A három kismalac és a farkas.

Volt egyszer három kismalac. Amikor megnőttek, a mamájuk elküldte őket, hogy építsenek maguknak külön házikót. A három kismalac nagy vígan dalolva útnak indult. Egyszer csak találkoztak egy emberrel, aki zsúpszalmát cipelt. Az első kismalac megszólította:

- Szalmás bácsi, add nekem a szalmádat, hadd építsek belőle házikót!

Az embernek megtetszett a kismalac, nekiadta a zsúpszalmát, de még segített is fölépíteni a házikót. Annak a házikónak elől is volt ajtaja, meg hátul is. Most már csak két kismalac ballagott tovább. Egyszer csak találkoztak egy emberrel, aki deszkát cipelt. A második kismalac megszólította:

- Deszkás bácsi, add nekem a deszkádat, hadd építsek belőle házikót!

Az embernek megtetszett a kismalac, nekiadta a deszkát, még segített is fölépíteni a házikót. Annak a házikónak elől is volt ajtaja, meg hátul is. Most már csak a harmadik kismalac ballagott tovább. Hamarosan találkozott egy emberrel, az meg téglát cipelt.

- Téglás bácsi, add nekem a tégládat, hadd építsek belőle házikót!

Az embernek megtetszett a kismalac, nekiadta a téglát, még segített is neki fölépíteni a házikót.

A három kismalac boldogan élt a három házikóban. De egyszer csak arra tévedt a lompos farkas. Egyenest a szalmaházikó elé állt, és csúnyán kiabált:

- Gyere ki, te kismalac, hadd kapjalak be! Ha nem jössz ki, szétverem a házikódat!

Reszketett a kismalac, de azért hetykén kiáltotta a farkasnak:

- Lompos farkas, fekete! Engem ugyan nem kapsz be! A farkas tépte, marcangolta a házikót, de mire szétszedte, a kismalac a hátsó ajtón át elmenekült a deszkaházikóban lakó testvéréhez. A farkas hamarosan a deszkaházikó elé ért.

- Gyere ki, te kismalac, hadd kapjalak be! Ha nem jössz ki, szétverem a házikódat!

- Lompos farkas, fekete, engem ugyan nem kapsz be! - kiabált hetykén a második kismalac, és a testvérével együtt elmenekült a hátsó ajtón a téglaházikóba.

A farkas hamarosan odaért, és csúnyán kiabált:

- Gyere ki, te kismalac, hadd kapjalak be! Ha nem jössz ki, szétverem a házikódat!

- Lompos farkas, fekete, engem ugyan nem kapsz be! - kiáltotta hetykén a harmadik kismalac, és nyugodtan leült a testvérei mellé.

A farkas fölmászott a házikó tetejére, s a kéményen át beugrott a szobába. Csakhogy a tűzhelyen hatalmas fazékban lobogott, forrt a víz, és a mérges, lompos farkas a kéményből egyenest a forróvizes fazékba pottyant. A kismalacok meg gyorsan egy nehéz vasfedőt tettek a fazékra, aztán egymásba kapaszkodva táncoltak és énekeltek:

- Lompos farkas, fekete, minket ugyan nem kapsz be!

A három kismalac azóta is boldogan él, vasárnaponként meglátogatják egymást, és olyankor jókat nevetnek a pórul járt farkason.

„A három kismalac”

óvodásaink szemével

Az illusztrációkat készítették: Nyíri Sára, Bíró Borbála, Bálint Napsugár, Szebeni Kata (Szent Anna Utcai Óvoda), Gyevi Szabó Orsolya, Makai Edit (Bocskai Utcai Óvoda)

A három kismalac

(angol népmese)

A fotók készültek: a Központi Óvoda Apponyi Téri Tagóvodájában

Sötétkék Eve

címő mese óvodásaink szemével

A belga meséhez az illusztrációt készítették: A Szent Anna Utcai Óvoda óvodásai

Sötétkék Eve meséje

(belga mese) - Ismered Eve-t? - Sötétkék Eve-t? - Eve egy királynı. - De senki sem ismeri, kivéve persze Eve-t, magát. Eve imádja a sötétkéket. Minden reggel sötétkék ágyban ébred. Sötétkék papucsában lemegy a lépcsın a sötétkék székeihez. „- Jó reggelt sötétkék asztal, és sötétkék székek!” – énekli vidáman. A sötétkék konyhaszekrénybıl elıveszi sötétkék bögréjét sötétkék szederdzsemjéhez. A dzsembıl vastag réteget ken szendvicsére. Minden reggel ezt eszi. Sötétkék csészéjébıl sötétkék teát iszik, mely sötétkék virágokból készül. A virágokat sötétkék kertjében sötétkék fákon neveli. Senki nem tudja, hogy Eve miért szereti a sötétkék színt. Még Eve sem. Úgy van ez pont, mint a tüsszentés, kell, és kész, vagy nem. Eve nagyon szép lány. Annyira csinos, hogy az emberek, ha megpillantják, csak annyit tudnak mondani, hogy „Ooooh!” vagy „Aaahh!”! És semmi mást. Hát ez kissé kevés. Eve ezt borzasztó unalmasnak találja, mert annyira szeret beszélgetni. Eve sötétkék, és annyira beszédes. Eve szereti a mulatságos dolgokat is.. Sötétkék házában a sötétkék tenger partján számtalan sok sötétkék dolgot győjt: van egy sötétkék köve, amely állandóan csuklik; egy sötétkék fej, fehıben; egy sötétkék aranyhala mely operákat énekel, és számtalan könyve, melyeknek nincs vége. Egy nap, amikor Eve kagylókat keresgél a tengerparton, találkozik az Aranysárga Királlyal.

A pók és a legyecskék

/ liván mese / Egyszer volt, hol nem volt élt egy öreg pók egy öreg házban. Annyira öreg volt, hogy már, azt se tudta mikor van reggel, és mikor este. -„Milyen szerencsétlen pók is vagyok én! Annyira öreg vagyok, hogy nehézelcsípnem bármely legyecskét, annyira öregek a lábaim, hogy nem hallgatnak rám. ... Nem tudok egy kis inyencfalatkát szerezni magamnak; mert csak szállnak, szállnak, és szállnak, – bosszankodott magában – ám lehet eljön még az én idım! ....Most! Most elfogom kapni....oh, ismét elfutottak. Már megint vacsora nélkül maradtam! Ki kell találnom valamit, amivel ide csalogathatom ıket.“ A pók mélyen elondolkodott. -„Nos cipıket fogok varrni a legyeknek: nagyoknak és kicsiknek, kövéreknek és soványaknak. Remélem így nem egy legyecskét sikerül elkapnom, ha, ha ha...“ –nevetett a pók, és feladott egy hírdetést. A legyecskék amint észrevették a hírdetést köréje repültek és ovasták:

„A pók, mőhelyében cipı készítés, sarkalás és tisztítás.“

- Cipıt akarok! – kiáltota az egyik legyecske. - Én is! - Én is! – örültek meg mindannyian. - Én leszek az elsı aki cipıt varrat magának! – mondta egyikük. - Nem, nem. Én leszek az elsı, mert én vagyok a legcsinosabb – vitatkozott a másik. - Én meg a legöregebb, ezért én leszek az elsı – szólt a harmadik. Vitatkoztak, lökdösıdtek, kiabáltak egymással. A pók elıjött, amint mehallotta a zajt. - Csak semmi hőhó! Hagyjátok abba, siessünk, kövessetek, nincs olyan sok cipım –hívta ıket s a legyecskék követték. - Egy perc és kész vagyok a komoly munkához – szólt a mőhelyében a pók, és elıkészítette fonalait, vonalzót, ollókat és néhány papírt, tollat a cipık megrajzolásához. Aztán így szólt. - Üdvözöllek benneteket itt a mőhelyemben. Üljetek le és meséljétek el milyen cipıt szeretnétek. - Én egy piros magassarkú cipıt szeretnék masnival, amiben táncolni fogok a bogár fesztiválon – szólt az elsı. - Rendben – mondta a pók – leveszem a méretet, add a tán cos lábad. A pók leültette a székbe a legyecskét, s körültekerte fonalával lábait. -Óh Istenem, nem tudom mozdítani a lábaim – sírt a legyecske – mit tettél velem? Engedj el kérlek!

A Spider And Flies óvodásaink szemével

A litván mese illusztrációit készítették: Benkı Bence, Bátaszéki Vivien, Füri Panna, Károlyi Amanda, Lakatos Adrienn (Vásárhelyi Úti Óvoda)

A kiskakas gyémánt félkrajcárja

(magyar népmese)

A fotók készültek: a Központi Óvoda Klauzál Utcai Tagóvodájában

„A kiskakas gyémánt félkrajcárja”

óvodásaink szemével

Az illusztrációkat készítették: Tóth Richárd, Musa Kármen , Valkai Laura (Apponyi Téri Óvoda), Mácsai Kata Gréta, Bocskay Lili (Szent Anna Utcai Óvoda), Fülöp-Nagy Krisztián (Farkas Antal Utcai Óvoda)

A három kismalac

(Angol népmese)

Volt egyszer három kismalac. Amikor megnıttek, a mamájuk elküldte ıket, hogy építsenek maguknak külön házikót. A három kismalac nagy vígan dalolva útnak indult. Egyszer csak találkoztak egy emberrel, aki zsúpszalmát cipelt. Az elsı kismalac megszólította:

- Szalmás bácsi, add nekem a szalmádat, hadd építsek belıle házikót!

Az embernek megtetszett a kismalac, nekiadta a zsúpszalmát, de még segített is fölépíteni a házikót. Annak a házikónak elıl is volt ajtaja, meg hátul is. Most már csak két kismalac ballagott tovább. Egyszer csak találkoztak egy emberrel, aki deszkát cipelt. A második kismalac megszólította:

- Deszkás bácsi, add nekem a deszkádat, hadd építsek belıle házikót!

Az embernek megtetszett a kismalac, nekiadta a deszkát, még segített is fölépíteni a házikót. Annak a házikónak elıl is volt ajtaja, meg hátul is. Most már csak a harmadik kismalac ballagott tovább. Hamarosan találkozott egy emberrel, az meg téglát cipelt.

- Téglás bácsi, add nekem a tégládat, hadd építsek belıle házikót!

Az embernek megtetszett a kismalac, nekiadta a téglát, még segített is neki fölépíteni a házikót.

A három kismalac boldogan élt a három házikóban. De egyszer csak arra tévedt a lompos farkas. Egyenest a szalmaházikó elé állt, és csúnyán kiabált:

- Gyere ki, te kismalac, hadd kapjalak be! Ha nem jössz ki, szétverem a házikódat!

Reszketett a kismalac, de azért hetykén kiáltotta a farkasnak:

A két lány és az öregasszony

(magyar népmese)

A fotók készültek: a Központi Óvoda Apponyi Téri Tagóvodájában

„Mother Hulda” Comenius partnereink szemével

Az osztrák mese illusztrációját készítették: Základni škola a Mateřská škola Husinec Řež (Cseh Köztársaság) tanulói

Frau Holle (Ein Märchen der Gebrüder Grimm - KHM 024) Eine Witwe hatte zwei Töchter, davon war die eine schön und fleißig, die andere häßlich und faul. Sie hatte aber die häßliche und faule, weil sie ihre rechte Tochter war, viel lieber, und die andere mußte alle Arbeit tun und der Aschenputtel im Hause sein. Das arme Mädchen mußte sich täglich auf die große Straße bei einem Brunnen setzen und mußte so viel spinnen, daß ihm das Blut aus den Fingern sprang. Nun trug es sich zu, daß die Spule einmal ganz blutig war, da bückte es sich damit in den Brunnen und wollte sie abwaschen; sie sprang ihm aber aus der Hand und fiel hinab. Es weinte, lief zur Stiefmutter und erzählte ihr das Unglück. Sie schalt es aber so heftig und war so unbarmherzig, daß sie sprach: “Hast du die Spule hinunterfallen lassen, so hol sie auch wieder herauf.” Da ging das Mädchen zu dem Brunnen zurück und wußte nicht, was es anfangen sollte; und in seiner Herzensangst sprang es in den Brunnen hinein, um die Spule zu holen. Es verlor die Besinnung, und als es erwachte und wieder zu sich selber kam, war es auf einer schönen Wiese, wo die Sonne schien und vieltausend Blumen standen. Auf dieser Wiese ging es fort und kam zu einem Backofen, der war voller Brot; das Brot aber rief: “Ach, zieh mich raus, zieh mich raus, sonst verbrenn ich: ich bin schon längst ausgebacken.” Da trat es herzu und holte mit dem Brotschieber alles nacheinander heraus. Danach ging es weiter und kam zu einem Baum, der hing voll Äpfel, und rief ihm zu: “Ach, schüttel mich, schüttel mich, wir Äpfel sind alle miteinander reif.” Da schüttelte es den Baum, daß die Äpfel fielen, als regneten sie, und schüttelte, bis keiner mehr oben war; und als es alle in einen Haufen zusammengelegt hatte, ging es wieder weiter. Endlich kam es zu einem kleinen Haus, daraus guckte eine alte Frau, weil sie aber so große Zähne hatte, ward ihm angst, und es wollte fortlaufen. Die alte Frau aber rief ihm nach: