kaposfest 16 aug 19 278x410 · david walter ráadást kérünk! nem is kell, hogy egy teljes nap...

NAPI FÁRASZTÓ

Próbajátékon a tubást megkérik, hogy játsszon valamit.Erre lelkesen belekezd: dó-szó-dó-szó-dó-szó…

Közbeszólnak -Esetleg hallhatunk valami dallamosat is?-Persze -jön a határozo válasz, majd gyorsan el is kezdi fújni: dó-szó-dó-szó-dó-szó-lá- -dó-szó…

English content Page 5 >

Programajánló

Ma véget ér a hetedik Kaposfest

Baráti Kristóf és Várdai István célja az volt, hogy meghívott művész-társaikkal egy héten át élményt szerezzenek Önöknek, a Kaposfest közönségének. Abban bízunk, a sok impulzus közül mindenki megtalálta a számára értékeset, ami emlékeze-tessé tette az elmúlt hetet. Ha pedig van mire visszaemlékezni, örülünk, mert ez azt jelenti, a fesztivál ismét elérte a célját.

A koncertsorozat ma befejeződik, de a Kaposfest élményeknek nincs vége, folytatjuk a Kaposfest Klub keretein belül!

„A zene az egész emberiség tulajdona”Zongoraművész, zeneszerző és karmester, aki Finnország egyik legmeghatározóbb, nemzetközi hírű művészeként az orosz zene, és különösen Proko ev megszállottja, va-lamint rajong Bartók zenéjéért. Olli Mustonennel beszél-gettünk.

Folytatás a 3. oldalon. >

„Igazi családban éreztem ma-gam. Régóta nem jártam Ma-gyarországon, de most is fan-tasz kus volt érezni, ahogyan az i eni emberek bevonódnak a zenébe, és ahogy az általa meg-élt örömöt megosztják a művé-szekkel is. Ez fantasz kus!”

David Walter

Ráadást kérünk! Nem is kell, hogy egy teljes nap legyen, elég lenne csak még egy koncert, vagy egy-két tétel, utolsó dallam, ami egy picit azt érezteti velünk, hogy kis ideig bár, de még mindig tart az a csoda, amit itt átélt az ember egy héten keresztül, és amit magával vihet, amikor elhagyja Kaposvárt. Még valami, amit kon-zerválhat abból az örömből, amit a világ leghíresebb művészeinek és a zeneirodalom lenyűgöző műveinek köszönhetően kaptunk. Hiszen olyan gyorsan véget ért most is. Még alig adtuk át magunkat teljes elánnal a zenének, még annyi mindent meg-hallgatnánk, még annyiszor sétálgat-

nánk ennek a kis ékszerdobozszerű városkának az utcáin, melyeket a Kaposfest alatt teljesen átjár a zene. Mindig nehéz volt eljönnöm innen, idő kellett, mire visszarázódtam a megszokott mindennapokba. Ez az egy hét ugyanis nemcsak a pihenésről – vagy esetemben inkább a „pihen-tető” munkáról – szólt, hanem olyan élmények befogadásáról, melyeket ritkán tapasztal meg az ember. Az egymásra fi gyelésnek, a közös léleg-zetvételeknek, a mással összehason-líthatatlan zenei élmények elraktá-rozásának és nem utolsósorban az önfeledt szórakozásnak az időszaka volt ez, éppen ezért nehéz véget vetni

neki. Még szerencse, hogy ezeket az élményeket, melyekkel a Kaposfest-ről minden alkalommal távozik az ember, sokáig megőrizhetjük, jó ideig töltekezhetünk belőlük a hétközna-pok szürkeségében. Egy időre bespáj-zolhatunk abból a lüktető energiából, mely a művészek játéka közben ragad el minket, és amelyet a zene, vala-mint a közös kultúrabefogadás nyújt. Ezúttal is köszönjük a rengeteg felejt-hetetlen kalandot, Kaposfest! Hosz-szú lesz ez az egy év, nehezen bírjuk majd, de végig arra fogunk gondolni, hogy jövőre újra találkozunk! F.R.

Búcsú Csodaországtól

Kaposfest Times augusztus 19. péntek

Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál napilapja

Kaposfest_16_aug_19_278x410.indd 1Kaposfest_16_aug_19_278x410.indd 1 2016.08.19. 1:06:582016.08.19. 1:06:58

Kaposfest Times2016. augusztus 19., péntek 2

Nomen Mustonen Amit Olli Mustonen művelt tegnap, arra mond-ják, hogy ellopta a show-t. Pedig sok szép dolog történt addig. Baráth Emőke, Fejérvári Zoltán, Mathieu Dufour és Várdai István például bebi-zonyították, hogy az ének képes egyenrangú, tehát nem a többi hangszer fölé kerekedő szó-lam lenni. Ravel Madagaszkári dalaiban a zené-szek együttes erővel fejezték ki a szövegben nem is oly mélyen megbújó erotikát. Baráth hangja pedig olyan volt, mint egy beszélő hangszer, aki madagaszkári meséket mond.

Kövezzenek meg, de Weber Grand duo con-certant című darabja nem mestermű. Hiába zengenék ismét ódát Kohán István és Farkas Gábor játékáról, nem tudnám őszintén méltatni a produkciójukat. A futamok, a skálák szárazok voltak, holott mindkét muzsikus a tőle megszo-kott minőséggel zenélt. Nem úgy Ravel a-moll zongoratriója, amely piszok jó darab. Würtz Klára, Baráti Kristóf és Várdai István, ha nem is tudták minden egyes pillanatban a legszeren-

csésebb módon egyesíteni elképzeléseiket és erejüket, csodálatosan zenéltek. Elsősorban a harmadik tételt kell kiemelnem, amely a zenei építkezés mintapéldája volt. Mint egy háznál: az első hangtégláknál még csak reméljük, hogy szép lesz a végén, a szerkezetkész állapothoz közeledve már látjuk, hogy ebből gyönyörű építmény lesz, az utolsó elem berakásakor pedig rácsodálkozunk, miféle csoda épült fel a sze-münk láttára.

Este Proko ev fuvolára és zongorára írt szonátá-ja szólalt meg először. Würtz Klára még mindig az egyik legfi gyelmesebb kamarapartner, Mat-hieu Dufour arany fuvolája pedig változatlanul szépen szól. A sikerhez hozzájárult az is, hogy Proko ev – Schuberthez képest – lényegesen nagyobb fi gyelmet fordított arra, hogy a játé-kosnak levegőt is kell vennie néha. A Gringolts kvartett David Walter átiratában és közremű-ködésével Mozart g-moll kvintettjét adta elő. A

vonósnégyes Haydn és Bartók után most játszott a legsemlegesebben, az oboaművésznek és a zseniális darabnak köszönhetően azonban elé-gedetten jöttünk ki a félidőről.

És végre jött a várva várt Franck: f-moll zongo-raötös az előző nap mindenkit lenyűgöző Olli Mustonen és a Kirill Troussov, Pusker Júlia, Blyt-he Engström és Várdai István alkotta kvartett előadásában. A mű elején még nem volt tiszta, van-e egységes zenei elképzelés. Ám hamarosan mindenki (még Troussov is a maga exhibicio-nista játékával) beadta a derekát Mustonennek. A fi nn zongorista egyszerűen beszippantotta a kamaratársakat és a közönséget egyaránt. Ha-tározott és összetéveszthetetlen interpretáció-jának senki nem tudott ellenállni. De miért is tette volna bárki is?

A közönség szemével

A művészek virtuóz játéka és a Kaposfesten uralkodó, mással összehasonlíthatat-lan intim hangulat nyűgözte le Mari Croftot, aki szerint még annak is érdemes lenne egy próbát tenni a feszti-vállal, aki nem kifejezetten rajong a kamarazenéért.

Mi az, amivel a fesztivál felkel-tette az érdeklődését?

Három évvel ezelőtt érkeztünk Magyarországra – Pécsett élünk –, és ahogy a férjem is említette, már régóta kerestünk egy hasonló eseményt. Miután egy esküvőn hallottunk a fesztiválról, annyira felkeltette az érdeklődésünket, hogy felkerestük a Kaposfest hon-lapját, a program pedig egyszerűen lenyűgözött. Kapcsolatba léptünk a szervezőkkel, akik hihetetlenül segítőkészek voltak. Mindenképp eljövünk jövőre is!

Mit gondol a fellépő művészek-ről?

Nagyon magas színvonalat képviselnek, lenyűgözően játsza-nak. Mindegyik virtuózul bánik a hangszerével annak ellenére, hogy nem minden darab tetszik, amit játszanak. De a művészet már csak ilyen – szubjektív. Nem szerethet mindent az ember. De a Sosztakovics-mű egyszerűen briliáns volt! A végén automati-kusan felugrottam a székből és elkiáltottam magam: „bravó”! Mindenki engem nézett, a férjem pedig szólt, hogy szerinte inkább le kellene ülnöm (nevet). Aki viszont még különösen tetszik, az a konferanszié, Bősze Ádám. Üdítő, ahogy a vicceivel beme-legíti a közönséget. És remek, hogy a magyar mellett angolul is teszi mindezt, hiszen így kevésbé érezzük, hogy magunkra vagyunk hagyva.

Hogyan ajánlaná a fesztivált?

Mivel a koncerthelyszín pici, ezért nagyon intim hangulat uralkodik a koncertek közben – ez rendkívül kellemes, olyan, mintha egy szalonban ülnénk. De ha valaki olyannak kellene, aki annyira nem érdeklődik a ka-marazene iránt, azt mondanám, mindenképp tegyen egy próbát. Nagyon is meg fogja érni!

Graham Croft három évvel ezelőtt egészen Nagy-Britanniából költözött feleségével Pécsre. Elmondása szerint már régóta kerestek hasonló kama-razenei programot, így nagyon üdítő volt számukra, amikor egy véletlen-nek köszönhetően tudomást szerez-tek a Kaposfestről. A fesztivál pedig annyira megtetszett nekik, hogy jövőre is el fognak látogatni ide.

Milyenek voltak az első benyomásai a fesztiválról?A hangulat egyszerűen briliáns! Csodá-latos! Szerdán érkeztünk, most vagyunk először a fesztiválon. Régóta kerestünk hasonló kamarazenei eseményt, vagy akár koncertet Magyarországon, de mostanáig nem akadtunk rá. Éppen ezért örültünk, amikor egy hétvégi esküvőn Mózsi Gáborral, a fesztivál fotósával szóba elegyedtünk, és mesélt nekünk a Kaposfestről.

A Kaposfesten fellépő művészek ódákat zengnek az itteni közön-

ségről. Ön milyennek tartja őket, valamint mit gondol a nézőtéri hangulatról? Nagyon értő és szenvedélyes itt a közönség. Viszont, amivel nehezen tu-dunk megbarátkozni, az a lassú, ütemes taps. Nagy-Britanniában ugyanis ezzel a típusú tapssal azt jelzi a közönség, hogy annyira nem tetszett neki, amit látott vagy hallott; azt hogy jobb, ha a művész mihamarabb távozik a színpad-ról. Itt viszont a sikernek a jele, szóval ezt még meg kell szoknunk (nevet). A lábbal dobogás és a „bravózás” azonban ott is megszokott.

Hogyan jellemezné a fesztivált?Valódi öröm itt lenni, hiszen nagyon jól, profi módon szervezett a fesztivál, melynek kifejezetten jót tesz az a fajta intimitás, ami egy olyan kis városban uralkodik, mint Kaposvár. Arról nem is beszélve, hogy a fesztivál fotósa is remek! (nevet) Jövőre is mindenképp itt leszünk!

Hogyan döntötték el, hogy Magyar-országra költöznek?Olyan helyen szerettünk volna élni, ahol még nem jártunk. Beszálltunk a kocsinkba, és mondhatni körbeutaztuk Európát: voltunk többek közt Görögor-szágban és Lengyelországban is. Aztán Pécsett telepedtünk le. Itt ugyanis min-den megvan: jók a borok, jók az ételek, kellemes az idő, és ami Nagy-Britanniá-hoz képest üdítő, hogy négy évszakunk van. Mi kell még?

„A hangulat itt egyszerűen briliáns”„Jövőre is itt a helyünk!”

Támogatóink

Mona Dániel playliszt.reblog.hu



Tóth Endre: Nem most jössz először Magyarországra [telefonos inter-júnk július 20-án készült – a szerző], hiszen már többször is játszottál Budapesten, valamint felléptél korábban Debrecenben és Tiszadobon is. Mi az első dolog, ami eszedbe jut, ha országunkra gondolsz?

Olli Mustonen: Muzsikusként természetesen Bartók Béla jut eszembe először Magyarországgal kapcsolatban, hiszen az ő zenéjével nőttem fel: már zongo-ratanulmányaim kezdetétől játszottam a Gyermekeknek és a Mikrokozmosz darabjait, és volt egy csodálatos felvételünk otthon a kvartettekből a Magyar Vonósnégyessel, amelyben Székely Zoltán volt a primárius, azt rongyosra hallgattam. Később játszottam mindhárom zongoraversenyét, de valójában mindent szeretek tőle. Kiváló zenész volt, nagyszerű zongorista és népdal-gyűjtő, és amikor a Zeneakadémián jártam, akkor is ezek jutottak eszembe, az, hogy ott tanított, azokon a folyosókon járt.

TE: A fesztivál két művészeti vezetőjével, Baráti Kristóff al és Várdai Ist-vánnal találkoztál már korábban?

OM: Úgy emlékszem, még nem, csak most Kaposváron fogunk először, de nagyon várom, mivel nagyszerű fesztiválnak ígérkezik a program alapján. Három éve már mentem volna Kaposvárra, de sajnos le kellett mondanom betegség miatt, vi-szont oboista feleségem ott volt. De remélem, idén végre lejutok [nevet].

TE: Most, hogy a magyarokról már beszél-tünk, egy másik nemzetet is szóba kell hoz-nom, mivel láttam, hogy turnézol Proko ev összes zongoraversenyével és zongoraszon-átájával, Kaposváron is játszod a híres VII. szonátát, sőt más orosz szerzők, többek kö-zött Sosztakovics vagy Rahmanyinov is elő-kelő helyet foglalnak el a repertoárodban. Mit jelent számodra az orosz zene (különös tekintettel Proko evre)?

OM: Először is úgy gondolom, hogy nagyon sok kiváló szerzőt adtak különböző országok a vi-lágnak, és szerintem nem szükséges megnéz-nünk egy komponista útlevelét, hiszen a zene az egész emberiség tulajdona. Vegyük például a fi nnek nagy zeneszerzőjét, Sibeliust. Nem lakott messze attól a helytől, ahol most mi la-kunk, autóval nagyjából húsz-harminc percre. Nem tudom elmondani, hogy mi fi nnek meny-nyire szeretjük és tiszteljük az ő zenéjét, ami va-lójában mindenkié. Nagy öröm, amikor Japán-ban azt tapasztalod, hogy az ott élő emberek milyen sokat tudnak a zenéjéről, vagy Hegedű-versenyét milyen remekül játssza a nagyszerű görög hegedűművész, Leonidas Kavakos.

De természetesen, igazad van, az orosz zene valóban lenyűgöz engem. Ha a kulturális életre gondolok, mindig voltak fontos városok: Bécs Beethoven korában, Párizs Debussy és Ravel idejében, és Szentpétervár vagy Moszkva is bámulatos hely lehetett nagyjából száz évvel ezelőtt, amikor Csajkovszkij, Rimszkij-Korszakov vagy Borogyin élt ott, de később is, amikor Rahmanyinov, Szkrjabin, Stravinsky, Sosztako-vics és Proko ev működött ezekben a városokban.

Proko ev egyike életem legfontosabb zeneszerzőinek. Más lennék az ő zenéje nélkül. Jelenleg az öt zongoraverseny felvételének kellős közepén vagyok és játszottam mind a kilenc szonátát két koncerten. Egyébként úgy érzem, hogy bár két különböző életútról van szó, Bartók és Proko ev között van némi ha-sonlóság: mindketten már fi atalemberként kisebbfajta botrányokat okoztak extrémnek ható darabjaikkal, a századelő enfant terrible-jei voltak. Utolsó darabjaikban pedig mindketten próbáltak visszatérni az egyszerűséghez, le-tisztultsághoz, de kompromisszumok nélkül.

TE: Mint a nagy muzsikus-elődök, három szerep is ötvöződik zenész-létedben: egyszerre vagy zongorista, zeneszerző és karmester. Hogyan lehet ezeket a szerepeket összeegyeztetni térben és időben?

OM: [nevet] Na, ez egy nagyon jó kérdés. Úgy gondolom, hogy ez egy ter-mészetes kombináció, nagyon szeretem a muzsikus szót. Régen például ez tényleg nem számított kivételes dolognak. Ha Brahmsra gondolunk, ő nem-csak zeneszerző volt, de nagyszerű zongorista is, és vezényelte a saját mű-veit, de Sibelius is gyakran vezényelte a premiereket. Szerintem inkább a

huszadik század második felében váltak el ennyire ezek a szerepek, és ez okozott is némi törést a zenei életben. Megváltozott a viszony a zeneszerzők és előadóművészek között, és sajnos rossz irányba. Az előadók néha nem is ismerik az élő zeneszerzőket, a komponisták pedig úgy dolgoznak, mint a tu-dósok a laboratóriumban anélkül, hogy valaha is látták volna a kísérleti álla-tokat. Kölcsönösen kellene inspirálni egymást. Boldog vagyok, hogy mindkét oldalról megvannak ezek a kölcsönhatások.

TE: Szoktál improvizálni? Egyáltalán hogyan komponálsz?

OM: Nyilvánosan nem improvizálok, de természetesen részét képezi a kom-ponálási folyamatnak. Persze minden darabnak más története van, más a kiindulási pontja, de úgy érzem, hogy három lépésből áll a zeneszerzés, és igazából egyfajta párbeszédnek gondolom az ösztön és a tudatos, logikus gondolkodás között. Az első lépcsőfok, amikor anyagot gyűjtesz: témákat, dallamokat. Ilyenkor tervezed meg a harmóniai világot, a hangszíneken és hangzáson gondolkodsz, valamint a formákon, de még csak intuitív módon, az ötletek szintjén, ami valószínűleg tudatalatti. A második szint az, amikor ezekből az anyagokból felépítesz valamit, ami abszolút tudatos és logikus. Végül jön a harmadik stádium, ami ismét tudatalatti, ezt kontroll folyamat-

nak hívom, amikor megpróbálod a létrehozott szerkezetet értékelni. Előfordul, hogy valamit nagyon okosan összeraksz, de amikor eljátszod vagy meghallgatod, hiába tűnik logikusnak, az eredmény mégsem lesz jó. Néha az a megoldás, hogy innen vagy onnan elveszel egy-két ütemet vagy máshová beszúrsz újabb húszat. Ez egy ér-dekes párbeszéd a tudatalatti szint és a logikus szint között.

TE: Olvastam egy korábbi interjúdban, hogy nem szeretsz elvállalni semmit a nyárra, hogy tudjál pihenni és legyen némi szabadságod. Könnyen igent mondtál a Ka-posfest felkérésére?

OM: Igen, ez így van. Bevallom, nagyon kivált-ságosak vagyunk a családommal, hiszen vidé-ken élünk, egy tó partján, egy farmon, amely egy nagyobb birtokhoz tartozik, de mégis mindössze negyvenöt perc autóútra a Helsinki repülőtértől. Nincs szomszédunk, a legköze-lebbihez is öt percet kell kocsikázni a tó má-sik oldalára. Ez így pont nagyon jó, hiszen a munkám a nagyvárosokhoz köt, és imádok is szép és érdekes városokba menni, találkozni csodálatos emberekkel, művésztársakkal, de mégis nagyszerű érzés hazajönni, az előbbi-ekkel kontrasztál, hogy végre tudsz fi gyelni az eső hangjára és a szél zúgására is. Nyáron pedig maga a Paradicsom itt lenni. Általában akkor komponálok és gyakorolom az új repertoárt, de természetesen, ha van egy-két nagyon érdekes fesztivál akár Finnországban, akár Kaposváron, arra elmegyek. Most már csak azért is éreztem,

hogy el kell mennem, mert legutóbb nem tudtam, ráadásul a feleségem is sok szép dolgot mesélt. De igazad van, nyáron nem szeretek túl sokat utazni.

TE: A nyárról és a pihenésről beszélve azt hallottam, hogy saját birka-nyájat béreltetek korábban évekig. Igaz ez, illetve még most is így van?

OM: Igen, ez pontosan így van, tíz éven keresztül béreltünk, de a tavalyi év óta van hat saját bárányunk, felújítottuk az istállót, hogy legyen hol lenniük télen, ráadásul ez egy nagyon különleges fajta, az úgynevezett fi nn juh (suo-menlammas), amelyből mindössze hatezer él már csak, így tulajdonképpen az egy ezredük a birtokunkban van. Nagyon ősi fajta, csodálatos a gyapja, amiből majd gyapjúzoknit fogunk készíteni [nevet].

TE: Milyen hobbid van még?

OM: Leginkább a szabadban szeretek lenni. Van egy hatéves kisfi unk, így szeretünk együtt sportolni: rengeteget úszunk, de szoktunk focizni, bicikliz-ni, pingpongozni, sétálni az erdőben. Van egy kutyánk is, aki elkísér minket ezekre a sétákra, és vigyáz ránk. De szeretünk kajakozni is, télen pedig síe-lünk, korcsolyázunk. És szeretem teleszkóppal nézni a csillagos eget, vala-mint egyszerűen csak megfi gyelni a természetet, nyitott szemmel járni, mert az ember mindig felfedezhet valami újat.

Tóth Endre

„A zene az egész emberiség tulajdona”> Folytatás az első oldalról.



PROGRAMaugusztus 19. péntek

10:00: MŰISMERTETŐHelyszín: Kapos Hotel különterme, Kaposvár, Kossuth tér

Tóth Endre egy reggeli kávé mellett ismerteti a zárónapi koncertek szer-zőinek és műveinek legérdekesebb momentumait.

11:00 KONCERTHelyszín: Szivárvány Kultúrpalota, (Kaposvár, Noszlopy Gáspár utca 5-7)

Respighi: : A napnyugta (Il tramento) – kantáta szoprán hangra és vonósnégyesre – Olena Tokar, Baráti Kristóf, Kirill Troussov, Blythe Engström, Ella van Poucke

Brahms: H-dúr zongoratrió, Op.8 – első változat – Kohán István, Farkas Gábor

17:00 KONCERT Helyszín: Szivárvány Kultúrpalota, (Kaposvár, Noszlopy Gáspár utca 5-7)

Beethoven: F-dúr (“Tavaszi”) szonáta, Op.24

Valeriy Szokolov, Fejérvári Zoltán

Mustonen: Zongoraötös – magyarországi bemutató – Olli Mustonen, Gringolts kvartett

22:00 ZÁRÓKONCERTHelyszín: Szivárvány Kultúrpalota, (Kaposvár, Noszlopy Gáspár utca 5-7)

Kaposfest Carte Blanche

22:00 I abb Sárközy Lajos és zenekara ját-szik a Kapos Hotel éttermében.

O orino Respighi (1879–1936):

Il Tramonto (A napnyugta) A leginkább Római triptichonjáról és más szimfonikus műveiről ismert olasz komponista egyik legkülö-nösebb darabja a Shelley The Sunset című versére komponált kantáta szoprán hangra és vonósnégyes-re, amely az első világháború kitörésének évében, 1914-ben keletkezett. Maga a vers szinte refl ektál a borzalmakra, hasonlóan megrázó: egy lányról szól, aki kedvese karjaiban alszik el, ám reggelre holtan találja a fi út. A gótikus rémtörténetek iránt vonzódó romantika szellemében a lány nem leli nyugalmát, így bánatában a fi ú után megy a halálba. Shelley a lány alakját állítólag feleségéről, a Frankenstein író-járól, Mary Wollstonecraft Godwinról mintázta. A vonósnégyes hol szenvedélyes drámai, hol lágy lírai hangja szinte szóról szóra festi le a versben leírtakat.

Johannes Brahms (1833-1897):

H-dúr zongoratrió – első változat (op. 8) Az eddig leginkább zongoraműveket író fi atal Brahms az 1854-ben komponált H-dúr trióval nyitotta meg kamarazenei műveinek sorát. (Egy revideált második változat a zeneszerző utolsó alkotó periódu-sában, 1889-ben készült el, melynek ősbemutatója 1890-ben, Budapesten zajlott: Hubay Jenő és Popper Dávid voltak a zeneszerző kamaratársai.) Leginkább az idős kori átdolgozott változatot lehet hallani, amelyben a tételek lerövidültek, a korábbi szerzőkre emlékeztető szakaszok kerültek ki a műből. Kuri-ózumnak mondható tehát a mai előadás, és már a kései átdolgozás ténye is arra utal, hogy Brahms egy igen fontos darabjáról van szó, amely bár dúr hangnemű, a zárótétele mégis mollban zárul. Az áradó első tétel maximálisan él a tematikus sűrítés eszközével, a h-moll Scherzo halk staccatós szakaszai robbanásszerű fortékkal váltakozik, a Trio-szakasz pedig az első tétel gazdag felrakását idézi. A lassú tételnél a zongora bal kéz szólamában az első tétel témafeje sejlik fel (az első verzióban találunk egy, később megváltoztatott második témát, valamint egy később teljesen elvetett Allegro részt). Az eredeti befejező tétel tér el a legtöbb ponton: a melléktéma konkrétan Beethovent és Schumannt idézi, amit Brahms később lecserélt, és az ambivalens, kromatikus témájú h-moll fi nálé még tragikusabban ért véget eredetileg, amit azzal is magyarázhatunk, hogy a jó barát, Schumann éppen 1854-ben ugrott a Rajnába, majd vonult be önként az elmegyógyintézetbe.

Ludwig van Beethoven (1770–1827):

F-dúr („Tavaszi”) szonáta (op. 24) 1801 októberében eredetileg két szonátát tervezett megjelentetni Beethoven op. 23 címen: egy a-moll és egy F-dúr hangnemű művet, de mivel a kottametsző más méretezést használt a hegedűszólamokhoz, ezért inkább az utóbbi szonátát, az F-dúrt külön opus alatt publikálta. Valószínűleg mindkét mű eseté-ben mozarti minta lebeghetett a szerző szeme előtt. Bár könnyen tudunk azonosulni a gondolatisággal, de máig kérdés, hogy hogyan ragadt a műre a „Tavaszi szonáta” elnevezés. A kompozíció négytételes, de Scherzója alig másfél perc. Beethoven művét patrónusának, Moritz von Fries grófnak ajánlotta. Az első tételben a mester egyik leglíraibb, legáradóbb dallamával találkozhatunk, amely leginkább inspirálhat-ta a tavaszi jelzőt. A lassú tételben nosztalgikus, kontemplatív melódia bontakozik ki előbb a zongorán, majd a hegedűn, amit aztán együtt sző tovább a két hangszer. A humoros, rövid Scherzo triója fel-alá futó etűdözésnek hat, a záró rondóból pedig mozarti hangot vélhetünk kihallani.

Olli Mustonen (1967–):

Zongoraötös (2015) A zeneszerző ismertetője művéről:

Zongoraötösöm három tételből áll. Az első tétel tele van drámával és szenvedéllyel. Hasonló atmoszférával bír, mint Johannes Angelos című II. szimfóniám, amelyet Mika Waltari történelmi regénye inspirált, amely a konstantinápolyi Bizánci Birodalom viharos időszakának közepén, a birodalom utolsó hónapjaiban játszódik. A második tétel egy sor polifonikus variáció passacagliára emlékeztető formában. A zenét mintha hipnotizálná egy tíz kromatikus hangból álló cluster-téma. Végül a passacaglia egyetlen hosszú, gisz hangon fejeződik be a nagy oktávban, amit az első hegedű játszik. Az utolsó tétel elején elkezdenek újra megjelenni zenei anyagok a korábbi tételekből, de ezút-tal misztikus, szinte összefüggéstelen módon. Olyan, mintha a zene megpróbálna visszautat keresni, de mindhiába. Végül csak a harangozás-szerű akkordok maradnak a zongora szólamban. A vonósok egyenként újfajta zenei anyagot találnak, amely egy himnusz töredékeire emlékeztet – először csak habozva, de hamarosan ereje teljében és magabiztosan szól. Gyors mozgású triolák jelennek meg és a zene örömteli, eksztatikus befejezéshez vezet.



PROGRAM19 August, Friday

11:00 CONCERTVenue: Szivarvany Concert Hall, Kaposvar, Noszlopy Gaspar street 5-7 .

Respighi: Il tramento – cantata for soprano and string quartet – OlenaTokar, Ella van Poucke, Blythe Engstroem, Kristof Barati (1st violin), Kirill Troussov (2nd violin)

Brahms: Piano Trio in B Major, Op.8 – fi rst version – Kristof Barati, Istvan Vardai, Zoltan Fejervari

17:00 CONCERT Venue: Szivarvany Concert Hall, Kaposvar, Noszlopy Gaspar street 5-7 .

Beethoven: Sonata for Violin and Piano in F Major (“Spring”), Op. 24.

Valerij Szokolov, Zoltán Fejervari

Mustonen: Piano Quintet – Hungarian premiere – Olli Mustonen, Gringolts Quartet

22:00 CLOSING CONCERTVenue: Szivarvany Concert Hall, Kaposvar, Noszlopy Gaspar street 5-7 .

Kaposfest Carte Blanche

22:00 Lajos Sarkozy Jr. and his band play gypsy music in the Restaurant of Hotel Kapos

O orino Respighi (1879–1936):

Il tramonto – cantata for soprano and string quartet – Best known for his Roman triptychon and other symphonic works, one of Respighi’s most unusual pieces is a cantata from 1914 – the fi rst year of World War I – composed for Shelley’s poem The Sun-set, for soprano and string quartet. The poem itself is a reaction to the horrifi c events of the time: it’s about a girl who falls asleep in the arms of her sweetheart, but fi nds the boy dead the next morning. Since Romantics had a sweet spot for gothic horror stories, the girl won’t fi nd peace and follows the boy to death. Supposedly, Shelley portrayed the girl after his wife, Mary Wollstonecraft Godwin, writer of Frankenstein. Sometimes passionately dramatic, other times softly lyrical, the string quartet almost follows the poem word for word with its sounds.

Johannes Brahms (1833–1897):

Piano Trio in B Major, Op.8 Mainly composing pieces for piano, the young Brahms opened the series of his chamber music pieces with this Trio in B Major in 1854. He wrote another version of it in his last active years in 1889 which premiered in Budapest in 1890: Jenő Hubay and Dávid Popper were the other two members of the per-forming ensemble besides Brahms himself. This later transcription, in which the movements are signifi -cantly shorter and the sections reminiscent of earlier composers were removed from, is performed much more frequently. Today’s performance is quite unique, then; the existence of the two versions already sug-gests that this is a signifi cant piece of Brahms’s oeuvre. Although it’s mostly in a major key, its fi nale was written in a minor one. The emanating fi rst movement maximizes the eff ects of thematic concentration; the low staccato sections alternate with explosive fortes in the Scherzo in B minor; the Trio section evokes the rich construction of the fi rst movement. In the piano’s left-hand parts of the slow movement, you can detect the main theme of the fi rst movement (in the fi rst version you can fi nd a second theme that was changed later, and also an Allegro that was removed completely). However, the original version of the last movement has the highest amount of diff erences: the side theme (which was also changed later by Brahms) is a direct quotation of Beethoven and Schumann, and the ambivalent fi nale in B minor with its chromatic themes has an even more tragic ending which could be explained by the fact that Brahms’s good friend, Schumann jumped in the Danube, then voluntarily entered a mental hospital in 1854.

Ludwig van Beethoven (1770–1827):

Sonata for Violin and Piano in F Major (“Spring”), Op. 24. In October 1801, Beethoven planned to have two sonatas published under the name Op.23 – a piece in A minor and one in F major – but the sheet manufacturer used a diff erent size for the violin parts, therefore he decided to publish the latter piece as a diff erent opus. It is likely that Mozart was the inspiring example for the composer. Although you can easily identify with the thoughts behind it, it remains a mystery how the piece got the name ‘Spring’. The composition has four movements, though its Scherzo is only one and a half minutes. Beethoven dedicated the piece to his patron, Duke Moritz von Fries. In the fi rst movement, you can hear the most fl owy and most lyrical melody of the compo-ser which could’ve been the most likely inspiration for its name. In the slow movement, a nostalgic, contemplative melody unfolds fi rst on the violin, then on the piano, coming together for the ending. The humorous, short trio of the Scherzo acts as a series of etudes running up and down, while the clo-sing rondo is defi nitely reminiscent of Mozart.

Olli Mustonen (1967–):

Piano Quintet - Hungarian premiere The composer’s own introduction:

My Piano Quintet consists of three movements. The fi rst movement is fi lled with drama and passion. Its atmosphere can be seen to be related to my Second Symphony titled Johannes Angelos – a work that has been inspired by a historical novel (by Mika Waltari) taking place in the middle of the turbu-lent times during the last months of the Byzantine Empire in Constantinople. The second movement is a set of polyphonical variations in a form reminiscent of a passacaglia. The music seems to be hyp-notized by a theme consisting of a chromatic cluster of ten notes. Finally, the passacaglia winds down to a long, single low G sharp played by the fi rst violin. In the beginning of the last movement, material from the previous movements starts to reappear, but this time in a mysterious, almost non-coherent way. It seems as if the music is searching a way forward, but in vain. Finally, only bell-like chords in the piano part remain. The strings, one at a time, fi nd new kind of music, that resembles fragments of a hymn – at fi rst hesitantly, but soon gaining in strength and confi dence. Fast-moving triplets start to appear and the music reaches a joyful and ecstatic conclusion.



Hegedű:

Baráti Kristóf

Baráti Kristóf a világ legrangosabb koncerttermeinek visszatérő vendége, számos nemzetközi díj birtokosa, melyek közt szerepel a hegedűsök Oscarjának nevezett moszkvai Paganini Verseny első helyezése is. Hazánkban munkásságát előbb Príma-díjjal és Liszt-díjjal, 2014-ben Kossuth-díjjal és Bartók Béla-Pász-tory Ditta-díjjal ismerték el. 2015-től, Várdai Istvánnal együtt, a Kaposfest Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál mű-vészeti vezetője.

Kirill Troussov

Kiril Trussov hegedűművész generá-ciójának egyik legelismertebb tagja. Gyermekkorában nem másnál kezdte tanulmányait, mint Yehudi Menuhinnál. A nemzetközi sajtó így írt a játékáról: „lenyűgöző elegancia, kifogástalan technika, kivételes zenei érzékenység és makulátlan szépségű hangzásvilág jel-lemzi.” Olyan ünnepelt karmesterekkel zenélt már együtt, mint Sir Neville Mar-riner, Lawrence Foster, Michail Jurows-ki vagy David Stern. Kirill Troussov egy 1702-ben készült, „Brodsky” névre keresztelt Stradivari-hegedűn játszik, amelyen Adolph Brodsky először adta elő Csajkovszkij egyetlen hegedűverse-nyét 1881. december 4-én.

Valerij Szokolov

Az 1986-ban Harkovban született Valerij az elmúlt húsz év egyik legjobb ukrán származású hegedűse. 13 évesen költözött el otthonról, hogy Angliában folytassa zenei tanulmányait a Yehudi Menuhin Schoolban Natalia Boyarskaya diákjaként. Rendszeresen együtt játszik a világ vezető együtteseivel: eddigi part-nerei között megtalálhatjuk a Philhar-monia Orchestrát, az Európai Kama-razenekart, a Cleveland Orchestrát, a zürichi Tonhalle zenekarát, a Rotterda-mi Filharmonikusokat, a Birminghami és a Tokiói Szimfonikusokat, vagy épp a Francia Nemzeti Zenekart.

Brácsa:

Blythe Engström Blythe Teh Engstroem amerikai brácsás és hegedűs a bloomingtoni Indiana University-n végezte tanulmányai nagy részét, ahol többek között Nelli Shkol-nikova, Mimi Zweig és Josef Gingold voltak a hegedűtanárai, Atar Arad pedig a brácsaoktatója. Ezt követően Pittsburgh-ben Andres Cardenes tanít-ványa lett. Számos fesztiválon lépett fel Németországban, Svédországban, az Egyesült Királyságban, Franciaor-szágban, Japánban és Svájcban, ahol a Verbier Festival visszatérő szólistája évek óta. Fontos szerepet játszott a Verbier Festival kamarazenekarának megalapí-tásában, amelynek zenei rendezőjével, Takács-Nagy Gáborral rendszeresen együttműködnek. Korábban Blythe volt a kamarazenekar koncertmestere, most pedig a brácsa szekció vezetője.

Cselló:

Ella van Poucke

Mindössze tíz éves volt, amikor először lépett a Concertgebouw színpadára, és azóta is a világ leghíresebb koncertter-meiben lép fel Európában, az USA-ban és Ázsiában. A 22 éves csellóművész ál-landó tagja az Amszterdami Kamaraze-nei Társaságnak, és ő az Amszterdami Kamarazenei Fesztivál művészeti igazga-tója is, amelyet testvérével, Nicolasszal alapítottak 2010-ben.

Várdai István

Várdai István Pécsett született, 1985-ben. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Mező László, a bécsi Zenea-kadémián Reinhard Latzko növendéke volt. 2010 őszétől Németországban, a Kronberg Akadémián Frans Helmerson növendéke, 2013-tól a világhírű intéz-mény oktatója. Rendszeres fellépője a világ legrangosabb koncerttermeinek. Olyan nagyhírű karmesterekkel játszott

együtt, mint Mihail Pletnyov, Fischer Ádám, Kocsis Zoltán vagy Howard Griffi ths. 2015-től Baráti Kristóff al a Kaposfest Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál művészeti vezetője. Hangszere egy 1720-ban készült Montagnana cselló.

Zongora:

Fejérvári Zoltán

1986-ban született Budapesten. Számos nemzetközi verseny díjazottja, fellépett a Budapesti Fesztiválzenekar, a Nemze-ti Filharmonikusok, a Verbier Festival Orchestra, a Concerto Budapest Ze-nekar, a Budapesti Vonósok, a Pannon Filharmonikus Zenekar, a MÁV Szimfo-nikusok szólistájaként; koncertjei során olyan nagyhírű muzsikusokkal dolgo-zott együtt, mint Kocsis Zoltán, Fischer Iván vagy Kobayashi Ken-Ichiro.

Olli Mustonen

Olli Mustonen különleges helyet foglal el a kortárs zenei színtéren: különleges tehetséggel egyensúlyozza ki zenészi pályafutását zeneszerzői, zongorista és karmester énje között. Mustonen karri-erje során együtt játszott a világvezető zenekaraival: a Berlini és a New York-i Filharmonikusok, a Chicagói Szimfo-nikusok és a holland Concertgebouw együttesével is színpadra lépett. Az elmúlt években Mustonen többek között a saját maga által komponált, Tuuri című szimfónia premierjén állt a karmesteri pódiumon a Tampere Filharmonikusok-kal, második szimfóniája, a Johannes Angelos előadásán pedig a Helsinki-i Filharmonikusokat vezényelte.

Szoprán:

Olena Tokar

Olena Tokar 1987-ben született Ukrajná-ban. A luganszki Kulturális és Művészeti Egyetemen tanult énekelni hazájában 2000-től 2006-ig, majd felvételt nyert a kijevi Csajkovszkij Ukrán Nemzeti Zeneakadémiára, ahol Z. Buzina és E. Kolosova voltak a tanárai. 2010 óta Regina Werner-Dietrich professzorasz-szony kurzusának hallgatója a lipcsei Felix Mendelssohn Bartholdy Zenei és Színművészeti Egyetemen, ahol 2013-ban csatlakozott a nagynevű mesterkurzus programhoz is. A 2009/2010-es évad óta állandó tagja a Lipcsei Opera együtte-sének. Olyan szerepekben láthattuk őt az elmúlt években, mint Juliska (Hum-perdinck: Jancsi és Juliska), Pamina és Papagena (Mozart: Varázsfuvola), Musette (Puccini: Bohémélet), Zemina (Wagner: A tündérek), Berta (Rossini: A sevillai borbély) vagy Mariana (Wagner: A szerelmi tilalom). 2013-ban színpadra lépett Rolando Villazónnal, Wagner szü-letésének 200. évfordulója alkalmából pedig elénekelhette Zemina szerepét a tündérekből a Bayreuthi Fesztiválon.

Kvarte :

Gringolts kvartett

A zürichi gyökerű Gringolts Kvartett 2008-ban alakult; megalapításában négy országon átívelő kölcsönös baráti és kamarazenei kapcsolatok egyaránt szerepet játszottak. Az évek során az orosz Ilya Gringolts hegedűs, a román Silvia Simionescu hegedűs és az ör-mény Anahit Kurtikyan brácsás sokszor felléptek együtt különböző kamarazenei formációkban a világ neves fesztiváljain; csellistájuk, a német Claudius Herrmann pedig Anahit Kurtikyannal játszott együtt az Amati Kvartettben. Ami a négy muzsikust összeköti, az a hamisítatlan öröm, amit a közös játékból nyernek, és a szenvedély, amely a vonósnégyesben való magas színvonalú részvételhez elengedhetetlen.



Köszönjük, hogy velünk volt a Kaposfesten, jövőre visszavárjuk!

Baráti Kristóf, Várdai István és a Kaposfest csapata

Játék a betűkkel Amióta az ember olvas és ír, örömét leli a betűk rakosgatásában, legyen szó egy egyszerű akrosztichonról vagy éppen a scrabb-le-ről. A zeneszerzők is előszeretettel játszottak betűkkel és nevek-kel, noha sokkal szűkebb területen mozogtak, mint szépíró mű-vésztársaik. A következőkben a zeneirodalom néhány jól ismert, és néhány csak kevesek által tudott betűjátékát mutatom be.

Sokak számára Johann Sebastian Bach az alfa és az omega, ami teljességgel érthető. Bach neve (szerencsére a német hangelneve-zés-rendszerben mindegyik betű megfeleltethető egy zenei hangnak) adta talán a legtöbb inspirációt a kartársaknak. A helyzet az, hogy ez a négy hang már Bach születése előtt is felbukkan egy darabban, így azt is mondhatjuk, Bach neve már jóval megelőzte saját magát. De nem mondjuk. A Fúga művészetének 14. contrapunctusában maga a szerző „ír így alá”, de ezelőtt közel 20 évvel már Walther zenei lexi-konja is említi a B-A-C-H-ban rejlő lehetőségeket. Merthogy a mester neve valóban jól variálható. Íme egy ábra, hogyan is olvasható a négy hang egy hangként:

Az első zeneszerző, aki Bach után ezt a motívumot tudatosan hasz-nálta, családtag: Johann Christian Bach írt ilyen orgonafúgát, bár arról nem szól a fáma, hogy saját nevében, vagy édesapja iránti tiszteletből. Tanítványa, Krebs is így tett, majd a 19. században olyan komponisták, mint a betűjátékokban kedvét lelő Schumann, de Liszt, Reger, Busoni, Rimszkij-Korszakov és Vincent d’Indy is írt ilyen dara-bokat. Illett ez a hangsor a második bécsi iskola komponistáinak el-

képzelésébe is, nem véletlen, hogy inspirálta Schönberget és Webernt is. Ha fel akarnám sorolni azokat a darabokat, amelyekben így jelenik meg Bach neve, több mint 400 művet kellene megemlítenem.A 19. században és azt követően egyre többen szórakoztak a betűk-kel, mint zenei hangokkal. Eduard Marxsen hamburgi zeneszerzőről szerintem kevesen hallottak, pedig az egyik legfrappánsabb - és az idei Kaposfesthez jól illő - betűjátékot ő alkotta a Fantasie ‚alla moda’ über den Kaff ee című darabjában, melynek alapmotívuma a C-A-F-F-E-E hangsorból áll. Az már csak hab a tortán, hogy ez a mű ugyan-abban az évben (1831) jelent meg, mint Schumann Op. 1-es alkotása, az A-B-E-G-G variációk. A 20. század egyik legnagyobb betűjátékosa Sosztakovics volt, D-S-C-H zenei monogramja többek előtt ismert, de talán kevesen hallották Proko ev iskolás éveinek egyik első ilyen darabját. Így ír róla:

„Néhány velem egykorú diáklányt nagyon is észrevettem, sőt alapo-san végiggusztáltam, mikor szünetben megjelentek a zenetudományi osztályokban („hallgatók” és „hallgatónők” - micsoda elnevezés!). Egyiküknek igen idegenül csengő vezetékneve volt: Ese. Rájöttem, hogy franciás írásmóddal e név minden hangja - eche - egyben zenei hangnév is. Tekintve, hogy családnevek hangjaiból szerkesztett té-mára született már zene (például a B-A-C-H variációk, sőt, az osz-tályban valaki azt ajánlotta, írjunk fúgát a „Ljadov-riadó” szótagjaiból kialakítható la-do-f ri-a-do témára is), megpróbáltam kidolgozni egy e-ch-e témát, s minthogy az eredmény sikeresen festett, imitációkkal körítve beépítettem Harmadik szonátámba, amit éppen elkezdtem komponálni. [...] Időközben kiderült, hogy Ese neve németül kőrisfa, s hogy nem franciásan kell írni (eche), hanem így: Esche - azaz e-s-c-h-e. Ebben a kombinációban is valamennyi hangnak van zenei megfe-lelője, de mint téma, némileg másként hat. Így is, úgy is kézbe vettem, s hamarosan komponáltam rá egy kis zongoradarabot, amit mellesleg senkinek nem mutattam meg.”

Bősze Ádám


kaposfest 16 aug 19 278x410 · david walter ráadást kérünk! nem is kell, hogy egy teljes nap...

Documents