janikovszky eva szalmalang

113
7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 1/113 Szecskó Tamás rajzaival 1960 Janikovszky Éva Szalmaláng  ELSŐ FEJEZET Vera olyan erővel nyomta a csengőt, mintha minden elkeseredésének ezzel a fülsértő, sikongó berregéssel akarna hangot adni. Még akkor sem hagyta abba, mikor Panna ijedt arca megjelent az ajtónyílásban.  – Mi történt?  – Elment. Erre a kurta szóra abbamaradt a csengetés, csak vibráló visszhangja reszketett tovább a csöndben, akár egy nagy sírás utáni hüppögés.  – Beszéltél vele? Vera nagy lélegzetet vett; úgy tetszett, mindjárt belefog és elmesél mindent, de aztán meggondolta magát.  – Nem tudom így elmondani. Nem szeretem ezt a lépcsőházat. Tudod, aztán mindig úgy fogok rá emlékezni, hogy itt mondtam el neked. Inkább gyere le. Panna tanácstalanul nézett a konyha felé.  – Nem jönnél be? Csak nagymama van itthon … De Vera makacsul rázta a fejét.  – Értsd meg, hogy csak lent tudom elmesélni, nem is az utcán, hanem kint a téren …  Panna megértette, és pár perc múlva a két lány már kifordult a Bolyai utcai bérház kapuján.  A sarokig némán baktattak egymás mellett, aztán Panna belekarolt barátnőjébe:   – Na, mondd! Mégsem akarta, hogy Vera sürgetésnek vegye, ezért gyorsan hozzátette:  – Nézd, milyen gyönyörű az ég, csupa lila meg sárga… – gyorsan a másikra pillantott.  – Mi van hát veled? Vera nem válaszolt. Mintha nem is hallotta volna. Aztán kicsit dünnyögő, éneklő hangon szavalni kezdett, csak úgy magának: Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon, Eltévedezni némely szavadon … Panna mindig zavarba jött ezektől a váratlan, orvul nekiszegezett verssoroktól. Vera annyi verset tud, hogy azt igazán képtelenség fejben tartani.. Ez is milyen szép vers, de ki írhatta? Vera sose bocsátja meg, ha nem tudja folytatni. Meglehet, hogy nem is mesél semmit, hanem sarkon fordul és itt hagyja.  – Figyelsz? – Vera hangja inkább se gélykérő, nyoma sincs benne a megszokott, hetyke fensőbbségnek. Már kint járnak a Dugonics téren, a hársfák alatt. A vers most úgy dalol, mint a kora nyári este zenekísérete. 

Upload: m

Post on 04-Mar-2016

22 views

Category:

Documents


3 download

DESCRIPTION

regeny

TRANSCRIPT

Page 1: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 1/113

Szecskó Tamás rajzaival1960 

Janikovszky Éva

Szalmaláng 

ELSŐ FEJEZET 

Vera olyan erővel nyomta a csengőt, mintha minden elkeseredésének ezzel a fülsértő,sikongó berregéssel akarna hangot adni.

Még akkor sem hagyta abba, mikor Panna ijedt arca megjelent az ajtónyílásban. – Mi történt? – Elment.

Erre a kurta szóra abbamaradt a csengetés, csak vibráló visszhangja reszketett továbba csöndben, akár egy nagy sírás utáni hüppögés. – Beszéltél vele?Vera nagy lélegzetet vett; úgy tetszett, mindjárt belefog és elmesél mindent, de aztán

meggondolta magát. – Nem tudom így elmondani. Nem szeretem ezt a lépcsőházat. Tudod, aztán mindig

úgy fogok rá emlékezni, hogy itt mondtam el neked. Inkább gyere le.Panna tanácstalanul nézett a konyha felé.

 – Nem jönnél be? Csak nagymama van itthon … De Vera makacsul rázta a fejét.

 – Értsd meg, hogy csak lent tudom elmesélni, nem is az utcán, hanem kint a téren …  

Panna megértette, és pár perc múlva a két lány már kifordult a Bolyai utcai bérházkapuján. A sarokig némán baktattak egymás mellett, aztán Panna belekarolt barátnőjébe:  – Na, mondd!Mégsem akarta, hogy Vera sürgetésnek vegye, ezért gyorsan hozzátette:

 – Nézd, milyen gyönyörű az ég, csupa lila meg sárga… – gyorsan a másikra pillantott. – Mi van hát veled?

Vera nem válaszolt. Mintha nem is hallotta volna. Aztán kicsit dünnyögő, éneklőhangon szavalni kezdett, csak úgy magának: 

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,Eltévedezni némely szavadon … Panna mindig zavarba jött ezektől a váratlan, orvul nekiszegezett verssoroktól. Vera

annyi verset tud, hogy azt igazán képtelenség fejben tartani.. Ez is milyen szép vers, de kiírhatta? Vera sose bocsátja meg, ha nem tudja folytatni. Meglehet, hogy nem is mesélsemmit, hanem sarkon fordul és itt hagyja.

 – Figyelsz? – Vera hangja inkább segélykérő, nyoma sincs benne a megszokott,hetyke fensőbbségnek. 

Már kint járnak a Dugonics téren, a hársfák alatt. A vers most úgy dalol, mint a koranyári este zenekísérete. 

Page 2: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 2/113

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.Ha balgaság, ha tévedés, legyen,Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!

Panna szinte megbűvölten nézte barátnőjét. 

 – Csodálatos…  – Persze hogy csodálatos – Vera hangja most már sokkal tárgyilagosabban csengett.

 – Minden szép vers csodálatos.Panna szorongása újraéledt. Mindjárt megkérdezi, hogy ki írta, és ő nem fogja tudni.

Este megkeresi, biz' isten átnéz minden verseskönyvet, egyikben csak megtalálja…   – Leülünk? – kérdezte gyorsan, hogy más irányt adjon a beszélgetésnek. – Nem, most sétálni kell – Vera mindig pontosan tudta, hogy éppen mit kell csinálni. – 

Emlékszel, milyen tébolyodottan bolyongott a városban Dido, mikor megtudta, hogy Aeneas elutazott? Ő sem ült le egy padra pletykázni. 

 – Tényleg! – Panna őszintén elcsodálkozott. – Tényleg nem ült le. – És mi sem ülünk le – folytatta Dido késői sorstársa –, mert én egész életemben

emlékezni fogok erre az estére, és már előre elhatároztam, úgy kell rá emlékeznem, hogykörbe sétálunk itt és sötétedik, és illatoznak a hársak. Mondd, miért van az, hogy aboldogtalanság mindig maradandóbb emlék, mint a boldogság?

 – Talán, mert boldog csak egyféleképpen lehet az ember, legföljebb jobban vagykevésbé, de boldogtalanság annyiféle van … 

Vera gyanakodva nézett barátnőjére.  – Ezt nem valami könyvben olvastad? – De igen. Valahogy így kezdődik a Karenina Anna. Anyu olvassa, és a múltkor én is

belenéztem. És mindjárt arra gondoltam, hogy el fogom majd mondani neked… – tettehozzá becsületesen.

 – Milyen furcsa. Nem gondoltál még arra, hogy minden okos dolgot végiggondoltak,

kimondták, és leírtak már előttünk? Talán az érzésekkel is így van valahogy. Itt van ez aDido is, mindjárt ő jutott eszembe, de gondold csak el, hányan lehettek még, akikugyanezt érezték, mint én most… 

De Panna nem hajlott a filozofálásra. – Nagyon szeretném már tudni végre, hogy te mit érzel. Legkésőbb nyolcra otthon kell

lennem. Beszéltél vele? – Beszéltem. De ne szólj közbe, elmondom az egészet. Tegnap este tudtam meg

apától, hogy Iharos ma elutazik.Panna titokban az órájára nézett: fél nyolc! Hiába, közbe kell szólnia.

 – Verocskám, ne haragudj, de ezt már tudom. És azt is, hogy apukád megkérdezte, mibajod, mire te kicsit elmondtad neki, és azt is tudom, hogy erre kinevetett, és azt is, hogy

egész éjjel bőgtél, és azt is, hogy reggel felhívtad Iharost a színházban, és ő beleegyezettabba, hogy találkozzatok délután. Még azt is tudom, hogy a kockás szoknyádat akartadfelvenni a fehér pulóverrel, de úgy látszik, meggondoltad magad, mert a kék ruha vanrajtad. Szóval itt folytasd.

 – Helyes, itt folytatom – Vera egy pillanatig tűnődve nézett maga elé. – Talán éppen ezvolt a baj, hogy a kék ruhámat vettem fel. A szoknyában sokkal csinosabb vagyok éssokkal felnőttesebb. Ez olyan kislányos ruha, olyan tiszta és megható. Nem? 

Panna tárgyilagosan végigmérte barátnőjét. 

Page 3: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 3/113

Page 4: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 4/113

Solvejg, aki pontosan emlékezett minden szóra, szeretett volna helyesbíteni. Iharos Ádám ugyanis azt mondta: „Nicsak, nicsak, a kis Palócz Vera!” De hiába emlékezettSolvejg olyan pontosan mindenre, ha egyszer nem kapott szót.

 – … Gondold el, Ancsurka, ott álltunk ketten, egyedül, Iharos meg én, és fogta akezem … 

 – És te? – „Jó napot, Ádám” – mondtam nagyon elfogulatlanul. Kicsit felhúzta a szemöldökét,tudod, éppen olyan arcot vágott, mint azon a képen, ott a korzón, mintha azt mondaná,hogy: ejha! Csak éppen nem füttyentett hozzá. És azonnal elengedte a kezem. De lehet,hogy csak azért, mert jöttek. „Van öt perce számomra?” – kérdeztem egészen felnőttesen.„A maga számára? Hogyne volna! – mondta ő. – Üljünk talán be a Hungáriába, úgyis ottvan dolgom.” 

Panni füle már égett az izgalomtól. – És beültél? – Igen. Nem is a teraszra, hanem be, a kávéházba. – Nem látott senki? – De. A Petrik Maca meg a Halász, az a szeplős negyedikes.  – Jaj, Verocska, ez olyan csodálatos! Csak veled történhet ilyesmi, hogy Iharossal

beülsz egy kávéházba! De mit mondtál neki? Szent ég, én a helyedben biztosan egy szótsem tudtam volna kinyögni… 

 – Hogy mit mondtam? Ezt már nem tudom pontosan, ő kért egy duplát, erre én iskértem egy duplát. Képzelheted, mit izgultam, hogy mennyibe kerülhet, csak öt forintomvolt! Ő cukor nélkül itta, nekem odakínálta a cukrot, de mondtam, hogy köszönöm, éncsak keserűen szeretem. Panna elképedve bámult barátnőjére. 

 – És megittad keserűen?  – Meg én. Nagyon jó volt, ezentúl csak keserűen fogom inni.  – Óriási! Aztán? –  Aztán mindenféléről beszélgettünk, de igazán mindenről, azt mondta, hogy nagylány

lettem, mióta utoljára látott, és hogy apa irigy, hogy engem így elrejt a barátai elől. Éshogy nagyon csinos vagyok… Persze aztán megkérdezte, hogy végül is miért akartamvele találkozni.

 – Hűha!  – Olyan szépen nézett rám… összeszedtem minden bátorságomat, és azt mondtam,

hogy ezt a saját szavaimmal nehezen tudnám kifejezni, és elkezdtem Solvejget idézni: 

Üzentél értem, Helga hozta meg,s üzent a szél is és a fellegek… 

 – És?

Vera most újra összeütközésbe került azzal a belső Solvejggel, aki olyan kínospontossággal emlékezett mindenre. Így arra is, hogy Iharos azt kérdezte roppant bután:„Helga? Milyen Helga?” 

Vera azonban nem akart erre emlékezni. Nyugodtan folytatta: –  Azt hiszem, nagyon tetszett neki… De erről aztán nem is esett több szó – kis időre

zavartan elhallgatott. – Tudod, ő mégsem a Peer Gyntöt játssza nyáron, hanem aSzentivánéii álmot… 

Page 5: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 5/113

 – Nekünk megvan otthon, majd odaadom – szólt közbe készségesen Panna, de mintkiderült, nagyon rosszul tette.

 – Nem kell! – kiáltotta Vera szinte sírva. – Nem kell. tartsd meg magadnak!Panna megrémült a sötét és szenvedélyes hangtól.

 – Verocskám, mi baj van? Mondd hát el, hiszen amit eddig meséltél, az csupa jó! Örült

neked, azt mondta, hogy csinos vagy… és biztosan még mást is mondott…  A kérdés célba talált, Vera szája körül már valami mosolyféle bujkált – Igen, mást is. Azt mondta, hogy olyan vagyok, mint egy kis lángocska…  – Mint egy kis micsoda? – Lángocska! Erről nekem mindjárt eszembe jutott egy Tóth Árpád-vers a kis

gyufalángról, amely tűzvészt akar csinálni, és meg is mondtam neki, hogy én is ilyenlángocska vagyok… – Vera elhallgatott

Eszébe jutott, hogy az imádott Iharos erre azt felelte, hogy sajnos, nincs biztosítvatűzkár ellen… No de ez lényegtelen! 

 – … És később azt is mondtam, hogy „én nem tudom, mi ez, de jó nagyon:..”  – Én se tudom, hogy mi ez – vallotta be végre Panna –, már az előbb is meg akartam

tőled kérdezni, de nem mertem. Ki írta? – Juhász Gyula. Nem mondtam tovább, de hát Iharos biztosan ismer minden verset.

És tudod, mit mondott rá? – Hogy ő is nagyon szeret téged…  – Nem. Két ujjal felemelte az állam, a szemembe nézett, és azt mondta: „Csacsi

kislány.”  – Ez is valami idézet? – kérdezte ártatlanul Panna. – Nem, ez annyi, mint szamár… csak tetszetősebb fogalmazásban … – Verából kitört

a sírás. Bizony, ezen nem volt már mit szépíteni.Panna tanácstalanul toporgott ennyi fájdalom láttán. Valami vigasztalót kellene most

mondania. Milyen kiállhatatlan ez az Iharos! Ahelyett, hogy boldog lenne…  – Verocskám, ne sírj, biztosan nem úgy gondolta, nem akart bántani… Biztosan csak

úgy kedveskedve mondta. – Persze hogy nem – hüppögte Vera –, azt hitte, hogy én éppolyan buta liba vagyok,

mint a többi, aki levelet ír neki, meg kivágja a fényképét a lapból… Pedig te igazán tudod,hogy én nem úgy rajongtam érte, mint a Horváth Juci meg a Patkós. Én azóta szeretem,mióta a Bánk bánt játszotta télen, és mikor apa bemutatott neki, még jobbanmegszerettem, mert olyan okos és kedves volt mindig. De azt is tudtam, hogy én egy kissenki vagyok, és előbb méltó akartam lenni hozzá… addig eszembe se jutott, hogybeszéljek az érzéseimről. Te tudod, hogy megtanultam minden szerepét, és elolvastam aSztanyiszlavszkijt, hogy megértsem őt, és tudjon velem beszélgetni, ha egyszer sor kerülrá, és úgy készültem erre a találkozásra, mint más az érettségire, és akkor azt kapom,hogy „csacsi kislány”! 

 – Semmi mást nem mondott? – Azt is mondta, becsületbeli kötelessége volna, hogy figyelmeztesse apát, de ő nem

teszi… Nem teszi, mert én olyan furcsa kislány vagyok, olyan lángocska… És ő tudja,hogy ha felnövök, hálás leszek neki, amiért nem gyulladt meg… Aztán megcsókolta akezem.

 – No, látod! – diadalmaskodott Panna. – Szerinted ez se jelent semmit? Világos ügy,barátnőm: Iharos becsületes férfi, aki nem akar kalandokba bocsátkozni veled, mert ennéltöbbre tart, hanem megvárja, amíg felnősz … 

Page 6: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 6/113

 – És akkor? – ez úgy hangzott, mint egy segélykiáltás. – …és akkor feleségül fog venni! – vágta ki Panna nem sok meggyőződéssel.  – Ancsurka, te drága!Vera derékon kapta barátnőjét, s eszeveszett iramban megforgatta. 

 – Énekelj! Tralla-lalala … 

 – Szuszogni se tudok … Hagyd már abba … Ez a bolondos keringőzés olyan mulatságos volt, hogy szinte a könnyük potyogott anevetéstől, mikor az egyetem előtt kiperdültek a hársfák árnyékából.  

 – Most aztán futás hazáig! – rémüldözött Panna, ahogy az órájára pillantott. – Mindjártfél kilenc!

 – Várj még! – Vera barátnője karjába kapaszkodott. – A legrémesebbet még nemmondtam … 

De Pannát már nem lehetett visszatartani. – Szaladjunk, és úgy mondd! – Szóval – lihegte Vera –, elutazott… Ma este… Jövőre nem jön vissza, mert Pestre

szerződött… És sose fogom látni. Most viszi a vonat, és eszébe se jutok…   – Csa-csi kislány, csa-csi kislány! – énekelte Panna, és már el is tűnt a Bolyai utcai

bérház kapujában.Vera pedig – még lihegve a futástól – megállt a ház előtt, és hátát egy keshedt

akácfának vetve, azon gondolkozott, vajon boldog-e vagy boldogtalan. Szeméből lassan,szinte észrevétlenül buggyantak ki a könnyek.

 Az állomás felől elnyújtott vonatfüttyöt hozott a szél.  – Panna! – kiáltotta, s már rohant is fölfelé a szűk lépcsőházban. – Várj! Add ide a

Szentivánéji álmot! 

MÁSODIK FEJEZET

 – Halló, itt Néplap!Palócz Márton hangja rekedtes volt a sok cigarettától, és homlokán mély barázdákat

szántott az a makacs, függőleges redő, melyet Vera kiskorában „szerkesztőségi ráncnak”nevezett el.

 – Tessék, parancsoljon. – Tudomásom szerint elutazott… Tessék talán az állomást…  – Nem, kérem, jövőre nem jön vissza, Pestre szerződött a Modern Színpadhoz.   – Hogy miért tűrjük? – Palócz szemöldöke magasba szökkent a csodálkozástól. – De hát, engedelmével, miért kellene tiltakoznunk? … Ahá, értem…  –  A vidéki magyar kultúra ügye … szándékos elsorvasztás … rablógazdálkodás … No

csak, mi még? … Bűnös centralizáció… A város társadalma tiltakozik az effajtaönkényeskedések ellen … 

 – Persze hogy jegyzem. Szabad a kedves nevét? Márer Jenőné. Címe?… Bocsásson  meg, de anélkül nem adhatok hitelt az ön szavainak. Hogy meg fogjuk-e írni?Természetesen … Nem, drága asszonyom, „nyílt tér” formájában. „Alulírott Márer Jenőné,Pusztai u. 32. szám alatti lakos, tiltakozom Iharos Ádám színművész Budapestre valószerződtetése ellen…” 

 – Éretlen tacskó vagyok? Bár az volnék, asszonyom… Nem folytathatta, mert a másikoldalon lecsapták a kagylót.

Éretlen tacskó… A széles mosoly megszépítette a kemény vonású arcot, a mélyenárkolt sötét szemet. Palócz Márton nem volt sem szép, sem fiatal. Túl volt már az ötvenen,

Page 7: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 7/113

s szerkesztőségekben eltöltött huszonöt esztendő állt mögötte. Huszonöt év vidékilapoknál! Szinte nincs az országnak olyan csücske, ahol ne újságíróskodott volna. Csakegy nem sikerült: feljutni Pestre.

 Az ifjúkori versek, drámák, novellák lassan a papírkosárba kerültek, a fiatal újságírómegkopott, s belenyugodott a változhatatlanba. Nem lesz író. Istenem, hány ember van,

aki nem író! 

 A legjobb úton haladt, hogy egyike legyen a vidéki kávéházak agglegény-törzsvendégeinek, akikről csak a pincér tudja, hogy a világos zsemlét szeretik, és kétcukorral isszák a kávét, amikor harmincöt éves korában váratlanul megnősült. Ragyogóanszép, húszéves lányt vett feleségül. Tizenöt év korkülönbség nem csekélység, ezenazonban senki sem botránkozott meg. Azon viszont annál inkább, hogy újságíró létére egynyomdászlánnyal kötött házasságot, mégpedig éppen Marton Líviával, akinek apjaveszedelmes vörös hírében állott.

Egy újságíró, mint afféle bohém szerzet, sok mindent megengedhet magának, amiértmás tisztes polgárt megszólnának. Udvarolhat színésznőknek, cukrászkisasszonyoknak,kocsmárosnéknak, feleségül vehet egy kikapós özvegyet vagy egy hírhedt primadonnát  – mindenki rendben levőnek találja az ügyet. De egy nyomdászlányt! 

Palócz Mártonon nem lehetett segíteni, maga alatt vágta a fát. Meg is lett azeredménye. Mire a kis Vera megszületett, apja már egy büntetőszázadban ásta az árkot,valahol Voronyezs környékén.

 A század fele odaveszett, de Palócz megúszta egy tífusszal, s 1945 nyarán csonttáaszottan, őszülő szakállal és gyérülő hajjal hazavánszorgott családjához.  

Lívia akkoriban a kommunista párt városi bizottságában dolgozott. Veronka kétévesvolt. Mikor Palócz pár hónap múlva megemlítette, hogy az egyik budapesti napilaphozhívják rovatvezetőnek, felesége olyan megütközve nézett rá, hogy többet szóba semhozta a dolgot. Itt maradt ő is a helyi lapnál, hiszen Lívia annyira ragaszkodott Szegedhez.Ma már eszébe sem jut, hogy másképp is alakulhatott volna az élete. Szereti ezt a várost.

Huszonöt éves újságíróskodását múltkoriban néhány üveg pezsgővel ünnepelte aszerkesztőség, amikor is a fiatal Pető Gábor a vidéki újságírók doyenjének nevezte őt, – ami magyarán azt jelenti, hogy bizony kevesen vannak, akik huszonöt év alatt semképesek egy fővárosi laphoz bejutni, – Palócz ekkor úgy érezte, hogy valamiféle ranghoz

 jutott. Csak akkor keseredett meg kicsit a szája, amikor Pető a következő hétenbejelentette, hogy Pestre készül, egy színházi hetilaphoz.

Éppen ma olvasta egy jól sikerült kritikáját. Így van ez: Pető Gabi huszonnyolc évesfejjel a pesti színházi világban ítélkezik elevenek és holtak felett, ő meg az ötvenegyévével a Délvidéki Néplap hírrovatát állítja össze… 

Mindjárt nekilát, csak ne volna olyan fáradt. Mióta Lívia elutazott anyomdászküldöttséggel erre a külföldi tanulmányútra, sehogy sem találja a helyét. Többetdolgozik, és kevesebbet végez.

 – Gizike! Gizikém, drága!Sovány, szemüveges, idősebb nő lépett a szobába. 

 – Egyetlen Gizikém, ugye, ad nekem egy csésze feketét?Gizike felkattintotta a villanykapcsolót, és közelebb lépett az íróasztalhoz.

 – Na, tessék! – mutatott a teli hamutartóra. – Legalább húsz cigarettát szívott megint.Én nem bánom, ha tönkreteszi magát, csak ne ígértem volna meg annak a drágaLíviának, hogy vigyázok a férjére!

Page 8: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 8/113

 – Gizikém, aranyom, nem kell újat főzni, csak melegítse meg, ami délutánról maradt,volt ott még egy jó pohárra való… 

 – Még hogy egy jó pohárra való! – Gizike összecsapta a kezét. – Nem volt több kétcsöppnél! Csak azért öntöttem ki, hogy elmoshassam az edényt. Úgyis tudom, hogyhúzzák az orrukat, ha felmelegítem. Szerkesztőségi titkárnő… vénségemre trafikos és

eszpresszós lett belőlem.  A mondat végére a bevágódó ajtó tett pontot. Egy percnyi feszült csend, aztánfelhangzott odaát a kávédaráló meghitt nyekergése.

„Drága öreg angyal – Palócz gondolatban egy simogatást küldött Gizike után. – Amipedig a délutáni kávét illeti, úgy éljek, megitta …” 

Nagyot nyújtózott, és megpróbált rendet teremteni az íróasztalán heverő kézirathalmazközött, össze kellene állítani egy kis színházi hírrovatot, talán marad hely a holnapiszámban.

 – Ica, kérem!Ica, a szerkesztőség próbaidős gépírónője, aki csinosabb volt, semhogy szükségét

érezte volna a gépírás tökéletes elsajátításának, most borús arccal lépett a szobába.Palócz csak egy pillantást vetett a lányra és felsóhajtott:

 – Ha már helyesen írni nem tud, legalább mosolyogjon … De Ica, aki máskor szívesen vette Palócz kissé harapós humorát, most szótlanul ült le

a gép mellé, s kelletlenül kérdezte: – Hány példányban írjam? – Mindegy. Úgyis újra fogja gépelni. Színházi hírek. Két szóban, aláhúzva. Iharos

 Ádám – vessző – a – nagy betűkkel – Szegedi Nemzeti Színház fiatal művésze – vessző – a jövő évadra a – kis b-vel – budapesti – nagy betű – Modern Színpadhoz szerződött… 

 Az írógép egyenetlen kattogása abbamaradt, Ica egy tenyérnyi rózsaszínű zsebkendőtnyomogatott a szeméhez és szipogott.

 – Mi a baja? – Palócz hangjában több volt ugyan az ingerültség, mint a részvétteljesérdeklődés, Ica mégis kitárta a szívét.

 – Tetszik tudni, a mi házunkban lakott az Iharos… és mindig köszönt nekem, és olyankedvesen mosolygott, ha este találkoztunk a lépcsőházban… Mert anyám mosta az ingeit,és én vittem neki vissza… Egyszer színházjegyet is adott, és én csak az imént tud tammeg, hogy elutazott… Legalább elköszönt volna … 

 – Gizike! – üvöltött Palócz. – Amennyiben maga nem szerelmes Iharosba,szíveskedjék felváltani Icát. Istenemre, valamennyien megbolondultak!

Gizike szótlanul leült a gép mellé. – Folytatjuk, írja: „A hírek szerint Iharos Ádám a napokban házasságot köt Horváth

Beával, a Fővárosi Operettszínház szegedi származású szólótáncosnőjével.”   Az írógép úgy kattogott, mint a gépfegyver. Mikor a mondat végére ért az öreg

gépírónő, anélkül, hogy hátrafordult volna, megkérdezte: – Nem a szőnyeges Holczinger kisebbik lánya?  – Gizikém! Maga visszaállította szememben a női nem becsületét! Maga a boldog

arában nem a gyűlölt vetélytársnőt, hanem a szőnyeges Holczinger kisebbik lányát látja!Óriási, Gizike, köszönöm!

 – Ne tessék már velem bolondozni – morogta Gizike. – Szóval tényleg a kisebbikHolczinger-lány?

 – Az, az, édes angyalom, a legkisebbik Holczinger-lány… Gizike a homlokára tolta szemüvegét.

Page 9: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 9/113

 – Akkor jó partit csinál az a színész, mert az öreg Holczingernek van még egy-kétkeleti perzsája.

Palócznak a könnyei potyogtak a nevetéstől.  – Mit kell ezen nevetni? Nincs igazam? – méltatlankodott az öreg gépírónő. – 

Egyébként csinos kislány volt a Bea.

 –  Azt meghiszem. Szépségével csak együgyűsége kelhet versenyre. Iharos imádja abuta nőket. Még szerencse, hogy ez a szegény Ica nagyobb baj nélkül megúszta.   – Nem úszta meg – sietett a felvilágosítással Gizike. – Két pofont kapott a

vőlegényétől. Iharosnak pedig megmondta Feri, hogy vegyen nylon inget, azt magamoshatja … Jesszusom, a fekete!

Míg Gizike tőle szokatlan fürgeséggel átszaladt a másik szobába, Palócz feltárcsázta alakása számát. Senki sem vette fel a kagylót.

Fél kilenc múlt öt perccel, hol lehet ez a gyerek? – Gizike! Dobja a papírkosárba Iharost Horváth Beával együtt. Nem csinálunk színházi

híreket. Boldoguljon a tördelő, ahogy tud. Átnézem az MTI-anyagot és hazamegyek.Palócz már a lépcsőházban kihalászta zsebéből a lakáskulcsot, pedig máskor percekig

szokta keresgélni. Az előszobából nyíló kis ajtó hasadékán fény szivárog ki, a fogason ott virít a csíkos

kötöttkabát, a konyhaajtó előtt pedig ott bóbiskol a két piros szandál, egymás felé fordulóorral, mint két fázós katicabogár.

Vera itthon van.Palócz lehajol, s megigazítja az árva kis szandálokat; hadd álljanak egyenesen,

katonásan.Elaludt volna a gyerek? Ilyenkor még ébren szokott lenni. Egy pillanatig tétovázott a

csukott ajtó előtt, aztán óvatosan kitárta, hogy ne csikorogjon. Vera összekuporodva, kispárnáját magához szorítva aludt a díványon. Palócz

megigazította lánya takaróját, és a csöppnyi íróasztalhoz lépett, hogy eloltsa az égvefelejtett villanyt. Pillantása végigszaladt a szétszórt füzetek és papírlapok halmazán, majdmegakadt egy agyonfirkált irkalapon.

Egy pillanatra lehunyta a szemét, mintha időt akarna hagyni a betűknek: háthaeltűnnek. De nem. A kockás papíron ott virít most is, sűrű sorokban, összezsúfolva, talánszázszor is Iharos Ádám neve. Nem Márer Jenőné és nem Pálinkás Ica írta. Az ő Verája! 

Bent csöng a telefon, de Palócz nem mozdul. Iharos Ádám … Iharos Ádám … Iharos Ádám … 

Hiszen ez interurbán csöngés! Hanyatt-homlok rohan befelé, majd feldönti avirágállványt. Lívia jelentkezik Prágából!

 – Halló! Halló! – észre sem veszi, milyen hangosan kiabál. – Nyugalom, tessék várni – hűti le egy szenvtelen női hang. – Harminchat-

hetvennyolc? Prágai hívásra kapcsolom Prága egyszázharminc… – a hangot elnyomjavalami ütemes zakatolás, utána még egy csöngés, aztán süket csönd.

 – Halló! – Palócz megrázza a készüléket – Kérem, ha így tetszik ordítani, talán nincs is szükség távbeszélőre. Tessék

nyugodtan várni, Budapesten keresztül kapcsolom Prágát! Halló, Budapest!… Itt Szeged… – újra az előbbi kattogás, s egy elmosódó hang: – Halló, Prága, adom Szegedet…tessék beszélni.

 – Livi!

Page 10: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 10/113

 – Marci! – hallatszott most Lívia hangja olyan tisztán és olyan közelről, mintha itt állnaa háta mögött. – Marci, drágám, hallasz?

 – Livi, olyan jó a hangodat hallani… Igazán te vagy?  – Persze hogy én, de ha elcsodálkozod a három percet, akkor nem marad pénzem, és

nem tudok Verának tréningruhát venni. Vera hol van?

 – Már lefeküdt. És nem is költöm fel, mert legalább megbeszélhetem veled …  – Mi történt?! –  Az előbb találtam a szobájában egy irkalapot – hadarta most már felszabadultan

Palócz –, amelyre Vera vagy százszor egymás után leírta Iharos Ádám nevét! – Büntetésből?  – Jaj, dehogy, halló, saját jószántából! Halló! Mit csináljak? – Tedd vissza gyorsan, oda, ahol találtad, hogy Vera észre se vegye! – De Livi, nem érted? Ez azt jelenti, hogy Vera, a mi Veránk egy színészbe szerelmes! – Mintha csak a boldogult Olga nénémet hallanám…  – Én komolyan beszélek, Lívia! – Olga néni is komolyan beszélt. – De a. mi Veránk és egy színész…  – Miért, jobban örülnél egy centercsatárnak? Majd elmúlik. Ide figyelj, jövő szerdáig itt

maradunk Prágában, aztán megyünk tovább, Varsóba. Írjatok a prágai címre légipostán! – Lívia, honnan tudod, hogy elmúlik? – Onnan, hogy tizenhat éves koromban én is szerelmes voltam a… – zúgás, recsegés,

aztán egy szigorú hang: – Letelt a három perc, kérem befejezni! – Kibe voltál szerelmes? – kiabált Palócz. – De kérem! – méltatlankodott az előbbi hang. – Mi köze hozzá? Bontom Prágát, halló

…  – Ne bontsa, könyörgöm, ne bontsa, a mindenit, Lívia! Kibe voltál szerelmes?Valahonnan, nagyon távolról újra fölcsengett az asszony hangja:

 – Elfelejtettem, de nézz utána a gyerekkori naplómban, ott van a fényképek között… 

HARMADIK FEJEZET

 A rádió a tízórás hírek után bemondta végre az időjárásjelentést is, amelyből Veramegtudhatta, hogy Budapest felett az égbolt felhős, gyenge délkeleti szél fúj, ahőmérséklet 22 C°. Várható időjárás ma estig: felszakadozó felhőzet, megélénkülő déli -délkeleti szél, várható legmagasabb nappali hőmérséklet 25-28° között.

Vera nagyot sóhajtott. Nem lehet tudni, hogy ez a sóhaj a felhős Budapestnek szólt-e,vagy annak, hogy a bemondó szerint most lapszemle következik, de tény az, hogyhatározott mozdulattal elzárta a rádiót.

 Az időjárás jelentés meghallgatása ahhoz a mindennapos szertartáshoz tartozott,melyet Vera – mióta Iharos elutazott – semmi áron el nem hagyott volna. Úgy érezte, hogyez az egyetlen vékonyka szál, mely összeköti őket, s ha egy nap elmulasztanámeghallgatni, vajon Pesten derűs-e vagy felhős az égbolt, teljesen megszakadna kettőjükkapcsolata. Hiszen az egyetlen, amit megtudhat róla, az, hogy süt-e rá a nap vagy sem.

Felkelt a rádió mellől, és lassan a nyitott ablakhoz sétált. Szeged felett felhőtlen volt azégbolt, de mit ér az, mikor az ember ilyen boldogtalan. Iharos ott él Pesten, abban azidegen és mégis ismerős gyönyörű városban, ahol Vera még csak kétszer járt életében.

Page 11: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 11/113

Micsoda gyönyörűség lehet Pesten élni! Az ember leszalad vaníliás cukorért, ésközben elmegy a Parlament előtt, mert arra van a legközelebbi fűszerüzlet. Reggel kinézaz ablakon, hogy kell-e esőköpenyt vinni, és közben látja a Várat. Átmegy a Lánchídon,és szembe jön vele Iharos Ádám … 

Olyan szépen süt a nap. Le kellene menni a Tiszára. Igen ám, de kivel? Panna

tegnapelőtt elutazott egy teljes hónapra a nagynénjéhez Szentendrére – az már majdnemPest, ó, te boldog Panna! –, s azóta olyan unalmas az élet. Ámbár valaki azt mondta,hogy az unalom a lelki szegénység jele. Biztosan valami nagy ember mondta, de az islehet, hogy Paula néni az emeletről. No, mindegy. Akár Szókratész mondta, akár Paulanéni, bizonyára úgy értette, hogy a gazdag lélek harcol ellene. Mert azt neki ne mondjasenki, hogy ha valakinek a mamája Varsóból küldözgeti a szebbnél szebb képeslapokat,az édesapja egész nap a szerkesztőségben ül, a barátnője pedig Szentendrén nyaral,akkor nem indokolt, ha az illető hébe-hóba unatkozik.

Menjen át Kósékhoz? Éppen tegnap találkozott a korzón Kós mamájával, Emminénivel, aki olyan kedvesen hívta… De nem, azok olyan másfajta emberek, mint ő, nemérzi magát jól náluk. Andreát meg egyenesen utálja. Ha százszor is ő a legcsinosabb lányaz osztályban meg a legdivatosabb meg a legtehetségesebb…. Fütyül rá. Emmi nénivelsincs kedve társalogni, mert folyton olyan dolgokról faggatja őt, amelyekről fogalma sincs.És milyen szemrehányóan néz rá, ha nem tud válaszolni. „Neked ezt tudnod kell, hiszen ate apád nagy pártember!” Vera néha sajnálja 

Emmi nénit, akinek a férje disszidált az ellenforradalom után, de nem akarja sajnálni.Kós Róbert egyike volt azoknak, akik a Forradalmi Bizottságban követelték apa azonnalileváltását. Az ilyesmit nem szabad elfelejteni még akkor se, ha Emmi néni nem tehet róla.Kellemetlen érzés. Ezt még az a tejszínhabos eper sem éri meg, amit a múltkor kapottnáluk.

Hirtelen elhatározással bedobálta a fürdőholmit a strandszatyorba, és átment azújszegedi strandra.

Már messziről megpillantotta barátnőit. A homokra terített gyékényszőnyegen két lánykuporgott: Gábor Éva, a leánygimnázium KISZ-titkára és Petrik Maca, egy ostoba kisgömböc, Vera osztálytársnője. Vagy fél méterre tőlük, velük, de mégis elkülönülten, Kós

 Andrea hevert saját narancssárga gumimatracán, melyet, mint ez köztudomású,nagybátyja, Joe bácsi (hajdani Kós József) küldött Kanadából.

Vera önkéntelenül meglassította lépteit. Odamenjen hozzájuk? Gábor Évával, akitőszintén szeretett, alaposan összekoccantak az évzárón. És éppen e miatt a majom

 Andrea miatt! Gábor, igazán érthetetlenül, Kósnak adta a legszebb Radnóti-verset, pedigaz egész műsorban csak két szavalat volt. Ő akkor a KISZ -vezetőségben alaposanmegmondta a véleményét Gábornak, mert mégiscsak furcsa, hogy éppen Kós szavaljonRadnótit, ez a nyugatimádó divathölgy, ez a főburzsuj-csemete, akinek az apja disszidált!És mit felelt erre Gábor Éva? Hogy barátkozni nem kötelező vele, de ha egyszer olyanszépen szaval, akkor igenis szerepeltetni kell az évzárón. Neki ráadásul eszébe jutott atejszínhabos eper, amit előző héten Kóséknál evett, s ettől még dühösebb lett Gáborra … 

Vera arcán bosszús árnyék suhant át az emlékezéstől, s éppen el akart kanyarodni afüzes mögött, mikor egy vidám kiáltás megállította:

 – Palócz! Erre! Itt vagyunk!Gábor Éva mosolygó arca feledtette az évvégi nézeteltérést. Petrik Maca is arrébb

húzódott a gyékényen, hogy helyet szorítson Verának.

Page 12: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 12/113

 – Csüccs! – mondta, és hangosan elnevette magát. – Tudjátok, ki mondja mindig azt,hogy „csüccs"?

 

 –  A kétéves Palika a földszint kettőben – adta meg a pontos választ Éva, aki egyházban lakott Macával.

 – Dehogyis! – tiltakozott a kövér kislány. – Tudod ki? A Jenő, a dobos a tánciskolában!

Mikor vége van a számnak, akkor nagyot üt a dobra, és azt mondja, hogy csüccs. Jó, mi? – Mi van ebben jó? Ez nem szellemesség, ez hülyeség – fordult feléjük Kós Andrea,aki eddig lehunyt szemmel napozott. – Most látlak csak, Palócz, csau!

Verának ettől a „csau"-tól azonnal bizseregni kezdett a tenyere. Akkor inkább legyencsüccs … 

 – Nézd, milyen cuki fürdőruhája van Kósnak – fecsegett tovább Petrik, aki fel se vetteaz előbbi kudarcot – Csomagban jött. Amerikában minden nő ilyet visel. 

 – Tudom – vágott közbe Vera –, Alaszkától a Tűzföldig. Ami azt illeti, egy elegáns nőnem is vesz föl olyasmit, amit mindenki visel.

 – Légy nyugodt – ült fel Andrea a gumimatracon –, ez speciális, tarkán szőtt nylon-lastex. Ilyet csak Joe bácsiék gyárában csinálnak.

 – De hiszen te mondtad az előbb, hogy  Amerikában minden nő ilyet visel! – méltatlankodott Petrik.

 – Nem kell mindent készpénznek venni – csillapította a kedélyeket Gábor Éva. –  Amerika lakossága oly sokrétű, hogy bizonyára akadnak eldugott törzsek, melyek mégnem öltöztették asszonyaikat tarkán szőtt nylon-lastex fürdőruhába. Gondolj az indiánrezervációkra, Petrik!

 – Inkább napozzunk – morogta a kis gömböc –, nézzétek, a Kós már hogy leégett! – Magam is úgy találom – válaszolta Vera, anélkül, hogy hátranézett volna –, de

bizonyos kispolgári gátlásosság visszatartott attól, hogy ezt nyíltan a szemébe ismondjam.

Gábor Évából kitört a nevetés. Nagyszerű pofa ez a Palócz, jól megadta a tarkán szőttkanadai lastexnek! – szeme sarkából Kós Andreára pillantott – vajon ehhez mit szól? –, deegyszeriben vége szakadt a jókedvének. A szép szőke lány válla meg-megrándult. Sírt.

 – Ne butáskodj, Andrea – hajolt közelebb hozzá Éva. – Hiszen csak ugratunk. Tudod, hogy nem akarunk bántani, csak nem szeretjük, ha

úgy el vagy telve az Amerikáddal … Egyébként ez a fürdőruha igazán gyönyörű – tettehozzá békítően –, és nagyon csinos vagy benne. Akár a floridai tengerpartra iselmehetnél… 

 – El is mennék – kapta fel a fejét dühösen Andrea.. – Elhiheted, hogy szívesebbenülnék ott, mint ezen a koszos Tisza-parton!

Ellenséges csend támadt. – Hát miért nem mentél? – kérdezte végül Gábor Éva. – Elmehettél volna te is…  Andrea szétmaszatolta arcán a könnyeket. – Még elmehetek – mondta kihívóan. – Vagy talán ebből az országból nem lehet többé

kijutni? Mit tudjátok ti, hogy milyen az igazi élet! Apának már autója van, és a Nagy-tavakhoz jár víkendezni. Az autó tetején van egy sátor, és abba beépítettek mindent,amire csak egy kultúrembernek szüksége lehet ahhoz, hogy jól érezze magát!

 – Jé! – Petrik arca átszellemült a bámulattól. – És mi van beépítve abba a sátorba? – Hát minden – Andrea belejött a dicsekvésbe –, ventillátor, meg villanytűzhely, meg

frigidaire, meg eszpresszógép.,.

Page 13: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 13/113

 – … meg feleség meg gyerek… – folytatta a felsorolást Vera ugyanolyan lelkendezőhangon. – Hiszen az USA abban sem szorul importra.

 – Hallgass! – Andrea arca lángolt. – Azt képzelitek, hogy nektek már mindent szabad?Tessék, szaladjatok a KISZ-be vagy a dirihez, és mondjátok meg, hogy nem vagyok eléghazafias! Hogy jobban szeretem az autót meg a tengert, mint a döcögő villamost meg ezt

a langyos pocsolyát! Hogy szívesebben hordok lastex fürdőruhát, mint pufajkát!   – Ez kizárólag az időjárási tényezőktől függ – Vera nagyszerűen utánozta Bán tanár úrorrhangját. – Biztosíthatom önöket, hogy a 60. szélességi fokon túl az emberek többségea pufajka mellett dönt… 

 – Hagyd abba, Vera, ezt nem lehet tréfával elütni – szólt közbe ingerülten Gábor Éva.Petrik ijedten nézett a három felindult lányra.

 – Inkább napozzunk – javasolta jámboran. – Hagyjátok ezeket az izéket. Most nincssuli… 

 – Sajnos nem hagyhatjuk ezeket az izéket – sóhajtott Gábor Éva. – Ha untat, menj elfürödni, Maca, majd utánad megyek.

 A kövér kislány föltápászkodott, és szó nélkül elindult a víz felé. Andrea cigarettát vett elő a strandtáskájából, és a másik kettő felé kínálta.  – Chesterfield. Apám küldte. Ó, pardon, az elvtársnők bizonyára csak Kossuthot

szívnak. Ha megengeditek, én rágyújtok. Nos? – fordult füstölve a két lány felé. – Kezdődhet a szeminárium! 

Verát szinte megbénította a düh. Mivel semmisíthetné meg ezt a pimasz, gúnyolódómajmot? Mindenki tudja, hogy nem ok nélkül disszidált az apja, s még neki áll feljebb!

 – Nézd, Kós – ezt Gábor Éva mondta nagyon nyugodt, szinte meleg hangon –, éntulajdonképpen megértelek téged … 

Vera és Andrea egyszerre kapta fel a fejét. – … megértelek, mondom, csak nem tudok neked igazat adni. Hogy is mondjam

csak… – Éva egy gyékényszállal egyenlő szárú háromszögeket rajzolt a homokba. – Hami azt mondjuk valamire, hogy fehér, te azt mondod: fekete. Pedig te nem vagy színvak,csak rossz szemüvegen át nézed a világot. Tavaly nem vettünk fel a KISZ-be, pedigtudtuk, hogy szeretnél közénk tartozni. Akkor megsértődtél, és azóta … 

 – Nagyon tévedsz – vágott közbe erőtlenül Andrea.  – … és azóta egyre messzebb kerültünk egymástól. Te más társaságot választottál

magadnak, belelovaltad magad a szókimondó ellenzék szerepébe, úgy teszel, minthalenéznél minket, pedig én azt hiszem, egyáltalán nem érzed így jól magad. Tudom, hogynem könnyű a helyzeted, apád disszidált, anyád egyedül maradt és valószínűleg …  

 Andrea nagy ívben dobta el a cigarettáját. – Nagyon kérlek, a szüleimet hagyd ki a játékból! – Megint félreértesz. Nem ítélem el a szüléidet. Sőt nagyon becsülöm édesanyádat,

aki most egyedül tart el téged. Tudom, hogy nagykereskedésük, komoly vagyonuk voltazelőtt, természetesen fájt nekik, hogy mindezt elvesztették. Szerettek volnagrófkisasszonyt nevelni a lányukból, és nem vették észre …  

 – … hogy közben mi deklasszáltuk a grófkisasszonyokat! – Vera maga is megbánta,mire kimondta, de már késő volt. 

 Andrea felugrott. Barnára sült arcán sápadt foltok fehérlettek a felindulástól. – Igazad van, Palócz! Ti deklasszáltatok! Az újságíró papád és az igazgató mamád! De

te legalább nem próbálsz engem megérteni, hanem gyűlölsz. Ez fair play, ha szabad ilyenimperialista kifejezésekkel élnem. Beírhatod, Éva, a munkanaplódba, hogy emberséges

Page 14: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 14/113

és nevelő szándékú beszélgetést folytattál velem, amely azonban makacs ellenállásommiatt kudarcba fulladt. Te azért megkapod a jó pontodat, a szocializmust pedig talánnélkülem is felépítitek. Ha esetleg mégis megakadnátok, hívjatok fel telefonon!

Ezzel sarkon fordult, és vállán a narancssárga gumimatraccal, otthagyta őket.   – Arra várhatsz! – dühöngött Vera, de Andrea már eltűnt a kabinokhoz vezető úton. – 

Megleszünk nélküled is, te… Talán utána is szalad, ha Gábor Éva meg nem fogja a karját, és maga felé nemfordítja.

 – Szégyelld magad, Palócz! – Én?? Én szégyelljem magam?! A két lány a gyékényen térdepelve farkasszemet nézett egymással. – Hát ti mit csináltok? – kérdezte Petrik Maca, aki vizes fürdőruháját húzogatva most

 jött fel a partról. – Valami új játék?Éva szemében kialudtak a szikrák. Hanyatt feküdt.

 – Nem új. Verával már régóta játsszuk ezt a játékot. Petrik ugyan nem értett egy szótsem az egészből, de nem is firtatta tovább. A levegőben feszültséget érzett, és békéslénye irtózott minden veszekedéstől. 

 – Andrea hová lett? – kérdezte, hogy valami másra terelje a szót. – Öltözik és hazamegy – mondta Éva közönyösen. – Persze, mert te elüldözted – Petrik nyafogó hangja most csupa panasz volt. – 

Folyton csak a politika meg a KISZ, pedig most nincs is suli. Miért kell mindenkit elmarnodmagad mellől? Egy KISZ-titkárnak, izé … szélesíteni kell a tömegkapcsolatokat, nem? 

Vera még mindig ott térdelt a gyékény szélén, feszülő izmokkal, mint egy startrakészülő futóbajnok. Hallgatott. Éva nem pillantott föl, a fürdősapkájával babrált. 

 – De igen – mondta végül csendesen. – Persze, igazad van. Jó volt a víz? – Klaassz! – húzta a szót a kövér kislány. – Miért nem úsztok ti is egyet?Éva felállt, s anélkül, hogy Verára nézett volna, kiment a mólóra.

 – Palócz, te nem jössz? – kérdezte Petrik, de nem kapott választ. – Vigyen elbenneteket az ördög! – mérgelődött magában, majd vállat vont, és lihegvefölkapaszkodott az öltözőkabinokhoz vezető útra. 

Vera egyedül maradt. Érezte, hogy elfutja szemét a könny. Felállt, és egy utolsópillantást vetett a Tiszára, amelyben ma mégsem fog fürdeni.

Gábor Éva már mélyen bent úszott a folyóban. Most mintha erre nézne… Hát nagyontéved, ha azt hiszi, hogy utána szalad. Ha neki fontosabb a Kós barátsága, mint az övé,hát csak barátkozzanak! Vera tüntetően elfordította a fejét, és felkaptatott az öltözőkhöz.Hazamegy.

 A kabin por- és vízszagú deszkafalaiban serényen percegett a szú. A fogas mellett egypók szorgoskodott, hálójának egyik csücskét éppen Vera ruhájához szőtte. Ha leveszi aruhát az akasztóról, elszakad a pókháló.

Vera némán állt a levegőtlen kabinban, s a pókot nézte. A szomszédban motoszkáltvalaki, s a pók ijedtében felszaladt a mennyezetre.

 – … Szeretem a hajnalt! – a deszkafalon keresztül jól lehetett hallani Petrik nyeglehangját. – Neked adja a bankot, közben úgy futott Iharos után, hogy az kész röhej!

Csend. Aztán egy cipő koppant.  – … Nekem elhiheted, mert a saját két szememmel láttam, hogy lesett rá a színházi

kiskapuban …  – Nem igaz! – csattant fel Andrea hangja. – Nekem csak megmondta volna Ádám … 

Page 15: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 15/113

 Ádám! Vera nekidőlt az ajtónak. A deszkapadló megreccsent. Odaát elhallgattak. Valami halkan kattant – talán egy táska zárja –, aztán édes parfümillat töltötte meg a

kabint. – Isteni szaga van! – Petrik szuszogott az elragadtatástól. – Muti a rúzsodat, ez is kinti,

ugye? Te, Andrea, igazán megmondhatnád, becsszóra, hallgatok, mint a sír…

csókolóztatok Iharossal? A kérdés ott rezgett az átforrósodott levegőben, s Vera úgy érezte, hogy mindjártlángba borítja a kabint.

Még egy pillanat, és Andrea válaszolni fog.Vera kicsapta a deszkaajtót, és kezét fülére szorítva rohant vissza a folyóhoz.

NEGYEDIK FEJEZET

 Ablaktól az ajtóig négy lépés – tegnap tintás kézzel fogta meg a kilincset, s ott maradta nyoma –, ajtótól az ablakig megint négy – a szemben levő tűzfalon kihajtottak a repkény

friss, világoszöld levelei.Vera már vagy tíz perce föl s alá sétált szobájában. Egy-kettő, három-négy – el kellenemosogatni a reggeli edényt. Egy-kettő, három-négy – addig nem léphet ki a szobából, mígtisztába nem jön saját érzéseivel. Egy-kettő – szerelmes? Három-négy – igen! Ez volna azigazi szerelem? Akkor miért szégyelli? Megállt az ablaknál, és Pannára gondolt megDános Andrisra, aki tavaly ment ki a Szovjetunióba, négy évre. Mielőtt elutazott,megcsókolta Pannát, és minden héten négyoldalas leveleket írnak egymásnak. Pannafeleségül megy majd Andrishoz. Szeretik egymást, öt még sohase csókolta meg senki.Csak egyszer, kilencéves korában a Rácz Robi, aki akkor tízéves volt. Tavaly két fiú ismeg akarta csókolni, de ő nem engedte. Még mit nem! Palócz Vera maga akarjamegválasztani, hogy ki csókolja őt meg először. Hiszen arra egész életében emlékeznifog. S talán bizony Bajta Pista buta, vizenyős szemére emlékezzék vissza? Nem és nem!Pedig augusztusban már tizenhat éves lesz. Kós Andrea is tizenhat éves, és Kós AndreaIharos Ádámmal csókolózott. Pedig egészen biztos, hogy nem tanulta meg kívülről a PeerGyntöt. Mégis!

Előkereste az orosz füzetét, és a kék borító mögül kivette a színész fényképét. Nemafféle újságból kivágott képecske volt ez, hanem igazi, levelezőlap nagyságú fénykép,melyről Iharos Ádám mosolygott Verára. Kihajtott nyakú fehér inget viselt, mindig borzasfekete haja a homlokába hullott, szája szögletében az a kisfiús, kedves vonás … Mikor azegyik kirakatban meglátta ezt a képet, Vera húsz forintot adott Tauber Ellinek, aki afényképészszövetkezetben dolgozott, hogy szerezzen számára egy másolatot. Aztánfényképtartót vásárolt, amely egy színes Veneziano-reprodukcióval kis íróasztalán kapotthelyet. Az ebéd utáni és késő esti órákban, amikor nem kellett váratlan rajtaütéstőltartania, Vera felcserélte Veneziano ifjú hölgyét Iharos Ádám fényképével, s ilyenkorverseket olvastak együtt – a fénykép meg ő. 

Vera keze tartotta a könyvet, Vera szeme futott végig a sorokon, s a vers mégis Iharoshangján dalolt hozzá. Milyen szép órákat töltöttek így együtt!

Felidézte magában a színész minden elejtett szavát, minden apró mozdulatát, arcánakszinte észrevétlen rezdülését – rövid és ritka valóságos találkozásaik e drága emlékeit  –, smindig talált bennük valami újat, valami figyelemre méltót.

Page 16: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 16/113

Hányszor élte át újra azt a téli estét, amikor a Hungária Kávéházba kellett mennieédesapjáért, aki Iharos és több színházi ember társaságában üldögélt a nagysarokasztalnál. Valami filmről vitatkoztak éppen, mikor ő beállított, piros arccal és pirosorral, sapkáján olvadozó hópihékkel. „Nézzétek – lelkendezett akkor Iharos –, ilyennekképzelem én el a fiatal lányt, ilyen üdének, frissnek, meghatónak és mégis szemtelennek

… Most hasonlítsátok össze a filmbeli kislánnyal…” Vagy az a februári este, mikor Iharos néhány színésztársával együtt itt volt náluk.Felejthetetlen marad az az este, pedig alig egyszer-kétszer mert ránézni. Akkor mondtaazt, hogy „utálom a rúzsos szájakat, olyan kiábrándító, mikor egy pohár szélén vagycigaretta végén ott virít a rúzsfolt…” Minden nőnek rúzsos volt a szá ja, csak Veráé nem.És alighogy elmentek, Iharos visszajött. Ott felejtette a cigarettatárcáját. Ez sem lehetvéletlen.

Verát úgy megrohanták az emlékek, hogy abbahagyta a föl s alá járkálást. Aznap esteverset írt Iharoshoz. Vajon megvan-e még? Letépte az orosz füzet borítóját, de az alattnem volt más, csak egy kép, amit a fogorvos várószobájában szakított ki egy németképzőművészeti folyóiratból, mert úgy találta, hogy hasonlít Iharosra. „Hugó van der Goes:Junger Kőnig, Ausschnitt aus Tafel 75.” – ez állt a kép alatt, amiből Vera csak a „JungerKőnig"-et értette – ez annyi, mint ifjú király –, s ezzel tökéletesen egyetértett. Továbbkutatott a vers után, míg végre egyik könyv borítólapja alatt megtalálta.

Lámpalázas szorongással vette kézbe az elmosódó ceruzasorokat. Tisztelte annyira aköltészetet, hogy maga nemigen próbálkozott versfaragással.

 Pár perce, hogy elment,a bútorok mégészre se vették,hogy egyedül maradtam.

 A szék nagy álmosanmegreccsen alattam,míg kábán nézekacigarettafüstbe … 

Nem olvasta tovább. Hirtelen mozdulattal kettétépte a füzetlapot. Hát ide jutott, ígymegalázkodott, hogy rossz verset is írt a kedvéért? Sehogyan sincs ez rendben!

Vera az ágyra dobálta az íróasztalon tornyosodó könyveket, és levélpapírt vett elő. Én írok levelet magának.Kell több, nem mond ez eleget?Tatjána levele Anyeginhoz. Egy pillanatig elnézte saját gömbölyű, gyerekes betűit,

aztán összegyűrte a levélpapírt. Iharos talán nem is olvas Puskint. Andrea a legszebb lányaz osztályban.

Kitépett egy lapot a tavalyi magyar füzetből s újrakezdte: 

Tudom, hogy gyerekes szamárság, amit csinálok, de mindegy. Talán segít, s ez elég ahhoz, hogymegtegyem. Ide figyeljen! Hónapok óta szerelmes vagyok magába. Éppen úgy, mint még pár száztizenhat éves kislány a városban. Lehet, hogy ezen éppúgy keresztül kell esni mindenkinek, mint abárányhimlőn, de engem nagyon megvisel. El tudja képzelni, hogy milyen borzalmas felfedezés az,

mikor az ember tizenhat éves korában rádöbben, hogy éppen olyan, mint a többiek? Hogy ugyanazt

Page 17: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 17/113

 gondolja, ugyanazt érzi, ugyanannak örül, és ugyanattól szenved? Olyan idegen számomra azegész, és mégis nekem fáj. Az se baj, ha nem érti. (Vagy talán a többiek is ugyanezt írták?)Szerelmes vagyok magába, de nekem ez a szerelem nem kell. Magától kaptam, hát visszaadommagának. Nevessen egy nagyot, és fogadja el, fogadja el tőlem maradéktalanul, hogy nekem semmi se maradjon belőle. Tegye a többi közé, oda való. 

 Palócz Vera Betette a levelet egy borítékba, s meg akarta címezni. Az ám, de nem tudja Iharos

budapesti címét. Vajon elég annyi, hogy Modern Színpad? Talán be se járnak oda nyárona színészek

Nem baj, majd este, ha apa hazajön, Iharosra tereli a szót, s megtudja tőle a címét.Drága apa. Ha már elküldte a levelet, mindent el fog neki mondani.

Vera szívén átcsapott a szeretet meleg hulláma. Milyen egyedül lehet apa, mióta anyuelutazott! Felkapta a kötött-kabátját. Talán nyitva van még a hentes. Igen, ma frissvacsorával fogja várni.

Palócz váratlanul korán hazavetődött. Vera csak éppen kikukkantott a konyhaajtón, snevetve tuszkolta be apját a szobába.

 – Engedj ki a konyhába, Verocska, meghalok éhen! – Legyen türelemmel, uram, azonnal tálalom a vacsorát. A szobában gyönyörűen terített asztal, a porcelán vázában margaréta.  – Mondd, Verám, tulajdonképpen melyikünknek van ma születésnapja? – Egyikünknek sem – Vera nem tudta titkolni büszkeségét, hogy így elkápráztatta

apját. – Palóczéknál ilyenek a szürke hétköznapok. – Az még szebb – Palócz megcsókolta lánya kipirult arcát.Vacsora után Vera apja szemébe nézett, és egyenesen megkérdezte:

 – Nem tudod véletlenül Iharos Ádám pesti címét? – érezte, hogy elpirul, de mégsemsütötte le a szemét.

Palócz láthatóan meghökkent a kérdéstől.  – Iharos Ádám címét? – elgondolkozott. – Várj csak, ma kaptam tőle egy házassági

értesítést, talán a borítékon rajta van. Bent lesz a kabátom zsebében.Vera furcsa gyöngeséget érzett a lábában, de mire az ajtóhoz ért, az is elmúlt. Az

előszobában olvasta el a nyomtatott kartonlapot. 

HORVÁTH BEA

A FŐVÁROSI OPERETTSZÍNHÁZ SZÓLÖTÁNCOSNÖJE

ÉS

IHAROS ÁDÁM

A MODERN SZÍNPAD TAGJA HÁZASSÁGOT KÖTÖTT 

Vera kezében a délután írt levéllel tért vissza apjához. Kicsit reszketett a hangja, sezért hangosabban beszélt.

 

 – Nézd, apa, ezt a levelet írtam ma Iharosnak. Szeretném, ha elolvasnád.Palócz zavartan nézett a lányára.

 – Miért olvassam el, Verocska? Úgyis gratulálnunk kell nekik. Majd te is aláírod. Jó?Vera mindkét karjával átölelte apja nyakát.

 – Tudod, hogy te vagy a legcsodálatosabb ember a világon?! A gombóccá gyűrt füzetlap leesett a földre.

Page 18: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 18/113

 

ÖTÖDIK FEJEZET

Vera már öt napja nem ment ki a strandra. Nem ment sehova, szinte ki sem mozdult a

lakásból. Pedig szép idő volt. Ritkaság az ilyen hosszan tartó, felhőtlen kánikula júliuselején.Pannától két levelet is kapott, de csak egy pársoros lapon válaszolt. Ha Panna itt

volna, akkor mindent elmondana neki. De megírni nem tudja. Nincs is kedve levelet írni.Semmihez sincs kedve.

Takarít, bevásárol, főz; egyik nap olyan, mint a másik. Talán az ilyesfajta egyformanapokat jellemzik úgy a regényekben, hogy „telt, múlt az idő”. 

Tegnapelőtt molyzsákba tette a téli ruhákat, tegnap pedig apáék nagy könyvespolcáncsinált rendet. Leszedte a könyveket, kettesével, hármasával összeütögette őket;némelyikből olyan porfelhő szállt ki, mintha a könyv elvarázsolt szelleme repült volna el,otthagyva kemény kötésű porhüvelyét. 

Ma reggel nagy fába vágta a fejszéjét. Kiment a piacra, és vett két kiló földiepret.Megpróbál dzsemet főzni. Ha sikerül, akkor holnap vesz tíz kilót, és meglepi édesanyját. Apiacról hazafelé jövet mindenesetre vásárolt tizenkét piros szegélyű kjs vignettát, s mégmielőtt hozzáfogott volna az eper tisztításához, mind a tizenkettőre ráírta szép, rajzoltbetűkkel: „Eperjam, 1959.” Ezeket fogja majd az üvegekre ragasztani.  

Vera odatette a gázra a megtisztított és megmosott epret – előbb egy fél kiló cukrotöntött hozzá, majd némi töprengés után még egy fél kilót –, elővett a konyhaasztalfiókjából egy vadonatúj fakanalat és várt. Most még nem kell keverni, majd ha főni kezd. 

Kisimította az asztalon heverő eperfoltos, gyűrött papírzacskókat. Valami régi újságbólkészülhettek, látszott a betűiken meg a sárguló papírjukon is. Persze, a Magyar Lányok1915-ös évfolyama. No, az bizony elég régi. Vera érdeklődéssel nézegette a közel félévszázados újságlapot. Megfejtette a képrejtvényeket – nevetségesen könnyűek voltak –,gondosan végigolvasta az előző számban közölt rejtvények megfejtőinek névsorát, majdbelemélyedt a szerkesztői üzenetek tanulmányozásába. 

ZENÉLŐ MIMÓZA. 1. Akinek a társasága nem kellemes, azt hideg tartózkodásunkkaltartjuk távol magunktól. 2. Korpásodás ellen jónak mondják hetenként egyszer-kétszervazelinnel bedörzsölni a fejbőrt. 

Vera ösztönösen a hajába túrt, és elképzelte Zenélő Mimózát, aki vazelinos hajjal éshideg tartózkodással távoltartja magától azt, akinek a társasága nem kellemes számára.

S. PAULA. 1. Fiatal leánynak egyedül nem illik sétálgatni, maradjon inkább otthon. 1.Csomagolja jól be újságpapirosba, s néha szellőztesse, rázza, kefélje ki jól, hogy a molybele ne essen.

Ugyan mit írhatott S. Paula a szerkesztőséghez intézett levelében? Elmondta talán,hogy alkonyi órákon kint szokott sétálgatni a kék Duna partján, magányosan, miközbenszőrmebundája otthon az előszobafogason lóg. No, már most azt kérdezi a tiszteltszerkesztőségtől, hogy rendjén valónak tartja-e a dolgot?

STEFIKÉ, 1. Hozassa meg a következő könyveket. Kovácsy-Monostori: A ló éstenyésztése, 600 képpel Fűzve 12 K. Kötve 15 K. Balassa: A ló nevelése Ára 5 K.Széchenyi Dénes gróf: Eszmék a lovaglás és kocsizás köréből. Ára 4 K. 2. Fiatalemberkabátjára virágot tűzhet, ha vőfélye, vagy bálban, ha kotillont táncol, vagy ha az illetőkatona, és harcba indul. Más alkalommal nem szokás.

Page 19: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 19/113

Verának az volt a benyomása, hogy az illető katona lehetett. Másképp miért isérdekelte volna Stefikét a lótenyésztés? Márpedig ha katona volt az illető, Stefiké a fentiszakkönyvek ismeretében nyájasan eltársaloghatott vele a lovaglás és kocsizáseszméiről, s mintegy befejezésképpen még virágot is tűzhetett a kabátjára.  

Persze csak abban a szerencsés esetben, ha éppen harcba indult az illető.  

Édeskés, égett szag töltötte be a konyhát. Vera felugrott az asztaltól, de már késő volt. Az eper odaégett. A tetejét, anélkül, hogy felkavarta volna, óvatosan lekanalazta, talánlehet még valamire használni. De a lekvárfőzéstől elment a kedve; nehezen viselte el akudarcokat. A szerkesztői üzenetek miatt történt az egész. 

Vera mérgesen összegyűrte a két átázott papírzacskót, és a szemétládába dobta. Demég ott is megakadt a szeme egy rövidke üzeneten. Leguggolt, hogy jobban lássa.

SZOMORÚFŰZ. Csodálkozunk viselkedésén. Éljen úgy, mint azelőtt, az idő mindenfájó sebet begyógyít.

Még egyszer elolvasta. Mintha egyenesen neki szólt volna! Milyen jó volnamegkérdezni Szomorúfűztől, hogy vajon begyógyította-e az idő azt a bizonyos fájósebet… És vajon megfogadta-e Szomorúfűz a szerkesztőség tanácsát, tudott-e úgy élni,mint azelőtt? 

Úgy élni, mint azelőtt… Azelőtt mit csinált volna egy ilyen ragyogó nyári délelőttön?Lement volna a strandra. Hát most is lemegy.

Felírta egy kis cédulára, hogy visszafelé jövet mit kell vásárolnia, s már indult is.Míg átbaktatott a hídon Újszegedre, egy francia dalocskát dúdolt. Yves Montand

énekelte tegnap a rádióban. Trállá-lállá-lá-lá, hogy is volt csak? Ütemesen lóbálta astrandtáskát, és egyszerre csak eszébe jutott a szöveg is:

 Aupres de ma blonde, qu'il fait bon, fait bon, fait bon… 

Régi rossz szokása volt ez, hogy az utcán hangosan dúdolt vagy fütyörészett,legtöbbször észre sem vette.

 Aupres de ma blonde … 

 – Szevasz, Palócz! De virágos jókedved van! – Suhajda Peti volt az, a házbeli kamasz,aki biciklijén beérte Verát, s egy ügyetlen barackot nyomott a fejére, majd vigyorogvatovábbkarikázott.

Máskor Vera felháborodott volna az effajta idétlenségen, de most szinte ügyet semvetett rá, úgy megdöbbentette az a pár szó, hogy „de virágos jókedved van!”  

Valóban jókedve volna? Neki, aki olyan boldogtalan azóta, hogy naphosszat otthongubbaszt? Neki, aki napok óta temet a szívében, egy érzést temet, amely méltatlan volthozzá, és mégis úgy fáj.

Iharos Ádám és Horváth Bea házasságot kötött. Hányszor elolvasta már az „Ádám, holvagy?"-ot csak a címe miatt! Milyen gyönyörű név az Ádám. Erős, becsületes és bátor.Iharos Ádám … 

Vera megállt, s a híd korlátjának dőlve lenézett a lustán borzolódó vízre. Lehunyta aszemét, és megpróbált erősen a férfire gondolni. Hol lehet most? És vajon mit csinál?Megjelent előtte a színész arca, látta, ahogy homlokába hulló hajjal előrehajol, éscigarettára gyújt… Jó ég, el ne felejtsen visszafelé jövet cigarettát venni! Apához vendég

 jön este, most ez is az ő gondja. 

Page 20: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 20/113

Page 21: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 21/113

Legalább Panna itthon volna! Kivel beszéljen erről? Kinek mondhat ja el, hogy attól iségette a szégyen, mert szerette ezt a színészt, s attól is, mert most már nem szereti. Kiértené meg, hogy micsoda fájdalmat okozott neki Iharos házasságának híre, s most mégisaz fáj, hogy ez a fájdalom is elmúlt. Hiába, nem fáj!

És ki tudja megmondani, hogy miért?

Nahát! A strandon éppen azt harsogja a hangszóró, hogy: Aupres de ma blonde, qu'il fait bon, fait bon, fait bon… Ha szedi a lábát, talán a következő sort is meg tudja jegyezni.  

HATODIK FEJEZET

Vera céltalanul ténfergett a sötétedő lakásban. Már elmúlt fél nyolc, és apa még nincsitthon. Nemsokára jön a vendég. Becsukta az ablakot, és kiszaladt a konyhába, mert úgyemlékezett: nyitva felejtette a gázt. Nem, a gázt elzárta, a tiszta kávéscsészék a tálcánsorakoztak, mellettük a cukortartó. Persze, a kiskanalakat elfelejtette… Mintha szólna a

telefon! Berohant a szobába – süket csönd. Megigazította a terítőt, aztán kézbe vetteanyu legutóbbi képeslapját. „Drága Nagylányom! – olvasta, ki tudja, hányadszor. – Gyönyörű itt minden, s mégis olyan lassan telnek a napok…” Maga elé képzelteédesanyja magas homlokát, szürke szemét, súlyos, szőke kontyát, amint egy távolihotelszobában a képeslap fölé hajol. Még öt hét van hátra a kéthónapos tanulmányútból,nemsokára átmennek az NDK-ba, a német nyomdaipart tanulmányozzák. Vera arcáhozsimította a lapot, és megcsókolta a csúcsíves gdanski városháza képét.

Jaj, csöngettek! Most nem képzelődött, valóban csöngettek. Végre itt van apa! Őszokott ilyen röviden és határozottan csöngetni. Biztosan megint nem találja a kulcsot.Vera kirohant az előszobába, fölrántotta az ajtót, és mélyen bókolt 

 – Kit szabad bejelentenem, uram? – Kolozs János karmestert, Budapestről – felelte az ajtóban álló idegen férfi, s Vera

kezébe nyomta világos panamakalapját * 

 A Szegedi Nemzeti Színház nézőtere zsúfolásig megtelt. A kölnivíz- és púderszagúlevegőben halk beszédfoszlányok fodroztak, a ruhatár felől néhány későn jövő igyekezetta helyére. A nagy csillár lassan elsötétült, és vele együtt halkult el a nézőtér zsongása.

Vera még egy pillantást vetett a műsorfüzetbe.  A Budapesti Hangversenyzenekar vendégjátéka Vezényel: Kolozs János Liszt: Les

Préludes, szimfonikus költeményEbben a pillanatban felcsattant a taps. A karmesteri emelvényen ott hajlongott Kolozs

János karcsú, frakkos alakja.

Most mozdulatlanul farkasszemet néz a közönséggel, majd hirtelen mozdulattalmegfordul, pálcájával megkopogtatja a kottatartót, és felemeli a kezét… Vera még sohasem hallott ilyen csöndet. Látni, érezni, tapintani lehetett, és végtelen

hosszúnak tetszett. A mozdulatlan kéz most lecsapott a magasból, s a csönd szappanbuborékja

szétpattant. A zene hulláma végigsöpört a termen, s szertelenül csapongva sodorta magával a

piros bársonyszékeket.

Page 22: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 22/113

Vera legalábbis így érezte.Először hallotta a Les Préludes-öt.Keze görcsösen szorította a szék karfáját, s a mozdulat egy távoli hajóhinta képét

lengette elé, amit kislánykorában ugyanilyen szorongó boldogsággal markolt. Föl-le, föl-le. A szorítás engedett, s a hajóhinta szinte az égig repült.

 A zene dübörgött és tajtékzott, minden gondolatot és érzést magának követelt. Ilyenlehet a szenvedély. Iharos? Nem. Fáj, de olyan távolian, mint a más bánata.Vera kinyitotta szemét, és kényszerítette magát, hogy lásson.

 A harmadik sor szélén ült apjával – a sajtó helyén –, előttük két sornyi gondosan fésültfej. Az egyik hátrahajlik, a másik előrecsuklik, a harmadik félrebillen. Talán valamennyiugyanazt érzi, amit ő. De most éppen ez a jó. Varázslat folyik itt. A karcsú, frakkos férfi avarázsló. Az ő keze nyomán törnek fel a zenekarból a csodálatos hangok.

Milyen parancsoló, milyen hajlékony és erős minden mozdulatai Ez nem is lehetugyanaz a Kolozs János, akinek ő tegnap este ajtót nyitott, s aki kedvesen fölényeskedvekezébe nyomta a kalapját. Az a Kolozs János apa barátja volt, fáradt arcú, lusta mozgású,negyven éves férfi. Bácsi… Majdnem bácsi. Úgy látszott, tudomást sem vesz Verabaklövéséről, mintha csak a világ legtermészetesebb dolga volna, hogy Palóczéknál aházikisasszony bókolva fogadja, és be akarja jelenteni a vendéget Vera szeretett volnamagyarázkodni, de nem volt rá mód. Ha azt mondja, hogy apjával tévesztette össze, mégnevetségesebbé válik. Nem szólt hát semmit, zavarban fogadta a férfi bemutatkozását, saztán a szeme sarkából figyelte, hogy milyen sokáig nézi magát az előszobatükörben,milyen otthonos mozdulattal fésüli hátra a haját, mintha ő ott se volna. Aztán betoppantapa, s jót nevettek az egészen, ő megfőzte a feketét, pár percig még beszélgettek, aztánapa aludni küldte, s ő szívesen ment. Szívesen, mert zavarban volt, mert érezte, hogyfolyton elpirul, valahányszor magán érzi Kolozs János gúnyos és mégis meleg pillantását.

 A zene most újra felcsapott, s Vera nem tudta többé levenni szemét az új KolozsJánosról, kinek lágy vonalú és erőteljes keze ott röpködött előtte a levegőben.  

Elhangzott az utolsó akkord, s egy pillanatnyi megilletődött csend után fölzúgott a taps. Kolozs Jánoson nyoma sem látszott a fáradtságnak. Szemébe hulló sötét haját

hátravetette, kétszer meghajolt, kezet rázott az első hegedűssel, majd kisietett aszínpadról.

 A taps erősödött, a karmester szinte futva bejött, meghajolt, majd karját széttárva jelezte, hogy az ünneplés nem őt illeti, hanem a zenekart. Hiába tombolt perceken át ataps, Kolozs János kisietett, és nem volt hajlandó még egyszer megjelenni a közönségelőtt. 

Palócz belekarolt a lányába. – Szép volt?Vera nem válaszolt, de elég volt egy pillantást vetni kipirult arcára, csillogó szemére.Lassan sodorta őket kifelé a tömeg. 

 A földszinti páholyfolyosó végén Palócz megállt egy tapétás ajtó előtt.  – Lemegyünk a művészdohányzóba, Verám, illik gratulálni Kolozsnak, nem gondolod?  – Apa, olyan csodálatos volt – tört ki végre Verából a lelkesedés. – Ez az ember

varázsló!„Csacsikám – gondolta Palócz elérzékenyülten –, csacsi-kám, Liszt a varázsló, Kolozs

csak egy közepes karmester. Igaz, hogy átlagon felüli pozőr…” De nem szólt semmit, hanem előretessékelte Verát. Pedig talán okosabban teszi, ha

szól.

Page 23: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 23/113

Kolozs János az alacsony dohányzóasztal mellett ült, és feketét ivott egy szürkecsíkos termosz ezüstpoharából. Azonnal észrevette őket, és mindkét kezét előrenyújtvasietett feléjük.

 – Marcikám! Milyen kedves, hogy elhoztad Veronkát is! Palócz néhány gratuláló szótdörmögött, de a karmester közbevágott:

 

 – Bocsáss meg, öregem, de engem nem az ilyen viharvert kritikusok véleményeérdekel, hanem a lányodé. Halljuk, kislány, hogy tetszett? De az őszinte véleményétakarom hallani!

Vera fülig vörösödött. – Igazán gratulálok…  – „Igazán gratulálok” – utánozta Kolozs a lány bizonytalan hangját –, ez nem

vélemény, ez udvariaskodás. Először is, nézzen rám! – felemelte Vera állát, skényszerítette, hogy a szemébe nézzen. Olajos fényű, barna szemében sárga pontokizzottak.

 – Csodálatos volt – Vera hangjából most olyan őszinte rajongás csendült, hogy Kolozsönkéntelenül lesütötte a szemét.

 – Hohó, karnagy úr! Ez provokáció! – kiáltotta egy vidám női hang az ajtóból. Vera összerezzent, és apja karja után nyúlt. Kósné állt előttük, Andrea anyja. 

 A karmester két kezébe fogta, és megcsókolta az asszony feléje nyújtott kezét, majdPalóczékra pillantott. Vera zavartan mosolygott, Palócz pedig bemutatkozott Kósnénak.

 – Szinte hihetetlen! – csapta össze a kezét Kolozs. – Márton, Márton, nem ismerekrád! Hát nekem kell lejönnöm Pestről, hogy bemutassalak Szeged legszebbasszonyának?

 – Igazán örülök, hogy megismerhetem, kedves Palócz… elvtárs – Kósné egy könnyedmozdulattal megigazította vörösen csillogó haját –, hiszen a maga Veronkája meg az én

 Andreám a legjobb barátnők. Ugye? – fordult szembe Verával. – Igen – motyogta Vera, és furcsa émelygést érzett. Orrát megcsapta egy ismerős,

édeskés illat. – Nos, asszonyom – Kolozs teljesen megfeledkezett Palóczékról, hátat fordított

Verának –, sikerült elnyernünk a tetszését?Kósné láthatatlan porszemet fricskázott le a karmester frakkjának hajtókájáról.

Keskeny, fehér keze egy pillanatig megpihent a fényes fekete selymen. – Csak ne legyen olyan magabiztos. A streich álmos volt és színtelen. Több kávét kell

innia, ha fel akarja ébreszteni őket.  – Szerencsére van, aki gondoskodik rólam …  – Semmi kétségem, hogy maga mindenütt megtalálja a megfelelő kávéfőzőnőjét – 

nevetett Kósné. – Andere Stâdtchen, andere Mädchen – modern változatban.Újabb kézcsók. Mindketten nevettek. Palócz kényelmetlenül feszengett.

 – Megbocsátanak, de nekem még be kell telefonálnom a szerkesztőségbe. Kezétcsókolom, szervusz, János, nézz be hozzánk, mielőtt elutazol. 

 – Apa – kérdezte Vera, ahogy kívül kerültek az ajtón –, mi az a „streich"?  – A vonós hangszereket nevezik így szaknyelven. – És mit mondott Emmi néni németül? –  Andere Stâdtchen, andere Mádchen. Hát… ahány város, annyi kislány. Tizenegy óra is elmúlt, mire hazaértek. Vera szinte tántorgott a mai este élményeitől.

Hogy is tudott eddig zene nélkül élni? Szeretett volna egy dallamot felidézni, hogyeltehesse magának emlékként. De valamennyi elillant.

Page 24: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 24/113

 Átszaladt apja szobájába.Palócz már lefeküdt, csodálkozva nézett lányára.

 – Mit akarsz, Prücsök?Vera leült az ágy szélére, és könnyű csókot nyomott apja kopaszodó homlokára.  

 – Köszönöm, hogy magaddal vittél… olyan szép volt. Egy percig úgy látszott, mintha

még mondani akarna valamit, de aztán felállt, s csak az ajtóból fordult vissza: – Apa, nem tudod, hol van a Hangversenykalauz?

HETEDIK FEJEZET

 A hirtelen jött nyári zápor fényesre mosdatta a várost. A villamos szertelenülcsörömpölve vágtatott a fényes síneken, az ide-oda dülöngélő pótkocsi most rázta lemagáró az utolsó esőcseppeket. Az emberek vidáman beszélgetve tódultak ki akapualjakból – mintha moziból jönnének.

Kolozs Jánost egy apró cukrászdába kergette be a zápor, a csipkefüggönyös

kirakatablak mögül szemmel tarthatta a megélénkülő korzót. Fél deci konyakot rendelt, ésérdeklődéssel nézte a sétálókat. Vajon hányan állnak meg a kis cukrászda kirakata előtt?No, nem a pompás csokoládétorta és a mellette párolgó csésze fekete kedvéért  – hiszenannak fele a több napos kirakati tartózkodás alatt valóban elpárolgott  –, hanem adíszhelyen virító két nagy fényképért.

„Kolozs János vendégkarnagy a Budapesti Hangverseny-zenekart vezényli.”  A jobboldali kép kicsit elmozdult, de azért van benne erő, van benne dinamika, a

baloldali meg egyenesen kitűnő! Szinte portrénak is beillik. Átszellemült arc, félig lehunytszemek, s milyen beszédes a fekete háttérből kiváló fehér kéz. – Pianissimo. Ez lehetne akép címe. Ügyes ez a fényképész, hogy lágy papírra másolta.

Két nő állt meg a kirakat előtt. Sajnos nem hallani, hogy mit beszélnek. Most bejönnekaz ajtón – csokoládétortát vesznek.

Érdekes, csak nők állnak meg a képet nézni. Egy mama a  kisfiával, egy öreg néni egycsúnya szemüveges nővel, két idősebb, elegáns asszony s végre egy csinos fiatal lány. őnézi a képet legtovább. Már azóta ketten is elmentek. A tortát nem lehet ennyi ideig nézni.Kolozs előrehajolt székén. 

Hiszen ez Palócz Marci lánya, hogy is hívják csak? Vera. Veronka. – Fizetek! – odadobott egy gyűrött tízest, és kilépett az ajtón. Vera föl se pillantott, a képeket nézte elmerülten. Kolozs megállt mellette, mintha maga

is a kirakatot nézné. A lány végre megmozdult, menni készült. Ahogy megfordult,szembetalálta magát a karmesterrel.

 – Hát maga hogy kerül ide? – csúszott ki a száján a kérdés. Úgy meglepődött, hogy elsem pirult.

 – Magát néztem – felelte szemtelen mosollyal Kolozs. – Én pedig magát néztem – vágta rá merészen Vera, s még mosolygott is hozzá.Kolozst meglepte a lány vidám, magabiztos hangja. Milyen más most ez a lány! Nem a

tegnapi rajongó kis libuska, a templomi áhítatot sugárzó szemével. Csupa frissességmost, csupa hetyke báj… 

 – S ha szabad kérdeznem – Kolozs könnyedén belekarolt Verába –, az volt útjánakegyedüli célja, hogy bennem kigyönyörködje magát? Arra ugyanis egy közvetlenebb

Page 25: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 25/113

megoldást is ajánlhatok… engedje meg, hogy elkísérjem, úgyis föl akartam szaladnimagukhoz, hétkor megy a vonatom, addig ráérek.

 – Micsoda kitüntetés! Szóval most már csak azon múlik a dolog, hogy én ráérek-e?Eredetileg marhahúst akartam venni, de ha szépen megkér, akkor lemondok róla, éshelyette bearanyozom a vendégkarnagy utolsó szegedi délutánját. Ennyivel tartozom

szülővárosom jóhírének. – Hallja, kislány, magának alaposan felvágták a nyelvét! De istenemre, így még jobbantetszik nekem, mint tegnap! Nézzen csak rám. Még a szeme is másképp áll! Hová lett az akönnyes őzike-pillantás?

 – Őzike-szemeket csak este viselünk, karnagy úr, fehér galléros sötétkék ruhához.Kolozs megállt, és szembefordította magával Verát.

 – És az, amit az őzike-szemek mondtak nekem? Azt is csak a fehér galléros ruhamondta az én frakkomnak?

Vera elfordította a fejét. – Az csak felelet volt arra, amit maga mondott nekem… a zenével. Tudja, az őzikék

érzékenyek, különösen a zenére érzékenyek… Szótlanul indultak tovább, a Tisza-part felé. A férfi elengedte Vera karját. Maga sem

tudta, hogy a fél deci konyaktól vagy a kislány közelségétől lett-e hirtelen olyan melege.Bájos ez a kislány, határozottan bájos ez a gyerek!

Vera lázasan gondolkozott: miről beszéljen Kolozzsal? Eddig olyan nagyszerűen mentminden, elemében volt, érezte, hogy tetszik a férfinek, de most megtört ez a lendület,most már nem tudja, mit is mondjon. Valami nagyon okosat kellene… 

 Arcára odafagyott a mosoly, mereven előrenézett, s ugyanabban a pillanatbanmegbotlott a járdaszegélyben.

Kolozs elkapta a karját, s úgy vezette át az úttesten. Vera elpirult – ha most meglátnávalaki! Lassan elhúzta a karját, s megtorpant, mintha a szandálját kellene megigazítania.

 Ahogy lehajolt, a férfire pillantott. Zavara egy csapásra elszállt, legszívesebben hangosanfelnevetett volna: Kolozsnak olyan mulatságos, elálló füle volt! Hát ő sem tökéletes? 

 – Meséljen valamit magáról, Vera – szólalt meg végre a férfi. És Vera mesélt.Vidáman, színesen, felszabadultan. Úgy gondolta, hogy őszintén is, pedig az a Vera, akitbemutatott a karmesternek, sokkal vonzóbb volt, mint a valóságos. Ez a Vera a legjobbtanuló volt, a legügyesebb tornász, sokat sportolt, házias volt és nőies, merész és fiús,vidám kalandokba bonyolódott, s ami a legmeglepőbb – gyönyörűen zongorázott. Sőthegedült is, úgy ahogy.

Hilda néni, akitől Vera tízéves korától három éven át oly kevés eredménnyel tanultzongorázni, bizonyára meglepődéssel értesült volna hajdani tanítványa zenei fejlődéséről,de Hilda néni szerencsére most a Zenedében verte a taktust, Kolozs pedig nem lepődöttmeg.

Inkább elálmosította Vera szapora beszéde, fél füllel odafigyelt, de gondolataiminduntalan elkalandoztak. Az a szikrázó feszültség, amit az előbb érzett, nyomtalanulelszállt, s Kolozs őszintén örült ennek. Hiszen Vera a lánya lehetne. Ha annak idején,akadémista korukban elveszi Emmit, most éppen ekkora lányuk volna… 

 – Maga egy osztályba jár Kós Andreával?Verát váratlanul érte a kérdés. Hogy juthatott eszébe Andrea, mikor ő éppen zenéről

beszélt? – Igen – felelte kelletlenül. – Hogy hasonlítanak maguk ketten egymásra! Elválaszthatatlan barátnők, ugye? 

Page 26: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 26/113

Vera ugyanazt az émelygést érezte, amit tegnap este. És ugyanazt hazudta. – Igen.Kolozs a Tisza-part mellvédjének támaszkodott, és rágyújtott egy cigarettára.

 – Tudja, Andreát kicsi kora óta ismerem… – Vera alig érezhetően arrébb húzódott, dea férfi észrevette. – Csakhogy őt nem érdekli úgy a zene, mint magát Szinte viszolyog

tőle, úgy látszik, botfüle van. Sajnos, nem örökölte anyja tehetségét… Vera felült a mellvédre, most egy magasságban volt a férfivel. Helyes, Andreánakbotfüle van, Andrea menjen a pokolba. Gyorsan valami másról kell beszélni.

 – Én már mindent elmondtam. Vége az első résznek. Szünetben megtekinthető azalkony a Tiszán. Aztán maga következik.

Kolozs elmosolyodott. A túlsó parton totyogó libákat nézte, de magán érezte a lányvárakozó pillantását

 – Hajaj, Vera, ha én elmesélem most magának az életem történetét, akkor lekésem avonatot. Pedig holnap reggel kilencre a filmgyárban kell lennem.

Bizony, a filmgyár! Ahol három hete hitegetik, de fogadni merne, hogy most sem lesz adologból semmi. Tavaly is már majdnem biztos volt a dolog, aztán mégis Falta kapta mega szerződést. Pedig milyen jól jönne az a pár ezer forint, a dicsőségről nem is szólva.Nagyon ráférne már egy kis dicsőség. Évről évre lejjebb csúszik a zenei ranglistán.Felsóhajtott.

 – Filmezik is? – Vera szeme kerekre tágult a csodálkozástól. – Hébe-hóba – felelte könnyedén Kolozs. – Tudja, nálunk még igen ritkák a zeneileg

igényes filmek. – És… és látszani is fog a filmen?  – Kínáltak egy filmbeli szerepet is, de még nem döntöttem, hogy vállalom-e.

Könnyűzenét kellene dirigálnom. Szívesebben vezénylem a kísérőzenét.  – A rádióban is szokott vezényelni? – Szoktam. – Milyen érdekes lehet a maga élete! Próbák, hangversenyek, rádiófelvételek, filmgyár!

Nincs egy szabad perce, ugye? – Kell hogy legyen, Vera, különben lemaradok. Egy karmesternek sokat kell ám

tanulni, partitúrát olvasni, gyakorolni. Elég tűrhetően hegedülök, zongorázok, a fúvóshangszerekkel is elboldogulok valahogy. Maga, ugye, zongorázik? Majd ha legközelebblejövök Szegedre, eljátsszuk a Kreutzer-szonátát. Jó?

Vera elpirult. – Jó. Én zongorázom, és maga lesz a streich. Kolozs alig tudta elfojtani a mosolyát. – Igazán megtisztelő, de túlbecsül engem. Egyszerre csak egy hegedűn tudok

 játszani. Egyáltalán, honnan tud maga ilyen szakkifejezéseket? – Mondtam, hogy foglalkozom zenével, összhangzattant tanulok meg egyéb ilyesmit. – Ejha! – Kolozs csodálkozva nézett a lányra. – Most sajnálom csak igazán, hogy nem

vagyok húsz évvel fiatalabb. Éppen ilyen kisleányt kerestem én akkoriban. – És … nem találta meg? A karmester nem válaszolt, az órájára nézett. – Mennünk kell.Vera fejében kapkodó, elfulladt félmondatok kergették egymást. Mivel tartsa vissza? Ki

kell találni valamit, akármit …  – Én pedig arra kérem, mondja meg, hogy milyen zenei könyveket olvassak… 

Page 27: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 27/113

 – Hát azt így kapásból nehéz volna felsorolni. Nézze, épp itt van a zsebemben egynagyon jó, népszerű Liszttanulmány. Olvassa el, aztán írja meg a véleményét. Ha el nemfelejti addig öreg barátját.

Vera szíve a torkában dobogott. Mindjárt elmegy és vége. – Maga nem öreg – mondta halkan.

 – Igaza van, Vera, csak maga olyan felháborítóan és szemtelenül fiatal.Kezét nyújtotta a lánynak, hogy lesegítse a mellvédről.  – A vendégkarnagy köszöni a bearanyozott szegedi délutánt.Vera hazafelé menet beszaladt a főpostára, és elkérte a budapesti telefonkönyvet. Úgy

látszik, megtalálta, amit keresett, mert ahogy kilépett a kapun, hangosan fütyörészett jókedvében.

NYOLCADIK FEJEZET

 A fürdőszobában csobogott a víz, friss ütemben kattogott a borotvapenge-élesítő, s a

megszokott reggeli lárma fölött szívhez szólóan, bár kissé hamisan szárnyalt egy férfiasbariton:Kéétut-vane-lőttem, melyi-kenin-duljak, kétsze-retőm-vanén nékem, melyik-tőlbú-

csúzzak?… özvegy Hanákné fejére húzta a paplant, és fülére szorította a kispárnáját.Szőké-tőlbú-csúzom, a-bar-naha-ragszik… 

 A hang elcsuklott, de csak egy pillanatra.Igyhá-tazén-árva-szívem soba-megnem-nyuugszik… 

 –  Az enyémről nem is szólva – sóhajtotta Hanákné, és az ébresztőórára pillantott.Háromnegyed hat.

Nehézkesen feltápászkodott az ágyból, és a fürdőszobaajtóhoz csoszogott, boldogultHanák Dezső kelmefestő és vegytisztító hajdani papucsaival a lábán. 

Barná-tólbú-csúzom…  Az erélyes kopogásra abbamaradt az ének. – Sári néni? – Persze, meglepődtél. Nyilván azt hitted, hogy a szemespusztai gémeskútnál

mosakszol, és a növénytermesztési brigádvezető kopogtat az ajtódon …   – De Sári néni! – a fürdőszobából egy csapzott hajú fiatalember lépett ki. – Magát

teljesen megfertőzte a nagyváros. Már arra sem emlékszik gyermekkorából, hogy agémeskútnak nincs ajtaja! Egyébként hogyhogy ilyen korán fel tetszett kelni?

 – Még te kérded? Öt éve, hogy Pesten vagy, de még mindig tökéletes szemespusztaihangulatot tudsz teremteni magad körül. Sajnos körülöttem is. Úgy érzem magamreggelente, édes fiam, mint a konda vagy a ménes, vagy a hogyishívják, amit kihajtanakkolompolva a legelőre … És nagyon kérlek, ne itt rázd ki a hajadból a vizet, mert tegnapkeféltem fel a padlót.

 – A gulyát ki tetszett hagyni – jegyezte meg szerényen a fiatalember, és a fejérecsavarta frottírtörülközőjét. – Egyébként csak a művésznőt akartam felkelteni… 

 – Mi dolgod neked a művésznővel? – csattant fel Sári néni. – Még az hiányzik, hogy itt jeleneteket rendezzen nekem … 

 – Szó sincs róla. Sőt ellenkezőleg. Tetszik tudni, mióta szóvá tettem, hogy netelefonáljon annyit az én telefonomon, azóta megszakadt köztünk a diplomáciai viszony.

Page 28: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 28/113

Tegnap este viszont egy üzenetet találtam a konyhaasztalon, melyben a legszívélyesebbtársbérlői hangon arra szólít fel, hogy reggel, mielőtt elmegyek, szóljak be hozzá. 

 – Nofene! – Hanákné elgondolkozva nézte megboldogult férje papucsait. – Hát akkorcsak szólj be neki… 

 – Sári néni, drága – nem tenné meg helyettem?

 Az öregasszony jólesően elmosolyodott, és már indult is az ajtó felé.  – Képzelem, hogy fog örülni… Hanák úr papucsai kaján örömmel klaffogtak keresztül a sötét hallon, majd

megállapodtak a művésznő ajtaja előtt. Hanákné ugyanis, a háromszobás belvárosi lakás hajdani bérlője ádáz harcban állt

társbérlőjével: Bérczy Marica művésznővel. Sári néni azt tartotta, hogy a társbérlőt„hivatalból” utálni kell, akár okot ad rá, akár nem. Azért társbérlő. Pedig egyedül csakmagát hibáztathatta ebben az ügyben.

Kilenc évvel ezelőtt, mikor Hanák Dezső kelmefestő és vegytisztító meghalt, azözvegyi sorba jutott Sári néni elcserélhette volna lakását kisebbre  – de nem vitte rá aszíve. Inkább beleegyezett abba, hogy a tanács társbérlőnek adja a harmadik szobát,semhogy elköltözzék a megszokott falak közül. Hiszen itt élt már huszonkét éve, miótaférjhez ment a jómódú Hanák úrhoz, aki fővárosi kelmefestő és vegytisztító létére nemátallotta nőül venni az egyszerű és tiszta múltú Juhos Sarolta szemespusztai hajadont.özvegy Hanákné az elmúlt kilenc év alatt hét társbérlőt futamított meg – ezek közülSimicsnét, aki inkább szállodába költözött, semhogy tovább tűrje Sári néni szekatúráját,még ma is jóleső büszkeséggel emlegeti –, de a nyolcadikat, Bérczy művésznőt nemsikerült elüldöznie. Itt lakik már idestova egy éve, s nem vesz tudomást özvegy Hanáknéellenszenvéről. 

De Sári néni ebben is csak magát hibáztatta. Hiába, érezte, hogy nem a régi már.Mióta idevette magához unokaöccsét, olyan boldog és elégedett, hogy képtelen olyan

 jóízű veszekedésekre, mint azelőtt Persze ha alkalom kínálkozik, nem mulaszt el egyetlen lehetőséget sem arra, hogy

belekössön társbérlőjébe.  A harmadik szoba felől izgatott szóváltás hangzott, majd két pár papucs kopogott végig

a halion. A fiatalember felsóhajtott, és levette fejéről a törülközőt.  – Kezét csókolom – köszöntötte a pipacsokkal és búzavirágokkal ékesített

pongyolában belépő hölgyet, ki sárga hajával egy elhanyagolt búzatábla benyomásátkeltette. – Elnézést kérek a korai zavarásért… 

 – Ó, igazán nem tesz semmit – mosolygott a művésznő. – Végül is egy családvagyunk … 

Hanákné kinézett az ablakon. – Gondoltam, személyesen adom át – s a szőke hölgy évődve a pipacs- és búzavirág-

tenger mögé rejtette mindkét kezét. – Találja ki, mit hoztam magának?…  – Talán egy telefonszámlát – kísérletezett a megfejtéssel Hanákné, de csak egy jeges

pillantás volt a válasz. – No, nem találja ki? – a művésznő felhúzta szemöldökét, és várakozásteljesen

összecsücsörítette száját. – Egy kis levelet, amit bizonyára nagyon várt már valaki… Ajánlva érkezett, és én vettem át tegnap délután.

 – Igazán nagyon kedves – a fiatalember csodálkozva forgatta a levelet, majdpillanatnyi tűnődés után zsebre vágta. – Még egyszer köszönöm, és bocsásson meg azavarásért, de ma korán kell elmennem. Kezüket csókolom.

Page 29: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 29/113

Két szempár csalódott pillantásától követve sietett ki a szobából, a következő percbenmár becsapódott mögötte az előszobaajtó. 

Frissen szaladt le a lépcsőn. Húsz perc múlva már a Fedett Uszodában lesz. Nincsannál jobb, mint munka előtt úszni egy félórát. Már most melegen süt a nap, nagyszerűlesz a víz. De korai volt az öröme.

 A második emeleten kicsapódott Sári néni ablaka. – Janiii!Erre a kiáltásra még az újságkihordó is megtorpant, aki most lépett ki a szomszéd ház

kapuján. Pedig Vincének hívták. – Janii! A Sári néni szobájával szomszédos ablak r edőnye dühös dübörgéssel a magasba

szökkent, s a házfelügyelő, aki az utcát söprögette, kezében a söprűvel felfelé bámult,majd a fiatalember után fordult.

Hiába, meg kellett állni. – Itt vagy? – harsogta Sári néni. A kérdés teljesen felesleges volt, mert a fiatalember

már Sári néni ablaka alatt állt, az úttest közepén. Nem is azért felelt, hogy megnyugtassaSári nénit, inkább azt kívánta bebizonyítani, hogy a hajnali csendben a halk beszéd is átképes hidalni a köztük levő két emeletnyi távolságot. 

Szinte a foga között szűrte a szót:  – Itt vagyok, Sári néni. – Akkor jó – bólogatott az özvegy, és még mélyebben kihajolt az ablakon. – Azt hittem,

már elmentél. A házban levő tejcsarnokos – csinos, gömbölyű asszony – most nyitotta ki az üzletet. – Rózsika! – csapott le rá Sári néni hangja. – Tessék, Hanák néni! – kiabált vissza az asszonyka szolgálatkészen, és

keresztüllépett a teli tejesüvegeken, melyek a boltajtó előtt sorakoztak. Felnézett ő is amagasba, de előbb az úttesten álldogáló fiatalemberre vetett egy vidám, cinkos pillantást.

 – Rózsikám, aranyom, adjon ennek a gyereknek fél liter tejet, képzelje, reggeli nélkülszaladt el hazulról! Ha van pasztőrtej, megissza úgy, az üvegből, és ha volna két friss kifli,adjon neki azt is! – rendelkezett a magasból Sár néni. – Te meg mit állsz ott, segítsRózsikának bevinni a tejet! Hallod?

 A fiatalember kinyitotta a száját, aztán újra becsukta. A Sári nénivel szomszédosablakban mintegy véletlenül, megjelent a művésznő. A haját fésülte. 

 – Itt a tejecske! – szólt ki a nyitott boltajtóból a tejcsarnokos-nő.  – Hallod, fiam? – nógatta a fiatalembert Sári néni. – Idd meg a tejet! Köszönöm,

Rózsikám, majd én kifizetem, ha lemegyek!Sári néni ablaka becsapódott, s a művésznő is eltűnt a szomszédos ablak mögül.  Jani a tejcsarnokos-nőre nézett, aki még mindig ott állt a boltajtóban, egyik kezében

egy tejesüveg, másikban két kifli. – Itt a tejecske! – mondta újra, és a fiúra mosolygott. Volt ebben a mosolyban gúny is

meg kacérság is, de Jani csak a gúnyt érezte. Mogorván lépett be a tejcsarnokba, éskerülte az asszony pillantását. Gyorsan felhajtotta a tejet, a kiflikhez hozzá sem nyúlt,máris a zsebében kezdett keresgélni aprópénz után.

 – Mennyivel tartozom? – Hagyja csak, majd Hanák néni kifizeti… 

Page 30: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 30/113

 – Nem szoktam hitelbe tejet inni, és különben is nagykorú vagyok – morogta afiatalember, és három forintot lecsapott a pultra. Már ment is volna kifelé, de a tejcsarno-kosnő utána szólt. 

 – Jöjjön vissza! A tej csak egynyolcvanba kerül!… ezt minden gyerek tudja… maganagykorú!

Most kötötte fejére a fehér fejkendőt, egy csatot tartott a foga között. Csinos asszonyvolt, szép fekete szemű. Jani rosszkedve fölengedett, míg a tejcsarnokosnő sürgölődését nézte. Előbb a

köpenyéért szaladt, aztán a fiókban kotorászott, hogy előkerítse a visszajáró pénzt.Végre Jani markába nyomott egy forint húszat, és újra nevetett a szeme, ahogy

mondta: –  Aztán máskor meg ne halljam, hogy reggeli nélkül megy el hazulról. Orvos… és

mégis olyan, mint egy rossz gyerek! – Nem vagyok orvos…  – Nem? – a tejcsarnokosnő nem tudta leplezni csalódottságát. – Azt hittem, orvos.

Hanák néni tavaly azt mesélte, hogy maga elsőnek kapta meg a diplomáját az egyetemen,és ki is tüntették … 

 – Igen, az Agráregyetemen. Agronómus vagyok. – Aha – mondta az asszony, az érdeklődés legkisebb jele nélkül. – Az is szép – a

péksüteményt dobálta a papírzsákból egy fonott kosárba. – Tizenöt, húsz, huszonöt… Jani még egy pillanatig várt, aztán, hogy az asszony nem folytatta a beszélgetést,

elbúcsúzott. – Viszontlátásra! Az asszony oda se pillantott. Azt remélte, hogy felír neki ez a fiatal doktor B12-t,

mindenki odavan érte, hogy milyen csodaszer. És akkor kiderül, hogy nem is orvos.Becsapottnak érezte magát.

 – Viszonlátás – köszönt vissza közönyösen.Janit bosszantotta az asszony hangulatváltozása, fülét sértette a „viszonlátás", amit a

nemtörődömség koptatott a sietősek nyelvén ilyen torzzá. Bezzeg, ha orvos volna, nemspórolná el ez a fekete szemű asszonyka a hiányzó három betűt! 

Ingerültsége Sári néni ellen fordult. Fűnek-fának dicsekszik vele, hogy az ő Janija ígymeg úgy, ilyen gyerek nincs több, s közben lépten-nyomon nevetségessé teszi őt örökösgyámkodásával.

Micsoda vihogás volt télen, mikor Sári néni felhívta az intézet igazgatóját, hogytegyenek szélfogót az ajtókra és ablakokra, mert Jani panaszkodott, hogy huzatos alaboratórium. Minden lépését figyeli, minden ismerősét számon tartja, minden levelételolvassa… Az ám, a levél! Hol is van? 

Ismeretlen írás, sosem látta. Feltépte a finom, keskeny borítékot.Kedves Kolozs János!Ne haragudjon a szokatlan megszólításért – jobb nem jutott eszembe –, sem azért,

hogy levelemmel zavarom, de félig-meddig felhatalmazott rá. Ugye?Hadd nyugtassam meg mindjárt, nem fogok semmit sem kérni. Felelősségem teljes

tudatában kijelentem, hogy nem akarok sem énekesnő, sem filmszínésznő lenni – gondolom, az ilyenfajta kérésekből már elege van. 

 A véleményemet szeretném megírni arról a könyvecskéről, amit ideadott. Ha emlékszikmég rá, érdekelte a véleményem. (Vagy azóta lekopott már a szegedi délutánról azaranyozás?)

 

Page 31: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 31/113

Nem fogok udvariaskodni, igen felületes, összecsapott munkának tartom. Nincs benneegyetlen eredeti gondolat, csupa szóvirág, csupa közhely.

Ha nem felejtette még el szemtelenül fiatal barátnőjét, úgy ajánljon valami jobbat.Üdvözli

Palócz Vera

 A fiatalember háromszor végigolvasta a levelet – közben két villamost is elszalasztott –, majd újra megnézte a címzést. Kolozs János, Budapest, V. Galamb u. 21. – Ez pedig én volnék… – szögezte le magában.S ebben igaza is volt. Mert a fiatalembert minden kétséget kizáróan Kolozs Jánosnak

hívták, és a Galamb utca 21-ben lakott.

KILENCEDIK FEJEZET

 A Kísérleti Növénynemesítő Intézet laboratóriumában álmosítóan zúgott a ventillátor.Ilyenkor három óra után legtikkasztóbb a meleg, a földig érő ablakokon csak ú gy árad be

a strandra hívogató nyári napsugár.Kolozs Jani a mikroszkóppal pepecsel, megint rosszul sikerült a metszet, hogy hol járezeknek a lányoknak az esze, mindenre van gondjuk, csak a munkára nem!

Reggel óta be nem áll a szájuk. Miért is verte meg őt a sors azzal, hogy négy nőmellett kelljen dolgoznia? Ma már végighallgatta a legolcsóbb gyümölcshab-recepteket, alegdrágább nyári szórakozóhelyek és a legcsinosabb filmszínészek listáját. Az a példásegyetértés, mely a fenti kérdések alapos megvitatását jellemezte, sajnos, teljesenfelborult, mikor az idei fürdőruha-divat elemzése került napirendre. Ági és Magda akétrészes fürdőruha mellett kardoskodott, míg Juli és Kriszti az egybeszabott fürdőruhamellett tört lándzsát. Sajnos nemcsak lándzsát, hanem feltehetően ezt az üveget is akkortörték el.

János dühösen csapta le a kezében levő tárgylemezt. Egyszer úgy megmondja nekika véleményét, hogy nem teszik ki az ablakba… No, végre, legalább elhallgattak! 

 A laboratóriumot üde levendulaillat öntötte el. Vagy úgy… János óvatosan hátrafordult.Jól sejtette. A lányok a sarokablaknál álltak. Ági fésülködött, Magda rúzsozta magát, Juli adéli napozáshoz használt krém maradványait igyekezett eltüntetni arcáról egy fél ívszűrőpapírral, s közben kézről kézre járt Kriszti prágai levendula kölnije, melyet, mint ezköztudomású, Szász Tibor hozott neki ajándékba.

 

János csendesen szemlélte a készülődést. A régi római papok a leölt áldozati állatokbeleiből jósoltak, ő tovább fejlesztette ezt a tudományt. Ági hajviseletéből, Krisztiarckifejezéséből, Magda rúzsszínéből és Juli köpenyének gombolásából tévedhetetlenülmegjósolta a jövendőt. Pontosabban azt, hogy ki jön. 

 Ági kontyba tűzi a haját, Juli végig begombolja fehér köpenyét, Magda a szűrőpapírmásik felével letörli a frissen felkent rúzst, szóval ma komoly, lelkes, érdeklődő, sugárzószemű fiatal lányok lesznek… Megvan! 

 – Az öreg jön az Akadémiáról? – Igen – fordult hátra Kriszti, és szépen ívelt szemöldöke magasba szökkent a

csodálkozástól. – Honnan tudja? – Ugyan, hagyd – mérgelődött Ági. – Nem látod, hogy epéskedik. Igazán, János, maga

egyre kiállhatatlanabb!

Page 32: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 32/113

Page 33: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 33/113

„Bálint az öregapád – dühöngött magában János. – Nem vagyok kitűnő, nemszülettem Debrecenben, senki vagyok, nulla vagyok, de Kolozs Jánosnak hívnak!

Csak a második emeleti folyosón derült fel újra, hogy megpillantotta a laboratóriumajtaját. Elképzelte a négy szorgos lánykát, aki azóta is szüntelenül munkálkodik, s közbenvárja az ajtónyitást. Hát most az egyszer hoppon maradnak.

János előre élvezte a jelenetet. Óvatosan nyomta le a kilincset, majd gyors mozdulattal sarkig tárta az ajtót. Csalódott. Ági lebontott kontyát kötötte lófarokba. Juli nylon alsószoknyáját huzigálta, hogy kissé

kilássék a szoknya alól,Kriszti fehér szandálját tisztogatta. Valamennyien utcai ruhában, útra készen.

 – Hát maga hol császkált ilyen sokáig? – kérdezte Magda épp úgy, mint egy elfoglaltháziasszony, akinek csak most tűnt fel, hogy a házőrző kutyát reggel óta nem is látta. 

 – Nem jött fel az öreg! – újságolta Juli. – Látta az új kocsiját? Eladta a Skodát, ésWartburgot vett. Lazacszínűt. 

 – Nem lazac-, hanem pezsgőszínű – tiltakozott Ági. – Vagy még annál is tompább egyárnyalattal… 

 – Fáradt pezsgő – bólogatott János, és levetette munkaköpenyét. Ezeknek az eszénakart ő túljárni? Ajaj… Vászonkabátja után nyúlt, és újra eszébe jutott a levél.Megtapogatta a zsebében zörgő borítékot. Vajon rajta van a feladó címe? Meg se nézte. 

Rajta bizony. Palócz Vera, Szeged, Táltos u. 8/a. De ki lehet az a Kolozs János, akivelösszetévesztette? Hirtelen elhatározással a készülődő lányokhoz fordult. 

 – Nem ismernek valami Kolozs János nevű színészt vagy effélét?  – Kolozs János, Kolozs János… – ráncolta a homlokát Juli – mintha hallottam volna

már ezt a nevet… Van egy Kolozs nevű dramaturg a filmgyárban, de a keresztnevére nememlékszem.

 – Úgy rémlik, hogy van egy ilyen nevű író is – szólt közbe Magda. – Láttam egykönyvét a kirakatban. Sárga fedele volt, de a címét elfelejtettem. Egyébként mire kellmagának még egy Kolozs János?

János egy percig habozott, aztán kibökte. – Tévesen nekem címeztek egy másik Kolozs Jánosnak szóló szerelmeslevelet. – Szerelmeslevél? Jaj, de izgalmas! – Mutassa, Jani! – Majd én felolvasom! – És honnan tudja, hogy nem magának szól? Micsoda ricsajt tud csapni négy lány!

Janinak jólesett, hogy egyszerre csak az érdeklődés középpontjába került Még kérette ismagát.

 – Csönd legyen! A levelet nem adom ki a kezemből.  – Janikám, még életemben sem láttam valóságos, igazi szerelmeslevelet! Nekem még

tévedésből sem írt soha senki! – Juli olyan esdeklően nézett a fiúra, hogy annak márnehéz volt ellenállni.

János elmosolyodott, de Juli látta, hogy megremegett a szája. Persze, nem kellettvolna ezt mondania, hiszen csak rajta múlt, hogy Kolozs Jani nem írt neki valóságos, igaziszerelmeslevelet… Érzékeny ez a fiú, nagyon érzékeny, nem lehet vele tréfálni. Juligyorsan visszakozott.

 – Hát akkor olvassa fel maga! Megöl a kíváncsiság. Hálából kinyomozzuk, hogy kinekszól, jó?

Page 34: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 34/113

Jani szó nélkül átnyújtotta a levelet Julinak. Az felült az egyik munkaasztalra, éskomikusan szenvelgő hangon felolvasta Palócz Vera levelét. 

 A lányok kuncogva hallgatták végig a felolvasást, csak Kriszti húzta el a száját. – Hiszen ez nem is igazi szerelmeslevél! – Mit értesz te ehhez! – torkolta le Ági. – Az efféle bimbózó szerelem szemérmes. A

sorok között kell olvasni. Add csak ide!Kikapta a levelet Juli kezéből, és újra felolvasta.  – Hát nem érzed, hogy mi van egy-egy szó mögö tt? Aszongya: „Ha emlékszik még rá,

érdekelte a véleményem"… Ebben egy érző leányszív dobog! Hát még ez: „Vagy azótalekopott már a szegedi délutánról az aranyozás?” Mit képzelsz, mivel szoktak egy délutántbearanyozni?

Juli is újra a levél fölé hajolt. – „Ha nem felejtette még el szemtelenül fiatal barátnőjét, úgy ajánljon valami jobbat.”

Istenem, de szép! – Janika, én azt írnám neki a maga helyében, hogy „ajánlom magamat!” – Magda

ellenállhatatlannak találta saját humorát, és nyerítve fölnevetett. Ági és Juli kapva kapott az ötleten. – Persze, erre válaszolnia kell! Rajta, Jani, hódítsa el a kislányt a másik Kolozstól!

Ismeretlen vetélytárs, az az igazi!Magda becsavart az írógépbe egy levélpapírt, és várakozóan nézett Janira.

 – Csak diktálja, majd én írom! – „Kis Petrovom, remélem, megbocsátja, hogy búcsú nélkül hagytam el magát!” – 

rezegtette a hangját Ági. – Én úgy szólítanám, hogy „kicsim” – merengett Juli. –  Az olyan szép, hogy „kicsim",

nem? – De igen. És neked még soha senki sem mondta azt, hogy „kicsim”. Meg kell a

szívnek szakadni – epéskedett Kriszti. – Engem az érdekel, hogy Jani hogyan szólítanámeg.

Jani elgondolkozva forgatta kezében a kissé már gyűrött levelet   – Ha nekem szólna a levél, én egyszerűen csak azt írnám, hogy … „Kedves Vera …

sietek biztosítani arról, hogy a szegedi délutánról még nem kopott le az aranyozás.”   Az írógép olyan gyorsan és egyenletesen kopogott, hogy Jani csodálkozva kapta fel a

fejét. – Magda, hiszen maga remekül gépeli És ezt most kell megtudnom? – Magára vessen – vonogatta vállát a lány –, még sohasem diktált nekem

szerelmeslevelet, mindig csak azokat az utálatos táblázatokat meg jelentéseket…   – Ne beszéljen mellé, Jani, tessék folytatni! – Juli szeme ragyogott. – Csuda jó hecc

lesz! – Csak nem gondolja komolyan? – döbbent meg Jani. – Miért, mi van abban? Valaki írt magának tévedésből egy levelet, és maga tévedésből

válaszol rá! Lefogadom, jobban jár magával, mint azzal a másik Kolozzsal, aki biztosanöreg, csúnya, és nem is törődik vele. Maga pedig… 

Juli elharapta a szót. Jaj, már megint tapintatlan volt! Feldicsér, és másnak ajánlgatvalakit, akit ő maga visszautasított. 

 – Na, írjuk már meg, mert mennem kell! – türelmetlenkedett Magda.

Page 35: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 35/113

 – Először is azt kellene kitalálnunk, hogy ki lehet ez a másik Kolozs. Felhívom atudakozót. Tudakozódás különleges ügyekben… 182-684… Ez igazán különleges ügy – 

 Ági már a telefonkagyló után nyúlt, de Jani kivette a kezéből.  – Nem hívunk fel senkit. Bízzák ezt rám! – De gondoljon arra a szegény kislányra – próbálkozott újabb érveléssel Juli. – Az

most várja a választ, és maga nem hajlandó neki válaszolni. Ez egyszerűen kegyetlenség – Juli a borítékot forgatta a kezében, és megnézte a feladót. Palócz Vera, Szeged, Táltosu. 8/a.

 – Téved, Juli. Az volna a kegyetlenség, ha válaszolnék neki – János zsebre tette alevelet, és a szekrénybe akasztotta a munkaköpenyét. – Ideje hazamenni.

 – Á, maga minden heccet elront – legyintett Ági. – Elájulok, már öt óra! – kapott észbe Kriszti, és Magda is felugrott a gép mellől. – Ti

még maradtok? Ági Janira nézett, Jani meg Julira. – Én még várok egy telefont… – mondta zavartan Juli, és kerülte a fiú pillantását. – Türelem rózsát terem – Jani hangja furcsán, rekedten csengett. – No, akkor a

viszontlátásra!Becsukódott mögöttük az ajtó. Juli a mozdulatlan kilincset nézte – még hallotta a

távolodó hangokat a lépcsőházból –, aztán a néma telefonra bámult.Idegesen forgatta ujján a kis ónixköves gyűrűt, amelyet jegygyűrűnek is nézhetett

akárki, ha éppen befelé fordította a követ. Lassan sétálgatni kezdett, föl-le a laborban.Különös Ingerültség lett úrrá rajta. Érezte, hogy megbántotta Janit, és szégyellte

magát, amiért harmadnapja késő estig lesi a telefont, noha tudja, hogy öt óra után nemkeresi itt senki. Ma már csütörtök van, és Forbát azt ígérte, hogy a hét elején felhívja…Milyen egyszerű volna az élet, ha Janit szeretné. És Jani meg is érdemelné, hogyszeressék … Hiába! 

Pokoli ez a várakozás.Juli megállt az írógépasztalka mellett, és szeme szórakozottan végigfutott a

megkezdett levél sorain.Talán Palócz Vera is így várja a választ, mint ő a telefoncsengést. Palócz Vera,

Szegeden, a Táltos utca 8/a-ban.Leült a gép mellé, és ügyetlen, akadozó ujjakkal kopogtatni kezdett. Minden szót

megfontok. Csak olyasmit írhat, amiből nem lesz botrány. Mindössze egy kis tréfa.

TIZEDIK FEJEZET

 Az öreg postás a dorozsmai gyümölcsösre gondolt, és megnyalta a szája szélét. Egydemizson bor hűl odalent a kis ház pincéjében, jól fog esni egy pohárkával ebben a kutyamelegben.

Olyan ez a Szeged, mint a tüzes katlan.Megnézte a táskáját, még négy ház van hátra a Táltos utcából, aztán mehet

leszámolni. Másfél óra múlva kint van Dorozsmán.Meggyorsította lépteit, és befordult a 8/a kapuján. A kapualj hűvös félhomályában újra

végigböngészte a megfogyatkozott levelestáskát. Nézzenek oda, ennek a Veronkánakhárem levele is van! Pár éve még kint játszott a homokban, most meg már a gavallérokírogatnak neki. Csak valami legény lehet a dologban, különben nem lesné úgy a postát.

Page 36: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 36/113

Mosolyogva csöngetett be Palóczék ajtaján. Bent nem moccant semmi, de az öregcsak várakozott. Jólesett ez a percnyi pihenő, mígnem újra eszébe ötlött a demizson bor,és sietésre nógatta. Még egy rövidet csöngetett, majd bedobta a három levelet az ajtóhasadékán. Úgy látszik, nincs itthon a kislány … 

Pedig otthon volt. Bent kuporgott a nagyszobában, egy karosszékben, az ablak

mellett. Olvasott. Az óra idegölő lassúsággal titktakolt a csöndben. Vera megfogadta, hogy nem néztöbbet az órára, s félhangon mormolta a Hangversenykalauz sorait, mint valami könyörgőzsolozsmát.

FUGA. A többszólamú szerkesztés legmagasabb formája. A szó jelentése: futás,kergetőzés. – Az egymást utánzó szólamok sorban, bizonyos eltolódással való belépésérecéloz. Általában háromrészes: az expozíció bemutatja a témát sorban a szólamokban, aközépső rész a témát ellenpontozva… 

Végre! Ezek a postás bácsi csosszanó léptei az ablak alatt! Miféle fogadalmat tegyenmost gyorsan, hogy kapjon végre levelet?

Három napon át az előszoba nyitott ajtajában várta a postást. Ma nem megy ki. Itt fogülni, és elolvassa a fúgát végig.

Csöngettek.Vera megrezzent, és tovább olvasott:… ellenpontozva tovább fejleszti, a repríz a témát ismét az alaphangnemben hozza

vissza.FUGÁTÓ. A téma sorozatos, ellenpontos bemutatása az összes szólamokban, tehát

lényegében a fúga önállósult expozíciója.Még egy rövidke csöngetés, aztán valami puffan. A posta. Biztosan a Nagyvilág jött,

vagy apának valami meghívó, vagy… vagy anyu írt? Meg se mozdul, amíg a nagymutatóaz ötöshöz nem ér.

FUGHETTA. Kisebb méretű fúga. FURIOSO. Dühvel, vadul, őrjöngve … Vera felpattant.

 Az előszobában három levél feküdt a földön. Az egyik légipostán jött, ez csak anyuélehet. A másikon Panna ismerős betűi dülöngélnek. És a harmadik? Vera leguggolt aföldre, hogy jobban szemügyre vehesse a harmadikat. Sima fehér boríték, apróbetűsgéppel írt címzés, lehet, hogy… lehet, hogy ez lesz a levél?… 

Nem, itt az előszoba kőpadlóján guggolva mégsem olvashatja el! Ha valóban az, akkorki kell szaladnia a Tisza-partra, hogy ott olvassa el, ott, ahol együtt ültek. Az volna az igazi,de sajnos úgysem bírja ki addig. Felkapta a fehér borítékot, és beszaladt a szobájába.

Feladó nincs rajta. Tízig számol és felnyitja. Ha nem szakad be a boríték aragasztásnál, akkor ő lesz... 

 A boríték nem szakadt be.Kedves Vera, sietek biztosítani arról, hogy a szegedi délutánról még nem kopott le az

aranyozás, sőt arra a pesti reggelre is jutott belőle, melyen kézhez kaptam levelét.  Tudja, a magamfajta vén medvék ritkán akadnak össze olyan kislánnyal, mint maga. A

mi szakmánk kiöli az emberből az érdek nélküli barátságba veteti hitet …de maga talánezt nem is érti. Néha úgy hiszem, hogy igen kevéssé ismer engem. Pedig szeretnémtudni, mit gondol felőlem, milyen embernek tart. 

Sajnálom, hogy az a könyv, amit adtam, nem tetszett, írja meg, hogy mit szeret, miérdekli magát, akkor könnyebben tudok ajánlani valami jó könyvet.

Válaszát várja öreg barátja:

Page 37: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 37/113

Kolozs JánosNem, ez nem lehet igaz! Vera a dívány tetején ugrált a boldogságtól, s percekbe tellett,

míg annyira megnyugodott, hogy újra el tudta olvasni a levelet.S most is ugyanaz állt benne!„Kedves Vera, sietek biztosítani arról…” És még egyszer és újra és újra! 

Vera végigtáncolta az egész lakást, majd lekapta a szekrény tetejéről az ütött-kopottöreg Doktor Macit – gyermekkorának legfőbb bizalmasát –, s leültette a dívány sarkába. – Figyelj ide, Doktor Maci, most felolvasom neked! – a játékmackó gombszeme

közönyösen bámult a világba.„Kedves Vera, sietek biztosítani arról…” így, hangosan olvasva, új színt kapott minden

szó.Vera elfeledkezett Doktor Maciról, és minden figyelmét a levélnek szentelte. Mintha

most olvasná először. Itt van például a keltezés. Nem a megszokott, sablonos forma, hogy Budapest, 1959.

 július 9., hanem rendkívüli, egyedi, csodálatos! Bpest, 59. VII. 9. Ezentúl ő is így fogja írni. Aztán a megszólítás. Nem a szokványos ordináré felkiáltójel – igaz is, miért kell mindjárt alevél elején kiabálni a címzettel –, hanem egy finom, leheletnyi vessző: 

Kedves Vera, s utána a második sor beljebb kezdődik, hogy a megszólítás mégis súlytkapjon, con… elfelejtette, hogy micsoda. 

Vera előkapta a Hangversenykalauzt, és fellapozta újra a gyakrabban használt zeneiszakkifejezések magyarázatát. Con… mennyi „con” van… ez biztosan a -val, -vel olaszul.Megvan! Con espressione – kifejezéssel. Miért mondják azt, hogy kifejezéssel, mikor eznyilvánvalóan kifejezően? Con forza – erővel. Ez még jobb. Con forza! 

És a „sietek biztosítani arról…"? Ez pedig con spirito – lélekkel. De még milyenlélekkel! Cseng-bong az egész levél. Ez az ember a szavakat is hangszereli.

„A magamfajta vén medvék…” Hallod, Doktor Maci? Drága, drága, drága! No és ez! „Néha úgy hiszem, hogy igen kevéssé ismer engem.” Néha!! Márpedig ha

néha úgy hiszi, akkor szép számmal adódnak olyan esetek, amikor nem hiszi úgy, tehátmi következik ebből? Az, hogy Kolozs János igen gyakran gondol Palócz Verára. Szinteállandóan foglalkoztatja őt Palócz Vera személye, töpreng rajta, néha úgy hiszi, máskormeg amúgy … „Szeretném tudni, mit gondol felőlem, milyen embernek tart?” Con dolor e – fájdalmasan … Vagy talán … con amore – szerelmesen?

„Sajnálom, hogy az a könyv, amit adtam, nem tetszett …” Persze, gyerekes butaság ésnagyképűség volt azt írni, hogy nem tetszett, csak hát nem tudott érdemben hozzászólni – azért nyilatkozott ilyen becsmérlően. Bezzeg ma már tudna, hiszen azóta mást semcsinál, mint Lisztről olvas! Hogy is lehetett ilyen buta! Ez a Csontos Pál, a tanulmányszerzője talán a legjobb barátja Kolozsnak, akivel éjfélbe nyúló vitákat folytatnak Lisztformaalkotó reformjainak merész nagyvonalúságáról. Kolozs János csalódott PalóczVerában.

„írja meg, hogy mit szeret, mi érdekli magát…” Vajon ezt komolyan vagy gúnyosan írta?„Írja meg, hogy mit szeret, mi érdekli magát, akkor könnyebben tudok ajánlani valami

 jó könyvet.” 

Vera elgondolkozva az ölébe ejtette a levelet. Mit is szeret ő, mi érdekli őttulajdonképpen? Természetesen a zene. A zenét, azt nagyon szereti, a zene érdekli alegjobban. Ezt fogja válaszolni Kolozsnak, csak persze jobb volna, ha Kolozs látná alevélből, hogy őt már régen foglalkoztatja a zene, hogy már akkor is érdekelte, amikor

Page 38: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 38/113

nem ismerték egymást… És hogy ő már nagyon sok zenei könyvet olvasott. Miért is nincsa Hangversenykalauzban valamiféle bibliográfia, amiből megtudhatná, hogy melyek isazok a könyvek, amiket egy zenerajongó, művelt embernek olvasnia kell?  

 Az is meggondolandó, hogy ki legyen a kedvenc zeneszerzője. Nem a legnagyobbakközül kell kiválasztania, mert Beethoven vagy Mozart, az mindenkinek eszébe juthat,

azokért mindenki rajong. Valami egészen különleges dolgot kell kitalálni, kevéssé ismertnagyszerű zeneszerzőt, ritkán játszott zeneművet, amely hozzáértő ember ízlését dicséri.  Bárcsak elmehetne Kósékhoz. Azoknak híres lemezgyűjteményük van, Emmi néni

valaha hegedűművésznőnek indult, náluk könnyen találna valamit. De hát hozzájuk nemmegy. Nincs más hátra, marad a városi könyvtár.

 A könyvtárban már ismerték Verát. Tavasszal szinte mindennapos látogatójuk volt. Akönyvtárosnő most is kedves mosollyal üdvözölte. 

 – Rég láttuk már, Veronka. A félretett könyvei ott vannak a sarokasztalon. Nézze csakmeg, Pista, ugye Palócz Vera névre van magánál néhány könyv? – fordult a szemüvegesgyakornok felé.

 A készséges fiatal könyvtáros széttúrta az asztalán tornyosuló könyvhalmazt, és márát is nyújtott Verának két könyvet.

 – Hűségesen vártak magára – a szemüveges fiú egy cédulára pillantott. – Majd egyhónapja, hogy itt járt.

 – Nagyon köszönöm – motyogta Vera, és gyorsan leült az olvasóasztalhoz, háttal akönyvtárosoknak. Érezte, hogy a haja tövéig elpirul.

Maga elé húzta a könyveket, és úgy tett, mintha olvasna. Szerb Antal „A világirodalomtörténete” II. kötetéből egy kockás irkalap kandikált ki. Vera fellapozta a megjelölt részt.Ibsen és Björnson. A kockás füzetlapon egy ceruzával odavetett kérdés: „Mit jelent az,hogy légy önmagad?”. Persze, ezt akarta Iharostól megkérdezni, azért írta föl. A másikkönyv Ibsen Peer Gyntje. Itt, ennél az asztalnál olvasta, magolta heteken át. Az is tele vanapró cédulákkal. Megjelölt minden részt, amit nem értett.

Vera lassan kihuzigálta a cédulákat, és a zsebébe süllyesztette valamennyit. Ibsen,Peer Gynt és Iharos. Igen, volt idő, amikor ez érdekelte őt. Egy hónapja sincs.  

Hirtelen elhatározással felállt, és visszatette a könyveket a könyvtárosnő asztalára.   – Segíthetek valamiben, Veronka? – nézett föl a kartotékokból a törékeny, őszülő

asszony. – Tudja, mindig magát állítom példaképül az én haszontalan nagylányom elé.Kislány létére ilyen komolyan érdeklődik a drámairodalom iránt… igazán imponáló. Már amúltkoriban eszembe jutott, hogy Brecht-darabokat fogok magának ajánlani, érdekli?

Vera torka kiszáradt, nagyot kellett nyelnie, mielőtt megszólalt  – Igen … nagyon. Feltétlenül el fogom olvasni… De most egy dolgozatot készülök

írni… nagyon sürgősen. Tessék mondani, van zenei szakkatalógus is?

TIZENEGYEDIK FEJEZET

 A Kísérleti Növénynemesítő Intézet könyvtárosnője tehetetlenül tárta szét soványkarjait.

 – Higgye el, Kolozs elvtárs, nem mi vagyunk a hibásak! örülök, ha a rendelkezésünkreálló keretből a szakirodalmat be tudom szerezni… 

 – Ne értsen félre, Irénke, nem magát hibáztatom, de lássa be, hogy egy ilyen komolyintézet könyvtára nem szorítkozhatik a szakirodalomra. Ki kell elégítenie a dolgozók

Page 39: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 39/113

sokirányú érdeklődését, legalább egy-két összefoglaló művel. Ha valakit, mondjuk,érdekel az irodalom… vagy a képzőművészet… vagy a zene … még lexikon sincs! – János ideges mozdulattal a hajába túrt. – Nincs mindenkinek ideje arra, hogyközkönyvtárakba mászkáljon, ha éppen érdekli valami.

 – Van néhány szépirodalmi könyvünk – mentegetőzött a könyvtárosnő. – A

szakszervezeti könyvtárat ugyanis átvettük, mert ugyebár nem lett volna értelme, hogykétféle könyvtár legyen az intézetben, mikor mindkettőt el tudom látni magam…  – No, tessék, ez eszembe se jutott, jó, hogy mondja. Ha szabad kérdeznem, mire

fordítják akkor a szakszervezet könyvvásárlási keretét?Irénke úgy nézett Kolozs Janira, mint egy ijedt, szemüveges nyúl.

 – Szakkönyveket veszünk azon is… – hebegte. – Vidos kartárs rendelkezett így…nekem ebbe semmi beleszólásom sincs. Én azt csinálom, kérem, amit mondanak…odafent.

Jánost elfutotta a pulykaméreg. – Mondja, Irénke, maga szerint én odafent vagyok vagy odalent? –  A Kolozs elvtárs odafent van …  – Látja, Irénke – enyhült meg a fiú –, nemcsak a Vidos kartárs véleményét kell

meghallgatnia. A könyvtár mindnyájunk közös ügye, és maga azért van, hogy ezt akönyvtárat mindnyájunk megelégedésére vezesse. A dolgozók joggal követelhetik, hogy aszakszervezet pénzén közérdeklődésre számot tartó szépirodalmi vagy ismeretterjesztőkönyveket vásároljanak. Nincs igazam?

 – Teljesen igaza van Kolozs elvtársnak – hagyta helyben Irénke. – Csak tudja, attólfügg minden, hogy mit szólnak hozzá odafent.

 – De az ég szerelmére! Éppen most mondtam meg, hogy mit szólok hozzá, márpedigmaga szerint én is odafent vagyok!

Irénke megütődve nézett a fiúra.  – Kolozs elvtárs félreértett engem. Én nem magára, hanem az igazgató úrra meg az

intézet vezetőire gondoltam.  – Akkor miért mondta, hogy én is odafent vagyok? – Merthogy Kolozs elvtárs a második emeleten dolgozik. – Ahá! – mondta János, és növekvő érdeklődéssel nézett a lányra. – Szóval, hogy is

van? Én odafent vagyok ugyan emeletileg, de az mégiscsak odalentnek számít. Azigazgatóság viszont, noha a földszinten van, mégis odafentnek minősül.  

Irénke lelkesen bólogatott.Szerette a pontos fogalmazást.

 – És ha mégis igazam van? – feszegette tovább a kérdést János. – Igazam van,mondjuk, nekem, ott lent a második emeleten, fönt a földszinten pedig nincs igazuk?

 Akkor maga szerint mit csináljak? Menjek föl a földszintre, vagy várjam meg, amíglejönnek hozzám a második emeletre, vagy esetleg forduljak ahhoz, akire ez az ügytartozik?

 A lány tanácstalanul nézett maga elé. – Nem is tudom, talán tessék ahhoz fordulni, akire tartozik …  – Látja, én is így gondoltam – mosolyodott el János. – Én szólok az illetőnek, az illető

pedig majd fölmegy a földszintre, s megmondja, hogy nincs ez így rendjén. – Persze – bólintott Irénke. – Mert ugyebár az, akire tartozik, nem tűrhet el ilyen szabálytalanságokat…  – Nem is – mondta Irénke.

Page 40: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 40/113

 – Örülök, hogy egyetértünk – János a telefon után nyúlt. – Vidos elvtársat kérem. Tevagy az, Vidos elvtárs? Itt Kolozs. Tóth Irénke szeretne veled beszélni. Igen, a könyvtáros.Figyelemre méltó észrevételei vannak a könyvvásárlási keret felhasználását illetően.Szeretném, ha meghallgatnád. Köszönöm, majd bemegy hozzád.

Irénke úgy nézett a telefonra, mint a nyúl, amely most döbbent rá, hogy mégsem tud

elszaladni a puskacső elől.  – Kolozs elvtárs kicsoda itt? – kérdezte végül. – Már úgy értem, hogy talánszakszervezeti funkcionárius vagy pártvezetőségi tag? 

 – Se egyik, se másik – hajolt meg a fiú –, Kolozs János segédkutató vagyok a másodikemeleti laborból, szemespusztai születésű, agráregyetemet végzett, jelenleg budapestilakos.

 – Nahát! – mondta Irénke. – Ilyet még nem is hallottam. – Sebaj – János biztatóan a lányra mosolygott. – Jobb későn, mint soha. Ha megjöttek

az új könyvek, legyen szíves, szóljon fel. * 

Kolozs Jani íróasztalán egyre több könyv tornyosult.

Hangversenykalauzt hatvan forintért vett, most hazafelé jövet, a Révai Kislexikont Sárinéni könyvespolcáról emelte le, a Zenei Szemlét pedig az Egyetemi Könyvtárbólkölcsönözte ki.

Délután hat óra volt. Bent akart ugyan még maradni a könyvtárban, de hát az akönyvtár használhatatlan. Felnyitotta jegyzetfüzetét, átlapozta a képletekkel, rövidmegjegyzésekkel telefirkált oldalakat, elővette töltőtollat, majd gondosan kisimítva magaelé tette Palócz Vera második levelét, mely tegnap érkezett.

Képtelen helyzet. Nyilvánvaló, hogy valamelyik labor-beli lány ludas a dologban.Ugyan melyikük lehetett? Juli? Meglepően kedves, és gyengéd az utóbbi napokban. Nemgúnyolódik, nem szájaskodik… Talán bántja a lelkiismeret? Persze az is lehet, hogyvalamennyien tudnak a dologról, és most izgatottan várják a fejleményeket. No, azt ugyan

várhatják! Ha a maga kárán is, de tanul a dologból. Egy szó nem sok, de annyit se fognakbelőle kihúzni! Mert akármelyikük volt is a tettes, elsősorban magát; kell hibáztatnia. Ha ő nem

szolgáltatja ki nekik az első téves levelet, vagy legalábbis azóta továbbítja a valóságoscímzettnek, akkor nem űzhettek volna azzal a szerencsétlen szegedi kislánnyal ilyenízetlen tréfát.

Most aztán magyarázkodhat. Méghozzá kétfelé. Egyrészt a szegedi kislánynak,másrészt a valódi címzettnek. Ugyan melyikük fogja elhinni, hogy nem ő válaszolt a nemneki szóló levélre?

Márpedig tisztáznia kell magát valahogy két ismeretlen ember előtt, akiket talánlegféltettebb érzelmeikben bántott meg – igaz, hogy önhibáján kívül… 

János nagyot sóhajtott. Úgy érezte magát, mint dolgozatírás előtt. Pontosabban: mintolyan matematika dolgozata előtt, amelyre nem készült fel. Kolozs Jani már diákkorában is makacs és módszeres gondolkodó volt. Ha nem értett

valamit, addig nem nyugodott, míg lépésről lépésre, saját erejéből ki nem bogozta akérdést. Szerette a matematikát és a rejtvényeket.

Miről is van itt szó? Egy szegedi kislány levelet írt valakinek, aki tetszik neki, s akinektetszeni akar. A levelet tévedésből nem az illetőnek, hanem neki címezte. Előbb azt kell

Page 41: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 41/113

kiderítenie, hogy ki ez a kislány, és kinek írta a levelet. Aztán jön a nehezebbik feladat.Kimászni a csávából.

Jani pár pillanatig szórakozottan bámult a füzetlapra. Az első kérdés: kinek szólnak alevelek?

Vera második levele, mely itt feküdt előtte az asztalon, kimerítő választ adott erre a

kérdésre.Ha magára gondolok, Richard Strauss harmadik Don ]uan-motívuma jut az eszembe, smindjárt utána az oboaszóló. Ezek persze csak fel-felvillanó színek, magam sem tudnámokát adni… Aztán még egy: az Eroica I. tételének csodálatos dallama… Igazam van? 

„Hiába, nagy emberismerő a kislány – gondolta János, és megtörölte verejtékeshomlokát. –  A vesékbe lát…” 

Tovább olvasta a levelet. Vera magáról is írt. Kedvenc zeneszerzője Glazunov éspersze Rimszkij-Korzakov. (Miért „persze"? – töprengett Jani.) Sokat foglalkozott a mesterés a tanítvány kapcsolatával. Tavaly Muszorgszkij „Egy kiállítás képei” volt a legnagyobbzenei élménye, ma már az „Éj a Kopár -hegyen"-t talán többre tartja. Nagyon érdekli azene és a ritmikus mozgás kapcsolata, szeretne többet tudni Delaroze század elejieurythmikájáról… Sokat gondolkozott arról, hogy zene és tánc, vagy mondjuk inkább:mozgásművészet kapcsolatában mellérendelt vagy alárendelt viszony van-e a kétművészeti kifejezési forma között. Klasszikus zene és pantomim… úgy véli, ez a jövőművészete, a sokoldalú kifejezési forma, mely kibontja, és közérthetővé teszi alegcsodálatosabb művészetet: a zenét. 

Ez hát Palócz Vera. Glazunov és Muszorgszkij. Eurythmika és pantomim. Zene, zene,zene.

János lehunyta a szemét, s megpróbálta maga elé képzelni a lányt. Nem sikerült. Veraönjellemzéséből csak az derült ki, hogy akinek a kislány tetszeni akar – az zenész. A fejéttenné rá, hogy zenész. Vagy zeneszerző vagy karmester, vagy hegedű- vagyzongoraművész… ezt már gyerekjáték lesz kinyomozni. 

János gyerekes izgalmat érzett. Fellapozta a Hangversenykalauzt. Igen, megvan! R.Strauss: Don Juan. „A harmadik Don Juan-téma jóval később hangzik fel a kürtökön. 

Szélesen ívelő, magabiztos, erőteljes, férfias karakterű téma, az érett férfit elevenítimeg: tüzét és szenvedélyét már az értelem korlátozza...” 

Gyors pillantást vetett az előző bekezdésre, mely a második Don Juan -témátelemezte. Mint megtudta, ez „heves, türelmetlen áradásában a fiatal Don Juant állítjaelénk, akit vére lázas izgalommal új kalandok felé kerget.” 

Nem, nem, a harmadik téma kétségtelenül vonzóbb – bár, mint a levélből kiderült,ennek sincs semmi jelentősége, Vera maga sem tudja, hogyan jutott eszébe… 

Kolozs Jani azonban nem hitt a véletlenekben. Az oboaszólót nem találta – úgy látszik,van más forrásmunka is! –, de az Eroica I. tétele ott volt, vagy két oldalnyit írt róla a könyv.No, végre! Rábukkant a „csodálatos dallamra” – lám, Vera is ugyanezt a kifejezésthasználta –, mely kibontakoztatja a hős nemes, fennkölt profilját. 

„Wagner értelmezését kell itt helyes útmutatásnak elfogadnunk – olvasta. –  A hős-kifejezést a legtágabb értelemben kell vennünk, nem szabad csak valaminő katonai hősregondolnunk. A hős-kifejezés magában foglalja a teljes embert, akinek minden érzelmehatalmas, a szerelme és a fájdalmai egyaránt. Az egész művet egy kiváló, tökéletesembernek valóban emberi érzelemvilága tölti be, mely magában foglal mindent, agyengédségtől az erélyig.” 

Page 42: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 42/113

Kolozs Jani csettintett egyet, és jegyzetfüzete fölé hajolt. Most már gyorsan rótta asorokat egymás alá:

Kolozs János zenész érett férfi teljes ember tökéletes ember kiváló ember (tűz ésszenvedély, melyet az értelem korlátoz, hatalmas érzelmek, szerelem, fájdalom,gyengédség, erély)

Jani kezében megállt a toll. Vajon ha egy apróhirdetést adna föl, melyben keresné aztaz érett férfit, kinek tüzét és szenvedélyét már az értelem korlátozza, kinek érzelemvilágamagában foglal mindent, a gyengédségtől az erélyig… vajon hányan jelentkeznének?

Persze egyszerűbb megoldásnak kínálkozik felhívni a Filharmóniát. Jani már tárcsáztais a számot. Pár percet várt, aztán megkapta a szükséges felvilágosítást. Kolozs Jánoskarnagy, lakcíme: II. Sáfrány u. 4/c.

Ez hát megvolna. Mindent tud róla.És Palócz Vera? Jani elgondolkozva, csupa nagybetűvel írta föl a lány nevét, s épp

egy kérdőjelet készült utána kanyarítani, mikor Sári néni nyitott be az ajtón.   – Te itthon vagy, fiam? – kérdezte, feleletre sem várva, és kényelmesen letelepedett az

egyetlen karosszékbe. – Barackot akartam ma befőzni, kint voltam a piacon, de csupazöld még.

 – Ühüm – mondta János, és a Hangversenykalauzban lapozgatott. – Mondtam annak a drágalátos debellának, hogy rámolja ki a kacatjait az

éléskamrából, azt hiszed, megcsinálta? – folytatta Sári néni zavartalanul. – Azt ismegenné a piszok, ha én nem takarítanék utána. Saját képét kikenni, arra van ideje, de aparkettjét megnézheted.

 A múltkor is, hogy fent volt a házfelügyelőné, hát kérdi tőlem: „Mondja, Hanákné,meddig bírja még idegekkel ezt a nőszemélyt?” Képzelheted, a lépcsőházban is csakelszórja a rúzsos csikkeket, ahogy jön felfelé… Mi az, te tanulsz? 

Jani riadtan kapta fel a fejét. – Nem, Sári néni, figyelek, csak éppen… rejtvényt fejtek.  – Valami pályázat? – érdeklődött a gyakorlatias özvegy. – Kár az időért. Az ember töri

a fejét, aztán semmi látszatja. De mondd, fiam, még ha nyersz is, kapsz valami vackot,azzal boldogabb leszel?

János a füzetre nézett, nem válaszolt.Vera másnap expresszlevelet kapott.Kedves Vera!Nem tudom, hogy vallomással vagy bocsánatkéréssel kezdjem-e a levelem. Először

talán be kell vallanom, hogy akaratlanul félrevezettem magát – s csak azután kérhetembocsánatát.

 

Nem az vagyok, akinek gondol. Maga egy ismert karmesternek címezte levelét, de aza Kolozs János, aki kézhez kapta, korántsem nagy ember, nem ismerik sem afilmgyárban, sem a színházakban, sem a hangversenytermekben – nem hős, nem világfi,nem ünnepelt művész, szóval távolról sem az, aki bármivel is számot tarthatna a magaérdeklődésére. Ez a Kolozs János egyszerű ember, aki szereti ugyan a zenét, aművészetet és mindent, ami szép, mégis a földeken, a természet közelében érzi magátlegjobban.

Nem szándékosan csaptam be, mégis az én hibám, hogy összetéveszthetett azzal atökéletes férfivel, akit Kolozs János karnagy személyében megismerni vélt. Ne kívánja,hogy magyarázkodjam, és bocsásson meg nekem azért a csalódásért, hogy csak azvagyok, aki vagyok.

Page 43: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 43/113

Kolozs János

TIZENKETTEDIK FEJEZET

 A Sáfrány utca fent kanyarog a Rózsadomb tetején. Csendes, barátságos utca, csupakertes villa, autó sem igen jár erre, rossz a kövezete. A munkába járók még nem értekhaza, ilyenkor délután csak gyerekek meg öregek vannak otthon, no meg néhány író,művész meg efféle, akiknek kötetlen a munkaideje. 

Kolozs János karnagy álmosan hunyorgott garzonlakásának teraszán. Nemrég kelt fel,arca borostás volt, gyűrött, a lakásban szanaszét hevert minden úgy, ahogy tegnaphagyta. Boriska néni, a szomszéd házfelügyelő, aki takarítani járt hozzá, pár napraelutazott az unokáihoz.

Kolozs megfőzte magának a teát, tálcára tette a kenyeret meg a vajat, amit mégtegnap vásárolt, és kivitte a reggelit a teraszra. Beült a fonott kerti székbe, és ölébe vettea tálcát. Nem, így nem lesz jó, még leforrázza magát a teával.

Letette a tálcát a földre, s bement a zongoraszékért. Éppen jó lesz reggelizőasztalnak. Az ám, de a zongoraszékről le kellett előbb rámolni a kottákat meg a másik tálcát, rajta ategnapi reggeli mosatlan edényével.

Mire elkészült, és kivitte a zongoraszéket, a nap már erősen odatűzött a teraszra,öntött magának egy csésze teát, és elővette az újságot. 

 A szeme előtt ugráltak a betűk, a tea pocsék volt, mert a kannában felejtette a tegnapkifőzött tealeveleket. A papírból a tálcára csurgott a megolvadt, aranyló vaj, rá  akiskanálra, észre sem vette, csak akkor, amikor a tea tetején zsírcsöppek sárgállottak.

Kolozs ráborította a tálcára az újságot, majd az egészet zongoraszékestől kivitte akonyhába. Ne is lássa!

Visszaült a napra, s behunyta a szemét. Mit is mondott tegnap Pető Gábor, a SzínháziVilág kritikusa, a koncert szünetében? „Budapest legbarnább karmestere”. Hát ez isvalami! Legalább ezt tartani kell.

Egy magyar származású londoni zongoraművésznő tavaly, a MargitszigetiNagyszállóban két pohár pezsgő után Blake Tigrisét szavalta neki:

Tigrisl Tigris! éjszakánk erdejében sárga láng, mely örök kéz szabta rád rettentőszimmetriád?

Milyen katlan, mily egek mélyén gyúlt ki a szemed? … Nagy asztaltársasággal ültek, mindenki felfigyelt az ünnepelt vendég szavaira. Falta, a

kelttészta-képű Falta, akit Budapest „leginvenciózusabb” karmestereként emlegetnek,nem is hagyta annyiban a dolgot.

 – Hogy jutott eszébe ez a vers, asszonyom? A zongoraművésznő nem jött zavarba.  – A kollégája juttatta az eszembe. Olyan, mint egy lusta, sárga szemű tigris. Nem is

tigris, inkább párduc… Szép pillanat volt. Kolozs a pezsgőspohárral játszott, mintha nem is róla folyna a

beszéd. – És én? – okvetetlenkedett tovább Falta. – Én mire emlékeztetem önt, ha szabad

tudnom? – Maga? – a nő álmatagon Faltára nézett. – Leginkább egy karmesterre.Persze mindenki Kolozs rovására nevetett, de azért mégiscsak szép volt az az este.

Page 44: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 44/113

Kolozs évek óta irigyli Falta művészi sikereit, zenei karrierjét, de talán vannak percek,mikor a tésztaképű karnagy is irigyli tőle a nők olvadó pillantását. 

Igen, eddig így volt, de itt az ideje, hogy másképp legyen. Kolozs arrább tolta székét,mert a gesztenyefa lombja árnyékot vetett az arcára. Újra lehunyta a szemét. Talán mégnem késő új életet kezdeni. Nem úgy, ahogy minden újévkor, minden elsején vagy minden

hétfőn szokás, hanem valóban újat, amely kezdődhet akár július 31-én, Emmiszületésnapján.Váratlan élességgel jelent meg előtte az asszony képe. Zöld szeme, vörhenyes haja,

finom, ideges keze, áttetsző bőre. Látta a sovány, nagyszemű, fekete ruhás kislányt, állaalatt a hegedűvel, ahogy az Akadémia vizsgaelőadásán a Kreutzer -szonátát játssza, éslátta a ragyogóan elegáns fiatalasszonyt, aki általános feltűnést keltve, férjével együtt tételközben távozik Kolozs János karnagy első budapesti hangversenyéről. Még arra isemlékszik: Beethoven V. szimfóniájának II. tétele után állt fel helyéről Kós Róbert, mertészrevette, hogy felesége szeméből peregnek a könnyek. Csak tavaly – tizenhét év után – mesélte el Emmi, hogy a koncertről a szállodájukba mentek, és Kós Róbert a szobájukbarendelte az étterem cigányzenekarát, ott húzatta a fülébe hajnalig. Hadd örüljön azasszony, ha már annyira odavan a zenéért… 

Kolozs szívén átcsapott a szeretet és szánalom meleg hulláma. Szereti ezt azasszonyt, mire várna? Persze nem könnyű negyvenkét éves korban szakítani amegszokott, zűrzavarosságában is meghitt legényélettel, de megéri. Meg kell tennie,múlik az idő. 

Felugrott a kerti székből, s mint a határozatlan emberek általában, azonnali szükségétérezte annak, hogy döntését megmásíthatatlanná tegye. Kapkodva öltözött. FelhívjaEmmit telefonon. Vagy felad egy sürgönyt, és megkéri a kezét. Most, azonnal meg kellosztania az asszonnyal azt a kifejezhetetlen boldogságot, mely elhatározása nyománfakadt!

Bárcsak leutazhatnék Szegedre, még ma este. De nem lehet, egész héten koncertjevan. Pedig milyen jó volna két kezébe venni Emmi vékony arcocskáját, és úgy mondánmeg neki, hogy ezután minden másképpen lesz, hogy bízzék benne… ő, Kolozs János,erősnek, jónak és határozottnak érzi most magát… 

Sürgönyözni fog Emminek, és virágot küld neki.Úgy rohant lefelé a lépcsőn, mintha attól félne, hogy saját gyengesége és

határozatlansága mégis utoléri, és vissza kényszeríti a napon álló üres kerti székbe, aszétszórt partitúrák és mosatlan edények közé ezt az új, jó szándékkal teli, derék KolozsJánost.

 A ház előtt rollerverseny folyt, a győztes kis híján elütötte a karnagyot, aki sietősenvágott át az úttesten.

 – Utat! – ordított az egész mezőny, s Kolozs egy felfelé igyekvő fiatalemberrel együttkénytelen volt a falhoz lapulni, míg a zörgő rollerek el nem száguldottak mellettük.  

 – Micsoda rosszcsontok! – csóválta a fejét Kolozs, ahogy a gyerekek után nézett. A fiatalember mosolygott, de nem szólt semmit.Szabad lett az út, mehettek tovább. A fiatalember valami köszönésfélét mormogott, a

karnagy pedig a kalapjához nyúlt, hogy megemelje. Későn vette észre, hogy hajadonfőttvan, s keze a levegőt markolássza a feje fölött. Még látta a fiatalember szája szögletébenfelvillanó mosolyt, de most ez sem bosszantotta.

 A domb tetején felzúgott az autóbusz ziháló motorja, Kolozsnak futnia kellett, hogyidejében elérje a megállót.:

Page 45: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 45/113

 A gyerekek most baktattak felfelé a lejtős utcán. Amilyen öröm lefelé száguldani, olyanunalmas felfelé tolni a rollert. Most haladtak el a fiatalember mellett, aki a házszámokatnézegette. Na, azt ugyan nézheti, a Sáfrány utca arról nevezetes, hogy a 3-as szám utánrögtön 9/b, a 4/c után 6/a következik.

 – Mit keres a bácsi? – szólította meg a hegylakók önérzetes hangján az idegent egy

piros trikós gyerek. – A Sáfrány utca 4/c-t keresem – mondta a bácsi meglepően barátságosan, ésvégignézett a gyerekeken.

 – A Sefcsik Jocó ott lakik! – ordította a kórus, és máris előretaszigáltak egy szőkekisfiút. Nem lehetett több ötévesnél. Zavartan, de mégis büszkén lódult a fiatalember elé,hirtelenében nem tudta, hogyan kell viselkednie annak, aki a Sáfrány utca 4/c-ben lakik.

 – Sefcsik József vagyok – mondta szép hangosan, és a kezét nyújtotta. – A bácsithogy hívják?

 – Kolozs Jánosnak – mosolygott az idegen, és megsimogatta Jocó szőke haját. De a kisfiú elhúzódott, és bizalmatlanul nézett rá.

 – Az nem lehet – bökte ki végül, és segélyt kérőén a nagyobbak felé fordult –, énismerem a Kolozs János bácsit, ott lakik a mi házunkban. A bácsi pedig egy idegen bácsi.

 A fiúk összekuncogtak, lökdöstek egymást, minden szem az idegen bácsiraszegeződött. Vajon ehhez mit szól? De nem haragudott meg. 

 – Szóval a ti házatokban lakik egy Kolozs János bácsi?  – kérdezte. – Ez igazánnagyon érdekes. És nem is hasonlít rám?

 – Á – legyintett Jocó –, csöppet sem. Az, ha meglát, mindjárt azt mondja: „Hogy vagy,öcsém, facsiga?” 

 A piros trikós fiú nyerítve nevetett, a többiek is felvidultak. – Persze, a facsiga! – Meg azt is mondja, hogy „hogyvagyunköcskös!” – süvített közbe egy kis kopasz.Jocó háttérbe szorult, a nagyok túlkiabálták. Igazán nem járja, mikor ő lakik a Sáfrány

utca 4/c-ben! Megragadta az idegen bácsi kezét, és kényszerítette, hogy rá figyeljen – A Kolozs bácsi fekete és öreg, és olyankor alszik, mikor más felkel, és mindig

csendben kell lenni, hogy fel ne ébresszük. Az én anyukám meg azt mondja rá, hogymegint klim-pí-roz az istenverte! – és diadalmasan körülnézett. Ugyan melyik nagyfiúanyukája mondja még ezt a Kolozs János bácsira?

 – Talán zongorázik? – kérdezte az idegen bácsi, és Jocó most látta csak, hogy milyenbarátságos szürke szeme van. De a nagyok szóhoz sem engedték jutni.

 – Karmester! – kiabálta a kopasz, és valamennyien hadonászni kezdtek. Egykamaszforma tornacipős gyerek a lábával dobolt, és éktelenül hamisan fütyült hozzá.  

 – Értem, értem – bólintott a fiatalember, és megpróbált csendet teremteni. – Hát akkor,úgy látszik, igazad van – fordult újra Jocóhoz –, mégsem én leszek az… És mondd csak,hol találom én meg az igazi Kolozs bácsit?

 – Hát nem tetszett vele találkozni? Most ment el! – felelt Jocó helyett fontoskodva atornacipős kamasz. – Este meg kint játszanak a Szigeten. A nővérem kapott már tőle

 jegyet! – Meg két pofont is kapott anyutól – egészítette ki a tájékoztatást a piros trikós, aki az

öccse lehetett. – Azt mondta anyu, hogy ha még egyszer meglátja, hogy azt aszoknyavadászt lesi, hát… 

 – Fogd be a szád! – morogta vészjóslóan a nagyobbik, és előrelódította öccsét. A többikövette. Csak Jocó szólt hátra barátságosan a tanácstalanul álldogáló bácsinak.

Page 46: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 46/113

 – A Mihalik néni szokott nála takarítani, és utána mindig azt mondja az énanyukámnak, hogy a Kolozs úr igazi úriember, meg hogy nem élet az egyedül, mint akivert kutya! Kezicsókolom!

 

János az órájára nézett. Az ördögnek tartozott ezzel az úttal. Megtapogatta azsebében lapuló levelet. Úgy látszik, a mai estét is rá kell szánnia a vezeklésre. Csak

azon fohászkodott, hogy Sári néni ne fogja vallatóra, miért megy el, hová készül.Másfél óra múlva Jani halkan forgatta meg a kulcsot az előszobaajtó zárjában. De jóvolna, ha Sári néni nem venné észre, hogy hazajött! Lábujjhegyen lépkedett végig ahallon, már lenyomta szobája kilincsét, mikor belülről megszólalt a jól ismert, rekedteshang:

 – Gyere csak, fiam, gyere nyugodtan, nem alszom. Sütöttem egy kis almáslepényt, ottvan az asztalon, egyébként leveled is jött.

Sári néni ott kézimunkázott a karosszékben, s csak a szemüvege fölött vetett egypillantást a belépő fiúra. 

 – Kezét csókolom – sóhajtotta Jani, de még be sem tehette az ajtót maga mögött,mikor kinyílt a szemközti szoba ajtaja.

 – Jánoska! – dugta ki szőke fürtös fejét a művésznő. – Jánoska, jöjjön ide egy percre!Jani megadóan fordult hátra, de gondja volt rá, hogy közben becsukja saját

szobájának ajtaját, nehogy Sári néni várható megjegyzése a művésznő fülébe jusson.   A szőke hölgynek valami sürgős és fontos mondandója lehetett, mert be sem várta,

hogy Jani odaérjen hozzá, kilépett szobájából, és vállán összébb húzva kivágottpongyoláját, a fiúhoz hajolt:

 – Levele érkezett… – súgta, és Jánost megcsapta a pongyolából áradó kellemeslevendulaillat.

 – Na, ne mondja! – dörrent rájuk Sári néni. – Tán maga fizette a portót? – Janiszobájának ajtajában állt, kezében horgolás, orrán lecsúszott a szemüveg.

 A művésznő összerezzent, Jani elpirult zavarában. Lehetetlenül tud viselkedni ez aSári néni! Ott áll az ajtóban, mint a cövek.

De úgy látszik, a művésznőt nem zavarja.  – Szeretnék magával beszélgetni egyszer, Jani. Ha volna pár perce. Esetleg

benézhetne hozzám este a Jazzbe…  – Igazán örömmel – motyogta Jani –, de most el kell mennem a Margitszigetre.

Nyolckor kezdődik a hangverseny …  – Á, valami kis tehetségkutatás? – vonta föl szemöldökét a művésznő. Jani megütődve nézett rá. 

 – Dehogyis … Hogyhogy tehetségkutatás? – Ne adja nekem az ártatlant, hiszen ma klasszikus operettműsor megy a szigeten,

csupa fiatal erő, ez a bemutatkozásuk!  – Ja, persze – mondta Jani, de most sem értette a dolgot. Sári néni még mindig nem

moccant a nyitott ajtóból. – Huzat van – mondta a művésznő nem minden célzás nélkül.  – Jobban fel kell öltözni – vélte Sári néni –, nekem egyenesen jólesik egy kis levegő. Jani nyelt egyet.

 – Szóval bármikor, kedves művésznő …  – Mondja csak nyugodtan, hogy Marica…  – … kedves Marica, szóval igazán a legnagyobb örömmel, de most bocsásson meg,

nem akarok elkésni.

Page 47: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 47/113

 –  A nylon inged a fürdőszobában van, az almáslepény az asztalon, a levél akönyvespolcon – zárta le a beszélgetést Sári néni.

Jani pillanatok alatt átöltözött, megkóstolta az almáslepényt (azért mégiscsak tündérez a Sári néni), zsebrevágta a levelet (Verától jött, azonnal megismerte), és levágtatott alépcsőn. 

Sietnie kell, úgysem valószínű, hogy lesz még jegy. Bár a karmestert talán jegy nélkülis meg lehet nézni… Ráér a szünetben megkeresni,  akkor talán legalább gyorsan túlesikezen a kellemetlen magyarázkodáson. Csak az első levelet fogja odaadni… vagy talán amásodik is őt illeti? És most már itt van a harmadik is, méghozzá expressz! De ez márkétségen kívül neki szól s nem a karmesternek. Ugyan mit válaszolhatott a kislány az őbocsánatkérő levelére? Még szép tőle, hogy egyáltalán válaszolt. 

Befordult a legközelebbi cukrászdába, és rendelt egy fagylaltot. Elővette a borítékot,megtapogatta – meglepően vaskos volt –, és türelmetlen mozdulattal feltépte.

Elolvasta a levelet egyszer, kétszer, háromszor. Nem akart hinni a szemének, pedigugyanaz állt benne, akárhányszor olvasta.

Uraim!Mindkettőjüknek írok, mert merem remélni, hogy eltérő lelki alkatuk és érdeklődési

körük ellenére jól megférnek egymással – ha már a sors különös szeszélye folytán egybőrben kénytelenek élni. 

Kolozs János, az ünnepelt karmester talán nem fog neheztelni rám, ha szemébemondom, hogy Kolozs Jánost, az egyszerű embert sokkal közelebb állónak érzemmagamhoz, mint őkarnagyságát, akit a hangversenydobogókról ismer a világ.

De Kolozs János, az ember – véleményem szerint –  igen szigorú Kolozs Jánossal, akarmesterrel szemben amikor félrevezetéssel vádolja őt. Vagy talán Kolozs János, azember már nem emlékszik arra a Tiszaparti délutánra, amit együtt töltöttünk, s amikorKolozs János, a karmester egyáltalán nem titkolta, hogy benne egy másik, szomorú,magányos Kolozs János is lakik?… 

Nos, hogy meggyőzzem önöket arról, hogy nincs mit megbocsátanom, küldök kétfényképet. Mindkettő én vagyok, s mindkét énem üdvözli mindkettőjüket 

VeraJani ölébe ejtette a levelet. Hogy is mondják: a pokolba vezető út is jó szándékkal van

kikövezve… Úgy látszik, Palócz Verát a legnagyobb jóakarattal sem lehet meggyőzniarról, hogy nem Kolozs János karmesterrel levelezik. Számára csak egyetlen KolozsJános létezik, s ha az az egy azt állítja magáról, hogy nem az, akinek gondolja, hát eztcsak képletesen hajlandó tudomásul venni. Kolozs János, a karmester és Kolozs János,az ember! Meg kell őrülni! 

Jani az asztalra csapott, és dühösen felnevetett. A kiszolgálónő ijedten hátrafordult – eddig az eszpresszógép mellett beszélgetett egy

férfivel –, és szabadkozva odaszólt: – Máris hozom a fagylaltot!Mosolyogva, ringó léptekkel hozta a fagylaltos poharat, de igyekezete kárba veszett,

Jani egy elismerő pillantással sem nyugtázta a figyelmes kiszolgálást. Még mindig a levelet forgatta a kezében, majd újra a borítékba nyúlt. A fényképek! Hol

vannak a fényképek? Most már igazán kíváncsi erre a lányra, aki ilyen eszeveszettenragaszkodik ahhoz a csodálatos Kolozs Jánoshoz.

 

 A borítékból két kép hullott ki, az egyik amatőr felvétel volt; nevető szemű, kócos,halásznadrágos kislány. Egyik kezében ásó, a vállán – „panyókára vetve” – egy

Page 48: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 48/113

facsemete. A háttérben még néhány hasonló kislány látszott, facsemetéket ültettek.Rettenetesen állt a kezükben az ásó, de csinos és vidám volt valamennyi. Jani a másikkép után nyúlt. Ez már fényképésznél készülhetett, levelezőlap nagyságú arckép volt.Rövid, fényes, sötét haj, kicsit a homlokba fésülve, ahogy ez mostanában divat, okos ésvidám mandulavágású szem, mely valahová a távolba néz, határozott vonalú, szépen ívelt

száj. Az egész arcon a tizenhat évesek riadt és hetyke bája.Ez hát Palócz Vera.:: A vaníliafagylalt lassan összeolvadt a csokoládéval.

TIZENHARMADIK FEJEZET

Végre felcsattant a taps, kialudtak a színpadot megvilágító reflektorok. Jani eldobtacigarettáját, és a „színészbejáró” mellé húzódott. A sűrű bokrok eltakarták a szabadtériszínpad mögötti részt, csak a jövés-menés, nevetgélés zaja hallatszott ki a sétányra.

Most két kislány állt meg Jani mellett.

 – Menj be te – lökdöste a kisebbik a barátnőjét.  – Várjuk meg, amíg kijönnek – halogatta a dolgot a másik. – Mimi azt mondta, hogyszünetben ki szoktak jönni. Isteni ez a Bánfi!

 – Halálos! – hagyta rá a kicsi, és tovább ácsorogtak.János végigkutatta zsebeit, végre, megtalálta, amit keresett. Elővette Palócz Vera első

levelét – a fényképet nem adja, az bent lapul a tárcája mélyén –, és határozott léptekkelbesietett az „Idegeneknek tilos a bemenet” felírású kiskapun. 

 Az erős fény váratlanul érte, hunyorogva nézett körül. Egy kövér néni üldögélt a kapumelletti kis széken, nyilván ő vigyázott az idegenekre, akik számára tilos a bemenet.  

Jani köszönt, a néni most riadt föl szunyókálásából., – Tessék, mi az? – kérdezte ijedten. – Kolozs János karnagy urat keresem – mondta Jani, és még kétszer megismételte,

mire a néni végre magához tért. – Ott van valahol – mutatott egy rögtönzött büfé felé, s már hátat is fordított a fiúnak. A büfé előtt népes csoport álldogált, öt-hat nő, valamennyi estélyi ruhában, erősen

kifestve, és három férfi. Jani szemügyre vette a férfiakat. Egy jóképű, alacsony fiatalember jelmezt viselt, a másik kettő frakkot. Csak a frakkosok jöhettek számításba. Az egyik abüfépultra támaszkodva cigarettázott, a másik egy fiatal nővel beszélgetett. 

Mindkettő jóvágású, negyven-negyvenöt körüli férfi. Melyik lehet Kolozs?Egy kisfiú szaladt most a színpad felől a beszélgetőkhöz – valamelyik énekesnő

gyereke lehetett. A nők elragadtatott kiáltásokkal fogadták, felkapták, pacsit kértek tőle, aférfiak udvariasan mosolyogtak. A gyerek ahhoz a fiatal nőhöz húzódott, akivel az egyikfrakkos beszélgetett.

 – Hogy vagy, öcsém, facsiga? – a frakkos férfi szórakozott mozdulattal simogatta mega kisfiú barna haját ő volt az. Jani most már felismerte az arcát is.  

 – Bocsásson meg egy pillanatra – lépett oda hozzá. – Kolozs János karnagy, ha nemtévedek?

 – Igen – kapta fel a fejét meglepetten a karmester. – Tessék, parancsoljon! – fürkészvenézett az ismeretlen fiatalemberre. Mintha már látta volna valahol ezt a szürke szemű,nyílt arcú, szőke fiút. 

Page 49: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 49/113

 A büfé körül lebzselő színészek halkabbra fogták a szót. A fiatal nő meg a szoknyájábakapaszkodó kisfiú leplezetlen kíváncsisággal bámult Janira.

Jani zavartan köhintett, ehhez a beszélgetéshez nem vol szükség közönségre. – Négyszemközt szeretnék beszélni önnel – mondta, ahogy a karmester baráti

mozdulattal karonfogta, és arrébb vonta a társaságtól, bemutatkozott: – Kolozs János

vagyok – Úgyszintén – nyújtotta a kezét a karmester, miközben csodálkozva végigmérte a fiút. – Minek köszönhetem a szerencsét?

 – Tulajdonképpen ennek… – engedett föl Jani zavara – Vagyis annak, hogynévrokonok vagyunk. Valaki ugyanis tévesen az én címemre küldött egy levelet, amelyönnek szól… 

 – És honnan tudja, hogy nekem szól? –  A továbbiakból kiderült, hogy a címzett zenével foglalkozik… ennek alapján sikerült

megállapítanom, hogy önnek szól a levél… – Jani belebonyolódott a magyarázkodásba. – Hogyhogy a „továbbiakból kiderült"? – kérdezte a karmester. – Ha szabad tudnom,

mi történt még? –  Az történt… – fohászkodott neki Jani –, hogy valaki, akinek megmutattam a levelet…

tudom, hogy hiba volt, de megtörtént…  A színpad felől éles csengetés hallatszott.  – Bocsásson meg, mennem kell, vége a szünetnek – szólt közbe türelmetlenül a

karmester. –  A legegyszerűbb az volna, ha ideadná végre azt a levelet. Jani nyelt egyet, s szó nélkül átnyújtotta a borítékot. A karmester rápillantott a

címzésre, vállat vont – ismeretlen írás –, s már távozóban szólt vissza a fiúnak. – Köszönöm a fáradságát, igazán nagyon kedves.., majd meggondolta magát,

visszafordult, és sietősen kezet nyújtott. – Egyébként ki írta ezt a levelet? – kérdezte, ésújra előkapta a zsebébe gyűrt borítékot. Újra csöngettek.

 – Palócz Vera – mondta Jani. – Szegedről.  – Palócz Vera?! – a karnagy szemöldöke magasba szökkent a csodálkozástól. – 

Nocsak, Palócz Vera… – dünnyögte maga elé.Eszébe jutott a Tisza-parti délután, a mellvéden ülő kislány kipirult arca, rávillanó

mosolya … De a sürgöny még délben elment, s Emmi azóta talán már a hosszú szárúhollandi rózsákat is megkapta. Kolozs János szerette volna magát megint olyan jónak,erősnek és határozottnak érezni mint délelőtt. Meg kell gondolni, alaposan meg kellgondolni a dolgot.

 Alig észrevehetően felsóhajtott, és megveregette a fiatalember karját.  – Példátlan figyelem, igazán lekötelezett. Viszontlátásra. A csengő harmadszor berregett, a nézőtéren elaludtak a reflektorok.

 

Jani mozdulatlanul bámult az elsiető frakkos férfi után Neki is feltűnt a karmester puhaléptű, lusta mozgása, de ellentétben a londoni zongoraművésznővel, nem Blake Tigrisét

 juttatta eszébe. Vén, fekete kandúr – gondolta dühösen. Még hogy érett férfi, kinek tüzétés szenvedélyét már az értelem korlátozza! Nem szégyelli magát, hogy van képekikezdeni egy kislánnyal! Palócz Verával. Verával… 

De hiszen Vera kezdett ki ezzel az érett férfivel – hasított belé a felismerés –, ez akarmester talán nem is tehet róla. Nagy ember, tetszik a kislányoknak. Éppen az olyanlányoknak, mint Vera.

Kolozs Jani akkorát rúgott a kavicsos útba, hogy a cipője orráról lerepült a vas.  

Page 50: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 50/113

Page 51: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 51/113

Kilényi doktor, aki augusztus elsejétől a miénk! Tiétek ez a gyomorbajos képű Kilényiattól a pillanattól fogva, hogy kinevezésének gondolata megfogamzott a személyzetielőadó fejében! – füstölgött Jani. – Nagy ember!

Szóval, mit is akar írni Palócz Vera apjának? „Bocsásson meg, hogy ismeretlenül zavarom soraimmal, de kötelességemnek érzem

közölni azt a sajnálatos tényt, hogy az ön kislánya …”  Hogy az Ön kislánya? … Hát milyen az Ön kislánya?  …. hogy az Ön kislánya is éppen olyan, mint minden más kislány …”  Miért is volna más? Nevetséges! Mihelyt hazaér, darabokra tépi Palócz Vera

fényképét. Csak azért nem itt helyben, mert az utcán nem szabad szemetelni.Most pedig elmegy valahova. Beül valami zenés helyre, és iszik egy pohár… egy

pohár valamit. Majd amit kedve tartja. De hová menjen?

TIZENNEGYEDIK FEJEZET

 A művésznő a Jazz Eszpresszó zongorájához erősített mikrofont igazgatta. Sehogysem áll jól. Így nem tud rendesen kottából játszani, mert ha a mikrofonba énekel, akkor jobbra kell fordulnia, másképp nem búg a hangja. Éjfél felé már teljesen kificamodik anyaka. Pedig igyekeznie kell, mert legutóbb is, mikor Váradi itt járt a központból, olyasmitrebesgetett, hogy esetleg kapnak egy Wurlitzert!

Igaz, hogy az üzletvezető tiltakozott a zenegép ellen, hogy az nem elég hangulatos, deazért sose lehet tudni.

 A művésznő azóta már két ízben a Wurlitzerrel álmodott. Hanglemezeit forgatvaüldözte őt a csillogó-villogó masina, és közben vészjóslóan csa-csa-csázott.

Bérczy Marica évek óta szabadulni akar ebből a füstös kis eszpr esszóból – de nemúgy, hogy egy Wurlitzer kifúrja … 

Szabadulni! Az ám, de ahhoz összeköttetés kell! Élelmesnek kell lenni. A művésznő ujjai gépiesen futkároztak a billentyűkön, gondolatai messze jártak. Itt van például a kis Kolozs Jani, a társbérlője. Hát  igen – akár illik, akár nem –, a

múltkor felbontotta azt a levelet. S nem is bánta meg. A fene se gondolta volna róla, hogyszínházi összeköttetései vannak, hiszen most végezte az egyetemet, s egy kísérletihogyishívjákban dolgozik! S lám, az a szemfüles vidéki fruska kinyomozta, hogy érdemesvele jóba lenni. Hiába írja, hogy semmit sem akar kérni, mindenki ezzel kezdi, akiprotekció után fut Lefogadná, hogy ez a szegedi csitri karriert akar csinálni Pesten, s megis találja a módját, ő meg három éve lakik egy lakásban ezzel a kis Kolozzsal! Őszinténszólva, eddig nem szívesen állt szóba a fiúval, mert Hanákné állandóan ott totyogkörülötte. Hát róla ne képzelje az a vén kotlós, hogy szemet vetett a csibéjére!

 A művésznő egy lüktető ritmusú mambóba fogott – ma sok fiatal van itt, ezeknek is kellvalamit nyújtani –, majd váratlanul, a taktus közepén abbahagyta, és a következőpillanatban már azt énekelte, hogy:

János, legyen fönt a János-hegyen … 

 A csöppnyi táncparketten torlódás támadt, a mambózók megtorpantak. Az ajtóban Kolozs Jani állt, kissé tanácstalanul, és összevont szemmel, fürkészve

nézett a sarokban álló zongora felé. – 

Page 52: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 52/113

 Jaj, Jani, szeretném hallani, szerelmet vallani… 

 A zongorán álló hangulatlámpa – legalább két éve nem tisztították dohányfüsttőlmegszürkült selyemernyőjét – meleg, sárga fényt vetett a művésznő telt vállára, szőke

hajára.Kolozs Jani szája szögletében félszeg mosoly villant, ahogy keresztültörte magát azsúfolt asztalkák között a zongoráig.

 – Kezét csókolom, Marica! A művésznő nem hagyta abba a számot, de egész lénye sugárzott, ujjongott, dalolt.

Fejét kissé hátravetette – így nem látszik kezdődő tokája, mely sok keserű percet okozottmár neki –, és teljesen átadta magát az éneknek.

 A parketten ugyancsak megizzadtak a párok, mire egy merész záróakkorddal végetvetett a táncnak.

Jani ott állt a zongora mellett, és üres asztal után kutatott. A művésznő mostodanyújtotta meleg és jószagú kezét – melyet előbb észrevétlenül muszlinkendőjébetörölt, hogy ne érződjék rajta az izzadság –, s valahogy úgy nyújtotta, hogy nem voltkétséges: ezt a kezet most meg kell csókolni. És Jani meg is csókolta.

 – Dinikém – rendelkezett Marica, megállásra késztetve a rohangáló fizetőpincért –,légy szíves, keríts egy kis asztalt … 

Egy pillanat sem telt belé, Dinike már jött is, fél kezén táncoltatva egy tenyérnyiasztalkát, melyet Jani orra előtt, közvetlenül a zongora mellett, a földre bocsátott. 

 – Parancsoljon, doktor úr!Jani arra gondolt, hogy a katonák menetelés közben is tudnak aludni. Megpróbálta, ő

sajnos nem tudott.Már egy fél órája a rakpart macskakövein sétálgattak. Föl-le, föl-le. Hajnali három óra

felé járt az idő.  – … maga még olyan fiatal, nem tudhatja, hogy micsoda dzsungel a színházi világ…

Sokat tudnék még magának mesélni..,Még fenyegetőzik is! No, elég legyen! Jani megtorpant, gyengéden belekarolt a

művésznőbe, és a lépcső felé irányította lépteit. 

 – Marica, drága, igazán hálás vagyok magának ezért a gyönyörű estéért, de most márideje hazamenni. Hűvös szél fúj, félek, hogy megfázik. Vigyáznia kell a hangjára.

 – Sose féltsen engem! – nevetgélt a művésznő, de azért engedelmesen követte Janita lépcsőkön felfelé. – Az én hangomnak semmi se árt! – s hogy mindjárt be is bizonyítsaállítása igazát, közelebb hajolt Janihoz, és dúdolni kezdte:

 A kettőnk titka, senki más azt meg ne sejtse, mért is volt oly szép a tegnap este … 

 Az ásítás orvul és ellenállhatatlanul tört rá Janira. Legfeljebb arra lehetett gondja:hogyan csukja újra össze a száját

 – Csak nem álmos? – ámuldozott a művésznő. – Otthon főzök magának egy jó erősfeketét.

 – Nem! – szaladt ki Jani száján a tiltakozás. – Köszönöm, igazán aranyos, de ma márnem iszom több feketét.

Page 53: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 53/113

 A művésznő kihúzta a karját a fiú karjából. Rágyújtott. A felvillanó gyufaláng egypillanatra megvilágította arcát. Bérczy Marica arca most fáradt volt, öreg és reménytvesztett.

Szótlanul mentek a kapuig. Jani csöngetni akart, de a művésznő megfogta a kezét.   – Ne ébressze fel a házmestert. Nekem van kulcsom. Én mindig ilyen későn járok

haza. A kapu csikorogva kitárult. A liftajtón az ismerős tábla lógott: „Nem működik”. Jani a lakáskulcs után keresgélt zsebében, míg felfelé mentek a lépcsőn. Ahogy a

zsebébe nyúlt, kezébe akadt Vera fényképe, felvillant előtte a lány mandulavágásúszeme, aztán a karmester fölényes mosolya, lusta mozgása tűnt elé, de mindez olyantávoli volt. Bérczy Marica pedig itt lépdelt mellette, s Jani valami furcsa szánalomfélétérzett, ahogy a művésznő kapkodó lélegzését hallgatta. Negyvennégy lépcső vezet amásodik emeletre.

Lábujjhegyen léptek be a lakásba, s még a hallban se gyújtották fel a villanyt. A lépcsőházból beszűrődött valami kis fény. Bérczy Marica a kezét nyújtotta Janinak. A lépcsőházi villany csak három percig ég.

Még pár másodperc és kialszik. Akkor pedig egészen sötét lesz. Jani a művésznő kezefölé hajolt.

 – Vigyázz, édes fiam, még orra esel ebben a sötétben! – Sári néni lábáról lemaradt apapucs, ahogy sietve fölkattintotta a villanykapcsolót. – Ennyire azért nem kelltakarékoskodni az árammal. összébb húzta magán flanell pongyoláját, és szemüvegefölött derűs pillantást vetett Janira. A művésznő eltűnt Hangtalanul csukódott be mögötteaz ajtó, pedig máskor ugyancsak csapkodja.

 – Gondoltam, megvárlak – folytatta zavartalanul Sári néni, és megigazítottaszemüvegét. – Már aludtam, de fél tizenegykor felvert a telefon, és kiment a szemembőlaz álom. Téged keresett valami karmester, és azt üzeni, hogy az a levél nem neki szól,még ma éjjel leadja a házmesterhez, csinálj véle, amit akarsz.

Jani egy pillanatig értetlenül bámult Sári nénire, aztán derékon kapta, és egy-egycuppanós csókot nyomott az arcára, jobbról is, balról is.

 – Na, ugye, hogy jobb, ha ég a villany – dünnyögte Sári néni, hogy kiszabadult Janiöleléséből –, így legalább látod, hogy mit csinálsz … 

TIZENÖTÖDIK FEJEZET

 A Tiszán egy motorcsónak berregett, a Beloiannisz tér felől a Hunyadi Lászlónyitányának hangjait sodorta feléjük a szél.

 – Csodálatos ember – mondta Vera, s hogy jobban meggyőzze erről a mellette baktatóGábor Évát, megismételte – egészen csodálatos, hidd el… El sem akarom hinni hogy egyilyen ember… – azt akarta mondani: „belém szeretett", de még idejében elharapta a szót

 – … észrevesz engem, gondol rám. Annyi csinos nő van körülötte, és mégsem találta megeddig azt, akit keresett… 

 – Honnan tudod? – Ő mondta. Hogy milyen kár, hogy nem húsz éves korában találkozott velem… És

aztán… azt írta, hogy ő egészen más, mint amilyennek hiszem … Gábor Éva gyanakodva kapta fel a fejét.

 – Mondd, tulajdonképpen hány éves ez a csodálatos ember?

Page 54: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 54/113

Vera nem akart hazudni, de az igazat olyan nehéz volt megmondani. No meg nem istudja pontosan, hogy hány éves, csak sejti.

 – Hát… azt hiszem, már elmúlt harminc.  – Palócz, te hülye vagy! – Gábor Éva megrökönyödött pillantást vetett Verára. – Mit

akarsz egy harmincvalahány éves embertől? 

 – Miért? Apa tizenöt évvel öregebb, mint édesanya. És igazán boldogok. Azt hiszed,hogy ha valamivel nagyobb volna köztük a korkülönbség, akkor már nem szeretnékegymást?

 – Én nem hiszek semmit, csak attól félek, hogy butaságot csinálsz. – Mert a szerelem szerinted butaság? – Vera hangja már ingerülten csengett, de Évát

nehéz volt kihozni a sodrából. – Ne kívánj tőlem általános érvényű igazságokat. Hol butaság, hol nem. Esete

válogatja. Húsz évnyi korkülönbség mellett is elképzelhető, hogy két ember boldogan élegymással, nem ezen múlik a dolog elsősorban. 

 – No, látod… – Vera megenyhült. – Szerintem is azon múlik, hogy kölcsönösenszeressék, becsüljék egymást, hogy ugyanaz a dolog érdekelje őket, hogy mindenbenmegegyezzen a véleményük … 

Gábor Éva elgondolkozva rugdalta a Móra park sárga kavicsait. – Persze kommunista? – kérdezte végül. – Ki? – csodálkozott rá Vera. – Ki kommunista? – Hát ez a te csodálatos embered, akiről beszélünk.  – Hát persze! – vágta rá Vera, aztán elhallgatott. Pár percig szótlanul lépdelt Éva

mellett, és a Tiszát nézte összehúzott szemmel, mintha a Béke Fürdőház napozójátólvárna választ arra a kérdésre, amire olyan gyorsan megfelelt. – Illetve … nem tudom – bökte ki végül.

 – Csak azért kérdeztem… – kezdte Gábor Éva, de mindjárt abba is hagyta. Hiszentudja Vera nagyonis jól, hogy miért kérdezte. – Van már jegyed a szabadtérire?

Vera csodálkozva nézett Évára, aztán hálásan elmosolyodott. Micsodamegkönnyebbülés, hogy Éva másra terelte a szót!

 – Van, persze hogy van. Apa kap jegyet a szerkesztőségtől, de a baletthez vettünk is,hátha jön valami vendég. Ha nincs jegyed, szólok apának, talán tud még szerezni.

Igen, a szabadtéri játékok! Erről aztán volt mit beszélni. Vera mindig tudott valamikulisszatitkot vagy szenzációt. Hogy mi történt a próbákon, ki mit mondott. És mennyivendég jön a városba! Vidékről is, Pestről is, no meg külföldiek! Filmet is csinálnak, megtelevíziós közvetítés is lesz.

 – Gyere, menjünk oda, hátha sikerül bejutni a próbára!  – javasolta Vera, mikor ahídhoz értek, s a két lány, pár perc múlva már ott járt a Beloiannisz tér sötétvörös árkádjaialatt.

Innen is jól lehetett hallani minden hangot, de az igazi az volna, ha a színpad mögékerülhetnének, a dóm bejáratához, ahol a két kőoroszlán terpeszkedik. Onnan látni aszínpadot is, a zenekart is s az egész nézőteret a „stáb" -bal!

Vera úgy húzta maga után Évát a színpadi feljáró drótsodronyos kapuja felé, mint aszimatot kapott vadászkutya.

 – Gyere már! Hátha találunk ismerőst, aki bevisz!  A betámasztott kapu előtt többen ácsorogtak a jószerencsére várva. A kiválasztottak,

azok bent nevetgéltek, tereferéltek a drótsodronyon túl, a színpad mögött.

Page 55: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 55/113

Vera már kétszer bent járt édesapjával, most azonban itt állt kirekesztve, mint a többi„civil”. 

Éljen jótevőnk, a nemes király!

 A kórus befejezte az éneket. – Meghajolni! – hallatszik egy hang a nézőtérről. – Férfiak balra, nők jobbra mennek ki! Csosszanó lépteket hallani, de innen nem látnak semmit.

 – Vissza! Kecsesebben! – ordítja az előbbi hang. – „Él-jen"-től ismételjük!

Éljen jótevőnk, a nemes király!  

 A hangok tisztán szárnyalnak a délután csöndjében. Utána csoszogás, majd a rendezőhangja:

 – Ne a falon keresztül, könyörgöm, ne a falon keresztül menjenek ki! A kapuk oldaltvannak! Még egyszer!

Éljen jótevőnk, a nemes király!  

Vera szeme csillog, orrát odanyomja a dróthoz. A színpad érzékelhető közelségemegrészegíti.

 – Oda nézz! – Éva figyelmeztetően oldalba löki Verát. Az Oskola utca felől Kós Andreaközeledik egy kopasz, szemüveges férfivel. Elmerülten beszélgetnek. A kopasz pestilehet, Vera még sosem látta. Andrea rózsaszín kartonruhát visel, lábán fehér saru, szőkehaját kontyba tűzte. Vera gyorsan végigpillant saját kék kockás ruháján, és szorosabbrahúzza derekán a széles, fehér övet.

 A kopasz magabiztos léptekkel siet a kapu felé, a nézelődők utat nyitnak neki. Andrea,ahogy meglátja a két lányt, megáll.

 – Szervusztok. Be akartok jönni?Gábor Éva a fejét rázza, neki dolga van. Vera egy pillanatig küszködik magával – 

éppen Andrea révén jusson be? –, aztán bólint. – Feri bácsi! – kiált Andrea a kopasz után, majd Verához fordul. – A nagybátyám,

Pestről – utánozhatatlanul könnyed mozdulattal Vera felé int: – Osztálytársnőm, PalóczVera.

 A kopasz mormog valamit, s már bent is vannak.Éljen jótevőnk, a nemes király! – zengi a kórus, ki tudja, hányadszor, de változatlan

lelkesedéssel. – Maradjatok itt – szól hátra Feri bácsi a színpadon magasodó bástya tövéből. – Én

benézek a műszakiakhoz.  – Az Operától van itt – mondja Andrea magyarázóan, amikor kettesben maradnak,

aztán elhallgat. Amióta a strandon összevesztek, nem találkoztak egymással. Vera a színpad deszkáit

nézi, nehezen szólal meg. – Szép lesz… – kockáztatja meg végül, csak azért, hogy mondjon valamit. – Csak ne essen… – veszi át a szót Andrea, de nem néznek egymásra. A bennfenteseket nézik, akik csoportokba verődve beszélgetnek a díszletek között. 

Page 56: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 56/113

 – Milyen sokan be tudnak jönni… – folytatja Vera a társalgást. – Nem hiszem, hogy ezmind színházi ember… Nézd! – szorítja meg váratlanul Andrea karját. – Oda nézz!

 Alig pár lépésre tőlük Iharos Ádám áll. Mellette egy karcsú, szőke nő, mélyen kivágottpettyes ruhában.

 A két lány keze önkéntelenül összefonódik. Andrea szólal meg elsőnek. 

 – Lefogadnám, hogy be van fűzve. Ilyen derék nincs. És abroncsos az alsószoknyája !Vera Iharost nézi. Nem is olyan fekete a szeme, nem is olyan fehér a foga, egyáltalánnem is olyan… De azért valami összeszorítja a szívét. 

 – Lefogyott… – mondja hangosan, és még mindig fogja Andrea kezét. – Tud öltözködni a nő – Andrea szeme Verára villan. – Gyerünk oda! – Nem! – riad meg Vera, és a szíve vadul kalapál. Andrea átfogja Vera derekát, és

magával húzza. – Gyere, no! Ne butáskodj. Ez a nő megvan harminc. De a ruha alighanem nylon.  Már ott állnak közvetlenül Iharos háta mögött, s Andrea egy pillanatra tréfásan befogja

a színész szemét. – Jónapot, művész úr! Hát meglátogatott bennünket, szegény vidékieket? Iharos hunyorogva néz hátra az ismerős hangra. 

 – Micsoda meglepetés – szorít kezet a lányokkal. – Andrea, Veronka! Bea, drágám, temég nem ismered az én kis szegedi barátnőimet… – átfogja a szőke nő vállát, s úgymondja, még mindig mosolyogva: –  A feleségem… 

 A két lány egy pillanatig farkasszemet néz Iharosnéval, aztán szinte egyszerre lebbena világoskék és rózsaszín szoknya, s egyszerre mondják kislányos, dallamoshanghordozással:

 – Kezét csókolom!Iharos szeme összeszűkül, Bea azonban feltalálja magát. 

 – Szervusztok, kislányok – nyújtja a kezét – Hát ti vagytok az én Ádámom kis szegedirajongói? Ádám sokat mesélt rólatok, hogy milyen kedves műsoros délutánotok volt. ACsipkerózsikát adtátok elő, ha jól emlékszem, ugye, Ádám? 

Iharos alig tudja visszatartani nevetését. Vera arca Iángol. Andrea előre-hátra himbáljamagát sarkatlan saruján. A színész végül megszánja őket és közbevág: 

 – Nem, drágám, nem jól emlékszel. Azok általános iskolások voltak, ezek anagylányok pedig gimnazisták.

 

De Bea már oda se figyel. Egy rikító ingű fiatalembernek integet, aki hatalmasszalmakalappal a fején most vágtat át a színpadon.

Iharos könnyedén átfogja a két lány vállát, és maga előtt terelve őket, halkanmormogja:

 – Mit gonoszkodtok egy szegény nős emberrel, ti kis boszorkányok?   Aztán hátbavágja mindkettőjüket, és köszönés nélkül felesége után lódul, aki már a

szalmakalapos fiatalembernek magyaráz valamit a színpad túlsó végén.Vera csak lopva mert egy pillantást vetni Andreára. Mennyire fájhat neki ez a

találkozás! Biztosan szereti még Iharost. Milyen jó, most tudja csak igazán, milyen jó,hogy ő már nem szereti ezt a színészt, hogy ő már mást szeret. Beleszakadna a szíve.Hiszen kis híján még így is beleszakadt … 

De Andrea nevetett, őszintén, felszabadultan.  – Hólyag! – mondta, ahogy a színész távolodó alakját követte szemével, és legyintett

egyet. – De kedves hólyag… 

Page 57: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 57/113

Vera nem értette ezt a könnyed hányavetiséget. ő még mindig vállán érezte Iharoskarjának érintését, még mindig hallotta a hangját: „Mit gonoszkodtok, ti kisboszorkányok?” Pedig ő már mást szeret, mást szeret, mást szeret…  

 – Keressük meg Feri bácsit – javasolta Andrea, de Vera a fejét rázta, – Nekem már haza kell mennem.

 – Mi bajod? – figyelt fel Andrea Vera nyomott hangulatára. – Te… te még mindigszerelmes vagy belé? – Nem vagyok. – De voltál? A két lány egymásra nézett, először, mióta összetalálkoztak.  – Voltam – mondta Vera. – Én is – nevetett Andrea. – Nem is tudom, hogy lehettem olyan buta. Egy

másodosztályú vidéki Gregory Peckbe!Vera bólintott, de gombócot érzett a torkában. 

* Három nap múlva, Lipcsében, Palóczné levelet kapott a lányától.

Késő este ért haza a szállodába, de bármilyen késő is  volt, gondolkozás nélkülbekopogtatott a küldöttséget vezető Szirtes Géza szobájába. Szerencsére még ébrentalálta.

 – Géza, ha egy mód van rá, szeretnék a tervezettnél korábban hazamenni…   – Nem értem magát, Lívia, hiszen csak most kezdődne a nyaralásunk. Hétfőn

befejeződik a kiállítás, és akkor megyünk Türingiába… Igazán ránk fér ez a két hétpihenés, ennyi utazgatás után.

 – Szeretnék hazamenni. – Csak nincs valami baj? – ijedt meg Szirtes Géza, ahogy az asszony idegesen feszült

arcába nézett. – Ugye, magának is van egy lánya? – kérdezte Palóczné.

 – Van, tudja. Tizenkét éves.  – Nos, az enyém tizenhat – az asszony a táskájába nyúlt, és elővette Vera levelét. – Olvassa el.

Szirtes szemüveget cserélt, és gyorsan átfutotta a szeszélyesen dülöngélő sorokat.  

 Anyu, drága, hallottál már olyat, hogy valaki szerelmes valakibe, és ugyanakkor fülig pirul aboldogságtál, ha találkozik azzal, akibe már nem szerelmes? Honnan lehet azt tudni, hogy mikor szerelmes az ember komolyan? Te mindjárt tudtad, amikor apát megszeretted, hogy soha, de sohanem kell majd szégyenkezned miatta? Azonnal válaszolj!

Vera 

Szirtes Géza újra szemüveget cserélt, és gondosan összehajtogatta a levelet. – Megpróbáljuk, Lívia, megpróbáljuk.

TIZENHATODIK FEJEZET 

 A Tiszafüzesi Állami Gazdaság irodájában vágni lehetett a füstöt.

Page 58: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 58/113

 – Ki kellene nyitni az ablakot, hadd jöjjön be egy kis levegő – kockáztatta megGöndicsné, a gazdaság fiatal könyvelője. 

De az asztal körül ülő férfiak meg se hallották, úgy elmerültek a beszélgetésbe.Hárman cigarettáztak, egy meg pipázott. Meg lehetett fulladni a füstben.

Göndicsné felállt, és kitárta az ablaktáblákat. Mélyen beszívta a friss, föld- és

esőszagú levegőt, szeme megpihent a paprikaföldek ismerős képén, aztán, sóhajtvavisszafordult a beszélgetők felé.  Azok észre sem vették, hogy kinyitotta az ablakot, csak fújták tovább a füstöt. – Nem dicséret kell nekünk, hanem segítség – mondta éppen Bitó Szilveszter, a

gazdaság főagronómusa, és Bálint Imre bólogatott hozzá. – Megnézheti, Palócz elvtárs,ott áll készen a kutatólaboratórium, felszereltük mindennel, és mire használjuk? Nőiöltözőnek! Mióta Süle Pali kórházban van, azóta megállt a munka. Én is csak egy embervagyok, nem lehetek egyszerre mindenütt.,,

Göndicsné arra gondolt, hogy alighanem meg kellene kínálni a vendéget valamivel. Ittvan reggel óta, alaposan megéhezhetett. Talán van még egy kis gomolyasajt meghagyma, akad egy-két üveg sör is… Szinte felvillanyozódott a gondolatra, hogy kimegy aszobából, és csinál valamit, ahelyett, hogy ezt a végeszakadatlan vitát hallgatná.

Lábujjhegyen az ajtó felé tartott. – … nem várhatunk, kérem, hónapokig, mert a természet sem vár. Elmondtam én ezt

már százszor, de ha ezen múlik, elmondom szívesen százegyedszer is… Göndicsné halkan becsukta maga után az ajtót. Bitó Szilveszter nem túloz, ha azt

állítja, hogy elmondta ő ezt már százszor, sőt Göndicsnének az volt a benyomása, hogymár ő maga is legalább százötvenszer hallotta. Persze, igaza van Bitó bácsinak, tudja eztmindenki, akinek egy csöpp esze van, de hiába, nincs státus, Süle betegállományban van

 – szegény fiú, talán évekig nyögi az ágyat, leesett a lóról, s a gerincével történt valami  –,és sehogy se tudnak mást kapni a helyére.

Göndicsné leemelte a pincelejáróba épített éléskamra polcáról a fehér kendőbegöngyölt, cipó formájú gomolyát, és tálcára tette. Úgy vágta fel, mint a dobostortát,cikkelyesen. Élvezet volt szeletelni, csak úgy szaladt benne a kés.

Pár hagymát is tisztított mellé, kenyeret vágott, és kezében a megrakott tálcával,benyitott újra az iroda ajtaján.

Még mindig Bitó Szilveszter beszélt, a szegedi újságíró pedig egy tenyérnyi papírra jegyezte, amit mondott. '

 – … elkel a segítség mindenütt, a gyümölcsösben meg a paprikánál tudnánk mimunkát adni akár egy századnak is, de a legnagyobb szükségben akutatólaboratóriummal vagyunk. Képzelje el az elvtárs, hogy állandóan küldözgetjük be aközpontba a növénymeg talajmintákat… 

 – Itt az uzsonna! – vágott közbe Göndicsné. – Ne kéressék magukat. Tessék, Palóczelvtárs … 

Palócz Márton hálás pillantással nyugtázta Göndicsné figyelmét. Csak most érezte,hogy milyen éhes.

Göndicsné közben kivitte a teli hamutartókat – legalább addig nem füstölnek, amígesznek –, és elégedetten nézte a falatozó férfiakat.

 – Majd rendbe jön minden – mondta, csak azért, hogy ő is letegye a garast. Ha máreddig nem szólt hozzá.

 – Reméljük – bólintott Palócz, aki még evés közben is jegyzeteit nézte.

Page 59: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 59/113

 – Reményből nem élünk meg, Palócz elvtárs – Bitó Szilveszter hangja egy fokkalélesebb volt, mint amilyennek szánta.

 – De ígéretből még kevésbé – válaszolta Palócz. – Vagy talán attól megnyugodna Bitóelvtárs, ha azt ígérném, hogy holnapra mindent elintézek, küldök segítséget a földekre éstudományos kutatót a laboratóriumba?

 – No hát nem is azért mondtam… – adta lejjebb Bitó. – Csak tudja…  – Persze hogy tudom! – mosolygott Palócz, és hagyta, hogy teletöltsék az előtte állókorsót sörrel. Meg is itta utolsó csöppig, igazán csak a barátság kedvéért  – mertegyáltalán nem szerette a sört. 

*  – Mit csinál az iskolai KISZ nyáron? Van valami tervetek, nyári munkátok? – kérdezte

Palócz a lányától.Vacsora után voltak, Vera már leszedte az asztalt, éppen a Ludas Matyit olvasgatta.

Csodálkozva nézett apjára. – Hogy érted azt, hogy mit csinálunk? Néha összejövünk, úgy kéthetenként, de tudod,

hogy vakáció van, a tagok egy része elment táborozni, a többi meg nyaral.

 – Gábor Éva barátnőd is elutazott?  – Nem, ő itthon van, de miért kérded?  – Szükség volna a segítségetekre – Palócz fürkészve nézett lánya arcába. – Elég

megerőltető mezőgazdasági munkáról van szó. Persze, csak ha önként vállaljátok… Vera összecsukta a Ludas Matyit, és közelebb húzódott apjához.

 – Jaj, apa, de titokzatos vagy! Mit kell csinálni? Végre történik valami, haddszervezzem meg én!

 – Nem, kislányom, ezt Gábor Évával kell megbeszélni, ő a titkár. Majd elhívjuk Évát, ésha ő rád bíz valami szervezési munkát, akkor szervezhetsz. A Tiszafüzesi ÁllamiGazdaság paprikaföldjein kellene segítenetek, és ha van köztetek jó kémikus, akkor talána gazdaság kutatólaboratóriumában is akadna számotokra munka.

 – Óriási! – lelkesedett Vera. Már látta magát kék halásznadrágban a paprikaföldekenhajlongani és fehér köpenyben a laboratóriumban sürgölődni. A telefon után nyúlt. –  Áthívom Évát! Jaj, de remek! Biztosan benne lesz!

 – Késő van már, Verám, ne hívd át. Majd holnap elmégy hozzá, és együtt bejöttök aszerkesztőségbe. 

Vera kedvetlenül ült vissza az asztalhoz. – Most miért rontod el az örömömet? Olyan soká lesz még holnap, és most olyan jól

megbeszélhettük volna … Holnap reggel már össze is szedhetnénk a lányokat, és mégdélelőtt kimehetnénk, nem? Hadd hívjam fel… – Vera szinte dorombolt, ahogy odabújtapjához, pedig tudta, hogy hízelkedéssel nem megy sokra nála.

Most is, ahelyett, hogy engedett volna, összeráncolta homlokát, és gyengéden, de

határozottan eltolta magától Verát. – Már megint kezded ezt a cica-tempót, pedig tudod hogy nem szeretem. Hidd el, nemillik hozzád, kinőttél már belőle. 

 – Persze, ilyenkor nagylány vagyok – füstölgött sértetten Vera. – De ha én mondomazt, hogy a lapos sarkú szandálból már kinőttem, akkor mégsem vagy hajlandó magassarkút venni… Ahhoz nem vagyok elég nagylány. 

Page 60: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 60/113

Palócz nem válaszolt. Vera érezte, hogy komolyan megharagította apját. Szerettevolna valahogy jóvátenni a dolgot, de rendbehozni mindig nehezebb valamit, mintelrontani. Csendesen ült a széken, és apját figyelte, aki szótlanul cigarettázott.

 – Vigyázz, leesik a hamu – mondta Vera, és közelebb tolta a hamutartót. Ez olyanbocsánatkérésféle volt, és Palócz megértette.

Megsimogatta lánya haját, de a szeme fáradt volt és szomorú. – Feküdj le, Vera, fél tíz van. Ami pedig a cipőt illeti, tudod, hogy nem értek a nőidivathoz, szívesen megveszek neked mindent, amire szükséged van. Ezt a magas sarkúszandált sem azért halogatom, mert sajnálom tőled. Megmondtam már, hogy nekem nemtetszik, amit választottál, és szeretném, ha megvárnád anyádat a vásárlással. Lehet, hogyén tévedek, ha anyádnak tetszik, akkor majd megveszitek együtt.

Vera váratlanul apja nyakába borult. – Ne haragudj rám, apukám, tudom, hogy kiállhatatlan vagyok, de hidd el, mire

kimondom, már meg is bánom! – Jól van, jól van, semmi okod a sírásra. No, menj aludni – s mert Vera még mindig

hüppögött, Palócz megcsókolta a homlokát. – Majd csak kibírjuk valahogy, Verocskám,három hét múlva itthon lesz édesanyád.

Mikor Vera mögött becsukódott az ajtó, Palócz az íróasztalhoz ült. Úgy tervezte, hogyma este megírja a vasárnapi számba ígért cikkét. Papírt tett a gépbe. A megnyitáshozközelgő szabadtéri játékokról akart írni. Valami frappáns cím kellene. „Szeged híresvár os…” – ez egész jól hangzik, ez az ünnepi játékok harsonajele, és egyben Szegedkulturális újjászületésének szimbóluma. „Szeged híres város, Tápéval határos, ott lakik ababám, kivel leszek páros…” Palócz észre sem vette, hogy a dalt fütyörészi, gondolatai  messze jártak.

Vajon helyes-e, hogy a leánygimnázium KlSz-szervezetét mozgósítja mezőgazdaságimunkára? A lányoknak biztosan hasznukra válik a munka, de kérdés, hogy a gazdaságnem tudná-e jobban használni a fiúkat. Arról nem is szólva, hogy neki nincs jogamunkabrigádokat szervezni, nyilvánvalóan az lett volna a helyes, ha az állami gazdaságkérését tolmácsolja a városi KISZ-bizottságnak, és rájuk bízza a továbbiakat.

Ha valaki felelősségre vonná, bizony nehezen tudná megmagyarázni, hogy is jutotteszébe ez az önkéntes társadalmi munkaszervezés. Pedig milyen egyszerű amagyarázat… Vera miatt jutott eszébe az egész. Vera miatt, aki olyan furcsa, olyanérzékeny és szeszélyes az utóbbi időben. Nincs semmi komoly elfoglaltsága, unatkozik, ski tudja, milyen gondolatok foglalkoztatják? Mi mindent forgat a fejében, míg naphosszatitthon ül és olvas. Hányszor elnézte Verát, amikor vacsora után könyvvel a kezében apamlag sarkába húzódott. Látta rajta, hogy töri valamin a fejét, de mégsem tudtamegkérdezni, hogy mire gondol. Ha ilyenkor szólt hozzá, összerezzent, és szórakozottanválaszolt. Bárcsak itthon volna már Lívia! Palócz nagyot sóhajtott. Most döbbent rá, hogynem ismeri eléggé a lányát. Nem tudja követni hangulatváltozásait, nem érti végletekrehajló kedélyét, fellobbanó lelkesedését, váratlan elkedvetlenedését. Lehet, hogy Vera…szerelmes? Titkol valamit előtte? Nem az az őszinte gyerek már, aki volt, s akinek mindengondolatát ismerte? Ki tudja, talán most is szenved valami miatt, vagy töpreng valamielőtte ismeretlen kérdésen, s ő nem tud segíteni neki! 

Palócz felugrott az íróasztal mellől, és benyitott lánya szobájának ajtaján.  – Fenn vagy még, Verám? – kérdezte halkan.

Page 61: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 61/113

 – Igen… – Vera az ágy szélén ült, kissé kinőtt rózsaszín pizsamájában, szappan- ésfogkrémszagúan, borzas hajában csillogó vízcseppekkel. Az ölében egy kis tükör, de nemnézett bele, láthatóan másutt jártak a gondolatai.

Palócz leült a lánya mellé, és átfogta vállát. – Mondd, mire gondolsz most? – a kérdés olyan sután hangzott, hogy egy darabig

még ott lógott a levegőben, Palócz legalábbis úgy érezte.  De Verát egy csöppet sem lepte meg. Apja szemébe nézett, és úgy válaszolt. – Azon gondolkoztam, hogy illik-e sortban vagy fürdőruhában dolgozni a földeken.

Képzeld el, milyen istenien lesülnék! Az orromra tennék egy falevelet, mert az úgyisszeplős egy kicsit… Mit nevetsz? 

Palócz valóban nevetett. Hogy is magyarázza meg Verának, hogy örömében nevet,amiért előbbi szorongása egy csapásra elszállt, s hogy Vera újra az a nyíltszívű, drága,tiszta gyerek a szemében, aki volt.

 – Tudod mit? – fordult lányához, s az előbbi felszabadult jókedv még ott bujkált szájaszögletében. – Veszek neked egy nagy karimájú szalmakalapot, akkor nem lesz szeplősaz orrod!

 – Olyat, amilyet a Hanságban hordának a kiszesek? – Olyat, éppen olyat! – És ezt önállóan veszed, ugye – Vera szemében egy kis gonoszkodó gúny csillant –,

nem várod meg vele anyut? * 

Másnap délután Palócz felhívta telefonon a Tiszafüzesi Állami Gazdaságot. – Bitó elvtárs? Itt Palócz Márton. Holnap reggel huszonhét tagú KISZ-brigád indul

magukhoz mezőgazdasági munkára. Napi hat óra munkát vállalnak, amíg szükség leszrájuk. Tizenhat-tizenhét éves lányok, lelkes, értelmes gyerek valamennyi. Rendben van?

 – Nagyonis! – lelkendezett Bitó. – Ezt igazán gyorsan elintézte, Palócz elvtárs,köszönjük, igazán köszönjük, hogy segítségünkre volt… – a főagronómus még néhány

pillanatig hálálkodott, érezhetően inkább udvariasságból, mintsem őszinte örömbőlfakadóan, aztán egészen más hangon, kissé szorongva megkockáztatta a kérdést: – Ésaz agronómus ügyében?

 – Sajnos, semmi biztatót nem tudok mondani. Szóltam minden illetékesnek – egyébként is tudtak a dologról –, de nincs szabad agronómus az egész megyében… – Palócz egy pillanatig gondolkozott, hogy biztassa-e valami ködös ígérettel a derék BitóSzilvesztert, de úgy döntött, hogy becsületesebb, ha nem áltatja. – Azt hiszem, Bitóelvtárs, az őszi mezőgazdasági munkák befejezése előtt nem kerül a maguklaboratóriumába agronómus. Megígérték, hogy, mindent megpróbálnak, de úgy látom,reménytelen a helyzet… 

Bitó Szilveszter lemondóan sóhajtott.

 – Reménytelen, tudom én azt. De azért reménytelen, mert senkinek sem szívügye…  Ugyanebben az órában a Földművelésügyi Minisztérium egyik főosztályvezetője márharmadszor ismételte a telefonba:

 – Próbáljatok, kérlek, csinálni valamit, nekem szívügyem a Tiszafüzesi ÁllamiGazdaság… 

 A drót túlsó végén a testes akadémikus gondterhelten ráncolta a homlokát. – Honnan akasszak én le neked a szögről egy agronómust? 

Page 62: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 62/113

 – Megmondom, honnan. A kísérleti intézetekben csak úgy nyüzsög a sok fiatalsegédkutató. Ha egyet gyakorlati munkára küldtök, meg sem érzitek, a gazdaságnak megolyan szüksége van rá, mint egy falat kenyérre…

 

 – Utánanézek, kérlek szépen, de nem ígérhetek semmi biztosat… – búcsúzott azakadémikus. Pár percig töprengett, aztán feltárcsázta a Kísérleti Növénynemesítő

Intézetet. Az igazgató hallani sem akart a dologról. – Értsd meg, professzor uram, hogy amíg betöltetlen státusaink vannak, egy lelket

sem tudok nélkülözni… Nem, nem, még átmenetileg sem …  – Szeretném, ha meggondolnád a dolgot, Dénes – csitította az akadémikus. – Nézz

csak körül a fiatalok között … Holnap délig kérek tőled választ… és még egyszerszeretném hangsúlyozni, hogy nekem szívügyem a Tiszafüzesi Állami Gazdaság… 

TIZENHETEDIK FEJEZET

Jani a magroncsológéppel bíbelődött.  – Isteni volt – hallotta Magda hangját. – És igazán olcsó. – Pardon – Kriszti most odalépett Janihoz, és áthajolva a fiú vállán, kitépett egy lapot a

 jegyzetfüzetéből. – Szóval hogy mondtad? Ahány vendég, annyi tojássárgája, és annyikanál cukor… igen … a fene ezt a dermatográfot, alig lehet vele írni… leöntöd rummal, ésminden pohárba teszel egy-egy gombóc vanília- és csokoládéfagylaltot. Este kipróbálom.

 A telefoncsengésre mind a négy lány egyszerre ugrott a hallgatóért. Juli lett a győztes,ő vette fel. 

 – Jánoska – mondta meglepetten –, magát keresik a városin. Csinosnak mondott,tiszta múltú női hang. 

Jani kikapcsolta a roncsológépet. A lányok elhallgattak, mind a négy a fülét hegyezte. – Igen. Kezét csókolom … Persze hogy itt vagyok. Hol lennék? Csak nincs valami baj?

 – hátat fordított a lányoknak, és halkabbra fogta a hangját. – Délután előadásunk van …Előtte? … Fontos? … Hát ha annyira sürgős, fél háromkor lemegyek a kapuba. Jó? Kezétcsókolom – ezzel letette a kagylót.

 – Új nő? – érdeklődött Magda. – Vagy ez is csak tévedés?Jani úgy tett, mintha nem is hallotta volna a kérdést. Semmi közük hozzá, hogy ki

keresi őt telefonon. Még ha Sári néni is az illető „új nő", akkor se tartozik rájuk. Ugyan m itakarhat? És miért csodálkozik azon, hogy déli tizenkét órakor a munkahelyén találja őt?Talán bizony azt hiszi, hogy ilyenkor a Balatonon szokott vitorlázni?

Jani homlokáról akkor sem tűnt el az ingerült ránc, amikor visszatért amunkaasztalához. Alighogy bekapcsolta a roncsológépet, újra csöngött a telefon. MostVidos elvtárs kérte, az igazgatóságról.

 A lányok hiába füleltek, ebből a beszélgetésből semmit sem lehetett érteni. János holazt mondta, hogy „igen", hol meg azt, hogy „… csak olyan váratlanul ért", meg hogy„örömmel” és fokról fokra pirosabb lett a nyaka, ami nála a rendkívüli felindulás jele volt.  

 – Mi történt? – fogták körül izgatottan a lányok, ahogy befejezte a beszélgetést.De Janiból harapófogóval sem lehetett egy szót sem kihúzni. Rövidesen lement az

igazgatóságra, s csak egy jó óra múlva jött vissza. Addigra a lányok érdeklődése mármásfelé terelődött; a portásék tarka csíkos kiscicáját babusgatták éppen.  

Page 63: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 63/113

Két óra után pár perccel Jani szedelőzködni kezdett. A holmiját is gondosanösszerakta.

 – Elmegy? – kérdezte Juli. – Még visszajövök – hangzott a szűkszavú felelet.  Alighogy kitette a lábát a laborból, Ági elfoglalta őrhelyét az ablakban, ahonnan egy kis

ügyeskedés árán kitűnően szemmel lehetett tartani a kaput.  – Aztán szólj, ha jön a nő – figyelmeztette már vagy harmadszor Juli, aki nehezentudta leplezni szokatlan érdeklődését és – bosszúságát.

Juli nem volt szerelmes Kolozs Janiba, de azért igényt tartott a hódolatára. Szótlan éstartózkodó érzelem volt ez, amelyet csak egyszer öntött szavakba Kolozs Jani – vagy félévvel ezelőtt fent a Várban –, s azóta egyikük sem beszélt róla. De Juli elvárta, hogy a fiúaz ebédlőben mellé üljön, cipelje a bevásárló szatyrot, ha együtt mennek hazafelé, sorbaálljon mozijegyért, és elvárta azt is, hogy néha-néha rajta felejtse a szemét. Forbát II. akudarcokkal teli, gyötrő szerelem volt, Kolozs Jani pedig a megnyugtató, mindennaposvigasz. És most idejön egy nő, egy idegen nő, méghozzá munkaidőben! Hogynebosszantotta volna Julit a dolog.

 – Engedj ide engem is… – telepedett föl Ági mellé az ablakpárkányra. – Legalábbnapozom – ez nem volt valami szerencsés indoklás, mert Juli azonnal hátat fordított anapnak, és majd kiesett az ablakon, hogy a sarokig is ellásson, de Ági lenyelte a szájárakívánkozó megjegyzést.

Ugyanis – ámbár Ági következetesen a mindenkori főnökébe volt szerelmes –, őt semhagyta közömbösen a láthatáron felbukkanó új nő. Ágit régóta bosszantotta, hogy KolozsJani nem is próbált udvarolni neki. Pedig milyen jól esett volna visszautasítani!

 A két lány egymásnak támasztott háttal ült az ablakban és várt. Juli arra a kóborkutyára gondolt, amely heteken át várta őt délutánonként az intézet kapujában. Csúnyakutya volt, lompos és barátságtalan, senki sem tudta, honnan jött, és miért ragaszkodottannyira Julihoz, hogy alig tudta lerázni. Hozzá szegődött, utcákon át kísérte. Juli fűnek-fának panaszkodott a kutyára, szégyellt kutyakísérettel hazamenni, míg végül egy nap akutya elmaradt. Juli boldog volt, hogy sikerült megszabadulnia tőle, aztán, ahogy múltak anapok, egyre jobban hiányzott neki a kutya. Végül már sírni tudott volna, hogy miért nem

 jön, miért is hagyta magát elkergetni az a lompos, piszkos, barátságtalan dög …  Ági pedig arra gondolt, hogy talán valami regényes szerelem szövődik most Kolozs

Jani életében, és a fiúnak szüksége lesz egy megértő barátra, akinek kiöntheti szívét, akiokos és megértő tanácsaival mellette áll a nehéz órákban. Egy ilyen lelki barátság sokszormélyebb, mint a szerelem … 

 – Nos? – kérdezte Kriszti. – Fél három. – Sehol semmi – rázta a fejét Juli –, illetve most jön Jani a kertből… Mindjárt odaér a

kapuhoz… az óráját nézi… Kolozs Jani valóban az óráját nézte. Fél három múlt két perccel. A kapuhoz került, és

cigarettára gyújtott. A sarkon most állt meg az autóbusz. Talán ezzel érkezik Sári néni.Nem, csak egy férfi szállt le. Jani csalódott volt. Legalább hat-hét perc, mire a következőbusz ideér. Nagyon várta már Sári nénit. Pedig délelőtt még bosszantotta, hogy felhívtatelefonon, és még inkább az, hogy ide akar jönni. De azóta… azóta fordult egyet Janival avilág. Gondolatai – mint afféle megvadult kis bolygók –, mióta kilépett az igazgatószobájából, egyetlen pont körül keringtek, egyre gyorsabban, egyre kisebb körben.Tiszafüzes… miért éppen Tiszafüzes? … 

Page 64: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 64/113

Jani úgy érezte magát, mint az a gyerek, aki szánkót kér a Télapótól, s nyilvánvalótévedésből végül is sílécet kap. Persze síelni se rossz, de ha egyszer ő szánkótszeretne… 

Hány évfolyamtársa irigyelte azért, mert az egyetem elvégzése után azonnalkutatóintézetbe került. Pedig ő gyakorlati munkára akart menni. Azóta is hányszor kérte,

hogy engedjék haza, Szemespusztára, az állami gazdaságba! Szükség lett volna rá. Denem engedték. Most pedig ők küldik – de nem Szemespusztára, hanem Tiszafüzesre. Ti-sza-fü-zes-re… Miért éppen Tiszafüzesre? 

No, végre! Az autóbuszról most kászolódott le Sári néni szürke selyemruhás alakja.Erősen lihegett szegény a kaptatótól, mire az intézet kapujához ért. 

 – Szervusz, fiam, az a pad, ott a gesztenyefa alatt, úgy látom, jó árnyékos helyenvan… – Sári néni szokása szerint egy pillanat alatt felmérte a lehetőségeket ésrendelkezett. – Oda ülünk.

Jani gyöngéden az öregasszonyba karolt. Jól esett most a közelsége. Szüksége voltvalakire, akinek kiöntheti a szívét, akinek elújságolhatja, hogy micsoda nagy fordulat álltbe az életében. De Sári néni megelőzte. Alighogy lehuppant a padra, Jani felé fordult: 

 – Azért jöttem, édes fiam, mert szeretném tudni, hogy ki vagy te tulajdonképpen? Nemeressz ilyen nagy szemeket rám, nem bolondultam meg. Én eddig úgy tudtam, hogy teitt dolgozol, ebben az intézetben, mint segéd-kutató, így van?

Janival forogni kezdett a világ. Ez képtelenség. Néha ugyan felmerült benne a gyanú,hogy Sári néni mindent lát, mindent hall, és mindent tud, mint holmi mesebeli varázsló, deez akkor is lehetetlen. Honnan tudta volna már délben azt, amit ő maga is csak másfélórával ezelőtt tudott meg? 

 – Így van – szólalt meg végre. – Pontosabban így volt. Egy hét múlva már másuttfogok dolgozni.

 

 – Szóval igaz! – csattant fel Sári néni. – Tudtam én, hogy valamit titkolsz előttem. Azthiszed, hogy a magamfajta öregasszonyt az orránál fogva lehet vezetni? Hogy az már senem lát, se nem hall? Nagyon tévedsz, édes fiam… 

 – De Sári néni! – Énvelem pedig ne feleselj! Ezt kellett megérnem, hogy a művésznőtől tudom meg…

én meg csak bámulok rá, mint a borjú az új kapura  – Sári néni váratlanul könnyekben törtki, majd az emlékezéstől újjáéledt haraggal még magasabb hangon folytatta. – Kire bízotttéged az apád, rám vagy a művésznőre? Ha megboldogult édesanyád, szegény jóBoriskám hallotta volna… 

 – Mit? – kérdezte Jani, aki ezzel a rövid kérdőszócskával elérkezett türelme végsőhatáráig.

 – Mit?! Még te kérded, hogy mit? Odajön hozzám reggel a művésznő, és azt mondja,tehetnél valamit az érdekében. Mert most folynak a szerződtetések. És hogy neked olyan

 jó összeköttetéseid vannak a színházaknál meg a filmnél, meg a jóisten tudja, hol, hogy tetudnál neki segíteni. Én csak nézek, hogy ennek nyilván hiányzik egy kereke. Mi dolgodneked a színházakkal? De ő csak egyre erősgeti, hogy így meg úgy, más is fordult márhozzád, ha másnak meg tudod tenni, hogy szólsz egy jó szót az érdekében, akkor neki ismegteheted … Én csak álltam ott, mint akit fejbe vertek. Erre azt mondja – persze,hallgassak róla –, hogy van valami vidéki kislány, akit te juttatsz be a filmhez, ő olvasta alevelét… 

 – Hanem most már elég legyen! – csapott az öklével a padra Jani. A labor ablakában ott szorongott mind a négy lány.

Page 65: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 65/113

 – Tyű, ezek veszekednek!  – De ki lehet ez a mamuska? – Talán az anyja …  – Dehogyis, Janinak nem él már az édesanyja. – Na, én lemegyek – vágta el a vitát Juli –, majd kitalálok valami ürügyet, hogy

odamehessek, legalább szemrevételezem ezt a felháborodott matrónát. Ha ugyan addigbe nem kapják egymást. Ám mire Juli leért a kertbe – pedig hármasával szaladt lefelé a lépcsőkön –, Jani és az

öreg hölgy már békésen társalgott. – Hát erről van szó – bólogatott Sári néni. – Ne haragudj rám, szegény öregasszonyra,

hogy így rádtámadtam, de teljesen megzavarta a fejemet ez a debella. Egyre erősködött,hogy te színházi ember vagy, és hogy be tudnád őt hozni a Vígszínházhoz vagy valahová,mert most vannak a szerződtetések. Akkor eszembe jutott, hogy egyszer egy karmester ishívott éjszaka telefonon, meg ez a sok expresszlevél, amit mostanában kapsz… Nemhagyott nyugodni a dolog. Gondoltam, én ennek utánajárok … 

 – És Sári néni nem sajnálta a fáradságot, hogy délben, a legnagyobb kánikulábanfelmásszon ide a dombra, egy ilyen semmiség miatt? Nem tudott volna délutánig várni? – kérdezte Jani mosolyt erőltetve az arcára, de aki ismerte, az tudta, hogy nagy önuralmábakerül ez a mosoly. A halántékán szaporán lüktetett egy vékonyka ér.

 – Szóra sem érdemes, fiam – szabadkozott Sári néni, és zsebkendőjével elhessentetta pad támlájáról egy kis káposztalepkét. – Nem fáradság ez nekem, Janikám… Olyankeveset mozgok, hogy egyenesen jól esik néha egy kis séta … 

Jani elképedten nézett az öregasszonyra. Most értette csak meg, hogy Sári néni nemakar ugyan hivalkodni áldozatkészségével, mely őszinte szeretetből fakad, denyilvánvalóan elismerést és dicséretet vár tőle, amiért ide jött. Ebben a kánikulában, ide,fel a dombra… 

Nem, ez a pillanat semmiképpen sem alkalmas arra, hogy végre úgy istenigazábanmegmondja neki a véleményét. Hogy ne gyámkodjék fölötte, ne tegye nevetségessé …majd talán máskor meg fogja mondani.

Juli akkor ért a padhoz, amikor Jani éppen megveregette az öregasszony kezét. – Nincs semmi baj, Sári néni, most már mindent tud, én pedig…  – Jani – lépett oda hozzájuk Juli –, bocsánat a zavarásért… de nem tudjuk a

centrifugát beindítani… Jani felállt a padról.

 – Mennem kell, Sári néni, majd este beszélgetünk. – Menj csak, édes fiam, nem akarlak én feltartani, csak azt nem tudom, mit mondjak

most már a művésznőnek..,  – Sári néni, engedje meg, hogy bemutassam a kolléganőmet, Vetró Julit.  – Pá, édesem – Sári néni egyetlen pillantással felmérte az előtte álló lányt. Csinos kis

nő, de nem Janihoz való, Hiába vág ilyen illemtudó képet, az ő tapasztalt szemét ugyannem téveszti meg. Ravasz kis bestia lehet.

 – No, menj csak, fiam, szóval bízd rám a dolgot. Most jut eszembe, majd felhívom azIlkovitsnét, hátha tud segíteni a… a Maricán. Mert őszintén szólva megsajnáltam! Majdmegpróbálunk valamit, amíg… amíg itt vagy. 

Jani szótlanul haladt Juli mellett, míg vissza nem értek a laborba. Elindította acentrifugát, aztán készülődni kezdett a délutáni előadásra. 

Már az ajtóban volt, mikor Juli megállította.

Page 66: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 66/113

 – Majd elfelejtettem. Van estére egy átadó jegyem a Károlyi kertbe. Jöjjön el, Jani! – Kit akar velem bosszantani? – érdeklődött János. Juli alig észrevehetően elpirult.

Legszívesebben odaszaladt volna a fiúhoz, hogy megsimogassa azt a csacsi fejét. De háta lányok kiröhögnék. Meg kell játszani a fölényest.

 – Természetesen Gyulát. Hiszen tudja!

János a cipője orrát vizsgálgatta egy percig, aztán a lány szemébe nézett.   – Nem megyek, Juli, sem most, sem máskor. Gyulát már bosszantottam múlt hétfőn aPalatínuson. Bízzunk benne, hogy még a hatása alatt áll.

Juli meglepetten kapta fel a fejét. Gúny ez vagy féltékenység? – Rabszolgalázadás – dünnyögte Kriszti látható kárörömmel. – Ha nem jön, marad – csattant fel Juli. – Nem marad! – Ági elérkezettnek látta a pillanatot a beavatkozásra. – János ma este

velem jön. – „ A János vele megy, a János vele megy, a János vele, vele megy, ki a, ki a rétre

megy…” – énekelte Kriszti egyre derűsebben, majd meglökte Magdát. – Most tekövetkezel.

 – Téved, most én következem! – János hangja kemény volt és határozott. – Szíveskedjenek tudomásul venni, hogy a szabad időmmel én rendelkezem, éppúgy, minta maguk munkaidejével. Holnaptól kezdve megkövetelem, hogy pontosan járjanak be, nefecsegjenek naphosszat, hanem végezzék a dolgukat. Viszontlátásra!

 A négy lány elképedve bámult a becsapódó ajtóra. Ági tért először magához. – Nahát, mintha csak a főnököt látnám!  – Szakasztott Gérard Philippe – sóhajtott Magda. – Mi történhetett vele?Juli elgondolkozva nézte az ajtót.

 – Vagy előléptették, vagy szerelmes … 

TIZENNYOLCADIK FEJEZET

 A sötétedő szobában már alig tudták kivenni egymás körvonalait, mégsem gyújtottákföl a villanyt. A nyitott ablakon át beszűrődött a nyári este százféle ismerős zaja,villamoscsikorgás, távoli tánczene, gyereksírás, vidám kamaszok füttyögése, egy-egymotorbicikli fülsértő berregése. 

 – Hát elmégy – mondta Sári néni, csak úgy magának, ki tudja, hányadszor. – Elmegyek, Sári néni – válaszolta Jani, s két kezébe temette arcát. – Rossz lesz ám nélküled – folytatta Sári néni, s Jani a maga szemében érezte a

könnyeket, melyek az öregasszony hangjában remegtek. – Két évig a fiam voltál. Mostmegint egyedül leszek. Nem jó megöregedni, Janikám!

Mit lehetett erre mondani? Jani hallgatott. A karosszék felől most nehéz sóhaj szállt a homályba.  – Én is úgy szeretem Sári nénit, mint az édesanyámat  – telt meg a fiú szíve csordultig

szeretettel. – No, ne búslakodjunk már, hiszen nem válunk el örökre! Ki tudja, talán Sárinéni leköltözik hozzám. Lesz nekem ott lakásom is, nem élhetek benne egyedül …  

 – Nem maradsz te egyedül, fiam – búsongott tovább Sári néni –, majd akad, akimegosztja veled, sose félj. Megnősülsz, aztán elfelejted a magamfajta öregasszonyt. Ez avilág sora.

Page 67: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 67/113

 – Ettől aztán ne féljen, Sári néni – Jani hangjában több volt az erőltetett vidámság,mint az őszinte jókedv –, nem törik magukat a lányok utánam.

Sári néninek jó füle volt, azt is meghallotta, amit ki sem mondtak. – Aztán miért nem törik magukat? – kérdezte megélénkülve. – Hát… mert mások után szaladnak. 

De Sári néni nem érte be ennyivel. – Nem értek én a rejtvényekhez, mondd meg magyarán, hogy kinek nem kellesz te, kiszalad más után.

Most a kis szék felől röppent tel egy sóhaj, szemérmesebb, mint az előbbi, de azértkeserves volt ez is.

 – Elmondhatom éppen, ha már szóba került. Hiszen Sári néni olyan nekem, mint azédesanyám – Jani ugyancsak nehezen fohászkodott neki a vallomásnak. – Nem vagyokén most szerelmes senkibe, de ahány lány csak megtetszett nekem életemben, az mindmást választott, nem engem.

 – Elég bolondok voltak… – dünnyögte Sári néni. Janiban lassan oldódni kezdett azárkózott szemérem, s egyszer csak azon kapta magát, hogy Szentiváni Évikéről, a

 jegyzőék csipkekötényes kislányáról, meg Baricza Annusról, hűtlenné vált diákszerelmérőlmesél Sári néninek. Milyen jó is volt, hogy nem égett a villany! Mennyivel könnyebbenformálódtak a szavak!

 – … aztán az intézetben is tetszett nekem egy lány…  – Az a kis festett szájú fitos, aki lejött utánad a kertbe. – Honnan tudja, Sári néni? – döbbent meg a fiú. – Hát láttam rajta. Tetszel neki. – Dehogy tetszem! – legyintett Jani. – A bolondját járatta velem az is. Ne értsen félre,

Sári néni, most már akkor se kellene, ha ő akarná. Kiismertem én már a nőket.   – Nofene, ezzel se sok férfiember dicsekedhet – mosolygott a sötétben Sári néni. – 

 Aztán kit ismertél még ki? – Hát a művésznőt! – fakadt ki Jani. –  Azt hittem, hogy… ne tessék kinevetni, de azt

hittem, hogy a művésznő nekem kedveskedik, magamért becsül, nem mintha igényttartottam volna kedvességére, de azért jólesett. Most meg kiderül, hogy színháziügynöknek vagy minek nézett, azért szaladt utánam… Aztán itt van ez a kerge szegedikislány… Azt hiszi, Sári néni, hogy akár egy levelet is írna nekem, ha tudná, hogy kivagyok?

 – Azt hiszem – mondta Sári néni. – Hát én meg nem hiszem – lovalta bele magát Jani a méregbe. – Ha tetszett volna

látni azt a vén pojácát, akinek a levelek szólnak! Hát én láttam. Az kell ezeknek,reflektorfény meg frakk, nem pedig műtrágya meg vetésforgó!  

 – Édes fiam, neked elment a józan eszed! Hát miért rajongana az a kislány aműtrágyáért, mikor azt hiszi szegény, hogy egy karmesterrel levelezik? Ha olyan jólismered a nőket, tudnod kellene, hogy egy szerelmes kislány megtanulja akár avetésforgót is, ha úgy hozza a sors.

 – Azt már nem hiszem! – horkant fel Jani. – Nem olyan ez, mint a színház meg a zene. A földeken sár van vagy por, azért nem lehet úgy lelkesedni.

 – Hát mentél volna te is karmesternek, ha annyira rühelled a sarat meg a port! – Én rühellem? Gyerekkorom óta ezt akarom csinálni De hát ez nem imponál az ilyen

fellegekben járó széplelkeknek, mint Palócz Vera kisasszony…  – Ki tudja? – morfondírozott Sári néni. – Hiszen még senki sem mesélt neki róla … 

Page 68: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 68/113

Pár perces csönd szakadt a sötét szobára. Aztán Jani az öregasszonyhoz lépett ésmegölelte.

 – Sári néni a legokosabb asszony a világon! Az öregasszony felkattintotta a villanykapcsolót, és hunyorogva a fiú arcába nézett.

Hát ez meg mit forgat a fejében, mitől lett egyszerre olyan jókedve, hogy csupa mosoly a

szeme? – Bolondok vagytok ti valamennyien ~ összegezte egy kézlegyintéssel a hosszúbeszélgetés tanulságát, és kidöcögött a konyhába.

Vacsora után Jani félreérthetetlen határozottsággal kívánt jóéjszakát Sári néninek,majd több könyvvel a hóna alatt bevonult a szobájába. Akinek szeme volt, az láthatta,hogy tanulni akar.

Sári néni sóhajtozva vette tudomásul, hogy nincs kivel beszélgetnie, és horgolásávalegyütt kiült a hallba. A hall ugyan sötétebb volt és barátságtalanabb, mint a saját szobája,de Sári néni, érthetetlen módon, a lakás bármely részében jobban érezte magát, mint asaját szobájában. Oda csak takarítani járt be.

Kezébe vette horgolását, és pár perc múlva már aludt is. Kulcszörgésre ébredt, nyilvána művésznő jön haza. Sári néni kiegyenesedett a széken, és helyreigazította pápaszemét.  

Bérczy Marica halkan nyitott be a hallajtón. – Jó estét… még fent tetszik lenni? – Jó estét, kedvesem – szívélyeskedett Sári néni –, hogyhogy ilyen korán hazajött? – Becsuktunk tíz napra, tatarozzák a helyiséget. – Legalább kipiheni magát – bólogatott az öregasszony, és lejjebb tolta orrán a

szemüveget. 

Bérczy Marica zavartan állt az ajtóban, még a kesztyűjét se húzta le, mint akilátogatóba érkezett. Nem volt ő szokva ilyen szíves hanghoz, ilyen barátságospillantáshoz, valami csapdát sejtett Hanákné váratlan kedvessége mögött. Ravaszok azilyen öregasszonyok! Igaz, délelőtt megígérte neki, hogy beszél a kis Kolozzsal, de nemsok jót nézett ki a szeméből. 

 – Milyen csinos ez a kis ruha – folytatta a társalgást Sári néni –, jól áll magának. A művésznő önkéntelenül végigsimított kartonruhája szűk derekán.  – Pedig konfekció – mondta leplezetlen büszkeséggel –, olcsó kis vacak. – Ja, drágám – fűzte a szót tovább Sári néni –, higgye el nekem, a ruhát viselni kell

tudni… Akiben van egy kis sikk, azon jót mutat a legolcsóbb rongy is, akiben meg nincs,az magára veheti a legdrágább selymet. Itt van például a Kristyánné a harmadikról. Azcsak csomagból öltözködik, magára szedi az összes tengeren túli göncöt, mégismegnézheti, olyan, mint egy víziló.

 A művésznő leült. Igaz, hogy csak a szék szélére, mintegy készen arra, hogybármelyik pillanatban felugorjon – de mégiscsak leült.

 – Nekem is volt egy kolléganőm, talán tetszik is emlékezni a nevére, népszerű szubrettvolt a maga idejében, Illey Ica, egyébként az Orbán Deske volt a férje, az atáncoskomikus… 

Egy negyedóra múlva Bérczy Marica a szobájába invitálta Hanáknét. – Van egy kis édes borom itthon meg egy kis linzer, ha nem tetszik visszautasítani…  A második pohárka után megkockáztatta a kérdést: – Jani? Nincs még itthon?Sári néni lesöpörte pongyolájáról a láthatatlan morzsákat, és közelebb húzta székét a

művésznőhöz. 

Page 69: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 69/113

 – Éppen róla akartam magával beszélni, kedvesem. Itthon van a fiú, bent ül aszobájában, tanul. Ilyenkor se lát, se hall, hát nyugodtan beszélhetünk … 

* Jani három vaskos szakkönyv jótékony árnyékában éppen most fejezte be a levélírást.

 A nyitott ablakhoz sétált, nagyot nyújtózott, úgy érezte: valami jelentőset alkotott. S

erre minden oka megvolt, mert a levélben szóról szóra ez állt:

 Kedves Vera,legutóbbi levele arról tanúskodik, hogy beismerő vallomásomat túlzott lelkiismeretességnek,

bocsánatkérésemet pedig fölösleges udvariaskodásnak tartja. Attól tartok, kissé elnéző velem szemben.   Én azt írtam magának, hogy más ember vagyok, mint akinek gondol. De higgye el, nem oktalan

aggályoskodás vezet, ha most visszatérek erre a számomra oly fontos tényre. Bizonyos jelek arra vallanak, hogy Kolozs János karnagyot érdeklődésével tüntette ki. Ha így van, arra

kell kérnem, vessen számot ébredező rokonszenvének okaival, s gondolja végig, ugyan mivel érdemelte ki Kolozs János karnagy a maga tetszését?

 A külsejével? Szinte biztos vagyok benne, hogy ennek puszta feltételezését is bántónak tartja. A magarokonszenvét nem Kolozs János fekete haja vagy barna szeme ébresztette fel; s ha azt állítja, hogy magától

lehetne akár szőke és kék   szemű –  hát ezt is készséggel elhiszem.Vagy a maguk között levő jelentős korkülönbség bűvölte el? Ez sem valószínű. Talán akkor is számot

tarthatna a maga érdeklődésére, ha –  mondjuk húsz évvel fiatalabb volna. Azt kell hinnem, hogy Kolozs János karnagy a foglalkozásával érdemelte ki a maga vonzalmát. De

mégsem hihetem, mert ha maga olyan zeneértő, mint ahogy írja, akkor tudnia kell, hogy a Kolozs Jánoshoz

hasonló középszerű mesteremberek nem művészek, s középszerűségükkel inkább csökkentik, mint növelikegy-egy zenei alkotás hatását.

 Bizonyára egyetért velem abban, hogy Kolozs János külseje, életkora és foglalkozása másodlagos jelentőségű a maga vonzódása szempontjából. 

 A karmesterből tehát nem sok maradt. De sebaj, hiszen magához amúgy is közelebb áll –  mint írja –   Kolozs János, az egyszerű ember. Választásával teljesen egyetértek, hiszen nemhiába igyekeztemrokonszenvét elfordítani a karnagytól. Azért tettem, hogy megnyerjem a magam számára.

Ugye, most már én is választhatok a két Palócz Vera közül? Előre is megmondom, hogy azt a nevetős Palócz Verát választom, vállán a facsemetével, aki bizonyára kitűnően zongorázik vagy hegedül, de facsemetét ültetni láthatóan nem tud. Márpedig éppen erre szeretné megtanítani, lehetőleg minél hamarább,

tisztelő híve, a másik Kolozs János 

Jani gyorsan összehajtotta a levelet, és borítékba tette. Még nem ragasztotta le,elgondolkozva forgatta kezében a keskeny fehér borítékot.

Ez a levél mintha magától íródott volna. Hiszen nem ezt akarta írni, nem, egészenmást akart.

Határozottan és félreérthetetlenül közölni akarta Palócz Verával, hogy ő nemkarmester, hanem agronómus, nem fekete, hanem szőke, nem negyven éves, hanemhuszonnégy. És meg akarta kérdezni tőle, hogy – ha már a véletlen így megtréfálta őket – megengedi-e Vera, hogy Szegeden jártában meglátogassa. Hiszen Tiszafüzes egyugrásnyira van Szegedtől… 

Igen, ezzel a szándékkal fogott hozzá a levélíráshoz. És mi lett az eredmény? Néhányhomályos célzás, néhány félreérthető utalás a két Kolozs közti különbségre…  

 A betűk, a szavak önállósultak, s úgy vezették tollát, mint a pórázra kötött kutya, amelymaga után húzza gazdáját. És ő engedelmesen ment utánuk. Nem tiltakozott ellenük,

Page 70: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 70/113

mert jólesett megtépáznia a karmestert övező dicsfényt, s nem volt merszevisszaparancsolni őket, mert félt véglegesen eloszlatni a tévedések jótékony homályát. 

Most már mindegy! Vera talán így is megérti. Ha pedig nem akarja megérteni… nos,akkor hiábavaló volna a világos beszéd … 

Jani hirtelen elhatározással leragasztotta a borítékot, zsebre vágta a levelet, és

lábujjhegyen kilopakodott a lakásból. Attól tartott, hogy ha reggelig vár, nem lesz ereje elküldeni a levelet.Sári néni felneszelt az ajtócsukódásra.

 – Mintha csapódott volna valami, úgy látszik, huzat van…  – Á – mondta a művésznő –, hiszen áll a levegő. Lassacskán a nyakára hágtak a kis

üveg édes bornak, így Sári néni is könnyen belenyugodott abba, hogy képzelődött. Olyan jól ült itt Bérczy Marica barátságos, virágos huzatú karosszékében, hogy nemigenakaródzott felkelni.

 – De ugye, köztünk marad minden? – tért vissza az előbbi témára. – Olyan érzékenylelkű ez a gyerek, sosem bocsátaná meg nekem, hogy kibeszéltem a bánatát…  

 – Édes Sárikám, te még nem ismersz engem … – a, művésznő a fél liter bor és a frisskeletű pertu hatása alatt könnyes szemmel nézett Sári nénire. – Majd megismered még teBérczy Maricát!

 – Csak az a lényeg, hogy továbbra is kedves légy hozzá, drágám, másképp nem nyerivissza az önbizalmát… Úgyis csak pár napról van szó, aztán elmegy az én Janim,egyedül maradok … 

 – Nem maradsz te egyedül, Sárikám, hiszen itt vagyok én is, ha ugyan megfelel atársaságom… A fiúhoz pedig természetesen kedves leszek, ezt mondanod sem kell. 

 – Ami pedig a te ügyedet illeti – folytatta most már emeltebb hangon Sári néni –, azt énfogom kézbe venni. Holnap estére meghívtam Ilkovitsnét, a Vígszínházban dolgozik, nemtudom, ismered-e nagyon kedves asszony, a férje meg a Filharmóniánál van; nagyonművelt, finom ember… Nem árt velük összeismerkedned … 

 – Sárikám! – a művésznő szívére szorította mindkét kezét. – Nem is tudom, hogyköszönjem meg. Hanem, ha megengeded, ehhez a vendégséghez én is hozzájárulok egykis kávéval meg süteménnyel. Nem tudom, szeretitek-e a Hubertust? Vagy inkább valamierőset? Valami jó kisüsti pálinkát? 

 – Ugyan, ugyan – szabadkozott Sári néni –, ne légy ilyen túlzott… Majd holnapmegbeszéljük.

 – Szóra sem érdemes, ez a legkevesebb… 

 – No hát akkor megköszönöm a szíves vendéglátást – szedelőzködött Sári néni –,ideje lefeküdni. Hanem arra kérlek, kukkants ki az ajtón, nehogy Jani meglássa, hogy ittvoltam … 

Sári néni úgy lopakodott ki a művésznő szobájából, mintha titkos találkáról jönne. Janiajtaja előtt hallgatózott egy pillanatig, majd megnyugodva folytatta útját; Csönd van, agyerek biztosan alszik már.

Pedig a gyerek nem aludt. Most dobta be remekművét a főposta vidéki levélgyűjtőjébe,és nagyon elégedett volt magával.

Persze ha sejtette volna, hogy levele Kolozs János karnaggyal egy napon érkezikSzegedre, akkor valószínűleg nem fütyörészi végig a Régiposta utcát hazafelé menet.

Page 71: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 71/113

TIZENKILENCEDIK FEJEZET

 Andrea egyre növekvő keserűséggel figyelte a félig nyitott ajtón át anyját. Márharmadszor törli le a zongora tetejét, a kottákat is rendbe rakta, még azt is megfontolta,hogy melyik kerüljön legfelülre.

 Andrea mozdulatlanul gubbasztott ágya szélén, szemét le nem vette anyja ide-odaröpködő karcsú alakjáról. Ha kicsit jobban kinyitná az ajtót, azt is látná, hogy most mitcsinál a szoba másik sarkában. De nem nyitja ki, neki ehhez a készülődéshez annyi közesincs, hogy végignézze. Csak amit éppen meg kell látnia belőle. Hiszen elég az is. Még afekete-sárga csíkos vázát is a zongorára tette – mióta leválasztották a lakást, és kétszobába zsúfolták az el nem adott bútorokat, ez a váza még nem került le a szekrénytetejéről… Most valamiért kiszaladt a konyhába. Virágot hoz, sárga és rozsdavörösdáliákat! Szálanként rakosgatja a virágokat a ferdén csíkozott kerámiavázába. De szépegyütt ez a fekete meg a sárga!

 Andrea egy percre elfeledkezett bánatáról, s félig nyitott szájjal figyelte anyját, ahogy avirágokat rendezgette. Finom, ideges keze hol csokorba fogta, hol meg szanaszét

hullajtotta a busafejű dáliákat Mintha ugyan attól függne a boldogsága, hogy sikerül-e alegtökéletesebben elrendeznie a virágokat…  Andrea az ajkába harapott, és szándékosan nagy zajt ütve, a szekrényében kezdett

motozni. Majd megmutatja, hogy ő is készülődik. Egy egész doboznyi fénykép ésképeslap hevert már a földön, mikor végre megtalálta, amit keresett.

Felkapaszkodott az ágyára, és leakasztotta a falról azt a kedves kis pasztellképet,amely őt ábrázolta, hároméves korában. 

 – Andri – hallotta anyja hangját a másik szobából. – Andrikám, légy szíves, szaladj átHornékhoz, és mondd meg, hogy Misi ne jöjjön holnap hegedűórára, majd jövő hétenbepótolom.

 Andrea nem válaszolt.

 –  Andri, hol vagy? Hallottad, mit mondtam? Légy szíves, menj át Hornékhoz… – shogy most sem kapott választ, Kósné benézett lánya szobájába.  –  Andri!… – nem tudtafolytatni, az ajtófélfának dőlt, s elkerekedett szemmel nézte a szemközti f alat. A kispasztellkép keskeny keretéből saját esküvői képe nézett vele farkasszemet. A huszonegyéves Fábiusz Emmi, vékony nyakán igazgyöngy nyakék – vőlegénye esküvői ajándéka –,s fehér fátylas kislányarca mögött az újdonsült férj, Kós Róbert, zsák, ponyva és kötélárunagykereskedő. Emlékezetes kép ez: megörökítette azt a pillanatot, mikor Fábiusz Emmibiztos volt abban, hogy helyesen cselekedett. Több ilyen pillanat nem adódott számáraKós Róbert oldalán, aki nagyon is. hamar rádöbbentette arra, hogy nem lett volna szabadotthagynia a Zeneakadémiát a kedvéért, s kár volt felcserélnie a diákélet aprónélkülözéseit a vidéki úriasszony jómódú gondtalanságával. Sokszor végiggondolta ezt

Fábiusz Emmi, miközben a kenderszagú raktár rosszul világított irodahelyiségébengépelte az üzleti leveleket.Elkapta pillantását a képről, és lányára nézett. A tizennyolc év előtti téli vasárnap,

amikor megesküdött Kós Róberttel, hirtelen elszürkült és eltávolodott, csak kislányasápadt és felindult vonásait látta. Saját elgyötört arca volt ez, tizenhat évesen.

Kósné egy bizonytalan lépést tett Andrea felé. Szerette volna átölelni ezt aboldogtalan, dühös gyereket, de Andrea kitért előle. Színlelt egykedvűséggel egy halomfényképet vett kezébe, felállt az ágyra, és az esküvői  kép rámája mögé tűzködte

Page 72: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 72/113

valamennyit, széles legyező alakban. A legtöbb színes felvétel volt, valószínűtlenülragyogó színekkel.

 A tintakék tenger partján aranysárga homok, vakítóan fehér és rikítóan piros ernyőkkel.Bronzbarnára sült, nevető férfiak és nők, s a középpontban mindig Kós Róbert, Andreaapja.

 Andrea az utolsó képpel bajlódott, ezt sehogy sem tudta beilleszteni a többi közé,mindig leesett. Ez a kép is Kós Róbertet ábrázolta egy piros Ford-kocsi előtt, az autóhűtőjén egy csinos szőke nő ült, mesterkélten ijedt arccal, lábát maga alá húzva, két kezétvédekezően felemelve. Közvetlenül mellette egy nagy sörényű játékoroszlán feküdt,nyilván az autó hátsó ablakából lopózkodott előre, hogy megrémítse a gyanútlan hölgyet.  

Ha Andrea sejtette volna, hogy az ijedt szemű, szőke nő már egy éve Mrs. Mary Kós,apja kanadai felesége, akkor valószínűleg nem bajlódik annyit a fényképpel.  

 Andrea azonban csak annyit tudott, hogy szülei sok herce-hurca után másfél éveelváltak, s ezért egyedül anyját hibáztatta. Kósné pedig hónapról hónapra halogatta azt abizonyos beszélgetést, amely az idő múlásával egyre súlyosabbnak ígérkezett.  

 –  Andri… – Kósnén már nyoma sem látszott az előbbi felindultságnak, sápadt arcaszigorú volt és eltökélt. – Andri!

 Az előszobaajtón csöngettek. Soha jobbkor! Ha most nem történik valami,menthetetlenül sor kerül arra a beszélgetésre, amitől mindketten legalább úgy féltek, mintahogyan várták.

 Andrea szelesen futott ki a szobából, s egy perc sem telt belé, Palócz Verával tértvissza.

 – Kezét csókolom – köszönt Vera, s meglepetten nézett végig az ünnepi várakozástsugárzó nagy szobán. Kósék lakása mindig elkápráztatta Verát, egyszerű és mégisfényűző berendezésével, de most különösen szép volt.  

 – Szervusz, Verám – Emmi néni hangja fáradt volt és szomorú. – Menjetek be Andriszobájába, nekem még dolgom van itt

 – Én tulajdonképpen Emmi nénihez jöttem, de csak egy percre, igazán nem akarokzavarni – hadarta Vera, s pillantása kíváncsian röpködött körbe a szobában. Sohasemlátta még védőhuzat nélkül ezeket a nyers színűre pácolt, kecses bútorokat. Milyengyönyörű ez a narancssárga-szürke kockás bútorhuzat! És a dáliák a zongorán meg afekete szegélyű sárga szőnyeg a falon! Szeme egy pillanatra megakadt az asztalon állószürke csíkos termoszon. Hol is látta ezt a termoszt? Pedig látta már valahol… Úgyelbámészkodott, hogy elfelejtette befejezni a mondatot – Olyan szép Emmi néni szobája!

 – mondta mentegetőzésképpen.  – Kérni szeretnék valamit, Emmi néninek biztosan megvan … Egy kotta … Kósné csodálkozva nézett Verára.

 – Nem is tudtam, hogy zenével foglalkozol. Zongorázol? – Igen… És szeretném megtanulni a Kreutzer -szonátát – bökte ki Vera jövetele célját.

 – Kölcsönadná Emmi néni?Kósné mintha habozott volna egy pillanatig, aztán odalépett a zongorához, és leemelte

a legfelső kottaalbumot.  – Tessék. – De igazán… nem fog hiányozni Emmi néninek?  – Nem – mosolygott Kósné. – Tudom kívülről. Egyébként lemezen is megvan.  – Hát akkor… nagyon szépen köszönöm, és vigyázni fogok rá. Kezét csókolom… – 

Vera zavartan sarkon fordult.

Page 73: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 73/113

 – Veled megyek – határozta el magát váratlanul Andrea. – Majd útközben beszólokHornékhoz – fordult hátra az ajtóból.

Vera, hóna alatt a kottával, szótlanul lépdelt az egykedvűen fütyörésző Andrea mellett.Újra az a bizonytalan érzés fogta el, amely egyszerre ébresztett benne rokonszenvet ésellenszenvet Kós Andrea iránt. Most miért nem szólal meg, mit fütyörészik itt az oldalán?

Mintha csak Vera gondolatára válaszolt volna, Andrea abbahagyta a fütyülést, ésVerához fordult: – Ez volt a te híres Kreutzer-szonátád. – Ismered? – Hogy ismerem-e? Bár ne ismerném… – mondta Andrea sötéten. – Miért? – riadt meg Vera. Andrea egy pillanatig latolgatta, hogy mit válaszoljon, aztán vállat vont. – Hosszú. Majd egyszer… majd máskor elmondom. Verában valami megmagyarázhatatlan gyanakvás támadt. Csak nem tanulta meg

 Andrea is a Kreutzer-szonátát valaki kedvéért? – Ugye, te nem tudsz zongorázni? – kérdezte. – Nem. Anyu hegedülni tanított öt éven át, aztán lemondott rólam. – Olyan botfüled van? – csodálkozott Vera. – Hiszen énekelni tudsz. Tavaly Erna néni

hívott az énekkarba is…  – Erna néni szerint kitűnő hallásom van – vágott közbe Andrea –, csakhogy utálom a

zenét.Vera magához szorította a kottát.

 – Hogy lehet a zenét… utálni?  – Megy az, mint a karikacsapás. Csak oka legyen rá az embernek.  – A Táltos utca

sarkán Andrea hirtelen megtorpant. – Én a főpostára megyek.  – Én meg haza – bólintott Vera, és áttette a bal kezébe a kottát. Andrea az egyetlen

lány az osztályban, aki kezet szokott nyújtani búcsúzásnál. De most, úgy látszik, mondaniakar még valamit, mert nem nyújtja a kezét, csak himbálja magát a sarkán, és valahová atávolba, Vera háta mögé néz, összehúzott szemmel.

 – Hát akkor szervusz – szólalt meg újra Vera.Szeretett volna már otthon lenni, mert Szántóék ma délutánra ígérték a pianínót, azt

pedig nem tudja egyedül áttolni, szólni kellett Franyó bácsinak, hogy segítsen. Meg azértis igyekeznie kell, mert apának nem szólt egy szót se erről a kölcsönkérésről, és jó volnaelintézni, mielőtt hazajön. A hallban el fog férni a pianínó, csak éppen az asztalt kell a falmellé állítani. Franyó bácsinak ad majd húsz forintot. Szántó nénitől is meg kell kérdeznie,hogy mit kér a kölcsönzésért, még ha maga ajánlotta is fel. Igazán nem lehet ingyenelfogadni.

 – Szervusz – mondta még egyszer Andreának, valamivel hangosabban.De az csak szótlanul himbálta magát a sarkán, majd hirtelen megrázkódott, mint aki

most ébred. – Hová mész? – Mondom, hogy haza. A szomszédék holnap elutaznak egy hónapra nyaralni, és

kölcsönadták a pianínójukat. Azt kell áthozatnom. – Van légiposta-papírod? – kérdezte Andrea. – Van, anyunak azon szoktam írni Lipcsébe …  – Akkor veled megyek – Andrea választ sem várva befordult a Táltos utcába. Vera

zavartan követte. Andrea még csak egyszer volt náluk, és most olyan rendetlen a lakás!

Page 74: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 74/113

Már két napja mezőgazdasági munkára járnak, nem ért rá takarítani. Nem, igazán nemörült a látogatásnak.

 

 – Mondd – kérdezte Andrea, ahogy beléptek a kapun –, te még sosem gondoltál arra,hogy anyukád nem jön vissza?

 – Hogyhogy nem jön vissza?

 – Hát úgy, hogy disszidál. Németországban van, nem? Onnan átmehet Nyugat-Berlinbe …  – Meg vagy őrülve! – Vera elkerekedett szemmel bámult Andreára. – Miért

disszidálna? Alig várja, hogy hazaérjen! Az én anyám kommunista! És különben is, mitképzelsz, talán itt hagyna engem meg apát?!

 – Szóval eszedbe se jutott? – Persze hogy eszembe se jutott – mondta Vera, és olyan szorongás fogta el, hogy

legszívesebben elsírja magát. – Ilyen marhaságokon nem szoktam gondolkozni! – dühösen lökte be a kulcsot a zárba.

 Az ajtó mögött két levél feküdt a földön. Egy légipostaboríték, rajta német bélyeg, segy másik, fehér, gépírásos címzéssel.

Vera még az ajtóban állva feltépte édesanyja levelét, és végigfutotta a sűrűn írtsorokat.

 – Anyu írt – mondta Andreának, aki még kint álldogált a lépcsőházban. – Azt írja, hogylegkésőbb két hét múlva itthon lesz … 

 A másik levelet még mindig a kezében szorongatta.; Nem akarta éppen megmutatni,de azt se bánta volna, ha Andrea magától észreveszi. Ha most véletlenül megkérdezné,hogy ki írta, akkor közömbös hangon csak annyit mondana: „Úgy látom, János írt megint,tudod, Kolozs János, a karmester…” 

De Andrea szótlanul nézett maga elé, meg sem látta a levelet. – No, gyere már beljebb – nógatta Vera, és észrevétlenül zsebre vágta Kolozs levelét.

Elég egyszerre egy diadal.Betuszkolta Andreát a saját szobájába, egyetlen mozdulattal fölnyalábolta a díványra

dobált ruhákat, és megigazította az összegyűrt szőttes terítőt.  – Ülj le. Andrea azonban a kis íróasztalhoz lépett, és a feltornyozott könyveket nézegette. Vera

riadt pillantással kísérte minden mozdulatát. Jaj, csak ne vegye észre a füzeteket,amelyekbe zenei jegyzeteit írta!

Míg Andrea egy verseskötetben lapozgatott, Vera valamennyi füzetét besöpörte afiókba. Némi keresgélés után talált egy légiposta-levélpapírt, és Andrea elé tette.

 – Tessék. – Tollat is adj, légy szíves.Vera csak most döbbent rá, hogy Andrea itt nála akar levelet írni. Elnyomott egy

sóhajtást, és táskája mélyéből előkotorta a golyóstollat is.  Andrea szája szögletében egy apró, keserű ránc jelent meg, miközben szépen rajzolt,

gömbölyű betűivel megcímezte a borítékot: Mr. Robert KósP. Ó. Box: 109Québec, Que.CanadaVera megtapogatta zsebében édesanyja levelét, s mellette a másik, felbontatlan

borítékot, aztán csöndesen kiment a szobából. 

Page 75: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 75/113

* Vagy fél óra múlva – Andrea épp befejezte a levélírást – az előszoba felől

ajtócsapkodás és hangos vitatkozás hallatszott. Andrea óvatosan kinyitotta Veraszobájának ajtaját, és kifelé fülelt.

 – Ne járassa velem a bolondját, Veronka! – méltatlankodott egy rekedt férfihang.

 – De Franyó bácsi kérem, én megfizetem a fáradságát, csak vigye vissza!  – könyörgöttVera. – Megmondtam Szántóéknak is, hogy nincs rá szükségem, nagyon kérem, vigyevissza!

 – Én nagyon szeretem magát, Veronka, de ha azt képzeli, hogy azért a húsz forintértsétáltatni fogom a zongorát, oda-vissza a gangon, akkor téved. A Császárékkutyasétáltatásért többet fizetnek, pedig azt nem kell átemelni a küszöbön!

 – Én nem bolondítom Franyó bácsit, és becsapni se akarom  – Vera hangja reszketettaz idegességtől. – Értse meg, Franyó bácsi, hogy nincs nálam több pénz, de ha apahazajön, akkor megadom. Csak tessék visszavinni a zongorát!

 Andrea kihúzta magát, zsebébe süllyesztette mindkét kezét, hátravetette hosszú,szőke haját, és Vera háta mögé lépett. 

 – Mennyit kér? – kérdezte hűvösen, és felvonta vékony szemöldökét.  – Huszonötöt, kezicsókolom – enyhült meg Franyó bácsi, és gyengéden végigsimította pianínón. – Nehéz dög ez.

 Andrea három tízest vett elő, és a pianínóra hajította. – Tessék, a többi a magáé… – s ezzel szép csöndesen becsukta Franyó hácsi orra

előtt az előszobaajtót. Vera elképedten nézett Andreára, akit irigyelt is, meg gyűlölt is ebben a pillanatban. 

 – Köszönöm – nyögte ki végül –, majd este átviszem a pénzt…  – Nem sürgős – legyintett Andrea. – De mit állsz le az ilyenekkel vitatkozni, ki kell

dobni őket és kész.  – Mi az, hogy „ilyenekkel"? Franyó bácsi együtt dolgozott a nagyapámmal… – Vera

fülig vörösödött. – Hiszen én hozattam át vele a zongorát, csak éppen közbejött valami …és most már nem kell…  Andrea kíváncsi pillantást vetett Verára. – A Kreutzer-szonátára sincs szükséged? – Köszönöm, nincs – mondta Vera, és nyelt egyet. Andrea a kottaalbum után nyúlt és

belelapozott. – Akkor visszaviszem. Nálunk ez úgyis hiánycikk. Szevasz. Andrea fütyürészve ment le a lépcsőn, egyik kezében a kottát, másikban a légiposta-

levelet lóbálta.Vera az ablaknál ült, ölébe ejtett kézzel. Kolozs János levele ott feküdt az asztalon,

szükségtelen volt még egyszer elolvasnia, kívülről tudta. 

 Andrea most ment el az ablak alatt. A Kreutzer-szonátát fütyülte. A vékony füttyszótelsodorta egy villamos csilingelése.Verának fájt a feje, életében talán először. 

HUSZADIK FEJEZET

Page 76: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 76/113

 –  A kezűk járna úgy, mint a nyelvük… – sóhajtott fel első nap Bitó Szilveszter, ahogyelnézte a paprikatövek között tereferélő, nevetgélő lányokat. 

De ma már sokkal jobban ment a munka, mint az első napokban. A derekuk semfájdult meg olyan hamar a hajolgatástól, nem szaladtak percenként a kúthoz vizet inni,nem kapkodtak, nem viháncoltak, lassan, de megfontoltan végezték a dolgukat. Mikor egy

sor végére értek, kifújták magukat, pihentek pár percet, aztán befordultak a következősorba.Vera a második sor elején haladt. Körülkapálta a húsos, terhük alatt előrebiccenő

paprikatöveket, s ha egy-egy különösen szép paprikára akadt, gyengéden eligazítottakörülötte a leveleket. Hadd nőjön, színesedjen még nagyobbra, még fényesebbre I  

Élvezte a munka ritmusát, s igyekezett takarékoskodni minden mozdulatával. József Attila sorai jártak a fejében:

Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen. úgy érdemes …  Hányszor hallotta már otthon apától ezt a pár sort, de igazán csak most értette meg:

„Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy  az égen …”  – Palócz! – Végh Olga kiabált, aki a szomszédos sorban haladt. Jócskán elmaradt

Vera mögött. – Kár, hogy vajas kenyér nem nő mellette, mi? Vera felegyenesedett, és enyhe szédülést érzett. Mintha a víz alól bukkant volna fel.

Milyen más volt itt fenn a világ, a szikrázó napsütésben, mint lenn, a paprikatövek zöldárnyékában.

 – Te nem vagy éhes? – kérdezte Olga, aki közben utolérte Verát.Lassan a többiek is felegyenesedtek. Ki a derekát tapogatta, ki meg nyújtózkodott.

 – Mindenki fejezze be a sort, aztán uzsonnázzunk – javasolta Gábor Éva. – Nem lehetne megfordítani a sorrendet? – próbálkozott Olga. – Előbb uzsonnázzunk,

és aztán fejezzük be a sort ... A lányok Gábor Évára néztek, de mielőtt az válaszolhatott volna, Vera szólalt meg:  – Nem, fejezzük csak be a sort – s már munkához is látott.Tulajdonképpen saját megzavart gondolatait, érzéseit szerette volna újra fellelni lent, a

paprikatövek között. „Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen…”Hiába. Az előbbi hangulat már elillant. Vera az oldalzsákban lapuló rántottás kenyérregondolt, s önkéntelenül is számolni kezdte a hátralevő töveket. Négy, három, kettő, egy …Elsőnek ért a sor végére. 

 A lányok versenyt futva szaladtak a kúthoz. Megmosták kezüket, arcukat, nagyokatsikongattak, s úgy rázták ki nedves hajukból a vizet, mint a kölyökkutyák fürdés után.Valamelyikük egy vödör vizet zúdított a kényeskedő Bellák Erzsi nyakába. Most kezdődöttcsak istenigazában a visítás! Merő egy pocsolya lett a kút környéke, a lányok lába csupa  sár; volt, aki levetette cipőjét, és mezítláb tapicskolt a vízben. 

Vera nem vett részt a játékban. A diófához tartott, melynek árnyékában kézitáskák,oldalzsákok és szatyrok tornyosultak tarka összevisszaságban, előkereste a sajátját éstovábbsétált a Tisza-part felé.

 – Palócz! Nem vársz meg? – hallotta nagyon távolról Végh Olga hangját, de meg semfordult, úgy tett, mintha nem hallaná.

Felkapaszkodott a töltésre, innen már csak pár lépés a folyóparti fűzfákig. Egyedülakart maradni.

Már reggel elhatározta, hogy ma válaszolni fog Kolozs János levelére. De előbbtisztáznia kell magában sok mindent. Napok óta nem tudott, vagy inkább nem akart erre

Page 77: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 77/113

időt szakítani, félredobta, arrébb lökte saját zaklatott gondolatait, kusza érzelmeit, s rájukzárta az apró elfoglaltságok, mindennapos tennivalók biztonságos ajtaját.

De a tegnapi levél teljesen fölkavarta. Nem is igen értette, hogy mi a célja ennek afurcsa levélnek, s így azt sem tudta, mit kell rá válaszolnia. Talán azt, hogy őt nem érdekli,vajon Kolozs János karmester-e vagy konyhakertész, ő az emberi tulajdonságait becsüli.

Vagy inkább most kellene hangsúlyoznia, hogy őt Kolozstól függetlenül is egyedül a zenevonzza?Nehéz itt okosnak lenni.Valóban, miért is szereti ő Kolozs Jánost? Mert hogy szereti, az nem kétséges.

Nyilvánvaló, hogy nem a külseje, nem a köztük levő korkülönbség és nem a foglalkozásamiatt… ez mind igaz – és mégsem igaz. Hiszen ha mindezt elveti, akkor nem maradKolozs Jánosból az ő számára semmi… 

Mire is emlékezteti őt ez a „semmi"? Persze, a Peer Gyntben olvasott valami hasonlót.Hogy valaki – talán éppen Peer – olyan, mint egy hagyma. Akkor mulatságosnak találtaezt a hasonlatot, nem is értette, mire céloz. Most már érti. Ha a hagymáról egymás utánlehántják a rétegeket, mindig újabb és ú jabb rétegek bukkannak elő, de a végén nemmarad belőle semmi. 

Persze ez nem azonos eset. Nem lehet azonos.Vera felsóhajtott. Szeme valami nyájas, zöldellő liget után kutatott, ahol

leheveredhetne a fűbe. Szinte látta magát, amint feje alatt összefont kézzel fekszik egyszázados fa lombsátra alatt, s nézi a sötét levelek közül elővillanó fényes eget. Jánosragondolna, és muzsikálna minden szó, amit Jánosnak írna.

 A töltés alatt árterület húzódott a folyópartig. A szikes talaj kiszáradt a nagy melegben,mély repedések barázdálták az ezüstszürke földet. Vera olyan óvatosan lépdelt a part felé,mintha zajló jégtáblákon járna.

 A fűzfák törzsén sötét sávot hagyott a tavaszi áradás. A Tisza partján néhány varsaszáradt, a kiszikkadt iszap még őrizte a halászok lábnyomait. Kissé feljebb egy szivattyúdohogott. Szigorú volt ez a táj és józan. Vera leült az egyik fűzfa alá, és elgondolkozvamajszolta uzsonnáját, írja talán azt meg Kolozs Jánosnak, hogy már megtanult ásni? Mégazt hinné, hogy miatta tette. Nem. Valami nagyon szépet kellene írni, a természetről, azenéről, a kettő egységéről, meg arról, hogy milyen zenei képzeteket ébreszt benne anyári Tisza-part. Nos? Semmi sem jutott eszébe. Tisza-part, folyópart, lassan hömpölygővíz, olajosan sima foltok és apró rezdülések, melyek végigfodroznak a víz tükrén …Milyen zene juthat erről az ember eszébe? 

Vera összeráncolta homlokát. Mereven bámulta a folyót, már fényes kis karikákugráltak a szeme előtt. Hiába, nem megy… 

Ha legalább itt volna a Hangversenykalauz! Igen, határozottan emlékezett rá, hogy vanegy cseh vagy lengyel szimfonikus költemény egy folyóról. De melyik folyóról? Havégiggondolná Csehszlovákia és Lengyelország vízrajzát, talán eszébe jutna. Az Odera, aVisztula, az Elba… 

Vera szemét elfutotta a könny. Mindjárt vége az uzsonnaidőnek, és ő Csehszlovákiavízrajzán töri a fejét. Pontosabban: azon töri a fejét, hogy mi jusson eszébe.

És ha János most itt ülne mellette? Akkor ugyan miről beszélgetnének? Arról, amivalóban eszébe jut… 

Már nem keresgélte a gondolatokat, térdére fektette oldalzsákját, kisimította a KISZ-füzet lapjai közt kissé meggyűrődött levélpapírt, és még egyszer körülnézett. A táj közel

 jött hozzá, és érthetővé vált. Lélegzett és mozgott. Úgy látszik, az előbb rosszul becsülte a

Page 78: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 78/113

távolságot, mint holmi kocafényképész, aki végtelenre állítja a távmérőt… Szaladt akezében, a toll, formálódtak a szavak.

Levelet csak akkor szokás írni, ha az ember közölni akar valamit egy másik, távollevőemberrel. Beszélgetni már könnyebb, beszélgetni semmiségekről is lehet. Én mostbeszélgetni szeretnék magával, s mivel nincs itt, kénytelen vagyok írásban beszélgetni.

Ha itt volna, ha itt ülne mellettem, ez alatt a kókadt fűzfa alatt a Tisza-parton, valószínűlegnem kerülne sor erre a beszélgetésre. Akkor hallgatnék. Legföljebb ezt a fürge kis hangyát – itt mászkál a lábam alatt – próbálnám eltéríteni az útjából egy fűszállal, hogy éppencsináljak valamit. Zavarban volnék. Látja, már pusztán attól a gondolattól, hogy maga itt ülmellettem, zavarba jöttem. Ne értsen félre, nem az „ébredező rokonszenv” miatt, hanemegyszerűen azért, mert nem tudom magát elképzelni. Eddig, valahányszor csak magáragondoltam, pontosan tudtam, hogy milyen. Most bizonytalanná vált. Mint amikor atelevízióban elkezd vibrálni a kép, s az ember nem tudja, mivé alakul a végén a sok ugrálókis vonal. Lehet, hogy mire kitisztul a kép, egy másik Kolozs Jánost mutat? Eszembe jutmost valamennyi mesebeli varázsgömb és csodakút, amiről csak olvastamgyerekkoromban. De a varázsgömbbe csak akkor néztek, a kútba csak akkor dobtakkövet a mesebeli királylányok, ha meg akarták látni azt, akit még nem ismertek. Én pedigazt hittem, hogy ismerem magát, hiába hajtogatta, hogy nem ismerem. Legutóbbilevelével azonban követ dobott a kútba. Most gyűrűzik a víz, és nem látok semmit.Teljesen összezavart.

Sóhajtottam egyet és elhallgattam. (Kénytelen vagyok mindezt közölni, mert írásbannehéz sóhajtani és elhallgatni.)

Maga azzal búcsúzott tőlem, hogy ha legközelebb Szegedre jön, akkor eljátsszuk aKreutzer-szonátát. Bízom benne, hogy facsemete-ültetés közben felvilágosít arról is, hogyez miért vált időszerűtlenné. Aztán majd kiderül, hogy az ásó-kapa elválaszt-e minket,vagy éppen ellenkezőleg … 

 Az állami gazdaság teherautója az újszegedi hídfőig vitte el a lányokat, onnan márhazaérnek gyalogosan is. Nem is mondtak volna le semmi kincsért arról a negyedórásgyaloglásról – a hídon át – a Széchenyi tér túlsó oldaláig, ahol aztán feloszlott amenetoszlop, s ki-ki hazafelé indult. Ha az állami gazdaság taxin vitetné hazavalamennyiüket, akkor is inkább a gyaloglást választanák.

Huszonhét lány, hármasával, éppen kilenc sort tett ki – valóságos kis csapat.Huszonhét napbarnított, éneklő kislány – ugyan ki ne fordult volna utánuk?

 Az emberek mosolyogva nézték őket, s a lányok – akármilyen magasra emelték is afejüket, bármennyire katonásan lépdeltek is az úttest közepén  – észrevettek, és büszkénnyugtáztak minden feléjük röppenő elismerő pillantást. S noha torkuk szakadtábólénekeltek, csodálatosképpen mégis meghallották a járókelők megjegyzéseit. 

Mai diadalmenetük sikerét azonban kis híján kudarcba fullasztotta az a három cowboy-nadrágos fiatalember, aki a híd közepe táján csatlakozott hozzájuk. Igaz, hogy csak a

 járdaszegélyen követték a lányokat, de mindent megtettek, hogy bekapcsolódjanak akórusba. Hol szaxofonhangot utánozva bőgtek bele a népdalokba, hol meg „hejhó" -kiáltással fűszerezték az indulókat. A szegedi hídfőnél már teljesen megvadultak. „Hej,kenyér, barna kenyér” – énekelték a lányok, s a háromtagú díszkíséret visszhangkéntfelelt rá: „És még Bambi is kapható!” 

 A lányok arca tüzelt. Az egyik a méregtől, a másik a visszafojtott nevetéstőlpukkadozott. A világért sem néztek volna a három jómadárra, de hangjuk már el-elcsuklott.

 

Page 79: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 79/113

Talán Vera volt az egyetlen, aki nem vett tudomást a bosszantó incidensről. Gépiesenlépdelt a többiek között, néha velük dúdolt, de többnyire hallgatott, és gondolataibamélyedt. A levélen járt az esze, amely megcímezve és felbélyegezve a zsebében lapult.Elküldje, ne küldje? Mindjár t a főposta elé érnek. Kiléphetne egy pillanatra a sorból, apostaláda csak pár lépés. Ha most nem dobja be, később már nem lesz mersze.  

 A lányok abbahagyták az éneklést. A három cowboy-nadrágos hangja élesen vágott apillanatnyi csendbe: Mennyi vicceset l átok, hallok … S Vera önfeledten velük énekelte: És még Bambi is kapható!  

 Az első sor megtorpant, az utánuk következők egymásra torlódtak. Valamennyi szemVerára szegeződött. 

 – Elment az eszed? – Gábor Éva oldalba taszította Verát, aki réveteg pillantást vetettbarátnőjére. Láthatóan fogalma se volt arról, hogy mi történt. 

Éppen a főposta sarkára értek. Most! Vera kiugrott a sorból, a postaládához rohant,bedobta a levelet, s a következő pillanatban lihegve és kipirultan újra ott lépkedett atöbbiek között a sorban.

 A három cowboy-nadrágos végre faképnél hagyta őket. Diadalittas nyerítésük a DeákFerenc utca felé távolodott. Végh Olga, az előénekes, megadta a hangot, s mire a korzósarkára értek, mind a huszonhét lány énekelt. 

Tavaszi szél vizet áraszt, virágom, virágom… Vera úgy érezte, hogy a daltól szárnyai nőttek, s ha akarná, talán repülni is tudna. Minden madár társat választ, virágom, virágom … Most vágtak át a korzón. A sétálók utat nyitottak nekik, s mosolygó vagy bámész

pillantással követték az egyszerre lépdelő, éneklő lányokat. Vera előtt elmosódtak azarcok, kicsit szédült is, szinte súlytalannak érezte magát. Egy hang, egy dobbanó lépésvolt a huszonhét közül, akiket most másik ötven ember bámul.

 

Hát én ugyan kit válasszak, virágom, virágom … Vera pillantása végigsiklott a kétoldalt álldogáló emberek arcán, aztán egy pontra

szegeződött. Egy férfi – szinte az egyetlen, aki ügyet sem vetett az éneklő lányokra – elmerülten magyarázott valamit a mellette álló asszonynak, aki lehajtott fejjel hallgatta.

 Az asszony Andrea anyja volt, a férfi pedig – Kolozs János karnagy.

HUSZONEGYEDIK FEJEZET

Reggel hétre volt megbeszélve a találkozó, a teherautó negyed nyolckor várja őket ahídfőnél. 

Vera mozdulatlanul feküdt az ágyban, és hallgatta az ébresztőóra ketyegését. Az órafél hét előtt öt perccel csöngött, most pedig hét óra múlt három perccel. Gábor Éva mostszámolja össze a lányokat a Széchenyi tér sarkán. Eddig még senki sem késett. Veraföljebb húzta magán a könnyű nyári takarót és megborzongott. Lehet,  hogy valóban beteglesz? Jaj, csak most ne!

Hét óra múlt tíz perccel. Most már nem várnak rá a lányok, nyilván el is indultak. Amásodik sorban, az ő helyén, Balassa Juci megy Gábor Éva mellett. Eggyel kevesebbenvannak.

Page 80: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 80/113

Hét óra tizenkét perc. A világoskék ruháját fogja felvenni és kivételesen, egészenkivételesen, anyu magas sarkú szandálját. Megtapogatta a fejebúbján meredezőhajcsavaró csipeszeket. Csak azt kell még eldöntenie, hogy a homlokába fésülje-e a hajátvagy kócosan, ahogy esik.

 Az előszobaajtón hosszan csöngettek. Vera meg se moccant, az órára nézett: negyed

nyolc. Nem lehet, már el kellett indulniok… Még két türelmetlen, rövid csengetés, aztánapa csoszogó léptei hallatszottak az előszobából. Úgy látszik, papucsban van még,nyilván most kelt föl. Vera összekuporodott az ágyban, és magához szorította kispárnáját.Nem értette, hogy mit beszélnek odakint, de megismerte Gábor Éva hangját. Mostközelebb jöttek, már itt álltak a szobája ajtajában.

 – Azt hittem, már régen elment – hallotta apja csodálkozó hangját. – Én csak mostkeltem föl, pár perccel ezelőtt. De az is lehet, hogy elaludt. No, mindjárt kiderül. 

Vera a lenyomódó kilincset nézte, és úgy érezte, hogy nem kell hazudnia: valóbanbeteg. Lázas, és a hideg rázza.

 – Szervusz, beteg vagy? – Gábor Éva a sietségtől lihegve lépett a kis szobába. Vera valószínűtlenül nagynak és erősnek látta barátnőjét, ahogy fölnézett rá az ágyból.

Lesütötte szemét. – Mi baj, Verocskám? – kérdezte Palócz aggodalmasan, és lánya homlokára tette a

kezét. – Rosszul érzem magam – mondta Vera, s e percben ez igaz is volt – Gondoltam, hogy beteg vagy – sóhajtott Éva –, már tegnap gondoltam… Sehogy se

tetszettél nekem. Nohát, csak gyógyulj meg, én rohanok, mert lekésem az autót. Majdeste benézek hozzád, jó?

 – Jó – lehelte Vera, és még mélyebbre fészkelte magát az ágyba.Palócz kikísérte Gábor Évát, aztán visszajött, és leült Vera ágyának szélére.

 – Fáj valamid? – kérdezte, de már korántsem olyan aggódó hangon, mint az előbb.   – Egy kicsit, a fejem – Vera kerülte apja pillantását. – Meg szédülök is… Talán egy kis

napszúrás lesz. – Aha – mondta Palócz elgondolkozva. – Nem a csipeszektől fájdult meg a fejed?  – Ugyan, dehogy… csak éppen becsavartam, hogy ne álljon úgy, mint a

szénaboglya…  – Akkor maradj ágyban – mondta Palócz már az ajtóból. – Nekem ki kell mennem egy

termelőszövetkezetbe, este meg a szabadtérire megyek. De majd megkérem Gizikét,hogy nézzen utánad … 

 – Nem, igazán nem kell! – tiltakozott Vera váratlan eréllyel. – Nem lesz nekem semmibajom, hidd el. Majd inkább én jelentkezem Gizikénél a szerkesztőségben … 

De Palócz már nem válaszolt. A fürdőszobában zuhogott a víz. Talán nem is hallotta…És ideküldi Gizikét! Vera kiugrott az ágyból, magára kapta pongyoláját, és kiment akonyhába. Odatette a teavizet. Mire apja kijött a fürdőszobából, terített reggelizőasztalvárta.

Szótlanul ültek egymással szemben, Vera csak üres teát kortyolgatott. – Egyszerűen nem volt kedvem ma velük menni – szólalt meg végre. – Haragszol? – Nem haragszom – mondta csendesen Palócz. – Csak veled együtt szégyenkezem

… Számodra minden csoda három napig tart. Nincs benned kitartás, Vera, és alelkesedésed is szalmaláng – felállt, és megsimogatta Vera kezét. – No, ne lógasd a fejed,majd beszélünk még erről. Csak időm lenne rá…  

Page 81: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 81/113

Vera még akkor is az asztal mellett ült, mikor apja mögött már régen becsapódott azajtó. Szégyellte magát. Hiszen most sem volt őszinte. De hogyan is mondhatta volna megapjának, hogy Kolozs János itt van Szegeden, és neki, ha törik, ha szakad, meg kell matalálnia, és beszélnie kell vele … Még hogy szalmaláng… Egy égig érő máglya tüze nemlobog úgy, mint az, amely most őt fűti. Majd egyszer talán apa is meg fogja érteni, és nem

mondja azt, hogy szalmaláng.Vera felugrott az asztaltól, és lázas sietséggel készülődni kezdett.  A mai nap az övé. Reggeltől estig, lállálá, reggeltől estig, lállálá! Körbe forgott a

szobában, s csak akkor állt meg, mikor alaposan beleütötte a könyvszekrény sarkába afejét. De most ezen is nevetni kellett. A tükör elé szaladt, és ránevetett saját képmására.Ez hát az a lány, aki ma egész nap szabad. Ha kedve tartja, fejjel megy a falnak! Nem,szerencsére nem nő púp a homlokán. Megigazította ruháját, még egyszer a tükörbepillantott. Reggeltől estig, lállálá… 

Lerohant a lépcsőn, de a kapuban hirtelen megtorpant. Hátha Kolozs János itthonfogja őt keresni! Hogy erre nem gondolt… De hiába, érezte, hogy nem bírná ki avárakozást itthon. Elébe kell mennie a találkozásnak. Visszaszaladt a lakásba, és egycédulát tett az ajtóra. „Tizenkettőre itthon vagyok.” 

 A korzóig szaladt, ott aztán megigazította a haját, és lassan, kényelmesen sétálttovább. Megállt a kirakatok előtt, benézett a trafikok ajtaján, sorra járta a cukrászdákat,majd kezében egy frissen vásárolt német képeslappal, leült a korzó szélén hívogatószékek egyikébe. Innen szemmel tarthatta a vén platánokkal szegett széles sétányt.

Szórakozottan lapozgatta a képeslapot, minduntalan fel-felpillantott, így nem lesz jó.Feltette a napszemüvegét, és amögül kémlelte az utat. Hátrádőlt a széken, éskeresztbevetette a lábát. Élvezte az előtte elhaladó emberek kérdő-kutató pillantását. Hamost odafordulna ahhoz a kövér, szemüveges férfihez, és kedvesen affektálvamegszólítaná: „Bitté, sagen Sie mir, wo ist der Oss-kó-lá Strasse?… Milyen boldoggátenné ezt a kis köpcöst! Azt hinné, hogy útbaigazított egy külföldit. Csak az a baj, hogyfogalma sincs arról, hogy der Strasse vagy die Strasse… Lám, ez a két nő is hogymegbámulta, biztosan azt hiszik, hogy a szabadtérire érkezett. Már bánta, hogy nemszovjet lapot vásár olt. Azt legalább megértené, és a járókelők azt hihetnék, hogy a szovjetbalett egyik ifjú tagja sütteti magát a kora délelőtti nappal a szegedi korzón. Jekatyerina

 Alekszandrovna. Vagy Tatjána Mihajlovna.Vera úgy érezte magát, mint egy elszabadult léggömb.Ott, az a magas férfi, a Széchenyi tér másik oldalán… Nem, nem ő. Gépiesen

visszafelé forgatta az ölében tartott képeslap oldalait. Az a férfi most megáll. Vera nemtudta róla levenni a szemét, pedig nyilvánvaló, hogy nem Kolozs János. Csak hasonlíthozzá. Ujjai között elfogytak az újságlapok, elölről kezdte hát a lapozgatást. 

 – Érdekfeszítő olvasmány lehet, erre mondják azt, hogy nem tudja az ember letenni akezéből. 

 Andrea állt előtte. Vera egy pillanat alatt vékony tekerccsé sodorta az újságot, észavarában megigazította a napszemüvegét.

 – Szervusz – mondta kelletlenül. – Nem akartam hinni a szememnek, ahogy megláttalak – folytatta Andrea, és leült Vera

mellé. – Azt hittem, te így hajnaltájt kapálsz, vagy legalábbis répát egyelsz. S íme, itt ülsza korzón, mint egy IBUSZ-plakát. „Látogasson el Ön is Szegedre!” A dómot mögédlehetne montírozni.

 – Én meg azt hittem, hogy te ilyenkor még alszol… – 

Page 82: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 82/113

Vera szeretett volna metsző gúnnyal visszavágni, de semmi sem jutott eszébe.  – Az embert mindig érik meglepetések – mondta Andrea. – Néha a kelleténél

nagyobbak is … Ez olyan keservesen hangzott, hogy Vera megkockáztatta a kérdést:

 – Mi bajod?

 – Hogy mi bajom? – Andrea felnevetett. – Szóra sem érdemes, összedőlt a világ, ésén meg akarok halni. Sablonos történet, nem akarlak untatni… Vera nem tudta, hogy hányadán áll Andreával. Komolyan beszél, vagy csak

gúnyolódik? – Nem untatsz – mondta végül színlelt közönnyel. – Meséld csak el, ha jólesik. – Mondd, te tudnál abban a tudatban élni, hogy semmi, de semmi értelme nincs, és

nem is lehet már az életednek?Verát szíven ütötte a lány hűvösen tárgyilagos hangja, melyen átsütött valami

öngúnyba hajló, szégyenkező fájdalom.  – Én nem tudom… – kezdte zavartan – én azt hiszem, hogy az ember életének mindig

van értelme… Amíg csak él…  – De ha egyszer vége van az ember életének! – vágott közbe ingerülten Andrea. – Ha vége van? Még nem gondolkoztam rajta, de nem hiszem, hogy az élet, hogy is

mondjam, magától, öntevékenyen befejeződhet… Valami lezárul, és valami máskezdődik… de ez az új is annak a másiknak a folytatása …

 

Vera még a szavakat kereste, mikor Andrea vadul megszorította a kezét, majdváratlanul felugrott, és köszönés nélkül elrohant. Mi lelte ezt a lányt? Mint akit kergetnek.Ki elől rohan? Vera értetlenül bámult utána, aztán hátra fordult. S abban a pillanatbanmegfeledkezett Andreáról, az életről, a kezdetről és a végről. 

Kolozs János közeledett. Mint egy puha léptű, lusta tigris. 

HUSZONKETTEDIK FEJEZET

Vera csak akkor ocsúdott fel, mikor a férfi már elhaladt előtte. – János! – kiáltott utána, és felugrott a székről. – János … Kolozs hátrafordult és körülnézett. Tekintete közönyösen átsiklott a széknek

támaszkodó kékruhás lány alakján, majd újra visszatért hozzá. Nem ismerte meg azonnal,de volt a tartásában valami… Igen, úgy állt ott az a lány, mint egy felkiáltójel.

 A férfi szemében a felismerés fénye villant, elmosolyodott. Egy gyors lépést tett előre,kezét nyújtotta, aztán zavartan megtorpant, mint aki láthatatlan akadályba ütközik.

 Azt a pár lépést, amely elválasztotta őket egymástól, végül is Vera tette meg, szintefutva.

 – Itt vagyok – mondta ki hangosan is azt, ami egész lényéből sugárzott, és megállt aférfi előtt. Szaporán szedte a lélegzetet, s nem lehetett tudni, hogy az az észrevétlenremegés a szája szögletében a visszafojtott sírás vagy a kitörni készülő nevetés előfutára-e.

 – Micsoda meglepetést – mosolygott szélesen Kolozs, aki már úrrá lett előbbi zavarán. –  Alig ismertem magára, Vera, úgy megnőtt és megkomolyodott, és … megszépült, miótautoljára találkoztunk.

 – Maga is olyan más – válaszolta Vera, és kutatva a férfi arcába nézett. – Talán azért,mert… tulajdonképpen azóta ismerkedtünk meg egymással, mióta nem találkoztunk … 

Page 83: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 83/113

 – Ezt nem egészen értem. Hogy mondta? – kérdezte Kolozs.Vera zavarba jött. Nem szerette, ha magyaráznia kellett valamit, ami előtte világos volt. 

 – Úgy értem … hogy mindent, ami azóta történt köztünk, most kell beleillesztenünkabba a képbe, mely az első találkozásról maradt bennünk … – szinte esengve nézett aférfire. Miért kívánja, hogy mindezt elmondja neki? Hiszen érti!

 – Aha! – mondta Kolozs. – Persze! – majd gondolatnyi szünet után: – Hogy van azédesapja? Gondoltam, estefelé benézek magukhoz. Otthon lesznek? – Apa nem lesz otthon, csak éjjel jön ma haza. Én otthon leszek, de én jobban

szeretném, ha …  – Akkor természetesen nem zavarom – vágott közbe Kolozs. – Majd holnap odaszólok

telefonon, hogy mikor alkalmas a látogatásom. – Holnap?! – Vera szemét elfutotta a könny. – …Holnap nem érek rá. Én … én ma

szeretnék magával beszélni. A karmester Vera bal oldalára került, és alig érezhetően megfogta a lány könyökét.  – No hát, akkor kísérjen el. Tizenegyre elígérkeztem már… valahova, de útközben

beszélgethetünk.Vera némán lépkedett a férfi mellett. Mennyire várta ezt a találkozást! Gondolatban

százszor és százszor végigélte már minden pillanatát. Hol ilyennek képzelte, hololyannak, de mindenképpen úgy érezte, hogy felkészült rá. Nem érhetik meglepetések. Ésmost mégsem tud egy szót sem szólni.

 – Szép idő ígérkezik a szabadtérire – törte meg a csendet Kolozs. – Igen – mondta Vera. – Hogy megfiatalodott ez a város – folytatta a férfi. – Mindig unalmas helynek tartottam

Szegedet, olyan élettelennek tűnt Pest után. De most csupa várakozás, készülődés,feszültség … A levegő is vibrál. Persze én az idegen szemével nézem, magának jobbankell látnia. Így van?

 – Így – mondta Vera. Kolozs az órájára nézett. – Még van tíz percem, ihatnánk egy feketét…  – Nem – Vera megállt, és leszegte a fejét. – Ne haragudjon, de én annyi mindent

szeretnék magának mondani, hogy ahhoz kevés tíz perc. Mikor végez? Inkább leülökvalahol és megvárom.

 – Hogy mikor végzek? Hát… – Kolozs összehúzta szemét, és valahová a távolbanézett, mintha onnan várna választ egy kérdésre, amelyre magától nem tud megfelelni. Atétovázás a levegőben úszott, aztán megfeszült és szétpattant. – Jól van, Vera – mondta aférfi. – Várjon meg. Üljön be ebbe a cukrászdába. Remélem, egy órán belül itt leszek.

Tizenegy óra múlt tíz perccel, amikor Vera helyet foglalt a Jégcsap Cukrászda egyikf élreeső asztalánál. Kis adag fagylaltot rendelt. Olyan lassan ette, hogy fél tizenkettőigsikerült agyonütnie az időt. Háromnegyed tizenkettőkor szinte reszketett az idegességtől.Nem mert az ajtó felé nézni, mert tudta, hogy a férfi bármelyik pillanatban beléphet rajta.Hogyan fogadja? Mit mondjon neki? Talán az volna a legjobb, ha olvasna, és meglepődvefelkapná a fejét, mikor Kolozs megáll az asztala előtt. „Már itt is van? Észre se vettem, úgyelrepült az idő …” Vagy inkább felnőttesen: „Nézze, János, itt az ideje, hogy tisztázzunkegyet-mást kettőnk viszonyában.” 

Tizenkettőkor Vera felállt, megnézte magát a tükörben, és egy dupla feketét rendelt.Mindjárt itt kell lennie. Elgondolkozva kavargatta a kávét, s még egyszer végiggondoltminden szót, amit mondani szándékozott. Kezdhetné úgy is, hogy: „Szerencséje, hogy a

Page 84: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 84/113

Jégcsapba ültetett, ez alatt az óra alatt teljesen lehiggadtam…” vagy: „Maga szerintmilyen arányban áll a várakozás hosszúsága a várt esemény túlértékelésével?” 

Egy óra után öt perccel, mikor Kolozs végre valóban megjelent a cukrászdában, Veraegy szót sem szólt, csak félszegen és elkínzottan rámosolygott a férfire.

 – Haragszik, ugye? – kérdezte Kolozs. – Igaza van. Már nem is reméltem, hogy itt

találom. Két duplát kérek – szólt oda a felszolgálónőnek, és megtörölte a sietségtőlverejtékes homlokát. – No de most ráérek.Vera az asztal üveglapjára csöppent vizet maszatolta szét mutatóujjával. Kitűnő

vizsgázó volt, s most is arra a felszabadult, nyugodt érzésre várt, amely egy csapásraelfújja minden izgalmát, szorongását, ha már szemben ül a vizsgáztatóval. Ilyenkor mindigkitisztul a feje, s mintha friss víz keringene az ereiben.

De most vadul kalapált a szíve, s fejéből minden gondolat kirepült. Ha valaki közelhajolna hozzá, hallhatná, hogy úgy zúg, mint az üres tengeri kagyló.

 – Nos? – kérdezte Kolozs, és rágyújtott egy cigarettára. – Halljuk, mit akar mondani?Vera még mindig a vizes üveglapot bámulta.

 – Azt akartam mondani – emelte fel lassan a fejét –, hogy..;Elhallgatott. Kolozs várt egy percet, aztán a lány kezére tette a kezét.

 – Nehogy azt higgye, Vera, hogy most feltétlenül mondania kell valamit.Beszélgessünk vagy hallgassunk. Ahogy jólesik magának.

 – Én már beszélgettem magával, tegnap a Tisza-parton. Egy fűzfa alatt ültem, és olyanlármát csaptak a parti fecskék meg az a szivattyú… De akkor könnyebb volt magávalbeszélnem, mert nem volt ott. Most, hogy itt van, éppen arról kell beszélnünk, amiről eddighallgattunk… 

 – Vera, azt hiszem, nekem kell előbb valamit mondanom. Mielőtt folytatná. És amígvan erőm szólni. Nem is tudom, hol kezdjem… Látja, zavarban vagyok én is. Szeretnémmagát megkímélni egy csalódástól… Maga szép, kedves, vidám és fiatal… én pedig…nézzen rám, Vera… 

Vera ránézett. – Az ördögbe is, inkább ne nézzen rám, mert teljesen belezavarodom. Negyvenkét

éves vagyok, Vera, negyvenkettő! Maga hány éves? Tizenhat? Tizenhét? Ez az egyikrésze a dolognak. De erről ne is beszéljünk, nem ez a dolog lényege.  

 – Persze hogy nem – mondta Vera. Az üres zúgás egyre erősödött fejében, egyretávolabbról hallotta a férfi hangját. Negyvenkettő, negyvenkettő – hiszen az borzasztó sok!Legföljebb harminchatnak gondolta. Ha most negyvenkét éves, akkor 1917-benszületett… 1917-ben, amikor az Októberi Forradalom kitört! Hiszen az már történelem … 

Újra a férfire nézett. Igazán nem látszik rajta, hogy 1917-ben… Lehet, hogy akkor mégcári Oroszország volt?

 – Mikor van a születésnapja? – szaladt ki Vera száján a kérdés. – December 7-én – felelte Kolozs, és újabb cigarettára gyújtott.Vera valamelyest megkönnyebbült. Szóval mégiscsak az Októberi Forradalom után…

Kolozs kezét figyelte. Milyen ideges volt most ez a keskeny, erős kéz! Az égő cigarettátszüntelenül a hamutartóhoz ütögette, akkor is, amikor semmi szükség sem volt rá. Mostmeg a hamut tologatta át jobbról balra, aztán vissza, balról jobbra. Milyen ápolt, domborúkörme van. De a kezefején mintha vékonyabb volna a bőr, talán már öregszik a keze, ésráncosodni készül… 

Page 85: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 85/113

Kolozs önkéntelen mozdulattal kapta el a kezét Vera elől, és zsebébe süllyesztette.Szégyelli magát, mert öreg! – hasított Verába a felismerés, s nyomban utána fellángolószeretet. Erről van hát szó! Drága, drága, drága…  

 – Engem egy csöppet sem érdekel a maga kora!  – Akár negyvenhárom éves is lehet,én akkor is…

 

 – Vera! – kiáltott rá a férfi. – Hallgasson! Magának elment a józan esze, és a végénrám fog haragudni… – Aztán valamivel enyhültebben: – Nem akarom, hogy saját szavaimiatt haragudjon rám. Inkább majd én igyekszem goromba lenni, talán sikerül. Pár hete,hogy megismerkedtünk egymással. Egy fehér galléros sötétkék ruha és egy frakk. A fehérgalléros ruhának imponált a frakk, s maga, az okos nagylány, bedőlt ennek acsacsiságnak. Most pedig azt hiszi, már csak illendőségből is folytatnia kell. Így van?  

 – Nem – mondta Vera. Aztán lassan, szinte szótagolva hozzátette: – Szerelmesvagyok magába.

 A férfi két kezébe hajtotta fejét s felsóhajtott. – Magához fogható hősies csacsit még életemben nem láttam. S mert bátor, hát

kegyetlen is tud lenni. Nem tudom, hogy most térdre boruljak maga előtt, vagy lekenjekkét pofont. Mindkettőt megérdemelné. Fejjel megy a falnak. 

Vera nemigen értette a férfi szavait, de valami elismerésfélét hallott ki belőlük. Büszkevolt és elégedett. Kolozs újabb cigarettára gyújtott.

 – Hát akkor folytassuk. Szóval azt állítja, hogy… szerelmes belém. Kolozs olyan félve ejtette ki ezt a két szót, mintha attól tartana, hogy eltörnek.

 – Nézze, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem esik jól. Csak nem hiszem el. Kibeszerelmes maga? Az édesapja barátjába, aki egy este unalmas dolgokról fecsegettmaguknál, s akinek a társaságát maga úgy unta, hogy inkább lefeküdt aludni? Vagy egycukrászda kirakatában levő fényképbe, amely egyszerre csak megelevenedett, ésváratlanul maga elé toppant? A budapesti vendégkarnagyba?

 – Nem – mondta Vera. – Egyikbe sem. Hanem abba a Kolozs Jánosba, akivelleveleztem.

 –  Akivel levelezett… – hökkent meg a férfi, majd egy kis keserűséggel a hangjábanfelkiáltott: – No, látja! Mondtam, hogy nem belém szerelmes. Az egy másik Kolozs János,az nem én vagyok.

 – Tudom – válaszolta Vera rendületlen nyugalommal. – Tudja?! – Tudom – Vera csillogó szemmel nézett a férfire, mint a jó tanuló, aki biztos benne,

hogy el fogja kápráztatni tanárát. – Akivel én leveleztem, az egy másik Kolozs János, nemhős, nem világfi, nem ünnepelt karmester, hanem egyszerű ember… 

Kolozs elkerekedett szemmel hallgatta a lányt, aztán dühösen felnevetett. – Óriási! Ha megengedi, folytatom a jellemzést. Egyszerű ember, aki vagy húsz évvel

fiatalabb, mint én, s éppen ezért volt benne annyi vállalkozó szellem, hogy válaszoljon amaga nekem írott levelére. Méghozzá, úgy látom, az én nevemben!

 – Kiről beszél?  – A másik Kolozs Jánosról. Budapest, V.. Galamb utca nemtudomhány. Én a

Rózsadombon lakom. De hiszen magának jobban kell ismernie. Maga szerelmes belé,nem én… 

 A felszolgálónő figyelmeztetően oldalba bökte a kávéfőzőnőt, aki az egyik vendéggeltrécselt.

Page 86: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 86/113

 – Kitört a balhé – s a sarokasztal felé intett a fejével. Bizony, kitört. Az a csinos, feketekislány, aki órák hosszat várta azt a magas, beképzelt alakot, most az asztalra borulvazokogott. A férfi esetlenül simogatta a haját.

 – Felkötném valamennyit – ítélkezett a kávéfőzőnő. – Elcsavarják egy gyereklány fejét,aztán persze odébb állnak. Az apja lehetne.

 – De meg kell adni, csinos ember – tette hozzá a felszolgálónő, és szorosabbra húztacsipkés kötényét. – Na, viszek nekik két pohár vizet.Erre azonban már nem került sor.

 A kislány felugrott az asztaltól, s szétmaszatolva könnyeit, az ajtó felé futott. Kis híjánösszeütközött egy szép szőke lánnyal, aki most lépett be a cukrászdába.  

Úgy látszik, ismerhették egymást, mert a szőke ijedten a másik karja után kapott, smegpróbálta visszatartani.

 – Vera, mi történt? Vera!De a fekete se látott, se hallott, kirántotta magát a szőke kezéből és elrohant.

 A férfi egy pillanatig kővé váltan bámulta őket, aztán odadobott egy húszforintost azasztalra, és lóhalálában a fekete után iramodott.

Még a pénztárosnő is otthagyta a pénztárt, hogy az ajtóból utánuk nézhessen.   – Vera, álljon meg! – kiabált a férfi.De az csak rohant, mint aki eszét vesztette. A cukrászda személyzete az ajtóból nézte

a versenyfutást, míg csak mindketten el nem tűntek a sarkon.   – Be fogja érni – sóhajtotta a kávéfőzőnő. – Most persze fut utána… 

 – Miféle cirkusz ez itt? A cukrászda vezetőjének hangjára mindhárom nő hátrafordult. Az a szép szőke lány,

aki az előbb lépett be az ajtón, most a süteményes pult üvegének dőlve zokogott.   – Miféle cirkusz ez itt? – kérdezte még egyszer a vezető. De erre most már egyikük sem tudott válaszolni.

HUSZONHARMADIK FEJEZET

Fél három múlt pár perccel, mikor a lányok a Széchenyi tér sarkára értek. – Oszolj! – vezényelt Gábor Éva, és hatalmasat trüsszentett. – Más se hiányzik a

boldogságomhoz, mint egy nyári influenza. Palócznak is az lehet a baja. – Nekem is fáj a fejem – tapogatta a halántékát Végh Olga. – Lehet, hogy napszúrást

kaptunk. Nem is merem otthon mondani, mert akkor jönnek azzal, hogy ugyemegmondták, nem való ez nekünk, satöbbi, satöbbi.

 – Még lemehetnénk a strandra – vélte Petrik Maca. – A Krámer Pali azt mondja, hogyúgy sültem le, mint egy szemérmes aszfaltozó munkás, aki magán hagyja az ingét De vanbenne valami, mert az arcom meg a nyakam meg a karom négerbarna, de például a…  

 – Ne részletezd, Maca – vágott közbe Gábor Éva. – Csak azt szeretném tudni, hogy aKrámer Pali honnan tudja?

 – Jaj, Gábor! – Petrik szinte fuldoklott a nevetéstől. – Isteni pofa vagy! Ezt elmesélemPajának is! Jaj, megszakadok a röhögéstől!… 

Félő volt, hogy be is tartja ígéretét, mert a többiek már rég a gimnáziumi pingpong-verseny esélyeit latolgatták, amikor Petrik még mindig nyögdécselve vihogott. Pár percigmég ott ténfergett Gábor Éváék körül, aztán nagy elhatározással sarkon fordult, és elindulta korzó irányába. Már csak hárman álldogáltak a sarkon, a többiek valamennyien

Page 87: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 87/113

elszéledtek. Gábor Éva Somogyi Katival, az iskola pingpong-bajnoknőjével vitatkozott aválogatott csapat összeállításán.

 – Palócz meg Kós volna a legjobb a vegyespárosba.. – Na hiszen – pukkadt ki a nevetés Bartócz Ágiból. – Azok inkább ripityára veretik

magukat, semhogy a másikat a győztes csapatban lássák! 

 – Szeretném tudni, hogy te miért nem indulsz a párosban, Éva? – kérdezte SomogyiKati. – Majdnem olyan erős játékos vagy, mint a Kós, és melletted Palócz is megtáltosodna. Nekem is az a véleményem, hogy inkább a KISZ- titkár győzzön, ha már tudpingpongozni, mint az a majom Kós. Nincs igazam?

 – Nincs – mondta Gábor Éva komoran. – Hatökrök vagytok valamennyien. Mennyivel jobb az nekünk, ha miattam esetleg elveszítjük a csapatbajnokságot, mint ha Kóstnevezzük be, akivel biztosan megnyerjük. Azt akarjátok, hogy mindenki a markábaröhögjön, és meginduljon a pusmogás, hogy … 

 – Éva! Gábor Éva! Várjatok meg!Petrik Maca loholt feléjük, rákvörösen az izgalomtói, és mindkét karjával hadonászott.

 – Várjatok meg! A három lány összenézett. – Ez megbolondult – vélte Bartócz Ági. – Vagy valami optikai csalódás folytán azt hiszi,

hogy mi rohanunk és nem ő.  – Gyerekek! – Petrik lihegett a futástól, és elfulladtan kapkodott levegő után. – 

Gyerekek… Meg kell őrülni! Én mondom, meg kell őrülni!  – Állampolgári kötelesség? – kérdezte Bartócz Ági, miközben a kifulladt kislány hátát

veregette. – Vagy önkéntes alapon megy? – Nem tudjátok, mi történt! Fogalmatok sincs róla! Sose találjátok ki, pedig már az

egész város tele van vele! – Én kitalálom – mondta dühösen Gábor Éva. – Tele van a város akácfavirággal,

akácfavirágnak édes illatával …  – Á! – legyintett Maca, akinek minden humorérzéke elszállt. – Országos botrány.

Nekem a Vámos Pötyi mesélte, aki a saját két szemével látta, és az Ángyán Tünde is velevolt, az a negyedikes, és az is látta! A Palócz hangosan bőgve rohant végig a kiskörúton,és utána valami karmester, valami pesti pofa! Aztán az Anna-kútnál utolérte, de a Palóczkirántotta magát a kezéből, és a pasas rimánkodott neki, hogy így meg úgy, ne csináljoncirkuszt, de a Palócz csak bőgött, és rángatta magát, és akkor már egész tömeg álltkörülöttük, és szegény pofa nem tudta, hogy mit csináljon, az emberek meg kiabáltak,hogy kenjen le neki egyet, majd abbahagyja a hisztizést, meg még cifrábbat is, aztánvalaki rendőrért ment, és már jött is a rendőr, de mire odaért, addigra a Palóczabbahagyta a bőgést, és a pasas mondott valamit a rendőrnek, mire az csóválta a fejét,de végül is elment, és azt mondta a tömegnek, hogy menjen mindenki a dolgára, mitbámulnak, és akkor a pesti pofa átkarolta a Palócz vállát, meg bele is karolt, azt mondják,szinte a karjában vitte, és úgy mentek a Rákóczi tér felé, na, mit szóltok ehhez?

 – Egy szó sem igaz az egészből – ráncolta a homlokát Éva. – Szemenszedett aljashazugsági

 – De az Ángyán meg a Vámos látta! És azt mondják, hogy valami kocsmából jöttek,ahol a Palócz botrányosan viselkedett, és azért dobták ki, és a pasas nagyon csinos,magas, fekete, olyan, mint az az olasz filmszínész, na, mindegy, nem jut eszembe a neve,de látni rajta, hogy fütyül a Palóczra, ezt az Ángyán mondta, a Vámos szerint egészodavan érte, látszott rajta, hogy majd megőrül, de az is lehet, hogy a Palócz részeg volt,

Page 88: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 88/113

bár én ezt nem hiszem, talán inkább megmérgezte magát, és a pofa félt, hogy meghal,vagy le akarta szúrni… 

 – Na, most aztán elég legyen! – kiáltott rá Gábor Éva. – Nem szégyelled magad? Ezmár nem pletyka, ez már rágalmazás, becsületsértés, vagy még annál is rosszabb! Márcsak azért sem hiszek egy szót sem az egészből, mert az Ángyán Tünde mondta! Talán

nem ismered őnagyságát? Vagy a Vámos Pötyit? És te, ahelyett, hogy megvédenédPalócz Verát, még terjeszted is ezt az… ocsmányságot. Ha tudni akarod, Vera ágybanfekvő beteg! 

 A lányok némán hallgatták Gábor Éva dühös kifakadását. – Én csak azt mondtam, amit nekem mondtak – motyogta végül mentegetőzve Petrik.

 – Azért még nem kell leharapni a fejemet! – De én leharapom! – háborgott tovább Éva. – Ha még egy kiszes is bedől az

ilyesminek, akkor mit várjon az ember a többitől? De most nem hagyom annyiban adolgot. Most, azonnal eljössz velem Palóczhoz, és te is a saját két szemeddel győződszmeg arról, hogy az ágyban fekszik. De ha már meggyőződtél róla a saját két szemeddel,akkor elmész szépen a Vámoshoz meg az Ángyánhoz, és a szemükbe mondod, hogyhazudtak!

Petrik megadóan lehajtotta a fejét. – Gyertek ti is! – fordult Éva a másik két lány felé. – Nagyon tanulságos az ilyesmi. A

gyökerében kell elfojtani az ilyen aljas pletykát… Somogyi Kati Battócz Ágira nézett, aztán szótlanul megindultak ők is a Táltos utca

felé, pár lépéssel a másik kettő mögött.  A kevés beszédű Gábor Éva egész úton füstölgött magában.  – Ilyen aljasságot! Megáll az ember esze. Tudjátok, mi jut eszembe? Ismeritek a

Rágalom-áriát? Nekem megvan lemezen, Székely Mihállyal. – Aha – mondta Bartócz Ági –, a Sevillai borbélyból. – Az, az – bólintott Éva. – Emlékeztek rá, milyen nagyszerűen érzékelteti, hogyan

terjed a rágalom? Először csak suttogják, rebesgetik, aztán egyre hangosabb lesz, és avégén nagyot robban, mint az ágyú! Az ám, csakhogy ez az ágyú most visszafelé sül el!

Petrik néma csodálattal nézett fel Gábor Évára, aztán sóhajtott egy nagyot. Eszébe jutott, hogy ezt az ágyút – visszafelé – neki kell elsütnie.

 – Verának pedig egy szót sem szóltok az egészről! – állt meg Éva a Táltos utca 8/akapuja előtt. – Semmi szükség arra, hogy felizgassuk. Egyszerűen látogatóba jöttünk,mert tudjuk, hogy beteg és punktum.

 A négy lány már ott állt Palóczék ajtaja előtt. Előbb egy rövidet csöngettek, aztán kéthosszút. Vártak pár pillanatig, majd újra egy rövidet és újra két hosszút…  

 – Nem értem – dünnyögte Éva. – Itthon kell lennie.Csak nincs valami komoly baja? – szinte rátenyerelt a csengőgombra, amely most már

megszakítás nélkül, sivítva berregett. A szomszéd lakás ajtajában egy hosszú pongyolás, ideges nő jelent meg.  – Hagyják már abba, az istenért, felverik az egész házat! – Bocsánatot kérünk – Éva elkapta a kezét a csengőről. – Nem tetszik tudni, hogy mi

van Palócz Verával? Itthon kell lennie, mert beteg, és nem tudjuk, miért nem nyit ajtót…  – Beteg?! – a nő ingerülten felnevetett. – Bár én volnék olyan egészséges! Elment a

Veronka már reggel valahová, még kérdeztem is, hogy hová megy, mert nagyon kicsíptemagát, de nem mondta meg, csak nevetett. Azóta már vagy négyszer keresték aszerkesztőségből, de én ugyan nem tudom megmondani, hogy hová lett.  

Page 89: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 89/113

 A lányok nem mertek egymásra nézni. – Köszönjük szépen – mondta végül Gábor Éva, és szótlanul sarkon fordult. A másik

három utána. A kapuban egy idősebb nő trécselt egy fiatalasszonnyal. Ahogy a lányok elhaladtak

mellettük, elhallgattak, aztán az öregebb utánuk szólt:

 – A Veronkához jöttek? – Igen – fordultak hátra a lányok. A két nő jelentőségteljes pillantást váltott egymással, aztán a fiatalabb, mintha egy

kérdésre válaszolna, annyit mondott: – Nincs ám itthon!

 

 – Tudjuk – felelte ellenségesen Gábor Éva. Alig tudta leplezni keserű csalódottságát  – Csak azért mondom – folytatta bizonytalanul a fiatal nő –, mert a Szántó nagymama

azt mesélte, hogy az utcán látták sírva rohanni egy férfi után, aztán elvitte a rendőr…Maguk nem hallottak semmit?

 – Nem! – válaszolta szokatlan eréllyel Petrik Maca, és belekarolt Gábor Évába.  – Veravelünk volt, és egy szó sem igaz az egészből!  

HUSZONNEGYEDIK FEJEZET

Palócz Márton késő éjjel ért haza a főpróbáról. A lakásban már csend volt. Óvatosannyitott be Vera szobájába, az ágy felől egyenletes szuszogás hallatszott. Már éppenbecsukta volna az ajtót, mikor a szuszogást egy mély sóhaj szakította meg. Vera a másikoldalára dobta magát, néhányat szipogott, aztán újra csak a nyugodt, egyenletes lélegzéstlehetett hallani. Palócz várt pár pillanatig, aztán felgyújtotta a kislámpát, és közelebb lépettVera ágyához. Az összegyűrt párna csücske árnyékot vetett lánya arcára, de még ahomályban is látszott, hogy piros az orra, duzzadt a szeme.

Palócz aggódva nyúlt Vera keze után. Csak nincs láza a gyereknek? Egész napegyedül volt szegény, lehetetlen állapot, hogy itt feküdjék betegen, és nincs, aki ellássa…Gizike megígérte, hogy napközben utánanéz, csak nem felejtette el? Palócz gyöngédenVera homlokára tette tenyerét.

 – Ne, ne! – nyögött fel Vera, s megint átdobta magát a másik oldalára. Újabb sóhaj,újabb szipogás.

Palócz gondterhelten állt az ágy mellett. Milyen nyugtalanul alszik ez a gyerek! Talánorvost kellett volna hívatni hozzá? És holnap – mi is lesz holnap? Persze, péntek, ésmegint csak vidékre kell mennie… Kora reggel jön érte a megyei tanács autója. Esetlegelküldhetné maga helyett Bálint Bélát, ha ugyan sikerül megtalálnia. Lehet, hogy vissza se

 jött még Vásárhelyről. Most Palócz sóhajtott mélyet, megfordult, és lábujjhegyen az ajtóhoz igyekezett. A kis

íróasztal előtt megállt, hogy eloltsa a villanyt. Ahogy a kis lámpa mellett tornyosulókönyvekre és füzetekre pillantott, hirtelen eszébe ötlött az az este, amikor ugyanígy állt itt,kezében a papírral, melyen száz Iharos Ádám táncolt csúfondárosan.Megmagyarázhatatlan szorongás fogta el. Újra az ágy felé nézett. Vera most nyugtalanulmocorgott.

Palócz kihúzta az íróasztalfiókot. Egy kis dobozban golyóstollak és ceruzák, mellettükegy kupak nélküli halvány színű rúzs. Lottószelvények, néhány tavalyi fénykép, egykülföldi divatlapból kitépett oldal – „A Lovely Summer Dress from Hardy Amie's Collection”

Page 90: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 90/113

 –, egy füzet „Szállj, költemény!” (Kedvenc verseim) címmel, a Pesti Műsor egyik júniusiszáma, s egy ronggyá gyűrt német képeslap: Neue Berliner Illustrierte.  

 A fiók sarkában cédula hever. Palócz szeme végigfut a gépelt sorokon. A KISZ-vezetőség július 24-én, pénteken reggel 8 órakor rendkívüli vezetőségi ülést

tart, fegyelmi ügyben. Kérünk, hogy pontosan jelenj meg. Gábor Éva.

Palócz előbbi nyugtalansága egy csapásra elszállt. Emberszámba kell már venniezeket a gyerekeket. Vezetőségi ülés, fegyelmi ügy… Vera május óta vezetőségi tag, sPalócz még jól emlékszik arra az estére, mikor Vera a dicsőségtől és megtiszteltetéstőlrészegen tántorgott haza a taggyűlésről, ahol ideiglenesen – egy beteg osztálytársnőjehelyettesítésére – beválasztották a vezetőségbe. Dicséretére legyen mondva, az elsőlelkesedés múltán is komolyan vette megbízatását. Ha valami KISZ-munkáról volt szó,kötéllel sem lehetett visszatartani. Palócz tudta, hogy Vera holnap reggel bemegy a KÍSZ-be, akármilyen rosszul érzi is magát.

Halkan visszatolta az íróasztalfiókot, s még egy pillantást vetett az ágy felé. Vera apárnába fúrva fejét, békésen aludt.

Palócz meghatódott. Gyöngéden és büszkeséggel telten nézte lányát. „Vezetőségitag… múlik az idő, fejünkre nőnek a gyerekek. Ugyan miféle fegyelmi ügyettárgyalhatnak?” – gondolta, miközben eloltotta a lámpát, és halkan behúzta maga mögöttaz ajtót.

Vera szándékosan korábban ment be az iskolába. Szeretett volna – még a vezetőségiülés előtt – Gábor Évával beszélni. A tegnap már csak lidércnyomásnak tűnt – talán megsem történt, hiszen ilyesmi nem történhet meg a valóságban! –, de érezte, hogy addignem képes szembenézni a történtekkel, míg valakivel nem beszélt róla. S akármilyennehéz is – Gábor Évával kell beszélnie.

Úgy rohant fel az első emeletre, mintha kergetnék, aztán a folyosó fordulójában mégismeg kellett állnia. Elszédült. Nekidőlt a hűvös falnak, s riadtan hallgatta saját szívverését.Most szinte dörömbölt a mellkasa, most meg mintha nem is dobogna. Nyirkos tenyerétvégighúzta a folyosófal sima olajfestésén, és mélyeket lélegzett. Ez állítólag használ. Ésnem szabad elhagynia magát.

 – Nem akarok rosszul lenni – Vera megnyalta kicserepesedett ajkát. – Nem is vagyokrosszul… – óvatosan, a fal mellett haladva megindult a KISz-szoba felé.

 Az ajtó előtt megállt. Belülről hangokat hallott. Le kell mondania arról, hogy Évátegyedül találja. Még egy mélyet lélegzett, és benyitott az ajtón.

 Az előbbi beszélgetés hirtelen megszakadt, minden szem Verára szegeződött. Együttvoltak már valamennyien: Gábor Éva, Kotogán Ilona, Lieber Márti, Somogyi Kati… pedigmég háromnegyed kilenc se volt. Vera csendesen behúzta maga mögött az ajtót.

 – Szervusztok…  – Szervusz … – mormogta a négy lány szinte egyszerre. Vera megkerülte az asztalt.

Megszokott helyére igyekezett, Gábor Éva mellé. De Éva pillantása visszaparancsolta: –  A te fegyelmidről lesz szó. Csakhogy az asztal innenső oldalán egyáltalán nem volt szék. Vera tanácstalanul állt

egy pillanatig a vele szemben sorakozó öt szék előtt, s már mozdult is a karja, hogy  azötödiket, az üresen maradt ötödik széket átemelje az innenső oldalra.  

De Lieber Márti megelőzte. A sarokban álló két karosszék közül az egyiket Vera mögétolta, még a ráterített szőttest is elsimította a támláján. Csak rá kellett ülni. 

Page 91: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 91/113

Vera úgy érezte, hogy valami áthatolhatatlan ködfüggöny választja el a többiektől.Mereven ült a karosszékben, személytelenül. Gábor Éva most felállt, mindkét kezével azasztalra támaszkodott.

Vera nem nézett rá – ahhoz fel kellett volna emelnie a fejét –, a József Attila-képetnézte, szemben, a falon. De a hangját hallotta.

 

 – Tisztelt vezetőség! Palócz Vera tegnap reggel nem jött velünk mezőgazdaságimunkára, azzal az indokkal, hogy beteg. Nyilvánvalóan hazudott, mert röviddel ezutánelment hazulról. Hogy hol volt, azt nem tudom, de mire mi visszajöttünk a gazdaságból, azegész város zengett attól a botránytól, amit az utcán rendezett. Ennek részleteit nemismertetem, mindnyájan hallottátok. Becsapott minket – ez egy. Botrányos viselkedésévellejáratta iskolánk jóhírét – ez kettő. Mint KISZ vezetőségi tag… – Gábor Éva hangjaelfulladt a felháborodástól, majd újra felcsattant – … minősíthetetlenül viselkedett. Nem,nem is találok rá szavakat! Palócz Vera megfeledkezett arról a fogadalmáról, hogy KISZ-taghoz méltóan él, és megbecsülést szerez a kiszista névnek. Ezért javasoltam avezetőségnek, hogy indítson ellene fegyelmit. 

 A rájuk szakadt csöndben Lieber Márti sóhaja mennydörgésként hatott. József Attila iselnézett, valahová a távolba, Vera feje fölött. Most moccant valaki, megreccsent egy szék,aztán Kofogán Ili szólalt meg:

 – Igaz ez, Palócz? – Igaz – mondta Vera, s maga is meglepődött a hangjából kicsengő dacos

elszántságon.Kotogán Ili lehajtotta fejét, s az asztalterítő rojtjaival babrált. 

 – Jó volna, ha elmondanád, hogy történt ez az egész, talán meg tudod magyarázni aviselkedésedet… – próbálkozott Lieber Márti.

De Vera makacsul összeszorította száját.Somogyi Kati, aki eddig különböző mértani idomokat rajzolt az előtte fekvő notesz

lapjára, most letette ceruzáját, és Verára nézett. – Nem vésztörvényszéket ülünk fölötted, Palócz – mondta csöndesen. – De… neked is

be kell látnod, hogy ez ránk tartozik. Ha velünk se vagy őszinte, akkor igazánkiszolgáltatod magad az Ángyán Tündék szájának. És nemcsak magadat, hanem minketis. Legalább azt mondd meg, hogy ki volt az a férfi, akivel… 

 – Semmi közötök hozzá! – Vera csak akkor vette észre, hogy sír, mikor a könnyek sósízét már a szájában érezte. – Semmi közötök hozzá! – kiáltotta még egyszer, és felugrotta székről. 

Most, hogy állt, egyszerre olyan árvának és kiszolgáltatottnak érezte magát, hogyzokogva az asztalra borult. Egy kéz félénken végigsimított volna a haján, de ő elkapta afejét.

 – Hagyjatok békén! – zokogta. – Hagyjatok békén! Zárjatok ki, mit bánom én, csakhagyjatok békén!

 – Most mit hisztizel? – kérdezte Gábor Éva inkább tanácstalanul, mint elítélően. – Szedd magad össze, Palócz, ne bőgj már … 

 –  Azért hívtunk be, hogy megbeszéljük ezt a dolgot… – mondta csillapítóan LieberMárti. – Nyugodj meg, Vera, hiszen nem dőlt össze a világ … 

 –  A tiéd nem… de az én világom összedőlt… ha éppen tudni akarod! – Vera hangjamég akadozott a fel-feltörő sírástól, arca maszatos volt a könnyektől, de szeme márszárazon égett. – Hát csak bíráskodjatok, ítélkezzetek, komédiázzatok kedvetekre!… De

Page 92: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 92/113

ne féljetek. Nem kell szégyenkeznetek miattam … Ezentúl nem tartozik rátok az én egész… botrányos … életem … tessék, itt a tagsági könyvem… 

Vera felállt, lesimította szoknyáját, elővette táskájából a KISZ tagsági könyvét – mégarra is volt gondja, hogy belelapozzon, és kivegye belőle édesanyja fényképét –, aztánletette a dermedten ülő lányok elé az asztalra. Minden mozdulata olyan hosszadalmas és

szögletes volt, mint egy lassított filmfelvétel. Merev léptekkel indult az ajtó felé. Még meglehetett volna állítani, de senki sem moccant. Pedig olyan tétova mozdulattal tette akilincsre kezét, mintha várna még valamire. Háttal állt a lányoknak, nem láthatták az arcát.De volt a tartásában valami szánalmat keltő és mégis visszautasító elesettség, melytorkukra forrasztotta a szót. Hosszú percek teltek el így vagy csak egy pillanat?

Vera mögött becsukódott az ajtó. – Palócz!!Somogyi Kati ugrott fel elsőnek. Rohant volna Vera után, de Gábor Éva visszatartotta. 

 – Hagyd! Jobb most neki egyedül. – Dehogy hagyom! Engedj!Kati kirántotta magát Éva kezéből, s úgy tépte fel az ajtót, hogy a falról leesett egy

darabka vakolat. – Vera! Vera! Az üres folyosó egykedvűen visszhangozta a kiáltást  – … ra… ra… Kotogán Ili az ablakhoz szaladt. Még látta Verát. Szinte futva fordult be az iskola

sarkán, aztán eltűnt a szeme elől. 

 – Elment – szólt hátra Katinak, aki még mindig a folyosón kiáltozott. – Úgysem érnénkutol.

Lieber Márti sápadtan tépdeste az asztalterítő rojtjait. Szeme csupa rémült szorongásvolt, ahogy Gábor Évára nézett:

 – Mit gondolsz, hová mehetett? … 

HUSZONÖTÖDIK FEJEZET

 Andrea szótlanul engedte be Verát a lakásba. Semmi meglepetést sem mutatott,mintha csak várta volna ezt a látogatást.

Vera megtorpant Emmi néni szobája előtt.  – Azért jöttem, hogy beszéljek veled …  – Egyedül vagyok – mondta Andrea, és kinyitotta az ajtót. – Tessék.Szótlanul mentek át a kis szobába. Verában forrongott az indulat, de még tartotta

magát. Minden szót meggondolt, amíg ideért. Csak ki kell mondani őket anélkül, hogyelvesztené a fejét.

Egyikük sem ült le. Andrea a sárga cserépkályhának támaszkodott, kerülte Verapillantását. Agyonmosott, fakó kartonruhájában szinte gyereknek tűnt. Csapzott szőkehaját vékony, fehér szalag fogta össze – talán egy cukorkás-dobozt díszíthetett valamikor

 –, meztelen lábán elnyűtt, fehér tornacipő. Színtelen volt és egykedvű.  – Beszélnem kell veled – mondta Vera újra, valami kiindulópontot keresve.De Andreáról lesiklott minden szó, minden pillantás. Csak hallgatott és várt.Vera érezte, hogy hozzá kell fogni, különben teljesen lefegyverzi ez a sosem látott,

szürke és jelentéktelen Andrea. Hiszen ő a fölényes, éles nyelvű, ragyogó Andreával akart

Page 93: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 93/113

megmérkőzni, azzal, aki mindig keresztezi az útját, s aki most féltékenységében alegaljasabb árulkodásra vetemedett … Mert nem lehetett más, csak Andrea! 

Vera már akkor sejtette, mikor a KISZ-vezetőség előtt állt. S ahogy leszaladt az iskolalépcsőin, és végigfutott a Széchenyi téren meg a Takaréktár utcán, percről percreerősödött benne a meggyőződés. Lába gépiesen vitte Kósék felé, és agyában ugyanakkor

boszorkányos gyorsasággal ugrottak helyükre az eddig jelentéktelennek vélt aprómozzanatok. Milyen bizalmasan beszélgetett a hangverseny szünetében Kós Emmi néniKolozzsal… az a szürke csíkos termosz, amelyben a fekete volt, azt a napokban Kóséknállátta, azért tűnt olyan ismerősnek… másnap, a Tisza-parton, Kolozs mindjárt Andreáraterelte a szót… a Kreutzer -szonáta, amit kölcsönkért tőlük… Andrea ismerte a Kreutzer -szonátát… Persze akkor ő még nem érthette, mire mondja Andrea, hogy a Kreutzer-szonáta náluk hiánycikk… most már érti: Kolozst várta… és a délelőtti találkozás a korzón,

 Andrea elkeseredett hangulata… azért rohant el, mert meglátta Kolozst… és azért jött bea cukrászdába is, mert Kolozs után leselkedett… 

 Aztán, hogy meglátta őket, nyilván rohant a KISZ-be, és féltékenységében beárulta őt.  Az apró mozaikok maguktól elrendeződtek, Vera döbbenten nézte a megfejtett

rejtvényt: Andrea szerelmes Kolozs Jánosba. Hogy is nem vette hamarabb észre!Süketnek és vaknak kellett lennie, hogy észre ne vegye… És ő süket és vak volt.  

Vera elkapta tekintetét a valóságos Andreáról, és a falon függő fénykép-Andreáranézett, aki zuhatagos szőke hajjal, szinte szégyenkezve bámulni való szépségén,félszegen és bocsánatkérően mosolygott rá. Hogy gyűlölte ezt a képmutató,szívbemarkoló mosolyt! A felbuzgó gyűlölet lökte ki belőle a szavakat: 

 – Kolozs János engem szeret. Andrea nem moccant. Az udvar macskakövein egy vas-kerekű kocsit toltak, a fülsértő

zörgés megremegtette az ablaküvegeket – Már régóta szeretjük egymást. S ezen nem változtat semmi.Most mintha megrebbent volna a fénykép-Andrea szeme. De azért tovább mosolygott.

 – Magadat tetted nevetségessé. Engem megszólnak, de téged kiröhögnek. Érted?Kiröhögnek!

 A kályha felől halk vinnyogás hallatszott. Vera nem nézett oda. – János is kinevet.Sokszor beszéltünk rólad. Azt mondja, hogy botfüled van… és hogy az apádra ütöttél. 

 Andreából kitört az elfojtott sírás. Gátlástalanul, hangosan bőgött, mint egy kisgyerek. Vera fél szemmel odasandított, de semmi részvétet nem érzett.

 – Nekem mindent elmesélt. Körülrajongták a nők, tudom. Mindenütt akadtak imádói.De ő engem szeretett. És én is szerettem őt… Szóval nagyon szerettük egymást …  

Vera előtt megjelent a tegnapi búcsú képe. A Rákóczi tér sarkán álltak, ő még lihegetta futástól, keze-lába reszketett a felindultságtól. Némán nézték egymást, aztán Kolozs kéttenyerébe fogta Vera arcát, s úgy mondta, nagyon lassan és tagoltan, minthakisgyerekhez szólna: „Én azért jöttem Szegedre, Vera, mert meg akarok nősülni.” Őellökte a férfi kezét, sarkon fordult, és szó nélkül elrohant. Nem akarta felfogni a szavakértelmét, távol tartotta magától, mint valami gonosz varázslatot. S most mégis eléjetolakodtak a szavak, s szinte maguktól formálódtak hazugsággá:

 – Feleségül akart venni. De én megmondtam neki, hogy… ezt nem szabad … Hogy énmég csak tizenhat éves leszek, ő pedig negyvenkettő. Nagyon nehéz volt… Azt mondtamneki, hogy felejtsen el. Próbáljon elfelejteni.

 Andrea arccal a kályhának dőlt, rázta a zokogás. Vera várt pár pillanatot, aztánhalkabban hozzátette:

Page 94: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 94/113

 – Ezt akartam mondani. Most már mindent tudsz. Szervusz.S mivel Andrea még mindig nem moccant, csak sírt tovább, a cserépkályhához

nyomva arcát, Vera egyedül ment végig a lakáson, és egyedül húzta be maga mögött azelőszobaajtót. 

Valami nagy-nagy megkönnyebbülést várt ettől a találkozástól, de ahogy lefelé ment a

lépcsőn, egyre nyugtalanabb szorongás vett rajta erőt. Gonosz akart lenni, és ez sikerültis. Diadalmaskodott Andreán, megfizetett kamatostól mindenért. S a diadal helyett mégisbűntudatot érzett. Legalább ez az utolsó hazugság ne csúszott volna ki a száján … HogyKolozs feleségül akarja őt venni…Annyira belemélyedt gondolataiba, hogy a kapu alattszinte nekiment Kós Emmi néninek. Zavarában köszönni is elfelejtett, csak nézte Andreaanyját, aki szokatlanul ünnepélyesnek tetszett, kalapban, kesztyűben s kínaiselyemruhában. Akár egy színésznő. 

 – Szervusz, Veronka – köszönt rá mosolyogva Kósné. – Andreánál voltál?Vera bólintott, de egy szót sem tudott kinyögni.

 – Látod, ez kedves tőled, hogy gondolsz rá – mondta elkomolyodva Emmi néni. – Látogasd meg gyakrabban, nehéz napokat él át most az én Andrim, szüksége volna egyigazi barátnőre, akinek kiönthetné a szívét… Nagyon egyedül van, és akárhogy szeretnékis, nem tudok segíteni rajta… Te talán tudnál. 

 – Talán… – mondta Vera, de maga sem tudta, hogy mire. – Kezét csókolom. A verőfényes nyári utca képe, ahelyett, hogy felvidította volna, most lehangolta Verát.

Üresnek érezte magát, s mégis ólomnehéz volt minden tagja. Fejében kavarogtak agondolatok – Kolozs János, a KISZ-tagság, Andrea… –, de egyikbe sem tudottmegkapaszkodni. Aztán mégis megtalálta a kapaszkodót

 Anyu … anyukám … mit csináltam? * 

 A telefon élesen, követelőzőén csöngött. Már harmadszor, mióta itthon van. Vera mostsem vette fel. A karosszékben gubbasztott, s noha a kora délutáni nap csak úgy ontotta

odakint a meleget, meg-megborzongott.Csak pár óra telt el azóta, hogy reggel, őszinte megbánásból fakadó fogadalmakkaltelten, szorongva és reménykedve elindult a KISZ-be. Négy vagy öt óra. Nem nagy idő, deelég ahhoz, hogy vége szakadjon mindennek, ami szép volt, ami jó volt

Mit is mondott Andrea tegnap délelőtt a korzón? „Mondd, te tudnál abban a tudatbanélni, hogy semmi, de semmi értelme sincs, és nem is lehet már az életednek?” És mitfelelt ő? Valami olyasmit, hogy az ember életének mindig van értelme, amíg csak él…Vera hangosan felnevetett. Nevetése kongott az üres lakásban, s csak még súlyosabbátette a rászakadó csendet.

Hirtelen eszébe jutott egy kifejezés, amit apjától hallott, egyszer régen. Nem is értetteakkoriban. „Erkölcsi hulla.” 

Kezére pillantott, mely nyirkosan és élettelenül hevert az ölében. Tavaly, fogadásból,belopózott Pannával a Kórbonctani Intézetbe. Nagy bádogtepsikben feküdtek egymásmellett a hullák. Iszonyatos volt. El akart szaladni, de földbe gyökerezett a lába, be akartahunyni a szemét, de valami titokzatos erő mégis odavonzotta pillantását. 

Hulla. Milyen borzalmas szó. Hideg és síkos, ő még sohasem volt temetésen. Egyszerazt mondta Pannának, hogy a saját temetése lesz az első, amire elmegy…  

 A telefon újra megszólalt. Szünet nélkül csöngött. Vera leemelte a hallgatót – Palócz lakás? – hallotta Gábor Éva izgatott hangját – Halló!!

Page 95: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 95/113

Szó nélkül visszatette a kagylót Mi beszélnivalója lehet még Gábor Évának vele? S mibeszélnivalója lehet még neki, Palócz Verának, az erkölcsi hullának, bárkivel is a világon?Semmi, de semmi. Mindent lezárt, mindent befejezett.

Ha még egyszer hallhatná édesanyja sietős lépteinek kopogását a lépcsőházban – mert anyu mindig siet –, ha még egyszer hallhatná a hangját: „Vera itthon van?"… Egy

gyors puszi a homlokára, s már magára is kapja pongyoláját, szalad ki a konyhába,csapódnak az ajtók mögötte, megelevenedik az egész lakás … Most néma és mozdulatlan minden… Vera elővette zsebéből édesanyja fényképét.

Eddig a KISZ-könyvében hordta. KISZ-könyve már nincs, de anyu fényképe még itt van. 

 Az előszobaajtón csöngettek. Előbb két rövidet, aztán egy hosszút. Aztán megint két-három rövidet, majd egy még hosszabbat Most a kilincset rángatta a türelmetlen látogató,majd belerúgott az ajtóba, egyszer, kétszer, háromszor. Vera tudta, hogy csak Gábor Évalehet odakint. Nem mozdult

 A házfelügyelő kiabált valamit az udvarból, de nem lehetett érteni a szavát Most végreabbamaradt a dörömbölés. Vera várt még vagy tíz percet aztán halkan kilopózott azelőszobába. Az ajtó hasadékában egy cédula fehérlett. Bevitte a szobába, ott olvasta el: 

Palócz, te ökör! Azt hiszed, a két szép szemedért hajkurászlak egy órája? Fütyülök alelkiéletedre, mikor emberéletről van szó! Azonnal rohanj a. KISZ-be, ebben a pillanatban,halálosan komoly a dolog. Te talán segíthetsz még! Minden perc számít!!! Gábor Éva.

HUSZONHATODIK FEJEZET

 – Figyelem! Figyelem! Gyorsvonat indul Budapestről Cegléd, Nagykőrös, Kecskemét,Kiskunfélegyháza, Kistelek, Szegedre tíz perc múlva, a külső hatodik vágányról!  

 – Megvan mindened? – kérdezte Sári néni, ki tudja, hányadszor.Jani csak bólintott, már mindent megbeszéltek.

 – Legalább egy kis üres kalácsot süthettem volna neked!  – szipogta Sári néni, és egygondosan átkötözött cipőskatulyát vett elő szatyrából. – Ezt a kis rántott csirkét mégútközben meg kell enned; ebben a melegben nem rakosgathatod …  

Jani meghatottan simogatta az öregasszony hátát – Minden rendben lesz, Sári néni, köszönöm szépen. – És hallod-e – egyenesedett ki az özvegy –, legalább ott, a tanyán hordd el azokat az

újragallérozott ingeket! Nem látszik ki az a kockás toldás, nem tudom, ki beszélte beneked! Na, legföljebb egy centire, de csak ha lehajolsz.

Jani zavartan nézett körül. A vonatablakban egy szőke asszony könyökölt – most máremlékezett is rá: akkor jött be a fülkébe, amikor ő leszállt –, s mosolyogva nézte a,

 jelenetet. Senki sem kísérte ki, hát volt ideje nézelődni.  – Figyelem! Figyelem! Öt perc múlva, tizennyolc óra húsz perckor gyorsvonat indul a

külső hatodik vágányról… Három lány rohant lélekszakadva a szegedi gyors felé.

 – Jani!!!Juli szaladt elöl, egy tálca sütemény a kezében, rózsaszín selyempapírba csomagolva.

Magda és Kriszti egy-egy csokor árvácskát hozott – Jaj, már azt hittük, elkésünk! – lihegte Juli. – Ági nem jöhetett, mert randija van a

főnökkel, és úgy néz ki a dolog, hogy ma végre nyilatkozni fog! Kezét csókolom – fordultmost Sári néni felé, aki sértetten hátrább húzódott, ahogy megpillantotta a lányokat.

Page 96: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 96/113

 – Igazán kedves maguktól… – motyogta Jani rettentő zavarban. Újra magán érezte a vonatablakban könyöklő asszony pillantását. 

 – Ezt már Kőbányán meg kell enni – nyomta a fiú kezébe a süteményeket Juli. – Sajnos, kicsit összenyomódtak.

 – Ezt viszont ráér Cegléd után szagolgatni – nyújtotta át kecses bókkal a virágot

Magda. – Egyébként szimbólum. – Azért hoztunk árvácskát, mert ez lepréselve is tartós, egy életre szóló emlék – tettehozzá Kriszti.

 – Néni, drága – hízelgett Juli a duzzogó öregasszonynak. – Ugye, most, hogy Janielutazik, és végképp megmenekül a karmainkból, adhatunk neki búcsúzóul egy puszit?

Juli csatát nyert, Sári néni elnevette magát. – Ne tőlem kérjetek engedélyt… hát mi vagyok én? No meg Jani se az az

anyámasszony katonája – szeme szeretettel pihent meg a fiún. – Ne sokatgondolkozzatok, mindjárt indul a vonat!

 Ági és Kriszti közrefogta Janit. Egyik oldalon egy halvány lila, másik oldalon egynarancssárga rúzsfolt jelezte a búcsúcsók nyomát. Most Juli állt Jani elé.

 – Figyelem! Figyelem! Két perc múlva, tizenhét óra harmincegy perckor gyorsvonatindul a külső hatodik vágányról … 

Juli átkarolta a fiú nyakát, felágaskodott, és lehunyta a szemét.Jani szerette volna átölelni a lány derekát – legalább most az egyszer! –, de egyik

kezében a virág, másik kezében a cipőskatulya meg az az átkozott ragacsos sütemény … A pillanat elszállt, csak két leheletnyi rózsaszínű folt maradt belőle emlékeztetőül Janiszája szögletében.

 – Beszállás! Gyorsvonat indul… Jani még egyszer homlokon csókolta Sári nénit, és felugrott a már mozgó vonat

lépcsőjére.  – Aztán írj, fiam, ahogy megérkeztél! – Írok, Sári néni! – Isten önnel, drága ember, iisteen önnel, iisteen önnel… – zengte a háromtagú kórus

a Sevillai borbélyt idézve, ütemes zsebkendőlengetés közepette. Jani az ajtóban állva nézte egyre kisebbedő alakjukat, s ahogy elkanyarodott a vonat,

még azt is látta, hogy a lányok közrefogják Sári nénit, és egymásba karolva indulnak akijárathoz.

Jani végigment a vonat folyosóján, de nem tudta kinyitni a fülke ajtajátLegszívesebben földhöz vágta volna a kezében levő csomagokat Odabent négyen ültek.Egy mogorva öregúr, két elegáns fiatalember és az a kontyos szőke nő. A három férfiközömbösen nézte Jani kínlódását a kilinccsel, csak az asszony sietett segítségére.

 Átlépve az öregúr keresztbetett, hosszú lábán, elfordította a kilincset, és kinyitotta Janielőtt az ajtót. 

 – Köszönöm – hajolt meg a fiú, kis híján elejtve a süteményes tálcát – Szívesen – mondta az asszony, és visszaült a helyére.Jani a szemközti ülésre telepedett, és megtörölte verejtékes homlokát. A meleg

megszorult a fülkében, a párnás ülés, amelyre az előbb még rátűzött a délutáni nap,szinte sütött. Elővette az Esti Hírlapot, de nem tudta volna megmondani, hogy mit olvas.Gondolatai még a mozgalmas búcsú körül kalandoztak. Életének egy jelentős szakaszazárult le most… és ki tudja, minek néz elébe? Drága jó Sári néni… És ez a Julii Két évután épp itt, néhány száz ember szeme láttára jut eszébe, hogy szájon csókolja? Micsoda

Page 97: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 97/113

nevetséges látvány lehetett ő, nyakában Julival, kezében a csomagokkal… Lopva aszemben ülő szőke nőre pillantott. Ugyancsak jól szórakozhatott a búcsúztatáson, afoltozott ingektől Juli csókjáig… 

 Az asszony – mintha csak megérezte volna Jani pillantását  – föltekintett könyvéből, ésminden zavar nélkül a fiúhoz fordult:

 – Meleg van itt. Ki kellene nyitni az ajtót.Janit meglepte az asszony hangja. Valahogy nem ilyennek képzelte. Törékeny alakja,gyöngéd vonalú szája, kislányosan sima szálú, szőke haja látszólag ellentmondott enneka kissé rekedtes, igen csöndes, de igen határozott hangnak. Az is furcsa volt, hogy csakannyit mondott: „Meleg van itt.” A nők általában nem alkalmasak egyszerű tényekközlésére. Jani ismerősei egytől egyig azt mondták volna adott esetben, hogy„elviselhetetlen a hőség” vagy „meg kell őrülni a melegtől” … 

Jani udvariasan felugrott, hogy kinyissa az ajtót, mikor a sarokban ülő öregúr, aki azújságlepedő alatt szunyókálni látszott, dühösen felhorkant:

 – Még mit nem! Épp az hiányzik az én derekamnak! Nem azért veszek párnás jegyet,hogy huzatban üljek!

Jani már kinyitotta a száját, hogy valami gorombaságot válaszoljon, de az asszonymegelőzte: 

 – Nincs semmi baj, kérem – mondta hűvös, nyugodt hangján. – Majd kimegyek afolyosóra.

 Az öregúr, aki láthatóan szeretett volna valakibe belekötni, csak arra várt, hogy azasszony mögött becsukódjék az ajtó.

 – A hölgyek nagyon hozzászoktak ahhoz, hogy kívánságuk parancs – morogtadühösen. – Pedig ma már egyenjogúság van.

Senki sem válaszolt. Jani legszívesebben az asszony után ment volna, de félt, hogytolakodásnak veszi. Vajon ki lehet ez a nő? Az üresen maradt ülés fölötti fogasonvadonatúj, szürke ballonkabát lógott, a poggyásztartóban három bőrönd   – az egyik telis-tele tarka hotelcédulákkal –, alattuk, a hálóban kockás kézitáska, mellette egy termosz,egy kesztyű és néhány külföldi képeslap … Csupa finom és elegáns holmi. Valóban olyanhölgy lenne, aki hozzászokott, hogy kívánsága parancs? Emlékezetébe idézte nyílthomlokát, nyugodt pillantását, határozott hangját, s egyre azon törte a fejét, hogy kire isemlékezteti őt ez a szürke ruhás, törékeny, szőke nő. Nem jutott eszébe, csak annyittudott, hogy gyerekkorának homályba vesző emlékei között kell keresnie hasonmását. Saz emlékek, mintha csak erre vártak volna, hirtelen megrohanták, s szinte elborították afiút Pápa és Veszprém, Szemespuszta és a pesti kollégium, Sári néni és az intézet…Jólesett volna valakivel beszélgetnie. Elővett egy cigarettát és rágyújtott

 – Nemdohányzó szakasz! – mordult rá az újság mögül az öregúr, és kihívóan várta aválaszt.

De Jani csöppet sem neheztelt meg rá. Végre van valami elfogadható ürügye, hogy azasszony után mehessen a folyosóra.

Nyájasan biccentett az öregúr f elé, és már kint is volt a fülkéből. Az asszonyfélrehúzódott a nyitott ablaktól, s átadta a helyét a fiúnak, aki mélyen kihajolt, és úgy néztea tájat. Sorompó, néhány faluvégi ház, kisleány libákkal, tehéncsorda, hazafelé ballagólovaskocsi – az ég peremén lila csíkot húzott a lebukó nap.

Jani beljebb húzta a fejét – fehér inge máris tele lett apró koromszemcsékkel –, s azasszonyra pillantott, aki tudomást sem vett jelenlétéről. Arca most zárkózott volt ésgondterhelt. Sima szőke haját összeborzolta a szél. Türelmetlen kézzel simította hátra, és

Page 98: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 98/113

igazgatta helyre a kontyából kiszabadult hajszálakat. Ez a türelmetlenül rebbenő, ismerőskézmozdulat hirtelen felidézte a fiúban azt az emlékképet, amit eddig hiába keresett

 Agyonfarigcsált, valaha zöldre festett, ormótlan iskolapadok, az ablakokba tettvirágcserepek körül zümmögő méhek, a katedrán rogyadozó lábú asztal, s a szürkévéfakult falitábla előtt a fehér blúzos, fiatal tanítónő … 

 – Anna néni! – szakadt ki a fiúból akaratlanul a kiáltás. Az asszony ránézett, inkábbkérdően, mint csodálkozva, Jani elpirult zavarában, és magyarázkodni kezdett:

 – Bocsásson meg, és ne vegye tolakodásnak… Nagyon emlékeztetett valakire, desehogy sem jutott eszembe, hogy kire… És most, ahogy megigazította a haját, hirteleneszembe ötlött, hogy az első tanítónőmre, őt hívták Anna néninek. 

 Az asszony szemében mosoly bujkált, de nem válaszolt a fiú szavaira. – Csak nem sértettem meg? – kérdezte Jani őszinte aggodalommal. – Kérem, ne értse

félre… – s hogy az asszony még mindig szótlan maradt, gyorsan hozzátette:  – Anna nénitcsak mi, gyerekek hívtuk „néni"-nek. Húszéves, ha lehetett… És olyan szép volt, hogymindig könnybe borult a szemem, ha szólt hozzám. Hétéves koromban megkértem akezét, de kikosarazott.

 – Ne is folytassa… – nevetett az asszony – tökéletesen kimagyarázta magát. Az márelőfordult, hogy valaki, talán indokolatlanul, néninek titulált, de arra még nem volt példa,hogy azért tette volna, mert egy húszéves lányra emlékeztetem …  

Még mindig nevetett, de olyan őszintén és f elszabadultan, hogy Jani teljesenmegnyugodott. Nem volt ebben a nevetésben sem gúny, sem kacérság, csak jókedv.

 – Márpedig a megszólalásig olyan – erősködött most már mosolyogva a fiú. – Még ahangja is. De hiába törtem a fejem, hogy kire hasonlít, ha meg nem igazítja a haját, talánsose jövök rá. Pedig sorra vettem összes nőismerőseimet… Most min nevet? – kérdeztemegütközve. – Valami nevetségeset mondtam?

 – Dehogy, szó sincs róla – sietett megnyugtatni az asszony. – Csak eszembe jutott abúcsúztatása a Nyugatin. Hogyha valakit ennyi csinos kislány kísér ki az állomásra …  

 – Nagyon téved – vágott közbe Jani –, ha azt akarja mondani, hogy… – hirtelenmeggondolta magát és elhallgatott. Csak nem fog ennek a vadidegen nőnek előhozakodnilegbizalmasabb magánügyeivel! Ha így halad, pár perc múlva már azt fogja panaszolni

 Anna néni késői hasonmásának, hogy őt egy leány sem szerette komolyan. – A voltkolléganőim voltak – fejezte be kissé sután a megkezdett mondatot – Évekig együttdolgoztunk, most kijöttek az állomásra, és elbúcsúztak tőlem. 

 Az asszony érezte, hogy akaratlanul megsértette valamivel a fiú érzékenységét, sgyorsan másra terelte a szót.

 – Vidékre helyezték? – kérdezte. – Igen, Tiszafüzesre, az Állami Gazdaságba. Eddig a Kísérleti Növénynemesítő

Intézetben dolgoztam, agronómus vagyok – hirtelen elakadt a szava. Most be kellenemutatkoznia? Nem akart sem tolakodó, sem neveletlen lenni. – Kolozs János vagyok – mondta végül, és esetlenül meghajolt. Nehéz így bemutatkozni valakinek, ha egymásmellett könyökölnek a vonatablakban.

 – Kolozs János? – kérdezte az asszony, és csodálkozva felhúzta szemöldökét. Kire isemlékezteti ez a név? Persze, a karmester… 

Gyors, határozott mozdulattal nyújtotta a kezét. Most váltókon rohant át a vonat,fülsiketítő zajjal csattogtak a kerekek.

Page 99: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 99/113

 – … Mártonné – Jani csak ennyit értett az asszony nevéből, s mert szégyellte bevallani(talán illetlenség volna mohón tudakozódni, hiszen meddig tart ez az ismeretség: amígSzegedre nem érnek), ezért bizonytalanul megkérdezte:

 – Nem untatom? – Eddig még nem – mondta az asszony. – Szóval Tiszafűzesre helyezték? Gondolom,

a magafajta fiatalember nem örül, ha meg kell válnia Pesttől. Janit elfutotta a méreg. – Miből gondolja? – csattant fel a hangja. – Olyan jól ismeri a „magamfajta”

fiatalembereket, akik már elemista korukban markot szedtek, krumplit kapáltak, kukoricátmorzsoltak… Bocsásson meg, de nem hiszem, hogy sokat forgolódott volna amagunkfajták között… 

 Az asszony most vette először alaposabban szemügyre ezt a rokonszenves, nyílt arcúfiatalembert, aki most már láthatóan igyekezett palástolni megbántottságát.

 – Igaza van – ismerte be, s nyugodt, tárgyilagos hangja megbékítette a fiút. – De azértnem kell mindjárt dühbe gurulnia. Én csak abból indultam ki, ami általános. Az egyetemetvégzett pesti fiatalok általában nemigen örülnek, ha vidékre helyezik őket. Most pedig, hamár így megleckéztetett – az asszony szemében egy parányi gúny villant fel, de arcakomoly maradt –, szeretném, ha őszintén megmondaná: minek néz maga engem? 

Jani zavarba jött. Szerette volna még egyszer alaposan megnézni az asszonyt  – azarcát, a kezét, a ruháját –, de hogy így szemtől szembe állt vele, nem merte.

 

 – Talán tanárnő – mondta bizonytalanul. – Vagy orvosnő – az asszony a fejét rázta. – Vegyész? Gyógyszerész? Iparművésznő? – egyszerűen nem jutott eszébe többfoglalkozás, ami ehhez a törékeny, szőke nőhöz illett volna. Jani fejében az is megfordult,hogy az asszony bolonddá teszi őt. Talán valami közismert híresség, akinek képétmindenki ismeri az újságokból, csak ő nem. S ő még azzal kezdte, hogy az elsőtanítónőjére emlékezteti… 

 – Színésznő? – kérdezte a legnagyobb zavarban. De szerencsére az asszony most isa fejét rázta.

 – Gépszedő – mondta mosolyogva. S a fiú értetlen pillantására megismételte: – Gépszedő, nyomdász. Remélem, most már megbocsát egy magamfajta egyszerűasszonynak a fiatal értelmiségiek téves megítéléséért… 

 A fiú megértette a szavakban rejlő öngúnyt, és maga is valami szégyenkezésfélétérzett. Gondolatai nehezen formálódtak szavakká, pedig szerette volna kimondani, amitérzett.

 – Milyen furcsa ez… maga nyomdász volt, én meg paraszt lennék, ha nem segítik atanulásomat, ha nem kapok ösztöndíjat… és most mégis gyanakodva méregetjükegymást… mindketten az urat szimatoljuk a másikban … talán éppen azért, mert elértükazt, ami megillet bennünket

 – Ahelyett, hogy örülnénk neki – vágott közbe élénken az asszony. – De hát, amiengem illet én szüntelenül örülök neki, és azt hiszem, maga is.

Szótlanul néztek ki az ablakon. A kékeslila ég sima vászna mozdulatlanul feszült a földfölé, idelent pedig minden futott, forgott, keringett. Közvetlenül a sínek mellett gyorsegymásutánban bukkantak fel, és siklottak tova a bokrok, a fák, a villanyoszlopok. Hátrábblassú méltósággal forogtak a szántóföldek sötétbe vesző csíkjai. 

Jani gyöngéd ragaszkodást és szinte gyerekes bizalmat érzett a mellette könyöklőszőke asszony iránt. Hirtelen támadt rokonszenve feloldotta zárkózottságát, maga semvette észre, s már Szemespusztáról, diákéveiről, az intézetbeli munkájáról mesélt neki.

Page 100: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 100/113

 A távolban világos pontok derengtek, talán Kecskemét fényei. Új díszlet aforgószínpadon. Jani Sári néniről és pesti életéről beszélt, az asszony figyelmesenhallgatta, csak néha vetett közbe egy-egy szót.

Sötétbe borultak már az eliramodó szántóföldek, a lábon álló vetés világos foltjait aliglehetett megkülönböztetni a tarlók fekete tábláitól. Újabb fények szaladtak a vonat elé,

egyre növekedve, Jani csak az állomás neonfényes betűi láttán eszmélt rá:Kiskunfélegyházára érkeztek. Már vagy másfél órája megállás nélkül magáról beszélt. – Nemsokára Szegeden leszünk – mondta az asszony, s arcán újra megjelent az a

fáradt, gondterhelt vonás, ami évekkel megöregítette. – Várja magát valaki?Janinak kapóra jött a kérdés. Már jó ideje Palócz Vera körül keringtek a gondolatai, de

valahogy szégyellte szóba hozni ezt a véletlen szálakból szövődött kapcsolatot.   – Magam is szeretném tudni, hogy vár-e valaki – mondta habozva, s hogy az asszony

nem kérdezett rá, hát kéretlenül folytatta: – Egyetlen ismerősöm van Szegeden, éstulajdonképpen őt sem ismerem. Most fogunk először találkozni egymással, eddig csakleveleztünk. S mint valami bizalmas közlést, hozzátette: – Egy kislány… Az asszonyelmosolyodott

 – Hány éves? – kérdezte. – Tizenhat lehet… – Jani egyszerre ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy elmesélje a

téves címzésből kerekedett furcsa levelezés történetét. Már -már bele is fogott, de azasszony megelőzte. 

 – Az én lányom is tizenhat éves – mondta csöndesen. – Tizenhat lesz augusztusvégén.

 – Ilyen nagy lánya van?Jani őszintén meglepődött, de kérdése mégis üres udvariaskodásnak hatott „Ilyen

nagy lánya van?” Nem volt ebben szemernyi érdeklődés sem, inkább egy cseppbosszúság, amiatt, hogy az asszony másfelé terelte a beszélgetést.

Most már nem tudna vele Veráról beszélni. S talán jobb is, ha hallgat.Jani ingerülten hajította ki az ablakon félig szívott cigarettáját. Éppen eleget fecsegett

magáról Ceglédtől Kiskunfélegyházáig.  Az asszony most elhúzódott az ablaktól. Arcán látszott, hogy gondolatai otthon járnak,

talán meg is feledkezett arról, hogy Kolozs Jani a világon van.Kinyitotta a fülke ajtaját, majd visszafordult a fiúhoz.

 – Bemegyek – mondta –, most érzem csak, milyen fáradt vagyok… Jani nem mozdult. Tovább bámulta a rohanó, egyhangú sötétséget. Verára gondolt.Később, ahogy hátrapillantott, látta, hogy az asszony tenyerébe hajtott fejjel ül odabent

a fülkében. Szája körül elmélyült az az öreges, gondterhelt ránc.

HUSZONHETEDIK FEJEZET

 – Holtbiztos, hogy disszidálni akar, tessék elhinni, hogy disszidálni akar! – kiáltottaVera, s legszívesebben a vállánál fogva rázta volna meg ezt a barnaképűrendőrhadnagyot, aki olyan nyugodtan cigarettázva hallgatta az ő vallomását. – Miért nemtesznek valamit? Hiszen ez rettenetes! – fakadt ki kétségbeesetten és szinte gyűlölködvenézte a másik nyugodt mozdulatait. Elnyomja a cigarettát… ír valamit a jegyzettömbjére…a telefon után nyúl… aztán mégis meggondolja magát, és Verához fordul. 

Page 101: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 101/113

 – No – szólal meg végre, mint aki összegezi az eddig hallottakat –, most nagyonkérem, hogy nyugodjon meg, és legyen szíves, mondja el érthetően és világosan mindazt,amit tud.

Vera felnyögött. Negyedórája magyarázza ennek a fafejű fiatalembernek, hogy milyen jóvátehetetlen, borzalmas, szörnyűséges tragédia történt, de ez, úgy látszik, ide se figyelt.

Most kezdheti elölről. Verán egyre inkább úrrá lett valami tehetetlen düh, mely háttérbeszorította ugyan saját gondját-baját, de csak növelte fájdalmasan szorongatófelelősségérzetét. Eszébe jutott Gábor Éva feldúlt arca, 

Emmi néni kisír t szeme, ahogy ránézett bizakodóan és esengve: „Ugye, te tudod, hogyhová tűnt Andri?” 

Mindenki szaladgált, telefonált, intézkedett, csak ő nem tudott segíteni semmit, desemmit. Azért is jött ide, a rendőrségre. De úgy látszik, hiába. Már fél hat is elmúlt. Andreaazóta hetedhét országon túl van.

 A rendőrtiszt az íróasztalra fektette két széles tenyerét, és várakozóan előrehajolt.  –  A kislány eltűnését már ebéd után bejelentette az édesanyja. Ismerjük az adatait, s

megtettük a szükséges intézkedéseket. Az édesanyja… – itt egy pillanatnyi szünetettartott, mintha habozott volna, hogy folytassa-e – … az édesanyja attól fél, hogy a kislányöngyilkosságra gondolt – fejezte be mégis a mondatot, és fürkészve Verára nézett.

 – Maga miből gondolja, hogy disszidálni akar?Vera gyomra görcsösen, összerándult az idegességtől. Hát Emmi néni azt hiszi, hogy

 Andrea… nem is merte végiggondolni. Talán a Tiszába…? De nem, ez lehetetlent Sugyanabban a pillanatban már látta is maga előtt Andreát, amint szétterült szőke hajjal, sápadtan és súlytalanul lebeg a víz színén. Ez az iszonyú és mégis gyönyörűséges képolyan ismerősnek tűnt, mintha már látta volna valahol. Igen, igen… tavirózsák leveleiközött lebeg a szőke haj… Hiszen ez Ophélia a Hamletből! Tavaly látta filmen. 

 – Lenne szíves… – a rendőrtiszt hangjában már egy parányi türelmetlenség érződött. – Minél rövidebben.

 – Igen – mondta Vera kiszáradt torokkal. – Andrea apja az ellenforradalom utándisszidált. Édesanyja itthon maradt. Zenetanárnő… – a rendőrhadnagy szaporafejbólintással kísérte Vera szakadozott mondatait. – Emmi néni, vagyis Andrea anyja,elvált Kós Róberttől, aki meg is nősült azóta Kanadában, de ezt Andrea nem tudja, én iscsak most tudtam meg Emmi nénitől. Andrea sose bocsátotta meg anyjának a válást, ésmost, amikor megtudta, hogy Emmi néni újra férjhez megy – Vera mély lélegzetet vett, ésúgy folytatta – … Kolozs Jánoshoz, borzasztó lelkiállapotba került. Én ott voltam nála madélben, közvetlenül azelőtt, hogy eltűnt. Mikor eljöttem tőlük, akkor a kapubanösszetalálkoztam Emmi nénivel, és akkor Andrea még fönt bőgött a lakásban. Azt perszeén se tudtam, hogy Emmi néninek reggel volt az esküvője – újabb mély lélegzetvétel – …Kolozs Jánossal, azt se tudtam, hogy Andrea előző este összeveszett édesanyjával, és hogy nem akart elmenni az esküvőre, és azt se tudtam, hogy Emmi néni azért szaladthaza még az esküvői ebéd előtt, egyedül, hogy megbékítse, és magával vigye Andreát…De mire fölért a lakásba, Andrea már eltűnt. Csak az ablakon át mászhatott ki a gangra,mert különben a lépcsőházban összetalálkoztak volna. Hiszen mindez öt perc alatt történt!És nem is volt úgy öltözve, mint aki szökni készül, lehet, hogy akkor szánta rá magát,mikor meghallotta, hogy Emmi néni hazajött – Vera elhallgatott, és kezefejével megtörölteverejtékes homlokát.

 A rendőrtiszt elgondolkozva nézett ki az ablakon, s csendesen, inkább magánakmondta:

Page 102: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 102/113

 – Szóval úgy gondolja, hogy nem készült előre a szökésre. Mi lehetett az oka, hogyszinte egyik percről a másikra mégis rászánta magát? 

Egy csúnya, kékhasú dongó kemény koppanással nekivágódott az ablaküvegnek.Vera tágult szemmel nézte, hogy rugaszkodik újra neki. Zúgva körberepülte a lámpát,aztán az ajtó felé kanyarodva megcélozta a félig betámasztott ablaktáblák közötti rést.

Sikerült.Vera megpróbálta tovább követni az útját, de a dongó beleveszett a napsütötte udvarfényességébe.

 A rendőrhadnagy köhintett. Vera megrezzent, majd egyenesen a szemébe nézett, súgy mondta:

 – Én. Én voltam az oka. Illetve az én hazugságom. A folyosón valaki fütyörészve mentel az ajtó előtt. 

 A rendőrhadnagy hallgatott. Valahol hatot ütött az óra.  – Azóta már át is juthatott – mondta Vera, s hadarva folytatta: – Azt hazudtam neki,

hogy… a mostohaapja belém szerelmes, és azért jött Szegedre, hogy feleségül vegyen …engem.

 A rendőrhadnagy arca valamit engedett az előbbi feszültségéből, félig hátat fordítottVerának, s a telefon után nyúlt.

 – Csizmadia főhadnagy elvtársat kérem a határőrségtől. Itt Varga rendőrhadnagy …Igen. Kós Andrea tizenhat éves szegedi diáklány ma délben eltűnt. Százhatvan centimagas, szőke… Már tudtok róla? Igen? Ha esetleg valami hírt kaptok … Majd érdeklődömkésőbb … Köszönöm – letette a kagylót, és összecsukta jegyzettömbjét. – A KISZ márértesítette a határőrséget – mondta kimérten, és felállt, félreérthetetlenül jelezve, hogy amaga részéről befejezte a beszélgetést. 

 – Most mi lesz? – kérdezte riadtan Vera, és tanácstalanul nézett a rendőrhadnagyra,aki már a kilincsre tette a kezét. – És én … én mit csináljak? 

 A rendőrhadnagy pillantása szúrós volt, ahogy végigmérte a tanácstalanul álldogálókislány gyűrött ruháját, sápadt arcát, zilált haját, sírástól karikás szemét. 

 – Amit tehet – mondta végül megenyhülten –, azt úgy látom, már megtette. Szégyellimagát. Ennél többet most nem tehet. A tanulságokat pedig, gondolom, magától is le tudjavonni. Elég nagy lány hozzá. Nem?

Vera szótlanul bólintott. A rendőrhadnagy a kezét nyújtotta.  – No, viszontlátásra. És ne lógassa a fejét. Reméljük, nem történt semmi baj. Várjon

csak még egy percet! – kapott hirtelen észbe. – Valami Gábor elvtársnő telefonált, mégmielőtt maga idejött, hogy ha itt végzett, akkor menjen be hozzá a városi KISZ -be.Majdnem elfelejtettem.

Együtt léptek ki a szobából, s Vera már a lépcsőhöz ért, mikor a rendőrhadnagy hangjaújra megállította.

 – Tudja, hol van a KISZ? – Tudom. – De maga nem KISZ-tag, ugye? – Nem – mondta Vera, s még látta, hogy a rendőrtiszt bólint, majd fürge léptekkel elsiet

az ellenkező irányba. * 

Nyolc óra felé járt az idő, mikor Vera kilépett a városi KISZ-bizottság kapuján. GáborÉva még ott maradt, s ott gubbasztott az egyik szoba sarkában Emmi néni is. Már sírni

Page 103: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 103/113

sem tudott, csak reszketett, mintha a hideg rázná. Kolozs félóránként telefonált  – egyszerVera vette fel a kagylót, de anélkül, hogy beleszólt volna, azonnal átnyújtotta Emminéninek. Nem! Emmi néni hallani sem akart arról, hogy férje érte jöjjön. Köszöni, nincssemmi baja, de jobb neki most egyedül… Majd … majd ha Andreát megtalálták. Vera nemtudta, hogy Emmi néni tisztában van-e azzal a szörnyűséges bűnnel, amit ő ellenük

elkövetett. Gábor Évának és a rendőrhadnagynak őszintén elmondott mindent, de Andreaédesanyjának nem mert a szemébe nézni. Csak lopva vetett egy-egy pillantást akarosszékben fázósan kuporgó asszonyra, aki fejét a tenyerébe hajtva várt. Valamicsodára várt. Nem sírt, nem jajgatott, egy szót sem szólt, s mégis, a legkisebb mozdulatais szenvedésről tanúskodott. Óráról órára fakóbb lett rajta minden. Vörhenyes haja, kínaiselyemruhája elvesztette fényét, s ölében a kesztyű, a kalap, a kézitáska minthadarabokra töredezett volna. Egyik sem tartozott már hozzá, annak az esküvői ebédnektávolba szakadt kellékei voltak, mely ott maradt érintetlenül a Hungária éttermében.

Hiszen ma volt az esküvője Kolozs Jánossal. Vera várta, hogy err e a gondolatramegint beléhasítson az a szúró, éles fájdalom, amit már ismert. De nem érzett mást, mintszánalmat és bűntudatot; fojtogató gombócot a torkában és görcsös feszültséget agyomrában – a szíve táján semmit. Vera ott, a KISZ-ben, nem tudott magával törődni, séppen ez volt a jó. Ugyanazt csinálta, amit a többiek. Átment a másik szobába – hogyEmmi néni ne hallja –, s onnan telefonált céltalanul ide-oda, vagy leszaladt a kapuba,hátha jön már valaki a hírrel, hogy megtalálták… 

Már besötétedett, de nem találták meg: Andreának nyoma veszett.Vera lassan bandukolt most hazafelé. Tulajdonképpen –, maga sem tudta ennek okát

adni – nyugodtabb volt, mint, eddig. Két napja olyan idegfeszültségben élt, hogy ez abeteljesedett tragédia szinte megnyugtatta. Mindent megérdemelt, ő hívta ki maga ellen asorsot. Apa soha többet nem fog ránézni. A KISZ-könyvét visszaadta. A lányokkiközösítették. Kolozs megnősült. Egy ismeretlen fiatalember, Pesten, a Galamb utcábana markába röhög, és az ő leveleivel szórakoztatja a társaságot. Megérdemli, mindentmegérdemel. Csak Andrea kerüljön meg. Mert ha nem… ezt az egyet… nem, ezt márnem tudná elviselni.

Észre sem vette, hogy hazaérkezett. Ahogy elhaladt a házfelügyelőék ajtaja előtt,valaki utána kiáltott:

 – Veronka! – Ber talan néni, a házfelügyelő állt az ajtóban, látszott, hogy most kaptamagára hosszú, virágos pongyoláját. – Veronka! Kereste magát délután háromszor is egykislány! Nem hiszem, hogy a barátnője, amolyan kis hitvány, kisebb, mint maga, de amúgyaz arca szép … 

Verának földbe gyökerezett a lába. – Szőke? – kérdezte elfulladva. –  Alighanem az, de mondom, olyan kis vézna, sápadt …  – Tornacipőben volt?  – Hát én azt nem néztem, de olyan szegényes külseje volt, még mondtam is az

uramnak, hogy…  – Mit mondott? – Verával már forgott a világ. – Hát azt mondtam, hogy manapság már ritkán lát az ember ilyen kis ágrólszakadt

lányokat, a Veronka barátnői meg igencsak adnak magukra, meg kell hagyni, hogy…  – De ő mit mondott?! – vágott közbe Vera kétségbeesetten.Bertalan néni láthatóan megsértődött. 

Page 104: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 104/113

 – Hát nem mondott az semmit – felelte kelletlenül. – Kérdezte, hogy Veronka mikor jönhaza, én meg mondtam, hogy az bizonytalan, mert lehet, hogy csak a szerkesztő úrral jönmeg, úgy éjfél felé, legjobb lesz, ha holnap reggel keresi.

 – Elküldte?Ez inkább sikoly volt, mint kérdés.

Bertalan néni kihúzta magát, végigsimított a vastag derekára feszülő virágos pongyolaselymén, és csak úgy foghegyről vetette oda:  – Majd még le is ültetem!… A végén azt is elvárják a házfelügyelőtől, hogy 

szórakoztassa a lakók vendégeit, míg haza nem érnek… 

 A házfelügyelői lakás ajtaja becsapódott. Vera pár pillanatig értetlenül bámult a kisüvegablakon ingerülten fodrozódó kézimunka-függönyre, aztán, mint aki eszét vesztette,rohant vissza a kapuhoz, ő viszi meg a hírt Emmi néninek! Hogy Andrea él… Már asarkon is bekanyarodott, mikor hirtelen megtorpant. Hátha… hátha Andrea visszajön, ésőt megint csak nem találja otthon. Nem mehet most vissza a KISZ-be. Meg kell várnia

 Andreát. Már fordult is vissza. Persze telefonálni fog. Azonnal felhívja Emmi nénit. Jaj,csak visszajönne! Hármasával vette a lépcsőfokokat, úgy érezte, hogy a szíve mindjártkiugrik a helyéről. 

Közvetlenül a lakásuk ajtaja előtt valaki ült a lépcsőn. Fejét a falnak támasztotta, smeg se rezzent Vera sietős lépteire. 

 Andrea! Vera szinte megnémult az örömtől. Soha,. de soha nem érzett még ehhezfogható boldogságot. Letérdelt a lány mellé a lépcsőre, s erőszakkal maga felé fordította amakacsul leszegett fejet. Andrea szeme megrebbent.

 – Azért jöttem… csak azért jöttem vissza, mert előbb tudnom kell, hogy igaz-e, amitmondtál?

Vera átölelte Andrea vállát, s úgy kiáltotta a lépcsőház csöndjébe sírva és nevetve,részegen és felszabadultan, ami a szívét nyomta:

 – Hazudtam! Hazudtam! Az első szótól az utolsóig hazudtam! Érted, Andri? Hazugságvolt minden!

 – Köszönöm – suttogta Andrea.

HUSZONNYOLCADIK FEJEZET

 – Feküdj le, Verocskám, aludnod kell, holnap is van nap… De Vera csak a fejét rázta.

 – Nem, maradj még, annyi mindent kell elmondanom. Megfulladok, ha nemmondhatom el.

Vera attól félt, ha elengedi édesanyja kezét, akkor eltűnik, szertefoszlik, s kiderül, hogyálmodta az egészet.

Palócznénak már fájtak az ujjai, de kísérletet sem tett arra, hogy elvonja kezét lányaszorításából. A legjobbkor érkezett, akkor, amikor Verának a legnagyobb szüksége volt azédesanyjára. A hangjára, a mosolyára, a keze szorítására.

Palóczné még emlékezett rá, hogy kisgyerekkorában Vera csak úgy ült be a fogorvosiszékbe, ha ő fogta a kezét. Még most is érezte a riadtan belekapaszkodó izzadt kisgyerekkéz szorítását. Vera azóta nagylány lett, a fogorvoshoz már egyedül jár. S mostmégis az édesanyja kezébe kapaszkodik. Hogy ne fájjon annyira…  

Page 105: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 105/113

Úgy ömlött belőle a szó, mint egy elromlott csapból a víz. Palóczné eleinte igyekezettnéhány nyugodt szóval megakasztani a szózuhatagot, de hiába.

Palóczné úgy ült Vera ágya szélén, útiruhában, fáradtan és porosan, ahogy a vonatrólmegérkezett. A három bőrönd ott sorakozott az ajtóban. Kétnapos utazás volt mögötte,Lipcsétől Szegedig. Most mégsem volt fáradt. Pedig mikor az állomáson leszállt a

vonatról, remegett a térde a fáradtságtól, hazafelé jövet pedig, a taxiban a benzinszagtólelviselhetetlenül megfájdult a teje. Kétszer ment fel az emeletre, mert egyszerre nem tudtafelcipelni a három bőröndöt, ebbe is alaposan beleizzadt. Mikor előkotorta a kézitáskájábóla hónapok óta nem használt lakáskulcsot, s a cipekedéstől gémberedett ujjakkal végremegfordította a zárban, olyan szívdobogás fogta el, hogy egy pillanatra le kellett ülnie abőröndre. Odabent csönd volt. Majd ezer kilométert száguldott zakatoló gyorsvonatokon,hogy mihamarabb hazaérjen a lányához. S mikor végre megérkezett, nem mert benyitnisaját lakásának ajtaján.

Félt.Közel egy órája, hogy beszélgetnek, illetve Vera beszél. S Palóczné már tudja, hogy

sokkal borzasztóbb dolgok történtek, mint amitől tartott. S bármilyen furcsa, de így van,elszállt minden fáradtsága, s örül is, valahol a lelke mélyén. Örül, mert még sohasemérezte magához ilyen közel a lányát, örül az őszinteségének, s örül annak is, hogy itthonvan, nem késett el, hogy segíthet rendbehozni mindazt, amit Vera elrontott.

Gondolatai el-elkalandoznak, már a megoldás útját keresik, de Vera még mindigmesél.

 – Tudod, este, mikor Andreát itt találtam, úgy megkönnyebbültem, azt hittem, ezzelmegoldódott minden. De mikor Andrea elment – Emmi néni érte jött, taxin –, és énegyedül maradtam, akkor újra rám szakadt a saját bajom, amire addig azért nem értem rágondolni, mert Andrea mindennél fontosabb volt. És akkor már tudtam, hogy hiába kerültmeg Andrea, számomra ezzel még nincs vége az ügynek… Ugye, érted, anyukám, miregondolok? Persze az volt a legfontosabb, hogy Andrea megkerüljön, különben belehaltamvolna… De mégis… én már soha többé nem merek az emberek szemébe nézni… éssoha többé nem lehetek KISZ-tag… és ti is csak szégyenkezhettek miattam … az egészváros rólam beszél… szóval érted, ugye? 

Vera váratlanul elengedte édesanyja kezét, föltérdelt a díványon, s úgy kérdezte: – Mit csináljak?Palóczné elgondolkozva simogatta összegyűrődött szürke szoknyáját a térdén. 

 – Nem tehetsz mást – mondta végül –, vállalnod kell, amit tettél. Vállalnod kell azösszes következményét, s ezzel már félig-meddig jóvá is tetted. Mert nem lesz könnyűvállalni.

Vera sóhajtott. – Apa még nem tud semmit. Neki is el kell mondanom?Palóczné szótlanul bólintott.

 – És a lányok? Nekik is elmondanám, de úgyis megtudják mástól. Még cifrábban, mintahogy történt. Különben is… én már nem mehetek többé velük a gazdaságba. Oda csakkiszesek mennek. És majd Bitó bácsi biztosan megkérdi odakint, hogy én miért nemmegyek… és akkor majd ő is megtudja. Pedig ő jól ismeri apát…  

Palóczné felállt. – Most azonnal ágyba bújsz és alszol. Holnap is van nap, majd még beszélgetünk.

Látod, én is fáradt vagyok, még kezet sem tudtam mosni… 

Page 106: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 106/113

Vera szó nélkül engedelmeskedett. Pár perc múlva, mikor édesanyja – már papucsbanés pongyolában – benézett a kis szoba ajtaján, az ágyban találta lányát. Odament hozzá,átölelte, még meg is simogatta a haját. Pedig Palóczéknál ritkaságszámba ment az effélegyöngédség. Verának könny szökött a szemébe, elkapta édesanyja kezét és megcsókolta.

Mire Palóczné az ajtóhoz ért, Vera felült az ágyban, s szeme a könnyek mögött már

dühösen szikrázott: – Hanem azt a másik Kolozst, azt a Galamb utcai szélhámost meg tudnám fojtani!Palóczné alig tudta elfojtani mosolyát.

 – Olyan biztos vagy benne? – kérdezte halkan. Hiszen, ha sejtelme nem csal, tudja ő,ki ez a másik „szélhámos” Kolozs János! 

 Azt mondják, kicsi a világ, és ez igaz is… Szóljon Verának? Ne szóljon? Visszafordult az ajtóból, de Vera már aludt.

 Aludt? Úgy zuhant bele az eszméletlenség sötét szakadékába, mint mikor tavaly,vakbélműtét előtt elaltatták. Utolsó emléke az volt, hogy peregve, forogva esik, zuhanlefelé, de azt is tudta, hogy sosem ér már földet. Nem hallotta, hogy apja – úgy éjféltájt – hazajött, nem tudta, hogy szülei hajnali kettőig beszélgettek, s azt sem hallotta, hogyédesanyja már negyed hatkor elment hazulról. Pedig véletlenül  – éppen azért, mertigyekezett minél óvatosabban távozni – kicsúszott a kezéből a kilincs, és az ajtó jóhangosan becsapódott mögötte. Vera aludt. Álmában egyre szédültebben zuhant lefelé afeneketlen szakadékba, s ki tudja, mi történt volna vele, ha valaki hirtelen el nem kapja.

Kinyitotta szemét. Azt sem tudta, hol van. Az ablakon már besütött a nap. Palócznémegrázta Vera vállát, láthatóan nem először, s félig nevetve, félig bosszankodva mondtaaz ajtóban álló Gábor Évának:

 – Gyere, Éva, látod, hogy egyedül nem bírok belé lelket verni!Mindketten utcai ruhában voltak, de Vera még ezen sem tudott csodálkozni. Olyan

álmos és összetört volt, hogy csak homályos foltokat látott, s valahányszor megpróbáltakinyitni a szemét, a napfény kegyetlenül beleszúrt.

 – Kelj föl, Palócz, hat óra múlt! Megyünk a gazdaságba.Gábor Éva hangjára egyszeriben kitisztult Vera feje, s a szoba homályos képe élessé,

világossá, érthetővé vált. Reggel van, és eljöttek érte. Gábor Éva eljött érte! * 

Negyedórába se tellett – igaz, csak állva hajtott föl egy pohár tejet –, s már útrakészenvárta a konyhaajtóban, hogy édesanyja becsomagolja az uzsonnáját.

 – Anyu, te miért keltél fel ilyen korán? – kérdezte Vera, míg anyja fürgén mozgó alakjátnézte. Hogy lefogyott, olyan vékonyka, mint egy kislány! És az arca is beesett, a szemealatt kékes árnyék… – Anyu, miért keltél föl ilyen korán? Hiszen alig alhattál pár órát!

Gábor Éva sietősen közbeszólt, még mielőtt Palóczné válaszolhatott volna:  – Gyere már, Vera, elkésünk! Tegnap egyáltalán nem mentünk dolgozni, ma legalább

legyünk pontosak. A két lány szótlanul szaladt lefelé a lépcsőn. Vera arra várt, hogy Éva hozza szóba ategnapi eseményeket – hiszen olyan nehéz volt elkezdeni –, de Éva semmi hajlandóságotnem mutatott a beszélgetésre.

Közel jártak már a hídfőhöz. Vera magában tízig számolt – most vagy soha, hiszenmindjárt odaérnek a többiekhez –, és végre előhozakodott a kérdéssel, ami tegnap ótakínozta.

 – Persze most kizártok a KISZ-ből? 

Page 107: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 107/113

Éva egy kavicsot rugdosott maga előtt, nem felelt mindjárt.  – Megérdemelnéd – mondta végül sötéten, de a szeme szokatlanul gyöngéd volt és

simogató. El is kapta a pillantását Veráról, úgy látszik, maga is érezte, hogymeghazudtolja saját hangját. – Megérdemelnéd – ismételte a nyomaték kedvéért.

 – A KISZ-könyvemet tegnap … 

 – …odavágtad az asztalra! Két óriási pofont érdemelnél, tudod? Ha rajtam múlna, megis kapnád! De hát sajnos… Éva arcán feltartóztathatatlanul terjedt a mosoly. Mosolygott a homloka, a szeme, a

szája, még az orra is…  – … sajnos, mint tudod, a KISZ-nek nevelő célkitűzései vannak. S ezért aztán ahelyett,

hogy szép kényelmesen kizárnánk, bajlódhatunk veled, míg meg nem nevelünk… Jaj,engedj el, te őrült, megfojtasz! 

De Verának ugyan beszélhetett, rimánkodhatott. Előbb átölelte, aztán a levegőbeemelte kitörő boldogságában Gábor Évát, aki legalább tíz kilóval nehezebb volt nála. Dehát mit számított most az a tíz kiló, amikor mázsás kő esett le a szívéről!  

 – A fegyelmit azért nem úszod meg – lihegte Éva, mikor végre földet ért. – Jövő hétfőntárgyaljuk a fegyelmidet, és a KISZ-könyvedet is csak akkor kapod vissza.

 A mázsás kő helyére egy kis kavics került Vera szívében. De ez már a helyén volt.  A Takaréktár utca sarkán Vera hirtelen megállt, és karonfogta barátnőjét.  – Te – mondta felcsillanó szemmel –, szaladjunk föl Andreáért! Ez volna a…  – … ló másik oldala – vágott közbe Éva nem éppen barátságosan. – Milyen ló? – csodálkozott rá Vera. – Ugyanaz a ló, amelynek az egyik oldaláról tegnap majdnem leestél. Most mit

bámulsz? Nem hallottad még soha, hogy valakire azt mondják: „átesett a ló másikoldalára"?

 – De hallottam – mondta Vera megbántottan. – Csak nem tudom, hogy jön ide ez a ló,és azt sem értem, hogy melyik az egyik oldala, és melyik a másik.

 – No, gyere, menjünk – most Éva fogta karon Verát. – Ide figyelj! Arról van szó, hogy temindig utáltad Kós Andreát. Elmondtad ilyen-olyan reakciósnak meg Amerikaimádónakmeg beképzelt primadonnának, kígyót-békát kiabáltál rá, igaz? Én nem tagadom, hogyvolt ebben sok igazság is, de te elsősorban mégsem ezért utáltad. Hanem azért, mertszép meg tehetséges, meg jól öltözködik… szóval féltékenységből, irigységből. Ez volna aló egyik oldala, érted?

Vera leszegett fejjel bandukolt a járda szélén, nyakán kis piros foltok tüzeltek. – Aztán úgy hozta a sors, pontosabban nem is a sors, hanem a te hisztériád, hogy

dühödben igazságtalanul megvádoltad Andreát, s hogy valami fájdalmat okozz neki, hátösszevissza hazudoztál minden zöldséget. Meg is lett az eredménye… no de ezt hagyjuk.Most kérdem tőled, Palócz, Kós Andrea jobb, rendesebb ember lett azáltal, hogy teigazságtalanul megbántottad? Ugye, nem? Legföljebb te lettél rosszabb. Hát ez a ló másikoldala. Te most a saját rossz lelkiismeretedet azzal próbálod megnyugtatni, hogyegyszerre glóriát fonsz Kós Andrea feje köré. Most egyszerre léptessük be a KISZ-be! Teellenezted a legjobban, ha emlékezetem nem csal. És igazad is volt. Egyelőre nemközénk való. Még akkor se, ha megbántottad. Ez két különböző dolog. Világos? 

 – Ühüm – mondta Vera, és harsányan kifújta az orrát. Pedig nem is volt náthás.Valóban világos volt minden. Talán Gábor Éva az egyetlen ember a világon, aki mindig

kertelés nélkül a szemébe mondta az igazságot. Bármilyen keserű volt is. S Vera,

Page 108: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 108/113

bármennyire fájt is, belátta, hogy Évának igaza van. Szerette volna ezt valahogymegmondani neki, de olyan nehezen formálódtak a szavak.

 – Én tudom … hogy akkor is meg mostan is…  –  Az a fő, hogy tudod – szólt közbe szándékolt nyerseséggel Éva. – Most pedig

szedjük a lábunkat. Elkésünk.

Vera úgy dolgozott aznap délelőtt, hogy aki nézte, az is beleszédült. Bitó Szilveszter,mikor kijött a lányokat ellenőrizni, meg is jegyezte a maga csendes módján:   – Hallja, magába meg mi ütött? Hanem azt előre megjósolom, hogy holnap a kezét se

tudja felemelni, olyan izomláza lesz.Bitó Szilveszter jobb jósnak bizonyult, mint hitte. Verának már délre olyan izomláza

lett, hogy mozdulni is alig tudott. Az irodáig sem volt kedve elvánszorogni  – Göndicsné maodavitette a lányok elemózsiáját, mert a diófa alatt megmásztak a hangyák –, Petriketkérte meg, hogy hozza ki neki, és leült a fűbe. A karja nemcsak fájt, hanem hámlott is, sahogy az arcát végigsimította, érezte, hogy az orrától kis pikkelyekben jön le a bőr. Üssekő! Úgyse akar ő már senkinek se tetszeni. 

Petrik Maca lelkesen loholt felé, vállán a himbálódzó oldalzsákkal, s már messzirőlkiabálta:

 – Olyan klassz pasas jött, hogy olyat még nem láttál! Ott van most az irodán, ő az újagronómus! Gyere gyorsan, nézd meg!

 – Megy a fene – nyögte Vera –, még ha a Michelangelo Dávidja jött személyesen,akkor se teszek egy lépést se.

 – Az ki? – kérdezte Maca gyanakodva. – Egy szobor. Egy csuda klassz szobor. – Egy szoborért én se mennék – vonta meg a vállát Petrik, aztán fölnevetett –, de ez,

úgy látom, nincsen kőből. Jól megbámultuk szegényt, és olyan vörös lett, mint a rák. De  állati csinos, komolyan, magas és szőke és pesti. 

Vera azonban nem mozdult. Megette az uzsonnáját, aztán lassan tornáztatni kezdte akarját, le-föl, egy-kettő. Ez állítólag használ izomláz ellen. Azt a két órát, ami hátra vanmég, majd csak kibírja valahogy, most már nem maradhat szégyenben. Holnap pedigvasárnap. Olyan igazi vasárnap, amilyen még nem is volt az idén nyáron. Együtt lesz azegész család, anyu mesélni fog, ők pedig apával hallgatják. A szeretet, az együvétartozásés a megbékélés vasárnapja lesz ez Vera számára. Este pedig együtt mennek aszabadtérire, a szovjet balett bemutatójára.

Vera gondolatai most a fájó pontok köré gyűltek, félénken tapogatózva. KolozsJános… és Emmi néni. Andrea biztosan elmeséli nekik, hogy mit kiabált ő dühébenkettőjük szerelméről. És ki tudja, Kolozs talán itt marad Szegeden. Akárhányszorösszetalálkozhatnak az utcán … Hát nem lesz könnyű. Aztán itt van ez a pesti szélhámos,ez a Galamb utcai Kolozs János. No meg a KISZ-fegyelmi, az is előtte áll. De mindezekellenére, a holnapi vasárnap mégis boldog lesz és teljes. Nem hiányzik belőle senki, ésnem vethet rá felhőt semmi. 

Mire befejezték a munkát, Vera szinte részeg volt a fáradtságtól. Hazafelé menet ahídon úgy lépkedett a többiek között a sorban, mintha egy nagysodrú hullám hátán vitetnémagát.

 A korzóhoz közeledve Végh Olga megadta a hangot, s a huszonhét lány rázendített: Látod-e, babám, látod-e, babám. Amott azt a nagy begyet? Vera, míg a többiekkel együtt fújta, világosan látta maga előtt a nagy hegyet. Nagyon 

nagy hegy volt és kúp alakú, mint a Vezúv. 

Page 109: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 109/113

 Amíg azt látod, amíg azt látod, én a tiéd nem leszek. Erről viszont semmi sem jutott az eszébe. 

 Azt a hegyet a zsebkendőmnek a négy sarkában is elhordom … Verának ettől a két sortól olyan jókedve támadt, hogy legszívesebben egy nagyot

kurjantott volna örömében. Kihúzta magát, és érezte, tudta, hogy ő, Palócz Vera, igenis el

tudná hordani azt a nagy hegyet a zsebkendője négy sarkában, de akár a markában is.Olyan erős! Mégis az enyém, mégis az enyém leszel, édes galambom. 

 Azelőtt az utolsó két sor miatt szerette ezt énekelni. Mert mindig volt kire gondolnia, akimégis az övé lesz. De most nem volt, és nem is hiányzott. Most az volt a jó, hogy azt anagy hegyet el tudná hordani a zsebkendője négy sarkában. Mindenfajta édesgalambomtól függetlenül.

 

Már messziről megismerte Kolozsékat. Elöl Andrea jött egy fiúval. A fiú élénkengesztikulálva magyarázott valamit, Andrea pedig magasra tartott fejjel, mosolyogvahallgatta. Mögöttük Kolozs János a feleségével. Kolozs világosszürke ruhát viselt, sárganyakkendővel. Zakójának szivarzsebéből egy ugyanolyan színű díszzsebkendő kandikáltki. Vera jól megnézte magának ezt a sárga selyemzsebkendőt, hogy el ne felejtse. Mostmár mindig így fogja látni Kolozs Jánost, a sárga zsebkendővel. És ez a sárga zsebkendővédettséget nyújt Kolozs János ellen.

Mikor a lányok egy vonalba értek Kolozsékkal, Emmi néni megbotlott magas sarkúcipőjében. Kolozs felesége karja után kapott, egymásra néztek, kezük összekulcsolódott. 

Vera magán érezte Gábor Éva féltő és együttérző pillantását. Pedig nem kellett őtfélteni. Éppen most énekelték újra, hogy: 

 Azt a hegyet a zsebkendőmnek a négy sarkában is elhordom … S Vera most már biztosan tudta, hogy elhordja. Nem is énekelte tovább. Nagyon,

nagyon jó volt idetartozni.

HUSZONKILENCEDIK FEJEZET

 A nyitott konyhaablakon behallatszott a „Szív küldi” műsora… „Eperfagyi, eperfagyi, hűde finom” – énekelte a kedves gyerekhang bizonyos idősb Horváth Balázséknegyvenharmadik házassági évfordulójára. De a szobából kiáradó meleg, aranyfényűhang erősebbnek bizonyult Paul Robeson énekelt néger spirituálékat. Palóczné hozta alemezt Prágából. Vera a konyhában ült, és kávét darált. Közben azt dúdolta, hogy „… azta hegyet a zsebkendőmnek a négy sarkában is elhordom”. 

Igazi szép vasárnap délelőtt volt. Épp olyan, amilyennek elképzelte.   Apa homlokán ugyan tegnap óta elmélyült az a függőleges ránc – látta Vera jól –, de

ahányszor a feleségére nézett, mégis mosolygott a szeme. Anyu szeme pedig akkor ismosolygott, ha a lányára nézett. Aztán egyszer csak anyu magához vonta Vera fejét, smikor apa csodálkozva odapillantott, hát nem tehetett egyebet, mint hogy mindkettőjükremosolygott. Csak nem ráncolhatta a homlokát, mikor két szempár várta a mosolyát? Nem,ehhez már Palócz Márton sem érzett elég erőt magában. Odament hozzájuk, átöleltefelesége és lánya vállát. Úgy álltak ott, egy hosszú pillanatig, összeölelkezve, mint Verakiskorában, mikor arra kérte szüleit, karját feléjük nyújtogatva, hogy „szeressük megegymást”. Lehet, hogy ettől az emléktől, lehet, hogy valami mástól, de mindhármuknak

Page 110: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 110/113

könnyes lett a szeme, s mikor Palócz ügyetlen kézzel végigsimított lánya haján, Vera úgyérezte, hogy a következő pillanatban hangosan elbőgi magát a boldogságtól.  

 – Főzök nektek egy feketét – mondta szokatlanul magas hangon, és kiszaladt akonyhába.

 Azóta itt ül. A kávédaráló már réges-rég üresen forog a kezében, de észre sem veszi.

Boldog. Ebben a boldogságban része van apa megbocsátó simogatásának, édesanyjasugárzó szeretetének, annak a csodaszép cseh melegítőnek és lengyelbársonykabátkának, amit ajándékba kapott, s talán még a Szántóék konyhájábólidehallatszó ütemes csattogásnak is. Habot vernek a vasárnapi ebédhez.

Vera most már csak egy ujjal forgatta a kávédaráló fogantyúját Ha az emberboldogtalan, akkor mindig tudja, hogy miért az. De hogy mi mindenből tevődik össze az aboldogság, ami könnyet csal az ember szemébe – ezt már sokkal nehezebb felsorolni.

S mert az igazi nyári vasárnapok mindig újabb meglepetéseket tartogatnak, mégpedigéppen azok számára, akiknek már amúgy is csordultig telt a szivük – most két hosszútcsöngettek az ajtón.

Vera lecsapta a kávédarálót, s kirohant az előszobába, így senki más nem csönget,csak ők ketten: ő és Panna! 

Nagyon-nagyon régi barátnők már ők ketten. Szüleik is jó viszonyban voltakegymással, a két kislány már az óvodába is kézen fogva járt, s az első osztálytól kezdveegymás mellett ültek az iskolapadban. Talán éppen azért, mert olyan közel álltakegymáshoz, szinte sosem került sor arra, hogy kinyilvánítsák érzelmeiket. Vera, mióta azeszét tudja, sülve-főve együtt volt Pannával. Mégis csak egyetlen esetre emlékszik, hogyPanna megcsókolta őt. A városi kórház fertőző osztályán feküdt akkor Vera, súlyosbetegen. Hogy Pannának miképp sikerült, ez a mai napig sem derült ki, de tény az, hogyvalahogy beszökött barátnőjéhez. „Menj innen – mondta neki Vera, de olyan halkan, hogyalig lehetett érteni. – Én úgyis meghalok.” És akkor Panna, ahelyett, hogy hanyatt-homlokmenekült volna fertőző betegségben haldokló barátnője betegágyától, odalépett hozzá, ésmegcsókolta a kiütésektől vöröslő, tűzforró arcot. Ez persze megbocsáthatatlankönnyelműség volt, de azért mégsem lehet elfelejteni. 

És most csókolták meg egymást életükben másodszor. – Anyu! – viharzott be Vera szülei szobájába. – Ugye, elmehetünk egy kicsit sétálni?

Megjött Panna! – Kezét csókolom! –  jelent meg az ajtóban igazolásul Panna gömbölyű, derűs alakja.  – Szervusz, Pannám – mosolygott Palóczné lánya legkedvesebb barátnőjére. – 

Menjetek csak nyugodtan, de egy órára légy itthon, Vera.Palóczné kiment a konyhába. Még hallotta, ahogy a két lány mögött döngve bevágódik

a ház kapuja, aztán tenyerével óvatosan összeseperte a konyhaasztalra kiszóródott őröltkávét. Akkor eshetett szét a daráló, mikor Vera kiszaladt ajtót nyitni. Nyilván odacsaptaörömében. Jó is, hogy megjött Panna, legalább kibeszélgetik magukat, öt hete nem láttákegymást, s micsoda öt hét volt ez!

Bizony, lett volna miről mesélni. Talán éppen ez volt az oka, hogy mikor kiértek a térre ,s Panna barátnőjéhez fordulva izgatottan érdeklődött, hogy mi történt, amióta nem láttákegymást, Vera csak ennyit felelt:

 – Semmi.S ez valahogyan igaz is volt. A mai délelőtt felhőtlen ragyogásában valóban

semmiségnek tűnt, ami történt. Majd máskor elmeséli. De nem ma

Page 111: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 111/113

 – Iharos? – kérdezte most Panna félénken, nem tudva, hogy miféle sebeket tép felbarátnője szívében. 

 – Fütyülök rá – mondta Vera, s ez elég őszintén hangzott.  – És… más? – érdeklődött Panna, aki már elég rég ismerte barátnőjét ahhoz, hogy ezt

a kérdést indokoltnak tartsa.

 – Arra is fütyülök – hangzott a szűkszavú felelet, s mindjárt utána a kérdés: – Andris?Előbb mesélj te! Én … én majd legközelebb, S Panna nem is kérette magát. Dános András egy hete érkezett haza a Szovjetunióból

 – még Grúziában is járt a nyáron –, és most augusztus végéig itthon marad. És okosabbés helyesebb és csinosabb, mint valaha. Tiszta kitűnőre végzett! Az idén az egyetlenmagyar volt az évfolyamon, aki tiszta kitűnőre végzett! Együtt jöttek haza, a ma reggeligyorssal, mert Andrisnak is Pesten kellett pár napig maradnia – tudod, behívták aMinisztériumba! –, és voltak együtt a Palatínuson meg Visegrádon is, hajóval, és a Károlyikertben egy hangversenyen, meg egyszer táncolni is voltak, kettesben, mert Annus nénielengedte őket egyedül, hiszen ismeri Andrist, és először a Béke Szállóba mentek, de aznem tetszett Andrisnak, aztán taxiba ültek, és kimentek a Margitszigeti Nagyszállóba, ésaz olyan csodálatos volt, de olyan csodálatos… Igaz, hogy belekerült negyvenhét forintba,pedig csak két duplát ittak meg valami furcsa nevű sört, amely mindkettőjüknek a fejébeszállt, aztán táncoltak is, és Panna aznap este bent aludt Károly bácsiéknál Pesten, mertSzentendrére olyan későn nem mehetett vissza. És úgy szeretik egymás t!

Olyan egyszerű, tiszta és szép volt mindaz, amit Panna mesélt, mint ez a nyárivasárnap délelőtt. Vera most még inkább őrült, hogy nem kezdett bele a saját történetébe.Majd… majd akkor, ha ő is ilyen felszabadultan és vidáman tud beszélni az érzéseiről,mint Panna. Ugyan mikor lesz az? … 

 – Na, most már mindent tudsz – fejezte be pesti beszámolóját Panna. – És veled mivan? Olyan rövid leveleket írtál, és egyetlen sor verset sem idéztél! Nem olvastálverseket?

 – De olvastam – mondta Vera. – Arany-balladákat. Panna meghökkent. Arany-balladákat? Itt valami történt … 

 – Egyébként mi újság? – kérdezte, és Verába karolt. Erre már kellett valamit mondani. – Alakult egy KISZ-brigád, kijárunk a Tiszafüzesi Állami Gazdaságba. Jössz te is? – Persze. – Hétfőn reggel hétkor találkozunk a hídfőnél, de én majd beszólok érted, és együtt

megyünk, jó? – Vera az órájára nézett. Egy óra múlt hat perccel. – Most haza kellmennem. Délután mit csinálsz?

Panna alig észrevehetően elpirult.  – Értem jön Andris – mondta bocsánatkérően. – De holnap egész nap együtt leszünk,

és akkor majd te mesélsz … Verának még délután is az járt a fejében, hogy milyen egyszerű és szép Panna és

Dános Andris szerelme. Nem mintha irigyelte volna barátnőjét, igazán nem. Pannamegérdemli, hogy ilyen rendes fiú, mint Andris, komolyan udvaroljon neki. Ha valaki, hátPanna megérdemli… De azért egy parányi kis felhő mégiscsak beárnyékolta ezt atündöklő nyári vasárnapot. Nem irigység gomolygott benne, hanem szorongás ésszégyenkezés. A saját mondandója miatt.

 A szabadtéri előadásra való készülődés aztán elfújta ezt a felhőt is. Vera a legszebb ruháját vette fel az új bársonykabáttal. Megnézte magát a tükörben,

látta, hogy csinos. De – úgy látszik, ez is hozzátartozott még a mai vasárnaphoz – most

Page 112: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 112/113

nem sokat törődött saját külsejével. Sokkal nagyobb öröm volt számára látni, hogyédesanyja milyen szép. Olyan büszkén ment vele végig az utcán, mintha valamiképpen aző érdeme volna, hogy ilyen szép és fiatal mamája van. 

 – Lipcsében is ilyen csillagos az ég? – kérdezte az Oskola utcában, ahogy szüleibekarolva felnézett a sötétedő égboltra. 

 – Biztosan ilyen..: – mondta Palóczné –, csakhogy ott nem volt kivel néznem, hogymilyen. Így aztán mégsem volt ilyen. Alighogy elfoglalták helyüket a nézőtéren, megszólaltak az előadás kezdetét jelző

harsonák.Szeged híres város!Vera hátán jóleső borzongás futott végig a büszkeségtől és a meghatottságtól.

Ugyanazt érezte, amit tegnap, hazafelé jövet, hogy ő erős, és a zsebkendője négysarkában is elhordja azt a hegyet. S tetejébe még szegedi is. Márpedig Szeged híresváros! Jaj, annyi mindennek lehet egyszerre örülni, amit az ember máskor észre se vesz.

Kialudt a színpad előtti fényfüggöny, megkezdődött az előadás. Vera tágra nyíltszemmel, lélegzetét is visszafojtva figyelte a balettet. És éppolyan vadul szorítottaédesanyja kezét, mint tegnap, amikor elmondott neki mindent. De most a gyönyörűségvolt az, amit nem tudott egyedül elviselni. Néha az is úgy szakad rá az emberre, hogymeg kell osztani valakivel.

 A szünetben újra felgyulladt a vakító fényfüggöny, és sötétbe borította a színpadot.Még a dóm magasba szökkenő tornyai is belevesztek a csillagos ég hátterébe.  

 A nézőtér lépcsőin lefelé tóduló tömeg elárasztotta az úttestet. Az ismerősökcsoportokba verődve beszélgettek az árkádok előtt, de ezeket a lehorgonyzott csoportokatis magával sodorta a büfé felé tolongó emberáradat.

Palóczék is oda igyekeztek, de lépten-nyomon összeakadtak egy-egy ismerőssel,akivel néhány szót kellett váltaniok. Nehezen haladtak előre, a szemfüles fiatalok márellepték a büfé környékét.

Palócz karonfogta feleségét és lányát. 

 – Gyertek – mondta vidáman –, hátraviszlek benneteket a színpad mögé, aművészekhez. Itt vannak a rádiósok, a filmesek, a televíziósok, s legalább kétszer annyiújságíró, mint amennyi egyáltalán van. Egyéb hazai és külföldi kitűnőségekről nem isszólva.

Palóczné kérdő pillantást vetett lányára.  – Nem… – mondta Vera, és alig észrevehetően elpirult. – Menj csak, apa, mi majd

addig sétálunk, és nézelődünk anyuval, mint afféle egyszerű közönség …  Palócz a feleségére nézett, de hogy az sem szólt egy szót sem, vállat vont.

 –  Ahogy gondoljátok … Nekem illik odamennem. Ha vége van a szünetnek, ahelyünkön találkozunk.

Vera úgy érezte, míg apja távolodó alakja után nézett, hogy édesanyja megszorítja akezét. Mint aki gratulál valamihez. Vagy csak képzelődött? 

Egymásba karolva, szótlanul sétáltak tovább a tömegben. – Nézd csak! – kiáltott fel egyszerre Palóczné, és elengedte lánya karját. Integetett

valakinek.Vera is megfordult, szeme ismerős arcokat keresett a közelben, de csak egy

ismeretlen, szőke fiatalembert látott, aki feléjük igyekezve most verekedte magát keresztüla büfé előtt tolongó tömegen. 

Page 113: Janikovszky Eva Szalmalang

7/21/2019 Janikovszky Eva Szalmalang

http://slidepdf.com/reader/full/janikovszky-eva-szalmalang 113/113

 – Jöjjön csak – mondta Palóczné, és mosolyogva a kezét nyújtotta. – Hamarábbtalálkoztunk, mint hittem – aztán a lánya felé fordult: – Verám, bemutatom neked egykedves, fiatal barátomat.

 – Kolozs János – mondta a fiatalember. A dóm két tornya mintha kicsit előredőlt volna, az árkádok előtt megtorpant a nyüzsgő

tömeg, s egyszerre csak elcsöndesült a százféle zsivajtól harsogó tér. Valahol – amagasban – zene csendült. A zenélő óra szólalt meg odafönt az egyetem falán. Vera azt hitte, hogy megállt az idő, és megnyílt a csillagos égbolt. 

 – Palócz Vera – suttogta.Most nem csattogtak a vonatkerekek. Jani tisztán értette a lány nevét.:.Palóczné átölelte Vera vállát. A dóm két tornya visszabillent a helyére, a zene

elhallgatott, s a megélénkülő tömeg zsibongása újra betöltötte a teret.  – Lívia! – egy sovány, szemüveges nő állt előttük. Arca csak úgy sugárzott a

boldogságtól. – Lívia, drága, csakhogy látlak!Gizike volt, a szerkesztőség titkárnője.

 

 – Induljatok előre – küldte Palóczné a fiatalokat. – Hadd beszélgessünk nyugodtanGizikével.

Vera és Jani szótlanul lépdelt egymás mellett. – Beszélgetni semmiségekről is lehet – szólalt meg végül a fiú. – Persze – mondta Vera. A szünet pontosan hat és fél perc múlva ért véget. Hat és fél perc nem nagy idő. De

Vera tudta, hogy holnap már lesz miről mesélnie Pannának, amíg Tiszafüzesre érnek.Pedig odáig majdnem háromnegyed óra az út.