Hogyan kezdjünk a családkutatáshoz Jót, s jól! Kazinczy

Pócsi Zsolt: Gyakorlati tanácsok családkutatáshoz előadása alapján!

Geneologiai áttekintés:

A genealógia, azaz eredet- vagy származástan (családtörténet), a családfák kutatásának tudománya. Az

emberek közötti leszármazáson alapuló rokonsági kapcsolatokkal foglalkozó, az egész társadalmat átfogó

klasszikus történelmi segédtudomány. A genealógiai ismeretek felhasználása ősi időkre nyúlik vissza. Ősei

mindenkinek vannak. Mindig fontosak voltak a vélt - illetve valós - ősök, a tőlük való származás felkutatása,

bemutatása. A genealógia együtt fejlődött a társadalommal, alkalmazkodott az egyes osztályok, rétegek

mozgásához. A genealógia sokszor gyakorlati - "alkalmazott tudomány" - jellegű is volt. Legtöbbször az

öröklési jog praktikumában alkalmazták. A családfakutatást sokszor kizárólag a nemesség kutatásával

azonosították, és mint olyant öncélúnak minősítették. Nem szabad elfeledkeznünk azonban a polgárság, az

értelmiség, sőt a parasztság vagy a munkásság genealógiájának vizsgálatáról sem. Valamint tudnunk kell azt

is, hogy a birtoktörténeti-helytörténeti kutatásoknál elengedhetetlen a genealógia alkalmazása. A

családfakutatást sokszor és sokféleképpen fogták fel a különböző szakemberek, jelenleg is többféle

megközelítése ismeretes. Például a klasszikus felfogás mellett beszélhetünk történeti irányzatról, orvosi

irányzatról és néprajzi jellegű vizsgálatról is. Hangsúlyoznunk kell, hogy a genealógia az utóbbi években

egyre inkább megújuló, a modern tudományos elvárásoknak megfelelően átalakuló, széles körben

felhasznált tudománnyá vált. Az iránta megnyilvánuló érdeklődés a korábbi évtizedek visszaesése után igen

elterjedt, széles körűnek mondható

Az emberek kezdetben az istenek származását kutatták, mivel a vallási mítoszokban az istenségek eredete

központi kérdés volt. Később a különböző népek vezetői, uralkodói keresték eredetüket a mitológiában, a

vallásban. Az ókori görögöknél gyakori volt, hogy az előkelők magukat héroszoktól származtatták, őseiket a

trójai háború valamelyik hőséig vezették vissza. Az időről időre előtérbe kerülő új családok, személyiségek

igyekeztek a hagyományos uralkodó osztály családi eredetéhez hasonló, méltó származást kreálni. A

rómaiak őseik különféle érdemeit átvitték az egész nemzetségre. Síremlékeik feliratain nagy számban

maradtak fenn genealógiai adatok. Az ókori római családi viszonyokra rendkívüli módon jellemző volt az

örökbefogadás. Az örökbefogadottak átvették az örökbefogadók őseit. Gyakori volt a valódi és az

örökbefogadott személyek közös nyilvántartása.

A leszármazási táblák ősének a római scala (stemma) tekintendő, amely kereszt alakú volt, és a vizsgált

személyt középen ábrázolták. A germán népeknél a rómaiakkal szemben vérrokonságra alapuló genealógia

volt a középpontban. A genealógia gyakorlati alkalmazása körébe tartozott az ősbizonyítás, illetve őspróba.

A nemességet utánzandó a késő középkortól gyakori volt a polgári ősigazolás, melyet a városokban az ipari

tanuláshoz, polgárjog elnyeréséhez stb. követeltek meg.

A genealógia fejlődése Európa különböző országaiban a reneszánsz idején indult meg, és a XVI. századtól

publikálnak különféle nyelveken - kezdetben elsősorban latinul - genealógiai műveket. Legelőször az

uralkodóházak, később pedig a főnemesség, nemesség, sőt a polgárság, értelmiség családtörténetéről is. A

XVIII - XIX. század fordulóján a genealógia láthatóan háttérbe szorult. Ismételt fellendülése az 1820-as

évektől kezdődött. A XIX. század második felétől kifejezetten felvirágzóban volt, és tulajdonképpen

folyamatosan virágkorát éli.

A magyarországi családokra és rokoni kapcsolataikra bőven találunk leszármazási adatokat a középkori

írásokban, de a Magyar főnemesi udvarokra jellemző ősfák, az úgynevezett képes genealógiák csak a

XVII.század első felében jelentek meg. Ezek az őskultusz jegyében a honfoglaló vezérekig vagy még

messzebbre igyekeztek visszavezetni a származást.

Magyarországon az első nyomtatott genealógiai jellegű munka Budai Ézsaiás lexikonja. A XVIII. század

utolsó harmadában jelentek meg olyan genealógiai művek, amelyek adatait már a későbbi szerzők is

hasznosították. A XIX. század első fele nem bővelkedett családtörténeti munkák megjelenésében. Az első

napjainkig is használatos családtörténeti munka szerzője Nagy Iván (1824-1898), aki 12 000 nemesi

családot 108 ősnemzetségre vezetett vissza hatalmas művében a Magyarország családi címerekkel és

nemzedékrendi táblákkal, I-XIII, 1857-1868 kiadványban

1883-ban alakult meg Magyarországon a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság. Ettől a dátumtól

kezdve Magyarországon is folyamatosan jelentek meg művek a családfakutatás tárgykörében. Bár a

megjelent művek döntő része a nemességgel foglakozott, akadtak más társadalmi osztályok

családtörténetét bemutató írások is. A kor szakfolyóiratai közül kiemelkedő színvonalú az általuk kiadott

báró Nyáry Albert és Fejérpataky László és utódaik által szerkesztett Turul, amely 1883-tól jelent meg.

Számottevő szakfolyóirat volt még a „Nagy Iván” Családtörténeti Értesítő (1899–1901) és a Genealógiai

Füzetek (Kolozsvár, 1903–1912)

A 19–20. Század fordulóján tömegesen jelentek meg genealógiai munkák Magyarországon. E szakirodalom

túlnyomórészt a nemességet taglalja. Jóval kisebb számban jelentek meg más társadalmi osztályok, így a

polgárság genealógiáját bemutató írások. A korabeli dolgozatok az akkori ország terület családtörténetét

tárták fel. Az akkor feldolgozható források egy része az óta elpusztult, illetve nehezen érhető el. A kor

genealógiai irodalmában előfordulnak az egyes családok történetét bemutató okmánytárak,

forráskiadványok (pl. Barabás Samu–Thallóczy Lajos: A Frangepán család oklevéltára. I–II., 1910–1913;

Gergely Sándor: A római szent birodalmi széki gróf Teleki család oklevéltára. I–VIII., 1905–1935).

Napjainkig használt alapvető kézikönyv Kempelen Béla Magyar nemes családok című műve (I–XI., 1911–

1932)., de br. Gudenus János és Szluha Márton munkái is.

Az adott korban a magyar genealógiai irodalom jellemző példáinak tekinthetők az egy-egy megye

nemességének genealógiáját bemutató kötetek. (Alapi Gyula: Komárom vármegye nemes családjai, 1911; A

Andretzky József: Baranya vármegye nemesei, 1909; Baranyai Béla: Somogy vármegye nemes családjai,

1914; Gorzó Bertalan: Szatmár vármegye nemes családjai, 1910; Kőváry László: Hunyad vármegye nemes

családjai, 1900; Orosz Ernő: Heves vármegye nemes családjai, 1900; Palatinus József: Békés vármegyei

nemes családok, 1909; Palatinus József: Vas vármegyei nemes családok, 1911; Pálmay József: Udvarhely

vármegye nemes családjai, 1900; Pálmay József: Háromszék vármegye nemes családjai, 1902). A

helytörténeti (megye-történeti) irodalom is gyakran közölt genealógiai anyagokat (Magyarország

vármegyéi és városai. I–XXII. Szerkesztette Borovszky Samu). Előfordul, az egy településen élő nemesi

famíliák genealógiájának feldolgozása is (Benkő Imre: Nemes családok Nagykörösön, 1908).

Gyakoriak az egyes családok történetét bemutató munkák (Almássy Dénes: Az almási és törökszentmiklósi

Almássy grófok, 1903; Esterházy János: Az Esterházy család és oldalágainak története. I–II., 1901;

Miskolczy-Simon János: A Mikszáth család története, 1913; Szily Jenő: A Batthyány család, 1912; Varjú

Elemér–Iványi Béla: A Tomaj nemzetségbeli losonczi Bánffy család története. I–II., 1908–1928).

A kiadott közlemények színvonala egyenetlen. A legmagasabb tudományos igényeket kielégítő kötetek és

alacsonyabb színvonalú, kisebb értékű munkák egyaránt megtalálhatóak a korszak magyarországi

genealógiai irodalmában. Az is igaz, hogy a korabeli magyarországi szakirodalom egy része családtagok által

össze-állított, nem is mindig a nagyközönség, a tudomány számára, hanem csak a szűk családi körnek szánt,

erősen elfogult írás. Megjelentek almanachjellegű művek is, pl. a Magyar Nemzetségi Zsebkönyv – Nemes

családok (1905) és a Magyar földbirtokos almanach az 1910. évre (1910).

A két világháború közötti időszakban folytatódott Magyarországon a genealógia művelése. Tovább élt az

egyes megyék nemessége genealógiájának feldolgozása (Schneider Miklós: Fejérmegyei nemes családok,

1935–1936; Soós Imre–Horváth László: Ősi sopronvármegyei nemzetségek, 1944; Vasdényei Imre: Ősi

birtokok és birtokosok Somogy vármegyében, 1922).

Ebben az időszakban is döntően a nemesség volt a vizsgálódás tárgya (Bartal Aurél: A csallóközi Karcsák és

a Karcsaiak a középkorban, 1941; Erdélyi László: A magyar lovagkor nemzetségei. 1200–1408, 1932;

Gregorovich Mária: A bori és borfői Bory család és levéltára, 1935; Haiczl Kálmán: A Kistapolcsányiak, 1934;

Magyary-Kossa Sámuel: A nagysarlói Magyary-Kossa család története, 1925).

Felmerült más társadalmi osztályok, így pl. a parasztság genealógiájának vizsgálata is (Darvas József: Egy

parasztcsalád története, 1932).

Jelentős kézikönyveket publikált Kempelen Béla (Magyar főrangú családok, 1931; Magyarországi zsidó és

zsidó eredetű családok. I–III., 1937–1939; Nemes családok, polgárcsaládok, 1940).

Ezekben az években látott napvilágot több, magyarországi zsidó családok genealógiáját feldolgozó mű is

(Blau Henrik: Az 1690. év körül született Lővy Zalmen Gögle… utódainak leszármazási táblázatai…, 1940;

Munkácsi Bernát–Munkácsi Ernő: A Munk és a Felsenburg családok genealógiája, 1939).

Gerő József fontos segédkönyveket adott ki (A magyar királyi Belügyminiszter által igazolt nemesek, 1938;

A királyi könyvek, 1940). A kor jellegzetes, almanachszerű kiadványsorozata volt, a Daróczy Zoltán által

kiadott Nemesi évkönyv. I–XIII., 1923–1935).

A polgári és paraszti családok genealógiai kutatására törekvés, illetve a családtörténettel szorosan

összefüggő birtoklástörténet előtérbe állításának vezéralakja volt Szentpétery Imre. Igen kritikus volt a

korabeli magyar genealógiai kutatással kapcsolatban. Ezt a véleményét többször megfogalmazta. A II.

világháborút követően rövid ideig még tartott az egyes korszerű családtörténeti kutatási irányok felé

fordulás, a tárgykör elfogadtatására több kísérlet történt (pl. Szentpétery Imre törekvése a parasztcsaládok

kutatásának előtérbe állítására). Ekkor jelent meg egy igen korszerűnek mondható összeállítás, Juhász

László Családfa című műve (1946).

Az 1940-es évek végétől a genealógia erőteljes visszafejlesztésére került sor. Az intézkedésekben

nyilvánvalóan szerepe volt a közelmúlt rosszemlékű származásigazolásainak, illetve annak, hogy a

magyarországi genealógia addig elsősorban a nemesség családtörténetével foglalkozott. A különféle

próbálkozások ellenére, nem sikerült fenntartani a szakterület művelésének addig meghatározó

szervezetét. A radikális változások ellenére sem szünetelt a genealógia tudományos művelése. Nagy

számban kerültek ekkor állami levéltárakba (elsősorban a MOL-ba) különféle főúri, nemesi levéltárak. Ezek

rendezésekor segédletek készültek, melyek nagy számban tartalmaztak genealógiai jellegű adalékokat

(Bakács István: A Festetics család keszthelyi levél-tára, 1955; Fekete Nagy Antal: Az Orczy-család levéltára,

1959; Iványi Emma: Az Eszterházy család zólyomi ágának levéltára, 1963; Kállay István: Az Esterházy család

hercegi ágának levéltára, 1978; Maksay Ferenc: A Csáky család levéltára, 1964).

A 20. század során többen kényszerültek arra, hogy külföldre távozzanak, s ott foglalkozzanak magyar

genealógiával. Közülük kiemelkedik Vajay Szabolcs, aki sokrétű történeti segédtudományi tevékenységén

belül genealógiával is foglalkozik (1943-tól). Több nyelven adta közre publikációit egyebek mellett az

Árpád-ház ősei, a királyi családok genealógiája, általánosabb elméleti kérdések, források témájában. A két

világháború között Daróczy Zoltán által szerkesztett Nemesi évkönyv sorozatnak 1953–1978 között létezett

egy német nyelven kiadott változata, az Adeliges Jahrbuch (Barcsay-Amant Zoltán szerkesztésében).

Nagyobb mennyiségben került genealógiai szempontból alapvető fontosságú anyakönyvi mikrofilmmásolat

a MOL gyűjteményébe, ami megkönnyítette a későbbi kutatásokat.

Kubinyi András 1970-ben jelentette meg a hazai genealógia helyzetét összegző, jövőbeni feladatait, lehető-

ségeit áttekintő, összefoglaló tanulmányát (A magyar genealógiai kutatás). A középkori kutatás terén a leg-

jelentősebbek közé tartozik Fügedi Erik (A középkori magyar arisztokrácia mobilitása, 1970), de

tanulmányaiban foglalkozott a genealógia részkérdéseivel Bodor György, Borsa Iván, Kállay István, Kristó

Gyula és Szabó László is.

Az 1970-es évektől enyhülés mutatkozott a hivatalos politika részéről a genealógia tekintetében. Ezt

jelezték pl. a Dunántúli Településtörténeti Konferenciák előadásai, s azok anyagának publikálása. Az addig

is meg-lévő középkori témakörökön kívül előtérbe kerültek kora újkori, sőt 19–20. századi kutatások is. Az

addig is kutatott főnemesi-nemesi genealógián túlmutatóan értelmiségi, polgári és paraszti kutatások is

előtérbe kerültek. Károly István az 1980-as évek közepén számítógép segítségével feldolgozta egy település

(Medina) teljes anyakönyvi adatait. 1983-ban újjáalakult a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság,

amely azóta is fő fóruma a genealógia és más történeti segédtudományok tudományos művelésének,

népszerűsítésének. Az újraindulásnál kiemelt célként fogalmazódott meg az alsóbb társadalmi osztályokra

(így a munkásságra és a parasztságra) irányuló kutatás igénye. Ez azonban rövidesen elhalványult.

A genealógia tudományos művelésében, népszerűsítésében alapvető szerepe volt Kállay Istvánnak. A

genealógia újbóli megélénkülése idején, korábbi kutatási eredményeit felhasználva több értékes

tanulmányt publikált Gyengő László és Filkorn Pál. 1982-ben jelent meg fontos genealógiai kézikönyvként

Házi Jenő Soproni polgárcsaládok című műve.

Az 1980-as évek második felétől ismételten megindult a különféle színvonalú genealógiai művek nagyobb

számú kiadása. Vajay Szabolcs A Johannita Rend lovagjai című 1987-ben kiadott fontos munkája, a magyar

nemességgel kapcsolatos kérdések modern kézikönyve. A tárgykörre olyan összeállítások is ráirányították a

figyelmet, mint pl. Gudenus János és Szentirmay László Összetört címerek című, a magyarországi

főnemesség 20. századi történetét összegző kötete (1989). br. Gudenus János állította össze A

magyarországi főnemesség XX. századi genealógiája (I–IV., 1990–1999) című sorozatot. Kristó Gyula és

Makk Ferenc új eredményeiket felhasználva tárgyalták az Árpád-ház genealógiáját (Az Árpád-ház uralkodói,

1995).

Egyes szerzőknél – többnyire nemesi családok leszármazóinál – megmaradt a hagyományos témakör, a

nemesség genealógiai viszonyainak, a korábbi hagyományos magyarországi irodalomhoz hasonló

feldolgozása (Csapó Zoltán–Csapó György: A tagyosi Csapó család története, 1985; Szluha Márton: A Szluha

család története, 1996; Steven Tötösy de Zeptek: A zepetneky Tötösy család adattára, 1993).

Örvendetes jelenség a legújabb magyarországi szakirodalomban, az egyes családi levéltárak anyagának –

részben korábbi szerzők anyaggyűjtéseit felhasználó – kiadása (Borsa Iván: A Justh család levéltára, 1991;

Fekete Nagy Antal–Borsa Iván: A Balassa család levéltára, 1990; Mályusz Elemér–Borsa Iván: A Szent-Iványi

család levéltára, 1988).

Felmerült egyes művészettörténeti kutatási irányok, pl. a történeti ikonográfia és a genealógia egymást ki-

egészítő szerepe (Főúri ősgalériák, családi arcképek. Szerkesztette Buzási Enikő, 1988; Buzási Enikő: Az

Esterházyak családi arcképei, 1994; Székely Zoltán: A Cziráky ősgaléria, 1997).

Az 1990-es években kiadásra került több újszerű, a korszerű külföldi kutatási irányokhoz való közelítés

igényével megírt kötet (Gyermek a kora újkori Magyarországon. Szerkesztette Péter Katalin, 1992-ben

(főként Vajay Szabolcsnak köszönhetően) újraindult a Turul, amely – a hagyományoknak megfelelően –

nemesi, polgári és értelmiségi genealógiákat közöl 1996; Engel Pál: A nemesi társadalom a középkori Ung

megyében, 1998).

Jelentős munka br. Gudenus János József XX. Századi genealógiája ( I. A-J 1990., II.K-O 1998, III. P-S 1998,

IV. Sz-Zs, V. Pót 1999. Heraldikai Kiadó). br. Gudenus-Szentirmay Összetört Címerek (1989. Mozaik Kiadó).

br. Gudenus János József Örmény családok.

A genealógia forrása lehet minden anyag, amely leszármazási bizonyításra alkalmas adatokat tartalmaz. A

következő főbb csoportjai említhetők:

I. szájhagyomány

II. írott forrásanyag

III. nyomtatott források

IV. epigráfiai emlékek.

V. DNS és Y kromoszóma vizsgálat

DNS vizsgálat és Y kromoszóma -analízis:

Természetesen minden családfakutató tapasztalhatja részben az írásbeliség hiányából, részben a politikai vagy területi távolságból esetleg a felkelések, forradalmak, háborúk hatására, de az emlékezet megszűnéséből elvesző családtagok és adatok hiányából adódó akadályokat. Az egyes családok szétágazása, szétsodródása sem elhanyagolható gondot jelent. Amikor valaki belekezd a családja kutatásába számolnia, kell azzal, hogy szinte soha sem ér a végére, mindig fel felbukkan egy újabb és újabb ismeret, adat, kép, rokon, de akár egy idegen is, aki segít a kérdések tisztázásába. Magam is, de sokszor jártam így, hiszen ez egy olyan szenvedélyé válhat, mint a puzzle összerakása, vagy a nyomozás veszélytelenebb, de nem érdektelenebb formája.

A DNS vizsgálat és az Y kromoszóma-analízis, a Markerek, mutációk megismerése lehetőséget nyújthat a ma élő egyénnek arra, hogy őseinek útját követhesse, a párhuzamos vizsgálatokkal a rokonsági fok és a szétválás valószínű időhatára is megbecsülhető. A vizsgálatok szaporodásával a következtetések is egyre pontosabbak lesznek.

Mindenkiben örökléstani mérföldkövek kerültek megőrzésre elődeinek az Y kromoszómájában, e génvariációkat adták át apáról fiúra férfiágú elődei, és e génvariációkat mutathatjuk ki a sejtjeinkben is. Az Y-kromoszómára jellemző genetikai adatok összehasonlításával egyértelműen igazolható két ismeretlen férfi családtag közötti kapcsolat, megválaszolható a kérdés, hogy két férfi, két család vajon rokonságban áll-e egymással. z Y-kromoszómának olyan szakaszait elemezzük a teszt során, melyek jól meghatározott, de a népességben változatos genetikai formában jelennek meg. A vizsgálat során 17 ilyen szakaszt elemzünk, melyek együttesen alkotott kombinációja (az úgynevezett haplotípus) csakis az adott család férfitagjaira (fivér, apa, nagyapa, dédapa, ükapa stb.) jellemző. Az adott család férfitagjaiban az Y kromoszóma haplotípusa azonos vagy csaknem teljesen azonos, míg más, a vizsgált családdal néhány ezer év távlatában sem rokonságban álló családokban jelentősen eltérő. Az Y-kromoszóma DNS-markereinek vizsgálata segítségével tehát csak megszakítatlanul férfiági rokonsági kapcsolatok vizsgálhatók. A modern genetika segítségével e módon minden férfi sejtjeiből ki lehet olvasni az illető egyén férfi ősei által az utóbbi

hatvan ezer év alatt megtett vándorútnak a molekuláris formában rögzített leírását. Ezen, az írott források létezése előtti

származástani vizsgálatot “,mély genealógia” [deep genealogy”] névvel illetik.

A sejti mechanizmust minden esetben a nőstény biztosítja, így a sejtlégzés mechanizmusa is tőle ered. A sejtlégzésnek is van

sejti átörökítője és ezt a sejtmagtól megkülönböztetendően – idegen szóval – mitokondrium sejti átörökítőnek, a lényegét

alkotó vegyi anyagot pedig mitokondrium-DNS-nek nevezzük és a továbbiakban mtDNS-sel jelöljük. Ennek változásait

vizsgálva a női felmenő ’családfa’ tanulmányozható.

A vizsgálatok a következő helyeken végeztethetők el: http://www.dnaheritage.com/

http://www.familytreedna.com/

http://www.geogene.com/

http://www.relativegenetics.com/

http://www.nationalgeographic.com/

Joggal kérdezheti valaki: miért van a vizsgálatra szükség? Kinek jó ez? Azaz mi ennek a haszna? Mi a

veszélye? A válasz az, hogy az ősök génváltozatainak tudása segíthet azon esetekben, amikor régen levált és

elkülönült feltételezett ős leszármazottaival kísérelünk meg családi kapcsolatot találni, illetve kizárni. Sajnos

a Miske családkülönböző ágaihoz a saját családomat nem ki gond illeszteni lásd az erre vonatkozó fejezetet,

így a fiammal végeztettem el először a vizsgálatot. Sajnos az eddig feltalált távoli rokonok Mihalik Bála,

Fábián Béla, báró Miske-Gerstenberger Jenő, br Jósika Erzsébet, mind leányági leszármazottak így a

pontos idő az elágazás meghatározására még várat magára.

A történeti áttekintés után, s ha még nem ment el a kedvünk a családkutatástól nézzük a gyakorlati munka teendőit:

Az első és legfontosabb lépés:

Családkutatás megkezdésekor fel kell mérnünk a lehetőségeinket.

Milyen területi hatókört kell kutatni s ezeken a területeken a történelmi események milyen hatással voltak

az írásos bizonyítékok mennyiségére, minőségére volt e családi levéltár és annak sorsa.

Vannak ezen idős rokonok és folytathatók velük hosszas beszélgetés. Az összes anyakönyvben nincs annyi

információ, mint amit egy idős rokon el tud mondani. Le kell ülni velük beszélgetni, a legjobb diktafonra

venni, mert a10%-a marad meg annak, amit elmesélnek.

- hogy hívták szüleiket,

- nagyszüleiket,

- azok testvéreit,

- azoknak ki volt férjük, feleségük, mi lett velük,

- hány gyermekük volt,

- hol éltek,

- hol haltak meg,

- hol van vagy volt a sírjuk,

- milyen családi legendákat tudnak,

- első második világháborús halottak,

- Amerikába kivándorolt rokonság,

- foglalkozások,

- birtokok,

- nemesség, „kutyabőr”,

- cselédvilág, stb.

Adatlap:

Célszerű adatlapot szerkeszteni, mert a feldolgozása az adatoknak nagy valószínűséggel, jóval később

történik majd meg. Ez a tanács a helyszíni adatgyűjtésnél még fokozottabban ajánlott, hiszen egy adott

helyre már csak a távolságok miatt is csak egyszer jutunk el. Fontos rögzíteni a forrást is, amennyiben

mégis pontosítani kell valamelyik adatot, vagy tudományos értékű művet kívánunk létre hozni! Célszerű

digitális fényképezőgépet, vagy akár szkennert is használni a dokumentumok rögzítésére attól függően,

hogy az adott levéltárban mit engedélyeznek. Nincs annál bosszantóbb, mint egy rosszul sikerült kép ezért

is a digitális fényképező-videó használata javasolt, mert ellenőrizni lehet a képminőséget.

Ament Andor: Zsebkönyv családkutatáshoz Bp.,2005. 18. old.

Egy másik lehetséges változat az adatlapra:

Fénykép

Név

Nemesség

Születési ideje, helye

Szülők neve

Halálozás ideje, helye

Halál oka

Temetés ideje, helye

Foglalkozás

Vallás

Megjegyzés

Fénykép

Feleségneve

Nemesség

Születési neve

Születési ideje, helye

Szülők neve

Esküvő ideje

Tanúk

Keresztszülők

Halálozás ideje, helye

Halál oka

Temetés ideje, helye

Foglalkozás

Vallás

Gyermek

Források

Ament Andor családkutatáshoz Bp.,2005. 29. old.

A családi dokumentumok közé sorolható, hogy

- van-e családi Biblia, vagy énekeskönyv, amibe régen beírták a családi eseményeket,

- vannak e anyakönyvi kivonat (egyházi, állami) születési, házassági, és halotti,

- temetési, sírmegváltási íratok,

- gyászjelentések (partecédulák),

- vannak-e bírósági peres ügyek iratai - Királyi Táblák okiratainak kutatása

- Az időtartam szempontjából tudnunk kell mikor indult a kutatási területen az írásos dokumentáció.

- vannak-e munkaszerződések,

- vannak-e rendszerváltás előtti munkakönyv, és káderanyag,

-. vannak-e orvosi leletek, mozgássérült rokkantsági leszázalékolás, rehabilitáció iratai,

- van e családi levéltár?

- vannak-e régi levelek, meghívók, fényképek? Ha neki nincs, kinek e van?

A fénykép hátoldalára érdemes ráíratni, ráírni, ki van a képen, mikor, hol, milyen alkalomból készült? 20 év

múlva már senki nem fogja tudni a családban. Az eredeti fotókat, iratokat érdemes digitalizálni,

(szkennelni, vagy lefotózni.).

A mai eredményes kutatáshoz szükséges eszközökről néhány szóval: számítógép internet bekötéssel akár

1tera merevlemez kapacitással, digitális fényképezőgép, szkenner és nyomtató, pendrive e-ok. Az adatok

mentése abban segít, hogy a számítógép bármikor elromolhat ekkor az adatok másolatban fennmaradnak.

Nagyon fontos annak a döntésnek a meghozatala még a tényleges kutatás megkezdése előtt, milyen

időtartamú és milyen mélységű lesz kutatásunk, kiterjed e a családnév eredetének kutatására is, magunk

végezzük, vagy profi családkutatót bízzunk meg a kutatással:

Diplomatikai áttekintés

A diplomatika Magyarországon jelentős múltra visszatekintő „klasszikus” történeti segédtudomány volt. A

20. század elején jeles művelői közé tartozott Fejérpataky László (III. Béla király oklevelei, 1900) és

Szentpétery Imre (önálló kötetei, pl. az Oklevéldátumok hibái és ellentmondása, 1911, A borsmonostori

apátság Árpádkori oklevelei, 1916 és a Szent István király pécsváradi és pécsi alapítólevele, 1918, illetve

tanulmányai: A veszprémi püspökség alapítólevele, 1917; II. Endre király pecsétei az oklevélkritika szem-

pontjából, 1917).

Egyes szerzők a diplomatikai módszertan tárgyában értekeztek (Kállay Ubul tanulmánya, Az Árpádkori ok-

levéltan módszereinek egyes kérdései, 1911). Mások oklevél-hamisítási kérdésekről írtak (Karácsonyi János

tanulmánya, a Ki koholta a Sylvester-bullát? , 1909, illetve Barabás Samu tanulmánya, a Két hamis

Frangepán oklevél. 1209, 1223, 1914).

A kor szakirodalmára jellemző, hogy a szerzők egy-egy híres oklevél elemzését végezték el, s tudományos

vitát folytattak a tárgyban. Ilyen volt a veszprémvölgyi oklevelek körüli vita (Hóman Bálint tanulmánya A

veszprémvölgyi 1109. évi oklevél hitelessége, 1911, illetve Darkó Jenő tanulmánya A veszprémi

apácamonostor alapítólevelének 1109. évi másolatáról, 1917).

A 20. század elején a magyarországi diplomatikában kiemelt szerepet kapott az Árpád-kor emlékeinek fel-

dolgozása (Eckhart Ferenc tanulmánya A pápai és császári kancelláriai gyakorlat hatása Árpádkori

okleveleink szövegezésében, 1910, illetve Janzsó Tihamér műve a Szent László király oklevelei, 1917).

Erdélyi diplomatikai emlékekkel foglalkozott Auner Mihály műve Az erdélyi szászok oklevelei a XV. század

kezdetéig (1912) és Barabás Samu tanulmánya az Erdélyi káptalani tizedlajstromok. 1331–1497 (1911).

A két világháború közötti magyarországi diplomatikában fontos szerepet játszott Szentpétery Imre. Össze-

foglaló jellegű munkája a Magyar oklevéltan (1930). Jelentős volt az oklevélkiadások körüli tevékenysége is

(Az Árpádházi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke. I/1–3., II/1., 1923–1943).

Összefoglaló jellegű Fejérpataky László és Áldásy Antal Pápai oklevelek című munkája is (1926).

Kumorovitz Lajos Bernát korabeli diplomatikai munkássága során a leleszi konvent oklevéladó

tevékenységét dolgozta fel tanulmányaiban (A leleszi konvent oklevéladó működése, 1928; A leleszi

konvent pecsételési és oklevéltaxa lajstromai, 1929).

A II. világháborút követő időszakban a diplomatika művelése nem sértette az aktuálpolitikai érdekeket. A

vonatkozó levéltári anyag döntő részének a Magyar Országos Levéltárba (MOL) kerülése elősegítette a

oklevélgyűjtemény kiadásokat. Igen fontos eredmény a Mályusz Elemér szerkesztette Zsigmond-kori

oklevéltár. I–II. (1951–1958). A III. kötet Borsa Iván közreműködésével 1993-ban látott napvilágot.

Ugyancsak lényeges, a más regesztaszerkesztési elvek alapján készített Veszprémi regeszták. 1301–1387

(1953), illetve a korábbi oklevéltár kiegészítéseként megjelentetett Budapest történetének okleveles

emlékei. 1382–1439. III/1–2. (1987). Mindkettő Kumorovitz Lajos Bernát munkája.

Érszegi Géza szerkesztésében 1978-ban jelent meg a Dózsa-féle, 1514-es parasztháború forrásait összegző

kötet is (Monumenta rusticorum in Hungaria rebellium anno 1514.) Kiadtak egyes jeles uralkodók

időszakaihoz köthető levélgyűjteményeket (Makay László–Mezey László: Árpád-kori és Anjou-kori levelek,

1960; V. Kovács Sándor–Ballai Piroska: Mátyás király levelei, 1986). Kristó Gyula szerkesztésében több

oklevéltár-sorozat látott napvilágot (Anjou-oklevéltár. I–IX., 1991–; Középkori históriák oklevelekben,

1992).

Fontosak azok a teljes szöveggel vagy regesztákban megjelent forrásközlések, amelyek egy-egy családi

levéltár (Fekete Nagy Antal–Borsa Iván: A Balassa család levéltára. 1193–1526, 1990), kolostor (Bándi

Zsuzsanna: A szakácsi pálos kolostor középkori oklevelei 1986) okleveleit mutatják be. A diplomatika

sokrétű magyarországi művelését nagyszámú tanulmány bizonyítja. Solymosi László a korai magyar

okleveles anyagra rajzolt jelképeket tanulmányozta (Árpád-kori okleveleink grafikus szimbólumai, 1991).

Kubinyi András A királyi várospolitika tükröződése a magyar királyi oklevelek arengáiban címen írt

tanulmányt (1984). Érszegi Géza a magyarországi pápai okleveleket összegezte (A XIII–XIV. századi eredeti

pápai okleveleink számbavétele, 1990). Kumorovitz Lajos Bernát A középkori magyar „magánjogi”

írásbeliség első korszaka (XI–XII. század) címen értekezett (1963). Kóta Péter a vasvári káptalan okleveleit

vette számba (A vasvári káptalan korai oklevelei, 1984). Gerics József és Ladányi Erzsébet a „nova donatio”

13. századi ok-levelekben való előfordulását mutatta ki (Az „Új adomány” jogintézménye a 13. századi

magyar okleveles gyakorlatban, 1986). Ladányi Erzsébet Az Euzidinus-oklevél hitelességének kérdéséhez

címen értekezett (1978).

A korábbi hagyományokat követve többen is foglalkoztak korai, „kiemelt” oklevelek vizsgálatával. Érszegi

Géza Szent István görög nyelvű oklevele címen közölt tanulmányt (1988). Többen írtak a legrégibb

eredetiben ránk maradt királyi oklevélről és párjáról (Komjáthy Miklós: A tihanyi apátság alapítólevelének

problémái, 1955; Györffy György: Egy XI. századi magyar palimszeszt, 1968).

Nemes családoknál az írásbeliség már Géza fejedelem korában szórványosan megkezdődött III. Béla

királyunk 1172–1196 elsőként a világon rendelte el a királyi kancellária számára minden szerződést,

panaszt, intézkedést bírói döntést írásba kell foglalni. Unokája, IV. Béla király (1232–1270), aki országosan

rendelte el, amivel nagy felzúdulást keltett, végül 1267-ben visszavonta rendeletét. A magyar történelem

alakulása azonban kikényszerítette az írásbeliség meghonosodását hazánkban. Ettől kezdve, noha nem

követelte meg az udvar a kérvényt, mégis fellelhetők a kérvényezés nyomai az udvarban intézett ügyekben.

A 12. század az írásbeliség iránti igény megnövekedésének a kora Európa-szerte. Szerencsénkre a század

utolsó évtizedeiben olyan király ült Magyarország trónján, aki felismerte az írásbeliség fontosságát. III.

András az utolsó Árpád házi fiágú királyunk halála után elkövetkező 1301-1526. Mohácsig eltelt 225 évben

és az utána következő további 254 évben királyaink egymással is küzdve fontosnak tartották az

írásbeliséget egészen az ország újraegyesítése II. József trónra lépéséig kialakult bürokrácia önálló fejlődési

útja tapasztalható napjainkig. História 1982-02.

Okleveleink témaköre: Királyi kiváltság levelek, nemesítések, rangemelések, Királyi könyvek, és ezekre

irányuló kérelem, birtokba adások, birtok viszályok, gyámügyek, birtok visszavételek, jobbágy levelek,

jobbágyok cseréje, megváltása, felszabadítása, úrbáriumok, lakóság felmérések, népszámlálások,

összeírások, inszurgens összeírások, kölcsönügyletek nyugták, végrendeletek, panaszok a

birtokfoglalásokkal, hivatalos és magánlevelezés, gyászjelentések, kormányzati jegyzőkönyvek, törvények

és rendeletek.

A családkutatás mélysége alatt azt értjük: vajon a családba beházasodó családfáját is be akarjuk illeszteni a

fő családfába, vagy nem. Amennyiben az immár családtag, gyermek családfáját be kívánjuk illeszteni,

meghatványozódik a munka mennyisége és nő a költsége,

Egy családnév eredetének, időbeni változásainak feltárása, végleges alaki rögzülése körülményeinek

kutatása intellektuális kaland, időutazás. Sokszor megdöbbentő felismeréseket eredményezhet.

Lássuk a száraz tényeket. Nyelvészeti szempontból az egyes osztályozások (a poszt alján linkek e tárgyú

tanulmányokhoz), ha látszatra el is térnek, lényegében azonosak.

Típusai:

1. Személynévből lett családnevek. (Albert, Ambrus, Ádám, Benedek, Demeter, Domonkos, Zsigmond)

Ezek a legrégebb óta előforduló nevek, elterjedése leggyakoribb Göcsej, Kelet- Erdély-Moldova területén.

Az sem mindegy milyen keresztnév jelenik meg vezetéknévként, ez felekezetenként is erősen eltérő.

2. Kicsinyítő képzővel személynevekből kialakult családnevek. (előző egyik típusa): Beke, Bencze, Bodó,

őúseke, Mikes, stb...... Váncsa.). A magyar nyelvre legjellemzőbb kicsinyítők: -a, -ca/-ce, -d, -i, -is, -k, -ny/-n,

-r, -s/-cs, -ó, -őc –us, amelyek akár csonkolás után, akár közvetlenül a tőhöz kapcsolódnak. Van, aki ide köti

az apaneveknek azt a formáját, amikor a személynévhez az –i birtokjelként jelentkezik, az –é helyett. Van,

aki az apaneveket a később tárgyalt összetett nevekkel együtt önállóan sorolja, az környező népek

nyelveiben honosabb apanév-képzőkkel, melyek a magyar családnév-kincs részei lettek (-ics, -ity, -ovics,

stb)

3. Foglalkozásnevek

3.1. -s (nomen possessoris) képzővel kiegészített foglalkozásnevek, mint családnevek. Igen elterjedt

névadási forma az egész magyar nyelvterületen. Béres, Dobos, Fazekas, Kocsis, Mészáros, Sipos, stb.)

3.2. -ó/-ő (participium praesens) képzővel kialakított foglalkozásnevekből létrejött családnevek. (Bakó,

Csapó, Faragó, Sütő, Szabó, Szántó stb.)

3.3. Más képzővel kialakult foglalkozásnevek, mint családnévként. (Juhász, Lovász, Kádár, Molnár, Kovács,

Szűcs stb.)

4. Ragadványnevek (létezik megközelítés, mely az előző, foglalkozásneveket is ragadványnévként tekinti,

sőt olyan is, amely az ún. apaneveket, ill. a kettős neveknél az ún. anyaneveket is)

A ragadványnevek alapja a viszonyítás. Az adott ’névalkotó’ közösség az egyes tagjait a többihez, vagy az

átlagoshoz viszonyítva határozza meg, így nyernek értelmet akár a testi adottságokra, akár a társadalmi

helyzetre vonatkozó megkülönböztetések. Lássuk:

4.1. Tulajdonságjelölő közszóból képzővel vagy képző nélkül kialakult családnevek. Elterjedt, igen régi

névadási forma. (Balog, Fekete, Kis, Nagy, Szőke, Veres stb.)

4.2. Köznevek családnévként. Nagyon régi névréteg, szép számban fordulnak elő tájszavak is

családnévként. (Arany, Bokor, Fodor, Rigó, Virág, stb.)

4.3. Tisztségekre utaló családnevek (vagy jogállási nevek). Jellemző a szociális szervezettségre, a falu

rendjére, hogy milyen nevekkel találkozunk. (Bíró, Deák, Gazda, Hajdú, Kántor, Katona, Pap stb.)

4.4. Származásra utaló nevek. (Czigány, Horváth, Németh, Oláh, Orosz, Rácz, Szász, Székely, Török)

4.5. Szavajárására utaló nevek: (Megadja stb.)

4.6. mindent, ami máshová be nem soroltatott, bizonytalan eredetű ragadványnévnek neveznek (így

elegánsabb, mint a „nem tudom”. De tényleg nem tudni. A másik módja a bizonytalanság feloldásának,

amikor régi személynévi eredetűnek tartanak „bizonytalan” eredetű neveket.)

5. Összetett családnevek: Győrffi, Pálffy, Dessewfy (az írásmód e szempontból lényegtelen), de ilyen a

Petőfi is.

6. (Eredetre) vagy elszármazásra utaló, -i képzős családnevek. Közismert névtípus, amelynek jelentősége

településtörténeti, szerkezeti vizsgálatoknál jelentős. (Csongrádi, Debreceni, Nógrádi, Szalai, Veszprémi,

Szigeti, Tamási, Teleki.) Szokták mondani lakos névnek is, annyi az eltérés, hogy a lakos név értelmezése

szűkebben véve egy konkrét lakóközösségre, településre, tágabban egy földrajzi területre, (lényegében

bármilyen toponimára) értve használják, ide véve az olyan neveket, mint Tiszai, Kőrösi, Mátrai. Szintúgy ide

soroltatnak a településen belüli lakóhelyre utaló lakos nevek (Szépvölgyi, Hegyi, Tabán(y)i stb.) Fontos

ismérv, hogy ezek nem helyben képződnek, hanem egy új közösségbe betelepülőt nevez el a befogadó

közösség a ki fia vagy? honnan gyüttél?” örökérvényű kíváncsiság alapján. Vannak képzőtlen lakos nevek is,

pusztán a származás helyére utalóan mindenféle képző nélkül, de az ilyen típusú nevek a XIV. sz. után már

nem jellemzik a magyar névanyagot, keletkezésük ez előtti időkre tehető (Árpád-kor).

7. Idegen eredetű és alakú nevek. Témánk szempontjából ez az egyik legizgalmasabb csoport.

Ugyanakkor csak annyiban különbözik a magyar családnevektől, hogy ’külföldiül’ vannak. Viszont a magyar

családnevekhez hasonlóan tipizálhatóak (mért lennének mások, legfeljebb más arányban vannak jelen):

· személynévből, annak kicsinyítő képzős változatából lett családnév (az apanév a szlávok közt gyakori,

az összetett nevek is). Ide tartoznak a korai, már a honfoglalás idejéből és az azt követő évszázadokból

származó (kun, besenyő, török, jász, stb.) nevek, s ide a kora újkor demográfiai hatásának ’eredményeként’

megjelent nevek is. Tipikus kicsinyítők vannak az egyes nyelvekben, így a németben, -ch/-chen, -er, -l, -z,

stb. a szlávban –a, -ec, -ica, -ik, -ko stb. Családnévképzők a wiki által összegyűjtve

· foglalkozásnevek (Bodnár, Fischer, Gibicsár, Huttler, Keller, Koncsár, Müller, Schneider, Tőzsér stb.)

· származásra utaló nevek (Polák, de ide tartozik a többféle nyelvi hatásra kialakult származást jelölő

nevek, melynek tipikus példája a Nemecsek, amely elnémetesedett cseh-morva eredetű név, de hasonló a

Csehák, Moravcsik is)

· egyéb ragadványnevek, (elterjedt, közismert idegen eredetű ragadványnevekre néhány példa:

Kiszely=savanyú /szlovák/, Szikora=cinege /szlovák/, stb.)

8. …A törzsi társadalomban megkülönböztetésre az idők homályába vesző eredetű egytagú alapnév, amely

az idők folyamán nem változik és a kettős névhasználat kialakulása előtt már vezetéknévként funciónál.

Attila és Árpád családfájában szereplő nevek s a törzsek nemzetté alakulásának kezdetén a nyugati típusú

királysághoz kapcsolódik, lásd Árpád házi királyaink neve, amely kibővül, az utókor használatában a felvet

sorszámmal és vagy valamely jellemző tulajdonsággal, mint I. (Szent) István király, II. (Vak) Béla király, vagy

Könyves Kálmán király névhasználata.

Farkas: CSALÁDNÉVRENDSZER, NÉVHASZNÁLAT, NÉVVÁLTOZÁS NYELVI-KULTURÁLIS

KONTAKTUSHELYZETBEN http://mnytud.arts.unideb.hu/nevtan/ne/szamok/31/ne3106ft.pdf

Farkas: RÉGI MAGYAR CSALÁDNEVEK NÉVVÉGMUTATÓ SZÓTÁRA XIV−XVII. SZÁZAD:

http://mek.oszk.hu/08900/08923/08923.pdf

A megkülönböztetés jelzésére a rokoni kapcsolatot illetően több lehetséges megoldást használhatunk egyik

lehetséges forma az azonos vezetéknéven belül a keresztnevek számozása Kiss II. Béla. Használhatjuk a

felmenő illetve a lemenő a családban elfoglalt helyét gyermek, szülő, nagyszülő, dédszülő,

ükszülő, szépszülő és innen már csak az erőltetetnek tűnő ősszőlő, ősszülők szülei jönnek. A generációk

számozása az apai és anyai ágon is megoldja az egyén a helyét a családban és egyúttal a vertikális függését

is mutatja.

Ament Andor: Zsebkönyv Családkutatás 27. old.

Ament Andor: Zsebkönyv Családkutatás 27. old.

http://www.macse.hu/society/kezdolap.php tovább a felekezeti és/vagy az állami levéltárakban az

anyakönyvi kutatást elkezdeni.

Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára:

A „nemzet emlékezete”-ként is emlegetett Magyar Országos

Levéltár, a történelmi Magyarország és a Magyar Köztársaság

központi állami levéltára 2006. március 1-jén ünnepelte létrejötte

250. évfordulóját. Ennek jelentőségét jelzi, hogy az intézmény nem

sokkal később átvehette a Magyar Örökség Díjat. A mai nevén

Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára a nemzeti múlt írott

emlékeinek,

a történelmi Magyarország egykori kormányzati

szervei, intézményei, kiemelkedő családjai

okmányainak központi őrzőhelye. A levéltár a 18.

században az addig a magyar országgyűlés őrizte, de

1867-től a törvények első, hiteles példánya is ide

kerültek, továbbá itt gyűjtötték össze a megszűnt

királysági és erdélyi kormányhivatalok iratait.

Kiemelkedő gyűjteményei, közé tartozik a középkori

oklevelek együttese (a legrégibb eredeti oklevél

1109-ből való, az oklevelek száma megközelíti a

százezret. Luxemburgi Zsigmond király fennmaradt

címeres nemesiílevelei is a legidősebbek Európában.

A terv- és térképtár (mintegy ötvenezer szelvényt tartalmaz), a (kora) újkori központi hivatalok iratanyaga,

az ország történelmi családjainak (pl. Esterházy, Széchenyi, Festetics, Bethlen, Nádasdy) levéltárai. Aki a

közelebbi múlt iránt érdeklődik, annak is érdemes felkeresnie, mert itt találhatóak az 1867 óta működő

1. kép Ím az idő itt is lassabban múlik 2012-től van az új név

ami még 2013-ban sem tudatosult!

minisztériumok és más országos szervek iratai. Jelenleg 73 kilométer iratot, illetve 64 millió

mikrofilmfelvételt őriz az intézmény.

A levéltár nem csupán őrzi a történelmi okmányokat, hanem biztosítja azok feldolgozását, hozzáférhetőségét is a tudományos kutatás, és a széles nyilvánosság számára.

Az MNL Országos Levéltár munkatársai személyes tapasztalatom alapján már a bejáratnál kellő

felvilágosítást nyújtanak. A Bécsi kapu tér 2-4 szám alatti főhelyen az információban állítják ki a látogatói

jegyet és ezután a portán, adnak egy kulcsot a szekrényhez, ahova a kutató a táskát, kabátot elzárhatja. Az

első emeleti kutatóterembe lépve egy könyvben regisztrálni kell a belépés idejét, majd a távozást is. A

belső teremben lehet a okmánymegtekintést megrendelni és az un. őrkártyákat kitölteni. Célszerű az

okmánytár okmányait az interneten elérhető http://mnl.gov.hu/adatbazisok/ honlapon kikeresni.

Kérőlapra és őrjegy kitöltése (ez utóbbi kerül az okmánymásolat helyére) után néhány nappal lehet

tanulmányozni a másolatot.

A mormonok által fényképezet felekezeti és állami anyakönyveket, Kérőlapra és őrjegy kitöltése (ez utóbbi

kerül a filmtekercs helyére) után néhány nappal lehet tanulmányozni a másolatot filmolvasón, részben

számítógépen digitalizált formában a Budapest III. Lángliliom u. 4. illetve a Budapest Főváros Levéltárában

és a megyei levéltárakban kutatni. A címek, a nyitva tartások, másolási feltételek és az adott levéltár híreit

a http://mnl.gov.hu/ honlapon a Tagintézmények linkre kattintva választhatjuk ki.

Néhány megyei levéltárnak nemcsak kutatóterme van, hanem szállást is tud biztosítani, mint például a

Szombathelyi Levéltár, vagy a Gyulafehérvári Katolikus Főlevéltár Gyulafehérváron és Marosvásárhelyen.. A

kutatás megkezdése előtt feltétlen érdeklődjünk a honlapján, vagy olykor írásban is célszerű, s telefonon a

kutatás feltételeiről. Hangsúlyozottan érvényes ez a környező országok esetében akár állami akár felekezeti

levéltárról vagy plébániáról van szó.

Állami és a felekezeti anyakönyvvezetés, mire figyeljünk.

Az egyházi anyakönyveket mondhatni ahány ház annyi szokás szerint vezették, holott pontos előírások

voltak mind a formára mind a tartalomra. Néhanapján mikor a könyvtáros szóvátette melyik parókussal

van ba azt számonkérték. De mit lehet tenni, ha minden beírás más kéztől származik. íRÁSMINTÁK.pdf

1895-ben vezették be az állami anyakönyvezést, addig az egyházak adták ki a hivatalos iratokat. Az

anyakönyvek 2 példányban készültek, első példány mindenhol az anyakönyvi hivatalokban vannak, az

anyakönyvvezető csak illeték fizetése mellett adhat ki adatot, kivonatot, és pontos dátumot, nevet kell

tudni hozzá, ő nem keresi meg. Néha akadnak kivételek, és megkeresik.

Az állami másodpéldányok a megyei levéltárban vannak, hivatalosan nem levéltári anyag, hanem

megőrzésre utalt iratként. Zömmel már számítógépen helyben kutathatók.

Az anyakönyv kutathatóságát 2014. január 1-vel az Anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény egyes

rendelkezéseinek módosítása a következő módon szabályozza:

„93/A. § (1) Az anyakönyvbe bejegyzett adatok

a) az érintett halálozási évét követő harminc év,

b) ha a halálozás éve nem ismert, az érintett születésétől számított száz év, vagy - ha az későbbi - a

bejegyzés keletkezésétől számított hetvenöt év,

c) ha sem a születés, sem a halálozás időpontja nem ismert, a bejegyzés keletkezésétől számított hetvenöt

év után válnak bárki számára kutathatóvá.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott védelmi idő lejárta előtt is kutatható az anyakönyv, ha

a) a kutatáshoz saját bejegyzése tekintetében az érintett, az érintett halálát követően leszármazója,

leszármazó hiányában bármely, a Polgári Törvénykönyv szerinti hozzátartozója, hozzátartozó hiányában

más örököse a kutató kérésére hozzájárult,

b) a kutató a hozzájárulás megadására az a) pont szerint jogosult személy, vagy

c) a kutatás — a kérelmező költségére — anonimizált másolattal is megvalósítható.

(3) A (2) bekezdés a) pontjában meghatározott hozzájárulás megadásakor a hozzájáruló személy írásban

nyilatkozik a kutató által megismerhető személyes adat - kutatás célja szerinti - felhasználásának

elfogadásáról, valamint a személyes adatot tartalmazó iratok másolhatóságáról.

(4) Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény szerinti különleges

adatok az anyakönyv kutatása során személyazonosításra alkalmas módon nem rögzíthetők és nem

használhatók fel, kivéve, ha az érintett vagy az érintett halálát követően leszármazója ahhoz hozzájárult,

vagy a kutatást ő végzi.

(5) Ha a kutató a kutatást tudományos célból végzi, a kutatás a bejegyzés keletkezését követő harminc év

elteltével az (1) bekezdésben meghatározott védelmi időn belül is lefolytatható, feltéve, hogy a kutatás a

közlevéltárakról szóló törvényben meghatározott, a kutatási tervre és az arra jogosult intézmény támogató

állásfoglalására, továbbá a személyes adatok kezelésére vonatkozó előírásoknak és a (4) bekezdésben

foglaltaknak megfelel.

93/B. § (1) A kutatási kérelmet az 1980. december 31-ig vezetett anyakönyvek esetén a levéltárnál kell

benyújtani.

(2) A kutatási kérelem elbírálásának határideje a kérelem benyújtásától számított harminc nap. A kutatási

kérelem részleges vagy teljes megtagadását írásban indokolni kell.

(3) A kutatási kérelem részleges vagy teljes megtagadása esetén a kérelmező bírósághoz fordulhat. A per

megindítására és az eljárás lefolytatására az információs önrendelkezési jogról és az

információszabadságról szóló törvénynek a közérdekű adat megismerése iránti igény elutasítása esetén

megindítható perre vonatkozó szabályai az irányadóak."

Az állami anyakönyvezetés jelene és jövője, a változások hatása a családkutatásra:

Az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. A Pest megyei, hajdúböszörményi, sátoraljaújhelyi, zsolcai

levéltárakban LEHET kutatni a 100-75-30 éves korlátozás szerint.

Csak a halotti anyakönyveket lehet a nyíregyházi, gyulai, szegedi,

kecskeméti levéltárakban, születésit és házasságit NEM.

Mindenhol az levéltár vezetői döntöttek a korlátozásról. A törvény 2014. július 1-i hatálybalépésével nem

csak az anyakönyvek kutathatósága változott, hanem maga az anyakönyv és vezetése is azzal, hogy

számítástechnika felhasználásával a papiralapú anyakönyvek is megszünnek. A Pest megyei,

hajdúböszörményi, sátoraljaújhelyi, zsolcai levéltárakban LEHET kutatni a 100-75-30 éves korlátozás szerint.

Csak a halotti anyakönyveket lehet a nyíregyházi, gyulai, szegedi, kecskeméti levéltárakban, a korlátozás szerint

kutatni, a születésit és házasságit NEM.

Mindenhol az levéltár vezetői döntöttek a korlátozásról. A papír alapú anyakönyvek megszűnnek. A részleteket a

36 oldalon a 2013 évi LXXVI. törvény tartalmazza, melyet terjedelme miatt nem idézzek.

http://www.kozlonyok.hu/nkonline/MKPDF/hiteles/Mk13091.pdf

Mindenesetre a bevezetése alapján még nem lehet sok következtetést levonni,, de néhány probléma előre

látszik. A kormány felmondta a Microsoft-al való szerződését, s így csak az interneten keringő ingyenes

szoftverek használhatók a fejlesztéshez. Nagyobb gondnak látom az elektronikus adathordozók

élettartamát és kompatibilitását az anyakönyvi adatok rendszeres archiválását és duplikációját. A

családfakutató engedély híján majd csak 30 év után találkozik tömegesen először a rögzített halotti

adatokkal vajon hogy. A rendszer működéséről a hozzátartozók tapasztalatainak gyűjtése is fontos lenne!

A mormon egyház honlapján már feltették az állami anyakönyvek egy részét: azonban a legnagyobb

problémát az anyakönyvesének az a szabálya okozza, hogy mindenkit ott kell anyakönyvezni ahol született,

házasságot kötött és elhalálozott. A kutatás egyik problémája, ha nem ismerjük ezeket a helyeket, akkor

hozzátartozónk névre keresése a rendelkezésre álló digitalizált állományokban is nagy nehézséget okozz,

mert a helységek szerint külön- külön rögzítették az adatokat s éppen ez az amit nem tudunk!

https://familysearch.org/search/image/index?owc=collection%2F1452460%2Fwaypoints

A MACSE honlapon ezzel szemben a tagok már névre szólóan kutathatják az anyakönyveket, már a rögzítés

ellenőrzése után!

A mai felekezeti anyakönyvezési gyakorlatot a Tridenti Zsinat 24. ülése (1563) fektette le. Az ülés első

jegyzőkönyvének első fejezete a házasságok anyakönyvezéséről (matrica copulatorum) intézkedik, a

második a megkereszteltek (matrica baptisatorum) és a keresztszülők jegyzékbe vételéről. A halotti

anyakönyvezésről (matrica mortuorum) és az anyakönyvi bejegyzések tartalmáról csak az ún. római rituálé,

V. Pál pápa rendelete intézkedett 1614-ben. A plébánosokat három könyv vezetésére utasította: egyet a

bérmáltakról, egyet a népességről (status animarum) és egyet az elhalálozottakról. Ezeket, anyakönyveket

Matrica tripartitának is nevezték. A születéseket, házasságokat és a halálozásokat az egyházi és nem a

patrimonális, feudális hovatartozás szerint tartották nyilván. Magyarországon az 1515. évi veszprémi

egyházmegye zsinata intézkedett először a megkereszteltek feljegyzéséről. Ezt és a Tridenti Zsinat

határozatainak bevezetését a török előnyomulása odázta el. A Győri egyházmegye 1579-es zsinata a

veszprémi határozatokat ismételte meg. A Tridenti Zsinat határozatainak végrehajtásáról az 1611-es

nagyszombati egyházmegyei zsinat intézkedett. Pázmány Péter, esztergomi érsek az V. Pál által kiadott

Rituale Romanumot az egész országban kötelezővé tette. A legrégibb fennmaradt római katolikus

anyakönyvek, melyeket a Tridenti Zsinat határozatai szerint szerkesztettek a következők:

Turócszentmárton (1601), Kőszeg (1633), Pápa (1638), Győr-Káptalan-domb (1642), Győr-Belváros (1643),

Sárvár (1646), Sopron (1652), Gyöngyös (1654), Sopronbánfalva (1656), Ágfalva (1661).

A tridenti Zsinat határozatai befolyásolták a protestáns egyházak anyakönyvezési gyakorlatát is. A türelmi

rendelet (1782) előtt az evangélikusok adatait is a katolikus anyakönyvekbe vezették be. A legrégibb

evangélikus anyakönyvek a következők: Kassa (1587), Bártfa (1592), Selmecbánya (1594), Szepesszombat

(1599), Sopron (1656), Ágfalva (1665), Nemeskér (1689), Nemescsó (1701), Vadosfa (1707), Celldömölk és

Pápa (1708). A mai Magyarország területén a legrégibb református anyakönyv a kiskunhalasi 1678-ból,

majd Győr (1682), Debrecen és Pápa (1703) következik. A magyarországi szerb ortodox anyakönyvek közül

a legrégibbek a szentendrei (1725) és a szegedi (1727), majd Baja (Nagytemplom 1732, Kistemplom 1742),

Eger (1748), Mohács és Siklós (1752) követi. A román ortodox egyházban csak néhány településről vannak

egyházi anyakönyvek: Gyula-Miklósváros, Kétegyháza, Körösszegapáti (1779), Mezőpeterd, Vekerd (1783).

A szerb és a román ortodox anyakönyvek a Nagy Péter cár írásreformjai előtti cirill betűkkel íródtak. A

görög katolikus anyakönyvek közül Magyarországon a legrégibbek a következők: Boldogkőváralja (1724),

Baktalórántháza (1749), Tokaj és Hajdúdorog (1750), Hosszúpályi és Nagyléta (1764), Álmosd és

Bodrogkeresztúr (1772). A nazarénus felekezet első anyakönyvei Kálon 1858-ból, Baranya megyében 1860-

tól ismertek; Battonya, Szeged, Algyő (1870). A baptista egyház anyakönyvei Karcagon 1881-ből,

Bonyhádon 1884-ből maradtak fenn. Az izraelita közösség születési anyakönyvei az 1760-as évektől

kezdődnek: Nagytétény (1760), Lovasberény (1764), Balatonboglár (1768), Zsámbék (1769), Kaposvár

(1771), Marcali (1774). A zsidó anyakönyvek jelentős része az 1930-as, 40-es évekig tart. Az egyházi

anyakönyvezést kezdetben az adott katolikus egyház plébánosa Mária Terézia 1750-es pátense értelmében

esetleg a káplán, a kórusvezető kántor, a sekrestyés, a harangozó, a templomgondnok vagy más személy

vezette s ezt a reformáció is átvette Az egyházi anyakönyvek eredetije a plébániákon, parókiákon vannak,

sokszor fizetni kell a kutatásért, vagy nem is engedik. Például a szombathelyi egyházi vezetés ragaszkodik,

hogy csak tőlük lehet a szükséges adatokat megkapni!

A katolikus anyakönyvek nyelve többnyire latin. Az 1840: VI. tc. 7. §-a értelmében 1843-50 között

megjelent a magyar nyelv. A régebbi evangélikus anyakönyveket is latinul vezették, 1844-50-től magyarul

(1850 után a felvidéki szlovák környezetben bibliai cseh nyelven). A régebbi zsidó anyakönyvekben

uralkodik a német nyelv, később a magyar.

Az első örmények szintén a 17. század második felében jelentek meg. II. Apafi Mihály fejedelem 1696-ban

Ebesfalvát az erdélyi örmények közigazgatási székhelyévé minősítette, kiváltságlevelében bíróválasztási

jogot adott a helyi örményeknek és meghatározta az örmények bírájának hatáskörét.. A katolikus egyházzal

való uniót követően az örmények 1708-ban örmény szertartású plébániát szerveztek. Az első

anyakönyveket örmény nyelven írták.

1868-tól lehetővé vált a polgári házasságkötés, 1895-ben pedig bevezették az állami anyakönyvezést, de az

egyes felekezetek továbbra is vezettek saját anyakönyveket.

Ezeket az 1960-1970-es években Magyarországon sajnos itt sem teljes körűen a mormonok lefilmezték, sok

filmnek elég rossz minősége, illetve leromlott az állaga, ezt lehet kutatni a MNL Budapest, Lángliliom u. 4,

1037 mikrofilmtárban Telefon:(1) 437 0667, és a megyei levéltárakban számítógépen. Ugyanez található

meg az egyház hamburgi központjában, ezeket le lehet kérni, lehet fotózni. Az Utolsó Napok Szentjeinek

Jézus Krisztus Egyháza családtörténeti kutatóhelye.

https://familysearch.org/locations/centerlocator?cid=hp2-1050 Az adatokat folyamatosan töltik fel a

környező országokban, de ez talán még az én életemben sem fog befejeződni.

A polgári adatbázis itt:

https://familysearch.org/search/image/index?owc=collection/1452460/waypoints

Az egyházi anyakönyveket elkezdték feldolgozni, a római katolikus keresztelési adatbázis itt:

https://www.familysearch.org/search/collection/show#uri=http://www.familysearch.org/searchapi/search

/collection/1743180

a református keresztelési adatbázis itt:

https://www.familysearch.org/search/collection/show#uri=http://www.familysearch.org/searchapi/search

/collection/1858355

A megyei levéltárakban vannak az egyházi anyakönyvek másodpéldányai, melyeket a lelkészek, plébánosok

1828-1895 között küldtek a levéltáraknak. Mivel nem küldték minden évben, főleg 1847-1875 között, ezek

hiányosak, de nagyjából kiegészítik a mikrofilmen lévő anyakönyvek hiányosságait. Ami az egyikben nincs

meg, az meglehet a másikban. Ugyanakkor, mivel eltérő képzettségűek vezették az anyakönyveket sokszor

a latin konyhanyelvet használták, vagy maga az írás olvashatatlan, ez utóbbinál segít a betű összehasonlítás

olyannal, amelyikről biztosan megállapítható milyen betű. Problémát okoz a név, dátum elírása is, két

rovaton vezetik a születés és keresztelő vagy a halál és temetés dátumát és sokszor tapasztalható, hogy

forrásmunkákban is összekeverik a két dátumot. Született mikor keresztelték, vagy meghalt mikor

eltemették. A felső szintű egyházi ellenőrzéseken a másolatok hibáit is javítják, ill. felhívják a leíró figyelmét

a hibára néha írásban is.

Anyakönyvek feltalálhatósága:

A történelem viharai, és az emberi butaság is pusztította az anyakönyveket, van ahol teljesen elveszett,

ellopták, vagy elégtek az anyakönyvek, vagy csak a megszálló katonaság elől rejtették el és a rejtek ismerői

is áldozatul estek az atrocitásoknak, s az anyakönyvek talán végleg rejtekükben várják véletlen

felfedezésüket. A remélhetőleg utolsó ilyen akcióra 1960-ban Romániában került sor, amikor is az eredeti

anyakönyveket begyűjtötték az állami levéltárakba. El kell ismerni, hogy amelyik levéltárba jutott az

anyakönyvből féltően őrzi, még akkor sem adja át másik levéltárnak, ha történetesen területileg oda

tartozna. Nagyobb problémát jelent és főleg Romániában és a Kárpátalján jellemző, hogy azért sem ott

találhatók az anyakönyvek ahova tartoznának, hanem kalandos utón más területek levéltáraiba kerültek. A

felekezeti levéltárakba azonban eljutottak az anyakönyvi másolatok, sőt néha az eredetiek is szemben a

Magyarországi rendszerrel, így könnyebben is kutathatók. Gyulafehérvár Főegyházmegyei Levéltár

gyűjtőlevéltáraiban

http://www.melte.hu/node/37?q=node/301 a katolikus, Kolozsváron az Erdélyi Református Egyházkerület

Központi Gyűjtőlevéltára http://www.melte.hu/node/101, az örmény anyakönyvek helyzete közel sem

ilyen rendezett, plébániákon, Segesváron a katolikus templomban és a Szamosújvári Örmény Katolikus

Gyűjtőlevéltárban is van anyakönyv. Máskor a Szentmihályfalván a református plébános úgy tudja a

Vasgárdisták elpusztították az anyakönyveket, miközben néhány kilométerre tőle Kolozsvárom az állami

levéltárban vannak. Kutató legyen a talpán, aki ebben a káoszban megtalálja Ariadné fonalát! Így

foghattam Gyulafehérváron Alvinc 1620-ban elkezdett katolikus anyakönyvét, vagy Marosvásárhelyen a 85

kilométerre lévő Várfalva anyakönyvét és templomtörténetét.

Családkönyv, templomtörténet::

Segít azoknál a családoknál ahol nem található anyakönyv, vagy az anyakönyvi másolat sem, ha fennmaradt

az un. családkönyv. Ez egy olyan kimutatás volt, hogy az apa, mint családfő és a feleség családi

közösségében hány gyermek, és mikor született, s amennyiben nem költöztek el a helységből ebbe

jegyezték az esküvő és a halál időpontját is. Más helységbe költöző család adatait ismét bevezették a helyi

családkönyvébe., és ennek másolatát is a központi felekezeti levéltárba küldték. Néhány minket érdeklő

adatot a templomtörténetből is megtudhatunk. Persze az sem baj, ha egy jövendő császár emlékezik meg

naplójában rokonáról, még ha nem barátságosan lásd Miske család története.

Utólagos bejegyzés:

Felmerült időközben az anyakönyvvezetők részére, hogy már szigorúan a területi alapevet figyelve a

történéseket nevezetesen a gyermek utólagos elismerését, névváltoztatást és elhalálozást széljegyzet

formájában a születés megjegyzés rovatába feljegyzik. Felépítése U utólagos bejegyzés/év /anyakönyvi

bejegyzés sorszáma, s erről külön nyilvántartást vezetnek, melyből megtudható mi indokolta a széljegyzet

bejegyzését. Sajnos sok anyakönyvezető utasítja el a bejegyzés kikeresését és küldi a kutatót a megyei

levéltárba s amennyiben hatósági bizonyítványra lenne szükségünk azt az anyakönyvvezető csak

személyesen vagy megbízólevél alapján adja ki okmánybélyeg ellenében, aminek a mennyisége az ügy

jellegétől függően változik. Célszerű ezt is megbeszélni az anyakönyvezetővel. Számítani kell jelentős

telefonszámlára a utazási és az illeték költségek mellett.

Származási táblázat és családfa:

A K und K hadseregben a levert szabadságharc után vezették be a bürokrácia hajtásaként, hogy a tisztesek

egy a tisztek hadnagyig két felmenőig kellet:.182 r.sz.. származási táblázatokat kitölteni, ezt követte a 1933

évek után a három ízig szóló származási igazolás, hogy a nem rendelkezik zsidó származással a hadsereg

ezredesi rangjától felfelé és a köztisztviselők körében volt előírás.

A Habsburg királyok kezdettől fogva megkövetelték a nemesi és a rangemelési kérelmekhez csatolandóan a

harmadíziglen a családfát. Ezek a kérelmek a Bécsi levéltárban fellelhetők s így a MNLOL irodáján

http://mnl.gov.hu/kapcsolatok/kulfoldi_leveltari_intezetek.html honlapon a kapcsolat felvehető és

kutatható. Sajnos az oroszországi levéltárosi poszt betöltetlen így helyi segítséget nem kaphatunk a

kutatáshoz ezért csak az interneten lévő háborús honlapokon tájékozódhatunk

Heraldikai áttekintés

A 20. század elején a magyar heraldika elsősorban a nemesi családok heraldikáját tárgyalta (Alapi Gyula:

Magyarország címeres könyve, I., 1913; Kempelen Béla: Magyar nemes családok címerei, 1914). Emellett

foglalkoztak a heraldika általánosabb, elméleti, korszakolási kérdéseivel is (Csoma József: A magyar

heraldika korszakai, 1913; Sándor Imre: Címerhasználat, 1911). Csoma József a nemzetségi címerek

tárgyában (Magyar nemzetségi címerek, 1903), Fejérpataky László az Árpád-ház heraldikájának területén

folytatott napjainkig fontos tevékenységet (Az Árpádok címerei, 1908).

A különféle sorozatokban, kiadványokban folytatódott a magyar heraldikai emlékanyag közzététele (Áldásy

Antal–Fejérpataky László: Magyar címeres emlékek. I–III., 1901–1926; Áldásy Antal: A Magyar Nemzeti

Múzeum könyvtárának czímeres levelei. I–VIII., 1904–1942; Sándor Imre: Címerlevelek. I–II., 1910–1912).

Az 1915-ös államcímer rendezés ráirányította a figyelmet a magyar államcímer történetének fontosságára.

A Turul különszáma mellett ezzel a témával foglalkozik Csánki Dezső Az új magyar és az úgynevezett közös

címerekről (1916), illetve R. Kiss István A magyar állam címerei (1917) című műve is. A korszakban kevésbé

foglalkoztak a magyar államcímer és a társországi címerek, illetve a megyei és városi (községi) címerek

történetével és a polgári családok címereinek vizsgálatával. A heraldika művelésében fontos szerepet

kapott a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság, s a Turulnak is fő témája volt a heraldika.

Az I. világháború után kevesebbet foglalkoztak Magyarországon a heraldikával. Áldási Antal rövid

összefoglalót készített (Címertan, 1926). Az egyházi heraldika addig szinte alig méltatott területével is

foglalkozott Temesváry János (Az erdélyi püspökök címerei, 1930). A kor jellegzetesnek mondható

heraldikusa Donászy Ferenc. A Szentpétery Emlékkönyvben általánosabban foglalkozott a magyar

heraldika problémakörével (A magyar heraldika múltja, jelene és jövő feladatai, 1938). Ugyanő foglalkozott

az Árpád-ház heraldikájával (Az Árpádok címerei, 1937). Népszerűsítő jellegű az államcímer múltját

ismertető kötete (Nemzeti jelvényeink története, 1941).

Kumorovitz Lajos hosszú időt töltött a magyar államcímer történetének részletes feltárásával (A magyar

címer hármashalma, 1934; A magyar címer kettőskeresztje, 1941; A magyar címer hármashegye, 1942; A

magyar címer kettőskeresztje és hármashalma, 1942).

A korszakban nagyobb figyelmet kapott a kommunális heraldika. A középkori városi címerekkel Darvasy

Mihály foglalkozott (Középkori városaink címereinek eredete és fejlődése, 1942). Általánosabban érintette

a témakört – inkább népszerűsítő jelleggel – Széll Sándor (Városaink neve, címere és lobogója, 1941).

Keöpeczi Sebestyén József egyes erdélyi városok (Brassó, Kolozsvár) címereinek történetét dolgozta fel

tanulmányokban. Gál Györgyi összegezte a budapesti templomokban található heraldikai emlékanyagot

(Budapest templomainak címeres emlékei, 1940).

A II. világháborút követő időszakban, talán éppen a heraldikát érintették legradikálisabban a korabeli

politikai, ideológiai, tudománypolitikai változások. Jellemző, hogy Kumorovitz Lajos Bernát esetében is csak

a kandidátusi disszertációja jelenhetett meg 1955-ben (A magyar trikolór és a magyar államcímer múltja).

Eltekintve egyes propagandisztikus, népszerűsítő publikációktól, amelyeknek elsődleges feladata a

szocialista államcímer népszerűsítése (Várkonyi Endre: A magyar címer útja, 1957) csak „kerülő úton”

foglalkozhattak a heraldikai kérdésekkel (Györffy György: A nemzetségtől a vármegyéig, a törzstől az

országig, 1959; Radocsay Dénes művészettörténeti tanulmányai a középkori címereslevelek tárgykörében

[Gótikus magyar címereslevelek, 1957]). Bertényi Iván korai tanulmányában irodalomtörténeti „álcázást”

használt heraldikai publikációi megjelentetéséhez (A Toldi szerelme heraldikája, 1963). Korábbi

disszertációja egy részének továbbfejlesztéséből született Kumorovitz Lajos Bernátnak egy fontos

heraldikai tanulmánya (A magyar középcímer és nagycímer kialakulása, 1965). Csapodi Csaba és Csapodiné

Gárdonyi Klára alapvető kodikológiai kutatásaik során, mindig is nagymértékben támaszkodtak a

heraldikára, s maguk is részletesen foglalkoztak a kódexekben fellelhető címerekkel (Bibliotheca

Corviniane, 1967).

Az 1960-as évek előzményei után, több évtizedes szünetet követően ismét lehetőség nyílt a heraldikának,

mint alkalmazott tudománynak a bevezetésére és művelésére. 1970-ben rendelet, 1974-ben

minisztertanácsi határozat engedélyezte a városok számára a címerhasználatot. Sajátos gyakorlat alakult ki,

amely egészen az 1980-as évekig jellemezte a magyar kommunális heraldikát. Ahelyett, hogy visszanyúltak

volna az egyes településeken korábban használt hagyományos címerekhez, néhány kivételtől eltekintve

teljesen új címerek megalkotását helyezték előtérbe. A címerek nagy többsége a heraldika szellemétől,

gyakorlatától teljesen idegen jelkép lett, amelyeket gyakran ékesítettek munkásmozgalmi jelképek, a

szocialista gazdasági fejlődést szimbolizáló motívumok. Ezt az indokolatlan, helytelen gyakorlatot kezdettől

fogva élesen bírálták a szakma képviselői.

Az 1970-es évek elejétől ismét lehetővé vált heraldikai témák tudományos publikálása. Az 1960-as évek

elejétől ebben alapvető szerepe van Bertényi Ivánnak. Számos tanulmánya a legkülönbözőbb tárgykörökre

terjed ki (államcímertörténet, antifeudális parasztmozgalmak heraldikája, címeralkotás, címerhasználat,

címereslevelek, egyes családok, személyek címerei, egyetemi heraldika, heraldikatörténet, kommunális

heraldika, középkori címerjog, középkori magyar heraldika, magyar uralkodóházak heraldikája,

rangkoronák. Több átfogó jellegű könyvet is kiadott (Kis magyar címertan,1983; Új magyar címertan, 1993).

A szocialista korszak városcímereinek összefoglaló kézikönyvét Castiglione Endre adta ki 1975-ben (Magyar

városok címerei). A heraldika művelésében, a kiadatlan címereslevelek publikálásában fontos szerepet

játszik Nyulásziné Straub Éva, aki tanulmányokat, köteteket publikált (A Magyar Országos Levéltárban

őrzött eredeti címereslevelek, 1981; Öt évszázad címerei a Magyar Országos Levéltár címereslevelein,

1987, német és magyar nyelven 1999), és Kollega-Tarsly Istvánnal is közös munkával A Magyar Országos

Levéltár Címereslevelei 2000.MOL-Arcanum.

A heraldika hazai művelését nagymértékben ösztönözték azok a nemzetközi szakmai kongresszusok, ame-

lyeket Bertényi Iván és Czoma László szervezett Keszthelyen. 1988-ban városcímer-történeti konferenciára

került sor. 1990-ben genealógiai és heraldikai tudományokat érintő nemzetközi konferencia volt

Keszthelyen.

A rendszerváltozás körüli időszakban előtérbe került a heraldika, s különösképpen a magyar államcímer

története, megváltoztatásának kérdése, annak alternatívái. E tárgykörben fontos szerepet játszottak Kállay

István és Bertényi Iván. A tudományos, de részben aktuálpolitikai címervita – a koronás, illetve a korona

nélküli hagyományos magyar államcímer bevezetéséről, az 1957-től használt szocialista államcímer

eltörléséről. Laszlovszky József adta közre 1989-ben A magyar címer történetét. A Turul egyik

alaptémaköre a heraldika.

Az 1990-es évek a heraldika magyarországi felvirágzását hozták. A publikálatlan magyar címerek nagy

számát csökkentve ismételten megjelentek gazdag címerkiadások (Beke Margit: A Prímási Levéltár nemesi

és címeres emlékei, 1995; Kollega Tarsoly István: Királyi Könyvek. 1867–1918, 1994; Entz Géza–Kovács

András: A kolozsvári Farkas utcai templom címerei, 1995). A megyei címerek eddig elhanyagolt területén is

előrelépés történt. Átfogó jelleggel, önálló kötetben foglalkozott a témával Csáky Imre (A Magyar Királyság

vármegyéinek címerei a XVIII–XIX. században, 1995). Tanulmányaikban mások is érintették a tárgykört

(Csorba Csaba: Vármegyei címerek és Borsod-Abaúj-Zemplén címere, 1991; Ódor Imre: Baranya megye

jelképei, 1991).

Jelentős érdeklődés nyilvánul meg a kommunális heraldika iránt. Elsősorban városok címertörténetét

dolgozták fel az elmúlt időszakban. Ezek közé tartozik Kecskemét (Kozicz János: Kecskemét város címere és

zászlói, 1996), Kunhegyes (Botka János: Kunhegyes város címere, 1998), Sopron (Horváth Zoltán: Sopron

városi címere, 1991), Szeged (Fári Irén–Nagy Ádám: Szeged címere, 1998) és Székesfehérvár (Fülöp Gyula:

Alba Regia – Székesfehérvári címerek, pecsétek, 1994).

Nagybákay Péter céhes heraldikával (A magyarországi céhes kézművesipar jelvényei, 1995), Gömbös Tamás

egyházi heraldikával foglalkozik (A szerzetes és lovagrendek címerei és viseletei, 1993). Rainer Pál családi

címerekről, illetve a céhes heraldikát érintő kérdésekről értekezett. Pandula Attila a heraldika falerisztikai

vonatkozásairól tett közzé tanulmányokat.

Többen vannak olyan magyar heraldikusok, akik szakmai tevékenységüket (vagy annak nagy részét)

külföldön fejtették ki. Az 1970-es években Csehszlovákiában folytatott értékes kommunális heraldikai

munkásságot Püspöki Nagy Péter (Dunaszerdahely város címere, 1970; Rozsnyó város címere, 1973; Zselic

város címere, 1976). Modern, összefoglaló jellegű heraldikai művet adott ki a Hollandiában élt Karlai (Kohl)

Károly (A címer története, fejlődése, 1990).

A rendszerváltozást követően a heraldika egyre nagyobb szerepet kap a gyakorlatban is. Különösen így van

ez a kommunális címerhasználat területén. Napjainkban minden település alkothat címert. A városok

esetében többnyire léteznek heraldikai előzmények, de a községeknél sokszor nincs ilyen, vagy túlságosan

sematikus az előzmény. Napjaink címeralkotása sokszor nem felel meg az elvárható szakmai

követelményeknek. Új címerek alkotásánál sokszor nem folytatnak kellő előtanulmányokat, és nem veszik

figyelembe a szakértők véleményét sem, ebből adódóan nagyon sok a rossz, antiheraldikus címer.

Különböző próbálkozások után ezeknek a problémáknak kezelésére, illetve a helytelen címerek

felülvizsgálatára alakult meg 1998-ban, neves magyarországi szakemberek közreműködésével, a Nemzeti

Kulturális Örökség Minisztériumának égisze alatt a Magyar Heraldikai Bizottság. Tevékenységét azonban

erős jogi (s részben aktuálpolitikai) korlátok akadályozzák.

Címeres nemesi levelek:

A magyarországi címeradományozás az Imre fia Miklósnak 1326-ban adott sisakdísz-adománnyal (MNL OL

DF 262464.) vette kezdetét. A címeradományozás nálunk mindenkor az uralkodó kizárólagos joga volt,

ahogy ez már a második ismert magyar armális, a Kolos fia Kolosnak 1332-ben adott címereslevél (MNL OL

DL 50508.) szövegéből is kiderül. Tömeges Luxemburgi Zsigmond alatt lett. A címeres nemesílevelek a

Habsburg királyok alatt a kincstár bevételét szaporították, igen ritka az olyan nemesítés mikor va laki

érdemei elismeréseként kapott kutyabőrt. Erdély létrejöttével a magyar és erdélyi nemesek két csoportot

képeztek és még kevesebben voltak, akik Erdélyből magyar nemességet és/vagy rangemelést nyertek,

Hasonló módon az osztrák nemesek és főnemesek közül sokkal többen nyertek indgenátust azaz magyar

honosítást. A nemesi rend fennállása során, Magyarországon és Erdélyben a honosítással együtt Nagy

Ivánnál mintegy 12000 család kapott nemességet és címert. 1920-ig még további 300-500 címereslevelet

adhattak ki. Sajnos ezek az évszázadok során részben elpusztultak részben, a levéltárakban, részben a

családnál és egy-egy az árveréseken tűnik fel időként s 300-500eFt összegért cserél gazdát. Több kísérlet

született a teljesség igényével, de sajnos az idők és a hatalom nem mindig kedvezett a témának.

A nemesi osztály belső tagozódása:

Ezt a kérdést a kézikönyvek mindig az arisztokrata főnemes, a birtokos köznemes és a paraszti nívón élő

kisnemes hármasságában írják le (Vörös K. 1980). Amikor a pontosabb osztályozás a feladat, ennél jóval

több réteg, csoport és megnevezés között kell eligazodni. Jogállás, vagyoni helyzet és foglalkozás szerint

erősen tagozott volt a magyar köznemesség, s azon belül is különösen megoszlott az úgynevezett

kisnemesi társadalom. Ennek csoportjait, vagyoni helyzetét és társadalmi presztízsét érzékletesen világítják

meg az olyan elnevezések, mint a kurtanemes, a hétszilvafás, a bocskoros, a félsarkantyús stb. (Viski K.

1941: 143). A földesúri alkalmazásban állók gúnyos megnevezése a botos nemes (botos ispán).

Mellőzni lehet itt a néptől meglehetősen távol és elhatárolódva élő arisztokráciát, de szólni kell a

parasztsággal mindennapi kapcsolatban álló köznemességről. A „bene possessionati” (birtokosok) rétege

falun élt. A tehetős köznemesek kúriái, udvarházai a helyi gazdálkodás központjai voltak. Néhány

jobbágycsalád, valamivel több zsellér biztosan tartozott a birtokhoz, s nem az úrnak kellett megfogni az eke

szarvát. A birtokos köznemesség képviselői tartották kezükben a megyei közigazgatás tisztségeit, közülük

kerültek ki a táblabírák. Utódaik a 19. század második felében már hivatali és katonai pályára szoruló

dzsentrik (Szabó István 1941a: 50). Anyagi lehetőségeik és műveltségük révén messze fölötte álltak a

kisnemességnek, de meg sem tudták közelíteni a főnemesek világát. Ez a köznemesi réteg volt mind a

nemesi osztálytudat, mind a magyar nemzeti öntudat legfőbb letéteményese. Pozícióit az abszolutizmus

időszakaiban is sikerrel védte meg. Politikai szerepét a nemesi országgyűlésbe vármegyei követeket küldő

közgyűlések és a megyei tisztségek révén konzerválta. http://mek.niif.hu/02100/02152/html/08/84.html

A nemesség igazolás a nemesi cím jogos használatának igazolása. Mivel a nemesi címmel számos kiváltság

és társadalmi előny járt együtt, sokan próbálkoztak hamis nemesi levelekkel és iratokkal nemesi

kiváltságokhoz jutni. Ez tette szükségessé az átfogó nemességvizsgálatokat és igazolást,

Egy 1630-as törvény szerint a nemesi levelet egy éven belül ki kellett hirdetni abban a megyében, ahol a

megnemesített személy lakott. Egy évszázad múlva egy helytartótanácsi rendelet úgy foglalt állást, hogy

amennyiben valaki bizonyítani tudja, hogy ő vagy őse valamikor armálist kapott és legalább hatvan éve

gyakorolja a nemesi jogokat, nemesnek tekintendő.

A Rákóczi-szabadságharc után a nyugtalanság végetértével több megyében, pl. Árvában is végeztek nemesi

vizsgálatot a 18. század első felében. Átfogó nemességi vizsgálatokra Magyarországon III. Károly császár,

majd leánya, Mária Terézia rendelete alapján került sor az egyes vármegyékben (1725, 1732, 1755), hogy

kiszűrjék a nemesi jogokkal visszaélő egyéneket.

A Magyar Királyi Helytartótanácsban 1783-ban külön osztály jött létre a megtámadott/vitás nemességi

igazolások felülvizsgálására.

A nemesi osztály devalválódása utoljára a Horthy kormányzósága alatt következett be. Az 1920. évi I. tc.

értelmében a kormányzó nemességet nem adományozhatott. Ekkortól a belügyminiszter volt az országos

nemesi főméltóság. A nemesség igazolásáért a belügyminisztériumhoz lehetett folyamodni, mire az kikérte

az Országos Levéltár véleményét nemességigazoló bizonyítványt adott ki. Az igazolások ügyében az

Igazolási Osztály volt illetékes. 1933-tól az Anyakönyvi Utasítás 57. paragrafusa értelmében (33.607/1933.

BM. sz. rendelet) a magyar állami anyakönyvbe belföldi (magyar és székely) vagy külföldi nemesi vagy

főnemesi rangot, címet és előnevet kizárólag magyar királyi belügyminiszteri okirat alapján lehetett

bejegyezni. Ezért is szaporodtak meg ezután a belügyminisztériumi nemességigazolások. 1938 és 1944

között a hitleri Németország nyomására bevezetett magyarországi zsidótörvények értelmében

mindenkinek igazolnia kellett keresztény származását. Ennek hiánya igazságtalan megkülönböztetést vont

maga után. Sok család még ma is őrzi a korabeli anyakönyvi másolatokat, melyeket három nemzedékre

kellett visszamenőleg beszerezni.

Címeres levél feltalálási lehetőségei:

A Magyar Címerek Könyve Andrássy Gyula főszerkesztőségével, a teljesség igényével készült A-C ig 1913-

ban, de a folytatásba beleszólt az I. világháború és új kötet nem készült.

http://mek.oszk.hu/06900/06911/06911.pdf

MNLOL címeres adatbázisa csak a Levéltárba fellelt eredeti címeresleveleket mutatja be.

http://www.veml.hu/data/files/000350_07.pdf Laczlavik György.

http://adatbazisokonline.hu/adatbazis/cimereslevel-adatbazis Avar Anton.

OSZK adatbázisa részben a Magyar Címeres Könyv címereit részben a Kollegga-Tarsoly István és Nyulásziné

Straub Éva A Magyar Országos Levéltár címereslevelei adják http://keptar.oszk.hu/

A Wikipédián lévő címer határozó talán a legszélesebb:

https://hu.wikibooks.org/wiki/C%C3%ADmerhat%C3%A1roz%C3%B3/Abel_c%C3%ADmer

Borovszky Samu MAGYARORSZÁG VÁRMEGYÉI ÉS VÁROSAI . Minden megye végén foglalkozik a megye

nemeseivel és ezt a gyakorlatot követőí is követték.. http://mek.oszk.hu/09500/09536/html/

SIEBMACHER'S grosses und allgemeines WAPPENBUCH J. A „Siebmacher” előzménye a XVI–XVII. század

fordulóján élt polihisztor, grafikus, történet- és régiségbúvár tudós, Johann Ambrosius Siebmacher 1596-os első

kiadása után számos újabb, bővített változatban megjelent „Wappenbuch”-ja, az első és sokáig egyedüli, egész

kontinensre kiterjedő címereskönyv. A 19. század derekától új, tudományos feldolgozását és országok, régiók szerinti

kiadását szerkesztette és jelentette meg egy nürnbergi kiadó. Minden kötet részletgazdag címerrajzokat, valamint

szöveges leírásokat tartalmaz a címerrel rendelkező családokról. A heraldikai leírás mellett számos egyéb

családtörténeti, történelmi vonatkozású információt is találunk bennük, nem csak nemesi családok, hanem vallási és

oktatási intézmények (pl. apátságok, egyetemek), városok, polgári személyek címereit is. Időben a 12. századtól a 19.

század végéig tartalmaz adatokat. A monumentális kiadvány területileg Európa jelentős részét lefedi: az egykori

Szent Német-Római Birodalom tartományai mellett az Osztrák-Magyar Monarchia országait is benne találjuk.A

magyarországi részt Nagy Iván szerkesztette.

Az Arcanum Kft valószínűleg az egész világon egyedülállóan a 100 kötetből álló teljes sorozatból 96-ot tett közzé

(Négy kisebb kötetet sem sikerült egyelőre semmilyen forrásból beszerezni, valamint a rendelkezésre álló

példányokból esetenként egy-két oldal hiányozhat), kereshető hasonmás formájában, amely a páratlanul gazdag,

német nyelvű címereskönyv-sorozat sokrétű és együttes használatát teszi lehetővé. Az Európa-szerte gyakran

forgatott és ritkán föllelhető könyvritkaság, minden családkutató, történész, helytörténész, régész és

művészettörténész fontos segédeszköze. Terjedelem: 26 ezer oldal. DVD ára 40000.-Ft.

http://arcanum.hu/hu/product/SiebmacherWappenbuch/.

Áldásy Antal: A Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának címjegyzéke II. Címereslevelek 1200-1909.

Arcanum tudástárból előfizetéssel letölthető:

http://adtplus.arcanum.hu/hu/collection/Aldasy/

Kempelen Béla: Magyarország nemes családjai. Arcanum DVD IV.

Fehérpataki László. Magyar címeres emlékek, Arcanum DVD IV.

Nagy Iván: Magyar Magyarország családjai.

http://mek.oszk.hu/09300/09379/pdf/mo_csaladai_04.pdf

Központi Antikvárium árverésein 300000 -500000 Ft közötti árakon cserélnek gazdát a címeres

nemesílevelek. http://www.kozpontiantikvarium.hu/aukciok/

A nemesi előnevek és címek használata:

A nemesi előnév (praedicatum) Magyarországon a nemesi származásra utal. Eredetileg azt a földterületet

jelölte, amelyet a királynak tett valamely szolgálatért hűbér gyanánt kaptak. A későbbiek során az egyes

családi ágak elkülönítésére második előnévként a lakóhelyet is jelölhette, illetőleg a földterület

adományozása nélküli nemességet szerzők (armalista, vagy ún. „diplomás nemesek”) esetében kitalált

előnevek is előfordultak. Elméletileg akárhány előnevet használhattak, ez azonban mindig királyi

(kancelláriai) jóváhagyáshoz volt kötve. E szigorú rendelkezés hátterében az állt, hogy a nemességet

egészen 1848-ig, sőt bizonyos tekintetben (főrendiházi tagság) ezt követően is, kiváltságok illették meg. A

nemesi előnév csak apai ágon volt tovább vihető, de a leánygyermek még örökölte.

Az egy vagy több előnevet Magyarországon a nemes úr és családja vezetékneve előtt folyó szövegben

kisbetűvel kezdve, mai helyesírással [Helyesírás, Osiris, Bp., 2004, 167-169. o.] kell írni, például: rákóci és

felsővadászi II. Rákóczi Ferenc, nagybányai Horthy Miklós, udvardi és kossuthfalvi Kossuth Lajos. A bárók,

grófok, hercegek stb. esetében a nemesi előnevet a cím után használták, például: báró altorjai Apor Vilmos.

1940-ben a 280.932/1940 számú belügyminiszteri rendelet szabályozta a rangok, nevek sorrendjét:

„A tudori címet „dr." rövidítéssel kell bejegyezni.

Az előző bekezdésekben nem említett címet (pl. m. kir. kormányfőtanácsos), továbbá címzést (pl. úr, úrnő,

tekintetes, méltóságos, nemzetes), valamint nemzetségi vagy törzscsaládi származásra utalást (,de gen ere

. . ."; „ex família . . .") nem szabad bejegyezni.

A névvel kapcsolatos adatokat a következő sorrendben kell bejegyezni: 1. özvegy megjelölés nőknél

(„özv."), 2. tudori cím („dr."), 3. „vitéz" cím, 4. nemesi vagy főnemesi ranggal kapcsolatos cím (nemes, báró,

gróf, őrgróf, herceg; nemes, lófő, primőr), 5. nemesi előnév, 6. családi név, 7. utónév. (Példa: „öv. dr. vitéz

báró barátosi és pákéi Veress Károlyné dr. nemes hidegkúti Kovách-Tárnoky Ilona.") Ennek a §-nak

rendelkezéseit a külföldi nemesi vagy főnemesi előnév bejegyzése tekintetében is alkalmazni kell,”

Az a nemes, aki nemesi származását hetedíziglen igazolni tudta, megkapta az udvarképességet jelentő

királyi kamarás címet.

Az előnév eredete a középkorra tehető, és Európa sok országában általánossá vált. Német nyelvterületen a

von, Németalföldön a van, az újlatin nyelveket használók a da, de szócskát használták, de ugyanígy

megtalálható hasonló például a cseheknél és a lengyeleknél is. A kornak megfelelő latin nyelvű alakja a de

vagy az ex. Csak azok használhatták, akik számára feudális uralkodójuk azt az adományozással együtt

engedélyezte. Wikipédia

Magyarországon 69 éve tilos a nemesi előnevek használata. Az egyes címek és rangok megszüntetéséről

szóló 1947. évi IV. törvény a rendszerváltást követően többször megjárta az Alkotmánybíróságot, képviselői

indítvány született a hatályon kívül helyezése, de megsértésének szabálysértéssé nyilvánítása érdekében is.

„1947. évi IV. törvény egyes rangok és címek megszüntetéséről

1. § (1) A magyar nemesi és főnemesi rang (herceg, őrgróf, gróf, báró, nemes, primor, lófő) megszűnik. A

külföldi államfők által adományozott nemesi és főnemesi rangot jelző címek viselésére adott engedélyek,

illetőleg az ilyen engedélyek jellegével bíró törvényi rendelkezések hatályukat vesztik.

(2) Az "örökös főispán" cím megszűnik.

(3) Megszűnnek azok a rangjelző címek (méltóságok), amelyeket mint kitüntetéseket rendszeresítettek

(valóságos belső titkos tanácsos, titkos tanácsos, kormányfőtanácsos, kormánytanácsos stb.). Az ilyen

címekre (méltóságokra) vonatkozó adományozások hatályukat vesztik.

2. § (1) A közszolgálat körében rendszeresített állás címét közszolgálatban nem álló szemé lynek

adományozni a jövőben nem szabad. Ez a rendelkezés nem vonatkozik a külügyi szolgálatban, valamint a

tudományos és művészi életben rendszeresített, illetőleg szokásos címekre.

(2) Közszolgálatban nem álló személyt tiszteletbeli tisztviselővé kinevezni a jövőben nem szabad.

3. § (1) A jelen törvény 1. §-ában említett rangjelző címek, valamint a "vitéz" cím használata tilos.

(2) Nemesi előnévnek, nemesi címernek és jelvénynek vagy a nemesi nemzetiségi származásra utaló

kifejezésnek (de genere....) használata tilos.

(3) Tilos olyan címzést használni, amely a jelen törvénnyel megszüntetett rangra vagy rangjelző címre

(méltóságra) utal (főméltóságú, nagyméltóságú, kegyelmes, méltóságos, nagyságos, tekintetes, nemzetes

stb.).

(4) Tilos olyan címzést használni, amely a közszolgálat körében rendszeresített álláshoz fűződik, vagy

társadalmi megkülönböztetésre utal (főméltóságú, nagyméltóságú, kegyelmes, méltóságos, nagyságos,

tekintetes, nemzetes stb.).

(5) A (3), illetőleg a (4) bekezdés rendelkezése nem vonatkozik a nemzetközi érintkezésben szokásos

címzésekre, továbbá az egyházi személyek nem világi eredetű, hanem kizárólag egyházi természetű

címzéseire.

Új sor ebben az időállapotban 4. § A jelen törvény kihirdetésének napján lép hatályba; végrehajtásáról az

anyakönyvi ügyekért felelős miniszter gondoskodik.” http://www.jogiforum.hu/torvenytar/tv/1947/IV

Az névjog, névváltoztatás, címek és rangok használata tilalmának terjedelme vonatkozásában az

Alkotmánybíróság több határozatot hozott ezeket, terjedelműk miatt nem másolom le ezek:

az 58/2001. (XII. 7.) AB határozat http://www.fundamentum.hu/sites/default/files/01-4-13.pdf

1161/B/2008. AB határozat http://www.kozlonyok.hu/kozlonyok/Kozlonyok/1/PDF/2009/9.pdf

1947. évi IV. tv. 3. § (1)- (4) bek. alkotmányellenessége miatti megszüntetését elutasította.

A 988/B/2009. (X. 25.) AB határozat http://www.mkab.hu/letoltesek/abszemle_2012_01.pdf

Az állam – ha a saját név viselésének alkotmányos alapjogát biztosította – eldöntheti, hogy mit tekint az

egyes személyek nevének, és meghatározhatja a név megválasztásának, viselésének, megváltoztatásának

szabályait is. A nemesi előnevek és címek hivatalos viszonyokban való használatának tilalma ezért nem

alkotmányellenes. [Alkotmány 54. § (1) bek.; 1947. évi IV. tv. 3. § (1) és (2) bek.

2011,10.25-i AB határozata az indítvány elutasítása ellenére szükségesnek tartotta kiemelni: a vizsgált

törvény rendelkezéseiből kitűnik, hogy az, az egyes címek és rangok hivatalos viszonyokban való

használatának tilalmáról rendelkezik. A jogszabály azonban lex imperfecta, így tilalom betartása a

magánhasználatban, a magán­érintkezésben nem kényszeríthető ki. Mindebből az következik, hogy a

nemesi címeknek és rangoknak a privátszférában a mellőzése elvárt, de a használata nem tilalmazott, a

névhasználat a privátautonómia része, az államnak ellenőrző funkciója ebben a körben nincs. A

jogalkalmazó feladata, hogy esetről esetre eldöntse, hol húzódik a magánhasználat határa, milyen

helyzetekben van szó hivatalos használatról, illetőleg hogy egy adott névhasználat jogsértő-e.

Nesze semmi fogd meg jól tipikus esete, én döntőm el mikor, hol használom, s más ki követ dobna ezért

rám, nekem kell bizonyítania hogy nem jogsértően használta, s neki a jogsértést…hát!

file:///C:/Users/User/Downloads/09_Alkotmanybirosagi_hatarozat_a_nemesi_elonevek_es_cimek.pdf

Ha elakadunk a kutatásban, érdemes a MACSE levelező listáján segítséget kérni és a belépés az

Egyesületbe további információ forrása is rendelkezésre áll.

csaladtortenet <csaladtortenet@levlista.theka.hu>;

Népszámlálások-összeírások kutatása:

Ördög Ferenc tudós kutató, egyetemi tanár feldolgozta Zala megye összes települését - 1745-1771 közötti

időszakban többek között - összeírásait (Ördög Ferenc: Zala megye népesség-összeírásai és

egyházlátogatási jegyzőkönyvei (1475-1771) I-V. kötet, Budapest-Zalaegerszeg, 1992). Az összeírások közül

DVD-n megjelent az 1715-évi országos összeírás (ARCANUM Kiadó, Budapest, 1994).

Helytörténeti könyvek - kiadványok kutatása:

Sok település helytörténete szakszerűen és alaposan feldolgozásra került. Ilyen például Simontornya (Kiss

István, Simontornya krónikája, Simontornya, 1938). Számos olyan adat is fellelhető ezekben a helytörténeti

forrásokban, melyek az anyakönyvben nem szerepelnek, és a családra, keresett személyre vonatkoznak.

Címtárak kutatása:

Magyarország tiszti cím- és névtára

http://www.catastrum.hu/index.php/hu/2015-01-14-07-11-31/tiszti-c%C3%ADmt%C3%A1r

A központi államigazgatás tisztségviselői a dualizmus korában:...

http://library.hungaricana.hu/hu/view/MolDigiLib_ForSegedl_01_2/?pg=6&layout=s

Szakmai tárak – céhek:

Magyar könyvkereskedők évkönyve - Úf. 1. kötet. (1930.)

http://epa.oszk.hu/02500/02548/00006/pdf/EPA02548_magyar_konyvkereskedok_evkonyve_1930_001-

030.pdf

Gyászjelentések kutatása:

Az anyakönyvek mellett a legnagyobb adatforrás a több évszázadon keresztül a kezdetben kézzel majd a

könyvnyomtatás elterjedésével szinte azonnal megjelenő nyomtatott gyászjelentések formai és tartami,

néha a divatot is tükröző fejlődésre a családkutató számára aranybánya. Míg az 1820-30 évekig a tartalon

az elhunyt és a gyászoló személyes viszonyát, életük részleteit is tartalmazó gyászjelentések is nagy

számmal készültek a gyászoló rokonság felsorolása nélkül. Nem vonható éles határvonal miután az elhunyt

címeinek és a rokonság névszerinti felsorolása fontosabb lett az elhunyt érdemeinek részletezésénél

segítve a családkutatót a családi kapcsolatok és a nevek pontosabb követésében, mivel a család

általhasznált névforma a korábban az anyakönyvekbe sűrűn tapasztalható névelírásokat is javíthatóvá teszi.

az Országos Széchenyi könyvtár országos gyászjelentés gyűjteménye itt érhető el.:

https://www.familysearch.org/search/image/index#uri=https%3A//api.familysearch.org/records/collectio

n/1542666/waypoints

További keresési lehetőség honlapon: www.familysearch.org

A Székely Nemzeti Múzeum gyászjelentés gyűjteménye több mint 8000 gyászjelentést tartalmaz az 1763-

1940. évek között hatalmas bár hiányos adathalmaz, de névre digitálisan kutatható forrásai anyakönyvei és

irodalmai az ERDÉLYI GENEOLOGIAI TÁRSASÁG. http://erdelygen.uw.hu/forrasok.php oldalán érhető el. Ezt

kiegészíthetné a Kolozsvári Állami Levéltár szintén nagyméretű gyászjelentés gyűjteménye és a Teleki Téka

gyászjelentés gyűjteménye sajnos e két utóbbi digitális feldolgozása még várat magára.

Külföldi kutatás:

Szlovákiában az anyakönyvek filmezve vannak a megyei levéltárakban, de itt, az egyháztól is le lehet kérni,

valamint az egyház honlapjára már sok anyakönyvet feltöltöttek:

https://www.familysearch.org/search/image/index#uri=https%3A//api.familysearch.org/records/collectio

n/1554443/waypoints

Ukrajnában az állami anyakönyveket a második világháború után begyűjtötték, ami a beregszászi

levéltárban van, az iratokat nemrég rendezték, rendbe rakták, kutatható, és elkezdték feldolgozni is

https://www.familysearch.org/search/collection/show#uri=http://www.familysearch.org/searchapi/search

/collection/1771086

Romániában az egyházi anyakönyveket 1945 után begyűjtötték a megyei levéltárakba, az idők során sok

megsemmisült. 1944-1948 között a görög katolikus templomokat az ortodox egyház elvette, a papokat

megölték, vagy elüldözték, az iratokat, anyakönyveket elégették. Az európai uniós csatlakozás miatt

nyitniuk kellett, így már szabad kutatni, pénzért fotózni is. Az állami anyakönyveket 10 évnél régebbit lehet

kutatni. Az Erdélyi Genealógiai Társaság elkezdte digitalizálni az egyházi anyakönyveket, családkönyveket,

egyéb iratokat.

A bukovinai székelyek a második világháború idején a lovas kocsi bakjába szegelve hozták át

Magyarországra az anyakönyveket, ezek dunántúli településeken, a plébániákon találhatóak meg.

Délvidéken a balkáni háború sok dolgot elpusztított, az itt volt egyházak anyakönyveiről kevés információ

van. Másodpéldányt a kalocsai főegyházmegye őriz. Már nekik is van adatbázisuk, ami fizetős.

http://archivum.asztrik.hu/

Szlovéniában is elkezdték az anyakönyvek fotózását

https://www.familysearch.org/search/image/index#uri=https%3A//api.familysearch.org/records/collectio

n/1491143/waypoints

A két világháború kutatása:

Az első világháborús legénységi aktákat az 1970-es években bezúzták, nagyon kevés irattári anyag maradt

meg. A bécsi hadilevéltár illetve a hadtörténeti intézet és múzeum levéltára

http://www.militaria.hu/hun/rlglap.php?rlgazon=14 rendelkezik bizonyos iratokkal, pl. veszteségi lista,

kitüntetésre felterjesztettek, és egyéb iratokkal.

Maradtak fenn régiségnek mondható könyvek, pl. A magyar huszár, A magyar tüzér, A magyar gyalogság, A

magyar katona - századunk legszebb magyar csatái, Magyar frontharcos mozgalom, stb. amelyekben első

világháborús katonák ezrei vannak életrajzzal, a végén fotóalbummal.

A bécsi irodának lehet írni a második világháborús hozzátartozókkal kapcsolatban, tudni kell hozzá a

keresett személy pontos születési adatait, szülei nevét, és milyen utolsó információ van róla? Netes kereső:

www.hadifogoly.hu

A Magyar Távirati Iroda archívumai:

http://archiv1920-1944.mti.hu/Pages/PDFSearch.aspx

http://archiv1945-1949.mti.hu/Pages/PDFSearch.aspx

http://archiv1956.mti.hu/Pages/PDFSearch.aspx

http://rendszervaltas.mti.hu/Pages/Default.aspx

Petőfi Irodalmi Múzeum: www.pim.hu

Amerikába kivándoroltak: A hajónaplók alapján készült adatbázis. www.ellisisland.org

Amerikai családkutató adatbázisok http://www.rootsweb.ancestry.com/

Szepesi Imre adatbázisa, feldolgozta Hajdúböszörmény református anyakönyvét, szint teljesen, de érdemes

ellenőrizni az adatokat

http://kerszoft.hu/szepesi/csalad/csalad_index.htm

http://wc.rootsweb.ancestry.com/cgibin/igm.cgi?op=SHOW&db=szepesi&surname=Szepesi%2C+Ferenc

Nick Gombash adatbázisa, házassági anyakönyvek településenként.

www.hungaryexchange.com/

Telefonkönyvek:

www.zabasearch.com

www.whitepage.com

Szlovák adatbázisok:

Cisarik honlapja http://www.cisarik.com/BROWN-PAGES-01.htm

szlovák temetői adatbázis www.cemetery.sk

szlovák telefonkönyv www.zoznam.sk

Segédletek itthoni kutatáshoz:

A megyei levéltárak őriznek különféle iratokat, melyeket az anyakönyvek mellett érdemes kutatni, például

összeírások, tanácsi, községi iratok, alispáni iratok, gyámhivatali íratok,stb.

Levéltári kiadványok digitalizált anyaga:

http://archivportal.arcanum.hu/mltk/opt/a100322.htm?v=pdf&a=start_mltk

Múzeumi kiadványok:

http://muzeum.arcanum.hu/kiadvanyok/opt/a110625.htm?v=pdf&a=start_f

Fővárosi levéltár adatbázisa

http://archivportal.arcanum.hu/kozos/opt/a090522.htm?v=pdf&a=start

Szabolcs vármegye urbáriumai 1772-ből, pdf-ben

http://www.szabarchiv.hu/drupal/urbarium_nezet

Az arcanum és az országos levéltár adatbázisai: Aarcanum. DVD-k, Országos levéltár adatbázisa, összeírások

arcanum.hu/oszk Széchenyi könyvtár kézirattára

A Hajdú-Bihar megyei levéltár adatbázisai:

http://hbml.archivportal.hu/kateg-34-1-segedletek.html

A magyar országos levéltár adatbázisai:

1715-ös összeírás http://193.224.149.7/adatbazisokol/adatbazis/2

1720-as összeírás: http://193.224.149.7/adatbazisokol/adatbazis/52,

Címeresadatbázis http://adatbazisokonline.hu/adatbazis/cimereslevel-adatbazis

OSzK KÉPTÁR http://keptar.oszk.hu/

Címerhatározó https://hu.wikibooks.org/wiki/C%C3%ADmerhat%C3%A1roz%C3%B3

Helységnévtárak: ha keresünk egy települést, hogy hova tartozott 1895. előtt, akkor itt lehet megnézni:

http://konyvtar.ksh.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=32&Itemid=67

ezekből az 1888-as az egyik legrészletesebb. Az évszámra kell kattintani, onnan a betűrendszerinti

helységnévmutatóra, ott kikeresni a települést, és arra kattintani, aztán betöltődik az oldal, ahol a leírás

van.

Petri Mór: Szilágy vármegye monográfiája:

http://mek.niif.hu/04700/04750/html/index.htm

Magyar családkutató adatbázis, fórum családnevenként www.radixindex.com

A Nagy Iván letölthető PDF-ben a Széchenyi Könyvtár elektronikus könyvtárából (www.mek.oszk.hu),

innen:

http://mek.oszk.hu/09300/09379/pdf/index.html

Révai nagy lexikon összes, szintén a mek-ről letölthető:

http://mek.niif.hu/06700/06758/pdf/index.html

CD-, illetve DVD-n megvásárolható az arcanum kft által digitalizált adatbázisok (Kempelen, Siebmacher,

Borovszky, Turul, Térképtárak, lexikonok, stb.):

http://arcanum.hu/kiadvanyok/kiadv.html

További könyvek:

Magyarország címeres könyve http://mek.oszk.hu/06900/06911/06911.pdf

A magyar országos levéltár digitális könyvtára

http://mol.arcanum.hu/digilib/opt/a101002.htm?v=pdf&a=start

Az összegyüjtött adatok rendezése a családfa elkészítése:

A család kutatása során a célkitűzésnek megfelelő adatok begyűjtése a családfakészítésben éri el

eredményét. Sok korábbi kézzel rajzolt családfát lelhetünk fel a családi adattárakban, vagy akár a családi

biblia üres oldalain, de a létszám az idő kútjának mimnél mélyebbre hatolásával hatványozottan nő nem

nélkülözhetjük a számitógépes családfa készítő programokat két és háromdimenziós formáját. Magam

részéről a Family Tree Maker 2014 programot használom s bizony még ebben sem könnyű a nemesi előnév

elhelyezése, lévén angolszász programként készült.

Sok más program található az interneten, így mindenki kiválaszthatja azt, amelyik céljainak a legjobban

megfelel.

Jó kutatást, sok szerencsét kívánok mindenkinek, aki családfájába vágja fejszéjét s rendelet ide rendelet

oda, a teljes magyar nevemmel mit őseim szereztek s 564 év alatt tisztán megőriztek elköszönök abban a

reményben, hogy családom története sok-sok különböző nemzetiségű tagjának élete, megélt történetei

érdeklődésre alkalmasak, s új információt nyújtanak emberségből s választ adnak a ma problémáinak

megoldásához!

Budapest 2016.01.15 magyarcsesztvei Miske Miklós Kálmán.