a domonkos rend visszatÉrÉsi kÍsÉrlete erdÉlybe a 18. szÁzad elejÉn

SIPTÁR DÁNIEL

A DOMONKOS REND VISSZATÉRÉSI KÍSÉRLETE ERDÉLYBE A 18. SZÁZAD ELEJÉN1

This study discusses the unsuccessful attempt of the Dominican Order in the second dec-ade of the 18th century to recuperate their cloisters in Transylvania lost during the 16th, and to resettle in the province that had come under Habsburg rule not long before. The sources on which the discussion is based are the letters of the correspondence in accordance with the attempt, kept in the General Archives of the Dominican Order (Archivio Generale dell’Ordine dei Predicatori) in Rome. To be able to explore the causes of the failure, the second part of the study analyses the resettlements of other religious orders to Transylva-nia. This comparison allows us to conclude that the requirements of the successful settle-ment of a religious order are an external action, the suitability of the order itself, and the notion of the local society.

Bevezetés

Amikor a 17. század végén a török elleni visszafoglaló háború és a protestáns Erdélyi Fejedelemség megszerzése révén Magyarország korábbi három ré-sze a katolikus Habsburg uralkodó alatt egyesült, tág tér nyílt a rekatolizáció előtt. Ebben sajátos hivatása, mobilitása és lélekszáma miatt eleinte a szer-zetesség játszotta a főszerepet a világi papsággal szemben. A hatalmasra nőtt munkaterületen hirtelen rengeteg papra lett szükség, és ennek meg felelően a szerzetesrendek robbanásszerű terjedése volt megfigyelhető az időszakban.2 Ez a folyamat lejátszódott Erdélyben is, ahová a 16. század végén és 17. század nagy részében tapasztalható sikertelen kísérletek után szintén nagy számban érkeztek szerzetesek azzal a céllal, hogy újabb és újabb helyeken kolostorokat alapítva és a helyi hivatásokat előmozdítva szolgálják a katolicizmus ügyét.

Jól példázza ezt a folyamatot a ferences rend erdélyi terjedése. Szent Ferenc fiai ugyanis a Fejedelemség területén a 17. század során felállított hét ház közül Csíksomlyót leszámítva 1687-re már csak négy kolostorban működtek, ez a szám azonban 1718-ig kilencre, az erdélyi stefanita rendtartomány felállításának évé-re (1729) már tizenötre, 1780-ra pedig huszonötre nőtt. A szerzetesek létszáma közelítőleg megduplázódott az 1640–1687 közötti 47, az 1687–1718 közötti 31, és az 1718–1729 közötti 11 év alatt. Ez az időszak volt a gyarapodás csúcspontja: a ferencesek száma a kétszeresére ezt követően csak 1759-re, azaz 30 év alatt nőtt,

1 A tanulmány az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán 2005 tava-szán benyújtott szakdolgozatom átdolgozott változata. Köszönettel tartozom a Pro Renovanda Cultura Hungariae alapítvány „Diákok a tudományért” szakalapítványának, amely kutatásom-hoz támogatást nyújtott.

2 HERMANN, 1982. 315–316.; GALLA, 2005. 283., 350.

69Levéltári Közlemények, 83. (2012) 69–129.

Közlemények

70

míg a következő 21 évben kevesebb, mint másfélszeres volt a létszámnövekedés mértéke.3

A 18. század első évtizedeiben a ferencesekénél kisebb mértékű, mégis igen jelentős fejlődés figyelhető meg a többi rend esetében is. 1693 és 1729 között egye-dül az erdélyi püspökség területén a minoriták 4, a pálosok 3, a trinitáriusok és a piaristák 1–1 helyen telepedtek meg. A jezsuiták a két időpont között három új missziós állomást alapítottak, négy korábbi missziós állomásuk fejlődött rend-házzá, és közülük az egyik, Kolozsvár még 1714-ben továbbfejlődött kollé gi-ummá.4

A korszakban azonban nemcsak sikeres megtelepedési kísérletekkel talál -koz hatunk, ugyanis nemegyszer előfordult, hogy a szerzetesek bizo nyos helysé-gekből néhány hónapnyi, esetleg évnyi próbálkozás után tá voz ni kényszerültek. Ebben a tanulmányban a vázolt terjedési folyamat eset tanul mányaként egy ilyen, azaz sikertelen kísérlet történetének feldolgozására ke rül sor, mert az ügy elem-zéséből, valamint más rendek sikeres és sikertelen kísérleteivel való összevetésé-ből egy, a szerzetesség terjedésének feltételeit össze foglaló modell megalkotására nyílik lehetőség.

A munkához a legfontosabb forrásokat a Domonkos Rend Római Központi Levéltára (Archivio Generale dell’Ordine dei Predicatori) szolgáltatta.5 Az itt vég-zett kutatásaim eredményeiről, a levéltár új rendjéről, magyar vonatkozású anya-gáról 2005-ben ismertetést adtam a Levéltári Szemle hasábjain.6 A római Santa Sabina bazilika melletti kolostorban helyet foglaló gyűjtemény a segédkönyvtár-ral együtt összesen huszonkét fondfőcsoportra oszlik, amelyek közül témánkra vonatkozó anyagot csak a IV. és XIII. tartalmaz.

A IV. főcsoportot a rendfőnökök kimenő levelezésének regisztratúrakönyvei alkotják mintegy 300 kötetben. Az általam a tanulmányban felhasznált 200. kötet-ben a Provincia Hungariae-vel kapcsolatos, 1709–1727 közötti bejegyzéseket ta lál-hatjuk meg. A XIII. főcsoportban a rendfőnökök regisztratúrakönyveit ki egé szítő, provinciákból bejövő levelezésanyagot gyűjtötték össze. Az erdélyi visszatérési kísérlet adatait a XIII. 79410. fond, azaz a Provincia Hungariae 1668–1738 közötti, 286 darabból álló gyűjteménye rejti. A téma feldolgozásához így Kálnoki Ádám gróf, Bartók Márton Erdélybe küldött domonkos szerzetes,7 Mártonffy György erdélyi püspök, Dominicus Twinger tartományfőnök, valamint két további, az

3 A számadatokra ld. GYÖRGY, 1930. 98–102., 131. Az erdélyi ferencesek történetének ezt a szakaszát a 18. században Györffi Pál ferences történetíró dolgozta fel: GYÖRFFI, 1989.

4 MONAY, 1953. 37–38.; KISBÁN, 1938–1940. I. 253–254., 295–296.; FALLENBÜCHL, 1940. 126–128.; BALANYI – BIRÓ – BIRÓ – TOMEK, 1943. 31–32.; LUKÁCS, 1978–1995. XI. 308–312.

5 A levéltár korábbi ismertetései: IVÁNYI, 1929.; IVÁNYI, 1930. A levéltár katalógusai: WALZ, 1930., és újabban: HERNANDEZ – FORTINI, 1999., valamint a levéltár felépítését szintén bemutatja: PÁSZTOR, 1970. 446–447.

6 SIPTÁR, 2005.7 Kálnoki öt és Bartók négy Rómában található levelét a tanulmány függelékében időrendben

közlöm. Ezekre a továbbiakban az ott feltüntetett sorszámokkal utalok. Mivel Bartók négy leve-le közül kettő egy napon keletkezett és tartalmában jórészt egyezik, az egyiknek csak a tartalmi többleteit tüntettem fel a másikhoz fűzött lábjegyzetekben.

Siptár Dániel: A domonkos rend visszatérési kísérlete Erdélybe

71

ügyben érintett atya 1717–1721 között írt, összesen húsz levelében találtam adato-kat, amelyeket a tartományfőnök 12 levelének regesztája egészít ki. Fennmaradt továbbá egy Bartók Mártonnak címzett misszilis eredetije is a Vas Megyei Levél-tárban a szombathelyi domonkosok iratai között.8

A domonkos rend 18. század elején véghezvitt erdélyi visszatérési kísérletét a szakirodalom kevéssé ismeri. Korábban egyedül Iványi Béla tett róla utalást, aki a római központi levéltárban 1927-ben kilenc hónapot töltött, és törekedett minden Magyarországgal kapcsolatos dokumentum kicédulázására.9 Ezt főleg a középkori anyag esetében sikerült megtennie, megtalálta ugyanakkor Bartók Márton és Kálnoki Ádám leveleit, és az erdélyi domonkos kolostorokról írt ta-nulmányában fel is használta azokból a domonkosok egykori erdélyi házainak 18. század eleji állapotára és akkori tulajdonosaira vonatkozó adatokat.10 Nem-régiben Makó Mária erdélyi művészettörténész szintén foglalkozott Bartók Márton leveleivel, elsősorban a kolostorok középkor végét követő sorsának fel-vázolása céljából.11 Kísérletet tett az ügy történetének és körülményeinek tisztá-zására is, azonban több lényeges forrás ismerete nélkül. Mindössze Bartók két levelét dolgozta fel, ezért sok ponton csak feltételezéseit osztotta meg, amelyek nemegyszer téveseknek bizonyultak. Ezek javítására további források alapján lehetőségem nyílt, alább az egyes esetekre külön felhívom a figyelmet. Makó tanulmányának vitathatatlan érdeme viszont az épületek kora újkori történeté-nek összefoglalása.12

A középkor során a domonkos rend Magyarország legjelentősebb rendjei-nek egyike volt, szerzetesei a 14–15. század fordulóján negyvennél több helyen működtek.13 Erdélyben a reformáció előtt kilenc, hat nagyobb és három kisebb kolostoruk ismert: Beszterce, Brassó, Gyulafehérvár, Kolozsvár, Nagyszeben és Segesvár, illetve Alvinc, Szászsebes és Székelyudvarhely.14 Ezeken kívül a 14. század során még Marosvásárhelyen is rendelkeztek kolostorral.15 Erdély jelentőségét a rend életében aláhúzza, hogy a római nagykáptalan 1525-ben elrendelte egy studium generale felállítását Nagyszebenben, a budai után má-

8 Az utóbbi rendelkezésemre bocsátásáért köszönettel tartozom Zágorhidi-Czigány Balázsnak.9 IVÁNYI, 1929. 11.; SZŐNYI, 2001. 96–99.10 IVÁNYI, 1939–1944.11 MAKÓ, 2005.12 Makó Máriának az 1996-ban a Babeş-Bolyai egyetemen benyújtott szakdolgozata a koldulóren-

dek középkori erdélyi történetével foglalkozott. Az ehhez kapcsolt adattár domonkosokra vo-natkozó részét, amelyben tehát a kolostorok középkori adatait gyűjtötte össze némi kitekintéssel a későbbiekre, közzétette a Történelmi Szemlében: MAKÓ, 2004.

13 A rend középkor végi történetét összefoglalja: HARSÁNYI, 1938. A kolostorok számára: IVÁNYI, 1929. 16–17.; HARSÁNYI, 1938. 80–83.

14 Ezek mellett öt női zárdájuk is volt, amelyek mindegyike olyan helyen állt, ahol férfi közösség is működött: Gyulafehérvárt leszámítva a hat nagyobb kolostor városában. HARSÁNYI, 1938. 83.; MAKÓ, 2004. 344–346. Az egyes kolostorok középkori története IVÁNYI, 1939–1944.; MAKÓ, 2004.

15 Harsányi szerint a 16. század elején Haralyon kisebb állomáshelyet, ú.n. „locus”-t is fenntartot-tak. Makó Mária azonban úgy véli, hogy ez mindössze átmeneti szállás és liturgikus célokat szolgáló hely volt egy-egy koldulást végző szerzetes számára. HARSÁNYI, 1938. 81.; MAKÓ, 2004. 356–357. (55. jegyzet)

Közlemények

72

sodikként a Magyar Királyság területén, amely végül felthetőleg rövid ideig működött is.16

A középkor végi hanyatlás, a török hódítás és a protestantizmus elterjedése azonban a domonkosokat sem kímélte, a legtöbb szerzetesrenddel együtt a 16. század végére eltűntek Magyarországról.17 A magyar rendtartomány már 1569-ben olyan kevés kolostorral és szerzetessel rendelkezett, hogy a megmaradtakat ebben az évben, majd 1608-ban ismételten a cseh provinciális hatáskörébe utalták. 1580-ban szervezetileg egyesítették őket a stájer és karintiai kolostorokkal, ame-lyek a 15. század végétől önálló kongregációt (Congregatio Styriae et Carinthiae) alkottak. A Provincia Hungariae formálisan csak 1611-ben szűnt meg, amikor a hozzá csatolt kolostorokkal együtt a Provincia Teutoniae-ba tagolták be.18 Ekkorra azonban Magyarország területén mindössze a nagyszombati klarisszákhoz köl-töztetett néhány domonkos apáca élt.19

A rend ezt követően 1638-ban Szombathelyen telepedett meg újból, majd 1642-ben három évre újra megalakult a rendtartomány egyetlen formális kon-venttel, Provincia Hungariae Sancti Martini néven. A századfordulóig összesen hat további rezidencia létesült: Sopronban (1674), Pécsett (1688), Vasváron (1689), Kassán és Vácon (1699), valamint Pesten (1700).20 Végül 1703-ban, amikorra te-hát Magyarországon hétre nőtt a domonkos házak száma, a Provincia Hungariae-t ismét létrehozták, sőt joghatóságát kiterjesztették a stájerországi és karintiai, to-vábbá az ausztriai és tiroli kolostorokra is. Ezzel a húsz házat tömörítő tar tomány központja a dél-tiroli Bozenbe került, a szerzetesek tartományon belüli aránya pedig rendkívüli mértékben eltolódott a már a magyar kolostorokban is többség-ben lévő német anyanyelvűek irányába.21 Annak ellenére, hogy a korábbi jelen-tőségüket Magyarországon már soha többé nem érték el, a domonkosok szintén élni kívántak a megnagyobbodott országterület adta lehetőséggel, és 1717–1721 folyamán megpróbálták visszaszerezni az elvesztett erdélyi kolostoraikat.

A visszatérési kísérlet

Kálnoki Ádám levélváltása Antoninus Cloche rendfőnökkel

A domonkos rend erdélyi visszatérésének ötlete nem a renden belül született. Kálnoki Ádám katolikus erdélyi gróf fogalmazta meg elsőként a domonkos rend-

16 A szebeni studium generaléra ld. IVÁNYI, 1939–1944. (4. rész) 34–37.; MAKÓ, 2003. 852–853.; IVÁNYI, 1929. 25.; HARSÁNYI, 1938. 81–82., 234–236. Az intézmény megalapítását a túlnyomó többségben németajkú erdélyi domonkos contrata (kerület) önállósodásának jeleként értékeli WYSOKIŃSKI, 2007. 79–80. A domonkos oktatás rendje: HARSÁNYI, 1938. 115–125.; MAKÓ, 2003. 845–851.

17 A folyamatot Erdélyre különösen koncentrálva legújabban feldolgozta WYSOKIŃSKI, 2007.18 FRANK, 1973. 290–309.; GERDENICH, 1916. 376.19 SCHWARCZ, 2002. 189.; SZARKA, 1912. 21.20 ZSÁMBÉKY, 2007. 393.21 FRANK, 1973. 287–290., 325–341.; WALZ, 1948. 390–391.; GERDENICH, 1916. 376–377.


73

főnöknek, Antoninus Cloche-nak22 írt leveleiben. Kálnoki 1683-ban született a későbbi erdélyi alkancellár, Kálnoki Sámuel és Lázár Erzsébet hét gyermeke kö-zül egyetlen fiúként. Nem tartozott a kimondottan nagy birtokokállománnyal rendelkező főnemesek közé, családja inkább a magas jogi végzettségének kö-szönhette a vezető szerepét. Maga Kálnoki Ádám Erdélyben, majd Bécsben és további külföldi városokban folytatott tanulmányokat, 1705-ben pedig csíki és háromszéki főkapitány lett.23 1713-ban még az alkancellári hivatalra is jelölték. Felesége a Habsburg udvar szolgálatában álló, görög-itáliai eredetű, ekkoriban Konstantinápolyban működő tolmácsfamília tagja, Maria Mamucca della Torre volt, aki később férje halála után Constantin Brancoveanu havasalföldi vajdához ment hozzá. Nem kizárt, hogy Kálnokiban az ő hatására alakult ki a domonkos rend iránti vonzalom, amit az is jelez, hogy a gróf Domokosnak nevezte el leg-idősebb fiát.24 Az Olt kanyarulatában és közelében fekvő birtokainak központ-jaiban, Kőröspatakon és Miklósváron udvari kápolnát tartott fenn, sőt az utóbbi falu templomát vissza is vette a reformátusoktól. Erőteljes rekatolizációs törek-véseinek ez az esemény volt a csúcspontja, ám ezek az ambíciók magyarázzák a Rózsafüzér Társulat alapítására és a domonkosok visszatelepítésére tett kísérle-tét is.25

Kálnoki Ádám akkor fogalmazta meg a domonkos rend Erdélybe való vissza-telepítésének tervét, amikor 1717 őszén felvette a kapcsolatot Antoninus Cloche-sal, a domonkos rendfőnökkel. Még az év végéig lezajlott az első levélváltásuk, amely két Rómába küldött levélből és az elsőre adott válaszból állt. Kálnoki szep-tember 4-én Brassóban kelt, puhatolódzó levelére26 ugyanis Cloche megerősítőleg válaszolt,27 így azt december 15-én újabb, immár bátrabb kéréseket is megfogal-mazó írás követte.28 A rendfőnök ugyan e második levélre is megküldte a válasz-levelet, ez azonban nem jutott el Kálnokihoz.29

22 1686–1720 között volt a domonkos rend generálisa. WALZ, 1948. 331–332. Életrajza és rendfőnöki működése: MORTIER, 1914. 207–302.

23 Ilyen minőségben kifejtett tevékenységét több kiadott levél is dokumentálja: SZÁDECZKY, 1898. 195., 199–200., 201., 213–214.

24 KEREKES, 2004. 1203–1206. Pontatlanabb adatokkal: TÜDŐS, 2000. 99., 106.; TÜDŐS, 1998. 13., 20., 42. A Kálnokiak birtokaira uo. 14–24., 94–127.

25 TÜDŐS, 1998. 50., 62. Kőröspatak és Miklósvár: ORBÁN, 1993. 49–50., 11–12. A Kálnokiak birtok-központjaiban álló kastélyokra: TÜDŐS, 1998. 31–52. Kálnoki csíki főkapitányként Csíksomlyó ferenceseivel is kapcsolatba került: GYÖRGY, 1930. 166.; GYÖRFFI, 1989. 73.

26 1. sz. irat27 AGOP IV. 200. p. 55.28 2. sz. irat 29 Erre a későbbiekben maga a gróf és Bartók Márton, a Kálnokihoz küldött domonkos szerzetes is

panaszkodott: 3. és 6. sz. irat. Az utóbbi, augusztus 16-án kelt levélben Bartók azt is megemlíti, hogy a Rómába küldött első, két hónappal korábban feladott levelére sem kapta meg a választ. Az utóbbi esetben a levél később még megérkezhetett, hiszen Kálnoki és Cloche levélváltása esetében az egyes levelek kb. másfél hónapig voltak úton. A gróf decemberi levelére Rómából januárban elküldött válasz (AGOP IV. 200. p. 56.) azonban bizonyára elkeveredett, mert nehe-zen elképzelhető, hogy fél év bolyongás után elért volna a céljához. A gróf egyébiránt Rómából Bécsen keresztül kérte Erdélybe küldeni a válaszokat a nuncius vagy a bécsi domonkosok és az erdélyi alkancellár közvetítésével.

Közlemények

74

Kálnoki a rend iránti jóindulata következtében, a felháborodástól hajtva tájé-koztatta leveleiben az elöljárót a rend egykori kolostorainak akkori helyzetéről, és mutatott rá azok visszaszerzésének lehetőségére. A domonkosok ellen elkövetett jogtalanságként értékelte ugyanis azt, hogy a reformáció után az illető városok tulajdonába került, korábban domonkos tulajdonú templomokat és rendházakat az uralkodó segítségével sorra más rendek kapták meg. Különösen a jezsuitákra panaszkodott, hiszen ők ekkorra már három egykori domonkos kolostornak is a birtokába jutottak. Amikor részletesen beszámolt az általuk nemrégiben átvett brassói kolostorról, megemlítette azt a vitát is, ami az épületek korábbi tulajdon-joga körül bontakozott ki a városban. A jezsuiták ugyan elismerték, hogy Brassó-ban korábban a domonkosok működtek, de azt állították, hogy a lakosok romlott életük miatt elűzték őket, és az ingatlanjaikat a reformált ferenceseknek adták át. Kálnoki szerint mindkét állítás a jezsuiták koholmánya, a ferencesek jelenlétére semmiféle írott vagy egyéb bizonyíték nincs.30 Kálnoki ezután sorra vette a na-gyobb erdélyi domonkos konventeket, a brassói mellett megemlítette a kolozsvá-rit, a gyulafehérvárit, a beszterceit, a nagyszebenit és a segesvárit. Szerinte ezek a házak nagy veszélyben voltak, hiszen az első három a jezsuiták kezébe került, a negyediket a pálos rend vette gondozásába,31 továbbá a fennmaradó két luthe-ránus tulajdonú kolostor közül a szebenire már a ferencesek is bejelentették az igényüket. Második levele megírása idején pedig Besztercére már az ideiglenesen ott működő pálos atya helyett hosszú távra a piarista rend költözött.32

A rendet ez által ért jogtalanság megszüntetésére a gróf megfogalmazta a visz-szaszerzés módjára vonatkozó javaslatát is. Úgy tudta, hogy a kolozsvári kolostor alapítójának örököse33 szívesen gondoskodna annak visszaadásáról a domonko-soknak. Mégis inkább a brassói konvent megszerzését javasolta első lépésben, hogy aztán egy helyen biztos bázissal rendelkezve kezdeményezhessék a további kolostorok visszaadását is. A többi rend pedig látva, hogy a domonkosok újra jelen vannak Erdélyben, elállna a további ingatlanjaik elfoglalásától. Gyors cse-lekvésre van azonban szükség, ugyanis minél később kerül sor az igény megfo-galmazására, annál többet költenek az új tulajdonosok a régi domonkos épületek

30 A ferenceseknek való átadás bizonyára valóban nem történt meg, legalábbis a brassói domon-kosok tevékenységére rengeteg a 16. századi adat: IVÁNYI, 1939–1944. 42–56. A város és a szer-zetesek jó kapcsolatban voltak: MAKÓ, 2004. 357. György József ennek ellenére megemlíti, hogy valamikor 1515 előtt a ferencesek a domonkosok által elhagyott kolostorba költöztek. GYÖRGY, 1930. 139. Rupp Jakab pedig úgy tudja, hogy a templom a domonkosoktól a konventuális majd az obszerváns ferencesekhez került. RUPP, 1876. 205. Az utóbbi adat a jezsuita évkönyvekben is szerepel, vagyis a 18. században ők valóban ezt tartották, sőt a ferencesekkel is tudatták: GYÖRFFI, 1989. 79–80. Arról, hogy a jezsuiták a reformáció előtti domonkosok rossz hírét keltették Brassóban, Bartók Márton is beszámolt a magyar tartományfőnöknek írt levelében (4. sz. irat 226. jegyzet). Ld. 92. jegyzet.

31 Feltehetőleg a tövisi kolostor küldött Besztercére egy szerzetest. A pálos rend erdélyi működé-sére ld. alább és az ott idézett irodalmat.

32 Nagyszebenben a középkorban egy ferences és két domonkos kolostor állt. 1716-ban a ference-sek a domonkos apácák régi kolostorát kapták meg Stephan Steinville erdélyi főhadiparancsnok támogatásával. IVÁNYI, 1939–1944. (4. rész) 37–38.; MAKÓ, 2004. 381. Ld. 152. és 155. jegyzet. A pia-risták besztercei megtelepedésére ld. PATAY, 1925. 501.; BALANYI – BIRÓ – BIRÓ – TOMEK, 1943. 31–32.

33 A személyére ld. 76. jegyzet.


75

felújítására, ezáltal pedig egyre problematikusabbá válik az átadásról való meg-egyezés. Másrészt a sietség megakadályozná a katolikus kézbe még vissza nem került volt domonkos épületek más rendeknek adományozását, ami azért elő-nyös, mert a protestáns városoktól könnyebb átvenni az egykori tulajdont, mint egy másik szerzetesrendtől – fogalmazott.

Jogi téren Kálnoki a visszatérést a rendfőnök által III. Károly magyar királynak (1711–1740) benyújtandó kérvény útján látta lehetségesnek, amelyet a piaristák megjelenése után írt második levelében már a többi rend jogtalan megtelepedé-se elleni tiltakozással is kiegészítendőnek vélt. Az uralkodó a rend elöljárójának kérésére a brassói magisztrátusnak rendelet útján megparancsolhatná, hogy adja át a domonkosoknak a templomot, a kolostort, és a még a város birtokában lévő, ám korábban szintén a szerzetesek tulajdonát képező hét falut. Megjegyzendő, hogy az ügy során a gróf és a rend érintett tagjai végig visszaszerzésben és nem puszta letelepedésben gondolkodtak, ami végül a sikertelenséghez is nagyban hozzájárult. A csíki főkapitányt a domonkosok új helyen, például a saját birtokán alapított kolostorban való letelepítésétől talán az a tény tartotta vissza, hogy a régi kolostorok mások általi birtoklását jogtalanságnak értékelte.34 Az is elképzelhető azonban, hogy az erdélyi főnemesség vagyoni helyzete átlagosan kedvezőtlenebb lévén a magyarországiénál Kálnoki nem volt a megfelelő anyagi erőforrások bir-tokában, amelyek segítségével a rendet maga telepíthette volna le.35

Az egykori domonkos kolostorok visszaszerzésére vonatkozó javaslat mellett azonban volt még egy fontos motívuma a gróf és a rendfőnök kapcsolatfelvétel-ének. Kálnoki ugyanis – sok katolikus arisztokrata kortársával együtt – szívén vi-selte a rekatolizáció ügyét, és birtokain a protestánsok visszatérítésével próbálko-zott. Sikereket is elért: a miklósvári templom visszavétele, a katolikus vallásgya-korlat jelenléte és a Mária-tisztelet terjedése számos megtérést hozott magával.36 A további eredmények érdekében Kálnoki Rózsafüzér Társulatot szeretett volna alapítani, amihez Cloche engedélyét kérte.37 Amikor válaszleveléhez mellékelve a rendfőnök elküldte neki a Társaság megalapítását engedélyező bullát, Kálnoki írt

34 Az egyházi tulajdon jogi természete a tárgyalt időszakban nem volt teljesen tisztázott Magyar-országon. Vö. KOSUTÁNY, 1897. 72–89., 94–100.; ZLINSZKY, 2001., kül. 111–113., 119., 132. Az „új telepí-tés vagy visszaigénylés” problematikájára a Dél-Dunántúl példáján ld. SIPTÁR, 2009/a. 162–167.

35 Kálnoki nem túlságosan jó vagyoni helyzetét jelzi, hogy egyik levelében a Rákóczi-szabad ság-harc miatti veszteségére hivatkozva kizárta egy esetleges római utazás lehetőségét (7. sz. irat). Szintén beszédes, hogy Kálnoki Sámuel örökösei egy évtizeddel apjuk halála után az erdélyi főkormányszékhez fordultak, hogy az elhunyt utolsó évi, 6000 forintot kitevő, hátralékban ma-radt alkancellári fizetését megkaphassák. TÜDŐS, 1998. 19. Erdélyben ráadásul ebben az időben nagy szárazság és élelmiszerhiány volt, ahogy arról Bartók is beszámol (4. sz. irat 239. jegyzet). A szárazságra és élelmiszerhiányra ld. SZÁDECZKY, 1898. 231.; SÁVAI, 1997/a. 127., 150–155., ill. a brassói elbeszélő forrásokat az 1717–1718. éveknél: Chroniken, 1903. különösen 58., 69., 90., 126. Kálnoki Ádám nemesfém kincseinek leltárát ld. TÜDŐS, 1998. 235–236. Az erdélyi főnemességnek a magyarországinál kedvezőtlenebb vagyoni helyzetére KÖPECZI, 1986. 993–995.

36 2. sz. irat. A templom visszavételére ld. 25. jegyzet.37 V. Piusz pápa (1566–1572) rendelkezése értelmében Rózsafüzér Társulatot törvényesen csak a

domonkos rendfőnök beleegyezésével lehetett alapítani. MOLNÁR M., 1916. 313.; WALZ, 1948. 417–419. A Rózsafüzér Társulatokra általában ld. MOLNÁR M., 1916. 312–316., ill. TÜSKÉS – KNAPP, 2001. 267–319. (kül. 289. és 302.) és az ott idézett irodalmat.

Közlemények

76

a Windhaagban élő Thomas Buccelleni korábbi magyarországi tartományfőnök-nek,38 hogy az éppen hivatalban lévő magyar provinciális, Dominicus Twinger39 minél hamarabb küldjön egy magyar domonkos atyát a terv megvalósításához.

Nagy vonzerőt jelentett a protestánsok számára a katolikus gyakorlatban a bűnbocsánat jellegzetes formája, a búcsú. Kálnoki ezért, amíg a Társulat nem ala-kulhatott meg, a hozzá kapcsolódó búcsúk elővételezett engedélyezését kérte a rend elöljárójától. Második levelében négy környékbeli katolikus templomhoz, illetve kápolnához kért búcsúkat, melyek napjait is meg kívánta választani. Esze-rint kúriája templomában, Kőröspatakon Szentháromság vasárnapján (pünkösd utáni első vasárnap), valamint Szent László (június 27.) és Szent Domonkos (au-gusztus 4.) napján, a legközelebbi hegy közelében lévő kápolnában40 Keresztelő Szent János fejvételének (augusztus 29.), illetve a Szent Kereszt felmagasztalá-sának (szeptember 14.) ünnepén, Miklósváron és a hozzá legközelebbi falu ká-polnájában41 pedig Szent Miklós (december 6.) és Szent Erzsébet (november 19.) napján, valamint a Mária-ünnepeken kívánt búcsúkat tartani. Emellett engedélyt kért a tiltott könyvek olvasására is, hiszen lakóhelye felekezeti összetétele miatt szüksége lehetett az azokból meríthető tudásra, amennyiben társaságában vitára került volna sor.42

Antoninus Cloche rendfőnök Kálnoki kéréseire lelkesen válaszolt, sőt a ren-di vezetés nagy buzgósággal karolta fel Erdély ügyét, amit az is jelez, hogy a hosszúra nyúló kísérletet érintő levelezés során a rendfőnök mutatkozott a legderűlátóbbnak. Kálnoki első próbálkozására rögtön a Rózsafüzér Társulatot létesítő bulla elküldésével reagált, valamint utasította a magyar tartományfőnö-köt, hogy vizsgálja meg a gróf javaslatát, és mérlegelje az elfogadásából származó lehetséges haszon mértékét, továbbá kezdje el a munkát a bécsi udvari körökben az erdélyi házak, főleg pedig a brassói kolostor visszaszerzésére.43

38 Erről a levélről Kálnoki a második levelében tesz említést (2. sz. irat). Thomas Buccelleni Julius Buccelleni korábbi bécsi udvari kancellár öccse volt, és nagy szerepet játszott a magyar és Lajtán túli házak egy tartományban való egyesítésében. Kálnoki feltehetőleg a korábbi magyarországi hivatala és testvére miatti ismertsége alapján írhatott éppen neki. Windhaag bei Pergben do-monkos apácakolostor állt. Buccellenire ld. FRANK, 1973. 329–332.; SZARKA, 1912. 51–55.

39 1716–1720 között állt a tartomány élén. VÖRÖS, 1921. 248–251.40 Feltehetőleg a Zalán nevű település középkori temploma. ORBÁN, 1993. 51. Az is elképzelhető

azonban, hogy arra a kápolnára utal, amely a Perkőn, a Kálnokiak valamivel távolabb, az Olt túloldalán fekvő kézdiszentléleki udvarháza mellett emelkedő hegyen állt. TÜDŐS, 1998. 62–63.; ORBÁN, 1993. 108.

41 Közép-Ajta egykori búcsújáró kápolnájára gondolhatott. ORBÁN, 1993. 16. Miklósváron Kálnoki ekkorra visszavette a templomot, ezért ehhez kérhette a búcsúkat, és nem a kastély kápolnájá-hoz, amelyet hamarosan le is bontottak. TÜDŐS, 1998. 62.

42 A Kálnoki-könyvtár 246 kötetet tartalmazó katalógusa Kálnoki Ádám fiának, Antalnak a korá-ból, 1761. augusztus 19-ről keltezve maradt ránk. A könyvek többségét azonban még a gróf apja, Kálnoki Sámuel gyűjtötte össze. TÜDŐS, 1996. 492–493. A lista a művek beazonosítása nélkül: uo. 495–501.

43 AGOP IV. 200. p. 55. A második válaszban, amelyet azonban Kálnoki nem kapott meg, kilátásba helyezte a kért búcsúkra és a tiltott könyvek olvasására vonatkozó engedély megszerzését is, amennyiben a helyi püspök is a beleegyezését adja. Ugyanekkor próbálta arról is tájékoztatni, hogy a provinciálist a többi rend domonkosok kárára való terjeszkedése elleni tiltakozással is


77

Bartók Márton tevékenysége Erdélyben

Kálnoki Ádám kérésére a magyar provinciális Bartók Márton domonkos szerzetest küldte Erdélybe. Bartók Vasváron vonult noviciátusba, de 1712-ben betegsége mi-att Szombathelyre került. Itt tette le a fogadalmat 1713-ban, majd a bécsi studium generalén filozófiát tanult. 1716-ban pappá szentelték, ezt követően pedig vissza-küldték Vasvárra, ahol a Rózsafüzér Társulat megszervezésével bízták meg.44

Dominicus Twinger választása tehát érthető módon esett a frissen felszentelt, Rózsafüzér Társulat vezetésében jártas Bartók Mártonra. Bartók a megbízó pá-tenst 1718 tavasza folyamán kézhez kapva útnak indult Kőröspatak felé. Június 2-án érkezett meg Kálnokihoz, ahol rögtön megkezdte a Rózsafüzér Társulat fel-állítását. Ennek – akárcsak egy évvel korábban Vasváron – mindjárt a főtársulattá bővülését is előkészítette. Az alapításnak azonban nem várt akadálya mutatko-zott. Megérkezése után két nappal írt levelében ugyanis Bartók Mártonffy György erdélyi püspökhöz folyamodott engedélyért, hiszen a helyi püspök beleegyezése nélkül senki sem alapíthatott vallásos társulatot.45 A püspök június 15-én kelt vá-laszlevele46 azonban nem a remélt engedélyt tartalmazta. Annak ellenére ugyan-is, hogy a rendfőnök Kálnokinak küldött alapító bulláját szintén megküldték a püspöknek,47 az több kifogást is támasztott a Rózsafüzér Társulat Kőröspatakon való felállítása ellen. Véleménye szerint a sikeres alapítás feltétele lenne, hogy a templom a katolikusok kezén legyen, a Társulat sok gazdag, befolyásos taggal rendelkezzen, és több domonkos is ott tartózkodjon. Mivel pedig ezek a feltételek Kálnoki birtokközpontjában hiányoznak, a domonkosok előbb szerezzék vissza a szabad királyi városokban a korábban elvesztett kolostoraikat a bécsi udvar, vagy a Hitterjesztési Kongregáció segítségével, és ha ez teljesült, a feltételek is adottak lesznek, így beleegyezését adhatja majd az alapításhoz. Addig azonban elhalasz-tandónak ítélte az engedélyezést.

Mártonffy tehát Kőröspatakot alkalmatlannak tartotta arra, hogy a Rózsafü-zér Társulatnak otthont adjon, hiszen ott a fenti három feltétel egyikét sem vélte

megbízta. AGOP IV. 200. p. 56.44 SZALAY, 1938. 63.; FEHÉR, 1942. 140–142. Ez utóbbi azonban több pontatlan, a római források alap-

ján módosítható adatot tartalmaz. Emiatt minden más állítást, amelyet Fehér fogalmaz meg Bartókról (pl. erdélyi születésű volt és felmerült benne a szülőföldjére való visszatérés gondolata is a rend visszatelepítése céljából), szintén kritikával kell kezelni. Fehér több ilyen adat esetében a váci domonkos Liber Albust (OSzK Kt. Fol. lat. 2040.) idézi forrásként, amely azonban egyet-len szót sem tartalmaz Bartók Mártonról. A szerzetes származásával kapcsolatban érdemesebb Vasvár környékére gondolnunk. 1672-ben ugyanis a vasvár-szombathelyi társaskáptalan kano-nokja volt Bartók Mihály, akinek a rokonságába tartozhatott talán Márton is. DESICS, 1929. 322.

45 4. sz. irat. Bartók említi, hogy Kálnoki szintén írt levelet a püspöknek abból a célból, hogy meghívja a Rózsafüzér Társulat ünnepélyes megalapítására. Mártonffy György az első erdélyi püspök volt, aki az 1716-ban helyreállított egyházmegyéjében rezideálhatott. BIRÓ, 1925. 120. 1713-ban kelt önéletrajza és néhány, püspöki minőségben írt levele: SÁVAI, 1997/a. 118–119., 126., 129–130. A vallásos társulatok, főtársulatok felállításával és működésével kapcsolatos egyházjo-gi rendelkezések: CIC, 1947. 210–214. (Can. 707–725.)

46 Mártonffy György levele Bartók Mártonnak, 1718. június 15. AGOP XIII. 79410. Prov. Hung. 1718.

47 6. sz. irat

Közlemények

78

teljesíthetőnek. A helyi templom az unitáriusok kezén volt, visszaszerzését – bár alapvetően szívesen vette volna – a helyi egyházat a többségi felekezetnek ítélő törvényekre hivatkozva eleve lehetetlennek tekintette.48 A település kicsiségére utalva kizárta befolyásos személyek társulatba lépésének lehetőségét, akik pedig tagságukkal a lakosság nagy számban történő csatlakozását válthatták volna ki. Ami pedig a harmadik feltételt illeti, bár Bartókot buzdította a Kálnoki melletti udvari kápláni, valamint a kőröspataki papi teendők ellátására, sőt ígéretet tett a kőröspataki plébánia49 joghatósági határainak elküldésére is, nem gondolta, hogy a domonkosok itt nagyobb számban megtelepednek majd, és maga is a régi, köz-ponti helyeken lévő kolostoraik visszaszerzését ajánlotta.50

Bartók természetesen nem értett egyet a püspökkel és igyekezett az ellenérveit elhárítani. A rendfőnöknek írt levelében főleg azt emelte ki, hogy bár Kőröspatak valóban nem túl nagy hely, és tényleg kevés a gazdag, de az ott élő 218 katolikus számára is szükséges a Társulat megalapítása. A környéken ráadásul sok falu és mezőváros található, amelyek lakosságával könnyen megnövelhető a katolikusok száma, nem beszélve a rózsafüzér imádkozásának hatására megtérő protestán-sokról. Ugyanakkor Mártonffy véleményét egyértelműen a jezsuitáknak tulajdo-nította, akiket – ahogy látni fogjuk – a domonkosok erdélyi visszatérése fő gátjá-nak tartott, és akikkel emiatt konfliktusba is keveredett.51

Tiltakozását feltehetőleg a püspökkel is közölte, ugyanis további két levelet intézett hozzá, amelyekre azonban szintén elutasító választ kapott. Végül a rend-főnökhöz fordult, és ugyanabban a levélben, amelyben elpanaszolta Mártonffy el-lenállását, arra kérte, hogy ő járjon közben az alapítás ügyében.52 Nem sokkal ké-sőbb pedig már egyenesen a Szentszék közbelépését szerette volna elérni Cloche közreműködésével.53 A rendfőnök azonban ez utóbbit nem tartotta járható útnak, mivel a helyi püspökök meghallgatása és engedélye nélkül a Szentszék, illetve az ügyben illetékes Hitterjesztési Kongregáció nem szokott semmit tenni azok akarata ellenében.54 Mártonffy ellenkezése miatt és engedélye hiányában tehát a

48 A kérdést szabályozó erdélyi törvény: Approbata Constitutiones I. I. 7. MÁRKUS, 1900. 13–14. A kőröspataki templomot az unitáriusok és a reformátusok közösen használták, mígnem Háromszéken utolsóként, 1781-ben visszafoglalták a katolikusoknak. ORBÁN, 1993. 50.; ZERICH, 1869. 571.

49 Kőröspatakon akkor éppen nem volt plébánia, a település 1724-től Sepsiszentiván alá tartozott, majd 1781-ben önállósodott, amikor az unitáriusok temploma visszakerült a katolikusok kezé-be. Bartók működése idején a katolikusok a Kálnoki-kastély kápolnáját használták. ZERICH, 1869. 567., 571.; TÜDŐS, 1998. 49. A kápolna elhelyezkedése, leltárának részletei: uo. 62.

50 Makó Mária szerint Bartók Mártonffy jóváhagyásával, sőt felhatalmazásával működött, továb-bá valószínűsíti, hogy a rendet a püspök hívta Erdélybe és annak lelkes támogatója volt. MAKÓ, 2005. 141–142., 154. A levelek adatai mindezt cáfolják.

51 6. sz. irat52 6. sz. irat53 8. sz. irat54 AGOP IV. 200. p. 61.; Thomas Brabant levele Bartók Mártonnak, 1718. október 8. VML XII.5/1/a

22. sz. (A továbbiakban: Brabant–Bartók 1718.) Vö. FEHÉR, 1942. 142. A helyi egyház szerepének előnyben részesítése valóban a Kongregáció elve volt. MOLNÁR A., 2002. 201. A Hitterjesztési Kongregációra általában, további irodalommal ld. uo. 199–203.


79

Rózsafüzér Társulat felállítására végül nem került sor, és erre vonatkozóan sem-milyen további adattal nem találkozunk.

Bartók Márton azonban már az első elutasítástól fogva áthidaló megoldást alkalmazott. Minden nap az esti harangszó után összegyűjtötte a teljes katolikus közösséget Kálnoki udvari kápolnájában, és az Oltáriszentség kitételével együtt imádkozták az olvasót anélkül, hogy a Társulat formálisan létrejött volna. A té-rítés és a katolikusok vallásgyakorlata érdekében Bartók ezt elengedhetetlenül fontosnak tartotta, és valóban ért is el vele sikereket, főleg miután a hívek tu-domására hozta, hogy ezzel a gyakorlattal is búcsút nyerhetnek. VIII. Kelemen pápa (1592–1605) ugyanis azoknak, akik nem voltak tagjai valamilyen Rózsa-füzér Társulatnak, de mégis fennhangon imádkozták a rózsafüzért, részleges búcsút engedélyezett.55 Bartók természetesen ideiglenes megoldásnak szánta a közös imádságnak ezt a módját, hiszen a Társulat számára az egyház nagyobb előnyöket biztosított.56 Az alapítás reményének eloszlásával azonban feltehe-tőleg ez az ideiglenes gyakorlat állandósult. A szerzetes egyébként erőteljesen épített a búcsúk vonzerejére: a katolikusok lelkesedését növelendő a rendfőnök-nél az iránt is érdeklődött, hogy a domonkos kezelésű templomoknak általában engedélyezett búcsúk Kőröspatakon, azaz a domonkos vezetéssel működő Ró-zsafüzér Társulatnak remélhetőleg majd otthont adó kápolnában is érvényesek lesznek-e.57

Bartók a személyes szolgálata mellett mást is tett a katolikus hívek lelki gon-dozása érdekében – kérésükre ereklyékről és szentelményekről is próbált gon-doskodni a számukra. Kálnoki és a többi katolikus egyaránt kértek ereklyéket a szerzetestől, aki azonban nem rendelkezett ilyesmivel, ezért ezt az igényt is Rómába továbbította, és főleg a gróf határozott kívánsága alapján a rendfőnök-től elsősorban Aquinói Szent Tamás három-négy övének megküldését várta, va-lamint a Szent Keresztből és a domonkos rendi Szent V. Pius pápa (1566–1572) testéből is kért egy-egy darabot.58 Nem tudunk róla, hogy végül megkapta-e az ereklyéket, de mivel a rendfőnök válaszlevelei nem utalnak rájuk, a helyi hívek a vallásgyakorlásnak ebben a módjában feltehetőleg nem részesülhettek.

Bartók kőröspataki szolgálata nem bizonyult könnyűnek. A környéken a kis-számú katolikus lakosság mellett evangélikusok, reformátusok, unitáriusok és görögkeletiek egyaránt éltek, azonban az Erdélyben állomásozó császári katona-ság mindenféle lelki gondozás nélkül maradt. Így tehát a felekezeti egységesség

55 6. sz. irat. A rózsafüzérrel kapcsolatos pápai kiváltságokra ld. KIRSCH, 1950.56 A Társulatra érvényes lelki jutalmakat összefoglalja például egy 1728-ból fennmaradt engedé-

lyező bulla, amelyet szintén a domonkos rendfőnök állított ki. Szövege kiadva: SÁVAI, 1997/a. 183–185. Érdekes, hogy ez a Társulat Kézdiszentléleken alakult meg, ahol a Kálnokiak egyik udvarháza állt. Felállítását a hívek kezdeményezték, káplánja Bertalan Tamás volt.

57 4. és 6. sz. irat. Bartók itt a következő búcsúalkalmakat sorolja fel: Karácsony, Húsvét, Pünkösd, az apostolok, Mária és a rendi szentek ünnepei.

58 6. sz. irat. Kérését nem sokkal később megismételte, ekkor azonban az ereklyékre a saját vi-gasztalódása miatt is szüksége volt (8. sz. irat). Aquinói Szent Tamás öve a domonkosok vezette övtársulat jelvénye, a tisztaság megőrzésének kifejezője. Elképzelhető, hogy Bartók a lelkesebb híveket övtársulatba próbálta szervezni. A szerzetes ugyanakkor a levelében tévesen Szent Domonkos övének mondja ezt a rendi szentelményt. Az övről ld. MOLNÁR M., 1916. 319–320.

Közlemények

80

nem volt adott, de a szerzetes a kicsiny katolikus közösség építésének előnye-it sem élvezhette. A térítés és a lelki gondozás együttes feladata nagy terheket rótt rá, ehhez azonban a rendfőnök erkölcsi támogatása mellett engedélyekre is szüksége volt: a térítéshez Kálnokihoz hasonlóan a tiltott könyvek olvasására, a lelki gondozáshoz a vasár- és ünnepnapokon való binációhoz, azaz napi kétszeri misézéshez.59

Bartók lelkipásztorkodással kapcsolatos kéréseire a rendfőnök megbízásából Thomas Brabant, római domonkos válaszolt. A levélben azonban csak a búcsúk-kal és a tiltott könyvekkel foglalkozott, ezekkel kapcsolatban is mindössze az igé-nyek pontosítását kérte, valamint a helyi püspök tanúsítványát az alkalmasság-ról. Ez utóbbi megszerzése nyilván nehézségekbe ütközött volna, nem véletlen tehát, hogy mindezek végül függőben maradtak.60

A mutatkozó nehézségek legjobb megoldási módjának mind Bartók, mind a rendi vezetés további szerzetesek Erdélybe küldését látta. Egyetértettek abban is, hogy a leendő munkatársaknak már apostoli misszionáriusi kinevezéssel kell el-indulniuk, és az ezzel járó jogokat és előnyöket Bartóknak is meg kell kapnia.61 A helyi nyelvi viszonyokat és a feladatokra való alkalmasságot figyelembe véve Bartók meg is nevezte a két lehetséges társát. Úgy vélte, hogy a visszaszerzés érdekében szükség van egy németül és magyarul is jól beszélő, jó jogászi képes-ségekkel rendelkező szerzetesre, akit Guttmann Ágostonban62 vélt felfedezni, a pasztorációhoz pedig egy német prédikátorra, például Stephanitz Mátéra szá-mított.63 A levél írása közben azonban meggondolta magát, és az utóbbi helyett

59 4. sz. irat. Makó Mária Bartók erre vonatkozó mondatait teljességgel félreérti: MAKÓ, 2005. 154.60 Brabant–Bartók 1718. Antoninus Cloche már Kálnoki búcsúkra vonatkozó első kérésére hasonló

választ küldött, de mivel a levél nem érkezett meg a grófhoz, és ezt mind ő maga, mind Bartók a rendfőnök értésére adta (3. és 6. sz. irat), az utóbbi vonatkozó levele megérkeztével Brabant ismételte meg Cloche korábbi, pontosítást kérő válaszát. Ld. 29. és 43. jegyzet.

61 A kérdés a levelezésben gyakran előkerül: Bartók misszionáriusi felhatalmazású társakat kér (4. sz. irat), illetve neki szóló felhatalmazásért is folyamodik (6. sz. irat). A rendfőnök intézkedése: AGOP IV. 200. p. 60. Twinger a többi szerzetes Erdélybe indításának feltételéül szabta a felhatal-mazás meglétét (6. sz. irat). Az apostoli misszionáriusok jogkörének rövid bemutatása: MOLNÁR A., 2002. 202–203.

62 Guttmann Ágoston 1678-ban született, Vácon lépett a rendbe 1699-ben, 1709-től soproni viká-rius, 1714–1717 között szombathelyi perjel, majd rövid ideig kremsi alperjel, 1718–1721-ig pécsi vikárius, 1721–1727-ig pettaui, 1727–1733-ig váci perjel, 1733–35 között újra szombathelyi, majd 1735–1738-ig ismét pettaui perjel volt, 1738–1744 között pedig megint a váci konvent élén találjuk. 1744. június 1-jén Bécsben elnyerte a magister theologiae fokozatot. Élete végén Sopronban műkö-dött elöljáróként, itt is hunyt el 1750. március 23-án. Ő az egyik szerzője az ún. Liber Albusnak (OSzK Kt. Fol. lat. 2040.), amely a magyarországi domonkosok, valamint a váci kolostor törté-netét foglalja össze, illetve ő kezdte meg a pécsi domonkosok történetének megírását is, amely végül 1756-ig készült el (AGOP XIV. Liber AAA, Parte seconda. ff. 700r–708v. Kiadása: SIPTÁR, 2006. 102–119.). Guttmann életrajzi adataira: OSzK Kt. Fol. lat. 2040. Liber Albus I. 19v., III. 77v., 82v., 84v–85v., 87r.; SZARKA, 1912. XV., 54–55., 66–69.; SZALAY, 1938. 62., 170–171.; HORVÁTH T. A., 1993. 384., valamint Stephanitz Máté Guttmann temetésén mondott beszéde: AGOP XIII. 80602. fasc. 6. Nr. 4.

63 Stephanitz 1711-ben öltözött be, 1730–1732 között szombathelyi perjel volt. OSzK Kt. Fol. lat. 2040. Liber Albus III. 85v.; SZALAY, 1938. 170.


81

mégis magyar prédikátort kért, Körmendi Jánost.64 Mivel a katolikusok között a magyarok voltak túlnyomó többségben, magyar papokra inkább szükség volt, és a német nyelvű prédikációkhoz elegendőnek találta Guttmann Ágostont is.65 A társak jelenléte már csak azért is sürgető volt, mert Kőröspatak közelében nem volt másik katolikus lelkipásztor, a szerzetesnek így gyónási lehetősége csak a tőle kétmérföldnyire dolgozó petrinus, azaz világi papnál lett volna, akit sok te-endője miatt nem tudott felkeresni.66

A két segítőtárs elsődleges feladata azonban a brassóitól távoli – főleg a ko-lozsvári, besztercei és a gyulafehérvári – kolostorok visszaszerzése lett volna. Dominicus Twinger provinciális ugyanis eredetileg csak a Rózsafüzér Társulat megalapítására akarta küldeni Bartókot, mert úgy vélte, hogy a kolostorokért való harchoz nem elég mindössze egy, ráadásul fiatal szerzetes. Twinger felmér-ve a rendtartomány személyi állományát és anyagi helyzetét, arra kérte Cloche rendfőnököt, hogy más provinciából jelöljön ki embereket a visszaszerzésre.67 Erre végül nem került sor, ezért Bartók megbízó pátensében már a kolostorok ügye is szerepelt.68 Végül pedig az általa kért társak utazása sem valósult meg, így a magyar szerzetes egyedül volt kénytelen tevékenykedni a kolostorok visz-szaszerzése érdekében.

Bartók Márton már Kőröspatak felé tartva megtette az ehhez szükséges első lépést. Június 2-i megérkezése után ugyanis már 18-án be tudott számolni a ko-lozsvári volt domonkos kolostor akkori állapotáról, így minden bizonnyal útja so-rán töltött el némi időt a városban. Az itteni volt domonkos kolostor és temploma,

64 Körmendi János beöltözése Stephanitzcal együtt 1711-ben történt. 1716–1719-ig Szombathelyen a Rózsafüzér Társulat szónoka volt, 1718–1719-ben Vasváron is működött. Szombathelyen halt meg 1739. április 8-án. Egy kézirata is ismert, amelyben az egyházi év nagyobb ünne-peinek evangéliumait magyarázza. OSzK Kt. Fol. lat. 2040. Liber Albus III. 85v.; FEHÉR, 1942. 142., 171.; SZALAY, 1938. 102., 180.; HORVÁTH T. A., 1993. 381. Az említett három szerzetest Makó tévesen egy, a visszatérés elősegítésére Bécsbe menesztett küldöttség tagjainak tartja. MAKÓ, 2005. 153.

65 4. sz. irat. A rendfőnöknek írva még Stephanitzot említette először, Körmendi nevét csak ezután vetette papírra. Az ugyanazon a napon a tartományfőnöknek írt levelében már csak Guttmannt és Körmendit kérte. Hozzátette, hogy az így Erdélybe kerülő domonkosok még nem lakhatnak kolostorban, de három fő számára a koldulás is megélhetést biztosíthat. Bartók stílusára egyéb-ként rendkívül jellemzőek az első domonkosrendi nemzedékre való utalások. Ebben az esetben is a Magyarországra elsőként érkezők példáját állította a rendfőnök elé – hozzájuk hasonló élete lenne a három erdélyi atyának.

66 4. sz. irat 239. jegyzet.67 Ehhez ugyanis nem volt szükség magyar nyelvtudásra. Dominicus Twinger levele Antoninus

Cloche-nak, 1718. február 7. AGOP XIII. 79410. Prov. Hung. 1718. (A továbbiakban Twinger–Cloche 1718.02.) Twinger Kálnokival is közölte, hogy csak abban az esetben megy hozzá szerzetes, ha ő maga biztosítja az úthoz szükséges anyagiakat. Ez bizonyára Bartók esetében megtörtént, de Kálnoki további domonkosok utaztatásához és ellátásához valószínűleg nem rendelkezett meg-felelő anyagi erőforrásokkal. Ld. 35. jegyzet.

68 4. sz. irat

Közlemények

82

az óvári templom69 a jezsuiták kezében volt.70 Bartók megnézte az épületeket, és azt is megtudta, hogy a jezsuiták máshol akarnak iskolát építeni, ezért a jelenlegi helyet az iskola felépülése után a ferenceseknek tervezik átadni.71 Ezért külön nem is építkeztek, csak átalakításokat végeztek,72 mivel a kolostorban szemináriumot73 rendeztek be, és ennek érdekében egykori cellák összenyitásával dormitóriumot és magtárat alakítottak ki.74 A hozzá tartozó egykori birtokok az unitáriusok ke-zében voltak, és a korábbi tulajdonviszonyokra vonatkozó bármiféle okirat hiány-zott. Vizsgálattal, tanúkihallgatással azonban Bartók szerint könnyen kideríthető

69 Az óvári templomnak és kolostornak a helytörténetben bőséges szakirodalma van mind a kö-zépkorra, mind kora újkorra vonatkozóan, valamint az épületek leírása is sok helyen megtalál-ható. Ezért itt csak a legújabb és/vagy leginkább specifikus munkákra utalok, amelyek több-nyire hivatkoznak a régebbi irodalomra: SAS, 2007.; BENEDEK 1946/a.; BENEDEK 1946/b.; BÁGYUJ, 1978. A domonkos rendtörténetben MAKÓ, 2004. 362–369.; MAKÓ, 2005. 145–146.; IVÁNYI, 1939–1944. 247–256., 379–393.; WYSOKIŃSKI, 2007. 85–86.

70 Az 1670-től újra Kolozsvár városában, 1693-tól az Óvárban működő jezsuitákat számtalan helyen említik, ezek közül itt elég csak néhányra utalni: VASS, 1857.; JAKAB, 1888/a. 167–168., 172.; ERDÉLYI, 1898.; VELICS, 1914. 13–14.; BIRÓ, 1932.; BIRÓ, 1935; BIRÓ 1945; VERESS 2006. Az 1690-es évek közepén felmerült az óvári templom visszaadása a domonkosoknak. Az esetről egy töredékesen fennma-radt, szerző és dátum nélküli vitairatból értesülünk, amely ellenzi a domonkosok Erdélybe való visszahozásának tervét, de az ügy körülményeiről semmilyen egyéb adattal nem szolgál. ELTE EKK LEO Nr. 512. (Tractatus super intentione quorundam de inducendis in Transylvaniam RRPP Dominicanis. 2. de constitutione templi Óvariensis RRPP Dominicanorum. 3. de oblatione Monostor ecclesiae catholicae). Vö. PFEIFFER, 1917. 47.

71 A cserét a jezsuiták kérték 1717-ben. Felajánlották, hogy amennyiben az eredetileg a ferencesek-nek juttatott, de birtokba nem vett, sőt ekkor ténylegesen a jezsuiták által használt brassói Szent Péter és Pál kolostort, vagyis az egykor a domonkosok kezében lévő épületet (a hozzá tartozó templomban már 1713-tól miséztek a jezsuiták) a ferences rend jogilag is átadja nekik, a jezsu-ita rend kész érte a kolozsvári, egykor szintén domonkos tulajdont képező óvári kolostorról a javukra lemondani. A két rend már 1718 márciusában megkezdte az egyezkedést, az átadás azonban csak 1727. december 18-án történt meg, amikorra a jezsuiták új rendháza a Tordai ut-cában elkészült. A ferencesek Brassóban a jezsuiták által eredetileg használt és a középkorban a domonkos apácák lakhelyéül szolgáló Keresztelő Szt. János kolostorba 1724-ben költöztek át. Kolozsváron az új jezsuita templom szintén 1724-re épült meg, ezért az óvári kolostor templomát már 1725-ben átadták a ferenceseknek. ERDÉLYI, 1898. 30.; JAKAB, 1888/a. 204–205.; RUPP, 1876. 204.; GYÖRGY, 1930. 140–142., 247–248.; BIRÓ, 1932. 14.; BENEDEK, 1946/b. 3–6.; VERESS, 2006. 414–415. A ferencesek új brassói és kolozsvári kolostoráról: GYÖRGY, 1930. 752. 75. dokumentum; 757–759. 83. dokumentum. Az egyezkedés szövege: SÁVAI, 1997/a. 148–150. Az óvári kolostort a ferenceseknek adományozó oklevél: JAKAB, 1888/b. 542. Györffi Pál 18. századi ferences történetíró ugyanerről: GYÖRFFI, 1989. 77., 79–80.

72 Több helyen megtalálható a szakirodalomban az a tévedés, hogy a volt domonkos templomot az 1697. évi nagy kolozsvári tűz után a jezsuiták egy új kolostorépület hozzácsatolásával építették újjá. ESZTERHÁZY, 1866. 565.; GYÖRGY, 1930. 244.; HEREPEI, 2004. 166. Valójában a tűz után a jezsuiták csak ideiglenes faboltozattal látták el a templomot, a barokk átalakításokat mindkét épületen az új tulajdonos ferences rend végezte. KELEMEN, 1982.; 142–143.; BENEDEK, 1946/a. 5–7.; BENEDEK, 1946/b. 7–8.

73 Az 1583-ban alakult intézmény (későbbi nevein Seminarium maior, Seminarium Bathorianum, Seminarium S. Josephi pauperum) 1701-től a rendház mellett az Óvárban működött, későbbi épü-lete csak 1728-ra készült el teljesen. BIRÓ, 1935. 8–10.; BIRÓ, 1945. 9–15.; VASS, 1857. 17.; ERDÉLYI, 1898. 29–31.; JAKAB, 1888/a. 158., 174–176. Az intézmény státusának helyes megítéléséről legújabban MOLNÁR–SIPTÁR, 2009.

74 4. sz. irat


83

lett volna az eredeti tulajdonos. El is ment Horváth Márton kolozsvári bíróhoz,75 és közölte vele a domonkosok szándékát a kolostor visszaszerzésére, azaz a feren-cesek helyett a nekik való átadására vonatkozólag. A bíró kedvező választ adott, kijelentette, hogy a város szívesebben látná őket, mint a ferenceseket. Bartók ta-lálkozott egy általa Nicolának nevezett úrral is, aki azt állította, hogy annak ide-jén az ő családja adományozta a kolostort a domonkosoknak, és még megvan az alapítólevél párja.76 Ő is megígérte, hogy segíteni fogja a rendet a visszatérésben. Bartók a rend jogainak védelmében még egy természetfeletti jelenséget is felhasz-nált az érveléséhez: a kolostor területén látogatása előtt három évvel, továbbá egy évvel és hat héttel a jezsuiták és a szeminaristák friss vért láttak a földből előtörni. Ez Bartók szerint csakis domonkos vértanúk vére lehetett.77

A szerzetes a kolozsvárin és természetesen a brassóin kívül – legalábbis fenn-maradt levelei keletkezéséig – valószínűleg nem látogatott meg más volt do-monkos kolostorokat,78 azokról értesüléseket minden bizonnyal közvetett úton

75 JAKAB, 1888/b. 515–516.76 Bartók a Mikola család utolsó férfitagjával, a későbbi genealógus Lászlóval találkozhatott, aki

1715–1728 között az erdélyi királyi tábla ülnöke volt. TRÓCSÁNYI, 1988. 354–355.; NAGY I., 1860. 488. Ő ugyanis úgy tartotta, hogy felmenője, Mikola Ferenc 1518-ban kolostort és templomot alapított a domonkosoknak az Óvárban. MIKOLA, 1730. 5. Vö. NAGY I., 1860. 487. Mikola Ferenc valójában Erdélyi Jánossal egy Mária-kápolnát építtetett a templom oldalához, ahogy arról halála után fiai 1521-ben vallottak, egyszersmind adományt is téve a domonkosoknak. ENTZ, 1996. 168–169., 344.; IVÁNYI, 1939–1944. 380. 391.; MAKÓ, 2005. 148.; SAS, 2007. 358–360. A kolozsvári férfi kolostor azonban már a 14. század végén, a női kolostor a 15. században létrejött, alapítóik ismeretle-nek. IVÁNYI, 1939–1944. 247–248., 250., (4. rész) 25.; MAKÓ, 2004. 362. A kolozsvári ferences kolostor Historia Domusa szerint Mikola Ferenc 1442-ben látott hozzá a templom és zárda építésének. SAS, 2007. 356. Egy 1754-ben keletkezett, a domonkosok erdélyi házairól szóló, Rómában lévő jelentés – bizonyára Bartók levelei ismeretében – azt állítja, hogy a kolozsvári kolostort bizonyos Mikola úr alapította, és az alapítólevél másolata a Kálnoki család tulajdonában van, ahol Bartók látta is. AGOP XIV. Liber AAA, Parte prima. ff. 359v. Vö. IVÁNYI, 1939–1944. 58., 392–393. A Mikola-család és a domonkosok kapcsolata ugyanakkor az 1518. évi kápolnaépíttetésnél régebbre is vissza-nyúlhat, mivel a család két tagját, Jánost és Ferencet 1471-ben valószínűleg náluk temették el. SAS, 2007. 359–360.

77 4. sz. irat. A domonkosok óvári kolostora 1556-ban került világi kézre, majd a következő év-től iskolaként működött. A város hitvallásának változásával 1564-től kálvinista, 1566-tól anti-trinitárius intézmény lett, azaz végső soron unitárius iskola vált belőle. 1603-ban Giorgio Basta generális a jezsuitáknak adta, de Bocskai István fejedelem idején a katolikusok ismét elveszítet-ték. Báthory Gábor 1608-ban a hozzá tartozó templomot a református felekezetnek juttatta. A templom és a kolostor egyaránt 1693-ban került ismét a katolikusok kezébe, amikor a reformá-tusok visszakapták a Farkas utcai (a középkorban ferences) templomot, az unitáriusok pedig az ún. piaci templom mellett lakóházakban alakítottak ki új iskolát. Ez utóbbit egy 1716–18 között lezajlott eljárás révén Stephan Steinville főhadiparancsnok és Mártonffy György püspök szintén megszerezték a katolikusok számára. ESZTERHÁZY, 1866. 563–565.; GÁL K., 1935. 8–16., 148–167., 181–202.; JAKAB, 1888/a. 58–66., 173., 176–193., 204.; RUPP, 1876. 215–216.; BIRÓ, 1925. 109–116.; GYÖRGY, 1930. 244–249.; HEREPEI, 2004. 164–166. A katolikusok visszatérésével kapcsolatos iratok: JAKAB, 1888/b. 485–504., 514–518.; SÁVAI, 1997/a. 131–148.

78 Makó Mária Bartók öt állomásból álló erdélyi útjáról ír, feltehetőleg Iványi sugallatára, aki szin-tén feltételezte, hogy a szerzetes az összes általa említett egykori erdélyi domonkos kolostorban járt. Ugyanakkor Makó maga is beismeri, hogy Bartók „útvonaláról semmi biztosat nem tudunk.” MAKÓ, 2005. 142., 145–153. IVÁNYI, 1939–1944. (1. rész) 27., 38. Mivel Bartók a besztercei, gyulafehér-vári és szebeni kolostorról mindössze egy-két (néhol téves) értesüléssel rendelkezett, valamint ezekre is bizonytalanul utalt, joggal feltételezhetjük, hogy a meglátogatásukra nem kerített sort.

Közlemények

84

szerzett. A legtöbb információja Besztercéről volt. Itt 1717 végétől a piaristák mű-ködtek, de mivel csak négyen vagy hatan tartózkodtak a városban, és meglehe-tősen frissen kerültek oda, Bartók könnyen visszaszerezhetőnek vélte az ottani épületüket. Különösen azért, mert a városban volt egy másik elhagyott kolostor is, ahová a piaristák átköltözhettek volna.79 A szerzetes érve a domonkosok visz-szatelepülése mellett ebben az esetben nem természetfeletti, pusztán eltorzított értesülésen nyugodott: úgy tudta, hogy régen önálló püspökség működött Besz-tercén, amelyet mindig domonkossal töltöttek be.80

Bartóknak további két, valaha a domonkosoknak helyet adó városról voltak ismeretei. Gyulafehérvárról annyit tudott, hogy itt két domonkos kolostor és egy rezidencia állt,81 amelyek közül legalább egyet remélt visszakapni. Az aktuális tulajdonosokról nem volt tudomása, de azt tervezte, hogy majd itt is személyesen tart vizsgálatot.82 Szeben kolostoráról pedig azt hallotta, hogy még a kolozsvári-nál is nagyobb és szebb, az evangélikusok kezében van, de visszaszerezhető.83

Kálnoki Ádám lakhelye miatt Brassó volt Bartók Márton kolostor-visszaszer-zésre irányuló tevékenységének fő színtere.84 Ennél fogva erről a városról számolt be legrészletesebben, valamint itt került konfliktusba a jezsuitákkal is. Brassó do-monkos kolostora Bartók szerint rendkívüli volt, több mint száz férfi vagy női szerzetes lakott itt a középkorban.85 Pontos ismeretei saját bevallása szerint azért

79 Bartók vagy az egykori domonkos apácazárdára (ld. MAKÓ, 2004. 354–355.), vagy a régi minorita kolostorra gondolt, amely utóbbi 1444-ben pusztult el. MONAY, 1953. 34., 90.; Névtár, 1882. 22., 116.; RUPP, 1876. 199. A besztercei minorita kolostort a rend később visszakapta: ld. 156. jegyzet. A besztercei piaristákra ld. 32. jegyzet.

80 A értesülés nyilván a középkori besztercei dékánátus és a milkói püspökség emlékeiből szár-mazott. Előbbire ld. GYÁRFÁS, 1925. 192–216. 195–204., utóbbira MAKKAI, 1936. A „besztercei püs-pökségről” azonban a szerzetes csak a rendfőnöknek számolt be, a provinciálisnak írt levelében nem említette (4. sz. irat). Makó tévesen Gyulafehérvárhoz köti Bartóknak ezt a közlését. MAKÓ, 2005. 151. A besztercei domonkos kolostorokra ld. MAKÓ, 2004. 351–355.; MAKÓ, 2005. 150–151.; IVÁNYI, 1939–1944. 29–41.

81 Sigismundus Ferrarinak a középkori magyar domonkos rendtartományról írt híres történeti műve csak két kolostorról beszél (FERRARIUS, 1637. 509.), valójában pedig a középkor legnagyobb része alatt mindössze egy volt Gyulafehérváron. György József említi, hogy a domonkosok 1553-ban a székeskáptalantól egy másik zárdát is elfogadtak, de három év múlva mindkét hely-ről távozni kényszerültek. GYÖRGY, 1930. 224. Két kolostorról tud Rupp Jakab is. RUPP, 1876. 190. 1553-ban azonban a domonkosok mindössze költözni szándékoztak, de ennek megtörténtéről sincs biztos adat. MAKÓ, 2004. 359–361., kül. 361.; MAKÓ, 2005. 151–152.; IVÁNYI, 1939–1944. 241–247., kül. 246.

82 A domonkosok gyulafehérvári épületét ekkor szintén a jezsuiták birtokolták. MAKÓ, 2005, 151.83 Szeben domonkos kolostoráról: MAKÓ, 2004. 377–380.; MAKÓ, 2005. 152–153.; IVÁNYI, 1939–1944. (4.

rész) 26–40.84 Kálnoki Sámuel, Ádám apja a városhoz közel fekvő kőröspataki és miklósvári kastély, valamint

más udvarházak mellett Brassóban is bérelt egy házat Ötves Mihálytól, halála után a bérleti jog a gyermekeire szállt. A ház épp a „Clastrom Uczában”, azaz a volt domonkos kolostorhoz közel állt. Itt halt meg Kálnoki Ádám anyja, Lázár Erzsébet 1709-ben. TÜDŐS, 1998. 15.; GYÖRGY, 1930. 139.

85 1524-ben a domonkos férfi és női szerzetesek együttes száma 63 volt Brassóban. A brassói do-monkos férfikolostor középkori történetéről és további sorsáról: MAKÓ, 2004. 355–358.; MAKÓ, 2005. 148–150.; IVÁNYI, 1939–1944. 42–59. A létszámra és a neveket megörökítő forrásra WYSOKIŃSKI, 2007. 80.


85

nem lehettek a történetéről, mert – tévesen – úgy tudta, hogy a középkori magyar domonkosrendi tartomány történetét 1637-ben megíró Sigismundus Ferrari ezt a helyet nem említette a művében.86 A kolostort és templomát már 1716-ban is a je-zsuiták használták,87 de a régen hozzá tartozó hét falut a város nem adta át nekik, elismerve ugyanakkor, hogy azok egykor a domonkosok tulajdonában voltak. A jogalap bizonyítására Bartók itt is talált egy csodás jelenséget: a templom világi sekrestyésétől hallotta, hogy tiszta időben egy, fejét a kezében tartó, fekete-fehér ruhás szerzetest lehet látni a levegőben. Bartók valószínűsítette, hogy domonkos-ról van szó, hacsak nem egy fehér karinget viselő jezsuitáról, amit a sekrestyés nem látott tisztán.88

A templom domonkos eredetét tisztán mutatták a kívül és belül a falakon lévő képek, amelyek a rend szentjeit és jelképeit ábrázolták. Különösen a kí-vülről a kapu fölé festett, Máriát Rózsafüzér Királynőjeként89 megformáló fest-mény volt árulkodó, amelynek jobb és bal oldalán eredetileg Szent Domonkos és Aquinói Szent Tamás alakja állt. Bartók érkezése előtt két évvel ezt a képet egy brassói polgár felújíttatta, azonban a beköltöző jezsuiták levakarták a falról, és a domonkos szentek helyére Szent Ignácot és Xavéri Szent Ferencet festették. A templom belsejében további díszítések is hasonló sorsra jutottak, ugyanakkor a padlón és az orgonán kívül semmit sem építettek a templomban.90 Bartók az eset miatt rendkívül hevesen fakadt ki a jezsuiták ellen a leveleiben. Bízott azon-ban a magisztrátus jóindulatában, és úgy gondolta, hogy a város polgárai itt is szívesebben látnák a domonkosokat, mint a jezsuitákat. Mégsem tett panaszt, mivel attól tartott, hogy ha az ellenségeskedés kirobban, azok majd megelőzik a domonkosokat Bécsben, ahonnan Bartók – Kálnokihoz hasonlóan – a legfőbb jogi támogatást remélte a rend javainak visszaadását előíró parancs formájában. Addig tehát nem akart tiltakozni, amíg az említett irat nem volt a kezében.91 Ag-godalma nem bizonyult alaptalannak. A Társaság Brassóban működő szerzetesei ugyanis értesültek a domonkosok szándékáról – akár a kolozsvári események-ről szereztek tudomást, akár egyszerűen Bartók megérkezéséből következtettek –, és azonmód jelezték a városnak, hogy nem érdemes a rendet visszafogadni,

86 Valójában szentelt neki néhány sort: FERRARIUS, 1637. 516.87 Ld. 71. jegyzet. A brassói jezsuiták története nincs feldolgozva, nyomtatásban megjelent azonban

egy igen terjedelmes jelentés a működésükről: Historica relatio de initio et progressu missionis Coronensis Societatis Iesu in Transylvania. Chroniken, 1915. 318–347., ill. Chroniken, 1918. 484–572. Említi a brassói misszió megalakulását: VELICS, 1914. 54. Ld. még GYÁRFÁS, 1911.

88 A domonkosok a fehér ruhájuk felett fekete köpenyt viselnek, míg a jezsuiták öltözete mindösz-sze az ún. spanyol szabású fekete reverenda. GÖMBÖS, 1993. 71–77., ill. 105–107.; SZARKA, 1912. 12.

89 A rózsafüzér a hagyomány szerint a domonkos rendből ered, ezért Mária mint Rózsafüzér Királynője jellegzetesen a domonkosok által alkalmazott ikonográfiai ábrázolás. MOLNÁR M., 1916. 312.

90 A szóban forgó épület a már említett brassói Szent Péter és Pál templom volt. RUPP, 1876. 205. A festmények cseréjét a jezsuita jelentés is említi: Chroniken, 1915. 343.; ill. Chroniken, 1918. 547. Az utóbbi részlet Bartók akciójára is tesz egy rövid utalást, azonban tévesen 1721-nél. Brassóban ezekben az években egyszerre mindig csak két jezsuita működött. Kilétükre ld. LUKÁCS, 1978–1995. VI. 899.; VII. 46., 98., 151., 202.; LUKÁCS, 1987–1988. I. 313.; III. 1361., 1702., 1870.

91 4. sz. irat

Közlemények

86

mert annak idején is a szabados életvitelük miatt űzték el őket.92 Ezt az állítást aztán szélesebb körben is terjesztve a domonkosok rossz hírbe hozására irányu-ló propagandát indítottak, sőt nem sokkal később már a két rend dogmatikai természetű vitáit is felhasználták erre a célra. Úgy állították ugyanis be a Mária szeplőtelen fogantatásával kapcsolatos véleménykülönbségüket,93 hogy ennek a hittételnek a tagadásával a domonkos rend Erdélyben szinte előkészítette az eretnekség térhódítását, sőt azt egyenesen be is vezette. Ezzel a híreszteléssel Bartók szerint sok potenciális erdélyi arisztokrata támogatót fordítottak el a rendtől, Kálnoki gyakorlatilag egyetlenként tartott ki a domonkosok mellett. A gróf és Bartók a propaganda hatására a Társaságnak a katolikusokra gyakorolt nagy befolyása miatt félteni kezdték tervük sikerét. Ettől kezdve mindkettejük leveleiben nagy jelentőségű érvként jelent meg a mielőbbi rendfőnöki közbelé-pés mellett az, hogy késlekedés esetén a jezsuiták gúnyolódása egyre nagyobb teret nyer, sikertelenség esetén pedig teljes győzelmet is arat, ami a domonkos rend nagy kárára válik.94

A jezsuita propagandának valóban sikerült szembefordítania az erdélyi ka-tolikus vezető réteget a domonkosokkal. 1718. július 25-én ugyanis Szebenben összeült az Erdélyi Katolikus Státus gyűlése,95 amelyen Bartók sokszoros kérésére Mártonffy György püspök felvetette a katolikus rendeknek a domonkosok visz-szatérési szándékát. A gyűlés azonban kedvezőtlen választ adott, és kijelentette, hogy az Erdélyben élő kis lélekszámú katolikus közösség anyagi erejéhez képest már így is sok szerzetes működik az országban, és egy újabb rendet már egysze-rűen nem tudnának eltartani. Megfogalamzták továbbá, hogy mivel Bartók sem uralkodói, sem pápai paranccsal nem rendelkezik, amely jogilag lehetővé tenné

92 A vélekedés alapja a középkor végi szerzetesség válsága, és az ebből kimaradt jezsuiták felsőbb-rendűségi érzése lehetett. A jezsuiták már korábban is előszeretettel hivatkoztak erre az épüle-teik korábbi tulajdonosai ellenében: ld. 30. jegyzet. Ennek a híresztelésnek köszönhették Bartók szerint, hogy a brassói kolostort egyáltalán megkaphatták (4. sz. irat). Az 1520-as évektől a do-monkosok mindenesetre valóban nem voltak felhőtlen viszonyban egyes szász városok lakos-ságával: HARSÁNYI, 1938. 235. A jelenség azonban nem volt általános: MAKÓ, 2004. 348. Brassóban például semmi nyoma a domonkosok és a város konfliktusának: WYSOKIŃSKI, 2007. 83.

93 Mária szeplőtelen fogantatásának, azaz az áteredő bűntől való mentességének kérdése a leg-korábbi időtől vitatott volt a kereszténységben. A domonkosok a ferencesekkel, később pedig főleg a jezsuitákkal szemben nem fogadták el a végül 1854-ben dogmaként kihirdetett hittételt. BEINERT, 2004. 568–571. A ferencesek szerepe a kérdésben: GYÖRGY, 1930. 52–54.

94 Bartóknál: 4., 6. és 8. sz. irat. Kálnokinál: 5. és 7. sz. irat.95 Bartók egyszerűen „dietának” nevezi (8. sz. irat), ugyanakkor 1718-ban az erdélyi ország-

gyűlést Kolozsváron tartották kora tavasszal. GÁL L., 1837. (újrainduló számozás szerint) 14. Státusgyűlésről azonban ebből az évből nem tud a szakirodalom (BOCHKOR, 1911. 12., 388.), mivel az onnan származó feljegyzések ebben az időszakban csak 1717-ből és 1722-ből maradtak fenn. Az eseményt annak ellenére a Katolikus Státus gyűlésének tarthatjuk, hogy egy új szerzetes-rend befogadása az országgyűlés hatáskörébe tartozott, hiszen a státusgyűlés egyik feladata a „szerzetesrendek betelepítése, elhelyezése, fenntartásuk biztosítása” volt. BOCHKOR, 1911. 307. A „dieta” időpontja a szövegben szereplő (talán elírt) július 25. helyett augusztus 25. is lehetett, mert Bartók az augusztus 27-én írt levelében számolt be róla, tíz nappal korábbi írásában pedig még nem említette. A két levél megírása között eltelt szokatlanul rövid idő éppen arra utalhat, hogy Bartók rögtön tollat ragadt a hír hallatán, amely viszont Nagyszebenből Kőröspatakra bizonyára nem egy hónap alatt jutott el.


87

számára a domonkosok visszatelepítését és helyzetük megszilárdítását, a rendet Erdély nem tudja befogadni.96

A kudarc után Bartók tovább működött ugyan Kőröspatakon,97 de tevékeny-ségéről már nem rendelkezünk sok információval. Nem írt ugyanis több levelet Rómába, így 1718 nyarának végétől csak a rendfőnök és a provinciális levelezése szolgáltat néhány adatot vele kapcsolatban. 1718–1719 fordulóján pestis tört ki Erdélyben,98 és Bartók a sikertelenségre hivatkozva kérte a visszavonását a ve-szélyes, járvány sújtotta területről.99 Twinger azonban nem adta meg neki az en-gedélyt a távozásra, mert nem volt a helyére küldhető ember a provinciában.100 A visszatelepülés tervéről lemondani pedig egyelőre semmiképp sem akart, így Bartóknak maradnia kellett.101 A helyzete azonban egyre tarthatatlanabbá vált, ugyanis 1719-ben Kálnoki Ádám, a rend egyetlen erdélyi pártfogója pestisben meghalt, ezzel a szolgálatában álló szerzetes mozgástere is leszűkült.102 Az év második felében már életjelet sem tudott adni, a provinciális 1720 januárjában halottnak hitte.103

Arról, hogy végül Bartók Mártont hogyan és mikor rendelték vissza Kőrös-patakról, nem maradt fenn adat. 1721 nyarán azonban már Kassán találjuk, ahon-nan az új rendfőnök ismét Erdélybe akarta küldeni. Antonius Pipia104 ugyanis ekkor felelevenítette a visszatérés tervét, és a szintén újonnan beiktatott provin-ciálisnak, Carolus Emernek105 meghagyta, hogy küldje a szerzetest Haller báró-hoz106 annak érdekében, hogy legalább egyvalaki szolgálja a helyszínen a rend visszatelepítésének ügyét. A rendfőnökben egy darabig még élt a lelkesedés, mert augusztus 2-án az Erdélybe küldendő magyar szerzetesek képzésére Szombathe-

96 8. sz. irat97 Erre eredeti megbízásán kívül a rendfőnök szeptember 3-án neki írt levele is felszólította. AGOP

IV. 200. p. 60.98 A járvány kelet felől érkezett a Székelyföldre, és a Barcaságra is átterjedt. Csík, Kászon és Gyergyó

székekben kb. tizenkétezer, Brassó környékén tizenötezer áldozatot követelt. Chroniken, 1903. 58., 69–70., 90., 127.; SZÁDECZKY, 1898. 229–300.

99 Dominicus Twinger levele Antoninus Cloche-nak, 1719. június 9. AGOP XIII. 79410. Prov. Hung. 1719. (A továbbiakban Twinger–Cloche 1719.06.)

100 Dominicus Twinger levele Antoninus Cloche-nak, 1719. március 4. AGOP XIII. 79410. Prov. Hung. 1719. (A továbbiakban Twinger–Cloche 1719.03.)

101 Twinger–Cloche 1719.06.102 Sírfelirata ma a kőröspataki kastély falába épített táblán olvasható. TÜDŐS, 1998. 50. Makó szerint

Kálnoki a domonkos akciónak csak az egyik pártfogója volt, sőt egyenesen egy, a rend visz-szatelepítéséért kibontakozó „mozgalomról” ír. MAKÓ, 2005. 140–141. A levelek alapján ezek az állítások is tévesnek bizonyulnak.

103 Dominicus Twinger levele Antoninus Cloche-nak, 1720. január 15. AGOP XIII. 79410. Prov. Hung. 1720. (A továbbiakban Twinger–Cloche 1720.)

104 Életrajza és rendfőnöki működése (1721–1725): MORTIER, 1914. 303–313. Ld. még WALZ, 1948. 698. 105 1720–1723-ig állt a magyar provincia élén. VÖRÖS, 1921. 248–251.106 AGOP IV. 200. p. 76. Mivel a rendfőnök kifejezetten a báró szót használta, feltehetőleg a kapjoni

ágból származó III. Györgyre gondolt, mert a család másik, fehéregyházi ága 1713-tól grófi rang-ban volt, ráadásul ezekben az években György volt a „Haller-család első számú exponense”. TRÓCSÁNYI, 1988. 87., 316.; SZÁDECZKY, 1886. 68–72.; NAGY I., 1859. 26–38. A levél a báró kezdeménye-zésére utal, ennek azonban mindeddig nem találtam más nyomát.

Közlemények

88

lyen noviciátus felállítását rendelte el,107 de a terv hamar zátonyra futott, a továb-biakban pedig nincs róla említés. A domonkos rend tehát 1721-ben végleg feladta erdélyi kolostorai visszaszerzésének igényét, és végül soha nem is telepedett ott le.108 Bartók hazatérve nagy megbecsülésnek örvendett, a következő évtizedben igen magas tisztségeket viselt. 1723-ig Vasváron, majd egy évig Pécsett házfőnök, 1724–27 között Szombathelyen perjel, ezt követően pedig 1735. április 6-án bekö-vetkezett haláláig ugyanitt magyar szónok volt.109

Bartók Márton erdélyi tevékenységéhez szorosan kötődik a visszatérés fel-tételeiről alkotott, eddig nem taglalt véleménye is, amelyet a következőkben a domonkos rend 18. század eleji kísérletének értékelése céljából érdemes össze-geznünk. Ami a jogi alapokat illeti, Bartók Kálnoki elképzeléséhez hasonlóan úgy gondolta, hogy a kolostorok visszaadását uralkodói parancsnak kell előírnia, amelyet III. Károly a rendfőnök kérésére fog kiállítani. A szerzetes a dekrétum tartalmára vonatkozóan is javaslatot tett: Kolozsvár, Beszterce, Gyulafehérvár, Szeben és Brassó kolostorainak visszaadásáról rendelkezzen, írja elő, hogy az adott helyeken tartsanak vizsgálatot az egykori birtokok ügyében, és a bizonyít-hatóan domonkos tulajdonban állt javakat a jelenlegi birtokosok teljes birtokjog-gal ténylegesen adják át a rend kezelésébe. A gyorsaság érdekében azt javasolta, hogy a rendfőnök közvetlen kérvény útján magához az uralkodóhoz forduljon, sőt a biztos sikerhez szerinte a Szentatya levelére és egy bécsi ágens tevékenysé-gére lett volna szükség. A szerzetes ezért arra kérte a rendfőnököt, hogy harcolja ki a pápa közbenjárását III. Károlynál, akinek az ajánlását az biztosan nem utasí-taná el, valamint hagyja meg a bécsi domonkos studium generale igazgatójának és teológiai tanárának, Marcus Jaunernek, hogy mivel az udvar közelében él, tegyen lépéseket az uralkodó döntésének elősegítésére, illetve vegye fel a kapcsolatot Bartókkal.110

Két hónappal később némileg megváltoztatta a véleményét, amely azonban alapvonalaiban azonos maradt. Ekkor úgy gondolta, hogy az uralkodó címezze parancsát Stephan Steinville generálisnak, azaz Erdély főhadiparancsnokának, a Guberniumnak és a kolostoroknak otthont adó városok tanácsainak, és rendelje el benne minden egykori domonkos konvent visszaállítását, akármelyik rend bir-tokolja is az adott pillanatban az épületeket. Ne említse ugyanakkor a kolostorok-hoz tartozó birtokokat, mert a városok általában jobban szimpatizálnak a domon-kosokkal, mint a már ott működő rendekkel, és ha a birtokviszonyokat nem boly-gatnák, számíthatnának azok támogatására a visszatérésben. Ha pedig ez utóbbi megvalósulna, és helyzetük megszilárdulna, fel lehetne vetni a javakra vonatkozó igényt is. A parancs a rendfőnök közbenjárásával a pápa ajánlására keletkezzen, mert ennek sem az illetékes egyháziak, sem a hatóságok nem fognak ellenállni. A

107 AGOP IV. 200. p. 77.108 Néhány adat ismert egy 1754. évi visszatérési kísérlettel kapcsolatban is, melynek során keletke-

zett egy leíró mű az Erdélyi Fejedelemségről és a benne lévő egykori domonkos kolostorokról. Lelőhelye: AGOP XIV. Liber AAA, Parte prima. ff. 342r–386v. A kísérletet említi: IVÁNYI, 1939–44., kül. (1. rész) 38. 41. (2. rész) 246–247. Ld. 76. jegyzet.

109 SZALAY, 1938. 63., 180.; FEHÉR, 1942. 99., 140–142., 169.; HORVÁTH T. A., 1993. 384.; SIPTÁR, 2006. 114.110 4. sz. irat


89

Szentszék maguknak a domonkosoknak is adhatna megbízást a helyi püspök és a rivális rendek ellenében. Az udvarnál való közbenjárással megbízandó Marcus Jaunert pedig buzdítani kell a feladata teljesítésére, mert a jezsuiták már szintén tettek lépéseket Bécsben. A bécsi domonkos ne másokon keresztül közvetetten, hanem személyes kihallgatást kérve próbálja meggyőzni az uralkodót.111

Bartók azzal kapcsolatban is megfogalmazta a véleményét, hogy a helyszí-nen mit kellene tenni a siker érdekében. Már szó esett arról, hogy szükségesnek tartotta misszionáriusi felhatalmazással felruházott társak csatlakozását – az ő érkezésük egyik legfontosabb céljául a tőle távol lévő kolozsvári, besztercei és gyulafehérvári kolostorok visszaszerzését tűzte ki. Első lépésként azonban min-denképpen a brassói megtelepedést jelölte meg, ahol a régi épületben akár hu-szonnégy szerzetes számára is lett volna hely. A megélhetést természetesen a régi javak visszaszerzésével tartotta biztosíthatónak. A szerzetes az így létrejött új konventben noviciátus létesülését is kívánatosnak vélte az erdélyi fiatalok szá-mára. A magyarok között ugyanis Bartók megfigyelése szerint keletkeztek volna domonkos hivatások, külföldre azonban nem akartak menni noviciusnak. Ezt az egyébként valóban súlyos és a későbbiekben még tárgyalásra kerülő problémát is orvosolta volna egy brassói konvent létrejötte, ahonnan pedig alkalom nyílt volna immáron született erdélyi domonkosok elküldésére is a többi kolostor visszaszer-zése érdekében.112

Bartók Márton tehát az uralkodói parancs jogi aktusától és az erdélyi után-pótlás buzgó tevékenységétől várta a visszatérés megvalósulását. Ugyanakkor a konkrét lépéseket mindkét tényező vonatkozásában a rendi vezetéstől remélte.

A rendi és rendtartományi vezetés tevékenysége a visszatérés érdekében

A domonkos rend központi és tartományi vezetősége az erdélyi visszatelepedés ügyében alapvetően a Bartók és Kálnoki javasolta módon próbált eredményt elér-ni. Ennek megfelelően tevékenységük két fő iránya különíthető el: próbálkozások a bécsi udvarban, valamint utánpótlás küldése Erdélybe a provincia magyar há-zaira támaszkodva. A Bartók és Kálnoki által felvetett pápai közbelépés érdeké-ben a rendi vezetés nem tett érdemi lépéseket.

Antoninus Cloche rendfőnök már Kálnoki első levelét kézhez kapva úgy in-tézkedett, hogy a magyar provinciális mozdítsa elő Bécsben az erdélyi házak visz-szaszerzésének ügyét.113 Erre 1718 januárjában is felszólította.114 Mivel Twinger

111 6. és 8. sz. irat112 4. sz. irat. A jelentkezőkkel kapcsolatban Bartók túlságosan optimista volt, legalábbis a ma-

gyarországi helyzetből ítélve: ld. 138. jegyzet. Makó Mária a szöveget félreértve 24, sőt 26 főt említ, akik szerzetesnek jelentkeztek volna, azonban sem erre, sem a Makónál szintén szerep-lő, Brassóból kiinduló esetleges moldvai és havasalföldi misszióra vonatkozóan nem találunk utalást a levelekben. Ld. MAKÓ, 2005. 149. A hazai hivatások fontossága az erdélyi ferencesek esetében is felmerült a 17. században: GYÖRFFI, 1989. 38–39.

113 AGOP IV. 200. p. 55.114 AGOP IV. 200. p. 56.

Közlemények

90

provinciális a rendtartományt a távoli Bozen konventjéből irányította, a feladat teljesítését először a pesti domonkos rezidencia vikáriusára, Hyacintus Endersre bízta, kinevezve őt a provincia magyarországi részének rendi megbízottjává.115 Ezzel azonban az Erdély érdekében végzendő munka Magyarországra hárult, Bécsben továbbra sem próbálkoztak a sikerhez szükségesnek tekintett uralkodói parancs megszerzésével.116

Ez végül csak akkor indult meg, amikor megérkeztek Bartók Márton első le-velei Kőröspatakról, amelyekben ő is az uralkodó bevonása mellett foglalt állást. Bartók felvetésére elsőként a legközelebb lévő Enders reagált,117 aki a rendfőnök-nek írt levelében nagyra értékelte Bartók buzgóságát, de a tervét nem tartotta kivitelezhetőnek. Szerinte aligha lett volna lehetséges, hogy a már több éve ural-kodói akaratból Erdélyben működő rendek, akik anyagi ráfordítást sem kíméltek a régi épületek helyrehozására, most egy újabb, a korábbival ellentétes uralkodói parancsot kapnának arra vonatkozóan, hogy eddigi helyüket adják át a domon-kosoknak. Enders egy mondata komolyabb tanulságot is hordoz az erdélyi és ál-talánosságban bármilyen rekatolizácóval kapcsolatban. A pesti vikárius ugyanis az uralkodói parancsra történő visszatérés legfőbb gátját abban látta, hogy nincs mögötte sem valódi vallási tartalom, sem a lakosságnak a szerzetesek munkájá-ban lelt tényleges öröme, így pedig egy pusztán jogi aktussal, ráadásul más ren-dek ellenében visszaállított rend vajmi kevés sikert érhet el.118

Enders véleményével ellentétben Cloche rendfőnök készségesnek mutatkozott Bécs bevonásával kapcsolatban, azonban saját közbenjárása helyett mindössze a provinciálist utasította, hogy amikor Bécsben van, tegyen lépéseket az uralkodói parancs megszerzésére.119 Twinger azonban egyetértett Bartókkal abban, hogy egy esetleges uralkodói határozat kiharcolása csak a rendfőnök közbenjárásával történhet, más módon nem várható eredmény.120 Úgy vélte, hogy Cloche-nak a kérést valamilyen ünnepi alkalomra írandó levelében kellene megfogalmaznia, például a császárné következő szerencsés szüléséhez való gratuláció keretében.121

115 Twinger–Cloche 1718.02. Enders egyike volt a váci megtelepedéskor oda érkező első szerzete-seknek, német prédikátorként működött, és a Rózsafüzér Társulatot vezette. OSzK Kt. Fol. lat. 2040. Liber Albus I. 12r–v., III. 83v.; SZARKA, 1912. 54., 61. A rendi megbízott (commissarius) feladat-körére: WALZ, 1948. 357–358.

116 Kálnoki Ádám minden bizonnyal a rendi vezetés érdektelenségének tekintette a késlekedést, ld. 5. sz. irat.

117 Bartók Erdélyből Endersszel is felvette a kapcsolatot, amiről a pesti vikárius Rómába írt levelé-ből értesülünk (Hyacintus Enders levele Dominicus Twingernek, 1718. augusztus 30. AGOP XIII. 79410. Prov. Hung. 1718. – A továbbiakban: Enders–Twinger 1718.08.).

118 „...sed tali modalitate sicut ipse bonus pater in suis repetitis lineis mentione facit vix aliquid eveniet, quia vult multiplicare gentem, et non cogitat, quomodo posset multiplicare laetitiam.” Enders–Twinger 1718.08. Az idézet biblikus reminiszcencia: Iz 9,2. Valójában – ahogy fent láttuk – Bartók próbált vallási hátteret adni a visszatérési kísérletnek.

119 AGOP IV. 200. p. 60.120 Dominicus Twinger levele Antoninus Cloche-nak, 1718. szeptember 5. AGOP XIII. 79410. Prov.

Hung. 1718. (A továbbiakban Twinger–Cloche 1718.09.) A domonkos rend a pozsareváci békét követően Belgrádban is meg akart telepedni, amelyhez szintén uralkodói parancsra volt szük-ség. Twinger ugyanitt utalt rá, hogy ez a terv is csak a rendfőnök segítségével valósítható meg.

121 III. Károly és Erzsébet Krisztina királyné következő gyermeke Mária Anna a levél szeptember


91

Emellett Bartók másik javaslatát is megfogadta, mert egy bécsi atyát megbízott az udvarban végzendő teendőkkel.122

Cloche Twinger kérésére végül ráállt, hogy maga írjon kérvényt III. Károlynak, ha megfelelő alkalom adódik rá.123 Úgy tűnik azonban, hogy ilyet nem sikerült ta-lálnia, mert ilyen tárgyú levelet hiába keresünk a rendfőnöki regisztrumban. A to-vábbiakban pedig a provinciálist újból, többször is felszólította, hogy amíg Bécs-ben tartózkodik, munkálja az urakodói parancs megszületését.124 Annak ellenére, hogy Twinger az udvarba már kinevezett valakit, Cloche Bartók kérésére szep-tember 24-én ugyanarra a feladatra megbízást adott Marcus Jaunernek, valamint dolga megkönnyítésére elküldte neki I. Lipót hasonló témában Rómába írt hat levelének másolatát.125 Jauner a hagyományos udvari ügyintézés útján próbálta meg elnyerni az uralkodó jóindulatát, és a rendfőnök támogatását kérte a kérvény megiratására és a hozzá kapcsolódó illeték kifizetésére fordítandó összeg biztosí-tásához. Nem mutatkozott azonban túlságosan türelmesnek, mert alig több mint egy héttel első levele után már a Gundisalvus Hollfelder halálával megüresedett bécsi domonkos főiskolai tanári állásra pályázva küldte el életrajzát a rendfőnök-nek.126 A provinciális ezért 1719 márciusában azt a Thomas Schaichlt bízta meg ugyanezzel a feladattal, aki maga szintén tanári állásban volt.127 Schaichl nagy lendülettel kezdett a munkába, és mire a provinciális a rendfőnököt tájékoztatta a kinevezéséről, már be is nyújtott egy kérvényt a még a protestánsok kezén lévő erdélyi kolostorok és a hozzájuk tartozó javak visszaadására vonatkozó uralkodói parancs érdekében. Cloche jóváhagyta Twinger döntését, és feladata buzgó ellá-tására szólította fel Schaichlt.128 Nyáron Schaichl munkájának kedvező eredmé-nye is mutatkozott, az erdélyi alkancellár ugyanis kilátásba helyezte a kolozsvári kolostor visszaadását.129 A jezsuitákat azonban értesítették a domonkosok akció-járól, akik minden eszközt bevetettek azok visszatérése ellen, végül ez az ígéret sem valósulhatott meg.130

5-i keltezését követő 9. napon, szeptember 14-én megszületett. Ő utána legközelebb csak Mária Amália jött világra 1724-ben. HAMANN, 1990. 83., 286.

122 Twinger–Cloche 1718.09.123 AGOP IV. 200. p. 60.124 AGOP IV. 200. p. 61. Ezzel egyidejűleg Thomas Brabanton keresztül megnyugtatta Bartókot,

hogy az uralkodó parancsa megszerzésének ügyét a szívén viseli, mert ezzel biztos lesz a siker, más engedély éppen ezért szükségtelen is. Brabant–Bartók 1718. Vö. FEHÉR, 1942. 142.

125 AGOP IV. 200. p. 60. A kinevezésről Twingert is értesítette: AGOP IV. 200. p. 61. Jauner lelkesen elvállalta a feladatot, és bár nem ígért gyors eredményt, kifejtve, hogy lelki ügyekben nehéz a hi-vatalokat megnyerni, de bízva III. Károly egyre növekedni látszó vallásosságában, végső soron sikert remélt. Marcus Jauner levele Antoninus Cloche-nak, 1718. október 15. AGOP XIII. 79410. Prov. Hung. 1718.

126 Marcus Jauner levele Antoninus Cloche-nak, 1718. október 26. AGOP XIII. 79410. Prov. Hung. 1718.

127 Twinger–Cloche 1719.03.128 AGOP IV. 200. p. 63.129 A Bécsben tartózkodó katolikus kászoni Bornemissza János alkancellár 1713-ban épp Kálnoki

ellenében nyerte el a hivatalt. Életrajzi adatai: TRÓCSÁNYI, 1988. 259., 298., 325–326., 368., 383–425., ill. 43., 84., 110., 142.

130 Twinger–Cloche 1719.06. A Jézus Társaság ellenségességére a tartományfőnök csak ezen az egy

Közlemények

92

A sikertelenséget látva a római domonkos Santa Sabina Kongregáció131 is felajánlotta a segítségét Dominicus Twingernek. A provinciális szívesen vette volna a közbelépésüket, például két-három befolyásos atyának a bécsi konvent-be költözése és Jaunerhez és Schaichlhoz hasonló udvari működése formájá-ban.132 Úgy tűnik azonban, hogy sok más felvetéshez hasonlóan ez is csak terv maradt. Így aztán 1720 januárjában újabb megbízottat találunk az uralkodó kör-nyezetében, a bécsi domonkos főiskola egy másik tanárát, Franciscus Josephyt, akinek már nagy tapasztalatai voltak az udvari tárgyalások terén.133 Ez azonban már a kísérlet végjátékában történt, hiszen Kálnoki Ádám halála után már nem történt érdemi lépés Erdély ügyében a domonkosok részéről. A már említett 1721. évi újabb próbálkozás pedig a helyi tevékenységre koncentrált, az udvart nem vonta be a tervbe.134

A visszatérés helyszíni előkészítése azonban kezdettől fogva jelen volt a rendi vezetés tervei között. Ezt elsősorban a magyar rendtartomány magyaror-szági házaira, és a magyar szerzetesek utánpótlásának biztosítására alapozták. Amikor Twinger provinciális a rendfőnöktől Erdély ügyében megbízást kapva Hyacinthus Enderst nevezte ki a rend magyarországi commissariusává, elsősor-ban ez a megoldási lehetőség lebegett a szeme előtt. Tény volt ugyanis, hogy a provincia nem bővelkedett jó képességű, fegyelmezett magyar rendtagokban, nem megfelelő ember küldése pedig inkább csak ártott volna az ügynek. Az el-képzelés szerint az erdélyi megtelepedés feltétele a magyarországi rezidenciák konventekké fejlesztése, bennük magyar utánpótlás kiképzése, és közülük fiatal, tehetséges szerzetesek odaküldése lett volna.

Ebben az irányban már 1717–18 telén is történtek előkészületek, ugyanis ek-kor minden magyarországi domonkos közösség építkezéseknek nézett elébe, a templom vagy a rezidencia felújításához, vagy megépítéséhez gyűjtöttek pénzt és építőanyagot. Főleg a váci rezidenciával kapcsolatban voltak nagyok a várako-zások, amelyet egy éven belül rendfőnöki engedéllyel formális konventté kíván-tak emelni.135 Egy formális konventben ugyanis lehetőség lett volna noviciátus felállítására is, így ez nagy lépést jelentett volna az erdélyi terjeszkedés ügyében. A provincia azonban szűkös anyagi helyzetben volt, amit az is jelzett, hogy saját költségén még egy szerzetes Erdélybe küldését sem tudta vállalni. Twingernek Kálnokit kellett megkérnie, hogy fedezze a hosszú út költségeit.136 Ez az anyagi probléma nehezítette meg végül a magyar utánpótlás megfelelő biztosítását is.

helyen utalt.131 A római reformált kolostorok kongregációja. GERDENICH, 1916. 372.132 Dominicus Twinger levele Antoninus Cloche-nak, 1719. szeptember 11. AGOP XIII. 79410. Prov.

Hung. 1719. (A továbbiakban Twinger–Cloche 1719.09.)133 Twinger–Cloche 1720.134 AGOP IV. 200. p. 76–77.135 Twinger–Cloche 1718.02. Twinger kifejezetten a váci építkezések sürgetésére is bíztatta Enderst:

Twinger–Cloche 1718.09. Vácon végül csak 1726-ra készült el a megfelelő méretű kolostor, ezért konventté is csak ebben az évben nyilvánították. OSzK Kt. Fol. lat. 2040. I. 13v–15r., III. 84r.; SZARKA, 1912. 64–65.

136 Twinger–Cloche 1718.02.


93

A helyzetről Hyacinthus Enders és Dominicus Twinger egy-egy levele tájé-koztat.137 Eszerint mivel a tartomány magyarországi részén csak egyetlen formális konvent volt – Szombathelyen –, nem nyílt lehetőség új noviciátus felállítására,138 ugyanakkor a rezidenciák sem tudtak zökkenőmentesen fejlődni. A konventté alakításukhoz minden esetben építkezésekre lett volna szükség, a nagyobb be-fogadóképesség elérése céljából zajló munkálatok azonban rendkívül lassan ha-ladtak, akár azért, mert a rezidencia ellátásához nem volt megfelelő forrás, akár azért, mert a vikárius elpazarolta az építkezésekre szánt pénzt.139 A megoldást Enders a rend segítségében látta, és más rendek példájára hivatkozva azt javasol-ta a tartományfőnöknek, hogy a domonkos provinciák anyagi helyzetük szerint küldjenek segítséget a magyarországi, alapítványok nélküli rezidenciák számára és a méltó visszatelepedés támogatására.

Az anyagi nehézségek problémája 1719-ben is előbukkant a levelekből, a re-mélt támogatást tehát feltehetőleg egy évvel korábban nem sikerült megszerezni. Antoninus Cloche szintén a többi rend példájára hivatkozva úgy vélte, hogy az erdélyi kolostorok visszaszerzésének anyagi fedezetét az egész magyar provinci-ának, különösen a jobb helyzetben lévő konventeknek kellene magára vállalnia. A rendfőnök minden bizonnyal arra gondolt, hogy a tartomány gazdagabb, osztrák házainak kellene áldozatot hozniuk a provincia szegényebb feléért és az onnan végrehajtandó erdélyi terjeszkedésért.140 Twinger azonban továbbra sem tudta vállalni a kiadások további növelését, mert válaszlevele szerint a provinciában fogytán voltak a szerzetesek, az állandó költségek miatt pedig anyagi eszközök-ben sem bővelkedett a tartomány. Ezért kijelentette, hogy amennyiben a rendfő-nök nem segít, ő erkölcsi okokból nem tudja megígérni megbízása teljesítését.141

A rendfőnök elzárkózása a pénzügyi segítségtől nem volt véletlen. Ő ugyanis a távolból, a magyar rendtartomány lehetőségeit és általában Magyarország és Er-dély vallási és nyelvi viszonyait kevésbé ismerve személyi vonatkozásban másként képzelte el a visszatelepülést. Már Bartók első levelét megkapva utasította a tarto-mányfőnököt, hogy küldjön mellé társakat, akik a segítségére lehetnek.142 Twinger ellenvetésére pedig, mely szerint nem volt megfelelő magyar szerzetes a feladatra, elrendelte a magyar házak vizitációját, hogy a tartományfőnök a rossz magavise-letű szerzeteseket eltávolíthassa, az arra alkalmas és érdemes rendtagokat pedig

137 Twinger–Cloche 1718.09.; Hyacintus Enders levele Dominicus Twingernek, 1718. szeptember 20. AGOP XIII. 79410. Prov. Hung. 1718. (A továbbiakban: Enders–Twinger 1718.09.)

138 A noviciátus fenntartása külön anyagi veszteséget jelentett. A felvett fiatalok ugyanis nem hoz-tak anyagi hasznot, sőt általában még az élelmet és a ruhát is a rendnek kellett biztosítania a számukra. Még ünnepélyes beöltözésük alkalmára sem tudták a habitust egyéni forrásból kiál-lítani. Az akkor éppen Szombathelyre felvett jelentkezők esetében is ez volt a helyzet. Enders–Twinger 1718.09.

139 Enders a levelében (uo.) a soproni vikáriust vádolta ezzel, míg saját esetét természetesen az első kategóriába sorolta, és hangsúlyozta, hogy ilyenkor a vikáriust nem terheli felelősség. Mivel ép-pen a pesti és a soproni kolostorról nem készült monográfia, a két rezidencia valóságos anyagi helyzetével kapcsolatban itt nem áll módomban semmiféle adatra utalni.

140 AGOP IV. 200. p. 65.141 Twinger–Cloche 1719.09.142 AGOP IV. 200. p. 59.

Közlemények

94

részint azok helyére, részint Erdélybe küldhesse.143 Antoninus Cloche azonban Ró-mából csak azt látta, hogy a rendtartomány a kolostorai számához mérten elegendő emberrel rendelkezett, és nem számolt azzal, hogy a magyar rendtartomány szerze-tesei anyanyelvüket tekintve túlnyomó többségben németek voltak, még a magyar lakosságú vidékek rezidenciáiban is.144 Dominicus Twinger ezért korántsem volt könnyű helyzetben az egyes átcsoportosítások tekintetében.

A tartományfőnök ennek ellenére végrehajtotta a provincia vizitációját, az er-ről készült jelentései kiváló forrásai a 18. század eleji domonkos rendtörténetnek.145 A rezidenciák látogatását még 1718-ban megkezdte, buzgóságáért Cloche dicsé-retben is részesítette.146 1719 márciusára Vácot és Pestet is meglátogatta, ahol jó állapotokat talált, Cloche ennek ellenére elhalasztotta a váci rezidencia konventté emelésének ügyét a reguláris vizitáció eredményeit tartalmazó tartományfőnöki jelentésig. Ezzel a magyar utánpótlás számának növelésére építő terv teljesülését hátráltatta, és Twinger hiába fejezte be nyárra a provincia egész magyarorszá-gi részének vizitációját, Erdélybe küldhető magyar szerzetest – természetesen – továbbra sem talált. Bartók Márton végül a teljes rendtartomány vizitációjának 1720. januári befejeződése147 után sem kapott társakat, így végeredményben sem Enders és Twinger, sem pedig Antoninus Cloche javaslata nem nyert megvalósí-tást. A magyar rendtartományból kiinduló visszatérési kísérlet tehát elsősorban a provincia anyagi nehézségei és szerzeteseinek anyanyelvi összetétele miatt bu-kott meg. Nem kis mértékben hátráltatta ezen kívül mind a bécsi, mind az erdé-lyi tervek megvalósulását, hogy az azok irányába teendő lépések megtételét (az uralkodónál való közbenjárás, valamint az anyagi segítség és utánpótlás küldése tekintetében) a rendfőnök és a tartományfőnök – mindkét ponton kialakult véle-ménykülönbségük miatt – rendre egymásra hárították.

Végezetül meg kell említenünk annak a javaslatnak a sorsát is, amely a pápa közbelépésétől remélt eredményt elérni. Bartók és Kálnoki három ponton java-solták a Szentszék részvételét a visszatérés ügyében: az Erdélyben működő do-monkosok apostoli misszionáriusi kinevezése, az uralkodói parancs kieszközlése és a helyi egyházi hatóság feje fölötti intézkedés terén, mely utóbbi a Rózsafüzér Társulatnak Mártonffy akarata ellenére való felállíttatását és a többi rend ellen-állásának megtörését érintette volna. Egészében véve megállapítható, hogy míg a misszionáriusi kinevezések ügyében a felvetést a rendi vezetés támogatta, a másik kettőben pedig elvetette, valójában konkrét lépésekre egyik esetben sem került sor, és a Szentszék végül nem avatkozott bele a domonkosok erdélyi visz-szatérési kísérletébe.

143 AGOP IV. 200. p. 60.144 Ld. 21. jegyzet. A fennmaradt névtárak alapján ez az arány még jóval később (1760 és 1771) is

megmaradt. AGOP XIII. 80600. Nr. 1–2.145 A jelentéseket tartalmazó levelek: Twinger–Cloche 1718.09.; Twinger–Cloche 1719.03.; Twinger–

Cloche 1719.06.; Twinger–Cloche 1720. Ezek bemutatására itt nem nyílik lehetőség.146 AGOP IV. 200. p. 60. A vizitáció első állomása Pécs volt, ahol a pécsi püspök panaszaira (AGOP

IV. 200. p. 59.) is okot adó vikárius leváltásra került. Twinger–Cloche 1718.09. A pécsi események-re ld. még a kolostor Historia Domusát: SIPTÁR, 2006. 109.

147 Twinger jelentése: Twinger–Cloche 1720.


95

A misszionáriusi kinevezések megszerzését mind Cloche, mind Twinger szükségesnek tartotta. A rendfőnök 1718 szeptemberében sürgette Bartók társai-nak kijelölését és neveik Rómába való elküldését, hogy számukra megszerezhesse a Hitterjesztési Kongregációtól a megfelelő felhatalmazásokat.148 A tartományfő-nök pedig már korábban ezeknek a megérkezésétől tette függővé az általa már állítólag kijelölt társak elindulását.149 A felhatalmazások megadásáról nincs infor-mációnk, azonban tudjuk, hogy uralkodói parancs és útiköltség híján a szerzete-sek szintén nem indulhattak meg, még apostoli misszionáriusi kinevezés birtoká-ban sem.150 Nem valószínű azonban, hogy végül valóban történek volna lépések a Szentszéknél, mivel elképzelhető, hogy Bartóknak eleve pontatlan értesülései voltak társai kijelölésének megtörténtéről.

A második és harmadik felvetést Antoninus Cloche kereken elutasította. Nem tartotta szerencsésnek a pápa közbelépését sem az uralkodói parancs kieszközlé-sében, sem az ez esetben illetékes Hitterjesztési Kongregációét a Rózsafüzér Tár-sulat felállításában.151 Mivel pedig a domonkosok visszatérésére vonatkozó pápai felhatalmazás megadását illető javaslatot a rendfőnök nem is méltatta válaszra, szentszéki beavatkozásra valójában egyik ponton sem került sor.

A fentiekből nyilvánvaló, hogy a domonkos rend Erdélybe való visszatérésé-nek meghiúsulása egy rendkívül összetett, több tényező által befolyásolt folyamat eredménye volt. A sikertelenség mögött rejlő okok megfelelő megragadásához ezért szükségesnek látszik az azt kiváltó tényezőket elemzéssel és más rendek analógiáinak segítségével elkülöníteni, feltárva ezzel a rekatolizációval kapcsola-tos mélyebb összefüggéseket is.

A kudarc okai

A visszatérési kísérlet áttekintéséből alapvetően két, a kudarc hátterében álló té-nyező fedezhető fel: egyrészt a domonkosok nem egyszerűen megtelepedésre, hanem kifejezetten a régi kolostorok visszaszerzésére törekedtek, másrészt pedig a rend magyarországi helyzete is meglehetősen törékeny volt. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy más rendek hasonló visszatérési kísérleteiben mindkét tényező megjelenésére találhatunk példát, mind sikeres, mind sikertelen próbál-kozások esetében. Ez lehetőséget ad arra, hogy az egyes okokat mind negatív, mind pozitív oldalról szemügyre vegyük.

A visszaigénylés stratégiájának kudarcával kapcsolatban a ferences rend tör-ténetéből idézhetünk fel példákat. A ferences rend volt az egyetlen olyan szerze-tesrend, amely Magyarországon a középkortól kezdve töretlenül jelen volt, azaz első megtelepedésüktől fogva nem volt olyan időszak, amikor ne működött vol-

148 AGOP IV. 200. p. 60.149 Erről Bartók tájékoztat (6. sz. irat).150 6. sz. irat és Twinger–Cloche 1718.02.151 AGOP IV. 200. p. 61.; Brabant–Bartók 1718. Vö. FEHÉR, 1942. 142. Fehér Mátyás egyedül ez utóbbi

levelet ismerte, és ezért meglehetősen rosszul értelmezte.

Közlemények

96

na kolostoruk hazánkban. Ezt a folytonosságot Erdélyben a csíksomlyói kolostor biztosította, amely – bár átélt kríziseket – a 17. századtól bázisul szolgált a rend terjeszkedéséhez. Ennek keretében a 18. század folyamán több korábbi kolostoruk visszaszerzésére is kísérletet tettek. A tizenegy olyan város közül azonban, ahol a középkorban működtek és később visszatértek, mindössze négy helyen kapták vissza a régi kolostort. Négy további esetben, Fogarason, Hátszegen, Marosvásár-helyen és Székelyudvarhelyen más telken új épületet emeltek maguknak, másik három esetben pedig a domonkos rend volt kolostorát kapták meg: Nagyszeben-ben a női, Brassóban és Kolozsváron a férfi zárdát.152 Ráadásul azon a négy helyen is, ahol visszaszerezték a régi kolostoruk romjait, mindössze a magánföldesúri kézben lévő vajdahunyadi ház mellé kapták meg a többi javaikat is. Sőt, magát a kolostort itt is csak katonai nyomásra sikerült visszavenni: 1710-ben Steinville katonái foglalták el Johann Karl Tige ezredestől a régi épület megmaradt rom-jait, amelyeket 1711-től kezdődően rendbe hoztak.153 A maradék három helyen, Medgyesen, Szászsebesen és Szászvárosban, ahol az egykori épület a város ke-zében volt, mindössze a romok visszaadása jöhetett szóba, és minden esetben ki-rályi parancsra eljáró katonai parancsnokok révén. Továbbá mindhárom helyen kikötötte a város, hogy az épület visszaadása fejében a rend mondjon le a régi kolostorhoz tartozó egyéb javakról, valamint arról, hogy a felújítás a város költsé-gén történjen.154 A fent említett példák közül kettő esetben, Marosvásárhelyen és Nagyszebenben a rend hiába próbálkozott a régi épület visszaszerzésével, a szer-zetesek végül más helyre kényszerültek költözni. Szintén nem tudták az egykori kolostoraikat visszaigényelni Fehéregyházon, Brassóban és Kolozsváron.155

A később, más összefüggésben említésre kerülő erdélyi minoritákkal kapcso-latban is érdemes szót ejteni a régi kolostoraik visszaszerzésére irányuló törekvés kérdéséről. A minoriták a középkori kolostoraiknak otthont adó városok közül két helyre tértek vissza. Marosvásárhelyen 1726-ban először ajándékba kapott házban éltek, majd távozniuk kellett, második visszatérésükkor, 1740-ben pedig egy másik telken új zárdájuk épült. Besztercén 1724-ben a ferencesekhez hason-lóan a régi romokat kapták vissza – ők is katonai segítséggel – Philip Langlett

152 A brassói házat később átadták a jezsuitáknak, és a volt domonkos apácazárdába költöztek, míg Kolozsváron épp ezért cserébe kapták meg az óvári domonkos kolostort a Társaságtól. Ez utóbbi ezért akár ki is vehető a vizsgált esetek köréből. Ld. 71. és 77. jegyzet, valamint GYÖRGY, 1930. 138–142., 218–219., 231–234., 241–249., 263–264., 294–295., 339–340.; BOROS, 1927. 101., 107–108., 117–119., 130.; RUPP, 1876. 232–233.; GYÖRFFI, 1989. 75., 78., 82–83.

153 GYÖRGY, 1930. 356–358.; BOROS, 1927. 101.; GYÖRFFI, 1989. 76–77. Érdekes, hogy a rend egy évvel később, 1712-ben visszakérte Tököly Évától a középkorban a vajdahunyadi kolostorhoz tartozó földeket, aki 1715-ben azokat hajlandó volt visszaadni a ferenceseknek azzal az indoklással, hogy „...nem is lehetett volna mint Ecclesiai just megh nem engednünk.” GYÖRGY, 1930. 358. A Tököly Éva ajándékozását igazoló irat teljes szövegét ld. uo. 728. 59. dokumentum. Magatartása – ahogyan alább látható lesz – egyáltalán nem mondható jellemzőnek.

154 GYÖRGY, 1930. 272–274., 324–325., 329–330. A városok átadásról szóló nyilatkozatainak szövege: uo. 745. 69. dokumentum, 765–767. 91. dokumentum, 762–764. 87. dokumentum. Ld. még BOROS, 1927. 111–113., 127.; GYÖRFFI, 1989. 79–81.

155 GYÖRGY, 1930. 263–264., 294–295.; BOROS, 1927. 130.; BOROS, 1929. 80., 91–92. Ld. még BOROS, 1925. 490.


97

tábornoktól, aki azokat fel is újította számukra. Azonban egyik helyet sem a re-formáció miatt vesztette el a rend a középkorban, hiszen a besztercei kolostor 1444-ben elpusztult, míg a marosvásárhelyi nagyjából ugyanakkor obszerváns lett.156 Még Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem idején a rend visszakapta a székelyudvarhelyi és tövisi kolostorát is, de az atyáknak hamarosan távozniuk kellett a politikai változások miatt.157

A társadalmi beágyazottság nélküli minoriták persze eleve nem tarthattak számot túl nagy sikerre, de még egy, a korban már oly erős rend is, mint a feren-ces, gyakran hiába próbálkozott a visszaigényléssel, különösen a városi tulajdon esetében.158 A hosszú évtizedek óta a város használatában lévő, elbirtokoltnak vélt szerzetesi javak visszaszerzésének tehát elsősorban a város állt ellen, a ma-gánföldesúri kézben lévő kolostorromokat nem volt olyan nehéz megkapni. Az eredeti tulajdonosoktól eltérő rendek pedig – különösen uralkodói közreműkö-déssel – még a városokban is sokkal könnyebben letelepedhettek az elhagyott kolostorokban, hiszen az ő esetükben nem jött szóba a teljes régi tulajdon vissza-adása. Ezt láthattuk például a brassói és kolozsvári jezsuiták, valamint a nagysze-beni ferencesek esetében.159 A domonkosok helyzetét tovább bonyolította, hogy visszatérésük fő célpontjai egyenesen ilyen, már elajándékozott épületek voltak, amelyek megszerzését így az új tulajdonosok ellenállása és az uralkodó feltételez-hető, jezsuitákat támogató rekatolizációs stratégiája is nehezítette. Nyilvánvaló,

156 MONAY, 1953. 34–38., 68–71., 90.; RUPP, 1876. 279.; Névtár, 1882. 22., 25., 116., 125.; SÁVAI, 1997/a. 173–175.

157 Névtár, 1882. 133.; MONAY, 1953. 36., 59., 91.; GYÖRGY, 1930. 75. Érdekes párhuzamot mutatnak a do-monkos rend erdélyi visszatérési kísérletével a 17. század első felében Magyarországon lezajlott minorita próbálkozások is. A rend Varannón, Nyitrán és Kassán szerette volna visszakapni a régi kolostorait, de Erdélybe is be akart jutni. Ezeknek a bemutatására itt nem nyílik lehetőség, azonban mindenképpen említésre méltó, hogy a rend végül semmilyen eredményt sem ért el. A kudarc okai részben a kor politikai és vallási helyzetével voltak kapcsolatosak, hiszen a pro-testantizmus ekkor még jóval erősebb ellenfél, az Erdélyi Fejedelemségben pedig egyenesen hatalmi tényező volt. Az egykori kolostorok visszaadásának meghiúsulását azonban legalább ennyire elősegítette az is, hogy az azt elérni próbáló minoriták mind itáliai szerzetesek voltak, akik Magyarországon csak néhány évet töltöttek, és a munkájuk szinte minden tervszerűsé-get és intézményességet nélkülözött. Komolyabb terjeszkedésre a rend csak a 18. században, a magyar rendtartomány helyreállítása után, magyar szerzetesekkel volt képes. Ld. GALLA, 2005. 51–65., 69–73., 76–77., 84–87., 89–91., 94., 102., 111–113., 145.; MONAY, 1953. 15., 19–23., 36–38., 60–72., 96–99.; Névtár, 1882. 101.

158 A ferencesek voltak a legsikeresebbek a régi kolostoraikat Erdélyben visszaszerezni próbáló rendek között. Amellett, hogy náluk több házat egyiknek sem sikerült visszaszereznie, ezt jelzi az a panasz is, amelyet 1629-ben a minorita rendfőnök intézett a Hitterjesztési Kongregációhoz. Ebben azzal vádolta az obszerváns ferenceseket, hogy lepaktálnak azokkal a birtokosokkal és városokkal, amelyek egykori szerzetesi javakat birtokolnak, és a jövőben uralkodói nyomásra mindenképpen kénytelenek lesznek azokat visszaadni. A ferencesek kiválogatják maguknak a legjobb helyeket, és azzal az előnnyel élve, hogy rendi szabályzatuk nem engedi, hogy birtokaik legyenek, könnyebben megszerzik a korábbi tulajdonostól a kérdéses kolostorokat, hiszen így annak nem szükséges a hozzá tartozó régi javakat is visszaszolgáltatni. GALLA, 2005. 53. Bartók is felvetett egy hasonló lehetőséget a domonkosok visszatérésének megkönnyítésére.

159 A város azonban néha ilyen esetekben is külön kikötötte, hogy nem hajlandó a javakat visszaad-ni, pl. a segesvári ferencesek esetében, ahol a rend szintén a volt domonkos kolostort kapta meg. GYÖRGY, 1930. 305.; GYÖRFFI, 1989. 81.

Közlemények

98

hogy egy elhúzódó jogi csatározás nem segíti elő egy a pasztorációra, térítésre törekvő rend működését az eleve jórészt ellenséges közegben. Egy olyan rend kísérlete pedig, amelynek a visszatérésére nem azért került volna sor, hogy a hi-vatását minél több helyszínen gyakorolja, hanem elsősorban azért, hogy az el-ajándékozott kolostorait visszaszerezze, és ezzel az őt ért jogtalanságot elhárítsa, eleve kudarcra volt ítélve.160

Az erdélyi megtelepedés meghiúsulását előidéző másik tényező, a háttérben álló rendtartomány helyzetéből adódó nehézségek esetében szintén a ferences rend, valamint az ebből kinőtt kapucinus rend példájával fedezhetünk fel analógiát. A csíksomlyói ferences kolostor a 17. század elején válságba került, az elnéptelenedés szélén állt.161 Pázmány Péter esztergomi érsek a római Hitterjesztési Kongregáció-hoz intézett, 1622-ben kelt beadványában ferences szerzetesek Csíksomlyóra kül-dését kérte. A kérés teljesítésével a ferences rendfőnök a Kongregáció felszólítására a rend német területeken működő főbiztosát bízta meg, aki azonban 1624 végén Pozsonyban tett látogatása után visszautasította a felkérést. Az eset történetét fel-dolgozó Galla Ferenc a következő sorokban magyarázza a rendfőnök döntését: „A magyar ferencesek ebben az időben még nem voltak abban a helyzetben, hogy kel-lően képzett és kipróbált felesleggel rendelkezhettek volna. Mint az egész magyar katolicizmus, a szeráfi rend is a belső megújhodás kezdetén volt még ekkor s az örvendetesen szaporodó létszám nem volt elegendő a királyi területen fennálló régi és újonnan keletkezett szerzetesházak ellátására sem.”162

A visszatéréshez szükséges megfelelő tartományi háttérrel kapcsolatban a történet folytatása is komoly tanulságokat rejt. A ferencesek visszalépése után ugyanis Carlo Carafa bécsi nuncius felvetésére a Kongregáció a Csehországban sikeres missziót folytató kapucinusokat bízta meg Csíksomlyó átvételével. A ka-pucinusok azonban szintén elutasították a felkérést, ugyancsak személyi feltéte-lek hiányában. A cseh térítéshez ugyanis minden képzett német és cseh, illetve csehül beszélő szerzetesre szükségük volt. A feladat könnyebb elhárítása érde-kében megnyerték Franz Dietrichstein bíboros olmützi érseket, aki azt javasolta a Kongregációnak, hogy bajor, olasz és svájci kapucinusokat küldjön Erdélybe, és ne a cseh missziótól vonjon el embereket. A Kongregáció azonban Rómában a protestáns területeken dolgozók puszta száma alapján úgy döntött, hogy mi-vel Csehországban messze a rendtagokkal legjobban ellátott misszió működik, képesek lesznek innen oda is szerzeteseket küldeni, ahol azoknak nagyon híján vannak. A Szentszéket végül csak minden érintett fél együttes tiltakozása győzte meg. A leginkább figyelemreméltó érvelést a Kongregáció által az erdélyi misszió élére kinevezett lengyel származású, eddig Csehországban működő József atya levele tartalmazza: eszerint nyelvtudás híján nem meri vállalni az akció vezetését, hiszen már idős, és csehül is alig tudott megtanulni, miközben anyanyelvét elfe-

160 Ezt az állítást árnyalja, de ugyanezekre a problémákra világít rá a ciszterci rend visszatérése Magyarországra: SIPTÁR, 2009/b.

161 A rendnek a középkortól a 17. századig terjedő korszakra vonatkozó statisztikái és története röviden: SÁVAI, 1997/b. 21–25. Vö. GYÖRFFI, 1989. 69–74.

162 GALLA, 1934. 289. Ld. még SÁVAI, 1997/b. 51.; GALLA, 2005. 146.; GYÖRFFI, 1989. 35–36.


99

lejtette. A császár és Bethlen Gábor háborúi miatt igen veszélyes útra sem szíve-sen vállalkozik, ráadásul képtelen maga mellé társakat toborozni; a fejedelem tá-mogatására nem számíthat, pedig enélkül nem lenne lehetséges eredményt elérni – írta. Fájdalmas lenne ugyanakkor a kivonása Csehországból, hiszen itt teljes támogatásban részesülő, már jól kiépült missziót vezet. A lakosoknak szüksége van a munkájára, sőt tartozása is van, mert a templomépítés miatt kölcsönt kellett felvennie. Csehországban a siker a küszöbön áll, nem érdemes ezt kockáztatni a bizonytalan erdélyi misszióért.

Ekkor ráadásul Pázmány kifejezett parancsára és támogatásával a szalvato-riánus tartományfőnök, Váradi János néhány további magyar ferencessel maga ment Csíksomlyóra. Az érsek erről be is számolt Rómának, kifejtve, hogy a ma-gyar lakosság a már egyébként is ott lévő, saját ferenceseihez ragaszkodik, az ide-gen kapucinusokat nem látná szívesen. Ezzel és egyéb gyakorlati érveivel végül sikerült meggyőznie a Kongregációt, amely végül 1627-ben elfogadta a fennálló helyzetet és visszavonta a kapucinusok megbízását.163 Látható az eset rendkívüli hasonlósága a domonkosok kísérletével, ahol szintén a megfelelő magyar rend-tagok kis száma, és a virágzásnak induló magyarországi házaikban való szük-ségességük eredményezte azt, hogy Bartóknak egyedül kellett próbálkoznia. A helyi viszonyokat jobban ismerő tartományfőnök más provinciák szerzeteseinek küldését kérte, míg a központ pusztán a domonkosok számából ítélve lehetséges-nek látta a megtelepedést a magyar tartományra támaszkodva is.

A nem megfelelő magyarországi háttérrel bíró rendeknek tehát rendkívül nehéz, és nem túl szívesen vállalt feladat volt az erdélyi megtelepedés. A ma-gyarországi háttér ugyanis kellő számú magyar rendtagot és jelentős anyagi erő-forrásokat biztosíthatott volna egy efféle akcióhoz. Teljességgel érthető azonban, hogy egy olyan rend, amely máshol sikerrel kecsegtető, de sok alkalmas szerze-test igénylő terjeszkedést folytat, továbbá az adott nyelvet beszélő rendtagokban nem bővelkedik, nem ér el különösebb sikereket a távoli tartományban. Egyetlen lehetőség ebben az esetben a külső anyagi forrásokból támogatott idegen szer-zetesek kiküldése lehetett volna – mind a kapucinusok példájára, mind Twinger javaslatára hivatkozhatunk –, őket azonban a lakosság bizonyára nem fogadta volna szívesen.

Mindezek alapján látható, hogy a domonkosokhoz hasonló helyzetben lévő rendek nem voltak képesek az erdélyi megtelepedésre, az erősebbek pedig a „visszaigénylés” stratégiájával próbálkozva általában szintén kudarcot vallottak. Azt azonban, hogy Erdélyben a biztos magyarországi háttérrel rendelkező ren-dek főúri pártfogás mellett új helyeken sikerrel megtelepedhettek, jól mutatja a pálos rend esete, amellyel már csak azért is érdemes teljes párhuzamot vonni, mert a magyar alapítású rend a domonkosokhoz rendkívül hasonló helyzetben volt a középkori Magyarországon, majd erdélyi kolostorait szintén egytől egyig

163 A teljes ügyet összefoglalja GALLA, 1934. Galla tanulmányának ismerete híján említi: SÁVAI, 1997/b. 52. Ld. még GALLA, 2005. 42–43. A kapucinusok más magyarországi megbízatásai is meg-hiúsultak nyelvi hiányosságok miatt, nemegyszer szintén a vonakodásuk hatására: uo. 43–47., 356.

Közlemények

100

elvesztette, és a Fejedelemség Habsburg hatalom alá kerülése után ugyancsak megpróbált oda visszatérni.164

A pálos rend a 17. század elején kibontakozó válságból sikeresen kilábalva a század végére újra megerősödött Magyarországon. Tizenkét új házzal gyara-podott, ami lélekszámát és magyar rendtagjai arányát tekintve a legjelentősebb rendek közé emelte.165 Ebben a helyzetben nyílt meg előtte az erdélyi katoliciz-mus megerősítésének lehetősége a Diploma Leopoldinum után. Ezzel élve 1695-ben Brezány László pálos szerzetes Erdélybe utazott, ahol a pálosok működéséhez alkalmas viszonyokat talált, ezért a rendtől azonnal segítőtársakat kért. Még eb-ben az évben csatlakozott hozzá Gálffy Márton, öt évvel később pedig Radován Özséb, Székely András és Bencsik Márton. Az utóbbi három világi patrónusok után nézve különböző főúri udvarokban telepedett le, Apor István, Száva Mi-hály és Csáky István birtokain. A lakosság körében hamar népszerűségre tettek szert, Apor István esetében pedig az együttműködés még gyümölcsözőbbnek bizonyult, mert a gróf 1701-ben fogadalmat tett a pálosok letelepítésére, amit Kollonics Lipót esztergomi érsek engedélyével 1704-ig sikeresen végre is hajtott. A Hunyadi János alapította egykori tövisi ferences templom újjáépítésére és fel-szerelésére pénzt, a szerzetesek ellátására pedig ezen felül tövisi malmát és gyu-lafehérvári szőlőjét adományozta a rendnek.166 A Tövisen így megalakult perjel-ség az erdélyi pálosok központjává vált, amely alá a későbbiekben két missziós rezidencia is tartozott. E kettő közül az első Illyefalván alakult, ahol Nagy Mózes167 erdélyi misszionárius a pálosoknak adta az ott Bialis Ferenc adományából épített fatemplomot és iskolát, valamint a Kollonics érsektől a térítésre kapott pénzt. A Brassótól egy mérföldre fekvő településen egyébként mindvégig csak egy tövisi kiküldött szerzetes működött.168 A másik, Tordán alapított missziós rezidencia számára Mikes Mihály adományozta a házát a pálosoknak 1714-ben. Másfél év-tized múlva már a két tordai atya kezelésében volt a reformátusoktól erőszakkal visszavett Szent Anna templom is, amelyet magánadományokból hoztak rendbe. A pálosok működésével elégedett lakosság pedig mindhárom ház javait tovább gyarapította az adományaival.169

164 A pálos rend történetének 17. századot megelőző szakaszára összefoglalóan ld. KISBÁN, 1938–1940. I. 15–202.

165 KISBÁN, 1938–1940. I. 203–297.166 A tövisi kolostort a 16. század végén a minoriták is megkapták, de hamarosan el kellett hagy-

niuk. A konventuálisok ugyan az esetet visszaszerzésként értékelték, de valójában Tövisen obszerváns kolostor állt a középkorban. LUPESCU, 2003. 833–836. Ld. még 157. jegyzet. Ez után nem sokkal, 1604-ben Apor Mihály már a pálosok tövisi letelepítésre tett kísérletet. GYÉRESSY – HERVAY, 1975–1978. (3. füzet) 38. Az alapításra ld. uo: 38–41.; KISBÁN, 1939–1940. I. 253–254., 295–296. A kolostor és javai: RUPP, 1876. 237–239.

167 Nagy Mózes még gelencei plébánosként, 1678-ban a ferencesek esztelneki letelepedését segítette elő. BOROS, 1929. 89–90. Életrajza: BENDA, 1988. 136. 7. jegyzet.; BOGA, 1941. Az utóbbi életrajz újon-nan megjelent: INCZE, 2003. 116–119. Ld. még GYÖRFFI, 1989. 76.; SÁVAI, 1997/b. 163–165., 212–220. A plébános már korábban is kapcsolatba került pálosokkal: uo. 189.; GALLA, 2005. 308.

168 GYÉRESSY – HERVAY, 1975–1978. (1. füzet) 186–187.; KISBÁN, 1938–1940. I. 254., 295.; RUPP, 1876. 209–210.

169 GYÉRESSY – HERVAY, 1975–1978. (3. füzet) 35.; KISBÁN, 1938–1940. I. 254., 295–296.


101

A pálosok tehát a középkori erdélyi kolostoraik közül egyet sem szereztek vissza,170 és ezzel mindössze a Nagyfaluban lévő egykori házuk esetében próbál-koztak – sikertelenül. Hiába támogatta az akciót Kornis Zsigmond gubernátor és kászoni Bornemissza János erdélyi alkancellár, a protestáns kézen lévő javakat nem kaphatták vissza.171 A korábban az Erdélyi Fejedelemséghez tartozó Nagy-váradon 1723-ban ugyan azért telepedtek le, mert a középkorban a város közelé-ben két kolostoruk is feküdt – Kápolnán és Szentjeromoson –, de itt sem szerezték vissza a régi tulajdont, hanem egyszerűen új házat vásároltak.172

A domonkosokhoz leginkább hasonló szerzetesrend tehát úgy volt képes Er-délyben újra megtelepedni, hogy előbb biztos magyarországi hátteret épített ki, és ezért elegendő számú szerzetest tudott küldeni az első misszionáriusok után. A pálos atyák helyi főurak pártfogását megszerezve és a nép körében népszerű-vé válva könnyedén szereztek maguknak javakat a rendházalapításhoz, azonban minden esetben új helyeken telepedtek le, a „visszaigénylés” módszerével – az első kudarcok után – nem próbálkoztak. Mindebből azt a következtetést vonhat-juk le, hogy a domonkosok sikertelenségében valóban a fent vázolt két tényező volt meghatározó.

Találkozunk azonban olyan esetekkel is, amelyekben látszólag ezek ellené-re sikerült egy szerzetesrendnek egykori működésének helyszínére visszatérni. Ilyen volt például a már fent említett csíksomlyói eset, hiszen a ferences rend magyarországi helyzete nem változott meg hirtelen az 1624 és 1626 között eltelt két évben, a szalvatoriánus rendtartomány mégis meg tudta erősíteni egyetlen er-délyi kolostorát. Azonban megjegyzendő, hogy Váradi János provinciális és társai Pázmány Péter kifejezett parancsára, általa fizetett útiköltségen, azaz hatalmi be-avatkozás következtében foglalták el az új állomáshelyüket. Ráadásul a kolostor az ő tartományuk tulajdonában volt, tehát ebben az esetben valójában nincs is szó a domonkosokéhoz hasonló visszatérésről.173

A másik tényezőt tekintve egy már szintén említett példát hozhatunk fel. A ferences rend Erdélyben négy helyen is visszakapta a régi kolostorát. Azonban ez minden esetben katonai beavatkozásra, az erdélyi főhadiparancsnokok ré-vén történt meg: Vajdahunyadon Stephan Steinville, Medgyesen Damian Hugo Virmond, Szászsebesen és Szászvárosban Franz Paul von Wallis vette vissza a ferencesek régi épületét, az utóbbi két helyen kifejezetten III. Károly parancsára. Közülük egyedül a magánföldesúri kézben lévő vajdahunyadi zárda esetében kapták vissza a hozzá tartozó javakat is. A városi tulajdonba került kolosto-

170 Ld. GYÉRESSY – HERVAY, 1975–1978. Az egykori erdélyi pálos kolostorok (beleszámítva a későbbi Erdélyi Fejedelemség területén fekvőket is): Buzgó, Gatal, Kalodva, Kápolna, Nagyfalu, Pathlan, Pókafalva, Szentjeromos, Szentjobb, Szentmihálykő (azonos a gyulafehérvári, ill. „erdélyi” ko-lostorral), Székelyháza. Ld. még RUPP, 1876. 233–236.

171 KISBÁN, 1938–1940. II. 8–9.; RUPP, 1876. 226–228. Nagyfalu küzépkori pálos kolostoráról: GYÉRESSY – HERVAY, 1975–1978. (2. füzet) 1–2.

172 GYÉRESSY – HERVAY, 1975–1978. (1. füzet) 191–197., (2. füzet) 59–81., (3. füzet) 391–392.; KISBÁN, 1938–1940. II. 55–57. A pálosok ezt a taktikát választották Pesten is, erre legújabban SIPTÁR, 2012. 479., 484.

173 GALLA, 1934. 298–299.

Közlemények

102

roknál, ahogy arról már szintén szó esett, a magisztrátus külön kikötötte, hogy legfeljebb a régi kolostor romjainak visszaadásáról lehet szó. Ebből nyilvánvaló, hogy egy rend legfeljebb a magánföldesúri kézben lévő javait kaphatta vissza könnyedén, és amennyiben egy várostól sikeresen visszaigényelte az egykori kolostorát, az mindössze katonai beavatkozásra, sőt uralkodói parancsra tör-ténhetett meg.174

A ferencesek azonban ekkorra megerősödött tartományokkal rendelkez-tek Magyarországon, sőt a szászsebesi és szászvárosi megtelepedés idején már Erdélyben is külön provincia működött.175 Érdemes megemlítenünk ezért egy olyan kísérletet is, amely bár Erdélyen kívül zajlott le, de amely mindkét ténye-ző megléte ellenére eredményes volt, vagyis amelyben egy gyenge tartományi háttérrel rendelkező rend sikeresen szerezte vissza a régi kolostorát. A domon-kos rend maga ugyanis mintegy két évtizeddel korábban, azaz még gyengébb tartomány birtokában visszakapta a kassai házát. A helyzet abban is hasonlít Bartók kísérletére, hogy Kassán a domonkosok újbóli megtelepedésekor – bár nem az ő korábbi épületeikben – már szintén működtek jezsuiták.176 Az 1556-ban elnéptelenedett kassai kolostort és templomát, valamint a domonkosok ja-vait Rudolf magyar király (1576–1608) 1578-ban a rend tartozása fejében, annak erejéig átengedte a magisztrátusnak, amely a templomban éléstárat alakított ki. Rudolf a szerződésben kikötötte, hogy a rend visszatérése esetén a város köte-les visszaszolgáltatni a javakat. A 17. század közepén lezajlott domonkosrendi tiltakozást követően 1674-ben a Szepesi Kamara a templomot és a kolostort a király nevében lefoglalta azon a jogcímen, hogy az elhagyott egyházi javak az uralkodóra szállnak. A bécsi domonkosok kérésére pedig végül I. Lipót 1697-ben177 megparancsolta a városnak, hogy a domonkosok minden korábban bir-tokolt épületét és javait szolgáltassa vissza az eredeti tulajdonosnak. A két évig elhúzódó ügyet igencsak megnehezítette, hogy a kassai magisztrátusnak nem volt nyilvántartása a régi domonkos tulajdonról, ezért annak pontos behatáro-lása nehézségekbe ütközött. Az egykori telkeken pedig a polgárok épületeket emeltek. Az uralkodó vizsgálóbizottságot küldött ki, amely végül megállapo-dott a várossal, így néhány szerzetes 1699-ben újra megkezdhette a működést Kassán a korábbi kolostorban. Az év végére még az 1556 óta a tanácsházán őr-zött könyveit is visszakapta a rend.178

174 Az erdélyi főhadiparancsnokokra és ellenreformációs tevékenységükre ld. TRÓCSÁNYI, 1988. 359–362., 420–422.

175 A stefanita rendtartomány 1729-ben létesült Erdélyben. GYÖRGY, 1930. 100–102.; BOROS, 1925. 491.176 Történetükre ld. WICK, 1931. A domonkosok kassai visszatérését szintén Wick Béla dolgozta fel:

WICK, 1932. 28–32.177 A rend próbálkozása 1695-ben – bár akkor is uralkodói támogatást kapott – nem járt sikerrel.

WICK, 1932. 26.178 Az egész ügyet részletesen, a vonatkozó iratok összefoglalásával bemutatja: WICK, 1932. 15–32.

Ezek közül az iratok közül sok azóta Rómába került, az ezeket és a domonkos rend római köz-ponti levéltárában található többi magyar provenienciájú dokumentumot tartalmazó listát ld. SIPTÁR, 2005. 26–38.


103

A sikeres „visszaigénylés” tehát Kassán szintén felsőbb hatóság, maga az uralkodó parancsára és erélyes közbelépésére valósult meg. Ráadásul – akár-csak Csíksomlyó és a ferencesek fent említett többi sikeres megtelepedése eseté-ben – nem tökéletes a párhuzam, ugyanis Kassán egyrészt nem másik szerzetes-rend kapta meg a domonkos épületeket és javakat (a domonkosok ellen a jezsu-iták részéről ezért semmiféle tiltakozásról nem tudunk), sőt maga a templom és a kolostor, vagy is a visszatéréshez leginkább szükséges épületek egy ideje az uralkodó tulajdonában voltak. Mindannak visszaszolgáltatására pedig, ami ezen felül a város kezében maradt, a korábbi szerződés jogszerűen kötelezte a kassai magisztrátust.

Annak ellenére azonban, hogy a példaként említett esetek a domonkosok erdélyi visszatérésével nem teljesen azonos helyzetben játszódtak le, a bennük leghangsúlyosabb elemként megjelenő erőteljes hatalmi beavatkozást szintén érdemes a szerzetesrendek visszatelepítésében döntő szerepet játszó tényező-ként számításba vennünk. Látható ugyanis, hogy gyenge tartományi háttérrel és a „visszaigénylés” stratégiáját választva is elképzelhető a siker, amennyiben az illető rend mögött jelentős – királyi, katonai, felsőbb egyházi hatósági, világi birtokosi – hatalom áll.179 Azaz a visszatelepülő rend helyzete és szándékai mel-lett jelentős súllyal esik a latba a visszatelepítést támogató, vagy egyenesen meg-valósító patrónus szerepe is. Az uralkodói parancs szükségessége mellett érvelő domonkosoknak tehát teljes mértékben igazuk volt, amikor feltételnek gondolták III. Károly támogatását.

A felülről érkező hatások között számításba kell vennünk még egy tényezőt, a Szentszéket. Arra ugyanis, hogy egy rend szentszéki támogatás birtokában a gyenge háttere, sőt nyelvtudás hiánya ellenére is sikerrel telepedik le Erdélyben, szintén találhatunk példát a 17–18. századból. A minorita rend római vezetése már az 1620-as években elhatározta, hogy visszaszerzi a Magyarországon fekvő egykori kolostorait. Ehhez itáliai szerzeteseket küldött Bécsen keresztül Magyar-országra, akiknek az Erdély területén fekvő volt minorita, vagyis a konventuális ághoz tartozó ferences házak visszaszerzése volt a feladata. A küldetéshez a rend főnök apostoli misszionáriusi felhatalmazást is szerzett a szerzeteseknek. A zavaros politikai viszonyok miatt azonban az ekkortól kezdve rendszeresen kül-dött olasz nyelvű minoriták nem tudtak Erdélybe bejutni, annak ellenére, hogy a rendnek külön erdélyi provinciája alakult.180 Ami azonban nem sikerült nyugat felől, azt a rend előbb-utóbb kelet felől valósította meg. A minoritáknak ugyan-is szintén az 1620-as évektől Moldvában is működött apostoli missziója. Innen pedig gyakran ellátogattak Erdélybe is, mivel Moldvából többször menekülniük kellett. Ilyenkor vagy az éppen ott állomásozó olasz császári parancsnokoknál

179 E meglátás mellett szól az a tény, hogy a kapucinus József atya levelében is hangsúlyos ellenérv-ként szerepel az erdélyi misszió megindítása ellen a fejedelmi támogatás hiánya. GALLA, 1934. 301.

180 GALLA, 2005. 111–115. Az itáliai szerzetesek magyarországi működése sem volt igazán sikeres. Próbálkozásaik történetére és a sikertelenség okaira ld. uo. 51–115. Mind a magyarországi, mind az erdélyi kísérleteket a tartományfőnökök életrajzai szerint tárgyalja MONAY, 1953. 60–66. Ld. még 156. és 157. jegyzet.

Közlemények

104

kerestek menedéket, vagy magyar főurak hívására azok udvarában működtek, onnan kiindulva vándormissziókat szerveztek. A moldvai minoriták szintén ola-szul beszélő szerzetesek voltak.181

Az így Erdélyben is megismert szerzetesek a már említett Nagy Mózes révén telepedtek le a tartományban. A rekatolizációban nagy eredményeket elért plé-bános ugyanis az esztelneki iskolájában tanárként alkalmazta őket, sőt a Kantán, Kézdivásárhely mellett alapított papnevelőjét egyenesen a minoritákra bízta. Ez vált tehát a rend első erdélyi kolostorává 1696-ban. Mivel pedig Erdély rezideáló püspök híján továbbra is missziós terület volt, a Hitterjesztési Kongregáció előbb mindkét, majd az esztelneki megszűnése után csupán a kantai iskolát jelentős összeggel támogatta. Így volt ez az erdélyi hierarchia helyreállta után is, noha innentől kezdve a Kongregáció a missziókat a püspök felügyelete alá utalta.182 A minoriták erdélyi elterjedésére végül csak az 1720-as években került sor, ami-korra az erdélyi rendtartomány megszűnt, és Kanta egyesült az időközben meg-erősödött magyar tartománnyal.183 A megtelepedéshez tehát ebben az esetben is szükség volt erős háttérre és helyi hivatásokra, de ezeknek a feltételeknek a telje-süléséig a Szentszék támogatása lehetővé tette, hogy Szent Ferenc családjának ez az ága megkapaszkodjon Erdélyben.

A domonkosok kísérlete esetében Bartók tehát akkor is helyesen járt el, amikor a maga és társai részére apostoli misszionáriusi felhatalmazást kért, hiszen a szentszéki támogatás megkönnyítette volna az anyagi és személyi gondokkal küzdő tartomány terjeszkedését. Csakhogy mivel akkoriban már püspök is működött Erdélyben, a Hitterjesztési Kongregáció még akkor is az ő engedélyéhez kötötte volna a misszionáriusok működését, ha egyébként kiadott volna megfelelő felhatalmazásokat. Mártonffy pedig – ahogy láttuk – nem részesítette különösebb támogatásban a rendet. Mindezek alapján a Szentszéket szintén számításba kell vennünk a rendek megtelepedésének kül-ső, hatalmi tényezői között.

A minoriták erdélyi megtelepedése azonban további tanulságokat rejt, ame-lyek felismerésével elénk tárul a megtelepedést befolyásoló többi tényező is. A rend ugyanis egészen addig, amíg nyelvtudással nem rendelkező szerzetesek működtek Erdélyben, meglehetősen kevés sikert ért el. Az iskola irányt szabott a tevékenységüknek, és mivel az oktatás latinul zajlott, az itáliai, majd őket egyre inkább felváltó német rendtagok munkája nem volt teljesen eredménytelen. De mindaddig, amíg a magyar, de legalább magyarul tudó szerzetesek nem vették át a vezető szerepet, nem lehetett szó komolyabb sikerről. Ezt a Hitterjesztési Kong-

181 GALLA, 2005. 300.182 GALLA, 2005. 283–286., 300–330., 346–347., 350–353., 355., 358.; MONAY, 1953. 22., 37., 68–69., 91–92.,

101–102. Nagy Mózesre és az alapításokra ld. a 167. jegyzetben idézett irodalmat. A segélyösszeg kiutalására és eljuttatására: GALLA, 2005. 306–309., 313–316., 322–323., 329–333., 340–341., 343., 347–350. Esztelnekre és Kantára ld. még SÁVAI, 1997/b. 153–258. Rájuk vonatkozó források uo. 352–390., 397–400., 406–433., 437–439.

183 MONAY, 1953. 37–38., 68–71., 91–92.; GALLA, 2005. 347., 350–351.; Névtár, 1882. 22–26., 28–30., 116., 120–126. Az erdélyi minorita kolostorok közül négy új helyen alakult, egyet pedig visszaszerzett a rend. Ld. 156. és 157. jegyzet.


105

regáció hamar felismerte, és az olasz és német anyanyelvűek helyébe egyre in-kább magyarokat szándékozott küldeni. Azok hiányában azonban csak az erdé-lyi missziót nagy számban kérő itáliai rendtagok következetes elutasítására volt képes. A végleges sikert csak azoknak a magyar szerzeteseknek a révén lehetett elérni, akik a kantai noviciátusból kerültek ki, vagy a magyar rendtartománnyal való egyesüléskor jöttek Erdélybe.184

Nyelvtudás nélkül tehát egy rend meglehetősen kevés eredménnyel dol-gozhat egy területen, ami elsősorban abból adódik, hogy a helyi lakosság köré-ben nem tehetnek szert komolyabb megbecsülésre. Mindössze a misézésre és a legfontosabb szentségek kiszolgáltatására korlátozódhat a tevékenységük. Ha pedig a hívekkel nem alakulhat ki szoros kapcsolat, a megtelepedési kísérlet szinte kudarcra van ítélve. Az az érvelés, amelyet Pázmány a székelyeknek a magyar ferencesekhez való ragaszkodásával kapcsolatban a kapucinusok ellen alkalmazott, illetve a pálosok nagy erdélyi népszerűségének ténye szintén alá-húzzák a visszatérés helyszínén a helyi társadalom viszonyulásának szerepét. Az imént bemutatott domonkos kísérlet pedig más olyan tényezőkre is rámutat, amelyek a megtelepedés helyszínén jelentkeznek. Eszerint befolyásolja a sikert a helyi egyházi hierarchia viszonya az ügyhöz (Mártonffy szerepére gondolha-tunk), a lakosság vezető rétegének véleménye, esetleg – amennyiben jogában áll – döntése (a domonkosok esetében a Katolikus Státus elutasítása), valamint a nemegyszer szintén meglévő, más rendek jelenlétéből adódó konkurencia (itt a jezsuitáké) is. A jezsuiták ugyanis nemcsak azért nehezítették meg a domon-kosok visszatérését, mert a szóban forgó kolostorépületeket tőlük kellett volna elvenni, hanem propagandájuk révén is, amellyel a riválist befogadni készülő erdélyi közvéleményt is ellenük hangolták. A visszatérést gátló szerepük annyi-ra nyilvánvaló volt, hogy Bartók kifejezetten ezt tartotta az elsődleges, sőt talán az egyetlen oknak.185

Mindezek alapján tehát egy szerzetesrend újbóli megtelepedésének sikerét három általános feltétel határozza meg, amelyek teljesülését egyenként több té-nyező befolyásolja. Szükség van valamilyen külső hatásra, ami minden esetben egy felsőbb hatóság intézkedését jelenti, legyen az a király, egyházi vagy világi patrónus, a Szentszék, vagy katonai erő. Másodszor a megtelepülő rendnek al-kalmasnak kell lennie a feladatra, azaz egyrészt egy elérhető célt annak eléré-sére alkalmas stratégiával kell megvalósítania,186 másrészt megfelelő anyagi és személyi feltételekkel kell rendelkeznie annak a rendtartománynak, amelyből a megtelepedési kísérlet kiindul. Ennek a rendhez kötődő kettős feltételnek a megvalósulása a rend vezetésének (rendfőnök, tartományfőnök) és a feladattal megbízott, Magyarországra küldött szerzetes(ek)nek a tevékenységében bonta-

184 GALLA, 2005. 112–113., 302., 316., 322–323., 327., 330., 334–338., 344–345., 355., 357. Ugyanerre a prob-lémára a ferencesek esetében ld. GYÖRFFI, 1989. 38–39.

185 A jezsuiták rivális rendként máshol és máskor is megnehezítették a többi rend letelepedését. Kiváló példa erre a hieronymita szerzetesrend selmecbányai próbálkozásának megakadályozá-sa: SIPTÁR, 2008. 68–69.

186 Szűkebb értelemben ez jelentheti azt, hogy nem a régi javak visszaszerzésével, hanem új helye-ken való megtelepedéssel kell próbálkoznia.

Közlemények

106

kozik ki. Végül a szerzeteseket befogadó közegnek is megfelelőnek kell lennie: a megtelepedést befolyásoló tényezők itt a helyi egyházi vezetés és a helyi elit véleménye, sőt gazdasági érdeke, a lakosság a felekezeti és anyanyelvi megosz-lása szempontjából, illetve a helyben működő, esetleg rivális rendek tevékeny-sége (birtoklás vagy pozícióféltés miatt). Rendtől, helytől, időtől és szituációtól függően az egyes feltételek más-más, általában egyszerre több tényező pozitív szerepe által valósulnak meg. A három csoport ezen felül egymásra kölcsönö-sen befolyással van, mert bizonyos feltételek meg nem léte magával vonhatja azt, hogy a többi sem teljesül.

Ezt tapasztaljuk a domonkos rend 18. század elején megkísérelt erdélyi visz-szatérése esetében is, ahol mindhárom feltételcsoport csorbát szenvedett, a si-kertelenségért azonban elsősorban a középső csoport, a renden belüli tényezők tehetők felelőssé, hiszen azok befolyásolták negatív irányba a másik két feltétel-csoportot is. A magyar domonkos rendtartomány nem volt abban a helyzetben, hogy erdélyi megtelepedéséhez a megfelelő anyagi eszközöket megteremtse, és alkalmas személyi kereteket biztosítson. Valamint az új helyen való megtelepe-déssel szemben is inkább a visszatérésre törekedett, ráadásul egy másik rend ellenében. Az ugyanebben a szellemben tevékenykedő világi patrónus, Kálnoki Ádám pedig éppen ezért nem is járhatott sikerrel, és ezt látva, nem kevésbé pedig a rendi vezetés mulasztása következtében, amit a felelősség egymásra hárítása eredményezett, más külső tényező nem kapcsolódott be, nem került sor tehát sem az uralkodói parancs kiadására, sem a Szentszék közbelépésére. Ahogy pedig a külső tényezőket blokkolta a fenti két probléma, a helyi közeg-re is negatív hatással volt. A támogatást nem nyújtó Mártonffy (aki ezért nem is egyházi patrónusként, hanem a helyi egyházi vezetés elemeként szerepel a modellben) szintén a visszaigénylést erőltetve nem lendítette előre az ügyet, a rivális jezsuiták érthetően nem akarták a domonkosok visszatérését az éppen az ő kezelésükben lévő ingatlanokba, propagandájuk pedig megnyerte a helyi elit szerepét betöltő Katolikus Státust, amely ezért nem járult hozzá a domonkosok letelepedéséhez.

Ez a modell természetesen nem lehet befejezett konstrukció. Mindenek előtt szükséges a kérdés teljes erdélyi, majd magyarországi hátterének fel-vázolása, a minden rendre kiterjedő anyaggyűjtés és a kora újkori magyar szerzetességtörténet eddigi eredményeinek összegzése. Ez bizonyára sok pon-ton módosítani fogja az itt felvázolt képet. Egy ilyen módon pontosított modell-nek rá kell mutatnia regionális vagy időbeli különbségekre, illetve tovább kell differenciálódnia, hogy nyilvánvalók legyenek az egyes tényezők érvényesü-lése mögötti indítékok is. Így például az uralkodó rekatolizációs stratégiájára vonatkozóan is adatokat nyerhetünk, amivel fontos tendenciákra találhatunk kielégítő magyarázatot. Ilyen az egyes rendek előnyben részesítése másokkal szemben, vagyis az a folyamat, amellyel a szerzetesség terjedése önmagának szab gátat: a régi kolostorok más rendeknek juttatása a korábbi tulajdonost megakadályozza a visszatérésben.187 Ehhez hasonlóan sok más kérdés is fel-

187 Vö. MAKÓ, 2005. 149.


107

merülhet a további kutatások során. Az így létrejött konstrukció azonban talán sikeresen használható lesz a magyarországi rekatolizáció, katolikus restauráció egészének átfogó leírására is, vagy legalább alapjául szolgálhat majd egy széle-sebb körű, erre alkalmas modellnek.188

Egy szerzetesrend magyarországi megtelepedésének általános feltételei

188 Az itt vázolt modell segítségével került sor a ciszterci rend 17. századi visszatelepülésének, va-lamint a török kiűzése utáni első szerzetesi megtelepedési hullámnak az elemzésére a jelen ta-nulmány eredeti változatának elkészülte után: SIPTÁR, 2009/a.; SIPTÁR, 2009/b.; SIPTÁR, 2012.

A rend alkalmassága, elérhető célok

kitűzése:

• rendi és tarto-mányi vezetés

• a visszatérést megvalósító szerzetesek és tartományuk

Felsőbb hatóság, külső hatás:

• király • egyházi vagy • világi patrónus • Szentszék • katonai erő

Megfelelő befogadó közeg:

• helyi egyházi vezetés

• helyi elit • lakosság • rivális rendek

Közlemények

108

Források189

1.Kálnoki Ádám gróf levele Antoninus Cloche domonkos rendfőnöknek

Brassó, 1717. szeptember 4.

Reverendissime pater in Christo! Patrone gratiosissime.Licet ignotus ac vilis sim paternitatis vestrae reverendissimae servus, praesumo

attamen calamum arripere, ut per illum non modo syncerum affectum, quem erga sacram religionem nutrio, notificem, quin etiam de negotiis ejusdem in hac patria existentibus certam reddam eandem reverendissimam paternitatem vestram. Notum erit procul dubio qua universali sacrae religionis patri, quod ab invalescente jam ante duo saecula in hanc patriam haeresi lutherana sacer Praedicatorum Ordo exilium ab hinc patiatur, cujus licet non solum rudera, sed actu superstites conventus existant, memoria tamen ejus partim oblivioni tradita, partim vero ab aliquibus, ut ne quidem amplius memoretur, aut ignotis exosa deveniat, scommatice tractatur. Rehabitum est nuper nam hyeme ejusdem sacri ordinis solenne monasterium Coronense190 a patribus jesuitis e manibus lutheranorum, quod jam actu possident, ac in templo sacris funguntur, exorta est lis quinam olim habuerint, responsum est a quodam patre ejusdem Societatis, quod olim fuerat dominicanorum, sed ob dissolutam ipsorum vitam ipsis ereptum, et franciscanis reformatis translatum sit, magna injuria fit sacrae religioni, quia prima propositio non nisi propria ipsorum ficticia opinione probatur, secunda eodem modo falsa est, cum nullum ibi franciscanorum vestigium appareat, neque illi ullis literalibus instrumentis id quod ipsis datum fuerit probare possunt, sed transeamus haec omnia, tertium est jam sacri ordinis monasterium, quod patres praedicti possident, unum Claudiopolitanum191 (quod haeres fundatoris, modo dominicani venirent, libenter restitui curaret), secundum Alba Iuliense192 olim, nunc Alba Carolinense, tertium, jam Coronense, quod, uti superius notificavi, ante paucum tempus occuparunt, quartum est Bistriciense,193 illud etiam hoc anno fuit receptum a militibus, et pro interim assignatum uni patri paulino ex Ordine Sancti Pauli Primi Eremitae,194 quintum est Cibiniense,195 quod adhuc prae manibus lutheranorum est, sed, ut peraudivi, franciscani volunt solicitare, sextum est Sesburgense196 adhuc apud lutheranos, Bistricii adhuc unum, quod oblitus fueram.

189 A levelek szövegét az egyházi forrásoknál szokásos rend szerint közlöm, a benne előforduló neveket betűhíven. A kis- és nagybetűk használatában, valamint a rövidítések esetében emel-lett a könnyebb olvashatóságra is törekedtem, vagyis a tulajdonnevek kivételével a szavakat – a tiszteleti címeket is beleértve – egyöntetűen kisbetűvel szedtem, a rövidítéseket feloldottam. Kísérletet tettem a szövegben található személyek és helyek azonosítására is: a ma használatos alakokat első előfordulásuk alkalmával a lábjegyzetekben hozom, leszámítva a magától értető-dőket. A nyilvánvaló elírásokat, bizonytalan betűzéseket néhány kivételtől eltekintve a hibás változat feltüntetése nélkül javítottam, a mondaton belüli írásjeleket pedig a szöveg értelme szerint helyeztem el.

190 Brassó (Kronstadt), ma Braşov, Románia191 Kolozsvár, ma Cluj-Napoca, Románia192 Gyulafehérvár, ma Alba Iulia, Románia193 Beszterce (Bistritz), ma Bistriţa, Románia194 Feltehetően a tövisi kolostorból küldött pálos szerzetes.195 Nagyszeben (Hermannstadt), ma Sibiu, Románia196 Segesvár (Schäßburg), ma Sighişoara, Románia


109

Haec omnia celeberrima erant monasteria, praeter quae etiam alia minora dantur in diversis locis, sed ut ad nostrum redeamus intentum, consultum esse putarem, ut Coronense quantotius rehaberetur, idque, si paternitas vestra reverendissima ad aulam caesaream mitteret, facillime effectuari posset, neque multa deberet dari mora patribus Societatis, quia quo plus curabunt reparari, eo difficiliores erunt ad restituendum, ad illud monasterium septem pagi pertinent, quae licet adhuc prae manibus lutheranorum sint, absque magna difficultate etiam cito rehaberi possent, modo augustissimus imperator197 magistratui Coronensi decretaliter mandaret, et sic fixo pede in uno loco, daretur aditus etiam ad caetera, nec alii religiosi videntes hic dominicanos ipsorum loca abalienare praesumerent, quod infallibiliter, nisi cito veniant, eveniet, et intra paucum tempus nullum ordinis monasterium remanebit, quin ab aliis occupetur.

Haec sunt itaque, quae paternitati vestrae reverendissimae notificare volui, dignabitur nunc ea facere, quae ad sacri ordinis gloriam conservandam consentanea videbuntur, cujus dum me gratiis recommendo, sanctam ejusdem benedictionem opitulor, ac permaneo reverendissimae paternitatis vestrae humilis ac infimus servus

Comes Adamus Kalnoki TransylvanusCoronae, die 4. septembris 1717.

P.S.: In meis bonis jam Deo dante plurimi haeretici convertuntur, qua propter, ut divinus cultus, ac honor Beatissimae Virginis eo magis excrescat et augeatur, dignabitur paternitas vestra reverendissima mihi facultatem concedere, ut confraternitatem sancti rosarii erigere possim, pro qua gratia nos quoque omnes in indignis praecibus nostris paternitatis vestrae reverendissimae memores erimus. Si mihi respondere dignabitur paternitas vestra reverendissima, dignabitur Viennam dirigere aut ad manus illustrissimi ac reverendissimi nuncii,198 qui dignabitur cancellario Transylvanico199 recommendare ad transmittendum, vel reverendis patribus dominicanis Viennensibus, qui eodem modo domino cancellario nostro recommendare poterunt.

(Titulus) qui mihi dari poterit [más kézzel:] A Monsieur Monsieur le Comte de Kalnoki presentement par Vienne à Cronstat en Transylvanie

AGOP XIII. 79410. fasc. 1717.


Kőröspatak, 1717. december 15.

Reverendissime pater in Christo mihi colendissime.Quantum mihi solatii praeubere gratiosissimae reverendissimae paternitatis vestrae

responsoriae, id calamus exprimere non potest, nam nihil mihi desiderabilius foret, quam, si bene incepta sacri ordinis negotia, expectatissimum sortirentur quantotius effectum, quibus foelicius adipiscendis ac novis sacrae religionis damnis evitandis, superaddo id, quod heri primo rescire potui, scripseram, nisi fallor, in prioribus meis etiam ratione conventus Bistriciensis, illud ante paucas hebdomadas datum est patribus Piarum

197 VI./III. Károly német-római császár és magyar király (1711–1740)198 Giorgio Spinola bíboros, bécsi nuncius (1713–1720)199 Kászoni János erdélyi alkancellár (1713–1740), a későbbi br. kászoni Bornemissza János

Közlemények

110

Scholarum, suadeo itaque reverendissimae paternitati vestrae, ut, tam ratione illius, quam aliorum in hac patria existentium sacri ordinis conventuum, veloci utatur protestatione, ut sic securius agendo inconvenientia litigia evitare possimus.

Pro bulla sacrae confraternitatis rosarianae demississimas repono grates, nunc superest, ut illam ad solatium Christi fidelium quantotius erigere possim, pro quo fine scripsi Vindhagium200 reverendo patri Bucelleni,201 ut mihi unum patrem Hungarum a patre provinciali202 procurare dignetur, cui si reverendissima paternitas vestra demandare dignaretur, sperarem me eo citius tali foelicitari.

Superest nunc etiam aliud demississimum petitum, quod (exclusis tamen propriis incommodis, quae absit mihi eidem causare) dum servitium divinum concernit, per ejusdem gratiosissimam assistentiam eo facilius obtinere possem, uti sunt certae indulgentiae obtinendae, et quidem pro meo tempello hujus meae curiae, Kőrőspatak203 nominato loco, ad tres dies per annum, videlicet ad dominicam Sanctissimae Trinitatis,204 ad diem Sancti Regis Hungariae Ladislai, quod incidit in mense junio, et ad diem Sancti Dominici, est etiam una capella205 hic loci ad proximum montem sita, ad illam petuntur duae, nempe ad diem decollationis Sancti Ioannis Baptistae, et ad diem exaltationis Sanctae Crucis. Item ad aliud meum bonum Miklosvár206 vocatum (ubi quidem ante paucum tempus est rehabita ecclesia a calvinistis) tres petuntur indulgentiae, nempe ad diem Sancti Nicolai Bariensis episcopi, ad omnes dies Beatissimae Mariae Virginis, et ad diem Sanctae Elisabetae Reginae Hungariae, quae quidem ultimae petuntur ad certam capellam pago proxime sitam,207 accedit etiam humillima mea instantia pro obtinenda licentia libros prohibitos legendi, idque cum inter haereticos versor, incidunt plures ipsorum libri, quos legendo tam ipsorum errores magis innotescunt, quam ex ipsorummet authoribus datur via ipsos maxime confundendi. Haec omnia confido paternae reverendissimae paternitatis vestrae benevolentiae, deprecando eandem, quam demississime, de praesumpta incommoditate, cujus dum me ulterioribus gratiis ac paterno affectui commendo. Persevero reverendissimae paternitatis vestrae humillimus ac obligatissimus servus

Comes Adamus Kalnoki manu propriaKőrőspatak, die 15. decembris 1717.


200 Windhaag bei Perg, Felső-Ausztria201 Thomas Buccelleni OP, korábbi magyarországi rendi megbízott majd provinciális (1699–1703–

1704)202 Dominicus Twinger OP, a domonkos rend magyar tartományának provinciálisa (1716–1720)203 Sepsikőröspatak, ma Valea Crişului, Románia204 A levélben szereplő ünnepek azonosítására ld. SZENTPÉTERY, 1912. 38–56.205 A szó után a levélben áthúzva „etiam”. A kápolna a közeli Zalán (ma Zălan, Románia) települé-

sen vagy a Perkő hegyen található épület lehet. 206 A kéziratban aláhúzva. Miklósvár, ma Micloşoara, Románia207 Feltehetőleg Közép-Ajta (ma Aita Medie, Románia) egykori búcsújáró kápolnája


111


Kőröspatak, 1718. június 18.

Reverendissime in Christo pater! Patrone gratiosissime.Nihil dignius ac obsequiosius mihi superest, quam ut paternam in nos paternitatis

vestrae reverendissmae benevolentiam (quam nobis hisce locis208 degentibus jam jam omni quasi spirituali consolatione destitutis catholicis in exhibitione expectatissimi nostri patris Martini209 largita est) obsequioso saltem calamo pro posse venerari studeam, sed quia vires pro demerendi tanto paterno affectu de condigno non inveniuntur, unicum superest, quod et perpetuae obligationi ducere non intermittam, Deum ter optimum nempe pro longaeva paternitatis vestrae reverendissimae conservatione exorare, quod et alii mihi subjecti suplici voto praestare non intermittent.

Accludo itaque literas charissimi nostri patris Martini, quem non dubito neccessaria quaequae notificasse, dignetur proinde paternitas vestra reverendissima negotia suae sacrae religionis ad posse accelerare, nihil enim in tali re securius est, quam secundum illud (ferrum dum candet cudere) nec despero, quin Altissimus vota nostra paterne secundabit, quod me concernit, licet sors mea exigua sit, assistam attamen pro viribus, ubicunque potero.

Scripseram paternitati vestrae reverendissimae ante quatuor circiter menses, ubi et ratione quarundam indulgentiarum suplicaveram, sed nihil adhuc responsi obtinere licuit, si igitur literas obtinere dignata est, recommendo hoc humile petitum paternae memoriae paternitatis vestrae reverendissimae, nec dubito, quin Deus ter optimus paternum hocce fatigium remunerabitur. Interim ne fastidioso fortassis calamo molestior sim, me ulterioribus gratiis ac favoribus paternitatis vestrae reverendissimae commendo, ac persevero paternitatis vestrae reverendissimae humillimus ac obsequentissimus servus

Comes Adamus Kalnoki manu propriaKőrőspatak, die 18. junii 1718.


4.Bartók Márton domonkos szerzetes levele Antoninus Cloche domonkos rendfő-

nöknek210

Kőröspatak, 1718. június 18.

Köröspatak, 18. junii 1718.Reverendissime pater generalis, sacrosanctae theologiae magister, superior obser-

vandissime.

208 Az eredetiben így: „hisce loci”209 Bartók Márton OP210 Az ennél a levélnél lábjegyzetben feltüntetett, hosszabb latin nyelvű szakaszok azok a részletek

Bartók Márton ugyanezen a napon Dominicus Twinger tartományfőnök részére írt, tartalmilag nagyrészt megegyező leveléből (AGOP XIII. 79410. fasc. 1718.), amelyek többletet tartalmaznak a Cloche generálisnak írt levélhez képest.

Közlemények

112

Acceptis ego patentibus mandatoriis ad mandatum reverendissimi patris ge-neralis totius sacri nostri Ordinis Praedicatorum,211 prolixum sane hoc iter meum ad voluntatem admodum reverendi, eximii ac dignissimi patris magistri provincialis Ungariae, fratris Dominici Twinger per multas miserias, imo vitae periculum tan-dem perfeci, ac ad illustrissimum dominum comitem Adamum Kalnoki212 adveni, cui servio. Sacram confraternitatem rosarii proxime praeparatis prius omnibus ad eandem archiconfraternitatem pertinentibus (sicut ante annum in Ungaria, in residentia nostra Castri Ferrei,213 post quam iam 30 annis ibidem fuissemus, solemniter institui, et bene ad eandem pertinentia comparavi et commendicavi) ita instituam, ad cuius solemnitatem iam illustrissimus comes meus nostrum ordinarium, totius Transylvaniae episcopum214 invitavit.215

Litterae patentes mihi sonantes sonant etiam, ut in his partibus loca antiqua sacrae relgioni dominicanae debita recuperare, iura ordinis manutenere ac defendere omni conatu satagam, ita, reverendissime pater, qua indignus sancti patris Dominici filius, quantum possum, adlaborabo. Sicuti iam conventum nostrum Claudiopolitanum, quem nunc patres Societatis Iesu habent, visitavi, lacrymabundis oculis videre debui antiquitatem eius plane desertam, nunc patres Societatis aliud collegium aedificantes patribus franciscanis dare voluerunt,216 atque ideo ex conventu nostro seminarium studiosorum fecere, nihil super tectum aedificantes ex triginta217 cubiculis dormitorium seminaristarum et granarium fecerunt, apud iudicem Claudiopolitanum218 fueram, coram quo edixi voluntatem et intentionem meam conventum nostrum recuperandi, qui dixit civitatem libentius habere nos, quam patres franciscanos, imo extat magnificus quidam praeclarus dominus nomine Nicola,219 cuius familia conventum illum nobis dedit,220 qui nobis omnem adpromisit assistentiam. Bona ad eundem conventum pertinentia extant, quae possident haeretici ariani, bonorum litterae quidem non extant, ast per inquisitionem et iuramentum aliquorum fide dignorum iam eveniet. Locus hic Claudiopolitanus, seu arx antiqua221 (hic enim conventus noster nominatur) vere sanctus est, nam ante sex hebdomades videntibus ibidem seminaristis in area ebullivit recens ex terra sanguis, idem factum ante annum, et ante tres annos etiam,222 sanguinem illum

211 Antoninus Cloche domonkos rendfőnök (1686–1720)212 Kálnoki Ádám gróf, csíki és háromszéki főkapitány (1705–1719)213 Vasvár, Vas megye214 Mártonffy György erdélyi püspök (1713–1721)215 „Tandem aliquando prolixum hoc iter meum per 143 milliaria magna cum difficultate et vi-

tae periculo perficiens appuli ad terminum meum in Köröspatak ad illustrissimum dominum comitem Kálnoki, non tam ad comitem saecularem, quam vere dominicanum confratrem nostrum, qui paratus est sanguine suo familiam nostram in Transylvania implantare, appuli, inquam, ad terminum die 2da junii, ubi vix ad comitem illustrissimum accessi, ferme lacrymabundus ipsum salutavi, cum viderim eundem et lacrymabundis oculis viso me exclamasse expectans expectavi, etc. Secundum patentes proxime praeparatis omnibus ad id praeparandis instituemus archiconfraternitatem rosarianam, sicut et illustrissimus dominus comes habet bullam reverendissimi patris magistri generalis.”

216 „…ast ego, quantum potui, iam praeveni…”217 Twingernek írva itt 24 szobát említ.218 Horváth Márton kolozsvári főbíró219 Bizonyára br. Mikola László, az erdélyi királyi tábla ülnöke (1715–1728) 220 „…extant paria litterarum fundationalium…”221 Óvár, Kolozsvár városrésze 222 „…sicut etiam ante annum et tres annos ipsi iesuitae et nunc seminaristae viderunt…”


113

credo fuisse et esse sanctorum antiquitus ex sancto ordine nostro martyrio coronatorum.223 Haec de conventu Claudiopolitano.

Quod attinet conventum Coronensem (vulgo Cronstadt),224 conventus ille erat insignis, credo ultro 100 ibidem fratres aut sorores (quia pro certo nescitur) habitasse,225 fuisse tum nostrum monstrant multae super parietes imagines sanctorum ordinis nostri, sicut etiam ante ecclesiam, super portam templi erat Maria Regina Sacratissimi Rosarii, a dextris ipsius sanctus pater, a sinistris Sanctus Thomas Aquinas, et ante duos annos quidam annonae praefectus zelo ductus has imagines renovari curavit, ad hunc conventum spectant 7 pagi et quidem boni, eosque civitas Coronensis adhuc possidet, nec absolute ad conventum pertinuisse negat,226 ast iam ferme annus est, a quo etiam patres Societatis eundem conventum occupavere, licet bona nondum habeant, hi occupantes conventum imaginem Beatissimae Virginis et sancti patris ac Sancti Thomae Aquinatis pertinaciter, ut ita dicam, quasi exules immediate deleverunt, et loco eorum Sanctum Ignatium, Sanctum Franciscum Xaverium pinxerunt. Bone Deus! Quasi vero sanctus pater noster Dominicus et Sanctus Ignatius ad invicem se compati non potuissent!227 Imo vero etiam in ecclesia iam multas sanctorum ordinis nostri imagines deleverunt, a quo tempore habent, adhuc ni-hil aedificarunt praeter pavimentum ecclesiae et organum, iam etiam fuissem protestatus, ast sciens eos esse inquietos et astutos, ne fortassis Viennae nos praeveniant, nolui prius protestari, quam mandatum sacratissimae majestatis caesareae habeam restituiendi nobis omnia bona et loca ordini nostro debita ubique in genere per totam Transylvaniam. Conventus hic Coronensis etiam sacer, nam ex ore sacristae ipsorum saecularis habemus, quod clara die viderit dominicanum caput suum in manibus suis portantem.228 Haec de conventu Coronensi.

Ratione conventus Bistricensis: habent patres Piarum Scholarum, sunt vero ibidem tantum quatuor aut sex puto, facilis modus recuperandi, si semel habeamus mandatum suae majestatis,229 datur enim ibi alius locus, qui dari potest eis, locus ille talis est, quod antiquitus fuerit episcopatus, et toto tempore, quo nos in Transylvania eramus, non alter, quam dominicanus fuerit episcopus. Albae Juliae, vel ut nunc dicimus, Albae Carolinae ex nomine imperatoris, habuimus duos conventus et unam residentiam, locus saltem unius extabit adhuc, quis vero possideat, adhuc nullam habeo informationem, in inquisitione patebit. Cibini conventus noster extat aedificatus maius et pulchrius, quam Claudiopolitanus, est in manibus adhuc haereticorum lutheranorum Saxonum, qui etiam recuperari potest.

223 „…ille sanguis iesuiticus certe non fuit, nec dum enim tunc adhuc olfecerunt Transyl-vaniam…”

224 „…conventus Coronensis ab hinc 3 parvis milliaribus distans est praecipuus…”225 „…Sigismundus Ferrarius de hoc conventu nec mentionem quidem facit…” Sigismundus Ferrari

OP, a domonkos rend magyar tartományának provinciálisa (1642–1645), rendi történetíró.226 „Scio, uti et narrant, ipsi cives libentius nobis darent locum, quam patribus Societatis, qui, ut

conventum aquirere possint, dixerunt dominicanos antiquitus ob liberam suam vitam expulsos fuisse. O linguam blasfemam, et contumeliosam!”

227 „Nunc, scio, quae sit antipatia etiam inter Sanctum Dominicum et Sanctum Ignatium, non cre-do, quod sic fiet in coelis.”

228 „…clara luce sacrista eorum saecularis vidit monachum album et nigrum, caput suum in manibus portantem, etiam hic, credo, dominicanus fuit, nisi fors iesuitae fuissent in superpelliceo albo, quod plane non videtur.”

229 „…nisi habeamus expressum mandatum sacrae caesareae majestatis per totam Transylvaniam in genere inquirendi et loca inventa absolute una cum bonis restituendi, quod, ut citius aquiramus, placeat Viennae instituere per patentes admodum reverendum patrem, sacrosanctae theologiae praesentatum et regentem ibidem, ut laboret et sollicitet sollicitenda.”

Közlemények

114

Ast, reverendissime pater, impossibile est, ut ego unicus et solus haec perficere possim, rogo humillime, ut saltem duos adhuc per modum missionariorum cum bonis patentibus mittat, ut hi duo pro conventu Bistricensi, Claudiopolitano et Albae Carolinae laborent,230 Deus nos iuvabit, pro prima vice verum est, vivere non possumus, sicuti in conventibus, sed quomodo vixerunt praedecessores nostri sancti patres, ubi primario in Ungariam venerunt? Sic sequamur eorum vestigia, oportet. Quomodo nunc intraverunt in Transylvaniam alii religiosi, credo, non onerati, sed quasi pauperes nihil habentes, sic et nos. Si non aliter, possunt duo vel tres per mendicationem vivere, donec simus bene stabiliti.231

Ex hoc tamen nostro negotio nihil fiet omnino, nisi procuremus mandatum suae majestatis, quod sonare debet Claudiopolim, Bistricium, Albam Carolinam, Cibinum et Coronam, ita, ut inserta sit nobis in mandato facultas inquirendi et inventa loca recipiendi, ac aliis de iure adhibendis dominis mandatur expresse nostra manutenentia, et secundum inquisitionem pro nobis executio realis et absoluta. Quod mandatum ut prius et facilius aquiramus, non per modum consilii, ad quod insufficiens sum, sed per modum petitionis dico: bonum esset (ad quod et humillime rogo reverendissimum patrem magistrum generalem), si unicum libellum supplicem porigerent sanctissimo domino nostro pontifici,232 ut ipse nos pro Transylvania recommendaret suae sacratissimae majestati, credo, ipsius recommendationem non respueret, et petitum mandatum omnino extraderet, interim rogo humillime, placeat mittere patentes Viennam mandatorias, ut admodum reverendus pater, sacrosanctae theologiae praesentatus et regens ibidem, pater Marcus Iauner233 Viennae sit, qui semper apud aulam sollicitet sollicitanda, et laboret correspondentias mecum habendo. Sicuti de hoc negotio scripsi etiam hac eadem posta dignissimo patri magistro provinciali et comissario Ungariae, admodum reverendo patri praedicatori generali Hyacintho Enders.234

Duos huc mittendos nominare non scio, interim rogo, ut sint non leves, discoli, sed graves, modesti, pii et zelosi, unus valebit, qui ungarice et germanice bene scit, qui est pater Augustinus Guettman,235 practicus in similibus negotiis et bonus iurista, alterum Germanum crederem valere patrem Matthaeum Stephanics,236 aut adhuc melius Ungarum patrem Joannem Körmendi,237 sufficit enim unus, qui germanice concionetur, pater Augustinus Guettman,238 primarium tamen inter omnia sit, ut laboremus et sollicitemus pro conventu Coronensi, est enim locus magnus, ubi ad minus 24 religiosi honeste vivere possunt restitutis nobis etiam bonis. Si Coronae semel simus, poterimus habere et novitiatum, nam iuventus regnicolarum veniret, cum aliunde placeat ipsis habitus noster, uti adverti, extra regnum autem ad novitiatum ire nolunt, imo Corona poterimus deinde etiam alios mittere ad recuperandos flores primaevos ordinis nostri in Transylvania. Iesuitae Coronensem conventum fortassis non aquisivissent, nisi factum fuisset cum magna infamatione nostra, factum est. Dicebant enim iesuitae civitati, ut eis hunc locum dent, et non dominicanis, qui etiam antiquitus ob suam liberam vitam exinde expulsi sunt. O Superi! Siccine primaevi

230 „…ego enim abinde valde procul sum, cum sim magis intus in Transylvania, Claudiopoli 26 milliaribus ungaricis penes Moldaviam et Valachiam.”

231 „…et hoc quam proxime fiat, ne eveniant maiores inconvenientiae.”232 XI. Kelemen pápa (1700–1721, Gian Francesco Albani)233 Marcus Jauner OP, a bécsi studium generale igazgatója234 Hyacinthus Enders OP, pesti vikárius, a provincia magyar házait felügyelő rendi megbízott

(commissarius)235 Guttmann Ágoston OP, szombathelyi perjel236 Stephanitz Máté OP, későbbi szombathelyi perjel237 Körmendi János OP, a Rózsafüzér Társulat szónoka Szombathelyen238 „…hi enim sunt boni iuristae et practici in similibus.”


115

sancti ordinis nostri nunc in gloria existentes a similibus contumeliose dehonorantur, sed quia digni habiti sunt pro nomine Iesu contumeliam pati.

Rogo reverendissimum patrem, dignetur me informare, an indulgentiae, quae dantur in omnibus festis sanctorum ordinis nostri et in quatuor anniversariis per annum, extendantur ad ecclesiam hanc domini comitis, in qua archiconfraternitas sacratissimi rosarii proxime instituetur? Item et supplico, quatenus mittantur mihi patentes de novo tamquam pro missionario vel a reverendissimo patre, vel a summo pontifice, sicut et alii religiosi omnes habent per Transylvaniam, sic enim facilius procedam. Et quia in his partibus meri haeretici dantur, nec ullibi tam prope datur sacerdos aliquis, circumcirca etiam plurimi sunt milites caesarei, qui absque ulla consolatione spirituali vivere debent, ego in hoc loco illustrissimi domini comitis, ubi sum, habeo arianos, schismaticos, calvinistas, lutheranos, satisfacere non possum, hinc rogo, ut reverendissimus pater impetret mihi facultatem legendi libros haereticos, et si possibile sit, ut saltem diebus dominicis et festivis, vel aliis aliquibus in magna necessitate possim una die duos missas legere, ne etiam in aliis locis pauci catholici pauperculi vivant absque consolatione spiritus. Ad quae haec omnia humillime expecto paternam informationem, haec diu non differantur, sed quam citius perficiantur, ne ab aliis praeveniamur adhuc magis.239

Reverendissimi patris magistri generalis cliens humillimusFr Martinus Bartok Ordinis Praedicatorum manu propria



Kőröspatak, 1718. augusztus 16.

Reverendissime in Christo pater, patrone colendissime.Ex literis reverendi patris Bartok paternitas vestra reverendissima omnia, quae hic

loci sacram religionem concernunt, abunde perintelliget, unde superfluum esse duxi, in particulari quid exinde notare, unicum tamen subticere haud possum, id nempe, quod reverendi patres dominicani quorum interesset solicitare, rem nimis frigide aggrediuntur (ubi interea adversarii non dormiunt), suaderem itaque, ut vestra reverendissima paternitas per dignissimum patrem provincialem Hungariae illos, quorum officium erit solicitare, serio admonere dignaretur, ut apud augustam aulam indefesse allaborarent, secus enim nihil unquam fiet, quod certo non parvo pudori erit sacrae religioni, quia si intrare non poterunt, jesuitae plura adhuc scommata, quam hactenus invenere, excogitabunt, haec qua cordialissimus ac syncerus sacrae religionis cliens transcribo, meque dum paternitatis

239 „Nam pro hic et nunc apud nos absolute nulla sunt, praeterquam quod timeamus famem in regno universalem, cum nullum absolute crescat frumentum, quia non nisi duobus diebus aut tribus hoc adhuc anno parva fuerit pluvia. Deus nos iuvet, omnem certe movebo lapidem, ut aliquantum in Transylvania evadamus. Proxime paternum ad hoc responsum expectabo, responsorias autem placeat dignissimae paternitati tantum mittere Pestinum, unde admodum reverendus pater praedicator generalis comissarius mihi transmittet, ego sum in labore con-tinuo, nam in hoc unico loco, ubi sum, habeo arianos, schismaticos, calvinistas, lutheranos et catholicos valde paucos, quantum possum, tantum faciem. Rogo tamen et humillime supplico, paternum a me affectum dignissima paternitas non retrahat, sed sub sua protectione, me tueatur. Unicum mihi difficile est, quod scilicet per mensem vix aliquando possim confiteri, cum duobus milliaribus sit a me, vel tribus, sacerdos petrinus.”

Közlemények

116

vestrae reverendissimae gratiis ac favoribus commendo, persevero reverendissimae pater-nitatis vestrae humillimus ac ad omnia possibilia promtissimus servus

Comes Adamus Kálnoki manu propriaKőrőspatak, die 16. augusti 1718.


6.Bartók Márton domonkos szerzetes levele Antoninus Cloche domonkos

rendfőnöknekKőröspatak, 1718. augusztus 16.

Köröspatak prope Coronam, 16. augusti 1718.Reverendissime pater generalis, sacrosanctae theologiae magister, superior obser van-

dissime.Tertia, nisi fallor, aut undecima junii ex Transylvania, ab hinc ex Kőrőspatak pro-

pe Coronam primas meos humillime transmisi litteras Viennam, inde Romam per Nunciaturam Apostolicam transmittendas, in quibus informationem omnem omnium locorum ferme in tota Transylvania existentium, quondam ad nos pertinentium perscripsi, reverendissimus pater, crediderim, procul dubio illas accepit, ad quos benignum etiam una cum meo illustrissimo comite expectamus responsum. Dignissimus pater magister provincialis iam constituit duos huc in Transylvaniam venturos, ast rescripsi, ne se moveant, donec a reverendissima paternitatate Roma patentem habeant a Sede Apostolica, qua missionarii apostolici, pro quibus et ego rogavi pro me, et iterum rogo, item etiam ut duo praefati reverendi patres non se moveant, donec etiam decretale mandatum Aulicae Cancellariae Caesareae habeant in manibus, quod mandatum sonet ad commendantem generalem Transylvanensem, excellentissimum dominum Stainwil,240 et inclytum totum Gubernium, et loca, in quibus inveniuntur de restituendis locis omnibus ad nos quondam pertinentibus, ubicunque tandem sint, et quicunque etiam religiosi habeant.

Video, quod loca et civitates maiorem erga nos habent affectum, quam erga iesui-tas et franciscanos, atque ideo prima vice volumus supplicare solum pro locis ipsis conventualibus nullam faciendo mentionem de bonis, suo tempore, ubi possidebimus loca conventuum, possimus loqui de reliquiae, pro hoc autem decretali mandato sollicitando etiam est constitutus admodum reverendus pater, sacrosanctae theologiae praesentatus frater Marcus Jauner, regens Viennensis, sed hoc unicum rogo, ut ipsi placeat mandare, quatenus non dormiat, sed indefesse laboret et sollicitet, nam pars adversa bene laborat, nec dormit, si incepimus, saltem ex mea parte volo prius mori, quam cessare, esset enim confusio maxima toti religioni, scommata enim contra nos multiplicarentur.

Apud illustrissimum dominum nostrum episcopum ordinarium insinuavi me per litteras ipsius assistentiam et manutenentiam efflagitans, petii facultatem pro insti-tu enda confraternitate rosariana, ast iam ad tres litteras non vult absolute concedere, non obstante, quod sit pro tanto animarum fructu, et reverendissimae paternitatis bul-la iam adsit, in unis litteris suam causam allegat, quare non, et hic scribit: Quod attinet confraternitatem sacratissimi rosarii in Kőrőspatak instituendam, non video in tam exiguo loco convenientem fore, sed in liberis regiisque civitatibus sacri ordinis vetustas ecclesias

240 Gr. Stephan Steinville erdélyi főhadiparancsnok (1710–1720)


117

apud augustam aulam et Sacram Congregationem rehabere adlaborent, quibus rehabitis meum consensum libentissime contribuam, quia pro illa confraternitate introducenda et vestrae paternitates plures esse deberent, ecclesiamque habere deberemus, et copiosiores homines necessarii essent, ex quibus sacra illa confraternitas institueretur, ob quos rationes hic et nunc consensum meum differendum iudicavi.241 Haec scribit mihi episcopus sub dato 15. junii, cuius nomen est Georgius Martonffi. Causa sane frivola est, utinam enim daretur mihi gratia. Catholicos meos, quos habeo hic ad 218, possem salvos facere, etsi sint pauci, indigent tamen salute animae suae, imo ideo institui debet haec devotio, ut haeretici hac aedificati convertantur et catholici multiplicentur, item paulo post in litteris suis haec itidem scribit episcopus: Et certe, postquam Transylvania devenit in potestatem suae majestatis sacratissimae, non debebant vestrae paternitates suum ingressum tam diu differre, quia iam difficile erit rem immutare. Haec episcopus.242

Verum, credat mihi reverendissima paternitas, loquitur episcopus non ex se, habet spiritus collaterales nigros iesuitas, qui eidem in nostrum despectum similia inspirant consilia unice aptantes non ingressum in Transylvaniam, sed ex ea exitum nostrum, unde etiam tam irrefrenata lingua multa effutiendo omnium ferme magnatum in Transylvania animos a nobis averterunt, inaudire enim debeo, quod spargatur passim, dominicanos antiquitus expulsos ob liberam vitam suam, item quod dominicani in Transylvaniam haeresim quasi induxerint, loquendo nota bene de immaculata conceptione, ratione cuius homines valde avertuntur a nobis, et horum omnium non aliam video causam, quam iesuitarum loquelam contra nos, spero tamen omnia bona.

Unicum hoc peto, ut efficiat reverendissimus pater Romae, quomodocunque sit, ut hic institui possit confraternitas rosariana, item Romae sollicitetur apud Sedem Apostolicam (secundum litteras sonantes episcopi) pro mandato super episcopum et iesuitas et patres Piarum Scholarum, necnon et alios religiosos loca nostra habentes, ut nobis absque tergiversatione restituant, hoc mandatum sit a summo pontifice et Sede Apostolica. Item sollicitet reverendissimus pater, ut summus pontifex apud aulam caesaream augustissimam nos recommendet, ut id, quod Viennae sollicitamus, aquiramus, nempe decretale mandatum a Cancellaria Aulica Intima Viennensi Caesa-rea de restituendis conventibus nostris in Transylvania ubicunque inventis, etsi iam intra tempus religiosi alii contra nos occuparint. Et sic nullum dubium habeo, quia sua majestas sacratissima summi pontificis recommendationem respiciendo extradet facile mandatum. Et episcopus Transylvaniae, aliique religiosi, excellentissimus commendans generalis, totum inclytum Gubernium et civitates, in quibus inveniuntur, nobis absque difficultate restituent.

Quod attinet archiconfraternitatem rosarianam instituendam, allegat quidem epis-copus de loco exiguo, ast locus sat honestus, in quo inveniuntur circiter243 domus, sed circumcirca sunt loca et pagi et oppida plurima, poterimus facile multiplicari. Interim, licet confraternitatem rosarianam non habeamus, tamen quolibet die ad noctem post pulsum ad Ave Maria cum concursu omnium catholicorum oramus rosarium in ecclesia nostra aulica cum expositione Venerabilis, unde homines valde aedificantur, et inclinantur ad conversionem. Praecipue ubi dixi de indulgentiis datis iis, qui non sunt inscripti ad confraternitatem, nihilominus clara voce orant rosarium, quibus Clemens VIII.244 5 anno-rum indulgentias et totidem quadragenos concessit.

241 Az utóbbi mondat a kéziratban aláhúzva.242 Az utóbbi két mondat a kéziratban aláhúzva.243 A szám helye a kéziratban ki van hagyva.244 VIII. Kelemen pápa (1592–1605, Ippolito Aldobrandini)

Közlemények

118

Ad haec benignum expecto responsum reverendissimae paternitatis una cum paten-tibus pro me qua missionario apostolico a Sede Apostolica, item ad reliqua, quae in prioribus litteris scripsi et petii. Meus illustrissimus comes tribulat me pro uno cingulo sancti patris Dominici, et pro aliqua minima parte ex Sancta Cruce et Sancto Pio V. pontifice maximo.245 Per viscera Christi rogo humili genu reverendissimum patrem, ut in suis litteris 3 aut 4 cingulos sancti patris et aliquid ex reliquiis mittere dignetur ex petitis, pauperculi enim desolati mei catholici, quidquid ipsis sit, ad me confugiunt pro aliquibus reliquiis et re benedicta, libenter succurrerem, sed ego nihil habeo. Illustrissimus meus comes veneratur humillime reverendissimum patrem et obsecrat, quatenus dignetur notum facere, an litteras illas, in quibus quasdam indulgentias petiit, acceperit reverendissimus pater, et an rescripserit, quia responsum nullum habet, nec accepit. Item notificare dignetur, an, si in hac ecclesia vel in alia instituatur archiconfraternitas rosariana, indulgentiae ordini nostro concessae, scilicet in festis nativitatis Christi, Paschae, Pentecostes, sanctorum apostolorum et festis Beatissimae Virginis Mariae et festis sanctorum ordinis nostri etc., extendantur ad illam ecclesiam, in qua est confraternitas rosariana instituta. Quibus paternae et benevolae gratiae reverendissimi patris magistri generalis me commendo.

Cliens humillimusFr. Martinus Bartok Ordinis Praedicatorum manu propria



Kőröspatak, 1718. augusztus 27.

Reverendissime in Christo pater! Patrone colendissime.Quam arduum difficilemque accessum velint adversarii admittere sacro Praedicatorum

Ordini in hanc patriam, patebit ex acclusis reverendi patris Bartok paternitati vestrae reverendissimae. Fateor, quod si media pristina prae manibus forent (quae per praeteritam rebellionem ablata sunt), libenter iter eo assumerem, ut unitis viribus pro exiguo meo posse coram summo pontifice, ea quae praestanda sunt, efficere possem, ac oretenus paternitati vestrae reverendissimae plura detegere valerem, sed quia media praesentia id non admittunt, cogor me exiguo calamo resignare. Certum est, quod nisi paternitas vestra reverendissima gratiose se interponere dignabitur, sacrae religionis honori multum derogabitur, quod ut obviari possit, dignabitur paternitas vestrae reverendissimae pater-na, sedula, eaque velocissima media adinvenire, ego interea ex parte mea (licet jam ob dominicanum affectum patribus jesuitis exosissimus sim, tamen) libenter inserviam, ac quidquid praestare potero, fortunae ducam, commendo me itaque paternitatis vestrae reverendissimae gratiosissimo affectu dumque paternam benedictionem opitulor, perse-vero paternitatis vestrae reverendissimae humillimus ac obsequentissimus servus

Comes Adamus Kalnoki manu propria

Kőrőspatak, die 27. augusti 1718.


245 Szent V. Pius pápa (1566–1572, Antonio Ghislieri OP)


119

8.Bartók Márton domonkos szerzetes levele Antoninus Cloche domonkos

rendfőnöknekKőröspatak, 1718. augusztus 27.

Körőspatak prope Coronam, 1718. 27. augustiReverendissime pater generalis, sacrosanctae theologiae magister, patrone et superior

observandissime.Ut ulterior adhuc pateat notitia reverendissimae paternitati nostrorum in Transylvania

negotionum, hinc notifico, quod nuperrime, id est 25. julii, celebrata fuerit dieta Cibinii, ubi post multas meas supplicationes episcopus noster ordinarius (non adeo bonus noster amicus et patronus) proposuit intentum nostrum Statui Catholico, sed responsum favorabile non accepimus, respondit enim regnum sic: Communi voto respondemus, quod patres dominicanos acceptare non velimus, cum aliunde sint multi religiosi in hac provincia, et catholici pauci existentes eos alere non possunt, sicuti potuere temporibus beatioribus pure catholicis ante duo vel tria saecula, et quidem (dicunt) reverendus pater Martinus Bartok nec a sua majestate, nec a summo pontifice habet decretum, ut intrare aut stabiliri possit haec religio dominicana. (Martinus Bartok est meum nomen, quod quia dominicanum, ideo odiosum patribus iesuitis, qui nostrae persecutionis, uti iam bis memini, causae sunt, qui scommata contra nos excogitarunt.) Ex his facile patet, quid nos oporteat facere, ut possimus proficisci in hoc regno et stabiliri.

Hinc rogo iterum iterumque, uti saepius rogavi, placeat Romae laborare apud Sedem Apostolicam secundum informationem illam, quam iam in binis litteris transmisi, placeat et mandare Viennam, ut laboret admodum reverendissimus pater, sacrosanctae theologiae praesentatus regens, Marcus Jauner, non solum per alios in augusta Cancellaria Aulica, sed petat ipsemet audientiam, et cum ipso imperatore loquatur, et proponat intentum nostrum et supplicet, certe aquiremus decretum. Quod me attinet, libens in omnibus adlaborabo. In ultimis meis litteris petii cingulum sancti patris, et alias sanctas reliquias, praecipue pro meo illustrissimo comite particulam aliquam ex Sancta Cruce, rogo humillime, reverendissima paternitas dignetur mittere, ut in his quoque possim consolari.

Suae reverendissimae paternitatis cliens humillimusFr. Martinus Bartok Ordinis Praedicatorum manu propria

P.S.: Uti nuper scripsi, scribo iterum, et rogo, cum noster ordinarius episcopus nobis non permittat penes bullam suae reverendissimae paternitatis instituere archiconfraternitatem rosarianam, hinc rogo, efficiat reverendissima paternitas Romae apud Sedem Apostolicam, ut institui possit.

[Hátlapon:] Reverendissimo sacrosanctae theologiae magistro, patri fratri Antonino Cloche sancti Ordinis Praedicatorum, eiusdemque totius ordinis magistro generali, superiori observandissimo. Romae a la Minerva.246 Ad reverendissimos patres dominicanos.


246 Santa Maria sopra Minerva, domonkos kolostor és templom, Róma

Közlemények

120

Forrás- és irodalomjegyzék

Kiadatlan források

AGOP Archivio Generale dell’Ordine dei Predicatori (Roma)IV. Registra Magistrorum vel Vicariorum vel Pro curatorum Ordini 200.XIII. Litterae atque actae tum ex tum pro Pro-vinciis, Congregationibus, conventu S. Sabinae, missionibus

79410. Provincia Hungariae. fasc. 1717., 1718., 1719., 1720.80600. Provincia Hungariae. Varia. Nr. 1–2. 80602. Provincia Hungariae. fasc. 6. Nr. 4.

XIV. Notitiae et relationes historicae. Scriptores Ordinis Liber AAA

OSzK Kt. Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár (Bp.)Fol. lat. 2040. Liber Albus I–III.

ELTE EKK Eötvös Loránd Tudományegyetem Könyvtára, Kézirattár (Bp.)

Litterae et Epistolae Originales (LEO) Nr. 512.

VML Vas Megyei Levéltár (Szombathely)XII.5/1/a. A szombathelyi domonkos rend ira-tai. Nr. 22.

Kiadott források

CHRONIKEN

1903 Chroniken und Tagebücher. I. (1143–1867). Brassó, 1903. (Quellen zur Geschichte der Stadt Brassó 4.)

1915 Chroniken und Tagebücher. III. (1549–1827). Brassó, 1915. (Quellen zur Geschichte der Stadt Brassó 6.)

1918 Chroniken und Tagebücher. IV. (1684–1783). Brassó, 1918. (Quellen zur Geschichte der Stadt Brassó 7.)

CIC1947 Codex Iuris Canonici. Typis Polyglottis Vaticanis, 1947.

GYÉRESSY–HERVAY

1975–1978 GYÉRESSY Béla–HERVAY Ferenc: Documenta artis paulinorum. 1-3. füzet. Bp., 1975–1978. (MTA Művészettörténeti Kutató Csoportjának Forráski-adványai X., XIII–XIV.)


121

JAKAB

1888/a JAKAB Elek: Kolozsvár története. Harmadik kötet, oklevéltárral. Habs burg-Lotháringiai korszak (1690–1848). Bp., 1888.

1888/b JAKAB Elek: Oklevéltár Kolozsvár története második és harmadik kötetéhez. II. Bp., 1888.

SCHWARCZ

2002 SCHWARCZ Katalin: „Mert ihon jönn aßonyotok és kezében új szoknyák” Források a klarissza rend magyarországi történetéből. Bp., 2002. (METEM Könyvek 39.)

SZÁDECZKY

1898 Székely oklevéltár. VII. 1696–1750. Szerk. SZÁDECZKY Lajos. Kolozsvár, 1898.

Felhasznált irodalom

BÁGYUJ

1978 BÁGYUJ Lajos: A kolozsvári ferenc-rendi templom. Korunk Évkönyv 1979. Romániai magyar népismeret. Kolozsvár – Napoca, 1978. 263–272.

BALANYI–BIRÓ–BIRÓ–TOMEK

1943 BALANYI György–BIRÓ Imre–BIRÓ Vencel–TOMEK Vince: A magyar pia-rista rendtartomány története. Bp., 1943.

BEINERT

2004 A katolikus dogmatika lexikona. Szerk. BEINERT, Wolfgang. Bp., 2004. BENDA

1988 BENDA Kálmán: Ferences iskola Esztelneken a XVII. században. Az értelmiség Magyarországon a 16–17. században. Szerk. ZOMBORI István. Szeged, 1988. 131–138.

BENEDEK

1946/a BENEDEK Fidél: A mi templomunk. Áttekintés a ferences templom életéről. Kolozsvár, 1946. (Kolozsvári ferencesek kétszáz éve. 1745–1945. 2. füzet)

1946/b BENEDEK Fidél: Kolozsvári ferencesek. Betekintés a kolostor életébe. Ko-lozsvár, 1946. (Kolozsvári ferencesek kétszáz éve. 1745–1945. 3. fü-zet)

BIRÓ

1925 BIRÓ Vencel: Az impériumváltozás kora (1690–1716). Az erdélyi katho-licizmus multja és jelene. Dicsőszentmárton, 1925. 104–124.

1932 BIRÓ Vencel: A kolozsvári piarista templom alapítása. Cluj–Kolozsvár, 1932. (Az Erdélyi Katolikus Akadémia felolvasásai I. osztály 6. szám.)

1935 BIRÓ Vencel: A Báthory–Apor szeminárium története. Cluj, 1935.

Közlemények

122

1945 BIRÓ Vencel: A kolozsvári jezsuita egyetem szervezete és építkezései a XVIII. században. Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 1945. (Er-délyi Tudományos Füzetek 192.)

BOCHKOR

1911 BOCHKOR Mihály: Az erdélyi katolikus autonomia. Kolozsvár, 1911. BOGA

1941 BOGA Alajos: Nagy Mózes. Erdélyi katolikus nagyok. Szerk. BIRÓ Ven-cel–BOROS Fortunát. Kolozsvár, 1941. 83–88.

BOROS

1925 BOROS Fortunát: A franciskánusok működése Erdélyben. Az erdélyi katholicizmus multja és jelene. Dicsőszentmárton, 1925. 477–497.

1927 BOROS Fortunát: Az erdélyi ferencrendiek. Cluj-Kolozsvár, 1927. 1929 BOROS Fortunát: Ferencrendiek a Székelyföldön. Emlékkönyv a Székely

Nemzeti Múzeum ötvenéves jubileumára. Szerk. CSUTAK Vilmos. Sepsi-szentgyörgy, 1929. 72–94.

DESICS

1929 DESICS Ignác: A vasvár-szombathelyi székeskáptalan története főbb vonásaiban. A szombathelyi egyházmegye története. I–II. Szerk. GÉFIN Gyula. Szombathely, 1929. II. 301–332.

ENTZ

1996 ENTZ Géza: Erdély építészete a 14–16. században. Kolozsvár, 1996.ERDÉLYI

1898 ERDÉLYI Károly: A kolozsvári r. kath. főgymnasium története. 1579–1898. A kegyes tanítórendiek vezetése alatt álló kolozsvári róm. kath. főgymnasium értesítője az 1897/98-as tanévről. Kolozsvár, 1898. 3–141.

ESZTERHÁZY

1866 GR. ESZTERHÁZY János: A kolozsvári Boldog-Asszonyról cimzett do-monkosok, jelenleg ferencziek egyházának történeti és építészeti leirása. Magyar Sion 4. (1866) 561–585.

FALLENBÜCHL

1940 FALLENBÜCHL Ferenc: A rabkiváltó trinitárius szerzetesek Magyarorszá-gon. Bp., 1940. (A Szent István Akadémia Történelem-, Jog- és Társada-lomtudományi Osztályának Értekezései. II. kötet 9. szám.)

FEHÉR

1942 FEHÉR Mátyás: A hétszázados vasvári Szent Domonkos-rendi kolostor története. 1241–1941. Bp., 1942. (A Szent István Akadémia II. Történe-lem-, Jog- és Társadalomtudományi Osztályának Értekezései. III. kötet 1. szám.)

FERRARIUS

1637 FERRARIUS, Sigismundus: De rebus Ungaricae Provinciae Sacri Ordinis Praedicatorum. Viennae, 1637.


123

FRANK

1973 FRANK, I. W.: Zur Errichtung der Österreichisch-Ungarischen Do-mini kanerprovinz. Zu Beginn des 18. Jahrhunderts und zu ihrer Vorgeschichte (1569–1704). Archivum Fratrum Praedicatorum 43. (1973) 287–341.

GÁL K.1935 GÁL Kelemen: A kolozsvári unitárius kollégium története (1568–1900). I.

h.n. 1935.GÁL L.

1837 G. L. [GÁL László]: Az erdélyi diaeták és országos végzések foglalatja idő-szakaszok és tárgyak szerént. III. 1691–1791. Kolozsvár, 1837.

GALLA

1934 GALLA Ferenc: A csíksomlyói ferencrendi kolostor viszontagságai Bethlen Gábor idején. A Gróf Klebelsberg Kuno Magyar Történetkutató Intézet Évkönyve. IV. Bp., 1934. 283–302.

2005 GALLA Ferenc: Ferences misszionáriusok Magyarországon: a Királyság-ban és Erdélyben a 17–18. században. S.a.r. FAZEKAS István. Bp.–Róma, 2005. (Collectanea Vaticana Hungariae I/2.)

GERDENICH

1916 GERDENICH Móric: A rendtartományok vázlatos története. A Szent Do-monkos-rend multjából és jelenéből. Szerk. HORVÁTH Sándor Bp., 1916. 359–404.

GÖMBÖS

1993 GÖMBÖS Tamás: A szerzetes és lovagrendek címerei és viseletei. Az evan-gélikus és református egyházak jelképei. Bp., 1993.

GYÁRFÁS

1911 GYÁRFÁS Elemér: Egyháztörténeti adatok 14. Adatok az iskolák tör-ténetéhez. Batthyaneum I. Szerk. GYÁRFÁS Elemér. Brassó, 1911. 159–161.

1925 GYÁRFÁS Elemér: Az erdélyi szászok és a katholicizmus. Az erdélyi katholicizmus multja és jelene. Dicsőszentmárton, 1925. 192–216.

GYÖRFFI

1989 GYÖRFFI Pál: Az erdélyi ferences kusztódia története. Ford. DOMOKOS Pál Péter. S.a.r. JÁSZ Viktor. Bp., 1989.

GYÖRGY

1930 GYÖRGY József: A ferencrendiek élete és működése Erdélyben. Kolozsvár, 1930.

HAMANN

1990 Habsburg lexikon. Szerk. HAMANN, Brigitte. Bp., 1990.HARSÁNYI

1938 HARSÁNYI András: A domonkos rend Magyarországon a reformáció előtt. Debrecen, 1938. (reprint: Paulus Hungarus–Kairosz, Bp., é.n.)

Közlemények

124

HEREPEI

2004 HEREPEI János: Kolozsvár történeti helyrajza. S.a.r. SAS Péter. Kolozsvár, 2004.

HERMANN

1982 HERMANN Egyed: A katolikus egyház története Magyarországon 1914-ig. Aurora, München, 19822. (Dissertationes Hungaricae ex historia Ecclesiae 1.)

HERNANDEZ–FORTINI

1999 HERNANDEZ, Ramón–FORTINI, Reginaldo: Novus Catalogus Archivi Gene ralis Ordinis Praedicatorum in Santa Sabina Existentis. Vol. I–IV. Roma, 1999. ms. (AGOP, Róma)

HORVÁTH T. A.1993 HORVÁTH Tibor Antal: Szombathely a XV–XVIII. században. S.a.r. KISS

Gábor. Szombathely, 1993. (Acta Savariensia 8.) INCZE

2003 INCZE Dénes: Erdély Katolikus Nagyjai. Tusnádfürdő, 2003.IVÁNYI

1929 IVÁNYI Béla: A Szent Domonkos-rend római központi levéltára. Rész-letek a magyar dominikánus provincia multjából. Levéltári Közlemé-nyek 7. (1929) 1–2. sz. 1–30.

1930 IVÁNYI, Béla: Bilder aus der Vergangenheit der Ungarischen Do-mi nikanerprovinz unter Benützung des Zentralarchivs des Do mi-nikanerordens in Rom. Mélanges Mandonnet. Études d'histoire littéraire et doctrinale du moyen âge, tome II. DESTREZ, J. A. (et al. eds.) Paris, 1930. 437–478.

1939–1944 IVÁNYI, Béla: Geschichte des Dominikanerordens in Siebenbürgen und der Moldau. Siebenbürgische Vierteljahrschrift 62. (1939) 1. sz. 22–59.; 3. sz. 241–256.; 4. sz. 379–394.; 63. (1940) 1. sz. 25–40.; folytatása: Archiv des Vereins für Siebenbürgische Landeskunde 15. (1941–44) 2–3. sz. 543–573.

KELEMEN

1982 KELEMEN Lajos: Kolozsvár építészeti és művészeti emlékei a XIX. század közepéig. UŐ: Művészettörténeti tanulmányok II. S.a.r. B. NAGY Margit. Bukarest, 1982. 105–164.

KEREKES

2004 KEREKES Dóra: A császári tolmácsok a magyarországi visszafoglaló háborúk idején. Századok 138. (2004) 5. sz. 1189–1228.

KIRSCH

1950 KIRSCH, Wilfried: Handbuch des Rosenkranzes. Summa Ss. Rosarii. Wien, 1950.

KISBÁN

1938–1940 KISBÁN Emil: A magyar pálosrend története. I–II. Bp., 1938–1940.


125

KOSUTÁNY

1897 KOSUTÁNY Ignácz: Az egyházi vagyon tulajdonjogának alanyáról álta-lában s különösen Magyarországon. Bp., 1897. (Különlenyomat az „Athenaeum” 1897-iki évfolyamából.)

KÖPECZI

1986 Erdély története három kötetben. II. 1606-tól 1830-ig. Főszerk.: KÖPECZI Béla, szerk.: MAKKAI László–SZÁSZ Zoltán. Bp., 1986.

LUKÁCS 1978–1995 LUKÁCS, Ladislaus: Catalogi personarum et officiorum Provinciae Austriae

Societatis Iesu I–XI. (1551–1773). Romae, 1978–1995.1987–1988 LUKÁCS, Ladislaus: Catalogus generalis seu Nomenclator biographicus

personarum Provinciae Austriae Societatis Iesu I–III. (1551–1773). Romae, 1987–1988.

LUPESCU

2003 LUPESCU, Radu: A tövisi ferences kolostor középkori történetének és építéstörténetének néhány kérdése. Református Szemle 96. (2003) 6. sz. 830–843.

MAKKAI

1936 MAKKAI László: A milkói (kun) püspökség és népei. Debrecen, 1936.MAKÓ

2003 LUPESCUNÉ MAKÓ Mária: Domonkos iskoláztatás a középkori Erdély-ben. Református Szemle 96. (2003) 6. sz. 844–853.

2004 LUPESCUNÉ MAKÓ Mária: A Domonkos Rend középkori erdélyi kolos-torainak adattára. Történelmi Szemle 46. (2004) 3–4. sz. 339–384.

2005 LUPESCUNÉ MAKÓ Mária: Az erdélyi domonkos kolostorok a közép-kor végén és Bartók Márton 1718. évi jelentései. Erdélyi Múzeum 57. (2005) 3–4. füzet. 138–155.

MÁRKUS

1900 Az 1540–1848. évi erdélyi törvények. Szerk.: MÁRKUS Dezső. Bp., 1900. (Magyar Törvénytár)

MIKOLA

1730 [MIKOLA László]: Genealogia perillustris familiae Mikola de Szamosfalva, posthumo amori et honori illustrium manium. Monachii, 1730.

MOLNÁR A.2002 MOLNÁR Antal: Katolikus missziók a hódolt Magyarországon I. (1572–

1647). Bp., 2002. (Humanizmus és Reformáció 26.) MOLNÁR M.

1916 MOLNÁR Márton: A harmadrend és a domonkosok vezetése alatt álló társulatok. A Szent Domonkos-rend multjából és jelenéből. Szerk. HOR-VÁTH Sándor. Bp., 1916. 306–321.

MOLNÁR–SIPTÁR

2009 MOLNÁR Antal–SIPTÁR Dániel: Egyetem volt-e a kolozsvári „Báthory-

Közlemények

126

egyetem”? MOLNÁR Antal: Lehetetlen küldetés? Jezsuiták Erdélyben és Fel-ső-Magyarországon a 16–17. században. Bp., 2008. (TDI Könyvek 8.) 29–48.

MONAY

1953 MONAY, Franciscus: De Provincia Hungarica Ordinis Fratrum Mino-rum Conventualium memoriae historicae in anniversario 250mo suae res-taurationis. Romae, 1953.

MORTIER

1914 MORTIER, R. P.: Histoire des Maitres Généraux de l’Ordre des Frères Prêcheurs. VII. Paris, 1914.

NAGY I.1859 NAGY Iván: Magyarország családai czimerekkel és nemzedékrendi táblák-

kal. V. Pest, 1859.1860 NAGY Iván: Magyarország családai czimerekkel és nemzedékrendi táblák-

kal. VII. Pest, 1860.NÉVTÁR

1882 A magyarországi Minorita-Rend Névtára az 1882/3-ik évre. Arad, 1882.ORBÁN

1993 ORBÁN BALÁZS: A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s népismei szempontból. III. Sepsiszentgyörgy, 1993R.

PÁSZTOR

1970 PÁSZTOR, Lajos: Guida delle fonti per la storia dell’America Latina negli archivi della Santa Sede e negli archivi ecclesiastici d’Italia. Archivio Vaticano, Città del Vaticano, 1970. (Collectanea Archivi Vaticani 2.)

PATAY

1925 PATAY József: A piarista-rend Erdélyben. Az erdélyi katholicizmus multja és jelene. Dicsőszentmárton, 1925. 498–511.

PFEIFFER

1917 PFEIFFER Miklós: A domonkosrend magyar zárdáinak vázlatos története. Kassa, 1917.

RUPP

1876 RUPP Jakab: Magyarország helyrajzi története, fő tekintettel az egyházi in-tézményekre. III. Pest, 1876.

SAS

2007 SAS Péter: A kolozsvári domonkos templom és kolostor szerepe, jelentősége a város építészetében. A domonkos rend Magyarorszá-gon. Szerk. ILLÉS Pál Attila–ZÁGORHIDI CZIGÁNY Balázs. Piliscsaba–Budapest–Vasvár, 2007. (Művelődéstörténeti Műhely. Rendtörténeti Konferenciák 3.) 353–373.

SÁVAI

1997/a SÁVAI János: A székelyföldi katolikus plébániák levéltára I. Dokumentumok a csíksomlyói és a kantai iskola történetéhez. Szeged, 1997. (Documenta Missionaria I/II.)


127

1997/b SÁVAI János: A csíksomlyói és a kantai iskola története. Szeged, 1997. (Documenta Missionaria II./II.)

SIPTÁR

2005 SIPTÁR Dániel: A domonkos rend római központi levéltárának ma-gyar vonatkozású és eredetű anyaga. Levéltári Szemle 55. (2005) 2. sz. 14–38.

2006 SIPTÁR Dániel: A pécsi domonkosokra vonatkozó források a rend római központi levéltárában (Archivio Generale dell’Ordine dei Predicatori). A magyar egyháztörténetírás forrásadottságai. Egyháztör-téneti kutatások levéltári alapjai különös tekintettel a pécsi egyházmegyé-re. Szerk. VARGA Szabolcs–VÉRTESI Lázár Pécs, 2006. (Seria Historiae Dioecesis Quinqueecclesiensis II.) 83–120.

2008 SIPTÁR Dániel: Egy (idegen) szerzetesi közösség élete a 18. századi Magyarországon: hieronymiták Szélaknán. KÚT VII. (2008) 1. sz. 63–82.

2009/a SIPTÁR Dániel: A felszabadító háborúk után megtelepedett szerzetesi közösségek a Dél-Dunántúlon. Katolikus megújulás és a barokk Ma-gyarországon különös tekintettel a Dél-Dunántúlra (1700–1740). Szerk. GŐZSY Zoltán–VARGA Szabolcs–VÉRTESI Lázár Pécs, 2009. (Seria Histo-riae Dioecesis Quinqueecclesiensis VII.) 155–196.

2009/b SIPTÁR Dániel: A ciszterciek XVII–XVIII. századi visszatérése Ma-gyarországra. A ciszterci rend Magyarországon és Közép-Európában. Szerk. GUITMAN Barnabás Piliscsaba, 2009. (Művelődéstörténeti Mű-hely. Rendtörténeti konferenciák 5.) 293–316.

2012 SIPTÁR Dániel: A szerzetesség első megtelepedési hulláma a török kiűzése után. Identitás és kultúra a török hódoltság korában. Szerk. ÁCS Pál–SZÉKELY Júlia. Bp., 2012. 473–484.

SZÁDECZKY

1886 SZÁDECZKY Lajos: A Haller-grófok nemzetség-könyve II. A család tör-ténete. Turul 4. (1886) 49–72.

SZALAY

1938 SZALAY János: A szombathelyi Szent Domonkos-rendiek lelkipásztori mű-ködése. 1638–1938. Szombathely, 1938.

SZARKA

1912 SZARKA Gyula: A váci domonkos konvent története. Bp., 1912. SZENTPÉTERY

1912 SZENTPÉTERY Imre: Oklevéltani naptár Brinckmeier, Grotefend és Knauz művének felhasználásával. Bp., 1912.

SZŐNYI

2001 SZŐNYI Tamás: Iványi Béla domonkos rendtörténeti kutatásai. Tanít-vány 7. (2001) 2. sz. 96–105.

Közlemények

128

TRÓCSÁNYI

1988 TRÓCSÁNYI Zsolt: Habsburg-politika és Habsburg-kormányzat Erdélyben 1690–1740. Bp., 1988. (A Magyar Országos Levéltár Kiadványai III. Ha-tóság- és Hivataltörténet 8.)

TÜDŐS

1996 TÜDŐSNÉ Simon Kinga: A Kálnoky család XVIII. századi könyvtá-ra. Emlékkönyv Jakó Zsigmond születésének nyolcvanadik évfordulójára. Szerk. KOVÁCS András–SIPOS Gábor–TONK Sándor Kolozsvár, 1996. 492–501.

1998 TÜDŐS S. Kinga: Székely főnemesi életmód a XVII. század alkonyán. Ko-lozsvár, 1998.

2000 TÜDŐS S. Kinga: Egy székely nemesasszony élete és személyisége Apafi korában. Lázár Erzsébet Kálnoki Sámuelné. Erdély és Patak fejedelemasszonya Lorántffy Zsuzsanna. Tanulmányok születésének 400. évfordulójára. Szerk. TAMÁS EDIT. I. Sárospatak, 2000. 93–107.

TÜSKÉS – KNAPP

2001 TÜSKÉS Gábor–KNAPP Éva: Népi vallásosság Magyarországon a 17–18. században. Források, formák, közvetítők. Bp., 2001.

VASS

1857 VASS József: Az erdélyi rom. katholikusok fő-tanintézete Kolosváratt. A kolosvári rom. kath. nyilvános teljes gymnasium évkönyvei. VI. füzet. 1856/57. Kolozsvár, 1857. 3–23.

VELICS

1914 VELICS László: Vázlatok a magyar jezsuiták multjából. III. (1690–1773). Bp., 1914.

VERESS

2006 VERESS Ferenc: A kolozsvári jezsuita templom építése. A magyar jezsu-iták küldetése a kezdetektől napjainkig. Szerk. SZILÁGYI Csaba. Piliscsaba, 2006. (Művelődéstörtémeti Műhely. Rendtörténeti konferenciák 2.) 414–423.

VÖRÖS

1921 VÖRÖS László: A hétszázéves magyar dominikánusok. Emléksorok a Szent Domonkos-rendi magyar rendtartomány megalapításának hétszáza-dik évfordulójára. Szerk. VÖRÖS László Bp., 1921. 16–33.

WALZ

1930 WALZ, A. M.: Inventarium Archivi Ordinis Praedicatorum, I-II. 1930. ms. (AGOP, Róma)

1948 WALZ, A. M.: Compendium Historiae Ordinis Praedicatorum. Romae, 19482.

WICK

1931 WICK Béla: A jezsuita rend története Kassán. Pozsony, 1931. (Klny. a Katholikus Lelkipásztor című folyóiratból).

1932 WICK Béla: Adatok a kassai domonkosok történetéhez. Košice, 1932.


129

WYSOKIŃSKI

2007 WYSOKIŃSKI, Ireneusz: A középkori magyar domonkos rendtarto-mány felbomlása. A domonkos rend Magyarországon. Szerk. ILLÉS Pál Attila–ZÁGORHIDI CZIGÁNY Balázs. Piliscsaba–Budapest–Vasvár, 2007. (Művelődéstörténeti Műhely. Rendtörténeti Konferenciák 3.) 77–88.

ZERICH

1869 ZERICH Tivadar: A katholicismus állapota Erdélyben, és különösen Háromszéken, a reformatio előtt, alatt és után. Magyar Sion 7. (1869) 481–498., 561–576., 641–654.

ZLINSZKY

2001 ZLINSZKY János: A szentgotthárdi ciszterci-rendi apátság kegyúri jo-gai. Pázmány Péter és kora. Szerk. HARGITTAY Emil. Piliscsaba, 2001. (Pázmány Irodalmi Műhely. Tanulmányok 2.) 109–138.

ZSÁMBÉKY

2007 ZSÁMBÉKY Monika: Barokk domonkos kolostorok Magyarországon. A domonkos rend Magyarországon. Szerk. ILLÉS Pál Attila–ZÁGORHIDI CZIGÁNY Balázs. Piliscsaba–Budapest–Vasvár, 2007. (Művelődéstörté-neti Műhely. Rendtörténeti Konferenciák 3.) 393–414.

a domonkos rend visszatÉrÉsi kÍsÉrlete erdÉlybe a 18. szÁzad elejÉn

Documents