A MAGYARSZENT KORONAÉS A KORONÁZÁSI JELVÉNYEK

TóTh EndrE

O r s z á g H á z K Ö N Y V K I A D Ó b u D A p e s t 2 0 1 8

A MAGYARSZENT KORONA

TóTh EndrE

ÉS A KORONÁZÁSI JELVÉNYEK

In memoriam László Gyula

Kőhalom, 1910. március 14. – Nagyvárad, 1998. június 17.

nemzet Főtere KézikönyvekSorozatszerkesztő Bellavics István, Pelyach István

A szöveget írta Tóth EndreSzerkesztette Bertók Krisztina, Kerekes Margit, Tóth CsabaSzakmai lektor Veszprémy László

Fotó Áment Gellért, Bencze-Kovács György, Gedai Csaba, Képessy Bence, Lencz Csaba, Mervai Márk, Nadja Frey, Rosta József, Stefan Rebsamen, Szelényi Károly, Wachsler TamásKépszerkesztő Csengel-Plank IbolyaTovábbi közreműködő Heincz Orsolya, Kucséber Ervin, Németh CsabaAz illusztrációkat összeállította és tervezte Tóth EndreAz illusztrációkat rajzolta Derdák Ferenc, Kiss E. Csaba, Nagy Éva, Vári ÁgnesSzöveggondozó Németh ZsófiaTipográfus Környei AnikóKorrektor Macskássy ZsuzsaRetus Bencze-Kovács György

A borítón a Szent Korona látható

© Szerző, 2018© Országgyűlés Hivatala, 2018

Minden jog fenntartva. Bármilyen másoláshoz, sokszorosításhoz, illetve adatfeldolgozó rendszerben való tároláshoz a kiadó előzetes írásbeli hozzájárulása szükséges.

A kiadásért felel Such György

A könyv az Országgyűlés Hivatala Közgyűjteményiés Közművelődési Igazgatósága szakmai programjai keretében készült.Igazgató Bellavics IstvánAz Igazgatóság könyvprogramjának koordinátora Németh Csaba

TartalomELőSZó 9

BEVEZETÉS ÉS KuTATÁSTöRTÉNET 15 jegyzetek 28

A MAGYAR KIRÁLYSÁG MEGALApíTÁSAÉS A KORONÁZÁSOK 31Szent István királlyá avatása 40Az időpont 41A koronázás helye 45A koronázási ordó az Árpádok idején 46A magyar királyok koronázása 1527 előtt 52Különleges koronázások 60 jegyzetek 66

A KIRÁLYNÉK KORONÁI 73 jegyzetek 85

A SZENT KORONA ÉS A fELSÉGJELVÉNYEK SORSA 87 jegyzetek 108

A SZENT KORONA 111A görög korona 111A Szent Korona keresztpántja 133Az apostolképek elrendezése a keresztpánton 134A keresztpánt és a zománclemezek keretezése 150Az apostolképek ikonográfiájáról 153A Pantokrátor-lemez 156

A Pantokrátor-kép és az apostolképek 160Másolhatta-e a keresztpánt Pantokrátor-képének készítője a görög lemezt? 161Ciprusfák a Pantokrátor két oldalán 163Az apostollemezek feliratai 172Az apostolképek zománclemezeinek keltezése és készítési helye 183A Szent Korona összeállítása és a koronázási jelvények kiválasztása 184A korona keresztje 199 jegyzetek 202

A JOGAR 217A magyar jogar kutatástörténete 217A jogar a pecséteken és az érméken 221A kristálygömb 222A filigrán és az ötvöstechnika 222A Salamon-csomó 223A gömbös láncfüggők 227A jogar formai rokonsága 229 jegyzetek 236

AZ ORSZÁGALMA 241Kutatástörténet 241Az országalma-felségjelvény kialakulása 244A kettős kereszt eredete 246A magyar címer kettős keresztje 247Kettős keresztes országalma 256 jegyzetek 264

7Ta r t a l o m

8

A KORONÁZÁSI KARd 271 jegyzetek 277

A KORONÁZÁSI pALÁST 279Az ábrázolások és a szövegek 2821. mandorla 2832. mandorla 285A–B sáv 2853. mandorla 286C–d sáv 2864. mandorla 293E–F körgyűrű 293G–h körgyűrű 2975. téglalap alapú képmező 3056. mandorla 305A feliratok és betűtípusaik 306A miseruha kompozíciója 307 jegyzetek 324

A KORONÁZÁSI JELVÉNYEK LEíRÁSA 331A Szent Korona 331A corona graeca 331A keresztpánt (corona latina) 346A jogar 359Az országalma 365A kard 367A koronázási palást 367A palást ábrázolásai és feliratai 368 jegyzetek 381

füGGELÉK 383

Bibliográfia és rövidítésjegyzék 385

A monográfia képmellékleteinek magyarázata és adatai 414

Személy- és helynévmutató 424

9

Kevés olyan emlékünk maradt a múltból, amely Árpád-házi királyokhoz köthető. Palotáik csekély maradványai vészelték át a századokat, és ritka véletlen, ha sírjuk érintetlen maradt. Aba Sámuelnek és Salamonnak a temetéshelye is bizonytalan, bár éppen az utóbbi királyunk az, akinek legalább a sírköve megmaradt (ma Isztrián, a pulai régészeti múzeumban talál-ható, felirata: His requiescit illustrissimus Salomon rex Pannoniorum1). Alig maradt olyan emlékünk, amelyik személy szerint egy-egy királyunkhoz lenne kapcsolható. A gyakran ki-emelkedő művészeti értékű tárgyak egy része külföldre került, de így legalább elkerülték a pusztulást. A honfoglalás kori aranyveretes, fejedelmi szablyát – talán Taksony fejedelemé volt – már Salamon király életében elajándékozták: ma a bécsi Burg kincstárában Nagy Ká-roly-kard felirattal látható. Szent István kétélű kardja valószínűleg a 13. század végén került Prágába. III. András miniatűr képekkel, gyöngyökkel és kövekkel díszített házioltára ma a berni múzeum kincse. [1. kép] Az Árpád-ház drágaságaiból, kincstárából a koronázási jelvények kivételével, amelyeket különleges helyzetük miatt elkülönítve őriztek, itthon sem-mi nem maradt meg. A jelvények már ezért is megkülönböztetett figyelmet érdemelnek. A Szent Korona, vele a jogar, az országalma és a palást nemzeti ereklyék: történelmünk régi századainak fennmaradt tanúi. Méltán jelképezik az ezeréves magyar államiságot. A számta-lan kalandot, veszélyt, romlást megélt, de a pusztulást mégis elkerülő Szent Korona mintegy az ország sorsát jelképezi akkor is, ha eredete és készítése körül sok a bizonytalanság. Ebben a könyvben arra keresem a választ, vajon mi az oka e sok rejtélynek, és van-e lehetőség meg-oldást találni, jól tudva persze, hogy régmúltunk homályos pontjaira adatok híján, talán sohasem kapunk választ. A koronázási jelvények sorsa különösen vészterhes volt. Nemegyszer az eltűnés, a meg-semmisülés közelébe jutottak. II. András 1204-ben csak háborús fenyegetéssel tudta a ko-ronát VI. Lipót osztrák hercegtől visszaszerezni.2 I. (Wittelsbach) Ottó 1301-ben a Duna mellett, az országúton elvesztette, és csak másnap találták meg. 1440–ben Kottaner Ilona, a királyné udvarhölgye a trónörökös számára rabolta el a visegrádi várból.3 Amikor Erzsébet anyakirályné a trónörökös V. Lászlóval és a Szent Koronával együtt elhagyta az országot, és Komáromnál a befagyott Dunán keltek át, az udvarhölgyek szekere alatt beszakadt a Duna jege. A koronát Mátyás királynak csak magas váltságdíj (60 ezer arany) ellenében sikerült 1463-ban III. Frigyes császártól visszakapni. 1529-ben a drágaköveket kedvelő és gyűjtő Szulejmán szultán Perényi Péter koronaőrrel együtt a kezébe került koronát talán csak

Előszó

1 ◆ Glossar, Steininschriften.2 ◆ Pauler 1892, II. 38–39. 3 ◆ Mollay 1975; Katona 1979, 59–82.T

arta

lom

1 ◆ András király szétnyitható házioltára. A jobb oldali lap felső sarkában ábrázolták az Árpád-házi szenteket

12

Elő

szó

13E l ő s z ó

gét,12 hiszen ő sem láthatta a jelvényeket. Amikor 1993-ban Szelényi Károly fényképezte a tárgyakat, heteken keresztül tanulmányozhattam azokat, megfigyeléseimet és e vizsgálat tapasztalatait ebben a monográfiában használom fel. 1963-ban egyetemistaként László Gyula professzor középkori régészeti szemináriumá-ban dolgozatom tárgyának a megadott témakörök közül a magyar koronázási jelvényeket választottam. Akkor nem gondoltam arra, hogy ez a téma végigkísér a pályámon, mert római korral foglalkozó régésznek készültem. Ezen a szakterületen belül különösen a késő ókor, az ókeresztény emlékek és művészet érdekelt. Ettől pedig a korona és a palást sem állt távol. Az államvizsgán és amikor ókori és középkori régészetből doktoráltam, László Gyula ismét a koronázási jelvényekről faggatott. Érdeklődésem megmaradt, noha egy ideig nem foglal-koztam a témával. 1975-től azonban folytattam a kutatást. Először a koronázási palást ikonográfiájáról írtam, amit később tovább bővítettem.13 Deér József 1966-ban megjelent könyve sem csökkentette az érdeklődésemet. Nemcsak azért, mert a munka megállapítá-sainak egy részét nem tartottam meggyőzőnek, hanem azért, mert Deér József nem figyelt fel a korona keresztjének levételére, és amit az apostollemezek feliratairól, a különleges formájú betűkről írt, nem tudtam elfogadni. A koronázási jelvények hazakerülése, majd az azt követő, jórészt részletkérdésekkel foglalkozó tanulmányok és azok eredményeinek és következtetéseinek egy részével való egyet nem értés továbblendített afelé, hogy a koroná-val foglalkozzam. Az elmúlt évtizedekben sem tévesztettem szem elől a korona proble- matikáját, és a különféle vélemények, valamint a megjelent munkák alapján kritikai észre-vételeim is szaporodtak. Az is segített, hogy római kori kutatásaimban egyre inkább elő-térbe került a fémművesség, az ékszerek és a viseleti tárgyak kutatása, az ötvösség, valamint az uralkodói reprezentáció témája. Ösztönzést adtak Mathilde Schulze-Dörrlam munkái, amelyekben 10–12. századi kiemelkedő ötvöstárgyakat vizsgált. Végül, nem felejtkezve el Garam Éva és Kiss Attila kollégáim ösztönzéséről sem, úgy határoztam, hogy egyes részlet-kérdések feldolgozása helyett kísérletet teszek arra, hogy a koronáról és a többi jelvényről monográfiát készítsek. Kutatásaimat elősegítette, hogy a koronát a Magyar Nemzeti Mú-zeum őrizte, és ez a vizsgálat körülményeit megkönnyítette. Az ugyanis nem volt kétséges számomra, hogy Deér József munkája után új eredményeket csakis a kiemelkedő ötvöstárgy vizsgálatára, azaz a korona tárgytörténetére lehet alapozni, hiszen Deér sem vizsgálta ma-gukat a jelvényeket. Meg kell emlékeznem mindazokról az elhunyt és élő kutatókról, akik a koronázási jel- vényekkel foglalkoztak, akár vitatkozom velük, akár elismerem eredményeiket. Munkájuk, ideértve Deér József könyvét is, nagyban hozzájárult tájékozódásomhoz, és segítette ku-tatásaimat. A munka során sok segítséget kaptam. E helyen is külön is köszönetet kell mondanom Benkő Mihálynak, Garam Évának, †Kiss Attilának, †Kovács Évának, Kolba Juditnak, Né-meth Lászlónénak, Szaszovszky Ágnesnek, Tóth Anna Juditnak, Isztin Gyulának, †Ká- dár Zoltánnak, Pataki Miklósnak, Rácz Györgynek, Szvitek Róbertnek, Thoroczkay Gá-bornak, Veszprémy Lászlónak. Valamint a közölt és az általam használt fényképek készíté-séért Bencze-Kovács Györgynek, Gedai Csabának, Képessy Bencének, Szelényi Károlynak, Wachsler Tamásnak, továbbá Derdák Ferencnek, Kiss E. Csabának, Nagy Katalinnak és Vári Ágnesnek a rajzok elkészítéséért. Nem utolsósorban a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatóinak, különösen Gedai Ist-vánnak és †Kovács Tibornak, hogy munkámat messzemenően támogatták. Végül hálásan köszönöm az Országgyűlés Hivatalának, hogy lehetővé tették a kötet megjelenését, és köszönöm a Bellavics István vezette Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatóság munkatársainak a kötet szerkesztési munkáit.

Tóth Endre

azért adta vissza, mert a köveit nem találta elég értékesnek. Valószínűleg a 17. században, az egyik koronázás után egy véletlen baleset során, kis híján teljesen összetört.4 A szabad-ságharc bukása után, 1849-ben orsovai elrejtését, elásását a Szent Korona éppúgy túlélte, mint a második világháború végi nagy utazását Mattseetől Frankfurton keresztül az egye-sült államokbeli Fort Knoxig, majd a hetvenes években vissza Magyarországra.5 A Szent Korona évszázados története alapjában különbözik azoknak a koronáknak a történetétől, amelyek ma kiállításokon láthatók, amelyeket bankban, páncélszekrényben őriznek, vagy hajdanán minden koronázás alkalmával átalakítottak. A korona a 13. század legelejétől sa-játos, csak Magyarországra jellemző szimbolikus jelentést kapott:6 ennek során nemcsak egy virtuális korona jelképezte a királyságot, mint más országokban,7 hanem egy és ugyan- az a valódi, létező tárgy, amit az első király, Szent István koronájának tartottak. Jelentősé- ge különösen az Árpád-ház kihalása után (1301) nőtt meg, amikortól a korabeli gondolko-dás a királyi hatalom gyakorlásának érvényességét a Szent Koronával történt koronázástól tette függővé. Ezért kellett I. (Anjou) Károlyt háromszor megkoronázni, mert csak har-madszorra sikerült a Szent Koronával (korábban ugyanis az nem volt a birtokában). A ko-ronázási jelvényeket gondosan őrizték és elzárva tartották,8 két koronaőr és katonai egység őrizte.9 A 17. század első felétől 1944-ig fennmaradtak a jegyzőkönyvek, amelyek a koro-naláda nyitásáról és zárásáról tanúskodnak.10 A jelvényeket szinte kizárólag csak a király, illetve a királyné koronázása alkalmával és rendkívüli esetekben (menekítéskor) vették elő a vasládából. Nem meglepő, ha a Szent Korona szimbolikus jelentőségét éppen Rainer Maria Rilke érezte meg, amikor egy 1922-ben írt levelében – emlékezve a magyar honfoglalás 1000 éves évfordulója alkalmával tartott ünnepi felvonulásra, amelyet személyesen látott – a követke-zőképpen fogalmazott: „…ennek az országnak a koronába vetett hite, az a nyugodt, rendü-letlen, több évszázados igyekezete, hogy a hatalom legkevésbé kézzelfogható vonásait egy dologban tisztán megőrizze magának, ez nyilván semmi más, mit egy nagy titokban tartott eszme. István király koronája – bizonyos értelemben – ennek a sérthetetlen, ódon és közös-ségi igénnyel megtakarított erőnek akkumulátora…”11

A Szent Korona vizsgálatának célja a tárgy kialakulásának és a középkori hagyomány eredetének, esetleges valóságtartalmának kutatása, amely a jelvényt az első magyar király-hoz, Szent Istvánhoz kapcsolja, illetve II. Szilveszter pápa ajándékának tartja. Erről 1790-ban merültek fel először kétségek, amikor II. József halála után a koronát ünnepélyesen közszemlére tették. Néhány hozzáértő a hosszú elzárás után megtekintve felfedezte: a koro - nán I. István uralkodásánál későbbi zománcképek vannak, azaz a korona jelen formájában nem lehetett az első magyar király fején, így II. Szilveszter pápa küldeménye sem lehetett. A bekövetkező vitát befolyásolta a politikai helyzet (az osztrák–német–magyar viszony), a katolikus és protestáns vallási különbségek, a pártpolitikai ellentétek (ez különösen a jel-vények 1999-es Országházba szállításakor robbantott ki vitát). Mindez egyrészt jól mutat-ja a koronázási jelvények jelentőségét, amelyet még a 20. század folyamán is betöltöttek a magyar közgondolkodásban, másrészt tárgytörténetük, létrejöttük megismerésének szük-ségességét. A vizsgálatok azonban 1978-ig, amíg a korona nem került vissza az Egyesült Államokból Magyarországra, rendkívül korlátozottak voltak: rossz minőségű rajzokon, kis fényképeken és elégtelen leírásokon alapultak. Az 1930-as években azért sem kerülhetett sor a vizsgálatukra, mert tartottak attól, hogy a korona a Német-római Császárságból szár-mazik, ami politikailag nem volt kívánatos. A második világháború után az amerikai hadse-reg kezén lévő koronáról Németországban készültek használható fényképek. Az első alapos és részletes monográfia sem autopsziára, hanem ezekre a fényképekre támaszkodott (a jelvé-nyeket 1953-ban szállították az Egyesült Államokba). Ez döntően befolyásolta a koronáról készült legalaposabb monográfia szerzőjének, Deér József következtetéseinek érvényessé-

4 ◆ Tóth E. 2002, Tóth E. 2011.5 ◆ Glant 1997.6 ◆ Eckhart F.: A szentkorona-eszme törté-nete. Budapest, 1941; Máriabesnyő–Gödöllő 22003.7 ◆ Összefoglalón: Corona regni 1961; Classen 1964, 90–101.; Hunnisett, R. F.: The Medieval Coroner. Cambridge Studies in English Legal History. Cambridge, 1961. 8 ◆ A Szent Korona történetéről összefogla-lóan: Benda–Fügedi 1979; Katona 1979; Teszelszky 2006; Teszelszky 2009.9 ◆ Radvánszky 1972, 27–45.; Fazekas–Hegedüs–Hennel 2002.10 ◆ Szvitek–Tóth 2003.11 ◆ Rilke, R. M.: Levelek V. 1919–1922. Ford. Báthori Csaba. Budapest, 1999, 460. Levele Margot Sizzo-Noris grófnőnek, 1922. július 15-én.

12 ◆ Deér József pályafutásáról: Deér József emlékezete. Tanulmányok Deér József (1905–1972) professzor születésének centenáriumára. Capitulum II. Szeged, 2006.13 ◆ Tóth E. 1973; Tóth E. 1997; Tóth E. 2000.

15

Elsőként a koronakutatás fő vonulatát szükséges áttekinteni. A koronázási jelvények 1790-es Budára szállítása után 1792-ben jelent meg Decsy Sámuel könyve [3. kép], amely – némi előz-mény után1 – mondhatni sokkolta a magyar közvéleményt, és olyan kutatási folyamatot indított el, amelynek Deér József 1966-os, Bécsben megjelent monográfiája2 jelenti a jelvények hazake-rülése előtti végállomását. A 18. század végén nyilvánvalóvá vált, hogy a Szent Istvánnak tulaj-donított szakrális jelkép és koronázási jelvény nem lehetett az első király koronája. A következő kétszáz évben többé-kevésbé sikertelen kísérletek folytak a hagyomány fenntartásának bizonyí-tására. Ez a folyamat szakaszos volt, és időnként megújuló vitát provokált. Első szakaszában, az 1790–1820-as évtizedekben a vita nagy intenzitással folyt.3 Tárgya szinte kizárólag a korona latin és görög feliratainak értelmezése volt, és arról szólt, hogy II. Szilveszter pápa küldött-e koronát vagy sem.4 Az álláspontok jórészt felekezeti hovatartozás szerint kristályosodtak ki és merevedtek meg.5 Ritka kivételt jelentett például Szombathy János sárospataki professzor, aki 1820-ban a koronát a pápa küldeményének tartotta,6 és ezért meg is dicsérte őt pár évvel későb-bi észrevételeiben Fejér György.7 Szombathy 1792-ben, Ferenc császár koronázásán nézte meg Koller kanonokkal együtt a „korláton belül” a koronát. Ekkor Koller is lerajzoltatta Lippert János festővel. A szemlén részt vett Schönvisner István, Schwartner Márton, Szombathy József, Stratimirovich István és Popovich Dénes; ez végeredményben a magyarországi egyházak képvi-seletében az ország népességét jelképező ökumenikus szemle volt. Azután több évtizedes csend következett: a reformkor és a szabadságharc ideje. A koronázási jelvények orsovai megtalálása is közrejátszhatott abban, hogy a bécsi udvar részéről a jeles egyházművészeti kutatót, Franz Bockot megbízták a birodalmi felségjelvényekről szóló munka megírásával, amit az 1850-es évek végéig több cikkben8 és egy nagy díszkiadványban készített el.9 Bock, aki látta a jelvénye-ket, a magyar korona felső részének Szent István-i eredete mellett foglalt állást és véleményét haláláig fenntartotta.10 A bécsi udvar felől érkezett vélemény azonban nem jelentett megoldást és megnyugvást azok számára, akik már évtizedek óta kételkedtek a Szent István-i eredetben. Deér megfogalmazásában: ez az „»udvari« szakvélemény tüske maradt a magyar tudós társa-dalom szemében.”11 A vélemény megerősítésére vagy cáfolására tett kísérletre majd 25 évet kel-lett várni. 1880-ban a Magyar Tudományos Akadémia felkérésére12 Ipolyi Arnold vezetésével végeztek vizsgálatot.13 A vizsgálat két napot vett igénybe, ami alighanem túlzás, hacsak nem tar-tott éjszaka is a tanulmányozás. A menetrend szerint 1880. május 9-én 10 órakor nyitották fel ünnepélyesen a vasládát Simor János hercegprímás, Tisza Kálmán miniszterelnök és nagyszá-

Bevezetésés kutatástörténet

2 ◆ A Szent Korona keresztje

2

16

Bev

ezet

és é

s k

uta

tást

örté

net

17B e v e z e t é s é s k u t a t á s t ö r t é n e t

3

mú notabilitás jelenlétében, majd átadták a bizottságnak, amelynek résztvevői: Ipolyi, Pulszky Ferenc (őt Varjú említi, aki viszont kihagyta Hampelt),14 Pulszky Károly, Hennszlmann Imre, Fraknói Vilmos, valamint Hampel József. Hampel mint Pulszky veje és a Magyar Nemzeti Múzeum régésze jelent meg. A helyretételre másnap 16 órakor került sor. Nemcsak fénykép- felvételeket készítettek, hanem kivették a korona béléssapkáját, és a keresztet is leszerelték. A vizsgálat – mondhatni természetes – a Szent István-i eredet kérdésében eredménytelen volt, mert perdöntő bizonyítékot nem találtak. Deér szerint az 1880-as vizsgálat fontossága csak az 1946-oshoz mérhető, és „jelentős részét kiderítette mindannak, amit a koronáról tudunk”.15 Ez a megállapítás mutatja, hogy Deér milyen nagy jelentőséget tulajdonított annak a ténynek, hogy a második világháború után Albert Boeckler német művészettörténész megvizsgálhatta a koronát, és cikket írt róla. Valójában, ha eltekintünk az értelmező következtetésektől, 1946-ban semmi újat nem fedeztek fel. 1880-ban azonosították az oromdíszek zománctechnikáját, amelyek áttetszősége meglepetést okozott,16 a keresztpánt sérüléseit, a töréseket, amelyekről egy nem igazán pontos rajz készült.17 A töréseket az eredetileg sík felületű tárgy erőszakos meg-hajlításának tulajdonították,noha már Ipolyi egy későbbi sérülés javítására gondolt.18 Hampel a következőket írta: „[...] a négy pánt mindegyike eredetileg nyilván egyenes lemez volt, ame-lyet erőszakkal kellett meggörbíteni, hogy koronához lehessen használni, így tört el azután két pánt a hajlítási pontokon, s hogy ott mégis összeálljon, apró kampókkal”19 rögzítették. Hampel a felső részt Szent István korabelinek nevezi, de nem koronafunkciójúnak gondolta,

hanem „talán oltár antependiumára, talán reliquiariumra voltak erősítve”. Azt is megállapítani vélték, hogy a tizenkettőből hiányzó négy apostol képét a keresztpánt végeiről levágták. E két vélemény aztán különféle értelmezéssel továbbélt a 20. században, sőt a jelvények hazatérése után is. Az erőszakos meghajlítás legendája kísértett és alakította az elképzeléseket Bárányné Oberschall Magda és Deér József esetében is. Az 1880-as vizsgálat után megjelent állásfogla-lások az eredet kérdésében óvatosak és visszafogottak voltak.20 Ipolyi Arnold az úgynevezett latin koronából (corona latina), azaz a keresztpántból kísérelte meg a Szent István-i korona rekonstrukcióját, de elképzelését kézzelfogható megfigyeléssel nem támasztotta alá (ilyen ko-ronát visel Szent István Stróbl Alajos Mátyás-templom melletti lovas szobrán). Az Akadémia számára készített hivatalos jelentés21 és az Archaeologiai Értesítőben22 megjelent tájékoztatók a Szent István-i hagyomány kérdésében rövidek, tárgyszerűek, mondhatni állásfoglalás-men-tesek, kompromisszumkeresők voltak. A napilapokban megjelent cikkek azonban kevésbé

3 ◆ A Szent Korona metszete Decsy Sámuel könyvéből, 17924–5 ◆ Révay Péter: De sacrae coronae című könyvének címlapja és a Szent Korona metszete, Nagyszombat-ban 1732-ben nyomtatták

4

5

18

Bev

ezet

és é

s k

uta

tást

örté

net

19B e v e z e t é s é s k u t a t á s t ö r t é n e t

nem egy lemezből készültek (négy lemez egy középső ötödikhez van forrasztva), és az Ipolyi által közölt rajz a töréseket illetően részben téves. Fontos megállapításuk:47 hogyha a pántok eredetileg is hajlítottnak készültek, úgy korábban más célra (pl. antependiumra, könyvtáblára stb.) való alkalmazásuk kizártnak tekinthető. Végül helyesen állapították meg, hogy az apos-tolképek „gyengén hajlítva követik a pántok idomait” (ez persze annak a következménye, hogy a téglalap alakú zománcképek az égetéskor kissé meghajolnak, és nem annak, hogy az íves pán-tok számára készítették azokat). Az más lapra tartozik, hogy Varjú a megfigyelésekből téves következtetéseket vont le, és arra gondolt, hogy a keresztpánt az eredeti, Szent István-i korona része. Az pedig már Deér tévedése volt, hogy a megfigyelők tárgytörténeti észrevételeit, talán hagyományos értelmezéseik miatt, nem vette figyelembe. A kutatások következő szakasza a két világháború közé esik. Ekkor végezte el és vitatta Darkó Jenő48 és Moravcsik Gyula49 a görög korona (corona graeca) és feliratainak értelmezését. Franz Bock után 1928-ban látta először külföldi szakember, Otto von Falke a koronát,50 noha csak tíz percre, és cikket írt róla az Archaeologiai Értesítő számára, amelyben a corona latina Szent István kori keltezése mellett foglalt állást.51 Ne felejtsük el: Bock után Falke volt az első olyan külföldi szakember, aki az összehasonlításra alkalmas ötvöstárgyak és a zománctechnika területén megfelelő tapasztalatokkal rendelkezett. Deér nem tulajdonított Falke véleményének jelentőséget, mert úgy vélte, hogy megállapításával „vendéglátóinak előzékenységét és udvari-asságát akarta viszonozni.”52 Téves Deérnek az azt sejtető állítása, hogy Falke azért nem közöl-te világnyelven a cikkét, mert következtetéseiben bizonytalan volt. Elkerülte Deér figyelmét, hogy Falke cikke nem csak magyar fordításban jelent meg. Arról sem tudhatott, hogy Falke a cikkét Marc Rosenbergnek is elküldte.53 Tanulmányának német szövege teljes terjedelemben olvasható az Archaeologiai Értesítőben.54 Falke nem a korona kialakulásának ötvöstechnikai jel-legzetességeire volt kíváncsi, hanem egyedül a latin korona zománcképeire, és azokat helyezte el – az akkori ismeretek szerint – a rekeszzománc fejlődéstörténetében. Falke figyelt fel a latin Pantokrátor különös viseletére, bár még nem értelmezte.55 Lényegében Falke megállapításai-val kezdődött el a latin zománcok modern stíluskritikai vizsgálata és a műhelykérdés kutatása, amely a készítés helyét illetően Itáliára (Róma, Milánó) vagy a Rajna-vidékre (a császárság), időben pedig – a korábbi véleményekhez csatlakozva – a 11–12. századra összpontosult. Az 1938-as szemle körülményeiről és légköréről László Gyula számolt be. A szemle részt-vevői a két koronaőr, br. Perényi Zsigmond és gr. Teleki Tibor jelenlétében Bárányné Ober-schall Magda, Gerevich Tibor, Moravcsik Gyula és László Gyula voltak. A koronához nem nyúlhattak. Bárányné Oberschall Magda ekkor figyelte meg Mihály császár lemezének rend-ellenes helyzetét és a pántok hajlítottságát. Gerevich Tibor pedig – tekintettel az augusztu- si szemlére – a román kori művészetről írt nagy összefoglalásában a koronával csak egy hosz-szú lábjegyzetben foglalkozott, amelyben tárgytörténeti adat nincs, és csak röviden írt az ír hatásról.56

A második világháború után, 1951-ben Patrick J. Kelleher publikált könyvet a Szent Ko-ronáról, már az újonnan elkészült fényképek segítségével. Ugyanebben az évben jelent meg Mathilde Uhlirz könyve a koronáról, aki viszont az új felvételeket nem használta.57 Két évti-zeddel később született meg az első, adatokban gazdag monográfia Deér József tollából, amit az Osztrák Tudományos Akadémia adott ki. Deér József munkája három nagy fejezetre tagozódik. A bevezetésben a koronáról megje-lent korábbi véleményeket ismerteti: a tudománytörténeti összegzés nem tanulság nélküli. Deér a kutatástörténetet szinte kizárólag a tekintetben súlypontozta, hogy az illető szerző mennyire védte vagy támadta a korona Szent István-i hagyományát, ami kétségtelenül a régi írások lénye-gi mondanivalója volt. Kevéssé figyelt fel azonban a régebbi szemlézők észrevételeire a korona leírásával kapcsolatban. Az első fejezetben a görög, a másodikban a latin koronarészt vizsgálja és elemzi. A harmadik fejezet teljes forrásismerettel kifejtett összefoglalás a koronázási jelvény

voltak visszafogottak, erősítve a korona Szent István-i hagyományával kapcsolatos kételye- ket. Külföldön később politikai indíttatású hozzászólás is született, miszerint a koronát hami-sították.23 Az pedig tudománytörténeti vizsgálat tárgya lehetne, hogy a szemlén résztvevők miért a nagyközönségnek szóló újságcikkekben közölték megfigyeléseiket.24

A 19. század végén – Franz Bock díszmunkájának is köszönhetően – a korszakkal és az iparművészettel foglalkozó külföldi szakemberek felfigyeltek a koronára, elsősorban a rekesz-zománc képekre és érdeklődésük ettől kezdve töretlen maradt. A magyar korona a kiemelkedő román kori ötvöstárgyak közé került. Az 1880-as vizsgálat és a közzétett színes rajzok nem-zetközi érdeklődést váltottak ki. [27., 244. kép] A korabeli nyomdatechnikának köszönhető jó, ámde éppen az eredeti méretben közölt, az érdemi vizsgálatra alig alkalmas képek alapján a következő évtizedekben a korszak elismert zománcszakértői Molinier-től25 Nyikogyim Pavlo- vics Kondakovig26 és Marc Rosenbergig27 nyilvánítottak keltezési véleményt28 anélkül, hogy látták volna a tárgyat, és – ami még fontosabb – indokolták volna véleményüket.29 Magyaror-szágon a két ellentétes felfogást Pauler Gyula30 és Karácsonyi János31 jelentették. A legszkep-tikusabb álláspontot Pauler Gyula képviselte, írván: nem hiszi „hogy Szent István koronáját összetördelték volna, csakhogy a későbbi, Géza-féle byzanczi koronába illesszék”.32 Szerinte Szent István koronája elveszett. Az 1880-as évektől készültek a Szent István-i korona külön-féle rekonstrukciói (Bock, Ipolyi). Ezekre az volt a jellemző, hogy az egész keresztpántból re-konstruálták a koronát a zománcképekkel és a filigrános lemezekkel együtt.33 Ilyen volt később Patrick J. Kelleher könyvtábla-rekonstrukciója. Deér József szintén a keresztpánttal együtt vél-te egy korábbi ötvöstárgy tartozékának az apostollemezeket. Ezzel szemben Karácsonyi János a keresztpánt zománclemezeiből rekonstruált olyan diadémot, koronaabroncsot, amit Szent István viselhetett.34 Karácsonyi János szerint „Paulernek minden, a mai állapottól kiinduló kö-vetkeztetése hibás”, ami kétségtelenül helyes megállapítás. Egyedül Karácsonyi rekonstrukciója volt az, amely csak a zománcképeket használta fel, az alaplemez és a foglalat nélkül.35 Czobor Béla véleményét vette figyelembe, és igazat adott neki abban, hogy Szent István koronája nem zárt, hanem nyitott abroncs volt.36

Újabb szemlére a milleneumi ünnepségek alkalmával került sor, amikor Czobor Béla há-rom napon keresztül (amit kevesellt, mert a bélést nem lehetett kivenni) vizsgálta a koronát.37 Leszögezte, hogy a pápa által küldött korona csak nyílt korona lehetett,38 és lényeges megál-lapítása – elsőként –, hogy a kiemelhető zománclemezeket külön kell választani és vizsgálni a foglalatuktól.39 Czobor megállapításaira alapozta Karácsonyi János a következtetéseit:40 Szent István koronája pánt alakú diadém volt.41 A keresztpánt foglalata akkor készült, amikor a Szent István koronájából származó zománcképeket a Dukasz-koronára illesztették. Megállapítását a későbbiekben nem vették figyelembe (már Varjú Elemér sem42). Az apostollemezeket Czobor a 10–11. századra, a foglalatot a 13. századra keltezte. Az utolsó, 1916-os koronázás előtt is volt szemle. Ekkor Varjú Elemér, Gerevich Tibor és Fejérpataky László tekintették meg a koronát. Azt az összefoglalást, amit Varjú írt az Ar-chaeologiai Értesítő részére, és nem egy fontos megállapítás olvasható benne, hasznos lett volna, ha Deér figyelembe veszi.43 Varjú 1917-ben olvasta fel a látottakról a jegyzőkönyvet a Magyar Tudományos Akadémián. Deér nem írt nagy elismeréssel Varjú cikkéről, és az idő rövidségére hivatkozva kétségbe vonta az 1916-os szemle megállapításait. Nem vette azonban figyelembe azt, hogy az 1916-os szemlézőknek könnyebb dolguk volt, mert csak azt akarták megtudni, hogy az 1880-as szemléből mi a helyes, és mit kell pótolni. Eleve tudták, hogy mire kíván-csiak, és azt figyelték meg. A vizsgálat a bélés eltávolítása után mindössze fél óráig tartott, és Varjú szerint Ipolyi és Czobor adatait ellenőrizték.44 Varjú néhány fontos észrevételt tett,45 de a látottakat részben tévesen értelmezte.46 Szerinte a korona sérülései „aránylag újabb korban” keletkeztek. A korona felső gombja „valamely erőszakos behatás következtében” behorpadt, a pántok közül kettő teljesen, a harmadik félig eltört. Megállapították, hogy a keresztpántok

20

Bev

ezet

és é

s k

uta

tást

örté

net

21B e v e z e t é s é s k u t a t á s t ö r t é n e t

Árpád-kori és későbbi történetéről a Szent Korona fogalmának, kultusztának datálásával és indokainak megvilágításával. Deér gondolatmenetének váza a következő: a korábban két részből állónak tartott jelvény többszörös változtatás és átalakítás eredménye. Sem az alsó, sem a felső rész meghatározó, jel-legzetes összetevői – a keresztpánt és a zománcképek – nem voltak korábban a korona részei. A görög korona zománcképei eredetileg VII. Mihály császár által I. Gézának és görög feleségé-nek küldött ismeretlen ajándékot díszítettek. Ezt, a királyi kincstárban őrzött tárgyat használta fel III. Béla, amikor első felesége, Chatillon Anna részére olyan koronát csináltatott, amelyet email à jour technikával, azaz alaplemez nélküli, áttetsző zománclapokkal kiegészítve bizánci típusú női koronává alakíttatott. Néhány évtizeddel később II. András uralkodása idején a kirá-lyi udvar számára egy liturgikus felhasználású, meghatározhatatlan rendeltetésű ötvöstárgy ké-szült. Ezt a 12 apostol rekeszzománcképe, valamint egy olyan, az Üdvözítőt ábrázoló zománcle-mez ékesítette, amelyet az ötvös közvetlenül a III. Béla által készíttetett királynői korona (azaz az úgynevezett Dukasz-korona) Pantokrátor-lemezéről másolt. Ezt az ötvöstárgyat is a királyi kincstár őrizte. Azt a koronát azonban, amelyet Szent István koronájaként tartottak számon, nagy becsben tartva őrizték, és a 12–13. században a királyokat azzal koronázták. IV. Béla halá-la után (1270. május 3.) leánya, Macsói Anna más jelvényekkel és kincsekkel együtt elrabolta, és Kunigunda leánya apósához, II. Ottokár királyhoz, Prágába vitte. Ezek a kincsek nem kerültek vissza Magyarországra.58 Ezért V. István koronázására59 (1270. június 9/12.) új jelvényt kellett készíteni. 1270 májusában a III. Béla uralkodása idején készült királynéi koronát összeszerelték az apostollemezeket tartalmazó II. András kori liturgikus tárggyal. Az új korona az elrabolt korábbi koronázási jelvényt másolta, ahhoz volt hasonló, mert a régi jelvény eltűnését el akarták titkolni. A Szent István-i eredet hagyománya pedig, amely már erősen a régi, elveszett koronához ta-padt, átszármazott az új jelvényre. Ez a máig megmaradt Szent Korona. Deér a levezetés köz-ben cáfolta a koronáról, főleg az apostolok zománcképeiről képviselt korábbi és okfejtésével nem egyező véleményeket, foglalkozott a kompozíciókkal, az ikonográfiával, a díszítésekkel, és keltezte a különféle készítési fázisokat. Deér József munkája széles körű forrásismerettel rendelkező, összehasonlító emlékeken alapuló, logikusan felépített és egyes buktatókat ügyesen kikerülő következtetések sora. Deér gondolatmenete szerves folytatása annak a folyamatnak, amely Decsy Sámuel könyvének 1792-es megjelenése óta kapott nyilvánosságot, és a korona Szent István-i eredetét különfé-le érvekkel vitatta és vonta kétségbe. Deér a koronáról 1945 előtt írt szemléket szinte csak aszerint interpretálta, hogy miként foglaltak állást a Szent István-i hagyomány, illetve a corona latina keltezésében. A megoldásra váró kérdésre ő is és más is igenlő vagy tagadó választ várt a hogyan kérdésének megvitatása helyett. A korona tárgytörténetében és a közvéleményben is meglévő dilemmát Deér kétségtelenül ötletes módon oldotta meg és oldotta fel. Ha ugyanis Deér joggal kifogásolta Albert Boeckler véleményét a korona román kor utáni összeállításá-ról60 mondván:61 akkor már gótikus koronák voltak divatban, ő sem keltezhette volna a Szent Korona összeállítását az 1270-es évekre. Ezért művészettörténeti vizsgálatával és történeti kö-vetkeztetéseivel összhangban arra a megoldásra jutott, hogy az ötvös a korábbi koronaforma mintájára készítette az új koronát. Az olvasó azonban arra nem kapott választ, vajon az ötvös honnan tudta, hogy milyen volt az elorzott korona, amelyről a másolatot kellett volna elké-szíteni. Valóban, a Szent Korona történetét és a Szent István-i hagyomány alakulását így is el lehetne képzelni, ahogy Deér leírta. Hacsak a korona tárgytörténete ennek nem mondana ellent. Deér gondolatmenetének hibalehetőségei két csoportra oszthatók: ezeket egyrészt az au- topszia hiánya, másrészt egyes jelenségek téves vagy pontatlan értelmezése okozta. Az autopszia esetében nem arról van szó, hogy Deér nem látta a koronát, hanem arról, hogy elfogadta és támaszkodott Albert Boeckler megállapításaira, aki látta és vizsgálhatta a koronát. A cikkel

Deér külön fejezetben foglalkozott, és jól látta a gyengéit is.62 Boeckler következtetései koránt-sem problémamentesek. 1946-ban látta ugyan a koronát, de nincs ismeretünk arról, hogy mi-lyen céllal és milyen körülmények között nézte meg. Azokat a fényképfelvételeket, amelyeket Kelleher és Deér használt, az amerikaiak készíttették.63 A szemle körülményeiről és időtarta-máról Boeckler semmit sem írt azon kívül, hogy magával vitte Michael Wilm ötvös-restau-rátort.64 Deértől tudjuk, hogy K. H. Usener professzor is látta a koronát.65 Boeckler néhány oldalas tanulmánya 11 évvel később jelent meg. Nem tudjuk, hogy mennyire volt felkészült a szemlére, mennyire ismerte a problematikát, vagy csak később, cikkét írva tanulmányozta a szakirodalmat. Hasznos és eredményes lehet ugyan egy előfeltevések és korábbi megállapí-tások ismerete nélküli tárgyvizsgálat és leírás, ennek azonban Boeckler összegzésében nyoma sincs. Kérdés, hogy készített-e valamilyen feljegyzéseket, és mire emlékezett, amikor Edmund Percy Schramm felkérte a cikk írására? Boeckler nem írt tehát arról, hogy milyen megfigyelé-seket végzett a koronán. Végül Boeckler – amennyire megállapítható – nem foglalkozott öt- vösséggel. Kutatásainak és publikációinak témája szinte kizárólag66 a Karoling- és román kori könyvfestészet volt.67 A koronáról írt cikkében nincs nyoma annak, hogy különösebben tájé-kozott lett volna a román kori ötvösség területén. Hozzáértését nem tudom minősíteni. Az azonban kétségtelen: feljegyzéseinek hiánya vagy tájékozatlansága miatt a koronáról írt cikke enyhén szólva is felületes.68 Véleménye különösen azért kifogásolható, mert a tárgyat eredeti-ben tanulmányozhatta. Albert Boecker állítása szerint a görög korona nem eredeti állapotban maradt meg,69 ha-nem valamilyen ajándéktárgyból alakították át, ezt a véleményét Deér is követi. A vélekedést Boeckler azzal látta bizonyítottnak, hogy

a) az abroncs aranya kevésbé finom, mint a ráillesztett zománcképeké;b) a bizánci ötvöstárgyakon nincs hármas tagolású foglalat, amely a koronapánt köveit be-

fogja (charakterlosen Krallenfassungen70);c) az oromdíszek durva munkák („barbarische Arbeit”)71, vastag rekeszvezetésűek, a zománc

hólyagos, rossz minőségű és nem illeszkedik az abroncs képeinek és köveinek tagolásához, ami méltatlan a konstantinápolyi palotaműhely készítményeihez.

Deér elfogadta ezeket a megállapításokat, és tovább érvelt mellettük. Korábbi véleményé-vel ellentétben ő is arra következtetett, hogy a görög korona nem eredeti állapotban maradt fenn.72 A zománcképek Gézának és feleségének szánt ajándéktárgyról származnak, amelyeket III. Béla szereltetett fel felesége koronájára, és egészített ki Magyarországon készült háromszög és félkör alakú oromdíszekkel. Noha Mihály császár lemezének (Boeckler és Deér által nem ismert) utólagos felszerelése73 eleve kizárja a görög korona alaplemezének magyarországi készítését, Boeckler és Deér meg-állapításai és következtetései tévedésként minősíthetők. Első megállapítása eleve közömbös, mert nem ismerünk egyetlen másik, épen maradt bizánci koronát sem, amely az összehason-lítás alapja lehetne. Nem állítható tehát, hogy az abroncs és a rekeszzománcképek aranyának eltérő finomsága a pánt konstantinápolyi készítését megkérdőjelezné. A használatnak kitett abroncsnak nyilván keményebb anyagból kellett készülnie, mint a zománclemezeknek. A bi-zánci ötvösök valóban elsősorban szekrényes foglalatokat használtak. De ha fennakadunk a görög korona „jellegtelen foglalatain”, akkor ki kellene zárnunk a bizánci ötvösség termékeiből a velencei San Marco-katedrális kincstárának jól ismert könyvtábláját74 (10. század vége, 11. század eleje, Deér is közli a képét75), amelyen a köveket karmos foglalatok rögzítik. Ilyen fogla-latot sem ismerünk többet, mégsem állíthatjuk, hogy nem konstantinápolyi készítményről van szó. Deérnek tehát nem sikerült bizonyítania a görög korona magyarországi átalakítását. Min-denesetre, mivel 10 évvel korábban Bárányné Oberschall Magda ellenében is, ennek éppen az