HORUS

Dr. Fauszt Imre (1908–1981)

„Justum et tenacem propositi virum”…Horatius

A tuberkulózis elleni küzdelem hőskorában Fauszt Imre dr.a magyar tüdőgyógyászati hálózat kiemelkedő személyiségevolt. Újvidéken, 1908. január 3-án római katolikus családbanszületett. Egyetemi tanulmányait a magyar királyi PázmányPéter Tudományegyetemen végezte el. Tanulmányi évei alatta kimagasló eredményeket felmutató Fauszt Imrét az egye-tem kari tanácsa az Élettani Tanszék mellé díjtalan gyakor-noki minőségben kinevezte. Első tudományos referátuma„Az adrenalin bomlása a serumban” címmel jelent meg1929-ben az Orvosi Hetilap hasábján. Orvosdoktorrá 1932-ben avatták, majd belgyógyász-szakképesítését díjtalan gya-kornokként a Herzog-klinikán szerezte meg. Herzog-tanít-ványnak vallotta magát, amire mindvégig büszke volt.

Tudományos cikkeiben az 1930-as évek közepe és végefelé síkraszállt a Friedmann-vakcina magyarországi for-galomból történő kivonása mellett. A „Friedmann-szerhatásának két tanulságos esete” című munkájában pél-dául egyértelműen hatástalannak minősítette a védőol-tást. Friedrich Franz Friedmann berlini tuberkulózis-ku-tató teknősbékákból kitenyésztett egy Mycobacteriumtörzset, amelyből védőoltást fejlesztett ki. A klinikai szem-pontból hatástalan Friedmann-szer európai elterjedésétnagymértékben elősegítette az 1930-ban, Lübeckben be-következett tragédia, amelynek során 250 gyermek téve-désből virulens bacilustörzzsel keveredett BCG-oltóanyagotkapott. A beoltott gyermekek negyede oltási szövődmény-ben elhunyt. A hatásos BCG védőoltás iránti bizalom aLübeck-i katasztrófa miatt legalább két évtizedre meg-

rendült. A Friedmann-szert előállító lipcsei gyárat egyébként1939-ben bezárták, mivel az ismételt és alapos kivizsgálástkövetően a vakcinát értéktelennek és hatástalannak minősí-tették.

Fauszt Imrét, miután 1940-ben kitűnő eredménnyelletette a gümőkóros megbetegedések szakorvosi vizsgá-ját, 1941 decemberében kinevezték a rozsnyói dr.Kósa-Schopper r. k. közkórház tüdőosztályának főorvo-sává. Nagy lelkesedéssel és buzgalommal látott neki azújonnan épült 80 ágyas osztály szervezéséhez. Az osztályszervezési, vezetési feladatain túl, egyedül kellett ellátniaaz osztályos orvosi feladatokat, párhuzamosan a nagyfor-galmú tornaaljai tüdőbeteg-gondozó tanácsadásával. 1946májusában a szlovák Egészségügyi Bizottság rendeleteértelmében magyar nemzetisége miatt el kellett hagyniarozsnyói állását. Helyét a bizottság által kijelölt szlováknemzetiségű főorvosnak kellett átadnia. Ez év októberé-ben családjával együtt Csehszlovákiából átköltözött Ma-gyarországra. Még ebben az évben kinevezték Somogyvármegye lengyeltóti Tüdőbetegközkórházának és Tü-dőbeteg-gondozó Intézetének igazgató főorvosává, aholismét egy új intézetet szervezett és működtetett.

A Lübeck-i katasztrófát követően mintegy 17 évvel ké-sőbb Fauszt Imre a dán–magyar BCG-akció keretébenFöldessel és Havassal együtt az elsők között végzetttuberkulin-szűrést, valamint a tuberkulin-negatív sze-mélyek oltását. Ez a sikeres szűrési és oltási akció jelen-tős mértékben hozzájárult az újszülöttek BCG-oltásának1953-ban elrendelt kötelezővé tételéhez. A rendszeresBCG-oltásoknak köszönhetően napjainkban a gyermek-kori primer kavernás folyamatok csak elvétve fordulnakelő. A vakcináció az oltott személyekben jelentős mér-tékben korlátozza a meningitis basilaris tuberculosa és amiliaris tuberculosis előfordulását. Fauszt a Somogy vár-megye lengyeltóti járásában végzett BCG-oltásokkal kap-csolatosan fontos megfigyelésekre tett szert. Elsőkéntkérdőjelezte meg a dán származású Meegard azon néze-tét, mely szerint a bullózus reakció, főleg az erősen aktívtüdőfolyamat mellett fejlődik ki. Meegard a hólyagosMantoux-reakció jelentőségét túlértékelte. A tuberku-lin-szűrés kapcsán észlelt bullózus reakciót Fauszt nem atüdőfolyamat aktivitásával hozta összefüggésbe. Somogyvármegye lengyeltóti járásának szűrése kapcsán a bulló-zus reakcióval bíró személyek között semmivel sem volttöbb a pozitív röntgenlelet, mint a többiek között. A hó-lyagos Mantoux-próba semmi esetre sem jelent önmagábanaktív tüdőfolyamatot. A lengyeltóti tuberkulin-pozitívcsecsemők és kisdedek környezetének röntgenszűrésétis elvégezte. Megfigyeléseivel alátámasztotta a századfor-

Orvosi Hetilap 2001, 142 (2), 79–81. 79

1. ábra: dr. Fauszt Imre (1908–1981)

duló idején a tuberkulózisbacilusok meghatározásávalfoglalkozó Kossel, Weber és Heuss azon megfigyeléseit,amelyek szerint a gyöngykór-bacilusok (Mycobacteriumbovis) különösen gyermekkorban okozhatnak megbete-gedéseket. A tuberkulin-pozitív csecsemők és kisdedekkörnyezetében észlelt, aránylag sok negatív tüdőrönt-gen-lelet előfordulását, a csecsemők és kisdedek ente-ralis (legtöbbször bovin) fertőzésével hozta összefüggésbe.

Hegyfaluhoz kötődött a már öt főre kibővült Fausztcsalád életének legszebb periódusa. A hegyfalui Tüdő-szanatórium igazgató főorvosává 1951-ben nevezték ki.Áldozatos munkájának köszönhetően a szanatórium Bö-szörményi Miklós professzor szavaival élve: „Az országegyik nívós munkáját végző bázisintézetévé lett.”

A klasszicista stílusban, 1815-ben épült hegyfalui Szé-chenyi kastélyt a hozzátartozó parkjával együtt az OTISorg Jenő építészmérnöktől megvásárolta tüdőszanató-rium működtetése és bővítése céljából, 1943-ban. Mégebben az évben elkészült az új pavilon és kúrafolyosó,amely harmonikusan illeszkedett a táj jellegéhez és akastély stílusához. A II. világháborút követően emeletrá-építés révén alakult ki az intézet jelenleg ismert építészetiarculata. Az 1949. június 1-jén megnyílt, 250 ágyas sza-natórium csak férfi betegeket ápolt. A három osztályratagolt intézményben hat beosztott orvos működött. Azélénk tudományos munkát jól felszerelt könyvtára bizto-sította. Még ebben az évben a hegyfalui Tüdőszanatóriumolyan kongresszusnak adott helyet, amelyen például Ko-vács Ferenc jr. egyetemi tanár a streptomycin-rezisztenciain vitro kimutatásáról, Schnitzler dr. a csigolya-tbc sike-res, helyi streptomycines kezeléséről tartott előadást. Aszakmai munka biztosítására csupán két félhullámúröntgenkészülék állt rendelkezésre. Az intézetnek ekkormég nagyteljesítményű készüléke nem volt. A szükségesrétegfelvételi munkákat a szombathelyi állomás látta el,míg a bronchoszkópos vizsgálatokat kijáró szakorvosbiztosította. A hegyfalui intézetben a hagyományosGaffky-skála szerepkörét a rutin köpettenyésztés vetteát, amely a tuberkulózis aktivitásának pontosabb meg-ítélését tette lehetővé. A betegeket Vas megyén kívül mégnégy környező megyéből, valamint Budapestről kapta.

Fauszt a hegyfalui Tüdőgyógyintézet igazgatójaként amagyar származású, Amerikában praktizáló Bányai általelsőként alkalmazott léghas-kezelés (PNP) továbbfejlesz-tésével foglalkozott. Számtalan tanulmánya jelent meg a

PNP alsólebenyi folyamatokban történő alkalmazásáról.Az irodalomban elsőként számolt be a PNP és INH-kombináció előnyös, korai gyógyeredményekre kifejtetthatásáról. Továbbá nemcsak alsólebenyi folyamatokban,hanem disszeminált kórformákban, gátlószeres kezeléskiegészítéseként korai eredményeket sikerült felmutat-nia. Hangsúlyozta, hogy a PNP nem lehet önálló kezelésimód. Sikeres, korai eredmény csak a gyógyszeres kezelésmegkezdését követően egy hónapon belül elkezdett PNPalkalmazása esetén várható. Aktív tudományos tevékeny-ségének köszönhetően a hegyfalui Tüdőszanatórium az50-es években Európa szakmailag vezető pulmonológiaiintézetei közé emelkedett. A British Medical Council 1950-ben megjelent rendkívül fontos közleménye beszámoltSelman Abraham Waksman által szintetizált streptomy-cin és Jörgen Lehmann svéd klinikus által a tuberkulózisgyógyítására bevezetett PAS együttes alkalmazásáról. Akét antituberkulotikum együttes adása csökkentette a re-zisztens kórokozótörzsek kifejlődését. Ezzel a közleménnyelkezdetét vette a gümőkóros megbetegedések kezelésé-nek hatékonyabb módszere: a kombinációs gátlószerekalkalmazása, melynek hatékonysága révén az elkövetke-zendő évtizedekben egyre inkább háttérbe szorult a Forla-nini-féle művi légmell, a sebészi légmell, a Bányai-féleléghas-kezelés, a Sauerbruch-féle thoracoplastica, vala-mint a resectiós tüdőműtétek végzésének igénye. Fausztaz 50-es évek vége felé önként felhagyott a PNP-kel, és fi-gyelmét a kombinációs gátlószeres terápia felé irányítot-ta. Ennek részeként már új munkakörben – 1957 novem-berétől az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézetigazgatóhelyettes főorvosaként – kidolgozta a klinikaikontrollcsoportos gyógyszervizsgálat metodikáját, ami-ért élete legnagyobb erkölcsi elismerését az Orvosi Heti-lap Markusovszky-díját nyerte el. Tüdőgyógyász Szak-csoport főtitkáraként a magyar tüdőgyógyászati hálózatrendkívül aktív egyénisége volt, 1967-ben „Korányi Fri-gyes Emlékérem” kitüntetésben részesítették.

Nyugdíjas éveiben is az Orvosi Hetilap részére rend-szeresen készített referátumokat. Fauszt Imre 1981-benváratlanul szívrohamot kapott. „Minden gondolata ésvágya az volt, hogy mások szenvedéseit csökkentse, má-sok könnyeit segítse letörölni.” Betegeitől ellenszolgáltatástsoha nem fogadott el. Kollégáinak mindvégig hangsú-lyozta, hogy a tüdőbetegek a társadalom legszegényebbrétegéből kerülnek ki. Ezen felfogásához élete végéig hű

80

3. ábra: Hegyfalui Tüdõszanatórium új pavilonjánakfekvõcsarnoka az 1950-es években(Kõszegfalviné Pajor Klára gyûjteményébõl)

2. ábra: Az OTI által 1943-ban tüdõszanatórium mûködtetésecéljából megvásárolt hegyfalui Széchenyi kastély(Kõszegfalviné Pajor Klára gyûjteményébõl)

maradt. Fauszt Imre orvosi hitvallását leginkább Paracelsusszavaival tudnánk jellemezni, mely szerint: „az orvosi hiva-tás legfőbb hajtóereje a szeretet.” Mélyen hívő keresztényszellemisége mindig átsegítette őt és családját életük nehézperiódusain. Sikeres magánélete volt, hiszen feleségével, Po-lyák Irénnel együtt, mindhárom gyermekük – Irén, Imre,László – kezébe diplomát adtak. Felesége az otthon melegé-vel biztosította azt a nyugodt családi hátteret, amely elenged-hetetlen volt tudományos munkájának végzéséhez.

Páratlan tudományos munkásságát mi sem bizonyít-hatná jobban, mint az Orvosi Hetilap referenseként az el-múlt 50 évben hátrahagyott több mint kétezer referátu-ma, valamint közel száz eredeti közleménye, amelyekkeltöbb orvosgeneráció szakmai fejlődését biztosította.

A hegyfalui Tüdőszanatóriumban 1951 és 1957 közöttFauszt Imre munkatársai voltak: Almássy Árpád dr., DallosGyörgy dr., Fajnor Miklós dr., Fodor Timóth dr., KovátsMedárd dr., Marczinkievicz Andor dr., Nyeste József dr.,Torkos Elek dr., Rozgonyi Piroska dr., Szőcs László dr.

A dolgozat a Vas Megyei Tüdőgyógyintézet, Hegyfalufennállásának 50. évfordulója alkalmából készült (1949–1999).

Ezúton mondok köszönetet a szombathelyi Markusovszky Kór-ház Orvosi Könyvtárában dolgozó munkatársaknak, Szalay Zsu-zsannának, Ihász Jánosnénak és Szigetváry Katalinnak a dolgo-zat megírásakor nyújtott önzetlen segítségükért, továbbáKőszegfalviné Pajor Klárának a Vas Megyei Tüdőszanatórium,Hegyfalu képanyagának rendelkezésünkre bocsátásáért.

IRODALOM: 1. Böszörményi M.: Fauszt Imre 1908–1982.Pneum. Hungarica, 1982, 35, 49. – 2. Böszörményi M., Fauszt I.,Barát I. és mtsai: Kontrollcsoportos vizsgálat idősült tüdőgü-mőkóros betegeken másodrendű gátlószerekkel. Tuberkulózisés Tüdőbetegségek, 1964, 17, 353–359. – 3. Böszörményi, M.,Fauszt, I., Barát, I. és mtsai: A controlled clinical trial of ethion-arnide, cycloserine and pyrazinamide in previously treated pa-tients with pulmonary tuberculosis. Tubercle, 1965, 46, 143–150.– 4. Fauszt I.: Az adrenalin bomlása a serumban. Orv. Hetil.,1929, 76, 388. – 5. Fauszt I.: A Friedmann-szer hatásának két ta-nulságos esete. Tuberkulózis Elleni Küzdelem, 1943, 7, 107. – 6.Fauszt I.: Léghas-kezeléseink korai eredményei. TuberkulózisKérdései, 1955, 8, 139–143. – 7. Fauszt I., Almássy Á.: A tüdőgü-mőkórosok cukorbajának befolyásolása pneumoperitoneum-mal. Orv. Hetil., 1952, 93, 706–707. – 8. Fauszt I., Sándor F.: Tüdő-gondozó-intézeti megfigyelések a dán–magyar BCG-akcióvalkapcsolatban. Népegészségügy, 1948, 21, 470–473. – 9. SchottH.: A medicina krónikája. Off. Nova, Budapest, 1993, 395., 411.és 474. old. – 10. Hollán Zs.: Orvosi lexikon. 2. kötet. Akad.Kiad., Budapest, 1969. 414. old. – 11. Hutás I., Fauszt I.,Schweiger O. és mtsai: Az Országos Korányi TBC és Pulmo-nológiai Intézet jubileumi évkönyve 1976. Az intézet alapításá-nak 75. évfordulója alkalmából. Budapest, 1976. 18. old. – 12.Korányi S.: A tüdő tuberculosisa. Singer és Wolfner kiad., Bu-dapest, 1911. 1138–1139. old. – 13. Magyar P., Hutás I., VastagE.: Pulmonológia. Medicina Kiadó, Budapest, 1998, 324., 328–329.old. – 14. Szvoboda J.: A tuberkulózis elleni küzdelem Vas me-gyében. Vas megye egészségügye. Kiadja a TTTT Vas MegyeiSzervezetének Eü. Szakosztálya és a Megyei Tanács Népműve-lési Osztálya, Szombathely, 1955. 95–97. old. – 15. Új tüdő-gyógyászati eljárások a hegyfalui orvoskongresszuson. Vas megye(Napilap), 1949. nov. 29., 4. old.

Bernscherer György dr.

Orvoslás az ókori Mezopotámiában

Közismert, hogy a klasszikus ókor idején az egyiptomia-kat övezte a legnagyobb megbecsülés az orvoslás terén.Hérodotosz (II. 84) dicséri az egyiptomiakat a mumi-fikálásban való jártasságukért, valamint annak kiemelé-sével is méltatja az egyiptomi orvoslás szakszerűségét,hogy Egyiptomban az egyes betegségek kezelésére különspecialistával rendelkeznek. A mezopotámiai orvosi gya-korlatra vonatkozólag azonban arról tudósít (I. 97), hogya babilóniaknak nincsenek orvosaik, így a betegeiket apiacra viszik és a járókelőket kérdezik a hatásos gyógy-mód felől. Ezzel kapcsolatban előljáróban azt kell elmon-danunk, hogy a mezopotámiai gyógyászat színtere – aforrásanyag alapján – általában a beteg háza. Bizonyosrituálékat pedig a folyó partján végezhettek el, mivel né-mely szövegben a gyógyítási rituálé során a beteget a fo-lyó vagy a csatorna vizébe merítették.

A klasszikus ókoriak véleményét – a mezopotámiaiforrásanyag megismeréséig – a modern tudomány is osz-totta. Szerepe volt ebben annak, hogy mind az egyipto-mi, mind a görög forrásanyag korábban vált ismertté és amezopotámiai orvosi szövegek sokáig nem jelentek megkülön forráscsoportként az ókori Mezopotámiát tárgya-

ló munkákban. Hátráltatta és a mai napig hátráltatja amezopotámiai orvoslás köztudatba kerülését az a tény is,hogy a szövegek döntő többsége csak ékírásos formábanlett kiadva, így mindaz az ékírásban járatlan történészekszámára elérhetetlen maradt. A modern orvostudományis a görög–római orvostudományban vélte megtalálniókori gyökereit. Az ókori keleti és a görög orvosi gyakor-lat közti legfontosabb különbséget abban szokás látni,hogy a görög orvostudományt egy tudatosan empirikustapasztalatokra alapozó tudománynak tekintik, szembe-állítva az ókori keleti mágikus, népi gyógyászattal, ame-lyet általában nem emelnek tudományos rangra. Bár a je-len dolgozat nem egy a mezopotámiai és a görög orvosigyakorlatot összehasonlító tanulmány, hanem csupán amezopotámiai gyógyászatra szorítkozik, megkísérlem iga-zolni a mezopotámiai orvoslás tudományos voltát.

A több száz mezopotámiai orvosi szöveg mind időben,mind térben meglehetősen szétszórt. A legkorábbiak az i. e.III. évezred végéről származnak. Ez két Nippurból előkerült,sumer nyelvű szöveget jelent, amelyek a III. uri dinasztia ko-rára (kb. i. e. 2100) datálhatóak. Óbabiloni korú (i. e. 1900–1595) táblákból jelenleg kilenc táblát ismerünk. A táblák

Orvosi Hetilap 2001, 142 (2), 81–86. 81

Nippurból, Tell Haddadból és Babilónból kerültek elő. Aközépasszír (i. e. 1500–1000) időszakban íródott orvosi táb-lák kerültek elő, mind az assuri, mind a nimrudi királyi levél-tárak anyagában. Középbabilóni (i. e. 1415 k.–1154) táblákatNippurból, Babilónból és azok helyi másolatait a hettita fő-város királyi levéltárából és Emárból ismerünk. A szövegekdöntő többsége az i. e. I. évezredből származik. Az újasszíridőszakból (i. e. 1000–609) származó orvosi táblák kisebbikrésze Assurból, a nagy többsége Ninivéből került elő. Azújbabilóni (i. e. 625–539) és későkori (539– a hellenisztikuskorig) szövegek Szultántepében, Babilónban, Nippurban,Szipparban és Urukban kerültek elő. Az egyes lelőhelyekentermészetesen különböző időszakokból származó táblákat istaláltak, így például az assuri anyagban középasszír és új-asszír táblák egyaránt találhatók. Az orvosi szövegek döntő-en akkád nyelven íródtak, leszámítva az i. e. III. évezredi su-mer szövegeket, amelyek sumer nyelvűek.

A mezopotámiai orvoslás mûfajai

Az ékírás szövegkorpuszában külön csoportot alkotnak azún. tudományos szövegek. Ebbe a csoportba matematikai,csillagászati, a jóslással kapcsolatos és az orvosi szövegektartoznak. A mezopotámiai tudományos metodika az egyesesetek maximalizálásával törekedett az általános elérésére,így a tudományos szövegek két típusa jött létre: a lista, ame-lyek a mai enciklopédiáknak feleltek meg és az egyes eseteketismertető szövegek. Ehhez járultak a későbbiek során akommentárok, amelyek megmagyarázták az érintett szö-vegben előforduló kifejezéseket. A mezopotámiai tudomá-nyosság alapjait a jóslás szolgáltatta és az istenek szándékai-nak kifürkészésére számos technikai eljárás alakult ki. Alegelterjedtebbek a májjóslás és az álomfejtés voltak. Mind-két szakterület saját szakemberekkel (baru, ša-ilu) és metodi-kával rendelkezett. Az orvoslás a már kialakult és bevett tu-dományos módszereit vette át. Így az orvosi szövegekesetében is hasonló szövegtípusok alakultak ki: a gyógyítónövényeket, ásványokat és egyéb gyógyhatású anyagokattartalmazó farmakológiai listák, diagnosztikai ómenek, a ke-zelés ismertető gyógyászati szövegek és az ezekhez kapcsoló-dó kommentárok.

A farmakológiai listák

Az ókori Mezopotámiában a gyógyhatású anyagok tekinte-tében kétféle listát különítettek el: „šammu šakinšu” (növé-nyeket rátevő) (10), illetve „abnu šakinšu” (köveket rátevő)(5), azaz olyan felsorolásokat, amelyek különböző gyógyítóhatású növényeket, ill. különféle ásványokat írnak elő azegyes betegségek kezelésére. Formailag nézve a lista lehetegyszerűen csak az egyes növények vagy ásványok felsorolá-sa (5), illetve az egyes tételek kiegészülhetnek az érintett nö-vény vagy ásvány orvosi alkalmazhatóságát tárgyaló résszel.A kibővített listatípus háromhasábossá válhat, ha az anyag-név és az orvosi felhasználhatóság rubrikái közé bekerülazon betegség neve is, amelyre a tárgyalt anyag hatásosan al-kalmazható. A növényeknek mindenféle része alkalmas le-hetett a gyógyításra: gyökere (išdu, šuršu), magja (ze-ru), ága(a-ru), hajtása (habbu-ru), gyümölcse (imbu), gyümölcsénekhéja (qilpu), nedve (da-mu, mu, hilu), olaja (šamnu). Agyógyhatású anyagok listái mellett listát készítettek a beteg-

ségekről is. Ilyen típusú listát ismerünk az óbabilóni idő-szakból és az I. évezredből (15). Mindkét lista kéthasábos, azegyik a sumer szót, a másik az akkád kifejezést tartalmazza.Betegségek felsorolásával, ill. az egyes betegségek kezelés-módját előíró paragrafusokkal találkozhatunk egy újasszírkorban élt udvari ráolvasópap (mašmašu) levelében is (19).A későkori Urukban egy, az általánostól eltérő lista került elő(6). A szöveg az egyes testrészekhez köthető betegségeket so-rolja fel. A listát a testrészek alapján osztották fel. Formailagszintén a listához sorolhatók az ún. mágikus köveket tartal-mazó listák. Ezen listák, olyan kövek felsorolását tartalmaz-zák, amelyekből bajelhárító amuletteket állítottak össze (11).A felsorolás mellé megadhatják az amulett elkészítéséhezszükséges rituálét és időnként az amulett alkalmazási mód-ját. Szintén ebbe a csoportba tartoznak más, bajelhárító esz-közöket tartalmazó felsorolások (6).

A listákban egyrészt fák, füvek és számos egyéb növény,másrészt kövek, ásványok és egyéb természetes, ill. mester-séges anyagok kerülnek felsorolásra. A listákban szereplőgyógyhatásúnak vélt növények, ásványok mindegyikét nemtudjuk beazonosítani, de a már meghatározott anyagok nagytöbbsége hozzátartozott a mezopotámiai flórához és fauná-hoz.

A gyógyászati szövegek

A gyógyászati szövegek egyes betegségek kezelését tartal-mazzák. A táblát paragrafusokra osztották. Minden paragra-fusban egy-egy kezelést olvashatunk. A paragrafus bevezetőszakaszában található a szimptómák felsorolása és a beteg-ség meghatározása. A középső szakaszban a gyógyhatásúanyagokból elkészített gyógykészítmény összeállítása és an-nak alkalmazása áll. Ezt követi a befejező szakaszban a betegsorsára vonatkozó prognózis, amely általában a beteg fel-épülésével számol. A gyógyászati szövegeket általában há-romféle csoportra szokás osztani: mágikusak, gyógyszeré-szetiek (ezek az ún. receptek), vagy vegyesek. A szétválasztásannak alapján történik, hogy az egyes gyógyászati szövegektartalmaznak-e ráolvasást, mágikus cselekvést (mágikus),vagy csupán gyógyhatású anyagok segítségével gyógyítanak(receptek), vagy mindkettő megtalálható a szövegben (ve-gyes). Ez a szétválasztás nem jelent három különálló kategó-riát és nem jelenti azt, hogy például a receptek esetén kizáró-lag a gyógyhatású anyagok segítségét vették volna igénybe agyógyításhoz. Ugyanez igaz a mágikus részre is, hiszen az ún.mágikus kezelést ajánló táblákon gyakran találkozunk a re-ceptekben alkalmazott gyógyhatású anyagokkal is. Nehézlenne azt mondani, hogy bizonyos növényeket kizárólag atermészetükben rejlő gyógyító hatásuk miatt „írnak fel”,másokat pedig csupán a mágikus erejük miatt alkalmaznak.Valószínűleg mindkettő szerepet játszhatott, hiszen ugyan-azokat a gyógyhatású anyagokat alkalmazhatták mindkétkezelésfajtánál.

A diagnosztikai ómenek

A diagnosztikai ómensorozatok fókuszában a testen észlel-hető elváltozások álltak (13). A táblát ebben az esetben is pa-ragrafusokra osztották és az egyes paragrafusok tartal-mazták az egyes ómeneket. A bevezető szakaszban aszimptómák felsorolása, a középső szakaszban a betegség

82

meghatározása és a befejező szakaszban a beteg további sor-sa áll. A legteljesebb sorozat az első tábla kezdő sora után a„enu-ma a-šipu ana bît mars.i illiku” (ha az a-šipu a beteg házá-hoz megy) címet kapta. Az egyes betegségekhez, azaz azegyes testrészeken észlelhető elváltozásokhoz különböző is-tenségeket rendel, majd közli a „jelekből” kiolvasható prog-nózist: a beteg meghal vagy felépül. A sorozat 40 táblából áll,de ezek némelyikére csupán közvetett bizonyítékkal rendel-kezünk. Az ómensorozat formailag két részre osztható: azelső két tábla a beteg háza felé vezető úton tapasztalt jelensé-geket tartalmazza és csak a harmadik táblától foglalkozik abeteg testén észlelhető jelenségekkel. Az egyes ómenek a be-tegséget minden esetben valamely „istenség kezével” hatá-rozzák meg, így például „x, y, z szimptómák felsorolása (abetegség), Sin isten keze, a beteg élni fog vagy meghal”. Azegyes betegségek ilyen típusú elnevezésével találkozunk agyógyászati szövegekben is, így például „kísértet keze” (qa-teœemmi). Fontos tény azonban, hogy a gyógyászati szövegek-ben istenség nem szerepel az ilyen típusú betegségnevekközt. A diagnosztikai ómenek célja a betegséget küldő isten-ség és a beteg sorsának meghatározása. Kezelést azonban – aszöveg típusából fakadóan – sohasem javasol.

A kommentárok

A kommentárok a mezopotámiai tudományosság sajátostermékei. Szerepük, abban állt, hogy segítsék a szövegekmegértését azáltal, hogy magyarázatokat adnak az egyes so-rokban előforduló szavakhoz, kifejezésekhez, ezért ez a szö-vegtípus az oktatásban vált fontossá. Az orvosi szövegek ese-tében a középasszír (8), az újasszír (17) és a későkorból (16)ismerünk kommentárokat.

Az orvosi szövegek és a sorozatok

Míg a korai gyógyászati szövegek egyes táblái még különfélebetegségekre ajánlanak gyógykészítményeket, vagy az egésztábla csupán egyetlen betegségre kínál terápiát, az orvosiszövegek későbbi folyamatos másolása során az egyes beteg-ségre javasolt terápiákat összegyűjtötték és rendszerezték.Így alakultak ki a sorozatok. A fentebb említett három szö-vegtípus közül a diagnosztikai ómenek esetében alakult ki alegteljesebb sorozat. De hasonló folyamatot figyelhetünkmeg a gyógyászati szövegeknél a szem-, a fej- és a mellkasibetegségek esetében is. A mai tudásunk szerint azonban a„fejtől a lábujjig” (ištu muh

˘h˘

i adi s.upri) tartó teljes sorozat agyógyászati szövegeknél nem állt össze. A sorozatba rende-zett táblák mellett mind a receptek, mind a mágikus kezeléstjavalló táblák esetében az i. e. I. évezredi táblák közt olyanszövegek is akadnak, amelyek különböző betegségeket so-rolnak fel egymás után, azaz nincsenek sorozatba rendezve.A vegyes kezelést előíró táblák sokszor csak egy-egy betegséggyógyítását tartalmazzák.

Az orvoslásra vonatkozó források

A fentebb említett szövegtípusokat tekinthetjük a mezo-potámiai gyógyászat elsődleges forrásainak. Ezen forrá-sok azonban tömörségre törekvő tudományos szövegek,amelyek nem tárgyalják – a tudományos szövegek logi-

kája alapján nem is tárgyalhatták – az orvos és a páciensviszonyát, valamint az orvos felelősségét a gyógyítás so-rán. Ezek a szövegek csupán a betegség és a kezelésösszefüggésével foglalkoznak.

Az ókori mezopotámiai orvosi gyakorlat megismeré-séhez azonban számos másodlagos forrást is felhasznál-hatunk. Ez valójában minden olyan ékírásos szövegetfelölel, amely segíthet az orvosi gyakorlat – és kifejezet-ten az orvosi szövegek – jobb megértésében.

Ide tartoznak legelőször is a levelek, amelyek sokszorfényt vethetnek az egyébként háttérben maradó orvosszemélyére, illetve társadalmi viszonyaira, az orvoslástársadalmi megítélésére. Az orvoslás vonatkozásában akövetkező levélkorpuszok bírnak jelentőséggel: a mari-ikirályi archívum levelei az óbabilóni korból, amelyekegyes orvosok és a király levelezését őrizték meg (24). Ahettita uralkodók és a babilóni királyok egymás közt vál-tott levelei a hettita újbirodalom időszakából (2). Ezek-ből kiderül, hogy a babilóni uralkodó ebben az időszakbanrendszeresen küldött egy a-šipu-t és egy asu-t a hettita ki-rályi udvarba. Szintén a kassu korban íródtak azok a ma-gánlevelek is, amelyekben az egyes orvosok felajánljákszolgálataikat a királynak (19). Az asszír királyi udvarszolgálatában álló orvosok egymás közti és a királlyalfolytatott levelezése, amely az újasszír időszakban író-dott (19).

Fontos forrást jelentenek a Hammurapi Kódex 215–225.paragrafusai is, amelyek sikeres kezelés esetén az orvosjavadalmazását, sikertelensége esetén viszont annak bün-tetését tárgyalják. Kétféle orvosról esik szó a paragrafu-sokban: 215–223 olyan orvos, aki valamilyen szembeteg-séget gyógyít, majd 224–225. paragrafusokban a „marhavagy szamárorvos” szerepel. Ezek a paragrafusok azért isnagy jelentőséggel bírnak, mert – bár a mezopotámiaigyógyászat alapvetően a gyógyhatású vagy annak véltanyagokra épül – az érintett paragrafusokban valamifélesebészeti beavatkozásról van szó. Az orvos – a paragrafu-sok szerint – szigorú büntetést kapott sikertelen, azazhalálos kimenetelű kezelés esetén (ha a páciens szabadember volt, levágták az orvos kezét), ha eredményes volta kezelés és a páciens meggyógyult, megfizették. Hasonlószellemben jártak el – a paragrafusok tanúsága szerint –a mesteremberekkel szemben is: ha jól dolgoztak megfi-zették, ha rosszul, büntetést kaptak. Az orvosnak a betegiránti ilyen mértékű felelősségével kapcsolatban semmi-lyen más orvoslásra vonatkozó forrásanyagban nem ta-lálható párhuzam.

Az irodalmi szövegek esetében, többek közt, a „Nippuriszegény ember” címen ismertté vált alkotás szolgálhatszámunkra új adatokkal (49). A történet során a sérelmétháromszor megtorló Gimil–Ninurta a második verés al-kalmával Isin városából érkezett orvosnak (asu) adta kimagát. A szöveg leírja az orvos „hagyományos” felszere-lését, majd a gyógyítás előkészítéséhez szükséges tevé-kenységeket. Az álorvos nem bukott le – tehát a környezeteorvosnak tekintette –, így a történet releváns adatokkalszolgálhat.

A gazdasági szövegekben is rábukkanhatunk a hét-köznapi orvoslás nyomaira. Az újasszír időszak rabszol-ga-eladási okmányaiban található egy rész, amely garan-tálja az eladott rabszolga „egészséges” állapotát. Ebbenáltalában kétféle betegségről esik szó: s.ibtu (epilepszia)és bennu (epilepszia) (7, 23). Az okmányok tanúbizony-

83

sága szerint, ez az igazolás csak meghatározott időszakravolt érvényes, utána – eladás esetén – valószínűleg újra elkellett végezni a vizsgálatot. Ez a rabszolga-kereskede-lemben általánosnak tekinthető követelmény valószínű-leg nagyobb számú orvosnak kínált megélhetést, mintahányat a fennmaradt orvosi szövegek alapján feltétele-zünk. Valószínűsíthető továbbá, hogy ezt a vizsgálatotnem a királyi udvar szolgálatában álló orvosok végezték,hanem más, az orvoslást mesterségként űző szakembe-rek.

A gyógyítás mûvelõi

A mezopotámiai forrásokban – orvosi szövegekben ésmásodlagos forrásokban egyaránt – két, orvoslással fog-lalkozó „szakember” jelenik meg. Az egyik, az általábana mágikus gyógymódhoz kötődő a-šipu vagy mašmašu(sum.: lúmaš–maš), a másik a leggyakrabban gyakorlóorvosként aposztrofált asu (sum.: lúa–zu). A két „szak-emberről” és ezzel kapcsolatban a mezopotámiai orvos-lás gyakorlatáról az 1960-as évek közepétől egy konszen-zus nélküli vita alakult ki a szakirodalomban.

A vita kiindulópontjául Ritter azon cikke szolgált, amely-ben az orvosi szövegeket felosztotta a két szakembertí-pus közt (21). A szétválasztás alapjának azt tekintette,hogy a kezelést előíró orvosi szövegben megtalálható-e amágikus, természetfeletti cselekvés vagy sem. Szerinte aza-šipu számára a betegség egy olyan, a természetfeletti ha-talmak által elindított és irányított folyamat apró része,amelynek a kimenetelét meg tudja mondani a páciensenlévő jelek helyes olvasásával (21). Ezzel szemben az asu–Ritter szerint – nem tekinti a betegséget egy mindent át-fogó rendszer részének, hanem a meglévő szimptómákalapján a gyakorlati tapasztalatára támaszkodva folytat-ja a kezelést (21). Lambert, úgy vélte, hogy a mezopotá-miai orvoslásban létezett egy, a kor színvonalához igazodótudományos és egy mágikus eljárás. A kétféle megközelí-tés főleg a korábbi időszakokban vált el élesen, míg az i.e. I. évezredi forrásokban a kettő kiegészítette egymást(14). Farber és Freydank két aššuri orvosi szöveg feldol-gozása után a szövegeket a kezelés módja miatt, inkábbazt asu-hoz tartozónak vélték. Nem zárták ki, hogy az asugyógyításra mágikus eszközöket is használ, de úgy vél-ték, hogy a mágia elsősorban a a-šipu birodalma (3).Avalos átfogó kritikát ad Ritter cikkéről és elveti az asués a-šipu szétválasztásának Ritter által javasolt gondolatát.Úgy véli, hogy az asu és a a-šipu azonos fogalmi keretbenmozgott – ezért nem lehet a mágikus vagy nem mágikuselve alapján felosztani – és a különbség a munkájuknakaz eltérő, de egymást átfedő eloszlásában rejlik (1). Őarra helyezi a hangsúlyt, hogy a páciens választotta ki azorvosát, ami lehet az asu, lehet a a-šipu, de akár mindkettőis. A páciens választását befolyásolhatta saját és az orvostársadalmi helyzete, az asu vagy a-šipu elérhetősége és abetegség alakulása is. Avalos az orvosi gyakorlatot a me-zopotámiai orvosi teológiában igyekszik elhelyezni ésezért az a-šipu szinte egy olyan gyógyító szakember, aki-nek elsősorban az a munkája, hogy meghatározza a be-tegség küldőjét, prognózist állítson fel és kísérelje megkibékíteni a pácienst a betegséget okozó démonnal. Mun-kájához azonban matéria medicát is felhasználhat. Az asufeladata ezzel szemben elsősorban a matéria medica elké-

szítése és alkalmazása. Munkája során azonban ő isfelhasználhatja a mágia eszközeit. Javasolja, hogy ne hasz-nálják az asu fordításaként az általában bevett „orvos”kifejezést, mivel a modern értelemben vett orvoshoz –aki a testen mutatkozó jelekből kísérli meg kitalálni a be-tegséget – szemléletben az a-šipu közelebb áll. Az asu –szerinte – inkább a mai gyógyszerésznek felel meg. Reinerszerint az a-šipu feladata meghatározni a betegség termé-szetét (aetiology), tehát, hogy a betegség szomatikusvagy isten, esetleg démon okozza, vagy valamilyen tabumegszegéséről van szó. Az asu szerepe ezután a meg-menthető páciens kezelése, ezért az asu készítette el azorvosságot és ő dolgozta ki a kezelést (20). Hasonló véle-ményt képvisel Komoróczy Géza is, aki szerint két gyógy-ászati iskola vagy irányzat különböztethető meg az ókoriMezopotámiában. Az egyik egy gyakorlati iskola, amelyfüvekkel, ásványokkal és más gyógyhatású anyagokkalkezelte a beteget. A másik a tudományos vagy elméleti is-kola, mely varázslással, ráolvasással gyógyított. Nyoma-tékosan hangsúlyozza, hogy csupán a második, a varázs-latokkal gyógyító iskola volt a kor világképébe illőtudomány (12).

Kinnier Wilson két nimrudi orvosi szövegről írt cikké-ben (9) egy teljesen új szempont bevonásával tárgyalta akérdést. Kimutatta, hogy az általa vizsgált két gyógyásza-ti szövegben megtalálhatók a „ša3–gig” (a belseje beteg)diagnosztikai ómensorozat egyes szakaszai. A tárgyaltvitában igyekszik nem állást foglalni, hangsúlyozza, hogymegállapításai csupán az a-šipu birodalmához tartozó szö-vegekre szorítkoznak. Javasolja, hogy az asu és a a-šipuszakterületeinek szétválasztásánál leginkább az orvosiszövegekben előforduló kifejezéseket vegyék figyelembe,például a paša-šu (bekenni), ina kiššadšu tašakkan (a nya-kába akasztani) kifejezések valószínűleg az a-šipu munkájá-ra jellemzőek, míg a equ (bedörzsölni) és a s.ama-du (be-kötözni) terminusok inkább az asu tevékenységévelhozhatók összefüggésbe. Kinnier Wilson elképzelését újab-ban Stol elevenítette fel és bővítette ki a babilóni orvoslásdiagnózisát és terápiáját tárgyaló cikkében (22). Kimu-tatta, hogy számos ómensorozat (főleg az ún. orvosi óme-nek) vannak jelen a gyógyászati szövegekben. A tárgyaltproblémával kapcsolatban kifejti, hogy az asu tevékeny-sége nem különbözik az a-šipu, a jósok (ba-ru, ša-ilu stb.) és atudósok (ummea-nu) tevékenységétől. Az egyes szakem-berek ekvivalenciájára utal az a tény, hogy az „az asunemért el semmit, a a-šipu sem ért el semmit” = nincs semmiremény típusú terminusban az asu előfordul minden pá-rosításban. Hangsúlyozza, hogy az asu az igazi orvos, akiszabadon kutathat és tevékenységét nem kötik meg a Di-agnosztikai Kézkönyvben (enu-ma a-šipu ana bît mars.iilliku) előírt szabályok. Az asu által alkalmazott technikátinkább empirikusnak, mint racionálisnak tartja. Rámu-tat arra is, hogy az asu járta lehetett a népi gyógyászat te-rén, a tevékenységéhez sorolható receptek között népibabona is előfordul, például vakság gyógyítása fiatal hol-ló szemével stb. Ezek a „mágikus” praktikák nem hason-lítanak a Diagnosztikai Kézikönyvben összefoglalt orvosijóslatokra és mágikus eljárásokra, és minden valószínű-ség szerint az orális hagyományból kerültek az írott ha-gyományba. Hasonlóképpen a receptekben nagyon gyak-ran előforduló betegségnevek például amurriqa-nu (sárgaság)irreleváns a a-šipu szemszögéből, hiszen az általa használtorvosi ómenekben a betegséget valamely isten kezével

84

nevezik meg, hiszen a a-šipu feladata a betegség természe-tének (šiknu) meghatározása, amely mindig valamilyenistenséghez kötődik. Arra a kérdésre, hogy miért hasz-nálja fel az asu az a-šipu tevékenységéhez kapcsolt orvosiómeneket, azt válaszolja, hogy Mezopotámiában a jóslásjelentette a „valódi” tudományt, ezért az orvosi ómene-ket összefoglaló Diagnosztikai Kézikönyv egy alapvetőtudományos hátterül szolgált. A fejezet végén leszögezi,hogy Asszíriában és Babilóniában a asu és az a-šipu egy-mással együttműködve dolgozott. Olyan személyt, akiegyszerre mindkét területen jártas volt, csak egyet isme-rünk: a Kis.ir-Aššurt, az a-šiput, akinek könyvtárában számosgyógyászati szöveget találtak, de diagnosztikai ómenso-rozat tábláiból egyet sem.

Én, úgy vélem, hogy az asu tevékenységéhez kötött„gyakorlati” iskola is a mezopotámiai tudományok ré-sze. Fentebb már utaltam arra, hogy a mezopotámiai tu-dósok, az ummea-nuk (bölcsek) közé sorolták mind azasu-t, mind az a-šipu-t. Mindkét tudományág képviselőitmegtaláljuk az újasszír királyi udvar tisztviselői közt. Azáltalam olvasott gyógyászati szövegek receptjei közt lép-ten-nyomon ráolvasásokba, rítusra utaló sorokba botlikaz ember. Némely esetben, arra is utalnak, ha a tábla nemtartalmazza, a recepthez kapcsolódó ráolvasást. Nem be-szélve arról, hogy egyes látszatra empirikus tapasztalatonalapuló gyógyhatású anyagok (például halepe a szembe-tegségre) mögött számunkra már fel nem tárható mágikuselképzelések húzódnak. Mindezek alapján kijelenthető,hogy az asu ugyanúgy alkalmazhatta a ráolvasásokat akezelés során, mint más jóstevékenységgel foglalkozókollégái. Nem értek egyet azzal az állásponttal, miszerintaz asu egy szabadon kutató szakember. Az egyes beteg-ségekre ajánlott számos kezelés – véleményem szerint –sokkal inkább a hémerológiával és a menológiával, vagyesetleg a gyógyhatású anyagokkal, azaz pont a mágiaszempontjából roppant fontos kedvező, ill. kedvezőtlenidőszakokkal van összefüggésben. Ha az orvosi gyakor-latot mágikus alapúnak fogjuk fel, nem mindegy, hogymikor, mely anyagokat alkalmazták a gyógyítás során.

Befejezés

A mezopotámiai orvoslás racionalizmusáról, empirikustapasztalatairól ma is élénk vita folyik a szakemberekközt. Az asszíriológusok egy része – az ún. orvos-asszírio-lógusok – úgy véli, hogy az egyes betegségekhez rendeltgyógyhatású anyagok és a szimptómák alapján meghatá-rozható a betegség, vagy éppen fordítva. Ez a nézőpontazonban figyelmen kívül hagyja mind a betegségek, minda gyógyhatású anyagok mágikus hátterét. Először is, lekell szögezni azt, hogy a tárgyalt szövegek nagyon tömö-rek. Ezt jelzi a logogrammák, azaz a szójelek nagyon gya-kori használata és az ismétlődő szövegrészeknek csupánismétlőjellel történő jelzése. A szövegek az elmondandóráolvasásokat a legtöbb esetben csupán egy-egy fél mon-dattal jelzik: „vesd rá a varázsigét” (šiptam tanaddî). Az,hogy a ráolvasás pontos lejegyzését nem tartották fon-tosnak, arra utal, hogy az orvos valószínűleg fejből tud-hatta a szükséges formulákat. Az a tény tehát, hogy agyógyászati szövegek nagyrészénél nem találunk ráolva-sásokat, nem bizonyítja azt, hogy ilyen esetekben a gyó-gyítás során nem alkalmaztak mágiát, hanem valószínűleg

csupán nem tartották szükségesnek kiírni, mert magátólértetődő volt a számukra.

Az ókori mezopotámiai ember nem tett különbséget a„szomatikus” és a „mágikus” betegségek közt sem, hi-szen számára a betegség általában „leszállt a földre” vala-mely démon formájában. Éppen ezért, a gyógyászati szö-vegekben a testi bajok a betegség szimptómáiként jelentekmeg. Ha így tekintünk a betegségre, akkor a mezopotá-miai orvos – aki ugyanúgy tekintett a betegségre, mintpáciense – nem számíthatott racionális tapasztalatokra akezelés során.

Hasonló a helyzet a gyógyhatású anyagok esetében is.A legtöbb szövegben általában csak ezek felsorolása, majda gyógykészítmény elkészítése szerepel, így például „…ezen X számú növényt főzd meg, szárítsd ki, aprítsd fel,olajjal keverd el, a beteg igya meg és felépül”. A felsorolássorán a gyógyhatású anyagokról – például boróka – álta-lában nem állapítható meg, hogy milyen mágikus elkép-zelések tapadhattak hozzá. Vannak azonban olyan gyógy-hatású anyagok is, amelyek szembetűnően mágikusak,így például fekete ökör bal oldali epéje, a cédrusnak egybizonyos időszakban levágott ága stb. Emellett a mágiárautal a főleg folyékony gyógykészítmény „éjszakai kitevé-sének” szokása is, amely, bár nem minden gyógyászatiszövegben fordul elő, de gyakorisága alapján általánoseljárásnak tekinthető. Mindezek alapján a mezopotámiaigyógyászatot én inkább a népi gyógyászattal kapcsolnámössze, amely nem racionális és elméletileg nem empiri-kus tapasztalatokon alapul. A népi gyógyászat betegség-felfogása – a mezopotámiai elképzeléshez hasonlóan – abetegség természetfeletti aspektusából indul ki. Éppenezért a kezelést és az alkalmazott anyagokat is, ez a szem-pont határozza meg. Ezen szempontból a gyógyhatásúanyag önmagában nem elegendő, hiszen „valódi”, azazmágikus hatását csak a mágia, a ráolvasás révén tudja ki-fejteni. Az, hogy a gyógyhatású anyag a mai tudásunkszerint milyen betegségekre alkalmazható hatásosan, el-méletileg nem szempont sem a népi gyógyászatban, sema mezopotámiai orvoslásban. Ez az elméleti szemponttermészetesen nem zárta és nem zárja ki ma sem a népigyógyászat empirikus úton szerzett tapasztalatainak al-kalmazását. A mezopotámiai orvoslás azonban, bár anépi gyógyászatból indult el, egy mezopotámiai értelem-ben vett „valódi” tudománnyá vált és ezen tudományos-ság alapelveit vette át.

IRODALOM: 1. Avalos, H.: Illness and health care in the ancientnear east. The Role of The Temple in Greece, Mesopotamia andIsrael, Harvard Semitic Monographs 54, Atlanta, 1995. – 2.Beckmann, G.: Mesopotamians and mesopotamians learning atHattusa, JCS, 1983, 35, 97–114. – 3. Farber, W., Frezdank, H.:Zwei Medizinische Texte aus Assur, AfO, 1977, 5, 255–258. – 4.Gurney, O. R.: The Tale of the Poor Man of Nippur, AS, 1956, 6,154–164. – 5. Horowitz, W.: Two abnu šikinšu Fragments andRelated Matters, ZA, 1992, 82, 112–122. – 6. Hunger, H.:Spätbabylonische Texte aus Uruk I., Berlin, 1976. Nr. 43. – 7.Jursa, M.: Kelischrifttexte aus Jeruzsalem, AfO, 1995–1996, 42–43.és 89–108. old. – 8. Kinnier Wilson, J. V.: Two medical textsfrom Nimrud, Iraq, 1956, 18, 130–146. – 9. Kinnier Wilson, J. V.:Two medical texts from Nimrud (continued). Iraq, 1957, 19,40–49. – 10. Köcher, F.: Keilschrifttexte zur assyrisch babylon-ischen Drogen- und Pflanzekunde, Berlin, 1955. – 11. Köcher,F.: Die babylonische–assyrische Medizin in Texten undUntersuchungen (= BAM), 1963, I–II., 1963, III., 1971, IV.,1980, V–VI., Berlin, 1963–1980. – 12. Komoróczy, G.: Nabú-zuqup-kéna, Adad-sum-uszur, Már-Istár. In Bezárkózás a

85

nemzeti hagyományba. Budapest, 1995. 87–88. old. – 13. Labat,R.: Tarité Akkadien de Diagnosticss et Prognostics Medicaux,Part 1, Transcription and traduction, Collection de travaux del’Academie Internationale d’Historie des Sciences. No. 7., Pa-ris–Leiden, 1951. – 14. Lambert, G.: A middle assyrian medicaltexts. Iraq, 1969, 31, 28–39. – 15. Landsberger, B., Civil, M.:Materialen zum sumerischen Lexikon 9., Róma, 1967. 75–102.old. – 16. Leichty, E.: Two late Commentaries, AfO, 1973, 24,78–86. – 17. Meier, G.: Kommentare aus dem Archiv derTempelschule in Assur, AfO, 1937–1939, 12, 237–246. – 18.Oppenheim, A. L.: Az ókori Mezopotámia. Budapest, 1982. 439–446.old. – 19. Parpola, S.: Letters from Assyrian Scolars to the Kings

Essarhaddon and Assurbanipal. AOAT 5/I, 1993, Nr. 314–337. –20. Reiner, E.: Astral magic in Babylonia, The AmericanPhilosophical Society. Philadelphia, 1995. 46–47. old. – 21. Ritter,E. K.: Magical-Expert (= asipu) and Physician (= asu). Notes onTwo Contemporary Professions in Babylonian Medicine. AS,1965, 16, 299–321. – 22. Stol, M.: Diagnosis and therapy inbabylonian medicine, Jaarbericht „Ex Oriente Lux”, 1991–1992,32, 42–65. – 23. Stol, M.: Epilepsy in Babylonia, CuneiformMonographs, 1993, 2, 135–138. – 24. Finet, A.: La médecins auroyaule de Mari, AIPHOS, 1954–1957, 14, 122–144.

Bácskay András

86

SPRINGER TUDOMÁNYOS KIADÓ KÖNYVAJÁNLATA

B. Greenstein: Rövid endokrinológia

Az angliai Blackwell Science sikeres sorozatának újabb kötetét tartja kezében a Tisztelt Olvasó. Az endokrinológiá-val kapcsolatos alapvető ismereteket adja közre a könyv, rendkívüli módon tömörítve és közérthetően. A szerzőigyekezett a korszerű ismeretek és a fontosabb hatásmechanizmusok rövid bemutatására is. Elsősorban az orvos-tanhallgatók számára ajánljuk, pályakezdő kollégáknak, illetve családorvosoknak endokrinológiai ismereteik fel-újítása céljából.

Terjedelem: 108 oldalÁr: 1890.- Ft akciós ár (!): 1510.- Ft

C. Katona–M. Robertson: Rövid pszichiátria

A sorozat következő tagja a pszichiátria rövid összefoglalását adja. A könyv szerzői előszavukban azt írják, hogyhallgatóik bíztatására született ez a mű. Hasznos segítő, amely összefoglalja igen tömören az anamnézis felvételétőlkezdődően a pszichiátriai betegségeken, betegségcsoportokon keresztül a közösségi pszichiátriát, és a lehetségeskezelési módszereket is. Főképpen medikusoknak ajánljuk, de hasznos lehet pályakezdő orvosok, pszichológus-hallgatók, nővérek és szociális munkások számára egyaránt.

Terjedelem: 90 oldalÁr: 1890.- Ft akciós ár (!): 1510.- Ft

J. H. L. Playfair: Rövid immunológia

A könyv hasznos segédeszköz az immunológiai ismeretek elsajátításában, természetesen nem helyettesíti a na-gyobb tankönyveket. Elsődleges célja a lehető legrövidebb szöveggel, viszont igen sok magyarázó-ábrával bemu-tatni az immunológia alapvető elveit, mechanizmusait, az immunitások típusait. Főként orvostanhallgatóknak,családorvosoknak ajánljuk és minden biológiai érdeklődésű olvasónak, aki rövid betekintést szeretne nyerni azimmunológia alapjaiba.

Terjedelem: 96 oldalÁr: 1890.- Ft akciós ár (!): 1510.- Ft

Springer Tudományos KiadóCím: 1088 Budapest, Múzeum u. 9. fszt.(nyitva: hétfőtől csütörtökig 9-től 17 óráig, pénteken 9-től 15 óráig)Levélcím: 1463 Budapest, Pf. 857. 123Telefon: 266-0958, fax: 266-4775E-mail: sprinkia@mail.matav.hu