pszichológia elméleti alapok

1

1. A pszichológia tárgya, területei, módszerei

A lecke tagolódása

A pszichológia fő kérdései

A pszichológia területei

Alap tudományterületek

Alkalmazott területek

Interdiszciplináris területek

A pszichológia módszerei

Megfigyelés

Kísérlet

Esettanulmány

Tesztek

Kérdőívek

A pszichológia tárgya

A pszichológia a fiatal tudományok közé sorolható, hiszen alig múlt 100 éves, ami a tudományok esetében

gyerekkornak tekinthető. A pszichológia tárgya, azaz azok a kérdések, amelyekkel ez a tudomány

foglalkozik, és amelyekre keresi a választ, az emberiséggel egyidős. Melyek ezek a kérdések? Nézzünk

néhányat!

Mit nevezünk léleknek?

Milyen természetű a lélek?

Milyen típusokba sorolhatók az emberek?

Hogyan érzékeljük a valóságot?

Milyen tényezők befolyásolják az ember fejlődését, viselkedését?

Miért vonzódunk bizonyos emberekhez, míg másokhoz nem?

Mi állhat az emberek viselkedésének hátterében? stb.

A fenti kérdések közül sokat talán Ön is megfogalmazott már, még mielőtt bepillantást nyerhetett volna

a pszichológia tudományába.

Maga a pszichológia elnevezés görög eredetű szó, jelentése lélektan, a lélek tudománya. A szó értelme

egyértelműen utal arra, hogy a pszichológia a lélekkel, a lelki jelenségekkel foglalkozó tudomány.

Természetesen ez a meghatározás túl egyszerűnek és ugyanakkor misztikusnak is tűnik, valamint nem

mutat rá arra, milyen sokrétű maga ez a tudomány és az, amit vizsgál.

A pszichológia az emberi viselkedést vizsgálja és minden olyan tényezőt, amely azt befolyásolja,

meghatározza, és közelebb visz annak megértéséhez. A végső célja a pszichológiának az emberi

viselkedés megértése és bejóslása. Átgondolva ezt a célt elmondhatjuk, hogy ez mindenképpen

utópisztikus vállalkozás a pszichológusok részéről, hiszen az emberi viselkedés nagyon sokrétű, minden

ember viselkedésének hátterében más és más motívumok és tényezők húzódnak meg, amely lehetetlenné

teszi a viselkedés teljes megértését és annak előrejelzését. A pszichológia azonban közelebb visz az

emberi viselkedés megértéséhez, a lelki folyamatok, pszichés funkciók tanulmányozásával.

Gondolkodjon el azon, milyen tényezők hatnak és befolyásolják viselkedésünket! Nézzünk néhányat,

közel sem a teljesség igényével.

Ahogyan észleljük a világot

Ahogyan gondolkodunk

Társas kapcsolataink

Az érzelmeink

A belső késztetéseink

A tapasztalataink stb.

2

Tehát a pszichológia, arra törekszik, hogy feltárja és leírja ezeket a tényezőket, ezzel is közelebb kerülve

viselkedésünk megértéséhez.

A pszichológia területei

A pszichológián belül különböző területek jöttek létre, melyek egy-egy pszichológiai kérdéskör

mélyrehatóbb vizsgálatára és kutatására vállalkoznak, valamint olyan alkalmazott területek is

megszülettek, melyek más tudományoknak segédkeznek a pszichológiai ismeretekkel, kifejezetten az

adott tudományra szakosodva. Elsőre talán túlzásnak tűnik az a kijelentés, hogy a pszichológiának

mindenütt van létjogosultsága, ahol az emberi tényező jelen van, de tárgyát tekintve ez érthetővé válik.

Éppen ebből fakadóan a pszichológiának nagyon sok alkalmazott területe létezik és még további

alkalmazott területek kialakulására is számíthatunk. (pl.: a számítástechnika fejlődésével kapcsolatban).

A pszichológia területeinek többféle felosztásával találkozhatunk a szakirodalmakban. A legegyszerűbb

felosztás szerint megkülönböztetünk alaptudomány területeket és alkalmazott területeket, mint azt az

alábbi táblázat is mutatja.

A pszichológia területeinek legegyszerűbb felosztása

Alaptudomány területek Alkalmazott területek Általános lélektan Klinikai pszichológia

Személyiség lélektan Pedagógiai pszichológia

Fejlődéslélektan Munkalélektan

Szociálpszichológia Reklámpszichológia

Biológiai pszichológia Kriminálpszichológia

Kognitív pszichológia Művészet pszichológia

Összehasonlító pszichológia Sport pszichológia

Pasztorál pszichológia

Pszichodiagnosztika

Internetpszichológia stb.

Alap tudományterületek: Az alapterületek azok a területek, amelyek a pszichés funkciókat és

jelenségeket vizsgálják és leírják azok törvényszerűségeit, ezen keresztül közelítve az emberi viselkedés

megismeréséhez.

Nézzünk néhány alapterületet részletesebben, mivel is foglalkozik!

Általános lélektan: a megismerő folyamatok, a tanulás, a motiváció és az érzelem általános jellemzőit és

törvényszerűségeit írja le.

Személyiséglélektan: a személyiség megismerése, az egyéni különbségek leírása a legfőbb célja.

Fejlődéslélektan: az emberi fejlődést és viselkedést befolyásoló tényezőket kutatja a fogantatás

pillanatától a halálig. Leírja a pszichés funkciók, tanulás, társas kapcsolatok, érzelmi élet fejlődésének

törvényszerűségeit.

Szociálpszichológia: a társas interakciókat és az interperszonális kapcsolatokat alakulását vizsgálja,

valamint az társas közeg egyénre gyakorolt hatását és fordítva az egyén társakra való hatását.

Alkalmazott területek: Az alkalmazott területeknek nevezzük a pszichológiának azon területeit, melyek

a pszichológia ismereteit egy más tudomány területén használják fel.

3

Nézzünk meg egyet részletesebben az alkalmazott területek közül mivel foglalkozik!

Munkapszichológia: tárgyát azok a lelki törvényszerűségek alkotják, amelyek az ember és a munka

kölcsönhatásában nyilvánulnak meg. A munkapszichológia feladata ezen túl, hogy elősegítse a kedvezőbb

munkafeltételek kialakítását és növelje a termelés gazdaságosságát. A munkapszichológia sokrétűségét

mutatja, hogy számos olyan alkalmazott terület jött létre, mely a munkalélektan nagyobb témaköreit

foglalja magába.

A pszichológia határterületei (Interdiszciplináris területek)

Az interdiszciplináris (tudományköztes) területek, a pszichológia határterületei. Más tudományok (pl.

filozófia, nyelvészet, antropológia, biológia, stb.) is vizsgálják azokat a pszichológiai jelenségeket és

keresik a választ azokra a kérdésekre, amelyekre a pszichológia is nagy hangsúlyt fektet. A különböző

tudományok más szempontokból, saját módszereik alkalmazásával közelítenek egy adott témához,

miközben részben közös fogalmakat alkotva kölcsönösen hasznosítják egymás eredményeit, hozzájárulva

ezzel a téma teljesebb megértéséhez.

Az interdiszciplináris területek, tudományköztes vagy határterületek, amelyek több tudomány

összekapcsolódásával jöttek létre, azzal a céllal, hogy bizonyos pszichológiai jelenségeket, kérdésköröket

mélyrehatóbban, több oldalról megközelítve vizsgáljanak. Vannak olyan interdiszciplináris területek,

amelyek intézményesültek, és önálló elnevezést kaptak(pl. megismeréstudomány, szociálbiológia stb.).

Nézzünk néhány interdiszciplináris területet konkrétan, mivel foglalkozik és milyen tudományok

együttműködésén alapszik!

Megismeréstudomány: a kognitív folyamatok (pl. érzékelés, gondolkodás, emlékezet, képzelet stb.)

természetével foglalkozik, és a pszichológia mellett a neurológia, az antropológia, a nyelvészet, a filozófia

és a mesterséges intelligencia (a számítástudománynak az a része, amely számítógépeket használ a

gondolkodási folyamatok modellezésére, és olyan számítógépeket hoz létre, amelyek „értelmesen”

működnek) kutatásait hasznosítja.

Kulturális pszichológia: pszichológia, szociológia, antropológia és más társadalomtudományok

együttműködésével vizsgálja, hogy hogyan befolyásolja az egyén pszichológiai (pl. gondolkodás,

észlelés, stb.) folyamatait az a kultúra (a hagyományok, a nyelv, a világértelmezés stb.) amelyben él.

Pszicholingvisztika: a nyelvészet és a pszichológia összefonódásából jött létre, amely a nyelvelsajátítás

és a nyelvhasználat mögött álló mentális folyamatokat kutatja.

Pszichoneuroimmunológia: a pszichés folyamatok (pl. szorongás stb.) az idegrendszeri mechanizmusok

és az immunrendszer viszonyát és egymásra való hatását vizsgálja.

Szociobiológia: a genetika, az evolúciós elméletek és a pszichológia határvidékeit öleli fel, amely az

emberi társas viselkedések evolúció által formált genetikai alapjait, kereteit kutatja.

A pszichológia módszerei

A pszichológia tapasztalatra épülő tudomány, ami meghatározza milyen módszereket alkalmaz és dolgoz

ki kutatásai és vizsgálatai során. A pszichológia módszertani hátterének megteremtése Wilhelm Wundt

és munkatársai nevéhez fűződik, aki Lipcsében az egyetem filozófia tanszékén 1879-ben létrehozta az

első pszichológiai laboratóriumot, lehetővé téve ezzel, hogy az addig csak elméletben megfogalmazott

pszichológiai feltevéseket, kérdéseket laboratóriumi körülmények között vizsgálni lehessen. Wundt ezzel

megteremtette a mai modern tudományos pszichológia alapjait.

4

A pszichológia legtöbb módszerét a természettudományok köréből kölcsönözte, de új módszereket is

kidolgozott.

Két legfontosabb és talán leggyakrabban alkalmazott módszer a pszichológiában:

Megfigyelés

Kísérlet

A fenti módszereket kiegészíthetjük más módszerekkel is:

Kérdőív

Interjú

Szociometria

Tesztek stb.

Megfigyelés: Történhet természetes és laboratóriumi körülmények között. Például a Gorillák a ködben

című filmben nagyon jól nyomon követhetjük, hogy a híres etológus nő hogyan végzi, természetes

körülmények között, a gorillák viselkedésének és életmódjának megfigyelését. A laboratóriumi

megfigyelések gyakran detektív tükör (olyan ablak, amelyen csak az egyik oldalról lehet látni, mi történik

a másik oldalon) vagy rejtett kamera segítségével történik. A tudományos megfigyelésnek meghatározott

kritériumai vannak. Előre meghatározott cél és szempontok alapján, tervszerűen és meghatározott

körülmények között történik.

A megfigyelés formái

Beszélhetünk mások megfigyeléséről, ezt nevezzük extrospekciónak és önmegfigyelésről, idegen szóval

introspekcióról. Az introspekció, saját lelkitörténésünk közvetlen megfigyelése. Az önmegfigyelés

hátránya szubjektivitásában rejlik, éppen ezért gyakran kiegészítik más objektív módszerekkel is (pl.

kérdőívek, teszek, interjúk stb.).

Kísérlet: A kísérlet is történhet természetes és laboratóriumi körülmények között. Ez a kutatási módszer

a leginkább kontrollálható. A kísérlet során a kísérletet végzők mindig változókat vizsgálnak, a függő és

független változókat és ezeket megpróbálják szigorú ellenőrzésük alatt tartani. Függő változó, amit a

kísérlet vezetője mér és kutat. A független változó, pedig az a változó, amit a kísérlet vezetője befolyásol,

kontrollál és amelynek hatását vizsgálják a függő változóra. Például abban a kísérletben, ahol az alvás

mennyiségének a hatását nézik az emlékezeti teljesítményre, tehát a kísérletvezető meghatározza, hogy

mennyit aludhatnak a kísérleti személyek (pl. az egyik csoport 2 órát, a másik csoport 4 és harmadik

csoport 8 órát), és ezután vizsgálják, hogy egy bemutatott szólista hány szavát képesek felidézni a kísérlet

réésztvevői. Az alvás mennyisége lesz a független változó, hiszen a kísérletvezetője határozza meg

mennyit aludhatnak a kísérleti személyek és az emlékezeti teljesítmény (hány szót tudnak felidézni a

bemutatott lista szavai közül) pedig a függő változó, amit mérnek és ami a független változótól függően

változik.

Esettanulmány: Az esettanulmány tulajdonképpen tudományos önéletrajz, amely nagyon részletesen és

aprólékosan mutatja be az egyén élettörténetét. Az esettanulmány segítséget nyújthat az egyén

problémájának feltárásában, megoldásában, hiszen a probléma felléptekor a múlt ismerete fontos a jelen

viselkedés megértése szempontjából. A módszer magában rejti a múlt eseményeinek eltorzítását vagy

bizonyos események figyelmen kívül hagyását, de vannak olyan esetek, amikor egyedül csak erre a

módszerre tud a pszichológus támaszkodni.

Tesztek: Azok közé a módszerek közé tartoznak melyet legtöbbször ér kritika a mindennapi ember

részéről. „A teszt (angol szó, jelentése próba, vizsgálat) olyan feladat vagy feladatsorozat, amelynek

teljesítése feltárja bizonyos pszichikus jelenségek (pl. ismeretek, érzelmek) meglétét.” A pszichológiában

sok tesztet használnak. Ezeket a szerint csoportosítják, hogy mi a mérés tárgya:

5

Intelligencia tesztek (pl. MAWI, IST, RAVEN stb.)

Speciális képességeket vizsgáló tesztek (pl. a PIERON teszttel a figyelmi teljesítményt mérik)

Személyiség tesztek (pl. Rorschach teszt, TAT, CPI stb.)

A teszteket mindig standardizálják, tehát kidolgozásuk és értékelésük statisztikai elemzéseken alapszik.

Minden tesztnek meg kell felelnie a következő kritériumoknak:

Érvényesség (validitás): a tesztek valóban azt mérik-e, amit mérni szeretnénk velük.

Megbízhatóság (reliabilitás): a teszt ismételt felvétele után is ugyanolyan vagy nagyon hasonló

eredményeket mutat.

Használhatóság: a befektetett erő, energia és pénz minél kevesebb legyen.

A tesztek értékelésénel segítségül hívjuk a különböző statisztikai módszereket.(pl.: korreláció számítás

stb.)

Kérdőívek: A kérdőívek segítségével nagyon rövid idő alatt nagyon sok adathoz, információhoz juthatunk.

Sajnos azonban ezek az adatok gyakran torz képet adhatnak kitöltőjéről, ami előfordulhat szándékosan, a

kitöltő jobb képben szeretné feltüntetni magát, vagy kommunikációs probléma miatt, vagyis nem biztos,

hogy a kérdőívben feltett kérdést jól értelmezik. Vannak nyílt és zárt végű kérdőívek. A zárt végű kérdőív

esetén megadott válaszok közül kell választani a megfelelőt. A nyílt végű kérdőívekben szabad lehetőség

van a válaszadásra. A kérdőív segítségével kapott adatokat többnyire statisztikai elemzéseknek vetik alá.

Önellenőrző kérdések

Mit vizsgál a pszichológia?

Milyen szempontok alapján csoportosíthatjuk a pszichológia területeit?

Mit nevezünk alkalmazott területnek?

Mivel foglalkozik a munkapszichológia?

Mit nevezünk interdiszciplináris területnek?

Milyen tudományok összefonódásából jött létre a megismeréstudomány?

Mit vizsgál a kulturális pszichológia?

Milyen kritériumoknak kell megfelelnie a tudományos megfigyelésnek?

Mit nevezünk függő és független változónak? Mutassa be egy konkrét példán keresztül! Hogyan

csoportosíthatjuk a teszteket?

Milyen kritériumoknak kell megfelelnie a teszteknek?

6

2. A pszichológia kialakulásának rövid történeti előzményei


Filozófiai előzmények

Az első pszichológiai laboratórium

A wundt-i korai kísérleti lélektan

Filozófiai előzmények

A pszichológia a társadalomtudományokhoz és a természettudományok hasonlóan a filozófiából

nőtt ki. A filozófia, valamint a filozófiai gondolkodás fejlődése jelentősen hozzájárult a

pszichológia elméleti hátterének megteremtéséhez. Ez a könyv terjedelméből fakadóan csupán

néhány jelentős filozófus gondolatainak bemutatására vállalkozhat, hogy érzékeltesse, mit

köszönhet a modern pszichológia a nagy filozófiai gondolkodóknak.

Az ókori görög filozófusok közül századból Platón (i.e. 427-347) és Arisztotelész (i.e. 384-322)

gondolatait emelhetjük ki. Mindkét gondolkodó kereste a választ a lélek természetére vonatkozó

kérdésre. Platón úgy gondolta az ember elsősorban észlény, aki pusztán gondolkodása és értelme

révén képes feltárni az igazságot önmagáról és a világról, és ezáltal irányíthatja hatékonyan

cselekvését. Az ember veleszületett ideákkal jön a világra és ezek az ideák tartalmazzák a világra

és önmagunkra vonatkozó ismereteket.

A másik nagy görög gondolkodó Arisztotelész, az embert elsősorban biológiai lénynek tartja és a

lelket a test egyik működésrendszereként képzelte el, ami csak más testi folyamatokkal

kölcsönhatásban ismerhető meg. Nem értett egyet Platón ideatanával, szerinte az ember tudása

nem veleszületett, hanem tapasztalatok révén a környezet hatásai alakítják ki.1

Platón és Arisztotelész elképzelését ötvözte Descartes (1596-1650) francia filozófus, aki szerint a

test és a lélek (azaz a fizikai és mentális világ) egymástól élesen elkülönülnek, de ugyanakkor

egymással kölcsönhatásban vannak, tehát hatnak egymásra. Ezt a test-lélek viszonyáról alkotott

elképzelést nevezzük interakcionista dualizmusnak. A lélek Descartes felfogásában azonos a

tudattal, tartalmai pedig a veleszületett ideák, amelyek csak önmagunk számára hozzáférhetőek,

önmegfigyelés (introspekció) segítségével. Descartes szerint minden lelkitörténésünk tudatos.

Másik nagy érdeme, amire később a kognitív pszichológiai is támaszkodik, a gondolkodás és a

nyelv vizsgálatának középpontba helyezése. Úgy gondolta, hogy az emberi lélek lényegi funkciója

a gondolkodás, ennek külső megnyilvánulása pedig a nyelv használata.

(1632-1704), aki e irányzat egyik jelentős alakja, úgy gondolta, hogy az ember tiszta lappal, A

pszichológia történeti gyökerei közül fontos megemlíteni az angol empirista filozófusok

gondolatait is. John Locketabula rasa-val születik a világra, amelyet az érzékelésen keresztül

szerzett tapasztalatok írnak tele és ezek a tapasztalattöredékek az asszociáció segítségével alkotnak

egységes tudást a világról. Az angol empirizmus másik nagy alakja David Hume (1711-1776), aki

először vetette fel azt a gondolatot, hogy a lélek, a pszichés folyamatok éppúgy oksági törvények

alapján működnek, mint a fizikai világ jelenségei. Ezzel a gondolattal jelentősen hozzájárul a

természettudományos pszichológia kialakulásához. Az empirista filozófusok, vetették fel az

asszociáció elvét is, amelyet később minden tanulás alapjának tekintettek.

A pszichológia kialakulásának élettani előzményei

A filozófiai gyökerek mellett fontos kitérni a fiziológiai előzményekre, amelyek szintén szerepet

játszottak a kísérleti pszichológia kialakulásában. Az ember testi és lelki folyamatainak dinamikus

kapcsolata, ma már egyértelmű tény.

Az élettani kutatások közül elsősorban az idegrendszer működésével kapcsolatos kutatásokat

érdemes kiemelni, ezek közül is a reflexes mozgásszerveződés, az agyi lokalizációval és az

érzékeléssel kapcsolatos korai kutatások jelentősen hozzájárultak, a korai kísérleti lélektan

létrejöttéhez.

A pszichológia egyik központi fogalma a reflex. A mai reflexfogalom ősének Descartes-nál

megjelenő reflexfogalmat tartják. A Descartes-i mechanisztikus és merev reflexfelfogás azonban

jelentősen eltér a mai reflexfogalomtól. A 18-19. század fordulóján a reflexkutatások során egyre

inkább elterjedt az a nézet, hogy a reflexfolyamatok hátterében sajátos biológiai

7

törvényszerűségek húzódnak meg. Különösen fontos kiemelni Prochaska György (1749-1820)

nevét, aki a perifériás idegek anatómiáját tanulmányozva megkülönböztette egymástól az érző

ideg mozgást irányító funkcióját és az észlelésben játszott szerepét. Prochaska hangsúlyozza azt

is, hogy a „reflexió” a gerincvelőben sajátos biológiai törvényeket követ.

A modern reflexelmélet megszületéséhez a 19. század elején két fontos esemény vezetett. Az

egyik esemény az volt, amikor Legallois (1770-1814) idegírtásos kísérletekkel igazolta a

gerincvelő és a reflex kapcsolatát, a másik esemény pedig, amikor Bell és Magendie azonosították

azt a biológiai törvényt, amely a korábbi kutatóknál csak vágyként jelent meg. Ők igazolták, hogy

a gerincvelő elülső szarvaiból kiinduló idegek mozgásokat, a hátsó szarvból kiinduló idegek pedig

érző működéseket közvetítenek. Rámutattak, hogy a reflex az idegrendszer működési egysége,

mely egy meghatározott idegi egységhez (a gerincvelői szelvényhez) kötődik. A reflexekkell

kapcsolatos kutatások közül fontos nem lehet említés nélkül hagyni Pavlov kutatásait, aki

kutyáknál alakított ki kísérleti úton feltételes reflexet, feltételezve, hogy megtalálta a tanulás

algoritmusát.

A lelki jelenségek agyi lokalizációjának kezdeteként, egy ma már mosolygásra késztető elméletet,

a frenológiát, a „dudortant” emelhetjük ki, amely komikus volta ellenére alapot adott a későbbi

lokalizációs kutatásokhoz. Az irányzat atyja, Franz Joseph Gall (1758-1828) osztrák anatómus,

aki hitt a velünk született biológiai potenciákban és feltételezése szerint a lelki jelenségek az agy

szürkeállományához kapcsolódnak. Elképzelése szerint, minden képességnek egy-egy külön agyi

szerv felel meg és ennek alapján az embernél egy-egy képesség kiemelkedő fejlettsége a

képességnek megfelelő agyi szerv nagyobb méretének a következménye, amely a megfelelő agyi

rész feletti csontos koponyarész dudoraiban is megmutatkozik.

Az érzékelés kutatása során szerzett tapasztalatok és eredmények szintén meghatározták a korai

kísérleti lélektan jellegét.

Az első pszichológiai laboratórium

A XIX. századi Németországban a hangsúly a kísérletezésre helyeződött. Fontos megemlítenünk

ezzel kapcsolatban Helmholtz nevét, aki filozófus-fizikus-fiziológus volt és először mérte meg az

ingerület terjedési sebességét. Fechner, aki matematikus volt pedig megpróbálta matematikai

egyenlettel kifejezni az érzet nagysága és a fizikai inger nagysága közötti viszonyt. Helmholtz és

Fechner is szerepet játszott az első pszichológiai laboratórium létrejöttében és ezáltal

hozzájárultak a modern tudományos pszichológia megszületéséhez. A laboratórium

Németországban, a lipcsei egyetem filozófia tanszékén kezdte meg működését Wilhelm Wundt

(1832-1920) vezetésével, akinek személyében ötvöződik az a kettőség, ami magát a pszichológia

tudományát is jellemzi. Wundt orvosi egyetemet végzett és a filozófia tanszék vezetője lett, vagyis

személyében is találkozik a természet és a társadalomtudomány. A dátum, amelyhez a

laboratórium létrehozását kötik, 1879. Természetesen a dátum ellenére sem szabad elfeledkeznünk

azon előzményekről, amelyek hozzájárultak e tudomány létrejöttéhez.

A wundti korai kísérleti lélektan A wundti laboratóriumban kialakult korai kísérleti lélektan, elsősorban az érzékelést és az észlelést

vizsgálta kísérletekkel, valamint szinte minden egyes vizsgálatnál alkalmazta az introspekció, az

önmegfigyelés módszerét. Az introspekció erősen szubjektívvé teszi a pszichológiát, és éppen

ezért többek között jelentősen hozzájárul majd a későbbiekben az első pszichológiai iskola

válságához. Wundt szerint a gondolkodást kivéve, minden pszichés funkció vizsgálható az

önmegfigyelés módszerével. Az introspekció módszere a szubjektivitás mellett beszűkíti a

pszichológia vizsgálati területeit, hiszen a gyerekek, bizonyos elmebetegségekben szenvedők és

az állatok sem képesek introspekcióra.

A korai kísérleti lélektanra egyaránt jellemző az elementarista jelző, vagyis a pszichológusok arra

törekszenek, hogy a pszichés funkciókat elemeire bontsák, ezáltal közelebb jutva azok

megismeréséhez.

A harmadik fontos jellemzője ennek az iskolának, a tudatosság, vagyis csak a tudatos lelki

jelenségeket vizsgálja és nem tér ki a tudattalan lelki folyamatok vizsgálatára.

A lipcsei laboratórium számos más pszichológiai irányzat bölcsőjének tekinthető.

8


Mit vizsgál a pszichológia?

Milyen szempontok alapján csoportosíthatjuk a pszichológia területeit?

Mit nevezünk alkalmazott területnek?

Mivel foglalkozik a munkapszichológia?

Mit nevezünk interdiszciplináris területnek?

Milyen tudományok összefonódásából jött létre a megismeréstudomány?

Mit vizsgál a kulturális pszichológia?

Milyen kritériumoknak kell megfelelnie a tudományos megfigyelésnek?

Mit nevezünk függő és független változónak? Mutassa be egy konkrét példán keresztül!

Hogyan csoportosíthatjuk a teszteket?

Milyen kritériumoknak kell megfelelnie a teszteknek?

9

3. A pszichológiai gondolkodást befolyásoló jelentősebb pszichológiai

irányzatok


Strukturalizmus és funkcionalizmus

Behaviourizmus

Alaklélektan

Pszichoanalízis

Kognitív pszichológia

Fenomenológiai irányzat

Bevezető

A tudományos pszichológia kialakulása után számos országban különböző pszichológiai

elméletek, irányzatok jöttek létre. Minden pszichológiai elméletnek a végső célja ugyanaz:

közelebb kerülni az emberi viselkedés megismeréséhez és megértéséhez. Az elméletek közötti

különbségek elsősorban abban állnak, hogy más és más oldalról közelítenek az emberi

viselkedéshez. A behavioristák az ingerek és a válaszok oldaláról, a pszichoanalízis a tudattalan

folyamatok, a kognitív irányzat pedig a mentális folyamatok vizsgálata által próbálja megérteni és

leírni az emberi viselkedést. Az elméletek között nem érdemes rangsort felállítani, hiszen

mindegyik valami fontosat mond el az emberi viselkedésről. Egy perzsa mese jól szemlélteti a

különböző elméletek közötti viszonyt. A történet a következő:

A kíváncsi nézők és az elefánt „Bevezették egy éjjel az elefántot egy sötét terembe, hogy közszemlére tegyék. Az emberek

seregesen özönlöttek az eseményhez. Mivel sötét volt, nem láthatták az elefántot, így kezükkel

próbálták kitapintani az alakját. S mivel az elefánt nagy állat, ki-ki csak egyik vagy másik

testrészét foghatta meg, és csak arról adhatott leírást, amit érzett. Az, aki az állat egyik lábát fogta

meg, kijelentette, hogy az elefánt olyan, mint egy erős oszlop, az, aki agyarával találkozott, valami

hegyes tárgyként festette le az elefántot, az pedig akinek az állat füle jutott, úgy vélekedett, hogy

legyezőhöz hasonlatos, végül a negyedik aki az elefánt hátát simogatta végig, azon a nézeten volt,

miszerint az elefánt olyan sima és lapos, akár egy kerevet.”

Mindegyik kíváncsi néző, valami fontosat mondott az elefántról, de azt, hogy valójában milyen is

ez az állat csak együtt tudták volna leírni. Ugyanígy van ez a pszichológiai irányzatokkal is,

amelyeket a történetben a kíváncsi nézők személyesítenek meg, az emberi viselkedést körülölelő

„sötétséget” kutatva rátapintanak valami fontosra, de teljesebb képet csak együtt képesek adni az

emberi viselkedést meghatározó pszichés folyamatokról, tényezőkről.

Behaviorizmus

A behaviorizmusnak (viselkedéslélektan) az atyja John B. Watson (1878-1958), aki Amerikában

az 1910-es években hozta létre ezt az iskolát.

Második erőirányzatnak is nevezik. A mozgalom programadó cikke 1913-ban jelent meg:

„Hogyan látja a behaviorista a pszichológiát?” címmel.

Az irányzat, mint az a neve is mutatja a viselkedést helyezi a vizsgálódás középpontjába, mint a

környezethez való alkalmazkodás formáját. A veselkedést az ingerek és a válaszok segítségével

próbálják leírni, ezért a behaviorizmus helyett az inger-válasz pszichológia elnevezéssel is

gyakran találkozhatunk a szakirodalmakban. A behavioristák elsődleges célja a viselkedés

leírásával, annak irányitása, amit az ingerekre adott válaszok feltételeinek feltárása révén

próbáltak megvalósítani. Természetesen a viselkedés teljes irányítása és bejóslása lehetetlen. Az

irányzat képviselői elutasítják az introspekció módszerének alkalmazását, annak szubjektivitása

miatt. Arra törekszenek, hogy a pszichológiát objektívvé tegyék. Mivel nem fogadják el az

introspekciót kezdetben nem vizsgálják a belső lelki folyamatokat, az álmokat, az érzelmeket, a

stb. Csak azt vizsgálják, ami objektíve megfigyelhető. A behavioristákat a környezetelvűség is

jellemzi, azaz szerintük a viselkedés a környezet által determinált.

10

A viselkedés mellett a másik fontos témája az irányzatnak, a tanulás. A tanulásról alkotott

elképzeléseikre nagy hatással volt Pavlov orosz fiziológus, aki a reflexológia kiemelkedő alakja.

A behavioristák írták le az operáns kondicionálás elveit, törvényszerűségeit, amelyről részletesen

a tanulásról szóló leckében írunk.

Alaklélektan

Az alaklélektan (gestalt pszichológia), szinte a behaviorizmussal egy időben indul utjára

Németországban, Max Wertheimer (1880-1943) vezetésével.Az alaklélektan képviselőinek

mottója: „az egész több, mint a részek összessége.” Ellentétben a behavioristákkal, a belső

mentális folyamatok vizsgálatára helyeznek nagy hangsúlyt, azok közül is elsősorban az érzékelést

és az észlelést vizsgálják. Wertheimer mellett, másik jelentős alakja az irányzatnak Wolfgang

Köhler (1887-1967), aki az alaklélektan elveit a tanulás vizsgálatánál alkalmazta. Az ő nevéhez

fűződik a belátásos tanulás leírása. Ez az irányzat az 50-es években kialakuló kognitív

pszichológia ősének tekinthető.

Pszichoanalízis

A pszichoanalitikus irányzat megteremtője, Sigmund Freud (1856-1939), osztrák orvos.

Az irányzat a pszichológiai gondolkodás középpontjába helyezi a tudattalan lelki folyamatokat, melyek

gyakran az emberi viselkedés indítékaiként is szolgálnak. Másik fontos pillére az elméletnek az ösztönök,

vágyak, mint az emberi viselkedés mozgatói. Elsősorban a szexuális és az agresszió ösztönének

jelentőségét emeli ki viselkedésünk meghatározásában.

Freud kidolgozta saját módszerét, a szabad asszociációt, a tudattalan vizsgálatára, amelynek lényege,

hogy megkülönböztetés nélkül kifejezésre juttatjuk mindazt, ami eszünkbe jut, akár egy megadott

kiindulópont alapján (pl. szó, szám, álomkép), akár spontán módon.

Kognitív pszichológia

Noam Chomsky volt az, többek között, aki a lefektette a kognitív pszichológia alapjait. A kognitív

pszichológia az 50-es években indult útjára és napjaink egyik legjelentősebben fejlődő pszichológiai

irányzata. A belső mentális folyamatok (emlékezet, képzelet, gondolkodás stb.) vizsgálatával közelít az

emberi viselkedéshez.

Rui Da Silva Neves könyvében a következő definíciót olvashatjuk:

"A kognitív pszichológia a pszichológia azon ága, amely olyan folyamatokat tanulmányoz, melyek

segítségével kiépülnek a mentális reprezentációk (lásd fogalomtár), átformálódnak, felhasználásra

kerülnek a különböző értelmes emberei cselekvések keretében."

A meghatározás rámutat kognitív pszichológia egyik legfontosabb fogalmára, a mentális reprezentációra.

A kognitív pszichológusok a belső mentális folyamatokat, a mentális reprezentációk létrehozásán és a

különböző mentális reprezentációkon (pl. képi, nyelvszerű) végzett műveleteken keresztül vizsgálják.

Fenomenológiai irányzatok

A fenomenológiai irányzatok, mint azt az elnevezés is mutatja, leíró jellegűek, vagyis nem törekednek az

emberi viselkedés megismerésénél a mélyben húzódó okok feltárására és a vizsgálódás középpontjába

mindig a szubjektív élményt átélő személy áll. A fenomenológiai irányzatok közé tartozik a

humanisztikus pszcihológia. Ennek az irányzatnak, harmadik erő irányzatnak is nevezik, Carl Rogers a

megteremtője. Az irányzat alaptétele, hogy minden emberben veleszületetten jelen van a pozitív irányba

11

való fejlődés lehetősége. Az ember alapvető motívuma az önmegvalósítás, és minden más motívum ennek

rendelődik alá.

A fenomenológiai irányzat jelentősen eltér ez eddig ismertetett irányzatoktól, hiszen nem az emberi

viselkedés megismerésére, hanem az ember megértésére törekszik.


Hogyan gondolkodtak az emberről a nagy ókori filozófusok?

Mit nevezünk interakcionalista dualizmusnak?

Kinek a nevéhez fűződik és mi lényege a tabula rasa elméletnek?

Mit köszönhet a pszichológia az angol empirista filozófusoknak?

Hol, mikor és kinek a vezetésével alakul meg az első pszichológiai laboratórium?

Milyen módszert alkalmaz a korai kísérleti lélektan és milyen hátrányai vannak ennek a módszernek?

Sorolja fel a főbb pszichológiai irányzatokat és jellemezze azokat!

Hasonlítsa össze a pszichoanalízist és a behaviorizmust!

12

4. A személyiség fogalma, személyiségtipológiák


A személyiség fogalma és jellemzői

Hippokratész-Galénosz vérmérsékleti tipológiája

Kretschmer alkati tipológiája

Pavlov idegrendszeri tipológiája

Jung tipológiája

Eysenck vonáselmélete

A Big Five

A személyiség fogalma

Napjainkra a személyiségnek számos definíciója létezik. Mindegyik definíció egyetért azonban

abban, hogy a személyiség olyan tényezők, - különböző testi és lelki tulajdonságok dinamikus és

egységes egésze -, amely az egyes embert megismételhetetlenné teszi, megkülönbözteti másoktól,

meghatározza a viselkedését és gondolkodását.

A személyiség kifejezés angolul personality, németül Personalitat, franciául personalité a latin

persona szóból származik. A persona eredetileg azt az álarcot jelentette, amit az ókori színházban

a színészek viseltek, később a szerepre, majd magára a szerepet játszó színészre értették. A szó

mai jelentését a felvilágosodás korában szerezte.

A személyiség jellemzői

A mai felfogás szerint ezekre a kérdésekre a következő válaszokat adhatjuk:

1. A személyiség a társadalmi fejlődés eredménye. Sokszor fellendül a vita, hogy az állatoknak van-

e személyisége. Elképzelhető, - és ezzel a legtöbb „gazdi” nyilván egyetért – hogy a magasabb

rendű állatoknak is van valamiféle személyisége, mégis az emberhez hasonló bonyolultságú

személyiség kialakulásához a társadalom serkentő hatása szükséges.

2. Minden személyiség egy meghatározott szerepet tölt be a társadalom életében, cselekvő részese

annak.

3. A személyiséget mindig befolyásolja kora filozófiája, uralkodó eszmerendszere, társadalmi –

történelmi berendezkedése.

4. A személyiséget jellemzi az éntudat, aminek segítségével meg tudja magát különböztetni

környezetétől, a másik embertől.

5. A személyiséget jellemzi az aktivitás.

6. A személyiség egy önszabályozó, nyílt rendszer. Önszabályozó, mert képes önmagát irányítani,

és nyílt, mert egyszerre képes a külső hatásokra reagálni, és belső indíttatású cselekedeteket

elindítani, végrehajtani

A személyiség mindig a társadalmi fejlődés eredménye, az adott kor filozófiája, történelmi, társadalmi

berendezkedése határozza meg kialakulását, a vele született tényezők talaján. A személyiség mindig aktív,

önszabályozó, nyílt rendszer, aki az éntudat révén különbözteti meg önmagát másoktól.

Személyiségtipológiák

Az, hogy embertársainkat típusokba soroljuk, nagyon ősi törekvése az embernek. A Kámaszutra

megemlíti, hogy az ókori ind orvosok 3-3 típusba sorolták az embereket: gazella, szarvastehén,

elefánttehén a nők, a nyúl, a csődör, a bika a férfiak típusai voltak.

13

Hippokratész-Galénosz vérmérsékleti tipológiája

Ez az első olyan részletesen kidolgozott típustan, amelynek fogalmait ma is használjuk. Két és félezer

évvel ezelőttről származik, és Hippokratész nevéhez fűződik. Ezt ötszáz évvel később Galénosz dolgozta

át.

Az egyes típusokat a négy alapelemmel (levegő, víz, föld, tűz) is összekötötték. Így a következő négy

típust különböztethetjük meg:

Szangvinikus vérmérséklet. Testnedve a vér, eleme a levegő. Érzelmi reakciói gyorsan, könnyen

keletkeznek, erősek, de hamar lecsillapodnak. (szalmaláng-típus) Kedélyes, barátságos, közlékeny

emberek, árad belőlük az életkedv. Egészséges arcszín, gyors mozgás és felfogás jellemzi őket.

Kolerikus vérmérséklet: testnedve a sárga epe, eleme a tűz. Érzelmi reakciói könnyen felkeltődnek,

erősek, sokáig tartanak, így erős indulatai gyakran elragadják. Határozott testtartás, nyílt tekintet,

sárgás arcbőr jellemzi őket. Egész megjelenésük tetterőt fejez ki.

Melankolikus vérmérséklet: Testnedve a fekete epe, eleme a föld. Érzelmi reakciói lassan és nehezen

keltődnek fel, tartósak és nagy erősségig fokozódnak. Főleg a bánat, a szomorúság, a levertség érzése

tartós nála. Nehezen dönt arckifejezése gondterhelt, külseje törékeny.

Flegmatikus vérmérséklet: Testnedve a nyálka, eleme a víz. Érzelmi reakciói nehezen, lassan jönnek

létre, gyengék, és nem tartósak. Kiegyensúlyozott, nyugodt, egykedvű emberek, "fát lehet vágni a

hátukon" Tekintetük, megjelenésük jellegtelen, kifejezéstelen.


Kretschmer meggyőződése szerint a temperamentum és a testalkat kölcsönösen megfelel egymásnak.

Ezt a megfelelést a vegetatív idegrendszer a belső elválasztású mirigyek, és a hormonok közvetítésével

hozza létre. Így megkülönböztethetünk három testalkati típust, amely három vérmérsékleti típussal és

szélsőséges, kórós esetben három pszichiátriai megbetegedéssel köthetünk össze.


Testalkat Vérmérséklet Pszichiátriai megbetegedés

Piknikus Ciklotím Mániás depresszió

Aszténiás /leptoszom Skizotím Schizofrénia

Atletikus Viszkózus Epilepszia

A piknikus testalkatra rövid végtagok, zömök, kerekded külső a jellemző. Keskeny váll, hordóalakú

törzs, korai kopaszodás, de dús testszőrzet tipikus ezeknél az embereknél. A piknikus testalkathoz

rendszerint ciklotim lelkialkat társul, ők általában kedélyes, jólelkű, társas emberek. Közvetlenek,

szívesen feloldódnak a jelenben, a külső világban. Kedvelik az érzéki örömöket, Vagy fürge, vállalkozó

szellemű vidám és mozgékony vagy pedig kényelmes, nehézkes, búskomorságra hajlamos emberek. A

piknikus testalkat további híres példája Agatha Cristie belga detektívje Hercule Poirot.

14

A piknikus testalkat jellemzői jól

megfigyelhetők Rembrandt Artemisia című

képén!

Az aszténiás testalkat El Greco képein

figyelhetők meg a legszembetűnőbben.

A Domenicus Theotokópoulos c. képén is

fellelhetőek az aszténiás testalkat főbb jellemzői.

Az aszténiás testalkatra hosszú, vékony

végtagok, henger alakú törzs, keskeny mellkas és

váll a jellemző. Fejük kicsi, a hajuk dús, a

testszőrzetük gyenge. Az aszténiás testalkathoz

tartozó skizotím lelkialkatra a befelé fordulás, a

valóságidegen eszme és álomvilág a jellemző. A

többi embertől, a világtól akár sértődékenysége,

akár túlérzékenysége miatt visszahúzódik, ezért

gyakran különcnek tartják. Hűvös, sokszor nem

törődik másokkal, egoista. Ha példát keresnénk

rá, ilyen típus volt a világirodalom legismertebb

detektívje Sherlock Holmes is.

Az atlétikus testalkat jegyeit tükrözi Dürer önmagáról készül képe.

Dürer: Önarckép

Az atletikus testalkatot hosszú végtagok, széles izmos váll, keskeny csípő, feszes izmok jellemzik. Az

idetartozó viszkozus lelkialkatú emberek nyugodtak, ritka náluk az erős indulati megnyilvánulás, ha

mégis előfordul leginkább kirobbanó harag formájában mutatkozik meg. Gyakran flegmatikusak,

passzívak. Jellemzi a nagyfokú állhatatosság, hűséges, kitartó barát, szerelmes (Kretschmer 194?)

15

Pavlov idegrendszeri tipológiája

Pavlov tipológiáját eredendően kutyák megfigyelésére alapozta. Mivel típustana alapvető élettani

folyamatokon alapszik, és ezek Pavlov szerint mind a kutyáknál, mind az embereknél többé-kevésbé

azonosak, így tapasztalatait az emberekre általánosította

Pavlov tipológiája az idegrendszeri izgalmi és gátlási folyamatok egymáshoz való viszonyán alapul.

Szerinte az idegrendszert a következő tulajdonságok mentén lehet jellemezni:

- az idegrendszeri izgalmi folyamatok erőssége vagy gyengesége

- a két ellentétes folyamat az izgalom és a gátlás kiegyensúlyozottsága, vagy kiegyensúlyozatlansága

- az idegrendszeri folyamatok mozgékonysága. Mennyire gyorsan, vagy lassan terjednek ezek a

folyamatok

Ez a három tulajdonság összesen harmincnégy lehetséges kombinációt eredményez, de ezek közül –

Pavlov szerint – a gyakorlatban csak négy figyelhető meg.

Élénk típus: Erős, gyorsan terjedő, kiegyensúlyozott gátlási és ingerületi folyamatok jellemzik. Így

gyorsan könnyen kiváltható de nem tartós cselekvések, reakciók várhatóak.

Féktelen típus: Erős gyorsan terjedő izgalmi folyamat és gyenge gátló folyamatok jellemzik így a két

folyamat viszonya kiegyensúlyozatlan. Hajlamos az agresszióra, a külső ingerekre gyorsan reagál,

gyakori a környezettel való konfliktus, alkalmazkodási nehézség.

Nyugodt típus: Erős, de lassú, kiegyensúlyozott gátlási és izgalmi folyamatok jellemzik. Reakció

cselekedetei tartósak, stabilak. Nyugodt kiegyensúlyozott élőlények (kutyák vagy emberek).

Idegrendszerük a stresszt jól tűri.

Gyenge típus: Gyenge, lassú, kiegyensúlyozott izgalmi és gátlási folyamatok jellemzik. Túlérzékenyek,

a stresszt nehezen viseli el az idegrendszerük, ami alkalmazkodási zökkenőkhöz vezethet. (Pavlov 1978,

Keményné Pálffy K. 1989)

Jung tipológiája

A Jungi tipológia két oldalról közelíti meg az emberi típusok kérdését

Egyrészt Jung szerint az embereket hajtó nagy számú motiváció dacára két alapvető pszichés beállítódást,

attitűdöt lehet megkülönböztetni az extroverziót és az introverziót.

Az első csoporthoz olyan emberek tartoznak akiknek a motivációja főleg kifelé a külvilági tárgyak az

objektum felé kapcsolódik, a második csoporthoz pedig olyanok akiknek a motivációja befelé, a saját

szubjektumuk felé irányul. Így az extrovertált emberek könnyen tudnak a külső környezethez

alkalmazkodni, figyelmük főleg a tárgyakra, és a tárgyakkal végezhető cselekedetekre irányul. Vonzza az

ismeretlen, vállalkozó szellemű emberek. Az introvertált embert ezzel szemben inkább töprengő alkat, fél

az ismeretlen tárgyaktól, az újdonságoktól.

Másrészt az embereket úgy is típusokba lehet osztani, hogy megnézzük a négy pszichés funkció közül

(amelyeket Jung leirt) kinél melyik dominál. Jung szerint a tudatos psziché feladata a külvilághoz való

alkalmazkodás és tájékozódás amiben a négy pszichés funkció segíti Ezek a követezőek:

Gondolkodás: intellektuális megismerés, logikai következtetés

Érzés: Szubjektív értékelés

16

Érzékelés: Érzékszervek segítségével történő észlelés

Intuíció: tudattalanul végbe menő észlelés, a lehetőségek, még meg nem valósult dolgok észlelése

A valóságban az egyes embernél ezek sosincsenek egyforma mértékben kifejlődve, általában van egy

főfunkció és a többi háttérbe szorul. Így négy típust különíthetünk el.

A kettőt kombinálva Jung összesen 8 típust feltételez: Extrovertált gondolkodó

Extrovertált érző

Extrovertált érzékelő

Extrovertált intuitív

Introvertált gondolkodó

Introvertált érző

Introvertált érzékelő

Introvertált intuitív

(Jung 1978)

Eysenck vonáselmélete

Eysenck 1947-ben 700 neurotikus katona megvizsgálása után 39 személyiségjellemző statisztikai

vizsgálatát végezte el. A vizsgálat módszere a faktoranalízis volt, ami egy olyan eljárás, amelynek

segítségével számos tulajdonság együtt járását lehet vizsgálni, így a faktoranalízis segítségével számos

jellemzőt, tulajdonságot néhány csoportba – faktorba – rendezhetünk, egyszerűsíthetünk.

Eysenck két – egymástól független dimenziót talált: - extraverzió - introverzió

- érzelmi stabilitás - labilitás

Lássuk melyik dimenziót mi jellemzi.

Extraverzió – introverzió

Az extrovertált ember társaságkedvelő, sok barát veszi körül. Szereti az izgalmakat, a kockázatot.

Impulzív, hajlamos az agresszióra. Az introvertált ember ezzel szemben nyugodt, csendes, távolságtartó,

kevés barátja van. Szeret előretervezni, kerüli az izgalmakat, a kalandot.

Érzelmileg stabilitás – érzelmi labilitás

Az érzelmileg stabil ember nyugodt, kiegyensúlyozott, Nehéz felbosszantani, nem aggodalmaskodik, nem

szorong, érzelmi reakciói lassúak, gyengék, hamar visszatérnek az alapszintre. Az érzelmileg labilis

ember ezzel szemben aggodalmaskodó, szorongó, gyakran küzd „pszichoszomatikus” panaszokkal (pl

fejfájás, alvászavar stb. ) Érzelmi reakció gyorsak, erősek, nehezen térnek vissza az alapszintre. Tartós

stressz hatására könnyen kialakulnak náluk neurotikus tünetek.

Természetesen ezek a leírások a dimenziók szélső pontjaira vonatkoznak, az emberek többsége a két-két

szélsőség között helyezkedik el.

Eysenck szerint az emberek négy típusa különböztethető meg:

Extrovertált érzelmileg stabil

Extrovertált érzelmileg labil

Introvertált érzelmileg stabil

17

Introvertált érzelmileg labil

A különböző típusok kialakulása mögött Eysenck szerint biológiai okok állnak. Az extroverzió –

introverzó dimenzió kialakulása az idegrendszer izgalmi és gátlási folyamatainak öröklött eltéréseivel

magyarázhatóak.

Az extrovertált embereknél a gátlási folyamatok erősebbek és gyorsabbak az izgalmi folyamatoknál, így

viszonylag erős inger szükséges ahhoz, hogy az idegrendszer izgalmi állapota kialakuljon, ezért ezek az

emberek ingerkeresők lesznek. Az introvertált embereknél pedig fordítva az izgalmi folyamatok

erősebbek és gyorsabbak, a gátlási folyamatoknál, így viszonylag gyenge ingerek is erős izgalmi állapotot

okoznak, ezért lesznek az introvertált emberek ingerkerülők.


Mit nevezünk személyiségnek?

Melyek a személyiség főbb jellemzői?

Mutassa be Hippokratesz és Galénosz vérmésékleti típológiáját!

Melyek a piknikus testalkat legfőbb sajátosságai?

18

5. Az érzékelés és észlelés


Az érzékelés és az észlelés közötti különbségek

A küszöbök fogalma és szerepe

Az érzékelés és az észlelés fiziológiai háttere

Az érzékleti modalitások

Látás

Hallás

Szaglás

Ízlelés

Bőrérzékletek

Az észlelés fogalma

Az észlelés funkciói: lokalizáció és felismerés

A figura-háttér jelenség és a perceptuális organizáció elvei

Mélységészlelés

Mozgásészlelés

Felismerés

Mintázatfelismerés és annak elméletei

Észlelési konstanciák

Az érzékelés és az észlelés közötti különbségek

A körülöttünk lévő fizikai és társas világgal való nyílt dinamikus kapcsolat az alapja értelmi és

érzelmi fejlődésünknek egyaránt. A környezet megismerése által alakítjuk, formáljuk a minket

körülvevő világot, miközben mi magunk is alkalmazkodunk ehhez a világhoz. A megismerési

(kognitív) folyamatok első lépcsőfoka a környezet ingereinek az érzékelése. Az ember nem csak

a külvilág megismerésére törekszik, hanem önmaga belső világának a megismerésére is, melynek

kiindulópontja szintén az, hogy felfogjuk, azaz érzékeljük testünk jelzéseit. Az érzékelést és az

észlelést a pszichológia külön folyamatként vizsgálja (először Thomas Reid /1710-1796/ skót

filozófus különítette el a két folyamatot), bár a két folyamat szorosan egymásra épül. Mielőtt

részletesebben rátérnénk az érzékelés (szenzáció) és észlelés (percepció) folyamatának,

jellemzőinek ismertetésére, fontos, hogy a két folyamatot elkülönítsük egymástól.

Az érzékelés alatt, az érzékszerveinkben található receptorok segítségével történő ingerek

felvételét, és annak ingerületté, azaz elektromos impulzussá alakítását értjük.

Az észlelés azonban magasabb idegrendszeri folyamatokat feltételez, ugyanis e megismerési

folyamat alatt az ingerület tudatosítását és annak integrálását értjük.

Tehát érzékeljük a különböző ingereket (pl. fény, hang stb.) és ezeket elektromos impulzus

formájában az érző idegpályák a megfelelő agyi központokba szállítják, ahol tudatosulnak, vagyis

például a fény inger egy pislákoló gyertyaként észleljük. Az emberek nemcsak gondolkodásukat,

személyiségüket, viselkedésüket tekintve különböznek egymástól, hanem abban is hogyan

észlelik a körülöttük lévő világot. Az érzékelés és észlelés, mint a megismerés alapja befolyásolja

gondolkodásunkat, viselkedésünket, személyiségünk alakulását.

Küszöbök fogalma és szerepe

A külvilágból és saját testünkből érkező számtalan hatások közül nem vagyunk képesek mindent

érzékelni. Nem érzékeljük például az ultrahangokat, melyek segítségével a denevérek kitűnően

tájékozódnak a sötétben, vagy a fény esetében az ultraibolya sugarakat sem. Érzékelésünknek tehát

19

megvannak a biológiai határai, ezek a küszöbök. Megkülönböztetünk alsó és felső abszolút ingerküszöböt,

valamint különbségi küszöböt. Nézzük mit is takarnak pontosan ezek a fogalmak!

Abszolút alsó ingerküszöb: az a legkisebb inger, amelyet már érzékelni tudunk. Például hallás

esetén ez 16 Hertz, látás esetén pedig 400 nanométer az abszolút alsó küszöb.

Abszolút felső ingerküszöb: az a legnagyobb erősségű inger, amelyet még képesek vagyunk

érzékelni. Például hallás esetén ez 20 ezer hertz, látás esetén pedig 700 nanométer az abszolút

felső küszöb.

Különbségi küszöb: két inger közötti legkisebb eltérés, amely az érzékletben is változást okoz. A

különbségi küszöb függ az ingerek intenzitásától, minél nagyobb az adott inger intenzitása, annál

nagyobb mértékben kell azt változtatni ahhoz, hogy ez az érzékletben is változást idézzen elő, azaz

annál nagyobb lesz a különbségi küszöb.

Például a könyvtárban suttogók hangerősségének alig történő változását is képesek vagyunk érzékelni,

míg egy ordítozó ember esetén a különbségi küszöb mindenképpen magasabb lesz, mint az előző esetben.

Az ingerküszöbök változhatnak attól függően is, hogy mennyire vagyunk fáradtak, milyen a hangulatunk

és érdeklődésünk. Ebből következően egy adott inger érzékelése jelentősen eltérhet más és más személyek

esetében.

Az érzékelés és az észlelés élettani (fiziológiai) háttere

Az érzékelés folyamata során az ingerek felvétele az érzékszervekben, a bőrben, az izmokban,

izületekben, sejtmembránok felületén található receptorok, érzékelő sejtek segítségével történik. Minden

receptor ill. érzékszerv rendelkezik egy neki megfelelő adekvát ingerrel (pl. a szem adekvát ingere a fény).

A receptorokat különböző szempontok szerint csoportosíthatjuk. Aszerint, hogy az ingerforrás a

szervezeten belül, vagy kívül helyezkedik el megkülönböztetünk külső (extero-) és belső receptorokat

(interoceptorokat), az ingerforrás jellegét tekintve pedig, thermo-, kemo-, foto-, mechanoreceptorokat stb.

A thermoreceptorok hő, a kemoreceptorok, kémiai ingerek, a fotoreceptorok fényingerk a

mechanoreceptorok pedig nyomás ingereket érzékelik.

A receptoroktól az ingerületet az érző (szenzoros) idegpályák szállítják a központi idegrendszer megfelelő

területeihez, ahol azok feldolgozásra kerülnek.

Az érzékelő apparátust analizátornak nevezzük, részei pedig a már említett receptorok, érző idegpályák

és megfelelő agyi központok. Nézzük vázlatosan, milyen utat jár be a például a fényinger a látás esetében!

A fény érzékszerve a szem. A szemben a retinán találhatók a fotoreceptorok (csapok és pálcikák), melyek

érzékelik azt, majd a receptoroktól a látóidegeken keresztül jut el az ingerület a tarkó lebenybe, ahol

feldolgozásra kerül.

Az érzékleti modalitások

Az érzékelésnek több fajtáját különböztetjük meg. Jelenleg csak a fő érzékleti modalitások főbb

jellemzőinek bemutatására vállalkoztunk. A modalitások hátterében meghúzódó élettani folyamatok

megértéséhez elengedhetetlen, az érzékszervek működésével kapcsolatos biológiai ismeretek

felelevenítése, mivel ezeket csak vázlatosan van lehetőségünk bemutatni.

A fő érzékleti modalitások a következők:

• Látás

Az embert érő környezeti ingerek 75-80 %-a vizuális eredetű, ami azt jelenti, hogy a körülöttünk lévő

világ megismerése elsősorban képi úton történik.

20

A látás adekvát ingere a fény, mely elektromágneses hullám. Az emberi szem csak a 400 és 700 nanométer

hullámhosszúságú fénysugarak közötti tartományt képes érzékelni. A fényingereket a retinán lévő

fotoreceptorok, a pálcikák és csapok segítségével érzékeljük. A pálcikák a fény és árnylátásért felelősek,

míg a csapok a színeket érzékelik.

• Színlátás

A fény hullámhosszúságának érzékleti megfelelője a szín. Ennek következtében tehát az, hogy egy adott

tárgyat, milyen színűnek érzékelünk, attól függ, milyen hullámhosszúságú fénysugarak érkeznek róla a

szemünkbe. A színek sajátosságai közé tartozik a színezet mellett, a világosság, ami a fény intenzitása

határoz meg és a telitettség, amely az adott szín tisztaságára vonatkozik. Ha a színezet mellett a

világosságot és a telítettséget is figyelembe vesszük, akkor a megkülönböztethető színek száma körülbelül

hét millióra tehető.

Arról, hogy hogyan is látjuk a különböző színeket különböző elméletek születtek, melyek közül az egyik

legismertebb Young és Helmholtz (50 évvel később kiegészítette Young eredeti elméletét) háromszín

(trikromatikus) elmélete. Az elmélet szerint a csapok háromféle típusa található a retinán, amelyek a

hullámhosszak széles tartományára érzékenyek, de csak egy szűk sávban a legérzékenyebbek:

Rövid csapok: a rövid hullámhosszú fénysugarakra (a kékre) a leginkább érzékeny

Közepes csapok: a közepes hullámhosszú fénysugarakra (zöldekre, sárgákra) a legérzékenyebb

Hosszú csapok: a hosszú hullámhosszúságú (vörösekre) reagálnak a legintenzívebben.

A három színreceptor (csapok) együttes aktivitása határozza meg a színérzékelést, vagyis egy adott

hullámhosszúságú fénysugár mind a három receptort különböző mértékben ingerli, és a háromféle csap

aktivitásának sajátos aránya vezet egy adott szín érzékeléséhez. Tehát az elmélet szerint a szín minőségét

a három receptor aktivitásának mintázata kódolja, nem pedig minden színt különböző receptor.

• Fényadaptáció

Amikor egy verőfényes nyári délután kissé késve betérünk a sötét moziba, ahol csak a képernyő fénye

„pislákol”, kezdetben nagyon rosszul látunk. Szemünk azonban lassan hozzászokik a megváltozott

fényviszonyokhoz, és így könnyedén képesek leszünk megtalálni helyünket. Ezt a jelenséget nevezzük

fényadaptációnak, amelynek hátterében a bonyolult biokémiai folyamatok állnak.

A retinán kialakuló kép fordított kicsinyített mása az eredeti képnek és ez a kép kétdimenziós. Az

idegrendszer bonyolult működése révén azonban a világot mégsem fordítva és kétdimenzióban látjuk.

21

Az ízlelés és a bőrérzékletek

• Ízlelés

Az ízérzékelés a nyelven található ízlelőbimbók segítségével történik, bár ízlelőbimbók nemcsak nyelven,

hanem lágyszájpad és garat nyálkahártyájában is megtalálható. Az ember kb. 10.000 ízlelőbimbóval

rendelkezik, melyek száma és érzékenysége idősebb korra csökken. Az ízlelés adekvát ingere a

folyadékokban oldott vegyi anyagok hatása, amely a különböző oldószerekkel és a nyállal jut el az

ízlelőbimbókban található kemoreceptorokhoz.

Négy alap íz különíthető el: édes, sós, keserű, savanyú. Ezeket az ízeket a nyelv más és más területein

érzékeljük a legintenzívebben. Az édeset a nyelvünk hegyén, a savanyút az oldalán, a sóst a nyelv egész

felületén és a keserűt pedig a nyelv gyökén érzékeljük.

Az ízlelésben a szaglásnak is jelentős szerepe van, hiszen az ételek kevésbé lennének ízletesek, ha nem

érezhetnénk azok illatát. Az ízek és illatok adják zamatot.

• Bőrérzékletek

A bőrérzékelés három formáját különböztetjük meg:

Tapintás

Hőmérséklet érzékelése

Fájdalom érzékelése

A tapintás adekvát ingere a bőrre gyakorolt mechanikai nyomás, melynek leginkább a változásaira

vagyunk érzékenyek. Az ajkakon, az arcon és az ujjak hegyén található legtöbb receptor, ezért ezeken a

testrészek a legérzékenyebbek a nyomásra.

A hőmérséklet érzékelése a bőrben jól elkülönítve található hideg- és melegreceptorok segítségével

történik. Ezek a receptorok nem egyenletesen oszlanak el a bőr felszínén és a hőmérséklet lehűlésére vagy

felmelegedésére (hőmérséklet-változás) reagálnak. Sternberg kimutatta, hogy a melegreceptorok 0,4

Celsius felmelegedést képes érzékelni, a hidegreceptorok pedig 0.15 lehűlést.

Fájdalomérzékelés

Sanders a következőképpen határozza meg a fájdalmat: a fájdalom intenzív szenzoros diszkomfort és

érzelmi szenvedés, amely aktuális, képzelt vagy fenyegető testi szövetek károsodásához vagy

irritációjához kapcsolódva jelentkezik. A fájdalom érzékelése szubjektív és pszichológiai tényezők által

meghatározott. Az érzékelés e fajtájának nagyon fontos szerepe van az életbemaradás szempontjából, a

22

fájdalmat kiváltó tényező elkerülésére, vagy gyors gyógyulás keresésére motivál. A fájdalom jelentősen

befolyásolja közérzetünket és emocionális állapotunkat is.

A fájdalomnak két típusát különböztetik meg:

Fázisos fájdalom: erős fájdalom, amely gyorsan nő és ugyanilyen gyorsan csökken.

Tónusos fájdalom: tompább fájdalom, mint a fázisos fájdalom, de állandó jellegű és tartós.

A fájdalom kontrolljában az én-hatékonyság az egyik legfontosabb tényező. Erre a kölcsönhatásra épül a

fájdalom egyik legalapvetőbb magyarázóelmélete, a kapu-elmélet, amely Melzack és Wall (1965)

nevéhez fűződik. Az elmélet szerint a központi idegrendszerben található egy „idegi kapu”, amely zárt

állapotában nem engedi tovább a fájdalom keltette idegimpulzusokat a magasabb agyi központok felé. A

kaput az agyból lefelé küldött jelek zárják, ami arra enged következtetni, hogy fájdalom észlelt erősségét

a mentális állapot is befolyásolja.

A fájdalomérzékelést jelentősen befolyásolja az adott kultúra hatása, amelyben az ember él. Például

számunkra gyakran elviselhetetlennek tűnő fájdalmakat kell rezzenéstelen arccal elviselniük a különböző

természeti népcsoportok férfitagjainak, férfivá avatásuk részeként.

Az észlelés fogalma és funkciói

Az észlelés (percepció) az érzékszervi adatokra épülő kognitív tevékenység. Az észlelés (percepció) azon

pszichológiai folyamtok összessége, amelyek útján felismerjük, szervezzük, és jelentéssel ruházzuk fel a

környezeti ingerekből érkező észleleteket. Az észlelésünket jelentősen befolyásolják előzetes

tapasztalataink, ismereteink, pillanatnyi hangulatunk, szükségleteink, érdeklődésünk, valamint az adott

kultúra, amelyben élünk. Az észlelésben nagyon fontos szerepe van a tanulásnak is.

Az észlelés funkciói: lokalizáció és felismerés

Lokalizáció

Az észlelésnek a tárgyak felismerése mellett, fontos feladata a tárgyak helyzetének meghatározása. A

lokalizáció tehát a tárgyak helyzetének észlelését foglalja magába. Ez több tényezőből tevődik össze: a

figura háttértől való elválasztása, a tárgyak csoportosítása, a távolság és mélység észlelése, és a

mozgásészlelés.

A figura-háttér

Ha egy inger két vagy több elkülöníthető területet tartalmaz, az egyik részét általában figurának

(előtérnek), a többi részét pedig háttérnek látjuk. A figurának látott terület tartalmazza a tárgyat,

tömörebbnek látszik, mint a háttér és úgy, mintha az előtt lenne. A figura nem mindig egyértelmű, mint

azt a 6-os számú ábra is mutatja. A Rubin-serleg példája azt illusztrálja, hogy bizonyos esetekben a háttér

és a figura felcserélődhet. A figura-háttér jelensége nemcsak a vizuális ingerek esetén figyelhető meg,

hanem a hang), az ízlelés és más érzékletek során is.

A háttérből kiemelkedő figurákat észlelésünk során különböző elvek szerint csoportosítjuk. A

perceptuális organizáció elveit az alaklélektan képviselői írták le. Ezek a következők:

Hasonlóság elve: az egymáshoz hasonló dolgokat egy csoportba észleljük.

Közelség elve: az egymáshoz közelebb lévő tárgyakat észleljük egy csoportba

Jó folytatás elve: azt a hajlamunkat fejezi ki, hogy az egy adott forma körvonalába eső elemeket

együvé csoportosítjuk

23

Zártság elve: egy adott alakzat hiányzó részeit (réseit) hajlamosak vagyunk kitölteni és egységes

zárt formaként észlelni azokat

Rubin-serleg

Mélységészlelés

A távolság és mélységészlelést segítik, az un. monokuláris és binokuláris jelzőmozzanatok.

A monokuláris jelzőmozzanatokat, amint azt az elnevezés is mutatja, egy szemmel is képesek vagyunk

észlelni. Ezek az észlelési jelenségek:

Relatív nagyság: a közelebbi tárgyakat közelebbinek észleljük. A következő kép jó példa a relatív

nagyság szerepének bemutatására.

Relatív nagyság

Takarás: a takarásban lévő tárgy távolabbinak tűnik.

Relatív magasság: a magasabban elhelyezkedő tárgyat távolabbinak látjuk.

Lineáris perspektíva: a párhuzamos vonalakat a távolban összetartónak észleljük. (pl: vonatsíneket,

annak ellenére, hogy párhuzamosak a távolban mégis összetartónak észleljük.)

Az alábbi kép gyönyörűen mutatja lineáris perspektívát.

24

Lineáris perspektíva

Levegőperspektíva: a tárgy távolságáról az alapján hozunk döntést, hogy az észlelt tárgyat mennyi

levegőrészecske fedi el. Minél vastagabb a levegőréteg annál távolabbinak és szürkés kék színűnek látjuk

az adott tárgyat.

Fény-árnyék viszonyok: a távolság változásával változnak, így alkalmasak arra, hogy a tárgyak

távolságára következtessünk belőlük.

Mozgásparallaxis: a közelebbi tárgyakat nagyobb sebességgel látjuk mozogni, mint a távolabbi

tárgyakat.

A monokuláris jelzőmozzanatok ismerete elengedhetetlen a művészetben, hiszen a festőművészek például

ezek alkalmazásával érzékeltetik számunkra a háromdimenziót kétdimenziós képeiken.

A távolság és mélységészlelésben nagyon fontos szerepe van annak, hogy két szemmel tekintünk a

világba. A két szemmel észlelhető jelzőmozzanatok, melyek fontos szerepet játszanak a távolság és

mélységészlelésben, a binokuláris jelzőmozzanatok. Ezek következők:

Akkomodáció: a szemlencsék domborúsága a fixált tárgy távolságától függően változik.

Binokuláris parallaxis: a két látótengely közötti szög eltéréséből fakadóan a szem minden látható pontot

eltérő szögből tekint.

Binokuláris diszparitás: a két szem kissé eltérő nézőpontjából adódóan ugyanannak a tárgynak a

retinaképe a két szemben enyhén eltér – ebből az eltérésből számítja ki az agy a tárgytávolságot. Minél

közelebb van a tárgy annál nagyobb a diszparitás.

Mozgásészlelés

A mozgásészlelés szempontjából megkülönböztetünk látszólagos és valódi mozgást. A látszólagos

mozgás esetén, a retinán állókép keletkezik, amit mégis mozgóképként észlelünk. A látszólagos mozgás

kitűnő példája a film, ahol egy másodperc alatt 24 filmkockát vetítenek le, amit mi mégis mozgóképként

észlelünk.

Az indukált mozgás esetében sem mozdul el a kép a retinán. Az indukált mozgás során a kisebb tárgy

hátterében lévő nagyobb háttér mozdul el azt a látszatot keltve, hogy a kisebb tárgy mozog. A régi

filmekben még találkozhatunk ezzel a jelenséggel, ugyanis a robogó autó látszatát gyakran mozgó

háttérrel próbálták kelteni, miközben az autó egy helyben állt.

Valódi mozgás esetén elmozdul a kép a retinán, és ez mozgásélményhez vezet.

A valódi mozgásnak két formáját különítjük el:

25

Abszolút mozgás: a tárgy sima háttér előtt mozdul el.

Relatív mozgás: a tárgy mintázott háttér előtt mozdul el.

„Külön érdekesség, hogy a szemmozgató izmok proprioceptív receptorai tájékoztatják a

szemmozgásokról a látórendszert, ezért pusztán a szemmozgások miatt bekövetkező retinális

képelmozdulás, nem vezet el a mozgásélmény kialakulásához. Ugyanakkor a szemmozgásokból és a

valódi képmozgásokból származó információk egybevetésével a perceptuális rendszer olyankor is képes

észlelni a mozgást, ha szemünkkel folyamatosan követjük a mozgó tárgyat.”

Felismerés

Az észlelés egy másik fontos funkciója a tárgyak felismerése. Egy tárgy felismerése annyit jelent, hogy

hozzárendeljük egy kategóriához (pl: ez egy madár, ez egy rózsa stb). A felismerés teszi lehetővé, hogy a

közvetlenül adott információn túllépjünk és a rejtett, közvetlenül nem észlelhető tulajdonságokra is

következtessünk.

Marr a felismerésnek korai és kései szakaszát különbözteti meg. A korai szakaszban a tárgyak leírása

olyan primitív vonásokkal történik, mint vonalak, élek, szögek, színek stb.

A vonásdetektor elképzelés a primitív vonások felismerésére ad magyarázatot. Ez egy fiziológiai (élettani)

elképzelés, amely a formaészlelést az agyi neuronok működésére vezeti vissza. Hubel és Wiesel nevéhez

kapcsolódik az elképzelés kísérleti igazolása. A vizuális kéregben (tarkó lebeny) specifikus neuronokat

mutattak ki, amelyek kizárólag az ezekhez tartozó neuronokhoz tartozó retinaterületeken keltett

ingerületre reagálnak. Háromféle un. Kérgi vonásdetektort különítettek el:

Egyszerű sejtek: meghatározott irányú és helyzetű egyenes vonal ingerre reagálnak

Komplex sejtek: az adott irányultságú élek mellett azok mozgására is aktivitásba kerülnek

Hiperkomplex sejtek: akkor kerülnek ingerületbe, ha mindezen túl az ingert jelentő vonal meghatározott

méretű és/vagy a vonalak meghatározott szöget zárnak be.

Az elképzelés a mintafelismerés alapját képezi.

A kései szakasza a felismerésnek a tárgy primitív vonásokkal történő leírását összehasonlítja a különböző

kategóriákba tartozó tárgyak vizuális emlékezetben őrzött alakleírásával, és kiválasztja a legjobban

megfelelőt.

A természetes tárgyak alakja egyszerű geometriai formákra hasonlít.

Minázatfelismerés

Különböző magyarázatok, elméletek születtek a mintázatfelismeréssel kapcsolatban, amelyek arra keresik

a választ, hogy hogyan történik a különböző mintázatok felismerése.

Templátegyeztetés

Ezek a modellek abból az elképzelésből indulnak ki, hogy tapasztalataink révén a tárgyakról a

memóriánkban a potenciálisan felismerhető mintázatokat megjelenítő legjobb prototípusokat vagy

sablonokat, azaz templátokat tárolunk. A bonyolult tárgyak felismerése úgy zajlik, hogy az adott észleleti

26

mintázatot összevetjük ezekkel a templátokkal és kikeressük a legjobb illeszkedést. Ilyen folyamat például

az élet más területén az ujjlenyomat-azonosítás.

Tulajdonságegyezetetés

Ennek az elképzelésnek az a lényege, hogy az észlelt mintázat tulajdonságait összevetjük a memóriában

tárolt tulajdonságegyüttesekkel. E modellek szerint specifikus tulajdonságokkal rendelkező folyamatok

vannak az agyban, amelyek bizonyos munkamegosztás szerint fogadják és elemzik az inger

tulajdonságait.

A templátegyeztetés és a tulajdonságegyeztetés elmélete sem ad tökéletes választ a felismerésre, a teljes

és objektív modell megtalálása még várat magára

Perceptuális konstancia

A perceptuális konstanciákat a következőképpen határozhatjuk meg: az észlelt tárgy észlelése állandó

annak ellenére, hogy az észlelés során keletkezett retinális kép a tárgyról megváltozik.

A konstanciáknak több fajtáját különböztetjük meg:

Nagyság konstancia: a tárgy méretét annak ellenére változatlannak észleljük, hogy a retinán keletkezett

képe változik. (pl: az olvasóterem első asztalánál ülő ismerős látogatót ugyanolyan nagynak észleljük

akkor is, ha átül az utolsó asztalhoz. Valójában azonban ez utóbbi esetben a retinánkon kisebb kép fog

keletkezni róla).

Alak (forma) konstancia: az adott tárgy alakját észleljük állandónak a megváltozott retinális kép ellenére

is. (pl: egy könyvet elől és oldalnézetből is könyvnek fogunk észlelni, pedig a retinán mindkét esetben

más és más kép fog keletkezni róla).

Világosság konstancia: annak ellenére, hogy szemünkbe érkező fény mennyisége változik, azonosan

megvilágítottnak észleljük a tárgyat.

A konstanciák tanulás révén alakulnak ki. Képzeljük el, hogy az adott tárgyról mindig ugyanazt a képet

látnánk, ami a retinán keletkezik! Ebben az esetben, a világban folyton minden változna, vagyis lehetetlen

lenne viszonyítási pontokat találni, és felismerni a tárgyakat.

Az eddig tanultak alapján egyértelművé válik, hogy az észlelést a beérkező ingerek és a már meglévő

tapasztalataink, elvárásaink egyaránt befolyásolják. Azokat az észlelési folyamatokat, amelyeket a

beérkező ingerek vezérelnek alulról felfelé irányuló folyamatoknak nevezzük. Az elvárások, előzetes

ismeretek által vezérelt mechanizmusok, pedig a felülről lefelé irányuló folyamatok az észlelés során. Az

alulról felfelé és a felülről lefelé építkező észlelési folyamatok együttműködése bonyolult pszichológiai

folyamatokon alapszik.

Végül, tehát a világ megismerésének első lépései, az érzékelés és az észlelés, még sok felfedezendő

jelenséget, váratlan meglepetést, izgalmas fordulatot kínál.


Milyen alapvető különbségek vannak az érzékelés és az észlelés között?

Milyen biológiai folyamatok húzódnak meg az érzékelés hátterében?

Mit jelent a különbségi küszöb fogalma?

27

Hogyan jellemezné a különböző érzékleti modalitásokat?

Kiknek a nevéhez kötődik és mi a háromszín elmélet lényege?

Milyen tényezők befolyásolják az észlelést?

Melyek a perceptuális organizáció elve?

Milyen mozzanatok segítik a mélységészlelést?

Milyen példákat tud említeni a látszólagos mozgásészlelésre?

Milyen szerepet játszanak a vonásdetektorok a felimerésben?

Milyen elméleteket ismer a mintázatfelismeréssel kapcsolatban?

Hogyan definiálná az észlelési konstancia fogalmát?

Milyen formáit ismeri az észlelési konstanciának?

Mit nevezünk érzékleti csalódásnak? Mondjon rá példát!

28

6. A figyelem


A figyelem fogalma

A figyelem működésével kapcsolatos elméletek

A figyelem sajátosságai

A figyelem fajtái

Szándékos figyelem

Spontán figyelem

Automatikus figyelem

Kitartó figyelem

A figyelem fogalma

A figyelem az ingerek közötti szelektálás. A külső és belső környezetünkből (a szervezeten belüli világ)

ingerek sokasága ér bennünket. Azt, hogy az ingerek áradatából mit észlelünk, a figyelem határozza meg.

A figyelem szelektív és irányadó funkciójából fakadóan válogatunk az ingerek között. A figyelem

működését kiválóan modellezi a reflektor működése.

„A figyelmi működés egy mozgatható reflektorra hasonlít, melynek fényét ráirányíthatjuk a bennünket

érdeklő dolgokra, kiemelve azt a környezetében levő, homályban maradó tárgyak közül. A reflektor

fókuszát szűkítve a megvilágított terület kisebb lesz, de élesebben, részletgazdagabban látjuk. Ha

szélesítjük a fókuszt, nagyobb területet, több dolgot tekinthetünk át, de ezeket már nem látjuk olyan

élesen.”

A fent idézett folyamat megy végbe, például akkor is amikor a könyvtáros megpróbálja a polcokon

található könyvek sokaságában megtalálni azt a könyvet amit a könyvtárlátogató kér.

A figyelem kiemeli, pontosabbá, élesebbé teszi észlelésünket, optimális feltételeket teremtve ezzel az

információk felfogásához és feldolgozásához.

A figyelem működésével kapcsolatos elméletek

A figyelemmel kapcsolatos különböző elméletek a figyelem működését próbálják modellezni. Valójában

egyik sem ad választ a figyelemmel kapcsolatos kérdések teljes körére. A figyelmet leggyakrabban az ún.

„koktélparti helyzetekben” vizsgálják. A koktélparti vendége ugyanis többnyire egy társalgást követ, és

minden mást figyelmen kívül hagy, függetlenül attól, hogy milyen lármás a társaság. Ezt a helyzetet az

ún. dichotikus hallgatási helyzetekkel modellezik, amikor egy fejhallgatón a két fülbe egyidejűleg

különböző szövegeket játszunk. A kísérleti személyeket arra kérik kövessék figyelmükkel az egyik fülbe

érkező szöveget, majd megkérdezik mire emlékszenek a nem figyelt szövegből. A kísérletben résztvevők

rendszerint nem emlékeznek a nem figyelt szöveg tartalmára. Emlékeznek viszont a nem figyelt szöveg

fizikai jellemzőire: női vagy férfi, magas vagy mély hangot hallottak-e. Emlékeznek a zörejekre és a nem

beszédből származó hangingerekre (pl. dudálás stb.)

E vizsgálatokra alapozva dolgozta ki Broadbent a figyelem szűrőmodelljét. Az elmélet alapján a figyelem

működése egy szűrővel jellemezhető, vagyis az érzékszervek felől érkező információkat megszűrjük és

csak a figyelt csatorna információi jutnak tovább és kerülnek feldolgozásra. A szűrő minden vagy semmi

törvénye szerint működik. Az elképzelés azonban nem ad választ arra, hogy a kísérleti személyek miért

voltak képesek emlékezni a nem figyelt szöveg bizonyos jellegzetességeire. Arra sem kapunk választ az

elmélet alapján, hogy kísérleti személyek, a legtöbb esetben a saját nevüket is képesek voltak meghallani,

ha az elhangzott a nem figyelt csatornán (saját-név hatás).

29

Treisman elméletében egy csillapító rendszerről beszél, mely a nem figyelt csatorna jeleinek aktivitását

csillapítja, így az nem éri el a feldolgozáshoz szükséges szintet. Treisman elméletével már magyarázható,

hogy miért vagyunk a nem figyelt csatornán elhangzó nevünket, illetve a szöveg bizonyos

jellegzetességeit felidézni (Atkinson, 1998). Vannak kísérleti adatok, azonban arra vonatkozóan is, hogy

a nem figyelt csatornán beérkező szavak is feldolgozásra kerülnek és ha ennek nem is vagyunk tudatában,

befolyásolják teljesítményünket. „Egy kísérletben a figyelt csatornán beérkező mondatok többértelmű

szavakat tartalmaztak (pl. Üres volt a tank, ahol a tank szó egyaránt jelent harci eszközt és

üzemanyagtartályt), miközben a nem figyelt csatornán olyan szavakat adtak, melyek összefüggésben

álltak a figyelt csatorna többértelmű szavainak jelentésével (pl. üzemanyag). A feladat az volt, hogy

értelmezzék a hallott mondatokat. Annak ellenére, hogy a kísérletben részt vevők nem tudták felidézni a

nem figyelt fülbe érkező szavakat, a mondatok értelmezésekor a többértelmű szónak azt a jelentését vették

figyelembe, amely a nem figyelt fülön halott szóhoz kapcsolódott (pl. Az autó leállt, mert elfogyott a

benzin) Ez azt igazolja, hogy már a figyelmi szelekció előtt is van ingerfeldolgozás és a nem figyelt

ingerek jelentése is keresztüljuthat a szelekción.”

A figyelem elméletek közül a legfrissebbek a kapacitásmodellek. Ezek az elméletek azon alapulnak, hogy

a figyelem korlátozott kapacitással rendelkezik, és ez oszlik meg a különböző csatornák között. A

kapacitás megoszlását több tényező is befolyásolja, hajlamaink, szükségleteink, érdeklődésünk, arousal

szintünk, a bennünket érő ingerek jellege, jelentősége, ismertsége.

A figyelem sajátosságai

A figyelem terjedelme: arra ad választ, hogy hány tárgyat tudunk egy adott pillanatban figyelmünkkel

megragadni. A figyelem terjedelmét már 1871-ben vizsgálta Jevons egy egyszerű kísérlettel. Egy marék

babot dobott tálcára, és megpróbálta egyetlen pillantással megállapítani a babszemek számát. Ezt a tettét

többször is megismételte és minden alkalommal gondos feljegyzést készített arról, hány szemet vélt

megpillantani a tálcán és hány szem volt ott valójában. Ha a babszemek száma 8-9-nél több volt, akkor

hibázni kezdett. Ebből a kísérletből arra lehet következtetni, hogy a figyelmünkkel egy adott pillanatba

kb. 7+-2 tárgyat tudunk befogni. Ez a szám megegyezik a rövid idejű memória kapacitásával. Az ikonikus

(szenzoros) emlékezet (lásd. Emlékezet) alapján azonban azt feltételezhetjük, hogy figyelmünk

terjedelme nagyobb, csupán az elemek felismeréséhez és a róluk való beszámoláshoz nem áll

rendelkezésünkre elegendő idő, mert az ikonikus tár az információt kb 1 másodpercig őrzi.

A figyelem tartóssága: azt mutatja meg, hogy mennyi ideig vagyunk képesek figyelmünket ráirányítani

egy tárgyra. A figyelem e jellemzőjét számos tényező befolyásolja: mennyire monoton ingerre kell

figyelnünk, érdeklődésünk, arousal szintünk (a szervezet általános izgalmi és éberségi állapota),

feladattudatunk stb. Ez egyértelműen mutatja, hogy nagyon nagy egyéni eltérésekkel találkozhatunk, a

figyelem tartósságát illetően.

A figyelem megosztottsága: azt jelzi, hogy egyszerre hány dologra tudunk párhuzamosan figyelni. A

figyelem megosztottságát jól illusztrálja Stroop kísérlete, amit mi magunk is könnyedén elvégezhetünk.

Próbáljuk meg hangosan kimondani az alábbi ábrán olvasott szavak színét.

A feladat nagyon nehéz, mert miközben figyelmünket az egyik szempontra a színre összpontosítjuk, a

másik fontos szempont a szavak jelentése is figyelmünket „ostromolja”, gátolva a színmegnevezést.(Séra,

1998) Valójában egyidejűleg nem követhetünk figyelmünkkel két párhuzamos tevékenységet, csak abban

az esetben, ha az egyik tevékenység automatikussá válik. Ellenkező esetben figyelmünk ugrál egyik

tevékenységről a másikra, jelentősen rontva figyelmi teljesítményünket. Például a több tévécsatorna

műsorának egyidejű követése is úgy lehetséges, ha már meglévő ismereteink segítségével

kikövetkeztetjük a figyelmen kívül maradt részeket, ami jelentősen torzíthatja az észlelt információt.

A figyelem átvitele: azt fejezi ki, hogyan tudjuk figyelmünket egyik dologról egy másik dologra

átirányítani. A figyelem átcsúszása egyik dologról a másikra történhet szándékosan és spontán,

30

akaratunktól függetlenül. Ez utóbbi fordul elő, ha valaki nagy robajjal feldönti székét a csendes

olvasóteremben, hiszen ilyenkor szinte mindenki átviszi figyelmét az éppen olvasott szövegről, a zaj

forrására. Sokkal nehezebben tudjuk azonban átirányítani figyelmünket a minket nagyon érdeklő

dolgokról más, kevésbé érdekes dolgokra.

A figyelem fajtái

A figyelemnek több fajtáját különböztetjük meg, tudatos ráirányultság és az erőfeszítés függvényében.

Szándékos (akaratlagos) figyelem: akkor beszélünk szándékos figyelemről, amikor a figyelmi

tevékenység tudatos mentális erőfeszítést igényel. Például a szándékos figyelem segítségével tudunk

figyelmünkkel követni egy unalmas előadást, amelynek anyagából később vizsgán kell beszámolnunk.

Ebben az esetben akaratlagos figyelmünk, a feladattudatból táplálkozik. Figyelmünk kontrollálását segíti

a tervszerűség, az önkontroll és az érdeklődés is

Spontán (akaratlan) figyelem: akkor beszélünk, amikor figyelmünk hirtelen, önkéntelenül egy ingerre

irányul. Önkéntelen figyelmet váltanak ki a szokatlanul erős ingerek (erős fény, zaj), a szokatlan ingerek

(maskarába öltözött diákok), mozgó tárgyak (gondoljunk a mozgó óriásplakátokra). A reklám

szakembereknek nagyon fontos tudniuk mivel vonhatják a potenciális fogyasztók figyelmét az általuk

készített plakátra. Pavlov „mi az?” reflexnek is nevezi az önkéntelen figyelmet és az új ingerekre

automatikusan megjelenő feltétlen reflexfolyamatnak tartja.

Automatikus figyelem: Az automatikus figyelem nem igényel tudatos odafordulást és erőfeszítést sem.

Gyakorlás révén alakul ki. Az automatikus figyelem lehetővé teszi, hogy figyelmünket megosszuk és

egyidejűleg más párhuzamosan folyó tevékenységet is nyomonkövessünk.

Kitartó figyelem (éberség): a figyelemnek az a formája, amely hosszú ideig fennálló nagy mértékű

mentális erőfeszítést igényel. Ilyen figyelemre van szükségünk, például egy adott problémakör

feltárásához, megértéséhez. A kitartó figyelem legnagyobb ellensége az idő, hiszen annak múlásával

jelentősen csökken. A kitartó figyelmet befolyásolják motivációink, elvárásaink, érdeklődésünk, előzetes

ismereteink és tapasztalataink egyaránt.


Mi a szerepe a figyelemnek a megismerésben?

Mit magyaráz a figyelem szűrőmodellje?

Hogyan módosítja Treisman a figyelem szűrőmodelljét?

Mi a lényege a figyelem kapacitásmodelljeinek?

Milyen jellemzői vannak a figyelemnek?

Van-e a figyelemnek megosztottsága?

Hogyan jellemezné a figyelem különböző fajtáit?

31

7. Az emlékezet


Az emlékezet alapfolyamatai

Kódolás

Tárolás

Előhívás

Az emlékezeti tárak

Szenzoros tárak

Rövid távú memória

Hosszú távú memória

Explicit és implicit memória

Mnemotechnikai eljárások

Az emlékezet

Az emlékezeti működés teszi lehetővé, hogy képesek vagyunk a múlt élményeit, tárgyait, jelenségeit

megőrizni tudatunkban és újra látva, hallva, érezve azokat felismerni vagy csupán az emlékképekre

támaszkodva előhívni azokat. Az észlelés során az idegrendszerben olyan változások mennek végbe,

melynek következtében az észlelt dolgokról, eseményekről stb. emléknyomok, engramok keletkeznek.

Az emlékezet alapfolyamatai

Kódolás és bevésés: az emléknyomok kialakulásának nagyon fontos feltétele, hogy a beérkező ingereket

olyan formává alakítsuk, amelyet a memória elfogad, és ezáltal azok bevésődjenek az emlékezetbe, ezt a

folyamatot nevezzük kódolásnak. A kódolás történhet vizuálisan, képi formában, akusztikusan, hang

formájában és szemantikusan, jelentés, értelem alapján. A bevésés folyamata több tényező által

befolyásolt. A bevésés függ az:

az ismétlések számától

a szervezetünk és idegrendszerünk állapotától (pl. egészségi állapot, fáradtság)

személyes sajátosságainktól (motiváció, érzelem, hangulat, akarat, érdeklődés stb.)

együttes érzékszervi hatásoktól (pl. audiovizuális tanulás)

előzetes ismeretektől, tapasztalatoktól

Tárolás vagy megőrzés: nagyon fontos eleme az emlékezetnek. A tárolás feladata a bevésett információ

tárolása és megőrzése. Csak azokat az információkat lehet előhívni, amit korábban tároltunk. Az, hogy

hogyan tároltuk az információt meghatározza az előhívás módját is.

Előhívás: az előhívásnak két formája van: a felismerés és a felidézés. A felismerés során több tesztinger

közül kell kiválasztani egy meghatározott, a memóriánkban már tárolt elemet. (pl. a könyvespolcon lévő

könyvek közül kell kiválasztanom azt, amelyikkel egy könyvesbolt kirakatában találkoztam). A

felismerés gyakran csak az ismerősség érzésére korlátozódik. Nem mindig vagyunk képesek

emlékezetünkbe idézni azt, hogy hol és mikor láttuk, hallottunk arról, amit felismertünk. A felidézés során

pedig a bevésett és megőrzött emlékképeinket megelevenítjük, magunk elé képzeljük.(pl. Mi a címe Márai

Sándor legutóbbi kötetének). Abban az esetben, amikor fel kell ismernünk valamit vagy valakit sokkal

jobb teljesítményt nyújtunk, mint amikor tesztingerek nélkül kell ugyanezt megtenni.

32

Az emlékezeti tárak

Az emlékezet szerkezetére vonatkozóan született meg a többszöröstár-modell elmélete. Az elmélet szerint

különböző emlékezeti tárak léteznek, ahol a kódolt információkat tároljuk. Az emlékezeti tárak egymásra

épülnek, egymással kapcsolatban állnak. A tárak közötti információáramlást a figyelem és a gyakorlás

határozza meg.

Szenzoros tárak

Életünk szinte minden pillanatában információk óriási hada bombázza érzékszerveinket, amelyek közül

figyelmünk segítségével szelektálunk. A figyelmi működésünket megelőzi a szenzoros tár aktivitása,

amely elősegíti a lényeges vonások kiválasztását és azok elemzését. Ezt szemlélteti Sperling klasszikus

kísérlete, amely szerint a kísérleti személyeknek 3 sorban 4-4 betűt mutatott 50 ms ideig és arra kérte

őket, hogy idézzenek fel annyi betűt, amennyit csak tudnak. Azt találta, hogy a kísérletben résztvevők

csak 4-5 betűről tudtak beszámolni, de többen azt állították, hogy sokkal több betűt láttak, mint amennyit

fel tudtak idézni. Ezt az állítást igazolja, hogy amikor a kísérlet szereplőinek egy ingerrel véletlenszerűen

megjelölt sort kellett felidézni röviddel a betűk felvillanása után, bármely sort fel tudták eleveníteni. A

szenzoros tárak elnevezés arra utal, hogy ezekben a tárakban az érzékleti ingerek (pl. kép, hang stb.)

tárolódnak. Az szenzoros tárak modalitás-specifikusak, azaz az információk az érzékszerv saját szenzoros

bemenetével azonos módon tárolódnak. Ennek megfelelően minden érzékszervnek saját szenzoros

tárrészlete van. Megkülönböztetünk ikonikus (képi információk), echoikus (hallási információk) és

haptikus (tapintási információk), stb. tárat. A szenzoros tárak kapacitása nagy. A bevésett információk

emléknyomait, azonban nagyon rövid ideig, pár másodpercig képes csak megőrizni. Az információk

megőrzésének ideje a szenzoros táraknak megfelelően változik: az ikonikus tár 1 másodpercig, az

echoikus 2-4 másodpercig őrzi az információt. A felejtés formája az elhalványulás ebben a

memóriatárban. Amennyiben a figyelmi működés a szenzoros tárban tárolt anyagra irányul, az előhívható

és a felismerési folyamatok hatására átkerül a rövid távú memóriába.

Rövid távú memória (RTM)

A rövid távú memória nagy mértékben megfelel a William James által leírt elsődleges memóriának, amely

arra az információra vonatkozik, ami az észlelés után a tudatban megmarad, és annak részét képezi.

(Eysenck, 1997)

A RTM működését feltételezi például, egy telefonszám megjegyzése, amíg beütöm azt a telefonkészülék

billentyűzetén.

Az RTM-ban az információk kódolása akusztikusan és vizuálisan történik. Az emléknyomokat az RTM,

amint azt a tár neve is mutatja rövid ideig őrzi meg maximum 30 másodpercig. Egyik fontos jellemzője,

hogy kapacitása korlátozott. Miller igazolta, hogy az RTM terjedelme „7plussz/mínusz egység”, s ez a

világon minden egyes emberre jellemző. (Az emlékezetet illetően az egyéni különbségek elsősorban a

hosszú távú memória működéséből fakad.). Az egység helyett a „tömb” elnevezés bizonyos esetekben

kifejezőbb lehet. Az RTM kapacitását ugyanis képesek vagyunk növelni, ha az információkat tömbökbe

szervezzük, előzetes tapasztalataink és ismereteink segítségével. Sokkal több számot vagyunk képesek

tárolni a rövid távú memóriánkban, ha azokat számunkra jelentéssel bíró tömbökké szervezzük (pl.

történelmi évszámok, családtagjaink születési dátumai stb.) A szervezéshez szükséges ismereteket a

hosszú távú memória tárolja és bocsátja rendelkezésünkre.

Az RTM fontos jellemzője még a tárolás sérülékenysége. Az RTM-ben a felejtésnek két okát emelhetjük

ki: az elhalványulást és a kirekesztést. Ha nincs szükségünk az RTM-ben tárolt információkra többé,

akkor az információk elhalványulnak. A felejtésnek a kirekesztéses formája akkor jön létre, ha az új

információk kiszorítják a régit, hiszen az RTM kapacitása, mint azt már említettük korlátozott.

33

Baddeley és Hitch a RTM-t munkamemóriának nevezi, mivel szerepet játszik az információk aktív

feldolgozásában és átmeneti tárolásában. „Munkapadként” szolgál a hosszú távú memóriából előhívott, a

problémák megoldásához szükséges információk tárolásában és későbbi felhasználásában, a számtani és

szóbeli feladatok, valamint a megértés és az emlékezeti feladatok esetében. A munkamemóriának három

fontos eleme van, melyek segítségével ez megvalósul:

Egy modalitásfüggetlen központi végrehajtóból, mely nagyban hasonlít a figyelemre

Egy artikulációs hurokból, mely beszéd formájában tárolja az információt

Egy vizuális-téri vázlatfüzetből, mely vizuális és téri információ kódolására specializálódott.

Az RTM-ből az információ ismétlés és gyakorlás révén kerül tovább a hosszú távú memóriába.

A hosszú távú memória (HTM)

Amíg James szerint az elsődleges memória a pszichológiai jelennek, addig a HTM-val analóg másodlagos

memória a pszichológiai múltnak felel meg, mert olyan információkat tartalmaz, ami már elhagyta a

tudatot.

A HTM kapacitását tekintve, korlátlan mennyiségű információ tárolására és azok korlátlan ideig történő

megőrzésére képes. A HTM-ben az információk legnagyobb mértékben szemantikusan, azaz jelentés

alapján, értelem szerint kódolódnak. Természetesen akusztikus (pl. valakinek vagy valaminek a hangja)

és vizuális kódolás (pl. egy könyv borítója) is előfordulhat a HTM-ben.

Nagyon fontos, hogy az információk a HTM-ben megszilárduljanak, konszolidálódjanak. A

konszolidációhoz időre van szükség, amely pár perctől akár egy évig is eltarthat. Ha bármi megzavarja az

agyban az emléknyomok megszilárdulását (pl. agyrázkódás, elektrosokk), azaz a konszolidációs

folyamatot, akkor az információ elvész. Az emléknyomok megszilárdulásáért felelős agyi képletek, a

hippokampusz és az amygdala. Ez a borsó nagyságú képlet és a mandula formájú amygdala sérülése

esetén zavart szenved az új információk HTM-ben való megszilárdulása, ekkor csak rövid ideig vagyunk

képesek azokra emlékezni. A régi információk továbbra is felidézhetőek, de az új információk hosszú

távú tárolása azonban a hippokampusz működése nélkül lehetetlenné válik. A krónikus alkoholizmus

következtében kialakuló Korszakov szindrómában szenvedők egyik jellemző tünete, a hosszú távú

memória sérülése, amelynek következtében hosszabb ideig nem képesek az új információk tárolására. Ez

többnyire a két agyi struktúra sérüléséből fakad.

A felejtés

Az emlékezeti tárak nemcsak a kódolás, a megőrzés idejét és kapacitásukat tekintve különböznek

egymástól, hanem a felejtés is másképpen megy végbe az egyes tárakban. A HTM-ből történő felejtés

legtöbb esetben nem az emléknyomok elvesztéséből, hanem az azokhoz való hozzáférhetetlenségből

fakad, ezt nevezzük állandó memória elméletnek. Ez azt mutatja, hogy a HTM esetén a felejtés nem

tárolási - mint az RTM–ból való felejtésnél - hanem elsősorban előhívási probléma. Ezt igazolja a

„nyelvem hegyén van” jelenség, valamint az is, hogy hipnózisban olyan gyerekkori emlékek is

felidéződhetnek, amelyek már rég a felejtés homályába vesztek. Tulving kétféle felejtést különböztet meg:

Nyomfüggő felejtés: amikor ellentétben az állandó memória elmélettel az emléknyom vész el.

Jelzőinger függő felejtés: amikor az emléknyom megvan, csak az előhíváshoz szükséges támpontok

felejtődnek el.

Ez utóbbi típus is arra enged következtetni, hogy az előhívás hatékonyágának növelésében nagyon fontos

szerepet kapnak a megadott támpontok. Ezt igazolja az a kísérlet is, amikor kísérleti személyek egy

csoportjának egy lista szavait kell felidézni támpontok nélkül és egy másik csoportnak pedig támpontok

34

megadásával (pl. növény, állat, tárgy stb.). Az előhívás ez utóbbi csoport esetén sokkal eredményesebb

volt. Ha az előhíváshoz megkapták a megfelelő támpontokat az első csoport tagjai is az ő előhívási

teljesítményük is elérte a másik csoport szintjét.

A felejtésben jelentős szerepet játszik az interferencia. Az interferencia az ingerek közötti kölcsönhatás.

Megkülönböztetünk proaktív (előreható) és retroaktív (visszaható) interferenciát. Proaktív interferencia

lép fel, ha a már megtanult információ gátolja az új információ elsajátítását, megőrzését. Retroaktív

interferencia esete akkor áll fenn, ha az új információ megtanulása gátolja a régi megtartását.

A felejtésben nagyon fontos szerep jut az érzelmeknek is. Általában elmondhatjuk, hogy azokra az

élményekre, eseményekre vagy tárgyakra jobban emlékszünk, amelyhez pozitív érzések kapcsolódnak,

mint azokra, amelyekhez valamilyen kellemetlen érzés köthető. Ezt magyarázza Freud elfojtási

hipotézise, amely szerint azokat a tartalmakat, emlékeket, amelyek olyan mértékű feszültséget, traumát

jelent a tudat számára, amit az nem tud elviselni, elfojtódnak és a tudattalan részévé válnak. Freud azzal

magyarázza a gyerekkori amnéziát (életünk első három évére nem emlékszünk), hogy olyan traumatikus

volt számunkra, hogy azt teljes egészében elfojtottuk. Freud elképzelése szerint tehát a felejtés nem

előhívási hiba, hanem az emlékekhez való aktív hozzáférés gátlása.

Az erős érzelmek mindenképpen befolyásolják az emlékezeti előhívást. A freudi elfojtási hipotézis

ellenére találunk arra is példát, amikor épp a kellemetlen érzés gátolja a felejtést. Például a közelgő

vizsgához kapcsolódó szorongásról nehezen tudunk megfeledkezni.

Explicit és implicit memória

A legfontosabb kutatási eredmények az emberi emlékezet terén, az amnéziában szenvedők és a nem

amnéziás személyekkel végzett kísérletek eredményeinek összehasonlításából származnak. Megfigyelték

ugyanis, hogy vannak olyan tanulási feladatok, amelyekben az amnéziások ugyanolyan jó teljesítményt

nyújtottak, mint a nem amnéziások. Ez arra enged következtetni, hogy bizonyos emlékezeti rendszerek

épek maradnak az amnézia esetén is.

Az amnéziásokkal és nem amnéziásokkal végzett előhívási kísérletek vezettek el az explicit és az implicit

memória elkülönítéséhez. Az explicit memóriánk a múltban elsajátított tudást őrzi. Ez a tudás vonatkozhat

saját személyünkre (pl. egy születésnapi buli) valamint a tágabb világról szóló ismeretekre. Ezek alapján

az explicit memória két részre tagolódik:

epizódikus emlékezet: itt tároljuk személyes élményeinket, tapasztalatainkat, adatainkat (pl. az

érettséginkre, személyes adatainkra stb.)

szemantikus emlékezet: a világról való általános tudásunk tárháza (pl. a mértékegységek ismerete,

az időről való ismeretünk stb.)

Eddig az emlékezetnek azzal a formájával ismerkedtünk meg, amely a múlt tudatos előhívásán alapszik.

Az emlékezésnek egy másik formája, amikor az a készségeinkben mutatkozik meg. Az amnéziásokkal és

a nem amnéziásokkal végzett kísérletek is igazolják, hogy az amnéziások explicit memóriája jelentősen

sérült, míg készségeik tekintetében nem különböznek a nem amnéziás kísérleti személyektől. Például nem

felejtenek el kerékpározni, de a kerékpározásról való ismeretek jelentős részét elfelejtik. A kísérletek

eredményei arra engednek következtetni, hogy létezik egy olyan memória is amely a készségeket tárolja.

Készségeink tárolásáért az implicit memória a felelős. Milyen készségek tárolódnak az implicit

memóriában? Például motoros készségek: lépcsőmászás, teniszezés stb. perceptuális készségeink:

távolság észlelése stb. kognitív készségeink: írás, számolás stb.) Vigyázat a készségekről való tudás már

az explicit memóriában tárolódik.

35

Mnemotechnikai eljárások

Az emlékezet hatékonyságát növelő eljárásokat, mnemotechnikai eljárásoknak, módszereknek nevezzük.

Elsősorban a képzelet működésére épül, azt hívja segítségül. Az egyik legismertebb és talán a legrégibb

mnemotechnikai rendszer a Helyek Módszere, amelyet a görögök találtak ki. Ez a módszer különösen jól

alkalmazható például egymástól független szavak rendezett sorának, azaz listák emlékezetbe vésésére és

rendszerezésére. „Az első lépes emlékezetbe vésni bizonyos helyek rendezett sorozatát, mondjuk azokat,

amelyeket a lakásunkon áthaladva egy rövid séta során érintenénk. Belépünk a bejárati ajtón az

előszobába, a könyvespolchoz megyünk, majd a tévéhez, az ablakhoz és így tovább. Mihelyt nem okoz

már nehézséget megtenni ezt a mentális sétát, megjegyezhetünk sok független szót, mint a séta egyes

állomásait. Alakítsunk ki egy képet, amely összefüggésbe hozza az első szót az első hellyel, egy másik

képet, amely összekapcsolja a második szót a második hellyel stb.”

A képzeletünket hívjuk segítségül a kulcsszómódszernél is, amely különösen jól alkalmazható idegen

szavak tanulásánál. A kulcsszómódszernek két fontos lépese van. Első lépésként találni kell az idegen

szóban egy olyan részt ami hasonlóan hangzik, mint egy magyar szó. Mivel az angol időjárást (weather)

úgy ejtjük mint a magyar vödör szót, „vedör” a vödör lesz a megfelelő kulcsszó. A másik fontos lépés

egy olyan képzeleti kép megteremtése, amely összekapcsolja a kulcsszót és a magyar jelentést – például

egy esővízzel teli vödör.


Milyen alapfolyamatai vannak az emlékezeti működésnek?

Milyen formáit ismeri az előhívásnak?

Milyen tényezők segítik az előhívást?

Milyen emlékezeti tárakat ismer? Jellemezze azokat a kódolás formája, a megőrzés ideje, a tárolási

kapacitás és a felejtés szempontjából!

Mit nevezünk explicit és implicit emlékezetnek?

Milyen jellemzői vannak a konszolidációs folyamatnak?

Mit nevezünk retroaktív és proaktív interferenciának?

Milyen mnemotechnikai eljárásokat ismer? Példán keresztül mutassa be őket!

36

8. A képzelet


A képzeletről általában

A képzelet alapformái

Reproduktív képzelet

Produktív képzelet

Szándékos és önkéntelen képzelet

A képzeletről általában

A mnemotechnikai eljárások ismertetésénél már bemutattuk, hogy a képzelet segítségével növelhető az

emlékezeti teljesítmény. A képzelet nem csak az emlékezeti működést segíti, hanem szükséges a téri

tájékozódáshoz, a kreativitáshoz és a gondolkodáshoz stb. is. Már az ókori filozófus, Arisztotelész is a

képzeletet, a gondolkodás fő közegének tekintette.1 A képzelet összetett folyamat, amely nem csak „belső

képeket” foglal magába, hanem a külvilág tárgyaival, eseményeivel kapcsolatos érzéseket és személyes

jegyeket is. A képzelet működésének megnyilvánulásaira példák az alábbi jelenségek:

Képzeleti kép: tudatos, nem külső inger hatására kialakuló belső kép.

Gondolati kép: érzékleti inger nélküli, belső, a gondolkodás részeként megjelenő vizuális,

akusztikus, verbális „kép”.

Káprázás: retinális eredetű, pont vagy hálószerű, színes és többnyire mozgó élményeket jelent.

Álomképek: az alvás alatt megjelenő képek.

Testkép: testünk belső, mentális megjelenése, amely az én kialakulásának egyik alapfeltétele.

Fantomvégtag: valamilyen végtag vagy testrész meglétének testérzékeléses hallucinációja

amputáció után, ami többnyire erős fájdalomérzéssel jár együtt.

Eidetikus kép: rövid ideig tartó, kivételesen élénk, fényképszerű emlékkép, amely ritkán, de

elsősorban gyermekeknél fordul elő, mint felnőtteknél.

Kognitív térkép: tulajdonképpen egy belső, mentális térkép, amelyet a téri tájékozódás során

alakítunk ki és a térben való tájékozódást segíti.

A képzelet alapformái

A képzelet két alapvető működési formáját különböztetjük meg: a reproduktív (újra alkotó) és a

produktív (alkotó) képzeleti működést.

Reproduktív képzelet: a reproduktív képzeleti működés során képzeletünk újra megalkotja,

reprodukálja azt, amit már mások elképzeltek. Például a szépirodalmi művek élvezete lehetetlen

lenne a reproduktív képzelet működése nélkül. Az írók képzelete által megteremtett világot annak

szereplőivel, eseményeivel, tájaival újra teremtjük, azaz reprodukáljuk az író leírása alapján.

Minél több ismerettel rendelkezünk a bemutatott világról annál eredményesebb lesz a képzeleti

működés. Valójában tehát a reproduktív képzeleti működés segítségével vagyunk képesek mások

elképzeléseit, magyarázatait megjeleníteni, ami természetesen az eredeti elképzeléstől bizonyos

mértékig eltér. Mindenki ismeri azt a csalódást, amikor egy általunk olvasott regényt

megfilmesítenek és a film közel sem tudja azt az élményt nyújtani, mint maga a regény. Az

olvasott regény alapján reprodukált képzeleti képek és a film rendezője által újra teremtett képi

világ jelentősen eltér egymástól.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni a képzeletnek ezt a formáját az oktatás folyamatában, ahol a tanár

magyarázatai is a képzelet segítségével válnak a diákok számára érthetővé. A szemléltetés

segítheti a tanulót abban, hogy minél pontosabb legyen a reprodukált képzeleti kép.

Produktív képzelet: az alkotó képzeleti működés során egy új, teljesen önálló képzeleti képet

hozunk létre, amely a valóság keretein belül marad. A művészek, feltalálók, alkotók, tudósok stb.

tevékenysége elképzelhetetlen lenne a produktív képzelet nélkül. A produktív képzelet

segítségével olyan képeket hozhatunk létre, amely a valóság eddig ismeretlen részleteire világít

37

rá. A jelenségek között új összefüggéseket fedez fel, történteket, új szereplőket, amelyek vagy

akik soha nem léteztek vagy soha meg nem történtek

A képzelet fajtái

Szándékos és önkéntelen (spontán) képzelet: amikor a képzeleti működés tudatos, vagyis

akaratunk által irányított, szándékos képzeletről beszélünk. A produktív képzeleti működés

többnyire szándékos, bár tudattalan motívumok is szerepet játszhatnak benne. A spontán képzelet

során a képzeleti képek akaratlanul törnek ránk.

A nem szándékos képzelet tipikus példája az álom. Az álomképek nagyon gazdag képzeleti

képek, amelyek többnyire előzetes benyomások alapján keletkeznek. Az álomban ezeknek a

benyomásoknak meglepő, újszerű összekapcsolódásaival találkozunk. Az álomról és annak

szerepéről még mindig nagyon keveset tudunk, csupán a különböző elképzelésekre

támaszkodhatunk. Freud például azt feltételezte, hogy az álmok a biztonsági szelep funkcióját

töltik be, mert az elfojtott tudattartalmak kerülő úton az álomban térnek vissza. Vannak olyan

pszichoterápiák, amelyek álomértelmezéseken alapulnak.

Az álom szempontjából az alvást két szakaszra bonthatjuk. Vannak a REM (rapid eye

movement) szakaszok, amely a gyors szemmozgás angol rövidítése és a non REM szakaszok.

Ezt a két szakaszt Asirinsky és Kleithman (1954) írta le. A REM szakaszok során a szem gyors

mozgásokat végez, és ha ilyenkor felébresztjük az alvót, a legtöbb esetben álomról számol be. Az

álom szerepe nagyon fontos, ugyanis amikor megakadályozták az alvókat abban, hogy álmodjanak

(látva a REM szakasz megjelenését felébresztették őket) egy idő után teljesen kimerültek és

hallucináltak. A REM ciklus időtartama rövid 4-6 perc körül van és egy éjszaka során 4-6 REM

ciklus keletkezik. Hosszabb ébrenlét után megnő a REM szakaszok száma.

Az önkéntelen képzelethez sorolhatók az alvás és ébrenlét határán jelentkező aktív képzeleti

működés során létrejövő hipnagóg képek. Ezek a hipnagóg képek gyakran zavarosnak tűnő,

nagyon élénk képzeleti képek, nemcsak látási, hanem hallási, szaglási, tapintási és

mozgásképzeteket is tartalmazhatnak.

Az ábrándozás a jövőre irányuló képzeleti kép. Lehet szándékos és önkéntelen egyaránt. Az

ábrándok elsősorban a realitással állnak kapcsolatban. Az irreális ábrándvilág gyakran

passzivitásra ítéli az egyént. Az ábrándképek tartalma a legtöbb esetben az egyén tudatos és

tudattalan vágyaiból, esetleg tiltott szándékaikból épül fel.


Milyen képzeleti jelenségeket ismer?

Mit jelent a kognitív térkép fogalma?

Mit nevezünk reproduktív képzeletnek?

Miben nyilvánul meg a reproduktív képzeleti működés?

Milyen példákat tud említeni a produktív képzeleti működésre?

Az alvás milyen szakaszához köthetők az álomképek?

Milyen képzeleti működés az ábrándozás?

Milyen szerepet játszik a képzelet az emlékezetben?

Melyik pszichológiai irányzat fontos kutatási területe a képzelet?

38

9. A tanulás


A tanulási folyamatok fajtái

Az imprinting

Habituáció és szenzitizáció

A klasszikus kondicionálás

Az operáns kondicionálás

A látens és perceptuális tanulás

Komplex tanulás

A belátásos tanulás

A szociális tanulás

A szociális tanulás formái

Utánzás

Modellkövetés

Identifikáció

Interiorizáció

A tanulásról általában

A tanulás a pszichológia kiemelt és legrégebbi kutatási területei közé tartozik. A korai tanulással

kapcsolatos kísérleteket állatokkal végezték és ebből próbáltak az emberi tanulásra következtetni.

Bizonyos esetekben az állatkísérletek során kapott eredmények valóban jól alkalmazhatóak az emberi

tanulásra.

A környezetünkhöz való rugalmas alkalmazkodás feltétele a tanulás. A tanulás során sajátítjuk el azokat

az ismereteket és teszünk szert olyan tapasztalatokra, melyek viselkedésünkben viszonylag állandó

változást idéz elő. Megtanuljuk az illemszabályokat, bekötni a cipőfűzőnket, a történelmi ismereteket, a

szobatisztaságot és hosszú oldalakon keresztül folytathatnánk a felsorolást arról, hogy mi mindent

sajátítunk el tanulás révén életünk során.

A tanulás alatt a mindennapi életben elsősorban az ismeretek elsajátítását és a tudás megszerzését értjük.

A tanulás pszichológiai meghatározása komplexebb és több aspektusból közelíti azt meg:

A viselkedés oldaláról: a tanulás a gyakorlás és/vagy tapasztalatszerzés következtében a

bekövetkező viszonylag állandó viselkedésváltozás.

Az alkalmazkodás szempontjából: a környezethez való rugalmas alkalmazkodás kialakulásának

elengedhetetlen feltétele a tanulás.

A személyiség oldaláról: a tanulás során szerzett tapasztalatok révén személyiségünk fejlődik,

változik.

A tanulási folyamatok fajtái

A tanulási folyamatokat különböző szempontok alapján osztályozhatjuk.

Annak alapján, hogy a tanulás milyen viselkedésben eredményez változást, megkülönböztetünk:

Mozgástanulást: mozgássorok, cselekvések elsajátítására épül. Ennek különböző formái

lehetségesek: helyváltoztató mozgás (pl. járás, futás, ugrás stb.), helyzetváltoztató mozgás (pl.

39

törökülés, fejenállás stb.), vagy manipulációs mozgásokat. (pl. toronyépítés, origami hajtogatás

stb.)

Perceptuális (észlelési) tanulás: gyakorlás révén az észlelésben bekövetkező minőségi változás.

(pl. egypetéjű ikrek megkülönböztetése)

Verbális tanulás: csak az emberre jellemző tanulási forma, mely az emberi nyelv segítségével

megy végbe (pl. egy mondóka megtanulása stb.)

A tanulásnak ez a három formája nem különíthető el egymástól élesen, gyakran egymásra épülve,

egymással egységet alkotva mennek végbe.

A tanulást végző egyén szándékát tekintve megkülönböztetünk szándékos és nem szándékos tanulást. A

szándékos tanulás akarati erőfeszítést igényel, valamint a tanulás tudatos irányítását feltételezi. A nem

szándékos, spontán tanulás nem igényel különösebb akarati erőfeszítést és többnyire önkéntelenül megy

végbe.

A tanulás elemi formái

Az imprinting

Az imprinting (korai bevésődés) olyan öröklött magatartási forma, amely leginkább a szárnyasoknál

figyelhető meg. Lényege, hogy a tojásból kikelő szárnyasok (pl. kislibák), az először megpillantott mozgó

tárgyat vagy személyt fogják követni, vele fognak nagyon erős, egész életre szóló kötődést kialakítani.

Az imprinting csak egy meghatározott ideig váltható ki, vagyis van egy szenzitív időszak amikor ez a

magatartásforma kiépíthető. Szárnyasok esetén a szenzitív időszak a kikelés utáni első 48 órára tehető.

Magát a jelenséget a Nobel-díjas etológus, Konrad Lorenz vizsgálta és írta le.1 Feltételezik, hogy az

imprinting emlősöknél is megjelenik, de itt a szenzitív periódus több hétre tehető. Az, hogy az ember

esetében beszélhetünk-e imprintingről, még erősen vitatott kérdés. Vannak feltételezések arra

vonatkozóan, hogy a korai anya-gyerek kötődés kialakulásban is az imprintinghez hasonló folyamat

játszhat szerepet, de természetesen jellegét tekintve ez lényegesen eltér a szárnyasoknál megfigyelhető

imprintingtől.

Habituáció és szenzitizáció

A tanulás legegyszerűbb formájának tekinthető a habituáció folyamata. Ha egy élőlényt egy új vagy

szokatlan inger ér, akkor az élőlény az inger irányába fordul (orientációs, „mi az” reflex). Egy bizonyos

idő elteltével azonban az inger ismerőssé válik. Az ismételt ingerekhez (melyeknek nincs komolyabb

következménye) való hozzászokás következtében csökken az élőlény válaszkészsége az adott ingerre,

majd figyelmen kívül hagyja azokat. A habituáció során tehát az élőlény megtanulja, hogy milyen

ingerekre ne reagáljon ill., hogy különbséget tegyen az új és ismerős ingerek között. Nem halljuk például

a fali óra ketyegését, mert a habituáció következtében ismerőssé vált és hozzászoktunk.

Az elemi tanulás másik formája a szenzitizáció, „amelynek során az élőlény egy olyan gyenge ingerre

adott válaszát erősíti fel, amelyet egy fenyegető vagy egy fájdalmas inger követ. Például megtanuljuk,

hogy hevesebben reagáljunk egy készülék által adott zajra, ha azt gyakran annak elromlása követi.”

A Klasszikus kondicionálás

A klasszikus kondicionálás tanulmányozását a XX. Sz. első évtizedeiben Ivan Pavlov orosz fiziológus

kezdte el. Pavlov kutyákkal végzett klasszikus kísérletében feltételes reflexet alakított ki az állatnál. Az

emberi és az állati viselkedés feltétlen és feltételes reflexekből épülnek fel. A feltétlen reflexek velünk

születettek, akaratunktól függetlenül működnek és ingerspecifikusak, azaz adott inger hatására

automatikusan kiváltódik (pl. Pavlov kísérletében a kutya táplálékra adott nyálelválasztása). A feltételes

40

reflexek, akaratunktól függően működnek és tanulás révén alakulnak ki (Pl. Pavlov kísérletében a

fényjelzés megjelenésére adott nyálelválasztás).

A kísérlet leírása:

„A kutatók először egy tartályt kapcsolnak a kutya nyálmirigyeihez, hogy abban ellenőrizhessék a

nyáladzás mértékét. Ezután a kutyát egy tányér elé helyezik, amelybe távvezérléssel húspor adagolható.

A kísérletvezető bekapcsol egy fényjelzést a kutya előtti ablakban. A kutya mozog egy kicsit, de nem

nyáladzik. Néhány másodperc múlva a berendezés egy kis húsport adagol, és kikapcsolja a fényjelzést. A

kutya éhes, a rögzítő berendezés bőséges nyáladzást regisztrál. A nyáladzás feltétlen válasz, amely nem

igényel tanulást: ugyanezért a húspor feltétlen inger. Az eljárást számos alkalommal megismétlik. Végül,

hogy meggyőződjenek megtanulta-e kutya összekapcsolni a fényjelzést az élelemmel, a kísérletvezető

bekapcsolja a fényjelzést, de nem adagol húsport. Ha a kutya nyáladzik megtanulta a kapcsolatot. A

nyáladzás most feltételes válasz, míg a fényjelzés feltételes inger.”

Összegezve: a kísérlet során a kutya megtanulta összekapcsolni a fényjelzést a táplálékkal, azaz társította,

asszociálta azt a táplálék megjelenéséhez. Tehát a két inger, a fényjelzés és a húspor ismételt társítása

révén tanulás következett be az állatnál. A feltétlen ingerhez kapcsolódott fényjelzés a kutya számára a

tanulás után előre jelzi annak megjelenését. Pavlov úgy gondolta, hogy a tanulás feltétele, a két inger

időbeli érintkezése (kontiguitása). A kondicionálás akkor a legerősebb, ha a két inger adása között eltelt

idő kevesebb, mint 0.5 perc. Pusztán az ingerek időbeli érintkezéssel nem minden klasszikus

kondiconáláson alapuló tanulással kapcsolatban felmerülő kérdésre kapunk választ. A kognitív

pszichológusok a belső mentális folyamatok oldaláról közelítik meg ezt a kérdést. Szerintük, a

kondicionálás eredményessége attól függ, hogy a feltételes inger milyen mértékben jósolja be a feltétlen

inger megjelenését. A bejósolhatóság fontosságát Rescorla kísérleti úton is igazolta. Ha a feltétlen inger,

ami ez esetben áramütés volt megjelenése mindig együtt járt egy hangjelzéssel, de nem minden

hangjelzést követett áramütés akkor az állat gyorsan kondicionálódott. Egy másik kísérleti helyzetben,

amikor az áramütést nem mindig előzte meg hangjelzés és nem minden hangjelzés járt együtt áramütéssel,

az állat egyáltalán nem kondicionálódott. A bejósolhatóság szempontjából tehát a kondicionálás erőssége

attól függ milyen mértékben jelzi előre a feltételes inger a feltétlen inger megjelenését. (Atkinson, 1998)

Pavlov laboratóriuma

A klasszikus kondicionálás fő jelenségei

Generalizáció (általánosítás): a kondicionálás során egy adott ingerre kiépült feltételes válasz,

más az adott ingerhez hasonló ingerekre is megjelenik. Például ha a kísérletben a táplálék

megjelenését egy hangingerrel társítjuk, akkor néhány társítás után kialakul a feltételes reflex. A

kutya képes a különböző frekvenciájú hangok között különbséget tenni, így a feltételes választ, ez

esetben a nyáladzást a generalizáció következtében más frekvenciájú hangok is képesek lesznek

kiváltani.

Diszkrimináció: a generalizációval ellentétes folyamat. Az előző példánál maradva, ha azonban

csak egy bizonyos frekvenciájú hang megjelenését követi táplálék, az állat megtanul különbséget

41

tenni a különböző frekvenciájú hangok között és csak arra a hangra fog a feltételes válasz

megjelenni, amelyiket a táplálék megjelenése követ.

Kioltás: ha a feltételes reflex megjelenését ismételten nem követi a feltétlen inger, azaz a táplálék

megjelenése, akkor feltételes válasz kioltódik. A kioltás során nem szűnik meg teljesen a tanult

válasz, csak gátlás alá kerül. A gátlás megtanulását igazolja a spontán felújulás jelensége is,

amikor a kioltott válasz új helyzetekben ismét megjelenhet, spontán módon kiújulhat.

Másodlagos kondicionálás

Másodlagos kondicionálásnak nevezzük azt a folyamatot, amikor a feltételes ingerrel együtt megjelenő

inger, elnyeri annak jelző értékét és ennek következtében egyedül is képes lesz a feltételes válasz

kiváltására. Például a klasszikus kísérletnél maradva, ha a fényjelzést egy hanginger előzi meg, de nem

követi táplálék, akkor néhány társítás után a hang inger önmagában is képes a feltételes választ, ebben az

esetben a nyáladzást kiváltani. A másodlagos kondicionálás lehetőséget ad a klasszikus kondicionálás

hatóterületének megnövelésére. Különösen az embernél van ennek nagy jelentősege, hiszen nálunk a

biológiailag fontos feltétlen ingerek ritkán vannak jelen.

Operáns kondicionálás

Az operáns kondicionálás során az élőlény megtanulja, hogy egy adott viselkedés egyedi

következményekkel jár. Például a kutya megtanulja, hogy ha leül gazdája táplálékkal jutalmazza.

Thordike és Skinner szinte Pavlovval egy időben végezték kísérleteiket és írták le az operáns

kondicionálás alapelveit. Thorndike effektus-törvénye alapján azok a viselkedések, amelyeket pozitív

megerősítés (jutalom) követ, később sokkal nagyobb valószínűséggel jelennek meg, mint azok amelyeket

negatív megerősítés (büntetés) követ.

A kísérlet leírása

„A skinneri kísérletben egy éhes állatot (általában patkányt vagy galambot) helyeznek egy dobozba,

amelyet népszerű nevén „Skinner-box”-nak neveznek. A doboz belseje teljesen csupasz, kivéve egy kiálló

pedált, amely alatt egy etetőtál van. A pedál felett egy kis fény kapcsolható be a kísérletvezető által.

Egyedül hagyva a dobozban, a patkány körbejár, explorál. Esetleg megnézi a pedált, és megnyomja. A

pedálnyomás gyakoriságának alapszintje a kezdeti pedálnyomási gyakoriság. Miután megállapította az

alapszintet, a kísérletvezető bekapcsolja a dobozon kívül elhelyezkedő ételadagolót. Ettől kezdve

ahányszor csak a patkány megnyomja a pedált, egy kis ételgalacsin hullik a tálba. A patkány megeszi az

ételt, majd hamarosan ismét megnyomja a pedált, az étel megerősíti a pedálnyomást, és a nyomkodás

gyakorisága drámaian megnő.”

A kondicionálás erőssége az operáns kondicionálás esetén is, a klasszikus kondicionáláshoz hasonlóan az

időbeli érintkezéstől (kontiguitás) függ, vagyis a kondicionálás annál erősebb minél rövidebb idő telik el

a válasz és a megerősítés megjelenése között. A kognitív elképzelés szerint azonban ebben a döntő

szerepet a befolyásolhatóság játsza. A befolyásolhatóság alapján a kondicionálás csak akkor jön létre, ha

az élőlény úgy értelmezi, hogy a megerősítés, az ő válaszától függ.

42

Operáns kondicionálás

A megerősítés fogalma és formái

Az operáns kondicionálás kulcs fogalma, mint az a fenti kísérletből is kitűnik a megerősítés.

Megerősítésnek nevezünk minden olyan eseményt, amely egy adott válasz megjelenési valószínűségét

növeli. Megkülönböztetünk pozitív és negatív megerősítést. A fent idézett kísérletben a táplálék

megjelenése a pozitív, annak hiánya pedig negatív megerősítésnek felel meg.

Van elsődleges és másodlagos megerősítés: Az elsődleges megerősítés valamilyen alapvető biológiai

szükséglet kielégítése. (pl. éhség esetén a táplálék). A másodlagos megerősítés olyan érzékleti inger,

amely azáltal kapcsolódott össze az elsődleges megerősítéssel, hogy azzal egy időben, vagy közvetlenül

azt megelőzően jelent meg, és így elnyert annak tanulást segítő erejéből (pl. az étel szaga).

A megerősítés folyamatát tekintve beszélünk folyamatos megerősítésről, amikor minden választ

megerősítünk és részleges megerősítésről, amikor csak egyes válaszokat követ megerősítés. A részleges

megerősítés az időtényezőt figyelembe véve történhet szabályos időközönként, például 5 percenként és

változó időközönként például hol 2, hol 3 és hol 5 perc után nyer csak az állat által adott válasz

megerősítést. A változó időnként adott megerősítés nagyobb válaszgyakoriságot eredményez.

Az operáns kondicionálás fő jelenségei:

A generalizáció, diszkrimináció, kioltás és spontán felújulás jelensége az operáns kondicionálás esetén is

jellemzi a tanulás folyamatát.

A behavioristák szerint a klasszikus és operáns kondicionálás következményeként kialakult asszociációk

a tanulás építőkövei. Mind a klasszikus kondicionálásnak és az operáns kondicionálásnak nagyon fontos

szerep jut az emberi tanulásban. Például klasszikus kondicionálással magyarázzák bizonyos félelmek

kialakulását.

Az operáns kondicionálás elvei pedig jól alkalmazhatóak az oktatásban, gyerek nevelésben.

A látens és a perceptuális tanulás

A látens tanulás, más néven lappangó tanulás során a tanulási folyamatot nem kíséri a viselkedés látható

megváltozása, hanem az csak a későbbiek során jelenik meg. Tolman patkányokkal végzett labirintus

kísérlete jól példája a látens tanulásnak. A patkányokat útvesztőbe, labirintusba helyezte, ahol hagyta őket

szabadon kószálni. Később azonban észrevette, hogy ezek a patkányok sokkal rövidebb idő alatt

43

megtanulták az útvesztőből kivezető utat, melynek végén táplálék várta őket, mint azok a patkányok, akik

nem kószálhattak szabadon a kísérlet megkezdése előtt az útvesztőben. Összegezve tehát a kószálgató

patkányok látens tanulás révén belső kognitív térképet készítettek a labirintusról, erről azonban csak

később adtak bizonyosságot, mikor időre kellett eljutniuk a kivezető út végén lévő táplálékhoz.

Perceptuális tanulás

Azt a tanulási folyamatot nevezzük perceptuális, észlelési tanulásnak, amely során az ismételt észlelés

következtében az észlelésben változás következik be. Például kezdetben, amikor találkozunk egy

egypetéjű ikerpárral nehezen tudjuk megkülönböztetni őket egymástól. Többszöri találkozás után

azonban ez már könnyebb lesz, hiszen megtanuljuk az aprónak tűnő különbségeket is észlelni.

A perceptuális tanulás másik példája, hogy a magzatról készült ultrahangfelvétel kezdetben csak sötét és

világos foltokat jelent számunkra, a felvétel ismételt megtekintése során azonban egyre kivehetőbbé

válnak az apró végtagocskák a koponya és más testrészei a magzatnak.

A komplex tanulás

Túl egyszerűnek tűnik az a felfogás, amely szerint a tanulás egyszerű asszociációk kialakítása révén megy

végbe. A tanulás összetett, bonyolult folyamat. A kognitív pszichológia a tanulást elsősorban a mentális

reprezentációk oldaláról közelíti meg. A kognitív pszichológia képviselői szerint a világ egyes tárgyait és

eseményeit mentálisan reprezentáljuk (leképezzük) és ezután ezeken a mentális reprezentációkon hajtunk

végre műveleteket és nem a valóságos világban. A mentális reprezentációk az ingerek és események

közötti asszociáción túl a világ komplexebb eseményeire is vonatkozhatnak (pl. absztrakt fogalmak, a téri

tájékozódás során kialakított kognitív térképek stb.).

Tehát a komplex tanulás alatt az asszociációképzésnél többet jelentő tanulást értjük, mint például egy

stratégia alkalmazása egy probléma megoldása során vagy a környezetről egy mentális térkép kialakítása

stb.

A belátásos tanulás

A komplex tanulás egyik példája a belátásos tanulás. Wolfgang Köhler, az alaklélektan egyik jelentős

képviselője nevéhez kötődik ennek a tanulásnak a kísérleti igazolása és leírása.

Wolfgang Köhler

Köhler csimpánzokkal végzett klasszikus kísérletében, a ketrecen kívül helyezett el egy banánt, amit a

majom csak saját végtagjait használva nem érhetett el. Ugyanakkor a ketrecben elhelyezett egy botot is.

Kezdetben a csimpánz kezével próbálta a banánt megkaparintani, ez azonban nem sikerült. Majd a botra

pillantva először a banánra pillantott, majd ismét a botra nézett és ezután a bot segítségével magához

húzta a banánt. A tanulás hirtelen belátáson alapulva, a cél és az eszköz összekapcsolásával jött létre. A

belátásos tanulást az „aha”-élmény kíséri.

44

A szociális tanulás

Minden olyan tanulást, amely révén bekövetkező viselkedésváltozás társas kölcsönhatások, szociális

interakciók következtében alakul ki szociális tanulásnak nevezünk. A szociális tanulás a szocializáció

folyamatában értelmezhető. Brim meghatározása szerint az a folyamat, amely által az egyének olyan

tudásra, képességekre és állapitokra tesznek szert, amely alkalmassá teszi őket arra, hogy különböző

csoportoknak és a társadalomnak többé-kevésbé hasznos tagjaivá váljanak. A szocializációt tehát

felfoghatjuk úgy is, mint a személyiség fejlődésének társadalmi vetületét.

A szociális tanulás formái

Utánzás:a szociális tanulás legelemibb formája. Számtalan viselkedésformát utánzással sajátítunk

el. Például anyanyelvünk elsajátítása is utánzáson alapszik. A fejlődés során a leghamarabb az

utánzás jelenik meg. Az utánzás kezdetleges formája a cirkuláris reakció, amikor a csecsemő egy

másik személy közvetítésével utánozza saját magát, vagyis csak azt tudja utánozni, amit ő maga

már képes végrehajtani. Megkülönböztetünk szándékos és önkéntelen utánzást, valamint

késleltetett utánzást. Az utánzásban nagyon fontos szerepet játszik a jutalom és a büntetés. A

gyermekek számára az utánzás révén kialakuló beleélés szinte egyedüli eszköze mások

megértésének.

Modellkövetés: az utánzásnál magasabb szintű tanulási folyamat, itt már az utánzott cselekvés

mellett az is fontossá válik ki az akit utánzunk. A tanulás tehát modellválasztás alapján megy

végbe. A modellválasztás történhet egyszerű szimpátia alapján, szerepirigység, a szociális hatalom

jelentette presztízs alapján is. Kísérletekkel igazolták, hogy az agresszív viselkedésformák

átvételében is szerepet játszhatnak az agresszív modellek, ha ezek viselkedését pozitív megerősítés

követi

Azonosulás (identifikáció): a pszichoanalízis egyik központi fogalma, Freud nevéhez kötődik. Az

azonosulás során a szándékosan vagy spontán választott modelltől átvett viselkedési minták a

személyiségbe beépülve annak részévé válnak. Az azonosulás során a hangsúly nem az átvett

viselkedésen van, hanem a választott modellel való kapcsolat fenntartásán.

Belsővé tétel (interiorizáció): a szociális tanulás legmagasabb szintje. Az interioizáció

folyamatában már a modell nem játszik fontos szerepet. A viselkedésformák vagy értékek átvétele,

azért történik, mert az egybevág az egyén saját értékrendszerével és így annak átvétele magában

is jutalomértékű. Az átvett viselkedésforma, érték, vélemény stb. függetlenedik a forrástól, és

szervesen beépül a személyiségbe, azaz belsővé válik.

A szociális tanulás formái nem különíthetőek el élesen egymástól. Egymásra épülve, együttesen alakítják

és formálják személyiségünket.


A pszichológia hogyan definiálja a tanulás fogalmát?

Milyen fajtáit különböztetjük meg a tanulási folyamatoknak?

A szárnyasoknál hogyan nyilvánul meg az imprinting?

Milyen példát tud említeni a klasszikus kondicionálásra?

Miben különbözik az operáns kondicionálás a klasszikus kondicionálástól?

Mit értünk generalizáció, diszkrimináció és kioltás alatt?

Mi a jelentősége a másodlagos kondicionálásnak?

Milyen megerősítéseket ismer?

Milyen válaszgyakoriságot eredményez a részleges megerősítés?

Milyen példákat tud említeni a látens és a perceptuális tanulásra?

Miben különbözik a komplex tanulás a klasszikus és az operáns kondicionálástól?

Mit nevezünk belátásos tanulásnak?

Mit nevezünk szociális tanulásnak?

45

10. Az érzelem


Az érzelem osztályozása

Az érzelem kognitív összetevője

Az érzelem kifejezése

Az érzelmi reakció

Érzelemelméletek

Az érzelemről általában

Az érzelmek (emóciók) nagyon fontos szerepet játszanak a lelki életünkben. Az öröm, a félelem, a

szeretet, a harag, a düh stb. átszövik, színezik észleléseinket, és hatással lehetnek figyelmi

teljesítményünkre, gondolatainkra, viszonyulásainkra, kapcsolatainkra. Nehéz és talán lehetetlen is lenne

felsorolni az érzelem szerepét az emberi viselkedésben teljes részletességgel. Az érzelem meghatározása

nagyon nehéz, erre utal az is, hogy a szakirodalomban nagyon sok meghatározással találkozunk.

Érzelmeinket szubjektív és objektív tényezők egyaránt befolyásolják.

Az érzelmek rendkívül összetettek, több tényező együttes kölcsönhatását jelentik:

Belső testi válaszok, elsősorban a vegetatív idegrendszer reakciói.

Kognitív kiértékelés által létrejövő vélekedés, amelynek tartalma, hogy egy negatív vagy pozitív

esemény megy végbe.

Arckifejezések.

Érzelmi reakciók.

Az érzelmek tanulmányozásának döntő kérdései az érzelmi összetevőknek a természetére vonatkoznak.

Ezen kívül az összetevők és az érzelem szubjektív élménye közötti kapcsolattal is foglalkoznak.

Az érzelmek osztályozása:

Az érzelmeket több szempont szerint csoportosíthatjuk.

Polaritás szerint megkülönböztetünk:

Kellemes vagy pozitív érzések

Kellemetlen vagy negatív érzések

Megkülönböztetünk egyetemes vagy alapérzelmeket, amelyek minden kultúrában megtalálhatók és

felismerhetők:

Harag

Félelem

Undor

Meglepődés

Szomorúság

Öröm

Tárgyuk szerint (az alapján, hogy mire irányul az érzelem):

Intellektuális érzelmek

Erkölcsi vagy morális érzelmek

46

Esztétikai érzelmek: pl. a harmónia, romantika érzése

Az érzelmi állapot jellege szerint:

Hangulat: kevésbé intenzív, de tartós érzelmi állapot.

Indulat: nagyon intenzív rövid ideig fennálló érzelmi állapot.

Szenvedély: nagyon intenzív és tartós, akár életünk végéig fennálló érzelmi állapot.

Vannak összetett érzelmek is, mint például a bűntudat.

Az érzelem fiziológiai alapjai

Különösen az erős érzelmek (pl. öröm, félelem) átélésekor mi magunk is megfigyelhetünk önmagunkon

bizonyos testi változásokat, pl. gyors szívritmus, szaporább légzés, izzadás, kézremegés stb. Az

érzelmeket kísérő élettani változások többsége elsősorban a vegetatív idegrendszer, szimpatikus ágának

aktivációjából fakad. (lsd. a viselkedés biológiai alapjai fejezetet). A vegetatív idegrendszer szimpatikus

ágának működése készíti fel a szervezetet a veszély forrásának elkerülésére, a szervezet tartalékait

mozgósítva. (Éppen ezért a tartósan fennálló szimpatikus túlsúly előbb utóbb a szervezet kimerüléséhez

vezethet, amelynek következtében csökken a szervezet betegségekkel szembeni ellenállása.) Az

érzelmeket kísérő izgalmi állapot, az arousal, mely nagyon fontos szerepet játszik az érzelmek

intenzitásában. Ezt olyan betegeken vizsgálták, akik gerincvelői sérülést szenvedtek (ugyanis a

szimpatikus idegvégződések a gerincvelő különböző szakaszán erednek). Ha a gerincvelő kettéválik,

akkor azok a szimpatikus érzetek kiesnek melyek a gerincvelői sérülés alatt keletkeznek. Ennek az a

következménye, hogy a gerincvelő minél magasabb szintjén történt a sérülés a személyek, annál kevésbé

intenzív érzelemről számoltak be, a kísérleti helyzetben levetített és megtekintett, erős érzelmeket kiváltó

filmet.

Az érzelem kognitív összetevője

Azt a helyzetet, amely érzelmeket hív elő gyakran értelmezzük, értékeljük és alakítunk ki róla véleményt.

Az érzelmi élmény intenzitását az is meghatározza, hogy mit gondolok, hogyan értékelem a szituációt,

amelyben az érzelem keletkezett. Egészen más érzelmi élményt élünk át abban az esetben, ha azt

gondolom, a barátom azért nem jött el a találkozóra, mert biztosan elfelejtette, mintha azt gondolom, hogy

biztosan őt is ledöntötte az influenza a lábáról. Az előző esetben valószínű, hogy dühöt fogok átélni, míg

az utóbbi esetben sajnálatot. A kognitív kiértékelés segíti az érzelmek elkülönítését. Az érzelem

minőségének meghatározásában nagyon fontos szerep jut a helyzet értékelésének. Ez igazolja Schachter

és Singer klasszikus kísérlete, amellyel azt kívánták igazolni, hogy bizonyos körülmények között az

érzelmi élmény a helyzet kognitív értékelésén alapszik.

A kísérlet leírása:

A kísérleti személyeknek adrenalin injekciót adtak, amely általában vegetatív arousalt okoz: erős

szívritmus és légzésszámnövekedés, izomremegés és fokozott izgalmi állapot keletkezik. A

kísérletvezetők a kísérleti személyeknek beadott adrenalin hatására vonatkozó információt változtatták.

Néhány kísérleti személyt pontosan felvilágosítottak a szer következményeiről, másokat félrevezettek, azt

állítva, hogy a szer, zsibbadást okoz. Ezután a kísérleti személyeket egy szobában hagyták egy másik

személlyel, aki látszólag másik kísérleti személy, valójában a kísérletvezető beépített embere volt. A

beépített ember vagy örömhelyzetet teremtett, úgy hogy feldobottan viselkedett, vagy dühhelyzetet azzal,

hogy mérgesen viselkedett. A kísérlet végén megkérték a kísérleti személyeket, hogy számoljanak be

érzelmeikről.

Az informált személyeknek volt magyarázatuk az izgalmukra, ennek következtében a kísérlet végén nem

számoltak be különösebb érzelmekről. A félreinformált személyek viszont, mivel nem volt magyarázatuk

47

a bennük keletkező izgalmi állapotra, dühről számoltak be, amikor a beépített ember dühhelyzetet

teremtett és örömről, amikor örömhelyzetet. Tehát ez utóbbi esetben az érzelmet a kísérleti személy

helyzetről kialakított kiértékelése határozta meg.

A kognitív kiértékelés elméletének képviselői fontosnak tartották azt leírni, hogy valójában milyen

dimenziók mentén történik a kognitív értékelés. Smith és Ellsworth 6 dimenziót javasol, amellyel az

érzelmek leírhatók:

A helyzet kívánatossága (kellemes vagy kellemetlen)

A helyzethez elővételezett erőfeszítés mennyisége

A helyzet bizonyossága

A figyelem, amit a személy a helyzetnek akar szentelni

A helyzet felett érzett kontroll erőssége

A helyzetben jelen lévő nem emberi erőknek tulajdonított befolyás.

Fontos megemlítenünk azt is, hogy vannak olyan érzelmek is, amelyekben a kognitív kiértékelés nem

játszik szerepet. Ezeket az érzelmeket nevezzük prekognitív érzelmeknek. Ilyen prekognitív érzelmek

félelmeink, amelyek a gyerekkorban alakultak ki és nem járnak együtt kognitív kiértékeléssel.

Az érzelem kifejezése

Az érzelmek kifejezése az adott érzelem kommunikációját szolgálja. Érzelmeink kifejezése összetett

folyamat, testünk számtalan megnyilvánulása részt vesz benne. Az érzelmeinket legszembetűnőbben

arckifejezésünk tükrözi. Az arckifejezésünk mellett azonban érzelmeinkről árulkodik testtartásunk és

gesztusaink is. A hanglejtés, a beszédtempó és a hangszín szintén sok információt nyújthat érzelmeinkről

a kommunikáció folyamatában. Például a hangmagasság hirtelen emelkedése félelmet jelez, vagy a

felgyorsult beszédtempó szorongásra utalhat.

Az érzelemkifejezés Darwin szerint öröklött tényezők által meghatározott, azaz velünk született. Az

öröklött tényezők szerepét mutatja, hogy egyes érzelmek az újszülötteknél, sőt vakon született

csecsemőknél is megjelennek még mielőtt, tanulás történhetett volna. Az alap vagy egyetemes érzelmek

kifejezése is hasonló a világ szinte minden népénél, valamint ezeknek az érzelmeknek a felismerésében

is nagy pontosságot mutattak a különböző kultúrákból származók az ezzel kapcsolatos vizsgálatokban.

Az érzelemkifejezést az öröklött tényezők mellett kulturális és egyéni tényezők is befolyásolják. Egy

kísérletben amerikai és japán egyetemi hallgatókkal három erős érzelmet kiváltó filmet nézettek meg, hol

egyedül, hol egy azonos kultúrából való interjúkészítő jelenlétében. A hallgatók nem tudták, hogy

érzelemkifejezésüket videóval felveszik. A felvételek alapján különbség mutatkozott az amerikai és japán

egyetemi hallgatók között az érzelmek kifejezésében, amikor az azonos kultúrából származó

interjúkészítő is jelen volt. Az amerikai hallgatók több negatív érzelmet, ezzel ellentétben a japán

hallgatók pedig több pozitív érzelmet mutattak ki ebben a helyzetben. A kísérlet tehát azt igazolja, hogy

az érzelmek kifejezésének kulturális szabályai vannak, amit kimutatási szabályoknak neveztek el. A

kultúra, amelyben élünk tehát megszabja, hogy milyen helyzetekben milyen érzelmeket mutathatunk ki.

Vannak olyan érzelemkifejezések is, amelyeket csak az azonos kultúrákhoz tartozók ismernek fel.

Példaként említenénk meg, hogy egy pszichológus átnézte a kínai irodalmat, hogy meghatározza, hogyan

ábrázolják a kínai írók a különböző emberi érzelmeket. Megállapította, hogy vannak hasonló, de a nyugati

kultúrától nagyon eltérő érzelemkifejezésekkel is találkozott. Valószínű, hogy egészen félreértelmeznénk

az alábbi kínai regényekből vett idézeteket, ha saját kultúránk „szemüvegén” keresztül értelmeznénk őket.

„Kinyújtotta a nyelvét.”

(A meglepődés jeleit mutatta.)

„Tapsolt.”

(Aggódott vagy csalódott volt.)

48

„Megvakarta az arcát és a fülét.”

(Örült.)

„Kikerekedtek és szélesre nyílnak a szemei.”

(Mérges lett.)

Az érzelmi reakció és az érzelemelméletek

Az érzelmi reakciók is nagyon fontos összetevői az érzelmeknek, tanulmányozásuk révén közelebb

juthatunk az érzelmi élmény megértéséhez.

Az érzelmi reakciók lehetnek általánosak és specifikusak. Például a düh gyakran vált ki agressziót, mint

érzelmi reakciót, míg a félelem menekülést, az öröm pedig nevetést.

Érzelemelméletek

Az érzelemelméletek arra a kérdésre keresik a választ, hogy hogyan keletkezik, és milyen tényezők

játszanak szerepet az érzelmi élmény létrejöttében. Az érzelemelméletek közül itt most csak három

elméletet mutatunk be: James-Lange , Cannon és Schachter-Singer érzelemelméletét.

A James-Lange elmélet

Az elméletet Willim James amerikai pszichológus és Carl Lange dán fiziológus egymástól függetlenül

dolgozta ki a XIX. század végén. A fejezet előbbi részében már említettük, hogy az érzelmek nagyon

fontos összetevője a testi reakció, mely elsősorban a vegetatív idegrendszer működéséből fakad. Az

érzelmet kísérő aktiváció (arousal) hátterében is a vegetatív, elsősorban szimpatikus idegrendszeri

működés áll. James és Lange elmélete szerint „a tárgy vagy esemény érzékelését követően az

idegrendszeri közvetítéssel viselkedésesen és/vagy vegetatívan válaszolunk az eseményre, majd az

érzelmi élmény ennek a válasznak az észlelése során alakul ki.”

Az elméletből az következik, hogy a környezet a testi válaszokon keresztül, közvetett módon váltja ki az

érzelmi élményt, ellentétben azzal az egyszerűnek tűnő korabeli elképzeléssel, hogy az érzelmi élményt

közvetlenül az észlelt tárgy vagy esemény váltja ki. Az elmélet alapján tehát először sírunk és aztán

leszünk szomorúak, először elfutunk, és utána félünk, vagy először ütünk, és utána leszünk dühösek.

Ennek az elméletnek az érdeme, függetlenül attól mennyire helytálló elsősorban abban van, hogy az

elmélet az érzelemmel kapcsolatos kutatások tömegét indította el. Alapgondolata azonban, hogy a

különböző érzelmek más és más vegetatív mintázattal járnak együtt ma is fennálló vita tárgyát képezi az

érzelmeket kutatók körében.

Cannon érzelemelmélete

A XX. század első harmadában többek között, Walter Cannon amerikai fiziológus kísérletekre

támaszkodva cáfolja a James-Lange elméletet. Cannon a következő ellenérveket hozza fel az elmélettel

kapcsolatban:

A zsigeri változások hosszú időlefutása nem magyarázza az érzelmek azonnali fellépését.

A művi úton előidézett zsigeri változások nem okoznak érzelmeket. Például a gyomor és egyéb

zsigerek közvetlen ingerlése nem okoz változást az érzelmek kialakulásában és lefutásában.

A zsigerek érzéketlen képletek.

A különböző érzelmek esetén is azonos zsigeri változások figyelhetők meg. Például az öröm és a

fájdalom esetén is hasonló belső szervi változások figyelhetők meg.

A zsigerek és a központi idegrendszer kapcsolatának megszüntetése nem okoz változást az érzelmi

viselkedésben. Például a zsigereket és a központi idegrendszert összekötő idegek roncsolása nem

okoz változást az érzelmek megjelenésében és szubjektív élményében.

49

Cannon az érzelmi élmény keletkezéséről úgy vélekedett, hogy annak központja ellentétben a James-

Lange elmélettel nem az agykéregben, hanem a kéreg alatti területek között van, ő elsősorban a talamusz

működésével hozza kapcsolatba. Másik fontos feltételezése, hogy az érzelmi élmény a testi változásokkal

közel azonos időben jelenik meg. Cannon szerint az érzelmi élmény csupán velejárója a testi

változásoknak. Például vészhelyzet esetén a testi reakciók a menekülés vagy a harc szerepet játszanak a

túlélésben, míg az érzelmi élmények csak velejárója ezeknek a válaszoknak.

A Schachter-Singer elmélet

Schachter és Singer elképzelése szerint akkor keletkezik érzelem, ha egy inger vagy esemény által

kiváltott arousalt kognitív módon kiértékeljük. Ezt az elképzelést igazolja a lecke 10.3 alfejezetében

bemutatott klasszikussá vált Schachter-Singer kísérlet.


Milyen élettani változások kísérik az érzelmet?

Milyen az érzelem és az arousal viszonya?

Milyen érzelmi állapotokat különböztetünk meg és mi jellemzi ezeket?

Mit bizonyít a Schachter-Singer kísérlet?

Milyen tényezők játszanak szerepet az érzelem kifejezésében?

Milyen alapérzelmeket ismer?

Mit értünk az érzelem kognitív összetevője alatt?

Mi a lényege a James-Lang érzelemelméletnek?

Cannon milyen érveket hoz fel a James-Lang érzelemelmélet cáfolására?

50

11. A motiváció


A motiváció fogalma

A motiváció alapfogalmai

A motiváció és az arousal

Motivációelméletek

A motívumok felosztása

Biológiai motívumok

Szociális motívumok

Kíváncsiságmotívumok

Az extrinzik és intrinzik motiváció

Motivációs rendszerek

Murray motivációs rendszere

Maslow motivációs piramisa

A motiváció fogalma

A pszichológia egyik fontos kérdése, milyen késztetésekből fakad, valamint milyen erők állnak a

viselkedés hátterében. Miért tudunk bizonyos cselekvésekre, hatalmas energiákat mozgósítani,

míg másokra viszont nem.

A motiváció szó a latin eredetű movere igéből ered, melynek jelentése mozogni, mozgatni. A

motiváció a pszichológiában gyűjtőfogalom, motívumokból épül fel és minden cselekvésre,

viselkedésre késztető belső tényezőt magában foglal.

A motiváció meghatározza a szervezet aktivitásának mértékét, a viselkedés szervezettségét és

hatékonyságát.

A motiváció alapfogalmai A motiváció alapfogalmai közül a szükséglet, a drive és a homeosztázis fogalmának értelmezésére

térünk ki.

Nagyon erős belső késztetéssel járnak a biológiai motívumok, mint például az éhség, szomjúság

stb. A motivált viselkedés ebben az esetben valamilyen szükségletből fakad. A szükséglet olyan

hiány a szervezetben (pl. oxigénhiány, tápanyaghiány, folyadékhiány stb.), amely tartós fennállás

esetén az egészséget vagy súlyosabb fokon az életet fenyegeti.

A szükséglet pszichológiai megfelelője a drive (ejtsd: drájv), amely angol szó és jelentése űzni,

hajtani ill. hajtóerő. A drive a szükséglet nyomán kialakuló, belső késztetés, a viselkedés

hajtóereje. A drive alapvető feladata a szervezet általános energetizálása, nem pedig annak

irányítása, vagyis nem mutatja meg, hogy a szervezet mit csináljon az adott szükséglet kielégítése

érdekében, csak az ehhez szükéséges hajtóerőt adja.

Az élet alapvető feltétele a szervezet belső viszonylag állandó egyensúlyi állapotának a

fenntartása, a folyamatosan változó külső körülményekkel szemben. Cannon ezt a belső

egyensúlyi állapotot fenntartó mechanizmust nevezte el homeosztázisnak. Amennyiben a

szervezet homeosztatikus egyensúlya megbomlik, valamilyen fiziológiai hiányállapot keletkezik,

azaz szükséglet lép fel. A szervezet elsősorban a szervezet tartalékainak felhasználása révén

igyekszik a belső egyensúlyi állapot visszaállítására. Például, ha éhség esetén a vércukor szint

lecsökken az ideális értékhez képest, akkor a homeosztatikus folyamatoknak köszönhetően az

ideális érték visszaállítható, bizonyos biológiai folyamatok beindítása révén. (A máj, a

hasnyálmirigy jelzése alapján cukrot bocsát a vérkeringésbe.)

51

A motiváció alapfogalmai

Amikor azonban a szervezet belső tartalékai már nem elegendőek a szervezet belső egyensúlyának a

helyreállítására, akkor drive, a viselkedésre késztető belső hajtóerő keletkezik, és az aktivált szervezet

működésbe lép az egyensúly helyreállítása érdekében (magas cukortartalmú táplálékot keres).

Megkülönböztetünk elsődleges és másodlagos drive-okat.

Elsődleges, más néven primer drive-oknak az ön- és fajfenntartással kapcsolatos hajtóerőket nevezzük. A

legalapvetőbb elsődleges drive-ok a következők:

Hőszabályozás

Éhség

Szomjúság

Szexuális

Alvási

Salakanyagok ürítése

Védekezésre irányuló

Általános aktivitási szükséglet (akkor lép fel, ha a szervezettől egy időre megvonják a mozgás

lehetőségét)

Kutató vagy explorációs drive (kíváncsiság)

Az elsődleges hatóerők időszakosan lépnek fel, és ha egynél több motívum is jelen van ugyanabban az

időpontban, akkor közülük az erősebb lesz az uralkodó.

Az elsődleges, velünkszületett drive-ok nem egyedüli hajtóerői viselkedésünknek. Vannak olyan drive-

ok is, amelyeket tanulással, kondicionálással sajátítunk el, ezeket nevezzük másodlagos drive-oknak.

A motívumtanulást jól példázza az a kísérlet, amelyben „majmok megtanulták egy érmével működő

automata kezelését: érme bedobásával kedvenc táplálékukhoz juthattak. Miután ezt elsajátították, maguk

az érmék is jutalomértéket nyertek. Ha ugyanis az automata nem volt az állatok közelébe, az érmék

megszerzése érdekében akkor is hajlandók voltak „dolgozni”: különböző feladatokat végrehajtani,

tanulni, és szenvedélyesen gyűjtötték az érméket.

Összegezve tehát, a másodlagos hajtóerők alapvetően úgy alakulnak ki, hogy mindazok a tárgyak,

helyzetek, amelyek az elsődleges motívum kielégítésében szerepet játszanak, maguk is motívummá

válnak.

A motiváció és az arousal

A motiváció és a szervezet arousalszintje között nagyon szoros összefüggés figyelhető meg. A fiziológiai

szükséglet által előidézett késztetés befolyásolja a szervezet aktivációs szintjét, az arousalszintet. A

késztetés fellépése növeli a szervezetben fellépő aktivációs szintet, amely a szükséglet kielégítésével

csökken. A szervezet általános motivációs állapota, amit értelmezhetünk arousalként is fontos szerepet

játszik a viselkedés szerveződésében, és a teljesítményben. Yerkes-Dodson törvényként említik azt a

felismerést, hogy a drive állapot és a teljesítmény hatékonysága közötti összefüggést ábrázoló görbe

fordított U alakú. Hebb szerint, a drive helyettesíthető az arousalszinttel és a törvényben megfogalmazott

összefüggés ebben az esetben is érvényes. Az összefüggés egyértelműen azt mutatja, hogy a viselkedés

szerveződése és a teljesítmény szempontjából van egy optimális arousalszint, amikor a viselkedés

szerveződése a leghatékonyabb a teljesítmény pedig a legmagasabb. Ha az arousalszint alacsony álmossá

válunk, és nehezebben tudunk koncentrálni. Ha magas az arousalszint, akkor a viselkedés dezorganizálttá,

figyelmünk szétszórttá válik, és teljesítményünk csökken. A szervezet az optimális arousalszint elérésére

törekszik és igyekszik azt fenntartani.

52

Motivációelméletek

A motivációelméletek a motiváció működésének mechanizmusaira keresik a magyarázatot. Két elterjedt

felfogás a drive-redukciós és az arousalszint elmélet. A 40-es, 50-es évek egyik elterjedt nézete az

alapvető motívumok működésére vonatkozóan a drive-redukciós elmélet volt. Ennek alapján a

motívumok arra irányulnak, hogy redukálják a személy által felszültségként átélt pszichikus állapotot, és

a feszültség vagy drive csökkenése örömet okoz. Bizonyos motívumok (pl. éhség) működése valóban

megmagyarázható a drive-redukció elmélet elveivel. Más motívumok működésére azonban, mint a

szexuális és kíváncsiságmotívumok nem képes kielégítő magyarázatot adni. A kíváncsiságnál maradva,

az elmélet szerint mindenkinek el kell derülnie a szélsőséges feszültségkeltő helyzeteket, de néhányan

keresik az olyan tevékenységeket, melyek erős izgalmakkal járnak (pl. sárkányrepülés, sziklamászás stb.)

A motivációval kapcsolatban leginkább elfogadott elvét napjainkban az arousalszint elmélet Az elmélet

abból indul ki, hogy minden ember az optimális arousalszint elérésére törekszik. Az optimális szint

természetesen egyénenként változó. Az alapvető fiziológiai szükségletből fakadó motívumok (pl. éhség,

szomjúság stb.) az optimális szint fölé emelik az arousalszintet, így olyan viselkedést eredményeznek,

amely lecsökkenti a megemelkedett arousalszintet. adja.

Abban az esetben viszont, amikor az élő szervezetet kevés inger éri, az arousalszint lecsökken az optimális

szint alá, ami a szervezetet az arousalszint növelésére fogja motiválni. Keressük a környezetünkben az

ingereket (ideértve a szexuális izgalmakat), az újdonságot és a komplexitást, azonban csak az optimális

szintig.

A motívumok felosztása

A motívumok természete szerint elkülöníthetünk:

Szociális (szexuális és fajfenntartási)

Kíváncsiságmotívumokat.

Biológiai motívumok

A biológiai motívumok, a homeosztázis fenntartásán keresztül a szervezet önfenntartásához

kapcsolódnak. A szervezetben előálló fiziológiai igény (szükséglet) nyomán lépnek fel. Amennyiben a

szükséglet nagyobb, mint amit a szervezet a belső tartalékainak mozgósításával ki tud elégíteni a

homeosztatikus folyamatok révén, akkor lép fel a drive, a viselkedésre késztető hajtóerő. Az önfenntartási

motívumok elnyomása rendkívüli erőfeszítést igényel, mivel az a szervezet pusztulását is okozhatja. A

biológiai motívumok közé tartoznak a éhség, a szomjúság, a hőmérsékletszabályozás (pl. fázás,

reszketés), az ürítés (vizelési, székelési késztetés), a légzés (légszomj), és a test integritásának védelme

(pl. fájdalom). Az alapvető motívumok hátterében nemcsak a biológiai tényezők játszanak fontos

szerepet, hanem pszichológiai, szociális és kulturális tényezők is.

Például az éhség hátterében fontos élettani folyamatok (hipotalamusz területeinek aktivitása, az

anyagcsere folyamatok gyorsasága, zsírsejtek száma és nagysága stb.) húzódnak meg. A biológiai

tényezők mellett azonban pszichológiai és szociális tényezők is szerepet játszanak az éhség motívumának

befolyásolásában. A pszichológiai tényezők jelenlétére utal, az is hogy a tartósan fennálló szorongás

táplálkozási zavarok kialakulásához vezethet. A kóros soványság (anorexia nervosa) és a kóros

falánksággal járó bulímia nervosa hátterében is elsősorban pszichológiai tényezők húzódnak meg. Ezek

lehetnek a túlzott elvárások, szülőkkel való konfliktusok vagy a társadalom által közvetített szépségideál

stb.

53

Szociális motívumok

A szociális motívumokhoz soroljuk a szexuális és utódgondozás motívumát, amely az adott faj

fennmaradásáért felelős.

A szexuális motívum működésének hátterében is bonyolult szabályozás áll. Ez a szabályozás

idegrendszeri, hormonális, pszichológiai és társadalmi tényezők által befolyásolt. A szociális motiváció

kapcsolatban áll emberi értékekkel, szeretettel-szerelemmel, bensőséges érzelmekkel, társas

kapcsolatokra, családra vonatkozó felfogással. A korai élmények, a későbbi szexuális tapasztalatok, a

kulturális folyamatok szintén meghatározó jelentőségűek a szexuális viselkedésben.

Kíváncsiságmotívumok

A kíváncsiság motívum embernél és állatnál egyaránt megtalálható. A következő formákban mutatkozik

meg:

Ingerkeresés

Kutató-kereső (explorációs) viselkedés

Manipuláció

Az ingermegvonásos kísérletek is igazolták, milyen fontos, hogy a környezetünkből megfelelő

ingermennyiség érjen bennünket, hiszen ennek hiányában a szervezet működése zavart szenved, tartós

ingermegvonás esetén akár súlyos hallucinációk is felléphetnek. A külvilág ingerei révén hangolja be az

agytörzs hálózatos idegsejtállománya, az agykéreg aktivációs állapotát. Feltehetően az agykéreg

aktivációs szintjének is van egy optimális szintje, amelynek a fenntartására törekszik a szervezet. Ha ez

az optimális aktivitási szint lecsökken vagy megemelkedik, akkor ez az állatot és az embert olyan

viselkedésre készteti, amely segít abban, hogy az agykéreg aktivációs szintje ismét elérje az optimális

értéket. A változatos, ingergazdag környezet hatására növekszik az aktivációs szint és megszűnik az a

kellemetlen érzéssel járó állapot, amit unalomnak nevezünk. Például ezért költenek az emberek sok pénzt

szórakozásra, izgalmas sportokra, rejtvényfejtésre stb.

A kalandkeresés elsősorban szokatlan, váratlan és új helyzetekben mutatkozik meg, és arra készteti az

élőlényt, hogy a környezetet megvizsgálja, átkutassa, és új összefüggéséket tárjon fel. A kutató-kereső

viselkedés ugyanakkor arra is alkalmas, hogy az újszerű, meglepő helyzetek bizonytalanságát, izgalmát

csökkentse, hiszen ezek a helyzetek a velük való foglalkozás során ismertté és megszokottá válnak, és

elvesztik izgató hatásukat.

Környezetünk manipulálására és a tárgyakkal való manipulációra irányuló késztetés hátterében a

megismerő, a valóságalakító és az alkotó tevékenységnek nevezett aktivitásmódok húzódnak meg.

Harlow például csimpánzoknál megfigyelte, hogy azok képesek órákig elbíbelődni egy zár kinyitásával

anélkül, hogy ezért a megoldás örömén kívül más jutalomban is részesülnének.

Az extrinsic és intrinsic motiváció

Az ember viselkedésének a hátterében az eddig ismertetett motívumokon kívül számos más motívum is

meghúzódhat. Vannak olyan motivációk is amelyek csak az emberre jellemzőek. Az emberi motiváció

két típusát különítjük el:

Extrinsic (eszköz jellegű) motiváció: a viselkedés motivációjában valamilyen cél elérése vagy

külső tényező játszik szerepet.

Intrinsic (önjutalmazó) motiváció: akkor beszélünk ilyen motivációról, amikor a cselekvés

motivációja a cselekvésben rejlő élvezet maga.

54

Az extrinsic motivációnak különböző szintjei léteznek, annak alapján, hogy a motivált viselkedés

mennyire áll a környezet irányítása alatt. A négy szint a következő:

A motiváció kívülről való szabályozása esetén a viselkedés a jutalomtól vagy a büntetéstől függ.

A cél a jutalom elérése vagy a büntetés elkerülése. A motivációt a külvilág szabályozza.

Az introjektált szabályozás esetén a jutalmak és büntetések már belsővé váltak és ezek alapján

alakul a motiváció. Ebben az esetben a cselekvést a büszkeség, az önértékelés növelése vagy épen

a szégyen, a szorongás elkerülése motiválja.

Szabályozás az azonosuláson keresztül ebben az esetben a személy tudatosan érzékelési az adott

cselekvés fontosságát, és személyesen is fontosnak tartja.

Az integrált szabályozás: a leginkább önálló, autonóm szabályozási módja az extrinsic

motivációnak.

Vallerand az intrinsic motiváció három típusát különíti el:

A tudásra irányuló intrinsic motiváció: maga a cselekvés, a tanulás, a megértés motivál.

A fejlődésre és alkotásra irányuló intrinsic motiváció által vezérelt viselkedés öröme az önmagunk

meghaladásában és a kreatív tevékenységben van.

Az ingerlés és élmények átélésére vonatkozó intrinsic motiváció esetén kellemes élményeket,

érzéseket keresünk, melyek rendszerint érzékszervi vagy esztétikai élmények.

Az extrinsic és intrinsic motiváció viszonyát vizsgálva megállapították, hogy ha egy cselekvést külsőleg

motiválunk, például jutalmazunk, akkor a belső, intrinsic motiváció csökken.

Meg kell említenünk azokat a lehetséges okokat is amely a motiváció hiányának hátterében állhatnak. A

motiváció hiányát valamilyen a cselekvésre és személyre magára vonatkozó hiedelemmel értelmezhetjük:

A képesség hiánya hiedelmek: a személy úgy érzi nincsenek meg benne a cselekvés

végrehajtásához szükséges képességek.

A stratégiára vonatkozó hiedelmek: a személy úgy véli, hogy a lehetséges stratégiák úgy sem

vezetnek eredményre.

Az erőfeszítésre vonatkozó hiedelmek: a személy úgy véli, hogy a cél elérése túl nagy

erőfeszítésbe kerül, amit ő nem hajlandó megtenni.

Tehetetlenség hiedelmek: a személy úgy véli, hogy az erőfeszítései nem hoznak eredményt a feladat

nagyságához mérten.

Motivációs rendszerek

Murray nevéhez kötődik az egyik legrészletesebben kidolgozott motivációs rendszer, amelyben 6 téma

köré 27 szükségletet csoportosított. A hat téma a következő volt:

Ambíció (pl. teljesítmény motiváció)

Tárgyakhoz való kötődés (pl. birtoklás)

A státus védelme (pl. védekezés)

A hatalom (pl. dominancia)

A társakkal való viszony (pl. affiliáció)

Információcsere (pl. megismerés)

Elképzelése szerint a motívumok megjelenhetnek nyíltan és burkoltan. A nyíltan megjelenő motívumokra

a viselkedésből következtethetünk, míg a burkoltan megjelenő motívumok feltárására dolgozta ki

projekciós tesztjét a TAT-ot, amely elmosódott vagy többértelmű jelenetet ábrázoló képeket tartalmaz. A

55

képekről elmesélt történetek részletes elemzése révén kaphat a pszichológus képet a lappangó, burkolt

motívumokról.

Teljesítménymotiváció

A teljesítménymotiváció az embernek azt a késztetését foglalja magában, hogy az életben igyekszik minél

nagyobb teljesítményt elérni, mert ez növeli személyének értékét. A teljesítménymotivációról az

igényszint vizsgálatok adnak képet. Ilyenek például a célbadobásos kísérletek, ahol minden egyes dobás

előtt megkérik a kísérletben résztvevő személyt sikeres dobása lesz, majd a dobás után feljegyzik a

tényleges teljesítményt.

„Az igényszint és a teljesítményszint viszonyára vonatkozólag azt tapasztalták, hogy az igényszint

teljesítése ill. túlteljesítése sikerélményhez vezet. Ha a teljesítményszint alatta marad az igényszintnek,

kudarcot él át az egyén. Sorozatos sikerélmény hatására az igényszint emelkedik, kudarcszéria esetén

pedig csökken.”

Az igényszint kitűzése mindig két ellentétes motívum a siker elérésére és a kudarc elkerülésére vonatkozó

késztetés hat egyszerre. Ennek a két motívumnak az erőssége és egymáshoz való viszonya alapvetően

befolyásolja a teljesítménykésztetés erejét. A sikermotívum alapja a hatékonyságra, az önmegvalósításra

való késztetés, a kudarckerülés hátterében a büntetéstől való félelem, az eredménytelenség

következményeinek az előrevetítése húzódik meg.

A sikerorientáció és a kudarckerülés a személyiség tartós vonása lehet, melynek alapján

megkülönböztetnek sikerorientált és kudarckerülő személyiséget. A szülői nevelés nagyon fontos szerepet

játszik abban, hogy gyermeke sikerorientált vagy kudarckerülő személyiséggé válik. A siker orientált

anya a gyermekének sikeres teljesítményeit jutalmazz és adottságait ismerve reális feladatvállalásra

bátorítja. A kudarckerülő anya a gyermeket bünteti sikertelenségeiért, és arra ösztönzi, hogy a kudarcot

mindenképpen próbálja elkerülni. Éppen ezért a kudarckerülő személyiség túl könnyű feladatokat, vagy

túl nehéz feladatokat fog vállalni. A túl könnyű feladatok esetében kicsi az esély a kudarcra, míg a túl

nehéz feladatok teljesítésének kudarca nem jelent igazi kudarcot. A sikerorientált személy nem szereti a

túl könnyű feladatokat, hiszen azok elvégzése nem jelent nagy sikert, de a túl nehéz feladatokat sem,

mivel azok kevés sikerrel kecsegtetnek.

Maslow motivációs piramisa

Abraham Maslow motivációs rendszere szerint a szükségleteknek létezik egy hierarchiája, amelyet egy

motivációs piramisban foglalt össze.

A piramis legalsó szintjén az alapvető élettani

szükségletek, mint például az éhség, szomjúság

stb. helyezkednek el, majd a piramis csúcsa felé

haladva egyre magasabb rendű motívumokkal

találkozunk. Maslow szerint a piramis különböző

szintjein található szükségletek csak akkor

lépnek fel, ha az alattuk lévő szükségletek

részben kielégítettek. Például a piramis második

szintjén található biztonság iránti szükséglet csak

akkor lép fel, ha az alsó szinten lévő fiziológiai

szükséglet részben kielégített. A piramis csak az

emberre jellemző szükségleteket is tartalmaz,

ilyen a megbecsülés, a kognitív, az esztétikai és

az önmegvalósítás szükséglete. Az

56

önmegvalósítás alatt a bennünk lévő lehetőségek

kiteljesedését érti. A Maslow által elképzelt

hierarchia azonban nem minden esetben

érvényesül, például ez a rendszere a

motivációknak nem magyarázza meg az éhező

tudósok, vagy az éhségsztrájkot folytatók

viselkedését, akik alapvető szükségleteiket

alárendelik egy magasabb szükségletnek.


Mit nevezünk motivációnak?

Hogyan definiálná a homeosztázis fogalmát?

Melyek az elsődleges drive-ok?

Hogyan alakulnak ki a másodlagos drive-ok?

Mi a különbség a drive-redukciós és arousalszint elmélet között?

Hogyan befolyásolja az arousalszint a teljesítményt és a viselkedés szervezettségét?

Milyen elv szerint épül fel Maslow motivációs piramisa?

Mit nevezünk extrinzik és intrinzik motivációnak?

Milyen típusait különböztetjük meg az intrinzik motivációnak?

Mi jellemzi a sikerorientált és a kudarckerülő személyiség igényszintjét?

57

12. A gondolkodás


A gondolkodás fogalma

A gondolkodás és a nyelv kapcsolata

A következtetés, mint a logikai gondolkodás formája

Deduktív gondolkodás

Induktív gondolkodás

A problémamegoldó gondolkodás

A gondolkodás műveletei

A gondolkodás fogalma

A gondolkodás a megismerőtevékenység legmagasabb foka. Gondolkodásunk segítségével

vagyunk képesek a problémák megoldásához vezető út megtalálására, szabályok

megfogalmazására, alkalmazására, következtetések levonására és véleményünk megindokolására.

A gondolkodást a kognitív pszichológia, a következőként határozza meg:

„A kognitív pszichológusok számára az emberi gondolkodás az információt kialakító folyamat az

ítélet, az elvonatkoztatás, a következtetés és a problémamegoldás mentális jellemzőihez

kapcsolódik. Ez az információ feldolgozásával, megértésével és kommunikációjával kapcsolatos

mentális tevékenység a képzetre és a fogalomra támaszkodik. A képzetek és fogalmak tárgyak és

események reprezentációi, helyettesítő jelölői.”

A gondolkodás szimbolikus tevékenység. A szimbólum jelentése jel, jelkép, tehát a valami nem

jelenlévőnek (lehet tárgy, esemény) a helyettesítése, belső megjelenítése (reprezentációja).

A gondolkodás és a nyelv kapcsolata A emberi gondolkodásban a nyelvnek óriási jelentősege van. Descartes francia filozófus a

gondolkodást az emberi lélek lényegi funkciójának tartja, amely a nyelv használatában nyilvánul

meg. A kognitív pszichológia is a nyelv vizsgálatával próbál közelebb jutni az emberi gondolkodás

megismeréséhez. Noam Chomsky szerint pedig, a nyelv tanulmányozásán keresztül eljuthatunk

az emberi természet megértéséhez is, amit az ember lényegének neveznek, és ami kizárólag az

ember sajátja.

Valóban a gondolkodás és a nyelv használata szorosan kapcsolódik egymáshoz. A nyelv

alapegysége a szó, a gondolkodás alapegysége a fogalom. A fogalmi gondolkodás alapfeltétele a

nyelvhasználat. A fogalom a dolgok egy teljes osztályát képviseli, azon tulajdonságok halmazát,

amelyeket ehhez az osztályhoz kapcsolunk. Például a madár fogalma magába foglalja a következő

tulajdonságokat: repül, szárnya van, tollas stb.

Nemcsak tárgyakra, hanem cselekvésre (pl. evés, futás stb.), állapotra (pl. fiatalság, gyerekkor

stb.) és elvont dolgokra (pl. igazság, erkölcs stb.) vonatkozó fogalmaink is vannak.

A fogalomhoz tartozó tulajdonságok két csoportját különböztetjük meg: a prototípust, amely a

fogalom legjobb példáinak leírását tartalmazza és a fogalom magját, ami a fogalomhoz tartozás

szempontjából kritikus tulajdonságokból áll.1 Például a madár fogalom prototípusához tartoznak

a következő tulajdonságok, csiripelés, repülés, ami a legtöbb madárra igaz, de a struccra például

már nem igaz, hogy repül.

A tárgyak fogalomhoz rendelését kategorizációnak nevezzük.

A fogalmak segítségével a világot kezelhető egységekre bontjuk fel. A fogalmak másik fontos

funkciója, hogy lehetővé teszik a közvetlenül nem észlelt információk előrejelzését. Például a

madár fogalmánál maradva, ha meglátok egy fekete rigót, aki az avarban kutat tápláléka után

azáltal, hogy hozzárendelem a madár fogalmához, feltételezem, hogy repül, zúzó gyomra van,

csicsereg, vagyis olyan tulajdonságokkal is felruházom, amit közvetlenül nem észlelek.

58

A következtetés, mint a logikai gondolkodás formája

„A következtetés az a gondolkodási mód, ahogy logikus eredményre jutunk.”

A következtetésnek két formáját különböztetjük meg: a deduktív és az induktív következtetést, amely

gondolkodás módunkat meghatározza.

A deduktív gondolkodás

A deduktív következtetés során az általános tételből az következtetünk az egyedire. Nézzük hogyan

működik a következtetésnek ez a formája, amikor szillogizmusokat oldunk meg. A szillogizmus a

klasszikus arisztotelészi logika alapformája, amely két olyan állítást (premisszát, előzményt) tartalmaz,

amelyekből egyértelmű következtetést (konklúziót) lehet levonni, tehát a megoldása deduktív

következtetésen alapszik. Nézzünk egy konkrét példát a szillogizmusra!

Minden veréb tollas

Minden tollas állat madár

Tehát: minden veréb állat

A következtetések azonban a premisszákban gyakran csak formailag helyesek, tartalmilag viszont nem

mindig helytállóak. A következő szillogizmus ezt példázza:

Minden madár repül

Minden denevér repül

Tehát: minden denevér madár

A pszichológusokat elsősorban az érdekli miért követünk el jellegzetes hibákat, az ilyen jellegű

következtetéseknél.

Woodworth és Sells szerint a hiba egyik oka az atmoszféra hatás, vagyis a premissszák formája sajátos

hangulatot, atmoszférát kelt, melynek hatására hajlamosak vagyunk elfogadni a hibás konklúziót. Az

atmoszférahatásnak két fő törvényszerűsége van:

Ha legalább az egyik premissza részleges, akkor a lehetséges konklúziók közül inkább a

részlegeset fogadjuk el.

Ha legalább az egyik premissza tagadó akkor hajlamosabbak vagyunk a tagadó konklúzió

elfogadására.

Az atmoszférahatás tehát arra ad választ, hogy milyen formai torzítások jellemzik következtetéseinket.

Az induktív gondolkodás

Induktív következtetés esetén az egyes eredményekből, adatokból következtetünk az általános

törvényszerűségekre. Például a fogalomalkotás is az induktív következtetés példája. A matematikai

feladatok megoldásánál is gyakran alkalmazzuk a logikai következtetésnek ezt a formáját. Például amikor

számsorozatoknál ki kell következtetni azt az általános szabályt amely szerint az felépül.

A problémamegoldó gondolkodás

Mielőtt tovább olvasná a leckét, idézzen fel olyan problémákat, problémahelyzeteket, amelyeket sikeresen

megoldott és amelyek megoldása nem sikerült. Milyen különbségek voltak a sikeresen megoldott és azok

között a problémák között, amelyeket nem sikerült megoldani? Hogyan oldja meg a problémákat, milyen

59

lépeseket tesz a megoldás érdekében? Ezek azok a kérdések többek között, amelyeket a pszichológiai is

vizsgál.

A legtöbb szakirodalom a problémát úgy határozza meg, mint a célhoz vezető ismeretlen utat. Az út

megtalálása a problémamegoldás. Természetesen nem ilyen egyszerű, hiszen igaz ritkábban, de az is

előfordul, hogy az utat már ismerjük, de nem ismerjük a célt. Például tudjuk, hogy mindenképpen tovább

szeretnénk tanulni, de nem tudjuk, mit tanuljunk vagy tudjuk, hogy mit szeretnénk tanulni, de nem tudjuk,

melyik intézményt válasszuk.

Megkülönböztethetünk jól definiált problémát, amikor a megoldáshoz szükséges minden adat, tényező és

cél pontosan meghatározott és rosszul definiálta problémát, amelyben sok a bizonytalan tényező, amit

csak becsülni tudunk bizonyos valószínűséggel. A mindennapi élethelyzetek között gyakran találkozunk

rosszul definiált problémahelyzetekkel, amikor sok tényező ismeretlen, és csak feltételezésre

támaszkodunk. Például a munkahelyválasztás is egy rosszul definiált problémahelyzet.

Vannak un. belátásos problémák, amelyek megoldása hirtelen ötleteken alapszik.

A célhoz vezető út megtétele tulajdonképpen a problémamegoldás folyamata. Hogyan tesszük meg ezt az

utat? Milyen szakaszokra, lépésekre bontjuk? Ön hogyan fog egy probléma megoldásához? Milyen

lépésekre tudja bontani a problémamegoldásához vezető utat? A probléma jellege hogyan befolyásolja a

megoldás folyamatát? A következőkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

A problémamegoldást vizsgáló kutatók a problémamegoldó gondolkodási folyamat alábbi szakaszait

különítik el:

A feladat megértése. Ez gyakran a probléma újrafogalmazását jelenti.

Tervkészítés, megoldási javaslat kidolgozása. Ebben a szakaszban a megoldási lehetőségek

szűkítése, azok alkalmasságának mérlegelése, a lépések sorrendjének kidolgozása zajlik.

Kivitelezés, tulajdonképpeni megoldás.

Az eredmény felül vizsgálása, ellenőrzése. Sikertelen próbálkozás esetén a személy újrakezdi a

problémamegoldást az első szakasztól.

A fenti szakaszok az egyes alcélok elérése során éppúgy megjelennek, mint a probléma egészét illetően.

A problémamegoldó gondolkodást befolyásoló tényezők

A problémamegoldást számos tényező befolyásolja. Vannak olyan tényezők, amelyek segítik, míg mások

pedig gátolják a gondolkodást. Nézzünk néhány ilyen tényezőt!

Megoldási sémák: a megoldási sémák segíthetik, hiszen segítségükkel gyorsabban eljuthatunk a

megoldáshoz, de ugyanakkor gátolhatják, és merevvé tehetik gondolkodást.

Beállítódás: készenléti állapot egy meghatározott reagálási formára vagy a problémamegoldásban

elképzelt cél, vagy megoldási mód felé való irányvétel. Tehát a beállítódás magába foglal egy

rutinszerű cselekvést, amely szintén gátolhatja gondolkodásunkat. Például biztosan mindenki

találkozott már azzal a feladattal, hogy hogyan lehet hat gyufaszálból négy egyenlő szárú

háromszöget építeni. A feladat megoldását gyakran az a beállítódásunk gátolja, hogy két

dimenzióban gondolkodunk, míg ha felhívják a figyelmünket a térben való gondolkodásra

könnyedén megoldjuk a feladatot.

Funkcionális rögződés: akadályozza a tárgyak szokásos felhasználási lehetőségétől való eltérő új

felhasználási lehetőség észrevevését, ami adott esetben a problémamegoldásához vezetne.

Például, ha van egy gombostűm, egy doboz gyufám és egy gyertyám, akkor hogyan tudom az égő

gyertyát a falra helyezni? Ezt a feladatot csak akkor tudom megoldani, ha rájövök hogy a

60

gyufásdoboz, nem csak a gyufa tárolására alkalmas, hanem a falhoz rögzítve képes a gyertyát is

megtartani.

A gondolkodás műveletei

A gondolkodás összetett folyamat, amely különböző gondolkodási műveletekre épül. A gondolkodás

folyamatában a műveleteket a gondolkodás mikrostruktúrájának nevezik, mivel a gondolkodás legkisebb

elemeiről van szó:

Analízis: elemzés, részekre bontás.

Szintézis: a részek egységes egésszé történő összefoglalása.

Absztrakció: elvonatkoztatás.

Generalizáció: általánosítás.

Konkretizálás: kézzelfoghatóvá tétel.

Analógia: a hasonlóságok kiemelése, megállapítása.


Mit nevezünk gondolkodásnak a kognitív pszichológusok szerint?

Milyen a szimbólumokat használunk a gondolkodás során?

Mit nevezünk fogalomnak?

Milyen formái vannak a fogalomnak?

Mit nevezünk kategorizációnak?

Hogyan járulnak hozzá a fogalmak a világ megismeréséhez?

Mit nevezünk problémának?

Melyek a problémamegoldás folyamatának fő lépései?

Milyen tényezők gátolhatják a gondolkodást?

Mit nevezünk a gondolkodás mikrostruktúrájának?

Mit nevezünk szillogizmusnak?

Mi a különbség a deduktív és induktív következtetés között?

Mit magyaráz az atmoszférahatás?

61

13. Az intelligencia


Az intelligencia fogalmi megközelítései

Az intelligencia mérése

Az intelligencia fogalma

Nagyon nehéz egyetlen mondatban visszaadni az intelligencia lényegét, talán ez az oka annak, hogy a

szakirodalmakban több definícióval is találkozhatunk. Az egyik legegyszerűbb és legszellemesebb

meghatározás szerint az intelligencia az, amit az intelligenciatesztek mérnek. Ez a meghatározás azonban

nem sokat árul el arról az intellektuális képességről, amit intelligenciának nevezünk.

Az intelligenciával foglalkozó szakemberek két csoportra oszlanak az intelligencia fogalmi

megközelítését tekintve: a „szingularisták” és a pluralisták” csoportjára.

A szingularisták a vizsgálataik során kapott adatok elemzéseiből arra a következtetésre jutottak, hogy

létezik egy általános intelligencia (G-faktor), amely a részképességekből felépülő hierarchia csúcsán

helyezkedik el. A szingularisták szerint tehát az intelligencia egy egységes képesség, amely a többi

intellektuális képességünket is meghatározza. Ha valaki tehát kiváló intelligenciával rendelkezik, ez

általában más képességeiben is megmutatkozik. A szingulariták táborába tartozik Wechsler, akinek

intelligenciatesztjét (MAWI), amelynek használata még ma is elterjedt a klinikumban. Wechsler

meghatározása szerint az intelligencia „az egyénnek az az összesített, vagy globális képessége, amely

lehetővé teszi a célszerű cselekvést, a racionális gondolkodást és a környezettel való eredményes bánást.”

A definíció hangsúlyozza, hogy az intelligencia összetett képesség, vagyis több mentális képesség sajátos

mintázata alkotja.

A szingularista felfogás másik képviselője Spearman, akinek a kétfaktoros intelligencia elmélet fűződik

a nevéhez. Az elmélet elkülönít egy általános faktort (G-faktor), amely közös minden intellektuális

teljesítményben és egy speciális faktort (S-faktor), amely ráépül az általános intelligenciára.

A pluralista felfogás szerint többféle, egymástól független intellektuális képességünk van. Ezt az elvet

vallja Gardner, aki hétféle értelmet különböztet meg: szóbeli, logikai, térbeli, zenei, kinetikus (mozgásos),

interperszonális (személyközi) és intraperszonális (személyen belüli) képességeket. Feltételezése szerint

ezekben a képességekben mindenki elér egy bizonyos szintet, csak a szintek mértékét és mintázatát

tekintve különbözünk egymástól.

Sternberg háromoldalú intelligenciaelmélete az intelligencia alábbi összetevőit különíti el:

Az ismeretszerzési komponensek feladata az új információk felvétele és tárolása a memóriában.

A teljesítménykomponensek az adott feladat végrehajtásában játszanak szerepet.

A metakomponensek a teljesítménykomponensek működésében és szabályozásában játszanak

szerepet.

Cattel kétféle intelligenciát különít el: hajlékony és rögzült intelligenciát. A hajlékony intelligencia a

szokatlan helyzetekhez való rugalmas alkalmazkodást, a rögzült intelligenciával pedig a már megszerzett

tudás és ismeretek alkalmazását jellemzi.

62

Az intelligencia jellemzői és mérése

Összegezve az intelligencia legfontosabb jellegzetességei az alábbiakban mutatkozik meg:

Az értelmi képességek rendszere, amely lehetővé teszi a sikeres megoldásokat és ezáltal a

környezetünkhöz való sikeresebb alkalmazkodást.

A megismerési folyamatok által meghatározza a képességek rendszerének belső struktúráját.

Segítségével leküzdhetők a nehézségek, megoldhatók a problémák és feladatok.

Meghatározza az általános és speciális képességek függvényében megjelenő teljesítményt.

Nem azonos tények, ismeretek birtoklásával, a lexikális tudással, de mutatja, hogy milyen

mértékben vagyunk képesek alkalmazni tudásunkat.

A tevékenység gyakorlatiasságában mutatkozik meg.

Fejleszthető.

Az intelligencia mérése

Az intelligencia mérése tesztekkel történik. Az első intelligencia tesztet 1905-ben Simon és Binet dolgozta

ki Franciaországban. A teszt iskoláskorú gyermekek számára készült, azzal a céllal, hogy segítségével

kiszűrjék azokat a gyerekeket, akik nem alkalmasak beiskolázásra. Egy intelligencia teszt sok különböző

típusú feladatsorból áll. (analógiás gondolkodást mérő feladatok, szabályfelismerés, számolási feladtok

stb.)

A tesztek értékelése révén kapjuk meg az IQ-t (intelligenciakvócienst). Az átlagos intelligenciával

rendelkezők IQ-ja 90-110 között van. 90 alatt az átlag alatti intelligenciáról, majd enyhe, középsúlyos és

súlyos értelmi fogyatékosságról beszélünk. A 110 től magasabb értékek átlag fölötti intelligenciát

mutatnak. 140 fölötti IQ esetén a szuperintelligensek következnek. A lakosság mintegy 1-2 %-a tartozik

a nagyon magas és a nagyon alacsony intelligencia övezetbe.


Milyen elméleti megközelítéseit ismeri az intelligenciának?

Hogyan határozza meg Wechsler az intelligencia fogalmát?

Milyen értelmi képességeket különít el Gardner?

Milyen komponenseket tartalmaz a háromoldalú intelligenciaelmélet?

Mit nevezünk hajlékony és rögzült intelligenciának?

Hogyan foglalná össze az intelligencia jellegzetességeit?

Kinek a nevéhez fűződik az első intelligenciateszt megalkotása?

Mit fejez ki az intelligenciakvóciens?

63

14. A kreativitás


A kreativitás fogalma

A kreatív ember jellemzői

A kreativitás szintjei

A kreativitás folyamatának lépései

A kreativitás mérése

A kreativitás és az intelligencia kapcsolata

A kreativitás fogalma

A kreativitást az 50-es években Guilford kezdte el vizsgálni. „A kreativitás alkotóképességet,

teremtőképességet jelent, amely során a különféle képességek szerveződése lehetővé teszi az elszigetelt

tapasztalatok összekapcsolását, újszerű értelmezését és új formában történő megjelenését.”

A kreativitás megmutatkozásának egyik kíváló példája Giuseppe Archimboldo következő képe.

Giuseppe Archimboldo: Víz

Guilford szerint a kreativitás a divergens (széttartó) gondolkodásban nyilvánul meg. A divergens

gondolkodás teszi lehetővé egy probléma több oldalról való megközelítését annak megoldása során,

illetve olyan elemek összekapcsolását, amelyeket rendszerint egymástól függetlennek, vagy össze nem

illőnek tartunk. A divergens gondolkodást segítő feladatoknak egyszerre több helyes megoldása is létezik.

Összefoglalva a divergens gondolkodás megmutatkozik:

A problémák iránti érzékenységben

A gondolkodás könnyedségében (fluencia), amely a szavak, gondolatok közötti kapcsolatok gyors

képzésében nyilvánul meg.

A gondolkodás rugalmasságában (flexibilitás), ez teszi lehetővé a megoldások célszerű variálását.

A gondolkodás eredetisége (originalitás), a szokatlan megoldások képességében rejlik.

Az intelligencia a divergens gondolkodással ellentétes konvergens (összetartó) gondolkodáson alapszik.

A konvergens gondolkodás lényege, hogy egy adott probléma megoldásánál, már a jól bevált megoldást,

sémát alkalmazzuk.

64

A kreatív ember jellemzői

Többen is vizsgálták, hogy melyek azok a személyiségjegyek, amelyek az alkotó embert jellemzik.

Cropley a kreatív ember a következő tulajdonságait említi:

Változásra törekvés

Merészség

Impulzivitás (kevésbé képes kontrollálni magát)

>A fegyelmezetlenségre való hajlam, az általuk elért cél érdekében

Nyitottság az új elképzelések iránt

Nonkonformizmus

A tekintély megkérdőjelezése

Gyors, rugalmas reagálás az új helyzetekre.

A kreativitás szintjei

Taylor a produktum szempontjából a kreativitásnak 5 szintjét különbözteti meg:

1. Kifejező (expresszív) kreativitás: jellegzetessége a kifejezés függetlensége, tekintet nélkül a produktum minőségére (pl. gyermekrajzok)

2. Produktív kreativitás: lényege a befejezettségre, teljességre törekvés, melynek érdekében az alkotó akár saját szabadságát is korlátozza.

3. Inventív feltaláló kreativitás: az ismeretlen összefüggések észlelése, a régi felhasználása új módon. 4. Innovatív (újító) kreativitás: lényegi vonása a módosítás és tökéletesítés folyamata.(pl. Jung) 5. Teremtő (emergentív) kreativitás: gyökeresen új produktum teremtése, a kreativitás legmagasabb szintje.

(pl. Freud, Einstein, Picasso stb. voltak a kreativitásnak ennek a szintjén)

A kreativitás folyamatának lépései

Graham Wallas a kreatív folyamat négy szakaszát különíti el. A négy szakasz a következő:

Az előkészítés szakasza: ebben a szakaszban ráeszmélünk a probléma létezésére és összegyűjtjük az ezzel

kapcsolatos információkat és adatokat, az adatokat átgondoljuk, osztályozzuk, következtetéseket vonunk

le.

A lappangási szakasza: a várakozás feszültsége jellemzi, amikor hagyjuk a problémát „parlagon heverni”.

Az alkotó az előkészületi szakaszban eljutott egy olyan szintre, amikor már nem tud tovább lépni, ekkor

következik az inkubáció, a lappangás. Időtartama változó, függ a probléma jellegétől. A megvilágosodás szakasza: a megoldás váratlan megtalálása jellemzi. Gyakran kíséri ezt a szakaszt az un. „aha-élmény”.

A kivitelezés vagy végrehajtás szakasza: a kreatív ötlet vizsgálata igazolása vagy cáfolása ennek a

szakasznak a legfontosabb feladata.

Az alkotó folyamat lépéseit nyomon követhetjük a közismert történetben, amely Arkhimédész

törvényével kapcsolatos:

„Arkhimédésznek sok fejtörést okozott II. Hieron király kérése, hogy bizonyítsa be, valódi aranyból

készült-e egy csodálatosan megmunkált korona. A koronát Zeusz szobrára óhajtotta elhelyezni, s arra csak

hamisítatlan színtiszta aranyból készült korona kerülhetett. Arkhimédész összehasonlította a korona színét

valódi arany pénzérmével, próbálkozott összehasonlítani a korona reszelékének súlyát a pénz

reszelékével, de a koronát nem volt szabad megsérteni, így csak keveset tudott a korona aljáról lereszelni,

és nem jutott eredményre. A korona problémája egyre jobban foglalkoztatta, de nem tudott rájönni a

megoldás nyitjára. Lefeküdt, nyugtalanul töltötte az éjszakát, s hirtelen elhatározással elment a fürdőbe.

A fürdő üres volt, s ahogy belemerült a kis medence vizébe, a víz felemelkedett a lépcsőfok éléig. Amikor

ezt észrevette, többször egymás után kipróbálta, felderült, kiugrott a vízből és felkiáltott: Heuréka!

Megtaláltam!

65

Ennek a törvényszerűségnek a felismerésével nem volt nehéz bizonyítani azt, hogy a korona valódi aranyból

készült-e vagy sem, hiszen most már megállapíthatta a szabálytalan test térfogatát.”

A kreativitás mérése és az intelligenciával való kapcsolata

A kreativitás mérése, hasonlóan az intelligenciához tesztekkel történik. A tesztek legfőbb jellegzetessége,

hogy olyan feladatokat tartalmaz, amelynek több helyes megoldása létezik.

Guilford a kreativitás mérésére dolgozta ki a „Szokatlan használat” tesztjét, amely olyan kérdéseket

tartalmaz, hogy mire lehet használni egy vödröt, egy kapukulcsot vagy egy poharat stb.

A kreativitás vizsgálatának rajzos formája a „Körök tesztje”, ahol a megadott körökből kell rajzolni

valami olyat, amelynek a kör részét képezi.

A teszteket a fluencia, a válaszok száma, a flexibilitás a használt kategóriák száma és az originalitás, azaz

az eredetiség szempontjából értékelik.

A kreativitás és az intelligencia kapcsolata

Az intelligencia és kreativitás összefüggéseit vizsgálva rámutattak, hogy az intelligencia nem mindig jár

együtt a kreativitással. A kreativitás azonban bizonyos szintű intelligenciát feltételez. Megfigyelték

azonban, hogy a 115-120-as IQ felett, mely jelentősen eltér az átlagtól az intelligencia, és a kreativitás

szétválik egymástól és egyre kevesebb összefüggés mutatható ki a közöttük. Ez azt jelenti, hogy e fölött

az intelligencia érték felett találkozhatunk nagyon alacsony és igen magas kreativitással, lehet tehát valaki

nagyon intelligens, de ugyanakkor ötletszegény, gondolkodása pedig merev és minden eredetiséget

nélkülöző.


Mit nevezünk kreativitásnak?

Melyek a divergens gondolkodás fő jellemzői?

Mit nevezünk konvergens gondolkodásnak?

Milyen tulajdonságokkal rendelkezik a kreatív ember?

Milyen szintjei vannak a kreativitásnak Taylor szerint?

Melyek a kreatív gondolkodás fő lépései?

Milyen kapcsolat van a kreativitás és az intelligencia között?

Hogyan lehet mérni a kreativitást?

66

15. A szocializáció


A szocializáció fogalma

A szocializáció színterei

A szocializáció fogalma

A szocializáció olyan tanulási folyamat, amely a születéstől a halálig tart. A szocializáció nem

más, mint a „társadalomba való beilleszkedés folyamata, amely során az egyén megtanulja

megismerni önmagát és a környezetét, elsajátítja az együttélés szabályait, a lehetséges és elvárt

viselkedésmódokat.” (Bagdy, 1986.)

Lényegében azokat a normákat, értékeket, hagyományokat, nézeteket, attitűdöket sajátítja el,

amelyek az adott kultúrában, környezetében használatosak. A szocializáció mindig kölcsönhatás,

ahol a környezet hat az egyénre és fordítva, az egyén is mindig visszahat a környezetére. A

szocializáció abban a mikromilliőben kezdődik, amelybe az ember beleszületik. Így a

szocializáció első színtere a család, majd később – a gyermek növekedésével - egyre nagyobb

szerepe lesz a tágabb környezetnek, a kortársaknak, az óvodának, az iskolának, tágabb értelemben

az egész társadalomnak.

A szocializáció színterei

Sieber és Gordon szerint a szocializáció intézményeit két nagy csoportra oszthatjuk:

Totális intézmények, pl.: börtön, elmegyógyintézet, bentlakásos intézmény.

Kevésbé merev szabályozású intézmények, pl.: nyári tábor, iskola.

Más osztályozás szerint van:

Nevelési célzatú szocializációs rendszer. Ilyen például a család vagy az iskola.

Reszocializáló rendszer: célja a korábbi szocializációs rendszerek hibáinak a kijavítása, pl.:

javítóintézet.

De feloszthatjuk aszerint is, hogy mikor kap szerepet az egyén életében. Elsődleges szocializációs szintér

a család, másodlagos az iskola és az összes többi későbbi szocializációs intézmény. (Tóth. 2000.)


Mit nevezünk szocializációnak?

Meddig tart a szocializáció?

Sorolja fel a fő szocializációs színtereket?

Mit nevezünk reszocializációnak?

Miben mutatkozik meg a szocializáció?

67

16. A kommunikáció


A kommunikáció fogalma

A kommunikáció osztályozása

A nonverbális csatornák

Vokális csatornák

A gesztusok

Térközszabályozás

A meggyőző közlés

A kommunikáció fogalma

A kommunikáció az emberi társadalom egyik legfontosabb jelenség. Sokak szerint a nyelv volt

az, aminek segítségével az ember kiemelkedett az állatvilágból, képessé vált együttműködésre, a

külvilág legyőzésére. A kommunikációmódját a korábbi nemzedékektől tanuljuk. Azt, hogy ki, és

hogyan, milyen szinten képes kommunikálni azt az egyén korábbi tapasztalatai határozzák meg.

Buda Béla idézi Wiemant és Gilest, akik egyenesen kommunikációs kompetenciáról beszélnek,

ezen a társas kapcsolatok zökkenő mentes lebonyolításához szükséges tudások és készségek

készletét értik.

A kommunikáció információcser az adó és a vevő között. A kommunikáció egy dinamikus

kölcsönös folyamat. Az adó, vagy kommunikátor kezdeményezi kommunikációt, így ő lesz a

kommunikáció forrása. Ő kódolja az üzenetet, amely a csatornán keresztüljut el a vevőhöz. A vevő

vagy befogadó dekódolja az üzenetet Amennyiben válaszol, a vevőből adó lesz, és a folyamat

kezdődik elölről.(Forgas, 1989, Csepeli, 1997)

Az emberi kommunikációra a Palo Altoi kommunikációkutató iskola (Watzlavik, Bateson, Janis

és munkatársaik) szerint két dolog jellemző. Az egyik az, hogy a kommunikáció az emberi élet

szükségszerű velejárója. Nem lehet nem kommunikálni. Az ember bármit tesz, annak

kommunikációs jelentősége lesz a többi ember számára. A másik az, hogy a kommunikáció

mindig két szintű folyamat, mindig van egy tartami és egy viszony meghatározó szintje. A tartalmi

szint jelenti azt, amiről, szó van, amiről a kommunikáció szól. A viszony meghatározó szint a

kommunikáló felek egymáshoz való viszonyát fejezi ki.(Buda, 199?)

Ha kommunikációról beszélünk, fontos a metakommunikáció fogalmát tisztázni. A

metakommunikációt sokan a nem verbális kommunikációval azonosítják, ez azonban durva

leegyszerűsítése a metakommunikáció fogalmának. A metakommunikáció, kommunikáción túli

kommunikációt jelent. A kommunikációról, a kommunikáló felek egymás közötti kapcsolatáról,

arról, ahogy a közlés tartalmához viszonyulnak, nyújt információt. Mennyire tartja igaznak, vagy

nem igaznak, fontosnak, vagy jelentéktelennek azt, amiről beszél. Kifejezi a közlő viszonyát a

kommunikációs helyzethez is. Hogyan érzi magát a közlő az adott kommunikációs helyzetben,

milyen társadalmi szükségszerűségek, szerepviszonylatok befolyásolják azt, ezekről mit gondol a

közlő. A metakommunikáció általában indirekt, nem szándékos, „tudattalan”, ezért az esetek

többségébe a nem verbális csatornák hordozzák. A metakommunikáció hűen tükrözi a közlő belső

állapotát. A metakommunikatív jelzéseket nagyon nehéz, talán nem is lehet szándékosan

meghamisítani. Ezért van az, hogyha a szándékos kommunikáció és a metakommunikáció

ellentmondásba van egymással, akkor sokkal inkább a metakommunikációs jelzéseket fogadja el

a befogadó igaznak. (Csepeli, 1997, Buda, 199?, Forgas, 1989.)

A kommunikáció osztályozása

A kommunikációt többféle módon osztályozhatjuk. Lehet például direkt, vagy indirekt. Iránya szerint

megkülönböztethetünk egyirányú, ebben az esetben nincs visszacsatolás (közvetett kommunikáció), vagy

68

kétirányú, ilyenkor az adó és a vevő egyszerre van jelen (közvetlen kommunikáció). A részvevő felek

státusza szerint lehet egyenrangú, ha a felek „rangja” megegyezik, vagy kiegyenlítetlen, ha nem..

A kommunikáció csatornái

A kommunikáció csatornáit döntően két nagy csoportra oszthatjuk: vannak verbális, nyelvi és nonverbális

csatornák.

A verbális csatorna eszköze a nyelv. A nyelv az élővilág legbonyolultabb, legkifinomultabb kódrendszere.

Hockett szerint (idézi Forgas, 1989) az emberi nyelv négy olyan sajátossággal bír, ami megkülönbözteti

bármely más állati kódrendszertől. Ezek közül a sajátosságok közül egy, kettő jellemezhet bizonyos állati

kódrendszereket is, mind a négy együttesen azonban csak az emberi nyelvre jellemző.

A leválasztottság. Ez azt jelenti, hogy a nyelv segítségével az ember képes közvetlenül nem

jelenlevő, távoli dolgokról, eseményekről is kommunikálni.

A nyitottság. A nyelv segítségével az ember képesek új jelentéseket alkotni, és azokat a többiek

felé kommunikálni.

A hagyományozás. A nyelvet az új generációk a korábbi nemzedékektől tanulják.

Kettős mintázottság. Bár a nyelv korlátozott számú elemből áll, mégis végtelen számú jelentést

lehet belőle létrehozni.

A nyelv, a beszéd szerepe nemcsak a másokkal való kommunikációban jelentős, hanem a gondolkodás

eszköze is. Így feltehetően a különböző nyelveken beszélő emberek másként látják, másként

gondolkoznak a világról. Ezt nevezzük a nyelvi realitáselvének, ami Sapir és Whorf nevéhez fűződik.

Az, hogy egy ember milyen nyelvet beszél, nagymértékben meghatározza az identitását, a csoporthoz

tartozás tudatát. Például a magyar nyelv használata a magyar nemzeti érzésünket erősíti. De nem csak a

nemzeti nyelv, hanem a különböző társadalmi szubkultúrákra jellemző szleng használata is erősíti az adott

csoporthoz tartozás érzését.

Felmerülhet az a kérdés, hogy hogyan sajátítjuk el a nyelvet. Korábban voltak olyan kísérletek, amelyek

során főemlősöket próbáltak emberi jelrendszerekre, elsősorban a süketnémák jelrendszerére megtanítani.

Ezek az állatok bár megtanultak valamilyen szinten ezeknek a jelrendszereknek a segítségével

kommunikálni sosem érték el a nyelvi kifejezőképességnek és gazdagságnak azt a szintjét, amire az ember

képes. A nativista felfogás - melynek legismertebb képviselője Chomsky volt - szerint a nyelv

elsajátításának velünk született, genetikai alapjai vannak. A behavioristák, mint például Skinner a nyelv

tanult jellegét és a környezeti megerősítések hatását emelik ki.(Forgas, 1989, Buda, 199?)

A gesztusok

A gesztusokhoz soroljuk a fej, a kar és a kéz mozgásait. Ezek bár lehetnek akaratlanok, mégis viszonylag

könnyen lehet őket szándékosan befolyásolni. Számtalan egyezményes gesztusjel van, például a

bólogatás, az integetés stb. A gesztusok segítségével lehet szabályozni a kommunikációs folyamatot,

gesztusok segítségével kérhetjük a partnerünket gyorsításra, vagy lassításra, kifejezhetjük, ha a

kommunikáció folyamatában zavar támad. a szándéktalan, kontrollálatlan gesztusok, mint például a

kézremegés kifejezhetnek belsőfeszültségeket, izgalmakat, érzelmeket. Vannak szándéktalan gesztusok,

amelyek szimbolikus jelentésűek, ilyen például a karikagyűrűvel játszadozás.

Érintés. A másik ember megérintése kifejezhet intimitást, de a dominanciát, fölényt is. Számtalan

kulturális előírás szabályozza az emberek közötti fizikai érintéseket. ÁBRA

Poszturális csatorna. Ide a testtartás tartozik. Ezt is befolyásolhatjuk szándékosan, de

szándéktalanul is kifejezheti a másik emberhez való viszonyt, vagy a személy álláspontját a

kommunikáció tárgyával kapcsolatban. Megfigyelhető, hogy az érzelmileg egymáshoz közel álló

69

emberek gyakran öntudatlanul átveszik a másik testtartását. Testtartás a belső érzelmi állapotot is

kifejezi. Például valaki büszkén kihúzhatja magát, vagy összegörnyedhet a gondok súlya alatt stb..

Térközszabályozás. Hall vizsgálta az amerikai kultúrában milyen fizikai távolságok figyelhetőek

meg a emberek között a kommunikáció alatt. A fizikai távolság attól függ, hogy a személyek

mennyire szoros, közeli kapcsolatban vannak egymással.

- Nagyon közeli. Ebből a távolságból még a halk suttogás is hallható.

- Közeli (kb. 0.5 méter). Itt a suttogás még hallható.

- Viszonylag közeli (kb.1 méter). A halk beszéd hallható

Ez a három távolság a közeli bizalmas kapcsolatok esetén figyelhető meg, mint a közeli barátok,

szerelmesek, szülő – gyerek stb.

- Közeli semleges. Itt a halk beszéd könnyen érthető. megbeszélésére, függetlenül attól, hogy mennyire

szoros kapcsolatban vannak egymással.

- Távoli semleges (kb. 1.5 – 2méter). Ez a normális hangvételű beszédnek kedvez, távolabbi ismerősök

semleges beszélgetéseiket szokták ebből a távolságból lebonyolítani.

- Nyilvános ( kb. 2-3méter). A hangos normális beszédnek felel meg, általában nyilvános helyzetekben

használjuk.

- A termen át. Ezt használják a szónokok nagyobb hallgatóság előtt

- Távolság nyújtása. Ez az elmenőben való közlést, odaszólást, köszönést jelenti.

Az alapelv, minden kultúrára érvényes, azonban a távolságok kultúránként változnak, az arab kultúrákban

például sokkal kisebb távolság már nyilvánosnak számít, mint az európai kultúrkörben.

Kulturális szignálok. Ilyen például a ruházat, a hajviselet, a különböző kitüntetések, rangjelzések,

testdíszítő elemek stb. Ezek kifejezik az illető értékrendjét, társadalmi hovatartozását, identitását,

ízlését stb. (Buda, 199?, Csepeli, 1997., Forgas, 1989.)

A meggyőző közlés

A meggyőző közlés nem más, mint „az egyén tudatos törekvése arra, hogy valamilyen közlemény

továbbításával megváltoztassa a másik egyén, vagy egyénekből álló csoport viselkedését.”

(Bettinghaus 1997) A meggyőző közlés célja lehet a másik ember attitűdjeinek, véleményének,

észlelésének, érzelmeinek, vagy viselkedésének a megváltoztatása. Hogyan lehet a kommunikáció

hatékonyságát fokozni, másokat a leghatékonyabban meggyőzni? A hatékonyság tényezői a

követezőek:

A kommunikáció forrása. A legfontosabb, hogy mennyire hiteles a befogadó számára az, akitől a

információ származik. Hovland és Weiss az ötvenes években újságcikkeket ítéltetett meg abból a

szempontból, hogy mennyire tartja igaznak az adott cikk tartalmát. A cikk mindkét kísérleti

csoportnál ugyanaz volt. Arról volt szó benne, hogy hamarosan megvalósítható lesz az atom-

tengeralattjárók építése. A cikket az egyik csoport számára Oppenheimernek az ismert

atomtudósnak, a másik esetben a Pravdának, a szovjet kommunista párt lapjának tulajdonították.

Az első csoport sokkal inkább elhitte a cikk tartalmát, amit egy hozzáértő, hiteles személynek

tulajdoníthatott, mint a második csoport. Bármennyire hozzáértőnek tűnik azonban a

kommunikátor, ha egy a kommunikáció befogadója által előítélettel sújtott csoport tagja, a

meggyőző ereje csökkenni fog. A hitelességet a hozzáértésen kívül az is fokozhatja, ha azt

gondoljuk, a másik nem akart befolyásolni bennünket. Sokkal inkább elhiszik az emberek egy

tőzsdeügynök tippjeit, ha azt hiszik, hogy véletlenül hallották azt, mintha úgy gondolják, hogy

őket akarja meggyőzni. De fokozza az is, ha a kommunikátor a saját érdekei ellen érvel. A fizikai

vonzerő is fokozhatja a befolyásoló képességet, nem véletlenül szoktak a reklámokban csinos,

szép emberek szerepelni. Ez azonban inkább csak lényegtelen kérdésekben hat.

Felmerül az a kérdés is, hogy a logikai, vagy az érzelmi érvelés hatékonyabb-e. Általában egy

közlés mind érzelmi, mind logikai elemeket tartalmaz. Az embereket könnyebb meggyőzni, ha a

közlés több érzelmi elemet tartalmaz, mint logikai elemet. Leventhal kísérletében a dohányzás

70

ellenes kampányfilmeket mutatott a kísérleti személyeknek. Az első csoport egy erősen

megfélemlítő filmet látott, amely egy t dohányzás miatt tüdőrákot kapott fiatalember operációját

mutatta be meglehetősen naturálisan. A második csoport mérsékelten megfélemlítő filmet látott,

amely egy tüdőrákos fiatalember történetét mesélte el. A harmadik esetben a megfélemlítés enyhe

volt, a közlés csupán szóbeli, racionális javaslatokat tartalmazott. Az első csoport tagjai közül

hagyták abba legtöbben a dohányzást. Későbbi kutatások kimutatták, hogy az erős érzelmi ráhatás

inkább csak az attitűdök, a vélemények a nézetek szintjén hat, a tényleges viselkedést kevéssé

befolyásolja. Ha viselkedést is befolyásolni akarjuk, akkor az érzelmi ráhatást ki kell egészíteni

olyan elemekkel, ami tárgyilagos útmutatásokat tartalmaz a változtatás mikéntjére nézve.

Felmerülhet az a kérdés is, hogy mi a meggyőzőbb, ha mindkét fél, vagy ha csak az egyik fél érvei

hangzanak el. Minél intelligensebb a hallgatóság, annál fontosabb a kétoldalú érvelés, mivel annál

inkább rosszul reagálnak az emberek a túlságosan direkt meggyőzési kísérletekre. Függ attól is,

hogy a hallgatóság eleve mennyire elkötelezett. Ha már eleve hajlamosabb az egyik párt mellé

állni, akkor nem feltétlenül érdemes a másik fél érveire túl sok időt vesztegetni. Ha azonban

bizonytalanok, vagy a másik fél követői, akkor sokkal meggyőzőbb, ha a másik fél érveit is sorra

megcáfolva felsorolja a kommunikátor.

Ha az, amiről a kommunikátor meggyőzni igyekszik a másik felett túlságosan eltér annak az

eredeti nézőpontjától, kívül esik az elfogadhatóság körén, akkor a meggyőző erő csökkeni fog.

A meggyőzhetőség függ a befogadó tulajdonságaitól is. Általában az alacsony önértékelésű

emberek, akik nem bíznak magukban könnyebben befolyásolhatóak, mint a nagy önbizalommal

rendelkező, pozitív önértékelésű emberek. Számítanak a befogadó tapasztalatai is. Azok az

emberek, akinek egyszer már meg kellett védenie a nézőpontját, és ezt sikerrel meg is tette, sokkal

nehezebben lesznek meggyőzhetőek, mint azok, akinek erre sohasem volt szüksége. Ennek oka,

hogy egyrészt motiváltabbak, másrészt bizonyos tapasztalatokat is szeretek az érvelésben. Ezt a

jelenséget nevezte McGuire védőoltás effektusnak. (A korábbi vita, mintegy védőoltásként hat,

megvéd a későbbi befolyásoló hatástól.)(Aronson, 1980, Bettinghaus, 1997)

pszichológia elméleti alapok

Documents