H I T E L k a l a n d o z á s54

Kai Aareleid

Úgy olvass engem

I.

Úgy olvass engemahogy egy versetkomótosanejts ki minden egyes szótagotérezd nyelveden a szavakatmérlegeld valahány mondat-rész súlyátés próbálj a velőmig hatolnihiszen ezt akarod

megértenisokféleképpen leheta központozástel is hagyhatodviszonylag szabadonírhatszhol egybe hol különa végső jelentéstnéha csak később sikerül kiderítened

olvass engemsaját ritmusod szerintaz én ritmusom szerintjátssz el az indulatszavakkala visszhangokkal és a szünetekkelúgy olvass engem

Kai aareleid (1972) észt költő- és írónő, jeles műfordító. Későn debütált, eddig két verseskö-tete és két regénye jelent meg. Finnül is ír. Tangó című novellájáért elnyerte a Friedebert Tuglas-díjat, Linnade põletamine (Fölégetett városok, 2016) című regényét pedig 2016-ban Az év legjobb regényévé választották. Itt közölt versei a Naised teel (Asszonyok, úton, 2015), a Vihm ja vein (Eső és bor, 2015) című köteteiből, illetve a Looming irodalmi folyóirat 2017/4. számából valók.

2 0 1 8 . j a n u á r 55

II.

úgy olvass engemahogy egy miniatűrttudomez felettébb egyoldalú lehetés túl gyorsan abszolválhatóde te azért csak olvasstovább

III.

úgy olvass engemahogy egy novellátlehet hogy nem hosszabbmint énde rétegek rakodnak benne egymásraés úgy hámozhatod le őketahogy egy fülledt szobábana ruhadarabjaid

és van benne egy csipetnyi homályegy árnyalatnyihallgatásúgy olvassengem

IV.

úgy olvass engemahogy egy kétszázötvenoldalas regénytez a terjedelem épp megfelela hosszabb regényekben túlburjánzanak a szavaka rövidebbekben pedigkeverednek a műfajokösszefoglalva mégisa rövid a jobbazt hiszem ebben egyetérthetünk

H I T E L k a l a n d o z á s56

úgy olvass engemahogy egy regénytmely apró fejezetekből állés szellősvan mit elhagyni belőlevagy újra fogalmazniízlésed szerintés nem egy történetelhagyhatólétre sem jönvagy félbe szakad

nem mindig kell a végére érninéha egyszerűen nincs rá időmintha nem tudnádúgy olvass engem

V.

úgy olvass engem ahogy egy eposztde inkább a temintsem az énnemzeti eposzomathagyjuk most figyelmen kívül az angolszászés az ógermán hősénekeketezekben túl tágasak a csataterekami pedig a görögöket illetinekem egy hősnő-eposzjobban tetszeneahol egy nő hódít meg országokat és tengereketés a férfi utasítja visszaa kérők hadátlátod ez határozottan tetszene

csakhogy a hexametera mi nyelvünkön nem természetesaz enyémen még csak-csak elbiceghat lábánakár egy sánta pókde a te szádban felettébb nevetségesoda más dalokillenek

2 0 1 8 . j a n u á r 57

számunkra talán a szókezdő ríma legtermészetesebbezt máris tisztáztukeposzként olvasstehátelőbb az első és utolsó szakaszta tartalomjegyzéketés a rezümétés néha egy csipetnyitmagadból is ha nem minden érthetőa hangzás akkor is szépha régi és örök

VI.

úgy olvass engem ahogy egy haikutaz világosabbés az íze isazonnal fölismerhető

a szakértők szerintaz én nyelvemhez jobban illikvalami másszó-tagolásde pokolba a szótagokkala verstannala kámaszutrávalaz én haikumolyan akár egy perzsaminiatűrmely kinöviadott keretét

add hogy én istúlnőjekkereteimenolvass hát engem

H I T E L k a l a n d o z á s58

VII.

és írj megmert valójában éncsupán egy cím vagyokaz pedig félútonkönnyen megváltozikírj meg

VIII.

két nyelvenolvasd verseimés két nyelvenírj meg

IX.

végülúgy olvass engemahogy egy vízjeletamely csak fénnyel szemben látszikcsak úgy tapad meg az íriszedenúgy olvass engem

Illatok

a talpfáknem illatoznak már úgy mint azelőttaz édeskés szurokillatotfölváltotta a szagtalan beton

a híd alatti víz sem ugyanazmint régennem hoz magával édes mocsárszagothanem áll

az élet sem illatozik úgy mint valaha

2 0 1 8 . j a n u á r 59

de azért sok mindenváltozatlanaz öreg faház a folyosóaz üres befőttes pincea bedőlt kemenceaz elárvult műhelya kápolna hidege

a gyásznak és az emlékeknekma is ugyanolyanaz illatuk

Eső és bor

kora reggel fölkelt a férfikinyitotta az ajtószárnyateltöprengve húzta végig hüvelykjét az asszony arcánnem szólt egy árva szót semnémán felöltözött az előszobábanés útnak indult

az ajtón túl látszott az erkélykét székegy asztalaz asztalon egy üveg bor két pohár

az asszony még feküdtszellő lobogtatta a függönyöketa hűs reggel benyomult a szobába ésegymáshoz koccintotta

az erkélyasztalon álló poharakatmelyek fölfogták az éjszakai esőtahogy az asszony is fölfogtaa férfi cseppjeit

az esőt kiönthette a pohárbólaz ember maradt

H I T E L k a l a n d o z á s60

Látóhatárok

vannak emberekakik a látóhatáron túl születnekBuharában vagy Szamarkandban

egy végtelenül sárgaszürke és kövestavasszal illatoshomoktenger peremén

ott ahonnan útnak eredneka selyemút lomha teve-karavánjaielőbukkannak a látóhatár mögülmajd eltűnnek a látóhatár mögött

vannak emberekakik Lisszabon szélén születnekEurópa pereménaz utolsó tenger partján

ahova valamikor hajóval érkeztekegy másik látóhatár mögülfőníciaiak voltak karthagóiak vikingekés az őseik eltűntek a látóhatáronhogy megkeressék az IndiábaCipangóba Kataiba vezető tengeri utatmert selyemút már nem volt

vannak emberekakik nagy folyók mellett születnekpéldául a Tejo partjánmelynek a túlpartján alig látni a torkolatotde ott van Toledónál a kis Tejomely zavaros akáraz Emajõgi

vannak emberekakiknek elegendő a mások által eléjük festett világhogy lássanakés énekeljenek

2 0 1 8 . j a n u á r 61

a tengerekrőla sivatagokróla folyókróla teve-karavánokróla hajókróla látóhatár mögöttelvesző utakról

vannak emberekakiknek a szavakjelentik a látóhatárt

vannak emberek