendezések csikorgó,nyöszörgő hangja, a zebukordék, az öszvérek-vontatta szekerek,

37

taligák zörgése az égetett agyagtéglával burkolt utcákon adta avárosok alapzaját kora reggeltől késő estig évezredeken keresztül.

Termett: bab, lencse, keserű bükköny, csicseriborsó, len,köles; datolya, füge, alma, körte, gránátalma, cseresznye, man-dula, szeder, naspolya, szilva, barack, pisztácia, birsalma, dió.

Hagymafélék, kapor, édeskömény, répa, cékla, retek, uborka,tök, kerti zsázsa, lucerna, lóhere, sáfrány, koriander, izsóp, mák,cikória, menta, édesgyökér, kömény.

A búzából egyre kisebb volt a hozam, mert rendkívül érzéke-nyen reagált a talaj szikesedésére, ami a mesterséges öntözés kö-vetkezménye volt elsősorban. A hegyekből lezúduló víz nagyonsok sót oldott ki, a víz az alföldre érve az öntözéssel (és az ára-dással) szétterült a földeken, a nagy hőségben hamar elpárolgottotthagyva maga után a sót, mely lassan átitatta a talajt, ami aztánennek következtében elszikesedett. I. e. 2400 körül a búza a ga-bonafélék termésének a 16 %-át tette ki, ez az arány 300 év múlvamár csak 2 % lett. Törvény rendelte el az évenkénti egyszeri ara-tást, és hogy „különleges öntözési eljárást kell alkalmazni.”(Klíma nyomán; – sajnos a szerző nem tér ki rá, hogy miben álltez az eljárás.)

A nagyarányú szikesedés társult azzal az elkeseredett harccal,amely a kevésnek bizonyuló termőföldekért folyt. A szikesedésmég a datolyatermést is kedvezőtlenül befolyásolta. A datolyaszereti, ha gyökérzete víz közelében van, és szereti a nagy mele-get, ezért délen jól érezte magát, mint gyöngyfűzér szegélyezte afolyó- és tópartokat. Rendkívül sokoldalúan hasznosítható nö-vény, felhasználásának 360-féle módját ismerték.

Csak a nád múlta felül, melynek állítólag 800 felhasználásimódja volt. Esetenként és fajtaként 8 m magasra is megnőtt. Azépítkezéseknél, szőnyegek, bútorok (stb.) készítésénél ma is hasz-nálják. A datolyát kézzel porozták be, rendszerint az egész családrésztvett a tevékenységben. 60–70 nőivarú pálmához 1 hímivarúthagytak meg. A beporzás akkor kezdődött, amikor felkelt aSarpanitum csillag, az „Ég Királynő egyik leánya.” (Badiny J. F.:Az esztergomi…, 45. o.)

38

A háziállatok között a szarvasmarha volt a „legsokoldalúbb”jószág, szántottak, csépeltek vele, igavonó volt és még tejet isadott, – csak végső esetben vágták le. Juhot, kecskét tartottak,nemcsak húsáért, hanem bőréért és gyapjáért is. Messze-földönhíres volt a sumer gyapjúkelme.

A kacsát, libát, szarvasmarhát inkább az istenek asztalairaszánták. Kedvelt volt az ürühús, a csirke. Disznóhúst is ettek, báraz állatot tisztátalannak tartották. Halat, rákot, teknőcöt fogtak afolyókban, tavakban, a tengerben az ott lakók. Házőrzőként akutya mellett mongúzt tartottak a kígyók ellen.

Az öszvér volt a fő igásállat, a szamár túl falánk lévén, keve-sebben tartották. A lóra szavuk sem volt „anse-kur-ra”-nak, azazhegyi szamárnak nevezték. Északról hurri területről terjedt el i. e.a III. évezredben. Csak a harcászatban, vadászatoknál használtákfőleg az uralkodók, akik megengedhették maguknak a költségesszórakozást, a lótartást, ugyanis – sajnálatos tény – egy ló áráértötven rabszolgát lehetett venni.

A fazekasság mellett a vésnökség, szobrászat, aranyművességis fejlődött, hiszen az egyre pazarabb paloták, templomok építé-sénél igényelték a díszes kiképzést. A kereskedelemben megnőtt adrágakövek, nemesfémek, kő, fa, márvány, alabástrom (stb.)iránti kereslet. További szakmák: téglaégetés, gyékény-, szőnyeg-készítés, kosárfonás, nádfeldolgozás, ácsmesterség, asztalosság(stb.). A vésnökség, szobrászat, fémművesség egyenesen művésziszínvonalra fejlődött.

A II. évezred közepétől kezdenek társulásokba tömörülni akézművesek, szakmák szerint külön városnegyedekbe költözni,utcákat neveznek el az ott lakók foglalkozása alapján.

KÖZÉPÜLETEK, LAKÓHÁZAK, UTCÁK

„Hatalmas méreteik révén a paloták hamarosan versenyrekeltek a templomokkal, sőt pompában fölül is multák őket.” (Klí-ma, 219. o.) Alapterületük is nőttön-nőtt, a királyi paloták trón-termeit oszlopok, festmények, bronzveretek, pazar reliefek, dom-borművek, drágakő-berakásos szobrok, kőintarziás szekrényládák

39

díszítették. Az általában sok helyiségből álló főépülethez kiegé-szítő szárny is csatlakozott, melyben konyhák, fürdők, mellékhe-lyiségek, a levéltár, raktárak, az írnokok szobái, iskolai tantermek(stb.) voltak. Az első időkben a palotakörzetet is fal választotta ela környezetétől. Később összeépült a két közigazgatási központ: atemplomkörzet és a palota. A legszegényebbek a város külső pe-remén laktak. Az előkelőség, származás és gazdagság fokmérőjevolt, hogy a palota, vagy a szerényebb lakóház milyen messze fe-küdt a központtól.

A lakóházaknak egy bejáratuk nyílt a többnyire szűk utcák-ból. Előfordult, hogy piros festékkel kenték be a gonosz szelle-mek elűzésére – írják többen. (Én azt hiszem, hogy ez a szín vö-rös volt, a vörös okker színe, mely az életet szimbolizálta, és afestéssel akarták az élet erejét rávinni házaikra.)

Ablak – ha egyáltalán volt a lakóházon –, az a zárt udvar felénézett. Az utcáról belépve az előcsarnokban egy korsó víz álltkézmosáshoz odakészítve. Rendszerint volt még egy másodikelőtér is, mely az udvarra vezetett ki. Az udvart fák, bokrok ár-nyékolták. Itt volt egy nagyobb tűzhely, melyet általában égetetttéglából raktak, majd kitapasztották. Az udvaron állt a kemenceis, és esetenként a gémeskút. Ha ez nem volt, akkor az utcai kút-ból, vagy a folyóról hordták a vizet az asszonyok. Ez, a központiudvar köré csoportosuló, több generációt összefogó lakásépítésiszokás visszanyúlik az északi, ősi kultúrák gyakorlatához, a csa-ládi gazdaságok rendszeréhez, mely már 7000-től állandóvá válikJarmoban, Hasszúnában, Yarim-Tepében, Urukban és máshol.Még az istenségek lakásai is ilyen rendszer szerint épültek meg.

Az udvarról nyíltak a lakóhelyiségek, gazdagabb helyeken azirodák, fogadó- és vendégszobák, a bolthelyiség, bár előfordult,hogy ez utóbbinak volt bejárata az utca felől is.

A szomszédos házakat összeépítették. Emeletes házak isépültek, ez esetben a felső szint szobáit fa lépcsőn közelítettékmeg az udvarról. Az emeleten fa mellvéd, korlát futott körül agangon, erre nyíltak az ajtók. Ablakok helyett szellőzéshez a falfelső szegélyén nyílások voltak, a tagolásukra szolgáló oszlopokegyben a tetőt is tartották. A házak lapos tetőzetűek voltak ugyan,de befelé, az udvar felé lejtettek kissé, hogy ide csurogjon le az

40

esővíz. Az udvart égetett téglával burkolták, és levezető csator-nákkal látták el. Melegebb időben a háztetőkön hűsöltek, szóra-koztak az emberek, sőt itt is aludtak. A ház urának ajtaja északfelé nyílt, az ajtók a földszinten és az emeleten egymás fölött, egyirányban voltak. A házi kápolna általában a földszinten volt.

Idővel egyre magasodott az utcák szintje, mert a bontási tör-meléket ott hagyták, az ott keményre döngölődött, ezen kívül sokszemetet is kidobáltak az utcákra, úgy, hogy nem sok idő kelletthozzá, már pár lépcsőfokon lefelé kellett menni a házak bejáratai-hoz. Az igényesebb nagyvárosi kikövezett utcák esetében jobbanügyeltek a tisztaságra, és igyekeztek megtartani az utcák eredetiszintjét.

Elegánsabb lakóházakban voltak agyagból való, aszfalttalszigetelt, félig a földbe süllyesztett fürdőkádak, WC-k is. Aszennyvíz elvezetésére cső- és aknarendszer szolgált, mely kive-zetett az utcára, itt csatornák, lefolyók vezették tovább a vizet.(Woolley elismeréssel ír az Ur-i polgári lakóházakról, egy ilyenházban lakhatott Ábrahám is írja, mielőtt – i. e. 1960 körül – ki-vándorolt Urból. Ábrahám és családja valószínű nem egy egysze-rű polgári házban lakott, hiszen ükapja: Reu, Ur-Nammu lányát,Orát vette feleségül.)

A városoknak akkora volt a vonzásuk, hogy a tehetősebbemberek ott építettek lakóházat, így vidéken nem nagyon épültekfényűző lakások, többnyire napon szárított agyagtéglából épít-keztek. Közkedvelt volt a nádból való lakóház, melynek megépí-tése mindössze pár órát vesz igénybe.

(A németrégészek is épí-tettek ilyenmódszerrel nád-ból való házat,természetesen azott lakó araboksegítségével.)Döngölt agyag-padlóját gyé-kényszőnyegek- 11. Nádkunyhó napjainkból

41

kel rakták le, bitumennel bélelt kifolyókat alkalmaztak benne.Bútorok gyanánt faládákat használtak, a királyi palotákban cso-dálatosan szép, kagylóval, féldrágakövekkel kirakott intarziás fa-ládákat. Gazdagabb helyeken székeket is, de általában törökülés-ben ültek a földön, és így is étkeztek. Étkezéshez alkalmazták aháromlábú állványokra helyezett falapú asztalokat. (A Kárpát-medencében is elterjedt, szépségesen kimunkált tulipános ládákhasználata talán ide, Mezopotámiába vezethető vissza.) Szappan-nal mostak, mosakodtak, amelyet lúgból, hamuzsírból készítettek,de kevertek bele finom illó adalékot is.

„Gyűl a város apraja-nagyja,szűk utcákon tolong a nép.”

(Gilgames eposz, II. tábla.)

Az utcák tehát általában szűkek voltak, csak gyalogos ésszamaras közlekedésre voltak alkalmasak. Urról is van feljegyzés,mely a város uralkodóinak arról a törekvéseiről tanúskodik, hogyállandó legyen az utcák szélessége, és a keresztezések megköze-lítőleg derékszögben metsszék egymást. Az épületcsoportok, te-rek, utcák és házak elrendezésén látszott a tervszerűség. Az utcá-kat általában égetett agyagtéglával burkolták, a közöket aszfalttaltöltötték ki. A későbbi időkből több feljegyzés maradt meg a vá-rosrendezésekről. Pl. Szín-ahhé-eriba eldicsekszik azzal, hogy őtette Ninive utcáit egyenessé, a városkapu közelében a teret tágas-sá, a sugárutat kiszélesítette, az új utak szélességét 62 könyökbenállapította meg. Karóbahúzást helyezett kilátásba, ha valaki nem amegfelelő helyen építkezett.

Az istenségek házai kiemelkedően fényűzőek voltak.Enki házán (az Abzu-n) arany, ezüst, lazurkő Napként ra-

gyog,

„Házát ezüstből építette, lazúrkővel ékesítette,arannyal gazdagon kirakta:

42

a Házat Eriduban,, a parton építette…”halavány karneolból az alapját megvetette.

7. (Ének Enki templomára) – Komoróczy G. fordítása.

Urukban, sőt az egész Folyamközben elítélték a halottégetést,annál inkább a zsugorított testhelyzetű temetkezés volt a jellemző.A halottat cserépedénybe tették, így helyezték el sírjában (H.Keiser, 112. old.). Nem találtak emberáldozatra utaló nyomokatsem, ez a szokás egyedül az Ur-i királyok temetéseinél fordult előMezopotámiában.

4. URUr, uru URI(M) ki – a bibliai Ur-Kasdim, ma Muqayyar, azaz

„Szurokdomb” a neve. Az elnevezés onnan ered, hogy itt az épít-kezésnél rögzítésűl földszurkot, bitument használtak. Történelmekb. i. e. 5000-ben kezdődik „messze visszanyúlik az özönvíz előttiidőkbe” írja Woolley. I. e. 400 körül elnéptelenedik, de közben isvoltak hanyatló periódusai.

„Ur valaha fontos kikötőváros volt, amelyet az Eufrátesz fo-lyómedrének áthelyeződése (ma 16 km-re keletre folyik a lelő-helytől) váratlanul folyó nélkül hagyott.” (Sumer: az Éden váro-sai, 84. o.) Az ún. folyami civilizációk a Kárpát-medencétől,Egyiptomtól a Közel-Keleten és Közép-Ázsián át Kínáig és Indi-áig a folyók, tavak, tengerek és oázisok közelségének köszönhet-ték virágzó kultúráikat, de a vizek kiszáradása, vagy a folyók másmederbe való áthelyeződése – ami többször megtörtént – a halá-lukat is jelentette.

„A falusiból a városi életbe való kulcsfontosságú átmenet aradiokarbonos mérések adatai alapján a 700 vagy 1000 évig (kb.i. e.. 4.300–3.450) tartó – kora- és középső Uruk-periódusban ját-szódott le. E korszak emlékei közül viszont a régészek sajnos aligtaláltak valamit.” (Roaf, 58. o.) Ur kb. 6-7 km-re fekszikUbaidtól. A feltárásoknál a legrégebbi rétegekből itt is felszínrekerült a kézzel formázott, festett Ubaid-kerámia, valamint tűzkő-edények, bárdok, balták pattintott és csiszolt kőből; fűrészfogútűzkő, importált obszidián (vulkáni üveg) eszközök; keményre

43

égetett agyagból készült sarlók. Már a korai időktől itt is viseltekékszereket: gyöngyöket kagylóból, kvarcból, karneolból, obszidi-ánból stb. Ismerték a szövőszéket, tehát ki-ki a maga ízlése,ügyessége és anyagi körülményei szerint tudott öltözködni.

Ur esetében különösen hasznos volt a tell-építkezés, mertegyébként mocsaras, lápos, mélyenfekvő volt a vidék. „Későbbolyan időpontban, melyet pontosan meghatározni nem lehet, új-fajta nép nyomult le a völgybe, nem tudni honnan. Ezek voltak asumérok. Másrészt a legújabb ásatások keleten, az Indus menténősi civilizáció maradványait tárták fel, melynek bizonyos elemeiközösek a Mezopotámiában talált kultúra elemeivel.” (Woolley,2. o.) Az író-régész szerint a sumerek már Urban éltek, amikorjött az Özönvíz.

„Keletről indult az a nép.” (Mózes, I. 11/2.)

Archaikus táblákat találtak az észak-keleti szemétrétegekalatt, koruk i. e. 3700 körüli időszak, ez tehát megdönteni látszikazt a teóriát, hogy a piktogramos táblák kora nem lehet régebbi azi. előtti 3500-as éveknél. A III. Ur-i dinasztia idején a „nagy su-mer birodalom központja” volt a város. (Klíma, 63. o.) EN.ZU /NANNA / Szín holdisten kultuszának a székhelye, neki szenteltéka zikkurátut is. Pecsétnyomókat találtak „meglepően ügyes” raj-zokkal (Woolley).

Az ásatások 1854-ben kezdődtek Tylor vezetésével. 1918-ban C. Thompson, King, Hall ásatnak, végül 1922-től Sir LeonardWoolley veszi át az expedíció irányítását nagyon neves régészgárdával, közöttük volt Sir Max E. L. Mallowan is, aki északonNinive (uru NINA ki ), a mai Tell-Quyungiq-domb (Ninive,Arpacsije) feltárását vezette. Az expedíció a legkorszerűbb felsze-reléssel dolgozott, „még keskenyvágányú vasútjuk is volt” – írjaKlíma. Minden részterületnek megvolt a magasan képzett szak-embere.

Összesen 1850 sírt tártak fel, közöttük 16 királysírt. Woolleyaz első, legrégebbi királysírokat 3500-ra datálta. „Az első király-sír Kr. e. 3500-ból származhatik” (4. o.). A köztemető két külön-böző korból való volt, a felső i. e. 2350 és 2150 közötti szakasz,

44

ez Sumerben az ún. agadei-kor. Az alsó I. dinasztia-korabeli, köz-emberek és királyok sírjait találták benne. A gazdag leletanyagúsírok nagy részét kirabolták.

„A közönséges sírok négyszögletes gödrök voltak. Aljukon fe-küdt a holttest hosszú réztűvel összeerősített gyékénybe göngyöl-ve, vagy fűzfavessző, esetleg agyagkoporsóban.” (Woolley, 4. o.)A halottat tárgyaival temették el: gyöngyeivel, pecsétnyomójával,késével, tűjével, ásójával – étellel, itallal: agyag, kő, vagy rézedé-nyekben; – fegyverekkel, szerszámokkal. A gödör alját gyékény-szőnyeggel bélelték ki, erre rakták az ételeket és az áldozati aján-dékokat.

A holttestek mindig a jobb oldalukon feküdtek kissé felhúzotttérdekkel (nem zsugorított testhelyzetben, bár a „kissé felhúzotttérdek” emlékeztettek az állukig felhúzott pózra). Kis tálkát „tar-tottak” a szájuk előtt. Ami szinte hihetetlen, hogy egyetlen sírbansem volt istenkép, vagy vallásos szimbólum, a sírmellékletekalapján viszont arra következtettek, hogy hittek a túlvilági élet-ben.

Értékes leletként 1926-27-ben először egy csodaszép arany-tőrt találtak egy piperetartó edény mellett, melyben minden esz-köz aranyból volt. Majd mészkőből való 2–4 szobás, álboltozatostetőzetű építményekre bukkantak. (A valódi boltozást még nemismerték, az álboltozatot úgy oldották meg, hogy fölfelé haladvamindig beljebb-beljebb rakták a téglákat.) A mészkövet importál-niuk kellett, a legközelebbi hely 45 km-nyi távolságban, a maga-sabban fekvő sivatagban volt.

A szenzációnak számító feltárások 1927-28-ban kezdődtek,amikor gazdag királyi sírokat találtak, melyek végre részben épekvoltak. Az első sírhoz lejtős út vezetett a külső fal boltozott bejá-ratáig. A régészek először szembesültek a tömeges emberáldozatlátványával! A bejárat után először öt holttetem feküdt egymásmellett viszonylag egyszerű mellékletekkel, alattuk gyékény volt.Majd tíz női holttest következett gondosan két sorban elhelyezve.Udvarhölgyek lehettek, rendkívül látványos fejdíszeikből, egyébékszereikből, ruházatuk foszlányaiból ítélve. A terem végébenegy gyönyörű hárfa maradványát találták. Rezonanciaszekrénye„arany fejelésben végződött, benne aranyfejű szögek, melyek a

45

húrokat tartották. A faoszlopot piros kő, lápisz-lazuli és fehérkagyló-mozaik szegély díszítette, fönn arany bikafej állt lazurkőszemekkel és szakállal. A hárfa romjain feküdtek az aranykoronáshárfás csontjai.” (Woolley, 6. o.)

A további le-letek: egy szántalpúkocsi arany, ezüstoroszlánfejekkel. E-lőtte két szamárnak,valamint a fogathoztartozó lovászfiú-nak és a kocsi-hajtónak a csontvá-zai hevertek. A hámmaradványai közöttfeküdt egy ezüstbőlvaló kettős gyűrű,tetején aranysza-márral, ez valószínűa gyeplőket tartókarika volt.

Újabb holttes-tek következtek;majd egy nagy fa-láda maradványa(csak por maradtutána). A nemesfé-mekből, féldrága-kövekből, rézből,márványból, ala-bástromból, obszi-diánból stb. való ál-dozati ajándékok között volt egy teljes áldozati edénykészletaranyból, ezüstből (az edények formájából következtettek a funk-ciójukra).

Egy újabb sírveremben először hat katonának a tetemeit ta-lálták, ezúttal bezúzott koponyákkal. Az eddigi emberáldozatokon

12. Hárfa arany bikafejjel

46

ugyanis nyoma sem volt erőszaknak. Majd két, ökrök-vontattanégykerekű szekér nyomai látszottak – szószerint, mert a szekér-ből csupán a tele-kerekeinek lenyomata látszott, de az olyan tö-kéletesen, hogy a fa évgyűrűit is le lehetett olvasni róla.

Hátul a kőkamra fala mentén kilenc asszonyi holttest feküdtkarneolos, lazúrköves fejékekkel, mellettük hárfa. Ezeken kívűlmég találtak egy hárfát a terem végében, mely felülmúlta az eddi-gieket. Ezen is volt arany bikafej, de nem ez, hanem a díszítettsé-ge volt egyedülálló: a képeken állatokat lehetett látni, amint em-beri cselekvést, zenélést utánoztak.

A leletek A.BAR.GI (vagy: AB.AR.GI) királyhoz tartoztak,egyébként az ő sírkamráját kirabolták. A király és a királynő sírjaközött 180 cm szintkülönbség volt.

SU.BAD (másnéven Puabi) király-nő faravatal porrávált maradványán fe-küdt, keze közelébenarany serleg. Az ősírja érintetlenül ma-radt meg. Mindaz,amit a sírkamrábantaláltak vetekszikTutanhamon kincsei-vel. A királynő felsőtestén derékig érőköpeny volt drágakö-vekből, nemesfémek-ből való gyöngyökfelfűzött soraiból. Afonalak, melyekre azarany, ezüst, karneol,lápisz-lazuli stb.gyöngyöket felfűztéktermészetesen márelporladtak, de agyöngyök pontosan

13. Állatábrázolások a hárfa rezonanciaszek-rényény

47

abban a helyzetben voltak, ahogy eltemették a királynővel. Fennnyakpánt rögzítette a sorokat, az alján szegélyként széles öv,melyre hosszú, cső-alakú gyöngyöket varrtak a fent említett fél-drágakövekből, nemesfémekből.

Csodálatosan szép voltfejéke, melyhez hasonlót vi-seltek az udvarhölgyek is, bárjóval szerényebb kivitelben.„Alapja széles aranyszalag,karikákban a haj köré csa-varva. Az aranyszalag fölötthárom aranykoszorú: a legal-só egyszerű aranykarikákbólállott, a második bükkfaleve-lekből, a harmadik hosszúfűzfalevelekből, hármasávalcsoportosítva, arany virágok-kal, a virágok szírmait kék ésfehér berakás alkotta. Mindenrá volt kötve háromsoros:lazurkő, – karneol, –gyöngyláncra. A hajba hátulötágú fésű volt betűzve, mindegyik ága aranyvirágban végződött,a virágok közepe lazurkő. A vállakra hatalmas hold-alakú aranyfülkarikák csüngtek le.” (Woolley, 7. o.)

Két női csontvázat találtak a királynő mellett, egyiket a fejé-nél, másikat a lábánál. A „halálveremben” – ahogy a régészek el-nevezték – hatvanöt személy a király, huszonöt a királynő kísé-rőjeként önként áldozta fel magát (kivétel talán az öt katona) az-zal a biztos tudattal, hogy a túlvilágon folytatják szolgálataikat akirályi pár körül. Megtiszteltetésnek vették, hogy követhetik ural-kodóikat a másvilágra. Valószínű, hogy miután elhelyezkedtek aföldön, ittak valamilyen álomitalt, esetleg mérget, így gyorsanhaltak meg szenvedés nélkül, ezért tűntek olyan nyugodtnak, ren-dezettnek halálukban.

Az utolsó ásatási évben, 1934-ben találtak még egy királysírt.Ebben a halálveremben hat férfi és hatvannyolc nő holtteste fe-

14. Subad királynő fejéke

48

küdt szép rendben egymás mellett, kissé felhúzott térdekkel. Azudvarhölgyeken piros gyapjúruha volt (csak foszlányait találták),úgy tűnt, hogy ez a viselet az udvartartás egyenruhája volt.

Itt találtak még négy hár-fát egy helyen: bika, tehén,gímszarvas fejekkel díszítve.A bikafej nehéz aranyból, atehénfej ezüstből, a harmadi-kon a gímszarvas ezüstből, anegyediken a két gímszarvasrézből volt. Feltételezik, hogya négy hárfa különböző hang-fekvésű lehetett, pl. basszus,bariton, tenor, alt – és együttösszehangolt hangzásrend-szert képezett.

Ebben a sírban volt akét, életfára ágaskodó racka-juh (kosnak, vagy kecskénekírják le) szobor, nagyon rossz állapotban, nem kis nehézsé-get jelentett a rekonstruálásuk.

A további feltárások közül megemlítjük MES.KALAM.DUGkirály, vagy herceg sírját és a királynőét, vagy hercegnőét. Ebbena sírban ugyanis nem találtak emberáldozatokat, melyek – eddigúgy tudták – csak királyi sírokban voltak.

Meszkalamdug: a „JóOrszág Hőse" valószínűtrónörökös lehetett, de nemjutott el a trónig, így her-cegként halt meg (leg-alábbis Woolley szerint). Aholttest mellett feküdt elekt-ronból való kettős-tollú fej-széje, egy másik, szokvá-nyos fejsze, derekán szélesezüstöv, melyen aranytőr ésegy lazurkőből való fenőkőfüggött arany karikákon.

15. Az életfára kapaszkodó racka juh

16. Meszkalamdug arany sisakja

49

Igen nagy gazdagságban voltak a sírban az aranytárgyak, ezekközött – mint az egész déli civilizáció egyik legszenzációsabbremekműve – egy arany (elektron) sisak, kiemelkedő szépségűvolt.

A széles övből, a kettős tollú fejszéből és a fenőkőből kiin-dulva, nekem az a véleményem (írtam 2002-ben), hogy a hercegturáni származású volt. Most, 2004-ben megállapíthatom, hogyjól láttam. Túbal-kainnal azonosítják (Laurence Gardner: A Grál-királyok eredete). Király volt ő, csak ellenezhette az emberáldo-zatokat, ezért nem találtak a sírjában a szörnyű szokásra utaló ma-radványokat.

A ZIQQURÁTUmegépítése Ur-Nammu nevéhez fűződik, de ugyanezen a

helyen előtte is állt már egy ziqqurát, melyet Ur-Nammu töltés-ként, magként beleépített az új épületbe. Mérete 62 x 45 m, te-raszra épült. A háromszintű építményt egy szentély koronáztameg a tetején. Az első szint kb. 11 m magas volt, a második 6, aharmadik az ásatások idejére már teljesen megsemmisült, debecslések szerint 3 m, a szentély pedig kb. 4 m, az épület tehátösszesen 24 m magas lehetett.

A templomegyüttes, a ziqqurátu és mellette a szentélyNanna/Szín holdisten tiszteletére épült. Ur-Nammu a saját nevétszámos téglán megörökítette, erre (is) szolgáltak a pecsétnyomók.

A ziqqurátu a Nanna-Szín templom mögött állt. A templomkülső oldala egy 3 m magas négyzetes formájú teraszon feküdt.Az udvar mögött egy még magasabb terasz állt, erre épült aziqqurátu és mellette a szentély. A ziqqurátu belsejében a régiépület maradványa tehát az alsó szint alapozásaként szolgált, kü-lönben napon szárított vályogtéglából töltötték fel, míg külsejét2,5 m vastag égetett agyagtégla réteg burkolta. A téglákat föld-szurokba ágyazták (innen kapta a Muqayyar: Szurokdomb nevet),és ennek az építési módnak köszönhető, hogy a legépebben meg-maradt ziqqurátu volt Mezopotámiában.

50

A falak befelé dőlnek, lapos gyámfalak támasztják. Hosz-szanti irányban keskeny járdák futnak végig az emeletek szélein,a keskenyebb két végén szélesebb teraszok vannak. Woolley sze-rint ezekre termőföldet hordtak fel, és fákat, bokrokat telepítettekrájuk. (A sík alföldön a hegyeket akarták utánozni, illetve pótolnia toronytemplomok megépítésével.)

Az emeleteket téglalépcsők kötik össze a földszintről indulólátványos három 100-100 lépcsőfokos feljáróval. Woolley mintegyedülálló érdekességet említi, hogy a falak éle nem egyenes,hanem domború. Ha nem látjuk a túlsó végét úgy tűnik – írja –,hogy megnövekszik a távolság. A színek: az alsó szint fekete, azalvilágot szimbolizáló misztikus szín; – a legfelső vörös; a szen-tély-kápolna kék, rajta a kupola arany-színezésű. Nem tudjuk,hogy a középső szint milyen színű lehetett, de a második általá-ban fehér volt.

Hosszú keskeny hasadékok futnak keresztül a 2,5 m külsőfalon, szabályos egyforma távolságokban, benyúlva az iszaptéglabelső magba. „Könnyező csatornáknak" nevezték el, valószínű az

17. Ur-Nammu toronytemploma

51

volt a rendeltetésük, hogy a növényzet locsolásánál és az esőzé-seknél keletkező fölösleges vizet elvezessék, hogy ezáltal a fal-mag szárazon maradhasson. (Már Jeriho építésénél is alkalmaz-ták.)

Ur-Nammu (i. e. 2112–2095) 18 évig uralkodott, ennek azidőszaknak a második felét szánhatta csupán az építkezésekre, el-ső része harcokból állt, először meg kellett szilárdítania trónját.Épített még Urukban, Nippurban, Larszában is. Nyilván a várostkörülölelő városfalat nem ő kezdte el építeni, de ő volt az, akiigazi védművé fejlesztette.

A VÁROSFAL23,5 m vastag volt az alapoknál. Alul szokatlanul nagymére-

tű, napon szárított agyagtéglákból, majd a bástya tetején körbe-futó fal már égetett téglából épült. Az egész mintegy 8 m magasvolt; 1200 m hosszú és 800 m széles területet zárt körül.

AZ AJTÓSAROKKÖVEKAz építkezések dokumentálhatóságának nagyon hasznos esz-

közei voltak. A fa ajtókat egy hosszabb rúdhoz rögzítették, melyfönn egy fémkarikában forgott, az alsó végét pedig fémpapuccsalvasalták meg, kicsit kerekded, domború kiképzéssel. Keresztül-ment a padló nyílásán, és az alatta lévő ajtósarokkő nyílásába il-leszkedett. A sarokkő kemény, importált kő volt: mészkő, vagydiorit. Egy részét (legalábbis) finomra csiszolták és ide vésték bea feliratot. Volt úgy, hogy a rúd alsó részét fémmel borították ésezen is voltak írások. Ez utóbbi eljárást viszont csak a szakrálisépületeknél alkalmazták, már pl. a palotákon nem. A feliratok azépíttető uralkodó és az istenség nevét tartalmazták pl. így:

„Inannának,az Éanna úrnőjének,az ő úrnőjének,Ur-Nammu,Az erős férfi,Sumer és Akkád királyaa Házát újjáépítette.”

52

(„Házát” = templomát;Komoróczy G. ford.; – H. Keiser, 29. o.)

AZ ALAPÍTÓ KÖVETaz épületek sarkainál helyezték el, legtöbbször mind a négy

sarokban, erre, vagy ezekre került az építtető király alapítássalkapcsolatos rövid szövege. Egy tégla-ládába zárták, a ládát gyé-kénnyel bélelték ki, és bitumennel szigetelték.

Alapkő letételkor általában állat-áldozatot mutattak be az is-tennek, akinek a templomot ajánlották. Mindegyik ládában egyrézből való tárgy is volt, felső része emberi alakot formált, általá-ban az építtető királyt ábrázolta, amint feje fölé emelt kosarában atéglát hordja; alsó része kúp alakú volt – a díszítő csapszögeketmintázva –, az alsó részre szintén feliratot véstek. Az építkezésbefejező mozzanataként zárókövet helyeztek el, mely az alapítókővel együtt a legfontosabb azonosító dokumentummá vált az ősiépületek feltárásainál, kormeghatározásainál az elkövetkező évez-redekben és napjainkban.

53

5. FÜGGELÉKA tavaszünnep évezredeken keresztül mindig ugyanolyan rí-

tus szerint folyt. Urukban An és Antu isteni házaspár tiszteletérerendezték. Feljegyzés maradt fenn arról, hogy az idők kezdeténmegjelentek testi mivoltukban is, és a vonulásnál az istenek való-ban felsorakoztak mögöttük. Szóltak az Éanna és An templomá-nak gongjai. A város terein tüzek égtek. A családi otthonokbankészültek az „áldozati vacsorák”.

An és Antu (később a szobraik) helyet foglaltak a templomudvarában. A protokoll szerint az istenek felsorakoztak a jogarvi-vő előtt és mögött. (Tulajdonképpen a trónszékeken ülő szobraik,melyeket négy-négy, erre kijelölt pap vállra emelve hordozott.)Elvonultak az isteni pár előtt, majd a „megtisztulás papja” fel-szentelte a jogart, ezután leültek a templomban. Közben a főpapés a főpapnő irányításával készült az estebéd.

Egy csillagász pap kémlelte az eget és hírt adott a „HatalmasÉgi Anu” feltűnéséről. Ez An bolygója, a Szaturnusz volt. Ekkorelszavalta a „Felkelt a Teremtő mása” c. költeményt. An és Antu„vizet hintettek a kezükre” egy aranytálból, majd felszolgálták avacsorát. Ezután a Hét Nagy Isten elvégezte a „száj mosásánakrítusát”, ők is „vizet hintettek a kezükre”, majd asztalhoz ültek,vacsorájukkal folytatódott a lakoma (ők voltak a nagy Anunnaistenek).

A templom előterében, az udvaron válogatott papok és pap-nők álltak. Szólt a kórus, zenekar, szólóének. A hárfások, lanto-sok, cimbalmosok, kürtösök, dobosok játékára a papnők rituálistáncokat adtak elő. Vacsora után a szentélybe, későbbi időkben,amikor már álltak a zikkurátuk, azoknak a szentélyeibe kísértékfel az isteni házaspárt.

Másnap újra megszólaltak a gongok, az udvaron felsorakoz-tak az istenek, és természetesen az udvartartás a királyi párral azélen, és elvonultak a városfalon kívülre a Bit-Akitu-ba. Vonulásközben a „ráolvasó papok” rituális szövegeket skandáltak: pl. „Akirály a hajóra lépett”, vagy: „a király, aki minden királyokatfelülmúl, elvonul a szent úton” (stb.). Ezek a szövegek mindigmegszabott sorrendben hangzottak el, az is megszabott volt, hogy

54

ki mondja először, kik, milyen csoportban és hányszor ismételjék.Az ismétlésekbe papok és papnők csoportjai váltakozva kapcso-lódtak bele.

A Bit-Akituban ünnepelték meg az „istenek nászát” („hieroszgamosz”). Nyilvános nász volt ez, termékenységi rítus. Inannaistennő férjével, Dumuzi istennel (az akkád időkben Istár ésTammuz néven) tartották nászukat, hogy minden bőségben te-remjen. Később a király helyettesítette az istent, az istennőt pediga főpapnő. (A főpapnők a királyok leányaiból kerültek ki.)

A 17. napon An és Antu elbúcsúzott. A reggeli elfogyasztásaután következett a varázsigék elmondása, majd távozás előtt „akezek megragadása”. Trónszékre emelve a folyóhoz vitték az is-teneket az „istenek útján… a szent kikötőhöz… Anu hajójához.”Kezüket magasra tartva újabb varázsígéket skandáltak, elmondták„a távozás imáját. Hatalmas Anu áldjon meg az ég, s a föld” –kiáltották hétszer. (H. Keiser és mások nyomán.)

Nanna/Enzu/Szín – a mitológia nyelvén: a „ZÚ-madár” – el-tulajdonította atyjától, Enlil istentől a „Sorstáblákat”, amelyekfontosak lehettek, „mert megállt az élet a földön”, Ninurta/Nin-girszu isten (szintén Enlil fia) szerezte vissza. Enlil száműzteNanná-t az északi Harrán városba. Ur város elszegényedett, azaddig egészen jelentéktelen kis Harrán viszont – Ur mintájára –nagyvárossá, sőt nagyhatalmú városállammá fejlődött.

Az irodalomból tudjuk, hogy az őskorban, a Hold-, az Anya-istennő-kultusz időszakában Enki és a köréje tömörült Pantheonuralkodott a Folyamközben. Enki volt a turáni népek fő védőiste-ne, ezért van annyi szarvas és tulipán motívum még például Bel-ső-Ázsiában is. A „Sorstáblák” is náluk kellett hogy legyenek.Miután An, a főisten Enlilt nevezte ki istenek és országok kirá-lyának, nyilván az ő rendelkezésére, a hatalommal együtt a„Sorstáblák” is Enlilhez kerültek. En.ZU / Nanna / Szín, a „ZÚ-madár”, azok visszaszerzésével hatalomra jutásukat szerette volnamegakadályozni. Ez nem csupán hatalmi harc volt. EN.ZU istennevében a „ZU” – mint korábban ismertettem – a tudást, tanulást,képességet, bölcsességet, okosságot jelenti (L. 6.). A „madár” pe-

55

dig a magyarok szimbóluma volt: MAD.ÁR / MAD.AR, magyar,a tudás népe. (Itt a „madár”-nak és repülésnek más vonatkozásúértelme is van. Mint emlékszünk rá, Enkinek többféle „járműve”között volt „egy fensőbb erejű korong”, valamint Ningirszu istenmellett is ott állt az d Imdugud hu , az „isteni viharmadár”.)Enki, aMagur, szintén (sőt elsősorban) a tudás, művészetek, minden böl-csesség (stb.) ura volt az istenek között. A kiseposz: „Az isteni vi-harmadár, Zú, elrabolja Enlil sorstábláit”, (Gilgames – Agyag-táblák üzenete; – ford. Rákos Sándor) már az akkád korban író-dott, amikor a „hajdanvolt istenek” dicsőségét igyekeztek elhal-ványítani.

2350 körül megszakad a csodálatos sumer civilizáció törté-nelme. Sarukkin / I. Szárgon leigázta Sumert, a sémi-akkád ura-lom vette át a hatalmat. Az isteni Pantheon rendje részben meg-változott, bár ugyanazon isteneket tisztelték továbbra is az évez-redek folyamán, igaz a legtöbb esetben megváltoztatott nevekkel.Ez az agadei kor, mely tart i. e. kb. 2350–2154-ig. Mint érdekes-séget jegyzem meg, hogy e kor, vagyis az I. Agade-i dinasztia11., egyben utolsó királya: Su-Turul volt (uralkodott 2186–2154).

Gútium népe, a félelmetesen harcias hegyi nép (a Zagrosz-h.területén) – Enlil isten felszólítására – harcba szállt az akkádok-kal, fővárosukat Agadé-t a földdel tették egyenlővé, ma sem tud-ják, hogy pontosan hol lehetett. (Kis közelében volt, attól é.-ny.-ra – az én megjegyzésem.)

Az ezután következő újsumir restauráció i. e. 2154–2000-igtartott. (Az évszámok nem megbízhatóak, többféle időpontot tar-tanak számon.) Visszaállt a rend, a korszak kiemelkedő uralkodóifelépítették a lerombolt épületeket, újakat, még szebbeket építet-tek, az építtetők közé tartozott – sőt talán a legnagyobb volt – Ur-Nammu is, megkezdett építkezéseit fia, Sulgi folytatta. ElsőkéntUr-Nammu neveztette magát „Sumer és Akkád királyá”-nak. Aző idejében már inkább az akkád lett a köznyelv Sumerban.Lagasban Gúdea volt a pateszi, az ő uralkodása is, mint Ur-Nammué fénypontja volt az átmeneti korszak civilizációjának.Urukban Utu-Hegál volt kiemelkedő uralkodója a kornak. (Felté-telezik, hogy Utu-Hegál testvére volt Ur-Nammunak.)

56

Kr. e. 2000 után visszaáll – immár végérvényesen – az akká-dok uralma Mezopotámiában. Az uralkodók ettől kezdve kivételnélkül „Sumer és Akkád királyának” nevezik magukat a felirat-okon. A sumer nyelv háttérbe szorul, majd mint köznapi nyelvmeg is szűnik, az akkádot teszik meg hivatalos nyelvnek. Viszontigen nagy szorgalommal tanulmányozzák a sumer táblákat, több-nyelvű szótárakat szerkesztenek, lefordítják az irodalmi, tudomá-nyos (stb.) műveket, azok választékos stílusát használják sajátdiplomáciai, irodalmi gyakorlatukban, vagyis igyekeznek elsajá-títani azt a magas kultúrát, amit a sumer civilizáció jelentett Me-zopotámia és világ számára.

57

6. KÉPEK JEGYZÉKE1. Az Eriduban feltárt templom rekonstrukciós rajza. A pár négy-

zetméter alapterületű, XVI. szintben feltárt kis szentély utánfölfelé haladva a fülkék és rizalitok egyre látványosabbá ésbonyolultabbá teszik a templomot. A háromosztatú épületközponti ajójába két oldalról nyílnak bele a fülkék.

2. A rituális kéztartású imádkozó alakok szobrocskái Esnunnábólkerültek felszínre. Gazdáikat helyettesítették, az volt a „fel-adatuk”, hogy értük imádkozzanak.

3. Mezőgazdasági vonatkozású elszámolásokat tartalmaz aDzsemdet-Naszrból származó képjeles agyagtábla.

4. A mintegy kilencszáz bástya körtorony látható Uruk városfalá-nak részletén. A Warka-expedíció felvétele. Helen Keiser: Anagy istennő városa 18. kép.

5. Nádrétegek beépítése erősebbé és rugalmasabbá tette a falakat.A nádrétegek 1-2 méterenként ismétlődtek az agyagfalban.H. Keiser 14. kép.

6. A „Fehér templom” rekonstrukciós rajza.7. Alaprajz az Éanna szentélykörzet IV/b szintjéből feltárt, szög-

mozaikkal díszített oszlopcsarnokról és szögmozaik udvarról.A IV. évezred 2. felében épült.

8. Kőszög-mozaik rozetta Tell-Brákból. A rozetta kövei: feketepala; márvány (máshol ezt a színt terakottából illesztették arozettába) és mészkő. A Szem-templom homlokzatát díszí-tette.

9. Vastag gyapjas, hosszú szarvú juhok láthatóak, fölül rozetták-kal a magas domborművű kőtálon. Iraq Museum, Bagdad.

10. Két ilyen váza volt, az Uruk III. rétegből kerültek felszínre. Akiterített rajzon jól láthatóak a fölül összecsavart nádkötegek,Inanna növényi termékenység-istennő jelképei. A felső sáv-ban talán a templom főpapnője fogadja a felajánlásokat, ál-dozati ajándékokat, és bár elmosódva, de az en is látható,akinek nevében hozzák az ajándékokat a meztelen szolgák.Kb. 1 m magas a váza. A rajzot John Fuller készítette. IraqMuseum, Bagdad.

58

11. Nádkunyhó. A dél-iraqi mocsarakban ilyen nádkunyhókatépítenek manapság is. Robert Harding Picture Library, Lon-don – copyright British Museum.

12. Arany bikafej lápisz-lazuli szakállal a királysírok egyik hár-fáján. Fa-magra kovácsolták eredetileg is. A restaurált hang-szeren a fa rezonátortestre erősítették.

13. Állatábrázolások a hárfán. Mintha mitológiai alakok kelnénekéletre a zenélő, vígadó állatok alakjaiban. Kagylóhéj éslazurkő berakás a hangszer rezonanciatestén. The UniversityMuseum, University of Pennsylvania.

14. Subad királynő fejéke aranyból, féldrágakő berakással.University of Pennsylvania.

15. Az életfára kapaszkodó juh. Nagy nehézségek árán tudtákcsak restaurálni a szobrot, melyből két hasonló készült.Arany, lazurkő, kagylóhéj berakással. British Museum, Lon-don.

16. Meszkalamdug finom aprólékossággal kidolgozott aranysi-sakja. Iraq Museum, Bagdad.

17. Ur-Nammu toronytemploma kiásása után és feltételezett ere-deti állapotában. Josef Klíma: Mezopotámia 31. o.

A szemléltetés külön nem jelölt képeitMichael Roaf: A mezopotámiai világ atlasza;David Oates / Joan Oates: A civilizáció hajnala;és „Sumer: az Éden városai” c. könyvből vettem át.

59

7. IRODALOM

1. A múlt születése – sorozat – David Oates / Joan Oates: A civili-záció hajnala, Helikon Kiadó, Budapest, 1983

2. A. Leo Oppenheim: Az ősi Mezopotámia – Egy holt civilizációportréja, Gondolat K., Budapest, 1982

3. Michael Roaf: A mezopotámiai világ atlasza, Helikon K., Ma-gyar Könyvklub, Budapest, 1998

4. Helen Keiser: A nagy istennő városa – Uruk négyezer éve,Gondolat K., Budapest, 1973

5. C. Sir Leonhard Woolley: Ur városa és a vízözön, Officina K.,Budapest, 1943

6. Josef Klíma: Mezopotámia, Gondolat K., Budapest, 19837. Kádár István: Urartu és az ókori Közel-Kelet magyar öröksége,

Magyar Ház, Budapest, 19988. Gilgámes – Agyagtáblák üzenete – Rákos Sándor fordítása, Eu-

rópa K., Budapest, 1974, Összeállította és a Jegyzetek-et írta:Komoróczy Géza

9. Sumer: az Éden városai – Eltűnt civilizációk sorozat – szerk.:Bende Ildikó, Athenaeum K., Budapest, 2000

10. Bíró József: A szabir-magyarok őstörténete – átdolgozott ki-adás, Magyar Közírók Nemzeti Közössége kiadása, Buda-pest, 2000

11. Dr. Bobula Ida: A magyar nép eredete, „Anahita-Ninti” K.,Budapest, 2000

12. Badiny Jós Ferenc: Az esztergomi – istergami oroszlánok tit-ka, Ősi örökségünk Alapítvány, Budapest, 2000

13. Evelyn Klengel-Brandt: Utazás az ókori Babilónba, CorvinaK., Budapest, 1973

14. Dr. Gyárfás Ágnes: Infántis Lacika, Istennő modell, MiskolciBölcsész Egyesület kiadása, 2000

15. Dr. Bakay Kornél: Kik vagyunk? Honnan jöttünk?, BetűvetőKiadás, Szombathely, 1997

16. Szent Biblia, Károli Gáspár fordítása17. Marton Veronika: A Sumir kultúra története, Miskolci Böl-

csész Egyesület kiadása, 199818. Hajnóczi Gyula: Irak építészete, Corvina K., Budapest, 1974

60

19. Várkonyi Nándor: Szíriát oszlopai, Magvető Könyvek., Bu-dapest, 1972

20. „Fénylő földnek édes örömében” – A sumer irodalom kistük-re. Összeállította, sumer eredetiből fordította, az előszót és ajegyzeteket írta: Komoróczy Géza. Európa Könyvkiadó, Bu-dapest, 1983

21. Laurence Gardner: A grál-királyok eredete, Alföldi NyomdaRt., Gold Book, Debrecen

61

TARTALOMJEGYZÉK1. TELL-EL-UBAID .............................................................................5

2. ERIDU................................................................................................6

3. URUK .................................................................................................8

VÁROS, KÖZIGAZGATÁS, TÁRSADALOM ..............................29A VÁROSOK FEJLŐDÉSE.............................................................31TERMESZTETT NÖVÉNYEK, HÁZIÁLLATOK .........................36KÖZÉPÜLETEK, LAKÓHÁZAK, UTCÁK ...................................38

4. UR.....................................................................................................42

A ZIQQURÁTU ...............................................................................49A VÁROSFAL .................................................................................51AZ AJTÓSAROKKÖVEK...............................................................51AZ ALAPÍTÓ KÖVET.....................................................................52

5. FÜGGELÉK ....................................................................................53

6. KÉPEK JEGYZÉKE ......................................................................57

TARTALOMJEGYZÉK ....................................................................61

62