Csehszlovákia megalakulásakor a korábbi Monarchia területének 33%-át tudta magá-énak, viszont rendelkezett a korábbi birodalom ipari kapacitásának 70%-ával. A leg-keletibb tartományban, Kárpátalján azonban nem volt országosan jelentős ipari termelés. A lakosság döntő többsége mező- és erdőgazdaságból élt, az országos át-lagnál sokkal szegényesebb körülmények között. A 1930-as népszámlálási adatok szerint a mező- és erdőgazdaságban 366 ezer ruszin, 67 ezer magyar, 19 ezer zsidó, 6 ezer német és 5 ezer cseh és szlovák kereste a kenyerét. A gyár- és kisiparban 86 ezer ember dolgozott: ebből 28 ezer ruszin, 22 ezer zsidó, 19 ezer magyar, 3 ezer német nemzetiségű. A kereskedelem, a közlekedés és a pénzintézetek 64 ezer em-bert foglalkoztattak: ebből 35 ezer zsidó, 12 ezer ruszin, 8 ezer magyar, 5 ezer cseh és szlovák munkavállaló.1

A két világháború közötti időszakban Kárpátalján a politikai jogok és kulturá-lis lehetőségek kibontakozása kaptak erőteljesebb hangsúlyt és ezekkel szemben a gazdasági fejlődés kevésbé látványos volt. „Ebben több tényező játszott közre. Bár a csehszlovák állam a régió integrálására törekedett, a gazdasági vonatkozásokat nem tekintette az ország többi részével azonos szinten kezelendő kérdésnek, nem volt érdeke a nagyberuházás. Ugyanakkor nyilvánvalóan ebben a régióban volt a legne-hezebb dolga, hiszen jóval elmaradottabb terület volt, mint Szlovákia, és pláne mint a cseh, morva és sziléziai vidékek.”2

Az időszak mai napig a leginkább érzékelhető öröksége az a látványos városépí-tészeti program, amely Ungvárt, Munkácsot, Beregszászt, Nagyszőlőst, Husztot, Aknaszlatinát érintette.3

Jelentős fejlődés volt tapasztalható a turizmus területén. A kárpátaljai turistautak népszerűsítését elősegítette a szállodák, éttermek, turistaboltok hálózatának a kiépü-lése. Elsősorban cseh vállalkozók fektettek be az ágazatba, széleskörűen reklámozták a vidék festői természetét, történelmi helyeit. Ebben a tekintetben egyébként pótol-hatatlan szerepet játszott a szépirodalom. Ivan Olbracht, Karel Čapek és más cseh írók Kárpátaljáról szóló művei felkeltették az érdeklődést a vidék iránt.4 A magyarok Balogh Edgár, Fábry Zoltán szegénységet ecsetelő írásaiból tájékozódtak, ami való-ban nem csak legenda volt. Ha csak az 1921-es népszámlálást vesszük, a zsidóknak például közel a fele nem rendelkezett statisztikai értelemben leírható jövedelemmel.

2.3. Gazdasági helyzet, foglalkozási összetétel

Zima András – Glässer Norbert

2 . 3 .   G A Z d A S á G I H E l y Z E t , F O G l A l K O Z á S I ö S S Z E t é t E l 149

IpAr éS MEZőGAZdASáG

Az 1930-as állapot szerint Kárpátalja területének közel felét (48,5%-át) erdők borí-tották, melyek több mint 50%-ban állami tulajdonban voltak. Nem véletlen, hogy a gazdaságban ezt az adottságot használták ki, az iparnak azon ágazatai produkáltak komoly teljesítményt, melyek fával kapcsolatosak. A régióban a legjelentősebb terület a fakitermelés és -feldolgozás volt. Azonban a fakitermelés volumene a szállítási ne-hézségek miatt elmaradt az optimálistól, valódi kereskedelmi értéket csak nyugaton jelentett; jelentős volt ugyanakkor a helyben megtelepített fafeldolgozó-ipar. Kárpát-alja (és mellette Szlovákia) volt a központja a fa-desztillációs, a robbanóanyag- és a gy u fa gyártó iparnak. Az 1930-as évek végén Kárpátalján működő 100 feletti gyárnak több mint 50%-a faipari vállalkozás volt.

A legtöbb zsidó ipari munkás is a faipar-ban dolgozott, ők főként a vidéki közös-ségekből kerültek ki. Az erdőgazdaság ban foglalkoztatott zsidók egy része fa vágóként, napi rakodómunkásként dolgozott, mások gyári munkásként kerültek alkalmazásba, vagy független szállítóként tevékenyked-tek. A fuvarozás a térségben jellegzetes zsi-dó foglalkozás volt, személy- és áruszállítás vonatkozásában is, fiákerrel, majd taxival, autóbusszal, teherautóval.

Kárpátalja gazdaságának minden szeg-mensét negatívan befolyásolták a szállítá-si nehézségek. Csehszlovákia több mint 13 000 km hosszú vasútvonalat örökölt a Monarchiától. Míg Csehországban, Mor-vaországban és Sziléziában 1 km vasút-vonalra 8,6 km²-nyi terület jutott, addig Szlovákiában és Kárpátalján 20 km²-nyi terület. természetesen a Csehszlovákia minden tartományát egyformán sújtotta, hogy a vasúthálózat eredetileg szerves részét képezte az osztrák és a magyar hálózatnak, Bécs, illetve Budapest felé gravi-tálva egy részről, másrészről pedig Hamburg, trieszt, Fiume irányába, általában az észak–déli irányt követve. Azonban a csehszlovák kereskedelmi útvonal nyugat–ke-leti irányt követett, tehát az újonnan épített vasútvonalaknak is már ezt az irányt kellett követniük. Kárpátalján ipari célokra főként keskeny nyomtávú vasútvona-lakat építettek ki. A szállítás jelentősebb és egyúttal archaikusabb eszköze a folya-mi faszállítás volt. A faanyag nagyobb részét így rönkfaként tutajok formájában úsztatták le a tiszán Magyarországra és Jugoszlávia felé.5 Az értékesebb fafajtákat azonban nyersfaként Csehországba, Ausztriába, Németországba és Olaszországba exportálták.6

„Miből él Munkács? […] A háború utáni években a fásoknak volt központja. Angol, német, spanyol, magyar, palesztinai favásárlók tanyáztak s dolgoz-tak itt heteken át. Ma szinte láz önti el a »Csillag« kávéházat és környékét, mely a város kereskedel-mi (és politikai) központja, ha nagyritkán egy-egy külföldi fás jelenik meg olyan mennyiségű áruért, melyért a helybeli fások a jóvilágban még az er-dőbe való kimenetelt sem tartották érdemesnek. Ugyancsak a múlté Munkács valutakereskedelme is. […] Ma már csak alig egy-egy pengő, lei, zloty specialista dolgozik. […] És Munkács s kereskedel-me mégis él. Csak kicsiben és csak a jó Isten tudja, hogyan s miből.”

[R. Vozáry Gyula, „Munkács, a zsidó város. Helyszíni riport Munkácsról, melyet a zsidók mentettek meg a magyarságnak”, Egyenlőség (1935. jan. 5/6.).]

2 . A K é t v I l á G H á B O r ú K ö Z ö t t I I d ő S Z A K150

A hagyományos só-, szén-, érc- és agyagbányászat az 1920-as évektől egyre inkább visszaesett, szinte kizárólag a nyersvaskitermelés tudott rentábilis maradni. A kő- és sóbányák tulajdonosai között is találunk zsidó birtokosokat,7 illetve szerepet játszot-tak a századfordulótól kiépülő, villamos energiát termelő erőművek létrehozásában, irányításában is. A zsidó kisiparosok között a legjellegzetesebb foglalkozás a szabó, a cipész és az órás volt.

A mezőgazdaságban a legnagyobb változást a földreform hozta. Az Osztrák–Magyar Monarchiától örökölt nagybirtokokat felosztották, illetve a földreform keretében került sor a másutt már említett kolonizációs program végrehajtására is. A rurális körülmények között élő zsidók gazdasági helyzete alapvetően nem tért el a térség többi – nagyrészt rutén – parasztjának helyzetétől. Ez igaz élet- és lakókörülmé-nyeikre is: faházakban éltek, ahol az egyetlen helyiség szolgált a 7-8 tagú családnak főzés, étkezés és alvás céljára. A zsidó parasztok főként juhtenyésztéssel, gyümölcs-termesztéssel, mézkészítéssel foglalkoztak.8 Jellegzetes volt a gyümölcstermelés és -kereskedelem például visk, técső, veléte térségében. Nagyobb gyümölcsösök bir-tokosai keresztezéssel, nemesítéssel is szép – országos mezőgazdasági kiállításokon díjazott – eredményeket értek el. A zsidó földművesek támogatásában, képzésében jelentős szerepet játszott a kelet-európai zsidók kivándoroltatására létrehozott Jewish Colonization Association nevű jótékonysági szervezet.

Zsidó haszonbérlők szintén foglalkoztak mezőgazdasággal. Némelyikük legelőt bérelt egy birtokostól és tovább adta bérbe egy helyi parasztnak, akár jóval magasabb áron. A zsidó birtokosok birtokaikon az élelmiszer- vagy ipari szükségleteiket helyben próbálták kielégíteni. Ezek a családok gyarapodni is tudtak, ezáltal pedig más vállalko-zásba is kezdtek: gyárakat alapítottak, melyek tevékenysége gyakran összekapcsoló-dott a mezőgazdaságban előállított termékekkel, mint például az alkohol, cukor, sör, kovász, kötél stb. Ezek a vállalkozók azután, amint tudtak, beköltöztek egy városba.9

Az élelmiszeripart főként a malomipar és a dohányfeldolgozás alkotta. A hegy-vidéki járásokat a gabonaliszt hiánya jellemezte, amit burgonyával és kukoricaliszt-tel pótoltak.10 A hiány egyik oka, hogy a határok megváltozásával már nem jártak idénymunkások az Alföldre dolgozni, ahonnan hagyományosan gabonában vitték haza fizetségüket. A zsidóság körében is elterjedtek a mezőgazdasági szövetkezetek, pl. tejtermelő és -feldolgozó szövetkezetek, működésüket azonban a földreform ké-sőbb ellehetetlenítette.11

KErESKEdElEM, péNZüGyI SZEKtOr

Kartonruha, nylonharisnya – kiragadott példák abból, amit a „cseh éra” hozott magával; pospišil, Julius Meinl, Bata stb. – országos kereskedelmi láncok Cseh-szlovákiában. de legalább ilyen ismertek voltak a helyi márkanevek, mint például a rapaport (fogpor, púder és egyebek). A rapaport munkácsi zsidó családi vállal-kozás volt, ám az ilyen vállalkozásoknak komoly konkurenciát jelentett az állami dömpingáru.

2 . 3 .   G A Z d A S á G I H E l y Z E t , F O G l A l K O Z á S I ö S S Z E t é t E l 151

A kereskedelemben a zsidó kereskedők jelentős szerepet játszottak. Az 1930-as népszámlálás adatai szerint a kereskedelem a pénzintézetekkel és a közlekedéssel együtt 35 000 zsidó munkavállalót foglalkoztatott.12 A zsidók által bérbe vett birto-kokhoz általában szatócsbolt vagy fogadó is tartozott.13 Ezek a vidéki bérlemények többnyire szerény bevételt biztosítottak. A városokban a falvakhoz képest sokkal jobbak voltak az életkörülmények. A városok, mint kereskedelmi, gazdasági vagy közigazgatási központok középosztálybeli fogyasztóképes lakossággal, üzleti lehe-tőséget teremtettek a zsidó kereskedők számára. őket jobban érintette a háborút követő gazdasági konjunktúra is.

Amikor az új állam megszületett új határokkal és új fővárossal a zsidó keres-kedőknek szembe kellett nézniük azzal a dilemmával, hogy a régi irányt követik-e tovább (Budapest, illetve Bécs irányába), vagy új irányt vesznek, és kereskedelmi kapcsolatokat építenek ki pozsony, Brno, prága irányába. Azonban az új államban a korábbihoz képest megváltoztak az üzleti körülmények, és ezek a megváltozott kö-rülmények sokszor a zsidó vállalkozók hátrányára váltak. Cseh kereskedők olcsó áruk-kal árasztották el a piacot. Ez a zsidó kisiparosok számára leküzdhetetlen versenyt jelentett. Azonban azok a gyártók, akik a helyi olcsó munkaerőre építettek, tartani tudták pozícióikat nemcsak belföldön, hanem külföldön is. A zsidó kistulajdonosok és kisiparosok tönkremenetelébe közrejátszott a kormányzati politika is. A kormány ugyanis a munkás szövetkezeteket támogatta, és ezen szövetkezetek mögött ott állt egy politikai párt is, viszont ezekben a pártokban a zsidóknak nem volt képviseletük.

Bernstein-féle üzlet Munkácson, 1930-as évek

2 . A K é t v I l á G H á B O r ú K ö Z ö t t I I d ő S Z A K152

Mezőgazdasági terményeket áruló zsidó kereskedő, 1930-as évek

2 . 3 .   G A Z d A S á G I H E l y Z E t , F O G l A l K O Z á S I ö S S Z E t é t E l 153

Az is sújthatta a zsidók kereskedőket, ha antiszemita hivatalnokok kerültek az ad-minisztráció élére. Súlyos adókat vetettek ki ilyenkor elsősorban azokra a területekre, ahol a zsidók tevékenykedtek.14

Gazdasági tekintetben a legpozitívabb változást a pénzügyi szektor hozta. A ban-kokat az állam progresszív dotációban ré-szesítette. Széles körben elterjedtek a hi-telszövetkezetek, amelyek olcsó hiteleket nyújtottak. 1924-ben 14 zsidó hitel- és takaréktársaság működött Kárpátalján. 1924–30 között több mint ötmillió dol-láros alacsony kamatozású hitelt kaptak a Joint amerikai zsidó segélyszervezet-től, amely lehetőséget teremtett arra, hogy fokozzák tevékenységüket. Ilyen módon kapott hitelt 1380 termelő, 2104 kis üzlet-tulajdonos, 1559 farmer, 2497 vállalkozó és 1290 egyéb hiteligénylő.

Szerényebb eredményt tudott elérni egy másik kezdeményezés: az úgyneve-zett fogyasztói társaságok szervezése.15 problémát az jelentette, hogy meglehető-sen kevés volt a zsidó farmerek száma, akik a szövetkezeteket fenntarthatták vol-na. Nehézséget okozott még, hogy 366 településen szóródtak szét, ezért ezeknek a közösségeknek a megszervezése óriási feladatot jelentett. ráadásul ugyanebben az időszakban számos nem-zsidó fogyasztói szövetkezés jött létre, amelyek így be-szűkítették a zsidók számára a gazdasági lehetőségeket.16

Az áttekintett gazdasági területekkel még nem fedtük le a kárpátaljai zsidóság foglalkozási megoszlásának teljességét. A statisztikákban csak a zsidó lakosság 60%-a jelenik meg, mert a többieknek nem volt hivatalosan feltüntethető jövedelme. Ezek a láthatatlan jövedelemből élők bármi mással foglalkozhattak: snorrolás [koldulás, kéregetés], alkalmi munkák, bármi értékesíthető gyűjtögetése stb.17

NEMZEtKöZI HAtáSOK

Ahogyan Kárpátalja gazdasági folyamatainál nem lehet figyelmen kívül hagyni az új utódállam gazdasági keretét, ugyanúgy a tágabb európai gazdasági rendszer hatásai is a helyi viszonyok alakítóivá váltak. Az 1929–1933-as világválság hatását a cseh-szlovák és ezen belül kárpátaljai ipar is megsínylette. 92 kárpátaljai iparvállalatból 30 bezárt, a megmaradt gyárak és üzemek fele pedig csökkentett kapacitással működött

„Kárpátalján az 1936. december 31-iki állapot sze-rint 16 208 iparjogosítvány volt kiadva. Ebből 5553 vonatkozott kézműiparra, tehát 10 655 esett a ke-reskedelemre. Ez utóbbinak 90%-a zsidó kézben volt, a koncessziók némelyike pedig (kocsma, szesz-értékesítő) kizárólag zsidó kézben. A szakok szerint való csoportosításban a keresztények részesedése a legnagyobb volt a vegyeskereskedői szakmában, igen gyenge a kézimunkaüzletben és a textiláruk szakmájában, leggyengébb a konfekciós, a divat-áru- és rádiókereskedelemben. A moziengedélyek bérlői szintén zsidók voltak. Ami a kézműipart illeti, ott mindenütt a zsidók voltak kisebbségben, kivéve az órás- és ékszerészipart. Ezt, miként az üveges és képkeretező, a mechanikai és optikai ipart tel-jesen uralják: sokan vannak a mészáros-, szabó-, cipész- és bőrfeldolgozó iparban, továbbá a kár-pitos-, cukrász- és fűzőkészítő iparban. A pénz-intézetek majdnem kizárólag, a helyi kis bankok pedig túlnyomórészben az ő kezükben vannak.”

[Kárpáti Géza, „Kárpátalja időszerű kérdései”, Szociális Szemle (1940. szept. 1.), p. 273.]

2 . A K é t v I l á G H á B O r ú K ö Z ö t t I I d ő S Z A K154

tovább. Kárpátalján a gazdasági válsággal együtt járó teljes leépülést – a szinte egye-dül működő iparág – a faipar és azzal összefüggő tevékenységek összeomlása idézte elő. természetesen ez hatással volt a tartomány zsidóságára, akik amúgy is hatalmas szegénységben éltek. A faiparral összefüggő állásokból tömegesen bocsátották el a munkásokat, ez tömeges munkanélküliséghez vezetett. Az iparág szenvedése miatt jól képzett zsidó munkások mentek tönkre, és lettek megfosztva minden megélhetési forrásuktól. Sokan a régió határain kívül keresték a megélhetés lehetőségét, Csehszlo-vákia más, a válságból gyorsabban kilábaló tartományában. Az emberek keservesen nyögték a hitelkamatokat és az adókat. Az elszegényedés különösen a hegyvidéki, verhovinai lakosságot érintette súlyosan: 1932-ben a csehszlovákiai zsidó hírlapok éhínségről számoltak be. Ugyanez év őszén a Joint két küldöttje, az amerikai Ha-milton Fish Amstrong és a német ludwig renn úgy összegezték kárpátaljai tapasz-talataikat, hogy ilyen pokoli szegénységet sem Kínában, sem Indiában, sem Afrika éhségövezeteiben sem láttak még.18

A válság a vidéki zsidóságot is súlyosan érintette. Egész családok mentek tönk-re, akik nem számíthattak állami segítségre, ezért ez a feladat a zsidó közösségekre hárult. Kökényesen, amely a tartomány legszegényebb régiója volt, egy új vasútvo-nal építésével próbáltak új gazdasági lehetőségeket teremteni a helyi zsidók. Mivel a kormányzat nem támogatta a tervet, a zsidó közösség elhatározta, hogy saját erőből oldják meg. A földtulajdonosok ingyen adták a faanyagot, a közösség tagjai felaján-

Utcai köszörűs, 1930-as évek

2 . 3 .   G A Z d A S á G I H E l y Z E t , F O G l A l K O Z á S I ö S S Z E t é t E l 155

lották, hogy három napot önkéntesként dolgoznak a vasútvonal építésén, amely így végül meg is valósult.19

A gazdasági válsággal az antiszemita jelenségek is megszaporodtak. A zsidókat okolták a ruszin parasztok minden bajáért. leggyakrabban azzal vádolták a zsidó-kat, hogy leitatják majd kifosztják őket, hogy uzsorakamatra adnak kölcsönt, illetve a városokban a zsidó kereskedők szándékosan csökkentik az árakat, hogy így tegyék tönkre keresztény versenytársaikat. 1930-ban Nagybereznán még a középkori vérvád is előkerült, a ruszinok két gyerek megölésével vádolták a zsidókat.20

A zsidó közösségek érzékenyen reagáltak a külföldi zsidóellenes történésekre is. 1930-ban „az ungvári zsidó hitközség megteszi az előkészületeket arra az esetre, ha romániából a pogromok elől menekülő zsidók Csehszlovákiában keresnének me-nedéket”.21 Hitler 1933-as hatalomra kerülése érezhető hangulatváltozást hozott Kárpátalján is. A zsidó egyesületek, pártok tiltakozó megmozdulásokat szerveztek a németországi zsidóüldözések ellen, bojkottra szólítottak fel a németországi áruk és filmek forgalmazása tekintetében Az üzletek tulajdonosai bevonták a német árukra vonatkozó reklámtáblákat, a zsidó egyesületek felszólították a kávéházak, nyilvános olvasótermek és hírlapterjesztők tulajdonosait, hogy mondják le a további német-országi laprendeléseket.22 Fokozatosan szivárgott be a félelem, amely egy pillanatra elillant, legalábbis a magyar érzelmű zsidóság körében, amikor 1938 őszén megje-lentek „a mieink”.

J e g y z e t e k – 2 . A   k é t v i l á g h á b o r ú k ö z ö t t i i d ő s z A k 373

27. Ruszinszkói Magyar Hírlap (1920. nov. 7.).28. Ruszinszkói Magyar Hírlap (1921. febr. 13.).29. Ruszinszkói Magyar Hírlap (1923. máj. 10.).

2.3. Gazdasági helyzet, foglalkozási összetétel

1. Tokar Marian, „Gazdaságpolitika és társadalomfejlődés”, in: Fedinec Csilla – Vehes Mikola, szerk., Kárpátalja 1919–2009. Történelem, politika, kultúra (Budapest: Argu-mentum – MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet, 2010), p. 58.

2. Ibid., p. 54. 3. Joseph C. Pick, „The Economy”, in: The Jews of Czechoslovakia. Historical Studies and

Surveys, vol. 1 (Philadelphia – New York: JPS – Society for the History of Czechoslovak Jews, 1968), pp. 359–429.

4. Sandor Fegyir, „Turizmus”, in: Kárpátalja 1919–2009, pp. 60–63. 5. Tokar, „Gazdaságpolitika és társadalomfejlődés”, p. 55; Juhász Antal, „A tiszai tutajozás

és a szegedi super-mesterség”, in: Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1960–1962 (Szeged, 1962), pp. 117–146; Barna Gábor, „A tutajozás kulturális jelentősége a Közép-Tisza és a Hármas-Körös mentén”, Ethnographia, XCIX:3 (1988), pp. 189–212; Gráfik Imre, „A magyarországi fahajózás”, Néprajzi Közlemények, XXVI (Budapest: Néprajzi Múze-um, 1983).

6. Joseph C. Pick, „The Economy”, pp. 359, 391, 395. 7. Aryeh Sole, „Subcarpathian Ruthenia: 1918–1938”, in: The Jews of Czechoslovakia:

Historical Studies and Surveys, vol. 1 (Philadelphia – New York: JPS – Society for the History of Czechoslovak Jews, 1968), p. 127.

8. Ibid. 9. Ibid.10. Tokar, „Gazdaságpolitika és társadalomfejlődés”, p. 57.11. Sole,„Subcarpathian Ruthenia”, pp. 130–131; Tokar: „Gazdaságpolitika és társadalom-

fejlődés”, p. 56.12. Tokar, „Gazdaságpolitika és társadalomfejlődés”, p. 58.13. Sole,„Subcarpathian Ruthenia”, p. 127. 14. Sole,”Subcarpathian Ruthenia”, p. 128.15. A fogyasztói társaságok alakulásáról lásd Gaucsík István, „A csehszlovákiai magyarság

gazdasági szervezetei (1918–1938): Gazdasági egyesületek, szövetkezetek, ipartársu-latok”, Korall, 18 (2004), pp. 59–62.

16. Sole,„Subcarpathian Ruthenia”, pp. 130–131.17. Sole,„Subcarpathian Ruthenia”, p. 129.18. Yeshayahu A. Jelinek, The Carpathian Diaspora: The Jews of Subcarpathian Rus’ and

Mukachevo, 1848–1948 (New York: Columbia UP, 2007), p. 196.19. Sole,„Subcarpathian Ruthenia”, p. 129.20. Jelinek, The Carpathian Diaspora…, p. 198.21. Fedinec Csilla, A kárpátaljai magyarság történeti kronológiája 1918–1944 (Galánta – Duna-

szerdahely: Fórum – Lilium Aurum, 2002), p. 185.22. Ibid., p. 214.