Amit a term észet elvett, azért a term észet kárpótol. Az Óvár oldalában ősgyep. V irágtenge­rében a lila színű, illatos leven­dula a királynő. A félsziget or­mairól kacér szépségében nyílik ki a tó. M egkerült a visszhang is. A visszhangdombról kiáltó szavakat — teljes hexam etert — a nemes barokk templom fala veri vissza.

Az öreg őszben hallgat a visszhang. H allgat az erdő, és álmodik. Pátosztalan méltóság­gal hullám zik a m agyar tenger.

Megejtően szép őszi hétköz­nap.

QlÁmeik JlásdéAz író beteg. „Egy rosszat ígé­

rő betegség csapdájába estem ” — írja 1959-ben. Levelek a h i­pertóniáról. Fárasztja a beszéd. Ella asszony ta r t kedves szóval, szíves k ínálattal. Németh László helyett így h á t a műveivel be­szélgetek. A vállalkozás nem a riporter érdeme. Száz m aradan­dó mű gazdagságából m eríthet. Az írás szinte valam ennyi m ű­fajából. ím e : „ . . . m int betegnek van egy jó tulajdonságom : nem tagadhatom le a m últam és te r­mészetem. . . . életem et igen meg­bízható kórelőzménnyé lehet á t­alakítani.”

író ír ja e sorokat, vagy az o r­vos m ondja? — „írói kibonta­kozásom korában m int iskola­orvos kerestem a kenyeremet. Más zúgolódott volna, hogy ilyen kevés észt kívánó hivatalnoki

Az őszi nap m ár puf- in lengi körül a Balatont, az orm okat á l­m atagon teríti be. É rett szép­ségében tárulkozik a táj. E r­nyedt sárga és tüzes bíbor szí­nek. Dús pom pája a hervadás- nak.

Csönd öleli körül a félszige­tet. Csak az ősz színei izzanak. Hallom zizegésüket, a leveiek halk sóhaját, a búcsúszót, mikor elengedik a fák.

Tihany.j ''Nem m indig volt félsziget. He­lyért a Pannónia-tenger m oraj- lőtt. Az egész Balaton helyén. Sok ezer év elm úlásával s a Pan- nónia-tenger elúszásával el­pusztult élővilága. E lpusztult a Congeria kagyló is. Vázm arad- várym t kimossák a Balaton hu l­lán: rí a Tihanyi hegy lábához. Bú ója vastag, töm ör: kecskekö­röm. A gyerekek kecskeköröm­mel fogadják Tihany vendégeit. Elszavalják a mondát, Garay János versét, a kecskeköröm le­gendáját.

foglalkozásban tö lti el nap ja s élete javát.”

A kórelőzményt úgy „m ondja” el, m intha egy cselédkönyves or­vossal íra tta volna meg.

„Anyja lobbanékony, egyenes, de kórosan érzékeny, ap ja tü re l­mes, bölcs jobbágyivadék, aki m int értelmiségi em ber (tanár volt) egy kicsit a Deák Ferenc-i modell szerint m intázta magát.”

„A beteg gyerm ekkorában in- dulatosságával édesanyjához h a­sonlított, a serdülőkorban azon­ban szemérmessé, tartózkodóvá lett. M int tisztviselő udvarias volt, kerülte az összetűzéseket, belátása is megbocsátóvá te+te: egzisztenciális kérdésekben, csa­ládi élete és m űvészpályája dol­gaiban azonban megőrizte any­ja hevességét. P ályája úgy ala­kult, hogy érzékenységét s ké­sőbb kényszerű önfegyelmét rendkívüli próbára tette .”

Ü lünk a kis ház verandáján. A benyomások szüntelen torló­dásában elmosódnak a körvona­lak. A műveiből m indent tudunk az íróról.

„ . . . Az A páti tető alatt, a Ba­la tonra néző le jtő n . . . A kis te ­lepen, mely tán a hajdan i tiha­nyi csatorna sajkásaitól kap ta a

nevét (Sajkód), az év nagy részében alig hét-nyolcan éltek, az élet hajótöröttjei, m int m a­gam is . . . a kátyus földút esők idején já rh a ta tlan v o l t . . . K út nem volt a telken . . . V illanya sem volt a telepnek: ahogy a szürkület lassan összefogta a tá ­jat, s kissé a szívet is, egy rossz istállólám pát kellett elgyújta­n i . . . De a vidék kárpótolt a hely vadságáért. Ekkora csön­det, m int itt, tán sohasem hall­gattam . . . Maga a tá j túlontúl szép is volt (jobban szeretem az alföldi, életünkhöz hasonló kopárságot, m elyben úgy kell felfedezni a szépséget), de a szelíd vonalak szedatívum ként hato ttak : jobbra a Bakony egy­m ást szép ívben szelő hullám ai még inkább, m in t szemben a Balaton folyton változó tükre.”

Az év 365 napjából 200-at vagy 250-et i t t tölt, alkotásban. Za­varta lan-e a sajkódi alkotóház?

„A külföldiek ú titervébe épp­úgy be lettem állítva, m in t a közeli Baricska csárda . . . Egy fiatalem ber 150 000 példány­ban je len tete tt meg torzképet rólam , m ert az t az axiómát, hogyha neki nincs pénze, én­nekem in te rjú t kell adnom,

nem akartam elfogadni. . . M indenki akart valam it, csak a nyugalm am s m unkám nem akarta senki.”

Féltem a nyugalmát. Jó, pu­ha csönd te rü l a verandára. M agamban recitálom egyik k ritikusát: „Három éven belül négy nagy sikerű bem utató, a négyből egy országos p é ld a . . . s most új nagy regénye. A te l­jesítm ény mennyiségre is óriá­si: a m agyar irodaiam történe­tében egyetlen hasonló ta lálha­tó: Németh Lászlóé a harm in­cas évek első felében.

Novellával indult — a Nyu­gat novellapályázatán első d íja t nyert —, de nem akart csak író lenni. Nagyobbra, a magyar szellemi erők organizátorának szerepére t ö r t . . . Hatalmas,

-mintegy száz m űvet terem tő m unkássága arró l győz meg, hogy rendkívüli tehetsége az írás szinte valam ennyi lehető­ségével megmérkőzött, s vala­mennyi m űfajban m aradandót alkotott.

rß(UJ iith JLázzlé— Van-e még egy olyan tá ­

ja az országnak, ahol ennyire élő lenne a hagyom ány, gyöke-

Németh László Passuth László

12

re lenne a legendáknak, ennyi­re körülölelné az irodalom?

Passuth László szavai ezek, aki a tihanyi szép Dióstetőn ti­zenhárom esztendővel ezelőtt ültette el az első fát, s egy év múlva felnőttek a ház falai.

— A kert, mint csecsemő, csak nagyon lassan, a termé­szet törvénye szerint fejlődött.

Azóta az ötödik kiadás látott napvilágot. Népszerűsége vetek­szik az „aranylemezekkel” : el­érte a százezres példányszá­mot. Tíz nyelven jelent meg. Spanyolországban középiskolai ajánlott olvasmány.

Passuth László a századfor­dulón született. Irodalmunk nagy esztendői. Akkor született

ig, utána nyolc esztendőn át egyetlen sorát sem közölték.

— 1954 tavaszán szerződést kaptam a Móra kiadótól, írjam meg Zrínyi Ilona regényes éle­tét. 1956-ban jelent meg Sas­nak körme között cünen. Nyolc év után először láttam könyve­met a könyvkereskedés kiraka­tában. Másnap is arra men-

szelleme, és az odaadó hitves, a bájos háziasszony ízlése, gon­doskodása.

Barangolt vándorlegény mód­ján a tengerpartokon. Olaszor­szágban, Franciaországban. A táj, a kép a vérébe ivódott.

Amint a Firenzében töltött idő ifjúságára, életérzésére és művészetszemléletére döntő be-

Borsos Miklós Illyés Gyula

Angol kert. A britek ko­molyságával, jól ápoltságával. Levendulabokrok, gyalogfenyó, berberisz és ciprusok, olajfák és heliantuszok.

Az író vidám, frissen jön elém. Guayaberát, yucatani in­get visel. Fehér, mint a fris­sen fejt tehéntej; indián asszo­nyok kezem unka ja rajta a mű­vészi azsúrozás.

Mexikóból hozta. Alig egy esztendeje járt Elsőisten földjén, monumentális regénye megjele­nésének harmincadik évfordu­lóján.

A fiatal Passuth — úgy 34— 36 évvel ezelőtt — felkereste Móricz Zsigmondot leányfalui tuszkulánumában. A nagy rea­lista megkérdezte, min dolgo­zik. — Kél egymástól idegen, hatalmas civilizáció végzetes összecsapását szeretném megír­ni, Mexikó történetében.

Móricz mosolyogva, de szkep­tikusan mondta: „Látom édes fiam, te mint egy megszállott jársz e téma után. Hát próbáld meg, írd csak ki magadból, ha izgat. És ha már megírtad, vágd be a fiókodba.”

Passuth kiírta magából: Eső­isten siratja Mexikót.

Illyés Gyula, Németh László, Márai Sándor, Szabó Lőrinc.

Költőnek indult, s banktiszt­viselő lett. — Summa cum lau- de-val avatták doktorrá. — Az élet kenyeret adott — cserébe a költői álmokért. Bankja a lombard fővárosba, Milánóba küldte. Pethő Sándor lapjának, a Magyarságnak küldött íráso­kat, színházi eseményekről, megragadó kulturális élmé­nyekről. Beszélt olaszul, fran­ciául. Londonban megvette Prescott könyvét, Peru és Me­xikó meghódításának történe­tét. „Ez a csodálatos világ any- nyira érdekelt, hogy megtanul­tam spanyolul is.” — Az első könyv, amelyet spanyol erede­tiben olvasott, a Don Quijote volt.

Ismerkedett Mexikó történe­tével, s formálta az Esőistent. 1937-ben megjelent első regé­nye az Eurázia. A világpályá­zaton második helyet ért el. Egyetlen szavazattal maradt le Földes Jolán A halászó macs­ka utcája mögött.

Rezignáltan mondja: — Ta­lán azóta sem írtak olyan jó kritikát a könyveimről.

Tíz regénye jelent meg 1949-

tem, de nagy megdöbbenésem­re már nem volt könyvem a kirakatban. Tépelődtem, mi történhetett? Bátortalanul nyi­tottam be az üzletbe, és kértem a könyvet. Azt válaszolták, az utolsó példányt reggel vették be a kirakatból. — Boldog vol­tam, úgy éreztem, nem felej­tettek el.

Toledói népi kancsóból cso­paki vörös bort tölt. Közben új kéziratát forgatom, önéletrajzi regényének készülő harmadik kötetét. Még címe sincs végle­gesen. Talán Gyilokjáró. (A várak bástyája alatt futó kör- folyosó, ahonnan az ellenséget vigyázták.)

Huszonnégy regénye jelent meg a mai napig. Egymillió példányszámban vásárolták meg könyveit idehaza, huszon­hét külföldi kiadást értek meg.

( B ö í a ó j J K U d á é )Numen adest.A szellem jelen van.Ezt írta :iz első kritika mű­

vészetére. Ezt érzi az ember, ha belép a művész tihanyi vil­lájába. Jelen van a művész

folyást gyakorolt és indulásának határozott irányt szabott, úgy a későbbi évek idejét Tihany at­moszférája érlelte és tette éret­té. Az 1942-es évnek egy késő őszi napján kint ültünk a fü­redi móló végén, és néztük az előttünk húzódó félsziget lágy vonalát, az aprószemű eső fá­tyolén át úgy pihent a vízben, mint egy görög sziget az Égei- tengerben. Északi lejtőjén épí­tettünk egy kis házat — írja Borsos Miiklósné — Buba asz- szony — a művész 1957-ben rendezett kiállításának kataló­gusába.

Honnan indult, és honnan érkezett Tihanyba Borsos Mik­lós?

Nagyszebenben született, a fogarasi havasok aljában, a Cód patak zúgó vize mellett, Gyergyócsomafalváról elszár­mazott székely családban. Nagyapja vasöntő volt, apja órásmester. Az egyik műhely­asztal mellett, a gyermek Bor­sos Miklós késnyeleket, boto­kat, indián tomahawkokat fa­rigcsált.

Rossz tanuló, verekedős, örö­kösen fabrikáló, rajzolgató, iga­zi enfant terrible — szörnyű gyerek — volt.

13

A tihanyi fák a la tt Borsos Miklós Déry T iborral Nyugalom, harm ónia, tisztaság árad Borsos Miklós műveiből

Fotó: Ács Irén

Szerelmes volt a ra jz tan á r­nőjébe. Az egész osztály. Még­sem csinálta meg a rajzlecké­ket. Ehelyett Ms vázlatkönyvé­be rajzolgatott egy-egy alakot, városrészt, ahogy az utcai fes­tőktől elleste. A vázlatkönyv egyszer az osztályfőnöknője kezébe került. Nézegette, for­gatta, m ajd nagy kom olyan k i­je len tette:

— Borsos, belőled nem lesz festő.

— Ez vo lt az első eset, hogy ezt a gondolatot valaki belém oltotta. Ugyanis nekem eszem ágában sem volt sem m iféle pálya — m ondja Borsos.

K itanu lta az aranym űves és a vésnökm esterséget — m ár Győrött, ahová 1922-ben kerü lt ' el családjával Nagyszebenből. A két ősi m esterség birtokában készített ezüstlemezből dombo­ríto tt faunfejet, kavicsba vésett K risztus-reliefet, ötvösm ívű gyűrűket, násfákat, karkötőket, később rézkarcokat. M egkezdte m űvészeti tanulm ányait, Győ­rött, Firenzében, m ajd a K ép­zőművészeti Főiskolán. Első M- állítása a Nemzeti Szalonban volt, 1932-ben. Szobrait Mlenc esztendővel később á llíto tta ki először a budapesti Tam ás G a­lériában, m ajd k é t évre rá az E rnst M úzeumban.

1945-ben tag ja a M űvészeti Tanácsnak, 1946-tól 1960-ig ta ­nár az Iparm űvészeti Főisko­lán. 1954-ben M unkácsy-díjat, 1957-ben K ossu th-d íja t kapott. 1966-ban m egkapta az Érdem es M űvész címet. Közben elnyer­te a m árványáról híres C arra­ra városának szobrászati díját, a Prem io C arrarát.

M űveiben gazdag képzelőerő

árad ; nyugalom, harm ónia és tisztaság.

— Firenzében á llt össze ben­nem Firenze szellem ének lé­nyege. Festészet, szobrászat egy dolog. A G hiberti-«kapuk a ra ­nyozott képdom borm űvei dom­ború képek. A festm ények meg feste tt szobrok.

A rs poeticájáról nem fagga­tom. M űvei beszélnek helyette, és most m egjelent könyve: V isszanéztem félutam ból.

„A m űvészet az em beri élet, egyáltalán az élet, a term észet kifejezője . . . Elég, ha szembe tudunk nézni önm agunkkal, a világgal, és errő l képesek va­gyunk közölni valam it szóban, zenében, írásban, képben, h a ll­hatóan, vagy látva, kapcsolato t terem tünk az em berek és ko­rok között. Öröm, m egindult- ság, szellemi, lelM em elkedett­ség — ezt ad ja a művészet azoknak, akik alkatilag képe­sek a befogadására.”

A tihanyi — kopaszhegyi Illyés-ház egyik részét nehéz term éskőből parasztem berek építették, a m ásik része Cor- busier-üvegből van.

Illyés előbb ism erte meg a tengert a Pireneusok tövében, m in t a B alatont. Előbb já r t Bordeaux-ban, m in t T ihanyban.

T udjuk: Rác ’respusztán szü­le tett. Ozoráról tiszta időben lá tn i lehet a B alatont. — A fa­lun á t folyik a Sió. — Egy tá b ­lán felira t: Balaton 30 km. M égis. . .

— H arm incöt éves korom ­ban kerültem először a B ala­tonhoz. Nagyapám, aM ezen a

környéken vo lt juhász, még a lábu jjá t sem te tte a B alatonba — mondja.

Sok világhíresség kereste fel T ihanyban. Pudovkin, É luard, T ristan Tzara, M artinov, Fő­ien, F re n o v .. .

— Nem az én érdem em , ha­nem a visszhangé — és fino­m an m ás irányba tere li a be­szélgetést.

M iért is beszélne m agáról? Annyi m indent elm ondott m ár írásaiban a puszták fia. A puszta ad ta a m agyar iroda­lomnak. Cserébe a pusztának a „Puszták népé”- t adta.

H alottak n ap ján született, hogy a halo ttak n ap já t is élő­vé tegye.

— H alottak napján , születés­napom on végigtérdepeltették ve­lem a rokonok sírjá t. U tána otthon anyám sütötte kalácsot kaptam .

U radalm i cselédek világában élt. N agyapja juhász, ap ja ko­vács volt. Kilencéves, am ikor a pusztából először é r t a fa lu ­ba. Á m ult, hogy vannak utcák, szabályos házak, szédítette a szekerek, kocsik és em berek forgataga. Tíz esztendő m últán Párizsban, a Cham ps Elyséen járt. Beszél franciául, angolul, ném etül, olaszul, érti a la tin t és az oroszt, de fo rd ít spanyol­ból is.

— M ert nem azt a nyelvet kell igazán ism ernünk legfino­

m abb rezzenetéig, am elyről, hanem azt, am elyre fordítunk. Egy nyelvet kell tökéletesen birtokolni: term észetesen az anyanyelvűnket — vallja.

S Illyés b irtokolja anyanyel­vűnket. Nyelvünk sok tízezer szavát, teljes form akincsét tá r­ja fel a kifejezések és form ák legtisztább bensőfégében. Köl­tészetéből a m agyar nyelvet le­tetne tanítani, a legegyszerűbb nyelvtannal, a legszebb stílus­tannal.

A lkotóm unkája egy teljes korszakon ível át. Konok el­lenállások közepette n ő tt em ­berré és művésszé. S együtt az élet drám ájával nőttek az á r ­kusok, nőttek a sorok. D alo lta hazáról, folyókról, hegyekről, pusztákról, az épülő szocialista hazáról. Hiszen a tá jban o tt él, o tt dobog az em ber sorsa. H it és átélés, érzések lángja lobog verseiben. M int az üveg: tűz­ben születik, s ha kihűl, tiszta, m in t a patak vize. A csengése is messze hallik.

M ajd három évtizede dolgo­zik T ihanyban. Az év három ­negyed részében. Verset ír, prózát, esszét, színm űvet. Az­tán fá t ü ltet, gyomlál, kaszál.

Az idő sürget. Sürgetnek a m alom kő-íróasztalon a m eg­kezdett kéziratok.

A búcsút k é t kupica valódi kisüsti pálinka is csak m egne­hezíti.

Tihany. Írók, művészek alkotóműhelye. Sziget, amely össze­fog tengert — a magyar tengert —, földet — az áldott magyar földet —, egyént, alkotóközösséget, társadalmat. Illyés, Németh, Passuth, Borsos az év nagy részében ott élnek, alkotnak. És műveikkel idézik a múltat, táplálják a jelent, biztatják a jövőt. Versben, prózában, drámában, regényben, szobrokban.

Ide surrant be az őszi hétköznappal a ma krónikása: belesett az alkotóműhelyekbe, ahol hittel, átéléssel, a munka teremtő lázával találkozott. Ahol formába öntik a művet, rőzséjét a kandallónak, melegét a léleknek. Gál Zoltán

14