KÖZJEGYZŐKKÖZLÖNYE

KÖZJEGYZŐKKÖZLÖNYEA Magyar Országos Közjegyzői Kamara szakmai folyóirata2015 / 1. szám 2015. január / február

. oldal Juhász Gábor Az örökhagyó szabad rendelkezési jogának korlátjaként megjelenő kötelesrész a spanyol jogban (II. rész)

. oldal Molnár Judit „Elköltözött” vagy a „címzett ismeretlen” – A kötelezett menekülési lehetősége a fizetési meghagyásos eljárásban

. oldal Bodzási Balázs Háromoldalú jogviszonyok a zálogjog körében

. oldal Szőcs Tibor Az állampolgárság szerepének változása a nemzetközi öröklési viszonyok terén, különös tekintettel a küszöbönálló reformra

. oldal Sajtószemle

. oldal Summary I Zusammenfassung I Résumé

Kiadja a Közjegyzői Akadémia Nonprofit Kft.

Felelős vezető: dr. Szalma-Kovács Anikó ügyvezető

Alapító főszerkesztő: Charmant Oszkár

fiumei királyi közjegyző ()

Felelős kiadó és a szerkesztőbizottság elnöke:

Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke

Főszerkesztő: Rokolya Gábor

A szerkesztőbizottság tagjai: Böröcz Helga,

Harsági Viktória, Juhász Ivett, Orosz Árpád, Steiner Erika,

Szőcs Tibor, Varga István

Lapterv: Kiss István

Előfizetési díj egy évre: Ft

A folyóirat előfizethető a kiadó címén

A lap kéthavonta jelenik meg

A Közjegyzők Közlönye tartalma a szerzői jog

által védett információt tartalmaz. A folyóiratban

közölt anyagok bármilyen formában történő

átvételéhez, felhasználásához a kiadó előzetes

engedélye szükséges.

5

Az örökhagyó szabad rendelkezési jogának korlátjaként megjelenő kötelesrész a spanyol jogbanII. rész

J U H Á S Z G Á B O R

A kötelesrészre vonatkozó spanyol szabályozással foglalkozó tanulmányom korábbiakban

megjelent része a spanyol polgári törvénykönyv, a Código Civil pozitív normáit helyezte

a központba bemutatván többek között a kötelesrészre jogosultak körét, a kötelesrész mér-

tékét, alapját, érinthetetlenségét, elvesztésének – a kitagadásnak – eseteit. Ezen jogintézmény

azonban egyes spanyol Autonóm Közösségekben (Comunidad Autónoma) eltérő szabályo-

zást nyert, így jelen keretek között érdemes megvizsgálni, hogy a Código Civil normái miként

élnek együtt ezekkel a jogszabályokkal, milyen kapcsolódási pontok léteznek, illetve milyen

hatással lehetnek azok a Código Civil esetleges reformjára nézve.

Kiindulópontként leszögezhető, hogy ezeken a saját polgári jogi normák (derechos forales)

megalkotására és alkalmazására kiváltsággal rendelkező területeken a fejlődés iránya a Código

Civil szabályozásánál nyíltabb szisztémák felé vezetett, mivel valamennyi törvényhozás az

örökhagyó számára nagyobb szabadságot biztosít a vagyonáról való rendelkezés tekintetében,

bár többségében elismerik a leszármazók, felmenők és a túlélő házastárs kötelesrészre való

jogosultságát.1 Csupán két területen találkozhatunk az örökhagyó abszolút rendelkezési

szabadságával: Baszkföld azon városaiban és falvaiban, ahol a Fuero de Ayala van hatályban,

valamint Navarrában.

Habár a kötelesrész jelenlegi koncepciója alapvetően megegyezik a különböző öröklési

szabályrendszerek anyagi jogaiban az egyes Autonóm Közösségekben, a pozitív normák szint-

jén viszont lényegi eltérések mutatkoznak, mivel nem egységes a megközelítés, különböző

aspektusok érvényesülnek. Némelyik rezsim a kötelesrészre jogosultak körét kiterjeszti a csa-

ládtagok különböző kategóriájára (a spanyol polgári törvénykönyvben ezek a leszármazók,

felmenők, és a túlélő házastárs), miközben más korlátozó rendszerekben (pl. az aragóniai

szabályozás) kizárólag a leszármazók tartoznak ebbe a körbe. A kötelesrészre jogosultaknak

különböző kategóriái léteznek (leszármazó, felmenő, házastárs), és míg egyes csoportok

kizárják egymást, mások egymás mellett léteznek, vagy egymással konkurálnak.

A kötelesrész mértéke sem egyezik meg a különböző spanyol szabályozásokban. Vannak rend-

szerek, ahol kötött a teljes hagyatékhoz viszonyított hányada, függetlenül a kötelesrészre

1 Eva María Polo Arévalo: Concepto y Naturaleza Jurídica de la Legítima en Derecho Sucesorio Español:

Precedentes y Actualidad, Madrid, 2013., 351.p.

6

jogosultak számától (Aragónia, Katalónia, Código Civil). Más rendszerekben azonban ezen

hányad a kötelesrészre jogosultak számától függően változik, mint pl. a Baleár-szigetek

Polgári jogának Kompilációjában. Néhány szabályozási rendszerben a hányad egyenlő az

összes kötelesrészre jogosulti csoportra vonatkozóan, mint például a katalán jogban,

a spanyol Código Civilben azonban változó az eltérő rokoni fokoknak megfelelően. Egyes

szabályok valamennyi kötelesrészre jogosult részére egyéni hányadot juttatnak, míg

másokban a kötelesrészt a kötelesrészre jogosultak csoportjának jogosultságaként fogják fel,

amely vagy a csoport egyik tagját illetheti meg kizárólagosan, vagy a csoport tagjai között

lehet felosztani egyenlő vagy egyenlőtlen mértékben. A fentiek mellett vegyes rendszer is

létezik: a Código Civilben a leszármazók kötelesrésze vegyes természetű, hiszen a szigo-

rúan vett kötelesrészi hányad (legítima estricta) egyéni és egyenlő mértékű, míg a másik

hányad, az örökrész növelésének (mejora) része kollektív és bármelyik leszármazó részére

lehet juttatni.2 Aragóniában azonban az egész kötelesrészi hányad kollektív, a katalán

öröklési kódexben pedig a kötelesrész egyéni és egyenlő mértékű.

A kötelesrész a hatályos spanyol jogi normákban

Ezen rövid bevezető után a pozitív normák ismertetésére térnék át. Napjainkban Spanyol-

országban a kötelesrész jogintézménye a következő jogszabályokban került rendezésre:

A spanyol Código Civilben, mely törvénykönyv kizárólagosan alkalmazandó Spanyol-

ország azon területein, ahol nem létezik saját polgári jogi törvény. A kiváltságokkal

rendelkező területeken (territorios forales) pedig előírják a Código Civil szabályainak

mögöttes alkalmazását. Így rendelkezik a Código Civil . § () bekezdése, és különböző

módokon egyes spanyol Autonóm Közösségek polgári törvénykönyvei is, melyek pár-

huzamosan érvényesülnek Spanyolország területén, kivéve Katalóniát.

Az Aragóniai törvényhozás által /. március . napján elfogadott Aragóniai Szo-

kásjogi Kódexben, mely az /. február . napi törvényből a halál esetére szóló

öröklési eljárásokra vonatkozó rendelkezéseket tartotta fenn, egyúttal hatályon kívül

helyezte az . április . napján promulgált Aragóniai Polgári Jogi Kompiláció máso-

dik könyvét. Az aragóniai törvény . § () bekezdése alapján a Código Civil rendelkezései

mögöttes szabályokat jelentenek, kizárólag létező aragóniai normák hiányában és az

aragóniai alapelvekkel összhangban alkalmazható.

A Baleár-szigetek Polgári jogának Kompilációjáról szóló /. szeptember -ai tör-

vényben, mely módosította a Baleár speciális Polgári Jogi Kompilációról szóló /-es

törvényt, és amely . § () bekezdésében szintén a Código Civil mögöttes szabályi jelle-

gét rögzíti.

Az öröklésről szóló /. július -én kelt törvényben, mely a Katalán Polgári Tör-

vénykönyv negyedik könyvét képezi. A törvény céljáról szóló rendelkezés megállapítja,

hogy a törvény a katalán öröklési jog autonóm, teljes és átfogó normáit tartalmazza,

2 Alfredo Sánchez-Rubio García: La Legítima, En: Manual de derecho civil aragonés, Zaragoza, 2008., 569.p.

7

a Kompiláció . § értelmében kizárt a Código Civil közvetlen vagy mögöttes szabályként

való alkalmazása Katalóniában.

A Galíciai Polgári Jogról szóló /. évi törvényben, melynek . §-a kimondja, hogy

a Código Civil és egyéb közös polgári jogi szabályok a galíciai szokásjog és polgári jogi

törvények hiányában alkalmazhatók, feltéve, hogy azok a normák nem ellenkeznek a galí-

ciai jogi szabályozás alapelveivel.

Az /. március -jei törvényben, mellyel Navarra Polgári Jogi Kompilációja került

elfogadásra és amelyet módosított az /-es Szokásjogi Törvény. Ez utóbbi úgy rendel-

kezik, hogy a Código Civil a Kompiláció és a navarrai joghagyomány mögöttes szabálya-

ként alkalmazandó, de csak azokban az esetekben, amikor azt a törvény kifejezetten előírja.

A Baszkföld Polgári Szokásjogáról szóló /. július -jei törvényben. A törvény meg-

határozza területi hatályát és a Código Civil szubszidiárius jellegét rögzíti. A Código

Civil kötelesrészre vonatkozó rendelkezései azonban közvetlenül alkalmazandók a Gipuz-

koához tartozó területeken, Álavában ott, ahol a Fuero de Alaya nem alkalmazandó,

és Bizkaia azon területein, mely a törvény . § () bekezdésében nem került kizárásra.

Spanyolország egyes területein hatályban lévő polgári törvénykönyvek kötelesrészre vonatkozó szabályai

A Spanyolország területén hatályban lévő kötelesrészt szabályozó jogszabályok ismertetését

követően áttérnék az egyes Autonóm Közösségekben (Comunidad Autónoma) hatályban

lévő polgári joganyag kötelesrészre vonatkozó rendelkezéseinek bemutatására.

A) Aragónia (/. március -ei Kódex) Az aragóniai szabályozás a kötelesrészt kollektív jogosultságként értelmezi, azt bármely

leszármazóra lehet hagyni rokoni foktól függetlenül, azonban azzal a feltétellel, hogy ezeket

határozottan meg kell jelölni. Nincsen más kötelesrészre jogosult csoport, csak a leszárma-

zóké, akik részére a hagyatéki vagyon fele van kijelölve, és a szabályozás koncepciója a Código

Civilt követi a kötelesrész természetét illetően, amikor azt pars bonorumként kezeli.

Az aragóniai jog legfőbb nóvuma, hogy kollektív kötelesrészt intézményesít és széles lehe-

tőséget biztosít az örökhagyó számára, hogy azt a kötelesrészre jogosultak csoportján belül

elossza, akár az összes leszármazó között egyenlő részben, akár egyenlőtlenül, sőt akár kije-

lölve közülük egyet, még olyan személyt is, aki a legtávolabbi rokoni fokban van az örök-

hagyótól. Ezen rendszer eredete az aragóniai II. Jakab által -ben összehívott gyűlésre

vezethető vissza, ahol a bárók, nemesek, katonák azt kérelmezték, hogy ne legyenek a szigorú

egyenlőséghez kötve gyermekeik kötelesrésze tekintetében, hogy vidéki birtokaikat jobb

állapotban lehessen fenntartani. Ezt a relatív szabadságot -es Fuero de Daroca kiter-

jesztette a polgárokra is.3

3 María Mercedes Bermejo Pumar: Legítimas, Instituciones de derecho privado Tomo V Sucesiones Volumen 3

Las atribuciones legales, Civitas, 2005. 127.p.

8

Az aragóniai Kódex szerint, ha az örökhagyó a kollektív kötelesrész tekintetében nem

rendelkezett volna, akkor azt úgy kell értelmezni, hogy az örökhagyóval közelebbi rokon-

sági fokban lévő kötelesrészre jogosultak között kell egyenlően elosztani: tehát a gyermekek

között, illetve valamelyik gyermek idő előtti elhalálozása, jogszerű módon történő kitaga-

dása esetén, ezek leszármazói között fejenként egyenlő részben.

B) Baleár-szigetek (/. szeptember -ai törvény)A Baleár-szigetek Polgári Jogának Kompilációjáról szóló jogszabály teljes mértékben eltérő

szabályozást tartalmaz egyrészről Mallorca és Menorca, másrészről Ibiza és Formentera

szigetére nézve. Ez az eltérés nemcsak a kötelesrészre jogosultak személyében fi gyelhető meg,

hanem a kötelesrész jogi természete is abszolút eltér a szigeteken. Mallorcán és Menorcán

a kötelesrész, mint pars bonorum került intézményesítésre a törvény . §-a értelmében.

Itt a kötelesrész a megörökölt vagyon része, melyet a hagyatéki vagyontárgyakkal kell

kielégíteni (bár megengedett a készpénzben történő kiegyenlítés is), és amelyet az örök-

hagyó bármilyen jogcímen juttathat részükre. Ezzel szemben a törvény . §-ában szabá-

lyozott kötelesrész Ibizán és Formenterán pars valoris bonorum, vagyis valamennyi

hagyatéki vagyont érintő dologi teherrel biztosított kötelmi igény. A követelhető hányad

tehát ezeken a szigeteken értékben meghatározott és azt vagyontárgyakban vagy pénzben

lehet konkretizálni.4

A kötelesrészre jogosultak sem esnek egybe ezeken a szigeteken, amíg Mallorcán és

Menorcán a gyermekeket és leszármazókat, a szülőket és a túlélő házastársat ismerik el

annak, Ibizán és Formenterán a házastárs nem minősül kötelesrészre jogosultnak.

Megegyezik a szabályozás abban a tekintetben, hogy a kötelesrész változó mértékű a gyer-

mekek számától függően. Ha négy vagy kevesebb gyermek maradt az örökhagyó után, akkor

a kötelesrész a hagyaték egyharmad részét éri el, míg ha négynél több gyermek maradt,

akkor a felét.

Mallorcán és Menorcán a szülőket a törvény . és . §-a kötelesrészre jogosultként

ismeri el a hagyaték egynegyed része tekintetében. Házasságból született gyermek esetében

a szülei kötelesrészre jogosultak, örökbefogadás esetén az örökbefogadó szülőt kell annak

tekinteni. Abban az esetben, ha ezek a szülők konkurálnak egymással, akkor a kötelesrészt fele-

fele részben kell megosztani közöttük, ha valamelyik szülő elhalálozna, akkor ezzel a túlélő

társa része növekszik.5

Mallorcán és Menorcán a túlélő házastárs kötelesrészre jogosult, amennyiben ténylege-

sen vagy jogerős döntés alapján nem él külön az örökhagyótól, kötelesrészének mértéke

pedig a hagyatéki vagyon feléig terjedő haszonélvezeti jog, ha gyermekek is maradtak. Ha

szülők maradtak, akkor a haszonélvezeti jog a hagyaték kétharmadán illeti meg, más ese-

tekben az egész hagyatékra vonatkozik a haszonélvezeti jog.

4 María Mercedes Bermejo Pumar: Legítimas, Instituciones de derecho privado Tomo V Sucesiones Volumen

3 Las atribuciones legales, Civitas, 2005. 128.p.

5 Eva María Polo Arévalo: Concepto y Naturaleza Jurídica de la Legítima en Derecho Sucesorio Español:

Precedentes y Actualidad, Madrid, 2013., 361.p.

9

C) Katalónia (/. július -ei törvény)A katalán szabályozásban a kötelesrészre jogosult egy törvényileg meghatározott juttatásra

jogosult, mely vagyoni értéket képez, és bármilyen jogcímen kielégíthető. A kötelesrészt

közvetlenül a törvény . §-a biztosítja, nincs szükség külön elfogadásra. A kötelesrészre

jogosult nem örökös, nem felel a hagyatéki tartozásokért, hanem arra van jogosultsága, hogy

a végrendeleti juttatáskor fi gyelembe vegyék, illetve a végrendeletben említésre kerüljön.

Beszámítható vagyon hiányában, vagy ha a végrendeletben nem történt említés róla, akkor

a kötelesrészre jogosult a kötelesrészét követelheti. A törvényben meghatározott kivételek-

kel, csak az a kötelesrészre jogosult leszármazó kérheti a végrendelet érvénytelenségének

megállapítását, akit az örökhagyó mellőzött végrendeletében (. §).

Az örökös személyesen felel a kötelesrész kielégítéséért, mégpedig saját vagyonával. A kö-

telesrészre jogosult nem követelheti közvetlenül a vagyontárgyakat, tulajdoni igényt nem

támaszthat. A kötelesrészt Katalóniában kötelmi jogi igényként szabályozzák, mint pars

valoris-t, és a hagyaték értékének egynegyedéig terjed6, függetlenül a kötelesrészre jogo-

sultak számától és a rokonsági foktól (–. §). Minden esetben individuális, nem

létezik a kötelesrészre jogosultak között növedékjog.

Katalóniában a kötelesrészre jogosultak elsősorban a gyermekek, illetve az örökhagyó

előtt elhalálozott, törvénynek megfelelően kitagadott vagy érdemtelen gyermekek leszár-

mazói, ezeknek hiányában a szülők, a többi felmenő azonban nem minősül kötelesrészre

jogosultnak. A túlélő házastárs konkurál mind a két kötelesrészre jogosulti csoporttal, és

amennyiben nem rendelkezik a megfelelő anyagi helyzettel, az aktív hagyatéki vagyon

egynegyedére tarthat igényt szükségletei kielégítése érdekében. Ennek meghatározásakor

viszont fi gyelembe kell venni az együttélés során fenntartott életszínvonalat, egészségi álla-

potát és a hagyatéki vagyont is (. §).

D) Galícia (/. évi törvény)A galíciai szabályozás a katalánnál világosabban fogalmaz a Galíciai Polgári Jogról szóló

törvény . és . §-aiban amikor akként rendelkezik, hogy a kötelesrészre jogosultak

az örökhagyó által bármilyen jogcímen juttatott vagyoni juttatásra jogosultak olyan formá-

ban, ahogyan azt a törvény meghatározza, és a kötelesrészre jogosultaknak nincs tulajdoni

igényük a kötelesrész követelésére, hanem hagyatéki hitelezőknek kell őket tekinteni. Ugyan-

csak a katalán szabályozáshoz hasonló, hogy a kötelesrész mértéke az örökhagyó halála

pillanatában meglévő hagyaték értékének egynegyed része, melyből előzetesen levonásra

kerülnek az örökhagyó tartozásai, ápolásának, eltemetésének költségei, illetve betudásra ke-

rülnek az örökhagyó által nyújtott ajándékok. Galíciában kötelesrészre jogosultak a gyerme-

kek, illetve az örökhagyó előtt elhalálozott, törvénynek megfelelően kitagadott vagy érdem-

telen gyermekek leszármazói, továbbá a túlélő házastárs, ha az életközösség nem szakadt

meg közöttük (. §).

6 IV. Pedro aragóniai király (1336–1387) és Barcelona grófj a által 1343-ban Barcelona városa részére kiadott

rendeletben került először így szabályozásra.

10

E) Navarra (/. március -jei törvény)Habár a Navarra-i Polgári Jogi Kompiláció elismeri a meghatározott örökösök részére jut-

tatott kollektív kötelesrész intézményét, a valóságban azonban ez puszta formális juttatást

jelent, a törvény . §-a szerint nincs követelhető vagyoni tartalma, pusztán signum exhe-

redationisként értelmezhető.7 Ennek ellenére a navarrai jogalkotó elismeri a túlélő házastárs

javára az úgynevezett törvényes haszonélvezeti jogot az örökhagyó halála pillanatában meg-

lévő valamennyi dolgon és jogon.

F) Baszkföld (/. július -jei törvény)A baszkföldi polgári jogról szóló törvény három eltérő szabályozási rendszert foglal magá-

ban.8 A Código Civil rendelkezéseit a Gipuzkoára vonatkozó eltérésekkel a caseríokra9

vonatkozóan, a Fuero de Bizkaia-t, mely a germán fenntartás intézményét alkalmazza

és a Fuero de Ayalát, amely a teljes rendelkezési szabadság elvét teszi magáévá.

Bizkaiában, ahol saját szokásjog (Fuero) van hatályban, a kötelesrészre jogosult személye

kiválasztható a rokonsági fok szerinti csoportot fi gyelembe véve. A baszk szokásjog köte-

lesrésze úgy határozható meg, mint az örökhagyó vagyonának hányada, tehát hagyatéki

vagyontárgyak képezik. Ennek ellenére a kötelesrész túllépése szükségtelenné teszi annak

a kérdésnek a felvetését, hogy milyen jogcímen kapták a kötelesrészt, melynek mértéke négy-

ötöd rész és csak egynegyed rész marad szabad rendelkezésre, ha nem nemzetségi vagyon-

tárgyakról van szó. A Bizkaiában érvényesülő kötelesrész másik különlegessége ennek az

elvnek az együttélése a nemzetségi elvvel (troncalidad), mely az élők közötti és a halál esetére

szóló viszonyokat is érinti. Ez olyan szisztéma, amely a vagyontárgyak származását követi, ha

az örökhagyó bizkaiai születésű volt, független attól, hogy a halál pillanatában hol élt. A nem-

zetségi elv a kötelesrész és más öröklési jogi alapelv korlátját képezi és a vagyon családi

jellegének védelmeként érvényesül (. §). A bizkaiai jog egyik legérdekesebb attribútuma,

hogy a kötelesrészre vonatkozó szabályozás fi gyelembe veszi a nemzetségi öröklést.10

Szükségszerű örökösöknek minősülnek a leszármazók (örökbefogadottak szintén), másod-

sorban a felmenők a nemzetséghez tartozó vagyontárgyak tekintetében, továbbá annak a fel-

menője, akitől a nemzetségi vagyontárgy származik, illetve ennek hiányában negyedíziglen

a nemzetségi oldalági örökösök. A túlélő házastársat haszonélvezeti jog illeti meg.

Ahol a Fuero de Ayala11 a hatályos jog, ott nem létezik materiális kötelesrész és tulajdon-

képpen formális sem a jogszabály legutóbb módosított . §-a alapján. A Fuero de Ayala

a végrendelkezés, meghagyás, ajándékozás útján való rendelkezés szabadságát ismeri el, az

örökhagyónak teljes szabadsága van abban a tekintetben, hogyan szeretné a hagyatékot

megosztani.

17 Roca Sastre: Estudios de Derecho privado, vol. II. 132.p.

18 Horacio Galicia Aizpurua: Legítima y troncalidad: la sucesión forzosa en el derecho de Bizkaia, Valencia,

2002., 295–324.p.

19 Baszkföldön elterjedt tradicionális építkezési forma, vidéki lakóhely, ahol főként mezőgazdasági termelést

folytatnak.

10 Celaya Ibarra: El apartamiento en el Fuero y en la Compilación de Derecho civil de Vizcaya, 1959. 432.p.

11 A Fuero de Ayala a XIV. századból származik, és személyi hatálya csak Amurrio, Okondo, Aiara és Mendieta

városok, valamint Retes de Tudela, Santa Coloma és Sojoguti falvak lakosaira terjed ki.

11

A kötelesrész jogintézményének kritikája a spanyol közjegyzők szemszögéből

Ahogy arra korábban utalás történt, a fent részletesen taglalt Autonóm Közösségek anyagi

jogában megfi gyelhető, hogy a kötelesrészre vonatkozó szabályozás az örökhagyó rendel-

kezési jogát kisebb mértékben korlátozza, illetve egyes területeken ez a rendelkezési jog

korlátlan. Ezen okból kifolyólag a mai spanyol közjegyzőség berkein belül a közelmúltban

több alkalommal felmerült az igény a Código Civil kötelesrészre vonatkozó rendszerének

módosítására vonatkozóan. A Madridi Közjegyzői Kamara által . május -én rendezett

szakmai konferencia is napirendre tűzte a kérdést, illetve spanyol közjegyzői periodikákban

is olvashatók cikkek e tárgykörben.

Roberto Blaquer Uberos felhívta a fi gyelmet arra, hogy a közelmúltban Európában három

reform is született a kötelesrészre vonatkozó szabályozás kapcsán, mégpedig a holland,

francia és német jogban. Hollandiában felhagytak a fenntartás intézményének hagyomá-

nyos francia mintájával, és a kötelesrész német modelljéhez igazodtak, amikor azt kötelmi

jogi igényként intézményesítették, jelentősen csökkentve ezzel a kötelesrészre jogosultak

jogosultságait. Németországban a reformot a Német Alkotmánybíróság . április -ei

határozata befolyásolta, amelyben kinyilvánították, hogy a kötelesrész alkotmányos véde-

lemben részesül, ily módon véget vetve annak az egyes szakemberek által erősen támogatott

gondolatnak, hogy a kötelesrész intézményét el kellene törölni. A német reform sem a köte-

lesrész mértékét, sem a kötelesrészre jogosultak körét nem érintette, kizárólag a kitagadás

okait szándékozott bővíteni és rugalmasabbá tenni, illetve azon személyek részére igyekezett

jogosultságokat biztosítani, akik az örökhagyó megfelelő ellátásáról gondoskodnak. Fran-

ciaországban a kötelesrészt – melynek itt fenntartás (reserva) a terminológiája – erős kri-

tikák érték, és a jogintézmény a . évi reform által jelentős változáson esett át. Meg-

szüntették a felmenők kötelesrészét, melyet gazdasági nézőpontból kontraproduktívnak

minősítettek. A leszármazók kötelesrészre való jogosultságát fenntartották, viszont számos

módosításon esett át az is, különösen az öröklési szerződés német jogban meglévő intéz-

ményének átvételével.

A fenti európai megoldásokkal szembesülve spanyol szakmai körökben rámutattak, hogy

a Código Civil kötelesrészre vonatkozó rendszere – kisebb módosításoktól eltekintve –

annak -es kihirdetésétől kezdve szinte változatlan, vagyis jogalkotási nézőpontból a

kötelesrész érinthetetlennek tűnik. A XXI. század spanyol társadalmának karaktere azonban

teljes mértékben eltér a XIX. századétól, különösen az élethossz és a családi formák sokszí-

nűsége szempontjából. Spanyolországban a várható élettartam az utóbbi száz évben meg-

duplázódott, vagyis a Código Civil hatályba lépésekor az emberek átlagban ötven éves koruk

előtt elhaláloztak, jelenleg pedig egyáltalán nem ritka a közel száz éves életkor sem. Ez a fejlő-

dés és demográfi ai panoráma közvetlenül érinti a család összetételét és formációját, ezen

keresztül pedig az oktatási rendszert, a lakáspiacot és a népesség egészségügyi szükségle-

teit is. Más európai családokhoz hasonlóan a spanyol családok struktúrája is hatalmas válto-

záson ment keresztül a spanyol polgári törvénykönyv legutóbbi, a házasság felbontásáról

12

szóló rendelkezéseinek módosítása óta. Drasztikusan megnőtt a válások száma, a házasság-

kötések száma visszaesett, és a különböző élettársi közösségek elterjedése fi gyelhető meg.

A mai spanyol jogirodalomban a fentiekre tekintettel több szerző és közjegyző – többek

között Pablo Gutiérrez-Alviz y Conradi12 – is azt a következtetést vonta le a jövőre nézve,

hogy bár a kötelesrész intézményének megszüntetése vagy meg nem szüntetése tekinteté-

ben nem kívántak állást foglalni, de azt megállapították, hogy a Código Civil kötelesrészt

szabályozó rendszere jelentős módosításokra szorul. A megvizsgált külföldi példák mellett

a kötelesrész szisztémájának a társadalmi realitásokhoz való igazításához jó például szol-

gálhat a Galíciai Polgári Jogról szóló /. törvény is.

Jelenleg a témával foglalkozók a következő módosítások átvételét látnák megnyugtatónak.

Elfogadhatónak tartják egyrészt a felmenők kötelesrészének eltörlését abban az esetben, ha

túlélő házastárs is maradt. A leszármazók kötelesrészének mértékét leszállítanák a hagyaték

egynegyed részére, az örökrész növelése (mejora) intézményének az eltörlésével, ugyanis

az elfogadott álláspont szerint az nagymértékben bonyolítja az öröklési viszonyokat. Ez

a jogintézmény, mely a spanyol jog sajátossága, teljes mértékben szükséges volt, amikor

a kötelesrész mértéke még négyötöd részre terjedt ki, mint a Código Civilt megelőző szabá-

lyozásban vagy a jelenleg hatályos normák szerinti kétharmad rész esetén, viszont az egyne-

gyed rész tekintetében már szükségtelennek látják. További javaslatként merült fel a köte-

lesrész intézményesítése kötelmi jogi igényként, továbbá a kötelesrész kielégítésének későbbi

időpontra halasztásának lehetősége, mely nemcsak a gazdasági társaságok egy kézben való

megőrzése, hanem a családi lakóhely, illetve más különösen érzékeny vagyoni elemek meg-

őrzése érdekében lehet szükséges. Szintén felmerült az öröklési szerződés elfogadásának,

a kitagadás okainak bővítése és rugalmasabbá tétele, és a túlélő házastárs jogosultságai

kiszélesítésének gondolata a közösen lakott ingatlan tekintetében.

Végezetül említést érdemel, hogy a rendelkezési szabadság liberalizálásának irányába

mutathat az Európai Parlament és a Tanács /. számú EU rendelete13, melyet .

július -én fogadtak el. A joganyag a határokon átnyúló öröklési ügyek rendezésének új esz-

köze, mely az európai állampolgárok részére biztosítja akár harmadik államok anyagi jogi

szabályainak alkalmazását a nemzetközi örökösödési ügyekben. Ezek az új normák azon

személyek öröklési ügyeiben lesznek alkalmazandók, akik . augusztus . napja után

haláloznak el. A Rendelet II. fejezetében meghatározott joghatósági szabályai a bíróságokat

kötnék, a bíróság fogalmát pedig kiterjesztően kell értelmezni, vagyis ide tartoznak a bíró-

ságokhoz hasonló igazságügyi feladatokat ellátó közjegyzők is. A joghatóság általános

kapcsolóelve az örökhagyó halála előtti szokásos tartózkodási helye azzal, hogy kivételes

esetben megengedett azon jog alkalmazása, amellyel az örökhagyó nyilvánvalóan szoro-

sabb kapcsolatban állt. A Rendelet megengedi az állampolgárság szerinti jog választását,

12 Pablo Gutiérrez-Alviz y Conradi: La legítima no es intocable, El notario del siglo XXI., marzo-abril 2009/

N°24.

13 Európai Parlament és a Tanács 650/2012. számú EU rendelete az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról,

az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint

az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési

bizonyítvány bevezetéséről (HL L 201., 2012.7.27., 107. o.)

13

amennyiben tehát valaki egyszerre több állampolgársággal is rendelkezik, bármelyik jogot

választhatja. Az előbb említett joghatósági szabályok pedig az örökhagyó számára elmélet-

ben akár lehetőséget biztosíthatnak egy enyhébb kötelesrészre vonatkozó szabályozás

megválasztására is.

Felhasznált irodalom és forrásjegyzék

María Mercedes Bermejo Pumar: Legítimas, Instituciones de derecho privado Tomo V Sucesiones

Volumen Las atribuciones legales, Civitas, .

Eva María Polo Arévalo: Concepto y Naturaleza Jurídica de la Legítima en Derecho Sucesorio Español:

Precedentes y Actualidad, Madrid, .

Alfredo Sánchez–Rubio García: La Legítima, En: Manual de derecho civil aragonés, Zaragoza, .

Roca Sastre, R.M.: Heredero vitalicio sin disposición de la herencia para después de su muerte, Estudios

sobre sucesiones. Tomo II., Madrid, .

Horacio Galicia Aizpurua: Legítima y troncalidad: la sucesión forzosa en el derecho de Bizkaia, Valen-

cia, .

Celaya Ibarra: El apartamiento en el Fuero y en la Compilación de Derecho civil de Vizcaya, .

El notario del siglo XXI., marzo-abril /N°.

Código civil (spanyol Polgári törvénykönyv) vonatkozó rendelkezései /Real Decreto de   de julio de ,

disponiendo la publicación en la Gaceta de Madrid de la edición reformada del Código Civil/

/. március . napján elfogadott Aragóniai Szokásjogi Kódex /Decreto Legislativo /, de de

marzo, del Gobierno de Aragón, por el que se aprueba, con el título de Código del Derecho Foral de Aragón/

/. szeptember -ai törvény a Baleár-szigetek Polgári jogának Kompilációjáról /Decreto Legislativo

/, de de septiembre, por el que se aprueba el Texto Refundido de la Compilación del Derecho

Civil de las Islas Baleares/

/. július -én kelt törvény az öröklésről, mint a Katalán Polgári Törvénykönyv negyedik könyve /

Ley /, de de julio, del libro cuarto del Código civil de Cataluña/

/. évi törvény a Galíciai Polgári Jogról /Ley /, de de junio, de derecho civil de Galicia/

/. március -jei törvény Navarra Polgári Jogi Kompilációjáról /Ley /, de de junio, de derecho

civil de Galicia/

/. július -jei törvény Baszkföld Polgári Szokásjogáról /Ley /, de de julio, del Parlamento Vasco,

del Derecho Civil Foral del País Vasco/

Európai Parlament és a Tanács /. számú EU rendelete az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról,

az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, vala-

mint az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, valamint az európai

öröklési bizonyítvány bevezetéséről (HL L ., ..., . o.)

14

M O L N Á R J U D I T

„Elköltözött” vagy a „címzett ismeretlen” – A kötelezett menekülési lehetősége a fi zetési meghagyásos eljárásban

1. A tanulmány alapját képező eset

Egy, a közjegyzői gyakorlatban gyakran előforduló, és a jogosultak igényérvényesítését

jelentősen korlátozó probléma képezi jelen tanulmány kiindulópontját.

Az eset szerint a jogi képviselő által előterjesztett fi zetési meghagyás kibocsátása iránti

kérelemben a kötelezett olyan lakcíme (idézési címe) került megjelölésre, melyet a jogosult

a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (a továbbiakban:

KEKKH) igazolása alapján jelentett be. A kérelem beérkezését követően a közjegyző végzé-

sében hiánypótlásra szólította fel a jogosultat, mivel a fi zetési meghagyás a kötelezett

részére nem volt kézbesíthető, mert a posta közlése szerint a bejelentett címről a köte-

lezett „elköltözött”.

A közjegyző a fi zetési meghagyásos eljárásról szóló . évi L. törvény (a továbbiakban: Fmhtv.)

. §-ának () bekezdése alapján tájékoztatta a jogosultat, hogy a fi zetési meghagyást nem lehet

kibocsátani, ha a kötelezettnek nincs ismert belföldi idézési címe. Ebben az esetben a kötele-

zett elleni igényt csak perben lehet érvényesíteni. A közjegyző felhívta a jogosultat, hogy a végzés

kézbesítésétől számított napon belül jelentse be a kötelezett új idézési címét.

A jogosult már eredetileg is olyan címet jelentett be, amelyet a KEKKH bocsátott a ren-

delkezésére, a kötelezettnek egyéb idézhetőséghez szükséges és elégséges adatával nem ren-

delkezett. Erre tekintettel a jogosultnak két választása maradt a közjegyzői végzésben rész-

letesen ismertetett módok alapján: feladja az igény érvényesítését a fi zetési meghagyásos

eljárás sikertelensége okán, vagy peres eljárásban érvényesíti a pénzkövetelésre vonatkozó

igényét immár az alperessel – ismeretlen helyen tartózkodó kötelezettjével – szemben, és él

a per által biztosított kisegítő lehetőségekkel (hirdetmény, ügygondnok), de vállalva a perrel

járó további anyagi terheket is.

2. Az eset kapcsán megjelenő problémák és kérdések

A MOKK statisztikái alapján megállapítható, hogy az ügyek - -át érintő probléma az, hogy

a kötelezett nem a jogosult által megjelölt címen lakik. A kérelmek elutasítása az összes

15

ügy -át teszi ki, ezen elutasítások nagyobb része kézbesítési problémán alapul. A kéz-

besítési akadályok az eljárási akadályok között kiemelkedő helyet foglalnak el.1

Az Fmhtv. részletesen szabályozza a kézbesítés sikertelensége esetén követendő eljárást,

olvashatjuk a Kommentárban.2 Ezen eljárásról a közjegyző hiánypótlás során tájékoztatja

a jogosultat. A törvény által szabályozott intézkedések kiindulópontja, hogy kötelezetti

belföldi idézési cím birtokában alkalmazható az eljárás. Ha ilyet a jogosult nem jelent be,

vagy olyat jelent be, melyen a kézbesítés nem sikeres, akkor az igény perbeli érvényesítését

kínálja a törvény.

A jogosult helyzetén segíthet – jobban mondva segíthetne – a KEKKH az általa nyilván-

tartott lakcím adatokkal. Azonban ez az adatbázis nem naprakész, a kötelezettek egy része

olyan lakóhellyel, tartózkodási hellyel szerepel benne, amely már nem áll fenn, a kötelezett

pedig utolérhetetlenné válik a jogosult számára.

A szabályozás másik problémája, hogy a fi zetési meghagyások kézbesítése általában postai

szolgáltató igénybevételével történik, amely a kézbesítések sikerességének – sikertelenségé-

nek jelentős kiszámíthatatlanságát eredményezi a szolgáltatás jellege miatt.

A jogosulti oldalon mindezek miatt alapvető kérdésként jelenik meg, hogy ha ismerten

olyan kötelezettről van szó, aki „hajlamos a rejtőzködésre”, érdemes-e a fi zetési meghagyásos

eljárást igénybe venni.

Hozzá kell tennünk azonban azt is, hogy az Fmhtv. . §-ának () bekezdése alapján az mil-

lió forintot meg nem haladó pénzkövetelés – néhány kivételes esettől eltekintve – kizárólag

fi zetési meghagyásos eljárásban érvényesíthető, és csak ezen eljárás sikertelenségét köve-

tően van lehetőség a peres útra.

Mindezen problémák a jogosult igényérvényesítését jelentősen akadályozzák, a fi zetési

meghagyásos eljárási út bezárulhat előtte.

Jelen tanulmányban arra a kérdésre keresem a választ, hogy a fi zetési meghagyás kötelezett

részére történő kézbesítés során feloldható-e a kézbesíthetetlenség problémája, rendelke-

zésre állnak-e jelenleg is olyan szabályok, melyek igénybe vételével javulhat a jogosult helyzete

az eljárásban, illetve milyen további szabályozásra, rendelkezések beépítésére lenne szükség

a probléma megfelelő orvoslásához.

1 Szécsényi-Nagy Kristóf: Nagykommentár a fi zetési meghagyásos eljárásról szóló törvényhez Complex Kiadó

Jogi és Üzleti Tartalomszolgáltató Kft. Budapest 2012. 266. oldal

2 Szécsényi-Nagy Kristóf: Nagykommentár a fi zetési meghagyásos eljárásról szóló törvényhez 266. oldal

16

3. A kézbesíthetetlenség, mint alapprobléma

A fi zetési meghagyás közjegyző általi kibocsátását annak kötelezett részére történő kézbe-

sítése követi.3 A közjegyző a fi zetési meghagyást papír alapon bocsátja ki, melyet papír alapú

kézbesítés követ.4

A papír alapú kézbesítésnek általánosan három módját ismeri az Fmhtv.: postai úton,

végrehajtói kézbesítéssel és a jelen lévő félnek történő közvetlen kézbesítéssel.5 A kibocsá-

tott fi zetési meghagyás tekintetében a postai és a végrehajtói mód alkalmazható.

A kézbesíthetetlenség okait a postai küldemények esetében a postai szolgáltatások nyúj-

tásának és a hivatalos iratokkal kapcsolatos postai szolgáltatás részletes szabályairól, vala-

mint a postai szolgáltatók általános szerződési feltételeiről és a postai szolgáltatásból kizárt

vagy feltételesen szállítható küldeményekről szóló /. (XII. .) Korm. rendelet (a továb-

biakban: Pr.) határozza meg6, és ezek a következők lehetnek.

1. A cím nem azonosítható jelzést alkalmazza a postai szolgáltató képviselője, ha a küldemény

címzése vagy címe nem megfelelő, vagy a cím nem létező, továbbá ha a címhely azonosí-

tásra nem alkalmas vagy az nem egyértelmű.7

2. A címzett ismeretlen, amennyiben a címzett a címen nem egyértelműen azonosítható, vagy

nem ismert.8

3. Nem kereste jelzéssel érkezik vissza az irathoz kapcsolt küldemény kísérő irat, ameny-

nyiben a címzett vagy egyéb jogosult átvevő a kézbesítésről szóló értesítésben megjelölt

határidő lejártáig a rendelkezésre tartott küldeményért nem jelentkezett.9

4. Az átvételt megtagadta jelzéssel él a posta, amennyiben a címzett vagy a meghatalma-

zott a küldemény azonnali átvételétől egyértelmű nyilatkozattal elzárkózik.10

5. A címzett elköltözött jelzés esetén a postai szolgáltatónak meg kell vizsgálnia, hogy a cím-

zett tett-e az elköltözésre vonatkozó bejelentést vagy nyilatkozatot.11

6. A kézbesítés akadályozott, ha a küldemény, illetve a kézbesítéséről szóló értesítés hátra-

hagyása nem lehetséges, nincs rá megfelelő levélszekrény.12

3 A fi zetési meghagyás kézbesítésére – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – a Pp.-nek a keresetlevél kézbe-

sítésére vonatkozó rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni. 2009. évi L. törvény (a továbbiakban: Fmhtv.)

16. § (1) bek.; A fi zetési meghagyás kézbesítése a keresetlevél kézbesítésével esik egy tekintet alá, mivel azon-

ban a meghagyás egyben az eljárás befejező határozata is, közlése az elsőfokú ítélet kézbesítésével is mutat

azonos jegyeket. SZÉCSÉNYI-NAGY Kristóf: A fi zetési meghagyásos eljárás In VARGA István (szerk.): Pol-

gári nemperes eljárások joga. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2013. 820. o.

14 Fmhtv. 26. § (1) bek. A közjegyző a fi zetési meghagyást elektronikusan is kibocsáthatja és kézbesítteti a félnek,

ha e törvény elektronikus kézbesítést ír elő. Jelenleg azonban az Fmhtv. ilyen rendelkezést nem tartalmaz.

15 Szécsényi-Nagy Kristóf: Nagykommentár a fi zetési meghagyásos eljárásról szóló törvényhez. 159. o.

16 Pr. 25. §.

17 Pr. 25. § (1) bek. a.) pont.

18 Pr. 25. § (1) bek. b.) pont.

19 Pr. 25. § (1) bek. c.) pont.

10 Az ilyen tartalmú nyilatkozat azonban a helyettes átvevő részéről nem eredményez „megtagadást” és annak

jogkövetkezményeit. Ekkor a címzett részére a küldemény érkezéséről értesítőt kell hátrahagyni. Pr. 24. § (1)

és (3) bek. b.) pont.

11 Ezen nyilatkozat, bejelentés formai és tartalmi követelményeiről lásd: Pr. 26. § (3) bek.

12 Pr. 25. § (1) bek. f.) pont.

17

7. Kifejezett nyilatkozat, bejelentés alapján jelez vissza a postai szolgáltató a feladó részére

olyképpen, hogy a címzett meghalt, megszűnt. A bejelentést halál esetén a hozzátarto-

zónak kell megtenni a Kormányrendelet . §-ának () bekezdése alapján.13

A fi zetési meghagyások végrehajtói kézbesítésére az Fmhtv. . §-ának () bekezdése alap-

ján a bírósági végrehajtásról szóló . évi LIII. törvény (Vht.) /D. §-ának alkalmazásával

van lehetőség. A végrehajtói kézbesítés részteles eljárási szabályait a /. (VIII. .)

Korm. rendelet (továbbiakban: Vhkbr.) határozza meg. Eredménytelen a kézbesítési végre-

hajtó eljárása, amennyiben:

1. a végrehajtó megállapította, hogy a címzett nem tartózkodik a kézbesítési helyen (ismeret-

len, elköltözött, ott-tartózkodására utaló jel nem található stb.) és a címzett utánküldés szol-

gáltatás igénylése érdekében bejelentett címének felkutatása nem járt eredménnyel.14

2. a végrehajtó megállapította, hogy a kézbesítési hely nem létezik (nincs ilyen megjelölésű

ingatlan),

3. a címzett meghalt vagy szervezet esetében megszűnt,

4. a végrehajtó a kérelem előterjesztésétől számított napon belül azért nem tudott hely-

színi eljárást lefolytatni, mert a kézbesítés helye időjárási, földrajzi, biztonsági stb. okból

megközelíthetetlen.15

A kézbesítés sikertelenségének okai a két kézbesítési mód esetében sok átfedést mutatnak,

tartalmilag azonos kategóriákkal dolgoznak, azaz hasonló akadályokkal találkozik a postai

kézbesítő és a kézbesítési végrehajtó az eljárása során.

Cím beazonosítása: mindkét kézbesítés alapvető problémája lehet az, ha a küldemény címzése

vagy címe nem megfelelő, vagy a cím nem létező (kézbesítési hely nem létezik), továbbá

ha a címhely azonosításra nem alkalmas vagy az nem egyértelmű.

Technikai akadályok: A postai kézbesítés során kézbesítést akadályozó körülmény lehet az is,

hogy a kézbesítéséről szóló értesítés hátrahagyása nem lehetséges, mert nincs rá megfelelő

levélszekrény.16 A végrehajtó számára többletlehetőségként rendelkezésre áll az a meg-

oldás ilyen esetben, hogy a küldeményről más módon hagyjon értesítőt. Szabályszerű az

értesítő hátrahagyása akkor is, ha azt a végrehajtó az ingatlan bejáratára, falára tűzve

hagyja hátra.17

Címzett ismeretlen: További probléma, hogy a címhelyen tartózkodó személyek közül kell

megállapítani a címzettet. Kézbesítési akadály, ha maga a címzett ismeretlen, amely lehet

beazonosítási probléma (a címzett a címen nem egyértelműen azonosítható), vagy a jelen

lévő személy kijelenti, hogy a címzettet ezen a címen nem ismeri (nem ismert).

Elköltözött: Az ismeretlen címzetthez kapcsolódik az az eset is, ha a kézbesítő a címhelyen

olyan információt kap a címzett személyről, hogy az elköltözött. Ekkor a címhelyen található

13 Pr. 25. § (1) bek. g.) pont.

14 Vhkbr. 34. § (2) bek. b.) pont és 46/E. § (2) bek.

15 Vhkbr. 34. § (2) bek. b.)-e.) pont.

16 Pr. 25. § (1) bek. f.) pont.

17 Vhkbr. 26. § (2) bek.

18

személy nyilatkozata tükröződik a postai kézbesítő által alkalmazott visszajelzésen.

A postai kézbesítő nem vizsgálja és nem is tudja vizsgálni, hogy az a személy, aki akként

nyilatkozott, hogy a címzett innen elköltözött, alappal tehette-e az adott nyilatkozatot.

Legtöbb esetben a postai kézbesítő vagy személyesen észleli a körülményeket, vagy a szom-

szédok előadásából kap információt a címzettről.18 Ugyanezen probléma a végrehajtói

általi kézbesítés során is ismert sikertelen kézbesítési ok. Az elköltözés azonban a jogszabá-

lyi előírások alapján nem lehetne ilyen egyszerű hivatkozási ok. Az elköltöző személy-

nek a posta, valamint a KEKKH felé bejelentéssel kell/kellene élnie, amely biztosíthatná

a további fellelhetőségét.19 Erre reagálva rendelkezik mind a postai, mind a végrehajtói

kézbesítésről szóló Kormányrendelet az utánküldési nyilatkozat megvizsgálási kötele-

zettségről, és ha van ilyen nyilatkozat, az új címen történő kézbesítés megkísérléséről.20

Címzett halála: Közös kézbesítést akadályozó tényező, ha a címhelyen olyan információt kap

a kézbesítést végző, hogy a címzett elhalálozott. A Pr. . §-ának () bekezdésének fi gye-

lembevételével a hozzátartozóknak a halál bekövetkezését be kellene jelenteni a postai

szolgáltató és a KEKKH részére.21 Amennyiben ez megtörténik, a posta, valamint a KEKKH

adatok alapján a végrehajtó pontos információk birtokában tud a közjegyző felé jelzéssel

élni a küldemény kézbesítésének sikertelenségéről. Ekkor a közjegyző a halál időpontjá-

nak alapul vételével alkalmazni tudja a megfelelő eljárásjogi rendelkezéseket. A gyakor-

latban azonban a postai kézbesítő, valamint a kézbesítési végrehajtó a hozzátartozótól,

a címhelyen lévő egyéb személytől értesül a halál bekövetkeztéről, így hiányos, és meg

nem erősített információt jelez vissza a közjegyző számára.

Nem kereste: Amennyiben a címzett (vagy a helyettes átvevője) nem tartózkodik a kézbesí-

tés időpontjában a címhelyen, a címzett számára a postai kézbesítő, illetve a végrehajtó

értesítést hagy hátra a kézbesítés megkísérléséről. Lehetősége van a címzettnek, hogy

a postai szolgáltatóhelyen illetve a végrehajtói irodában az értesítőben megjelölt határ-

időn belül a küldeményt átvegye, vagy helyette erre jogszabály alapján jogosult személy

ezt megtegye. Amennyiben a biztosított határidő eltelik, mind a posta, mind a végrehajtó

újabb kézbesítést kísérel meg a címhelyen, és ezt követően ugyancsak biztosít átvételi

lehetőséget a címzett számára.22 Ennek eredménytelensége esetén kettéválik a postai és

végrehajtói kézbesítés esetén alkalmazott jogkövetkezmény: a posta a közjegyző felé

eredménytelen kézbesítést jelez vissza23, míg a végrehajtó a második helyszíni eljárás

napjától számított . munkanapon eredményesnek tekinti a kézbesítést, és ennek meg-

felelően él jelzéssel a közjegyző felé.24

Átvétel megtagadása: A postai kézbesítés során kézbesítési akadály, ha a címzett az átvételt

megtagadja.25 Ezzel szemben a végrehajtói kézbesítés során a megtagadás összetettebb

18 Szécsényi-Nagy Kristóf: Nagykommentár a fi zetési meghagyásos eljárásról szóló törvényhez. 161. o.

19 Pr. 26. § (3) bek.

20 Lásd ehhez: Pr. 26. § (3) bek.; Vhkbr. 40/D. § (2) bek.

21 Pr. 25. § (1) bek. g.) pont.

22 Pr. 25. § (1) bek. c.) pont; Vhkbr. 46/D §. (3) bek.

23 Pr. 25. § (1) bek. c.) pont; Bhkbr. 34. § (2) bek. a.) pont

24 Vhkbr. 46/E. § (1) bek. 2. mondata.

25 Pr. 25. § (1) bek. d.) pont.

19

következménnyel jár: eredményesnek tekinti a kézbesítést a Vhkbr. abban az esetben, ha

a címzett – de csakis a címzett – a helyszíni eljárás során az átvételt megtagadta.26 A végre-

hajtónak azonban ekkor is értesítést kell hagyni a küldemény átvételének végrehajtói

irodában fennálló lehetőségétől és fi gyelnie kell a határidőket. Azonban az első határidő

eltelte nem eredményez újabb helyszíni eljárást, a végrehajtó a közjegyző felé jelzi a

kézbesítés eredményességét.27

4. A kézbesíthetetlenség fi zetési meghagyásos eljárásra gyakorolt következményei

Az ismertetett kézbesítési akadályok esetében megtalálhatóak – az Fmhtv. és a polgári

perrendtartásról szóló . évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) alkalmazásával – a fi ze-

tési meghagyásos eljárásban eljáró közjegyző megfelelő és kidolgozott válaszreakciói.

Nem kereste, megtagadta: Amennyiben a postai szolgáltatótól a fi zetési meghagyást tartal-

mazó küldemény nem kereste jelzéssel érkezik vissza a közjegyzőhöz, a kézbesítési vélelem

beállására vonatkozó szabályokat kell alkalmazni: A Pp. . §-ának () bekezdése alapján

az iratot a postai kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon

kézbesítettnek kell tekinteni. Ugyanezen bekezdés szerint a kézbesítés megkísérlésnek

napján kézbesítettnek kell tekinteni az iratot, ha a címzett az átvételt megtagadta.28

Mind a nem kereste, mind a megtagadta jelzés esetén azonosak a közjegyző reakciói: A

kézbesítési vélelem beálltáról a kötelezettet a közjegyző napon belül értesíti, és az értesí-

téshez mellékelnie kell a fi zetési meghagyást.29 A vélelmezett kézhezvételt követő napon

megindul a napos ellentmondási határidő, majd annak elteltével a közjegyző megálla-

pítja, hogy a kötelezett részéről nem érkezett ellentmondás, és jogerősíti a fi zetési megha-

gyást. A jogerős fi zetési meghagyást a jogosultnak postai úton kézbesíti a közjegyző.30

Itt kell utalnunk az előző pontban kifejtettekre, hogy a végrehajtói kézbesítés során a nem

kereste, valamint az átvételt megtagadta jelzésű küldemények nem érnek vissza a közjegyző-

höz közvetlenül, hanem a végrehajtói kézbesítési szakban – az átvételre biztosított határ-

idő elteltével – a végrehajtó állapítja meg a kézbesítés eredményes voltát.31

Címzett halála, ismeretlensége, címzett ismeretlen helyre költözött: Az Fmhtv. . §-ának () be-

kezdése mindhárom kézbesítési akadályt összefogva egy meghatározott eljárási jogkövet-

kezmény-csoportot rendel alkalmazni: Ha a meghagyást a kötelezett halála miatt, vagy azért

nem lehet kézbesíteni, mert a kötelezett a bejelentett címen ismeretlen, vagy onnan isme-

retlen helyre költözött, erről a jogosultat értesíteni kell, és egyidejűleg fel kell hívni, hogy

26 A helyettes átvevő részéről történő megtagadás olyan hatállyal bír, mintha a végrehajtó a kézbesítés helyén

nem talált volna senkit, és a kézbesítés megkísérléséről értesítőt kell hátrahagynia. Vhkbr. 16. § (4) és (5) bek.

27 Lásd ehhez: Vhkbr. 27. § (2) bek.; 33. § (1) bek. a. pont; 34. § (1) bek.

28 A helyettes átvevő általi megtagadás azonban nem keletkeztet kézbesítési vélelmet. Pr. 24. § (3) bek. Ilyen

esetben a címzett részére értesítőt kell hátrahagyni.

29 Szécsényi-Nagy Kristóf: Nagykommentár a fi zetési meghagyásos eljárásról szóló törvényhez. 181. o

30 Fmhtv. 36. § (2) bek.

31 Vhkbr. 34. § (2) bek. a.) pont és 46/E. § (1) bek.

20

a kézbesítéshez szükséges adatokat napon belül jelentse be. A közjegyző első eljárási

lépése tehát azonos (hiánypótlás), de a kézbesíthetetlenség oka alapján részletesen is meg

kell vizsgálnunk a szabályozást.

Amikor a kézbesítés akadálya a címzett halála, a Pr. bejelentési kötelezettséget teremt a hoz-

zátartozók számára.32 Azonban azon közlés, hogy a címzett elhalálozott, nem alkalmas arra,

hogy a fél vagy törvényes képviselője halála esetén érvényesülő jogkövetkezmények minden

további nélkül alkalmazhatóak legyenek. Különösen a halál időpontja tekintetében alkalmat-

lan a visszajelzés, ezért a közjegyző a jogosulttól várva pontosabb adatokat, őt az Fmhtv.

. §-ának () bekezdése alapján hiánypótlás keretében felhívja arra, hogy a KEKKH vagy

az illetékes okmányiroda igazolása, illetve a halotti anyakönyvi kivonat alapján az okirat

számának feltüntetésével vagy az okirat csatolásával nyilatkozzon a kötelezett halálának

időpontjáról. A közjegyző emellett a Pp. . § () bekezdése alapján jogosult maga is meg-

keresni KEKKH-t vagy az illetékes okmányirodát az adatok beszerzése végett.33

A „címzett a címhelyen ismeretlen, illetve ismert, de elköltözött” kézbesítési akadály ese-

tén a közjegyző a jogosulttól vár új, megfelelő idézési címadatot, ezért hiánypótlásra hívja fel,

mint ahogyan láthattuk a tanulmány . pontjában bemutatott esetben is.

A két fenti kézbesítési akadály nem oldható fel sem a postai, sem a végrehajtói kézbesítés

során rendelkezésre álló eszközökkel. Hiába rendelkezik mindkét eljárás az utánküldési

nyilatkozat fi gyelembevételéről, az esetek többségében ilyen nyilatkozat nélkül „tűnik” el

a kötelezett. Ennek következtében a jogszabályi rendelkezések egyértelműen a jogosultra

hárítják a feladatot, hogy amennyiben a fi zetési meghagyásos eljárást kívánja, idézésre al-

kalmas adatot jelentsen be a kötelezett tekintetében. Ha a jogosult az új címet bejelenti,

a kézbesítést ismételten meg kell kísérelni. Amennyiben a kézbesítés az új címen sikeres, az

eljárás folytatódik tovább. Ha azonban az új cím sem alkalmas a kézbesítésre, az ismételt kéz-

besítés sikertelensége oka alapján kell a jogosult fi zetési meghagyás kibocsátása iránti kérel-

mét elutasítani.34

Ha a jogosult az előírt napos hiánypótlásra nyitva álló határidőn belül nem tesz bejelen-

tést, a közjegyző a kérelmet hivatalból elutasítja.35 Amennyiben a jogosult a hiánypótlási

felhívásra határidőn belül akként nyilatkozik, hogy a KEKKH igazolása alapján a kötele-

zettnek nincsen az eredetileg bejelentett címen kívül más ismert belföldi idézési címe,

a közjegyző ugyancsak kérelmet elutasító végzést bocsát ki, mivel a jogosult nem tudott

a felhívásnak megfelelő új idézhetőségi adatot a kötelezetett vonatkozásában megjelölni,

a régi cím pedig alkalmatlan volt a kézbesítésre.36

32 Pr. 25. § (1) bek. g.) pont.

33 A halál tényének és időpontjának igazolása alapján a közjegyző dönteni tud a megfelelő eljárási jogkövetkez-

ményről: a fél perbeli jogképessége hiányára alapítottan az Fmhtv. 24. § (1) bekezdésének e.) pontja alapján

történő elutasításáról, Pp. 111. §-a alapján az eljárás félbeszakadásának megállapításáról, illetve ha a kötelezett

nem halt meg, a jogosulttól új idézési címet kér a közjegyző. Szécsényi-Nagy Kristóf: Nagykommentár a fi ze-

tési meghagyásos eljárásról szóló törvényhez. 267. o

34 Fmhtv. 24. § (1) bekezdés g.) pont; Szécsényi-Nagy Kristóf: Nagykommentár a fi zetési meghagyásos eljárásról

szóló törvényhez. 267. o.

35 Fmhtv. 24. § (1) bekezdés l.) pont.

36 Szécsényi-Nagy Kristóf: Nagykommentár a fi zetési meghagyásos eljárásról szóló törvényhez. 267–268. o.

21

Egyéb sikertelen kézbesítési okok: A közjegyzői gyakorlatban kialakult álláspont szerint min-

den olyan esetben, amikor a kézbesítés az Fmhtv. . §-ának () bekezdésében rögzített

három okon kívül, további sikertelen kézbesítési okon nyugszik, így amennyiben a cím

elégtelen, a címhelyen több, azonos névvel felszerelt levélszekrény van, a címzett nem volt

azonosítható, fent ismertetett eljárást, az Fmhtv. . §-ának ()-() bekezdését kell alkal-

maznia a közjegyzőnek.

Azaz a postai és a végrehajtói kézbesítés során is megjelenő nem kereste és átvételt

megtagadta jelzésű küldemények ugyanolyan eredményre vezetnek a közjegyzői eljárás-

ban. Vélelem alapján kézbesítettnek tekinthetőek a meghagyások, és a kötelezettre hárul

a védekezés terhe.37 Minden egyéb kézbesíthetetlenségi ok, eredménytelen kézbesítési

esetben azonban a jogosultra helyez nagyobb terhet a közjegyző, mikor – mind a postai

szolgáltató, mind a végrehajtó visszajelzése alapján – hiánypótlás keretében új, megfelelő

idézési cím megjelölésére hívja fel. Ennek sikertelensége, vagy elmaradása esetén a kérel-

met elutasítja.

5. Van megoldás?

A fi zetési meghagyás kézbesítése körében rendelkezésre álló szabályozások, így a Pr. és

a Vhkbr. szabályainak, valamint az Fmhtv. és a Pp. vonatkozó eljárási rendelkezéseinek

áttekintése nyomán arra a következtetésre juthatunk, hogy a kézbesítés során nem állnak

rendelkezésre olyan eszközök, melyekkel hatékonyan fel lehet venni a küzdelmet a gyakor-

latban érvényesülő kötelezetti negatív magatartásformákkal szemben (elköltözés, isme-

retlen helyen való tartózkodás, nem létező, beazonosíthatatlan címhelyek). Így a jogosult

által kérelmezett fi zetési meghagyásos eljárásokban tömegesen jelentkezhet a kézbesítési

akadály miatt történő kérelem elutasítás. A jogosult számára a polgári perben történő igény-

érvényesítés útja megnyílik ugyan, azonban ez a jogosult számára többletköltséget keletkez-

tet (+ illetéklerovás, a peres eljárás egyéb költségei), valamint az ismeretlen helyen lévő

alperessel szembeni pernyertesség sem kecsegtet nagy reményekkel a végrehajtási eljárásban.

Ha van megoldás, akkor azt hol keressük, vagy hol tudnánk olyan szabályozást bevezet-

ni, ami hatékonyan segítené a jogosult fi zetési meghagyásos igényérvényesítését?

Kiindulhatunk magából a fi zetési meghagyás kibocsáthatósági kritériumaiból, kifejezetten

abból, hogy a kötelezettnek ismert belföldi idézési címmel kell rendelkeznie.38 Idézési címen

a természetes személy lakóhelyét vagy tartózkodási helyét kell érteni.39

Ezen fogalmakat tartalommal a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántar-

tásáról szóló . évi LXVI. törvény tölti meg:

37 Különbség mutatkozik azonban abban, hogy a postai kézbesítés esetén a vélelemmel kézbesített meghagyá-

sok után megnyílik a kötelezett második ellentmondási lehetősége, addig a végrehajtói kézbesítés esetén ezt

a kötelezetti jogosultságot a jogszabály kizárja. Fmhtv. 32–33. §.

38 Fmhtv. 3. § (2) bek. a.) pont.

39 Mivel a tanulmányban vizsgált problémakör a természetes személy kötelezettek esetén merül fel, el kívánok

tekinteni a szervezetek, cégek részére történő kézbesítés részletes ismertetésétől.

22

A polgár lakóhelye annak a lakásnak a címe, amelyben a polgár él. A lakcímbejelentés

szempontjából lakásnak tekintendő az az egy vagy több lakóhelyiségből álló épület vagy

épületrész, amelyet a polgár életvitelszerűen otthonául használ, továbbá az a helyiség, ahol

valaki szükségből lakik, vagy – amennyiben más lakása nincs – megszáll.40

A polgár tartózkodási helye annak a lakásnak a címe, ahol – lakóhelye végleges elhagyá-

sának szándéka nélkül – három hónapnál hosszabb ideig tartózkodik.41

A polgári peres eljárásokban az állandó bírói gyakorlat szerint az alperes életvitelszerű

otthonául szolgáló lakása az illetékesség meghatározása során – az ellenkező bizonyításáig –

a lakóhelyének minősül, amely lakást pedig a lakóhelyének végleges elhagyásának szándé-

ka nélkül használ, az a tartózkodási helye. A Pp. szempontjából a lakóhely fennállását ak-

kor is meg kell és meg lehet állapítani, ha bizonyítható, hogy valaki bejelentés nélkül, de

életvitelszerűen lakik valamelyik rokona lakásában, és a felek ezt a tényt nem vitatják.42

A polgár lakóhelye, tartózkodási helye a bejelentett lakcím-adatai alapján határozható

meg.43 Ezen adatokat a KEKKH tartja nyilván, mely nyilvántartás olyan közhiteles hatósági

nyilvántartás, amely a nyilvántartásban szereplő polgároknak az e törvényben meghatározott

személyi, lakcím és értesítési cím adatait, valamint az azokban bekövetkezett változásokat

tartalmazza és igazolja.44

A természetes személyek számára a jogszabály kötelezettséget állapít meg arra, hogy ameny-

nyiben változás következik be a nyilvántartásban szereplő lakcím adataikban, a változást

munkanapon belül jelentsék be.45 Az új lakcímet az új lakcím szerint illetékes jegyzőnél

vagy járási hivatalnál kell bejelenteni. Ha megváltozik egy tartózkodási hely, azt az új tar-

tózkodási hely szerinti illetékes hivatalnál kell a természetes személynek bejelentenie. Ameny-

nyiben új létesülése nélkül szűnik meg a természetes személy tartózkodási helye, azt a lakó-

helye szerinti jegyzőnél vagy járási hivatalnál is bejelentheti.46

Azonban sem a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló .

évi LXVI. törvény, sem a végrehajtásától szóló /. (X. .) Korm. rendelet nem ha-

tároznak meg szankciót arra az esetre, ha a természetes személy nem jelenti be a lakcím

adatainak változásait. Ezért a természetes személy – szankció híján – rejtőzködővé válhat

a hatóságok, bíróságok eljárása elől.

Erre tekintettel nagyon fontos a polgári peres eljárásokban már fentebb hivatkozott

bírói gyakorlat, mely az ellenkező bizonyításáig lakóhelynek, illetve tartózkodási helynek

tekinti az alperes adott helyét, és ezáltal az eljárásban a bíróság illetékessége megállapítható.

40 1992. évi LXVI. törvény 5. § (2) bek.

41 1992. évi LXVI. törvény 5. § (3) bek.

42 Szécsényi-Nagy Kristóf: Nagykommentár a fi zetési meghagyásos eljárásról szóló törvényhez. 70. oldal

43 A polgár lakcím adata a bejelentett lakóhelyének, illetve tartózkodási helyének címe. (lakcím) 1992. évi LXVI.

törvény 5. § (4) bek.

44 1992. évi LXVI. törvény 3. § (1) bek.

45 146/1993. (X. 26.) Korm. rendelet a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992.

évi LXVI. törvény végrehajtásáról 29. § (1) bek.; A Magyarország területén élő, e törvény hatálya alá tartozó polgár

köteles beköltözés vagy kiköltözés után három munkanapon belül lakóhelyének, illetve tartózkodási helyének

címét a járási hivatalnál nyilvántartásba vétel céljából bejelenteni. 1992. évi LXVI. törvény 26. § (1) bek.

46 146/1993. (X. 26.) Korm. rendelet 29. § (1) bek.

23

Emellett az ismeretlen helyen tartózkodó fél számára biztosíthatóak kisegítő eszközök,

melyek révén a természetes személy „bevonható” az eljárásokba és marasztalható is lehet.

Ezért szabályozza a polgári perrendtartás a hirdetményi kézbesítés, valamint az ügygondnok

intézményét.47

A fi zetési meghagyás kibocsáthatósága körében azonban egyik kisegítő intézménynek

sincsen helye. Mindkét intézmény ellentétes az eljárás egyik legfőbb célkitűzésével, a gyors

vitarendezéssel.48 A fi zetési meghagyásos eljárás egy, a jogosult egyoldalú kérelmén alapuló

eljárás, melyben a kötelezett a kibocsátott határozatot (meghagyást, kötelezést) kapja kéz-

hez. Ha a meghagyás kézhezvételével kapcsolatban sem támasztana a jogszabály feltétele-

ket és megelégedne a hirdetmény kifüggesztéséhez fűződő hatályokkal49, a kötelezett

oldalán jelentősen meggyengülne az eljárásban biztosított jogosultságok és garanciák

köre.50 Ezért a kibocsátott fi zetési meghagyás kézbesítése/kézbesíthetősége kiemelkedően

fontos a jogosult és a közjegyző számára.

A probléma megoldásában segíthetne az idézési cím adatok nyilvántartása. Amennyiben

az adatbázisban szereplő lakcímadatok követik a mindennapi változásokat, ezáltal megegyez-

nek az adott személy valós lakóhely/tartózkodási hely adataival, a kézbesítés akadályai el-

háríthatóak. Azonban ezek az adatok jelenleg nem naprakészek, a kötelezettek számára nagy

teret biztosít a szabályozás a „rejtőzködésre”.

A lakcím adatok nyilvántartása egy közhiteles nyilvántartás, melynek adataiban bízva a jogo-

sult igényt érvényesíthet – a nyilvántartásban szereplő adatok szerinti lakóhelyen, tartózko-

dási helyen – a kötelezettjével szemben. Ezért ahhoz, hogy a nyilvántartás ne csak szimplán

a közhitelesség elvén élve biztosítson adatokat a jogosult számára, hanem a benne szereplő

adatok a valóságot is tükrözzék, szükséges egy olyan szabályozás bevezetése, amely jogkö-

vetkezményt biztosít az adatbejelentéssel késlekedő, azt elmulasztó polgárral szemben.

A jogkövetkezmény azonban nem mindig hiányzott a szabályozásból. Az egyes szabálysér-

tésekről szóló /. (XII. .) Kormányrendelet lakcímbejelentési kötelesség elmu-

lasztása elnevezésű szabálysértésként a következő tényállást és szankciót tartalmazta: Aki

a lakcímbejelentésre előírt rendelkezéseknek nem tesz eleget, harmincezer forintig terjedő

pénzbírsággal sújtható. Az () bekezdésben meghatározott szabálysértés miatt a rendőrség,

valamint a helyi önkormányzat képviselő-testülete hivatalának erre felhatalmazott ügyinté-

zője helyszíni bírságot szabhat ki.51 A szabálysértésekről szóló . évi II. törvény azonban

47 1952. évi III. törvény (Pp.) 101–102. §, 74. §.

48 NÉMETH János–KISS Daisy (szerk.): A bírósági nemperes eljárások magyarázata, A polgári nemperes

eljárások magyarázata 1. KJK–Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó Kft. Budapest 2002. 174. o.

49 Pp. 102. § (5) bek.; Szécsényi-Nagy Kristóf: Nagykommentár a fi zetési meghagyásos eljárásról szóló törvényhez.

181. o.

50 A fi zetési meghagyásos eljárás során azonban lehetőség van hirdetmény útján történő kézbesítésre. Hivatalból

kézbesít ilyen módon a közjegyző a jogosult részére az Fmhtv. 15. §-ának (3) és (4) bekezdése alapján, valamint

a jogosult kérelmére a kötelezett számára is kézbesíthető ekként irat. Ezen utóbbi feltétele, hogy a kötelezett

idézési címe a meghagyás kézhezvételét követően változik meg, lesz a kötelezett az eredeti címen ismeretlen.

[Pp. 101. § (1) és (2) bek.] A Kommentár álláspontja és az Fmhtv. szerint azonban sem a meghagyást, sem annak

kiegészítését nem lehet hirdetmény útján kézbesíteni. Szécsényi-Nagy Kristóf: Nagykommentár a fi zetési

meghagyásos eljárásról szóló törvényhez. 150. o.

51 218/1999. (XII. 28.) Kormányrendelet 29. § (1)-(2) bek.

24

. április . napjával hatályon kívül helyezte a kormányrendeletet, és vele együtt a lakcím-

bejelentési kötelesség elmulasztása szabálysértését.52 Így hatályos szabályozás alapján

a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény által előírt mun-

kanapon belüli változásbejelentési kötelezettség elmulasztása nem von maga után szankciót.

A szabályozási űr betöltésére több javaslattal is élhetünk: megoldásként felvethető a -ben

megszüntetett pénzbírság kiszabás módszere, valamint eljárás-specifi kus reakciók/szankciók

is kapcsolhatóak a lakcímbejelentés elmulasztásához.

Kifejezetten a fi zetési meghagyásos eljárás szempontjából megfelelő lehetne az a szabá-

lyozás, mely szerint a természetes személy a lakóhelyének, tartózkodási helyének megválto-

zása esetén a változástól számított munkanapon belül köteles – az erre biztosított

hagyományos és elektronikus módokon – bejelenteni a KEKKH részére az adataiban

bekövetkezett változást. Amennyiben nem teszi meg, ez olyan következménnyel járna a fi ze-

tési meghagyásos eljárások esetében, hogy amíg új címet nem jelent be, addig a közhiteles

nyilvántartásban szereplő címet kell megfelelő címnek tekinteni.

Tehát abban az esetben, ha a jogosult már eleve a KEKKH igazolás alapján, olyan címen kéri

a kötelezett számára a meghagyás kézbesítését, amely a nyilvántartásban szerepel, akkor

a postai kézbesítés sikertelensége esetén a közjegyző nem hiánypótlásra kötelezné a jogo-

sultat, hanem a kézbesítési vélelem beállást állapítaná meg, és megtenné az ehhez kapcso-

lódó intézkedéseket.

Ezzel a megoldással levesszük a terhet a jogosult válláról, mivel a jogosult egy közhiteles

nyilvántartás adataiban bízva, azok felhasználásával vette igénybe a fi zetési meghagyásos

eljárást. A kötelezettre kell telepíteni az eljárás további sorsát, akinek jogszabályi kötelezett-

sége az adatokban bekövetkezett változások bejelentése. Ha ezt elmulasztja, vélelem alapján

tekintik kézbesítettnek a meghagyást, mely ellentmondás hiányában jogerőre emelkedik.53

6. Zárógondolatok

A tanulmányban arra a következtetésre jutottunk, hogy a fi zetési meghagyás kézbesítése

során rendelkezésre álló szabályozásokkal nem tudjuk sikeresen felvenni a küzdelmet a rej-

tőzködő, elköltöző, ismeretlen kötelezettekkel szemben. Sem a postai, sem a végrehajtói

kézbesítési eljárás nem biztosít megfelelő megoldást ezekre az esetekre.54 A törvény a siker-

telen kézbesítést követően pedig – az alapesetünkben is jelzett módon – a jogosultra hárítja

a feladatot az eljárás folytatása érdekében.

Találhatunk megfelelő megoldást a problémára, azt azonban nem a fi zetési meghagyásos

eljárásban és nem is kézbesítés körében kell keresnünk, hanem a polgárok személyi adatainak

52 2012. évi II. törvény 254. § (1) bek. b. pont

53 Természetesen amennyiben a postai szolgáltató végzi a kézbesítést, álljon rendelkezésre a második

ellentmondás lehetősége.

54 Hozzá kell azonban tenni, hogy a végrehajtói kézbesítés során az esetek egy részében sikerül feloldani a prob-

lémát, és a postai úton sikertelenül kézbesített fi zetési meghagyás a végrehajtó általi kézbesítés során eljut

a címzetthez.

25

és lakcímének nyilvántartásáról szóló . évi LXVI. törvénykörében. A törvény kötele-

zettséget teremt a közhiteles nyilvántartásban szereplő adatok változása esetén a bejelen-

tésre, azonban jogkövetkezményt, szankciót nem kapcsol a kötelezettség nem teljesítéséhez.

Ezért teszi a tanulmány szerzője azt a javaslatot, hogy a bejelentési kötelezettség tekin-

tetében általános jelleggel érvényt kell szerezni a munkanapon belüli bejelentésnek a

KEKKH részére. Mulasztás esetén pedig minden olyan eljárásban, ahol a közhiteles nyilván-

tartás adatai irányadóak, a megfelelő jogkövetkezményt ki kell dolgozni.

A fi zetési meghagyásos eljárások tekintetében a kidolgozott javaslat a jogkövetkezmény

tekintetében pedig a következő lenne: Abban az esetben, ha a jogosult a KEKKH igazolás

alapján, olyan címen kéri a kötelezett számára a meghagyás kézbesítését, amely a nyilván-

tartásban szerepel, akkor a postai kézbesítés sikertelensége esetén a közjegyző nem hiány-

pótlásra kötelezné a jogosultat, hanem a kézbesítési vélelem beállást állapítaná meg, és meg-

tenné az ehhez kapcsolódó intézkedéseket.

Tehát az adatokban bekövetkezett változás bejelentését elmulasztó kötelezettnek jog-

következményként azzal kell számolnia, hogy a meghagyás vélelemmel kézbesített lesz

a bejelentett idézési címén, amely nyomán megnyílik az ellentmondás napos határideje,

majd annak elmulasztása esetén jogerőre emelkedik a fi zetési meghagyás.

Természetesen a jogerős fi zetési meghagyás birtokában a jogosult még nem jut hozzá

a követeléséhez, és annak végrehajtása során további nehézségekkel, akadályokkal kell

számolnia „rejtőzködő” kötelezett esetén. A tanulmányban felvázolt szabályozási javaslattal

azonban a fi zetési meghagyásos eljárási út nem zárul be a jogosult előtt, és az millió forintot

meg nem haladó pénzkövetelések érvényesítése során sem egy felesleges eljárási lépésként

kellene a fi zetési meghagyásos eljárásra gondolni.

26

Háromoldalú jogviszonyok a zálogjogkörében

1. Többoldalú jogviszonyok a szerződéses biztosítékok körében

A polgári jog a dologi biztosítékok szabályozása során a jogviszonyok kétoldalúságából

indul ki. A személyi biztosítékokhoz hasonlóan azonban a dologi biztosítékok is gyakran

háromoldalú jogviszonyt fednek le. Ez abból adódik, hogy a dologi biztosítékoknál is elvál-

hat egymástól a biztosított követelés kötelezettje, illetve a biztosítékot nyújtó fél. Erre zálog-

jog körében meglehetősen gyakran kerül sor.

Emellett az is gyakori, hogy a személyes követelést egyidejűleg nemcsak zálogjog, hanem

más biztosíték (pl. kezesség) is biztosítja. Ilyenkor a jogviszonyok akár négyoldalúvá is vál-

hatnak. Az ilyen esetek szétfeszítik a zálogjog járulékos jellegét, arra kényszeríti a jogalkotót,

hogy kivételeket tegyen a szigorú értelemben vett járulékosság elve alól. Mindezt a szabá-

lyozás szintjén is fi gyelembe kell venni.

2. A zálogjog megszűnéséhez kapcsolódó járulékosság

A zálogjog járulékos jellegéből következik, hogy a biztosított követelés megszűnése kihat

a zálogjogra, a követelés megszűnésével ugyanis a zálogjog is megszűnik. Ezt a Ptk. :. §

() bekezdésének d) pontja is rögzíti. Ennek alapján megszűnik a zálogjog, ha a zálogjoggal

biztosított követelés, illetve minden olyan jogviszony, amely alapján a jövőben zálogjoggal

biztosított követelés keletkezhet, megszűnik.

A biztosított követelés az esetek nagy részében teljesítéssel szűnik meg. A zálogjog meg-

szűnéséhez kapcsolódó legegyszerűbb esetkör, ha a zálogjogosult hitelezőt a személyes

adós zálogkötelezett elégíti ki. Ilyenkor a biztosított követelés kötelezettje (a személyes adós)

és a zálogkötelezett (dologi kötelezett) ugyanaz a személy. Ilyen személyazonosság esetén

a teljesítéssel nemcsak a biztosított követelés, hanem egyúttal a zálogjog is megszűnik.

A régi magyar magánjog szerint ugyanakkor a jelzálogjog megszűnéséhez önmagában a tar-

tozás kifi zetése nem volt elegendő. A zálogtárgy ugyanis mindaddig lekötve maradt, amíg

a zálogjogot a nyilvántartásból nem törölték. Ha az adós a jelzálogjogos követelést teljesí-

tette, kérhette a jelzálogjog törlését. Erre azonban nem volt köteles, vagyis ha a telekkönyvi

B O D Z Á S I B A L Á Z S

27

törlésre nem került sor, akkor a jelzálogjog – követelés nélkül is – fennmaradt, ami bizo-

nyos tekintetben az önállóság jeleit viselte magán.1

Kérdés volt azonban, hogy mit jelentett és pontosan milyen terjedelmű is volt ez az

önállónak tekintett jelzálogjog. Volt olyan nézet, amely szerint az önállóság azt jelentette,

hogy a jelzálog tulajdonosa – aki az alapesetben személyes adós is volt – a nyilvántartásból

nem törölt jelzálogjogra újabb kölcsönt tudott felvenni. Más nézet szerint erre csak akkor

kerülhetett sor, ha az adós előbb a jelzálogjogot magára ruháztatta. Zlinszky Imre szerint

azonban akik így érveltek, fi gyelmen kívül hagyták a zálogjog járulékos jellegét. Nézete

szerint ugyanis az osztrák és a korabeli magyar jog csak a nyilvánkönyvek és a harmadik

jóhiszemű jogszerzők érdekében tett törvényi kivételt a járulékosság elve alól. Ennek

lényege abban állt, hogy a már elenyészett jelzálogjogot bizonyos harmadik jóhiszemű

jogszerzők – de csakis ezek – irányában létezőnek tekintették. Amint azonban ez az indok

megszűnt, a helyzet kivételességének indoka is megszűnt.2

Mindezek alapján Zlinszky szerint a követelés teljesítése után a nyilvántartásból nem törölt

jelzálogjog fennállására alapítva csak azok a harmadik személyek érvényesíthettek jogokat,

akikre a még fennállónak tekintett jelzálogjogot átruházták, vagy akik arra alzálogjogot

szereztek.3

Látható tehát, hogy már az alapesetben sem feltétlenül érvényesült teljes mértékben

a járulékosság elve. Jelzálogjognál a korabeli magyar magánjogban – részben a telekkönyvi

elvek hatására – megjelentek a követeléstől való függetlenség, önállóság jelei. Ezek még

inkább felerősödtek azokban az esetekben, amikor a jelzálogos hitelezőt nem a személyes

adós elégítette ki, vagy a személyes adós nem volt a zálogtárgy tulajdonosa.

Hatályos jogunk alapján is jól kimutatható a (jel)zálogjog és a követelés közötti viszony

lazulása – adott esetben teljes megszűnése – azokban az esetekben, amikor a zálogjogosult

hitelezőt nem a személyes adós elégíti ki.

3. Kivételek a zálogjog megszűnéséhez kapcsolódó járulékosság alól

A zálogjog megszűnéséhez kapcsolódó járulékosság szabálya alól tesz kivételt a Ptk. :. §

() bekezdése. Ennek alapján a zálogjoggal biztosított követelés megszűnése ellenére is fenn-

marad a zálogjog a követelést kielégítő személyes kötelezettet, zálogkötelezettet vagy har-

madik személyt megillető megtérítési igény biztosítására. Ez a megtérítési igény a Ptk. :. §

() bekezdése alapján keletkezik, amely szerint – ha a kötelezett és a harmadik személy

közötti jogviszonyból más nem következik –, a harmadik személyt megtérítési igény illeti

meg a kötelezettel szemben.

1 Zlinszky Imre: A magyar magánjog mai érvényében – különös tekintettel a gyakorlat igényeire. Ötödik

kiadás. Kiegészítette: Dárday Sándor. Budapest, Franklin-Társulat, 1894. 331.

2 Zlinszky: i.m. 331.

3 Zlinszky megállapításai ugyanakkor kizárólag az akkor hatályos jogra vonatkoztak, mert „de lege ferenda”

a jelzálogjog önállóságának volt a határozott híve. Ld.: Zlinszky: i.m. 331.

28

Ehhez kapcsolódóan a Ptk. :. § () bekezdése három különböző esetet szabályoz:

a zálogjog vagy

a követelést kielégítő (nem zálogkötelezett) személyes kötelezettre, vagy

a követelést kielégítő (nem személyes adós) zálogkötelezettre, vagy pedig

a követelést kielégítő harmadik személyre száll át.

Ezekben az esetekben a zálogjog a biztosított követelés megszűnése ellenére is fennmarad

és a továbbiakban egy másik követelést, a hitelezőt kielégítő személy megtérítési igényét

biztosítja. Ezekben az esetekben tehát egy jogszabály által előírt követeléscserére kerül sor.

Két különböző követelésről, illetve igényről van szó, még abban az esetben is, ha összegsze-

rűségükben esetleg meg is egyeznek egymással.

A megtérítési igény jogosultja az eredeti zálogjogosult helyébe lép, az annak megfelelő

ranghelyen. A zálogjog terjedelmét, a zálogkötelezett helytállási kötelezettségének mértékét

tekintve változatlan marad.

A három kivételt képező esetet az is összekapcsolja, hogy a zálogjogosult mindhárom eset-

ben kielégítést kap, a biztosított követelést ugyanis valaki teljesíti. Közös elem az is, hogy közöm-

bös a kielégítés módja, arra tehát nemcsak fi zetés, hanem beszámítás útján is sor kerülhet.

Az alábbiakban ezeket a megszűnéshez kapcsolódó járulékosság alól tett kivételeket vizs-

gáljuk meg részletesebben.

4. A biztosított követelés teljesítése a nem zálogkötelezett személyes adós által

4. 1. A régi magyar magánjog szabályai A hitelezőnek a nem dologi kötelezett (nem tulajdonos) személyes adós általi kielégítéséről

régi magánjogunkban a jelzálogjogról szóló . évi XXXV. törvény (a továbbiakban: Jt.)

. §-a rendelkezett. Eszerint, ha a jelzálogos hitelezőt olyan személyes adós elégítette ki, aki

nem volt tulajdonosa a jelzálognak, a jelzálogjog a követelés kielégítésével rá szállt annyiban,

amennyiben a kielégítés alapján a jelzálog tulajdonosától, vagy ennek valamelyik jogelőd-

jétől megtérítést követelhetett. Ugyanezt a szabályt kellett megfelelően alkalmazni akkor is,

ha a jelzálogos követelés és a személyes adósság egy személyben egyesült.

A Jt. . §-ában szabályozott esetkör a törvényi engedmény egyik esete volt. Ebben az eset-

ben a személyes adós és a zálogtárgy tulajdonosa között alakult ki visszkereseti igény, ame-

lyet ugyanolyannak tekintettek, mint az egyetemleges adóstársak közötti megtérítési igényt.

A személyes adósra sosem az eredeti követelés szállt át, hanem csak a jelzálogjog, amely az

átszállással az addigi követelés helyett egy másik követelésnek a biztosítékává változott át.

A Jt. . §-a ugyanakkor szűkítette azt a személyi kört, akivel szemben a kielégítést nyújtó

személyes adós megtérítési igényt érvényesíthetett, hiszen ez az igény csak a zálogtárgy

tulajdonosával, vagy annak valamelyik jogelődjével szemben állt fenn.

A személyes adósra ennek alapján csak a jelzálogjog szállt át, a követelés azonban nem.

Ez az átszálló jelzálogjog az eredeti követelés helyett a személyes adós megtérítési követelé-

sét biztosította. Ennek azonban az volt a feltétele, hogy a követelés fennálljon, vagyis feltételes

29

követelés teljesítése esetén a személyes adós jelzálogjogot nem szerezhetett. Ugyancsak

nem szerzett jelzálogjogot a személyes adós akkor sem, ha olyan már megszűnt követelést

fi zetett ki újból, amelynek erejéig a jelzálogjog a jóhiszemű telekkönyvi szerző javára fenn-

állt. Az ilyen jóhiszemű jelzálogos hitelező javára ugyanis a jelzálogos követelés a Jt. . §-a

alapján csak a jelzálogtárgyból való kielégítés keresése szempontjából állt fenn, de nem

a személyes adóssal szembeni viszonyban.4

A jelzálogjog átszállásának feltétele volt, hogy a követelés a teljesítés következtében meg-

szűnjék. A teljesítés módja azonban közömbös volt, vagyis arra újítás (nováció) útján is sor

kerülhetett. A személyes adós addig teljesíthette a követelést, amíg a jelzálogjog a telek-

könyvbe be volt jegyezve.

A Jt. . §-ának alkalmazása szempontjából szükséges volt, hogy a hitelezőt kielégítő

személyes adós a zálogtárgy tulajdonosától különböző személy legyen, az azonban nem volt

feltétel, hogy a tulajdonos ne legyen személyes adós. A hitelezőt kielégítő személyes adós

tehát akkor is megszerezte a jelzálogjogot, ha a zálogtárgy tulajdonosával egyetemleges

adóstársak voltak.5

A teljesítésnek a személyes adóstól kellett származnia, vagyis harmadik személy teljesítése

a személyes adós javára nem eredményezhette a jelzálogjog átszállását. Erre akkor sem kerül-

hetett sor, ha a teljesítés a személyes adós javára szóló ajándék volt.

Ha a személyes adós csak részben teljesítette a követelést, a zálogtárgy tulajdonosával

vagy annak jogelődjével szemben a részteljesítés alapján is megtérítést igényelhetett. Ilyen

esetben részjelzálogjog keletkezett. Ez a részjelzálogjog azonban valójában az eredeti jelzálog-

jog ranghelyének egy másik követelés biztosítására való felhasználása volt, ezért az . évi

Telekkönyvi Rendtartás . §-a értelmében a megmaradó jelzálogjog megelőzte a személyes

adósra átszálló részjelzálogjogot.

A mellékkötelezettségek (kezesség, kézizálogjog) a teljesítéssel csak akkor szálltak

át a személyes adósra, ha egyúttal kezes vagy zálogot adó is volt.6

4. 2. A hatályos jog megoldása Az első esetkör, amelyet a Ptk. :. § () bekezdése szabályoz, amikor a zálogjog a szemé-

lyes adóst megillető megtérítési igény biztosítására marad fenn. Ha a zálogjogosult hitelezőt

a személyes adós elégíti ki, a biztosított követelés megszűnik. Amennyiben azonban

a személyes adós valakitől megtérítést igényelhet, ennek az igénynek a biztosítására a zálog-

jog fennmarad. Ebben az esetben ugyanakkor feltétel, hogy a személyes adós ne legyen

egyben zálogkötelezett is.

Ezen ritka esetek egyike, amikor a kötelemben van olyan adóstárs, aki zálogkötelezett is

egyben, míg más adóstársak nem zálogkötelezettek. Ha a nem zálogkötelezett egyetemle-

ges adóstárs személyes adós kielégíti a hitelezőt, megtérítési igénye keletkezik a többi

4 Nizsalovszky Endre: A jelzálogjog jogszabályainak magyarázata. Budapest, Grill Károly Könyvkiadóvállalata,

1929. 36.

5 Nizsalovszky Endre: Korlátolt dologi jogok. In: Szladits Károly (szerk.): Magyar Magánjog. Ötödik kötet,

Dologi Jog, Budapest, Grill Károly Könyvkiadóvállallata, 1942. 722.

6 Nizsalovszky: A jelzálogjog jogszabályainak magyarázat, i.m. 37.

30

adóstárssal szemben. Ennek a visszkereseti igénynek a biztosítására marad fenn a személyes

adósra átszálló zálogjog a többi adóstárssal szemben. Mivel azonban ez a megtérítési

igény – az egyetemleges kötelezettek egymás között fennálló elszámolási viszonya alapján –

rendszerint az eredeti követelésnek csak egy része, ezért a zálogjog is csak a megtérítési

igény erejéig száll át a teljesítő személyes adósra.

5. A hitelező kielégítése a nem személyes adós dologi kötelezett által

5. 1. A régi magyar magánjog szabályai Régi magánjogunkban a Jt. . §-a szabályozta azt az esetet, amikor a jelzálogos hitelezőt

a zálogtárgy olyan tulajdonosa elégítette ki, aki nem volt személyes adós. Ilyen esetben a jel-

zálogos követelés a kielégítéssel – a kezesre irányadó szabályoknak megfelelően – a hitele-

zőt kielégítő tulajdonosra szállt át, amennyiben a személyes adóstól vagy mástól megtérítést

követelhetett. Ugyanez a szabály volt irányadó akkor is, amikor a jelzálogos követelés és

a jelzálog tulajdona egy személyben egyesült. Ezekkel azonos rendelkezést tartalmazott az

-as Magánjogi Törvényjavaslat (a továbbiakban: Mtj.) . §-a is.

A Jt. . §-a az Osztrák Polgári Törvénykönyv (a továbbiakban: Optk.) . § és . §-aihoz

hasonlóan rendezte azt az esetet, amikor a jelzálogos hitelező a jelzálogjoggal terhelt ingat-

lan olyan tulajdonosától kapott kielégítést, aki nem volt személyes adós. Ebben az esetben

a követelés nem szűnt meg, hasonlóan ahhoz az esethez, amikor az adós tartozását a kezes

fi zette ki. A fi zető kezes ugyanis – a közte és a főadós között fennálló jogviszonyhoz képest –

megszerezte a követelést.

A Jt. miniszteri indokolása szerint méltánytalan lett volna, ha a követelésnek az ingatlan-

tulajdonos (a dologi kezes) általi teljesítése esetén a jelzálogjog konfúzió folytán megszűnt

volna. Ehelyett ebben az esetben saját (tulajdonosi) jelzálogjog jött létre. A tulajdonosi jel-

zálogjog alapján a tulajdonos az ingatlanra vezetett végrehajtás esetén éppen úgy kapott

kielégítést, mint más jelzálogos hitelezők.7

A jelzálogjog megszűnésére a Jt. előtti jog szerint sem került sor, ehhez ugyanis telekkönyvi

törlésre is szükség volt. Ebben az esetben azonban a jelzálogjog fennmaradásából a tulaj-

donosnak nem származott előnye, mert az ingatlan árverése esetén az általa kifi zetett

teher összegét nem lehetett a tulajdonos javára sorozni és így a rangsorban hátrább álló

hitelezők előnyhöz jutottak annak következtében, hogy az egyik teher tekintetében a hite-

lező és a dologi kötelezett személye egybeesett. Ez a Jt.-hez képest lényegesen kedvezőtlenebb

megoldást jelentett a zálogtárgy tulajdonosa számára.

A Ptk. -as első tervezete éppen ezt az esetet tekintette a legerősebb érvnek a saját

(tulajdonosi) jelzálogjog intézménye mellett. Az -as tervezet ugyan még elzárkózott

a saját jelzálogjog tényleges elismerésétől, a fenti méltánytalanságot azonban úgy kívánta

orvosolni, hogy a tulajdonost – mint dologi kezest – feljogosította az általa teljesített jel-

zálogos követelés átruházására (. §). A tervezet . §-a ugyanakkor kimondta, hogy

7 Nizsalovszky: i.m. 35.

31

ha a tulajdonos ezzel a jogával nem élt, a jelzálogjog a rangsorban következő jelzálogos

követelésekkel szemben hatálytalan volt. Ennek a denaturált saját jelzálogjognak az árve-

rés esetén csak az volt a következménye, hogy a tulajdonos hitelezőként megkapta azt az

összeget, amelyet vételárfölösleg címén egyébként is megkapott volna.8 Ez azt jelenti,

hogy ha ilyen vételárfölösleg nem maradt, akkor a tulajdonos a saját jelzálogjogán külön

kielégítésre nem tarthatott igényt.

A Ptk. -as második tervezete – amelyet -ben törvényjavaslat formájában az

Országgyűlés elé is benyújtottak – már nem zárkózott el ennyire mereven a saját jelzálog-

jog intézményétől.9 Az -as tervezet . § () bekezdése a kezes jogi helyzetének analó-

giájaként mondta ki a követelésnek – és járulékos természeténél fogva a jelzálogjognak –

a tulajdonosra való átszállását, ezzel elismerve a saját jelzálogjog keletkezésének egyik

nélkülözhetetlen esetét.

A Jt. . §-a az -as tervezettől annyiban tért el, hogy csak akkor ismerte el a jelzálog-

jognak a tulajdonosra történő átszállását, ha a tulajdonosnak a teljesítéssel a személyes adós

irányában valóban követelése keletkezett. Előfordulhatott emellett olyan helyzet is, amikor

több különböző személy tulajdonában lévő ingatlan volt jelzálogul lekötve és az egyik

dologi kötelezett teljesítése folytán nem – vagy nemcsak – a személyes adóssal szemben

támadt követelése, hanem más dologi kötelezettekkel szemben is. Erre az esetre vonatkozott

a Jt. . § () bekezdésének azon fordulata, hogy a tulajdonos „mástól” is követelhetett megtérítést.

A Jt. . § () bekezdése az () bekezdés szabályát arra az esetre is kiterjesztette, ha a tulaj-

donos nem elégítette ki a hitelezőt, hanem maga vált hitelezővé. Erre a konfúzióra például

úgy kerülhetett sor, hogy a követelés a hitelezőről öröklés útján szállt rá. Ebbe a körbe

tartozott azonban az az eset is, amikor a követelést a tulajdonosra engedményezték.

A Jt. miniszteri indokolása ezzel kapcsolatban azt emelte ki, hogy a törvény nem látott

okot arra, hogy konfúzió esetében a jelzálogos követelés másként maradjon fenn, mint akkor,

ha a tulajdonos a hitelezőt kielégítette. Ha ugyanis a konfúzió a tulajdonosra kedvezőbb

eredménnyel járt volna, ez a különbség az anyagi jog szempontjából eltérő jogállást ered-

ményezett volna. Konfúzió esetén, ha a hitelező vált tulajdonossá, arról természetesen nem

lehetett szó, hogy ő a követelést is megszerezze, hiszen annak már korábban is a jogosultja

volt. Ilyen esetben azonban a jelzálogos követelés a Jt. . § () bekezdésében foglalt korláto-

zást szenvedte el.

A Jt. . § () bekezdésének alkalmazásában a hitelező kielégítésének módja közömbös volt,

vagyis nemcsak fi zetés, hanem a beszámítás és a datio in solutum10 is teljesítésnek minősült.

Annak sem volt jelentősége, hogy a tulajdonos a saját vagyonából elégítette-e ki a hitelezőt,

vagy esetleg erre a célra kölcsönt vett fel.

Nem szállt át azonban a jelzálogos követelés a tulajdonosra, ha a hitelező kielégítésére

végrehajtás útján került sor. A végrehajtás útján kapott kielégítéssel ugyanis a Jt. . §-a

18 Nizsalovszky: i.m. 31.

19 Igazságügyi Javaslatok Tára, az Igazságügyi Közlöny melléklapja, XIII. évfolyam, Külön szám. Kiadja a

Magyar Királyi Igazságügyminisztérium, Budapest, 1913. május 25.

10 Teljesítés helyetti adás, amely ebben az esetben azt jelentette, hogy a zálogtárgy tulajdonosa belenyugodott

a zálogtárgy elvesztésébe.

32

értelmében a jelzálogjog megszűnt. A végrehajtás útján végbement kielégítéssel a jelzálog-

jogban foglalt jogosítvány kimerült, amely a tulajdonos kezén sem éledhetett újra. A szemé-

lyes adós elleni követelés azonban ilyenkor is átszállt a tulajdonosra.11

Nem szállt át a jelzálogos követelés a hitelezőt kielégítő tulajdonosra, ha egyben szemé-

lyes adós is volt. Akkor sem szállt át a biztosított követelés, ha a tulajdonos másnak az egye-

temleges adóstársa volt, még akkor sem, ha egymás közötti viszonyukban a kötelezettség

teljes egészében a másik személyes adóst terhelte.12

Ugyancsak nem szerezte meg a jelzálogos követelést a tulajdonos, ha készfi zető kezes volt.

Sortartásos és kártalanító kezesség esetén azonban más volt a helyzet. Ha a jelzálogjog nem

a kezesi jogviszonyból származó követelés biztosítására szolgált, a tulajdonos kezes a hite-

lező kielégítésével a jelzálogos követelést megszerezte, feltéve, hogy az ellene mint kezes

elleni fellépésnek nem voltak meg az előfeltételei. Ha azonban akkor teljesített, amikor már

vele mint kezessel szemben fel lehetett lépni, a személyes adóssal egy tekintet alá esett.13

Ha tehát a tulajdonos mint személyes adós, vagy mint a személyes adóssal egy tekintet alá

eső személy elégítette ki a hitelezőt, a jelzálogos követelés nem szállt át, a jelzálogjog pedig

megszűnt és a jelzálogjog törlésének volt helye. Ehhez kapcsolódóan azonban a ranghellyel

való rendelkezés joga alkalmazást nyert.

Megszűnt a követelés abban az esetben is, ha a hitelezőt sem nem a tulajdonos, sem nem

a személyes adós elégítette ki. Ilyenkor a jelzálogjog tekintetében törlésre kerülhetett sor.

Ez alól egyrészt a kezes általi teljesítés, másrészt a Jt. . §-a volt kivétel. A Jt. . §-a rendel-

kezett a magához váltásról és a beváltásról.

A tulajdonost egyébként a kielégítési szabadság attól kezdve illette meg, hogy a követelés

az ő irányában lejárt vagy azt a személyes adós teljesíthette (Jt. . §).

Ha a tulajdonos nem személyes adós a hitelezőt kielégítette, főszabály szerint a követelés

a maga egészében szállt át rá és ez alkotta a megtérítési követelést. Ha azonban a tulajdonos

csak részben teljesített, a részteljesítés alapján is követelhetett megtérítést, de a hitelező

fennmaradó jelzálogjoga ilyenkor rangsorban megelőzte a tulajdonosra átszálló részjel-

zálogjogot.14

A hitelezőt kielégítő dologi kötelezett kezesi jogállásából az is következett, hogy vele szem-

ben a személyes adós – a hitelezővel szemben őt megillető kifogásokon felül – az egymás

közötti jogviszonyukból eredő kifogásokat is felhozhatta. Kezességi szabály volt emellett

az is, hogy a teljesítéssel a követelés a teljesítő kezesre átszállt. Ennek külön kimondására

a zálogtárgy tulajdonosára nézve azért volt szükség, mert a kezesség szabályai rá csak meg-

határozott vonatkozásokban voltak irányadóak.15

A tulajdonossal szemben a személyes adóst megillető kifogásokhoz kapcsolódóan felmerült

a kérdés, hogy a kifogások megakadályozhatták-e a tulajdonosi jelzálogjog keletkezését,

11 Nizsalovszky: i.m. 33.

12 A jelzálogjog azonban a Jt. 10. §-a alapján a többi személyes adóssal szembeni megtérítési igény

biztosítékaként átszállt rá.

13 Nizsalovszky: i.m. 33.

14 A Telekkönyvi Rendtartás 27. §-a alapján.

15 Nizsalovszky: i.m. 33.

33

illetve milyen hatással voltak a tulajdonosi jelzálogjogra abban az esetben, ha a személyes

adós valamely kifogást érvényesítve megdöntötte a tulajdonosra átszállt követelést. Vajon

a követelés megdőlése a tulajdonosi jelzálogjog megszűnését eredményezte?

Nizsalovszky szerint mivel a Jt. a kezesség szabályai szerinti átszállást mondta ki, ezért

a jelzálogos követelés a tulajdonosra minden olyan esetben átszállt, amikor a kezesség sza-

bályai szerint a követeléssel együtt átszálltak az annak biztosítására szolgáló mellékjogok.

Ha meg is dőlt a megtérítési igény, amelynek biztosítására a mellékjogok szolgáltak, a jel-

zálogjog továbbra is fennmaradt, de azt a rangsorban hátrább álló hitelezők árverés esetében

éppen úgy kifogásolhatták, mint az eredeti követelés megszűnése esetén a jelzálogjogot álta-

lában.16 Ez a szabály láthatóan áttörte a járulékosság elvét.

Ha a hitelező követelését nemcsak jelzálogjog, hanem ezenfelül kézizálogjog és kezesség

is biztosította, a hitelezőt kielégítő ingatlantulajdonos – a kezesség szabályainak megfele-

lően – az egyéb biztosítékokat szintén megszerezte. A jelzálogjog különlegessége ebben

a vonatkozásban az volt, hogy az ilyen kumulált biztosítás esetén a saját biztosítékát csak

a zálogtárgy tulajdonosa szerezhette meg. A fi zető kezes a kézi- és jelzálogjogot megszerezte

ugyan, de önmaga ellen a követelést még akkor sem, ha a jelzálogul lekötött ingatlan esetleg

a kezes tulajdonában állt.17

Hasonló volt a helyzet kézizálogjog esetében is akkor, ha a kézizálogot adó nem személyes

adós tulajdonos teljesített. A kézizálogjog ugyanis megszűnt azáltal, hogy a zálogtárgy

tulajdonosához visszakerült.18 Mindez azt tükrözi, hogy a korabeli jog kézizálogjognál még

ebben a korlátozott mértékben sem ismerte el a tulajdonosi zálogjog intézményét.

Sajátosan alakult a kötelezettek egymás közötti viszonya, ha ugyanannak a követelésnek

a biztosítására egyidejűleg történt a jelzálogjog alapítása és a kezességvállalás. Az Mtj. . §

() bekezdése szerint ugyanis ilyenkor egyetemleges adóstársaság jött létre. Ez azt jelen-

tette, hogy a jelzálogos hitelezőt kielégítő tulajdonos a kezestől is csak a követelés felének

a megtérítését követelhette, ha a személyes adóssal szemben az egész követelés rá szállt át.

A megtérítési követelést biztosító jelzálogjog a konszolidáció mindkét esetében fennma-

radt a személyes adóssal szembeni viszonyban. Ez azt jelenti, hogy akár a tulajdonos vált

hitelezővé, akár a hitelező tulajdonossá, a követelés és a jelzálogjog mindkét esetben fenn-

maradt.19 Ha azonban az ingatlan tulajdonosa egyben személyes adós is volt, a konfúzió

folytán a követelés megszűnt és a jelzálogjog törlésének volt helye.

A tulajdonosra átszálló jelzálogjog tehát csak akkor maradt fenn, ha a hitelezői és tulajdo-

nosi minőség egy személyben való egyesülése anélkül ment végbe, hogy a harmadik, a szemé-

lyes adósi minőség is találkozott volna a hitelezői minőséggel. Ez utóbbi esetben ugyanis

a követés megszűnt, a korabeli magyar jog pedig – szemben a német joggal – az ilyen esetre

nem ismerte el a tulajdonosi telekadósságot.20

16 Nizsalovszky: i.m. 34.

17 Nizsalovszky: i.m. 34.

18 Ld. Mtj. 852. § (2) bekezdés.

19 Nizsalovszky: i.m. 35.

20 Nizsalovszky: Korlátolt dologi jogok, i.m. 720.

34

A tulajdonosi jelzálogjog alapján a tulajdonos az ingatlanra vezetett végrehajtás esetén

éppen úgy kapott kielégítést, mint más jelzálogos hitelezők, akik az ingatlanra végrehajtást

nem vezettek.21

5. 2. A hatályos jogi rendelkezések A Ptk. :. § () bekezdése alapján a biztosított követelés megszűnése ellenére is fenn-

marad a zálogjog a zálogkötelezettet megillető megtérítési igény biztosítékául.

Amennyiben a zálogjogosult részére a dologi kötelezett nyújt teljesítést, a zálogkötele-

zettnek megtérítési igénye keletkezik a személyes adóssal szemben.22 Ennek jogalapját a Ptk.

:. § () bekezdése jelenti. Eszerint, ha a kötelezett és a harmadik személy közötti jogvi-

szonyból más nem következik, a harmadik személyt megtérítési igény illeti meg a kötele-

zettel szemben. A Ptk. :. § () bekezdése ezt azzal egészíti ki, hogy ha a követelés telje-

sítésére tekintettel a harmadik személynek követelése keletkezik a kötelezettel szemben,

a megszűnt követelés biztosítékai fennmaradnak, és e követelést biztosítják. Ezt a rendel-

kezést kell alkalmazni akkor is, ha a követelés kielégítésére zálogjog vagy biztosítékot nyújtó

személy helytállása alapján kerül sor. A Ptk. :. § () bekezdése ennek alapján a Ptk. :. §

() bekezdésében nevesített esetkörök közül kettőt lefed.

A biztosított követelésnek a nem személyes adós dologi kötelezett általi teljesítését

korábban a régi Ptk. . § () bekezdése szabályozta. Ennek alapján, ha a zálogtárgy tulaj-

donosa, valamint a követelés kötelezettje (személyes kötelezett) különböző személy volt és

a hitelező a zálogtárgyból kielégítést kapott, a zálogjog megszűnt, a követelés pedig egyéb

biztosítékaival együtt a kielégítés erejéig a tulajdonosra szállt át. Látható, hogy a Ptk. nem

ezt a rendelkezést vette át, hiszen nem a zálogjog megszűnését és a követelés átszállását

mondja ki, hanem azt, hogy a zálogjog a biztosított követelés megszűnése ellenére is fenn-

marad a zálogkötelezettet megillető megtérítési igény biztosítására.

A régi és az új Ptk. tehát alapvetően eltérően szabályozza a (jellemzően nem személyes

adós) zálogkötelezett általi teljesítést. A régi Ptk. szerint ilyen esetben a zálogjog szűnt

meg, és a követelés szállt át egyéb biztosítékaival együtt a zálogkötelezettre. A Ptk. szerint

viszont a követelés szűnik meg és a zálogjog száll át a dologi kötelezettre.

További eltérés mutatkozik a régi magyar magánjog szabályaival való összevetés során.

Az előző pontban részletesen is bemutattuk, hogy a korábbi magyar magánjog szerint a kö-

vetelés átszállása mellett a zálogjog is átszállt a tulajdonosra, amelynek révén saját (tulajdo-

nosi) jelzálogjog jött létre. Ezzel szemben a régi Ptk. . § () bekezdése azért nem mondta

ki a zálogjog átszállását is, mert nem ismerte el a tulajdonosi zálogjog intézményét.

21 Nizsalovszky: A jelzálogjog jogszabályainak magyarázata, i.m. 35.

22 Bár ezt a követelményt a Ptk. nem mondja ki, ilyen esetben a dologi kötelezett jellemzően nem személyes

adós is egyben. Kivételesen előfordulhat azonban olyan helyzet is, hogy az egyetemleges adóstársak közül nem

mindegyik zálogkötelezett. A hitelezőt kielégítő zálogkötelezettnek ilyen esetben megtérítési igénye kelet-

kezik a többi egyetemleges adóstárssal szemben, a zálogjog pedig a zálogkötelezett javára, a megtérítési

igénye biztosítékául ebben az esetben is fennmarad.

35

Felmerül a kérdés, hogy milyen következményekkel jár korábbi magánjogunk, valamint

a régi Ptk. . § () bekezdése, illetve a Ptk. :. § () bekezdése között fennálló eltérés.

Ez a különbségtétel elsődlegesen a kifogások tekintetében jelenik meg.

A hitelezőt kielégítő dologi kötelezettel szemben korábbi jogunk szerint a személyes

adós mindazokat a kifogásokat felhozhatta, amelyeket akár a tulajdonossal, akár a hitele-

zővel szemben felhozhatott.23 A hitelezővel szemben a személyes adós elsődlegesen a biz-

tosított követelésre, illetve az alapjogviszonyra vonatkozó kifogásokat érvényesíthette.

A Ptk. :. § () bekezdése ugyanakkor a biztosított követelés megszűnését mondja ki.

Ennek következtében pedig azok a kifogások is megszűnnek, amelyek az alapügyletre, illetve

az abból származó biztosított követelésre irányulnak. A személyes adós a megtérítési igény-

nyel rendelkező zálogkötelezettel szemben fennálló kifogásait gyakorolhatja ugyan,

de a korábbi biztosított követeléshez kapcsolódó kifogásokat már nem hozhatja fel.

Ebben az esetben a személyes adós számára az marad az egyetlen lehetőség, hogy beszá-

mítási kifogásként hivatkozik a zálogkötelezettel szemben arra, hogy ez utóbbi a hitelező

kielégítésekor elmulasztotta felhozni azokat a kifogásokat, amelyek a hitelezővel szemben

a személyes adóst is megillették volna.

Emellett dogmatikai szempontból is kérdés, hogy megszűnik-e az eredeti biztosított

követelés a hitelezőnek a dologi kötelezett általi kielégítésével, vagy törvényi engedmény

útján – megtérítési igény formájában – átszáll a zálogkötelezettre. Kérdés tehát, hogy ez

a megtérítési igény egy új követelés, vagy azonos az eredeti biztosított követeléssel. Korábbi

jogunk szerint az eredeti követelés kizárólag abban az esetben szűnt meg, ha a hitelezőt

a személyes adós – vagyis a követelés kötelezettje – elégítette ki.

A Ptk. :. § ezzel kapcsolatban csak annyit mond, hogy a kötelem a szolgáltatás teljesí-

tésével megszűnik. Ebből arra a következtetésre juthatunk, hogy bárki is teljesíti a szolgálta-

tást – legyen az a személyes adós vagy harmadik személy –, a teljesítéssel a kötelem minden

esetben megszűnik. Ebből pedig az következik, hogy a zálogjogosultra sem az eredeti biz-

tosított követelés száll át, mert az a hitelezőnek a zálogkötelezett általi kielégítésével meg-

szűnt. A megtérítési igény ennek alapján nem az eredeti követelésnek a zálogkötelezettre

törvényi engedmény formájában átszálló alakzata, hanem egy teljesen új követelés. Ezt az

értelmezést támasztja alá a Ptk. miniszteri indokolása is, amely kiemeli, hogy a harmadik

személy általi teljesítéssel az eredeti kötelem megszűnik, a kötelezett a teljesítő harmadik

személlyel pedig elszámolási viszonyba kerül, és ennek keretében megtérítési igénye kelet-

kezik. A követelés, illetve a tartozás megszűnése következtében nem lehet szó az eredeti köve-

telés átszállásáról sem.24

Kérdés továbbá, hogy a Ptk. :. § () bekezdése alapján a zálogkötelezettre átszálló

tulajdonosi zálogjog milyen tartalmú. Az új kódex hallgat erről, így nem ad választ arra a kér-

désre sem, hogy ez egy abszolút hatályú, teljes zálogjog, vagy csak a rangsorban hátrább álló

zálogjogosultakkal szemben bír jogi relevanciával, de a forgalom más résztvevői számára nem

létezik. A régi Ptk. . § () bekezdéséhez kapcsolódóan volt olyan jogirodalmi álláspont,

23 Nizsalovszky: i.m. 33.

24 Általános indokolás a Polgári Törvénykönyvről szóló T/7971. számú törvényjavaslathoz, 561–562.

36

amely csak ennek a viszonylagos, kizárólag a hátrább álló zálogjogosultak irányában hatá-

lyos „fennmaradó” zálogjognak a létét ismerte el.25

Véleményünk szerint a Ptk. :. § () bekezdésében nem erről, hanem egy teljes értékű

tulajdonosi zálogjogról van szó, amely mindenkivel szemben dologi hatállyal bír. Kérdés

azonban, hogy ez a tulajdonosi zálogjog csak jelzálogjog formájában jöhet-e létre, vagy kézi-

zálogjogként is. A Ptk. szövege nem tesz különbséget kézi- és jelzálogjog között, amelyből

elvileg az következik, hogy ez a fajta tulajdonosi zálogjog bármilyen módon létrejöhet. Láttuk

azonban, hogy régi magánjogunk ezt csak jelzálogjog esetében ismerte el. Kézizálogjognál

a tulajdonosi zálogjog elismerése gyakorlati nehézségeket okozna, amelyeket a megváltozott

birtok fogalom alapján csak nehezen lehetne feloldani. Kézizálogjognál valójában csak az

a helyzet lenne kezelhető, ha nincs több zálogjogosult.

Kérdés emellett az is, hogy a végrehajtási eljárásban, illetve a felszámolási eljárás során

hogyan tudja a zálogkötelezett tulajdonos ezt a saját zálogjogot érvényesíteni. Ennek megnyug-

tató rendezéséhez a fi zetésképtelenségi eljárások szabályait is szükséges lenne módosítani.

Korábbi magánjogunkban a részteljesítéshez kapcsolódóan – a jelzálogjog és a követelés

részleges átszállása során – a hitelező fennmaradó jelzálogjoga és a tulajdonosra átszálló

részjelzálogjog közötti rangsort a Telekkönyvi Rendtartás . §-a rendezte. Ez a szabály

hatályos jogunk szerint is irányadó. Az ingatlan-nyilvántartásról szóló . évi CXLI.

törvény végrehajtásáról szóló /. (XII. .) FVM rendelet (a továbbiakban: Inytvr.)

. §-a ugyanis kimondja, hogy más megállapodás vagy jogszabály eltérő rendelkezése

hiányában a jelzálogjog részleges átszállása esetén a bejegyzésben azt kell feltüntetni, hogy

az átszállott részjelzálogjogot a fennmaradó jelzálogjog rangsorban megelőzi.

Végül arra is utalni kell, hogy a Ptk. :. § () bekezdése nem vonatkozik arra az esetre,

amikor a követelés kielégítésére a zálogjog érvényesítése során kerül sor. Ilyen esetben a zálog-

kötelezett tűri a zálogtárgyra vezetett bírósági végrehajtást, az ellene indított felszámolási

eljárást, vagy a zálogjog bírósági végrehajtáson kívüli érvényesítését. Ezekben az esetben

a zálogtárgy kikerül a zálogkötelezett tulajdonából és azon vagy a zálogjogosult, vagy egy

kívülálló harmadik személy szerez tulajdonjogot. Különösen ez utóbbi esetben a polgári jog-

nak biztosítania kell a tehermentes tulajdonszerzést. Ettől függetlenül is, a más személy

tulajdonába kerülő zálogtárgyon azért sem maradhat fenn a zálogjog, mert az új tulajdo-

nosnak nincs olyan megtérítési igénye, amelynek biztosítékául a zálogjognak fenn kellene

maradnia. Ilyen megtérítési igénye kizárólag a zálogkötelezettnek lesz, ő azonban ebben

az esetben elveszíti azt a zálogtárgyat, amelyet a fennmaradó zálogjog terhelhetne.

Mindebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a zálogkötelezettet választási lehetőség

illeti meg:

vagy tűri, hogy a zálogjogosult érvényesítse zálogjogát és ebben az esetben elveszíti

a zálogtárgyat, és azzal együtt a zálogjog rá történő átszállására sem kerülhet sor,

vagy teljesítéssel (fi zetéssel, beszámítással) megszünteti a követelést, kielégíti a hitelezőt,

és az így keletkező megtérítési igénye biztosítására megszerzi a fennmaradó zálogjogot,

amely tulajdonosi zálogjogként száll át rá.

25 Anka Tibor–Gárdos István–Nemes András: A zálogjog kézikönyve. Budapest, HVG–ORAC Kiadó, 2003. 31.

37

. A hitelező kielégítése harmadik személy által

6. 1. A kezes teljesítésére vonatkozó szabályok a régi magyar magánjogban Korábbi magánjogunk szerint a kezes olyan kötelezettnek minősült, akire a teljesítéssel

a követelés a mellékjogokkal – így a jelzálogjoggal – együtt (részben vagy egészben) szállt át.

A kezeshez hasonló helyzetben volt az is, aki ugyanannak a követelésnek a biztosítására

kézizálogot adott.26

Felmerült azonban a kérdés, hogy ha a követelést jelzálogjogon kívül kezesség is biztosí-

totta, akkor a fi zető jelzálogadósnak volt-e visszkereseti joga a kezessel szemben, és ha igen,

milyen mértékben.

Ebből a szempontból két eset között tettek különbséget. Amennyiben az ugyanazon

követelést biztosító kezesség, jelzálogjog és esetleg kézizálogjog egyidőben keletkezett,

a teljesítő kezesre nem szállt át a teljes jelzálogjog, csak annak egy része. Ilyen esetben ugyanis

a kötelezettek között egyetemlegesség állt fenn, vagyis a követelés köztük egyenlő arány-

ban oszlott meg és a jelzálogjog is csak az így kiszámított hányadrész erejéig biztosította

a hitelezőt kielégítő kezest megillető megtérítési igényt.27 Közösen történt kötelezettség-

vállalások esetén tehát az adósság terhe a mellékkötelezettek egymás közötti viszonyában

egyenlően oszlott meg.

Más volt azonban a helyzet, ha a kezesség, a kézizálogjog és a jelzálogjog ugyanazon

követelés mellett, de különböző időpontokban keletkezett. Ilyenkor arra, aki később vállalta

a kötelezettséget, az akkor már fennálló mellékjogok a maguk teljességében szállták át. Ha

tehát a jelzálogjog akkor már fennállt, amikor valaki ugyanazért a követelésért kezességet

vállalt, vagy annak biztosítására kézizálogot adott, és a hitelezőt az ilyen kezes vagy kézi-

zálog kötelezett elégítette ki, a jelzálogjog az egész követelés erejéig szállt át rá.28 Nem

közösen történt kötelezettségvállalás esetén ennek megfelelően a tartozás teljes egészében

a korábbi mellékkötelezettre hárult.

A feudális magyar jog szerint, ha a kezes és a jelzálogadós nem egymásra tekintettel vál-

laltak kötelezettséget, egyik sem fordulhatott a másik ellen.29 Új helyzetet teremtett azonban

az egyetemleges jelzálogjog intézményének az osztrák jog hatására végbement fejlődése,

majd a Jt. . §-ában történt újraszabályozása. Eszerint ugyanis az egyetemleges jelzálog-

adósok egymás közti viszonyában a jelzálogjog egész terhét a korábban terhelt ingatlan

viselte.30 Ebből azonban logikusan következett, hogy a bírói gyakorlat analógia útján

a személyes és a dologi kötelezett egymás közötti viszonyában arra az eredményre jutott,

hogy az adósság egész terhét a korábbi kötelezettnek kellett viselnie.31

26 Nizsalovszky: Korlátolt dologi jogok, i.m. 720.

27 Ld. 87. sz. Elvi Határozat

28 Nizsalovszky: i.m. 721.

29 Frank Ignácz: A közigazság törvénye Magyarhonban. I. rész, Buda, Magyar Királyi Egyetem, 1845. 665.

30 Jt. 57. § (2) bekezdés: „Ha az egyetemleges jelzálogjog azáltal keletkezett, hogy a már fennálló jelzálogjogot

utólag más ingatlanra terjesztették ki, ilyen esetben a jelzálogjog terhét az előbb és az utóbb terhelt ingatlan

telekkönyvi érdekeltjeinek egymásközti viszonyában kizárólag a korábban terhelt jelzálog viselte.”

31 Szladits Károly: Jelzálogjog és kezesség. Jogtudományi Közlöny, 1927/24. sz. 218.

38

A kezest megillető megtérítési igényt ugyanakkor már a . század eleji feudális magyar

jog is elismerte.32 Ez a szabály összhangban állt az osztrák jog felfogásával is, amelyet az

osztrák legfelsőbb bíróság gyakorlata a jelzálogadós fi zetésére is kiterjesztett. Ennek men-

tén a hitelezőt kielégítő kezes megtérítési igényét analógia útján a magyar bírói gyakorlat is

elismerte a dologi kötelezett esetében is.33

Ezt a korábbi bírói gyakorlatot kodifi kálta a Jt. . §-ának () bekezdése, amely szerint a jel-

zálogos hitelezőt kielégítő nem személyes adós tulajdonosra a jelzálogjog követelés a kielé-

gítéssel a kezesre irányadó szabályoknak megfelelően szállt át. Ezt követően már a törvényi

szabályozás szintjén is teljes volt a párhuzam a személyes adós elleni regressz igény tekinte-

tében a jelzálogjog és a kezesség között.

A Jt. . §-a a kezes visszkeresetének szabályain felül további feltételként azt írta elő, hogy

legyen olyan külön jogszabály, amely a fi zető jelzálogadósnak megtérítési követelést ad

a személyes adós ellen. A régi magyar magánjogban szokásjogi szabályon alapult a fi zető

jelzálogadóst megillető megtérítési igény elismerése. A Ptk. -as tervezete azonban ezt

így külön már nem mondta ki, hanem a jelzálogadós regressz joga tekintetében visszautalt

a kezest a főadós ellen megillető megtérítési igényre.34

Teljes volt a párhuzam a jelzálogadós és a kezes jogi helyzete között a hitelező ellen emel-

hető kifogások, illetve az ellenkövetelések beszámítása tekintetében is. A jelzálogjogra vonat-

kozóan természetesen érvényesültek a telekkönyv közhitelességéből származó eltérések.35

A jelzálogadósra nézve is irányadónak tekintették továbbá azt a szabályt, miszerint a ke-

zes mindaddig megtagadhatta a hitelező kielégítését, amíg a főadósnak joga volt a kötele-

zettségét megalapító jogügyletet megtámadni. Bár a Jt. ezt a rendelkezést nem mondta ki,

annak szükségességét egyértelműen elismerték.36

Összességében megállapítható, hogy a jelzálogjog – a hitelező kezes általi kielégítése

esetén is – a kezest a személyes adóssal szemben megillető megtérítési igény biztosítékaként

szállt át, vagyis ebben az esetben is követeléscserére került sor.

6. 2. A régi Ptk. szabályai A régi Ptk. . § () bekezdése alapján akár a főadós alapította a kezességgel együtt fennálló

zálogjogot, akár a főadóstól különböző személy, a kezes teljesítése következtében a több-

szörösen is biztosított követelés nem szűnt meg, hanem az azt biztosító – és a kezesség-

vállalást megelőzően keletkezett – jogokkal együtt a kezesre szállt át. Ez vonatkozott a kezes-

ségvállalás előtt keletkezett zálogjogra is, a régi Ptk. . § () bekezdésében szereplő időbeli

korlátra való tekintettel.

A jogosultnak teljesítő kezesre átszálló zálogjog nem volt új zálogjog, csupán a zálogjogo-

sult személyében következett be változás. A jogosultat kielégítő kezes a jelzálogjogot a tör-

vény rendelkezése alapján, ingatlan-nyilvántartáson kívül szerezte meg. Ilyenkor a zálogjog

32 Frank: i.m. 665.

33 Szladits: i.m. 218.

34 Szladits: i.m. 218.

35 Ezeket a Jt. 45–47. §-ai rögzítették és a jelzálogjog jóhiszemű megszerzésével álltak összefüggésben.

36 Szladits: i.m. 218.

39

eredeti ranghelyét megtartva szállt át a kezesre. Az ingatlant terhelő jelzálogjog átszállá-

sának ebben az esetben az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzés nem volt feltétele, az

eredeti jogosultat kielégítő kezes – hasonlóan a régi Ptk. . § () bekezdésében írt harma-

dik személyhez – a jelzálogjogot a törvény rendelkezése alapján, ingatlan-nyilvántartáson

kívül szerezte meg. Az új zálogjogosult természetesen követelhette a jelzálogjognak a javára

való ingatlan-nyilvántartási bejegyzését, ez a bejegyzés azonban csupán deklaratív hatályú volt.

Ebből pedig az is következett, hogy a zálogkötelezett ellen indított felszámolási eljárásban

a hitelezői igényt bejelentő kezes követelése zálogjoggal biztosított követelésnek minősült,

azt a felszámolónak ilyen igényként kellett nyilvántartásba vennie és kielégítenie (BDT

//.). Ezek az elvek a Ptk. alapján is irányadóak.

Más volt azonban a helyzet, ha a jogosultat a zálogkötelezett elégítette ki. Ha a zálog-

kötelezett egyben a személyes adós is volt, akkor a teljesítés által a követelés megszűnt,

tehát a továbbiakban a kezest sem terhelte helytállási kötelezettség. Amennyiben azonban

a zálogkötelezett csak dologi kötelezett volt, személyes adós azonban nem, akkor a régi Ptk.

. § () bekezdése alapján teljesítése esetén a zálogjog megszűnt, a követelés pedig egyéb

biztosítékaival (pl. kezesség) együtt a kielégítés erejéig a zálogkötelezett tulajdonosra

szállt át. A zálogjog megszűnésére azért került sor, mert a régi Ptk. a tulajdonosi zálogjogot

nem, csupán annak egy nagyon sajátos formáját ismerte el. Ennek az volt a sajátossága, hogy

csak a sorrendben hátrább álló zálogjogosultak irányában bírt jogi relevanciával, a vagyoni

forgalom más résztvevői számára azonban nem létezett.37 Ez azonban nem változtatott azon,

hogy a jogosultat kielégítő dologi kötelezett a követelést és annak a megszűnő zálogjogon

kívüli egyéb biztosítékait – így a kezességet is – megszerezte. A megtérítési igény tehát

a különböző mellékkötelezetteket egymással szemben is megillette.

Amennyiben a zálogkötelezett és a kezes egyidőben, egymásról tudva, egymásra tekin-

tettel kötelezték el magukat, akkor a régi Ptk. . § () bekezdése, valamint . §-a alapján

felmerülhetett, hogy egyetemlegesen felelnek. A régi Ptk. nem állított fel vélelmet az egye-

temlegességre az egyidejűleg vállalt kezesség és zálogkötelezettség esetére. Egyetemlegesség

csak akkor volt megállapítható, ha ez a szándékuk a szerződésből kitűnt. Ha a szándékegység

nem volt bizonyítható, a kezes és a zálogkötelezett között egyetemleges kötelezettséget nem

lehetett megállapítani (BH //.).

A korábbi magyar joghoz hasonlóan a régi Ptk. is elismerte, hogy ha a kezes a jogosultat

kielégíti, rá száll a követelés, a követelést biztosító és a kezességvállalást megelőzően kelet-

kezett jogok, valamint a végrehajtási jog is. Ezek a jogok a megtérítési igény erejéig szálltak

át a főkötelezett helyett teljesítő kezesre. A teljesítő kezes a reá átszálló jogokat azonban

nem érvényesíthette a későbbi biztosítékot nyújtókkal (kezesekkel, zálogkötelezettekkel)

szemben. A kezességvállalás után kötött jelzálogszerződés tehát a kezes kielégítését nem

biztosította (BH //.).

Ha a hitelezőnek teljesítő kezes érvényesítette a teljesítés folytán a régi Ptk. . § ()

bekezdése folytán rá átszállt zálogjogát, a kielégítési joga a jelzálogjog átszállásával

nyílt meg, ez volt egyben a dologi kötelezett tűrési kötelezettségének kezdő időpontja is.

37 Anka–Gárdos–Nemes: A zálogjog kézikönyve, i.m. 31.

40

A jelzálogjog átszállásának időpontja a kezes teljesítésének időpontja volt. Ha a kezes telje-

sített a főadós helyett, a követelés a teljesítése (tőke és kamat) erejéig szállt át rá, ezt köve-

tően megtérítési igénye nem a hitelszerződésben meghatározott, hanem a törvényi előírás

mértéke szerint kamatozott (BDT //.). Ez az elv a hatályos Ptk. alapján is irányadó.

Bonyolultabb volt azonban a helyzet, ha a kezes a főadós követelésének csak egy részét

egyenlítette ki. A régi Ptk. . § () bekezdésében foglalt törvényi engedmény ebben az

esetben is bekövetkezett, a kezes azonban a követelésnek és az azt biztosító mellékjogoknak

csak azt a részét szerezte meg, amennyit ő maga a hitelezőnek már teljesített. Ez jelzálogjog

esetében azt jelentette, hogy az egyszerre szolgálta az eredeti jogosult és a fi zető kezes igényét.

Kérdés lehetett azonban a rangsor. Az ingatlan-nyilvántartásról szóló . évi CXLI. tör-

vény végrehajtásáról szóló /. (XII. .) FVM rendelet (Inyvhr.) . §-a szerint az

eredeti jogosultat megillető részjelzálogjog rangsorban megelőzte a törvényi engedmény

folytán a kezesre szálló részjelzálogjogot. Ez a rendelkezés a Ptk. alapján is irányadó.

További problémát jelenthetett, ha a jogosult követelését több jelzálogjog is biztosította,

vagyis egyetemleges zálogjogról volt szó. Ilyenkor kérdéses lehetett, hogy milyen módon és

arányban történt meg a jelzálogjogok átszállása, illetve megosztása. Ilyenkor a kezes a rész-

leges teljesítéssel valamennyi zálogtárgy felett részjelzálogjogot szerzett, amelyet azonban

a hitelező részjelzálogjoga a rangsorban megelőzött.

A fizető kezest megillető megtérítési igény több szempontból is hasonlóságot mutat

a jogosultat kielégítő nem személyes adós zálogkötelezettet megillető megtérítési igény-

nyel. Még szembetűnőbb a hasonlóság azonban azzal az esetkörrel, amikor a jogosultat

sem nem a személyes adós, sem nem a dologi zálogkötelezett, hanem egy rajtuk kívül álló

harmadik személy elégíti ki. Ezt az esetkört a régi Ptk. . § () bekezdése szabályozta.

Ennek alapján a zálogjog a követelés, illetőleg a megtérítési igény erejéig a kielégítő

harmadik személyre szállt át. Ez a személy követelhette a zálogtárgy átadását, illetőleg

a zálogjognak a javára való bejegyzéséhez szükséges nyilatkozat kiadását. Ennek jogalapját

a régi Ptk. . §-a jelentette, amelynek () bekezdése azt is kimondta, hogy a követelés

biztosítékai ilyenkor fennmaradtak, amennyiben a követelés a teljesítő harmadik személyre

átszállt, vagy e harmadik személy a kötelezettől megtérítést igényelhetett.

A hasonlóságok ellenére a régi Ptk. alapján a fi zető kezes, a jogosultat kielégítő dologi

zálogkötelezett, illetve harmadik személy jogi helyzete között lényeges eltérések mutat-

koztak. Ezek közül a legfontosabb az volt, hogy a régi Ptk. . § () bekezdése szerint

a főkötelezett helyett teljesítő kezes csak a kezességvállalást megelőzően keletkezett bizto-

sítékokat szerezte meg, a jogosultat kielégítő zálogkötelezettre, illetve harmadik személyre

azonban valamennyi biztosíték átszállt. A régi Ptk. . § () bekezdése alapján ugyanis

a jogosultat kielégítő zálogkötelezett megszerezte az ugyanazon követelést biztosító kezes-

ségből eredő jogokat, függetlenül attól, hogy a kezesség létrejötte megelőzte-e a zálogjog

keletkezését. Nem tartalmazott időbeli korlátot a régi Ptk. . § () bekezdése sem. Ilyen

korlátozást csak a régi Ptk. . § () bekezdése mondott ki a fi zető kezesre nézve.

Különösen a régi Ptk. . § () bekezdése és a . § () bekezdése közötti eltérés volt

nehezen érthető, hiszen a jogosultat kielégítő harmadik személy a kezes is lehetett. A fi zető

kezesre azonban a régi Ptk. . § () bekezdése speciális szabályt állapított meg.

41

A jogosultat kielégítő zálogkötelezett jogi helyzetét szabályozó régi Ptk. . § ()

bekezdése és a fi zető kezesre irányadó . § () bekezdéséhez kapcsolódóan a jogiroda-

lomban felmerült a kérdés, hogy szándékos jogalkotói akarat, vagy csak tévedés volt az oka

a két törvényi rendelkezés közötti különbségtételnek?

A hatályos Ptk. alapján is irányadónak tekinthető vélemény szerint a korábbi törvény-

hely helyes értelmezése az, hogy a zálogkötelezett – teljesítése esetén – csak a zálogjogot

megelőzően keletkezett biztosítékokat szerezheti meg, ugyanúgy, mint a fi zető kezes.38

Ennek megfelelően a zálogkötelezett csak akkor léphet fel a kezessel szemben, ha a zálog-

jog a kezességvállalás után keletkezett. Ekkor ugyanis a zálogkötelezett abban a tudatban

ajánlotta fel a tulajdonában lévő vagyontárgyat elzálogosításra, hogy olyan követelés

kielégítését kell tűrnie, amely már más módon is biztosítva van. Ilyenkor a kezes helyzete

nem súlyosbodik. Ez azonban már nem lenne elmondható abban az esetben, ha a zálog-

szerződés korábbi, mint a kezességi szerződés. Ez a megoldás emellett összhangban állt

a régi Ptk. . § () bekezdésével is, amely szerint a kezesre csak a kezességvállalás előtt

keletkezett biztosítékok szálltak át.39

Ennek alapján azt mondhatjuk, hogy az időbeliségnek a régi Ptk. alapján a zálogkötelezett

és a kezes egymás közötti viszonyában a megtérítési igény szempontjából meghatározó

jelentősége volt. Az a mellékkötelezett ugyanis, aki időben a másikat megelőzően vállalt helyt-

állási kötelezettséget, nem fordulhatott a későbbi mellékkötelezett ellen. Ettől azonban a felek

eltérhettek. Csehi Zoltán ezzel kapcsolatban arra hívta fel a fi gyelmet, hogy ezt a szabályt

áttörte a főkötelezett által adott dologi biztosíték, amelynél nem volt vizsgálandó, hogy

a többi kötelezettet megelőzően, vagy őket követően történt a biztosíték alapítása.40

6. 3. A hatályos Ptk. megoldása A Ptk. :. § () bekezdése által szabályozott harmadik esetkör az, amikor a zálogjogosult

egy olyan harmadik személytől kap kielégítést, aki sem nem a személyes adós, sem nem

a zálogkötelezett. Ennek alapját is a Ptk. már idézett :. §-a teremti meg.

A zálogjog ebben az esetben is fennmarad, és átszáll a kielégítést nyújtó harmadik

személyre, aki tipikusan a kezes. Előfordulhat ugyanis, hogy ugyanazt a követelést zálogjog

és kezesség együttesen biztosítja, és a zálogjogosultat a kezes elégíti ki. Ilyen esetben a zálog-

jog nem szűnik meg, hanem azt a kezes szerzi meg. A zálogjog átszállása nem keletkeztet új

zálogjogot, hanem csupán a zálogjogosult személyében következik be változás.

Az időbeliségre vonatkozóan a régi Ptk. . § () bekezdésével azonos szabályt a Ptk. nem

tartalmaz. Ennek alapján azonban felmerül a kérdés, hogy a teljesítő kezes csak a kezesség-

vállalást megelőzően keletkezett zálogjogot szerezi-e meg, vagy azt is, amely ezt követően jött

létre. Kérdés az is, hogy ha a követelést kezességvállalás is biztosítja, és a zálogjogosult a zálog-

kötelezettől kapott kielégítést, akkor a zálogkötelezett felléphet-e a kezessel szemben.

Továbbra is irányadónak tekintjük azt a már idézett jogirodalmi álláspontot, amely szerint

a zálogkötelezett – teljesítése esetén – csak a zálogjogát megelőzően keletkezett biztosítékokat

38 Salamonné dr. Solymosi Ibolya: A szerződések biztosítékai. Budapest, AGROCENT Kiadó, 1999. 186.

39 Salamonné: i.m. 151.

40 Csehi Zoltán: Diké kísértése. Magánjogi és kultúrtörténeti tanulmányok. Budapest, Gondolat Kiadó, 2005. 188.

42

szerezheti meg, ugyanúgy, mint a fi zető kezes. Ennek megfelelően a zálogkötelezett csak

akkor léphet fel a kezessel szemben, ha a zálogjog a kezességvállalás után keletkezett.41

Ezt támasztja alá a korábbi magánjogunk is, amely szerint csak arra szálltak át a már fenn-

álló mellékjogok, aki később vállalt ugyanazon követelés teljesítéséért helytállási kötelezett-

séget. A hitelezőt kielégítő kezesre tehát csak akkor szállt át a zálogjog, ha az már akkor fenn-

állt, amikor a követelésért kezességet vállaltak.42

Kérdés azonban, hogy ha a zálogjog alapítása és a kezességvállalás egy időben történik,

akkor a hitelezőt kielégítő kötelezett (kezes vagy zálogkötelezett) felléphet-e a másikkal

szemben. Ezt indokoltnak tűnik elismerni, amennyiben a kétféle biztosítéknyújtás egy-

másra tekintettel történt. Ennek hiányában azonban a hitelezőt kielégítő kezes nem lép-

het fel a zálogkötelezettel szemben és a zálogkötelezettet sem illeti meg megtérítési igény

a kezessel szemben. Erre a következtetésre juthatunk a Ptk. :. §-ában foglalt utaló

szabály szerint alkalmazandó :. § () bekezdése alapján.

Zálogjog és kezesség együttes fennállása esetén a Ptk. alapján is érvényesül az az alapelv,

hogy a hitelező szabadon dönthet a kötelezettek igénybevételének sorrendjéről, vagyis

a kezes nem hivatkozhat arra, hogy a zálogjogosult hitelezőnek először a zálogkötelezettől

kellett volna megkísérelni behajtani a követelést (BDT /.).

A felek a kezességi szerződésben továbbra is megállapodhatnak abban, hogy a hitelező

először a zálogjogát érvényesíti, vagyis, hogy a főadós nem-teljesítése esetén először a zálog-

tárgyból kísérli meg követelése kielégítését, és csak ennek sikertelensége után fordul a kezes

ellen. Ilyen sortartási kötelezettséget kimondó szerződéses megállapodás hiányában azon-

ban a hitelező szabadon dönthet arról, hogy milyen sorrendben érvényesíti a követelését,

hiszen vele szemben a Ptk. :. § () bekezdése alapján a kezes és a dologi zálogkötelezett

egyetemlegesen kell, hogy helytálljon.

A zálogjogosult hitelező tehát főszabályként maga dönti el, hogy a követelést az egyenes

adóssal, a készfi zető kezessel, vagy pedig a dologi kötelezettel szemben érvényesíti. A hitelező

nem köteles érvényesíteni a zálogjogát sem a személyes adós, sem a készfi zető kezes mente-

sülése érdekében. Amennyiben tehát a hitelező jelzálogjogát a kölcsön összegének vissza-

fi zetése előtt töröltette, ez az ő kockázata, ezzel azonban nem vesztette el azt a jogát, hogy

a kölcsönszerződés alapján a személyes adóssal, vagy a készfi zető kezessel szemben érvénye-

sítse követelését (EBH /.).

A Ptk. :. §-a szerint, ha ugyanazt a kötelezettséget kezesség és a kötelezettől eltérő

személy által alapított zálogjog is biztosítja, a kezes és a zálogkötelezett helytállására és

egymás közötti viszonyukra a több kezesre vonatkozó rendelkezéseket kell megfelelően

alkalmazni. Ezeket a szabályokat a Ptk. :. §-a tartalmazza. A Ptk. szerint ennek alapján

a kezes és a dologi kötelezett egyetemlegesen felelnek a jogosult felé, egymás közötti viszo-

nyukban pedig aszerint, hogy egymásra tekintettel, vagy anélkül vállalták-e a kötelezettséget.

Ha egymásra tekintet nélkül vállalták a kötelezettségüket, akkor a teljesítő személyt csak

azokkal szemben illeti meg megtérítési igény, akiknek a kötelezettsége korábban keletkezett.

41 Salamonné: i.m. 151.

42 Nizsalovszky: Korlátolt dologi jogok, i.m. 721.

43

Ha azonban egymásra tekintettel vállalták a kötelezettségüket, akkor a kockázatvállalásuk

arányában kötelesek helytállni az egymás közötti viszonyukban. Ebben az esetben ugyan-

akkor kérdés lehet, hogy miként kerül sor a kockázatvállalás arányának a megállapítására.

Elvileg a zálogkötelezett és a kezes is a teljes tartozás teljesítéséért vállaltak helytállást,

kivéve, ha a szerződésben korlátozták kötelezettségvállalásuk mértékét. A zálogkötelezett

azonban, ha nem személyes adós is egyben, csak a zálogtárgy értékéig köteles helytállni,

a kezes viszont teljes vagyonával felel. Amennyiben a követelés meghaladja a zálogtárgy

értékét és a zálogkötelezett nem személyes adós is egyben, problémát okozhat a kockázat-

vállalás arányának a meghatározása.

7. Összegzés

Összességében megállapítható, hogy a Ptk. :. § () bekezdése felülvizsgálatra szorul.

Az ebben szabályozott három esetkör közül kettő ugyanis a jelenleginél lényegesen részle-

tesebb rendezést igényelne.

A törvényben szabályozott első esetben, vagyis amikor a hitelezőt kielégítő személyes kö-

telezett megtérítési igényének biztosítékául száll át a zálogjog a személyes adósra, tulajdon-

képpen csak azt kellene egyértelművé tennie a normaszövegnek, hogy a zálogjog átszállá-

sára a megtérítési igény erejéig kerül sor. Mivel azonban ez a másik két esetre is irányadó,

ezért ezt általános rendelkezésként lehetne a Ptk. :. § () bekezdésébe foglalni.

A második eset, amelyet a Ptk. említ, amikor a hitelezőt a nem személyes adós zálogkö-

telezett elégíti ki. Itt a törvénynek egyértelműen állást kellene foglalnia a tulajdonosi zálog-

jog elismerése mellett. Amennyiben azonban ez nem volt jogalkotói szándék, akkor ezt az

esetet ki kellene venni a () bekezdésből, és a régi Ptk. . § () bekezdéséhez hasonlóan

azt kellene rögzíteni, hogy ebben az esetben a zálogjog megszűnik és a követelés száll át –

egyéb biztosítékaival együtt – a zálogkötelezettre. Ha a jogalkotó azonban mégis úgy foglal

állást, hogy a tulajdonosi zálogjog intézményét feléleszti, akkor ennek tartalmát is meg

kellene határozni. Egyértelművé kellene tenni, hogy kézizálogjog esetében ez a konstrukció

nem érvényesül, vagyis kizárólag tulajdonosi jelzálogjogról beszél a törvény. Ehhez kellene

hozzáigazítani a fi zetésképtelenségi eljárások szabályait és megadni a lehetőséget a tulaj-

donos számára, hogy saját zálogjoga alapján ugyanolyan szabályok szerint tartson igényt

kielégítésre, mint a többi záloghitelező.

Végül a harmadik esethez kapcsolódóan vissza kellene hozni a régi Ptk. . § () bekezdé-

sében foglalt időbeli korlátot, és ki kellene mondani, hogy a hitelezőt kielégítő kezesre csak

a kezességvállalást megelőzően keletkezett biztosítéki jogok (pl. zálogjog) szállnak át.

Ugyanezt a szabályt a zálogkötelezett vonatkozásában is irányadónak kellene tekinteni,

vagyis a zálogkötelezett megtérítési igényét is csak a zálogjog létrejöttét megelőzően

keletkezett kezességvállalás biztosítja.

Végül azt is végig kellene újra gondolni, hogy a Ptk. :. §-ában foglalt utaló szabály

megfelelő megoldást jelent-e abban az esetben, ha ugyanazt a kötelezettséget kezesség és

a kötelezettől eltérő személy által alapított zálogjog is biztosítja.

44

Az állampolgárság szerepének változása a nemzetközi öröklési viszonyok terén, különös tekintettel a küszöbönálló reformra1

Az Amszterdami Szerződés másfél évtizeddel ezelőtt történt hatálybalépésével1 az uniós

jogban megjelent egy teljesen új szakpolitika – a polgári ügyekben való igazságügyi együtt-

működés – amelynek keretében – az uniós jogalkotás mára lassan, de biztosan lefedte

egységes nemzetközi magán- és eljárási jogi szabályokkal a polgári jog szinte teljes spektru-

mát. Mára csak néhány olyan „fehér folt” maradt a polgári jog térképén, amelynek határon

átnyúló aspektusait még nem szabályozzák uniós aktusok. Ide tartoznak a családjogi és

a személyállapoti jogviszonyok bizonyos területei, így különösen a családi jogállás (apaság

és származás kérdései), az örökbefogadás, a névviselés joga, valamint a házasságkötés alaki

és anyagi jogi feltételei.

Ezzel a mintegy másfél évtizede zajló folyamattal párhuzamosan nemcsak Magyarországon,

de a többi tagállamban is egyre inkább visszaszorul a nemzeti kollíziós magánjogi kódexek

szerepe a külföldi elemet tartalmazó magánjogi viszonyok szabályozásában. A kollíziós és

joghatósági kérdések szabályozását egyre inkább az uniós normák veszik át, illetve nem csak

azok, hanem – bizonyos kérdéskörök tekintetében – nemzetközi jogegységesítő szervezetek

(főleg a Hágai Nemzetközi Magánjogi Értekezlet) által tető alá hozott nemzetközi szerző-

dések, amelyek közül néhány az uniós vívmányoknak (acquis communautaire) is részévé

is vált. Ez a helyzet pl. a családjogi tartási viszonyok, illetve a szülői felelősség jogviszonyok

kollíziós szabályozása2 terén.

A polgári ügyekben való igazságügyi együttműködés terén ilyen „fehér foltot” képeztek

az öröklési jogviszonyok is. Az öröklési jogkérdéseket, beleértve a végrendeletek jogkér-

déseit is, mindeddig szinte valamennyi uniós aktus kifejezetten is kizárta a tárgyi hatálya alól.

Ennek legismertebb példája a hazai gyakorló jogászok által már egy évtizede alkalmazott

1 1999. május 1.

2 Ld. különösen a tartási kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló 2007. november 23. napján kelt Hágai Jegyző-

könyvben (a Hágai Nemzetközi Magánjogi Értekezlet 39. sz. nemzetközi szerződése; HL L 331., 2009.12.16., 17. o.),

továbbá a szülői felelősséggel és a gyermekek védelmét szolgáló intézkedésekkel kapcsolatos együttműködésről,

valamint az ilyen ügyekre irányadó joghatóságról, alkalmazandó jogról, elismerésről és végrehajtásról szóló,

1996. október 19. napján kelt Hágai Egyezmény (a Hágai Nemzetközi Magánjogi Értekezlet 34. sz. nemzetközi

szerződése; kihirdette a 2005. évi CXL. tv.) III. Fejezetében foglalt kollíziós szabályokat.

S Z Ő C S T I B O R

45

Brüsszel–I rendelet3, amely polgári ügyekben a legátfogóbban szabályozza a joghatóságot

és a határozatok kölcsönös elismerését és végrehajtását, amely az uniós polgári eljárásjog

egyfajta „alfájának és omegájának” tekinthető. Az öröklési jog így egészen mostanáig egy

olyan izolált területet képezett, amelynek határon átnyúló jogkérdéseit – a joghatóságot,

a kollíziós jogkérdéseket, valamint a határozatok elismerését – kizárólag a tagállamok auto-

nóm nemzetközi magánjoga, valamint a tagállamok közötti, jórészt kétoldalú nemzetközi

szerződések szabályozták.

Ez a helyzet nem egészen egy múlva megváltozik. . augusztus . napjától kezdve lesz

ui. alkalmazandó az Európai Parlament és a Tanács //EU rendelete az öröklési ügyekre

irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok

elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az öröklési ügyekben kiállított közokiratok el-

fogadásáról és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről

(a továbbiakban: EuÖR)4 A rendeletet alkalmanként „Róma–IV” említik, amely megjelölés

véleményem szerint kevésbé szerencsés, hiszen – amint meglehetősen hosszú címéből is

kitűnik – a rendelet átfogó módon szabályozza az öröklési jogviszonyok valamennyi nem-

zetközi magán- és eljárási jogi kérdését, és nem csak a kollíziós jogot (mint a „Róma-típusú”

rendeletek), avagy a joghatósági és elismerési kérdéseket (mint a „Brüsszel-típusú” rende-

letek). Ez a rendelet sokkal inkább az olyan komplex rendeletek sorába illeszthető, amelybe

a tartási rendelet5, vagy éppen a jelenleg még kidolgozás alatt álló házassági vagyonjogi

rendelet6 is tartozik.

Ezúttal azt a kérdéskört kívánom röviden vizsgálni, hogy mennyiben játszik majd szerepet

az örökhagyó állampolgársági köteléke a külföldi elemet tartalmazó öröklési jogviszonyok-

ban a . augusztusában megújuló nemzetközi öröklési szabályok alkalmazási körében.

De lege lata nemzetközi öröklési jogunkat messzemenően az állampolgársági elv uralja.

Az öröklési viszonyok egészére alkalmazandó jog (lex successionis) nemzetközi magánjogi

Kódexünk (a továbbiakban: Nmtvr.)7 . §-ának () bekezdése értelmében az örökhagyó

halálakori személyes joga, amely a gyakorlatban az esetek döntő többségében az örökhagyó

halálakori állampolgársága szerinti jogot jelenti8. Meghatározó jelentősége van emellett

az örökhagyó halálakori állampolgárságnak a joghatóság tekintetében is, jóllehet e vonat-

kozásban már más tényezőknek, így különösen a hagyatéki vagyontárgyak jogi jellegének

(ingó vagy ingatlan), illetve azok fekvési helyének fekvésének is jogi jelentősége van. Mar-

kánsan jelen van az állampolgársági elv kétoldalú jogsegélyszerződéseink nemzetközi

öröklési jogi szabályaiban is. Utóbbiak közül néhány – a hagyaték egysége (Nachlasseinheit)

3 Ld. a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtá-

sáról szóló 44/2001/EK rendelet (HL L 12, 16.1.2001, o. 1) 1. cikk (2) bek. a) pontját.

4 HL L 201., 2012.7.27., 107. o.

5 a tartással kapcsolatos ügyekben a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, a határozatok elismeréséről és

végrehajtásáról, valamint az e területen folytatott együttműködésről szóló 4/2009/EK rendelet (HL L 7.,

2009.1.10., 1. o.)

6 Az Európai Bizottság tervezetének száma: COM(2011) 126 fi nal

7 A nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. tvr. (Nmtvr.)

8 A személyes jog megállapításához az Nmtvr. 11. § (2)–(3) bekezdése által nyújtott kisegítő kapcsolóelvek alkal-

mazására öröklési ügyekben az esetek elenyésző részében került sor.

46

elvét követve9 egységesen az örökhagyó halálakori állampolgárságához köti az alkalma-

zandó öröklési jogot; mások a hagyaték megosztása (Nachlasspaltung) elvének alapján állva10,

csak az ingóságokra rendelik alkalmazni az állampolgárság szerinti szerződő állam jogát,

míg ingatlanokra a fekvés jogát (lex rei sitae). Utóbbi megoldás már csak amiatt is elavult,

mert bizonytalanná teszi a vagyoni értékű jogok öröklésére alkalmazandó jog meghatározá-

sát, holott a mai viszonyok között nagyon is életszerű és gyakori ilyen hagyatéki vagyon-

tárgyak (pl. vállalkozásban fennálló részesedések, szerzői és iparjogvédelmi jogok, dema-

terializált értékpapírok, stb.) előfordulása a hagyatékban. A gyakorlat ilyen vagyontárgyak

öröklésére alkalmazandó jogot az érintett jogsegélyszerződések alkalmazási körében több-

nyire az ingókra vonatkozó kollíziós szabály megfelelő alkalmazásával oldja meg.

Alapvetően megváltozik ez a helyzet az EuÖR. hatálybalépésével. Az új rendelet látszólag

szakít az állampolgársággal elsődleges kapcsolóelvével, és a szokásos tartózkodási hely

koncepcióját követi. A rendelet szabályozási rendszerében ui. mind az alkalmazandó jogot,

mind pedig a joghatóságot főszabály szerint az örökhagyónak a halálakori szokásos tartóz-

kodási helye határozza majd meg, nem pedig az állampolgársága. A szokásos tartózkodási

hely koncepciója az utóbbi évtizedben egyre inkább előtérbe került a nemzetközi magán-

jogi jogalkotásban. A nagyfokú nemzetközi migráció következtében e kapcsolóelv – bár

vannak kritikusai11 is – ma már inkább tekinthető azon tényezőnek, amely a leginkább

kifejezi valamely személy egy adott jogi környezethez, jogi kultúrához való kötődését,

szemben a valamely államhoz fűződő (néha egészen formális) közjogi kötelékkel. A szo-

kásos tartózkodási hely, mint kollíziós kapcsolóelv elterjedésében úttörő szerepet játszottak

a kollíziós tárgyú hágai egyezmények; ezek jelentős része szintén e kapcsolóelvet alkal-

mazza, különösen a személyi állapot, a családi jog és az öröklési jog terén. A hágai egyez-

mények és az uniós jogalkotás nyomán a szokásos tartózkodási hely elve fokozatosan utat

tört magának a nemzeti jogrendszerek kollíziós és joghatósági szabályaiba. Az utóbbi

években Európa-szerte elfogadott nemzetközi magánjogi törvényekben12 határozott ten-

denciaként érvényesül az, hogy az öröklésre irányadó jogot immár az örökhagyó szokásos

tartózkodási helyhez kötik. A hazai gyakorló jogásznak viszont markáns változást hoz majd

az EuÖR. alkalmazása a jelenlegi helyzethez képest.

Ez a változás egyáltalán nem váratlanul jött. Az uniós jogalkotásban általános tendencia-

ként fi gyelhető meg, hogy a természetes személyek családi és személyállapoti jogviszonyait

19 Így pl. a magyar–lengyel jogsegélyszerződés (kihirdette az 1960. évi 5. tvr.) 47. cikk (1) bekezdése, a magyar–

jugoszláv jogsegélyszerződés (kihirdette az 1969. évi 1. tvr.) 41. cikke, a magyar–mongol jogsegélyszerződés

(kihirdette az 1969. évi 11. tvr.) 37. cikke, illetve a magyar–osztrák hagyatéki szerződés (kihirdette az 1967.

évi 25. tvr.) 8. cikke.

10 Ezt a szabályozási megoldást követi pl. a magyar–román jogsegélyszerződés (kihirdette az 1959. évi 19. tvr.)

36. cikke, a magyar–bolgár jogsegélyszerződés (kihirdette az 1967. évi 6. tvr.) 31. cikke, vagy éppen a ma-

gyar–vietnami jogsegélyszerződés (kihirdette az 1986. évi 8. tvr.) 43. cikke.

11 Trips-Hebert éppen, hogy a mai globalizált világ új jelenségeire – a soha nem látott mértékben kibővült

közlekedési és kommunikációs lehetőségekre – fi gyelemmel tartja kevésbé alkalmasnak a szokásos tartóz-

kodási helyet arra, hogy az a „posztmodern nemzetközi magánjog” elsődleges kapcsolóelve legyen; ld. Roman

Trips-Hebert, Internationales Privatrecht und Globalisierung, Wissenschaftlicher Verlag Berlin, 2003, 111–115. o.

12 Pl. a 2005. évi bolgár nemzetközi magánjogi törvény 89. cikke, a 2004. évi belga nemzetközi magánjogi kódex

78. cikke, a 2012. évi cseh nemzetközi magánjogi kódex 76. cikke.

47

érintő ügyekben13 immár a szokásos tartózkodási hely kapcsolóelve kerül alkalmazásra

az állampolgárság helyett; az állampolgársági kötelék mint joghatósági ok és kollíziós

kapcsolóelv – ha nem is tűnik el teljesen – háttérbe szorul. Az egyes igazságügyi tárgyú

rendeletek kidolgozása során rendszerint nem igazán akad olyan kérdés, amelyben az

Európai Bizottság kevésbé ismerne megalkuvást, mint az, hogy a nemzeti állampolgárságnak,

mint kapcsolóelvnek háttérbe kell szorulnia a szokásos tartózkodási hely javára. Számítani

lehetett tehát arra, amikor . október végén az akkor éppen hivatalba lépő második

Barroso-Bizottság (amelynek éppen a napokban szűnik meg a megbízatása) letette az

asztalra az EuÖR. tervezetét, abban elsődleges kollíziós kapcsolóelvként és általános jog-

hatósági okként az örökhagyó halálakori szokásos tartózkodási szerepelt.

Mindazonáltal ez nem jelenti azt, hogy az EuÖR. szabályozási rendszerében ne kapna

bizonyos szerepet az örökhagyó állampolgársága. A rendelet több vonatkozásban is jogi

jelentőséget tulajdonít az örökhagyó állampolgársági kötelékéhez, mégpedig mind az alkal-

mazandó jog, mind a joghatóság szabályrendszerében; helyenként közvetlenül, más vonat-

kozásban viszont közvetve. Az alábbiakban három olyan problémakört szeretnék vázolni,

amikor az EuÖR. szabályrendszerében jelentőséggel bír az örökhagyó állampolgársága.

1. Az állampolgárság jelentősége az alkalmazandó jog meghatározása terén

Az állampolgárság fi gyelembevételének a legfontosabb és talán a leginkább szembetűnő

esetköre a jogválasztáshoz kapcsolódik. Az EuÖR. bizonyos korlátok között elismeri az aka-

rati autonómiát, biztosítja a jogválasztás korlátozott lehetőségét. Ez magyar gyakorló jogász

számára novum, hiszen nemzetközi magánjogi kódexünk öröklési ügyekben nem ismeri

ezt a lehetőséget, eltérően egyes más államok kollíziós szabályozásától. Magyarországon

a jogválasztás szabadsága egészen a legutóbbi időkig kizárólag a szerződéses kötelmi

viszonyok terén érvényesült. A hazai jogirodalom mindazonáltal már röviddel a rendszer-

váltást követően időszerűnek látta a felek akarati autonómiájának elismerését a magánjog

egyéb területein is. Burián László -ben a jogválasztás lehetőségének kiterjesztését

javasolta egyebek mellett az öröklési jogra is.14 A gyakorlatban, hagyatéki ügyekben időn-

ként már most is előfordulnak olyan – jórészt külföldi örökhagyók által tett – végintézke-

dések, amelyekben az örökhagyó az öröklés rendjét alávetette valamely állam jogának; ám

az ilyen jogválasztási klauzulákat ez idő szerint fi gyelembe venni belföldi jogi eljárásokban

még nincs mód.

13 Ld. pl. a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a ha-

tározatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről

szóló 2201/2003/EK rendelet (Brüsszel–IIa rendelet; HL L 338., 2003.12.23., 1. o.) 3. cikk (1) bekezdését és

8. cikkét, a tartási rendelet (ld. 6.lj.) 3. cikkének a) és b) pontjait, valamint a házasság felbontására és a külön-

válásra alkalmazandó jog területén létrehozandó megerősített együttműködés végrehajtásáról szóló

1259/2010/EU rendelet (Róma–III. rendelet. L 343/10 HL L 343., 2010.12.29., 10. o.) 5., és 8. cikkeit.

14 Burián L., A magyar nemzetközi magánjog a rendszerváltás után, Magyar Jog, 1992. évi 12. sz. (714. o.)

48

Lényegesen megváltozik a helyzet az EuÖR. alkalmazásának kezdete után. A rendelet

. cikk lehetővé teszi azt, hogy az örökhagyó végintézkedésben kikösse az állampolgársága

szerinti jog alkalmazását, éspedig akár a választáskor meglévő állampolgársága, akár pedig

a halálakor meglévő állampolgársága szerinti állam jogát. Az utóbbi fordulat talán felesleges-

nek tűnik, ám mégis lehetnek olyan helyzetek, amikor életszerű az ilyen választás is. Így

pl. ha az örökhagyó a megszerezni remélt jövőbeli állampolgársága szerinti jogot választja,

és – pl. a folyamatban lévő honosítása folytán – okkal felteheti, hogy a szóbanforgó állam-

polgárságot hamarosan meg is fogja szerezni.

Véleményem szerint nem lehet eléggé üdvözölni azt, hogy a . cikk kifejezett szabályt

tartalmaz a többes állampolgárságú örökhagyók jogválasztására nézve: az ilyen örökhagyó

bármelyik állampolgársága szerinti jogot választhatja. A jogválasztás tekintetében eképpen

a több állampolgársági kötelék egyenértékűségének elve érvényesül. Az örökhagyót a jog-

választás tekintetében „egyik hazai államának” hagyatéki ügyekben eljáró hatóságai sem

kezelhetik kizárólagosan a saját állampolgárként, hanem tudomást kell venniük a más állam-

hoz fűződő állampolgársági kötelékéről.

Egyértelmű paradigmaváltás fi gyelhető meg a kettős állampolgárok jogállását illetően

az utóbbi időben, jórészt az uniós jogfejlődésre visszavezethetően.

A magyar jogban (ugyanúgy, mint számos más tagállam jogában) hosszú ideig lényegében

töretlenül érvényesült a saját állampolgárság kizárólagosságának elve. Ez az elv mindenek-

előtt állampolgársági törvényünk azon rendelkezésében jut kifejezésre, miszerint azt a magyar

állampolgárt, aki egyidejűleg más államnak is állampolgára – ha törvény másként nem ren-

delkezik, – a magyar jog alkalmazása szempontjából magyar állampolgárnak kell tekinteni15.

E szabály kollíziós jogi vetülete a nemzetközi magánjogi kódexnek a kettős állampolgárok

személyes jogát meghatározó rendelkezése. Eszerint az olyan többes állampolgárnak,

akinek egyik állampolgársága a magyar, személyes joga a magyar jog16. E szabály létjogo-

sultsága véleményem szerint ma már kétséges. Miután a természetes személyek családi, –

és személyállapoti jogviszonyaira irányadó jogot ma még (lényegében minden olyan terü-

leten, amelyen a kollíziós szabályozást még nem „vette át” az uniós jog17) a személyes jog – így

közvetve az állampolgárság – határozza meg, a magyar jogot kell alkalmazni az olyan

kettős állampolgárok jogviszonyaira is, akik évtizedek óta külföldön élnek – a magyar

állampolgársági kötelék puszta fennállása miatt, – ami nem egy esetben vezet méltánytalan

eredményre.

A szemléletváltozást az uniós jog hozta, mégpedig elsősorban az Európa Bíróság jog-

gyakorlata. Ismeretes, hogy Bíróságnak napvilágot látott jó néhány olyan döntése, amely

a kettős állampolgárok jogi helyzetét érintették. Ezen ítéletek közül ezúttal csak kettőt

emelnék ki. Az éppen magyar vonatkozású Hadadi-ügyben18 a Bíróság hangsúlyozta, hogy

„…[a tagállami bíróság] nem hagyhatja fi gyelmen kívül azt a tényt, hogy az érintettek egy

15 Ld. a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. tv. 2. §-ának (2) bekezdését.

16 Ld. az Nmtvr. 11. §-ának (2) bekezdését.

17 Így pl. a cselekvőképesség, a törvényes képviselet, a gondnokság, a családi jogállás, a házasságkötés anyagi

jogi feltételrendszere, az örökbefogadás

18 Az Európai Bíróság C-168/08. sz. ügyben hozott ítélete (Hadadi c. Mesko)

49

másik tagállam állampolgárságával is rendelkeznek, oly módon, hogy az olyan személyeket,

akik két különböző tagállamnak ugyanúgy állampolgárai, úgy kezeli, mintha csupán az

eljáró bíróság helye szerinti tagállam állampolgárságával rendelkeznének”. A Garcia Avello-

ügyben19 hozott ítéletében a Bíróság utalt arra, hogy „… nem a tagállam feladata, hogy a másik

tagállam által nyújtott állampolgárság hatásait csökkentse, és a Szerződés által szabályozott

alapvető szabadságok gyakorlásához további feltételeket írjon elő ezen állampolgárság

elismeréséhez”.

A Bíróság ezen ítéletei kikezdték a saját állampolgárság kizárólagos fi gyelembevételén

alapuló tagállami gyakorlatot. Ennek a folyamatnak egy újabb állomását jelenti az az EuÖR.

. cikke, miután ezzel immár az uniós jogrend normatív, tételes jogi szabályaiban is meg-

jelent egy olyan norma, amely a többes egyes állampolgársági kötelékeinek „egyenértékű-

ségét” juttatja kifejezésre. Külön kiemelendő, hogy a rendelet nem tesz különbséget uniós

tagállamhoz, illetőleg a harmadik államhoz fűződő állampolgárság között. Ennek megfe-

lelően ha pl. az örökhagyó török és német állampolgársággal egyaránt rendelkezett, és

végintézkedésében kikötötte a török jog alkalmazását, e jogválasztást a német hagyatéki

bíróságnak is – az örökhagyó német állampolgársága ellenére is – fi gyelembe kell vennie.

Az EuÖR. . cikke egyúttal határozott előrelépést jelent a nem sokkal korábban elfoga-

dott Róma–III rendelethez képest is, amely ugyan alkalmazza a (házasság felbontására

irányadó jog meghatározása tekintetében) az állampolgárság kapcsolóelvét, ám „nem

kezeli” kellőképpen a kettős állampolgárságú házastárs esetén alkalmazandó jogot20, sőt

„az Európai Unió általános elveire” történő bizonytalan hivatkozással csak „szőnyeg alá

söpri” a problémát.

2. Az állampolgárság jelentősége a joghatóságnál

A rendelet további nagy szabályozási csomópontja, amelynek kapcsán jelentőséggel bír az

örökhagyó állampolgársága, a joghatóság meghatározása.

A joghatóságot az alkalmazandó joghoz hasonlóan rendszerint az örökhagyó halálakori

szokásos tartózkodási helye határozza meg; mindennemű – akár peres, akár nemperes –

eljárás lefolytatásra azon tagállamnak van joghatósága, amelynek területén az örökhagyó

utolsó szokásos tartózkodási helye volt. Ugyanakkor az EuÖR. egységes joghatósági

szabályozást épít fel az olyan esetekre is, amikor a szokásos tartózkodási hely az Unión

kívül, harmadik államban21 volt. A joghatósági szabályok univerzális hatálya ismét csak

nem új jelenség az uniós jogfejlődésben. Ez jellemző a legújabb generációs rendeletekre;

19 Az Európai Bíróság C-148/02. sz. ügyben hozott ítélete (Carlos Garcia Avello c. Belga Állam)

20 A Róma–III rendelet (22) preambulum-bekezdése szerint „ha e rendelet valamely állam jogának alkalmazása

céljából az állampolgárságra kapcsoló elvként hivatkozik, a többes állampolgárság kérdésének kezelését a nem-

zeti jog hatáskörébe utalja, amelynek azonban teljes mértékben fi gyelembe kell vennie az Európai Unió általá-

nos elveit”.

21 Az EuÖR. alkalmazása szempontjából harmadik államnak tekintendő az Egyesült Királyság, Írország és Dánia

is, amelyekre a rendelet hatálya nem terjed ki.

50

az egységes uniós joghatósági szabályozás immár a harmadik országokhoz fűződő elemet

tartalmazó tényállásokat is felöleli. Univerzális joghatósági szabályokat tartalmaz a tartási

rendelet22, részlegesen a revideált Brüsszel–I rendelet23, a házassági vagyonjogi rendelet

tervezete24, de ez a szabályozási koncepció fi gyelhető meg a Róma–III rendelet legkorábbi,

. évi bizottsági tervezetében25 is a házassági eljárások joghatósági szabályainak terve-

zett – ám zátonyra futott – reformja kapcsán is.

Egyértelműen ebbe a tendenciába illeszkedik az EuÖR. is, amely immár nem enged teret

a tagállamok nemzeti joga szerinti öröklési joghatósági szabályainak, hanem azokat teljesen

egységesíti: uralma alá vonja azokat a tényállásokat is, amikor az örökhagyónak harmadik

államban volt halálakor a szokásos tartózkodási helye. Az ilyen esetekre nézve a . cikk

állít fel kiegészítő joghatósági szabályokat. E kiegészítő joghatósági szabályok szerint ha az

örökhagyó szokásos tartózkodási helye harmadik államban volt, joghatósággal bír az örök-

lési eljárásra mindenekelőtt azon EU-tagállam, amelyiknek az örökhagyó halálakor állam-

polgára volt.

Ennek megfelelően a jövőben is lesz lehetőség arra, hogy pl. magyar közjegyző hagyatéki

eljárásban a joghatóságát annak alapján állítsa meg, hogy az örökhagyó halálakor rendelke-

zett magyar állampolgársággal, feltéve azonban – és ez lényeges különbség a jelenlegi szabá-

lyozáshoz képest, – hogy halálakori szokásos tartózkodási helye harmadik államban26 volt.

Az állampolgárságon alapuló kiegészítő joghatósági ok „Achilles-sarkát” az olyan többes

állampolgárságú örökhagyók hagyatékát érintő öröklési eljárások jelentik, akiknek mind-

egyik állampolgársága tagállami állampolgárság. Ilyen esetben ugyanis – az Európai Bíró-

ság többes állampolgárokat érintő döntéseinek fényében – az örökhagyó több tagállami

állampolgárságainak „egyenértékűsége” folytán egyidejűleg „megnyílik” több tagállam jog-

hatósága is az öröklési eljárásra27, holott a . cikk szerinti kisegítő joghatósági szabály-

rendszer kialakításakor tudatos cél28 volt az ilyen helyzetek elkerülése; erre utal a . cikk ()

és () bekezdésében rögzített joghatósági szabályok lépcsőzetes, hierarchikus felépítése.

22 Ld. 6 lj.; ld. a rendelet 6. cikkét.

23 a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról

szóló 1215/2012/EU rendelet („Brüsszel–IA” rendelet; HL L 351., 2012.12.20., 1. o.); ld. a rendelet 18. cikk

(1) bekezdését, a 21. cikk (2) bekezdését, továbbá a 24. és a 25. cikkeit. Megjegyzendő, hogy a Brüsszel–IA rende-

let eredeti bizottsági tervezete (COM(2010) 748/4 fi nal) teljes mértékben univerzálissá tette volna a polgári

és kereskedelmi ügyekre vonatkozó joghatósági szabályokat (ld. az eredeti tervezet 25. cikkét).

24 Ld. a házassági vagyonjogi rendszerekkel kapcsolatos ügyekben a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, vala-

mint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló rendelet bizottsági tervezetének (COM(2011) 126

fi nal) 6. cikkét.

25 COM(2006) 399 végleges; ld. a tervezet 7. cikkét

26 Az EuÖR. alkalmazási körében harmadik államnak tekintendő Dánia, valamint – „opt out” nyilatkozata

folytán – az Egyesült Királyság és Írország is.

27 Magyar és német állampolgárságú, halálakor az USA-ban szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett örökhagyó

hagyatékát érintő hagyatéki eljárásra pl. párhuzamosan, mind magyar közjegyző, mind német hagyatéki bíró-

ság rendelkezik joghatósággal.

28 Ld. az EuÖR. (30) preambulum-bekezdését.

51

3. Az állampolgárság fi gyelembevétele a szokásos tartózkodási hely vizsgálata körében

A fent vázolt két esetkörön – a jogválasztáson és a kiegészítő joghatóság szabályozáson túl –

megjelenik az állampolgárság az EuÖR. rendszerében még egy ponton, éspedig a szokásos

tartózkodási hely meghatározásának körében is. Ez már első hallásra is furcsán hangzik,

hiszen az állampolgárság és a szokásos tartózkodási hely kapcsolóelvének egymáshoz való

viszonya úgy jellemezhető, mint „tűzé és vízé”29, és ezek „élethalálharca” végigkíséri a XX. sz.

második felének nemzetközi magánjogfejlődését.

A szokásos tartózkodási hely fogalmának meghatározása az egyik legneuralgikusabb

kérdés, nem csak az EuÖR. kapcsán, hanem általában más polgári igazságügyi tárgyú uniós

aktusok alkalmazási körében is. Sajátos paradoxon hogy az uniós jog egy olyan tényezőt

emelt a természetes személyek különféle jogviszonyai tekintetében általános joghatósági

okká és kollíziós kapcsolóelvvé, amelyre a mai napig nem született egy egzakt, és normatív

módon rögzített fogalom-meghatározás, és kétségesnek tűnik, hogy ilyennek a megalko-

tása – már csak a fogalom komplexitására is tekintettel – egyáltalán lehetséges-e.

Ismeretes, hogy az Európai Bíróság az elmúlt években már hozott néhány olyan határo-

zatot, amelyekben értelmezte a „szokásos tartózkodási hely” fogalmát30, más rendeletek

(főként a Brüsszel–IIA) kapcsán. Ezek a döntések bizonyos kiindulópontot jelenthetnek

az EuÖR. alkalmazásához is, ám azokat teljes mértékben, „mechanikusan” alapul venni

nem lehet. Maga az Európai Bíróság is utalt rá31, hogy az az ítélkezési gyakorlat, amelyet

egy bizonyos uniós jogterületeken alakított ki a szokásos tartózkodási hely értelmezésével

kapcsolatban, „nem ültethető át közvetlenül” más jogterületre.

Az EuÖR. preambulumába beépítésre került két olyan bekezdés, amelyek a szokásos

tartózkodási hely vizsgálatának főbb szempontjait sorolja fel. Míg a () preambulum-be-

kezdés általános szempontokat fogalmaz meg, addig a () bekezdés bizonyos konkrét-tény-

állástípusokat nevesít. Ezek között kerül említésre az az eset, amikor az örökhagyó a halálát

közvetlenül megelőzően felváltva több államban élt, vagy az egyik államból a másikba

utazgatott, ugyanakkor egyik államban sem telepedett le állandó jelleggel. A leggyakoribb

példaként erre a Spanyolországban letelepedett német nyugdíjas esetét szokták felhozni,

aki az évnek közel ugyanolyan hosszú részét tölti el a két államban, és mindkettőben teljes-

körű életvitelre rendezkedik be. E példa számunka talán kissé „tankönyvszerűnek” tűnik,

de tény, hogy Nyugat–Európában manapság nem ritka jelenség az, ha valaki nyugdíjjogo-

sultságának megszerzését követően más államban telepedik le, és változó gyakorisággal

látogat vissza hazai államába. Ilyen körülmények között különösen problematikus lehet annak

megítélése, hogy az érintett személy életvitelének súlyponti helye – szokásos tartózkodási

29 Ld. Dietmar Baetge, Der gewöhnliche Aufenthalt im Internationalen Privatrecht, Mohr (Siebeck) Verlag,

Tübingen, 1994, 119. o. A szerző az állampolgárságot kifejezetten is nevesíti olyan faktorként, amely alkalmatlan

arra, hogy a szokásos tartózkodási hely vizsgálatának körében szerepet játsszon.

30 Ld. különösen az Európai Bíróság C–497/10. sz. (Mercredi c. Chaff e) és C–523/07. sz. ügyekben („A-ügy”)

hozott ítéleteit.

31 Ld. a C–523/07. sz. ügyben („A-ügy”) hozott ítélet 36. pontját.

52

helye – melyik államban van. A () preambulum-bekezdés szerint ilyen esetben a mérle-

gelés körében, a tényállás értékelésekor különleges tényező lehet az a körülmény, hogy az

örökhagyó az egyik érintett állam állampolgára volt, avagy az összes jelentősebb vagyon-

tárgya az egyik érintett államban volt fellelhető.

Mint az EuÖR jó néhány más megoldása, ez a preambulum-bekezdés is, egy nehezen

tető alá hozott politikai kompromisszumnak köszönhető. A tagállamok egy csoportja ui.

kívánatosnak tartotta volna, ha a szokásos tartózkodási helyen alapuló kollíziós főszabály

mellett nevesítésre kerül a rendeletben másodlagos, szekunder kapcsolóelvként az örök-

hagyó halálakori állampolgársága, mégpedig az olyan esetekre, amikor a szokásos tartóz-

kodási hely a leggondosabb körültekintés mellett sem állapítható meg. Az állampolgárság

ilyen másodlagos kapcsolóelvként történő nyílt és egyértelmű nevesítését mindazonáltal

sem az Európai Bizottság, sem a tagállamok nagyobb része nem támogatta. Kompromisz-

szumos engedményként mindazonáltal az állampolgárság mégiscsak említést nyert a szo-

kásos tartózkodási hely vizsgálatának körébe vonható szempontok között, legalábbis

bizonyos esetkörökben. Olyan esetben ui. amikor az örökhagyót két különböző államhoz

ugyanolyan szorosnak tűnő kapcsolat fűzte, a mérleg serpenyője adott esetben az állam-

polgársága felé billenhet.

Talán fogalmazhatunk úgy is, hogy az örökhagyó halálakori szokásos tartózkodási helyé-

nek tisztázása során az állampolgársági köteléke adott esetben a „mérleg nyelve” szerepét

töltheti be.

4. Összegzés

A vázoltakból láthattuk, hogy az állampolgárság a közeljövőben elveszíti elsődleges kollí-

ziós kapcsolóelv ill. elsődleges joghatósági ok mivoltát a nemzetközi öröklési jogviszonyok-

ban. A lex successionis, az öröklés egészére irányadó jog meghatározása szempontjából

immár az örökhagyó életvitele súlyponti helyének, azaz szokásos tartózkodási helyének lesz

jelentősége. Mindazonáltal az örökhagyó állampolgársági köteléke nem veszíti el teljesen

a relevanciáját a jövőben sem a nemzetközi vonatkozású öröklési ügyekben; annak továbbra

is lesz jogi jelentősége mind az alkalmazandó jog, mind a joghatóság problémakörében.

Az állampolgárság legnagyobb jelentőséggel a jogválasztás – öröklési ügyekben újonnan

megnyíló – lehetősége terén bír. A jövőben éppen a jogválasztás lehet az uniós nemzetközi

magánjognak az a csomópontja, ahol egy érintett személy állampolgársági köteléke szere-

pet játszhat az alkalmazandó jog meghatározása tekintetében; egyes szerzők emiatt az

állampolgárságnak egyfajta „kulturális identitást védő” funkciót tulajdonítanak32.

Jogválasztás révén tehát a jövőben is nyílik lehetőség arra, hogy egy adott személy

öröklése ne a halálakori szokásos tartózkodási helye szerinti jog, hanem a hazai jogá-

nak „uralma” alá kerüljön, ami növeli az alkalmazandó öröklési jog kiszámíthatóságát.

32 Th orsten Troge, Europarecht und das Staatsangehörigkeitsprinzip im Internationalen Privatrecht, Nomos

Verlag, Hamburg 2009, 259. o.

53

Ehhez viszont a jövőben egy tudatosan meghozott döntésre, végintézkedésben megtett

jogválasztásra lesz szükség.

Ilyen döntés, az állampolgárság szerinti jog kikötése főként olyanok számára lehet meg-

fontolandó, akik, huzamosabb külföldi tartózkodást terveznek. Nyilván egészen más hely-

zetben vannak etekintetben azon tagállamok, ahol a tudatos hagyatéktervezés, a végrendel-

kezés régóta a polgári kultúra részét képezi. Annak elősegítése, hogy ez a lehetőség, a hazai

jog öröklési viszonyokra történő kikötése idehaza és átkerüljön a szélesebb köztudatba,

jelentős részben a gyakorló jogászok, közöttük a közjegyzők feladata.

54

GAZDASÁG ÉS JOG, 2014 SZEPTEMBER

Az örökhagyó mint bizalmi vagyonrendelő

Miczán Péter tanulmányának célja a kötelmi jogba ágyazott bizalmi vagyonkezelés és az

öröklési jog egymásra hatásával kapcsolatos jogértelmezési kérdések közül néhány-

nak a bemutatásával arra ráirányítani a fi gyelmet, hogy a jogintézmény általános, kötelmi

jogi szabályaihoz képest számos sajátos joghatás fűződik a végrendelettel alapított bizalmi

vagyonkezelési jogviszonyhoz.

A Polgári Törvénykönyvről szóló . évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) és a bizalmi

vagyonkezelőkről és tevékenységük szabályairól szóló . évi XV. törvény (a továbbiak-

ban: Bvktv.) . március -i hatállyal vezette be a bizalmi vagyonkezelés jogintézményét

a magyar jogba. Mint a szerző észlelte, e szerződési jogi jogintézménynek érdemes megvizs-

gálni öröklési joggal való kapcsolódásait, a hagyatéki eljárásról szóló . évi XXXVIII.

törvény (Hetv.) idevágó részeinek fi gyelembe vételével.

A háromoldalú bizalmi vagyonkezelési kötelemben az örökhagyó, mint természetes sze-

mély mindhárom pólus alanya (vagyonrendelő, vagyonkezelő és kedvezményezett is) lehet.

A dolgozat terjedelmi okokból az örökhagyó végrendeletében alapított bizalmi vagyonkeze-

léssel kapcsolatos egyes kérdésekre koncentrál.

A Ptk. :. § () bekezdése szerint a végrendelettel alapított vagyonkezelési jogviszony

azzal jön létre, hogy a vagyonkezelővé való kijelölést a vagyonkezelő a végrendeletben meg-

határozott tartalommal elfogadja. A vagyonkezelő nem öröklés jogcímén szerzi meg a kezelt

vagyon feletti (tulajdon)jogot. Sajátos jogcíme a vagyonkezelő jogszerzésének a bizalmi

vagyonkezelés, még akkor is, ha a Ptk. :. § () bekezdése által biztosított lehetőséggel

élve a felek szerződésükben kikötik, hogy a vagyonkezelő ténylegesen jogutódlás formájában

szerez jogosultságot. E lehetőség nem terjed ki a kedvezményezettnek való juttatásra. A ked-

vezményezett a végrendelettel alapított vagyonkezelési jogviszony alapján kap juttatást, e

vagyoni juttatás szerzésének jogcíme nem öröklés lesz, hanem az örökhagyó-vagyonrendelő

és a kedvezményezett közötti mögöttes jogviszony (ingyenes vagyoni juttatás esetén aján-

dékozás). Erre utal az illetéktörvény Bvktv. által bevezetett módosítása (Itv. /D. §) is,

Sajtószemle

S Z É K E LY E R I KA

55

amely e jogviszonyra irányadó szabályok szerint terheli illetékfizetési kötelezettséggel

a kedvezményezett szerzését, mint az illetéktörvény hatálya alá tartozó vagyonszerzést.

A mögöttes jogviszony azonosítása összhangban áll a Ptk. harmadik személy részéről

történő teljesítésre vonatkozó :. §-ával.

Az Öröklési Jogi Könyv :. § () bekezdése ugyanakkor az alapító örökhagyó halála

esetére – végintézkedéssel, de nem meghagyással – rendelt alapítványt örökösként szabá-

lyozza, az alapító örökhagyó örökösére vonatkozó rendelkezések között. Az alapítvány,

illetve a bizalmi vagyonkezelő öröklési jogi jogállása megállapításának a hagyatéki tartozá-

sok (Ptk. :. §) „hitelezőinek” védelmi érdeke ad jelentőséget. Az öröklési szerződés –

mint végintézkedési típus – alapján az örökhagyóval szerződő felet az örökhagyó tartás,

életjáradék, illetve gondozás ellenében – vagyona, annak egy meghatározott része vagy meg-

határozott vagyontárgyak tekintetében – örökösévé nevezi [Ptk. :. § () bek.]. A Ptk.

:. § () bekezdése arra enged következtetni, hogy nem valamennyi végintézkedéssel

megengedett a bizalmi vagyonkezelés létesítése, hanem kizárólag a végrendelettel. A bizal-

mi vagyonkezelő nem kap örökösi, vagy hagyományosi jogállást, hanem az örökhagyó tarto-

zásának hitelezője lesz.

A Ptk. (:. §) kifejezetten rendelkezik a végrendelettel létesített – a bizalmi vagyon-

kezelés egyik funkcionális helyettesítőjének tekinthető – alapítványnál az alapító kiesése

esetén az alapítói jogok gyakorlásának a kérdéséről: ha az alapító meghalt, jogutód nélkül

megszűnt vagy más okból az alapítói jogait véglegesen nem gyakorolja, az alapítói jogo-

kat az alapító által az alapító okiratban kijelölt személy vagy alapítványi szerv, kijelölés

hiányában az alapítvány ügyvezető, képviselő szerve: a kuratórium gyakorolja. A bizalmi

vagyonkezelés esetén a Ptk. utal arra, hogy a vagyonrendelő szerződéses pozíciójában jog-

utódlás állhat be [:. § () bek.]. A jogalkotó nem tartotta a vagyonrendelői jogállás

tartós betöltetlenségét előreláthatólag gyakori esetnek, vélhetően erre is tekintettel nem

szabályozza az örökhagyó vagyonrendelő bizalmi vagyonkezelést létrehozó végrendeletbe

foglalt jognyilatkozata bírósági felülvizsgálatának a lehetőségét [ellentétben a cselekvő-

képességet érintő gondnokság alá kerülés esetére tett előzetes jognyilatkozat bírósági

felülvizsgálati lehetőségének kifejezett megteremtésével (Ptk. :. §)].

A szerző foglalkozik a végrendeletben foglalt vagyonkezelőnek való kijelölés visszautasí-

tásának joghatásával, majd a bizalmi vagyonkezelési kötelmet létrehozó vagyonrendelői

jognyilatkozattal szembeni különleges formai és tartalmi követelményekkel.

A végrendelettel alapított vagyonkezelési jogviszony azzal jön létre, hogy a vagyonkezelővé

való kijelölést a vagyonkezelő a végrendeletben meghatározott tartalommal elfogadja

[Ptk. :. § ()]. Azaz ennek hiányában, vagy ha a vagyonkezelő a kijelölést nem annak

tartalma szerint fogadja el, a jogviszony és az annak céljára rendelt vagyon az általános

öröklési jogi szabályok szerint fogja a hagyaték részét képezni.

Mivel a végrendelet tartalmazza a bizalmi vagyonkezelési jogviszonyt létrehozni célzó

jognyilatkozatot, felmerül a kérdés, hogy vajon a bizalmi vagyonkezelésre irányadó kötelmi

jog által meghatározott formai [pl. kötelező írásbeliség, Ptk. :. § () bek.] és tartalmi

szabályoknak kell-e kizárólag megfelelnie e jognyilatkozatnak, vagy a végrendeletre irány-

adó szabályoknak is. E kérdésre is vonatkozik a Ptk. :. § () bekezdése, amely szerint

56

az egyoldalú jogügylettel létesített bizalmi vagyonkezelési jogviszonyokra a bizalmi vagyon-

kezelési szerződés szabályait kell megfelelően alkalmazni. Ebből a szerző számára az

következik, hogy a bizalmi vagyonkezelés végrendeleti létesítését célzó jognyilatkozatnak

a végrendeletre irányadó formai és tartalmi követelményeknek is meg kell felelnie. A jog-

nyilatkozat érvénytelenségére és hatálytalanságára – ha a Ptk. eltérően nem rendelkezik –

a szerződés általános szabályait kell megfelelően alkalmazni (Ptk. :. §), továbbá a jognyi-

latkozatra vonatkozó szabályokat – ha a Ptk. eltérően nem rendelkezik – a nem kötelmi,

hanem pl. öröklési jogi jognyilatkozatokra is megfelelően alkalmazni kell (Ptk. :. §).

Az öröklési jogból az alábbi, kötelmi jogot korrigáló feltételeket nevesíti a cikk.

1. Személyes jognyilatkozat-tétel: ilyen jognyilatkozatot csak személyesen – köz- vagy

írásbeli magánvégrendeletben – lehet tenni, továbbá a bizalmi vagyonkezelési szerződés

írásbeliségét előíró rendelkezésre [Ptk. :. § () bek.] tekintettel ilyen jognyilatkozat

nem foglalható szóbeli végrendeletbe.

2. A végrendelet vagy a végrendeleti juttatás érvénytelenségét a juttatásban – közvetle-

nül vagy közvetve – részesülők jognyilatkozat tételében való közreműködésére tekintettel

kimondó szabályok [különösen a Ptk. :. § ()–() bekezdése és a Ptk. :. §-a] bizalmi

vagyonkezelés alapítására való kihatása vitán felüli. A bizalmi vagyonkezelő közreműkö-

désére kiterjednek a Ptk. Öröklési Jogi Könyvének korlátozó szabályai a bizalmi vagyon-

kezelést is létrehozni célzó jognyilatkozatot tartalmazó végrendelet tétele során. A szerző

azonban rámutat, hogy a bizalmi vagyonkezelés alapján a vagyonkezelőt jelentős kötele-

zettségek fogják terhelni egy vélhetően tartós jogviszonyban, így a vállalt kötelezettségek

és a megszerzendő jogok tartalmának kialakításában való közreműködés alapvető érdeke

lenne. A közreműködése alkalmat nyújthatna arra is, hogy egy esetleg az örökhagyó vagyon-

rendelő számára nem is lényeges olyan feltétel kivételét kérje a teendő jognyilatkozatból,

amely számára vállalhatatlanul terhes volna. Kétségtelen ugyanakkor az is, hogy a visszter-

hes bizalmi vagyonkezelést létrehozó jognyilatkozat szövegezésében való közreműködése

esetén jelentősebb lenne a visszaélés kockázata is.

3. A közös végrendeletre vonatkozó szabályokra (Ptk. :. §) tekintettel a több személy

által egy végrendeletben létesíteni célzott bizalmi vagyonkezelési ajánlat is általában érvény-

telen lesz, és kizárólag a házastársaknak az életközösség fennállása alatt készített, ugya-

nabba az okiratba foglalt írásbeli végrendelete lesz érvényes, ha az előírt formai feltételeknek

megfelel.

4. A Ptk. [:. § () bek.] nem zárja ki a végrendelettel alapított bizalmi vagyonkezelési

jogviszony esetében az erre irányuló egyoldalú jognyilatkozat visszavonását. A vagyon-

rendelő bizalmi vagyonkezelési szerződés létrehozására irányuló ajánlatát tartalmazó jog-

nyilatkozatának visszavonására az általános szerződési jogi szabályok tűnnek irányadónak,

amelyek szerint a hatályossá vált ajánlatot tartalmazó jognyilatkozat akkor vonható vissza,

ha az ajánlat nem tartalmazza, hogy visszavonhatatlan, vagy elfogadására nem állapít meg

maga határidőt [:. § () bek.]. A végrendeletbe foglalt bizalmi vagyonkezelés létesítésére

irányuló jognyilatkozat hatálya és azzal az ajánlati kötöttség a vagyonkezelővel, mint cím-

zettel való közlésig nem áll be, addig visszavonható. Ha pedig az örökhagyó életében létrejön

a bizalmi vagyonkezelés a vagyonkezelő általi azonos tartalommal való elfogadás esetén –,

57

amely tehát nem szükségszerűen az örökhagyó halálát követően történik meg, sőt célszerű-

nek tűnik törvényi tiltás hiányában már előbb megkötni a szerződést – a bizalmi vagyon-

kezelési jogviszony létrejön. A jogviszony létrejöttét követően a módosításának, megszű-

nésének – nem pedig a jognyilatkozat visszavonásának – kérdése merülhet fel, amelyre az

örökhagyó életében az öröklési jogi tartalmi és formai feltételek betartása mellett az álta-

lános szerződési jogi szabályok lesznek irányadók. Felmerül a kérdés, hogy egy ilyen vég-

rendelet visszavonásának joghatása-e a létrejött, de még nem hatályos bizalmi vagyonke-

zelési viszony ex lege megszűnése is, vagy utóbbi jogviszony megszűnéséhez a kötelmi jog

általános szabályai, pl. a Ptk. a szerződés megállapodással és egyoldalú jognyilatkozattal való

megszüntetésére vonatkozó rendelkezései (:–:. §) szerint további jognyilatkozat-

(ok)ra is szükség van. Az a következtetés vonható le, hogy a visszavonás kihat a már létrejött

bizalmi vagyonkezelési jogviszonyra is, utóbbi is hatályát veszti.

5. A bizalmi vagyonkezelési szerződésre az általános jognyilatkozat-értelmezési szabá-

lyok (Ptk. :. §) irányadók. Ezek szerint a címzett jognyilatkozatot vita esetén úgy kell

értelmezni, ahogyan azt a címzettnek a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset körülmé-

nyeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint értenie kellett. De értel-

mezhető-e a „bizalmi vagyonkezelési szerződés szabályainak megfelelő alkalmazása”

fordulat akként, hogy ezen szabályozást felülírja a végrendeletbe foglalt bizalmi vagyon-

kezelést alapítani célzó jognyilatkozat esetén a végrendelet értelmezésére vonatkozó

szabály (Ptk. :. §)? Utóbbi szerint a végrendeletet kétség esetén az örökhagyó feltehető

akaratának megfelelően és úgy kell értelmezni, hogy az örökhagyó akarata lehetőség

szerint érvényre jusson. Ez nagyobb kockázatot jelentene a vagyonkezelőre nézve az általá-

nos szabályokhoz képest, de indokolható az örökhagyó vagyonkezelésbe való közvetlen

beavatkozásának lehetetlenségére fi gyelemmel. A szerző szerint a kérdést annak mentén

lehet és kell eldönteni, hogy a bizalmi vagyonkezelés létesítésére végrendeletben kerül-e sor;

a végrendelet értelmezésének szabályai kiterjednek az annak részét képező bizalmi vagyon-

kezelés alapítását célzó jognyilatkozatra is.

6. A Ptk. (:. §) az alapítványra vonatkozó szabályok között kifejezetten megengedi,

hogy az örökhagyó alapítvány létesítését meghagyásban is elrendelhesse. Ennek minimá-

lis tartalmi feltételeként írja elő, hogy a meghagyásban meg kell határozni a létesítendő

alapítvány célját és vagyonát, valamint ki kell jelölni azt a személyt, aki az alapítvány létre-

hozását követelheti. A létrehozásra való felszólítás sikertelensége esetén e személy a bíró-

ságtól kérheti az alapítvány alapító okiratának ítélettel történő pótlását és az örökös vagy

a hagyományos kötelezését az alapítványi vagyon szolgáltatására. Az alapítvány létrehozá-

sának követelésére jogosult személy a bíróság határozata alapján kérheti a nyilvántartó

bíróságtól az alapítvány nyilvántartásba vételét. [Alapvető különbség tehát a végrendelet-

tel létrehozott és a meghagyással létrehozni rendelt alapítvány között, hogy az örökhagyó

előbbi esetben alapító lesz, míg utóbbi esetben az alapításra más személyt (tényleges alapító)

kötelez, mely esetben az örökhagyó szellemi alapító lesz.]

Kérdés, hogy amennyiben az alapító bizalmi vagyonkezeléssel kíván vagyont célra rendelni

alapítvány felhasználása helyett, de ezt nem maga kívánja megtenni, hanem erre meghagyás-

sal mást kötelezne, úgy arra joga van-e a Ptk. kifejezett engedélye hiányában.

58

A meghagyás olyan örökhagyói rendelkező jognyilatkozat, amely terheli a hagyatékban

részesülő személy így szerzett vagyonát. A Ptk. alapítvány meghagyás alapján való létesíté-

sére vonatkozó, kifejezett engedélye (:. §) alapvetően deklaratív. Nincs akadálya, hogy

az örökhagyó meghagyásban kötelezzen hagyatékban részesülő személyt bizalmi vagyon-

kezelés alapítására.

Ekkor – a meghagyás alapján létrehozott alapítványhoz hasonlóan – szintén megkülön-

böztethető az örökhagyó mint szellemi vagyonrendelő és az ő mögöttes akarata alapján

eljáró, a meghagyás kötelezettje mint tényleges vagyonrendelő.

7. A végrendelettel létesített bizalmi vagyonkezelés meghiúsulásának joghatásait tekintve

a Ptk. kifejezetten szól (:. §) a végintézkedéssel létesített alapítvány meghiúsulásáról,

azaz céljának lehetetlenné válásáról, és ahhoz eltérő jogkövetkezményeket fűz. Így, ha a vég-

rendeletben vagy öröklési szerződésben tett közérdekű célú alapítvány nem jön létre, az

örökhagyó juttatását közérdekű meghagyásnak minősíti, és az alapítványnak szánt vagyont

a meghiúsult alapítvány céljának megvalósítása érdekében rendeli kezelni; nem közérdekű

célra rendelt alapítvány létrejöttének elmaradása esetén az érintett vagyon a hagyaték

részévé válik, (tulajdonképpen abban marad). A Ptk. az alapítvány megszűnési esetei között

szabályozza az alapítványi cél lehetetlenné válását, azonban annak további feltételéül szabja,

hogy a cél módosítására vagy más alapítvánnyal való egyesülésre nincs mód.

A bizalmi vagyonkezelési szerződésre vonatkozó szabályok kifejezetten nem rendelkeznek

annak lehetetlenülés miatti megszűnéséről, ezért a szerződésszegés egyéb esetei között

szabályozott, a teljesítés lehetetlenné válására vonatkozó általános rendelkezések (Ptk. :. §)

alkalmazandók: ha a teljesítés lehetetlenné vált, a szerződés megszűnik. A Ptk. a bizalmi

vagyonkezelés körében tehát nem tesz kivételt a törvény erejénél fogva beálló joghatás

alól és nem noválja a szerződési jogcímet valamilyen egyéb szolgáltatási jogcímmé, mint

ezt a végrendeletben vagy öröklési szerződésben tett, de létre nem jött közérdekű célú ala-

pítvány közérdekű meghagyássá minősítésekor teszi. A fentiek alapján tehát a végrende-

lettel létesített bizalmi vagyonkezelés meghiúsulása miatti megszűnése esetén az így érintett

vagyon a hagyaték részét képezi. Ha az alaphagyatéki eljárás befejezése után kerül sor a meghi-

úsulásra, póthagyatéki eljárásnak lehet helye a Hetv. . §-a szerint.

A szerző ezt követően a bizalmi vagyonkezelést a végrendeleti végrehajtó-rendeléssel

hasonlítja össze.

Az örökhagyó vagyonjuttatási céljának biztosítására szolgáló eszközök között a végren-

deleti végrehajtó kijelölésének lehetősége is felmerülhet. A Hetv. . § () bek. szerint a vég-

rendeleti végrehajtó az örökhagyó végakaratának egésze vagy része végrehajtására a végren-

deletében nevezett cselekvőképes nagykorú természetes vagy jogi személy. A végrendeleti

végrehajtó rendelése sok tekintetben mutat hasonlóságot a bizalmi vagyonkezelés szabá-

lyaival, amelyek közül, mint lényegest és átfogót említhető a megbízási szerződés szabá-

lyainak mögöttes alkalmazandósága [Hetv. . § () bek.].

A két jogviszony vonatkozásában az alábbi hasonlóságok és különbségek emelhetőek ki.

A végrendeleti végrehajtó a bizalmi vagyonkezelővel ellentétben nem szerzi meg a hagyatéki

vagyon feletti tulajdonjogot, hanem afelett kizárólag saját nevében, a végrendeletben

részesített személy érdekében, rendelkezési, birtoklási, birtokvédelmi, követelés-érvényesítési –

59

azaz a vagyonkezelés tartalmához (Ptk. :. §) igen hasonló – jogot kap [Hetv. . §

() bek. c) pont].

A végrendeleti végrehajtó rendelkezési jogát korlátozó rendelkezés [Hetv. . § () bek.

a) pont] nem tesz különbséget vagyontárgyak között; valamennyi vagyontárgy vonatkozá-

sában tiltja, hogy a végrendeleti végrehajtó azokat elidegenítse, pl. a hagyatéki hitelezők

kielégítése érdekében, amennyiben ahhoz minden öröklésben érdekelt nem járult hozzá.

A végrendeleti végrehajtó rendelkezési joga a bizalmi vagyonkezelőhöz képest tehát kor-

látozottabb.

A végrendeleti végrehajtó – a bizalmi vagyonkezelőt a jelenleg hatályos Hetv. szerint

kifejezetten nem illető – jogai közé tartozik a végrendelet eltérő rendelkezésének hiányá-

ban, hogy az eljáró hatóságokat a hagyaték leltározásában segítse, és az örökösök javára

szükség esetén biztosítási intézkedés elrendelését indítványozza, továbbá, hogy követelje

a végintézkedés rendelkezéseinek foganatosítását az örököstől, a hagyományostól, és ennek

érdekében, a saját nevében a bíróság előtt is eljárjon. A vagyonkezelés mellett a hagyaték-

átadó végzés jogerőre emelkedését követően maga foganatosítja annak rendelkezéseit.

A végrendeleti végrehajtó öröklésben érdekeltnek minősül a Hetv. . § () bekezdése alap-

ján; esetében a Hetv. külön szabályozza tájékoztatását a végrendelet rá vonatkozó részéről,

a megbízásának elfogadásra való felhívását, az elutasítás vélelme beálltának feltételeit, a meg-

bízás létrejöttének, létre nem jöttének végzésben való megállapítását. Minderre a Hetv. nem

hatalmazza fel a bizalmi vagyonkezelőt.

A végrendeletbeli kijelölést elfogadó bizalmi vagyonkezelő a Hetv. . § () bekezdés e) pontja

szerint hagyatéki hitelezőnek minősülhet, ha a hagyatékhoz tartozó vagyontárgyra – az

örökhagyónak a vagyontárgy reá történő átruházására vonatkozó kötelezettségét állítva

a hagyatéki eljárásban kötelmi jogcímen támaszt igényt. A szerző szerint amennyiben

a végrendelet szerinti bizalmi vagyonkezelés alapján kezelendő vagyonba dolog tartozna,

annak tulajdonjogát a bizalmi vagyonkezelő átruházás hiányában nem szerezheti meg,

hiszen ahhoz szükséges a Ptk. :. §-a szerinti birtokátruházási ügylet, amelyet csak a köz-

jegyző hagyatékátadó végzésében foglalt kiadásra kötelezés alanyának (mint a vagyon új

jogosultjának) birtokátruházó jognyilatkozata pótolhat.

A bizalmi vagyonkezelőt a hagyatéki igénylő jogállása olyan módon is megilletheti, ha

a Hetv. [. § () bek. g) pontja] alapján a leltározott vagyoni jogra, követelésre a hagyatéki

eljárásban olyan jogcímen terjeszt elő igényt, amely szerint az nem tartozik az örökhagyó

hagyatékához, hanem (engedményesként, jogszerzőként) magát az igénylőt illeti meg. Ameny-

nyiben az örökhagyó forgalomképes jogot és követelést rendelt kezelésbe, a követelések

átruházását eredményező engedményezés (:. §), illetve a jogátruházás (:. §) nem

igényel birtokátruházást, a rendelkező ügyletet a kötelezettségvállaló jognyilatkozatot is

tartalmazó szerződés foglalhatja magában.

A bizalmi vagyonkezelő hagyatéki eljárásbeli jogállása abból a nézőpontból is szemlél-

hető, hogy bizalmi vagyonkezelői jogállása az örökhagyó életében jött-e létre. Amennyiben

a jogviszony már létrejött, és az örökhagyó halálával hatályosult, a bizalmi vagyonkezelő

a hagyatéki eljárásban hagyatéki hitelezőként, illetve igénylőként léphet fel. Amennyiben

erre még nem került sor, még nem vált bizalmi vagyonkezelővé, így jogállása nem nyilvánvaló,

60

és a jegyzőt, illetve a közjegyzőt a Hetv. alapján kifejezetten nem kötelezi szabály a bizalmi

vagyonkezelői kijelölésének elfogadása érdekében való hivatalbóli nyilatkoztatásra, külö-

nös tekintettel arra, hogy a Hetv. mögöttes szabálya, a Pp. alapján a kérelemhez kötöttség

alapelve érvényesül. A szerző szerint ugyanakkor felmerülhet, hogy a megkeresésre vonat-

kozó szabályokat (Hetv. . §) lehet úgy értelmezni, amely alapján le lehet vezetni a köz-

jegyző kötelezettségét a bizalmi vagyonkezelőnek végrendeletben kijelölt, meghatározott személy

a kijelölés azonos feltételekkel elfogadásáról való nyilatkoztatására.

Megjegyzi a szerző azt is, hogy a hagyatéki hitelező egyébként a Hetv. . § () bek. l) pontja

alapján öröklésben érdekeltnek, illetve ugyanazon bekezdés da) pontja alapján hagyatéki

eljárásban érdekeltnek minősül, aki vonatkozásában a Hetv. megfelelően látszik rendezni

hagyatéki eljárásbeli jogait és kötelezettségeit.

Nem kizárt, sőt praktikusan felmerülhet a végrendeletben bizalmi vagyonkezelőnek

kijelölt személy egyben végrendeleti végrehajtónak való nevezése is.

A szerző végül kitér arra, hogy a végrendelettel alapított bizalmi vagyonkezelés esetén

nem látszik megoldottnak a kötelesrészre jogosultak és az örökhagyó többi tartozásai hite-

lezőinek védelme, ugyanis a bizalmi vagyonkezelés alapján fennálló örökhagyói tartozás

[Ptk. :. § () bek. c) pont] megelőzi a kielégítési sorrendben a d) pontban, hátrább álló

kötelesrészen alapuló kötelezettséget [Ptk. :. § () bek.]. Az örökhagyó tartozásai között

további sorrend nincs, azok a követelések arányában nyerhetnek kielégítést [Ptk. :. §

() bek.], ezért fel kell hívni a fi gyelmet, hogy a bizalmi vagyonkezelés végrendeleti alapítása

a többi örökhagyói tartozás hitelezőinek az érdekét jelentősen sértheti. A cikk végkicsengése

alapján megfontolandónak tűnik ezért de lege ferenda, hogy a végrendelettel alapított

bizalmi vagyonkezelés alapján kezelendő vagyon kiadása iránti igényt mint hagyatéki tarto-

zást az örökhagyó többi tartozása és a kötelesrészen alapuló kötelezettség előzze meg

a kielégítési sorrendben.

Itt hívjuk fel a fi gyelmet a bizalmi vagyonkezelés (szerzők: B. Szabó Gábor, Illés István,

Kolozs Borbála, Menyhei Ákos, Sándor István) címen a hvg–orac kiadó gondozásában

megjelent friss kézikönyvre, amely komplex módon, A-tól Z-ig összefoglalja a bizalmi vagyon-

kezelés valamennyi releváns területét a szabályozás és a gyakorlat teljes körű bemutatásával

és szükség szerinti kritikájával. Ismerteti a bizalmi vagyonkezelés sajátos vonásait, megkü-

lönbözteti a hasonló célra alkalmas jogi eszközöktől és formáktól, ezzel is segíti az adott

esetre legmegfelelőbb megoldás megtalálását. Bemutatja a vagyonrendelő helyzetét, jogait

és kötelezettségeit, a vagyonrendelés szakaszait. Kitér a kötet a vagyonrendelés alaki és tar-

talmi kérdéseire, a megengedett szerződési kikötésekre és a jogszerűtlen módozatokra is.

Mint a kiadó hirdeti, a bizalmi vagyonkezelés legjobb hazai elméleti és gyakorlati szakemberei

ismertetéséből tudhatjuk meg többek között a bizalmi vagyonkezelés adózási, számviteli és

illetékfi zetési vonzatait magyar és külföldi érintettek esetén is, a lehetséges öröklési jogi

következményeket, valamint a vagyonkezelőre, a kedvezményezettre és a kezelt vagyonra

vonatkozó gyakorlati tudnivalókat. A kötet részletesen taglalja a jogviszony legfontosabb

szereplőjének, a vagyonkezelőnek a jogait, kötelezettségeit, feladatait a Ptk. és a Bvktv. alapján,

iránymutatást adva a kialakuló bizalmi vagyonkezelési tevékenységnek.

61

Summary I Zusammenfassung I Résumé

Dr. Gábor JuhászTh e Compulsory Share as a Restriction to the Freedom of Testamentary Disposition in Spanish Law – 2nd PartTh e study deals with the Spanish regulation of compul-sory share, while the author presented the provisions of the Código Civil in the former integral part of this study, in this current one the substantive civil law pro-visions in force in particular Autonomous Communi-ties (Comunidad Autónoma) are depicted. In Spain there are six Autonomous Communities (Aragon, Balearic Islands, Catalonia, Galicia, Navarre, Basque Country) at present which have the privilege to create and apply their own civil law rules (derechos forales). In these ar-eas legal development has resulted in more open sys-tems than that of the Código Civil providing a greater extent of freedom for the testator to dispose of his/her property. Th e author aims at describing the relevant law on compulsory share in these Communities, and comes to the conclusion that the underlying regula-tory concept is more or less the same, however while in Catalonia and Galicia the reserved portion is a claim deriving from the law of obligations, in certain regions of the Basque Country and in Navarre the testator has absolute freedom of testation. Th e study also touches upon the observations of the Spanish civil law notaries in respect of this issue and the reforms of the Código Civil. Finally, Regulation (EU) No 650/2012 of the Euro-pean Parliament and the Council is also hinted at up-holding a more liberal approach to the freedom of testacy whose provisions will apply to deceased persons who will pass away following 17 August 2015.

Dr. Gábor JuhászDer Pfl ichtteil als Einschränkung des freien Verfügungsrechts des Erblassers im spanischen Recht – Teil 2Die Studie befasst sich mit der spanischen Regelung des Pfl ichtteils; während aber der Verfasser im ersten Teil, der einen organischen Teil des zweiten bildet, die Bestimmungen des Código Civil dargestellt hat, werden im vorliegenden Teil die in den einzelnen Autonomen Gemeinschaften (Comunidad Autónoma) geltenden materiell-rechtliche Normen dargestellt. In Spanien gibt es zurzeit sechs Autonome Gemeinschaften (Aragonien, die Balearen, Katalonien, Galizien, Navarra und Basken-land), die alle das Privileg haben, eigene bürgerlich- rechtliche Normen (derechos forales) zu schaff en und anzuwenden. Auf diesen Gebieten führte die Richtung der Rechtsentwicklung zu Systemen, die off ener als die Regelungen des Código Civil sind, und so wurde dem Erblasser bei Verfügung über sein Vermögen eine grö-ßere Freiheit gewährt. Der Verfasser stellt das bürgerliche Rechtsmaterial dieser Autonomen Gemeinschaften bezüglich des Pfl ichtteils vor und stellt fest, dass das Regelungskonzept auf diesen Gebieten im Großen und Ganzen gleich ist, wobei in Katalonien und Galizien diese Rechtsinstitution als schuldrechtlicher Anspruch gere-gelt ist, und in einigen Teilen Baskenlands und in Navarra die absolute Verfügungsfreiheit des Erblassers gilt. Die Studie macht einen Abstecher zu den Bemerkungen der spanischen öff entlichen Notare bezüglich dieser Rechtsinstitution und der Reform des Código Civil, und zum Schluss weist sie auf die Verordnung Nr. 650/2012 des Europäischen Parlaments und des Rates hin, die zur Liberalisierung der Verfügungsfreiheit führt, und in Erbfällen anzuwenden wird, in denen der Erblasser nach dem 17. August 2015 verstirbt.

62

Dr. Gábor Juhász La réserve héréditaire comme une limitation de la liberté du testateur de transmettre son patrimoine dans le droit espagnol – IIe partieLe présent article ayant pour objet la réglementation espagnole de la réserve héréditaire, après avoir présenté dans sa première partie les dispositions de Código Civil, expose dans cette deuxième partie les règles maté-rielles de droit civil en vigueur dans certaines Commu-nautés Autonomes (Comunidad Autónoma). En Es-pagne il y a actuellement 6 Communautés Autonomes (Aragon, Iles Baléares, Catalogne, Galice, Navarre, Pays Basque) qui ont la prérogative de créer et d’appliquer des normes juridiques régionales (derechos forales). Dans ces territoires l’évolution du droit avait pour résultat la création des systèmes plus ouverts que la réglementa-tion de Código Civil qui assurent pour le testateur une plus grande liberté lorsqu’il souhaite disposer de son patrimoine. L’auteur du présent article après l’exposi-tion des règles matérielles en matière de la réserve héré-ditaire applicables dans ces Communautés Autonomes conclut que la conception de la réglementation est plus ou moins similaire dans ces territoires, cependant en Catalogne et en Galice cette institution juridique est régie par les règles relatives au contrat, tandis que dans certaines parties du Pays Basque et en Navarre le testa-teur a une entière liberté. Dans le présent article sont insérées les observations des notaires espagnols sur cette institution et sur la réforme de Código Civil. Il y est fait référence également au nouveau règlement euro-péen 650/2012 qui fait un pas vers la libéralisation de la transmission des biens du testateur et dont les disposi-tions seront applicables au règlement des successions lorsque le défunt est décédé après le 17 août 2015.

Dr. Judit Molnár‘Relocated or Recipient Unknown’ – Escape Routes for the Defendant in the Order for Payment ProcedureIt may be established on the basis of the statistics sup-plied by the MOKK that the problem aff ecting 3-4% of the cases is that the defendant does not reside at the address provided by the claimant. Th e order for payment issued by the civil law notary is paper based, which is then served on the defendant. Th e issued order for payment may be dispatched by postal service or via a bailiff . Th e study draws the inference that neither postal service nor delivery by a bailiff resolves the problem of defend-ants concealing themselves, moving house or labelled as recipient unknown. Ensuing failure of service it is incumbent on the claimant statutorily to proceed with the procedure. If we are to fi nd a solution, it will not be

within the order for payment procedure or the service of process, but rather related to Act LXVI of 1992 on the register of personal data and address of citizens. Th e law imposes a duty to report any changes in data comprised in authentic registers, however without any corresponding legal consequences, sanctions if failing to do so. Hence, the author makes a proposal that it should be made mandatory on a general basis to report any changes within 3 working days to the Cen-tral Offi ce for Administrative and Electronic Public Services (COAEPS). In case of default an adequate penal-ty should be determined in all procedures where the data of authentic registers are relevant. In respect of the order for payment procedure this would entail the following: in the event of a failure of postal service, the civil law notary would presume the delivery and pro-ceed accordingly (the 15-day time limit for lodging a statement of opposition starts to run, so if no opposi-tion is fi led on deadline the order for payment becomes fi nal and binding.)

Dr. Judit Molnár„Weggezogen oder Empfänger unbekannt” – Fluchtmöglichkeit des Schuldners im Mahnverfahren Auf Grund der Statistiken der Ungarischen Notarkam-mer kann festgestellt werden, dass 3-4% der Sachen problematisch sind, weil der Schuldner nicht unter der vom Gläubiger angegebenen Adresse zu fi nden ist. Der Notar erlässt den Mahnbescheid auf Papier, und er wird auch auf Papier zugestellt. Zur Verfügung steht bei einem erlassenen Mahnbescheid die Zustellung durch die Post oder durch den Vollstrecker. Die Studie gelangt zur Feststellung, dass ein Zustellungsverfahren weder durch die Post noch durch den Vollstrecker eine sichere Lösung bietet, wenn der Schuldner unbekannt oder weggezo-gen ist, bzw. wenn er sich versteckt. Das Gesetz erlegt es dem Gläubiger auf, in Fällen der erfolglosen Zustellung Schritte zu unternehmen, um das Verfahren fortzuset-zen. Eine Lösung für dieses Problem können wir fi nden, jedoch nicht im Mahn- oder im Zustellungsverfahren, sondern im Bereich des Gesetzes Nr. LXVI vom Jahre 1992 über die Erfassung von Personalien und Wohnsitz der Bürger. Das Gesetz erlegt dem Bürger die Anmel-depfl icht eventueller Änderungen in seinen Personali-en in Registern von öff entlichem Glauben auf, es knüpft aber keine Rechtsfolgen oder Sanktionen an die Nichterfüllung dieser Pfl icht. Deshalb schlägt die Verfas-serin der Studie vor, der Meldepfl icht allgemeine Geltung zu verschaff en, so dass jede Änderung in den Personalien innerhalb von 3 Arbeitstagen bei der Erfassungsbehörde (KEKKH) anzuzeigen sei. Für den Fall des Unterlassens

63

soll aber in allen Verfahren, wo die Angaben in Regis-tern von öff entlichem Glauben ausschlaggebend sind, eine entsprechende Rechtsfolge zur Verfügung stehen. Bei Mahnverfahren könnte dies folgendermaßen aus-sehen: nach der erfolglosen Zustellung würde der Notar die Vermutung einer erfolgten Zustellung aufstellen, und er würde die daran geknüpften Maßnahmen treff en (die 15 Tage Widerspruchsfrist beginnt zu laufen, und man-gels eines Widerspruchs erlangt der Mahnbescheid Rechtskraft).

Dr. Judit Molnár „Déménagé ou destinataire inconnu” – Possibilité pour le débiteur d’échapper à la procédure d’injonction de payerNous pouvons constater d’après les statistiques de MOKK (Chambre Nationale des Notaires de Hongrie) que dans 3-4% des aff aires le débiteur est introuvable à l’adresse indiquée par le créancier. Le notaire délivre l’injonction de payer sur support papier qui sera notifi ée sur support papier aussi. La notifi cation peut se faire par voie postale ou par l’huissier. L’exposé conclut qu’aucune méthode de notifi cation n’off re de solution adéquate en cas d’absence d’adresse du débiteur, lorsqu’il se cache ou déménage. La loi, après une notifi cation qui a échoué, met à la charge du créancier de faire des démarches pour obtenir le recouvrement de sa créance. Il est possible de trouver une solution à ce problème, toutefois ce n’est pas la procédure de l’injonction de payer, ni la procédure de notifi cation qui va nous l’of-frir, mais la loi LXVI de 1992 sur le fi chier des données personnelles et de l’adresse des citoyens. La loi prescrit une obligation de déclaration en cas de modifi cation des données enregistrées sur un fi chier tenu par l’auto-rité publique, en revanche elle ne prévoit pas de sanc-tion en cas de non-respect de cette obligation. L’auteur de cet article propose d’appliquer de manière générale le délai de 3 jours à l’obligation de déclaration envers KEKKH (Bureau Central des Services publics Adminis-tratifs et Électroniques). Il faut prévoir des sanctions en cas de non-respect de cette obligation dans toutes les procédures qui se basent sur les données enregistrées sur les fi chiers publics. Dans la procédure de l’injonction de payer cela signifi erait  : en cas de notifi cation par voie postale échouée, le notaire établira la présomption de notifi cation et il pourra prendre les mesures liées à la procédure (ouverture du délai de 15 jours pour l’exercice de l’opposition, une injonction non frappée d’opposition dans ce délai aura force de chose jugée).

Dr. Balázs BodzásiTrilateral Legal Relations Involving Pledges and LiensCivil law when regulating securities in rem assumes bi-lateral legal relations. However, just like in the case of securities in personam, securities in rem are also often linked with trilateral legal relationships. Th is simply arises from the fact that the debtor of a secured claim may be distinct from the party providing such security regarding securities in rem as well. Th is is often the case when pledges or liens are involved in a transac-tion. It is also frequent that a personal claim is secured concurrently not merely by some kind of pledge, but also by some other form of security (e.g. suretyship); transactions may thus become even four-sided. Such cases go beyond the ancillary nature of pledges, and compel the legislator to make exceptions from the strictly speaking principle of secondary or collateral obligations. All this has to be taken into account in the course of codifi cation. Th e study explains the new provi-sions of the limited right in rem (pledges and liens) of the new Civil Code in comparison with former Hun-garian private law regimes and the previous Civil Code, and draws attention to some necessary clarifi cations.

Dr. Balázs Bodzási Dreiseitige Rechtsverhältnisse im Pfandrecht Das bürgerliche Recht geht bei Regelung der Sachsi-cherheiten von Zweiseitigkeit der Rechtsverhältnisse aus. Ähnlich aber wie bei Personensicherheiten, verbirgt sich auch hinter Sachsicherheiten ein dreiseitiges Rechtsgeschäft. Das ergibt sich daraus, dass sich der Schuldner der gesicherten Schuld auch bei den Sachsi-cherheiten von der Person des Sicherheitsleisters loslö-sen kann. Dazu kommt es ziemlich häufi g in Pfand-rechtsfällen. Dabei kommt auch oft vor, dass eine per-sönliche Forderung nicht nur durch ein Pfandrecht, son-dern gleichzeitig auch durch eine andere Sicherheit (z. B. Bürgschaft) gesichert ist, und in solchen Fällen können sogar vierseitige Rechtsverhältnisse entstehen. Solche Fälle sprengen den akzessorischen Charakter des Pfand-rechts und zwingen den Gesetzgeber, vom strengen Prinzip der Akzessorietät Ausnahmen zu machen. All das muss auch auf der Regelungsebene in Betracht gezogen werden. Die Studie stellt die Pfandrechts-normen des neuen ungarischen BGB im Spiegel eines Vergleichs mit alten ungarischen privatrechtlichen Sys-temen und dem alten ungarischen BGB dar, sodann macht sie auf notwendige Änderungen aufmerksam.

Dr. Balázs Bodzási Relations juridiques tripartites en matière des sûretés réellesLe droit civil suppose les relations bilatérales pour régir les sûretés réelles. Toutefois, comme c’est le cas en matière des sûretés personnelles, les sûretés réelles couvrent souvent des relations tripartites. Cela est dû au fait qu’en matière des sûretés réelles aussi le débiteur de la créance garantie et la partie qui accorde la garantie peuvent être deux personnes diff érentes. Ce qui se pro-duit assez fréquemment en cette matière précitée. De plus, il arrive souvent qu’en garantie d’une créance per-sonnelle est fournie non seulement une sûreté réelle, mais aussi une sûreté personnelle (p.ex.cautionne-ment) et dans ce cas les relations juridiques peuvent devenir même quadrilatérales. Ces cas perturbent la caractère accessoire des sûretés réelles ce qui oblige le législateur à prévoir des exceptions au principe de l’ac-cessoire. Ceci doit être considéré dans le domaine de la réglementation aussi. Cet exposé présente la régle-mentation des sûretés réelles dans le nouveau Code civil hongrois en comparaison avec les anciens systèmes hongrois de droit privé et la réglementation dans l’an-cien Code civil.

Dr. Tibor SzőcsChanges of the Aspect of Citizenship in International Succession with Special Regard to the Forthcoming ReformsSince the middle of the 20th century private interna-tional law has been determined by the controversy of the two great governing principles – citizenship and habitual residence – with respect to applicable law and jurisdiction regarding private law relationships of natural persons. Currently, this fight seems to be decided in favour of habitual residence: in the private international law of today ever increasingly regulated by EU regulations habitual residence becomes explicitly the primary confl ict of laws connecting principle and grounds of jurisdiction. Such changes are presently brought about in our international succession law by the new EU Succession Regulation (Regulation (EU) No 650/2012). Nevertheless, it does not mean that the citizenship factor has altogether vanished from private international law. Th e author examines those relevant points of the Regulation where the deceased’s citizen-ship will still have legal signifi cance. Th e new possibility for a choice of law and the related issues of dual citi-zenship are especially highlighted.

Dr. Tibor SzőcsRollenveränderung der Staatsbürgerschaft im Bereich internationaler Erbverhältnisse, mit besonderem Hinblick auf die anstehenden ReformenDas Internationale Privatrecht ist von Mitte des 20. Jh. an vom Kampf zwischen zwei großen Ordnungsprinzipien – der Staatsbürgerschaft und dem gewöhnlichen Aufent-haltsort – im Bereich des für die bürgerlichen Rechtsver-hältnisse von Personen maßgeblichen Rechts und Rechts-hoheit gekennzeichnet. Der Kampf scheint heute ent-schieden zu sein, und zwar zu Gunsten des gewöhnlichen Aufenthaltsortes: das heutige IPR wir immer mehr durch Verordnungen der EU geregelt, wobei der gewöhnliche Aufenthaltsort eindeutig zum primären Anknüpfungs-grundsatz bei Kollision und zur Grundlage der Zuständigkeit wird. Unser internationales Erbrecht wird gerade heutzu-tage – durch die neue europäische Erbverordnung (650/2012/EU) – von dieser Änderung bertoff en. All das bedeutet jedoch nicht das vollkommene Verschwinden des Prin-zips der Staatsbürgerschaft aus dem IPR. Der Verfasser des Artikels untersucht, bei welchen Regelungsknotenpunkten der europäischen Erbverordnung die Staatsbürgerschaft des Erblassers weiterhin rechtliche Relevanz haben wird. Dabei hebt er die neue Möglichkeit der Rechtswahl hervor, und in diesem Zusammenhang zeigt er auch die Probleme der doppelten Staatsbürgerschaft.

Dr. Tibor Szőcs Changement du rôle de la nationalité dans la succession internationale, plus particulièrement en considération de la réforme à venir A partir du milieu du 20e siècle le droit international privé était caractérisé par la concurrence de deux prin-cipes – la nationalité et le lieu de résidence habituelle – dans la détermination du droit applicable aux relations de droit civil des personnes physiques et de la compé-tence juridictionnelle. Cette concurrence semble dé-sormais s’atténuer en faveur du lieu de résidence habi-tuelle  : dans le droit international privé régi de plus en plus par la voie des règlements européens, c’est le lieu de résidence habituelle qui devient le critère de rattache-ment principal en situation de confl it de lois nationales et de confl it de juridictions. Le droit international des suc-cessions est aff ecté par ce changement en vertu du règlement européen 650/2012. Toutefois ceci n’im-plique pas la disparition totale du principe de la natio-nalité. L’auteur de l’article passe en revue les dipositions du nouveau règlement européen sur les successions qui retiennent le principe de la nationalié du défunt, notamment la possibilité du choix du droit applicable et les problèmes liés à la double nationalité.

64

A Közjegyzők Közlönye 2015 januári / februári számának szerzői:

Dr. Juhász Gáborközjegyzőhelyettes, Budapest

Dr. Molnár Juditegyetemi adjunktus

Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar

Dr. Bodzási Balázsfőtanác sadó

Igazságügyi Minisztérium, Miniszteri Kabinet

Dr. Szőcs TiborMOKK, Közjegyzői Intézet vezetője

Dr. Székely Erika közjegyzőhelyettes, Budapest

Szakmai profi l és szerzői instrukciókA Közjegyzők Közlönye szakmai profi lját elsősorban a közjegyzői szervezet, valamint

a közjegyzői eljárásokat érintő, illetve ahhoz kapcsolódó anyagi és eljárási jogterületek képezik. A megjelentetett írások között kiemelt súllyal szerepelnek a polgári anyagi jog

közjegyzői gyakorlat szempontjából meghatározó területei, valamint a polgári eljárásjog és azon belül különösen a polgári nemperes eljárások joga.

A lap fóruma a szakmai vitáknak, a bel- és külföldi híreknek és az egységes közjegyzői joggyakorlat kialakulását célzó törekvéseknek. Mindezen témakörökben megjelenési lehetőséget

biztosít a közjegyzői hivatásrend tagjain kívül más területeken dolgozó jogászok tudományos igényű publikációi számára is. A megjelentetni kívánt publikációknak

tartalmi és formai tekintetében (pl. hivatkozások, idézések) meg kell felelniük a tudományos dolgozatokkal szemben támasztott szakmai követelményeknek.

Azok terjedelme – a szerkesztőbizottsággal történt kivételes eltérő megállapodás hiányában – legfeljebb háromnegyed szerzői ív (30000 leütés).

A publikációkat a szerkesztőbizottság részére elektronikus úton kérjük eljuttatni a kozlony@mokk.hu címre, rövid (kb. 1000 leütés terjedelmű) összefoglalóval együtt.

A publikációkkal kapcsolatos további részletes követelményekkel kapcsolatos információ

elérhető a Közjegyzők Közlönye honlapján: www.mokk.hu/kozlony.

Grafikai szerkesztés: Aldus Stúdió

Nyomás: DÓZSA DESIGN Nyomdaipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

Felelős vezető: Dózsa György Árpádné