a gyógytorna szerepe a vállövi, vállízületi sérültek...

Miskolci Egyetem

Egészségügyi Kar

Ápolás és betegellátás alapszak

Gyógytornász szakirány

A gyógytorna szerepe a vállövi, vállízületi sérültek

életében

Konzulens Készítette

Breznai Annamária Nagy Emese

Mestertanár Gyógytornászhallgató

Tartalom

1. BEVEZETÉS .......................................................................................................... 3

1.1 Hipotéziseim ..................................................................................................... 4

2.SZAKIRODALMI ÁTTEKINTÉS ......................................................................... 5

2.1 A vállöv és a vállízület anatómiája ................................................................... 5

2 .2 A vállöv és a vállízület mozgásai ..................................................................... 7

2.2.1 Tisztán vállövi mozgások ............................................................................... 7

2.2.2 A vállízület mozgásai ..................................................................................... 8

2.2.3 A vállöv és a vállízület összetett mozgásai .................................................... 8

2.3 Traumatológiai áttekintés .................................................................................. 9

2.3.1 Általános traumatológia ................................................................................. 9

2.3.2 A ficam ......................................................................................................... 10

2.3.3 A törésekről .................................................................................................. 10

2.4 Mozgásformák a gyógytornában ..................................................................... 12

2.4.1 Aktív mozgás mozgáseffektus nélkül .......................................................... 12

2.4.2 Vezetett mozgás ........................................................................................... 13

2.4.3 Gravitáció ellenében végzett mozgás ........................................................... 13

2.4.4 Post izometriás relaxációs technika ............................................................. 14

3. ANYAG ÉS MÓDSZER ...................................................................................... 15

3.1. Anyag ............................................................................................................. 15

3.2 Módszer .............................................................................................................. 16

3.2.1 Betegvizsgálat .............................................................................................. 16

3.2.3 Kezelések ..................................................................................................... 18

3.3 Statisztika ........................................................................................................ 20

4. EREDMÉNY ........................................................................................................ 21

1

4.1 Szubjektív adatok és eredmények ................................................................... 21

4.2 Mozgásterjedelem a kezdetekkor .................................................................... 22

4.3 Az első funkcionális tesztsor eredményei ....................................................... 25

4.4 Mozgásterjedelem tíz kezelés után ................................................................. 28

4.5 A funkcionális tesztsor eredménye tíz kezelést követően ............................... 34

5. MEGBESZÉLÉS .................................................................................................. 37

6. ÖSSZEGZÉS ........................................................................................................ 41

7. IRODALOMJEGYZÉK ....................................................................................... 42

8. MELLÉKLETEK ................................................................................................. 44

1. számú melléklet ................................................................................................. 44

2. számú melléklet ................................................................................................. 45

3. számú melléklet ................................................................................................. 46

2

1. BEVEZETÉS

A vállövnek és a vállízületnek meghatározó szerepe van a teljes, minőségi,

emberhez méltó élethez. Az itt létrejövő mozgások nélkül az emberi élet

nagymértékben megváltozna, és az önellátási képességünk is erősen lecsökkenne.

Vállövi és vállízületi mozgások nélkül az olyan hétköznapi feladatokat is, mint

például a tisztálkodás, étkezés, öltözködés csak komoly nehézségekkel tudnánk

megcsinálni.

Ahhoz, hogy ezeket a feladatokat végre tudjuk hajtani épp csontokra, megfelelő

mértékű ízületi elmozdulásra, és az Oxford skála alapján legalább hármas izomerőre

van szükség. Ha ezek közül bármelyik is sérülést szenved el, valamely alkotóeleme

károsodik, vagy teljesen kiesik, akkor már nem beszélhetünk épp, harmonikus

mozgásról.

Szakdolgozati kutatásom alatt traumatikus vállsérülteknek segítettem visszatérni a

sérülésük előtti életükhöz.

Véleményem szerint minden embernek joga van emberhez méltó életet élni. Ehhez

az élethez tapasztalataim alapján az önellátás, az önkiszolgálás is hozzátartozik. A

vállövi és vállízületi mozgások nélkül ezek a funkciók kiesnek, és az ember

kiszolgáltatottá válik az társadalommal szemben. Teherré válnak a család, a

szűkebb és a tágabb értelemben vett környezet számára egyaránt.

Fontosnak tartom megemlíteni azt, hogy az ilyen sérülést elszenvedő egyéneknek

nem áll módjukban „felkészülni” a balesetükre, és kialakítani egy olyan életformát,

amelyben a vállöv és a vállízület funkcióit valahogyan helyettesíteni lehet.

Szerencsére ezen az állapoton az orvostudomány, a különböző műtéti technikák és

fizioterápiás módszerek segítségével lehet változtatni. Ezen módszerek együttes és

eredményes használatával a sérült visszatérhet a társadalomba, és újra aktív életet

élhet, nem szorul más ember segítségére.

Szakdolgozatomban kifejtem, hogyan ismerkedtem meg a vállövi és vállízületi

sérültek rehabilitációjának menetével, hogyan tudtam ebben részt venni- anamnézis,

betegdokumentáció megtekintése, sérült egyén vizsgálata és kezelése-, milyen

módszereket alkalmaztam a sérülteken – vezetett aktív gyakorlatok, aktív torna, és

3

posztizometriás relaxációs technika-, és végül összegzem, hogy adott számú kezelés

után mennyit fejlődtek az ambuláns sérültek, illetve az osztályon bennfekvő

páciensek.

Kutatásom legfőbb célja az, hogy legjobb tudásom szerint segítsek a balesetet

szenvedett egyéneken, hogy mihamarabb újra teljes életet tudjanak élni. Továbbá

szeretném azt is kideríteni, az ambuláns vagy az osztályon fekvő sérültek nyerik-e

vissza a kiesett funkciójukat, izomerejüket és a vállövi és vállízületi mozgások

terjedelmét hamarabb.

1.1 Hipotéziseim

Az alábbi feltételezések beigazolódása vagy esetleges megcáfolása összetett

áttekintést ad arról, hogy hogyan tudnak a vállövi és vállízületi sérültek

visszailleszkedni a társadalomba, adott számú kezelés után mennyire lesznek

képesek folytatni azt az életvitelt, amit a balesetük előtt is folytattak.

1. Az ambuláns sérültek hamarabb nyerik vissza a kiesett mozgástartományukat

és a mindennapokban is nélkülözhetetlen vállövi és vállízületi funkciójukat.

2. A kezelések előtt az általam vizsgált vállövi és vállízületi elmozdulásokkal

járó mozdulatok felét tudják maximum megcsinálni a sérültek.

3. Más funkciói esnek ki az ambuláns és az osztályon kezelt sérülteknek. A

kiesett funkciók ugyanazok az azonos típusú sérüléseknél.

4. A kezelések hatására a mozgástartományuk javulni fog. Legjobb eredményt a

flexió és a kirotáció irányába fogom elérni.

5. A sérültek 50%-nál tudok az analitikus gyakorlatokon kívül más módszereket

is alkalmazni. Pl. PNF contakrt-relax technikája, illetve PIR nyújtási technika.

6. A sérültek közül legalább egynek lesz idegi érintettsége, és ez a beteg

osztályos beteg lesz emiatt.

7. 10 alkalom után a nem- megfelelő funkciók fele javulni fog, vagyis a

feladatok legalább 75%-át meg tudják csinálni a betegek.

8. 10 kezelés után a sérültek mozgástartománya minden irányban javulni fog.

4

2.SZAKIRODALMI ÁTTEKINTÉS

Ebben a fejezetben szót ejtek a vállöv és a vállízület anatómiájáról, illetve azok

mozgásairól, így komplex képet kapunk arról, hogy miért olyan fontosak ezek a

mozgások a mindennapi életben. Lejegyzek pár gondolatot az általános

traumatológiáról, a kutatásomban szerelő sérülésfajtákról, azok kezelési

lehetőségeiről, és végül, de nem utolsó sorban ismertetem az általam használt

kezelési módszereket.

2.1 A vállöv és a vállízület anatómiája

A vállöv vázát két csont- a lapocka és a kulcscsont- alkotja, amik a törzs vázával az

acromioclavicularis ízülettel, és számos izommal kapcsolódnak. A clavicula

(kulcscsont) egy S alakban görbült fentről lefelé összelapított csont. Mediális része

ízesül a szegycsonttal, ez az articulatio sternoclavicularis. A sternum gödre, az

incisura clavicularis csupán kis részét képes befogadni, így nagyobb része magasan

kiemelkedik belőle. Az ízületi mozgások legfőbb korlátozója a ligamentum

costoclaviculare, amely az I. bordához fut. Ez a része tömegesebb, mint az

acromionnal ízesülő laterális része, amelynek ízfelszíne ovális alakú. Az articulatio

acromioclavicularis tokjának belső felszínén gyakran található csökevényes

rostporcos lemez. Érdekes, hogy a clavicula desmogen úton fejlődik, akárcsak a

koponyatető csontjai. Egyes fejlődési zavarok esetén a kulcscsont és a koponyatető

is érintett lehet. [17, 18]

A scapula (lapocka) egy háromszögletű lapos csont. Elülső felszíne a bordák felé

áll, de velük közvetlenül nem érintkezik a környező izmok miatt. Hátulsó felszíne

javarészt izmokkal borított, és kettéosztja a spina scapulae egy felső, kisebb árokra,

ami a fossa suprasipnata, és egy nagyobb alsó árokra, ami a fossa infraspinata.

Egyenes, ám nyugodt testtartásban a 2. és a 7. borda között helyezkedik el,

hozzásimulva a mellkas hátsó részéhez. Felső élén (margo superior) ered a

processus coracoideus, amely ízesül a claviculával. Ezt az ízületet összekötő szalag

a ligamentum coracoclaviculare - amely tekinthető önálló syndesmosisnak is-,

korlátozza a lapocka és a kulcscsont egymáshoz viszonyított elmozdulásait, tehát a

5

két csont csak együttesen tud elmozdulni nagyobb terjedelemben. A margo medialis

/ vertebralis körülbelül 3 ujjnyira, párhuzamosan fut a háti csigolyák processus

spinosusaival. A margo laterális / axillaris ferde helyzetű, és szögletén –az angulus

lateralison- található a collum scapulae , aminek a folytatása a cavitas glenoidalis,

amely a vállízület alkotásában vesz részt. [11, 16, 17, 18]

A vállöv mozgását végző izmokat az 1. számú mellékletben megtekinthető.[1, 14]

A vállízület árkát a már említett cavitas glenoidalis, valamint a néhány milliméter

széles labrum glenoidale alkotja együtt. A porcgyűrű mélyíti, és ezáltal stabilizálja

az ízületi vápát. Az ízületi fejet a caput humeri adja. A vápa az ízületi fejhez képet

kicsi (1:6). Az ízület tokja erős, ennek ellenére laza. Ez a tok a labrum glenoidalen

ered, és a collum anatumicumon tapad. A tok legerősebb rész az úgynevezett

ligamentum coracohumerale. Ez a szalagszerűen erősödött rész a ligamentum

coracoacromialeval együtt akadályozza meg azt, hogy a humerus feje kimozduljon

az árokból. A szalagokon túl egy erős, izmokból álló, kúpszerű rendszer, a

rotátorköpeny is stabilizálja az ízületet.

A humerus egy hosszú csöves csont, amely a kar csontos vázát adja. Diaphysise

vagy teste a corpus humeri, amely felül kerek, alul egy egyenlő szárú háromszög

lekerekített formáját mutatja átmetszetben. A humerus felső végén, az epiphysis

proximalison található a már említett caput humeri, amely egy gömbfelszín 1/3-át

adja, és amit üvegporc borít. A fej a testhez képest körülbelül 30 fokkal hátrafelé és

megközelítőleg 130 fokkal mediál felé tér el. A fejet és a diaphysist a collum

anatomicum köti össze. A collum és a corpus humeri határánál található mediálisan

a tuberculum minus, lateralisan pedig a tuberculum majus. A két tuberculum közötti

árokban, a sulcus intertuberculumban fut a musculus biceps brachii hosszú fejének

az ina intercapsularisan. A tuberculumok alatt található egy elkeskenyedő rész, ami

gyakori helye a töréseknek, ezért is hívják cullom chirurgicum humerinek. A collum

anatomicumhoz viszonyítva a collum chirurgicum mintegy 60 fokos, oldalra nyílt

szöget zár be, ám mediál felé majdnem összeérnek. A diapysis oldalsó felszínén,

annak középső harmadában tapad a musculus deltoideus. Ennek magasságában, a

hátulsó felszínén húzódó sulcus nervi radialisban fut a nervus radialis. A sulcus

6

mellett két oldalon erednek a musculus triceps brachiinak a rövid fejei. A condylus

humeri adja a humerus distalis epiphysisét. Ennek mediális oldalán van a trochlea

humeri, lateralison pedig a capitulum humeri. Ezek ízületi komplexumot alkotva az

ulnával és a radiusszal hozzák létre a könyökízületi elmozdulásokat. Az epicondylus

medialis mögött található a sulcus nervi ulnaris, amiben fut a nervus ulnaris. [11,

16, 17, 18]

A vállízület mozgásáért felelős izmokat az 1. mellékletben lehet megtekinteni. [1, 9

13, 14]

A scapulothoracalis összeköttetés nem valódi ízület, hanem a lapocka körül izmok

összessége, amik segítik és stabilizálják a lapocka mozgásait a mellkasfalon. A

bordák és a scapula között található a musculus serratus anterior, de emellett számos

más izom is rész vesz az összeköttetés kialakításában. Ez az összeköttetés azért

fontos, mert a kar emelésekor- flexiókor vagy abdukciókor- a lapocka is elfordul, és

ez a fölfelé rotáció nem jöhetne létre megfelelő stabilitás nélkül. Ez a funkcionális

kapcsolat teszi lehetővé azt, hogy a karunkat a fejünk mellé tudjuk emelni. [5, 16,

17, 18]

2 .2 A vállöv és a vállízület mozgásai

2.2.1 Tisztán vállövi mozgások

Eleváció: azaz a váll emelése egy olyan sagittalis irányú elmozdulás, ami a scapula

fölfelé és előrefelé rotálódásával jár a mellkasfalon. Nagysága általában 10 cm.

Depresszió: az elevációs mozgás ellentéte, tehát egy olyan sagittalis irányú mozgás,

ahol a lapocka lefelé mozdul el a mellkasfalon. Ez a mozgásterjedelem jóval kisebb,

körülbelül 3 cm, mert az I. borda megakadályozza a clavicula további mozgásait. [1,

17, 18]

Protrakció: egy olyan előrefelé irányuló mozgás, ami a horizontális síkban történő

ívmozgást is jelent egyben. A mozgás mértéke átlagosan 15 fok.

Retrakció: a protrakció ellentéte, tehát egy olyan hátramozgás, ami a clavicula

7

sternalis végén függőlegesen áthaladó tengely mentén jön létre. Ezen mozgás

nagysága is 15 fok normál esetben. [1, 17, 18 ]

A clavicula a saját tengelye körül is képes rotációs mozgást végezni, ennek

nagysága megközelítőleg 30 fok. Önálló mozgása nem lehetséges, de

nagymozgások végpontjainál előfordul a rotáció. A lapocka is tud rotációs mozgást

végezni, amelynek a tengelye merőleges a lapockára. Ez a tengely nem sokkal a

spina scapulae alatt található. [1, 18]

2.2.2 A vállízület mozgásai

Flexió: sagittalis síkú elmozdulás előrefelé, vagyis a felső végtag a törzs mellől a

transzverzális tengely mentén előre mozdul el. Mértéke átlagosan 60 fok.

Extenzió: a flexió ellenmozgása, ami a flexióhoz hasonlóan a transversalis tengely

mentén jön létre, és aminek a mértéke 40 és 50 fok között van fiziológiásan. [1, 14,

16, 18]

Abdukció: egy olyan frontális síkban létrejövő mozgás, mikor a kar távolodik a

testtől. Mértéke vállövi elmozdulás nélkül megközelítőleg 60 fok fiziológiásan.

Addukció: az abdukció ellenmozgása, mikor a kar közeledik a test felé. A törzs

megakadályozza ezt neutrális helyzetből indítva, így extenzióban illetve flexióban

nézzük. Extenziókor minimális addukció jön létre, míg flexióval kombinálva akár a

45 fokot is elérheti. [1, 14, 18]

Rotáció: a kar saját hossztengelye körüli rotációja, amely a vállízület bármelyik

helyzetében létrejöhet. Vizsgálatakor a könyökízület 90 fokos flexióban van, hogy

kikapcsoljuk a pronációs és szupinációs mozgásokat. A kirotáció nagysága 80 és 90

fok között van fiziológiásan, míg a berotáció mértéke elérheti a 110 fokot is, ám

ehhez vállízületi flexió és extenzió is társul. [1, 14]

2.2.3 A vállöv és a vállízület összetett mozgásai

Flexió: a 60 fokon túli flexió létrejöttéhez nélkülözhetetlen a vállöv elmozdulása,

ezek közül a lapocka kifelé és felfelé történő rotációja a legfontosabb. Együtt elérik

a 180 fokos mozgástartományt. [14]

8

Abdukció: a 60 fokon túl abdukciós elmozdulásához nélkülözhetetlen a lapocka

fölfelé, kifelé rotációja a mellkasfalon. Ezt harmonikus mozgás esetén a scapulo-

humeralis ritmusnak nevezzük, melynek lényege az, hogy a mozgáspálya első

harmadában a humerus elmozdulása a domináns, a középső harmadban a lapocka

mozdul erőteljesebben, míg az utolsó harmadban újra a humerus elmozdulása

határozza meg a mozgást. Ha ez a ritmus jelen van, akkor a mozgáspálya nagysága

eléri az 180 fokot.

Abdukció során megfigyelhető az úgynevezett Codman – féle paradoxon. Lényege

az, hogy teljes abdukciós pályán történő mozgáskor a kar egy akaratlan 180-os

rotációt végez. Ez általában a mozgáspálya középső harmadában következik be. Ez

a fordulást tudatosan ki lehet kapcsolni.[1, 13, 14, 16]

Horizontális flexió és extenzió: neve is mutatja, hogy ez az elmozdulás a

horizontális síkban, a függőleges tengelyre merőlegesen történik. Kiindulása 90

fokos abdukciós helyzetből történik. A flexió mértéke innen kiindulva megközelíti a

140 fokot, míg az extenzió körülbelül 40 fokig kivitelezhető. [14]

Cirkumdukció: a fennemlített mozgások kombinációja, egyfajta körmozgásnak

tekinthető, ami a tér bármely pontjába képes elmozdulni, azt a negyedet leszámítva,

ahol a törzsbe ütközik. [1, 14]

2.3 Traumatológiai áttekintés

Ebben a fejezetben összegzem azokat a traumatológiával kapcsolatos

információkat, amelyek nélkül nem tudtam volna elvégezni a kutatásomat.

2.3.1 Általános traumatológia

Trauma: egy olyan károsító hatás, amely legtöbbször a külvilág felől érkezik, és

amelynek negatív hatása van a szervezet egészére, vagy annak egy részére. Ezek a

károsító határok lehetnek mechanikai erőbehatások, hőártalmak, sugárzások és

vegyi káros anyagok. Mechanikai erőbehatások lényege az, hogy a szöveteket

hirtelen közelíti egymáshoz vagy távolítja egymástól. A különböző sérülések

9

létrejötte attól függ, hogy milyen irányú erőbehatás érte a szövetet, milyen a szöveti

ellenállása és azok rugalmassága. [7, 15]

2.3.2 A ficam

Ficam vagy luxáció. Ficam alatt azt értjük, ha egy ízületet alkotó csontvégek egy

hirtelen létrejövő erőbehatásra részlegesen vagy teljesen, de tartósan eltávolodnak

egymástól. A csontok fiziológiás helyzete megváltozik, és ez gyakran járhat a

szalagok, inak és izmok szakadásával. Gyakran együtt jár törésekkel, és

megszakíthatja a bőr folytonosságát is Ha az ízületi fej egy része a vápában marad,

akkor szubluxáció, vagyis részleges ficam alakul ki. Fájdalom, rendellenes mozgás

és tengelyeltérés jellemzi. A ficamot minden esetben röntgenfelvétellel igazolják, és

utána kezdődik a kezelés. A kezelés lényege az, hogy a lehető leghamarabb, és

minél fájdalommentesebben tegyék helyrer a ficamot. Ez az úgynevezett repozíció.

A ficam súlyosságának függvényében egy fájdalommentes pózban rögzítik. A felső

végtagon általában háromszög kendővel vagy Desault- kötéssel végzik ezt. [4, 7, 8,

15]

2.3.3 A törésekről

Törésről vagy fraktúráról akkor beszélhetünk, ha a csont folytonossága megszakad.

Törés általában igen nagy erőbehatás eredményeképpen jön létre, hiszen a sérülést

okozó mechanikai erőnek le kell győznie a csont sajátos ellenállását. [7, 15]

Osztályozhatjuk a töréseket az azokat létrehozó mechanikai erők alapján a

következőképpen.

Hajlításos törés esetén a csontra két erő is hat. A csont ív alakban meghajlik,

és a konvex oldalra húzó erő hat, míg a konkáv részen nyomóerő érvényesül.

Szakításos törésről akkor beszélünk, ha a törtdarab izom, ín vagy ízületi

szalag elmozdulásának következményeképpen törik le a csontról.

Csavarásos törés akkor jön létre, ha a csont két végére ható csavarásos erő

iránya nem egyező, vagy ha csak az egyik vége csavarodik, ám a másik vég

rögzített.

10

Nyírásos törés úgy keletkezik, ha két erő hat egyszerre a csontra. Ez a két erő

egymással párhuzamos, de irányuk ellentétes. Létrejöhet így is a törés, ha

csak egy erő hat a csontra, és ez az erő oldalirányból érkezik.

Zömítéses törésről beszélhetünk, ha a csont hossztengelyére kompressziós

erő hat, és így összenyomódik. [7, 15]

A töréseket további szempont szerint is csoportosíthatjuk. Az 1. táblázatban

szerepel néhány csoportosítási mód.

A csont állapota alapján Traumás eredetű törés Pathológiás a törés, ha

egészséges csontokon más probléma is áll a

következik be háttérben. Pl. tumorok

vagy csontritkulás

Bőr állapota alapján Nyílt, mikor a bőr Zárt, ha a bőrfolytonosság

folytonossága megszakad megtartott

A beható erő milyensége Direkt törés, ha a behatás Indirekt, ha a csont az

alapján helyén történik a törés távol törik el az

erőbehatás helyétől

Csontsérülés foka alapján Teljes törés, mikor Részleges, ha nem alakul

keletkezik törtdarab, és a ki törtdarab. Több típusa

csont folytonossága van: csontrepedés,

teljesen megszakad infractio, impressio,

compressio

1. táblázat: törések osztályozása különböző szempontok alapján. Saját készítésű ábra.

A töréseknek vannak úgynevezett biztos tünetei, amelyek a deformitás, a kóros

mozgathatóság és a csontrecsegés – crepitatio. Az alábbi tünetekkel együtt a sérült

fájdalomról számol be, amit működészavar is kísérhet, és általában vérömleny is

keletkezik töréskor. Minden olyan esetben, mikor a törés lehetősége fennáll,

röntgenfelvételt készítenek, és a kapott kép alapján diagnosztizálnak és döntenek a

kezelésről. [7, 15]

11

A kezelés minden esetben a törtdarabot az esetek túlnyomó részében valamilyen

módon visszaillesztik a helyére. Ez lehet műtéti megoldás vagy alkalmazhatnak

konzervatív kezelést. Műtétkor valamilyen eljárással- csavarozással, lemezeléssel,

húzóhurokkal vagy velőűrszeggel- rögzítik a törtdarabokat egymáshoz. Konzervatív

kezelés esetén is visszaillesztik a törtdarabot, és utána ebben a helyzetben rögzítik.

Ezt általában gipszrögzítéssel oldják meg. [7,15]

A gyógytornát - a fokozatosság elvét követve- a műtétet követő 24 órán belül

elkezdhető. Eleinte csak légző tornával, és a keringést javító gyakorlatokkal, majd

fokozatosan hozzákapcsolva a nem érintett ízületeket az adott végtagon, az ép

végtaggal végzett feladatokkal, és végül a műtött szegmentumot mozgatva.

Gipszrögzítés esetén is fontos a megfelelő légzés és keringés, ám a rögzítés ideje

alatt megkezdhető szabadon hagyott ízületek mobilizálása és az érintett terület

erősítése innervációs gyakorlatokkal, így a rögzítő eltávolítása után hamarabb

visszanyeri a szegmentum az izomerejét és ízületi mobilitását.[8, 15]

2.4 Mozgásformák a gyógytornában

Szeretném leszögezni, hogy ebben a fejezetben csak a kutatásomban is használt

mozgásformákra koncentrálok, azokat fogom kifejteni.

2.4.1 Aktív mozgás mozgáseffektus nélkül

A mozgáseffektus nélküli izom-összehúzódás lényege az, hogy nem jön létre

ízületi elmozdulás, de az izom nem veszít erejéből, hanem növeli azt.

Két típusa van: az első az úgynevezett innervációs gyakorlatok. Ezt általában

törések után, még a gipszrögzítésben használják, és a célja az, hogy az izom ne

veszítsen az erejéből, hogy a rögzítés eltávolítása után a sérült szegmentum

mozgásai a lehető leghamarabb visszatérjenek, és ehhez meglegyen a kellő

izomereje, keringése megtartott legyen, és ne alakuljanak ki kontraktúrák. Segíti az

ízületi tok rugalmasságának fenntartását és az inak, ínhüvelyek eltolhatóságát. A

másik típus az úgynevezett izometriás gyakorlat, mikor a gyógytornász ad egy nyílt

kinematikus láncú elmozdulásra ellenállást. Ennek a célja is az izomerősítés,

12

de ez specifikusabb, hiszen a mozgáspálya bármely szakaszán tudjuk alkalmazni.

[2, 3 ]

2.4.2 Vezetett mozgás

A vezetett mozgás egy olyan speciális mozgásforma, mikor egy külső erő

segítségével történik az elmozdulás. Erre általában akkor kerül sor, mikor az izom

ereje még nem elegendő ahhoz, hogy a gravitációt legyőzze, de az ízület

mozgástartományát meg szeretnénk tartani vagy növelni azt, az esetleges

kontrakúrák kialakulását is szándékunkban áll megelőzni, vagy a már kialakultakat

oldjuk. Ez a külső segítő erő lehet a gyógytornász, függesztőrács vagy akár a víz

felhajtó ereje. Ha a gyógytornász vezeti a mozgást, akkor általában a kezeit

használja úgy, hogy a sérülthez közelebbi kezével rögzíti a proximális

szegmentumot, míg a test távoli kezével indítja el, és segíti, kontrollálja a mozgást.

A gyógytornász ügyel arra, hogy a páciens a teljes mértékben a mozgásra tudjon

koncentrálni, megérezni azt, el tudja lazítani az antagonista izmokat, így a

kiindulási helyzetet is ennek megfelelően választja meg, diktálja a feladatot, és a

konszenzuális hatás miatt bemutathatja az ép oldalon is az adott mozdulatot.

Fájdalomhatárig vezetjük a mozgást, mert azon túl a beteg akaratlanul is megfeszíti

az izmait, és ezáltal segítheti a kontratúrák kialakulását illetve azok fokozódását. A

vezetett mozgás felkészíti a beteget arra, hogy később önállóan is elvégezzek az

adott mozgásokat. Hogy ez sikerüljön, folyamatosan kommunikálni kell vele a

mozgásról, annak érzéséről, a véghelyzet érzéséről, és a fájdalomról. A

kommunikáción túl fontos az is, hogy eleinte kizárólag analitikus mozgásokat

végezzünk, és a gyengült izom legfontosabb mozgását gyakoroljuk, csak később

kapcsoljuk be a szinergista mozgásba. A komplex mozgások vezetésekor diktálom a

pontos kiinduló helyzetet és a véghelyzetet is, ezzel is elősegítve az önálló

mozgások pontos, összehangolt kivitelezését. [2, 3]

2.4.3 Gravitáció ellenében végzett mozgás

A páciens ennél a mozgásformánál az adott testrészt a gravitációval szemben

mozgatja, amihez legalább hármas izomerő kell az Oxford skála alapján. Végezhető

13

rögzített kiindulási helyzetben, és ilyenkor csak egy adott izomcsoportot erősítünk,

vagy végeztethetjük szabad gyakorlatként is. [12]

A szabad gyakorlatok lényege az, hogy a beteg a gyógytornász szóbeli utasítására

önállóan végzi el a diktált gyakorlatot. Ez feltételezi a beteg együttműködő

képességét, és megfelelő fizikai, lelki és mentális állapotát. A szabad gyakorlatok

megfelelően kiválasztottak, vagyis mindig adaptáljuk a beteg teljesítőképességére, a

fokozatosság elvét követi, lehetőséget ad az esetleges korrigációra, és a

mozgáspályája anatómiailag helyes. Az ilyenkor használt eszközök nem, mint

ellenállás vannak jelen, hanem mint hangulatjavító eszköz illetve például az

egyensúlyt, koordinációt fejlesztő kellék. A szabad gyakorlatoknak számtalan

kedvező hatása van a páciensre, ezek közül a legfontosabbak: javul a

neuromuscularis koordináció, az ízületi mozgékonyság, az izomerő és az izomtónus.

Közvetett jótékony hatása van a légzésre és a keringésre, illetve a beteg lelki

állapotára, hiszen már önállóan képes a mozgásra, így nem lesz többé

kiszolgáltatott. Ilyenkor érdemes adni a pácienseknek otthonra is feladatot a jobb

eredmény érdekében, mivel itt már nem igényel állandó külső segítséget.[2, 3, 12]

2.4.4 Post izometriás relaxációs technika

A posztizometriás relaxációs módszer egy igen összetett izomlazító eljárás.

Általában akkor használjuk, ha egy ízületi mozgás nem éri el a normál

mozgástartomány végét. Ennek a nem megfelelő véghelyzetérzetnek oka lehet az,

hogy egyes izmok zsugorodtak, szalagok és inak lettek inaktívak, vagy a fájdalom

szab határt a mozgásnak. Ezekre a problémákra megoldást jelenthet a PIR módszer.

Lényegét az adja, hogy az ízületet elvisszük az beszűkült mozgás véghelyzetéig, és

ott váltunk ki manuális ellenállással szemben végzendő izometriás izom-

összehúzódást, majd lazítás után még egy finom rányomással továbbvisszük az

ízület véghelyzetét. Ennek hatására csökken a fájdalom, nő a mozgáspálya. A

technika helyes alkalmazásához nélkülözhetetlen a páciens kooperációja, és a

megfelelő testtudata. [6, 10]

14

3. ANYAG ÉS MÓDSZER

3.1. Anyag

Kutatásomat a Miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi Oktatókórház (MISEK)

Önállós Fiziotherápiás Osztályán illetve a Mozgásszervi Rehabilitációs IV.

Osztályán végeztem, ahol traumatikus vállövi és vállízületi sérültekkel

foglalkoztam.

Kutatásomat két időszakban tudtam végezni, a tanulmányaim miatt. 2016

júniusában kezdtem el, egy hónapig tartott. További vizsgálatok és kezelések

szükségességét éreztem, így kutatásomat 2017 januárjában folytattam.

Az ehhez szükséges engedélyeket a 2. számú mellékletben láthatják.

A kutatásom ideje alatt kilenc sérülttel tudtam együtt működni, de ebből csak nyolc

pácienst tudtam visszamérni, mivel az egyik sérültet egyéb betegsége

miatt átszállították a Borsod- Abaúj- Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi

Oktató Kórház I. Belgyógyászat – Kardiológiai Osztályára, így az ő

kezelését idő előtt be kellett fejeznem, a visszamérés lehetősége nélkül.

A kilenc sérültből négyen jártak ambulánsan kezelésre, ebből két esetben volt

luxáció és egy esettben törés és egy komplex sérülés. A luxációkat konzervatívan

kezelték, míg a törés esetében műtéti megoldást választottak. Két

olyan eset is volt, mikor a humerus törése valamelyik vállövi csont elmozdulásával

járt, így ebben a két esetben nem beszélhetünk tiszta esetekről, de mind a két

esetben műtéti megoldást találtak az orvosok.

A kilenc sérültből hét műtéten esett át, és közülük öten feküdtek be az

Mozgásszervi rehabilitációs IV. Osztályra. Velük heti 5 alkalommal tudtam

foglalkozni egyéni gyógytornás foglalkozás keretein belül. Az ambuláns páciensek

átlagosan heti négy alkalommal jöttek, de megjegyezném, hogy az osztály

lehetőséget biztosított nekik a heti öt alkalmas tornára is.

A sérültek közül hatan kaptak kiegészítő fizikoterápiás kezelést, a legtöbb esetben

ez a fájdalmat csillapította. Általában elektroterápiát alkalmaztak erre a célra. A

páciensek között hat nő és három férfi volt. A legfiatalabb 42 éves volt, míg a

15

legidősebb 87 életévét töltötte a kezelések idején, átlagéletkoruk 68,2˙év volt.

Sérülések arányát tekintve leggyakoribb volt az ízületi elmozdulás nélküli törés,

míg két esetben fordult elő csak luxáció, és további két esetben

beszélhetünk olyan törésről, ami egy másik ízületben vezetett luxációhoz.

A páciensekkel átlagosan a sérülést követő harmadik héten találkoztam először.

3.2 Módszer

Kutatási módszerül a kísérletes módszert választottam, és ennek a keretein belül

felmértem a sérültek állapotát az első találkozásunkkor, majd tíz alkalommal

kezeltem, és az utolsó alkalommal visszamértem őket ugyanazon szempontok

alapján.

Kutatásomat az sérültek kórlapjainak megtekintésével kezdtem, ezt követte a sérült

megtekintése és kikérdezése, majd az aktív mozgástartomány felmérése, és végül

egy általam összeállított funkcionális tesztsort csináltattam meg velük. A

mozgásterjedelem és a funkcionális tesztsor feljegyzéséhez, és a pontos eredmények

leírásához ízületi szögmérőt és cm szalagot használtam.

3.2.1 Betegvizsgálat

A sérültekről az első találkozás előtt tudtam tájékozódni az osztályon dolgozó

orvosoktól és gyógytornászoktól, illetve a páciensek kórelőzményeiből. Az első

találkozáskor elvégeztem a betegvizsgálatot: megfigyeltem, hogyan fogadnak az

osztályon fekvő betegek, és hogyan jönnek be az ambulánsak: van-e tartáshibájuk,

vagy más olyan eltérés, ami befolyásolná a kezeléseket. Kikérdeztem őket a

balesetükkel kapcsolatban, illetve rákérdeztem kezelés szempontjából fontosnak

tartott életkörülményekre – pl. kivel él, ki végzi a nagy bevásárlást, van-e segítsége

a házkörüli munkánál, illetve a társbetegségekre, amikre oda kell figyelnem, többek

között cukorbetegség, magas vérnyomás. Megtekintettem a sérült területet,

összehasonlítottam azt az ép oldallal, megtapintottam minden fontosabb anatómiai

képletet és az esetleges műtéti heget, megnéztem az aktív mozgásterjedelmet a

megengedett irányokba, ahol

16

izomcsoportokat vizsgáltam, nem egy-egy izmot. Végül megcsináltattam velük a

funkcionális tesztsoromat. A feladatok elvégzése után pedig megbeszéltük a

sérültekkel, hogy melyik mozgás- illetve funkciókiesés okozza nekik a legnagyobb

problémát, és ezek alapján felállítottam a kezelési tervemet.

3.2.1.1 A mozgásterjedelem vizsgálata

Mivel traumatikus sérültekről van szó, szeretném megjegyezni, hogy kizárólag

aktív mozgásterjedelmet mértem le, passzívan nem néztem egy mozgásirányt sem.

Illetve itt írnám le azt is, hogy több esetben orvosi utasításra bizonyos mozgásokat

nem végezhetett a sérült csak korlátozva. Ezt a korlátozást sem a vizsgált alatt, sem

a kezelések során nem szegtem meg. A mozgásterjedelmeket az Eredmény részben

láthatják.

3.2.1.2 Funkcionális vizsgálat

A funkcionális vizsgálatokat álló és ülő helyzetben végeztettem el a sérültekkel.

Összesen 18 mindennapi mozdulat kivitelezhetőségét vizsgáltam meg, ezek közül

háromnak a kiindulási helyzete az álló helyzet, a többit ülve végeztettem el. Álló

helyzetben, lapockasíkban emelték fel a sérültek a karjukat a fülükhöz, és

innen engedték vissza le, mintha felnyúlnának egy polcra valamiért.

Második feladatuk az volt, hogy érintsék meg az ellenoldali farzsebüket.

Ez a mozdulat az anális toalett mozdulatára hasonlít, azt imitálta.

Utolsó álló feladatuk az volt, hogy a két kezet a sacrumon összeérintve csúsztassák

a kezüket egészen a 12-es borda magasságáig. Ez a mozdulat a törölközéshez és a

hát megvakarásához kell. Nőknél a melltartó eléréséhez is szükséges ez a mozdulat.

Ülő helyzetben számos feladat vár a sérültekre, összesen 15. Mindegy mozgás

azonos kiindulási helyzetből indult. A páciens egy széken ül, talpai a padlót elérik,

térdízületben és csípőízületben kilencven fokos flexió van, egyenesen ülnek a

széken, nem dőltek neki a szék háttámlájának. Tenyerük a combjuk középső

harmadában van, így a könyökben körülbelül 110 fokos flexió van jelen, de a

17

vállízületben minimális flexiós állás van. Könyöküket a csípőjük mellé zárták a

vizsgált személyek. Ebből a kiindulási helyzetből végezték el a feladatokat.

Az feladat végrehajtásának milyenségét tekintve kialakítottam egy pontrendszert,

és ezeket összesítettem a sérülteknél, így minden sérültnek volt egy adott

pontszáma a kezelések megkezdésekor, és tíz kezelés után.

A pontrendszerem a következő:

Három pontot kapott az adott feladatra a vizsgált személy, ha a mozgást pontosan,

korrigálás nélkül, segítőmozgások nélkül meg tudta csinálni.

Kettő pontot kapott az adott feladatra a vizsgált személy, ha a mozgáspálya

legalább 75 %-át bejárta, de nem érte el a 100%-ot, vagy többszöri ismétlésre tudta

csak megcsinálni a feladatot, vagy minimális kompenzációs mozgásokat

alkalmazott, például a fejét fordította bizonyos feladatoknál.

Egy pontot kapott az adott feladatra a vizsgált személy, ha a mozgáspályának a

felét megtette, de nem érte el annak 75%-át, vagy ha megcsinálta a feladatot, de

durva kompenzációs mozgással, például törzsflexióval vagy vállövi elevációval.

Nem kapott pontot a vizsgált személy az adott feladatra, ha a mozgáspálya felét

nem tudta bejárni, illetve, ha a mozdulatban a sérült számára tiltott mozgások

vannak.

A százalékos felosztáshoz a kéz kiindulási helyzetének és az adott feladat

végpontja közötti cm szalaggal felmért távolságát használtam.

A funkcionális tesztsor sablonját a 3. számú mellékletben láthatják.

3.2.3 Kezelések

Minden sérülttel egyéni torna keretein belül foglalkoztam heti legalább négy

alkalommal. Egy alkalom harminc perc volt. A találkozások gyakoriságát az

ambuláns pácienseknél volt nehezebb összhangba hozni.

Az Önállós Fiziotherápiás Osztály és a Mozgásszervi Rehabilitációs IV. Osztály

kihasználtságát figyelembe kellett vennem, azaz néhány esetben az osztályos

sérültekkel a saját kórtermükben foglalkoztam, és volt olyan eset is, hogy nem volt

szabad kezelőágy a tornateremben, így kizárólag ülve tudott a páciensem tornázni.

18

A kezelések menetét mindig az adott egyénre szabtam. Minden páciensem

személyisége, fizikális, mentális és pszichés állapota különböző volt,

nem is beszélve a sérülésükhöz való hozzáállásról, társbetegségekről, így

ezeket figyelembe véve alakítottam ki a személyre szóló tornákat.

Ennek ellenére, elmondhatom, hogy alábbi dolgokban minden páciens tornája

megegyezett:

A feladatokat a fokozatosság elve szerint építettem fel, azaz a legegyszerűbb

gyakorlatoktól haladtunk a komplexebbek felé, és a teherkar nagyságát is ez

alapján választottam ki.

Minden órámat légző gyakorlatokkal kezdtem, hogy a páciensekben

tudatosuljon, hogy elkezdődött a torna. Emellett kihasználtam a légző

gyakorlatok jótékony hatásait is, többek között a jobb oxigénellátottságot.

Minden kezelés alatt átmozgattam a gerinc nyaki és háti szakaszát is egy –

két gyakorlattal, hiszen szinergizmusban ezekkel a szegmentumokkal

mozognak együtt általában.

Eleinte a segédeszközöket – például labdát, vagy gömbös botot- könnyítő

elemként alkalmaztam úgy, hogy azok által tehermentesítettem a sérült kart,

és így nagyobb lett az ízület mozgáspályája( pl. két kart előre emeli a

labdával, magasabbra megy mint egyedül a sérült kar, de nincs akkora

segítsége, mintha az ép húzná fel összekulcsolt ujjakkal),ám a későbbiekben

már ugyanezeket az eszközöket ellenállásként használtam fel.

Elmondhatom, hogy általában a hatodik kezeléskor változtattam az

eszközök milyenségén.

Általánosságban elmondható, hogy a sérültek a rotációs mozgásokat

szerették a legkevésbé, mivel azok okozták nekik a legnagyobb fájdalmat,

így ezekkel a mozgásokkal csak a kezelések utolsó tíz percében

foglalkoztam.

Kutatásom alatt észrevettem néhány érdekes dolgot, amit a későbbiekben, a

munkám során bizonyosan szem előtt fogok tartani, és felhasználom azokat.

Az első megfigyelésem, hogy a férfiaknál eredményesebb volt az a kezelés,

19

amelyiknél labdát használtam. A női sérültek figyelmét nem terelte el, míg a férfi

pácienseknél észrevettem, hogy jóval nagyobb aktivitással vesznek részt a

kezeléseken, ha azokon labdát használok. A labdát eleinte könnyítő eszközként

használtam, később azonban ellenállásként is. A hölgyek a labdánál jobban

szerették a TherraBand szalagokat, illetve a hétköznapi tárgyakat, például egy

poharat.

Következő ilyen dolog volt, hogy a hétfői tornák a legtöbb páciensnek nehezebben

mentek különböző dolgokból kifolyólag. Az osztályon bent fekvő sérültek

hazamentek, és otthon nem tornáztak, vagy éppen ellenkezőleg, túlerőltették a sérült

végtagok- bár ez ritkábban fordult elő. Az ambuláns páciensekre volt jellemzőbb a

túlerőltetés. Mikor ezt észrevettem, olyan feladatokat adtam nekik hétvégére, amik

lazították a befeszülő izmokat. Ezzel valamelyest tudtam hatni rájuk.

Miután télen és nyáron volt lehetőségem kezeléseket végezni, így észrevettem,

hogy az idősebb embereket inkább a meleg viseli meg, ilyenkor nehezebben

tornáznak, hamarabb el is fáradnak. És érzékenyebbek a fronthatásokra is. Az

osztályos betegeket könnyebben tudtam motiválni, ha megtudtam, hogy a hét

végére hazamehetnek, ilyenkor sokkal energikusabbak voltak, de nehezebben

fókuszáltak egy-egy feladatra. Ilyenkor általában kevesebb ismétlésszámot

használtam, és játékosabb feladatokat találtam ki nekik, ami jobban lekötötte a

figyelmüket.

3.3 Statisztika

A kutatásom alatt mért adatokat, a kezelések menetét, és a visszamérésem

eredményeit a Google Táblázatok (Spreadsheets) bővítményében tároltam. A

szakdolgozatomban szereplő táblázatokat, és a hozzájuk tartozó diagramokat a

Microsoft Excel programjában szerkesztettem. Az eredményeim pontos

kiszámításához a leíró statisztika műveleteit használtam.

20

4. EREDMÉNY

Vizsgálódásaim során két alkalommal mértem fel az általam kezelt traumatikus

vállöv és vállízületi sérülteket. A legelső és a legutolsó alkalommal

A kezelések és a visszamérések is a Miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi

Oktatókórház Önállós Fiziotherápiás Osztályán illetve a Mozgásszervi

Rehabilitációs IV. Osztályán történtek. Kilenc sérült emberrel volt lehetőségem

együtt dolgozni, ám ebből csak nyolc visszamérés valósult meg, mert az egyik

sérültet társbetegségek miatt a kezelések befejezése előtt átszállították egy másik

osztályra. Az ő kiindulási adatait is bemutatom, ám a visszamérés hiányában az

összehasonlításokban nem használom fel. Éppen ezért az ő adatait más színnel is

jelölöm.

A vállöv és vállízületi mozgásterjedelmet és különböző funkciókat vizsgáltam meg.

A mért adatokat táblázatokba gyűjtöttem, és különböző szempontok alapján

összehasonlítottam a kapott eredményeket.

4.1 Szubjektív adatok és eredmények

A sérültekkel való együttműködésem során sok olyan információt kaptam a

páciensektől, amelyeket fontosnak tartok lejegyezni, de pontos adatot nem tudok

írni róluk. Ilyen például a heg körül fájdalom csökkenése. Kutatásom elején nem

feltételeztem azt, hogy a sérültek ilyen nagy százalékban műtöttek, így nem is

készítettem a műtéti heggel kapcsolatos táblázatot vagy Vizuál- Analóg Skálát. A

sérültek maguk említették meg – átlagosan a 6. kezelés körül-, hogy csökkent a

húzás vagy fádalom a heg környékén. A kezelés- sorozat végére a mozgások

magabiztosabbá váltak, nem láttam félelmet vagy bizonytalanságot a páciensek

arcán a mozgások alatt. A második héten már tudtam velük beszélgetni a kezelések

folyamán, vagyis már nem kellett rákoncentrálniuk a mozgásokra, máshová is

tudtak figyelni. A mozgások során létrejövő fájdalom csökkent. Pácienseim

egyharmada nem értette meg a VAS skála beosztását, sem szóban, sem rajz alapján,

így ezt a módszert nem tudtam használni a kutatásomban, mert nem a valós

21

eredményt mutatott volna. Mindenesetre az összes általam kezelt ember jelentős

fájdalomcsökkenésről számolt be.

4.2 Mozgásterjedelem a kezdetekkor

Az általam kezelt páciensek mozgásterjedelmével kapcsolatos adatokat

táblázatban rögzítettem. Az anonimitás megőrzése érdekében számkódokat fogok

használni a megkülönböztetésre.

A 2. táblázatban találhatóak a kezdeti mozgásterjedelmek. Zölddel jelöltem az

osztályon bennfekvő sérülteket, míg sárga színt kaptak az ambuláns páciensek.

Külön táblázatba gyűjtöttem össze a vállövi és vállövi- vállízületi mozgásokat. A

retrakciós mozgások a kilenc sérültből hétnek akkora fájdalommal jártak, hogy nem

tudták megtartani a helyzetet a mérés ideéig , a potrakciós mozgást pedig öten a

gerinc elmozdulásával tudták csak megcsinálni, anélkül nem, így ezeket

mozgásokat direkt módon nem tudtam megnézni.

Sérült Eleváció

sorszáma (cm) Depresszió (cm)

1. 6 0,5

2. 4 0,3

3. 4,2 1

4. 2,5 0

5. 3,6 1,2

6 . 3,7 0,7

7. 6,2 2,2

8 . 1,2 0

9. 5,7 2,6

2. táblázat: a vizsgált személyek kiindulási értékei elevációs és depressziós irányba a kezelés megkezdése előtt. Saját készítésű táblázat.

Megállapítható, hogy jobbak az ambuláns betegek vállövi mozgásaik, a legjobb

eredményt a 7-es számú sérült mutatta, ám a legkisebb elmozdulás is egy ambuláns

páciensé volt. A 8-as számú sérült mozgása alig haladta meg az egy cm-t. A

bennfekvő kezeltjeim átlagosan 4,06 cm-es elevációt értek el, míg ugyanez a

mozgás az ambuláns kezeltjeimnél 4,2 cm volt átlagosan.

22

A depressziós elmozdulás a legtöbb esetben fájdalmasabb volt, mint az eleváció,

így két esetben nem tudtam lemérni azt, további egy esetben minimális elmozdulást

volt csak jelen, ami nem érte el a fél centimétert sem. A két mozgás összeadásakor

megláthatjuk, a legjobb eredményt a 7-es számú sérült 8,4 cm-es pályát járt be, 1

mm-rel maradt el tőle a 9-es számú páciensem.

A vállövi és vállízületi együttes mozgásainak nagyságát a 3. táblázatban lehet

megtekinteni. Minden elmozdulási érték fokban értendő.

Sérült Horizontális Horizontális

száma Flexió Extenzió Abdukció Addukció Kirotáció Berotáció flexió extenzió

1. 50 16 27 0 0 40 0 0

2. 70 7 60 20 0 0 0 0

3. 87 37 75 0 70 70 0 0

4. 65 30 71 0 0 0 0 0

5. 77 14 69 10 0 0 0 0

6. 90 31 90 0 70 5 120 5

7. 90 40 90 37 33 70 20 10

8. 50 35 40 20 45 50 0 0

9. 90 27 75 20 10 14 0 0 3. táblázat: a vizsgált személyek kiindulási értékei a vállövi és vállízületi elmozdulásokban.

Saját készítésű táblázat.

Mint az látni lehet, az ambuláns sérültek jobb állapotúak a kezelések elején, mint

az osztályos sérültek. A 90 fokos abdukciós illetve flexiós eredmény mind a három

sérültnél „részeredmény”, mivel orvosi javaslatra nem emelhették magasabbra a

karjukat, de elmondásuk szerint tudták volna még emelni. Orvosi utasításra tilos

volt a rotációs mozgás a 4- es és az 5-ös számú páciensnél, így ide is 0 fokot írtam.

Kezelések alatt sem csináltam rotációt egészen addig, míg az orvos másképp nem

látta. A visszamérésig minden orvosi kontroll megszűnt, így az utolsó két- három

kezelés alatt már minden irányba tudtam feladatokat adni a sérülteknek.

Legnagyobb mozgásterjedelme egyértelműen a 6-os számú sérülté volt. A

legszűkebb mozgásterjedelemmel a 1-es számú sérült rendelkezett, aki egy

polytraumás sérült. A humerus fej darabos törésén kívül az egyik oldali combja és

egy csigolyája is érintett volt a balesetben. A második legkisebb mozgáspályával a

2-es számú sérült rendelkezett, akinek nem voltak kontraindikált mozgásai, de nagy

23

fájdalmai, demenciája és a sérüléséhez való hozzáállása miatt érdektelenné vált, és

nem kooperált velem sem a méréskor, sem a kezelések elején.

Az osztályon fekvő és az ambuláns sérültek mozgásai közötti különbséget az

1.diagrammal szeretném demonstrálni. Itt látható igazán, hogy milyen különbségek

is voltak a két csoport között.

Az ambuláns és az osztályon kezelt sérültek átlagos vállövi és vállízületi mozgáserjedelme

90

80

80

69,8 73,75 70

70

60,4

60

Osztályon fekvő sérültek

50

mozgásterjedelme

40 33,25

34,4 32,2

Ambuláns sérültek

30 mozgásterjedelme

20,8

19,25

22

20

6

14

7,5

10

0 0

0

1 2 3 4 5 6 7 8

1. diagram: a sérült személyek kiindulási értékeit mutató diagram. A 2. táblázat alapján készült.

Saját készítésű diagram. A függőleges tengelyen a fokok találhatóak meg, míg a vízszintes sorban

található számok a különböző mozgásokat jelölik. Az 1 a flexió, 2 az extenzió, 3 az abdukció, 4 a

test előtti addukció, 5 a kirotáció, 6 a berotáció, 7 a horizontális flexió és végül a 8 a horizontális

extenzió. n=9

A horizontális elmozdulások kizárólag két páciensnél voltak meg az első

találkozásunk alkalmával, ezért látható csak sárga oszlop ezeknél az

elmozdulásoknál. Itt található a legnagyobb különbség is az elmozdulásoknál,

hiszen ezeket a mozgásokat senki nem tudta megcsinálni az osztályos páciensek

közül.

A rotációs mozgások is hiányosak voltak az osztályos páciensek között. Berotációt

csak két ember, még kirotációt csupán egyvalaki tudott csinálni a kezelések

megkezdésekor az osztályon tartózkodó páciensek közül. Itt szeretném

megjegyezni, hogy ennek a jelenségnek köze volt ahhoz, hogy az orvosok két

24

osztályon fekvő sérültnél is tiltott mozgásnak ítélték a rotációt, ám ez csak részben

magyarázata ennek az észrevehető eltérésnek. Amennyiben megnézzük a 2.

táblázatot, láthatjuk, hogy volt két olyan páciens is, akiknek nem volt ez a mozgás

tiltott, mégsem volt elmozdulás ebbe az irányba. Itt leginkább a fájdalmat, részben a

már említett kooperációs hiányt feltételezem mögöttes okként.

Abszolút értelemben vett legkisebb különbséget a horizontális extenziós irányú

elmozdulás mutatta az osztályon fekvő egyének és az ambulánsan kezelt páciensek

eredményei között. Összesen két kezelt egyén volt képes végrehajtani ezt a

mozgást, és az ő eredményeik is elmaradtnak az fiziológiás mozgástartománytól,

mivel átlagosan 7,5◦ -os mozgás jött létre a 30-40 fok helyett.

Azon mozgások közül, amelyet minden páciens képes volt megcsinálni– ez a

flexió, extenzió és az abdukció- a differencia az ambuláns és az osztályos sérültek

között 10,2 fok, 12,45 fok illetve 13,35 fok volt. Ezeknek az eredményeknek az

átlaga pontosan 12 fok volt, vagyis kijelenthető, hogy ennyivel volt nagyobb a

mozgástartományuk átlagosan a bejáróként kezelt embereknek.

4.3 Az első funkcionális tesztsor eredményei

Kutatásom fő fókusza az volt, hogy milyen funkciók esnek ki egy vállövi és /vagy

vállízületi sérülésekkor, így nem meglepő módon ezzel kapcsolatban készítettem a

vizsgálatom lényegét adó tesztsort.

Mint azt már említettem 18 feladatot végeztettem el a sérültekkel, és kivitelezésük

alapján 0 és 3 pont között értékeltem azokat. A pontrendszeremet az Anyag és

módszer fejezetben részleteztem, ám fontos és érdekes tényeket itt fogom leírni. Az

elérhető legmagasabb érték 54 pont lett. Az első alkalommal ezt senki sem tudta

teljesíteni. Megjegyzem, hogy a 4-es és 5-ös számú sérülteknél nem csináltattam

meg azokat a mozgásokat, amelyekben rotáció volt. Azokra a feladatokra nem

kaptak pontot, de mivel a kezelésem idején ez a korlátozás megszűnt, így a

visszamérések során már minden feladatot csináltathattam, így ez javítja majd a

visszamérés eredményeit. A kiindulási értékeket a 4. táblázat mutatja.

25

A teszt során kapott

Sérült száma pontszáma

1. 12

2. 22

3. 30

4. 33

5. 34

6. 36

7. 32

8. 31

9. 34 4. táblázat: a vizsgált személyek által elért pontszám, amit a funkcionális tesztsor elvégzése

alapján kaptak. Saját készítésű táblázat.

Legkevesebb pontot ért el az 1-es számú polytraumatizált páciens, mivel egyes

feladatokat neki módosítanom kellett. Sok esetben ez a páciens az ágyban tornázott,

mert fájdalmai nem tették lehetővé azt, hogy sokáig üljön. Legjobb tudásom szerint

végeztem el az esetleges változtatásokat, és állítom, hogy nem az eszközölt

módosítások miatt alakultak a következőképp a pontjai.

Legtöbb pontot ugyanaz a sérült szerezte, akinek a legnagyobb volt a

mozgásterjedelme. Ezt a pácienst a 6-os számmal jelöltem. Az illetőnek ficamodott

a kulcscsontja elülső-alsó irányba. Nagy fájdalmai ellenére a mozgásai az adott

tartományban harmonikusak voltak.

Összehasonlításképp, az osztályon fekvő sérültek átlag pontszáma 26,2,

mindeközben az bejáró páciensek 33,25 pontot értek el átlagosan. Ez azt jelenti,

hogy 7,05 pont a különbözet a két csoport között. Vagyis összességében egy

ambuláns sérült legalább kettő feladattal többet tudott megcsinálni hibátlanul, mint

egy osztályon fekvő. 18 feladatból hibátlanul átlagosan egy osztályon kezelt egyén

8,7 feladatot tudott elvégezni. Az ambuláns sérültek ezzel egy időben közel 11

feladatot tudtak megcsinálni hibátlanul a vizsgálatok megkezdésekor.

Szeretném megjegyezni, hogy a legtöbb nehézséget a rotációval járó feladatok

okozták mind a két csoportnak. Ilyen feladat volt például az azonos oldali lapocka

26

aljának megérintése, vagy a farzseb megérintése, de a kéz homlokra emelése, vagy

a tarkó érintése is sokszor bizonyult, megoldhatatlan feladatnak.

Figyelemreméltónak találtam azt, nem csak azok a mozgások váltak a nehézzé és

fájdalmassá, amire az ember elsőként gondolna. A kilenc vizsgált személy közül

csak három tudott az a sérült kezével végigsimítani az épp oldali felső végtagján,

ami a hétköznapokban olyan egyszerű feladat. Hasonló a helyzet a kéz csípőre

tevésével. Ezt a feladatot többen meg tudták csinálni, de három sérültemnek akkora

fájdalmat okozott, hogy pár perces pihenőt kértek mielőtt folytattuk volna a

vizsgálatot. Mind a három kezelt egyén más sérüléssel érkezett: két esetben volt

műtét, és egy esetben konzervatív kezelés. A sérülések között volt törés, ficam és

darabos törés, ami luxációval járt együtt. Bár a vizsgált sérültek mindegyike meg

tudta érinteni a száját, de az arc különböző területeit megérinteni nagy kihívás volt a

legtöbbjüknek.

Sokan nehezen tudták tudatosítani azt, hogy a fejük biccentésével ne segítsenek rá

a mozdulatra. Ezekről a kompenzáló mozgásokról nagyon nagy nehézségek árán

tudtam leszoktatni őket. További kompenzáló mozgást figyeltem meg akkor, mikor

arra kértem a sérültjeimet, hogy az érintett oldali kezükkel érintsék meg az ép oldali

orcájukat, vagy fülüket. Ilyenkor mind a 9 vizsgált személyem először a feje

elmozdításával végezte el a mozdulatot. Miután többször is külön kihangsúlyoztam,

hogy a fej középhelyzetben maradjon, négyen a csigolyaoszlop thoracalis részének

rotációjával próbáltak meg kompenzálni. Ilyenkor ezt feljegyeztem, és ennek

megfelelően értékeltem az adott feladatot.

Két esetben kellett taktilisen segítenem a teszt során, mivel a sérült nem értette meg

a faladatot. Ilyenkor kizárólag kiindulási helyzetnél érintettem meg a sérült kezét, és

az én kezemet helyeztem oda, ahová a feladat szerint el kellett volna érnie. Sajnos

ezekkel a betegekkel a későbbiekben is nehezen boldogultam, sokszor kellett újra

elmagyaráznom egy már ismert feladatot, ami jelentős mennyiségű időt elvett a

kezelésekből. Sajnálatos módon a vezetett aktív mozgás egyikőjük sem értette meg,

sokszor ellentartottak, vagy csak az érintésemre is fájdalomra panaszkodtak.

Ezeknél a sérülteknél kizárólag analitikus szabad gyakorlatokat tudtam diktálni,

azokat is ellenállás nélkül, és segítő eszközöket sem tudtam alkalmazni náluk.

27

A vizsgálat elvégzése után megbeszéltük a sérültekkel, hogy melyik az az átlagosan

négy- öt feladat, aminek a kiesése a legnagyobb gondot jelenti neki. Ezek túlnyomó

részt a haj érintése, a farzseb elérése, a kereszt rajzolása a kettes és a hármas ujjal,

az ellenoldali kar végigsimítása és adott esetben a kéz csípőre tevése volt. A hölgy

sérülteknek fontos volt a sérült oldali lapocka érintése is, hiszen ehhez nagyon

hasonlít az a mozdulat, amit a melltartó felvételekor és levételekor csinálunk. A

férfi sérülteknek ez nem volt prioritás, ennek ellenére nyilvánvalóan nem

hanyagoltam el ezt a mozgásirányt sem.

4.4 Mozgásterjedelem tíz kezelés után

Tíz egyéni kezelés után visszamértem azt a nyolc sérültet, akinek volt lehetősége

végigcsinálni azt. Elmondható, hogy a tíz egyéni gyógytorna két és fél héten

keresztül tartott, vagyis körülbelül 17 nap elteltével mértem vissza a sérülteket. A

visszamérést anamnézissel kezdtem, ahol kifejezetten a javuló funkciókra és a

fájdalomra kérdeztem rá. A nyolc sérültből csupán kettőnek volt enyhe nyugalmi

fájdalma, míg sajnálatos módon mind a nyolc kezeltem tájékoztatott arról, az egyes

mozgások határait még mindig a fájdalom szabja meg, bár ez a fájdalom is enyhült

a kezdetiekhez képest. Legnagyobb fájdalmat legtöbbször a kirotáció okozta. Erre

számítottam, hiszen a legtöbb sérültnek a gyógytorna megkezdésétől ez a mozgás

idézte elő a legnagyobb problémát a horizontális irányú elmozdulások mellett.

A 8-as számú sérültet nem volt lehetősége visszamérni, így az ő eredményeit nem

számoltam bele a visszaméréskor, azaz három ambuláns sérült eredményeit

vetettem össze öt osztályon fekvő sérülttel.

A 8-as számú páciens nélkül a bejárók kiindulási elevációjának átlaga 5,2cm-re

nőtt, ami így 1,14 cm-rel vált többé, mint az osztályon fekvő illetőké. Az osztályon

fekvő sérültek első mérésének eredménye 4,06 cm volt. Tíz kezelés után ez az

eredmény 4,8 cm lett, vagyis 15,5 %-kal jobb. Ugyanez a százalék a három bejáró

sérültnél valamivel rosszabb lett, csupán 12,4% -kal nőtt az elevációs

mozgásterjedelmük. Ne felejtsük el, hogy az abszolút értékük viszont jóval

28

nagyobb, hiszen átlagosan 5,93˙cm –es elevációra voltak képesek a visszaméréskor,

ami 1,1 cm-rel több, mint a bennfekvő sérültek.

Depresszió irányú elmozdulásnál is javulás történt az osztályon fekvő sérülteknél.

Míg a kezelés megkezdése előtt átlagosan 0,44 cm volt ez a mozgás, addig a

kezelések befejezése után ez az eredmény 1,02 cm lett. Ez relatív javulásban 57 %-

ot jelent. A depresszió átlagterjedelmét nem befolyásolta a 8-as számú páciens

eredményének kivétele, hiszen nem tudott látható és mérhető elmozdulást

produkálni az első felmérés idején. Ami azt jelenti, hogy az ambuláns sérültek.

1,375 cm-es depressziós irányú elmozdulásról 38,5 %-os átlagjavulást elérve

2.23˙cm –es elmozdulásig jutottak el.

Összességében elmondható, hogy nagyobb relatív javulást értek el az osztályon

fekvő sérültek, de az abszolút eredményei az ambuláns pácienseknek jobbak lettek.

Az egyéni eredményeket az 5. táblázat mutatja.

Sérült Eleváció Depresszió

száma (cm) (cm)

1. 7,2 1,2

2. 4,5 0,8

3. 4,9 1,3

4. 3,2 0,4

5. 4,2 1,4

6. 4 1

7. 7,7 2,7

9. 6,1 3

5. táblázat: a vizsgált személyek visszaméréskor produkált eredményei elevációs és depressziós irányú elmozduláskor. Saját készítésű táblázat.

A tízalkalomnyi gyógytorna után a következőképpen alakultak a vállöv és

vállízületi mozgások az általam kezelt személyek körében. Minden elmozdulást,

amit a 6. táblázatban összegeztem fokban mértem le.

29

Sérült Horizontális Horizontális

száma Flexió Extenzió Abdukció Addukció Kirotácó Berotáció flexió extenzió

1. 79 34 60 30 0 40 0 0

2. 70 35 65 22 25 56 0 0

3. 110 37 95 10 70 80 110 32

4. 79 40 91 15 0 45 130 40

5. 88 23 83 14 10 40 0 0

6. 170 42 171 20 70 55 120 30

7. 123 30 97 21 50 67 85 22

9. 130 40 100 24 20 80 110 10 6. táblázat: a vizsgált személyek visszamérési értékei a vállövi és vállízületi elmozdulásokkor.


A hatos számú páciens tud a legszabadabban mozogni, hiszen az ő

mozgásterjedelme a legnagyobb négy mozgásirányban is. Ezek az irányok a

követőzők: flexió, extenzió, abdukció és „holtversenyben” a 3-as számú kezelttel a

kirotáció.

Szeretném megjegyezni, hogy az addukció és a horizontális flexió nagyságát nem

az izmok gyengesége vagy az ízületek elmozdulásának hiánya okozta, hanem hölgy

keblei nem engedték tovább a mozdulatokat.

Elmondható, hogy a nyolc visszamért sérült nyolcféle vállöv és vállízületi

mozgását nézve 76,7 %-ban javult a mozgástartomány, 20,3%-ban stagnált, és 3%-

ban romlott. Ez a romlás viszont magyarázható.

Mozgásterjedelem csökkenés kizárólag a 7-es számú páciensnél fordult elő, akit

egy hétfői napon mértem vissza, és elmondása szerint a hétvégén sokat dolgozott a

kertben, és túlerőltette magát. Többek között füvet kaszált és vödörrel locsolt. Így

érthető, hogy az extenziós és addukciós eredménye miért rosszabb, mint az első

méréskor. Továbbá szeretném megemlíteni, hogy a többi mozgásirány visszamérési

eredményei gyengébbnek tűnnek, mint azt a 8. és 9. torna alkalmával végzett

gyakorlatok mutatták. Minden tornáról írtam egy vázlatot, és ezeket visszakeresve

egyértelmű, hogy ha nincs ez a kimerültség a páciens karjában, akkor a flexiója

elérte volna a 150 fokot is, és a horizontális flexiója is jelentősen nagyobb lett

volna. Ennek az úrnak humerusfej törése volt, ami együtt járt a humerus

diaphysisének repedésével is. Ennek köszönhetően a könyökízületi extenziója is

30

érintetté vált. Több ilyen eset nem volt, így ezt csak itt jegyezném meg. A

könyökízületi végextenzió is elmaradt a visszaméréskor, de ugyanúgy megvolt az

utolsó pár kezelés alkalmával. Megállapítható tehát, hogy az ambuláns sérültek

eredményeit nagymértékben befolyásolja az, hogy a visszamérést megelőző napon

hogyan használták az érintett végtagjukat.

A mozgástartomány stagnálása mögött két dolog is megfigyelhető. Az egyik az,

hogy 12 stagnáló esetből nyolc megrekedés azt jelenti, hogy nem történt

elmozdulás. Ennek a 8 esetnek a 75%-a horizontális irányú elmozdulás lett volna,

de ezekben az esetekben a kiindulási helyzet nem jött létre, így emiatt nem tudtam

mérni. A fennmaradó 2 esetben a kirotáció az érintett, ami szintén nagy problémát

okozott a sérülteknek. Az egyes számú sérültnek a fájdalmai nem engedték a

mozgást, míg a négyes számú páciensnek három kezeléssel a visszamérés előtt

oldották fel a rotációs kontrollt, így az ő kirotációja nem volt érzékelhető nulla

fokon túl, de berotációs helyzetből szépen visszahozta neutrális helyzetig. További

4 olyan eset volt, mikor a mozgáspálya valamely részén állt meg a mozgás.

Ez két esetben azt jelenti, hogy már az első alakalommal is bejárta a sérült végtag a

teljes mozgáspályáját, hiszen egy 37◦-os extenzió és egy 120

◦-os horizontális flexió

lehet fiziológiás, pláne, hogy az ép végtagban is hasonló eredményeket kaptam. A

másik két esetben a kirotáció érintett - nem meglepő módon. A szakirodalmak

szerint a kirotáció meghaladja a 80 fokot, ám a páciensek arról számoltak be, hogy

mindennapi életük során a 70◦ is elég nekik, hogy ellássák önmagukat, így én ezt

tekintem az ízület véghelyzetének, noha az ép oldalon pár fokkal több volt mind a

két páciens esetében (78◦ és 81

◦).

A mozgásterjedelem változása a következőképpen alakult a vállöv és vállízület

együttes mozgásaiban 10 kezelés elteltével. Fontos, hogy ebben az eredményben

nincsenek benne a 8-as számú páciens kiindulási eredményei, mivel az torzítaná a

kapott értékeket. A számok fokokban értendőek. Az addukciós mozgást minden

mérhető esetben a test előtt vizsgáltam. A 7. táblázat egy átfogó betekintést mutat

31

arról, hogy mekkora mozgásterjedelem javulásról beszélhetünk 10 kezelés elteltével

a vállöv és vállízületi sérülések kapcsán.

Flexió Extenzió Abdukció Addukció

69,8 20,8 60,4 6

Osztályon fekvő sérültek Horizontális Horizontális

átlagos mozgásterjedelme Kirotáció Berotáció flexió extenzió

a kezelések előtt 14 22 0 0


85,2 33,8 78,8 18,2

Osztályon fekvő sérültek Horizontális Horizontális

átlagos mozgásterjedelme Kirotáció Berotáció flexió extenzió

a kezelések után 29,2 52,2 48 14,4


90 32,7 85 19

Ambuláns sérültek átlagos Horizontális Horizontális

mozgásterjedelme a Kirotáció Berotáció flexió extenzió

kezelések előtt 31,8 27,8 70 7,5


Ambuláns sérültek átlagos 141 37,3 122,6 21,6

mozgásterjedelme a Horizontális Horizontális

kezelések után Kirotáció Berotáció flexió extenzió

46,7 67,3 105 20,6 7. táblázat: a vizsgált személyek átlag- mozgásterjedelme a kezelések megkezdése előtt, és azok

után. Az értékeket fokban mértem le. Saját készítésű táblázat.

Az egyértelműen látszik, hogy az ambuláns sérültek eredményei jobbak minden

mozgástartományban.

A legnagyobb mozgásterjedelmet átlagosan az ambuláns sérültek tudták bejárni

flexiós és abdukciós irányban. Az osztályos sérültek is ebben a két mozgásirányban

tudják legnagyobb elmozdulást produkálni, ám ez jóval elmarad az ambulánsokéhoz

képest. Látható, hogy az osztályon fekvő sérültek közül már ketten is tudtak

horizontális irányú mozgást végezni, hiszen a tíz kezelés számukra elegendő volt

ahhoz, hogy a megfelelő kiindulási helyzetet fel tudják venni, így az osztályos

kezeltek átlagértéket ez a két sérült alakította ki.

A fiziológiás mozgásterjedelmet alapul véve kijelenthetjük, hogy a legkisebb átlag-

mozgástartomány a kezelések után az osztályon kezelt személyeknek van abdukciós

irányban, hiszen az átlag 78,8 fok nem éri el a normál mozgásterjedelem felét sem.

32

Ha megnézzük a 8. táblázatot, láthatjuk, hogy átlagosan hány fokkal nőttek az adott

mozgásirányok. Az eredmények fokban értendőek.

Hor. Hor.

Flexió Extenzió Abdukció Addukció Kitoráció Berotáció Flexió Extenzió

Osztályon

fekvő

páciensek 15,4 13 18,4 12,2 15,2 30,2 48 14,4

Ambuláns

páciensek 51 4,6 37,6 2,6 14,9 39,5 35 13,1 8. táblázat: átlagos mozgásterjedelem növekedés adott mozgásirányokban 10 kezelés

elteltével. Saját készítésű táblázat.

Látható a táblázatban, hogy a legnagyobb javulás a flexió irányában következett be.

Ez az 51 fokos javulás tíz kezelés elteltével mutatkozott meg az ambulánsan kezelt

egyének között. De hasonlóan látványos a berotáció majdnem negyven fokos átlag-

javulása, és ezt követi az abdukciós mozgásterjedelem-növekedés.

Az osztályon fekvő sérültek a horizontális flexiós irányú elmozdulásban fejlődtek a

legtöbbet számszerűen, ám ez az eredmény nem feltétlenül fedi a valóságot. Ezt a

mozgást ugyanis csak két ember tudta megcsinálni.

Azok közül a mozgások közül, amelyeket mindenki meg tudott csinálni- ezek a

flexió, extenzió, abdukció, addukció és berotáció-, a legnagyobb különbséget a

berotáció mutatja a kiindulási és a visszamérési adatok között. Ez az eltérés, több

mint 30 fok. Ebben nagy szerepet játszik az, hogy már egy páciensnek sem volt

tiltott mozgása, így nyugodtan tudták mozgatni a felső végtagjukat. Ha ezeket az

átlagértékeket összeadjuk, akkor az ambulánsok kapott eredménye 198,3 fok, ami

több mint harminc fokkal nagyobb (31,5◦), mint az osztályon fekvő sérültek 166,8◦-

os eredménye. Ez számomra annyit jelent, hogy az összes mozgásirányba átlagosan

majdnem 200 fokot javult az ambulánsan kezelt egyének mozgásterjedelme. A

legkevesebb javulást az ambuláns sérültek extenziós mozgásterjedelme mutatja, de

ne felejtsük el, hogy az ő kiindulási értékük 32,7◦ volt, ami a fiziológiás tartomány

körülbelüli 80%-át adja, és ezt az arány tíz kezelés elteltével több, mint

90%- ra tehető.

A két csoport átlagfejlődése az össze mozgásirányba 20 fok körül volt. Az

osztályon kezelt csoporté 20,9◦, míg az ambuláns csoport 24,8 ◦ fokot javult

általánosságban.

33

A 9. táblázatban láthatják az egyéni eredményeket tíz kezelés elteltével. Az

eredményeket fokban adtam meg.

Hor. Hor.

Flexió Extenzió Abdukció Addukció Kirotáció Berotáció Flexió Extenzió

1. 29 18 33 30 0 0 0 0

2. 0 28 0 2 25 56 0 0

3. 23 0 20 10 0 10 110 32

4. 14 10 20 15 0 45 130 40

5. 11 9 14 4 10 40 0 0

6. 80 11 81 20 0 50 0 25

7. 33 -10 7 -16 17 -3 65 12

9. 40 13 25 4 10 66 110 10 9. táblázat: vizsgált személyek egyéni mozgásterjedelem növekedése a vállövi és vállízületi

tartományokban. Saját készítésű táblázat.

Legnagyobb eredménye a 4-es számú páciensnek volt. Ez a sérült a tíz gyógytorna

leteltével már stabilan megemelte a karját 90◦-ig, így már képes volt megcsinálni a

horizontális flexiót teljes mozgáspályán. Ez az egyetlen mozgás, amely a fiziológiás

mozgásterjedelem 100%-án megtörtént, hiszen lágyrésztorlódás miatt nem tudta

tovább vinni a mozgást. Hasonló a helyzete, mint a már említett hatos számú

hölgyéé.

Az itt feltüntetett nulla nem az elmozdulás nagyságát mutatja, hanem a 10 kezelés

alatt végbement változást. Így lehetséges az, hogy van két negatív eredmény is. Ez

az az ambuláns sérült ember, aki túlerőltette a karját a visszamérés előtt, és emiatt

lettek rosszabbak az eredményei.

Érdekes megfigyelni azt, hogy az addukció az egyetlen olyan mozgáspálya, ahol

mindenkinek volt változása a kiindulási eredményhez képest. Ez nem mondható el a

többi mozgásiránynál. Legkevesebben a horizontális flexió irányába tudtak

változást eszközölni - csak a vizsgáltak fele-, ám számszerűen ez a változás a

legnagyobb.

4.5 A funkcionális tesztsor eredménye tíz kezelést követően

A 10. táblázatban figyelhető meg a nyolc páciens kiindulási és visszaméréskor elért

pontszáma a funkcionális tesztsor alapján.

34

Sérült Pontszám a Pontszám

száma kezelések előtt visszaméréskor

1. 12 42

2. 22 39

3. 30 35

4. 33 52

5. 34 39

6. 36 53

7. 32 44

9. 34 52 10. táblázat: a vizsgált személyek elért eredményei a funkcionális tesztsoron 10 kezelés elteltével.


Látható, hogy a maximális 54 pontot nem érte el senki sem, ám a hatos számmal

jelölt egyén csupán egy ponttal kapott kevesebbet. A sérült oldali angulus inferiorját

nem tudta megérinteni. 1, 2 cm hiányzott ahhoz, hogy felérjen addig. Továbbá két

olyan páciens is volt, aki csupán két ponttal maradt el attól, hogy hibátlanul

megcsinálja a feladatsort. Ez a két egyén pedig a négyes és kilences számú kezelt.

Az azonos oldali lapocka aljának megérintése egyikkőjüknek sem ment hibátlanul,

ezért csak 2 pontot kaptak rá, míg a másik pontjukat eltérő feladat miatt kellett

levonnom. Egyik esetben a kéz tarkóra tevése volt a problémás, míg a másik

páciensemnek a sacrum megérintése okozott nehézségeket.

Az egyes számú kezeltem volt a legeredményesebb a funkcionális visszaméréskor.

30 ponttal szerzett többet, mint a kezelések megkezdése előtt. Érdekes ezt látni,

mivel négy mozgásirányban nem történt mozgásterjedelem növekedés, és három

irányban egyáltalán nem tud mozogni. Ezek az irányok a kirotáció, és a horizontális

irányú elmozdulások. Ennek a sikernek az oka az lehet, hogy a flexiós, abdukciós és

addukciós elmozdulások mértéke nőtt, körülbelül 30 ◦-kal, így már nagyon sok

mozgást el tudott indítani és eljuttatni a mozgáspálya közepéig, vagy sok esetben el

is érte a célt.

A legkevesebb pontot a hármas és az ötös számmal jelölt kezeltek szereztek, mind

a ketten 5 ponttal értek el többet, mint a kezelések megkezdésekor. Ez a hármas

számmal jelölt egyén esetében azzal magyarázható, hogy a rotációs mozgásokat

35

csak az utolsó pár alkalommal lehetett megkezdeni, így sok esetben a rotációval

járó feladatokat nem tudta megcsinálni. Az ötös számú sérült saját bevallása szerinti

is nehezen tűri a fájdalmat, így emiatt sok mozgást nem tudtam elvinni a

fájdalomhatárig a kezelések alatt.

Elmondható, hogy tíz gyógytorna után átlagosan öttel több feladatot tudtak

megcsinálni a páciensek. A visszamérést követően megnéztem, hogy a 8 kezeltem

közül egyikőjük sem tudta megérinteni az azonos oldali lapocka alját, ám mindenki

több pontot kapott rá, mint a kezelések megkezdésekor. Visszaméréskor külön

figyelmet fordítottam arra, hogy megnézzem azokat a mozgásokat, amelyek

kivitelezésével több embernek is problémája akadt. Ilyen volt a kéz csípőre tétele,

amit a visszaméréskor már mindenki meg tudott csinálni. Hasonlóan a másik

kritikus mozgáshoz, az ép oldali kar végigsimításához, amit már mind hat egyén

hibátlanul és fájdalommentesen megcsinált.

Az osztályon kezelt páciensek átlagosan 41 pontot értek el a teszt során, míg ez az

eredmény az ambuláns egyének között eléri a 49-et, vagyis 8 ponttal kaptak többet.

Átlagosan 15 ponttal értek el többet mind a két csoport a saját kiindulási

eredményeihez képest. Ebből a tényből én azt a következtetést vonom le, hogy tíz

kezelés alatt átlagosan öt teljesen kiesett funkciót lehet visszaépíteni a sérültek

mindennapjaiba.

36

5. MEGBESZÉLÉS

Az alábbi fejezetben is a vizsgálódásaim eredményeiről írok, ám most kifejezetten

azokról a feltételezésekről fogok beszélni, amiket a kutatásom elején lejegyeztem.

1. Az ambuláns sérültek hamarabb nyerik vissza a kiesett mozgástartományukat

és a mindennapokban is nélkülözhetetlen vállövi és vállízületi funkciójukat.

Ez az állításom helyesnek bizonyult, hiszen összességében elmondható, hogy az

ambulánsan ellátott egyéneknek nagyobb mozgásterjedelmük lett, és a funkcionális

tesztsorban is több feladatot tudtak megoldani. A legnagyobb mozgásterjedelme és

a legjobb eredménye is a 6-os számmal lejölt egyénnek van, míg a leggyengébb

eredményt az osztályon ellátott egyének mutatták föl. Ez a megállapítás igaz a

gyógytorna megkezdése előtt is a kezelések utáni állapotra is. Érdekes dolog, hogy

nem ugyanaz az ember érte el a legkevesebb pontot a visszamért funkcionális

tesztsorban, akinek a kezdeti eredményei a leggyengébbek voltak.

2. A kezelések előtt az általam vizsgált vállövi és vállízületi elmozdulásokkal

járó mozdulatok felét tudják maximum megcsinálni a sérültek.

Ez egy igen összetett kérdéskör, mivel a kezdeti állapotot még kilenc embernél

tudtam felmérni. Ha mind a kilenc sérült átlag- összpontszámát nézzük, akkor ez

eléri a 29,3˙ pontot, ami több mint az általam feltételezett 27 pont. Ellenben, ha

kivesszük a nyolcas számmal jelölt egyén adatait, akkor ez az eredmény módosul

26,2 pontra, ami egyértelműen alátámasztaná ezt a hipotézisemet. A fenti

tényeket figyelembe véve kijelentem, hogy a feltételezésem csak részben

teljesült.

3. Más funkciói esnek ki az ambuláns és az osztályon kezelt sérülteknek. A

kiesett funkciók ugyanazok az azonos típusú sérüléseknél.

Ez a felvetésem nem bizonyult be, sőt, épp az ellenkezőjéről írtam az

Eredmények részben. Minden egyénnek más funkciója esett ki függetlenül a

sérülés helyétől és a kezelés módjától. Én a kéz csípőre tevését és az épp oldali

37

felső végtag végigsimítását hangsúlyoztam ki, mivel ez érintette a legtöbb

embert, de összes egyéni tesztlap megvizsgálásakor megállapítottam, hogy

mindenkinek egyéni kombinációban estek ki funkciók.

4. A kezelések hatására a mozgástartományuk javulni fog. Legjobb eredményt a

flexió és a kirotáció irányába fogom elérni.

Az alábbi feltételezésem első felét én részben igaznak vélem, mert a 8.

táblázatban szereplő adatok ezt mutatják. Az Eredmény részben kifejtettem azt,

hogy miket vélek az esetleges stagnálások hátterében, és hogy az érintett végtag

izomlázával, kimerültséggel magyarázható a hetes számú sérült „romló”

eredménye.

A hipotézisem második felével is komplexen kell foglalkozni, hiszen két

mozgáspályát is érint. A pályák alapján fogom körbejárni a kérdéskört. A flexiós

mozgásirány nyolc esetből hétnek javult, átlagosan 28,75O

–kal. Az egyéni

legjobb eredmény 80 fokos növekedés volt Én ezt a hipotézisem igazolódásának

vélem, ám a kirotációs irányú mozgást csak négy páciensnek tudtam javítani.

Mindezek alapján a megállapítást csak részben tudom beteljesültnek mondani.

5. A sérültek 50%-nál tudok az analitikus gyakorlatokon kívül más módszereket

is alkalmazni. Pl. PNF contarakt-relax technikája, illetve PIR nyújtási

technika.

Ez az elképzelésem teljesen megbukott, és ezt a bukást két dologra tudom

visszavezetni.

Egyfelől a kezeltjeimnek nem volt megfelelő a testtudatuk, és emiatt többször

nem azt csinálták, amire kértem őket. Nyolc sérültből csak háromnál tudtam

alkalmazni bármi mást a vezetett aktív mozgáson és a szabad gyakorlatokon

kívül. Ám ez nem azt jelenti, hogy ezzel a három egyénnel csak így dolgoztunk.

Egy fél órás kezelésből körülbelül 5-7 percen át tudtam alkalmazni valamelyik

módszert.

PIR technikát két embernél tudtam alkalmazni, és nekik is több kezelés elteltével

38

sikerült megfelelően ellazítaniuk az izometriás erőkifejtés után, időbe telt

tudatosítaniuk azt, hogy ne tartsanak ellen, mikor megérezték a feszülést. A PNF

módszert egy illetőnél próbáltam meg alkalmazni, de ez a kísérlet sem bizonyult

túl eredményesnek. Az illető nem tudta megfelelően bekapcsolni az

elmozdulásokat, gyakran eltartott a groove-tól, vagy nem tudott időben ellazítani.

A másik oka, hogy nem tudtam alkalmazni bizonyos módszereket az a kórházi

felszereltség hiánya. Az osztályon lévő ágyak nem megfelelőek ezekez a

módszerekhez, hiszen alacsonyak és puhák. A tornateremben lévő ágyakon

mindig voltak ambuláns kezelések, így nem tudtam átvinni a sérültjeimet oda. A

tornaterem túlzott kihasználtsága máskor is nehézségek elé állított. Volt olyan

páciensem, akit a csap fölött kis tükörnél kellett kezelnem, hogy megláttassam

vele a kompenzáló mozgásokat, mert a teremben csak egy tükröt biztosítottak

erre a célra.

6. A sérültek közül legalább egynek lesz idegi érintettsége, és ez a beteg

osztályos beteg lesz emiatt.

Ez a feltételezésem részben nyert igazat. Két olyan sérültem is volt, akinek idegi

érintettséggel járt a sérülése, ám csak az egyikőjük feküdt be az osztályra, a

másik ambulánsként járt be. Mind a két esetben a nervus radialis volt érintett.

Egyik esetben sem volt bénulás, ám az egyik páciens gyengébbnek érezte az

alkari izmait. Mind a ketten enyhe érzéskiesésről és bizsergésről számoltak be, és

mind a ketten megkapták a megfelelő fizikoterápiás kezelést.

7. 10 alkalom után a nem- megfelelő funkciók fele javulni fog, vagyis a feladatok

legalább 75%-át meg tudják csinálni a páciensek.

Feltételezésem szerint a tíz gyógytorna leteltével a kezelt egyének legalább 40,5

pontot elérnek majd a funkcionális tesztemen. Ez az eredményem is csak részben

igazolódott be. Ha megnézzük az átlagos pontszámot, ami 44,5, akkor a

feltételezésünket akár vehetnénk igaznak is, pláne, ha szétbontott átlagokat is

megnézzük. Megfigyelhetjük, hogy az osztályon kezelt és ambuláns sérültek

külön- külön is jobb átlag-teljesítményt értek el, mint 75%.

39

Egyénre lebontva a fenti állítás viszont már nem érvényes. Nyolcból 3

kezeltemnek nem sikerült elérnie a negyvenegy pontot, amitől a hipotézisem

igazzá válna. 41 pont, hiszen fél pontot nem adtam egy feladatra sem.

Összességében azt mondhatom, hogy ez a feltételezésem is csak részben volt

helytálló.

8. 10 kezelés után a sérültek mozgástartománya minden irányban javulni fog.

Ez a feltételezésem sem állja meg a helyét a vizsgálódásaim tükrében. Kizárólag a

kilences számmal jelölt páciensem mozgásai javultak minden irányban. Ehhez a

célhoz áll még közel a 6-os számmal jelölt egyén áll, akinek csak azon

mozgásirányai nem javultak, amik a lágyrésztorlódás miatt nem tudtak. Ám a többi

sérültnél mindig volt egy- két olyan mozgáspálya, amelyik stagnált. A hetes

számmal jelölt páciensem eredményeire már kitértem többször is. A többi páciens

fejlődésével kapcsolatos információkat az Eredmény című fejezetben lehet

megtekinteni.

40

6. ÖSSZEGZÉS

Szakdolgozatom kutatásának legfőbb célja az volt, hogy megismerjem a vállövi és

vállízületi sérültek rehabilitációjának menetét, és legjobb tudásom szerint segítsek

nekik.

Nyolc sérültet tudtam tíz gyógytorna alkalmával kezelni. A kezelések megkezdése

előtt, és azok után is lemértem a mozgástartományukat, és megcsináltattam velük az

általam összeállított funkcionális tesztrost.

A kapott eredményeket lejegyeztem, összesítettem és különböző szempontok

alapján összevetettem, különös fegyelmet fordítva az 1. feltételezésemre. Ez a

hipotézis volt az, ami miatt ezt a témát választottam a szakdolgozati vizsgálódásom

tárgyául.

Nyolc hipotézisem közül csak ez volt teljes mértékben helytálló, még négy olyan

feltételezésem volt, amely csak részben voltak helytállóak, és volt további három

hipotézisem, amelyek nem nyertek alátámasztást.

Az általam kezelt nyolc sérült közül csupán két olyan egyén van, aki befejezettnek

tekintette a rehabilitációját a tíz kezelés leteltével. Ez a két páciens a 6-os és a 7-es

számú volt. A fennmaradó hat sérült még folytatja a kezeléseket valamilyen

formában. Egy ambuláns sérült íratott még ki magának további 15 tornát, 1

osztályon kezelt egyén pedig otthonápolás keretei között kap további

gyógytornakezeléseket. A fennmaradó négy sérült pedig még a Miskolci

Semmelweis Kórház és Egyetemi Oktatókórház (MISEK) Mozgásszervi

Rehabilitációs IV. Osztályán maradt, és itt biztosították nekik a további

gyógytornát.

41

7. IRODALOMJEGYZÉK 1. Balogh Ildikó: Mozgás ABC- Kineziológiai Alapismeretek, Lektorálta Gardi

Zsuzsa, Kiadja Tillinger Péter, Készült Tillinger Péter műhelyében

Szentendrén, 1999 2. Gál Lászlóné: Gyógytorna gyakorlatok gyűjteménye, Semmelweis Egyetem

Egészségügyi Kar- Főiskolai jegyzet, Felelős kiadó Dr. Mészáros Judit,

Budapest, 2003 3. Gardi Zsuzsa: Alapozó gyógytorna elmélete és gyakorlata, Semmelweis

Egyetem Egészségügyi Kar- Főiskolai Jegyzet, Felelős kiadó Dr. Mészáros

Judit, Budapest 2003 4. http://elsosegely.hu/cikk.47.ficam_es_randulas letöltve 2017. 03. 27. 5. http://emedicine.medscape.com/article/1261716-overview letöltve 2017. 03.

27. 6. http://europepmc.org/abstract/med/6466075 letöltve 2017. 03.27. 7. http://www.dienes.eoldal.hu/cikkek/ismertetok/traumatologia.htmlletöltve

2017. 03. 27. 8. http://www.drdiag.hu/iranyelvek.php?id=1856&tipus=2 letöltve 2017. 03. 27. 9. http://www.drnyogerzoltan.hu/gyakori-korkepek/vall/rotatorkopeny-szakadas

letöltve 2017. 03. 27. 10. http://www.indianjournals.com/ijor.aspx?target=ijor:ijpot&volume=4&issue=

4&article=030 letöltve 2017. 03.27. 11. http://www.nyme.hu/fileadmin/dokumentumok/atfk/tematikak/TESTNEVEL

ES_TANSZEK/meszaros_csatolhato/vall.pdf letöltve 2017. 03.27.

12. http://www.physio-pedia.com/Muscle_Strength letöltve 2017. 03. 27. 13. https://www.slideshare.net/NadirMawji/scapular-dyskinesia-and-its-

relationship-to-rotator-cuff-impingement-syndrome letöltve 2017. március 27 14. Ibrahim A. Kapanji: Az ízületek élettana- Az emberi ízületek mechanikáját

illusztráló ábrákkal 1. kötet Felső Végtagok, Medicina Könyvkiadó Zrt.,

Budapest, 2009

42

15. Dr. Rupnik János: Traumatológia gyógytornász hallgatók számára,

Semmelweis Egyetemi Egészségügyi Főiskolai Kar, Felelős kiadó Dr.

Mészáros Judit, Győr 2000 16. Stanley Hoppenfeld: A gerinc és a végtagok fizikális vizsgálata, Medicina

Könyvkiadó Zrt., Budapest 2009 17. Szentágothai János, Réthelyi Miklós: Funkcionális anatómia, 1. kötet,

Medicina Könyvkiadó Zrt., Budapest, 1985 18. Tarsoly Emil, Mészáros Tamás: Funkcionális Anatómia

Gyógytornászhallgatók számára, Medicina Könyvkiadó Rt., Budapest, 2011

43

8. MELLÉKLETEK

1. számú melléklet

Vállöv elevációját végző izmok: musculus trapezius felső rostjai,

musculi rhomboidei, musculus levator scapulae, musculus serratus

anterior felső része

Vállöv depresszióját végző izmok: musculus trapezius alsó rostjai,

musculus pectoralis minor, musculus subclavius,

Vállöv protrakcióját végző izmok: musculus pectoralis major,

musculus pectoralis minor, musculus serratus anterior

Vállöv retrakcióját végző izmok: musculus trapezius középső

része, musculus rhomboideus major et minor,

Vállízületi flexiót végző izmok: musculus deltoideus, musculus

coracodeus, musculus pectoralis major, musculus trapezius felső rostjait,

musculus serratus anterior

Vállízületi extenziót végző izmok: musculus teres major, musculus

teres minor, musculus deltoideus hátsó része, musculus latissimus dorsi

Vállízületi abdukciót végző izmok: musculus deltoideus, musculus

supraspinatus, musculus trapezius, musculus serratus anterior

Vállízületi addukciót végző izmok: musculus teres major, musculus

latissimus dorsi, musculus pectoralis major, musculi rhomboidei

Vállízületi berotátorok: musculus latissimus dorsi, musculus teres major,

musculus subscapularis, musculus pectoralis major et minor, musculus

levator scapulae

Vállízületi kirotátorok: musculus infraspinatus, musculus teres minor

44


„Tisztelt Nagy Emese! Szakdolgozata elkészítésével kapcsolatos újabb kérelmére tájékoztatom, hogy

hozzájárulok a 2016. június 10-én engedélyezett kutatása folytatásához.

2017. január hónapban, melyről Perjésné Bodgál Judit osztályvezetőt is tájékoztattam. Tisztelettel: Árvay Hilda

ápolási igazgató”

45


Név (és a későbbiekben használt sorszáma)

Életkora, lakókörülmény (lakás, ház)

Anamnézis (sérülés ideje, körülménye)

Anamnézis (társbetegségek)

Kezelés módja, ideje

A páciens számára legszükségesebb kiesett mozgás

Fájdalom 0 és 10 között, nyugalmi

Mérés ideje

Képes

Kompenzál

Kompenzál

Nem

rá (2 pont) (1 pont) képes rá

Tenyérrel megérinti a vállát

Ellenoldali nyújtott kart

végigsimítja

Ellenoldali zsebhez nyúl

Szájhoz érinti ujjait

Két kézzel orrfújást imitál

Azonos oldali orcát érint

Ellentétes oldali orcát érint (II. és

II ujj)

Azonos oldali fület érint (II. és II

ujj)

Ellentétes oldali fület érint (II. és

II ujj)

Haján végigsimít (tenyérgyöke a

fülnél)

Kezét tarkóra teszi

Azonos oldali lapockát érint

alulról

Csípőre tenni 2 kezét

Keresztet vet az érintett oldali II.

és II ujjal

Combján térdig lesimít és vissza

(lapockazárással)

Polcra nyúlás

Ellenoldali farzsebet érint

Sacrumot érint és simít a

bordákig

46

Mozgás nagysága Mozgásra jelentkező fájdalom

Mozgás típusa nagysága 0 és 10 között

Eleváció cm

Depresszió cm

Protrakció cm

Retrakció cm

Flexió ◦

Extenzió ◦

Abdukció ◦

Addukció ◦

Kirotáció ◦

Berotáció ◦

Horizontális ◦

flexió

Horizontális ◦

extenzió

Megjegyzés

47

a gyógytorna szerepe a vállövi, vállízületi sérültek...

Documents