Csongor és Tünde

CSONGOR ÉS TÜNDE

 

1830-ban írta. 1831-ben jelent meg nyomtatásban. Pesten a cenzúra megtagadja kiadását. Egyetlen maradandó drámája. Korábban csak lírai dalokból összefércelt, drámai műveket írt. Később pedig végzetdrámák írásával foglalkozott. A Csongor és Tünde a kezdet és a vég között nem középút, hanem egy mesejáték, amelyben az alkotói képzelet egy egységes szimbólumrendszert teremt.

Forrásai:

Gyergyai Albert a 16. századi szerző: História egy Árgilus nevű királyfiról és egy tündér szűzleányról című műve. Erre épül a Csongor és Tünde.

Goethe: Faust Shakespeare: Szentivánéji álom

Viszont a drámát nem tekinthetjük ennek a műnek átdolgozásaként, hiszen a dráma fő célja az, hogy megmutassa az emberi lét értelmét.

Története mesére épül. Mesei elemek (tündérfa, tündérleány, a haj levágása, manók, boszorkány, ördögfiak, a boldog egymásra találás a mű végén, Csongor és Tünde szerelmének leírása, Tünde visszatér a mennyországba, Csongor pedig keresi).

Világképe szimbolikus.

 

A Csongor és Tünde szimbólumrendszere

 

1)      E világi szint

a)      Csongor elvont célokat keres: dicsőséget, szépséget, tisztaságot. Ezek a célok Tünde alakjában realizálódnak.

Boldogságkeresése az egész világ boldogságkeresését tükrözi. Azt a kérdést veti fel, hogy mi az emberi élet értelme.

Ezeket a kérdéseket vetik fel a következő művek is:

Voltaire: Candide vagy az optimizmus

Goethe: Faust

Madách Imre: Az ember tragédiája.

b)      Kísérője Balga, aki a földhöz ragadtat, az anyagit, a humorosat képviseli. Kettőjük viszonya Don ׀׀ Quijote és Sancho Panza.

c)      Tünde kísérője, Böske (Ilma), aki egyben Balga felesége is Csongor és Balga ׀׀

d)     Ledér, akit Mirígy szeretne felhasználni Csongor megkísértésére.

e)      Dimitri

f)       Vándorok – Kalmár, Fejedelem és Tudós

Mindhárman életideálokat megtestesítő allegorikus alakok. Kalmár a boldogság forrását a pénz, Fejedelem a hatalom, Tudós pedig a tudás birtoklásában véli megtalálni. Mindhárman csalódottak. Reménytelen és céltalan bolyongásuknak csak a halál szabhat véget.

 

2)      Túlvilági (transzcendens) szint

a)      Tünde alakjában minden nemes törekvést maga felé vonz. Neve jelzi a nőalak csodás voltát, illetve a boldogság veszélyeztetettségét, törékenységét. Lakhelye Tündérhon, az elveszett Éden, az elsüllyedt Atlantisz, a letűnt aranykor. Létét, szerelmét a tündérfával jelzi.

b)      Mirígy, a boszorkány, az akadályozó, a rontó erő a műben. Meg akarja gátolni, hogy alóra váljon a két fiatal szerelme. Az

ember lefelé húzó, nemtelen, sorsrontó belső tartalmait jelképezi.

c)      Ördögfiak – Kurrah, Bezzeg és Duzzog

d)     Nemtők – feladatuk a csodafa őrzése.

e)      Éj – korlátlan hatalommal rendelkezik, öröktől fogva és örökké létezik. Számára minden emberi törekvés képtelen vágy csupán.

 

A színterek is szimbolikusak:

ÉG           Tünde

Csongor Tündérhonba vágyik, Tünde pedig a földre. Céljukat csak saját világuk átlépésével és a másik világba való beavatásukkal érhetik

el.

 

Csodafa                        

FÖLD    Csongor

 

Kert – fa

a)      Kert – Csongor útjának kezdő- és végpontja. A kert a paradicsomi állapotnak, a mennyei boldogságnak a szimbolikus tere, de az égi és a földi szerelemé is. A kert maga a világ, amelyben az emberiség drámája zajlik a megkísértéstől a beavatásig.

b)      Fa – Tünde növényi megtestesülése, a Csongor által vágyott világot jelképezi. Összeköti a 3 kozmikus zónát: lomb – ég, törzs – föld, gyökerek – alvilág.

 

A szerelem

A műben a szerelem az egyetlen létértelem, az egyetlen hiteles életcél. A fa termő ága és gyümölcse élet- és termékenységszimbólum.

A föld (Csongor) és az ég (Tünde) között beteljesülő szerelem az ember belső és külső világának egy lehetséges harmóniáját kínálja. A megnemesedett földivel, emberivel párhuzamosan a tündérinek halandóvá, földivé kell válnia. A harmónia a két szint közötti kiegyenlítődésben valósul meg, jelezve, hogy az ember nem szakadhat el földi meghatározottságtól, a boldogság nem érhető el pusztán az irrealitás világában.

banoedina :: 2010. dec. 6. 11:01 :: még nincsenek kommentek

Vörösmarty költészete

Vörösmarty Mihály  költészetének bemutatása

 

  Késő vágy

Az Etelka-szerelem hatására született meg a költemény. Műfaja elégia. Körkörös szerkezetre épül. Három egységből áll. Az 1. rész az értékvesztés, öregedés képeit sorolja fel. Pesszimista hangvételű. A 2. egység szemben áll az elsővel. Optimista hangvételű, a szerelem felébreszti benne a reményeket, a vágyakat. Érzéseit oximoronokkal (költői önellentmondás) segítségével fejezi ki. A 2. egység szintén egyetlen mondatból áll, mint az első. A 3. egység pesszimista: a kétségbeesést, a lemondást tükrözi. Az ész győz a szenvedély felett.

 

A Guttenberg – albumba

Műfaja epigramma, mely hatalmas ódává mélyül a vers végére. A Cotta cég felhívására, alkalmi versnek készül: a könyvnyomtatás 400. évfordulójára, Guttenberg János tiszteletére íródott. Szerkezetileg körmondatból áll, egyetlen, mesterien felépített körmondat alkotja: 4 előrevetett, egy-egy disztichonba sűrített mellékmondatból, s egy ötödik mellékmondatból áll, mely két disztichonra bővül. Ezáltal fokozza érdeklődésünket, és késlelteti a verset záró főmondat csattanóját. „Majd ha” anaforával kezdődnek a feltételek. Az első feltétel: az áltudományok megszüntetése és a felvilágosodás alapvető követelménye. A második feltétel az örök béke megszületése. A 3. feltétel a társadalmi igazságtalanságok megszüntetése, de nem hirdet vagyonegyenlőséget, csupán a társadalom minden egyes tagjának erkölcsi felemelkedését. A 4. feltétel kelet és nyugat kulturális kiegyenlítődése, az ész és a szív harmóniája. A négy sorra bővülő 5. rész az eszményi társadalom megvalósulásáról beszél.A vers valójában ünneprontó.

Tanulsága: a könyvet, az ész diadalát nem ünnepli még az emberiség. Csak akkor ünnepelhetjük méltóan az évfordulót, ha a sötétséget felváltja a világosság, az áltudományokat a realizmus, az erőszakot pedig a béke és igazság. Utópikus nézetű a vers, hiszen a jövő századokban szerinte megvalósul az ész és az érzelem összhangja, a kialakul a közösségi jellem.

 

Szózat

Első változatát 1835-ben írta, később átdolgozta és véglegesen 1837-ben az Aurorában jelent meg.

Felszólítás, erkölcsi buzdító beszéd. A végkicsengése az, hogy ilyen körülmények között is helyt kell állni.

Központi képe a haza, a hazaszeretet, a szülőföldhöz való ragaszkodás.

 

Társadalmi helyzet:

1832-1836-os országgyűlést (célja a társadalom gyökeres átalakítása volt pl. örökváltság) követően reformkori megtorpanás jellemzi hazánkat

A Habsburg ellenreakció korszaka, a konzervatizmus időszaka.

Wesselényit, Kossuthot börtönbe zárják. Hazánk továbbhaladásának útja kétségekkel teli. Ebben a

félelemmel teli időben írja Vörösmarty a Szózatot rendületlen hűséget, hazaszeretetet követelve.

 

Versforma:

A skót balladaformát követi. Jellemzi a hosszabb és rövidebb sorok (6 és 8 szótagos sorok) folytonos váltakozása, mely megtöri a dallamot, ezáltal nyugtalanságot, feszültséget teremt. Mindezt fokozza, hogy csupán a rövidebb sorok rímelnek egymással, mely ugyancsak feszültséget kelt a versformában. A 8 szótagos sorok mindegyike soráthajlás, enjambement.

 

Szerkezet: a megszólítás – indoklás – megszólítás logikai rendet követi

1-2. vsz.: a keret része – megszólítás, kérés

A megszólított az egész magyar nép. A megszólítás közvetlen hangnemű (E/2. személyű), ezáltal a mondanivalója személyesebbé válik. Parancsot ad a hazaszeretetre állandóan és minden körülmények között. Mindezt ellentétekkel erősíti meg. A bölcsőd – sírod, valamint az ápol – eltakar metaforák célja a haza fogalmának magyarázata, pontosítása. A haza az ember számára a kezdet és a vég, az élet kerete.

A 2. vsz-ban a nagyvilág még szemben áll a hazával, hiszen az egyik befogad, a másik kizár.

Mindebből fakad a 2. vsz. megállapítása az utolsó két sorban.

„Áldjon vagy verjen sors keze:

Itt élned, halnod kell.”

Ebben a két sorban már megjelenik a sorscsapás lehetősége is, ezáltal komorabbá válik a vers hangulata.

Megjelenik a Sors, mely kiszámíthatatlan, szeszélyes, nem úgy, mint a Himnusz „Istene”.

3-5. vsz.:

A múlt képeit sorolja fel a költő, de közelre mutató névmások segítségével (itt, itten, ez) szoros kapcsolatot teremt a jelen és a múlt között.

Alliterációk sokaságával, régies múlt idejű igealakok (küzdtenek, elhulltanak)  teszi dallamossá, mégis ünnepélyessé a költő a verset.

A jelen nem szemben áll a múlttal, hanem belőle következik. A szenvedések, veszteségek ellenére mégis az élet nyert, így szinte szembeszáll a Sorssal.

Külön kiemeli az „Él” igét, mely még hangsúlyosabbá teszi az élet diadalát.

7. vsz.:

Innentől a jövő kap hangsúlyos szerepet a versben.

A költő a nagyvilághoz fellebbez történelmi igazságtételért. A sorok kérdéseket rejtenek: Folytatható-e tovább az ezredévi szenvedés?; Volt-e/Van-e értelme az áldozatoknak?; Milyen jövő vár az országra?

8 – 9. vsz.:

A tiltakozás hangja szólal meg a versszakokban. Az anaforás szerkesztés fokozza a tiltakozás erejét, szenvedélyességét.

A tiltakozásnak azonban nincsenek érvei, csupán az indulat és a konok hit szólal meg bennük.

10. vsz.:

Az előző versszakok hite jelenik meg ebben a versszakban. Feltűnik a százezrek óhajtotta jobb kor eljövetelének

szükségszerűsége. A buzgó ima felidézheti az olvasóban a hitet, Isten képét.

11-12. vsz.:

Az előző versszak negatív pólusa, a megsemmisülés nagyszabású képe jelenik meg. A halál mintegy láttatja az olvasóval, hallgatóval a vérben álló haza képét, a sírgödör iszonyatát, a magyarságot sirató gyászoló tömeget.

A nemzet halála azonban itt nem a nép romlásából, elkorcsosulásából adódik (mint Kölcseynél vagy Berzsenyinél). Vörösmarty elképzelésében ez a halál milliók elismerését kiváltó véget jelent, mely azonban bármely más nemzettel is megtörténhet.

13-14. vsz.:

A költő visszatér a jelen feladatához. Kis változtatással tér vissza az első két versszak: „ Hazádnak rendületlenűl/Légy híve, oh magyar;” illetve ”Légy híve rendületlenűl/Hazádnak, oh magyar:”

Az ige előre helyezése kihangsúlyozza, szinte paranccsá erősíti az első versszak felszólítását, megszólítását.

Ismét megidézi az élet és halál képeit. (éltetőd – hantjával)

Az utolsó versszak formailag, szókészletileg megegyezik a másodikkal, mégis már sokkal több tartalmat, érzelmet sűrít magába. Utóélete: 1843 – Nemzeti Színház pályázata – Egressy Béni nyert.

 

 

A ’40-es évek költészete

 

Két véglet jellemzi Vörösmarty költészetét:

1)      Reformkori pesszimizmus:

költeményeiben azt a kérdést vizsgálja, hogy van-e értelme azemberi életnek, válasza nagyon pesszimista

Pl.: Gondolatok a könyvtárban

Az emberek

2)      Elfogadja Kossuth liberális programját:

Pl.: Országháza

Liszt Ferenchez

Magyartalan hölgyhöz

Szerelmi lírája is optimista kicsengésű.

Pl.: Ábránd

A merengőhöz

 

Gondolatok a könyvtárban

Alkalmi színezetű vers. Az Akadémia megnyitására írta a költő. Az emberiség, a könyv, a művészetek és a tudományok kapcsolatát elemzi ebben a versben. Hatalmas filozófiai elmélkedésről van szó. Abból a rettentő tanulságból indul ki, hogy a nyomorgó milliók és a gazdag kevesek ellentéte feloldhatatlan. Mindenki boldogtalan, ennek okát pedig a könyvektől, a tudománytól kéri számon a költő. Egyre nagyobb ingerültségét kérdő és felkiáltó mondatok sokasága jelzi. Ahogy a társadalmat az ellentétek határozzák meg, úgy a könyvek is megdöbbentő ellentéteket hordoznak magukban.

Fő kérdése: „Ment-e a könyvek által a világ elébb?”

Válasza pesszimista, hiszen szerinte a kultúra nem változtatja meg a világot. A civilizáció csak tovább mélyítette a nyomort. A földön a boldogtalanságot, a hazugságot tapasztalja. Itt jut a pesszimizmus mélypontjára, de ebbe nem tud belenyugodni.

Vörösmarty nézete párhuzamba vonható Rousseau Értekezés a tudományokról és művészetekről c. esszéjével. A költő szerint

az emberi élet célja egy emberibb, szabadabb élet kialakítása. Néhány utópikus kezdeményezést is bemutat ennek kapcsán. Az Amerikai Egyesült Államokat emeli ki, s az utópikus szocializmusra is utal. Ettől kezdve nézete szembefordul pesszimizmusával: munkára szólít fel, hiszen az emberiségért való küzdelem előfeltétele a hazáért való fáradozás.

„Mi dolgunk a világon? küzdeni

Erőnk szerint a legnemesbekért.”

Ez a nézet Madách Imre: Az ember tragédiája c. művéhez hasonló: „Mondottam ember: Küzd és bízva bízzál!

 

Vörösmarty költészete a szabadságharc bukása után (’50-es évek)

                                    

 

Előszó

A Három rege c. mű előszavaként írta a költő 1851-ben. 1856-ban jelent meg nyomtatásban. Műfaja rapszódia. (Emelkedett, kötetlen szerkezetű, formájú és ritmusú lírai műfaj. Zaklatottság, az érzelmek és a gondolatok szenvedélyes hullámzása jellemzi. A görög irodalomban a rapszódosz által előadott elbeszélő költeményt vagy annak töredékét jelentette. A romantika különösen kedvelte.)

Időtartama egy kozmikus év: tavasztól indul és tavasszal zárul. A társadalmi változásokkal párhuzamba állítja az évszakok előrehaladását. Az 1. egységben a tavasz a reformkorra utal. A reformkorból a munkát és a szellemi tevékenységet emeli ki. A reformkor tetőpontjaként értékeli a szabadságharcot. A társadalmi pusztulás azonban elkerülhetetlen, amit egy tömör mondatban fogalmaz meg: „A vész kitört.”

A világosi fegyverletétel után a zsarnokság kerül előtérbe. Ezt a kort teljes értékvesztés jellemzi. Ezt megszemélyesítések sokaságával érzékelteti Vörösmarty. Ezek mind a vészre, azaz a

szabadságharc elvesztésére utalnak. Ezt követően a jelenre utal, melyet télnek minősít. A tél a terror időszakára, azaz az önkényuralmi korszakra utal, ami egyben remények pusztulását is jelenti. Az ezt követő szakasz („A föld megőszült…) a szabadságharc elvesztésére vonatkozik. A földet megszemélyesíti, Istenként jeleníti meg, aki megteremtette az embert.

Az utolsó szerkezeti egység a tavasz képeit sorakoztatja fel. A tavaszt, a reményteli időszakot a jövőre vonatkoztatja, s így visszatér a vers kezdő képe. Ezért szerkezetileg keretesnek minősíthető az alkotás.

 

A vén cigány

A költő utolsó befejezett költeménye 1854-ből. Műfaja rapszódia (lásd fenn).

A cím többféleképpen értelmezhető-a költő önmegszólítása és uatlás a cigánymuzsikára.

A magyarság jelenére és múltjára is utal a mű. Az 1848 – 49-es tragédiát a 2. vsz. festi meg: „Oda lett az emberek vetése.”

Elkeseredettsége miatt az igéket felszólító módban használja. A jelen képes sem bíztató: a krími háború követeli az emberáldozatokat:

„Háború van most a nagyvilágban.”

Hangutánzó, hangulatfestő szavak segítségével akusztikai hatást fejt ki a 4. vsz-ban. Kérdések egymásutánjából áll ez a rész. Ezek költői kérdések, tehát nem vár rájuk választ. Fájdalmát, kiábrándultságát, reménytelenségét fejezi ki. Ennek tetőpontja az 5. vsz., melyben a jelent bibliai és mitológiai képekhez hasonlítja:

„lázadt ember”: Ádám és Éva, akik fellázadtak Isten ellen, ettek a Tudás fájának gyümölcséből, ezért kiűzettek a Paradicsomból;

„Gyilkos testvér”: Káin, aki féltékenységből megölte öccsét, Ábelt;

„az első árvák”: Ádám és Éva gyermekei;

„Prometheusz”: görög isten, aki lelopta az emberek számára a tüzet az Olümposzról; Zeusz azzal büntette, hogy kiköttette a Kaukázus szikláihoz, ahol egy keselyű marcangolta minden nap máját, amely aztán éjszaka visszanőtt.

A 6. vsz-ban a vers térben kitágul. A földet szinte felülről tekinti a szerző. A földön csak keserűséget lát, de az „új világ” kifejezésben már a remény csírái is felfedezhetők. Előkerül Noé, az árvízi hajós alakja, aki családjával túlélte a vízözönt, amit Isten bocsátott a Földre az emberek gonoszsága miatt. Noé és az Úr szövetségének jelképe a szivárvány lett. Ezzel pecsételte meg Isten azt az ígéretét, hogy soha többé nem pusztítja el az emberiséget.

Az utolsó vsz. ellentéttel indul:

„Húzd, de mégse, - hagyj békét a húrnak.”

Ez az ellentét a jövőbe vetett optimizmusát előlegezi meg. Szerinte a világ meg fog változni. A jövőben ünnep lesz, s ez lesz a legalkalmasabb arra, hogy a cigány újra muzsikáljon, a költő ismét verseket írjon.

Vörösmarty Mihály munkássága számottevő. A romantika elindulását a kiteljesedésig vitte, tehetségének mivoltát igazolja, hogy Petőfi és Arany fellépése után is képes volt emelni verseinek színvonalát. Egyénit, sajátosat teremtett.

banoedina :: 2010. dec. 6. 10:54 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: 11b

2010. nov. 18.

Kölcsey Ferenc

Kölcsey Ferenc

(1790-1838)

Életútja

Magányos ifjúság

-          1790-ben születik Sződemeteren (Erdély)

-          visszahúzódó, zárkózott természet; korán árvaságra jut, bal szeme hiányzik

-          sokat olvas: klasszikusok, franciák (felvilágosodás), kortársak (Kisfaludy)

-          debreceni kollégium után joghallgató Pesten

Kazinczy hatása

-          megsemmisíti ifjúkori alkotásait

-          bekapcsolódik a pesti irodalmi életbe

Vidéki elszigeteltség

-          vidéken ide-oda költözik, végül Csekén köt ki

-          földesúri életforma nem fér össze költői ambícióival

-          tudós tanulmányokat közöl (pl. Nemzeti hagyományok)

-          öccse halála után vidéken marad a családot támogatni

Politikai aktivitás

-          1829 Szatmár megye aljegyzője, majd főjegyző

-          1831 képviselő a reformországgyűlésben

-          korszakalkotó mű: Országgyűlési napló

-          1835 ellentmondó követutasítások miatt lemond

-          megírja fiának a Parainesist, amiben összefoglalja világnézetét

-          politikai perekkel foglalkozik (Kossuth, Wesselényi)

Hirtelen halál

-          1838-ban nyári zápor következtében megfázik, egy hét múlva meghal

Költészete

-          romantikus lírai költő, verseire a nagy ellentétek szembeállítása jellemző

-       dicső múlt és sivár jelen

-       nagy hatású, szuggesztív erejű költői képeket használ

-       választékos szóhasználat

-          magyar nemesség erőteljes bírálata, a nemzetért való hazafias aggódás

Költői korszakai

-          1814-1817 - személyes jellegű versek, egyéni érzések, hangulatok megfogalmazása

-       pl. Elfojtódás

-          1823-1832 - közösségi versek időszaka

-       pl. Himnusz, Vanitatum vanitas, Zrínyi dala, Emléklapra, Huszt

-          1837-1838

-       pl. Zrínyi második éneke

Elfojtódás

-          az önmagát sebző pátosz kifejeződése

-          kifejezőkészség hiányát próbálja kifejezni, ennek tragédiája jelenik meg

-       fogalmi úton lehetetlen

-          a kifejezést a költői eszközök halmozása segíti

-       zenei eszközök, zilált, szabálytalan kompozíció

-       100 évvel később Ady felidézi a Sírni, sírni, sírni című lírai költeményében

Vanitatum vanitas

-          cím: hiúságok hiúsága - vallásos, bibliai tárgyú verset sejtet

-       első versszak még nem szűnteti meg az illúziót

-          a vers egy tétel hosszú, alapos, minden részletre kiterjedő kifejtése

-       témamegjelölés az első versszak végén: „mind csak hiábavaló”

-       Kölcsey kiábrándultsága, pesszimizmusa szólal meg - minden érték mulandó

-       filozófiai mondanivaló: a történelem az ok és a cél fogalmaival nem megfogható

-          ábrázolás külső nézőpontból (középkori prédikátor)

-       távolságtartó, sztoikus, emellett szatirikus és ironikus magatartás keveredése

-       fontos eszköz az általánosítás és a költői túlzás

-          szerkezet

-       első és utolsó két versszak keretbe foglalja a halmozásos fokozást

-       belső keret: általános megállapítások között egyedi példák (3-6. versszak)

-       párhuzamos szerkezetű, epigrammaszerű csattanóval végződő versszakok

Himnusz

-          cím az alcímmel együtt a múltra utal, bár a vers a jelenről szól (cenzúrától való félelem)

-          ódai nézőpont, hasonló a Vanitatum vanitaséhoz

-       prédikátori szerep, középkori jeremiádok történelemszemlélete

-       Isten megszólítása E/2-ben, az elbeszélő részben megjelenik T/1 nézőpont is

-       Isten a felhalmozott bűnök miatt jogosan bünteti a magyarságot

-          kompozíció: első és utolsó versszak keretet alkot

-       magyar történelem fontosabb állomásainak kiemelése

-       játék az idővel: gyakran megjelenik a jelennel való párhuzam/ellentét

-       költői eszközök: sűrítés, elvont képek (pl. metonímia)

-       romantikus szókincs: balsors, lángtenger, vélrözön, megbűnhődés

-       logikus felépítés

-       1. vsz. áldást kér az Istentől

-       2-3. vsz. természeti adottságok általi harmónia

-       4. vsz. a tragikum és félelem semmissé teszi a harmóniát

-       5. vsz. belső viszályok (utalás Berzsenyi Magyarokhoz I.-jére)

-       6-7. vsz. irracionális félelemérzet, elvont, általános képekben

-       8. vsz. a felütés néhány változtatással, elégikus hangnemben jelenik meg

-       bebizonyosodik, hogy csak Isten segítsége teremthet újra harmóniát

-       1843-ban Erkel Ferenc zenésíti meg

Zrínyi dala

-          hét évvel a Vanitatum vanitas után íródik, de ugyanazt a szemléletet tükrözi

-       herderi jóslat: a kis nemzetek életképtelenek, el fognak tűnni

-       múlt és jelen szembeállítása

-          Zrínyi és a költő közti párbeszéd valójában belső dialógus

-       a vándor (Zrínyi) csak hírből ismeri a magyarságot, keresi a régiek legendás hazaszeretetét

-       megjelenik a nép siralmas állapota, a paraszti nyomorúság

-       egyenrangú felek, két költő közt zajlik a párbeszéd

-       Kölcsey saját osztályából ábrándul ki (nemzet alatt a nemesi nemztet érti)

Zrínyi második éneke

-          nyolc évvel a Zrínyi dala után íródik

-          nem egyenrangú felek: a költő a megszemélyesített sorshoz könyörög

-       könyörgésben végig bujkál egy halvány remény

-          Kölcsey felismeri, hogy a kor nemessége már nem képes megmenteni az országot

-       alapvető probléma: belső nemzeti összetartás hiánya

-       a hazát saját népétől kellene megvédeni, ez pedig lehetetlen

-          rövid, kategorikus mondatok: a sors akarata kikezdhetetlen

-       a magyarságnak nincs jövője

-       új nép veszi majd birtokba földünket, amely majd érdemes lesz a továbbélés jutalmára

-       befejezés lírai rekviemmé magasztosul - a boldogság lehetősége csak a magyarok eltűntével válhat valóra

Huszt

-          Kölcsey politikailag aktív korszakának jellegzetes verse

-          felvilágosodás-korabeli szerkezet: pictura (lebegő rémalak), majd sententia

-       végén csattanó: erkölcsi tanulság

-       „Hass, alkoss, gyarapíts” – azóta szállóigévé vált

-          romantikus képsor ellentétben áll a klasszikus versformával (disztichon)

-       Kölcsey a nosztalgia ellen foglal állást, előremutató gondolatokat és cselekvést vár el

-       neológus szemlélet; Kölcsey a nyelvújításnak is élharcosa

 

Prózája

Búcsú az országos rendektől

-          1832-36-os országgyűlés kudarca komor pesszimizmusba sodorta Kölcseyt

-          ellentmodó követutasítások saját elvei ellen is szólnak, ezért lemond

-          ismét felerősödik benne a nemzethaláltól való félelem

Parainesis Kölcsey Kálmánhoz

-       unokaöccséhez írt 40-oldalas mű

-       Kölcsey egész életfilozófiája megjelenik

-       az erényes élet legfőbb szabályainak gyűjteménye

-       Kölcsey személyes élményeiből indul ki

-          alaptétel: az ember nem önmagának, hanem a közösségnek él

-          főbb elvek

-       Isten szeretete

-       emberiség és a haza szeretete

-       ismeretszerzés, tudomány és munka egybekötése

-       retorikai ismeretek elsajátítása, anyanyelv tökéletes ismerete

-       műveltség, forrásai a könyvek - ezek írása az egyéni fejlődés csúcsa

-          a mű során végig jelen van a szerénység és az alázat a haza előtt