BEATUS HOMO QUI INVENIT SAPIENTIAM

ÜNNEPI KÖTET TOMKA PÉTER 75. SZÜLETÉSNAPJÁRA

Győr, 2016

Kiadó: Lekri Group Kft.

Szerkesztette:Csécs Teréz, Takács MiklósKözreműködött:Merva Szabina

Angol nyelvű összefoglalók fordítása:Kovács Lajos

Technikai szerkesztés, borító:Csongrádi Péter

Képfeldolgozás:Tanai Csaba

ISBN 978-963-12-5188-3

Nyomdai kivitelezés: PALATIA Nyomda és Kiadó Kft.

Kápolnás Olivér

A mongol nők és fegyvertáruk a xii–xvii. században a mongol források alapján

Semmi irgalmasság, kegyesség nincs bennek,Még asszonynépek is ollyan kegyetlenek;Fenevad módjára vagyon ő életek,Mint farkasnál elkél a lóhús ő közettek.1

KUTATÁSTÖRTÉNET

A XX. század második felében több cikk is született, melyekben a mongol nők kapták a központi szerepet. A fontosabbakat megemlítve 1975-ben Henry Serruys elsősorban kínai forrásokra alapozva írt egy tanul-mányt két, XVI–XVII. század fordulóján élt befolyásos mongol nőről (az egyik volt Dzsöngen katun, akiről többször is szó fog esni). 1976-ban jelent meg Paul Ratchnevsky-nek a XII–XIII. századi mongol nők hely-zetét tárgyaló cikke, melyhez európai, illetve mongol forrásokat is felhasznált. Pár évvel később, 1979-ben Moris Rossabbi elsősorban kínai forrásokra alapozva írta meg cikkét Kubiláj kánról és az uralkodói csa-lád nőtagjairól, a tanulmány bevezetőjében általá-nosságban is foglalkozik a XIII. századi mongol nők helyzetével. A 2001-ben megrendezett 44. Permanent International Altaistic Conference (PIAC) témája a nők

helyzete az altaji népek között; több előadás is elhang-zott, mely érintette a mongol nőket. (Miyawaki-Okada 2007, Okada, 2007, Sinor 2007) 2010-ben Bruno de Nicola tanulmánya — mely a címe alapján a harcos nőkkel is foglalkozik — elsősorban perzsa forrásokkal dolgozott. 2014-ben jelent meg Judit Pfeiffer munká-ja, melyben a mongol nők helyzetét ismertette a per-zsa területeken alapított Il-kán birodalomban. 2015-ben jelent meg a fent említett Dzsöngen katunról egy újabb cikk Johan Elverskog tollából.

A kutatástörténetet végigtekintve látszik, hogy átfo-gó tanulmány még nem született a harcos mongol nők-ről, és a XIII. századnál későbbi mongol források sincse-nek kiaknázva e téren. A tanulmányban először röviden összegzem a nem mongol forrásokból származó adato-kat, majd mongol történeti műveket fogom vallatóra.

KIINDULÁSI PONT: MIT MONDANAK A KÍVÜLÁLLÓK?

Európába a mongolokról szinte elsőként Juliánusz barát hozott hírt. A második jelentése mongol törté-nelem kezdeteiről szóló részében feltűnik egy harcias nő: „Gottaföld [=mongolok régi lakhelye] vezére név szerint Gürkagán volt, akinek hajadon nővére szüle-inek halála után a család feje lett, és úgy mondják férfi módra viselkedett. Legyőzött egy szomszédos fe-jedelmet és javait elrabolta”. (TJ 2003, 122.) Másutt azt írja a barát, hogy „mondják, hogy asszonyaik úgy harcolnak, mint ők; nyilaznak, megülik a csődört és a kancát, mint a férfiak, az ütközetben pedig lelke-sebbek a férfiaknál, mivel soha nem menekülnek el a férfiak elől”. (TJ 2003, 126.) Juliánusz beszámolójá-nak forrásértékéből nagymértékben levon a mondat elején szereplő mondják szó. Azonban a lovagló, nyi-lazó asszonyokkal kapcsolatos állítására a kortársak műveiben is találunk párhuzamokat: Péter oroszor-szági érsek vallomása 1245-ből: „az asszonyok férfi-módra lovagolnak, harcolnak és nyilaznak”. (TJ 2003, 66.) Matthaeus Paris A tatárok természetéről című mű-

vében is ugyanezt találjuk a mongolokról: „maguk-kal viszik állataikat és asszonyaikat, akiket éppúgy kiképeztek a harcra, mint a férfiakat”. (TJ 2003, 49.) Spalatói Tamás is hasonlóan ír: „a férfiak módjára fel-fegyverzett tatár asszonyok is igen bátran avatkoztak bele a harcokba”. (TJ 2003, 57.) Az utóbbi két forrás szerzőjével ellentétben Plano Carpini szemtanúként és nem csak hallomásból jegyzi le, hogy „a leányok és az asszonyok is lovagolnak és lóháton sebesen szá-guldoznak akárcsak a férfiak. Láttuk, hogy tegzet és íjat is hordanak.” (TJ 2003, 82.) Marco Polo és a per-zsa Rashid al-Din őrzött meg adatokat Dzsingisz uno-kájának, Kaidunak a lányáról, aki a szájhagyomány szerint bátorságban és erőben minden férfit felülmúlt, csatákba is elkísérte az apját, ahol kitüntette magát. (Marco Polo 1984, 355; de Nicola 2010, 103.) A per-zsa történetíró Dzsuvaini említi, hogy Dzsingisz kán lánya, Temülün részt vett apja nagy nyugati hadjá-ratában, és Nisapúr ostrománál a kíséretével együtt végezte ki a foglyokat. (Juwaini 1958, 177.) Egy kínai

320 Kápolnás Olivér

követ 1221-es mongóliai követjárásának beszámolója szerint rangtól függetlenül a mongolok az asszonyai-kat és a gyermekeiket magukkal vitték a hadjáratok-ra, de nem a harc, hanem a különböző háttérmunkák elvégzése, mint a málha őrzése, ételkészítés stb. volt a feladatuk. (Meng-ta 1980, 72.; Riasanovsky 1965, 84.) A fenti híradások elsősorban a XIII. századból valók,

egyrészt nem túl bőbeszédűek, másrészt egyes forrá-sok értékéből nagyban levon a tény, hogy szerzőjük a valóságban sosem látott mongolokat. A kérdés további vizsgálatához elengedhetetlen a mongol forrásokban található adatok összegyűjtése és értékelése. Minde-nekelőtt szükséges összefoglalni a mongol történet-írás jellemzőit.

A MONGOL TÖRTÉNETI FORRÁSOK VÁZLATOS ISMERTETÉSE

1206-ban, Dzsingisz kánná emelésének idejére keltez-hető a mongol írás megalkotása az ujgur írásrendszer felhasználásával. (Kara 2005, 29 skk.) A történetírás is ebben a korszakban jelenik meg. Feltehetően 1228-ban, Dzsingisz halála után állították össze a nagy kán életére fókuszáló A mongolok titkos története (további-akban MTT) című munkát, amit később kiegészítettek az Ögödej kán haláláig tartó időszak összefoglalásá-val. (MTT 2006, XXIX–XXXIV.) A mű nem maradt fenn eredeti állapotában, azonban van egy XIV. századi kí-nai átirata és fordítása, amiből ezt többé-kevésbé re-konstruálni lehetett. A XVII. századból ismert egy mű (Lubszandandzan: Altan tobci), ami a MTT egyik korai mongol nyelvű változatát használta forrásnak (LuAT 1973, 21–24.), illetve 2009-ben került elő egy 13 lap-ból álló töredék, ami szintén a MTT egyik korai kézira-tára vezethető vissza. (Saranγou-a 2013, 21 skk.)

A XIII. században nem csak a MTT született, hanem más történeti művek, azonban ezek csak későbbi mű-vekben hagyományozódtak, ezek közül néhány fon-tosabb: Összefoglaló arany történet – Quriyangγui altan tobci (QAT 1955, 2002), Drágakő történet – Erdeni-yin tobci (ET 1955), Sárga történet – Sira tuγuji (ST 1957) Ezek mind XVII. századi munkák. Sok közöttük az átfedés a korai időkkel kapcsolatban, és egyes része-ikről feltételezhető, hogy régebbi történeti munkák-ra vezethetőek vissza. A művek jellegzetessége még, hogy csak kéziratban tudtak terjedni, egy kivétel az 1662-ben befejezett Drágakő-történet, mely 1777-ben nyomtatásban is megjelent. (Boo Šan – Qasgerel 2013, 417–418.)

Dzsingisz unokája, Kubiláj 1271-ben kínai központ-tal megalapította a Jüan Birodalmat, ami 1368-ig állt fenn. Ebben az időben a kínai történetírás és kultú-ra jelentősen hatott a mongol történetírásra, azonban ennek nyomai nagyrészt elvesztek. 1368 után a mon-golokat felváltó Ming-dinasztia első éveiben a ming császár parancsára összeállítják a Jüan Birodalom tör-ténetét kínai nyelven, ami több, mára már elveszett mongol forrást is tartalmaz. (DYUB 1987, 1 skk.) A XII. századból van más történeti mű is, ami kínaiul

maradt fenn, de valószínűleg eredetileg mongol nyel-ven készült. (Histoire 1951, XII skk.)

A XIV–XVI. századi történetírás meglehetősen ho-mályos része a mongol kultúrának, ebből az időszak-ból csak néhány műnek a címe ismert, tartalmukra csak következtetni lehet. A XVII. században fellendül a mongol írásbeliség, több jelentős mű is születik, melyek feltehetően számos olyan korábbi forrásokat is feldolgoztak, melyek mára már elvesztek. Ebből a századból származnak a legrégibb autográf kéziratok is. Innentől kezdve egyre több és több mű születik. (Ulaγan 2005, 9 skk.)

A történetíráshoz sorolhatjuk a különböző genealó-giai műveket, melyek elsősorban Dzsingisz leszárma-zottait tartalmazták, szinte kivétel nélkül csak férfia-kat. A XVI. század után a mongol elit majdnem teljesen dzsingiszida leszármazott lett, ami nem a XII. századra vezethető vissza, hanem Dzsingisz egyik utódjának, Dajan kánnak (1464–1517/1543) az uralkodására, aki a XV–XVI. század fordulóján újra egyesítette a szétta-golódott mongol területeket és a saját fiaira cserélte le a helyi vezetőket. Így nem meglepő, hogy Dzsingisz élete és családfája kitüntetett figyelmet kapott. A XVII. századi és későbbi történeti művek nagy része elsősor-ban Dzsingisz kán életére koncentrál, a későbbi korok vázlatosan vannak lejegyezve. Majd a történetírás XVII. századi felvirágzásától kezdve kerül egyre több kortárs esemény megörökítésre. A XVII. századig bezá-rólag a mongol művekben nincsenek olyan részek, me-lyek bemutatnák a mongolok lakta világot, illetve az ott élőkről mai szemmel néprajzi leírásokat tartalmaz-nának. A mongol területek nagy része a XVII–XVIII. században mandzsu uralom alá került, amint látni fog-juk ez a mongol nők helyzetének romlását is magával hozta, így hiába született egyre több és részletesebb történeti mű, a nők kimaradtak ezekből.

A fentiek fényében nem várható, hogy bővelkedné-nek a nőkre vonatkozó adatokkal a mongol művek. Így a fegyveres nők fogalmát ki kell bővíteni azokra is, akik egyáltalán kézbe vettek fegyvert, illetve vala-milyen módon megöltek valakit.

MONGOL NŐK A MONGOL FORRÁSOKBAN

Időrendben haladva Alan-koának, Dzsingisz kán apai ági tizenegyedik ősének anyja hozható kapcsolatba a fegyverekkel, egészen pontosan nyílvesszőkkel. Az első két gyermeke után özvegyen maradt asszonynak,

még született három fia, akikre az első kettő féltéke-nyen tekintett. Az anyjuk, hogy megőrizze a családi egységet, az összefogás fontosságát a MTT szerint az alábbi módon szemléltette Ligeti Lajos fordításában:

321A mongol nők és fegyvertáruk a XII–XVII. században a mongol források alapján

[Alan-koa a] „fiait, [...] mind az ötöt leültette sorjá-ban, és mindegyiknek adott a kezébe egy-egy nyílvesz-szőt. Törjétek el — mondotta. Azok minden nehézség nélkül széttörték az egyes nyílvesszőket. Majd csomó-ba kötött öt nyílvesszőt, azt adta oda, és így szólt: Ezt törjétek szét. A csomóba kötött öt nyílvesszőt mind az öten kézbe vették, egyik a másik után, sorjában, de eltörni nem tudták.” (MTT §19) A történetből látszik, hogy a fegyverek kézbe vételét semmiféle tabu nem tiltotta a nőknek. (de Nicola 2010, 97.)

A következő nő, akinek a kezében feltehetően fegy-ver volt, Monalun, Dzsingisz kán hetedik ősének az anyja. A Jüan Birodalom története című munka így szá-mol be róla: „Monalun heves vérmérsékletű, hirtelen természetű asszony volt. Miután meghalt a férje Ma-hadudan, Monalun özvegyen élt tovább. Egyszer a ko-csiján utazva meglátta, hogy egy csapat dzsalait törzs-beli gyerek éppen kiássa az ő földjén növő növények gyökereit és megeszik azokat. Mérgesen rájuk kiáltott: – Ezen a réten szoktak a fiaim lovagolni. Miért teszi-tek tönkre? Majd a lovaskocsijával rájuk támadt. A gyerekek megsebesültek, volt, aki meghalt.”2 Újra egy özvegy szerepelt az idézetben, gyermekeket gázolt ha-lálra, bár lehet, hogy más fegyvert is használt harag-ja kifejezésére. A történet folytatásában az ellenséges törzs bosszút áll, Monalunt is megölik, ám arról nem szól a forrás, hogy fegyverrel a kézben esett volna el.

Dzsingisz környezetében jelentős szerepet játszott az anyja, aki korán özvegységre jutott. Mikor megölték a férjét, fia, Dzsingisz még serdülőkorban volt, nem tudta átvenni a családfő szerepét, így ez a feladat az asszony-ra hárult. A MTT jól leírja a helyzetet: „Mikor az alatt-valóik elhagyták őket, Dzsingisz sírva fakadt, de az any-ja, Höelün nagyasszony kitűzte a lobogót, saját maga szállt lóra, és a fele népét visszatérésre bírta.” (MTT §73; Histoire 1951, 17.) Évekkel később, Dzsingisz kán nagykánná választása után (1206) az uralkodó jutalma-kat osztott a népéből, ekkor az anyja és a legidősebb fia kapták a legtöbbet. Höelün nagyasszonyon kívül egyet-len más nőt sem ért ilyen megtiszteltetés. Dzsingisz kán úgy gondolta, hogy az anyja volt az egyik, aki a biroda-lomért a legtöbbet fáradozott. (MTT §242)

Dzsingisz első felesége, Börte is, akivel még kisko-rában jegyezte el az apja politikai okokból (MTT §73; Ratchnevsky 1976, 511–512.) jelentős szerepet játszott az életében, bár ő nem volt harcias, de többször is ad-hatott tanácsot a férjének. (MTT §118) Sőt, egy legenda szerint Dzsingisz tartott is tőle: egy hosszú hadjáratot vezetett és már régóta nem látta a családi tűzhelyet. Az első felesége, aki otthon várta urát, küldött egy embert, hogy hazahívja. Erre többek között ezeket a szavakat adja a krónikás hagyomány Dzsingisz szájába: „Börte-geldzsin feleségemet ritkán láttam, nehéz lesz most a szemébe néznem. Veszekedés lesz, ahogy hazaérek!”3 A történet hitelessége erősen kérdéses, de azt minden-képpen meg kell jegyezni, hogy a kései krónikások sem-mi kivetnivalót nem találtak ebben az epizódban, nem hagyták ki a műveikből. Dzsingisz halálakor is felbuk-kan az első felesége, a kán azt kívánta, hogy Börte kö-vesse őt a túlvilágra, de erről a szándékáról letett a kí-

séretének egyik tagja tanácsára. Az utolsó szavai között is elsőként ezt a feleségét, majd a fiait említi, miközben a lányairól egy szót sem ejt. (QAT 1955, 143.)

Ahogy fentebb láttuk a főfeleségét nem vitte magá-val a hadjáratokra, ezzel a kérdéssel kapcsolatban na-gyon kevés adat áll rendelkezésre. Azt azonban több forrás is megerősíti, hogy 1219-ben az egyik felesé-ge, Kulan elkísérte őt az egyik katonai vállalkozásra. (MTT §257; QAT 2002, 51.)

A nagy kán az utolsó, a tangutok ellen vezetett had-járatán a hagyomány szerint egy boszorkánnyal akadt össze, aki mindenféle átkot zúdított a seregére, amitől sokan elestek. Végül sikerült megölni, azonban em-lítésre méltó, hogy ez volt az egyetlen női ellenfele Dzsingisznek, és ő nem fegyverekkel harcol, hanem átkokat szór.4 Talán még ide lehetne sorolni azt az öregasszonyt, aki egyszer le akarta vágni Dzsingisz lo-váról a jobb oldali kengyelt, de ebben a tettben sem fedezhetünk fel férfias harciasságot. (QAT 2002, 130.)

Volt azonban egy nő, akinek a legenda szerint élet-be vágó jelentősége volt Dzsingiszre nézve. Ő volt a nagy kán utolsó ellenfelének világszép felesége, majd elvette Dzsingisz, azonban a nászéjszaka végzetes kö-vetkezményekkel járt: Görbeldzsin-koa egy pengét helyezett a szemérmébe, ezzel sértette meg Dzsingisz kán férfiasságát. (ST 1957, 34., 133.) A kán meghalt, Görbeldzsin-koa pedig öngyilkos lett. A legendát sok-féleképpen lehet magyarázni,5 az azonban egyértel-mű, hogy egy nő volt a gyilkos, aki ehhez nem egy hétköznapi fegyvert választott.

Dzsingisz halála után több mint 150 évvel, 1394-ből van a következő adat egy harcos nőre, aki nem sa-ját kezével gyilkol, hanem máséval. A történet széles körben elterjedt, több műben is fennmaradt. (Bulaγ 1987, 269 skk. Angol fordítása: Okada 2007, 173–174; QAT 1955, 157–158.) Eszerint egy téli vadászat alkalmával az egyik uralkodót megigézi a vakító fe-hér hóra kifolyt vöröslő vér látványa. Olyan szép nőre lobbant fel benne a vágy, akinek arca, mint a ragyogó hó, orcája pedig a vöröslő vérhez fogható. Egyik ta-nácsosa szerint az uralkodó fiának (más változatban öccse) felesége pontosan ilyen. A kán erre megölte a fiát (testvérét), és elvette a menyét (sógornőjét), aki bosszút forralt: leitatta a tanácsost, majd a saját ar-cát összekarmolva, haját szétzilálva eljátszotta, hogy a tanácsos megerőszakolta. Az uralkodó haragra lob-banva megöli a tanácsost, aki még el tudja lőni a kán egyik ujját. Végül a kán lenyúzatja ellenfele hátbőrét, és frissen szerzett feleségének adja. Ő az uralkodó uj-jából folyó vért összekeveri a nyúzott hátbőrről lefejt zsírral, és ezt ízlelgetve élvezi bosszúja beteljesülését.

A XV. század közepén a mongol hatalmi harcok egyik résztvevője hátrahagyott gyermekéért az egyik ellenfe-le elküldte az embereit, ezzel az üzenettel: „Ha lány, fésüljétek meg a haját, ha fiú, vágjátok el a torkát!”6 Itt nincs szó harcos lányról, de az idézet jól mutatja az ér-tékbeli különbséget a fiú- és lányutód között, a lányról nem feltételezik, hogy később bosszút tudjon állni.

A XV. században az egyik mongol uralkodó (Man-dugul kán) egyik özvegye, Mandukáj, a férje halála

322 Kápolnás Olivér

után kulcsszerepet játszott a mongol történelemben. Nagy hatalma volt, és két lehetőség állt előtte: vagy hozzámegy a gyermek trónörököshöz (aki egyben a volt férje unokaöccse volt), vagy pedig az egyik kérő-jét választja, aki Dzsingisz öccsének, Kaszarnak volt a leszármazottja. Az özvegy az előbbit választotta, hozzáment a volt férje unokaöccséhez, a későbbi Da-jan kánhoz, akire az esküvői ceremónián magas tal-pú cipőt adtak, hogy nagyobbnak látszódjon. (QAT 1955, 183.) Azonban valószínűleg a másik kérője iránt érezhetett gyengéd érzelmeket, mert fiait róla nevezte el. Mandukáj személyesen vonult hadba, magával vitte a trónörököst is. A hadjáratról egy érdekes epizód maradt meg a történeti művekben: amikor megtámadta az ojrát-mongolokat, a nemes kánné sisakja leesett, és a szíján lógott a nyakán. Ezt meglátva az egyik ellensége így kiáltott: „Nincs si-sak a kánnén, adjunk neki! Majd a sajátját adta oda. A kánné elvette, majd nem hátrálva előrenyomult, legyőzte az ojrátokat.”7 Mandukáj teljesen átvette a férfi uralkodó szerepét, harcolt és törvényeket is ho-zott. (ST 1957, 130.)

A XVII. század elejéről találunk még egy rövid uta-lást a mongol nők helyzetével kapcsolatban. Itt is özve-gyekről van szó. Az utolsó dzsingiszida mongol uralko-dó, Ligdan kán (1604–1634) halála után két özvegy és két fiú maradt hátra. Az uralkodó halála után az irá-nyítást az özvegyek vették át, akik azonban nem követ-ték Mandukáj példáját, nem ragadtak fegyvert, hanem behódoltak a férjük ellenségének, a mandzsuknak.8

Összegezve az adatokat, mongol források alapján nem lehet kimutatni harcoló női alakulatokat, akik amazonokként vetették volna magukat az ellenség-re. Azonban azt meg lehet állapítani, hogy a mongol nők számára nem volt tabu a fegyverek kézbe vétele. Társadalmi státuszuk a férfiakénál alacsonyabb volt, a legtöbb nő nevét nem is jegyezték le a történetírók. A nők egy esetben juthattak nyíltan hatalomhoz: ha öz-veggyé váltak, addig csak a férjükön keresztül tudtak befolyással lenni a világ sorsára. Özvegyként viszont teljesen átvehették a férj szerepét, akár hadjáratot is vezethettek, páncélban, fegyverrel harcolva, bár a for-rások szerint ez nem volt túl gyakori. Elvétve, de a mongol folklórban is megtaláljuk a harcos nőket.9

AZ ÖZVEGYEK HATALMA

Az özvegyek hatalmára a mongol történeti művekben több példát találunk. A XIII. század elején Dzsingisz és utódai halála esetén a feleségeik régensként intézték az államügyeket, nagy szerepük volt a következő uralkodó ki- és megválasztásában, az egyik legnagyobb hatalmú asszony Ögödej özvegye volt, aki férje halála után tel-jesen kézbe vette az államügyeket. (TS 1971, 18–19, 176 skk.; Sinor 2007, 263 skk.; Miyawaki-Okada 2007, 146.) Férjük életében is nagy befolyásuk volt az uralko-dói feleségeknek, pl. Kubiláj a felesége nyomására vette fel a buddhista vallást. (PBT 1999, 19.)

A XVI. század végén és a XVII. század elején volt ha-talma teljében egy kánné, Dzsönggen, aki többszörös özvegyként jelentős szerepet játszott. Az egyik mongol uralkodó, Altan kán (1507–1582) az unokájának szánta a hölgyet, aki olyan szép volt, hogy inkább elvette ő maga. Halála után ez az özvegy a káni pecsétet nem adta ki a kezéből, hanem ő intézte az államügyeket. Pár év elteltével a korábbi férje unokája vette el feleségül, akivel majdnem húsz éven keresztül élt együtt. A máso-dik férje halála után nem vonult vissza, hanem a férje helyett irányította az ügyeket. Néhány évvel később a második férjének unokája vette feleségül a nála jóval idősebb asszonyt. (Serruys 1965, 197; Elverskog 2015, 3 skk.) Tehát, először feleségül ment Altan kánhoz, majd annak az unokájához, végül a dédunokájához.

Míg az első férje feltehetően a szépségéért, a második és harmadik inkább a hatalmáért vette el. A házasságok ilyen formán való megkötése bevett gyakorlat lehetett a mongolok között, Plano Carpini, Rubruk és Marco Polo is leírja ezt a szokást, hogy a fiú elveheti az apja összes feleségét, kivéve az anyját (Rubruk 1986, 220; Marco Polo 1984, 120; TJ 2003, 77.) Nem ellenőriz-hető forrás szerint Dzsingisz kán törvénykönyvében is volt egy ilyen cikkely. (Riasanovsky 1965, 86.)

A XVII. században a mongol területek nagy része mandzsu fennhatóság alá került, ami bizonyos szoká-sok változásával járt. Az előkelő családok a mandzsu uralkodótól évjáradékot és öröklődő címeket kaptak, már nem hallani nagy hatalommal bíró özvegyekről. Ebben az is közrejátszott, hogy a mandzsuk betiltották a levirátus szokását. (Rawski 1998, 130.)

A nők megítélésével kapcsolatos változásokat jól szemlélteti az egyik XVIII. századi mongol történetíró, Rasipunszug néhány sora, ami a tanulmány elején idé-zett Monolun történetéhez írt kommentárjában kapott helyett: „Általában, ha egy ország feletti hatalom egy nőnek nevezett ember kezébe kerül, akkor biztos, hogy arra az országra végzetes romlás vár. Ha egy család felett szerzi meg a hatalmat, akkor ott zűrzavar és fe-jetlenség támad. Így a nőket kezdettől fogva rövid pó-rázon kell tartani és tilos hatalmat adni a kezükbe.”10

ÖSSZEFOGLALÁS

Plano Carpini látott íjjal és nyíllal felfegyverzett, pari-pán nyargaló mongol nőket, aminek a nyomát megta-láljuk a mongol történeti művekben is. Azonban csak férfiszerepben (a férje helyett cselekvő özvegyként)

lévő nőket találhatunk harcoló amazonként, ami meg-lehetősen ritka. Általánosságban véve a női fegyver-tárat nem a nyílt erőszak jellemezte, hanem inkább a fondorlatosság és a háttérből való irányítás.

323A mongol nők és fegyvertáruk a XII–XVII. században a mongol források alapján

Jegyzetek

1 Részlet Temesvári János Deák A Béla királyról, mint jöttenek be a tatárok és elpusztították mind egész Magyarországot című, 1571-ben írt versé-ből. (TJ 2003, 229.)

2 Mu na lūn mujilen hatan hahi . maha dudan akū oho manggi . mo na lūn anggasi ofi bisirede yala i el ai-man i geren buya juse usin de banjiha orho i da be feteme jetere de . mu na lūn sejen de tefi . tucifi ya-bume tere be sabufi jilidame hendume . ere ba oci mini jusei morin feksire ba kai . geren juse ainu efu-lembi sefi . sejen be bošome birere jakade geren juse koro bahahangge inu bi . bucehengge inu bi .. (DYGSB 1828, 129–130. A mandzsu változat mongol for-dítása: DYUB 1987, 4.) A történet a mongol króni-kás irodalomból valami okból kiesett, hiányzik a MTT-ből. Azonban biztos, hogy volt egy korai mongol változata, perzsa történetíró, Rashid al-Din is lejegyezte ezt a történetet nagyon hasonló formában (Rashid al-Din 1952, I. kötet 19.), ő va-lamilyen mongol forrásból merített.

3 Börtegeljin qatun minu baγ-a caγ-tu ucaraγsan bülüge . niγur inu üjekü berke . ger-te orobasu ger minu ciqul bolum j-a. (QAT 2002, 47.)

4 QAT 2002, 55. A legenda egyik XIX. században megjelent változatában már egy özvegyasszony is szerepel: „A Mona hegy Kékes nevű részén ha-talmas hóvihar támadt, a mongol katonák és paripák nagy veszteségeket szenvedtek. Megkér-dezték a helyieket, hogy miért nem csillapodik az ítéletidő. Megtudták, hogy a Mona hegyen egy özvegyasszony házában rejtőzik egy tangut bo-szorkány, és az ő varázslata okozza ezt. Elfogták a boszorkányt és az özveggyel együtt megölték. Kimetszették a szívét és miután ezt feláldozták a hegynek, elült a hóförgeteg.” (mon-a aγula-yin kökeberi kemekü γajar-tur yeke casu siγurγan-dur tokiyalduγad . cerig mori yekede qokirajuγui .. casu arilqu ügei ucir-i nutuγ-un kümüs-ece asaγuju . mon-a aγula-dur nigen belbesün ekener-ün ger-tür qorγoju bayiqu ubadistu tangγud-un maγu ubadis-i medeged tere tangγud-i bariju . mön kü ekener-ün qamtu-bar alaγad . jirüke-yi erijü aγula-yi takiγsan qoyin-a casu ariljuγui .. OMUETBO 2010, 9.)

5 A legendával kapcsolatban felvetődik távoli pár-huzamként Attila halála, aki szintén egyik nászéj-szakáján halt meg. (Eckhardt 1940, 53.) Mongóli-ai tartózkodásaim alatt többször is hallottam azt a legendát, hogy valójában azért vágták le Dzsin-gisz férfiasságát, mert nem tudta már ellátni a kö-telességét az új feleségével szemben. Ennek a mo-tívumnak az eredete erősen kérdéses, könnyen lehet, hogy kortárs, városi folklórról van csak szó, talán valaki olvasta Frazer Aranyág című munká-ját, ahol egy fejezet arról szól, hogy az uralkodó

egészsége és ereje szoros összefüggést mutat biro-dalma virágzásával. (Frazer 2002, 159. skk.) A mongol történelemben nincs másik uralkodó, aki-vel nő végzett volna, illetve olyan sincs, akit meg-öltek volna fizikai gyengesége miatt.

6 Ökin bolusa üsün inu samla . nuγun bolusa γoul inu samla. (QAT 2002, 86–87; QAT 1955, 178.).

7 Qatun-u malaγ-a ügei ali gejü öber-ün malaγa-ban qatun-dur ögbei . qatun abuγad dabsiγurlaju dörben tümen oyirad-i duγuliba. .. (QAT 2002, 90–91.; QAT 1955, 182.)

8 Egy meglehetősen kései, XIX. század elejei forrás így írja le ezt az eseményt: „Ligdan kán két özve-gye, Niyang Niyang és Su, két gyermekükkel Edzsej Honggorral és Abajjal kilátástalan helyzet-be kerültek, vagyonuk elfogyott, kíséretük, kato-náik száma sem haladta meg a két-háromezret. Így magukhoz vették az arany Mahakála szobrot, amit még Phagsz-pa láma készített. Egy párnára helyezték, és hatalmas áldozatot mutattak be, majd imádkoztak hozzá: Mi ketten özvegyek va-gyunk, két gyermekkel, nem lehet, hogy ne tá-maszkodjunk egy tekintélyes emberre. Arra néz-zél, amelyik irányban van valaki, akiben megbíz-hatunk! Majd lefeküdtek, és mikor reggel meg-nézték a szobrot, akkor látták, hogy arccal délke-let felé néz, ahonnan korábban már hallották a mandzsu uralkodó fenség hírét. Így Mukdenbe mentek, és a Bölcs kán [=Hung Tajdzsi] tizedik évében (1635) az uralkodói drágakőpecsétet alá-zatosan átadták és behódoltak.” tegünce ligdan qu-tuγtu qaγan-u niyang niyang tayikeü . su tayikeü qoyar qatun . ejei qongγor . abai qoyar nilq-a qan köbegün-tei . nökür caqar cerig qoyar γurban mingγa-aca ilegüü ügei . ed tawar-iyan baraγad jo-baniju . altan gür maqak’ala-yin bey-e . pak’pa la-ma-yin amilaγsan nigen-i jalaju yabuγsan . te-gün-iyen deren-ü terigün-e jalaγad aγui yeke takil beledtün [53/54] takiju . bida qoyar belbesün qoyar nilq-a-tai . nigen yeke kümün-i sitül ügei ülü bolomui . ali jüg-tür ken-i sitüküi-yi tere jüg niγur qanduqu boltuγai kemen jalbariγad noyirsaju örlüge üjebesü . sitügen-ü niγur doron-a emün-e jüg qanduju bayiqu ba . urida-ca manju ejen boγda-yin aldar-i sono-suγsan-luγ-a neyilejü mukden-dür eciged secen qaγan-u arbaduγar on-dur erdeni-yin yüng rüng ta-maγ-a-ban ergüjü daγabai .. (AE 1999, 53–54.)

9 Egy burját mesében a megölt fivér szerepét a lány-testvére veszi át, felölti testvére páncélját és férfi-ként küzdve végül visszahozza az életbe testvérét. (Agú Nogón abahaj, lásd: AS 1973, 95–105.)

Egy belső-mongóliai legenda pedig egy női had-vezérről szól: „Dai Wang hegy legendája – A száj-hagyomány szerint itt élt Dai Wang asszony, aki

324 Kápolnás Olivér

pár száz katonájával uralta a hegyet. A Mandzsu Birodalom Sun Ce (Shùnzhì) uralkodójának nyol-cadik évében (1652) itt vonult el a császári sereg, azonban Dai Wang asszony nem rendezett szá-mukra fogadóünnepséget. A sereg vezére haragra lobbant és kiadta a parancsot a hegy felperzselé-sére. Dai Wang asszony a katonáit vezetve össze-csapott a mandzsu sereggel, kihasználva a hegy nyújtotta védelmet erős csapásokat mért a táma-dókra. dai wang šan-u domoγ - ulamjilal yariyan-du . tus aγulan-du kedün jaγun lu lu cerig-tei emegtei dai wang aγula-yi ejelen saγuju bayiγsan gedeg . cing ulus-un eyeber jasaγci-yin naimduγar on-du [1652] cing ulus-un cerig enekür önggerekü üy-e-dü emegtei

dai wang oγtoluγ-a-yin yosu kigsen ügei bolqor cing-un cerig-ün yekede kilinglejü aγula-yi ni γaldaqu gebe .. emegtei dai wang cerig-iyen abcu cing-un ce-rig-tei tululdun . aγulan-u bartaγ-a-du-ban tüsiglen cing ulus-un cerig-tü kücütei cokildan öggüged . (NÜD 2008, 56.)

10 Yerü em-e kümün kemegci ulus törö-yin erke-yi ba-ribasu tere kü ulus-un dotor-a maγu ebderel bolqu ba nigen ger-ün erke ejelebesü mön tere kü ger-ün dotor-a samaγun kimuraltai üile bolqu anu maγad büküi-yin tulada em-e kümün-i angqan-aca barimci-lan kimγalaju erke ülü olγaqu keregtei. (Rasipun-szug 2000, 19.)

IRODALOM

AE 1999 Altan erike (Na Ta). Coyiji. Öber Mongγol-un

Arad-un Keblel-ün Qoriy-a.

AS1973 Apagyilkos sámánfiak - Burját mesék és mondák.

Válogatta, fordította, az utószót és a jegyzete-ket írta Mándoki László. Európa Könyvkiadó, Budapest.

BOO Šan – Qasgerel 2013 Cing ulus-un üy-e-yin mongγol keblel-ün soyul su-

dulul. Liyoning-un Ündüsten-ü Keblel-ün Qo-riy-a.

Bulaγ1987 Arban doloduγar jaγun-u mongγol teüken uran

jokiyal. Öber Mongγol-un Arad-un Keblel-ün Qoriy-a.

DI NICOLA, Bruno2010 Women’s Role and Participation in Warfare in

the Mongol Empire. In: Soldatinnen. Gewalt und Geschlecht im Krieg vom Mittelalter bis Heu-te. Edited by K. Klaus Latzel, S. Satjukow and F. Maubach, 95–112.

DYGSB – Dai Yuwan Gurun i suduri bithe 1828 Histoire de L’origine de l’empire mongol et de

son premier fondateur Tchinghiz khan, jusqu’en 1211. In: Chrestomathie Mandchou ou recueil de textes Mandchou. Par Julius Klaproth. 121–193.

DYUB – Dai Yuan ulus-un bicig1987 Dai Yuan ulus-un bicig. Kiadja Nasun Öbör

Mongγol-un Soyul-un Keblel-ün Qoriy-a.

ECKHARDT Sándor1940 Attila a mondában. In: Attila és hunjai. Szerk.

Németh Gyula. Magyar Szemle Társaság. Bu-dapest, 143–216.

ET – Erdeni-yin tobci1959 Der Kienlung-Druck des mongolischen Geschi-

chtswerks Erdeni-yin tobci von Sagang Secen. Herausgegeben von Erich Hauer. Wiesbaden.

FRAZER, James G. 2002 Az aranyág. Osiris.

HISTOIRE 1951 Histoire des campagnes de Gengis khan (Cheng-

wou ts’in-tcheng lou). Tome 1. Traduit et anno-té par Paul Pelliot et Lous Hambis. Leiden. Brill.

JUVAINI – ‚Ala-ad-Din ‚Ata-Malik Juvaini1958 The History of the World-Conqueror. Translated

from the text of Mirza Muhammad Qazvini by John Andrew Boyle. Manchester University Press.

KARA György2005 Books of the Mongolian Nomads. Indiana Uni-

versity, Bloomington.

LuAT – Lubszandandzan: Altan tobci1973 Лубсан Данзан, Алтан Тобчи („Золотое

Сказание”). Перевод с монгольского, введение, комментарий и приложения Н. П. Шастиной. Москва.

MARCO Polo 1984 Marco Polo utazásai. Fordította, bevezetéssel

és jegyzetekkel ellátta: Vajda Endre. Gondolat Könyvkiadó, Budapest.

MENG-TA 1980 Meng-ta pei-lu un Hei-ta shih-lüeh. Chinesische

Gesandtendberichte über die frühen Mongo-len 1221 und 1237. Übersetzt und kommenti-ert von Peter Olbricht und Elisabeth Pinks. Otto Harrasowitz, Wiesbaden.

325A mongol nők és fegyvertáruk a XII–XVII. században a mongol források alapján

MIYAWAKI-OKADA, Junko 2007 The Role of Women in the Imperial Succession

of the Nomadic Empire. In: The Role of Women in the Altaic World. Edited by Veronika Veit. Harrasowitz Verlag, Wiesbaden. 143–150.

MTT A mongolok titkos története1962 Mongolból fordította Ligeti Lajos. Budapest.2006 The Secret History of the Mongols. A Mongolian

Epic Chronicle of the Thirteen Century Trans-lated with a historical and Philological Com-mentary by Igor de Rachewiltz. Brill, Leiden. Boston.

NÜD – Naiman-u üliger domoγ 1998 Szerk. Qangdaγud Usunboduγ, Γu Küseltü,

Borjigin Sergüleng. Öbör Mongγol-un Baγacud Keüked-ü Keblel-ü Qoriy-a.

OKADA, Hidehiro 2007 The Role of Women in the Erdeni-yin Tobchi:

The post-imperial period in particular. In: The Role of Women in the Altaic World. Edited by Veronika Veit. Harrasowitz Verlag. Wies-baden. 173–182.

OMUETBO – Olan mongγolcud-un uγ eke-yi temdegleg-sen bicig orosiba

2010 Kiadja Dalangγud Küberi. Öbör Mongγol-un Soyul-un Keblel-ün Qoriy-a.

PBM – Paγpa blam-a-yin tuγuji 1990 Kiadja Coyiji. Öbör Mongγol-un Arad-un Keb-

lel-ün Qoriy-a.

QAT – Quriyangγui altan tobqi1955 The Mongol Chronicle – Altan Tobci by Charles

R. Bawden. Otto Harrasowitz, Wiesbaden.2002 Qad-un ündüsün quriyangγui altan tobči (Texto-

logical Study). Transcription and index by Sh. Choimaa. Ulaanbaatart.

RACHEWILTZ, Igor de2008 The Dating of the Secret History of the Mon-

gols – A Re-interpretation, Ural-Altaische Jahr-bücher, 22. Harrasowitz. 150-184.

RASHID AL-DIN - Рашид ад-Дин1952 Сборник летописей / Пер. с персидского О.

И. Смирновой, редакция проф. А. А. Семенова. — М., Л.: Издательство Академии Наук СССР.

RASIPUNSZUG – Rasipungsuγ 2000 Bolor erike. Kiadja Coyiji. Öbör Mongγol-un

Arad-un Keblel-ün Qoriy-a.

RATCHNEVSKY, Paul1976 La condition de la femme mongole au 12e/13e

siècle. In: Walther Heissig (ed.), Tractata Altai-

ca: Denis Sinor, sexagenario optime de rebus al-taicis merito dedicate. Otto Harrassowitz. Wies-baden. 509–230.

RAWSKI, Evelyn S. 1998 The Last Emperors. A Social History of Qing Im-

perial Institutions. University of California Press.

RIASANOVSKY, Valentin A. 1965 Fundamental Principles of Mongol Law. Indiana

University Publications. [Original published: Tientsin, 1937].

ROSSABI, Morris1979 Khubilai Khan and the women in his family.

In: Wolfgang Bauer (ed.), Studia Sino-Mongoli-ca: Festschrift fur Herbert Franke. Wiesbaden. 153-80.

RUBRUK 1986 Rubruk útleírása 1255-ből. Gy. Ruitz Izabella

fordítása. In: Julianusz barát és napkelet fölfede-zése. Vál., a bev. tanulmányt írta Györffy György. Neumann Kht., Budapest, 201–380.

Saranγou-a – 萨仁高娃 2013 西藏阿里地区发现蒙古文散叶研究, 国家图书

馆出版社. = Saranγou-a – Sarengaowa 2013 Xizang ali diqu faxian mengu wen san ye yan-jiu. Guojia tushu guan chuban she.

SERRUYS, Henry1975 Two Remarkable Women in Mongolia: the

Third Lady Erketü Qatun and Dayicing-beyiji. In: Asia Major vol. XIX, part 2. 191-245.

SINOR, Denis 2007 Some Observations on Women in Early and

Medieval Inner Asian History. In: The Role of Women in the Altaic World. Edited by Veronika Veit. Harrasowitz Verlag, Wiesbaden, 261-268.

ST – Sira tuγuji1957 Шара туджи - Монгольская летопись XVII

века. Н. П. Шастиной. Издательство Академии Наук СССР, Москва - Ленинград.

TJ – Tatárjárás2003 Szerk. Nagy Balázs. Osiris, Budapest.

TS – The Successors of Genghis Khan.1971 Translated from the Persian of Rashid al-Din

by John Andrew Boyle. Columbia University Press.

Ulaγan2005 “Erdeni-yin tobči”-yin sudulul, Liyooning-un

Ündüsüten-ü Keblel-ün Qoriy-a.

326 Kápolnás Olivér

Olivér Kápolnás

MONGOLIAN WOMEN AND THEIR RANGE OF WEAPONS BETWEEN THE 12TH AND THE 17TH CENTURIES ACCORDING TO MONGOLIAN SOURCES

The 13th century European sources often mention Mongolian amazons, but their credibility is reduced by the fact that most of the authors recorded only hearsay information and never saw any Mongolians. There are no traces of any amazons in the 13-17th

century Mongolian sources, but the fact is that no taboo prohibited the women from wearing weapons or riding. However, there are only few examples of

women who fought or commanded troops like men, but in most of the cases they were widows, who took over the role of their deceased husbands and lived like men gaining considerable power sometimes. The Mongolian sources even mention murderous women (according to one of their legend, Genghis Khan was also killed by a women), but they preferred treachery and perfidy to open violence.