honnan érkeztek szigetükre a krétaiak?a paphoszban elõkerült ötezer éves szobor nyakában egy...

104

A Paphoszban elõkerült ötezer éves szobor nyakában egy keresztet visel, amely az idol kicsinyített mása(Ciprus, Nicosia, másolat, szt.)

„A minószi kultúra kezdeti szakasza nem tekint-hetõ az ókori görög történelem részének, amintazt az iskolai történelemtanítás egészen a legutób-bi idõkig hirdette. Az ókrétai mûveltség mindenvonásában rejtélyként áll elõttünk a szomszédos

kultúrák között; a kísérletek, hogy a görög kultúrakorai fokaként magyarázzák, teljességgel csütör-tököt mondtak” – írja Heinz Mode svájci régész.

Szakértõi vélemények szerint a minószi civili-záció megteremtõi nem voltak õslakosok a szige-

Honnan érkeztek szigetükre a krétaiak?

A régészek számára (…) nem okozna meglepetést,

ha kiderülne (…) a Çatal Hüyükben, Hacilarban

és Can Hasanban használt nyelvet a krétaiak

egészen a késõi bronzkorig megõrizték (James Mellaart).

Richard Rudgley164

Terrakotta játék (Kréta, Hania, HMCAM, 2007, sz.)

106 A minószi Kréta

ten. Ezt két fontos bizonyíték látszik alátámaszta-ni: egyrészt a minószi kultúra lakossága sem nyel-vében, sem szokásaiban nem volt egységes, amitöbbféle származásra utal. Másrészt számos ha-sonlóság fedezhetõ fel a krétaiak és más népekkultúrája, mûvészete és szokásai között, ami arraenged következtetni, hogy ezek a népek valahaegyütt éltek, illetve eredetük közös volt. Mai is-mereteink szerint Kréta lakói bizonyosan tenge-ren és minden irányból érkeztek a szigetre. Két fõ-irányt azért kiemelnék; Anatóliát és a Kükládo-kat. A kutatások azt igazolják, hogy Kréta lakos-sága a több hullámban érkezõ csoportok összeol-vadásából jött létre.

Felmerül a kérdés, nem alkottak-e egymássalfüggetlen szövetséget a minósziak és a nyugat-anatóliai tengerjáró népek (károk, kánaáni-fö-níciaiak?) A jelek azt mutatják, megállapodtakabban, hogy együttmûködnek, és nem vívnak há-borút egymással. Ebben a szövetségben a rokonnépeket valami közös, az õsi idõkig visszanyúlókulturális örökség, vallás tartotta össze.

Vajon tudta-e a nagy filozófus, Platón honnanszármaznak Kréta lakói? Talán õk lehettek a ko-rai „tengeri népek” az Atlanti-óceán szigeteirõl,esetleg a crõ-magnoni õsemberek leszármazottai.Az apokaliptikus legendák a gigászi természetikatasztrófák emlékeiként jöttek létre, és számosfigyelemre méltó hasonlóság fedezhetõ fel ben-nük. A minósziak a palotakorszakban érték el fej-lõdésük csúcspontját.

A bronzkor, amely a krétai kultúra kibontako-zásának és megsemmisülésének tanúja volt, csak-nem kétezer évig tartott, körülbelül Kr. e. 3000-tõl 1000-ig.84

Atlantisznak voltak elõzményei, amelyekrõl mamár elég sokat tudunk. A földmûvelõ népek igenkorán megismerték a fémkohászatot, a fémmû-vességet, és tökélyre fejlesztették a szövés-fonást.Atlantisz népének matriarchális társadalma a jég-korszaktól kezdve folyamatosan jelen volt a Föld-közi-tenger medencéjében és annak mellékén.A központi térség Anatólia vidéke volt, ahonnan

Rituális szurkálás nyomai egy terrakotta csónakon (Kréta, Hania, HMCAM, 2006. sz.) az õsi népek a szélrózsa minden irányába maguk-kal vitték tudásukat.

Ha egy népességbõl hiányzott a kreativitás és atermészet iránti érdeklõdés, ott a tudás elsorvadt.Çatal Hüyük lakói nagy feltalálók voltak, és egyilyen karakterû közösség tudása távolabbi régiók-ba is eljutott. Láttam Çatal Hüyükben szövõszé-ken – a hajdan készített – szõnyegek mai másola-tait, rajtuk a meandroid mintázatot. A régészekszerint egy-egy szõnyegminta részlete családi tör-ténetet mondott el, így ez a jelrendszer akár azírás õse is lehetetett.

A peloponnészoszi Frankhthi-barlangban szé-pen megmunkált obszidiánokat (üveges, kagylóstörésû vulkáni kõzet; a kõkorszakban szerszámo-kat készítettek belõle) találtak, amelyeket Méloszszigetén használtak 10 000 évvel ezelõtt. Ezek akövek a földközi-tengeri hajózás elsõ bizonyíté-kai.159 Krétára jóval Kr. e. 6000 körül érkeztek te-lepesek a tengeren át kis hajókon. Ezek a vízi jár-mûvek elbírták a telepesek gabonáját, háziasítottállatait. Az elsõ hajóábrázolások a kora bronzkori

Naxosz szigetérõl kerültek elõ, de találtak hajó-modelleket a krétai Mochloszban és Palaikasz-tróban is.198 Nem valószínû, hogy a bevándorlókösszeeszkábált tutajokon indultak útnak, inkábbhajókon érkeztek. Anatólia több tudósnak ked-venc kiindulási helye, mint például Childe õsré-gésznek. Nem lehet afelõl kétségünk, hogy ÇatalHüyük lakossága – akárcsak az õs-krétai népességa neolitikumban – a nagy istennõ birodalmáhoztartozott. A minószi vallásban kiemelkedõ szere-pet játszott a bikakultusz, akárcsak az anatóliaiÇatal Hüyükben; igaz, nagy idõhézag tátong akora neolitikum, valamint a kora minószi krétakultusz legkorábbi adatai között.198 A különbözõütemben, de egy idõben fejlõdõ kultúrák mind-egyikének megvolt a maga fénykora, és kölcsönö-sen befolyást gyakoroltak egymásra. A nyugatrafekvõ Ión-szigetek egyikén, Lefkaszon pedig egy-értelmûen kükladikus kapcsolatokra utaló tár-gyakat hoztak felszínre. Ugyanezt bizonyítja a Hüd-ra szigetének partja mentén, Dhokosznál elõke-rült, kerámiával teli hajóroncs is.

Honnan érkeztek szigetükre a krétaiak? 107

A Knósszoszban elõkerült egyik edényre geometrikus ábrákat karcoltak (Kréta, 2006, sz.)


Az Észak-Afrikában fellelhetõ tasszili sziklarajzo-kon és az egyiptomi véseteken is láthatunk olyanhajókat, amelyeket kiszáradt nádkötegekbõl ké-szítettek. A nád fennmarad a vízen, és kiváló tu-tajt lehet belõle készíteni, mellyel még a nyílt víz-re is kimerészkedhet az ember. A XX. században aRá, Thor Heyerdahl „óceánjáró hajója” is nádbólkészült. Az elsõ neolitikus közösségek Kr. e. 7000és Kr. e. 6000 közötti, valószínûleg Anatóliábóleredõ bevándorlásának hátterében a szárazföldiés tengeri távolságok leküzdése lehetett. Bámu-latra méltó tettük oka minden bizonnyal Krétabenépesítése volt, amelyhez igen hosszú, Dél-Ana-tóliából Knósszoszba vezetõ tengeri utat kellettmegtenniük.

A régészeti leletek alátámasztják azt a tényt,hogy Krétán igen korán – a korai neolitikumban,a Kr. e. VI. évezred elején – megjelentek az Afri-kából és Anatóliából származó földmûvesek. Ezeka telepesek magukkal hozták az anyaistennõ val-lását. A prehellén mozzanatokat rejtõ homéroszi

költeménybõl úgy tudjuk, hogy nyugatról, a „fe-kete lábú emberek” földjérõl került a földmûvescivilizáció Krétára. Mások keletrõl származtatjáka krétaiakat. Evans úgy véli, hogy Kréta neoliti-kus vonásai sokáig megmaradtak a minószi kultú-rában is. Sinclair Hood, a krétai régészet egyiklegkiválóbb szakembere arról ír, hogy Kréta lehe-tett az elsõ letelepedésre alkalmas földterület,amelyre ráakadtak az Észak-Afrika, Szíria vagyAnatólia partjairól útnak induló vállalkozó ked-vû hajósok.84

A krétai kultúra abban a rétegben gyökerezik,ahonnan az egész mediterrán-orientalid mûvelt-ség. Krétán is megtaláljuk azokat a bálványokat,amelyeket francia, spanyol, máltai és anatóliaibarlangok lakói formáltak meg legelõször. A ki-csiny, finoman megmintázott nõi szobrocskákat aMagna Mater, a Nagy Anya változatainak tart-ják.189 Azt a feltevést sem szabad teljesen elvet-nünk, hogy egy anyaistennõ tisztelete természetesvolt a matriarchális társadalmakban.12 Ennek

Az Agia Triada-i szarkofág falán körbefutó freskón az asztalszerû oltáron a feláldozásra szánt borjú nyakából folyóvért edénybe fogják fel, egy férfi fuvolázik, egy másik gyümölcsöt helyez az oltárra (Dél-Kréta, AMI, 2006, sz.)

egyik nyomát fedezték fel egy mürtoszi ház feltá-rása során. A minósziak tehetsége a knósszoszipalota építészetében és a freskófestészet mûvésze-tében, valamint az iparmûvészet remekeiben csú-csosodott ki.31

Még javában tombolt a jégkorszak, amikor a me-zolitikum (átmeneti kõkor) végén érdekes szikla-rajzok és plasztikák jelentek meg Spanyolország-ban, Franciaországban, Anatólia barlangjaiban ésÉszak-Afrika kõfülkéiben (labrik). A lakóhely-ként szolgáló barlangok mellett voltak olyanok is,amelyeket kultikus célokra tartottak fenn. A dél-franciaországi Le Tuc d’Audoubert-barlangbankét mûvészien megmunkált, agyagból készítettbölényszobrot találtak. A lelet korát a Kr. e. XIV.évezredre teszik. A barlang szomszédos termébenagyagból formált hímvesszõk körül hat táncológyermek lábnyomai maradtak fenn. A hat nyom-sor pontosan kivehetõ tánclépésekre utal. Sokbarlangban furulyákra és valószínûleg más hang-

szerekbõl származó maradványokra bukkantak,amibõl arra következtettek, hogy a kultikus tán-cot zene kísérhette.29 Levantei mûvészetnek ne-vezték el ezt a stilizált, ugyanakkor erõteljes stí-lust. A levantei festészet témája általában a hét-köznapi élettel kapcsolatos tevékenysége közbenábrázolt emberalakra összpontosul. Gyakran ké-szültek táj és perspektíva nélküli jelenetek, ame-lyek mégis nagyfokú dinamizmust árasztanak.

A krétai nép és a krétai kultúra megítélésének ne-hézsége abban áll, hogy az kirí egykorú környeze-tébõl. Láthatjuk, hogy a minószi kultúra nyugatikötõdései is erõsek: éppen a táncmotívum az, amiKrétát sokkal közelebb hozza a cro-magnoni em-bertípushoz (homo sapiens), mint kelethez. Vár-konyi Nándor szerint a coguli emberek keletrõlérkeztek, hogy néhány évezred után letelepedje-nek Krétán.189 A rituális táncok az õsi világbanmindenütt dívtak, de szinte sehol sem váltak azéletérzés oly élményszerû kifejezõjévé, mint a kré-


Az edény égetés elõtt össszeszurkált edény a vallásos rítus „kelléke” lehetett(Kréta, Hania, 2007, sz.)

^


taiaknál és a cro-magnoniaknál. Az elvontabbgondolkodás emberi sajátosság. A zenélés többtízezer évre vezethetõ vissza. A dobolás, éneklésrésze lehetett a rituális szertartásoknak. A fáklya-fényes éjszakai ünnepségek alatt a nõk szent tán-cokat mutattak be önkívületi állapotban, hogy ilymódon kerüljenek kapcsolatba az istennõvel. Aminósziak rituális táncaikban megérezték az életörömét, szemben a mezopotámiai és az egyiptomimûvészet monumentális nyugalmával. A nyolc-húrú lant már egy korai knósszoszi pecsétnyoma-ton megjelenik. Az Agia Triada-i szarkofág falán,a képen balra, asztalszerû oltár áll, rajta feláldo-zásra összekötött borjú, közelében egy férfi kettõssípon játszik, amely a késõbbi görög auloszra (gö-rögök oboaszerû fúvóhangszere) emlékeztet.189

Az ibériai barlangokat (szentélyeket) már nem la-kás céljára használták. A lakott barlangok bolto-zata ugyanis kormos volt a sok füsttõl, de itt nemtalálták ennek nyomát. A képen nem is annyira

az ember, mint egyén, hanem sokkal inkább acsoporthoz való tartozása, tehát a figurák együt-tes megjelenítése az érdekes.Az ember ekkor kez-di uralni a közeget, amelyben él. Az is erõsen vi-tatható, hogy a kõkorszaki ember – akinek szinteminden idejét a létfenntartás, az élelemszerzéskötötte le – csak úgy nekiállt volna, hogy dekorá-ciós céllal kipingálja a barlangot vagy a kõfülké-ket. Sokkal valószínûbb, hogy azért tette ezt, merta rajzoknak mágikus erõt tulajdonított, vagyis azibériai barlangok inkább szakrális helyek voltak,mintsem lakás céljait szolgálták.125

Tudjuk, hogy Délnyugat-Európa (Altamira, Cogul,Alpera, Minateda), továbbá Kréta, Çatal Hüyük,Egyiptom és Babilon a bikatisztelet fõ színhelyeivoltak.26 De magának Poszeidónnak, a tengerha-józás istenének szent állata is a bika volt. A görögmonda szerint Zeusz bika alakjában rabolta elEurópét Föníciából vagy Kis-Ázsiából.1 A mítoszigen régi gyökerû, a krétaiak eredetmondájánál iskorábbi. Azt kell tehát vizsgálnunk, hogy e ha-gyományok közül melyik a legarchaikusabb. Abika ibériai kultusza a mai napig töretlen, ennek aMinótaurosszal és az Ápisz-bikákkal való össze-csengése arra enged következtetni, hogy a minó-szinak nevezett kultúra és civilizáció valaha Dél-nyugat-Európára is kiterjedt, vagy fordítva. Talána véletlenek csalfa játéka viccelt meg bennünket?Aligha. Könnyen lehet, hogy a minósziakat össze-kovácsoló törzsek valamelyike a mai Spanyolor-szág területérõl érkezett, és õk hozták magukkaltöbbek között a festés és a tánc mûvészetét a neo-litikum elején. A tánc a homo sapiens örök tulaj-donsága. Ez a stílus Afrika északi részén is feltûnika Kr. e. VI. évezred környékén, de sokkal semati-kusabban, mint az ibériai-félszigeti levantei mû-vészetben. Ez azt bizonyítja, hogy a fekete-tengeriözönvíz után jelentõs beáramlás következett beÉszak-Afrika területeire is.134 Az igazsághoz tarto-zik, hogy az még nem bizonyítja minden esetben amigrációt, hogy ugyanazt az állatot tisztelték.Egyiptomban például nagyon sok szent állat volt.A bika ráadásul termékenységi szimbólum, tehátegymástól függetlenül is a tisztelhették.

Elhagyott ókori márványbánya lejárata Párosz szigetén(2000, sz.)

^

Érdemes megvizsgálni, hogy milyen kapcsolat álltfenn az Észak-Afrika, a Fekete-tenger, valamintAnatólia mediterrán partvidékén élõ emberek kö-zött. A francia hadsereg ifjú tisztje, Henri Lhotenéprajzkutató által felfedezett afrikai tasszili fest-mények, sziklarajzok ékes bizonyítékai a népekkeveredésének. Az alkotásokon mind egyiptomi,mind krétai-mükénéi hatások észrevehetõk. Né-ger figurák sokasága mellett fehér embereket islátni a rajzokon. Lhote rengeteg képet örökítettmeg, és mindegyiket elemezte is.113

A tudósok egyetértenek abban, hogy a leg-hosszabb idõszak – melyet Lhote „kerekfejû” kor-szaknak nevezett el – rajzain alkalmazott ember-ábrázolások stílusa azonos a fekete-tengeri özön-víz elõtti irányzattal.144 Kr. e. 6000 után megjelen-tek a szarvasmarhák; az új jövevények egész csor-dát festettek a falra. Lhote ezt a periódust marha-pásztor-korszaknak nevezte el.113

A tasszili mûalkotások – melyek stílusa hason-lít a Çatal Hüyükben látottakra – meglepõenérett és változatos népességrõl adnak hírt. Mint-ha valahonnan, ismeretlen helyrõl érkeztek volnaide az igen fejlett ismerethalmazzal rendelkezõnépcsoportok. Lehetséges, hogy a vízözön utánÇatal Hüyük lakossága jószágaival elvándorolt azakkor még nedves Szahara északi részébe.113

Kréta a maga korában az „újvilág” szerepét töltöt-te be. Olvasztótégelyében nagyon sok nép tudásaegyesült. Genetikai sokszínûsége termelte ki akrétai ember sajátosságait. A különbözõ hagyo-mányú és hátterû népek keveredésének serkentõhatására Kréta olyan páratlan virágzásnak indult,mint 200 évvel ezelõtt Amerika. A kereskedelemés az ennek nyomán felhalmozódó gazdagság biz-tosította azt a viszonylag szabad légkört, amely-ben ez a minden akkorinál emberibb és világia-sabb hangvételû, páratlan kultúra felvirágozha-tott. A minószi krétaiak gyarmatot alapítottakSzantorinin, Kithirán, Rodoszon, a görög száraz-földön, Cipruson, a kis-ázsiai partvidéken, és meg-jelentek Egyiptomban is.

A Kükládok az Égei-tenger délnyugati részénlévõ harminc szigetbõl és szigetecskébõl áll. AKükládok déli (különösen Mélosz és Théra) ésészaki (Tinosz, Párosz, Naxosz, Szirosz, a „kis Kük-ládok”: Kerosz és Deszpotiko, Amorgosz, Sziph-nosz, Kithosz, Kea) szigeteinek legvirágzóbb kor-szaka Kr. e. 2200 és 1700 között volt. Ettõl fogvaa szigetek fokozatosan belekerültek Kréta és „fe-jedelmei” egyre nagyobb területre kiterjedõ ten-geri uralmának hatókörébe.6 Már a neolitikum-ban keresett volt a pároszi és a naxoszi márvány.A közép neolit korból származó, anyát és gyerme-két ábrázoló szobrocska került elõ Szeszklóból(Kr. e. 5000–4400).33 A Kükládokon élõ rejtélyesnépek gyönyörû idolokat (bálványokat) készítet-tek a híres, csillogóan fehér, majdnem átlátszómárványból.33 A Kükládok fejlõdésében elsõsor-ban a mûvészet és a technológia számított. Afémipar az égei-tengeri civilizáció fõ erõssége volt.A kükladikus mûvészek által faragott márványfe-jek, lenyûgözõ egyszerûségükben a kor égei-ten-


A „hegedûidol” az emberalak végletes szintézise,absztrakt formája (Párosz, 2000, másolat, szt.)


geri világának legmagasabb esztétikai színvonalátjelentették. Peter Warren, régész szerint a Kr. e.III. évezred közepén az egész égei térségben össze-függõ kultúra jött létre. Az áruk és az eszmék sû-rûn cserélõdtek, de minden nagyobb körzet meg-õrizte saját kulturális hagyományait.198

A termékeny, kakukkfû illatú Párosz a Kük-ládok harmadik legnagyobb szigete. Õsidõk ótabányászták a különös finomságú, rendkívül fehé-ren csillogó márványt. A neolitikumban számos,jellegzetes kükladikus idol készült a pároszi már-ványból. Kr. u. XIX. században kerültek elõ a mo-dern mûvészetre emlékeztetõ, szikár stílusú szob-rok az égei szigeteken. James Theodore Bent britkutató az 1880-as években kezdte el az ásatáso-kat, és felismerte, hogy az újkõkorban, az Égei szi-getvilágban létezett egy hatalmas õsi birodalom.Leginkább a leletek kora lepte meg a régészt, mi-vel Kr. e. 3500 és 2500 közötti idõszakra datáltaaz Égei-tengerben virágzott kultúrát.6 A kükla-dikus társadalmat az ásványi anyagok kereskedel-

me tette naggyá. Jóval a görögök, sõt, a minószipaloták megjelenése elõtt fejlett szobrászat mû-ködött az Égei-tenger szigetein. A társadalom igenfejlett volt. A kiásott márványvázák és figurák,díszes cseréptálak és ezüst ékszerek bizonyították,hogy ez az õsi nép bronzszerszámokat, fegyverekettudott készíteni magának. Az elõállított termé-kekbõl bõven jutott exportra is. Az Égei-tengerszigetein élénk kereskedelem bontakozott ki. Afestéknyomok arra utalnak, hogy a feltárt idolokközül sokat megfestettek. Mivel a nõi figurákbólvan több, vannak, akik úgy vélik, hogy ezek a tár-gyak a szigetlakók számára fontos istennõt ábrá-zoltak. A stilizált szobrocskák, hátrahajló fejük-kel, különösen látványosak voltak. Nem tudni,hogy a rejtélyes márványfigurákat milyen belsõmotivációk alapján faragták ilyenné az elõdök.A ciprusi Paphoszban találtak egy igen érdekesidolt. A kereszt alakú figura nyakába egy kisebbkeresztet faragott a mûvész! A közel ötezer évesidol nagy fejtörést okozott a kutatóknak. Az idolbehatóbb vizsgálata során kiderült, hogy a kis ke-reszt az eredeti kompozíció kicsinyített mása. Aciprusi Paphosz városát az ókori egyiptomiak ala-pították. A romokat Vörös Gyõzõ egyiptológustárta fel 2004-ben.

Nagyon sok még a bizonytalanság, de ColinRenfrew régészprofesszor csapatának köszönhe-tõen napjainkra egyre többet tudunk a rejtélyesnéprõl. Megtalálták az Égeikum legrégibb, vallásiközpontját Kerosz közvetlen közelében lévõ, ap-rócska Daszkalio Kavosz-szigetén.158 Keroszon ésKavoszon igen sok szobortöredékre leltek. Kide-rült, a szobrokat apró darabokra törték, mielõttKavoszon „eltemették” õket. Meglepõ, hogy aszobrokat nem a lelõhelyen, hanem valahol má-sutt törték össze, például Pároszon, Naxoszon,esetleg a görög szárazföldön vagy Anatólia nyuga-ti partvidékén. A kutatócsoport megállapította,hogy Daszkalio Kavosz az õsi égei világ elsõ és leg-nagyobb vallási központja volt 4500 évvel ezelõtt.A régészek elképesztõ mennyiségû, több tízezermárványtöredéket hoztak napvilágra. A szobro-kat valamilyen szakrális céllal temették el a szige-

A rendkívül fehéren csillogó pároszi „foltos” márványbólkészült ez a szobor (Párosz, 2000, másolat, szt.)

ten, de emberi csontvázat nem találtak. A vallásiközpontnak nagy lehetett a vonzereje, mert azókoriak egészen messzirõl zarándokoltak Kavosz-ra. Az elõkerült leletekbõl arra is következtetnilehetett, hogy mely tájegységbõl érkeztek a zarán-dokok. A kutatók szerint egy-egy ceremónia akártöbb napig is eltartott (ÉT–2006/39). SinclairHood, a krétai régészet egyik legkiválóbb szakem-bere szerint Kréta szigetén éppen ekkor kezdettkibontakozni egy minden korábbitól eltérõ civili-záció; hamarosan virágba szökkent, és olyan le-nyûgözõ alkotásokat hozott létre, amelyek bámu-latba ejtették az emberiséget.84

A szobrokon fellelhetõ jelek értelmezésekorkutatói körökben gyakran fellángol a vita. Krétabenépesedésének egyik fõ iránya éppen a Kük-ládok felõl lehetett. Peter Warren régész szerint aneolitkor végén, a minószi kor elején Kréta északipartvonalának egyes részein a Kükládok szigetei-rõl származó telepesek találtak otthonra. Hagya-tékaik között a szigeti kultúrákra jellemzõ idolo-kat találtak a régészek.64

Ezek az absztrakt formára faragott emberi ala-kok a Kükládok kultúrájának elsõ idõszakára (Kr.e. 3200–2700) esnek. Az ilyen fehér márványfi-gurák jelenléte néhány kõsírban nyugvó méltóságmagas társadalmi helyzetét jelölte. De találtakkanonikus kifejezést mutató szobrokat is, melye-ket azért neveznek így, mert kánon, vagyis szigorúszabályok szerint készültek. Ezeket a szobrokat amellkason összefont kar jellemzi.33 Különösen hí-res – szintén fehér márványból készült –, és egy-ben a legbonyolultabb, a keroszi sírban talált „hár-fás” szobor (Kr. e. 2700–2500 között), amely egyillegális ásatáson került elõ.48 Igen korainak tart-ják a „Szaliagoszi kövér nõ” szobrának készítését(Kr. e. 4000), amely egy termékenység-istennõtvagy más istenséget ábrázol. (A Vinèa kultúrábana márvány „hegedû idolok” jóval korábban, Kr. e.5000–4000 körül jelentek meg.)

A Kükládok szigeteirõl a hangsúly fokozottanáthelyezõdött Krétára. Itt is találtak mívesen fa-ragott szobrokat a neolitikumból, bár számuk nemjelentõs.

Szeretem egyedül felfedezni az ismeretlen tájakat.Egyik ilyen kalandom Párosz szigetén történt megvelem. Útleírásokban olvastam az elhagyott ókorimárványbányákról. Hosszú keresgélés után meg-találtam az egyik lejáratot. Több turistával együttmásztam le az elhagyott bánya bejáratáig, de õkmár nem mertek tovább jönni. Uránbányász ko-rom emlékei még élénken éltek bennem, amikora csúszós, egyenetlen lejtõs tárnán bukdácsolvahaladtam lefelé. Minden félelem nélkül ereszked-tem lefelé 500 métert a göröngyös terepen, ami-kor egyszer csak megszûnt a lejtés. Csupán azelemlámpám fénye mutatta tovább az utat. Nemakartam hinni a szememnek, amikor lámpámmalvégigpásztáztam az üreget, és mindenfelé vakítófehérséget láttam. Hát ez lenne az a híres pároszimárvány? Ebbõl készítették õseink a csodaszépidoljaikat? A tárna itt kétfelé ágazott, én balrafordultam. Elõttem mindenhol megmunkált már-ványtömbök hevertek szanaszét. A márvány ol-dalát szakszerûen megsprengelték, hogy szállítás-


A márványból készült kükladikus idol az eredetipontos mása (Párosz, 2000, másolat, szt.)


kor ne repedjen meg a kõ. A szétdobált kövekbõlarra lehetett következtetni, hogy valami váratlanesemény történhetett, mert a „bronzkori bányá-szok” pánikszerûen hagyták el a terepet. Számosok lehetett; földrengés vagy lázadás, de minden-esetre többé nem mentek vissza dolgozni. Ebbenaz esetben is „filmszakadás” történt! Drámai él-mény volt látni a félbehagyott munkát jelzõ nagyösszevisszaságot. Emlékül magammal hoztam egyhófehér márványdarabot. A kijáratnál német tu-ristákból összeverõdött csoport fogadott. A ke-zemben szorongatott vakítóan fehér márványda-rab megnyerte tetszésüket. Elmeséltem élmé-nyeimet, de vesztemre, mert addig könyörögtek,mígnem alkalmi tárnavezetõ lettem, és újból megkellett tennem a fárasztó utat.

Párosz egyik tavernájában ünnepeltük meg Zsu-zsa születésnapját. Másnap átmentünk a szomszé-dos Antipároszra. Komppal alig negyedóra oda azút. Kocsival haladtunk a tengerparton, a távol-ban Párosz hegyei emelkedtek ki a hullámokból.

Nem messze tõlünk valami különös növény von-zotta tekintetünket. Egy kiszáradt agavé egyikágán egy gyönyörû sarjvirág pompázott. Úgy gon-doltam, meglepem feleségemet egy születésnapivirággal. Az ajándékot beraktuk a kocsi csomag-terébe, és továbbhajtottunk. Egy kis idõ múlvakellemetlen bûz kezdett terjengni a kocsiban. Elõ-ször gyanakodva néztünk egymásra, majd jót ne-vettünk, amikor rájöttünk a természet furfangjá-ra. A virág bûzölgött a kocsiban. A tengerpartihomokba ágyaztuk a növényt, majd sorsára hagy-tuk. Meglátogattuk Antipárosz egyik nevezetes-ségét, egy nagyméretû cseppkõbarlangot, ahol arégészek áldozati tárgyakat találtak. A cseppkö-veket különbözõ színû lámpákkal világították meg.A tekintélyes nagyságú természetes barlang bejá-rata a hegytetõ oldalából indul lefelé. A progra-munk végén hiába kerestük a virágot, valaki el-vitte. Bizonyára õt is jól megviccelte az „illatos”agavé.

A görög szárazföld közismerten fejlett katonaiés védelmi rendszerrel rendelkezett. Egyes poli-szokban a katonaság irányította a társadalmat. Ittnagy szükség volt fejlett haditechnikára és erõshadseregre, hiszen már az elsõ telepesek is fegy-verrel foglalták el a területet a prehellén õslakos-ságtól, majd meg kellett küzdeniük a dór invázió-val is, késõbb pedig a görög poliszok közöttszintén komoly háborúskodásokra került sor.

A Kr. e. X. századtól kezdve a túlnépesedés ésaz aszályok okozta éhínség következtében görögtelepesek jelentek meg Kis-Ázsia tengerparti sáv-jában. A görögök valószínûleg a szigetvilágon ke-resztül fedezték fel ezt az új területet. Valószínûbbaz, hogy a keletrõl (Anatóliából) jövõ népcso-portok a görögöknél jóval korábban megtalálták,és benépesítették a Kis-Ázsia partjaitól helyen-ként 15-20 kilométerre lévõ szigeteket, majd szi-getrõl szigetre hajózva jutottak el Krétára.

A coguli rajzok formavilága nagyon megraga-dott. Ezért elhatároztam, hogy utánanézek, van-evalami köze a spanyolországi rajzoknak Krétáhozvagy a korai anatóliai freskófestészethez.

Az Antipárosz-barlangban káprázatosan ragyognaka megvilágított cseppkövek (Görögország, 2000, sz.)

115

A vadászjelenetet bemutató stilizált alkotást a coguli kõfülkébe 4-5 ezer évvel ezelõtt rajzolták.A karcolt ibér írásjelek a Kr. e. VI. századból valók (Barcelona, Cogul, 2006, sz.)

Ebben a fejezetben Spanyolországba szeretnémelkalauzolni a tisztelt Olvasót, bár az ott leírtaknem tartoznak szorosan a minószi Kréta témakör-éhez, de összefüggésben lehetnek vele. Cogulban– az Isten háta mögött – és sok más ibériai terüle-ten számos barlangrajz került elõ a történelemelõtti idõkbõl. Dr. Tóth Endre – akirõl nehéz el-dönteni, hogy anyanyelvén vagy spanyolul beszéljobban – meggyõzött arról, hogy érdemes egy kö-zös barcelonai utat szervezni, ha már Cogulannyira érdekel. Üzleti okokból gyakran jár erre akörnyékre, és sok spanyol, illetve katalán ismerõ-

se van. A Barcelona közelében élõ barátja, LázaroMartínez idõközben alaposan felkészült Cogul-ból, és pironkodva bevallotta, hogy ez ideig nemsokat tudott a „híres” lelõhelyrõl. Összeállt a csa-pat, és egy térkép segítségével elindultunk a nagykalandra, hogy felfedezzük a barlangokat.

Amikor megérkeztünk, a látottak megdöbben-tettek bennünket. Elképzelésünk szerint egynagyméretû barlangot kellett volna találnunk, ésén azon bosszankodtam, hogy nem hoztam ma-gammal lámpát és gumicsizmát. Rá kellett döb-bennem, hogy a Cogul-barlang valójában egy ma-

A coguli tánc rejtélye

A neolitikus kultúra melegágyából sarjadt ki a civilizáció;

s ez teremtette meg a civilizáció fejlõdésének alapjait.

A neolitikum semmi esetre sem csak a finoman kidolgozott

kõeszközök elõállítását jelentette, bár a nevét róluk kapta.

John M. Roberts161

Ennyi maradt a rajzokból. A sötétebb foltok a restaurátorok próbálkozásait reprezentálják(Cogul, sz.)

gányos sziklába vájt, meglehetõsen kicsiny kõ-fülke, bár hivatalos elnevezése „barlang”. A kõ-fülke jobb oldalán egy mesterségesen eltömítettbejáratra lettünk figyelmesek. Az elkerítés céljanyilván az lehetett, hogy az üreget felfedezni vá-gyó helyi lakosok ne rongálják meg a festménye-ket. Idegenvezetõnk elmondta, hogy a padlószin-tet jó egy méterrel kimélyítették, hogy az érdek-

lõdõk ne érjék el az alkotásokat, mert idáig is sokkárt okoztak már a tapogatásukkal. Ami még en-nél is rosszabb, a látogatók egyszerûen lelocsoltáka magukkal hozott ásványvízzel a fülke mennye-zetét, hogy jobban láthatóvá tegyék az õskori áb-rázolásokat. Nem csoda, ha már alig látszik vala-mi a híres táncjelenetbõl. Magáról a festményrõl1952-ben jelent meg egy tudományos könyv,amelyet egyelõre hiába kerestünk Barcelona ésMadrid antikváriumaiban, senki sem hallott róla,csak Alfonso.5 Meglepõ, hogy az emberiség egyik

igen fontos kulturális értékének megóvását az il-letékesek ennyire hanyagul kezelik.

Hamar híre ment Cogul környékén, hogy kétmagyar érdeklõdik a prehisztorikus festményekiránt. Alfonso Vallverdút, Cogul felügyelõjét kü-lönösen az érdekelte, mi szél hozott bennünketerre a tájra, és miért érdekelnek bennünket aneolitkori rajzok. Viszonylag ritkán jönnek erre-

felé érdeklõdõ külföldiek, magyarok meg egyálta-lán nem. A déli órákban a spanyolok visszavonul-nak a nagy hõség elõl, mi meg vállalva a napszúrásveszélyét, lelkes érdeklõdést mutattunk a ritkalátvány iránt. Vallverdút úr – mint „rendkívülieseményt” – jelentésbe foglalta ottlétünket, és azírást átadta a fõnökeinek. Különösen meglepte,hogy majdnem többet tudtunk a rajzok történeté-rõl, mint õ maga. Alfonso azt is elmondta, hogyfõleg japán turisták látogatják Cogult, és az ismeglepõ, hogy érdeklõdésük a festmények iránt

A coguli tánc rejtélye 117

A coguli sziklarajzok a mezolitikum és a neolitikum lakóinak hiedelemvilágát tükrözik.A táncoló hölgyek mellett különbözõ korokban készült bikaábrázolásokat is láthatunk125

(Martin Almagro Basch5, Lerida, 1952, Cogul, 2007, szt.)

Íme, itt a bölény! (Madrid, 2006, Tóth Endre)

Már-már szenvedélyes. Vajon mit tudnak a japá-nok ezekrõl a rejtélyes figurákról, amirõl nekünknincs ismeretünk?138 Alfonso szenvedélyesen ma-gyarázott, hogy a mennyezeten éppen mit kellenelátnunk, amit Endrével nagyon halovány alakzat-ban némi fantáziával próbáltunk elképzelni. Bosz-szantó, hogy a képek ennyire tönkrementek, pe-dig a kõfülke az UNESCO védelme alatt áll. Te-kintélyes terjedelmû szakkönyv áttekintése utánsajnálattal állapítottuk meg, hogy igen kevés iro-dalom foglalkozik a coguli festményekkel, perszenem azért, mert ezek a rejtélyes alkotások kultúr-történeti jelentõsége elhanyagolható lenne! Márcsak azért sem, mert ebbõl az idõszakból még se-hol a világon nem találtak hasonló témájú rajzo-kat. A képeket többféleképpen értelmezik. Én azõskor jó ismerõje, Antoni Marí Muñoz vélemé-

nyére alapoztam.125 Végtelenül megörültem, ami-kor Madridban, a könyvek utcájában egy igazicsemegére találtam. A könyv spanyolul íródott,és fordításának Endre rögvest nekiállt. 166

Cogulban nincsenek magas hegyek, kisebb-na-gyobb völgyekben olajfák zöldellnek. A jégkor-szak végén víz folydogálhatott a völgyben, és atermékeny terület kedvezett az itt élõ emberek le-telepedésére. Az egész táj domborzatát magányoskövek uralják, melyek a jég visszavonulásakormaradtak hátra.28 Ennek az idõszaknak a végénkészült a freskómûvészet remeke, amikor az elsõföldmûves népek megjelentek a távoli Anatóliá-ban.189 Kis-Ázsia nyugati felén is hasonló rajzokkerültek elõ a neolitikum elejérõl. A rajzok közöttmintha párhuzam lenne a nagy távolság ellenére

Az Altamira-barlang õskori festményének egy részlete. A bölényrajz hiteles másolatát Madridban mutatják beSpanyolország, MNRM, 2006, sz.)


is. A neolitkori mûvészek képzeletvilágában meg-jelenik a bikaábrázolás, a vadászat, és a világonelõször megfestett, lengén öltözött hölgyek rituá-lis tánca, amely egy történetet mesél el.

Az 1908-ban felfedezett coguli Roca dels Moroskõfülkéi a neolitikum elejérõl származnak. A bar-langot a környék lakossága nevezte el a „móroksziklájának”, amelyhez a móroknak semmi közük.

Nyilván azért keverték össze a neveket, mert aközelben sziklákba vájt mór sírokat találtak. Bebi-zonyosodott, hogy ötezer évig folyamatosan hasz-nálták a „barlangot”. A kõfülkében 40 festett és10 karcolt emberi és állati alakot találtak egy vi-szonylag kis helyen. Egy színt használtak a festés-hez, amely lehet vörös, narancssárgás, fekete vagyritkábban fehér, és mindig sima a festék, vagyis aszínfokozás során sohasem vastagodik meg.125 Azutóbbiak különös csoportot képeznek; kilenc nõialak táncol egy törpe férfialak körül, akinek hang-súlyozott phalloszt festett az alkotó. Ezt a képet a

révült tömegtánc egy kiragadott pillanataként kellértékelnünk. A figurák elnyújtott, hajlított feketesziluettek, némelyik szinte csak színes absztrak-ció. A jelenet emberalakjainak stilizált ábrázolásasorán világosan kitûnik a gazdaságos vonalveze-tés, hiszen két nõt, kvázi láb nélkül jelenítenekmeg. Ennek ellenére, valamint, hogy egyszínûek afestmények, a jelenet igen dinamikus, erõteljes.

Az elõtérben már ott hever a feláldozott bikabor-jú, oldalában két nyílvesszõvel. A kõfülkét folya-matosan a neolitikum végéig szakrális helykénthasználták. Erre utal az is, hogy az ábrázolásoknem azonos korban születtek, a táncjelenet 8-9ezer, a vadászjelenet 4-5 ezer éves lehet, a karcoltibér írásjelek a Kr. e. VI. századból valók. A szik-lába vésett, régi ibérírással készült felirat ábécéjétmár megfejtették ugyan, de a szöveg jelentése is-meretlen maradt.28

A coguli mûvészetben a legkülönbözõbb ese-mények, történetek vegyítése jellemzõ, s mindezt

Az õsember képtára az Altamira-barlangban. Ezek a csodálatos festmények a húszezer éven át fejlõdõ jégkorimûvészet csúcsát jelentik (Spanyolország, MNRM, 2006, sz.)

hihetetlen szabadsággal mûvelik. Kétség sem férhozzá, hogy más ez a mûvészet a korábbi barlang-rajzokhoz viszonyítva.189

A coguli festmények korát nehéz pontosan meg-határozni, mivel nem maradt utánuk sztratigrafi-kus törmelék. Másrészt nem találtak a sziklarajzok-hoz kapcsolódó tárgyi emlékeket, amelyek a pon-tos idõmeghatározáshoz szükségesek lettek volna.125

José Luis Sanchidrián, a prehisztorikus mûvészetkiváló ismerõje megállapítja, hogy a kõkori fest-ményeken csak nagyon ritkán jelenik meg a nõialakok ábrázolása. Ez valószínûleg azzal függ ösz-sze, hogy a vadállatok elejtéséhez férfierõre voltszükség, tehát a vadászjeleneteken nõk nem sze-repelhetnek. A nõi ruhák anyaga sok mindent el-árul az adott társadalom életmódjáról és fejlettsé-gérõl. Ha a ruhák állatbõrbõl készültek, akkor atársadalomra a vadászó, gyûjtögetõ életmód volta jellemzõ, ahol viszont a festményeken a textil-bõl készített ruhák láthatók, az már feltételezte a

rostnövények ismeretét, illetve termesztését. San-chidrián is különös jelentõséget tulajdonít a co-guli hölgyek harang alakú szoknyájának és da-rázsderekának, és megállapítja, hogy a képen egy„phallikus”, azaz a termékenységnek hódoló tánc-ról van szó. Bár ismétlésnek tûnik, de szeretnémhangsúlyozni, hogy a szoknyák itt már szövésselkészültek.166 Más kutatók szerint az egyik nõi alak

egy csecsemõt tart a kezében, amely szintén a ter-mékenységi tánc részét képezte. Úgy vélik, hogyvalamilyen mezõgazdasági (termésáldást kérõ) ri-tuális jelenetrõl van szó, mivel a földmûvelést –legalábbis, mint kiegészítõ élelemszerzõ tevé-kenységet – ezek a közösségek már egyértelmûenismerték.167

Mi az, ami leginkább megfogott a coguli fest-ményekben? Talán a naiv egyszerûség, ahogy anõk fedetlen kebellel táncolnak, harang alakúszoknyákban, darázsderékkal. Ezek az ábrázolásiformák kísértetiesen hasonlítanak a minószi asz-


A nõk fedetlen kebellel és kecses, harang alakú szoknyával egy mezítelen férfialak (phallosz) körül rituális táncotjárnak125 (Martin Almagro Basch5, Lerida, 1952, Cogul, 2007, a szerzõ után CSBA rajzolta)


szonyok öltözködési szokásaira, bár a coguli fest-mények 5 ezer évvel korábbiak.125 Amíg az õskor-ban a nõk többségét jobbára kövérnek ábrázolták– ezt láttam Máltán és Anatóliában –, addig Co-gulban már-már erotikus, gracilis alakok táncol-nak. Hasonló élményt nyújtanak a freskókon akésõbb festett minószi hölgyek Akrotiriben ésKnósszoszban. Nem tudtam szabadulni attól a

gondolattól, hogy esetleg kulturális egybeesésrõlvagy véletlenek sorozatáról lehet szó. Nemcsakén vetettem fel ezt a problémát, hanem már Vár-konyi Nándor is foglalkozott vele. Csak megje-gyezni kívánom, hogy Várkonyi189 a coguli festmé-nyek keletkezésének idejét a mezolitikum köze-pére teszi. Az elvégzett korszerû datálási eljárásokjóval késõbbre teszik a rajzok keletkezésének ko-rát. Ezek a kompozíciók túl „modernnek” hatnak,és már nem állatbõrbõl készült szoknyát viselneka coguli hölgyek. 2007-ben megjelent enciklopé-dia szerzõje „Coguli-barlangokról” számol be, és avadászó-gyûjtögetõ népességet a mezolitikum kö-

zepére datálja. A helyszínen járva meggyõzõdtemarról, hogy nem barlangról, hanem csak egy na-gyobb szikla kõfülkéjérõl van szó, amelynekmennyezetét a neolitikumból származó rituálisképek borítják be: a kora nem több nyolc-kilenc-ezer évesnél. Egy másik helyen, a sziklafalon mé-zet gyûjtõ asszony látható, körülötte méhek röp-ködnek.157 Létrehozói már nem voltak barlang-

lakók. Rajzaik, alkotásaik inkább szabad téren,meredek partok falán jelennek meg.125

Arra kerestem a választ, hogy Kréta és Cogulrajzai között van-e valami összefüggés. Közvetlenaligha, de azt tudjuk, hogy a neolitikumban anagy anyaistennõ-vallást több ezer kilométer tá-volságban is egymástól hasonló módon gyakorol-ták az emberek. Ezek a szokások úgy öltözékben,mint táncokban, bikajátékokban megközelítõlegazonos rítus szerint történtek.107 Várkonyi szerinta neolitikumban nyugat felõl érkezhetett egy ki-sebb csoport Krétára, és magával hozta a hagyo-mányait. Szolnokon is találtak nagyméretû terra-

A coguli sziklamélyedést a környékbeliek „barlangnak” nevezik, de a szakrális hely csupán egy kicsinyke fülke(Barcelona, Cogul, 2006, sz.)

kotta bikákat, de, hogy a Körös-kultúra hölgyeihordtak-e harang alakú szoknyákat, arról kevesettudunk.154 Vinèa közelében és Szíriában viszonttaláltak harang alakú szoknyás alakokat, amelyektovább erõsítik azt az elképzelésemet, hogy vala-mikor a neolitikum elején létezett egy tekintélyesnagyságú birodalom, amely fõleg földmûvelésselfoglalkozó õsi társadalom volt. Az egyik ilyen

ragyogó csillag az õsi kultúrák égboltján ÇatalHüyük lehetett.

Lehet, hogy túl idealisztikus a kép, de az õskoriember gondolkodása nem állt messze a ma embe-rétõl, ha leszámítjuk a technika és az ezzel járómodernizáció vívmányait. Miért ez a nagy érdek-lõdés az õskori ember rajzai iránt?86 A tudósok azemberiség fontos kulturális állomásának tartjákezeket a rajzokat. Ebbe a körbe, de már a mûvé-szet kategóriájába tartozik a „levantei stílus” re-mekét képezõ coguli tánckép-sorozat is.

Coguli programunk mellett Endre lehetõvétette számomra, hogy Barcelonát, a katalánok fõ-városát is megismerjem. A Gaudí-templom (Sag-rada Familia) és épületeinek látványa elgondol-koztatott, hogy az ember fantáziája milyen cso-dákra képes. Gaudí a templom esetében a tekto-nika olyan bravúrjait álmodta meg, amelynektitkát azóta sem sikerült teljesen megfejteni.207

Barangoltunk Katalónia parafaerdõiben és vá-rosokkal, emberekkel ismerkedtünk. Büszkén fe-szítettem a Madridi Nemzeti Régészeti Múzeum-ban vásárolt pólómban, amelyen egy támadó bikasziluettje látszott. A gond csak az volt, hogy a bikaalatt a Madrid felirat olvasható. A katalánoknálegy ilyen szituációba kerülni roppant kínos! Sze-rencsémre Endre megmagyarázta barátainak, szósincs provokációról. A katalánok büszke embe-rek, és sok ház falára festik: „Catalunya no esEspanya!” – Katalónia nem Spanyolország!


Barcelona büszkesége, a Gaudí templom(Spanyolország, 2006, sz.)

El Cogul város központja(Spanyolország, 2006, sz.)

honnan érkeztek szigetükre a krétaiak?a paphoszban elõkerült ötezer éves szobor nyakában egy...

Documents