37. tétel: A modern magánjog rendszerének kialakulása általában

1. Kiindulás: A modern magánjognak nem létezik egyetlen, általánosan elfogadott rendszere.

2. A jelenkori modern polgári törvénykönyvek az alábbi modellek szerint épülhetnek fel:

1) Institúciórendszerű polgári törvénykönyvek: ezek nem tartalmaznak általános részt. Pl.: francia, osztrák és magyar kódex.

2) Pandektaszerű polgári törvénykönyvek: ezek általános résszel kezdődnek. Pl.: német BGB.

3) Monista polgári törvénykönyvek: ezek magukba foglalják a kereskedelmi jog részletes normaanyagát is. Pl.: új holland ptk.

3. Az angol jog sajátosságai:

Nem ismeri a közjog és a magánjog megkülönböztetését. Az angol jog rendszere sokáig a common law – statute law- equity trichotómiája

szerint tagozódott. A modern angol jogtudományban nincs általánosan elfogadott rendszerezése a

magánjognak megfeleltethető területeknek.Részben elkülönül:

Szerződési jog – law of contracts Magánjogi vétkes cselekmények joga – law of torts Vagyonjog – law of property Trust-jog – law of trust Családjog – family law Öröklési jog – law of succession Munkajog – labour law

A középkorban még elkülönülő kereskedelmi jog fokozatosan beleolvadt a common law-ba.

4. Institúciórendszer

Eredete: Gaius Kr. u. II. században élt klasszikus római jogtudós Institutiones című műve, amelyet a iustinianusi Institutiók (533) közvetítettek az utókor számára.

A német BGB előtt keletkezett kódexek többsége institúciórendszerű. Gaiusi institúciórendszer:

1. Személyek2. Dolgok3. Keresetek

Ma elfogadott institúciórendszer:

1. Eljárásjog2. Személyi jog és

Családjog3. Dologi jog

1

A iustinianusi rendszere is ezt a felépítést követi csak a kötelmeken belül tovább csoportosít: contractusok, quasi contratusok, delictumo, quasi delictumok.

4. Kötelmi jog 5. Öröklési jog

5. Pandektarendszer

Az institúciórendszernek a német pandektisták által a XIX. században átdolgozott változata.

Felépítése:1. Magánjog általános része2. Dologi jog3. Kötelmi jog4. Családjog5. Öröklési jog

Ilyen polgári törvénykönyve van: Németországnak, Oroszországnak, Japánnak, Brazíliának és Dél-Koreának.

6. Monista rendszer

Szintén a XIX. században keletkeztek. Ilyen van ma: Svájcnak, Olaszországnak, Hollandiának. A holland kódex kivételével ezek nem tartalmaznak általános részt.

38. tétel: Az institúciórendszer fejlődéstörténete

1. Kialakulása a római jogban

Latin institutio(nes) eredeti jelentése: tanítás(ok), rendszerbe foglalt tanok. Későbbi jelentése: irodalmi műfaj, alapvető ismeretek összefoglaló tankönyv.

A római magánjog anyagát a római jogtudósok már Gaius előtt is rendszeresen feldolgozták, ám ezek a művek még nem rendelkezetek elméletileg kidolgozott rendszerrel.

Gaius Institutiones c. tankönyvének legnagyobb érdeme az institúciórendszer kidolgozása. Gaius találta meg először a római magánjogi rendszer bemutatásának elméleti alapját.

Gaius célja, hogy a jogi alapismereteket minél egyszerűbben mutassa be a kezdő jogtanulók számára.

Kiindulási alapja: minden jog, amivel élünk, vagy a személyekhez vagy a dolgokhoz vagy a keresetekhez tartozik.

A de personis egységben a személyi és családjogot együtt tárgyalja. A de rebus egységben a vagyonjog kifejtése található. (Először a tulajdonjog,

majd az öröklési jog végül pedig kötelmi jog szabályai.) A de actionibus egységben az eljárásjog szabályait írja le.

2

Milyen elvi alapon osztotta fel Gaius a magánjogot? – WIEACKER német jogtudós elmélete erről:

A personae és a res már Gaius előtt is létezett jogi fogalmak. Az institúciórendszer kialakítása szempontjából a res corporales és a res

incorporales kategóriapárnak volt jelentősége.res corporales: testi dolgok, Gaius gyakran a tulajdonjogra is utalt.res incorporales: testetlen dolgok, a tulajdonjogon kívüli egyéb dologi, kötelmi és öröklési jogi jogosultságok.

Ez a kategóriapár tette lehetővé, hogy Gaius az egész vagyonjogot a res fogalma alá sorolja.

Posztklasszikus kor : V. század a tankönyv hivatalos elismerésre került, az állami jogiskolákban az első évi tananyag jelentős részét az Institutiones képezte.

Iustinianusi átdolgozás : Alapvetően nem tért el a gaiusi rendszertől, csak a kötelmek kategóriáját négy egységre bontotta: contractusok, quasi contractusok, delictumok, quasi delictumok.

2. Fejlődése a középkorban és az újkorban

Az institúciórendszer továbbfejlesztése a középkorban elsősorban a dolgokról szóló anyagrész körében mutatkozott meg.

Kommentátorok: ius in re kifejezést az egész dologi jog megjelölésére használták. Majd ius reale-ként említették.

Donellus: ius in re sua és ius in re aliena fogalompár szembeállítása. Kialakult tehát a dologi jog egységes szemlélete, ami magával hozta a dologi jog és a

kötelmi jog elhatárolását is. A dologi és kötelmi jogosultságokat, mint abszolút és relatív szerkezetű

jogviszonyokat először Arnold VINNIUS holland és Heinrich HAHN német jogtudós állította szembe egymással a XVII. században.

Lassabban haladt az öröklési jog leválasztása a dologi jogról. Oka: a rómaiak az öröklésben tulajdonszerzési módot láttak. A XIX. századi német pandektistáknak tulajdonítható az öröklési jog

önállósítása. DE: már a bajor Landrechtben 1756. az öröklési jog önálló szerkezeti egység.

Az anyagi jog és az eljárásjog elhatárolása. Kezdeményezője DONELLUS XVI. század. Azt mondta, hogy először a logikai szabályai szerint azt kell tárgyalni, hogy kit

mi illet meg, és csak ezt követően a jogérvényesítés eszközeit. A definitív elhatárolásra azonban csak a XIX. századi kodifikációk révén

került sor.

3. Kitérő: az osztrák ABGB rendszere

o Kimondottan a római jog institúciórendszerének átvételére törekedtek, de a keresetek

joga helyett a kódexbe a személyi és vagyonjogra vonatkozó közös rendelkezések kerültek be.

3

o Rendszere: természetjogilag módosított római jogi rendszer.

4. Az institúciórendszer teherbíró képessége

A gaiusi rendszer a magánjog legtökéletesebb rendszerezését adta. Minden korábbinál egyszerűbb és átláthatóbb. Viszont Gaius a kezdő jogtanulóknak dolgozta ki és nem szánta tudományos

rendszernek. Az újkorban mégis a Gaiustól származó, de iustinianusiként ismert institúciórendszer

vált a magánjogtudomány és a polgári törvénykönyvek rendszerévé. Így olyan feladatokat kell betöltenie, amelyekre eredetileg nem volt tervezve.

39. tétel: A pandektarendszer kialakulása

1. Pandekta eredetileg

Pandektáknak (Pandectae) eredetileg a iustinianusi Digestát nevezték (Digesta seu Pandectae).

A Digesta oktatás keretében a német egyetemeken a gyakorlat igénye alapján már a XVII. századtól előtérbe került a Digestában foglalt normaanyag modern, gyakorlatias szellemű oktatása.

Az oktatás keretében a normaszöveg helyett a német bíróságok által alkalmazott továbbélő római jogra koncentráltak.

Ezt a továbbélő „német-római” jogot pandektajognak is nevezték, mivel annak alapja a Digesta seu Pandectae szövege volt.

Az új szellemű oktatás új rendszert igényelt. Új rendszert a XVIII. századi német természetjogászok alkottak. Az ő érdemük a magánjog általános részének kialakítása és a családjog

önállósítása.

2. Fejlődés

A német pandektisták szakítottak a természetjogi iskolával, de nem utasították el a természetjogi iskola minden tanítását.

A természetjog tanok nyomán kialakított pandektarendszert végleges formában Georg Arnold HEISE heidelbergi professzor fejtette ki 1807-ben.

3. Pandektarendszer jellemzői

Felépítése:1. Magánjog általános része

4

2. Dologi jog3. Kötelmi jog4. Családjog5. Öröklési jog

A magánjog általános részét nem a különös résszel állították szembe, hanem a dologi, kötelmi és öröklési joggal.

A német BGB felépítése eltérő annyiban, hogy a kötelmi jogi rész általánosabb jellegénél fogva a dologi jog elé került.

4. Általános rész jelentősége

Az általános rész rendszertani létjogosultsága a tudományos irodalomban vitatott. Kritika: A német BGB-nek nem is egy, hanem két általános része van. az egész

törvénykönyv, valamint a kötelmi jog általános részének kialakítása folytán. Általános rész hasznossága melletti érv: tulajdonképpen esztétikai okok miatt

szükséges az általános rész.

40. tétel: A kötelmi jog általános részének kialakulása és fejlődése

1. Alapok, előzmények

Hosszú út vezetett el a kötelmi jog általános részének kialakulásáig. Kialakulást hátráltatta:

Az institúciórendszer felépítése: amelyben a kötelmi jog a dolgokról szóló részben viszonylag jól elkülönül, de az Institutiók egy rövid bevezető után a kötelemalapító tényállások szerint haladva mutatják be a kötelmi jog szabályait.

A stricti iuris és a bonae fidei obligatiók megkülönböztetése. A kötelmi jog általános részének kialakításának előzményei a humanisták és

természetjogi iskola jogtudósainak műveiben jelennek meg. Francia: DONELLUS, Pierre GRÉGOIRE, DOMAT. Német: Samuel PUFENDORF, Christian WOLFF

A XIX. századi polgári törvénykönyvekben már tendenciaszerűen alkalmazzák a kötelmi jog általános és különös részre való felosztását.

Pl.: Francia Code civil – A kötelmi jognak nem általános része van, hanem a szerződések általános szabályairól szóló része, amely nagyjából a kötelmi jog általános részeként jelentkezik.

Pl.: Osztrák ABGB – A kötelmi jog általános részének megfelelő szabályok egy része a dologi és a kötelmi jogra vonatkozó közös szabályok keretében a kódex végén helyezkedik el.

2. Pandektisták

5

A kötelmi jog általános része, mint rendszertani egység az előzmények folytán a XIX. században a német pandektista irodalomban alakult ki.

A kötelmi jogot két részre osztották:1) rész: A kötelmekre vonatkozó általános szabályok.2) rész: Az egyes kötelemkeletkeztető tényállások, az egyes szerződéstípusok,

egyéb tényállásból származó kötelmek, deliktuális kötelmek. A pandektisták azonban az első részt még nem illették az általános elnevezéssel,

valamint nem volt egyetértés abban, hogy milyen jogintézmények tartoznak ide. SAVIGNY: Nem csak az egész magánjognak van szüksége általános részre, hanem a

magánjog egyes szektorainak is, így kiváltképp a kötelmi jognak. Kiemelhető ARNDTS német pandektista, aki kialakított egy harmadik részt is, a

kötelmek biztosítékait, amiben a kezességgel és a zálogjoggal foglalkozott.

3. Hatása a kodifikációkra

A német kodifikációk a kötelmi jog kettős felosztásának irányába mutattak.

BGB: általános és különös rész felosztást alkalmaztak, de ezen elnevezések nélkül. Svájci kötelmi jogi törvény: szintén az általános és különös rész dichotómiáját

mutatja, sajátossága azonban, hogy e két részt a kereskedelmi jogról szóló egység követi.

Spanyol Código civil/ olasz Codice civilé/ lengyel Ptk.: egy valóban általános kötelmi jogi titulust majd egy általános szerződési jogi titulust tartalmaznak.

Új holland Ptk.: A kötelmi jog általános része önálló könyvet kapott (6. könyv), amelyen belül az általános kötelmi jogi titulusokat egy általános szerződési jogi titulus követi.

4. Magyar jogtudomány álláspontja

1) Frank Ignác : 1845-ös híres művében jelentkezik a kötelmi jog általános része, mint rendszertani egység, bár nem ezzel az elnevezéssel.

2) Grosschmid Béni: Nagy figyelmet fordított a kötelmi jog felosztásának kérdésére. Szerinte „nem szentírás”, hogy a kötelmi jogot általános és különös részre kell

felosztani. Az általános részen belül különböző általánosítási szinteket reprezentáló

rétegek léteznek.3) Szladits Károly : Kategorikusan leszögezi, hogy a kötelmi jog általános és különös

részre oszlik. (Dichotómia)4) Világhy Miklós :

A kötelmi jog általános és különös részi felosztása helytelen. A kötelmi jognak két alapvető intézménye a szerződés és a felelősség, és ezek

általános szabályait egymást követően kell a kódexben elhelyezni, majd ezt követheti az egyes szerződéstípusok szabályozása.

6

Ez az elképzelés valósult meg az 1959. évi Ptk.-ban. (Szerződésekre vonatkozó általános szabályok, deliktuális felelősség, jogalap nélküli gazdagodás, egyes szerződéstípusok)

5. Mai jogtudomány

A kötelmi jog általános részének, mint rendszertani kategóriának, a megítélése a mai jogtudományban nem egyértelmű. A legtöbb német tankönyv és kézikönyv e kategóriát axiómaként kezeli, és

annak létjogosultságával nem foglalkozik. Az új holland Ptk. –ban először szerepel önálló könyvként. Savigny kiemelten nagy hangsúlyt helyezett rá, Grosschmid pedig szinte

természettől fogva adottnak tekintette. A kötelmi jog általános részének máig nem alakult ki nemzetközileg irányadónak

tekintethető modellje. A kódexek különböző megoldást alkalmaznak, amelyek már csak azért sem

egyezhetnek meg egymással, mert a pandektaszerű törvénykönyvekkel ellentétben az institúciórendszerű kódexek nem tartalmaznak általános részt.

Napjainkban a kötelmi jog általános részének szerepe egyre növekszik, köszönhetően annak is, hogy az Európai Uniós projektek célja az európai szerződési jog általános szabályainak kidolgozása.

41. tétel: A generális klauzulák általában

o Római eredetű, de modern kifejezés. Clausula=elkülönülő szövegrész; szöveget lezáró mondat. Legfontosabb generális klauzulák: jóhiszeműség és tisztesség; jóerkölcsbe ütköző jogügyletek tilalma. Rómaiak ki nem mondva használták: Ulpianus (Regulae című mvében) és Iustinianus (Institutiok; Digesta): ,,A jog parancsai ezek: tisztességesen élni, a másikat nem megsérteni, mindenkinek megadni a magáét.” Ez generális klauzulának tekinthető.

o Maga a fogalom (Generalklausel) XX. századi, német eredetű. Hedemann német jogtudós terjesztette el (1933-tanulmánya). ,,Azon egészen általánosan megfogalmazott tételek, melyek alapelvi jelentőséggel bírnak.” A bírói gyakorlat és a tudomány tölti ki őket tartalommal. A német BGB is tartalmaz ilyen tételeket, ezeket olykor ,,királyi paragrafusok”nak is nevezik. Vannak kis generálklauzulák, ezek a BGB további általános megfogalmazásai.

o Joggal való visszaélés is több, helyen (pl.: Svájc), de BGB-ben és nálunk ez bele tartozik a jóhiszeműség és tisztesség elvébe.

7

o Franciáknál, nincs ilyen elnevezésű tétel, de ugyanúgy léteznek, csak a bíróságok nagyon óvatosan használják őket. Ha a generális klauzula kifejezést használják, a német jog klauzuláira utalnak.

o A generális klauzulák létrejöttének előzmény, hogy az ilyen általános szabályokat a bíróságok bátran merték alkalmazni, de ez lassú folyamat volt, Hedemann művével vált egyértelművé.

o Angol jogtudományban sem jellemző, csak 1990 után jelentek meg, szerepüket szubjektív értelmezéssel (,,hiszemként; vélekedésként”) próbálják szűkíteni.

o Európai magánjogi harmonizáció: Draft Common Frame of Reference (2009) is tartalmazza a jóhiszeműség és tisztesség elvét, melyből levezeti, hogy tekintettel kell lenni a másik fél érdekeire is.

42. tétel: A jóhiszeműség és tisztesség elve

o Ősi fides (szótartás) fogalmából fejlődött ki, máshol nincs ennek nyoma. A bona fides Kr.e. III. században alakult ki a praetor peregrinus (római polgárok és idegenek közötti perekben ius gentium alapján döntött) edictumaiban. Fontos volt, hogy a praetor által utasított esküdtbíró a közfelfogás által igazságosnak és méltányosnak tartott ítéletet hozzon.

o Bona fides alapján alakult ki a felelősség korlátozása (vis maior). A ius strictummal szemben juttatta érvényre a ius aequumot. Eredetileg perjogi fogalom (actiones bonae fidei) volt, lassan vált az anyagi jog részévé. A fides szó szubjektív (hit, vélekedés) jelentése később alakult ki, mint az objektív.

o A középkorban nem jutott nagy szerephez az értelmezési kérdés, csupán Medina spanyol jogász és teológus állította szembe egymással a cselekvésben megnyilvánuló objektív és a hitben megnyilvánuló szubjektív értelmezést. Maga az értelmezés sokáig nem és később is csak terminológiailag vált ketté, éreztetve az objektív kifejezés súlyosságát (gondosság megkövetelése).

o A XIX. században a német pandektisták ismerték a fel a dualista értelmezést. Bruns értelmezése: bona fides mindig objektív volt és az is kell maradjon; Wächter: bona fides szubjektív, nem kell magasabb szintű gondosság, ha egyáltalán valaha meg is követelték a gondosságot. Végül BGB: objektív nézet: Treu und Glauben; szubjektív: guter Glaube. Előbbi célja: Wiacker szerint: kitölti a BGB hézagait, korrigálja annak hiányosságait.

o A francia jogtudomány ezzel ellentétben a bíróságok rossz emléke miatt, inkább a római ius strictumra hasonlító szabályozást követett. Bonne foi: minimális szerep, szubjektív értelmezés (szubjektív monizmus) (exegetikus iskola). Ez lassan oldódik és tolódik át az objektív értelmezésbe.

o Holland jog 1992-ben újult meg és a német dualista terminológiát használja. Képzett bírák esetén az objektív bona fides nem is veszélyes, pedig kizárhatja jogszabályok bizonyos

8

rendelkezéseinek alkalmazását. (Jellemző a megkülönböztetés objektív és szubjektív értelmezés között még Spanyolországban vagy éppen Kínában).

o Az osztrák ABGB is nagy fejlődésen ment keresztül az elkülönülés után a III. résznovella módosítás miatt a bona fidest már egy kifejezéssel használják: Redlichkeit. Szigorú objektív értelmezés (objektív monizmus) alakult ki: legkisebb gondatlanság is megdönti a jóhiszeműség elvét.

o A magyar jogba 1928-ban került be a jóhiszeműség és tisztesség elve (Magánjogi törvénykönyv-javaslat). Ez a svájci hatás, ahol szintén a törvény elején, minden jogviszonyra általában előírja a bona fides követelményt. A német BGB csak az általános részben és a kötelmi jog általános részében mondja ki, nem mindenre. A magyar javaslat nem csak a kötelezettségek teljesítésére, de a joggyakorlásra is vonatkozott. A svájci példa azonban a joggal való ,,nyilvánvaló” visszaélést tiltja, míg a magyar verzióban eme megszorítás nem szerepel.

o Az 1959. évi Ptk. szubjektív jóhiszeműségre szűkítette le a bona fides elvet. Az 1991-es módosításban került a törvény elejére általános szabályként a jóhiszeműség és tisztesség elve, mint egyszerre objektív és szubjektív értelmezés. A Ptk. az együttműködés kötelezettségét is beemelte generális klauzulaként. (ezt a francia jogászok is szorgalmazzák, illetve hasonló a tendencia az USÁban is, valamint a már említett 2009-es Draft Common is rögtön tartalmazza az objektív bona fides után)

o A klauzulák átfedése, mely sokszor előforduk nem jelent problémát, ha nem eltérő jogkövetkezmények társulnak hozzájuk. A szubjektív jóhiszeműség a magyar jogban megkívánja az adott helyzetben elvárható gondosságot, mely a jóhiszeműség dualizmus értelmezését formálissá teszi és az osztrák objektív értelmezéshez teszi hasonlóvá (Codex Theresianusban is megjelent már a XVIII. században).

43. tétel: A jóerkölcsbe ütköző jogügyletek tilalma

o Generális klauzulaként való megjelenése folyamatosan ment végbe, Papinianussal kezdve. Ő a boni more elv mellett azzal érvelt, hogy tisztességes emberként nem tudunk erkölcstelen cselekedetet végrehajtani, így az jogilag is lehetetlen. Magyar Ptk. például a nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütköző szerződéseket nyilvánítja semmisnek. A ,,nyilvánvalóan” szó egyfajta biztosíték a boni mores elv megerősítéseként.

o Rómában ez szorosan összefüggött az iniuriával, a mos hatálya alá tartozó tényállások megsokasodtak. Folyamatosan vált profán polgári értékrenddé, míg a középkorban érthető okokból vallási tartalmat kapott. (glosszátorok).

o A francia Code Civil az általános rendelkezésekben mondja ki, közvetlenül a közrendbe ütközés után. Ebbe beletartozhat az a bérleti szerződés, mely kizárja, hogy családtagok is a

9

lakásba költözhessenek (közrendbe ütközés), de a tisztességtelen piaci magatartás is a jóerkölcsbe ütközésnek lehet minősíteni.

o A jóerkölcsbe ütközés általános értelmezése, hogy az átlagember erkölcsi felfogásával összeegyeztethetetlen tartalmú szerződéseket kell semmisnek nyilvánítani. Német jogban széleskörű alkalmazás.

o Magyarországon a XIX. század második felében jelenik meg, végül a javaslatok a jóerkölcsbe vagy közrendbe ütköző szerződéseket kívánták semmisnek minősíteni. Elvetették az osztrák ABGB példálózó felsorolását és a bírói értelmezésnek kívántak teret adni. Az magyar Ptk. 1991-es módosítása tette bele a jóerkölcsbe ütközés tilalmát a törvénybe váltva a dolgozó nép, illetve a társadalom érdekeivel ellentétes kifejezéseket.

o Az angol jogrend nem ismeri formálisan ez a tilalmat, de tartalmilag megfelelő szabályozással rendelkezik. A közrendbe ütközést óvatosan állapítják meg precedensjog alapján, melynek bővítésére kivételesen kerül csak sor.

o Az értelmezési különbségek között nem jogi, hanem társadalmi-kulturális különbségek húzódnak meg. A római boni mores adott társadalmi rétegre objektív, de a társadalomra nézve szubjektív jelentése (csak a társadalom egy rétegét érintette) fokozatosan vált általános jellegűvé.

44. tétel: A dologi jog, mint önálló rendszertani egység kialakulása

o A magánjognak az élők közötti abszolút szerkezetű vagyonjogi viszonyokat szabályozó területe a római jogban alakult ki. A római jogon kívül azonban más antik kultúrákban nem alakult ki ennyire egyértelműen a dologi jog, mivel a szankció volt az elsődleges, a tulajdonos, zálogjogosult, stb. fogalmak nem tisztulhattak le ennyire. Görögök sem a tulajdonos kifejezést használták, hanem a kürieia kifejezést, azonban ez nem feleltethető meg teljesen a tulajdonos kifejezésnek.

o Római jog: telki szolgalmak, stb érvényesítésére vindicatiok kialakítása a praetor által (in rem actio). Ezek tulajdonszerű helyzetek rendezésére is használatosak voltak. A iustinianusi institúciórendszerben a de rebus szerkezeti egységen belül viszonylag jól körülhatárolható a dologi jogi viszonyok sora. Itt elsősorban a dologosztályzásokat ismertetik.

o A kötelmi jog nem különült el, de a szerzők tisztában voltak az obligatio fogalmával és jelezték, hogy már nem a dologi és az öröklési jog bemutatására kerül sor. A dologi jog és az öröklési jog elkülönülése nem éles, de tapintható.

45. tétel: A dolog fogalma

10

Dologi jogok dolgokon (főként, esetleg kizárólag) testi tárgyakon állhatnak fenn.

Római jog és Gaius

A római jogban az „in rem actio” elnevezés is mutatja, hogy a dologi jogok fennállása

és érvényesíthetősége többnyire feltételezi egy testi tárgy létezését (és annak az

alperes általi birtoklását), kivéve a korlátolt dologi jogokat (haszonélvezet, zálogjog),

ezeknek ugyanis ezek tárgya testetlen dolog vagyoni jogosultság is lehet. Nem

lehetett pert indítani, ha a perindításkor (litis cintestatio) nem volt a dolog az

alperesnél.

Gaius szerint a dolog vagy testi (res corporales) vagy testetlen (res incorporales)

lehet. A testi dolgok megérinthetőek, a testetlen dolgok pedig nem megérinthetőek.

Gaius fogalma szerint a dolog és a tulajdonjog bizonyos fokig keveredtek. Úgy fogta

fel, hogy ha egy dolgom, akkor az a vagyonomba tartozik, holott nem a dolog, hanem

az azon fennálló tulajdonjog képezi a vagyon alkotórészét. A res incorpolares terén is

némi keveredés észlelhető, mert a testetlen dolgokat jogosultságként definiálja

(örökség/haszonélvezet/bármilyen módon létre jött kötelmek).

Azonban pont az örökség (hereditas) ennél komplexebb fogalom, mivel nemcsak jogokat,

hanem kötelezettségeket is tartalmaz. A hereditas szó pedig jelenthet még hagyatékot, vagy

magát az öröklés folyamatát is. Ugyanakkor az örökségben rendszerint res corporalisok is

vannak, azaz a testi dolgok és az azokon fennálló tulajdonjog, mint res incorporalis képezik az

örökség egészét.

A res incorporalis fogalma tehát megkettőződik jelen esetben:

1. az örökség egészében res incorporalis

2. az örökségen belül találhatók a res corporalis (az örökhagyó tulajdonában álló

dolgok) és a res incorporalis (idegen dolgobeli jogok és követelések) (pozitív oldal)

3. és mindezeken túl még ide kell vegyük a hagyatékot terhelő tartozásokat (negatív

oldal).

11

Ezek az ellentmondások abból adódnak, hogy Gaius ezt nem doktrinális szemlélettel dolgozta

ki, hanem azért, mert a vagyoni jogokat szemléletesen tudja rendszerezni.

A középkor

Ez a felfogás sokkal merevebbé vált. A torinói Institutio-glossza szerint az ususfructus res

incorporalis, a haszonélvezetnek a tárgyai azonban már res corporalesnak minősülnek. Ez

egyfajta fejlődést jelent, hiszen a res incororalis már nem a tulajdonjog tárágyát jelenti,

hanem már arra mutat, hogy megkülönböztették már a dologi jogot annak tárgyától. Ennek

kiteljesedéseként a pandektisták már kimondták, hogy a res corporalis és res incorporalis

felosztás elvetendő, mert abban keveredik a jogosultság és annak tárgya.

A modern polgári törvénykönyvek

Ezekbe a res corporalis-incorporalis felosztás már be sem került, de hatást azért gyakorolt.

A Code Civil rendelkezik arról, hogy a testetlen dolgok (droits incorporels) átruházása akként

történhet, hogy az eladó átadja a jogátruházásról szóló okiratot, vagy a vevő az eladó

hozzájárulásával megkezdi a jog gyakorlását. A mai napig is használják a biens incorporels

megjelölést a szellemi tulajdon és kereskedelmi tulajdon tekintetében.

1. A német jog szerint a tulajdonjog tárgya csak testi dolgok lehetnek. Ez a gondolat

(nyilván! mi másra) a római jogra vezethető vissza. A ius commune egyes művelői

hajlottak arra, hogy a dominium tárgyi körét kiterjesztették:

Bartolous: tágabb értelembe vette a dominium fogalmát. Szerinte ha valaki

megszerzett egy jogot, akkor afelett tulajdonnal rendelkezik.

Savigny: visszatért az eredeti dogmához, az ő nézete került be a BGB-be is,

amely szerint tulajdonjog tárgya csak testi dolog lehet.

46. tétel: A tulajdonfogalom fejlődése

A római jog nem definiálta a tulajdon fogalmát, de a Kr. e. I. században már önálló terminus

technikusokkal jelölték (dominium, proprietas). A rómaiak pontosan elkülönítették a

tulajdonjogot és a birtokot (possesio). Ennek jelentősége abban is áll, hogy a későbbiekben

12

ez az elhatárolás gyengült. Teljes keveredése azonban sosem következett be, mert a rómaiak

a hagyományos elválasztáshoz ragaszkodtak, melyhez az utókor mindig visszatért.

A tulajdonjogot magánjogi uralomként, egy dolog feletti legátfogóbb magánjogi

jogosultságként szokták jellemezni. Fontos kiemelni azt a felfogást, miszerint a római jogban

a magántulajdon korlátlan. Valójában azonban teljesen korlátlan sosem volt, azonban

liberális, hiszen a magánautonómiát és a tulajdon szabadságát igyekeztek minél inkább

tiszteletben tartani. A korlátok közé sorolható például az, hogy a tulajdonjoggal való

visszaélést szankcionálták.

A középkor:

A tulajdonjog, különösen a földtulajdon jelentős mértékben korlátozottá vált. az uralkodó,

egyház, helyi közösség, család, rokonság előjogai is korlátozták a tulajdonjog szabad

élvezetét. A germán népeknél ismeretlen volt a földmagántulajdon.

Az ingó vagyontárgyaknál a korlátozás kevesebb volt, az ingóságok esetében a tulajdonoshoz

való szoros kötődés, még a temetkezési szokásokban is megnyilvánult. A kollektivizmus felé

mutató változás az ingó dolgok közös tulajdona (pl.: családtagok között) egyre gyakoribbá

vált.

A korlátozások megnyilvánultak:

1. más személyek előjogaiban

2. elidegenítési tilalmakban

3. terhelési tilalmakban

4. végrendelkezési szabadság korlátozásában.

A feudális földbirtokviszonyok már VI. században megkezdődött:

1. precarium/szívességi használat: több változata alakult ki. A használatra átengedett

kisebb mértékű, sok esetben egyházi tulajdonban álló földbirtokot a használó halála

után annak örökösei tovább használhattak.

2. beneficium (meroving-kor): nagyobb méretű földterület hálából történő juttatása. A

földesúr (senior) adta olyan személynek, aki neki valamilyen jelentősebb szolgálatot

tett. A karoling korban az uralkodó juttatott hűbéreseinek beneficiumokat, ezeket az

ususfructushoz hasonlították. Annyiban hasonlított a haszonélvezethez, hogy a

földbirtok a javadalmazott halálára visszaszállt a királyra.

13

A IX. századtól kialakulnak különböző típusai. Egy részüket nem a király, hanem

földesurak juttatják, olykor örökletes földbirtokként, ezt utóbb feudumnak nevezték.

A beneficium megmaradt a nem örökletes hűbérbirtok elnevezéseként alkalmazták.

Ilyet juttatott a papjainak a cölibátus biztosította, hogy a föld visszaszálljon a pap

halála után az egyházra, mivel nem lehet gyermekük, az adományozott föld nem is

öröklődhetett tovább.

Voltak a korban allódiumok is kizárólagos és örökletes jogosultság alatt álló földbirtokok,

melyek felől tulajdonosuk a római jogi szabályoknak megfelelően szabadon rendelkezhetett.

A korábbi közös földek, legelők magántulajdonba kerültek. Az ókori római felfogás a

középkorban feledésbe merült, és hierarchikus kollektivizmus jutott uralomra ez részben

a germán részben a keresztény gondolatvilágból gyökerezett.

A korlátozás azonban újabb korlátokat is generált. Pl. a Lex Salicia szerint: ha valaki idegen

készül beköltözni, ez csak akkor lehetséges, ha leendő szomszédai ehhez hozzájárulnak, vagy

legalább hallgatólagosan hozzájárulnak. Tehát a leendő szomszédoknak volt vétójoguk.

A zsidók nem szerezhettek földtulajdont, és az iparűzés is korlátozott volt számukra, így

nagyrészt a kereskedelem irányába fordultak.

A germán szokásjog mind a tulajdon mind a birtok védelmére büntetőjogi védelmet

biztosítottak (külön szavuk azonban nem voltak rájuk).

A középkori frank írnokok a dominium és proprietas felosztást használták. Bár eltérőbben,

mint a rómaiak. Új fogalmak jelentek meg: saisine, Gewere, tenure ezek a tulajdon és

birtok közötti átmenetként jelentek meg. Arra utalnak, hogy valaki törvényes formában jogot

kapott egy ingatlan tartós birtoklására, használatára, élvezetére.

A római jogban a res corporalis fogalomban a tulajdonjog és annak tárgya összemosódik

a tulajdonos a külvilágra tekintett nélkül teljes hatalmat gyakorol a tulajdonjogának tárgyát

képező dolog fölött. A res incorporalis esetében előtérbe kerültek a jogosultnak más

jogalanyokkal való jogviszonyai. A középkori tulajdonszerű alakzatok az erőteljes

korlátozások miatt előtérbe helyezik a tulajdonos és más személyek jogviszonyait. A

középkorban már érezték a res corporalis római fogalmában az ellentmondást (a jogosultság

és a jogtárgy fogalmának keveredését a dolog feletti teljes hatalomban), és ez a felismerés

vezette őket a dologi jog (ius in re, ius reale) fogalmának megalkotásához. A tulajdonjog

elválik annak tárgyától.

14

A XIII. századtól a jogászok igyekeztek a feudális tulajdonjogi intézményeket

belekényszeríteni a római jogi terminológia-és fogalomrendszerbe. Már a dominium és

possessio szavakat használták újra, és a sajátos középkori alakzatokat a possessio speciális

válfajaként kezelték.

A hűbéri jogot összefoglaló (2 könyv) szokásjogi gyűjtemény (Libri feudorium) XII. század

közepén lombardiai jogászok dolgozták ki a hűbéri jogviszonyt is próbálták római jogi

fogalmakkal leírni. Azt is megállapították, hogy a feudumhoz jutott vazallus pozíciója jobban

hasonlít a római jogbeli örökhaszonbérlő intézményére (emphyteuta) akit megilletett a

tulajdonosi kereset utánképzett változata a vindicatio utilis (a tulajdonosnak a vindicatio

directa állt rendelkezésére). Ebből arra következtettek, hogy a két kereset a tulajdon két

eltérő típusának felel meg a hűbérúr jogosultságát dominium directumnak a vazallusét

dominium utilenek nevezték így alakult ki a dominium duplex.

Donellus elvetette a dominium duplexet és megalkotta az idegen dologbeli jogok

(iura in re aliena) fogalmát, amelyet szembeállított a tulajdonjoggal, mint saját dolgon

fennálló joggal (ius in re sua).

A középkori tulajdonszerű formák:

1. nem abszolút

2. nem korlátlan jogosultágok

3. egy részük még csak örökletes sem volt.

A felvilágosodás időszakában a feudális korlátok lebontása, a tulajdon szabadsága a

legfontosabb célkitűzés. Ez megjelenik a Code Civilbe a tulajdonjog a dolgok élvezetét és

az azok feletti rendelkezést a lehető legteljesebb mértékben biztosító jogosultság, kivéve, ha

a tulajdonjog gyakorlása törvénybe vagy rendeletekbe ütközik.

A XIX. században: Az egykori hűbérbirtokok és jobbágytelkek ismét a római jogbeli

dominiumhoz hasonló korlátozatlan tulajdonjog tárgyaivá lettek. A magántulajdonnak a

társadalmi érdekek által indokolt szociális kötöttségét az első polgári jogi kódexek még nem

15

mondták ki. (Csak a XX. században.) A tulajdon kötelez elvet a weimari alkotmány (1919) és a

bonni alaptörvény mondta ki.

47. tétel: A tulajdonjogi triász története

A tulajdonjog részjogosítványai (használat/hasznosítás/rendelkezés/birtoklás) a magyar Ptk.-

ban is megjelenik. Ez azonban csak a tulajdonjog pozitív oldalát írja le. A negatív oldal

(önhatalom/rei vindicatio/actio negatoria) a tulajdonvédelem eszközeinek igénybevétellét

jelenti. A római jogban ki lehet mutatni a részjogosítványok többségét, mégsincs kifejezett

katalógus.

Ius commune:

Nem maradt ránk túl sok forrás ebből az időből. Az uti frui habere possidere infinitivusok

használata az ókori római szerződéskötés nyelvezetének továbbélése érezhető azonban. A

középkori német jogban felsorolják a részjogosultságokat (potestas habendi, tenendi,

possidendi, vendendi).

A tulajdonjog a középkorban részjogosítványok változékony összetételét jelentette.

Bartolus: megalkotta a tulajdonjognak a későbbi évszázadokban is széles körben elfogadott,

ma is elfogadható definícióját a dominium egy testi dolgo feletti teljes rendelkezés joga

gyakorlását csak a törvény korlátozza.

Baldus: kiegészíti a tulajdonmeghatározását az elidegenítési hatalomra való utalással.

Cuiacus: ide sorolja a negatív oldalt védelemhez való jog.

A glosszátorok kiegészítették a haszonélvezet paulusi definiciójából jól ismert ius utendi és

fruendi fogalompárt a ius abutendi elemmel. (A dolog visszaélészerű kihasználására is utal.)

A XVII. században a tulajdonjog a saját dolog használatának, gyümölcsöztetésének, a

tulajdonjogot csorbító vagy megszüntető kiaknázásának joga, amely ésszerű keretek között

16

szabadon gyakorolható. A használati jog és a gyümölcsöztetés joga mellett külön a

rendelkezési jog (ius abutendi) is szerepelt. Kialakult az 1. triász, amely még a birtoklási jogot

nem foglalta magában.

A XVI. században a pozitív részjogosítványok katalógusa kiegészült a ius possidendivel (a

ius utendi és fruendi és abutendi mellett).

Donellus 5 részjogosítványt emleget a tulajdonost tulajdonjoga alapján mind megilleti

(birtoklás, védelemhez való jog, kiaknázási jogosultságok, elidegenítés, saját tulajdon egyéb

csorbításának joga (a ius utendit és fruendit összevonta).

A középkori eredetű triász a francia és nyugat-európai hagyományok követik, a német

jogban Donellus felfogása érvényesült (usus modernus).

A pandektisztika:

Az usus modernusban megszilárdultakat fenntartották és megelégedett a korlátlan

rendelkezési utalással, emellett a vindicatios védelemhez való jogot emelte ki. Ez volt az

előzménye a BGB absztrakt tulajdonfogalmának. Sok pandektista elhibázottnak tartotta a

tulajdonjog tartalmának a részjogosítványok felsorolása útján történő leírását, így a korabeli

polgári törvénykönyveket is kiritzálták. A pandektisták nagy része ennek ellenére felsorolta a

részjogosítványokat, köztük a birtoklási jogot is, a tulajdon lényegét ezek felsorolásával látták

legjobban leírhatónak.

Windscheid hangsúlyozta, hogy ugyan a részjogosítványok nevesíthetők, a tulajdonjog nem

ezek összességei, hanem csak egy teljesség megnyilvánulásának folyományai. A tulajdon egy

testi dolog, a jog szerint valakié, tehát érdemesebb lenne tulajdonjognak hívni. BGB ezt veszi

alapul: egyetlen részjogosítvány aktuális élvezése sem szükséges ahhoz, hogy tulajdonjogról

lehessen beszélni (absztrakt tulajdonfogalom).

Dernburg: a tulajdonjog egy dolog feletti (többé-kevésbé) teljes hatalomnak tekinti. A

birtoklás jogát helyezi a katalógus elejére, majd gyümölcsöztetés, használat, elidegenítés,

dologi joggal való megterhelés joga, vindicatios védelemhez való jogot sorolja fel. Az első

három használati, az utóbbi három tulajdonjogi jogosítvány.

17

A modern kontinentális európai jogrendszerek:

Code Civil: a tulajdonjog jogok és dolgok élvezetére és velük való rendelkezésre a

legteljesebb mértékben, kivéve, ha a tulajdonjog gyakorlása törvénybe, egyéb jogszabályba

ütközik.

Nem utal a ius possidendire nem sorolja a részjogosítványok közé. Csak a pozitív

jogosultságokat sorolják, a negatív oldalt külön tárgyalja.

Osztrák ABGB: Tárgyi és alanyi értelemben határozza meg a tulajdon fogalmát.

1. Ami valakihez tartozik, az illető összes testi és testetlen dolgait tulajdonjognak hívják.

2. A tulajdon, mint alanyi jog, egy dolog állagával és hasznaival szabadon

rendelkezhetünk, abból mindenki mást kizárhatunk.

A pozitív oldallal a negatívat állítja szembe a pozitív oldalt az eredetinek tűnő módon

tagolja.

A birtokjogot a dologi jogok között tárgyalja, a ius possidendi fogalmát azonban nem

használják.

A német BGB: egy dolog tulajdonosa, ha ez nem ütközik a törvénybe vagy mások jogaiba, a

dologgal bármit megtehet, és minden idegen hatást kizárhat. A részjogosítványokat nem

sorolja, a pozitív és negatív oldalt azonban szembe állítja. A ius possidendi fogalmát a jogi

gondolkodása nem ismeri. A birtok és annak védelme, az a tulajdonjogtól eltérően kerül

szabályozásra.

A bérbeadás útján történhet a hasznosítás, ezt a ius fruendi körébe sorolja. A rendelkezés

gyakorlása német jogban rendelkező ügyletek útján történik tipikusan dologi jogi

ügyletek és csak kivételesen kötelmi jogiak.

Újkori magyar dogmatörténet:

A triászt a negatív jogosultsággal együtt a négyes felosztást Frank Ignác honosította meg.

18

A XIX. század második felében a hazai magánjogi irodalomban széles körben elfogadottá vált

a pozitív tulajdoni részjogosultságok triásza, illetve a negatív jogosultságokkal együtt a

négyes felosztás.

Szladits Károly hasonló nézete ismert Ptk.-ban is megjelent (1959. évi).

A klasszikus tulajdonjogi triászt lényegében Donellus alkotta meg az usus modernus

Pandectarum karolta fel, ez vert gyökeret a magyar gondolkodásban.

A triász a dogmája a szovjet jogtudományban is fennállt.

48. tétel: A birtok fogalma és a birtokvédelem

1. a birtok fogalmának fejlődéseA birtok = possessio a hagyományos (római jogra visszavezethető) nézet szerint nem alanyi jog, hanem tény.

A dologi jogosultságok és a birtok közötti szoros összefüggések miatt, gyakorlati megfontolásból a birtok tárgyalásának helye a dologi jog.

Római felfogás:

A birtok egy dolog fölötti fizikai értelemben vett hatalom ténye. Védelme: a praetori interdictumok útján; jelentősége: elbirtoklásnál.

Tényleges birtoklás még a birtokvédelemhez sem volt elegendő: az a civilis possessorokat tulajdonjoguk alapján, valamint meghatározott jogalapra hivatkozó személyeket illetett meg.

elbirtoklás: huzamosabb idejű tényleges birtoklás mellett más feltételek is!

naturalis possessio: puszta tényleges birtoklás, (bérlő, letéteményes birtoklása) nincs birtokjogi hatás! (bírlalat)

Cicilis possessio és naturalis possessio megkülönböztetése a középkorban is fennmaradt.

Középkori jogászok:

Germán birtokjogi konstrukciók (elsősorban Gevere) hatására a possessiot alapvetően jogszerű birtokként fogták fel.

19

Bassianus: civilis p.--> elbirtokláshoz vezető birtok, ilyen birtokos a hűbérúr, a tulajdonos, naturalis p. pedig a vazallus, örökhaszonbérlő és haszonélvező.

Azo: c.p.:dologi jogosultság esetén; n.p.: kötelmi jogosultak esetében.

A BIRTOKOSI POZÍCIÓ TÉNY-E (FACTUM) VAGY ALANYI JOG (IUS)? –sok vita ius commune és újkorban

BARTOLUS: a possessio egy jog arra, hogy valamit magunknál tartsunk. POTHIER- francia-(holland VINNIUS, német STRUVE): tény jelleg kiemelése német HEINRICH HAHN: dologi jogok között (tulajdon, szolgalom, zálog, öröklési igény

mellett)Pandektista SAVIGNY: a birtok tény (bár csak önmagában minősítve). Jogi következményeit tekintve az alanyi jogokhoz hasonló.--> egyszerre ténybeli és jogi jellegű

EDUARD GANS: a birtokban megnyilvánuló akarat folytán jognak tekinthető.

JEHRING: a birtok a tulajdonjog tényleges megnyilvánulása, az alanyi jogokhoz hasonlóan „jogilag védett érdek”

Új magyar Ptk: a birtok nem írható le egyszerűen tényként, mert alanyi jog nemzetközileg vitatott.

Porosz ALR: dolgot sajátjaként magánál tartó birtokos (Besitzer) és azt idegen doogként magánál tartó bírlaló (Inhaber).

Eltérés a római jogtól:

- a birtokosi pozíció dologi jogi jogosultság (a bérlő mint birtokos dologi jogosult)

- a hibáan szerző személyeket (rabló, tolvaj) nem ismeri el birtokosként.

- vitás dolog letéteményese és a szívességi használó csak bírlaló (nem birtokos!): a birtokossal szemben nem kapnak birtokvédelmet, másokkal szemben igen

Osztrák jog: birtokos pozíciója alanyi jog. A bírlaló nem kap birtokvédelmet.

Francia jogtudomány: ismeri a bírtok és bírlalat közötti különbséget. Code civil: nem bírtokolhat el az, aki más nevében birtokol.

BGB: Nem éles az elkülönítés

20

- ha a tulajdonos a dolgot dologi vagy kötelmi jogcím alapján átadja egy másik személynek, mind a ketten birtokosok (közvetlen és közvetett birtokos). A közvetett birtokost is megilleti a birtokvédelem.

2. A birtokvédelem fejlődéseRómai jog interdiktális birtokvédelme nem élt tovább.

Középkor: közrendi probléma, pax publica elve alapján az uralkodó által biztosított védelem (akiet birtokuktól megfosztottak)

kánonjog: birtokfosztás keresete: actio spolii, e jogsegély alkalmazása széles körű. Világi bíróságok is alkalmazni kezdték.

előnye:

nem csak a birtokától megfosztott birtokos (possessor), hanem a bírlaló (detentor) is megindíthatta.

ingó és ingatlan dolgok visszaszerzésére egyaránt, ill. különféle jogok érvényesítésére is.

nem csak a birtoktól megfosztó spoliator ellen, hanem a dolog birtokát később megszerző tényleges birtokos ellen is megindítható

akár 30 40 éves elévülési idő leteltéig is. felperesnek csak a korábbi birtok tényét (possessio antiqua) és az elvesztés tényét

kellett bizonyítania a perindításkor fennálló birtokállapotot (possessio nova) ennek alapján már

spoliumnak minősítették.birtokától megfosztott személy= spoilatus.

+ exeptio spolii: minden olyan keresettel szemben igénybe vehetett, amit a spoilator ellene megindított. Mindaddig érvényesülő kifogás, amíg a dolgot vissza nem adták.

ius commune: római jog birtokvédelmi interdictumai továbbéltek, újjáéledtek. Interdictum úti possidetis továbbfejlődése során megjelent /BALDUS:

- sommás birtokper (birtokháborítás ellen)- rendes birtokper

A birtokper eldöntéséig a bírónak mindenképpen meg kell védenie a pillanatnyi birtokost az önhatalmú behatásoktól (ideiglenes védelem). Ez nincs prejudiciális hatással a pert lezáró végítéletre!

Ez terjedt el később szokásjog útján Európa szerte: Possessorium summariissimum: ha a bíró önhatalmú cselekmény veszélyét észlelte, erre a veszélyre tekintettel hozott kifejezetten

21

ideiglenes intézkedésként közbenső ítéletet. Hatálya a végítélet meghozataláig tartott. Cél: önhatalom alkalmazásának megelőzése. Ezért: gyorsított eljárás, rövid határidő az állítások bizonyítására.

DE: nagyobb jelentőséggel rendelkezett a kánonjogi eredetű actio spolii: szélesebb körben, rugalmasabban alkalmazható, mint a római interdectumok.

Francia droit coutumier keretében további speciális birtokvédelmi eljárások, római interdictumokkal harmonizáltak. Egészen a nagy fr. forradalomig. DE: ingó dolgok birtokvédelme nem ismert. Elvesztésük: csak petitórius eljárás lehetséges.

Német gemeines Recht:

1. zavarás esetén a római int. úti possidentis elve alapján:2. ingatlanból való kivetés: int.unde vi:3. minden birtokfosztás esetén: act. spolii

XIX. sz.: feudális viszonyokhoz kötött actio spolii és summariissimum eltűnt

birtokvédelem szabályozása egyszerűbb, ésszerűbb: kánonjogi és a római jogi birtokkeresetek párhuzamos létezése megszűnt

egységes birtokvédelmi kereset (függetlenül, hogy a zavarás vagy a megfosztás miatt kértek védelmet)

Code de procédure: birtokkeresetek szabályai. Csak ingatlanok birtokának védelme, de a birtokos és bírlaló is igénybe vehette. (római jogi konstrukciók továbbélése)

BGB: actio spolii szabályát általánosítja, birtokos és bírlaló is kap birtokvédelmet.

- posszesszórius birtokvédelem: a birtokos a birtoklás tényére hivatkozva a birtokháborítástól számított 1 éven belül kérhet bírósági úton védelmet. Az alperes jogi természetű (petitórius) kifogásokat nem terjeszthet elő.

- petitórius védelem= jogvédelem:a tulajdonos a tulajdonjogára hivatkozva követeli az aktuális birtokostól a dolog kiadását.

Petitórius birtokvédelem: tény- és jogvédelem közötti átmeneti alakzat. Régi birtokos védelmet kap az aktuális birtokossal szemben akkor, ha az rosszhiszeműen szerezte a dolgot, vagy a dolgot a korábbi birtokos akarata ellenére vesztette el.

birtokvédelem: a felperes nem köteles a birtokláshoz való jogosultságát bizonyítani jogvédelem: az akarati elem (rosszhiszeműség és az akarat elleni elvesztés) vizsgálat

tárgyát képezheti.

22

SZLADITS KÁROLY: petitóriusnak nevezett rendes birtokkereset: a birtokos korábbi birtoklására hivatkozva indíthatott meg bárki ellen, akinek nem volt jogcíme, vagy nála gyengébb jogcíme volt a dolog birtoklására.

Második vh. előtti magyar magánjogi gondolkodás: posszesszórius és petitórius védelem szembeállítása.

Posszesszórius birtokvédelmet a közigazgatási hatóságoktól (közigazgatási birtokvédelem hazai bevezetése)

Petitórius birtokvédelmet: bíróságtól lehet kérni.

49. tétel: A tulajdonszerzés rendszerei

1. Ókori jogokAki megszerezte egy dolog feletti fizikai hatalmat, az egyben tulajdonosnak is tekintette magát és ezt a közösség is elismerte. (a tulajdon és birtok elhatárolása sokáig ismeretlen).

Préklasszikus római jogtudósok: dominium és possessio közötti különbségttel.

- Lopás, rablás útján tulajdonszerzés: nem kizárt. Tulajdonosnak nem volt módja arra, hogy a dolog visszaadását jogi úton kikényszerítse ha: Litis aestematio megfizetése: a birtokos fizette meg a tulajdonos által belátása szerint mondott összeget a tulajdoni perben (speciális tulajdonszerzés, vétel)

- Lopott anyagból épített ház: duplum megfizetése kárpótolta a tulajdonost, ill. tulajdonjoga feléledhet, ha a beépített anyag fizikailag ismét szabaddá válik.

- Tengeri vihar, hajó mentése céljából kidobott dolgok: megtaláló személyek rosszhiszeműségük ellenére is jogszerű tulajdont szereztek.

Archaikus római felfogás: tulajdonszerzés fizikai hatalomszerzés jellege leginkább azt tekintették magukénak, amit ellenségeiktől harcban zsákmányoltak. (nincs különbség tulajdon és birtok között).

mancipatio: vevő egyoldalú fizikai hatalomszerzése. A dolgot a kezével megragadja, a pálcával (dárda szimbolikája) rituálisan megérinti, és a magáénak mondja. Eladó passzív. Törvényesség biztosítása: 5 tanú és a mérlegtartó (réz lemérésének korrektségét ellenőrzi).

23

Előzetes megállapodás alapján jön létre, de az eladó valóságos egyetértése nem volt feltétel. Nem az átadás átvevés a hangsúlyos. fenyegetéssel kikényszerített mancipatio is érvényes, ha a formaságokat betartják.

Absztrakt tulajdonszerzési mód: a tulajdonjogot akkor is transzferálta, ha a felek szándéka nem az átruházás, hanem zálogba adás, letétbe helyezés, haszonkölcsönbe adás volt. (utóbbi: fiducia: zálogjogi funkció)

Bár nem különítették el a rómaiak a tulajdon és a birtok fogalmát, de nem ismerték el a nemtulajdonostól való jóhiszemű szerzés lehetőségét.--> a tulajdonos a jóhiszemű vevőtől elperelhette.

Kauzális szerzésmódok (jogfejlődés magasabb szintjét jelzik):

- traditio: már az archaikus korban az átadás és átvétel mellett szükséges a vételár megfizetése a tulajdonszerzéshez

- usucapio: klasszikus jogban már megkívánták a iusta causa usucapionis (pl. ajándékozás, adásvétel, csere) fennállását.

Az ingatlanátruházás publicitása (Egyiptom és a közép asszír birodalom kivételével) általában nem volt ismeretes.

Egyiptom: van ingatlan-nyilvántartás (fárao és a magántelkek tulajdonosváltozásainak bejegyzése)

közép asszír: ingatlanvételről közokirat készül. A vételt 1 hónapon belül háromszok kihirtették, ha senki nem élt óvással, a tulajdonszerzés véglegessé vált.

2. A tradicionális modell változásai a régebbi ius communében és az újkorban

Glosszátorok:

traditio: legyen érvényes iusta causa traditionis, de elfogadták a putatív (vélt titulust)

usucapio: csak valós jogcím alapján van tulajdonszerzés.

JOHANN APEL (XVI.sz.): elvont fogalmak bevezetése

tulajdonszerzési jogcím (causa)= a kötelmi jogi ügylet

tulajdonszerzési mód: a dolog birtokának átruházása (traditio)

24

Ezt a kauzális- traditionális doktrinát vette át később a német természetjogi iskola és a bajor, porosz és osztrák és a magyar jogrendszer.

A traditio útján való tulajdonszerzéshez szükség van egyaránt az átadásra és az érvényes tulajdonszerzési jogcímre. Emellett az elbirtoklás is csak érvényes jogcím alapján mehet végbe!

DONELLUS ÉS SAVIGNY (német jogtudomány):absztrakt-traditionális doktrina (pandektista)

A traditio nem egyszerűen a birtok átruházása, hanem „ absztrakt dologi jogi szerződés”, amely az alapjául szolgáló kötelmi jogi szerződés érvényességétől függetlenül biztosítja a tulajdonjog átszállását. De mind a vevő mind az eladó szándéka erre kell, hogy kiterjedjen.

Iusta causa: nem a kötelmi szerződés érvényessége, hanem a kölcsönös akarat megléte.

német BGB teljes mértékben átvette

3. A tulajdonszerzés francia modellje

Kauzális, konszenzuális rendszer: a tulajdonátruházó szerződés mint causa egymagában transzferálja a tulajdonjogot. (traditiora nincs szükség)

Róma: traditio könnyített formái, ahol fizikai átadásra nem kerül sor.

- szimbolikus átadás- constitutum possessorium: civ.poss. joglemondó nyilatkozata alapján lett valaki

tulajdonos úgy, hogy fizikailag nem lépett birtokba, mert az továbbra is az előző tulajdonosnál maradt.

középkori francia: tulajdonátruházási közjegyzői okiratokban: traditio ficta: fiktív átadás

POTHIER : a konszenzuális elvet fogadta el

Ha a birtok tény, a tulajdon pedig jog, akkor ésszerű, hogy a fizikai átadás csak az előbbi átruházásához legyen szükséges.

Code civil: a dolog átruházására irányuló kötelem (szerződés) a szerződő felek puszta megállapodásával kész és a hitelezőt már az tadás megvalósítása előtt tulajdonossá teszi.

25

De a francia jog a konszenzuális tulajdonszerzés hatályát harmadik személyek jogainak védelme érdekében több vonatkozásban is megszorítja!

Harmadik személyek irányában így bizonyos fokig itt is a traditionális tulajdonszerzés rendszere jut érvényre.

pl: ingatlanok, közhitelű nyilvántartásba lajstromozott ingóságok többszöri eladása esetén az a vevő élvez előnyt, akinek a szerződése előbb vált nyilvánossá.

közönséges ingóságok: a dolog birtokát jóhiszeműen megszerző fél élvez elsőbbséget.

50. tétel: Az elbirtoklás néhány dogmatörténeti kérdése

Elbirtoklás: időmúlás jogi hatásán alapszik.

Róma: elévülés hosszú évszázadokig ismeretlen volt. (civil jog keresetei határidő nélkül indíthatók, a praetori actiok pedig jogvesztő határidőhöz voltak kötve, nem elévüléshez)

Első nyomai: korai császárkor

Elévülés általános szabálya: Kr.u. V. sz

Elbirtoklás: már a XII. táblás törvény ismerte!:ingatlanok:2 év; ingók 1 év alatt elbirtokolhatóak.

Iustiniánus ezt az időt felemelte (3 és 10/20 évre)

Rövid idejű elbirtoklás indoka: a tulajdonos egy éven belül reálisan észlelheti, ha egy ingó dolga hiányzik.

Ingatlanoknál: parlagoltatás szokása indokolja a hosszabb határidőt (esetleg a lakóhelytő távolabb fekvő ingatlanok nehezebben voltak megközelíthetők).

Benedek Ferenc: nemtulajdonostól való tulajdonszerzésnek a nemo plus iuris szabály miatt teljesen hiányzó lehetőségét is pótolta.

Elnevezés története:

26

XII. táblás törvény: usus= használat (rómaiak ezt a férji hatalom elbirtoklás útján való megszerzésére is használták)

klasszikus római jog: usucapio= a birtoklás momentuma mellett a tulajdonjog megszerzésére is utal.

iustiniánusi jog:

- usucapio: csak az ingók elbirtoklása- praescriptio longi temporis: ingatlanok elbirtoklása. Minden telekre alkalmazást

nyert, az eredeti tulajdonos lakóhelyétől függően tartott 10 vagy 20 évig.Utóbbi kialakulása:

o klasszikus római provinciális jogban a tartományi telkek használóinak elévülési kifogása volt. Kvázi tulajdonos által indított vindicatio ellen kérhetett a provinciai telek hhasználója 10 éven át tartó birtoklása alapján kifogást. Később et az exceptió helyett praescriptionak nevezték, mert említése a perbeli ügyirat bevezető részében volt.

o posztklasszikus jog: szokásjog révén elbirtoklássá erősödött: a hosszú idejű (10/20 év) birtoklás alapján a kvázi tulajdonjogot is megszerezték a telek használói. A praescriptio szó így fokozatosan felvette az elbirtoklás jelentését.

o elévülési jelentése is kialakult ugyanekkor, új típusú elévülési kifogások jelentek meg, amelyeket ennek mintájára szintén praescriptionak neveztek. A középkori jogtudósok a 30/40 éves általános elévülést nevezték ez alapján praescriptio longissimi temporisnak.

II. Theodosius-féle rendelet: 30/40 éves általános elévülési szabály iustiniánusi jog: rendkívüli elbirtoklás.

feltétele a hosszabb időre tekintettel csupán a possessio és a bona fides. (res habilis és a iusta causa követelménye eltűnt). Így az idő leteltével a lopott dolog, eredetileg haszonkölcsönbe, bérbe… adott dolgok is elbirtokolhatóvá válhattak.

Praescriptio triginta vel quadraginta annorum: általános elévülés és rendkívüli elbirtoklás is.

ius commune: bona fides (szubjektív tudati állapot) követelménye elbirtoklás teljes tartama alatt fenn kellett állnia.

jogkeletkeztető praescriptio (acquisitiva): elbirtoklás

jogmegszűnteteő praescriptio (extincitiva): elévülés

usucapio (ingó dolog elbirtoklása) csak másodlagos, sok helyen el is tűnt.

27

Követelések elévülését gyakran perjogi problémának tekintették: actiokat érintette és csak az alperes kifogása esetén, nem ipso iure hatályosult.

XIII. sz. francia jog: római jog praescriptioi újraéledtek:

praescr. longi temp.: ingatlan-elbirtoklás 10/20 év

praescr. longissimi temp.: rendkívüli elbirtoklás, 30 év, Code civil: a jóhiszeműség itt nem szükséges, csak az előző esetben. A dolgot sajátjaként birtokló személy a jóhiszeműségétől függetlenül tulajdont szerez.

Az ingókra nézve a 3 éves usucapio nem nyert receptiot. A középkori frank jogban a tulajdonos a tőle elvett ingó dolgot nem követelhette vissza. Csak büntetőkeresetet indíthatott, amely az alperesi birtokost tolvajként, kárpótló pénzbüntetés megfizetésére ítélték, de a dolgot magánál tarthatta.

A magántulajdon védelme helyett az ősi jogok bűntetőjogi szemléletét őrző regula alkalmazása sok más tekintetben a római jogot preferáló délfrancia jogterületen is gyökeret vert.

( középkori szokásjog: a jóhiszemű vevő akkor is tulajdont szerez, ha az eladó nem volt tulajdonos. Vizigót eredetű megváltási jog ezt korrigálja: a tulajdonos visszavásárolhatta a dolgát a jóhiszemű vevőtől)

XVIII. sz. fr. BOURJON : la possession vaut titre ingó dolgok esetében a birtoklás jogcímet képez, mert a birtok ténye alapján vélelmezni kell, hogy a birtokos jogosult a dolog birtoklására.

POTHIER ezt átvette, bekerül a Code civile-be is.

Utóbbi azonban római jog hatását is tükrözi: amennyiben a tulajdonos a dolgot elvesztette, ellopták tőle, azt 3 éven belül rei vindicatioval visszakövetelheti. (korlátozza annak lehetőségét, hogy a tulajdonos a jóhiszemű harmadik személytől visszakövetelhesse)

német- osztrák jogterület:

iustiniánusi szabályozás sok tekintetben tovább él: ismert az ingó dolgok elbirtoklása. Itt az elbirtoklásra és elévülésre rendelkezésre állnak önálló, adekvát kifejezések is.

28

osztrák ABGB:

ingo dolgok elbirtoklása 3 év

ingatlanok: 30 év (telekkönyvi rendszer által nyújtott biztonság miatt)

Elbirtoklás= iusta causa + bona fides

bona fides= szigorúan elbírált objektív kritérium, (Redlichkeit). Legenyhébb gondatlanság, puszta kételkedés esetén is megdől!!

Egyes meghatározott körben: 40 éves elbirtoklás is ismert (tulajdonjog elvesztését lassítja)

német BGB:

elbirtoklás: tulajdonszerzési mód

elévülés: általános részben

ingók: 10 év (poros ALR-ből)

iusta causa nem szükséges, csak a bona fides

bona fides (guter Glauben) = szubjektív kritérium, az enyhe gondatlansággal még összeegyeztethető.

Magyar szabályozás:

nincs se jogcím se jóhiszeműség, de a bírói gyakorlat és szakirodalom az gyakran belemagyarázza a „sajátjaként” való birtoklásba.

Nem ismeri a fr. megoldást, ami a hosszabb elbirtoklás esetén a követelményekből enged.

Időtartambeli különbség csak ingó és ingatlan elbirtoklása között van.

Új ptk: „jogcímes elbirtoklás” bevezetése 5 év elteltével bekövetkezik, ha az azonnali tulajdonszerzést csak formai hiba akadályozta.

51. tétel: Tulajdonjogi fogalmak a common law-ban

29

A property szó a tulajdonjognál részben tágabb, az ownership pedig szűkebb jelentéstartalommal rendelkezik, mint a római jogi dominium, illetve proprietas. A property alapvetően vagyont jelent, ezért a law of property az egész vagyonjogot megjelölő kifejezés. Az ownership inkább az ingó dolgok fölötti tulajdonjogot jelöli, de használják az ingatlantulajdonra is.

A pesonal property ingó tulajdonjogot (vagy magukat az ingó vagyontárgyakat), és bizonyos egyéb jogokat jelent. A bailment speciális personal propertynek számít (special/qualified property). Ez alapján tartja magánál a megbízott, a letéteményes, a bérlő és a záloghitelező a másik féltől átvett dolgot. A bailment tehát római jogi szempontból nézve dologi és kötelmi alapon létrejövő birtoklási helyzeteket, más szempontból nézve birtokot és bírlalatot egyaránt magában foglal.

A real property az ingatlanon fennálló tulajdonjogot, vagy magát az ingatlant, mint vagyontárgyat jelenti. Az ingatlan tulajdonjoga és az ingatlanon fennálló bizonyos más dologi jogosultságok elnevezése a real estate.

Angliában minden ingatlannak elvileg a Korona a tulajdonosa, mindenki másnak csak származtatott tulajdonjoga van (tenure: eredetileg hűbérbirtok). A Korona főtulajdonjoga miatt az ingatlannal rendelkező magánszemélyek jogosultságának tárgya sohasem maga az ingatlan, hanem egy azon fennálló estate (estate in land), amely egyfajta (alapvetően időben) korlátozott tulajdonjogként értelmezhető.

A középkori Angliában 4 alapvető estate alakult ki, amelyek közül azonban az 1925. évi Law of Prperty Act csak a freehold estate-t és a leasehold estate-t tartotta fenn, a másik kettőt „interest”-té degradálta.

1.) FREEHOLD ESTATE (vagy fee simple)

Ez gyakorlatilag a kontinentális jogi értelemben vett tulajdonjognak feleltethető meg, amennyiben a freeholder az ingatlant elidegenítheti, átörökítheti, és a Korona lappangó főtulajdonjoga csak akkor éled fel, ha örökösök hiányában az ingatlan visszaháramlik a Koronára.

2.) LEASEHOLD ESTATE (vagy term of years absolute)

Időben korlátozott jogosultság, de az időtartama tetszőlegesen hosszú lehet, akár 1 nap akár 999 év. A leaseholder alapíthat egy a sajátjánál rövidebb időratamú lease-t más javára, amely azonban megszűnik, ha az alapító lease-e megszűnik.

3.) FEE TAIL (az 1925-ös Act-től kezdve: entailed interest)

30

Öröklési jogilag korlátozott jogosultság, amely csak egyenes ágon, a leszármazókra száll át, ezek hiányában visszaháramlik a freeholderre vagy ennek hiányában a Koronára. 1997 óta entailed interest nem alapítható!

4.) LIFE ESTATE (1925 óta life interest)

A jogosult életére szól, halálával visszaháramlik a leaseholderre vagy a freeholderre. (a kontinentális jogi haszonélvezethez hasonlítható).

Az ingatlanokon fenálló tulajdonjog két fajtája tehát a freehold és a leasehold, azonban e jogosultságok is csak tenure-k, mert alárendeltek a Korona főtulajdonjogának. Egy ingatlannak egyszerre több tulajdonosa is lehet (a középkori dominium duplexhez hasonló értelemben), amikor is az egyik tulajdonost fee simple illeti meg, a másikat pedig leasehold, akár 999 évre.

Az angol jogban az ingatlanok elbirtoklása sokáig ismeretlen volt, csak a földbirtokos keresetének elévülését konstatálták, így az ingatlan tényleges használója csak birtokosként élvezett védelmet, míg a földbirtokos anyagi jogi jogosultsága keresetének elévülése ellenére is fennmaradt. 1833 óta azonban elismerést nyer a korábbi anyagi jogi jogosultság megszűnése és így kialakulhatott az elbirtoklás jogintézménye.

Ha az ingatlan trust tárgya (ekként trust property), akkor a bizalmi vagyonkezelő (trustee) által megszerzett, a common law szerint fennálló tulajdonjog (legal ownership) mellett a kedvezményezett (beneficiary) javára létrejön egy, a méltányos jogon (equity) alapuló equitable ownership is. Emellett az equitable jelző nem csak arra utalhat, hogy egy jogosultság alapja trust, hanem arra is, hogy nem teljesültek a jogosultság alapításakor azok a formai követelmények (pl.: nyilvántartásba vétel), amelyek alapján legal hatályú lehetne a jogosultág.

Ez a jogosultság kevésbé erős, mivel nem hatályos mindenkivel szemben, akivel szemben a legal ownership hatályos lenne. (A legal és az equitable ownership különbsége összevethető a civiljogi tulajdon és a praetori bonitár tulajdon eltérésével.)

Összefoglalva: az angol jog szerint egy ingatlanon a Korona főtulajdonjogán túl fennállhatnak:

a) legal vagy equitable estate

és

b) legal vagy equitable interest

31

52. tétel: A jogügylet és a szerződés fogalomtörténeti kérdései

A jogügylet fogalma csupán egyes jogokban bír tételes jogi jelentőséggel, elsősorban az általános résszel rendelkező (pandektarendszerű) polgári jogi kódexek esetében van tételes jogi relevanciája, hiszen a jogügylet mint tételes jogi kategória strukturálisan a magánjog általános részéhez kötődik. (pl.: német BGB, brazil ptk.) A német jogi kultúrához tartozó jogrendszerekben a magánjog legalapvetőbb fogalmai közé tartozik a jogügylet (Rechtsgeschaft).

Az institúció-rendszert követő (ált. résszel nem rendelkező) polgári törvénykönyvekben nem is szerepelt a jogügylet kifejezés. (pl.: francia Code civil, spanyol Código civil /1889/)

A francia jogtudományban Planiol 1899-ben megjelent Traité élémentaire de doit civil művében, már világosan kimutatható a német jogtudományban kidolgozott jogügyleti tan hatása. A német Rechtsgeschaft (jogügylet) szót az acte juridique főnévvel adta vissza. Amelyet tágabb értelemben „jogi aktusként” is használnak.

A jogügyletet joghatások kiváltására irányuló akaratnyilatkozatként határozzák meg, és különbséget tesznek egyoldalú (actes unilatéraux) és kétoldalú jogügyletek (actes bilatéraux) között.

Az olasz jogtudományban a XIX. század végétől mutatható ki a német jogtudomány hatása, amely a jogügyleti tan terén is érzékelhető. A jogügyletet a negozio giuridico kifejezés jelöli, a tágabb értelmű francia acte juridiqiue („jogi aktus”) az atto giuridico. Az atto giuridico magába foglalja a megengedett és a meg nem engedett emberi magatartásokat, valamint a megengedett emberi magatartásokon belül, a nem joghatás kiváltására irányuló jogszerű magatartásokat (=reálaktusokat/ attio giuridico non negoziali) is.

Az angolszász jogi nyelvben, a jogügylet fogalmát a juridical act, az act in law, a juristic act, és a legal act szavak adják vissza.

A magyar Ptk. nem használja a jogügylet terminusát, jelentősége csak elméleti, didaktikai.

53. tétel: A jogügylet fogalomtörténete

A magánjogi jogügyletek a jogalanyok érdekei, céljai szempontjából jelentős jogszerű magatartások, amelyeket a formájuk és/vagy a létrehozásukra irányuló akarat tesz jogügyletté. A legfontosabbak a szerződés és a végrendelet.

32

A jogügylet fogalomtörténetének kezdetei a római jogba nyúlnak vissza. Az actus szó elsősorban cselekvést jelent, az actus legitimus kifejezést azonban terminus technikusként használták, s azzal a régi civiljog jogügyleteit (pl.: mancipatio) jelölték.

A negotium üzleti ügyet jelentett, főként a visszterhes szerződések megjelölésére használták.

A jogügylet modern fogalmának megfelelő absztrakt fogalmi kategóriát azonban nem dolgoztak ki a római jogtudósok, nem alakult ki a jogügylet általános doktrínája.

Vitatott, hogy a jogügylet fogalma mely jogtudós munkájában jelent meg elsőként, egyesek szerint JOHANNES ALTHUSIUS német jogtudós dolgozta ki a XVII. század elején a negotium fogalmát. Amely magában foglalt minden megállapodást, amely az ember társadalmi életét érinti, és amely vagy valami hasznosat vagy szükségeset hoz létre, vagy megakadályoz olyasmit, ami ezekkel ellentétben áll.

A szélesebb, elvontabb jogügylet fogalmát DANIEL NETTELBLADT dolgozta ki a XVIII. század közepén, actus iuridicus-ként, amely felöleli az emberek megengedett cselekményeit, amelyek jogokra és kötelességekre vonatkoznak, akár jogokat és kötelességeket hoznak létre, akár nem. (itt megjelenik a magatartás megengedettsége, mint a jogügylet fogalmi kritériuma)

FERDINAND HARPPRECT német jogtudós arra mutatott rá, hogy az a sokféle ügylet, amelyekkel az emberek a bírósági eljárásban, de azon kívül is szoktak élni egymás között, olyan magatartásokat (modi) jelent, amelyekkel egy kilátásba helyezett célt (finis) érhetnek el. (itt megjelenik az elérni kívánt cél, a jogügylettel elérni kíván joghatás)

SAVIGNY a jogügyletet a jogi tények magasabb kategóriájába sorolta. Jogi tény minden olyan esemény, amely egy alanyi jogot, illetve jogviszonyt hoz létre, módosít vagy szüntet meg. Jogi tényeken belül megkülönböztetett:

(1) szabad cselekvéseket és

(2) egyéb jogi tényeket (időmúlás, természeti események).

Az emberi cselekedeteken belül

(1a) jogügyleteket mint a közvetlenül a jogviszonyok létrehozására vagy megszüntetésére irányuló cselekedeteket, állította szembe az

(1b) egyéb emberi magatartásokkal. (reálaktus= nem joghatás kiváltására irányuló jogszerű emberi magatartás)

33

Tehát a jogügyletek esetében a cselekvő személy tudata a jogi cél elérésére irányul, PUCHTA emelte ki, hogy a jogügylet feltételezi azt, hogy a cselekvő személy ezen akaratát kinyilvánítsa.

A jogügylet fogalmának meghatározását WINDSCHEID fejlesztette tökélyre. A jogügylet joghatás kiváltására irányuló magánszemély általi akaratkijelentés.

A jogügylet pandektista definíciói néha törvénykönyvekbe is felvételt nyertek. Az 1863-as szász ptk. úgy fogalmazott, hogy amennyiben egy cselekménynél az akarat arra irányul, hogy a törvényekkel összhangban jogviszonyt alapítson, megszüntessen vagy megváltoztasson, úgy a cselekmény jogügylet.

54. tétel: A szerződés fogalomtörténete

a szerződés (a pandektista jogügyleti tan keretében kidolgozott fogalommeghatározás nyomán):

két vagy több személy egybehangzó, joghatás kiváltására irányuló akaratkijelentése, illetve

megállapodása

a szerződés lényegét a XIX. szd. előtt nem mindig az akaratmegyegyezésben látták

a szerződés megjelölésére szolgáló szavak kialakulása már az ókori nyelvekben megkezdődött (pl.

Biblia nyelvezetében a „szövetség” jelentéső berith szó)

a berith mindenekelőtt az Úr és az ember közötti szövetséget jelentette

a szövetség nem egészen azonos a szerződéssel, de mindig valamiféle szerződéskötéssel jön létre

az ókori jogokban a szerződés megkötése ált. formális volt, és ált. valamilyen vallási jellegű

áldozatbemutatás kísérte

a visszafordíthatatlan áldozás fejezte ki a szerződéskötés visszafordíthatatlanságát --» a megtett

ígéret nem vonható vissza

a szerződéskötés vallási jellege miatt a szerződés megszegése az eszküszegéssel volt azonos

hatású --» az isten(ek) haragját váltotta ki

ezért a szerződésszegés a vallási normákba is ütköző bcs-nek számított, amely akár

halálbüntetéssel is járhatott

a szerződéskötés az ókori civilizációk fejlődése során fokozatosan profanizálódott

ógörgög megjelölések: szünallagma, szümbolian, homologia, szünthéké, szünthéma vagy

szüngraphé

34

Arisztotelész a Nikomakhoszi etikában felsorolja az ált. szünallagmák típusait: adásvétel, kölcsön,

kezesség, haszonkölcsön, letét, bérlet

Arisztotelész szerint ezen cselekméynek kezdeményezése akaratunktól függ (szemben a bcs-ekkel)

Arisztotelész a Nikomakhoszi etikában a szerződések problematikáját etikai alapon elemezte --»

lényegét abban látta, hogy a felek között valamilyen közösség, barátság keletkezik

a görög jogokban nyoma sincs a római jog konszenzuálszerződési konstrukciójának, vagyis annak,

hogy az egybehangzó akaratnyilvánítás peresíthető kötelmet hozna létre

--» a görög jog csak a dologátadással való szerződési kötelezettségalapítást ismeri (reálszerződés

szerű)

a rómaiaknál a szerződések lényegét az eskütétel formalitása (sponsio), a vallási formalizmus és

az esküszegőt sújtó vallási szankció képezte, később pedig a profán formák alkalmazása

(mancipatio pl.)

I.e. III. szd-tól kezdve alakultak ki a konszenzuálszerződések (emptio venditio, locatio conductio,

societas, mandatum) --» formalitások nélkül is kötelező erővel rendelkeztek

a reálszerződések (mutuum, commodatum, depositum, pignus) tulképpen mindig is léteztek, ezek

szerződés jellegét csak a klasszikus korban ismerték fel, amikor a jogtudomány a szerződések

lényegét az akaratmegegyezésben (conventio) látta

a contractus fogalma nehezen alakult ki, a prokuliánus iskola szerint pl. csak a szinallagmatikus

szerződések nevezhetők ennek

a szabiniánusok szerint azonban a contractusok mindazok a kötelemkeletkeztető magatartások,

amelyek nem delictumok

a két véglet között Pedius volt, aki kimondta, hogy a contractus lényege a megegyezés, és ezért

semmis minden olyan contractus, amely nem tartalmaz conventiot

Pedius tanítása mellett a szerződések terén uralkodó formalizmusra a konszenzuálszerződések

bevezetése jelentett még csapást --» kialakult a voluntas (est) mater contractum elv (az akarat a

szerződés szülőanyja)

azonban még Iustinianus sem jutott el addig, hogy a szerződéstípusok keretei közé nem illeszkedő

puszta megegyezést (pactum, conventio) a contractus rangjára emelje

a bizánci jogtudósok már Iustinianus korában igyekeztek a contractusok és pactumok között

formálisan még fennálló falat lebontani

Theophilus (Az Instituciók egyik szerzője) kifejtette, hogy a szerződés két vagy több személy

kölcsönös megállapodása és megegyezése (Ulpianus így definiálta a pactumot) –» Theophilus

gyakorlatilag már nem tesz különbséget a kettő között

Stephanos a VI. szd-ban ünnepélyesen kijelenti, hogy a „szerződések szülőanyja az akarat” –» a VI.

szd-i jogtudósok a contractus lényegét már a felek egybehangzó akaratában látták

35

a kora középkori nyugat-európai praxisok azonban sok tekintetben visszasüllyedtek az archaikus

felfogás szintjére

a germán szokásjog nem ismerte a konszenzuálszerződések konstrukcióját --» minden formátlan

megállapodástól vissza lehetett lépni

a XI. szd. végétől a glosszátorok, majd a kommentátorok a Corpus iuris civilis alapján már elismerték

a római jog konszenzuálszerződéseinek és peresíthető pactumainak kötelező erejét

a kánonjogászok dolgozták ki a pacta sunt servanda elvét --» a (formátlan) megállapodásokat (is) be

kell tartani --» Isten nem tesz különbséget egyszerű és ünnepélyes ígéret között

Grotius 1625-ös művében megjegyzi, hogy „az ígéret a természetjog szerint kötelez”

Pothier szerint a szerződés létrejöttéhez csak a felek puszta megállapodására van szükség, a

szerződés azért bír kötelező erővel, mert a szerződő felek ezt akarták és ezt ígérték meg

a kontinentális európai törvényhozás először a XVIII. szd-ban mondta ki a pacta sunt servanda elvét

--» 1756-os Codex Maximiliaenus Bavaricus civilis ( a bajor Landrecht)

a bajor polgári kódex szerint a megállapodás és a szerződés egy és ugyanaz

a fracia Code civil 1804-ben, fél évszázaddal később jutott el ugyanide --» „Törvényesen megkötött

szerződés törvényerővel bír azok számára, akik azt megalkották.”

a XIX. szd-ban mindenhol uralkodóvá vált a konszenzualizmus --» a szerződések pusztán a felek

megegyezésével jönnek létre, ahhoz más formaságokra nincs szükség

a reálszerződések konstrukcióját azonban egyes jogrendszerek ma is ismerik, pl a Code civil és az

1811-es osztrák Ptk. is megköveteli egyes szerződéseknél a dolog átadását is

a francia jog ma is ismeri a reálszerződéseket, pl. a haszonkölcsön-szerződésnél, vagy a letétnél,

kölcsönnél

a modern szerződési jogok azonban ált. a konszenzuálszerződési konstrukciót érvényesítik, de a

modern világban a szerződés gyakran csak fiktív akaratmegyegyezésen nyugszik (pl. általános

szerződési feltételek) --» ezzel párhuzamosan újból felértékelődik a formalizmus szerepe

55. tétel: A kauza, mint a szerződés létrejöttéhez szükséges esszenciális kellék a francia típusú jogokban

a szerződésnek német jogi kultúrában érvényesülő doktrínája a kanti akaratautonómiából

kiindulva csak a felek akaratnyilatkozatának összhangját és annak joghatásra irányultságát emeli ki

–» nem tekinti a szerződés, mint jogügylet fogalmi elemének a kauzát, mint a szerződéskötésre

ösztönző motívumot (francia jog), vagy az ellenszolgáltatás meglétét (angol jog)

a francia jogban a szerződés fogalmának fontos összetevője a kauza

a causa-tan is kánonjogi gyökerekre vezethető vissza

36

causa: jogalap, „materiális célmeghatározás”, a kánonjogban az a jogi kritérium, amely alapján a

jogilag kötelező nyilatkozatok elhatárolhatók a „komolytalan” nyilatkozatoktól

a kánonjogászok a pacta sunt servanda kialakításával összefüggésben a causa fogalmát

valamennyi szerződés kötelező elemévé tették

a francia típusú jogrendszerekben a causa-fogalom ma is a kánonjogi funkcióját tölti be --»

„minden kötelezettségvállalásnak tisztességes jogalappal kell rendelkeznie”

a német jogban a causa kiszorult a szerződés fogalmi elemei közül

a német jogban a tulajdonjog átszállása is független a kauzától, hiszen az átadás, mint dologi jogi

szerződés önmagában véve átviszi a tulajdont (Savigny)

a kauza a német jogban ma csak a jogalap nélküli gazdagodás szabályozásánál játszik szerepet

A Code civil azonban a megállapodás négy érvényességi kellékét említi:

1) a szerződő felek kötelezettségvállalásra irányuló megegyezése

2) a fél szerződéskötési képessége

3) meghatározott tárgy

4) megengedett kauza

--» a Code civil kimondja, hogy a kauza nélküli kötelmeknek nem lehet semmilyen joghatása

a francia jog a kauzával szemben két követelményt támaszt: tisztességesség és hasznosság

hasonló megoldással operál a spanyol kódex (Código civil) és az olasz kódex (Codice civile) is

az 1994-es québeci ptk. a kauzát a szerződés esszenciális kellékének tekinti

megfogalmazása: az az ok, amelye a felek mindegyikét arra determinálja, hogy belépjen a

szerződésbe

56. tétel: Az angol jog szerződésfogalma: a consideration-tan

- eltérő szerződési konstrukció- szerződés morális alapja: ígéret betartása, mint megalapozott elvárás- angol jog korábban már elismeri a formátlan megegyezés kötelező erejét- XVI. század eleje a consideration még sokféle értelemben használatos- a XVII. század elejére a consideration már: szerződéses igények peres úton való

érvényesítésének szükséges és elégséges feltétele:o szerződési típuskényszer lebontásao ellenszolgáltatásos megállapodás önmagában peresíthető

37

o római jogi alapokon fejlődött ki, megelőzve a kontinentálist- a consideration a szerződés létezésének a feltétele: Blackstone: annyira szerződés létezési

előfeltétel, hogy a nem visszterhes megállapodás „jogilag teljesen érvénytelen”- angol law of contract: szerződések kötelező erejének alapja: teljesítést az adós

ellenszolgáltatás fejében elvállalta- szerződés kötőerejének alapja, a kölcsönös szolgáltatás ígérete -> ez alapján minden

szerződés magában foglalja a „writ (vagy action) of assumpsit igénybevételének lehetőségét (ez a writ talán a perindítás lehetősége)

- a consideration adja a szerződési ígéret kikényszeríthetőségének a rendes jogalapját- summázva: consideration nélkül nincs szerződés, illetve nélküle nem kényszeríthető ki- ingyenes szerződési ígéretek nem tartoznak a kontraktuális debt körébe – más, mint a

kontinentális- másik nagy eltérés kontinentálishoz képest:

o kontinentális: visszterhes szerződéseknél: szolgáltatás-ellenszolgáltatás között feltűnő értékkülönbség érvénytelenségi ok

o angol jog: nem kell arányosnak lennie az ellenszolgáltatásnak (consideration-nek), DE színleges ellenszolgáltatás nem lehet, valódinak kell lennie

57. tétel: A nem létező, az érvénytelen és a hatálytalan jogügylet fogalmának elhatárolása

- nem létező jogügylet o először a kánonjogban: házasság érvénytelensége -> nem létező házasság és

érvénytelen házasság elhatárolása – elméleti szinten nem fejlesztette kio Ludwig Mitteis: XX. század elején elhatárolja a nem létező jogügyletet az

érvénytelentől Mitteis: a nem létező nem egyszerűen hibás, hanem a külső tényállás

hiányzik: látszólag sincs komoly akarat vagy alapvető nyilatkozati elemek hiányoznak, ergo semmilyen (még negatív sem) joghatást nem válthat ki

például: adásvétel – ahol vételárban vagy az áruban nem állapodnak meg tréfából, oktatásból kötött szerződés disszenzus miatt joghatás kiváltására alkalmatlan „szerződések”

- érvénytelen jogügyleto megvalósul külső tényállása – joghatás kiváltására irányuló akaratnyilatkozat külvilág

számára érzékelhető + érvényesség látszata de ->o akarat, nyilatkozat vagy joghatáshoz kapcsolódás -> súlyos hibája miatt ->o részben vagy teljesen, feltétlenül (semmisség) vagy feltételesen (megtámadhatóság),

orvosolhatóan vagy orvosolhatatlanul, abszolúte vagy relatíve alkalmatlan a célzott joghatás kiváltására – de nem célzott joghatások beállhatnak

- érvénytelenség – hatályosságo elhatárolás előzményei: késő pandektista német irodalom XIX. század végén, még

inkább orosz, magyar, olasz jogtudomány sürgeti a distinkciót a XX. század eleje óta

38

o mai német jog nem igyekszik elkülöníteni a kettőt, az Unwirksamkeit mindkettőt lefedi, francia, angol jog nem is foglalkozik ezzel

- hatályosságo magyar szemlélet alapján:

a hatályosság az érvényes jogügylet működő állapota, amikor a jogügyletből fakadó jogok érvényesíthetőek

a hatálytalanság az érvényes jogügyletnek az az állapota, amikor az különböző tényszerű okok miatt még vagy már vagy véglegesen nem képes joghatások kiváltására

o tehát a hatályosság illetve hatálytalanság csak érvényes jogügylethez kötődheto az érvényesség és a hatályosság is a jogügylet valamilyen állapotának a

megjelölésére szolgál, melyek egymáshoz képest történő értelmezése a célszerűo szűkebb értelemben a hatályosság az időtűzés függvényében kezdődik illetve szűnik

meg, továbbá a felfüggesztő illetve bontó feltétel folytán válik hatályossá vagy hatálytalanná

o a megfelelő teljesítéssel a jogügylet ugyancsak hatályát vesztio „a jogügylet létezése, érvényessége és hatályossága egymásra épülő, egymást

föltételező és egymástól eltérő igények érvényesítését lehetővé tevő jogügyleti létszakok illetve kategóriák

nem létező létező de érvénytelen érvényes de hatálytalan érvényes és hatályos jogügylet

o egyre nagyobb mértékben alkalmas joghatás kiváltására

58. tétel: A jogügyleti érvénytelenség fogalomtörténete

- római jogo római jogi források a jogügylet érvénytelensége és hatálytalansága körében sokszínű

terminológiát alkalmaznak (több mint száz)o azonban a római a jogtudósok a kaotikus kifejezés-rendszer ellenére is ismerték a

semmisség-megtámadhatóság distinkcióto a megtámadhatóságot ugyan elvi éllel nem dolgozták ki, de a „civiljogi

megtámadhatóságot” tekinthetjük a modern értelemben vett megtámadhatóság kifejeződésének

o jogi konstrukciót tekintve a modern megtámadásnak nem feleltethető meg a „praetori jog megtámadhatóság”, azonban utóbbit kezelhetjük „kvázi megtámadhatóságként”

- ius communeo a glosszátorok és a kommentátorok munkáiban még nem tisztult le a terminológiao elsőként Bertrand d’Argentré figyelt fel az ipso fatco semmisségű szerződésekre (pl.

forgalomképtelen dolog eladása) mint közérdekű szabályokba ütköző szerződések,

39

ezzel szemben pedig a magánérdeket sértő szerződésekre (pl. megtévesztés) – nála tehát már egyértelmű a semmis és megtámadható terminusok distinkciója

o első definíció megalkotója Arnoldus Vinnius a semmisségről: a nullum melléknevet használja fel ehhez (XVII. század első fele), kortársa Hugo Grotius is megkísérli az érvénytelenség tág fogalmának a megalkotását

- pandektisztikao a XIX. századi német pandektisztika dolgozza ki az érvénytelenség modern fogalmáto Savigny alkotja meg a megtámadhatóság fogalmát és állítja szembe többé-kevésbé

következetesen a semmisséggelo érvénytelenség eseteit háromféleképpen csoportosította

teljes-részleges feltétlen-feltételes egyidejű-nem egyidejű

o teljes: joghatáskiváltás tiszta tagadása, valamennyi joghatás beállása kizárt; semmisségnek nevezi

o nem teljes: sokféle lehet – célzott joghatás megakadályozására különböző esetei és fokai -> ezt a sokféle esetet megtámadhatóság összefoglaló név alatt tárgyalja, melyet részleges érvénytelenségnek tekint

o feltételes: jövőbeli, bizonytalan tényektől függ – ebbe a körbe a megtámadhatóság esetei illetve szűk értelemben a hatálytalanság tartozik (azért mert a megtámadhatóság esetében az érvénytelenség feltétele az emberi akarat, amely feltételes) -> a megtámadhatóságot tehát részleges érvénytelenségnek illetve akarattól függő feltételes érvénytelenségnek tekintette -> megalkotta ezzel a modern megtámadhatósági fogalmat

o az egyidejű-nem egyidejű érvénytelenség ugyanaz, mint a mai eredeti és utólagos érvénytelenség fogalompár

o Savigny alapján a semmisség-megtámadhatóság distinkció a pandektista irodalomban vált uralkodóvá

o Bernard Windscheid már úgy határolja el: semmisségre bárki hivatkozhat, míg megtámadhatóságra csak meghatározott személyek, kiemeli továbbá, hogy a megtámadható szerződésből származó joghatás megakadályozásához hivatkozni kell az érvénytelenségre

- a német polgári jog érvénytelenséggel kapcsolatos felfogásao a XIX. század jogtudósai az Ungültigkeit szót használják az érvénytelenség

megjelölésére, és ezen belül disztingváltak semmisséget (nichtigkeit) és megtámadhatóságot (anfechtbarkeit)

o száz éve már azonban joghatás kiváltására alkalmatlanként az Unwirksamkeit használják, mint érvénytelenségi terminust

o az ungültigkeit a BGB-ben nem is szerepel, csak két esetcsoportja: semmisség (nichtigkeit) és megtámadhatóság (anfechbarkeit)

o Karl Larenz érvényes jogügylet, ha szándékolt joghatások beállnak

40

Érvénytelen, ha szándékolt joghatások azért nem állnak be, mert a jogrend a beállásukat megtagadja (pl.: nem az előírt formában, törvényi tilalomba, jó erkölcsbe, vagy más feltételek hiányoznak, mint a cselekvőképesség)

BGB semmisnek mondja azt, amely minden vonatkozásában alkalmatlan a joghatás kiváltására – vannak olyanok melyek utólagos jóváhagyás után joghatás kiváltására alkalmasak lesznek – ezek lesznek Larenz szerint a feltételesen érvénytelenek (pl.: kiskorú törvények képviselője hozzájárulása nélkül

azokat a jogügyleteket, amelyek eredetileg érvényesek, de megtámadás folytán visszamenőlegesen veszíthetik el érvényességüket, feltételesen érvényesnek minősíti – ezek a megtámadható jogügyletek

végül ugyanígy Unwirksamkeit-ba sorolja azokat a szerződéseket, amelyek meghatározott személyek vonatkozásában nem fejtenek ki joghatást (relatív érvénytelenség)

unwirksamkeit – érvénytelenséget és hatálytalanságot is jelenthet, általában azonban érvénytelenség

- a francia Code civil érvénytelenségi tana és annak hatásao a francia polgári jogban eltérő megoldások alakultak ki terminológiai és tartalmi

szempontból is feltétlen semmiség: nullité absolue megtámadhatóságot jelentő nullité relative

o a Code civil egybemossa a szerződés létezésének és érvényességének a kellékeito újabb francia jogirodalomban megkülönböztetik már a szerződés létezésének és

érvényességének feltételeit – nemlétezés jogi következménye „abszolút semmisség”, érvénytelenség következménye pedig a „relatív semmisség” (nullité relative – tehát nem a mi fogalmaink szerinti relatív érvénytelenség!!!)

o ezek a semmisségre és a megtámadhatóságra utalnako a francia polgári jogban, ha a szerződés létezésének feltétele hiányzik, akkor is a

semmisség a szankciója (pl.: hiányzik a konszenzus, vagy a kauza) – francia terminológiával: abszolúte semmis

o kisebb súlyú hiba lehet egy érvényességi feltétel hiánya (akarathiba, szerződéskötési képesség hiánya) aminek az eredménye a „semmisség relatív” vagyis megtámadható a szerződés

o az abszolút semmis jogügyletek bíróság előtti érvényesítésének elévülési ideje 30 év, ez a hosszú idő a posztklasszikus római jogra vezethető vissza

o a „relatív semmisségre” vonatkozó kereset megindításának határideje eredetileg 10 év volt – ez is római jogi eredetű

o a 10 éves határidő a gyakorlatban túl hosszúnak bizonyult ezért 1968-ban 5 évre rövidítették, továbbá csak a jog által védelemben részesített személy hivatkozhat a „relatív semmisségre”

59. tétel: Exkurzus: Az utólagos érvénytelenség elméleti problémáihoz

41

- utólagos érvénytelenségo szerződési jogban kizárt, végrendelet jogában egyes szerzők elismeriko pl.: római jog: örökhagyó visszavonja a végrendeletét – érvénytelenné váliko ezzel szemben: magyar Ptk.: visszavonással hatálytalanná válik -> melyik

megközelítés a helyes?o utólagos érvénytelenséget a hazai civilisták többsége elutasítja, miszerint nincs

létjogosultsága – ezzel szemben például Szászy István elismeri a létjogosultságáto nem csak magyar probléma: Németországban Elmar Bund is szembeállítja a

végrendelet eredeti és utólagos érvénytelenségét, míg Werner Flume az „utólagos semmisség” kategóriájának jelentős részét a „megtámadás útján beálló semmisséget” tartotta; az olasz Emilio Betti is elismeri az utólagos érvénytelenség jogosultságát

o magyar jogban uralkodó nézet, továbbá a könyv írója (Siklósi Iván ezt a részt) is azt vallja, hogy az utólagos érvénytelenségnek sem a szerződési jogban sem a végrendeltek jogában nincs hely

60. tétel: A szolgáltatás és ellenszolgáltatás közötti feltűnő értékkülönbség miatti érvénytelenség történetéhez

- Római jog és ius communeo posztklasszikus római jog - csak telekingatlan adásvételére kiterjedő laesio enormis -

> vételárnak el kell érnie az ingatlan valós értékének legalább a felét, ellenkező esetben az eladó megtámadhatja a szerződést, amit a vevő úgy orvosolhat, hogy kiegészíti a vételárat és így nem áll be az érvénytelenség -> továbbél kontinentális jogokban

o az ingóságokra a jogvédelmet a kánonjog terjesztette ki -> a ius commune ezt a konstrukciót már valamennyi visszterhes bonae fidei szerződésre alkalmazza (nem csak adásvétel)

o a modern jogok a feltűnő értékkülönbség esetét a megtámadhatóság vagy a semmiség intézményével kapcsolják össze

o a glosszátorok, és Bartolus is az adásvételi szerződés megtámadásáról beszélnek- francia jog

o mai napig él (lésion d’outre moitié) az eredeti római jogi konstrukció – csak ingatlan adásvételére – (a börtönben olvasgató Napóleon nyomán)

o „a vételárnak igazságosnak kell lennie” – akkor tekinti érvénytelennek, ha a vételár a szerződés megkötésének pillanatában vett ingatlan-értéknek nem éri el a 7/12-ed részét

o a francia jogban él tovább a legtisztábban az eredeti római jogi intézményo a megtámadásra csak az eladó vagy képviselője jogosult, a vevő nem -> ha sikeres,

akkor érvénytelen

42

- német jogo a BGB csak az uzsorás jogügylet, (a jó erkölcsbe ütköző jogügylet különleges

eseteként) körében szankcionálja csak a feltűnő értékkülönbségeto tényállásnak objektív és szubjektív elemei is vannak

objektív: egyoldalú vagyoni előny szubjektív: kényszerhelyzet, tapasztalatlanság, hiányos ítélőképesség,

jelentős akaratgyengeségo a szubjektív elemek közül elég egyet kimeríteni; a szankció: semmisség

- olasz jogo a Codice civile nem korlátozza a megtámadhatóságot az ingatlan tárgyában kötött

adásvételre csak – általános jelleggel teszi lehetővé a megtámadást a károsult részéről, ha feltűnő az értékaránytalanság; de a szerencseelemet tartalmazó szerződésben, illetve a kölcsönös engedményt magában foglaló egyezség esetén kizárja a megtámadhatóságot

- magyar jogo a Ptk. megkülönbözteti a feltűnő értékkülönbség objektív és szubjektív esetét – a

korábbi magyar jog csak a szubjektív esetet ismerteo korábbi magánjogunk különbséget tett az uzsorás szerződés és a kizsákmányoló

szerződés között – uzsorának csak a hiteluzsorát tartotta; míg a kizsákmányoló szerződésben nem kellett hozzá hitelezés – a szolgáltatások egyidejű kicserélésével is végbemehetett, elég volt továbbá hogy a kizsákmányolónak vagy másnak ingyenes előnyt szerzett

o a legfelső bíróság 1950-es elvi döntése megszüntette a különböző szabályozást és egy objektív konstrukciót intézményesített mely pusztán a feltűnő értékaránytalanságon alapult

o az 1959-es Ptk. kodifikációjakor az uzsorás ügylet sem misségének kimondásakor visszakerült a szabályozásba a szubjektív elem

o az új magyar Ptk.-ban is fenntartandó lesz a hatályos szabályozás, azonban kizárni javasolják a megtámadás lehetőségét: a szerencseelemet tartalmazó szerződések, az árverésen kötött ügyletek valamint a versenytárgyalás alapján létrejött szerződések esetén és egyezségnél is

61. tétel: A jogügyleti hatályosság fogalomtörténete

- a hatályosság, illetve hatálytalanság fogalmával jelzett realitás egyidős a joggal, de a fogalma csak a 19. század vége felé alakult ki

- fogalmát problematikus meghatározni, mert sok és jelentősen eltérő értelemben használják- a hatályosságot mindig a jogügylet, mint jogi tény állapotaként fogjuk fel

I. Római jog

43

- a hatálytalanság dogmatikai fogalma nem született még meg, bár ismerték a joghatás kiváltására alkalmatlan ügyleteket

- a hatálytalan ügylet lényege a tartozás fennállása, a követelés tényleges lehetősége nélkül- a hatályos ügylet lényege a tartozás fennállása, a követelés tényleges lehetőségével

II. Savigny - nem határolta el egymástól az érvényességet és a hatályosságot- a „feltételes érvénytelenség” eseteinek körében tárgyalta a szűkebb értelemben vett

hatálytalanság eseteit

III. Windscheid - a hatálytalanság és az érvénytelenség megkülönböztetett fogalma nála jelenik meg elsőként- még nem dolgozta ki következetesen a kategóriákat- a hatályosságot a tág értelemben vett fogalmaként használta, vagyis nemcsak az érvényes,

hanem az érvénytelen ügyletek körében is ismerte

IV. Pandektisták - a hatálytalanság szűkebb és tágabb értelmének megkülönböztetése- csupán az érvényes jogügylet lehet hatálytalan a szűkebb értelemben vett hatálytalanság

szerint

V. Német szakirodalom - német BGB: a tág értelemben vett hatálytalanság fogalmát használta- Herbert Schachian: megkésve, a német BGB hatályba lépése után különböztette meg a

tágabb és a szűkebb értelemben vett hatálytalanságot- érvénytelenség és hatálytalanság között nem tesznek különbséget

VI. Francia jog - inefficiaté szó, amely nem jelöli következetesen a szűkebb értelemben vett hatálytalanság

fogalmát

VII. Olasz jog - a francia jog ellentéte, az érvénytelenség és a hatálytalanság elkülönítése- Vittorio Scialoja, Emilio Betti, Antonio Guarino, Alberto Trabucchi

VIII. Magyar jogtudomány - Grosschmid Béni:

o az érvénytelenség és hatálytalanság első ízben való elhatárolásao hatálytalanság két értelme: vitruális hatály, ill. hatálytalanság, ami az érvényes, de

ténylegesen még vagy már hatálytalan jogügylet állapotát jelenti, és a materiális hatály, ill. hatálytalanság, ami a jogi hatások kifejthetőségét jelenti

- Menyhárt Gáspár: érvénytelenséget a hatálytalansággal állítja szembe, amelyről csak érvényes jogügyletek esetén lehet beszélni, az érvénytelenségen belül kell megküldönböztetni a semmiséget és a megtámadhatóságot

44

- Niszalovszky Endre: az érvénytelenség 3. alakzata a hatálytalanság a semmiség és a megtámadhatóság mellett

- Világhy Miklós: az érvénytelenség és hatálytalanság magyar ptk.-ban alkalmazott elhatárolása

62. tétel: A polgári jogi felelősség fejlődése - fogalomtörténet

I. A felelősség modern fogalmának előzményei az ókori görög gondolkodásban - felelősség értelmű főnév nem alakult ki, ugyanúgy, mint ahogy a gondolkodásban is hiányzott

az elvont felelősségfogalom- Platón és Arisztotelész műveiben gyakran előfordult a hüpeuthünosz melléknév, amely a

hellén állambölcselet központi jellegű kategóriájává vált, jelentése „felelős”, „felelősségre vonható”

- a hüpeuthünosz melléknév az euthünó igéből származik, amelynek jelentése „helyesen tesz”, „vádol”, „büntet”

II. A modern felelősségfogalom gyökerei a római jogban - a respondere ige az ókori latinban még a peres eljárásban sem hordozott felelősségi jelentést,

annak ellenére, hogy a későbbi korok felelősségi gondolatainak végső gyökerét ez képezte- a császárkorban azonban a respondere cogitur kivételesen felelősségi jelentésben is

értelmezhető- a mai értelemben vett felelősségi viszonyokkal kapcsolatban alkalmazott római jogi

terminológiának semmi köze nincs a respondere igének- kiemelkedő a római jogtudósok által használt praestare és teneri ige, amelyet a modern

felelősségfogalom gondolati előzményének tekinthetünk, mivel a római jogtudósok már felelősségi értelemben használták

III. A felelősség fogalmának középkori gyökerei - kezdetben a római jog forrásaiban is ismert kifejezéseket használták- XI. századtól szokásossá vált a respondere debet, illetve még inkább a respondere tenetur

kifejezés, amelyek szó szerint még azt jelentették, hogy az alperes vagy a vádlott köteles magát az eljárásnak alávetni

- a respondere tenetur kifejezés azonban a középkorban már kifejezetten felelősség értelművé vált

- a VII. századtól dokumentálható, hogy a respondero ige felelősségi értelmet nyer- a XIII. század második felében alakult ki a latin responsabilis és a francia responsable

melléknév, amelyek a felelősségről való európai gondolkodás általános fejlődését nemcsak jelzi, hanem azt máig meghatározó módon alakítja

- viszonylag későn, a XVIII. század derekán alakult ki a responsabilitas/responsabilite főnév, amely először valószínűleg az angol vagy az olasz nyelvben jelent meg

IV. A felelősség fogalmának kialakulása és fejlődése az újkorban

45

- nem lehet megállapítani, hogy a felelősség szó a XVIII. század második felében az angol, az olasz vagy a francia nyelvben jelent meg első ízben

- legkésőbb 1760-ban már létezett az olasz nyelvben a responsabilitá olasz főnév, a következő évtizedekben pedig rendszeresen használták felelősségi értelemben

- az angol nyelvben a responsibility főnév használata 1766 óta dokumentálható- a francia nyelvben a responsbilité főnév használatát már 1787 előtt dokumentálták- a francia responsibilité több helyen is bekerült a Code civil szövegébe, aminek hatására az új

fogalom gyorsan elteredt Európában- a magyar nyelvben a „fél” főnévből legkésőbb a XIV. században létrejött a „felvesz” ige,

valamint a „felelősséget vállal”, és a „felelősségre vonható” kifejezés; a „felelős” és a „felelősség” főnév az 1830-as évek elején jött létre

V. A felelősség fogalmának denaturalizálódása, vagyis eredeti gyökerétől való elszakadása - a felelősség fogalma a XVIII. század második felére tehető megszületésekor még nem annyira

jogi, hanem politikai kategória volt, és ma sem kizárólag jogi fogalom, hiszen mai felfogásunk szerint is léteznek metajurusztikus felelősségfogalmak (vagyis az erkölcsi és politikai, valamint az ezeknek megfelelő büntetőjogi és közjogi felelősség)

- a metajurisztikus felelősség fogalma a puszta helytállási kötelezettséghez képest azt a többletkritériumot is hordozza, hogy a felelősségrevonás alapját a felelőssé tett személy vétkes magatartása képezi

- a polgári jogi gondolkodásban a felelősségfogalom egyre inkább elveszítette etikai töltését- kifejezetten káros denaturalizációnak tekinthető, hogy a felelősség fogalmát a puszta

helytállási kötelezettségre is kiterjesztették, és így kialakult a pénzzel tartozó adós, a kezes, az örökös, a jogalap nélkül gazdakodó, stb. felelőssége, valamint hogy a cselekvőképtelen személy vagy a jogi személy felelősségéről beszélünk, hiszen e személyek cselekvőképesség hiányában semmiképp nem tudnak a szó eredeti értelmében „felelni”

VI. Egyéb gondolati alapokon nyugvó modern felelősségfogalmak (Haftung, liability) - a német jogi nyelvben a Veranwortlichkeit korántsem szorította háttérbe a régebbi eredetű

Haftung kifejezést- Brinz megállapította, hogy a kötelmi jogi aktusok által kiváltott hatás értelmében vett

obligatiónak a német nyelvben a legtökéletesebben a Haftung feleltethető meg- a Haftung az a tény, hogy egy személy vagy egy dolog arra van rendelve, hogy valaki

(hitelező) követelésének kielégetésére szolgáljon; ez lehet tény is, vagy jogviszony is- Otto von Gierke állította szembe egymással a Schuld és a Haftung fogalmát- A schuld jogi kötelezettség, míg a Haftung azon jogosult „megragadási hatalmának” való

alávetettség, akinek nem teljesíttetik az a szolgáltatás, amelyet az ő részére teljesíteni kell- az angol nyelvben a responsibility jogi műszóként ma is kevésbé jelentős, mint a liability - a liability az az állapot, amikor valaki ténylegesen vagy potenciális alá van vetve egy

kötelemnek, mégpedig vagy általános értelemben, amikor tehát mindenféle kötelezettséget ideértünk, vagy speciális értelemben, amikor egy még csak megkezdett, jövőbeli, határozatlan, tökéletlen kötelemről van szó, szemben a tartozásokkal, amelyeknek lényege az, hogy pontosan meghatározottak legyenek

46

63. tétel: Objektív és szubjektív felelősség a polgári jogban

- szubjektív, vagy alanyi felelősségről akkor beszélünk, ha a felelőségi szankció alkalmazásának feltételét képezi a felelőssé tett személy vétkessége, nevezetesen szándékos vagy gondatlan magatartása

- az ősi jogok felelősségi szabályait objektív felelősségnek lehet nevezni; eredményfelelősség, amely a bekövetkezett eredmény alapján mindig és feltétlenül terheli az eredményt előidéző személyt

- szubjektív momentumok már az óbabiloni jogban megjelentek, pl. Hammurabi törvénykönyvében

- a klasszikus római jogtudósok dolgozták ki a vétkesség kategóriáit, a dolus (szándékosság) és a culpa (gondatlanság) fogalmát, a klasszikus korban már megjelentek a cupa súlyosabb fokozatai

- az eredményfelelősséget a deliktuális felelősség körében a dolusért való felelősség, néhány delictum váltotta fel

- a kontraktuális felelősséget illetően a bonae fidei contractusok körében az eredményfelelősség helyébe lépett a minden adóst terhelő dolusért való felelősség, az érdekelt adósokat általános jelleggel terhelő culpa levisért való felelősség, valmint az objektív custodia-felelősség

- a klasszikus-iustinianusi jogban a delictumok területén nincs változás, a custodia-felelősség majdnem nyomtalanul eltűnt, a kontraktuális felelősséget a culpa irányába nivellálták, a dolusért való felelősség bizonyos esetkörben a culpa in concreto szintjére emelkedett

- a középkorban ismét teret nyert az eredményfelelősség, amelyet tisztán vétkességi felelősségként értelmeztek

- az objektív felelősség ismét csak a XIX. században jelentkezett, elsősrban a veszélyes üzemi felelősség formájában

64. tétel: Kontraktuális és deliktuális felelősség

fogalomelhatárolás, fogalomtörténeto kontraktuális felelősség

a szerződés megszegéséért, illetve a szerződéses viszonyokban keletkezett károkért való helytállási kötelezettség

ld. fentebbo deliktuális felelősség

a szerződésen kívül keletkezett károkért való helytállási kötelezettség a római jogban olyan bűncselekmények, amelyekért az elkövető kárpótlással

(poena) tartozott eredetileg a vérbosszú megváltásának díja, váltságdíj (compositio) a váltságdíj adott esetben a valós kár többszöröse is lehetett

(duplum, triplum, stb.)

47

a váltságdíjat és vagyoni reparációt egyszerre is lehetett kérni, halmozható

modern jogrendszerekben a delictum fogalma kettéválik BJ fogalom bűncselekmények következményeként alkalmazott

büntető szankció, amelyet a vádhatóság által indított perben szab ki a bíróság

PJ fogalom absztrakt módon generálklauzulával meghatározotto a szerződésen kívül jogellenesen okozott károk összességeo a kontinentális jogrendszerekben a sérelmet szenvedett fél

csak vagyoni reparációt kérhet, azt meghaladó elégtételt nem különböző konstrukciók szükségesek, pl.: sérelemdíj, nem vagyoni kártérítés, stb.

kontraktuális és deliktuális felelősség versengése, amennyiben a károkozás egyben a szerződés megszegését is megvalósítja

o a római jogban a károsult választhatott a keresetek között, halmozhatta, összevonhatta igényeit, de bizonyos esetekben csak a deliktuális felelősséget ismerték el (ha a deliktum teljesen kilép a kontraktuális felelősség köréből)

pl. alternatio – a kibérelt öszvér szerződésellenes túlterhelésével okozott kár pl. cumulatio – a letéteményes ellopja a letett dolgot, ami aztán

megrongálódik, megsemmisül pl. csak deliktuális – a mester a hanyag inassal szemben alkalmazott testi

fenyítése során egészségkárosodást okozo a francia jogban csak kontraktuális alapon lehet kártérítést követelni (non-cumul des

responsabiliés szabálya)o a középkorban a kárt meghaladó többletre a földesúrnak volt jogao a közbűncselekmények megjelenésével a római jog által ismert deliktumok elveszítik

büntetőjogi jellegüket és tiszta kártérítési keresetekké alakulnak a tényleges kárt meghaladó elégtételt nem lehet követelni a károkozó örököse köteles helytállni a kárért az igény több elkövető esetén sem halmozható, csak a reparációra tarthat

igényt a károsulto a római jog büntetőkeresetei közül csak az actio iniuruam („személysértés”, vagyis

pl.: testi sértés, rágalmazás, becsületsértés esetén indítható kereset) marad meg, amely a nem vagyoni kártérítés eszközévé vált

o [német jog recipiálja a római jog magándeliktumait elismerést nyer a rendes actio

legis Aquiliae és annak utilis változatai is elismerést nyer (a római jogtól eltérően) a fájdalomdíj Schmerzengeld de: elutasítják az actio legis Aquiliae büntető funkcióját, így az tisztán

kártérítési kereset a római szabályok egyszerűsítése az actio legis Aquiliae generálklauzula jelleggel történő alkalmazása de: fenntartják a vétkességi elvet

Grotius szerint a károkozásba a mulasztással történő károkozás, és a nem vagyoni károkozás is beletartozik]

o [francia jog nem recipiálja a római jog magándeliktumait a tényállások kimerítése esetén a hatóságok járnak el

48

a sértett csak a ténylegesen beállott vagyoni kárra tarthat igényt a magánjogi igényt a büntetőbíróság bírálja el büntetőeljárásban a sértett felléphet a károkozó örökösével szemben is a kártérítési igény a XVIII. században nyert generális klauzulával elismerést]

a polgári jogi deliktum általános fogalmao a XVIII. század végétől a kártérítési felelősség generálklauzulája a törvénykönyvekbe

is bekerül, kimondják, hogy a károkozó köteles megtéríteni a jogellenesen és vétkesen okozott károkat

porosz ALR (kazuisztikusan) Code Civil általános jelleggel osztrák ABGB általános jelleggel

o német jog felújítják a iustinianusi magándeliktuális tényállásokat nem fogadják el a deliktumok büntető jellegét fájdalomdíj a német BGB-ben nem egy generálkauzulával, hanem több kis tényállással

fedik le a kártérítési kereseteket pl. BGB 823. § 1. az élet, testi épség, egészség, szabadság, tulajdon és

„egyéb jog” jogellenes megsértése a kártérítési alap (ahol az „egyéb jogok” a német bírói gyakorlat által kidolgozott esetek, nem generálklauzulaként értelmezendő!)

pl. BGB 823. § 2. kártérítés az olyan vétkes károkozás esetén is amelyek más törvények által védett jogi tárgyat érintenek

pl. BGB 826. § kártérítés minden olyan szándékos károkozás esetén, amelyet jóerkölcsbe ütköző módon okoznak

o Marton Géza megközelítése a polgári jogi felelősség egységes rendszerét szorgalmazza mivel a szerződésen kívüli károkozásból ugyanolyan kártérítési igény

keletkezik, mint a szerződésszegésbőlo angol jog

római jog magándeliktumainak a tortok felelnek meg esetjogi rendszer, nincs egységes, általános tényállása de: általánosítása már a középkorban megindult 1932: tort of negligence megalkotása, a generálklauzulához legközelebb

eső tort tényállás

49

65. tétel: A kereskedelmi jog fogalma és mai rendszere

fogalomelhatárolás kereskedelmi jog = a kereskedelemre, és bizonyos egyéb vállalkozói tevékenységekre

vonatkozó speciális jogszabályok összessége kereskedelem = önállósult gazdasági tevékenység, amely a mezőgazdaságban és az

iparban előállított áruk fogyasztóhoz való eljuttatásával üzletszerűen foglalkozik, és amely szembeállítható a gazdaság termelő szektoraival

nagykereskedelem – a nagykereskedő a termelőtől vagy más kereskedőtől nagy tételben beszerzett árukat nagy tételben értékesíti tovább

kiskereskedelem – a nagykereskedőtől vagy a termelőtől beszerzett árukat kis tételben értékesíti közvetlenül a fogyasztónak

kereskedő = az a személy, aki kereskedelmi tevékenységgel saját hasznára (tehát nem alkalmazottként vagy ügynökként) hivatásszerűen foglalkozik

kereskedelmi jog kereskedelmi jognak nevezhető speciális normaanyag először a XII. századi észak-

itáliai városokban alakult ki hagyományosan minden a kereskedelemre vonatkozó szabályt magában foglalt

(közjogi és magánjogi is) XIX. századtól szűkebb értelemben csak a magánjogi normákra értik

kereskedelmi társaságok szabályozása kereskedelmi vétel biztosítási ügyletek értékpapírjog csődjog, stb.

a modern kereskedelmi jog nem korlátozódik a kereskedelemre, ezért helyesebb gazdasági jognak nevezni ld. francia droit des affaires, angol business law

sokak szerint szükséges lenne a kereskedelmi jog beolvasztása a polgári jogba kereskedelmi jog – ókori előzmények

már a hellenisztikus ill. a római jogban kialakultak a speciálisan a kereskedők jogviszonyaira vonatkozó jogszabályok, intézmények

pl. görög tengeri kölcsön (nautikos tokosz), rhodoszi tengeri jog pl. hajósok, kereskedők ellen indítható keresetek (actio exercitoria, actio

institoria), csődeljárás során indítható kereset (actio tributoria) nem különültek el az általános jogi szabályozástól, és nem alkotnak egységes

rendszert, mint a modern kereskedelmi jogok kereskedelmi jog – középkor, a kereskedelmi jog kialakulása

kereskedelmi jognak nevezhető speciális normaanyag először a XII. századi észak-itáliai kereskedővárosokban alakult ki

előtte „jobb híján a római jog intézményeit alkalmazták” (ezt vajon ki írta bele Földi könyvébe?? :D)

a kánonjog a kereskedelem vonatozásában csak a kamat tilalmáról szólt a germán szokásjog csak az legegyszerűbb ügyleteket ismerte (készvétel,

zálog) a Karolingok rendészeti szabályokat alkottak pénzforgalomra, vámokra,

uzsorára

50

az uralkodók, hűbérurak kedvezményeket, védelmet biztosítottak a kereskedőknek de: a szabályozás nem biztosította a kereskedők szabad és sikeres működését szokásjogi alapon saját szabályrendszert alakítanak

szabályait a városok, korporációk statútumai és a kereskedelmi bíróságok ítéletei egységesítik

kereskedelmi jog – középkor, ius mercatorum, lex mercatoria ius mercatorum a negykereskedők rétegének sajátszerű joga

a mercator a távolsági kereskedelmet lebonyolító nagykereskedő, a középkori kereskedelmi jog pedig a rájuk vonatkozó speciális jog, tehát nem általában véve a kereskedőkre vonatkozó jog

lex mercatoria a kereskedőkre vonatkozó speciális eljárásjogi szabályok később ebből alakul ki a nemzetközileg elismert kereskedelmi szokásjog

mindkét fogalom arra utal, hogy ezt a jogot a kereskedők hozták létre maguk számára

kereskedelmi jog – középkor, a kereskedelmi jog és a ius commune a kereskedelmi jog szabályai, mint speciális szabályok érvényesültek

szubszidiárius jelleggel a kereskedelmi jogviszonyokban érvényesült a ius commune

a későbbiekben a kereskedelmi jog önálló pozíciójának erősödése megy végbe kezdetben a kereskedelmi jog csak a kereskedők egymás közti viszonyaiban

érvényesült, a nem kereskedők ügyleteire a ius commune szabályait alkalmazták (még akkor is, ha kereskedelmi jelleggel rendelkeztek)

de: a gyakorlatban a kereskedők a maguk jogát olyan jogviszonyokban is alkalmazni próbálták ahol a másik fél nem volt kereskedő

kereskedelmi jog – középkor, a korporációk és a kereskedelmi bíróságok szerepe a XI. századtól a kereskedők érdekvédelmi korporációkba tömörültek a korporációk jelentős befolyást szereztek a városok vezető testületeiben a

korporációk statútumai mellett a városi jogkönyvek és statútumok is a kereskedelmi jog alapvető forrásaivá váltak

de: a korporációk feladata volt a bíráskodás is kereskedelmi ügyekben, ami tovább erősítette a kereskedelmi jog speciális jellegét (a kereskedelmi jog szabályai jelentős részben e bíróságok által kialakított szokásjogként jöttek létre)

a kereskedelmi bíróságok a korporáció szerveiként működtek joghatóságuk eleinte csak az adott korporáció tagjaira terjedt ki később azonban (a causa mercantilis, vagy a tagság fikciója alapján)

más kereskedők ügyeiben is eljártak a gyors és hatékony ügyintézés volt jellemző, pl. tiltották ügyvédek

részvételét a kereskedelmi jogi perekbeno később azonban az eljárás bonyolultabbá vált, jogorvoslati

lehetőségek alakultak ki, stb. a korporációk kialakulásával párhuzamosan a kereskedők gazdasági társaságai is

létrejöttek (societas)

A vásári bíráskodás szerepe

Vásári bíróságok joggyakorlata fontos szerep a kereskedelmi jog fejlődésében

51

A vásárok speciális bíróságokkal rendelkeztek, amelyek eljárása különbözött a többi kereskedelmi bíróságétól:

még nagyobb a gyorsaság iránti igény (legkésőbb a vásár végére jogerős ítélet kell),

eljárás: a bizonyítékok és a fellebbezés körét korlátozták, kifogásokat sem lehetett előterjeszteni, helyenként még ügyvéd sem lehetett jelen

idegenek is szerepelhettek peres félként,

segítség az ítéletek hatékony végrehajtásához.

A vásári bíróságok szokásjogát egy idő után jogkönyvekben foglalták össze. Nagy hatásuk volt a champagne-i vásári bíróság gyakorlatát a 13. századtól feldolgozó jogkönyveknek. (A helyszín azért volt jelentős, mert itt találkoztak Itália és Flandria kereskedői.)

A francia vásári szokásjogot a 14. századtól a királyok ellenőrzésük alá vonták.

67. tétel: A kereskedelmi jog a középkorban

A LEGISTÁK ÉS A KANONISTÁK VISZONYULÁSA A KERESKEDELMI JOGHOZ

A kereskedelmi jog szabályait a római jogban jártas közjegyzők (tabelliones, notarii) is formálták, ők leginkább okiratok szerkesztésében működtek közre. Egyéb gyakorló jogászok sok területen jutottak szerephez, pl. korporációk bíróságának tagjai, statútumok kodifikálása.

„Legisták”: a világi jogtudomány (ius civile) művelői (glosszátorok, kommentátorok). Sokáig nem foglalkoztak a kialakulóban lévő kereskedelmi joggal. A glosszátorok nem vizsgálták az újonnan keletkező jogterületet.

A kommentátorok (Bartolus, Baldus) már komolyabb elméleti munkát végeztek:

─ A Corpus Iuris eseteiből kiindulva általánosabb, zárt szabályrendszert alkottak meg: statútumelmélet. (Ezzel a nemzetközi magánjogot is megalapozták.)

─ A kereskedők ügyleteiben a bona fides követelménye miatt: nudum pactum hatálya = stipulatio hatálya, vagyis a formátlan szerződés érvényességét is elismerték.

─ Fokozott mértékben érvényesül a kereskedelmi jogban az aequitas, mert a ius gentiumon alapul.

Kanonisták: a ius canonicum, az egyházi jog művelői, eleinte nem szimpatizáltak a kereskedőkkel, ahogy maga az egyház sem.

─ Azzal segítették mégis közvetve a kereskedelmi jog fejlődését, hogy sürgették a formátlan, atipikus szerződések (nudum pactum) érvényességének elismerését, ahol a szerződést az akaratmegegyezés és nem a forma keletkezteti.

52

─ A kereskedelem fejlődésének legnagyobb gátja a kamattilalom volt: már a legkisebb kamatot is büntették. A kereskedők ennek kijátszására különféle szerződési konstrukciókat dolgoztak ki.

Az egyház összességében egyre toleránsabb lett a kereskedőkkel szemben.

A KÖZÉPKORI KERESKEDELMI JOG INTÉZMÉNYEI, MEGOLDÁSAI

Új kereskedelmi szerződéstípusok:

1. új társasági formák2. új hitelügyletek

1. Az új társasági formák

Tendencia: egyszerű személyegyesítő társaságok tőketársaságok

A társaságok létrehozásának fő célja: kockázatmegosztás a tengeri kereskedelemben.

Ez, a középkorban kialakult kereskedelmi forma: commenda

─ Valószínűleg a római jog tengeri kölcsönéből alakult ki.─ Az egyik társ (commendator, vagy socius stans = „álló társ”) tőkét adott a másiknak

(commendatarius), aki a pénzből kereskedelmi utat (általában hajóutat) bonyolított le. Lehetett kettőnél több fél is.

o ha az összes tőkét a commendator adta, a haszon ¾-e az övé lett,o ha a tőke 2/3-át adta, felezték a nyereséget.

─ Eredetileg 1 alkalomra szóló társaság, de tartósabb együttműködés esetén is külön számoltak el minden utat.

─ Az utazó társ veszteség esetén csak akkor felelt, ha neki is volt befektetett pénze = korlátozott felelősség

Compagnia: ha nincs korlátozott felelősség, hanem minden tag teljes vagyonával felel.

2. Az új hitelügyletek

A váltóo Hitelezési és fizetési eszköz is,o A bankár és a kereskedő funkciói keveredtek,o A kereskedők így egymás közt anélkül is fizethettek, hogy hosszú utakon sok pénzt

tartottak volna maguknál,

53

o A 17. századig működött, ezután értékpapírrá vált (forgatmányozás, rendelkezési záradék, leszámítolás kialakulása miatt).

A biztosítási szerződéso Szintén főleg a tengeri kereskedelem kockázatát akarták vele mérsékelni.o Külön biztosító társaságok évszázadokig nem voltak, csak a kereskedők alkalmi

társulásai, kreatív szerződési konstrukciókkal.

3. Egyéb jogintézmények

Signumo Eredetileg az egyes kereskedők sajátos aláírási módjao Később ebből alakult ki a védjegy.

Kettős könyvvitelo 15. századtól,o Bevételek és kiadások átláthatóbb, követhetőbb rögzítése,o Emiatt sajátos bizonyítási eszköz

Nagy jelentőségű volt még a középkori kereskedelmi jogban a formátlan szerződések (nudum pactumok) kötelező erejének elismerése és az adósi egyetemlegesség vélelmezése.

A PARTIKULARIZMUSTÓL AZ UNIVERZALIZMUS FELÉ

A kereskedelmi jog sajátossága a ius commune-hez képest speciális jellege mellett az univerzalizmus, hiszen nem igazodik államhatárokhoz.

A partikularizmus természetesen sokáig uralkodó volt, az egyetemesség csak lassan hódított teret.

Pl.: olasz statútumokat egyre szélesebb körben alkalmazták, Hanza-szövetség szabályai.

68. tétel: A kereskedelmi jog kodifikációja

A KERESKEDELMI JOG TÖRVÉNYI SZABÁLYOZÁSA FELÉ

A törvényhozás a 16. századtól fordult a kereskedelmi jog szabályozása felé.

54

Folyamata:

1. Egyes jogintézmények szabályozása2. 17. századtól átfogóbb rendeletek egy-egy nagyobb, önálló terület szabályozására.

Elsőként XIV. Lajos szárazföldi kereskedelemről szóló rendelete (Ordonnance du commerce, 1673) és a tengeri kereskedelemről szóló rendelete (Ordonnance de la marine, 1681). Lényegileg nem alkottak újat, csak egységes szerkezetbe foglalták a szokásjog bizonyos részét, de a teljesség igénye nélkül. az abszolút állam kiterjesztette a hatalmát a kereskedelmi jogra, amely addig főleg szokásjogi úton volt szabályozva. Az abszolút államban írott és közjogi jellegű, etatizált normaanyag.

3. A 19. században került sor a kereskedelmi jog kodifikációra, innentől ez volt az elsődleges jogforrása. A nem szabályozott kérdésekben továbbra is a szokásjog volt irányadó. Kiemelkedő jelentőségű kódexek:Franciaország: Code de commerce (1807)Németország: Handelsgesetzbuch (HGB, 1897)

A KERESKEDELMI JOG RENDSZERBE FOGLALÁSA IRÁNTI IGÉNY

16. században:

─ Visszaszorult a katolikus egyház, egyúttal a kereskedelemhez való viszonyulása is toleránsabb lett.

─ Egyre erősödtek a protestáns egyházak, eleve pozitív attitűddel.─ Szaporodtak a kereskedőkre vonatkozó közjogi és magánjogi szabályok.

igény a terület rendszerbe foglalására

Első monográfia: Benvenuto Stracca, 1553, Velence

A 16. században is számos olasz, valamint angol (Gerard Malynes) és német (Johann Marquard) jogász foglalkozott kereskedelmi joggal; tevékenységüknek köszönhetően a kereskedelmi jog az aequitas és a bona fides elvi alapjaira került.

A kereskedelmi jog önállósodásához, leválásához a ius civiléről egyes (főleg olasz) bíróságok gyakorlata is hozzájárult.

EGYSÉGES KERESKEDELMI JOG KONTRA „SPECIÁLIS MAGÁNJOG”

55

Hagyományos felfogás: a kereskedelmi jog tárgya minden, speciálisan a kereskedőkre vonatkozó, akár közjogi, akár magánjogi jogszabály (egészen a 19. századig hatott) a jog kvázi megkettőződése. (tágabb szemlélet)

Alapvető változás: 1807 – napóleoni Code de commerce

csak a kereskedelemre vonatkozó magánjogi szabályok

A XX. századra (1897-es német HGB után) már egyértelműen a kereskedelmi jog „speciális magánjogként” való felfogása vált uralkodóvá. (szűkebb szemlélet)

SZUBJEKTÍV KONTRA OBJEKTÍV RENDSZER

Dilemma: a magánjogként szemlélt kereskedelmi jogot a kereskedők különjogának (szubjektív rendszer), vagy a kereskedelmi ügyletekre vonatkozó speciális szabályrendszernek (objektív rendszer) kell tekinteni?

1794-es porosz ALR-ben még rendi jog: a polgárok joga (szemben a nemesek és a parasztok jogával).

A rendi jelleg csak a 19. századi kodifikációkkal szűnt meg:

─ 1807-es napóleoni kódex az állampolgári jogegyenlőség jegyében tiszta objektív rendszert vezetett be. (vitatható)

─ 1861-es Általános Német Kereskedelmi Törvénykönyv (ADHGB) vegyes rendszert érvényesít. (Ezt vette át az 1875-ös magyar Kereskedelmi törvény is.)

─ 1897-es német HGB azonban ismét teljesen szubjektív rendszerű.

Tiszta objektív, vagy tiszta szubjektív rendszer valójában sehol nem létezik, mindenhol vegyes a rendszer, de a hangsúlyok eltérnek.

dogmatikai és gyakorlati szükségszerűségek,

egyéb történelmi körülmények.

DUALIZMUS KONTRA MONIZMUS: A KERESKEDELMI JOG ÖNÁLLÓSÁGÁNAK KÉRDÉSE

Az objektív és szubjektív rendszer mellett az is felmerült a 19. században, hogy szükséges-e a kereskedelmi jognak a polgári jogtól elkülönülő szabályozása.

56

Monista rendszer – egységes magánjogi kódex, benne a kereskedelmi joggal (a magánjog kommercializálódása = a kereskedelmi jog generalizálódása) Pl: Svájc, Olaszország

Dualista rendszer – önálló kereskedelmi jogi kódex

A KERESKEDELMI JOG ANGLIÁBAN

a kereskedelmi jog Angliában a kontinentális jogrendszerekhez képest eltérően fejlődött ⇒ a

common law-tól elkülönülten, a kereskedők saját jogaként jött létre és a kereskedőkből álló

speciális bíróságok gyakorlata révén fejlődött tovább

a középkorra a kereskedelmi ügyekben a bíróság a nemzetközi tengeri és kereskedelmi

szokásokat alkalmazta, mivel a common law figyelmen kívül hagyta a kereskedelem speciális

szabályait

később megkezdődött a kereskedelmi jog beépítése a common law-ba (18. sz.), de a

kereskedők a mai napig a common law bíróság helyett a választottbíróságokat preferálják

69. tétel: A klasszikus kereskedelmi jogi kódexek

1. A francia kereskedelmi jogi kodifikáció

a, előzmények

a kodifikáció előtt a kereskedelmi jog szokásjog volt, de utána a törvénykönyvek váltak

elsődlegessé, ami az akkori felfogás szerint betöltötte a szokásjog szerepét

Franciaországban a kereskedelmi szokásjogot a városok jogkönyveiből, a céhek

szabályzatából, kereskedői testületek statútumaiból lehetett megismerni

a Napkirály, XIV. Lajos egyedülálló módon, a francia kereskedői testületek bevonásával két

ordonnance-ban (királyi rendelet) összefoglalta a kereskedelmi szokásjog jelentős részét (a

kereskedelmi kamarák a napóleoni kódex tervezetének előkészítésében is részt vettek); a két

rendelet alapja volt a későbbi napóleoni kereskedelmi kódexnek

b, a napóleoni Code de commerce előzményei

az egységes kereskedelmi kódex kidolgozása a konzulátus idején indult meg (1802-től)

57

1801-ben felállítottak egy bizottságok a törvénykönyv tervezetének elkészítésére; a tervezet

újításai közé tartozott, hogy egy kódexben szabályozta a tengeri és szárazföldi kereskedelmet

és kitágította a kereskedelmi bíróságok határkörét azzal, hogy nemcsak a kereskedők egymás

közötti ügyeiben jártak el, hanem minden olyan ügyben, ami kereskedelmi jellegű

több évig nem történt érdemi előrelépés, majd a növekvő számú csőd miatt, a tervezet 1806-

ban a törvényhozó testület elé került

c, a napóleoni Code de commerce (1807)

a francia kereskedelmi törvénykönyv az öt napóleoni törvénykönyv harmadik darabja

4 könyvből állt; az első a kereskedők jogállását, a kereskedelmi társaságokat, egyes

kereskedelmi ügyleteket és a váltójogot szabályozta, a második a tengeri kereskedelmi jogot

tartalmazta, a harmadik a csődöt és a vagyoni bukást, míg a negyedik könyv a kereskedelmi

törvényszékek működéséről és az ott alkalmazandó eljárási szabályokról szólt

a törvénykönyv egész Európa kereskedelmi törvényhozására befolyást gyakorolt; közvetett

hatása a magyar és a német kereskedelmi törvényben is megfigyelhető

a kódex későbbi átdolgozására irányuló kísérletek elbuktak, így a francia kereskedelmi jog a

19. században a kódexen kívüli törvények útján fejlődött

2. A német kereskedelmi jogi kodifikáció

a francia törvénykönyv hatására a német kereskedők között is felmerült az igény egy átfogó

kereskedelmi szabályozásra, de a német területek laza szövetsége miatt, a kodifikációt

tartományi szinten kísérelték meg ⇒ egy porosz tartományi szintű tervezet lett az alapja a

Német Kereskedelmi Törvénykönyvnek (Allgemeines Deutsches Handelsgesetzbuch –

ADHBB), ami az 1860-as években szinte valamennyi tagállamban kihirdetésre került

5 könyvből állt; az első a kereskedők jogállásával, a második a kereskedelmi társaságokkal, a

harmadik a társaságok egyesülésével foglalkozott, a negyedik kötelmi jogi rendelkezéseket és

az egyes kereskedelmi ügyletek szabályait tartalmazta, az ötödik pedig a tengeri

kereskedelmi jogot ⇒ nem tartalmazta a csődjogot és a kereskedelmi törvényszékek

szabályait

a BGB-be egyes vagyonjogi intézmények felvételt nyertek, így megszületett egy új

kereskedelmi törvénykönyv, a Handelsgesetzbuch für das deutsche Reich (HGB – 1897), ami

Németországban a mai napig hatályos, Ausztriában pedig az Anschluss (1938) óta

70. tétel: A kereskedelmi társaságokról általában

58

a, fogalma

a kereskedelmi társaság a személyek kereskedelmi üzlet folytatására létrehozott egyesülése,

ami önálló vagyonnal és jogalanyisággal (=maga szerezhet jogokat, vállalhat kötelezettséget,

pert indíthat és perelhető) rendelkezik, illetve a társaság tartozásaiért a tagok

egyetemlegesen felelnek

vannak jogi személyiséggel rendelkező társaságok (pl.: rt., kft., szövetkezet), illetve jogi

személyiség nélküliek is (pl.: közkereseti vagy betéti társaság – ezeknek a szervezete nem

különül el teljesen a tagoktól)

b, kereskedelmi társaság elhatárolása az egyéb társaságoktól

a francia jogban a kereskedelmi társaságok és a polgári jog szerinti társaságok nem

különülnek el élesen, de a XIV. Lajos által kiadott ordonnance (királyi rendelet) kimondja,

hogy a kereskedelmi társaságok formához kötött szerződéssel és nyilvántartásba vétellel

jönnek létre, ami nagy különbség a konszenzuálszerződéssel létrehozható polgári jogi

társasághoz képest

a német típusú jogrendszerekben élesebben elkülönülnek; a polgári jogi társaságnak nincs a

tagjaitól elkülönült szervezete és célja tipikusan nem irányul kereskedelmi tevékenység

folytatására, továbbá a tagok felelőssége a tartozásokért nem egyetemleges, hanem arányos,

ellentétben a kereskedelmi társaságokkal

az egyesületektől elsősorban a célját tekintve határolható el; az egyesület célja nem a

haszonszerzésre, hanem más tevékenységre irányul (pl.: érdekvédelem) és az általa szerzett

jövedelmet sem osztja fel a tagok között

c, típusai a tagok tevékenysége szerint

1) személyegyesítő társaságok (pl.: közkereseti és betéti társaságok): a társaság

tevékenységéhez a tagok szaktudása, ismeretei, személyes részvétele

elengedhetetlen, a vagyon kisebb jelentőséggel bír

2) vagyon – vagy tőkeegyesítő társaságok (pl.: részvényt., szövetkezet): lényege a tagok

által összeadott vagyon eredményes működtetése

3) korlátolt felelősségű társaság: mindkettő jellemzőit hordozza

59

d, a kereskedelmi társaságok szabályozásának elvi alapjai – kétféle rendszer alakult ki

1) a római jogi tradíciót követő societas-elv: eszerint a társaság tagjai között csak kötelmi jogi

kapcsolat áll fenn és a társaság nem rendelkezik a tagjaitól elkülönült vagyonnal

2) a germán jogi Gesamthand–elv: a vagyon feletti rendelkezésre a tagok csak együttesen

jogosultak, illetve a tagok közös és nem az egyéni akarata érvényesül

a societas–elv a polgári jogi, a Gesamthand-elv a kereskedelmi társaságok vonatkozásában vált

meghatározóvá

71. tétel: Kereskedelmi társaságok a középkorban

A kereskedelmi jog – így a társaságokra vonatkozó joganyag is - a középkorban szokásjogi

szabályokon alapult, így rugalmasan követte a kereskedelemben bekövetkező változásokat és nem

volt a társasági formák vonatkozásában típuskényszer.

Elsőként a betéti társaság előképének tekinthető commenda (kb. 11. sz.) alakult ki: a tőkével

rendelkező commendator egy pénzösszeget bízott a tractatorra (pl.: hajós vállalkozó), aki ezzel a

tőkével kereskedett, majd a nyereséget/veszteséget felosztották egymás között.

A közkereseti társaság egyik előzménye az észak-itáliai területeken kialakult compagnia volt, amely

eredetileg a családtagok által folytatott közös üzletet jelentette.

A tőkeegyesítő társaságoknak három fajtája különböztethető meg:

1. az itáliai montes: olyan szervezet, ami állami kölcsönök megfizetésére jött létre ⇒ a

résztvevők igényeinek biztosítékául az állam egyes állami felségjogokat (pl.: adószedés)

átruházott rájuk és megengedte, hogy bankot működtessenek

2. a privilégiumok nyomán, a Németalföldön és Angliában létrejött tengeri kereskedelmi és

gyarmati társaságok: legjelentősebb az angol és holland Kelet/Nyugat-indiai Társaság (1600,

1602) volt ⇒ céljuk a tengerentúli kereskedelem elősegítése és a gyarmati támaszpontok

kialakítása volt

60

3. a szerződési szabadság alapján és nem az uralkodói privilégiumok folytán kialakult

társaságok

Alapításuk valamennyi fent említett társaság esetében állami aktussal történt és az állami

alapítólevelek határozták meg szervezetüket és kiváltságaikat (pl.: valamilyen monopólium,

vámkedvezmény stb.).

72. tétel: Kereskedelmi társaságok az újkori kodifikáció során

A kodifikáció eredményeként a törvénykönyvek részletesen és taxatív módon szabályozták a

kereskedelmi társaságokat. Érvényesült a típus – és tartalmi kényszer: csak a szabályozott formák

alapítása vált lehetségessé az ott leírt tartalommal.

A francia Code de commerce és a német ADHGB négyféle kereskedelmi társaságot ismert:

közkereseti/betéti/részvény/betéti részvénytársaság.

A magyar kereskedelmi törvény (Kt.) a betéti részvénytársaságra vonatkozó rendelkezéseket

mellőzte, de szabályozta a szövetkezetet, amit a németek és a franciák külön törvényben rendeztek.

Az Egyesült Királyságban egységes kereskedelmi törvénykönyv elfogadására nem került sor; az egyes

társasági típusokról külön törvényben rendelkeztek.

Az Egyesült Államokban a társasági jog szabályozása tagállami hatáskörbe tartozott, ami komoly

eltéréseket eredményezett, majd később sor került az egységes szabályozásra.

73. A közkereseti társaságok főbb jellemzői az újkori kódexekben

1. Fogalma

két vagy több személy kereskedelmi üzletet közös cég alatt folytatott, tagjainak korlátlan és

egyetemleges felelőssége mellett

61

a tagok nemcsak természetes személyek, hanem más jogalanyok is lehettek és számuk nem

volt korlátozva

a többi társaságtól a közös cég különböztette meg; a cég a kereskedő üzleti nevét jelentette

(ez lehetett a kereskedő polgári neve is)

a közkereseti társaság a tagjaitól elkülönült jogalanyiságra tett szert, továbbá a francia jog

jogi személynek is tekintette

a kereskedelmi társaságok legalapvetőbb típusa: ha két vagy több személy közös cég alatt a

kereskedelmi üzlet folytatását megkezdte, és nem tudták igazolni, hogy másfajta társaságot

alapítottak, úgy harmadik személy irányába a jogviszonyukra a közkereseti társaság szabályait

kellett alkalmazni a felelősség miatt volt jelentősége, hiszen ez esetben a tagoknak a⇒

tartozásokért korlátlanul és egyetemlegesen kellett helytállni

2. Tagok felelőssége

a tagok egyetemlegesen és az összes magánvagyonukkal kötelesek helytállni, vagyis a tagok

között nem volt különbség ez megalapozta a társaság hitelképességét és a hitelezők⇒

védelmét

a hitelező bármelyik tagtól követelhette a tartozást, a tagok egymással a belső szabályok

szerint számoltak el

a felelősségnek ez a módja a közkereseti társaság gyökerének tekinthető családi és örökösi

közösségek jellemzőiből adódott: ezek a közösségek a családapa halálát követően azért jöttek

létre, hogy az apa által folytatott üzletet részekre osztás nélkül folytassák

3. Alapítás módja

társasági szerződéssel történik; ezt a német és a magyar kereskedelmi jogban bármilyen

formában meg lehetett kötni

alapítását és lényeges adatait a székhely/fióktelepei szerinti törvényszéknél a nyilvántartásba

vétel miatt be kellett jelenteni

a működés megkezdése az a cselekmény, amikor a társaság a saját nevében az első ügyletét

megkötötte

74. tétel: A betéti társaságok főbb jellemzői az újkori kódexekben

62

A betéti társaságot a 19. századi kereskedelmi kódexek szabályozták részletesen.

1. A betéti társaság fogalmi elemei

Definíció: betéti társaságnak az a kereskedelmi társaság minősül, amelyben a közös cég alatt folytatott kereskedelmi üzletben

egy vagy több tag KORLÁTLANUL és a többi taggal EGYETEMLEGESEN felel a társaság tartozásaiért

míg egy vagy több tag EGYETEMLEGESEN ugyan, de csak a kikötött vagyonbetétje erejéig felel a társaság tartozásaiért

A betéti társaság létrehozásához mindig legalább 2 tag szükséges:

egy korlátozottan felelős KÜLTAG= a társaság működéséhez kizárólag vagyonbetétjével hozzájáruló tag

egy korlátlanul felelős BELTAG= személyesen eljáró tag, aki a társaság működésében munkájával aktívan részt vesz

A tagok lehetnek: természetes és jogi személyek is.

2. A tagok felelőssége

Beltagok felelőssége: egyetemleges és korlátlan (a közkereseti társaság tagjaihoz hasonlóan)

Kültagok felelőssége: a beltagokkal egyetemleges ugyan, azonban a vagyonbetétjük erejéig korlátozott

-a kültag a betétje összegét meghaladó veszteséget sem a hitelezők, sem a társaság irányában nem köteles megtéríteni

-a kültagok felelőssége tehát a beltagok felelősségétől nem minőségileg, hanem mennyiségileg különbözik: amennyiben a beltag a betétje teljes összegét átadta a társaság részére, úgy a személyes felelőssége megszűnik, amennyiben azonban azt nem fizette meg, vagy csak részben fizette meg, úgy a fennmaradó rész erejéig a teljes magánvagyonával személyesen felel

A felelősség ezen megkülönböztetése a tagoknak a társaságban betöltött funkciójából adódott: a beltag elsősorban a munkájával, a kültag elsősorban a tőkéjével járult hozzá a társaság működéséhez.

3. A betéti társaság alapításának módja

Az alapítás:

- társasági szerződéssel történik, amelyek formai kellékei a közkereseti társaságnál írottakkal egyezik meg, azzal a különbséggel, hogy ráutaló magatartással betéti társaságot már a német jog szerint sem lehetett alapítani, mivel a kültag vagyonbetétjének mértékét, és ezáltal a felelősségének korlátozását kifejezetten meg kell jelölni.

-a kereskedelmi törvényszék felé a bejelentendő adatokon túl (lásd. közkereseti társaság) jelezni kell azt is:

63

mely tagok minősülnek beltagoknak, és mely tagok kültagoknak

a kültagok vagyonbetétjének összege mennyi

75. tétel: A részvénytársaságok főbb jellemzői az újkori kódexekben

1. Részvénytársaság fogalmi elemei

Definíció: a részvénytársaság olyan társasági forma, amely már nem elsősorban a tagok közös neve alatt jön létre és működik, hanem a tevékenysége által határoztatik meg, a társaság a tagjaitól, azok változásától teljesen független. Egységes definíció nem adható.

Főbb jellemzői:

- nem személyegyesítő, hanem tőkeegyesítő társaság: középpontjában nem a tagjai és azok tevékenysége, hanem a tagok befizetései alapján kialakuló, előre meghatározott összegű ALAPTŐKE és annak működése áll

- a tagok= részvényesek, a részvények névértékének biztosításán túl személyes közreműködésre nem kötelesek

- a részvény a részvényesek vagyonbetétjét jelenti, hasonlóan a betéti társaság kültagjainak vagyonbetétjéhezlényeges különbség a kettő között, hogy a kültag vagyonbetétjével ellentétben a részvény ÉRTÉKPAPÍRNAK minősül, azaz a részvény okirata önmagában megtestesíti a részvényesnek a részvénytársaságban fennálló jogait és kötelezettségeit

- a részvény ÁTRUHÁZHATÓ, azaz a részvényes, ha talál a részvényére vevőt, a részvénytársaságból a részvény átruházásával bármiféle engedély nélkül kiléphet

- az ALAPTŐKE valamennyi részvény névértékének összegéből tevődik össze

a tagokat a részvény értékének befizetésén túl további kötelezettség nem terheli, felelősségük korlátozott

ezért a hitelezők számára az egyetlen fedezetet a társaság alaptőkéje jelenti

ezt nevezik szilárd alaptőke elvének

- a részvénytársaság jogképes: önállóan jogokat szerezhet, kötelezettségeket vállalhat, ingatlantulajdonnal rendelkezhet, fel- és alperesként perben állhat

- jogi személynek minősül

- a részvénytársaságnál nem a közös cég, hanem a társaság jogi személyisége folytán az alaptőke kerül előtérbe

2. A részvénytársaság tagjainak felelőssége

64

A részvényesek felelőssége a részvénytársaság tartozásaiért egyetemleges volt ugyan, azonban a részvények névértékének erejéig korlátozott (hasonlóan a betéti társaság kültagjaihoz), a tagnak a társaság irányában további kötelezettsége nem volt.

A részvénytársaság valamennyi tagjának ezen korlátozott felelőssége különböztette meg a részvénytársaságot a korábban ismertetett társasági formától.

A részvényesek ellen a hitelezők közvetlenül nem fordulhattak: a részvényesektől a részvények be nem fizetett részét csak maga a társaság követelhette

: a részvényesek felelőssége tehát a társaság tartozásaiért nem csupán korlátolt, de közvetett is volt

Alaptőke védelme fontos volt, mivel a korlátozott felelősség miatt a hitelezők egyetlen biztosítéka a társaság alaptőkéje volt.

az alaptőkét védő legfontosabb rendelkezés az volt, amely biztosította, hogy a részvényeseknek az alaptőke terhére osztalékot ne osszanak

3. A részvénytársaság alapításának módja

A részvénytársaság alapítása a kodifikációt megelőzően:

- egyedi uralkodói, kormányzati aktussal, privilégiummal történt

Ehhez képeset lényeges változást jelentett a Code de commerce által alkalmazott engedélyezési vagy koncessziós rendszer, amely az előbbi egyedi alapításhoz képest az ipar fejlődése számára lényegesen nagyobb szabadságot biztosított.

A koncessziós rendszerben az alapításhoz már nem uralkodói alapítólevél, hanem csupán kormányzati jóváhagyás volt szükséges.

- ez az engedély közigazgatási határozatnak minősült: nem egyedileg szabályozta az adott társaságot, hanem azt célozta, hogy a nyilvánosságot megóvja a tisztességtelen társaságoktól

A részvénytársaságok koncessziós alapítási elvét a 19. század első felére szinte minden kontinentális törvényhozás elfogadta

Az engedélyező hatóságok az évek során döntéseik alapjául kidolgoztak bizonyos alapelveket, amely alapelvek egyes országokban normatív szabályokká váltak: ezek alapján döntötték el, hogy a kérelemnek helyt adnak-e vagy semez a rendszer a részvénytársaságok alapításának további fejlődéséhez vezetettkialakult a részvénytársaságok modern, normatív alapítási rendszere

Ez a koncessziós rendszer a 19. század második felére meghaladottá vált, mivel nagymértékben lelassította és megnehezítette a részvénytársaságok alapítását egyre több német tagállamban válik lehetővé a koncessziós rendszertől való eltérés

: 1870-ben az Északnémet Szövetségben megszületett az első részvényjogi novella, amely megszüntette a részvénytársaságok kötelező állami engedélyezésének rendszerét

65

: az alapításhoz ezt követően csupán a társasági szerződés (alapító okirat) bírósági/közjegyzői okiratba foglalása, és annak a kereskedelmi törvényszéknél való nyilvántartásba vétele volt szükséges, de a részvénytársaságok esetén is kötelezővé tették a felügyelőbizottság létrehozását

Ezeket a változásokat követte a svájci Kötelmi jogi törvény és a magyar Kereskedelmi törvény is több ország (Ausztria, Hollandia) ugyanakkor megtartotta a koncessziós rendszert, enyhítve azonban azzal, hogy az engedélyezés feltételeit jogszabályban rögzítették

76. tétel: Az angol társasági jog

Angliában a 19. századot megelőzően a társasági jog szabályozása hasonlóan alakult, mint a kontinensen, azzal a különbséggel, hogy a betéti társasági formát az angol jog nem ismerte.

Angliában kétféle társasági típus létezett:

1) a szabadon alapítható, azonban a tagok korlátlan felelőssége mellett működő PARTNERSHIP

- nem bír önálló jogalanyisággal: ez megnehezítette az ezen társaságáltali vagy elleni perindítást, mivel ekkor valamennyi tagnak perben kellet állnia

2) a parlamenti/uralkodói engedéllyel létrehozott CORPORATION

77. tétel: A váltó

A VÁLTÓ meghatározott formában kiállított, pénz fizetésére vonatkozó ígéret, amelynek főbb jellemzői évszázadok alatt alakultak ki.

A váltónak két típusa volt megkülönböztethető:

(1) az idegen váltó, amely esetében a váltó kibocsátója egy harmadik személyt, az intézvényezettet szólított fel arra, hogy egy meghatározott összeget a rendelvényes részére fizessen meg

(2) a saját váltó, amelynél a kibocsátó és az intézvényezett személye azonos volt

1. A VÁLTÓVAL KAPCSOLATOS JOGINTÉZMÉNYEK ÓKORI ELŐZMÉNYEI

tengeri kölcsön: a görög jogban a pénzváltásra és a pénzküldésre többnyire ez az intézmény szolgált, amelyet a római jog is átvett

chirographum: egy olyan rendelkező okirat, amely esetében a kötelezettség keletkezésének előfeltétele volt az okirat kiállítása,és a teljesítést csak az okirat visszaadása fejében lehetett követelni

=ezen intézmények csak a váltó előképeinek tekinthetőek

stipulatio: a váltóhoz hasonló absztrakt jogügylet a római jog szerint, amelyet egyes szerzők a „római váltónak” is neveztek

66

-a stipulatio alakszerű és egybehangzó kérdés és felelet formájába foglalt lekötelezést jelentett: a hitelező szóbeli kérdésére a jelenlévő adós nyomban megígérte azt, ami felől a hitelező hozzá a kérdését intézte

2. A VÁLTÓ KIALAKULÁSA ÉS FEJLŐDÉSE

A váltó a XII. századi észak-itáliai városokban jelent meg először, és innen terjedt el egész Európában.

A váltó elterjedésében nagy szerepet játszott az észak-itáliai kereskedők kiterjedt európai kereskedelmi hálózata, valamint az egyház által beszedett adó Rómába küldésének módja is.

(A) A PÉNZVÁLTÓK

A pénznemek különbözősége, azok gyakori változása és lerontása szükségessé tette, hogy a különnemű vagy értéktelenné vált pénzeket bizonyos díj ellenében fel- vagy beváltsák, ezt a feladatot látták el a pénzváltók (az észak-itáliai városokban jelentek meg a XI. századtól kezdve)

A pénzváltás eredetileg külön okirat kiállítása nélkül, közvetlenül és azonnal történtkésőbb a pénzváltó a kereskedőtől átvett pénz ellenében egy közjegyzői okiratba foglalt fizetési ígéretet adott vissza a kereskedőnek, amelyben kijelentette, hogy az abban írt összeget egy későbbi időpontban vagy egy más helyen a kereskedő részére ki fogja fizetniez az ígérvény a saját váltó elődjének tekinthető

A későbbiekben a fizetési ígéret már arra vonatkozott, hogy a pénzösszeget nem a pénzváltó, hanem az adott helyen tartózkodó üzlettársa fogja megfizetniígy alakult ki az idegen váltó intézménye

(B) A VÁROSOK SZEREPE

A váltó további fejlődésének a középpontjában a középkori városok álltak, amelyek nagymértékű áru-és pénzforgalmat, hitelezési ügyleteket bonyolítottak.

A vásárok közül kiemelkedő szerepet játszottak a champagne-i, lyoni és a besancon-i vásárok (az utóbbiban kizárólag csak váltó ügyletekkel foglalkoztak).

A váltó szabályrendszere (alaki forma, elfogadás, behajtás) a városokon alakult ki

: a vásári váltók írott formában rögzített a fizetési kötelezettséget, de a szövegük nem volt előre meghatározva

: a vásári váltó jelentősége a 16. század közepéig maradt fenn, ezután megjelentek a vásárokon kívüli, irreguláris váltók

Az irreguláris váltók megjelenésével elszaporodtak a váltókkal kapcsolatos vitás kérdések, ezért a jogalkotó megkísérelte a szabályozástígy keletkeztek a legkorábbi váltó törvények

1394 barcelonai magisztrátus rendelete (váltó elfogadását szabályozta)

1569 bolognai váltórendszabály (első részletes rendszabály)

67

(C)EGYHÁZ SZEREPE

Az egyház kamattilalmi rendelkezési folytán a hitelt igénylő, hitelt nyújtó kereskedők a pénz használatának ellenértékét kamatként nem köthették kiviszont lehetőségük volt arra, hogy a pénzváltók által nyújtott egyéb szolgáltatásokért díjat kössenek ki

Tehát a pénzváltók a kölcsönügyletek során a meg nem engedett kamat helyett a pénznemek átváltásáért, más helyre való eljuttatásáért díjat kötöttek ki

A kamattilalmi rendelkezése vezethető vissza, hogy a középkorban a váltók érvényességi kelléke volt a „distantia loci”= azaz az a feltétel, hogy a váltó kiállításának és teljesítése helyének el kellett térnie egymástól, ennek hiányában a váltó semmis volta saját váltók szerepe háttérbe szorult az idegen váltókhoz képest

(D) A VÁLTÓ FORGATMÁNYOZÁSÁNAK KIALAKULÁSA

A HÁTIRAT, mint a váltó forgatmányozásának, azaz a váltó más személyre való átruházásának módja először a 16. században, a kereskedelem fellendülésének, a hitel iránti kereslet növekedésének a hatására jelent megFrancia országból kiindulva terjedt el egész Európában

1664 Franciaországban rendelet születik: érvényesnek mondja ki a váltó hátirat útján történő forgatmányozását

A forgatmányozó aláírása és keltezése mellett a forgatmány érvényességi kelléke volt a forgatmányos nevének és az összegnek a feltüntetése is ( ezek nélkül csak meghatalmazás)

: a forgatmányozás kialakulásával a váltó struktúrája lényegesen megváltozott,és értékpapírrá, fizetési eszközzé vált,amely a forgalom élénkítését tette lehetővéa pénzváltók által uralt váltóügylet az általános kereskedelmi jog részévé vált

3. A VÁLTÓ SZABÁLYOZÁSA AZ ÚJKORI KÓDEXEKBEN

(A) FRANCIAORSZÁG

Az 1807. évi Code de commmerce váltójogi szabályozása a váltóügylet korábbi hagyományos felfogásán nyugodotta váltó kiállítása a váltószerződés teljesítésének minősült

Érvényesség: írásbeli forma, rögzíteni kellett a keltezést, a fizetendő összeget, a fizetés helyét és idejét, a fizetési kötelezett nevét

a kódex ismerte a saját és idegen váltó fogalmát egyaránt

a kiállítás és a teljesítés helyének el kellett válnia

a váltó tulajdonjoga forgatmányozás útján átruházható volt

(B) NÉMET TERÜLETEK

A német területek az újkor kezdetén jogilag széttagoltak voltak, a 17. század végén a német tartományokban és városokban 100 különféle váltójogi rendszabály érvényesültezeket csak részben egységesítette az 1794. évi porosz Allegemeines Landrecht

68

Az egységes váltójogi szabályozás 1836-tól indult meg

1847-ben összeült a lipcsei váltójogi konferenciacélja: birodalmi törvénykönyv megalkotása

a konferencián megfogalmazott javaslatot /ADWO/ az egyes tartományok tartományi törvényként hirdettek ki

1850 és 1861 között az ADWO hazánkban is alkalmazásra került

a német váltójog a váltó jogintézményét új alapokra helyeztea váltót, a francia váltójoggal szemben, nem valamely szerződés teljesítésének, hanem értékpapírnak, absztrakt kötelemnek tekintettek

formai előírások: az okiraton szerepelnie kellett a váltó megnevezésnek,a fizetendő összegnek, a jogosult és a kötelezett nevének, a fizetés helyének és idejének, a kiállítás helyének és idejének és a kiállító aláírásának

megengedett volt a váltó forgatmányozása és az üres forgatmány is (a jogosult nevét nem tartalmazó forgatmány), az utóbbi esetben a váltó bemutatóra szóló értékpapírnak minősült

: a 19. század második felétől az európai váltójogi jogalkotás a német szabályozás hatása alá került

4. KITEKINTÉS AZ ANGOLSZÁSZ VÁLTÓJOGRA

A váltójog Angliában a kereskedelmi jog részeként alakult ki.

1. A 13. századtól a kereskedelemben elterjedtek voltak az úgynevezett promissory note-nak nevezetett kötelezettségvállalásról szóló levelek (ezek a kereskedő saját fizetési ígéretét tartalmazták és átruházhatatlanok voltak). -> ez még nem volt váltó

2. A 16. században megjelentek a váltó egy típusa, a bill of exchange, az észak-itáliai váltó, ami előbb nemzetközi, majd belföldi forgalomban is elfogadottá vált és ami a 17. századig kiszorította a promissory note-ot a kereskedelmi forgalomból. a 17. századra a bill of exchange forgatmányozása (tulajdonjogának átruházása)

megengedetté vált (a promissory note forgatmányozása csak később (a 18. sz. közepétől) vált lehetségessé).

3. A váltójog kodifikálása Angliában a 19. században valósult meg, a Bill of Exchange Act elfogadásával (1882). Az angol, a skót és az ír váltójogot egyaránt tartalmazta Többnyire a korábbi esetjogon alapult, de francia és német váltójogi elemeket is

tartalmazott. Hatást gyakorolt az USA több tagállamának váltójogi szabályozására is.

A váltójog nemzetközi egységesítése

69

1. Előzmény: A középkorban a váltójog egységesen, az észak itáliai városok joga alapján alakult ki, de a váltójogi szabályozás elkezdett differenciálódni és az

2. Újkorban három váltójogi rendszer alakult ki: francia- német – angol 3. A 19. sz. végétől megfogalmazódott az igény a váltójog (konszenzuson alapuló) egységesítésére,

ennek lépései voltak: 1930. Genfi Váltójogi Egyezmény- nem tudott teljes egységesítést megvalósítani

(fenntartásokkal kezelték és főleg az angol váltójogi megoldást alkalmazó országok nem csatlakoztak)

1988. : Az ENSZ kereskedelmi jog egységére létrehozott bizottsága az UNCITRAL létrehozott egy újabb váltójogi egyezményt. Célja nem a nemzeti szabályok helyettesítése,hanem egy opcionális lehetőség biztosítása, mivel az egyezmény csak nemzetközi forgalomban alkalmazandó.

78. tétel: A csődjog

A csődjog közjogi és magánjogi jellemzőkkel egyaránt bír, viszont általánosságban a magánjogba és ezen belül is a kereskedelmi jogba szokás sorolni.Csődről akkor beszélünk, ha az adós a fizetési kötelezettségeinek (tehát több is van) nem tud eleget tenni, azért mert

tartozásai a tényleges vagyonát meghaladják VAGY egy adott időpontban valamennyi hitelezője igényét nem tudja egyszerre kielégíteni.

Csődeljárásról akkor beszélünk, ha bírói határozat alapján, az adós vagyonát készpénzzé teszik és a hitelezők kielégítésére fordítják.

1. A fizetésképtelenség szabályai

A római jogban A császári perrendben a vagyoni végrehajtás volt az elsődleges, viszont az univerzális végrehajtás mellett lehetővé tette az egyes vagyontárgyakra vezetett végrehajtást is.Volt személyi végrehajtás is, de ez már állami keretek között történt, az állam ebben a korszakban vállalt először szerepet az eljárásban, azáltal,hogy a teljesíteni nem tudó adós már nem magán- hanem állami fogságba került.

A középkorbanA 13. században az észak-itáliai városokban alakultak ki a modern csődjog alapjai (ezt megelőzően még nem alakult ki az az eljárás, ami az összes hitelező összehívására irányul)Ha az adós a fizetési kötelezettségének határidőben nem tett eleget, az vagyoni bukást vont maga után

innentől a jognyilatkozatai semmisek voltak elvesztette a vagyona feletti kezelési és rendelkezési jogot (az a hitelezőkre szállt) A hitelezők ekkor

felszámolhatták és egymás között arányosan szétoszthatták az adós vagyonát VAGY

70

közösen megállapodhattak az adóssal az adós üzletének további folytatásáról (a megállapodáshoz a hitelezők minősített többségének egyetértése kellett)

Szabályozták a hitelezők sorrendjét és különbséget tettek aszerint, hogy az adós fizetésképtelenségét vétkes vagy vétlen magatartása okozta-e

A 17. századtól szétvált az angol és a francia csődjogi fejlődés. A franciák az előbb említett csődjogi hagyományokat vitték tovább, Angliában viszont a 19. századig tiltották a hitelezők többségének a megállapodását az adóssal. Franciaországban és Angliában is a csődjogi szabályokat csak kereskedőkre alkalmazták, német területeken viszont nem kereskedőkre is.

Az újkorban

Franciaország

A francia forradalom után a csődjogi szabályokat a Code de commerce szabályozta, amely csak a kereskedők fizetésképtelenségére terjedt ki. Eszerint:

A fizetésképtelenség 2 féle lehetett: vagyonbukás (ha a kereskedő a fizetéseit megszüntette) csőd ( ha a fizetésképtelenség oka a kereskedő súlyosan gondolatlan vagy csalárd

magatartása) A csőd megnyitásáról a kereskedelmi törvényszék rendelkezett Az adós elveszette a vagyona feletti rendelkezési jogát A bíróság egy csődbiztost rendelt ki, aki az eljárás szabályszerűségét biztosította. A bíróság ezt követően syndicusokat jelöl ki, ők hívják fel a hitelezőket, hogy a követeléseiket

40 napon belül jelentsék be és ők vizsgálják meg a bejelentett követeléseket ( a határidőn túl bejelentett követeléseket csak akkor lehetett teljesíteni,ha az összes többi követelés kielégítése után még volt miből)

A syndicusok hívják össze a hitelezők gyűlését, amelynek célja hogy az adós és a hitelezők minősített többsége között megegyezés szülessen, amelyet a törvényszéknek jóvá kell hagynia (megegyezés= kényszeregyesség, mert az minden hitelezőre, tehát a kisebbségre is kötelező)

Ha nem születik meg a megállapodás az adós vagyonát értékesítik és tartozásait rendezik. A kielégítés sorrendje:

adminisztrációs költségek privilegizált hitelezők (zálogjoggal biztosítottak) összes többi hitelező, arányosan

Az adós személyes és családi tárgyai mentesek voltak a végrehajtás alól

Németország

Sokáig tartományonként eltérő szabályozás, a legfejlettebb törvény: 1855. évi porosz csődtartás (ez lesz a későbbi német csődjog mintája)

71

1877. : Konkursordnung, a birodalom egész területén érvényes csődjogi törvény három részre bontja a csődjogot:

anyagi jogi szabályok csődeljárás csőddel kapcsolatos büntető szabályok

kereskedőre és nem kereskedőkre is alkalmazták Ha az adós fizetésképtelenné vált a csőd megnyitására került sor

az adós elvesztette a vagyona feletti rendelkezési jogát (az a csődtömeggondnokra szállt)

innentől a hitelezők csak a csődeljáráson belül érvényesíthették a követeléseiket ( a követelések bejelentése határidőhöz kötődött, a bejelentés után azokat megvizsgálták és amellyel szemben alapos kifogás nem érkezett azt megalapozottnak ítélték)

A vagyont vagy felosztották meghatározott rendben eljárási költségek privilegizált követelések további hitelezői igények

VAGY A hitelezők többsége (akik a követelések ¾- ét birtokolták) az adóssal egyezséget

kötött

Anglia

A középkori Angliában csődjogi kérdésekben nem a common law bíróságok, hanem eseti bizottságok jártak el, akik viszont bírói funkcióval nem bírtak. (számos garanciális hiányossága volt az eljárásnak). Ekkor még kifejezetten tiltották a hitelezők többsége által elfogadott kényszeregyezségek megkötését.1883.: Bankruptcy Act, átfogó csődtörvény

a kereskedőkre és a nem kereskedőkre is alkalmazandó különbséget tesz a kereskedő felróható magatartására és a balszerencsére visszavezethető

csőd között lehetővé tette hogy a hitelezők többsége az adóssal kényszeregyezséget kössön szétválasztotta az eljárási funkciókat a bíróság igazságszolgáltatási funkciót az állami bizottság

pedig felügyeleti funkciót látott el.

2. A csődjog európai egységesítése

Nemzetközi csődjogi szabályozás elfogadására eddig még nem került sor1346/2000/EK rendelet a fizetésképtelenségi eljárásokról célja a több államot érintő fizetésképtelenségi eljárások összehangolása.

79. tétel: A polgári anyagi jog és eljárásjog elhatárolásáról történeti perspektívában

72

Az ókori jogrendszerekben nem volt ismert az anyagi jog és az eljárásjog elhatárolása (vagyis a római jogban sem).

A praetori edictumok nem irányozhattak elő alanyi jogokat, csak kereseteket. Tehát arra volt jog, amire a praetor keresetet adott.

A iustinianusi Institutió-rendszer tagozódása: personae- res- actiones Ezt vizsgálva Hugo Donellus a 17. században kifejtette, hogy az institutió-

rendszer az anyagi jog (de personis, de rebus) és az eljárásjog (de actionibus) elhatárolásán nyugszik.

Donellus szerint az actió szó elsősorban nem keresetet, hanem peres eljárást jelent.

Donellus nézete elterjed és a ius commune alatt uralkodóvá vált. 18. századi bajor tartományi kodifikáció és a napóleoni törvénykönyvek is kifejezésre juttatják

az anyagi jog és az eljárásjog elhatárolását.

80. tétel: A tradicionális jogszolgáltatás történeti elemei

Igazságszolgáltatás, mint a közösség jogszolgáltatása

A középkor jogéletét meghatározó személyi elv és közösségi jelleg a jogszolgáltatásban is érvényesült.A közösséghez tartozás szolgáltatott alapot a jogszolgáltatás igénybevételére, az egyénre a saját jogát kellett alkalmazni (ezért kettőződött meg a jog az egykori Nyugat-római birodalom területein, ahol a volt római polgárokra és utódaikra a római jogot, a germánokra pedig a germán jogot kellett alkalmazni)Az eljárás

a közösség hagyományait tükrözte és annak szinte minden részében szerepet vállaltak a közösség tagjai. (kiválasztották a bíróság

tagjait, részt vettek a bizonyításban, nyomoztak, igazolták a felek szavahihetőségét stb.) célja elsősorban az egyéni érdekérvényesítés, másodsorban a közösség nyugalmának

megőrzése (során) nem különültek el a büntető és a vagyoni ügyek

A közösségi jogszolgáltatás jellegzetességei

Az eljárás elsősorban jogtalálásra irányult (a közösség alkalmazandó jogszokásainak a felkutatására

irányult) másodsorban a felek megbízhatóságának igazolását célozta

A bizonyítás nem tehernek, hanem jogosultságnak számított,

73

a bíróság ún. bizonyítási ítélettel adta meg a bizonyítás jogát a megbízhatóbbnak tartott félnek

a másik félnek érdemi ellenbizonyításra nem volt lehetősége, csak eskütétel útján való ellenbizonyítás állt rendelkezésére, amellyel az eskütársak a fél szavahihetőségét erősítették meg. (ez az ún. igazoló eskü-> ez volt a leggyakoribb bizonyítási eszköz)

Az igazoló eskü mellett rendkívüli esetekben valódi istenítéleteket (tüzesvas-próba, hideg-melegvíz próba) és bajvívást is igénybe vettek.

Közjogi alapú jogszolgáltatás

Kialakulásának oka, hogy a hatalomgyakorlás magánjogi jellegűből egyre inkább közjogi jellegűvé vált, közjogi alapon intézményesült az uralkodói jogszolgáltatás.Forrásai:

A magánharcot tiltó uralkodói békeparancsok Királyi ügyek, vagyis azok a jogtárgyak, amelyek sérelme az uralkodót, mint magánszemélyt

érintették (árulás, felségsértés). Később már az uralkodói felségjogok sérelmét okozó ügyek is ide tartoztak (magánháború, tiltott fegyverviselés, uzsora-> ezek az uralkodót, mint közjogi jogalanyt sértették).

Az eljárás hivatalból indult (az már nem a felek döntésétől függött) az uralkodó nevében eljáró tisztségviselő folytatta le célja a megsértett jogrend helyreállítása volt szabályszerű volt az eljárás, az a tényállás megállapítását célozta, vagyis anyagi bizonyítást

alkalmazott a közösség tagjainak részvétele fokozatosan visszaszorul a szakértelemmel rendelkező bíró mellett közjogi tisztviselők működnek

Az eljárásjogok kialakulása

A közösségi jogszolgáltatást felváltó uralkodói bíráskodás eredményeképpen maga az eljárás is a jogi szabályozás része lett, törvényi szinten rögzítették annak szabályait.

Elkülönültek a büntető és a vagyoni (polgári) ügyek Polgári ügyekben az eljárás megindításáról a felek dönthetnek az eljárás legfontosabb része a bizonyítékok feltárása lett

A 12. századtól több jogtudós is írásos keresetlevélhez (libellus) köti az eljárás megindítását. A keresetlevélnek tartalmaznia kellett a felek, bíró megjelölését, a panaszos kérelmét és

annak alapjául szolgáló tényeket és bizonyítékokat. A szóbeliség csak annyiban érvényesült, hogy a panaszosnak szóban is elő kellett adnia a

követelését a bepanaszoltnak - > ezzel vált teljessé a perbelépés (litis contestatio)

16. sz-ig a peres eljárásra vonatkozó szabálygyűjtemények nem különültek el egyértelműen az anyagi jogi szabályoktól.

74

Az eljárásjogi szabályok az abszolutizmus korában váltak írott joggá (Constitutio Criminalis Carolina, Code Louis).

81. tétel: Az újkori eljárásjog főbb típusai

A „nyomozásközpontú” polgári eljárás sajátosságai

A párizsi Parlament eljárása

Ez a központosított uralkodói jogszolgáltatás egyik legjobb példája A 13. század végére alakult ki

A per megindítása a felek akaratából történt a feleknek írásban is elő kellett terjeszteniük a kérelmet illetve az azzal szembeni védekezést

Ezzel írásban valósult meg az „első perbe lépés” a litis contestatio.

A bíróság a felek kérelmeihez annyiban volt kötve, hogy a felek által benyújtott kérelmek (cikkek) alapján kellett vizsgálatot folytatnia.

A perben volt egy ún. „második perbe lépés” is: A megbízottak a felek jelenlétében az általuk benyújtott cikkeket felolvasták és ekkor a feleknek lehetőségül volt megerősíteni vagy megtagadni (ez módosítást jelent) eredeti kérelmüket.

A bizonyítás és az ítélkezés elvált egymástól.

Bizonyítás A megbízottak gyűjtötték össze a bizonyítékokat. Az eljárás és a bizonyítás két alapfeltétele az írásbeliség és a titkosság Ügydöntő esküt (ellenbizonyítást nem tűrő, legerősebb tradicionális bizonyítási eszköz) csak

kisebb jelentőségű ügyekben alkalmaztak Kiegészítő esküvel a fél a tényállításait erősítette meg A Parlament egyenként és a maguk összességében értékelte a bizonyítékokat, bizonyító

erejüket mérlegelhette. A Parlament az írott jog mellett továbbra is elfogadta a szokásjogot is. Ezt támasztja alá, hogy

ha a felek valamilyen helyi szokásra hivatkozott, amellyel kapcsolatban a Parlament nem rendelkezett elegendő ismerettel, elrendelhette ezeknek a szokásoknak/gyakorlatoknak a bizonyítását. Ahhoz hogy egy szokás bizonyított legyen, legalább 20 ember vallomása kellett.

Ítélkezés Ha a vizsgálat lezárult, a bizonyítékokat és a bizonyításról készült jegyzőkönyvet átadták az

ítélkező bíróságnak. Az ítélkező bíróság érdemi tárgyalás nélkül, a neki átadott vizsgálati anyag alapján határozott. A felek az ítélkező bíróság előtt mindössze arról nyilatkoztak ,hogy elfogadják-e a lefolytatott

bizonyítási eljárást vagy kifogásaik vannak.

75

A porosz Allgemeine Gerichtsordnung

1793-as porosz törvénykezési rendtartás: túlméretezett bíró szerepfelfogása, a közérdeket és közjót érvényesítő gondoskodó bíró

Eshetőségi elv: a felek egyszerre terjesztik elő bizonyítási indítványaikat, bizonyítékaikat és a tényállást (hatékonyság és gyorsaság érdekében)

Officialitás: eljárás és bizonyítás lefolytatása bírói kötelesség (a perindítás kivétel) Keresetindítás: A kereset fél általi bejelentése (felek rendelkezési joga csak a per

tárgyára terjedt ki) kereset hatósági felvétele, mely során a decernáns (perfelvevő) bíró a peranyagot felülvizsgálta

feleket nem lehetett arra kényszeríteni, hogy a bíróság előtt megjelenjenek beismert tény valódiságát elfogadták Az eljárás középpontjában: az ügy kivizsgálása, vizsgálati elv érvényesül. A vizsgálat

anyagát a referens (nem a bíró, nem a fél) foglalta össze a döntőbírói kollégiumnak. Az ítélet egy tisztviselő vagy vizsgálóbíró útján közölték

A „liberális polgári per” modelljei

a) Törvényhez kötött bíráskodás Abszolutizmus: a bíráskodás is az uralkodó igazgatás és intézményrendszer része Felvilágosodás: zsarnoki lehet így, ezért a politikai közösségből választottaknak kell

ellátni a bíráskodást (pl: esküdtszék) Auctoritast a törvény képviseli, nem az uralkodói hatalom Francia forradalom idején: törvényhozó hatalom által konstituált egységes rendszer,

törvények szabnak keretet, még a bírói státusznak is

b) 1806. évi francia polgári eljárásjog törvénykönyve (Code de prodédure civile) nyilvános és szóbeli eljárás, nemcsak a kis perértékű (sommás) hanem rendes

eljárás keretei közt is szóbeli tárgyalás A per középpontjában: nyilvános tárgyalás (bizonyítás elsőrendű kerete) Kontradiktórius jellegű perrend Szóbeli tárgyalás percselekményei meghatározták a per kimenetelét. A bíró döntött

vagy írásbeli eljárást rendelt el. Fellebbviteli bíróság írásbeli vagy szóbeli eljárás, Semmítőszék előtt is lehet szóban Tárgyalási elv és a felek per és peranyag feletti rendelkezése: részben érvényesül Keresetindítás: Felek indítványára, „placet” benyújtásával a tárgyalási regiszterbe

került a kérelem bíróság nyilvántartásba vette tárgyalásra tűzte ki Bizonyítékokat: felek jelölik meg; bíró hivatalból: tanúbizonyítás, szakértő kijelölése,

szemle, okiratok letétbe helyezése, felek személyes megjelenése, felet eskü letételére kötelezhette

Bíró döntésében független, belső meggyőződés alapján mérlegelhet (csak jogszabályszerűség érvényesülésére vonatkozó mérlegelés)

76

c) 1887. évi német polgári perrendtartás (Zivilprozessordnung, ZPO) Módosításokkal ma is hatályos! Tárgyalási elv széleskörű érvényesülése. Teljes egészében a felek magánügye a polgári eljárás: perindítás, megszakítás,

perfolytatás, érdemi döntés nélküli befejezés a felek döntésén múlik. Pervezetési jogosítványok a felek kezében (pl.: fellebbviteli tárgyaláson az elsőfokú ítéletet csak annyiban lehet megváltoztatni, amennyiben indítványozták).

Bíró szerepe: szigorúan az ítélethozatalra korlátozódik, a célszerűség és eredményesség érdekében hat a tárgyalásra

De csak a felek szolgáltathatnak bizonyítékot. Kivételes jelleggel, külön nevesítve vannak azok az esetek, amikor a bíróság ex officio elrendelheti a bizonyítást

d) 1895. évi osztrák polgári perrendtartás (Österreichische Zivilprozessordnung, öZPO) Előtte: 1781-es Allgemeine Gerichtsordnung, jogtörténeti előzménye: 1877-es ZPO Fontos újítás: közjogi követelményeknek is eleget kell tennie a pernek, közcélok

érvényesülnek, közjogi intézmény is! Franz Klein: szakított a polgári pert kizárólag magánügyként kezelő szemlélettel. Legfontosabb elve: Perkoncentráció= gyors, olcsó, egyszerű eljárás, ésszerű időn

belüli befejezés Aki: ideáig elolvasta az menjen igyon egy jéghideg pofa sört,mert ennyi szenvedés

után megérdemli! Bírósági jogosítványok kibővítése: bírói pervezetés, hivatalbóliság, a megnövelt bírói

hatalom és liberális perjogi elvek harmonikus egysége. Egyensúly a bírói hatalom és a felek rendelkezési jogai között. Ennek keretében a

bíróság nagy befolyást gyakorol a tényállás megállapítására, de a per továbbra is a felek összeütközése.

Rendelkezési elv: Bíróság nem ítél olyasmit, amit nem indítványoztak. Tárgyalási elv korlátozottsága: A peranyag szolgáltatása megoszlik a bíróság és a

felek között. Tárgyi keretetek (perindítás, jogorvoslat) felek hatáskörébe, alaki és anyagi pervezetés: bíróság jogköre.

Hivatalból: bizonyítás elrendelése, mulasztó féllel szemben jogkövetkezmények alkalmazása, de annyiban korlátozott, hogy tények után önállóan nem kutathat.

2. Az angol eljárás – a tradicionális alapú kontradiktórius rendszer a. A jury-bíráskodás, mint a központi hatalom által szervezett közösségi jogszolgáltatás

Jury: középkori Angliában a közösség tagjai közül választott szabadok testülete, a közösségi jogszolgáltatás intézménye (király nevében)

Assize utrum: eljárás, amely során 12 jogban jártas személy döntötte el, hogy egy föld egyházi vagy világi hűbérbirtok, vagyis az ügy egyházi vagy világi bíróság elé kerüljön. A jury tagjai előzetes döntésben vesznek részt.

Birtok assiza: olyan eljárás, mely során a jury ténykérdésekben dönt. Pl.: Birtokkivetési assiza: birtokból kivetett személy 12 ember összehívását kérte a sherifftől, akik bizonyították, hogy történt e kivetés vagy sem. A ténykérdésben a jury 12 tagja döntött, a jogkérdésben a bíróság.

77

Nagy assiza: eljárás, mely eldöntötte kinek van joga egy földbirtokhoz. A bepanaszolt (alperes) nem a földesúri bíróságon (harcpróba vagy párbaj által), hanem a királyi bíróságra kérte ügyét. Ügyelvonás sajátos módszere, sheriff 4 lovagot kért meg a jury megválasztására, akik jogkérdésben döntöttek.

Jury akkor is hozott érdemi döntést, ha párbajt vívni nem képes bepanaszolt személyek kérték a jury döntését. Szerepe nőtt az 1215-ös IV. lateráni zsinattól, mert a jogviták harcpróba útján nem rendezhették egyháziak.

b. A jury-bíráskodás, mint a „törvényességhez kötött bíráskodás” 13. sz common law angol azonosságtudatot megjelenítő jogrendszerré válik. Elit jog

(liberties) szabadságjog (liberty) Törvényesség (Rule of law) modellje szerint a közös jog (common law) alapján eljáró

bírók intézményesítik a törvényességet. A common law intézményeihez való kötöttség: a törvényesség garanciális elemei. A common law szerinti eljárás a XIX. század végéig megőrzi lényegi jellemzőit, de

később is meghatározza az angol polgári eljárásjogot. Abszolutizmus idejére: a jury bíráskodás és a common law rendszere a Parlamenti

auktoritást fejezte ki szemben az uralkodó által szervezett rendkívüli bíróságok jogával.

A common law a kánoni eljárásjog meghatározó szerepe miatt nem tudott Európában érvényesülni.

c. Az angol kontradiktórius peres eljárás jellemzői A bíróságok parlamenthez kötése a történeti fejlődés során alakult ki, a bírák

függetlensége a törvényesség (Rule of law, legality) keretei között valósulnak meg. II. Henrik (12. sz.): aki szabad birtokkal kapcsolatban pereskedni akar, annak a

kancelláriától írásbeli parancsot kell kérnie (writ). Csak királyi jóváhagyással lehetett perkezdésre lehetőséget adó writet kiadni.

Két fajta jogi parancs (writ of right):1. Ha a kérdéses föld egy földbirtokosé: a parancsot hozzá idézték, hogy

döntse el a vitát. Ha késlekedett a döntéssel, a sheriff bíróságához került.2. Ha a kérdéses föld a királyé: a parancsot (praecipe) a sheriffhez intézték,

aki felszólotta a föld visszaadására az alperest vagy, hogy jelenjen meg a királyi udvarban és védekezzék. Az ítéletparancs szólította fel a sheriffet az igazságszolgáltatásra.

Writparancs: uralkodói akaratot fejez ki, és feltételezte a jury részvételével történő common law eljárást.

A writ a High Court előtti eljárásban: formanyomtatvány, amely az alperes felhívását tartalmazza, hogy 14 napon belül teljesítsen vagy védekezést terjesszen elő. A perfüggőség a kibocsátott „idézés” kézbesítésével állt be. Ha elmulasztotta a felperes kérhette a végleges döntést.

Felek per feletti uralma (principle of party control) töretlenül érvényesül: bármikor egyezséget köthetnek, keresetet visszavonhatják. Bizonyítékaikat ők kutatják fel és tárják a bíróság elé. A bíró a határozatok betartására is csak valamelyik fél indítványára kötelezheti a másik felet.

78

Tárgyalás: Felek által rendezett, nyilvános és szóbeliségen alapul. Az angol rendszerben a tárgyalás előkészítése kizárólag a felek feladata. A bíró

ugyan tart tárgyalás előtti meghallgatást, de nem vesz fel bizonyítékot és nem határozza meg a tárgyalás kereteit.

A tárgyalás a tények feltárására irányul, a bizonyítás itt bontakozik ki. A bíró csak vezényel.

Bírói passzivitás: történet alapon kialakult, az eljárás legmarkánsabb jellemzője. A bírónak nincs szerepe a tényállás megállapításában, nincs kezdeményezési joga, nem folytathat hivatalból bizonyítási eljárást.

Ubi remedium ibi ius: A perindításhoz való jog teszi lehetővé az anyagi jog érvényesítését. Ugyanúgy, mint a szeretett római jogban: praetor által kibocsátott actio adott lehetőséget az anyagi igény érvényesítésére = kancellária által kiadott writ.

79