IV. ÉVFOLYAM. XIII. S Z Á M .

1901. III. 1.

>A TERMÉSZETE előfizetési ára i »HALÁSZAT* melléklapjával egyfLtt

egy évre 6 korona. 1 »Halisz*t< kolün, egy évre 3 korona.

Á l l a t t a n i , V a d á s z a t i ás h a l á s z a t i f o l y ó i r a t .

Megjelenik minden hú (-én és 15-én.

m LENDL ADOLF és

csikszentsimonyi és e rnyes i

LAKATOS KÁROLY.

Budapest, II., Donáti-utcza 7.

íDadopainh écdekében.

A romboló erővel rohanó haladás és a zabolátlan emberi önzés kíméletlen kézzel irtja, tépi a ter­

mészet nagyszerű kertjének minden remekét ; bájos régi világunk'idil l ikus szépségét meggondolat lanul le­tiporja. Űzi-hajtja kebléről régi lakóját — kipusztul öléről a gondtalan élet.

Bujdosik a nemes vad, elnémul a madár-dal; a megközel í thet len bérezek kietlen odújában sincs az üldözöttnek maradása s é le tveszedelem a madár­nak m é g halk éneke is.

Belátjuk-e már, h o g y mennyire megkéset t a vadászati törvény s h o g y mennyire vét az »Igazság« ellen, h o g y nem , e léggé veszi pártfogásába a ma­darakat? A természet rendje és saját magunk elleni vétek, h o g y m é g most sincs biztos élete, maradása s h o g y m é g most se adatott vissza régi paradicsoma nálunk a madárnak.

Hiányos m é g mindig a törvény szigora, mert még mindig szabad kezet ad az önző emberi fur­fangnak.

Az 1883. XX, t. ez. 9. §-a gondo l l ege lőször a madarak védelmére, amennyiben h) pontjában ki­mondja, hogy az éneklő-madarakra minden időben tilos a vadászat, sőt, h o g y minden más madárra is a 11- és 12-ik §-ban meghatározott kivételekkel feb­ruár hó 1-től augusztus hó 15-ig.

Törvényes intézkedés szerint tehát m é g az em­lített madaraknak is csak a vadászata tilos, vagy i s más szóval, azoknak összefogdosása és ke lepczébe ejtése m e g e n g e d e t t cse lekményt képez. Leszámítva tehát a törvény azon rendelkezését, mely szerint: »a tilalmi időszak alatt a madarak fészkeit szándé­kosan érinteni, v a g y tojásaikat elszedni nem szabad* — védelmet madaraink csakis a puskás emberrel s zemben találnak.

Valóban sajnálhatjuk, h o g y a vadászati törvény megalkotásakor madárvi lágunk kellő gondoskodásban nem részesült s h o g y a madár-pusztításnak m é g ma sem lehet kellő határt szabni. A törvény-javaslat tár­gyalásakor madaraink érdekében e g y e d ü l Hermán Ottónak volt javaslata; azt kívánta ugyanis , h o g y necsak az éneklő-madarakra, h a n e m : »a gólyára, a fekete, zöld, szürke és tarka harkályra, a kopasz nyakú dögész-kese lyűre (Vultur), a vércsére (Tinnun-culus), az egerész ölyvekre (Buteo, Archibuteo, Circus), a réti, kis, füles, erdei és a lángbago lyra (Stryx bra-chyotus, otus, aluco, flammea), végre a kuvikra (Stryx passerina) is kiterjesztessék a vadászati ti­lalom*.

Ezt az e g y e t l e n javaslatot mel lőzve, helyette ki­mondja a törvény a 12. §-ban, h o g y »tiltott időszak alatt is szabad vadászni a seregekben vonuló vad­ludakra, vad-kacsákra, vad- és szelid-galambokra, keselyűkre és sasok, sólymok, kányák, vércsék, héják és ölyvek minden nemeire, valamint a nagy

súholyra s végűi a hollókra, szarkákra, varjúkra, verebekre és seregélyekre«.

Ezeket olvasva, ha azt sejtjük, hogy akkori­ban sem az intéző körök, sem a tudósok nem voltak tisztában azzal, hogy melyek a tulajdon­képeni hasznos madarak, akkor a va lósághoz n a g y o n közel jutunk. Erre enged következtetést vonni a madár-világnak kellő védelmét e lodázó vadászati törvény hiányos intézkedését 11 év multán pótolni kivánó mező-rendőri törvény (1894: X I I ) 57. §-a is, a mely kimondja, h o g y : »Hasznos ma­darak pusztítása és azok fészkeinek és tojásainak elszedése, valamint a hasznos madaraknak és tojásaik­nak forgalomba hozása hatósági engedély nélkül tilos«. Nem tudja azonban, h o g y melyek a tulajdon­képeni hasznos madarak! miért is 1894, XII. t cz. végrehajtása tárgyában kiadott 48.800/94. számú rendelet 58. §-a a következőket mondja: »hogy a mezőgazdaságra nézve hasznos madarak kímélése iránt a törvény 58. § a értelmében rendeleti leg intéz­kedhessen!, felhívom a törvényhatóságot , hogy ide-vonatkozólag a területükön működő gazdasági e g y e ­sületek, vármegyei gazdasági bizottság, valamint a járási mezőgazdaság i bizottságok meghallgatásával hozzám a törvény életbeléptétől számítandó 1 év alatt javaslatot tegyen , a melynek alapján a hasznos ma­darak megnevezése iránt is külön rendeletben fogok intézkednie.

A földmívelési minister azonban a törvénynek a hasznos madarak védelmét kimondó rendelkezését a legjobb akarata mellett m é g nem hajthatta végre, mert nemcsak a m e g j e l ö l fórumok, de sőt maguk az ornithológusok sem voltak képesek mind a mai napig megnevezni mindazokat a madarakat, melyek mezőgazdaság i lag hasznosak.

í g y történik m e g azután, hogy a hasznos madarak névsora feletti áldatlan vitának egész madárvilágunk

— megadja az árát. Mennyivel egyszerűbb

lenne a dolog, ha a mező-rendőri törvény azt mon­daná, h o g y a madarak pusztítása és összefogdosása tilos s h o g y még a vadásznak is csak azokat a mada­rakat szabad lelőni, melyeket a törvény neki meg­enged, vagy melyeket károsnak nyilvánít.

Mert kérdezem, h o g y nem lenne-e könnyebb megnevezn i azokat a madarakat, a melyek kétség­telenül károsak, mint évek hosszú során át affelett vitatkozni, h o g y melyek a »hasznos madarak«!?

A vadászati törvénytől eltekintve, a mező­rendőri törvénynek a madarak védelmére irányuló intézkedését kiegészítő végrehajtási rendelet 57. §-át is módosítani kellene. A 48.000/94. számú végrehaj­tási rendelet említett §-a ugyanis azt mondja, h o g y : »A hasznos madarak pusztítása s a tojásaiknak for­galomba hozatala a törvény által kihágásnak minősíttet­vén, az ennek meggátlására irányuló intézkedések foganatosítását az elsőfokú hatóságok különös kö­te lességévé teszem. A z illető vidéken hasznosaknak ismert madarak és azok tojásai csakis tudományos czélokra hozhatók forgalomba. A törvényben em­lített hatósági engedélyt a járási főszolgabírótól kell kérni.«

Kívánatos lenne ugyanis , h o g y a tudományos czélokra szolgáló gyűjtésre vonatkozó engedélyt egyedül csak az erre illetékes legfelsőbb fórum, a »földmívelési minister« adhassa meg, így lévén egyedül ellenőrizhető a madaraknak ily czímen való nagymérvű oknélküli és czélszerütlen pusztítása.

A madarakat fenyegető bajok közül a flóbert-puska sem az utolsó helyet foglalja el.

Ez a m é g ma is csak ártatlan játékszernek mi­nősített jószág ugyanis épen e l ég arra, h o g y a deákság ébredező vadász-szenvedélyét kielégítse és természet-gyilkoló hajlamait felébreszsze, sőt, hogy a jövőre nézve azt m é g hatványozza is. Eltekintve attól, h o g y a flóbert-puska már sok szerencsétlen­ségnek volt okozója és h o g y öngyi lkosságra is sok-

.Hogyha a \\6 obaclozil̂ . Teleki Sán3or-íól.

ogvh.a a hó olradozik S melegebben süt a nap, Ki-kibukkan erdőn, mezőn Sgvegv sötét földdarab.

Q hólepel olvad, foszlik Ss a fehér.^fiszía föld G. nap tűző csókjaira Sötét színű köpenvt ölt.

Gsak most látszik, mii"? kegyetlen, Gonosz szívű, volt a tél, Srdő mélve, bokor alja 3Hin& csalt erről súg, beszél.

Összetépett maclárszárnvak Q.z erdőnek mélviben, JKelleítök egv őzikének Qvenge csontja ott pihen.

Tapsifüles nvúlnak bőre Ott a dombos oldalon, íllinden bokor, minden cserje Sgv szomorú sírhalom.

Számító és ravasz a tel : Kogv ne tudja senkise, Jllennvit gvilkolf. mennvit rombolt, Teher hóoal fedi be.

3Kintha nekünk van halottunk, Seíakarjuk csöndesen. GLz envíszeí pusztítását Dllog ne lássa senkisom.

De ha aztán félrecsúszik, Szétfoszlik a takaró, Gátjuk, ntennvi pusztulást rejt Teher lepel, fehér h<$.

szor szolgáltatott alkalmat, m é g énekes madarainkra is szerfelett n a g y veszedelmet hoz.

Flóberttel pompásan m e g lehet lőni a gabonában h í v ó r a előcsalt fürjecskét, a tó nádasai szélén nyu­godtan ú szká ló réczét, a fészekben ülő vadgalambot, gerliczét, a kertek alatt h ívogató foglyot, a mezei gyalogutakon bandukoló süldőt, sőt — amit sokan m é g hinni sem fognak — a 9 mm.-es vontc sövű flóberttel az erdei kaszálón lege lésző őzikét i s !

Maholnap hiába sétálunk ki, h o g y a tavaszi éb­redést csodálva, a tavasz hírnökeinek énekében g y ö ­nyörködhessünk, mert csak kihalt mezőt találunk. Akár mily száraz is az út, a búbos pipiske n e m ko­torász annak porában; a patakocska szélein nem sé­tálgat a b i l l egény; r igó n e m szól a bokorban, pa­csirta nem zengi dicsőítő énekét , sármány n e m hin­tázik a lűz tetején, czinke nem kapkodja a gyümölcs ­fák ágacskáin szunnyadozó bogárkákat — és e g y ­ál ta lán nem önt semmi e g y csepp életet sem a tavaszi virányba.

S ha kérdjük, miért van ez így ? Nem akarom mondani, h o g y az egésznek az oka a flóbert, de h o g y része van benne, az bizonyos.

A z is igaz lehet, h o g y talán n e m mindenütt fordul ez elő, de véletlenül hamar fel tudnék sorolni e g y p á r vidéket, a hol a flóberttel te t t kirándulások, séták, akár magánosan, akár tömegesen , va lóságos kul­tuszukat űzik, melyek ped ig annál hátrányosabbak, mivel rendszerint tavaszkor, a tenyész-évadban leg-gyakoriabbak.

A fiatal Nimród, ha m á r megunta a rövid téli napokon át az udvaron kifeszített papirosdarabot lövöldözgetni s a szomszéd kertjéből á t n y ú l ó eper­fáról a verebeket , czinkéket s minden t , a mi szeme elé akad, leszedegetni , v a g y a kerítés kiálló tégla-darabjait szét törögetni : alig várja a kikeletet, hogy visszatért énekese inken »szoba«-fegyverét ki­próbálhassa. H o g y ezután az ambicziózus vadász-

ifjú ezeknél sokszor nem is áll meg, az való­színű.

Ped ig mióta a flóbert megszűnt szoba-fegyver lenni s a 6 mm . -es f egyver he lyébe á l t a l ánosan a 9 mm.-es lépett, a z ó t a biz azt megérzi madárfaunánk minden h a s z n o s képviselője.

S vaj ion a mai v i szonyok mellett v a n - e orvos­s á g e flóbert-mánia e l len? N i n c s ; mert hiszen m é g fegyeradó alá sem es ik; vele bátran lehet j á rká ln i a határban mindenfelé.

Veszedelmes a flóbert az apró madarakra nézve , kü lönösen azért, mert tavaszkor a fészkelés idejében és fészkek közelében lehet madarainkat l egkönnyeb­ben leszedni a galyról . A z o n b a n m é g ártalmasabb talán a madárfogdosók működése , akik ezrével fogják össze apró dalosainkat D e ezekről máskor szólok.

Beb ercsi.

szor szolgáltatott alkalmat, m é g énekes madarainkra is szerfelett n a g y veszedelmet hoz.

Flóberttel pompásan m e g lehet lőni a gabonában h í v ó r a előcsalt fürjecskét, a tó nádasai szélén nyu­godtan ú szká ló réczét, a fészekben ülő vadgalambot, gerliczét, a kertek alatt h ívogató foglyot, a mezei gyalogutakon bandukoló süldőt, sőt — amit sokan m é g hinni sem fognak — a 9 mm.-es vontc sövű flóberttel az erdei kaszálón lege lésző őzikét i s !

Maholnap hiába sétálunk ki, h o g y a tavaszi éb­redést csodálva, a tavasz hírnökeinek énekében g y ö ­nyörködhessünk, mert csak kihalt mezőt találunk. Akár mily száraz is az út, a búbos pipiske n e m ko­torász annak porában; a patakocska szélein nem sé­tálgat a b i l l egény; r igó n e m szól a bokorban, pa­csirta nem zengi dicsőítő énekét , sármány n e m hin­tázik a lűz tetején, czinke nem kapkodja a gyümölcs ­fák ágacskáin szunnyadozó bogárkákat — és e g y ­ál ta lán nem önt semmi e g y csepp életet sem a tavaszi virányba.

S ha kérdjük, miért van ez így ? Nem akarom mondani, h o g y az egésznek az oka a flóbert, de h o g y része van benne, az bizonyos.

A z is igaz lehet, h o g y talán n e m mindenütt fordul ez elő, de véletlenül hamar fel tudnék sorolni e g y p á r vidéket, a hol a flóberttel te t t kirándulások, séták, akár magánosan, akár tömegesen , va lóságos kul­tuszukat űzik, melyek ped ig annál hátrányosabbak, mivel rendszerint tavaszkor, a tenyész-évadban leg-gyakoriabbak.

A fiatal Nimród, ha m á r megunta a rövid téli napokon át az udvaron kifeszített papirosdarabot lövöldözgetni s a szomszéd kertjéből á t n y ú l ó eper­fáról a verebeket , czinkéket s minden t , a mi szeme elé akad, leszedegetni , v a g y a kerítés kiálló tégla-darabjait szét törögetni : alig várja a kikeletet, hogy visszatért énekese inken »szoba«-fegyverét ki­próbálhassa. H o g y ezután az ambicziózus vadász-

H gubacsohi?ól. (IV. rész.) (Folytatás.)

II. A kocsányos-, kocsánytalan-, pelyhes- és magyar-tölgy gubacsai.

74. Orsó alakú, 6—12 mm. magas, hosszában bordázott és a levél széléhez, vagy főeréhez nőtt gubacs. Ko-csánykája rövidebb, vagy hosszabb. Máj. és jun. A darázs a második .év április havában. (Q. Rob.)

* Andricus seminationis Adler. — Tojásdad, vagy hengerded, a főér csúcsán ülő gubacs;

3—5 mm. hosszú és hólyagos szőröcskéktől szemcsés felületű. Máj. A darázs ugyanakkor.

* Dryophanta verrucosa Schlecht. 75. (2.) A gubacs teste 3 mm. nél hosszabb, gyakran nyúl-

— A gubacs teste 3 mm.-nél rövidebb, kopasz, vagy csak

A r a b - k i r á l y s z a b a d o n . (Fantasztikus állatregény.)

— Irta: Bársony István. —•

Bevezetés . "14 Xintha gyászos, szomorú sóhajtást hallanék, 1Y l Mintha a sóhajtást harangkongás kisérné messziről.

De nem templomi harangszó, hanem a szelek összecsa-pódásából származó, amelynek bugással, jajongással váltakozik egyhangúsága.

Honnan jön ? ! . . . Talán a távolban látszó kék hegyek mögül, ahová túlvilági visszhang sodorta. Gyöngéd a hangja, mint a méhzummogás. Vagy tán a föld szívéből törnek fel a halkan konduló panaszok; kínnal fúrják keresztül magokat a lávatengeren, ami a mélységben forr; azután átverődnek az év­milliók során sziklává keményült rétegeken, amelyek valaha, a világ kiskorúsága idejében, cseppfolyós tűzzel sisteregtek.

A bűvös gyászhangok soha meg nem szűnnek. Belefájul a szívem s aggódva kérdem a láthatatlan

Erőtől: micsoda jel van ebben a folytonos, titkos jajgatásban? Nincs felelet; — csak szól a harang tovább. Olyan a hangja, mintha szellőingatta rózsagaly kopogna

az alvó szűz ablakán. Cseng tőle a fülem s néha már el is feledem, hogy ez a

csendülés örökös és valahonnan a másvilágról hallik idáig.

Hallgatom; — néha tán nem is igazán hallom, csak úgy képzelődöm.

Mégis úgy van, hogy a halálharangot húzzák. Kinek ? minek ? . . . Valaminek, ami elmúlik, haldoklik. Szellősuhanást érzek. Láthatatlan szárny lendített egyet

a levegőn. Valaki érkezett. Megrezzenve nézem, keresem. .'. A Mulandóság van itt mellettem és egykedvűen néz rám.

Halálos közöny ömlik végig rajta. — Mit töprengsz? kérdi hangtalanul, a szemével. (A

szívem hallja a kérdést, nem a fülem.) Minden elmegy lassan a maga útján és nem lehet, hogy ami van, alakot ne váltson. De nem vész el azért egy porszemecske sem. Az elmúlás csak átalakulás.

— Miért szól a harang folytonosan, szellem ?! — Mert az alakváltozás is halál. Ami egyszer volt, az

többet sohasem lesz. Eltűnnek, a mai nap gyermekei; jönnek felém mind, a ki mutatom nekik az utat a múltba. Onnan a régi formában nincsen visszatérés. Bármit hoz a jövő, az már nem folytatá-s, hanem újjászületés. A temetők pora emberszívekkel keveredik s virág nő belőle. A mi valaha dobogott, most egy parányi illatnak édesanyja. — A túlvilági harang mindennek szól, amit a pillanat épen belesodor a múltba, A földön szaka­datlan a harcz. Az erős marja a gyöngét; — s aminek már nincs jó helye a régi hazában, az elköltözik.

— Hová ? ! . . .

A t ö l g y g u b a c s a i .

% k 68.

61. Andricus seminatioijis Adler. — 62. Andricus quadrilineatus H. — 63. Andricus ramuli L. — 64. Neuroterus Schlechtendali Mayr. — 65. Andricus amenti Gir. — 66. Andricus occultus Tschek. — 67. Cynips calicis Burgsd.— 63 Cynips caput medusaeH.

A Mulandóság lenézett maga elé. Keresd a világ régi képét. Idefent nem találod. Az őspáfrány, ami valaha olyan volt, mint az őserdő, el van temetve a kőszén-rétegekben. A mam-muth elmúlt s a megatheriumokat, plesiosaurusokat csak a néma kövületek magyarázzák. Az ezredéveknek nem kell segítség ahhoz, hogy megőröljék a szikiit. Az élet pedig önmagát emészti.

Mindennek megvan a halálos ellensége. Ez az állandó harcz csak jobban sietteti az elmúlást. A végső harczban is csak egy lehet győztes.

— S a végső diadal kié ?! A szellem gúnyosan mosolygott. — Nem mindegy az ? 1

Sorsát az utolsónak maradt győztes sem kerülheti el. A harang neki is szól. A haldoklás állandó és örök. Ma még a földön az őslakók utódai közt is félelmes ellenségei vannak az embernek. A Paradicsombeliek közül eddig még kevés múlt el végkép. Te épúgy ismered a tigrist, mint Ádám ismerte. De az írás sem­mit sem tud arról, hogy mammuth is lett volna a Paradicsom­ban. Ádám csak tegnap élt; a mammuth tegnapelőtt. Ami a tegnapelőttöt megelőzte, az a te számodra csak sejtés. Az ember csak a kihűlésben levő földet szemlélheti; a nap melegét csak millió mértföldekröl bírja ki; pedig, hogy élhessen, melegért sóvárog. De a neki való melegben már tüdővészessé sorvad az őspáfrány, amelynek forró levegő és fülledő gőz kellett, hogy buján nőhessen.

Szorongva, kíváncsian kérdeztem: — Mikor lesz a vég ? A szellem vállat vont. — Neked úgyis mindegy; mi

közöd hát hozzá ? Ha billiószor billió év múlva lesz: teneked annyi, mintha száz év múlva lenne. H<sz te száz év múlva sehol sem vagy, por vagy.

Billió évi hát mi az? Nem több egy másodpereznél. A végtelenben nincsen mérték. A kérészbogár élete épen olyan hosszú, mint a tied. Mindketten kezditek s végzitek. E két határ közt szenvedtek s örültök. A bogárnak mindene egy nap; te, ha szerencséd van, eltartasz száz évig. Ami életetek hatá­rába belefér, csak az a tietek. S a bogárnak egy negyedóra annyi, mint neked egy egész év. Utódokra vágytok, ez a közös vonás mindnyájatokban. Unokáitokat féltitek, pedig az utód nem siratja az őst.

— De a czél a jövő. A jövő pedig az unokáké. Rajok gondolva : előre haladunk, a jövőbe nézünk . . .

— Igen, a sir felé, vágott közbe a szellem. És odáig is millió sír mellett viszen utat ok. Kiirt az ember mindent, ami terhére van. Folyvást sírokat ás, egyre temet. Az emberen kívül a föld lakói fogynak. Végűi az ember maga marad s akkor egymást eszi. Hallod a harangot ? . . .

»A föld lakói fogynak . . .!« — Hogy cseng a fülemben a zűrzavaros panasz! . . . A szellem igazat mond. Az átalakulás nem tart szünetet. Az ember megváltoztat mindent; az őserdőt kivágja s hazátlanná teszi, pusztu'ásba hajtja, ami ott élt; — a

7G. 5 — 10 mm., gömbölyded gubacs ; egyenlőtlen hosszúságú és ragadós nyúlványokkal sűrűn borítva. A barka­virágzat tengelye megvastagodott. A darázs a követ­kező év tavaszán, néha csak a harmadik esztendőben hagyja el a gubacsot. ^Q. Robur és conferta.)

* Andricus Mayri Wachtl. — 3—5 mm., nyúlványok nélkül 77. 77. Bogyóképü és állományú gubacsok. (Q. Rob. pub. sess.)

* Neuroterus baccarum L. — Tojásdad, vagy orsóalakú gubacsok, vörös sávokkal,

gyakran bordákkal 78 78. A barka tengelye megvastagodott. Orsó alakú, ülő vagy

nyeles, bordázott, vagy sávozott gubacs, hátraálló szőrözettél. Május; a darázs következő év április havában. (Q. sess.) * Andricus seminationis Adler.

— A virágzat tengelye nincsen megvastagodva. Tojásdad, gyengén bordázott, kopasz gubacs. Mint az előbbi.

Andricus quadrilineatus Hart. 79. Hosszú, gyapjas szőrözettél 80. — Kopaszak, vagy csak rövid szőrökkel borítottak . . . . 81. 80. Számos gubacs csoportosulva, diónagyságú, gyapot-lab­

dához hasonló csomókat alkotnak a barkákon. Máj . ; a darázs ugyanakkor. (Q. Rob., sess. és pub.)

* Andricus ramuli L. — Magánosan, vagy csoportosan előforduló gubacskák, 2

mm. hosszúak, tojásdad alakúak; G—8 mm. hosszú, fehérhajú üstökkel. Máj. és jun.; a darázs ugyan­akkor. (Q. sess.) * Andricus cirratus Adler.

81. A portokból fejlődő gubacsok, melynek maradványa jól látható a gubacs mindkét oldalán 82.

— A vaczkon fellépő gubacsok; a gubacs a virágrészek között emelkedik ki, néha ezek is résztvesznek a gubacs képzésében 84.

82. A portok a gubacs csúcsán foglal helvét; megérve le­hull. Június ; a darázs augusztusban, gyakran csak a következő évben. (Q. Rob., sess. és pub.)

Neuroterus Schlechtendali Mayr.

mocsarakat kiszárítja; a pusztákat a maga faitájával benépesíti. Előle minden fut, — bele a halálba, az elmúlásba.

Mi az: ezer év ? S mégis elég, hogy az állatvilág leg­szebb, leghatalmasabb fajtái azalatt végkép elmúljanak. Bölény valaha sok volt; — most az utolsó mohikánokat féltve őrzik, magnak. Az állatvilág napjai megszámlálvák. Az ember érdeke így kívánja.

Keresem a szellemet, nem látom már. Alakja elmosódott, foszló köddé változott lassankint. Az is elmúlt. Csak álombeli sóhajtásként, a harmathullás lágyságával hallottam valamit még:

— Ezer év múlva nem fesz más vadon, csak amit az ember önző lelkében találsz; nem lesz más állat, csak amely neki rabszolgája, de azért a harang neki is szól 1 . . .

— Szellem, még egyet: a vég boldog lesz-e, vagy nem ? ! Már nem a szellem felelt, csak a visszhang: nem ! nem ! Merőn néztem magam elé. Amíg tűnődtem, lement a nap ; sötét éjszaka volt körü­

löttem. Szemem előtt összefolytak a körvonalak ; a sűrű feketeség

félelmesen terjedt. Az éj leplébe burkolódzott a föld; minden hallgatag volt. Úgy rémlett, hogy máris rohanvást közeledik az idő,

amit a szellem megjósolt. Mintha századok surrantak volna el fölöttem a kietlen semmibe, a múltba.

Megszoktam az éjt s szinte bántott, amikor egy ponton

— A portok a gubacs oldalán foglal helyet; nem hull le 83. 83. A gubacs szőrös. (Q. sess. és pub.)

* Andricus amenti Gir. — A gubacs kopasz. (Q. sess.)

Andricus xanhopsis Schlecht. 84. (81.) Q. pubescens. A rügy nyitott, a barka fejletlen;

2—2-5 mm., tojásdad, vörösbarna, alja kopasz, csúcsa szőrös ; 1 — 3 a barka tengelyén.

* Andricus occultus Tschek. — Q. sessiliflora. A barka fejlett 85. 85. Fehéren szőrös, 2 mm., tojásdad, hegyes végű gubacska.

A darázs júniusban. Andricus pilosus Adler. — Kopasz, csak a csúcsa szőrös 86. 86. Y, mm., nyújtott tojásdad alakú, hegyes, zöld, később

sárga. Május ; a darázs júniusban. Andricus nudus Adler.

— 2—2;5 mm., sárga, barna csúcscsal; különben mint az előbbi. Andricus sp.

87. (2.) A makk alakul gubacscsá és a kupacsokban marad, azzal összenő. . Cynips Sp.

— A gubacs a kupacson fejlődik . 88. 88. Nagy gubacsok, a kupacsot többé-kevésbbé elrejtik . . 89. — Kisebb gubacsok, a kupacson ülnek . . 90. 89. O. Robur-on; lebenyekkel ellátott gubacs, fiatalon sötét­

zöld és ragadós, később barna. (Suska). Ősszel érett, a darázs tavasszal röpül. * Cynips calycis Burgsel.

— O. pubescens, sessiliflora és conferta. A gubacs teste hosszú, elágazó, hegyesvégű, fonalszerű és meggör­bült nyúlványokkal teljesen körül van véve. Ősszel érik, a darázs tavasszal röpül.

* Cynips caput medusae II. 90. Borsó nagyságú és alakú, a kupacs szélén fejlődő

gubacs ; selymes szőrű és vörös (Q. pub.) vagy zöl­des és kopasz (Q. Rob.) Ősszel hull, a darázs a har­madik év tavaszán. * Andricus superfetationis Paszl.

— 10—24 mm., nyúlványai bunkós végűek és ragadósak 91. 91. A nyúlványok elszórtan és szabálytalanul vannak a

gubacs fölületén elhelyezve, rövid nyelűek és végük

elkezdett fényesedni az ég. Nem olyan szelíd, halvány fény volt az, mint a holdé. Sokkal élénkebb annál, mindegyre vörösebb.

Gomolygó felhők jelentek meg fölötte, haragos arczczal, ijesztő sietséggel.

A vörösségből most kicsapott valami. Egy kígyónyelvű láng. Láttam fényénél, hogy a komor felhő nem igazi; dülöngő füstoszlop volt az, szinte kavarogva örvénylett, hajladozott a szélben.

— Tűz van 1 tű2 van ! — hangzott e perczben mindenfelől. A harangokat kezdték félreverni. Az a másik harang, a túlvilági, ebben a földi lármában

végkép elhallgatott.

I.

Abdullah boszúja.

A Biscaya-czirkuszban két előadás volt s a személyzet alig várta, hogy a fáradságos nap után pihenni mehessen.

Felice Borghio, a főrendező, erélyes hangon szidta azo­kat, akik a rendezkedéssel nem tudtak hamar elkészülni. A hasz­nálatban volt felszerelést mérnöki pontossággal rakatta helyére s jaj volt annak, aki csak egy hajszálnyira is eltévesztette fel­adatát. Azt a dühös olasz mindjárt megöklözte.

A manegeben nem is volt semmi hiba; hanem az állat­sereglet felől már másodízben hallotta Borghio azt a felhördülést

kihegyezett. A darázs a harmadik év tavaszán röpül! (Q. sess.) * Andricus Seckehdorffi Wachtl.

— A nyúlványok sűrűn födik a gubacsot, vékonyak és gömbös hegjűek. (Q. Rob. és pub.) A darázs a második év tavaszán röpül. * Andricus lucidus II.

92. (1.) Ág-gubacs. Fiatal ágakon, gyűtűalakú megvastago-dással körülsánczolt mélyedésben ül a pajzstetű.

• • • * Asterodiaspis quercicola Bé. — Leveleken . . . . . . . . . . 9 3 . 93. A hajtások végén a fiatal levelek eltorzulnak, ereik meg-.

vastagodnak és végre elszáradnak. Gubacs-légy. Diplosis {Contarinia) quercina Rübs.

— A gubacsok a levéllemez felülétén, vagy szélén keletkeznek 94. 94. A lemezen képződő gubacsok 95-— A levél széle alakul gubacscsá 97. 95. A lemez alsó oldalán rozsdaszínű szőrmezők keletkez­

nek s azok közt élnek az apró atkák. * Phyioptus quercinus Can.

— A lemez felül kidudorodik, alul megfelelő mélyedéssel 96. 96. A dudor alig 1 mm. átmérővel, zöldszínű és magános.

Levélbolha. Trioza remota Först. — 2 - 3 mm., színehagyott, egy-egy levélen nagy számmal;

a rovartól elhagyva gyakran egy gomba (Sphacria quercina Desm.) üti föl benne a tanyáját. Pajzstetű.

* Acanihochermes quercus Koll. 97. (94.) A levél széle kagyló- vagy táska-alakú gubacscsá

alakul. Phylloxera coccinea Heyd. — A levél karéja, vagy a karajok közti széle a lemezre

. borulva alkotja a gubacsot 98. •98. A levél karaja borul a lemez alsó oldalára.

* Diplosis {macrodiplosis) dryobia Fr. Löw. — A karajok közti levélszél borul a lemez felső oldalára.

* Diplosis (macrodipl.) volvens Kieff.

(Vége.)

amit Szultán, a vén hímoroszlán, olyankor hallatott, ha inger­kedtek vele.

A czirkusznak minden kincse mellett az állatsereglet volt legnagyobb dísze s vonzó ereje. S ebben is Szultán volt a kedvelt.

Páratlan szépség a maga nemében. Igazi király, igazi férfiú, aminőt csak a szabadság szül s a veszély fejleszt. Nem olyan satnya állatkerti szülött, aminőt annyit látni elgyávásodva, kutyaszelidséggel. Hazája Afrika sivatagja, ahol halálmegvetést, rettenthetetlen bátorságot, zsarnoki akaratot égetett belé a tro­pikus nap. Hatalmas fejét bozontos barna sörény körítette, amely már szinte a feketébe árnyalt; oszlop-Iába irtózatos erőt sejttetett. Nagyon szép volt.

Megmaradt vadnak, félelmesnek, rabságában is. Gyűlölte az embert s jaj lett volna a vakmerőnek, aki

a szelidítés szándékával közeledik hozzá. De legjobban gyűlölte Abdullaht, a czirkusz szerecsen szolgáját, aki az állatsereglet-hez volt beosztva ápolónak.

Ez a szerecsen ott volt, amikor Szultánt a neki ásott veremben elfogták. Az állatszelidítő háromannyit adott a siva­tag remek királyáért, mint bármely más bestiáért. Abdullah majd megbolondult fájdalmában, amikor ar^ól volt szó, hogy a fogoly királytól meg kell válnia. Pedig a 5király« borzasztóan haragudott rá. Nem tudta elfeledni, hogy a dróthurkot ez a fekete ellenség dobta a nyakába, amikor a ketreczbe emelték.

A magyar zoológusok működése.

A Természettudományi Társulat állattani szakosztálya f. hó 1-én tartott ülésén első sorban az új tisztikart választotta meg három évre.

Elnök: Dr. Entz Géza műegyetemi tanár; alelnökök: Dr. Chyzer Kornél ministeri tanácsos és Dr. Horváth Géza nemz. múzeumi igazgató-őr ; jegyző : Dr. Kertész Kálmán nemz. múzeumi assistens. Szerkesztő : Dr. Lendl Adolf.

Ezután Dr. Horváth Géza ült az előadói székbe s fel­olvasta Biró Lajosnak: iÁllattani közlemények Uj-Guineá-ból« czimű dolgozatát.

Először egy óriás, kb. 20 cm. nagyságú, élénk zöldszínű szöcskéről beszél, mely az őserdő fáinak koronáján szokott tar­tózkodni s tudományos neve Hyperomala virescens Boisd.

Előtörj a igen hasonlít azokhoz a fatálakhoz, melyeket a benszülött pápuák kőbaltáikkal szoktak faragni. A benszülöttek szintén ismerik e szöcskefajt s tálas szöcskének nevezik. Bízva zöld színében és szárnyai alakjában, mely a levelekhez teszi hasonlóvá, az embettől sem menekül s így könnyen megfog­ható. Igen érdekes Biró azon megfigyelése, hogy madarak ellen miképen védekezik ez a nagy szöcske. Ha egy madár megtá­madja, elkezdi lábait s szárnyait rázni. Az ettől származó han­got az öblös, tálszerű előtör csak erősíti s a madár mintegy el­bámulva visszahúzódik. De ilyenkor a szöcske is elhallgat és csak újabb támadás esetén ismétli előbbi mozdulatait. Ezt mind­addig folytatja, míg csak a madár, megunva a játékot, el nem száll.

Egy másik szöcskefaj szintén érdekes megfigyelésre adott alkalmat. Ennek alakja hangyát utánoz, még pedig olyan fajt, mely nagy társaságban egy futónövény összefont leveleiben tanyázik s melynek közelében tartózkodik az említett szöcske. Ez alakját arra használja fel, hogy a hangyák közé keveredve, védelmet talál ott ellenségei ellen.

A harmadik állat, melyről megemlékezik, egy Embia-ia] ; még itthonléte alatt gyűjtötte Czirkveniczán e nemnek képvi­selőit s most Uj-Guineában is feltalálta ezt a genuszt. Akkori­ban még nem tudta, miféle állat került birtokába ; ásólábaival a

De azért Abdullah ment vele, világgá, mint a szerelmes legény a kedvese után.

Ha Abdullah csak odaállt is a ketrecze elé, Szultán dühbe borult s hörgött, hogy megrezdült bele az épület teteje.

Borghio azt hitte ilyenkor, hogy a szerecsen kötekedik a czirkusz díszével. Szidta Abdullaht, mint a bokrot. A szegény ördög hiába védekezett.

Talán most történt először, hogy csakugyan bántotta Szultánt. A »király« ráfeküdt a ketrecz tisztítására használt rúdra s nem akart mozdulni. Abdullah egy vasbottal megpisz­kálta. Épen erre rohant oda Borghio s úgy vágta pofon a sze­recsent, hogy a Szahara minden homokja ott kavargott attól a szeme előtt.

Az olasz kiabált s tovább rohant. Abdullah lassan tért magához. Ez volt az első ilyen gyalázatos megszégyenülés, ami

életében érte. Nyögött, hörgött, vonaglott, de nem a testi fájdalomtól.

Belemarkolt göndörfekete üstökébe s vadul tépte. Szemgolyója csaknem kiugrott üregéből. Fehér fogsorát ijesztő módon csi­korgatta.

— Láttátok ? — láttátok ? 1 kérdezte a vadállatokat és halk, elfojtott hangon üvöltött, mint a sakál a kezdődő éjben.

Ott volt az egyik ketreczben Zulejka, a bengáliai nős­ténytigris. Vénusz a tigrisek között. Csíkos testét csúsztatva

Gryllotalpára emlékeztet; azóta, különösen a Singaporei mú­zeum könyvtárában kutatva, ráakadt e nemről szóló irodalomra is. Az állat rendszertani helyzete sem lévén egészen tisztázva, felhívja a magyar entomologusok figyelmét a magyar tenger­partra, hogy ottani gyűjtéseik alkalmával szenteljenek figyelmet ennek az állatnak s állapítsák meg a magyarországi faj nevét.

Végűi a xrepülő százlábúról* beszél tüzetesen. Ez való­színűleg a Linne-féle Scolopendra phosphorea; erről Linné azt

hajókon is gyakori. Hogy a vrepíüö százlábú* meséje honnan ered, annak a magyarázatát is megadja Biró. Ez egy százesz­tendős mese, mely annyira elterjedt a hajósok között, hogy ha pl. valaki, mint ő is egy alkalommal, a puszta tényt mondja el nekik, nem csak hogy el nem hiszik, hanem még le is nézik az illetőt. Arra gondolni, hogy ez a százlábú a szárazföldről má­szott, vagy czipeltetett valami tárgygyal a hajóra, a vtnpasz-íalt hajósoknak« nem is jut eszükbe. A természettudós előtt ez

Hyperomala virescens Bolsd. Egy új-guineai szöcskefaj, melyet Bíró I,ajos több „példányban a M. N. Múzeumnak küldött. (Természetes nagyság.)

írja,hogy a Szentjános-bogár módjára világít és száz mértföldnyire a szárazföldtől esett a hajóra az indiai s aethiópiai tengeren. Ez a százlábú Uj-Guineában igen közönséges s a pápuák is ismerik. A test oldalán levő mirigyekből nedvet bocsát ki, melynek oly erős foszforos fénye van, hogy nappal is szembe­tűnik ; a bőrhöz érve, maró, kellemetlen hatása van. Az új-guineai czölöpökre épített deszkaházakban rendes vendég, sőt a ruhaszekrényben és az ágyakban, de még a tengerjáró nagy

a rejtvény természetesen könnyen megoldható, de a viharedzett, tapasztalt hajós meggyőződését semmitéle érvekkel sem lehet megdönteni. A mese azt mondja, hogy a szél és a felhő hozza ezeket az apró állatokat a tenger közepén járó hajókra és a leve­gőből hullnak alá. Ezt hiszik, holott tulajdonképen a hajón, annak ezer zege-zugában voltak elbújva s néha azután elő­kerülnek. Előadó a szóban forgó állatokat Biró Lajos gyűjtéséből be is mutatta.

lendítette tovább, amint meggondoltan sétált le s fel a vasrács mögött. Az egér nem léphet nesztelenebbűl.

A sarokban egy még erősebb vasléczczel körülvett ketrecz rúdjait rázta valaki némán. Egy pár merev szem kandikált ki a rács mögül, sötéten, kíváncsian. Az volt a »czár«, a nagy go­rilla, amely a tigrist is megfojtotta volna roppant ökleivel. Embermagasságra nyújtózkodva kapaszkodott a léczekbe s néha rántott rajtok egyet. Most Abdullaht bámulta s összecsattog­tatta szörnyű állkapcsát.

A többi állat nyugodtabb volt; a medvék összegomo-lyodva aludtak ; az elefánt feldobta orrmányát a nyakára, úgy szunyókált.

Abdullah tajtékzott. Körme belemélyedt a tenyerébe, úgy összeszorította az öklét. Rohant a ketreczek mellett le s fel, mint a megvadult jaguár. Sötét feje zúgott a még sötétebb gon­dolattól, ami most hirtelen megfogamzott benne.

Megállott, hallgatódzott. A czirkuszban lassan elcsönde­sült minden. A Borghio recsegő, kiállhatatlan hangját már nem lehetett hallani. Bizonyosan lefeküdt az inspekcziós szobában. Most épen ő volt soros.

Abdullah odasompolygott a deszkabódéhoz, ahol az inspekcziós vaczka volt. Belülről egyenletes, nehéz lélegzést hallott. Már aludt az, aki bent volt. Csak Borghio lehetett.

A szerecsen visszafutott az állatsereglethez, mint az árnyék. Lassan kúszott egy üvegszekrényhez, amelyet erős drót­

hálóval borítottak volt le. Benézett a szekrénybe. Ott egy különös, mozdu­latlan tekercs volt, puha széna között. A tekercs vörösesen fénylett a szere­csen tolvajlámpájának a világításától.

Az a tekercs volt a »vörös ördöge. Egy délamerikai korallkígyó. A leg­szörnyűbb bestiák egyike, amelynek a marása másodperczek alatt halált okoz.

Abdullah felemelte az üvegszek­rényről a dróthálót, a szekrénykét átnyalábolta s macskalépésekkel vitte az inspekcziós szoba felé.

A kígyó felébredt s ámbár helyze­tén nem igen változtatott, mégis kí­váncsiságot árult el. Szeme élénken csillogott, amint a szerecsenre szö­gezte; lejét néhány ujjnyira felemelte, nyelve idegesen villant ki szájából s aközben sziszegett.

Abdullah megállt az ajtó előtt. Gon­dolkodott.

(Folytatása következik.)

/

Dr. Chyzer Kornél azt az óhajtását fejezte ki az érde­kes előadás befejezte után, kérjük fel Dr. Horváth Géza alel­nököt, tartaná meg ez év folyamán Biró Lajosról szóló és a nagy közönségnek szánt előadását. Ez alkalommal Uj-Guineának csodás állatvilága kerülne bemutatásra Biró Lajos gazdag gyűj­tései révén. Ez annál inkább óhajtandó, mert az egész ország érdeklődő figyelemmel kiséri Biró érdemes működését távol a hazától. Alkalmat nyújtanánk mindenkinek, hogy a kincseket érő gyűjtéseket megismerhesse, szemlélhesse.

Reméljük, hogy Horváth dr. a magyar közönségnek ezzel egy igazán érdekes és tanulságos estét fog nyújtani, amiről annak idején még szólni togunk. S.

Adatok a fészkelés biológiájához. Kiváló kutatók tapasztalatai bizonyítják, hogy a

madarak a fészkükbe csempészett tojásokat a legtöbb esetben megtűrik, akár emberi beavatkozás, akár más madaraknak, azonos vagy idegen fajúaknak, mellérakása volt az o k ; a mellett, hogy sajátjukat az idegentől jól meg tudják különböztetni. Nem a házi állatokról van szó, a melyek ilyetén szokásait minden gazdasszony ismeri és sikerrel kihasználja, hanem a szabad természet­ben élő fajokról. Leghatározot tabban bizonyítják ezt a telepekben fészkelő madarak, a melyek közül kivált a sirályokat és halászmadarakat említem. Ezeknél meg­esik, hogy két nőstény egy és ugyanazon fészekaljat kotolja, mások meg saját fajukbelieknek fészkébe (tehát idegen fészekbe) rakják tojásaikat; ezáltal támadnak gyakran azok az alak-, szín- és rajzolatbeli feltűnő külön­bözőségek egyes fészekaljak tojásai közt. A halászmadár­tojásoknak rendellenes 4—5-ös száma, a mely nagy fészektelepeken található, szintén két nősténynek közös fészekbe való betojását bizonyítja; az ilyen fészekaljakat keverteknek, vagy kettőseknek nevezzük. Az ok, a mely két azonos, vagy idegen fajbeli nősténynek közös fészek­használatát, valamint idegen fészkek elfoglalását előidézi, különböző lehet, kereshetjük azt részint egyes egyének lustaságában, részint az intenzív költési vágyban (mond­hatni költési dühben). Előbbi esetet illetőleg csak azokra a nappali ragadozókra utalok, a melyek elhagyott, régi fészkekbe telepednek, vagy lakott fészkek tulajdonosait elűzve szereznek maguknak tanyát. A házi veréb is szi­vesen megkíméli magát a fészekrakás fáradalmaitól s ha lehet, fecskék fészkébe ül bele. A másik körülményt, a költési vágyat illetőleg, más tényezőket is tekintetbe kell vennünk. Ha valamely madárnak már kész fészke elraboltatik, vagy elemi csapások folytán elpusztul, tojásai pedig petevezetékében már megértek s így költési vágya tetőpontjára hágott, ily esetben tojásait saját fajabelijének, vagy idegen fajbelinek fészkébe rakja. 1898 ápr. 17-én a tököli Dunaág melletti erdő nyugati szélén kutatva, egy meredek parton álló öreg fűzfa kimosott gyökerei közt őszapó (Acredula caudata*) fészkére bukkantam. A fészekbe nyúlva éreztem, hogy az öregek egyike benn

* Nincs tisztázva, hogy Dr. Madarász szerint: Acre­dula caudata, vagy Chernél szerint: Aegithalus cainíatus faji név használata illetékes-e e madárnál ? Lakatos K.

ül, hihetőleg a tojásokon. Visszahúztam hát kezemet s kiengedtem a madarat. Amint most a fészek belsejét újra megtapogattam, á vélt tojások helyett apró, tollatlan fejecskék oly tömegét éreztem, hogy számukat megköze­lítőleg sem tudtam volna megállapítani. Alig távoztam pár lépésre, már láttam a két öreg czinegét táplálékot hozva közeledni; minthogy azonban a közelben álltam, egyikük sem szállt be. Két perez sem telt belé, már egy harma­dik czinege is jöt t táplálékkal a csőrében. Eleinte azt hittem, hogy a fiókák serege két nőstényé s egy hímé; midőn azonban legközelebbi kirándulásom alkalmával a fészket újra fölkerestem s kis ideig közelében maradtam, észrevettem, hogy négy madár eteti a nagyszámú csalá­dot. Természetesen megbizonyosodtam affelől, hogy itt két pár használt egy közös fészket, hogy fiait közös erővel nevelje nagyra. — 1896. július 13-án Sziget-Csép mellett egy erdőcskében, földi-szeder bokorban találtam a kerti poszátának (Sylvia hortensis) mintegy 1 / í méter magasságban rakott fészkét 9 tojással. A tojások a fé­szeknek kissé sekély öblét csaknem teljesen kitöltötték. Közeledtemre elszállt a madár ; tojásai egészen melegek voltak s kikészíttetésük alkalmával mind a 9-en gyenge fokú kotoltság jele látszott. Nyilvánvaló, hogy a fészekbe két nőstény tojt. A tojásokat pontosan szét lehetett vá­lasztani egy 4-es és 5-ös fészekaljra s e kettő rajzolat s szín tekintetében is eltért egymástól. — A Totanus stag-natilisnek érdekes, 7 tojást számláló kettős fészekalját ugyancsak 1896-ban május havában találtam a Szúnyog-Pusztán. Négy tojás jól összeegyezett színezet dolgában, míg a többi három egy másik fészekaljat adott. Bár fön­tebb egyes fajok lustaságára, valamint a petevezetékben már megérett tojásokra utaltam, — egy probléma előtt mégis tanácstalanul állok. A Totanus stagnatilis nem rak fészket, csak gödröt ás a tőidbe s azt vagy sehogy sem, vagy néhány fűszállal béleli ki. Ilyen kis mélyedés hamar készen van, ha a leraknivaló tojás megérett s alkalmas hely is volna elég. Mi vihette hát ez esetben a nőstényt arra, hogy tojásait egy más fajabelijének fész­kébe rakja ? — A velenczei-tó náderdejében gyakran talál­tam a czigány- s a barátréczét (Anas nyroca et ferina) kö­zös fészekben. Majd az egyik, majd a másik fajnak volt a nagyobb számú tojása, de gyakran csaknem egyforma is volt a két szám. — 1900 jun. 8-án ugyancsak a velenczei tavon találtam az Acrocephalus arundinaceus fészkét 4 tojással. Kettő ezek közül teljesen kotolt s közel a kike­léshez volt, a másik kettő ellenben egészen friss (a mint azt a preparálás határozottan mutatta) s úgy rajzolatban, mint színezetben a kotoltaktól feltűnően eltérő. A tojások csekély száma ellenére is határozottan megállapítható, hogy két nősténytől ered a fészekalj. — Nem érdek­telen a barkós czinegének (Panurus biarmicus) általam megfigyelt kettős fészke sem. Messziről feltűnt már mint valami giz-gazból álló csomó, mely inkább hasonlított egy varsababához, mint fészekhez. A különféle nádanyagból álló dudorodáshoz közeledve, meglepetésemre két egy­más fölé épített barkós-ezínege fészket ismertem föl benne. Az alsóban 5, a felsőben 10 elhagyott tojás volt. A felső fészekben talált tojások rajzolatában s nagy­ságában észlelhető eltérések itt is két nősténynek együttes fészkelését bizonyították. Még egy hasonló esetet illető megfigyelésemet is felemlítem, a mikor is egy barkós czinkének 1 tojást tartalmazó, valószínűleg elhagyott fészke fölé egy vízi-csirke (Ortygometra parva) rakott magának fészket s kotolta benne 7 tojását. — Egy fűz­bokor tövében 24 fogolytojásból álló, feltűnő számú

kettős fészekaljat talált Csepelen egy füvet kaszáló paraszt. A tojások közül 10-nek egészen világos, a többi 14-nek ellenben jelentékenyen sötétebb alapszíne volt s a világosabbak nyúlánkabbak is voltak. Kétségkívül itt is társas-költésről van szó. Ilyen és hasonló eseteket, részben a természet által, részben különböző kutatóknak kísérletei által létrehozva, 117 tájnál, 260 esetben figyel­tek meg. Utalok e tárgyat illetőleg dr. Paul Leverkühn »Fremde Eier ím Nest« czimű érdekes művére, a mely­ben a szerző vonzó módon tárgyalja úgy a saját, mint más kiváló ornithológusok észleleteit. — Régóta be­bizonyult tény, hogy a szabadban fészkelő madarak em­berkéz által becsempészett tojásokat is fölvesznek kivált ha azok övéihez hasonlók. Mégis legyen szabad ide­vágó néhány tapasztalatomat e helyen közölnöm. Gyak­ran megesik, hogy gyűjtőkirándulásaim alkalmával egészen elveim ellenére is elveszem egy madárnak tojásait, még mielőtt fészekalja teljes számú volna. Külön­féle ok vihet erre; vagy kevés a kilátásom arra, hogy a fészket hamarosan újra fölkereshetem, vagy más valami, talán a tojások speczialitása a nyomós ok. Ily esetben a kiszedett tojásokat másokkal cserélem ki, lehetőleg az eredetiekhez hasonlókkal. Ily kísérleteket ismételten végez­tem a széki-csérrel (Glareola pratincola), a mely a fekete cserkó (Hydrochelidon nigra) tojásait habozás nélkül tovább kotolta. A széki-sneíf (Totanus stagnatilis) tojásait a lidimadár vagy piroslábú-sneff-éivel (Totanus calidris) cseréltem fel. Továbbá a goda (Limosa melanura) fészek­alját a nevető sirály (Larus ridibundus) tojásaival s a legtöbb esetben sikert értem el. Sőt az Ortygometra bailloni fészkében, melynek 4 tojását ugyanannyi Hydrochelidon leucoptera-to]ássál cseréltem fel, 8 nap múlva a 4 Hydrochelidon-tojás mellett még 4 Orty­gometra bailloni-tojást találtam. Tény, hogy e fajoknál csak az idegen tojások adoptálását és azok számának saját tojásaikkal való kipótlását állapíthattam meg. — Idő hiánya és egyéb körülmények nem engedték, hogy megbizonyosodjam affelől, vájjon a becsempészett to-

* jások kikeltek-e s a fiak felnevelődtek-e ? Hogy azonban ilyen kísérleteim nem maradtak egészen eredménytelenül s

I , hogy az öregek az idegen tojásokat nem csak kik öltöt­ték, de a fiókákat vezették is, két esettel bizonyíthatom. 1890 máj. 19-én az Ürbő-Pusztán egy gólyasneff (Hi-mantopus candidus) 4 tojását ugyanannyi bíbicztojássál cseréltem ki. Nagy meglepetésemre legközelebbi kirándu­lásom alkalmával, június 2-án, azt láttam, hogy az öreg gólyasneff az adoptált bíbicz-fiakat vezeti! Megható lát­vány volt, mily aggodalommal iparkodott az anya rátuk­mált fiókáit közeledtünkre megoltalmazni és folytonos hivogatással közelünkből eltávolítani. — Egy második, valamivel kevésbbé érdekes eset a múlt évben játszódott le egy piroslábú sneff (Tottanus calidris) fészkénél. Május 4-én a Szúnyog - Pusztán gyűjtve kísérőm, a ki kocsisom is és igen ügyes fészekkereső, Totanus calidris-fészket talált, benne négy feltűnően apró és nagyon világos alapszínű tojással, melyek héjfoltjai inkább a Totanus stagnatilis jellemző jegyeire emlékez­tettek. Érdekes alak- és színbeli variálása miatt kivet­tem a négy tojást s kuriózumképen ugyanannyi, normá­lis színezetű, ugyanazon fajbeli tojással cseréltem fel. Alig 5 perczet igénylő csomagolás után tovább hajtottunk czélunk felé, Ürbő-Pusztának. Onnan másnap visszatérve, ugyanazon hely mellett mentünk el (esteli 5 óra lehe­tett), a mikor kocsisom felkiáltott: «épen most szállt el a sárgalábú* ! Ez elég volt nekem ahhoz, hogy az elcserélt

tojások kotlását konstatálhassam. Május 20-án újra gyűj­teni mentem arra a tájra. Alig közeledtünk a Szúnyog-Pusztához, az volt a kocsisom első kérdése: »megnézzük a sárgalábút« ? Igenlő feleletemre egyenesen a fészeknek irányította a lovakat. Megjegyzem, hogy a fészek mint­egy 10 lépésnyire volt egy gyeptéglából készült határ­jeltől, úgy hogy tévedésről szó sem lehetett. Azonkívül legalább 800 lépésnyi körben egy bíbicz-fészken kívül semmi sem volt található. Megint a kocsisom volt, a ki már meglehetős távolságról észrevette, hogy a nőstény sneff vezetgeti mostoha fiait, de csak kettőt. A fészek­nél találtam is tojáshéj-maradványokat, de ezekből nem tudtam megállapítani, kikelt-e mind a négy fióka, avagy hogy a hiányzó kettő mint tojás, vagy mint pelyhes fióka járt-e szerencsétlenül ? Elég az hozzá, hogy csaknem egy órai szemlélés után sem találtunk többet 2 élő fiókánál, a melyeket az anya vezetett és kocsisomnak kezei elől meg is mentett. Épen nem kétlem, hogy ilyen kísérletek, ha észszerűen alkalmazzuk azokat, a legtöbb esetben szerencsésen végződhetnek.

Cerya Frigyes.

1

V AD A S S ÁT .

Yadászias-e a Winchester ismétlő sörétes fegyver használata? Azt hiszem, nem egy vadász­

embernek találom el a gondola­tát, midőn ezt a kérdést felvetem.

Nem egy vadásznak juthatott már eszébe — ha csak futólag is — midőn új puskát kellett magának vásárolnia, a Winches­ter ismétlő sörétes fegyver, a nélkül, hogy talán félig-medd ;g is tiszta fogalmai lettek volna e puskák előnyei és hátrányairól. Ez a minden ízében amerikai speczialitás Európában sehol sincs nagyon elterjedve, úgy, hogy annak szerkezete s hasz­nálatáról és e hasznáht közben elért eredményekről szaklapok­

ban épen nem, szakkönyvekben pedig egyik-másikban találunk csak nagyon rövid, hézagos, felületes ismertetést, inkább azért, hogy e fegyvereket a lehető legrosszabb színben feltűntetve, annak beszerzésétől mindenkit elriaszszon.

Szinte csodálatos, mennyi ellensége van ezeknek a fegy­vereknek — egészen alaptalanul, mint azt szándékom a későb­biekben kimutatni.

És mivel állnak elő ezek? Hát azt moiilják, hogy az ismétlő sörétes fegyver korrekt vadász kezébe nem való, hogy csak újdonsághajhászó stüssik kezei között látni olykor és hogy épen nem lehet élvezetes vadászatnak nevezni azt a kín­lódást, melynek folyományakép lődözés közben a szánandó tulajdonos homlokán a verejték kiül. Azután a nyulakra és fog­lyokra sortüzet adni, az sem vadászias dolog és tekintve a sörétlövésnek csak csekély távolságra való h itásképességét, legfeljebb háromszor lehet egy vadra egymásután lőni, de ilyen-

_ io _

kor is a harmadik lövés már igen messze esik és így bizony­talan, — stb.

Azt hiszem és épen nem csodálom, ha bármelyik vadász is egy szakkönyvben az ismétlő sörétes fegyver ismétlését ennyiben és ily módon találja összefoglalva, hogy annak vég­képen elmegy a kedve azzal közelebbi ismeretségbe jutni, mert hisz a fenti leírás mindenkiben csak azt a gondolatot éb­resztheti, hogy az említett fegyver jó lehet mindenre, csak épen vadászatra nem.

Pedig ha ezek a hirtelen ítélő és szentencziákkal kissé könnyelműen dobálódzó urak, legyenek akár szakavatott, meg­csontosodott, megingathatlan véleményű vén vadászok, vagy csak amolyan kocza-puskások, kik járatlanságukat szt. Hubert­ben épen azzal akarják takargatni, hogy dics-himnuszokat énekelve mindannak, a mi régi, minden újításnak — akár be­vált az, akár nem — már elvből esküdt ellenségei; ha ezek valamivel alaposabban vizsgálnák a W. ismétlő sörétes fegyver tulajdonságait és tekintve annak épen specziális voltát, gondol­koznának rajta, hogy hol és mi módon lehetne ezt a fegyvert használni a legeredményesebben, úgy hogy előnyei a lehető-legjobban érvényesüljenek, mikor hátrányai alig jöhetnek tekin­tetbe : — akkor kénytelenek volnának belátni, hogy bizonyos vad­nemekre, bizonyos vadászati módok mellett és bizonyos időben ez a fegyver a legalkalmasabb, legpraktikusabb és olcsóságát is tekintve oly előnyökkel bír, mint a milyenekkel semmi más fegyver sem.

»Bizonyos vadnemekre, bizonyos vadászati viszonyok mellett és bizonyos időben« — ez soha szem elől nem tévesz­tendő, valamint az is figyelembe veendő, — még pedig első sorban — hogy ismétlő sörétes fegyvert egyáltalán csak ott érdemes használni, a hol sok a vad.

Már ezekből is látható, hogy nem oly univerzális fegy­ver ez, mint a közönséges duplacsöves sörétes fegyver, a miből önként folyik, hogy használata is csak bizonyos körülmények mellett indokolt; ezek között azonban a fegyver előnyei azután igazán szembetűnők.

Minő vadászat hát az, melyen a W. sörétes fegyver hasz­nálata helyén van és előnyösebb minden más fegyvernél ? Ki­zárólag a hajtóvadászat, még pedig főleg a téli és őszi nyúl­ás fáczán-hajtások, kevésbbé a nyári fogoly-hajtóvadászat és a vízimadarakra való vadászat.

Miben állnak már most e fegyver előnyei ? Először is, — s ez nem kevéssé fontos — ez a fegyver, mint általában minden egycsöves, pontosabban és szabályosabban lő, mint a dupla­csöves, mivel lövés alatt a cső szabad kiterjedése és szabályos rezgése egy oldalról sincs akadályozva. Ennek tényleges bizony­sága az, hogy a W. fegyverek általában igen jól lőnek és úgy s ű r ű bordás, mint á t ü t ő erő tekintetében a legtöbb dupla-C i ö v e s fegyvert maguk mögött hagyják. Hogy ez a vadászra nézve épen a téli és őszi nyúl- és fáczán-vadászatok alkalmával, mikor a messzelövések épen nem ritkák, elég fontos, aligha vonja valaki kétségbe. Most jön azonban a főelőny, t. i. hogy a tölténytár egyszerre hat töltényt képes befogadni — a cső­ben levővel együtt — és hogy a kilőtt hüvelyek eltávolítása önműködőlég történik.

Azt hiszem, alig v^n vadász, kivel ne történt volna meg már igen sokszor, hogy a téli, meg őszi hajtó-vadászatokon 6 - 8 fokos hidegben, vagy széltől-esőtől elgémberedett újakkal kellett a kilőtt hüvelyeket puskájából kikaparászni. És m i l y e n

keserves munka ez a merev újakkal, f ő l e g , ha a hüvelyek kissé szorulnak a csőben, még akkor is, ha a töltény-kihúzót veszi segítségül. Azután mily lassan és ügyetlenül birja csak az új töltényeket a csőbe tolni és mily hosszú időt vesz igénybe az ilyen manipuláczió, főleg ha még a töltény-kihúzót is elő kell kotorászni valamelyik zsebből 1

Azalatt pedig tétlenül kell néznie a puskásnak, ha a nyulak, vagy más, talán épen valami ritkább vad, jobbra, balra, vagy felette sértetlenül menekülnek. Nem csoda, ha ilyenkor a legtöbb vadász bosszúságában megátkozza az időt és puskáját és vágyódva gondol valami önműködő töltény kivetőre. Igen ám, de ezeknek ára — eltekintve nagyon is érzékeny és nem egészen megbízható voltuktól — 60—80 forintot tesz ki, amit, hozzászámítva a puska árát (mivel ezzel a fegyvert utólagosan felszerelni nem lehet), bizony csak kevés ember szánhat ilyen szer­számra. Ha pedig bevásárol egy Winchester sörétes fegyvert, mely maga 60 — 70 forintokba kerül csak, a cső alatt lévő töltény-tartályba a lehető legegyszerűbb kézfogással öt töltényt nyom, azután a cső alatt levő fahengert előbb le, majd vissza­tolva, egy töltényt a csőbe juttat és azután a hatodikat is a kamrába tolja,— nos hát akkor a töltény-hüvelyek kiszedésével semmi gondja többé, mivel azok minden lövés után önműkö­dőlég kidobatnak, csak időnként kell a tartályba néhány új töltényt tolnia, a mi azonban oly gyorsan eszközölhető, hogy vele a közönséges dupla-csöves puska megtöltése össze sem hasonlítható.

És épen ebből kifolyólag nem-e nagy előnye az a va­dásznak, hogy hat lövése van készenlétben egymásután ? Nem úgy azért — mint azt a W. sörétes fegyver ellenei állítják — hogy az ember „egy" nyúlra, vagy fáczánra sortüzeket adjon, mert az olyan puskás, ki a lőtávolban levő nyulat, vagy fáczánt csak a harmadik lövésre tudja »kivégezni«, hát az jobban teszi, ha mihamarább felmondja ezt a nemes mesterséget és beáll hajtónak. De sőt még többet mondok! Az ismétlő sörétes fegyver csak a jó lövő kezében érvényesül igazán, kinek egy vad elejtéséhez rendes körülmények között egy lövés elég is. Bármily jól értsen is az ember a fegyver kezeléséhez, két lövést egymásután nem fog tudni oly gyorsan megtenni, mint egy dupla-csöves sörétes fegyverből lehet, a mi meg pláne a harmadik lövést illeti, arra egyáltalán alig lehet számítani. De hát — a sok ellenség meg­nyugtatására — mondom, hogy nem is sok egymásutáni gyors (?) lövés lehetőségében áll e fegyver előnye, hanem abban, hogy míg egyrészt a töltés igen gyorsan és könnyen eszközölhető, a kilőtt hüvelyeknek pedig kézzel való eltávolítása szükség­telen, a vadász mindig lövésre készen áll és sohasem jut abba a helyzetbe, (mint a dupla-ciöves sörétes fegyvernél igen gyak­ran), hogy töltéssel lévén elfoglalva, kénytelen a vadat maga mellett sértetlenül elbocsátani.

Tagadhatatlan, hogy van a fegyvernek egy-két hátránya is, melyek közül talán a legfontosabb aránylag nehéz volta, (egy 12-es kaliberű 3 kilót és 200 grammot nyom) meg az, hogy a g3'ors és ügyes kezelését csak némi gyakorlat után lehet meg­tanulni, a mi valamivel fáradságosabb, mint a dupla-csöves puskánál. De csak tekintsük ezzel szemben feltűnő olcsóságát, már maga ez is nagyon ellensúlyozza e kis hátrányokat. Mert nem nevezhetők másnak ; valamivel nehezebb fegyverhez köny-nyen hozzászokik az ember, főleg a hajtó-vadászatok alkal­mával, mikor használaton kívül rendesen a »Büchsenspanner« hordozza azt. A gyors kezelés megtanulásához pedig szintén nem kell hosszú idő.

Végre pedig, mindent összevetve, egy pillanatig sem ké­telkedhetünk az iránt, vájjon vadászias-e ez a fegyver, vagy nem? Különben is azt hiszem, hogy ez a felfogás nagyon re­latív valami és nem annyira a puskától, mint inkább tulajdo­nosától függ! Persze, ha valaki oly értelemben fogja fel ismétlő fegyvere hasznát, hogy azzal a menekülő nyúlnak egymásután hatszor utána ropogtat, még akkor is, ha az már a harmadik határban van, hát ez bizony épen nem vadászias dolog, hanem az ilyen úri ember azután lehet minden más, csak jóravaló vadász nem; másként pedig »koczavadász-tempók« elkövetésére

a közönséges dupla-csöves sörétes fegyver sem kevésbbé al­kalmas, — az bizonyos.

Van ideje, hogy a Winchester sörétes fegyvert használom, de még eddig, szerencsére, semmiféle vadásziatlan dolog elkö­vetésében nem érzem magam vétkesnek.

A fegyerrel meg vagyok elégedve, kitűnően, zavartalanul működik és mindenfelől csak azt hallom, hogy javítások szük­ségessége csak a lehető legritkább esetben fordul elő; úgy az egyes alkatrészek, mint maga az egész fegyver úgyszólván elpusztíthatatlan. Ifj. Bartal Aurél.

TUDÓSÍTÁSOK. T. Szerkesztőség / Véletlenül kezembe jutott egy magyar

zoológiai folyóirat, melyben egy czikk — alkalmasint dileiáns szerző tollából — a róka „élet- és jellemrajzát" tárgyalja —• s a többek közt egy oly állítást is megkoczkáztat, mely a szak­emberek régi tapasztalataival merőben ellenkezik. Azt vitatja ugvanis — elfogadható bizonyítékok nélkül. — hogy a „kan-rókánál önzőbb, hűtelenebh családapa nincs a föld kerek­ségén. Az anyává lett szukával s fiaival nem törődik, azokat elhagyja", — szóval egészen a rókamamára bízza a nevelés gondjait s abban soha semmiképen részt nem vesz! — Van még ugyanabban a czikkben ezen kívül több oly állítás, mely a tapasztalati (nem az Íróasztalnál fabrikált) igazságok világí­tásába helyezve, hasonlóképen téveseknek mondhatók, — de a hosszadalmasság elkerülése okából csakis a föntebb körülírtra, mint a mely az én tapasztalataimmal leginkább ellentétbe került — reflektálok, kérve T. Szerkesztő urakat, mint a szakvadá­szat tudományos kultuszának leghivatottabb ápolói hazánkban, hogy Írásom számára a hivatásos vadászok kedvencz szaklap­jában: „A Természet"-ben egy kis helyet szorítani szívesked­jenek. Egyébiránt mindjárt eleve megjegyzem, hogy nem pole­mizálni, hanem csakis a vadászati állattan érdekében korrigálni akarok a tapasztalati igazság alapján, mert ez a szakembernek szinte hazafias kötelessége — ha módjában áll — a szakjába vágó tévedésekkel szemben, gy fogom én is fel s ekként kérem tekin­teni a T. Szerkesztő urak s a t. czikkiró úr által is. — De hogy hiába el ne tarisznyázzam itt a papirost, ezennel a dologra térek. — Jó lélekkel merem állítani, hogy a rókaczikk írója rosz forrásból merítette adatait czikke megírásához. Alólírott 20 éve működik a vadászat terén mint hivatásos szakember, de a kan rókánali tulajdonított bestiális jellemhibát (ha szabad így mondanom) és állítólagos laza viszonyát családjához soha, egyet­len esetben se tapasztalta, hanem épen az ellenkezőről szerzett számtalan eset révén tapasztalást és meggyőződést magának és meg van róla győződve, hogy a praktikus szakemberek csakis ily értelemben nyilatkozhatnának a dolog érdemére nézve. A kan róka ugyanis nem hogy nem gondozná családját, sőt inkáb a kölykezes után váló napokban kizárólag ö látja el a szu­kát is fiaival együtt táplálékkal, mit a legszorgalmasab­ban hord nekik; később pedig mindkét szüle, a hím is és a szuka róka is, tehát mind a két szülő, szinte vetélkedve táplálják a magzataikat, derüre-boyura hordva nekik a min­denféle válogatott pecsenyét. — Életemben már szép számú rókát lőttem a kotorék előtt és többnyire először mindig á kan róka esett zsákmányomul, mikor a kotorékból kijött, avagv mikor egy-egy süldőt, vagy más jó falatot hozott a kotorék felé, különösen a kölykezes első napjaiban, mert a rókaszuka az első napokban családját nem igen nagyja el. — Ezeket a ta­pasztalataimat lesek alkalmával tettem. E>e ha vasakkal dol­goztam is, a kan rókát többnyire előbb lógtam meg, mint a nőstényt. Hogy pedig ezek a kan rókák egyszerűen csak a gyermekágyas mama látogatói (!) lettek volna, alkalmilag jó czupákokkal is kedveskedve a «drága beteg»-rek, — hát ennek az elképzeléséhez nagyon szeczessziós észjárás szükségeltelik, a minő nekem — hála Istennek — nincs 1 — 1891-ben márczius végén egy kotorékból egy kan és egy szukarókát ástam ki; már pedig ezidőtájban régen vége van a szerelmi lakzi idősza­kának ; tényleg a kiásott rókaszuka egy hét múlva már kőly-kezett volna. — Ezeket voltam bátor ama czikk ellenindok­lásául felhozni, kérve a T. Szerkesztő urakat e tárgyban való nézetük szíves nyilvánítására, a mit velem együtt sok hivatásos vadásztársam a legnagyobb érdeklődéssel vár és remél. Vadász­üdvözlettel ! Puszta-Sikota, 1901. február 20.

Arttold Flórián, uradalmi erdész.

T. Szerkesztőség! Egy Budapesten megjelenő »zooló-giai« lapban azt olvastam, hogy a kan róka kölykes nőstényével és általában családjával nem törődik, hanem egészen a szukára bizza a nevelés gondjait; a szukát és családját teljesen ma­gukra hagyja és csak önző czéljainak él. — Mi gödöllői va­dászok, kik a cs. és kir. udvari vadász teiület gondozásával vagyunk megbízra, e tekintetben évek során át szerzett egészen ellenkező tapasztalatokról adhatunk számot sa legjobbmeggyőző-désünk szerint állíthatjuk, hogy igenis, a kan róka — ha időnek előtte el nem pusztul — a legnagyobb buzgósággal segédkezik a róka-szukának kölykei felnevelésénél, eleséget hord fiainak, sőt a kölykezes első napjaiban kizárólag a kan róka látja el a családot az anyával együtt táplálékkal. Ezen állitások bizonyítására özönét az eseteknek hozhatnám fel, a szószaporítás elkerülése végett azonban legyen elég az alább emiitett néhány bizonyíték a sok közül. Többször fordult elő, hogy a róka-szuka lesen meglövetvén, másodnapra a kan róka az anya nélkül maradt kölyköket egy újonnan készített kotorékba elvitte, vagy ha már eléggé fejlettek vohak : elvezette őket; — de az új tanyán is csakhamar felfedeztetvén, a kotorék be­járata levert czövekekkel s földhányással eltorlaszoltatott s a re­kesztek elé néhány vas állíttatott fel, melyben azu'án a követ­kező nap reggelén a kan róka foglyul esett. Ilyen eset szám­talan fordult elő nálunk. Dd az is gyakran megtörtént, hogy a kan rókát akkor lőhettük el, midőn prédával szájában a fias kotorék bejárata előtt megjelent. Petera Hubert cs. és kir. udvari vadászmester úr, ki a dúvadak természetrajzi is­meretében elsőrangú szaktekintély — hosszú vadászprak-szisában ugyancsak arra a tapasztalatra jutott, hogy igenis, a kan róka a legnagyobb odaadással segédkezik az ivadék fel­nevelésénél. — Általában mi gödöllői vadászok el sem tudjuk képzelni, hogy egy fiis kotoréknál a kan rókát is lövésre ne kapjuk, vagy vassal meg ne fogjuk s ez az eset csak a leg­ritkább esetben fordul elő, <jly esetben t i., ha a kan róka meg­előzőleg elpusztult. — Csak ezeket voltam bátor társaim ne­vében is a hibás állítás korrigálása végett elmondani, kérve a T. Szerkesztő urakat becses véleményük nyilvánítására. Vadász üdvözlettel! Gödöllőn, 1901. február 24.

Gavra János maidy kir. erdó'-altistt.

* Hosszú vadászprakszisunk számtalan tapasztalati adatai

állnak rendelkezésünkre a dolog mibenállásának megvilágítására, — de egyelőre mint nyilt kérdést óhajtván e dolgot tekinteni: felhívjuk lapunk t. olvasói közül mindazokat, kik a fölvetett kér­désre vonatkozólag eredeti tapasztalati adatokkal rendelkeznek, hogy azokat a kérdés tisztázása okából lapunkban közzéadni szíveskedjenek. Mi szívesen nyitunk tért a tárgyilagos megbe­szélésre.. Szerkesztők.

T. Szerkesztőség! E télen tanuja voltam a nagy hi­degek alhalmával, amint egy őrgébics (Lanius excubitor) kü­lönböző czinke-lajokra vadászott; igaz, nem valami nagy ered­ménynyel, mert én zsákmányt fogni nem láttam. A gébics ren­desen valamely magasabb fán üldögélt, látszólag tétlenül lus­tán, mindaddig míg a ház körül a czinkék tömegesen jelentek meg, akkor hirtelen, mint valamely kisebb ragadozó, fölrepült nyílegyenesen s bevágott a fákat tisztogató czinkék csoportjába. Egynémelyiket üldözőbe vette, de hogy eredményesen-e, azt nem figyeltem meg. — Azonban egyszer érdekes jelenetnek voltam szemlélője, ugyanis egy kiszemelt szén-czinkét üldözött, amely élénk csirrenéssel repült tova. s már-már azt hittem, hogy ál­dozatul esik, a midőn egy ügyes kanyarodással a czinke be­repült a disznó-ólba s az őrgébics nyomban utána, azonban a nyílást, a melyet a czinke talált, a gébics nem tudta felfedezni s több hiába való próba után cselhez folyamodott. A disznó-ól tetején volt egy merőlegesen álló rúd; erre szállt a gébics s figyelt minden oldalról, hogy vájjon a czinke mikor jön ki. Lehet, hogy az eset nem először történhetett meg, mert a czinke a kijövetellel ugyancsak soká késett. A türelmét vesztő gébics ezalatt egyszer-kétszer fölrepült egy pár méter magasnyira a a karó fölött, mintegy szemlét tartva. A czinke eközben a disznó-ól rései között többször kikandikált és sejtve az ellenséget, soká késett a kijövetellel. A hideg időben a türelmem már nekem is fogytán volt s egy jól irányzott lövéssel leszedtem a karó tetejéről a kis vérszomjast. — Kétségkívül az volt a gébicsnek szándéka, hogy a czinkét zsákmányul ejtse; ebbeni meggyőződésemben megerősít némileg ama tapasztalatom, hogy ugyancsak e télen láttam, a mint egy másik őrgébics az ökör-

- 12 -

szemet üldözte, elfogni azonban nem tudta, mert a kis jószág hamarosan a kert sövényei közé bújt s úgy elrejtőzött, hogy a legéleseb szem is hiában kereste volna. Vájjon a kisebb szár­nyasok elfogására képes-e az frgébics, miután többször láttam kisebb madarakat üldözni, elfogni azonban nem. Kolozsvár, 1901. február 20. Bod Péter,

I R O D A L O M .

MAGYAR ERDÉSZ" czímmel egy új erdészeti és vadászati szaklap indult meg imecsfalvi Imecs Béla főerdéfz

szerkesztésében. A változatos tartalommal megjelent új szak­lapnak van jogosultsága, meit hézagot pótol és bizonyára meg­lesz a haszna is. A jó papíron és kiváló csínnal kiállított |ap minden hó 5-én és 20-án jelenik meg 16—20 oldalon és elő­fizetési ára egész évre 10 korona, mely összeg Székely és Illés kiadókhoz Ungvárra küldendő. Mutatványszámot kívá­natra ingyen és bérmentve küld a kiadóhivatal.

Felhívás a Magyar Filozófiai Társaság ügyében. T. olvasóink szíves figyelmébe ajánljuk :

1900. év nyarán több fővárosi és vidéki tanár és iró Budapesten tartott értekezlete arra a megállapodásra jutót'', hogy közéletünknek és irodalmunknak szüksége van egy olyan sza­bad egyesületre, mely tagjait a filozófiai kérdései iránt érdeklődő, művelt nagy közönségből vegye s egyúttal bizsottágot nevezett ki ily irányú mozgalom indítására, a czélba vett egyesület elő­készítésére. Az ekként létrejött előkészítő-bizottság mindenek­előtt a szakkörökkel beszélte meg a meresztek látszó feladat esélyeit. Majd egymást követő értekezletein tanácskozása körébe vonta az irodalmunkban és közéletünkben előnyösen ismert ama férfiakat, akik a mozgalom iránt való érdeklődésüknek jeleit adták. — Különösen az utóbbiak buzdítása bírta rá az előkészítő-bizottságot, hogy már most e felhívással kérdezze meg a művelt nagyközönséget, kogy elérkezettnek látja-e az időt a filozófia ügyének felkarolására, a tervezett Filozófiai Társaság megala­kítása által? —Az előkészült alapszabály-tervezet élteimében a Magyar Filozófiai Társaság azt tűzi czéljáúl, hogy a filozófiai tudományok kedvelőit s munkásait hazánkban egyesíti és a filozófiai igazságok exakt kutatásában mind erkölcsileg, mind anyagilag támogatja; vizsgálja a magyar filozofálás történeti nyomair, egybegyűjti és kiadja irodalmi emlékeit ; a filozófia problémáit a művelt nagyközönség elé viszi s elméket foglal­koztatni soha meg nem szűnő nagy elvi kérdéseket nyilvános ülésein felolvasásokkal megvilágosítja; folyóiratában s egyéb kiadványaiban medret váj a tudományos alap okon nyugvó meg­győződésnek a társadalmi és állami rend és haladás kezességé­nek kialakulására, ekként a magyar közéletet tartalmassá, a művelődést egyetemessé tenni törekszik. — Ilyen munkálkodás szándékával iordul a fent említett előkészítő-bizottság a művelt nagyközönségéi ez midőn a Magyar Filozófiai Társaságba való belépést kéri. — A Társaság tagjai: tiszteletbeliek, alapítók és rendesek. Az alapítók egyszersmindenkorra 200 koronát, a ren­des tagok évenkint 6 koronát fizetnek a Társaság pénztárába,

mely szolg altatásért, a társulati jogok gyakorlása mellett, ingyen kapják a Társaság folyóiratát, egyéb kiadványait pedig mérsé­kelt áron. — A Társaság székhelye: Budapest. — A tagsági bejelentések aluirotthoz (Budapest, IX. ker. Ferencz-körut 1. sz.) vagy Kun Sámuel úrhoz (Budapest, Athenaeum nyomdai r.-t.) intézendők. — Kelt Budapesten, az előkészítő-bizottság 1901. január 14-én tartott értekezleti üléséből, az előkészítő-bizottság nevében

Dr. Bokor József, tud. egyetemi m. tanár és „A. Pallas Nagy Lexikona*

szerkesztője.

V E G Y E S E K . A kenguru szellemi képességeire érdekes világot vet az a

megfigyelés, melyet az ausztráliai vadászok tettek. A vén ken­guru ugyanis, ha látja, hogy a hajtó kutya rövid időn beéri, megáll, egészen közelre bevárja a kutyát. Mikor melléje ér a kutya, a kenguru mellső lábaival hirtelen derékon kapja [s így ugrál vele a legközelebbi mocsárig. A mocsárnál azután a víz alá dugja a kutyát s ott tartja, míg csak meg nem döglik.

A természetes és mesterséges selyem fölismerése. A chemiai ipar ma már annyira fejlett, hogy igen sok fényűzési tárgyat oly jól lehet utánozni, hogy még a szakember finom érzése sem képes megkülönböztetni a valódit az utánzottól. Az utánzott, jobban mondva mesterségesen előállított fényűzési tárgyak ter­mészetesen sokkal olcsóbbak, mint a valódiak, ezért felismeré­sük az iparban rendkívül fontos. E felismerést a jól utánozható tárgyaknál, a milyen a selyem is, csak chémiai úton-módon végezhetjük. A mesterséges selymet a következőkről egészen biztosan fölismerhetjük: 1. A mesterságes selyem az alkáli lúgokban (káli-nátron lúg) sárga színnel oldódik, míg a termé­szetes fehérrel. 2. A mesterséges selyem a rézlúgos oldatban oldhatatlan, ha gliczerin van jelen az oldatban. E mód rendkívül érzékeny, olyannyira, hogy a természetes és mesterséges selyem keverékét el lehet vele választani. E czélra 10 gramm cuprisul-fátot (kékgálicz) 100 gramm desztillált vízben oldunk s 5 gramm gliczerint adunk az oldathoz s annyi káliumot, hogy a kelet­kezett csapadék teljesen feloldódjék. 3. A mesterséges selyem diphenylaminnal és brucinnal salétromsav-reakcziót ad, míg a természetes selyem semmilyent.

Telivér setter vizslák „Brion of Szent-Endre" többször díjazott, direkte Lawerack tenyésztéséből leszármazott setter kantól s „Gumpeline-Lolá" tói. öt I-ső, két Il-ik s három tisz­telet-díjat (úgyis mint a kiállítás legszebb settere) nyert, ere­detileg Solm-féle tenyésztésű setter nősténytől, 3 darab 2 hó­napos, erős setétszinű! pompás kölyök, darabonként 60 frt. árban eladó. Ritka peidigreejök velők adatik. Szíves megkere­sések Craus Géza Aladár m. kir. erdészhez kéretnek ?Nagy-Sinkre, Erdély. Ugyanitt eladó olcsón „Waldmann" díjazott, lovag Suhanek tenyésztésű 3 éves kan tacskó.

Egy használt, de igen 'ó karban levő Reichert-íéle mik­roszkóp kéz alatt eladó.

FOTO~C*IRKOGRAFlAl MttlHTÉftET. fflÖTStéSZSTS S0KSS0R0SSTÓS0K.

Clichék folyóiratok, könyvek, árjegyzékek éa tudományos művek számára.

Kitűnő kivitelben, legjobb módszerek szerint előállítva.

— Jutányos á rak . — Czím csakis: BUDAPEST, VI. ker., Király-utcza 30. szám.

THLBFON: 18—98.

„A TERMÉSZET" szerkesztősége és kiadóhivatala: Budapest, II., Donáti-utcza 7. dr. Lendl Adolf intézete.

5242 901. Nyomatott Marki THb és Sarainál, Budapest, Lázár-ntcza 18.