Bene János

ADATOK A MAGYAR KIRÁLYI UNGVÁRI 24. GYALOGHADOSZTÁLY TÖRTÉNETÉHEZ

(1944-1945)

A Wermacht 1943-as sztálingrádi és a m. kir. 2. honvéd hadsereg Don­menti tragédiája után Magyarország politikai és katonai vezetői arra a következ­tetésre jutottak, hogy Németország a háborút elvesztette, s hazánknak egyre in­kább lazítania kell a Hitlerrel kötött szövetségen. Ezt megerősítette a Vörös Had­sereg győzelemsorozata is még ugyanebben az esztendőben, reálissá téve azt a veszélyt, hogy a szovjet csapatok 1944 tavaszára elérhetik az ország északkeleti határait. Éppen ezért született döntés arról, hogy az 1943-ban újjászervezett hon­védség fő erői felvonulnak az Északkeleti-Kárpátokba, ott szilárd védelmi vona­lat hoznak létre, és megakadályozzák a Vörös Hadsereg betörését az ország terü­letére, vagy legalábbis feltartóztatják addig, amíg az angolszász csapatok el nem érik Magyarországot balkáni partraszállásuk után.1

Ekkor már évek óta javában folyt a védelem kiépítése a Kárpátokban. Az 1940-ben Csapon felállított Erődítési Parancsnokság alakulatai a völgyek lezárá­sára fokozatosan három védelmi vonalat alakítottak ki . Egy-egy völgyzár 10-20 kis betonerődből álló rendszert alkotott, amely előtt harckocsiakadályok, akna­mezők, drótakadályok húzódtak. Az erődök 1-2 nehézfegyvert: géppuskát, pán­céltörő ágyút rejtettek a kezelőkkel együtt. Az összeköttetést földalatti telefonká­belek és rádió biztosította. Egy völgyzár megszálló ereje egy, állandóan hadilét­számon tartott erődszázad volt, 2-300 főnyi létszámmal. Ez a rendszer korántsem alkotott összefüggő védelmi vonalat, az egyes támpontok között az ellenséges gyalogság könnyen átszivárgott; legfeljebb a harckocsik és gyorsan mozgó alaku­latok ellen jelentett védelmet, s a támadás lassításával lehetőséget teremtett a sa­ját erő tervszerű bevetésére, átcsoportosítására2

A legkülső vonal a Hunyadi-állás volt a Kárpátok túloldalán, a hegyek előterében a Zabie - Mikuliczyn - Zielona - Turka vonalon. Mögötte, az ezeréves határon húzódott a Szent László-állás: a Hoverla - Tatár-hágó - Toronyai-hágó -Vereckei-hágó - Uzsoki-szoros vonalában. A védelmi rendszer fő erősségét a Kő­rösmező - Királymező - Ökörmező - Volóc - Fenyvesvölgy terepszakaszon kijelölt Árpád-vonal képezte, amely a lehetőségekhez képest a legjobban ki volt építve, de amely mögött már a magyar Alföld terült el, tehát az Árpád-vonal áttörése után az ellenséges csapatok szabadon törhettek előre az ország szíve felé.3

A keleti arcvonal helyzetének állandó rosszabbodása arra indította a ma­gyar kormányzatot, hogy 1943. december végén a német főhadiszállásra küldje a

Honvéd Vezérkar Főnökét, Szombathelyi Ferenc* vezérezredest a német szándé­kok megismerése és a magyar elhatározás ismertetése végett. Hitler ez alkalom­mal is 1944 tavaszára újabb német erők bevetését, a szovjet támadások visszave­rését helyezte kilátásba. Egyébként a magyar tervekről észrevételt, ellenvetést nem tett.

Ezt követően, 1944. január 6-án a honvéd vezérkar kiadta a parancsot az 1. hadsereg mozgósítására. A korábbi tervektől eltérően ez a hadsereg az alábbi hadrendben alakult meg: 16. és 24. gyaloghadosztály (Szolnok és Ungvár), 1. és 2. hegyi dandár (Beszterce és Munkács), a 2. páncéloshadosztály, valamint a had­seregközvetlen alakulatok. Hadseregparancsnok: Náday István* vezérezredes. A hadsereg feladatául az Északkeleti-Kárpátok biztosítását jelölték meg a Tatár-há­gótól az Uzsoki-szorosig. A hadsereg minden vonatkozásban a honvéd vezérkar főnökének volt alárendelve. Egyelőre ez az erő is elegendőnek tűnt, hisz a harcok a Kárpátoktól mintegy 300 kilométerre folytak, a megerősítés pedig bármikor biztosítható volt. Mindezeken túl a magyar vezérkar ekkor még úgy számított, hogy a Kárpátok elérése után a szovjet hadsereg Lengyelország és Románia felé fordul, így a védelem támogatására a visszavonuló megszálló hadosztályokat is be lehet vetni.

Az 1. hadsereg mozgósítása és felvonultatása lassú ütemben, feltűnés nél­kül, több lépcsőben, hosszú ideig tartott. A felvonulási területre naponta csak 4-5 szállítmány érkezett, s ezeket is úgy irányították, hogy kirakodásukat főleg a sö­tétség leple alatt hajtották végre, teljesen kikapcsolva így az ellenséges légifelderítést. A hadosztályvonatokat6 csak a második lépcsőben mozgósították, azok március folyamán érkeztek ki a felvonulási területre a hadseregparancsnok­sággal együtt, mely Munkácsra települt.

A mozgósított alakulatok közé tartozott az ungvári 24. gyaloghadosztály is Pintér Aladár1 vezérőrnagy parancsnoksága alatt. Ezt a hadosztályt is 1943-ban szervezték át 3 gyalogezredessé, s korszerű nehézfegyverekkel látták el. A had­osztály három gyalogezrede: a nyíregyházi 12., Muzsay Ferenc* ezredes, a kassai 21., Szekeres Géza9 ezredes, és az ungvári 24., Virágh István™ ezredes parancs­noksága alatt. A hadosztály hadrendjébe tartozott 4 tábori tüzérosztály (22., 23., 24. és 78. Kassán és Nyíregyházán), a 24. felderítő osztály: huszár, kerékpáros és páncélgépkocsi alosztályokkal (Kassa), utász- és híradó zászlóalj, tüzérmérő szá­zad (Sátoraljaújhely és Kassa), légvédelmi gépágyús üteg (Kassa), valamint a hadosztályvonat részei fogatolt és motorizált oszlopokkal, melyeket szintén a Kassa és Ungvár környéki településeken szerveztek meg.11 A hadosztály létszáma mintegy 20.000 főre rúgott. A legénységet elsősorban az említett városok környé­kéről; Szabolcs, Szatmár, Bereg, Ung, Heves, Abaúj és Zemplén vármegyékből vonultatták be.

A mozgósított és a felvonulási területre szállított alakulatok Nagyberezna és Szolyva körzetében rakodtak ki. Az elszállásolás után a csapatok a közel egy hónapig tartó kihelyezés alatt összekovácsolódtak, s igyekeztek elsajátítani a ne­héz, hegyvidéki, erdős terepen vívott harc fortélyait, alkalmazkodtak a megválto­zott időjárási- és terepviszonyokhoz. A parancsnokok pedig ez idő alatt szemre­vételezték a kijelölt védőállásokat az Árpád-vonalban, készültek a hegyi harcra, s kitűzték a még kiépítendő állások helyét.

Ezt a munkát szakította félbe az ország német megszállása, valamint a Vö­rös Hadsereg sikeres támadása, mellyel Tarnapol és Csernovic között mintegy 200 kilométer szélességben áttörte az arcvonalat. Az így támadt rést az előljáró német parancsnokság az 1. hadsereg harcbavetésével akarta lezárni. Ezt a felada­tot azonban Náday vezérezredes nem vállalta és lemondott. Utódává Horthy Mik­lós kormányzó Lakatos Géza12 vezérezredest nevezte ki.

Az új hadseregparancsnok április 5-én kapta meg a csapatok alkalmazásá­ra vonatkozó utasításokat, melyek szerint a Kárpátok hágóin átkelve Kolomea -Ottynia - Stanislaw vonaláig előretörve helyre kell állítani az összeköttetést a né­met Észak-Ukrajna és Dél-Ukrajna hadseregcsoportok között, s a szovjet erők egy részét magukra vonva, csökkenteni kell a Lemberg - Iasi - Kisinyov térségé­ben harcoló német csapatokra nehezedő nyomást.

Az április 17-én megindított támadás során a 24. hadosztály a hadsereg második lépcsőjében, a 2. páncéloshadosztály mögött vonult fel. Miután hóekék­kel úgy-ahogy megtisztították a hágók útjait, a hadosztály egységei átküzdötték magukat a Kárpátokon, majd 160 kilométeres menettel elérték a gyülekezési kör­letet. Erről így ír visszaemlékezésében a 12. gyalogezred ezred 1. segédtisztje, majd a 12/11. zászlóalj parancsnoka, Huszár László™ őrnagy:"... Ezen a vidéken még tél volt, a keményre fagyott hegyi utak mellett gyönyörűen szikráztak a ha­vas hegyormok a hideg napsütésben. Az útvonal mentén kis, szétszórt hegyi fal­vakban, de a nagyobb településekben, mint Nadworna vagy Stanislawban is már látszottak a háború nyomai. Leégett, elhagyott házak, az utakon járművek roncsai és lótetemek. Sajnos, hősi sírok is. Előttünk több napi menet távolságra a 2. pán­célos hadosztályunk csatázott. Amint közeledtünk a harcok színhelyéhez, a parti­zán tevékenységek is jelentkeztek, a tiszta időben az ellenséges légi felderítés is aktivizálódott. Azonban aktivizálódtak azok a kis paraziták is, amelyeket a napon­ta változó éjjeli pihenő helyeinken szedtünk fel. A rendes tisztálkodáshoz szokott embereknek ez is egyike volt a hadi állapot kellemetlenségeinek... "14

1944. április végén a hadosztály azt a kettős feladatot kapta, hogy váltsa le a harcokban erősen megtépázott 2. páncéloshadosztályt, foglalja vissza Kolomeát, s vegye birtokba a Stanislaw-Kolomea-i főközlekedési utat. Április 25-én Pintér Aladár vezérőrnagy mindhárom ezredét egyszerre vetette harcba Tlumacz - SwietyJozef területén Kolomea irányába, de tíznapos öldöklő harc árán

sem tudta elfoglalni Kolomeát. A sikertelen támadás után május elején a hadosz­tály-parancsnokság a további támadást beszüntette és elrendelte, hogy a csapatok ássák be magukat. Ismét kezdetét vette a kimerítő, idegőrlő állásharc a Kuty -Kossov - Pistyn - Peczenyczin - Kolomea - Ottynia - Tlumacz vonalon. Egyidejű­leg megkezdődött Zabie, Delatyn és Nadworna megerősített támponttá való k i ­építése, s fokozott ütemben folyt a Hunyadi-állás és az Árpád-vonal megerősíté­se. Ezt a fiaskót az orosz propaganda természetesen azonnal kihasználta. A táma­dás napjaiban, Gergelyfy Imre™ tüzér ezredes, a 24. tábori tüzérosztály parancs­nokának visszaemlékezése szerint az oroszok"... hangszórókkal egész napon át bömbölték magyar nyelven: Ha elfoglaljátok Kolomeát, ráadásul nektek adjuk Moszkvát isi "16

Az állásharcok (május 12. - július 23.) idejére esett több magasabb pa­rancsnok felváltása. Lakatos Géza helyét a hadsereg élén Beregfy Károlyt vezér­ezredes foglalta el, Pintér Aladár pedig Markóczy János1* vezérőrnagynak adta át a 24. hadosztály parancsnokságát.

Ez a viszonylagos nyugalom — amely azért mindkét oldalról számos vál­lalkozással, ellenséges előőrsök, figyelők, támpontok megsemmisítésével, fo­golyszerzéssel vált mozgalmassá — július végéig tartott. Július 23-án a szovjet csapatok a Bagratyion fedőnevű hadműveletük során elfoglalták Ottyniát, két nap múlva pedig Nadwornát. A visszavonuló magyar alakulatok között a bekerítéstől való félelem lett úrrá, s a korábban már eltervezett és tervszerűen megkezdett visszavonulás pánikszerű meneküléssé változott. A 24. hadosztály július 24-i harctudósításában többek között ezt olvashatjuk: "...A 7. hadosztály pánikszerű­en visszavonuló részeinek hangulata és a harckocsiktól, valamint az ellenséges géppisztolytűztől való félelem átragadt a 24. hadosztály alakulataira is annak el­lenére, hogy azok eddig a harcot szépen állták. Rémhírek terjedtek el az orosz be­törésről. A pánikszerű jelenségek itt is kezdenek mutatkozni az esti órákban... ",9

A fejetlenséget még fokozta, hogy az általános zűrzavarban és pánikban a 24. hadosztály a korábban elrendelt visszavonulási cél, Nadwomán át a Bystrzycza völgye helyett Delatynra szorult, s ezzel egyrészt teljesen eltorlaszolta az amúgy is szűk Prut-völgyet, másrészt védtelenül hagyta a Nadwornán át a Pantyr- (Lé­gió) hágó felé vezető völgyet. Ezért július 28-án a 24. hadosztályt Delatynnál k i ­vonták a harcokból és a Pantyr-hágó felé irányították, ahová a hónap utolsó nap­jaiban érkezett be és foglalt védelmi állást. Augusztus elején az oroszoknak a Hu­nyadi-állás elfoglalására indított támadásait az 1. hadsereg rendre visszaverte, s megszilárdította védelmét. A júliusi kudarcért a németek Beregfyt okolták, akit a magyar vezérkar hazarendelt, s a V I . hadtest parancsnokát kisbarnaki Farkas Ferenc20 altábornagyot bízta meg a parancsnoklással az új hadseregparancsnok, dalnoki Miklós Béla2X vezérezredes beérkezéséig. Farkas altábornagy drákói in­tézkedésekkel, kegyetlen szigorral, erélyes tisztek kirendelésével próbálta a páni-

kot megszüntetni. A 24. hadosztály az áttörés után a Prut folyó völgyében hátrált a Delatyn - Dora - Jamna útvonalon a Hunyadi-állásba mind nagyobb vesztesé­geket szenvedve. Ezekben a harcokban a 24. gyalogezred szinte teljesen megsem­misült, a másik két ezredben pedig egy-egy zászlóaljra rúgott a halottak, sebesül­tek, eltűntek száma.

1944 augusztusát a Hunyadi-állásban töltötte a hadosztály. A vesztesége­ket a lehetőségek szerint pótolták egyrészt az itthonról útbaindított pótalakulatok­kal, másrészt a szétvert 7. hadosztály megmaradt embereivel és fegyverzetével. Augusztus 23-án Románia kiugrott a háborúból, a román hadsereg megnyitotta vonalait a szovjet csapatok előtt, s ezzel a Hunyadi-állás is elveszítette jelentősé­gét. Az 1. hadsereg, benne a 24. hadosztállyal 1944 szeptemberében fokozatosan vonult vissza először a Szent László-állásba, onnan az Árpád-vonalba, ahol meg­kapaszkodott, s október elején felvette a harcot a hágókon áttört ellenséges erők­kel. A hadosztály zömét még mindig az alföldi fiúk tették ki , s ők különösen meg­szenvedték az 1000-2000 méteres hegyeken való mozgást, vagy ahogy ezt az el­pusztíthatatlan bakahumor nevezte, a zergézést. Az alakulatoktól naponta ilyen és hasonló jelentések futottak be az előljáró parancsnokságokra: "...A hatalmas ha­vasi bércek ormán süvít a csontig ható szél. Lejjebb sűrű köd. Gyakran esik az eső. Az emberek a hidegben vacogva bújnak össze, hiszen sokuknak nincsen pok­róca, sátorlapja, mert a támadás előtt leadták, hogy könnyebben tudják vinni a nehézfegyvereket és a lőszert. A sziklákon való mászkálás annyira megviselte a bakancsokat, hogy sok embernek kilátszik belőle a lába. Az élelem kevés. Itt ki­bírni két-három napot sem lehet... "22

Október folyamán a hadosztály előbb a Vereckei-hágó, majd lejjebb a Ti­sza hídjainak védelmében vett részt. Itt érte őket október 15-én a kiugrási kísér­let híre is: a 21. gyalogezred az Árpád-vonalban a Tisza és a Tarac völgye közöt­t i terepszakaszon harcolt, Gyertyánligettől északra. A 12. gyalogezred szintén az Árpád-vonalban Királymezőtől keletre, a Tisza forrásvidékén állt. A 24. gyalog­ezred Oroszmokra és Németmokra községekben vívott elhárító harcokat, s itt hal­lották a kormányzói szózatot. Az öröm azonban korainak bizonyult, mert a hama­rosan kiérkező új hadseregparancsnok, László Dezső* altábornagy a harcok to­vábbi folytatását rendelte el. A 24. hadosztály halogató harcok közepette vált le a szovjet csapatokról, s a hónap végére a Tisza vonaláig vonult vissza, ahol véde­lembe ment át a Cigánd - Tiszakarád folyószakaszon. A hadosztállyal szemben itt főleg román csapatok álltak a Tisza másik oldalán. Ekkorra a 12. gyalogezredből már csak két zászlóaljnyi erő maradt, melyek rendre sikeresen elhárították az el­lenséges erők átkelési kísérleteit Cigándnál és Kenézlőnél. A 21. gyalogezrednek is két zászlóalja maradt, ők is Kenézlőnél szorították vissza a Tiszába a már át­kelt szovjet és román alakulatokat. A legjobban a 24. gyalogezred fogyatkozott meg, mindössze egy zászlóalja maradt, s az Tuzsérnál, majd Tiszakar adnál bizXo-

sított. A létszám ilyen erős csökkenése az egész hadosztályra jellemző volt, sokan meghaltak, eltűntek, megsebesültek, vagy hadifogságba estek, s a folyamatos visszavonulás során a környékbeli ruszinok, szlovákok, románok jó része, de a magyarok közül is jócskán hazaszöktek szülőfalujukba, hogy a front közeledté­vel családjukat megvédelmezzék. Nagyrészük onnan került hadifogságba.

1944 októberének végén a 24. hadosztály feladta a Tisza menti állásait, s ezután mintegy két hónapon át (1944. november 5-től december 20-ig) a Bodrog vonalát védte Sárospataktól Olaszliszkáig. Innen az év utolsó napjaiban a Hernád völgyében Kassán át Rozsnyó, Krasznahorka térségébe hátrált, ahol ismét védel­mi feladatot kapott. A hadosztály itt szakadt ki az 1. hadsereg alárendeltségéből, s a továbbiakban a 101. német vadászhadosztály kötelékében, annak parancsnok­sága alatt harcolt. Várhosszúrét, a Szilicei-fennsík, a Szádellői-völgy falvai mind­mind magyar katonasírokkal vannak tele. A létszámában nap mint nap fogyatko­zó hadosztály 1945. január 22-én hagyta el a Szilicei-fennsíkot és Rozsnyón, Dobsinán és a Stureci-hágón áthaladva jutott a Garam völgyébe, ahol tovább hát­rált Besztercebánya felé. Itt a magyar alakulatokat szétbontva, zászlóaljanként, sőt századonként németek közé osztották be. Alig egy hónap múlva az erős ellen­séges nyomás elől ismét nyugat felé tartott a hadosztály, a Stubnyai-hágón át a Túróc völgyében. 1945. április elejére érte el a hadosztály-parancsnokság, a 12. és a 21. gyalogezred két, erősen lecsökkent létszámú zászlóalja a gyülekezésre k i ­jelölt területet, Stubnyafürdőt, ahol ismét védelembe mentek át, egyre nehezebb körülmények között, mert a hadosztály alakulatai nem tudtak előzőleg leválni az őket üldöző szovjet és román csapatokról.

Ebben a kilátástalan helyzetben rendelte be Bajmócra az elöljáró német XLIX. hadtest anyagi törzse eligazításra dr. Szilágyi Gábor™ vezérkari századost, a hadosztály anyagi tisztjét, ahol tájékoztatták arról, hogy a németek további visz-szavonulását ezen a terepszakaszon a 24. hadosztály fogja biztosítani. Szilágyi Gábor azonnal felismerte, hogy ez a hadosztály teljes megsemmisülésével lesz egyenlő. Visszatérve a magyar parancsnokságra a távollévő hadosztályparancs­nok, Rumy Lajos25 ezredes helyettesét, Muzsay Ferenc ezredest egy hosszú, és a visszaemlékezések szerint, sokszor drámai elemeket sem nélkülöző vitában meg­győzte arról — amit a hadosztály-parancsnokság tisztjei ekkor még nem tudtak —, hogy a szovjet csapatok már elérték Bécset, a Kárpátoktól északra bevonultak Sziléziába, az ellenállás tehát teljesen felesleges és értelmetlen, a nem kívánt ha­difogságot pedig csak egyféleképpen lehet elkerülni, ha átallnak az oroszokhoz.

A hosszú és kemény vita után Muzsay ezredes és törzse a hadosztály ma­radék legénysége megmentése érdekében, múltjával és neveltetésével szakítva vállalta az akkori magyar tiszti felfogástól teljesen idegen döntést. A 21. gyalog­ezred állásain keresztül románul és oroszul tudó parlamenterek lépték át a vona­lat, s vitték magukkal az átállási javaslatot, mely szerint a 24. hadosztály meg-

nyitja védőállásait és átengedi a szovjet és román csapatokat, ha nem kerülnek ha­difogságba, s a fegyverzetet és felszerelést megtartva átadják őket az akkor már szervezés alatt álló új magyar honvédségnek.

És ami akkor hihetetlennek tűnt, ezt az ajánlatot az ellenfél elfogadta, s a 24. hadosztály alakulatai 1945. április 6-án este 6 órakor beszüntették a tüzelést és megnyitották védőállásaikat. Ami ezután következett még inkább meglepő volt: a szovjet parancsnokság be is tartotta ígéretét, s az átvett 195 tisztet, 144 tiszthelyettest, 850 tisztest és 1374 honvédet 2 6 a szokásos ellenőrzés és fertőtlení­tés után két vasúti szerelvény szállította Hajmáskérre, hogy ott az alakulóban lé­vő demokratikus honvédség 5. gyaloghadosztályának magvát alkossák.

Jegyzetek

1. Magyarország honvédelme a II. világháború előtt és alatt (1920-1945). II. köt. Kiadta és saj­tó alá rendezte: dalnoki Veress Lajos, München, 1974. 182-183. \

2. Veress Lajos: i. m.: 181., illetve: Magyarország hadtörténete 2. köt. Főszerkesztő: Liptai Er­vin, Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1985. 379.

3. Magyarország hadtörténete 2. köt., 379. 4. Szombathelyi Ferenc (Győr, 1887. május 7. - Újvidék, 1946. november 4.), 1941. november

1-től vezérezredes, 1941. szeptember 6-tól 1944. április 19-ig a Honvéd Vezérkar Főnöke. Német nyomásra mentették fel beosztásából és helyezték nyugállományba. A nyilas hatalom­átvétel után letartóztatták, később a népbíróság 10 évi, majd életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte. 1946 augusztusában kiadták a jugoszláv hatóságoknak, akik az Újvidéken lefolytatott per után kivégezték.

5. Náday István (Nagymihály, 1888. június 20. - Balassagyarmat, 1954. január 30.), 1942. no­vember 1-től vezérezredes. 1942. augusztus 1-től 1944. április l-ig az 1. hadsereg parancsno­ka. 1944. szeptember 22-én mint a kormányzó megbízottja Olaszországba repült a szövetsé­gesek főhadiszállására, hogy a fegyverszünetről tárgyaljon. Onnan 1945-ben tért haza.

6. Vonat: személy- vagy anyagszállításra, oszlopokba foglalt, vagy géperőhajtású szállítóeszkö­zök, a hozzávaló személyzettel. A magyar hadseregben századszintig lemenőén minden ala­kulat hadrendjében szerepelt ez a csapatrész, mely ütközet-, eleség- és málhavonat részekből tevődött össze. Az ütközetvonat a harchoz és közvetlen utána szükséges anyagokat szállítot­ta: a lőszert és a mozgókonyhát; az eleségvonat a naponta elfogyasztott élelmet pótolta, a mál­havonat pedig az a rész, melyre csak a menetcél elérése után van szükség, s amelyet néhány napig nélkülözni is lehet (tiszti poggyász, ruházati és egészségügyi tartalék, iroda-felszerelés stb.) Berger Károly: A vezetés kézikönyve Bp., 1930.1. rész : 278.

7. Pintér Aladár (Jászszentandrás, 1892. szeptember 13. - Budapest, 1973. október 26.), vezér­őrnagy, 1943. augusztus 10-től 1944. június l-ig a 24. gyaloghadosztály parancsnoka.

8. Muzsay Ferenc (Zilah, 1896. december 17. - Balatonfüred, 1960. július 17.) ezredes, 1942. október 1-től a 12. gyalogezred parancsnoka. Ezredével 1942-43-ban részt vett a Don-kanya-ri harcokban. 1944. augusztus közepéig töltötte be ezredparancsnoki beosztását, majd a 24. gyaloghadosztály parancsnokságára vezényelték. 1944. október 5. és november 25. között a 13. gyaloghadosztály hadtáprendészeti parancsnoka, majd a Felvidékre szorult 24. gyalog­hadosztály gyalogsági parancsnoka. 1945. április 1-től a hadosztály ideiglenes parancsnoka­ként tevékeny része volt az átállásban. A háború után a népbíróság - koholt vádak alapján -15 évi kényszermunkára ítélte.

9. Szekeres Géza (Zsebefalva, 1894. szeptember 15. - Pápa/?/, 1955. január 10.), ezredes, 1944. március 15-ig a kassai 21/11. zászlóalj parancsnoka, majd a 21. gyalogezred parancsnoka ok­tóber 10-ig. Ezután két hónapig gyógykezelték, majd a 3. honvéd kerület parancsnokság csa­ládgondozó törzsébe osztották be. Ausztriában esett angol fogságba, ahonnan 1945. szeptem­ber 17-én tért haza.

10. Virágh István (Marosvásárhely, 1898. október 4. - Budapest, 1960. május 7.), ezredes, 1943. június 20-tól 1944. április 30-ig, súlyos sebesüléséig a munkácsi 24. gyalogezred parancsno­ka.

11. Hadtörténelmi Levéltár: (a továbbiakban: HL.) H.M. 43.100./eln.l/a. - 1943. Am. kir. hon­védség békehadrendje. (A 78. tüzérosztályt a mozgósítás során állította fel a nyíregyházi 22. tüzérosztály.)

12. Lakatos Géza, csíkszentsimoni (Budapest, 1890. április 30. - Adelaide/Ausztrália/, 1967. má­jus 21.), 1943. augusztus 1-től vezérezredes. 1944. április 1-től május 31-ig az 1. hadsereg pa­rancsnoka, majd Románia kiugrása után 1944. augusztus 29-én Horthy Miklós kormányzó kormányalakítással bízta meg, s ezt a tisztét 1944. október 16-ig töltötte be.

13. Huszár László (Gyoma, 1908. január 6. -), 1944. június 1-től őrnagy. 1944. február 1-től au­gusztus 19-ig a 12. gyalogezred ezred 1. segédtisztje, majd szeptember 9-ig megbízott ezred­parancsnok. 1944. szeptember 9-től 1945. január 12-ig, súlyos sebesüléséig a 12/11. zászlóalj parancsnoka. A Németországba települt 533. számú hadikórház állományával került amerikai hadifogságba 1945. május 1-én. Visszaemlékezésének másolata megtalálható a Jósa András Múzeum (a továbbiakban: JAM) Adattárában 791-93. szám alatt.

14. Huszár László visszaemlékezése. JAM. Adattár: 791-93.: 4. 15. Gergelyfy Imre (Déva, 1896. november 19. - Szeged, 1972.), ezredes. 1942. április 10-től

1943. január 31-ig az 5/II. közepes tarackos tüzérosztály parancsnoka volt a Don-kanyarban, majd 1944. szeptember l-ig a 24. tábori tüzérosztály parancsnoki tisztét töltötte be. Ezt kö­vetően 1945. január 6-ig a 24. hadosztály tüzérparancsnokának helyettese, aztán pedig a se­regtest tüzérparancsnoka az április 6/7-i stubnyafürdői harcbeszüntetésig. Háborús naplójá­nak másolata a JAM Adattárában 900-95. szám alatt

16. Gergelyfy Imre háborús naplója. JAM. Adattár: 900-95.: 10. 17. Beregfy (Berger) Károly (Cservenka, 1888. február 12. - Budapest, 1946. március 12.), 1944.

január 1-től vezérezredes. 1944. május 15-től augusztus l-ig volt az 1. hadsereg parancsno­ka, majd október 16-ig a Honvédelmi Minisztériumban létszámfeletti állományban. A nyilas hatalomátvétel után honvédelmi miniszter és a honvéd vezérkar főnöke. 1945-ben az ameri­kai hadifogságból kiadták és 1946-ban a népbíróság kötél általi halálra ítélte.

18. Markóczy János (Nagyszeben, 1890. március 17. - Zürich/?/, 1956. május), vezérőrnagy, 1944. szeptember 1-től altábornagy. 1944. június 1-től volt a 24. hadosztály parancsnoka. Szeptember közepétől néhány súlyos veszteséget szenvedett seregtest töredékének vezetésé­vel bízták meg. Október 16-tól november 15-ig a VII. hadtest parancsnoka, majd 1945. janu­ár 1 -ig a honvédség gyalogsági felügyelője. Ezt követően a Belügyminisztérium állományá­ba helyezték át, s megbízták a Németországba történő áttelepítések vezetésével.

19. HL. VKF. I. a. oszt. számnélküli iratok. Napi helyzetjelentések: 1944. július 24. Az idézetben említett 7. (soproni) gyaloghadosztályt tették később felelőssé a kudarcért, s büntetésül a had­osztályt feloszlatták és alosztályait pótlásként elsősorban a 24. hadosztály alakulatai közé osztották be.

20. Farkas Ferenc, kisbarnaki (Kismarton, 1892. május 27. - Arnstorf/Németország/, 1980. áp­rilis 14.), altábornagy, 1944. november 1-től vezérezredes. 1943. augusztus 21-től 1944. ok­tóber 16-ig a debreceni VI. hadtest parancsnoka (közben július 26-tól augusztus l-ig az 1. hadsereg ideiglenes parancsnoka is), majd a nyilas hatalomátvétel után országos elhelyezési

kormánybiztos. 1945-ben - távollétében - a népbíróság mint háborús bűnöst életfogytiglani börtönre ítélte.

21. Miklós Béla, lófő dalnoki (Budapest, 1890. július 11. - Budapest, 1948. november 21.), 1943. augusztus 1-től vezérezredes. 1942. október 14-től a kormányzó Katonai Irodájának főnöke és főhadsegéd. 1944. augusztus 1-től október 16-ig az 1. hadsereg parancsnoka. Október 16-án vezérkari főnökével, Kéry Kálmán vezérkari ezredessel átment az oroszokhoz. 1944. de­cember 22-től 1945. november 15-ig az Ideiglenes Nemzeti Kormány elnöke (miniszterel­nök).

22. Kis András: A magyar honvédség újjászervezése. Bp., é. n. 137. 23. László Dezső (Lovászpatona, 1893. július 23. - Budapest, 1946.), altábornagy, 1944. novem­

ber 1-től vezérezredes. 1944. október 16-tól 1945 áprilisáig volt az 1. hadsereg parancsnoka. 24. DK Szilágyi Gábor (Nyírbogát, 1913. augusztus 11.-), vezérkari százados. 1938. december

10-től hivatásos tiszt. 1944. október 16-án abszolvált a vezérkari tiszteket képző Hadiakadé­mián, ezután az 1. hegyi dandár, 1945. január 28-tól pedig a 24. hadosztály hadműveleti, majd anyagi vezérkari tisztje volt.

25. Rumy Lajos (Győr, 1895. február 13. - Budapest, 1982. május 8.), ezredes. 1942. június 20-tól 1943. május l-ig a 31. gyalogezred parancsnokaként tevékenykedett a Donnál. 1945. ja­nuár 16-ával bízták meg a 24. gyaloghadosztály parancsnokságával. Április 8-án szovjet ha­difogságba esett, ahonnan 1955. november 22-én tért haza.

26. Horváth Gyula (Garbolc, 1912. november 4.-), százados, a 21/1. zászlóalj utolsó parancsnoka és Szende László (Balatonfüred, 1913. június 17.-), százados, a 21. gyalogezred utolsó ezred 1. segédtisztje adatai alapján.