Buskó András:

Fryderyk Franciszek Chopin

A XIX. századi romantika két kiváló zongoristája, Fryderyk Franciszek Chopin (Frédéric François Chopin) (1810-1849) és Liszt Ferenc (1811-1886) gyökeresen szakított az előző század klasszikus kötöttségeivel. Chopin nem szeretett koncertezni, élete során alig harmincszor lépett fel nyilvánosan. Zongoraszerzőként hozzájárult a zongoramuzsika arculatának megváltozásához. Chopin jellegzetes romantikus művész volt, káprázatos játéka és egyéni hangvételű kompozíciói csaknem fél évszázadon át meghatározó hatással voltak a zongorajáték stílusára, s a koncertprogramoknak ma is kedvelt darabjai.

2

Romantika (1800/20-19. század végéig)

Általános jellemzők A romantika a klasszicizmust felváltó irányzat a felvilágosodásban, pontosabban a szentimentalizmusban és a Sturm und Drang-ban gyökerezik. Elnevezése a francia „roman” = regény szóból ered, de a középkorban így nevezték az anyanyelven írt elbeszélő műveket is. Maga a stílus az irodalomból fejlődött ki. Forrása illúzióvesztés, kiábrándulás a „józan ész” eszményéből, csalódás a polgári társadalomban. A napóleoni háborúk és a forradalmakkal terhes Európa; majd a tőke kora hol lelkes, hol pedig pesszimista szemléletet váltott ki a művészekből. - Jellemzője a tudatos szembefordulás a klasszicista mértéktartással. Meghirdeti a művész teljes szabadságát, az egyéniség kultuszát. „Liberalizmus a művészetben”, ahogy Victor Hugo mondaná. Képzelet és érzelem az alkotói munka legfőbb ihletforrása. A nagy mindent elsöprő szenvedély kerül előtérbe a klasszicista mértéktartással szemben. Eredetiség az alapvető követelmény: az alkotó zseni, aki új témák, új életérzés, új műfajok, új kompozíciós szerkezeteket teremt; a töredékességet is kedvelő „belső formát” kedveli. Felbontja a hagyományos klasszicista formákat és vegyíti a hangnemeket; mindent líraizál: pátosz és irónia jellemzi; a verses regény, drámai költemény, a kevert műfajúság kedvelője. Jellemzi a múltba fordulás, saját nemzeti múltba, a nemzeti tartalmak keresése. A népi kultúra felfedezése. Nemzeti mitológia teremtése. Egzotikum (különleges távoli, idilli világ) és orientalizmus (török, arab, újgörög, keleti őshaza felé fordulás a sivár jelenből). Az antik világ helyett a rejtelmes középkor, gótika kerül az érdeklődés középpontjába. Egyre nagyobb érdeklődéssel fordultak a középkor, s azon belül is elsősorban a gótika felé. A történelemnek hangulatteremtő varázsa lett, volt benne valami megfejtésre váró, az ismeretlenségével vonzó titokzatosság. Ennek hatására az érdeklődés kezdett kiterjedni arra is, ami nem az időbeli, hanem a térbeli távolsága miatt volt addig ismeretlen. Európa felfedezte a távol-keleti kultúrák különös világát s általában a Kelet építészetét. Mindebből a romantikus klasszicizmus mellett a romantika két jellegzetes főiránya bontakozott ki: a gótikát felelevenítő és a Keletről ösztönzést merítő romantikus stílus. A romantika másik éltető forrása a polgári társadalmak születésével együtt kifejlődő nemzeti tudat. A nyelv, a kultúra közösségén alapuló összetartozás igazolása mindenütt felszította a népek saját történelmi múltja iránt az érdeklődést, ami aztán a művészetekben is a nemzeti romantika különféle változatait alakította ki. Szándéka szerint ez a más népekétől különböző, nemzeti sajátosságok érvényesítésére törekedett. A romantika a vele egy tőről sarjadó klasszicizmus ellenáramlata. Az tör fel benne, amit a klasszikusokhoz kötődő stílus visszafojtott: az általános érvényűvel szemben a különlegesen egyszeri, a sajátos, az egyedien természetes. A romantikus művészek feszültségkeltésre, a szélsőségek ábrázolására törekedtek, áttörik a hangnemek közti határokat. A kitartott bővítésekkel elodázzák a lezárást, a zenei formákat kibővítik. Kedvelik a szélsőséges hangulatok ábrázolását, a hosszú dallamíveket. Akárcsak az irodalomban, a zenében is előtérbe kerülnek a nemzeti vonások, tánc és ritmus. Ez az opera virágkora. A zeneszerzők programzenét írtak; zenei eszközökkel mondtak el egy történetet, úgy hogy képszerű érzeteket igyekezett ébreszteni.

3

Uralkodó zenei műfaja a szimfonikus költemény, ballada, fantázia, és a versenyművek: - Franz Schubert: Téli utazás; B-dúr szonáta; F-moll impromptu; Margit a rokkánál;

Pisztráng; Ave Maria - Robert Schumann: A költő szerelme - Felix Mendelssohn-Bartholdy: Szentivánéji álom; E-moll hegedűverseny; Török

induló - Johannes Brahms: V. magyar tánc; Akadémiai nyitány - Hector Berlioz: Fantasztikus szimfónia; Rákóczi-induló - Frédéric Chopin: C-moll „Forradalmi” etüd; A-dúr polonéz; A-dúr prelűd; fisz-moll

mazurka; F-moll ballada - Gioacchino Rossini: A sevillai borbély; Tell Vilmos - Giuseppe Verdi: Nabucco; Aida - Richard Wagner: Bolygó hollandi; Nürnbergi mesterdalnokok; Tannhäuser - Mogyeszt Muszorgszkij: Egy kiállítás képei; Éj a Kopár hegyen - Nyikolaj Rimszkij-Korszakov: Nagyorosz húsvét - Liszt Ferenc: Velence és Nápoly; Magyar rapszódiák; Les Préludes; Szerelmi álmok - Erkel Ferenc: Hunyadi László; Himnusz

4

Frédéric Francois Chopin (Zelazowa Wola [helység Varsó közelében], 1810. feb. 22. - Párizs, 1849. okt. 17.)

1. Chopin családja: A Chopin család francia eredetű. Chopin nagyapja, François Chopin (Chappen v. Chapin) bognárkodó szőlősgazda, egyúttal megyei biztos is volt. Fryderyk Chopin édesapja, Nicolas (Mikołaj) Chopin 1771. április 15-én a lotharingiai Marainville-ban született, és még fiatal korában elhagyva Franciaországot Lengyelországban telepedett le. XV. Lajos 1738-ban ajándékozta apósának, Stanisław Leszczyńskinek, Lotaringiát, mint élethossziglani hercegséget, miután az utóbbit megfosztották Lengyelország trónjától. Ekkor Maria Leszczyńska volt Franciaország királynéja. - 1733. február 1-jén II. (Erős) Ágost lengyel király halála váltotta ki az 1735-ig elhúzódó lengyel örökösödési háborút, amely 1733-1738 között zajlott. Lengyelországban II. Erős Ágost halála után a lengyel nemesség ismét Staniszław Leszczyńskit választotta meg királlyá (1733-1736), őt Franciaország, Spanyolország és Szardínia is támogatta, de az orosz és a szász beavatkozás következtében hamarosan újra elvesztette a trónt. Oroszország és a Habsburg monarchia Leszczyński ellenében viszont Erős Ágost fiát, III. Ágostot ültette a lengyel trónra. III. Ágost meg is tudta tartani azt. Leszczyński Szaniszló lemondása után Franciaországban élt. Az 1738. évi bécsi békében Leszczyński Szaniszló megkapta Lotharingiát, melynek hercege, a későbbi I. Ferenc német-római császár, cserébe kapta Toscanát. Leszczyński Szaniszló 1766-ban bekövetkezett halála után egész Lotharingia Franciaországhoz került. (Lotharingia 1871-1918 között Németországhoz tartozott.) - Lotaringiában szép számmal telepedtek le Stanisław Leszczyńskivel rokonszenvező lengyelek. (Stanisław Akadémia nevű líceum a mai napig létezik Nancyban, Lotaringia fővárosában.) Az ország helyzete III. Ágost (1734-1763) alatt sem javult. Megbénult a közigazgatás. A köznemesség a mágnások zsoldjába süllyedt. Nicolas Chopin még csak egy éves volt, amikor 1772. augusztus 6-án Oroszország, Poroszország és Ausztria aláírták a Lengyelország első felosztását kimondó egyezményt. Marainville Charles-Joseph de Rutant gróf, Leszczyński kamarása hatalmas birtokához tartozott, de 1780-ban, amikor Nicolas Chopin kilencéves volt, eladták Michał Pac lengyel grófnak, aki saját birtokigazgatóját hozatta el Lengyelországból, egy bizonyos Jan Adam Weydlichet. Weydlich és felesége hamarosan megismerkedtek François Chopinnel, a bognárral, akinek Nicolas nevű fiát azonnal a szívükbe zárták. Hét évvel később, 1787-ben Pac gróf eladta birtokait, beleértve Marainville-t és három másik falut, a Weydlich család pedig hazatért, és magukkal vitték Nicolas Chopint, aki akkor tizenhat éves volt. Nicolas (Mikołaj) Chopin 1787-ben érkezett Varsóba. Lengyelországba érkezve könyvelőként talált állást egy francia tulajdonú, varsói tubáküzemben. Amikor az üzem beszüntette termelését, Chopin házitanító lett az özvegy Ewa Lączyńska grófnő birtokán. Már Varsóban volt, amikor 1791. május 3-án a szejm megalkotta az új májusi alkotmányt, melyre Szaniszló Ágoston Poniatowski [Stanisław Poniatowski (1764-1793)] lengyel király is felesküdött. 1792. január 23-án azonban Oroszország, Poroszország és Ausztria aláírták Lengyelország második felosztását is. 1794-ben a varsói nép forradalmi megmozdulása váltotta ki a Tadeusz Kościuszko vezette felkelést. Mikołaj Chopin, mint lelkes lengyel patrióta vett részt az 1794-es Kościuszko-féle felkelésben, s a felkelést vezető Varsói Nemzeti Gárdában kapitányi rangig vitte. Tadeusz Kościuszko tábornok, miután hazájában vereséget szenvedett az oroszoktól, Amerikába ment, és csatlakozott a telepesek függetlenségi küzdelméhez. Kościuszko jelszava így hangzott: „A ti szabadságotokért és a miénkért”. A felkelés bukása után, 1795-ben aláírták Lengyelország harmadik felosztását. A király lemondott a trónról. Varsó porosz uralom alá került.

5

Ezt követően Nikcolas Chopin Lączyńska grófnő gyermekeit nevelte Czerniejewóban (két fiú mellett egy kislányt tanított). A kisebbik leány, Maria Lączyńska később Maria Walewska néven Napóleon szeretője lett. 1802-ben került jószágigazgatóként a Skarbek-grófok Żelazowa Wola-ban lévő birtokára. Ludwika Skarbek kastélyában Fryderyk Skarbek házitanítója lett. Itt ismerkedetett meg Justyna Krżyzanowskával – a kastélyban Nicolas Chopin hegedűn és fuvolán, Justyna zongorán is játszott. -, akivel 1806. június 2-án kötött házasságot. Nicolas Chopin 35 éves, Justyna Krżyzanowska 24 éves volt ekkor. Żelazowa Wola 1807-től a Varsói Hercegség része lett. A nagyhercegség uralkodója Frigyes Ágost szász király lett. Fryderik Chopin tehát egy Varsó melletti mazóviai faluban, Żelazowa Wolában lévő kis udvarházukban (a templomi anyakönyv szerint 1810. február 22-én, édesanyja állítása szerint azonban március 1-jén) született. Három lánytestvére volt, Ludwika (1807. április 6-án született), Justyna Izabela (1811. július 9-én született) és Emilia (1812. november-1827. április 10.). Chopinék 1810-ben költöztek be Varsóba. Varsó Napóleon bukása után a Lengyel Királyság fővárosa lett, Sándor cár lengyel királlyá koronáztatta magát. Mikołaj Chopin 1811 körül – a varsói egyetemmé fejlődött egykori kadett-iskola – a Szkola Rycerska tanára volt. 1813-tól líceumi tanár lett. Jan Henryk Dąbrowski vezetésével 1796-ban, a forradalmi francia sereg oldalán megalakult a lengyel légió, melynek indulója Josef Wybicki szerzeménye a „Jecze Polska nie zgniela” („Nincs még veszve Lengyelország”) című dal lett, ez lett később a lengyel nemzeti himnusz is. 1797-ben, Itáliában, a francia protektorátus területén I. Napóleon oldalán lengyel légiók alakultak, céljuk az ország felszabadításáért folytatandó harc volt. Dąbrowski tábornok 1770-1792-ben a szász lovasságnál szolgált, 1792-ben a lengyel hadsereg szolgálatába lépett. 1794-ben részt vett a Kościuszko-féle felkelésben és Varsó védelmében. 1796-ban Franciaországba emigrált, 1797-ben megszervezte az itáliai lengyel légiókat. 1806-ban Nagy-Lengyelországban felkelést indított a porosz uralom ellen, s részt vett az 1806-1807-es, az 1809-es és az 1812-es napóleoni hadjáratban. A napóleoni háborúk korában a Bug és a Narew egybeömlésénél, magasparton fekvő Serock közelében fontos erődtámaszpont volt. - Az innen 22 km-re fekvő mazowiai Pultuskban, a városi invalidusház volt 1806-ban a császár vezérkarának székhelye. Varsótól északra, a Bug és a Visztula összefolyásánál fekvő Modlin erődjét, a hajdani cári Oroszország és a poroszok által megszállt lengyel területek határán 1810-1812 között még Napóleon utasítására kezdték építeni. Később orosz, majd 1939 után náci megszállás alá került. 1809-ben a Varsói Királyság Józef Poniatowski vezette 12000 fős hadserege Raszyn mellett ütközött meg a Ferdynand d’ Este főherceg vezetése alatt álló, a lengyel hadseregnek több mint kétszeresét kitevő osztrák sereggel. Napóleon oroszországi 1812-13. évi hadjáratában a lengyel hadtest parancsnoka Józef Antoni Poniatowski herceg (1763-1813), lengyel tábornok és francia marsall volt, aki a Tadeusz Kosciuszko vezette 1794-es lengyel felkelésben hadosztályparancsnokként vett részt. 1812. június 24-én I. Napóleon mintegy 480000 főnyi hadsereggel átkelt a Nyemenen, Oroszország határfolyóján. – Seregében volt Schwarzenberg herceg osztrák (Napóleon XIII. számú) hadteste is. 1812. szeptemberében Bonaparte Napóleon Borogyinónál meghátrálásra kényszerítette Kutuzovot, de nem tudta megsemmisíteni az orosz hadsereget. Elfoglalta ugyan Moszkvát, békét azonban nem tudott kötni, vissza kell fordulnia. Az eredménytelen hadjáratban novemberben megsemmisült a francia hadsereg. Az 1812. évi oroszországi hadjárat elvesztése után orosz katonaság szállta meg a Varsói Nagyhercegség területét, a lengyel seregek megmaradt része a franciákkal visszavonult. Kutuzov tábornagy 1813-ban Bolesławiec sziléziai ipari városban halt meg útközben. Napóleon „Nagy Hadseregé”-nek 1812. évi oroszországi pusztulása után, 1813-ban Poroszország és Oroszország katonai szövetséget hozott létre. A kezdeti sikerek ellenére Napóleon Poroszországgal és Oroszországgal fegyverszünetet kötött, de Ausztria, Anglia és Svédország mégis a szövetségesekhez csatlakozott.

6

1813. augusztus 26-27. között zajlott le a drezdai csata. A Nagy-Britannia – Oroszország – Ausztria – Poroszország – Svédország által indított felszabadító háborúban a túlerőben lévő szövetséges seregektől a Lipcse melletti, 1813. október 16-19. között lezajlott „népek csatájá”-ban I. Napóleon megsemmisítő vereséget szenvedett. A csatában részt vett Széchenyi István huszártiszt is. A lengyelek vezére, Józef Poniatowski is elesett az 1813. évi lipcsei csatában. August Neidhardt von Gneisenau gróf, mint Gebhardt Leberecht von Blücher vezérkari főnöke (1813-1815) jelentős szerepet játszott a franciák elleni győzelmekben. Párizs 1814. március 13-án elesett, a szenátus április 2-án Napóleont lemondásra kényszerítette, és 1814. április 6-án Fontainebleau-ban lemondott. I. Napóleont előbb Elba szigetére száműzték, ahonnan 1815. március 1-jén visszatért, de a június 18-i waterloo-i (Belgium) csatában az angol Arthur Wellesley Wellington (1769-1852) herceg (1814), tábornagy és politikus, valamint Gebhardt Leberecht von Blücher (1742-1819), 1814-től Wahlstett hercege, porosz hadvezér győzelmet aratott Napóleon felett. Ezzel Napóleon száznapos uralma véget ért. Ezt követően Szent Ilona szigetére száműzték, ahol 1821. május 5-én hal meg. A Kongresszusi Lengyelország – Lengyelországnak az 1815. évi bécsi kongresszus határozata alapján Oroszországhoz került része -, Lengyel Királyság néven 1831-ig korlátozott alkotmánnyal rendelkezett. A napóleoni háborúkat lezáró 1815. évi bécsi kongresszuson a három győztes hatalom: Poroszország, a cári Oroszország és Ausztria Krakkó hovatartozásáról nem tudott megegyezni. A 25000 lakosú várost, Köztársaság címen önálló állammá nyilvánították. A megszállt Lengyelország területéről ide menekültek a lengyel vezető értelmiségiek. A Varsótól nyugatra fekvő Walewice a Walewski-család fészke volt. Maria Walewska grófnőnek Napóleontól született fia, Alexander Walewski gróf itt született. Alexander Walewski Franciaország későbbi külügyminisztere lett. I. Napóleon Mária Lujzától született fia, II. Napóleon (Ferenc Károly József Bonaparte), Reichstadt hercege, a „Sasfiók” (1811-1832) – apja halála után – osztrák felügyelet alatt élt.

7

2. Chopin gyerekkora: A kis Fryderyk 1816-ban kezdte meg zenei tanulmányait a cseh származású Wojciech (Adalbert) Żywnynél, akitől zongoraleckéket vett. Fryderyk Chopin csodagyerek volt, karikatúrákat rajzolt, verseket írt és négykezest zongorázott Ludwikával. Német klasszikusokkal ismerkedett, így Johann Sebastian Bach műveivel. Szívesen improvizált, és 1817-ben – hétévesen – megjelent első kompozíciója, egy polonéz (g-moll polonéz). Első hangversenyét 1818. február 24-én, nyolcévesen, a Kék Palota báltermében adta a Jótékonysági Egylet javára, a bécsi zeneszerző, Adalbert Gyrowetz zongoraversenyét játszotta. A palotát építtetője, Radziwiłł palotának is nevezték, birtokosa pedig ekkoriban Stanisław Zamoyski herceg volt. Zamoyski sógora, Adam Czartoryski herceg szintén a Kék Palotában lakott; Chopin itt találkozott vele először, találkozásuk egy életre szóló ismeretség kezdete volt. Chopin híre olyan gyorsan terjedt, hogy hamarosan felkérték, játsszon a Belweder Palotában is, Konsztantyin nagyhercegnek és családjának. A Chopin család hamarosan elköltözött Żelazowa Wolából, bár Chopin később is többször járt itt (először 1823-ban), Mazovia hangulata, népének zenéje, éneke nagy hatással volt művészetére. Amikor Maria Fjodorova cárné, Sándor cár és Konsztantyin nagyherceg anyja 1818-ban Varsóba látogatott, egy líceumi előadáson maga is meghallgatta Chopint, aki két új, saját szerzeményű polonézzel kedveskedett neki. 1819-ben a kilencéves Chopin játékától elbűvölt híres olasz énekesnő, Angelica Catalini egy aranyórával ajándékozta meg. Chopin tizenegy év alatt, 1818-1829 között mindössze hétszer lépett föl nyilvánosan Lengyelországban. Ezen kívül számtalan fellépése volt a Belweder palotában, illetve a varsói szalonokban, tizenöt éves korától pedig egy varsói templomban orgonált. Tizenegy éves korától Fryderyk az újonnan létesített Varsói Konzervatóriumban tanult zeneszerzést. 1822-ben, amikor Fryderyk tizenkét éves lett, Mikolaj Chopin, Józef Elsner gondjaira bízta a fiút. Chopin 1823-1826 között líceumba járt. Tizenhat évesen elfogadhatóan tudott franciául, németül és olaszul. Konstantin nagyherceg és Novoszilcov gróf, cári kormánybiztos önkényeskedései hatására Walerian Lukasiński őrnagy vezetésével Hazafias Társaság alakult, amelyet azonban fölgöngyölítettek, vezetőit várbörtönre ítélték. 1825 áprilisában Sándor cár bevonult Varsóba, és összehívta a szejmet. Poznańból Radziwiłł herceg, a porosz király helytartója is megérkezett. Chopin a cár előtt is fellépésre kényszerült. A cár gyémántgyűrűt ajándékozott neki. A testi egészség tekintetében azonban, sajnos, más volt a helyzet. Chopin vézna, gyenge, sokat betegeskedő gyermek volt, aki különösen a megfázásra volt rendkívül hajlamos: rendszeresen bajlódott felső légúti megbetegedésekkel. Gyakran volt mandulagyulladása is. Az orvosok ezért a nyári szünidőben szabad levegőre, vidékre küldték, egyébként pedig az egészségesnek tartott zabkása és egy pörköltmakk-őrleményből főzött ital bőséges fogyasztásának előírásán kívül hashajtással és piócákkal kezelték. Chopin leveleinek visszatérő motívuma ekkoriban: "zabkásával etetnek, mint valami lovat". A gyermek Chopin alkatától nemcsak testileg, hanem lelkileg is távol állt a sok mozgás a szabad levegőn, a sportolás. Érzékeny és könnyen elérzékenyülő, introvertált természete már ekkor megmutatkozott. Ez azonban valóban alkati volt és nem betegség, amint ezt gyengéd családi kötődése és számos jó barátja bizonyítja. Nehezen oldódott, de nagyon is szociális lény volt. A fiatal Chopin valószínűleg nem volt boldogtalan: ábrándos, elvágyódásra és borúlátásra hajló természete humorral és a - meghitt - társaság szeretetével párosult.

8

3. Chopin sikerei: 1826 1818-ban alapították a Varsói Egyetemet. Stanisław Staszic alapította meg a Tudományos Társaságot, 1825-ben pedig megalakult a Műegyetem. 1825. december 7-én, Taganrogban elhunyt I. Sándor cár, lengyel király. A pétervári orosz tisztek dekabrista felkelését leverték, Varsó is forrongott, s 1826. január-februárjában lengyel hazafiak százait tartóztatták le összeesküvés vádjával. Staszyc lengyel hazafi temetésén ezrek vettek részt, és nemzeti tüntetéssé változott. Chopin 1826-ban érettségizett. Tizenöt éves korában megjelent első, zongorára írt opus 1 c-moll rondója. Chopin első nyomtatásban megjelent műve az 1825-ben komponált "Első zongora-rondó" (Premier Rondeau pour le piano) volt. Ezt az opus 1-es, c-moll rondót Luisa Lindének, a líceumi rektor feleségének ajánlotta. Első külföldi koncertjét 1826. augusztus 16-án, a sziléziai gyógyfürdőhelyen, Reinertzben (Duszniki) adta, ahol anyjával meg Ludwikával és Emilkával nyaralt (augusztus-szeptember). Dusznikban „fémes” vizeket és kecsketejet ittak (az utóbbit tüdőpanaszok ellen javallották), és gőzzel „inhaláltak”. 1826-ban Józef Ksawery Elsner vezetésével kezdte meg tanulmányait a Varsói Konzervatóriumhoz tartozó hároméves Központi Zeneiskolában. E korszak eredménye legalább két rondó zongorára, egy trió, egy mazurka, egy szonáta és egy korabeli gyászinduló. Elsner a sziléziai Grodnóban született. Először teológiát tanult Boroszlóban (Wroclaw), majd Bécsben zenésznek állt. A brünni színház zenekarában lett elsőhegedűs, majd 23 évesen a lembergi Opera karmestere lett, itt hét operát komponált. Varsóban a Nemzeti Színházon belüli Opera vezetője és komponistája lett. Ebben az időben – bár a százezer lelket számláló Varsó nem tartozott a zenei központok közé -, Chopin szenvedélyesen részt vett minden zenei esten, koncerten, operaelőadáson. A szülei által vezetett diákotthonból négy bentlakó diákkal kötött szoros barátságot. Tytus Woyciechowskival, Jan Białobłockival (1827-ben csonttuberkolózisban halt meg), Jan Matuszyńkivel és Julian Fontanával. Tytus Woyciechowski két évvel volt idősebb Chopinnél, és szintén Żywnymél tanult zongorázni. A két fiú 1823-ban ismerkedett össze, és később gyakran játszottak négykezest. Tytus otthona a Varsótól keletre fekvő Lublin melletti Poturzyn-birtok volt, ahová a líceumi érettségi után visszatért, hogy gazdálkodjon. Érettségi után mindössze háromszor tölthettek hosszabb időt egymás társaságában.

1827 1827. április 10-én tüdővészben elhunyt Chopin húga, a tizennégy éves Emília, amely Fryderyket nagyon megrázta. Feltehetően maga Chopin is harminc éven át szenvedett tuberkolózisban. A Koch-bacilus nagyon korán megfertőzte őt is. Chopin korában a tüdővész Lengyelország-szerte igen elterjedt betegség volt, és minden századik halálért felelt. Akkoriban még nem tartották fertőző betegségnek. A tuberkolózis (gümőkór) kórokozóját 1882-ben izolálta dr. Robert Koch német bakteorológus. A sztetoszkópot már 1819-ben föltalálta egy francia orvos, de Lengyelországban, ebben az időben még nem lehetett beszerezni. A köhögés és a sápadtság szolgált a diagnózis alapjául. Chopin Mozart Don Giovanni-jának duettje, „Là ci darem la mono” („Oly csodavár több nincsen”) alapján írta a „B-dúr variációk zongorára és zenekarra” című művét. Ez volt az első műve, amely Lengyelországon kívül, éspedig Bécsben jelent meg három évvel később, 1830-ban. Schumann 1831 őszén elolvasta, és a lipcsei Allgemeine Musikalische Zeitungban írt róla. 1828 A tanulmányokkal párhuzamosan egyre többet komponált. 1828-ban Chopint sürgősen Samnik üdülőfaluba küldték kúrára, ott írta opusz 8-as, g-moll trióját zongorára, hegedűre és csellóra. Zenei élményeit is folyamatosan gyűjtötte. Míg korábban Rossini Sevillai borbélya hatott rá, 1828-ban Hummel vendégszerepelt Varsóban, s 18 évesen Johan Nepomuk Hummel káprázatos koncertje nyűgözte le.

9

A bravúros zongorajáték láttán ujjgyakorlatokat készített magának. Chopin tőle sajátította el a zongorajáték sima eleganciáját, kecsességét, ami kompozícióin is nyomot hagyott. Útlevelének tanúsága szerint Chopin testmagassága 170 cm volt, ám rendkívüli soványsága miatt kissé hórihorgasnak hatott. Keze igen finom és keskeny volt, egyébként nőiesen finom alakját kiugró sasorra tette mégis férfiassá és különlegessé. (Egy kései levelében, keserű humorral, két legkérlelhetetlenebb ellenségeként említi nagy orrát és nem elég mozgékony negyedik ujjait...) Chopin 1828-ban Berlinbe utazott. Nem hagyta ki az Operaház műsorait és a Singakademie előadásait. Gyűjtötte az élményeket. Paganini, "az ördög hegedűse" több koncertet is adott Varsóban, melyeken természetesen Chopin is jelen volt. Hamarosan ő is nemzetközi szinten csillogtathatta meg tehetségét.

1829 1829. május 24-én lengyel királlyá koronázták I. Miklós orosz cárt. Az ünnepi misét a varsói Szent János fővétele (Katedra Św. Jana) székesegyházban tartották. I. Miklós cár rémuralmat vezetett be Oroszországban, Lengyelországban pedig soha nem látott elnyomást teremtett, és tömeges letartóztatásokat rendelt el. Előző nap azonban Niccolo Paganini lépett fel a lengyel fővárosban lévő Nemzeti Színházban és kezdte meg koncertsorozatát. Chopin teljesen a hatása alá került. A tehetséges Chopin 1829-ben sikeres koncerteket adott Bécsben. Chopin Krakkón és Ojcówon keresztül meg a Beszkideken át, 1829. július 31-én Bécsbe, az osztrák fővárosba érkezett, Gluck, Haydn, Mozart és Beethoven városába. Chopin Bécsben találkozott dr. Johann Malfattival, Ausztria császárának háziorvosával, Beethoven egykori barátjával, akinek felesége, Helena, a Lengyel Királyság egyik szenátorának lánya volt. Malfattiék azonnal fiukká fogadták. Bécsben Gallenberg grófnak, a Kärtnertor-Theater igazgatójának javaslatára, augusztus 11-én este tartotta első koncertjét. Beethoven Prometheus-nyitány, Rossini- és Vaccai-áriái mellett Chopin Variációiból (Là ci darem), Freie Fantesie-ből állították össze. Chopin improvizációival elbűvölte a közönséget. Moritz Lichnowsky kérésére augusztus 18-án újabb koncertet adott, melyen többek között elhangzott Chopin Rondo à la Krakowiak-ja és Mayrader Polonéze is. Prágán és Töplitzen keresztül Drezdába érkezett, ahol Karl Maria von Weber a Bűvös vadász c. operáját szerezte. Drezdában megnézte Goethe Faust c. darabját, majd Boroszlón és Kaliszon keresztül visszaérkezett a lengyel fővárosba. Varsóba történő visszatérése után nemzetközi hírnévre törekedett. Varsóba visszatérve fellángolt titkolt szerelme Konstancia Gladkowska énekesnő iránt. Péntekenként felkereste barátját, Joseph Kessler német zongoraművészt. Chopin rövid időre Radziwiłł herceg Antoninban lévő birtokára utazott, ahol esténként zongoradarabokat adott elő. - Chopin játszott Antoni Radziwiłł herceg berlini szalonjában is. Chopin két zongoraversenyének sorrendjét megtévesztő opusz-számaik következtében az utókor felcserélte; a valóságban az f moll versenyművet 1829-ben, az e-moll koncertet 1830-ban komponálta a zeneszerző.

F-MOLL ZONGORAVERSENY, OP. 21 (I. Maestoso; II. Larghetto; III. Allegro vivace) Ez a koncert Chopin első zongoraversenye; 1829-ben íródott. Első tétele a klasszikus szonátaforma felépítését követi. E forma tagolását a komponista a zenekari tuttira bízza: az expozíció elején bevezet, majd rövid összefoglalással előkészíti a kidolgozást; visszavezet a reprízhez, és kóda helyett befejezi a tételt. A szonátaforma dramaturgiája — az expozícióban a témák bemutatása, a kidolgozásban ezek fantáziaszerű továbbszövése, a reprízben visszaidézése — a zongoraszólóban játszódik le. A lassú tétel csöndes, szemlélődő hangulatát a középrészben izgatott recitativók segítségével fokozza drámaivá a zeneszerző, majd a visszatérő ábrándos dallammal újból feloldja a feszültséget. A tételt a zenekar rövid kommentárjai foglalják keretbe. A finálé elegáns és bővérű táncmuzsika, a lengyel nemzeti táncok látványos kavalkádja. Mindkét moll-hangnemű koncert végén dúr-hangnem deríti fel a befejezés hangulatát.

10

1830 Varsó visszatérve 1830. március 17-én a Nemzeti Színházban tartotta első koncertjét. Adagio-ja és Rondo-ja sikert aratott, Fantázia lengyel dallamokra a közönség tetszését váltotta ki. Második, ismét sikeres koncertjére március 22-én került sor. 1830-ban, Staszicz kezdeményezésére a híres dán szobrász, Thorwaldsen elkészítette Mikołaj Kopernikusz varsói szobrát. 1830 májusának végén a szejm ülésszakát I. Miklós cár jelenlétében nyitották meg. Az estélyeken azonban az oroszellenes Chopint mellőzték. 1830 májusának végén és júniusában Henriette Sontag adott nyolc koncertet a varsói Nemzeti Színházban. Majerné estéjén való fellépése után Chopin Poturzyba utazott az aratóünnepre. Július 21-én már újra Varsóban volt, ahol megtekintette Konstancia Gladowska első fellépését az Operában. Az énekesnőtől később szalagot kapott emlékül. Chopin egyedüli barátja Tytus Wojciechowski, egykori osztálytársa volt, aki Varsótól kétszáz mérföldnyire, Lublintól távol eső faluban, Poturzyban gazdálkodott. 1830 augusztusában Chopin mintegy tíz napon töltött Tytusszal Poturzynban. Tizenkét levelet írt neki.

E-MOLL ZONGORAVERSENY, OP. 11 (I. Allegro maestoso; II. Romance. Larghetto; III. Rondo. Vivace) A versenymű nagylélegzetű műformájában Chopin sohasem vált igazán otthonossá. Intim vallomásokra hajló, gyengéd és érzékeny lénye inkább a finoman árnyalt kisművészet jellemdarabjaiban talál adekvát kifejezést. S amikor mégis — nyilván a kor divatjának engedve — nagyobb terjedelmű alkotásra szánja magát, akkor is inkább a részletek bonyolult megmunkálásában leli kedvét. A zongora páratlan kifejezési lehetőségei mellett Chopin számára a zenekar másodrendű szerepet játszik: mivel valamennyi gondolatát elsődlegesen zongorára fogalmazta, versenyműveinek tutti szakaszai úgy hatnak, mintha e zongorán fogant gondolatokat a zeneszerző kényszerűségből transzponálta volna az együttes hangszereire. Nem is tölt be versenyműveinek zenekara más hivatást, mint azt, hogy a szólóhangszer mondanivalóját előkészítse, ragyogását kontrasztszíneivel még jobban kiemelje, ékes jelenlétét hódolattal övezze. Az első tételt bevezető tutti mindamellett impozáns: a szonátaforma témái határozott karakterrel mutatkoznak be, és pazar kibontakozás lehetőségeit hordják magukban. S amint a szólóhangszer belép, nem is szorul többé a zenekar támogatására, szuverén módon fejleszti ki a heroikus-férfias főtémát, a szenvedélyes melléktémát, a fantáziaszerű átvezető dallamokat. Gazdagon áradó érzelemvilág és dúsan gyöngyöző pianisztikus bravúr jellemzi ezt a nagyszabású megnyitó tételt. A lassú tételnek Chopin — talán Mozart versenyműveire emlékezve? — a Románc címet adta. A zeneszerző magánéletét ez idő tájt felkavaró szenvedély, Constantia Gladkowska énekesnő iránt érzett szerelme ihlette ezt a gyengéd és ábrándos muzsikát, amelyben Chopin nocturne-jeinek gazdag ornamentikája és légiesen karcsú dallamvilága illeszkedik a ciklikus nagyforma kereteibe. A finálé ugyancsak megőrzött valamit a Mozart-zongoraversenyek csillogó társalgási tónusából, de Chopin lengyel népzenei élményei ennek a tündöklő társasjátéknak karakterisztikus színeket kölcsönöznek a kelet-európai folklór gazdag palettájáról. Chopin szeptember 22-én, majd a Nemzeti Színházban október 11-én nemzeti jellegű viharos koncertet tartott, melyen Konstancia is fellépett. A húszesztendős Chopin 1830. november 2-án elhagyta Lengyelországot. Tytus Wojciechowski is vele tartott. Varsóból búcsúzva egy ezüstedényben maréknyi anyaföldet vitt magával, mintha megérezte volna, hogy többé nem tér vissza hazájába. Chopinék 1830. november 6-án Boroszlóba (Wroclaaw) érkeztek, ahol 8-án – Joseph Schnabal, a székesegyház karnagyának kérésére - helyi Vigadóban is fellépett. November 12-én Drezdába érkeztek, ahol a helyi lengyel kolónia és a szász előkelőségek körében nagy sikert aratott. Itt ismerte meg Delfina Potocka grófnő szüleit, Komarów grófékat. Prágán keresztül november 23-án Bécsbe érkeztek.

11

Az 1830. évi felkelés: 1830 júliusában kitört a párizsi liberális forradalom, X. Károly francia király ugyanis megszüntette a sajtószabadságot, a nemesség és a klérus befolyásának növelése érdekében korlátozta a választójogot. Párizs népe azonban a Bourbonok zászlaja helyett újra kitűzte a piros-fehér-kék trikolórt a királyi palotára. Háromnapi utcai harc után győzött a francia polgári forradalom, X. Károly elmenekült. A burzsoázia által választott új király, Lajos Fülöp már új eszmék szerint kormányzott. Lajos Fülöp, az Orleans-dinasztia tagja volt. Lajos Fülöp király a bankár Jacques Lafitte-et nevezte ki miniszterelnöknek, a Maison Rotschild pedig mintegy „monopóliumot” szerzett minden „kincstári kölcsön” felvételére, illetve folyósítására. Ez volt az a motor, amely megfelelő finanszírozással elindította Franciaországban az ipari forradalmat, majd szolgáltatta kibontakozását. A forradalom tovább terjedt Európában. Brüsszelben forradalom tört ki, 1830. október 14-én Belgium kikiáltotta függetlenségét a hollandokkal szemben. Az ország első uralkodója I. Lipót coburgi herceg lett. 1830. november 29-én felkelt Lengyel Királyság is. Az 1830. évi lengyel felkelés központja is Varsó lett. Válaszul a nemzeti jogok korlátozására, tört ki a főként nemesi ún. novemberi felkelés (1830. november 29. – 1831. október 5.). Egykor a Łazienki-park része volt a Varsói Egyetem Botanikus kertje, hozzá csatlakozik az Obszervatórium. A Łazienki-parkban álló politikai reprezentatív épületek közül a Belweder-palota négy oszlop által tartott timpanonnal díszített egyemeletes épület, amelyet földszintes szárnyak vesznek körül. A palotát 1820-ban klasszicista stílusban építették a cári helytartó, Konsztantyin nagyherceg számára. 1830. évi lengyel felkelés során a Łazienki-parkban levő – Wielka Oficyna (nagy személyzeti ház) épületéből az egykori cári protektorátus alatt álló Kongresszusi Királyság kadettiskolájából – a lengyel tiszti iskola növendékei november 29-én rajtaütésszerűen akarták elfoglalni az épületet, s foglyul ejteni a Konstantin cári helytartót, aki azonban elmenekült, magával víve Lukasińskit. A felkelés során Gendere orosz generálist lemészárolták. A felkelők megnyitották az Arzenált és felfegyverezték a varsói népet. Az Újvárosban álló későbarokk Makronowski-palota, a Sapieha-palota, mely a XIX. században a varsói 4. gyalogezred kaszárnyája volt. Az 1830. évi felkelés és az azt követő 1830-1831. évi lengyel-orosz ütközetek során ez a gyalogezred legendás hősiességével tűnt ki. A hivatalos vezetéssel ellentétben, a felkelt tisztek és a varsói polgárok kiszélesítették a felkelést. Adam Jerzy Czartoryski herceg (1770-1861) a felkelés idején a nemzeti kormány elnöke lett, Henryk Dembiński (1791-1864) tábornok a felkelés idején Varsó parancsnoka, rövid ideig főparancsnok volt. Joachim Lelewel (1786-1861) történész, a polgári demokratikus szárny vezetője, az 1830-31-es lengyel felkelésben a nemzeti kormány tagja volt. Az 1830-31-es felkelésben ott találjuk Józef Z. Bem (1794-1850) tábornokot, Ludwik Mierosławski tábornokot (1814-1874) is. Tytus Wojciechowski is visszatért Bécsből. Chopin egyedül maradt.

1831 1831. májusában kihirdették a cár trónfosztását. 1831. május 26-án, Ostrolękánál ütköztek meg a szabadságukért küzdő lengyel csapatok a cári hadakkal. Az orosz túlerő azonban győzött, a lengyelek alulmaradtak I. Miklós orosz cárral szemben. E csata hőse volt a 37 éves tüzérparancsnok, Józef Bem. Az 1666-ban épült barokk bernardinus templom és kolostor falai mögé vették be magukat a túlerő által ide beszorított felkelők. A Varsótól északnyugatra fekvő, egykori kasztellánus város, Zakroczym a XIV-XV. században Mazowia bírósági székhelye is volt, Lengyelország felosztását követően határváros lett a cári orosz birodalom és a porosz királyság határán. Az 1831-es felkelés idején, egy időre a kormány és a szejm ide helyezte székhelyét. Az oroszok elérték Praga-t. A lengyelek azonban visszaverték az oroszokat.

12

Közben kolerajárvány is dühöngött. 1826-ban a kolera Elő-Indián és Perzsián keresztül áttört Európába. 1827-ben a Gangesz völgyéből a Koleravibrio baktérium által terjesztett kolerajárvány indult útnak Kelet-Európában. Karavánok hozták magukkal Oroszországba, ahonnan a lengyel felkelést leverő csapatokkal együtt a Visztula partján is megjelent a kolera, majd nemsokára átcsapott Németországba, Galíciába és 1831 nyarán Magyarországra is, a Felvidékre. 1830. december 28-án a magyar Helytartótanács a Galícia felől közeledő kolerajárvány elleni védekezésül lezáratja az ország északkeleti határát. A kolerazárlatot 1831. október 3-án oldják fel. A kolerajárvány miatt Észak-Magyarországon (Felvidéken) és Kassa környékén parasztfölkelés tört ki. A járvány áldozata lett többek között a Széphalmon élő Kazinczy Ferenc is. A járványban Magyarországon 536517 ember betegedett meg, akik közül 237641 fő meg is halt. A lengyelek Igaiénál aratták utolsó győzelmüket. 1831. szeptember 5-én Paszkievics tábornagy hadai elérték a Varsót övező erődítményrendszert, és 6-án megkezdték az ostromot. A legfőbb védelmi vonal a Powązki temetőn és Wolán át húzódott. A wola-i sáncoknál esett el Sowiński generális is. Varsó szeptember 8-án adta meg magát. A cári csapatok a felkelést leverték, a cár önkényuralmat vezetett be Lengyelországban. Oroszország véres terrort alkalmazott. 1831-34 között a lengyel nép, a felkelők féken tartására épült fel a varsói Citadella. A cári időkben a királyi palota az orosz helytartók székhelye volt. 1831-ben, az 1830-as felkelés leverését követően Paszkievics herceg tartózkodott itt elsőként. A megtorlás elől külföldre menekültek között volt többek között az ekkor 36 éves Józef Bem is. Ferenc császár üdvözölte is az erőskezű cárt. Európa népei azonban a lengyelekkel éreztek. Magyarországon Bajza József szerint „Csatájok a védelmezett Népjog csatája volt”, Kölcsey Ferenc pedig egyik legszebb beszédét Lengyelország érdekében tartotta meg. Bécs, amely Lanner és Strauss keringőkirály városa lett, nem fogadta be Chopint. Chopin nyolc hónapot töltött Bécsben, ahol mindössze két koncertet adott. 1831. április 4-i koncertjét a Vigadóban tartotta, ahol e-moll zongoraversenyét adta elő. Chopin a varsói forradalom kitörése miatt 1830-ban átköltözött az osztrák fővárosba, ám a lengyelországi események bécsi megítélése kedvezőtlenül hatott pályafutására. Chopin néhány hónap után úgy döntött, hogy továbbutazik, s Bécsből Párizsba, Európa akkori művészeti fővárosába indult. Chopin Münchenben, 1831. augusztus 28-án koncertet adott a Filharmónia termében, ahol e-moll zongoraversenye és Fantázia lengyel dallamokra című műveit adta elő. Innen Stuttgartba érkezett. A felkelés bukását követő sokk Stuttgartban érte Chopint. Chopint Varsó bevételének híre Stuttgartban érte, ahol megállt néhány napra Párizs felé vezető útján. A hír eszeveszett haragot és elkeseredést váltott ki belőle, de továbbindult a francia fővárosba. Egy percig sem gondolt arra, hogy visszasiessen Varsóba és a nemzeti tragédia után családja mellett legyen. Miközben hallatlanul szeretetteljes kapcsolatot tartott fenn Varsóban maradt szüleivel és két leánytestvérével, s mindvégig szenvedélyes lengyel hazafinak tartotta magát, úgy gondolta, hogy többet segít hazáján a zenéjével, mint az otthoni (esetleges) fegyveres harcban való részvételével. Ekkor született Forradalmi etűd c. műve (Opus 10. 12. számú etűd). Chopin szinte csakis zongoraműveket alkotott. A még Lengyelországban komponált mazurkák, keringők és polonézek tulajdonképpen stilizált táncok. Chopin mindkét zongoraversenyét (f-moll, e-moll) külföldre távozása előtt szerezte, s ezek érzelemvilága a leigázott Lengyelországban akkoriban szerveződő novemberi felkeléshez kötődik. Chopin a nyári vakációit vidéken töltötte. Bőven volt alkalma népi táncokat, dépdalokat hallani – polonézt – mazurkát, krakowiakot, kujawiakot, obereket és a falvak sajátos zsidó zenéjét -, és e hatások megjelennek legnagyobb műveiben is. A francia "polonaise" (lengyel) szóból ered. A barokk korszakban lassú, kimért mozgású 3-es lépő, ill. vonuló tánc. Ceremoniális jellegére a tánc eredete ad magyarázatot. A feljegyzések szerint a krakkói királyi udvarban táncolták, legkorábbi említése 1574-ig nyúlik vissza. Fel-felbukkan, például Bachnál, a barokk szvitekben (táncsorozatokban). A 19. századra társas tánccá változott, eredeti karaktere, tempója, ritmusprofilja teljesen átalakult. Chopin polonézeinek, polonéz-fantáziáinak hatására a lengyel nemzeti romantika fontos műfajává vált.

13

Népszerűségének köszönhetően más nemzetek szerzői is szívesen alkottak e műfajban (pl. Csajkovszkij). Chopin előtt már kétszázötven esztendővel ismerték a polonézt, mely az ősi lengyel kolendából fejlődött ki. Először 1574-ben, Krakkóban csendültek fel komoly, méltóságteljes ütemei, mikor a lengyel urak a francia herceget, Henriket választották lengyel királlyá, és azóta szokás lett, hogy a koronázási ünnepségeket mindig a polonéz kíséri. 1572-ben II. Zsigmond Ágost lengyel király halálával kihalt a Jagelló-ház. Medici Katalin 1533-tól II. Henrik felesége volt. Férje halála után fia, IX. Károly (1550-1574), francia király (1560-1574) kiskorúsága idején 1560-1563 között régens volt. Gaspard de Coligny (Scigneur de Châtillon) francia hadvezér és tengernagy (1519-1572) - aki 1557-ben Kálvinista hitre tért -, eltávolítása érdekében 1572. augusztus 23-ról 24-re virradó éjszaka, IV. Navarrai Henrik és Valois Margittal tartott esküvőjét használta fel Párizsban Medici Katalin anyakirályné és IX. Károly a hugenották lemészárlására a Szent Bartalan-éjszakán. Párizsban kb. 2000, vidéken kb. 10-20000 hugenottát gyilkoltak meg. III. Valois Henrik (1551-1589) francia királyt (1574-1589) – II. Capeting Henrik (1519-1559) francia király (1547-1559) és Medici Katalin fia – 1573-ban választották Lengyelország királyává. 1573-ban az első szabad királyválasztáson a nemesi országgyűlés választott királyt. A királyi hatalom gyengülése és a főurak befolyásának erősödése következtében kezdetét vette a nemesi köztársaság válsága. Az ország élén ugyan a király állott, magát a rendszert nemesi köztársaságnak („Rzeczpospolita”) nevezték. A király egyenlő volt a nemességgel. Kezdetben ennek az egyenlőségnek szellemében jött létre a később hírhedtté vált „Liberium veto” (nie pozwalam = megtiltom) joga, a szejm (országgyűlés) minden egyes követének lehetővé tette az országgyűlés megszakítását, és bármely törvényjavaslat elfogadását. III. Valois Henrik (1551-1589) francia királyt (1574-1589) 1573-ban ugyan lengyel királlyá választották, de titokban visszatért Franciaországba, hogy trónigényét érvényesítse. Anyja hatására 1569-1572 között a hugenották ellen fordult. III. Henriket 1589-ben gyilkolták meg. Utóda, IV. Henrik (1553-1610), francia király (1589-1610), az első Bourbon házból származó király lett. IV. Henrik 1593-ban áttért a katolikus hitre, és az 1598. évi nantes-i ediktumban politikai és vallásszabadságot biztosított a hugenottáknak. Idővel a polonéz a lengyel királyi udvarból Franciaországba és más európai országokba is eljutott, Lengyelországban olyan népszerű lett, hogy a főúri palotákban és a lengyel udvarházakban is táncolták. Egyfajta körtáncból állt, ahol a párok sasszélépésekkel vonultak át a termen, kecsességet és férfias bátorságot sugárzó mozdulatokkal. A polonézt a napóleoni időkig táncolták, de a lengyel fül örökre a fényes ünnepség taktusait: a lakodalmi mulatságok s az udvari bálok termeit, vagyis a hajdani élet visszhangjait hallotta ki belőle. Chopin is ilyennek érezte. Előtte már Bach, Mozart, Beethoven, Weber, Schubert és még sok lengyel komponista írt polonézt. Őket a forma érdekelte, Chopint a polonéz lelke babonázta meg. Az A-dúr a dicsőség diadalmenete, a c-moll pedig szomorú gyászének. Az A-dúrt Chopin állítólag „Szobieszki”-nek nevezte el, s azt mondta, szeretné, ha ütemei mellett koronáznák meg majd a szabad Lengyelország királyát. Valóban a kevély méltóság és győzelmi parádé hangulatát árasztja. A második, c-moll polonézban is sok a méltóság, de a szenvedés és kétségbeesés méltósága, ami talán megrendítőbb, mint az előző harsonáié. Ez a két ellentétes hangulat mindenütt fellelhető, ahol Chopin hazájáról való gondolatait próbálja kifejezni. Öröm és bánat, elragadtatás és csüggedés, hősiesség és mélabú változatlan pólusok, melyek közt csapongott. Mágneses terük nem zárta ki egymást, és csupán e kettősségből fakadt az a megmagyarázhatatlan szívfájdalom, amit Liszt megérzett. A nemesi Lengyelország polonézein kívül Chopin számára a mazurkák paraszti Lengyelországa is létezett. Nem a múlt és hazája legendáinak zenei vetületeivoltak csak, de azt fejezték ki, amit ő hallott ki belőlük, és amit a legszívesebben hallgatott. A népdalokból és táncokból nem változatlanul másolta le a melódiákat, hanem csak itt-ott érintette azokat, de ritmusukat pontosan megőrizte, és általuk ki tudta fejezni a legárnyaltabb zenei gondolatokat is. Miközben megőrizte benső és művészi arisztrokratizmusát, szüntelenül kereste a néppel való kapcsolatot, művészetét pedig a nép kimeríthetetlen és ősi forrásai táplálták.

14

4. Párizsi évek: 1831 1831. szeptember közepén érkezett Párizsba, amely második hazája lett. Chopin mindig visszavágyott hazájába. Elnyomott honfitársai iránti szeretetét és együttérzését fejezte ki a felkavaró polonézek és mazurkák sorozatában. Mindezek szóló zongoradarabok voltak. Chopin 1829-30-ben Bécsben és Münchenben hangversenyezett, majd 1830-ban, Párizsban. Itt le is telepedett. Később híressé lett művei közül ekkor már több készen volt. A Don Juan fantázia (Mozart-témára) megjelenése forradalmi lázba hozta az ifjú Európa muzsikusait (Schumann méltató cikket írt róla 1831-ben). Chopin Párizsba magával vitt művei közül a legcsodálatosabbak azok az etűdök voltak, amelyek a tizenkét darabból álló opus 10-es ciklust alkotják majd. Ezek közül nyolcat valószínűleg Bécsben, 1830 vége felé írt, miután elhagyta Varsót, illetve 1831 nyarán, amikor elindult Párizs felé. Az 1. és 2. számú etűdöt Varsóban is befejezhette. A 12. számú etűdöt, a „Forradalmi”-t, és a 7-est, ezt a gyors, toccataszerű darabot valószínűleg Párizsban fejezte be. Az etűdök (melynek sorrendiségét nem a keletkezési idejük, hanem zenei logikájuk határozza meg) 1831-es megjelenésükig ismeretlenek maradtak. Az étude szó (franciául) „tanulmány”-t jelent, és technikailag Chopin etűdjei valóban tanulmányok. Chopin ezt követően még tizenkettőt írt, amelyek 1837-ben, mint az opus 25-ös darabjai jelentek meg, 1840-ben pedig további három „új etűd”: a „Nouvelles Études” született. Amikor a Lengyel Köztársaságot gyakorlatilag bekebelezték Oroszországba, a lengyel hazafiakat arra kényszerítették, hogy a függetlenségi harcot emigrációban, főként Franciaországban folytassák. A „Nagy Emigráció” során (8000-9000 fő, túlnyomórészt nemesek) Franciaországban, részint Angliában, Belgiumban, Svájcban, Németországban és az Egyesült Államokban több demokratikus (Lengyel Demokratikus Társaság keretében, Joachim Lelewel körül) és konzervatív (Adam Jerzy Czartoryski körül) emigráns szervezet alakult. Adam Jerzy Czartoryski herceg (1770-1861), mint az egyik lengyel királyi család feje, Adam Kezimierz Czartoryski herceg (1734-1823) fiaként, a felkelés idején a nemzeti kormány elnöke lett, majd 1831-ben Párizsba emigrált. Henryk Dembiński (1791-1864) tábornok a felkelés idején Varsó parancsnoka, rövid ideig főparancsnok volt. A vereség után Szászországba emigrált, majd Franciaországba költözött. Joachim Lelewel (1786-1861) történész, a polgári demokratikus szárny vezetője, az 1830-31-es lengyel felkelésben a nemzeti kormány tagja volt. 1831-33-ban Párizsban, majd Brüsszelben élt, 1837-ben alapította meg a Lengyel Emigránsok Egyesületét, amely 1846-ban csatlakozott a lengyel Demokratikus Társasághoz. Munkatársa Stanisław Worcell (1799-1857) volt, aki később Franciaországban, Belgiumban ill. Angliában élt emigrációban. Chopin 1831 szeptemberében érkezett Párizsba, 21 és fél évesen, azután, hogy az ostromló cári csapatok bevették Varsót. Nem ismerte új hazáját, ám azt megsejtette, hogy – bármily keserves is –, nem ott szülőhazájában fog meghalni. Chopin életének 1830 utáni szakaszát a lehető legélesebb kontrasztok jellemzik. Zeneszerzői alkotóereje kimeríthetetlen, életművében nyoma sincs megtorpanásoknak, válságoknak. Zeneszerzőként - és ameddig koncertezni tud, zongoraművészként is - körülrajongják, Liszttel együtt a párizsi szalonok kedvence. Zongoratanárként is működik, és Párizsban a legmagasabb honoráriumot kapja. A Chopint felkaroló fontosabb családok közé tartozott Ludwik Plater gróf és felesége, akik csütörtökönként a jobb parti, rue de Londres-i otthonukban tartottak fogadást. Lányuk, Paulina Plater lett Chopin első zongoratanítványa. Chopin ajánlólevelei közül az elsőt dr. Johann Malfatti, Ausztria császárának háziorvosa és Beethoven egykori jó barátja írta Ferdinando Paër olasz operaszerzőnek, aki Napóleon idejében telepedett át Párizsba és lett karmester. A másik ajánlólevelet Józef Elsner, Chopin varsói tanára írta Jean-François Lesueur francia zeneszerzőnek. A hatvanéves Ferdinando Paër Fryderyk pártfogója lett. Közbenjárására a franciák engedélyezték, hogy Chopin korlátlan ideig Párizsban maradjon.

15

Franciaországban akkor valósággal parttalanul áradt a lengyelbarát érzelem, a franciák többsége szimpatizált a cári elnyomás ellen küzdő lázadókkal, ügyüket rokonszenvtüntetésekkel is támogatta. Chopin Párizsban hamarosan megbarátkozott az ott élő művészekkel és írókkal. Az a tizennyolc év nemcsak zenéjének, hanem egész magánéletének, további létének leggazdagabb és legérettebb szakasza is volt: a kiteljesedésé. Nagyszerű személyiségek keresték barátságát. Barátja lehetett a vele csaknem egyidős, de már akkor világhírű zongoravirtuóz komponista Liszt Ferenc, a hasonló korú Berlioz, Mendelssohn, Schumann és a 30 éves Bellini, de talán még az akkor és ott sikeres éveit élő Rossini is. És George Sand mellett Balzac, Hugo, Lamartine, Heine, no meg a festő Delacroix is a forrongó és új világért küzdő-lelkesedő baráti körhöz tartozott. Kiváló személyiségek egyedülálló összetétele volt ez, és Chopin többükkel a barátságon túl szakmailag is együttműködött. Chopin zenéje kitűnő komponisták, interpretálók és kritikusok több nemzedékétől kapott megkülönböztetett figyelmet. Nagy egyéniségek (Liszt, Schumann, Berlioz) írtak róla – még életében – elemző értekezéseket, még többen a halála után, szinte napjainkig. Énekesnők, zeneszerzők (Baillot, Mayerbeer, Ferdinand Hiller, Liszt Ferenc, Mendelssohn és mások) lettek barátai. Hiller és Liszt mellett Heinrich Heine tartozott a szűkebb társasághoz. Chopinnél egy évvel volt fiatalabb Ferdinand Hiller német zeneszerző és zongorista. Hiller Mutatta be Chopint a szintén német Mendelssohnnak, aki viszont egy évvel idősebb volt nála. Ott volt még George Alexander Osborne, ír zongorista, és Camille-Marie Stamaty, francia zongoraművész. Chopin életre szóló barátságot kötött Auguste Franchomme udvari csellistával, aki két évvel idősebb volt nála. Vincenzo Bellini 1831-ben harmincéves volt, de négy évvel később meghalt. Hector Berlioz – aki nem tudott zongorázni -, miután 1830 decemberében bemutatta Egyórás szimfóniáját, Olaszországba távozott, de 1832-ben már Párizsban volt, és azonnal megismerkedett Chopinnal. A fiatal művészek gyűjtőhelye a Café de Paris vagy a Maison Dorée volt. Eleinte zongoraleckéket adott a lengyel emigránsoknak. Chopin legelső párizsi tanítványa Paulinka, Ludwik Plater gróf leánya volt. Párizsban népes lengyel emigráció tartózkodott. Itt élt Mickiewicz, Witwicki, Niemewicz, Norwid és Fontana. Chopin számos ismeretségre tett szert. Ferdinando Paër révén összeismerkedett a német Friedrich Wilhelm Kalkbrunner zenepedagógussal és zongoraművésszel, s négy hónapi tanulás alatt meghitt barátság alakult ki közöttük. Ferdinando Paër mutatta be Chopint Luigi Cherubini konzervatóriumi igazgatónak; Gioacchino Rossininak, aki híres operákat komponált és a párizsi olasz opera, a Théâtre des Italiens élén állt; Giacomo Meyerbeernek (kétszer annyi idős volt, mint Chopin), aki az ördög Róbert című vallásos-mitologikus tárgyú, ötfelvonásos operát írta; és Pierre-Marie Baillot-nak, a hegedűvirtuóznak is. Chopin ismeretséget kötött Pierre-Joseph Zimmermann konzervatóriumi tanárral is. Időközben Varsóban Konstancia Gladkowska nőül ment Józef Grabowski földbirtokoshoz, akivel akkor ismerkedett meg, amikor Chopin Bécsben volt. Egy idegbetegség következtében később megvakult. Harmincöt éves volt akkor, öt gyermek anyja. 1889-ben hunyt el. Chopin 1831. november 17-én átköltözött a fogadóból, ahol szeptember óta lakott, első párizsi lakásába, amely a Boulevard Poissonière 27. szám alatt, egy keskeny épületben volt a Montmartre alatt. Aznap vendégül látta őt az ekkor Párizsban élő Komarów gróf leánya, Delfina Potocka. 1831. december 22-én Chopin és számos lengyel honfitársa, köztük Słowacki, a romantikus költő a Francom Színházban (Cirque Olympique) megtekintették a telt házzal játszott, A lengyelek című darabot. A Párizsi Konzervatórium – zongora-, hegedű- és fúvószenei – hangversenykínálata mellett Fryderyknek három operaház állt rendelkezésére, valamint legalább tíz színház. A legfontosabb, a rue Le Peletier-n lévő Párizsi Operaház (hivatalos nevén királyi Zeneakadémia), melyet Louis Véron irányított. Ez az operaház közel volt Chopin párizsi lakásához. A Királyi Zeneakadémia előadóművészei között volt Adolphe Nourrit, Chopin későbbi barátja és az elbűvölő Laura Cinti-Damoreau is. Chopin a lelkes közönséggel együtt állva ünnepelte Rossini Tell Vilmos-át, melynek librettója Schiller színművén alapul. A Királyi Zeneakadémia előadásai után a Café du Divan volt a legkeresettebb beszélgetőhely, az utca másik oldalán, a rue Peletier 3. alatt, ahol Honoré de Balzac és Théophile Gautier, illetve körük is gyakran megjelent.

16

A Théâtre des Italiens-t, amely a Boulevard des Italiens-en állt, Rossini vezette. Itt énekelt Luigi Lablache, Giovanni Rabini, Guiditta Pasta és a spanyol Maria Malibrán. Chopin sokszor látta itt Rossini operáit, a A sevillai borbély-t, az Otelló-t és az Olasz nő Algírban-t. - Az Opera-Comique, amely a rue Feydeau-n volt, könnyebb fajsúlyú zenei táplálékot kínált. Chopin ide bérkocsival járt. Az olasz operában vagy a közeli Opera-Comique-ban hallott előadás után gyakran betért az utóbbival szemközti Café Feydeau-ba, ahol egy ital mellett töltötte az este hátra lévő részét. Chopin kedvence volt a Montorgucil utcai, híres Au Rocher de Cancal, amely halkülönlegességeiről volt híres, és a Tortoni Café, ahol szívesen fogyasztotta a vacsora utáni kávéját. 1831 végén a nagy Paganini Párizsba érkezett, hogy tíz fellépésből álló koncertsorozatot adjon. Chopin mindegyikre elment. Első párizsi éve alatt a Konzervatóriumba is eljárt, ahol a hegedűművész François-Antoine Habeneck irányítása alatt dolgozó Hangversenyzenekar Társaság játszott Beethoven-szimfóniákat; Chopin hallotta a III., az V. és a IX. szimfóniá-t. Girolamo Ramorino, olasz születésű tábornok, aki szolgált Napóleon seregében, önként vállalkozott lázadó lengyel ezredek vezetésére a novemberi felkelés idején. Ramorino La Fayette márki barátja volt, és a legbefolyásosabb francia politikai-katonai vezetők közé tartozott. – Varsó bukása után La Fayette, Tadeusz Kościuszko tábornok barátja lett a Francia-Lengyel Bizottság elnöke. A Bizottsághoz tekintélyes számú francia romantikus is csatlakozott, Victor Hugo, Tephile Gautier és Émile Deschamps író, Casimir Delavigne színműíró, és Pierre Béranger „Dalkirály”. James Fenimore Cooper, az amerikai vadon írója, La Fayette barátja a legyőzött lengyel felkelőezredek zászlóit hozta magával Varsóból, és bemutatta őket a lengyel emigráns vezetőknek. 1832 Chopin Párizsban összesen négy önálló koncertet adott és még tizenöt alkalommal lépett a nyilvánosság elé. Első párizsi nyilvános fellépésére – hat hónappal párizsi színrelépése után - 1832. február 26-án került sor a Pleyel teremben (Salle Pleyel), a rue Cadet 9. alatt, főleg lengyel emigránsok előtt. Liszt és Mendelssohn lelkesedését is kivívta. Chopin f-moll zongoraversenye aratta a legnagyobb sikert. - 1832. május 20-án, a Konzervatórium termében lépett fel Ney marsall özvegye, Moszkva (Moskowa) hercegnője által rendezett, Párizs szegényei javára rendezett jótékonysági koncerten. 2. zongoraverseny-ének első tételét játszotta. Korának neves zongoristái között ő adta a legkevesebb koncertet. 1818-1848 között mindössze harmincat. 1832 tavaszán a kolera Párizst is elérte. Meghalt Lajos Fülöp király miniszterelnöke, Casimir Périer is. Chopin azonban megúszta a fertőzést. Júniusban köztársaságpárti felkelés robbant ki, amelyet vérbefojtottak. 1832 júniusában egy sokkal kényelmesebb, első emeleti lakásba költözött, a rue de la Cité Bergère 4. alá, egy csöndes szűk utcába. A 702. számú lakás lett az övé egy bérházban. A Cité Bergère is a Chaussée s’Antin környékéhez tartozott. Ebben a lakásban is állt egy zongora, melyet Camille Pleyel, a legkiválóbb francia zongorakészítő és egyben új barát ajándékozta neki. Chopin összeismerkedett a lengyel-amerikai Paul Émile Johns-sal, aki zongorista és zeneszerző, New Orleans-i gyapotkereskedő- és zeneműbolt tulajdonos volt egy személyben. Johns, aki zongoravásárlás ügyében járt a francia fővárosban, Pleyel párizsi zongorakészítő révén ismerkedett és barátkozott össze Chopinnal. Chopin neki ajánlotta az opus 7-es Öt mazurkáját. Johns volt Fryderyk egyetlen amerikai barátja. Johns 1800-ban, Krakkóban született, lengyel apától és cseh anyától, de Amerikában nőtt föl. New Orlansban legalább hat koncertet adott. Fryderyk 1832-ben ismerte meg a New Orleans-i Paul Émile Johnst, James Fenimore Cooperrel pedig a lengyel hazafias bizottságok révén találkozott. Barátja, Julian Fontana, mielőtt letelepedett volna Párizsban, néhány évig New Yorkban élt; az idős költő, Niemcewicz múltjában pedig a West Point-i tiszti akadémián kívül még Philadelphia és az ottani Filozófiai Társaság is szerepet játszott. Walenty Radziwiłł herceg tanácsára Chopin fellépett Jean de Rothschild báró estélyén. James Rotschild és felesége, Betty kifinomult kulturális ízléssel rendelkezett, James barátkozott Heinrich Heinével, az önkéntes párizsi száműzetésben élő német-zsidó költővel, aki Chopinnek is közeli barátja volt. Chopin nem sokkal Párizsba érkezése után Heinrich Heine és lengyel arisztokrata kapcsolatai jóvoltából (Rotschildékat barátság fűzte a Czartoryski családhoz) ismerkedett James Rotschilddal.

17

Betty Rotschild mindenesetre már 1832 végétől kezdve Chopin tanítványa volt, egyike a legelsőknek. Chopin barátsága a későbbiekben kiterjedt James fiára, Nathanielre (akinek Lajos Fülöp király bárói címet adott) és feleségére, Charlotte-ra. A gazdag Rothschild család zenés estélyén való fellépését követően, egyből híres lett. Keresett zongoratanát lett, de Noalles hercegi családnál órákat adott a hercegkisasszonyoknak, Astolphe de Custine márki barátja lett. - Chopin bekapcsolódott a párizsi szalonok társasági életébe. Delfina Potocka grófnő kitüntette kegyeivel. Párizs ez idő tájt Európa intellektuális és művészeti központja volt. A prózaírók közül például itt volt Honoré de Balzac (felesége: Eveline Hańska grófnő lett), Victor Hugo, Stenhal, George Sand. Alfred de Musset, Alfred Victor de Vigny és Heinrich Heine költők, Hector Berlioz, Felix Mendelssohn és Gioacchino Rossini zeneszerzők. Eugène Delacroix, Chopin barátja vezetésével festők társasága is élt itt. Eugène Delacroix (1798–1863) legjelentősebb festményei: A khioszi mészárlás; Algériai nők; Dante bárkája; A Szabadság vezeti a népet. 1832-ben Ludwika Chopin férjhez ment Józef Kalasanty Jędrzejewicz közigazgatási jogászprofesszorhoz, Chopin régi barátjához. Chopin huszonkét éves korában szeretett bele a szépséges Delfina Potocka grófnőbe, aki született muzsikus volt. Ez volt élete első beteljesült szerelme. 1830-ban, Drezdában ismerte meg, amikor Varsóból Bécsbe tartott. - Delfinát tizennyolc évesen vette feleségül az oroszbarát Mieczysław Potocki, akivel boldogtalan házasságban élt. Hat év után elvált férjétől és Párizsba költözött. Az öregedő Flahaut gróf, majd az Orleansi herceg, Lajos Fülöp király fia, valamint Monfart herceg, I. Napóleon unokaöccse is osztozott kegyeiben. Zygmunt Krasiński, a lengyel romantikus költő sok éven át volt Delfina kedvese. Amikor Chopin Párizsba érkezett, nyomban meglátogatta. Delfina kitűnően zongorázott, szép szoprán hangja volt. 1831. november 17-én Chopin vendégségben volt Potocka grófnőnél. Hamarosan életre szóló barátság szövődött közöttük, és Chopin nemcsak nagyszerű énekest fedezett föl Delfinában, hanem megértő társat is. Olykor együtt énekeltek. Később mindig Chopin kísérte. A befolyásos lengyel barátok körének bővülésével ezután Czartoryski herceg és családja fogadta örökbe Fryderyket. Adam Jerzy Czartoryski az orosz cárnénak, Sándor cár anyjának volt egykori kedvese. - Ő volt a varsói felkelést követően a párizsi lengyel emigráns hazafiak vezetője. Czartoryski alapította a párizsi Lengyel Irodalmi Társaságot, amelyhez Chopin 1833-ban csatlakozott. A Czartoryski család először a párizsi Faubourg du Roule-ban lakott, a Fraubourg St-Honoré közelében, később pedig megvásárolta a Notre-Dame-tól keletre fekvő kis Szajna-szigetet, az Île st-Louis túlsó csücskén álló Hôtel Lambert-t, amely hatalmas, ötemeletes, tizenhetedik századi építmény volt, tágas kerttel. Hôtel Lambert egykor Voltaire és kedvese, Châtelet márkiné otthona volt. Az Hôtel Lambert volt a város legelőkelőbb magánlakosztálya. A emigráns lengyelek központja lett. Chopin gyakran megfordult a Szt. Lajos-szigeti nagy palotában, amely hétfőnként nyitotta meg szalonját. Chopin hosszú, nyugalmas estéken át játszott Czartoryskiéknak és barátaiknak, de a lengyel menekültek javára rendezett jótékonysági hangversenyeken és bálokon is szerepelt. Chopint már az Hôtel Lambert-be tett első látogatása alkalmával bemutatták a huszonöt éves Marcelina Czartoryskának, aki házassága révén lett Adam herceg unokahúga. Marcelina Czartoryska is egy életre szóló barátságot kötött Chopinnal. Marcelina született Radziwiłł volt. Már gyermekként Bécsbe került, ahol Karl Czerny (Beethoven tanítványa és Liszt tanára) tanította zenére. Huszonhárom éves korában férjhez meg Aleksander Czartoryski herceghez. Marcelina az 1840-es évek elején lett Chopin tanítványa. Marcelina Chopin halálánál is jelen lesz, és Chopin halála után a művész zongoraművészetének „örököse” lett. 1833 1833. április 2-án Liszt Ferenccel együtt szerepelt a beteg ír színésznő, Herriette Smithson jótékony célú előadásán, aki abban az évben ment feleségül Hector Berliozhoz. Április 3-án Liszttel együtt részt vett Henri és Jacques Herz koncertjén. A négy zongoraművész két zongorára írt darabot játszott. 1833 közepe táján Miklós cár amnesztiát hirdetett a novemberi felkelés minden lengyel résztvevőjének.

18

Az idősebb Chopin arra biztatta Fryderyket, hogy érvényesítse útlevelét a párizsi orosz nagykövetségen. Ez lehetővé tette volna, hogy - ha akar – büntetés kockázata nélkül visszatérjen Lengyelországba, de Chopin amúgy is még a felkelés előtt távozott, és külföldön sem vett részt semmiféle aktív összeesküvésben. Chopin francia útlevelet kért. Chopin később Aleksander Hofmann lengyel orvossal együtt bérelte a Rue de la Chaussée d’ Antin 5. sz. alatt lévő, korábban dr. Hermann Franck újságíró-természettudós korábbi lakását a Cité Bergère közelében, amely a lengyel emigránsok egyik gyülekező helye lett. Az 1832-től Párizsban élő Adam Mickiewicz (1798-1855) is megfordult itt. Berlioz is zongorázott, Delfina énekelt, Heine is sokszor eljött. Liszt megtanulta az Etűdöket. 1833-ban Chopin számos művét kiadták. Chopin és Hoffmann apja jó barátok voltak odahaza. Amikor a Fryderyknél öt évvel idősebb Aleksander, aki harcolt a novemberi felkelésben, Párizsba érkezett, hogy ott gyakorolja orvosi hivatását, úgy döntöttek, megosztoznak a Chaussée d’ Antin-i lakáson. 1833 júniusának közepén költöztek be. Hoffmann javaslatára meglátogatta a csellista Franchomme-t friss levegőjű, falusi otthonában, amely a touraine-i Côteau mellett volt a Loire völgyében. Hoffmann, miután csaknem két évet lakott Chopinnel, hazament Lengyelországba. Nyilvános fellépésének sorozata 1833. december 15.-én zárult, amikor részt vett Hiller Párizsi zeneakadémián rendezett koncertjén, ahol Hillerrel és Liszttel együtt Bach három zongorára írt versenyművének egyik tételét játszotta el. Hiller pedig saját Második szimfóniá-ját adta elő.

1834 1834-ben kilenc darabot publikált. Egyre híresebb lett, műveit gyakran játszották. Zenei lapokban (Gazette Musicale, Revue Musicale) zenekritikusok dicsérték. Mendelssohn és Moscheles ugyan kritizálták, a konzervatív berlini porosz egykori katonatiszt, Heinrich Friedrich Rellstab zenekritikus pedig kikelt ellene, de a német Karl August Kahler, Schumann barátja azonban védelmébe vette. Rellstab évek múltával megbarátkozott Chopin műveivel. Párizsban új barátai közül a szicíliai Vincenzo Bellinivel, a Norma szerzőjével összebarátkozott. Amikor Aleksander Hofmann visszatért Sziléziába, helyét gyermekkori barátja, Jaś Matusiński töltötte be. - Jaś Matusiński az ötödik lovasezred orvosa a németországi Tübingenben szerzett orvosi oklevelet, és a párizsi École de Medicine-ben szerzett professzori címet. Matusiński 1834 közepén érkezett Párizsba, és összeköltöztek. a Rue de la Chaussée d’ Antin 5. sz. alatt lévő lakásban. Matusiński a zenében is járatos volt, és játszott fuvolán. 1834. május közepén Chopin és Hiller az aacheni Alsó-Rajnai Zenei Fesztiválra utaztak, ahonnan a düseldorfi zeneigazgatóvá lett Mendelssohnnal Düsseldorfba és Kölnbe utaztak tovább. Chopin és Hiller Koblenzen keresztül érkeztek vissza Párizsba. - 1834-ben Izabella Chopin férjhez ment Antoni Barciński matematikatanárhoz, az atyai internátus hajdani nevelőtanárához. - 1834. december 7-én fellépett a francia Berlioz konzervatóriumi koncertjén. A műsor Berlioz koncertszimfóniája, a Byron költeményén alapuló Harold Itáliában volt. Chopin e-moll (No. 1.) Zongoraversenyének Larghettó-ját játszotta (középső tétel), amely még nem hangzott el a párizsi nagyközönség előtt. Karácsony első napján Stoepel délelőtti jótékonysági hangversenyén lépett fel Liszttel együtt Pleyel új hangversenytermében, a rue Rochechouart-on.

1835 1835 tavaszán Chopin négyszer lépett fel. Február 25-én Érard zongoragyáros termében Hillerrel együtt, március 22-én ismét a Pleyel teremben rendezett koncerten másik három zongoristával együtt. 1835. április 4-én a lengyel emigránsok javára rendeztek koncertet a Theâtre des Italien-ben, ahol Liszttel együtt zongorázott. François-Antoine Habeneck, a Párizsi Konzervatórium igazgatója vezényelt. A tenor Adolphe Nourrit és a szoprán Marie-Cornélie Falcon énekelt. Hegedűn Heinrich Wilhelm Ernst játszott. Április 24-én François-Antoine Habeneck jutalomjátékára gyűltek össze a konzervatóriumban. Chopin Esz-dúr „Grande polonaise brillante”, utolsó zongorára és zenekarra írt műve nagy sikert aratott. Chopin itt ráébredt, hogy alkalmatlan a nagyméretű koncertezésre, és ezzel befejezte a nyilvános fellépések sorozatát. A július második felét a Párizs melletti üdülőhelyen, Enghienben töltötte.

19

A téli időszak már az első párizsi években szabályszerűen visszatérő légúti betegségeket és általános rossz közérzetet hozott Chopin számára. Az első igazán komoly válság 1835-ben következett be. Chopin francia állampolgár lett, és 1835. augusztus 1-jén francia útlevelet kapott. Ez év őszén postakocsira szállt, és Franciaország északkeleti részén, Németországon és Ausztrián átszáguldva a cseh fürdővárosba, Karlsbadba (Krlový Varý) utazott, hogy meglátogassa éppen ott időző szüleit. Augusztus 15-én este, tíz, országúton töltött nap után érkezett meg. Szülei nem is sejtették, hogy fiúkkal találkozhatnak. Fryderyk boldogsága szülei mellett négy hétig tartott. Ez volt az utolsó találkozásuk. Három hét múlva, a nyár végén, szeptember 6-án közösen a sziléziai Cieszynbe utaztak, ahol meglátogatták Bedřich Thun-Hohentstein grófékat. A gróf két fia korábban Chopin tanítványa volt Párizsban, és most, amíg Fryderyk a kastélyban tartózkodott, a gróf húszéves lányának, Josefinának is adott órákat. Megajándékozta továbbá egyik leggyönyörűbb, valószínűleg Karlsbadban komponált keringőjével, a „Grande valse brillante”, (Op. 34, No. 1) kéziratával. A szülei Boroszlón át Varsóba utaztak, Fryderyk pedig Drezdán át Párizsba indult. Szeptember 14-én búcsúztak el egymástól. Még öt napot töltött a kastélyban, majd útra kelt. Chopin 1835-ben Drezdába látogatott. Szeptember 19-én este érkezett meg a drezdai Stadt Gotha Hotelbe, és szinte azonnal egyik első gyermekkori barátjába, Feliks Wodzińskibe botlott. Chopin felkereste Wodzińskiékat. A Wodziński család az előző hónapban költözött Genfből Drezdába, feltehetően azért, hogy közelebb legyenek a gróf fivéréhez, Maciejhez. Wincenty Wodziński húszezer hektáros földbirtok ura volt, birtokainak nagy része Kujaviában terült el. A Wodziński családnak az oroszok kormányozta Lengyelország és Poroszország közötti határ mindkét oldalán voltak földjei. Egyik ősük, egy Orsetti lány Itáliából Bona Sforza királynő kíséretében jött Lengyelországba, amikor az, Öreg Zsigmond (Zygmunt Stary) (1467-1548) lengyel királyhoz (1506-1548) ment feleségül. - A Wodziński család az 1830-as felkelés előtt javarészt Chopinék otthonától nem messze, egy varsói lakásban lakott. A fiúk együtt jártak líceumba Fryderykkel, egy éven át pedig Chopinék diákotthonában laktak, amíg édesanyjuk a lakás csinosításával foglalkozott. A lányok otthon tanultak. A két család között nagyon szívélyes viszony volt, vasárnaponként felváltva hívták meg egymást ebédre. Fryderyk legalább egyszer nyári vendég volt Wodzińskiék vidéki udvarházában, Służewóban. Wincenty gróf és felesége, Teresa asszony két fiával, Feliks-szel és Kazimierz-zel Chopin együtt járt iskolába. - Kisebbik fiuk, Antoni nem volt Drezdában. - Wincenty gróf és felesége, Teresa lányai Mária, Józefa és Teresa. Wodzińskiék az 1830. évi fölkelés – melyben Antoni és Feliks is harcolt - bukását követően négy évre Svajcban, Genfben telepedtek le, majd egy évet Drezdában töltöttek, ahol Chopin is találkozott velük. Chopin beleszeretett a 16 éves Maria (Maryna) Wodzińskába. Maria Genfben francia nevelőnőtől tanult franciául, angol nevelőnőtől angolul, zongorázni pedig az ír komponistától, John Fieldtől, aki akkoriban ott élt. Maria igen tehetségesen rajzolt, és a Genfi Művészeti Akadémia óráit látogatta. Słowacki, a romantikus lengyel költő, és Louis-Napóleon (a későbbi III. Napóleon) mindketten szerelmesek voltak Mariába. Słowacki Mariának dedikálta Svájcban című költeményét. Adam Mickiewicz is 1834-ig gyakran látogatta Wodzińskiékat. A lány szülei később ellenezték a házasságot. Maria nagybátyja, Maciej Wodziński ellenezte idilljüket. Chopin 1835 szeptemberében búcsúzott el tőlük. A búcsú ihlette új keringőjét, az Asz-dúr keringőt (Op. 69. No. I.). A kézirat jobb sarkába odaírta, pour Mlle, Marie , és aláírta: F. Chopin, Drezno (Drezden), septembre 1835. Chopin e szenvedélyes, ugyanakkor lírai keringőben úgy komponálta meg a triót, hogy a bal kézben tizenkétszer ismétlődő hang a Frauenkirche déli kongatását idézi; a középrész pedig ritmusos crescendo, amely szenvedélyessé erősödve utánozza a ház felé közeledő postakocsi kerekeinek baljós nyikorgását. Október 3-án, Drezdából azonban még boldogan, egy következő évi találkozást tervezgetve indult haza Chopin. Lipcsében október elején két napot töltött. A lipcsei Gewandhaus élére nemrég kinevezett Mendelssohn és Chopin az egész vasárnapot, október 4-én együtt töltötték, és játszottak egymásnak. Chopin eljátszotta 1. zongoraverseny-e zongoraszóló részeit, az új opus 25-ös Etűdök-et, és új Desz-dúr noktürn-jét (Op. 27, No. 2); Mendelssohn ezt meg is tanulta. Mendelssohn új Szent Pál-oratóriumát játszotta el.

20

Október 5-én, a német Mendelssohn révén megismerkedett a vele azonos korú Robert Schumann-nal, és Schumann menyasszonyával, az ugyancsak kiváló zongorista, Clara Wieckkel is. Schumann révén egész Németországban hírneves lett. Október 6-án Chopin Heidelbergbe utazott, hogy meglátogassa kedvenc tanítványa, a tizenhat éves Adolf Gutmann családját és a két Pereire-Diller nővért, a Chopin család barátait. Október 16-án érkezett vissza Párizsba a Chaussée d’Antin-i lakásba. Útközben rosszul lett, s Párizsba érve magasra szökött a láza, köhögött és vért köpött. Orvosai - élükön dr. Raciborskival - egyelőre súlyos influenzára gyanakodtak. A beteg azonban olyannyira legyengült, hogy nemcsak környezete kezdett a legrosszabbtól tartani, hanem Chopint is halálfélelem gyötörte: azt képzelte, hogy a temetésére hívó harang szavát hallja. Elkészítette végrendeletét; Lengyelországban pedig még a halálhíre is elterjedt. Ám hamarosan lényegesen jobban lett, bár rendkívüli mértékben legyengült, továbbra is köhögött és gyakran berekedt.

1836 Párizsban Lisztnek vetélytársa akadt az osztrák Sigismund Thalberg zongoraművész személyében. Delfina Potocka 1836 szeptemberében visszatért férjéhez Tulczynba. Közben 1835 novemberében Chopin meghűlt, lázas lett és vért köpött. Felépülését követően újra Drezdába készült. 1836. április 9-én az Érard teremben rendezett koncerten Chopin Liszttel együtt lépett fel, közvetlenül mielőtt Liszt áprilisban Svájcba távozott kedvesével, Marie d’Agoult-val; közös fellépésüket búcsúhangversenynek szánták. Újabb kompozíciói jelentek meg. Fryderyk második, f-moll zongoraversenye 1836-ban Delfina Potockának szóló ajánlással jelent meg Párizsban. Május 3-án, a régi Lengyelország alkotmányának ünnepén, Chopin tizenhét hazafias költeményhez rögtönzött zenét, noha csak egyet (a Hulló falevelek címűt) jegyezte le. Szintén Májusban két új noktürn és két polonéz jelent meg Párizsban, Londonban és Lipcsében. 1836. július végén Marienbadban találkozott Wodzińska grófnővel és Mariával a Zum Weissen Schwann (A fehér hattyúhoz) Szállodában. Fryderyk az új opus 25-ös ciklus első két etűdjét tanította Marianak. Maria, aki tehetségesen rajzolt, vázlatokat készített Chopin fejéről, miközben a művész játszott és magyarázott, aztán leültette egy karosszékbe, hogy megfesse arcképét. Amikor elkísérte őket Drezdába, szeptember 9-én sikertelen lánykérésre került sor. Maria 1841-ben férjhez ment Józef Skarbek grófhoz, de házassága boldogtalan lett. Később Władysław Orpiszewski felesége lett. Chopin lelkes híve és zongoraműveinek tolmácsolója maradt. Kéthetes drezdai együttélés után el kellett válniuk. Wodzińskiék szeptember 10-én indultak służewói birtokukra, ahol a gróf már várta őket. Chopin Marianak dedikálta A gyűrű című (Stefan Witwicki versére írt) dalát. Chopin Lipcsén keresztül indult vissza Párizsba, és Lipcsében újra találkozott Schumannal és Clara Wieck zongoraművésznővel, és virágot helyezett el Józef Poniatowski herceg síremlékénél. Lipcséből Kassel, Frankfurt és Heidelberg érintésével tért vissza Párizsba. 1836. október elején Chopin új lakásba költözött a Chaussée d’ Antin 38-ba. Liszt Ferenc a közeli Hôtel de France-ban lakott szerelmével, Marie d’ Agoult grófnővel, aki írói álnévként a Daniel Sternt használta. Ekkoriban tértek vissza Svájcból, ahol George Sand is meglátogatta őket. Chopin 1836. október 24-én, Liszt Ferencéknél, egy szűk körű művészi összejövetelen a Hôtel de France-beli lakosztályukban, a rue Lafitte 23. alatt ismerkedett meg a különc természetű francia írónővel, George Sand-nal (Aurore Dupin Dudevant), aki fiával, Maurice-szel és lányával, Solange-zsal lakott ott. George Sand akkor hallotta először játszani Chopint. - George Sand írói álnevét egyik barátjától, Jules Sandeau-tól kölcsönözte. Első novellájuk Jules Sand álnév alatt jelent meg, a Revue de Paris-ban, Prima Donna címmel. Közös regényük, a Rose et Blanche volt. George Sand első önálló műve az Indiana volt. A George nevet első regénye elfogadásakor, Szent György napján vette fel. November 5-én Sand vacsorára hívta Chopint új Chaussée d’Antin-i lakásár, kizárólag Liszt Ferenc és Marie d’ Agoult társaságában. 1836. december 13-án Copin meghívta Lisztet, d’Agoult asszonyt, Custine márkit és a tenor Adolphe Nourrit és öt lengyel jóbarátja mellett George Sandot is. Sand asszony aznap este lengyel nemzeti színekben jelent meg, fehér ruhát viselt, széles, vörös selyemövvel. Chopin szalonjában lengyelekkel körbevéve, Liszt és Chopin zongorázott, majd Adolphe Nourrit, a híres tenor énekelt Liszt zongorakíséretével. George Sand egész este szivarozott és a tüzet bámulta.

21

1837 1837 elején Párizsban influenzajárvány tört ki, Chopin is megbetegedett. Az orvos barát, dr. Matuszyński ekkor köpölyözést és hólyaghúzó tapaszokat rendelt, továbbá a vérköpés ellen jégdarabokat nyeletett vele. Ismét elterjedt a hír, hogy a zeneszerző halálán van, de a legrosszabb időszakot megint csak gyors javulás követte. Néhány hétig ágyban feküdt. 1837. március 30-án öt más zongorista, köztük Liszt társaságában fellépett azon a jótékonysági hangversenyen, amelyet olasz politikai emigránsok javára és Bellini két évvel korábbi halálának emlékére rendeztek. Fryderyk saját variációit játszotta, amelyeket Belli A puritánok című operájának egyik indulója alapján írt. Chopin visszautasította a párizsi orosz nagykövet, Charles Pozzo di Borgo gróf által továbbított meghívást, mely szerint I. Miklós orosz cár udvari zongoristának hívja Szentpétervárra, őfelsége Oroszország Uralkodójának Első Zongoraművésze címet adományozva neki. Chopin – egyetértve az 1830. évi lengyel felkelés elveivel -, politikai emigránsnak nyilvánította magát, visszautasította a meghívást. Chopin 1837 folyamán befejezte legérdekesebb lengyel ihletésű darabjai közül az opus 30-ast alkotó négy mazurkát, Maria Wirtenberg hercegnőnek ajánlva, aki Adam Czartoryski testvére és író is volt. Francia útlevéllel 1837. július 11-én, Camille Pleyelleel Londonba érkezett, ahol Stanisław Koźmian társaságában tartózkodott. Pleyellel részt vettek a híres zongoragyáros, Broadwood fogadásán is, amelynek szalonjában újabb sikert aratott.

1838 1838. február 25-én a Tuilériákban Lajos Fülöp király és családja, valamint népes vendégserege előtt saját műveit játszotta és improvizált. 1838 márciusában Chopin kétszer lépett a nyilvánosság elé. Március 3-án Fryderyk egy párizsi koncerten Beethoven VII. szimfóniájának kétzongorás Allegrotto és Finale tételében játszotta az egyik zongoraszólamot, a fiatal zongorista, Charles-Henri-Valentin Alkan jóvoltából, valamint egy nyolckezes darabot Alkan, Pierre-Joseph Zimmermann konzervatóriumi tanár, és Adolf Gutmann társaságában. Március 12-én pedig Rouenban lépett fel egy jótékonysági hangversenyen Antoni Orłowski – egykori varsói konzervatóriumi diáktársa -, a roueni színház zenei igazgatója szervezésében. Chopin ötszáz fős közönség előtt játszotta el f-moll zongoraverseny-ét (No. 2.), a Roueni Zenekar közreműködésével, Orłowski vezényletével.

Chopin

Gerge Sand – aki Nohant-ból április közepén tért vissza Párizsba - több sikertelen és boldogtalan szerelem után találkozott Chopinnal. Sand és Chopin 1838 nyarán egymásba szerettek.

22

George Sand családfája:

Gerge Sand családfája A nyár nagyszerű meglepetést tartogatott Chopinnek: ellátogatott hozzá az akkor ötvenhat éves Niccolo Paganini hegedűművész, akit Fryderyk már halott játszani Varsóban, azután Párizsban. Az orosz származású Elise Peruzzi, a Toszkániai Hercegség franciaországi nagykövetének felesége, és Chopin tanítványa szervezte meg a találkozást. Chopin lakásán gyakran fölbukkantak George korábbi kedvesei is: Michel, Didier, Bocage vagy Mallefille. Chopin és Sand idejük jelentős részét töltötték barátok társaságában; Delacroix, Heine, Pleyel, a csellista Franchomme, a Marliani házaspár, Custine, a zeneműkiadó Schlesinger, a bankár Léo, Grzymała, Mickiewicz, Fontana és még néhány lengyel ismerős voltak a legkedvesebbek. – Liszt és Marie d’Agoult Itáliában töltötték a nyarat. Woyciechowski 1838-ban megnősült, és Poturzynban maradt. Soha többé nem találkozott Chopinnal, de levélváltásuk folyamatos volt, és csak Chopin halála előtt egy hónappal szakadt meg. 1838-ban Fryderyk befejezett két rendkívüli polonézt, négy új mazurkát és három új keringőt. És közben dolgozott Huszonnégy prelűd-jén, amelyeket elképzelése szerint a tizenkét dúr és tizenkét moll hangnemben írt meg, valamint azon a zenei alapanyagon, amelyből később a b-moll szonáta (No. 2.) lett. Chopin zenéjének érzelmi-művészi gazdagságát és változatosságát ragyogóan példázza az opus 40-es két darabja, az A-dúr polonéz (No. 1.), melynek népszerű neve a harciasan optimista, dobszóra emlékeztető, dúr hangnemű és fortissimo dinamikájú részei miatt „Katonapolonéz” és a c-moll polonéz (No. 2.).

Frigyes Ágost szász választófejedelem,

II. Erős Ágostként lengyel király (1697-1733)

Aurora Königsmark grófnő

Maurice de Saxe (szül. 1696 k.)

(Franciaország marsallja XV. Lajos király alatt)

Marie Rinteau [Mille de Cerrières] (operaénekesnő †1775)

Marie-Aurore [de Saxe] de Franceuil (1748-1821)

1. Antoine de Horn gróf (XV. Lajos törvénytelen fia)

2. Claude Dupin de Franceuil

Maurice Dupin (I. Napóleon tisztje)

(†1809. szeptember 17.) Châtiron, szolgáló

Hippolyte Chatiron

Antoinette-Sophie-Victoire Delaborde

1. Caroline Delaborde

2. Aurore Amantine Lucille Dupin [George Sand] (1804-1876)

Casimir Dudevant báró

Maurice (sz. 1823. június 30.)

Solange (sz.: 1828. szeptember 13.)

Német-svéd Koenigsmark család: Johann Christophe de Koenigsmark

hadseregtábornok

23

A c-moll polonéz vészjósló basszus szólama mélységes szomorúságot, mélabút, komoran gyászos hangulatot idéz. - A c-moll polonéz (op. 40., No. 2.) a legtragikusabb és legkomorabb Chopin összes polonéze közül. Chopin az opus 40-es mindkét polonézét barátjának, Julian Fontanának ajánlotta. A második világháború előtt az A-dúr polonéz bevezető ütemei voltak a varsói Rádió szignálja, 1939 szeptemberében pedig éppen akkor némultak el hirtelen a Wladyław Szpilman zongorajátékával az adás búcsúhangjai, amikor a megszálló náciknak sikerült megtörniük a főváros ellenállását. – Az A-dúr polonézt 1840-ig nem adták ki, de Chopin játszotta, méghozzá nyilvánosan először valószínűleg 1838 októberében, Custine márki és vendégei előtt, a saint-gratieni birtokon. (Később zenekari átirat is készült belőle, rézfúvósokkal, dobpergéssel, amely nagy művészi melléfogás volt.) A szintén 1838-ban befejezett négy mazurkát (op. 33.) általában Chopin legfontosabb munkái között tartják számon. Az opus 33 első mazurkája keserűséget, csalódást és szomorúságot sugalmaz. A második, a D-dúr mazurka (op. 33., No. 2.) vidám, gondtalan és egyszerű népi tánc, olyasmi, mint egy lengyel falusi oberek. A harmadik szerény és halk, Chopin előírása szerint semplice (egyszerű). A negyedik mind szövedékét, mind humorát, ötleteit és dallamait tekintve igen gazdag, és egymással ellentétes, színes, változatos témák egész sorát vonultatja fel. Valamikor 1838 nyarának folyamán George Sand úgy döntött, hogy reumában szenvedő, tizenöt éves fiának, Mauricé-nak, valahol a meleg „délen” kell töltenie a telet, ahová ő és lánya, Solange is elkísérik. George Sand új regényével, a Spiridion című „metafizikai-misztikus” regényével kívánt foglalkozni. Sand – barátai tanácsára – a Spanyolország keleti partjáról megközelíthető, földközi-tengeri szigetet, Mallorcát választotta. Chopin is önként követte őket. - Miután elszánta magát, Chopin úgy látta jónak, ha a mallorcai utazás tervét csak egy szűk baráti körrel osztja meg. Kezdetben csak Grzymała, Fontana, Matuszyński és Gutmann tudtak róla. Mivel az utazáshoz szüksége volt pénzre, Pleyelt is tájékoztatta a terveiről, és kétezer frankért, illetve ötszáz frank előleg fejében eladta neki az opus 28-as prelűdöket (azt remélve, hogy Mallorcán majd befejezi őket). Pleyel ugyancsak megígérte, hogy egy jó zongorát küld utána Mallorcára. Ezután ezer frank kölcsönt vett föl a bankár Léótól, és négyszáz frank előleget kapott abból az ezerötszáz frankos teljes összegből, amennyi kiadójától, Schlesingertől járt neki a négy új mazurka és három keringő francia, illetve német jogdíjai után. Chopin tehát a következő telet George Sand-nal és gyermekeivel együtt töltötte Mallorcán. George Sand október 18-án indult útnak a tizenöt éves Maurice (aki ki nem állhatta Chopint), a tízéves Solange, Sand féltestvére, Hippolyte és a cselédlány, Amelia társságában. Chopin Sand távozása után két nappal, Saint-Gratienben, Custine és barátai társaságában eljátszotta az új A-dúr polonéz-ét és egy rövid kompozíciót, amelynek A lengyelek imája címet adta, és amely egy hazafias vallási ének alapján költött largo volt, valamint a Gyászinduló-t, amely később már a Második szonáta (op. 35) részét képezte. – Amikor a márki tudomást szerzett Chopin terveiről, kikelt George Sand ellen. Október 27-én Chopin átadta Julian Fontanának lakása kulcsait, és postakocsin távozott Párizsból, a hazautazó Mendzibál, a spanyol kabinet miniszterének társaságában. Október 31-én, Fryderyk Perpignanban csatlakozott George-hoz. November 1-jén reggel Chopin, George, a gyerekek és a cselédlány postakocsival a közeli Vendres földközi-tengeri kikötőjébe utaztak, ahol fölszálltak a Le Phénicien nevű part menti gőzösre, hogy fedélzetén Barcelonába utazzanak (Hippolyte Perpignanban maradt). Másnap érkeztek meg Barcelonába, ahol a Hotel de las Cuatro Naciones-ben szálltak meg. Öt napot maradtak itt, ismerkedve a város nevezetességeivel, még egy opera-előadásra is ellátogattak. Formálisan fogadták őket a Le Méléagre nevű francia hadihajó fedélzetén, mellyel egy tengeri kirándulást is tehettek. November 7-én délután felszálltak a teherszállító El Mallorquin fedélzetére, mellyel éjszaka áthajóztak Mallorcára, Palmaba. Előbb egy hétig egy szűk és piszkos szobában laktak a Calle de la Marinán, a szegénynegyedben, egy kádárműhely fölött, majd november 15-től egy hónapot So’n Vent-ben (katalánul „Szelek Háza”), Señor Gómez villájában, havi ötven frankért. Chopin november folyamán, So’n Vent-ben komponálta második számú e-moll mazurkáját (op. 41), amelynek lengyelül a Palmehjski nevet adta, mert Palmán írta.

24

Végül, december 15.-től a karthauziak egykori kolostorában, Valdemosában laktak, ahol a zeneszerző súlyos tüdőbetegségét igyekeztek gyógyítani. - A karthauziak akkor hagyták el a kolostort, amikor Mendizábal miniszterelnök - egy liberális és szavadkőműves kabinet élén – az 1836. február 19-én aláírt rendelet értelmében bezáratta az ország összes rendházát és kolostorát. - Mallorcán, a kolostorba átköltöztetett ócska zongorán íródott az a-moll prelűd (op. 28. No. 2.). Chopin állapota az 1838. év vége felé ismét rosszabbodott; a tünetekben új elemet a légzési nehézségek jelentettek. Ráadásul hallucinációkkal súlyosbodott, mániás depressziója is állandósult. Ekkor határozták el a híressé vált mallorcai tartózkodást, ami azután a szerény lakáskörülmények, a vártnál kevésbé enyhe időjárás, nem utolsósorban pedig a betegségtől rettegő helyi lakosok kiközösítő viselkedése révén nem járt a kívánt eredménnyel, sőt végül valóságos rémálommá vált. Chopin állapotának rosszabbodása szükségessé tette, hogy konzíliumot hívjanak össze három helyi orvos részvételével. Ez az esemény nemcsak azért méltó az érdeklődésünkre, mert ezek a provinciális orvosok állapították meg először - legalábbis nyíltan először - a helyes diagnózist, hanem azért is, mert Chopin élvezetes, halált megvetően ironikus levélben számol be róla: "Az utóbbi két hétben olyan beteg voltam, mint egy kutya: a 18 fokos meleg, a rózsák, pálmák, narancsok és fügék ellenére meghűltem. A sziget három leghíresebb orvosa kezel: az egyik megszagolta azt, amit kiköptem, a másik megkopogtatott ott, ahonnan a köpet jött, a harmadik megtapogatott és hallgatózott, miközben köptem. Az egyik azt mondta, hogy már elpatkoltam, a másik, hogy éppen elpatkolok, a harmadik, hogy el fogok patkolni. ...Alig tudtam megakadályozni, hogy ne vágjanak eret rajtam, és ne adjanak hólyaghúzó tapaszt." Pleyel zongorája végül megérkezett Marseille-ből, de a palmai vámhivatal négyszáz frankos behozatali vámot fizettetett velük. 1839 A zongora 1839 januárjának első napjaiban érkezett meg a kolostorba, és Chopin befejezhette Huszonnégy prelűdjét (op. 28), valamint az opus 40-es két Polonéz-ét, a második számú, F-dúr balladá-t (op. 38) és a harmadik, cisz-moll scherzó-t (op. 39). A halálfélelmektől gyötört Chopin, aki élettársával együtt akkor már egy elhagyott kolostorban volt kénytelen meghúzni magát, 1839. február 11-én útnak indult hazafelé. Az utazás szerencsétlenül indult, mert már a sziget fővárosában tüdővérzés lépett fel. Mégis úgy döntöttek, hogy azonnal elhagyják a szigetet. Február 13-án, Barcelonáig egy sertéseket szállító vitorláson, az El Mallorquin utaztak, éjszaka, miközben Chopin vért köpött és légzési problémái voltak. Barcelonában egy francia hadihajó katonaorvosának végre sikerült elállítania a vérzést. Ezt követően ismét gyors javulás következett, s egy héttel később megkockáztathatták a tengeri átkelést Marseille-be. A csoport hajója február 24-én futott be Marseille-be. Ott egy bizonyos dr. François Cauvière a huszonkilenc éves Chopin állapotát "igen veszélyes"-nek nyilvánította, és teljes nyugalmat, tápláló étrendet és sok tejet javasolt - az obligát hólyaghúzó tapaszokon kívül. Mikor azután a beteg ismét a gyors javulás jeleit mutatta, dr. Cauvière kizárta a tuberkulózis lehetőségét, és úgy nyilatkozott: ha Chopin az egész tavaszt délen töltötte volna, valószínűleg két hónap után egészségesen utazhatott volna haza. A bizakodó hangulat magát a zeneszerzőt is hatalmába kerítette: "Egészségi állapotom napról napra javul. A húzótapaszok, az étrend, a pirulák, a fürdők, és mindennél inkább az én tündérem odaadó gondoskodása ismét lábra állított, még ha kissé vézna lábakra is." Marseille-ben előbb a Hôtel de la Darze-ban, majd egy hónap után a kényelmesebb Hôtel Beauvau-ban laktak. George Sand itt megszabadult Amelia nevű szolgálójuktól. Itt érte őket a kedvenc tenor, a harminchét éves Adolphe Nourrit halálhíre, aki március 8-án, Nápolyban, ablakából kiugorva öngyilkos lett. A tetemet szállító özvegy megállt Marseille-ben, és bár néhány nappal később Párizsban tartották a temetést, a Notre-Dame-du-Mont templomban bemutatott gyászmisén úrfelmutatás közben Chopin orgonálta Schubert Die Destirne (Csillagképek) című művét. Chopin egészségi állapotának javulása lehetővé tett egy rövid genovai kirándulást, melyet George Sand javasolt. Fryderyk szívesen ment Olaszországba.

25

Május 3-án Chopin, Sand és Maurice áthajóztak Merseille-ből Genovába. Tizenkét napot töltöttek Genovában, George volt az idegenvezető, és Fryderyk legalább egyszer operában is járt. Genovából jövet borzalmas viharba keveredtek, a vihar miatt negyven órát hánykolódtak a tengeren. Fryderyk tengeribeteg lett. Három Marseille-ben töltött hónap után Chopinék visszatértek Franciaországba, George Sand vidéki birtokára, Nohant-ba. Május 22-én keltek útra Nohant felé. Mielőtt postakocsira szálltak volna, egy folyami bárka fedélzetén a Rhône-parti Arles-ba utaztak, ahol két napot töltöttek. Innen postakocsival folytatták Berrybe útjukat, amely egy teljes hétig tartott. Chopin 1839. június 1-jén látta meg végre Nohant-t. Ettől kezdve egészen 1846-ig itt töltötték a nyarakat. Chopinnak az otthonosság iránti vonzódását elősegítette, hogy hosszabb időt tölthetett Berryben, George Sand nohant-i kastélyában. Berry vidéke nagyon hasonlít a közép-lengyelországi Zelechow (Żelazowa Wola) környékére, ahol Chopin született. Paraszti és kisnemesi lakói (berryhons) ugyancsak Mazoviának, a mazurka hazájának népére emlékeztette őt. Chopin ott találta meg azt a környezetet, amely leginkább emlékeztetett egy családi otthonra. Nohant-ban mondhatni házastársi viszonyban élt George Sanddal és családi kapcsolatban annak gyermekeivel. Goerge Sand nohant-i „kastélya” arányos, kétemeletes épület volt a falu román stílusú templomával szemközt, a kővel burkolt tér túlsó oldalán. Chopin nagy világos, második emeleti hálószobája déli fekvésű volt, és gyönyörű kilátást nyújtott a ház mögötti, növényekkel és virágokkal burjánzó kertre és a kerten túli mezőkre. (Egyszer Liszt is lakott ebben a szobában.) – George hálószobája is a második emeleten volt; kettőjük szobáját a könyvtár választotta el, ahová mindkét szobából belső ajtó nyílt. A földszinten tágas nappali, ebédlő, a gyerekek szobája, vendégszoba és konyha volt. A cselédek a két padlásszobában laktak. A ház homlokzati bejárata nagy, fákkal beültetett és fallal körülkerített udvarra nyílt. A kocsik, lovak és emberek a rácsos nagykapun át közelítették meg, illetve hagyták el a birokot. Az országút, amely délkeleti irányban La Châtre-ba, északnyugat felé pedig Châteauroux-ba vezetett, a park mögött húzódott (George szerelmi fészke, pavilon, a park szélén, közvetlenül az országút mellett volt.) Ragaszkodott saját időbeosztásához: a nap java részét szobájában töltötte az odahozatott kitűnő Pleyel-zongorája mellett. Egyetlen kötelezettsége volt, hogy délután öt órakor a családdal – és a gyakori vendégekkel – együtt vacsorázzon. George szívesebben maradt fenn éjjel, hogy írjon, így sokszor egészen vacsoráig nem is látták egymást. George nappal leginkább a házvezetéssel, továbbá Maurice és Solange tanításával volt elfoglalva. Nohant-ban – az innen alig három kilométerre, d’Ars-kastélyban lakó - huszonhét éves Dr. Gustave Papet, kiváló fiatal orvos és Sand barátja elvállalta, hogy állandó orvosi ellenőrzés alatt tartja Fryderyket. Dr. Gustave Papet szerint Chopinnek nincs tüdőbaja. Arra a következtetésre jutott, hogy Fryderyk állandó gyengeségét és köhögését a hörgők betegsége okozza, amely gyógyíthatatlan ugyan, de „megfelelő gyógyszeres kezeléssel” jelentős javulást lehet elérni. Júliusban régi barátja, a költő Stefan Witwicki látogatott rövid időre Nohant-ba. - Chopin Witwicki számos versét megzenésítette (ekkor azonban már nem szerzett zenét Witwicki verseihez). – Chopin neki ajánlotta a Mallorcán írt mazurkát. Augusztus közepén Grzymała is megjelent. Liszt és d’Agoult ekkor már nem jártak Nohant-ba. – Grzymałával egyidőben – Emmenuel Arago látogatott Nohant-ba, akivel Sand elsősorban politikailag rokonszenvezett. François Buloz, a Théâtre Français igazgatója, és Sand cikkeit, regényeit folytatásokban közlő Revue des deux mondes kiadója is betoppant feleségével néhány napra. Grzymała és Arago két héten át maradtak itt. Chopin és Grzymała órákon át beszélgettek lengyelül. A két vendég augusztus végére már távozott. Chopin igazi berryi barátja az iszákos Hippolyte Châtiron, George féltestvére és szomszédja volt. Chopin tájékoztatta Fontanát, hogy a b-moll szonátát komponálja, melyben benne lesz a Gyászinduló is. Egy Allegro után esz-moll Scherzo jön, azután az Induló, azután egy kis Finale. Az Induló után a bal kéz unisonó-ja és a jobb kéz „társalognak”. Írt egy új G-dúr Notturnó-t, s a G-dúr hangnemű darab Chopin legjelentősebb noktürnjei közül való, amelyben háromütemes periódusépítkezéssel, amelyben a bal kéz mozgása megelőzi a jobb kézét, barkarola jellegű ringó mozgás érzetét kelti. Négy új mazurkája közül az egyiket, az e-mollt, Palmán írta. Hármat Nohat-ban írt – a H-dúrt, az Asz-dúrt és a cisz-mollt. Ezek alkották az opus 41 négy mazurkáját.

26

Amikor Pleyeltől új zongorát kapott, azzal szórakozott, hogy kijavítgatta Bach műveinek párizsi kiadását (nemcsak a metszők hibáit, hanem Bach állítólagos „értőinek” hibáit is. Chopin 1839 nyarán, Nohant-ban kezdte el, és valamikor télen, Párizsban fejezte be a Fisz-dúr imprompu-t (op. 36.), mely fantázia, élesen elkülönülő részekkel. Télre pedig visszaköltöztek Párizsba, a Rue Pigalle 16. sz. alá, Chopin azonban 1842. októberéig külön lakást bérelt a Rue Tronchet 5. sz. alatt. A Rue Pigalle 16. sz alatti bérház mögött, a kert végében az egyik pavilont Maurice műtermének szánták. George és a gyerekek 1840 elején költözhettek be új lakásukba. Chopin örömmel töltötte szabadidejét George Sand és annak gyermekei, Solange és Maurice társaságában. Moscheles felkérésére Chopin vállalta, hogy a „Zeneiskola” harmadik kiadása számára, amelyet a zongorista és zeneszerző Moscheles, valamint a zenekritikus és zeneműkiadó Fétis gondoztak, három etűdöt ír (Három új etűd). Moscheles az elsők között halhatta a bankár Leónál az opus 28-as Prelűdök-et, Fryderyk saját előadásában. Chopin két hét alatt készítette el az új etűdöket. (Az első két etűd közlési jogát Schliesingernek adta el, kétszáz, illetve ötszáz frankért.) Chopin, mint zongorista és zeneszerző, a tempo rubato („lopott idő”) sokat vitatott fogalmát és technikáját adta a tizenkilencedik század zenéjének. – Ez a technika először az 1720-as évek elején jelent meg, majd teljesen látó- és hallótávolságon kívülre szorult. A rubato az olasz bel cantóból került át a hangszeres zenébe. [Rubato: „kiegyenlítésre törekvő rendszer, amely megnyújtja vagy megrövidíti egy hang értékét az utána következő kárára vagy javára”.] Az 1770-es években Mozart is felfigyelt létezésére. Korábban két fő típusa volt: „a korábbinál a szólam hangjegyértékei megváltoznak, míg a kíséret szigorúan tartja a tempót, a későbbinél pedig a zenei anyag egésze hullámzik” – Chopin újjáélesztette, használta és tanította ezt a rendkívül nehéz játékstílust, s talán ő alkalmazta elsőnek szóló zongorára a korábbi, eredetileg két előadót követelő rubato játékmodort. Chopinnak két zongorája is volt: 1821-ben a francia zongorakészítő, Sébastien Erard tökéletesítette az ún. kettős kiváltás rendszerét, amely lehetővé tette hangok gyors ismétlését úgy is, hogy az újabb leütés előtt a billentyűnek nem kellett egészen visszatérnie a kiinduló állásba, vagyis a billentyűzet magasságába. A kettős kiváltás kiterjesztette az előadó szókincsét, és számos virtuóz zongoradarab elképzelhetetlen lett volna Erard nélkül. Az Erard-zongora javította a zongorista esélyét, hogy bizonyos bravura részeket sikerrel tudjon eljátszani. A zongora klaviatúrája hét teljes oktávot kínált az előadónak, de nehezebb járású volt. Chopin, ha csüggedt a kedélye, ezen a zongorán játszott, mert könnyebben talált kész hangszínt (Liszt Ferenc jobban kedvelte az Erard-t). – Ezzel szemben a Pleyel-zongorát – Camille Pleyel egyben barátja is volt – akkor használta, ha jó formában volt, és elég erősnek érezte magát ahhoz, hogy saját, egyéni hangzást keressen. Pleyel zongorájának klaviatúrája is hét teljes oktávot kínált az előadónak, de puha, rugalmas bőrrel vonatta be a kalapácsokat, és bevezette a rétegelt hanggerendát, amivel, megnyugtató minőséget hozott létre. Chopin kezei viszonylag kicsik voltak, a bársonyos ujjvégek pedig laposak, de olyan hajlékonyak tudtak lenni, hogy széttárultak, és átérték a klaviatúra egyharmadát. Georg Sand szalonjába Cavaignac, LouisBlanc és Pierre Leroux járt. 1839. október 29-én Chopin és Moscheles Lajos Fülöp király és családja előtt lépett fel a király szalonjában. George egyik legkedvesebb barátja, Delacroix a festő rajongott Chopinért. A másik szalonban, Chopinnél lengyel emigránsok gyűltek össze, köztük Zaleski és Witwicki költők. 1839 decemberében a Revue des Deux Mondes-ben (Két Világ Lapja) megjelent George Sand Goethe-t, Byron-t és a lengyel Mickiewiczet összehasonlító írása.

1840 1840 januárjában Delacroix elkészítette híres karikatúráját Chopinről, és újabb vázlatokat készített a Sand-Chopin „kettős portréhoz”. Fryderyk átszellemült arcában ekkor kezdte felfedezni Dante modelljét: Delacroix Isteni Színjáték című freskója a Luxemburg-palota könyvtárának mennyeztét díszíti. Vergilius mutatja be Dantét Homérosznak (1847. április 1-jén a kész művet Chopin és Sand együtt is megnézhette).

27

Fryderyk Chopin 1840. március 1-jén töltötte be a harmincat. Egészsége egyenletesen hanyatlott. Noha jövedelmének zömét a tanítás adta, messze meghaladva a publikált műveiből származó bevételét, Fryderyk rendkívül válogató volt tanítványok tekintetében. Óriási előnyben részesítette a „hivatásos” zongoristákat és a zeneileg magasan képzett növendékeket, bár elvállalt kiemelkedően tehetséges „amatőröket” is. A lengyelek pedig előjogokat élveztek. Fiatal tanítványai közé számított Adolf Gutmann és 1941-től Filtsch Károly. 1832-1849 között Fryderyknek valószínűleg kb. százötven tanítványa volt. Chopin már maga is tanárként, először zongoraetűdöket gyakoroltatott tanítványaival, korábbi nagy mesterektől, főleg Muzio Clementitől (Clementi tanította Fieldet, Kalkbrennert és másokat), valamint Johann Baptist Cramertől, akiknek etűdjei még ma is a legnépszerűbbek közé tartoznak. És gyakoroltatta Bach prelúdiumait és fúgáit – nem tanított azonban az általa is tisztelt Mozart darabjait -, de Beethoven, Weber, Field és Moscheles darabjait csak ritkán, saját szerzeményeit pedig még kevésbé játszatta. Chopin saját darabjai közül rendszerint noktüröket választott. Április 1-jén dr. Paul-Léon-Marie Gaubert részletes jegyzéket küldött George Sandnak, amelyben ismertette Chopin ápolásával kapcsolatos teendőket, és Sandot bízta meg a beteg kezelésével. Reggel, felkelés előtt egy csésze cukrozott főzetet kellett innia, egy csepp sziruppal elkeverve; utána be kellett dörzsölnie a mellkasát egy különleges kenőccsel. Lefekvés előtt gyógynövényekből készült italt kellett innia. Melegen kellett öltöznie. Kedvenc bordeaux-i borát három rész vízzel hígítva fogyaszthatta. Chopin barátja, a költő Witwicki április elején meglátogatta az akkor még gyenge művészt. Chopin és Sand 1840-ben Párizsban maradtak, részben Fryderyk egészségi állapota miatt, másrészt Sand a rue Pigalle-i pavilonok csinosítgatásával is el volt foglalva. A rue Pigalle hamarosan fontos színtere lett Sand és Chopin társasági életének. George Cosima című színdarabján dolgozott, és neki kezdett Horace című regényének is. Chopin és Delacroix egyre sűrűbben találkoztak, és órákon át tudtak beszélgetni művészeti kérdésekről. Abban az időben Mickiewicz nagy hatással volt Chopinre, Lengyelországot is az ő szemével nézte. Mickiewicz drámája a Dziady (Az „Ősök”), Chopin képzeletére hatott. Mickiewicz nemzeti eposza, a lengyel élet idilli képe, az 1832-1834 között írt Pan Tadeus pedig a múlt emlékeit szakította föl benne. A Pan Tadeusz c. költemény két litván család egymás közötti viszályáról szól. George Sand 1836-ban ismerte meg Mickiewiczet a Hôtel de France-ban, ahová Chopin hozta el, és George azon fáradozott, hogy a francia színpadon bemutassák a Bari konföderánsok című drámáját. Mickiewicz 1840-ben újra fölbukkant Párizsban. Előtte egy évet töltött Svájcban, ahol a lausanne-i egyetemen latin irodalmat adott elő. 1840 decemberében elfoglalta a Collège de France szabadegyetem katedráját, miután a francia kormány a szláv irodalomtörténet professzorává nevezte ki. Francia, német, lengyel és orosz egyetemi hallgatók mellett ott volt Sainte-Beuve, Lamartine, Lamennais atya, Montalembert, Michelet, valamint George Sand társaságában Chopin is. Chopin 1840-ben írta az Asz-dúr Grande Valse (op. 42.) nagy keringőjét, egy mazurkát, és felvázolta egy új polonéz körvonalait. Chopin meg volt győződve arról, hogy tüdőbajos, amit alátámasztott az állandó köhögés és az egyre gyakoribb vérömléses rohamok. A párizsi politikai feszültségek augusztusban munkássztrájkhoz vezettek. Szeptember 4-én a királyi csendőrség különleges brutalitással támadt a tiltakozókra. Sand kapcsolata a radikális mozgalmakkal egyre inkább elmélyült, a „keresztény-szocialista” radikalizmus híve lett, Chopin azonban apolitikus volt. - Ebben az időben tűnt fel újra a férjével véglegesen szakító Delfin Potocka. 1840. november 19-én Chopin szerelmes hangú levelet írt neki.

1841 Az évek multával Chopin egészségi állapota leromlott, lefogyott. Ennek ellenére nyilvános szereplésre szánta el magát. 1841. április 26-án Pleyelnél koncertet adott. A híres énekesnőt, Damoreau-t és Ernst hegedűművészt kérte fel a szereplésre. Az első sorokban ott ült Sand asszony, Heine, Liszt (előző este ő adott kizárólag Beethoven-művekből összeállított koncertet), Berlioz, Kalkbrenner és Delacroix, Franchomme, Legouvé, Mickiewicz és Witwicki. Chopin a prelűdökkel, új balladájával és új scherzójával szórakoztatta őket.

28

Játszott még etűdöket, mazurkákat és noktüröket is. A koncertről Liszt a Gazette musicale-ban írt róla kritikát. Valamennyi lap elismeréssel írt róla. A koncert hatezer frank jövedelmet hozott neki. A koncert fényes sikert hozott. Eközben Chopin és George Sand kapcsolata romlani kezdett, s ez rontott a zeneszerző egészségi állapotán is. 1841-től kezdve hat éven át Chopin mindig elkísérte George Sandékat Nohant-ba. Június 18-án Chopin, Sand és Maurice, húsz hónapos távollét után, Nohant-ba utaztak, hogy ott töltsék a nyarat. Solange augusztusig egy párizsi tanintézmény bentlakója volt. 1841 nyarán a tizenkilenc éves Madam Pauline Viardot-Garcia, a nagy spanyol tenorénekes, Manuel Garcia lánya, Maria Malibrán operacsillag húga érkezett férjével, Louis Viardot-tal (korábban a párizsi Théâtre Italien igazgatója volt) Nohantba. Pauline Viardot-Garcia jó zongorista is volt, ezért Chopinnal sokat játszottak együtt. Pauline gyermeket várt, de számos operát énekelt végig, Fryderyk zongorán kísérte. – Sand is felhasználta Pauline alakját a Conseulo című regényében. Augusztusban Grzymala csatlakozott a csoporthoz, akivel lengyelül társalgott. – Chopin akkortájt vette hírét Ludwika Chopin leveléből, hogy Maria Wodzińska feleségül ment Józef Skarbekhez. 1841 novemberében George megalapította a La Revue indépendente (Független szemle) című lapot, melynek főszerkesztője Leroux lett. Szerzői proletár művészek az ország különböző részeiből (kőműves költő Toulonból, cipész, szövőmunkás, lakatos, fodrász és pék). A Revue e szerzők költeményeit Sand „kommunista hangvételű” regényével, A mesterlegény-nyel (Le Compagnon du Tour de France) együtt közölte. Ugyancsak a Revue kapta meg új regényét, az Horace-t, mely az 1832-es zendülések idején játszódik, és a proletár egységet hirdeti. Sand ezután a Conseuló-t adta közre a Revue-ben. Sand Berry-ben is ellenzéki lapot alapított L’Éclaireur de l’Indre du Cher et da la Creuse címmel, melynek főszerkesztője szintén Leroux lett. Chopin ötven frankkal járult hozzá Sand vállalkozásához. Chopin elítélte az 1840-es években induló lengyel vallási-hazafias messianizmus mozgalmát, melyet a lengyel-litván látnok, Andrzej Towiański kezdeményezett. A mozgalomhoz Mickiewicz is csatlakozott. Towiański azt hirdette, hogy Lengyelország a „nemzetek Messiása”, és saját mozgalmát keresztes hadjáratnak, magát prófátának titulálta. Az erdélyi csodagyerek, Filtsch Károly 1841. november 29-én érkezett Párizsba fivére, József társaságában, és azonnal fölkereste Chopint a cseh Fredericque Müller Streicher grófnő levelével, aki 1839-1841 között maga is Chopin tanítványa volt. Filtsch rendkívüli hatást tett rá, mert már néhány nap múlva foglalkozni kezdett vele. 1843 áprilisáig heti átlagosan három órában tanította, és ő szervezte meg a fiú első nyilvános fellépését is. Chopin és Sand gondját viselték a két fiúnak. Ragyogó párizsi vacsorákra és fogadásokra vitték el őket. Velük együtt hallgatták Pauline Viardot-t a Square d’Orléans-on, vacsoráztak Kalkbrennernél, és megismerkedtek Rotschildékkal, Meyerbeerrel, a szász és hannoveri nagykövettel, a magyar Apponyi gróffal, a Habsburg-monarchia párizsi követével. 1841-ben, illetve 1842 elején megjelent a fisz-moll polonéz-t (op. 44), majd az olasz zene ihlette Tarantellá-t (op. 43), utána Chopin az Asz-dúr balladá-t (No. 3., op. 47) küldte el Fontanának Nohant-ból. Schlesinger kérésére Fryderyk új prelűdöt komponált (op. 45). Született még két új noktürn (op. 48) és az Allegro de concert (op. 46). Ekkor íródott az f-moll fantázia (op. 49) is.

1842 1842. február 21-én Chopin újabb hangversenyt adott a Pleyel teremben. Chopin mellett Pauline Viardot-Garcia és a csellista Franchomme is szerepeltek. Chopin műsorán négy noktürn, három mazurka, három opus 25-ös etűd, az új ballada, részletek az impromtuből és egy polonéz szerepelt. Chopin falrengető tapsot kapott, és több mint ötezer frankot. Michel de Bourges a Revue et Gazette musicale-ban méltatta. Aznap este meghalt Varsóban a kilencvenhat éves Wojciech (Adalbert) Żywny, Chopin egykori mestere. 1842. április 20-án pedig a betegeskedő Chopin karjai között tüdőbetegségben meghalt Jaś Matuszyński, Fryderyk barátja, akit másnap a Montmarte temetőben temettek el.

29

Május 5-én, két héttel Jaś halála után, George Sand és Chopin Nohant-ba utaztak. Chopin annyira legyengült, hogy le kellett támogatni a rue Pigalle-i pavilon lépcsőjén az odalent várakozó kocsihoz. Maurice és Solange velük tartott. Fryderyket a nohant-i nagy hálószobája új erőre keltette. Jean Alaphilippe, a háziszolga, minden reggel begyújtott a hálószobájába, majd felszolgálta Chopin reggeli csokoládéját. Fryderyk hamarosan a körültekintően felhangolt Pleyel-zongora mellé ülhetett, ahol komponálhatott. Dr. Papet megvizsgálta ugyan Fryderyk mellkasát, de nem talált semmi bajt. Májusra Fryderyk megerősödött. Gorge Sand a szomszédos szobában Consuelo utolsó részét írta, mivel megígérte Leroux-nak, hogy május 22.-ig befejezi a Revue következő száma részére. Tíz nap alatt tizenegy fejezetet írt meg. Cigarettával és kávéval tartotta magában a lelket, miközben rettenetes migrének gyötörték. Túlerőltette a szemét. A harminchét éves Marie de Roziéres, hajadon zongoratanárnő, George barátnője Nohant-ba érkezett. Sand egy földszinti szobácskát adott Marie-nak, mert Stefan Witwicki foglalta el az egyik legjobb vendégszobát. Marie gyakran játszott négykezest Chopinnel. Nohant-ban háziszínházat működtettek, melyet Fryderyk irányította zongora mellől. Az itteni bábszínház (Le Théâtre des marionettes de Nohant) százhúsz bábuját is George tervezte. Minden előadása pantomimmal kezdődött, ami Chopin találmánya volt, és ő is játszott benne. Június 4-én Eugène Delacroix is megérkezett, aki elkészítette Chopin portréját. Mielőtt elutazott Párizsból, Delacroix heveny gégegyulladáson esett át. A legjobb vendégszoba és Chopin teája meggyógyította. Itt született „Mária neveltetése” című festménye. Szent Anna modelljének George cselédjét, Françoise Caillaud-t választotta, az ifjú Máriát pedig Françoise leáynyáról, Luce-ról mintázta. 1842 júliusában Sand asszony is Chopin Párizsba utazott, ahol két lakást találtak a Square d’Orléans 5. és 9. sz. alatt. Szeptember végén költöztek be. A kívülről nem látható tér valójában magánhasználatú udvar, kilenc fehér, négyemeletes kőépülettel, mindegyikben két-három tágas lakás, maga az udvar pedig inkább fák szegélyezte kert. Az L alakú épületegyüttest kelet-nyugati irányban, a rue Saint-Lazare határolja, míg a rue Taitbout fölfelé, a Montmartre-ra visz. A tér főbejárata gyalogosoknak és kocsiknak a rue Taitbout 80. alatti kocsibehajtónál van, de az 1840-es években a Saint-Lazare 34. alatt nyílt a bemenet. Éppen a rue Pigalle alatt. – Magny de Maisonneuve udvari jogász építtette a teret a XVII században, és elnevezte Cité des Trois Frères-nek („Három fivér városa”). 1822-ben Mademoiselle Mars vásárolta meg 250000 aranyfrankért, majd 1829-ben egy Gresy nevű angol építész vette meg, és korszerűbb formában helyreállítatta. George Sand és Chopin 1842-ben költöztek ide. George a Square d’Orléans 5. alatt vett ki lakást, Fryderyk pedig a 9-es számú ház egyik lakását bérelte. Az udvar szemközti oldalain helyezkedtek el. George-nak a földszinten volt egy nagy lakosztálya, egy másik pedig a negyedik emeleten, ahol Maurice hálószobáját és műtermét, valamint Solange hálószobáját rendezte be. – Fryderyk egy kisebb földszinti lakást bérelt, amelyhez hall, hálószoba és nappali tartozott, az utóbbi a kertre és a benne álló kútra nézett. Chopin új inasa a lengyel Jan volt, aki a padlásszobában lakott. Az évi bérleti díj harminc zongoraóra ára, hatszáz frank volt, míg George háromezer frankot fizetett a nagyobb lakrészért. - Marlianék a 7. szám alatt laktak, ahol közösen ebédeltek, és az estét is együtt töltötték. Marlianékon kívül Pierre-Joseph Zimmermann konzervatóriumi tanár a lányával és vejével, Charles Gounot zeneszerzővel; Louis és Pauline Viardot; a zongorista Kalkbrenner; idősb Alexander Dumas, az író; Loius Enault író; a szobrász Jean-Pierre Dantan (Chopin mellszobrának készítője); Antonin Marmontel színész (Antoine-François Marmontel zeneszerző fia); és a komponista Charles-Valentin Alkan laktak a téren, ahol luxus-falansztert alkottak. A tér mint „Kis Athén” vált ismertté. – A tér házai ma a Francia Írók és Zeneszerzők Országos Egyesületének és tehetős bérlőknek otthona. George és Fryderyk kibérelték a Square d’Orleáns-i lakásokat, azután visszautaztak és augusztus 9-én meg is érkeztek Nohant-ba, hogy ott töltsék a nyár hátralévő részét. Ebben az időszakban csak Viardot-ék látogattak Nohant-ba, akik Pauline sikeres spanyolországi turnéja után csecsemő kislányukkal, Lousiette-el érkeztek.

30

Solange szeptember 13-án ünnepelte tizennegyedik születésnapját, és a táncos mulatság, amelyhez részben Chopin szolgáltatta a zenét, hajnali egyig tartott. - Amikor George ismét ágynak esett, Chopin féltő gondoskodást mutatott iránta. Chopinék szeptember 28-án érkeztek vissza a párizsi Square d’Orleáns-i lakásba. Wilhelm von Lenz, tanácsadó az orosz cári udvarnál és maga is zongorista, már a Square d’Orleáns-i lakásban találkozott először Chopinnal, amikor 1842 októberében felkereste. Korábban Lisztnél tanult, ő ajánlotta Chopin figyelmébe a tanítványt. Lenz idővel Chopin egyik legjobb tanítványa, később Chopin-specialista lett, és Nagy virtuózok címmel könyvet is írt, amelyben Chopinre és Lisztre összpontosított. Chopin gyakran rendezett zenei esteket a lakásán, ahol rajta kívül barátai közül, Pauline Viardot, illetve a tenor Louis Lablanche is fellépett. Chopin legkedvesebb tanítványa 1841-től az erdélyi német-magyar csodagyerek, Filtsch Károly volt, akit tizenegy éves korában kezdett el tanítani (de tizenöt éves korában tüdővész viszi el). November végén a tizenhárom éves Filtsch Károly, Chopin büszkesége és kedvenc tanítványa, először játszott közönség előtt, Chopin lakásán. Chopin f-moll zongoraverseny-ét (No. 2) ketten játszották, Fryderyk egy másik zongorán kísérte Filtschet. – Filtsch a következő év januárjában több száz vendég és a boldogságtól ragyogó Chopin előtt játszott újra, Nathaniel de Rothschild bárónál, áprilisban pedig az Erard-teremben mutatkozott be nyilvános koncerten, amelynek megszervezésében Chopin is közreműködött. 1842-43 telén Chopin minden korábbinál sűrűbb életét teljesen kitöltötték a társasági események, a zongoraórák és a zeneszerzés. 1842 folyamán és 1843 első napjaiban új kompozíciókat szerzett. E csoport legjelentősebb darabja a lírai f-moll ballada (No. 4, op. 52). Még Nohant-ban kezdte el és a Square d’Orleáns-on fejezte be, melyet Charlotte de Rothschild bárónőnek, egyik legjobb tanítványának és Nathaniel Rotschild feleségének ajánlott. - Chopin később, az 1846-ban szerzett cisz-moll keringőt is Charlotte-nak ajánlotta, mely az opus 64-es három keringője közül ez az egyik. Az elsőt, a Desz-dúr keringőt, barátok körében Valse au petit chien („Kiskutya-keringő”), ismertebb nevén „Perc-keringő”-t Delfina Potocka grófnőnek ajánlotta. A csoport harmadik tagja az Asz-dúr keringő volt. Chopin ebben az időszakban fejezte be negyedik, E-dúr scherzóját (op. 54) is; 1842-ben komponálta utolsó polonézét, a „hősi” jelzővel ismertté vált Asz-dúr polonézt, op. 53.; és az opus 50 három mazurkáját. A cisz-moll mazurka (op. 50, No. 3) kifejezett honvágyról tesz tanúságot. Az erőteljesen hazafias hangulatot árasztó Asz-dúr polonéz fizikailag is nagyon igénybe veszi előadóját, különösen, ami a bal kéz erőteljes staccato oktávjait illeti. Liszt Ferenc Chopin ezen polonézét „egészségre veszélyesnek” titulálta. Nathaniel Rotschild báró, akinek otthonában Chopin és Filtsch is játszott, a Rotschild birodalom párizsi képviselője, James Rotschild fia volt. James viszont a frankfurti Meyer Amschel Rotschild öt fia közül volt a legfiatalabb; Meyer Amschel úgy alapította meg a nagy dinasztiát, hogy Európa minden pénzügyileg kulcsfontosságú városába (London, Párizs, Bécs, Nápoly és Frankfurt) küldött egy Rotschild fiút. Meyer Amschel Rotschild a XVIII-XIX. századon átívelő, sorozatos háborúk alatt döntő szerepet játszott különféle európai kormányzatok pénzügyi támogatásában, és e folyamat során megteremtette a család fantasztikus vagyonát. 1812-ben halt meg, James, miután 1815-ben megnyitotta a Maison Rotschild kereskedelmi bankot, megszilárdította a család vagyonát Franciaországban. Az 1830-as párizsi forradalom nyitotta meg az utat a hatalomhoz a bakok részére. A „júliusi monarchia” alatt a pénzügyi arisztokrácia uralkodott. Square d’Orléans-on Chopin vendégei voltak a bankárok közül: Rotschildék, Léóék és a Welles házaspár (Samuel Welles amerikai bankár és felesége). Chopin hívta meg a Czartoryski, a Radziwiłł, a Potocki és más, előkelő lengyel arisztokrata családok tagjait, a királyi származású szárnysegédet, Pethuis grófot, Custine-t és más francia arisztokratákat, továbbá különösen kedves lengyel barátaikat: Micikiewiczet, Fontanát és Grzymałát. Végül Fryderyk köréhez tartoztak a muzsikusok is, leggyakrabban Franchomme, Hiller és Alkan. - George Sand baloldali barátai politikai voltak: Pierre Leroux, Louis Blanc; Emmanuel Arago és Lammenais atya. Irodalmi nagyságok közül: Hugó, Balzac, Sainte-Bevue. Ide tartozott Lamartine, költő és elkötelezett politikus. Közös barátaik közül: Delacroix, Heine, Fétis, Marie Dorval, Viardot-ék és Marlianiék.

31

Olykor még az ultrakonzervatív történész (1840 után pedig miniszterelnök) François Guizot is megjelent Sand és Chopin szalonjában. - A különféle meggyőződésű lengyelek, még az arisztokraták is, Lengyelország függetlenségének ügyét pártolták, és így szembehelyezkedtek mindenféle aurópai önkényuralommal. - Cristina di Belgiojoso-Trivulzio hercegnő, Chopin és Sand közeli barátja, a Giuseppe Mazzini vezette olasz szabadságharcosok szószólója volt. Heine mutatta be George Sandot a huszonöt éves Karl Marxnak, Saint-Simon német-zsidó csodálójának, aki 1843-ban költözött Párizsba, éppen amikor George felavatta falanszterét, és persze Heine mutatta be Chopint James Rotschildnak is. Karl Marx hamarosan beállt a La Réforme című radikális napilap szerzőinek sorába, Sand mellé, 1845-ig, vagyis amíg ki nem utasították Franciaországból, dolgozott a lapnak. Az ezután következő években Sand és Marx leveleztek egymással. Marx Párizsban ismerkedett meg az odalátogató német filozófussal, Friedrich Engelsszel.

1843 Chopin februárban nem érezte jól magát, idegzsábája miatt orvosát, Jean Molinit is hivatta. Chopint újra homeoterápiás kezelésnek vetették alá. Fontana 1843 elején már ismét Párizsban volt. Március 17-én Chopin elment a Fontana szervezésében rendezett jótékonysági koncertre, és az Olasz Opera előadásait is látogatta, ahol tapsolt Pauline Viardot-nak Rossini Szemiramisz-ában. Közös varsói barátok kérésére ugyancsak segített fellépéseket szervezni a Théâtre Italienben két lengyel táncos, Roman és Konstancja Turczynowicz számára. Miután 1843 tavaszán véget értek a Chopintől vett órák, az ifjú Filtsch Károly keresztül-kasul járta Európát és koncertezett. Ekkor kezdett komponálni is. 1843. május 22-én Chopinék útra keltek Nohant-ba. Időközben Liszt Lengyelországban tett hangverseny-körutat. Liszt először március végén, Krakkóban játszott, és a tiszteletére adott vacsorán Chopint és Mickiewiczet éltette pohárköszöntőjében. Április 1-jén Varsóban lépett fel, ahol három koncertet adott, és a másodikon Chopin etűdjeit és mazurkáit, a harmadikon pedig Don Giovanni-variációk-at is játszotta. Liszt Chopinékat is meglátogatta, és koncertjeire szóló jegyeket ajándékozott nekik. A nyugat-lengyelországi Poznańban Liszt találkozott Ludwig Rellstabbal, avval a berlini zenekritikussal, aki az 1830-as évek elején hevesen kikelt Chopin újításai ellen, de azóta megváltozott a véleménye. Liszt ajánlólevelet is adott neki Chopinhoz. 1843-ban Chopin már korán megérkezett Nohant-ba. Ebben az évben csak Chopin lengyel inasát, Jant és George párizsi szakácsnőjét vitték magukkal. Az egyetlen menedéket a tizennyolc hónapos Louisette Viardot jelentette, akinek édesanyja, Pauline, Chopin kedvenc operaénekese Bécsbe utazott. Delacroix július 17-én érkezett Nohant-ba, tíz napig tartózkodott ott. Delacroix Párizsból Orleans-ig a Compagnie du Nord tavasszal megnyílt vasútvonalán vonattal utazott, és csak ott kellett postakocsira szállnia. George Sand és barátai, Leroux, Arago és Ledru-Rollin megalapították a La Réforme című radikális napilapot. Chopin augusztus 13-án Párizsba utazott, hogy megbeszélje Schlesingerrel új munkájának kiadását, és elhozza Solange-ot a Madame Bascan intézetéből és Nohant-ba vigye. Chopin is vonattal utazott. Párizsban megtekintette Antonio Sacchi Oedipusz Kolonoszban című operáját is. Vonattal tértek vissza, és augusztus 17-én éjfélkor már Nohant-ban voltak. Nohant-ban a tizenöt éves Solange zongoraleckéket vett Chopintől. Viardot-ék és Pauline édesanyja szeptember 1-jén érkeztek Nohant-ba. Luis Viardot-nak szeptember 8-án vissza kellett utaznia Párizsba. Maurice „udvarolt” Pauline-nak. Sand megözvegyült cselédje, Françoise Caillaud is férjhez ment Jean Aucante helybeli gazdához, és lakodalmat ültek. Chopin ekkor hallotta először a berryi dudások előadásában a Marsillat bourrée-t, a helybeliek ősi táncát, melynek dallamában felfedezte a természetes f-hang „vad disszonanciáját” a fisz helyett, melyet a duda nem tudott produkálni. A mulatság után Maurice elkísérte Lousiette-et, anyját és nagyanyját Orléans-ba, ahonnan a vendégek vonattal mehettek tovább Párizsba. Szeptember végén a család háromnapos kirándulást szervezett Nohant-ból kelet felé indulva a Creuse mentén egészen a crozant-i várromokig. Kilencen voltak: Sand, Maurice, Solange, Hippolyte és a felsége lóháton; Chopin a szamarán; és a három cseléd.

32

Negyedik nohant-i nyara alatt Chopin – különböző okok miatt – kevesebbet komponált, mint a korábbi években, minőségileg változatlan maradt. Az opus 55 két darabja, az f-moll és az Esz-dúr noktürn (a skót Jane Wilhelmina Stirlingnek ajánlotta, akit 1943 elején ismert meg), az opus 56 három, H-dúr, C-dúr és c-moll (ez a leghosszabb az összes mazurka közül) mazurkája (ezeket Catherine Maberlynek ajánlotta), és a Desz-dúr berceuse (Bölcsődal) tanúskodik erről. Október 28-án Chopin és Maurice Párizsba indultak. George azonban Nohant-ban maradt, ahol dolgozott. Maurice folytatni akarta a munkát Delacroix műtermében. George november 29-én készült visszatérni. 1843 telén sokat betegeskedett, s egy Bölcsődalt (op. 57) komponált, aminek ihletője talán a kis Louisette Viardot lehetett. Csakhogy Chopin már azelőtt beteg volt, hogy elhagyta volna Nohant-t. November 10.-re Chopin már komolyan beteg volt, fájt a mellkasa, köhögött, és vért köpött. Dr. Molin naponta ellátogatott hozzá, és kitartóan folytatta a homeopátiás kezelését. – George Charlotte Marliani-ra és Marie de Rozièresre bízta Chopin ápolását.

1844 Az 1844-es esztendő újabb betegséget és szenvedést hozott Chopinnek. A január borzalmasan telt, némi influenza, állandó köhögés és erős fulladás kíséretében. Amikor - 1842 után - állapota már nem engedi meg a rendszeres koncertezést, anyagilag nehezen tudja fenntartani korábbi életszínvonalát és fizetni a tetemes orvosi költségeket, és kénytelen túlfeszített óraadással agyonhajszolnia magát. Magánéletében egyaránt jelen van a súlyos szerelmi csalódás és - George Sand oldalán - a szerelmi beteljesülés. Betegsége pedig 1838-tól kezdődően ismételten a halál közvetlen közelébe ragadja, miközben a válságos időszakok után több ízben is olyan jól érzi magát, hogy orvosai egyáltalán nem is tartják tüdőbetegnek. (Robert Koch felfedezése előtt persze a tuberkulózis azonosítása egyáltalán nem volt könnyű feladat.) Mindez együtt: egy par excellence romantikus élet - persze, ha a művészet és nem a szenvedő művész szemszögéből nézzük. Heroikusnak azonban nevezhetjük Chopin szempontjából is, különösen, hogy - talán az utolsó esztendőtől eltekintve - mindvégig megőrzi tartását, nem roppan össze, az alkatából és helyzetéből adódó, érthető depressziókon rendre úrrá lesz, humorra való képességét pedig szinte az utolsó pillanatig megőrzi. Ugyanaz az emberi minőség segíti őt megpróbáltatásai során önmaga megőrzésében, amely - Liszthez vagy Schumannhoz hasonlóan - sikereinek tetőpontján sem hagyja őt megszédülni, amelynek révén mindig megőrzi érzékenységét, művészi és emberi érdeklődését mások iránt. Persze nem is akármilyen személyiségek tartoztak a környezetéhez: Heine, Rossini, Bellini, Liszt, Mendelssohn, Delacroix, Balzac, Mickiewicz, később George Sand - és a sort még folytathatnánk. Chopinnek valóságos szenvedélyévé válik a szalonok rendszeres látogatása, s a rendszeres éjszakázás, a zártkörű hangversenyek egészséges ember számára is megterhelőek lettek volna. Ráadásul számára a nyilvános játék mindig rendkívüli igénybevételt jelentett. Több korabeli leírás is beszámol arról, hogy műsorai befejeztével - amelyeknek hasonlíthatatlan szuggesztivitásáról igen sokan beszámolnak - szinte önkívületben, a végsőkig kimerülten hagyta el a pódiumot, a lelkes gratulációkat mintha nem is érzékelte volna. (Nem tudhatjuk persze, hogy mindebből mennyi írható a testi gyengeség, és mennyi a rendkívüli koncentráció okozta lelki-érzelmi kimerültség rovására.) Mindenesetre Chopin végsőkig ragaszkodott ahhoz, hogy eljárjon ezekre a kimerítő estélyekre - akkor is, amikor zongoraóráit már félig fekve, sezlonjáról csupán időnként felemelkedve adta, hogy a fekhelye mellé helyezett kisebb zongorán tanítványának előjátsszon valamit. Chopin 1844 januárjában ajándékozta meg tanítványát, Jane Wilhelmina Stirlinget az 1831 körül írt Esz-dúr noktürn (op. 9. No. 2.) kottájának aláírt példányával. 1844. február 2-án lengyel barátainak játszott Square d’Orléans-i lakásán, akik között Zaleski és Witwicki is ott volt. Március elején Chopin megjelent kiadója, Camile Pleyel édesanyjának temetésén. Április 28-án Liszt és idősb Dumas társaságában Alkan koncertjére mentek el. Május 11-én Victor Hugóval együtt nézték meg az Odéonban Szophoklész Antigoné-ját, melyet Mendelssohn zenéjével vittek színre.

33

1844. május 11-én kapott arról hírt, hogy 3-án, Varsóban tüdőgyulladásban meghalt a hetvenhárom éves apja, Mikołaj Chopin. Ez az élmény súlyos krízist váltott ki benne, Fryderyk teljesen összeomlott, depressziós lett. Mikołaj Chopin-t május 6-án, a varsói Powazki temetőben, a város kulturális, művészi és tudományos elitjének részvételével temették. A sírjánál búcsúbeszédet mondó pap megemlékezett fiáról, Fryderyk Chopinről is. Chopin családja 1844 nyarán formálisan is elfogadta George Sandot Chopin barátja és védelmezője szerepében. Tisztában voltak Sand hírnevével, és talán regényeit is olvasták. Fryderyk anyja, Justyna is pótanyát látott benne. Chopin, Sand, Maurice és Solange május 30-án érkeztek Nohant-ba. Chopint szuvasodó fogától kapott fertőzés ágyba döntötte. Egy hétig feküdt lázasan az ágyban, de hamarosan felépült. Július 13-án Párizsba utazott, hogy fogadja a másnap érkező Jędrzejewicz házaspárt. Párizsban ugyanis meglátogatta őket Ludwika Chopin is férjével, Kalasanty Jędrzejewicz-csel együtt, akiket Sand párizsi otthonában szállásoltak el. Chopin botanikus kertbe, múzeumokba és színházakba vitte őket. Bemutatta a házaspárt lengyel barátainak: Grzymałának, valamint Marlianiéknak, Franchhomme-éknak és Léóéknak. Hármasban elmentek a Père Lachaise temetőbe, és virágot vittek Jaś Matuszyński sírjára. Két hét múlva Chopin visszautazott Nohant-ba. A mérnök Kalasanty Jędrzejewicz különösen törekedett többet megtudni a francia ipari technológiákról, kutatva lengyelországi alkalmazhatóságukat. Ludwika és Kalasanty megtekintették a júliusi forradalom évfordulójának az ünnepségét. Ludwika és Kalasanty augusztus 9-én érkeztek Nohant-ba, ahol csaknem három, a párizsiaknál sokkal pihentetőbb hetet töltöttek. George összebarátkozott Ludwikával, Fryderyk bejárta vendégeivel a nohant-i parkot. Ludwika és Fryderyk újra négykezest játszottak, Solang is játszott nekik. George is felolvasott nekik új regényéből, Az angibault-i molnár-ból Ludwikának. Augusztus 28-án azonban postakocsin Orléans-ba utaztak, onnan pedig vonattal mentek tovább Párizsba. Párizsban Fryderyk a Comédie Française-be és a Vaudeville Színházba vitte még el vendégeit. A csellista Franchhomme-nál búcsúkoncertet tartottak nekik, azután szeptember 3-án útnak indultak és a Jędrzejewicz házaspár Bécsen és Krakkón át utazott vissza Varsóba. Ludwika rengeteg ajándékot vitt magával, egyebek közt Fryderyk portréját, amit Sand asszony készített róla, és egy rózsafűzért az anyja számára, kedves ajándék egy szabadgondolkodó nőtől. Fryderyk szeptember 4-én érkezett vissza Nohant-ba. Szeptember 22-én Párizsba utazott kiadókkal kapcsolatos ügyeit intézni. Eugène Delacroix-val is találkozott. Meglátogatta Franchomme-t, Grzymałát és Léót. Felkereste Czartoryska hercegnőt az Île St-Louis-on, a Hôtel Lambert-ben. Szeptember 27-én már újra Nohant-ban volt. Chopin csak késő ősszel, egyedül tért vissza Párizsba. November 28-án George és Dr. Papet elkísérték Châteauroux-ba, ahonnét Orléans-ba, majd Párizsba utazott. George, Sand, Maurice és Solange december 12-én érkeztek Párizsba. Chopin időközben megmagyarázhatatlan érdeklődés jegyeit mutatta a skót Jane Stirling iránt, aki előző év óta volt a tanítványa. November 3-án Mendelssohn írt Berlinből Chopinnak, kérve, hogy komponáljon egy rövidke néhány ütemet felesége, Cecilia Mendelssohn részére. Chopin majd egy évvel később, 1845. október 8-án küldött el egy teljesen kidolgozott kompozciót. Chopin kizárólag magánügynek tekintette eljérását, nem kívánta megjelentetni a darabot. Mendelssohn tiszteletben tartotta óhaját. A lap azonban a későbbiekben eltűnt, és nem ismert, hogy mi lehetett rajta. Az előrehaladó betegség lassan felőrölte szervezetét. Erről ilyen mondatok tanúskodnak levelezésében: "Olyan gyenge vagyok, mint egy beteg kutya." "Az Ön hihetetlenül öreg, az Ön múmiaszerűen öreg Chopinje." "...mire reggel kiköhögöm magam, addigra 10 óra van..." 1843-44 telén annyira legyengül, hogy nem tud lépcsőn járni, fel kell vitetnie magát. Egy tanítványa írja róla 1844-ben: "Gyenge és sápadt volt, sokat köhögött, és gyakran vett be ópiumcseppeket cukorra csöpögtetve ...a homlokát kölnivízzel dörzsölgette." Ekkor került kapcsolatba a már említett dr. Molinnel, aki homeopatikus alapon - a diétán kívül - kénes keverékeket és opiátokat írt elő. Chopin állapota továbbra is hullámzó volt. A kedélyállapota is: egyik jobb pillanatában írhatta, megint csak nem nélkülözve az öniróniát, lengyelországi rokonainak: "Én oly sok nálam erőteljesebb és fiatalabb embert túléltem, hogy szinte már halhatatlannak tartom magam."

34

1845 1844-45 telén Chopin többször is megbetegedett, nagyon sok órát adott, új kompozíciókon is dolgozott. 1845-ben megzenésítette Bogdan Zeleski két versét is. Az első egy szomorú, halk, „ukrán iskolai” dal, a másik, ugyancsak búskomor vers pedig egy kozákról és kedveséről szól, akiket egymástól távol ér a halál. 1845. március 21-én Gerge Sanddal együtt elment a Konzervatóriumba meghallgatni Mozart Requiem-jét, amelyet nagyon szeretett. Két nappal később Delacroix is velük tartott egy hangversenyre, ahol Haydn oratóriuma, A teremtés volt műsoron. Késő este Chopin Stefan Grotkowski lengyel bariton előadásában több saját dalát is hallhatta. Március 24-én Czartoryskiék meghívására húsvét vasárnapi ünnepségen vett részt az Hôtel Lambert-ben, ahol kikelt barátja Mickiewicz és a litván misztikus, Andrzej Towiański ellen. Még e tavasz folyamán nézte meg Chopin, Sand, Maurice és Solange az Odéonban Bocage-t és Marie Dorvalt, a Ventadour Színházban pedig az angol ünnepelt színész, William Macready játékát csodálták meg a Machbeth-ben és a Hamlet-ben. Macready – amerikai barátja, a híres világutazó George Summer társaságában - ellátogatott hozzájuk a Square d’Orléans-ra. Egy másik alkalommal iowai indiánok fellépését tekintették meg Párizsban. Chopinék Sand lakásán vendégül látták a Barnum Cirkusz híres-neves törpéjét, a Párizsban fellépő Hüvelyk Matyit. 1845. május 11-én, Velencében, európai hangversenykörútja egyik állomásán, meghalt kedvenc tanítványa, a tizenöt éves Filtsch Károly. Filtsch legjobb, legígéretesebb tanítványa volt. - A fiú akkor halt meg, amikor Chopin éppen kezdett felépülni szaggató köhögéséből, asztmával és lázzal járó, legutolsó téli-kora tavaszi influenzájából. - Filtsch Károly győzedelmes párizsi, londoni és bécsi koncertek után 1845 májusában érkezett Velencébe. Néhány nappal később, ismeretlen okból ugyanott lelte halálát. Chopint nyilván nagyon gyorsan értesítették Károly haláláról, de nem jegyezték fel, hogyan reagált arra. Chopin tanítványai között volt még két csodagyerek, aki ugyancsak fiatalon halt meg: a német Caroline Hartmann, aki nyolcéves korától kezdve lépett fel nyilvánosan, és akinek Chopin az Esz-dúr rondó-t (op. 16) ajánlotta, nem sokkal azelőtt, hogy a huszonhat éves lány 1834-ben meghalt; és egy fiatalember, akit Paul Gunsbergnek hívtak. - E nemzedék egyetlen csodagyermeke, aki életben maradt és igazi nagyság lett belőle, Anton Rubinstein volt, nem Chopin tanítványa. Nyugalma érdekében George Sand és fia, Maurice ellenében Solange oldalára állt. A Square d’Orleans fullasztó légköre elől 1845 júniusában Nohant-ba utazott, ahol a viszály tovább éleződött. A 17 éves Solange rokonszenvet érzett Fryderyk iránt, ellenben Maurice fokozatos ellenszenvet táplált Chopin iránt. Érkezésük után néhány nappal kezdődött Berryben az évszázad legsúlyosabb áradása. Berry teljesen elszigetelődött a külvilágtól. Az áradás után, a rövid ideig náluk tartózkodó Pauline Viardot is eltávozott. Chopin a szobájába zárkózott. Chopin 1845-ben három mazurkát szerzett, egy berlini ismerőse kérésére, akinek az apja zeneműboltot készült nyitni Stern&Tsa. néven. Mind a három, Nohant-ban készült mazurka (op. 63) jelentős mű. Stern&Tsa. 1846 elején adta ki őket. A Stern számára írt mazurkáknak nincs ajánlásuk. 1845. szeptember 1-jén Maurice röviden Párizsba látogatott, és magával vitte anyja Antoine úr vétke című új, háromkötetes regényének első két kötetét, amely tizenkétezer frankot hozott Sandnak a konyhára. Nohant-ba visszatérve Maurice magával vitte Augustine Brault-t, George huszonegy éves másod-unokatestvérét, akit George néhány évvel korábban örökbe fogadott. Augustine Sand anyja unokatestvérének, Adelaide Philbert Brault-nak és egy Joseph Brault nevű, iszákos textilgyári munkásnak a lánya volt, és Sand egy konzervatóriumban helyezte el a lányt, ahol az énekelni tanult. Nohant-ba érkezve, Sand Augustine Mauricéval való házasságát rebesgette, Solange szembefordult vele. Chopin Párizsban töltötte október első hetét, zeneműkiadókkal, barátokkal találkozott. Sand közben négy nap és négy éjszaka alatt, Nohant-ban megírta Az ördögmocsár című legújabb könyvét. Fryderyknek ajánlotta a regényt, aki visszaérkezett. Chopin 1845. november 29-én érkezett vissza újra Párizsba. A lengyel inasa, Jan ellen irányuló ellenszenv miatt, amely George Sandot, Mauricét és annak barátnőjét, Augustine-t fűtötte, francia inast, Pierre-t alkalmazta. Sand és a gyerekek december 9-én érkeztek, de 1845 karácsonyát George Sand és családja náthásan, betegágyban töltötte.

35

1845-ben kezdte írni a Fisz-dúr barcarolá-t (op. 60), és a nagyon jelentős Asz-dúr polonéz-fantáziát (op. 61), iközben több noktürn és mazurka terve is megszületett. És ugyancsak ebben az évben jelent meg a h-moll zongoraszonáta, (No. 3. op. 58) – amelyet Emilie de Perthuis-nek, barátnőjének és a királyi szárnysegéd feleségének ajánlott -, és a Berceuse, Chopin a Harmadik (h-moll) zongoraszonáta, a műfaj utolsó darabja révén.

1846 1846. február 20-án Sand, Solange és Augustine társaságában Fryderyk részt vett a nélkülöző lengyel emigránsok javára megrendezett farsangi bálon, amelyet a Czartoryski család lakta Hôtel Lambert-ben tartottak. Másnap, 1846. február 21-én felkelés tört ki a dél-lengyelországi Krakkóban és Galíciában. Lengyelországban már egy hete tömeges letartóztatások és komoly összecsapások folytak. Február 18-án osztrák csapatok vonultak be Krakkóba; a lengyelek ellenálltak. Az eredeti terv szerint egyszerre robbant volna ki felkelés Lengyelország három idegen – osztrák, porosz és orosz – megszállás alatt álló területén, azzal a céllal, hogy az 1815-ös Bécsi Kongresszus döntése nyomán létrejött, Krakkót és környékét magába foglaló Krakkói Köztársaság viszonylagos autonómiája fennmaradjon. Amikor az illegális lengyel függetlenségi mozgalmak tudomást szereztek róla, hogy el akarják törölni a Krakkói Köztársaságot, úgy döntöttek, fegyveres felkeléssel próbálják megmenteni. A porosz biztonsági szervezet ügynökei azonban február közepén leleplezték az összeesküvést, és Poznańban letartóztatták a mozgalom katonai vezetőjét, Ludwik Mieroslawski fiatal történészt, az osztrák csapatok pedig bevonultak Krakkóba, hogy lefegyverezzék az ottani összeesküvőket. Az 1846. február 21-i felkelésnek – amely, nem számítva egy 1836-os, Krakkó környéki zendülést, 1831 óta a lengyel fegyveres ellenállás első megnyilvánulás volt – sikerült elkergetnie az osztrákokat, ezután pedig megalakult a Lengyel Köztársaság Nemzeti Kormánya. Az 1846-ban, Krakkóban kirobbant polgári felkelés élére Jan Tyssowski állt, a felkelésben részt vett többek között Edward Dembowski (1822-1846) demokrata publicista is. Az új kormány felhívásban szólította föl a többi országrész erőit, hogy csatlakozzanak a függetlenségi küzdelmekhez. A Krakkóért vívott csata két hétig tartott: március 5-én az osztrák és cári csapatok leverték a felkelést. Azonnal feloszlatták a Krakkói Köztársaságot, Krakkót pedig - ami az 1815. évi bécsi kongresszus óta külön köztársaság volt -, mint Galícia tartomány részét, a Habsburg Birodalomhoz csatolták. A Wawel, a lengyel királyok palotája osztrák kaszárnya lett. A lengyel kultúra azonban felvirágzott. A Fiatal Lengyelország néven ismert megújhodási mozgalomnak is Krakkó lett a központja. (Az első világháború előtt Krakkóba sereglettek a lengyel írók, költők, tudósok és művészek. Múzeumokat létesítettek, színházak nyíltak, lengyel nyelvű napilapok és folyóiratok indultak.) - Chopint ezek az események nem érintették. A lengyel emigránsok, Franciaországban vagy máshol Nyugat-Európában, két élesen elkülönülő csoportra oszlottak. Az ellentétek ismét felszínre kerültek a krakkói felkelés idején. - A korosodó Czartoryski herceg vezette, politikailag konzervatív csoport lényegében a lengyel

kultúra és a nemzeti önazonosság szellemének megőrzését tekintette célnak. A herceg kiismerte a Napóleon utáni Európa valóságos erőviszonyait, és nem kívánt még egyszer szembeszegülni velük. A francia kormány nagyon hálás volt Czartoryskinak, amiért nem rángatja bele lengyel polgárháborúkba. És a herceg befolyása oly nagy volt Párizsban, hogy a tekintélyes Collège de France a jóváhagyását kérte, mielőtt felajánlotta volna a szláv irodalomnak professzora megtisztelő székét Adam Mickiewicznek.

- Az erősen liberális, összeütközéseket sem kerülő szerveződések nemcsak a lengyel függetlenségért, hanem az ország demokratikus politikai berendezkedéséért is síkraszálltak. Az új felkelések szervezői radikális gondolkodású, megszállásellenes csoportok voltak, amelyeket Párizsban a Demokratikus Társaság képviselt. Legtöbb tagja a varsói felkelés veteránja volt. Kiáltványuk leszögezte, hogy Lengyelországnak saját erőből és forrásokból kell kivívnia a szabadságát. Chopin két legjelentősebb költő barátja, Bohdan Zaleski és Stefan Witwicki, valamint ismerőse, Seweryn Goszczyński is tagja volt.

Chopin politikai passzivitása ellenére, hazafias indíttatásból mindkét táborral tartotta a kapcsolatot.

36

Chopin 1846. április 30-án ragyogó zenei estet adott a Square d’Orléans-i lakásban. Párizs színe-java ott volt: a Czartoryski és a Sapieha család képviselői, Delacroix, Viardot-ék is. Április közepén Fryderyk Franchomme-mal együtt a Tours melletti Côteau-ba utazott a cselista rokonaihoz, ahol közel egy hétig csiszolta a g-moll zongoraszonátát. Sand, Solange és Augustine május 5-én utazott el, és Chopin 27-én indult utánuk Nohant-ba. George kocsival várta Châteauroux-ban, hogy kényelmesebben utazzék hazáig. - 1846. június 25-én a párizsi Le Courrier Français folytatásban kezdte közölni George Sand legújabb regényét, a Lucrezia Floriani-t, melynek közlése augusztus 19-én fejeződött be. 1847-ben, könyv formájában is megjelent. A regény Karol de Roswald herceg és Lucrezia Floriani szerelmi történetét (amely Chopin és George Sand történetét sejteti) meséli el. Chopin ekkor már Nohant-ban volt, ahol mellőzötté vált. Júliusban Pauline Viardot ismét Nohant-ba látogatott. Delacroix, szokása szerint, augusztus utolsó két hetét töltötte Nohant-ban. Augusztus 30-án Chopin három kéziratot küldött Franchomme-nak megjelentetés céljából. – Chopin 1846 folyamán fejezte be az egyik legnagyobb művének tartott Asz-dúr polonéz-fantáziát (op. 61), melyet Anne Veyret nevű tanítványának ajánlott, aki a gazdag gyáros és tiszteletbeli ecuadori konzul, Charles Veyret felesége volt. Befejezett továbbá két noktürnt (az opus 62 darabját, a H-dúr-t, No. 1 és az E-dúr-t, No. 2); három mazurkát (H-dúr, f-moll és cisz-moll, op. 63, No. 1-2), melyet a szép Laura Czosnowska grófnőnek ajánlott, aki Nohant-ba látogatott; és az opus 60-as Fisz-dúr barkarolá-t, amelyet 1845 őszén kezdett írni. A g-moll szonáta zongorára és gordonkára még nem készült el. Solange beleszeretett Stanislas de Lancosme-Brèves gróf berryi birtokán, Mézières-en-Brenn-ben a huszonnégy éves Fernand de Préaulx vikomtba, Lancosme-Brèves gróf rokonába, akit akkor ismert meg. Solange Chopint a szerelmespár, Maurice és Augustine ellen ingerelte, ami kiváltotta George Sand Fryderyk iránti ellenszenvét. Ilyen légkörben telt el az 1846-os igen forró vakáció vége. Chopin a séták és kirándulások ellenére saját maga távolodott el a család életéből, vagy eltávolították. November 11-én visszautazott Párizsba. A sors úgy akarta, hogy már sohase tegye meg ezt az utat visszafelé. Akkor volt utoljára Nohant-ban. Zenei életművének csaknem a fele Nohant-ban született: a hatvannyolc opusból harminc. Párizsba érkezése után Chopin néhány napon belül két zeneművet komponált: az egyik Veni Creator-ima volt, amelyet maga orgonált a misén, a „lengyel templomnak” nevezett Szent Rókusban, ahol november 28-án tanúként is megjelent költő barátja, Bohdan Zaleski, és korábbi zongoratanítványa, Zofia Roisengardt esküvőjén. (Egyik műve sem maradt fenn.) Sand asszony a gyerekekkel együtt egész télen falun maradt. Chopin Párizsból leveleket írt George Sandnak, emléktárgyakat küldött neki, teljesítette az asszony megbízásait. Ebből a levelezésből hat levél maradt fenn. Chopin a tél folyamán a Square d’Orleans-on fagyoskodott. 1847 Chopin Czartoryskiéknál ünnepelte a szilvesztert, és január folyamán két levelet írt Sandnak. Január 18-án régi barátnéja, Delfina Potocka grófnő fogadásán játszott. Sand asszony családjával együtt 1847. február 6-án érkezett Párizsba, s náluk Chopin is gyakran játszott. Sand asszony is eljárt Chopin estélyeire, s a Delfina Potocka tiszteletére rendezett fogadáson is részt vett. 1847. február 17-én, hamvazószerdán, Chopin Franchomme-mal együtt játszották el a g-moll gordonkaszonátát (Op. 65), melyet Franchomme-nak ajánlott. A szonáta premierjén csak Sand, Grzymała, Delacroix és Arago voltak hivatalosak. Március 23-án Chopin és Franchomme ismét előadták azon a fogadáson, melyet Fryderyk lakásán tartottak, s ezzel a művel búcsúzott Delfinától, aki Nizzába utazott. Ezúttal Sand, a Czartoryski és a Wirtemberg hercegi pár volt jelen. Április 1-jén Delacroix elvitte Chopint és Sandot a Luxemburg-palotába, hogy megmutassa képmásukat a mennyezeten: Chopint Dante, Sandot pedig Aspasia alakjában festette meg. Közben megjelent a kalandor életű, harmincéves szobrász, Auguste Jean Clésinger, aki Sand márvány mellképét is elkészítette. 1847 februárjában, Párizsban, közös ismerősük, Stanislas d’Arpentigny kapitány jóvoltából ismerkedtek meg vele.

37

Február 18-án, Goerge és Solange Clésinger műtermébe ment modellt állni. Solange egy nap ártatlanságát is elveszítette a szobrász műtermében, emiatt Sand asszony és Solange április 6-án, Chopin fogatán lóhalálában Nohant-ba utazott. Chopin sokat tanított. Tanítványai közé tartozott Maria Kalergis is. Fryderyk négy művésznek ült akkor modellt: Ary Scheffernek, Winterhalternek, Lehmann-nak és Antoni Kolbergnek. Chopin és George Sand kapcsolata 1847-ben, egy viharos összetűzés után megszakadt. Fryderyk magára hagyatva élt, bár emberek sokasága vette körül. Barátai közül hosszú szenvedés után, 1847. április 9-én meghalt Stefan Witwicki. Grzymała anyagi gondokkal küszködött, egész vagyonát elvesztette, becsapta az üzlettársa. Gutmann hangversenykörútra indult, Fontana Amerikában, Delfina pedig Nizzában volt. 1847 májusában megint egyszer annyira elhatalmasodott rajta a betegség, hogy minden pillanatban a legrosszabbtól kellett tartani. Marie de Rozières és legjobb tanítványa, Adolf Gutmann gondozták a beteget éjjel-nappal. Ezt a válságot is túlélte, de légzési nehézségei immár állandósultak. És ebben az évben ment tönkre a kapcsolata George Sanddal, eléggé méltatlan vádak és intrikák közepette. Chopint mélyen megrázhatták a történtek; ezt követően már nem is igen komponált. Solange Dudevant Sand és Auguste Clésinger 1847. május 19-én, Nohant-ban kötöttek házasságot. Chopin természetesen nem volt a vendégek között. Chopin május 21-én, két nappal az esküvő után, rövid időre meglátogatta Ville d’Avray-ban Thomas Albrechtet, a szász követség párizsi attaséját, kinek lányát Chopin tartotta keresztvíz alá, május 28-án ismét ellátogatott hozzájuk, azután pedig kiruccant Rotschildékhoz Ferrière-be. A nyár többi részét a városban töltötte. Mind az egészsége, mind a munkája miatt nagyon hiányzott neki Nohant. 1847 júniusában szerződést írt alá a Breitkopf & Härtel céggel Lipcsében, ezután pedig a Brandus et Compagnie (Brandus és Tsa.) céggel Párizsban három műve kiadására. A Laura Czosnowska lengyel grófnőnek ajánlott három mazurkára, a H-dúr, az f-moll és a cisz-moll darabra (Op. 63), három keringőre, a könnyed és jókedvű Desz-dúr, a cisz-moll és a Katarzyna Branickának ajánlott Asz-dúrra (Op. 64). A Desz-dúr keringőt, az ún. „Perckeringőt” Delfina Potockának ajánlotta, a másodikat Nathaniel de Rotschild báró feleségének, a g-moll szonátát (Op. 65) pedig, melyet gordonkára és zongorára írt, Franchomme-nak dedikálta. A darabok – az utolsók, amelyeket Chopin nyújtott be a kiadókhoz, és amelyeknek levonatait személyesen javította – 1847. októberében jelentek meg. Ugyancsak ezek voltak az utolsók, melyeket még láthatott nyomtatásban; a párizsi kiadó gondozásában 1847. október 17-én tehát kereken két évvel a halála előtt jelentek meg. Július 1-jén Delacroix s Grzymała jártak nála, hogy Fryderyk előadásában, és a rendszeresen ellátogató Franchomme közreműködésével meghallgassák az opus 8-as g-moll trió-t zongorára, hegedűre és gordonkára. Tíz nappal később, majd július 20-án Chopin látogatta meg a festőt. Clésinger és Solange, miután látogatást tettek Clésinger családjánál, június végén visszautaztak Nohant-ba, ahol nyomban kitört a viszály. Solange ugyanis megsúgta Rousseau festőnek, hogy Maurice és Augustine viszonyt folytat. A festő faképnél hagyta a lányt, erre Sand a lányának esett. Maurice és Clésinger összeszólalkoztak, mire a szobrász felkapott egy kalapácsot, hogy lesújtson vele újdonsült sógorára, George Sand pofon vágta vejét, az pedig az asszony mellébe öklözött. Maurice pisztolyáért rohant, hogy végezzen Clésinger-vel, de egy papnak, aki véletlenül a házban tartózkodott, sikerült megakadályoznia, hogy az összetűzés öldökléssé fajuljon. George Sand kiutasította leányát és Clésingert, még Chopin fogatát sem adta oda nekik. Solange azonban levélben kérte kölcsön Fryderyk fogatát, és az Sand ellenkezése ellenére odaadta nekik. Chopin július 24-én írt utoljára Sandnak, George Sand pedig 28-án írta meg utolsó levelét Chopinnek. A szakítás katasztrófa volt Chopin életében. Sand, aki úgy vélte, hogy Chopin szerelmes lányába, Solange-ba, dúlva-fúlva irogatott barátainak, magyarázva szakításának saját szemszögét. Chopin gyakorlatilag örökbe fogadta Clésinger-éket, és arra törekedett, hogy Solange békéljen meg anyjával. 1847 utolsó hónapjaiban Fryderyk sokat betegeskedett. Chopin december végén tudta meg, hogy Mendelssohn, akit szívből szeretett és csodált, november 4-én, harmincnyolc évesen, Lipcsében meghalt.

38

Fryderyk ekkor harminchat éves volt (Schubert is fiatalon, harmincegy évesen halt meg). Legközelebbi barátai – Białobłocki, Matuszyński és Witwicki – is mind nagyon fiatalon hunytak el. Chopin 1847-ben zenésítette meg a Melodia című, mélyen hazafias érzelmű verset, amelyet Zygmunt Kraśinski, az egyik nagy, száműzött lengyel bárd írt.

1848 Chopin, aki már hat éve nem lépett a nyilvánosság elé, 1848. február 16-án, szerdán, a rue Rochechouart-i Pleyel-teremben este fél kilenckor megkezdte hangversenyét, mely az utolsó nyilvános koncertje volt Párizsban. A program két részből és nyolc produkcióból állt. Először a noktürn, majd a Barcarolá-t (op. 60), egy etűdöt, a Berceuse-t (op. 57), a g-moll szonáta három tételét (Franchomme csellózott), több prelűdöt és végül egy keringőt. Többek között a Delfina Potockának dedikált „Kiskutya-keringő”-t („Perc-keringő”-t) is játszotta. A kimerítő hangverseny, amelyen jelen volt a királyi család és háromszázan a legelőkelőbb párizsi körökből, egy Mozart trióval kezdődött, amelyet Chopin, Franchomme és a hegedűművész Jean-Delphin Alard adott elő. Fryderyk újabb koncert gondolatával foglalkozott, melynek dátumát március 10.-re tűzte ki, s azon nyomban hatszáz személy iratkozott fel a listára. Erre a hangversenyre azonban már nem került sor, mert Párizsban február 22-én kitört a forradalom. Chopin február 22-én rosszul érezte magát, a születésnapját ágyban töltötte. Neuralgiája, ideggörcse fokozódott, s egy hétig nem hagyhatta el a szobáját. Bár Franciaország 1840 óta figyelemre méltó politikai stabilitást ért el, gazdasága az utolsó években egyre ingatabbá vált. A helyzet emlékeztetett az 1789-es forradalom előestéjére. Az 1845-ös és 1846-os, főleg az aszály miatt siralmas betakarítás háromszorosára verte föl a búza és a kenyér árát. 1847-ben jobb volt az aratás, csökkentek az árak, de a munkáscsaládok addigra már fölélték tartalékaikat, és nincstelenné váltak. Az új iparágak nyomán kialakult befektetési láz fölemésztette a pénztartalékokat. (1847 végére több mint kétmilliárd frankot ruháztak be ipari vállalkozásokba), és a kamatok megugrottak. Az angol befektetési tőke hazamenekült (bár a szigetországban hasonló válság volt kialakulóban), és Franciaországban olyannyira megfogyatkozott a pénz, hogy a kincstár már a papírpénzek fedezetéhez szükséges összeggel sem rendelkezett. A mezőgazdasági és bányászati termelés erősen visszaesett. A munkanélküliség az egész társadalomra kiható válsággá érlelődött, Párizsban történetek keringtek a királyi kabinet rendkívüli korruptságáról. 22-én este Párizs népe az utcára özönlött, és a Marseillaise-t énekelve s reformokat követelve a királyi palota felé indult. Megkezdődött újra a forradalom, Chopin egész életének kísérője. A zendülő diákok és munkások február 22-én ütköztek meg a városi rendőrséggel a bal parti Képviselőház közelében, és városszerte barikádokat emeltek, de hamarosan helyreállt a nyugalom. 1848. február 23-án déltájban tömeg verődött össze Párizs központjában, mely hamarosan elfoglalta a Montmartre Square d’Orléans körüli részét. Este a nemzetőrök megkísérelték feltartóztatni a külügyminisztérium felé menetelő tömeget, s eldördültek az első lövések, és meghaltak az első áldozatok. Ötvenen meghaltak, hetvennégyen megsebesültek. A meggyilkoltakat vörös zászlók és fáklyák mellett nyitott társzekereken vitték végig a városon, a tetemek fedetlen és vérző sebeire mutatva. A szegények negyedében megkondult a lélekharang, s nemsokára az egész város harangjai válaszoltak rá. A népharag hatalmába kerítette az egymilliós várost. Február 24-én délelőtt a csapatok megütköztek a barikádokon a felkelőkkel. Párizs népének zöme fellázadt. Lajos Fülöp király össze akarta vonni a nemzetőrséget és a hadsereg erőit a Tuileries-palota előtt, de a nemzeti gárda a néphez pártolt, a kormány feloszlott, a király Saint-Cloud-ba menekült, majd onnan tovább a normandiai Honfleurbe-n keresztül menekülve, mint Mr. Smith Angliába, Newhavenbe hajózott.

39

Lajos Fülöp Orléans hercegnőjét jelölte ki régensnek, de 1848. február 24-én kikiáltották a köztársaságot, Lamartine, a költő került a kormány élére. A köztársasági rezsim élére alaktalan, kollektív vezetés állt, belyben a szélsőbaloldal szószólója, Louis Blanc is helyet kapott. A Tuilweries-palotát kifosztották. Delacrouix megfestette A népet vezető Szabadságot, amelyen a fedetlen keblű „Szabadság” magasra emeli a nemzeti zászlót.

Eugène Delacroix: A Szabadság vezeti a népet

Az 1848-as forradalom, mely zendülésnek indult, forradalommá alakult át. A forradalmat ipari, gazdasági és társadalmi válság idézte elő. Az új ipari társadalom elszegényedett városi munkásai lázadtak fel ösztönösen a Lajos Fülöp és a „júliusi monarchia” jóvoltából megerősödött polgárság – a bankárok és gazdag kereskedők középosztálya – és alkalmatlan, igazságtalan szerepvállalása ellen. A forradalom meglepetést okozott a fennálló rendszer irányítói körében. A Képviselőházban már január 29-én, három héttel az első párizsi zavargások előtt, Alexis de Tocqueville beszédében figyelmeztetette a forradalom veszélyére képviselőtársait. A júliusi forradalom ellenzékét liberális és baloldali gondolkodók alkották, legtöbbjük George Sand barátja volt. Köztük volt Pierre Blanc és Pierre Leroux, Saint-Simon és Proudhon ideológiai követői. Ott voltak az Arago fivérek és Alexandre Ledru-Rollin; és az író-politikus Lamartine. A misztikus hajlamú Sand keresztényszocialistának vagy kommunistáknak vallotta magát. Marx és Engels 1847 végén vetették papírra a Kommunista Kiáltvány-t, és kissé meghökkentek, amikor az 1848-as forradalom, amelyre nem számítottak, kiáltványuk első, 1848-as londoni megjelenése után néhány héttel kirobbant. – Marx később gúnnyal ír a francia köztársaságról, amely ebből a forradalomból született. – 1848-ban a Réforme a forradalom egyik nagyon befolyásos orgánuma volt, mely rendszeresen közölte Sand politikai nézeteit. Luis Blanc a Medici-palotában elnökölt a munka ügyét szervező bizottmány élén. 1848. március 3-án Chopin levelet kapott Solange-tól, melyben tudatja vele, hogy kislánya született február 28-án, a kelleténél hat héttel korábban. Másnap, március 4-én, vasárnap, Charlotte Marlini asszony fogadónapján, a Rue de la Ville-Évêque 18-ban személyesen tudatta George Sanddal – aki már elköltözött a Square d’Orléans-i lakásából és a rue Condé 8. sz. alatt lakott Maurice-szal, a Luxemburg palota mellett - a hírt. Soha többé nem látták egymást az életben. Solange kislánya azonban alig néhány napot élt. Sand asszony, aki a forradalom másnapján érkezett a fővárosba, március 7-én már újra Nohant-ban volt, forradalmasítani akarta Berryt is, azonban csak annyit ért el, hogy Berryben Maurice lett a polgármester. Solange és anyja között javult a viszony.

40

Az 1848-as párizsi forradalom előfutára volt az Európa-szerte meginduló liberalizációs mozgalomnak. A forradalmi megmozdulások átterjedtek Milánóra, ahonnan kiűzték az osztrák csapatokat; valamint 1848. november 15-én forradalom tört ki Rómában is, ahonnan IX. Pius pápa (1846-1878) a köztársaság kikiáltásakor elmenekült Rómából, és csak 1849-ben, idegen katonai erővel restauráltathatta a Pápai Államot. 1849. július 3-án számolták fel Rómában a forradalmat. A forradalom átterjedt továbbá Belgiumra, Berlinre, Bécsre és Lengyelország porosz, illetve osztrák megszállás alatti tartományaira. 1848-ban fegyveres felkelés robbant ki a porosz megszállás alatt lévő Poznańi Nagyhercegségben és szabadságmozgalmak zajlottak az Ausztriához tartozó Galíciában. Adam Czartoryski herceg ezúttal a hazafias összeesküvés támogatása mellett döntött, és Párizsból a poznańi hercegségbe utazott, ahol már szerveződött a felszabadító hadsereg. A krakkói Főtéren álló Krzysztofory-palota három középkori ház egybekapcsolásával a XVII. században épült. (A középkorban a házban lakott a híres alkimista s egyben különleges, furfangos figura, a tudós Twardowski. A legenda szerint az örök ifjúságért cserébe eladta lelkét az ördögnek.) 1848-ban ebben a házban székelt a lengyel forradalmi kormány. Stanisław Moniuszko (1819-1872) lengyel zeneszerző, 1848-ban szerezte a lengyel nemzeti operaként elismert Halka c. művét. - 1848-49-ben sok lengyel szabadságharcos, többek között Józef Zachariasz Bem, Ludwik Mierosławski, Adam Mickiewicz, Henryk Dembiński vett részt a németországi, ausztriai, magyarországi és itáliai forradalmi mozgalmakban. A Poseni Nagyherscegségben is felkelésre került sor. Józef Zachariasz Bem 1848. októberében a Nemzeti Gárda helyettes vezetőjeként védte Bécset Windischgrätz csapatai ellen, majd 1848-49-ben a magyar forradalmi hadsereg erdélyi főparancsnoka volt.

5. Chopin Angliában: Kézenfekvő, hogy a szakítás Chopin anyagi helyzetét is tovább ronthatta. Így juthatott arra a kétségbeesett elhatározásra, hogy - jóllehet hat évvel korábban visszavonult a koncertezéstől, s állapota azóta is határozottan romlott - 1848-ban angliai koncertútra indul. Tanítványa, a nála hat évvel idősebb skót Jane Wilhelmina Stirling meghívására 1848 áprilisában Chopin Angliába utazott. Jane Wilhelmina Stirling 1832-ben hallotta először játszani, de csak 1843-ban lett a tanítványa. Jane Wilhelmina Stirling Chopin védelmezője, betegápolója és anyja helyett anyja lett. Jane Kippendavie földesurának és Kippenross House lordjának, John Stirlingnek tizenharmadik, legfiatalabb gyermeke volt. Chopin Jane védelmét és szeretetét fogadta el. Fryderyk most még jobban függött gyámolítójától, akit azonban lenézte őt, és özvegyasszony nővérét. Jane segített megszervezni Chopin februári koncertjét a Peleyel-teremben. Jane ki nem állhatta Sandot. Ő szervezte meg Chopin angliai útját is. Hogy Lengyelországba menjen, az eszébe sem jutott Chopinnek. Indulása előestéjén Chopin előhivatta Molin doktort, hogy megvizsgáltassa magát, és tanácsot kérjen, mi mindenre kell vigyáznia az utazás alatt. Április 20-án egymaga indult útnak Párizsból a La Manche csatorna és Anglia felé. Véletlenül éppen aznap, amikor a hadsereg a köztársasági kormány utasítására megszállta Párizst, hogy elfojtsa Luis Blanc szélsőbaloldali híveinek puccskísérletét. Április 20-án késő délután, rövid folkestone-i pihenő után érkezett Londonba. Már másodszor járt Angliában. Egy szót sem beszélt angolul. Jane és nővére, Katherine Erskine mindent elkövettek, hogy rendkívüli fogadtatásban részesüljön. A nővérek a Bentick Street 10.-ben, a Cavendish Square közelében béreltek lakást neki. Fryderyk egy hét múlva átköltözött a Dover Street 48. alá, éppen a Piccadilly mellé, egészen a két nővér lakásához. Chopint a legelőkelőbb londoni házakban fogadták. Lengyel barátai, Stanisław Egbert, Karol Franciszek Szulcewski őrnagy is vendégül látta. Chopin meglátogatta a száműzött francia királyi családot, illetve barátját, Perthuis grófot, a leköszönt király szárnysegédjét is. A lakásban három zongora állt Fryderyk rendelkezésére: egy angol Broadwood (James Broadwood ajándéka), egy Pleyel és egy Erard. Chopin elment a Covent Gardenbe is, ahol Jenny Lind híres svéd operaénekesnőt hallgatta Bellini Az alvajárójában. A huszonkilenc éves Viktória királynő is ott volt az előadáson.

41

Fryderyk személyesen is megismerkedett Jenny Linddel, aki a következő előadásra páholyba szűló jegyekkel ajándékozta meg. Lind Chopinnel vacsorázott, és baráti összejöveteleken polkát és svéd dalokat énekelt neki. Lind később Párizsban is meglátogatta Chopint, nem sokkal halála előtt. Jane Stirling és nővére meghívásokat szerztek neki, és gondoskodtak kényelméről. A bérelt lakást, élelmet, ruházkodást, bérkocsit és az olasz inast Chopinnek kellett állnia. Rossz egészségével magyarázta, hogy nemet mondott a Filharmóniai Társaságnak, de mindez nem keltett jó hatást, és a „Musical World”-ben is elmarasztaló cikk jelent meg róla. Mozgástere magánházaknál tartott fizetett fellépésekre szűkült. A Londonban töltött három hónap alatt ötször lépett fel, három „fizetett bemutatkozása” volt húsz fontért és két szalonkoncert. Érkezése után néhány nappal Lady Gainsborough estélyén játszott, egy Mozart-duettet adott elő Julius Benedicttel. A következő előadása Douglas márkinál volt. Május 15-én, egy keresztelő alkalmával Sutherland hercegnőnél lépett fel a Stafford House-ban, ahol Viktória királynő és Albert herceg, valamint a porosz herceg, Wellington és az egész térdszalagrend Társaság is hallotta játékát. A hercegnő bemutatta Chopint a királynőnek, aki igen kegyes volt hozzá, kétszer is szót váltott vele. Énekesek is felléptek: Lablance, Giovanni Mario (Candia márki) és Antonio Tamburini. Chopin a mazurkáit és keringőit játszotta, ezenkívül még Mozart g-moll variációit két zongorára, Julius Benedicttel. - A műsor ellenére, a Filharmóniai Társaságnak tett visszautasítása miatt nem kapott meghívást a királyi udvarba. Az első hangversenyre április 23-án került sor, délután három órakor Adalaide Sartoris asszony (Fanny Kemble énekesnő) szalonjában, az Eaton Place 99-ben. Lind elment erre a koncertjére is, melyet Adelaide Kemble Santoris énekesnő házában tartott. Chopin etűdöket, noktürnöket, mazurkákat, két keringőt adott elő, és eljátszotta a Berceuse-t (op. 57). A hangversenyen Giovanni Mario is fellépett. A második, még nagyobb sikert hozó koncertjére július 7-én az Earl of Falmouth szalonjában volt. Ezúttal Pauline Viardot-Garcia lépett föl, és programjába fölvette az általa énekhangra átírt mazurkákat. Súlyos betegen lépett fel Londonban. Rettentően kimerítő társasági életet folytatott, csak csodálni lehet, honnan vette hozzá az erőt. Minden nap megjelent valamilyen fogadásán. Ismerősei között volt Thomas és Jane Carlyle, Charles Dickens és az akkor Londonban élő Ralph Waldo Emerson. Byron özvegyével, a matematikus és költőnővel, Anna Isabella Milbanke-kel is megismerkedett. A Lengyelországból, a felkelés bukásáról és Franciaországból, a forradalmi mozgalom megfékezője, Cavaignac generális által rendezett párizsi vérengzésekről szóló hírek fájdalmasan érintették. A tiszteletére adott ebédeken lengyel emigránsokkal is találkozott. Chopin szívélyes barátságot kötött Lord Dudley Stuarttal, Lengyelország Baráti Társaságának elnökével is. Londonban összetalálkozott az emigráns Karol Szulcsewski őrnaggyal, aki Chopin híve és segítője lett. Chopin Henry Fowler Broadwood, a híres zongoragyáros fia iránt viseltetett a legnagyobb rokonszenvvel. Mikor júliusban véget ért a zenei évad, sok meghívást kapott falura az ország legkülönbözőbb részeibe, sőt augusztus 5-én vállalta a 12 órás vonatutat a skóciai Edinburghba. A négyszázhét mérföldet tizenkét óra alatt tették meg. Mikor Chopin Edinburghba ért, egy egész napot kellett pihennie. Vért hányt. Fryderyk két napra megszállt a Douglas Hotelben, várost nézett, majd Jane Stirling sógora, a hetvennyolc éves Sir James Sandilands Torphichen fogadta őket Edinburghtól tizenkét mérföldnyire lévő várkastélyban (Calder House). Chopin szobájában háromszáz évvel ezelőtt John Knox, a skót reformátor élt és imádkozott. Szobájában Broadwood-zongora állt, a szalonban pedig Pleyel hangszere, melyet Stirling kisasszony hozatott. Minden reggel kezébe vehette a párizsi lapokat. Az íróasztalán kottapapír, toll és tinta volt. A társalgás angolul folyt, melyet Chopin alig értett. Esténként zongorajátékában gyönyörködtek. A háromhónapi lármás londoni hajsza után a Calder House jelentette az első lélegzetvételnyi szünetet, melyben csupán három hetet tölthetett. Az örökös vendégeskedés mellett három koncertet is adott, Manchesterben, Glasgow-ban és Edinburghban.

42

Calder House-ból Manchesterbe utaztában a tengerparti sétakocsikázásnál könnyebb úti balesetet szenvedett. Manchesterbe érve (nyolc óráig tartott az út vasúton) Salis Schwabe család vendégszeretetét élvezte. Chopint az iparmágnás városkörnyéki rezidenciájában, a Crumpsall House-ban szállásolták el, hogy ne szívja a város füstös levegőjét. Augusztus 28-án egy hatalmas, ezerkétszáz személyt befogadó teremben megtartották a Gentleman’s Concertet. Chopinen kívül részt vett a zenekar, Alboni és Corbari énekesnők, valamint Salvi énekes. Chopin ezért a koncertért hatvan fontot kapott. Chopin Manchesterből Edinburghbe ment, ahol az emigráns Adam Łyszczyński nevezetű homeopata orvos házában szállt meg, ahol lengyelül beszélgethetett. Łyszczyński egy muzikális angol nőt vett feleségül, aki franciául is jól beszélt. Az emeleten rendeztek be neki egy szobát, ahová esténként a doktor vezette föl, és reggel csak Daniel léphetett be, hogy megborotválja, és rendbe hozza a frizuráját. Chopin sokat zongorázott Łyszczyńskiéknek, a ház úrnőjének énekét hallgatta. Chopin még nyáron is folyton fázott, ezért örökké a kandallónál melegedett. - Edinburghből Johnstone Castle-ba utazott, amely tizenegy mérföldre volt Glasgow-tól. Itt megismerkedett Stirling kisasszony másik nővérével, az özvegy Mrs. Houstonnal is. Eközben Marcelina Czartoryska férjével, Aleksander herceggel és fiával együtt Edinburghba érkezett, Chopin rögtön felkereste őket. Glasgow-ban szeptember 27-én déli 12 óra 30 perckor lépett fel a Merchant Hall arisztokrata közönsége előtt, Adelasio de Margueritte énekesnő részvételével. A hangversenyre valamennyi ismerőse (Lord Torphichen, Lord Murray, a Czartoryski hercegi pár) eljött. A hangverseny után fogadást adtak tiszteletére a Johnstone kastélyban. - Chopin Johnstone Castle-ből Lord és Lady Murray birtokára utazott, Stachur on Loch Lyne-ba, onnan pedig a Keir House-ba, Pertshire-be, közel a Stirling kastélyhoz. Keirben Sir William Stirling-Maxwell, a Stirling nemzetség feje, Stirling kisasszony nagbátyja fogadta. Edinburghban október 4-én tartotta hangversenyét, a Hopetown teremben. Chopin szólóhangversenyt adott. Ezt követően újra ellátogatott a Calder House-ba, onnan pedig Lady Belhavenhez és Hamilton hercegékhez, azonos nevű rezidenciájukba. A kontinensen kolerajárvány dúlt, Angliába is átterjedt. Chopin a családjáért és párizsi barátaiért rettegett. Közeledett az ősz, a beteg számára a legrosszabb évszak. Hamiltonban iszonyú fájdalmak törtek rá, és szörnyű kínok közt ülte végig a másfél órás protokolláris időt a szalonban az asztal mellett. Rettentően elcsigázva mondott búcsút a Hamilton házaspárnak, Edinburghbe utazott, és Łyszczyńskiéknél rejtőzött el. Meghűlt, végképp kimerült, és mindentől megcsömörlött. Öt napig betegeskedett a doktor házában. - Chopin október 30-án Londonba utazott. Chopin november 3-án, végtelenül elcsigázva érkezett vissza Londonba, és szinte azonnal megbetegedett, és ágynak esett. Szulcewski őrnagy a St. James Street 4.-ben talált neki lakást, egészen közel Lord Dudley Coutts Stuart, a „Lengyelország Barátai irodalmi Társaság” elnökének palotájához. Több, mint két hétig nem hagyhatta el a szobáját. Több orvos is gyógyította, legfőképpen Mallan doktor, Lady Gainsborough sógora. Doktor Mallan annyira fölerősítette Chopint, hogy november 16-án szerepelt a Guildhallban megrendezett, az évi lengyel jótékonysági bálon, melyet az emigránsok javára rendeztek. Lord Dudley Stuart kérte föl, kéréséhez honfitársai is csatlakoztak, és a szíve is erre ösztönözte. Néhány kompozícióját játszotta el, többek között két opus 25-ös etűdjét, s ez volt az utolsó nyilvános föllépése. A koncert után azonban újra ágynak dőlt, és tovább betegeskedett. Viktória királynő orvosa, Clark kereste fel, és azt tanácsolta, hogy minél előbb hagyja el Londont. Betegsége alatt Jane Stirling és nővére – akik Londonba utaztak Fryderyk után -, Marcelina Czartoryska hercegnő és az odaadó Szulcewski őrnagy gondoskodtak róla. Barátja, Leonard Niedzwiecki és inasa, Daniel kíséretében Chopin november 23-án kelt át a La Manche csatornán, Boulogne-ben töltötte az éjszakát, és másnap Párizsba érkezett. Áprilistól novemberig tartózkodott a szigeten, s idejének jelentős részét a londoninál is jóval ridegebb klímájú Skóciában töltötte. Korábbi tanítványa, Jane Stirling szervezte meg ezt a kitérőt; s amikor az a szemmel láthatóan megalapozatlan híresztelés kapott lábra, hogy a hölggyel eljegyezték egymást, keserűen ezt írta egy lengyel barátjának: "Lehet, hogy kórházban halok meg, de nem szeretnék egy feleséget szegénységben hátrahagyni. ... közelebb vagyok a sírhoz, mint a hitvesi ágyhoz ... az én skót hölgyeim az idegeimre mennek."

43

6. Chopin újra Párizsban: Az angol éghajlat káros hatására hivatkozva Chopin még az év novemberében a megerőltető utazástól teljesen elcsigázva tért vissza Párizsba. Chopin 1848. november 24-én, csontig lesoványodva, hajlott háttal, halottsápadtan, lázban égő szemmel érkezett meg a Square s’Orleans-ra, régi lakásába. Dr. Molin időközben meghalt, új orvosaiban sohasem bízott meg egészen. Jellemző megjegyzése ebből az időből: "Erősebbnek érzem magam, mert rendesen étkezem és félredobtam az orvosságaimat." Immár kivételesnek számított, ha annyi ereje volt, hogy kimenjen az utcára és meglátogassa barátait. 1848 vége meghozta a francia köztársaság bukását. A decemberi választásokon Charles Louis-Napoléon Bonaparte herceget, Napóleon unokaöccsét választották meg elnöknek. A második császárság élére, III. Napóleon néven, a hercegi elnök állt. Most három doktor őrködött az egészsége fölött: Louis, Roth és Simons, utóbbi nagyon híres homeopata. Egy vizitért tíz frankot kértek, megesett, hogy naponta kétszer is eljöttek. Abban mindenki egyetértett, hogy a párizsi klíma nem kedvez az egészségének, nyugalmat ajánlottak és sok pihenést. Komolyan vette betegségét. Chopin először is közeli barátaihoz ment el. Fölkereste Grzymałát, Franchomme-ot, Clésinger-t, Czartoryskiékat, Delfina Potockát. Leveleket írt Solange-nak, mindig gyengéden gondolt rá. Leveleiben érintette Nohan-t, de a legfontosabb nevet sohasem írta le. George Sand és vele együtt az otthon és családi légkör elvesztése soha be nem hegedő sebe maradt.

1849 Januárban Chopin újra súlyosan megbetegedett. Január 29-én Delacroix járt nála. Chopin újra zenei estéket adott. Delfina előadta énekhangra átírt kompozícióit. Közeledett a tavasz. Chopin jobban érezte magát. Föléledt benne az érdeklődés a zene iránt, még Meyerbeer A prófétájának bemutatójára is elment, de ettől megrémült. Delfina emlékkönyvébe egy szomorú Melódiát írt Zygmunt Krasiński versére. A többi kompozícióból ebből az időből csak két mazurka maradt fenn, a befejezett g-moll (Op. 67. No 2.) és az f-moll (Op. 68. No 4.) vázlata. Ezek voltak utolsó munkái. Słowacki, aki maga is szépen zongorázott, a g-moll balladát is megtanulta. Juliusz Słowacki, a lengyel romantikus költő azonban április 3-án, Párizsban, váratlanul meghalt. Pontosan annyi idős volt, mint Chopin. Mickiewicz-csel és Słowackival ellentétben őszinte rajongóra talált az akkor ismeretlen költőben és festőben, Cyprian Kamil Norwidban, aki azt vallotta, hogy a művészet nemzeti elemekből áll össze, és hogy a „nemzetit az emberiség szintjére” kell fölemelni. Norwid és Chopin barátsága új keletű volt, a költő csak nemrég érkezett Párizsba, de hihetetlenül hamar összemelegedtek. Április 7-én Delacroix-val kocsizott a Champs-Élysées-n. Április 11-én Delacroix már-már a teljes összeomlás határán találta, alig lélegzett. Chopin április 22-én azonban elment Meyerbeer A próféta című nagyoperájának bemutatójára. Villanyvetítővel mesterséges napsugarakat állítottak elő, egy színpadi tűz és görkorcsolyázó táncosok is voltak a darabban. Az anya szerepét Pauline Viardot játszotta. Chopin szörnyűnek találta a rapszódiát. Chopin gyakran levelezett Soloange-val, és maga Clésinger is sokszor járt Fryderyknél a Square d’Orléans-i lakásban. Solange közvetítette a Sandról szóló híreket. Április végére Chopin állapota válságosra fordult. Valószínűleg Grzymała, Auguste Léo, a bankár és Czartoryska hercegnő jelenlétében áttekintette kéziratait, és úgy rendelkezett, hogy a befejezetleneket égessék el, mert értéktelenek, némelyikről pedig kijelentette, hogy amíg él, nem szabad megjelenniük. Május végén hőhullám (s vele együtt kolerajárvány) öntötte el Párizst. A forróság beköszöntével Chopin orvosai és barátai úgy vélekedtek, hogy nyáron hűvösebb és frissebb levegőre van szüksége. Chopint a város környékére költöztetik, mivel hosszabb utazásról szó sem lehetett. Újra elfogyott a pénz, és Chopin apránként eladogatta a holmiját. Véget ért a május, és újra gyengének érezte magát. A tünetek bővülése is jelezte a vég közeledtét. Állandó hasmenés jelentkezett, láb- és hasi vizenyő alakult ki és időnként teljesen elvesztette a hangját. (Míg az ödéma a szívelégtelenség nyilvánvaló jele volt, a többi tünet okaként a bél- és gégetuberkulózis lehetősége vetődött fel ismételten.)

44

Júniusban a Square d’Orleans-ról átköltözött a passyi dombokra, Chaillot-ba, Párizs egyik külvárosába, ahol barátai kerestek számára lakást, amely a Szajnára nézett. A Rue Chaillot 74. alatti lakás havi bérleti díja négyszáz frank volt, melyből titokban kettőszázat Natalja Obreszkova hercegnő pótolt ki neki. A kétemeletes ház második emeletén kényelmes szobák álltak Chopin rendelkezésére. Néhány szobája volt itt, egy nagy, kétablakos szalonja. A lakás az egész nyári szezonra négyszáz frankba került, melynek felét Obreskov hercegnő fizette ki. A barátok éjjel-nappal özönlöttek a rue Chaillot-ra Chopinhez: Itt volt Marcelina Czartoryska hercegnő, Rothschild bárónő, Obreskov hercegnő, Pleyel és Franchomme, aki a legodaadóbb barátja maradt Versailles-ból Delfina is lekocsizott a nővérével, Beauvau hercegnővel, valamint Jenny Lind (egyenest Londonból), akik mindketten énekeltek Fryderyknek. Gutmann, Franchomme, Norwid, stb. mind felkeresték. Berlioz, aki szintén meglátogatta Chopint a rue Chaillot-n, úgy emlékezett rá, hogy a látogatások hamar kifárasztották Fryderyket. Angelica Catalini is fölkereste, akitől valaha tízéves korában egy órát kapott Varsóban. Delacroix-t azonban elszólította Párizsból a munkája. Egyik nap régi iskolatársa kereste föl Chopint, akit nagyon rég nem látott. Aleksander Jełowicki, a Congregatio Resurecionis Domini Nostri Jesu Christi (A Mi Urunk Jézus Krisztus Feltámadásának Kongregációja) lengyel szerzetesrend egyik tagja, aki Rómából érkezett hozzá - Chopin anyja kérésére - a Square d’Orleans-i lakásba. Chopin kedvenc olvasmánya Voltaire Filozófiai szótár-a volt, melyből Gavard olvasott fel neki. Most doktor Fraenkel gyógyította, de Chopin vele sem volt megelégedve. Az időközben kitört kolerajárványban elhunyt Angelica Catalini, Kalkbrenner, Delacroix fia, Franchomme szobalánya. A járvány elől az emberek vidékre menekültek. Chopin állapotának megrázó dokumentuma az az 1849-ben, halála előtt néhány hónappal készült dagerrotípia, amelyen - az enyhén puffadt arc mellett - a tartásban, a száj szenvedő vonásában és az orr fölötti mély ráncokban kifejeződő, szinte kézzel fogható végső reménytelenség tanúskodik a betegség testi-lelki pusztításáról.

Chopin, 1849-ben

Június 21-én éjjel kétszer jött rá heves vérköpés. Másnap vért hányt. A lába megdagadt, a szíve gyengült. Június 22.-re virradó éjszakán megkezdődött Chopin életének utolsó szakasza. Az éjszakai ápolónő, egy Matuszewska nevű lengyel asszony, akit Czartoryskiék valamivel korábban szerződtettek Chopin mellé, azonnal jelentette a vérömlés tényét a Hôtel Lambert-be. Doktor Fraenkel nem is mutatkozott egy hétig, és Sapieha hercegnő, Czartoryski anyósa, saját orvosát, a híres Jean Cruveilhier doktort rendelte oda Chopin mellé. Az orvos megállapította, hogy Chopin a tüdővész utolsó stádiumában van, és gyógyszeres kezelése mellett a legnagyobb nyugalomra van szüksége. Chopinnek elfogyott a pénze. Június 25-én kétségbeesett levelet írt Ludwikának, melyben kérte, hogy haladéktalanul utazzon ide a férjével és lányával együtt. Néhány napig ugyan jobban érezte magát, ez új energiákat serkentett fel benne, és Solange-hoz készült falura. Július elején azonban újra vért hányt. Mivel Fraenkel doktor egyáltalán nem mutatkozott, elhívatta Cruveilhier doktort.

45

7. Chopin halála: Augusztusban váratlanul fölpezsdült az élet Chaillot-ban. Solange költözött a szomszédba a gyermekeivel és férjével, 9-én pedig végre megérkezett a Jędrzejewicz házaspár is (Ludwika, Kalasanty és a tizennégy éves leányuk, Ludka). Chopin boldog volt. Chopin életének utolsó öröme Ludwika nővérének 1849. augusztusi látogatása lehetett. Chopin életének utolsó napjaiban a nővére viselte gondját. Chopin augusztus közepén költözött vissza Square d’Orléans-i lakásába. Augusztus 31-én az orvosok konzíliumra gyűltek össze. Tagjai, Cruveilhier és Louis, a híres gyermekgyógyász, valamint Blache doktor. Az orvosok tanácsára új lakást vásárolt a Vendôme tér közelében. - Szeptember közepén Chaillot-ba beállított Norwid is. - A bútorokat szeptember közepén átszállították a Square d’Orleans-ról, Chaillot-ban is felszámolták a háztartást, és Chopin életének utolsó címére, a Place Vendôme 12. első emeletére költözött. Az ablakból nemcsak a forgalmas teret láthatta, hanem a dicsőséges hadsereg emlékére állított oszlopot is, amely traianus oszlopa mintájára készült, és a császár Bonaparte szobra állt a tetején. Az új ház azonban csak három hétig lehetett az övé. A köhögési rohamoktól fuldoklott, nem kapott levegőt, a vér a fejébe szökött. A barátai nem hagyták el. Ludwikával felváltva virrasztott mellette Marcelina hercegnő és Solange. Meglátogatta őt Franchomme, Clésinger, Gaward, Kwiatkowski, a festő, Bohdan Zaleski, a költő is. Ugyancsak mindig mellette volt Adolf Gutmann, Moscheles is. Chopin sokat panaszkodott a fájdalmaira. Október 12-én éjjel dr. Cruveihhier hívatta Jełowicki atyát, aki azonnal eljött. Aleksander Jełowicki a Varsó Egyetemen doktorált filozófiából, Párizsban pedig lengyel nyelvű könyveket és időszakos kiadványokat jelentetett meg, köztük a Lengyel emigrációs évkönyv-et. Az 1840-es évek közepén Jełowicki egy versailles-i teológiai szeminárium hallgatója lett, és hamarosan pappá szentelték. Chopin és Jełowicki atya az elkövetkezendő évek során mindvégig tartották a kapcsolatot, és a pap jótékony lelki befolyást gyakorolt Chopinre. Másnap szent Eduard napja volt. Jełowicki atya dél körül jött el, és reggelizés közben találta Chopint. Az volt az érzése, hogy a beteg jobban van. Fryderyk arra kérte, üljön le, és étellel kínálta. Később a szerzetes átnyújtotta neki a feszületet, és az ágya mellé térdelt. A többiek kimentek a szobából, megtörtént a gyónás. Chopin az utolsó kenetet kérte, és behívta barátait. Marcelina hercegnő a haldoklókért szóló litániát kezdte mondani, és a többiek csatlakoztak hozzá. Lengyelek és franciák mindnyájan letérdeltek; Matuszewska asszony és a hűséges Daniel is. Chopin hanyatt feküdt, arcán könnyek peregtek. Egy pillanatra megkönnyebbülést érzett, és zenét óhajtott. Marcelina hercegnő és Franchomme-mal belekezdett a g-moll szonátába, de az első taktusok után abba kellett hagyniuk a játékot, Chopin köhögési rohamot kapott. Chopin agóniája négy nap és négy éjszaka tartott. A beteg szinte mindvégig magánál volt. Mikor iszonyú fájdalom fogta el, a halálért kiáltozott. Jełowecki atya mindvégig ott volt mellette, imádkozott érette. Október 15-én eljött a Vendôme térre Delfina Potocka is, aki Nizzában hallott arról, hogy Chopin halálán van. A szomszéd szobából áttolták a zongorát, és Chopin kérésére Delfina énekelt. A Előbb Stradelli A Szűzanyához (Himnusz a Szűzhöz) című kompozícióját énekelte, majd második dal, Benedetto Marcello zsoltárának közepén a beteg halálos köhögése szakította félbe a grófnő énekét. Este annyira rosszabbodott Chopin állapota, hogy éjszaka már beszélni sem tudott hirtelen beálló rekedtsége miatt, és folyton elájult. Október 16-án, kedden, Fryderyk a nap jelentős részében eszméleténél volt. Elbúcsúzott barátaitól, és nyugodtan adta ki végső utasításait. Pleyelt arra kérte, ne hozza nyilvánosságra hátrahagyott kompozícióit, a kéziratait, valamint mindenfajta személyes följegyzései semmisítse meg. Ludwikának bevallotta, hogy szeretné, ha a szívét Varsóban helyeznék örök nyugalomra. Arra kérte őket, hogy a temetésen Mozart Requiemjét énekeljék, és szórják a sírba azt a földet, amit Lengyelországból hozott magával Párizsba.

46

Az utolsó éjszakán ideggörcsöket kapott, iszonyúan szenvedett, kezét, lábát dörzsölték. Ludwika, Marcelina Czartoryska, Solange, Gutmann, Albrecht és Jełowicki atya voltak jelen. Végighallgatta Jełowicki atya imáját, és a végén hangosan azt mondta rá: - Ámen. - Tizenegy órakor elhúzta a kezét, már nem akarta megengedni Cruveilhier doktornak, hogy megmérje a pulzusát. Azután álomba merült, melyből csak éjfél körül ébredt föl. Szinte mindvégig eszméleténél volt; mivel már nem tudott beszélni, az utolsó napon ceruzával rótta egy darab papírra utolsó kívánságát: azt, hogy ha meghal, nyissák fel a testét, nehogy elevenen temessék el. 1849. október 17-én éjszaka, hajnali két órakor halt meg. Tüdő- és gégetuberkolózisban hunyt el. „Nyugalom? Azt hamarosan megtalálom. De nélkülük!” - ezt az orvosokra vonatkozó, bizonyára igazságtalan, de emberileg nagyon is érthető kifakadást a 19. század zenéjének egyik nagy megújítója, Fryderyk (Frédéric) Chopin (1810-1849) vetette papírra életének utolsó esztendejében. Az amúgy fegyelmezett, "jó" betegnek minden oka megvolt rá, hogy tuberkulózisának végső stádiumában elveszítse a türelmét. Jóllehet, gyógyíthatatlan betegségének diagnózisát először 1838-ban mondták ki határozott formában, s ezt azután más orvosok még később is határozottan cáfolták, Chopin már 1830-ban, amikor húszévesen elhagyta Lengyelországot, a krónikus tüdőbetegség jeleit mutatta, sőt halálsejtelmek is gyötörték: "Azt hiszem, azért megyek el, hogy a hazámat örökre elfelejtsem; azt hiszem, hogy meghalni megyek" - írta egyik barátjának küldött levelében. Ám az is könnyen lehetséges, hogy a zeneszerző már ennél is korábban megkapta az elsődleges fertőzést: húga, Emilka ugyanis tüdőtuberkulózisban halt meg 1827-ben. De 1830-31 táján is hosszan érintkezett tuberkulotikus betegekkel: először nyolc hónapos bécsi tartózkodása során, amikor gyakori vendége volt lelkes támogatójának, Václav Würfelnek, egy még Varsóból ismert zongoristának, aki előrehaladott tüdőtuberkulózisban szenvedett, azután pedig végleges letelepedésének színhelyén, Párizsban, ahol egy ideig együtt lakott gyermekkori barátjával és későbbi első számú kezelőorvosával, Jan Matuszyńskival - ő 1842-ben vált ugyanennek a betegségnek az áldozatává. Mindezek alapján igen valószínűnek mondhatjuk, hogy Chopin legalább egy, de inkább két évtizeden át viaskodott a tbc-vel, s betegsége hozzávetőlegesen 1835-től kezdve - ekkor fordult elő első ízben, hogy vért köpött -, ha nem is folyamatosan, de súlyos tüneteket okozott. Voltaképp inkább az szorul magyarázatra, hogyan élhetett betegségével ilyen sokáig, miközben környezetében sorra haltak meg a vele nagyjából egykorú tuberkulotikusok. Ilyen körülmények között érthető, ha Chopinnek élete vége felé elege lett a beteg életformájából, állapotának feltartóztathatatlan rosszabbodásából, a különféle kínos kezelésekből, s kétségbeejtő helyzetét, az egész folyamatot - legalábbis részben - kezelőorvosainak számlájára írta, akiknek a számát ötvenre teszi. Az utolsó időben már az is előfordult, hogy gyógyszereit nem volt hajlandó bevenni. A kínosabb kezelési módok - így a régebbi orvoslásban panaceaszerűen alkalmazott érvágás, piócafelrakás, hashajtás - már korábban sem voltak ínyére; húga haláltusájának idején írott egyik levelében is elborzadva ír az ilyenfajta kezelésről. Nem csoda, hogy életének Párizsban töltött szakaszában előszeretettel fordul a "soft" módszerekkel gyakorolt, s akkoriban újdonságnak számító homeopatikus orvoslás felé. 1844-től például az e módszerrel gyógyító dr. Molin kezelte, akiről, miután 1848-ban meghalt, a zeneszerző azt írta, hogy - akkori orvosaival ellentétben - ismerte annak a titkát, hogyan lehet őt talpra állítani. (Itt persze arról lehet szó, hogy nem akarta felismerni: állapota immár nem tartható a korábbi, hosszú ideig stagnáló szinten.) Ne higgyük, hogy Chopin legalább húszéves koráig egészséges fiatalember volt. Amiben szerencsés volt, az a szeretetteljes, nyugodt családi légkör, amellyel édesapja, egy Lotaringiából bevándorolt francia tanárember, lengyel édesanyja és lánytestvérei körülvették. Életének utolsó éveiben is Ludwika nővérének párizsi látogatásai jelentették számára a leghatékonyabb támaszt. Ebben a környezetben igen zsenge korban megnyilvánuló tehetsége és ezzel járó csodagyerekstátusa sem okozott számára olyan lelki megterhelést, mint amilyen - mondjuk - az apja által úgyszólván rabszolgaállapotban tartott Paganinire nehezedett. A boncolási jegyzőkönyv szövegét nem ismerjük, mert egy párizsi tűzeset során megsemmisült. Abban azonban az esettel foglalkozó minden orvos egyetértett, hogy a halál oka előrehaladott, kavernás tüdőtuberkulózis volt.

47

8. Requiem: A temetés az általa előre megírt forgatókönyv szerint zajlott le. Chopin földi maradványai október 30-ig pihentek a Madeleine templomban, arra várva, hogy misét mondjanak fölöttük, és végre a földbe helyezzék. Mozart Requiemjének előadása okozta ezt a késedelmet, melynek hangjai mellett búcsúztatták, végső akarata szerint. Párizs érseke kifogást emelt az énekesnők szereplése ellen, végül Deguerry atya rábeszélésének engedett, aki Madeleine plébánosa volt, s nagy tisztelője volt Chopin zenéjének. A temetés kezdetén, déli tizenkét órakor háromezer, csak meghívóval rendelkező személyt engedtek be a gyászleplekkel díszített templomba. Felhangzott Chopin Gyászindulója, Napóleon Henry Réber zenekari átiratában. A gyászinduló hangjainál hozták be a koporsót, és helyezték a magas ravatalra s többek között Mozart Rekviemje is elhangzott a szertartáson. A Requiemet Napóleon tetemének Szent Ilona szigetéről való hazaszállítása óta nem játszották Franciaországban. Pauline Viardot-Garcia – alt, Jeanne Castellan – szoprán, Alexis Dupont – tenor és Luigi Lablache – basszus közreműködött. A Conservatoire zenekarát és kórusát Narcisse Girard vezényelte. A Madeleine templomának orgonistája, Louis Jean Lefébvre-Wèly két Chopin-prelűdöt játszott, az e-moll és a h-moll darabot, saját átiratában. „Nyugodj békében, gyönyörű lélek, te nemes művész! Elkezdődött már a te hallhatatlanságod, és jobban tudod nálunk, e szomorú földi élet után hol lelhetők a nagy gondolatok és fennkölt törekvések.” – búcsúztatta őt Théophile Gautier. A gyászolók a mise után elindultak a Père-Lachaise temetőbe. Csak Jane Stirling és Ludwika mentek közvetlenül Chopin koporsója mögött, mialatt a gyászmenet megtette a közel öt kilóméteres utat. A temetési menet élén Lengyelország képviseletében Adam Czartoryski haladt, és mellette Giacomo Meyerbeer, aki a zenei világot képviselte. A gyászlepellel borított koporsót legközelebbi barátai: Franchomme, Delacroix, Pleyel és Aleksander Czartoriski, Marcelina férje vitték. A sír fölött nem mondtak beszédet. Fryderyk Chopint a párizsi Père-Lachaise temetőben helyezték örök nyugalomra, a nem sokkal korábban elhunyt két olasz zeneszerző, Donizetti és Cherubini sírjának közelében. Koporsóját behintették azzal a maréknyi földdel, amelyet Lengyelországból hozott magával, s amelyet gondosan őrzött egész külföldi tartózkodása alatt. Chopin párizsi sírjára Clésinger, George Sand veje, Solange férje készített emlékművet. 1850. november 17-én avatták fel. Clésinger alkotása egy nőt ábrázolt, kezében lanttal, és egy domborművet profilból.

Csak sok év múlva szállították a nagy zeneszerző szívét Varsóba, ahol befalazták a Krakowskie Przedmieścién álló Szent Kereszt-templom egyik oldalhajójába. - A Szt. Kereszt-plébániatemplomot 1679-1696 között az olasz Bellotti tervei szerint építették. A homlokzatát 1725-1760 között az idősebb és ifjabb Fontana alakította ki. Szószéke 1698-ból való. A hajókat a kápolnasoroktól elválasztó pillérek közül a bal oldali elsőn van a Fryderyk Chopin szívét rejtő urnát takaró emléklap. Egy másik Władysław Stanisław Reymont szívét rejti. A Szent Kereszt- templomban található Józef Ignacy Kraszewski író és Juliusz Słowacki költő, továbbá Władysław Eugenisu Sikorski sírlapja is. A jobb oldali oszlopon Bolesław Prus Nobel-díjas író emléktáblája látható.

48

Szülőfalujában, Żelazowa Wolában két Chopin-emlékművet emeltek, az egyiket F. Żochowski tervei alapján 1894, a másikat J. Gosławski tervei alapján 1968-ban. Chopin szülőházában 1948-ban emlékmúzeumot nyitottak. A varsói Łazienki-parkban (park Łazienkowski) látható W. Szymanowski által készített Fryderyk Chopin bronzszobra, amelyet 1926-ban állítottak fel e helyen. A nácik elpusztították, de eredeti minták alapján újraöntötték, 1958-ban helyreállították.

Chopin testi megjelenése is maga volt a finomság, a törékenység. A legszebb szavakkal talán Liszt írta le őt: "Kék szeme inkább szellemmel teli, mint merengő. Szelíd, finom mosolya sohasem vált keserűvé. Finom bőre varázslatosan áttetsző volt, szőke haja selymes, egész viselkedését annyi nemesség fémjelezte, hogy az ember önkéntelenül is úgy lépett hozzá, mint valami herceghez." - "Külseje olyan kellemes és harmonikus volt, hogy a tekintet szívesen nyugodott rajta. Sötétbarna szeme inkább vidám volt, mint álmodozó. Mosolya szeretetre méltó... Mindenkit elbűvölt. Művészi értékével tisztában volt, de nem becsülte túl magát. Mások nagyságát őszintén elismerte..." Így jellemzi Chopint, az embert egyik életrajzírója, Karasowski. Chopin azt jelenti a lengyeleknek, amit a magyaroknak Petőfi. Bár nem harcolt a forradalomban és nem a csatatéren halt meg, hanem külföldre, először rövid időre Bécsbe, majd onnan Párizsba ment, szívében, zenéjében soha nem vált franciává, mindig lengyel maradt. Ha egy lengyelt megkérdezünk, ki legismertebb zeneszerzőjük, gondolkodás nélkül válaszolja: Fryderyk Chopin. Ludwika, Chopin nővére 1855-ben halt meg, mint három fiú és egy leánygyermek anyja és az 1853-ban elhunyt Kałasanty özvegye. Fia halála hatvanhét éves korában érte Justyna Chopint, ő 1861-ben hunyt el. A Fryderyktől maradt tárgyak gyűjteményét Ludwika halála után húga, Izabella gondozta. Izabella Barcińska 1881-ben hunyt el. Házasságukból nem született gyermek. 1863. szeptember 19-én, az Oroszország elleni felkelés idején, a Zamoyski palota egyik ablakából, ahol a Barciński házaspár lakott, bombát dobtak a kozákok kíséretében arra lovagló kormányzóra, Berg generálisra. Ez a robbanás nem tett kárt a kormányzóban, sem kíséretében, csak két ló sebesült meg. Az oroszok megtorlással mindenkit kikergettek a házból, a férfiakat letartóztatták, a palotát pedig kifosztották a katonák. Barcińskiék második emeleti lakásából a kozákok az ablakon át hajították ki a Chopin után maradt emléktárgyakat, a családjának és barátainak írt leveleket, kéziratokat, könyveit és a bútorait. Többek közt az utca kövezetén zúzódott szét az a zongora is, melyen valaha a líceum és a varsói konzervatórium növendéke játszott. Ezeket a trófeákat a katonák halomba rakták, és meggyújtották. A tervezett múzeumból csak egy marék hamu maradt. CHOPIN a tipikusan romantikus zenei nyelv megteremtőinek egyike, s mint ilyen, a zene legkiválóbb és legeredetibb alkotó szellemei közé tartozik. Nagy formáiban a fantáziaszerűség és a legapróbb részletek aláhúzott jellegzetessége uralkodik. Megszűnik a kiegyenlített ökonómiájú, nagyvonalú építkezés erőpróbája, a formálás nyugtalanná, szeszélyessé, de mindenütt érdekessé, különössé válik. Az elemek nincsenek egy magasabb formatörvénynek alárendelve, hanem a varázsos dallam és harmóniaszövés teremt magának megfelelő formát. Ez a művészet eredeti, független, hagyománytalan, forradalmi szellemből fakadt s ilyen szellem volt maga Chopin. Művészetének némely csiráit egyes ősei, mint Beethoven, Field, Dussek, Hummel, Kalkbrenner és főleg Chopin bálványa, Mozart, el is ültették, ami azokból Chopinnél kihajtott, az lényegében más lett. Formai, melodikai és harmóniai módszerét olyan mesterek vették át, mint Liszt és Wagner.

49

A kiadóknak rendszerint üzleti érzékeik súgta meg, hogy egy-egy kompozíció előbb vagy később lesz-e kelendő. Mint mindig, akkor is ki kellett találni, meg kellett jósolni a közízlés alakulását. Így Chopin műveinek meglepően nagy hányadát csak halála után adták ki (legalább tizet a huszadik században, a legutolsót 1968-ban), részben mert megtiltotta kiadásukat, vagy mert későn kerültek elő. Munkáiért általában tekintélyes előleget kapott, de elkészültük Chopin hangulatától függött. Chopin első párizsi kiadója Jacques-Hippolyte Aristide Farrenc volt, majd Schlesingerhez szegődött át. A polonéz és a mazurka műfaja volt az, amelyben Chopin egész életen át, megszakítás nélkül alkotott. - A polonézek közül az első párizsi korszakban azonban csak hármat írt. - A tizenöt évesen írt első kettőtől kezdve utolsó, 1849-es kompozíciójáig összesen ötvenhét művet alkotott, melyek közül sokat csak halála után jelentettek meg. Az ő fantázia-formája, melynek mintái a balladák, egyes szonáta-tételek (b-moll és h-moll szonáta), a nagy polonézek (Asz-dúr, fisz-moll, polonézfantázia) és nocturne-ök, részben a scherzók (B-moll, cisz-moll) és etűdök: Weber, Schubert és Berlioz formateremtése mellet a romantikus alkotás főmintája, mely nélkül a 19. század zenefejlődése (Brahmsot is beleértve) el sem képzelhető. Chopin zenéjében oly gazdagsággal virult ki a romantikus formanyelv, hogy utódjai szinte kész úton jártak. Emellett Chopin oly eredeti, minden frázisa annyira egyéni aromájú, hogy tán egy zeneszerző sem ismerhető fel nála könnyebben. Utánozni persze csak külsőségekben lehet; Chopin lényege a kedély legbenső titkos húrjain szólal meg. Poézise szinte beláthatatlanul sokoldalú, skálája a leggyöngédebb hangulatoktól és csillámló tűzijátéktól a legerőteljesebb himnikus emelkedettségig és mélységes elmerülésig terjed és mindenütt egyaránt gazdag. Gondolatai oly pregnánsak és jellegzetesek, hogy minden műve mélyén programot sejtünk: Chopin a legnagyobb zenei karakterizálók egyike. De jellemzései sosem epikusak vagy tisztán leírók, mint Lisztéi, hanem lírikus vallomások. Csaknem kizárólag zongoraműveket írt (és zongora nélkül egyet sem), az nemcsak rá jellemző de az időszakra is, mely a zongora speciális költészetét fölfedezte (Hummel, Moscheles, Thalberg, Schumann, Henselt stb.). Chopin teljesen újfajta játékmódot teremtett, könnyed és szabad, végletes dinamikai ellentétekkel rendelkező, a zongorahang minden lehetőségét kihasználó technikát. Liszt zongorastílusa Chopinén alapszik, csak virtuóz és orkesztrális hatások irányában univerzálisabb, míg Chopin megmaradt a tiszta zongoraszerűség keretében. Chopin melódiájára bizonyos hatással volt az egykorú divatos olasz opera, főleg Bellini, de Chopinnél az átvett érzéki dallamvonal is éteri magasságokba emelkedik. Liszt és Chopin a zongoravirtuózok első nemzedékének kiemelkedő alakjai voltak. (Állítólag Chopin volt az első, aki a zongorát oldalával állította a hallgatóság felé, így a nyitott zongorafedél alól sokkal jobban áradt a hang a közönség felé.) Ahány műfajhoz nyúlt, annyi eredeti formatípust alkotott. Főművei az egyedül zongorára írottak: 3 szonáta, 4 ballada, fantázia, 12 polonéz, polonéz-fantázia (op. 61.), 56 mazurka, 25 prelűd, 19 nocturne, 15 keringő, 4 impromptu, 4 scherzo, 27 hangversenyetűd, 3 rondó, és más kisebb zongoraművek. Igen gyakran játszott darabja a 2 zongoraverseny (e-moll, f-moll). Chopin első párizsi fázisai, 1831-1835 közötti időszakban az opus 6 és 7 mazurkáitól az opus 27-es noktürnökig tartalmazza például az első etűdciklust, a g-moll balladát (No. 1.), a h-moll scherzot (No. 1.) is. - Első Párizsban töltött éve alatt Chopin minden valószínűség szerint lázasan dolgozott a Nagy etűdök (opus 10) tizenkét darabból álló ciklusán, amely a Bécsben vagy talán már Varsóban elkezdett „Forradalmi” etűdöt is tartalmazta (egy kivételével az összeset Párizs előtt írta). 1833-ban Schlesinger adta ki a „miniatúrák” teljes ciklusát. Ez alatt az első év alatt fejezte be a g-moll balladát (No. 1.) és a h-moll scherzo (No. 1) legkorábbi (később átírt) változatát, a két mazurkasorozatot, a két noktürnsorozatot, első keringőjét és egyetlen boleróját. A C-dúr boleró (op. 19.) spanyol hangulatú akart lenni, helyette azonban polonéztémákban gazdag (mallorcai útja előtt írta). Kisebb műveit, a keringőt és a bolerót 1834-ben írta. A h-moll scherzo (No. 1.) első változatát Chopin valószínűleg 1831-ben írta, a végleges változatot pedig 1834-35 táján (1835-ben adták ki). A scherzo egykor zenei „tréfát” jelentett. Chopin kezében életerővel áthatott, magas érzelmi telítettségű művé alakult át. Chopin összesen négy scherzo-t komponált.

50

1831 végén vagy 1832 elején komponálta a g-moll ballada (No. 1) első változatát. A végleges változata – hosszú alkotási időt követően - csak 1835 végén vagy 1836 elején készült el (1836-ban adták ki). A második ballada megírása is 1836-tól 1839-ig tartott; a harmadik és a negyedik már könnyebben született, 1841-ben, illetve 1842-ben. Etűdjei (gyakorlatok) közül az E-dúr etűd, (op. 10. No. 3.) a darab elején, illetve a vége felé egy kézre bízza a dallam és kíséret eljátszását. A drámai cisz-moll etűd (op. 10. No. 4) végeérhetetlen kromatikáját a jobb kéznek kell játszania, így szolgáltatva kíséretet a bal kéz czaccato „fatörzs”-dallamához. Chopin az elsők között volt, akik új feladatokat bíztak a jobb kéz kis- és hüvelykujjára, abban a meggyőződésben, hogy mindegyik ujjnak más jellegű a billentése, ezért mindegyiket teljesen ki is kell használni. A Gesz-dúr etűd (op. 10. No. 5.) jobb kezének játéka kizárólag a fekete billentyűkre szorítkozik, és ez a korlát egyben az etűd művészi erénye, arról nem is beszélve, hogy technikailag is érdekes kompozíciós erőpróba. Chopin az opus 10-es etűdök csaknem mindegyikében, az elsőtől a („Forradalmi) utolsóig, óriási zongoraművészi igényeket támaszt. Az a-moll etűd (No. 2.) technikailag oly nehéz, hogy sok kortárs zongorista elzárkózik játékától. Az új, 1835-ből való etűdök közül talán a legizgalmasabb és az egyik legjobb a cisz-moll etűd (Op. 25. No. 7), amelyet néha „Gordonka-etűd”-nek emlegetnek, és különböző zenetudósok eltérő módon értelmeznek. John Fieldet követően, Chopin a tizennyolc évesen megkomponált noktürnje után széles körben népszerűsítette ezt a műfajt. - Chopin első noktürnje csak halála után jelent meg. - A noktürn rövid, lassú darab, amelyben a jobb kéz által játszott dallamot a bal kézben felbontott hangzatok kísérik; az éjszaka nyugodt szépségét hivatott kifejezni. A Párizsban befejezett, három opusba foglalt és 1832-1836 között publikált nyolc noktürn gyakorlatilag a műfajjal eggyé tette Chopin nevét. A fenségesen romantikus, ringató ritmusú (altató ringatást idéző) Chopin-noktűrök kifejezésmódjára és díszítésére erősen hatott az olasz bel canto opera. Még nevezetesebb, hogy Chopin a lengyel népzenei számos fordulatát polonézeiben és mazurkáiba iktatta, miáltal a romantikus népies muzsika egyik fő megindítójává és megtermékenyítőjévé vált. Chopin Párizsba érkezése és az 1835. évi a karlsbadi kirándulás között négy opust alkotó, tizenhét mazurkát komponált vagy fejezett be. A mazurkák fejezték ki Fryderyk lengyelségét, lengyel érzelmességét és a lengyel függetlenség ügye iránti elkötelezettségét. Az eredeti mazurka (lengyelül mazurek) nem más, mint a közép-lengyelországi Mazury vidékéről elnevezett népi tánc. Chopin ezt a kora ifjúságában gyakran hallott egyszerű tánczenét alakította addig, amíg tűnődő líraiság, végtelenül személyes hang, honvágy nem lett belőle. Géniusza azonban megóvta Chopint attól, hogy a táncolt és énekelt mazurkák dallamát egyszerűen átültesse saját zongorára szánt mazurkáiba, és e tekintetben eltért Liszt és Brahms eljárásától. A Chopin a ritmusokat, az öröm, a remény, a sóvárgás és a dac hangvételét hozta el a lengyel falvakból, és művészi kézzel ezeket formálta letisztult, absztrakt zenévé. A folyamat során saját személyiségén szűrte át az alapanyagot, hiszen tulajdonképpen személyében összegződtek a kifejezni kívánt érzelmek és szilaj csapongásuk. Chopin kedélye sohasem volt mentes attól, amit a lengyelek żal szóval fejeznek ki. A żal szóban a mély fájdalomból a született érzelmek egész skálája ott zeng a bűnbánattól a gyűlöletig. A żal szó szomorúságot, vágyódást, nosztalgiát, megbánást, beletörődést, töredelmet, fájdalmat, panaszt, sőt még haragot is közvetít a lengyel fülnek és léleknek. [Ryszard Przybylski szerint:] a żal szó jelent megbánást, de tiltakozással is fenyeget, jelent megalázottságot, de panaszszó is; a żal szótól sírhat az ember, de żal-tól indíttatva bosszút is forralhat. Az ember el tudja fogadni megérdemelt vereségét, de a nem megérdemelt sérelemből harag születhet. Amikor a zongorista Julian Fontana, aki számos kéziratot másolt Chopinnek, 1852-ben New Yorkból visszatért Európába, Ludwika Jędrzejewicz és Jane Stirling arra kérték, vállalja át a Fryderyk által hátrahagyott művek szétválogatásának és rendezésének feladatát. Fontana valójában szabad kezet kapott a művek válogatásához, és kiadót is ő keresett nekik.

51

Fontana emlékplakett

Julian Fontana lett a hagyaték zenei-irodalmi gondnoka. Fontana hamarosan huszonhárom zongoraművet választott ki Chopin életének különböző szakaszaiból, kezdve az 1826-ban írt első Gyászinduló-val, amely a tizenhat éves Fryderyk műve, a végső, 1849-es f-moll mazurkáig. Fontana – Chopin végrendelete ellenére - nyolc könyvbe gyűjtötte őket, 66-tól 73-ig számozva az opusokat, és ezt a rendezett anyagot juttatta el a berlini A. M. Schlesigernek; a kiadás 1855-ben látott napvilágot.

A kiadás címe: Oeuvres posthumes pour le piano de Fréd. Chopin publiés sur manuscripts originaux avec autorisation de sa famille par Jules Fontana – „Frédéric Chopin posztumusz zongoraművei eredeti kéziratok alapján, családja hozzájárulásával, Jules Fontana kiadásában”. A zenetörténészek később kemény kritikával illették Fontanát, amiért az egyes opusokon belül egynél több műfajt – mazurkát, keringőt, polonézt és noktürnt – erőltet egymás mellé Chopin életének legkülönbözőbb korszakaiból, tekintet nélkül komponálkásuk valódi sorrendjére, és ezáltal lehetetlenné téve, hogy a zeneszerző munkásságában elfoglalt helyük következetesen megállapítható legyen. Fontana 1859-ben, hasonló hibák elkövetésével, tizenhét, lengyel szövegű Chopin-dalt rendezett sajtó alá, melyek együttesen alkották az opus 74-et; valamint további két dalt, melyek 1829-30-ban készültek (egy mazurka és czary: „varázsigék”). Mások igyekezete jóvoltából további huszonnyolc Chopin-mű látott napvilágot 1850-1973 között, melyeket Krystyna Kobyłańska varsói zenetörténész katalogizálta. Fryderyk Chopin szülőháza előtti parkban, 1894-ben állították fel a Feliks Zachowski által készített Chopin-szobrot. Ez alkalommal rendezték Varsóban az első ünnepélyes Chopin-hangversenyt is. A Varsói Chopin Társaság 1926-ban szerezte meg a Żelazowa Wolában lévő udvarházat, s akkor nyílt meg Chopin szülőházában a zeneszerző, zongoraművész életútját bemutató emlékmúzeum. Parkjában rendszeresen Chopin-hangversenyeket rendeznek.

52

Fryderyk Chopin kiadott műveinek jegyzéke Krystyna Kobyłańska (1979) alapján*

I. A ZENESZERZŐ ÉLETÉBEN MEGJELENT, OPUS-SZÁMOKKAL ELLÁTOTT MŰVEK

Megjelenés dátuma Opus Cím 1825 op. 1 c-moll rondó 1830. március körül op. 2 „Lá ci darem la mano” – variációk (B-dúr) zongára és zenekarra1833 op. 3 Bevezetés és C-dúr polonéz („Polonaise brillante”) zongorára

és gordonkára 1851 (?) op. 4 c-moll szonáta, No. 1. 1828 op. 5 F-dúr rondó „à la mazur” 1832. december op. 6 Négy mazurka [fisz-moll, cisz-moll, E-dúr, esz-moll] 1832. december op. 7 Öt mazurka [B-dúr, a-moll, f-moll, Asz-dúr, C-dúr] 1832. december op. 8 g-moll trió zongorára, hegedűre és gordonkára 1832 op. 9 Három noktürn [b-moll, Esz-dúr, H-dúr] 1833. augusztus op. 10 Tizenkét etűd [C-dúr, a-moll, E-dúr, cisz-moll, Gesz-dúr, esz-

moll, C-dúr, F-dúr, f-moll, Asz-dúr, Esz-dúr, c-moll] 1833. szeptember op. 11 e-moll zongoraverseny. No. 1. 1833. november op. 12 B-dúr variációk („Variations brillantes”) Herold és Halévy

Ludovic című operájának „le vends des scopulaires” rondója 1834. április op. 13 A-dúr fantázia lengyel dalokra, zongorára és zenekarra

(„Grande Fantaisie”) 1834. május op. 14 Krakowiak, F-dúr rondó zongorára és zenekarra („Grande

Concert Rondeau”) 1833 op. 15 Három noktürn [F-dúr, Fisz-dúr, g-moll] 1834. március op. 16 Esz-dúr rondó 1834. május op. 17 Négy mazurka [B-dúr, e-moll, Asz-dúr, a-moll] 1834. július op. 18 Esz-dúr keringő („Valse brillante”) 1834 op. 19 C-dúr boleró 1835. február op. 20 h-moll scherzo, No. 1. 1836. április op. 21 f-moll zongoraverseny, No. 2 1836. július op. 22 Esz-dúr polonéz, andante spianato bevezetéssel, zongorára és

zenekarra („Grande polonaise brillante”) 1836. július op. 23 g-moll ballada, No. 1 1836 op. 24 Négy mazurka [g-moll, C-dúr, Asz-dúr, b-moll] 1837. október op. 25 Tizenkét etűd [Asz-dúr, f-moll, F-dúr, a-moll, e-moll, gisz-moll,

cisz-moll, Desz-dúr, Gesz-dúr, h-moll, a-moll, c-moll] 1836. május op. 26 Két polonéz [cisz-moll, esz-moll] 1836. május op. 27 Két noktürn [cisz-moll, Desz-dúr] 1839. augusztus op. 28 Huszonnégy prelűd [C-dúr, a-moll, G-dúr, e-moll, D-dúr, h-moll,

A-dúr, fisz-moll, E-dúr, cisz-moll, H-dúr, gisz-moll, Fisz-dúr, esz-moll, Desz-dúr, b-moll, Asz-dúr, f-moll, Esz-dúr,c-moll, B-dúr, g-moll, F-dúr, d-moll]

1837. október op. 29 Asz-dúr impromtu, No. 1 1837. november op. 30 Négy mazurka [c-moll, h-moll, Desz-dúr, cisz-moll]

* Tad Szulc – CHOPIN Párizsban – A romantikus zeneszerző élete és kora; FÜGGELÉK; EURÓPA KÖNYKIADÓ, BUDAPEST, 1999

53

Megjelenés dátuma Opus Cím 1837. november op. 31 b-moll scherzo, No. 2 1837. november op. 32 Két noktürn [H-dúr, Asz-dúr] 1838. november op. 33 Négy mazurka [gisz-moll, D-dúr, C-dúr, h-moll] 1838. december op. 34 Három keringő („Valses brillantes”) [Asz-dúr, a-moll, F-dúr] 1840. május op. 35 b-moll szonáta, No. 2 1840. május op. 36 Fisz-dúr impromtu, No. 2 1840. május op. 37 Két noktürn [g-moll, G-dúr] 1840. szeptember op. 38 F-dúr ballada, No. 2 1840. október op. 39 cisz-moll scherzo, No. 3 1840. november op. 40 Két polonéz [A-dúr, c-moll] 1840. december op. 41 Négy mazurka [cisz-moll, e-moll, H-dúr, Asz-dúr] 1840. június op. 42 Asz-dúr keringő 1841. október op. 43 Asz-dúr tarantella 1841. november 28. op. 44 fisz-moll polonéz 1841. november 28. op. 45 cisz-moll prelűd 1841 op. 46 A-dúr allegro versenytétel („Allegro de concert”) 1841 op. 47 Asz-dúr ballada, No. 3 1841 op. 48 Két noktürn [c-moll, fisz-moll] 1841 op. 49 f-moll fantázia 1842. szeptember op. 50 Három mazurka [G-dúr, Asz-dúr, cisz-moll] 1843. február op. 51 Gesz-dúr impromtu, No. 3 1843. február op. 52 f-moll ballada, No. 4 1843. december op. 53 Asz-dúr polonéz 1843. december op. 54 E-dúr scherzo, No. 4 1844. augusztus op. 55 Két noktürn [f-moll, Esz-dúr] 1844. augusztus op. 56 Három mazurka [H-dúr, C-dúr, c-moll] 1845. május op. 57 Desz-dúr berceuse 1845. június op. 58 h-moll szonáta, No. 3 1845 op. 59 Három mazurka [a-moll, Asz-dúr, fisz-moll] 1846. szeptember op. 60 Fisz-dúr barkarola 1846. október op. 61 Asz-dúr polonéz-fantázia 1846. október op. 62 Két noktürn [H-dúr, E-dúr] 1847. szeptember op. 63 Három mazurka [H-dúr, f-moll, cisz-moll] 1847. szeptember op. 64 Három keringő [Desz-dúr, cisz-moll, Asz-dúr] 1847. október op. 65 g-moll szonáta zongorára és gordonkára

II. A ZENESZERZŐ ÉLETÉBEN, OPUS-SZÁMOK NÉLKÜL MEGJELENT MŰVEK 1817 g-moll polonéz 1826 Két mazurka [G-dúr, B-dúr] 1839 VI. variáció [E-dúr Largo] a Hexamerón-ból, Bellini Puritánok című

operájának indulója 1840 E-dúr koncert-duó zongorára és gordonkára, az Ördög Róbert témái

alapján 1840 Három új etűd [f-moll, Asz-dúr, Desz-dúr] 1841. január a-moll mazurka 1842. február a-moll mazurka

54

III. A ZENESZERZŐ HALÁLA UTÁN MEGJELENT, OPUS-SZÁMOKKAL

ELLÁTOTT MŰVEK

Megjelenés dátuma

Opus Cím

1855 op. 66 cisz-moll fantázia-impromtu (1835) op. 67 Négy mazurka [G-dúr (1835), g-moll (1849), C-dúr (1835), a-moll (1846)] op. 68 Négy mazurka [C-dúr (1830), a-moll (1827), F-dúr (1830), f-moll (1849)] op. 69 Két keringő [Asz-dúr 81836), h-moll (1829)] op. 70 Három keingő [Gesz-dúr (1835), f-moll (1843), Desz-dúr (1830)] op. 71 Három polonéz [d-moll (1827), B-dúr (1828), f-moll (1829)] op. 72 e-moll noktürn (1827); c-moll gyászinduló (1829); Három écossaise [D-dúr, G-

dúr, Desz-dúr] (1830) op. 73 C-dúr rondó két zongorára (1828) 1857 op. 74 Tizenkét lengyel dal Witwicki, Mickiewicz, Zaleski és mások verseire,

zongorakísérettel

IV. A ZENESZERZŐ HALÁLA UTÁN, OPUS-SZÁMOK NÉLKÜL MEGJELENT MŰVEK 1851 E-dúr változatok egy német dalra (1827) 1856 Jakież kwiaty, jakie wianki, dal, G-dúr (1829) 1864 gisz-moll polonéz (1824), e-moll keringő (1830) 1868 (1863?) C-dúr mazurka (1833) 1871 Gesz-dúr polonéz (1829), E-dúr keringő (1830) 1875. január 5. cisz-moll noktürn (1830) 1875 D-dúr mazurka (1828) 1879 b-moll polonéz (1826) 1880 D-dúr mazurka (1832) 1881 A-dúr „Souvenir de Paganini” (1829) 1898 a-moll fúga (1841-42) 1902 Asz-dúr polonéz (1821), Asz-dúr keringő 81830), Esz-dúr keringő (1830) 1910 a-moll dunka (1840) 1910. június 4. E-dúr zongoradarab (Albumlap, Moderato) (1843) 1918 Asz-dúr prelűd (1834) 1930 Asz-dúr mazurka (1834) 1931 B-dúr zongoradarab (Cantabile) (1834) 1938 Esz-dúr zongoradarab (Largo) (?), c-moll noktürn (1837) 1947 B-dúr polonéz (1817) 1954 d-moll czary énekhangra és zongorára (1831) 1955 Esz-dúr zongoradarab (Sostenuto) (1840), a-moll keringő (1843) 1956 B-dúr mazurka (1832) 1958 f-moll oktávkánon (befejezetlen, 1839?) 1965 D-dúr variációk négy kézre

V. KÉTES HITELŰ MŰVEK

1910 D-dúr maazurka (1820) 1930 Két zongoradarab (Prelűd, Andantino) (1845) 1932 fisz-moll keringő (Valse Mélancolique) (?) 1943 Gesz-dúr kontratánc (1827?) 1959 E-dúr variációk Rossini Hamupipőke című operájának „Non più mesta”

áriája, fuvolára és zongorára (1824) ? cisz-moll noktürn („Nocturne oublié”) (?)

55

Liszt Ferenc (1811-1886) Liszt Ferenc Chopinnal szemben sokáig élt. Liszt Ferenc 1811-ben Doborjánban (ma Raiding) született, mintegy kilencvenöt kilométerre Bécstől. Szülei mindketten osztrákok voltak. Raiding egykor az Esterházy-család birtoka volt, ahol Liszt apja jószágigazgatóként dolgozott. Csodagyerek volt. Gyermekkorában Liszt bőven hallhatott magyar és cigány népzenét az Esterházy-birtokon, amikor pedig első koncertjét adta kilencéves csodagyerekként, közönsége főleg magyar arisztokratákból állt. Liszt azonban sohasem tanult meg magyarul, később franciául beszélt. Raidingből tizenegy évesen Bécsbe ment, majd egy évvel később egy csapásra meghódította Párizst. Liszt fellépett a francia királyi család előtt is, az ország legelőkelőbb hölgyei pedig bálványozták a kis zongoristát. Képét minden boltban árusították, valódi szupersztrár lett. Liszt azonban végül belefáradt az állandó rivaldafénybe. Hagyta magát rábeszélni és elfogadta a karmesteri állást a weimari hercegi udvarban. Zeneszerzői tehetsége itt bontakozott ki. Weimarban az újnémet iskola, a romantikus zene új hullámának szószólója lett, amelynek rajta kívül Wagner és Berlioz voltak képviselői. Saját szerzeményei mellett átiratokat készített más zeneszerzők zenekari darabjaiból vagy operáiból (ezek teljesen hű másolatok voltak). Liszt mesteri átiratokat készített Beethoven szimfóniáiról, ezek a szalonokban népszerűsítették e műveket (pl. IX. szinfónia). Liszt húszéves kora előtt, 1831-ig még papnak készült. Miután Liszt rátalált a nála hat évvel idősebb, elvált és vagyonos Marie-Sophie d’Agoult grófnőre, egymásba szerettek, közös gyermekük, Cosima később Richard Wagner zeneszerzőhöz ment feleségül. Marie-Sophie d’Agoult Daniel Stern álnéven regényeket is írt, és George Sand barátnője volt. Liszt számos koncertet adott külföldön, így Lengyelországban is. 1840-ben játszott - az 1653 után Habsburg uralom alá került - Cieszynben (az Olza határfolyó partján fekvő település a Kárpátok nyúlványai közt fekszik), a várdomb alatti, Habsburg Károly által épített klasszicista palota mellett lévő, XIX. század közepén épült pálmaházban (azóta elbontották). 1843-ban a krakkói ulica Sławkowska-i Magyar Királyi Szállóban tartotta nagysikerű hangversenyét Liszt Ferenc. - Az ulica Św. Jana 6. sz. épületet („Burg”) 1570-ben a protestánsok vették meg, hogy ott imaházat létesítsenek. 1587-ben az ellenreformáció idején a tömeg ezt lerombolta, majd újjáépítették, s 1591-ben ismét lerombolták. Ezt követően Maciej Koncz, egy magyar származású lengyel vette meg, s itt építette fel a Magyar Király vendégfogadót, melyben Liszt Ferenc a koncertjét tartotta, később a Saski Szálló állt ezen a helyen. 1846. április 30-án Liszt Ferenc hangversenyt tart Pesten. Számos szerelmi ügy és zenei mesterművek megalkotása után az ötvenhárom éves Liszt megtér a római katolikus egyházhoz, és papi fogadalmat tesz. - Hatvankilenc évesen szentelték rendes pappá. - 1867. május 29-én részletes vita után a képviselőház 209:89 arányban, 83 tartózkodással elfogadja a közösügyi javaslatot. 1867. június 8-án káprázatos ünnepségek közepette I. Ferenc József osztrák császárt és feleségét Magyarország és társországai királyává és királynéjává koronázzák Pest-Budán a budavári Mátyás-templomban. Itt csendült fel Liszt Ferenc „Koronázási misé”-je. Simor János (1813-1891), római katolikus főpap, 1857-től győri püspök, majd 1867-től esztergomi érsek és Magyarország hercegprímása, 1873-tól bíboros koronázta magyar királlyá I. Ferenc Józsefet és királynévá Erzsébetet. A budapesti régi Zeneakadémia épülete (VI., Andrássy út 67.) a XIX. században a főváros zenei életének egyik központja volt. A háromemeletes neoreneszánsz saroképület 1877-1879-ben készült el és a Zeneakadémia működött benne majd négy évtizedig. Liszt Ferenc mellett az épületben tanított- és lakott egy ideig Erkel Ferenc, itt tanult Bartók Béla, Kodály Zoltán, Dohnányi Ernő, Weiner Leó, Kálmán Imre is. Ebben az épületben található a Liszt Ferenc Múzeum is. A homlokzaton lévő, Liszt Ferencnek a Zeneakadémia alapító elnökének domborművű képmását Farkas Zoltán készítette. A II. emeleti ablakok fölött nagy zeneszerzőket (Bach, Haydn, Liszt, Erkel, Mozart, Beethoven) ábrázoló domborműves medaillonok vannak. A régi Zeneakadémia az Andrássy út (régi Sugár út) és a Vörösmarty utca sarkán álló épületben 1986-ban megnyílt Liszt Ferenc Emlékmúzeum háló-dolgozó szobájában álló Bösendorfer által készített komponáló-íróasztalon lévő személyes tárgyak között található többek között a „Salve Polonia” című zenedarab egyik kéziratlapja. A szalonban álló pianínó harmónium fölötti Doré-képek reprodukciói alatt egy Liszt- és egy Chopin-plakett látható, mindkettő Antoine Bovy munkája.

56

GEORGE SAND (1804-1876)

Amandine Aurore Dupin néven jött világra Párizsban egy táncosnő és egy katonatiszt házasságából. - George Sandot nem hívták se George-nak, se Sandnak. Férfineve ellenére nő volt. Egy időben a legolvasottabb, leghíresebb, sőt leghírhedtebb regényíró volt egész Európában. Romantikus, olykor vadromantikus történetekkel szórakoztatta, egyszerre lelkesítette és botránkoztatta olvasóit, kritikusait, még az államférfiakat is. Hiszen előharcosa volt a nők egyenjogúságának, küzdött a szerelem szabadságáért, ünnepelte a munka hőseit, hangos szót emelt az elnyomottak, az üldözöttek, a nyomorgók érdekében. A korai feministáknak ugyanolyan irodalmi példaképe volt, mint a korai szocialistáknak. Aurore Dupinnek hívták leány korában, de nagyon rövid ideig volt leány. Aurore apja, Maurice Dupin katonatiszt korán meghalt, nevelését apai nagyanyja vette át, aki azon fáradozott, hogy a kislányt Nohant, a családi kastély finom modorú, művelt örökösévé tegye. 1818-ban előkelő intézetbe küldte, amelyet angol apácák tartottak fenn. A leánynak eleinte nem tetszett a zárdai életmód, néhány hónap múlva azonban vallásos áhítatba merült: apáca akart lenni. Ábrándjának nagyanyja vetett véget, akinek rohamosan hanyatlott az egészsége, maga mellé rendelte unokáját, s Aurore 1820-ban elhagyta a zárdát. Nagyanyja a következő évben halt meg, tőle birtokot, és tekintélyes járadékot örökölt. Hamar férjhez ment, hamar el is vált. 1822-ben férjhez ment Casimir Dudevant báróhoz, s a házaspár Nohant-ba költözött. A kezdetben harmonikus kapcsolatból két gyermek született, a fiatal feleség azonban hamarosan megunta jóindulatú, ám kissé érzéketlen férjét. Viszonyuk megromlott, férjnek, feleségnek egyaránt szeretői voltak, végül 1831-ben Aurore Párizsba utazott, ahol kezdetben Jules Sandeau-val, egy joghallgatóval élt együtt. Szabados különcködése ekkor kezdődött: hogy feltűnést keltsen, férfiruhát öltött, lábán csizmát hordott, haját félhosszúra vágatta és szivarozott. A jó társaságot megbotránkoztató külsőségek nemcsak feltűnést keltettek Európa-szerte, de követői is akadtak szép számmal, még Magyarországon is. Közben anyagi nehézségeik támadtak, kereset után kellett nézniük. Sokféle próbálkozás után jött rá, milyen könnyen megy neki az írás. Valóban: évtizedek múlva Zola mondta róla, hogy úgy ír, mintha diktálnának neki. A Le Figaro elfogadta közlésre néhány cikkét, amelyet Jules Sand álnéven közösen írt Jules Sandeauval. George Sand néven 1832-ben írt először: önállóan írt regénye címe Indiana volt, s ezzel vált ismertté ez a név. George Sand belépett a köztudatba, s viselője a továbbiakban a magánéletben is írói álnevét használta. Az Indiana - melynek története szenvedélyes tiltakozás a társadalmi konvenciók ellen - a közönség és a kritikusok körében egyaránt sikert aratott. A példányokat elkapkodták, és George Sand egy csapásra gazdag és híres író lett.

Szerelmi élete viharos volt, nem is csinált titkot a viharokból. Legjobb regényeit őszinte vallomásai teszik fontos emberi dokumentumokká. A témáiban, stílusában romantikus íróművész saját múltjának őszinte feltárásában hiteles realista. De legreálisabb valóságtükrözéseiben is hangsúlyozza a szélsőségeket, a szokatlanságokat, vagyis romantikusan realista. Pletykák és anekdoták kedvelt tárgya volt. Öltözködéseiről és szokásairól ugyanúgy adták szájról szájra, országról országra a szokatlanságokat, mint szerelmi életének változatosságáról.

57

Magába a férfinembe volt szerelmes. Vérbeli elődei közt hol törvényes, hol törvénytelen módon akadt király is, olcsó pénzért kapható utcalány is, katonatisztek is, piaci árusok is. Akárcsak a politikában, a szerelemben is azonosulni tudott minden társadalmi osztállyal. De egyikkel sem ellenségesen, a békét és az egyetértést hirdette urak és szolgák, gazdagok és szegények, egymást ellenségnek tekintő csoportok között. A legfőbb értéknek pedig a szerelmet tudta. Magamagát példaadónak tekintette közéleti kérdésekben is, nászágyban is. Egy időben távoli országokban is észben tartották, feljegyezték, ki mindenki volt a szeretője. Még vetélkedtek is, ki tud többet felsorolni ama leghíresebb férfiak közül, akik hosszabb vagy rövidebb ideig voltak a férfinevű igéző asszony ágyastársai. Mint ahogy azt is mulatság tárgya volt felsorolni, miféle férfiszokásokkal hökkenti meg bámulóit is, szidalmazóit is. Vicclapok karikatúrákat közöltek róla férfiruhában, leginkább frakkban, sétabottal, szájában vagy ujjai közt vastag szivarral. Néha szeme előtt monoklival. Azt minden olvasó ember - nemcsak regényolvasó, hanem újságolvasó is - tudta, hogy legtartósabb, leghosszabb ideig tartó szerelmes kapcsolata egy nagy romantikus költővel, Musset-vel és egy nagy romantikus zeneszerzővel, Chopinnel volt. Gyors egymásutánban adták ki további könyveit, regényesített életrajzát (Valentine), egy ízig-vérig romantikus történetet (Lélia), valamint egyik legsikerültebb regényét (Mauprat). 1843-ban adták ki legnagyobb szabású, két részből álló művét Consuelo címmel. 1848-ban kitörő lelkesedéssel üdvözölte a forradalmi mozgalmakat, de az események alakulásában csalódnia kellett. Amikor Chopin kedvéért elhagyta Musset-t, gúnyos regényt írt befejezett szerelméről, mire Musset bosszús regényt írt hűtlen szerelméről. Szenzációhajszoló olvasók versenyt olvasták egymás után mind a kettőt. De Musset tulajdonképpen kettejük történetét írta meg leghíresebb regényében, "A század gyermekének vallomásá"-ban is. Mert George Sand jó író volt, de legalább olyan jó regénytéma. Egy fennmaradt lista, amelyben egy kíváncsi olvasó (vagy irodalomtörténész) összeállította hitelesen bizonyítható szeretői közül a legvilághíresebbeket, ezeket a neveket közli a kortársakkal és az utókorral (tehát velünk is): Balzac, Berlioz, Delacroix, mind a két Dumas (apa és fiú), Flaubert, Heine, Liszt Ferenc (hogy egy magyar is legyen a tiszteletre méltó vagy inkább ámulatra méltó névsorban), Mérimée, Saint-Beuve, Stendhal és persze Musset és Chopin. - De vannak olyan névsorok is, amelyek arról tanúskodnak, hogy a korai szocialista mozgalom vezéralakjai, szónokai és publicistái közül melyiknek az ágyában lelkesedett fel a munkásosztály igazáért és az osztály nélküli társadalom eljöveteléért. A nagy orosz kritikus, Belinszkij is nagyra tartotta. Egy róla szóló tanulmányban írta ezeket a helytálló szavakat: "George Sand számára nincsenek arisztokraták, se plebejusok, csak emberek vannak, és ő megtalálja az embert a társadalom minden osztályában. Szereti, együtt érez velük, büszke rájuk és megkönnyezi őket." Színesen, olykor túlszínezve el is mesélte, hogy milyen sokszínű, kalandos, mulatságos és megható az élet. Néhány évtizedig a legolvasottabb írók közé tartozott, nagyon sok regénye sok nyelven mulattatta vagy hatotta meg az olvasókat. De még most is, száznál több évvel halála után is élő irodalom az életműve. Legalább fél tucat regénye ma is kiadásra, olvasásra érdemes. Elsősorban önéletrajzi ihletésű történeteit adják ki újra meg újra ("Indiana", "Lélia", "Jaques"). De legértékesebbek az ezeknél későbben írt, a romantikát a realizmussal összebékítő regényei: a "Mauprat" (erről írta Belinszkij a nagyra becsülő tanulmányt) és a "Consuelo", amely régóta beletartozik a francia klasszikusok címjegyzékébe. 1849-ben a fővárosból vidékre költözött, letelepedett a családi kastélyban, ő lett Nohant nagyasszonya. Témát váltott, tájregényeket, elbeszéléseket írt, igazi kifejezési formáját azonban a paraszti életről szóló rusztikus mesékben találta meg (A kis Fadette 1849, Falusi muzsikusok 1853). Írói pályájának legkésőbbi szakaszából csak önéletrajza (Életem története 1855), és az unokái számára írt kis történetek (Egy nagymama meséi 1873) bizonyultak maradandónak. Élete éppoly színes, kalandos és merész volt, mint a regényei. A XIX. században nem volt még egy írónő, akinek sikerekben, végletes szerelmekben, csalódásokban gazdag életét több figyelem kísérte volna, mint az övét.

58

Hódolattal és szidalommal egyaránt illették, mert szerelmi élete a társadalom többsége számára botránykő volt, ő azonban a bírálatokra megvető semmibevevéssel válaszolt. Életében főszerepet játszottak a férfiak, számtalan szeretője volt. Az ismertebb nevek közül alkalmi viszonya volt Mérimée-vel, hosszabb ideig tartó viharos románca Alfred de Musset-vel, és évekig tartó kapcsolata Chopinnel. Szeretőit nem naponta váltogatta: ha úgy érezte, megtalálta a tökéletes férfit, évekig élt vele, s szinte anyai gondoskodással vette körül. Chopinnel például nyolc évig élt együtt, mígnem a zeneszerző hagyta el egy nagy veszekedés után. Igazi barátság fűzte Balzachoz, Liszt Ferenchez, és élete végén Gustave Flaubert-hez. Idős korára változatlanul népszerű maradt. Könyvei nagy példányszámban jelentek meg, s minden évben írt legalább egy, de inkább két regényt. Derűs és bölcs lett, igyekezett megbarátkozni saját halálának gondolatával, ennek ellenére amikor 72 éves korában komolyan megbetegedett, mégis félvállról vette a bajt. Fiatal kora óta epebántalmakban szenvedett, s 1876. május 30-án olyan szörnyű fájdalmai voltak, hogy orvost hívtak, aki bélelzáródást állapított meg. Kínlódása napokig tartott, június 8-án halt meg a Nohant-i házban. A franciák nagy íróként gyászolták. Sírjánál felolvasták Victor Hugo levelét, amely így kezdődött: "Halottat siratok, és halhatatlant üdvözlök..."

59

A NEMZETISÉGI TÁNCFOLKLÓR VISZONYA AZ EURÓPAI ÖSSZEFÜGGÉSEK TÜKRÉBEN

Az európai tánctörténet egymást követő korszakaiban különböző táncformák, táncműfajok váltják fel egymást. Minden történeti korszaknak voltak jellemző, a társadalom egész életét átszövő táncformái. A történeti korszakváltások egyúttal a táncok fokozatos műfaji-formai változását, átalakulását vagy kicserélődését is eredményezték. Ez a változás kevésbé érintette a szívósabb életű, alkalomhoz kötött rituális táncokat és elsősorban a társadalom táncos-szórakozás-igényét szolgáló ú.n. mulatsági táncokra vonatkozott. Vizsgálódásunk előterébe ezeket a mulatság táncokat helyezzük, hiszen az európai tánckultúrában a középkor óta egyre inkább ezek határozzák meg a táncéletet és a tánckultúra általános szerkezetét s a többi tánc csak alkalmi, járulékos elemként élt tovább a táncélet perifériáján. A középkor tánckultúráját elsősorban a kollektív táncformák jellemezték. A lánc-, füzér- és körtáncok külső formai összképe és belső érzésvilága a teljes kollektivitásról tanúskodik, amely nincs tekintettel a teljes megmutatkozás igényeire, az egyéni alkotó kezdeményező javaslataira. Ezt a közösségi jellegű műfaji kategóriát az újkor elején megjelenő szabad formájú, kötetlen szerkezetű páros táncok elemi erejű divatja fokozatosan elsorvasztotta. A középkori kötöttség ellentétes végletébe átcsapva szabadult fel a személyi alkotókészség a táncban is. Az újkori kötetlen táncformák már szabad teret engedtek az egyéni rögtönzéseknek, s így a táncosok, párok egymáshoz igazodva, függetlenül, önmagukba merülve járták a táncokat, kedvük, tehetségük szerint. Az utolsó két évszázad folyamán a polgárosuló nyugat- és középeurópai parasztság körében egyre nagyobb szerepet kaptak az olyan páros táncformák, melyek a szabad táncolást az udvari-polgári társasélet táncetikettjének megfelelően szabályozták. A szabad páros-táncok szerkezeti megmerevedésével, szinte intézményes szabályozódásával olyan műfaji-formai csoport lépett uralomra, amelynél az újkori párostánc tartalmi és formai keretében újra érvényesültek áttételes, bonyolultabb formában a kötöttség kollektív mozzanatai. E három nagy műfaji-formai csoport meghatározta az egyes korszakok táncéletének jellegét, ami nem zárja ki más táncformák egyidejű jelenlétét, csak éppen ezek súlya, szerepe csekélyebb, a táncéletben alkalmi jellegű, s így nem határozzák meg döntően a tánckultúra jellegét. Az európai népek mai tánckincse bizonyos távlatból szemlélve nagyobb, összefüggő táncdialektusokra osztható. Európa mai tánctérképén végigtekintve három nagy dialektust különböztethetünk meg:

1. nyugati 2. közép-keleteurópai 3. délkelet-európai táncdialektust.

E három nagy dialektus egymástól nemcsak táncfolklór vitalitásában különbözik, hanem éppen az előbb jellemzett műfaji-formai kategóriák használatában is. Nyugat-Európában ugyanis a kötött párostáncok, Közép-Kelet-Európában a szabad, individuális táncformák, Délkelet-Európában pedig a kollektív lánctáncok dominálnak. E műfaji csoportok történeti divatja valamint mai következetes elterjedése között bizonnyal kereshetünk összefüggést. Úgy tűnik, hogy Európa különböző tájain a paraszti táncélet más-más történeti korszakok jellemző táncformáit megőrizve haladt a maga sajátos útján. Az eltérő ütemű egyenlőtlen történeti-társadalmi fejlődés a tánckultúrában is maradandó nyomokat hagyott. Az egyes korszakokra jellemző táncműfajok mintegy területenkénti fáziseltolódással határozták meg Európa parasztságának táncéletét szinte napjainkig. Az ú.n. nemzeti tánckultúrák kialakulása a nemzeti táncjelleg megfogalmazásának XVIII-XIX. századi törekvése már ezekre a történeti-társadalmi okokból kialakult eltérésekre épült. Figyelemreméltó és természetszerű, hogy Közép- és Délkelet-Európa népei a maguk nemzeti tánckarakterét kifejező jellegzetes táncfajtákat is a fáziseltolódásnak megfelelően választották ki. A német, cseh, lengyel és magyar nemzeti tánckarakter kifejezőivé pl. a szabad, rögtönzött párostáncok váltak (keringő, polka, mazurka, krakowiak, csárdás), míg a románoknál és szerbeknél ezt a szerepet inkább a kollektív csoporttáncok töltötték be (Banu Marźcinu, Hora, Kolo).

60

A tánctörténeti fejlődés egyes periódusainak és az európai táncdialektusok eltéréseinek ez az összefüggése az összehasonlító táncfolklorisztikai kutatásoknak különleges jelentőséget biztosít. Az egyes nemzeti tánckultúrák és nagyobb európai táncdialektusok összehasonlításával az egyetemes európai tánctörténeti kutatás még eléggé ki nem aknázott, nagy értékű forrásanyagához jut, mellyel a töredékes tánctörténeti adatok teljesebb értelmezése válik lehetővé. A magyar tánckincsre vonatkozó XVI-XVIII. századi időszak történeti emlékeiből elsőként egy hajdútánc néven emlegetett fegyvertánc-típus emelkedik ki a leghatározottabb körvonalakkal. E táncfajta emlékeit főként az eszközös pásztortáncok őrízték meg napjainkig a magyar táncfolklórban. A pásztorok és az alföldi cigányok bottal, fokossal, juhászkampóval párbajszerű, egymással viaskodó formában vagy egyéni szólótáncként táncolják. Kelet- és Délkelet-Európa népei körében előforduló eszközös botos táncok minden bizonnyal rokonságban vannak egymással. Erre nemcsak a hajdútánc terminológia lengyeleknél, szlovákoknál, ruszinoknál, magyaroknál és románoknál megtalálható párhuzamai utalnak, hanem e táncok zenéjének, formakincsének és eszközhasználati módjának rokonsága is. A virtuóz botforgatással kapcsolódó magyar pásztortáncokra az individuális, improvizált előadás a jellemző. A botos, eszközös táncok szóló típusai szórványosan a románok körében is előfordulnak (Crucea, cu matura), de ezek nem a legjellemzőbbek, hanem a csoportosan táncolt erdélyi cu bűta, de bote, a bźtuta cźlu<177>arului, valamint a munténiai és olténiai cźlu<177> táncok. Itt tapasztalható a leghatározottabban az a korábban említett műfaji eltérés, hogy még a közös gyökerű táncok is a két tánckultúrában más-más műfaji arculatot öltenek. Míg a magyar botostáncok mindig szolisztikus jellegűek, addig a román táncfolklórban ezek a kollektív csoporttáncok osztályába tartoznak. A középkorig visszavezethető európai fegyvertánc maradványok, az ú.n. lánckard- vagy abroncstáncokra, valamint a "moreszka" némely típusára is ez a szigorúan szabályozott kollektivitás és rituális funkció a jellemző. E vonások viszont az individuális magyar botostáncokból teljesen hiányoznak. A magyar énekes leánykörtáncok a román tánckincs legnagyobb és legjellemzőbb osztályához. az 1. nagy, kollektív körtáncok csoportjához illeszkedik. Ez a jellegzetes középkori, ma már elsősorban balkáni táncműfaj a magyarok körében igen egyszerű, archaikus formában él, főként a magyar népterület délnyugati és északi részén. Ezek a táncok mindig énekszóra járt női táncok, tehát nem nők és férfiak által járt vegyes körtáncok, és nem is hangszeres kíséretűek, mint a román táncfolklórban. Legközelebbi román rokona a Küküllő-vidéki "Purtata de fete" (leányok jártatósa), s ennek is legrégibb, legegyszerűbb altípusa. A magyar leánykörtáncok jellemző alaplépése az egyszerű sétálás, a futólépés, a szimmetrikus kétlépéses csárdás, valamint az ú.n. "Fär-Öer szigeti" lépés (kettő balra és egy jobbra), amely nemcsak a balkáni lánctáncok (a sirba-k és a kolo-k) állandó alapmotívuma, hanem megegyezik a nyugat-európai középkor lánctáncainak, az ú.n. "Branle Simple" lépésével is. A magyar körtáncok többnyire a nap járásával megegyező irányban forognak (azaz balra haladnak), mint a Balkán nyugati felén a kolo-k többsége és a Küküllő-vidéki román leánytánc. A magyar és román férfitáncok több típusát különböztethetjük meg a zenei, ritmikai, motívikai és morfológiai jegyeik alapján. Ennek nyomán számos hasonló vagy közös használatú tánctípusra bukkanhatunk, amelyek a román és a magyar tánckincsben egyaránt élnek, s részlegesen vagy néha szinte teljesen megegyeznek. A magyar és a román tánckincs összevetése a férfitáncok csoportjában is fontos műfaji tanulságokat szolgáltat. E táncok ugyanis a román klasszifikáció szerint az 5. egynemű csoporttáncok osztályába tartoznak. A férfitáncok magyar ágát viszont csaknem mindig a szólótáncok kategóriájába kell sorolnunk. A magyaroknál az "ugrós", a "legényes" és a "verbunk" fő életformája az egyéni, rögtönzött, individuális előadás, a csoportos, szabályozott szerkezetű változatok viszont szórványosak. A történeti források éppúgy, mint a népi visszaemlékezések a csoportos férfitáncformák másodlagos, s viszonylag késői kialakulásáról tanúskodnak. A VIII-XIX. századi történeti forrásainkból eleinte mindig csak az egyéni, szabad férfi táncokról hallunk, és csak később, a XIX. század első harmadától jelennek meg a táncvezető által irányított csoportos körverbunkra vonatkozó adatok. A műfaji fejlődés tendenciája - noha gyakran ugyanarról atánctípusról van szó - a férfitáncok esetében is eltérő.

61

A régi közösségi formákat erősebben megtartó románsággal szemben a magyaroknál a csoporttáncok individualizálódása már korán bekövetkezhetett, s csak e táncok fejlődésének legújabb szakaszában fordult elő másodlagosan a kötött csoportos formák kialakulása is. A magyar és a román táncfolklór többféle - régibb és újabb - párostánctípust őriz. Ezek közözött elsőként említjük a sétálós-vonulós oszloptáncokat (De-a lungu, De purtat), amelyek még a legkorábbi párostáncok kötöttebb formáit őrzik, a késő középkori és reneszánsz tánckultúra lassú, ünnepélyes vonuló táncaira, a basse danse-ra és a pavane-ra emlékeztetnek. Ezek a táncformák Kelet-Európában lengyel közvetítéssel terjedhettek el, s elsőként a lengyel polonaise-ben fogalmazódtak meg nemzeti táncként. A szlovák és magyar tánckincsben ez a táncforma ma már csak a lakodalmas szertartásba illeszkedő ú.n. "menyasszonyfektető gyertyástánc"-ként fordul elő, amelyre a XVII-XVIII. századi magyar tánctörténeti források még a "lengyel" tánc kifejezést alkalmazták. Ezek a vonulós lakodalmi táncok nálunk főként északon, észak-nyugaton találhatók meg, de az általános szórakozó táncok közül már régebben kiszorultak, s átadták a helyüket a térbelileg rendezetlenebb lassú csárdásnak. Erdély egy részén azonban ezek a lassú oszloptáncok - a De-a lungu és a De purtat - máig fontos bevezető szerepet töltenek be a román táncciklusok elején. A legújabb, nyugati eredetű polka jellegű kötött párostáncok hatása sem maradt ugyan nyomtalan a magyar és román tánckultúrára, de ezek csak Románia modernebb táncéletű területein (pl. Moldvában) dominálnak vagy pedig nem tartoznak a falusi táncrepertár lényeges, gyakran táncolt darabjai közé. A magyaroknál rendszerint a tánciskolák hatására vertek gyökeret, ahol a hagyományos táncélet már felbomlóban volt. A magyar és román tánckultúrában az ú.n. forgós-forgatós párostáncoknak van a legfontosabb szerepük. Ezek közé tartozik a magyar lassú és friss csárdás, a mezőségi lassú cigánytánc, vagy akasztós, a marosszéki forgatós vagy korcsos, a gyimesi csángók lassú és sebes magyarosa. Az erdélyi román párostáncok közül az űnvűrtiták, a haśegana, hźrśag, zdrźncaniśa, bźtuta, tiganeascź, mźrunśelu, stb tartoznak ide. A magyar és román forgós párostáncok között zenei, ritmikai, motívikai és morfológiai szempontból ismét számos hasonlóság, sőt azonosság tapasztalható, de jelentkezik a már többször említett szerkezeti-formai különbség is. A románok a párostáncokat is szabályozottabb rendben, közösségileg egységesebb formában táncolják, gyakran szigorú térbeli elrendezettségben. A magyaroknál viszont e párostáncok már régóta teljesen szabad, individuális arculatot mutatnak. A magyar párostáncok e vonását a XVII. század óta tudjuk követni, s a XVIII. század végétől egyre szaporodó leírások és ábrázolások mind ezt támasztják alá. A románoknál az individuális formák kivirágzása viszont egy újabb átalakulási tendenciaként jelentkezik (pl. a középerdélyi forgatós táncoknál). Biharban a fiatalabb nemzedékek tánckincsében ugyanez a jelenség tapasztalható, amikor a régi sortáncok, az ardeleana, a mźrunśelu, a pe picior individualizálódik. A párok a sor-formát már megbontva, a térben szétszóródva járják rögtönzött párostáncukat. A magyarországi románok párostáncaikat még a régi sor-formában táncolják, csupán a polka-szerű duba-ban és néha a táncvégző mininśelu-ban forul elő a forma felbomlása.

62

IRODALOM Barabás Tibor: Chopin. [Regényes életrajz.] Budapest 1963, Magvető, 221 p. Nádor Tamás: Fryderyk Chopin életének krónikája. Budapest 1982, Zeneműkiadó, 173 p. ill., kotta

(Napról napra.) Pourtales, Guy de: A zongora poétája. Chopin életregénye. (Ford. Lányi Viktor.) (4. kiad.) Budapest

1947, Káldor, 232 p. (Renaissance miniatűrök 2.) Székely Júlia: Chopin Párizsban. A művész életének regénye. (2. kiad.) Budapest 1979, Zeneműkiadó,

351 p. Szulc, Tad: Chopin Párizsban. A romantikus zeneszerző élete és kora. (Ford. Lukács Laura.)

Budapest 1999, Európa, 602 p., [8] t. ill. Wierzynski, Kazimierz: Chopin élete. (Ford. Gimes Romána). Budapest 1985, Európa, 551 p.

(Századok, emberek.) Gál Zsuzsa – Chopin. Holnap Kiadó Kft. Martin György: A MAGYAR ÉS ROMÁN TÁNCFOLKLÓR VISZONYA AZ EURÓPAI

ÖSSZEFÜGGÉSEK TÜKRÉBEN [A filmvetítéssel és a Sebő Együttes tánczenei bemutatójával kísért előadás 1976. április 7-én, a bukaresti Magyar Nagykövetségen hangzott el, javarészt román szakközönség előtt. Sebő Ferenc átigazításában nyomtatásban is megjelent: Síppal Dobbal. A Sebő Együttes tájékoztatója (Bp. 1977), 6. sz. 24. old.]

Pándi Marianne: E-MOLL ZONGORAVERSENY, OP. 11 (I. Allegro maestoso; II. Romance. Larghetto; III. Rondo. Vivace) és az F-MOLL ZONGORAVERSENY, OP. 21 (I. Maestoso; II. Larghetto; III. Allegro vivace)

Panoráma - Sebők Márta, Sajtóadatbank: George Sand (Panoráma - Sebők Márta, Sajtóadatbank)