Az Antall Kormány egyik Államtitkára figyelemmel kísérte az International Language School Orosztanár Átképzési Project –jét, amelyet a Németh Kormány megbízásából végeztünk. Nem sokkal a Project befejezése előtt felhívtak az Oktatási Minisztériumból, hogy átmennék-e egy rövid beszélgetésre. Átmentem.

Az Államtitkár tudta, hogy hol tart a Project és csak azt kérdezte, hogy hogyan tovább. Mondtam, hogy nem tudom, mert bár a Harmadik Modul is része volt a nyertes pályázatnak, a Németh Kormány nem intézkedett a folytatásról. Nem tudhattam ennél többet, hiszen az Antall Kormányból addig senki sem állt velem szóba a Project –el kapcsolatban. Az Antall Kormány nem vállalta a Project –ből rá háruló kötelezettségeket.

Az Államtitkár azt javasolta, hogy írjam le részletesen a Harmadik Modult és adjam be a Minisztériumba, hogy egy minisztériumi zsűri tanulmányozhassa. Minden más részletről majd később beszélünk. Leírtam részletesen és beadtam.

A minisztériumi zsűri megvizsgálta a Programot és néhány hét alatt megjött az eredmény: az Oktatási Minisztérium zsűrije javasolta a bevezetését az év szeptemberétől az általunk átképzett orosz nyelvtanárok poszt-graduális képzésére. Pontosan úgy, ahogy azt a nyertes pályázatban leírtam.

A Project résztvevői akkor már legalább egy éve bombáztak azzal a kérdéssel, hogy hogyan tovább. Jókor jött nekik ez a hír: lesz tovább, hiszen az Oktatási Minisztérium zsűrije mellette döntött. Sőt megjelölték a folytatás időpontját is: 1993. szeptember. Ez fontos volt az átképzős tanároknak, az őket alkalmazó iskoláknak, a tanárok családjainak, és természetesen fontos volt az International Language School stábjának is.

Ezen a ponton zavar támadt a kommunikációban az Oktatási Minisztériummal. Ebben szerepet játszhatott az új Oktatási Miniszter, t. i. a miniszter-váltás, Antall József betegsége, majd halála, az új Miniszterelnök időzavara, és számos más tényező, amelyekről nincs tudomásom. Államtitkárok is jönnek – mennek: a régit már nem találtuk, az új viszont nem volt elérhető.

Bejelentkeztem az Oktatási Miniszterhez, aki fogadott. Elmondtam neki a Project történetét és kértem, hogy támogassa azt és azon keresztül több száz pedagógus ügyét. Megígérte és azt javasolta, hogy az Oktatási Minisztérium zsűri döntésétől függetlenül akkreditáltassam a Harmadik Modul tartalmát önálló poszt-graduális képzési programként.

Nem volt teljesen világos, hogy miért kell egy olyan programot még külön akkreditáltatni, amely az előző kormány megbízása alapján már része a magyar tanárképző – továbbképző rendszernek, de volt egy esély arra, hogy az Antall Kormány így akarja, vagy így tudja vállalni azt a kötelezettséget, amelyet korábban nem vállalt.

A Project jelentős átdolgozást igényelt, de megérte a fáradtságot, hiszen az akkreditációra beadott anyag minden formai kritériumnak megfelelt az Oktatási Minisztérium Jogi Osztálya szerint is. Sem a beadáskor, sem később nem emeltek semmilyen kifogást és nem szólítottak fel kiegészítésre, vagy változtatásra.

Nem az International Language School Tanárképző Központját, a Project Harmadik Modulját végrehajtó International Teacher Training & Development College –ot kívántuk akkreditáltatni képző intézményként, hanem a Project Harmadik Modulját poszt-graduális képzési programként. Nem azt akartuk elérni, hogy az 1984 óta eredményesen működő Tanárképző Központunk a magyar tanár-képzés részévé váljon, hanem a Németh Kormány által ránk bízott feladatot akartuk sikeresen befejezni.

Közben elindult, helyesebben folytatódott a képzés, hiszen a Harmadik Modul része volt az eredeti Projectnek és az Oktatási Minisztérium zsűri véleménye, valamint az Államtitkár egyaránt erre biztatott.

Ment a képzés és sok örömünket leltük benne, trainer és trainee egyaránt. Ezt céltudatosan így használom, mert soha nem neveztük tanárnak a képzés vezetőjét, hiszen ő egy segítő, és még kevésbé hallgatónak a képzésben részt vevő kollégát.

Eltelt az előírt 30 nap, amely határidő után a bíráló kérhet további 60 nap türelmi időt. Nem kért türelmet, de nem is válaszolt. A negyedik hónapban többször érdeklődtem, de mindig elhajtottak: nincs itt, most ment ki, hívjon később, talán két hét múlva, sőt, már láttam, hogy kész van, ma postázták és hamar meg kell annak érkeznie.

A bizonytalanság ellenére ment a képzés és sok örömünket leltük benne, trainer és trainee egyaránt.

Fél év telt el a beadástól számítva és még mindig semmi hír. A képzésben résztvevők és az őket alkalmazó iskolák olyan kérdésekkel bombáztak, amelyekre nem tudtam válaszolni.

Nem tudhattam válaszolni, mert a Magyar Állam ismétlődően, sőt folyamatosan megszegte azokat a törvényeket, amelyeket ő maga alkotott, azok hátrányára, akik a Magyar Állam érdekében vállalták a képzés és a képződés minden nehézségét.

A feszültségeket magával a képzéssel kellett túlkompenzálni. Ment a képzés és sok örömünket leltük benne, trainer és trainee egyaránt. A kéthetes bentlakásos tanfolyamok után úgy mentek haza a képzésben résztvevők, hogy a családjaik, az iskolai kollégáik és a diákjaik egyaránt észlelték a pozitív változást.

Hét hónap telt el a beadástól számítva, amikor egy reggel minden előzetes bejelentkezés nélkül bementem a Minisztérium Jogi Osztályára. Szerencsém volt, mert letagadhatatlanul ott találtam az a vezetőt, aki fantomként hónapokig hitegetett. Közöltem vele, hogy ezúttal nem szeretnék valamilyen válasz nélkül távozni.

Legalább 20 percig mellébeszélt, majd megkért, hogy adjam be a teljes anyagot megint. Tudtam, hogy úgy általában mellébeszél, de itt úgy tűnt, hogy félrebeszél. Mivel nem értettem, hogy mit mond, nagy nehezen kibökte: az Oktatási Minisztérium elveszítette a teljes akkreditációra beadott anyagot.

Az bánik így mások szellemi termékével, akinek nincs sajátja.

Beadtam és vártunk. A saját környezetem sem hitte el, hogy ilyen létezik. Ment a képzés és sok örömünket leltük benne, trainer és trainee egyaránt. A képzés híre Londonig is elterjedt: a University of London képviselője felkeresett, számos – számtalan kérdést tett fel, majd ajánlatot tett egy közös képzésben való együttműködésre. Az új képzést a University of London az épp folyó Harmadik Modulra kívánta alapozni.

Ismét eltelt a 30 nap, majd 90 és nem történt semmi. Ez már egybeesett a választási kampánnyal és senki nem törődött olyan apróságokkal, mint 400 olyan tanárnak a sorsa, akik a nehéz időkben helyt-álltak és minden vállalt kötelezettségüket teljesítették.

Ugyanígy senkit nem érdekelt annak a magán-iskolának a sorsa sem, amely hasonlóképpen teljesítette minden vállalását és óriási anyagi veszteségeket kellett elviselnie a politikusok önzése és érzéketlensége, valamint a politika önkielégítő törvényhozási gyakorlata miatt.

Ment a képzés és sok örömünket leltük benne, trainer és trainee egyaránt. A képzés híre Londonon túl is elterjedt: egy amerikai egyetemtől az iránt érdeklődtek, hogy a nálunk folyó képzés alapján amerikai politológus-hallgatók el tudnák-e tartani magukat az angol nyelv tanításából szerte a világon, mialatt politológiai terep-gyakorlaton vesznek részt.

A válaszom lényege az volt, hogy a britek nagy ütemben nyelvileg gyarmatosítják a világot olyan ’nyelvtanárokkal’, akik 60 – 100 órás tanfolyamokon akár már az alapokig is eljutnak. A Harmadik Modulban a tanítási gyakorlat is több, mint 100 óra.

Még a választások és a kormányváltás előtt a Minisztérium ismét elvesztette az akkreditációra beadott anyagot. Ezúttal nem a teljes Project anyagát, csak bizonyos részeket, de az eredmény ugyanaz, hiszen hitegetésen kívül semmi mást nem kaptunk.

Megvolt a választás és megtörtént a kormányváltás. A Minisztérium stábját szinte teljes mértékben lecserélték és az őskáoszban senkit és semmit nem lehetett megtalálni. Az előző stáb feltehetőleg nem szólt az új stábnak, hogy ők már elégszer elvesztették az akkreditációra beadott anyagot, így az új stáb kezdhette elölről.

Az új stáb nem értesült a korábbi stáb ’teljesítményéről’ és mindent elölről elkezdve kellett elmagyarázni. Újból kérték a teljes anyagot, mintha a témának nem lett volna egy közel kétéves múltja az Oktatási Minisztériumon belül.

Ment a képzés és sok örömünket leltük benne, trainer és trainee egyaránt. Üdítő színfoltként érdemes itt megemlíteni, hogy bár az Oktatási Minisztérium semmi jelét nem adta annak, hogy a törvények előírásai szerint folyik az akkreditáció, fura leveleket (is) kaptam.

Egy megyei hírű magyar egyetem egyik Dékánja megírta, hogy programunkból (neki) fájóan hiányoznak a főiskolai szintű nagyelőadások. Egy másik hiányosságunk az, hogy nem vagyunk eléggé elméletiek. Tőle ez hihetően hangzik, hiszen ő az ’Absztrakt Teorémák Elméletének’ világhírű Professzora, pusztán azt az apróságot hagyta figyelmen kívül, hogy soha nem kértünk intézményi akkreditációt és nem szeretnénk részévé válni egy olyan rendszernek, amelynek képzése alapján Magyarország utolsó Európában. Annál durván 30 éve tudunk jobbat. Előbb indultunk, gyorsabban megyünk és jobb irányba haladunk.

Egy másik levélben a ’Morfémák, Grafémák, Szintagmák és Tagmémák’ nemzetközileg is elismert Professzora feketén – fehéren közölte, hogy a felajánlott 2000 forintért ő elolvasni sem hajlandó azt a sok anyagot, amit az Oktatási Minisztériumból küldtek neki. Empatikusan egyetértettem vele, bár nem láttam az összefüggést az ő szakterülete és a nyelvoktatás, és főleg a nyelvtanár-képzés között.

Ment a képzés és sok örömünket leltük benne, trainer és trainee egyaránt. Közben ismét levelet hozott a posta: Londonban, a Lordok Házában fogadást adnak a tiszteletünkre és erre invitáltak. A fogadáson ’Total Quality Education’ címen méltatták az Átképzési Project –et.

Az ’akkreditáció’ végső mérlege a következő: az Oktatási Minisztérium

négyszer elveszítette az akkreditációra beadott anyagot, soha nem folytatta le az akkreditációt, bár erre törvény kötelezi, soha nem szólított fel kiegészítésre, vagy korrekcióra, soha nem utasította el az akkreditációs kérelmet és erre nem is lett volna semmilyen

jogalapja.

Sem a Németh Kormány, sem pedig az azt követő kormányok nevében soha senki nem vonta vissza, sőt nem is módosította azt a megbízást, amelyet az International Language School kapott, és amely

720 órás nyelvtanfolyam, 300 órás módszertani képzés, 3 – 6 nemzetközi érvényességű nyelvvizsga, és 4 – 6 féléves poszt-graduális képzés

biztosítására vonatkozott 400 fő orosz nyelvtanár részére.