XIX. SZÁZAD ÉPÍTÉSZETE

EGYETEMI JEGYZET

1997. NOVEMBER

TARTALOMJEGYZÉKBEVEZETÉS

A korszak vizsgálatának módja

A XIX. szd. építészettörténetének tárgya

A XIX. szd. építészetének kialakulását meghatározó, változó körülmények

A XIX. SZÁZADI ÉPÍTÉSZET PERIODIZÁCIÓJA

A ROMANTIKA KORA /1770-1840/

Romantikus klasszicizmus /kb.1770-1800/

Servandoni, Gabriel, Soufflot

Boullée, Ledoux

Az angolkert kialakulása

Id. és Ifj. John Wood

Kent és Burlington

Gótika "újjászületése Angliában /Gothic Revival/

Vanbrugh

Walpole

Az antik formakincs újjászületése Angliában / "Classical Revival és Greek Revival"/

Adam

Klasszicizáló romantika /empire stílus/

A németországi klasszicizmus és romantika

Schinkel

Klenze, Gärtner

Ausztria építészete a XIX. század első felében

Oroszország

HISTORIZMUS

Angol historizmus

Francia historizmus

Németország építészetének néhány jellemző vonása a XIX. sz. második felében

Osztrák historizmus

Az Amerikai Egyesült Államok építészete a XIX. század második felében

A technika fejlődésének hatása a XIX. század második felének építészetében

Anglia

Paxton

Vasszerkezetek Franciaországban

SZÁZADFORDULÓ ÉPÍTÉSZETE

Anglia

Ruskin és Morris

Németalföld

Németország

A bécsi iskola

Franciaország

Katalónia

Finnország

XIX. SZD. ÉPÍTÉSZETE, VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM

MELLÉKLET

JEGYZETEK

Figyelem! A jegyzet folyamatosan készül, kiegészül, módosul. Jelen verzió nem a végleges

állapotot mutatja !

A következő verzió előreláthatóan 1998.tavaszán jelenik meg.

A XIX. SZÁZAD ÉPÍTÉSZETE

(A historizmus, a polgári építészet kialakulása)

egyetemi jegyzet

A jegyzet felhasználja Dr Merényi Ferenc és Dr Sódor Alajos hasonló tárgyú és tartalmú

jegyzeteit. Emlékanyagában, néhol következtetéseiben is rájuk épül.1

Bevezetés

A korszak vizsgálatának módja

Az építészettörténet, mint hétköznapi tudomány különböző szinteken közelíthet

tárgyához, az építészet történetéhez. Elterjedt gyakorlat például az adatok gyűjtése,

rendszerezése. Ez forrásértékű eredményekhez vezethet, azaz a gyűjtött adatok további

kutatások kiinduló pontjává válhat. E művekben rendszerezve adatok találhatók, s a

későbbiekben mindenki szívesen hivatkozik rájuk. Fontos munka, megbízható,

eredményekkel kecsegtető foglalkozás, csupán elszántság és testi-lelki alkat kell hozzá. Ha az

adatokat a későbbiekben nem ellenőrzik, bizony a ráépült következtetések is tévesek lehetnek.

Vannak ugyanis olyan kutatók, akik ezt a gyűjteményt használva "bölcs" következtetéseket

vonnak le, a felmutatott képekhez, példákhoz magyarázatot fűznek. Az adatgyűjtés az

ismeretlennél ismeretlenebb mélységekbe hatol, a magabiztos magyarázat pedig mindig az

aktuális igazságot igazolja. Természetesen ez az a tevékenység, mely heves vitákat provokál,

hiszen ugyanarról mindenkinek más jut az eszébe. Amit egyszer leírtak, később újra írják,

szóval a tudomány kiegyensúlyozottsága, harmóniája mindig kiköveteli a kornak megfelelő

értelmezést, örök kenyérforrásul az építészettörténészeknek.

Szerintem az építészettörténet is, mint az építészet más tudományágai, elsősorban a

mindenkori, tehát a jelenben zajló építészet műveléséhez, értékeléséhez ad szellemi

segítséget. Az építészet ma történik, és az egykor megvalósult példa segít a döntéshozatalban.

E szemlélet eredményessége ott csorbulhat, hogy az épület örök, de a körülmények

változnak. A bemutatott példa tehát alig működik, mert a történeti környezet nehezen

rekonstruálható.

Mégis a valódi történeti környezetből kell kiindulni, hiszen a valamikori építész

magatartás értékeléséhez a lehető legjobb megértés kell s ez sajnos az időben visszafelé egyre

nehezebb.

Egy ókori, középkori, vagy újkori épület megértése szinte megoldhatatlan feladatot ró

ránk. A régi korokat már néhány száz éve kutatják, relatív kicsi az emlékszám, szinte mindent

leírtak róluk. Lehet, hogy a leírtak igazak, hiszen kevés tudós ellenkezik a kutatók

derékhadával. Ezzel, a korszakról kialakult ismeretanyag kiforrottá válik s az építészettörténet

szilárdan, megalapozottan tud vélemény alkotni.

Érthetően sajátos a helyzet, de az elmúlt száz-kétszáz évről összehasonlíthatatlanabbul

több értékelhető információt őrzött meg az emlékezés, mint az azt megelőzők. Szinte

dédszüleink jelene válik történetté s az időbeni közelség torzítása nehezen kezelhető. Az

adatok tömege várja a feldolgozást, a rendszerezés és a következtetések még csak rész

igazságokat fedezhetnek fel. Viszont ott van vele szemben a történeti léptékben mért friss

tapasztalat, a még könnyen megérthető egykori élet. Az építészettörténet utolsó korszaka tehát

valóban érdekes és példamutató lehet. Mondható: az első olyan építészettörténeti kor, mely

gyakorlati tapasztalatot is jelenthet.

A XIX. század történeti körülményei tehát többnyire jól ismertek. A történetírásra

általában jellemző, hogy a fő szellemi áramlatokra figyel s mindent igyekszik általánosan

értékelni. A "közelmúlt" építészete még nem tekinthető teljességében át, az igazság gyakran

múlik részleteken, a megbízón, a mestereken, az adott környezeten. Ennél több

részletproblémát szinte már csak korunk tud produkálni.

Helyes lenne nem az általánosságokból kiindulva következtetni a részletekre, hanem a

részletek ismeretéből állítani össze az egykori valóságot. A részletek ott láthatók az épületen,

az eddig rögzített adatokban. Az eredmény tehát nem lehet átfogó és végérvényes, de legalább

annyira használható, mint a történelem jóval korábbi századainak építészeti eredményei.

A XIX. szd. építészettörténetének tárgya

Ha egy korszakot -akár építészeti szempontból is- vizsgálunk, akkor legelőször meg

kell különböztetni a többitől.

A "XIX. szd." kifejezés félreérthető, hiszen a naptár és a történeti korszakok nem

tudnak egymásról. Ezen korszakot megelőző utolsó tárgyalható építészettörténeti kor a

barokk. Mi az a dolog tehát, amely a barokktól megkülönbözteti a vizsgált korszakot?2

A románkori építészetnek szembeötlő problémája hogy az ókorban kialakult szerkezeti

eredményeket igyekszik (előbb elérni, majd) túllépni.

A gótika a lélektani magasságokba emelte a kőanyagból "kisajtolható" gazdaságos

szerkezet-tér arányt, mely az egyterű s mind nagyobb fesztávú épületekig vezetett.

A reneszánsz az embert helyezi a középpontba, sokszor a szó szoros értelmében, az

ember és a környezete kiegyensúlyozott, újra felfedezett, geometrikus harmóniájához érve el.

A barokk nem a kiegyensúlyozott viszonyokra épül, hanem a társadalmat kifejező

uralkodó és az alárendelt alattvalói környezete között feszít dinamikus megfeleltetést.

Mindezt tengelyességgel, hangsúly különbségekkel, feszültséggel fejezi ki.

Mindezek láthatók az egykori épületeken, épületegyütteseken. Láthatók anélkül, hogy

a történetüket ismernénk.

A barokk után nyilvánvalóan megváltozik az épített környezet. Azt látjuk rajta, hogy a

barokknál kevésbé hangsúlyoz, a szerkezeti megoldásokat kezdetben nem mutatja meg s

léptéke is meghaladja az emberét. Új jelenségként viszont megjelennek a homlokzatok eddig

nem ismert mértékű variációi. Az épület és az azt körbevevő környezet közötti felület lesz a

legfontosabb jelentéshordozó. Természetesen mindezeknek nagyon sok változata, módja, oka

van, de ezek a legelső pillanatban is tapasztalhatók.

Az épületeket létrehozó szellemiség a társadalmi környezetből fakad s a fenti

nyilvánvalóságokat társadalmi változásokból is le lehetne vezetni. Egy adott korszak

építészete tehát nem egy bármikor követendő mesterségbeli kérdés, hanem egyszer volt

társadalmi fejlődés pillanatnyi eredménye. A megfagyott muzsika analógiájára egy

"megkövült társadalom".

Mi az a társadalmi változás, amely létrehozza a barokktól eltérő hatásokon alapuló

építészetet?

A társadalmi változásoknak egyrészt megvan az a rossz szokása, hogy önmaga

értékelése érdekében a megelőzőt élesen kritizálja, sőt megveti. Kétségbe vonja értékét.

"Korunk" építészete is megtette ezt. Érzékelhetően, napjainkig tart az az értetlenség, amivel a

múlt századot az építész közvélemény fogadja. Ebben nagy szerepet játszik az, hogy a

"modern" születésekor a történeti stílus feleslegessé vált. Ezt sokat kellett emlegetni ahhoz,

hogy átmenetileg elfelejtsék.

Másrészt, a társadalmi változások szellemi eredményei a művészetek különböző

ágaiban különböző időpontban jelenik meg. Az építészet "sajátszerűsége"3 mindig késlelteti a

változás jelenségét s sokszor az eredmény ellentmondásos. Például az építészek zöme még

történeti formákat használ fel, mikor a zenében, festészetben a természet a meghatározó. A

dolgot csak bonyolítja, ha mindezeknek a földrajzi elhelyezkedését is vizsgáljuk.

Az épületek már említett, barokktól eltérő kialakítása, Európát tekintve a XVIII.

század közepétől a XX. század elejéig tart s logikusan fejlődő, egymásra következetesen

épülő folyamatot mutat. Ha a háttérben zajló társadalmi változásokat vizsgáljuk, akkor ez a

korszak a polgárság hatalomra kerülését foglalja magában s az építészeti kor nem más, mint

a polgári építészet kialakulása. Kialakulást kell mondanunk, mert, mint megbízó, a polgári

társadalom különböző módon és formában azóta is meghatározza az építészet alakulását. A

polgári építészet születése viszont látványos és tanulságos, érthetőbbé téve, akár korunk

változásait is.

A XIX. szd. építészetének kialakulását meghatározó, változó körülmények

A XVIII. század közepétől kezdve az építészetre is ható folyamatos változásokat figyelhetünk

meg:

1. A feudális hatalmi szervezet lassan elveszti gazdasági erejét, előnyét a feltörekvő polgárság

gyorsan kialakuló lehetőségeivel szemben. Az építészetben is eltolódnak a megbízói hatalmi

viszonyok.

2. A gazdasági hatalomhoz jutó polgár történelmi hivatkozásokkal kívánja igazolni szerzett

jogait, építészete a régmúltból levezethető formákkal a régmúlttal próbál indokot szerezni.

Egyébként az ősi jogok hangoztatása nagyon is ismert módszer lehetett akkoriban. Tehát a

polgár éppen a feudális ősiség ellen lép fel, de szükségszerűen hasonló eszközökkel.

3. Ez a régi kor, legelőször a polgári egyenjogúság hangoztatására, az antik görög demokrácia

kora. Különös történelmi egybeesésként éppen ekkortájt válnak megismerhetővé az antik

emlékek, részben a megváltozott birodalmi erőviszonyok4 és a fellendülő gyarmatosítás, vagy

csak egyszerűen különböző kíváncsi utazások következtében.

Továbbá:5

4. A jelzett időszakban - a társadalmi változások hatására - fokozatosan megváltozik egyrészt

az építtető, másrészt a tervező-kivitelező személye és kapcsolata. Új, más társadalmi

érdekeket képviselő megbízók /Pl.: gazdag polgárok, közületek, testületek, társaságok,

bankok stb. mint építtetők; a pályázati rendszer térnyerése; "megbízás" helyett "vállalkozás";

az építőipar érdekeltségei, stb./ és a feladatoknak új szervezettséggel megfelelő építő

szakemberek jelennek meg. Az építészeti tervezés folyamata az előző időszakénál

bonyolultabbá válik /"építőművész"-"konstruktőr"; építészpárok ez időtől fogva osztják meg

egymás közt a "művészi" és a műszaki-üzleti munkakört; a generálvállalkozó és az

alvállalkozó megjelenése, stb./.

5. Az új igények új formában jelentkeznek. Mind több olyan új feladat jelentkezik, melyek

megoldására az építész hosszú ideig nem tud korrekt választ adni. Templomra, színházra,

palotára - még városházára is - van "előkép", de - mondjuk - parlamentre, bíróságra, bankra,

tőzsdére, áruházra, szállodára, kiállítási csarnokra stb. a történeti építészetben nincs

használható példa, megjelenik egy sor új, "szalonképtelen", az építészet szféráitól eddig távol

eső feladat is: ipari- és raktárépületek, pályaudvarok és állomásépületek, vásárcsarnokok,

hidak, stb.

6. Az alkalmazott fizika és az ipar az anyagok gyártásában is újdonságokat hozott. Ugyancsak

mind több az eddig "szalonképtelen" építőanyag, szerkezet és technológia: előbb a kovácsolt,

az öntött, majd a hengerelt vas és acél, az üveg, később a vasbeton. Megkezdődik és elterjed

az épületszerkezetek - pl. a nyílászárók - sőt épületornamensek üzemi sokszorosító eljárással

történő előállítása, önálló árukénti forgalomba hozatala; (már csak ebből a szempontból sem

érdektelen a korabeli árjegyzékek, sőt újsághirdetések tanulmányozása).

7. A termelő folyamatok változása során jellemző az urbanizációs folyamat fokozott

felgyorsulása is, elsősorban a nagyipar kibontakozásának folyományaként. Ez magával hozza

a városrendezési problémák orvoslásának igényét, új települések létesítését, ezekkel

kapcsolatosan bizonyos tipizálási folyamatot.

8. A tárgyalt korszakban a gazdasági-kereskedelmi szférában bekövetkezett változások

következménye az is, hogy - közgazdasági értelemben - az építészeti-építési tevékenység

produktumainak túlnyomó többsége is ekkor válik áruvá, /telekspekuláció; építési vállalkozás

mint tőkebefektetés; bankhitelek, rentabilitás és amortizáció; maga a "bérház", a

bérházjövedelemből élő háztulajdonos - a "háziúr" - fogalma, stb.

9. Az előzőkkel kapcsolatban, a múlt század közepétől jelenik meg egy addig nem létező,

attól kezdve viszont mind jobban erősödő tendencia: az építészeti "produktum" sorolható

elemekből szerelés által történő előállíthatóságának igénye. Ez a hajtóerők egyik

legfontosabbika a XIX. század második felének építészeti fejlődésében. Például Victor

Baltard párizsi /később majd még lesz szó róla, sajnos már lebontott vásárcsarnoka /1852-

1859/, ahol az építész igaz, a zseniális prefektus, George Haussmann bíztatására - "csupán"

vasszerkezetű "esernyőket" sorolt egymás mellé, csakúgy, mint egy századdal később Pier

Lugi Nervi, aki 1961-ben - vasbeton szerkezettel - lényegében ugyanezt az elvet alkalmazta a

"Torino '61" hatalmas centenáriumi kiállítási csarnokánál.

A tömeges előállíthatóság a szerkezeti tömegtermelés építészeti alkalmazásának korai,

mondhatni korszakalkotó példája Joseph Paxton zseniális gondolata, aki - bár ezt nem foglalta

elméleti munkába - lényegében a méretkoordináció logikus elvére jött rá akkor, amikor 1851-

ben, a londoni Kristálypalota kiállítási csarnok - megkonstruálásánál alapméretként az akkor

legyártható legnagyobb üvegtáblát tekintette mértékadónak, melynek hossza 4 láb /kb. 1,20

m/ volt. Ennek kétszeresét, 8 láb hosszúságot /kb. 2,40 m-t/ használta Paxton modulként; az

öntöttvas pillérek 3 modulnyira álltak egymástól. mindez teljes előregyárthatóságot, gyors

szerelést /alig 3 hónap/, az öntöttvas pillérek belsejében szellemes vízelvezetést jelentett és azt

eredményezte, hogy elbontás után /az épület "áthelyezésekor"/ minden alkatrészt újból fel

lehetett használni. /A London melletti Sydenham-ba áttelepített, hatalmas, több mint fél

kilométer hosszú, 137 m széles, öthajós épületet 1936-ban tűzvész pusztította el./

10. Végül a szakmai ismeretek és tapasztalatok megszerzésének új lehetőségei és a minőségi

változás fontos tényezői. A felsőfokú építész- és mérnökképzés, a középfokú technikusképzés

és a mind igényesebb szakmunkásképzés intézményei - kevés kivételtől eltekintve e

korszakban létesültek és terjedtek el. A mai értelemben vett szaksajtó megjelenése is

lényegében a XIX. sz. második felére esik. Az ekkor meginduló szakfolyóiratok hasábjain, a

mind nagyobb számban megjelenő mintalapokon, példatárakban, kézi- és szakkönyvekben

mind kevesebb a történeti s mind több a kortárs építészet s a "széptani", esztétikai fejtegetések

mellett mind több szó esik a műszaki, szerkezeti, technológiai és gazdasági-financiális

problémákról is.

A távolsági tömegközlekedés új eszközei, a gőzhajó, a vasút immár sokak számára

teszik lehetővé a közvetlen ismeretszerzést és tapasztalatcserét, a régi - és ma is érvényes -

mondás bizonyítékaként, hogy a személyes tapasztalatot, a saját megfigyelést semmi sem

pótolja. Utazik tehát az építész és tapasztalatait, a látottakat többnyire vázlatkönyvben rögzíti,

hogy hazatérve gyümölcsöztethesse munkásságában. De utazik a tehetősebb közönség, a

potenciális építtető is és legjobbjaik útijegyzetekben, naplókban örökítik meg- gyakran

épületekkel, épületegyüttesekkel, építészeti élményeikkel kapcsolatos - benyomásaikat,

tapasztalataikat.

Az utazások egyrészt a megváltozott politikai lehetőségek miatt történtek, hiszen az eddigi

zárt kelet (Balkán, Észak-Afrika, Kis-Ázsia, Közel-Kelet) a török birodalom

meggyengülésével könnyebben látogathatóvá vált. Ugyanez a tényező - másrészt - az üzleti

jellegű "kalandozásokat" is szorgalmazta s a kiváncsiság, az izgalmas, de haszonnal

kecsegtető ismeretlen vonzó hatása sem lebecsülendő.

Ezek a változások természetesen Európa gazdaságilag gyorsabban fejlődő nyugati

részén érzékelhetők legjobban s legkorábban. Az európai országok közül ekkor Anglia és

Franciaország tűnik ki legjobban fejlettségében, terjeszkedési ambícióiban. Mindkettő mögött

egy-egy kiépülő, majd virágzó gyarmatbirodalom állt, mely polgárainak gazdagságot s

növekvő hatalmat adott.6

Az igények és az anyagi-társadalmi lehetőségek, a befogadókészséget is ideértve,

szerencsés egybeesése teszi tehát lehetővé s egyben jellemzi is a XIX. század második felében

az építészeti produkció minden addiginál nagyobb mértékű megnövekedését s alakítja ki

nemcsak Európában, de az Amerikai Egyesült Államokban is számos nagyváros - tágabb

értelemben vett - mai központjának egy bizonyos körön belüli, ma is élő, jellegzetes arculatát.

Az ekkor épült lakóházak és középületek tekintélyes hányada ma is használatban van,

együtteseik sok esetben döntő módon határozzák meg a városképet. A korszak építészetének

közelebbi megismerése mindezek alapján a jövendő építész nemzedék számára szükségesnek

és hasznosnak igérkezik.

A XIX. századi építészet periodizációja

A tőkés polgári társadalmi rend talaján eddig létrejött legújabbkori építészet első

szakasza a XIX. század, a mába benyúló második szakasza, a XX. század építészetét foglalja

magába. A XIX. század építészetének csirái már a XVIII. század második felében

jelentkeztek, akkor amikor az első gépek megjelenésével a munkának újfajta, a feudális

munkaszervezettől /céhrendszer eltérő megszervezése napirendre korült. A termelőeszközök

meghatározóan tőkés birtokba vétele és a jobbágyi munkának bérmunkává való

átváltoztatásával az európai fejlődésében egy új korszak köszöntött be. Az új társadalomnak a

vezető ereje a városi polgárság soraiból kiemelkedő, eleven érdeklődésű, mindig

vállalkozókedvű nagyiparosok, nagykereskedők rétege, a burzsoázia lett, amely egyszerre

volt kozmopolita, ha üzletről volt szó, és nacionalista, ha érdekeit kellett megvédenie.

Századunk legismertebb építészettörténeti munkái ennek a gazdasági-társadalmi

struktúrájában, ideológiai és művészeti felépítményében egységes törekvésű és

megnyilatkozású kornak, a XIX. századnak, az első felét a romantika /kb.1770-1840/,

második felét pedig a historizmus-eklekticizmus /kb. 1840-1900/ korának nevezték el.

A különböző korok történelem szemléletét tükröző periodizáció szerint a következő

korszakokat különböztethetjük meg:

a XX. század elején

kialakult felfogás

szerint

a XX. század közepén

kialakult felfogás

szerint

a XX. század végén

kialakult felfogás

szerint

..........1750 barokk barokk barokk

1770-1800 klasszicizmus romantikus klasszicizmus naiv historizmus

klasszicizáló romantika stílustiszta historizmus

1770-1840 romantika romanizáló romantika,

gótizáló romantika

stílustiszta historizmus

1840-1890 eklektika historizmus stíluskeverő

historizmus

1890-1910 szecesszió századforduló századforduló

191o........... modern premodern premodern

A teljesség kedvéért meg kell említeni tehát, hogy korábban, a történettudomány

akkori ismeretei alapján más terminológia volt érvényben s azt sem lehet nem észrevenni,

hogy korunk a romantika-eklektika értelmezésen is túllépni látszik.

A felosztások különbözősége a kortárs megítélés történelmi sajátosságából származik.

Például a klasszikus nem jelentett azonnal antikot, inkább minőségit, értékest. Miután az

értékítélet az antikot preferálta, a két fogalom összeolvadt. A romantika fogalma is koránál

későbbi meghatározás. A nemzeti hagyományok felelevenítése a saját korában nagyon is

reális aktualitás.

A múlt század végén, az eklektika pozitív értékű minőségi kategóriaként volt ismert.

A későbbi kritika során veszti el haladó jellegét. Az akkor korszerű szecesszió - bár még nem

a ma is ismert nevén - a századforduló optimista lendületében, szinte az utópisztikus jövőt

felidéző megítélést kapott. A későbbi modernizmus során viszont a szecesszió szinte az

öncélú, értelmetlen ornamentika szinonimájaként volt ismert.

Korunk kellő történelmi távolságra lévén, bölcsebben látja a célok és módszerek

mögött rejlő társadalmi változások és lehetőségek korszakot átfogó törvényszerűségeit.

Ma az tűnik fel, hogy volt egy korszak, amely során a historizáló szemlélet különös

jelentőséget kapott. A historízálás akkor rendkívül fontos cél volt s a történelmi formák

megismerése az adott korban nehezen ment.

A jegyzet a periodizációt a jelenleg leginkább elterjedt, a századközép óta ismert

módon kezeli, de alkalmanként kitér a legújabb értelmezésre, vagy a régi, hagyományosabb

formát választja. A különböző periodizációk nem mondanak ellent egymásnak, csupán más

hangsúlyokat jeleznek.

A historizálás kialakulása

Az előzőkben jelzett folyamatok csak lassan bontakoztak ki s fejlődésükben jól

nyomon kisérhetők.

Az építészet, mint tevékenység mintegy 5000 (vagy régebbi) éve ismert. Az építészet

története csupán 250 éve művelt. Az építészettörténet, ahogyan a történelem, mint tudomány,

az általános történelem, evolúciós gondolat megszületése szerint alakítva, 19. szd.-ban alakul

ki. Az első jelentős építészettörténeti mű: Wincelman: 1764 Geschichte der Kunst des

Altertums című műve. Korábban a XVIII. szd. elején id. Fischer von Erlach : Entwurf eine

historisches Architektur /1705/, című művében még keleti emlékek is szerepeltek. A XVII .

szd. utolsó évtizedében, 1675-83 Francois Blondel, Cours d' Architectur című alkotása a

legfontosabb. Oktatási céllal készült, a legnagyobb, ókori, legszebb épületek mesterei példáin

okulva. Még korábbra visszatekintve a XV. század (firenzei akadémia) ra visszavezethető ez a

tárgyalási módszer.

Ekkor életrajzokat írtak, híres emberekről, művészekről, akár építészekről is.

Vasari ír 1568-ban festőkről, szobrászokról, építészekről, a művészet egészével foglalkozva.

Bellori szerint (a XVII. szd. közepén) a korabeli barokk nem művészet. A természet az

ideáknak nevezett első forma (Isten, mint jó építész) az érzékelhető világot teremti.

Nyílvánvaló, hogy az építészet a történeti korokban mindig magasra értékelt.

XVIII. szd. közepén, Francesco Milecia műve, (1768) ókori és "modern" építészet

párhuzamáról is szól, többek között. Ki lehet mondani, hogy a klasszicizmust elindítja.

A francia akadémia titkára, Schambre, 1650-ben az ókori és "modern" összevetésén

munkálkodik. Hasonló eredményekkel jár Palladio: Róma építészetéről készített munkája és

Piranesi, 1761-ben a római építészet nagyszerűségéről írt írása.

1767-ban, Wincelmann szerint, a rómaival szemben a görög a jobb (pedig állítólag

konkrétan csak Paestum-ot ismeri). Fontos mérföldkő Schinkel: Architektonische Lehrbuch

című könyve, 1862-ben, halála után jelent meg. Szerinte: ... görögül építeni azt jelenti, hogy

helyesen építeni, ebből következően a középkor néhány megnyílvánulását görögnek kell

neveznünk.....Tehát a görög az ideális.

XVIII. szd-ban előfordul, hogy a gótikát, azon belül a boltozást magasztalják.

XIX. századdban végzet történeti kutatás például, Hans Kugler, Handbuch der

Kunstgeschichte 1842. című műve.

1856-ban Kugler, Geschichte der Baukunst című művében periódusokról ír, úgymint

primitiv, klasszikus, középkor, újkor.

Burghardt, aki a bécsi művészettörténeti iskolára hat, kultúrtörténetet ír, szerinte az

elemzésen keresztül a kor gondolkozásmódját kell megismerni.

A XX. szd-ban Max Dvorzsak (Bécs) folytatja a fonalat, Italienische Kunst című,

időtálló munkájában együtt tárgyalja a festészetet, szobrászatot, építészetet.7

A romantika kora /1770-1840/

A romantika nem stílus - legalábbis nem abban az értelemben, ahogyan a feudalizmus

korának nagy stílusait, a romanikát, a gótikát, a reneszánszot, vagy a barokkot értelmeztük -

inkább egy szellemi áramlat eredményeként létrejött művészeti módszer, sajátos esztétikai

törekvés, beállítottság, mivel alkotásaiban a legkülönbözőbb európai, sőt azon kívül eső

területek stílusformáit is felhasználta. Ennek ellenére nem sorolhatjuk egyszerűen a

historizmus-eklekticizmus keretei közé, mert mind azt, amit a történeti korok stílusaiból

átvett, átalakítva új összefüggésbe helyezte, s így egy meghatározott, semmi mással össze

nem téveszthető kifejezési formához jutott.

A "romantika" elnevezés a "roman" szóból származik, amellyel a középkorban a latin

nyelvű tudós irodalommal szemben a nép nyelvén írt elbeszélő műveket jelölték. Romantikus

alatt tehát regényességet, kalandos történetet értettek, mely a XVIII.sz. 2. felében Rousseau

révén az irodalomban a "zseni", az "eredeti-ősi" kultuszában jutott kifejezésre, a művészetben

pedig az elpuhult barokk-kori társadalommal való szemben állásként az antik kultúráért

lelkesedő klasszicizmusban, és a középkorra visszatekintő gótizáló romantikában.

A romantika alakulását meghatározta az a két forrás, amelyből táplálkozott: a francia

polgári racionalizmus, valamint a feudális nemesből pénzarisztokratává vált angol kapitalista

réteg szembenállása a feudalizmus abszolutisztikus formáival. Ennek megfelelően a

romantikus építészet első megnyilvánulásait is Franciaországban és Angliában találjuk. A

romantika fejlődése során több változatban jelent meg. A XVIII.sz. évtizedeire eső első

szakaszát ott, ahol az uralkodó barokk-rokokó művészetet váltotta fel romantikus

klasszicizmusnak /néha röviden klasszicizmusnak, vagy preromantikának/ hívják. Az 1800

után következő évtizedekre eső második szakaszát klasszicizáló, illetőleg gótizáló , angol

földön "Classical Revival", "Greek Revival", illetőleg "Gothic Revival”-nak, vagy egyszerűen

romantikának nevezik.

Romantikus klasszicizmus /kb.1770-1800/

A francia fejlődésre a romantikus klasszicizmus a jellemző. Az 1789-es polgári

forradalmat előkészítő felvilágosodás híveinek a szemei előtt a klasszikus antik szabad,

politikailag szilárd és erkölcseiben józan, mértéktartó polgárságának a példaképe lebegett. Ez

felkeltette az érdeklődést az antik kor kultúrája iránt és ez a racionális kor ennek szellemében

akarta az életet és a művészetet is megreformálni. Építészeti vonatkozásban ez a forradalmi

ideológia a barokk formák leegyszerűsödésében, a sima falakkal határolt, egyszerű

sztereometrikus tömbök kedvelésében nyilvánult meg, ahol az építmény egyes részei már

nem barokkosan hierarchikus egymás fölé, hanem egymás mellé rendeltségükben jelentek

meg.

A XVIII.sz. utolsó negyedében ez építészet megreformálására komolyabb kísérletek is

történtek a romantikus klasszicizmus szellemében. Legnagyobbrészt fiatal építészekről van

szó, akik a Francia Akadémia ösztöndíjasaiként több évet töltöttek Rómában. Ott nemcsak az

antik építészet emlékeivel ismerkedtek meg, hanem G. B. Piranesivel is /1720-78/, akinek a

római antik romokat és ezek rekonstrukcióit Ábrázoló rajzain az antik építészet egészen új

felfogásban jelent meg. Egyrészt patetikus, megalomán hatást keltő óriási méretek

érzékeltetésével, másrészt a természeti tájba ágyazott antik romok kultuszának a

megteremtésével a romantika festői hatásokra törekvő, lírai szentimentalizmusának a

szemüvegén át nézve mutatta be az antik építészetet.

A Rómát járt építészek egyike M. J. Peyre /1730-1785/ volt, akinek "Oeuvres

d'Architecture" című, 1767-ben kiadott, főműve Franciaországban igen népszerű lett. Rajta

keresztül Piranesi elveit azok is megismerhették, akik Rómában nem jártak. Az utóbbiak közé

tartozott ennek a romantikus irányzatnak a két legbefolyásosabb képviselője, Ledoux és

Boullée.

Servandoni, Gabriel, Soufflot

A korai klasszicizmus épületeire jellemző a térfalszerű kialakítás. A korra jellemző

"térlezárásra" példa, már igen korán, a párizsi Saint-Sulpice templom homlokzata /1737-54/,

melyet G. N. Servandoni /1695-1766/ épített, 1732-ben kiírt tervpályázaton első díjat nyert

terve alapján.

Jacques-Ange Gabriel /1698-1782/ Petit Trianonja Versailles-ban /1762-64/ hasonló

elveket valósított meg: egészen kis kiülésű lizénákkal díszített homlokzatai egyszerű kocka

alakú sztereometrikus épülettömböt határolnak. Ez az épület már nem reprezentetív barokk

kastély, hanem tartózkodóan előkelő magánpalota. /Vaux-le-Vicomte-ban egy dúsgazdag

polgár feudális fejedelemként élt, itt egy király csak gazdag polgárnak akart látszani./

Jecques-Germain Soufflot /1713-80/ építette a francia romantikus klasszicizmus fő

művét, a Ste-Geneviéve templomot Párizsban, melyet a forradalom hős katonáinak a

"Pantheon”-jává avatott a kor kegyelete. A templom már építése idején forradalminak

számított és M. A. Laugier /1713-69/, neves teoretikus, a "tökéletes építészet első példánya”-

ként üdvözölte. Benne antik római monumentalitás gótikát idéző szerkezeti könnyedséggel

társul. Maga Soufflot többször hangoztatta, hogy "az antik oszloprendeket e gótikus

építmények látszólagos súlytalanságával kell társítani." A görögkereszt alaprajzú templomnak

Wren londoni Szt. Pál székesegyházára emlékeztető hatalmas tamburos kupolája van,

melynek óriási súlya a belő térben egyáltalán nem érzékelhető: a görögkereszt szárait,

keskeny folyosót alkotva, oszlopsor veszi körül, melyen vízszintes gerendázat hordja a

csegelyes boltozatok súlyát. A gótikus templombelsők transzcendens súlytalansága itt antik

köpenybe burkolva jelent meg a romantika szellemében.

Boullée, Ledoux

Etienne-Louis Boullée / 1728-99/ hotel de Brunoy-ja /1772/ egy újszerű, derékszöget

kedvelő, egyszerű építészet első példái közé tartozik. Boullée nem volt termékeny építész,

mégis hatása a sokkal többet foglalkoztatott Ledoux-énál is nagyobb volt. Ezt elsősorban

tehetséges tanítványainak és azoknak a nagy méretű rajzoknak köszönhette, melyeket 1780-

90 között tartott előadásai illusztrálására készített. Ezekben a rajzokban a nagyszabásúra és a

monumentalitásra való törekvés minden addigit felülmúl. Newton emlékművét például egy

hatalmas teraszon álló 150 m magas gömb alakú építmény formájában képzelte el. Művei

absztrakt sztereometrikus egyszerűségük és dísztelenségük ellenére is igen expresszivek,

meghatározott mondanivalójuk van. Az építőművészetről írt értekezésében, amelynek első

nyomtatott kiadása csak 1953-ban jelent meg, az átérzett és nem a kiagyalt, a nagyszabású és

a jellegzetes, a mágikus erejű építészet mellett szállt síkra.

Ennek az irányzatnak jelentős alkotói és alkotásai között megemlítendő még :

J. D. Antoines /1733-1801/ párisi pénzverdéje /1768-1771/, egy komoly, nagy, igen

rómainak ható épület, továbbá Pierre Rousseau /1750-1801/ Hotel de Salm-ja /1782/,

mindenekelőtt azonban Claude-Nikolas Ledoux /1736-1806/, aki a legradikálisabb újítók

közé tartozott.

Pártfogója, Mme Du Barry révén igen sok megbízáshoz jutott, sőt királyi udvari

építészi rangot kapott és a Francia Akadémia is a tagjai közé választotta. 1772-ben kezdte el

építeni Du Barry részére a Pavillon de Louveciennes-t, amely romantikusan klasszicista

díszítéseivel és belső berendezésével mérföldkövet jelentett a francia ízlés történetében. Az

1776-ban megkezdett Hotel Thélusson-jának /Párizs, elbontották/ utcai bejáratát hatalmas

diadalív képezte, mely a palota előtt elterülő angolkertbe vezetett. A klasszicizmusnak ez a

tipikusan romantikus értelmezése később is szerepet játszott Ledoux műveiben. Nyugatindia

párizsi követsége részére készített, 15 házból álló, együttest tájkertté alakított környezetbe

helyezte. Legjelentősebb művei közül több félbemaradt /Arc-et-Senan, 1775-9/, vagy el sem

kezdték /Chaux, eszmei város; Aix-en- Provence: Igazságügyi palota/. Áll még a Besancon-i

szinház /1775-84; 1957-ben leégett/, a Barriere-de-St.Martin, egyike azon több tucat

vámházának, melyeket 1785-89 között a Párizsba betorkolló országutak mentén épített, és a

Compiegne-i sóraktár /1783/. Ledoux pályafutásának a forradalom vetett véget. Utolsó

éveiben terveinek gyűjteményes kiadásán dolgozott, melyet 1804-ben publikált. Ledoux és

Boullée "forradalmian radikális" építészete tükrözi leginkább a polgári forradalom

magasrendű erkölcsi követelményeit, megalomán nagyléptékűségre és minden eddiginek a

túlszárnyalására irányuló törekvéseit. Alkotásaikban a formailag kristálytiszta, minden

felesleges díszt kerülő tiszta geometrikus formák: kocka, hasáb, henger, gúla, gömb kedvelése

mellett építészeti kifejezéseszközeik közé bevonult a funkció /itt a kitűzött cél minél

racionálisabb megvalósítása/ és az anyagszerűség /itt őszinteség, igazság/ is.

Hatásuk az ország határain túlra is eljutott és a XVIII. századvég legjelentősebb mesterei

csatlakoztak építészeti felfogásukhoz.

J. Soane /1753-1837/, aki Vanbrugh mellett az angol építészet legeredetibb

egyéniségének számít, ennek az irányzatnak volt Angliában a legnevesebb képviselője. A

londoni Bank of England /1788- 1808/ értékpapír-osztálya és a kör alakú, lapos kupolával

lefedett nagy pénztárcsarnoka a kortárs szemében imponálón nyersnek, robosztusnak

hathatott. 1800 után fokozódtak nála romantikus elemek: Dulvich College Art Gellery-je

/1811-14/ "primitív" nyerstégla épület igen finom asszimetriával. Soane stílusának csúcsára

saját londoni házával érkezett el /Lincoln’s Inn Field 13/, melynek excentrikussága elképesztő

térkapcsolásokban és szinteltolásokban nyilvánul meg. Ma a Soane-múzeum működik benne.

Friedrich Gilly /1772-1800/ Németországban élő francia származású építész ezt a

"forradalmi stílust" szinte a tökéletesség fokára emelte. Igen fiatalon halt meg, így inkább

csak tervek maradtak utána, mint kész épületek. Ezekben a tervekben azonban egy csodálatos

tehetség korát messze megelőző, igen újszerű gondolatai őrződtek meg számunkra.

Különösen két terve érdemel részletesebb elemzést: az 1786-ban elhunyt II. Frigyes porosz

király emlékművére és a berlini Nemzeti Színház épületére készített tervei.

Az emlékmű tervben egy görög templomkerületre emlékeztető nagyszabású -

szigorúan geometrikus elemekből álló - kompozícióban a középhangsúlyt óriási pódiumra

helyezett görög dór peripterosz templom alkotta. Egy német Pantheon, amely nem a király

személyére akar emlékeztetni, hanem elsősorban annak haladó eszméit akarta szimbolizálni

absztrakt építészeti eszközökkel. Színház tervében az egymástól elkülönülő részek

/előcsarnok, foyer, nézőtér, színpad, zsinórpadlás/ funkciói pontosan kirajzolódnak az

építészeti tömegben is. Monumentális félkör alakú főhomlokzata számos XIX. századi

színházépületen visszatér /pl. Semper drezdai színházán /. Hatása kortársaira és tanítványaira

igen nagy volt /Schinkel, Klenze/, de nagyvonalúságát és merészségét egyik sem érte utol.

1780-1800 között az építészeti emlékmű számított elsőrendű építészeti feladatnak. A

forradalmi építészek legjobbjait és német követőit semmi más nem érdekelte annyira, mint ez

a téma. S ezen mit sem változtatott az a tény, hogy a francia forradalom éveiben, majd

Napóleon szakadatlan háborúskodásainak idején ezek a nagyszabású tervek szinte kivétel

nélkül mind csak papíron maradtak. Az építészeti emlékműnek ez a fajta megfogalmazása a

barokknak a legteljesebb tagadását jelentette. Visszatértek a geometria tiszta, elemi

formáihoz, töretlen síkokkal határolt óriási tömböket kedveltek, az ünnepélyes nyugalom és

az örökkévalónak, az elpusztíthatatlannak a kifejezését keresték.

Az emlékműszerűségnek ez a kedvelése a többi építészeti feladatot is erre a formára hangolta

át. A múzeumokat és könyvtárakat ablaktalan kubuszokként jelenítettek meg, melyeknek

termei csak felülvilágítókon keresztül kaphattak fényt. A börtön a maga elrettentő,

időnélküliséget sugárzó atmoszférájával is kedvenc témája volt e kor építészeinek. Még a

berendezési tárgyakat is monumentalizálták. Az empir bútort a tervezők a környezetükkel

való összefüggés figyelmen kívül hagyásával, önálló építészeti alkotásként kezelték. A

szekrény síremlékhez vagy hieroglifákkal borított templomkapuhoz, a heverő emlékmű

lábazatához vagy oltárhoz, az állóóra obeliszkhez, vagy oszlophoz, egy kis éjjeli szekrény

oszlopcsonkhoz hasonlíthatott.

A dísztelen elemi formáknak a kedveléséhez szorosan hozzátartozott a különleges

fényhatások keresése is. A felső világítást nemcsak a határoló síkok zártságának a

megőrzésére alkalmazták, hanem tudatos művészi alakítás céljából is. Ez a kripta-világítás

kedvezett a kor romantikus hangulatának, titokzatosság-keresésének. Ledoux eszmei

városának, Chaux-nak, temetőjét többszintes katakomba folyosók formájában tervezte meg,

melyek egy 80 m átmérőjű, félig a földbe süllyesztett, hatalmas kupolatérbe torkollnak. Ez a

kupolatér nem kultuszhely mert oda belépni nem lehet, csak bepillantani. Megvilágítását is

csak a kupola legmagasabb pontján alkalmazott kisméretű nyíláson át kapta, Ledoux saját

kísérő szövege szerint ez az örökkévalóságot szimbolizálta, feltekintést a holtak világából a

halhatatlanság örök fényességének a szférájába. Közvetlenül a temetőt ábrázoló tervlap után

Ledoux egy külön lapon a világűrben keringő üstökösöket és bolygókat rajzolt érzékeltetve

gondolatilag azt, hogy az elhunytak temetőjét a szellem örökkévalóságának a panoptikuma

követi. De Gillynél is minduntalan megjelenik a földalatti termek gondolata.8

Francia mesterek közreműködésével terjedt el a romantikus klasszicizmus a cári

Oroszországban is. Thomas de Thomon /1754-1813/, Ledoux tanítványa, 1799-től vezető

szerepet játszott a mai Péterváron. Főműve, a Tőzsde -palota /1801-1816/ dór templom

formájában épült. Mellette a kor másik sokat foglalkoztatott mestere A. D. Zacharov /1761-

1811/ Párizsban tanult és szintén kapcsolatban állt Ledoux-val. Kiváló képességei különösen

a pétervári Admiralitás épületegyüttesén mutatkoztak meg /1806-15/, melyet 385 m

hosszúsága ellenére mesterien ritmizált.

Észak-Amerikában, az egykori angol területeken, a függetlenségi háborúig /1776-83/

az angol anyaország építészete, az ún. neopalladianizmus érvényesült. Az USA létrejötte után

ez az angol befolyás fokozatosan megszűnt és mindinkább a Franciaországból érkezett

hatások kerekedtek felül. Ez tükröződik az USA legnagyobb romantikus klasszicista

építészének Benjamin Latrobe-nak /1764- 1820/ az épületein is. Latrobe 1793-ban vándorolt

ki Angliából Észak-Amerikába, s mivel otthoni alkotásain Soane architektúrájának befolyása

érződik, személyében amerikai földre is átszármazott a francia építészek "forradalmi stílusa".

Thomas Jefferson /1743-1826/ építész, az USA 3. elnöke /1801-9/ támogatásával

Latrobe sok látványos feladathoz jutott. 1803- ban megbízást kapott a washingtoni

Kapitólium befejezésére. Főműve azonban a Baltimore-ban felépült székesegyház /1804-18/,

melyre egy klasszicizáló és egy gótizáló tervet is benyújtott. Közülük a klasszicizáló terv

valósult meg, mely a legszebb európai klasszicista terekkel is felveszi a versenyt: kissé

nyújtott, központos terű építmény, lapos dongaboltozattal és egy középső, szintén elég

laposan ívelő kupolával.

A Függetlenségi Nyilatkozatig (1776) ill. Az angolok elleni Függetlenségi Harc végéig /1783/

az Angliából importált "colonial style" /koloniál stílus = gyarmati stílus/ uralkodott. Fő

képviselőjc Peter Harrison /1716-1775/, az angol palladiánus újklasszicizmus irányzatának

képviselője.

Példák a koloniál stílusú épületekre:

Peter Harrison: Newport, Redwood Library, könyvtár, 1748.

Savannah, Georgia, Habersham House, 1771, építője ismeretlen.

Robert May építőmester: Odessa, Delaware, Corbit-Sharp House, 1772-1774

New Castle, Delaware, Geo. Read II House, ismeretlen mester műve 1775 körül.

Peter Cushing építőmester: New Castle, Delaware, The Academy, 1798.

Ephrata, Pennsylvania, kolostor, 1741.

Thomas Jefferson /1743-l826/ államférfi, építész a függetlenség elnyerése /1783/ óta a

kongresszus tagja, 1789-től 1794-ig George Washington miniszterelnöke, 1795-től alelnök,

1800-tól 1808-ig, két cikluson át az Amerikai Egyesült Államok elnöke. Harmadszori

jelölését már nem fogadja el, immár teljesen az építészetnek kíván élni. Politikai és szakmai

munkássága nyomán terjedt el véglegesen a klasszicizmus, mintegy hivatalos építészetként, a

felvilágosodás jegyében. E tevékenységében jelentős szerepe volt annak, hogy Jefferson

1774-től 1779-ig Franciaországban élt nagykövetként s mint ilyen sokat tapasztalt az

építészetben és a politikában egyaránt. /Pl. rendszeresen látogatta a párizsi Pantheon

építkezését./ Miniszterelnökként kezdeményezte a főváros - Washington - megalapítását és

pályázatot írt ki a Capitolium megépítésére is.9

Jefferson még 1785-ben elfogadtatott egy fontos törvényt, a "Land Ordinance"-t /kb.

"Területrendezési szabályrendelet"/, amely a legkisebb házhelytől az egyes szövetségi

államok határáig egy meghatározott hálózat - raszter - szerint modul-rendszerbe foglal

minden földterületet. Következménye: sakktáblaszerű területfelosztás "horizontális sorolás"

ami majd az ú.n. "Chicagói Iskola" egyik fontos jellemzője lesz.

Az építész Jefferson legjelentősebb alkotása: Charlottesville, Virginia állam egyeteme.

Az "egyetemi város" gondolatát Jefferson még 1808-ban fogalmazta meg, felépült: 1817-

1826.

Washington, Capitolium. A középső rész (a kupola nélkül) William Thornton /1759-1828/ és

munkatársai műve /1792-1828/. A kupolát a párizsi, Soufflot-féle Pantheon épíkezésének -

már említett - rendszeres látogatása nyomán szerzett tapasztalatok alapján Jefferson intenciói

szerint csak jóval később építette meg Thomas Walter /1804-1887/, a szárnyépületekkel

együtt /1851-l865/.

Néhány példa a monumentalitásra törekvő klasszicizáló középületekre és a néha

szerény reprezentációra törekvő családi lakóházakra:

Philadelphia, Pennsylvania, banképület. Építette William Striekland /1788-1854/

philadelphiai építész, a "Greek Revival" legjelentősebb amerikai képviselője, egyben a kor

egyik legjelentősebb USA-beli architektus személyisége, 1824.

John Haviland /1792-1852/: Penn Nutual Building /Penn Kölcsönös Önsegélyző Pénztár

székháza/, Philadelphia, Pennsylvania, zártsorú beépítés, 1838.

Robert Mills /1781-1855/ : Kincstárügyi Minisztérium, Washington. Oktastyl jón

portikusszal, akár a kor típus-középületének is tekinthető, 1836-1842.

Ithiel Town /1784-1844/ és Alexander Jackson Bavis /1803-1892/: New York, az egykori

vámhivatal, dór oktastyl oszloprendes homlokzattal, 1834-1842.

William Clarke: New York State Hospital /New York Állami Kórház/, Utica, dór oktastyl

portikusz, 1837-43.

Trinity Methodist Church /metodista templom/, Savannah, Georgia, 1848.

Benjamin Latrobe /1764-1820/, a "Greek Revival"- W. Strickland mellett - másik jelentős

amerikai reprezentánsa: a St. John templom Washingtonban, 1816.

Alexander Parris /1780-1852/: David Lears zártsorú beépítésű kétemeletes lakóháza, két

félkörív alaprajzú rizalittal, jóformán tagolatlan homlokzati felületképzéssel, Boston, 1816.

Russel Warren /1773-1860/: Családi lakóház, nagyon egyszerű, jón oszlopfejes bejárati

homlokzattal, Newport; 1833 körül az Elmhyrst-család részére épült.

Taylor-Grady családi ház, Athens, Georgia, 1839.

John Thomas Grant elegáns, oktastyl korinthuszi oszloprenddel kialakított portikuszos családi

háza, Athens, Georgia, 1858.10

Az angolkert kialakulása

A francia racionaliznus mellett a romantika másik forrása a konzervatív angol

társadalomban az egész újkoron át megszakítás nélkül jelenlevő középkori gótikus keretek,

melyek a XVIII. század közepén, a 'vissza a természethez, vissza a primitív

őserőhöz'·romantikus jelszavak hatására, új életre keltek. A francia barokk mindent magának

alárendelő, abszolutisztikus művészetével szemben mindig ellenszenvet érző angoloknál - a

„palladianizmusnak” oly sokáig elnyúló divatja Angliában is ennek volt a következménye - a

romlatlan természethez visszavezető úton megtett első jelentős lépés a tájképkert, vagy

angolkert létrehozása volt.

Le Notre barokk kertjei szabályos geometrikus úthálózatukkal, idomított, nyesett

bokraival-fáival, geometrikus alakú vízmedencéivel, negédes puttóival és kerti kővázáival az

angolok szemében a kastélyt körülvevő természet erőszakos architektonizálásának számított.

Ez az 'érintetlen természet' -elmélet a racionalizmus szellemében a barokk-kori

értelmetlenséggel és természetellenességgel szembe állítva a józan észre, a rációra apellált

elsősorban. Azt kifogásolta, hogy a barokk kor embere a dolgok természetes rendjét

önkényesen felborította, eredeti állapotukat megzavarta. A természet eredeti állapotának pedig

a helyes arányok harmóniáját és rendjét tekintették, s nem éreztek ellentmondást Palladio

szigorú törvényei szellemében megalkotott ház és az azt körülvevő tájkert között.

Bath, angliai fürdőhely sok jó példával szolgál erre.

Id. és Ifj. John Wood

Id. John Wood /1704-54/ a XVIII.sz. elején divatba jött fürdőhelyen nemcsak a

palladianizmus szellemében épített magánpalotát helyezte gondozott, de a szabad

természethez közelítő parkokba / Prior Park, 1735-48/, hanem városépítési koncepciójában is

igyekezett a terek és a természet között kapcsolatot teremteni. Ez utóbbi gondolatot fia, Ifj.

John Wood /1728-81/, a bathi Royal Crescentben valósította meg példamutató módon. A

Royal Crescent félkörös elrendezésben, egységes homlokzattal kialakított házsorral határolt

tér, mely szemben a kör alakú, zárt Circus térrel, a másik igen kedvelt angol térformával, a

természet felé nyitott. A bathi Circust, a Colosseumra emlékeztető, egységes építészeti

kiképzésű házgyűrüűével, id. Wood tervezte és kezdte el építeni, de a befejezés már a fiára

maradt.

Bár az első tájképkertek a kecsesen kacskaringózó utakkal, patakokkal, műromokkal

és esetlegesen ható növényzet-kompozíciókkal legalább annyira mesterkéltek voltak, mint a

francia barokk kertek szabályossága és szimmetriája, mégis ez volt az első jelentős lépés,

mely már megközelítette a XVIII.sz. 2. felének eszményképét, az érintetlen, természetesen

nőtt táji környezetet.

W. Shenstone angol költő birminghami birtokán 1745-ben, saját tervei szerint

telepített kertje az elsők közé tartozott, ahol a tájképkert rokokós fázisára jellemző, görcsösen

szabálytalan kacskaringózást nyugodtabb, nagyvonalúbb vonalvezetés váltotta fel. Ezeknek a

romantikus kerteknek, melyeknek műromjai, remetelakjai és exotikus építményei

meghatározott érzelmeket, hangulatokat tükröztek, tulajdonképpeni megteremtője.

Kent és Burlington

W. Kent /1685-1748/ festő és építész volt, aki pártfogója, Lord Burlington /1694-

1753/, maga is neves építész, az angliai palladianizmus élharcosa, részére a tájképkert elveit

kidolgozta, és a gyakorlatba átültette. Kent főművének tartott Holkham Hall /1734-től/ tervei

minden valószínűség szerint nagyrészt Burlingtontól származnak és a kortársak ámulatát

elsősorban gyönyörű dísztermeivel érdemelte ki.

Lancelot Brown /"Capability-Brown", 1716-1783/ volt korának legnagyobb

kerttervezője. Stowe parkjának építésénél még Kent munkatársa volt, de 1749-től már

önállóan dolgozott. Az ő kezdeményezésére vezethetők vissza az angolkert lágyan hullámos,

tágas gyepmezői, a művészien elrendezett fa-bokor csoportok, az amorf, szabálytalanul

kihasasodó tavak, mind olyan motívumok, melyek csakhamar a kontinensen is elterjedtek és

forradalmasították a kertművészetet. A még ma is állók közül megemlíthetők a Warwick

Castle /1750/ és a Blenheim Palace /1765/ parkjai.

Franciaországban ezt a kertformát mint "Jardin Anglo-Chinois"-t vették át már a

XVIII.század közepe táján és nemsokkal azután megelent Nemetországban /Muskau, Weimar,

Görlitz/ és Itáliában is.

Gótika "újjászületése" Angliában /Gothic Revival/

A tájképkert /angolkert/ igen érdekes megnyilvánulása volt a romantikus szemléletnek.

Fontosabb volt azonban ennél Angliában a gótikus építészeti formák újjászületése. Amíg a

barokk korban Európában a gótikus formakincs nem szerepelt az építészeti kifejező eszközök

között, addig Angliában - különösen a vidéki kastély és lakóház építészetben - töretlenül

tovább élt. Sőt meghatározott építési feladatoknál: templomok és kollégiumok építésénél,

szinte kizárólagosan ezt használták. Chr. Wren, Anglia ünnepelt barokk építésze, az l666-os

londoni nagy tűzvész utáni helyreállítás során londoni templomainál gótikus motívumokat is

felhasznált, mert azokat kifejezetten szépnek találta és azt vallotta, hogy egy gótikus épületet

ízlésesen és esztétikailag kielégítően bővíteni, kiegészíteni csak az eredeti stílus

formakincsének a felhasználásával lehet. Vanbrugh és köre volt azonban az, aki a gótikának

régi jogaiba való visszahelyezéséért a legtöbbet tette, s ezzel a bontakozó romantikus

művészet-szemléletnek megteremtette az építészet területén a leghatásosabb és

legszívesebben alkalmazott kifejező eszközét.

Vanbrugh

Sir John Vanbrugh /1664-1726/ katona, kalandor, színpadi szerző és az angol barokk

legérdekesebb építészegyénisége volt egyszemélyben. Eredeti zseni, aki különösebb

előtanulmányok nélkül vállalkozott arra, hogy Carlisle gróf számára várat tervezzzen (Castle

Howard 1699) s ez nemcsak hírnevet szerzett neki, de királyi építészi címet is. Vanbrugh nagy

pillanata 1705-ben jött el, amikor megbízták a Blenheim Palace megtervezésével, mely a

nemzet ajándéka volt; Malborough hercegének győzelmeiért. A szinte korlátlan anyagi

eszközök és a gigantikus feladat, jó lehetőséget teremtett temperamentumának. A faltömegek

festői formálása iránti érzékének és gazdag sziluett hatással dolgozó kompozíciós

módszerének kibontakoztatására Greenwich-ben felépült saját lakóháza /1717 után/ egy kis

középkori vár benyomását kelti.11

Vanbrugh nézetei később alapjává váltak a romantikus romkultusznak és a középkori

farmák iránti romantikus szeretetnek. Vanbrugh két fő érvét: a gondolati asszociatívot és a

festői esztétikait a XVIII. sz. 2. felében működő teoretikusok fejlesztették tovább és

megállapították, hogy ha egy épülettel meghatározott gondolatokat és érzéseket akarnak

felébreszteni, akkor azt meghatározott stílusformába kell öltöztetni. Az épület csak a táji

környezettel összhangban képes a kívánt esztétikai élményt nyújtani. Ezt a felfogást

népszerűsítették a XVIII. századi festők, Claude Lorrain, Poussin, Salvator Rosa heroikus és

idillikus tájképei. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy Angliában a tájképkert az épület szerves és

nélkülözhetetlen kiegészítője lett. Ahogyan azonban a tájképkert is, első fázisában, még

rokokó vonásokat mutatott, a XVIII. század 2 felének romantikus gótikája is tele volt rokokó

játékossággal. Kitűnően példázza ezt H. Walpole saját kastélya, a Strawberry Hill

Twickenham-ban.

Walpole

Horace Walpole /1717-1797/, neves író és műgyűjtő, "Otranto vára" címen

kalandregényt írt és saját házát barátai segítségével gótikus stílusban építette fel /1750-1770/.

Walpole a gótikát nem "férfias komolyságáért", mint Vanbrugh, hanem "elragadó, változatos

és eredeti szépségéért" szerette. Strawberry Hill belső kiképzése, játékosan változatos

papírvékonyságúnak tűnő falaival és aranyozott, vasmérműves boltozataival, melyeknek

mérműmezőiben tükrök csillognak. Walpole naiv gótikája jellegében ugyanaz a rokokó stílus,

mely a chippendale bútorokban vagy a tájképkertek hidacskáiban, templomocskáiban és

egyéb architektonikus tartozékaiban megnyilvánult.

A romantikus képzelet a gótikát és a misztikus távolkeletet egyformán "egzotikusnak" tartotta.

Ezt bizonyítja az 1815-ben Brighton-ban épült Royal Pavilon /királyi nyaraló kastély/. A

tervező John Nash /1752-1835/, akinek romantikus "festői" stílusában jól megfértek egymás

mellett a klasszikus és gótikus formák, e tekintélyes méretű épületét - a Taj Mahal szabadon

értelmezett változatát - a kortársak indiai "gótikus" stílusnak is nézhették.

Több évtized kellett hozzá, hogy a XVIII. század 2. felének ez a naiv rokokós gótikája

a XIX. század első felének ünnepélyes, romantikus neogótikájává beérjen. Strawberry Hill

hatása azonban ennek ellenére jelentős volt és példája nyomán Európa-szerte gomba módra

szaporodtak az ilyen jellegű, játékosan naiv romantikus alkotások. /Gótikus ház a

németországi Görlitz kastélyparkjában; a caricini kastély a cári Oroszországban/. Még a

klasszicista formáknak elkötelezett Franciaországban is követték példáját: a Bagatelle kastély

angolkertje vagy a versaillesi park romantikus parasztházai.

Az antik formakincs újjászületése Angliában / "Classical Revival és Greek Revival"/

A "Classical Revival" Angliában a gótika újjászületéséhez hasonlóan alakult. Vezető

mesterének, R. Adam-nek antik római mintára készített elegáns stukkódíszei ugyanolyan

hatást gyakoroltak Európára, mint az angolkert, vagy Strowberry Hill rokokós gótikája.

A barokk stílusnak és a gótikának ez a szintézise, melyet Vanbrugh és köre képviseltek, a

középkor iránti érdeklődés jele volt és a XVIII. század első felében a "festői tájképkert"-nek,

valamint Walpole rokokó gótikájának az elterjedéséhez vezetett. Az a tény, hogy a

Vanbrughot követő nemzedék jelentős része ismét a palladianizmus felé orientálódott csak,

látszólag jelentett ellentmondást. Már a két Wood, apa és fia bathi építkezésein látszott, hogy

a Palladio szellemében épült házak és a hozzájuk tartozó festői parklétesítmények

ugyanannak a korhangulatnak csupán két oldalát képviselték.

Ennek a neopalladianizmusnak fő képviselője az a Lord Burlington volt, aki Palladio

formakincsének legszigorúbb betartásával épített házairól volt híres, aki azonban ezeknek a

házaknak a parkjait Kent-tel terveztette meg tájképkertek formájában. Ez a neopalladianizmus

egészen az 1820-as évekbe belenyúlóan virágzott Angliában. Mellette azonban R. Adam antik

szellemű klasszicizmusának elegánsabb, vátozatosabb formái jelentették a Walpole féle

rokokó gótika antikizáló változatát a "Classical Revival"-t.

Adam

Robert Adam /1728-1792/ a XVIII. sz. 2. felének legjelentősebb angol építész

egyénisége volt. Dekoratív formakincse és változatos térkapcsolásai, melyeket előszeretettel

gazdagított a térbe szabadon beállított oszlopokkal és fülkékkel, féĺreérthetetlenül a római

thermákra vezethető vissza. Épített középkori hangulatú varkastélyokat is. Ezeknek

romantikus felfogású, erőt sugárzó homlokzatai mögött meghúzódó mozgalmas, lapos

domborművű stukkóval díszített, klasszicizáló belső termei a festőit kedvelő korízlés hű

kifejezői. Egyéni stílusának és interieur művészetének legszebb" példái a Syon House /1760-

69/, az Osterly Park /1761-80/ és mindenekelőtt Kenwood /1767-69/, annak is elsősorban

könyvtárszárnya. Előtte egyetlen építész sem készített a belső terek kialakítására olyan

aprólékos, még az ajtó- és ablakvereteket, a szőnyegeket és a függönyöket is magába foglaló,

minden legkisebb részletre is kiterjedő terveket, mint ő. Ez eredményezte belső tereinek

egyedülálló harmóniáját és varázslatos szépségét.

A "Classical Revival”-lal azonban az antik szellemet komolyabban tükröző törekvések

is kapcsolatosak. Akkoriban szinte minden számottevő építész ellátogatott Itáliába,

Görögországba és közülük igen sokan gazdagon illusztrált kiadványokban számoltak be úti

élményeikről. A legjelentősebbet James Stuart /1713-88/ és Nichola Revett adta ki 1762-ben

"Antiquities of Athen" /Athén régiségei /2 kötet// címmel. Ezek a kiadványok ismertették

meg széles körben a görög dór oszloprend súlyos, nyomott arányait és népszerűsítették az

antik klasszikus építészetnek a Palladio-féle reneszánsz kánonoktól eltérő formáit. Ennek a

"Greek Revival"-nak a legkorábbi példája az a kis kerti templomocska, melyet S. Stuart

épített a Birmingham melletti Hagley-ben /1758/. Az antik görög formák divatja azonban csak

az 1780-as években terjedt el nagyobb mértékben, de ekkor az országhatárokon túlra is

eljutott és s XIX. század első évtizedeiben, különösen Németországban, a klasszicizáló

romantika. Egyik igen kedvelt változatává vált12

Az angolkertek kedvelt gótizáló műromjai és az antik templomocskái között

stilisztikailag csak az volt a különbség, hogy az antik görög és római épíészetet ismertető sok

kiadvány és a klasszikus iskolai műveltség eredményeképpen, építtetők és építészek egyaránt,

az antikot utánzó elemekkel szemben - ami a másolás pontosságát illeti - sokkal igényesebbek

voltak, mint a gótizálókkal szemben.

Az utóbbi pontosabb ismeretére az építészek csak az 1830-as évek után az archeológia

és a műemlékvédelem általános fellendülése idején tettek szert. Ez azután oda vezetett, hogy a

görög és a római emlékek másolatai csakhamar akadémikussá, pedánsan szárazzá váltak, míg

az angolkertek gótizáló épületromjai, remetelakjai, de a nagyobb szabású, más rendeltetésű

gótizáló épületek is sokáig megőrizték naiv frisseségüket, festői varázsukat.

Klasszicizáló romantika /empire stílus/

A francia forradalom küszöbén a franciországi romantikus klasszicizmus Ledoux és

Boullée művészetében egy díszítés nélküli, nagyvonalú sztereometriába torkollott, melyben a

barokk művészet legszélsőségesebb antitézise ülte diadalát. Úgy látszott, hogy a francia

forradalom idején megszövegezett, "Az emberi és polgári jogok kiáltványa" szabadság,

egyenlőség, testvériségre épülő társadalmában a politika jelszavaihoz társul egy olyan új,

tiszta építészet is, amely hű tükörképe lesz kora szociális és etikai törekvéseinek.

A francia forradalomban, 1789-ben diadalmaskodó népnek azonban nemhogy az elért

eredmények továbbfejlesztésére, de még a megtartására sem volt ereje. Az 1791-es

alkotmányozó nemzetgyűlést követő évek pártharcaiban a nép vezérei egymást végeztették ki,

a nép, mint szervezett politikai erő legyengült és 1794-ben a hatalom az ellenforradalmi

burzsoázia kezébe keszült. Ezzel kezdetét vette a forradalom vívmányainak fokozatos

megsemmisítése. Az 1795. évi alkotmány megteremtette a nagyburzsoázia diktatúráját.

Ezekban az években emelkedett Napóleon Bonaparte /1769-1821/ a francia seregek élére és

ragadta magához - a burzsoázia jóvoltából - fokozatosan a politikai hatalmat, végül még

császárrá is koronáztatta magát.

Napóleon császársága idején Európa művészete lényeges átalakuláson ment át.

Franciaországban a XVIII. század puritánabb klasszicizmusa helyébe festői hatásokra

törekvő, nagyvonalú építészet lépett, a dekoráció gazdagabb lett és a múlthoz való viszony

irodalmibb jelleget öltött. Napóleon egyeduralkodói ambícióinak megfelelően, a római

császárság fényes örökségét, az empire-t tekintette követendő példaképnek. Császársága

idején a francia építészetben megtalálhatók a görög, sőt az egyiptomi építészet romantikus

értelmezésű formaelemei is, ő maga, nagyszabású propaganda építészetében szinte kizárólag

az ókori Róma dicső múltját idéző klasszikus formákat kívánta megint látni. Ezt a napóleoni

művészetpolitikára épülő építészeti és ipaművészeti stílust, melyet Percier és Fontain

építészek fejlesztettek ki és amely egész Európában, még a császár bukása utáni évtizedekben

is megőrizte népszerűségét, a művészettörténet empire stílusnak nevezett el.

J. N. Durand /1760-1834/, Boullée tanítványa, majd a párizsi Ecole Polytechnique

tanára, örökítette át előadásaiban és a "Precis de lecons d'architecture données á 1'école

Polytechnique" című, 1801-5-ben megjelent tankönyvében a "forradalmi építészet"

eredményeit a napóleoni korba. Az általános építészeti igényeket jól kielégítő és könnyen

kivitelezhető különböző épülettípusokra kidolgozott mintagyűjteményével jelentős mértékben

járult hozzá kora építészeti kultúrájának emeléséhez elsősorban a tömeges építkezések

területén. Tankönyvét Európa-szerte használták.

A nagy állami megrendelések, a reprezentatív építészeti feladatok végrehajtói

természetesen a sokkal gazdagabb hatású, építészeti kifejező eszközeiben választékosabb

empire stílusban gondolkodtak. A legszebb és legnagyobb szabású építészeti feladatokat

Napóleon kedvenc építészei P. F. L. Fontaine /1762-1853/ és 1814-ig társa Ch. Percier

/1764-1838/ kapták. Dekorativ empire stílusuk Malmaison átépítésénél és berendezésénél

bontakozott ki, melyet Napóleon megbízásából 1802-12 között hajtottak végre.

Meghosszabbították a Louvre-ba Tuileriákig és a külső Louvre udvarban felépítették az Arc

de Caroussel-t /1806-7/. Közös munkájuk a Rue de Rivoli /1801/ kiépítése és a Place Dauphin

kutjának felállítása. Mindkettő részét képezte Napóleon városrendezési elkezeléseinek,

mellyel Párizst az antik császárkori Róma pompájával akarta felruházni.

Percier és Fontaine azonban nemcsak a sok királyi kastély átépítésével /Fontainebleau,

Saint Cloud, Compiegne, Versailles és a Louvre/ szereztek maguknak a határokon túlra is

nyúló hírnevet, hanem a "Recueil de décorations intérieures" /180l/ című kiadványukkal is,

mely utóbbi az empire stílus mintakönyvének számított Franciarszágon és külföldön egyaránt.

Legújabb munkái közé tartozott a Palais Royal restaurálása Párizsban /Galerie d’Orléans-al,

1814-31/ és a Hotel-Dieu Pontoise-ban.

Párizs gyökeres átépítésére szőtt gigantikus terveket is Fontaine és Percier igyekeztek

végrehajtani. Napóleon Párizs 56 régi kutjának az üzembe helyezésén kívül 15 új kút

felállítását tervezte; elsősorban a létesítendő Grand Boulevard-okon és a Quai d'Orsay

kiépítésével a Szajna partjára akarta összevonni közigazgatási épületeket /1812/.

Legmerészebb terve a Chaillot dombon a Mars mező és a Szajna között fia, Napóleon részére

felépítendő óriási palota volt. Az építkezéseket Fontaine és Percier tervei szerint 1811-ben

kezdték el, de az alapfalakon túl a munkával nem jutottak. A sikertelen oroszországi hadjárat

után a birodalom csakhamar összeomlott és nemcsak Róma királyának palotája, de Napóleon

többi terve is Párizs újjáépítésére végérvényesen lekerült a napirendről.

J. Fr. Th. Chalgrin /1739-1811/ főműve a Champs Elysées legmagasabb pontján, a

Place de L'Étoile-on pontosan az Arc du Caroussel és a Place de la Concord obeliszkje által

meghatározott tengelyben felépült Arc de Triomphe /1806-35/. A római Titus diadalívnél

háromszor nagyobb építmény a császári hatalom szimbólumaként szerepelt.

P. Vignon /1762-1828/, a párizsi Église de la Madelaine /1806-43/ építésze, a

"Dicsőség templomát Párizs egyik igen hatásos városképi együttesét teremtette meg. A magas

pódiumon álló, római korinthusi oszloprenddel peripterosz formában körülvett épület és vele

szemben a Szajna másik partján, a Rue Royal tengelyében fekvő Palais Bourbon /B. Poyet,

1803-7, homlokzat/ a Champs Élyséere merőleges másik párizsi nagytengelyt határozta meg.

A két tengely a Place de la Concorde obeliszkjénél metszi át egymást.

A. Th. Brongniart /1739-l8l3/ sok jeles párizsi épület mestere. A leghíresebb közülük

a Tőzsde épülete /1808-1815/, melynek korinthuszi oszlopai peripterikusan ölelik körül az

ünnepélyes hatású építményt.

A németországi klasszicizmus és romantika

Ami nem sikerült Napóleon építészeinek, azt kis léptékben megvalósította Fr.

Weinbrenner /1766-1826/ Karlsruhe-ban, egy franciabarát kis német állam székvárosában. A

helyi jelentőségű mester életműve Karlsruhe átépitése klasszicista várossá, mely

összhatásában Pétervár kicsinyített változatának tűnik. A Marktplatz /piactér/ összenangolt, de

semmiképpen sem uniformizált épületeivel /1804-1824/, közepén egy piramissal és a

Rondellplatz /körtér/ az őrgrófi palotával, a klasszicista várostervezés mesterművei /1805-

1813/.

Amíg Karlsruhe középületeire /evang. templom 1807-15; egy Pantheon mintájú

kupolás kat. templom 1808-14; városháza 1821-25/ egy nehézkes, bár jó arányú architektúra,

a jellemző, lakóházain jó ízléssel kialakított finomabb részletképzés uralkodik. Ezt a

kispolgári igényekre szabott empiret hívják Középeurópában "Biedermeier-stílus”-nak, mely

a XIX. század közepéig virágzott főként a bútor- és az interieur művészetben.

Karlsruhe azonban csak nyitánya volt annak a nagy építészeti fellendülésnek, amely a

napóleoni háborúk utáni Németországra jellemző volt. A franciák által leigázott német

államok közül Poroszország tért magához először. F'eladatául tűzte ki a német államok

egyesítését és minden erővel arra törekedett, hogy Berlint a németség fővárosává fejlessze.

Schinkel

K. Fr. Schinkelt /1781-1841/ ez nagy megbízásokhoz juttatta. A XIX. század első

felének ez a zseniális, porosz származásu építésze, volt az egyetlen, aki a század eleji nagy

francia és angol építészekkel versenyre kelhetett. Fr. Gilly tanítványa volt, de 1815-ig

nagyobb építészeti megbízások híján főként romantikus tájképeket és színpadi díszleteket

festett. Erre az időszakra esik Lujza porosz királynő mauzóleumának romantikus gótizáló

terve, melynek oszlopos belső terét palmettákból font bordás keresztboltozat fedte, körítő

falaiban pedig színes ablakok helyezkedtek el.

Schinkel legjobb alkotásai 1815-1830 között keletkeztek, amikor a porosz állami

építészeti hivatal alkalmazottja, majd vezetőjeként minden állami megbízás kezein ment

keresztül. Poroszországban az empire formákkal szemben eleinte az angol Greek Revivalt

kedvelték, s ennek kapcsán polgáribb, józanabb görög formák kaptak teret, de csakhamar

megjelentek az antik római, sőt a még sokkal romantikusabb hangulatú gótikus példaképek

szabadon értelmezett változatai is.

Schinkel első nagyobb munkája Berlin diszútvonalának, az Unter den Linden-nek a

bejáratánál felépült Neue Wache /Új őrség, 1816-18/. Timpanonnal díszített kőburkolatos, dór

oszlopos főhomlokzata görögös hangulatot áraszt. Következő jelentős műve a berlini

Schauspielhaus /szinház, 1812-21/, magas pódiumra helyezett hatoszlopos portikusza mögött

funkcionálisan tagozott szép interieurök sorakoznak. Újszerű megoldású a berlini Altes

Museum-ja /Régi múzeum, 1822-23/. Durand hatása érződik. Az épület tömbszerű

megfogalmazásában, melynek zárt sztereometriáját még a főhomlokzattal teljes szélességében

diszitö, légiesen karcsú ion oszlopok sora sem bontja meg.

A romantikus szemléletbe ágyazott antik és középkori formák egyidejű egymás mellett

élésére e korban nagyon jellemző a berlini Werder templom, melyre Schinkel egyidőben egy

klasszicizáló és egy gótizáló tervet is benyújtott. 1821-31 között a négy saroktornyos gótikus

változat épült meg, Formáira és tömegére az angol kései gótikus királyi kápolnák hathattak.

Schinkel legjobb tervei azonban azok, melyekben szabadulni igyekezett a történeti

formáktól. Utolsó alkotó korszakának ezeket a művei-t azok a tapasztalatok befolyásolhatták,

melyeket Angliában szerzett az ottani hatalmas ipari fellendülés eredményeképpen. Egy

tőzsde-épület, egy áruház raktárral /1827/, egy könyvtár /1830/ és az egyedül kivitelezett

Bauakademie /Építészeti Akadémia, l832-35/ tervei az egyszerűségre törekvő, funkcionálisan

és szerkezetileg jól átgondolt építészeti alkotások ilyen korai példái. Itt kapcsolódott a XIX.

sz. először - ha csak rövid időre is - azokhoz a kezdeményezésekhez, melyeket több

évtizeddel előtte a forradalmi építészek köre oly sokat ígérően elkezdett.

Készített Schinkel még két nagyszabású tervet , az athéni Akropoliszra, királyi palotát

és a Krim félszigetre cári nyaraló palotát, de ezek nem realizálódtak, Ugyanilyen festői

felfogásban készült két kisebb terve Potsdamban, a Charlottenhof és az un. Római-fürdő

/1826 és 1833/ megépültek és jól érzékeltetik képességét. A legkülönbözőbb léptékű feladatok

nagyvonalú, hangulatos megoldására.

Potsdamban épített Schinkel egy kupolás klasszicizáló templomot is, a Nikolaikirche-t

/1830-37/ négy kis saroktornyocskával.

Schinkel legtöbb művében ilyen ötletgazdag, akiból a történeti formák utánzása nem

ölte ki a művészi kezdeményezés ihletét. Még nem érződik nála a rutinmunka lélektelensége,

mely legtöbb kortársának alkotásait a ma számára érdektelenné tette.

Klenze, Gärtner

L.v.Klenze /1784-1864/, Gilly, Durand és Fontain-Percier tanitványa, már kevésbé

volt ötletgazdag a történeti formák felhasználásában. 1816-tól Münchenben I.Lajos bajor

király udvari épitésze volt. leginkább a görög épitészet formáit kedvelte, de megrendelőjének

kivánságára bármilyen más formakincs felhasználásával is hajlandó volt épiteni /antik és

középkorl formák mellett már reneszánsz stilusban is. Tulajdonkénpen már nála kezdetét vette

az épitészeti historizmus, mely 1840-től kezdve a XIX. század épitészetét döntően

meghatározta, Müvészi szemnpontból legértékesebb alkotása Münchenben s Glyptothek

/1816-34/, az első nyilvános muzeum. A muzeum, mint a müvészetek temploma uj épitészeti

feladatot jelentett és igy formája kevésbé volt gondolati-asszociativ tartalommal terhelve,

mint a hagyományos feladatok.

Sztereometrikus hatásu, simafalu tömbjének oldalait reneazánsz aediculák diszitik,

bejáratát pedig egy timpanonos-oszlopos portikusz alkotta. Görög formákat alkalmazott a

müncheni Propyleák épitményén is, mely a Glypthothek szomszédságában München egyik

legszebb terét disziti. A Regensburg melletti Walhalla a germán mitologia hőseinek emlékére

épült,a Dunára néző hatalmas lépcsős épitményen, görög dór peripterosz templom

formájaban.

Klenze nevéhez füződik Münchenben a kormányzati negyed diszes főutvonalának, a.

Ludwigstrassenek a kitűzése is. Ezen a reprezentativ utvonalon épült fel tervei szerint a

Königsbau a királyi kormányzati hivatalok székhelyének épületegyüttese már itáliai korai

reneszánsz stilusban,

Fr. v. Gärtner /1792-1847/, Klenze riválisa és Lajos kedvelt épitésze még tovább

lépett a historizmus irányába. Legszebb alkotásait a középkori román és az itáliai korai

reneszánsz stilusokból szintetizált un. Rundbogenstil-ban alkotta. Még: Ludwigskirche /1829-

40/, az Állami könyrvtár /l831-40/ és az Egyetem épülete /1835-40/. Mind a három a

Ludwigsstrassen áll, melynek déli lezárását a toszkánai gótikus stilusban épült

"Feldherrenhalle" /1841-44/,: északi végét pedig a romai Constantinus diadalive nyomán

készült győzelmi kapu, a Siegestor /l843-52/ zárja le.

A romantika Bajorországban tartotta magát a legtovább, Utolsó nagy fellángolását azok a

müvek jelzik, melyeknek mesterei uj "nemzeti stilus" megteremtésén fáradoztak. I.Lajos

utóda, II.Miksa támogatásável sok ilyen alkotás született.

Fr. Bürklein /l813-73/ volt ennek az irányzatnak a legismertebb képviselője. Gótikus

és reneszánsz formaelemek keverésével létrehozta az un. "Maximilian-stil"-t. F'őmüve,a

nagyméretü, kétszintes, öt rizalittal tagozott Maximilianeum /1857-74/ eredetileg egyetemi

kollégium céljaira szolgált, 1949 óta a bajor országgyülés és szenátus székháza, valójában

azonban München másik diszútjának, a Maximilianstrassenak a hatásos épitészeti lezárására

készült. A diszut, melynek városépitészeti koncepciója szintén Bürkleintól származik s

Ludwigsstrasse-val együtt a Romantika legsikerültebb városépitészeti megoldásai közé

tartozik. A Miksa-stilus legsikerültebb példái közé tartozik még Münchenben Felső-

Bajorország kormányának palotája, melyet szintén Bürklein épitett 1856-64-ben.

Ausztria épitészete a XIX. század első felében

Az osztrákok bár győztesen kerültek ki a napóleoni háborúból Bécs a XIX. Század

első felében még nem vehette fel a versenyt európai riválisaival. A XVIII. század végi

romantikus klasszicizmus jegyében alkotott I. Canevale /1730-1785/, aki Magyarországon is

dolgozott. Migazzi váci püspök, majd bécsi érsek megbízásából Vácott székesegyházat /1763-

1777/ és egy diadalívet /1762/, Bécsben a Josephinumot /1783-85/, a Közkórházat és az I.sz.

Katonai kórházat építette. Stílusa részben Soufflot-val, még inkább Ledoux-val rokon.

A XIX. század első felében a bécsi építészek közül egyedül P. Nobile /1773-1854/

emelkedett ez átlag fölé. A klasszikus formák átvételében szinte archeológiai pontossággal járt

el. Legismertebb műve a bécsi Heldenplatz-on álló Theseus templom /1820-23/, az Athéni

"Theseion" kicsinyített mása, mely Antonio Canova szobrainak szolgált antik keretéül, és a

Bécsi Burgthor /1824/.

Oroszország

Az orosz cári birodalomban a XVIII. században Nagy Péter cár alatt megkezdődött

fejlődés s XIX. század első évtizedeiben tetőzött. I. Sándor cár /1801-25/ idejében Szt.

Pétervár Európa legszebb városává fejlődött, A napóleoni háborúk után létrehozott

"Szentszövetség" leghatamasabb tagjaként nemcsak politikai vonatkozásban, de a tudomány

és a művészet terén is Európa vezető hatalma volt.

A romantikus klasszicizmus, a francia forradalmi építészek szellemében dolgozó

Thomas de Thomon és A. D. Zacharov mellett a harmadik jelentős építész, A. Voronyichin

/1760-1814/ az antik formakincs bőségesebb alkalmazásával homlokzatait oldottabban

építette meg mint az orosz epítészek általában. Mindhármukra jellemző a gigantikus méretek

biztoskezű megoldása és az alkotások mesteri beleillesztése a nagy boulevardok és terek

városképi együttesébe. A paestumi Poseidon templom architekturáját követi Voronyichin

Bányászati Intézete /1803-7/, míg a nagyméretű Kazanyi székesegyháznak a római Szent

Péter templom az előképe. Mindkettő Pétervárott épült.

A napóleoni háborúk utáni évtizedekben három európai jelentőségű mester dolgozott

Pétervárott. Klasszicizáló stílusuk nagyvonalúság és részletgazdagság vonatkozásában még

Napóleon empire-stílusán is túl tett. K. I. Rossi /1775-1849/ tervezte az Alexandra /Puskin/

színházát /1827-32/ és az arra merőleges Rossi utcát, a párizsi Rue de Rivoli változatát,

továbbá a Nyeva parti téregyüttes két jelentős épületcsoportját, a Szenátus és Szinódus

épületét, vaIamint mesterművét, a Nagyvezérkar épületét /1819-29/. Ez utóbbinak hatalmas

félkörívben vezetett épülettömbje hatásosan zárja le a Téli palota előtt elterülő gigantikus

teret.

A. Monferrand /1786-1858/ az Izsák-székesegyházzal /1817-57/ járult hozzá az

Admiralitás körül elterülő Nyeva-parti tércsoport architektonikus kiképzéséhez.

V. P. Sztaszov /1769-1848/ 1808-tól a pátervári cári palota és a Carszkoje Szelo

nyaraló kastély építkezéseit vezette. Az ő műve a pétervári Moszkva diadalív /1833-38/, mely

vasszerkezettel: és követ utánzó vaslemez borítással készült.

Moszkva építészeti fejlődésében V. I. Bazsenov /1739-99/, az un. Kreml-palota és a

vele kapcsolatos építészeti együttes tervezője, valamint a Paskov-palota és M. F. Kazakov

/1738-1812/, a Szenátus palotájának, a régi Egyetemnek, a Golicin-kórháznak és több más

jelentős moszkvai középületnek a tervezője játszottak a legfontosabb szerepet.

Az u.n. historizmus

A "historizmus" elnevezés többnyire vagy az egykori "eklektika" fogalmat takarja, vagy pedig

annál jóval szélesebben használható fogalom. Általános ma még, hogy ezzel a széleskörű

értelmezéssel szemben a szűkebbet használják. Mint fejlődési korszak, nem véletlen, hogy

legkorábban Európa nyugati felén vizsgálható.

Angol historizmus

Historizmusnak az európai és amerikai építészetben 1840-1900 között jelen lévő, és

szorosan a romantika történelem-szemléletéhez kapcsolódó áramlatát nevezzük, melyet a

történelmi stílusok felújítása jellemez. Kezdetei s XVIII. Sz. 2. felére nyúlnak vissza, amikor

is a "Gothic és a Classical Revival" keretében már történtek kísérletek a gótikus és az antik

klasszikus stílusformák utánzására.

A klasszicizáló romantika. Korában 1800 után szaporodott azoknak az építészeknek a száma,

akik nagy formakedvvel és jártassággal építettek klasszicizáló vagy gótizáló stílusban.

Schinkel mellett elsősorban J.Nash-re /1752-l835/ vonatkozik ez, aki épített gótikus várakat,

szalmafedeles vidéki kúriákét és London ujjáépítésére nagyszabású városrendezési terveket is

készített. Ez utóbbiakban nagyrészt klasszicista elvek érvényesültek.

Regent Park és Regent Street a Park Crescenttel /1811-től/ Trafalgar Squere,

Clarence House és a Carlton House Terrace /1820-as évek/.

A XIX. század első évtizedeiben Angliában a klasszikus és a gótikus formák közötti válogatás

legtöbbször a gótika javára dőlt el, különösen ami a középületeket és a templomokat illeti.

Szerepet játszott ebben a napóleoni háborúk éveiben megerősödött nemzeti öntudat és az a

történelmi felfogás, mely szerint ennek az öntudatnak a leghívebb tolmácsolója a nemzeti

stílussá avatott Perpendicular-gótika. Ez a gondolat öltött testet a londoni Parlament

épületében. /1840-50/, Ch. Berry és A. W. N. Pugin /1812-1852/ művében, a Gothic Revival

legnagyobb szabás alkotásában. Az angol világbirodalom óriásivá duzzadt közigazgatási

apparátusának székhelye és a hazafias érzelmeknek gyújtópontjaként szereplő ezen épület

keveréke az alaprajzban uralkodó szimmetriának és a tömegformálás festői szabadságának.

Sir Charles Barry /1795-1860/ tipikus "viktoriánus" építész volt. a kívánalmaknak

megfelelően az egyházi építészetben gótikus stílust alkalmazott, középületeknél és

magánpalotáknál az itáliai reneszánsz formákat részesítette előnyben. 1836-ban megnyerte az

angol parlament új épületére kiirt pályázatot, ahol a gótikus stílus előírás volt. Ezért, a

részletek megtervezésére magához vette August Welby Pugin-t, aki már - fiatal kora ellenére

is - bizonyságot tett a gótikában való jártasságáról.

Néhány fontos épület, részlet:

Ch. Barry: a londoni Parlament, 1840-1860.

Ch. Barry: Travellers Club és Reform Club, London, 1838-1840.

A. W. Pugin: Derby, templom, 1838-1839. /Tehát 26 éves korában építette./

Ch. Barry - A. W. Pugin. a londoni Parlament Victoria tornya kapuja,

Közben a különböző stílusokban való építés alternatívái is megszaporodtak. Amikor a

század közepe táján az érdeklődés a reneszánsz, majd a 70-es években e barokk felé fordult, a

neoklasszicizmus helyébe a neoreneszánsz, majd a neobarokk lépett. Ez a müncheni

klasszicistáknál és Ch. Berrynél már a harmincas években megfigyelhető Londonban Ch.

Barry a Travellers' Club-ot és a Reform Clubot neoreneszánsz stílusban tervezte.

Tulajdonképpen csak a neogótika őrizte meg szinte töretlenül érvényességét az egész XIX.

századon keresztül. Ez nem kis mértékben Ruskin népszerű elméleti munkásságának és Pugin

neogótikus épületeinek /Nottingham: székesegyház, (1842-44) Ramsgate: Szt. Ágoston

templom/, valamint agitatív erejű írásainak13 volt köszönhető. Az elsőben, a. Contrasts-ban

/Ellentétek/ a reformációt tette felelőssé a gótikának a középkor utáni lehanyatlásáért és

szerinte, mivel a reformáció az igazi keresztény hitet megrontotta, tanaiban eretnek és hamis

ezért az általa felélesztett antik művészet is hamis és a kárhozatba kerget. Szerinte csak az a

stílus lehet igaz és jó, amelynek igaz hit az alapja, ez pedig csak a gótikus stílus lehet, mert

csak annak a bázisa az isteni eredetű keresztény vallás, az igaz hit. A második és a harmadik

könyvében már összefüggéseket keres a gótikus stílus és az építőtechnikával, mint az egyes

részek funkciója között és ezzel folytatta a francia racionalistáknak az anyagszerűségre és a

funkciónak az épületben való megjelenítésére vonatkozó elméletét beleágyazva azt a gótikus

stílus és e keresztény templomépítészet sajátos szerepébe. /"A keresztény építészet- írja -

ellene van minden családinak. Mi egy istennek szentelt épületet sohasem készítenénk úgy el,

hogy az mesterséges eszközökkel különbnek tűnjön, mint az valójában. "/.

A kölni dóm 1842-ben megkezdett kiépítése nyomán megindult műemlék-

helyreállításokkal is hozzájárultak a neogótika nagy népszerűségéhez, a stílusformák jobb

megértéséhez, de ez az alapos "archeológiai" tudás egyúttal le is merevítette a neogótikát.

Ennek ellenére sok neogótikus alkotás épült a XIX. század 2. felében és díszíti még ma is

Európa nagyvárosait: Párizs: Ste-Clotilde-templom /Fr. Chr.

Gau, 1846-57/; Bécs: Votivkirche /H. Ferstel, 1856-79/; London: Igazságügyi palota /1874-

82/; Glasgow: Egyetem /1866/; Budapest: Parlemant-épület /1885-1905/; München és Bécs

városházái; stb.

Francia historizmus

Anglián kívül Franciaország volt a XIX. sz. 2. felében a burzsoázia legerősebb bázisa.

Ennek megfelelően az ipari forradalom itt is gyors technikai fejlődést indított el. Ez az építés

területén vas és acél szerkezetű nagy mérnöki létesítményeket kezdeményezett, továbbá a

vasnak, mint új építőanyagnak a magasépítésben való fokozottabb felhasználásához vezetett.

Másrészt azonban éppen az uralmon lévő nagytőkének vezető szerepe az államéletben olyan

reprezentatív feladatokat is adott az építészetnek, melyet akkoriban csak a historizáló formák

felhasználásával gondoltak egyedül jól megoldhatni. Amíg Angliában Ruskin esztétikai

nézetei és az ősök tiszteletéből fakadó romantikus múltba fordulás konzerválta a történeti

stílusokat, Franciaországban inkább a gyors meggazdagodásból fakadó szinte kielégíthetetlen

pompa volt a mozgató rugó. Nem véletlen, hogy a historizmus korában Angliában a

neogótika, Franciaországban pedig inkább a neoreneszánsz és a neobarokk lett az uralkodó

stílusforma.

A francia nagytőke erejét semmi sem bizonyítja jobban, mint az a nagyszabású

városrendezés, melyet III. Napóleon császársága alatt Haussmann Párizsban végrehajtott.

G. E. Haussmann /l809-91/ nem volt építész, de kíméletlen, furfangos, makacs

jogász és közigazgatási hivatalnok, akit III. Napóleon 1853-ban Párizs /Département de la

Seine/ prefektusává nevezett ki és megbízta városrendezési terveinek a végrehajtásával.

Haussmann 1870-ig maradt hivatalában és nemcsak teljesítette, de még túl is szárnyalta a

császár elképzeléseit. Közvetlen munkatársai: Alphand /zöld területek/, Belgrand

/közmüvesités/, Deachamp /városépítés/ és Hittorf /épitészet/ segítségével Párizst három

koncentrikus körúttal és azokat sugárirányban átszelő hosszú, egyenes boulevardokkal,

korszerű úthálózattal, közművekkel és nagy parkokkal látta el. A főútvonalak találkozásánál

köralakú tereket létesített a zavartalan közlekedés biztosítására, és a középületek megfelelő

városképi elhelyezésére. Párizs példája nyomán sok európai nagyvárost láttak ilyen körút-

sugárút rendszerrel /Bécs, Budapest/. Párizs újjáépítése sok feladathoz juttatta a francia

építészeket, akik közül hírnévben valamennyi fölé emelkedett.

Eugéne George Haussmann /1809-1891/, Párizs prefektusaként 1853 és 1870 között

kidolgozta és megvalósította a francia főváros gyökeres újjáépítését. nagyarányú

kisajátításokkal, részben a város történelmi szövetébe vágva 165 km-nyi /!/ új utcát,

sugárutat, körutat /"rue", "avenue", "boulevard"/ épített, jelentős közművesítést hajtott végre,

számos új középület /pályaudvar, vásárcsarnok, közművelődési épület/ megépítését

kezdeményezte. Városrendezési munkássága nagy hatással volt a XIX. sz. második felében

újjáépülő számos európai fővárosra, pl. Londonra, Berlinre, Bécsre, Budapestre és másokra.

Ch. Garnier /1825-98/, a párizsi operaház zseniális tervezője. Az operaház /1861-75/

városképi elhelyezése mintaszerű s Haussmann által kialakított sok "points de vue" egyikében

kapott helyet. Az épület homlokzatai, e csillogó foyer, a tetőzetig

érő hatalmas lécsőház és a nézőtér reneszánsz és barokk formákba vannak öltöztetve, minden

részlete funkcionálisan is átgondolt. Méltó kerete egy igen gazdag kor társadalmi

reprezentációjának. Nemcsak az operaházát, de a Monte Carlo-i kaszinó épületét /1878/ is

Európa-szerte utánozták.

Charles Garnier /1825-1898/ építész, a francia "stíluskeverő" historizmus jelentős egyénisége.

Főműve: a párizsi Operaház, 1862-1875. az Avenue de l’Opera tengelyében.

Az Operaház főhomlokzata "...az itáliai reneszánsz és XVI. Lajos stílusában épült..." A

díszlépcsőház esetében jóval többről van itt szó, mint a függőleges irányú közlekedés

megoldására szolgáló szerkezetről. Az új közönség - a nagypolgárság - reprezentációs

igényeinek kielégítéséről van szó.

Az alaprajzot vizsgálva a színházi előadás céljait ténylegesen - közvetlenül szolgáló, valamint

a közlekedés és a reprezentáció igényeit kielégítő terek közti arány figyelemre méltó. A

hosszmetszetnél az említett terek közti arányok még feltűnőbbek.

Eugéne Emanuel Viollet-le-Duc /1814-1879/ építész, régész, építészettörténeti és elméleti

szakíró, a középkori építészet történetének kutatója volt. Műemlék helyreállítási

tevékenységében a - ma már meghaladott - purista /"stílustisztaságra" törekvő/ irányzat egyik

legjelentősebb képviselőjeként teremtett iskolát. Építészetelméleti munkásságában és néhány

meg nem valósult tervében a XIX. sz.-i új építőanyagok és szerkezetek /vas, üveg/

alkalmazásának egyik úttörője.

E.-E.Viollet-le-Duc, bár Garnieval szemben alulmaradt az 1861-es operaházi

tervpályázaton, nem kevésbé volt híres, mint riválisa., elsősorban igen foglalkoztatott

műemlék restaurátori tevékenysége révén. Amiként Ruskin a középkorra alapozott

elméletével Scottot és az angol neogótikusokat lelkesítette, ugyanúgy lelkesítette Viollet-le-

Duc-ot V. Hugo regénye, a "Notre-Dami toronyőr". Angliában a neogótika azonban

elsősorban érzelmi és etikai alapon hódított, Viollet-le-Duc középkor-rajongását racionális

meggondolások fűtötték. Szerinte ugyanis a történeti stílusok között bordás boltozásával és

támív-támpillér rendszerével a gótika képviselte a legtisztább, legátgondoltabb és a

leggazdaságosabb szerkezeti elvet, melyet korának építészetében is gyümölcsöztetni lehetne.

"Entretiens sur 1'architecture" c. 2 kötetes művében /1854-68/ egyenesen azonos rokonságot

látott a gótikus vázszerkezet és a XIX. század vasvázas építési módja között. Lelkesedett

korának nagy mérnöki szerkezeteiért és síkra szállt az új anyagoknak, különösen a vasnak és

az új technikáknak az elterjesztéséért. Ennek ellenére, mint alkotó építész /Saint Denis:

templom/ sohasem tudott a középszerűségből kiemelkedni. Fantáziáját megkötötte az a

rendkívüli archeológiai felkészültség, amely 10 kötetes "Dictionnaire"-jéből és az igen nagy

számú középkori műemléknek az ő is a császár számára készítette. Restaurátori

munkásságában, melyek közül a legjelentősebbek Párizsban a Ste. Chapelle és a Notre Dame,

továbbá Vezelay, Amiens, Laon és Reims székesegyházai, valamint Carcasson vára műemlék

stílusegységének az újjáteremtésére, a későbbi korok hozzáépítéseinek, változtatásainak az

eltüntetésére és a mű szellemében történő kiegészítésére törekedett. Európai hatására

jellemző, hogy restaurálási felfogását a XIX. sz. 2. felében széltében hosszában követték. /Un.

purista, stílustiszta helyreállítási elv./

jóvoltából történt újjászületéséből is kiderül. Jó kapcsolata a császári házhoz sok megbízáshoz

juttatta. Egyik legsikerültebb és mintát teremtő alkotását Pierrefond várának helyreállítását

Fontosabb tervei:

Pierrefonds, középkori vár helyreállítása, 1858-1862.

Carcasson vára, tartó- és kötőelemek öntött és kovácsolt vasból.

Öntöttvas szerkezettel alátámasztott téglaboltozat rajza 1865-ből.

Gótikus stílusban tervezett templom szerkezeti rajza annak demonstrálására, hogyan

helyettesíthetők vassal és fával kő szerkezeti elemek, 1859.

Hangversenyterem /?/ terve, öntöttvas bordák által hordott téglaboltozattal, öntöttvas

támaszokkal, 1864.

Azok a francia építészek, akik nem tudták követni Garnier formatobzódását vagy

Viollet-le-Duc archeológiai pedantériáját, az egyszerűbb romanika felé orientálódtak. Ezek

közé tartozott P. Abadie /1812-84/, akinek a Montmartre-on álló Sacré Coeur temploma a

legismertebb alkotása, mely Párizs városképének ugyanúgy fontos eleme, mint az Eiffel.

torony. A kupolás templom a perigueuxi St. Front székesegyház hatását tükrözi.

Abadie és J. A. E.Vaudremer /1829-1914/ neoromán stílusából fejlesztette ki H. H. 1 Dr Sódor Alajos, A legújabbkori építészet története /XIX-XX. szd./, első rész. A XIX. század építészetének története /A romantika és a historizmus-eklekticizmus kora./ "A legújabbkori építészet története" c. tantárgy keretében tartott előadások vezérfonala. Kézirat, Budapest, 1981. Dr Merényi Ferenc, A legújabbkori egyetemes építészet története /1850-1914/ Dr Merényi Ferenc egyetemi tanár előadásainak vázlata, segédlet a IV. éves építészmérnök hallgatók számára. Budapest, 1986, kézirat

2 Szentkirályi Zoltán, Az építészet világtörténete, Budapest, 1980. Többek között 2. kötet, 287. oldal.

3 Major Máté: Az építészet sajátszerűsége c. műve bővebb értelmezést nyújt

4 A török birodalom visszavonulása, valamint a rendeződő itáliai erővisznyok is szerepet játszhattak.

5 Dr Merényi Ferenc id. műve nyomán

6 Nálunk ez a szokás már a reformkorban meghonosodott s hogy ez építészeti, építtetői szemléletben milyen pozitívumokkal járt, Annak ékes bizonyítékául szolgálnak Bölöni Farkas György, Széchenyi István, Wesselényi Polixéna vagy Szemere Bertalan utinaplói. Ezekre és a későbbi nemzedék - nem egyszer igényt-megszabó - tapasztalataira a későbbiekben, az egyes országok építészetének tárgyalásakor - esetenként - még hivatkozni fogunk.

7 Budapesten Szkalnitzky 1870-ben kezdi az építészettörténetet oktatni. 1870-ben lett professzor Steindl, 1872-ben (már nem Polytechnikumban) Hauszmannal a máig is meglévő módszert alakítják ki.

8 Boullée egyik elméleti írásában a titokzatos félhomály romantikus vízióját idézi, amikor arról ír, hogy holdfényben az épületek monumentálisabbaknak, tökéletesen éles kontúrjaikkal pedig valószerűtlenebbeknek és titokzatosabbaknak tűnnek, s mintegy átszellemiesítve az elpusztíthatatlanság szférájába emelkednek. A forradalmi építészetben ismét életrekeltek régen eltemetett ős-architektonikus gondolatok, a görögség újfajta megvilágításában az ősi, az archaikus, a dór, a durván megdolgozott kváderkövekből falazott támfal; mind olyan motívum, amelyben a legrégebbi és a legősibb az utópisztikussal és az absztrakttal lépett szenvtelen, rideg kapcsolatba.

9 Az ilyen és ezekhez hasonlatos kezdeményezésekkel kapcsolatosan találóan állapitja meg - a gazdasági-politikai okokat elemezve - a mai, kortárs amerikai építészettörténész: "...Amerikának időre volt szüksége ahhoz, hogy növekedhessen és térre, hogy terjeszkedhessen s ezért egyetlen fortélyt sem volt szabad lekicsinyelni és figyelmen kívül hagyni ahhoz, hogy az óvilág öntelt, elbizakodott országait meg lehessen téveszteni. A nemzetközi diplomáciá alattomos és veszedelmes küzdelmei közepette reális szükségletként merült fel egy olyan főváros létrehozása, amelyben tisztességesen lehet fogadni a diplomatákat. Egy ""annak rendje és módja szerint" felszolgált díszebéd, jól megtervezett és berendezett építészeti környezetben jó szolgálatot tehetett annak érdekében, hogy elhallgassák vagy éppen eltitkolják: nincs, egyáltalában nincs hadiflottájuk. Egy gazdagon terített asztal, válogatott borokkal jó szolgálatot tehetett a csődöt emlegető hangok ellensúlyozásában és az olyan középületek, mint a klasszicista State House /szövetségi állam parlament-épülete. Ríchmondban részben javíthattak azon a faragatlanság és durvaság látszatát keltő benyomáson, ami a fenyőerdők mentén fatörzsekból összerótt viskók láttán ébredhetett a szemlélőben..." /Fitch, J.M.. American Building, Boston, l948./

10 Két példa a klasszicizmus - két világháború közötti - továbbélésére:Henry Bacon : Lincoln Memorial, Washington, 1917. John Russel Pope /l874-1937/: National Archives /Országos Levéltár/, Washington, 72 korinthuszi oszloppal, bef..: 1939 /posztumusz mű/.

Richardson /1838-86/ északamerikai építész sajátos egyéni stílusát. Ez volt az első jelentős

kísérlet arra, hogy az amerikai építészet az európai historizmus kritikátlan átvételétől

megszabaduljon. Tanítványai: Mc. Kim és White a századvég leghíresebb építészei közé

tartoztak az USA-ban, és határozottan érezhető a befolyása a nálánál korszerűbb elveket valló

Root és Sulivan alkotásain is.

Németország építészetének néhány jellemző vonása a XIX. sz. második felében

A Német-Római Birodalom a XIX. század elején még több mint 1.800 /!/ kisebb-

nagyobb államból, királyságból, hercegségből, fejedelemségből állt. A XIX. század kezdetétől

fogva gazdasági, politikai, kulturális stb. okokból mind erőteljesebbé vált az egységes német

nemzeti állam megteremtésére irányuló mozgalom.

Az egyesítési törekvéseknek, a hegemónia megszerzésének lényegében két centruma volt :

Poroszország /a Hohenzollern uralkodócsalád égisze alatt/, Berlin-Potsdam központtal és

Bajorország /ahol a Wittelsbach család uralkodott/, München központtal.

A két centrum között rivalizálás folyt minden tekintetben, így az építészet területén is, a

történelmi kontinuitásra, a hagyományra hivatkozva, a historizmus jegyében. Akár címül is

adhatnók: az építészet a nemzeti egység szolgálatában.

Friedrich Gilly /1772-1800/ és Karl Friedrich Schinkel /1781-1841/ poroszországi-

berlini, valamint Leo von Klenze /1784-1864/, Friedrich Gärtner /1792-1847/ és Friedrich

Bürklein /1813-1872/ bajorországi-müncheni munkássága zömmel vagy teljesen a század

első felére esik, így az ott került tárgyalásra. Mindenesetre a század első felének nemzetközi

viszonylatban is legjelentősebb építésze Schinkel volt, aki a romantikus klasszicizmus alapján

alkotott iskolát teremtő életművet.

A XIX. század közepének, második felének legfontosabb német építésze Gottfried

Semper /1803-1839/, a historizmus szemléletén alapuló akadémikus - stílustiszta

neoreneszánsz - építészeti irányzat első és legjelentősebb egyénisége Európában. Színes,

mozgalmas élete volt. Münchenben Friedrich Gärtner tanítványaként kezdte, majd Párizsban

képezte magát. 1834-ben 31 éves, korában!/ már a drezdai Építészeti Akadémia tanára, ahová

11 Vanbrugh többször hangoztatta, hogy épületeinek "férfias" külsőt szeret kölcsönözni. Meglévő romemlékek és eredeti középkori részletek fenntartását is azért szorgalmazta, mert azok "oly eleven és kedves emlékeket ébresztenek egykori hős lakói iránt" és "mivel az ódon falak fák környezetében, vadon burjánzó cserjékkel, bokrokkal borítva oly lenyűgözően szép látványt nyújtanak, amit egyetlen tájképfestő sem tud reprodukálni."12

? . C. G. Langhans 1788-91-ben, Berlinben felépült Brandenburgi kapuja legjelentősebb e téren.13

? "Contrasts", "The True Principles of Pointed or Christian Architecture", "An Apology for the Revival of Christian Architecture in England", sorrendben 1836,1841 és 1843-ban jelentek meg.

Schinkel ajánlotta maga helyett. Itt építi meg első jelentős alkotását, a drezdai udvari

színházát /"Hoftheater"/, 1837-l84l, szerény, de jól funkcionáló alaprajzzal. Ez

tulajdonképpen operaház és egyebek közt arról is nevezetes, hogy itt mutatták be Richard

Wagner első sikeres operáit: a Rienzit /1842/, a Bolygó Hollandit /1843/, sőt a Tannhäusert

is /1845/, melyek mindegyike az egységesülő német kultúra egy-egy fontos lépcsőfokát

jelentette. Ez a színház 1869-ben leégett s az új épület, a Neues Hoftheater /"Opernhaus",

Operaház/ 1871-1878 között épült fel, Manfred Semper művezetésével. A második

világháború Drezdát különös kegyetlenséggel elpusztító bombázása nyomán súlyosan

megsérült épületet a 70-es években eredeti állapotában állították helyre, egy, a korszerű

igényeket kielégítő, ámde a történelmi városképet meglehetősen zavaró kiszolgáló-épület

rnellé építésével. 1841-ben Gottfried Semper tervei szerint kezdik építeni a drezdai Zwinger

együtteséhez csatlakozóan a Képtár /Gemäldegalerie/ épületét, melyet távollétében, l856-ban

fejeznek be, mivel neki az 1848-as forradalmi megmozdulásokban való részvétele miatt

menekülnie kellett. 1849 és 1851 között Párizsban, majd l851-től 1855-ig Londonban él és

dolgozik. 1855-től csaknem tíz éven át Svájcban, a híres zürichi műegyetem tanára, ennek

központi épületét is ő építi meg. Itt írja

meg 2 kötetes, kortársaira és az utókorra is erősen ható művét : "Der Stil in den technischen

und tektonischen Künsten" /"A stílus a technikai és tektonikus művészetekben"/ címmel,

l861-1863. E munkájából és egyéb írásaiból 1980-ban válogatás jelent meg Zádor Anna

szerkesztésében és bevezető tanulmányával, a Corvina kiadó gondozásában, "'Tudomány, ipar

és művészet" címmel. 1871-től Gottfried Semper meghívást kap Bécsbe, ahol Karl

Hasenauer-rel együttműködve részt vesz a Ring és az azt övező reprezentatív középületek

kialakításában.14

Egyik fontos terve a Drezda, udvari színház, 1837-1841, a drezdai második udvari

színház /operaház/, 1870-ben készült terv alapján l871-től l878-ig épült. A közelében van a

drezdai Képtár /Gemäldegaierie/, 1847-l856.

Münchenben, Bajorország fővárosában I. Lajos /uralk. 1825-1848, "Ludwigsrasse",

stb./, Majd II. Miksa /uralk. 1848-1864/, "Maximilian-Stil"/ erőteljes, céltudatos építkezéseit

II. Lajos /uralk. 1864-1886/ nosztalgikus álomvilága követi, ennek megvalósításához az

építészetet is eszköznek tekinti. Ez a bizarr, az építészeti környezet, a használati tárgyak, sőt

az öltözködés minden legapróbb részletére - a maga "történetiségében kiterjedő 14 Itteni - bécsi - munkásságát követően 1876-ban, 73 éves korában, a bécsi vitákba belefáradva szeretett Itáliájába - előbb Velencébe, majd Rómába - utazik, alkotásokban gazdag, kalandos életében megfáradva - meghalni.

anakronisztikus magatartás bizonyos mértékig az Osztrák-magyar Monarchiában is éreztette

hatását. II. Lajos mecénási tevékenységét tekintve Richard Wagner gondolatvilágában élt s a

wagneri "Gesamstkunstwerk" /kb.: totális, rninden vonatkozásra kiterjedő, minden művészeti

ágat igénybevevő műalkotás/ megvalósításáról ábrándozott, egy rég letűnt világ tartalmának

és külsőségeinek feltámasztására törekedett - a gőzvasút, a gyáripar kibontakozása, a nemzeti

államok és a gyarmati rendszer kialakulása idején.

Néhány fontosabb épület:

Neuschwanstein, kastély. Tervezte: Christian Jank udvari festő, építeni kezdte Eduard Riedel

/l8l3-1885/, folytatta és befejezte Georg Dollmann /1840-1895/, festői bajor környezetben,

1869-1871.

Említésre érdemes belsők a "trónterem", a "dalnokok terme" stb.

A linderhofi kastélyt építette Joseph Hoffmann /1840-1896/ és Georg Dollmann. Az

épület- és parkegyüttes 1869-től 1878-ig folyamatosan épült.

Herrenchiemsee-i kastélyt XIV. Lajos - a "Napkirály" - emlékére-tiszteletére, Versailles-t

utánozva, építette Georg Dollmann, 1878-től 1885-ig.

Fontosabb belsők: "kis tükörgaléria", "nagy tükörgaléria", "kék szalon".

A XIX. század második felének németországi építészetére egyébként a konzervatív

historizmus a jellemző, legalábbis a 90-es évekig. Néhány kivételtől eltekintve az egyébként

jelentős mennyiségű köz- és magánépületek épületfajtánként-típusonként jellemző

"stílustiszta" ill. "stíluskeverő" formavilágban épültek. Az előbbi főleg a középületekre

vonatkozik /pl. a városháza gótikus, a bíróságok barokk, a múzeumok klasszikus formákkal

épültek/, míg a különféle stílusok vegyítése főleg a bérházakra volt jellemző. Néhány

kiragadott példa:

H. F. Waesemann: Berlin, városháza, 1861-1870.

Georg Joseph Ritter von Hauberisser /1841-l922/: München, a régi egy részét is

magábafoglaló új városháza, 1867-1874; bővítve 1899-1909 közt.

Julius Raschdorf /1823-1914/: Köln, operaház, ép. l870-l872.

Martin Gropius /1824-1880, a Bauhaus-t megalapító Walter Gropius dédnagybátyja,/:

Berlin, Iparművészeti Múzeum, 1877-1881. Színes tégla homlokzat és elegáns hellénizmus:

Schinkel-hagyomány. /Itt figyelhetünk meg egy sajátos fejlődési kontinuitást : Schinkel -

Martin Gropius -Peter Behrens - Walter Gropius. A két utóbbiról majd a későbbiekben lesz

szó./

Friedrich Thiersch /1852-1921/: München, Igazságügyi Palota, 1887-l897, délnémet késői

barokk stílusban.

Paul Wallot /1841-1912/: Berlin, a Reichstag /a Parlament/ épülete/, 1884-1894.

Osztrák historizmus

A magyar szabadságharc leverése után Bécs városát többé már nem fenyegette

háborús veszedelem. Az 1850-es évek második felében megindult gazdasági-társadalmi

konszolidáció nemcsak lehetővé, de szükségessé is tette az Osztrák Birodalom - 1867-től

Osztrák-magyar Monarchia - fő- és székvárosának korszerű, reprezentatív és funkcionális

kiépítését. Ez a nagyszabású, tervszerű munka időben nagyjából egybeesik Haussmann párizsi

- hasonló célú - tevékenységével, de nagyságrendjében egyrészt meg sem közelíti azt,

másrészt az osztrák főváros történelmileg kialakult városszerkezetéből adódóan lényegében

különbözik attól. Ugyanakkor viszont sok tekintetben jelképül szolgált a század utolsó

harmadában Budapest mai arculatának kialakításához.

Bécsben 1856-ban a belvárost még falak övezik, a falak körül a "glacis" /a városfal

körüli, kifelé lejtő, ágyúval jól belőhető, kopáran hagyott terület/ volt található. A glacis-on

túl az akkori külvárosok - ma kerületek - gyűrűje helyezkedett el.

1858-tól folyamatosan és gyors ütemben épült a "Ring" /"Körút"/. A Ringen /Opern-, Burg-,

Karl Lueger Ring/ sorban a fontosabb középületek: Operaház, Képzőművészeti Akadémia,

Szépművészeti Múzeum /Kunsthistorisches Museum/, Természettudományi Múzeum

/Naturhistorisches M./, a Hofburg új szárnya, Igazságügyi Palota, Parlament, a Városháza

/Rathaus/, Udvari Várszinház /Hofburgtheater/, egyetem, fogadalmi templom /Votivkirche/.

Eduard van der Nüll /1812-1868/ és August von Siccardsburg /1813-1868/

tervezésében az Operaház 1861-től 1869-ig épült, tehát a, párizsi Operával egyidőben, a kor

kedvelt terminológiája szerint "...szabadon értelmezett reneszánsz stílusban...". /Az épület a

második világháború alatt bombatámadás következtében teljesen kiégett. Eredeti állapotában

állították helyre. /

Gottfried Semper 1871-ben érkezik Bécsbe, ahol Ferenc Józseftől építész-főtanácsosi

címet és rangot kap és megbocsátást az l848-as drezdai forradalmi magatartásáért. Karl von

Hasenauer /1835-1894/ társaságában megépíti a Kunsthistorisches Museumot.

Nehezen jönnek ki egymással, az új Hofburg-szárny és főleg a Hofburgtheater

építésekor összekülönböznek: Hasenauer császári-királyi barokkot akar /Ferenc József

kedvenc stílusát/, Semper, aki időközben "engedett a 48-ból", nem engedett a reneszánszból

és sértetten előbb Franciaországba majd Olaszországba távozott.

Közös műveik:

Semper - Hasenauer: Kunsthistorisches Museum, 1871-1882, Maria Theresien Platz Az

épülettel szemben épült Naturhistorisches Museum épülete lényegében ugyanilyen.

Semper - Hasenauer: a Burg-együttes - középületekkel határolt, katonai díszszemlékre

alkalmas tértervezett helyszínrajza. /Ebben a formában nem valósult meg./

Semper - Hasenauer: a Hofburgtheater, 1880-1886. A közös tervet részben módosítva

Hasenauer egyedül fejezi be 1888-ban, erősen "barokkizálva". (Az alaprajzi elrendezés teljes

egészében Semper koncepciója.)

Teophil Hansen /1813-1891/ dán származású építész, aki nyolc évig volt az athéni

műegyetem tanára. 1846- ban telepedett le Bécsben, ahol élete végéig számos köz- és

magánépületet épített, többnyire stílustiszta klasszicizáló historizmus jegyében. A már említett

Heinrichshof bérpalotán kívül egyebek közt ő építette a Musikverein palotáját /1867-1869/, a

Szépművészeti Akadémiát /1872-1876/ és a Tőzsde épületét /1874-1877/. Főműve a

Parlament épülete a mai Dr. Karl Renner Ringen, a klasszikus görög építészet szellemében,

l874-1883.

Friedrich von Schmidt /l825-l891/ Németországból telepedett át Bécsbe, ahol 1859-

től az építészeti akadémia tanára volt. A középkor építészete, főleg a gótika jegyében építette

templomait, esetenként más stíluselemekkel keverve. Főműve a bécsi városháza /Rathaus/.

Otthon s külföldön is sokat restaurált, egyebek közt nálunk is, ő vezette a pécsi székesegyház

gyökeres átépítését.

Fr. Schmidt bécsi Rathaus-a a Dr. Karl Lueger Ringen, "...reneszánsz elemekkel

gazdagított gótikus stílusban...", 1872-1883-ban készült. Az épület 7 udvart ölel körül, tornya

98 m magas.15

Heinrich von Ferstel /1828-1883/ bécsi akadémiai képzettségének megfelelően

otthonosan mozgott a történeti építészeti stílusok formavilágában. Vérbeli eklektikus építész

volt: a Fogadalmi templomot /"Votivkirche"/ "tiszta" gótikában, Lajos Viktor főherceg

Schwarzenberg téri palotáját újklasszicista, az Iparművészeti Múzeum és az Egyetem

központi épületét reneszánsz stílusban építette meg. Másik fontos munkája a Votivkirche, 15 Nem Ring-téma, de ide kívánkozik Schmidt - akkor még külvárosi - Fünfhaus-i temploma, 1868-1875. Kupolája "visszaköszön" a budapesti Országháza épületén, Steindl Imre ugyanis évekig Schmidt tanítványa volt a bécsi Akadémián, sőt műtermében is dolgozott

fogadalmi templom egy Ferenc József elleni merénylet meghiúsulásának emlékére, 1856-

1879.

Épületei a Ringen:

Az Egyetem központi épülete, 1873-1884.

Az Iparművészeti Múzeum palotája a Stubenringen, 1866-1871. Benne figyelemre méltó a

központi csarnok16.

A Nemzeti Bank épülete a Herrengasse és a Strauch gasse sarkán, 1856-1860.

Presztízs-okokból Bécs is rendezett világkiállítást 1873-ban, ennek sikere azonban

csak korlátozott mértékű, látogatottsága a vártnál alacsonyabb, nem utolsó sorban a kitört

kolera-járvány miatt.

Ugyanitt rendezték meg 1884-ben az akkor világszenzációt jelentő Elektromos Kiállítást, az

első, katonai célokat szolgáló, nagy teljesítményű reflektorok kipróbálásával és

bemutatásával.

Az Amerikai Egyesült Államok építészete a XIX. század második felében17

A stílustiszta, majd a stíluskeverő eklektikus historizmus építészetének elterjedése a

polgárháborút /1861-1865/ követő gazdasági fellendülés időszakára jellemző. Az

"akadémikus" - stílustiszta - historizmus jegyében építette középületeit egy háromtagú

építészcsoport: Charles Follen Mckim (1847-1909), William Rutherford Miead /1846-

1928/ és Stanford White /1853-1906/. Ugyanők kötetlen alaprajzú - e tekintetben az őket

követő nemzedéknek előképül szolgáló - családiház-építészetükben a sajátos "Shingle

Style" /"zsindely-stílus"/ képviselői: a falakat - s gyakran a tetőt is - nemes fából /tölgyből,

nemes fenyőből sőt cédrusfából is/ készült zsindellyel burkolták. Ezt az eljárást a népi

építészetből "nemesítették át" az igényes kertvárosi családi ház építészetbe.

Néhány jellegzetes középületük, ill. "Shingle Style" családi házuk:

New York, a Columbia Egyetem könyvtára, 1893.

Boston, közkönyvtár 18 (1887-1895.)

Newport, ifj. Isaac Bell családi háza, "Shingle Style", 1882.

Henry Hobson Richardson (1838-1886) a párizsi Ecole-de-Beaux-Arts-on végezte

16 v.ö.: Budapest, Szépművészeti Múzeum, reneszánsz csarnok.

17 A "Csikágói iskola" és Frank Lloyd Wright munkássága első periódusának ismertetése nélkül.

18 V.ö.: a Labrouste-féle párizsi Ste Geneviéve könyvtár homlokzatával, mindkettő "neoreneszánsz".

tanulmányait, onnan ered vonzódása a délfranciaországi román stílus iránt. Legtöbb alkotása

éppen ezért az "akadémikus" - stílustiszta „neoromán" stílus kategóriájába tartozik s e nemben

gazdag alkotófantáziával kora átlagán felülemelkedve nemzetközi viszonylatban is iskolát

teremtő alkotóművész.

Kiragadott példákként néhány épülete:

Boston, a Copley Square-en, Trinity Church /templom/, 1873-1877.

North Easton, Massachusetts állam, F. L. Ames Gate Lodge /parkbejárat és portáslakás/,

1881.

Pittsburgh, börtönépület, 1884-1888.

Quincy, Massachusetts állam, Crane Library /könyvtár/ 1880-l883.

Chicago, Illinois állam, Marshall Field áruház; kőburkolattal "álcázott" vas-vázas teherhordó

szerkezet, 1885-1887.

A családi ház építészetben ő is szívesen alkalmazta a "Shingle Style"-t : Quincy, Mass.,

Stoughton House, 1882-l883.

A késői - stíluskeverő - historizmus építészetének néhány kiragadott, jellegzetes

amerikai példája, néhány jelentős mestere:

Frank Furness /1839-l9l2/: Philadelphia, Képzőművészeti Akadémia, 1872-1876.

Arthur B. Mullet /1834-1890/: Washington, Hadügyi és Tengerészeti Minisztérium,

ma Executive Office Building /az elnöki hivatal irodaépülete/, 1871- 1875; a "francia

második császárság" - reneszánsz és barokk kevert - stílusában.

Charles B. Atwood /1849-1859/: a Képzőművészetek Csarnoka az 1893-as csikágói

világkiállításon.

"Balloon-frame" /"felfújt" vagy "léggömb” luftballon - vázas szerkezet eredetileg népi

építkezési mód volt. Előregyártott, előre leszabott elemek; méretkoordináció; szerelhetőség

egyszerű szegezéssel, ami nem igényel különösebb szakismereteket. Az előre leszabott,

készen vásárolható fa tartószerkezeti elemektől és a szegtől már csak egy lépés a méretre

szabott acélgerenda, a csavar és a szegecs. Mint ilyen, ez a "balloon frame" szerkezet a

későbbi acélváz szerkezetek közvetlen előképe.

Emeletes épület, "balloon frame" szerkezetű például a chicagói Saint Mary templom

(1833).

Az első - ismert - ilyen szerkezetű középület; az 1871-es nagy tűzvész során pusztult

el.

"Land Ordinance" szerinti, raszter jellegű telekosztás, az úgyszólván tetszés szerinti

magasságba szerelhető acélváz szerkezet és a kényelmes biztonságos függőleges irányú

személy- és teherszállítás műszaki problémájának megoldása megnyitotta az utat a magasba-

építés lehetősége előtt. A Land Ordinance szerinti vízszintes sorolás mellett a függőleges

sorolás e lehetősége más tényezők mellett a "Chicagói Iskola" igencsak fontos jellemzője.

A magasház kialakulása szempontjából fontos eredmény Elisha Graves Otis cégének

terméke, a világ első biztonsági felvonója, 1853-ban. New York, Broome Street-en, az első

személyfelvonóval felszerelt nagyáruház épült fel, 1857-ben.

A technika fejlődésének hatása a XIX. század második felének építészetében

Anglia

A XIX. század második felének építészetére a historizálás volt a jellemző, de erre a fél

évszázadra esik a mérnöki építészet rohamos kibontakozása is, mely kisérője volt a gyors

iparosodásnak és a közlekedés rendkívüli fejlődésének. Angliában, ahol elsőként zajlott le az

ipari forradalom, akkoriban épült nagy méretű vidéki kastélyok és új templomok

végeláthatatlan sora mindennél jobban bizonyítják ezt a gyors fellendülést. Ennek

megfelelően Angliában épültek az első nagy mérnöki létesítmények, nagy fesztávolságú

vasszerkezetű hidak és vas-üveg csarnokok. Ezekben egy ideig a vas, majd később az

acél, új, nagy jövő előtt álló építőanyag lépett a történeti építészet kő- és tégla-szerkezeteinek

a helyébe. A legkorábbi vasszerkezetű hidak úttörő mestere Th. Telford, 1757-1834/ volt, aki

kőművesként kezdte pályafutását, később azonban templomokat és hidakat is tervezett,

kivitelezett. 1800-ban javaslatot tett a London-Bridge újjáépítésére egy vasból készült olyan

hídszerkezettel, mely a 200 m fesztávolságot egyetlen ívvel hidalta volna át. Különösen vas

függőhidjaival hívta fel magára a figyelmet. Ezek közül a 177 m fesztávú Menai Strait /1819/

és a Conway-híd /1826/ merész., szerkezetükkel úttörő jelentőségűek voltak.

Anglia legszebb vasszerkezetű függőhídja azonban nem Telford, hanem a már

mérnöki kiképzésben részesülő I. K. Brunel /1806-59/ nevéhez fűződik, aki a mérnöki

tudományok szinte minden ágát igen magas szinten művelte: tervezett hidakat, alagutakat,

vasutat, hajót, kikötő építményeket stb. 1829-ben tervezte a bristoli Clifton-hidat, a legszebb

angol függőhidat, és irányításával építették a London-Bristol vasútvonalat, a Box-alagutat és

a londoni Paddington Station vasútállomást /1852-54/. Legismertebb hídja az 1859-ben

felavatott Saltash-híd.

A vasszerkezet bevonulása a "nagy" építészetbe.

A szemnek hozzá kellett szoknia és hozzá kell idomulnia az új építőanyagokból vasból és

üvegből készült új szerkezetek látványához.

Ilyen például a fribourgi (Svájc) függőhíd a Sarine folyó felett, 1832-1834, ép. Joseph

Chaley. A híd nyílása 300 m.19

Néhány jelentősebb angliai híd, ma már legtöbbjük az "ipari archeológia" féltve őrzött

emléke:

Abram Darby és John Wilkinson: az első öntöttvas szerkezetű - 30,5 m nyílású - híd

Coalbrookdale-nél, a Severn folyó felett, 1777-1779.20 A sunderlandi vasszerkezetű híd,

nyílása kb. 72 m, ép.: 1793-1796.

Conway, /Galles/, függőhíd, középkori stílusban, az I. Edward korából származó középkori

kastély mellett, 1819-1824. Építője Thomas Telford /1754-1837/ mérnök, kora

legjelentősebb hídkonstruktőre.

Isambard Kingdom Brunel /1806-1859/ építész és mérnök: függőhíd az Avon folyó felett

Bristolnál, /Clifton Suspension Bridge/. A pilléreket egyiptomi motívumok díszítik. terv:

1831, építeni kezdték 1837-ben. /W. H. Barlow fejezte be 1864-ben./

Benjamin Baker és John Fowler: a skóciai Forth folyó torkolata /"Firth of Forth"/ feletti híd,

épült: 1881-1889.

H. Jones, J. W. Barry és N. Wolfe: a londoni szétnyitható - Tower Bridge, 1886-1894.

Fontos új feladat: a technológia követelményeit szolgáló, célszerű ipari épület.21

Bulton és Watt: fonodaépület, 1801. Az első ismert fémvázas, öntöttvas szerkezetű ipari

épület terve. Az épület méretei: 140 x 42 láb, vagyis kb. 42 x 13 m. Hétszintes, háromhajós

épület. Az öntöttvas úgy helyezkedik el benne mint egy óra szerkezete az óra tömör falú

dobozában.

A Bolton-ban /Anglia/, 1800 körül épült szövőgyár tetőemelete még fa fedélszékkel készült.

19 Részlet Szemere Bertalan /1812-1869, politikus, 1848-ban belügyminiszter, később Kossuth miniszterelnöke és belügyminisztere/ ifjúkori, 1837-ben írt utinaplójából: "...Az emberésznek remekei közt Helvét-országban talán legbámulatosabb a friburgi vassodronyhíd ...", amely a megterhelt delizsánsz alatt "...úgy hajladozék, mint vékony ágtető a jóllakott madár alatt. Bízám, nem szakad le, mert hiszen 1834-nek októbere óta szüntelen jönnek és mennek rajta, de hiában, szoknunk kell vékonyságban nagy erőt hinni. E gyönyörű, bátor mű, két hegy ormán függve, könnyen lebeg és inog a légben, mint egy pókszövet; a szél játszik, de nem bír vele..." /Utazás külföldön. Válogatás Szemere Bertalan útinaplójából. Helikon Kiadó, 13p., 1983./

20 Zólyombreznó /ma Szlovákia/, öntöttvas szerkezetű híd a Kisgaram felett, 1811. Nyílása 10, szélessége 5 m. Szemmel látható az előzővel való rokonsága. Maderspach Károly konstruktőr, a ruszkabányai /ma Románia/ vashámor tragikus sorsú tulajdonosa építette. /Öngyilkos lett, amikor Haynau nyilvánosan megkorbácsoltatta feleségét a Szabadságharc idején tanusított hazafias magatartásáért./

21 Emlékeztetőül: már Schinkel útivázlatai közt is találunk ilyen témájú, 1826-ban Manchesterben és Edinburghban készült rajzokat és jegyzeteket

Egy másik, 1835 körül épült szövőgyár tetőemeletén öntött- ill. kovácsolt vasból készült

fedélszéke /mivel nincs szükség függőleges alátámasztásra a térben/ lehetővé teszi a

transzmisszióval hajtott korszerű szövőgépek elhelyezését és zavartalan kezelhetőségét.

A század világot átformáló találmánya: a vasút és ennek épületei építményei mint e korszakra

általában s Angliára különösen jellemző új feladatok:

Például a vasúti alagút bejárata, Hughborough Park, London. Középkori várkastély bejáratát

utánozza. A vasútállomások típusai alakulnak ki.

George Stephenson /1781-1848/: Liverpool, a Crown Street Station, 1829-1830, /lebontották/

az átmenő vasútállomás prototípusa. London, Euston Station, 1837 körül épült. A

fejpályaudvar prototípusa.

Lewis Cubitt /1799-1883/ tervezi a londoni Kings Cross Station fejpályaudvar, 1851-1852-

ben. Isambard Kingdom Brunel /a már említett Clifton Suspension Bridge konstruktőre/ és

Matthew Digby Wyatt /1820-1877/ építész: London, Paddington Station fejpályaudvara

esetében (1852-1854) már a vas és az üveg dominál.

Henry Barrow és Roland M. Ordish műve a londoni St. Pancras Station, fejpályaudvar, 1863-

1865. A 213 m hosszú, 30 m magas és 75 m fesztávú csarnok 1889-ig, /Contamin és Dutert

420 m hosszú és 115 m fesztávú párizsi világkiállítási gépcsarnokáig/, az angol-francia

rivalizálásban világrekordnak számított.22

Tanulságos még a kör alaprajzú mozdonyszín és javítócsarnok, Londonban, 1874-ból,

öntöttvas szerkezetekkel. A londoni földalatti vasút, 1867-ben épült.

Historizáló gyárkémény minta-tervek készültek.23 Szívesen alkalmazottak a kerítés

alkatrészek öntöttvasból, lámpatestekkel.24

Celtenham, Londonban, West Side, Columbia Place No 5, loggiás megoldású egyemeletes

lakóépület, öntöttvas mellvéddel épült, XIX. sz. első felében. Ugyancsak Londonban,

Clevland Square No 4. alatt öntöttvas kerítés és balkon-kialakítás készült, a XIX. az. első

felében.25

A vas és az üveg elfoglalta helyét a kereskedelem reprezentatív épületein. A kereskedelmi

tevékenység lényegének megváltozása /"áru" eladás, a nagykereskedelem kifejlődése" árú- és

értéktőzsde/, új a hagyományostól eltérő megoldásokra készteti az építészt.22 Vasút a gyarmatokon. F. W. Stevens: Bombay, India, pályaudvar és hivatali épület, 1878. Felületképzése indiai épületek ornamentikájának felhasználásával készült.

23 /Közli R. Rawlinson: "Designs for factory, furnace and other tall chimneys", London, 1862./

24 /Közli I. N. Cottingham: "Smiths and Founders Director", London, 1823./

25 Jellemző az ugyancsak öntöttvasból készült meander-diszítés a balkon-lefedés "párkányának" "frízén".

Londonban, Finsbury Square, "A múzsák temploma" könyvesboltban, 1794 /!/, az öntöttvas

oszlopok /pillérek/ egyik első alkalmazása a "reprezentatív" kereskedelmi építészetben.

James Bunstone Bunning /1802-1863/ épülete a londoni, Coal Exchange. /széntőzsde,

1846-1849/. Egyike az első olyan építészeti alkotásoknak, melyeknek esztétikai jellegét a vas

és az üveg határozza meg.

Cuthbert Brodrick /1822-1905/ alkotása, a Corn Exchange, /gabonatőzsde/, Leeds,

Anglia, 1851-1853. A jóval későbbi, majdani háromdimenziós szerkezetek korai előfutárának

tekinthető az épület lefedése.

Fedett kereskedő-utca - a "Galéria" - a XIX. század második felének egyik sajátos jellegzetes

épületfajtája. A kereskedelem érdekeinek szolgálatán túlmenően gyakran a társadalmi

érintkezés egyik kedvelt fóruma is.

Néhány példa:

Samuel Ware: London, Burlington Arcade, 1818- 1819, fedett kereskedő-utca, a "galéria"

prototípusa.

Washington, Georgetown, USA, üzletház, 1865. A teljes rekonstrukció-korszerűsítés 1980-

ban készült el.

Giuseppe Mengoni /1829-1877/: Galleria Vittorio Emanuele II, Milánó, 1863-1867; a

befejező dekorációs munkálatok 1877-ig tartottak.

Alexander Nikanorovics Pomerancev (1848-1918): a GUM áruház Moszkvában, 1888-1895.

Eredetileg - galériaként - magánkereskedések voltak benne.

Frank Matcham: County Arcade, Leeds, Yorkshire, Anglia, tipikus "galéria", 1898-1900. A

XIX. század végéig Anglia csaknem minden jelentősebb városában épült ilyen fedett

üzletutca, nem egyszer más rendeltetésű épületek fedett udvaraként, esetenként utcákat

összekötő átjáróként.26

Tipikus feladat Decimus Burton /1800-1881/ növényháza, London, Kew Garden,

1845-1847 ("üvegház"). Egyébként Burton egy rideg klasszicista építészetet művelt, amely a

maga korában, a "Gothic Revival" idején már a "stílusépítészetben" is túlhaladott volt.

Paxton

A valóban új korszak kezdetét jelentő épület: a londoni Kristálypalota.

Az 1851-es londoni világkiállítás minden eddiginél nagyobb, a hasonló rendeltetésű párizsi

épületekkel rivalizáló kiállítási csarnokára pályázat alapján 245 terv érkezett. A nyertes Victor

Horeau (1801-1872) neves párizsi építész és konstruktőr tervének, akárcsak a többi díjnyertes

26 V.ö. Schmahl Henrik: az u.n. Párizsi-udvar, az egykori Belvárosi Takarékpénztár épületének földszintjén, amely a Ferenciek terét köti össze a Petőfi Sándor utcával; üzletek és eszpresszó található benne.

tervnek közös hibája volt, hogy nagy elemeket kívántak felhasználni, melyek az elbontás után

már nem lettek volna hasznosíthatók, továbbá az elemek legyártása és az épület elkészítése

sokáig tartott volna. Márpedig szorított a határidő. Zavar támad, a zsűri elkészíttet egy

hivatalos tervet, ezt opponálja meg - sikerrel - Joseph Paxton /1803-1865/ autodidakta

mérnök, építész, kertész, aki mindazideig csak néhány - egyébként igen tetszetős -

növényházat épített. Paxton tervének néhány előnye:

l. teljes előregyárthatóság.

2. Gyors szerelés (alig három hónap).

3. Szellemes vízelvezetés az öntöttvas pillérek belsejében.

4. Elbontás után minden alkatrész felhasználható. Fel is használták, amikor a világkiállítás

bezárása után az épületet 1852-ben elbontották és a London melletti Sydenham-ban újból

felépítették, állandó kiállítás céljára. Az épület 1936-ban leégett.

Paxton megkapta tehát a megbízást és az épületet a londoni Hyde Parkban határidőre fel is

építette.

Kristálypalota hosszúsága 1851 láb, az évszámmal azonos /kb. 564 m !/, szélessége

137 m, öthajós elrendezésű, a főhajó 21 m széles volt. Új, korszerű elv: a méretkoordináció.

Alapméret az akkor létező ill. időben legyártható legnagyobb üvegtábla, melynek hossza 4 láb

/kb. 1,2 m/ volt. Ennek kétszeresét, kb. 2,40 m-t használta Paxton - anélkül, hogy így nevezte

volna - modulként. Az öntöttvas pillérek 3 modulnyira álltak egymástól. Az egész épület

alapterülete több mint 70.000 négyzetméter, a római Szent Péter székesegyház alapterületének

háromszorosa.27

Az épület belülről halványkékre volt festve: sajátos vizuális élmény, ami csak William Turner

festményeinek hatásához hasonlítható.

J. P. Vaudre francia szobrász tervei szerint ez alkalomra készült - későbarokk stílusú -

öntöttvas kandalló tervrajza és egy kivitelezett példánya is kiállításra került.

Historizáló, lámpatesttel kombinált, öntöttvasból készült kályha és öntöttvasból készült

zenepavilon prototípusa, barokk-rokokó stílusban, szintén.28

27 Közelebbi példa a méretek érzékeltetésére: a budapesti Szépművészeti Múzeum alapterülete kb. 12.000 négyzetméter, a Kristálypalotáé ennek csaknem hatszorosa volt!

28 Egy kortárs szakíró véleménye. Lothar Bucher, a 48-as események után Londonba menekült emigráns forradalmár, építész és szakíró, később Bismarck bizalmas tanácsadója írta: "...Az épületnek nem akadt ellenzője s az a benyomás mindazokra, akik azt látták, olyan romantikus szépséget jelentett, hogy az épületről készült reprodukciókat a legeldugottabb német falvak tanyáinak falán is meg lehetett találni. Figyelembe véve, hogy ez volt az első nem szilárd falazattal készült épület, a megfigyelők nem késlekedtek belátni, hogy mindazok a szabályok, melyek szerint mindaddig megítélték az építészetet, többé már nem érvényesek." "...A Kristálypalota forradalom az építészetben, ahonnan egy korszakot fognak datálni..."/Lothar Bucher: Kunsthistorische Skizzen aus der Industrieausstellung aller Völker, Frankfurt, 1852./

Telford és Brunel elsősorban mérnökök voltak. B. Bunnings /1802-63/ építész volt és

a londoni Coal-Exchange /széntőzsde, 1846/ épülete az első olyan vas-üveg szerkezetű

építményt mely már a magasépítmények körébe tartozik. Pár évvel később, 1851-ben

állították fel a londoni világkiállításon Paxton nagy üveg-vas csarnokát, mely impozáns

méreteivel és előre gyártott elemekből álló vasszerkezetével szemléletesen bizonyította ennek

az új építőanyagnak az életképességét, gazdaságos felhasználási lehetőségét.

J. Paxton eredetileg kertész volt, de 1850-től kezdve már csak építészettel

foglalkozott. 1836-40 között több növény- és üvegházat tervezett, köztük 100 m hosszút is, és

lefedésükre fém és üveg elemekből újfajta tetőszerkezetet konstruált. Elsősorban

lakótelepeket épített /1839-41/. 1850-ben, külön felszólítás nélkül, tervet nyújtott be a

Londonban megrendezett első világkiállítás nagy csarnoképületére. Terve kirobbanó sikert

aratott nem utolsósorban gazdaságossága és gyors elkészíthetősége miatt: az elemek

legyártásával együtt a 600 m hosszú és 3200 elemből álló épület 9 hónap alatt készült el.

Ez a "kristálypalota" nemcsak az adott funkcionális megoldásával vált

korszakalkotóvá, hanem azért is, mivel az előregyártás lehetőségeinek és előnyeinek a

bemutatásával a gazdaságosabb gyáripari termelésnek a magasépítésbe való bekapcsolására

mutatott jó példát.

A "kristálypalota" és a függőhidak nagy sikere ellenére mind a vas, mind az üveg

magasépítési alkalmazása a XIX. sz. 2. felében Angliában nagyrészt kiállítási épületekre,

pályaudvar peronokra, áruházakra és raktárépületekre korlátozódott. Ezeknek az anyagoknak

a szigorú célszerűsége és a természetéből fakadó körülményesebb díszíthetősége nem tette

népszerűvé őket a viktoriánus kor építészeinek és építtetőinek szemében. Hozzájárult ehhez a

kor nagy művészet teoretikusának, Ruskinnak tekintélye is, aki írásaiban - sok értékes, haladó

szellemű gondolat ellenére végső soron a történeti stílusok alkalmazását tartotta az egyedül

járható útnak az építészetben.

Vasszerkezetek Franciaországban

A historizáló vonal mellett azonban igen jelentős az a korszerű irányzat is, amely a

XIX. Sz. 2. felében Franciaországban is a vasnak, mint új, korszerű építő anyagnak a

felhasználását szorgalmazta. Még a szívvel-lélekkel historizáló Viollet-le-Duc is felismerte

ebben az új anyagban rejlő lehetőségeket, igazi propagálói mégis azok a mérnök-építészek

voltak, akik a vas felhasználásának lehetőségeit nemcsak papíron és elméletben, de nagyszerű

alkotások formájában a gyakorlatban is bizonyítani tudták.

Eltekintve a vas korai felhasználásától Franciaországban /Théatre Francais

kovácsoltvas tetőszéke, V. Louis, 1786; a Granarium vasszerkezetű kupolája, Belanger-

Brunet, 1811; a Botanikus kert üvegháza, Houhault, 1833; valamennyi Párizsban/, H.

Labrouste /1801-75/ volt az első, aki a vasat középületben nyíltan is meg merte mutatni.

Legismertebb művében, a párizsi Pantheon mellett álló könyvtárban /1843-50/ a nagytermet

igen karcsú vasoszlopokon nyugvó vasbordás dongaboltozattal fedte be. A külső

homlokzatokon azonban még mindig a hagyományos neoreneszánsz formák uralkodnak.

1868-9-ben épült fel másik könyvtárépülete, a Bibliothéque Nationale, melynek

olvasótermében és repozitoriumában szintén láthatóan alkalmazta a vasszerkezetet, karcsú

vasoszlopokon nyugvó vasbordás kupolák formájában.

Henri Labrouste, egyike a XIX. század első mérnök-konstruktőr építészeinek.

Fontosabb munkái:

Párizs, Sainte-Geneviéve Könyvtár, 1843-1850.

Párizs, Bibliothéque Nationale /Nemzeti Könyvtár/, 1862-1868/, olvasóterem,

kupola felülvilágítóval és öntöttvas pillérekkel. Figyelemre méltó a könyvraktár az

olvasóterem mellett.

L. A. Boileau /1812-96/ arról nevezetes, hogy elsőként alkalmazott látható

vasszerkezetet a templomépítészetben. /Párizs: St. Eugene, 1854-55./

V. Baltard /1805-74/ tervezte 1852-ben a Haussmann-féle városrendezési tervben

előirányzott párizsi nagy vásárcsarnokot, a "Les Halles"-t /1969-ben lebontották/. Templomai

közül a párizsi St. Augustin épült vasszerkezetű belső térrel /1860-71/. Victor Baltard építész

előszeretettel alkalmazott vasszerkezeteket, többnyire történelmi formákkal kialakított

homlokzatok mögé rejtve. E historizálás alól kivétel, elsősorban Haussmann érdemeként, aki

masszív épület helyett "egymás melletti esernyőket" kívánt látni, a párizsi Központi

Vásárcsarnok /Les Halles Centrales/, 1852-1859. 29

A vasszerkezetek további gyors fejlődésére a világkiállításokon és különböző ipari

vásárokon felépült kiállítási csarnokok voltak igen kedvező hatással. A XIX. sz. 2. felében,

amikor az ipari fejlődés a legmagasabbra lendült, igazán alkotó építészet számára csak az

ipari termékeknek ezek a reprezentatív seregszemléi nyújtottak lehetőségeket. Ezek a

kiállítások előmozdították a versenyszellemet, felkeltették a vágyat a megelőző eredmények

túlszárnyalására, s ez az alkalmazott építészetre is érvényes volt. Ez a versengés hozta létre

29 Az épületet 1975-ben sokak tiltakozása ellenére bontották le.

1851-ben Paxton "Kristálypalotájától" kezdve - az ideiglenes jellegű épületek számára

különösen alkalmas merészebbnél-merészebb vasszerkezeteken át a világkiállítások csúcsát

jelentő 1889-es párizsi kiállítás 300 m magas Eiffel tornyát és a Galerie des Machines-t. Az

utóbbinak 420 m hosszú, 115 m széles és 45 m magas terét 20 db egymásnak támaszkodó,

egyenként 2-2 szegmensiből álló csuklós tartóval alakította ki Cottamin mérnök és Dutert

épitész.

G. Eiffel (1832-1923) mérnök volt az 1889-es kiállítás acéltornyának a tervezője. A

Szajna partján álló, 17 hónap alatt felépült torony révén a fémszerkezet végérvényesen

bevonult az építészeti alkotások sorába. Hasonlóan értékesek Eiffel acélszerkezetű hidjai

mind technikai, mind esztétikai vonatkozásban /Douro-hid Porto mellett, l876; Garabit-

viadukt, l880-4/.

Fontos építészeti feladat : a kiállítási épület. A világkiállítások néhány fontosabb épülete:

Az első ipari kiállítás a Mars-mezőn, 1798 /!/.

London, világkiállítás, kristálypalota, 1851.

Az 1855-ös párizsi világkiállítás ipari csarnoka, középhajója, 48 m fesztávú; szerk. terv.:

Gustave Eiffel.

Az 1867-es világkiállítás öthajós központi épülete.

Az 1878-as világkiállítás gépcsarnoka, szerk. terv Gustave Eiffel.

Contamin konstruktőr/ és Charles Dutert /építész/: az 1889-es világkiállítás gépcsarnoka,

hossza 420 m, a fesztáv 115 m /!/. A háromcsuklós ívtartó 412 tonna függőleges terhet ad át

az alapnak.

Az 1900-as világkiállítás "nagy műcsarnoka" is említésre méltó, "az elektromosság

palotája"-val együtt.

Gustave Eiffel , az Ecole Politechnique-n tanult, kora legjelentősebb konstruktőre

volt. Épített vasúti és közúti hidakat, áruházakat, kiállítási csarnokokat, pályaudvarokat,

gáztartályokat /új városképi elem!/, gátakat, stb. Louis-Auguste Boileau /1812-1896/ építész

és Gustave Eiffel konstruktőr munkája a Bon Marché Áruház, Párizs, 1867.

Gustave Eiffel nevéhez fűződik a Garabit-viadukt a Truyere völgy és folyó felett, 1880-1884;

nyílása 165 m és kb. fél km hosszú.

A new yorki Szabadság-szobor fémváz szerkezetét Gustave Eiffel tervezte, a szobrász

Auguste Bartholdi volt, 1884.

Az Eiffel-torony, az 1889-es világkiállítás, a maga idején sokak által vitatott, szenzációja 300

m magas.30 Az Eiffel-torony személyfelvonójának teljesítménye 2500 személy/óra volt; két 30 Magyarországi példa: Budapest, Nyugati pályaudvar, 1874-1877.

átszállással 7 perc alatt ért fel a legfelsőbb szintre.

Az 1889-es párizsi világkiállítással tetőpontjához ért a vas- és acélszerkezetek

fejlődése. Addig amíg Franciaország ezen a téren továbbra is megtartotta vezető szerepét,

építőművészet vonatkozásában stilisztikai szempontból semmit sem produkált, ami

jelentőségben az angol lakóház építészettel, az un. "Domestic-Revival"-lal, a nagy Chicagói

Iskola eredményeivel összehasonlítható volna. Csak 1900 körül a Guimard által képviselt Art

Nouveau-val és Perret, valamint Tony Garnier úttörő terveivel kapott új

lendületet a franciaországi építészet.

Századforduló építészete

189o-1914

A századforduló építészete sokáig félreismert (és félremagyarázott) tevékenység volt,

hiszen a modernizmus létjogosultságához hozzá tartozott az azt megelőző "buja és értelmetlen

formatobzódású" stílus tagadása. A századforduló építészete azonban nem volt más, mint a

polgári építészet kialakulására jellemző historizmus és XX. századi kifejlett formája, az u.n.

funkcionalizmus közötti, rövid ideig tartó, de folyamatában is szervesen illeszkedő átmenet.

A XIX. század utolsó évtizedeiben beértek a gazdasági-társadalmi fejlődés tárgyi,

szellemi-eszmei és személyi feltételei annak, hogy a historizmus stílustobzódásának

csődtömegét - az új anyagok és szerkezetek adta lehetőségekkel élve - az emberi környezet

alakításával, a tárgyak megformálásával foglalkozó művészek - köztük elsősorban az

építészek - végre felszámolják.

Az átmenet a történelmi stílusok utánzásából a modern építészetbe a történelmi

formák tagadásával kezdődik. Az építész az addig használt formák fegyvertára helyett a

természethez és a nép hagyományos tárgyalkotó művészetéhez fordul. Elveti - mert nincs

többé szüksége rá - a történelmi oszloprendet, a boltozatot, minden immár felesleges, valódi

és áltörténelmi szerkezetet és formát s helyettük az üveg, a kerámia, a vas, a vasbeton

tulajdonságainak megfelelő formákat, keres, vagy ilyeneknek vélt formákba kényszeríti

hagyományos és új anyagait, szerkezeteit.

Megjelenik, élni kezd és mindinkább elterjed a vázas és falkitöltő rendszer, a

rnesterségesen előállítható felületburkolás /falak, mennyezetek, padozatok/, a teherhordás és a

térelhatárolás különválasztását - s ezért szabadabb téralakítást - biztosító új szerkezeti

megoldások adta lehetőségekkel.

Az új természeti növényi eredetű ornamentika segítségével nemcsak az épületnek

jelentős részeit kívánja hangsúlyozni, de azt akár túlhajtva is, egyéni szabadságát is igyekszik

demonstrálni. Nem zavarja ebben az sem, ha az ilyen - sokszor a grafika hatását kereső -

szándékok megvalósítása során végül is, akarva-akaratlanul az anyag tulajdonságaival

ellenkező megformálás az eredmény. Így keletkeznek aztán a patkó alakú ablakok, a

legfantasztikusabb hajlatokkal megformált párkányok, bizarr oromzatok, buja növényindák

szeszélyes vonalai szerint kovácsolt vas teherhordó szerkezetek, kapuk és rácsok, függőleges

és vízszintes irányban homorúvá és domborúvá, hullámossá gyúrt-hajlított falsíkok.

E rövid életű, alig két és fél évtizedig tartó felszabadult tobzódás mögött azonban

komoly erők és szándékok feszítenek: a dogmákká merevedett történeti kánonoktól való

megszabadulás jegyében, az új anyagok és szerkezetek adta - immár kipróbált - lehetőségek

birtokában az ember új igényeinek kielégítését szolgáló újfajta építészet megteremtése.

Az építészét - és a képzőművészet - e valóban korszakalkotó, bonyolult folyamatát

megvalósító mozgalom elnevezése országonként más és más. Angliában többnyire Modern

Style-nak vagy Style Liberty-nek, esetleg csak egyszerűen Liberty-nek, Franciaországban és

Belgiumban Art Nouveau-nak, Németországban Jugendstilnek hívják. Olaszországban a Stile

Liberty vagy a Stile Floreale egyaránt használatos. Ausztriában a Sezession elnevezés dívik,

ebből származik a nálunk használatos szecesszió stílusmegjelölés ill. szecessziós jelző. Ez

utóbbi megjelöléssel azonban nálunk és még néhány más, kis európai nép /finnek, katalánok/

századfordulós építészetének egy bizonyos törekvésével kapcsolatosan csínján kell bánni. A

sajátos, nemzeti jellegű építészet megteremtésére irányuló mozgalmakat s azok ilyen

gondolatokat hordozó alkotásait a többé-kevésbé internacionális szecessziótól

megkülönböztetve, külön kategóriaként kell kezelni.

Anglia

Ruskin és Morris

J. Ruskin /1819-1900/ az építészetre és az általános művészet szemléletre két

vonatkozásban is nagy hatást gyakorolt, egyrészt az építészetben alkalmazandó általános

szabályok felállításával, másrészt meghatározott történeti stílusok propagálásával.

Főművében, a "Seven Lamps of Architecture"-ban /Az építészet hét lámpása/ /1849/,

az építészeti alkotások nélkülözhetetlen tartozékaiként az alábbi hét szempontot sorolta fel:

áldozat, igazság, erő, szépség, életteliség, monumentalitás, tökéletesség. Ugyanebben a

művében hangsúlyozta, hogy "nincsen semmi szükség új stílusokra.", mert "az építőművészet

történeti formái nagyon is megfelelnek a céloknak", majd felsorolja azokat a stílusokat,

melyek szerinte elég tökéletesek ahhoz, hogy általános tiszteletet érdemeljenek. Ezek: a pisai

romanika, a nyugatitáliai gótika, a velencei gótika és a korai angol "decorated" stílus.

Tanácsait az angol építészek, közük a legnevesebben, Scott és Butterfield is követték, sőt az

igen kritikus cambridgei Camden-mozgalom is csatlakozott hozzájuk, elsősorben liturgiai

okokból.

Ruskin következő könyve, a "Stones of Venice" /Velence kövei, 1851-1853/,

tartalmazta a híressé vált "On the Nature of Gothic" /A gótikus építészet természetéről/ A

fejezetet, melyben a középkori építészetet első ízben hozták kapcsolatba és tették egyenlővé

azzal a jóleső érzéssel, melyet az egykori kézműves érezhetett alkotásának létrehozásakor ez a

tézis később mozgató rugójává vált a Morris köré tömörült művésznemzedék

tevékenységének is.

G. G. Scott /1811-78/ Ruskin szellemében nem kiváltságos osztályok, hanem a nép

számára akart építeni. Alapelve az arany középút volt és ez rengeteg megbízáshoz juttatta.

Pályafutását szegényházak építésével kezdte, hírnevét azonban London Camberwell-ben

felépített ízig-vérig gótikus templommal, a St. Giles-el, alapozta meg. Ebben a romantikus

formagazdagságot már archeológiai pontossággal megrajzolt neogótika helyettesítette. Ezzel

egyidőben kezdte meg Chesterfieldben a plébánia templom restaurálását, mellyel kezdetét

vette sokat foglalkoztatott restaurálási tevékenysége.

1844-ben megnyerte a hamburgi Nikolai-Kirche-re kiirt tervpályázatot, s ezzel

nemzetközi tekintélyre tett szert.

Stílusára a francia és az angol érett gótika motívumainak szintéziséből alkotott

formakincs jellemző.

Ismertebb művei - sok-sok templomán kívül - Kelham Hall Nottinghamshire-ben

/l857/, a londoni St.Pancras Hotel /1865/ és a londoni Kensington parkban felállított Albert-

Mamorial /1864/. Scott nagy tudású, rendkívül lelkiismeretes építész volt, de nem volt zseni.

Különösen restaurátori tevékenységében figyelhető meg ez, ahol a kor szellemében

meglehetősen gátlás nélkül és kíméletlenül módosított az eredeti épületen. Tagadhatatlan

azonban - s ez az írásműveiből is egyértelműen kiderül - hogy a középkori építészetet

kiválóan ismerte.

Sir George Gilbert Scott /1811-1878/ építész Pugin követője, a viktoriánus neogótika, a

"Gothic Revival" jelentős képviselője volt. Erről az elvről azonban az építtető kívánságára -

esetenként hajlandó volt lemondani, akár a stíluskeverő historizmus eszközeivel élve is. Az

utóbbira példa: Külügyminisztérium, London, 1863-1868, főlépcsőháza említésre méltó.

A "Grand Hotel", London-Midland, a St. Pancras pályaudvar előtt, takarja az érkezési

csarnokot, 1868-1874., a gótikus stílus univerzális alkalmazhatóságának demonstrálására és a

"csúf", vasszerkezetű pályaudvari csarnok "profán látványának" eltüntetésére.

W. Butterfield /1814-1900/ a ruskini felfogásban historizáló gótikus építészet

Angliában, a XIX. sz. 2. felében, az ún. viktoriánus korszakban, a legtehetségesebb

kénviselője volt. Egymással festőien összehangolt formák és az alkalmazott színes

építőanyagok /kő, piros és sárga tégla/ sajátos agresszivitása festői hatást kölcsönzött

épületeinek. Egyéni stílusának szép példája Londonban, az All Saints templom /Margaret-

Street, 1849-59/. A mintásan falazott, nyerstégla homlokzatú templom és a hozzá tartozó

melléképületek egy kicsinyke udvar három oldala közül merészen csoportosított építészeti

együttest alkotnak asszimetrikusan elhelyezett toronnyal. Ez a kompozíciós felfogás Pugin óta

és Ruskin ösztönzésére ebben a korban Angliában igen kedvelt volt.

Addig, amíg Butterfield, Ruskin híveként, templomait kizárólag neogótikus

szellemben építette, lakóházaiban feltűnően kerülte a historizáló formákat. Ezzel mintegy

előhírnökévé vált Morris későbbi "Red House"-jának, melynek, racionális megoldása és

funkcionális formái szintén a ruskini elmélet szellemét idézik.

Ruskin munkásságában éppen ez a kettőség az érdekes; egyrészt ugyanis konzerválta a

historizmus formáit, másrészt viszont éppen ő kezdeményezte az építészetnek az erkölcs

szellemében történő megújítását is /szerkezeti őszinteség, anyagszerűség, becsületes munka/.

Mindez végül is a Morris-féle mozgalmon keresztül döntően hatott a kontinens építészetének

megújhodására is. Eredményei leglátványosabban lakóház-építészetben nyilvánultak meg,

továbbá azokban a művészeti mozgalmakban, melyeket "Arts and Crafts", "Jugendstil", "Art

Nouveau és "Szecesszió" névvel illet a művészettörténet.

Ezek a mozgalmak készítették elő véglegesen a XX. sz-ban a modern művészet és

építészet a kibontakozását.

Morris /1834-96/ ültette át elsőként Ruskin haladó szellemi gondolatait a gyakorlatba.

Nem volt építész, mégis igen nagy hatással volt kora építésznemzedékére elsősorban saját

lakóházával a "Red House"-val, melyet barátja, Ph. Webb épített számára, híven követve

Morris elképzeléseit. A vörös színű nyerstéglából épült egyszerű ház minden részletében

átgondolt, és hogy az mindenben megfeleljen használójának, a berendezés elkészítésére

iparművészeti munkaközösséget alapított. Cége tapétákat, színes ablakokat, mintás anyagokat,

bútorszövetet, szőnyeget, falkárpitot gyártott, melyeknek ornamentális elemeit nagyrészt

maga Morris tervezte. Később könyvnyomtatással is foglalkozott és ebből a célból betűket és

díszítéseket is tervezett. Ornamentikájára a felületen szétterülő, természet által ihletett

stilizálás a jellemző, mely azonban nemcsak az akkor divatos naturalizmussal állt szemben, de

a historizáló ornamentikával

Morris nemcsak munkásságával hatott s. Ph. Webb és R. N. Shaw körül tömörült fiatal

építészekre, de azokkal az előadásaival is, melyeket 1877-től rendszeresen tartott.

Előadásaiban pártfogásába vette az egyszerűséget, szembeszállt az anyagok hamisításával és a

szertelen díszítéssel, kemény szavakkal ostorozta a csúnya városképeket, a rossz épületeket és

használhatatlan, ízléstelen felszerelési tárgyakat. Mivel mindezen művészeti romlásért kora

társadalmát tette felelőssé, szocialistává és társadalmi reformerré vált. A szocializmust Morris

úgy értelmezte, mint tudatos visszatérést egy olyan életmódra, melyben a munka, kézműves

munka formájában, magát a dolgozót is kielégíti. Ebben az elméletben nemcsak a középkor

iránti lelkesedés, de Ruskin-féle tanok követése is tükröződik, valamint az a szilárd

meggyőződése, hogy minden művészetet a "népből, a nép számára" kell létrehozni. Ezt az

ellentmondást azonban, mely szerint a kézműves munka költségesebb, mint a gépi előállítás,

és így cégének kézi előállítású termékei a nép számára aligha hozzáférhetők, nem tudta,

feloldani. További reformokra és Morris elméletének újabb revíziójára volt szükség ahhoz,

hogy a művészet a XX. századra érvényes megoldáshoz érkezzen el, ahol a gyáripar

művészek közreműködésével olyan termékeket gyárt, melyek nemcsak

tehetős művészetkedvelőknek, de mindenkinek örömére szolgálhatnak.

Mindenesetre Morris érdeme ennek a fejlődésnek az elindítása és az ő tevékenységére

vezethető vissza, hogy olyan nagy művészek, mint H. v. de Velde vagy Behrens és olyan nagy

építészek, mint Voysey az ipari formatervezés felé orientálódtak.

Ph. Webb (1831-1915) érdeme a XIX. századi angol lakóháznak Morris szellemében

történő megreformálása. Ph. Webb munkája a Bexley Heath, "Red House" /"Vörös Ház"/, W.

Morris lakóháza, 1859-1860. Első jelentős építészeti feladatát, a "Red House"-t tehát Morris

számára készítette, akinek vállalata számára iparművészeti tárgyakat is tervezett. Legszebb

londoni és vidéki lakóházai közül, melyek oromzataikkal, zsindelyes tetősíkjaikkal,

előtetőikkel és fehér ablakkereteikkel igen barátságos megjelenésűek. Ezek közül ma már

csak a Standen-i áll. Belsőben szerette a fehér színű táblás falburkolást elegyítve gótikus

formaelemekkel.

Ph. Webb mellett az angol lakóház megújításában R. N. Shaw /1831-1912/ volt a

legeredményesebb. Webbnél tehetségesebb, alkotóbb szellemű és ügyesebb is volt. Ennek

megfelelően befolyása messze gyűrűzött, de Webbé intenzívebb és tartósabb volt, sőt Webb

még Shawra is hatott. Shaw társával E. Nesfield-del /1835-88/ tervezett neogótikus

templomokat /Middlesex, Bedford Park, 1880/, favázas házakat, vidéki kastélyokat és

kőszerkezetű lakóházakat. Intim hatás, egyszerű részletképzésű, helyi anyagokat felhasználó,

érett stílusa a XVII. századi holland ihletésű angliai téglaépítészetre vezethető vissza, kevésbé

a gótikára. Épületeinek belső kiképzését gyakran átengedte a Morris cégnek.

További munkái: Harrow Weald, Middlessex, Grims Dyke House, családi ház, 1872,

Leyswood, Sussex, családi ház.

Több épületének a híre bejárta Európát: a londoni New Zeeland Chambers /1872/ és a

Royal Geographical Society /1873/, saját lakóháza Hampstead-ban /1875/ és a Swan-House

/1876/. Shaw tervezte a világ első kert elővárosát a Turnham Green melletti Middlesex-ben, a

Bedford Park-ot.

A Morris és Shaw által képviselt új irányzatnak az elterjesztésében jelentős szerepet

játszott még Mackintosh is, mindenekelőtt azonban az Arts and Crafts mozgalom, mely 1888-

ban azzal a céllal jött létre, hogy a művészetet ismét összekapcsolja a művészi kézműiparral.

Legismertebb képviselői közé tartoztak: Mackmurdo, Voysey, az inkább társadalom reformer

és formatervező, mint építész C. R. Ashbee /1863-1942/ és V. R. Lethaby /1857-1931/, a

Morris-féle elvek alapján 1894-ben alapított londoni Central School of Arts end Crafts első

igazgatója. Ez volt az első építészeti iskola, ahol a tanulók részére, az egyes kézműiparok

elsajátítására önálló műhelyek álltak rendelkezésre. Bár a mozgalom egyedi előállítású

darabjai, ugyanúgy mint a Morris-félék, szintén csak a tehetősek számára voltak

hozzáférhetők, mégis közvetett eredménynek számit, hogy új szellemű dekoratív megoldásait

lassanként az ipari előregyártás is átvette.

Az Arts and Crafts példája nyomán jött létre 1907-ben Münchenben a "Deutscher

Werkbund" is.

Ch. R. Mackintosh /1868-1928/ 1896-ban megnyerte a, glasgowi Művészeti

Akadémia új épületére kiirt tervpályázatot egy olyan tervvel, melynek alaprajzai és

homlokzatai egyformán tiszták és racionálisak voltak. A homlokzati fémmunkákon és a belső

részletképzésben a szögletes formákat jól kiegészítik a dinamikusan elnyújtott, lágyan

hullámos vonalak. Mackintosh bútoraival és belső kiképzéseivel hatott az osztrák építészetre

is, amikor 1900-ban a bécsi Sezessionsgebäude-ban rendezett kiállításon munkáit bemutatta.

Senki a korabeli művészek közül nem volt képes a racionális és az expresszív elemeket oly

hatásosan összekapcsolni, mint ő.

A. H. Macmurdo /1851-1942/ nevéhez fűződik azok a szenvedélyesen elnyújtott,

indaszerűen tekerődző és lángnyelvekhez hasonlítható vonalaknak az első alkalmazása,

melyekben rejlő ornamentális lehetőségeket azután a német Jugendstil művészei aknázták ki a

legalaposabban.

Morris, Shaw és Mackintosh haladó szellemű törekvései ellenére Angliában

munkáslakóházak és munkástelepek, a gyártulajdonosok és a karitatív szervezetek pénzén

felépült bérkaszárnyák továbbra is megőrizték századközépi sötét, egészségtelen jellegüket.

Csak az Ebenezer Howard /1850-1928/ kezdeményezte kertváros gondolat szélesebb körben

való elterjedésével lettek a gyárak körüli munkástelepek emberileg elviselhetőbbek /Port

Sunlight és Bourneville/.

A családi lakóház építészetben Anglia megőrzi az 1900-as évek táján is vezető

szerepét Európában. Ez a Domestic Revival, melynek élén a századforduló táján továbbra is

Voysey állt, fokozatosan egyre jobban függetlenítette magát a történeti formáktól és végül

eljutott ahhoz a nemes egyszerűséghez, amelyet a chicagói iskola /USA/ az igazgatási és az

irodaépületekben, valamint áruházakban már korábban megvalósított. Az építészet alapvető

megújítására azonban Anglia már nem vállalkozhatott, ezt átengedte a kontinens építészeinek.

Anglia csak az 1920-as évek végén talált ismét komolyabb kapcsolatot a progresszív erőkkel,

igazán azonban csak a második világháború utáni években.

Angliában a John Ruskin /1819-1900/ szociális töltésű művészeti tanításaiból kiinduló

William Morris /1834-1897/ még 1876-ban megkezdte a kézműipar és az építészet, a

lakáskultúra megreformálására irányuló propagandatevékenységét. Walter Crane /1845-1915/

és Charles Robert Ashbee /1865-1942/ közreműködésével megalapította az Arts and Crafts

műhelyt. 1888-ban megtartott első kiállításuk nemzetközi feltűnést keltett, csakúgy, mint

Arthur Heygate Macmurdo /1851-1942/ 80-as évek elején publikált, az angol templomokról

szóló könyve, amelyben először jelent meg a szecesszióra később oly jellemző lágy vonalú-

hajlású homlokzati felületképzés.

Az angliai építészet vezető egyéniségei ebben az időben a Philip Webb /1831-1915/ és

Norman Shaw /1831-1912/ nyomán fellépő fiatalok, a már említett Ashbee, továbbá Charles

F. Annesley Voysey /1857-1941/, a századforduló idején nálunk is oly népszerűvé vált31.

Mackmurdo és Morris hatására az építészetet és a képzőmüvészetet egyaránt művelte. Szinte

kizárólag lakóházakat épített, melyek sohasem lépték túl az ésszerű kereteket, és amelyeknek

maga tervezte belső berendezési tárgyait is.

Mackay Hugh Baille Scott /1865-1945/ és mindenek előtt a korszak egyik - nemcsak

angliai vonatkozásban - legmarkánsabb építész-egyénisége, Charles Rennie Mackintosh

/1863-1928/. Ez utóbbi 1897-ben kezdte meg a skóciai Glasgowban az ottani Iparművészeti 31 Néhány építészünkre /egyebek közt Lajta Bélára/ komoly hatást gyakorlt.

iskola a modern építészet történetének egyik határkövét jelentő - székházának építését. Egy

évvel később alakult meg Ebenezer Howard /1850-1928/ kezdeményezésére a Garden City

Association /kertváros Társaság/, hogy néhány évvel később, 1904-ben megkezdjék az első

kertváros, Letchworth építését. Általában elmondhatjuk, hogy a lakásépítés, főleg a családi

ház építés századfordulói megújhodása nagy mértékben az angol építészek munkáin alapul.

F. A. Voysey munkája: "The Orchard" /"A gyümölcsös"/, Chorleywvod, saját háza,

1899-1900. M. H. Baillie Scott nevéhez fűződik: Midland, lakóház terve, 1906.

Trevista, cottage /= villa, vidéki lak/ terve, 1905. Ch. R. Mackintosh fő alkotása: Glasgow,

Képzőművészeti Iskola, 1897-1899. a könyvtár, készült: 1907-1909.

Ch. R. Mackintosh további művei: Helensburgh, "Hill House", családi ház, 1902. Glasgow,

Willow Tea Rooms, 1904.

Ebenezer Howard. /1850-1928/: Garden City /kertváros/, terve 1903-ban készült.

Harry Parker /1867-1941/ és Raymond Unwin /1863- 1940/: Letchworth Garden City, "Birds

Hill Area", beépítési terve, Ebenezer Howard elveit követi, 1903-ban.

Franciaország

Franciaországba kissé megkésve, a 90-es évek végén érkezik meg az Art Nouveau,

akkor viszont virágba szökken és - különösen Párizsban - az első világháborút megelőző

másfél-két évtized jellegzetes stílusává válik. Legismertebb képviselője Hector Guimard

/1867- l942/, a jellegzetes párizsi metróállomások építője. Auguste Perret /1874-1953/ már

csak klasszikus önmérsékletéből és az általa előszeretettel alkalmazott vasbeton szerkezetek

karakteréből következően is az irányzat egy sajátosan racionális válfajának reprezentánsa. Itt

kell megemlíteni Tony Garnier /1869-1948/ nevét is, aki jelentős városépítészeti és építészi

tevékenységével a modern francia építészet egyik előfutára.

Fontosabb épületek:

H. Guimard: Párizs, metrólejárat, 1899-1904.

H. Guimard: Párizs, Auteuil, Béranger-ház, 1894- 1898,

A. Perret : Párizs, Re Franklin, bérház, 1902-1903.

A Perret : Párizs, Champs-Elisées, szinházépület, 1911. Vasbeton tartószerkezeti rendszerrel

épült.

Georges Chedanne /1861-1940, egy építész, akit az utókornak még fel kell fedeznie/:

Párizs, a "Le Parisien" c. újság székházát tervezi, 1903-1905.

Tony Garnier: "Cité Industrielle" /1899-1904./ város tervét minden fontosabb épület- fajtára

lebontva elkészítette. A funkcionális város korai példája volt

Németalföld

Az angol mozgalommal párhuzamosan Belgiumban két jelentős építész- / ugyancsak

az Art Nouveau mérföldkövei. H. Van de Velde további épülete: Uccle /Brüsszel/,

Bloemenwerf, az építész háza, 1896. A weimari Iparművészeti Iskolában, /1906./ alakult meg

és működött 1919-től 1925-ig, Dessau-ba való átköltözéséig, Walter Gropius /1883-1969/

vezetésével a Bauhaus művészeti főiskola. egyéniség kibontakozásának lehetünk tanúi. Victor

Horta /1861-1947/ brüsszeli Népháza /Maison de Peuple, 1897/, Henry van de Velde /1863-

1957/ weimári Iparművészeti iskola épülete /1906/ és a kölni Werkbund kiállításra készült

színháza /1914Köln, bútorai, használati tárgyai is úttörő jelentőségűek s elméleti-

propagandisztikus munkássága is alapvető fontosságú. A hollandiai Hendrik Petrus

Berlage /1856-1934/ az amsterdami tőzsdepalota /1898-1903./ épületén a románkori építészet

történeti építészet formáinak szabad interpretálásától indult el és érkezett meg a történelmi

formák szolgai másolását tagadó építészethez.

V. Horta művei: Brüsszel, Hotel Tassel /Tassel mérnök lakóháza/, 1894-1856. valamint

Brüsszelben a Solvay-ház, 1894-1899. Van Etvelde-ház, 1894-1901, saját lakóháza, 1898-

1899. V. Horta tervezi a brüsszeli Népházat /Maison de Peuple/, tkp. Szakszervezeti székház,

1895-1899.

Paul Hankar /1859-1901/: Kleyer-háza Brüsszelben, 1898-ban épült.

Németország

Németországban 1892-ben a müncheni Sezession képzőművészeti kiállítás nyomán

keletkezett mozgalmat a Pan /1895/, a Ver Sacrum /Szent Tavasz, 1895/ valamint a Jugend

/Ifjúság, 1896/ című folyóiratok népszerűsítik. Ez utóbbi egyben névadója is a Jugendstil

elnevezésnek. A müncheni építészek között ezt az irányzatot képviseli Richard

Riemerschmid /1868-1957/, aki - mint a Jugendstil annyi más hivatott művelője - textil-,

üveg- és bútortervezéssel is foglalkozott. F. Riemerschmid tervezi a müncheni kiállítási

színházat, 1901-ben.

Az autodidakta August Endell /1871-1925/, müncheni Elvira fotóműterem-háza

/1896/ már egy kicsit az "Art Deco"-ba hajló szecesszió megnyilvánulása. Munkája még a

Berlin melletti Mariendorf lóversenypályájának lelátója, 1910.

Az északnémet Jugendstil kiemelkedő egyéniségei: Hans Poelzig /1869-1936/, Alfred

Messel /1853-1909/ a híres berlini Wertheim-áruházak építője és Hermann Muthesius

/1861-1927/, aki többéves angliai diplomáciai kiküldetése nyomán az ottani "Arts and Crafts"

mintájára, annak továbbfejlesztéseként 1907-ben egyik alapítója volt az immár sorozatban is

előállítható, művészi megformálású használati tárgyak készítésére és propagálására szervezett

Deutscher Werkbund-nak.

Legjelentősebb mindannyiuk közt Peter Behrens /1868-1940/. Az ő munkássága az

AEG elektromos turbinagyár épületével már a racionalista építészetbe torkollik /1908/.

Ezidőtől fogva nemcsak a hatalmas vállalat épületeit tervezi, hanem egyebek közt a

gyár által előállított elektromos-ipari termékeket is. Ő az első olyan építész, aki nagyüzemi

módon előállított fogyasztási cikkek formatervezésével folyamatosan, hivatásszerűen

foglalkozott. Saját háza Darmstadtban 1901-ben létesült.

Behrens tanítványa volt - a már említett - Walter Gropius a Bauhaus iskola és mozgalom

későbbi megalapítója, akinek 1911-ben tervezett Alfeld-i "Fagus" gyárépülete és az 1914.-es

kölni werkbund-kiállításra készített minta-gépgyár és iroda épülete már a modern építészet

úttörő produktumai.

Walter Gropius és Adolf Meyer /1881-1929/ tervezi az Alfeld an der Leine -ben

/Hannover közelében/, a "Fagus" cipő- és kaptafagyárat, 1911-1913.

W. Gropius és H. Meyer terve a minta-gyár- és irodaépület a kölni Werkbund-

kiállításon, 1914-ben.

A bécsi iskola, az osztrák szecesszió

Az osztrák főváros a Jugendstil egy sajátos változatának volt a központja. A bécsi

szecesszió vezető építésze, a mozgalom nemzetközi vonatkozásban is jelentős személyisége

Otto Wagner /1841-1918/, egyebek közt a híres Postatakarék és a földalatti vasút jellegzetes

állomásainak alkotója. Életművét tanítványai, Josef Maria Olbrich /1867-1908/, Josef

Hoffmann /1870-1956/ és Adolf Loos /1870-1933/ fejlesztik tovább; ez utóbbi 1910-ben

épített Steiner-féle lakóházával már átlépte a modern építészet küszöbét.

O. Wagner fontosabb művei: Bécs, Karlsplatz, metróállomás, 1894-1897., Bécs-

Schönbrunn, metróállomás, 1894- 1897., Bécs, az ú.n. "Majolika-ház" /bérház/,1898-1899.,

Bécs-Steinhof, templom, 1902-1907. Bécs, Postatakarék, 1904-1906.

Legkedvesebb tanítványa, J. M. Olbrich terve a bécsi Szecesszió kiállítási épülete, 1898. J. M.

Olbrich: Darmstadtban tervez tovább, épülete például az Ernst Ludwig-ház, kiállítási épület,

1859-1901.valamint, Matildenhöhe, az u.n."Hochzeitsturm", 1907. Szintén Wagner tanítvány,

J. Hoffmann terve a brüsszeli, Stoclet-ház, luxusvilla, 1905-1911.

A bécsi Adolf Loos tervezi: Montreaux, Svájc, Villa Karma, 1904., Bécs,

"Kärtnerbar", minimális területen, 1907., Bécs, Steiner-ház, 1910., Bécs, Scheu-ház, 1912.,

Bécs, Michaelerplatz, bérház, 1910.

Spanyolország, Katalónia

Barcelonában, a katalán tartomány székhelyén a nemzeti azonosság keresésének

jegyében a XIX. század utolsó évtizediben kibontakozik s, Renaixenca szellemi mozgalom,

amely a katalán élet minden aspektusára, a nyelvre, zenére, irodalomra, a képzőművészetekre

is kiterjed.

Az építészetben ez - akárcsak nálunk a magyar - ott a katalón nemzeti jelleg

keresésében nyilvánul meg s mint ilyen, ez a mozgalom - akárcsak nálunk - ha

eredményeiben nem is mindig vagy alig különbözik a szecesszió egy sajátos, helyi

változatától, jelentőségében és hatásában jóval több annál: A katalán nemzeti öntudatra

ébredés markáns megnyilvánulása és a többi művészettel szervesen összeforrt hatékony

eszköze.32

A katalán "Renaixenca" építész főszereplői: Luis Doménech i Montaner /l850-1923/,

Antoni Gaudi /1852- 1926/, Francése Berenguer /1866-1914/, Puig Josep i Cadafalch /1867-

1956/ és Josep Jujol /1879-1949/.

Bármennyire is kívánatos lenne, kellő ráfordítható idő - és valljuk be: megfelelő

illusztációs anyag hiány miatt is - itt most csak a nálunk is - ugyan extravagáns különcként -

ismert, félreismert Antoni Gaudi munkásságának rövid ismertetésére kell szorítkoznunk,

bízva abban, hogy a hiányok pótlása után a későbbi építészgenerációnak majd módja lesz a

többi - itt csak névvel és születési adatokkal megemlített - katalán építész munkásságával, így

a mozgalom összességével is megismerkednie. Antoni Gaudi munkássága egyébként a

"renaixenca" mozgalmon belül is a maga nemében egyedülálló jelenség. Ez a fiatal katalán 32 A nálunk ugyanebben az időszakban lejátszódó, lényegében azonos célkitűzésű építészeti mozgalommal Feszl Frigyestől Lechner Ödönig, Lechnertől Kósékig, a "fiatalokig", Lajta Béláig és Medgyaszay Istvánig majd a magyar századfordulós építészet tanulmányozása során kell foglalkozni, a nemzetközi összefüggések, analógiák és különbözőségek taglalását is ideértve.

építész a késői gótika reminiszcenciáiból kiindulva egy plasztikus, erőteljes, feszült

építészetet alkotott, úgy mondhatnánk talán - kissé bizarr szóképpel - hogy a helyi, barcelónai

gótikából kibontakoztatott sajátos katalán szecesszió barokkját. Mint minden analógia, ez a

jelző-sor is sántít.

Fontosabb munkái:

Barcelona, Sagrada Familia templom. 1884-től folyamatosan, haláláig építette, még ma is

épül s nem tudni, mikor fejezik be.

Barcelona, a Güell-család palotája, 1885-1889; homlokzati részlet.

Barcelona, Güell-park, 1900-1914; részlet

Barcelona, Casa Battló, 1905-1907; utcai homlokzat.

Barcelona, Casa Mila, 1905-1910;

Skandinávia, Finnország

A fentiekben vázolt célkitűzések - a kis népek azonosság-keresése miatt - külön a két

nép rokonsága s rokon sorsa miatt is különös jelentőséggel bír számunkra a századfordulót

követő évek finn építészete. Az első világháborút megelőző másfél évtized során a magyar

építészet - sajátosan magyar utat kereső - legkiválóbb képviselőinek szemléletére jelentős

hatást gyakorolt a híres építészhármas, Herman Gesellius /1874-1916/, Armas Lindgren

/1874-1929/ és Eliel Saarinen /1873-1950/ közös munkássága: az 1900-as párizsi

világkiállítás finn pavilonja, bank- és biztosítóintézeti székházépületeik /1901- 1903/, közös

műteremházuk /1903/, a finn nemzeti múzeum épülete /1908/, figyelemmel kisérték a

Saarinen 1904-ben nyert - önálló - pályaterve alapján épülő híres helsinki pályaudvar

alakulását /1910-1914/, valamint a fiatal Lars Sonck /1870-1956/ és Valter Jung /sz. 1879/

munkáit is.

H. Gesellius, E. Saarinen és A. Lindgren: lakóház a Helsinki melletti Otava-ban, 1901-1902.

XIX. szd. építészete, válogatott szakirodalom

(dr Merényi Ferenc nyomán)

Benevolo, Leonardo: Storia dell' architettura moderna, I-II kötet, Laterza Kiadó, Bari, 1960.

A 2. Kiadás: l964. Németül: Geschichte der Architektur des 19. Und 20 Jahrhunderts,

Callway kiadó, München, 1964. Angolul is megjelent.

Bonta János: Építészet és tömegtermelés, Műszaki Könyvkiadó, Bp., l963.

Bonta János: A korszerű építészeti környezet. Korunk tudománya. Akadémiai Kiadó, Bp.,

1972.

Boullée Etienne-Louis: Az építészet Poézise. Tanulmány a művészetről. Corvina Kiadó, Bp.,

1985. /A szöveget válogatta, a bevezető tanulmányt és a magyarázó jegyzeteket írta: Jean-

Marie Pérouse de Nontolos; fordította, a képeket válogatta és szerkesztette: B. Szücs Margit;

a magyar kiadás utószavát irta: Zádor Anna./

Collins, Peter: Changing Ideals in Modern Architecture. 1750-1950, London, 1965.

De Fusco, Renato: Storia dell'architettura contemporanea, Laterza Kiadó, Róma-Bari, 1982.

Frampton, Kenneth: Modern Architecture: a Critical History, Thames and Hudson kiad.,

London, 1980. Olaszul Storia dell'architettura moderna, Zanichelli kiad., Bologna, 1982.

Frampton, Kenneth és Futagawa, Yukio : Modern Architecture, 1851-1919, Rizzoli

International Publications, Inc., New York, 1983.

(A fenti mű szerves folytatása: Frampton, Kenneth és Futagawa, Yukio: Modern Architecture,

1920-1945, Rizzoli International Publications, Inc., New York, 1983.)

Giedion, Sigfried: Space, Time and Architecture, Harvard University Press, Cambridge,

Mass., USA, l. Kiadás: 1941, 3. Kiadás: 1954. (Olaszul: Spazio, Tempo ed architettura,

Hoepli kiad., Milánó, 1965. Németül: Raum, Zeit, Architektur, Ravensburg, 1965.)

Hitchcock, Henry-Russel: Architecture Nineteenth and Twentieth Centuries, The Pelican

History of Art, Penguin Books Ltd. , Harmondsworth, Midlesex, stb. , 1958.

Joedike, Jürgen: Modern építészettörténet, Műszaki Könyvkiadó, Bp., l96l. Az 1958-ban

eredetileg németül megjelent mű fordítása.

Kaufmann, Emil: Yon Ledoux bis Le Corbusier Ursprung und Entwicklung der Autonomer

Architektur, Verlag Dr. Rolf Passer, Leipzig-Wien, 1933.

Major Máté : Építészettörténet, III. Kötet, Műszaki Könyvkiadó, Bp., 1960.

Marosi Ernő /válogatta, fordította és az elószót írta/: Emlék márványból vagy homokkőből.

Öt évszázad írásai a művészettörténet történetéből. Corvina kiadó, Bp., 1976.

/Szemelvényeket tartalmaz - egyebek közt Goethe, Semper, Viollet-le-Duc építészettel

foglalkozó tanulmányaiból.

Merényi Ferenc : Romantikus és eklektikus építészet, Gondolat - Képzőművészeti Alap kiad.,

Bp., l959.

Merényi Ferenc : Magyar építészet 1867-1967, Műszaki Könyvkiadó, Bp., 1969; 2. Kiad.:

1970. /Az egyes fejezetek előtt összefoglalók a tárgyalt periódus egyetemes építészetéről;,

válogatott egyetemes és részletes magyar vonatkozású - annotált - bibliográfiával./

Mignot, Claude : L'Architecture au XIXe siécle, Office du Livre, Fribourg, 1983. Angolul:

Alrchitecture of the Nineteenth Century in Europe, Rizzoli International Publications, Inc. ,

New York, 1984.

Morant, Henry de: Az iparművészet története a kezdetektől napjainkig, Corvina Kiadó, Bp.,

1975.

Moravánszky Ákos : Építészet az Osztrák - Magyar Monarchiában, 1867-1918, Corvina

Kiadó, Bp., 1988. Ugyanez németül: Die Architektur der Donaumonarchie l867-1918, a

Corvina Kiadó, Bp., és a Verlag Ernst und Sohn, Berlin, közös kiadása, 1988.

Németh Lajos: A XIX. Század művészete. A historizmustól a szecesszióig. Corvina Kiadó,

Bp, 1974.

Pamer Nóra: Art Nouveau a belga építészetben, Műszaki könyvkiadó, Bp., 1979.

Pevsner, Nicolaus: Az europai építészet története. Nyugat-Európa építószete a X. Századtól a

XX. Századig. Corvina kiadó, Bp., 1972. /Az először angolul 1942-ben publikált mű hetedik,

1963-ban megjelent kiadásának fordítása./

Pevsner, Nikolaus: A modern formatervezés úttörői, Gondolat könyvkiadó, Bp., 1977.

Pók Lajos /vál., szerk., bev./: A szecesszió. Gondolat könyvkiadó, Bp., 1972. /Szemelvények -

egyebek közt - J. Ruskin, W. Morris, H. van de Yelde, 0. Wagner, H.P. Berlage, H. Obrist, H.

Muthesius, A. Loos, Lechner Ödön és mások írásaiból.

Raeburn, Michael /szerk./: Architecture of the western World, Orbis Publishing Ltd., London,

1980.

Ragon, Michel: Histoire mondiale de 1'architecture e de 1'urbanisme modernes, Casterman

kiad., Tournai /Belgium/, 1971-1972. Olaszul: Storia dell'architettura e dell'urbnistica

moderne, I-III kötet, Editori Riuniti, Róma, 1974.

Sármány Ilona: Historizáló épitészet az Osztrák-Magyar Monarchiában, Corvina Kiadó, Bp. ,

1990.

Schultze, Jürgen: Neunzehntes Jahrhundert, Holle Verlag, Baden-Baden, 1970. Olaszul: L'arte

dell 'Ottocento, Rizzoli Editore, Milánó, 1971.

Szentkirályi Zoltán: Az építészet világtörténete, II. Kötet, a Képzőművészeti Alap kiadása,

Bp., 1980.

Tafuri, Manfredo és Dal Co, Francesco: Architettura contemporanea, Electa Editrice, Venezia,

1976.

Tschudi Madsen, Stephan: Fortuna dell'Art Nouveau, Il Saggiatore kiad. , Milanó, 1967.

Vámossy Ferenc: Korunk építészete, Gondolat Kiadó, 1974.

Voss, Hans : Neunzehntes Jahrhundert, Umschau Verlag, Breidenstein KG, Frankfurt am

Main, 1969. Olaszul: L'Ottocento, Görlich editore, Milánó, 1973.

Wingler, Hans M. /Válogatta, szerkesztette és az előszót irta/: Gottfried Semper: Tudomány

ipar és művészet valamint egyéb írások az építészetről az iparművészetről és a művészeti

oktatásról. A magyar kiadás előszavát Zádor Anna írta, az utószó Wilhelm Mrazek munkája.

Corvina Kiadó, Bp., 1980.

Zádor Anna: XIX. Század művészete - Klasszicizmus és romantika, Corvina kiadó, Bp., 1976

Zevi, Bruno: Storia dell' architettura moderna, I. /ábra-/ kötet: Spazi dell' Architettura

moderna, a II. /Szöveg-/ kötet: Storia dell' architettura moderna; Einaudi kiad., Torino, 1973./

Ez a kétkötetes mű nem más, mint az azonos című, először 1950-ben, harmadszor 1961-ben -

egy kötetben - publikált könyv gyökeresen átdolgozott és kibővített kiadása./

Lexikonok, kézikönyvek

Emanuel, Muriel: Contemporary Architects, The Macmillan Press Ltd. kiad., London és

Basingstoke, l980, 933 oldal.

Genthon István és Zádor Anna /szerk./: Művészeti Lexikon, I-IV. Kötet, Akadémiai Kiadó,

Bp., 1965-1968. E mű egykötetes - rövidített - változata is megjelent 1974-ben.

Knaurs Lexikon der Moderner Baukunst, Droemersche Verlagsanstalt, München-Zürich,

1963. - Ugyanez franciául: Dictionnaire de 1'architecture moderne, Hazan kiad., Párizs, 1964.

Kubinszky Mihály /szerk./: A modern építészet lexikona Müszaki Könyvkiadó, Bp. , 1976.

Major Máté /szerk./: Építészettörténeti és építészetelméleti értelmező szótár, Akadémiai

Kiadó, Bp., 1983. /Címszavak és értelmezések magyar, angol, francia, német, olasz és orosz

nyelven.

Pevsner, Nikolaus - Fleming, John és Honour Hugh: A Dictionary of Architecture, Penguin

Books Ltd., London, 1966. - Olaszul: Dizionario di Architettura, Giulio Einaudi kiad., Torino,

1981.

Portoghesi, Paolo /szerk./: Dizionario di Architettura e Urbanistica, I-VI. Kötet, Istituto

Editoriale Romano kiad., 1968-1969. Thieme, Ulrich és Becker, Felix /szerk. és kiad/:

Allgemeines Lexikon der bildender Künstler von der Antike bis zur Gegenwart, 1-37. Kötet,

Leipzig, 1907- 1950. /Művészek - köztük építészek - életrajzát és munkásságát

tartalmazza/.Vollmer, Hans: Allgemeine Lexikon der bildender künstler des 20. Jahrhunderts,

I-IV. kötet, Leipzig, 1953-1958. /Megjegyzés: mint fent./

Wasmuth, Günther /szerk. és kiad./: Lexikon der Baukunst, I-IV. Kötet, 1929-1932, Y. /Pót-

kötet 1937. Wasmuth kiad., Berlin.

Zádor Anna /szerk./: Építészeti szakszótár, Corvina kiadó, Bp., 1984.

Melléklet

A jelentősebb építészek és épületeik 1750 és 1920 között

1700 1710 1720 1730 1740 1750 1760 1770 1780 1790 1800 1810 1820 1830 1840 1850 1860 1870 1880 1890 1900 1910 1920 1930

FRANCIÁK G. N. Servandoni 1695-1766 Saint Sulpice

J. A. Gabriel 1698-1782 Pl. Concorde, P. Trianon

J. Soufflot 1713-1780 Párizs, Pantheon

É. L. Boullée 1729-1799 Newton emlékmű

C. N. Ledoux 1736-1806 Arc-et-Senans

J. F. Chalgrin1733-1811 Arc de l' Etoile

A. T. Brogniart 1739-1813 Párizs, Tőzsde

P. Vignon 1761-1828 Párizs, Madeleine

Ch. Percier 1764-1838 Arc de Carrousel

P. Fontaine 1762-1853 Rue de Rivoli

H. Labrouste 1801-1875 Párizs, Sainte-Geneviéve

Ch. Garnier 1825-1898 Párizs, Opera

G. Eifel 1832-1923 Eifel-toronyANGOLOK R. B. Burlington 1694-1753 neopalladianizmus Victor Horta 1861-1947 Brüsszel, Tassel-ház

John Wood 1704-1754 Bath A. Perret 1874-1954 Párizs, Rue Franklin 25

William Kent 1685-1748 romantikus tájkert Le Corbusier 1887-1965

Robert Adam 1728-1789 Kenwood KedlestonJohn Nash 1752-1835 Brighton Regent 's Park

John Soane 1753-1837 Bank of England

Robert Smirke 1780-1867 British Museum

Charles Barry 1795-1860 London, Parlament

Augustus W. Pugin 1812-1852London, Parlament

Joseph Paxton 1803-1865 London, Kristálypalota

John Ruskin 1819-1900 könyvek

William Morris 1834-1896 elmélet

Charles Rennie Mackintosh 1868- 1928 GlasgowNÉMETEK C. G. Langhans 1732-1808 Brandenburgi kapu

Fr. Gilly 1772-1800, Berlin, N. Szinh.

K. Fr. Schinkel 1781-1841 Altes Museum, Bauakademie

L. v. Klenze 1784-1864 Glyptothek Walhalla

Fr. Gartner 1792-1847 München, Ludwigskirche

G., Semper 1803-1879 Drezda, Opera, Képtár Bécs, Hofburg

A. Endell 1871-1925 München, Elvira-fotoműterem

P. Behrens 1868-1940 AEGOROSZOK J. Th. de Thomon 1751-1813 Pétervár, Tözsde W. Gropius 1883-1969

A. Ny. Voronyichin 1759-1814 Pétervár, Kazanyi szhz

A. D. Zaharov 1761-1811 Pétervár, Admiralitás

K. I. Rossi 1775-1849 Pétervár, Rossi u

A. Monferrand 1786-1858 Pétervár, Izsák szhz

Jegyzetek