CZESLAW CHRUSZCZEWSKI

A kozmosz tüneménye TUDOMÁNYOS FANTASZTIKUS REGÉNY KOZMOSZ KÖNYVEK BUDAPEST, 1977

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült Czeslaw Chruszczewski : Fenomen Kosmosu Wydawnictwo Poznanskie, Poznan 1975 FORDÍTOTTA: MURÁNYI BEATRIX A FEDÉLTERV KOSNÁS ROLAND MUNKÁJA AZ ÉLETRAJZOT KUCZKA PÉTER, A LEXIKONCIKKET DR. BUDA BÉLA ÍRTA Murányi Beatrix, 1977 Hungarian t ranslation ISBN 963 211 200 8

TARTALOM Az Új Korszak kezdete 5 A Főhős... 22 A 2000. sz. Csillaghajó 32 Veszélyes hibák sorozata 46 Violeticianubisz 59 A Xyris bolygó 79 A Tíz Áldott Ujj 92 Özönvíz előtt 110 A nagy robbanás 123 A harmadik találkozás 135 Idegeneknek tilos a belépés az égbe 149 Az Ég Közepének Országa 162 A negyedik találkozás 175 Az Angyalok Iskolája 198 Efer bókjai . 223 A machina liberata 245 Egocentrikus utazás 265 Az ötödik találkozás 279 A Ludea 292 Az idő feletti tartomány 303 Utószó (Dr. Buda Béla) 324 Czeslaw Chruszczewski (Kuczka Péter) 332

AZ ÚJ KORSZAK KEZDETE - Nagyon furcsa jelenség - mondta A Föld Lakosainak Biztonságán Őrködő Ember. - Nagyon furcsa - ismételte meg hangosabban és nagyon nyugtalanító. - Biztosan egy új üstökös jelent meg - vélte Az Űrútvonalak Biztonságán Őrködő Ember. - Bolygónk Tizedik Kozmikus, Korszakának vége felé járunk - emlékeztette A Földön Kívüli Emberek Biztonságán Őrködő Ember. - Az új üstökösök már régóta nem lepnek meg és nem aggasztanak senkit. A földi civilizáció biztonságát őrző szakemberek számos tanácskozásának egyike volt ez. Több száz éve őrködtek már, tökélyre vitték az őrködést. Kiváló szakemberek, mindentudó gépek őrködtek. Az élet mindennapi ritmusának legapróbb zavarait is gondosan elemezték, s a vizsgálatok eredményeit továbbították a tárcaközpontokba. A tudósok folytatták a kutatást, majd a regionális központok hozzáláttak, hogy elhárítsák az észlelt, kielemzett és felismert veszélyeket. Az Emberi Pszichikum Biztonságán Őrködő Ember és A Család Biztonságán Őrködő Ember kezdett most párbeszédbe. - Látszólag apró-cseprő ügy, eleinte mulattak rajta. - Igen, tréfára fogták.

5

- Humoristáink éltek az alkalommal. Egy ideig mindenki jókat derült a vicceiken. - Míg aztán egy napon... - Pontosan egy hete... - A gépek jelezték: „Vigyázat! Veszély!” - A már megkezdett kutatások irányítását ránk bízták, az emberi pszichikum és az emberi család szakértőire. Néhány részletet kívánok felidézni. - Idézd fel, mivel kezdődött. - Egy veszekedéssel kezdődött. A Feleség ösz-szeveszett a Férjjel. Szokványos veszekedés. A Férj későn ment haza. A Feleség szemrehányásokat tett neki, hogy elhanyagolja, és hogy nem csinál semmi érdemlegeset. A Férj tudós, tizennegyedik fokozatú botanikus a mi tárcánknál, A Földi Növényzet Biztonságán Őrködő Ember egyik asszisztense. A gépek regisztrálták a veszekedést, és kódolva továbbították a szelektorba. Mintegy fél nap múlva több ezer hasonló veszekedésről kaptunk információkat. A világ minden tájáról ilyen jelzések futottak be. - A Föld lakosainak óriási többsége tudományos munkát végez - állapította meg a pszichikum szakértője. - Ennek jóvoltából megoldottuk a legnehezebb és legbonyolultabb problémákat. - Igaz - bólintott a családi ügyek szakértője -, de egy-két dolog elkerülte a figyelmünket. - Egy-két dolog?... - Itt egy részlet a sok családi veszekedésből, ahogyan a mindent halló gépek rögzítették. Hallgassátok meg, kérlek. A tanácskozás húsz résztvevője kényelmesebben elhelyezkedett a karosszékekben. Kisvártatva fölcsendült a Feleség hangja: „Okos vagy, már hogyne volnál, a Legokosab- 6

bak Egyike vagy, ez tagadhatatlan, az okosok világában élünk. Civilizációnk azzal büszkélkedik, hogy elérte az általános okosságot, a mai ember első kötelessége okosnak lenni, a pusztulástól való félelem jóvoltából az emberek nemzedékről nemzedékre okosodtak, így aztán meg is oldottunk minden konfliktust, amelyből háború lehetett volna, az utolsó csatát ötszáz évvel ezelőtt vívták. Sikerült a betegségeket is leküzdenünk, a mai ember szervezete károsodás nélkül elviseli a legnagyobb fáradalmakat, nem árt neki a hőmérséklet vagy az éghajlat változása, egyre tovább élünk, szellemi frisseségünkből semmit sem veszítve, sőt ellenkezőleg, egyre okosabbak leszünk, már azt se tudjuk, mihez kezdjünk ennyi okossággal. Csakhogy...” „Csakhogy?” - hallották a Férj hangját. „Csakhogy egy ideje, körülbelül kétszáz éve civilizációnk a teoretikusok civilizációja lett. Korunk emberei nagy kedvteléssel alkotnak új elméleteket, igazolják őket, és miután sikeresen megoldották a legbonyolultabb problémákat, rögtön hozzálátnak, hogy újakat találjanak ki. Életünk gyakorlati része annyiból áll, hogy reggel és este sétálni megyünk, ilyenkor tájakban, műalkotásokban gyönyörködünk, és esztétikai elméleteket gyártunk. No persze, elfogyasztjuk az ételeket, alszunk, álmainkat feljegyzik a gépek, mert van, akinek álmában jutnak eszébe a legjobb ötletek. Ezrével szerkesztettük a gépeket, csak ők végeznek igazi gyakorlati munkát. Az Elméleti Ember megteremtette a maga Gyakorlati Helyettesét, de...” „De...?” - hallatszott a Férj hangja. „De az elméletkultusz oda juttatott bennünket, hogy a férfiak nem férfiak többé. Nézd csak meg magad, hát nem szánalmas látvány vagy?

7

Folyton a könyveket bújod, vagy órák hosszat üldögélsz egy sötét helyiségben, és tudományos filmeket nézel. Mit csináltál ez alatt az ötven év alatt, amelyet az élet tavaszának nevezünk?” „Az én módszeremmel szárították ki a mocsarakat az egész világon” - felelte a Férj önmagával elégedetten, sőt büszkén. „Elegünk van ebből az életmódból” - jelentette ki erélyesen a Feleség. „Kiknek van elegük rajtad kívül?” - érdeklődött a Férj. - „A nők millióinak. Tudományos sikereitek a könyökünkön jönnek ki, az elméleteiteket vigye el az ördög.” „Már megbocsáss...” „Tudom, hogy mit beszélek!” „Az ördögöt említetted, ez a rég múlt idők csökevénye, nem tanultad az emberi civilizáció előtörténetét?” „Azt te csak hiszed, hogy az ördög a hajdanvolt idők csökevénye. Az ördög minden korban létezett, és létezik ma is. Ott csücsül közöttetek, híres teoretikusok!” „Ostobaság!” - csattant fel a Férj. „Na persze, okosak csak ti lehettek. Tudod, kit csodálnak manapság a nők?” „Kit?...” „Xerxészt!” „A gépek felügyelőjét a Marson?” „Ő aztán csinál valamit! Tavalyelőtt megfékezte a kiborgok lázadását. Tavaly győzelmes csatát vívott a hatodfokú homeosztátok légiójával. Súlyosan meg is sebesült...” „Mondd, végleg elment az eszed?! Xerxészt meg a hozzá hasonlókat azért küldték más bolygókra, mert a józan észbe ütköző cselekedeteket követtek el!” 8

„Ők a tettek emberei! Talpig férfiak!” „Erőszakosak és eszeveszettek!” - kiabált a Férj. „Szenvedélyesek!” - vágott vissza a Feleség. „Könnyelműek!” „És könnyedek. Ti meg nehézkesek vagytok, biztosan attól a sok nehéz elméleti problémától!” „Nem értelek.” „Pedig tagja vagy a Bölcsek Testületének.” „Igenis, a Bölcsesség Akadémiájának tagja vagyok.” „A közeljövőben minden asszony felmegy a körzeti fővárosba, és tüntetni fogunk a Bölcsesség Akadémiái előtt. Torkig vagyunk azzal, hogy folyton az elméleteken rágódtok. Tavaly egy nőcsoport elrabolt egy űrhajót.” „Sajnálatos esemény” - jegyezte meg a Férj. „Csodálatos, korszakalkotó esemény! - jelentette ki a feleség. - Kényszerítették a pilótát, hogy szálljon le a Marson. Annyit hallottak Xer-xészről, hogy meg akartak ismerkedni vele.” Az Űrútvonalak Biztonságán Őrködő Ember kikapcsolta a magnetofont. - Idézzük most fel a múlt évi eseményeket -mondta. - Figyeljünk nagyon. A gépek a legapróbb részleteket is rögzítették tökéletes memóriájukban. A terem elsötétedett. „Az űrhajó fedélzetén vagyunk” - közölte a bemondó. „Az űrhajó személyzete köszönti a Föld körüli kirándulás résztvevőit, bolygónk háromszáz leg-csinosabb asszonyát, akik nemcsak a legcsino-sabbak, hanem egyben a legjobb háziasszonyok is. Önök, kedves utasaink, a Bolygóközi Közlekedési Vállalat pályázatának nyertesei. Gratulá-

9

lunk. Űrhajónk tízszer kerüli meg a Földet, a repülési magasság négyszáz kilométer. A Föld körüli kirándulás a pályázat nyerteseinek jutalma. Kellemes utat kívánunk.” Egy óra múlva az első pilóta ezt jelentette az Atlanti Bázisnak: „Az asszonyok hatalmukba kerítették az űrhajót. Irányt változtatunk. Mindjárt betörnek a kabinomba!” A hang elnémult. A gépek rögzítették az első órák képeit: az asszonyok harca a személyzettel, asszonyok a vezérlőpultnál, asszonyok a fedélzeti gépek mellett. „A vállalkozást kitűnően megszervezték - hangzott a magyarázó szöveg. - Az űrhajórablás tervét aprólékosan kidolgozták. Három osztagot alakítottak. Az első a fedélzet alatti gépeket foglalta el, a második leszerelte a személyzet ellenállását, a harmadik irányváltoztatásra kényszerítette a pilótákat.” - Az Atlanti Bázis kapcsolatba lépett Az Űrútvonalak Biztonságán Őrködő Emberrel -mondta a szakértő. - „Az asszonyok megőrültek!” - közölte velem a bázis vezetője bámulatra méltó nyugalommal. „Miféle asszonyok? - kérdeztem. - És miért keltesz fel kora hajnalban, amikor a legédesebben alszom?!” „Háromszáz asszony elrabolt egy űrhajót - újságolta az Atlanti Bázis vezetője -, ismeretlen irányban távolodnak a Földtől.” Rögtön kiment a szememből az álom, kiugrottam az ágyból, néhány perc alatt értesítettem asszisztenseimet. Riadóállapotot hirdettünk ki, két űrhajó felkészült az üldözésre. Ekkor jelentkezett az irányítóközpont. „Azzal fenyegetőznek, hogy megsemmisítik az 10

űrhajót - hallottam a Legértelmesebb hangját. - A Mars felé repülnek. Xerxészt, a Gépek Felügyelőjét akarják látni. Ne akadályozzák őket. Utasítottam a pilótákat, hogy teljesítsék az asz-szonyok minden kívánságát. Felelősek utasaik életéért.” „A negyedik napon érték el a Marsot - folytatta a bemondó. - Az űrhajó szerencsésen leszállt. Az asszonyokat Xerxész üdvözölte. Már tájékoztatták a várható látogatásról, és ő előkészített egy épületet a Csend Övezetében.” A vakmerő Xerxész az esetet mulatságosnak találta, emberei pedig boldogan fogadták a váratlan látogatást. A gépek rögzítették a Felügyelő első beszélgetését az akciót irányító asszonynyal. „Úgy tudom, a Mars nem szerepelt a kirándulás tervében” - mondta Xerxész. „Jól tudod, hogy megváltoztattuk az útvonalat. A Földön legendákat mesélnek rólad és a csapatodról, harcaidról és győzelmeidről. Úgy hallottuk, annak idején a józan észbe ütköző cselekmények miatt küldtek titeket a Marsra. És most a gépgyártó gépekre felügyeltek.” „Igen, a gépgyárakat vezéreljük. Száz ember felügyel a több ezer újratermelő homeosztát munkájára.” „Velük vívtátok azt a nagyszerű csatát?” „Apró üzemzavar volt. A gépek tudtunk nélkül megnövelték az újratermelés ütemét. Egyre gyorsabban szaporodtak, túllépték a megszabott biztonsági határt. Egyetlen nap alatt földig rombolták a lakótelepeket, elpusztították az obszervatóriumokat, és tudtunkra adták, hogy élettérért harcolnak, el akarják foglalni az egész Marsot, azután meghódítják a Földet és a többi bolygót. Persze túlbecsülték a lehetőségeiket, de

11

a nyakló nélküli újratermelés veszélyessé válhatott a Marsra és az övezetében közlekedő űrhajókra nézve.” „És akkor megkezdtétek a harcot.” „Igen, elhatároztuk, hogy a gépeket vezérlő gépekbe új programokat táplálunk be, az újratermelési ciklust önmegsemmisítő ciklussá változtatjuk. Nem volt könnyű. Kidolgoztam egy programot, amelyben azt az információt kódoltuk, hogy a gépek egy részét hibásan szerkesztették, és gyártásukhoz rosszabb nyersanyagokat használtak fel, s a jobb gépek meg akarják semmisíteni a silány gépeket, hogy az újratermelés színvonala ne csökkenjen. Ugyanakkor bekódoltuk azt a bizalmas tájékoztatást, hogy a jobb minőségű gépek mindenáron el akarják hárítani a következő nemzedékek konkurrenciájának veszélyét, és attól való félelmükben, hogy kivonják őket a forgalomból, selejtet gyártanak, fittyet hányva az utasításoknak. Ezek a programok beváltották reményeinket. A gépek harcolni kezdtek egymással, ez volt az első lépés az önmegsemmisítés felé. Időnként beavatkoztunk, egyre uszítóbb információkat tápláltunk beléjük. Egy év leforgása alatt a gépek kétharmad részéből ócskavas lett. Elhárítottuk a gépek demográfiai robbanásának veszélyét.” „Az életedet kockáztattad!” „A vészhírek betáplálása kissé kockázatos volt. A gépek számukra kedvezőtlen programok kódolásakor áramütéssel védekezhetnek. Ez egyébként megfelel az őket tervező emberek szándékának. A jól működő gép önmagát ellenőrzi, maga javítja ki hibáit, maga alkotja meg védőrendszerét. Néhány esetben egyszerűen meg kellett semmisíteni a termelésvezérlő gépek memóriáját.” 12

„Talpig férfiak vagytok.” „Ezt hogy érted?” „Tettre készek, erősek, bátrak. A mi férjeink örökösen csak gondolkodnak, gondolkodnak, aztán közlik egymással a gondolataikat, értekeznek arról, amit kigondoltak, vagy száz különféle módon megörökítik ezeket a zseniális gondolatokat. Nem teszik kockára az életüket, nem vállalnak semmi veszélyt, csak filozofálnak rogyásig.” „Sok tudományos kutatást folytatnak.” „Hogyne, az igaz. Hallottam, hogy egy ilyen kutatás eredményeképpen sikerült zenélő készüléket szerkeszteni. Forgatsz egy kart, és áram nélkül, elem nélkül, napenergia nélkül játszik éjjel vagy nappal, bármikor.” „Hihetetlen!” „Xerxész, te nem olvasol régi könyveket, ezért nem tudod, hogy háromezer éve vagy talán még régebben már feltalálták ugyanezt a készüléket, akkori tervezője verklinek nevezte művét. Ha így megy tovább, férjeink ország-világ ámulatára feltalálják a kereket.” „Férjeitek sok mindent tettek a világ javára.” „Pontosabban: sok mindent kigondoltak, mert minden ötletüket a gépek valósítják meg.” „És ez a tény bosszantja az asszonyokat?” „Rettenetesen bosszantja.” „Az űrhajó elrablása a józan észbe ütköző cselekedet. Hasonló vétségekért büntettek minket a Mars poklával.” „Á, szóval itt van az a mitikus pokol, no és az ördögök? Olvastam ezekről a csuda mókás teremtményekről a Kihalt civilizációk krónikáiban.” „Itt ördögi gépek vannak, gépgyárak ezrei, tízezrei.”

13

„Nem tudjuk, mire valók ezek a gépek. Férjeink nem válaszolnak a kérdésekre, legfeljebb annyit mondanak, ha megunták a nyaggatást, hogy »több dolgok vannak földön és égen, mintsem bölcselmetek álmodni képes«. De te, Xerxész, biztosan tudod, milyen célból gyártják a gépeket a Marson.” „Nem tudom, és attól tartok, hogy senki sem tudja. Az első gépet néhány ezer éve építették, azután a termelést automatizálták, tökéletesítették, megsokszorozták, és manapság a gépek szaporodását ugyanolyan természetes jelenségnek tekintjük, mint az élő szervezetek szaporodását.” „De mégiscsak vannak különbségek ember és gép között.” „Hogyne. A gép tökéletesen működik, az ember pedig okos.” „A férjeink nagyon okosak.” „És ezért méltóak az asszonyok csodálatára.” „Mi férfiakat akarunk csodálni, és nem bölcseket.” „Miért, a bölcsek nem férfiak?” „A régi legendák szerint a ködös múltban a férfiak hőstetteket hajtottak végre, hogy a hölgyek tetszését elnyerjék. Csak a tettek kelthetik fel a csodálatot, azt az érzést, amelyet a Nagy Értelem korában lekicsinyeltek, mint a veszélyes gyöngeség jelét.” „Tehát nem gyöngeség?” „Ellenkezőleg: az erő bizonyítéka. Ha a mai férjeknek nem sikerül az asszonyokban csodálatot ébreszteni, civilizációnkat pusztulás fenyegeti.” „Mit kerestek a Marson?” „Az ellentétét annak, amivel torkig vagyunk. Unjuk a bölcsességet, és lázba hoztak minket a józan észbe ütköző tettekről szóló hírek. Az 14

összehasonlítás módszerével szándékozunk megismerni az igazságot.” „Igen kockázatos módszer.” „A bölcsek kiküszöbölték életünkből a kockázatot, megszállottan ügyelnek a tökéletes biztonságra. Sohasem ér minket meglepetés, ismerjük minden következő lépésünket, ésszerű programok szerint élünk, amelyeket a legkiválóbb futurológusok dolgoztak ki. Ők tervezik meg jövőnket, és a Legértelmesebbek Tanácsa irányítja sorsunkat. Soha egy váratlan élmény, soha egy kaland. Elegünk van ebből az életből, unjuk és utáljuk!” „Legfőbb ideje másfajta életét kezdeni?” „Pontosan ez a földi nők véleménye.” „Akkor megbocsáthatatlan hibát követtem el.” „Tévedni emberi dolog, Xerxész, mint a régi könyvek mondják. Konfliktusmentes korunkban valóságos művész, aki hibát tud elkövetni. Pedig az embernek hibáznia kell, különösen a férfinak. Szívesen hallanánk, milyen megbocsáthatatlan hibát követtél el.” „A Csend Övezetében készítettem szállást a földi asszonyoknak.” „Ezt a hibát könnyű kijavítani. Szállásolj el minket az Orkánok Övezetében.” „Felelős vagyok a biztonságotokért.” „Harcoljanak az embereid a biztonságunkért. Harcoljanak, viaskodjanak a bolygó elemi erőivel, érted? Csodálni akarjuk a férfiakat, egyáltalán nem ismerjük ezt az érzést.” „Nem tudhatjuk, mi lesz ebből.” „Nagyszerű! Éppen ez az, amire vágyunk!” „És ha ez a csodálat a józan észbe ütköző tettek forrása lesz?” „Akkor minden reményünk megvalósul, és te, Gépek Felügyelője, örökre megmaradsz az asz-

15

szonyok hálás emlékezetében.” - Az ionoszférában fellépett zavarok miatt Xerxész válasza nem hallható - mondta Az Űrútvonalak Biztonságán Őrködő Ember. - A háromszáz asszony szökése pánikot keltett a Legbölcsebb Férfiak körében. Egyszerűen megállt az eszük, elnézést a kissé erős kifejezésért, a bölcseknek is vannak gyenge pillanataik. A tények elképesztőek, sőt drasztikusak voltak, az ész megtagadta az engedelmességet, mert időtlen idők óta első ízben fordult elő, hogy az asszonyok megtagadták az engedelmességet. A legérzékenyebben a lázadó nők férjeit érintette az eset. Néhányat megütött a guta, sokuknál heveny gyomorrontás lépett fel, csaknem mindnyájan idegrendszeri zavarokra panaszkodtak. Az emberek megrémültek, több száz éve senki sem volt beteg, senkinek sem fájt semmije, talán egyhangú, de milyen egészséges és nyugodt életet éltünk! Ekkor a Legértelmesebb hívatta a biztonsági szakértőket. Idézem első szavait: „Ezt az eseményt jelentéktelennek minősíthetnénk, a kozmikus sugárzás hatásával magyarázhatnánk, de a világ minden részéből arról kapunk hírt, hogy a nők milliói egyre ingerültebbek. Sajátos veszély fenyeget. Szinte minden asz-szony hőstettekért akarja csodálni férjét, hőstetteket követel, és kijelenti, hogy máskülönben nem hajlandó tovább együtt élni férjével. Kényszerhelyzetbe kerültünk. Mentő expedíciót indítunk a Marsra.” Az expedíció megszervezése négy hónapig tartott, ezalatt a Marson levő nők részletesen tájékoztatták a földi nőket a talpig férfiakról. Ismeritek elképesztő beszámolóikat, így eltekinthetünk azok megismétlésétől. A különleges osztag elin- 16

dúlt a Mars felé. Akadálytalanul leszálltunk. Xerxész kijelentette, hogy az asszonyok nem fognak tárgyalni velünk. „Helyes” - mondta az Expedíció Parancsnoka. „Engem hatalmaztak fel a tárgyalásra. Ez a legjobb megoldás” - közölte a Felügyelő. Nagyon magabiztos volt. Mindenről ő döntött a Marson, és csalhatatlannak hitte magát. „Nem szándékozunk tárgyalni - világosította fel az expedíció vezetője. - Vezess bennünket az asszonyokhoz. Visszajönnek velünk a Földre.” „Elbújtak a gépek dzsungelében” - közölte Xerxész. „Kiszámíthatatlan nők a kiszámíthatatlan gépek között. Mit gondolsz, kit fenyeget nagyobb veszély?” „Nem tudom” - felelte Xerxész. „A legnagyobb veszély téged fenyeget” -mondta az Expedíció Parancsnoka. „Badarság!” - nevetett a Felügyelő, majd nyomban elveszítette eszméletét, oxigén híján. „Ölni nem szabad” - figyelmeztette a parancsnokot A Kozmoszbeli Emberek Biztonságán Őrködő Ember. „Az akció végrehajtása után életre térítjük” - biztosította a parancsnok. A Felügyelő embereit egy óra alatt ártalmatlanná tettük. A marsi gépek szabályszerűen működtek: a kapott parancshoz híven megmutatták az asszonyok rejtekhelyét. Elaltattuk és az űrhajó fedélzetére szállítottuk a nőket. Az osztag visz-szatért a Földre. - És ezután kezdődtek csak az igazi bajok -mondta A Család Biztonságán Őrködő Ember. - A Földre visszatért asszonyok széltében-hosz-

17

szában mesélgették kalandjaikat, elnézést kérek ezért az illetlen és erkölcstelen szóért, meséltek és meséltek, tehetetlenek voltunk, a nyelvkivágás vagy legalább szájbetömés szokása, amelyet a történelem előtti időkben alkalmaztak, a személyes biztonságot veszélyeztető és a józan észbe ütköző cselekedet, így hát képtelenek voltunk gátat vetni a fecsegésáradatnak, amelyből sebes sodrú patakok, partot szakasztó, hidat és gátat omlasztó folyók keletkeztek, bolygónkat már-már elöntötte a tetterős férfiakról szóló információözön. No és aztán kitört a családi perpatvarok járványa. Furcsa és aggasztó jelenség. Hallottátok egy tipikus veszekedés részletét. Most a meghökkentő végkifejlet következik. Bekapcsolták a hangszórókat, és Naprendszerünk Biztonsági Tanácsának húsz tagja meghallgatta a párbeszéd végét: „Nem vagyok egyedül - kiabált a Feleség -, és nem vagyok hülye! Most, ebben a pillanatban minden férjes asszony ugyanígy tüntet a Földön. Hőstetteket várunk a férfiaktól, a Nagy Értelem Kora véget ér, és mi mindent megteszünk, hogy siettessük a végét.” „Az Értelem legyőzhetetlen!” - kiáltotta a Férj. A biztonsági szakértők éles csörömpölést hallottak, majd a férfi jajgatását és segítségkérő kiáltásait. - Ez az őrült asszony - magyarázta A Család Biztonságán Őrködő Ember - szétverte a férje fején azt a kézi elektronikus gépet, amelynek memóriájába a harmonikus családi élet programját tápláltuk be. - Hát így állunk - szólt a tanácskozás elnöke. - Rátok bízták, hogy oldjátok meg ezt a problé- 18

mát, és állítsátok helyre a rendet a világon. Most pedig várom az ésszerű javaslatokat. Mivel a hallgatás sehogy sem akart véget érni, az elnök közvetlen kapcsolatot teremtett a Leg-értelmesebbel, aki rezidenciáján hallgatta a tanácskozást. - Tettekért akarják csodálni a férfiakat -mondta lassan és tagoltan. - Kívánságuknak eleget kell tenni. Térjenek vissza a hősi idők, a romantikus idők. Az elmúlt évezred az emberi értelem diadala volt. Kétszeresére hosszabbítottuk meg életünket, konfliktusmentes életkörülményeket teremtettünk a Föld tízmilliárd lakosa számára. Meghódítottuk Naprendszerünket. A szomszédos és távolabbi bolygókat nagyarányú űrkutatásra használjuk fel. A Marson gyártott, napenergiával és a Jupiter energiájával működő elektronikus gépek megoldják a legbonyolultabb problémákat, amelyeket a tudóscsoportok beléjük táplálnak. Sok kérdésre választ adtunk, biológiai és csillagászati problémák ezreit oldottuk meg. Készen állunk a távoli űrutazásokra. Asz-szonyainknak megsúgta női intuíciójuk, hogy véget ér az Elméletek Korszaka, és kezdetét veszi a Tettek Kora. Új feladatot tűzünk ki civilizációnk elé: a kozmosz felderítését. Ez az egyetlen megoldás, az egyetlen módszer, amely megmenthet a pusztulástól. Egész életünket ennek a célnak rendeljük alá: felkészülünk az emberiség történetének legnagyobb űrkutató expedíciójára. Csillaghajók ezreit építik fel a gépek. Tetterős férfiak indulnak el, hogy felderítsék a kozmoszt. - Az előkészítő munka évtizedekig eltart - szólalt meg A Föld Lakosainak Biztonságán Őrködő Ember. - Ez az expedíció megzavarja az eddigi nyugalmat. Nem láthatjuk előre, milyen meglepetések várnak ránk a kozmoszban. Ha

19

kapcsolatba kerülünk más civilizációkkal, veszélyes konfliktusok adódhatnak. - Igen, ez igaz - szólt a Legértelmesebb. - Meglepetések, veszélyek, konfliktusok: ez jellemzi majd az új korszakot. - Döbbenetes - suttogta a Tanács elnöke. -Nem kerülhetjük el a józan észbe ütköző cselekedeteket. - Úgy van - helyeselt a Legértelmesebb -, nem kerülhetjük el. - És mi lesz a Nagy Értelemmel? - aggódott Az Emberi Szervezet Belső Biztonságán Őrködő Ember. - Az értelemnek hasznát vesszük a kozmosz felderítésében - válaszolta a Legértelmesebb. - És itt, a Földön? - Ügyelnünk kell, hogy az „értelmes ember” név sértéssé ne váljék. - Szerintem-szólalt fel A Család Biztonságán Őrködő Ember - mielőtt cselekedni kezdünk, az egész problémát még egyszer meg kellene gondolni. - Kár az időért - jelentette ki a Legértelmesebb, s amikor megkérdezték: „Olyan sürgős a dolog?”, azt felelte: - Nagyon sürgős. A feleségem ott volt a Marson, és amióta hazajött, reggeltől estig be nem áll a szája, szünet nélkül a Gépek Felügyelőjéről és embereiről áradozik, Így jártam én, akit a Legértelmesebbnek neveztek, igy jártatok ti, akik e bolygó biztonságán őrködtök. Asszonyaink bebizonyították, milyen rövidlátóak vagyunk. A szakértők többsége felismeri a helyzet komolyságát. Az idő, a jelen ellenünk dolgozik, mert a jövő képe attól függ, amit néhány óra múlva el kell kezdenünk. A szomorúság árt az emésztésnek, az emésztőcsa- 20

torna működési zavara pedig nem engedi szárnyalni a gondolatokat. Ez az egész história nevetséges. Én azt kérem, nevessünk egy jót saját magunkon. Tanácsát követve a szakértők hosszan és jóízűen nevettek, s mivel a falnak füle van, az ily váratlan módon végződött tanácskozás híre hamarosan eljutott a világ legtávolabbi zugába is.

21

A FŐHŐS - Engedjétek meg, barátaim, hogy bemutassam a Főhőst - szólt Menusz a néhány milliárd emberhez. - Hallotok és láttok engem, pár perc múlva őt is meglátjátok. Most hallgassátok figyelmesen szavaimat. Utasítottak minden gépet, hogy tájékoztassák a Föld lakosait a választásról, és közöljék a bemutatás időpontját. Meg is tették. Az én nevemet ismeritek, de a fiatalabbak kedvéért elmondom, hogy hívnak, és ki vagyok. Menusz, a Negyedfokú Tevékenységek Koordinátora, tehát a legnehezebb, legbonyolultabb tevékenységeké. Most pedig egy levélrészletet olvasok fel: Az Űrexpedíció Parancsnoka Menusz Koordinátornak. Ritka jó emberismerő vagy, és helyesen hasznosítod tudásodat, ezért fordulunk hozzád, és nem például a kiváló Horhoz vagy a tiszteletreméltó Enenéhez, noha mindketten lángelmék, és jól szolgálják azokat, akik erre kérik őket. Tiszteljük és nagyra becsüljük mindkettőjüket, hiszen jeles teoretikusok, nekünk azonban gyakorlati emberre van szükségünk. Meggyőződésünk, hogy a te segítségeddel megtaláljuk a sajátos jellemvonásokkal és különleges testi adottságokkal rendelkező embert. Olyan fáradhatatlannak kell lennie, hogy minden akadály még tevékenyebbé, ügyesebbé tegye, és örüljön az akadályok leküzdésének. Le- 22

gyen tiszteletet parancsolóan nyugodt és türelmes, semmi ne zavarja meg higgadt gondolkodását. Okosnak is kell lennie, de ugyanakkor legyen tisztában az emberi ész tökéletlenségével. Józan embert keresünk, bölcsekkel bőven el vagyunk látva, és jó kedélyüt, nem bohóckodó tréfamestert, azokból van elég; a humorérzék segíti abban, hogy mindent a kellő távolságból szemléljen. Ügyelj arra is, hogy ez az ember mértéktartóan bátor, értelmes áldozatokra kész, bizonyos fokig önfeláldozó legyen, tehát semmiben sem mértéktelen, kivéve a kozmosz megismerésének vágyát. Hiszen az vele a szándékunk, hogy az Űrutazás Főhőse legyen. És most következik a legfontosabb: olyan emberre van szükségünk, akinek intuíciója kitűnően fejlett, hogy hasznát vehesse olyankor, amikor érzékszervei cserbenhagyják, segítse tájékozódni a sötétségben, töltse be a delfinek ultrahang-érzékelőjének szerepét. Az intuíció és az előrelátás képessége sok veszélytől megóvja majd. Jó volna, ha olyan szülők fiára bukkannál, akiknek érdeklődési köre szögesen eltérő. Mondjuk, anyja híres művésznő, apja pedig kiváló matematikus. Expedíciónk hőse legyen csinos, arányos termetű, erős, valamivel magasabb az átlagos földlakóknál, de nem óriás. Hálásak leszünk, Menusz, egy szép, keskeny kezű, vékony ujjú, vonzó, szelíd, ugyanakkor határozott és minden körülmények között harcra kész emberért. Menusz letette a levelet, és mosolyogva folytatta: - Nem soroltam fel a Parancsnok minden kívánságát, túl sokáig tartana. Elolvastam a levél legfontosabb részleteit, azután táviratot küldtem: Beszélni kívánok az Expedíció Parancsnokával. Hamarosan teljesítették óhajomat, és megis-

23

merkedtem az űrutazás igen rokonszenves főnö-kével. „Kételyek tömegét látom a szemedben -mondta. - Beszélj, kérlek, ne titkolj el semmit.” „Ez a feladat meghaladja erőmet-jelentettem ki. - Ilyen ember nincs. Ilyen ember még nem született.” „Ismersz minden fiatalembert?” - kérdezte a Parancsnok. „Elég jól ismerem a mai civilizációt. Ismerek egy sereg okos és jó embert, de elsősorban okosakat. Te rendkívüli tüneményt keresel.” „Mert rendkívüli űrutazást szervezünk.” „Igen, jóformán az egész emberiség részt vesz az előkészítő munkálatokban. Mindent vagy majdnem mindent egyetlen elképzelt célnak rendeltek alá: küldjünk ki a világűrbe egy nagy csillaghajó-köteléket.” „Bolygónk történetének legnagyobb űrflottáját - javított ki a Parancsnok. - Az expedíció során kapcsolatot teremtünk más civilizációkkal, és velük együtt vágunk neki a további útnak.” „Olyan ember, amilyet keresel, még nem született - ismételtem. - Miért ne lehetne helyettesíteni egy kívánságaid szerint megtervezett kiborggal? Ismerek egy kitűnő kiborgkészítő szobrászt. A laboratóriumában kidolgozott anyag olyan tökéletesen utánozza az emberi testet, hogy „Nem - szakított félbe a Parancsnok -, az expedíció főhőse ember lesz. Azt mondtad: ilyen ember még nem született. Akkor hát mindent meg kell tenni, hogy szülessen.” „Tehát mégis mesterséges ember...” „Nem. Keresd ki a legmegfelelőbb szülőket, a legalkalmasabb helyet. Optimális körülményeket teremtünk orvosaink felügyeletével, hogy a 24

gyermek beváltsa az expedíció vezetőségének reményeit. Rendkívüli meghatalmazást és megfelelő eszközöket kapsz. Munkára, Menusz! " - fejezte be a beszélgetést a Parancsnok. Menusz ismét rámosolygott a sokmilliárdos közönségre. - Kissé gondterhelten tértem haza. Hozzászoktam a nehéz feladatokhoz, de ez a legnehezebbek közé tartozott. És ezen nem változtatott a rendkívüli meghatalmazás, sem a megfelelő eszközök. Az előszűrés munkájára ráállítottam az övezeti kiválasztó gépeket és az éghajlati körzetek alegységeit. Milliószámra elemezték az adatlapokat, hogy kiválasszák a Főhős számba jöhető szüleit. Az adatelemző gépek egyévi munkával kiválasztottak ötszáz fiatal házaspárt, a pszichológusok kiválasztották ezek egytizedét. A további vizsgálatok eredményeképpen sikerült kijelölni a minden feltételnek megfelelő öt házaspárt. Az emberek és a gépek együtt hozták meg a végleges döntést: három házaspárt választottak ki, három gyermek jön majd a világra. Tíz év múlva a Legokosabbak eldöntik, melyikre bízzuk a Főhős szerepét. - Barátaim! szólt Menusz a néhány milliárd emberhez. A csillaghajóraj kiküldését megelőző előkészítő munka húsz évig tartott. Az Expedíció Parancsnoka húsz évvel ezelőtt fordult hozzám. Két évvel később három kisfiú születésénél segédkeztem. Az első a bolygóközi űrben lebegő, mesterséges városban látta meg a napvilágot. A második a Marson lévő űrhajózási központban született, a harmadik egy földi rezervátumban, gyönyörű erdőkkel övezett hegyi falucskában, ahol tíz évszázad óta nem változott semmi. Az Emberi Jellem Programozásának Lángeszű Szakembereitől kértem tanácsot. Ők választot-

25

ták ki a három különböző helyet, mert senki sem tudott válaszolni arra a kérdésre, melyik környezet lesz a legkedvezőbb, a legelőnyösebb a Főhős fejlődése szempontjából. Először a mesterséges városban született meg a gyermek. A Naprendszerünk különböző pontjain keringő szomszéd városok vezetői szerencsekívánatokat és ajándékokat küldtek a szülőknek. Rakéták százait lőtték ki aznap. Színes fények ragyogták be a Föld egét. Másnap a Marson ünnepeltük a második gyerek születését, és még ugyanazon a napon, éjjel a harmadik csemete sírását hallgatták megindultan a hegyi falucska lakosai. Az én gondjaim, persze, csak most kezdődtek igazán. Tíz éven át az előre kidolgozott program szerint emberek és gépek figyelték a három fiút. A szülők és a nevelők úgy formálták jellemüket, hogy megfeleljen a modellnek, amelyet az Expedíció Parancsnoka megálmodott. Mind a három lurkó pompásan fejlődött, senki sem tudta kiválasztani közülük a legkülönbet. Bámulatosan okosak, szépek, erősek voltak. Hogyan válasszuk ki a legtökéletesebbet - törték a fejüket a Bölcsek -, mikor mindegyik olyan tökéletes a maga módján? Kiváló emberek lesznek belőlük, de azt még nem lehet eldönteni, melyik a legalkalmasabb a Főhős szerepére. „Próbára kell tenni a fiúkat - javasolta az Emberi Cselekedeteket Elemző Gép. - Olyan helyzetet kell teremteni - folytatta az elektronikus tanácsadó -, hogy megtudjuk, hogyan reagálnak eddigi környezetüktől teljesen elszigetelve. Ismerjék meg a magány ízét, kerüljenek szembe a veszéllyel.” Gyakran vitték a fiúkat Föld körüli kirándulásra. Úgy határoztam, hogy az egyik ilyen séta során az űrhajó végezzen kényszerleszállást egy 26

mentőpályán. Tervemet végrehajtották. A megfelelő pillanatban csütörtököt mondott a vezérlőberendezés. Az űrhajó leereszkedett a mentőpályára, s ekkor különös dolog történt. Hallottuk, hogy az egyik fiú nevetni kezd, majd azt mondja: „Ne féljetek, a hajunk szála sem fog meggörbülni, nézzetek oda, tegnap még daruk és szerelőgépek álltak a pálya nyugati szélén, erre repültem Lox űrhajóssal, most meg elrejtették őket, és szépen kiürítették a leszállópályát. Tudjátok, miért? Mert előre megtervezték a balesetünket. Vagyis próbára akarnak tenni minket.” Gyorsan bekapcsoltam a képernyőt. Megláttuk a három fiút, amint az űrhajó kabinjában nézelődnek. Melyik beszélt az imént, melyik találta ki a baleset valódi okát? „Hát persze hogy próba az egész! - kiáltotta a hegyi faluban született fiú. - Nézzétek csak meg azokat a készülékeket a mennyezeten. Kihallgatnak és lesnek minket.” Azonnal táviratoztam az Űrutazások Központjába: Menusz Koordinátor az Expedíció Parancsnokának: - Titusz lesz a Főhős. Még egynéhány évig figyelték a fiúkat. Nem tévedtem. Végre megszületett a végleges döntés. Titusz, aki jelenleg húszéves férfi, elnyerte a Nagy Expedíció Főhősének kitüntető címét. Foglalkozására nézve exobiológus, a Merkur körül keringő mesterséges sziget tudóscsoportjában dolgozik. Menusz meghajolt a néhány milliárd ember előtt (a legokosabb gépek sem tudták megmondani, pontosan hány földlakó nézi a tévéműsorokat), és bejelentette: - Ez ő. Éppen a Főinformátorral beszélget. A Föld lakosai megpillantottak egy nagyon

27

jóképű fiatalembert, és mivel meztelen volt, mert éppen most jött ki a fürdőmedencéből, azt is megállapíthatták, hogy termete kifogástalan. Semmi, de semmi nem csorbította testének tökéletes arányait, feje - a leírást a fejével illik kezdeni, hiszen a Nagy Értelem Korában élünk tehát a feje éppen megfelelő nagyságú volt, se túl kicsi, se túl nagy, inkább tojásdad, mint kerek, büszkén ült erős nyakán, amely... és így tovább és így tovább. A legtökéletesebb leírás sem tükrözi a valóságot, kár a fáradságért. A fiatalember testalkata csodálatosan harmonikus volt, törzse, karja, lába, minden porcikája, ágyékát is beleértve, tökéletesen arányos, a legkitűnőbb szobrász vésőjére méltó. Mellőzzük a további áradozást és lelkendezést. Ha ez az ember belbecsét tekintve is ilyen remek példány, gratulálhatunk az Expedíció Parancsnokának. A Főhőst az istenek képére és hasonlatosságára teremtették. Most a Központi Csillagvizsgáló kertjében ült egy karosszékben, és válaszolt a Főinformátor kérdéseire. - A Nagy Űrutazás Főhőse vagy - mondta a Főinf. - Tisztán látod ennek a ténynek a jelentőségét? - Főhős - nevetett Titusz. - Ez amolyan irodalmi meghatározás. A valóságban, a mi valóságunkban sok embert lehetne a Főhős címével kitüntetni. A Nagy Űrutazásban sok ezer nagyszerűember vesz részt, és mindegyik megérdemli a Főhős nevet. - Senki sem becsüli le az expedíció résztvevőinek szerepét, de te túlzol. Nemsokára kétezer csillaghajó vág neki a világűrnek. Mindegyik száz űrhajóst visz, hosszú éveken át készítették fel őket az expedícióra, a legjobbak közül is a legjobbakat választották ki. Terád azonban kü- 28

lönleges szerepet bíztak, a te élményeidet figyeli majd mindenki, a Föld lakosai, a Naprendsze-rünk más bolygóin élő emberek, a Föld, a Hold, a Mars és a Vénusz között lebegő mesterséges városok polgárai. Te személyesíted meg a kétezer űrhajó legénységét. Nem számolhatunk be a Nagy Űrutazás mind a kétszázezer résztvevőjének élményeiről, a legkitűnőbb gépek sem tájékoztathatnak mind a kétezer csillaghajó kutatásairól. Ezért kiválasztották a 2000. számú Csillaghajót, az Expedíció Parancsnokának székhelyét, a Nagy Űrutazás vezérhajóját. Ennek is, mint a többi hajónak, száz utasa lesz, köztük az exobiológia szakértője, a más civilizációk életével foglalkozó tudós. Már régen eldöntötték, hogy ez az exobiológus lesz a Főhős. Az embe-rek, akik most hallgatnak és látnak bennünket, meg akarják ismerni Tituszt. Szerénységed megnehezíti, hogy megismerjenek. - Szerénység? - Titusz csodálkozott. - Egyszerűen rosszul érzem magam a Főhős bőrében. - Vállaltad ezt a szerepet. - Igent mondtam, mert az expedíció szervezői így akarták. Azt magyarázták: „Nem kell sokat törődnöd a szerepeddel, de nem akarhatod, hogy kárba vesszen a beléd fektetett sokévi munka. Márpedig kárba veszne, ha nem vállalnád a Főhős szerepét az expedícióban. " Bemutatták nekem azt a húsz évet. amely születésemtől máig eltelt. Kiváló szakemberek százai formálták jellememet, testemet és lelkemet. Optimális körülményeket teremtettek értelmem fejlesztéséhez, a tudomány legújabb vívmányait használták fel, hogy fejlődését meggyorsítsák. Különböző tudományágak ismeretanyagát sűrítették számomra, és ugyanakkor fokozták elmém befogadóképességét. Mondhattam-e

29

nemet, amikor felkértek a főszerep eljátszására? Végrehajtom feladatomat - Titusz az égre nézett, és hozzátette: - ha a Kozmosz megengedi. - Igaz, hogy most saját tudatunk irányításának elméletén dolgozol? - A valóság helyes érzékelésének és észlelésének problémájával foglalkozom - felelte Titusz. - Még mindig nem tudjuk kellő távolságból nézni saját cselekedeteinket. Valamikor félálomban éltünk, csak olykor ébredtünk fel, hogy tökéletlen módon szemügyre vegyük a jelenkort. Aztán megtanították az embereket létük tudatos átélésére, már nem aludtak el minduntalan, de a létezés tudatát még mindig tompította az idő múlása. Végül megtanultuk lelassítani az idő múlását, némelyek képessé váltak arra, hogy megállítsák a másodperceket, a perceket. De ezek még csak első lépéseink az időben. Fölfedeztem, hogy az emberi tudat alakot, színt, ízt ad az idő múlásának, gyanítom, hogy öntudatlanul vezéreljük az időt, nem sejtve, hogy ez hová vezet. Még mindig nem használjuk ki teljesen ágyunkat. Az űrutazás folyamán jobban megismerjük az időt, és talán megismerjük ennek a jelenségnek a másik, Földről nem látható oldalát is. Egyre újabb ablakokat törünk a nagy falban. Előbb-utóbb meg kell ismernünk, meg kell értenünk a kozmosz alakját. Amikor a valóság tudatos átélésének elméletéről vitatkoztak velem, azt kérdezték: „Szerinted az, hogy az ember fel tud ébredni, vajon nemcsak az álom folytatása? Az emberek azt álmodják, hogy felébrednek, tehát bármit is tesznek - alszanak.” Már régebben is bölcselkedtek erről a kérdésről: „Bármit látok, bármit hallok, az csak illúzió. A világ, amely körülvesz bennünket, az érzékek csalódása. Ebből nem lehet kiszabadulni. Tökéletlen hallásunkkal nem 30

hallhatjuk a legszebb hangokat, fülünkhöz nem jutnak el a kozmosz dallamai, nem halljuk a nálunk értelmesebbek hangját, gyarló szemünkkel nem látjuk a valóságos világot. Fejletlen elménk nem kapcsolja össze a tudatunkba eljutó jelenségeket. Sejtjük, hogy létezik valami, amit még nem értünk, de sóvárgunk utána, ez a nyugtalanság éltet bennünket, erőt ad, elhiteti velünk, hogy gyengeségünk csupán átmeneti állapot.” Így beszéltek az emberek évszázadokkal ezelőtt. És ma? - Titusz bemártotta lábát a medence vizébe. - Ma tudjuk, hogy az időkorlát a mi agyunkban van, földi körülmények között sohasem győzhetjük le. Ezért készülünk a távoli útra. A Főinformátor megköszönte Titusznak a beszélgetést. A képernyőn feltűnt Menusz, a Negyedfokú Tevékenységek Koordinátora. Így szólt: - A bolygóközi térben lebegő kétszáz űrszigeten befejezéséhez közeledik a csillaghajók építése.

31

A 2000. SZ. CSILLAGHAJÓ Az emberek most azt az utat látták, amely a Földről a Jupiter holdjai, az Amaltea és az Io között lebegő mesterséges szigetre vezet. A két hold felszínét évekkel ezelőtt energia felvevő állomások hálózatával borították be, így hasznosították a Második Nap energiáját, ahogyan Naprendszerünkben a Jupitert elnevezték. Ez az energia táplálta a Jupiter holdjai körül keringő mesterséges szigetek energiaközpontjait. Itt szerelték össze a legnagyobb csillaghajókat, itt épült az Expedíció Parancsnokának vezérhajója. A Föld-Jupiter útvonal mentén mesterséges égitestek százai alkották az űr szakadékán átívelő gigászi hidat. - Nemigen lehet itt eltévedni - mondta Menusz, aki most a képernyőn a bolygóközi híd előtt jelent meg. Irányjelző műbolygók, energia-állomás-műbolygók, szálloda-műholdak, ahol a fárasztó utazás után kipihenheti magát és elszórakozhat az ember. Némelyek úgy hívják őket: Űrzarándokok Fogadói, mások egyszerűen Jupiter-kocsmának becézik. Hajdan, a kö-zépprimitív korban - mesélte Menusz - az emberek lovas kocsin utaztak egyik városból a másikba, és út menti fogadókban pihentek meg. Utazók, felfedezők civilizációja vagyunk. Asszonyaink ezt újra eszünkbe juttatták. Ismét megkezdődik a Nagy Utazások Kora. Ezt az utat a Csillagútvonal-építő Csoport hozta létre. Kozmosztrá- 32

dát építettünk, fények millióival világítottuk meg, amelyek sohasem alszanak ki, mert a Jupiter energiakészlete kimeríthetetlen. Nemcsak megvilágítják az utat, hanem fűtik is. Ugyanez az energia táplálja a gépeket, amelyek a csillagha-jókat építik. Az utasszállító és teherűrhajók biztonságosan száguldozhatnak a Föld és a Jupi-ter-holdak között. Géphiba esetén mindig kapnak segítséget és menedéket. Az emberek és a gépek minden bajba jutott űrhajó hívására megkezdik a mentőakciót. Kényelmes és kellemes a pihenés a Jupiter-fogadókban, a természetes és mesterséges holdakon épült településeken és városkákban. Kozmikus fényűzés - áradozott Menusz. - Nem túlzok! - jelentette ki. - Voltam ott, és Negyedfokú Koordinátori szavamat adom. Most a Kallisto holdhoz közeledünk, alattunk a műholdak színes fényei hol felgyulladnak, hol kialszanak, a műhold helyét és rendeltetését jelzik. Az ott messze a Ganymedes, a nagy Jupiter-holdak egyike. Most a rajtpályák sora mellett haladunk el, innen indulnak a Föld felé a bolygóközi űrhajók prototípusai, gépi vezérléssel, emberi ellenőrzéssel. Előttünk az Io és az Amaltea-II nevű mesterséges sziget. Menusz mélyet lélegzett, a képernyőkön feltűnt a hatalmas sziget. - Óriási, óriási nagy! - bizonygatta Menusz, bár amúgy is jól látszott a hatalmas, tojásdad lap, amely fölé kék kupolát feszítettek. A bura alatti levegő több száz tagú műszaki gárda élet-feltételeit biztosította. Ők irányították a csillag-hajók építését és szerelését. A mesterséges égen mesterséges nap sütött, a Jupiter energiájával táplálták. Tizenkét órás, látszólagos égi vándorútja után eltűnt a láthatár mögött, majd nyolc óra elteltével ismét felbukkant az ellenkező

33

lon. A szigeten rövidebbek voltak a napok, mint a Földön, és gyorsabban múlt az idő. Az emberek éjszaka pihentek, a gépek megszakítás nélkül dolgoztak. A tévénézők most madártávlatból szemlélhették a több száz épületet, hangárt, a rádióteleszkópok tükreit. A mesterséges szigeten nyolcágú csillag alakú várost építettek, középpontjában építették fel a gépek a csillagvizsgálót, amelyet a Földről hozott fák valódi, zöld lombja vett körül. - Meghatóak ezek a fák - mondta Menusz, míg a néhány milliárd ember tekintetéhez pompás, terebélyes koronák, a fekete ágak mesteri rajza, élénkzöld levelek képe közeledett. - Zöld lombok! - kiáltotta Menusz, égnek emelve karját. - A mesterséges szigeteken valódi kincs a fák zöld lombja. De a virágokról sem feledkeztek meg. Ebben az övezetben az őszirózsa virágzik a legszebben. A Koordinátor egy percre eltűnt a képernyőről, hatalmas csarnok belseje látszott. Tengelye körül lassan forgó, óriási búgócsiga állt benne. - A Rajparancsnok Csillaghajója - magyarázta Menusz. - Búgócsigához hasonlít, tengely körüli mozgása mesterséges gravitációt teremt az űrhajó belsejében. Két részből áll, az A és B kúpból, amelyek alapjukkal egymáshoz kapcsolódnak. Ez két ikerhajó, egymástól független, önálló hajtóművel, navigációs berendezéssel, energiakondenzátorral, felderítő segédrakétákkal. Útközben, hiba esetén segíthetnek egymásnak. Ha az egyik kúp megsérül, a legénység átmegy a másikba. Ha az A űrhajó leszáll egy bolygón vagy holdon, a B űrhajó a leszállás helye fölött lebeg. Ha a B a Galaktika veszélyes részébe hatol be, az A lesz a biztosítóhajó. A tervezőgár- 34

da ezt az AB csillaghajó-sorozatot találta a legbiztonságosabbnak. A képernyőn az űrhajó keresztmetszete tűnt fel. Menusz rámutatott egy helyiségre az űrhajó kellős közepén. - A kétszintes Családi Ház - közölte. - A földszint az A részben van, az emelet a B részben. Ez a csillaghajók legbelső szentélye. Szintén két részre oszlik. A család itt is, ott is tartózkodhat, a helyzettől függően. A családdal és a házzal később fogtok megismerkedni. Megint változott a kép, az emberek tökéletesen sima, tojásdad felületet láttak. Úgy csillogott a Jupiter fényében, mint egy hajdanvolt lovag óriási pajzsa. - Ez az űrrepülőtér - magyarázta a Koordinátor -, a mesterséges sziget túloldala. Itt nincs égbolt, nincs levegő. Felvonók és szállítószalagok hozzák a csillaghajókat a túloldali hangárokból erre a rajtpályára, innen indulnak a kozmoszba. A Jupiter holdjai között keringő száz szigeten ezer csillaghajót építettünk. Ugyanennyit a Föld műholdjai között elhelyezett szigeteken. A két raj ellenkező irányba indul el. Ha a görbült tér máig sem bizonyított elmélete igaznak bizonyul, mind a két raj visszatér kiindulópontjára, de az is lehet, hogy találkoznak, miután felderítették a kozmoszt. - Menusz a Tejútrendszer térképét kérte. - Itt vannak azok a naprendszerek, amelyekben tudományos-technikai civilizációk képviselőivel találkozhatunk, ezek pedig az óceáni áramlatokhoz hasonló kozmikus áramlatok. A kozmikus áramlatok jóvoltából csillaghajóink idősűrítő sebességet érhetnek el. Némelyik áramlat létezését csak feltételezik. A lángészcsoportok az elektronikus gépparkkal együtt rengeteg számítást végeztek, felhasználva

35

az űrszondák információit. Mindamellett ezek csak számítások, és tévesnek bizonyulhatnak. A csillaghajók hagyományos ionmotorokkal és a kvantummotorok javított változatával rendelkeznek. Könnyen elérik a negyedik sebességet, amely másodpercenként csaknem 300 000 kilométer a Tejútrendszer középpontjához viszonyítva. Tudjuk, hogy ekkora sebességnél minden határ deformálódik, s tudjuk azt is, hogy az idő-sűrítés jóvoltából eljuthatnak más galaktikába, és visszatérhetnek a Földre ezek az űrhajósok, akik néhány nap múlva nekivágnak a világegyetemnek. A képernyőkön űrhajósok jelentek meg. Most szálltak be az Expedíció Parancsnokának csillaghajójába. - Megkétszereztük az ember élettartamát -mondta Menusz. - A Nagy Űrutazásban részt vevő legénység átlagéletkora harminc év. A következő száz évben testi-szellemi frisseségük változatlan marad. A kozmoszból nyert energia lehetővé teszi, hogy az expedíció addig tartson, ameddig szükségesnek bizonyul. Arra is felkészültünk, hogy a második nemzedék folytassa a világegyetem kutatását. A csillaghajók fedélzetén vannak nők és férfiak, köztük fiatal házaspárok és házasulandók. A Családi Házak biztosítják gyermekeik egészséges fejlődését, utódok felnevelését, akik egyszer majd átveszik a csillaghajók kormányát, és folytatják a mindenség kutatását, aztán visszavezetik a hajórajt a Földre. De gyanítjuk - fejezte be Menusz -, hogy a kozmikus idő megtréfál bennünket, és reméljük, hogy hamarabb végrehajtjuk feladatunkat. A csillaghajó fölemelkedett a mesterséges sziget űrrepülőteréről. Újabb próbarepülésre in- 36

dult. A képernyőkön megjelent az Expedíció Parancsnokának arca. - Láttok és hallotok bennünket - mondta a néhány milliárd embernek. - A legénység üdvözletét tolmácsolom, konkrétan: a tizenegy tudósét, a pilótákét, a mérnökökét, a védőkét... A Parancsnok bemutatta az űrhajósokat, elég sokáig tartott, mert a Parancsnok csillaghajójának legénységét sokféle helyzetben bemutatták: munka közben, pihenő idején, családi körben, a csillagászati központban, próbarepülés közben. Végül Menusz megváltoztatta a képet, és a legöregebb földi ember jelent meg a nézők előtt. Nem látszott rajta a kora. Mosolyogva mondta: - Négy napig kérleltek: „beszélj mindannyiunk nevében”, de azt feleltem, hogy csak a saját nevemben beszélhetek, ha már mindenáron szónokolnom kell. Ki nem állhatom a régimódi ceremóniákat, mert úgysem találok megfelelő szavakat, hogy kifejezzem, amit érzek, mikor a Nagy Űrutazás előkészítését látom. Százhatvan éves vagyok, elég jól tartom magam. Mint tudjátok, krónikákat írok, bolygóközi utazásokat teszek Naprendszerünkben, és almatermesztéssel foglalkozom. Megkértek, szóljak egypár szót, nos, hát beszélek, de nem kezeskedhetem, hogy néhányat mondok-e, vagy néhány százat. Most már csak egyétek meg, amit főztetek. No de a tárgyra térek. Az Expedíció Parancsnoka volt olyan kedves, és bemutatta nekünk a tudósokat, mérnököket, pilótákat, navigátorokat, a legénység védőit, a más naprendszerek kutatására szakosodott űrhajósokat, és megismerhettük a Nagy Űrutazás Főhősét, Titusz exobiológust is. Nagy figyelemmel szemléltem ezeket az embereket, az egyik csillaghajó személyzetét. Elnéztem alakjukat,

37

mozgásukat. Tudták, hogy a földlakók milliárd-jainak tekintete szegeződik rájuk. Ahogy ránk mosolyogtak, láttam, hogy kissé zavarja őket ez a szokatlan helyzet. Az élet iskoláiban évszázadok óta himnuszokat zengedeztek a szerénység és az egyszerűség dicséretére. Hajdan ezeket a nélkülözhetetlen jellemvonásokat erényeknek nevezték, a legendák szerint szobrokat állítottak nekik, a Szerénység és az Egyszerűség istenség volt, micsoda paradoxon, micsoda képtelenség! Évszázadokba telt, míg a fejlődő emberi elme megérett annak a nyilvánvaló ténynek a megértésére, hogy a szerénységre és egyszerűségre a szervezetnek éppúgy szüksége van, mint a levegőre és a vízre, nélkülözhetetlen feltételei a higiénikus és esztétikus létnek. Nem csodálkozhatunk hát a bemutatott űrhajósok zavarán. Láttam a fiatal, komoly, munkájukba mélyedt embereket, láttam nyugodt arcukat, higgadt mozgásukat, egyenes tekintetüket, és pillantásukban felfedeztem, hogy a jelen időn töprengenek, amely észrevehetetlenül és szinte egyidejűleg változik át múlttá és jövő idővé. Már megkezdték utazásukat az időben. Csaknem negyedszázada ez az utazás tölti be életünket. Bármit tettünk, a Nagy Expedícióra gondolva tettük. Az előkészítő szakaszban sok új tudományos felfedezés született; a kísérletezők bámulatos találmányokkal gazdagították korunk technikáját. Végre visszavették a kezdeményezést a gépektől. Hozzászoktunk a kényelmes elektronikus helyetteshez, beértük agyunk működtetésével; az ember, a tökéletes teoretikus kezdett lassacskán megfeledkezni az emberi cselekvésről. Az újjászületés szakaszát az a megrázkódtatás indította el, amelyet az asszonyok nagyon is ésszerű lázadása váltott ki. Meg- 38

szégyenülve nevettük ki önmagunkat, ez a nevetés mindent felfrissített, és megkönnyítette, hogy végrehajtsuk, amit elhatároztunk. Megalakították a Protektorok Csoportjait, hogy a csillaghajók megtervezésére, majd építésére felügyeljenek. Csaknem minden övezetben és körzetben patronáló szervezetek jöttek létre, ezek foglalkoztak az űrutazás résztvevőinek alapos felkészítésével. És történt egy nagyon furcsa dolog, amely kezdetben ellenállást váltott ki. Bosszantani kezdett bennünket a szerénység. Ma már tudjuk, hogy a több százezer szakemberből álló kollektívák munkája létrehozta és soha nem látott méretűre fejlesztette a Kollektív Agyat. Frissebbé vált az egyének gondolkodása, és meggyorsult az értelem fejlődése. Egyre sápadó életünk kipirult a gyakorlati cselekvéstől. Megismertük a gépek részvétele nélküli, közvetlen cselekvés ízét. Hallottam két tervezőmérnök beszélgetését: „Amikor a csillaghajók formájának problémáját megoldottam, plasztilinból gyúrtam a modelleket, abból, amivel a gyerekek szoktak játszani. Nagyszerű érzés volt, hogy magam gyúrtam, a saját kezemmel, érted?” „Igen - felelte a másik tervező hihetetlen, hogy mekkora élvezet a közvetlen fizikai tevékenység. Leállítottam egy tucat gépet a próbaszerkezetek csarnokában, és emberekkel helyettesítettem őket. Az eredmény szenzációs. Eleinte gyorsan elfáradtak, de napról napra ügyesebbek lettek. Együtt dolgozom velük. Azt mondják, olykor remek új ötleteim vannak. És milyen jó az étvágyam, sokkal jobban alszom, egészen megújul a szervezetem.” Így beszélgettek a géptervezők. Új szellem töltötte el az embereket. A Nesztor elhallgatott, mély karosszékben ülve szemlélte a nyitott ablakon át a tájat: két

39

fenyőfa, gyümölcsöskert, a távolban kéklő hegyek. Az udvaron két tarka kutya futkározott, messzebb búzát aratott egy gép. Hőség volt, a levegő remegett a föld felett. Az úton a Nesztor gazdaságát ellátó gép közeledett. Bevásárol a közeli településen, megfőzi az ebédet, elmosogat, felolvassa a legújabb híreket - ezek az elektronikus háziasszony fő kötelességei. Kívánatra nótákat dúdol, és meséket mond a réges-régi időkről. A Nesztor fölemelte jobb kezét, a gép megállt. - Kívülről tudom a műsorát - mondta a Nesztor -, elszajkózza a városban hallott ostoba pletykákat, aztán zsörtölődik, hogy agyondolgoztatom. Holnap kiselejtezem, bekerül a kis gépmúzeumomba. Élő ember jön a helyébe, egy kellemesen gömbölyded, tűzrőlpattant gazd-asszony. Hej, gyönyörű az élet. - A Nesztor hunyorított jobb szemével. - Az előkészítő szakaszban meggyőződtünk erről. Kár, hogy még mindig nem tudjuk visszaforgatni az időt, mert szívesen átélném még egyszer. Meglátogattam a szomszédasszonyomat, a Sarkvidéki Mesterséges Napok Kezelőjének a feleségét, aki egyhetes kisbabáját dajkálgatta. Mihelyt megnéztem a csemetét, a mamája elárasztott kérdésekkel: „Részt vehet majd a gyerek az expedícióban? Hol kell jelentkezni? Ki fogja irányítani a kicsi nevelését? Mi lesz belőle, milyen feladatot bíznak rá? Elviszik az anyákat is? Húsz év múlva harminchat éves lesz, az éppen jó kor, ugye? Igaz, hogy Családi Házakat építenek a csillaghajókban?” Sok anya tett fel hasonló kérdéseket, s az Űrutazás szervezői a jelentkezők százezreiből válogatták ki a legjobbakat, míg be nem telt a létszám. Egy napon a Főinformátor közölte: „Az elektronikus agyakkal összekapcsolt élő agyak 40

kiválasztották a kétszázezer űrhajóst, nőket és férfiakat. Hamarosan megtudjátok a nevüket.” A Főinf, mint mindig, jól tájékozott volt, három nap múlva közzétették a Nagy Űrutazás résztvevőinek teljes listáját. Aznap sok ember, a józan észnek fittyet hányva, táncra perdült a városok utcáin, az egyenlítői övezetben dolgozó kísérletező vegyészek csoportja pedig új találmánnyal lepte meg a világot: egy vidító itallal. Elnevezték ambróziának. Mondhatom, remek, felpezsdíti a vért, ittam belőle egy pohárkával. Hej, micsoda idők voltak! Azután a megfeszített munka évei következtek. Négy nap múlva ünnepeljük itt a Földön a csillaghajórajok indulását. Elrepültek az évek, gyorsan szállt az idő... A Nesztor megpillantva maga előtt Menuszt, elhallgatott. - Bocsáss meg - szólt a Koordinátor. - Ez csak a képem egy napsugárpászmán. - Sohasem fogok hozzászokni ezekhez a trük-kökhöz. Megijesztettél. - Még egyszer elnézést kérek. Ideje befejezni a beszédet. Éppen most említetted, hogy repül az idő. - Az ám, észre sem vette az ember, és elszállt a húsz év. - Mert nem szemlélődtél, nem a létezésen elmélkedtél. - Nagyon sok dolgom volt. Az utazások, a krónikaírás, az almanemesítés. Kitermesztettem egy különleges fajtát, pompás ízű, frissít, erősít, nem csoda, hogy ott van a csillaghajók éléskamráiban. Büszke vagyok az almáimra, valamivel én is hozzájárulok az expedíció sikeréhez. - Lám, mire vezet az elbizakodottság - fordult Menusz a néhány milliárd emberhez. - Ember-

41

társunk megfeledkezik a szerénységről, dicséri az almáit.

- Tréfálsz, Menusz. - Tréfálok. Az űrhajósok magukkal viszik a gyümölcsfáidat, elültetik a Családi Házak köré. A földi almafák kozmoszbeli almát fognak teremni. - Pompás almák, elhiheted. Ismered az ősrégi legendát a jó és a rossz tudásának fájáról? - Ismerek egy mesét az erőt sugárzó fákról, a fáradt zarándok megpihen árnyékukban, és fáradtsága tovatűnik. A bronzfák a vasbolygókon nőnek. - Az én fáim gyümölcsei erőt adnak, felfrissítik az elmét, így az ember a kétség óráiban köny-nyebben megtalálja a helyes utat a legkuszább labirintusban is. Ezek az almák enyhítik majd sóvárgásotokat a Föld után - fejezte be a Nesztor, és eltűnt a képernyőkről. - Négy nap múlva elindul az expedíció - ismételte Menusz, és hozzátette: - A mai nap feladatait végrehajtottuk. Befejezésül hadd mondjak köszönetet a műsor minden résztvevőjének. A Negyedfokú Tevékenységek Koordinátorának alakja szétfoszlott a rózsaszín háttérben. A Nap fénye kihunyt, az emberek a Föld panorámáját látták, a Merkur, a Mars, a Vénusz tájait, majd a Jupiter szomszédságába, a mesterséges szigetre vezető utat. Az Expedíció Parancsnokának csillaghajója visszatért próbaútjáról, az űrrepülőtér fölött a színes búgócsiga kettévált, néhány másodpercig egymás mellett lebegett a két egyforma űrhajó, majd leszállás előtt kinyújtották háromszögletű szárnyaikat. Ezzel végződött az ikerhajó repülési művészetének bemutatója. Hihetetlen könnyedséggel manőverezett, 42

bámulatosan hamar gyorsult fel óriási sebességre, nyílegyenesen száguldott fölfelé, mint egy gigászi ágyúból kilőtt golyó, lassan körözve ereszkedett vissza, majd bukórepülésben csapott le, mint sólyom a galambra. Az űrhajó mutatványait figyelve az embereknek az volt a benyomásuk, hogy a tervezők a gravitáció minden titkát megoldották. Senki sem tudott elaludni aznap este. Égő arccal vitatkoztak az Űrutazásról, egymás szavába vágtak, minden részletet meghánytak-vetet-tek. A magányosak magukban beszéltek, a gondolkodók elmélkedtek. A tudományos intézetekben élénk viták folytak. Az emberek szívvel-lélekkel átérezték, hogy az expedíció hamarosan elindul távoli útjára, megvalósul a legmerészebb almok egyike. - Örülsz, ugye? - mondta a Férj a Feleségének. - Teljesült a nők jogos kívánsága. - Mi az, hogy a nőké? - bosszankodott az asszony. - Sok épeszű férfi igazat adott nekünk. A Legokosabbak dolgozták ki a tervet. - A terv megvalósult. - Megvalósitottuk - javította ki a Feleség. -Te, én, mi, ők, mindegyikünk, valamennyien. - Igazad van - hagyta rá a Férj. - Fejletlen a közösségi érzékem. Amikor mások ugrabugrálnak, én nyugodtan ülök, amikor mások megbolondulnak örömükben, én elszomorodom. - Ezt a nők miatt csinálod, vagy csak engem akarsz bosszantani? - Á, dehogy, ez lelki alkat dolga. Nagyra becsülöm a nőket, és örülök, hogy ők is részt vesznek a Nagy Űrutazásban. - Nagyon okos döntés -jelentette ki a Feleség. - Eleinte csak férfiakról volt szó, a tetterős, csodálatra méltó férfiakról, mert az asszonyok

43

csodálni akarták a férfiakat. De a Bölcsesség Akadémiája azt javasolta, ne fosszák meg a

férfiakat sem attól a lehetőségtől, hogy csodálják a nőket. A csodálat érzése legyen mindenkié,

nemre való tekintet nélkül. Bolygónkat nők és férfiak lakják. Hadd ízlelje meg mindenki,

kivétel nélkül, a csodálat érzésének örömét. - Ízlelje bizony - kardoskodott az asszony. - De a te örömöd elég savanyúnak látszik. Nem becsülöd te eléggé az űrhajósnőket. - Gyereket szülnek majd, éppúgy, mint a Földön. - Szép feladat, a kozmoszban kissé nehezebb is, de a nők szerepe nemcsak abból áll, hogy anyai kötelességeiket teljesítsék. A férfiakkal együtt derítjük fel a világmindenséget, intuíciónk felbecsülhetetlen szolgálatot tesz az expedíciónak. - Titusz, a Főhős intuíciója tüneményes - jegyezte meg a Férj. - De ne felejtsd el, hogy Titusz csak egy van, csillaghajó pedig kétezer. A többi hajón nők lesznek az intuíciós szakértők. Már régóta nagy sikereket érünk el az érzékfeletti észlelésben. A nők született parapszichológusok. Mint természetes adó-vevő állomások, megkönnyítjük a kapcsolatteremtést más civilizációkkal. A Férj hallgatott, a Feleség belelendült a beszédbe, pirkadatig be nem állt a szája. A férj már régen elaludt, és fantasztikus dolgokat álmodott össze: a lovagok bolygóján járt, sárkányokkal harcolt, amelyek gyöngédségre vágyódtak, és mindenáron keresztül akarták vinni a parlamentben azt a törvényt, hogy hozzanak át nőket a szomszéd bolygóról, ahol a pásztorlánykák élnek. 44

Az emberek örültek, de örömükbe szomorúság vegyült. Tudták, hogy a most élők közül senki sem éri meg az expedíció visszatérését. Az Értelmesek így vigasztalták őket: „Még sok évig tájékoztatnak bennünket, hogy merre járnak, beszámolnak a kutatások eredményeiről, felfedezéseikről, találkozásaikról más naprendszerek lakosaival. Hátha valahol a kozmoszban megtalálják a halhatatlanság receptjét...”

45

VESZÉLYES HIBÁK SOROZATA Az Űrhajózási Akadémia zsongott, mint a közmondásos méhkas. A 2000. sz. űrhajó próbaleszállását figyelő gépek hibát fedeztek fel a GKR (gravitáció-kiegyenlítő rendszer) - berendezés működésében. Az analizátorok a próbarepülés egyes szakaszait 46-49 pontra értékelték (50 volt a maximális pontszám), a leszállás viszont csak 19 pontot kapott. A Parancsnok csillaghajóját csak az mentette meg a katasztrófától, hogy a mesterséges sziget tömege csekély. Ha a Földön vagy más hasonló bolygón száll le, szerencsétlenül jár. Az akadémikusok hívatták az Első Tervezőt. A Legértelmesebb kezdte a beszélgetést: - Meg kell találni a hiba okát. Meddig tart ez? - Néhány hétig. - Aztán meg kell szüntetni a hibát, ez meddig tart? - Két-három hónapig - felelte az Első Tervező. - Mit szólnak ehhez a csillagászok? A csillagászok a fejüket csóválták, a vállukat vonogatták. Suttogva tanácskoztak, végül felszólalt a Kozmológus: - A Nagy Űrutazás naptárát a galaktikus órák szerint dolgoztuk ki. Az indulást nem lehet a végtelenségig halogatni. 46

- Két-három hónapot mondtam - emlékeztette őket az Első Tervező. - Vagy elindul az expedíció harminc napon belül, vagy csak nyolc év múlva. - A Kozmológus a mesterséges égbolt kupolája alá lépett. Hosszan és bonyodalmasan magyarázta, -hogy a rajt az égitestek konstellációjától függ. Figyelmesen hallgatták. - Értem, elég - fogyott ki türelméből a Tervező, s úgy téve, mintha nem venné észre az akadémikusok megbotránkozását, hozzátette: - Egy hónapon belül megszüntetjük a hibát. Tizennégy nap múlva az Első Tervezőt meglátogatta A Föld Nyugalmáért és Rendjéért Felelős Ember. A Naprendszer Kormányzói Kollégiumának tagja volt, a Tervező barátja, a Nagy Űrutazás egyik fő szervezője. Sétálgattak a park fasoraiban, az egyik legrégibb botanikai rezervátumban. Esteledett. A Tervező felkiáltott: - Fényt! - És a cédrusok között színes lampionok gyulladtak ki. - Szép látvány - dicsérte a vendég. - A csónakok is a tavon. - Gondoltam, szívesen eszel egy szép fogast. A halászok most fogják ki a legízletesebbet, hagyományos módon. Oda nézz, most vetik a vízbe az ezüsthálót. - Mielőtt vacsorához ülnénk, fölteszek neked három kérdést, esetleg négyet. - Beszélj, barátom. - Megszüntetitek a hibát az ígért határidőre? - Valószínűleg. - Mindenki elvégzi a kötelességét? - Majdnem mindenki. - Azt mondják rólam, én vagyok a legjobban

47

tájékozott ember ezen a bolygón, mégsem tudom, mi rejlik a „majdnem” szó mögött. - Bár én tudnám! - Az Első Tervező nem titkolta bosszúságát. - A legkiválóbb emberi agyak és a legnagyszerűbb gépek vesznek részt az űrutazás előkészítésében, senki sem hanyagolta el a rábízott feladatot, mindenki együttműködött mindenkivel, és a gravitáció-kiegyenlítő rendszer hibája mégis majdnem katasztrófához vezetett. - Valaki valamit nem értett meg vagy nem hajtott végre. - Még mindig nem sikerült fölfedeznem a zavarok forrását. - Érdemes a nyomozással tölteni az időt? Nem elég, ha megszüntetitek a hibát? - Az Értelmesek joggal aggódnak, hogy akkor a hiba megismétlődik, vagy ami még rosszabb, a tervezés vagy a szerelés gyönge láncszeme további pontatlanságokat okoz. - Tehát keressük a tűt a szénakazalban. - A Kormányos felnézett, mert a fák koronái fölött megjelent egy repülő szőnyegnek becézett jármű. - A sorozatok törvénye érvényesül - jegyezte meg a Tervező. - Itt a második vendég. - Ez az asszisztensem - mondta A Föld Rendjéért és Nyugalmáért Felelős Ember. - Szakterülete a zavarelhárítás az űrhajózási csoportmunkában. - Szereti a halat? - Agya foszfor után sóvárog. A jármű puhán leszállt a tisztásra, a Tervező háza elé. A házigazda üdvözölte az új vendéget. - Éppen a tűről, a szalmakazalról és a halakról beszélgettünk. A házigazda barátja elnevette magát. A Szakértő keservesen felsóhajtott. 48

- A járgányom inkább repülő bölcső, mint repülő szőnyeg - panaszolta. - Ugyancsak meg-hintáztatott. Szívesen pihennék egy jó halvacsora mellett. Láttam fentről a tavat meg a halászcsónakokat. Gyönyörű látvány a sok szerelő-csarnok után! Milyen nyugalmas itt minden. - Mi újság? - A GKR-berendezést szerelő gépek mindig ugyanazt a hibát követik el. - Miért nem hajítjátok őket a szemétdombra? Állítsatok be újakat. - Én ugyan csak az asszisztensed vagyok, de ez már nekem is eszembe jutott - közölte a Szakértő. - Ötször cserélték ki az automatákat. Öthat óra hosszat rendesen működnek, aztán egyre pontatlanabbak. Az embereim mindent megvizsgáltak - folytatta a Szakértő -, illetve majdnem mindent, mert valamit nyilván kihagytak, ha a gépek továbbra is elfuserálják a munkát. Eget-földet megmozgattunk, elhiheted. De egyelőre hiába. - Nincsenek mágneses viharok? - találgatta az Első Tervező. - Hátha a Jupiter vörös foltjának sugárzása okoz zavart a gépek munkájában. - Nem - felelte kurtán a Szakértő. - Gondolkodni kezdtünk, mi zavarta meg hajdanában a gépek működését és az emberek munkáját. Nos, a történészek emlékeztettek bennünket, hogy a távoli múltban az építő tevékenységet a háborúk zavarták meg. - De most nyugalom van a Földön - szögezte le A Föld Rendjéért és Nyugalmáért Felelős Ember. - Réges-régen nem háborúskodik senki. Korunk technikai civilizációjának alapvető létfeltétele a belső és külső nyugalom - lendült bele a beszédbe a házigazda barátja. - A nyugtalanság komoly zavarokat okozhat, és kiszámítha-

49

tatlan következményekkel járó hibák forrása lehet... - A nyugtalanság... - ismételte meg asszisztense. - Hát persze, a nyugtalanság. Mutassátok meg, kérlek, hogyan készül az az elektronikus gép, amely a GKR-berendezés gyártását vezérli. Lemondtak a halvacsoráról, teljesítették a Szakértő kérését. A házigazda levetítette a filmet, amely bemutatta, hogyan készülnek az űrhajó egyik elemének gyártását irányító, különleges gépek. - Ez a tervezőiroda - magyarázta az Első Tervező. - A kísérleti terem, a próbakonstrukciók, az egyes gyártási szakaszok, az ellenőrzés... - Csak gépeket látok, csupa gépet - bosszankodott a Szakértő. - Hol vannak az emberek? Valaki csak tervezi ezeket a gépeket! - Valaki? Inkább valami - magyarázta türelmesen a Tervező. - A gépeket más gépek tervezik. - És azokat ki tervezi? Még okosabb gépek. - Hiszen az előkészítő szakaszban sok gép helyébe ember lépett. Ünnepélyesen búcsút mondtunk az elmélet korszakának, és a cselekvés korát köszöntöttük. - Az igaz. Kiselejtezték a kezdetleges robotokat, ezrével állították le a gépcsoportokat, de a gőzgépek mulatságos korába azért mégsem tértünk vissza. - Látni akarom azt az embert, aki azt a gépet szerkesztette, amely azokat a gépeket szerkesztette, amelyek a hibákat elkövető gépeket szerkesztették. Az Első Tervező hisztérikus kacagásban tört ki. - Ez a kimerültség jele - aggódott a barátja. 50

- Asszisztensed megtalálta a főbűnöst - jelentette ki nevetve a Tervező. - Én vagyok az az ember, aki az első gépet szerkesztette. Jó darabig hallgattak. A Szakértő letörölte homlokáról a verejtéket. - Tehát beismered, hogy te követted el az első hibát, amelyet aztán a gépek megismételtek -mondta. - Képtelenség. Negyven kiváló szakember ellenőrzi sokszorosan minden tervemet, azután a gépek prototípusait. - És ki ellenőrzi az ellenőröket? - Maga az élet - válaszolta a Tervező. - No látod - bólintott a Szakértő. - És éppen az élet tárta fel a hibát, amelytől az expedíció további sorsa függ. - Mit javasolsz? - Mutasd meg nekem azt a negyven ellenőrt. - Gyertek velem. - Az Első Tervező kinyitott egy ajtót, s átmentek egy kerek terembe, amelyben sok képernyő volt. - A szemeim és füleim - magyarázta. - Innen figyelem a csoportomhoz tartozó emberek és gépek munkáját. Itt láthatók azok a helyiségek, amelyekben a terveimet, majd a tervek szerint készült gépeket ellenőrzik. - És az ellenőrök? - tudakolta a Szakértő. - Ott vannak a helyükön. - Mindegyik? - Nem. Érdekes, a tizennegyedik ellenőrző pultnál nincsen senki! - Ellenőrizd, miért! A Tervező kapcsolatba lépett az ellenőrcsoport főnökével. Kiderült, hogy a tizennegyedik a folyóparton pihen, a gyár közelében. - Beszéljünk vele - javasolta a Szakértő. - Meglátogatjuk a „bölcsőmmel”. A jármű a tizennegyedik ellenőr közelében

51

szállt le. Az ellenőr a fűben ült, és a folyó sebes sodrását bámulta. Amikor meglátta a jármű fülkéjéből kilépő három férfit, kezével megtörölte az arcát, végigsimított a haján, felállt, s udvariasan köszöntötte a jövevényeket. - Mi történt? Újabb géphiba? - érdeklődött nyugtalanul. - Ez A Föld Rendjéért és Nyugalmáért Felelős Ember, ez pedig az asszisztense, aki az űrhajózási csoportmunka zavarainak elhárításával foglalkozik - mutatta be a Tervező a vendégeket. - Beszélni akarnak veled. - Itt pihensz a munka után? - kérdezte a Szakértő. - Munka közben pihenek - felelte az ellenőr. - Szünetet kértem. Nem tudok figyelni, összpontosítani. - Levertnek látszol - mondta a Tervező. - Csakugyan? - Gondterhelt vagy, bánt valami. - Igen... - Miért hallgattál el? Beszélj - buzdította a Tervező. - Nem tudok, nehezemre esik a beszéd, én... - elcsuklott a hangja. A Nyugalomért Felelős Ember arra gondolt, hogy rosszul teljesíti kötelességét, ha a csillaghajók szerkezetének minőségére ügyelő negyven ellenőr egyikét súlyos depresszió gyötri, és senki sem siet a segítségére. - Hagyjatok magunkra - mondta a Tervezőnek és a Szakértőnek. - Sétáljatok egyet a folyóparton, jót fog tenni. Mi addig elbeszélgetünk. Sokáig tartott a beszélgetés. Több mint egy óra hosszat. A közelben álló jármű rögzítette. Másnap lejátszották az Értelmesek sürgősen ösz-szehívott tanácskozásán. 52

- Van egy kétéves kislányom - mondta az ellenőr. - Eltörte a lábát. A sebész rosszul illesztette össze a sípcsontot, és attól félünk, hogy a gyerek egész életére sánta marad... - Ez nagyon komoly dolog - ismerte el A Nyugalomért Felelős Ember. - Ki az a sebész? Hogy hívják? Hol dolgozik? - Egy pontatlanul működő elektronikus sebész - felelte a tizennegyedik ellenőr. - A baleset egy mesterséges szigeten történt, a gépre bíztam a gyereket, mert az volt kéznél. A gép szerkezete hibás volt, és ez az én bűnöm. Én vagyok felelős az elektronikus sebész rossz működéséért. Elnéztem egy apró szerkezeti hibát, pontatlanul ellenőriztem, és aztán ez a gép rosszul rakta helyre a kislányom lábát... - Az ember nem követ el ok nélkül hibákat. Kiváló szakember vagy, mindig gondos ellenőr hírében álltái. Ezért kerültél be a csillaghajók szerkezetét ellenőrző csoportba. Nagy kitüntetés ez. Mikor ment át a kezeden a sebészgép terve? - Három évvel ezelőtt. - És akkor miért nem vetted észre a hibát? - Fáradt és ingerült voltam. - Miért? Mitől? - Nem szívesen beszélek erről. Nem tudom, helyes-e... - habozott az ellenőr. - Hátha csak bonyodalmakat okoz... - Nem okoz bonyodalmakat, beszélj csak. A GKR-berendezés szerkezeti hibájának az okát keressük. Ez a hiba kis híján katasztrófához vezetett. A gépek folyton megismétlik ugyanezt a hibát, és te ellenőrzöd a vezérlőgépek prototípusának működését. - Ezért kértem szabadságot. Megmondtam, hogy nem tudok a munkámra figyelni, folyton a gyerekre gondolok, aki miattam...

53

- Mi történt három évvel ezelőtt? - Nagyon fontosnak tartom a boldog családi életet - mondta az ellenőr. - Meggyőződtünk róla, hogy egyik döntő tényezője a társadalom, az egész emberi család harmonikus együttélésének. - A gondjaid tehát... - Családi gondok voltak. A feleségem úgy találta, hogy nem csináltam semmi elismerésre méltót, nem tudok csodálatot kelteni benne. Akkoriban megismerkedett valakivel, aki szerinte rászolgált a csodálatra. Nemcsak elméleti munkával foglalkozott, hanem cselekedett is. Tevékenysége annyira elbűvölte a feleségemet, hogy otthagyott engem. Akkor történt, hogy nem vettem észre a sebészgép szerkezeti hibáját. A feleségem egy hónap múlva visszajött. Egy év múlva megszületett a kislányunk. A többit tudod. - Nem mondtál el mindent. - Szükséges ez? - Szükséges. Mindent megteszünk, hogy az emberek és gépek hibáinak sorozata ne ismétlődjék tovább. - Az a csodálatra méltó ember az Első Tervező volt. - Most pedig hallgassátok meg észrevételeimet és következtetéseimet - szólt az Értelmesekhez A Föld Rendjéért és Nyugalmáért Felelős Ember. - Az asszony csodálja az Első Tervezőt. Férje elköveti az első hibát. Legyártják a hibásan szerkesztett sebészt. Három év múlva az ellenőr gyermekét baleset éri. A pontatlanul működő gép rosszul illeszti össze a gyermek törött lábát. Az ellenőr hibája tudatában összeroppan, és figyelmét elkerüli a csillaghajók gyártását vezér- 54

lő gépek szerkezeti hibája. Megtaláltuk a hibát, fölfedeztük a hibák keletkezésének forrását és okát. A raj az előirányzott napon útnak indul. Most ideje válaszolni a kérdésre: miért volt a tizennegyedik ilyen sokáig magányos, miért nem kért segítséget? Félt, hogy összeütközésbe kerül az Első Tervezővel. Félelem, szorongás, milyen megalázó, gyötrő érzés! Ismerjük a nyugtalanság sok változatát, megértjük az ember félelmét az ismeretlentől, a fájdalomtól, az ürességtől. A legbátrabbak is félnek az űrtől és a sötétségtől, de egyetlen ma élő embernek sincs oka, hogy egy másik embertől féljen. Minden igyekezetünk ellenére, emberek és gépek minden okossága ellenére sem sikerült teljesen megszüntetnünk az emberek félelmét más emberektől. Az a véleményem, s majd a szükséges kutatások igazolják, hogy egyedülálló, kivételes esettel van dolgunk. Tudjuk, mert az ősi krónikák megírták, hogy a régmúltban ez a jelenség nagyon gyakori volt. De ma? Ma mindenki ismeri az agykéreg irányító funkcióit, amelyek jóvoltából az ember nemcsak alkalmazkodni képes a veszélyes helyzethez, hanem azt is megtanulta, hogy a legnagyobb veszélyben leküzdje szervezetének ösztönös védekező reakcióit, tehát le tudja győzni félelmét, és bátran tud viselkedni. A tizennegyedik nem volt képes leküzdeni attól való félelmét, hogy összeütközésbe kerül a Tervezővel. Az ő hibája ez? Vagy talán a Tervezőé? Beszélgettem az Első Tervezővel. Nem tudta, hogy az a nő férjes asszony. A Tervező lemondott arról, hogy családot alapítson. Az ilyen döntést nagyon alaposan meg kell indokolni, és az Értelmesek Kollégiuma elé kell terjeszteni jóváhagyásra. Hiszen aki így dönt, teljesen egy kitűzött célnak szenteli magát. A magányosság olykor kedvezően hat a szellem

55

fejlődésére, újabb energiákat szabadít fel, serkenti a képzeletet, előnyösen hat az alkotó leleményre. Amikor megvizsgálták az Első Tervező elhatározását, hogy lemond a családi életről, úgy találták, hogy helyes a döntés, elősegíti az egész lényét igénybe vevő tervezői munkát. Egyedül élt hát, és egyedülálló nőkkel barátkozott. Sohasem ellenőrizte, hogy valóban magányosak-e. Nem ismerte az ellenőrök feleségeit. Tehát nem felelős az elkövetett hibákért. Az ellenőr feleségét sem szabad elítélnünk. A nők lázadása kiváltott bizonyos reakciókat, felébresztette az elfojtott vágyakat, törekvéseket. És ha elismertük, hogy az asszonyoknak igazuk volt, s éppen az ő kezdeményezésük jóvoltából indul el hamarosan a kozmoszba a Nagy Expedíció, nem szabad a felelősséget a nőkre hárítanunk, akiknek oly sokat köszönhetünk. Egyetlen ember számára nem találok mentséget, és ez én magam vagyok. Engem terhel minden felelősség a sorozatos hibákért és elsősorban azért a hibáért, hogy a tizennegyedik ellenőr hallgatott, félt. Javasolom, hogy alakítsunk egy bizottságot, amely elemzi tevékenységemet, és megállapítja, miért nem sikerült végleg megszüntetnünk az emberek egymástól való félelmét. Másik javaslatom: a Tervező alapítson családot. Megfelelő feleséget könnyen talál. Mi, férfiak eredeti tervezői koncepcióit bámuljuk, a nők pedig tetteit csodálják. Kitűnően vezet űrhajót és quadrigát. Ő gazdagította a modern sportjátékokat a rég elfelejtett kocsihajtó versenyekkel. A kétkerekű, négylovas kocsi hajtása nagy ügyességet és kiváló erőnlétet igényel. Az Értelmesek mosolya láttán A Nyugalomért Felelős Ember elhatározta, hogy befejezi beszédét. 56

- Az emberek a csillagokba néznek, a csillagokból jósolnak - mondta. - A költők szerint a csillagok befolyásolják az emberek sorsát, mert a világegyetem lakosainak tökéletességét sűrítik magukba, mert ők jelentik létünk kiegészítőit, kezdeteit, folytatását és soha ki nem alvó fényét. A kék, zöld és sárga szemű csillagok. A Kollégium elnöke így szólt: - Javaslataidat megvizsgáljuk. Nem keresünk bűnösöket, hisszük, hogy a kozmikus expedíció megkönnyíti majd a félelem maradványainak leküzdését. A tizennegyedik ellenőr rászolgált a pihenésre. Találunk helyettest, aki megszüntet minden pontatlanságot a csillaghajó-építést vezérlő gépek konstrukciójában. Holnaptól kezdve a Föld minden övezetében megkezdődik a búcsúztató ünnepségek előkészítése. Kétszázezer ember indul a legtávolabbi útra. A csillaghajórajok elsuhannak a világmindenség négy tája felé. Nyolc év óta vesszük a tudományos-technikai civilizációk képviselőinek jelzéseit. Sikerült őket megfejtenünk. Útmutatásaik jóvoltából a csillaghajók nem fognak eltévedni. Mondjátok ezt el az embereknek. Csodálatra méltó türelmükkel rászolgáltak a jó hírekre. Kiürült a terem az Értelmesek Tanácskozásainak Épületében. A krónikás Nesztor följegyezte elektronikus titkárának memóriájába: „A sorozatok törvénye már nem érvényesül, véget ért a veszélyes hibák sorozata. Megsemmisíthette volna az emberek terveit, kárba veszhetett volna a húszévi erőfeszítés. Még egyszer és remélhetőleg utoljára megtapasztalhattuk, milyen rettenetes károkat okoz az ember félelme a másik embertől. A szakemberek majd megállapítják, miért félt a tizennegyedik ellenőr az Első

57

Tervezőtől. Félelme valóságos kuriózum. Pszichológusok fogják tanulmányozni ezt az egyedi esetet. A kutatást Az Emberek Belső Biztonságáért Felelős Ember irányítja. Magam is töröm a fejem az ellenőr viselkedésén. Talán attól félt, hogy ha feltárja depressziója okát, kellemetlen következményeknek teszi ki az Első Tervezőt? Némelyekben túlságosan is kifejlődött a másokért való aggodalom, s ez különféle bonyodalmakat okoz. Törődjünk egymással, szeressük egymást, ahogyan a Magasztos Elvek Törvény-könyve előírja, de ne vigyük túlzásba. Ha örökösen aggályoskodunk, hogy meg ne bántsunk valakit valamivel, cselekvőképességünk láthatja kárát, ennek következménye pedig az izmok fokozatos elsorvadása lesz. Asszonyaink már nyilatkoztak ebben az ügyben, és igazat adtunk nekik. Legyünk tehát következetesek.” A krónikás megvetően pillantott az elektronikus titkárra, és azt gondolta magában, abban a reményben, hogy ezekről a gondolatairól senki sem fog tudomást szerezni: „Ócska vacak. Folyton azt emlegetik, hogy emberek lépnek a gépek helyébe, én meg évek óta ennek az »Emlékezőfal«-nak beszélek. Sokra megyek vele, hogy följegyzi a szavaimat. Az eleven ember egy kis melegségre vágyik. Na persze, a gép is fölmelegszik, de én másfajta melegre gondolok.” Valami kattant, aztán reccsent a géptitkárban. Az agg krónikás megijedt, és hangosan így szólt: - Azért én sem szabadultam meg teljesen a félelem érzésétől. Alighanem ezért nem alkalmazok soha eleven titkárnőt. 58

VIOLETICIANUBISZ Az űrutazás kilencedik hónapja. Titusz a csillaghajó peremébe épített galérián sétál. Meg-megáll az ablakot utánzó képernyők előtt. Negyedik sebességgel száguldanak. A csillaghalmazok összesűrűsődtek a hajó előtt, s amikor megközelítette őket, eltűntek, hogy mögötte bukkanjanak fel újra. A fekete felhők olykor elnyelték a csillaghajókat, máskor látszólag eloszlottak. A Tej-útrendszernek ebben az övezetében a piros szín számtalan árnyalata uralkodott, az élénk bíborvöröstől a halvány rózsaszínig. „De szép, de gyönyörű” - gondolta Titusz, és eszébe jutott földi kertje. Violaszin üstököscsóva fénylett fel az ablak előtt. - Viola, viola, viola! - suttogta Titusz, és próbálta megérteni, miért olyan kellemes, ha ezt a szót ismételgeti. - Viola - Letícia - Ticián - Anubisz... Violeticianubisz, violeticianubisz... Új szavakat alkotni még mulatságosabb volt. Félóra múlva kijön a többi űrhajós is. A reggeli séta közben elnézegetik a kozmosz örökösen változó panorámáját, beszélgetnek az időről, a képzelet játékairól, elemzik egymás lelkiállapotát. Most önmagával társalgott hangtalanul. Az űrorvos melegen ajánlotta a belső dialógusokat. A reggeli testgyakorlatok után elmegyakorlatok. Megkönnyítik az összpontosítást, jó hatásúak szórakozottság ellen. Titusz tehát gyakorolt, kis sé mulatva a dolgon, a régi elv jegyében: ha nem is használ, alighanem ártani sem árt.

59

A „biztosan” szó helyett szívesen használta azt, hogy „alighanem”. Hiszen egy más, idő feletti dimenzióban éltek, amely deformál minden határt. A „biztosan” groteszk kifejezéssé vált. Az első deformációk akkor jelentkeztek, amikor elérték a fénysebesség egytizedét. Hogy is volt? Igen, az amnézia retroaktiva, a korábbi események elfelejtése így kezdődött: egyik nap az újjászületett ember elmondhatatlan megkönnyebbülésével nyitotta ki a szemét. A múlt terhe egyszerűen nem létezett többé. Mi történt eddig? Ki tudja, és kit érdekelnek efféle ostobaságok? A legizgalmasabb érzés: a pillanatnyi létezés tudata. Semmi sem múlik el, tehát múlt idő nincsen. Szerencsére ez átmeneti állapot volt, később ismét visszaemlékezett a múltra. - Megszakadhatott volna a kapcsolat a Földdel - mondta az Űrorvos. - És a szövődmények? Komoly személyiségzavarok, elembertelenedés, a kozmosz útvesztőiben bolyongó, öntudatlan élőlények angyali, konfliktusmentes és gondolat-talan létezése. - Nem szabad elfelejteni a múltat. Hiszen az határozza meg az expedíció értelmét, sokévi feladatait. Érdemes időnként emlékezni - javallotta az orvos -, és ha nehezen megy, nézzetek be a Családi Házba. Az ablakon túl nyugtalan, egyenetlen vörös fénnyel lüktettek a csillagok. Titusz most a csillaghajó krónikásának ismerős hangját hallotta: „Földi idő szerint kilenc hónapja, hogy elindultunk. Az űrhajó órái szerint ennek az időnek csupán egyharmada telt el. A raj húsz csoportja, mindegyikben száz űrhajó, egyidejűleg deríti fel a Tejútrendszer négy égtáját. Ha egy csoport 60

száz csillaghajóját vonalakkal kötnénk össze, száz kilométeres élhosszúságú kockát kapnánk. A kozmikus áramlatok csillagok közé dobott húsz kockát sodornak, mintha kék asztalon kockázna valaki. Tíznél több ponton átléptük Naprendszerünk határát. Kihalt, üres bolygókat észleltünk. Nem érdekelnek bennünket. Állandóan vesszük a jelzést a kozmosz mélyéből. E jelek alighanem megkönnyítik, hogy megtaláljuk a helyes utat, amely az Értelmes Lények lakta világok felé vezet.” Titusz lépéseket hallott, hátranézett. Laurin kozmológus jött fel a galériára. Azt mondták róla: „mindig elégedett magával”. Tréfásan így felelt: „Ismerem a dolgok értékét, becsülöm a gondolkodó struktúrákat, magamat is beleértve.” - Reggeli séta? - kérdezte. - Az előbb szóltak, hogy ideje felébredni, reggelizni, mert fölkelt a fedélzeti nap - nevetett Laurin. - A rajparancsnok kitűnően pótolja a régi napot, amelyik olyan szépen kelt fel és nyugodott le a Földön. Itt ő jön le a kabinjából, és megajándékozza a legénységet sugárzó mosolyával, hogy a didergő űrhajósok kissé fölmelegedjenek. Persze te kelsz fel elsőnek, ahogy hőshöz illik. A kozmológus figyelmesen végigmérte Tituszt, és elkomolyodott. - Beszélek itt neked, te meg éppen csak egy pillantást kegyeskedtél rám vetni. Mire gondolsz, hol vagy? Válaszolj, ha meg nem süketültél. - A kilencedik hónap - mormolta Titusz. - Nem értem, beszélj hangosabban. - A kilencedik hónapban születik meg a gyerek. - Zseniális észrevétel, exobiológushoz méltó.

61

Nemhiába tanulmányozod az életet a kozmoszban. Milyen igaz, amit mondasz! De te nem tréfálsz. Bánt valami? - Alighanem csak véletlen - mondta Titusz, a galéria egyik nagy ablakához lépve -, de úgy érzem, nemsokára valami kozmikus esemény születik. - Intuíció? - Talán a kozmosztól megrémült állat ösztöne. - Félsz? - képedt el őszintén a kozmológus. - A félelem emberi érzés. Nehezen meghatározható nyugtalanságot érzek. - Elég jó itt a koszt - tréfált Laurin nem hiszem, hogy ételmérgezést kaptál volna. - Nem tudom legyőzni ezt a nyugtalanságot. - Titusz kinyitotta a felvonó ajtaját. - Gyere. Menjünk a Parancsnokhoz. A Parancsnok komolyan vette Titusz nyugtalanságát. Kapcsolatba lépett a csillaghajó-kapi-tányokkal, fokozott elővigyázatosságot ajánlott. Kérdésére: „Mi újság nálatok?” - néhány csaknem azonos választ kapott: „A nők ok nélkül idegeskednek. Még nyugtalanabbak a madarak.” - Háromszemélyes rakétát előkészíteni. Negyedóra múlva megkezdjük a felderítést. Megadom a koordinátákat... Magára hagyták a Parancsnokot a gépekkel. - Most parancsokat fog kiadni - mondta a kozmológus. - Egyik parancsot a másik után. Parancsolásra termett ember. - Az hát, kitűnő parancsnok és szervező -mondta Titusz. - Te nem kedveled. Miért? - Kedvelem vagy nem - vonta meg a vállát Laurin. - Megtanítottak bennünket, hogy irányítsuk az érzelmeinket, megtanítottak, hogy 62

becsüljük egymást. Tisztelek, becsülök minden embert, de ezektől a nagyszerű férfiaktól valami nyomást érzek - Laurin a gyomrára tette a kezét - itt, körülbelül ezen a helyen, érted? - Ez dacosság - vélte Titusz. - De engem mégiscsak elviselsz. - Na igen, az expedíció Főhőse nem vált ki negatív érzéseket. Környezete rajong érte, én pedig a legközelebbi környezetedhez tartozom. Rajongásról ugyan nincs szó, de kedvellek. -Laurin a homlokára tette kezét. - Honnan jön ez az érzés? Nem! - kiáltott fel, rémületet színlelve. - Miket fecsegek itt össze? Bocsáss meg, a barátság és a rokonszenv természetesen a szívből fakad, bár némely tudósok más véleményen vannak. - Állítólag a máj a pozitív érzelmek forrása, a lép pedig a negatívaké. Társalgásukat a riadólámpák kigyulladása szakította félbe. A Parancsnok kisvártatva hírül adta: „A nyolcadik csoport felderítő rakétái légkörrel övezett bolygót fedeztek fel. Az űrhajósokat meglépte a bolygó hagy hasonlósága a Földhöz. Lehet, hogy ez a hasonlóság csak látszólagos. Az első megfigyelések eredménye a következő: egymástól élesen elütő, jól látható világos és sötét foltok, a déli egyenlítői övezetben felhősávok. A bolygó a naprendszer peremén kering, átmérője körülbelül négyszerese a Földének, tömege ugyanakkora. A kutatást folytatják. A Keleti Raj az »Első találkozás« instrukció szerint körülveszi a bolygót. Legénység nélküli szondákat dobunk le, különböző vidékeken szimatolnak, megvárjuk az eredményt.” A gépek kétnapos kutatóútja és az eredmények elemzése után a Parancsnok döntött:

63

- Három űrhajóscsoportot leszállásra előkészíteni. Számoljatok be minden lépésetekről, minden benyomásotokról, arról, amit láttok, hallotok, éreztek. Egy óra elteltével az első csoport vezetője ezt közölte: \ - Kocsink nagy síkságon halad, elveszítettük a vizuális kapcsolatot a második és harmadik csoporttal, de halljuk őket. A földi sivatagok gyönyörűek ehhez a síksághoz képest. Kocsikáz-tatok valaha egy végtelenbe nyúló, fémesen csillogó lapályon? Növeljük a sebességet. Előttünk egy kilométer széles szakadék, amelyet bíborszínű láva tölt ki, itt-ott álló cseppkövekhez hasonló, magas, fehér sziklatömbök meredeznek, fölöttük kék füst gomolyog. - Látod a horizontot? - kérdezte a Parancsnok. - Nem. Távolabb ködös a táj, fent sötétedik az ég. A sziklák lábánál bugyborékol valami, körülöttük madárfélék keringenek, pehelyköny-nyű, pehelyre emlékeztető, több ágú micsodák. - Észrevették a kocsitokat? - Nem, nem hinném. Távcsövön figyeljük ezeket a csodabogarakat. Most mit tegyünk? - Készüljetek fel a visszatérésre. A második csoport vezetője is beszámolt: - A láthatár a kellős közepén megtörik, mulatságosan fest, a törés helyén színes fények villognak, fölöttük sarki fény függönye hullámzik, előtte két lassan keringő korong látszik. A fényfüggöny most szétfoszlik a semmiben, az aranyos aureolák eltűnnek. Szurokfekete az ég, feneketlen kút, egyetlen csillag sincs rajta. A horizont fölött villanások, talán villamos kisülések? Megálltunk egy nagy kráter szélén. A legalján, középen tűz ég. Alighanem vulkánon vagyunk. Kien- 64

gedtem egy galambot, egy percig repült, azután holtan esett le. Várjuk a további utasításokat. - Vigyázzatok, hogy meg ne sérüljön az űrruhátok. A bolygó légkörében sok a mérges gáz. Készüljetek fel a visszatérésre. A harmadik csoport vezetőjének beszámolója: - Állandóan látjuk a bal oldali és a jobb oldali kocsit, a síkság középső sávját vizsgáljuk. A táj nagyon változatos, a kupolaszerű dombokat valami borítja, növényzetnek nemigen lehet nevezni, inkább göndör hajra emlékeztet. Egy mély árokhoz közeledünk, pompás hidak vezetnek át rajta. - Hidak?! - kiáltotta a Parancsnok. - A képernyőkön csak a végtelen síkságot látom! - Hidak bizony, gyönyörű hidak, értelmes lények alkotásai, csodálatos művészek remekei, könnyű szerkezetek színes műanyagból, éppen itt alattunk... - Miért hallgattál el? - Rozsdatemető, géproncsok. Nem, inkább épületek vasvázának a roncsai, egy romba dőlt város része, atomrobbanás pusztította el... Nem, óriási hadigépek ütköztek meg ebben a völgyben... - Már megint hallgatsz! Beszélj! - türelmetlenkedett a Parancsnok. - Beszélj, kérlek. - Lidércnyomás - suttogta az űrhajós. - Egy űrrepülőteret látok... Ezek űrhajók roncsai, még indulás előtt elpusztították őket, mennyire hasonlítanak a mi csillaghajóinkhoz! Mit csináljak? - Fordulj vissza! Azonnal fordulj vissza! A Parancsnok berekedt a kiabálástól. Sokszor elismételte a parancsot, az űrhajósok, úgy látszik, megsüketültek.

65

- Kocsink nagy síkságon halad - ismételte meg jelentését az első csoport vezetője. - A láthatár a kellős közepén megtörik - kezdte elölről a második űrhajós. - A síkság központi sávját vizsgáljuk - jelentette a harmadik. Azután felváltva beszéltek: - Előttünk széles szakadék, bíborszínű magma tölti ki... - Villanások a horizont fölött... - Itt-ott fehér sziklatömbök meredeznek... - Kék füst gomolyog fölöttünk... - A sziklák lábánál valami bugyborékol... - Szurokfekete az ég... A Parancsnok csillaghajójának megfigyelőtornyában lázasan vitatkoztak: - Úgy látszik, az űrruhák nem zárnak légmentesen - mondta Titusz. - A bolygó mérgező légköre látomásokat vált ki. - A szondák más képeket mutatnak. A madárfélék, az elpusztult város romjai, a hidak fantazmagóriák, a képzelet játékai - állapította meg a Parancsnok. - Mit javasoltok? - Sürgősen vissza kell őket hozni a csillaghajóra - felelte Titusz. - Fölszedem őket arról a síkságról, ha beleegyezel. - Rendben van, de nem szállhatsz ki a mentőhajóból. A gépek a tartályba emelik az űrhajósokat. Figyelj, hogy az utasításaidat pontosan hajtsák végre. Furcsa egy bolygó ez, háromszázezer kilométeres távolságból nézve a Földre hasonlít, közelről a hasonlóság csökken. Nem tudom, mi okozza ezeket a látomásokat, legyetek óvatosak - fejezte be a Parancsnok. Titusz mentőhajója egy darabig az űrhajósok fölött keringett. Az első csoporttal kezdte: - Láttok engem? - kérdezte Titusz. 66

- Micsoda kérdés? - bosszankodott a csoport vezetője. - Nem vagyunk vakok. Mit akarsz? - Nem hallottátok az utasítást, hogy forduljatok vissza? - Nem. De a zenét halljuk. - Zenét? - Hát az indulókat. Úgy látszik, bátorítani akartok bennünket. Az űrhajós nevetett, és Titusz úgy gondolta, ideje abbahagyni ezt a beszélgetést. A gépek jól végrehajtották feladatukat, hálókat dobtak az elképedt űrhajósokra, és sorra beemelték őket a mentőhajóba. Tizenöt perc múlva mindannyian a csillaghajón voltak. - Ez jogtiprás, ez botrány! - háborgott a második csoport vezetője. - Úgy bántok velünk, mint az állatokkal! - Csitt, ne kiabálj, fölébreszted a feleségemet - kérte az űrorvos. - Pár óra hosszat valami pocsékságot lélegeztetek be, és most kicsit félrebeszélsz. - Rámosolygott. - No, nyugodjatok meg szépen, mert különben elaltatunk. A fenyegetés hatott. - Elnézést - mondta az űrhajós. - Az idegeim felmondták a szolgálatot. Gonosz bolygó ez, gyilkos légköre van. Mérget juttat a vérbe. - Talán méreg, talán másvalami - tamáskodott az orvos. - Hat értelmes ember egyszerre csak meggárgyul, és összevissza mesél. Csupa józan, erős, kemény férfi - csúfolódott -, aztán mihelyt egy idegen bolygóra csöppennek, megsüthetik a józan eszüket meg az erejüket. No, rátok fér egy kis pihenés - változtatott hangot az orvos, abbahagyta a csúfolódást. - Csak most tértetek magatokhoz, éppen az imént. Láttam a szemeteken, hogy már értitek a tréfát. Gyertek, most meglátogatjuk á Családot.

67

A Családi Ház az űrhajó kellős közepében volt. Két út vezetett erre a különleges helyre, liften a negyedik fedélzetre, aztán folyosón vagy... mezei ösvényen. - Bizony, mezei ösvényen - mondta az orvos. - Erre jönnek azok, akik távoli vándorútról térnek vissza. Ezen az úton térnek vissza a valóságba. A Családi Ház megszünteti a tudatzavarokat, megóv a tébolytól, enyhíti a honvágyat. Lassan bandukoltak a homokos ösvényen, balra fakerítés, jobbra fűzfák, a távolban a ház. - Hihetetlen! - kiáltott fel a második csoport egyik űrhajósa. - Fenyőfa gerendák, azok bizony, méghozzá vörösfenyőből. Ilyen házban laktak a dédszüleim. Apám úgy mesélt a vörösfenyő házról, mint az építészet csodájáról. Akkor nem tudtam megérteni. Láttam ilyen házakat a rezervátumokban, csinosak, még lakályosak is, de olyan mulatságosak, akkoriban az űrvárosok építészeti csodáiért lelkesedtem... Csak most értettem meg, hogy ez a faház semmiben sem marad el a modern épületek mögött. Nézzétek csak, a szögletgerendák végébe szívet faragtak. - Isten hozott benneteket szerény házunkban. - A Gazda lépett ki a tornácra, javakorabeli férfi. Kezet fogott az űrhajósokkal. - Éppen jókor jöttetek, a feleségem céklalevest főzött -mondta mosolyogva. - Ha elfáradtatok a hosszú úttól, majd pihentek néhány órát. De előbb megkóstoljátok a céklalevest húsos táskával meg az őzpecsenyét. Tessék, kerüljetek beljebb. - Hallottam róla, hogy a csillaghajó negyedik fedélzetén van egy ilyen otthonos zug - mondta a legfiatalabb űrhajós. - De más hallani, más látni. Ez a fehér abroszos, terített asztal, ezek 68

a színes papírkivágások a falon, ezek a faragott padok... Belépett a Gazdasszony egy fazék párolgó céklalevessel. - A feleségem - mondta a Gazda. - Derék asszony, bár egy kicsit perlekedős. Sohasem enged abból, amit a fejébe vett. Mondtam neki: tyúklevest adjunk a vendégeknek, ilyet biztosan nem ettek még életükben, de ő kijelentette: „Csudát, inkább céklalevest főzök húsos táskával.” Úgy is lett. A céklaleves valóban fölséges volt, a hangulat egyre emelkedett, mert a Gazda elővett egy üveg vörös bort a pohárszékből. Titusz észrevétlenül figyelte az űrhajósokat. A fiatalemberek arca kipirult, feszültségük fölengedett. „Csak a szemükben maradt még egy parányi félelem - gondolta. - Először találkoztak az Ismeretlennel. Sokoldalú kiképzést kaptak, hosszú évekig készülődtek az útra, mégis megingott az ellenálló-képességük. Láthatjuk-e előre az emberi szervezet reagálását a kozmosz minden térségében? Ez lehetetlen. Mit tehetünk hát, amikor veszély közeledik, ki lesz képes felismerni, elemezni, megérteni? A legnagyszerűbb készülékek is csődöt mondanak, marad az ösztön, az intuíció, összekapcsolva a gépekkel, amelyek megkönnyítik az azonnali reagálást.” - Látom, jó az étvágyatok - mondta az űrhajósoknak. - Megennék egy lovat patkóstul - felelte a legfiatalabb, általános derültséget keltve: - Ebben a házban megnyugszik az ember, itt minden egyszerű, érthető, barátságos - nézett Tituszra. - Jól mondom? - Jól. - Mire gondolsz?

69

- Csak fülelek. - A legyek zümmögnek - szólalt meg a Gazda. - Ilyenkor, júliusban... - nem tudta befejezni. Élesen felvijjogott a riadósziréna. - Mindenki a helyére! - harsant fel a Parancsnok hangja. - A bolygó északi felét vizsgáló csoportból a tizennyolcas csillaghajó a tiltó parancsok ellenére leszállt. Titusz hallgatta a Parancsnok nyugodt hangját. A fő képernyő előtt ültek a karosszékekben. Csillaghajójuk ahhoz a helyhez közeledett, ahol a 18. sz. űrhajó váratlanul leszállt. - Sorban mindenki közölje, hogy mit figyelt meg - mondta a Parancsnok. - Röviden, egy mondatban, és mivel mindenki mindenkit hall, mellőzzétek az ismétléseket. A megfigyelőtorony legfelső emeletén eloltották a lámpákat. Laurin kozmológus belépett a vezérlőterembe, és elfoglalta Titusz mellett a harmadik karosszéket. Az űrhajókapitányok az utasításhoz híven sorban jelentkeztek. - Életnek semmi nyoma, végtelen síkságok, lávával kitöltött, mély szakadékok. - A közelben síkság, felhőgomoly, erős örvénylések spirálissá formálják a felhőket. - Sorozatos radioaktív sugárkitöréseket figyeltünk meg. - A két póluson a bolygó felülete simára csiszolt elefántcsont golyóra emlékeztet. Egyetlen repedés sem látható rajta. A spektrum különböző, többek között távoli ultraviola és infravörös tartományaiban végzett megfigyelések lehetővé tették a széles mágneses mező kimutatását a távoli nap felé forduló félte- 70

ke középső részén. Éppen itt szállt le a tizennyol-cas csillaghajó. A raj hírkapcsolatáért felelős űrhajós most jelentést továbbított: - Vettem a 18. sz. űrhajó kapitányának jelzéseit: „Akaratunk ellenére szálltunk le. Nem sikerült szétválasztanom az űrhajó két részét. Óriási erő húzta le a csillaghajót a bolygó felszínére. A fékezőmotorokat bekapcsoló gépek csütörtököt mondtak, a gravitáció-kiegyenlítő rendszer nem működött, katasztrófa fenyegetett bennünket. Megmenekülésünket a biztosító csillaghajóknak köszönhetjük mesterséges antigravitációs teret létesítettek, zuhanásunk sebessége gyorsan csökkent, baj nélkül leszálltunk a 137. négyszögben, egy magas hegyekkel körülvett medencében. Tizenkét űrhajós elhagyta a hajót, és a környéket vizsgálja.” - Megdöbbentő könnyelműség - állapította meg a Parancsnok. - Ki a csillaghajó kapitánya? - Borca - felelte Titusz. - Az imént kaptam meg minden adatot a tizennyolcas legénységéről. Számos kérdésemre a gép egyetlen szóval válaszolt: „kifogástalanok”. - Miért keresel vétkeseket az emberek között? - szólalt meg az addig hallgató kozmológus. -A bolygó űz tréfákat velünk. Légköre látomásokat idéz elő, egyik űrhajónkat gorombán, mohón magához rántotta. Talán éhes, talán forgó búgó-csigákkal táplálkozik? A héjuk kemény, de belül csupa ínyencfalat. - Képtelenség, őrület - kiáltott fel a Parancsnok. Még valamit mondani akart, de a mosolygó Tituszra pillantva megértette, hogy Laurin tréfál. Nem volt idő további beszélgetésre. Kapcsolatba léptek a tizennyolcas csillaghajóval.

71

- A képernyőn Borca, az űrhajó kapitánya - közölte a kommentátor. - Üdvözöllek, barátom - szólt a Parancsnok. - Ó, te vagy az - kapta fel a fejét Borca. Úgy rémlett, mintha szendergésből ébredt volna. - Fáradt vagy? - Azt gondolod, fáradtság? - hunyta le szemét a kapitány. - Nem, csak elgondolkoztam. Titusz a kozmológus vállára tette a kezét. - Beteg - suttogta Laurin. - Miért engedted meg, hogy az embereid elhagyják az űrhajót? - kérdezte a Parancsnok. - Miért engedtem meg? - Borca nehezen szedte össze gondolatait. - Igen, tudom már - jutott eszébe. - Az az átkozott mágnesség leállította a gépeket. Ilyen helyzetben csak emberek segíthetnek az embereknek. Vigyázzatok a kútra! - A kútra? - Egy kútba zuhantunk, mindig tartottam efféle meglepetésektől. Nem lehet mindent előre látni. Hát most megtörtént. - Kényszerleszállást hajtottatok végre, nem történt semmi baj - nyugtatta meg a Parancsnok. - Semlegesítjük a mágneses erőket, és hajótok visszatér a rajhoz. - Vagy semlegesítjük, vagy nem. - Borca bekapcsolta a másik képernyőt. - Egy vulkán belső lejtőjén értünk földet, a hajlásszög nem nagy, de a szeizmográfok enyhe rázkódásokat jeleztek. Nézzétek meg ezt a panorámát. Nagy teknőt láttak, tojásdad krátert, barna magaslatok gyűrűjében. A kamerák balra siklottak, feltűnt a kráter feneke és amfiteátrumszerű fala. - Az űrhajósok azért szálltak ki, hogy felkutassák, miért vallottunk kudarcot, és hogyan juthatnánk ki ebből a csapdából - magyarázta a 72

kapitány. - Megvizsgálják a szakadékot a kráter északi peremén, keresik a réseket, amelyeken át bejuttathatjátok az antimágneses gépeket. Azok kihúzzák az űrhajót ebből a katlanból. Biztosabb módszer, mint semlegesíteni valamit, amit nem ismerünk. - Lehetséges - hagyta rá a Parancsnok. - Mi a véleményetek? - kérdezte meg Tituszt és Lau-rint, s mivel azok hallgattak, úgy döntött, hogy leghelyesebb, ha dicséri a kapitány kezdeményezését. - Helyesen határoztál, de ha együttműködünk, gyorsabban leküzdjük a veszélyt. Két-há-rom perc múlva a raj körülveszi a kényszerleszállás helyét. Rakétákat küldünk ki... - Hirtelen kivilágosodik az ég - szakította félbe Borca -, erős rázkódásokat érzünk. Hallgassátok, mit mondanak az űrhajósaim: „Lábunk alatt remeg a föld. Persze nem föld, nincs itt egyetlen göröngy, egyetlen szem homok sem. Ez a szivacsos felszín tágul és zsugorodik, alig tudunk egyensúlyban maradni. Dobjatok le mentőpályát, úgy könnyebben visszatérhetünk a csillaghajóhoz.” - Mire vársz? - kiáltott a Parancsnok. Siess! - Úgysem érnek vissza - tárta szét a karját tehetetlenül Borca. Hipnotizáltan meredt a képernyőre. - Oda nézzetek! - kiáltotta. - Nőnek a hegyek! A kráter peremén sorakozó, kupolaszerű magaslatok duzzadtak, nőttek, sziklák repedezésének robaja hallatszott, a magasba szökő láva szétvetette a sziklákat, és szinte azonnal megdermedt, kőtornyok erdejével zárva körül a krátert, mint valami gigászi kerítéssel. - Csapda! - üvöltötte Borca. - Be akarnak zárni minket a kráterbe.

73

- Akarnak? Kikről beszélsz? - kérdezte Lau-rin, és nevetni kezdett. - A bolygó lakosai - felelte a kapitány. - Csillaghajókra vadásznak. Elfogják, az űrhajókat. - Ez a te ötleted, Laurin - mondta Titusz. - Majdnem az én ötletem - helyesbített a kozmológus. - Nem nagy a különbség, te tréfáltál, Borca komolyan beszél. - Kapcsoljátok a Családi Házat. - A Parancsnok a kormánnyal manipulált. - Kitágítom a látómezőt, hadd nézze meg jól a Család azt a krátert. Mit láttok? - Ez maga a pokol feneke - suttogta az Anya fehéren izzó serpenyő a fekete hegyek erdejében. - És ezek a hegyek nőnek - tette hozzá az Apa. - Úgy rémlik, hamarosan az égig érnek, és akkor ezek a szegény fiúk fogva maradnak a sziklatető alatt. - Ne sopánkodj! - Az Anya nem vette le szemét a képernyőről. - Én azt mondom, még nincs veszve minden. Nem nőhetnek a végtelenségig a hegyek, mert ha már túl magasra nőnek, akkor ledőlnek, és... oda nézzetek, ni! A legmagasabbik leomlott! - Csakugyan - örvendezett az Apa. - Az erős szél ledöntötte, most a másikat is, a harmadikat, a negyediket. - Öröm nézni, hogy düledeznek ezek a ronda hegyek, mint a kártyavár. A fiaink biztonságban visszatérnek a Házba. - A lavinák megölik az embereket! - kiáltotta Borca. - Szétzúzzák a hajót, elpusztu... Nem fejezhette be. Fülkéjébe berohant a kapitányhelyettes, egy lendületes ökölcsapással orr- 74

ba vágta Borcát, a kapitány hátrahanyatlott a karosszékében. - Nem bírtam tovább hallgatni - mentegetőzött a helyettese. - Mindenütt katasztrófát látott. - Most nem lát semmit - mondta a kozmológus. - Eszméletét veszítette, és a bolygó felett nyomban kiderült az ég. A körülmények különös összejátszása. A hegyek összezsugorodtak, a földrengés megszűnt, az űrhajósok pár perc múlva elérik a csillaghajót. A Parancsnok a kapitányhelyettessel beszélgetett. - Sok év óta először történt, hogy egy ember megütötte embertársát. Ösztönös mozdulatodat a harag diktálta, a jogos harag. Nem tehettél semmi okosabbat. Erélyesen véget kellett vetni Borca fantaziálásának. - Ha magához tér, dühös lesz. - Nem hinném. Borca beteg. Áthozatom az én hajómra. Van itt egy űrorvos, akinek hiányzik, hogy nincsenek betegei. Ő majd gondjaiba veszi a kapitányt, te meg gondjaidba veszed a csillaghajót. - Várom a rajtparancsot. - Visszatértek az emberek? - Igen, mindenki itt van. - No, akkor csak indulj bátran. Itt keringünk a közelben, és ha szükség lesz rá, segítünk. A képernyők kialudtak, eltűnt a kráter képe. A tizennyolcas csillaghajó fölemelkedett a lejtőről, és negyedóra múlva csatlakozott a rajhoz. Másnap valamennyi hajó képernyőin megjelent az Űrorvos, üdvözölte a legénységet, és bejelentette, hogy el akarja mondani az űrhajósoknak, mi a véleménye a lejátszódott eseményekről. - Már régóta tudjuk - kezdte -, hogy agyunk bioáramokat sugároz ki, amelyek hol

75

gyengébbek, hol erősebbek, ez a külső körülményektől és az ember egyéni lehetőségeitől függ. Sokan megtanulták, hogy nagy távolságra továbbítsák gondolataikat, némelyek tárgyakat mozdítanak el érintés nélkül, és olyanok is vannak, akik meg tudják változtatni a tárgyak alakját. Ennek a naprendszernek az övezetében mágneses zavarokat figyeltünk meg, észleltük az idegen bolygó egyenlítői vidékének erőteljes sugárzását. Ahogyan a szobrász tetszése szerint formálja az anyagot, a fát, a márványt, anyagi formába öntve gondolatait, úgy kezdték el formálni az emberek a bolygó képét. Az űrhajósok fantáziájában keletkezett képek valósággá váltak, és mivel mindegyik máshogyan képzelte el a bolygót, három különböző beszámolót hallottunk az ugyanazt a terepet felderítő csoportok három vezetőjétől. A kapitány elméje katasztrófák képét termelte, Borca mindenütt legyőzhetetlen akadályokat látott, és ezek az akadályok kezdtek valósággá válni. Az idegen bolygó roppant érzékeny égitest, minden emberi gondolatra reagál. Ezen a bolygón a különösen romboló fantázia helyi világ végét okozhatna. Szerencsére az Anya egészséges józansága, optimizmusa és építő fantáziája, de főleg az a mély meggyőződése, hogy az emberek teljes épségben kikerülnek a veszélyből, semlegesítette a katasztrófa képeit, és elhárította a veszélyt. Hogyan történt, hogy a csillaghajó legénységéből senki sem próbált szembeszállni a kapitánnyal? A hajdankorban voltak törzsfőnökök, akik emberek százezreit sodorták pusztulásba. A csillaghajó legénysége különleges fajta pszichózis áldozata lett. Teljes passzivitásba süllyedve várták a legrosszabbat, nem hittek a menekülés lehetőségében. Elsőnek Borca helyet- 76

tese ocsúdott fel, a rajparancsnok biztatására. A szakemberek most vizsgálják a kapitány agyát. Fel kell derítenünk a zavar okát, amely a katasztrófa képét idézte fel képzeletében. Ügyeljetek a fantáziátokra - fejezte be az Űrorvos. - Ne felejtsük el, hogy olykor megtréfál bennünket. Később Titusz, ismét a galérián sétálva, megkérdezte az orvost: - Meg lehet magyarázni a makacsul visszatérő gondolatokat? - Attól függ, kit gyötörnek a makacs gondolatok - válaszolta az Űrorvos. - Miről van szó? - Ma reggel egy violaszínű üstökös haladt el a hajónk mellett. Suttogni kezdtem: „viola, viola, viola”, aztán ezeket a szavakat alkottam: „vio-leticia-tician-anubisz”, és így keletkezett ez a furcsa szó: „violeticianubisz”. Nagyon mulattatott. És most, elalvás előtt megint ellenállhatatlan kedvet érzek, hogy ezt a szót ismételgessem: „violeticianubisz”, „violeticianubisz”... - Viola, mert violaszínű volt az üstökös - töp-renget az orvos. - Letícia női név, Tizian a festő... de miért Anubisz? A holtak óegyiptomi istene, aki az ítélőszék elé vezette őket. - Nem sok híja volt, hogy Borca játssza el ezt a szerepet. - Igazad van. Akkor hát az intuíciód szólalt meg. Titusz az ablakhoz lépett. - Elhagyjuk, a violaszínű naprendszert -mondta. - Ezt örömmel látom. - Az asszonyaink megint jókedvűek - kapcsolódott be a beszélgetésbe a Kozmológus. - A madarak nem verdesnek a szárnyukkal. Mindjárt eltűnik az idegen bolygó. Hasonlít még a Földhöz?

77

- A legkisebb hasonlóságot sem látom közöttük - jelentette ki Titusz. - Pedig amikor közeledtünk hozzá, annyira emlékeztetett a Földre. - A képzelet űzött tréfát velünk - mondta a Kozmológus. - Annyira vágyódtunk bolygónk képe után; hogy idevarázsoltuk ebbe a naprendszerbe. - Nézzünk be a Családi Házba - javasolta Titusz. - A legjobb gyógyszer honvágy ellen. Félbeszakították a finom ebédünket, rászolgáltunk egy nyugodt vacsorára. - Nem gyötör már a makacs szó? - érdeklődött az orvos. - Nem - mondta Titusz. - Most van egy másik: „őzpecsenyeidevele!” 78

A XYRIS BOLYGÓ Titusz a csillaghajó könyvtárában böngészett, réges-régi könyveket lapozgatott, és rábukkant egy tanulmányra az általános relativitáselméletről. Ebéd közben azt mondta a Parancsnoknak: - A világ megöregedett, de ez az elmélet fiatal maradt. - No igen! - hangzott a rövid válasz, mert a Parancsnok nagy ínyenc volt. Éppen új fogást szolgáltak fel, az Első Navigátor feleségének művét; égő arccal ült az asztalnál, férje halkan vigasztalta: - Ne félj, jó emberek ezek, értékelik a jó szándékot. - Ennek az elméletnek az volt a lényege - folytatta Titusz -, hogy a tér geometriai tulajdonsá-gait és az idő múlását bármely térszakaszban az anyag sűrűsége határozza meg. Nagy tömegek közelében, tehát erős gravitációs mezőben a téridő deformálódik, elgörbül, az idő múlása lelassul. - Aha - helyeselt a Parancsnok, éppen most kóstolta meg az új fogást; az első falat után elismerően pillantott a kulináris remekmű alkotójára. - Kitűnő! - dicsérte. - De még milyen kitűnő! - lelkendezett Titusz. - Mert gondoljátok csak meg, mikor keletkezett. Az anyag, a tér és az idő összefüggésének megértése igazolja azt a feltevésünket, hogy á hajdankorban is éltek zseniális emberek.

79

- A mi kis körünkben is fölfedeztünk egy zsenit - nevetett a Parancsnok. - Leticia remek új fogást készített, kóstold meg. Titusz felsóhajtott. - Én a relativitáselméletről beszélek, ti meg az evésről. - Érthető - szólt közbe Laurin. - Újdonságokra vágyunk. - Jelentés a Parancsnoknak - szólalt meg az Informátor öblös hangja. - Az északi csoport csillaghajóihoz fölerősítve érkezik az útirányjelzés, zenekísérettel. Teljes csöndet kérünk. Rögzítjük a hangokat. „Vágyunknak eleget tettek - gondolta Titusz. Mire Leticia főztjét megkóstoltam volna, a kozmosz kínált meg bennünket egy különleges fogással. Leticiának hívják az Első Navigátor feleségét, kicsit előkelősködő, divatos név. Viola, Leticia, innen a képzettársítás, a kozmosz mélyéből érkező jelzések mutatják nekünk az utat, segítségükkel könnyebben megtaláljuk a Más Civilizációkat. Az Értelmesek törték a fejüket, miért szólaltak meg ilyen hosszú hallgatás után a Nálunk Értelmesebbek. Végül azt sütötték ki, hogy már régóta igyekeznek kapcsolatba lépni velünk, de nem hallottuk a hangjukat, bár a világegyetem mindig beszédes volt. Állandóan beszélgetnek egymással, de a Földön senki sem tudta lefordítani a kozmikus társalgást. Hallgatózni nem illik ugyan, de a Világegyetem természetes kíváncsisága igazolja a bölcseket, akik a Naprendszer bolygóira, holdjaira antennák több százezer kilométeres pókhálóját aggatták fel. Ezzel a hálóval fogták el az útmutató jelzést.” - A Nálunk Értelmesebbek a kozmikus révkalauz szerepét töltik be. Eddig senkinek sem sikerült válaszolni a kérdésre: honnan ez a váratlan 80

érdeklődés a Föld iránt? Miért határozták el, hogy segítenek? Miért fontos nekik, hogy az emberi értelem fejlődése meggyorsuljon? Mi rejlik emögött? Talán egy galaktikus kísérletben veszünk részt? Milyen meglepetések várnak ránk? Meg tudjuk-e őrizni tetteink és gondolataink önállóságát? - Meg - felelte a Parancsnok. - Vagy legalábbis mindent megteszünk, hogy senki ne korlátozza önállóságunkat. Már a felkészülés szakaszában tanakodtak az Űrutazás szervezői, hogyan reagáljunk ezekre a jelzésekre. És ha Ők ránk akarják erőszakolni akaratukat? Ezért döntöttek úgy, hogy a rajnak csak egy része követi a kozmoszból érkező jelzéseket, arrafelé halad, amerre ismeretlen kalauzunk vezet. - Kétszáz csillaghajó - mondta Titusz. - Igen, a raj egytizede. A többi más feladatot kapott. Az ötszáz hajóból álló Nyugati Csoport sokoldalú védőrendszer, amely, a jelzést követő csoport nyomában halad. Oltalmaznak bennünket á meglepetésektől, és egymásra is vigyáznak. A Déli Csoport a szomszédos övezeteket deríti fel, a Keleti a mi hátvédünk, tartalékunk. A kritikus pillanatban lép akcióba, ha csődöt mond minden rendszer, amely cselekvési szabadságunkat biztosítja. Reméljük, nem kerül sor a világok háborújára - fejezte be a Parancsnok. - Titusz és Laurin, gyertek velem a megfigyelőtoronyba. A parancsnoki szobában bekapcsolták a húsz képernyőt. A Parancsnok csillaghajója kapcsolatba lépett a húsz űrhajókötelék főkapitányával. - Átmegyek az Északi Csoporthoz - közölte az Expedíció Parancsnoka. - Átveszem kötelékeitek közvetlen vezetését. Új naprendszerhez közeledünk, valószínűleg gondolkodó lényekkel

81

fogunk találkozni. Az Értelmesek a találkozás számos variánsát dolgozták ki. Ezeket jól ismerjük, tudjuk, hogyan viselkedjünk száz helyzetben. De az Értelmesek sem láthatnak előre mindent, tehát szükség esetén rögtönözni fogunk. Javasolom, hogy idézzük emlékezetünkbe a „Második Találkozás” akció tervének részleteit. Várom a kérdéseket. - A fedélzeti mérőórák szerint valamivel túlléptük a negyedik sebességet - szólt a második kötelék főkapitánya. - Minek köszönhető ez? - Mondjuk: a kozmikus áramlatoknak, a gravitációs erők bizonyos szerkezetének. Csoportunk szívesen él ezzel a segítséggel. Vendégszerető térségbe érkeztünk, vegyük igénybe a vendégszeretetet. - Látom a képernyőn az elmélázó Tituszt -mondta egy másik kötelék főkapitánya. - Hogy van a mi Főhősünk? - Jól van - felelte kissé csodálkozva a Parancsnok. - Minek köszönheti ezt az érdeklődést a hogyléte iránt? - Inkább az intuíciója iránt - magyarázta az űrhajós. - A korai primitív korban az emberek fontosabb események előtt jósokhoz fordultak. Áldozatokat vittek nekik, ők pedig a madarak röptéből, állatok zsigereiből megjósolták: így meg így lesz, óvakodjatok ettől meg attól, és nagy siker vár rátok. - Akkor én is jósolok, őseink szokása szerint - mosolygott Titusz. - Arra tanítottak bennünket, hogy az igazat mondjuk. Intuícióm hallgat, nem érzek semmi veszélyt, de az éberséget el lehet altatni, az intuíciót gyengíteni lehet. Szívesen megjósolnám: így meg így lesz, óvakodjatok ettől meg attól, és nagy siker vár rátok, de nem tudom, hogy miként lesz, és mitől kell óvakodni. 82

- Pedig azt mondják, hogy intuíciód a távolbalátással határos. - Sokat összebeszélnek az emberek - felelte Titusz, általános derültségét keltve. - Szöget ütött a fejembe ez a dallam, olykor elnyomja az irányító jelzést, vajon ugyanabból a forrásból jön-e, mint az útjelzés, melyet már régóta veszünk, vagy csak ebből a naprendszerből, amelyikhez közeledünk? Talán ennek egyik bolygója sugározza a dallamot? - Érdekes a hipotézised - állapította meg Lau-rin. - A zene megkönnyíti a gondolkodó lények kapcsolatteremtését. Az égi szférák nyelve. Dallamok segítségével hamarabb szót értünk. - De ez a dallam szomorú, megrendítően szomorú - mondta lassan, elgondolkodva Titusz. - Monoton harangzúgásra emlékeztet. Ha behunyom a szemem, egy kihalt város templomát látom, a kongó harang az embereket hívja, hogy térjenek vissza otthonukba, a harangozónak könyörög, hogy jöjjön vissza. - Ez azt jelenti, hogy senki sem fogadja a vendégeket? - kérdezte Laurin. - Nem szeretek megkésve érkezni valahová. Ácsorog az ember a bezárt kapu előtt, nyakát nyújtogatja, hogy nem lát-e világosságot valahol, de az ablakok sötétek, üres a ház, semmi sem lesz a várva várt vendégségből. - Nemsokára megtudjuk, hogy sötét és üres-e az a ház, vagy világos és zsúfolt. - A Parancsnok elhatározta, hogy fordít a hangulaton. - Szondákat küldök ki, azok megelőznek bennünket, és közlik, hogy mit tapasztaltak. Majdnem egy hónapig vártak a hírekre. Végül ezt jegyezte fel a Nagy Űrutazás Krónikása: „Hat bolygó kering a csillag körül. A legkülsőnek légköre van. A szondák nitrogén, oxigén

83

és egy kevéske szén-dioxid jelenlétét állapították meg. A felhőréteg alatt két nagy szárazföld vehető ki. Az Északi Csoport csillaghajói tízezer kilométer magasságban körülvették a bolygót. A fel-derítőhajó legénysége panoráma-felvételeket készített a szárazföldekről és óceánokról. Ezután négy megfigyelőállomást helyeztek bolygó körüli pályára. Az állomások alapos vizsgálatot végeztek az egyenlítő és a délkörök mentén, felderítették a két sarki övezetet. Az éjszakai megfigyelés sok fénypontot mutatott a partok mentén.” - A Gondolkodó Lények települései - mondta Titusz, a fényképeket nézegetve. - Nézzétek meg a fénypontok elhelyezkedését. - Települések vagy városok, hatalmas metropolisok- tette hozzá Laurin. - Alig tudom elhinni. - Majd elhiszed, ha meglátod - mondta a Parancsnok. - Holnap meglátogatjuk a települések lakosait. Az Űrutazás Krónikása följegyezte: Félóra múlva leszállunk a Xyris bolygóra. Laurin találta ki ezt a nevet. Amikor megkérdezték, miért Xyris, csak vállat vont. Ez jutott eszébe, ne keressünk logikus magyarázatot. Egyébként a logika, az emberi logika nem mindig válik be a kozmoszban. Eltorzul, deformálódik, akár a tér és az idő. A Parancsnok űrhajója hamarosan kettéválik. Az A rész bolygó körüli pályán marad, a B kúp a tengerbe merül. Napnyugta előtt érjük el a szárazföldet. Tízen partra szál-lunk, negyven ember az óceánon marad. Izgatottak vagyunk, némelyikünk meghatódott. Csodálatosképpen a nők a legnyugodtabbak. Igaza volt annak a bölcsnek, aki azt írta: „A nő természete kifürkészhetetlen, mint a halak útja a vízben.” Nekik köszönhetjük, hogy otthagytuk 84

nyugodt, sőt idilli életünket, és belevetettük magunkat a kozmikus kaland forgatagába. Forgatag, ez a helyes kifejezés. A világegyetemben minden forog minden körül. Már látom, hogy hamarosan megszületik a kozmológia új ága, a forgológia. Önmagamat bátorítom ezekkel a tréfákkal. Közeledünk a bolygó felszínéhez, negyven férfi és tíz nő. Még nem vették észre a jelenlétünket. Laurin azt mondta: - Nem hinném, hogy okosabbak nálunk. Ez felbosszantotta Terezát, a parapszichológust. - Az a fő, hogy egyáltalán vannak, hogy léteznek. Gondoljátok el, nem vagyunk egyedül. Aztán a magányosságról vitáztak. Vitájukat a Parancsnok szakította félbe: - Tíz perc múlva vízre szállunk. Csodáltam a Parancsnok rendíthetetlen nyugalmát, eszembe jutottak Menusz Koordinátor szavai, aki az űrutazás résztvevőiről szóló műsorokat írta: „A raj vezetője Pawel Do - mondta Menusz az emberek milliárdjainak. - Jól ismeritek ezt az űrhajóst. Hat bolygóközi expedíció és számos holdutazás parancsnoka volt. Felfedezett egy új Jupiter-holdat, ő vezette a mentőakciót az Abalsi mesterséges szigeten, amelyet súlyosan megrongált egy nagy meteorit. Menusz hosszasan sorolta Pawel erényeit és érdemeit. Nem eszményítette. „Az Értelmesek igazán értelmes döntést hoztak - mondták az emberek. - Pawel Do tevékeny ember, józan, megfontolt, és nagyon emberséges. Az expedíciók, amelyeket vezetett, szerencsésen hazatértek otthonukba, a Földre...” Tűnődésemet Laurin kozmológus kiáltása szakította félbe:

85

- Még harminc másodperc! Nagyon sima, sőt kellemes vízre szállás volt. Itt senkit sem tréfál meg a képzelete, nem változtatja el a tájat, nem formál vészterhes látomásokat. A tenger szelíden ringatja a hajót, a horizonton látjuk a part sötét vonalát, a távoli hegyeket. Éppen napnyugta előtt szállunk partra. Az útjelzést kísérő dallam már régen elhallgatott. Tíz ember ugrott a csónakba, kilenc férfi és egy nő, aki fájlalta is, hogy a felderítő csoport kilenctized részben férfiakból áll. A messzeségben fényeket láttunk. Laurin néhány percig távcsővel figyelte a partot. - Ott tüzek égnek! - mondta végül. Napnyugta előtt értük el a partot. A csónakot elrejtettük a sziklák között. Elsőnek a Parancsnok lépett a szárazföldre. Csend volt. A tíz ember a Xyris bolygó földjére lépett. Magunkkal vittük a szükséges holmit, élelmet, fegyvert, mérőeszközöket. - Laurinnak igaza volt - suttogta Pawel Do. - Azok ott tüzek, nagy tüzek. Legyetek óvatosak, nehogy valaki meglepjen bennünket. Látnunk kell Őket, azután majd eldöntjük, mit csináljunk. - Szörnyetegek vagy hozzánk hasonló lények? - dünnyögte Laurin. - Ki nem állhatom a pókokat, iszonyodom a hüllőktől. Ez a tűz megnyugtat. Az állatok félnek a tűztől. - Emberek - suttogta Pawel. - A tűz körül állnak, és őrzik, hogy ki ne aludjon. Hasonlítanak az emberekhez - helyesbített. - Derékig meztelenek, fejükön széles, lapos kalap, arcuk nem látszik alatta, bokáig érő szoknya van rajtuk, a lábukon saru. - Kellemes meglepetés - mondta halkan Tereza. - Így szemre csakugyan emberi lények. - 86

Elhallgatott, mert újra meghallottuk a harangszót. Az eddig hallgató Titusz végre megszólalt: - Tudják, hogy itt vagyunk. - Képtelenség - állította a Parancsnok. - Nagyon primitívek, nem észlelhették a csillaghajókat. - Vártak ránk - mondta Titusz. - A város lakossága az utcákra özönlött, százával gyújtottak tüzeket a parton, tűz ég a magas tornyok tetején, hajdan ilyen világítótornyokat építettek a Földön. Mindent megtettek, hogy jelezzék nekünk az utat. Nézzétek, sorfalat alkotnak, fáklyások ezrei szegélyezik a széles lépcsőt, amely a csonka piramishoz hasonló építmény tetejére vezet. A bokrok mögött feküdtünk, a homokbuckákon, amelyek a tenger hullámaitól védték a szárazföldet. A Parancsnok, Titusz, Laurin, Tereza, a csoport biztonságára vigyázó öt űrhajós és jómagam, Narbukil, az Űrutazás Krónikása. A sorfal egyre hosszabbodott, újabb fáklyások csatlakoztak hozzá, míg végül a piramis lépcsőjétől egészen a tengerpartig ért. - Álljunk fel - mondta a Parancsnok. - Hadd lássanak bennünket. Így is tettünk. Csoportunkat azonnal észrevették. Újabb fáklyákat gyújtottak. A tömeg némán, mozdulatlanul állt. A piramis lépcsőjén vörös fények gyúltak ki. Megpillantottunk néhány aggastyánt, akik sárga köntösben, lassan lépkedtek le a kőlépcsőn, és felénk tartottak. - Maradjanak biztonságos távolságban -mondta az Ezen A Bolygón Életünkért Felelős Ember. Eginnek hívták, ő volt a kozmikus őrök parancsnoka. Négy embert hozott magával, de mindegyiket háromféle fegyverrel szerelték fel.

87

Tíz perc alatt megsemmisíthették volna a várost. Persze semmit sem akartunk megsemmisíteni. Az aggastyánok megálltak. Talán megértették Egin szavait? - Szólj hozzájuk - mondta Pawel Do. - Te exobiológus vagy, biztosan egykettőre sikerül közös nyelvet találnod az itteni civilizáció képviselőivel. - A hosszú űrhajózás megártott a Parancsnokunknak, csodákban kezd hinni - mondta Titusz. - Csak gépek segítségével fejthetjük meg az ismeretlen beszédet, és ez eltart egy darabig. Próbálkozzunk előbb egy kis pantomimmal, üdvözlő gesztusok, meghajlás, mosoly... - ... és általános örömtánc - fejezte be Lau-rin. - Én nő vagyok, hamarabb szót értek a férfiakkal - szólalt meg Tereza. - Elénekelek nekik három szakaszt abból a dalból, amellyel a földi anyák a felkelő napot köszöntik. - Énekelj - helyeselt Do. - Hátha sikerül túlénekelned azokat a harangféléket. - A piramis tetején felállítottak két nagy gongot, és fakalapáccsal verik - közölte a Kozmológus. - Távcsöveinkkel kitűnően lehet látni a sötétben. - Énekelj csak - ismételte Pawel. - Ismerjük azt a dalt, és azt hiszem, énekszámod nem fog zendülést kiváltani a városban. Fölerősítettük Tereza hangját, szépen, tisztán csengett. A gongok elnémultak. Áhítatos figyelemmel hallgatták a dalt. Az aggastyánok az ég felé emelték karjukat, a fáklyások meglóbálták fáklyájukat a fejük fölött. Nem próbáltak beszélni velünk, a legmagasabbik aggastyán kézmozdulatokkal adta értésünkre: „Gyertek velünk a templom csúcsára.” 88

Eltartott egy darabig, amíg felkaptattunk a lépcsőn. Háromszáz fokot számláltam meg. - Egész jó kis edzés - dörmögte Laurin. - Ha elgondolom, hogy a hátirakétáinkkal egyszerűen felröppenhetnénk erre a piramisra... - Nem ismerik a rakétamotor működését -csillapította halkan Titusz -, és megrémülnének, ha azt látnák, hogy az ismeretlen lények a levegőbe emelkednek. - Lárifári! - mérgelődött a fáradt Laurin. - Igyál - nyújtott oda neki Tereza egy termoszt. - Ez az elixír helyreállítja a jó közérzetet és a hitet létezésünk értelmében. Laurin fölnevetett, az aggastyánok megzavarodva pillantottak rá. - Megdöbbentette őket a nevetésem, úgy látszik, bolondnak néznek. Fent álltunk a teraszon, a piramis tetején. A Parancsnok papoknak nevezte az aggastyánokat, Titusz a Xyris bölcseinek, Laurin Fehérsza-kállúaknak, Tereza Méltóságoknak, és mint később kiderült, mindegyiküknek igaza volt, kivéve Laurint, de mint mondani szokás ne vágjunk elébe az eseményeknek. A teraszról remek kilátás nyílt a fáklyák ezreivel megvilágított városra. A magas fatornyok tetején nagy tüzek égtek. A templom lábánál lapos tetejű, földszintes agyagházacskák gunnyasztottak, a tengerparton kissé magasabb épületek álltak, talán raktárak vagy csűrök. Felhívtam a Parancsnok figyelmét, hogy sehol sem látok hajókat és csónakokat. - Csakugyan - felelte -, úgy látszik, nem sokra tartják a kereskedelmi hajózást, vagy félnek a végtelen óceántól. A papok hallgatták beszélgetésünket, végül a legmagasabb termetű és alkalmasint a rangidős szónokolni kezdett. Bár egy szavát sem értettük,

89

kellemes volt hallgatni dallamos hangját. A Parancsnok kapcsolatba lépett a rajjal. A pap

beszédét betáplálták a gépekbe. Elég hamar megbirkóztak a fordítással, ettől kezdve igénybe

vehettük segítségüket, és szót érthettünk az aggastyánokkal. Az agg főpap dióhéjban a

következőket mondta: - Ó, sötét és fényes világok mindenütt jelenlévő Ura, bárki vagy is, megváltást hoztál népednek. Minden dolgok alkotója, csillagok és homokszemek teremtője, az utolsó pillanatban küldted el hozzánk a várva várt Tízeket. A te áldott ujjaid ők, Uram. A mi ujjaink immár elgyengültek, karjaink elgyengültek, szemünk elgyengült, oly régóta lessük a fényeket a tengeren. Ámde meghallgattad imáinkat. Itt vannak közöttünk, akik megmentenek bennünket a pusztulástól. Üdv a Te küldötteidnek. Üdv néked, az élet, a tűz és a gondolatok Teremtője. - Tehát azt hiszik, hogy az istenük küldöttei vagyunk - mondotta Titusz. - A segítségünkre számítanak - tette hozzá Pawel. - Félnek valamitől - figyelmeztetett Tereza. - Még sohasem voltam angyal vagy félisten - jelentette ki Laurin. - Olyan kínos. - Legyetek éberek, óvatosak - intett Egin. -Ezeknek a véneknek még a szemük sem áll jól. Parókát és álszakállt viselnek. - Álszakállt? - csodálkozott a Parancsnok. - Eszerint nem is olyan vének. Vajon mire való ez a maskara? - Valószínűleg nem akarják fiatalságukkal megsérteni a kozmoszból érkezett jövevényeket - magyarázta Titusz. - Régen azt mondták: ahány ház, annyi szokás. Itt az ősz szakáll az 90

előkelőséghez tartozik, vagy egyszerűen a papi öltözék része. - Az igazság, mint általában, középen van -jelentette ki Do -, Titusz nemes bizalma és Egin hivatásszerű bizalmatlansága között. Ideje ösz-szeállítani a készüléket, amely szavainkat az ő nyelvükre fordítja. Bárkik is, egy másik civilizációt képviselnek, elsősorban erre kell gondolnunk. Tévedtek a különféle jóslatok: az ember nem egyedülálló tünemény a kozmoszban. Felépítése nem egyedi jelenség. Ha érzékeink inem csalnak, ezek ugyanolyan testalkatúak, mint mi vagyunk, gondolkodnak és éreznek. Kitől és hogyan szereztek tudomást a csillaghajó érkezéséről? Nehéz erre válaszolni. Ez a piramis arról tanúskodik, hogy értelmük elég fejlett. Talán eget vizsgáló készülékeik is vannak? És mi fenyegeti őket, mitől tartanak? Előbb-utóbb megtudjuk, hogy milyen gondok nyomasztják e tengerparti város lakosait, megértjük félelmük okát. Ők maguk fogják megmondani, mit kell tennünk, hogy a fenyegető veszélyt elhárítsuk. A Parancsnok megigazította sisakját, és rámo-solygott az aggastyánokra. Meghajlással válaszoltak.

91

A TÍZ ÁLDOTT UJJ Sisakban, űrruhában, hátitáskával jártuk a piramis folyosóinak labirintusát, a tetőtől a pincékig és vissza. Keskeny lépcsők és lejtők kötik össze az emeleteket, a templom-csillagvizsgáló tíz szintjét. Laurin Kozmológus megszemlélte a sokféle műszert. - Primitívek - mondtam. Laurin a fejét csóválta. Más véleményen volt: - Primitívnek látszanak, de segítségükkel a papok megismerték az égi mechanika törvényeit, és megoldották az égitestek mozgásának nem egy titkát. Megfigyeléseiket fémlapokra jegyzik fel, amelyek a meleg hatására meglágyulnak, és különleges tűvel írni lehet rájuk. Megnéztem egypár ábrát. Ezek a papok azt tanulmányozzák, hogyan alakult ki a naprendszer bolygóinak pályája és alakja. - Különös - vélte Titusz, és elhallgatott, mert éppen most léptünk be a templom legbelső szentélyébe. Kőpadokra ültettek bennünket egy mosolygó istenség nagy szobra alatt. A kellemes félhomályban lopva bekaphattunk néhány falatot, és csillapíthattuk szomjunkat, anélkül hogy a papokat megbotránkoztattuk volna. - Furcsa vendéglátás - suttogta Tereza -, eszükbe sem jut, hogy a fáradt vándorokat étellel, itallal kínálják. Még szerencse, hogy önellátók vagyunk. 92

Titusz istenien megértő volt, mint mindig. - Azt gondolják, hogy az ég küldöttei nem esznek, nem alszanak, hiszen úgyis halhatatlanok. Istenségek, nem emberek - mentegette házigazdáinkat. Kapcsolatba léptünk a tengeren horgonyzó hajó legénységével. A Parancsnok elrendelte, hogy küldjenek ki azonnal öttagú felderítő csoportot a szárazföldre. Figyeljék meg észrevétlenül a várost és lakosságát. Nagyon engedelmes népségnek látszik. Két gongütés hangjára minden fáklya kialudt, az utcák kiürültek. Csak a papok vesznek részt az égi vendégek üdvözlésének szertartásában. Titusz erre is tudott magyarázatot: - A nép egészségét tartják szem előtt. Minek fárasszák ki az egész lakosságot egy álmatlan éjszakával, hadd őrizze meg erejét holnapra. Az élet normális ritmusát nem jó megzavarni. Laurin a fejét csóválta. - Nem mindennap érkeznek ilyen látogatók - vitatkozott. - Én szerény ember vagyok, korántsem akarom túlbecsülni értékemet, de a mai napot ünnepnek nyilvánítanám. Hadd pihenjen, mulasson a nép. Végre megértük két civilizáció találkozását. Idehoznak bennünket a templom szentélyébe, úgy bánnak velünk, mint az istenekkel, de a szép díszkivilágítást, azt eloltják. A Rajparancsnok Helyettese közölte, hogy a terv értelmében az Északi Csoport száz csillaghajója behatol a bolygóközi térségbe. Ezúttal azt is megtudtuk, hogy a Xyris bolygónak egyetlen holdja sincsen. - Holdtalanok az éjszakák - szomorodott el Tereza mennyit veszítenek az itteni szerelmes-párok...

93

Végre befejezték az unalmas ceremóniát, és szólásra emelkedett a főpap. Hosszan beszélt, a gépek lefordították, amit mondott. Közben az űrhajósok jelentéseit is vettük, akik a sötétség leple alatt partra szálltak, és megkezdték a város felderítését. Hallgattuk a pap beszédét és megfigyelőink beszámolóját. A pap azt mondta: - A másik földrészen hazánk ellenségei élnek. Mihelyt kicsírázik a vetés, áthajóznak a szoroson, és megtámadják védtelen falvainkat, meggyalázzák templomainkat, gúnyt űznek az istenekből, akiket szolgálunk. Magas falat építettünk, de rést ütöttek rajta; mély árkokat ástunk, de hidat építettek föléjük. Gyűlölik a napot, szövetségesük a sötétség. Miattuk élünk örökös gondban, gyötrelmet, zűrzavart, szenvedést és tébolyt hoznak ránk. Az istenek meghallgatták papjaik fohászát. Nagy irgalmukban megmentenek bennünket. Ti az ég küldöttei vagytok. Az ősi jóslat így szólt: a megmentők a tengerről jönnek, amely az ég tükre. A Tíz Áldott Ujj megvédi az igaz istenek templomait. Az űrhajósok ezt jelentették: - Az utcák üresek. Benézünk a házakba, a lakosok az agyagpadlón alszanak, egymás he-gyén-hátán, tíznél is többen egy sorban. Nagyon elcsigázottak, senki sem ébredt fel a közelgő vihar mennydörgésére. Félelmetes csend honol a házakban. Gyereksírást nem hallani. A pap így beszélt: - A szegény nép szenved, pedig megérdemelné a nyugalmat. Az istenek képére és hasonlatosságára teremtett lények ők, s az istenek nem is hagyják el őket. Tudjuk, hogy az ellenséges sereg 94

már a tengeren van. Nemsokára megérkeznek. Ne engedjétek, hogy az istenkáromlók, akik gúnyt űznek az igaz istenekből, ismét győzelmet arassanak, és kegyetlenül meggyötörjék országunk népét. Irgalmatlanok ők, tehát nem érdemelnek irgalmat. Az űrhajósok ezt jelentették: - A városnak körülbelül harmincezer lakosa van. Nem tudjuk, hogyan temetik el a halottakat. Nem látunk sem temetőt, sem katakombát, sem sírokat. Sehol sem láttunk kisgyermeket. Közeledünk a piramishoz. A pap így beszélt: - Hatalmasak vagytok, mindenhatóak vagytok, bölcsességet, nyugalmat, komolyságot és csöndet hoztok nekünk. Az istenek velünk vannak, mert lábatok földünkre lépett. Minden szerencsétlenségtől megoltalmazzátok hazánkat. Megmentitek a népet, amely sok éjszaka óta először aludt el nyugodtan. Az űrhajósok ezt jelentették: - Különös, hogy milyen mélyen alszanak a város lakosai, egyáltalán nem reagálnak a lámpafényre, amellyel az utcácskák labirintusában tájékozódunk. Az is furcsa, hogy alakjuk, arcuk mennyire hasonló. A piramis körül sok őrszem áll. A templom lépcsőjén gyújtott tüzet papok őrzik. Jöjjetek ki a teraszra, jöjjetek ki a teraszra! A Parancsnok így szólt a papokhoz: - Látni akarjuk a csillagokat. A gép lefordította szavait, és kívánságát rögtön teljesítették. A szentély éppen a terasz alatt volt. Az egyik pap átment a szomszédos helyiségbe. Fémcsikorgást hallottunk, és az istenszobor a kőpadokkal együtt a piramis teteje felé kezdett emelkedni. - No lám, liftet építettek - dünnyögte Laurin.

95

- Igazi csoda. A nép látja a szentélyből kiemelkedő istent, és térdre hullik. Ó - kiáltott fel, amikor a felvonó megállt a teraszon -, milyen pompás a levegő, mennyi balzsamos illat, mindjárt erőre kapok, és megint hinni kezdek a kozmosz szépségében! - Tömjénfüst - állapította meg Egin. - Remélem, nem akarnak bennünket elaltatni. Nem bízom ezekben a vénekben. - Nem mondanak igazat - helyeselt Tereza. - Kiforgatják az igazságot - mondta a Parancsnok. - Legalábbis ez volt a benyomásom, amíg a Xyris bölcse beszélt. Patetikus duma, ko-médiázás, egy szava sem őszinte. Betanult szerepet mondott fel, csepűrágó módra. - Védelmet kérnek tőlünk - emlékeztette Titusz. - Nem tudjuk, mi az igazság; hátha csakugyan ellenség sanyargatja őket? Ne hamarkodjuk el a következtetéseinket. Érdemes utánanézni, valóban közeledik-e hadiflotta országuk partjaihoz. - Utána nézünk - mondta Pawel Do. - Értesítsétek a bolygó körül keringő csillaghajót. Küldjön ki egy rakétát; megfigyelőkkel. A megfigyelők hamarosan leadták az első jelentést: - Nyolc hajót látunk. Vitorlások. Lassan haladnak a nyugati part felé. A vitorlák legyező alakúak, és úgy csukódnak-nyitódnak, mint a legyezők. A Parancsnok közölte ezt a hírt a papokkal, s mivel azok tudni kívánták, mit szándékozik tenni, megmondta: - Beszélünk az ellenségeitekkel. - Kár az időért. A hajókat fel kell gyújtani, el kell süllyeszteni - oktatta ki a pap. - A Tíz 96

Áldott Ujj egyetlen csapással szétmorzsolja hitvány ellenségeinket. - Ejha, de megváltoztatok egyszeribe! - kiáltotta felháborodást színlelve Egin. - Parancsolgattok az ég küldötteinek? - Bocsáss meg, uram - dadogta a pap. - A félelem eszemet vette... - És pimasszá tett - fejezte be Egin -, márpedig ebben a helyzetben a pimaszság a valóságérzék hiányáról tanúskodik. Arra már nem vagytok képesek, hogy dőreségetek következményeit előre lássátok? A pap nem értette meg, és Egin lemondott a további társalgásról. - Javasolom, hogy hagyjuk el a teraszt -mondta Pawelnak. - Menjünk át az öbölbe, ott szabadabban mozoghatunk. - Helyes - bólintott a Parancsnok -, kapcsoljátok be a motort. A sűrített légsugár már fel is emelte Laurint és Terezát. A papok álmélkodása őszinte volt. - Kedvezőbb helyzetet foglalunk el - magyarázta Titusz. - Átmegyünk az öbölbe. Maradjatok a templomban, majd hírt adunk magunkról. A hátitáskákban elhelyezett készülékek hibátlanul működtek. Néhány perc múlva leszálltunk az öböl partján. - A Tíz Áldott Ujj a levegőbe emelkedik a piramisról, ez a látvány még a csodák szakértőit is meglepte - mondta Laurin. - Roppant mulatságos képet vágtak. Ezután már csakugyan hinni fognak isteni eredetünkben. - Hát eddig nem hittek? - csodálkozott Tereza. - Nem - felelte a Kozmológus. - Értelmesek ezek a bölcsek, megoldották naprendszerük mechanikájának néhány titkát, és tudásuk realista

97

misztikusokká, vagy ha jobban tetszik, misztikus realistákká tette őket. - Szkeptikusokká - mondta Egin. - Többet is tudnak ők, de nem vallják be. Jobbnak látják, ha nem tálalják ki túl korán egész bölcsességüket. - Tehát nemcsak értelmesek, hanem megfontoltak is - dicsérte őket az elképesztően objektív Titusz. A felderítők csatlakoztak hozzánk, csapatunk most tizenegy embert számlált, és Pawel Do úgy vélte, hogy győzelmesen megvívhat egy több ezer főnyi hadsereggel. - Persze csak tréfálsz - mondta Titusz. - Hiszen senkivel sem akarunk harcolni. - Úgy értettem, elméletben - mosolygott a Parancsnok. - Körülbelül egy óra múlva befutnak az öbölbe a hajók. Alkalmasint felderítőket küldenek ki, akkor betessékeljük a vendégeket a sátrunkba, amelyet ott a dombon, a fák között állítunk fel. Elcsevegünk a másik földrész képviselőivel, meglátják az űrhajót, és azt hiszem, szépen visszahajókáznak. Így elhárítjuk a háborút, és még csak meg sem zavarjuk a tengerparti város lakosainak álmát. Nagyon gondosan felkészültünk a gondolkodó lényekkel való újabb találkozásra. Az Északi Csoport csillaghajóit riadóállapotba helyezték. A Parancsnok utasítása értelmében az űrhajók a Xyris körüli parkolópályára álltak. Negyven űrhajós járműve az öbölben helyezkedett el, ahonnan bármelyik pillanatban felszállhatott az űrbe. A Parancsnok sátrában képernyőket és vezérlőkészüléket állítottak fel, hogy irányíthassa az akciót a szárazföldön, a tengeren és a sztratoszférában. - Ismerek egy régi közmondást - jegyezte meg 98

Titusz, aki kedvetlenül figyelte a nagy készülődést. - Nem érdemes a verébre ágyúval lőni. - Igazad van - hagyta rá Pawel Do. - Csakhogy amikor először találkoztunk egy idegen bolygóval, megtanultuk, hogy óvatosnak kell lenni. Ott a képzelet űzött gonosz játékot velünk, Borca rémlátásai veszélyes helyzetet teremtettek. A Xyris bolygón gondolkodó lényekkel van dolgunk. De nem tudjuk, hogy mit gondolnak. Találkoztunk egy civilizáció képviselőivel, akik nagyon hasonlítanak a korai primitív kor földlakóira. Ez a látszat, de nem tudhatjuk, hogy mi a valóság. Tegyük fel, hogy valaki félre akar vezetni bennünket, ez a primitív környezet csak álcázás, csak díszlet... Titusz a Parancsnok vállára tette a kezét. - Bocsáss meg - mondta -, a hiszékenység elaltatja az éberséget. Rossz közmondást idéztem. A kozmoszban egy veréb csőre felcsippenthet egy ágyút. - Figyelem - kiáltotta Egin -, a hajók befutnak az öbölbe! A Parancsnok sejtelmei nem igazolódtak. Szerintem senki sem láthatta előre, hogy mi fog történni. Az emberszabású lényeket emberi gondolkodásmóddal ruháztuk fel, úgy véltük, hogy mivel az emberekhez hasonlítanak, emberek módjára fognak cselekedni. Számoltunk a meglepetések lehetőségével, de a legélesebb elme sem találhatta ki, mit csinál majd a hajók legénysége, hogyan viselkednek a másik földrész képviselői. Felderítőkre számítottunk, négy-öt vagy egy tucat katonára egy dereglyében. Ehelyett mindegyik hajót csaknem egyszerre hagyta el a legénység. De hogyan? Nem bocsátottak le csónakokat. Egyszerűen beugráltak a vízbe, és úszni

99

kezdtek a part felé. Az ezerméternyi távolság meg sem kottyant nekik. - A víz a második elemük - állapította- meg Laurin, és közismert szerénységével hozzátette: - Én értek hozzá, hihetetlenül gyorsan úsznak. - Hamarosan a parton üdvözölhetjük a másik földrész képviselőit - figyelmeztetett Titusz. -Ki mondja el az üdvözlő beszédet? - Senki - határozta el Do. - Nem rendezünk fogadtatást, szemügyre vesszük a vendégeket, nem zavarjuk őket. Rövidesen meglátjuk, hogy mihez fognak. Ehhez hasonlót még nem láttam életemben, krónikási szavamra mondom. Úgy ugráltak ki a vízből, mint az idomított delfinek a tengeri akváriumban. Meztelenek és szőrösek voltak, inkább mitikus faunokhoz hasonlítottak, mint emberi lényekhez. Hemperegtek a homokban, han-cúroztak egymással, visítoztak boldogságukban. - Körülbelül száz hímnemű egyed - állapította meg nyugodtan Egin, mintha cirkuszi előadást nézne. - Fegyverük nincs, izmos testük hagy erőre vall. - Vadak - suttogta Tereza -, vademberek. - Két szó, két tévedés - mondta Titusz. -Nem vadak, és nem is emberek. - Úgy viselkednek, mint a szabadon engedett állatok - vélekedett a Kozmológus emberszabású állatok. Szárazföldi víziállatok - egészítette ki. - Nézzétek széles lábfejüket, kitűnően pótolja a hátsó uszonyt. Az érdekes beszélgetést néhány csónak feltűnése szakította meg. Igen disztingvált, tarka ruhás személyeket hoztak. - Ezek már sokkal előkelőbbek - mondta Laurin. - Bár olyanok, mintha farsangi bohócjelmezt viselnének, de senkit sem botránkoztat- 100

nak meg holmi szemérmetlen pucérsággal és szabados viselkedéssel. Éles fütty hallatszott. A meztelen teremtmények abbahagyták a játékot, és körülvették a felöltözötteket, akik ordítani kezdtek, és időnként dobbaatottak a lábukkal. - A tisztek leteremtik a katonákat - magyarázta a jelenetet Egin. - Vagy elismerésüket fejezik ki - vélte Titusz. - Honnan tudhatnánk, mit jelent ez a kiabálás? - Azt, hogy nem a ruha teszi az embert - szólalt meg Tereza. - Az embert? - csodálkozott Egin. - Nagyon hasonlítanak az emberekhez - állapította meg Titusz. - A tarka ruhás lények alighanem a másik földrész elitjét képviselik, a ruhátlanok vagy ruhaviseléshez nem szokottak pedig semmit sem képviselnek, vagy legalábbis nem sokat. Nézzétek, milyen alázatosan hallgatják kiabáló uraikat, összegörnyednek, lehor-gasztják a fejüket... - Titusz felsóhajtott. - Azt gondoltam: „csapzott, bundás fejüket”, de az intuícióm azt súgja, hogy nem állatok. - Rövidesen megtudjuk, kik az újonnan érkezettek, és mit képviselnek valójában - mondta a Parancsnok. - Ideje bemutatkozni. Gyújtsatok világot. Reflektorfény kévéi hullottak a partra. Kiléptünk a fák mögött rejtőző sátorból. Egin emberei előhúzták a tokokból biztos fegyvereiket. Nem sebesít meg senkit, csak az agresszivitást semlegesíti, hatására szelíd bárányka lesz a dühöngő vadállatból. Őszintén szólva a találmány működését kipróbálni még nem sikerült. Az emberi szörnyetegek régen kipusztultak a Földről, a re-

101

zervátumokban élő vadállatok pedig szelíden törleszkednek ápolóikhoz, jól tudva, kinek köszönhetik paradicsomi életüket. A Kozmoszbeli Emberek Biztonságáért Felelős Ember azt javasolta, hogy szerkesszenek mesterséges vadállatot, és azon próbálják ki a fegyvert, de a Tervezők Legfelső Tanácsa kijelentette, hogy egyetlen mai ember sem tudja, miként viselkedik egy mitikus vadállat, és rossz vége lehet, ha minden tapasztalat nélkül, kísérleti célból mesterséges szörnyetegeket gyártunk. Száz szónak is egy a vége, fegyverünket még sohasem próbálták ki, és az űrhajósok életéért felelős Eginben halvány remény ébredezett, hogy végre kipróbálhatja a neutralizátor hatását. De nem próbálhatta ki. A tarka ruhás lények valósággal kővé dermedtek láttunkra. A ruhátlanokat is megbénította a félelem. - Nem így képzeltem a találkozást Más Civilizációkkal - panaszkodott a Kozmológus. - Először a papok hamis alázatossága, a kialvatlan városlakók közönye, most meg ez itt. - Laurin a csillagokra emelte szemét. - Komolyan mondom, ez az állati félelem megalázó. Végtére nem vagyunk szörnyetegek. Senkit sem akarunk bántani. Hogyan szóljunk hozzájuk? - Kínáljuk meg a vendégeket zamatos gyümölccsel - javasolta Titusz, és két narancsot dobott a homokba. A hatás meglepő volt. A rémület rögtön elmúlt, az arcokon mosoly jelent meg, a felöltözöttek heherészni kezdtek, a ruhátlanok könnyesre kacagták magukat. A vidámság váratlan paro-xizmusa egyre fokozódott. - Csukjátok be a sisakokat - hallottuk Egin hangját. - A nevetéstől nem hallani a csillaghajók jelzéseit. Az imént vettem a Parancsnokhe- 102

lyettes információját, hogy a déli parthoz több tucat vitorláshajó közeledik, nagy bárkákat vontatnak. - Hadicsel - ujjongott fel Laurin. - Klasszikus hadicsel! Látjátok, milyen intelligensek? Remekül eljátszották az ijedelmet, aztán a kitörő vidámságot. Nézzétek a huncutokat, született színészek. Úgy nyerítenek, v'isonganak, mintha a két narancson mulatnának ilyen jól. - Várom a parancsokat - sziszegte ingerülten Egin. - Ideje véget vetni ennek a mulatságnak. - Véget is vetünk - helyeselt a Parancsnok. - Hozzál három túszt azokból a cifra ruhásokból. - És mi legyen a többiekkel? - Szorítsd őket a tengerbe, úgy úsznak, mint a halak. Majd visszamásznak a hajóikra. Az őrök gyorsan elbántak a visongó népséggel. Egy erős légsugár megtisztította a partot. Három divatfit kihalásztak a vízből. Egin bevezette a túszokat a sátorba. Megálltak a képernyő előtt, s meglátták a deszantbárka-vontató hajókat és a déli partvidék képét. - Nézzük csak ezt a partot - mondta a Parancsnok. - Széles homokpart. Itt kötnek ki a lapos fenekű bárkák. Jól kiválasztott hely. A tágas síkságon összegyűjtik a hadsereget, amely megtámadja a várost. Falak nincsenek, könnyű lesz a feladatuk. Mit mond? Az egyik túsz élénken gesztikulálva karattyolt valamit. - Ugyanazon a nyelven beszél, mint a papok -mondta Titusz. - A gépek könnyen lefordítják. - Látom a déli partot - mondta a túsz a képernyőre meredve -, látom az úszó hajókat. Hatalmas varázslók vagytok. - Azok bizony - hagyta rá a Parancsnok

103

elpusztítjuk a flottátokat, felgyújtjuk a bárkákat és a hajókat. Miért zavarjátok meg a tengerparti város lakosainak nyugalmát? A gép többször is lefordította a kérdést, a túszok buzgón tanakodtak, nem tudták vagy nem akarták megérteni a „zavarni” szót. - Milyen céllal jöttetek ide? - tudakolta Egin. - Látogatás - felelte a túsz. - Senki sem tesz éjjel látogatásokat. - Nappal nem lehet. A Fehérszakállúak nagy korongokat irányítanak a nap felé, és felgyújtják a hajóinkat. - Védekeznek - mondta Titusz. - Igen, védik a Szülőanyákat, akiket mi védelmezünk - magyarázta zavarosan a túsz. - Kik a Szülőanyák? - A Szülőanyák azok a Szülőanyák. - Gyerekeket, kis lényeket szülnek? - Szülnek - helyeselt a túsz -, fogva tartják őket a templomokban, sohasem látják a napvilágot. Mi azt akarjuk, hogy hazatérjenek. - És ezért indítottatok háborút? - Háborút? - csodálkozott a túsz. - Mit jelent az, hogy háború? - Harc - magyarázta türelmesen Egin -, ütközet, csata. Te verekszel velem, mi verekszünk veletek, mindenki verekszik mindenkivel. Verekszenek, és megölik egymást. - Nem - tagadta a túsz. - Csak mi verekszünk, és mi ölünk. - Megindító őszinteség - állapította meg Lau-rin. - Nagyon magabiztosak. Kivezették a túszokat a sátorból. Rövid tanácskozás után áthelyeztük a parancsnoki állást a déli part fölött emelkedő magaslatra. - Egy óra múlva fölkel a nap - mondta Tereza. - Ezen a bolygón húsz óra hosszat tart az éj- 104

szaka - felelte a Kozmológus. - A napkelte még messze van. A hajók a parthoz közelednek. - Nagyon jó - mondta a Parancsnok. - Nem lépünk közbe? - Kicsit később. Hadd szálljanak partra, hadd sorakozzon fel a hadsereg a síkságon. Sokat hallottunk a földiek régi háborúiról. Érdemes a saját szemünkkel megnézni egy ilyen látványt. - Nem szabad megengednünk, hogy vért ontsanak! - kiáltotta felháborodottan Titusz. - Vért? - csodálkozott a Parancsnok. - Honnan tudod, hogy ezeknek a lényeknek az ereiben vér folyik? - Hozzánk hasonlóak. - Attól tartok, hogy ez csak külső hasonlatosság. - A logika azt sugallja, hogy ezeknek a lényeknek a szervezete... - A logika, a logika! - szakította félbe a Parancsnok. - A kozmoszban a logika is deformálódik. - Minden a vonatkoztatási ponttól függ -mondta Titusz. - Nem igaz? Ami fehér, a feketék szemszögéből fekete lesz; az üresség csupa pezsgő tartalom az üresek szerint, a laposak világa lapos. Hallottam a magashegyi betegségről, azokat az utazókat gyötörte hajdan, akik a Föld égbe nyúló csúcsait meghódították. Talán kozmikus betegség is létezik? Majd megkérdezem az Űrorvost, mi a teendő, amikor az ember megszűnik ember lenni. A Parancsnok nevetett. - Legyetek nyugodtak, nem engedjük őket összeverekedni - biztosította az űrhajósokat. -Két csillaghajó leszáll a fennsíkon. A megfelelő pillanatban mesterséges napot gyújtunk ki a síkság fölött, és elűzzük a támadókat.

105

- De ne feledkezzünk meg a Szülőanyákról - tanácsolta Tereza. - Ha egyáltalán léteznek - mondta Pawel Do. - Még van időnk meglátogatni a papokat, és eltársalogni velük. És megint ott álltunk a piramis teraszán. A fehér szakállú bölcsek örömmel üdvözöltek. Mint az Űrutazás Krónikása, híven megörökítettem a Parancsnok beszélgetését a legöregebbik pappal. Az aggastyán szólalt meg először: - A tengerbe dobtátok az ellenséget. Egyetlen lehelettel elűztétek a veszélyt. - Továbbra is veszély fenyegeti ezt a várost. Nagy hajóhad közeledik a déli parthoz - mondta a Parancsnok. - Túszokat ejtettünk. Azt mondják, fogva tartjátok a Szülőanyákat. - Fogva tartjuk? - ámult a pap. - Várom a magyarázatot. - A csillagokat vizsgáljuk, áldozunk az isteneknek, s amikor meghalunk, az Istenek Házaiban nevelkedett utódok, a Szülőanyák gyermekei veszik át tanítóik helyét. - Tehát a feleségek, az anyák veletek laknak a templomban? - A Szülőanyák itt élnek. A „feleség” szót nem értem. - A házasság nem szokásos nálatok? - Nem értem. A Parancsnok nagy fáradsággal elmagyarázta, mit jelent a „házasság” és a „feleség” szó. A pap figyelmesen hallgatta, majd kijelentette: - A Szülőanyák az istenek feleségei. - És az istenek ejtik teherbe őket? - Az istenek megihletik a kiválasztottakat, és a kiválasztottak részt vesznek a teremtés aktusában. - Kik a kiválasztottak? 106

- Hajdanában az istenek a Másik Földrész ékes ruhájú és szép lakosait ihlették meg. De ők megfeledkeztek az isteni küldetésről, és parázna játékká, mulatsággá téve a teremtés aktusát, meggyalázták a Szülőanyákat. Ezért rejtőztek el templomainkban, s mivel nem tagadtuk meg tőlük az oltalmat és a szerető gondoskodást, az istenek azóta a méltóságos és bölcs személyeket ihletik meg. Így tettünk szert a halhatatlanság csodálatos tudatára, bár ugyanakkor nem tudunk szabadulni a félelemtől, hogy hirtelen elveszítjük életünket. Az ékes ruhájúak azzal fenyegetőznek, hogy visszahurcolják á Szülőanyákat, s egyúttal porig rombolják városainkat és templomainkat. - Első beszélgetésünk során azt mondtad: „Mihelyt kicsírázik a vetés, áthajóznak a szoroson, és megtámadják védtelen falvainkat.” - Igazat mondtam. - Hogyan védekeztetek eddig? - A gongot vertük, doboltunk és énekeltünk, hogy nevetésüket túllármázzuk. - Nevetésüket? - kiáltott fel a Parancsnok. - Hát nevetéssel harcolnak? - Azzal, uram. - A pap összetette kezét, s lehajtotta fejét. - Nem merészelném balga hazugsággal fölkelteni haragodat. A Másik Földrészen, a tavak partján nagyon primitív szárazföldi-vízi teremtmények élnek. Bohókás természetűek, naphosszat ugrabugrálnak, hancúroznak. Könnyű megszelídíteni őket, és szívesen végrehajtják az intelligens lények utasításait. - Tehát az ékes ruhájú daliák is intelligensek? - A maguk módján. Gonosz, irigy, vészterhes intelligencia ez. Önmagukat az istenek választottjainak tartják, mindenki mást megvetnek. Az égbolt vizsgálatát és az ezzel összefüggő tudomá-

107

nyos munkát mágikus bűvészkedésnek nevezik, a kőtemplomok építése pedig az istenkáromlók szerint csak az építők üldözési mániájáról tanúskodik. - Azt mondottad, a primitív lények végrehajtják az intelligensek utasításait. - Így van. Az ékes ruhájúak etetik és idomit-ják őket, majd hajóikkal áthozzák a mi partjainkra. A primitív lények csordái elárasztják a falvakat és a városokat, végigrohannak az utcákon, kifosztják és elpusztítják kertjeinket, s közben dülöngélnek a kacagástól. Visongásuk, röhögésük olyan félelmetes, hogy őrületbe kerget bennünket. - És mit csinálnak ilyenkor az intelligens lények? - Követelik, hogy adjuk ki a Szülőanyákat, bontsuk le a védőfalakat, romboljuk le a templomokat, és hagyjunk fel varázslatainkkal. - Hogyan harcoltatok velük? - Tűzzel és botokkal. Már kétszer visszavertük a szörnyetegek támadását. Elkábította őket a dobok szörnyű lármája, minden házban doboltak, meg a gongok kongatása. A templomok lépcsőiről, a teraszokról égő fáklyákat dobáltunk a várost pusztító csordára, s amikor a fájdalomtól visongó lények szanaszét futottak, nehéz dorongokat hajítottunk utánuk. - Gondolom, mind a két félnek voltak veszteségei. - Nem sikerült behatolniuk a templomba. - Csak a városba? - Igen, sok lakos elpusztult a házak romjai alatt. - Hányan voltak a támadók? - Néhány százan. 108

- És a harmincezer lakosú város nem tudta elhárítani a súlyos veszteségeket? - A templom körüli házakban lakó lények megdermednek a szőrös, üvöltő szörnyetegek láttán. A mi népünk csöndes, istenfélő, szelíd és szorgalmas, de főleg érzékeny és félénk. Sohasem voltak harcosok. A Parancsnok befejezte a beszélgetést a pappal. Helyettese, Heszker közölte, hogy a bárkák elérték a déli partot.

109

ÖZÖNVÍZ ELŐTT Két csillaghajó leszállt a fennsíkon. A síkság fölött elhelyezték a mesterséges napot, amely a kellő pillanatban erős fénnyel felragyog majd. Eközben a bárkák százával ontották a homokpartra a primitív harcosokat, akiket ékes ruhájú tisztek vezettek. A környező dombokon elhelyezett kamerák jól láttak a sötétségben, és tiszta képet közvetítettek a Parancsnok sátrában elhelyezett képernyőre. - Három-, négy-, ötezer - számlálta Egin, majd amikor az utolsó harcos is kiugrott a bárkából, így szólt: - Ez a különös hadsereg körülbelül kilencezer harcost számlál. Mikor gyújtjuk meg a napot? - Nemsokárá - felelte a Parancsnok. - Az űrhajók legénysége elhelyezkedik a síkságot északról és nyugatról övező magaslatokon meg a csorba fal mentén, amely a tenger felől védi a várost a támadástól. Hamarosan itt lesz Soke, a stratéga, a hadijátékok csekély számú szakértőinek egyike. Ő vezeti a védelmet. Soke belépett a sátorba, néhány űrhajós kísérte. - Az akció vezérkara - mutatta be őket röviden. - A képernyő kitűnően pótolja a térképet. Ezek itt az agresszor erői, kilenc alakulat, mindegyik ezer harcossal. Öt csoport már megkezdte a támadó tevékenységet, a város felé szaladnak, és röhögnek, mint a bolondok. Négy alakulat 110

a másik irányba tart. A dombok közötti hágón akarnak átkelni, a város közelében. - Mi a céljuk? - kérdezte a Parancsnok. - A hágón túl, négyszáz méter magasságban a tenger szintje fölött mesterséges tó van. Itt építették a gátat. Szép munka - dicsérte Soke a papok értik a dolgukat, a szorgalmas nép pedig nem sajnálta a fáradságot, hogy az építmény szilárd legyen. Ez az óriási víztároló öntözi a völgyet a hosszú szárazság idején. Nem tudom, ki a deszant parancsnoka, de el kell ismerni, hogy helyén van az esze. Négy csapat azt a feladatot kapta, hogy rombolja le a gátat. Nem tudom, milyen eszközeik vannak hozzá, de az biztos, hogy a hegyi tó vize még az igazi napfelkelte előtt elönti a várost. Helyi özönvíz lesz, mert a tó összeolvad a tengerrel. - Hívjátok a főpapot - mondta a Parancsnok. - Meg kell ismernie az ellenség szándékait. Az aggastyán nyugodtan hallgatta végig a stratégát. - Jól van, hadd rombolják le a gátat - mondta, majd csodálkozásunkat látva hozzátette: - A víz elönti a várost, az agyagházak nyomban összedőlnek, de a templom sértetlen marad. - Elpusztulnak a város lakosai - mondta Titusz. - Harmincezer élőlény! - Üldözőink is elpusztulnak - felelte a pap. - Remekül úsznak, de a völgyben sziklaomlás lesz, a gát lerombolása szörnyű erőket szabadít fel. Ezzel nem számolnak. - Elpusztul harmincezer élőlény - ismételte Titusz. - Nem nagy veszteség - mondta az aggastyán. - A kontinens mélyén milliószám élnek ilyenek. Szabadon gyorsan szaporodnak. - Szabadon? - csodálkozott Laurin.

111

- Az erdőkben, a folyók partján naphosszat henyélnek - magyarázta a pap. - Mi és a többi bölcsek, akik hasonló templomokat építettek az ország különböző vidékein, összefogjuk ezeket a szelíd lényeket, hasznos munkára tanítjuk, és letelepítjük az Istenek Házai körül épült városokban. Egy idő múlva elpusztulnak. Csak fiatalkorukban szaporodnak, nekünk pedig erősebb, öreg példányokra van szükségünk. Azok már terméketlenek. - Más szóval - firtatta Laurin - egy csapásra megszabadultok az ellenségtől és a város elcsigázott, egyre kevésbé használható lakosaitól? - Így van - ragyogott fel az aggastyán. - Az istenek őrködnek felettünk! - Oda nézzetek! - kiáltott fel Soke. - Titusz elvitte a repülőgépemet, és parancs nélkül, egyedül akarja megmenteni a várost. Megvilágítani a síkságot! Feltartóztatni a futó harcosokat! - parancsolta a stratéga. - Az első űrhajóscsoport fedezi Tituszt, a második ellentámadásba megy át. A többiek járműveikbe szállnak, és jeladásomra várnak. A mesterséges nap óriási kavarodást okozott a támadók soraiban. A síkságon futó csapatok szétszóródtak, a sziklák között kerestek menedéket. Jól ismerték a naptükrök hatását. - A Tíz Áldott Ujj - suttogta örvendezve a pap. - Még a csillagok is teljesítik parancsaitokat. Futok a templomba, felállítjuk a teraszon az ezüstkorongokat, hogy lángra lobbantsuk az ellenség hajóit, és felgyújtsuk a déli partot. Mind egy szálig elpusztulnak! - Velünk maradsz - mondta a Parancsnok, majd megpillantva a képernyőn Titusz arcát, megkérdezte: - Talán igazolni kívánod az eljárásodat? 112

- Arra most nincs idő - felelte Titusz. - A gát körül papok ólálkodnak. - Mit jelent ez? - fordult Egin az aggastyánhoz. - Felelj azonnal! - Az istenek segítenek bennünket, mi pedig őket szolgáljuk - felelte a pap. - Úgy döntöttünk, hogy ki kell nyitni a zsilipet, megelőzve az ellenséget, amely el akarja pusztítani az isteni gátat. Az ég segítségével építettük, nagyon sokáig tartott, a legöregebbek sem emlékeznek, ki és mikor rakta le az első követ. A gát sértetlen marad. A kiömlő víz a szakadékba sodorja a lejtőkön felkapaszkodó ellenséges csapatokat, és azok is belefulladnak, akik a völgyben maradtak. - A várost is elönti - emlékeztette Laurin. - Majd építünk újat, nagyobbat és szebbet -nyugtatta meg az aggastyán. - Sok új, erős lényt hozunk. A folyó vizével újra feltöltik a tavat, megművelik a földet, és learatják a termést. - Nem tudom, sikerül-e megakadályoznom, hogy a zsilipeket kinyissák - hallottuk Titusz hangját. - A sérült járművet otthagytam, a hátitáskámat benne felejtettem. A papok nem törődnek a kiabálásommal. Háromszáz méterre vagyok tőlük. Futok... az űrruha akadályoz a mozgásban... Az idő múlása felgyorsult. Titusz zihált. „Nem sokat ért a hegymászóedzés - gondolta. - A papok nem törődnek velem, hiába kiabálok. Fütyülnek az »egek küldöttének« szózatára. Ho-gyan viselkedjen ilyen helyzetben a Főhős? Nevetni volna kedvem. Elveszítem az önuralmamat. Hogy is állunk azzal az elmélettel: tudatosan érzékelni a valóságot, kellő távolságból szemlélni saját cselekedeteinket? A lábam alatt lapos, rózsaszín és barna kavicsokat látok, jobbra a sziklákat, majdnem hófehérek. Ledobtam a sisakomat,

113

már nem vagyok kapcsolatban a Parancsnokkal. A mesterséges napot eltakarták a felhők, frissítő szél támadt... Frissítő vagy kábító? Rothadó virágok édeskés szagát hozza. Előttem a papok... Az erőfeszítéstől sápadt arcok, rémült szemek. Meghallották nevetésemet, és megálltak, hová is futottak? Ki akarták nyitni a zsilipeket. Feléjük nyújtom a kezem, hadd nézzék meg jól az ujjaimat. Véresek, mert fölsebezték a tövises bokrok, amelyeken a Stratéga járművének kényszerleszállása után átvergődtem. A Tíz Áldott Ujj. Alighanem először látnak vért életükben. Nem tudom, mi rémítette meg őket jobban, a nevetésem vagy ez a néhány vércsepp. Reszketnek, mint a hideglelős emberek, talán valami hasonló betegség tört ki rajtuk. No jól van, jól van, nyugodjatok meg. A bűntudat váltott ki bennük ilyen szörnyű félelmet, vagy büntetéstől félnek? Mondtam már, nyugodjatok meg, senki nem fog megbüntetni senkit... Persze, hiszen a gép nem fordítja, amit mondok. Valami zúg a fejem fölött. Egin gépei szállnak le a gátnál. Emberek vesznek körül. - Mit művelsz, te szerencsétlen? -hallom Egin hangját, nem vár választ, besegít a járművébe. A kiürült síkság fölött vitorlázunk.” - Szegény röhögősök, mind elbújtak a bárkáikon - mesélte Egin. - A Stratéga felülmúlta önmagát. Száz űrhajós igazi vihart keltett a síkság fölött. Villámokat szórtak, mint a mennydörgő istenek, gyönyörű látvány volt, kilőttek egy csomó jelzőrakétát, elkápráztattuk a menekülő hadsereget egypár villámmal, remek találmány az elektromosság, és főként hatásos. Hogy érzed magad? Ne válaszolj, pihenj, mindjárt ellátjuk a kezedet. Narbukil, a krónikás űrruháját elszakították ezek az átkozott tövisek, fölsebezte 114

a térdét, és balladákat kezdett szavalni. Nem veszélyes, enyhe tudatzavar és nevetési hajlam. Valószínűleg ezzel narkotizálják a harcosaikat az ékes ruhájú tisztek. Mit mondasz? - Elhajóznak, és nem térnek többé vissza. Elhajóznak, de alighanem visszatérnek valamikor. - Senki sem pusztult el? - Senki. Áldozatok nélkül vívtuk meg a csatát. - Lemondtak az özönvízről? - Le - válaszolta Egin, és váratlanul elszomorodott. - Nagy sikert értünk el - mondta Titusz. - Hát hogyne, persze. - Meggyőződés nélkül mondtad. - Amíg te a hegyoldalban mászkáltál, hogy megakadályozd a zsilipek kinyitását, a Parancsnok a kötelékek vezetőivel tanácskozott. Azon tanakodtak, szabad-e beavatkoznunk a bolygó belügyeibe. - Hogy szabad-e? - kiáltotta Titusz. - Megmentettük több tízezer lény életét. - A szakértők véleménye szerint meghosz-szabbítottuk a Fehérszakállúak könyörtelenül agyonhajszolt rabszolgáinak primitív, szinte öntudatlan tengődését. A földi állatok sokkal jobb körülmények között élnek. - Képes volnál nyugodtan, tétlenül végignézni egy város pusztulását? - Ezért határoztuk el, hogy közbelépünk, és ez igazi emberi döntés volt, de önző is. Nehogy valami megzavarja a kozmosz megmentőinek nyugodt álmát. - Egin elmosolyodott. - Az Értelmesek véleményét közlöm veled. Feltételezik, hogy a két földrész képviselői előbb-utóbb sikeresen kiirtják egymást, egy darabig még emlékeznek az „égi küldöttek” látogatására, de mielőtt

115

elérnénk a negyedik kozmikus sebességet, gondoskodnak a helyi özönvízről. - Nem szabad ilyen könnyen belenyugodni -mondta Titusz. - A régi időkben a hittérítők egész életüket a vademberek tanításának szentelték. - Tehát azt javasolod, hogy szervezzünk misz-sziót a Xyris bolygón. Ki marad itt? - Kétszázezer űrhajós között biztosan akadnak önkéntesek. - Te, persze, mindjárt elsőnek jelentkezel. - Azt hiszem, pontosan ez az, amit tennem kell - jelentette ki mély meggyőződéssel Titusz. - Érdekes gondolat - szólalt meg a Parancsnok hangja. - Elnézést, de már néhány perce hallgatjuk a társalgásotokat. Két óra múlva fölkel az igazi nap, akkor továbbindulunk. Térjetek vissza a csillaghajóra. Itt ülök a padon, a Családi Ház előtt, hátamat a gerendafalnak támasztom, meztelen lábamat a forró homok melengeti, micsoda megkönnyebbülés, levetettük az űrruhát, kopott nadrágba és flanellingbe bújtunk. Titusz szemben ül az asztalnál, olykor egymásra pillantunk, összemosolygunk, mint a jóllakott, az élettel és főként a jelen pillanattal elégedett emberek szoktak. Hallgatjuk a galambok turbékolását, a verebek csiripelését. A Gazdasszony az edényt mosogatja a finom ebéd után, ki hitte volna, hogy a tányérod és fazekak csörömpölése olyan andalító, mint a legszebb muzsika? A kertben méhkasok sorakoznak, így a koncertet a méhek zümmögése festi alá. A Gazda egy fatönkön üldögél és pipázik. Szemét összehúzza, gondolataiba merül. Vagy ki tudja, talán szunyókál. 116

- Apjuk! - hajol ki az ablakon a háziasszony, kezében üvegtál. - Kínáld meg a vendégeket befőttel, mindjárt teát is főzök. - Hű, de finom - dorombol Titusz, még a kanalat is lenyalja. - Kóstold meg, Narbukil, nem szereted az édességet? - Megvárom a teát. Egy korty keserű tea, egy kanálka befőtt - magyarázom -, csak akkor ízlik. Önmagában unalmas az édesség. - Sose aggódj, a konfliktusmentes életnek vége. Az első kapcsolat a Xyris bolygó lényeivel nem volt éppen mézédes. Az Anya kihozta a teát, két kis teáskanna eszenciát és egy kancsó forró vizet. Magunk töltöttünk a porcelán csészékbe, az elmúlt napokra emlékezve. Titusz ötletén órák hosszat vitatkoztak. - Gondoljatok vissza az ősidőkre - mondta Laurin. - A próféták, bölcsek, mágusok, nagy tudósok annyira megelőzték korukat, hogy vagy őrülteknek, vagy szenteknek, vagy roppant veszélyes embereknek tartották őket. A szenteket megkínozták, aztán pompás templomokat emeltek nekik. Nem egy bölcset máglyán égettek el. Sok próféta és tanító halt vértanúhalált. Hasonló sors vár a Xyrisen maradó emberekre. - Olykor a halál is hasznos - mondta Titusz, általános megindulást keltve. - Túlságosan beleélted magad a szerepedbe - állapította meg Tereza -, de arra is gondolnod kellene, hogy a Főhős nem halhat meg a dráma befejezése előtt. - Szándékunk az, hogy jobban megismerjük a kozmoszt, és nem az, hogy kijavítsuk a kozmosz hibáit - szólt a Parancsnok. - Szeretnénk megérteni az időt, a mozgást, a teret, a kozmosz emberi érzékek számára hozzáférhető részeinek szerkezetét. A primitív lények értelmi

117

fejlődésének meggyorsítása meghaladja lehetőségeinket. Elsimítottuk a konfliktust, azután az erre szakosodott űrhajóscsoportok megismerkedtek a két földrész lakosainak életével. A papok és ékes ruhájú ellenfeleik szívből gyűlölik egymást. Eleinte azt hittük, gyűlölködésük okai a Szülőanyák. De nem így van. Az réges-régi história, és már nemigen emlékszik senki arra, ki volt tulajdonképpen a hibás, a buja élvhajhászok, az új élményekre vágyó, csapodár teremtések vagy az okos és fanatikus templomőrzők és égvizsgálók. Tereza beszélt á Szülőanyákkal. Megtudta, hogy gyakran és szívesen szülnek, s tisztelik érdemes gyámolítóikat, akik éjszakára leveszik a fehér szakállat meg a parókát, és eredményesen gondoskodnak önnön halhatatlanságukról, átadva tudásukat gondosan nevelt utódaiknak. Nem tudtak válaszolni arra a kérdésre, honnan származnak. A piramis termeiben jöttek a világra. Föld alatti folyosókon kijárnak a tengerpartra, sétálnak a kertekben, és pletykálkodnak. Nevelik a gyerekeket, néhányan kancsókat és tálat festegetnek. Ugyanazokkal a festékekkel kendőzik magukat, festik a szemüket, szájukat, kéz-és lábkörmüket. Keresni kezdtük hát a viszály egyéb forrásait. Annyi biztos, hogy az ékes ruhájú daliák alkotják a Másik Földrész arisztokráciáját. Városokat építenek a számtalan tó és folyó partján. Megszelídítették és beidomították a primitív, emberszabású lényeket. Azok engedelmesen végrehajtják idomítóik minden utasítását, elvégzik a legnehezebb szárazföldi és vízi munkákat. Szívesen verekszenek, könnyű feldühíteni őket, ilyenkor veszedelmessé válnak. Sokszor átszállították már őket a tengerszorosokon, hogy ki- 118

fosszák a piramisok köré épült városokat. Az ékes ruhájúak hajókat építenek. Született utazók és kalandorok. Arra a kérdésre, hogy miért háborúskodnak a papokkal, így feleltek: - El sem tudjuk képzelni az életünket e háborúk nélkül. Egyre nagyobb hajókat építünk, egyre nagyobb csatákat vívunk. Azzal alszunk el, és azzal ébredünk, hogy átkozzuk a tohonya véneket. Azok őrültek. Egymás után építik a mozdulatlan, haszontalan templomokat. Nehéz robotra kényszerítik azt a sok boldogtalan lényt. Évente kétszer vadászatot rendeznek rájuk a nagy erdőségekben. - Ti sem kímélitek azokat a szerencsétleneket - mondta Laurin. - Elpusztítjátok a városokat, leromboljátok a házakat, amelyekben az egész napi robot után megpihennek. A válasz meghökkentően őszinte volt. - A kőtemplomokat nehéz lerombolni, akkorák, mint a hegyek. Hát elpusztítjuk a városok lakosait, hiszen az ő munkájukból élnek a gyűlölt vének. Expedíciót küldtem a távolabbi vidékekre, hogy az űrhajósok megfigyeljék az erdei lények életét természetes környezetükben - folytatta a Parancsnok. - Ismeretlen fák kérgéből épült kunyhókat láttak, meg a fák koronájába épített, gallyakból font nagy fészkeket, amelyek menedékül szolgálnak a gyakori árvizek idején. Egin elbeszélgetett egy törzsfőnökkel. Hallgassunk meg egy részletet a beszélgetésükből: „A Fehérszakállúak ezrével szedik össze az erdőkből testvéreiteket. Szenvedés lesz a sorsuk, súlyos, nagy köveket rakosgatnak egymásra látástól vakulásig, míg el nem pusztulnak a kimerültségtől.” „Mindenki elpusztul - felelte a törzsfőnök -,

119

de nem mindenki születik újjá. Aki a nagy kőházakat építi, eljut a mennyek kapujához. Táncolunk örömünkben, amikor eljönnek hozzánk a fehér szakállú nagy varázslók.” - Most pedig - fejezte be a Parancsnok - dönt-sétek el, hagyjunk-e tanítókat a bolygón, vagy érjük be a jó tanácsokkal és némi oktatással. - A piramis pincéiben fölfedeztünk egy másik szentélyt - szólalt meg Laurin. - Falain színes festmények ábrázolják tíz isten leszállását az égből a Xyris bolygóra. Az istenek feje fölött szárnyas korongok lebegnek. Sok minden arra mutat, hogy valaki megelőzött bennünket, s a kozmoszövezet gazdái időnként meglátogatják birtokukat. Sok jelet és ábrát véstek fekete kőlapokba. Ezek alighanem tanácsok, utasítások, tanítások, a bölcsesség receptjei. Megkérdeztük a templom őreit, meg tudják-e fejteni a jeleket. Így feleltek: „Természetesen, ez a mi titkosírásunk. Ennek jóvoltából tudtuk meg, hogyan kell az eget vizsgálni, templomokat és gátakat építeni. Itt meg van írva - mondta a p'ap hogy eljön az idő, amikor az ég küldöttei visszatérnek, mégpedig az özönvíz előtt. A jóslat valóra vált.” Ismét úton vagyunk. A Parancsnok csillaghajója vezeti az Északi Csoport raját. Az Űrorvos megvizsgálta Tituszt és engem. A vérvizsgálat enyhe mérgezést mutatott ki. Az ismeretlen bokor tövisei megfertőzték vérünket. A gyógykezelés eredményesen folyik. Különleges diétát írtak elő számunkra, és mivel senki sem tud olyan jól főzni, mint az Anya, a Családi Házban étkezünk. Sőt nemcsak itt étkezünk, hanem itt is alszunk. Széles faágyak, illatos ágynemű. Távoli kutyaugatás hallatszik, vagy az eső kopog az ablakon. Ki 120

mit választ. Tegnap Titusz így szólt a Gazdához: - Nem kellett volna mégis a Xyrisen maradnom?... Sokáig hallgattunk, azután Titusz beszélni kezdett: - A mai emberek, a földlakók altruizmusa még mindig heliocentrikus, mert nem sikerült túllépnie Naprendszerünk határát. Keressük a Bölcsebbeket, hogy segítségükkel meggyorsítsuk értelmünk fejlődését, de ha Kevésbé Bölcsekkel találkozunk, továbbsietünk, beérjük a viszály időleges elsimításával. Nem elég azt tanácsolni: „Használjátok helyesen az eszeteket.” Meg kell tanítani őket, mit tegyenek, hogy felszámolják az ártalmas ösztönöket, kiküszöböljék a gyűlölet pusztító hatását. - Amikor a hajdankorban az emberek azt kutatták, miért uralkodik gonoszság a földön, az akkori bölcsek így feleltek: „A földi katasztrófa csupán az égi katasztrófa folytatása.” Azt mondották: „A Létező Abszolútum nem lelte kedvét magányosságában. E Magasabb Lény élete lapos és sivár lenne, ha hiányozna belőle a nyugtalanság, a fájdalom, a szenvedés, ha hiányozna a tagadás szellemének szüntelen zaklatása. Az abszolút szellem nem létezhet abszolút magányosságban. A tragédia védi a megdermedéstől.” - Igazolni vagy legalább magyarázni próbálták az értelmetlen kegyetlenség, a vak sors létezését. Titusz nevetett. - Az emberi gondolatok egyre kacskaringósabb ösvényeken bolyongtak. Ahelyett hogy a megismerés útját egyengették volna, kiúttalan filozófiai meandereket és labirintusokat alkottak. Az egyik istenség kritikátlan szeretetet követelt híveitől, a másikat a halandók gyűlölete él-

121

tette. Az istenek együtt éltek az emberekkel, félistenekké téve őket, vagy szörnyű büntetésekkel sújtották a vétkeseket, akiknek bámulatosan nagy kedvük telt abban, hogy az isteni parancsolatokat megszegve, tulajdon vesztükön munkálkodjanak. Aztán eljött az istenek materializálásának kora, a Teremtőt azonosították a kozmosz anyagával. Nagy figyelmet szenteltek az égi technikának, mindent mindennel összekapcsoltak, hogy igazolják az Egységet, vagy. elválasztották a Tökéletest a Tökéletlentől, ami viszont alkalmat adott arra, hogy eltöprengjenek minden fogalom és jelenség viszonylagosságán. - Láthatod - mondtam Titusznak mennyi idő kellett ahhoz, hogy a Legokosabbak megtalálják a helyes utat, amelyen csak kis ideje járunk. A Xyris bolygó lakosainak fejletlen agya nem képes befogadni a mi tudásunkat. Nem öntheted át egyetlen kagylóba a tenger vizét. A szunnyadó elmék felébresztéséhez pedig sok millió agyműtétre lenne szükség. Mondd, meg tudnánk ezt csinálni? - Nem - felelte kissé már álmosan Titusz. - Nincs annyi sebészünk. Hajdan olajat öntöttek az emberek fejére. Állítólag ettől okosabbak lettek. - Sajnos valahol elkallódott a csodaolaj receptje. De ha azt mondták is, hogy „butaságra nincs orvosság”, vagy hogy „akit az isten büntetni akar, annak elveszi az eszét”, mégiscsak kitaláltak hatékony elmeserkentő, észfejlesztő módszereket. Talán emlékszel az első kísérletre: csoportokat alakítottak a gondolkodókból, hogy közösen oldjanak meg egy problémát. Titusz nem válaszolt. Jóízűen aludt. Magamnak beszéltem. 122

A NAGY ROBBANÁS A Családi Házban gyorsan meggyógyultunk. Véget ért az idilli, henye élet. Visszatértem tornyosuló jegyzeteimhez, megpróbáltam rendezni a kéziratokat és a géppel rögzített sok száz beszélgetés kártyáit. A raj minden űrhajósa szállított anyagot az utazás krónikájához. A szelektorok kiválogatták a legértékesebb információkat, megszüntették az ismétlődéseket, és programjukhoz híven kiselejtezték a krónikás számára lényegtelen adatokat. Így is alig fértem be a dolgozószobámba. Reméltem, hogy a reggeli séták közben, a csillaghajó galériáján folytatjuk majd Titusszal a beszélgetést, amelyet valamelyik este a Családi Ház meghitt szobájában kezdtünk el. Pompásan felüdített volna a krónikaírás hosszú órái után. De másképp történt. Tereza lépett a krónikás helyébe. Átalakult a világ, szüntelenül változik a Mindenség, csak a nők természete nem változott időtlen idők óta. Ártatlanul kezdődött, a kacérkodás ősrégi rítusa szerint. Az érzékfeletti észlelés szakértője megváltoztatta frizuráját, kurta szoknyában járt, és a diszkréten figyelő űrhajósok nagy mulatságára élénkpiros rúzzsal kezdte festeni a száját. Minden arra vallott, hogy itt űrszerelem ígérkezik. Őszintén fájlaltam, hogy ilyen hamar el kell veszítenem azt az intelligens barátot, aki könnyedén követte gondolataimat, sőt gyakran én voltam az, aki nem tudott lépést tartani elméjének villámgyors

123

szökellésével. Szívből kedveltük és nagyon jól megértettük egymást. Tereza könyörtelen volt, teljesen megkaparintotta Tituszt, egy morzsányit sem hagyott belőle másoknak. Elméletileg már régen leszámoltunk az önzéssel, a józan észbe ütköző torzulásnak, lelki nyomorúságnak tartjuk. Itt-ott még megfigyelhetők az önzés csökevényes tünetei. De Tereza parapszichológus viselkedése arról tanúskodott, hogy az önzést még nem győztük le végképp, s ha kedvező talajra lel, ijesztő méretűvé növekedhet. Tisztában vagyok vele, hogy szubjektíven, tehát némiképp túl sötéten értékelem a helyzetet. De ahogy az asszony rejtélyes hatását figyeltem, lassan katasztrófahangulat fogott el. Beszélgetéseik rövidesen monológgá váltak, Titusz hallgatott, Tereza meg csicsergett, nem kímélve energiáját és fölöslegesen pocsékolva az Expedíció Főhősének idejét. Döbbenten gondoltam arra, hogy ez a finom lelkű ember férji kötelességeket teljesít majd egy kielégíthetetlen nőszemély mellett. Titusz csodálatos intuíciója biztosan megsínyli ezt a kapcsolatot. Elmondtam aggályaimat a Parancsnoknak, azt sem titkoltam, hogy az expedíció biztonságát féltem. Érveim alátámasztására példákat idéztem a szent remeték életéből. - A magányosság adott nekik ihletet és erőt - mondtam. - Ugyan már - dünnyögte a Parancsnok, és fürkésző pillantást vetett rám. - Túlzol. - Túlzok? - háborodtam fel. - Hogy mondhatsz ilyet? Látom és hallom mi történik. Elosonnak a galériáról. Titusz elhanyagolja a tornagyakorlatokat. Teljesen felhagyott a kozmikus tájak szemlélésével. - Megkedvelted Tituszt - mondta Pawel Do. 124

- Meg - feleltem, még nem tudtam, mire akar kilyukadni. - Nem helyes, ha a barátság önző. - Én mindenkiért aggódom. Súlyos következményei lehetnek, ha Titusz elveszti az intuícióját. - Én azt hiszem - mondta Do, egyenesen a szemembe nézve -, hogy egyszerűen féltékeny vagy. Hevesen tiltakoztam, túl hevesen, mert tiltakozásomra fájó gúny volt a válasz. - Megértem, hogy ingerült vagy - mondta a Parancsnok. - Amit Titusz iránt érzel, nagyon hasonlít az irracionális, groteszk és reménytelen apai szeretetre. Ha a fia szerelmes egy lányba, a józan apának meg kell békélnie ezzel a természetes, nem természetfeletti jelenséggel. Örülnie kell, nem pedig búsulnia. - Nem minden férfinak előnyös a nővel való kapcsolat - makacskodtam, már nem voltam ura szavaimnak. - Néha határozottan ártalmas. A férfibarátság viszont elősegíti mindkét partner szellemének spontán fejlődését. - A partner nem megfelelő szó - jelentette ki nyugodtan a Parancsnok. - Jól ismerem a Legértelmesebbek toleranciáját, de maradjunk meg a családalapítás hagyományos és kipróbált módszerei mellett. Ma férj és feleség, holnap anya és apa: nagyon fontos számunkra a fajfenntartás. A nők emlékezetes lázadásának mély okai voltak. Annyira vágyódtak rá, hogy csodálhassák a férfiak cselekedeteit. Rosszkedvűen tértem vissza dolgozószobámba. Töredelmesen bevallom, hogy a legrosszabbakat kívántam annak a nőnek. Veszettül dühös voltam, tehát beteg. Lesöpörtem az asztalról a tudós értekezést, amely a világmindenség húsz modelljét tárgyalja. Szinte ugyanebben a pilla-

125

natban megszólalt a harmadfokú riadójelzés, amely közeli veszélyre figyelmeztet. - Űrruhát felvenni - hallottam Heszker, á parancsnokhelyettes hangját. - Mindenki a toronyba. A gépek erős sugárforrást fedeztek fel. A felderítő rakéták nagyon magas hőfokú övezetbe léptek. A készülékek számos robbanás képét mutatják. A raj irányt változtat. A Parancsnok kapcsolatba lép az űrhajók főcsoportjainak vezetőivel. Mindenki a helyére! A gépek vezette kétszáz rakétából négy maradt meg. - Mit közvetítettek? - kérdezte Az Expedíció Biztonságáért Felelős Ember. - Egy kozmikus katasztrófa képeit - tájékoztatta Laurin. - A képeket rögzíteni, a rakétákat megsemmisíteni! Mindkét parancsot azonnal végrehajtották, A rakéták sárgán felizzottak és kihunytak. Eltűntek a szemünk elől. Rosszat kívántam annak a nőnek, elfeledkezve a figyelmeztetésről, hogy ügyeljünk pusztító képzeletünkre, mert számára kedvező körülmények között eltorzíthatja a kifogástalan arányú valóságot. Ostobán viselkedtem, de csöppet sem búsított, inkább mulattatott, hogy egy csapásra elvesztettem a józan eszem. Tetteimet változatlanul elemezni tudtam, de miután arra a meggyőződésre jutottam, hogy az egyik ostobaság szüli a másikat, így a tőlem származó kisebb-nagyobb hülyeségek sorozata részvételem nélkül és akaratom ellenére szaporodik, valami közöny lett úrrá rajtam. Belső világom összeomlott, de ez az én személyes katasztrófám. Lehetséges, hogy a kozmosz kozmikus méretekben utánozza a mikro-kataklizmát? Ezt a feltevést abszurdnak talál- 126

tam. Az űrhajósiskolában gyakran vitatkoztunk emberi és nem emberi, földi és Földön kívüli abszurdumokról. Az Értelmesek figyelmeztettek, hogy ne egyszerűsítsük a problémát, de ne is bonyolítsuk. A sok évszázados tapasztalat arra tanít, hogy amit egykor abszurdumnak tartottak, bizonyos idő múlva reális ténnyé válik. Kétségtelen, hogy túl gyakran használták az „abszurdum” szót, s ez a szerénység hiányáról, olykor pedig szellemi restségről tanúskodott. Az abszurdnak látszó probléma vagy jelenség tisztázásával nem kell fáradozni... Az űrhajósiskola tanárai felsorolták nekünk az elmúlt évezred abszurdumait, amelyek idő múltával logikus igazságokká alakultak át. Az emberek ismeretei egyre gazdagodtak, elmélyültek, szüntelenül tágítottuk az érzékeinkkel felderített területek határait. A páratlanul felgyorsult szellemi fejlődés lehetővé tette, hogy mélyebbre hatoljunk az ember lelkivilágába, s eredményesebben kutassuk a világ-egyetemet. Amikor a szemináriumokon az Értelmesekkel találkoztunk, félig tréfásan, félig komolyan arra tanítottak minket: „Ne feledjétek, hogy a Nagy Űrutazás alatt sokszor találkoztok majd abszurdumokkal. Lehet, hogy éppen az abszurdum a világmindenség leggyakoribb jelensége. Ha jóslataink beválnak, az arról tanúskodik, hogy az emberi értelem gyöngeségét még mindig nem küzdöttük le.” Lehetséges hát, hogy akaratlanul előidéztem a sok milliárd világ egyikének végét? - Hol jár az eszed? - hallottam Laurin hangját. Ott állt mellettem, nyugodtan, mosolyogva. - Kiabálok: „Narbukil!”, te meg csak bámulsz magad elé, nem válaszolsz. Mondom: „Mindjárt meglátjuk a képeket, amelyeket a gépek rögzítet-

127

tek”, de te csak hallgatsz, mint aki nyitott szemmel alszik. - Ne haragudj, csakugyan elgondolkoztam. - Gondolkodni emberi dolog - tréfált a Kozmológus főként kritikus helyzetben. - Kritikus a helyzet? - A raj megpróbálja kikerülni a katasztrófa övezetét, de valószínű, hogy a robbanások termonukleáris láncreakciót váltottak ki, s emiatt a veszélyes térség egyre tágul. - És a helyi világ vége pontot tesz az űrutazásunk végére. - Legrosszabb esetben megszűnik létezni az Északi Csoport raja - felelte komolyan Laurin. - A többiek folytatják a világegyetem kutatását. - Nélkülünk. - Úgy van, nélkülünk - mosolyodott el a Kozmológus. - De ha feltételezzük, hogy a tudat, testi burkából kiszabadulva, vándorútra kel a csillagok között, és csatlakozik a nagy áramlások egyikéhez, amelyek az abszolút tudat kozmikus óceánjába ömlenek, ha így lesz, akkor semmi okunk szomorkodni, hiszen kihagyjuk a megismerés közbülső lépcsőfokait, és szépen felugrunk a legmagasabbik emeletre. - Nem vágyódom az abszolút bölcsesség után. Válaszom megnevettette Laurint. - Szerénységből vagy lustaságból? - érdeklődött. A folytatást nem hallottam, mert felbődült a mentőrakétákba szólító sziréna. Az űrhajó dereglyéinek neveztük ezeket a rakétákat, a csillaghajó sérülése vagy akár részleges pusztulás esetén elég sokáig elhajókázhattak az űr óceánján. A „Mentsétek meg értelmünket"’ (SOI) vészjel segítséget kért a többi űrhajótól. - Siessetek! - harsant fel a Parancsnok hang- 128

ja. - Gyorsan a rakétákba! Szupernóva-robbanás hatása elől menekülünk! - Remélem, még meglátom azokat a képeket - mondta Laurin, míg elhelyezkedett a karosszékben. - De szűk itt a hely. Úgy látszik, meghíztam. Csodáltam a Kozmológus jókedvét, sejtettem, hogy belénk akar lelket önteni. Két fotel még üres volt, vártunk a hiányzókra, hogy lezárhassuk a rakétát. Ki hiányzik? Végigmustráltam az űrhajósok arcát. A sisakban kicsit nehéz volt felismerni őket. - Terezát és Tituszt várjuk - mondta Laurin. - No, már jönnek. Titusz lépett be elsőnek, utána Tereza, Egin két őre vezette. Mi az, nem tud a saját erejéből járni? Észrevettem, hogy a sisak alatt tulipiros az arca. Majd kicsattan az egészségtől. Vagy talán vértolulást kapott? - Ne! Ne! - kiáltotta Tereza. - Tiszta hülyék vagytok. Eresszetek! Titusz intésére az őrök hátrább léptek. - El kell hagynunk a csillaghajót bizonyos időre-magyarázta Titusz. - Nem tehetünk másként. A Parancsnok tudja, mit csinál. - Nem! Nem! Senki se hagyja el a csillaghajót! - kiabálta Tereza. Még sohasem láttam ennyire magából kikelt asszonyt. - Hát nem értitek, hogy ez provokáció? Egin jelent meg a folyosón. - Provokáció? Miről beszélsz? Kik provokálnak? - Amíg az űrhajóban vagyunk, semmit sem tehetnek. Azért rendezték meg a kozmikus katasztrófát, azért csinálták a veszélyhelyzetet, hogy kicsalogassanak az űrhajóból. Akkor azt csinálhatnak velünk, amit akarnak.

129

- Kik? - kérdezte Titusz. - Ki rendezte, ki csinálta? Ki? Válaszolj! - Ők - felelte Tereza. - Ők vannak ott kint. A te híres intuíciód csődöt mondott, de én érzem, érzem, hogy ez cselfogás. Idebent biztonságban vagyunk, senki ne hagyja el az űrhajókat! A folyosó falán kivilágosodott a képernyő, és feltűnt rajta a Parancsnok. - Érthető, hogy Tereza fél elhagyni a csillaghajót - mondta Pawel Do. - Ő nem észleli közvetlenül a fenyegető veszélyt. Körülöttünk csend és látszólagos nyugalom van, nem süllyed a hajó, nem tör be víz a fülkékbe. A gépek működnek, a lámpák égnek, meleg van és világos. Nem könnyű elhagyni az otthonos hajlékot, és kiugra-ni a feneketlen űrbe. Pontosan öt perc múlva a kilövőkbe helyezzük a mentőrakétákat. - Ne! - sikoltotta Tereza. - Megőrültetek! Ne hagyjátok el a csillaghajót! - Egy perc már eltelt - mondta a Parancsnok. - Az anyagfelhő, amelyet a robbanások kilöktek, tágul, növekszik, és nemsokára elnyeli a rajt. Nem tudunk hirtelen lefékezni és visszafordulni. Megpróbáltuk nagy ívben elkerülni a robbanási övezetet, fokozatosan eltávolodni a kataklizma centrumától. Nem sikerült. Egyetlen ésszerű kiút maradt: mentőrakétákba szállni és a legkedvezőbb irányba, a Raj Nyugati Csoportja felé repülni velük. Még két percünk van. Altassátok el Terezát. Mindenki a rakétákba. Végrehajtani a parancsot! Könnyű azt mondani: „Végrehajtani a parancsot!” Tereza kihasználta, hogy az őrök figyelme elterelődött, félrelökte Tituszt, és elrohant a folyosón a Navigátor termei felé. Be kell vallanom, hogy a jelenet mulattatott, bár persze nem mutattam, inkább komoly, sőt 130

gondterhelt arcot vágtam. Titusz még sohasem látott hisztérikus nőt. És ez még csak a kezdet volt. Az őrök Tereza után szaladtak, de becsapta orruk előtt az ajtót. A Parancsnok mindjárt dönteni fog: itthagyjuk a csillaghajót, Terezával együtt. Különböző eshetőségeket latolgattam, de legszívesebben ehhez az elsőhöz tértem vissza. A fenyegető veszély ellenére sem enyhült ösztönös ellenszenvem az érzékfeletti észlelés szakértője iránt. Pedig tagadhatatlanul éles eszű, szellemes, és elég intelligens. Érzékszervei jól működnek, de teljesen az érzéki világban él, azok a nevezetes „érzékfeletti” észlelések olyasfélék, mint a megszállottak látomásai vagy a költők isteni ihlete. Kevés ember rendelkezik azzal a természetfeletti képességgel, hogy túllépjen az érzékek területének határain. Az idő múlása megint lelassult. Legalábbis az volt a benyomásom. Az őrök az ajtót döngették. A Parancsnok kapcsolatba lépett az Északi és Nyugati Csoport kötelékvezetőivel. Hallottam a hangját: - Nem hagyhatjuk itt Terezát, nem távozhatunk a csillaghajóból. A hőmérséklet emelkedik. Csak egy azonnali és hibátlan közös akció menthet meg bennünket a katasztrófától. Titusz közben, a bezárt ajtó előtt állva, megpróbált Tereza lelkére beszélni: - Kockára teszed az emberek életét, miért csinálod ezt? A falnak beszélt, szó szerinti és átvitt értelem-ben. Válaszul Tereza bekapcsolta a képernyőt. Fénylő anyagfelhőt láttunk a fekete űrben, tűz-kévék szöktek fel belőle. - Itt a kozmikus szörnyeteg, amelyik felfalja a rajt - gúnyolódott Tereza. - Az értelmes, bátor űrhajósok megijedtek egy tűzfelhőtől! - Nono - dünnyögte Laurin, de nem folytatta,

131

mert a képernyőn feltűnt az őrjöngő nőszemély. - Ébredjetek már fel! - kiabálta. - Hát nem tudtok gondolkozni? Valóságos boszorkány - elmélkedtem. Sisakját ledobta, kócos fekete haja verítéktől csapzott, arca lángol, szeme villog, igazán visszataszító látvány. Titusz megbűvölten meredt a képernyőre. Kellemetlen hidegséget éreztem a szívem táján. Amitől én elborzadtam, neki szemlátomást tetszik. Egész nemzedékek munkálkodtak azon, hogy elsajátítsuk szervezetünk irányításának nehéz művészetét, ez a nő meg néhány perc alatt megsemmisíti az emberi bölcsesség vívmányait, amikor itt oktalanul csökönyösködik, dühöng, nem tiszteli az értelmes döntéseket, és őrjöngésével mindenkit veszélybe sodor. A Kollektív Értelem nem vesztegette az időt. Heszker, a Helyettes Parancsnok gépi irányítású szondát lőtt ki. Elhatározták, hogy megvizsgálják, van-e valamilyen alapja Tereza hisztérikus ellenkezésének, amelyet holmi állítólagos cselszövéssel indokol. Vegyes érzésekkel figyeltük a rakéta útját. Némelyek úgy vélték, hogy kár az időért, így csak növekszik a veszély, mások amellett voltak, hogy nem árt próbát tenni. A szonda nagy kört írt le, majd elsuhant a közeledő Nyugati Csoport Raja felé. Röptét semmi sem zavarta, a vezérlőberendezés szabályosan működött, és a „minden rendben, minden rendben” jelzést sugározta. Hátam mögött valaki megköszörülte a torkát, még mindig a folyosón álldogáltunk, a mentőrakéta-alagút bejárata közelében. Hátranéztem. Laurin elkezdte: - A női intuíció... - és elhallgatott. Az űrszonda kéken felizzott, és eltűnt a szemünk elől, mintha elfúlták volna. 132

- A következő rakétákat előkészíteni! - rendelte el a Parancsnok. Folytatódott a próba. Az Északi Raj balszárnya úgy manőverezett, hogy öt különböző irányban lőhessen ki öt távirányítású rakétát. Egyre feszültebben figyeltem a rakéták röptét. Arról kellene biztosítaniuk a parancsnokságot, hogy az első szondák katasztrófája nem volt véletlen. Éreztem, hogy megint lelassul az idő. Milyen lassan telnek a másodpercek! Múlnak egyáltalán? Vagy megállt az idő, és elindult vándorútján a múlt felé? A nagy robbanás - gondoltam -, amelynek tanúi voltunk, nem világ vége, hanem a kezdete egy világnak. Laurin egyszer elmagyarázta az alfa-béta-gamma-elméletet, amelyet az Első Kozmikus Kor elején dolgoztak ki. A világmindenség nagyon sűrű, forró neutronmassza formájában született. A neutronok elkezdtek protonokra és elektronokra bomlani, az első protonok némelyike pedig egyesült a megmaradt neutronokkal, s így jöttek létre a többé-kevésbé bonyolult atommagok. A hőmérséklet eközben mintegy tízmilliárd fok volt, a nehéz elemek többsége a robbanás első harminc percében keletkezett. Tízmilliárd fok! Egyelőre semmi sem zavarta az öt űrszonda útját. „A hőmérséklet változatlan - közölték a gépek -, a nyomás változatlan, a sebesség egyenletesen növekszik, a program szerint. Idegen objektumok jelenléte nem észlelhető.” Tehát új világ keletkezett, talán új világegyetem. A semmiből kirobbant valami. Különös nyugtalanság fogott el, a világűr panorámája, a suhanó szondák és a mögöttünk sikló csillaghajók képe, a mellettem álló Laurin felgyorsult lélegzése, a félelem a próba még ismeretlen eredményétől, a tudat, hogy felderítő tevékenységben vesznek részt -

133

mindez növelte szorongásomat. A kezdet és a vég olykor egyszerre mutatkozik meg. Egymás létezésének feltételei. Az éppen most keletkezett anyagfelhő üldözőbe vette a rajt. Mi volt ez, az élő természetes vonzódása az élőhöz vagy a most született kozmikus kiscsibe éhségének jele? Értelmes anyaggal volt-e dolgunk, amely életet teremt? Életet, amely fenntartó és tevékeny struktúrák működésében nyilvánul meg? Vagy egy felrobbanó csillag belsejéből kiköpött, vak, értelmetlen ködfoszlány volt csupán? A rakéták új információt közöltek: „A hőmérséklet erősen csökken. A rakéták működése leáll.” És pontosan egy másodperc múlva a szondák hideg, kék fénnyel felvillantak, és egyszerűen megszűntek létezni. Az anyagfelhő pedig egyre nagyobb sebességgel terjedt. Fénye erősödött, a kilövellt tűzoszlopok spirális karokká csavarodtak, amelyek összehúzódtak és kinyúltak, mint a fehéren izzó rugók. - Emészt - suttogta Laurin-, bárcsak megfulladna... Alig mondta ki ezt a kívánságot, a kitörések megszűntek, a tekergő karok elhalványultak, az egész felhő elsötétült, és lassan zsugorodni kezdett. - Tereza intuíciója sok ember életét mentette meg - mondta a Parancsnok. - A „tiszta ész” hibáját követtem el. Térjetek vissza helyetekre, a toronyba. Vettem a közeledő Nyugati Raj jelzéseit. 134

A HARMADIK TALÁLKOZÁS Hajdanában a gyötrődő ember vigaszt és tanácsot remélhetett a paptól. A régi könyvek szerint az emberek a hibáikat is elsorolták (ezeket akkor bűnöknek nevezték), mély bűnbánatot tanúsítottak, és büntetést kértek. Ez többnyire jelképes büntetés volt, megfelelő számú ima elmondásából állt. Valamivel később a pszichoanalízis módszere terjedt el. A páciens lemeztelenítette lelkét az orvos előtt. Az igyekezett megtalálni a belső konfliktusok igazi okát, a nyugtalanság, összeroppanás forrásait, és felírta a leghatékonyabb gyógykezelést. Az eredmény változó volt, az esetek többségében a beteg attól könnyebbült meg, hogy kibeszélhette magát. A Tizedik Kozmikus Kor civilizációjának képviselőit arra tanították, hogy maguk oldják meg belső konfliktusaikat. Gyerekkorunktól kezdve a fejünkbe verték, hogy az értelmes lény maga irányítja szervezetét. Kétségkívül túlbecsültük az Értelem szerepét, kiiktatva józan életünkből minden fellobbanást, izgalmat és indulatot. Bölcsek és Filozófusok módján éltünk, különböző szintű bölcsességgel és különböző értékű filozófiai spekulációkkal. A nők lázadása kigyógyította az embereket ebből a kórból, megmentette a civilizációt attól, hogy mozdulatlanná dermedjen. A Földre továbbított információk, a világűrből érkező hírek felvillanyozták a földlakókat. A raj útját műhold-adóállomások ezrei jelezték, amelyeket a

135

csillaghajók a csillagközi térbe dobtak vagy a Nagy Expedíció útvonalán fekvő kisbolygókon és holdakon hagytak. Az állomások jóvoltából kapcsolatban maradtunk bolygóhazánkkal, bár egyre távolodtunk tőle. Az emberek velünk együtt élték át kalandjainkat, a legapróbb eseményt is megtárgyalták. Túlzás nélkül mondhatom, hogy ebben az űrutazásban minden ember részt vett. Tízmilliárd ember expedíciója ez, akiket izgalomban tart a földi civilizáció történetének legtávolabbi utazása. Ez a tudat megkönnyítette életünket, enyhítette a honvágyat, a magányosság érzését, feloldotta a szorongást, erőt adott, hogy leküzdjük azt a sok akadályt, amely még előttünk van. Félbeszakítottam elmélkedésemet, mert a képernyőkön feltűntek a Nyugati Csoport csillaghajói. Az Északi Raj legénysége nagy örömmel üdvözölte őket. Közösen figyelték a veszélyes anyagot, amely most ködfelhőhöz hasonlított. A megfigyelések azt mutatták, hogy a felhő halványul és zsugorodik. Laurin, a Kozmológus azt javasolta, hogy küldjünk ki távirányított űrszondákat a jelenség alaposabb tanulmányozása végett. Soke, a Stratéga jobbnak találta, ha nem ingereljük az élőnek és értelmesnek látszó anyagfelhőt, mert támadó kedve visszatérhet. Az űrhajósok biztonságáért felelős Egin kijelentette: bombázni kell a felhőt, hogy - mint mondta - soha semmi ne fenyegethesse az űrutazások biztonságát. Akon filozófus a Nyugati Csoport vezérhajójáról figyelmeztette Egint, hogy a „soha” szó használata indokolatlannak látszik, azonkívül senkinek sincs joga beavatkozni a kozmosz bel-ügyeibe. - A beavatkozás - mondta - kiszámíthatatlan 136

következményekkel járhat. Elkerülhetetlen önvédelem helyett közönséges intervenció lenne. Titusz szívvel-lélekkel támogatta a filozófust. - A termonukleáris robbanások az anyag újabb expanzióját válthatják ki - érvelt. - Ez beláthatatlan arányú kataklizmával fenyeget. Szondákat küldtek ki. Néhány órai megfigyelés után egy most kialakuló naprendszer képét közvetítették. Új világ születésének voltunk hát tanúi. A központi csillag körül tizenegy bolygó keringett. A további megfigyelések és számítások eredményei rendkívül érdekesek voltak. A nap tömege háromszázezerszer akkora, mint az átlag százméteres átmérőjű bolygóié. Törpe naprendszer keletkezett. Laurin kijelentette, hogy a naprendszer nagyságán, helyesebben kicsiségén nincs mit csodálkozni. Vannak óriás csillagok, amelyekhez képest a mi Napunk törpe. - Nem az a fontos, hogy kicsi vagy nagy, hanem az a tény, hogy új világ keletkezett - mondta a Kozmológus. - Szondákat hagyunk itt, megfigyelik majd az új világban végbemenő változásokat, és továbbítják az adatokat a tudósoknak. Régóta törjük a fejünket a világegyetem felépítésén, születésén. Kutatjuk a szüntelenül végbemenő változásokat. Sok problémát megoldottunk, és még több vár megoldásra. Megpróbáljuk összevetni a számos elméletet a kozmosz rendkívül bonyolult valóságával. A jelen idő úgy fut ki lábunk alól, mint az autópálya a száguldó gépkocsi kerekei alól. A „most” foglalja el a legkisebb teret, amolyan feltételes megállóhely, amelynél az idő nem áll meg, csak lassít, majd elszáguld az egyre gazdagabb múltba, s ez a múlt egyre nagyobb kiterjedésű, mert a jövőben rejlő tartaléka kimeríthetetlen. Vannak, akik az idő múlá-

137

sát az álló tengelyű forgóajtó mozgásához hasonlítják. A zárt ciklus elméletét vallják, ebben a ciklusban semmi sem múlik el, minden örökké tart. Gyakran mérni próbáljuk az absztrakciót. Az is előfordul, hogy mivel kezdetet nem találunk, belenyugszunk a „nincs semmiféle kezdet” elméletbe. A kozmosz bejárása elősegíti az Értelem gyorsabb fejlődését, feltéve, hogy érzékeink nem csalnak, s helyesen értékeljük a megfigyelt jelenségeket. Mennyire sajnálom - fejezte he Laurin -, hogy nem vihetjük magunkkal ezt a kis naprendszert, és nem helyezhetjük el tüzetes vizsgálat végett a Föld közelében. - Én is sajnálom - jelentette ki Akon filozófus -, mert bebizonyítanám Laurinnak, hány hibát követett el a fejtegetésében. Kezdjük az idő definíciójával... - És fejezzük is be - szakította félbe mosolyogva Titusz. - Bocsáss meg, kérlek. Érdeklődve várjuk a te definíciódat, de majd kicsit később. A Raj Déli Csoportja vette az útmutató jelzést, és a gépek azt az új információt találták benne, hogy ismeretlen kozmikus vezetőink be akarnak mutatni egy Másik Civilizációt. Lázas sürgés-forgás kezdődött. Különleges szondák járták a környező teret, anyagot és adatokat szállítottak, volt mit elemezni az űrhajósoknak. Az Expedíció Krónikása sem henyélhetett. Összehoztam a krónikát, leírtam az eseményeket, vagy gépbe diktáltam a gondolataimat. Újra végigmentem az eddig rögzített anyagon, és láttam, milyen sok kiegészítésre van szükség. Legfőbb ideje, hogy végleg elintézzem lelki problémáimat. De hogyan? Nem volt kedvem a tükörképemmel társalogni. Ki legyen az a jóindulatú barát, aki meghallgat, és tanácsot ad? Azt 138

se bánom, ha összeszid, csak tisztuljon már bennem ez a zűrzavar. Akon filozófus? Sokat hallottam bölcsességéről, de kajánságáról is. Nem, Akon szóba sem jöhet. Beszéljek a Parancsnokkal? Hát igen, az alighanem jó lenne, de majd csak utoljára. Lau-rin készségesen meghallgatná vallomásaimat. Szívesen és türelmesen. Mindig csodáltam derűs kedélyét és humorérzékét. Csakhogy a humora zavarba ejt, nem mindig értem meg a Kozmológust. Csúfolódásától tartva Laurint is töröltem a listáról. Ki van hátra? Egin, Heszker és még néhány ezren. No meg az Űrorvos. De hát nem ilyen orvosra van szükségem. Titusz volna a legjobb gyóntató minden más esetben. Tereza iránti ellenszenvem mákszemnyivé zsugorodott, de sehogy sem tudom végképp leküzdeni. Dolgozószobámban, a képernyő fölött kigyulladt a lámpa. Kisvártatva megláttam a Családi Házat és a Gazdát. - Jó estét, Narbukil - köszöntött. - Rég nem jártál nálunk. Hiányolunk. Ha eljönnél ma este vacsorára, nagy örömet szereznél az asszonynak, magamról nem is szólok, mert úgyis tudod, milyen szívesen beszélgetek veled. Nagyon megörültem. A Családi Ház, igen, ez a legalkalmasabb hely. Ott szabadon, őszintén beszélhetek, minden aggály nélkül. Még sohasem volt ilyen nagy szükségem egy kis emberi jóindulatra, sőt kifejezetten kozmikus jóindulatra. - Fölséges a vacsora - mondtam az Anyának. Rám mosolygott, és bement a házba. Fonott karosszékekben ültünk az almafák alatt. Kortyolgattam a teát, és a Gazda kezét néztem. Vas-

139

kos ujjait összefonta a hasán. Hüvelykujjait ösz-szeütögette. - Nyúzott vagy - szólalt meg. - Minek rágod magad? - Tudsz a gondjaimról? - kérdeztem meglepődve. - Tudok is meg nem is - felelte. - Olyan a gond, hogy kiül az ember szemébe. Nem kell hozzá a vesékbe látni. - Azt mondtad, minek rágom magam. - Mert az ember maga halmozza egyik gondot a másikra, aztán gyötrődik miattuk. - Félreértették, hogy kedvelem Tituszt. - Ki értette félre? - A Parancsnok. - Pawel Do is szokott tévedni, mint mindenki. - No jó, de tudja ezt ő is? - Azt hiszem, tudja. - Gondolod? - Idejön ma, megkérdezheted. - Véletlenül? - Nem, beszélgettünk rólad. „Ez a Narbukil megváltozott, megöregedett. Mi baja lehet?” „Nagyon goromba voltál vele” - mondtam. A Parancsnok mentegetőzni próbált: „Elvetettem a sulykot, borzasztóan fáradt voltam aznap.” - A fáradtság emberi dolog, de velem nem bánt emberségesen. - Beszélgessetek - mondta a Gazda. Pawel Do állt a kertajtónál. - Én nem zavarok. El akart menni. Tiltakoztam. - Maradj. Hármasban kellemesebb. Szükség van az eszedre. Az egyszerű, rosszul mondom, az egyenes lelkű és öreg ember bizalmat kelt. Nem haragszol? - Az „öreg” miatt? Nincs okom panaszra. 140

Családi Ház a kozmoszban, sohasem álmodtam ekkora kitüntetésről. Igazán boldogok vagyunk. Az űrhajósok szeretnek itt pihenni. Szükségetek van ránk. - Akkor maradj velünk, rendben van, Parancsnok? - Rendben van, Narbukil? - Semmit sem kivánok ennél jobban. - Zizeg a lomb a szélben. Jól kifundálták. Beszélgessünk? - kérdezte Pawel Do. - Beszélgetés nélkül is érzem, hogy megértetted. - Nem tudom, hogy ez elég-e... - Elég. Szép pár, ők ketten. - Gyorsítod az időt. Párról még nincs szó. Félnek egy kicsit attól a híres intuíciótól. Tituszt cserbenhagyta a kritikus pillanatban, engem meg az eszem hagyott cserben. Tereza megérezte a veszélyt. - Csakugyan veszélyes volt az a felhő? - Ki tudhatja? Elpusztított hat rakétát. Mondjuk, hogy kénytelen volt elpusztítani. - Milyen ez a kozmosz? - kérdezte a Gazda. - Olykor elnézem a képernyőkön a csillagokat, üstökösöket, ködfelhőket. Szép látvány. De milyen igazából?... - Nagyon nehéz kérdéseket adsz fel - mondta Pawel Do. - Nem tudom, belefér-e az életünkbe és még sok nemzedék életébe, hogy megoldjuk ezt a nem csekély problémát. - Egy kis szerencsével talán hamarabb megoldjuk - hallottam Titusz hangját. Átugrott a sövényen, és leült mellénk. - Hiszen a Bölcsebbeket keressük. Megint megszólalt az útmutató jelzés. Beszélgettek a Más Civilizációkról, szóba kerültek a régi korok filozófusai: a milétoszi Ana-

141

ximandrosz, az epheszoszi Hérakleitosz, a cesa-reai Euzebiosz, a kolophóni Xenophanész, Par-menidész és száz más. Fölemlegették a legfantasztikusabb elméleteket, amelyek egy idő múlva kevésbé fantasztikusnak bizonyultak, majd a századok múltával az emberek letettek az elhamarkodott ítélkezésről, egyre ritkábban és megfontoltabban használták a „fantasztikus” szót. Aztán vitatkoztak az anyagról, a szerves anyagok, aminosavak és glukózok kialakulásáról, a formaldehid szintéziséről, az óriásmolekulákról, végül az élő struktúra keletkezésének Első Okáról. Szórakozottan hallgattam a társalgást, ahogyan a lassú vizű patak csobogását hallgatja az ember. Láttam Titusz, a Gazda, a Parancsnok arcát. A lényegről egy szót sem ejtettek. Sajátos rejtjelezéssel oldották meg a kérdést. Amikor Anaximandroszról beszéltek, ezt hallottam: „Ne félj, már rendbe jött minden.” Az aminosavak körüli vitából megbizonyosodtam, hogy helyesen választottak, akik Pawelt nevezték ki a Raj Parancsnokának. A formaldehid biztosított Titusz barátságáról, a glukóz pedig valahogyan összefüggött az élettel, amely újra egészségesen, békésen folydogál medrében. Kialudtak a lámpák. „A gépezet kigyújtja a holdat, és itt az éjszaka - gondoltam. - Mindjárt ciripelni kezdenek a tücskök.” A lámpák megvillantak, és újra kialudtak, a Parancsnok kifutott a folyosóra. A ház ajtajában halálra rémülten állt az Anya. Éreztem, hogy megrázkódik a padló, a háztető egy része a kertbe zuhant, recsegve törtek le alatta az ágak. Újabb rázkódás, és a mesterséges ég kezdett rászakadni a mesterséges földre. Észrevettem, hogy Titusz homloka véres; mire gondol az em- 142

ber ilyen pillanatokban? Hogy kevés a levegő, hogy nyisson valaki ablakot, mert megfulladok. Aztán leáll az agyműködés, és az ember nem tudja, hogy elvesztette az eszméletét. „Heszker Parancsnokhelyettes az Északi és Nyugati Csoport űrhajósainak: a 2000. számú Csillaghajó összeütközött egy meteorral. Az idegen kozmikus testeket érzékelő készülékek csődöt mondtak. A Parancsnok űrhajójának egy része súlyosan megsérült. Sebesültek vannak. Segítséget kérek.” Felgyorsították a csillaghajókat. Körülvették a sérült hajót. Heszker irányította a legénység átköltöztetését. Tizenkét űrhajón osztották el a száz embert. A sebesülteket orvosok vették gondjaikba. - Narbukil, a krónikás sok vért veszített - közölte Julisz űrorvos. - Megsebesült a fején és a nyakán. Még nem tért eszméletre. A Parancsnok könnyű sérülést szenvedett a karján, Titusznak fölrepedt a homloka. A Családi Ház összedőlt. Az Apa és az Anya kisebb zúzódásokat szenvedett. Egin a csillaghajók kapitányainak: „Megvizsgáltam az űrhajó sérülését. A meteor a legérzékenyebb helyre csapódott be, a vezérlőterembe, átlyukasztott két falat, és megrekedt a Családi Házba vezető folyosón. Neutralizálódott a külső függöny, amely a csillaghajót a meteorbecsapódásoktól védi. Ezt nem értem. Vizsgálják meg a szakértők azt, ami a hajó közepében van.” Odaküldték Páriát, a különleges ügyekkel foglalkozó, igen hasznos robotot. Az űrhajósok a különösen nehéz súlyú ügyek szakértőjének be-

143

cézték. Roppant erős volt ugyanis, tonnás súlyokat emelgetett. Masszív felépítése, páncélburka arra is alkalmassá tette, hogy földerítse az emberre leselkedő veszélyeket. Azzal kezdte munkáját, hogy kamerákat állított fel, így a szakértők a képernyőkön tüzetesen megszemlélhették a meteort, és figyelemmel kísérhették a robot működését. Első feladatát simán és gyorsan végrehajtotta, majd jelentkezett: „Várom a további utasításokat.” - Több fényt! - kiáltotta Traken tudós, a kiváló meteorszakértő. Pária meggyújtott két lámpát. A szakértők látták a képernyőn a parancsnoki csillaghajó folyosójának egy részét, a jókora lyukat a falban és egy hosszúkás valamit. - Dárdahegyre emlékeztet - mondta Egin. - Egy óriás dárdájáról - állapította meg Traken. - Majdnem húszméteres dárdahegy, csekélység. Mérd meg pontosan, Pária. - Tizennyolc méter - jelentette a robot. - Üss rá kalapáccsal - utasította a tudós. - Csak finoman. A robot engedelmeskedett, és az űrhajósok hosszan csengő, szép, tiszta hangot hallottak. - Úgy peng, mint az arany - állapította meg a szakértő. - Most illessz sztetoszkópot a meteor felszínére. - Sajátos módon vizsgálod a meteorokat - jegyezte meg Laurin. - Amit a kozmoszban csinálunk, az mind többé-kevésbé sajátos. Hallgassátok csak! A kalapácsütés valami belső visszhangot keltett a meteorban. Egy ideig szótlanul hallgatták a halkuló hangot. 144

- Nagyon nehezen meghatározható visszhang - dörmögte Traken. - Arra kell gondolnom, hogy ez a meteorszilánk belül üres. Mindenki elhagyta a 2000. számú Csillaghajót? - kérdezte, bekapcsolva a Helyettes Rajparancsnok képernyőjét. - El - mondta Heszker. - Nincs ott senki. - Próbáljuk meg széttörni a meteort. - Talán jobb volna lyukat olvasztani belé -javasolta a mindig óvatos Egin. - Pária remekül bánik a Boss lángvágóval. Az pedig nagyon pontos szerszám. Heliosugárral lyukat lehet fúrni egy tű hegyébe. - Jó - egyezett bele Traken. - A meteor legszélesebb helyén kerek lyukat égetünk. Rajta, Pária! A robot alig egy perc alatt végrehajtotta a feladatot. - Mutasd azt a nyílást, gyújts meg egy harmadik lámpát - vezényelt a szakértő -, húzd oda a kamerát! Úgy, elég, és most lássuk. A sötétzöld fémburok alatt vörös mag, ha ugyan mag. Húzd a lámpát balra! Ez az, most egy ovális mélyedés vagy horpadás látszik. Ki kopog? Ne zavarjanak. - Senki sem kopog - mondta Egin, és közelebb lépett a képernyőhöz. - Pária is hallgatózik. - Honnan jön ez a kopogás? - kérdezte a tudós. - Nem tudom - felelte a robot. - Távolítsd el a lángvágóval a vörös réteget - utasította Traken. - Óvatosan. - Eltávolítottam. - No, akkor lássuk, mi van belül. A robot egyenesen a kiolvasztott nyílásba irányította a fénycsóvát. - Mindjárt kilép a meteorból egy apró ember-

145

ke, és azt mondja: „Beragadt az ajtó, köszönöm a segítséget.” Laurin tréfája mindenkit megnevettetett. Traken mulatott a legjobban. Egyedül Akon filozófus maradt komoly. - Ismerek egy nagyon régi idézetet - mondta. - „Több dolgok vannak földön és egen, Horatio, mintsem bölcselmetek álmodni képes.” A régi mesékben, amelyeket szívesen olvasok, hogy képzeletemet gazdagítsam, koboldok, törpék és óriások népesítették be a mesevilágot. Az emberi lény méreteinek kérdése időtlen idők óta izgatta a fantasztikus irodalom alkotóit. Láttam filmeket utazásokról ismeretlen országokban, ahol hüvelykujjnyi pöttöm emberkék és hegymagas óriások élnek. Mesés utazáson vagyunk, és semmi nevetségeset nem találok abban, hogy különböző méretű lényekkel találkozhatunk. - Egyetértek veled - mondta a szakértő. - Ez a perc nagyon is komoly, de a nevetés még senkinek sem ártott. - És a robothoz fordult. - Közeledj a kamerával a nyíláshoz! Nézzétek csak, valami hangkeltő mechanizmus van a meteor belsejében. Színes vezetékeket látok, egy ismeretlen rendeltetésű készülék részeit. Nos, úgy gondolom, ezzel a mi szerepünk véget is ért. Az, ami a Parancsnok csillaghajóját kilyukasztotta, egyáltalán nem meteor. Most más szakemberek ültek a képernyők elé: két űrszondatervező és a pirotechnikusok, a holdakon előidézett mesterséges rengések hatását vizsgáló szeizmológusok munkatársai. Pária az új program értelmében alaposan kitágította a nyílást. - Ez egy rakéta robbanófeje - állította mély meggyőződéssel Tir mérnök. - Effélét láttam a Tömegpusztító Fegyverek Múzeumában. 146

- Hogy a csudába került egy muzeális fegyver egy mai űrexpedíció útjába? - kérdezte Egin. - Riadóztassam valamennyi csillaghajót, és kezdjem meg a felkészülést a védelemre? - Lehetséges, hogy a földlakók régi hibáit más civilizációk is elkövették - vélte Tir. Hátha valamikor űrcsatát vívtak ezen a vidéken, és itt maradtak a bedöglött lövedékek. - Szóval döglött? - vidult fel Laurin. - Máskülönben már régen felrobbant volna - magyarázta a mérnök. - Sok hűhó semmiért - tréfált a javíthatatlan Kozmológus. - Az ijedségen kívül megúsztuk egypár karcolással. De minek köszönhetjük ezt a váratlan találkozást? - A rakétának alighanem célra vezérlő berendezése van - fejtegette a mérnök. - Hajdanában a hajómotor búgása vonzotta az akusztikus aknát, a sugárhajtású repülőgép motorjának dübörgése a rakétát. A fénypontok, a rádióhullámok is a mágnes szerepét játszhatták. A csillaghajó roppant sebessége is idevonzhatta a hajdani űrcsatatéren maradt rakétát. - Régi fegyverek múzeuma, hajdani csatatér... - dünnyögte Egin. - Szóval azt mondjátok, rozsdás aknára futottunk a kozmikus óceánon. No és ha mégsem egy régi, dicstelen múlt maradványa, hanem csinos, vadonatúj rakéta, amelyet szándékosan lőttek ki a rajra? Puszta véletlen, hogy éppen a Parancsnok csillaghajóját találta el, azt is a kellős közepén, és egy cseppet sem zavarta a hajóink védőrendszere, amely pedig nem a legrosszabb? - Ezt csakugyan bajos elhinni... - kezdte Laurin, de Egin türelmetlenül a szavába vágott: - Ne vesztegessük az időt, most nem érünk rá filozofálni. Engedélyt kérek Heszker Parancs-

147

nokhelyettestől, hogy az egész raj számára elrendeljem a riadóállapotot. A képernyőkön megjelent a Parancsnokhelyettes, aztán a még sápadt Pawel Do, mert Heszker nem akart egyedül dönteni. A döntés azt jelentette, hogy teljesen átalakul az aznapi repülési terv. Rövid tanácskozás után elfogadták Egin javaslatát. Az Északi és Nyugati Csoport csillaghajói ismét csökkentették sebességüket. Megerősítették a hajók védőfüggönyét. Egin, az Űrhajósok Biztonságáért Felelős Ember megszervezte a védelmet: az ismeretlen, feltételezett ellenség támadásának visszaverését. 148

IDEGENEKNEK TILOS A BELÉPÉS AZ ÉGBE - Miért halogatod a csillaghajó kijavítását? - A Parancsnok megszökött az orvosi felügyelet alól, és Egint nyaggatta. - Mire vársz? Foltozzák be a gépek a lyukat, cseréljék ki a falakat. Építhetünk új űrhajót is, de azt hiszem, fölösleges. Rendbe kell hozni a Családi Házat. Eltelt egy egész nap, mindent megcsináltunk, amit szükségesnek láttál, hogy felkészüljünk a veszedelmes vendégek fogadására, de a rakétájuk nyugodtan csücsül az űrhajónkban. Nem tudod kiszedni azt a vackot? - Kiszedhetném - mondta Egin, és ki tudja, hányadszor töprengett el, hogy vajon mi tartja vissza a megfelelő utasítások kiadásától. - De valamin gondolkodol? - kérdezte Pawel Do más hangon, nyugodtabban. - Azon gondolkodom, miért nem robbant fel a lövedék. - Föl kellett volna robbannia? - Végtére nem holmi ártatlan nyílvessző. - Akkor talán késleltetett gyújtású bomba? - Nem. Semmi robbanóanyagot nem találtunk benne. A rakétát szándékosan formálták olyanra, mint egy meteorszilánk. Gondosan elkészített burokba rejtették valódi tartalmát. Ösz-szeütköztünk egy meteorral, eltávolítjuk a csillaghajóból a repeszdarabot, és az ügy el van intézve.

149

- Arra gondolsz, hogy lebecsülték az eszünket? - Nem szeretek elhamarkodott következtetéseket levonni. - Beszélj, beszélj, kérlek! - unszolta a Parancsnok. - Elfogadtátok a hipotézisemet, hogy a rakétát miránk lőtték ki, pedig nem tudtam bebizonyítani. - Szükséges óvatosság. - Hajdanában a rablók a keresztútnál leselkedtek a hintókra, a banditák megállították a vonatokat... Ezek a támadók valamivel okosabbak a legendás zsiványoknál, jobb fegyvereik vannak. Azonkívül vakmerőek, de valójában primitívek, mindenki mást lebecsülnek. Gyanítom, hogy ha kiszedjük a lövedéket, jó szolgálatot teszünk nekik. - Jó szolgálatot? - csodálkozott Pawel Do. - A játékos gyakran azért kényszeríti ellenfelét egy bizonyos lépésre, hogy következő csapása még sikeresebb legyen. - De az ellenfél, aki még jobb játékos, nem ül fel a provokációnak. - Vagy úgy tesz, mintha nem sejtene semmit, megteszi a várt lépést, de kellőképpen bebiztosítja magát, és ellentámadásba lendül. Ha nem távolítjuk el a lövedéket, rájönnek, hogy átláttunk a szitán. - Tehát megtesszük, amit várnak tőlünk. - De résen állunk. - Rajta, Egin - döntött a Parancsnok és sok sikert kívánok. A gépek kiemelték a lövedéket a csillaghajóból, és hozzáláttak a károk kijavításához. Közben az űrhajósok kapcsolatba léptek az új naprendszer közelében hagyott megfigyelőállomás- 150

sal. Az a hívójelre válaszolva sugározni kezdte a rögzített képek sorozatát. Első kép: a naprendszer panorámája, tengelyük körül forgó bolygók, holdak, planetoidok, a nap, messze egy ködfelhő szaggatott fátyla. Második kép: az Északi Csoport távolodó csillaghajói. Harmadik kép: a naptól számított nyolcadik bolygóról szikracsóva szökik fel, és a raj nyomába ered. Negyedik kép: az egyik szikra utoléri a Parancsnok csillaghajóját. A képek, érthető módon, mindenkit felkavartak. - Hihetetlen! - kiáltotta Laurin. - Az új világ teremtésének első napján ismeretlen erők több tucat rakétát lőttek ki a világűrbe. Lehet, hogy ezen a vidéken a csecsemők már fegyverrel születnek? Ez aztán a viharos technikai fejlődés! - fakadt ki gúnyosan a Kozmológus. - Megszületett a szép új világ, lőn világosság, a káoszból kibontakoztak a bolygók és a nap, a bolygókon tengerek, hegyek és síkságok, a síkságokon szép, csillogó rakétakilövők. Micsoda tempó! Lehet, hogy a nagy sietségben elfeledkeztek a gondolkodó lény megteremtéséről? Vagy a ködfelhőben serénykedő mérnök a változatosság kedvéért ezúttal nem gondolkodó lényeket teremtett? Netalán beérte azzal, hogy a dühös bolygó önműködő rakétákat köpköd a világba? - A tréfáid elgondolkoztatóak - mondta Titusz. - Olyan keveset tudunk az élet formáiról a kozmoszban. A megfigyelőállomás közölte a Laurin utasítására megismételt számítások eredményét. „Az új bolygórendszer átmérője mintegy nyolcmilli-

151

árd kilométer - jelentették a gépek. - A megfigyelt bolygó egyenlítői sugara ötezer kilométer.” - Alig kisebb a Földnél - mondta Laurin. -Tehát érzékcsalódás vagy tudatos szemfényvesztés volt, hogy a bolygókat és a napot olyan kicsinek láttuk. - A felhő, a robbanások: minden alighanem misztifikáció - gondolkodott hangosan Titusz. - Az a világ régen keletkezett, erről tanúskodnak a rakéták. Valószínűleg meg akarták ijeszteni rajunkat. - Többé-kevésbé sikerült is - mondta Egin. - Oda nézzetek, a Parancsnok csillaghajójához újabb objektumok közelednek! - Kitűnően álcázott kis űrhajók - vélte a mérnök -, alig vehetők ki a világűr feketeségében. - Megint alábecsülték a képességeinket -mondta Egin. - Évszázadok óta mesterséges szemeket használunk, azok pedig koromsötétben is látnak. - Igazi rablók - szólalt meg a Parancsnok. - A sötétség leple alatt rajtaütnek a megrongált hintón. Mit szólsz ehhez, E|in? - A csillaghajókban kétszáz védőrakéta vár a jeladásomra. Oda nézzetek! - kiáltott fel. -Az űrhajók megálltak a nyílásnál! - Megszaglásszák, körülszimatolják, mint a farkasok a sebesült lovat - mondta Laurin, és hozzátette: - Narbukil még elirigyli tőlem ezt a hasonlatot. Rést ütöttek az erőd falán, és megpróbálnak bejutni. No, nézzük csak ezeket a zsiványokat. Ejha, hiszen ezek csakugyan értelmes lények! Szkafandert viselnek. Csuda mókás, kurta lábú, körte formájú, pohos fickók. Nem egészséges így elhízni, alig tudnak mozogni a pocakjuktól. - Bekapcsolni a kamerákat a csillaghajó min- den helyiségében - adta ki az utasítást a 152

Parancsnok. - Nézzétek, leállították a javítógépeket, és bementek a hajóba. Az űrhajósok a Családi Házhoz vezető folyosó egy részét látták. A kozmikus kalózok átkecme-regtek a fal hasadékán. - Tizennégy darab - morogta Egin. - Olyanok abban a sötétbarna szkafanderben, mint a svábbogarak. - Inkább pulykakakasra hasonlítanak - vélte Laurin. - Nézzétek, az űrruhájuk gallérját piros korall nyaklánc veszi körül, mondom, hogy pulykák. - Az a rubinpiros nyaklánc szépen illik a karjukra hímzett fehér csigavonalakhoz - vette őket védelmébe Heszker. - Bementek a vezérlőterembe, a gépeket nézegetik. A Navigátor székénél állnak, most látni csak, milyen apró termetűek. Nyolcvan centiméter, legföljebb egy méter. - Kis testben nagy lélek - emlékeztette Akon filozófus. - Ámbár nem hiszek a nemes lelkű haramiákban. - Haramiák, rablók? - fórtyant fel a mindig türelmes Titusz. - Honnan tudjátok? Csak sértegetjük őket, pedig nem is sejtjük, mit akarnak. Hátha tudományos kutatást folytatnak a maguk módján? Egin felkacagott. - Ugyanilyen tudományos kutatásokat végzett a mi hajdani zsiványunk. Rajongott az anatómiáért, tehát szorgalmasan öldöste az utasokat, hogy az emberi test titkaiban búvárkodjon. - Mit javasolsz? - kérdezte a Parancsnok. - Vessünk véget ennek a búvárkodásnak. - Egin átkapcsolta a képernyőt, most a csillaghajó körül keringő rakétákat látták. A közelben szimatolt egy másik csoport.

153

- Keresik a rajunkat - mondta Titusz. - Valószínűleg kapcsolatot próbálnak teremteni, hogy elkezdhessük a párbeszédet. - Eleget teszünk az óhajuknak - biztosította jámbor képpel Egin. - Értünk hozzá, hogy gyorsan eltűnjünk, és éppolyan gyorsan visszatérjünk. Világos, hogy fölvesszük a kapcsolatot. Aztán a gépek befoltozzák a kilyukadt csillaghajót, hogy otthonosabb hangulatban kezdhessük a meghitt, baráti beszélgetést. - Az egerek besétáltak a csapdába - sopánkodott szemét forgatva a Kozmológus. - Egin kandúr, áldás reá, már a száját nyalogatja. Remélem, még hagyod egy kicsit cincogni őket. - Rövidesen megjelenek előttük a folyosón, három dimenzióban. - És azt hiszik majd, hogy maga Egin áll előttük, az űrhajósok biztonságáért felelős macska. - Hát persze. Minden helyiségben és folyosón van képernyő, figyeljétek meg jól a kedves vendégek viselkedését. Csakugyan meghökkentő volt. Mihelyt Egin bekapcsolta a háromdimenziós képet és megjelent a folyosón, a vezérlőterem ajtajában, fénycsík villant fel. - Rám lőttek - örvendezett. - Figyelmeztetés nélkül. Elég udvariatlan pulykák. A második villám a háromdimenziós képbe fúródott, Egin homlokának kellős közepébe. - Tönkreteszik a folyosót - mondta a Parancsnok. - Beszélj velük, mosolyogj. - Szeretettel köszöntöm kedves vendégeinket szerény űrhajónkban - szólalt meg Egin. - Milyen kellemes találkozás egy Másik Civilizáció képviselőivel. Egin hangjának megvolt a hatása: a barna űrruhás, apró lények mozdulatlanná dermedtek. 154

- Gondolkodnak - csúfolódott Laurin. - Törik a fejüket, miért nem ölte meg barátunkat az a tökéletes fegyver. Hiszen eltalálták. Nézzétek, milyen nagy a szemük, és milyen szűk a pupillájuk. Dühösek. Valami szerkentyűt vesznek le a hátukról, biztosan egy hatásosabb fegyvert. - Még felgyújtják a hajót - aggódott Titusz, Egin képet váltott, a „vendégek" meglátták az Északi Csoport csillaghajóit és az ellentámadásra kész védőrakétákat. - Leesett az álluk - mondta elégedetten a Kozmológus. - Ezek a képek hatásosabbak, mint Egin szívélyes szónoklata. - Engedélyt kérek, hogy bevessem az agresszivitást semlegesítő fegyvert - szólt Egin. - A Pária fogja használni, ott maradt a hajón, hogy a javítógépek munkáját irányítsa. Pawel Do megtanácskozta Egin javaslatát a kötelékvezetőkkel. Mindegyik helyeselte, hogy bevessék az ártalmatlan fegyvert. Az utasítások kiadása után a robot bedobott egy kis gránátot a vezérlőterembe. A gránát egy másodperc múlva felrobbant. A „vendégek” levették a sisakjukat. - Végre válaszoltak az üdvözlő beszédedre -mondta Laurin. - Nem tudom, hogy ez a fegyver hatása-e, vagy az önfenntartó ösztön lépett működésbe. Hogy megszelídültek! Valami gagyogást hallok. - Inkább lublubbolás - jelentette ki Egin. - Kicsi a fejük, vörös a képük, csakugyan pulykára hasonlítanak. A hívatlan űrvendégek gagyogásának lefordítása elég sokáig tartott. A nyelvészek és elektro-nikusok csoportja többször is módosította a tol-

155

mácsgépek programját, míg végre sikerült az első szavakat megfejteni: - Védjük a helyünket a csillagok között - volt a válasz Egin kérdésére: „Miért lyukasztottátok ki az űrhajót?” - Valamikor azt mondták, hogy a támadás a legjobb védekezés - szólalt meg Soké, a Stratéga. - Ők is így okoskodnak. - Senki sem akarja elfoglalni a helyeteket a kozmoszban - magyarázta türelmesen a Parancsnok, s a gépek egyre gördülékenyebben fordították a párbeszédet. - Mi egy másik naprendszer tudományos-technikai civilizációjának képviselői vagyunk. A kozmoszt kutatjuk. Miért rongáltátok meg a csillaghajót? - A kozmosz kutatása szigorúan tilos - hangzott a meghökkentő válasz. - Ki tiltotta meg? - Idegenek nem kutathatják az eget, mert az a miénk. Egin felhorkant, Akon filozófus ezt suttogta: - Végre megismertük a Tejút és vidéke tulajdonosait. - Van határa a ti kozmoszotoknak? - kérdezte Pawel Do. - Nem vettünk észre semmiféle jelet. - A kozmosz határtalan, de jelek bőven vannak. - Milyen jelek? - Világító gázfelhőket poriasztunk szét. - Elpusztították jó néhány rakétánkat. - Mert átléptétek a belső övezet határát. - Badarságok - mondta Egin az űrhajósoknak. - Pimaszkodnak velünk. - Nem ismerjük az itteni törvényeket - folytatta a beszélgetést Pawel Do, nem törődve az arcátlan lények rossz modorával. - Messzi tájról jövünk. 156

- A messzi tájak és egyéb kozmikus tartományok az Ég Közepének Egyetlen Országához tartoznak. Mindenütt ugyanazokat a törvényeket vezették be - szavalta az egyik lény, ezüstfehér kacskaringókkal dúsan kicifrázott barna szkafanderben. - Mi őrködünk a törvények betartásán, és megbüntetjük a törvényszegőket. - Afféle kozmikus csendőrség - dörmögte Akon filozófus. - Csuda ellenszenves jószágok, majd szétveti őket a gőg és a túlzott magabiztosság. Kérdezd meg, Pawel, honnan tudják, hogy a törvényeik helyesek és igazságosak. A Parancsnok föltette a kérdést. - Mert más törvények nincsenek - mondta a felfuvalkodott lény, és dobbantott kurta lábával. - Megengeded, hogy bekapcsolódjak a társalgásba? - kérdezte Egin. - Így, köszönöm. Na most ide figyeljetek! Először is: ha valamelyik még egyszer toppantani merészkedik, szétlapítom egy különleges sajtológéppel. Értitek, mi az, hogy „szétlapítom”? Háromdimenziós testből kétdimenziós síkká változik. Másodszor: ha a Parancsnokunkkal, a Nagy Raj vezetőjével beszéltek, álljatok vigyázzba, és húzzátok be azt a ronda hasatokat. Harmadszor... A Parancsnok megpróbálta félbeszakítani a szónoklatot, de Egin nagyon mérges volt. - Csak két szót engedj még. Ezek a fickók korlátoltabbak, mint a legprimitívebb robotjaim. Kár az időt vesztegetni rájuk, ezek csak parancsokat hajtanak végre. Megnövelte arcát a képernyőn, és rájuk förmedt: - Ki a vezéretek? Halljam! De rögtön! - Ő! Ő! Ő! - gagyogták, egymásra mutogatva. - Ő ad nekem parancsokat. Ő meg nekem! Én

157

az ő parancsait adom tovább! Nekem ő vezényel! Nekem meg amaz parancsol! - Ki küldte ide az osztagotokat? - kérdezte Egin. - Ore, a Nagy Vezér. Ő a rakéták parancsnoka. - Melyik rakétában van Ore, a Nagy Vezér? - Az titok. - Mind egy szálig felgyújtjuk a rakétáitokat, a Nagy Vezérrel meg a titokkal együtt, ha nem feleltek azonnal a kérdésemre. A fenyegetés hatott. - A Nagy Vezér egy nagy fotelban ül a legna-gyobbik rakétában - felelt az ezüsttel kicifrázott kalóz. - Mutasd meg! - rivallt rá Egin, nem kímélve a torkát. - Mutasd meg pontosan, melyik az a rakéta. Eredj a falhoz! Néhány másodperc, és megpillantasz egy képet, a képen pedig vagy tucatnyi hatalmas, áttetsző hólyagba kötözött rakétát. Na, gyorsabban! Egy negyedóra alatt a gépek felnyitották a rakétát, amelyre a barna űrruhás lény rámutatott, és áthozták a Nagy Vezért Heszker csillaghajójába. Ore, a Nagy Vezér elég megrökönyödöttnek látszott. Hunyorgott, kezét hol összetette, hol széttárta, szuszogva lélegzett, és igyekezett mindenáron megőrizni méltóságát, bár az űrhajósok mosolya nyomasztotta. Életében először került ilyen társaságba. A diplomáciai protokoll nem tett említést efféle helyzetekről. Harc nélkül fogságba ejtették. Tehetetlenségének tudata felbőszítette, a pillanatnyi győztesek jókedve nyugtalanította. De azért még reménykedett, hitt a maga csillagában, lelke mélyén számított az Úr hálájára, akinek gyakran áldozott, mit sem törődve 158

a költségekkel. Ezt meg is mondta a Parancsnoknak, aki udvariasan megkérdezte, hogy min töprengett el. - Híven szolgálom Uramat - mondta Ore, a Nagy Vezér, a csaknem fehér szemhéjával hunyorítva. - Ő kiszabadít innen, és akkor... Elhallgatott, Egin fejezte be helyette a mondatot: - Akkor elnyerjük méltó büntetésünket. - Az Ég Közepe Országának törvényei szerint - biztosította Ore de az enyhítő körülményeket is figyelembe vesszük. - Nagyra értékeljük jóindulatodat - mondta Pawel Do. - És mondd, mi enyhítheti a várható büntetést? - Messzi tartományból jöttök, ahol köztudottan elég primitív lények élnek. Nagylelkűek leszünk hozzátok, mert magatok sem tudjátok, mit cselekedtek. Irracionális ösztönökre hallgatva elhagyjátok fészketeket, hogy a kozmosz útvesztőiben bolyongjatok, az elkerülhetetlen pusztulásig. - Szívesen meghallgatjuk tanácsaidat és tanításaidat - jelentette ki komolyan Laurin. - Hogy adhatnék nektek tanácsot? - csodálkozott Ore. - Szavaim igazi jelentését sohasem értitek meg. - Hátha mégis érdemes volna megpróbálni? - unszolta az egyre jobban szórakozó Kozmológus. - Bölcsességre sóvárgunk. - És vágyatokat soha senki sem elégítheti ki - mondta a Nagy Vezér. - Nézzétek meg magatokat. Az Igazán Értelmes Lények karikatúrái vagytok: hosszú lábak, karok, tengeri lények csápjaihoz hasonlatos kezek, túlfejlett vállak, lapos has és tojásfej. Minél távolabb él valaki a kozmosz központjától, annál gyászosabban fest

159

- magyarázta Ore. - Annál torzabb, aránytalanabb az egész teremtmény. Hiába, ez már így van: távol a világegyetem közepétől hamar elfajulnak a lények. Ahogy elnézem a testeteket, folyvást azon gondolkodom, hol tud benne szabadon fejlődni az értelmes lélek. - Azt ellenben könnyű kitalálni, hogy a te intellektusod csodálatra és irigylésre méltó hasadban fészkel. - Hát persze, hiszen ez a legalkalmasabb helye a gondolkodó lény legnemesebb anyagának. - Mi nagyon primitívek vagyunk - ismerte be Pawel Do. - Ezért arra kérünk, magyarázd el egyszerű szavakkal, hogyan eshetett meg, hogy te vagy a mi foglyunk és nem megfordítva, azonkívül két tucat rakétádat is megbénítottunk. - Átmeneti siker - válaszolta Ore. - Oka az, hogy a csillagok állása kedvezőtlen a mi számunkra. De idővel megváltozik a konstelláció. - Hamarabb, mint képzeled - mondta Egin olyan hangon, hogy a Nagy Vezér ideges lett. - Ne hozzatok elsietett döntéseket - intette -, mert a következményeket nem láthatjátok előre. Nagyon megbánjátok... - Nem bánunk meg semmit - szakította félbe a Parancsnok, kifogyva türelméből. A beszélgetésnél jelenlevő űrhajósokhoz fordult. - Mondja el mindenki, hogy véleménye szerint mit csináljunk ezzel a csodabogárral, aztán vegyük fontolóra, érdemes-e közelebbről megismerni az Ég Közepének Egyetlen Országát. - Felfuvalkodott űrmajom - mondta Heszker. A tolmácsgépeket kikapcsolták, hogy a vezér méltóságán ne essen csorba. - Rámoljuk be őket a rakétáikba, és szerencsés utat. - Attól tartok, nem értékelnék nagylelkűségünket - vélekedett Titusz. - Le kell őket fegyve- 160

rezni, mielőtt kinyitjuk a ketrecüket. Még sohasem éreztem ilyen ösztönös ellenszenvet élőlény iránt - vallotta be feszélyezetten. - Nem tudom leküzdeni a bizalmatlanságomat. - Lefegyverezni, a fegyvert megsemmisíteni - nyilatkozott Soke stratéga. - Túszok sem ártanának. - Tartsuk itt a Vezért - javasolta Laurin. -Csak akkor engedjük szabadon, amikor a farkasai hazatértek az odújukba. - Vigyük magunkkal ezt az okostónit - mondta Akon filozófus. - Hiszen rengeteget megtudhatunk tőle a kozmosz „közepének" lakosairól. Hogyan jutottak erre a felfedezésre? Miért hisznek ilyen szilárdan a saját bölcsességükben? Honnan veszik, hogy primitív tartományok is léteznek? Átengedem neki a saját ágyamat - lelkesült fel a tudásszomjas Akon -, magam etetem, gondozom... - Ő pedig a legelső alkalommal a maga módján köszöni meg. Nem - tiltakozott Egin -, a tudomány érdekében sok mindent meg lehet tenni, de senki sem visz magával az expedíciójára egy undorító vadállatot. - A pulyka nem vadállat - tréfált Laurin. -Nézzétek csak, hogy megnyúlt a képe. Nem érti, de sejti, hogy róla van szó, az ő sorsát latolgatjuk. Hadd menjen szépen haza az Ég Közepének Országába. - No jó, de előbb kikérdezem - kötötte ki Akon. - Kíváncsi vagyok erre az országra, a világmindenség köldökére.

161

AZ ÉG KÖZEPÉNEK ORSZÁGA A vérveszteség elgyengített, de a tétlenség nem sietteti a gyógyulást. Ezért mikor a Parancsnok megkérdezte, van-e kedvem megörökíteni Ore Vezér információit az Ég Közepének Egyetlen Országáról, örömömet nem titkolva azt feleltem, hogy már órák óta éppen ezt az utasítást várom, mire Pawel szokásos kedvességével azt felelte, hogy utasitásról szó sincs. - Csakis tőled, a te közérzetedtől függ, hogy van-e kedved részt venni egy fárasztó és bosszantó beszélgetésben - mondta. - Akon folytatja a beszélgetést, Egin közben a gépek segítségével lefegyverzi ezeket a mókás kis jószágokat, és ha-zatoloncolja őket a bolygójukra. De ha még gyengének érzed magad, akkor másokat kérek meg, hogy segítsenek. Megköszöntem jóleső figyelmességét, s újra kijelentettem, hogy tüstént hozzálátok a szerkentyű előkészítéséhez, amely híven megörökíti Akon filozófus beszélgetését azzal az elbizakodott fajankó Oréval. Íme, közreműködésem eredménye: - Téged Nagy Vezérnek neveznek, Ore - kezdte a társalgást Akon filozófus. - Ez azt jelenti, hogy mindenkinek te parancsolsz, neked senki sem parancsol? - Hogyne parancsolna - burukkolt Ore, nagyon mulatságosnak találta a kérdést. - Nekem a zöld csíkos fehér öltözéket viselő Nagy Kor- 162

mány parancsol, és ez uralkodik a Nagy Vezérek Klánja fölött is. A Nagy Kormány kormányzója a Nagy Kormányos, neki pedig a Nagy Fővezér parancsol. Őfelette áll a Bolygó Területének Főkormányzója, aki az Égi Területek Főkormányzójának utasításait hajtja végre. Őfelette pedig az Ég Közepe és a hozzá tartozó kozmikus tartományok Főkormányzója áll. - Tökéletes elgondolás - dicsérte Akon, hogy további fejtegetésekre buzdítsa Orét. - Minden tökéletes, amit csinálunk - jelentette ki szerényen a vezér. - Nem is lehet másképp, mert az idők kezdetén a Tökéletesség eszenciájából lett Minden Élet Ősforrása. Ebből az Ősforrásból tört fel a tűz és a víz, majd amikor egyesültek, párafelhő keletkezett. Ebből a felhőből eső hullott, és visszatért a forrásba, de az égi elemekkel feldúsult víz élettermő folyadékká változott. Akon filozófus dünnyögött valamit az orra alatt, de legjobb igyekezetem ellenére, sem értettem meg Ore szavaihoz fűzött, kétségkívül érdekes kommentárját. - No jó, hagyjuk az ősidőket - mondta ezután Akon. - Jobban érdekel bennünket, hogy milyen jelenleg az Ég Közepének Országa. - Egyetlen Országa - javította ki a Vezér. -A jelen épp olyan tökéletes, mint a múlt.. - És alkalmasint a jövő - találta ki a filozófus. - Alkalmasint?! - háborodott fel Ore. - Senki előtt sem kétséges, hogy az Ég Közepe Egyetlen Országának a jövője is tökéletes lesz! - De talán még a tökéletesnél is tökéletesebb - sugalmazta Akon. - Biztos, hogy a tökéletesnél is tökéletesebb - helyeselt Ore -, ámbár csak kismértékben. - Miért?

163

- Mert kevés hiányzik az abszolút tökéletességhez. - Hogyan értétek el a tökéletességet? - Lemondva mindenről, ami tökéletlen. - És hogyan lehet megkülönböztetni, mi tökéletes, és mi nem az? - firtatta Akon. - Elválasztjuk a búzát a pelyvától. - Mi a pelyva, és mi a búza? - A búzaszem a tökéletesség, a pelyva az ellenkezője. Akon megint érthetetlenül dünnyögni kezdett. Miféle szokás ez? „Beszélj érthetően” - súgtam oda. Meghallotta, de válaszul csak vállat vont, ami nyilván azt jelentette: menj a csudába. Ore nagyon elégedett volt magával. Kurta lábait ló-bálva, édességekkel tömte magát, mert a vendég-szerető filozófus dúsan megrakta az asztalt, hogy megédesítse az időleges rabság keserű perceit a balszerencsés vezérnek. De a hintázó lábak alighanem zavarták az összpontosításban Akont, mert körülnézett a szobában, előszedett a sarokból egy jókora dobozt, és Ore lába alá tette. - Gondoskodol kényelmemről - bólintott kegyesen a Vezér. - Jól teszed. Szívesen válaszolok további kérdéseidre. A filozófus úgy látta, hogy Ore maga sem tudja, mi a tökéletesség, tehát más irányba terelte a beszélgetést. - Az Ég Közepe Országának Főkormányzója abszolút uralkodó, császár, király, elnök? Ki kormányozza a bolygót? - A bolygót a Szürke Lény kormányozza - felelte Ore. - Úgy érted, hogy minden szürke lény? - Nem, csak egy Szürke Lény. - És hány lakosa van az országnak, ahonnét származol? 164

- Annyi, mint csillag az égen. Hajdanában a király uralkodott a bolygó területén. Egyszer jól uralkodott, máskor egy kicsit rosszabbul, és mindenki azt mondta, ha én volnék a király, sohasem mennének kicsit rosszabbul a dolgok, hanem mindig egy kicsit jobban. Folyton ezt hajtogatták, pedig a Főkormányzó sűrűn cserélte a királyokat, de egyik sem tudott mindenkinek a kedvére tenni. - Tökéletlen királyok voltak. - Mondtam, hogy ez hajdanában volt így, na-gyon-nagyon régen, amikor még messze voltunk a tökéletességtől. A Bolygó Területének Főkormányzója megoldotta ezt a királyügyet: bejelentette, hogy mindenkit kinevez királynak. Azóta az Ég Közepének Egyetlen Országában mindenki király, ezzel szemben egy Szürke Lény kormányozza az országot. - És ettől megváltozott a helyzet? - Gyökeresen, mert a Szürke Lénytől nem lehet azt követelni, amit egy királytól. Ellenben önmagától mindenki többet követelhet, és mivel mindenki király, annyit követel önmagától, mint régen az egy szál királytól, tehát nagyon sokat. Akon köhintett. és barátságosabban pillantott Oréra. - Ez az út vezetett el mindenkit a tökéletességhez? - Ez is, más is. - Kutatjátok-e a kozmoszt? - Nem. - Ostobának tartotok bennünket, pedig mi a világegyetem kutatásával foglalkozunk. - Mi az Ég Kellős Közepén vagyunk, tehát semmit sem kell kutatnunk. - Megoldottátok a legnehezebb problémákat'?

165

- Már régen. - Megismertétek a kozmosz szerkezetét? - Tökéletesen. - Nos, hát milyen a kozmosz? - Tökéletes - felelte Ore. - És még milyen? - Cikloidális, hiperbolikus és parabolikus. - Egyszerre? - A világegyetem volt, van és lesz, három idő-tartományban létezik, és mindegyikben más. A részletekről ne kérdezz, amit mondtam, még fiatalkoromban tanultam. Az én foglalkozásom az, hogy megvédjem a világmindenségnek a határait a távoli tartományokból jövő idegenektől. - Tüzetesen megvizsgáltuk a rakétáidat, mérnökeink szerint nem tudják elhagyni a helyi naprendszer határait. - És minek hagynák el? - csodálkozott Ore. - Hogyan védelmezheted a világmindenség határait, ha nem hagyod el a tulajdon naprendszeredet? - Ha a kozmosz központjának tőszomszédságát védelmezzük, az egészet védjük. - Honnan ered ez a meggyőződés? - Régen fölfedezett és bebizonyított igazság ez. - Nem is akarjátok ellenőrizni? - Ellenőrizni az igazságot? - ámult el őszintén a Vezér. - A legbölcsebb ember is tévedhet. - Te vagy ember - emlékeztette Ore. - Te tévedsz folyton. - A legbölcsebb lény is elkövethet hibát. - Hogyan ismerhetné fel a kevésbé bölcs lény a bölcsebb lény hibáját? Akon megint dünnyögni kezdett, de a Vezér zavartalanul folytatta: 166

- Valamikor felismerték az alapvető igazságokat. Ezt az tette lehetővé, hogy a bolygók területének kormányzói együttműködtek az égi térség kormányzóival. Azóta tudjuk, amit tudunk, s tudásunkat az egyedülinek és kielégítőnek tartjuk. - Mondj el néhányat ezekből az igazságokból. - Az első igazság így szól: mi vagyunk a világmindenség közepe. A második igazság: az egész világegyetem a mi tulajdonunk. A harmadik igazság: mi vagyunk a legjobb és legbölcsebb lények a kozmoszban. A negyedik igazság: meg kell védenünk világegyetemünk határait az idegenektől. Az ötödik igazság: az, akinek szolgálunk, az égi tartomány uralkodója. Az, akinek engedelmeskedünk, a szárazföldek és óceánok tartományának kormányzója. Bárhol vagyunk, itt vagy ott, ők őrködnek fölöttünk, mert mi vigyázunk rájuk. Szükségünk van egymásra. Nem létezhetünk egymás nélkül. - Aha - dörmögte Akon, és nem folytatta. - Kellemes veled beszélgetni - határozta el magát egy bókra Ore. - Megtettem, ami tőlem tellett, persze így is biztosan keveset értettél meg. - Hát nem sokat - mondta elismerésre méltó hidegvérrel a filozófus. - Szeretem az édességet - vallotta be a Vezér-, ezért igyekeztem, hogy korlátoltságod ellenére némi világot gyújtsak elméd sötétségében. - A tulajdon bölcsességedben sohasem kételkedtél? - Soha. - Sohasem vontad kétségbe, hogy a kozmosz közepe éppen itt van, és nem másutt? - Soha. - És soha senki semmiben nem kételkedett? - Soha senki. Hát lehet kételkedni a csillagok

167

fényében, az éjszaka sötétségében, a bölcsességben, a csalhatatlanságban? - Mégiscsak érdemes olykor ellenőrizni, hogy hideg-e a hideg, helyes-e a helyes. Illatozik-e a virág, őszintén szeret-e az asszony. - A régi időkben sok mindent ellenőriztek. - Sok mindent, tehát nem mindent. - A többit nem kell ellenőrizni. - Elég elhinni? - Elég. Hiszek a bölcsességemben, mert napról napra élvezem értelmem gyümölcseit. Hiszek a nálam bölcsebbek bölcsességében, mert tapasztalom kegyüket, amelynek forrása az én buzgó hitem. - Tehát konfliktusok, gondok nélkül, bánat és fájdalom nélkül élsz? - Néha csikar a hasam a túl sok gondolkodástól. - Meg édességtől... - Ha gondolkodom, eszem, ha abbahagyom az evést, nem gondolkodom. Éhesen semmi okosat sem tudok kigondolni. - Sohasem vagy beteg, nem fáj semmid? - Dehogynem. - És olyankor panaszkodol? - Orvost hívok. - Az orvosnak hiszel? - Hiszek, ha egyszer hívtam. Jó orvosaink vannak. - Járványok nem fordulnak elő? - Előfordulnak. - És a legbölcsebbek nem tudják leküzdeni őket? - Ne követeljünk túl sokat. - A betegségek megrövidítik az életet. - Semmit sem rövidítenek meg - mondta Ore. 168

- Hiszen már elmagyaráztam: ha nem létezünk Itt, akkor Ott létezünk. - Ott jobb? - Ez az egyik alapigazság, mert nem mondtam el mindent. A két Kormányzó külön engedélyével önkéntesen és idő előtt át lehet menni az Ég Közepe Egyetlen Országának másik tartományába. - Visszatért már valaki onnan, hogy elmondja, milyen ott? - Miért tennék? A Bolygók Területének Kormányzója gyakran meglátogatja a Csillagközi Térség Kormányzóját, és amikor visszatért, elmondja. amit látott. - És ez elég! - Tökéletesen. Akon filozófus behunyta a szemét. Türelmének nehéz próbát kellett kiállnia. - Nemsokára befejezzük - vigasztalta a Vezért. - Még két-három kérdés. - Szívesen válaszolok. - Szoktatok háborút viselni? - Háborút? Mi az a háború? - Két hadsereg harcol egymással, megölik egymás katonáit. - A filozófus arra gondolt, hogy a háború definiálása nem is olyan egyszerű. - Két hadsereg csatákat vív, a háború sok csatából áll. - Két hadsereg? - Ore nem értette. - De hát kinek kell két hadsereg? Jobb egyetlen nagy hadsereg vezérének lenni. - Sohasem harcoltatok egymás ellen? - Egymás ellen? - A Vezérnek majdnem torkán akadt a cukorka. - Miket beszélsz! Hát van olyan épeszű lény, amelyik levágja a saját fülét vagy orrát? Elpusztítja egy értelmes, egészséges lény a saját testét?

169

- Olyan harcokra gondoltam, amelyeket különböző törzsek és csoportok vívnak egymás ellen. Szomszédokkal sem verekedtetek soha? Más bolygók lakosaival? - Nem, csak az Idegenekkel, akik a világegyetem távoli tartományaiból jönnek. - Hány ilyen harcot vívtatok? - Nem sokat. Hosszú és veszélyes az út az Ég Közepéig. - Mi mégis megtettük. - Ezért kellett beavatkoznunk. Először egy mesterséges felhő mögé rejtettük naprendszerünket. - Mi azt hittük, egy szupernóva robbant fel, aztán arra gondoltunk, hogy új világegyetem keletkezik. - Parancsot kaptam: elrettenteni az idegeneket. - Kétszáz űrszondánk elégett. - Mert átlépték a határt. - Mi semmisítette meg őket? - A magas hőmérséklet. - Az űrhajósok kis híján elhagyták a csillaghajókat. - A vadász gyakran kiugrasztja rejtekhelyéről a vadat. - Csakhogy ezúttal gondolkodó lényekre vadásztatok. - Igaz - ismerte be Ore tudtok gondolkodni. Akkor győződtünk meg erről, amikor úgy döntöttetek, hogy a hajókban maradtok. Űrhajóitok hatékony tűzvédelme nagyon magas hőmérsékletet is kiáll. Ott biztonságban voltatok. - A bolygók és a nap méretei eleinte roppant kicsinek rémlettek! - Ezt a csalódást a hőhatár okozza. Tökélete- 170

sen védjük az Ég Közepe Egyetlen Országának határait. - És mégis veszítettetek? - Mi a szándékotok? - érdeklődött Ore. csokoládét majszolva. - Nemsokára helyet foglalsz a legnagyobbik rakéta nagy karosszékében, és hazatérsz a bolygódra. Alárendeltjeidet már haza is küldtük. - De ti, ti mit csináltok? - Nekivágunk a kozmosznak, folytatjuk az expedíciót. Ore Vezér örömteli burukkolást hallatott. - Nem veszítettünk! - kiáltotta boldogan. - Ezúttal is fényes győzelmet arattunk, elriasztottuk az Idegeneket attól, hogy leszálljanak az Ég Közepének bolygóira. Győztünk! Győztünk! - Csak egy kérdésre válaszol j még. Miért rongáltátok meg a 2000. számú Csillaghajót? - Hogy elfoglaljuk. - Valami kis emléktárgyat akartatok otthagyni? - Igen. Nagy pusztító erejű anyagot. - Robbanóanyagot? - Nem. Észrevehetetlen sugárzása fokozatosan felszámolja az élőlényeket. - Értelmetlen, kegyetlen gyilkosság lett volna - kiáltotta felháborodottan Akon. - Miért akartátok megölni az embereket, akik nem ellenségeitek? Ore eltolta a bonbonos tányért. - Nagyon sokáig beszélgettem veled, ami türelmes bölcsességemről tanúskodik, de sohasem sikerült leszállnom a te színvonaladra, te pedig sohasem tarthatsz lépést az én értelmemmel, mert a távoli tartományok lényei hallatlanul primitívek. A csalhatatlan Kormányzók parancsához híven elkergetjük és megöljük az Idegeneket.

171

Akon bekapcsolta a képernyőket, és Ore megpillantotta a csillaghajók legénységét. Az űrhajósok végighallgatták a nem mindennapi beszélgetést. A komor arcok láttán az űrzsiványok vezére nyugtalankodni kezdett. - De... de... - dadogta - nem öltünk meg senkit. - A beszélgetést befejeztük - mondta Akon, és a Parancsnokhoz fordult. - Mit csinálunk ezzel a dölyfös pulykával? - Menjen vissza oda, ahonnét jött - mondta Pawel Do. - A megfigyelőszondák gazdag anyagot gyűjtöttek, sok ezer képet készítettek a lakosság életéről az Ég Központjának Országában. Majd összevetjük őket Ore beszámolójával. Végrehajtva Pawel Do utasítását, melyet kérésnek nevezett, megörökítettem Akon filozófus beszélgetését Ore Nagy Vezérrel vagy inkább Nagy Hencegővel, akit méltán neveznek haramiavezérnek. A gépek teljesen kijavították a Parancsnok csillaghajóját, kicserélték a külső burkot, a falakat, födémeket, még az újjáépített Családi Ház égboltját is. Az Északi és Nyugati Csoport egyre gyorsabban közeledett a Déli Csoporthoz. Ez utóbbi kissé csökkentette a sebességét, hogy megkönnyítse a találkozást. Mindinkább erősödött az útmutató jelzés, s ez fokozott éberségre intette az egész rajt. Ml érdemlegeset mondhatnék még az elmúlt napokról? Talán még annyit, hogy sokat vitatkoztak a dölyfös „pulykákról”. Néhányan sajnálták, hogy a barátságtalan lényektől ilyen barátságos búcsút vettünk. Egyesek azt mondták: „Meg kellett volna őket tanítani kesztyűbe dudálni.” Mások úgy vélték: „Meg kellett volna győzni őket, hogy a világ, amelyben élnek, nem a kozmosz központja.” A Parancsnok szótlanul 172

hallgatta őket, így tovább vitatkoztak, hogy mit kellett volna tenni, mit nem. Ami engem illet, valami hiányérzetem volt, nem tudom, azért-e, mert az ebédhez nem adtak desszertet, vagy azért, mert a gyorsabb anyagcsere miatt éhes maradtam. Itt, a kozmoszban az anyag nem mindig engedelmeskedik az embernek, aki szintén anyag, tehát szervezete is engedetlenné válik. Julisz és a többi űrorvos egy kissé aggódott az űrhajósok egészségi állapota miatt. Arcvonásaik mintha kiélesedtek volna. A Földön, ha jól tudom, tizenegy év telt el, a csillaghajók órái szerint négy év. De még egyszer visszatérve a „pulykákról” szóló beszélgetésekre, idézni szeretném az elképesztően megértő Titusz szavait: - Szilárdan hisznek a saját bölcsességükben és csalhatatlanságukban. Ha ez őszinte és erős meggyőződés, nagyon tisztességtelen dolog volna megingatni benne őket. Az a véleményük, hogy a kozmosz kellős közepében élnek. De hát ez eléggé gyakori elmélet, hipotézis, sőt némelyek számára bizonyosság. Állítólag a világegyetem bármely pontja középpontnak tekinthető. Azt hiszik, hogy minden csillag és bolygó az övék. Lehet, hogy ezért mindig gazdagnak érezték magukat. Ölniük nem volna szabad. De van egy olyan érzésem, hogy szeretnek dicsekedni, és valójában nem ölnek meg senkit, beérik az ijesztgetéssel. Ha tévedek, annál rosszabb nekik. Az élet megsemmisítésére való hajlam üldözési mániává fajulhat, ez pedig, mint a szakértők állítják, önmegsemmisítéshez vezet. Laurin még hozzátett valamit: - Én azt találom a legigazabbnak, amit Titusz a középpont elméletéről mondott. Még mive-

173

lünk is gyakran megesik, hogy a világ közepének tartjuk magunkat. Aztán Pawel Do, Titusz, Laurin és Teréza, aki iránt már semmi haragot nem érzek, részleteket olvastak fel egy régi költeményből. Így kezdődött: „A világ körülöttem van, én vagyok a világ, amely körül folyik az élet.” Akon filozófus a reggeli séta közben, az űrhajó galériáján azt mondta: „Aki minden embert szeret, lehet embertelen önmagához?” Kinézek a csillaghajó ablakán a kozmoszba. Gigászi körben forog a világegyetem, kétezer űrhajó csillog a kellős közepén, legközépen a Parancsnok csillaghajója, s a hajó kellős közepén állok én, Narbukil, az Expedíció Krónikása. 174

A NEGYEDIK TALÁLKOZÁS - Állsz az ablak előtt, és gondolkozol - hallottam Titusz hangját. Lejött a galériára, mint minden reggel, mindjárt napkelte után. - Új nap kezdődik - mondta Pawel Do, és rámosolygott a képernyőről az űrhajósokra. -Nem árt a reggeli séta közben tudatosítani, hogy űrexpedícióban veszünk részt. Akárhol vagyunk, létezünk, és barátságosan fogad bennünket a kozmosz. - Létezünk - ismételte Titusz. - Én létezem, te létezel. Vagyok, folyton vagyok. Azt mondják, kiélesedtek az arcvonásaink. Talán idő előtt öregszünk? Az orvosok aggódnak, a vizsgálatok nem mutattak ki semmi szervi zavart, szellemi teljesítményünket is kifogástalannak találták. - Annál rosszabb - jelentette ki Julisz űrorvos, miután órák hosszat tanácskozott az Űrutasok Egészségéért Felelős Emberekkel. - Annál rosz-szabb, mert azok a karikás szemek és beesett arcok nemcsak fáradtságról tanúskodnak. Mindenesetre változtattunk egy kicsit a csillaghajók levegőjének összetételén, több ózont és regeneráló hatású heliosztert adtunk hozzá. Tegnap óta a napot lélegezzük be, a világmindenség verőfényesebbnek és kellemesebbnek tetszik. - Ez igaz- helyeseltem -, a helioszter amolyan belső napfürdő, felfrissíti az agyunkat. Hallom, egyre erősödik az útmutató jelzés.

175

- Találkozunk a Nálunk Bölcsebbekkel -mondta Titusz. - Ahogy megláttalak az ablaknál, hallottam a gondolataidat. - Hallottad a gondolataimat? - Az ember képekben, szavakban gondolkodik. Az utóbbi esetben hangtalanul beszél. Te az egocentrizmusról elmélkedtél. - Bámulatos! - Hiszen képesek vagyunk a gondolatátvitelre. - Különösen kedvező feltételek között. - Ezt gondoltad: „A raj a világegyetem középpontjában van, a Parancsnok csillaghajója a raj közepén, és én, Narbukil, a hajó kellős közepén állok. Tehát én vagyok a világmindenség közepe.” - Pontosan ezt gondoltam. - Ha találkozunk az Értelmesebbekkel, ezt a problémát is könnyebben megoldjuk. - Az egocentrizmusét?... - És a létezése tudatában lévő, gondolkodó lény kapcsolatáét a kozmosz más létformáival. Titusz megállt a másik ablaknál. - Látok, hallom a hangomat, érzem a lábam alatt a galéria padlóját, jobb kezem ujjaival megérintem a korlátot. Élesen, nagyon intenzíven érzékelem a valóságot. Odakint egy másik csillaghajó... közeledik. Mit jelent ez a manőver? Oda nézz, hiszen ez a mi hajónk, jól látszik a 2000-es szám. - Valaki egy gigászi tükröt függesztett a világűrbe. Abban látjuk a parancsnoki csillaghajó tükörképét. Egy másik, de ugyanolyan világba kerültünk. - Elmondom a benyomásaimat, mindazt, amit látok, érzek és gondolok, te pedig örökíts meg minden szót, és maradj itt a közelben, ne 176

menj el - kért Titusz. - Még mindig a tükör előtt állunk, látod a tükörképünket? Láttam két űrruhás alakot, vonásaikat még nem ismertem fel, de formájuk ismerős volt: a magasabbik Titusz, a zömök, görnyedt pedig hajszálra énhozzám hasonlít. - Olyan hirtelen szálltunk le, hogy az előkészítő műveletek elkerülték a figyelmemet. Szondákat szoktunk kiküldeni, hogy alaposan megvizsgálják a légkör összetételét, a bolygón uralkodó viszonyokat. Hogyhogy most megfeledkeztünk a felderítésről? Nagy könnyelműség, gondatlanság - mondta Titusz. - Majd összeszidom a Parancsnokot. Elcsodálkoztam. - Össze akarod szidni Pawel Dót? - Össze kell szidnom, szükségtelenül kockáztatja az űrhajósok életét. Semmit sem tudunk erről a bolygóról. Se szó, se beszéd, leszálltunk, észre sem vettem, mikor. Te észrevetted? - Nem - mondtam -, az ablaknál álltunk, a galérián. Egyszerre csak megláttad az űrhajónk tükörképét. - És aztán, aztán mi történt? - faggatott Titusz. - Hirtelen megugrott az idő, elhagytuk az első, a második és még sok „aztán” közbülső fokozatát. Úgy száguldott az idő, hogy a részletek elsiklottak érzékeink elől. Ha sínen robogó, nagyon gyors járműben ül az ember, és kinéz az ablakon, csak színes csíkokat lát a tájból, a részletek, a formák elmosódnak.

177

- Hol vagyunk? - Széles lépcsőn, egy fekete kőépület előtt. - Se ablaka, se ajtaja. Talán erőd. - Vár - mondtam meggyőződés nélkül. A földi rezervátumokban gyönyörű várak maradtak meg, de egyikük sem hasonlított ehhez. Az ember szereti a dolgokat valamihez hasonlítani. Fölmentünk a széles lépcsőn. Titusz fehérnek látta a fokait, én kéknek. A fekete kőházhoz vezettek, de ügyetlen módon, mert a lépcsőmászásnak csak nem akart vége lenni. Titusz végül is kiborult. - Látod, mire vezet az értelmetlenség? Ez a lépcső értelmetlen. Esztelen építész tervezte. Az első tervet széttépte, a másodikat elégette, a harmadikra rátaposott. A hülye! - kiabálta Titusz. - Elment a sütnivalója! Monumentális lépcsőt akart építeni monumentális embereknek. - Nyugodj meg - csillapítottam az exobiológust. - Neked építette ezt a lépcsőt, az Űrutazás Főhősének. Ha majd visszatérünk a Földre, felmégy ezen a lépcsőn a csúcsra, melletted áll majd Pawel Do, Tereza, Laurin, Akon, Egin, Soke, Julisz, Heszker és Narbukil, az Expedíció Krónikása. A többi lépcsőfokon helyezkednek el az űrhajósok, mindenki, aki részt vett az expedícióban. Az emberek elvonulnak előttetek, és a költők... - A költők - szakított félbe Titusz - balladákat írnak a fekete házról. Mondd, ez az épület menekül előlünk? Nekem is ez volt a benyomásom. A ház távolodott. Már futottunk a széles, hol fehér, hol kék lépcsőn, mégsem kerültünk közelebb a fekete márványpalotához. Mert palota volt, nem vár, nem ház, hanem palota. Ez a fogócska felvidítot- 178

ta Tituszt, nevetni kezdett, s ekkor a palota megállt, mintha a földbe gyökerezett volna. Közelebb mentünk, egyre nagyobb, hatalmasabb lett, már előtte álltunk. A fekete fal szürkévé változott. Titusz a hideg márványnak támasztotta homlokát, és nevetgélt. Nem szabad túl sokáig nevetgélnie - gondoltam. Ez hisztérikus tünet, vagy még rosszabb. A nevetgélés megszűnt. Titusz elfáradt, leült a szürke márványfal tövébe. Mégsem volt az márvány. Inkább kristály. Mert a szürkeség elhalványult, és a palota fala átlátszóvá lett. Túloldalán fölkelt a nap. Fociztunk az Űrhajós Akadémia udvarán. Laurin volt a bíró, sípjával minduntalan megállította a játékot. Ilyenkor azt magyarázta, mi a különbség a koinoanyag és az antianyag között. Félidőben Akon filozófus nézett be az öltözőbe. Hozott egy új labdát, azt mondta, hogy ez antilabda. Laurin ettől nagyon ideges lett. - Antianyagból anticsillagot lehet építeni -mondta hangosan a Kozmológus. Jobban kinyitottam a szemem, ugyanígy tett Titusz is. A parancsnoki csillaghajó galériáján sétáltunk, hallgatva Laurin fejtegetését az anti-anyagról. - Mondd csak, én elszunyókáltam? - súgta a fülembe Titusz. - Nem - feleltem. - Nem álom volt. - Mit mondasz, Narbukil? - neszeit fel a Kozmológus. - Miféle álomról beszélsz? Elmeséltem, milyen érzékcsalódáson mentünk keresztül. Laurin az ablakhoz lépett, az űrhajósok abbahagyták sétájukat. A Kozmológus hall-

179

gatott, figyelmesen meredt az űrbe. Vártuk, mit mond. - A csillaghajónk ikertestvérét látom - szólalt meg kissé rekedt hangon. - A piros-sárga csíkokat és a 2000-es számot. A kamerák a csillaghajó képét sugározzák az ablakutánzó képernyőre. Talán csak valami zavar, hullámvisszaverődés... - Már vizsgáljuk ezt a jelenséget - csendült fel Pawel Do hangja. - Két órája kíséri a hangjelzést, amely az utat mutatja a rajnak. Az ismeretlen forrás a csillaghajó képét sugározza, és régi emlékeket támaszt fel a képzeletünkben. Az emlékképek a Másik Világból kölcsönzött, szürreális háttéren jelennek meg. Ez persze csak hipotézis. A legtávolabb levő Keleti Csoport űrhajói a jelenség hatósugarán kívül esnek. Ok őrködnek majd messziről az Északi, Nyugati és Déli Csoport űrhajósainak tudatán és tudatalattiján. A Déli Csoport lesz a közvetítő, amely megkönnyíti az északi és nyugati legénység sokcsatornás kapcsolatát a raj keleti részével. Készüljetek fel arra, hogy különböző módokon próbálnak kapcsolatba lépni velünk, hatni a képzeletünkre. Az Értelmesebbek információkat akarnak velünk közölni a kozmikus exoszféra szerkezetéről. Vigyázzatok egymásra. A szakértők azt javasolják, hogy máris alakítsatok öt-hat személyes csoportokat, amelyeknek tagjai egymást és a külső jelenségeket figyelik. Mindegyik csoportban legyen egy nő - fejezte be a Parancsnok. Tituszhoz fordultam. - Pawel Do különös riadót rendelt el. Rendkívüli állapotot vezetett be a pszichikum, az érte- lem számára. - Elővigyázatosságát az aggodalom sugallja 180

- felelte Titusz. - Vágyódunk az Értelmesebbek után, de félünk is a Szuperértelemtől. Az emberek mindig tartottak az emberi érzékekkel felfoghatatlan nagyságtól, a higgadt elemzést megzavarta a gondolat, hogy egy hideg, számító Szuperértelem kísérletezik velünk, amelyet semmi sem korlátoz, tökéletesen szabad, és teljesen közönyös a kísérleti anyag iránt. - És megszabadultunk ettől a félelemtől? -kérdezte Laurin. - Nem - állapította meg Akon. - Még mindig félünk a Más, Nagy Dimenzióktól. Fürkésszük a kozmosz olvasztótégelyét, felfoghatatlanul óriási térségeit, egyre távolabbi és egyre nagyobb világokat fedezünk fel, de nem tudunk hinni a nálunk Értelmesebbek humorérzékében. Vajon lesz-e kedvük, hogy elvállalják a megértő, szelíd tanítók szerepét? - Vagy ugyanúgy bánnak az emberekkel, ahogyan mi a Xyris bolygó lakóival? - szólalt meg Titusz. - Ugyanúgy? - csodálkozott Laurin. - Hiszen ők mások, Szuperértelmesek, tehát vagy emberibbek, vagy kevésbé emberiek. - Ideje megalakítani az önellenőrző csoportot - mondta Akon. - A következő összetételű csoportot javasolom: Titusz, Tereza, Laurin, Nar-bukil és Akon. - Ki vigyáz Pawel Dóra? - aggódott Titusz. - Heszker, Egin, Soke stratéga, Julisz űrorvos - sorolta Laurin -, továbbá a Navigátor és a felesége. Különös öröm fogott el. Váratlan és indokolatlan. Ki is mondtam, hangosan és érthetően: - Annyira örülök. - Minek? - kérdezte Laurin. - Aha, értem,

181

magad sem tudod. Valami tárgytalan boldogság. - Olyasféle - ismertem be. - Örülök, de nem tudom, minek. Talán örömteli események elé nézünk? - Megint az Űrhajós Akadémia udvarát látom - mondta Titusz. - Látom magamat, Terezát, Laurint, Akont és Narbukilt. A mérkőzésnek vége, jókedvűen bolondozunk, mindenkit felvidított az antilabda-tréfa. Ma kedd van, délután lovagolni megyünk. - A lovak csodálatos teremtmények, nem igaz, Narbukil? - Némelyek szerint csodálatosabbak az embereknél. - Mert az emberek ülnek a lovakon, és nem megfordítva. - A lovak nagyszerűek! - Nagyszerű emberek nagyszerű lovakon, mit tudsz a kentaurokról? - Annyit, mint te. Mitikus lények. - És ha nem mitikusak, Narbukil? - Az is egy kísérlet lenne, fantasztikus, merész. Sikeres kísérlet. - Hatásos, Titusz, bár nem a leghatásosabb. A földi állatkert igazán jó bizonyítványt állít ki a kísérletezők fantáziájáról. Megnéztél valaha egy zsiráfot vagy tengeri liliomot vagy kolibrit? Fajok és alfajok százezrei, formák milliói, hihetetlen formagazdagság, mennyi remek szerkezeti megoldás! A lepkék is pompásan sikerültek, milyen kecsesek a tiszavirágok! És a bámulatosan okos delfinek, a meghatóan kecses antilop, a mókás kenguru, a jámbor víziló, a hangyák világa? A Föld laboratórium, nem, tervezőiroda, láng-eszű és bátor művészekkel. Némelyik ötletük 182

nem valósult meg. A kentaur terve talán sértette valakinek a méltóságát? - Valószínűleg a lovak tiltakoztak - mondta Titusz, és felpattant egy almásszürke ménre. Én egy békés természetű hátaslovat választottam. - Hiszen az nem is ló, hanem öszvér! - csúfo-lódott Akon filozófus a fügefa alól. - Oda nézzetek, Narbukil öszvérháton! Milyen üdítő látvány fáradt szememnek! - Gyerünk, ne totojázz - sürgetett Titusz. -Rá se ránts Akonra. Reggeltől estig filozofál, bámulja az eget. Ott szeret elmélkedni, a fügefa árnyékában. Ez az ember sohasem siet, nem létezik számára az idő. - Mi nem létezik? - kérdezte Akon. - Miről beszéltek? - Az időről - feleltem. - A jelen összekeveredik a múlttal. - A Nálunk Értelmesebbek igyekeznek megismerni az űrhajósok múltját - mondta a Parancsnok. - Valószínűleg azért támasztják fel az emlékeket. Behatolnak a képzeletünkbe. Hirtelen csöppentünk vissza a jelenbe. - A múlt hulláma eláraszt és visszahúzódik - mondta Titusz. - Vigyáznak, hogy megőrizzük a két idősík tudatát. - Meg akarják ismerni az emberi pszichikumot - vélte Laurin. - Ez alighanem a bevezető, amely a közvetlen kapcsolat felvételét megelőzi. Afféle tesztvizsgálat. - Meg akarnak győződni arról, hogy értelmesek vagyunk-e - mondta Akon. - Valószínűleg állandóan figyelik az expedíció résztvevőit. Az útmutató jelzés csillagról csillagra vezeti a rajt.

183

Megismerkedtünk a kozmosz három részletével, kétszer kerültünk kapcsolatba gondolkodó lényekkel. - Primitív lények voltak - jegyezte meg Lau-rin bizonyos fokig a korai és középső primitív kor embereire hasonlítottak. - Ez a hasonlóság jelent valamit - mondta Tereza. Csak most vettem észre, hogy itt van. Mikor jött ki a galériára? Válaszolt, mintha kitalálná gondolataimat: - Öt perccel ezelőtt Pawel Do kérésére beszálltam a liftbe, és idejöttem. Nyitott szemmel alva sétáltatok a galérián. Rászóltam Tituszra: szervusz, de ő nem válaszolt, folytattam: jó napot, Laurin, hogy vagy, Narbukil, üdvözöllek, jeles filozófus. Egyik sem köszönt vissza. Aztán Titusz Narbukilhoz fordult. „Gyerünk, ne totojázz. Rá se ránts Akonra. Reggeltől estig filozofál, bámulja az eget. Ott szeret elmélkedni, a fügefa árnyékában. Ez az ember sohasem siet, nem létezik számára az idő.” „Mi nem létezik? - kérdezte Akon. - Miről beszéltek?” „Az időről - felelte Narbukil. - A jelen összekeveredik a múlttal.” Aztán mélyet lélegzett, és körülnézett a galérián. A Parancsnok figyelmeztetett, hogy egyik-másik űrhajós olykor kiesik a jelenből. Vártam hát, amíg visszajöttök a múltból, és ez hamarosan meg is történt. Narbukil kedvesen rám mosolygott. Titusz azt dünnyögte az orra alatt, hogy valami elárasztja, és visszahúzódik. Nagyon fárasztó ez a kettős utazás? - Kettős? - csodálkozott Akon. - No igen, mert a csillaghajó fénysebességgel száguld az űrben, ti meg a múltban vándoroltok. Megengeditek, hogy csatlakozzam? 184

- Kitűnő gondolat - örvendezett Titusz. - Nagy szükség van rád ezeken a kiruccanásokon. Vigyázzatok, megint elmosódik a valóság képe, eltűnik a galéria... ... és megjelenik egy táj. Az út most lefelé ereszkedik, a zöldellő völgyben egy városka fehér házait látom, a dombon egy vörös bástyát és egy öreg szélmalmot. Ti is ezt látjátok? - Ezt - mondta Tereza. - Látom a házakat, a szélmalmot, a fákat, és lódobogást hallok. - Mert lovagolunk - magyarázta Laurin. -Te is lóháton ülsz. - Nem emlékszem erre a városra - tűnődött Tereza. - Lovagolni szerettünk, nagyon pihentető volt, amikor a sok munka után kijöttünk az Űrhajós Akadémiáról. Az erdőrezervátumban, a parkokban lovagoltunk, de legtöbbnyire toronyiránt, a réteken át, a tó felé. - Régi tartalom új formában - dörmögte Akon filozófus. Ócska gebén zötykölődött, nehezen tartotta magát a nyeregben. - Ló az én koromban, tiszta őrület. - A ló sokkal fiatalabb nálad - nyugtatta meg Laurin. - Ló a te korodban? Talán elefánt vagy teknősbéka. - Rosszul fejeztem ki magam, úgy értettem, hogy a lovaglás őrültség az én koromban. Pár nap múlva leszek százéves. Miről is beszéltünk? Igen, régi tartalom új formában. Az Értelmesebbek a valódi múlt részleteit idézik fel, azt éljük át újra, de más, régebbi környezetben. Ilyen városokat a történelmi időkben építettek az Európának nevezett vidék nyugati részén. Egészséges éghajlat volt, a levegő csupa napfény. Az

185

emberek felfrissültek tőle, visszanyerték erejüket és lelki nyugalmukat. Narbukil csúnyán elfinto-rodott, talán valami rosszat mondtam? Ne haragudj, nem akartalak megsérteni. - Nem sértettél meg - feleltem kissé bosszúsan. - Szörnyen kemény ez a nyereg, és a lovam egyszer csak ügetni kezdett. Én sem láttam még ilyen tájat. - Beszéljetek halkabban - kérte Titusz -, az útmutató jelzést hallom. - Rövidesen visszatérünk a csillaghajóra -mondtam, de jóslatom nem vált be. Továbbügettünk a városkába vezető úton. Az útmutató jelzés egyre hangosabban csengett a fülünkbe. Tereza hirtelen megállította a lovát. - Megsüketítenek minket - kiáltotta. - Torkig vagyok vele! A jelzés halkabb lett. - Megértették - örült Laurin. - Ez a jelzés nemcsak a kozmoszban mutatja az utat. - Gyerünk, gyerünk - sürgette Titusz. - Ne töltsük az időt, egy negyedórán belül a városba érünk. Megsarkantyúzta lovát, és elvágtatott toronyiránt, a réteken át. Mi utána. - De gyönyörű vidék - lelkendezett Laurin. Elhittem neki. Ami engem illet, nem sokat gyönyörködtem a tájban, mert figyelmemet teljesen igénybe vette az a nehéz feladat, hogy le ne pottyanjak a vágtató lóról. Örültem, amikor véget ért az eszeveszett vágta. Egy magas, szűk kapu előtt szálltunk le a nyeregből. Az útmutató jelzés elnémult, vagyis célhoz értünk. Átmentünk két kapun, és egy tágas, emeletes, árkádos udvarba jutottunk. - Csodálatos - érzékenyült el Akon filozófus, 186

pedig ugyancsak fáradt volt. - Nézzétek ezeket a kecses árkádokat, mennyi derűs báj, milyen arányos ritmus! - Egy emberi alakot látok az erkélyen - szakította félbe Akon áradozását Titusz. - Int, hogy lépjünk be a palotába. - Elfogadjuk a meghívást? - Elfogadhatjuk - mondta Tereza. - Nem felejtettük el a jelent, tudjuk, hogy a múltban vagyunk. - De az idő hullámzása megszűnt - jegyeztem meg. - Már nem térünk vissza minduntalan a csillaghajóba. - Ne várassunk magunkra túl sokáig - szólt a filozófus. - Elepedek egy kényelmes karosszékért, azonkívül szomjan halok. Ez persze csak amolyan szónoki fordulat volt. Akon, ha elfáradt is, remekül tartotta magát, fürgén kaptatott fel a lépcsőn, megelőzve Tituszt és Terezát. Gyanítottam, hogy ezt valamilyen célból teszi. A palota első emeletének tornácán nagyon rokonszenves fiatalember köszöntött bennünket. - Legyetek üdvözölve - mondta, és félrehúzott egy sötét bíborszínű függönyt. - Pihenjétek ki ebben a teremben a fárasztó utat. A kancsókban nektár van, a tálakon gyümölcs. Enyhítsed szomjadat, Akon. Azért léptél be elsőnek, hogy ne Tituszt érje az orgyilkos csapás? - Nem tudom, ki vagy - felelte Akon. - Ismered vendégeid nevét, eltaláltad sietségem okát. Leülhetünk? - Tessék, tessék, üljetek le. Figyelmesen körülnéztem a félhomályos teremben. A nehéz függönyök nem engedték be a napfényt. Az ifjú ember meggyújtotta a gyer-

187

tyákat. Csak ekkor láttam meg a terített asztalt és a kényelmes karosszékeket. - Üljetek le - unszolt az ismeretlen, s amikor eleget tettünk kérésének, megtöltött hat serleget, és fölemelte a magáét. - Az űrutazás sikerére! - Tehát a jövőre - szólt Tereza. - Három időre - mondta Titusz. - A múltra, amely ebbe a terembe hozott bennünket, a jelenre, amelyet jól ismerünk a csillaghajóban, de még nemigen tudjuk meghatározni ezen a helyen, végül pedig a jövőre! Az ifjú kedvesen mosolygott. Nemcsak rokonszenves volt, hanem jóképű is, hogy azt ne mondjam, csinos. Hosszú, sötét haja széles fehér gallérjára omlott. Zöld bársonyzekéjétől élesen elütött piros harisnyája. Fekete cipőjén ezüstcsat csillogott. Vékony ujjú, apró kezét térdén pihentette. Finom, szinte nőies vonásai bizalmat keltettek. Hány éves lehet ez a gyermek? - Tizenhat - felelte gondolataimban olvasva -, de már sokat szenvedtem. - Nem szóltunk semmit, tehát folytatta: - Egy verekedésben elveszítettem a jobb szememet. Sokáig fájt a seb, két évig fekete kötést viseltem, most pedig... - Egy mozdulattal kivette üvegszemét, és tányérjára tette, az őszibarack mellé. Hallottam, hogy Tereza halkan felsóhajt. Az ifjú fölemelte poharát. - Az expedíció sikerére - ismételte, s elsőnek ürítette ki serlegét. Követtük a példát. A nektár pompás, üdítő, frissítő ital volt. - Azt hiszem, gondolatolvasó vagy - szólalt meg Tereza. - Teljesítsd a kérésemet. - Szívesen - mondta az ifjú, é's helyére tette üvegszemét. - Bocsánat, tapintatlan voltam. Megfeledkeztem a női érzékenységről. Ideje be- 188

mutatkoznom. Ennek a városnak a lakosa vagyok. Állítólag létezik a valóságban. Efernek hívnak, de sok más nevem is van. Én leszek a közvetítő az Értelmesebbek és az emberek között. - Közvetítő nélkül egy lépést se - mondta Laurin Kozmológus. - Mindamellett hálásak vagyunk, hogy voltál szíves vállalni ezt a szerepet. - Az Értelmesebbek legjobb szándékuk ellenére sem tudnak közvetlenül beszélni az emberekkel. - Nem tudnak vagy nem akarnak? - kérdezte Titusz. - Nem tudnak - biztosította újra Efer. - Sokszor hangsúlyozták: „Magyarázd meg az űrhajósoknak, hogy ez egyszerűen fizikailag lehetetlen. A legokosabb ember sem tud a hangyákkal társalogni. Az emberek kapcsolatot teremtettek néhány emlőssel, de tovább nem juthatnak. Ezért választottunk közvetítőt.” - Aki szintén ember - mondta Tereza. - Te valamilyen különleges adottsággal rendelkezel, hogy érintkezni tudsz az Értelmesebbekkel? - Nem rendelkezem ilyesmivel. Nem vagyok ember. Az emberek képére és hasonlatosságára építettek. - Kiborg - szólt Akon. - Szép kiborg. - Nem. Ezen a szemen kívül semmi mesterséges nincs bennem. Egyszerűen valódi emberi formát és tartalmat teremtettek nem emberi szellemmel gazdagítva, hogy érintkezhessek Velük. Így folytathatnak az Értelmesebbek párbeszédet a földi civilizáció képviselőivel. - Gondolatolvasó vagy, és mégis beszélgetsz velünk - jegyezte meg Titusz. - Miért a múltban játszódik le ez a találkozás? A Föld múlt idejét éljük? - Egymás után válaszolok a kérdésekre. - Efer

189

újra megtöltötte a serlegeket. - Én gondolatolvasó vagyok, de ti még nem rendelkeztek ezzel a képességgel. Titusz és Tereza intuíciója olykor lehetővé teszi ugyan a gondolatolvasást, de technikailag egyszerűbb a kötetlen beszélgetés. Kisgyerek korom óta erre a találkozásra készítettek fel. Megismerkedtem a földi civilizáció történetével, elég jól megtanultam a nyelveteket. - A gondolatolvasás tapintatlanság - mondta Tereza. - Az emberek nagyon vendégszeretőek, de a vendégszeretetnek is vannak határai. Valamikor azt mondták: „Az én házam, az én váram.” Ma azt mondjuk: „Az én elmém, az én váram.” - Az Értelmesebbek tiszteletben tartják más civilizációk törvényeit és szokásait - válaszolta Efer. - De mondjuk ki őszintén: aminek a földi körülmények között van értelme, itt semmit sem jelent. Miért választottuk a múlt emlékeit? Pusztán technikai okokból. Ez az időeltolás megkönnyítette, hogy megszervezzük a találkozót ebben a városban, egy másik naprendszer másik bolygóján. Sokáig kerestük az űrhajósok múltjában a legalkalmasabb helyet és időt, amely a legközelebb áll és a legjobban hasonlít ennek a vidéknek a jelenéhez. Sok feltételt kell megvalósítani ahhoz, hogy egyik időből a másikba, egyik térből a másikba léphessetek át. Végül sikerült kibányászni emlékeitekből a lovas kirándulások, a mezei utak képét. Előzőleg megvizsgáltuk sok, a Földhöz hasonló bolygó tájait és helyzeteit, így könnyebben találtunk egy hasonló utat és hasonló cselekményt, habár némileg másképpen folytatódik. Állandóan sugároztuk az útmutató jelzést, s így vezettünk át öt embert a múlt hídján ebbe a városba. Nem tudtunk volna 190

közvetlenül kapcsolatba lépni a rajjal? Nem. Mint Laurin Kozmológus helyesen, bár gúnyosan megjegyezte: „Közvetítő nélkül egy lépést se.” És miért nem találkoztunk a raj képviselőivel útközben, a világűrben? Ezt a megoldást is fontolóra vették, de az Értelmesebbek nem utaznak a kozmoszban csillaghajókon. Ez nagyon régi űrközlekedési eszköz, a világegyetem folyton növekvő távolságainak leküzdésében gyakorlatilag használhatatlan. A Nálatok Értelmesebbek - Efer elmosolyodott, és kezét a szívére tette -, tudom, hogy ez a meghatározás nem sérti a józan gondolkodású embereket. Tehát az Értelmesebbek azt a lehetőséget is latolgatták, hogy a Parancsnok csillaghajóját leszállítják valamelyik bolygóra, amelyen egy űrhajó megjelenése nem kelt pánikot. A legkényelmesebb az lett volna, ha a Földhöz mindenben hasonló bolygóra szálltok le, amelyet az emberekkel rokon, ugyanolyan vagy hasonló fejlődési szakaszban lévő lények laknak. De ilyen civilizáció nem létezik. - Efer közelebb húzta a gyümölcsöstálat, kiválasztott egy piros almát, és átnyújtotta Tere-zának. - Kóstold meg, nagyon finom. Megbíztak, hogy ismertessem veletek a létezésük tudatában lévő civilizációk struktúrájának kozmikus elvét. Az élet kozmikus lánca sok láncszemből áll, s az egyik ti vagytok. A világegyetem számotokra elérhető tartományában a gondolkodó lények sok társadalma él, a legprimitívebbektől a legértelmesebbekig. Az értelem állandó és rendszeres fejlesztése kedvező feltételeket teremt önmaguk tökéletesítéséhez, így jutnak el fokról fokra az intellektuális létra csúcsáig, amely a kozmosznak ebben a tartományában elérhető. Laurin arra kíváncsi, hogy bizonyos idő múlva minden lény, minden civilizáció eléri-e a tökéle-

191

tességet. A „minden” szó semmit sem jelent. Pusztán emberi fogalmakat használtok. Mert mit jelent az: „minden”? A teremtés folyamata soha nem áll meg, percenként keletkeznek új égitestek, ködfelhők, csillagok, bolygók, és születik új élet, amely végigjárja a fejlődés szakaszait. Tehát csupán növekszik a maximálisan fejlett civilizációk száma, de ők is, úgy vélik az Értelmesebbek, túlléphetik ezt a maximumot. Tereza azt gondolta: mikor fárad már el ez a tizenhat éves bölcs? - Csakugyan ezt gondoltam - ismerte be Tereza. - Minden gondolatot kitalálsz? Ez nagyon feszélyez a gondolkodásban. Abba is hagyom. - Majdnem mindet - válaszolta Efer. - Nem volna szabad elébe vágnom a kimondatlan kérdéseknek. Ne haragudjatok, az Értelmesebbekkel érintkezve elszoktam a beszélgetéstől. Igyekeztem megmagyarázni, miért jártunk el így és nem másképp. Enyhe éghajlatú bolygót választottunk, szelíd lények élnek és szaporodnak itt. - Nem láttunk senkit - mondta Titusz. - Délidő van - magyarázta Efer ilyenkor elrejtőznek házaik hűvös árnyékában. Az őrök ügyeltek rá, hogy útközben és a város kapujában senkivel se találkozzatok. A ruhátok feltűnést kelthetett volna. Bejelentettem, hogy egy idegen ország követei érkéznek a fővárosba. Majd kaptok másik, korabeli öltözéket. - Milyen kor ez? - kérdezte Laurin. - A civilizáció fejlődésének melyik foka? - A középprimitív kor - válaszolta Efer. - A Földön már régen elmúlt. A középkori élet lassúbb ritmusának megvan a maga varázsa. Segíti az elmélkedést. - Beszélgetésünk elején említetted, hogy a város lakosa vagy. - Titusz a csillogó asztallapra 192

tette kezét. - Ez a bútorzat, a terem, a palota jó ízlésre vall. Bőségben, kényelmesen élsz. Ez az általános, megszokott életmód? - Dehogy - kacagott fel Efer, és nevetése csodálatosan dallamos volt. - A régi szokás szerint örököltem a kormányzói tisztséget apámtól, aki két éve meghalt. - Értem. Gondolatolvasó tehetséged, no és elsősorban állandó kapcsolatod az értelmesebbekkel mindenhatóvá tesz - mondta Akon. - Alattvalóid bizonyára szentül hisznek uruk és parancsolójuk, netalán zsarnokuk isteni eredetében. - Hisznek természetfeletti képességeimben. Ez egyébként nemcsak hit kérdése. Sokszor volt alkalmuk meggyőződni róluk. - Nagy tisztesség ez a magunkfajta szerény embereknek - kapcsolódtam be a társalgásba. - Nem akárki közvetít, hogy kapcsolatba léphessünk az Értelmesebbekkel. - Életemet úgy irányították, hogy optimális feltételeket teremtsenek találkozásunkhoz. - Visszatérhetünk időnként a raj jelenébe? -kérdezte Titusz. - Amikor akartok. Nem tudunk vendégül látni kétszázezer űrhajóst, nem akarjuk keresztülhúzni az expedíció terveit, nem szakítjuk meg űrutazásotokat. Kapcsolatba lépünk a földi civilizáció képviselőinek csoportjával. Az expedícióban sok nagyon értelmes ember vesz részt, tudósok, szakértők, különböző tudományágak képviselői. Az Értelmesebbek figyelemmel kísérték a Nagy Űrutazás előkészületeit, és ismerve a bátor vállalkozás célját, útmutató jelzést kezdtek sugározni. Elhatározták, hogy segítenek az embereknek, a lehetőségek határain belül, amelyekkel kozmikus tartományunk Legmagasabb Lép-

193

csőfoka rendelkezik. Ti közvetítitek majd a beszélgetéseket Pawel Dóval és a többiekkel. - Nem volna egyszerűbb meghívni a Parancsnokot a palotádba? - firtatta Laurin. - Mondtam, hogy nem akarjuk zavarni az embereket. A Parancsnok a raj vezetője. Az idősűrítés ellenére, amelynek révén az ebben a naprendszerben átélt órák másodperceket jelentenek a csillaghajóban, nem vonhatjuk el Pawel Dót a kötelességeitől. A kezemet vizsgálgattam. - Mi nyugtalanít, Narbukil? - kérdezte Titusz. - Az ujjaim formája - mondtam. - Vastagabbak, mint máskor. Úgy látszik, dagadásnak indultam. - Átmeneti zavar - nyugtatott meg Efer az éghajlat, a légnyomás és a dimenzió hirtelen változása okoz efféle kis elváltozásokat. Nemsokára elmúlik. Barátaimhoz fordultam. - Nem bízom a közvetítőben. Csak egy részét mondja el az igazságnak. Átültették a tudatunkat, anélkül hogy a beleegyezésünket kérték volna. Senki sem kérdezte meg a véleményemet, hogy óhajtok-e a múlt révén materializálódni egy ismeretlen naprendszer jelenében. Nem próbálták megkérdezni Terezát, Tituszt, Akont, Laurint, hogy óhajt-e részt venni egy kísérletben mint kísérleti nyúl. Kényük-kedvük szerint rendelkeztek szabad emberek tudatával. - Nem lehetett előbb felvenni a kapcsolatot - magyarázta Efer, szavaim szemlátomást nem sértették meg. - Csak ezután fogjátok eldönteni, hogy megfelel-e nektek az Értelmesebbek javaslata. - És ha nem felel meg? - kérdezte Titusz. 194

- Akkor visszatértek a csillaghajóba. - Mindenképpen vissza kell térnünk - mondta Laurin. - Csak azután dönthetünk, ha személyesen megbeszéltük a dolgot a Parancsnokkal és a többi űrhajóssal. - Örülök, hogy az emberek józanul gondolkodnak, és megindít, hogy ennyire szeretik a szabadságot - jelentette ki Efer. - Minden gondolkodó lénynek joga van a választáshoz, saját sorsa eldöntéséhez. De sorsának alakulása külső tényezőktől is függ. - Milyen mértékben? - tudakolta Akon filozófus. - Ez az értelem egyéni fejlődési fokán múlik. Először meg kell tanulni a külső befolyások irányítását, hogy növelhessük önállóságunkat. A Földön az élet ritmusát a napkelte és a napnyugta szabja meg, az időjárás kihat az emberek közérzetére, a napfoltok, mágneses viharok és villamos kisülések belső és külső konfliktusokat idéznek elő. Az emberek régen törik a fejüket, hogyan hatnak rájuk a csillagok és a kozmikus sugárzás. Egyre több összefüggést fedeztek fel a kozmosz és az ember között. - Efer félresimított egy hajfürtöt a homlokából. - A külső tényezők alakítják az emberi sorsot. Gondoljatok csak az Űrutazás megszervezésének okaira. Az asszonyok csodálni kívánják a férfiak hőstetteit, és a nagyszerű férfiak elindulnak meghódítani az eget. - Hódításról szó sincs - szakította félbe Titusz. - Kutatjuk a kozmoszt, semmit sem akarunk meghódítani. Miért említetted a gondolkodó lények korlátozott akaratát? - Hogy megóvjam az embereket a szükségtelen csalódásoktól. Visszatértek a csillaghajóba.

195

Sérti-e az emberi büszkeséget, ha megjósolom, hogy rövidesen újra találkozunk? - Nem sérti - feleltem. - Az Értelmesebbek jobban látják. Talán még az expedíció jövőjét is ismerik. Efer hallgatott. Tovább beszéltem, hogy eltereljem a közvetítő figyelmét az űrhajósok gondolatairól. Ezt a szándékomat is kitalálta. - Fölöslegesen fáradozol - mondta. - Ismerem barátaid kétségeit és aggályait. Azt ajánlom, hogy térjetek vissza a jelenbe. Az elfüggönyözött falhoz lépett, meghúzott egy zsinórt, s a függöny fölemelkedett. Magas, kitárt erkélyajtót pillantottunk meg. - Gyertek ki a friss levegőre - hívott Efer. - Alig egy óra telt el, vagyis az űrhajón egy másodperc. Akon lépett ki elsőnek az erkélyre, utána Lau-rin, Tereza és Titusz. - Narbukil nem akar visszatérni - szólt a közvetítő. - Velem kívánsz maradni? - Gondolatolvasó vagy - feleltem egy szép narancsot hámozgatva. - Mindenekelőtt szom-jamat kívánom oltani. - Az időugrás titkát kívánod megismerni - találta ki Efer. - Nézd meg figyelmesen az űrhajósokat. Ott állnak a korlátnál, és a város látképében gyönyörködnek. - Egyszer már átéltem ezt a jelenetet - mondta Titusz. - Odaléptem a korláthoz. Az udvaron lovak ittak egy kis medencéből. - Most jöttünk meg a kirándulásról - dünnyögte Akon. - Az Űrhajós Akadémia erkélyén állunk. A múltnak ez a töredéke a híd Efer és a csillaghajó között. Szép ifjú, igazi apród. - Zsarnok - mondta Laurin. - Veszedelmes bölcs vagy mágus... 196

... bölcs vagy mágus. - Kiről beszél Laurin? - kérdezte Egin, aki most jött le a csigalépcsőn a felső teraszról a galériára. - Egy távoli ország ifjú kormányzójáról - felelt Tereza. - Ugye, Titusz? - Bizony. Éppen lovagolni voltunk. - Útközben benéztünk az Űrhajós Akadémiára - tette hozzá Laurin. - Narbukilnak meg kipirult az orra a nektártól. - Valóságos ambrózia - ismertem be. Egin nyugodtan hallgatta megjegyzéseinket, majd bekapcsolta a képernyőt, s amikor feltűnt az égtérképek fölé hajló Parancsnok alakja, közölte vele: - Titusz, Tereza, Akon és Narbukil furcsán viselkedik. Hívjam Juliszt? - Jöjjenek be hozzám, veled és Julisszal együtt - felelte Pawel Do. - Megfejtettünk egy hosszú, új jelzést, csak két szót ismételget: „negyedik találkozás”, „negyedik találkozás”.

197

AZ ANGYALOK ISKOLÁJA Újra lejátszottam az Eferrel folytatott, megörökített beszélgetést, azután a közvetítő minden mondatát tüzetes és sokoldalú elemzés alá vetették. Negyventagú tudóscsoport végezte a vizsgálatot, Titusz exobiológus, Laurin és Akon vezetésével. Tereza parapszichológus is részt vett a munkában. Efer állításainak és javaslatainak elemzése után több órás vitában összegezték az első eredményeket, majd közölték a Parancsnokkal a szakértők véleményét. - Az a nézet győzött - mondta Pawel Do valamennyi űrhajósnak -, hogy folytatni kell a párbeszédet a közvetítővel. A tudósok szerint a raj a Nálunk Értelmesebbek tudatának övezetébe került, akik kapcsolatba kivannak lépni az emberekkel. A javaslatokban nagy teret szenteltek a figyelmeztetéseknek. Különösen óvakodnunk kell a hiszékenységtől, attól, hogy kritikátlanul lelkesedjünk az idősebb és bölcsebb „testvérek” értelméért. A „testvérek” szót idézőjelbe tették - somolygott a Parancsnok. - A távoli és tisztázatlan rokoni kapcsolatok mindig kétségeket ébresztenek. A testvérekről kiderülhet, hogy antitestvérek. Vajon konfliktust okoz-e, ha az antitestvérek találkoznak a testvérekkel? A szakértők emlékeztetnek arra, hogy az antianyag és a közönséges anyag érintkezése mindig katasztrófához vezet, ha így nevezzük a robbanást és az óriási energia felszabadulását. Tudósaink ezért kedvezően ítélték meg Efer közvetítőt, aki 198

hagyományos, ismerős és viszonylag biztonságos anyagból van. Nem találtak viszont egyértelmű formulát annak a tevékenységnek a meghatározására, amelyet az Értelmesebbek belső világunkban folytatnak. Jogos aggodalmakat kelt, hogy be tudnak hatolni az emberek pszichikumába, emlékezetébe és képzeletébe, befolyásolni próbálják az űrhajósok tudatát és tudatalattiját. Senki sem tud válaszolni arra a kérdésre, hogy a kapcsolatteremtésnek ez a módszere mit eredményez. Nem az lesz-e a vége, hogy teljesen alárendeljük magunkat a Szuperértelem akaratának, amely ebben a kozmikus tartományban uralkodik? Sikerül-e megőriznünk szabad akaratunkat, vagy kíméletlen virtuózok engedelmes eszközeivé válunk? Pawel Do másik képre kapcsolt. Az űrhajósok meglátták a képernyőkön a parancsnoki csillaghajó pontos másolatát. - Ahogy közeledünk ehhez a reprodukcióhoz, úgy távolodik tőlünk, tehát nem tükörkép. Ez a jelenség kizárólag a 2000. számú Csillaghajó közelében lép fel. A tudósok szerint egy információval van dolgunk, amelyet az Értelmesebbek szemléltető módszerrel közölnek velünk. Nevezetesen azt kívánják értésünkre adni, hogy pontosan reprodukálni tudják a Földön szerkesztett, alkotott formákat, esetleg tartalmakat is. Az exobiológusok annak valószínűségét is mérlegelték, hogy az Értelmesebbek kiválasztott minták alapján emberi alakokat másolnak le, s a reprodukált formákba emberek tudatát költöztetik, ömlesztik át. Idézek egy részletet Titusz véleményéből: „Az értelem viszolyog a túl merész elméletektől, amelyeket nehéz sokoldalú tapasztalattal igazolni, de ugyanez az értelem filozófiai esz-

199

mefuttatásaiban messze túllép az empirizmus határain. Sőt az elméleti gondolkodást lebecsülő, szűk látókörű empirizmus valamikor éles bírálat tárgya volt.” Akon filozófus felidézte a Föld Történelmi Korának elején élt kollégái elméletét; „A dolgok létezése egy szükségszerű létből következik, de nem abban az értelemben, hogy eme létnek a dolgokra vonatkozólag valami olyasféle szándéka lett volna, amilyen szándékok bennünk, emberekben élnek; ama létnek semmiféle szándéka nem volt a dolgokra vonatkozólag. Habár a dolgok belőle eredvén indulnak el a természet útján, ez nem jelenti azt, hogy ama lét valamiképpen ismerné e dolgok lényegét és előállításuk módját, vagy azok bármiféle örömet szereznének neki. Ha a dolgok belőle erednek, ez egyszerűen azért van, mert ismeri önnön lényegét, tehát önnön lényegének belsejében formálja meg azt a forrást, amelyből a javak sokasága ered. A javak eme sokasága ennélfogva létezik, mégpedig szükségszerű módon.” Akon régi filozófusokat idézett, én Tituszt idéztem, aki arról beszélt, hogy ismereteink világa szüntelenül tágul, s a merész emberi értelem a képzelet változatlanul gazdag forrásaiból merít tápot növekedéséhez. - A végkövetkeztetések - mondta Pawel Do - arra vonatkoznak, hogyan óvjuk meg az űrhajósokat az Értelmesebbekkel való kapcsolat káros hatásaitól. A javaslatok nem sokat érnek, mivel az Értelmesebbek folyamatosan olvasnak gondolatainkban. De az Eferrel folytatott párbeszéd és az eddigi események elemzése arra mutat, hogy rájuk is érvényesek bizonyos törvények és korlátozások. Nem mindenhatóak, bár nagyon szabadon tevékenykednek időben és térben. 200

Nem kívánják a rajt megsemmisíteni. Megtehették volna anélkül, hogy párbeszéddel fáradoznának. A Nálunk Értelmesebbek jóakaratát tanúsítja az is, hogy a tudat befolyásolásának elég szűk kereteket szabtak. Tiszteletben tartották a Parancsnok beosztását és kötelességeit, nem avatkoztak be gátlástalanul a raj életébe. Kiválasztottak öt űrhajóst, hogy ők képviseljék a kozmoszban létező emberi társadalmat. Választásukat elfogadjuk. A képernyők elsötétültek a csillaghajókban. Tanulmányozni kezdtük a részletes utasítást, amely pontosan megszabja, hogyan működjünk együtt Efer közvetítővel. - Hogy vannak az ujjaid? - érdeklődött Titusz. Megnéztem a kezemet, és örömmel állapítottam meg, hogy a duzzanat elmúlt. - A csillaghajóban elmúlik, mert itt az eredeti bőrödben vagy. Ott pedig azért hízol meg, mert pontatlanul készítették el Narbukil másolatát. Ha legközelebb odalátogatunk, vizsgáljuk meg alaposan testi burkolatunkat, hogy lássuk, miben különbözik az utánzat az eredetitől. - Hülyén érzi magát az ember a más bőrében - mondta Laurin. - Ha úgy érzem, hogy nem vagyok azonos magammal, elmegyek Juliszhoz, és azt mondom neki: „Nézd már, hogy kivetkőztem magamból, csinálj valamit, hogy megint önmagam legyek.” De ki vagyok tulajdonképpen? Ha elfog a kétség, hogy valóban létezem-e, vagy nem tudom, kinek a fantáziaképe vagyok, gondosan megszemlélem magamat a tükörben, a szemembe nézek, megcsípem az arcomat, és felkiáltok: „Mégiscsak te vagy az! Megismerlek, ez Laurin, a Világegyetem tizennyolcadik modelljének szerzője!” Nézzétek csak!

201

A Kozmológus kigombolta űrruhája gallérját, és egy kis heget mutatott a bal kulccsontja fölött. - Ide varrta be a sebész a vérnyomás-szabályozó szerkentyűt. Pár évvel ezelőtt megállapították, hogy hajlamos vagyok a magas vérnyomásra. Erről megismeritek az eredeti Laurint. Tereza elárulta nekünk, hogy szabálytalan a fogsora, Akon filozófus megmutatta, hogy az egyik lábujja kissé görbe, mert ráesett egy nehéz gyümölcsösláda. Csak Titusznak nem volt különös ismertetőjele. - A makulátlan lovag - csúfolódott Laurin. - A Főhős hibátlan példány. - Majd teszünk rá egy kis jelet - mondta Akon. - Megkérjük a sebészt? Kérdése válasz nélkül maradt. A Navigátor fülkéjével szomszédos kis helyiségben ültünk. Itt volt a kézikönyvtár, sok ezer mikrofilmmel, s az űrhajósok szívesen vették igénybe. Egyszerre csak szétvált a fal, és megpillantottam az ismerős tájat. Az utat és a lovak farát. Lovaglótudományom nem mondható tökéletesnek. Mindig barátaim mögött poroszkál-tam. A paták felverték a port, így kétszeresen szenvedtem: a lovaglástól és a szénanáthától. A portól könnyezem, a ló verítékének szagára allergiás vagyok. Többször is kezeltek, de hiába. Az orvosok persze találtak mentséget: szervezetem makacs és túlérzékeny. Előadásokat tartottak az allergiámról. Rég legyőzték az emberiséget megtizedelő, súlyos betegségeket, csak velem nem boldogultak a legkiválóbb szakemberek sem. Szerencsére az időugrás egy percig sem tartott. 202

Az út két oldalán elmaradtak a fák, feltűntek a zöld rétek és mezők, a távolban a város fehérlett, Efer országának fővárosa. Túláradó kedvességgel fogadott bennünket. - Mennyire örülök - mondta, kezet nyújtva Terezának mennyire örülök, hogy mégiscsak megbíztatok a közvetítőben! - Megjósoltad, hogy visszatérünk - emlékeztette Titusz. - Meg, de a jóslatok nem mindig teljesülnek. Kényelmes és tetszetős köntösöket készítettem elő. Legyetek szívesek átöltözni. - Hosszabb ideig maradunk? - találgatta Laurin. - Bált vagy ilyesmit rendezel a külföldi követség tiszteletére? - Ilyesmit - felelte Efer. - Az Értelmesebbek utasítására hamarosan mutatok nektek egyet-mást, és ezzel megkezdődik a párbeszéd a Földi Civilizáció képviselői és a Galaktika legmagasabb kozmikus lépcsőfokának képviselői között. - Volna egy kérdésem - mondta Titusz. - Senki sem korlátozza a kérdések számát -jelentette ki a túlságosan is udvarias Efer. - Figyelemmel hallgatlak. - Arra a meggyőződésre jutottunk, hogy Őnekik szükségük van ránk. - Helyes meggyőződés. A világmindenségben nem léteznek olyan dolgok vagy lények, amelyekre senkinek sincs szüksége. A buggyos ujjú, mintás kaftánnal bajmolódtam, amikor belépett a szobába egy ismeretlen férfi, és kijelentette, hogy mindenben segítségemre lesz, így az átöltözésben is. - A nevem Ki - mondta halkan, és meghajtotta fejét. - Fordítva próbálod fölvenni a kaftánt, ez okoz bizonyos nehézséget. Engedd meg, hogy segítsek.

203

Az ügyes Ki csodát művelt. Egykettőre ott álltam a nagy tükör előtt, tetőtől talpig bársonyba, selyembe, csipkébe és brokátba öltöztetve. A színösszeállítást is eredetinek találtam: lila, kék és zöld. - Korodhoz illő - mondta Ki, majd fintoromat látva gyorsan helyesbített: - Középkorú, azaz dehogyis: felnőtt férfihoz illő. Bocsáss meg, keveset tudok az emberekről. - Csakugyan keveset tudsz az emberekről. A felnőttkorba már régen beléptem, de az öregkortól még messze vagyok. - Hajaj, de milyen messze! - Jól beszéled a nyelvünket. - Efer tanított meg rá. - Kitűnő tanár. - A lehető legjobb - biztosított Ki. - És ha nem tanultad volna meg? - Várnak ránk. Kinyitotta az ajtót, s megláttam barátaimat a szomszéd teremben: Titusz hófehér ruhát viselt, Laurin hosszú kék köntöst, Akon feketében volt, Tereza pedig rózsaszínű krinolinban. Jelmezbál, gondoltam, és Efer máris sietett válaszolni: - Szükséges jelmezbál. Országom lakosai nincsenek felkészülve egy másik világból jövő vendégek üdvözlésére, de ebben az öltözékben szabadon közlekedhettek a városban és környékén. - Néhány személyt mégis beavattál - mondta Laurin. - Néhány bizalmasomat - válaszolta Efer -, ők a segédeim. Egy kissé módosítottam az elméjüket. Értelmesek, engedelmesek és hallgatagok. Most végigmegyünk a főúton, a stadionba. Megnézitek a játékokat és mulatságokat. A város lakosai szeretnek szórakozni, jóformán naponta 204

szerveznek valamilyen mulatságot. Nagy versengés folyik ebben, s a legeredetibb és legmulatságosabb ötletek kitalálói jutalmakat kapnak. A fasort keresztező utcákból tarka tömeg áradt a stadion felé, azúrkék bársonyköpenyben, lila posztózekében, zöld selyem körgallérban, rózsaszínbe játszó narancssárga köntösben. Némelyik öltözéket ezüstcsengők díszítették, minden mozdulatnál csilingeltek. A tömeg utat nyitott Efernek, mosollyal üdvözölte a más országból jött vendégeket. - Szép ez a város, szép ez a séta, és szépek ezek a lények - nézelődött Titusz. - Majdnem azt mondtam: szép emberek, de ha nagyon hasonlítanak is az emberekhez, ez a hasonlóság csak látszólagos és pillanatnyi. Minél tovább nézem ezeket a lényeket, annál több különbséget fedezek fel. - Különbséget? - érdeklődött Ki. - Mi a különbség? - Hát például másképpen járnak - felelte Titusz. - Olyan nehezen emelik fel a lábukat a fasor kőlapjairól, mintha súlyos terhet cipelnének a hátukon. - Mert nehezek - magyarázta Ki -, sokkal nehezebbek az embereknél. Helyesen mondtad, hogy a hasonlóság csak látszólagos. A külső forma hasonlít, de a szerkezet más. És még milyen különbséget vettél észre? - Állandóan mozgatják a kezüket, az ujjaikat. Az emberek is gesztikulálnak, de mértékletesebben. Sokat nevetnek, hangosan, aztán hirtelen elhallgatnak, és szomorúan elméláznak. - Sok szempontból elmaradnak az emberek mögött - mondta Efer. - Ez a civilizáció most teszi első lépéseit. - Most tanulunk járni - mondta Ki. - Nem

205

tudom, leszünk-e valaha is olyan tökéletesek, mint ti vagytok. - Messze vagyunk mi a tökéletességtől - jegyezte meg Laurin. - Egyáltalán nem vagyunk tökéletesek. - Bízzátok másra az értékelést - mondta Efer. - Elsősorban azokra, akik sokat láttak, és módjuk van összehasonlítást tenni. Beléptünk a stadion díszpáholyába. A százezres tömeg felállt, Efer meghajtotta a fejét, erre mindenki leült, és folytatta az abbahagyott tere-ferét. - Figyelik az ismeretlen vendégeket, de tapintatosan csinálják - állapította meg Tereza. - Jó iskola, gondos nevelés - jelentette ki Akon filozófus. - Ki, az egyik legközelebbi munkatársam sokat fáradozik, hogy felkészítse ezeket a lényeket az életre - mondta Efer. - Pedagógus vagy? - kérdezte Akon. Bizonyos értelemben felelte Ki. Nem tudtuk meg, milyen értelemben, mert trombitaszó harsant, az ovális arénába belépett egy fantasztikusan tarka ruhás herold, és bejelentette, hogy ideje abbahagyni a beszélgetést és üdvözölni az Első Mulatság művészeit. A tömeg kacagott, a herold üdvözölte Efert, és kiment, maga után húzva sárga-kék köpenye uszályát. Sohasem volt még részem ilyen látványosságban. A gyepszőnyeg közepébe magas, nyolckarú szélmalmot állítottak. Amikor szárnyai forogni kezdtek, a kapun lovasok vágtattak be fehér lovon. Felállva a nyeregben, körüllovagolták az arénát, majd egymás után megrohamozták a szélmalmot. Gömbben végződő kopjájukat a malom szárnyának szegezték, az ütközéstől a 206

lovas a levegőbe repült, és vagy a puha fűben kötött ki, nagy kacagást keltve, vagy elkapta a malom szárnyát, felröppent vele, és boszorkányos ügyességgel visszaugrott a békésen várakozó paripa nyergébe. A közönség lelkes ujjongással fogadta a nyaktörő mutatványokat. - Úgy reagálnak, mint a gyerekek - mondta Laurin. - Valóban, nagyon gyermetegek - bólintott Efer. - Szellemük formálása nem a legkönnyebb feladat - jegyezte meg Ki. Beszélgetésünket a százezer lény eget verő kacagása szakította félbe. A nyolc lovas a szélmalom szárnyain keringett, a lovak körbeügették a malmot. Egyszerre csak fütty hallatszott, és az akrobaták ugyanabban a pillanatban leugrottak a nyeregbe. - A levegőben könnyebbek - magyarázta Ki. - Azért kedvelik a légtornászmutatványokat. Akkor nő meg a súlyuk, amikor a bolygó felszínével érintkeznek. Nem volt idő eszmecserére, mert máris beszaladt a következő artistacsoport. - Négy nagy mozaikba helyezkednek - mondta Efer. - Amelyik csapat előbb elkészül, az kapja a díjat. Ki tovább magyarázott: - A játékok és mulatságok között szerepel még életnagyságú várak építése különleges építőkockákból, légtornászmutatványok egy meleg levegővel töltött ballon alatt, tréfás bukfencező-számok, száz zenebohóc mutatványa egyetlen hangszerrel. Késő estig tart a műsor. - Érdekes látvány - mondta Tereza -, de te folyton az űrhajósokat nézed, a mi reagálásunkat figyeled. Milyen következtetésre jutottál? - Hogy csodálatra méltó civilizációt képviseltek.

207

- Szerintem váltsunk témát - mondta Titusz. - Szerintem meg váltsunk időt és helyet - mosolygott Efer. A stadion eltűnt, a nap kialudt, minden hang elnémult. Átugrottunk két-három fokot vagy talán többet, hiszen senki sem számolta, egyszerűen eltűntek a közbülső láncszemek, amelyek élményeinket logikus egésszé kapcsolják össze. Megszoktuk a Földön, hogy mielőtt bemegyünk a házba, kinyitjuk az ajtót, hogy a gyönyört megelőzi a szerelmi játék, a magas torony építését az alapoknál kezdjük, aztán emeletről emeletre haladunk a csúcsig. Itt azonban nem tartották be az időrendet, a dolgok nem mindig egymásból következtek, a kevésbé fontos vagy lényegtelen közbülső fokokat egyszerűen átugrották, megrövidítve a voltaképpeni célhoz vezető utat. Így tett velünk Efer is. Egyszerre csak egy rózsaszín falú házban találtuk magunkat. Több emeletes, hatalmas épület volt. Mély karosszékekben ültünk egy mozgó padlón, amely hol liftként emelkedett velünk, hol kisvasútként siklott a tágas csarnokok fölött átívelő hidakon. Efer közvetítő helyét Efer idegenvezető fpglalta el. - Ezekben a helyiségekben képezzük ki Azokat, Akik Másokat Fognak Tanítani. Ezek itt a kerékgyártók. Megtanulják a kerék szerkesztésének és készítésének titkát. - Hát ezen a bolygón nem ismerik a kereket? - kérdezte Titusz. - Ezen a bolygón már régen eredményesen megoldották ezt a problémát - mondta Efer. - Azokat, Akik Másokat Fognak Tanítani, messzi naprendszerek távoli bolygóira küldik, hogy meggyorsítsák a primitív lények fejlődését. Kiderült, hogy a kerék feltalálása nem is olyan 208

könnyű dolog. Számos helyen hallatlanul sokáig tart. Ezért lépünk közbe. Olyankor is beavatkozunk, amikor az értelmes lények nem képesek hasznát venni értelmüknek, a fáradságos kísérletezés nem jár eredménnyel. Nézzétek meg jól a tanulókat, akik nemsokára tanítani fognak. Ezek itt kovácsok, fazekasok, kőfaragók, szobrászok. A felső emeleteken készülnek fel a tanítói hivatásra a mezőgazdászok, építészek, írók, orvosok és még sok száz szakma képviselői. Egy ideje a világmindenség legtávolabbi vidékeire is eljutunk, hogy segítsünk azoknak, akik az első lépéseket teszik. A fejlettebbeket beavatjuk a csillagok és bolygók mozgásának törvényeibe. - Mi késztet arra, hogy így a szíveteken viseljétek a Kevésbé Értelmesek sorsát? - kérdezte Akon. - Egyszerű számítás - felelte Efer. - Ha csökkentjük a különbséget a világmindenség e tartományának civilizációi között, ezáltal meggyorsítjuk a legmagasabb fok elérését, gyarapítjuk az Igazán Értelmesek számát, s ezzel növeljük az építőtevékenység erejét és hatékonyságát: - Nem értem - vallotta be őszintén Laurin. - „Az építőtevékenység hatékonysága”, ez komolyan, mondhatni, tudományosan hangzik, de ez a három szó olyan, mint a selyemfüggöny, amelyre három mágikus jelet hímeztek. Milyen hatékonyságról van szó? Kik az építők? Miben áll a tevékenységük? - Nem lehet egy mondatban... - kezdte Efer. - Próbáljuk meg kettőben - javasolta a Kozmológus, - Kettőben is nehéz. - Legyen három. - A kozmosz bölcsessége három mondatban

209

- nevetett Efer. - Becsülöm a humorérzékedet. Szívesen gyorsítjuk az értelem fejlődését, de a túl nagy sebesség elhomályosíthatja a képet. - Próbáld meg - unszolta Titusz. - Hátha nem homályosítja el. - Kísérletezünk, még egyre csak kísérletezünk, keressük a legtökéletesebb formát, a leggazdagabb tartalmat. Az Értelmesebbek úgy intézték, hogy megismerjétek a sikerületlen kísérletek egy-két eredményét. - A Xyris bolygó lényei és a dölyfös „pulykák” - emlékeztetett Laurin. - Ezek közbülső láncszemek voltak. Primitív lények, sok kívánnivalót hagynak maguk után. Az embereket ellenben csodáljuk. - Nono - dünnyögte Akon. - Őszintén csodáljuk - bizonykodott Efer. -Az Értelmesebbeket elbűvöli az emberi forma és tartalom. - Te is nagyon csinos ifjú vagy, és okos is - mondta Tereza. - Mert az ember képére és hasonlatosságára teremtettek, akár a bolygó többi lakosát, de a másolatok sohasem érnek fel az eredetivel - válaszolta Efer. - Sok mindent láttam, és ezért bátran mondhatom, hogy az emberek a legszebb lények a Világegyetemnek ebben a tartományában. Kissé zavartan hallgattunk. Efer észrevette zavarunkat, és felkiáltott: - Milyen vonzó ez a restelkedés! Megejtően kedves! Többnyire felfuvalkodott vagy képmutató fickókkal, szörnyekkel vagy csodabogarakkal van dolgunk. A kozmosz középpontja körül keringő világokban hemzsegnek a visszataszító, kegyetlen, ostoba és csúf egyedek, mintha valaki rosszkedvében teremtette volna őket. A Föld igazi paradicsom. 210

- Nono - dörmögte megint Akon. - Szépek, de nem túl okosak, igaz? - kérdezte vidáman Titusz. - Az ember nagyszerű, elbűvölő, csodálatos, kedves teremtmény - áradozott Efer. - Bámulatosan szerény, kellő távolságból nézi saját erényeit és hibáit. Szép és okos - jelentette ki a közvetítő. - Még nem olyan okos, mint az Értelmesebbek, de mindennek eljön az ideje. Az igazi bölcsességnek is. Mielőtt Titusz kérdésére válaszolnék, megmutatom nektek az Angyalok Iskolájának még egypár részét. - Angyalok? - csodálkozott Akon filozófus. - Tanulmányoztam a földi civilizáció történetét. Annak idején sokat beszéltetek és írtatok az angyalokról. Számos reprodukciót láttam festőművészek képeiről, megcsodáltam a nagyszerű szobrokat és káprázatos freskókat, nem győztem gyönyörködni az elragadó gobelinekben. Ezek a remekművek gyakran ábrázoltak sugárzóan fényes és tiszta, makulátlan, földöntúli lényeket... - Szárnyakkal - egészítette ki Titusz. - Szárnyakkal bizony, hahaha! - vidult fel Efer. - Csak a költők képzelik el szárnyakkal a Más Világokból érkező lényeket. Milyen fogékony, finom ötlet! Sok képet láttam az angyalokról. Az indított meg a legjobban, amelyiken az angyal, fehér és kék köntösben, egy ingatag pallón lépkedő gyermekre vigyázott. - Az az őrangyal - mondta Akon. - Nagyon rokonszenves alak. Eszerint ti angyaljelölteket képeztek ki? - Intézetünket tréfásan elneveztük Angyalok Iskolájának. Most feljutunk a legfelső emeletre, onnan meglátjátok az űrrepülőteret, jaj de nehéz szó, jól mondtam ki?

211

- Nagyon jól - dicsérte Titusz. Óriási űrrepülőtér volt, az Első Kozmikus Kor legforgalmasabb repülőtereire hasonlított. Néhány másodpercenként indultak a legkülönbözőbb formájú rakéták, űrhajók, csillaghajók. - Innen indulnak el Azok, Akik Másokat Tanítani Fognak - magyarázta Efer. - Sok világ vár tanítókra. Igyekszünk kielégíteni Kozmikus Családunk szükségleteit. Egyre több fáradságunkba kerül, hogy a Kevésbé Értelmesek óhajait teljesítsük, mert idő múltával a legprimitívebbek igényei is növekednek. Sietnek, mindig sietnek. Először a hangjukat akarják messzire eljuttatni, azután maguk is repülni kívánnak. A földi tudósok sokáig törték a fejüket a nehézkedési erő leküzdésén. Segítettünk egy kicsit - vallotta be Efer. - Igen, ez nem titok, szükség volt a segítségünkre, hiszen a Nagy Űrutazásról volt szó. Efer hangja egyre távolodott. A mellettem álló Titusz felkiáltott: - Narbukil! Narbukil! Hová mész? Maradj velünk! - El akarnak választani minket - hallottam Tereza hangját. A csarnokban kialudtak a fények, aztán vakítóan ragyogtak fel újra. Azt kérdezitek, ki vagyok? Nevem Titusz, az Ember. Tudni kívánjátok, honnan jövök? A Föld nevű bolygóról. Naprendszerünk legszebb bolygójáról. És most egy piros úton, fénysugáron megyek, nem tudni, hova. Minden piros és meleg körülöttem, csupa illat, amelyet nem tudok megnevezni. Enyhén mámorító, édes illatok, elégedettnek és 212

boldognak érzem magam tőlük. Mi történt egy másodperccel ezelőtt? Folyamatosan, nem mú-lóan létezem, összeolvadva a pirossággal. Mint a forró homokban pihenő lényt, meg-megsimogat a kicsapó és visszahúzódó meleg hullám. Fejem fölött a nap, fejem alatt, arcom alatt fű és hínárillatú, puha selyempárna. Dagály idején még pirosabb minden. Zöldre vágyom. Írtam egyszer egy mulatságos párbeszédet: Beszélgetés egy virággal. Hogy is volt? Aha, már tudom: „Növekszel?” „Köszönöm, még mindig növekszem.” „Egyedül?” „Ó, dehogy, velem nőnek a kertek és a káposztaföldek.” „Káposzta? Miféle társaság ez? A káposzta jóízű, de te illatos vagy.” „A káposzta is illatos. Ha ebédidőben belépsz a házakba, káposzta illatát érzed a lépcsőn. Nyugalmas, jó szag. Nemsokára kész az ebéd, asztalhoz ülsz, és belakmározol a káposztából. Finom. " „Káposzta? A káposzta íze nem pótolja a virágok illatát.” „Ez szentségtörés.” „Ugyan...” „Mit látsz?” „Zöldellő napot. " „Mit érzel?” „Érzem a szél hűvös fuvallatát.” „És még mit? " ,,Esik az eső. A levelek elnehezednek, a homok átnedvesedik. " „Te nem szereled a virágokat?” „Imádom.” „Ne vesd el a sulykot, nem vagyunk mi istenek.” „Mi a neved?” „Amarillisz. Ez a felirat áll a cégéren, a söntés bejárata fölött. Be-betérnek a szomjas vendégek. A méhek nektárt iszogatnak.”

213

„Szenvedsz?” „Bizonyos értelemben.” „Más életről álmodozol?” „Álmodozom, bűn ez?” „Nem, a virágok nem vétkeznek. Nincs mivel.” „Én teljesítem az álmodat. Levágott virágok kristályvázában, ez a te édeni ábrándod.” „A kristály olyan szépen csillog a napsütésben. Vágj le!” Megírtam ezt a párbeszédet, és a tanítónő elborzadva nézett rám. „Fiacskám, miféle csudabogár lesz belőled?” Lefekvés előtt jól megnéztem a vállamat a tükörben, de hiába kerestem a kiütköző szárnyakat. Úgy okoskodtam, ha csodálatos bogár lesz belőlem, akkor szárnyam fog nőni. De nem nőtt. - Gyermekkori emlékek - hallottam egy hangot. - Sejtelmem sincs, hogy miért. - Az erős piros fény felidézi a legrégebbi emlékeket. Ez az emlékezés jó hangulatot teremtett. - Mondhatnám, meleg, szinte mámorító hangulatot. - Efer szájával beszélek, aki veled együtt lépett be a piros tartományba. Vezetőd lesz a belső tájon. Akarod, hogy a mámoros érzés fokozódjék? - A pirosság sötétedik, a nap hamarosan dele-lőjére hág. - Ez a látszólagos tetőpont. Megállíthatom a dimenziódban létező idő múlását. Jól viseled az extázist? - Nem tudom. - Izgat ez a bámulatos lény. - Csak ember vagyok. 214

- Csak, csak! Az idő megszűnik létezni. Mondd el, mit érzel. - Meleg hullám emelkedik lábamtól az ágyékomig, itt forró ólommá válik. - Folyékony arany. Mondd, mit érzel? - Fájdalmat az ágyékom jobb felén. - És most? - Enyhe szellőt a hátamon. - És most? - Ringatózom. - Mondd, mit érzel. - Homokos ösvényen futok. Balra bíborszínű tenger jobbra rubinpiros hegyek. Előttem a Rózsaszínű Öböl. Egyre gyorsabban futok, lábam repül a homok fölött, legyőztem a gravitációt, és karjaimat mozgatva, a levegőben úszom. Gyönyörűséges érzés. Ki vagy te? - Mondjuk, a kozmikus megsokszorozódásod, a csillagod. - Nevetést hallok. - Mert mulatok ezen a hasonlaton. A csillag csupán izzó fénypont, útjelző lámpa a Világegyetem Első Tartományában. Ezeket a pontokat vonalakkal köthetjük össze, s akkor kirajzolódik egy ülő emberalak, bal keze a térdén nyugszik, fejét jobb kezére támasztja. Gondolkodik. Igen, ez a kozmikus gondolkodó lény. De a pontokat tetszés szerinti vonalakkal köthetjük össze, rajzolhatunk virágokat, létrás szekeret, tűzokádó hétfejű sárkányt vagy zegzugos vonalakat. Ki elől menekülsz? - Az üresség elől. - Tréfálsz. A világegyetem csaknem teljesen tele van. Zubog, mint a tűzön felejtett tej. Explodál, implodál. Kitágul és összehúzódik, mint a szívizom. Üresség nem létezik. Tökéletlen érzé-keid árnyakat látnak a barlang falán. Rosszul

215

látsz, rosszul hallasz, pedig a tenger és a hegyek fölött futsz, pedig még egyre futsz, mind nagyobb teret és időt győzve le. Mit látsz? - A Földet, nagyon messziről. - A Föld modelljét látod. - És fénypontok millióit. Az egyik kialszik, a másik fellángol. Egyre több a fénypont, pedig sok kialszik. Egy másodperc alatt sok ezer kialszik, és kétszer annyi gyullad ki. A Föld egyre fényesebb. Az árnyékok visszahúzódnak. - Kétszeresére növeltétek az ember élettartamát, ez is gyönyörűség? - A közelmúltig az elmélkedést tartottuk a legmagasabb rendű és legtartósabb gyönyörűségnek. - Elméletet alkottál a valóság tudatos érzékeléséről, amely növeli a távolságot minden dologtól, lassítja az idő múlását, és megtanít a létezés élvezetére. - Csak egyik szerzője voltam ennek az elméletnek. - Mi történik a tudatoddal az én piros tartományomban? - Lebegek a térben, nem érzem a nehézkedést. Hallom a hangodat és a saját szavaimat. A piros-ság hipnotizál, meggyengíti a tudatot. Vagy a tudatalattimban játszódik a cselekmény? - Híddal kötöttem össze a két partot. Szabadon járkálhatsz rajta, átkelhetsz és visszatérhetsz, mint a hullámok. A tudat és a tudatalatti egymásba hatol. Gazdagítani próbáljuk megismerésedet, élesíteni érzékszerveidet, elmélyíteni érzéseidet, eltávolítani a félelem korlátait, leküzdeni ellenszenvedet az új színekkel szemben, érzékelhetővé tenni az elvontat. Mosolyogsz. - Ha csillogó márványt tapintok, ha gyöngyöt tartok a kezemben, ha megsimogatom a ló hátát, 216

ha cipőhöz nem szokott sarkam érdes bőrét érzem ujjaimmal, ha ajkamba harapok, tudom, hogy valóságosan létezem, még akkor is, ha abban a pillanatban nem gondolkodom. Hogyan érinthetném meg azt, ami elvont? - Egészséges törzsű, illatos kérgű az öröm, pompás koronája ágas-bogas mintát rajzol akármilyen égre. Az ágak kirügyeznek, a rügyekből levelek bomlanak ki. Szemünk láttára növekszik a fa, és fényt szív fel a földből. Törzse, ágai, gallyai fényt sugároznak. Leülsz a fa árnyékába, s azt tapasztalod, hogy ennek a fának nincs árnyéka. Felállsz hát, és nekidőlsz. Testedet megborzongatja a gyönyör. Érintetted azt, ami elvont. - Az apróságok is örömet szereznek, mondja Laurin Kozmológus, akinek aprócska felesége van. - Csak ti, emberek tudtok nevetni saját magatokon. - Nem mindenki és nem mindig. - Mert a ritmus révén megkülönböztetitek a nappalt az éjszakától; most mit látsz? - Sok ezer lény sétál egy város utcáin. - Nem sétálnak. A lábukat váltogatják, ezzel mozgatnak egy szalagot, amely szüntelen mozgásban tartja a kerekeket és emelőket, amelyek mozgásba hozzák az Óra mechanizmusát, az én mechanizmusomat. Sóhajok és rebbenő szempillák teszik, hogy élek. Ha kezedet nézegeted, ha felszúrod ujjadon a felhámot, hogy egy szilánkot eltávolíts, vagyok. No, de eleget időztem! És Titusz váratlanul egy négy dimenzióba zárt, gigászi szerkezet kellős közepébe került. Akármerre nézett, fölfelé, lefelé, oldalt, lassan forgó korongok ezreit látta. Szerette volna messziről megnézni ezt a gépezetet, s óhajának azonnal

217

eleget tettek. Csak most értette meg, a korongokkal zsúfolt, tágas térség láttán, hogy annak a bolygónak a keresztmetszetét szemléli, amelyen Efer közvetítőt megismerte. Efer mellette volt. Titusz érezte leheletét csupasz nyakán; amikor a pirosságban, a hegyek fölött futott, ledobta fehér kaftánját. A bolygót valaki kettévágta, mint a dinnyét, de a gyümölcs édes, leves húsa helyett Titusz korongokat, tökéletesen szimmetrikus kristályszerkezeteket és gömbformákat látott. A részleteket még mindig nehezen vette ki, a pótolhatatlan Efer megint teljesítette kívánságát, bár egyetlen szót sem váltottak: Titusz most közelről látta azt, ami körül a korongok forogtak, s a gömbök tartalmát is megismerhette. Efer magyarázni kezdett: - Batrakhomüomakhia, békaegérharc, a békák és egerek ugrándoznak, ugrásaik mozgatják a korongokat. Csak a kristályok maradnak mozdulatlanok. ... Kétlábú lények kőbaltával esnek egymásnak, az elejtett mammut teteméért verekszenek. Ugrálásuk forgatja a korongokat és kerekeket. ... Harci szekéren álló katonák harcolnak gyalogosokkal. A szekeresek dárdát hajítanak a gyalogosokra, azok sarlóval vagdossák el a lovak csüdjét. A harcosok leugrálnak, a lovak ágaskodnak, forognak a korongok, kerekek és golyók. Csak a kristályok mozdulatlanok. - Ki húzza fel ezt az órát? - kérdezte Titusz. - Az idő - válaszolta Efer. Ezúttal fájdalmas volt a visszatérés a csillaghajóra. Titusznak fájt a szeme, holmi viliódzó kristályokat emlegetett. Terezának a feje fájt. A hajdankori nőket migrén gyötörte. Régen megszün- 218

tettük. Csak nem tért vissza? Akon filozófus ízületi fájdalmakra panaszkodott, Laurin a fülét fájlalta. Nekem a szívem szúrt. - Átmeneti zavarok - jelentette ki Julisz. - Bevesztek néhány tablettát, és elmúlik a fájdalom. Egészségi állapotunk aggasztotta a Parancsnokot. - Csökkentjük a sebességet, irányt változtatunk - döntött. - Érdemes folytatni a beszélgetést az Értelmesebbekkel - mondta Titusz. - Csakugyan Értelmesebbek? - töprengett a Parancsnok. - Komoly kétségeim vannak. Ti meg olyan állapotba kerültetek, hogy sürgősen tenni kell valamit. - Julisz szerint csak átmeneti zavarok - mondta Tereza. - Szívesen ellátogatnék a Családi Házba. Ott kipihenjük magunkat. - Ez a legjobb orvosság a bajainkra - helyeselt Akon. Csak ekkor szóltam közbe: - Alighanem emlékezetkiesésben szenvedek, mert nem találtam meg az utat a Családi Házhoz. Vagy „távollétünkben" átépítettétek a 2000. számú Csillaghajót? Pawel Do hallgatott, ironikus mosollyal nézett rám. - Miért nem válaszolsz? kérdezte Laurin, és közelebb lépett a Parancsnokhoz. - Ugyanaz és mégsem ugyanaz, nagyon hasonlít az eredetihez, de csak hasonlít. Gondatlanul készítették a másolatot. Nem tértünk vissza a jelenbe. Rosz-szul érzem magam, mert nem a saját bőrömben vagyok. Nézzétek csak, nyoma sincs a sebhelynek a bal kulcscsontom fölött. Tudatunk az Efer bolygóján teremtett hasonmásokban maradt.

219

- Képtelenség - tiltakozott a Parancsnok. - Beteg vagy, Laurin. - Mit csináltatok a Családi Házzal? - Titusz bekapcsolta az űrhajó belső képernyőjét. - Látom a megfigyelőtornyot, a Navigátor fülkéjét, a galériát, Narbukil dolgozószobáját, a legénység szobáit, az űrhajósokat a munkahelyükön, a gépeket, a műszereket. A Családi Ház nyomtalanul eltűnt. - Mégiscsak az történt, amitől a legjobban tartottam - mondta a Parancsnok. - A nyúltagy-kéreg sérülése. Hívom Juliszt. A közelben várakozhatott, mert rögtön belépett. - Hát igen - mondta, kerülve tekintetünket-, az emlékezetzavar klasszikus tünetei. Nem lehet büntetlenül mesterkedni az emberi tudattal, nem szabad ilyen kíméletlenül behatolni a tudatalattiba. - Hol a Családi Ház? - kérdezte bámulatos önuralommal Titusz. - Hiszen Családi Ház sohasem létezett -mondta a Parancsnok. - Nem igaz, Julisz? - Csak a képzeletükben létezett - helyesbítette az orvos. - Hazudsz! - kiáltottam, kifogyva a türelmemből. - Mind a ketten hazudnak - állapította meg nyugodtan Titusz. - A parancsnoki csillaghajó hasonmásán vagyunk, azon a másolaton, amelyet sokszor láttunk a galéria képernyőin. Találgattuk, mi lehet a rendeltetése. Most már tudjuk. - Valóban tudják? - fordult Julisz a Parancsnokhoz. - Sejtik. - Most mire gondolnak? - A Családi Házra. 220

- Keresztülhúzhatják a terveinket. - Igen, nagyon erősen gondolnak rá. - Nem tudtuk reprodukálni a Családi Házat. Maga a ház gyerekjáték lett volna. De lakóinak tudatába nem sikerült behatolnunk. - Az Apa és az Anya?... - Különös lények, roppant hatékonyan védekeztek minden próbálkozásunk ellen. - Védekeztek? Harcoltak! - Két gyenge lény legyőzte az Értelmesebbeket. - Nem győzte le. Csak megnehezítette a feladat végrehajtását. Más megoldást kell találnunk. - És az űrhajósok? - Már nem hallják ezt a beszélgetést! Hamarosan a csillaghajójukban lesznek. Az idő múlt és visszatért, felgyorsult, lelassult. Idegesítő ez az aritmia. A visszatérés a jelenbe tovább tartott, mint máskor. Minden akaraterőnket a Családi Házra összpontosítottuk. Minél előbb ott akartunk lenni, abban a barátságos szobában. „Hol vagyunk?” - kérdezte Tereza. „Még mindig útközben” - felelte Akon. „Fölfelé megyünk - mondta Laurin. - Mindig fölfelé. Az imént hátranéztem.” „Nem kellett volna” -mondta Titusz. „Ösztönösen tettem - magyarázta Laurin-, öntudatlanul, hogy lássam, mekkora utat tettünk meg.” „Mit láttál?” - kérdeztem. „A csillaghajó másolatát, ott áll az Angyalok Iskolája előtt - felelte Laurin. - Öt űrhajós alakját láttam: Titusz, Tereza, Laurin, Akon és Narbukil. Kiléptek az űrhajóból, és eltűntek a rózsaszín falú épület kapujában.” „Remélem, nem bántják őket” - aggódott Tereza. „Nem bántják - nyugtatta meg Titusz. - Pohárköszöntő előtt nem szokás a poharat összetörni.”

221

- Lefelé tart az út - örvendezett Laurin. - Átléptük az időhatárt. Már látszik az Űrhajós Akadémia épülete. - Az orvosi rendelőben fekszünk - suttogta Tereza. - Mi történt? - Elájultatok - mondta Julisz. - Ebben nyilván Efer a ludas. Pawel Do a még mindig eszméletlen Titusz fölé hajolt. - Mindjárt kinyitja a szemét - nyugtatta meg az Űrorvos. - Nem lesz semmi baja. Az a fő, hogy visszatértek. Igazán visszatértünk? Vagy újabb misztifikáció? Jól megnéztem a Parancsnokot és az orvost. - Julisz rendelője a kertre nyílik, nyissátok ki az ajtót - kértem. - Szeretném látni a zöld fákat. Teljesítették a kérésemet. Ott voltak a fák, ott volt a kert, láttam a homokos ösvényt és a fakerítést. A Ház előtt, a padon üldögélt és pipázott az Apa. Az Anya fehérneműt teregetett az udvaron. Megkönnyebbülten lélegeztem fel. Laurin azt mondta: - Végre itthon -, és Akon filozófus hozzátette: - Jó lesz egy forró fürdő. Nagyon porosak ezek a kozmikus utak! 222

EFER BÓKJAI - Efer közvetítő bocsánatért könyörög - újságolta Pawel Do. - Állandóan üzengeti, hogy mennyire sajnálja a dolgot, a mi adó-vevő készülékünket használja, és biztonság kedvéért ugyanazt elismétli telepatikus hullámhosszon. „A Nálatok Értelmesebbek elfeledkeznek a közbülső fokokról, és többnyire az ugrásokból származik a félreértés - mondja. - Elhatároztuk, hogy nemcsak a 2000. számú Csillaghajó hű másolatát készítjük el, hanem az egész legénységét is. De ezt a feladatot nem tudtuk megvalósítani az öt igazi űrhajós segítsége nélkül.” Megkérdeztem, mi az új kísérlet célja, értelme. „Harmonikus, hibátlan felépítésűek vagytok” - magyarázta Efer. „Hibátlan?” - kérdeztem. Meghökkentett ez a váratlan bók. „A Galaktika naprendszereinek számos bolygóján élő más gondolkodó lényekhez és teremtményekhez képest. Formátok csodálatra méltó, de nemcsak a forma. Van bennetek valami báj, személyes varázs, szinte azt mondanám, kecsesség. Érzékenyek, finomak, gyöngédek vagytok, de ugyanakkor erősek, kitartóak és fáradhatatlanok, teli energiával és lelkesedéssel.” „Sok hibánk is van” - mondtam, mert Efer szavai zavarba ejtettek. „Apró részletek - felelte. - Parányi hibák.”

223

„Valaha nagy hibákat követtünk el” - emlékeztettem. „Valaha, valaha - nevetett Efer. - Minden külső segítség nélkül legyőztétek fogyatékosságaitokat, önállóan megbirkóztatok minden akadállyal az Igazi Értelemhez vezető úton. Hogy mi volt valaha, az nem számít. Az Értelmesebbek reprodukálni kívánják az embereket, hogy benépesítsék velük a világok sokaságát. Apró javításokat fognak eszközölni, hogy értelmetek fejlődését meggyorsítsák. A bolygók lakói állandó kapcsolatban lesznek, együttműködnek, kicserélik tapasztalataikat. Ember az emberrel könnyen szót ért - magyarázta Efer -, így eltűnnek a civilizációs, fizikai és pszichikai korlátok. Létrejön a Nagy Kozmikus Emberi Család.” „Ez az egyetlen oka annak, hogy ennyire érdeklődtök az emberek iránt?” - kérdeztem. Efer gondolkodás nélkül válaszolt: „Ez a legfontosabb oka. Az Értelmesebbek kitűnő anyagnak találtak benneteket egy új, egészséges kozmikus generáció megteremtéséhez. Született mérnökök, kutatók, felfedezők vagytok.” Még sokáig ecsetelte, hogy mik vagyunk, és milyen nagyszerű erényekkel áldott meg bennünket a természet. „Az Értelmesebbek bizonyára az Értelmesebbek javára cselekszenek - mondtam. - De figyelembe vették-e az emberek javát is?” „Hiszen ti is gazdái lesztek a Kozmosz Eme Tartományának - válaszolta Efer. - Tágas és gazdag birtok ez.” „Eme Tartományának - ismételtem. - Tehát vannak más tartományok is?” „Nem tudtad? - csodálkozott Efer. - Megint átugrottunk egy közbülső fokot. Persze hogy 224

vannak más tartományok, később majd beszélünk róluk. Most mindenekelőtt a bizalmatokat szeretnénk megnyerni, az emberek bizalmát. Hinnetek kell az Értelmesebbek jó szándékaiban.” „Kell? - kérdeztem. - Ha kell, miért kérsz rá?” „Rossz szót használtam, ne haragudj, nem ismerem az emberi nyelv minden finomságát - mentegetőzött Efer. - Senki semmire nem kényszeríti a földi civilizáció képviselőit - bizonygatta hevesen. - Tiszteletben tartjuk a szabad akaratot és a választás jogát. Ezért beszélgetünk veletek, ezért készültem én egész életemben erre a találkozásra.” „Elhisszük, ha mondod - feleltem. - Egyelőre semmivel sem győztetek meg, hogy igazat beszélsz, sőt ellenkezőleg, az a sikerületlen kísérlet, hogy lemásoljátok az űrhajó legénységét, különös óvatosságra int. Talán úgy van, ahogy mondod, talán egészen másképp. Semmiféle bizonyíték nem igazolja az Értelmesebbek jó szándékát.” „Bizonyíték? - csodálkozott Efer. - Milyen bizonyítékról beszélsz? Hiszen Titusz, Tereza, Laurin, Akon és Narbukil nálam járt, meglátogatta az Angyalok Iskoláját, hiszen...” „Ezek az időséták semmit sem bizonyítanak - szakítottam félbe -, vagy legalábbis nem keltenek bizalmat az Értelmesebbek iránt.” „Bízzatok bennük - kért Efer. - Nem nyílik egyhamar ilyen alkalom.” „Milyen alkalom?” - tudakoltam. „Kétszázezer emberi lény az Értelmesebbek Tudatának hatáskörében” - válaszolta Efer. A párbeszéd felgyorsult: „Kinek alkalom ez?” „Mindkét félnek.” lesz, mint az Értelmesebbeknek?”

225

„Sokkal nagyobb hasznára lesz.” „Miért?” „Mert kevésbé értelmesek.” „Tegyük föl, hogy beleegyezünk. Mi történik akkor?” „A raj leszáll a Hor holdon. Ott a legalkalmasabbak a körülmények az Értelmesebbek tervének megvalósításához. A legkiválóbb szobrászok és modellezők csoportja hozzákezd az űrhajósok tömeges reprodukálásához.” „Kétszázezer modell, nem túl sok ez?” „Dehogy, hiszen minden ember egyéniség - érvelt Efer. - Nem teremthetünk egyforma lényeket. Minél több a modell, annál változatosabbak lesznek a jövendő társadalmak.” „Az űrhajósok meséltek az Angyalok Iskolájáról. Miért nem alapítanak új, értelmesebb civilizációkat Azok, Akik Másokat Tanítani Fognak? Az emberek között kerestek mintát, pedig magatok is csodálatra méltóak vagytok. Sokat hallottam a szépségedről, Efer, okosságodról pedig magam is meggyőződtem ebben a beszélgetésben. Bókokkal halmozol el bennünket, magadat és testvéreidet pedig lebecsülöd.” „Mint már említettem - mondta kissé szomorúan Efer -, engem az ember képére és hasonlatosságára teremtettek, hogy az Értelmesebbek kapcsolatba léphessenek az emberekkel. Közvetítő vagyok, akit gondosan felkészítettek erre a küldetésre. Feladatom betöltése után megszűnök létezni.” „Hiszen csak tizenhat éves vagy.” „Valójában nem régóta létezem. Ebben a naprendszerben nagyon gyorsan fejlődünk, és rövid érett kor után elpusztulunk. A földi időhöz mérve 226

csak néhány évig élünk.” „Kozmikus tiszavirágok.” „És ezért nem érhetünk fel az emberekkel. A Földön nyugodtabb az élet ritmusa, ennek megfelelően hosszabb az élet, s ez sokkal kedvezőbb feltételeket teremt a gondolkodó struktúrák rendszeres fejlődéséhez és tökéletesedéséhez. Emlékezz vissza a Xyris bolygó lényeire - mondta Efer. - A papok fehér álszakállt és parókát viseltek. Ti azt hittétek, ez a szokás. Ők sem öregszenek meg soha, azért tettetik magukat öregnek, hogy tiszteletet ébresszenek. Sikerült is becsapniuk ellenségeiket: elhitték, hogy a papok megfejtették a hosszú élet titkát. Ez az egyik oka a háborúskodásnak, ezért gyűlölik az öregeket. A valóságban tovább élnek nálunk, sokkal tovább, de az emberekhez képest nagyon hamar véget ér a létezésük. Ezért övezik kultusszal a Szülőanyákat, és építenek piramisokat utódaiknak. Ezek az erődök minden veszélytől megvédik őket. Azt akarják, hogy senki ne rövidítse meg amúgy is rövid életüket, semmi ne zavarja az utódok fejlődését, az ég kémlelését és az istenek imádását. Az Értelmesebbek igyekeztek segíteni ezeknek a lényeknek - mesélte Efer. - Azok, Akik Másokat Tanítanak, meglátogatták valamikor a Xyris bolygót. Fogékony tanítványaik gátakat és piramisokat kezdtek építeni, belátva, hogy ez a legjobb védekezés a fenyegető katasztrófák és az idő előtti pusztulás ellen. Kiválasztott területen, kiválasztott lények között munkálkodtunk, bajosan lehet mindenkinek segíteni. Ez bántotta a Másik Földrész lakosait. Látogatásunkat a papok kitalálásának vélték, és hadjáratokat indítottak a városok és falvak ellen. Volt okuk az irigységre: új épületek, nagyszerű gátak, a papok

227

látszólagos élemedett kora. Meg akarták fejteni ezeket a rejtélyeket, és tartottak ellenfeleik gyorsan fejlődő értelmétől. Szentségtörőnek és mániákusnak tartották a papokat, akik ismeretlen célú, furcsa épületeket emeltek, öntözték a földjeiket, legyőzték az aszályt. A sivatagot termőfölddé tették. Az Értelmesebbek küldötteinek tanítását jól felhasználták, de ezek a hirtelen és váratlan változások nyugtalanították a Másik Földrész lakosait. Megpróbálták a félvad teremtmények segítségével elpusztítani a városokat és titkaik elárulására kényszeríteni a papokat. Az ékes ruhájú lények nagyon rövid életűek. Ezért a sietség, amely lehetetlenné teszi az értelmes tevékenységet.” „A papok számítottak a segítségünkre” -mondtam. „Nem is csalatkoztak - nyugtatott meg Efer. - Az Értelmesebbek teljesítették ígéretüket, hogy küldötteik az özönvíz előtt visszatérnek a Xyris bolygóra. Sikeresen elriasztottátok az agresszív lényeket. Az özönvíz elmaradt. De a gátakat és templomokat építő lények nem kerülhették el szörnyű sorsukat. Nekik nem sok hasznuk volt a Más Világok képviselőinek kétszeri látogatásából”. „Nagyon primitívek és rövid életűek. Sehol sem láttunk temetőket.” „Porlékony anyag - magyarázta Efer. - Kimúlásuk után néhány órával szétporlanak. Talán észrevettétek, hogy a város utcáit porréteg borítja. Az a temetőjük.” „Mi a Földön tiszteljük az elhunytak porait.” „Erre a tiszteletre másokat is meg szeretnénk tanítani. Sok egyedülálló, bámulatos erényetek van - tért vissza kedvenc témájához Efer -, tisztelitek a halottakat, tisztelitek az élőket, a múltat, 228

a jelent és a jövőt. Tisztelitek a család intézményét, Családi Házakat hoztatok az űrutazásra, tisztelitek az öregeket, és különösen nagy szeretettel veszitek körül a gyermekeket. Valamennyien tisztelitek egymást.” „Nem volt mindig egészen így.” „De sikerült legyőznötök a hibáitokat. Még egyszer ismétlem: az ember követésre méltó példa.” „Egyes körökben valaha úgy vélekedtek, hogy az ember a kozmosz természetellenes kinövése.” „A szó legjobb értelmében - ragaszkodott véleményéhez Efer. - Fölébe nőttetek sok gondolkodó, értelmes lény természetének.” „És az Értelmesebbek?” - kérdeztem. „Ők magasabb fokú struktúrát képviselnek. Veletek zárul le az anyag formája által korlátozott szubsztancia ciklusa. Sok kísérlet volt. Az élet magától, spontán módon keletkezett. Olykor program határozta meg formáját és tartalmát. Az eredmény vegyes. Itt van például az a társadalom, amelynek tagjait ti pulykáknak neveztétek.” „Nekik legalább nincsenek kétségeik. Az ő országuk a világegyetem közepe, és a Galaktika tulajdonosa.” „Elég elterjedt faj a kozmoszban - mondta Efer. - Sok baj van vele.” „A szondákkal gyűjtött anyag csakugyan elgondolkoztató. Állandóan, lépten-nyomon bizonygatják maguknak a saját csalhatatlanságu-kat. Alighanem már ezzel a meggyőződéssel születnek.” „Valószínűleg - helyeselt Efer. - Ez az elbizakodott társadalom semmiben sem kételkedik, amit kigondolt vagy létrehozott. Valaki, nem tudni, hogy ki, egyszer, senki sem tudja, mikor, azt mondta: »Amire néztek, mind

229

a tiétek. Nézzétek a csillagokat, mind a ti tulajdonotok. Ebbe az égbe idegeneknek tilos a belépés«.” „A szondák segítségével végzett megfigyelésekből életük sok részletét megismertük. A fiatal egyedeket magabiztosságra, gőgre tanítják, elültetik bennük azt az érzést, hogy magasabb rendűek a világmindenség többi lakójánál. A szerénységet kozmikus betegségnek tekintik, az altruizmus önkéntelen megnyilvánulásait fenyítéssel büntetik. Az évszázadokkal ezelőtt kialakult gondolkodásmódot egyetlennek, változtathatat-lannak és öröknek tartják. Kitaláltak egy legendát, és elhitték, hogy felsőbbrendű lények.” „Rövid életűek - egészítette ki ismereteimet Efer gépszerkesztő tehetségüket csak egyvalamire használják: felfegyverzett bolygóközi rakétákat építenek. Többször megpróbáltunk kapcsolatba lépni velük. Nehéz ügy, mert...” „... rálőnek az Angyalokra” - vágtam rá. Efer nevetett. „Az Értelmesebbek szándékosan irányították a rajt a felfuvalkodott népség övezetébe. Jól megleckéztették őket.” „Ore Vezér szilárdan hitte, hogy nagyszerű győzelmet aratott a messzi tartomány képviselői fölött.” „Hazudott, és nagyon jól tudta, hogy hazudik - mondta Efer. - Súlyos megrázkódtatáson ment keresztül. Ő is és több száz alárendeltje is. Látták a nagyszerű csillaghajók hatalmas raját, összehasonlították rakétáikat a ti űrhajóitokkal. Megtapasztalták, milyen keserű a vereség. Tehetetlenek voltak, mint a gyerekek. Kíméletlen, agresszív fellépésükre bénító hadmozdulattal válaszoltatok, azután pedig megismerték az emberek megalázó, elnéző nagylelkűségét. Ezt sohasem 230

felejtik el. Azóta kételkedni kezdtek mindentudó bölcsességükben.” „A régebbi küldötteket legyőzték?” - kérdeztem. „Elkergették - vallotta be Efer. - A ti eljárásotok bizonyult a leghelyesebbnek. Csodálkozol, ha ezek a példák meggyőzték az Értelmesebbeket, hogy a világmindenséget emberekkel kell benépesíteni?” „Nem csodálkozom - feleltem. - Képzeletemet megmozgatja ez az eszme: emberi világmindenség a Kozmosz Eme Tartományában. Engedd meg, hogy beszélgetésünk tartalmát ismertessem az űrhajósokkal.” Pawel Do elhallgatott. Tudtuk, hogy még nem mondott el mindent. - Természetesen irreális, fantasztikus és kivihetetlen ötletnek találom, hogy az egész raj leszálljon a kijelölt égitesten. Még akkor sem tenném meg, ha a Hor holdon csodaszép hurik szolgálnának ki, vagy valódi angyalok várnának ránk. De nem vehetjük félvállról Efer javaslatát. Ezért tanácsot kérek. Rövid tanácskozás után folytatták a beszélgetést Eferrel. - Mit tudnak az Értelmesebbek a rajról? - kérdezte a Parancsnok. - Négy csoportból áll - felelt Efer. - A legtávolabbi, Keleti Csoport vigyáz a többiekre. - Hol van a Hor hold? - Nem messze, a Fekete Felhő mögött. - Megsemmisíthetik a rajt az Értelmesebbek? - Őszinteségi teszt - mondta Efer. - Ésszerű próba. Azt az utasítást kaptam, hogy az igazat mondjam. Nincs semmiféle fegyverünk, és nem szándékozunk élni nagy fölényünkkel. - Miben áll az?

231

- Például megzavarhatjuk az űrhajósok képzeletét. - Mindmáig nem tudtuk megállapítani, mi okozta Borca váratlan rémlátásait. Most már tudjuk. - Úgy van, szándékosan csináltuk, hogy ebben a beszélgetésben emlékeztethessünk az eseményre, amely a csillaghajó katasztrófájához vezethetett volna. Szeretnénk bebizonyítani, hogy a raj megsemmisítése gyerekjáték az Értelmesebbeknek. Könnyűszerrel pánikot kelthetünk az űrhajósok között, őrületbe kergethetjük őket. Súlyos depressziós állapotokat tudunk előidézni. Nem tettük meg. - De azt magad is beismered, hogy kétszázezer űrhajós leszállása a Hor holdra hallatlanul kockázatos vállalkozás - mondta Pawel Do. - Semmit sem kockáztattok. A reprodukálás nem tart sokáig, talán két-három napig, földi idő szerint. - És azután? - Hazafelé indultok, vagy tovább kutatjátok a kozmoszt. - Akaratunk ellenére reprodukáltátok előbb Tituszt, Terezát, Laurint, Akont és Narbukilt, aztán a 2000. számú Csillaghajó egész legénységét. Csak a Családi Házat és lakóit nem tudtátok lemásolni. Nem beszéltetek meg velünk semmit, nem kértetek engedélyt, és egészen jó hasonmásokat készítettetek. - Örömmel hallom a Nagy Űrutazás parancsnokának elismerő szavait - jelentette ki Efer. - Udvariasság és kíváncsiság szól belőled. Igaz, készítettünk néhány másolatot, ám ezek csak önálló létre képtelen, silány és rövid életű utánzatai az igazi embereknek. Megkönnyítették a kapcsolatteremtést. 232

- Tudtátok, hogy a másolatok nem tökéletesek, mégis megpróbáltátok reprodukálni a parancsnoki űrhajót és legénységét. - Ártalmatlan mutatvány volt, hogy lássátok: az Értelmesebbek sok mindent megtehetnek. - De nem mindenhatóak. - Úgy van - ismerte be Efer -, s éppen ezért kérjük az emberek segítségét, együttműködését. - Némelyik űrhajósnak az a véleménye, hogy megpróbáltátok átvenni a raj irányítását. A Parancsnok hasonmása, aki az Értelmesebbek parancsait követi, megkönnyíthette volna, hogy végrehajtsátok valamennyi űrhajós reprodukálásának tervét. - Igaz, és csakugyan ez volt az első szándékunk - mondta Efer. - Tudtuk, hogy nehéz lesz meggyőzni az expedíció vezetőit, akik kétszázezer ember biztonságáért felelősek. - Az Értelmesebbek hibát követtek el - jelentette ki Pawel Do. - Ez a sikertelen kísérlet még bizalmatlanabbá tett bennünket. - De hiszen nem szakítottuk meg a kapcsolatot - érvelt Efer. - Én kezdeményeztem a beszélgetést. Az Értelmesebbek nevében bocsánatot kértem. - És ha nem egyezünk bele, hogy valamennyi űrhajóst reprodukáljátok? - Nem történik semmi - mondta Efer - De ez a „semmi” megdöbbentő. Túlbecsültük volna az emberek intelligenciáját? Magad mondtad, hogy az emberi világmindenség eszméje megragadta a képzeletedet. Csodáljuk az emberek életerejét, energiáját, kitartását. Tudom, tudom, nem szeretitek a bókokat. Sajnos képtelen vagyok eleget tenni az Értelmesebbek megbízásának. - Kompromisszumot javasolok - mondta Pa-

233

wel Do. - Tíz csillaghajó leszáll a Hor holdon ezer űrhajóssal. A raj többi űrhajója vigyáz a biztonságukra. - Elfogadom a javaslatot, és továbbra is remélem, hogy előbb-utóbb meggyőződtök az Értelmesebbek jó szándékairól. Az útmutató jelzés elvezeti a rajt a Hor holdra. A Parancsnok kiadta az utasításokat: - Minden űrhajósnak. Gondoljatok akármire. Kétszázezer ember gondolatait nem tudják elolvasni. Egin kidolgozza a rejtjelet, amelyet használni fogunk. ... A Déli Csoportnak. Kövessétek a jelzést, amelyet az Értelmesebbek sugároznak. ... Az Északi Csoportnak. Küldjetek ki szondákat. Vizsgálják meg a Fekete Felhő összetételét. ... A Nyugati Csoport biztosítja a Délit. A Keleti tartalékban marad, ... A legapróbb zavarról is tájékoztassatok. A szondák hibátlanul végrehajtották feladatukat, és továbbították a tudósoknak a mérések eredményét. A raj Déli Csoportja megkerülte a fekete ködfelhőt. Ez ésszerűbbnek látszott. A felderítő rakéták megtalálták a Hor holdat. Háromszáz csillaghajó a hold körüli pályára állt, mutatós ezüst gyűrűt alkottak. Száz kilométerre állomásoztak az Északi és a Nyugati Csoport csillaghajói. A legtávolabbi Keleti Csoport óriási kört leírva a Fekete Felhő közelében cirkált. Az ember nélküli felderítőrakéták több ezer szondát dobtak le a Hor holdra. Az első információ, amely a Parancsnokhoz beérkezett: „A hold egész felszínét kétszintes hidakhoz hasonló szerkezetek borítják, ezek kötik össze a számos krátert. A kráterek belsejében a boly- 234

góközi rakéták plazmamotorjához hasonló, henger alakú építmények vannak. A Hor hold valószínűleg a kozmikus navigátoroknak legkedvezőbb pályán kering.” Efer megerősítette ezt a véleményt: - Igen, a Hor űrhajó - közölte röviden. Arra a kérdésre, hogy mi történt a bolygóval, amely körül egykor keringett, elmagyarázta: - Egy elsötétülő naprendszer kihalt bolygójának egyik holdja volt. Az akkori civilizáció űrhajókká alakította át a holdakat, és olyan térségbe költözött velük, ahol kedvezőbbek az életfeltételek. Egy darabig bolygóközi közlekedésre használták az űrhajókat, aztán kiküldték a kozmoszba, hogy kapcsolatot teremtsenek más civilizációkkal. De a gondolkodó lények túlbecsülték lehetőségeiket, és semmibe vették az Értelmesebbek tanácsait. Az űrhajósok túllépték a világmindenség Eme Tartományának határát. Nem tudjuk, mi történt velük. A hold-űrhajók visszatértek galaktikánkba, és sokáig összevissza bolyongtak a kozmoszban. Az Értelmesebbek rájöttek, hogy hasznát vehetik az üres kísértetűrhajóknak. Ezeknek a segítségével szándékozunk benépesíteni a világegyetemet. Megkönnyítik az embermásolatok elszállítását a kiválasztott térségekbe. - Megint felhasználtál egy alkalmat; hogy meggyőzzél bennünket az Értelmesebbek jó szándékairól - mondta Pawel Do. - Még nem döntöttünk végleg. Bizonyára sejted, mitől tartunk a legjobban. - Hogyne - válaszolta Efer. - Attól féltek, hogy az igazi űrhajósok, az emberek a kozmoszban maradnak, és a hasonmások térnek vissza a Földre. - Elsőrendű gondolatolvasó vagy. Lehet,

235

hogy aggályaink alaptalanok. De hogyan bizonyosodhatunk meg erről? - Magatok ellenőrzitek majd a reprodukálás folyamatát. - Nemsokára leszáll egy csillaghajó a Hor holdra. A többi a pályáján marad. - A Parancsnok csillaghajója? - Az, de én átszállok egy másik űrhajóba, hogy könnyebben irányíthassam az akciót. Heszker helyettesít. Vele lesz Titusz, Tereza, Laurin, Akon, Soke-stratéga, Egin, Narbukil és még negyven űrhajós. Három ember beleegyezett, hogy végrehajtsák vele a kísérletet. Egyelőre csak három. - Bekerülnek a világmindenség történetébe, mint az új emberi civilizáció úttörői. - Találkozunk veled a holdon? - Sajnos lehetetlen - mondta Efer. - Közvetlen kapcsolatba csak a múlton át léphetek az emberekkel. De ott maradok a tudatotokban, és a csillaghajók készülékei a hangomat is közvetítik, hogy az átvitt gondolatok jelentését semmi se torzíthassa el. - Az önkéntesekkel végzett kísérlet lefolyásától függ, hogy mi történik aztán. - Ez érthető - mondta Efer. - A Kozmosz Eme Tartományában senki nem bánt senkit, ezt ne felejtsétek el. Az utolsó pillanatban a Parancsnok megváltoztatta a 2000. számú Csillaghajó leszállásának programját. Először ember nélküli rakéták szálltak le az Efer kijelölte pályára, robotokkal, amelyeket Egin irányított. Az Űrhajósok Biztonságáért Felelős Ember a végsőkig megfeszítette figyelmét. Szinte minden döntését többször is elemezte az emberekkel és a gépekkel. Állandóan javították a terveket. Abból az elvből indultak 236

ki, hogy különböző utakon lehet eljutni a célhoz, és a szakértőcsoportnak kell eldöntenie, melyik út a legjobb. Egin apróságokra összpontosította figyelmét, hogy az egész terv képét elhomályosítsa. Szórakoztató audiovizuális műsort is sugároztak, hogy megnehezítsék az űrhajósok gondolatainak olvasását. - Értelmesebbek nálunk - mondta Egin. - De a legokosabbnak is túl lehet járni az eszén. Pawel Do válaszul csak mosolygott. Ez azt jelentette: „Tedd, amit szükségesnek látsz.” Ezért változtatták olyan sűrűn a terveket, ezért szálltak le először a robotrakéták. - A gépek végighaladnak a leszállópályán, és felmennek a hídra - mondta Egin. A robotok végrehajtották a parancsot. - Körülvenni a parancsnoki űrhajó leszálló-helyét. A rakétákból kigördültek a gépek, és elfoglalták kijelölt helyüket. Pawel Do hozzám fordult. - Narbukil, mondd el, hogy mit látsz, mit hallasz, mit érzel. Állandóan beszélj. Ha abbahagyod a beszámolót, az azt jelzi, hogy veszélyben vagytok. Érted? Igyekszem minél jobban eleget tenni a Parancsnok kérésének. Egy másodperce léptünk ki a csillaghajóból. Heszker, Titusz, Tereza, Lau-rin, Soke stratéga, Akon filozófus és még negyven űrhajós. A hold felszíne fényt bocsát ki, nappali világosság van. Itt állunk, és várjuk a házigazdákat. Cseng a fülünk a csendtől, így mondjuk a Földön, de itt valóban cseng. Finom, dallamos hangokat hallunk. Megnyugtat ez a zene. Lelassítja kissé felgyorsult érverésemet, szívem nyugodtabban dobog. Barátaim arcára nézek, mosolyognak. Csak Titusz szemében látok aggodalmat.

237

- Ez a dallam enyhíti a félelmet - mondja. - Derűs, gondtalan hangulatot kelt. Legyünk résen. - Hogyan nyerjük meg az emberek bizalmát? - csendül fel Efer hangja. - Igyekszünk megtalálni a helyes utat az űrhajósok eszéhez és szívéhez. De akármit teszünk, kelletlenül, bizalmatlanul fogadjátok, cselfogást, hamisságot, rosszindulatot szimatoltok az Értelmesebbek tetteiben. A szükséges óvatosságot megértjük, de ti ellenségnek néztek bennünket, aki nem tudom, mire leselkedik. Hogyan magyarázzam meg, hogy semmi sem fenyegeti az embereket, akiket csodálunk, hogyan győzzelek meg, hogy ez őszinte csodálat? Efer elhallgatott. Fájdalmas szavai részvétre indítottak. Csak Titusz nem csökkentette a távolságot. - Tudják, hogy lágyszívűek vagyunk, de most semmi helye a meghatódásnak - mondta. - Látni kívánjuk, hogyan játszódik le a reprodukálási kísérlet. Mutassátok be, az önkéntesek készen állnak. Várunk. Lábunk alatt megnyílt a leszállópálya felülete, lassan süllyedünk, körülöttünk meleg fényben foszforeszkáló falak, a szelíd dallam felgyorsul, a muzsika egyre ujjongóbb, vidámabb. Nem ismerem fel a hangszereket, néha kórust hallok, aztán hegedű dalol, a fuvolaszót távoli dobpergés kíséri. Megindultság vett erőt rajtunk. Titusz figyelmeztet: - Értenek a hangulatteremtéshez. - Megbűvölnek - mondja Laurin, és ellágyu-lásunk, amelyet a zene kiváltott, szertefoszlik. A láthatatlan zenekar abbahagyja a hangversenyt. Nem süllyedünk tovább. Célhoz értünk. Magas, hétszintes épület előtt állunk. Hat emele- 238

tét párkánnyal koronázott, csúcsíves oszlopsor tartja. Fölötte kétszer annyi karcsú oszlop sorakozik, még följebb háromszor, négyszer annyi, egészen a legfelső emeletig, egyre karcsúbb oszlopok egyre sűrűbb erdeje. A csipkés loggia mélyén tükörfalak. Földi építmény, mert a velencei palotákra emlékeztet, és földöntúli, mert szemünk láttára csodálatos átalakuláson megy át. Az oszlopok eltűnnek, a loggiák tükrei megvakulnak, a háromdimenziós épület színes mozaikkal borított, lapos fallá válik. Számtalan lencse veri vissza az űrhajóscsoport eltorzított képét. Sok ezer tükör ismétli ugyanezt a motívumot. Nem is lencsék, szembogarak. A fal hullámzik, mint a függöny. - Átmeneti zavar - közli Efer. - Nemsokára makulátlan, tiszta tükörfelületet láttok. Megörökíti az emberek alakját, és ez lesz a reprodukció első szakasza. A rögzített képeket háromdimenziós térbe visszük át, és a ciklus az ember hasonlatosságára formált anyag életre keltésével végződik. Lépjenek az önkéntesek a tükörhöz. Heszker, Soke és Borca lépett oda. Emlékszem, mit mondott Borca a Parancsnoknak és az űrhajósoknak: „Szeretnék részt venni ebben a kísérletben, ezúttal nem borulok ki...” „Akkor sem borultál ki - felelte Pawel Do. - Az Értelmesebbek előre látták találkozásunkat Eferrel. Jó előre gondoskodtak róla, hogy a közvetítő nyomós érvekkel tanúsíthassa mestereinek korlátlan lehetőségeit. Te voltál a példa, az ötletszerűen kiszemelt áldozat, a figyelmeztetés.” „Túl könnyen engedtem annak a befolyásnak - erősködött Borca. - Teljesítsétek a kérésemet, meg kell szabadulnom attól a félelemtől, hogy már sohasem leszek képes önállóan cselekedni.”

239

És Pawel Do beleegyezett. A tükörfal eltűnik, csak a három űrhajós tükörképe marad. Hesz-ker, Soke és Borca Efer utasítására néhány mozdulatot tesz, a másolatok híven utánozzák őket, két lépés előre, hátra arc, két lépés jobbra, balra. Az űrhajósok megállnak, a hasonmások tovább lépkednek. Ismét feltűnik a hétszintes épület, ezúttal az udvar felől. Fénycsíkok tekeregnek alá csigavonalban, körülfogják az alakokat, a másolatot és az eredetit, színes sugarakkal kötik össze őket. - Nagyon hatásos látvány - mondja Heszker. - Ismeretlen gépek és készülékek helyett kellemes fényjáték egy gyönyörű épületben, amelyet Efer emlékezetből varázsolt ide, hiszen tanulmányozta a Föld történetét. És mindez azért, hogy megnyerjék a bizalmunkat. Értékelnünk kellene a rokonszenves közvetítő jóakaratát. - Kellene bizony - hallatszik Efer hangja. Nyugtalanít, hogy Heszker olyan gunyorosan beszél. - Már egy Heszkerrel is baj van, mi lesz kettővel? - tréfál Laurin. - A másik konstrukcióban csekély módosítást hajtunk végre, a gúnyolódásra való hajlamot nyájassággal helyettesítjük - mondja Efer. - Várom a Parancsnok döntését. Az Értelmesebbek hallani kívánják, számíthatnak-e az emberek együttműködésére. Köd száll a palota udvarára, kialszanak a fénycsíkok és a sugarak, amely az űrhajósokat a hasonmásokkal összekötik. A három ember másolata eltávolodik, egy ideig még látjuk az egyre kisebb alakokat. Sötétedik, mint a Földön napnyugta után. Efer megismétli kérdését. - Ideje elkezdeni az együttműködést az Értelmesebbekkel - mondja Pawel Do. - A Déli 240

Csoport csillaghajói leszállnak a Hor holdon. Készítsétek fel a repülőtereket a raj űrhajóinak fogadására. Köszönöm, Narbukil, hogy beszámoltál a kísérlet lefolyásáról. Titusz hozzám lépett, és a fülembe súgta: - Egin jelzést ad: „A veszélyhelyzet nem múlt el.” - Egyre nyugtalanabb vagyok - mondta Tere-za. - Megpróbáltam kapcsolatba lépni a Családi Házzal. Senki sem válaszol. Ismét meghallottuk a Parancsnok hangját: - Ne... Ne hajtsátok végre a parancsaimat... Eginre hallgassatok! Egin azonnal átvette a parancsnokságot, és megkezdte a védelmi akciót. - Heszker, vezesd ki az embereket a felszínre. A gépek gyűrűt alkotnak a csillaghajó körül. Egy űrhajósosztag biztosítja a süllyesztőket és lifteket. Az Északi Csoport már hold körüli pályára áll. Szükség esetén különleges deszantot szállítunk le. - Heszker rosszul érzi magát - közölte Titusz. - Soke és Borca jó formában van. A kijárat felé futunk, fölfelé az alagútban. Mi van Pawellal? - Valószínűleg újabb cserét hajtottak végre -tájékoztatta Egin. - Körülvettük Heszker csillaghajóját. Egy órája különleges jelzés érkezik a Parancsnoktól. Segítségkérés. Nem tudom, mi Van a legénységgel, a világos parancs ellenére nem kapcsolták be a képernyőket. Nálatok mi újság? - Egy gép le akarta zárni az alagút kijáratát, de Borca megakadályozta. Halljuk, hogy az űrhajósok kiabálnak, elfoglalták a fő liftet. - Titusz elnémult. - Gyerünk, gyerünk - sürgette Borca miért álltái meg?

241

- Ólomnehéz a lábam, nem bírok menni, ösz-szeesem - mormolta Titusz. - Laurin, Soke, segítsetek neki, és futólépés utánam - vezényelt Borca. - Akon, Narbukil, vigyázzatok Terezára. - Futólépés, könnyű azt mondani: futólépés. Már alig vonszoljuk magunkat. - Megnövelték a gravitációt - mondta Laurin. - Legalább kétszáz kiló vagyok. - Már csak ötven méter - buzdította Soke. - Olyan nagy utat megtettünk, majd csak megtesszük ezt is - próbált mosolyogni Tereza. - Sok milliárd kilométer van mögöttünk, előttünk csak egypár lépés. - Egypár lépés - ismételte Akon. - Nekem messze van, Titusznak közel, hát neked, Narbukil? - Megjárja - feleltem. - Mintha az egész világ súlya a vállamra nehezedne. Megértem, miért siránkozott a mitikus Atlasz, aki a földtekét tartotta. - Már csak húsz méter - bátorított Borca. -Kijutunk innen, bízzátok csak Eginre. Az alagút boltozata megnyílt, és már nem éreztük ólomsúlyúnak a testünket. - Össze akartak lapítani - tréfálkozott Laurin. - Cseles kísérlet: kétdimenziós síkba vetíteni a háromdimenziós lényeket. Nem a legjobb bizonyíték az Értelmesebbek jó szándékaira. - Nem a legjobb - helyeselt Akon, és elnevette magát. - Hajdanában volt egy ilyen közmondás: „A pokolba vezető út jó szándékokkal van kikövezve.” A frissítő légáramlat hatására a homályos képek kitisztultak. Csak most láttam meg a mögöttünk haladó űrhajósokat, Heszker embereit. Négyen az eszméletlen Tituszt vitték, mások a tán- 242

torgó Terezát és a bicegő Parancsnokhelyettest támogatták. - Az imént valami tréfát mondtál - szóltam Akonhoz. - Nem, csak most akarom elmondani. Ahogy elnézem ezt a menetet, visszavonuló hadsereget látok. Alighanem nagy csatát vívtunk. - Azt bizony - helyeseltem. - Oda nézz! - kiáltott fel Laurin. - Micsoda nagyszerű látvány: a Parancsnok csillaghajója. Mindjárt belépünk az űrhajóba, és a Hor hold csak emlék marad. Az idő múlása végre meggyorsult. Mennyire ízlett a jelen! A csillaghajó felszállt, és hold körüli pályára állt. Titusz magához tért. Kényelmes fotelokban ülve hallgattuk Egint. - A 2000. számú Csillaghajó másolata eltűnt - újságolta. - Egyszerűen fölöslegessé vált, mert a valódi parancsnoki hajó leszállt a Hor holdra. Az Értelmesebbeknek azonban volt még egy példányuk Pawel Dóból, és tudták, hogy a parancsnokunk átszállt Heszker hajójára. Nem tudom, mikor cserélték ki, nagyon lekötöttek minket a holdon zajló események. Az engedelmes és jól működő hasonmás behatolt a megfigyelőtoronyba, és elfoglalta a Parancsnok helyét. Pawel nem sokra emlékszik. A vezérlőteremben ocsúdott fel, és azonnal sugározni kezdte a riadójelzést. A hasonmásnak sikerült kikapcsolnia a képernyőket, és kiadta az űrhajósoknak az első parancsot: „A Déli Csoport csillaghajói leszállnak a Hor holdra...” - Aztán az Északi, Nyugati és Keleti Csoport - mondta Heszker. - Úgy van. Szerencsére Pawel a tartalék adóállomást használta. Vettük a figyelmeztetést. A többit tudjátok - fejezte be Egin.

243

- Mi lett Pawel hasonmásával? - érdeklődött Laurin. - Amikor meglátta a toronyba benyomuló űrhajósokat, a hasonmás elájult, aztán mikor felélesztették, rémülten könyörgött: „Ne öljetek meg, olyan rövid ideig élek. Efer utasítását hajtottam végre. Nekem nincs saját akaratom. Mindenki azt csinálhat velem, amit akar. Csak parancsokat hajtok végre. Annyira szeretnék élni.” Be nem állt a szája, borzasztóan sajnálta magát, már a könyökünkön jött ki a sopánkodása. Julisz altatót adott neki. Boldogtalan, fura lény. Az embereim mindenesetre őrzik az álmát. - És a mi másolataink? - kapott észbe Hesz-ker. - Kellemetlen gondolat, hogy ki vannak szolgáltatva a könyörtelen kísérletezőknek. A Parancsnok a fedélzeti kronométerre nézett. - Nem egészen egy óra múlva ötszáz űrhajós száll le a Hor holdon. Egin vezeti a deszantot. - Remélem, nem büntető expedíció - mondta Titusz. - Tudományos expedíció - felelte Pawel. -Alaposabban megvizsgáljuk a hold felszínét és belsejét, no meg az ember képére és hasonlatosságára teremtett lényeket is megkeressük. 244

A MACHINA LIBERATA - Megdöbbentő könnyelműség - kapcsolódott be Tereza a beszélgetésbe. - A Parancsnok azt mondta: „Egy óra múlva ötszáz űrhajós leszáll a Hor holdon”, és te - fordult Tituszhoz - azt kérdezed, büntető expedíció lesz-e. Pawel azt mondta, hogy nem, és ezzel elintézettnek tekintitek az ügyet. Nem értem. Alig sikerült szerencsésen elhagynunk azt az átkozott holdat, „elhagyni” nem a megfelelő szó, alig sikerült elmenekülnünk, igen, egyszerűen elmenekülnünk, azt hiszem, senki sem vonja kétségbe, hogy menekülés volt. Pawel Do most ötven ember helyett kiküld tízszer annyit. A Parancsnok hasonmását sikerült ártalmatlanná tenni, erre a valódi ugyanazt a döntést hozza. Hát nem értitek, hogy ez újabb provokáció? Hallgattunk, Tereza szónoklata kissé fejbe kólintott, erre folytatta: - Kit akartok megvédeni? Három árpyékot a varázstükörben? Az Értelmesebbek csakugyan okosabbak nálunk, ügyesen számolnak az emberi érzésekkel. Jól ismerik a nagyszerű embereket, akik olyan könnyen, olyan magától értetődően kockára teszik az életüket. Kíváncsiak vagytok a holdra. Helyes. Vizsgáljátok meg, de automatákkal. Nincsenek ember nélküli rakétáink? Küldjetek le gépeket. Vagdossák szeletekre a holdat, a szakértők pedig elemezzék az anyagot a laboratóriumokban, de ki ne tegyék a lábukat

245

a csillaghajóból. Ne engedjétek, hogy újra provokáljanak. Beszélgessünk a Parancsnokkal valamennyi űrhajós jelenlétében. Tereza kívánságára bekapcsolták a kétezer személyes képernyőt. Pawel Do élesen tiltakozott: - Miféle új szokás ez? Nem egyeztem bele a nyilvános vitába. - Rendkívüli helyzetben vagyunk - magyarázta nyugodtan Heszker. - A veszélyhelyzet nem múlt el. Még nem vontuk ki magunkat az Értelmesebbek befolyása alól. Ezt az bizonyítja a legjobban, ahogyan a holddeszantról szóló döntésedre reagáltunk, jobban mondva nem reagáltunk. Tereza figyelmeztetését nem szabad félvállról venni. - Egyedül ő képes önállóan gondolkodni? - kérdezte a Parancsnok. - Egyedül ő lát veszélyt? - Nem - szólalt meg Titusz. - Én is meg Heszker, Soke, Laurin és még sokan mások. - Tegyük föl egy percre, hogy elmémen olyan gondolat lett úrrá, amelyet az Értelmesebbek sugalltak. Ha valóban így van, azonnal le kell mondanom a rajparancsnoki tisztségről. - Végső esetben - mondta Heszker. - Előbb próbáld megmagyarázni nekünk, miért nem félted az ötszáz űrhajós életét, honnan tudod, hogy biztonságban lesznek a Hor holdon? - Amit mondok, újabb ellenkezést, sőt talán felzúdulást fog kiváltani. De ha már őszintének kell lennem, megmondom az igazat, bár jobban szeretnék hallgatni. - Beszélj - sürgette Titusz. - Ez a társalgás nem a legkellemesebb. Valószínűleg ők teremtették ezt a helyzetet, és most várnak az eredményre. - Továbbra is hiszek az Értelmesebbek jó 246

szándékában. Igen, tisztában vagyok azzal, hogy mit beszélek. A legutóbbi események azt mutatják, hogy képtelenek közvetlenül együttműködni az emberekkel. Mindenáron meg akarták nyerni az űrhajósok bizalmát. - És miért cserélték ki a Parancsnokot egy engedelmes hasonmásra? - kérdezte Heszker. - Azt hiszem, kész tények elé akarták állítani a raj vezetőit - felelte Pawel. - Hiszen megmondtam: „Sohasem egyezünk bele, hogy kétszázezer ember leszálljon.” Látszólag beérték a kompromisszummal, de valójában elhatározták, hogy teljes egészében véghezviszik a tervüket. Az űrhajósok növekvő bizalmatlansága meggyőzte őket, hogy a szelíd rábeszélés módszerével nem sokra mennek. - És a veszélyes gravitációs terhelés? - emlékeztette Laurin. - És amikor megpróbálták lezárni az alagutat? Ha Borca nem cselekszik olyan villámgyorsan... - Az a gyanúm - szakította félbe a Parancsnok -, hogy a Hor hold nemcsak egy ismeretlen bolygó egykori holdja, amelyet egy fejlett tudományos-technikai civilizáció űrhajóvá alakított át. A szondák, amelyeket az égitest belsejében hagytunk, állandóan gyengülő és erősödő elektromágneses zavarokat jeleznek. A szakértők szerint a hold belsejében egy gigászi adó-vevő állomás van. A Hor egész felszínét titokzatos antennahálózat borítja. Értelmes lények jelenlétét eddig nem észleltük. Ki irányítja ezt a gépezetet? - Hát nem az Értelmesebbek? - kérdezte Titusz. - Közvetve igen, de hiányzik egy teljességgel anyagi láncszem. - Olyasvalaki, mint Efer? - találgatta Tereza. - Almais szakértő a Keleti Csoportból más hipotézist állított fel. Szerinte a machina liberata

247

nevű rendszer megépítésének többé-kevésbé sikerült kísérletével van dolgunk. Feltételezem, hogy ez a rendszer túlságosan önállósult, és bonyolítja az Értelmesebbek együttműködését az emberekkel. - Vagy esetleg szándékosan nehezíti? - mondta Laurin. - Ne becsüljük túl a legnagyszerűbb gép intelligenciáját sem - vélte a Parancsnok. - Ismerjük önállóságuk határait. A gravitáció növekedését, az alagút lezárásának kísérletét a holdban lévő gépezet véletlen működési zavarai okozták. Ügy látszik, a Hor olykor megtagadja az engedelmességet. - Szóval mindenről a machina liberata tehet - gúnyolódott Tereza. - Megtaláltuk a főbűnöst. A huncut gép rosszalkodik, fütyül az Értelmesebbek utasításaira, a bolondját járatja a láng-eszű mérnökökkel. És azt mivel magyarázod, hogy téged eltettek az útból, engedelmes hasonmást akartak a helyedre állítani? És ugyan mivel magyarázod Efer hallgatását? - Azért kívánok expedíciót leküldeni, hogy ezekre a kérdésekre és még annyi másra válaszolni tudjak. A gépeink nem pótolhatják az embereket. Négyszáznyolcvan űrhajós ügyel majd a húsz tudós biztonságára, akik a Hor hold rejtélyét próbálják megfejteni. A veszélyeket ki kell védenünk, de nem szabad kerülnünk. Kétezer csillaghajó fedezi a holdra szálló deszantrakétákat. Egy pillanatra sem feledkezem el az emberek biztonságáról, de az expedíció célját is szem előtt tartom. Almais szakértő feltételezi, hogy a fejlett tudományos-technikai civilizáció képviselői évszázadokkal ezelőtt az Értelmesebbek útmutatásai alapján gépezetet építettek, és a haldokló 248

naprendszer egyik bolygójának természetes holdjában helyezték el. Már akkor tudták, hogy az emberek majd űrutazást szerveznek, és segíteni akartak nekünk. Ismétlem, hiszek az Értelmesebbek jó szándékában. Voltaképpen ők tervezték el az expedíciónkat. A machina liberata talán azért épült, hogy az emberek könnyebben megtalálják az idő feletti tartomány kulcsát. Almais úgy véli, a Hor holdnak kell a híd szerepét játszania, amelyen átjuthatunk a túloldalra. Nos - mosolygott Terezára Pawel Do mit szól az intuíciód: érdemes-e a híd megkeresésével próbálkoznunk? - Sok meggyőző érvet hoztál fel - válaszolta Tereza. - De most sem tudok szabadulni a nyugtalanságtól. Az űrhajósoknak kell dönteniük, leszálljunk-e ismét a holdra. - Helyes - szólt a Parancsnok -, a csillaghajókapitányok összegyűjtik a legénység szavazatait. Döntsétek el magatok, hogy folytassuk-e a Hor hold kutatását, és felújítsuk-e a kapcsolatot az Értelmesebbekkel, vagy továbbrepüljünk. A hold két táborra osztotta az űrhajósokat. Ez sajnálatos esemény volt. Ezer éve nem élt át az emberi család ilyen viszályt. - Szálljunk le, szálljunk le! - követelték Pawel döntésének hívei. - Ne legyetek naivak! - intették őket az óvatosabbak. - Ez csapda. És ekkor kínos veszekedés tört ki a Parancsnok és az ingerült Titusz között. Mivel az Űrutazás Krónikása vagyok, kötelességem megemlékezni a szóváltásról. Csúnya, bántó dolgokat mondtak mind a ketten. Nem ismertem rá barátaimra. Persze Tereza miatt vesztek össze. Pawel Do kijelentette, hogy az

249

ötszáz ember biztonságáért aggódó Tereza az egész rajt veszélyes helyzetbe sodorta. Titusz más véleményen volt. Nem részletezem. Talán nem ér megrovás, amiért ilyen szűkszavúan számolok be a veszekedésről. A feldühödött űrhajósok emlékétől menekülve fölkerestem Akont csendes dolgozószobájában. - No mi az, kozmikus polgárháború a láthatáron? - fogadott. - Azon gondolkozom, kinek jó, hogy az embereket összeveszítse. Késő estig beszélgettünk, a viszály közben óráról órára élesedett. A hold körül keringő csillaghajók két csoportra szakadtak. Egin komolyan aggódott, segítséget kért a tartalékban hagyott Keleti Csoporttól, amely nem vett részt a vitában, semleges álláspontra helyezkedett. - És melyik oldalra billentsük a mérleg nyelvét ebben a furcsa viszályban? - kérdezte Sue kapitány. - Nem gondolod, hogy csak tovább bonyolítjuk a helyzetet? - Van egy ötletem - árulta el Egin. - A régi közmondás úgy szól, hogy két veszekedő között a harmadik örül. - Hálás volnék egy példáért - mondta Sue. - Hány csillaghajóból áll a csoportod? - Ötszázból. - A holdkutatáshoz öt űrhajóra van szükség. - Értelek. Míg ők vitatkoznak, hogy leszáll-junk-e újra vagy sem, mi végrehajtjuk a deszan-tot. - Az én vezetésemmel - tette hozzá Egin. - Pawel Do nem mondott le a parancsnokságról - emlékeztette Sue. - Ő adja az utasításokat, nem te. - Én csak segítséget kérek. Az ellenfél tények 250

elé állítása igen eredményes. Közbelépésed megbékíti a torzsalkodókat. - Te is hiszel az Értelmesebbek jó szándékában? - Hiszen az értelem legmagasabb fokát képviselik a kozmosznak ebben a tartományában, tehát etikai szempontból is bizonyára magas fokon állnak. - Etikai absztrakciók. - Csak emberi felfogás szerint. Egyszerűen mások, de valóságosan léteznek. - Ha csoportunk beleegyezik a leszállásba, rögtön hold körüli pályára állunk, és megkezdjük az akciót. Egy óra múlva Sue közölte Eginnel: - Egyhangúlag elfogadták a javaslatodat. Rajidő szerint öt órakor a deszantrakéták leszállnak a Hor holdra. - Viszontlátásra a hold űrrepülőterén. - Egin üdvözölte a Keleti Csoport parancsnokát, és kikapcsolta a képernyőt. - Mit mondasz a Parancsnoknak? - kérdeztem. - Semmit. Így a legjobb. - És hogyan magyarázod meg, hogy a Keleti Csoport csillaghajói hold körüli pályára álltak? - Majd azt mondom, hogy Sue békéltetni akar. Figyelj csak! Pawel a megfigyelőtoronyba hív. - Veled megyek. - Jól teszed. Hiszen te írod az űrutazás krónikáját. Pawel Do hozzám fordult, amikor meglátott. - Örülök, hogy te is beszélgetni kívánsz velem. A gépek jelentik, hogy a raj Keleti Csoportja a holdhoz közeledik. Ne feledkezz meg erről az

251

eseményről, Narbukil. Velem nem beszélték meg ezt a manővert. Mi történik itt, Egin? - Semmi különös. Közvetíteni akarnak. - Közvetíteni? - ismételte a Parancsnok, Egin arcát fürkészve. - Ez a te ötleted? - Az enyém. Pawel Do elmosolyodott. Kitalálta volna, hogy mi az igazság? - Sue kapitány a raj Parancsnokának - csendült fel a Keleti Csoport vezetőjének hangja. - Engedélyt kérek, hogy közvetítőként léphessek fel. - Szívesen fogadjuk a segítségedet - felelte Pawel Do. - Mit javasolsz? - Nálad találkozhatnánk, ha volnál olyan kedves meghívni semleges barátaidat és baráti ellenlábasaidat. Sue tehetséges diplomata - gondoltam elismerően. Jól fogott hozzá. - Szívesen látlak a Családi Házban - mondta a Parancsnok. - Küldjek érted kompot? - Légy szíves. A Családi Ház. Jól választották meg a találkozás helyét. Itt nincsenek képernyők. A tücskök ciripelését hallgattuk, néztük a zöldellő rétet és az erdő lilás sávját a látóhatáron. Sue halkan elszavalt egy verset. Az űrhajósok arca kisimult. Pawel Do lehunyta a szemét, Titusz a domborművel díszített majolika korsót nézegette. Réges-régi falusi jelenetet ábrázolt. Tereza a vászon asztalkendő rojtjaival játszott, kerülte a tekintetemet. Tudatunkba csak olykor hatolt be a vers néhány szava. Gondolatban messze voltunk a Családi Háztól. - Kedvcsináló prológus - mondta Titusz, ki- 252

használva egy rövid szünetet. - Azt akarod, hogy jó hangulatban legyünk. - Egin is részt vesz a beszélgetésben? - kérdezte Tereza. - Vagy túlságosan neheztel azokra, akik szembefordultak a Parancsnokkal? - Rövidesen hallunk róla - felelte Sue. - Találkoztam vele, amikor lement a mentőrakéta-kilövőbe. - Egin lement a rakétakilövöbe? - hökkent meg a Parancsnok. - Miért? - Néhány perccel ezelőtt ötszáz űrhajós leszállt a Hor holdra - felelte Sue. - Elhatároztam, hogy vállalom a közvetítést. Az én embereim szálltak le, Egin a deszant parancsnoka. Menjünk át a megfigyelőtoronyba. Felejtsétek el az egész vitát. Nemsokára megfejtjük a Hor hold titkát, és tisztában leszünk a machina liberata rendszerével. Én is hiszek az Értelmesebbek jó szándékában. Pawel Do hold körüli pályára állított ezerötszáz csillaghajót. A Keleti Csoport űrhajói az űrrepülőtér fölött keringtek. Egin leadta első jelentését: - Ötszáz ember hozzákezd a Hor hold felderítéséhez. Szakértői csoportot jelöltem ki, a többi űrhajós fedezi a tizennyolc szakembert. Hamarosan belépünk az alagútba, amely a hold belsejébe vezet... Szívesen hallanám Titusz tanácsait. Ő már volt itt. - És leszek is - felelte Titusz, majd Pawelhoz fordult. - Szeretnék részt venni Egin deszantjá-ban. A Parancsnok észrevette meghatódásomat. - Narbukilt meglepte az elhatározásod -mondta Titusznak -, kellemesen meglepte, még bele is pirult, annyira meghatódott. Nagyon érzékeny lelkű ember.

253

- Nem válaszoltál a kérésemre. - Vigyél egy rakétát - mondta a Parancsnok. - Mire vársz? - Szerencsésen elsimult a viszály - mondtam Laurinnak. - Egyszerűen megszűnt létezni - állapította meg elégedetten a Kozmológus. Egin örömmel fogadta Tituszt a hold űrrepülőterén, és felajánlotta neki, hogy vegye át a parancsnokságot. - Nem udvariaskodom - mondta. - Azért javasolom, mert te ismered a terepet. - Hadd legyek a helyettesed, akinek az intuíció a szakterülete. - Úgy is jó, nagy szükségünk lesz az intuícióra. Nézz körül figyelmesen, és mondd el, mit látsz. - A rakétákat, az embereket, akik utasításodra várnak - mondta Titusz. - Rajtpályákat. A távolban egy kétszintes hidat. Két krátert köt össze. - Nem veszel észre semmi különbséget? - faggatta Egin. - Minden ugyanilyen volt, amikor először jártál itt? - Világosabb volt - felelte Titusz. - Sokkal világosabb. Az volt a benyomásom, hogy az űrrepülőtér egész felülete világít. - És mi volt a felszín alatt? - Világos, meleg, szinte otthonos környezet, zenét is hallottunk. - A házigazdák kellemes hangulatot akartak teremteni. - Egin odament az alagút bejáratánál álló űrhajósokhoz. - Először a gépek indulnak lefelé erős reflektorokkal, aztán a földerítőosz-tag, azután száz ember libasorban, őket követik a kis járművek a szakértőkkel, végül két híradóscsoport, ők tartják a kapcsolatot a többi űrhajós- 254

sal, akik fent maradnak, a deszantrakéták közelében. Ez minden - fejezte be Egin. - Van kérdés? - Van - szólalt meg Titusz. - Hol lesz a parancsnok? - A szakértők mellett, veled együtt. Van még valami? Minden világos? Köszönöm. Reflektorokat bekapcsolni, kamerákat elindítani, kapcsolatba lépni a Parancsnok csillaghajójával. Megkezdjük az akciót. A képernyőkön feltűnt Egin alakja, majd Titusz figyelmes arca, néhány másodperc múlva a Főhős képe eltűnt, s a Hor hold panorámáját láttuk. - Kráterek tucatjai - dünnyögött Laurin. -Közöttük széles, csillogó kozmosztrádák. A kráterek fölött a hidak csipkés ívei. Az előtérben óriási rakétamotorok, hengeres fúvókáik az égre szegeződnek. Ezekkel kormányozták a Hor holdat, amikor űrhajó volt. Új kép jelent meg. A csillaghajók legénysége meglátta az embereket, amint lassan haladnak az alagútban. - Széles és elég kényelmes út - jelentette Egin -, az alagútból jobb kéz felől szűk, homályos oldalfolyosók ágaznak ki. Negyedóra múlva Titusz szólalt meg: - Óriási barlang előtt állunk. A boltozatát nem látjuk. A falak mentén állványzat, rajta sok száz, átlátszó anyagból készült láda. Mindenfelé vezetékek húzódnak, halványan izzó rudakat is látok. A barlang közepén kerek medence van, benne valami kristályos anyag. Egin jelent meg a képernyőn, űrhajósok között. - Megvizsgáljuk a szomszédos helyiségeket -mondta. - A pótreflektorokat kérem! Erős fénykévék siklottak végig a falakon, a

255

fény odafent elveszett a sűrű sötétségben, a mennyezetet még mindig nem lehetett látni. - Nem értem - mondta Titusz. - Talán egy nagyon mély kút fenekén állunk, de ez is valószínűtlen, hiszen csak tizenöt percig gyalogoltunk az alagútban. Ilyen rövid idő alatt nem juthattunk ilyen mélyre. - Hátha az alagút egyszersmind lassan süllyedő lift? - vetette fel Egin. - Akkor elveszítené kapcsolatát az űrrepülőtérrel - mondta Locni szakértő. - Valószínűbbnek látom, hogy amikor az emberek bemennek az alagútba, az űrrepülőtér egy része lesüllyed, így hamarabb el lehet jutni a barlanghoz. Véleményem szerint egy óriási kráterben vagyunk. A további kutatás megerősítette a tudósok fel-tételezését, hogy a Hor hold közvetítő állomás volt. amely megkönnyítette az Értelmesebbek kapcsolatát a Kevésbé Értelmes Lényekkel. A hold kőzetébe sok száz aknát, alagutat, folyosót fúrtak, ezek természetes barlangokat kötnek ösz-sze. A hold belsejében különböző rendeltetésű gépeket helyeztek el. Az űrhajósok fölfedeztek két erőművet, amelyek működő vulkánokból merítették az energiát. Felismerték a plazmotro-nokat és a több kilométeres folyosókon elhelyezett elektronikus számítógépeket. - Sok készülék rendeltetésére nem tudunk rájönni - mondta Titusz. - Eddig kétféle gépet és berendezést találtunk: egy részük a Földön ismert gépekhez hasonló felépítésű, a többi egészen másféle. Szerkezetük alighanem arról tanúskodik, hogy az a civilizáció, amely űrhajóvá alakította át a holdakat, a miénknél magasabb szintű tudással rendelkezett. Csak egy töredékét ismertük meg a Hor belsejének, de az eddigi megfigyelések és az első ideiglenes vizsgálatok 256

alapján a szakértők biztosra veszik, hogy komoly hiba lépett fel a machina liberata rendszerében, amely ezt a hallatlanul bonyolult berendezést irányítja. - A hibát az okozta, hogy megszakadt a kapcsolat az Értelmesebbekkel - mondta Locni, a szakértőcsoport vezetője. - Ezért hallgat Efer. Nem termelődik energia, hogy átalakítsa annak a szubsztanciának az impulzusait, amely a reflexív tudat legmagasabb szintjét képviseli a Kozmosz Eme Tartományában. Leomlott a híd, amely a világmindenség két különböző dimenzióját összekapcsolta, elhallgatott a tolmács és közvetítő. Véleményünk szerint éppen azért építették ezeket a gépeket a Hor hold belsejében, hogy segítségükkel érthető nyelven szólhassanak az emberekhez... - Várj csak egy kicsit! - kiáltott fel Egin. -Halk zümmögést hallunk, az útmutató jelzésre hasonlít. - Igen, az Értelmesebbek ismét mutatják nekünk az utat - suttogta Titusz. - A machina liberata ismét működni kezd. A folyosó falai kivilágosodnak. - Az emberek jelenlétének köszönhető, hogy a Hor hold kezd életre kelni - mondta Locni szakértő. - A bioáramok gyógyították meg a finom mechanizmust. - Vagy a reflektorok fénye, a mozgás, a hő - mondta Egin. - Egyre hangosabb a jelzés, ez arra buzdít, hogy folytassuk a kutatást. Menjünk át a szomszédos barlangba. Először a reflektoros járművek gördültek be. A csillaghajók képernyőin mesebeli tó képe tűnt fel, fölötte nagyszerű freskókkal borított kupola-boltozat, mintha lángeszű építész műve volna. A freskók csillagképeket ábrázoltak, arany na-

257

pok körül keringő színes bolygókat, üstökösöket és holdakat. A mesterséges égbolt visszatükröződött a vízben, az űrhajósok lehajtott fejjel is csodálhatták a kupola freskóit. A túlsó parton karcsú világítótorony állt, s amikor az emberek a tóhoz értek, tetején kigyulladt a fény. Ragyogó fénykéve hullott a vízre, s megvilágította a két part között ívelő hidat. - Menjünk át - mondta Titusz a jelzés nem hallgatott el, mutatja az utat, a hídon eljutunk a világítótoronyba. Átvezetem a felderítőosztagot. Egin beleegyezett. Az űrhajósokat három csoportra osztották. „Nincs messze, kétezer méter - gondolta Titusz. - Legfeljebb két és fél. A hídról belátni az egész tavat. Fent az ég kupolája, lábunk alatt a másik égbolt. Két ég között az emberek.” A Hor hold belsejében megszűnt az idő múlása. Semmi sem történik, semmi sem közeleg, semmi sem múlik el. Hol vagyok? Létezel. Egyhangú, távoli ritmust hallok, érzem a tó hullámzását. Mennyi fény és levegő. Látom a karomat, a lábamat. Szemem elé tartom kesztyűs kezemet. Efer hangját hallom: „Időtlenül létezel, az idő múlása megszűnt. Itt semmit sem jelent az idő. Ez az idő feletti tartomány, a legalkalmasabb a lét számára. A dimenzióknak itt a legcsekélyebb értelmük sincsen.” És a mozgás? Mozgatni tudom az ujjaimat, kinyitom és behunyom a szemem. 258

„Ez a mozgás nem mozgatja meg az Időt. Állj fel.” Felálltam. „Járj!” Járok. Nincs semmiféle út, meleg ködfelhőben úszom. Könnyen lélegzem be az illatos levegőt. Megyek vagy állok, az üresség és még valami határán lebegve. Nem tudom megnevezni. „Létezel. Ez a legjobb meghatározás. Üresség nincs sehol. Itt nincs idő, az elmúlás megszűnt, feledkezz el a múltról.” Sok mindenről elfeledkeztem, elfelejtettem, mik a dolgok, mindent elfelejtettem. Mit jelent a felejtés? „Nyugalmat, a létezés mámorát.” Voltam... „Mert vagy.” Leszek.., „Itt nincs jövő idő, és az, hogy most létezel, nem a jelennel azonos. El kell fojtani a távoli visszhangokat. A visszhang elnémul.” Olyan lassan mozgok. „Futhatsz, száguldhatsz.” Hogyan érzékelem a sebességet? Mit látok? Mit hallok? „A száguldás gyönyörét, a növekvő sebesség mámorát érzed. Üstökösöket látsz. Egy szemvillanásig kísérnek, de elhagyod őket. Futó léptek visszhangját hallod, a saját lépteidét.” Futok egy széles fasorban, kétoldalt fák, a lombokon átsüt a nap, zöld világosság, zöld homály. Csupasz lábujjamat bevertem egy kőbe. Jaj, nagyon fáj!

259

- Vigyázz! - kiáltotta Locni. - Megbotlottál. - Egy kőben. - Kő a hídon? - Egy fasorban futottam. Hallottam Efer hangját. - Az Értelmesebbek kapcsolatba léptek a Főhőssel. - Mindjárt átérünk a hídon. A túlsó part egészen más - mondta Titusz. - Puhán süpped az ember lába alatt, és minden lépés más hangot kelt, mintha macska sétálna a zongora billentyűin. Mit mondasz? - Kialudt a fény a világítótoronyban - felelte az űrhajós. - Mutatta az utat a hídon. Átértünk a túlsó partra, itt világos van, azért oltották el a lámpát. - Az út végén állunk - mondta az űrhajós. Titusz hátrafordult. Az űrruhás ember közelebb lépett. - Nagyon hasonlítasz Eferre. - A világ végén állunk. - Azt mondtad: az út végén. - És most azt mondom: a világ végén. - Átkeltünk a holdon, a hídon, és a peremére értünk. - A Hor két világ határán mozog. A te világod végén állunk. Innen már látni a határtalan teret. - Magas hegy csúcsán állunk. Egy várost látok, képe a tóban tükröződik... - Számtalanszor. - Igen... Zöld dombokat, erdőket és magányos fákat látok. A fű hullámzik a szélben. Gyerekek szaladnak ki a rétre, hancúroznak, nevetnek, de nem hallom a nevetésüket, fiatalok mennek át a réten, sietnek. Mögöttük öregek bandu- 260

kolnak libasorban, egyre sűrűbb az embertömeg, felkapaszkodnak a zöld dombokra, és a zöld szürkévé válik. Belegázolnak a tóba. Úsznak, ügyetlenül kalimpálnak a karjukkal, a lábukkal. Otthagyták a várost, a városban a házakat, a házakban a gépeket. Otthagyták a nagy tereken a járműveket, a légikikötőkben a repülőgépeket, a felszállópályákon a csillaghajókat. Valaki belefulladt a vízbe. Egy asszony nehéz vasdarabot hozott magával, jobb kezében tartja, bal karjával csapkodja a vizet. Hamarosan eldobja terhét. Hová úsznak? A tó tengerré változik, a tenger óceánná. A végtelen síkot teljesen beborítja az úszó emberek teste. Nehéz kivenni a részleteket, a tenger felszínén a tömeg néhány csoporttá alakul át, végül egyetlen lény marad. Kijött a tengerből, és leült egy kidőlt fatörzsre, bal keze a térdén nyugszik, jobb kezére támasztja lehajtott fejét. Ki ez? „Az ember képére és hasonlatosságára teremtett tudat.” Felállt, nyújtózkodik. „Nézd a gerincoszlopát. Mire emlékeztet?” Talán a Tejútra... Tükör előtt állok. Az imént jöttem ki a tengerből. A reggeli fürdő felfrissít. Karomon, mellemen vízcseppek. Kinyitom a számat, kinyújtom a nyelvem. Nyoma sincs az emésztési zavarokat jelző fehér lepedéknek. A tenger egyre zsugorodik, csak egy tócsa maradt, leöblítem talpamról a homokot. Mit mondasz? Nem tócsa? „A tenger tenger maradt. Megértetted?” Megértettem. Annyi a fény, hogy elvakít. Már semmit sem látni. - Ideje visszafordulni - mondta Titusz az

261

űrhajósoknak. - Elábrándoztam. Sokáig tartott? - Egy másodpercig - felelte Locni szakértő. Negyedóráig mentek visszafelé a hídon. Szüntelenül hallották Efer hangját: - Az Értelmesebbek túlságosan megnövelték a hold sebességét, ezért nőtt meg a gravitáció - magyarázta. - Ez zavarta meg az emberi szervezet és a gépek működését. Az emberek második leszállása a Hor holdra, az ötszáz űrhajós jelenléte ismét egyensúlyba hozta azt a belső konstrukciót, amelyet ti machina liberatának neveztek, s amely valóban felszabadult gépek együttese. A Hor belsejét kivájták, és gépekkel töltötték meg, jó néhányat láttatok közülük. Magukba foglalják a múlt emlékeit, rendelkeznek a jövőre kiható okoskodás képességével, tervezőik még ösztönt is oltottak beléjük. Ez a gép sokat segített az Értelmesebbeknek, amikor megtervezték az emberekkel folytatandó együttműködést és a kétirányú információtovábbítást. De feladatát csak részben tudta megoldani. A jelen és a múlt elemzésébe hibák csúsztak. A pontatlanság miatt nem sikerült helyesen előre látni a jövőt. Az egész gépezetet Értelmes Lények építették, az Értelmesebbek irányításával. Lények - ismételte Efer -, de nem emberek. Valószínűleg ezért nem láttuk előre az emberek reakcióit, és sajnálatos módon bizalmatlanságot ébresztettünk tetteink és szándékaink iránt. Igazán egyedülálló civilizáció vagytok a Kozmosznak Eme Tartományában. A Hor holdban elhelyezett gépek építői sokkal okosabbak voltak nálatok, de nem lakozott bennük ennyi erény, sem az azzal oly szép kontrasztot alkotó gyarlóság, amely egyébként nélkülözhetetlen - sietett hozzátenni Efer. - A hibák mellett annál ékesebben rajzolódnak ki a jó tulajdonságok. 262

Ezt persze a legtökéletesebb gép sem foghatja fel. Az Értelmesebbek bájos, de némi gonddal járó jelenségnek tartják az űrhajósok ragaszkodását a Földhöz, ehhez a Családi Házhoz, amelynek jelképes, kicsinyített mását magatokkal hoztátok a kozmoszba. Ez a kötelék nem szakadt el, akármilyen messzire kóborol-tatok időben és térben. A legváratlanabb pillanatok-ban merül fel bolygótok emléke. Hogy ez az emlék el ne mosódjon, házakat építettetek a csillaghajókban, s ezekben a házakban Apák és Anyák laknak. Ők teremtik meg az igazi családi otthon légkörét. Az űrhajósokat aligha lehet otthonülőknek nevezni, de kétségtelen, hogy a földi tájak képe, a lombok susogása, a házi koszt íze, a fa illata, a terített asztal, az egyszerű padok, a nyájas, vendégszerető házigazdák erőt adnak az űrutazóknak, átsegítik őket a legnehezebb órákon. Az emberek egyre erősebbek, egyre jobban megbirkóznak a nehézségekkel. Nem tértek ki az akadályok elől, leküzdésük pedig örömöt szerez, és új erőforrá-sokat nyit meg. Amíg a közvetítő szerepére készülődtem, megismerkedtem sok mesével és legendával, amelyeket gondosan összegyűjtenek, és a könyvtárakban őriznek. Volt köztük egy történet a mitikus óriásokról, a Föld fiairól, akik ha elestek a harcban, rögtön talpra álltak, mert anyjuk feltámasztotta őket. A hold űrrepülőte-rének rajtpályáján álltunk, és hallgattuk Efer szavait. Valamennyi űrhajós tudatába eljutottak. A hold körül keringett az egész raj, kétezer csillaghajó, készen arra, hogy bármelyik pillanatban segítséget nyújtson az ötszáz embernek, akik saját akaratukból újrakezdték a Hor gépezetének félbeszakadt kutatását. - Az Értelmesebbek letettek az emberi lények reprodukálásáról - folytatta Efer. - Azt a kötelé-

263

ket, amely az embereket a múlthoz fűzi, nem tudjuk sem elszakítani, sem reprodukálni. Naprendszerünk legkényesebb növényének gyökerei a földből szívják az éltető nedvet. Az embermásolatok, amelyeket teremtünk, olyanok lennének, mint a repülő virágok. Nem akarunk a kozmosz útvesztőiben bolyongó, gyökértelen lényeket teremteni. A Hor hold, üstökös módján, ellipszis alakú pályán halad, s ez a pálya a Galaktika Eme Tartományának határa. Vele tart az űrhajóraj, amely a hold körül kering. Lehet, hogy ezt emberrablásnak fogjátok nevezni. Mondhatnám, hogy egy kozmikus áramlat ragadta magával a machina liberatát és a csillaghajókat, de megérdemlitek, hogy az igazságot közöljem veletek. Az Értelmesebbek azt akarják, hogy a raj gyorsabban repüljön. Megpróbáljuk átvinni az űrhajókat az idő feletti tartományba. - Meg sem kérdezed, hogy beleegyezünk-e -mondta Pawel Do. - Mégis jogos volt Tereza figyelmeztetése? Okok és okozatok láncolatát hoztátok létre, hogy csapdába csaljátok valamennyi hajót. - Gondolj az expedíció céljára - válaszolta Efer. - Sokszor elmondtad, hogy hiszel az Értelmesebbek jó szándékában. A tudósok és a filozófusok alátámaszthatják ezt a hitedet. - És a deszantcsoport a holdon maradjon? - kérdezte Egin. Efer megelőzte a Parancsnok válaszát: - Visszatérhetnek a csillaghajókba, ott jobban kipihenik magukat. 264

EGOCENTRIKUS UTAZÁS Pawel Do bejött a dolgozószobámba, körülnézett, és a kis elektronikus gép felé intett. - A titkárod? - Az emlékezetem - válaszoltam. - Reméljük, nem hagy cserben. Följegyezte már a machina liberatával kapcsolatos eseményeket? - Éppen két órája tápláltam be az utolsó adatokat az űrhajósok második leszállásáról a Hor holdra. - Földi idő szerint annak már négy hete -mondta a Parancsnok, és leült egy karosszékbe. - Azóta nem történt semmi figyelemreméltó. - Bízunk az Értelmesebbekben - válaszoltam. - Efer olykor ideszól, hogy legyünk türelemmel. - A Hor hold vezeti a rajt. A navigátorok panaszkodnak, hogy csak a napot lopják. A hold gépei vezérlik a csillaghajók gépeit. A csillagok megfigyelése azt mutatja, hogy nehezen elképzelhető sebességgel száguldunk. Laurin szerint hamarosan átlépjük a Kozmosz Eme Tartományának határát. - Vagyis a mi Galaktikánkét. - Feltehetőleg, ámbár egyik-másik szakértő úgy véli, hogy az Értelmesebbek különböző tartományokra osztják a Galaktikát. No és a te masinádnak nincs kedve önállósulni, felszabadulni, mint a machina liberata? - Tréfálsz, Pawel.

265

- Nem. Ellenőrzöm az emberek és a gépek viselkedését a megváltozott körülmények között. Az űrhajósok egyre frissebbnek, erősebbnek érzik magukat. Az asszonyok egymás után jelentik be, hogy szeretnének gyereket szülni. Biztonságban érzik magukat. Emlékszel, Julisz nem is olyan régen említette, hogy kiélesedtek a vonásaink. Valamelyik kollégája megállapította, hogy az űrutazás öregít. Szerencsére tévedett, mert azóta szemlátomást csinosodunk, az utazás fiatalít, felfrissíti a szervezetet. Képzeld - mesélte nevetve -, Akon filozófus sutba vágta a szemüvegét, azt mondja, hogy tökéletes a látása. Julisz és az asztrobíológusok szerint a Hor hold a világmindenség éltető tájaira vezette a rajt. A kertekben, a Családi Házak körül idő előtt kivirágzottak a gyümölcsfák, a galérián meg kirügyeztek a dísznek kirakott, száraz ágak. Nézd meg a kezemet, milyen sima, nem győzöm bámulni. - Valami különleges fajta kozmikus sugárzás - vélekedtem. - Brávó, Narbukil! - kiáltott fel a Parancsnok. - Pontosan így nevezte Laurin, a Kozmológus. És hozzátette, hogy nemsokára abbahagyja a borotválkozást, mert egyre kevésbé borostás az arca. Üde, fiatalos bőr, csillogó szemek, életöröm, ezt figyeli meg Julisz újabban a legtöbb űrhajóson. Borca, akinek mindig találó hasonlatai vannak, kijelentette, hogy olyan egészséges nyugtalanságot érez, mint a téli álmából ébredt állat, Tereza pedig, aki olykor meglehetősen egzaltált, az egész legénység szeme láttára megcsókolta Tituszt, és közölte vele, hogy eljött a régen várt kozmikus tavasz. - Tavasz? Hát az is lehet éppenséggel, hogy tavasz. Annyi biztos, hogy mindenkinek fris- sebben pezseg a vére. Amikor jöttél, éppen 266

valami régi nótát dúdolgattam. - Nagyon kellemes tünetek - állapította meg Pawel Do, és elkomolyodott. - Kapcsold be a képernyőt- kérte, s miután ez megtörtént, bejelentette valamennyi űrhajósnak: - Közeledünk a Másik Világhoz. - Nézzétek a holdat! - kiáltott fel Laurin. - Ragyog, mint a Nap. - Hamarosan beléptek a Másik Tartományba - hallottuk Efer hangját. - Szervezetük felfrissülése jóvoltából az emberek könnyebben elviselik majd az idő és tér minden változását, deformálódását. Fokozatossá tesszük a változás értékelését,, és állandóan figyeljük a reakciókat. - Ez az utazás vége? - kérdezte Akon. - A régi és ismert út vége. - Nem ártana megüzenni a Földnek az új címünket - jegyezte meg Laurin. - A Hor holdat és az egész rajt egy torusz belsejébe vezettük - tájékoztatott Efer. A csillaghajók képernyőin ugyanakkor megjelent az átlátszó falú gyűrű modellje. - Ez megvédi az emberek szervezetét az övezet radioaktív sugárzásától és a magas hőmérséklettől. Az űrhajók körül a földihez hasonló összetételű légkört teremtettünk. A holdon jelenleg tavasz van. - Add át az Értelmesebbeknek köszönetünket a szerető gondoskodásért - mondta Pawel Do. - Az emberek tudni kívánják, mi történik ezután. Teljesítenéd óhajukat? - Megpróbálom - felelte a közvetítő. - Nem a legkönnyebb feladat emberi érzékkel észlelhe-tővé tenni ennek a világnak a képét. Az emberek látni, hallani akarnak, hogy a dolgokat megértsék, nem érik be a képzeletükben keltett víziókkal. Talán megkönnyíti az ugrást, ha bemutatjuk

267

az emberi világ néhány részletét, mindörökre rögzítve a múlt és jelen kettős idejében. Innen már csak egy lépés a kozmosz e tartományának legmagasabb foka. - Mit kell tennünk? - kérdezte a Parancsnok. - Üljetek le kényelmesen a képernyők elé. Amikor megjelenik egy sík a térben, ki-ki összpontosítsa figyelmét akármilyen emlékre az életéből. Minél régebbi, annál jobb. Akkor mindenki még látja a maga - az egyik időből a másikba vezető fokozatokból összetett - világát. Az űrhajósok úgy tettek, ahogyan Efer kívánta. Mindannyian? Majdnem mindannyian. Egin kiválasztott egy pár száz főnyi csoportot, amely a raj biztonságán őrködik. A Családi Házak lakói külön utasításokat kaptak. Ők sem vehettek részt a múltjukkal való találkozásban. - Narbukil, le ne vedd a szemed Tituszról -mondta a Parancsnok. - Kövesd, mint az árnyék. - Nem fog tiltakozni? - Ellenkezőleg, nagyon örül neki. - És Tereza? - Titusz barátai az ő barátai is - felelte Pawel Do. - Vigyázz Tituszra, de persze magadra is, meg az űrutazás krónikáját megörökítő gépekre is. A képernyőkön csillagok fénye ragyogott fel. Néhány másodpercig a kozmosztartomány panorámáját csodáltuk. Számtalan naprendszer, üstökösök, aszteoridák, ködfelhők. Aztán színes mozaikkal kirakott, enyhén hullámzó sík bontakozott ki belőlük. Titusz meglátta egész világát, az elmúlt idő térségeiben sétált. A legapróbb részletekig megörökítették itt mindazt, ami volt. Ami valaha létezett, de létezik most is. Úgy szemlélhette, 268

mint a kiállítási tárgyakat egy múzeumban. Kisgyerek korától fogva tanították: légy jó, légy szerény, józan, bátor. Félsz a mesebeli sárkánytól? Nincsenek szörnyetegek a világon. A szörnyek olykor a lábtörlőn szunyókálnak, a ház előtt. De csak a külsejük ijesztő. Lompos bundájuk mögött aranyszív dobog. A szörny a mancsaira fekteti a fejét, és pislog. Vigyáz rád. Ez a kutya. Ha felnősz, űrhajós leszel. Nem akarok! Hát mi akarsz lenni? Kertész. Az űrhajós is lehet kertész. Messzi világokba látogatsz, és amikor hazatérsz, eldolgozgatsz a kertben. Az űrhajósnak mindig jól kell viselkednie, te meg fára másztál az iskola előtt, és elszakítottad a nadrágodat, szégyent hoztál a szállítóra, aki országnak-világnak tudtára adta, hogy a leendő űrhajós, az űrutazás majdani Főhőse hat elszakíthatatlan nadrágot kapott ajándékba. Légy okos - biztatták a tanítók -, talán megérted. Eljön a nap, amikor kilépsz a kertajtón, amikor kidöntöd a falat, hogy átmenj a szomszéd szobába, a szomszéd házba, a szomszéd világba. Megtanították Tituszt, a leendő exobiológust: szeretni kell apádat és anyádat, testvéreidet, a nagymamát és a nagypapát, szeretni kell a rokonokat és az idegeneket. Ebben a korban különösen szeretni kell az idegeneket. Vagyis minden embert. Nem ismered őket, idegenek. Egyelőre. De ők ismerik az expedíció leendő Hősét. Az emberek egyetlen nagy családot alkotnak. Milyenek azok az emberek? Az értelmes gyerek érdekes kérdéseket tesz fel. Ezek és amazok az emberek nagyszerűek. Olyanok, mint te vagy. Nézz a tükörbe. Hát nem vagy nagyszerű gyerek? Milyen ez a világ? Bámulatosan okos ez a kölyök. Ez a világ

269

mintaszerű, hibátlan, kifogástalan. Az emberek jóvoltából. Az utcán járva ne lökd meg a járókelőket, ne üsd meg a gyengébbeket, ne bántsd a kisgyerekeket, ne bosszantsd az öregeket. Ne dobáld kaviccsal a csirkéket meg a kacsákat. Bízd rá életük és haláluk ügyét az erre illetékesekre. Mi az, amit csinálok, amit érzek, amit gondolok? Mi az, amit ebben a pillanatban szeretek, a következőben már nem? Miért iszonyodom attól az embertől? Ő is ugyanabból az anyagból van. Mégis undorodom tőle, pedig rám mosolyog, megsimogatja a hajam. Szeretném megölni, elpusztítani. Egy rezervátumban lakom a szüleimmel. A hegyi falut sűrűn látogatják a turisták. Apám türelmesen válaszol kérdéseikre. - Tessék, kóstolják meg - mondta. - Ízlik? Tejből készül, tejkocsonya, tej és citrom, rózsavízzel fűszerezve. Hogyan készül? Majd az asszony elmondja maguknak. - Hat egész tojást alaposan felverünk - mondta az anya -, és beleöntjük egy icce túróvá hevített aludttejbe. Leszűrjük a savót, szitára tesszük a túrót, tányérral leszorítva, míg kicsöpög és lehűl. Aztán fölszeleteljük, és cukros, fahéjas tejfelt öntünk rá. Most a hegyi pásztorkunyhó felé mész az ösvényen. A rezervátumban juhnyájak vannak, egy lány legelteti őket. Ez a lány az egész világod. Abban az időben, persze. Mert a világok elmúlnak. Az más világ volt. Eleinte fantasztikus, teljesen irreális, aztán valóságosabb, de alapos felderítésre buzdító. Egymást követték a fölfedezések, egyik káprázatosabb, mint a másik. Úgy rémlett akkor, hogy első kozmikus utazásodra indultál. És ami a legfurcsább, ezek az első utazá- 270

sok kedvet csináltak a továbbiakhoz. Nem szürkültek hétköznapivá. A Főhős neveléséért felelős emberek elvitték Tituszt a rezervátumból, átköltöztették a világot felfedező, kalandokra szomjas fiatalembert az Űrhajós Akadémiára. Most nézed ezt a rokonszenves ifjút, nézed önmagadat, amint mohón szívod magadba az űrkutatók minden tudományát. Bolygóközi űrhajók járják az eget. Az Akadémián cseppenként töltik agyadba a bölcsességet. Visszavágyódsz a rezervátumba, mit lehetne tenni? Az Értelmesek mindenre tudnak megoldást. Honvágyadat szervezett, tudományos módon csillapítod, igénybe véve a kijelölt asszisztensnő áldozatkészségét és tárgyismeretét. A testi-lelki higiéniáról szóló előadásokat most éles elméjű viták és laboratóriumi gyakorlatok kísérik. Ha tanáraidra gondolsz, sok embert látsz, akik azon fáradoznak, hogy agyadból eltávolítsanak minden gátat, dugót, korlátot és egyéb felesleges akadályt. Azt akarják, hogy Titusz nyílt eszű legyen. Neki kell elsőnek megértenie a világegyetem szerkezetének értelmét. Egyelőre az értelmes lények felépítését próbálja megérteni, az élő anyag titkait boncolgatja. A tanárok elégedettek a tanulóval, a tanuló az asszisztensnővel. Hát milyen ez a te múltbeli világod? Makulátlan, higiénikus, lelkes és kissé ziháló. Nézed magadat? Nézem. Szemlélem a mozdulataimat. Néhány alapvető, mindig ismétlődő mozdulat: Állok. Leülök. Lefekszem. Megyek.

271

Úszom. Ritkábban térdelek, inkább leguggolok vagy lehajolok, hogy fölemeljem az elejtett holmit. Életemben egyszer kúsztam, amikor a labdám egy kocsi alá gurult. A többi mozgás félmozdulat és negyedmozdulat. Félig fekszem, félig ülök, félig állok. Félfordulatok, hajlások, ringatózás, ugrás, bicegés. „Az ember elunta mozdulatai egyhangúságát, bosszantotta korlátozott szabadsága, s kedve támadt repülni.” Így kezdte az űrhajózásról szóló előadását a pedagógus szakember. A kozmosz robbanásszerűen tágul. Talán sikerül szinkronba hozni az emberi mozgást a világegyetem mozgásával. Egyre több kérdés. Mi az este? Ülök a padlón a szobában, bámulom az ablakot, nem látni benne semmit. Meguntam a fekvést, felültem. Várom, hogy fölkeljen a hold. Fénye az ablak tavában olyan, mint egy csendélet. Két alma, tányér, tál, ezüstkehely és villa. Íme a hold. A csendélet kellős közepén vagyok, a villa és a tányér között. Nyugtalanít ez a mozdulatlanság. Pedig akkor érezted át először teljes tudatossággal a létezésedet. Kisvártatva kérdésözönt zúdítottál tanítódra: „Miért szomorodom el, amikor a kezemre, az ujjaimra nézek? Mi ez a szoba? Ez a ház? Mik ezek a dobozok a dobozokban? Az emberek megtanultak a dobozok között járni.” Amint szemléled magad, apróságokat is észreveszel. Itt, ebben a térben megörökítették a világodat. Minden gesztusodat és fintorodat. Mi az út, amelyen megyek, mások mellett elhaladva? Rám néznek, nem látnak. 272

Az Értelmesek törték a fejüket, hogyan lehetne az embereket közelebb hozni egymáshoz, hogy napról napra együtt legyenek. A szakemberek számos csoportjában jó eredményeket hozott az agyak összekapcsolása. De a legjobban működő kollektívák is szétszéledtek munka után. A közös szórakozások részben megoldották a problémát, de a teljes integráció volt a cél. Hogy például azt az embert, aki messze vidékre költözött, lépten-nyomon kedvesen megszólítsák a járókelők az utcai forgatagban: „Szervusz. Hová mégy? Szívesen veled tartok. Először vagy a városunkban? Ismerkedj meg a családommal.” „Szervusz. Mondd el nekünk, miről álmodozol. Aztán elmegyünk együtt a stadionba. Százezer ember irányít telepatikusan egy könnyű vitorlázó repülőgépet. Százezer ember azonos gondolata megfelelő impulzust vált ki a repülőgépbe szerelt készülékben. Jobbra fordul, balra kanyarodik.” De letettek az egyéni világok összekapcsolásáról. Az elidegenedés okai másutt rejlettek. Milyen volt ez a világ? Egyhangúan ritmikus. Nappal-éjszaka, nappal-éjszaka, bánat-öröm, gyönyör-keserűség, fájdalom-élvezet, csodálat-iszony, jó-rossz, okos-buta, szép-csúnya. Nézd meg még egyszer a mozdulataidat. Könnyű felrajzolni a mindennapos pályát. Reggel tíz lépés a medencéig, kétszáz méter gyorsúszás, négyszáz méter futás a napos teraszon, kétszáz lépés az asztalig, húsz lépés reggeli után az előadóterembe, kétezer méter séta az Akadémia udvarán vagy tizenöt kilométer lovaglás a rezervátumba, ugyanaz visszafelé, három kilométer járkálás az űrrepülőtéren. Há- romszáz lépés haza, kettő az asztalhoz, egy az ágyig.

273

Végül kitágították a teret. A bolygó körül, aztán a Nap körül száguldoztál. És még messzebb, mert a teret semminek sem szabad korlátoznia. Ki vár ott rád? Szörnyetegek? Óriások? Koboldok? Mit látsz majd? Tizedfokú egyenletekben gondolkodó mértani formákat? Sokfejű lényeket, amelyek önmagukkal vitatkoznak a sokfejű lények eredetének hipotéziseiről? Vagy radioaktív baktériumokat, amelyek nem rendelkeznek önnön létezésük szemlélésének képességével? Micsoda fogyatékosság ez? Sugároznak és nem tudják. Ki akar majd beszélgetni veled? Ki üdvözöl a másik világ küszöbén? Megszoktad a mozgást, a formát, a kontrasztokat, a ritmust, az egyhangúságot, az érzéseket, a gondolatokat, a tájakat, a többé vagy kevésbé élő természetet. Értesz néhány, világodon kívüli jelenséget, vagy sejted, mit jelentenek. Ilyenkor szívesen használsz komoly szavakat: szubsztancia, abszolútum, alaktalanság, egység, lét, nemlét és sok ehhez hasonló. Alaktalanság - milyen nehéz elképzelni. Efféle bajok vannak az örökkévalósággal, a végtelenséggel is. Nem lehet élesebbé tenni az emberi látást, megjavítani a hallást? Nem lehet tökéletesíteni valamennyi érzékszervet? Alighanem lehet, de a túlságosan éles hallás süketséget okoz. A mérsékelt fényhez szokott szem nem viseli el a napok ezreinek ragyogását. Az Értelmesebbek fontosnak tartják az emberi érzékszervek tökéletesítését, de veszélyeivel is tisztában vannak. Nem tudom elképzelni az alaktalanságot. És belső világod? Vannak-e meghatározott formái? 274

Az elmosódó körvonalú, eltűnő és föléledő emlékek alakja. Sétára indulok belső világomban. Micsoda lomtár! Mondjuk inkább, régiségbolt. Itt őrzöm az értékes holmikat és a vásári csecsebecséket. Képek, mütyürkék, anzixkártyák, emlékfotók, cédulák. Halomszám az információk, ismeretek, matematikai egyenletekkel teleírt táblázatok és etikai kódexek, amelyek Naprendszerünkben, de különösen a Földön jelenleg érvényben vannak. Vannak napfényes és vannak sötét szobák. Százezer út, ösvény, autópálya, amelyet bejártál. Minél messzebbre jutsz, annál ködösebbek ezek az utak. A zugokban régi szorongások, félelmek lapulnak, készen a feltámadásra. Az örömök fénye kialszik, legjobb esetben elhalványul. Egy külön helyiségben, mely hajóhintával keresztezett körhintára hasonlít, kétségek vannak. Legnépesebb az a makacsul kínzó, gyötrelmes fajta, amelynek a neve „Mi lett volna, ha...?” Például: Mi lett volna, ha más hivatást választasz? Tudományos munka, tanítás az Űrhajós Akadémián? A Tizedik Kozmikus Korszak tudósának nyugodt élete. Család, gyerekek, unokák, dédunokák, Családi Ház a hegyvidéki rezervátumban. Évente egyszer összegyűlik a rokonság a világ minden tájáról, felejthetetlen majális az erdei tisztáson, a fenyők között, hunyorgó férfiak, nevető asszonyok, gyerekzsivaj. Te meg a fotelban, az erre a célra emelt dobogón, virágcsokrok és füzérek között. Ha kinézel valamelyik szoba ablakán, azt látod, ahogyan a jövődet próbáltad elképzelni. Érdekesebb, mint a régiséggyűjtemény. És mi van a többi helyiségben? Mindannak az eredménye, amit megtanultál.

275

Bölcsességed képe. Megrántod a vállad, idegesít ez a szó, mondjuk a bölcsesség helyett: tudás. Miféle jel ez, amely oly gyakran ismétlődik a szobák falán? A zsen jel. Két részből áll: egy ember és a kettes egyszerűsített rajza. Az ember és a kettes sematikus grafikai összekapcsolása az emberséget jelenti, két ember humánus viszonyát egymáshoz. Csak kettőét? Ez jelkép. Természetesen arra tanít, milyen legyen az emberek viszonya egymáshoz. Ki alkotta meg a zsen jelet? Konfucius, aki a Föld Első Kozmikus Korszaka előtt kétezer-ötszáz évvel született. Belső világodban vándorolva, kilépünk belőle. Ahogyan a Hor hold lehetővé teszi az Értelmesebbek beszélgetését és gondolatcseréjét az emberekkel, ahogyan a múlt révén kapcsolatba léptél Eferrel, éppúgy a te világod is a másik világba vezető tornác. Az utazók, felfedezők, alkotók és tervezők rendkívüli civilizációjához tartozol. Az embereket untatta és idegesítette, hogy mindig ugyanott legyenek, mindig egy szobában, egy lakásban, egy házban, egy utcában, egy országban, egy földrészen, egy bolygón, egy naprendszerben, egy galaktikában, mindig ugyanabban a világegyetemben. Ezt a nyugtalanságot, a tér iránti sohasem csillapuló szomjúságot csodáljuk bennetek a legjobban. A küszöbön állsz, te és barátaid, az űrhajósok. Lépjetek ki világotokból. 276

Így szóltam Pawel Dóhoz: - Voltaképpen az lenne a dolgom, hogy mindegyik űrhajós egocentrikus utazását rögzítsem és megörökítsem. De Efer segítőkészen figyelmeztetett, hogy ez fölösleges munka, mert az emberek világai hasonlóak, bár nem egyformák. Hozzátette: „Ha mégis szükségesnek látod, a Hor holdon felszerelt készüléktől megkaphatod a kétszázezer képet. Valamivel kevesebbet - helyesbített-, kétezer űrhajós nem fogadta el meghívásunkat erre a saját világukban való vándorútra. A többiek nyugalmát őrizték.” Megköszöntem ajánlatát, és kijelentettem: - Szívesen kikölcsönöznénk ezeket az anyagokat. - Kölcsönzésről szó sincs - felelte Efer -, saját másolatot kaptok. Az eredetiek a holdarchívumban maradnak. Aztán Efer közölte: - A raj biztonságosan leszállhat a Hor űrrepülőtereire. Az űrhajósok üde, friss levegőt szívhatnak, éltető elemekkel dúsítottuk a légkört. - Csakugyan nem ártana kinyújtóztatni a csontjainkat - vélte Heszker, és Tituszhoz fordult. - Mi a véleményed? - A Parancsnok dönt - felelte Titusz. - A hold fölött vagy a holdon, nem mindegy? - mondta Pawel Do. - Egyik esetben sem szabadulhatunk a Hor befolyása alól. - Amikor kedvetek van - szólalt meg Efer hangja. - Az Értelmesebbek meghagyják az embereknek a teljes döntési szabadságot és a választás jogát. Ezt már mondtam és megismétlem. - Hosszú út áll mögöttünk - szólt Laurin. - Egy ajtóhoz értünk, és te rést nyitottál rajta. Kinyitjuk, mert ilyen az emberi természet. Kíváncsiságunknak most sem tudunk ellenállni.

277

- Felkészíteni a csillaghajókat a leszállásra. - A Parancsnok utasításokat adott a kötelék-és csoportvezetőknek. - Egy óra múlva űrhajósváros lesz a holdon. - Városka - mondta Tereza. - Település - vélte Akon. - Csak össze ne vesszetek - mosolygott Lau-rin. - Akármi lesz is, megyek, és átöltözöm utcai ruhába. 278

AZ ÖTÖDIK TALÁLKOZÁS Egyetlen űrhajó sem szállt le a Hor holdra. A Parancsnok visszafizetett az Értelmesebbeknek: ő is a meglepetés, a kész tények módszerét alkalmazta. Bekapcsolták a gravitáció-kiegyenlítő rendszert, jól működött, a raj nemsokára elérte a harmadik sebességet, és messze maga mögött hagyta a holdat. - Kitűnő - hallották Efer hangját. - Milyen emberi ez a józan logikának fittyet hányó, dacos cselekedet, mennyi fantázia és egészséges humor, mennyi határozottság és méltóság van benne! Nos, meggyőződtetek róla, hogy senki sem korlátozza a raj mozgási szabadságát. Nem szándékozunk üldözőbe venni a csillaghajókat. A kozmosznak ezen a vidékén nem szokás a kergetőzés. Két-három perc múlva elhallgatok, mert egyre növekszik közöttünk a távolság, és a Hor állomás rövidesen használhatatlanná válik. Mit mondjak az Értelmesebbeknek? - Ívet írunk le - felelte Pawel Do -, ellipszis alakú pályán haladunk, hogy ne veszítsük el veled a kapcsolatot. Az űrhajósok nem hagyják el a csillaghajókat, az emberek azt mondják: „Mindenütt jó, de legjobb otthon.” - Dicséretes óvatosság - mondta Efer. - Az Értelmesebbek határtalanul türelmesek és meg-értőek. Őszintén csodálják az embereket, s ez a csodálat egyre növekszik. Javasolom, hogy csökkentsétek a sebességet. Nemsokára meglát-

219

tok egy naprendszert, egy csillag körül keringő bolygókat, s ebben a naprendszerben egy nagy bolygót, amely a saját gravitációs rendszerének központja. A napbolygó körül kilencven kisbolygó kering. Ezeken értelmes lények élnek és szaporodnak, az emberek kozmikus rokonai, reflexív tudattal megáldott lények, a látásuk, hallásuk, tapintásuk, szaglásuk és beszédük eléggé fejlett, viszont teljesen hiányzik belőlük a humorérzék és sok más erény, amely az emberekben oly nagyszerűen kifejlődött. Ezek a lények elsajátítottak egy nehéz tudományt: szabadon mozognak az időben és a térben. Könnyen elérhetnék az értelem fejlődésének legmagasabb fokát a Kozmosz Eme Tartományában, ha nem volnának bizonyos szerkezeti hibáik. Az Értelmesebbek - mondta Efer - az ismeretes okokból letettek az emberek tömeges reprodukálásáról. Reméljük, hogy ez a találkozás elősegíti két civilizáció tapasztalatcseréjét, mindkét fél hasznára. Ha az itteni Értelmes Lények emberivé válnak, munkálkodni kezdhetünk a kozmikus társadalmak integrációján; ha az emberek megismerik azt a titkot, hogyan függetleníthetik magukat a mozgástól, az időtől és a korlátozott tértől, a kozmikus lépcső legmagasabb fokára lépnek. Ez elméletileg lehetséges. A gyakorlatban pedig... Kilencven csillaghajó szállt le a kilencven bolygón. Az űrhajósok nem szálltak ki, belülről figyelték az új környezetet. Efer segítségével a gépek elsajátították az Értelmes Lények nyelvét, és folyékonyan tolmácsolták a leszállás helye közelében észlelt beszélgetéseket. A lények így csevegtek: - Oda nézz, valami újat állítottak fel a ház elé. 280

- Ez bizony újdonság. - Mi lehet? - Valami szerkezet. - Értelmes Lény létedre nem túl pontosan fejezed ki magad. - Két kúp, amelynek az alapja érintkezik. - Amolyan mértani idom. - De mire való? - Szerintem új postaláda. - Nem látok rajta nyílást a leveleknek. - Biztosan akkor nyílik ki, ha odatartod a levelet. - Próbáljuk ki, helyes-e a föltevésed. - Nincs nálam levél. - Levél nélkül nem lehet végrehajtani a kísérletet? - Ha ez postaláda, akkor nem lehet. A lények elmentek. A képernyőn magas termetű, majdnem emberi alakokat láttunk, elmosódott, kissé homályos arcvonásokkal. Méltóságteljesen jártak-keltek az óriási város utcáin. A terek és parkok fölött ablaktalan, ajtó nélküli, gömb alakú házak magasodtak. Ki sem léptem dolgozószobámból a parancsnoki csillaghajóban, de megörökítettem minden képet és hangot, amelyet a kilencven űrhajó közvetített. A bolygóktól elég távol eső pályán keringtünk, hogy senki se vegye észre a raj jelenlétét. Ezerkilencszáztíz űrhajó őrködött a kilenc-száz ember biztonságán. - Óriások élnek ezen a bolygón? - kérdezte Pawel Do. - Százszemélyes űrhajót látnak, és levélszekrénynek nézik. - Látási hiba - magyarázta Efer. - A szemük minden képet lekicsinyít. Mintha magasról és messziről tekintenének a dolgokra és más lényekre.

281

Egy másik űrhajó a másik bolygón lakó Értelmes Lények társalgását közvetítette: - Oda nézz, a ház előtt valami újdonság áll. - Eredeti forma. - Színes, csillogó idom. - Szobor?... - Persze, szobor. Remekül illik ebbe a lakónegyedbe. Kúp alakú házakat építünk, a kúp a nagy divat a modern építészetben meg a művészetben is. - És miből van? - Szilárd anyag. Érintsd meg. - Meleg. - Nagyon helyes. A mi éghajlatunk alatt csak a meleg, forró szobor számíthat sikerre. Lánglelkű művész nem alkot hideg műveket. - Folyton baj van a fűtéssel. Még a lakásainkat sem tudjuk kellőképpen felfűteni, a szobrászok meg csak pocsékolják a hőt. - Hideg belsőnket akarják fölmelegíteni. - Az én belsőmnek nincs szüksége mesterséges hevítésre, sem művészi ösztönzésre. Folyton ide-sündörög valaki, hogy felolvasszam. Némelyek összetévesztik a kisugárzásomat a központi fűtéssel. - Némelyek? Ezt úgy érted, hogy én is közéjük tartozom? - Te? Hogy mondhatsz ilyet? Te váltod ki azokat a reakciókat, amelyek fölmelegítik körülöttünk a légkört. A lények eltávolodtak, derengő fény és némi meleg sugárzott belőlük. Egymáshoz simulva eltűntek egy karcsú, kúp alakú, magas torony mögött. Még fel sem ocsúdtunk a különös párbeszéd után, a harmadik csillaghajó megkezdte a közvetítést egy újabb bolygóról. 282

- Oda nézz, valami újdonság. - Biztosan egy új reklám. - Mit hirdet? - Valami sűrítményt vagy játékszereket. - Inkább figyelem-összpontosító készüléket. - Hangokat is hallok. - Egy új hangszer reklámja. Olyasféle, mint a búgócsiga, amelyik zenél, ha megpörgetik. - De ez nem pörög. - Éppen az benne az újdonság. Pörgés nélkül zenél. - Ahogy nézem, egyre jobban meghatódom. - Régi dallamok jutnak eszedbe? - Megindít az a vágy, hogy a lét csupa harmónia, csupa muzsika legyen. - Remélem, nem csipog. Ki nem állhatom a csipogó hangszereket. - Ez cseng. - Inkább zümmög. - Ne vitatkozz velem. - Tudom, mit beszélek. - Ha tudnád, nem fecsegnél ostobaságokat. - Értelmes Lény vagyok. - A látszat csal. - Meg akarsz sérteni? - Értelmes Lényt nem sérthet meg egy másik Értelmes Lény. - Igaz, de te sértegetsz. - Mit jelentsen ez a fütty? - Fütyülnek rád. - Ezt még megbánod. - Csillagokat látok a szemem előtt. - Ez a primitiv düh tünete. - Eltűnök, nehogy kárt tegyek benned. „Nem is próbáltak meggyőződni, hogy a vita tárgya valóban egy hangszer funkcióját tölti-e

283

be - mondta Laurin. - Hallgassuk meg a következő párbeszédet.” - Oda nézz, új kioszkot állítottak a házunk elé. - Jó kis ötleteik vannak. Csupa kioszk az egész környék, hát felállítanak még egyet. - Zárva van. - Kopogtass, hátha kinyitják. - Valaki megszólalt. Vannak odabent. - Nyissák ki! - Kinyitják. - Micsoda madárijesztők ezek?! - Tudom már, bábok. Divatos mostanában a bábszínház. Minden téren van egy. Na gyere, menjünk, csak nem akarsz paprikajancsikat bámulni? A következő beszélgetés, egy másik bolygóról: - Oda nézz, mi az? - Éjszaka nőtt ki a földből a ház előtt. - Jó nagy, magas... - Majdnem akkora, mint a házunk. - Már régen gyanítottam, hogy a bolygó mélyében kincsek rejlenek. Valami kis földrengés dobhatta ki. - Gondolod, hogy ér valamit? - Nézd, milyen csillogó, színes. - Ha mások is meglátják, elveszik tőlünk. - Nem látják meg. Beállványozzuk, és azt mondjuk, csillagvizsgálót építünk. - Csillagvizsgálót? Megállj csak, eszembe jutott valami. Hátha ez az izé nem a föld alól jött, hanem az égből pottyant le. - Annál jobb. Az égből lehulló tárgyak nagyon értékesek, a mi tulajdonunk lesz az egész bolygó. - Talán két bolygónk is lesz, vagy három. - Mindenekelőtt tudjuk meg, hogyan jegy- 284

zik a világtőzsdéken az égből hulló tárgyakat. - Mostanság egyre ritkábban hullik le valami az égből. - Éppen azért nő az értékük. Kilencven különféle változattal ismerkedtünk meg. Ki légtisztító készüléknek nézte a csillaghajót, ki mutatványosbódénak, ki adószedő doboznak, szemétégető automatának, szökőkútnak, útjelző oszlopnak vagy más egyébnek. Senki sem találta el az igazságot. Pawel Do megkérdezte Efertől: - Ők nem építenek űrhajókat? - Egypárszor hozzáfogtak, de az első kudarcoktól elmegy a kedvük, és abbahagyják. Folyton bütykölnek valamit, de olyan veszekedős természetűek, hogy a legjobb ötleteik is kútba esnek. Ezért sohasem tudtak elszakadni bolygójuktól a szó fizikai értelmében. - De hát megoldották a mozgás, az idő és a tér titkát. - Ettől még jobban ellustultak. Próbáljatok velük kapcsolatba lépni, de ne felejtsétek el, hogy mindegyik bolygó lakosai másként látnak. Itt kisebbnek érzékelik a dolgokat, ott nagyobbnak, másutt szélesebbnek, keskenyebbnek vagy laposabbnak. A Parancsnok rövid tanácskozás után azt a bolygót választotta, amelynek lakosai szobornak nézték az űrhajót. Borca volt a csillaghajó kapitánya. Az Értelmes Lények éppen hazafelé ballagtak. Az űrhajó láttán ismét megálltak, és vitába bocsátkoztak a modern művészetről. A társalgásból Borca arra következtetett, hogy feleakkorának látják az űrhajót, mint amekkora valójában. Így az emberek magassága sem kelt majd szenzációt.

285

- Hamarosan meglátnak bennünket - jelentette a Parancsnoknak. - Három űrhajós kiszáll a csillaghajóból, és bekapcsolódik a képzőművészeti vitába. - Sok szerencsét - mondta Pawel Do. - Legyetek óvatosak. Az űrhajó körül álldogáló lények elnémultak az emberek láttán. A hallgatást Borca törte meg: - Üdvözöllek benneteket, mi emberek vagyunk, egy másik naprendszer tudományos-technikai civilizációjának képviselői. Az elektronikus tolmács lefordította Borca szavait a Lények nyelvére. - Hm - dörmögte a legközelebb álló Értelmes Lény -, tehát ez nem szobor? - Nem - mondta Borca. - Ez űrhajó. - Nahát! - kiáltott fel egy másik Lény. - Űr-hajó szállt le a bolygónkon, valószínűleg értelmes lényekkel. A szomszédainkat megeszi a sárga irigység. - A többi bolygón is leszállt egy-egy csillaghajó - tájékoztatta Borca. És ezzel megkezdődött a bolygórendszer új korszaka. Az 1. sz. bolygó lakosai megállapították, hogy különös kitüntetés érte őket, mert náluk szállt le a legnagyobb űrhajó a legnagyobb űrhajósokkal. A 15. sz. bolygó lakosai kijelentették, hogy ez szemenszedett badarság, mivel az ő bolygójukon vendégeskedik a legkeskenyebb űrhajó a legkarcsúbb emberekkel, s ez a tény azt bizonyítja, hogy a Tizenötöst és a Tizenötösöket érte különleges kitüntetés. Nyomban tiltakoztak az 50. sz. bolygó lényei: „Csodálatosan parányi űrhajósok vannak nálunk. Megható ez a bizalom. Az a tény, hogy a csöppségek a mi bolygónkat választották, ékesszólóan tanúsítja az Ötvenes vezető szerepét 286

bolygórendszerünkben”. Hasonlóképpen beszélt a többi Lény is. Mindegyik bolygó lakosai úgy vélték, hogy őket érte különös kitüntetés, ők hivatottak minden akció irányítására a más világból jöttek látogatása kapcsán. - Csak mi tudunk közös nyelvet találni velük. - Mi jobban hasznosítjuk a bolygóközi kapcsolatokat. - A mi bolygónkon szállt le a legtökéletesebb űrhajóscsoport. - Hát a mieink? Éles formák, éles ész! Mi vagyunk a kozmosz kiválasztottai. Efer hallgatott, mit is mondhatott volna. Borca elhatározta, hogy rápirít vendéglátóira. Hosz-szú beszédet mondott, amelyet az egész bolygó-rendszerben közvetítettek. Befejezésül kijelentette, hogy egységben az erő, és hozzátette, hogy az igazán Értelmes Lény örül más lények örömének, mert ez a fajta öröm alkotó, építő energiát ad, az ellenkező reagálás viszont pusztító, romboló tettekre vezet. Udvarias figyelemmel hallgatták végig Borcát, majd meghívtak tíz-egynéhány űrhajóst, hogy látogassák meg a kísérleti központot. A tudományos intézmény igazgatója végigvezette a más világból jött vendégeket a pompás termeken és az épületet körülvevő, meseszép kerten. - Itt javítjuk ki az Értelmes Lények hibás szerkezetű belsejét - magyarázta. - Különböző módszerekkel szüntetjük meg a hibákat. Ez a készülék itt a különösen kellemetlen hibák, például az irigység, falánkság vagy mondjuk képmutatás csökkentésére szolgál. Miért zsugorítjuk össze ahelyett, hogy megszüntetnénk? A sokkhatást akarjuk elkerülni. Az a Lény, akit hirtelen megfosztanak élete addigi értelmétől,

287

összeroppan, és megszűnik létezni. - És eredményes ez a csökkentés? - érdeklődött Borca. - Menjünk ki a kertbe - javasolta az igazgató. - Ezek itt a lábadozók. Sétálgatnak az ösvényeken, némelyik lassan, mások gyorsabban. Egyelőre nem találják a helyüket, rosszul alszanak, sóhajtoznak. Számukra a világ minden varázsát elvesztette. De ez átmeneti állapot. Egy idő múlva visszanyerik életkedvüket. Sajnos a teljes szabadságban a csökkentett hibák ismét eredeti méretükre nőnek, a páciensek pedig visszakerülnek a kísérleti klinikára. Néha radikális módszerhez folyamodunk: eltávolítjuk a legcsúnyább hibákat. Egyidejűleg erősítő anyagokat juttatunk a szervezetbe, amelyek ellensúlyozzák a páciensben a gyermekkor óta megszokott hibák hiányát. - Nagyon humánus módszerek - dicsérte Borca. - Az Értelmes Lények eléggé agyafúrtak - vallotta be az igazgató. - Összebeszéltek a munkatársaimmal, hogy csak látszólag hajtsák végre a gyógykezelést. A páciensek javulást színleltek, később pedig még ádázabbul fitogtatták hibáikat. A legmakacsabbak megszervezték a Jellemhibavédelmi Ligát, és beléptették alkalmazottaim egy részét. A Ligát feloszlatták, a látszatkezeléseknek egyszer s mindenkorra véget vetettünk. A hibákat csökkentjük vagy megszüntetjük. Az eredmények biztatóak. Az igazgató felsóhajtott és folytatta: - A Tizenhetedik bolygón létesítettek egy hasonló intézetet. A mi módszereinket alkalmazzák, és azzal dicsekszenek, hogy csodákat művelnek. Láttam azokat a csodákat, mert nem bízva 288

zseniális kísérleteikben, hozzám fordultak. A Ti-zenhetesen csak úgy nyüzsögnek a kontárok. Szerkesztettek egy szimultán készüléket, amely-lyel száz egyént lehet egyszerre kezelni, és azóta teljesen elment az eszük. Világgá harsogják, hogy „felülmúlhatatlanok vagyunk”! Pedig csakis a mi intézetünk folytat felülmúlhatatlan tevékenységet. - Te is miniatürizáltattad a hibáidat? - firtatta Borca. - Én?! - rökönyödött meg az igazgató. - Biztosan tréfálsz. Nekem nincs semmiféle hibám! Borca megköszönte az őszinte választ, és azt mondta, hogy ideje visszatérniük a csillaghajóra. Alig értek oda, süvítés hallatszott, és néhány száz méterre felrobbant egy lövedék. Nem tudták, ki lőtt és honnan. - Rajtra felkészülni! - adta ki az utasítást a Parancsnok. -Újabb meglepetés, Efer. Ezt mivel magyarázod? - Az Értelmes Lények - közölte Efer - rakétákkal küldik egyik bolygóról a másikra a postát, az ajándékokat, a tudományos információkat és a bolygóközi társasági élet híreit. - Társasági élet! - örvendezett Laurin. - Biztosan egy csokor virágot küldtek az űrhajósoknak. - Az Értelmesebbek tanácsai ellenére feltalálták a puskaport - vallotta be Efer. - Hiába figyelmeztettük őket, űrhajók építése helyett rakétalövedékek gyártására használták fel a rendelkezésükre bocsátott terveket. Abbahagyták a beszélgetést, mert a sokasodó robbanások dörejétől úgysem hallották egymást. Nagy magasságból szemléltük a kilencven bolygó összecsapását. Igazán érdekes látvány volt. Pár másodpercenként kilencven villanás, a raké-

289

ták nagyjából ott robbantak fel, ahol egy perce még a csillaghajók álltak. Az Értelmes Lények nem jöttek rá, hogy hiába lövöldöznek. Nem vették észre az űrhajók eltűnését. - Nagyon becsvágyóak - próbálta menteni a helyzetet Efer-, és hallatlanul érzékenyek. Mivel nem tudták meggyőzni a szomszéd bolygók lakóit, hogy az ő bolygójukon szállt le a legnagyszerűbb legénység, elhatározták, hogy elpusztítják a konkurrenciát. - Nemcsak ugyanazt gondolták, ugyanúgy is cselekedtek, és most egymást lövöldözik - fejezte be Laurin. - Még jó, hogy a robbanások nem törik be az ablakokat, mert a házaikon nincsen ablak. - A gömb alakú házak napfényt áteresztő anyagból készülnek - magyarázta Efer, és kissé aggodalmas hangon kérdezte: - Mit szándékoztok tenni? - Közbelépünk - jelentette ki a Parancsnok. - Titusz vezeti a védőrakétarajt. Soke Stratéga biztosítja az akciót. Kezdjük! Háromszáz rakéta vált el a csillaghajóktól. Néhány másodperc alatt megtették a raj és a bolygórendszer közötti távolságot. - Szétkergetni a rakétakilövők legénységét! - hangzott a parancs. - Megsemmisíteni a kilövőket és a raktárakat! Szempillantás alatt gőzfelhővé váltak a kilencven bolygó rakétakilövői. Megsemmisültek a föld alatti lőszerraktárak is. - Az Értelmesebbek - szólalt meg Efer hangja - szeretnék kifejezésre juttatni őszinte csodálatukat az emberek iránt. - Szép - mondta Pawel Do. - Nagyon szép. Időszerű még az a terv, hogy közelebb kellene 290

hozni a két civilizációt? Hogyan hasznosítják a kilencven bolygó lényei azt a képességüket, hogy szabadon mozognak az időben és a térben? Mit tanulhatunk tőlük? Mivel Efer nem válaszolt a kérdésekre, Laurin megjegyezte: - Úgy látszik, a túl gyorsan zajló események kárt tettek a Hor hold berendezéseiben.

291

A LUDEA Efer hallgatása alig egy óra hosszat tartott. A navigátorok éppen megkezdték a bonyolult számításokat, hogy meghatározzák a raj helyét a kozmosznak ebben, az övezetében és a Földtől való távolságát, amikor a közvetítő újra megszólalt: - Az Értelmes Lényekkel való ötödik találkozás ismét bebizonyította, hogy egyedülálló civilizáció képviselői vagytok. - Bókjaid zavarba hoznak, és kozmikus szintű udvariaskodásra köteleznek - felelte Pawel Do. - Öröm együttműködni ilyen hihetetlenül türelmes lénnyel, aki ilyen kitartóan tör célja felé. - Csak az a kár - jegyezte meg Laurin kozmológus -, hogy a 90 bolygó civilizációjának képviselői olyan hamar elveszítették a türelmüket. - Nagyon jóakaratúak - próbálta mentegetni Efer a veszekedős lényeket. - Intézeteket létesítettek hibáik leküzdése céljából, de a velük született krónikus látási hibák rettentően bonyolulttá teszik az életüket. Gondoljátok csak el, mindegyik bolygó lakosai másképpen látják ugyanazt. - Ha ugyanazt a problémát más-más szemszögből nézik, az megkönnyítheti a helyes értékelést - mondta Laurin. - Több szemtanú beszámolója ugyanazon eseményről mindig különböző. Sokoldalú elemzést tesz lehetővé, ha ugyanazt a tárgyat más-más szemmel nézik. 292

- Vagyis a látáshibák erényeknek bizonyulhatnak. Jól értettem? - kérdezte Efer. - Nagyon jól, hibátlanul - biztosította Lau-rin -, és hogy semmi kétséged ne maradjon, példát is mondok: pocsékul lőnek. Megörökítettem az űrhajósok kacagását. Sokáig nem tudták abbahagyni. Végül megszólalt Pawel: - Mint hallod, nem maradt bennünk harag a barátságtalan vendéglátók iránt. - Milyen türelmesek vagytok! Micsoda pompás humorérzék! - áradozott Efer. - Csodálatos életerő, kimeríthetetlen energia, igen, igen, az emberi lény korlátlan, akárcsak a világmindenségünk, és ez a hasonlatosság megint igazolja az Értelmesebbek döntését, hogy a kozmoszt emberekkel népesítik be. - Az ötödik találkozás a 90 bolygó lakosaival nem fokozta kedvünket a további kísérletekhez - állapította meg a Parancsnok. - A navigátorok megkezdték a legrövidebb visszaút kijelölését. Megmondhatod nekünk, mikor érünk el a Földre? - Hamarabb, mint gondolnátok, sokkal hamarabb - válaszolta Efer. - A Kozmosz Eme Tartományában úgy görbül a tér, hogy a raj egy ideje már hazai naprendszeréhez közeledik. - Ez aztán a jó hír! - kiáltott fel Titusz. -Elveszítettük a kapcsolatunkat a Földdel. Nemsokára helyreállíthatjuk? - Természetesen. Az Értelmesebbek állandóan továbbítják a híreket az expedíció sorsáról és a raj visszatérésének valószínű időpontjáról. Ez meglepett, hogy azt ne mondjam: meghatott bennünket. - Átadhatnád Narbukilnak az elküldött információk másolatát? - kérdezte a Parancsnok.

293

- Hiszel az Értelmesebbek jó szándékában, de nem hiszel a közvetítőnek - mondta Efer. - Hát Tereza és Titusz mit gondol, igazat mondok? - Érzem, hogy igazat mondasz - felelte mély meggyőződéssel Tereza. - Nekem is ez a véleményem - mondta Titusz. - Az Értelmesebbek is kaptak híreket a Földről? - Éppen az imént. Az emberek, a kapott információkra válaszolva, szívből üdvözlik az űrhajósokat. - Az emberek? Milyen emberek? - kérdezte Pawel. - Az űrutazás szervezőinek fiai - mondta Efer. - Nagyon hasonlítanak a szüleikhez. A Hor hold állandóan veszi a Naprendszer állomásainak adásait. Az emberek látni és hallani akarják az űrhajósokat. Igyekszünk minél előbb eleget tenni ennek az érthető kívánságnak. - A derék Hor hold - lágyult el Tereza. -És mi még el akartunk szökni előle. - Most a raj összekötője lesz - mondta Efer. - Megkönnyíti, hogy ismét kapcsolatba lépjetek bolygótokkal, és lehetővé teszi a beszélgetést az Értelmesebbekkel. - Miről kívánnak beszélgetni velünk? - érdeklődött Laurin. - Azt szeretnék tudni, elfogadjátok-e a meghívásomat. - Hová? - Arra a bolygóra, amelyen már jártatok a múltban - válaszolta Efer. - Látogatásotok óta sok idő telt el ott. Most igazi reneszánszunkat éljük. Rászolgáltatok a szívélyes, vendégszerető fogadtatásra. - Azt elhiszem, hogy rászolgáltunk - mondta Titusz. - A raj egy része leszáll a bolygóra - jelentette 294

ki Pawel Do. - A csillaghajók többsége bolygó körüli pályán marad. Aztán majd meglátjuk, mi lesz. Most átveszed a kalauz szerepét? - A legnagyobb örömmel - mondta Efer. -Figyeljétek jól a képernyőt. Mindjárt megláttok egy hunyorgó fénypontot, amely tíz másodpercenként változtatja színét, felváltva piros és zöld. Ez a fénypont mutatja az utat a naprendszer felé. Hat bolygó kering a csillag körül. A naptól számítva a negyedik türelmetlenül várja érkezéseteket. - Remélem, megússzuk ünnepélyes fogadtatás nélkül - dörmögte Laurin. - Nem akarjuk fárasztó ceremóniákkal gyötörni az űrhajósokat - közölte a mindent halló Efer. - Alaposan ki kell pihennetek magatokat a visszaút előtt. Eltelt egy nap, a fedélzeti órák délután kettőt mutattak. - Rövidesen megláttok egy űrhajóflottillát -csendült föl Efer hangja. - Ez a díszkíséret. Elkísér egészen a bolygóig, segít, hogy megtaláljátok a legrövidebb, helyes utat, aztán belépjetek a légkörbe. Egin mindenesetre riadót rendelt el, amin Titusz bosszankodott, Laurin nevetett. - Jó, legyünk óvatosak, ez érthető - mondta Titusz -, de ne mutassuk ki túl gyakran, hogy nem bízunk a közvetítőben. Elfogadtuk a meghívását. a házigazda maga gondoskodik a biztonságunkról. Nem fenyeget bennünket semmi. - Ahogy én Egint ismerem - jegyezte meg Laurin -, inkább a díszkíséretet fenyegeti veszély. Pawel Do szótlanul hallgatta a beszélgetést. A kozmológus tréfáján elmosolyodott. - Légy nyugodt - mondta. - Nem pusztítjuk

295

el a házigazda űrhajóit. A riadó miatt nem kell megsértődniük. Efer már elég jól megismerte az embereket, és eddig folyton dicsért minket. Másvalami aggaszt: régen kijelölték a célt, amelyhez különböző utak vezetnek. Szabadon megválaszthatjuk az utat és az utazás módját. Senki sem gátolja kezdeményezéseinket, önállóan döntünk, de bármit teszünk, a végeredmény mindig megegyezik az Értelmesebbek jó előre kidolgozott programjával. Ez némileg a regényhősök helyzetére emlékeztet, akiknek sorsát az író már eldöntötte, mielőtt megformálta őket. - Hallottam egyszer egy történetet egy fantasztikus regény hőseiről, akik szembe akartak szállni az író akaratával - mondta Laurin. - Szerfölött eleven figurák voltak, így aztán megtagadták az engedelmességet, és élni kezdték a saját életüket. A szerepek megfordultak, az írót kényszerítették, hogy a cselekményt úgy folytassa, ahogy a mű hősei kívánják. - Mulatságos és fantasztikus anekdota -mondta a Parancsnok. - A mi valóságunk, bár olykor szintén fantasztikus, kétségkívül a kozmosz befolyása alatt áll, és nem tudjuk, mikor hasznos ez az embereknek, mikor káros, védekezzünk-e, vagy engedjünk a befolyásnak. Pawel töprengését félbeszakította a díszkíséret feltűnésének híre. Különböző nagyságú és formájú rakéták százai árasztották el az eget. Tüzetes megfigyelés után három fő csoportot különböztettünk meg: üstökösökhöz hasonló, nagy csillaghajók, nagyon bonyolult szerkezetű kisebb űrhajók, amelyek csipkés hidakkal összekötött mértani idomokból álltak, végül a harmadik, legnépesebb csoport: hagyományos formájú rakéták, talán valamivel karcsúbbak a raj szondáinál. 296

- Pompás flottilla - állapította meg Egin minden lelkesedés nélkül körülbelül nyolcszáz hajócska. - És pompás fogadtatás - mondta Pawel Do. - Nagy megtiszteltetés számunkra. Soha senki nem fogadta így az embereket. Értékelnünk kell a vendéglátók udvariasságát. Narbukilra sok munka vár. - Titkáraim gyorsan és jól működnek - feleltem -, megörökítenek minden képet és hangot. - A diszkíséret a következő manővert hajtja végre - hallottuk Efer hangját. - Az űrhajók egy része félkörben körülveszi a rajt, másik része visszafordul, hogy kalauzotok legyen. - Körülveszik? - dörmögte Egin. - Bízzál bennünk - kérte Efer. - Az Értelmesebbek nem láthatták előre a kellemetlen meglepetéseket, amelyek a Hor holdon és a többé-kevésbé értelmes lényekkel való találkozások során érték az űrhajósokat. De itt, ebben a naprendszerben, a kozmosznak ebben a tartományában, amely a határ két oldalán terül el, csak kellemes meglepetések várhatnak rátok. A Hor követi a rajt. Bolygó körüli pályán marad, hogy közvetítse a különböző dimenziók képviselőinek további beszélgetését. Pontosan négy órakor szállnak le az első csillaghajók a Ludea bolygóra. Némi gondot okozott az eredeti név lefordításá - vallotta be Efer. - Jól ismerem az emberek nyelvét, de hozzászoktunk a hangtalan gondolatcseréhez. Amikor bolygónkról beszélgetünk, tudatunk a nap képét továbbítja a zöld síkság fölött, a zöld háttéren megjelenik a Sohir virág kelyhe, amely holdtöltekor nyílik. A Ludeának természetes holdja van. Ez a virág sohasem hervad el, az Értelmes Lények még mindig teljesületlen álmát, a halhatatlanság vágyát jelképezi.

297

Néhány perccel múlt négy óra. Tíz csillaghajó leszállt Efer bolygójának űrrepülőterére. Hamarosan követte őket a Parancsnok hajója. Pawel Do még sohasem látta a közvetítőt. Csak elbeszéléseinkből ismerte. Amikor meglátta a leszállópályán magányosan álló Efert, azt mondta: - Jóképű férfi. - És rögtön hozzátette: - Több, mint jóképű. - Mintha magasabb lenne - vélte Titusz. -Azt hiszem, ez másik alakja Efernek. - Úgy van - mondta Efer. - Ugyanaz a közvetítő más alakban. Első találkozásunk óta évszázadok teltek el. A tudat sok formát öltött, mert így határoztak az Értelmesebbek. Az emberi ügyek szakértője lettem, ezért vagyok itt. - Egyedül? - csodálkozott a Parancsnok. - Kívánságotok szerint az űrrepülőtéren nincs tömeg, nincsenek üdvözlő beszédek, zenekarok, virágfüzérek, feliratok. A munkatársaim, mindössze tíz Eléggé Értelmes Lény, kissé távolabb várakoznak, a Bizakodás épületében. Rendszerint ott szállnak meg az űrhajósok, mielőtt elindulnának a kozmoszba. Azt mondtuk, szeretnénk megismerni Efer munkatársait. - Örülni fognak, hogy így döntöttetek - felelte. - Hosszú ideje éjjel-nappal egyébre sem gondolnak, még a kötelességeiket is elhanyagolják. Egyre azon rágódtak, hogy akarnak-e majd beszélni velük az emberek. - Itt aztán tanulhatunk szerénységet - súgta Laurin. Megörökítettem Efer őszintén elfogódott munkatársainak képét. Csupa karcsú, bájos ifjú, világos ruhájukban jól érvényesült kecses alakjuk. Amikor meglátták a belépő vendégeket, 298

kedves mosollyal elébük siettek, még mindig aggódva, hogyan viselkedünk majd velük. A Parancsnok kedvessége, Laurin közvetlen humora, Titusz vonzó lénye, Akon filozófus komolysága, Tereza izgatottsága, a többi űrhajós barátságos arca áttörte bizonytalanságuk korlátját, eloszlatta minden aggodalmukat. Gyöngédebbek és finomabbak nálunk, gondoltam, s a gondolatolvasó Efer kedves mosollyal köszönte meg a bókot. A járművek bevitték az űrhajósokat a város központjába. - Tízezer ember számára készítettünk szállást - mondta Efer. - Tizedannyit látunk vendégül, tehát bőven lesz hely. - Ha lehetségesnek látjuk - felelte Pawel Do -, a többi űrhajós is elfogadja meghívásod. - Őszinte szeretettel fogadunk minden embert - szólt a közvetítő. - Megértjük óvatosságotokat, és csodálattal szemléljük, mennyire vigyáznak az emberek az emberekre. Efer igazat mondott, amikor azt említette, hogy bolygója reneszánszát éli. Sajátos újjászületés volt ez. A régi építészet szépségét az új, fejlett civilizáció követelményeivel párosították. A festői völgyben épült, több szintes város élettől lüktetett. Járókelők tömegei sétáltak a tereken, a magas oszlopokkal övezett udvarokban. Az oszlopokba épített liftek kapcsolták össze a város emeleteit. A barnásvörös oszlopsorok szép kontrasztot alkottak a palotaszerű épületek falának szürke síkjaival. Az épületek kupolája az erős napfényt tompító anyagból készült. A városnegyedeket hidak és alagutak kötötték ösz-sze, a sok kertet ügyesen füzérré kapcsolták a mesterséges folyók, amelyek csöppet sem hasonlítottak szabályozott partú, egyhangú csatornák-

299

ra. Az építészek most új terven dolgoztak: szigetváros, amely egyik földrésztől a másikig úszik az óceánon. A Földön a Harmadik Kozmikus Kor vége felé valósították meg ezt a gondolatot. Az űrhajósok rendelkezésére bocsátott épület-csoport a város legfelső szintjén, a Negyedik Kerületben volt. - Itt sok a friss levegő - mondta Efer. - A közelben külön adó-vevő állomást építettek, hogy kapcsolatba léphessetek a rajjal. A Parancsnok megköszönte. - Elég jó készülékeket hoztunk magunkkal - tette hozzá. - Mindegyik űrhajós bármikor kapcsolatba léphet a bolygó körüli pályán maradt csillaghajókkal és elsősorban Heszkerrel, a helyettesemmel. Én álltam a legközelebb Eferhez, biztosan ezért vettem észre, hogy szembogara egy pillanatra összeszűkült. Megérezte pillantásomat, és rögtön elmosolyodott: - Hát persze, így sokkal egyszerűbben és kényelmesebben fenntarthatjátok a kapcsolatot. Nem tértünk többé vissza erre a témára. Aznap meglátogattuk még a csillagvizsgálót és egy lakónegyedet, amelynek falait gyönyörű freskók díszítették. - Csodálatos - lelkendezett Titusz. - Ha elnézem ezeket a gigászi műalkotásokat, alig tudom elképzelni, hogy a freskók lakóházak falait borítják. Olyan az egész, mint egy képtár a hegyoldalban. Följegyeztem elektronikus titkárom memóriájába néhány gondolatot: „Ezek nemcsak Értelmes Lények, hanem szépérzékkel megáldott művészek, akik elragadtatás- 300

sal szemlélik a környező világ formáit és színeit. És amikor ki akarják fejezni elragadtatásukat, csodákra képesek. Mindenütt színes festmények, monumentális szobrok, világító szökőkutak, hihetetlenül gazdagon tagolt, pompás anyagú homlokzatok, a tereken tarka kőmozaik, csodálatosan könnyű, égre törő, szinte szárnyaló épületek - valóságos múzeum ez a város, csupa nagyszerű műalkotás. Rajonganak a zenéért, a táncért és a költészetért. Rajongásuk tárgyainak sorrendjét meg is fordíthatnám, mert nincs köztük különbség, egyforma lelkesedést kelt a szép költemény, az ihletett muzsika vagy a mesés balett. Micsoda korlátlan, szárnyaló fantázia! Mennyi lendület és pátosz, s ugyanakkor milyen bámulatosan szerények a művészek! Efer bemutatott néhányat a legkiválóbbak közül. Elragadó lények! Hostin, a zseniális építész, Sor, az elbűvölő táncos, Imus, a csupa tűz zeneszerző és még sokan, akiknek nevét nem tudtam feljegyezni. Efer tolmácsolta szavaikat. Arról beszéltek, mennyire megindította őket az emberek érkezése. Sokat hallottak Efertől a civilizációról, amely kétezer csillaghajót küldött ki a kozmoszba.” Az építész így szólt: - Hogyan mondhatnám el, mit érzek, hogyan fejezhetném ki őszinte boldogságomat, hogy hízelgés nélkül köszönetet mondjak látogatásotokért ezen a bolygón? Az űrhajós-pályaudvar épületének tervén dolgoztam. Nem tudtam megoldani a főcsarnok belső megformálását. Csak kínlódtam, kínlódtam, mindhiába. Megmondtam Efernek, abbahagyom, nem tudok megbirkózni a feladattal. Ekkor közölte, hogy nemsokára meglátom az embereket. Megköszöntem a hírt, és munkához láttam. Sikeresen elkészítet-

301

tem a csarnok tervét. Beszélgetésünk után olyan várost készülök tervezni, amely a földrészek fölött szálló, óriási gömbben helyezkedik el. A ti jelenlétetek megduplázza erőmet. Restelkedve hallgattunk. Zavarunkat látva Efer biztosított: - Azt mondja, amit érez. Nagy élmény neki, hogy találkozott az emberekkel. És nemcsak neki - tette hozzá mosolyogva. 302

AZ IDŐ FELETTI TARTOMÁNY Sorra látogatjuk a városokat, országokat, földrészeket, bejárjuk a bolygót. Megismerkedünk a Ludea lakosaival, az eferidákkal, ezt a nevet Laurin találta ki. Alkotó munkát végeznek, zenét szereznek, eredeti hangszereken játszanak, festenek, szobrot faragnak és szerkesztenek, regényeket, verseket és színműveket írnak, nagyszerű épületeket emelnek. Gyakran ismételjük ezt a szót: „nagyszerű”. Fel sem tudom sorolni mindazt a nagyszerűséget, amivel lépten-nyomon találkozunk. Bámulatos lelkesedés, ember-feletti alkotó szenvedély, amely a lét értelmét jelenti e lények számára. Efer mindenhová elkíséri az űrhajósokat, s olykor tömör magyarázatot, fűz a látottakhoz: „E tartomány csillagainak kozmikus sugárzása elősegíti a művészi tehetség kibontakozását. A tehetségek hamar megérnek, és gyakran elpusztulnak, mielőtt pályájuk csúcsára érnének.” „Műveikre roppant érzékenyek, a nemtetszés legcsekélyebb jelét sem bírják elviselni. A mosoly élteti őket, a dicséret új erőt önt beléjük.” - Valamennyien alkotók, művészek? - kérdezte Titusz. Egy kertben pihentünk, a légi járművekre várva, amelyekkel a másik földrészre jutunk. - Nem, nem mindenki művész - válaszolt Efer. - A többség, mondjuk, a lakosság kétharmad része. A többiek szolgálják őket, optimális

303

feltételeket teremtenek az alkotó munka gyors fejlődéséhez. - Gyors? - csodálkozott Akon filozófus. - Az eferidáknak is az a bajuk, ami egykor az embereknek? A Földön á Harmadik Kozmikus Kor vége felé sikerült kiküszöbölnünk életünkből a sietséget. Mennyire elszegényített minden élményt, mennyire megnehezítette létezésünk tudatos átélését, a szépség szemléléséről már nem is beszélve! Az élet ritmusának lelassítása fordulatot jelentett az emberek további létében: teljesebb, tökéletesebb, színesebb lett. Mi a magyarázata, hogy a Ludeán így siettetik az időt? - Említettem egyszer, milyen rövid életűek ezek a lények, akiket eferidáknak neveztetek el, hogy örömet szerezzetek nekem - mondta Efer. - Ez a név eszetekbe juttathatja azt is, hogy efe-mer, kérészéletű lényekről van szó. Véletlen, de sokatmondó egybeesés. A Ludeán még senki sem élt tovább, mint húsz évig. - Milyen időszámítás szerint? - kérdezte Lau-rin. - Az itteni húsz év jelenthet kétszáz évet a Földön. - Sajnos a Ludeán az égi mechanika hasonló törvényei érvényesek. A bolygók nap körüli keringéséből a földihez hasonló időszámítás adódik, de ezzel véget is ér a hasonlóság. Talán ti segíthetnétek nekünk megoldani ezt a legfontosabb problémát. Évszázadok óta igyekszünk meghosszabbítani az értelmes lények életét. De még senkinek sem sikerült ezt a varázslatot véghezvinni. - Vonjátok be a nőket az együttműködésbe - szólalt meg Tereza. - Gyakran jó ötleteik vannak, és kitartóbban ragaszkodnak eszméik megvalósításához. No és alaposabbak is. Miért őrziték őket a házakban? Miért nem vesznek részt 304

az életben? Patriarchátus ez? Még egyetlen nőt sem láttam. Efer felsóhajtott. - Ezen a bolygón nincsenek nők - mondta. - Soha nem is voltak. Megértem, hogy álmélkod-tok. A járművek már várnak a közeli repülőtéren. Átrepülünk a meleg tenger övezte, kontinensre. Ott rendkívül enyhe az éghajlat, és az éltető napfényben minden dúsan növekszik. A költők azt mondják, hogy ott még a kövek is új életre pezsdülnek. Néhány órás repülés után egy tojásdad síkon szálltunk le a félszigeten, amelyet Efer az Óriás Kezének nevezett. Némi jóakarattal el lehetett képzelni, hogy öt ujj merül a tengerbe. - Festői fjordok - állapította meg Laurin. -És hová dugta az óriás a másik kezét? - A földrész másik felére tette - mosolygott Efer. - Visszafelé majd magasabbra emelkedünk, és meglátjátok az egész szárazföld körvonalait. Emberi alakra hasonlít, aki széttárt karokkal fekszik, az égre néz, jobb lábát kinyújtja, bal térdét felhúzza, ez az a magas hegy, amelynek csúcsán a galaktika egyik legnagyobb csillagvizsgálóját építették fel. - Az éghajlat valóban csodálatos - mondta a Parancsnok. - Itt aztán kellemes élni! - Úgy van - mondta Efer. - Itt senki sem gondol arra, hogy élete véget ér. Az egész kontinens egyetlen nagy laboratórium, tudományos intézetek és műtermek százezreiből áll. Itt születnek az Értelmes Lények, itt teremtjük a formákat, és töltjük meg tartalommal. Hallatlanul bonyolult folyamat - magyarázta Efer, majd bemutatta az első munkacsoportot: - Ezek a tervezők. Állandóan javítgatják, tökéletesítik terveiket, igyekeznek megjavítani a tervezett struktúrák

305

működését, el is érnek bizonyos eredményeket, de azok még mindig nem kielégítőek, a tökéletesítés nagyon lassan halad. Megismerkedtünk egy zseniális tervezővel. - Min dolgozol most? - kérdezte Efer. A zseni megbabonázottan bámulta az embereket. Efer megismételte kérdését. - Fafaragók sorozatán - suttogta, arcunkra meredve. - Hát ilyenek az igazi emberek... - Csalódtál? - kérdezte Laurin. - Ő a legmókásabb űrhajós - mondta Pawel Do egyébként kozmológus. Amikor nem kozmológiával foglalkozik, nem szabad komolyan venni. Efer lefordította Laurin kérdését és a Parancsnok szavait. - Bizonyos fokig csalódtam - felelte a tervező. - Aszimmetrikus vonások, tökéletlen arányú testek. Hangosan beszéltek, szögletesen mozogtok, csak ez a lény mozog bájosan, kecsesen - mutatott Terezára. - Ő majdnem olyan szép, mint Efer. - Egy kis pimaszság jót tesz nekünk - mondta Tereza. - Beszélj még - kérte a tervező -, milyen szépen cseng a hangod! - Végre egy bók, kissé kritikus megjegyzéseid után - nevetett Tereza. - Nevess, nevess - kérte ismét a tervező -, hiszen ez különös fajta ének. Szeretném megnézni a hangszálaidat. - Ne haragudjatok rá - lépett közbe Efer. -Sohasem látott és hallott embereket. - Rólam mi a véleményed? - érdeklődött a Parancsnok, hogy elterelje a tervező figyelmét Terezáról. 306

- Erős alkat. Csúnya arc. Kijavítanám az állkapocs formáját és a száj szabását. Túl nagy a szájad, sápadt az arcod. De erő árad belőled, bámulatos magabiztosság és nyugalom. Ki ő? - kérdezte Efert. - Az Űrutazás Parancsnoka. - Közelebb mehetek? - kérdezte a tervező, s amikor beleegyeztünk, sorra járt bennünket, és egy méter távolságból szemügyre vett, mint a kiállítási tárgyakat a múzeumban. - Testileg-lelkileg erősek vagytok - mondta-, érzem ezt az erőt és energiát. Erős sugárzást érzek... Ibolyántúli sugárzást - tette hozzá rövid gondolkodás után. - Sok információt tartalmaz. Közös vonásotok az önuralom. Irigyellek titeket ezért a nyugalomért. - Olykor kijövünk a sodrunkból - vallotta be Titusz. - Idegeskedünk, bosszankodunk, mérgelődünk... - Ó, csak annyit, amennyi a lelki erőnléthez szükséges - vetette közbe a javíthatatlan Laurin. - Nem angyalok vagy félistenek civilizációját képviseljük. Még azok az emberek is, akik a legjobb összhangban élnek a kozmosszal, amely, mint mondják, bennünk és mindenütt van, hajlamosak a különcködésre, a hangulatingadozásra, a jó- és rossz kedvre. - Válladra tehetem a kezemet? - állt meg előttem a tervező. - Természetesen - válaszoltam. - A közvetlen kapcsolat révén jobban megértem a felépítésedet. Régóta élsz már? - És a tervező felsóhajtott. - Nagyon régóta. Mikor ismerjük meg végre a hosszú élet titkát? Szónoki kérdés volt. Folytatta hát: - Elméd szüntelenül dolgozik, egyre jobban megterheled emlékezetedet, gondosan őrzöd a múlt képeit. Nem tudom kitalálni, hogy miben áll

307

a munkád. - Ő Narbukil, az Űrutazás Krónikása - magyarázta a Parancsnok. - Nemcsak a saját emlékezetét terheli meg, hanem a gépekét is. - Hagyj egy kis helyet a tulajdon emlékeidnek, raktározd el egyéni élményeidet. Az ember több, mint vélné. Efer apró, szinte észrevehetetlen intésére a tervező elbúcsúzott tőlünk, s bocsánatot kért tapintatlan kíváncsiságáért. - Ne haragudjatok - kérte -, pusztán szakmai érdeklődés. Megyek, mert lényeges javításokat kell végrehajtanom a terveimen. Túl sok figyelmet szentelünk a formának, túl keveset a tartalomnak. A tartalom, amely az emberek belsejét kitölti, kitűnően megerősíti a külső szerkezetet. Efer nagyot sóhajtott, és a tervező elhallgatott. Átmentünk egy másik műhelybe. Itt a leendő lények jellemvonásait programozták. A bonyolult készülékre egy tudós ügyelt. - Egyik legközelebbi munkatársam - mutatta be Efer. - Együtt volt velem a múltban. - Az ám, megismerem! - kiáltottam fel. - A derék Ki! Ő volt segítségemre a palotában, aztán elkísérte az űrhajósokat a stadionba. - És közben alaposan szemügyre vette őket - mondta Efer. - Megfigyeléseit később felhasználta, amikor egyik alakból a másikba vándorolva, eljutott e bolygó jelenébe. Megőrizte a múlt emlékeit. Ez az Értelmesebbek műve. - Nagy örömmel üdvözlöm az eredeti embereket - hajolt meg Ki. - Hasonmásaitok sok kívánnivalót hagytak maguk után. Annál jobban örülök, hogy kapcsolatba léphetek az eleven prototípusokkal. Ez a népes csoport a műhelyeinket látogatja, mások a kertekben sétálnak, megint 308

mások fent maradtak a csillaghajókban. Ezt a szolidaritást nem tudjuk beleoltani a laboratóriumokban teremtett értelmes lényekbe. A ti létezésetek az emberi közösségből fakad. Az ember létezése: együttélés más emberekkel. Azok a lények, akiket eferidáknak neveztek, sohasem érhetik el a teljességet, sohasem szerezhetik meg ezt az életerőt, ha meg nem tanulnak együtt élni. Efer diszkrét biccentése véget vetett a monológnak. Ki elment. A tervező buzdítására megörökítettem saját észrevételeimet az Értelmes Lények alkotóinak földrészén. Bemutatták nekünk az egész teremté-si ciklust. Megismerkedtünk sok művésszel, jeles tudósokkal, akik a lények vérmérsékletét összehangolják a tájjal, az éghajlattal, bemutatták nekünk a zseniális muzsikusokat, akik átadják tehetségüket tanítványaiknak. Megcsodáltam egy tüneményes balettmestert, aki egész táncosnemzedéket gyártott. Efer bemutatta az alkotókat, tájékoztatott szakmájukról, többé-kevésbé bonyolult készülékeket mutatott. A tervezők nem fukarkodtak a magyarázatokkal. Szemlátomást felvillanyozta őket az emberek látogatása. Az volt a benyomásom, hogy rögzítik minden szavunkat, minden mozdulatunkat, minden fintorunkat. Az emberi elme kiválóságáról társalogtak velünk, közben bemutatták, hogyan szerkesztik meg a leendő értelmes lények elméjét. Hasonlóképpen jártak el azok, akik az emberi ész és szív ideális együttműködését fejtegették. - Egyáltalán nem tudunk uralkodni érzelmeinken - panaszkodott az érzelmek szakértője. - Folyton egyik szélsőségből a másikba esünk. A boldogságot hirtelen kétségbeesés váltja fel.

309

Az emberek kiegyensúlyozottak. Hogy értétek ezt el? Az ilyen és hasonló kérdésekre az űrhajósok többnyire azt felelték: „Ez hosszú história”, és továbbmentünk. A legnagyobb benyomást az tette rám, amikor tucatnyi tízéves fiút pillantottunk meg. Játszották egy kertben, mestereik szüntelen felügyelete alatt. - Ezek prototípusok - magyarázta Efer -, két év múlva elérik a teljes érettséget, akkor megkezdjük a nagy tömegű sorozatgyártást. Mindig a mennyiség határozza meg a minőséget. Minél többen vannak, annál könnyebben becsúszik egy-egy szerkezeti hiba. - És mivel kezdődik az egész? - kérdezte Te-reza. - A tervvel. - És aztán? - A terv megvalósításra kerül. - Nem mondanál valamit a részletekről? Tízéves lényeket mutattatok. - Egy éve teremtették őket, némelyiket kicsit előbb. - De hogyan, mi módón teremtették? - A teremtési ciklus sok ezer kisebb-nagyobb teremtő aktusból áll, így keletkezik a fiatal lény. - Élőlény, léte tudatában? - A tudat fokozatosan fejlődik ki. - A felnőtt ember szervezete mintegy hatvanbillió sejtből áll, naponta ötszázezer-millió sejt keletkezik és hal el. Az emberi lény állandóan megújul, de csak az anyag, mert a forma változatlan marad - mondta Tereza. - Ha rám nézel, ezerkvadrillió atomot látsz. Hány atomból állnak az emberekhez hasonló eferidák? 310

- Kicsit többől. Az emberi struktúra rugalmasabb. Aztán Efer meghívta az űrhajósokat a Három Idő Házába. - Nézzétek végig a megtett utat - mondta. Karosszékeket állítottak a teraszra. A nap eltűnt a láthatár mögött, a sötétebb égre idézték fel Efer munkatársai a múlt képeit. Láttuk önmagunkat, szeretteinket, a raj indulása előtti eseményeket, Borca csillaghajójának kényszerleszállását, a gondolat hatását az anyagra. - Az Értelmesebbek bemutatták, hogy mire képesek - emlékeztetett Efer. - A pszichokinézis jelenségét katasztrófa kiváltására használták fel. Közben figyeltük az űrhajósok reagálását, a védelem módszereit. Sok próbának vetettük alá az embereket. - Sajátos módja a csodálat kifejezésének - jegyezte meg Laurin. - A próbák eredménye keltette az őszinte csodálatot - felelte Efer. - Az emberek először találkoztak más világok lényeivel. Az Értelmesebbek várakozásait igazolni kellett. Efer szavait a Xyris bolygó képei és az Ég Közepének Országa körül lejátszódott események illusztrálták. - A parancsnoki csillaghajó védelme csődöt mondott - folytatta Efer. - Ez az Értelmesebbek műve. Szándékosan segítettek a „pulykáknak”, hogy megrongálják az űrhajót, és elpusztítsák a Családi Házat. Így folytatódott a kísérlet. Minduntalan kérdéseket tettek fel. Mit csinálnak az emberek ebben a helyzetben? Hogyan küzdik le az akadályokat? Milyen cselekvésmódot választanak? Hogyan reagálnak? Emberfeletti megértést és türelmet tanúsítottatok, amikor

311

mentegetni próbáltátok az agresszív és dölyfös lényeket. A múlt időben tett utazást Efer így kommentálta: - Aztán végre közvetlenül is találkoztunk ezen a bolygón, de a bolygó távoli múltjában. Megalkottuk az űrhajósok első hasonmásait. Egyúttal meglátogattátok az Angyalok Iskoláját, ezt egy másik időben szerveztük, ahonnét Titusz első ízben lépett át a másik dimenzióba. A Piros Térben tett útja végén a 2000. sz. Csillaghajó másolatába tért vissza. Az Értelmesebbek bocsánatot kértek az emberektől. Gyakran kifelejtették a közbülső fokozatokat. Újabb képsor következett: az első és a második leszállás a Hor holdra, az emberek reprodukálásának kísérlete. - Letettünk arról, hogy silány és múlékony másolatokat költöztessünk más rendszerekbe. - Mit csináltatok a hasonmásainkkal? - kérdezte Titusz. - A múltbeliek már régen megszűntek létezni - mondta Efer. - A három űrhajós, Heszker, Borca és Soke hasonmása a machina liberatára vigyáz, nehogy túlságosan önállósuljon. A Hor holdat irányítják, az Értelmesebbek utasításait hajtják végre. Bármikor megláthatjátok őket. Nem másoltuk le a parancsnoki csillaghajó egész legénységét, ez fölösleges lett volna. Pawel Do hasonmása az űrhajón van, Egin gondos őrizete alatt. A Hor holdon Titusz másodszor is átlépte a másik dimenzió határát. Nem sokkal ezután az Értelmesebbek valamennyi űrhajósnak lehetővé tették az utazást a kettős időben, a múltban és a jelenben. A belső világotokban tett utazást megelőzte az ötödik találkozás a 90 bolygó rend- szerében. Megismertétek azokat a lényeket, 312

amelyek az Értelmesebbek segítségével megtanultak szabadon mozogni az időben és a térben, áthelyezve tudatukat a Kozmosz Eme Tartományának múltjából jelenébe és jövőjébe. A tapasztalatok és jó tulajdonságok cseréjére számítottunk. A 90 bolygó lakosai nem éltek az alkalommal. Nem volt elég józan eszük, hogy legyőzzék hibáikat, és ott tartóztassák a földi vendégeket. - Jól ismerjük az emberi civilizáció történetét - mondta Efer. Az űrhajósok szeme előtt régi korok képei suhantak el, epizódok Kumaou emberevőinek életéből, a rómaiak elpusztította Karthágóról. Láttuk a zapotékok szent városát a mesterséges fennsíkon, amelyet két lefejezett hegycsúcs egyesítésével építettek. Egy másik képen indiánok ezrei nehéz kőtömböket vontattak fel a hegyoldalon. Aztán fölperzselték az erdőket, mert a mészégetéshez faszénre volt szükség. A tömbökből piramisokat építettek. A letarolt föld nem termett többé. Az egykor bőven termő Oaxaca-völgy ma kietlen sivatag. A Föld hajdankorában vívott háborúk történetét is bemutatták, aztán képek következtek az emberi civilizáció virágzásának korából. - Igazolni és indokolni szeretném az Értelmesebbek óvatosságát - mondta Efer. - Az emberiség nehéz gyermekkora formálta évezredeken át mai, érett jellemeteket. Fáradhatatlanság, roppant energia, bátor, néha elszánt védekezés, robbanékony erő: ezek az erények bámulatot és aggodalmat keltettek bennünk. Nem tudtuk, hogy a sajátos kozmikus körülmények között az emberi hajlamok nem gyengítik-e az emberiességet, a más lényekkel való kapcsolatteremtés vágya a kozmikus szintű együttélés kezdetét jelenti-e.

313

Most pedig nézzétek meg a Kozmosz Eme Tarto-mányának más világait. Naprendszerek ezreit láttuk, bolygók tízezreit és jobb vagy rosszabb minőségű tudattal megáldott, Értelmes Lények millióit. A Földön a régebbi korokban álarcos farsangi felvonulások divatja járta: allegorikus figurák és torzképek, mesebeli lények, szép emberek, mulatságos bábuk, apokaliptikus képek, angyalok és ördögök, bohócok és táncosnők. A gondolatolvasó Efer megjegyezte: - A teremtés folyamata sohasem ér véget a kozmoszban, szüntelenül tart a kozmikus karnevál. Egyre újabb formák, alakok, tartalmak keletkeznek. Különböző anyag, más-más teremtési módszer, változatos eredmények. Szilíciumlények, növények, fehérjelények, különféle atomszerkezetek, az anyagok, szubsztanciák legkülönbözőbb kombinációi, százezerféle létezés, a csodák vására. Az egyik lény napfénnyel táplálkozik, a másik a tenger tajtékjával, a harmadik más teremtmények finom, tápláló húsával, amelyek nélkülözik a magasabb rendű gondolkodást, nem szoktak a jó ebéd után elmélkedésbe merülni, és főleg nem tudnak védekezni. Az a legnehezebb, hogy a mások étvágyától megvédjük magunkat. Vannak lények a „gondolkodom, tehát vagyok” sorozatból és lények a „nem gondolkodom, mégis vagyok” sorozatból. Egyszerű és véges struktúrák meg végtelen kiegészítéssel önmagukat bonyolító konstrukciók. Kis, közepes és nagy, mozgékony és mozdulatlan lények. Hadd idézzek egy mítoszt az istenek születéséről - mondta Efer. - A káoszból megszületett az istenpár: a Föld és az Ég. Sok gyermekük volt: az óriási titánok, az egyszemű küklopszok, a százkarú hekatonkheironok. Kronoszt megré- 314

mítették a félszeműek és a százkarúak, föld alatti fogságba vetette őket. A gigászok és a százfejű Tüpheosz fellázadtak Zeusz ellen. A mostani kozmosz megértőbb, de az Értelmesebbek emberekkel akarják benépesíteni. Valóban követésre méltó példa vagytok. Őszintén szólva, ahogy figyelmesen megnéztem a különböző bolygók lényeit... nos, minden elfogultság nélkül, az űrhajósokra tekintve nem tagadhattam, hogy Efernek tulajdonképpen igaza van. A szerénység harcra kelt bennem a büszkeséggel. Efer talán hajlamossá tett az önelégültségre, de a tények azok tények. Bejártuk a kozmosz jókora darabját, most pedig sok más világot is bemutattak nekünk. - De hát - szólalt meg a mindig józan Laurin - nemcsak a küllem számít... Viszont meddig hagyhatja hidegen az embert a legmagasabb fokú elismerés? - folytatta a Kozmológus. - Ha az Értelmesebbek azt közlik velünk Efer útján, hogy az ember fejhosszal vezet a Kozmosz Eme Tartományában, tapintatlanság volna tovább kételkedni. Különben is lehet, hogy csak illeget-jük magunkat. Nem tudom, szerénység ez vagy kacérkodás. Ha a többség azt állítja, hogy okos vagyok, úgy illik, hogy tiszteljem és elfogadjam a többség véleményét. Régóta gyanítom, hogy az ember kissé alábecsüli magát. Legfőbb ideje, hogy higgyünk az Értelmesebbeknek. Efer figyelmesen hallgatta Laurint, és a so-molygó űrhajósokra nézett. - Próbáld előre látni a legközelebbi jövőt -mondta Terezának. - Megpróbálom - szólt Tereza, és behunyta a szemét. - Látom az egyik legszebb bolygót,

315

a kékeszöld Földet. Látom az űrhajósokat a Családi Házakban. - Kinyitotta a szemét. - Nem tetszik nekem ez a ti nem nélküli társadalmatok - mondta Efernek. - Nagyszerű művészek, alkotók, de magányosak. Hát miről írtok a verseitekben? Alaposan módosítani kellene teremtő munkátokat és teremtményeiteket, az eferidákat. - Jól látod a jövőt csukott szemmel - mondta Efer -, még jobban nyitott szemmel. Mi is feltétlenül szükségesnek tartjuk ezt a változtatást. Az Értelmesebbek azt javasolják, hogy menjetek át az idő feletti tartományba - fejezte be váratlanul. - Már annyit gyalogoltam ma - panaszkodott Laurin. - Biztosan nagyon messze van. - Nem mozdulunk el innét - mondta Efer. - Csak eloltjuk a lámpákat, hogy jobban összpontosíthassunk. - Valamennyi űrhajóst meghívod? - kérdezte a Parancsnok. - Mindenkit, aki hajlandó elfogadni a meghívást. Pawel Do kapcsolatba lépett Heszkerrel és Eginnel. Néhány percig beszélgettek. A bolygó körüli pályán nyugalom volt. - Jó a vétel a bolygóról? Látod a képeket, hallod a beszélgetést Eferrel? - érdeklődött a Parancsnok. - Kitűnően - mondta Heszker. - Mi a szándékod? - Tíz űrhajós él a meghívással. És megint együtt vándorlunk: Pawel Do, Titusz Tereza, Laurin, Akon filozófus, Soke stratéga Borca, Narbukil krónikás és két tudós a raj Észa- ki Csoportjából. Efer azt mondta: 316

- A Ludea a kozmosz kedvező helyén van. Könnyű átlépni a Túloldalra. Majd én kalauzollak. Most előttünk ment, s olykor hátranézett, hogy követjük-e. Három felől fény patakzott. - Három forrásból jön - magyarázta Efer. - A múltból, a jelenből és a jövőből. Itt találkoznak. Továbbmentünk, egészen a horizont vonaláig, odáig, ahonnan a legmesszebbre és a legjobban látni. Benépesült világok, kozmikus közlekedési útvonalak a napréndszerek között, hatalmas csillaghajórajok, amelyek a világmindenség egyik végéből a másikba viszik az embereket. - Ez a tudományos-technikai civilizáció viharos fejlődésének kora - magyarázta Efer az egész kozmoszban szétszórt emberi civilizációk szorosan együttműködnek. Aztán nem láttam többé Efert. Egy ismeretlen, nyájas ember lépett a helyébe. Elmosódott körvonalú, fényes ház előtt állt. A felső emeletek ködbe vesztek. - Tessék, lépjetek be - mondta. S amikor megálltunk a nagy ablak előtt, hozzátétte: - Innen meglátjátok a Kozmosz Eme Tartományának első részletét. Az ablakon kívül, egy terebélyes fa alatt nehezen meghatározható korú férfi ült. Szép, kalligrafikus írással színes papírlapokat írt tele, majd egy szállítószalagra tette őket, amely a bolygókon feszült széles ívben. A napszél lefújta a papírlapokat, lehullottak a mezőkre, s hamarosan egész könyvek nőttek ki belőlük. - Bölcs könyvek - mondta a férfi, kinyitotta azt, amelyik a keze ügyébe esett, s ezt olvasta fel belőle:

317

„Az anyag a semmihez közel álló, tiszta meghatározatlanság.” A könyv kicsúszott a kezéből, meztelen lábára esett. Élesen felkiáltott, és egy létrához futott, amely... nem tudtam kivenni, mihez támaszkodott. Eltakarta az ablakkeret, amely korlátozta a látómezőt. Ekkor a nyájas ember kinyitotta a második ablakot. A létra a semmihez támaszkodott. Vannak ilyen létrák a negyedik dimenzióban. Akárhová leállítod, minden támasz nélkül megáll. A nehezen meghatározható korú férfi felmászott a létrán, mindegyik fokán megállt. Nehezen lélegzett, és képekben gondolkodott. Egy embernek a portréiból állt a képtár: a csapott homlokú, apró, nyugtalan szemű, tág orrlyukú, erőteljes állkapcsú, sötét arc egyre világosabb lett. Az utolsó előtti portré kétségkívül gondolkodó és saját gondolatain mulató ember arcát ábrázolta. Az utolsó pedig csodálatosan átszellemült, szinte angyali ember képe volt. Az ember maga mondja magáról, hogy csak valamivel rosszabb lény az angyaloknál, emlékeztetett a nyájas kommentátor. A kép után üres keret következett. - Ezt a portrét csak most festem - szólt a nyájas kalauz némelyek azt mondják, egy egész örökkévalóságig tart. Az eddigi portrékat összegező kép lesz. Most dolgozom a háttéren, a szemek pillantásán. Ki kell fejezniük a szépség kultuszát, a bujaságot, az erőszakosságot, a már kielégített és a ki nem elégíthető emberi vágyakat. - Menjünk föl az emeletre - ajánlotta a nyájas ember, s amikor teljesítettük elég határozott hangú kérését, a harmadik ablakot is kinyitotta. - Innen a legtávolabbi jövőt látni - mondta s elég világosan kirajzolódik a Kozmosz Eme 318

Tartományának formája, amely bizonyos értelemben egy ülő és gondolkodó emberre hasonlít. Fejét jobb kezére támasztja, bal keze a térdén nyugszik. Miről gondolkodik? A környező világegyetemek szerkezetén töpreng, űrutazást tervez. Arra vágyik, hogy megismerje a kozmosz más tartományait és a nála értelmesebbeket. Lementünk a földszintre. A nyájas ember így szólt: - Benépesítettétek a kozmoszt. Hogyan kezdődött? A visszatérés a jelenbe megadja a választ. Ismét a teraszon ültünk. - Az Értelmesebbek tiszteletben tartják az emberek szabad akaratát, önállóságát, függetlenségét, ezért két út közül választhattok: vagy itthagyjátok a Ludeán azokat az űrhajósokat, nőket és férfiakat, akik hajlandók itt Családi Házakat alapítani, vagy mind visszatértek a Földre. Pawel Do kapcsolatba lépett a parancsnoki csillaghajón lévő Családi Házzal. - Mit tanácsoltok? - kérdezte a gazdáékat. - Az emberek várnak ránk - mondta az Anya -, aggódnak és türelmetlenkednek. - Ideje hazamenni - vélte az Apa. - Szeretném már a Földet érezni a lábam alatt. A Parancsnok megköszönte. - Nyilatkozzék minden űrhajós. A gépek ösz-szegyűjtik a válaszokat, és közlik a végső döntést. A válasz egyértelmű volt: térjünk vissza minél hamarabb a Földre, és maradjunk kapcsolatban a Ludeával. Egy idő múlva küldjünk a bolygóra önkéntes csoportot. - Kapcsolatban maradni annál is könnyebb lesz - mondta Efer -, mivel a Ludea a közeli csillagok robbanása folytán jóval közelebb ke-

319

rült a Földhöz, és nemsokára a ti naprendszeretek tagja lesz. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy néhány hónap múlva meglátjátok bolygótokat. Együtt száguldunk arrafelé. Nem ecsetelem az űrhajósok örömét, amelyet ez a hír kiváltott. Arról sem szándékozom beszámolni, hogyan fogadták a rajt a Földön. Itt harmincnyolc év telt el, amióta az expedíció elindult, a csillaghajók: fedélzetén hét év. Nem vált be a borúlátó jóslat, hogy a kortársak közül senki sem éri meg az űrhajósok visszatérését. Sok barátunk eltávozott, utódokat hagyva hátra, akik megható, ünnepélyes fogadtatást készítettek elő számunkra. Az a hír, hogy hamarosan új bolygó jelenik meg Naprendszerünkben, érthető izgalmat és örömet keltett. Hiszen a Ludea lehetővé teszi, hogy folytassuk az együttműködést az Értelmesebbekkel, és megvalósuljon az a terv, hogy emberekkel népesítik be a Kozmosz Eme Tartományát. Csak a mindig vidám Laurin Kozmológus csóválta a fejét, sóhajtozott, és egész éjszakákon át rosszkedvűen gunnyasztott a csillagvizsgálóban. Végül az egész világot bejárta a hír, hogy a Ludea Nap körüli pályára lépett, pályája a Plutóéhoz van a legközelebb, és a legtávolabb esik a Naptól. Másodpercenként húsz kilométeres sebességgel kering. A Ludea sugara feleakkora, mint a Földé, tömege ötödrésze a Földének. A Ludeán egy nap huszonhat óra hosszat tart. Laurin meghívta házába Pawel Dót, Terezát és Tituszt, Heszkert, Sokét, Akont, Borcát és Narbukilt, az Űrutazás Krónikását. Sok mindenről beszélgettünk, fölemlegetve a múltat és gondolatban előreszáguldva a jövőbe. - Hát éppen ez az, a jövő - mondta Laurin. - Ez nyugtalanít a legjobban. Azon töröm a fe- 320

jem, hogy az igazi Földre érkeztünk-e, vagy bolygónk másolatára, amelyet az eferidák a Ludea közelében készítettek. - No és az egész Naprendszerünk? - kérdezte Titusz. - Az is csak másolat? - Olyan könnyű becsapni a tökéletlen látást - felelte Laurin -, olyan könnyű víziókat kelteni a világűrben vagy a képzeletben. - És az emberek, a sok milliárd ember? - Bennünket egy kis csoport vesz körül. A többi talán csak illúzió. - Azt gondolod, hogy minden részletet, apróságot le tudtak másolni? - Gondoljatok a parancsnoki csillaghajó másolatára - mondta Laurin. - Mielőtt elindultunk, elástam a kertben, a csillagvizsgáló közelében az első űrhajós-kitüntetésemet, amelyet a merkuri expedícióért kaptam. Csak úgy babonából, hogy szerencsésen visszatérjünk a Földre. Régebben az emberek pénzdarabokat dobáltak a tengerbe, a szökőkutakba. Gyerekség. Útközben egyszer sem gondoltam arra az éremre. Senki sem tudott róla. Érdemes volna kiásni. Laurin háza erdős domboldalban épült. Keskeny kőlépcsőn mentünk le a kertbe, libasorban, Laurin vezetett, aztán sárga homokkal felhintett ösvényen, élő sövény mentén ballagtunk a fából ácsolt, kedves kertkapuhoz, amelyen remek vaskilincs díszlett. - Volt ott három nyárfa és két fenyő - mondta Laurin. - A magasabbik fenyő alá ástam el az érmet. Kinyitotta a kertkaput, átmentünk a sövény másik oldalára. A fák eltűntek. Egy nagy gép mély gödröt ásott, a csillagvizsgáló új tornyának alapját. Ekkor nevetés hallatszott, majd felcsendült Efer hangja:

321

- Jót mulattam Laurinon. Nem tudunk bolygókat lemásolni. Ez az igazi Föld. Csak abban nem vagyunk biztosak, hogy a kozmikus robbanások a Ludeát szakították ki a naprendszeréből vagy a Földet. De azt hiszem, nincs különösebb jelentősége, hogy az eferidák látogatták-e meg az embereket, vagy az emberek indultak új, nagy űrutazásra bolygójukon. Kerülő úton, az Űrhajós Telep utcáin tértünk vissza Laurin házába. Meleg este volt, az emberek nyitott ablaknál beszélgettek. - Egész nap csak gondolkodol - hallottuk a Feleség hangját. - Hát persze hogy gondolkodom - felelte a Férj. - Az űrhajósok megjöttek az expedícióból -mondta a Feleség. - Látod, azok igazi, csodálatra méltó férfiak, azok csináltak valamit. - Egész nap dolgoztam, mint az igavonó barom - jelentette ki a Férj. - Igavonó barom? - csodálkozott a Feleség. - Hát az meg mi? Megint valami zöldséget találtál ki? - Így nevezték valamikor az állatokat, amelyek a legnehezebb munkákat végezték - magyarázta a Férj. - Manapság a nehéz munkákat a gépek végzik - szögezte le a Feleség. - Jó, legyen igazad. Egész nap dolgoztam, mint egy gép. - Gyártottad az elméleteket. - Miért, szerinted mit kellene csinálnia egy csillagásznak? A Feleség válaszát már nem hallottuk, mert megszólalt Laurin: - Hát igen, most már biztos, hogy az igazi Földön vagyunk. Mellesleg - tette hozzá rövid 322

hallgatás után - még mindig nem értem, hogy mit esznek rajtunk... - Kik? - kérdezte Titusz. - Az Értelmesebbek - mondta Laurin. - Hát igazán olyan... izék vagyunk, olyan, olyan... - keresgélte a megfelelő szót. Efer segített: - Emberiek. Igen, egyszerűen nagyon emberiek vagytok.

323

UTÓSZÓ Chruszczewski könyvében a tudományos-fantasztikus irodalom minden jellegzetes vonásával találkozhat az olvasó, mindazzal, amivel csak az emberi képzelet a jövő civilizációját felruházni képes. Az embernek tökéletes gépek állnak rendelkezésére. Nemcsak az audiovizuális kommunikáció tökéletes és zavartalan (sőt tulajdonképpen szinte megzavarhatatlan), és nemcsak az űr roppant távolságai győzhetők le a különleges űr-hajók segítségével, amelyekben még a sajátos „Családi Ház” számára is van hely, a hozzávezető romantikus ösvénnyel, hanem értelmes robotok végzik a munka nehezét, az emberi test megvédhető az öregedés biológiai törvényeitől, és a társadalmi együttélés harmonikusan szabályozható. Technikai fejlődésünk jelenlegi tendenciái alapján mindez nem tűnik abszurdnak, a távoli jövőben megvalósíthatónak látszik. Vannak azonban a könyvben olyan elemek is, amelyekről ma még nem tudjuk, ténylegesen elérhetők lesznek-e az ember számára. Szerepel a könyvben például az idő dimenziójának felbontása, utazás a múltban és bizonyos jövőbeli események előrelátása. Igaz, ezeket az „Értelmesebbek” váltják ki az űrhajósok pszichikumában, miközben ismételten próbára teszik, tesztelik a hozzájuk közeledni akaró embereket. Mai ismereteink alapján az idő vetületének befolyásolási módjai még alig elképzelhetőek, ez 324

tehát igazi fantasztikum, amelyben még a potenciális lehetőségek is hiányoznak. Első pillanatra ilyennek látszik az is, hogy az „Értelmesebbek” megzavarhatják az űrhajósok tudatát, látomásokat idézhetnek elő bennük, és ezáltal hibás, esetleg katasztrofális következményekkel járó megnyilvánulásokat válthatnak ki belőlük, pl. az űrhajó elhagyását, amely végzetes lehet. Ez azonban csak az első pillanatban látszik abszolút lehetetlenségnek; ha kissé eltávolodunk a történet kereteitől, számos útját-módját idézhetjük fel annak, hogy az emberi tudat és valóságvizsgálat megzavarodhat, és megzavarható úgy, hogy ennek komoly következményei vannak. Ha szabadjára engedjük fantáziánkat, és a könyv meséjét kissé átkölteni próbáljuk, számos valószínű magyarázatot adhatunk a történtekre. Az első és legkézenfekvőbb szempont az, hogy az ép tudat és valóságérzékelés a központi ideg-rendszer zavartalan működését feltételezi. A központi idegrendszer pedig kényes szerkezet, mechanizmusait a szervezet és a környezet számos változása befolyásolhatja. Jól tudjuk, elegendő csak az agy oxigénellátását korlátozni, és máris előállhatnak érzékcsalódások, indoko-latlan hangulati állapotok és hibás következtetések a valóságos viszonyokról. Túl mélyre merülő és a mélységből gyorsan felszállni igyekvő búvárok gyakran esnek áldozatul ilyen hatásnak, de régebben ki voltak téve ennek a nagy magasságokban, korszerű harci gépeken repülő pilóták is. Sok baleset oka volt már a veszélyek lebecsülése és a halaszthatatlan tennivalók elmulasztása ilyenfajta agyi hatások, zavarok következtében. Mint a könyvből kiderül, az „Értelmesebbek”

325

manipulálták a gravitációs teret, a gravitáció változásai - különösképpen hirtelen változásai -pedig zavarokat okozhattak az agy vérellátásában, de akár a vérben oldott gáznemű anyagok diffúziójában is. Ennek pedig révület, tudatzavar lehet a következménye. Ilyenfajta zavarokat különféle kémiai anyagokkal is elő lehet idézni. Számos hallucinogén anyag ismeretes, amelynek igen kis mennyiségű bevétele, gyakran kis mennyiségű belégzése is a tudat változásait vonja maga után. Először részegséghez hasonló érzés lép fel, majd zavart szenved a tér érzékelése, a dolgok kontúrjai ösz-szemosódnak, majd új és új alakot öltenek. A tér változásai gyakran színes, káprázatos látomásokban mennek végbe, amelyeknek az érzékelő tudat számára sajátos jelentésük van, és amelyek olyanok, mintha az embert körülvevő valóság öltött volna valamilyen új formát, és mintha valami történésről adna hírt a tudat számára az érzékelés. Nem ritka, hogy ezek a látomások annyira elevenek, hogy az őket átélő ember reagál is rájuk, reakciói persze a tényleges valósággal, amellyel ilyenkor rendszerint már a kontaktus elveszett, összeütközésbe kerülhetnek. Ha komolyabb víziók, hallucinációk nem is következnek be, az értelmes viselkedés, a koordinált cselekvés nagyon nehézzé válik. Az utóbbi húsz évben sok kísérlet történt ezeknek az anyagoknak katonai felhasználására. Nem tudjuk pontosan, mert hadititok, hogy milyen anyagokat kísérleteztek ki, és ezeknek milyen a hatása, ám sokat olvashatunk arról, hogy vannak hallucinogén szuperfegyverek, bombák, aknák, lövedékek, amelyeknek becsapódása nem tesz kárt emberben és anyagban, de rövidebb-hosszabb tudatzavart vált ki a katonákban, akik azután 326

fejvesztve szaladgálnak, a parancsokat nem tudják teljesíteni, és képtelenek a bonyolult haditechnika kezelésére. Az így előállt helyzet az ellenség számára könnyen legyőzhetővé teszi őket. Számos tudatbefolyásoló szerről tudjuk, hogy rendkívüli kis mennyiségben is hatásos, megfelelő módszerrel tehát - legalábbis elméletben - nagy tömegek megzavarására van lehetőség viszonylag kevés anyag segítségével. A könyvben olvasott történetben az űrhajók védett miliőjébe ilyen anyag bejuttatása nem látszik elképzelhetőnek, a leírt jelenségek viszont hallucinogének hatásának feltevésével jól magyarázhatók. Nem elvetendő magyarázat a külső okok nélkül kialakuló, csupán a személyiség és a környezet kölcsönhatásából eredő érzékcsalódás, tudatzavar sem. Az űrhajó nagyon hosszú időn át halad célja felé, az űrhajón kívüli környezet rendkívül ingerszegény, az űrhajó belsejében viszont minden azonos, változatlan, és mindenki ugyanazokat a kontúrokat és színeket látja hónapokon, éveken át. Az ingerszegény környezet és a monotónia nagy megterhelést jelent az ideg-rendszer számára, általában zavarokat okoz legmagasabb rendű működésében. Erre számos példát ismerünk. A monotónia tudatzavaró hatását már a jelenlegi transzkontinentális repülések és űrrepülések során is különféle módszerekkel igyekeznek kiiktatni. A monotónia tudatzavart keltő hatása gyakran ingerszegény környezetben végzett munka vagy hosszabb éjszakai autóvezetés során is érvényesül. Automatizált üzemek vezérlőtermeiben is bonyodalmak származhatnak a mesterséges környezet hatásaiból. Ma már jól tudjuk, hogy az idegrendszer zavartalan működéséhez sajátos információs anyagcsere szüksé-

327

ges, érzékszervi ingerek változatos alakzatainak felvétele, köztük a saját cselekvésről, mozgásról érkező érzékszervi visszajelentések sora is. Ha kísérleti személyeket megfosztunk minden érzékszervi ingertől - a tudósok igen ötletes módszereket eszeltek ki erre, pl. hangszigetelt, sötét kamrába helyeztek el embereket, vastag kesztyűkben, hogy ne tapinthassanak meg semmit, és mozdulatlanságra kárhoztatva, hogy még saját mozgásuk érzését se tapasztalhassák, vagy búváröltözékben víz vagy olaj alá merítették őket -, néhány órán belül pszichopatológiai tünetek keletkeznek bennük, rendszerint víziók, hallucinációk, téves eszmék formájában, tehát némileg hasonlóan a mi történetünk űrhajósainak élményeihez. Nem lehetetlen tehát, hogy az „Értelmesebbek” befolyása nem volt más, mint a hosszú csillagközi út kórlélektani változásainak előrejelzése és ügyes manipulációja. A szerző egyébként - valamilyen írói intuíciótól vezetve - rá is mutat arra, hogy űrhajósok parancsnokai, az „Értelmesek” tudatosan is igyekeznek óvni az űrutasok személyiségének egyensúlyát, erre szolgálhat a sajátos „Családi Ház”, a maga különleges érzékszervi és hangulati atmoszférájával. A tér bizonyos sajátosságai az emberben különösen illúziókeltőek és zavaróak. Bizonyos színek és kontúrok szinte szabályszerűen a percepció valamilyen csalódását váltják ki. A pszichológiai tankönyvek mindig közölnek képeket, amelyek bizonytalanul értelmezhetőek, és amelyek pontos észlelése nehéz. Illúziókeltő ábrákat, formákat régóta használnak fel emberek szórakoztató megtévesztésére, pl. az ún. illuzionisták. Ha az „Értelmesebbek” csakugyan sokkal értel- 328

mesebbek a földi lényeknél, elképzelhetjük róluk, hogy ahogyan egy bolygót átalakítottak különleges cívilízációközi kommunikációs állomássá és komplex rakétatároló és -kilövőhellyé, úgy világuk vizuális információit is képesek lehettek manipulálni a maximális illúziókeltés és a tudatzavarás érdekében. Végül említésre érdemes az a lehetőség, hogy a másik civilizáció valóban telepatikus, parapszi-chológiai úton zavarta meg az űrhajósok tudatát. Az űrhajón is utazik parapszichológus, és a földi emberek között is a szöveg szerint már közismertként kezelt jelenség a gondolatolvasás, a gondolatátvitel és a pszichokinézis, vagyis az érzékszerveken kívüli - extraszenzoriális - mechanizmusokon át történő befolyásolás. Láthatólag a szerző számára ez a magyarázat a legkézenfekvőbb. Mai ismereteink szerint ilyenfajta hatások lehetősége, valószínűsége nem nagy. A parapszichológia a korábbi években, évtizedekben nagyon divatos volt, és hívői sok adatot, kutatási eredményt sorakoztattak fel igazolására. A tudományos közvélemény ma kételkedőbb, és hajlamosabb az idevágó eredményeket illúziókkal, tévedésekkel, jóakaratú csalásokkal, ill. csalódásokkal magyarázni. A kérdés azonban nyitott, ma még nem adhatunk világos választ rá. Ha az extraszenzoriális úton történő befolyásolás lehetősége valószínűsödne, tulajdonképpen reálisan válna a régi, babonás világ hiedelme, a rontás, a szemmel verés, a tisztánlátás szándékos megzavarása. Tekintve azonban, hogy ezek az egyszerűbb, animisztikus gondolkodás termékei, valószínűnek tarthatjuk, hogy az extraszenzoriális érzékelés és befolyásolás egész kérdéscsoportja inkább régebbi tudatfor-

329

mák maradványainak tekinthető, mintsem tudományos lehetőségnek. A könyvben a világűr megismerésére induló emberek végül is nem esnek áldozatul a különböző tudatzavaró hatásoknak. Részben maguk is viaskodnak érzékeléseikkel, és logikájukat, ismereteiket hívják segítségül, részben pedig mindig akad közöttük olyan, aki ellenállóbb a zavaró befolyásokkal szemben, vagy alkatának sajátosságai, vagy pedig az adott jelenségekkel kapcsolatos sajátos érzelmi diszpozíciója miatt. Ebben a gondolatban, a szerzőnek ebben a befejező „megoldásában” nagy pszichológiai igazság rejtőzik. Az ember egyik legfontosabb jellemzője az, hogy nincs kiszolgáltatva érzékelésének. Képes önmagát kontrollálni, és képes értelmi működések révén felismerni magában érzékelési tévedéseket és csalódásokat. Minél fejlettebb a személyiség, minél iskolázottabbak a logikai műveletek, minél nagyobb és valósabb a meglévő ismeretanyag, annál valószínűbb, hogy lehetséges a felülemelkedés az érzékelés gyengéin. Ezt a folyamatot, ezt a küzdelmet a könyv hitelesen ábrázolja, ha művészi eszközei vagy az olvasó lebilincselésére irányuló szerkesztési módjai kifogásolhatók, kritizálhatok is. Még reálisabb benne az érzékelés kollektív kontrolljának bemutatása. Az ember ugyanis az egyetlen élőlény, amely nem önmagában áll szemben az érzékletes külvilággal, hanem mellette, mögötte, benne van az emberi kollektíva, a felgyülemlett közös tapasztalatok halmaza, és állandóan segíti a többi embertől származó információ. Ha az egyes ember áldozatul is esne a tévedéseknek, társai megmenthetik ettől, hiszen egy embercsoportban a valóságtól való eltávolodás mértéke mindig kü- 330

lönböző sebességű, és mértékű, és az együttes érzékelés általában eléggé messzemenően képes ellensúlyozni az egyéni tévedéseket. Az emberi kollektíva fölénye, mint sajátos civilizációteremtő és - fenntartó erő eleven realitás, amelynek még a fantasztikumban is joggal van helye. Dr. Buda Béla

333

CZESLAW CHRUSZCZEWSKI Idegenről könnyebben beszél, fesztelenebbül ír az ember. Az idegen végül is idegen, nem fűz hozzá semmi, megforgathatom, mint egy gombot vagy egy kődarabot, szétszedem, földarabolom, megnézem, megmondom róla a véleményemet. Csakhogy Czeslaw Chruszczewski nem idegen. Bejön a szobámba, itthon van nálam, leül szembe a karosszékbe, gyűrögeti az ujját, csalafintán mosolyog, figyel élénk madárszemével. - Írsz? - kérdezi. - Igen... - Rólam? - Igen. Bólint. Megnézi a papírt. Visszaül, beszélni kezd. Keverék nyelven beszél, német, francia, olasz, orosz, lengyel szavakból rakja össze a mondatot, megszoktuk már ezt a furcsa eszperantót, találkozásaink során alakítottuk ki, amikor nem volt tolmácsunk Triesztben és Gre-noble-ban, Bruges-ben és Brüsszelben, Budapesten és Poznanban. Aki hallaná, nagyokat nevetne, és nem értene belőle egy szót sem. Mi azonban jól megértjük egymást. Hiszen barátok vagyunk. Sok közös élmény fűz össze bennünket, komoly munka és vidám bukfenc. Grenoble-ban egyszer rettentő szomjasak voltunk. Sehol egy pohár víz vagy egy pohár vörös bor. Gyümölcsboltot találtunk, vettünk gyorsan 332

egy zacskó narancsot. Leültünk a padra, tépeget-ni kezdtük a zacskót. Nylonból készült, jó erősre csinálták, nem engedett az istennek sem. Ott voltak kezünkben a narancsok, gyönyörűen, sárgás-pirosan, levesen. Homoksivatag a szánkban, nyelvünk megdagadt a szomjúságtól, mint az idegenlégiósoknak, akik megdöglenek az oázis szélén, kétlépésnyire a hideg forrástól. - Büdös kapitalisták - mondtam-, így csomagolják a narancsot. Czeslaw szeme szikrázott. Eltűnt belőle a kozmikus derű, a pupillák mélyén felrémlett a kőbaltás ember. Már-már fogával akarta széttépni a zacskót, amikor hirtelen elcsöndesedett. - Prométheusz... - suttogta, és a zsebemre mutatott. Azonnal megértettem, és átadtam neki a gyufámat. Czeslaw letette a pad végére a zacskót, meggyújtott egy szál gyufát, és a lángot a nylonhoz érintette. Lobbanás, robbanás. A zacskó eltűnt, a narancsok szétgurultak. Miután szomjunkat oltottuk, Czeslaw elégedetten pillantott rám. - Velünk nem tolnak ki a kapitalisták... -mondta. De láttam vitatkozni is. Meggyőzően beszélt, hajlékonyan, diplomatikusan. Azonnal elfogadta a jó ötletet vagy jó tanácsot, de következetesen visszautasított mindent, ami elveibe, világszemléletébe ütközött. Nemzetközi tanácskozásokon néha a legjámborabb emberek is tigrissé alakulnak, s kurrognak, mint „éjszakánk erdejében sárga láng”, és mindenkit széttépnének. Czeslaw ilyenkor maga a nyugalom és szilárdság, kemény űrhajóskapitány, háborgó vízre öntött olaj. Engem is lecsillapított már néhányszor. Vannak közös „hívószavaink”, amolyan jel-

333

szavak, amelyek, mint a „puskaravasz-effektus”, a gondolatok és cselekedetek egész sorát tudják elindítani. Ilyen például a „toronyiránt”, az egyetlen magyar szó, amelyre megtanítottam, de ilyen a régi mondás is, hogy „polak venger dva bratanki”, tehát a „lengyel, magyar két jó barát”. Vannak közös meséink, arról, hogy ifjúságunk idején mit kértünk a boszorkánytól, az aranyha-lacskától, az erdei tündértől vagy a palackból szabaduló dzsinntől. Vannak sztereotip kérdéseink és sztereotip válaszaink. Sematizáltuk a világot, az embereket barátnak vagy ellenségnek nevezzük, magunkat pedig csak vidámnak vagy szomorúnak mondjuk. Ha a dolog bonyolultabb, akkor barátnak látszó ellenségről, ellenségnek látszó barátról beszélünk, vagy vidámsággal álcázott szomorúságról, illetve szomorúságnak látszó vidámságról. Nagyon egyszerűen szólva: barátok vagyunk, és a tudományos-fantasztikus irodalomnak köszönhetjük barátságunkat. Triesztben találkoztunk először. Czeslaw egyedül és szomorúan kószált az Első Európai Science Fiction Kongresszus bábeli zűrzavarában, amikor összeakadtunk. Azonnal megválasztottuk a magyar delegáció tiszteletbeli tagjává. Ekkor derült ki, hogy több mint száz science fiction hangjátékot írt, több novelláskötetet adott ki, de írt forgatókönyveket és operalibrettót is. A Kongresszus utolsó napjait együtt töltöttük, irigykedve néztük a filmeket és könyvkiállításokat, és elhatároztuk, hogy nem maradhatunk le az európai népek versenyében. Könnyelmű és fiatalos elhatározás volt, azóta talán százszor is megbántuk, de az egymásnak tett fogadalom köt, a munkát nem hagytuk abba. 1973-ban Czeslaw Chruszczewski megrendez- 334

te a szocialista országok Science fiction íróinak és teoretikusainak második konferenciáját, az eddigi legjobb, legszínvonalasabb összejövetelt a szocialista országokban. 1974-ben találkoztunk legközelebb, Grenoble-ban, ahol együtt harcoltunk azért, hogy Lengyelország rendezhesse az EUROCON-3-at, félretéve más országok igényeit. Ettől kezdve aztán minden összefolyik, hiszen levelekben, telefonon, újabb és újabb személyes találkozásokon szinte mindig csak a munkáról beszéltünk. Chruszczewski hihetetlen energiával és szervezőkészséggel küzdötte le az akadályokat és nehézségeket. Nemzetközi találkozót létrehozni nem gyerekjáték, különösen akkor nem, ha két-há-romszáz embert kell meghívni és vendégül látni Európa minden országából. Dolgozni kell. És közben ott van a munkahely - Chruszczewski a poznani rádió és televízió irodalmi igazgatója -, ott van az irodalom - Chruszczewski két év alatt három könyvet adott ki -, és ott van a család a gyerekekkel és az unokákkal. Csak a kitűnően sikerült Kongresszus utolsó órájában, már a záróünnepély után, fent a szállodai szobában, amikor a sikerre és a viszontlátásra koccintottunk, akkor láttam egy pillanatra, hogy fáradt. Leült az ágy szélére, csöndesen forgatta kezében a poharat, és azt mondta, hogy „polak venger dva bratanki”. Most meg itt ül a karosszékben, és figyeli, hogyan kopogtatom az írógépen a róla szóló mondatokat. Gúnyosan kacsint. - Írd meg - mondja -, hogy én vagyok a kozmikus ember, hogy telepata vagyok, és hogy zseni vagyok, éppen úgy, mint te... Ez is a jelszavaink közé tartozik. Mert termé-

335

szetesen zsenik vagyunk, Leonardo da Vincik és Goethék és Michelangelók és Einsteinek, hogy csak a fontosabb „jelzőket” említsem. Nem szerénytelenségből, hanem öngúnnyal beszélünk így magunkról. Hiszen annyi „zsenivel” találkoztunk már a science fiction területén is, annyi igazi és félreismert zsenivel, hogy megszámlálni is alig tudtuk őket. Nem tudom, miért csinálja. Miért fárad, miért szervez, miért prófétái, hiszen sem pénzt, sem elismerést nem kap, és nem is vár érte. Amikor megkérdeztem, elég homályosan válaszolt. Mondott valamit különös keverék nyelvünkön, valamit, amit nem értettem, talán azért, mert váratlanul sokkal több lengyel szót használt a szokásosnál. Annyit mégis kivehettem mondataiból, hogy „ember” és „jövő” és „kozmosz” és „irodalom”. Aztán - szinte magyarázatul -új könyvéről, A Kozmosz Tüneményéről kezdett beszélni. Olyasmit magyarázott, hogy abban minden válasz benne van, mert az róla szól, meg rólam, meg rólunk, meg rólatok. Azt hittem, hogy nem találja a pontos kifejezést, de amikor a regényt elolvastam, megértettem, hogy mit akart mondani. Nem tudok tárgyilagosan beszélni sem személyéről, sem írásairól. Szeretem novelláinak különös ízét, olyannak érzem, mintha zöld citrom levét csöppentette volna lengyel vodkába, néha meg olyannak, mintha egy csésze illatos, párolgó tea, „herbata” került volna az asztalomra. Szereti a zenét és a színeket. Szívesen emlegeti a „málna vörös Oah-tavat” a „Rózsaszín Hegyek” közelében, az emberek „zöld hajúak” lesznek egyik novellájában, egy másik novellában meg kideríti, hogy hány árnyalata van a fehérnek, és hogy a fehér legsötétebb árnyalata 336

a fekete. A történelmi alakok közül Napóleonról ír legtöbbször, és kitalált vagy valódi egyiptomi fáraókról. Világa nyitott és tágas, leír poznani utcákat úgy, hogy rájuk ismer a látogató, és leír bolygókat és csillagködöket oly érzékletesen, hogy tátva marad tőle az olvasó szája. Írásainak szereplői általában jó emberek, nincs bennük sem agresszió, sem félelem. A csillogó humor és a csendes vagy megfontolt bölcsesség nemcsak magánéletére jellemző, hanem elbeszéléseire is. Gyakran meglep váratlan ötleteivel, tehetségének sokoldalúságával. Grenoble-ban egyszer képregényrajzolók vetélkedtek egymással. Nagy fekete tábla állt a terem közepén, arra rajzolták rögtönözve humoros vagy komoly figuráikat. Chruszczewskivel együtt néztük a jókedvű versengést, tapsoltunk a sikeres mutatványoknak. Barátom egyszer csak eltűnt mellőlem, s mire észbe kaptam, már ott állt a táblánál, kezében krétával. Megfagyott bennem a vér. Sohasem beszélt arról, hogy rajzol, és most szörnyű bukásra számítottam az igényes nemzetközi társaság előtt. Félelmem néhány vonás után elpárolgott, Czeslaw olyan ügyesen, olyan szellemesen és annyi tudással rajzolt, hogy csak ámuldoztam. A legnagyobb tapsot ő kapta. Megint belenéz a papíromba. - Hát nem elég a dicséretből? - kérdezi most már szigorúan. - A végén még valóban komolyan veszik az olvasók azt, hogy zseni vagyok. Pedig én csak Lengyelország egyik Science fiction írója vagyok, és ott van Lem és Fialkowski és Borun, nem is beszélve az elődökről, Zulawski-ról, Slonimskiről és a többiekről... Így mondja, mert szerény is. Amikor táviratban köszöntöttem 55. születés-

337

napján, akkor is szerényen válaszolt, ugyancsak táviratban: „54 éves vagyok!” Valóban ötvennégy éves. 1922-ben született Varsóban. Drámaíró, prózaíró és publicista. Első könyve 1960-ban jelent meg Nagyon távoli világ címmel, az utolsót, A Kozmosz Tüneményéi 1975-ben adták ki. Életművét a trieszti Első Európai Science Fiction Kongresszuson díjazta a nemzetközi zsüri, 10000 év című regényére Grenoble-ban kapott díjat. Tagja az Európai Science Fiction Bizottságnak, alelnöke a Bizottság vezetőségének. Íróként és szervezőként egyik legismertebb alakja a szocialista országok tudományos-fantasztikus irodalmának. A lengyel Írószövetség poznani szekciójának elnöke. Műveit oroszra, csehre, németre, spanyolra, franciára fordították. A magyar olvasó a Galaktika 18. számában találkozhatott válogatott novelláinak gyűjteményével. Kuczka Péter 338