Újabb választások indiában - btk.ppke.hu · kína már 2011 óta jelentős támogatásban...
TRANSCRIPT
Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Nemzetközi és Politikatudományi Intézet Modern Kelet-Ázsia Kutatócsoport
MŰHELYTANULMÁNYOK 4.
Krajcsír Lukács
Kína és a szíriai válság
Budapest
2014
MKKCS Műhelytanulmányok 4 Krajcsír Kína és Szíria
2
ABSTRACT
China and the Syrian crisis
Since the beginning of the Syrian crisis in 2011, China has significantly supported the
Syrian president Bassar al-Assad. This support does not primarily consist of military,
weapons and economic aid, but the fact that Beijing―along with Moscow―has vetoed
three UNSC resolutions on Syria, or opposed sanctions against the Arab state. The paper
analyses Beijing's reactions in the he series of events commonly designated by the term
“Syrian Spring”; how China has mediated between the involved parties and how Syria’s
rule and position has changed in Chinese foreign policy. The author tries to answer the
following questions: why has China supported Damascus over the years and opposed
every action that would damage the sovereignty and territorial integrity of Syria?
ÖSSZEFOGLALÓ
Kína és a szíriai válság
Kína már 2011 óta jelentős támogatásban részesíti Bassár el-Aszad szíriai elnököt. Ez a
támogatásban elsősorban nem konkrét katonai, fegyverszállítási vagy gazdasági
segélynyújtást jelentett, hanem Peking – Moszkvával együtt – megakadályozott
mindenféle Szíriát bíráló ENSZ határozattervezetet, vagy az arab ország ellen irányuló
szankciót. A tanulmány célja bemutatni azt, hogy a kínai vezetés miképp reagált a „szíriai
tavaszra”, hogyan próbált meg közvetíteni a felek között, valamint a szélsőséges
iszlamista és terrorista csoportok terjeszkedésével hogyan változott meg Szíria szerepe
a kínai külpolitikában. Ezenfelül a szerző igyekszik választ adni azokra kérdésekre is,
hogy egyáltalán milyen okok miatt állt ki a kínai vezetés Damaszkusz mellett, és miért
utasította el az ország szuverenitását és területi integritását fenyegető intézkedéseket.
MKKCS Műhelytanulmányok 4 Krajcsír Kína és Szíria
3
Krajcsír Lukács
Kína és a szíriai válság
I. A kínai–szíriai kapcsolatok története
Szíria csak az ötvenes években vette fel a diplomáciai kapcsolatokat Pekinggel és
ismerte el a Kínai Népköztársaságot. A nagykövetségek megnyitására és a diplomáciai
misszió megkezdésére 1956. augusztus 1-jén került sor. Azonban a két ország
kapcsolatának elmélyítése sokáig rendkívül lassan haladt, mivel az első gazdasági jellegű
szerződést is csak 1963-ban kötötték meg, de a technológiai együttműködésnek konkrét
eredménye nem volt. A kínai–szíriai kapcsolatok alacsony intenzitásának oka, hogy a
hatvanas években – amikor már látszódtak a törésvonalak a Szovjetunió és Kína között –
Szíria ekkoriban kizárólag Moszkva felé orientálódott, ezért a kínai vezetés a szíriai
Baasz Pártot Kreml-szövetségesnek tartotta.
Csupán egyetlen egyszer fordult elő, hogy a szíriai vezetés megpróbálkozott a
kínai–szíriai kapcsolatok elmélyítésével. 1969-ben Háfez el-Aszad, amikor még a
hadügyminiszter volt, nemcsak a Szovjetunióval próbált jó viszonyt kialakítani, hanem a
Kínai Népköztársasággal is. A Pekinggel való kapcsolatfelvétel hátterében az állt, hogy
1969-ben Szaláh Dzsadíd – a szíriai Baasz Párt akkori főtitkára és Szíria vezetője –
túlságosan is elkötelezte magát Moszkva mellett, s Háfez el-Aszad igyekezett őt
ellensúlyozni a párton és az államapparátuson belül.1 Emiatt Aszad Musztafa Tlasz
személyzeti főnökét Kínába küldte, hogy tárgyaljon a Kínai Kommunista Párttal (KKP). A
kínaiaknak és a szíriaiaknak sikerült megegyezniük egy fegyvervásárlási üzlet
lebonyolításáról, s Tlasz engedte magát lefényképezni Mao Ce-tung Vörös
könyvecskéjével a kezében.2 Ezt látva a Szovjetunió egy rövid időre leállította a Szíriába
történő fegyverexportot, sőt utasította a Baasz Pártot, hogy vonja vissza a kínaiakkal
kötött üzletet.3 A Háfez el-Aszad által végrehajtott 1970-es korrekciós forradalom utáni
Szíria már nem próbálkozott a kínai kapcsolatok elmélyítésével, és mivel a Kreml
1 Szaláh Dzsadídot még a saját emberei közül is sokan szovjet kémnek, KGB-ügynöknek tartották, aki teljesen
kiszolgáltatja Szíriát a Kreml érdekeinek. 2 A tárgyalás során készített fénykép hatalmas megaláztatást jelentett a szovjet vezetés számára. Mindössze két
hónap telt el az Usszuri-folyó mentén lezajlott kínai–szovjet határháború óta, amikor a szovjet és a kínai
határőrség véres harcokat vívott egymással a Damanszkij-szigetért. 3 GOLAN 1990: 145.
MKKCS Műhelytanulmányok 4 Krajcsír Kína és Szíria
4
hallgatólagosan támogatta a hatalomátvételt, ezért inkább a Szovjetunió és a keleti blokk
országai – többek közt Magyarország és Csehszlovákia – felé fordult.
Háfez el-Aszad csupán a hidegháború befejezése után tudta ismét felvenni a
kapcsolatait Kínával. Szíria számára továbbra is fontosak voltak a fegyverszállítmányok,
de a jelcini vezetés alatt a belső problémákra fókuszáló és a közel-keleti politikát
elhanyagoló Oroszország már nem tudta kielégíteni Damaszkusz igényeit. Ezért Aszad
Kínától próbálta megvásárolni a szükséges hadianyagokat, habár nehezítette az üzletet,
hogy a Tiananmen téri események miatt nyugati fegyverembargót vezetettek be Peking
ellen. Ezért a kínai vezetés elsősorban nem konkrét fegyvereket vagy lőszert szállított
Szíriába, hanem inkább közös haditechnológiai és fejlesztési programokat indítottak,
mint például a szíriai hadsereg rakétafejlesztése 1993 és 1996 között. Ez nemcsak a
rakéták megvásárlását jelentette, hanem azt is, hogy szíriai szakembereket és
mérnököket képeztek ki Észak-Koreában és Kínában. Az arab ország ballisztikus
programja sikeres volt, mivel egy 2002-ben kelt a CIA-jelentés szerint a hadsereg már
rendelkezett Scud C típusú rakétákkal, amelyekkel könnyen elérhették az izraeli
városokat.4 Ekkoriban a szíriai Baasz Párt más szempontból is felkeltette a KKP
figyelmét. Háfez el-Aszad reformjai nagy hasonlóságot mutattak az 1979-es kínai
„reform és nyitás” programjával, legalábbis annak gazdasági és társadalompolitikai
részeivel. Különösen az nyerte el Peking tetszését, ahogyan Aszad évtizedeken át
fenntartotta a stabilitást az országban, dacára annak, hogy mind etnikai, mind vallási
szempontból rendkívül heterogén ország. A stabilitás és a belső nyugalom pedig a
kínaiak számára nagyon fontos külpolitikai elem, és Szíria 2011-ig a stabilitás egyik
mintapéldájának számított a Közel-Keleten.5
Háfez el-Aszad halála után sem romlott meg a kínai–szír viszony, bár nem
fejlődtek olyan gyorsan, ahogyan azt a frissen hatalomra kerülő Bassár el-Aszad – Háfez
fia – szerette volna. 2001 januárjában Hu Jintao kínai elnök találkozott az új szíriai
elnökkel, s a fő téma a kapcsolatok elmélyítése volt, ugyanakkor ez még nem hozott
4 MISTRY 2003: 106.
5 Csupán egyetlen eset volt Háfez al-Aszad alatt, hogy a maihoz hasonló válság vette kezdetét. A szíriai politikai
életből kitaszított, de jelentős szaúdi és iraki támogatást élvező szíriai Muszlim Testvériség tagjai 1979-től
számos támadást hajtottak végre az egész ország területén. A robbantásos merényletek éveken át a szíriai
mindennapi élet részeivé váltak, sőt még Aszadot is megpróbálták megölni. A kaotikus állapotoknak végül a
hamái ostrom vetett véget. 1982. február 2-án a Muszlim Testvériség felkelést robbantott ki Hamá városában, s
egy rövid időre sikerült átvenniük az irányítást a város felett. Egyetlen éjszaka alatt hetven párttagot, rendőrt és
katonát gyilkoltak meg a felkelők. Erre válaszul Damaszkusz komoly erőkkel megostromolta a várost,
különleges egységeket, légierőt és tüzérséget vetettek be az iszlamisták ellen. A különféle becslések szerint 10
000 és 35 000 közé tehető a halálos áldozatok száma.
MKKCS Műhelytanulmányok 4 Krajcsír Kína és Szíria
5
semmiféle eredményt. 2004-ben Aszad Pekingben járt, s lényegében ez volt az első
alkalom, hogy egy szíriai államfő Pekingbe látogatott. Azonban a látogatás fő témája
elsősorban nem a kapcsolatok elmélyítése volt: Aszad aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy
az Egyesült Államok megszállta Irakot és megbuktatta Szaddám Huszeint. A szíriai elnök
leginkább attól félt, hogy mivel George W. Bush amerikai elnök a „gonosz tengelyébe”
sorolta Szíriát, félő volt, hogy „Bagdad után Damaszkusz következik.”6
Aszad látogatása után vette igazán kezdetét a kínai–szíriai kapcsolatok
elmélyülése: felállították a Kína–Szíria Kereskedelmi Tanácsot, amelynek feladata volt a
két ország közötti gazdasági kapcsolatok elmélyítése. 2005-ben Kína legnagyobb és
legjelentősebb olajvállalata, a PetroChina és a szíriai nemzeti olajvállalat hatalmas
lépésre szánták el magukat: egymilliárd dollár értékű szerződést írtak alá arról, hogy
közösen termelik ki a Szíriában található kőolajlelőhelyeket. Ezenfelül a SINOPEC
ígéretet tett arra, hogy fejleszti a szíriai kőolaj-kitermelő infrastruktúrát, de ez csak
részlegesen történt meg, mert iráni és orosz energetikai vállalatok előbb kapták meg ezt
a jogot. Az olajon kívül a kínai üzletemberek a szíriai textiliparba és a turizmusba
fektettek be. Továbbá kínai üzletemberek beruháztak a szíriai áramtermelésbe,
telekommunikációba, mezőgazdaságba és infrastruktúrába. Habár 2006-ra a nem
régióbeli országok közül Kína lett a második legnagyobb befektető az arab országban, de
a kínai befektetések értéke viszonylag alacsony volt.7 Egyrészt azért, mert Damaszkusz
inkább – a kulturális hasonlóságok és a közelség miatt – a török és az iráni
beruházásokat részesítette előnyben. Másodszor Peking ekkoriban inkább az Öböl menti
régióra (különösen Ománra, Szaúd-Arábiára) és Iránra összpontosított, mintsem
Szíriára. Végezetül az sem elhanyagolható szempont, hogy Oroszország 2005-ben tért
vissza a térségbe, mint nagyhatalom: Moszkva elengedte Damaszkusz hidegháború alatt
felhalmozott államadósságának kétharmadát – 13,8 milliárd dollárból mintegy 9,4
milliárd dollárt – és a felek szerződést írtak alá a Tartúszban található, egykori szovjet
kikötő felújításáról és kibővítéséről. Ezután jelentősen megugrott az orosz befektetések
száma az arab országban, amivel viszont a kínaiak nem akartak versenyezni.8 Kevés
6 ZAMBELIS 2007.
7 „Syria and China Trade…”
8 2005 után az orosz nagyvállalatok terjeszkedni kezdtek Szíriában, Néhány nagyobb vállalat: az
acélgyártásban jeles TMK, a gáztermelésben jártas ITERA, a Tatfnet nevű energetikai cég vagy az Aeroflot
légitársaság. 2010-ben a Rosatom nyilvánosságra hozta terveit, miszerint Szíriában szeretne atomerőművet
építeni. Az orosz számítógépipar egyik vezetője, a Sitroniks vállat szerződést írt alá a hálózat nélküli internet
kiépítéséről Szíriában. Becslések szerint Bassár el-Aszad bukásával az orosz vállalatok több mint húszmilliárd
dollárnyi bevételtől esnének el. GORENBURG: 2012.
MKKCS Műhelytanulmányok 4 Krajcsír Kína és Szíria
6
kínai állampolgárságú munkás dolgozott az arab országban, a „szíriai tavasz” előestéjén
maximum nyolcszáz-kilencszáz kínai vendégmunkás lehetett Szíriában.
A befektetésekkel ellentétben a kínai–szíriai kereskedelemi forgalom ütemesen
fejlődött a huszonegyedik század eleje óta. 2000-ben még 174 millió USD volt a volumen,
2003-ban 507 millió, 2007-ben 1,7 milliárd és végül 2009-ben 2,2 milliárd dollár.9
Ugyanakkor nem árt hozzátenni, hogy ez igencsak egyirányú volt. A szíriai export csupán
egy százalékát – 2009-ben – tette ki az éves kereskedelmi forgalomnak, s az
energiahordozókon és a gyümölcsökön kívül többnyire nem vittek mást a kelet-ázsiai
országba. Ezzel szemben a kínai áruk teljes mértékben uralták a szíriai importoldalt:
gépeket, textilanyagokat, elektronikus eszközöket, telefonokat, sőt ásványi anyagokat
importált Szíria Kínától.10
2009 és 2010 tájékán kezdett a kínai vezetés nagyobb figyelmet szentelni
Szíriának. 2010. április 5-én tartották a hetedik SYROIL 2010-t, vagyis egy nemzetközi
kiállítást az arab ország energiahordozóiból. A rendezvényen Sufian al-Allaw szíriai
olajügyi miniszter azt nyilatkozta a kínai médiának, hogy számos szerződést kötöttek a
kínai energetikai vállalatokkal.11 Ezenfelül a miniszter kitért arra, hogy olyan kínai
vállalatok jelentek meg az arab országban, mint a CNPC, ZTE, Huawei és Haier. A kínai
Zhejiang tartomány még egy „China City” és ipari park létesítésébe is hozzáfogott
Adrában, amely a damaszkuszi-bagdadi főútvonal mellett fekszik. Logisztikai
központnak szánták, ahonnan továbbvihették volna a kínai árukat Irakba, Libanonba, de
még Törökországba is, ha nem szól közbe az „arab tavasz” elnevezéssel illetett jelenség.
II. Kína szerepe szíriai válságban
A szíriai válság 2011. március 15-én vette kezdetét, amikor a jordániai–szír határ mellett
fekvő Daraa városában tüntetések zajlottak a hatalmon lévő Baasz Párt és Bassár el-
Aszad ellen. A mai napig még mindig nincs tisztázva, hogy valójában mi is történt a
településen. Annyi biztos, hogy a tüntetők legelőször egy fiú miatt tüntettek, akinek
nyoma veszett, s az összegyűlt tömeg úgy gondolta, hogy a rendőrség vitte el őt. Az 9 ZAMBELIS 2007.
10 „Syria and China Trade…”
11 A tanulmányban az arab neveknél a nemzetközi, tehát angol nyelvű átírást alkalmazom. Kivételt képeznek a
magyarban már másképp meghonosodott és elterjedt szavak, mint Bassár el-Aszad, Baasz Párt vagy Kadhafi.
Ezenfelül az olyan újnak számító szerveztek nevét is magyarosítva használom, mint a Szabad Szíriai Hadsereg
(angol formában Free Syrian Army – FSA) és Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ). A kínai neveknél a pinyint
alkalmazom, kivéve itt is a már meghonosodott neveknél, mint Mao Ce-tung, Peking stb.
MKKCS Műhelytanulmányok 4 Krajcsír Kína és Szíria
7
ellenzék szerint a szíriai hatóságok durván levertek egy békés tüntetést, és éles lőszerrel
lőtték a jelenlévőket; a kormánypártiak szerint viszont a felfegyverezett csőcselék
támadta meg a rendőrséget, amely nem volt megfelelően kiképezve a zavargások
szétoszlatására.12 Mindenesetre ez elegendő ok volt arra, hogy a nyugtalanság és a
zavargások átterjedjenek szinte az összes szíriai nagyvárosba, mint Aleppó, Hama,
Homsz, Rakka és Damaszkusz. Hamarosan megalakultak az ellenzéki politikai (2011-ben
Isztambulban a Szír Nemzeti Tanács; 2012-ben Dohában pedig a Szíriai Forradalmi és
Ellenzéki Erők Nemzeti Koalíciója) és fegyveres (2011 nyarán a Szabad Szír Hadsereg)
csoportok. A szíriai harcok első napjától kezdve Oroszország nyíltan, Kína pedig inkább
a háttérben támogatásáról biztosította Bassár el-Aszadot.
A jelen tanulmányban a következő időbeli periódusokra osztjuk a kínai–szíriai
viszony alakulását a válság alatt, főleg annak tükrében, hogy milyen politikát folytatott
Peking Szíria kapcsán, és miként reagált az eseményekre.
1.) Kezdeti támogatás. Közös vétó Oroszországgal; Bassár el-Aszad és a Baasz Párt
feltétlen diplomáciai támogatása. Időszak: 2011 márciusától 2012 első feléig.
2.) Lavírozás és közvetítés. Távolodás Moszkva Szíria-politikájától; az Öböl menti
monarchiák – főleg Szaúd-Arábia – irányába tett gesztusok; a Kofi Annan által benyújtott
határozattervezet elfogadása; kapcsolatfelvétel a szíriai ellenzékkel; közvetítés a
kormány és az ellenzék között. Időszak: 2012 áprilisától egészen 2013 közepéig.
3.) A katonai intervenció megakadályozása. A nyugati, török és arab országok
katonai büntetőhadjáratának megakadályozása a Damaszkusz melletti vegyi támadás
miatt. Időszak: 2013. augusztus 21-től egészen október végéig.
4.) Békekonferencia és leszerelés. A szíriai vegyi fegyverek leszerelésében való
részvétel; a szíriai ellenzék rákényszerítése a fegyverszünetre; a Genf-2 konferencia.
Időszak: 2013 novemberétől egészen 2014 júniusáig.
5.) Az Iszlám Állam megjelenése. Harc a radikális iszlamizmus ellen Irakban és
Szíriában; a kínai dzsihadisták kérdése; Abu Bakr al-Bagdadi „hadüzenete” Kínának;
Bassár el-Aszad támogatása; Szíria szuverenitásának és területi integritásának védelme.
Időszak: 2014 nyarától egészen napjainkig.
12
KRAJCSÍR 2014: 45.
MKKCS Műhelytanulmányok 4 Krajcsír Kína és Szíria
8
II.1. Kezdeti határozott támogatás
Dmitrij Medvegyev orosz elnök már 2011 májusában, nem sokkal az ENSZ Biztonsági
Tanácsa Líbiával kapcsolatos, 1973-as határozatának elfogadása után kijelentette, hogy
Oroszország nem fogja támogatni a Szíria-ellenes ENSZ-szankciókat. Peking szintúgy
többször megjegyezte, hogy a líbiai példa után – amelynek részletesebb bemutatására
egy későbbi fejezetben kerül sor – már élni fognak a vétójogukkal. Emiatt a 2011.
október 5-én tartott ENSZ BT-ülésen Oroszország – Kínával együtt – nemmel szavazott
egy Európai Unió tagállamai által kidolgozott, „Aszaddal szemben célzott intézkedéseket
foganatosító” határozatra. 2011. december 15-én Oroszország egy saját javaslatot
terjesztett elő. Ebben az orosz vezetés ugyan elismerte, hogy Damaszkusz „aránytalanul
erőszakos” eszközöket alkalmaz a felkelőkkel szemben, de továbbra is kitartottak
amellett, miszerint a káoszért és a véres összecsapásokért a szélsőséges iszlamista és
militáns csoportok a felelősek. Moszkva éppen ezért ellenzi és ellenezni is fogja a
szankciók bevezetését Szíria ellen. Ezt az elképzelést a kínai vezetés is támogatta.
A következő nagyobb, Szíriával kapcsolatos ENSZ BT-szavazásra 2012. február 4-
én került sor. Az Európai Unió által megszövegezett és az Arab Liga által szintén
támogatott határozatban nem volt szó semmiféle katonai beavatkozásról. A szavazás
azonban megbukott, köszönhetően az orosz és a kínai vétónak, annak ellenére, hogy a
Biztonsági Tanács további tizenhárom tagja a határozat mellett döntött.13 Ezt a
határozatot a kínai és az orosz diplomácia túlságosan „elfogultnak” tartotta. Gennagyij
Gagyilov orosz külügyminiszter-helyettes szerint a vétó oka az volt, hogy a javaslatban
nem szerepelt fegyveres beavatkozást kizáró kitétel, valamint kilátásba helyezték Bassár
el-Aszad menesztését, amit a két nagyhatalom ugyancsak nem fogadott el.14 2012.
február 16-án Kína és Oroszország tíz másik országgal együtt elutasította az ENSZ
Közgyűlés határozatát Szíria elítéléséről. Március 1-jén Kína és Oroszország megvétózta
az ENSZ Emberjogi Tanácsának Damaszkuszt elmarasztaló jelentését.15 Március 7-én egy
kínai megbízott szállt le Szíria fővárosában. Peking egy hatpontos béketervet mutatott
be a szíriai ellenzék és Walid Muallem szír külügyminiszter előtt, miközben kétmillió
13
Ez a fajta lépés korábban éles amerikai bírálatokat idézett elő, de ennek célpontja elsősorban nem Moszkva,
hanem Peking volt. „Gusztustalan és szégyenletes vétó” – mondta Susan Rice amerikai ENSZ-nagykövet a
szavazás után. Hillary Clinton külügyminiszter asszony pedig egyszerűen a két nagyhatalomra hárított minden
felelősséget: „a határozat blokkolásával övéké a felelősség minden szörnyű tettért, ami Szíriában fog történni”. 14
“Moszkva a Nyugatot okolja…” 15
BIN 2012: 4.
MKKCS Műhelytanulmányok 4 Krajcsír Kína és Szíria
9
dolláros segélyt ajánlott fel a feleknek. A benyújtott hat pont pedig azért fontos, mert a
későbbiekben Peking összes szíriai válsággal kapcsolatos javaslata ezeket a pontokat
tartalmazta, vagy ezek köré épült:16
a) Tűzszünet megkötése és betartatása a kormány és az ellenzék között.
b) Az előfeltételek nélküli párbeszéd megindítása a felek között, a konfliktus
tárgyalásos úton történő rendezése.
c) Kína kész segítséget nyújtani Szíriának, és támogatja az ENSZ humanitárius
segélynyújtását. Ugyanakkor Peking határozottan elutasítja, hogy bármely ország
„humanitárius intervenció” címén beavatkozzon az arab ország belpolitikájába.
d) A nemzetközi közösségnek biztosítani kell Szíria szuverenitását,
függetlenségét, integritását, és nem szabad katonai úton megváltoztatni a rendszert.
e) A kínai vezetés támogatja az Arab Liga és az ENSZ által közösen kinevezett
követ tevékenységét Szíriában.
f) Minden ENSZ által indított missziónak be kell tartania az ENSZ chartáit.
II.2. Lavírozás és közvetítés
2012 első felében különösen sok kritika érte Kínát amiatt, mert Peking túlságosan kiállt
Bassár el-Aszad mellett. Heves bírálatok nemcsak az Egyesült Államokból és az Európai
Unióból, hanem az Öböl menti monarchiákból is érkeztek, legfőképpen Szaúd-Arábiából.
Mivel Kínának sokkal komolyabb, leginkább energetikai kapcsolatai voltak ezekkel az
államokkal, ezért igyekezett távolodni Bassár el-Aszadtól. Peking ekkoriban
határozottan elutasította azokat a kritikákat, miszerint beállt volna Oroszország mögé,
és Moszkvával együtt részt vett volna a válság eszkalálódásában. 2012 áprilisában a
pekingi vezetés bebizonyította, hogy képes rugalmasabb álláspontot képviselni Szíria
kapcsán. 2012. április 14-én Kína megszavazta az ENSZ BT 2042. számú határozatát,
amelynek értelmében a nemzetközi közösség felszólította Damaszkuszt, hogy április 10-i
ígéretéhez híven ne használjon nehézfegyvereket azokon a településeken, ahol
tüntetések zajlanak. Ezenfelül a határozat kitért arra, hogy harminc fegyvertelen
megfigyelőt küldenek ki az arab országba. Április 19-én Peking közölte, hogy
16
SZCZUDLIK-TATAR 2012: 780.
MKKCS Műhelytanulmányok 4 Krajcsír Kína és Szíria
10
„megfigyelőket” tervez küldeni az arab országba, akik ellenőrzik a fegyverszünet
betartását.17
A kínai diplomácia egyetértett a BT 2043. számú határozatával is, amelyről április
21-én szavaztak. Az ENSZ felállított egy Tanácsadó Missziót – az UNSMIS-t –, és mintegy
300 fő megfigyelő indult a közel-keleti országba, hogy megbizonyosodjanak a tűzszünet
állapotáról. A tervezethez Kofi Annan egykori ENSZ-főtitkár adta a nevét, és hat pontból
állt, ami nagyjából megegyezett a kínai állásponttal.18 2012. október 3-án az Akcakale
nevű török falura tüzérségi töltetek hullottak Szíria felől, amire válaszul a nap folyamán
a török légierő több szíriai katonai célpontot is bombázott. A kialakult feszült helyzet egy
sokkal nagyobb, török–szíriai konfliktussal fenyegetett, így október 5-én összehívták az
ENSZ Biztonsági Tanácsát. A kínai diplomácia itt támogatta azt a nyilatkozatot, amelyben
elítélték Szíriát a bombázásért. Ezt követően Peking elfogadta Lahdar Brahiminek, az
Arab Liga különmegbízottjának jelentését a szíriai helyzetről. Brahimi egy olyan tervet
állított össze, amely lényegében a korábbi békepontok továbbgondolása volt, és segített
volna a konfliktus rendezésében. A különmegbízott felszólította Kínát, hogy vállaljon
nagyobb szerepet a válság rendezésében, októberben személyesen kereste fel Yang
Jiechi akkori kínai külügyminisztert, és reményét fejezte ki azt illetően, hogy „Kína
kulcsszerepet játszik a szíriai válság megoldásában.”19 A pekingi vezetés csak az után
támogatta az elképzelést, hogy a Bassár el-Aszad menesztéséről szóló pontot törölték a
tervezetből. 2012 novemberében a kínai diplomácia egy saját javaslattal állt elő a
konfliktus rendezésében. Fegyverszünetet javasolt a feleknek; egy ENSZ segélycsoport
felállítását helyezte kilátásba, és megoldást kínált a menekültek kérdésére is. Peking
azért igyekezett minél előbb megoldani a szíriai válság kérdését, mert úgy tűnt, hogy
Szíriában az Egyesült Államok és régióbeli szövetségesei egy akár katonai úton
végrehajtott rendszerváltásra készültek fel. Erre utalt, hogy pár nappal a kínai javaslat
előtt Washingtonból sokkal keményebb bírálatok érkeztek, és felvetették, hogy „az
Aszad-ellenes erők amerikai támogatásának politikájában változás fog bekövetkezni.”20
Ugyanakkor nem árt még megjegyezni, hogy Peking ebben az időszakban sem
fordított teljesen hátat Damaszkusznak és Bassár el-Aszadnak. A kínai diplomácia a
katonai beavatkozást feltételező, Szíria szuverenitását és területi integritását
17
BIN 2012: 4. 18
A Kofi Annan-tervről lásd: „Text of Annan…” 19
„Brahimi urges China…” 20
GLADSTONE 2014.
MKKCS Műhelytanulmányok 4 Krajcsír Kína és Szíria
11
veszélyeztető intézkedéseket azonnal lesöpörte az asztalról. 2012. július 19-én Kína és
Oroszország megvétózta a britek által támogatott újabb BT-határozat tervezetét, amely
Szíria ellen gazdasági szankciókat vezetett volna be. Sőt ekkor hangzottak el az első
heves kínai bírálatok egy szíriai határozattervezettel kapcsolatban. „A megbeszélések
alatt egyetlen határozatot támogató ország sem akart hajlandóságot mutatni a
kooperációra. Mindannyian arrogánsan és mereven közelítették meg a kérdést, és
elutasították álláspontjaik esetleges felülvizsgálatát. Néhány ország olyan kijelentéseket
tett, amelyekkel alaptalan vádakat fogalmazott meg Kína irányába”21 – nyilatkozta Li
Baodong kínai diplomata. Peking szerint ez a brit felvetés az Egyesült Nemzetek
alapelveinek megsértését és egy ország szuverenitásának semmibevételét jelenti.
Szintén júliusban a „Szíria Barátai” nevű, több mint száz országot magában foglaló
nemzetközi mozgalom és Aszad megdöntését irányozó csoport közös gyűlést tartott,
amelyre Kínát is meghívták, de Peking nemet mondott a részvételre. Ugyanez volt igaz a
2013-as évre is. 2012 végén és 2013 elején a szíriai kormányerők valóban mélyponton
voltak, és még a legszorosabb Aszad-szövetségesnek számító Oroszország is tett olyan
diplomáciai és egyéb megnyilvánulásokat, amelyek arra engedtek következni, hogy
Moszkva fokozatosan kihátrál Damaszkusz mögül.22 A kínai vezetésben szintén hasonló
gondolatokkal játszottak el. 2013. február 5-én Kairóban Kína egyiptomi nagykövete
találkozott a szíriai ellenzék képviselőivel, és olyan ígéret hangzott el, miszerint: „Ha a
mindkét fél meg tud egyezni egymással, akkor Peking sürgetni fogja a rendszerváltást.
Cserébe viszont Szíria területi egyben maradását kéri, ezzel megakadályozva a térség
destabilizációját és a vérfürdő továbbterjedését.”23
21
„Explanatory Remarks…” 22
Néhány konkrét eset, ami arra enged következtetni, hogy az orosz vezetés fejében megfordulhatott Aszad
bukásának lehetősége. Ez nem jelenti azt, hogy hátat fordítottak volna Szíriának, mert a fegyverszállítmányok
még mindig érkeztek az országba, de felkészülhettek egy esetleges rendszerváltásra. 2012 decemberében
Medvegyev kijelentette: „Úgy gondolom, hogy [Bassár el-Aszad] hatalmon maradásának esélyei minden
nappal, minden héttel, minden hónappal egyre csökkennek.” 2013. január 16-án a rossz biztonsági helyzet miatt
bezárták az aleppói orosz konzulátust. Január végéig mintegy száz orosz állampolgár hagyta el, miközben
haditengerészeti gyakorlatok zajlottak a Kelet-Mediterráneumban, felkészülve egy esetleges evakuációra.
Azonban a legérdekesebb megnyilvánulások 2013 februárjában történtek. Szergej Lavrov február másodikán
találkozott a szíriai ellenzék tagjaival, lényegében először a válság kitörése óta. Február 25-én Wallid Muallem
szíriai külügyminiszter Moszkvába látogatott, ahol az oroszok az ellenzékkel való tárgyalások fokozására kérték
Damaszkuszt. Február 27-én Lavrov John Kerry amerikai külügyminiszterhez fordult, hogy támogatják a
tárgyalásokat a két fél között, és igyekszik meggyőzni a szíriai vezetést a tárgyalások fontosságáról. 23
Ez volt az egyetlen alkalom, amikor a kínai vezetés megemlített egy „esetleges szíriai rendszerváltást”, de
azóta egyszer sem hangzott el ilyen kijelentés. EVRON 2013: 87.
MKKCS Műhelytanulmányok 4 Krajcsír Kína és Szíria
12
II.3. A katonai beavatkozás megakadályozása
Habár már 2013 nyarán látni lehetett, hogy Peking fokozatosan változtat a korábbi
magatartásán, de az augusztus 21-én bekövetkezett vegyi támadás teljes fordulatot
hozott Kína Szíria-politikájában. 2013. augusztus 21-én Damaszkusz külső kerületei
mellett végrehajtották a világtörténelem második legsúlyosabb vegyi támadását. A
jelentések szerint szarin gázt vetettek be, az áldozatok száma 1429-re tehető, akik közül
426 gyerek volt. Az elkövetők pontos személyazonosságára mind a napig nem derült
fény, mivel mindkét oldal rendelkezett vegyi fegyverekkel, és körülbelül ugyannyi
bizonyíték van a kormány felelősségére, mint amennyi ellene szól annak, hogy
Damaszkusz állhat a támadás mögött.24
A nyugati hírszerzések meg voltak győződve arról, hogy csakis Bassár el-Aszad
követhette el ezt a tettet. Barack Obama – Törökország és az arab országok
támogatásával – büntetőhadjáratot akart indítani Szíria ellen. Oroszország, Kína és Irán
azonnal kiállt Damaszkusz mellett, és a szélsőséges dzsihadistákat vádolták a szörnyű
támadással. Akkor nagyon úgy tűnt, hogy Pekinget elsősorban nem a vegyi támadás
végrehajtóinak személye érdekli, hanem a támadás utáni nyugati reakciók. Barack
Obama már 2012. augusztus 20-án megemlítette, hogy a vegyi fegyverek bevetését
„vörös vonalnak” fogja tekinteni, s ha bevetik őket, akkor majd konkrét fellépésre kerül
sor. A damaszkuszi vegyi támadást követően az első amerikai vádak után a kínai People’s
Dailyben olyan cikkek jelentek meg, hogy „Washingtonnak rejtett motivációi vannak a
szíriai válság elmélyítésére”, és a geopolitikai okok miatt – Szíria fontos szövetségese
Iránnak – az amerikai vezetés célja megbuktatni Aszadot. A kínai média szerint emiatt
„Kína dacolása az Egyesült Államokkal morálisan megalapozott lett, mivel a vegyi
támadással kapcsolatos pletykák miatt megvan a jogalap a szíriai polgárháborúba való
beavatkozásra.”25 Később, amikor az ENSZ vizsgálóbizottsága is elismerte a vegyi
fegyver bevetésének a tényét, Kína „önmérsékletre szólított fel, és politikai megoldást”
24
Az ENSZ-ellenőrök jelentése egyértelműen Damaszkuszt vádolja a szarin bevetésével, főleg a felhasznált
mennyiség és a közelben állomásozó kormányerők miatt. Ugyanakkor azóta már az ENSZ is elismerte, hogy az
ellenőrök a Szabad Szíriai Hadseregnél lefoglalt tartályokban is találtak szarint. Komoly vitát idézett elő, amikor
2014. januárban az amerikai MIT (Massachusetts Institute of Technology) egyik tanulmánya szerint a
kormányerők elhelyezkedése, vagy az ideggázt kilövő szerkezet körüli anomáliák (például a módosított töltetek)
miatt nem szíriai kormányerők követhették el ezt a támadást, hanem valamelyik militáns csoport. LLOYD 2014:
2–44. 25
REN 2014: 272.
MKKCS Műhelytanulmányok 4 Krajcsír Kína és Szíria
13
szorgalmazott.26 Ekkor ugyanis már világos jelei voltak annak, hogy egy újabb nyugati
katonai támadás van készülőben a Közel-Keleten.
Augusztus 31-én Obama elnök felhatalmazást kért a kongresszustól, hogy légi
hadjáratot indíthasson a kormányerők ellen, nehogy újabb vegyi támadást hajtsanak
végre. A feszültség napról napra nőtt, főleg azt követően, hogy az amerikai, a brit és a
közel-keleti szövetséges országok államfői sürgősségi találkozót tartottak Jordániában.
Ezzel párhuzamosan a Földközi-tenger keleti felén hirtelen megnőtt a NATO-hadihajók
száma, ami arra késztette az orosz vezetést, hogy hasonlóképpen reagáljon.
Gyakorlatilag a fél orosz flottát odaküldték, ami nem kis feszültséget okozott a régióban.
Komoly riadalmat váltott ki a felek között, amikor szeptember 3-án az orosz
haditengerészet két ballisztikus rakétát észlelt a Földközi-tenger felett. Később kiderült,
hogy ez egy előre be nem jelentett izraeli rakétateszt volt. Ezenfelül felbukkant az a hír
is, hogy a 999-es számú, Jinggangshan nevű kínai hadihajó „megfigyelő” tevékenységet
végzett a szíriai partok közelében. Egyes hírforrások szerint a modern fegyverrel
felszerelt cirkáló komoly üzenetet hordozott magával: Kína nem fogja tétlenül nézni az
eseményeket, és beavatkozik a kínai állampolgárok védelme érdekében.27
Végül a feszült helyzetnek az az orosz felvetés vetett véget, miszerint Szíriának le
kell mondania a vegyi fegyvereiről. Szeptember 9-én Szergej Lavrov orosz
külügyminiszter ezt közölte a szír Walid Muallem külügyminiszterrel: „Moszkva nem
csupán a vegyi fegyverek nemzetközi felügyelet alá helyezését, hanem ezt követő
megsemmisítésüket is sürgeti, akárcsak azt, hogy Szíria teljes jogú tagként csatlakozzon a
Vegyifegyver-tilalmi Szervezethez (OPCW).”28 Vlagyimir Putyin szeptember 10-én ismét
felszólította az Egyesült Államokat, hogy mondjon le a szíriai erőszak alkalmazásáról,
mert szerinte csak így lehet szavatolni a szíriai vegyifegyver-arzenál nemzetközi
felügyelet alá helyezéséről szóló kezdeményezés sikerét. Az Egyesült Államok az orosz –
és a saját lakossága felől érkező – nyomás hatására kénytelen volt visszakozni, és lefújni
a támadást. Végül szeptember 14-én Genfben az orosz és az amerikai fél megegyezést
kötött a szíriai vegyi fegyverek leszereléséről.
26
WAN 2013. 27
A mai napig rejtély, hogy a Jinggangshan nevű hajó tényleg átment-e a Szuezi-csatornán, és felbukkant-e a
szíriai partok közelében. A helyi és nyugati hírforrások néha teljesen mást mondtak: a Perzsa-öbölben látták a
hajót; a kínai hadihajó akkor szomáliai kalózokat üldözött az Ádeni-öbölben; csak a Földközi-tenger délkeleti
részén járőrözött; megközelítette Szíria tengeri határait stb. A kínai média szerint a Jinggangshan körüli
spekuláció nem volt más, mint „hangulatkeltés”. 28
„Lavrov: helyezzék…”
MKKCS Műhelytanulmányok 4 Krajcsír Kína és Szíria
14
2013. szeptember 26-án a kínai Országos Népi Gyűlés és az orosz Szövetségi
Tanács közleményt adott ki, amelyben Kína és Oroszország leszögezte, hogy
elfogadhatatlannak tartja az erő alkalmazását, illetve a külső katonai beavatkozást a
közel-keleti országban, valamint egyúttal üdvözlik Damaszkusz csatlakozási szándékát a
Vegyifegyver-tilalmi szerződéshez. Egy nappal később az ENSZ Biztonsági Tanácsában
elfogadták a 2118-as határozatot, amelynek értelmében Szíriában leszerelik az összes
vegyi fegyvert, és egy meg nem nevezett helyen megsemmisítik őket. Wang Yi kínai
külügyminiszter szerint „évek óta most először fordult elő, hogy a Biztonsági Tanács közös
javaslattal állt elő a szíriai válság megoldásában.”29
II.4. Békekonferencia és leszerelés
Miután elmúlt a veszélye egy Szíria elleni katonai fellépésnek, a kínai vezetés két fő
dologra koncentrált Szíriával kapcsolatban: a vegyi fegyverek leszerelésére és a
békekonferenciára. A vegyi fegyverek leszerelésében Peking jelentős szerepet vállalt.
Egyrészt felajánlotta a segítségét, hogy szakértőket küld Szíriába, akik ellenőrzik a
leszerelést. Másrészt dicséretben részesítette Bassár el-Aszadot, hogy teljes mértékben
együttműködik az ellenőrökkel, és már át is nyújtotta a listát a szíriai vegyi fegyverekről.
Ugyanakkor „irreális” elképzelésnek tartotta az Egyesült Államok által támasztott
határidőt, vagyis azt, hogy 2014-re teljesen hatástalanítani kell a szíriai vegyifegyver-
arzenált, mivel azt nagyon nehézzé teszi a rossz biztonsági helyzet az országban.
Az ENSZ elfogadta a kínai szerepvállalást, s 2013 decemberében a kínai vezetés
kijelentette, hogy katonai támogatást nyújt a vegyi fegyvereket elszállító hajóknak. 2014.
január 7-én – az orosszal együtt – a kínai haditengerészet látta el a védelmét az első,
mintegy tizenhat tonnányi vegyifegyver-szállítmánynak, amely elhagyta a szíriai Latakia
kikötőjét. A vegyi fegyverek harmadik szállítmányát február 10-én szállította el egy
norvég zászló alatt közlekedő különleges teherhajó, amelynek védelmét ismét orosz,
kínai, dán és norvég hadihajók biztosították.
A másik fontos esemény a Genf 2-es konferencián való részvétel volt. Az amerikai
és az orosz diplomaták lényegében már augusztus 28-án megegyeztek, hogy a szíriai
válság miatt összeülnek Genfben. Habár Peking ismét azt hangoztatta, hogy
közvetítőként lépne fel a felek között, de ekkor már ismét Damaszkusz mellett foglalt
29
„China welcomes adoption…”
MKKCS Műhelytanulmányok 4 Krajcsír Kína és Szíria
15
állást. A Genf-2 2014. január 22-én vette kezdetét, Kínát Wang Yi képviselte. A kínai
delegáció egy ötpontos javaslattal érkezett:
1. A szíriai válságra politikai megoldás kell.
2. Szíria jövőjét csak az ország lakosai határozhatják meg.
3. A politikai átmenetnek teljesen inkluzívnak kell lenni.
4. Szíriában nemzeti kibékülésnek és egységnek kell lennie.
5. A nemzetközi közösségnek humanitárius segélyt kell küldenie Szíriába.
A Genf-2 konferencia azonban kudarccal végződött. A közvetítést vállaló Algéria hiába
ültette többször egy asztalhoz a feleket, sem a szíriai kormány, sem pedig az ellenzék
nem volt hajlandó változtatni az álláspontján. A genfi megbeszélések egyik fő vitapontja
az ellenzéki Szíriai Nemzeti Koalíció (SZNK) által szorgalmazott átmeneti kormány
létrehozása volt, de ebbe a kormány addig nem volt hajlandó belemenni, amíg le nem
győzik az országban tomboló terrorista és szélsőséges iszlamista csoportokat. Charles
Lister, a Brooking Doha Center elemzője szerint a kudarc legfőbb oka az volt, hogy „a
katonai fegyveres csoportok jelentős részét nem érdekli a békés megoldás, és ez aligha fog
megváltozni. A rendszer pedig tapodtat sem engedett az ellenzéknek, és ez újabb
offenzívákhoz vezethet az arab országban.”30
A Genf 2 konferencia után Kína mintha felhagyott volna a korábbi közvetítő
szereppel, és ismét teljes mértékben Bassár el-Aszad irányába fordult. Megváltozott a
korábbi hangnem a lassan teljesen széthulló SZNK irányába. Április 15-én a koalíció
vezetője, Ahmad Jarba Kínába ment tárgyalni. Ez volt az első alakalom, hogy a szíriai
ellenzék képviselői közül valaki Pekingbe utazott. Wang Yi kínai külügyminiszter a
négyórás tárgyalás alatt többek közt azt mondta, hogy a nemzetközi közösség számít a
genfi tárgyalások harmadik fordulójára, s Peking is ennek az előkészítésén fáradozik. A
kínai diplomácia kifejezte aggodalmát amiatt, hogy egyre több iszlamista és terrorista
csoport tűnt fel Szíriában, akik között kínai állampolgárok is vannak. Ugyanakkor
jelentős előrelépésre vagy változásra nem került sor, Peking továbbra is Damaszkusz
mellett foglalt állást.
Nem sokkal később pedig a kínai vezetés újabb tanújelét mutatta Aszad iránti
elkötelezettségének. 2014. május 22-én arról szavaztak a Biztonsági Tanácsban, hogy
30
LISTER 2014.
MKKCS Műhelytanulmányok 4 Krajcsír Kína és Szíria
16
Bassár el-Aszadot a Nemzetközi Büntető Bíróság (ICC) elé citálják. Ennek oka, hogy egy
„Cézár” fedőnevű disszidens szíriai olyan képeket és dokumentumokat nyújtott át a
nemzetközi közösségnek, amelyek szerint a szíriai hatóságok 11 000 embert éheztettek
és gyilkoltak le a börtönökben. A BT-ben ismét együtt vétózott Kína és Oroszország, ami
azért fontos, mivel a március 15-i ukrajnai szavazás óta ez volt az első közös vétó és
együttműködés Moszkva és Peking között. Samantha Power, az amerikai nagykövet,
szinte azonnal keményen bírálta a kínai és az orosz nemet, mondván, „a vétó
megakadályozta, hogy a szíriai nép ne csak bűntényt, hanem igazságszolgáltatást is
lásson.”31
III. Szíria kínai támogatásának lehetséges okai
Az okokat, amelyek miatt Kína kiállt Szíria mellett, elsősorban nem a gazdasági,
energetikai és kereskedelmi kapcsolatokban kell keresni, hanem a kínai külpolitikában.
A kínai–szíriai kapcsolatok történetének tükrében nehezen igazolható az az állítás,
miszerint Kínának komoly – politikai, gazdasági, energetikai – érdekei fűződtek volna a
Baasz Párt fennmaradásához. 2012-ben a két ország kereskedelmének volumene 1,2
milliárd dollárt tett ki, de ez legalább ötven százalékos csökkenést jelent 2011-hez
képest.32 A kínai befektetők elhagyták az országot, és leállt több építkezés is. Szíria nem
vásárolt fegyvereket Kínától; Pekingnek nem voltak támaszpontjai az arab országban; a
kínai vezetés nem használta ki Damaszkusz közvetítő szerepét sem a régióban. Ezzel
szemben Oroszország esetében valóban világosan láthatóak azok az érdekek, amelyek
miatt Vlagyimir Putyin nem hagyhatta bukni Bassár el-Aszadot: Tartúsz kikötője; Szíria a
legnagyobb orosz fegyvervásárló a Közel-Keleten; orosz–szíriai kettős állampolgárok
tízezrei; gazdasági beruházások sokasága; továbbá a szíriai kormány mint összekötő
elem az olyan szervezetekkel, mint a palesztin Hamász és a síita Hezbollah. Tehát
kezdetben nagy volt a homály azzal kapcsolatban, hogy a kínai vezetés miért is
támogatta Damaszkuszt. Az első komolyabb elemzések már rámutattak arra, hogy
Kínának nem voltak konkrét specifikus céljai és érdekei Szíriával kapcsolatban, hanem
Pekingben regionális-globális kontextusba helyezték az arab országban zajló
eseményeket. A kínai vezetésben megállapították, hogy bár a szíriai elnök bukása nem
31
BLACK 2014. 32
TIEZZI 2014a.
MKKCS Műhelytanulmányok 4 Krajcsír Kína és Szíria
17
befolyásolná nagyon – egyes vélemények szerint akár erősítené – a kínai–szíriai
kapcsolatokat, de ugyanakkor komoly következményekkel járhatna az egész régióra
nézve, és ezzel párhuzamosan a kínai közel-keleti politikára is. Amikor már látszódott,
hogy a válság nem oldódik meg azonnal, Peking számára félő volt, hogy szétterjedhet az
egész Közel-Keletre, ami egy síita–szunnita háborút hozhat magával. Egy ilyen durva
konfliktusba több régióbeli vezetés is belebukhat, és bizonytalanná teheti a nyersanyag –
különösen az energiahordozók – utánpótlását a térségből.
A tanulmány következő részében bemutatásra kerülnek a lehetséges indokok,
amelyek némi magyarázattal szolgálhatnak Kína Szíriával kapcsolatos politikájára.
III.1. A kínai külpolitika alapelvei
A kínai külpolitika alapelveit még Zhou Enlai kínai miniszterelnök-külügyminiszter
fektetette le 1954-ben, ezeket az 1955-ben tartott bandungi konferencián adta elő: 1.
szuverenitás és a területi integritás kölcsönös tiszteletben tartása; 2. a konfliktusok
békés és tárgyalásos rendezése; 3. be nem avatkozás más ország belpolitikájába; 4.
egyenlőség és kölcsönös előnyök elősegítése; 5. a békés egymás mellett élés, amelynek
része a diplomáciai, gazdasági és kulturális kapcsolatok fejlesztése.33
Habár azóta ezeket a pontokat a kínai vezetés nem mindig tartotta be, különösen
hogyha Kínával szomszédos államokról volt szó, de a Közel-Kelet esetében Peking
valóban követte ezeket az alapelveket, mert közvetlenül nem folyt bele a regionális
eseményekbe, és a konfliktusok során sem állt ki egyetlen térségbeli állam mellett sem.34
Peking a közel-keleti országokkal kapcsolatos BT-szavazásoknál nem vétózott, hanem
inkább tartózkodott, s nem vett részt különböző missziókban sem. Igaz az 1989-es
Tiananmen téri események után a kínai kormány kezdetben kapkodva próbálta meg
visszanyerni a nyugati országok jóindulatát, mégpedig azáltal, hogy 1989–1991 között
támogatta a különböző békemissziókat. Kína például húsz civilt küldött Namíbiába az
33
MORIN 2014. 34
Természetesen titokban, közvetítőkön keresztül mentek a kínai fegyverek, kiképzők és katonai tanácsadók az
arab országokba. Kína a régióban zajló kisebb konfliktusokban vett rész, például az ománi és a jemeni
polgárháborúkban kiemelten támogatott marxista és egyéb baloldali csoportokat. A nagyobb közel-keleti
konfliktusok közül egyedül csak az iraki–iráni háborúban támogatta az egyik harcoló felet, ebben az esetben
Iránt. Peking Teherán mellett is inkább azért állt ki, mert Szaddám Huszeint a Szovjetunió támogatta, és így
akarta megakadályozni azt, hogy egy nyíltan Moszkva-barát ország győzzön a háborúban és vívjon ki vezető
pozíciót a Közel-Keleten. Ennek ellenére később kiderült, hogy Kína – akárcsak az Egyesült Államok és a
Szovjetunió – mindkét oldalt támogatta fegyverrel, és pénzügyi segélyben részesítette Bagdadot.
MKKCS Műhelytanulmányok 4 Krajcsír Kína és Szíria
18
ottani választások ellenőrzésére, 1990-ben öt katonai megfigyelőt a közel-keleti
misszióba, valamint részt vett az ENSZ fémjelezte Irak–Kuvait kibékítésben is.35
A kínai vezetés számára elrettentő példa volt a 2003-as iraki invázió, amely
egyaránt nyugtalanította Moszkvát és Pekinget, mivel Washington mindenféle ENSZ-
felhatalmazás nélkül fogott bele a vállalkozásba. A katonai hadműveletek alatt a kínai és
az orosz vezetés többször is felszólította Busht, hogy kezdeményezzen tűzszünetet,
valamint a háború után a lehető legrövidebb időn belül vonuljanak ki az arab országból.
Szaddám Husszein iraki diktátor bukásával mintegy egymilliárd dollár értékű kínai
befektetés vált hirtelen semmivé. Ezenfelül a KKP-ban – főleg a kínai hadvezetésben –
úgy gondolták, hogy az Egyesült Államok elkezdte Kína „körbezárását”, s meg voltak
győződve arról, hogy a következő célpont Irán vagy Észak-Korea lesz.36 Ezért 2003-ban
Hu Jintao kínai elnök-pártfőtitkár a moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében
elmondott beszédében tett először említést az új kínai „harmonikus világrend”
koncepcióról.37 Ez a fajta kínai elképzelés négy fő elemre épített: 38
a) A multilateralizmus minden eszközzel fönntartandó, s az ENSZ szerepe
erősítendő.
b) Csak a kölcsönösen előnyös együttműködésnek van jövője. A fejlett
országoknak nagyobb felelősséget kell vállalniuk a kiegyensúlyozott fejlődésben, a
fejlődőknek pedig maguknak is többet kell tenniük a saját fejlődésükért. Olyan világot
kell teremteni, melyben a civilizációk békésen élnek egymás mellett.
c) Minden országnak joga van megválasztania saját társadalmi rendjét, s döntését
mindenkinek tiszteletben kell tartania.
d) Az ENSZ-t „ésszerű és szükséges mértékben”, „lépésről lépésre zajló”
reformoknak kell alávetni, hogy meg tudja őrizni tekintélyét a világban.
Ettől kezdve Kína – Oroszországgal együtt – többször leszögezte: nem fog
megengedni még egy ilyen, az irakihoz hasonló katonai akciót. A jövőben mindent
megtesz azért, hogy megakadályozzon egy újabb nyugati, unilaterális, ENSZ-
felhatalmazás nélküli katonai beavatkozást.
35
JORDÁN 2011: 53. 36
WEITZ 2008: 113. 37
Ez azonban ekkor még kevés figyelmet és publicitást váltott ki. Ezért Hu Jintao két évvel később, nagyobb
nyilvánosság előtt megismételte a beszédét. Az ENSZ megalakulásának hatvanadik évfordulója alkalmából
tartott rendkívüli közgyűlésen, immáron a világ vezető politikusai is hallhatták a kínai „harmonikus világrend”
koncepciót. 38
NÉMETH 2011: 24.
MKKCS Műhelytanulmányok 4 Krajcsír Kína és Szíria
19
III.2. Regionális következmények
A kínai vezetés tisztában volt vele, hogy Szíria etnikai szempontból teljesen heterogén
ország, ahol a kormányzó Baasz Párt főleg a lakosság húsz százalékát kitevő alavitákat és
síitákat képviseli. A lakosság hatvan százalékát kitevő szunniták, bár nem voltak teljesen
kiszorítva az állam irányításából, a hadseregből és a kereskedelemből, de gyakran estek
áldozatul a diszkriminációnak. Szíria kulturális sokszínűségét mutatja még az is, hogy a
keresztények aránya 12 százalék, a drúzoké pedig 5 százalék körüli volt. Továbbá azt
sem szabad elfelejteni, hogy etnikai oldalon a szíriai kurdok a teljes lakosság kilenc
százalékát tették ki, és bizonyos önrendelkezési jogokkal rendelkeztek Szíria északkeleti
részében.39
Csakhogy azt is tudták Pekingben, hogy a Bassár el-Aszad bukása komoly
következményekkel járna az egész régióra nézve. A KKP-ban meg voltak győződve arról,
hogy egy rendszerváltás nem garantálható anélkül, hogy az arab ország szétszakadna:
egy tengerparti alavita sávra, ahova a keresztények is kerülnének; északon, délen,
keleten jönne létre egy szunnita állam, továbbá egy önálló kis „Kurdisztán” Szíria
északkeleti részén. Ezzel párhuzamosan egy új szíriai vezetés elismerése szintén nagyon
nehéz helyzetbe hozta volna Kínát. Ha nem ismeri el az addigi ellenzéket, akkor Peking
kiszorulhatott volna az esetleges rendszerváltás utáni rendezésből. Továbbá a szíriai
ellenzék elismerésének folyamatos elhalasztása azért sem volt járható út, mert komoly
kihatással lett volna Kínának a szunnita vezetésű arab monarchiákkal fenntartott
kapcsolataira, különösen a kínai–szaúdi viszonyra. Ha viszont azonnal elismeri az új
szíriai vezetést, akkor megromlott volna a kínai–orosz, de végső soron a kínai–iráni
viszony is, ami szintén negatívan hatott volna a kínai külkapcsolatokra. Ezenfelül arról
sem szabad elfeledkezni, hogy milyen komoly belpolitikai következményei járhatott
volna Kína számára, ha az általa elismert, forradalmi úton hatalomra kerülő vezetés
került volna Szíria élére. Peking ezzel könnyen precedenst teremthetett volna a tibetiek,
taiwaniak, hongkongiak, de leginkább az ujgurok számára, s felerősödtek volna a
különböző, függetlenséget követelő hangok. Ezért Kína már a kezdettől fogva igyekezett
megakadályozni és elejét venni Szíria esetleges szétszakadásának. Peking többször
küldött nagykövetet és különleges megbízottat Szíriába, hogy tárgyaljon nemcsak Bassár
39
Fontos kiemelni, hogy ezek az arányok még a 2011 előtti adatokat tükrözik, amikor Szíria lakossága 21 millió
volt. A legfrissebb adatok szerint mára a menekültek száma Szírián belül 6,5 millió, a környező országokban
(Libanon, Törökország, Jordánia és Irak) pedig hárommillió lehet.
MKKCS Műhelytanulmányok 4 Krajcsír Kína és Szíria
20
el-Aszaddal, hanem a szíriai ellenzékkel is, s mindkét felet igyekezett rávenni arra, hogy
üljenek tárgyalóasztalhoz, és minél előbb fejezzék be a harcokat.
Erre az óvatos „nyitásra” a szíriai ellenzék – és közvetve az Arab Liga – irányába
azért került sor, mert Peking felkészült minden eshetőségre, tehát az Aszad-rendszer
túlélésére és a szíriai ellenzék győzelmére is, mivel nem akart úgy járni, mint Líbiában.40
Peking ugyanis ott teljesen kimaradt a politikai rendezésből, és mivel elkésve ismerte el
a líbiai Átmeneti Nemzeti Tanácsot, ezért – legalábbis kezdetben – hátrányba került.41
Másrészt pedig Peking nem akarta, hogy megromoljon a viszonya az Arab Ligával, főleg
Szaúd-Arábiával, mert szüksége volt a monarchia energiahordozóira.42 Sőt hónapokon át
teljesen úgy tűnt, hogy Kína nemzetközi közvetítőként igyekszik fellépni Szíriában a
kormány és az ellenzék között: például 2012 augusztusában a kormány,
szeptemberében pedig a SZNK képviselőit fogadta. Mindkét felet felszólította a
tárgyalásos rendezésre és a harcok minél előbbi befejezésére. A kínai közvetítésnek
voltak belpolitikai okai is. Habár az állami médiában folyamatosan kritikusak maradtak
a „szíriai tavasszal” kapcsolatban, és a nyugati országok mesterkedését látták a
folyamatok mögött, de ez korántsem volt igaz a lakosságra. Az internetes blogokban és
kommentekben a kínai internetezők kiálltak a szíriai forradalom mellett, és keményen
bírálták Peking lépéseit. Bár kétségtelen, hogy ez aligha befolyásolta a kínai elitet a
döntéseiben, de mindenesetre rámutatott arra, hogy Szíria esetében koránt sincs
ugyanazon a véleményen az ország vezetése és annak lakossága, ahogyan azt a kínai
média megpróbálta elhitetni.
Ellenben Pekingben Aszad menesztését határozottan elutasították. Már 2011
végén látni lehetett, hogy a Nyugat és az Öböl menti monarchiák egyre erélyesebben
követelik a teljes rendszerváltást, sőt ezt tartják az egyetlen reális opciónak Szíria jövője
szempontjából. Miután az Arab Liga és az Egyesült Államok is elutasította Peking
pontjait a szíriai válság rendezéséről, és az egész egyre inkább polgárháborúvá csapott
40
TÁLAS – VARGA 2012: 17–18. 41
Végül az orosz és a kínai kormánynak nem volt más választása, mint 2011 végén elismerni a líbiai Átmeneti
Nemzeti Tanácsot. Azonban ez nem hátráltatta a két ország energetikai vállalatait abban, hogy megjelenjenek az
észak-afrikai országban. A Gazprom folytatta a kitermelést, és 2012 nyarán felbukkantak a kínai olajvállalatok,
mint a SINOPEC vagy a PetroChina, amelyeknek már egy-két jelentősebb szerződést is sikerült aláírniuk. 2013-
ban azonban a kínaiak és az oroszok már kevésbé érdeklődtek Líbia iránt, sőt inkább fokozatosan kivonultak az
országból. Ennek oka, hogy Líbia gyakorlatilag három részre szakadt, és különböző militáns csoportok
felügyelték az energiahordozók kitermelését, szállítását és eladását. Továbbá az ország még mindig nem
biztonságos a külföldi állampolgárok és munkások számra: az emberrablók és a terrorista merényletek kedvelt
célpontjai lettek, s a gyenge líbiai kormány sem tudja garantálni a biztonságukat. 42
2013-ban a kínai kőolajimport majdnem húsz százaléka Szaúd-Arábiából származott. („China's crude oil…”)
MKKCS Műhelytanulmányok 4 Krajcsír Kína és Szíria
21
át, már sejthető volt, hogy két kimenetele lehet a válságnak. Az egyik opció, hogy Aszad
továbbra is marad, de akkor egyre nagyobb az esélye annak, hogy a nyugati vagy
térségbeli államok katonai hadművelet indítanak Damaszkusz ellen. Ennek viszont
nemcsak az ország egysége látná a kárát, hanem a nyugati országoknak komolyabb
konfrontációra kellene számítaniuk Iránnal és végső soron akár Oroszországgal is. A
másik opció pedig a szíriai ellenzék felfegyverzése volt, ami viszont könnyen egy újabb
„Afganisztánt” hozhatna magával. Ez azt jelenti, hogy előbb-utóbb megjelennének a
különböző szélsőséges iszlamista és militáns csoportok, s a szíriai válság egy felekezetek
közötti háborúvá alakulna át, ami nem maradna meg Szíria határain belül, hanem végső
soron szétterjedhetne az egész régióban.
Végül pedig a külpolitikai okok közé sorolható Szíria geopolitikai jelentősége is.
Peking tisztában volt Damaszkusz geopolitikai fontosságával: az ország egyrészt egy „új
selyemút” fontos állomása lett volna, másrészt pedig a régióban jelentős összekötő
szerepet tölt be. Valószínűleg Bassár el-Aszad 2004-es útját követően vetődött fel a kínai
vezetésben, hogy esetleg az arab ország lehetne az egyik fő logisztikai központja az
észak-afrikai, európai és a közel-keleti irányú kínai kereskedelemnek, és a szíriai kikötők
fontos szerepet játszhatnak ebben. Ez a fajta kínai projekt gyakorlatilag az egész Levante
(Kelet-Mediterráneum) térségére vonatkozott, ahonnan a kínai árut el lehetett volna
szállítani a Földközi-tenger teljes térségébe, s hosszabb kerülőúttal, de a kínai termékek
eljutottak volna a nyugat-európai piacokra, megkerülve ezzel a szigorú kikötői
ellenőrzéseket.43
III.3. Az orosz–kínai együttműködés
Kétségtelen, hogy az elmúlt években a globális kérdésekben különösen szoros
kooperáció figyelhető meg Peking és Moszkva között mind az ENSZ Biztonsági
Tanácsában, mind azon kívül. Ezért az a felvetés, miszerint Kína csak Oroszország miatt
vétózott Szíria kapcsán, nem teljesen alaptalan, s ez különösen népszerű elképzelés volt
a szíriai válság elején. 2012-ben Yun Sun, egy kínai szakértő is ezt állította egyik rövid
elemzésében: „Kína vétója megóvta Moszkvát a nemzetközi elszigeteléstől… Ez egy
szívesség, amit Oroszországnak majd egyszer vissza kell adnia.”44 Akkoriban a nyugati
43
LIN 2010. 44
SUN: 2012: 2.
MKKCS Műhelytanulmányok 4 Krajcsír Kína és Szíria
22
médiában gyakran hangoztatták, hogy az Egyesült Államokkal, az Európai Unióval és
Japánnal való gyakori konfrontáció miatt Kína és Oroszország „egységfrontot” alkotott,
amelynek célja az amerikai hegemonisztikus elképzelések visszaszorítása és a nyugati
katonai fellépések megakadályozása. Ezért az elmúlt években többször együttműködtek
és hasonló álláspontra helyezkedtek bizonyos nemzetközi kérdésekben.
Habár már a huszadik század végén is voltak olyan esetek, amikor Peking és
Moszkva támogatta egymást – például Kína nem ellenezte az orosz katonai
hadműveleteket Csecsenföldön, cserébe az orosz vezetés a KKP mellett foglalt állást a
taiwani kérdésben –, igazából a 2003-as iraki invázió volt az, amikortól megfigyelhető ez
a fajta szorosabb kooperáció a két nagyhatalom között. Irak után Kína és Oroszország
első közös vétója Mianmar (Burma) esetében történt meg 2007-ben, amikor
megakadályozták, hogy az ENSZ BT emberjogi okok miatt elítélje a katonai vezetést. Egy
évvel később pedig egy Zimbabwe-ellenes határozattervezet elfogadását akadályozták
meg a szervezetben.
Azonban az első „látványosabb” egyetértés és együttműködés Koszovó esetében
történt. Oroszország szinte azonnal „illegitim aktusnak” nevezte a koszovói függetlenség
2008-as kikiáltását, az orosz külügyminisztérium szerint az sértette az ENSZ
alapokmányát és Szerbia szuverenitását. Valójában az orosz vezetés amiatt aggódott,
hogy a lépés könnyen az orosz nemzetiségek függetlenségi harcának fellángolásához
vezethet. Ugyanilyen félelmek táplálták a kínai vezetést is, amelyek nem sokkal később
valósággá is váltak. Taiwan az elsők közt üdvözölte az új európai állam létrejöttét, s ezzel
komoly felháborodást váltott ki a kínai sajtóban. Peking figyelmeztette Tajpejt, hogy a
sziget kormánya nincs abban a jogi helyzetben, hogy elismerjen más államokat. Tibetben
pedig kitört a „tibeti intifádának” nevezett folyamat, amelyhez a koszovói események is
hozzájárulhattak.
Ugyanebben az évben kezdődött meg a jelentős kínai–orosz kooperáció Irán
esetében is. A két nagyhatalom közös nyilatkozatot adott ki arról, hogy Iránnak joga van
a nukleáris energia békés célú felhasználására, ha betartja az atomsorompó-egyezményt
(NPT). Továbbá figyelmeztették a nemzetközi közösséget, hogy egyik állam se tegyen
elhamarkodott lépést, az atomkérdést tárgyalásos úton kell megoldani, nem pedig
katonai eszközökkel. Ezzel együtt kijelentették, hogy nem fogják támogatni az
unilaterális nyugati szankciók megszavazását. Bár 2010-ben mindkét nagyhatalom igent
mondott az 1929-es számú ENSZ BT-határozatra, amely újabb Teherán elleni
MKKCS Műhelytanulmányok 4 Krajcsír Kína és Szíria
23
szankciókról szólt, de Moszkva és Peking nyomására ez korántsem volt olyan szigorú,
mint azt a nyugati és az izraeli vezetés szerette volna.45
Habár az orosz–kínai együttműködés kétségkívül hozzájárult a kínai vétókhoz, de
nem szabad ezt az aspektust túldimenzionálni. Oroszország és Kína viszonya – a köztük
feszülő problémák, mint a Közép-Ázsia feletti befolyásért való versengés vagy az orosz
Távol-Keletre irányuló kínai expanzió ellenére – már-már „barátinak” mondható, és a
nemzetközi-globális szinten szövetségesek, de nem egyszer előfordult, hogy Peking
Moszkva ellenében lépett vagy cselekedett, ha úgy érezte, ellenkező esetben jelentősen
sérülnének a kínai érdekek. A leglátványosabb ilyen egyet nem értés egy nemzetközi
esemény kapcsán, amely miatt ráadásul bizonyos mértékű feszültség alakult ki a két
nagyhatalom között, a 2008-as orosz–grúz háború volt. Bár a fegyveres konfliktus
csupán pár napig tartott, mégis komolyan megterhelte a kínai–orosz kapcsolatokat.
Pekingben nem nézték jól szemmel Abházia és Dél-Oszétia függetlenségének „önkényes”
kikiáltását. Hu Jintao az ENSZ-ben nyíltan kritizálta ezt az orosz lépést, mivel szerinte ez
szembemegy a „harmonikus világrenddel” és a modern kínai külpolitika alapjaival.
Pekingben úgy gondolták, hogy az eset könnyen precedenst teremthet az ujgurok és a
tibetiek számára. Hu Jintao egészen odáig ment, hogy visszafogta a Sanghaji
Együttműködési Szervezetet, nehogy támogatni merje Abházia és Dél-Oszétia
függetlenségének elismerését vagy esetleges felvételét a szervezetbe. A kínai diplomácia
orosz–grúz háború utáni viselkedése jelentősen kihatott a kínai–orosz együttműködésre
és kapcsolatokra is. 2008 és 2011 között csupán olyan alapkérdésekben működtek
együtt a felek, mint az iráni atomvita vagy a koreai békefolyamat. Megfigyelhető, hogy
ebben az időszakban csökkent a gazdasági és a biztonságpolitikai együttműködés
intenzitása is. Minden jel szerint ez a fajta eltávolodás valószínűleg tovább folytatódott
volna, ha nem következett volna be az a jelenség, amelyet napjainkban úgy emlegetnek,
mint az „arab tavaszt”. Ez pedig teljesen új irányt szabott a kínai–orosz
együttműködésnek, és megváltoztatta a kínai külpolitika prioritásait is a Közel-Kelettel
kapcsolatban.
45
Az iráni atomprogrammal kapcsolatos ENSZ-szavazásnál Brazília és Törökország nemmel szavazott, mivel
abban az évben mindkét állam közös szerződést írt alá Iránnal a nukleárisfűtőanyag-cseréről. Libanon
belpolitikai okok miatt maradt távol a szavazástól. Pekingnek pedig sikerült megakadályoznia, hogy a szankció
érintse a perzsa állam kőolaj- és földgázágazatát, s ezzel nem kerültek veszélybe a kínai energetikai befektetések.
MKKCS Műhelytanulmányok 4 Krajcsír Kína és Szíria
24
IV.1. Kína és az „arab tavasz”
Az „arab tavasznak” nevezett eseménysorozat 2010 végén, 2011 elején vette kezdetét
Észak-Afrikában és a Közel-Keleten. A nemzetközi közvélemény döbbenten figyelte a
történéseket, akárcsak az arab országokban hatalmon lévő elit. Hirtelen maguk a
nagyhatalmak sem tudták, hogy miképp is reagáljanak a régióban zajló eseményekre és
tüntetésekre. Habár a kezdetben megbuktatott Nyugat-barát rendszerek miatt úgy tűnt,
hogy az Egyesült Államok a tunéziai és egyiptomi forradalom legnagyobb vesztese, de
Kínát és Oroszországot szintén kényelmetlenül érintette ez a folyamat.
Egyrészt mindkét nagyhatalom vezetése attól tartott, hogy a zavargások könnyen
átterjedhetnek a velük szomszédos közép-ázsiai egykori szovjet tagállamokba. Moszkva
és Peking hallgatólagos beleegyezésével ezek a rendszerek már 2011 elején lépeseket
tettek egy esetleges forradalom kitörése ellen. Ez az jelentette, hogy szabályozták és
felügyelték az internetet, különösen a közösségi oldalakat, mint pl. a Facebookot és a
Twitert. A külföldről érkező híreket cenzúrának vetették alá. Az ellenzékieket nem
hagyták szóhoz jutni, vagy megfigyelés alatt tartották őket, s az NGO-k terjedését és
hatáskörét is csökkentették.46
Korántsem volt elképzelhetetlen az a felvetés, hogy hasonló elégedetlenség
felütheti a fejét az országhatáron belül is. A különböző kínai internetes közösségi
fórumokon már január közepétől megindult a szervezkedés, s egyfajta „kínai tavaszról”
kezdtek el beszélni. 2011 februárjában a Tiananmen térhez közel lévő McDonald’s-nál
kezdtek gyülekezni az ellenzékiek, de viszonylag kevés ember érkezett a helyszínre, s a
„tömeget” korántsem jellemezte olyan forradalmi hangulat, mint 1989-ben. Ennek
ellenére a kínai kormány veszélyesnek ítélte a rendezvényt, és a hatóságok nem sokkal
később letartóztatták a jelenlévőket. A kínai média ezzel párhuzamosan megpróbálta az
arab tavasz jelentőségét csökkenteni, s a lehető legkevesebb információt közölni a
folyamatokról, mégpedig úgy, hogy olyan weboldalak elérhetőségét tették lehetetlenné,
amelyek a forradalmakról és az arab tüntetésekről szóltak. A hivatalos híroldalakat
pedig arra utasították, hogy a közel-keleti hírekkel kapcsolatban a Xinhua állami
hírügynökség által szerkesztett anyagokat használják, de a nyugati és egyéb kelet-ázsiai
forrásokat kerüljék.47 Ugyanakkor a kínai hatóságok teljesen elszigetelni sem tudták a
46
KOREPIN – SHARAN 2011: 4–5. 47
OLIMAT 2013: 92.
MKKCS Műhelytanulmányok 4 Krajcsír Kína és Szíria
25
közvéleményt. Többek közt nem tudták megmagyarázni, hogy az internetkapcsolat
hirtelen miért szakadt meg Egyiptomban, vagy a kínai média szerint „amerikai befolyás”
alatt álló tömeg miért lázadt a szintén Amerika-barát Hoszni Mubarak ellen.48
Visszatérve a Közel-Keletre, az egyiptomi és a tunéziai forradalmak, valamint a
helyi elit bukása kevésbé befolyásolta Peking közel-keleti politikáját. Kína mindkét
esetben arra törekedett, hogy jó viszonyt építsen ki az új vezetéssel, mivel a
korábbiakkal – stabil Nyugat-barátságuk miatt – nem nagyon tudta szorosabbra fűzni a
kapcsolatait. Rögvest Ben Ali elnök bukása után Zhai Jun külügyminiszter személyes
látogatást tett Tunéziába, és egy hatmillió dolláros gyorssegéllyel igyekeztek
szorosabbra fűzni a kapcsolatokat.49 Habár Egyiptom esetében a Mubarak-rendszerrel
voltak komolyabb együttműködések, és körülbelül 800 millió dollárnyi kínai befektetés
volt az észak-afrikai országban, s 2011-ben a kereskedelmi volumenük elérte a 8,8
milliárd dollárt, de az átmeneti kormány és Mohamed Murszi is ígéret tett arra
vonatkozólag, hogy folytatni és bővíteni szeretnék a Kínával fenntartott kapcsolatokat.
2012. augusztus 29-én az iszalmista Mohamed Murszi elnök első hivatalos útja nem az
Egyesült Államokba, hanem Kínába vezetett.50
IV.2. A líbiai példa
A líbiai polgárháború, Moammer Kadhafi bukása és a nyugati beavatkozás már teljesen
más lapra tartozik, és a kínai vezetés is teljesen másképp állt hozzá a kérdéshez.
Legelőször is Líbiában a kínaiaknak – akárcsak az oroszoknak – komoly érdekeltségeik
voltak. A kínai üzletemberek 18,8 milliárd dollárt fektettek be közel ötven líbiai
nagyberuházásba, köztük a líbiai vasúthálózatba és a szénhidrogéniparba. Fokozatosan
emelkedett Kína aránya a líbiai kőolajexportban: 2010 novemberében a kelet-ázsiai
ország már tizenegy százalékot tett ki. Peking cserébe szakembereket küldött Líbiába, s
a polgárháború alatt 35 860 állampolgárt kellett kimenekíteni az országból.51 Mivel
azonban Kadhafi arra utasította a hadseregét és a zsoldosokat, hogy hagyják el a kínai
munkások táborait, és közvetlenül a harcokban vegyenek részt, a legtöbb külföldi
védtelen maradt a támadásokkal szemben. Ezeket a támadásokat nem feltétlenül a líbiai
48
LINK 2011. 49
SHINN 2011. 50
BRADLEY – SPEGELE 2012. 51
„Hundreds of Chinese workers…”
MKKCS Műhelytanulmányok 4 Krajcsír Kína és Szíria
26
hadsereg hajtotta végre, hanem a már akkor felbukkanó iszlamisták és a helyi törzsek
harcosai, akik – gondolva a jövőjükre – egyszerűen megszállták az olajipari
létesítményeket, a kitermelésből származó bevételt pedig saját kasszájukba irányították.
Összesen huszonhét kínai építkezési helyet támadtak meg és tábort fosztottak ki, az
anyagi veszteség elérte a 230 millió dollárt. Emiatt és a készülődő nyugati beavatkozás
miatt 2011 februárjában Peking elrendelte a Líbiában tartózkodó állampolgárok
evakuálását Ez volt Kína modern történelmének legnagyobb külföldi evakuálási
hadművelete: egy hét alatt 32 000 embert sikerült hét hajóval és katonai repülőgépekkel
kimenekíteni, és senki nem vesztette életét az akció közben.52
A líbiai polgárháború több szempontból is fordulópont volt nemcsak Peking
közel-keleti politikájában, hanem a kínai külpolitikai alapelveket illetően is. Kína, bár
komoly érdekeltségei voltak az országban, és aggódott amiatt, hogy „dominóeffektus”
veszi kezdetét a régióban, február 26-án – Moszkvával egyetemben – még elfogadta az
1970-es számú határozatot. Ez arról szólt, hogy Líbia ellen fegyverembargót vezetnek
be, és egyben elítélik Kadhafit. A kínai döntés hátterében az állt, hogy egyrészt a kínai
elit akkor nem számolt egy esetleges nyugati beavatkozás lehetőségével, másrészt nem
akarta megrontani a kapcsolatait az Arab Liga tagországaival, amelyek kiemelten
támogatták a Tripoli elleni szankciókat. Ugyanakkor az 1970-es számú határozat
elfogadása után Szergej Lavrov orosz külügyminiszter már előre figyelmeztette a
nemzetközi közösséget, hogy ez nem lesz a kiindulópontja egy Líbia elleni
intervenciónak. Ezzel az orosz meglátással a kínai vezetés is egyetértett.
A 2011. március 17-én megszavazott 1973-as számú ENSZ-határozat volt az,
amely miatt jelentősen megváltozott a korábbi kínai–orosz hozzáállás Líbia kérdéséhez,
és hirtelen szükségessé vált a két nagyhatalom külpolitikájának még szorosabb
összehangolása. Habár az igaz, hogy a Líbia feletti „repüléstilalmi övezet felállításáról”
szóló határozatnál Oroszország és Kína tartózkodott a szavazástól, ami lehetetővé tette a
NATO-nak a légtértilalmi övezet létrehozását, de ez még korántsem jelentette azt, hogy
Moszkva és Peking beletörődött volna a helyzetbe. Az orosz és kínai diplomácia
keményen bírálta a katonai beavatkozást és az Arab Ligát, s közösen figyelmeztették a
nyugati országokat, hogy Líbia után már élni fognak a vétójogukkal. A NATO rövid időn
belül túllépte a hatáskörét, mivel katonai célpontokat bombázott, s folyamatosan
szállította a fegyvert a líbiai Átmeneti Nemzeti Tanácsnak. Ezt a lépést Moszkva és
52
TÁLAS – VARGA 2012: 16.
MKKCS Műhelytanulmányok 4 Krajcsír Kína és Szíria
27
Peking még inkább elítélte, mert szerintük az ENSZ BT 1973-as határozata nem terjedt
ki a Kadhafi-rendszer megdöntésére, hanem csak a civilek életét lett volna hivatott
védeni. Ehhez képest a „repüléstilalmi övezet” felállításában és alkalmazásában részt
vevő nyugati és arab államok – mint például Katar – nyíltan részt vettek Kadhafi
megbuktatásában. 2011. március 30-án Hu Jintao elnök figyelmeztette Nicolas Sárközy
elnököt a nankingi G-20-as találkozón, hogy „a fegyveres akció nem oldott meg soha
semmilyen problémát a történelemben”, és jelezte a francia elnöknek, hogy Peking a
jövőben soha nem fog ilyen beavatkozást elfogadni.53 A líbiai polgárháború alatt szerzett
tapasztalat vezetett oda is, hogy Kína és Oroszország Szíria esetében már semmiféle
engedményre nem volt hajlandó. Ugyanakkor a líbiai polgárháborúban felbukkanó
szélsőséges iszlamista és terrorista csoportok már ekkor nyugtalansággal töltötték el a
kínai vezetést, de azzal senki nem számolt, hogy ennyire sok kínai állampolgár megy ki
majd harcolni a közel-keleti konfliktusokba, akik egyszer majd visszatérnek Kínába.
V.1. Kínai állampolgárok a szíriai válságban
Kínában korántsem volt ismeretlen fogalom a szélsőséges iszlamista csoportok által
végrehajtott terrorakció vagy merénylet. A kelet-ázsiai országban ugyanis már a múlt
évezred végén megjelent a Kelet-turkesztáni Iszlám Mozgalom (ETIM), avagy más néven
a Turkesztáni Iszlám Párt (TPI), amely egy független, a saría (iszlám jog) alapján
működő Turkesztánért harcol a nyugati Hszincsiang Ujgur Nemzetiségi Területen.54 Már
az 1993-as hivatalos megalakulás óta követtek el ugyan merényleteket, de
nemzetközileg csak a 2001. szeptember 11-i támadást követően váltak ismertté. A
kétezres években az ETIM számos merényletet és terrorcselekményt hajtott végre:
buszok felrobbantása Kunmingban, repülőgép-elfoglalási kísérlet Ürümcsiben,
Kashgarban található katonai támaszpontok elleni támadások. Tehát a kínai hatóságok
számára már ismertek voltak a szélsőséges iszlamista csoportok módszerei és eszközei,
de azt még Pekingben sem gondolták, hogy esetleg a szíriai események ilyen mértékű
befolyással lesz az ujgur szeparatizmusra és iszlamizmusra.
53
PANTUCCI – PARELLO-PLESNER 2011: 2. 54
A nemzetközi szakirodalomban az ETIM-et és a TPI-t általában egy szervezetnek állítják be, csak eltérő
megnevezéssel. Azonban az ETIM inkább egy ernyőszervezet szerepét tölti be, amely alá még számos kisebb
iszlamista csoport tartozik, saját vezetéssel, mint a TPI, a Kelet-Turkesztáni Hezbollah vagy a Kelet-Turkesztáni
Nemzeti Forradalmi Egyesület. A Turkesztáni Iszlám Pártban olyan ujgurok vannak, akik az elmúlt években
Afganisztánba és Pakisztánba szöktek, és itt kaptak kiképzést. (FLETCHER – JAYSHREE – XU 2014.)
MKKCS Műhelytanulmányok 4 Krajcsír Kína és Szíria
28
Az első baljós jelek már 2011-ben megmutatkoztak. Pan Guang, a Sanghaji
Egyetem közel-keleti tanulmányok professzora rámutatott arra, hogy egy
Hszincsiangban elkövetett júliusi robbantás után arab feliratú, fekete színű zászlót
találtak a hatóságok, és nem a hagyományos kék színű kelet-turkesztáni zászlót.55 2012
márciusában a New York Times már beszámolt egy kínai állampolgárságú, han
nemzetségű dzsihadistáról Szíriában, aki Said Qutb – egyiptomi vallástudós, akit a
modern iszlamizmus atyjának tartanak – követőjének vallotta magát. Ezenfelül
beszámolt arról, hogy az illető jelen volt Líbiában, majd innen „átruccant Szíriába, hogy
megöljön minden áruló muszlimot, nőt és gyereket egyaránt.”56 A kínai hatóságokat
valósággal sokkolta a felvétel, amit Bo Wang – a felvételen Jusszefnak hívja önmagát –
töltött fel a You Tube-ra és a Youku nevű kínai videómegosztó oldalra. A dzsihadista
megfenyegette azokat az államokat, amelyek támogatják „az istentelen Azsad-rezsimet”,
tehát Oroszországot és Kínát is. 2012-ben a szíriai nagykövet figyelmeztette a kínai
kormányt, hogy a szíriai titkosszolgálatoknak harminc ujgur szeparatistáról van
tudomásuk. Ezek a fegyveresek Pakisztánon és Törökországon keresztül érkeztek az
arab országba, ahol katonai kiképzésben részesültek. Ugyancsak 2012-ben jelentette be
a kínai média, hogy letartóztattak egy ujgurt, aki Szíriában harcolt, majd onnan tért
vissza Kínába. A huszonhárom éves fegyverest Maimaiti Ailinak hívták, és egy interjúban
kifejtette, hogy „az észak-szíriai Aleppóban kaptam kiképzést, és az ETIM szándékosan
engem kért fel a kínaiak elleni merényletek végrehajtására, mivel már rendelkeztem némi
tapasztalattal a szíriai válságnak köszönhetően.”57
2013-ban, ahogyan a szíriai válság egyre inkább a szélsőséges csoportok és a
kormányerők közötti összecsapásba csapott át, úgy fordított Peking egyre nagyobb
figyelmet a saját biztonságára és a kínai állampolgárságú dzsihadistákra. Például a 2013
júniusában, a Shanshan nevű ujgur városban zajló tüntetésekért, majd zavargásokért a
kínai állami média szokatlan módon a szíriai felkelőket tette felelőssé. A péntek déli ima
után több mint száz, késekkel és botokkal felszerelkezett ujgur rátámadt egy
rendőrőrsre, és ezt a kínaiak szerint a tömeget feltüzelve egykor Szíriában harcolt
ujgurok hajtották végre, akiket azért küldtek vissza Kínába, hogy felszítsák az
indulatokat és „dzsihádot” robbantsanak ki.58
55
REN 2014: 271. 56
WONG 2013. 57
BERNSTEIN 2014. 58
„China state media blames…”
MKKCS Műhelytanulmányok 4 Krajcsír Kína és Szíria
29
Ettől kezdve szinte egymást érték a különböző, ujgur iszlamisták által
végrehajtott merényletek Kínában. A két legnagyobb támadást a Tiananmen téren és
Kunmingban hajtották végre. 2013. október 28-án a történelmi helyszínnek számító
Tiananmen téren egy terepjáró a tömegbe hajtott. A benne ülő ujgur terroristák
kiugrottak a járműből, majd benzinnel leöntötték és felgyújtották azt. A sofőr és négy
utasa – köztük a felesége és az anyja – életét vesztette a támadásban. 2014. március 1-
jén Kunming város vasútállomásán késsel felfegyverzett terroristák harminchárom
embert szúrtak halálra, és több százat megsebesítettek. A merénylet után pár nappal a
Turkesztáni Iszlám Párt vállalta a felelősséget. Abdullah Mansur, a TPI vezetője titkos
pakisztáni bázisáról fenyegette meg Pekinget, hogy „Kína minden muszlim ellensége,
ezért az iszlám nevében kötelező harcolnunk ellene”.59
Habár egyik esetnél sem sikerült bizonyítani a „szíriai szálat”, de a módszerek, a
kivitelezés és a propagandaanyagok készítése és terjesztése nagy hasonlóságot mutatott
az al-Nuszra Front és az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) módszereihez. A kínai
hatóságok komolyan vették a fenyegetést, és egymás után csaptak le nemcsak a
feltételezett terroristákra, hanem azokra is, akik nyíltan szimpatizáltak a szélsőséges
eszmékkel. 2014 májusában 232 ujgurt tartóztattak le, akik „szíriai dzsihádra való
felszólítás előkészítésében és terjesztésében vettek részt”.60
2014. július 29-én Pekingben a közel-keleti ügyekért felelős kínai
különmegbízott, Wu Sike azt nyilatkozta, hogy kínai muszlimok is harcolnak az Iraki és
Levantei Iszlám Állam kötelékében. A politikus úgy vélekedett, hogy a Közel-Kelet és
különösen Szíria kiváló kiképzési terepet nyújtott és nyújt még mindig a különböző
országokból verbuválódott terrorcsoportoknak. „Az iraki és a szíriai konfliktusok
megoldásában Peking is érdekelt, amiből Kína és az egész világ is csak profitálhat”61 –
jelentette ki Wu Sike. Egy hónappal korábban az izraeli Jerusalem Post egy olyan izraeli
elemzést jelentetett meg, mely szerint Pakisztánban képzik ki az ujgur és han
nemzetségű dzsihadistákat. Az újság a kínai dzsihadisták számát – hivatkozva a
Jerusalem Center for Public Affairs (JCPA) elemzésére – több mint ezer főre becsülte.62
Október közepén az al-Kaida által kiadott angol nyelvű újság, az Újjáéledés egyik
cikkében Kelet-Turkesztán volt a fő téma, a kiadvány szerint az iszlám tiltva van
59
GOLOVNINA – MEHSUD 2014. 60
BERNSTEIN 2014. 61
OLESEN 2014. 62
KEINON 2014.
MKKCS Műhelytanulmányok 4 Krajcsír Kína és Szíria
30
Kínában, óriási az elnyomás, az „istentelen kommunizmust” kényszerítik rá a helyiekre,
akiknek kötelessége dzsihádot hirdetni a kínai hitetlenek ellen.
V.2. Kína és Az Iszlám Állam
A tanulmány végén mindenképp ki kell térni – még ha röviden is – a viszonylag „friss”
jelenségre, az Iszlám Állam nevű terrorista csoportra. 2014. június 10-én az Iraki és
Levantei Iszlám Állam elfoglalta az észak-iraki Moszul városát. A vereséget valóságos
összeomlás követte – nem a teljes iraki hadseregben, hanem annak északi
parancsnokságában –, és a terrorszervezet a hónap végére már hatvan kilométerre volt
Bagdadtól. Az iszlamista csoport közben megerősítette szíriai állásait, és június 29-án
kikiáltották az Iszlám Államot, amit egyetlen ország és mufti sem ismer el. A szervezet
vezetője, Abu Bakra al-Bagdadi kinevezte magát kalifának és a szíriai és iraki területek
urának. Július 4-én a moszuli mecsetben tartott beszédében Bagdadi meglepő módon
legelőször Kínát nevezte meg potenciális célpontnak, ahol „fel kell szabadítani a
muszlimokat”. Peking komolyan vette a terrorista szervezet vezetőjének fenyegetését. A
kínai vezetés hozzáfogott mintegy tízezer kínai vendégmunkás és mérnök
evakuálásához Irakban, nehogy úgy járjanak, mint Líbiában.
Az Iszlám Állam jelentette veszély túl nagy volt, ami miatt Peking kezdetben
hajlandó volt változtatni korábbi hozzáállásán, és együttműködni a nyugati és arab
országokkal, hogy legyőzzék a terrorszervezetet. Már augusztus elején sejteni lehetett,
hogy az Egyesült Államok egy Iszlám Állam elleni koalíció létrehozásán fáradozik.
Augusztus 8-án a kínai külügyminiszter kijelentette, hogy Peking „nyitott volt az
amerikai javaslatokra” és „támogatott bármiféle Irak stabilitását célzó hadműveletet”. Ez
nemcsak azt jelentett volna, hogy Kína fegyvert ad az irakiaknak, hanem akár katonákat
is küldtek volna az országba a terrorista csoport megállítása érdekében. Azonban
hetekig nem történt előrelépés ezzel kapcsolatban. A kínai vezetés leginkább azt
kifogásolta, hogy az Egyesült Államok Irán nélkül akarta megoldani a kérdést, miközben
akkoriban úgy látszott, hogy Teherán az egyetlen, amely le tudná győzni a
terrorszervezetet. A másik probléma az volt, hogy a Nyugat elkezdte támogatni az iraki
peshmergákat (kurd harcosokat). Ez azonban olyan veszélyt hordozott magával, hogy a
kurdok „vérszemet kapnak”, tehát jelentősen megerősödik az önálló Kurdisztán
gondolata. Az Iszlám Állam nevű terrorista szervezet legyőzése után pedig nagy a
MKKCS Műhelytanulmányok 4 Krajcsír Kína és Szíria
31
valószínűsége annak, hogy a kurd függetlenségi mozgalmak nem vonulnak vissza, és
harcolni kezdenek egy önálló Kurdisztánért. Ez pedig jelentős átrendeződést hozhat
magával a régióban. Kurdok élnek ugyanis Törökország keleti és délkeleti, Szíria
északkeleti és Irán nyugati részén is, s egy önálló Kurdisztán valószínűleg egyesíteni
szeretné az összes kurd területet. Peking két legszorosabb közel-keleti szövetségesének
– Szíriának és Iránnak – is veszélybe kerülne a területi egysége, miközben az új állam
átalakítaná az erőviszonyokat. Harmadszor pedig a kínai távolmaradás okaként lehetne
megjelölni, hogy Washington bizonyos kritériumokhoz kötötte a kínai részvételt a
koalícióban. Daniel Fried, aki nagyköveti rangban teljesít szolgálatot az amerikai
külügyminisztériumban, augusztus végén arról beszélt, hogy konzultálnak Kínával,
megpróbálva rávenni Pekinget az Oroszország elleni szankciókra és embargóra. Ebben
azonban nem jártak sikerrel, mert szeptember 11-én Peking elutasította a gazdasági
szankciókat, és nem sokkal később hozzátették, hogy nem hajlandóak csatlakozni az
Iszlám Állam elleni koalícióhoz. Hua Chunying, a kínai külügyminisztérium szóvivője
kijelentette, hogy bár Kína élharcosa a terrorizmus elleni harcnak, de nem ad közvetlen
támogatást olyan katonai akciókhoz, amelyek megsértik egy ország szuverenitását.
Habár a szíriai célpontokat csak szeptember végén kezdte el bombázni a koalíciós
légierő, Peking már előtte figyelmeztette Washingtont és szövetségeseit, hogy csak a
szíriai kormány beleegyezésével bombázhatnak az arab országban, különben sérül Szíria
szuverenitása. Ezzel pedig komoly válságot idézhetnek elő, amit Peking „határozottan
elutasít”, főleg azért, mert az Egyesült Államok az akciót ismételten az Aszad-ellenes
erők támogatására használhatná fel.63 Tehát Kína hallgatólagosan támogatja az Iszlám
Állam elleni harcot, de sem katonai erővel nem hajlandó részt venni a koalícióban, sem
pedig megengedni, hogy a támadásokkal meggyengítsék és megbuktassák Bassár el-
Aszadot.
VI. Konklúzió
Az Egyesült Arab Emírségekben a Kalifa Egyetemen oktató dr. Olimat, a nemzetközi
kapcsolatok szakértője és elemzője egyik publikációjában leírta, hogy miért érdeklődik
Peking a Közel-Kelet iránt, és miért nem érdektelen számára az, ami a régióban történik.
Szerinte a kínaiak közel-keleti politikáját az alábbi tényezők határozzák meg: az
63
TIEZZI 2014b
MKKCS Műhelytanulmányok 4 Krajcsír Kína és Szíria
32
energetika, a kereskedelem és befektetések, a fegyverszállítások, a politikai
együttműködések és a kulturális-tudományos kooperációk. Ezeket egyszerűen
„ötdimenziós paradigmának” nevezte el.64
Ahhoz azonban, hogy Kína alkalmazni tudja az „ötdimenziós paradigmáját”, a
Közel-Keleten egy nagyon fontos „összetevőre” van szükség: a stabilitásra. A 2011-es
„arab tavasznak” nevezett jelenség és 2014-ben az Iszlám Állam nevű terrorista csoport
felbukkanása komoly veszélybe sodorta a régió biztonságát. Egyelőre még nem látni,
hogy mi lesz az események vége, habár azt senki nem vonja kétségbe, hogy a terrorista
szervezetet előbb-utóbb le fogják győzni, vagy legalábbis kifullad a szerveződés, és
„felzabálja” magát. Ennél sokkal égetőbb kérdés, hogy mi történik azután, hogy az Iszlám
Állam megsemmisül? A „kalifátus” – amelyet egyetlen ország és muszlim vallástudós
sem ismer el annak – esetleges bukása után mi fogja betölteni a hatalmi vákuumot?
Jelenleg a szélsőséges iszlamisták elleni harc valamennyire összekovácsolja nemcsak a
régióbeli államokat, hanem a mérsékelt szunnitákat, a síitákat és a kurdokat is. Persze ez
inkább kényszer szülte együttműködés, és elsősorban nem a régió államai, hanem az
országokban élő kisebbségek próbálnak valahogy összefogni a közös ellenség ellen.
Ugyanakkor nem mindegyik erőfeszítésüket koronázza siker, mivel még mindig vannak
komoly problémák és ellentétek a felekezetek között. Ez a probléma leginkább Irakban
van jelen, ahol például a síita milíciák kérdése még mindig megosztja a lakosságot, vagy
vannak olyan szunnita törzsek, amelyek bár nem támogatják az Iszlám Államot és
fellázadtak ellene, de nem is hajlandóak a síita vezetésű bagdadi kormány mellé állni.
Ezért, ha egyszer véget ér az Iszlám Állam elleni küzdelem, akkor valószínűleg ismét
kiújulnak a harcok a törésvonalak mentén.
Kína leginkább az újabb káosztól és kiszámíthatatlanságtól tart a Közel-Keleten,
amely teljesen destabilizálhatja a régiót. Valószínűleg csak ennek tükrében érthető meg
igazán, hogy Peking miért állt ki a kezdettől fogva Damaszkusz mellett. A korábbi
évtizedekben Kína és Szíria nem ápolt egymással jó viszonyt, mivel a kínai vezetés
mindig is szovjet „vazallusnak” tartotta a Baasz Pártot. A hidegháború után sokkal
nehezebben ment a kapcsolatfelvétel, főleg a kínai elszigetelődés és a szíriai külpolitika
útkeresése miatt. Habár a huszonegyedik század első évtizedében Kína már megjelent a
Közel-Keleten, de elsősorban Irán és az Öböl menti államok iránt érdeklődött, és nem
Szíria iránt. A kínai vezetés elismerte Szíria geopolitikai jelentőségét egy új „selyemút”
64
OLIMAT 2013: 34.
MKKCS Műhelytanulmányok 4 Krajcsír Kína és Szíria
33
állomásaként, de nem akart az oroszok rovására terjeszkedni, mivel ekkoriban már
megtörtént Tartúsz kikötőjének a felújítása, és folyamatosan érkeztek az orosz
fegyverek az arab országba.
Nem adnak magyarázatot Peking Bassár el-Aszad melletti kiállására a kínai–
szíriai gazdasági és energetikai kapcsolatok sem. Szíria soha nem tartozott a közel-keleti
régió legnagyobb olajtermelői közé, többnyire csak saját belső felhasználásra termelt,
nem exportra. A két ország gazdasági kapcsolatai, bár ütemesen fejlődtek 2000 óta, még
mindig alacsony intenzitásúak voltak 2011 előtt, és egy évvel később a felére csökkent a
kereskedelmi volumen. Ráadásul ez nagyon egyirányú kereskedelem volt, mert
egyértelműen a Szíriába irányuló kínai export uralta. A kínai befektetések száma
jelentősen alulmaradt az iráni, az orosz, a török, de még a szaúdi beruházások mögött is.
A kínai kiállás okait természetesen lehet keresni a kínai külpolitikai alapelvekben
is, s ezzel együtt az elmúlt években tapasztalt kínai–orosz együttműködés szintén
valamiféle választ adhat a kérdésre. Peking eddig is mindig a „be nem avatkozás”
politikáját követte, és az ENSZ Biztonsági Tanácsban tartott szavazásokon is – ha
valamilyen beavatkozásról vagy szankciókról volt szó – általában tartózkodott (de csak
ritkán vétózott). Ezzel párhuzamosan, habár vannak még problémás területek az orosz–
kínai kapcsolatokban, amelyek a jövőben akár eléggé komoly konfliktussá alakulhatnak
át, de napjainkban kétségtelen, hogy páratlan „egyetértés és együttműködés” van Peking
és Moszkva között. Nagyon úgy tűnik, hogy globális szinten tiszteletben tartják egymás
igényeit és érdekeit. Különösen erős a két nagyhatalom közötti együttműködés, hogyha
az Egyesült Államok terjeszkedésének megakadályozásáról (Kelet-Ázsiában, Közép-
Ázsiában, a Közel-Keleten), egy esetleges nyugati katonai beavatkozásról vagy gazdasági
szankciók bevezetéséről van szó.
Ugyanakkor ez ismét nem ad teljes magyarázatot Kína jelenlegi Szíria-
politikájára. Peking ugyanis történelme során soha nem vétózott annyiszor az ENSZ-be
való felvétele óta, mint Szíria esetében. A négy vétó – dacára egy-két határozat
elfogadásának – elég erős diplomáciai támogatást jelent Bassár el-Aszadnak. Ez főleg
abból a perspektívából tűnik furcsának, hogy 2011 óta Kína csak Szíriával kapcsolatban
vétózott, még Ukrajna esetében is tartózkodott, pedig ott sokkal komolyabb kínai
gazdasági és biztonságpolitikai érdekek forogtak kockán.
Peking Bassár el-Aszad melletti kiállását inkább regionális és stratégiai szinten
kell szemlélni: Aszad bukásával nemcsak széthullana Szíria, hanem még nagyobb káosz
MKKCS Műhelytanulmányok 4 Krajcsír Kína és Szíria
34
venné kezdetét az egész Közel-Keleten, amely a különböző iszlamista és terrorista
csoportok elburjánzását, a szunnita–síita ellentét eszkalálódását, a fontos energetikai és
kereskedelmi útvonalak – Szuezi-csatorna, Ádeni-öböl, Hormuzi-szoros, Perzsa-öböl –
veszélybe kerülését és akár a helyi arab rendszerek bukását hozhatná magával. A kínai
„ötdimenziós paradigma” ezzel végleg elvesztené az értelmét.
A kínai vezetés szerint az ilyen anarchiaszerű állapot előidézését és bukott
államok létrejöttét nemcsak a regionális faktorok és ellentétek, hanem a külső hatalmak
is előidézhetik, amelyek beavatkoznak a térségbe. Itt elsősorban a nyugati országokra,
főleg az Egyesült Államokra gondolnak. Kína számára eddig is nyugtalanító volt a
felfordulás a régióban, főleg mert ezek a destabilizációs folyamatok nem az „arab
tavasszal” kezdődtek, hanem az Egyesült Államok és szövetségesei katonai
beavatkozásaival. Peking szerint egyszerűen nincs jó példa a nyugati katonai
intervenciókra a régióban. Kétségtelen, hogy katonai szempontból egyöntetű sikerek,
amelyek azt mutatják, hogy mennyivel előrébb jár a nyugati haditechnológia, de minden
más tekintetben kudarcnak tekinthetők. Az Egyesült Államok hadserege hiába volt jelen
például Irak esetében, nem tudta rendezni a helyzetet, és nem tudott egy működőképes
demokráciát hátrahagyni a Közel-Keleten. Eleve már a legelején óriási hibát követtek el
akkor, amikor feloszlatták az iraki Baasz Pártot, szélnek eresztettek minden
hivatalnokot, és bűnözőnek tituláltak minden volt katonát Szaddám Huszein
hadseregében. A szunniták és a síiták közötti ellentétek az amerikai jelenlét alatt is
forrtak, és több nyílt összecsapáshoz vezettek. A kivonulás után pedig olyan
nagyméretűvé váltak az ellentétek, hogy közvetve hozzájárultak az Iszlám Állam nevű
terrorista csoport felbukkanásához és terjeszkedéséhez.
A kínai külpolitikai elemzők szerint azonban nincsenek jó példák a közvetett
nyugati beavatkozásra sem, amikor Washington és szövetségesei légicsapásokkal és
pilóta nélküli gépekkel támadták a régióban a szélsőséges iszlamisták és terroristák
állásait. Jemenben és Pakisztánban gyakran a helyi kormányok megkérdezése nélkül
hajtottak végre támadásokat, ami azon kívül, hogy gyakran járt civil áldozatokkal az
elavult hírszerzési jelentések miatt, nem segítette a szélsőségesek elleni harcot. Sőt ezek
a támadások inkább az ő oldalukra hajtották a vizet: kihasználva a növekvő ellenszenvet
az amerikai légicsapások miatt, egyre többen csatlakoztak hozzájuk. A líbiai példa pedig
tökéletes mintapéldája annak, hogy milyen következményekkel járhat egy katonai
beavatkozás egy polgárháborúba, ahol az ellenzéki oldalon is hatalmas politikai, törzsi,
MKKCS Műhelytanulmányok 4 Krajcsír Kína és Szíria
35
vallási és regionális különbségek vannak. Líbia mára bukott állammá vált, ahol jelenleg is
zajlik a második polgárháború, és 2014 végén két kormánya van az országnak: egy
Tripoli és egy Tobruk központú kormányzat. Ezenfelül a líbiai beavatkozás másik
kellemetlen következménye, hogy Peking már nem nagyon bízik a NATO-ban és a
nyugati országokban, hiszen az 1973-as határozat a „repüléstilalmi övezet” felállításáról
szólt, nem pedig Kadhafi hadseregének bombázásáról. Ráadásul mivel több tízezer kínai
állampolgárságú munkás és mérnök dolgozott az arab országban, ezért különösen
rosszul esett a kínai vezetésnek, hogy nemcsak a hadsereg és a lázadók támadásaitól,
hanem a nyugati bombázásoktól is meg kellett védenie az állampolgárait. Többek közt a
líbiai tapasztalatok vezettek oda, hogy Kína határozottan elutasította és támadta a
nyugati országok esetleges 2013-as szíriai intervencióját.
Végül pedig a szíriai válság mára nemcsak Kína közel-keleti politikájára, hanem
biztonságára is kihívást jelent. Ez kezdetben nem játszott fontos szerepet Kína Szíria-
politikájában, de Peking számára talán mostanra ez lett az elsődleges szempont. A kínai
állampolgárságú, ujgur és han nemzetségű kínaiak felbukkanása a háborúban, majd
hazatérésük Kínába és az utóbbi időben egyre gyakoribbá váló terrorista támadások
rámutattak arra, hogy a kelet-ázsiai ország korántsem tudja magát függetleníteni a
Közel-Keleten zajló eseményektől. Az Iszlám Állam nevű terrorista csoport felbukkanása
és Ali Bakr al-Bagdadi „hadüzenete” ismét komoly belpolitikai kihívásokkal
szembesítették a kínai vezetést. Ezenfelül bebizonyosodott, hogy az észak-afrikai és
közel-keleti régióban zajló események sokkal közvetlenebbül érintik a kínai lakosságot
és államot, mint mondjuk az afrikai, latin-amerikai és európai események.
A több mint három éve tartó szíriai válság egyik legfontosabb következménye a
kínai külpolitikára az, hogy ami korábban Peking szempontjából másodrangú
külpolitikai kérdésnek számított, az hirtelen komoly biztonságpolitikai tényezővé nőtte
ki magát.
Budapest, 2014. december
MKKCS Műhelytanulmányok 4 Krajcsír Kína és Szíria
36
FELHASZNÁLT IRODALOM
„A Genf-2 kudarca tovább növeli a szíriai erőszakot.” MTI, 2014. február 17. URL:
http://archivum.magyarhirlap.hu/a-genf-2-kudarca-tovabb-noveli-a-sziriai-eroszakot (utolsó
letöltés: 2014. december 7.)
BERNSTEIN, RICHARD. 2014. „From China to Jihad?” Nybooks.com, 2014. szeptember 8. URL:
http://www.nybooks.com/blogs/nyrblog/2014/sep/08/china-jihad/ (utolsó letöltés: 2014.
december 9.)
BLACK, IAN. 2014. „Russia and China veto UN Move to Refer Syria to International Criminal Court.” The
Guardian, 2014. május 22. URL: http://www.theguardian.com/world/2014/may/22/russia-
china-veto-un-draft-resolution-refer-syria-international-criminal-court (utolsó letöltés: 2014.
december 7.)
BRADLEY, MATT – SPEGELE, BRIAN. 2012. „Egypt's Morsi Firms China Ties.” The Wall Street Journal, 2012.
augusztus 29. URL: http://online.wsj.com/articles/SB1000087239639044423050457761727155
0304082 (utolsó letöltés: 2014. december 7.)
„Brahimi urges China to play 'active role' in solving Syria crisis.” The National.ae, 2012. október 31. URL:
http://www.thenational.ae/news/world/middle-east/brahimi-urges-china-to-play-active-role-
in-solving-syria-crisis#ixzz3KeZKCq81 (utolsó letöltés: 2014. december 5.)
„China state media blames Syria rebels for Xinjiang violence.” Reuters, 2013. július 1. URL:
http://www.reuters.com/article/2013/07/01/us-china-xinjiang-idUSBRE96005I20130701
(utolsó letöltés: 2014. december 9.)
„China welcomes adoption of Security Council resolution on Syria.” Xinhuanet, 2013. szeptember 28. URL:
http://news.xinhuanet.com/english/china/2013-09/28/c_132758383.htm (utolsó letöltés: 2014.
december 5.)
EVRON, YORAM. 2013. „Chinese Involvement in the Middle East: The Libyan and Syrian Crises.” (Strategic
Assessment 3.) Vol. XVI. Tel Aviv, Institute for National Security Studies, October 2013, 79–91.
„Explanatory Remarks by Ambassador Wang Min after General Assembly Vote on Draft Resolution on
Syria.” Permanent Mission of the People's Republic of China to the UN website, 2012. augusztus 3.
URL: http://www.china-un.org/eng/hyyfy/t958262.htm (utolsó letöltés: 2014. december 6.)
GLADSTONE, RICK. 2012. „China Presents Plan to End Syrian Conflict.” The Tech, 2012. november 2.
http://tech.mit.edu/V132/N50/long4.html (utolsó letöltés: 2014. december 5.)
GOLAN, GALIA. 1990. Soviet Policies in the Middle East from World War Two to Gorbatchev. Cambridge,
Cambridge University Press.
GORDON, CHANG. 2013. „Chinese, Russian, and NATO Warships Maneuver Off Syria.” Worldaffairsjournal.org,
2013. szeptember 13. URL: http://www.worldaffairsjournal.org/blog/gordon-g-chang/chinese-
russian-and-nato-warships-maneuver-syria (utolsó letöltés: 2014. december 6.)
GORENBURG, DMITRY. 2012. „Russian Interests in Syria.” Russian Military Reform, 2012. február 10. URL:
http://russiamil.wordpress.com/2012/02/10/russian-interests-in-syria/ (utolsó letöltés: 2014.
december 6.)
MKKCS Műhelytanulmányok 4 Krajcsír Kína és Szíria
37
FLETCHER, HOLLLY – JAYSHREE, BAJORIA – XU, BEINA. 2014. „The East Turkestan Islamic Movement (ETIM).”
Council on Foreign Relations, 2014. szeptember 4. URL: http://www.cfr.org/china/east-turkestan-
islamic-movement-etim/p9179 (utolsó letöltés: 2014. december 9.)
JORDÁN GYULA. 2014. „Kína szerepe az ENSZ békefenntartó tevékenységében.” Nemzet és Biztonság 4.8, 49–
63.
KEINON, HERB. 2014. „JCPA Analyst: 1,000 Chinese Jihadists Training in Pakistan.” The Jerusalem Post, 2014.
június 25. URL: http://www.jpost.com/Middle-East/JCPA-analyst-1000-Chinese-jihadists-
training-in-Pakistan-360469 (utolsó letöltés: 2014. december 9.)
KRAJCSÍR LUKÁCS. 2014. A kínai–orosz kooperáció a XXI. század elején Kína. Oroszország és a Sanghaji
Együttműködési Szervezet. Veszprém, Veszprémi Humán Tudományokért Alapítvány.
KOREPIN, SERGE – SHARAN, SHALINI. 2011. „What Does the Arab Spring Mean for Russia, Central Asia, and the
Caucasus.” Washington, Center for Strategic and International Studies, September 2011. URL:
http://csis.org/files/publication/110912_Zikibayeva_ArabSpring_Web.pdf (utolsó letöltés: 2014.
december 8.)
LISTER, CHARLES. 2014 „Increasing Military Assistance to the Syrian Opposition? Some Ground Truths...”
Huffington Post, 2013. március 4. URL: http://www.huffingtonpost.com/charles-lister/increasing-
military-assis_b_5083505.html (utolsó letöltés: 2014. december 6.)
„Moszkva a Nyugatot okolja a szíriai határozat vétójáért.” Origo.hu, 2012. február 5. URL:
http://www.origo.hu/nagyvilag/20120205-sziria-veto-az-ensz-btben-az-ellenzek-szerint-
oroszorszag-es.html (utolsó letöltés: 2014. december 6.)
LIN, CHRISTINA. 2010. Syria in China’s New Silk Road Strategy. (Jamestown Fundation 8.) Vol. X. Washington,
k. n.
LINK, PERRY. 2011. „Middle East Revolutions: The View from China.” Nybooks. com, 2011. január 17. URL:
http://www.nybooks.com/blogs/nyrblog/2011/feb/17/middle-east-revolutions-view-china/
(utolsó letöltés: 2014. december 7.)
LLYOD, RICHARD. 2014: „Possible Implications of Faulty US Technical Intelligence in the Damascus Nerve
Agent Attack of August 21.” Massachusetts Institute of Technology, 2014. január 14. URL:
http://www.documentcloud.org/documents/1006045-possible-implications-of-bad-
intelligence.html (utolsó letöltés: 2014. december 8.)
MANSFIELD, PETER. 1973. The Middle East: a Political and Economic Survey. Michigan, Oxford University
Press.
MISTRY, DINSHAW. 2003. Containing Missile Proliferation. Washington, University of Washington Press.
MORIN, ADRIEN. 2014. „China’s Instructive Syria Policy.” The Diplomat, 2014. május 18. URL:
http://thediplomat.com/2014/05/chinas-instructive-syria-policy/ (utolsó letöltés: 2014.
december 7.)
NÉMETH IVÁN. 2011. „Új világrend felé a 21. század elején: Kína szerepe.” In Inotai András –Juhász Ottó
(szerk..) Kína és a világ. Kína nemzetközi kapcsolatai és világgazdasági szerepének erősödése. A
kínai–magyar kapcsolatok. (MTA Stratégiai Kutatások 2009-2010.) Budapest, Akadémiai Kiadó, 9–
35.
OLIMAT, MUHAMAD. 2013. China and the Middle East: From Silk Road to Arab Spring. London, Routledge.
MKKCS Műhelytanulmányok 4 Krajcsír Kína és Szíria
38
PARELLO-PLESNER, JONAS. 2011. „China and the Arab Spring: External and Internal Consequences and
Implications for EU-China Cooperation.” Analysis, Milano, Italian Institute For International
Political Studies, May 2011. URL: http://www.ispionline.it/it/documents/Analysis_53_2011.pdf
(utolsó letöltés: 2014. december 7.)
REN, MU. 2014. „Interpreting China’s (Non-)Intervention Policy to The Syrian Crisis: A Neoclassical Realist
Analysis.” Article, Kyoto, Ritsumeikan University, June, 2014. URL: http://r-
cube.ritsumei.ac.jp/bitstream/10367/5712/1/IR27_1_ren.pdf 259–282. (utolsó letöltés: 2014.
december 7.)
SAUD, MEHSUD – GOLOVNINA, MARI. 2014. „From his Pakistan Hideout, Uighur Leader Vows Revenge on
China.” 2014. március 14. URL: http://uk.reuters.com/article/2014/03/14/uk-pakistan-uighurs-
idUKBREA2D0RF20140314 (utolsó letöltés: 2014. december 9.)
SHINN, DAVID. 2011. North African Revolutions and Protests Challenge Chinese Diplomacy (Jamestown
Fundation 6.) Vol. XI. Washington, k. n.
SUN YUN. 2012. „What China Has Learned from its Libya Experience. (Asia Pacific Bulletein 152), Honolulu,
East-West Center, 2012. február 27. URL:http://www.eastwestcenter.org/sites/default/files/
private/apb152_1.pdf (utolsó letöltés: 2014. december 7.)
„Syria and China Trade: Syria - China - trade partners.”. Executive-magazine.com, 2012. február 29. URL:
http://www.executive-magazine.com/getarticle.php?article=9819 (utolsó letöltés: 2014. március
3.)
SZCZUDLIK-TATAR, JUSTYNA. 2012. „China’s Position During the Crisis in Syria China’s Position During the
Crisis in Syria.” In ZABOROWSKI, MARCIN – STANIEWSKA KATARZYNA (eds.) Bulletin. (Polish Institute of
International Affairs 76.) Warsaw, August 2012. URL: http://www.pism.pl/files/?id_plik=11221
781–782. (utolsó letöltés: 2014. december 5.)
TÁLAS PÉTER –VARGA GERGELY. 2012. „Stratégiai törekvések a szíriai válság kapcsán II.” (NKE Stratégiai
Védelmi Kutatóközpont Elemzések 20.) Budapest, Július 2013. URL: http://nit.uni-
nke.hu/downloads/Elemzesek/2012/SVKK_Elemzesek_2012_20.pdf (utolsó letöltés: 2014.
december 6.)
„Text of Annan's six-point peace plan for Syria.” 2012. Reuters.com, 2012. április 4. URL:
http://www.reuters.com/article/2012/04/04/us-syria-ceasefire-idUSBRE8330HJ20120404
(utolsó letöltés: 2014. december 5.)
TIEZZI, SHANNON. 2014a. „China at Geneva II: Beijing’s Interest in Syria.” The Diplomat, 2014. január 22.
URL: http://thediplomat.com/2014/01/china-at-geneva-ii-beijings-interest-in-syria/ (utolsó
letöltés: 2014. december 6.)
TIEZZI, SHANNON. 2014b. „Will China Join the Fight Against Islamic State?” The Diplomat, 2014. szeptember
12. URL: http://thediplomat.com/2014/09/will-china-join-the-fight-against-islamic-state/
(utolsó letöltés: 2014. december 8.)
WAN, WILLIAM. 2013. „China Says U.S. Rushing into Syria over Chemical Weapons.” The Washington Post,
2013. augusztus 29. URL: http://www.washingtonpost.com/world/china-says-us-rushing-into-
syria-over-chemical-weapons/2013/08/29/1c1a9fce-1089-11e3-85b6-d27422650fd5_
story.html (utolsó letöltés: 2014. december 6.)
MKKCS Műhelytanulmányok 4 Krajcsír Kína és Szíria
39
WEITZ, RICHARDS. 2008. China-Russia Security Relations: Strategic Parallelism Without Partnership or
Passion? Pennsylvania, Strategic Studies Institute.
WONG, EDWARD. 2013. „An Unlikely Jihadist, Denouncing Assad in Mandarin.” The New York Times, 2013.
március 29. URL: http://www.nytimes.com/2013/03/30/world/asia/an-unlikely-chinese-
warrior-in-the-battle-for-syria.html?_r=4& (utolsó letöltés: 2014. december 9.)
YU BIN. 2012. „China-Russia Relations: Succession, Syria… and the Search for Putin‘s Soul.” Washington,
Center for Strategic and International Studies, May 2012. URL:
http://csis.org/files/publication/1201qchina_russia.pdf (utolsó letöltés: 2014. december 7.)
ZAMBELIS, CHRIS. 2007. The Geopolitics of Sino-Syrian Relations. (Jamestown Fundation 20.) Vol. VIII.
Washington, k.n.
ZHANG YUNBI. 2013. „China Ready to Assist Syria with Destruction of Chemical Weapons.” 2013.
szeptember 24. URL: http://usa.chinadaily.com.cn/epaper/2013-09/24/content_16990285.htm
(utolsó letöltés: 2014. december 6.)
Kiadja:
Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar
Nemzetközi és Politikatudományi Intézet
Modern Kelet-Ázsia Kutatócsoport
1088 Budapest, Mikszáth Kálmán tér 1.
E-mail: [email protected]
Tel.: 06-1-235-3030/1010
Honlap: https://btk.ppke.hu/karunkrol/intezetek-tanszekek/nemzetkozi-es-politikatudomanyi-intezet
Felelős kiadó: Dr. Salát Gergely szakmai igazgató
Minden jog fenntartva!
A MKKCS Műhelytanulmányokban megfogalmazott vélemények és következtetések a szerző sajátjai,
melyek nem minden esetben tükrözik a Modern Kelet-Ázsia Kutatócsoport vagy a Pázmány Péter
Katolikus Egyetem bármely más egységének álláspontját.