c_neményi_matek_1_tanmenet

28
Heti bontású tanmenet-javaslat A tanmenet-javaslat az éves anyag elrendezését tartalmazza heti bontásban. Az ismeretelemek, fogalmak mellett külön oszlopban sorakoztatjuk azokat a fejlesztési területeket, amelyek az ismeretek építéséhez szorosan kapcsolódnak az adott időszakban, de azokat is, amelyek formálásához azoktól független tevékenységekre van szükség. A megvalósításhoz rendelt tankönyvi és munkafüzeti feladatok részben kiválthatók manuális tevékenységekkel, de egyébként is ki-ki válogathat köztük az igények, szükségletek szerint. Több olyan téma és időszak van, amelyhez a tankönyvből illetve a munkafüzetből nagyon, sőt túlságosan bőséges feladatanyag tartozik. Ezek közül feltétlenül célszerű válogatni, és csak részben oldatni meg az órákon, más részük feladható házi feladatnak szükség szerint. Azt is természetesnek tartjuk, hogy az adott osztály haladási tempójától függően el lehet, sőt sokszor el kell térni a leírtaktól: néha elhúzódhat egy téma feldolgozása, máskor esetleg lehet kicsit gyorsabban haladni. Szintén növendékeink fejlődési lehetőségei és üteme szerint be kell tervezni az itt javasolt fő területek mellé egy-egy korábban feldolgozott ismeret folyamatos gyakorlását; ez központilag nem szabályozható. Jelölések: Színes szedés: Az év végére javasolt számolási eljárás-építés adott eleme itt elkezdhető; ez esetben az év végére ezek rendszerezése, további egyre tudatosabb gyakorlása marad feladatként. Szintén színessel teszünk javaslatot a gyűjteményben

Upload: momnaco

Post on 02-Jan-2016

28 views

Category:

Documents


0 download

DESCRIPTION

tanítóknak segédlet, egy remek módszerhez

TRANSCRIPT

Page 1: C_Neményi_matek_1_tanmenet

Heti bontású tanmenet-javaslat

A tanmenet-javaslat az éves anyag elrendezését tartalmazza heti bontásban. Az ismeretelemek, fogalmak mellett külön oszlopban sorakoztatjuk azokat a fejlesztési területeket, amelyek az ismeretek építéséhez szorosan kapcsolódnak az adott időszakban, de azokat is, amelyek formálásához azoktól független tevékenységekre van szükség.

A megvalósításhoz rendelt tankönyvi és munkafüzeti feladatok részben kiválthatók manuális tevékenységekkel, de egyébként is ki-ki válogathat köztük az igények, szükségletek szerint. Több olyan téma és időszak van, amelyhez a tankönyvből illetve a munkafüzetből nagyon, sőt túlságosan bőséges feladatanyag tartozik. Ezek közül feltétlenül célszerű válogatni, és csak részben oldatni meg az órákon, más részük feladható házi feladatnak szükség szerint.

Azt is természetesnek tartjuk, hogy az adott osztály haladási tempójától függően el lehet, sőt sokszor el kell térni a leírtaktól: néha elhúzódhat egy téma feldolgozása, máskor esetleg lehet kicsit gyorsabban haladni.

Szintén növendékeink fejlődési lehetőségei és üteme szerint be kell tervezni az itt javasolt fő területek mellé egy-egy korábban feldolgozott ismeret folyamatos gyakorlását; ez központilag nem szabályozható.

Jelölések: Színes szedés: Az év végére javasolt számolási eljárás-építés adott eleme itt elkezdhető; ez esetben az év végére ezek rendszerezése, további egyre tudatosabb gyakorlása marad feladatként. Szintén színessel teszünk javaslatot a gyűjteményben található játékok (150-159. old..) felhasználására.

Page 2: C_Neményi_matek_1_tanmenet

Hó. Hét Tananyag Tankönyv, munkafüzet

Ismeretek, fogalmak

Fejlesztési terület Tevékenységek, eszközök

Témakör: Előkészítés Szept. 1-2.  (Tájékozódás a tanulók ismereteiről, képességeiről: )  

Ismerkedés az alapvető szokásokkal.

Hol? Merre? Előtte, mögötte, mellette, köztük. Fölötte, alatta.

Mikor?Előbb, később, ... előtt ,... után.

Ismerkedés a legfontosabb taneszközökkel. Ismerkedés a könyvvel

Téri tájékozódás Kommunikáció Időbeli tájékozódás Egész és része

Figyelem, emlékezet

Köszönés, pad, asztal rendje, jelentkezés, WC-használat, a szünetek rendje, sorakozás, tízórai-osztás, szalvéta-használat, elköszönés

Tájékozódás az iskolában, osztályban; ülésred alakítás. (Valóságos tárgyak, személyek helyzete magadhoz képest és egymáshoz viszonyított helyzetük.) Séta az iskolában, mozgás az osztályban, kereső játékok

Beszélgetések az óvodáról, iskoláról, szünidőről.

Lejátszott, bemutatott cselekvés újra játszása. Cselekvések, történések időrend szerinti elmondása

Ceruza, tolltartó, kincses doboz, matematikai doboz, logikai készlet, színesrúd-készlet.

Szabad építés a rudakkal, szabad kirakás a logikai készlet elemeivelKártyák, játékok.Képolvasások, részletek megfigyelése

Tk. 3.-5Mf.: 3.

3. Függőleges és vízszintes síkban előtte, mögötte, fölötte, alatta

Kisebb, nagyobb

Hosszúság

Téri tájékozódás

Megfigyelő képesség; tulajdonságok kiemelése; változások

Tájékozódás könyvben, füzetekben, az ábrázolt világban. A tábla és a füzet képének „azonosítása”

Tárgyak, dolgok tulajdonságainak megfigyeltetése; Összehasonlítások: magasság, szín, alak, hosszúság stb. szerint

Kincses doboz, logikai készlet, színesrúd-készlet elemeinek tulajdonságai; Kártyák, játékok, más készletek szétválogatása

Tk. 6-8/14Mf.:. 4, 5.

Page 3: C_Neményi_matek_1_tanmenet

(magasabb, alacsonyabb, hosszabb, rövidebb, szélesebb, keskenyebb, vastagabb, vékonyabb, leghosszabb, legrövidebb)

Tömeg (nehezebb, könnyebb)

Színek ismerete (a színesrúd-készletben megjelenő színek )

felismerése.

Azonosítás, megkülönböztetés

Absztrakció.

különféle szempontok szerint

4. Téri tájékozódás: előtte, utána, benne; adott irányban sorban

Több, kevesebb

Mikor? Előbb, később, ... előtt ,... után.

Alak; kör, négyzet, háromszög

Nagyobb, kisebb; Magasabb, alacsonyabb hosszabb könnyebb több kevesebb legtöbb, legkevesebb

Téri tájékozódás a valóságban és az ábrázolt világbanAzonosítás, megkülönböztetés

Időbeli tájékozódás. Szóbeli kifejezőképesség

Alak-azonosításÖsszehasonlítás (megkülönböztetés, azonosítás) szóban is kifejezve

A mennyiség megmaradásának észlelése,

Kirakások, helyváltoztatás; képpel való megfeleltetés; mutatott sorrend megnevezése; elmondott sorrend követése. Tárgyak, szamélyek, képek állásának megfigyelése (ugyanúgy áll, fordítva, eldöntve...)Összességek összehasonlítása: több, kevesebb nagy különbségek eseténLejátszott, bemutatott cselekvés újra játszása. Cselekvések, történések időrend szerinti elmondása; felidézés fordított sorrendben is.Kirakások a logikai készlet elemeivel, mozaiklapokkal; másolás, ugyanolyan alakú kereséseÖsszehasonlításSzétválogatás, összekapcsolás, sorbarendezésÁllítások megfogalmazásaMi változott meg? Jelölés megmutatással, visszaváltoztatással, nyíllal, megnevezés

Összemérések közvetlenül és közvetítő eszközzel

Tk. 8/15-13/8

Mf. 6-9; és

Page 4: C_Neményi_matek_1_tanmenet

Szélesebb, hangosabb, vastagabb, tovább tart...

Több, kevesebb; a , jel bevezetése. A jel használata írásban is.

tudatosítása Több, kevesebb előállítása kirakással, rajzzalA , jelek olvasása, kirakása, vázolása, írása nagy alakban szabadon

Okt. 5. Összemérés, ugyanakkora Tömeg, űrtartalom (ilyen megnevezések nélkül) összemérése

Tájékozódás térben és a síkban ábrázolt világban

Párosítás; a több, kevesebb reláció pontosítása; ugyanannyi

Tájékozódás a mennyiségi viszonyok között

A mennyiség megmaradásának észlelése, tudatosítása

Tájékozódás papíron és a füzetben Azonosítás, megkülönböztetés

Hosszméretek összehasonlítása összeméréssel. Hosszabb, rövidebb, ugyanolyan hosszú tárgyak keresése, előállításaÖsszemérés más szempontok szerint: tömeg, űrtartalomPeriodikus sorozatok előállítása tevékenységgel, hanggal, mozgással, rajzzal; ilyen sorozatok leolvasása különféle módokon.

PárosításTöbb, kevesebb megállapítása párosítással (egy-egyértelmű leképezéssel)Az ugyanannyi előállítása sokféleképpen

Tk.: 14-17.Mf. 10-17.

6. Párosítás; több, kevesebb, ugyanannyi

Az jel bevezetése, használata

Számfogalom

Számlálás: az ugyanannyihoz ugyanaz a szám tartozik

Tájékozódás a mennyiségi viszonyok közöttSzámlálásSzámérzet, mennyiségi viszonyokban való tájékozódás.Absztrahálás

Relációk jelölése nyíllal– Jelek, számelemek írása nagy alakban és füzetben: álló és

fekvő vonalakMeg- és leszámlálás kb. 10-ig– Időben egymás után megjelenő elemek (hang,

mozdulat, érintés) számlálása– Mozgatható tárgyak számlálása (a számhoz

tartozó kép folyamatosan alakul előtte)– Megérintéssel összekapcsolt számlálás– Csak szemmozgással összekapcsolt

számlálás.

Tk.: 18-19 Mf. 18-23.

Page 5: C_Neményi_matek_1_tanmenet

A számok jelének megismerése 10-ig

1, 2, 3, (4, 5) elemből álló összesség globális átlátása, darabszám megnevezése

Számosság és mérőszám szerinti összehasonlítás konkrét tárgyakból, képekből álló összességek illetve hosszúságok összevetése alapján.

Számjelek olvasása 10-ig számkártyák és halmazok, mennyiségek összekapcsolása

– Számelemek, jelek írása füzetbe: =, ~,

Tk.20- 22Mf. 24-28

7. Számok és számjelek megfeleltetése

A számok sokféle neve; ugyanannyi, ugyanakkora mért mennyiség – többféle összegalakban

Mennyiség, egység és mérőszám közti kapcsolat (azonos egység esetén, különböző egységek esetén)

Megfigyelés, a figyelem irányításaAbsztrahálás és konkretizálás.Induktív gondolkodásSzóbeli kifejezőképesség

Számjelek olvasása 10-ig számkártyák és halmazok, mennyiségek összekapcsolása

Minden számnak sok neve van– Bontott alakú számok leolvasása valóságos helyzetekről,

kirakásról, képről Személyekkel, tárgyakkal, korongokkal, pálcikákkal, képpel;

Mérés – Bontott alakú számokhoz tartozó összességek, mennyiségek

előállítása tevékenységgel, rajzzal; színes rudak szőnyegezése– Számelemek, jelek írása füzetbe: =, <,>, Különféle hosszúságok mérése azonos egységgel (a színesrúd-készlet elemeivel); becslési tapasztalatok szerzéseSkálázott mérőeszköz készítése („rózsaszín” mérőszalag)Írószer-bolti mérőszalag

Mf. 29-31

Tk. 23-27 Mf. 32-35

8.Egyszerű függvénykapcsolatokRelációkAdatgyűjtés, grafikonkészítés

Számfogalom;

Összefüggések felismerése

Szóbeli kifejezőképesség; Összehasonlítás (megkülönböztetés, azonosítás) szóban is kifejezve

Egyszerű szabályjátékokGrafikonépítés tárggyal, - olvasás a grafikonról

Számokkal való ismerkedés közelebbről: 0-tól 6-ig– Képolvasás, a szám előállítsa tevékenységgel többféleképpen,

összehasonlítások bontások

Tk.. 28 Mf. 36-37.

Tk. 29-35 Mf. 38-42.

Page 6: C_Neményi_matek_1_tanmenet

Számok neve és jele Kis számok vizuális memorizálása A darab és a pár fogalma

Számérzet, mennyiségi viszonyokban való tájékozódás.Emlékezet fejlesztéseAbsztrahálás

Tájékozódás papíron és a füzetben, íráskészség

Számok vizsgálata 1-től 4-ig–Miből van 1, 2, 3, 4? Számok „előállítása” kézen, dominón,

dobókockán stb. Leltározás. Gyorsolvasási gyakorlatok: a szám gyors átlátása különféle elrendezés esetén. Mérés rúddal

–Darab és pár; párok előállítása–A 3 alakjai tevékenységgel, szóban. Nyitott mondatok igazzá

tétele írásban. Bontott alakok összehasonlítása

– Számjelírás: 1, 2, 3, 4

Nov. 9. A sorszám fogalma

SzámfogalomA számok sokféle neve: a különbségalak, mint hiány

SzámérzetÖsszehasonlítás (megkülönböztetés, azonosítás) szóban és írásban is kifejezve

SorszámnévSzámszomszédok. A számegyenes fogalmának előkészítése számvonalon, számegyenesen a 0 jelöléseSzámok különbségalakja. Képolvasás: különbségalakok leolvasása. Tevékenységről, képről történetek elmondása: „Mit mond a kép?” Számkártyák megválasztása képhez számkártyákhoz rajz, kirakás készítése.Szöveges jellegű feladatok leírása számtannyelven (rajz közvetítésével vagy elképzelés után)

Tk.. 36-38.Mf.: 43-44

Tk.: 39-4245-46.

10. SzámfogalomA számok sokféle neve: összeg és különbségalakok

SzámérzetÖsszehasonlítás (megkülönböztetés, azonosítás) szóban és írásban is kifejezveSzóbeli kifejezőképességEmlékezetfejlesztésAbsztrahálás

Az 5-ös szám vizsgálata

– Az 5 előállítása sokféleképpen (tevékenység, kéz, dobókocka, dominó, tárgyak, hangok, mozdulatok stb.). Leltározás

– Az 5 sokféle neve: „Mit mond a kép?” (össze- és különbségalakok)

– Számszomszédok számegyenes, sorszám– Az 5 bontása a bontások megjegyzése (2 tagú

Tk.: 43-46Mf.: 47-49

Page 7: C_Neményi_matek_1_tanmenet

Tájékozódás papíron és a füzetben, íráskészség

összegek)– Szöveges feladatok, rajzok és bontott alakú

számok összekapcsolása

Számjelírás: 5

11. SzámfogalomKis számok vizuális memorizálása A számok valóságtartalma, sokféle neve: összeg és különbségalakok mérőszámmal is.Eligazodás a számegyenesen

Nyitott mondatok igazzá tevése próbálkozással, néhány megoldás keresése

A páros-páratlan számtulajdonság

SzámérzetEmlékezetfejlesztésÖsszehasonlítás (megkülönböztetés, azonosítás) szóban és írásban is kifejezveSzóbeli kifejezőképességAbsztrahálásÖsszefüggések felfedezése

Tájékozódás papíron és a füzetben, íráskészség

A 6-os szám vizsgálata

– A 6 előállítása sokféleképpen. – Gyorsolvasási gyakorlatok. – Szőnyegezés (fehér az 1 rózsaszín az 1). „Mit mond a

kép?”– A 6 bontásai a bontások megjegyzése. Pótlás 6-ra– Számszomszédok, számegyenes– Szöveg–kép–bontott alakú szám kétirányú kapcsolata

(szövegről rajz, rajzról szám számról rajz, rajzról szöveg)– Nyitott mondatok igazzá tevése, lejegyzése

– Számjelírás: 6

Páros, páratlan

Tk.: 47-51 és Mf.: 50-53

Tk. 52

Dec. 12. Az összeadás, kivonás párhuzamos értelmezése: a két művelet kapcsolata

Műveletek értelmezése szöveggel

MegértésTevékenység, történés absztrahálása, konkretizálás

Szövegértés

Szekvencia

Időbeli tájékozódás mindkét irányban

Az összeadás, kivonás első értelmezése (kb. 6-os körben): hozzáadás, elvétel– Összeadás értelmezése hozzátevéssel,

hozzátöltéssel, toldással; kivonás értelmezése elvétellel: tevékenység, rajz

– Képolvasás: „Mit mond a két kép?” – a képek cseréje időrend szerint (hozzátevés, elvétel)

– Hozzátevés és visszavétel: az összeadás és kivonás kapcsolatának elsődleges tapasztalása

– Történetek lejegyzése számtannyelven számfeladatok

Tk.:53-60Mf.: 54-58.

Page 8: C_Neményi_matek_1_tanmenet

elvégzése. Szöveges feladatok– Hozzáadás, elvétel színes rudakkal: leolvasás, lejegyzés.

Műveletek elvégzése mérőszalag (számegyenes) segítségével

13. Az összeadás, kivonás értelmezése: halmazok egyesítése; mennyiségek együttmérése – és az egyik rész kifejezése kivonással

Az összeadás tagjainak felcserélhetősége

Összefüggések, kapcsolatok értelmezése, felismerése

Rész és egész viszonya

Az összeadás, kivonás második értelmezése: Mennyi az összes? Mennyi egy része?

– Összeadás halmazok egyesítésével kivonás, mint ennek a tevékenységnek a megfordítása. Értelmezés tevékenységgel (babos játék, rudak stb.).

– Tömegmérés alkalmi egységgel, 2 tárgy mérése együtt– Szöveges feladatok lejegyzése rajzzal, számtannyelven.

Olvasás az egész képről, a kép részleteiről, lejegyzés– Pótlás. Nyitott mondatok igazzá tevése

Tk.: 61-67.Mf.: 59-60

14. A számok valóságtartalma, sokféle neve: összeg és különbségalakok mérőszámmal is.Számok vizuális memorizálása a kis számok beépítésével.

Számtulajdonságok: számok nagysága, párossága

SzámérzetÖsszehasonlítás (megkülönböztetés, azonosítás) szóban és írásban is kifejezveSzóbeli kifejezőképességEmlékezetfejlesztésAbsztrahálásSzövegértés; a valósággal való összevetés

Tájékozódás papíron és a füzetben, íráskészség

Ismerkedjünk a nagyobb számokkal!– Számokkal való ismerkedés közelebbről 7-től 10-ig

A 7 vizsgálata

– A 7 előállítása sokféleképpen: tevékenység, kirakás, mozdulat, hang képolvasás: bontott alakok leolvasása. Kirakás pénzzel. Tömegmérés alkalmi egységekkel. Gyorsolvasási gyakorlatok

– Számszomszédok, párosság– „Mit mond a kép?” „Mit mond a két kép?”

– Szöveges feladatok lejegyzése– A 7 bontásai a 2 tagú bontott alakok megjegyzése

– Számjelírás: 7

Tk.: 68

Tk.: 69-74.Mf.: 61-64

Page 9: C_Neményi_matek_1_tanmenet

Jan. 15. Kombinatorikai tapasztalatok szerzésePróbálkozással

Folyamatos gyakorlás, ellenőrzés

Összehasonlítás (Azonosítás, megkülönböztetés)

Játékok! Sorakozó!– Kombinatorikai játékok: sorba rendezések és kiválasztások

sokféleképpen, próbálgatással. Az előállított sorrendek azonosítása, megkülönböztetése

Hiányok pótlása, félévi értékelés

Tk.: 75-76.

Mf.: –

16. A számok valóság tartalma, sokféle neve: összeg és különbségalakok mérőszámmal is.Számok vizuális memorizálása a kis számok beépítésével.Számtulajdonságok: számok nagysága, párosságaTájékozódás a számegyenesen

Kombinatorikai tapasztalatok szerzésepróbálkozással

SzámérzetÖsszehasonlítás (megkülönböztetés, azonosítás) szóban és írásban is kifejezveSzóbeli kifejezőképességEmlékezetfejlesztésAlak-azonosítás

Tájékozódás papíron és a füzetben, íráskészség

Síkbeli tájékozódás; alakazonosításRész egész viszonya

A 8 vizsgálata

– Képolvasás számszomszédok, párosság, kirakások pénzzel stb. Gyorsolvasási gyakorlatok

– A 8 bontásai kirakással, lejegyzéssel. Kéttagú bontások elképzelés alapján, fejből is

– Műveletek a 8-as számkörben az összeadás és kivonás első két értelmezésével. Szöveges feladatok

– Számjelírás: 8Nyitott mondatok kiegészítése igazzá jelölés számvonalon

Kombinatorikai játékok

Kirakások mozaiklapokkal

Tk.: 77-81Mf.: 65-68.

17. A számok valóság tartalma, sokféle neve: összeg és különbségalakok

SzámérzetÖsszehasonlítás (megkülönböztetés, azonosítás) szóban és

A 9 vizsgálata

– A 9 valóságtartalma és egyszerű tulajdonságai (képolvasások, előállítás tevékenységgel, rajzzal

Tk.: 82-87/15Mf.: 69-71

Page 10: C_Neményi_matek_1_tanmenet

mérőszámmal is.Számok vizuális memorizálása a kis számok beépítésével.Számtulajdonságok: számok nagysága, párosságaEligazodás a számegyenesen

írásban is kifejezveSzóbeli kifejezőképességEmlékezetfejlesztésAbsztrahálás

Tájékozódás papíron és a füzetben, íráskészség

sokféleképpen, számszomszédok, helye a számegyenesen stb.)

– A 9 bontása kétfelé bontás (szőnyegezés, kirakások, megjegyzés). Pótlás 9-re

– Képes, szöveges nyitott mondatok kiegészítése igazzá, nem igazzá

– Számjelírás: 9

18. Számsorozatok

Egyszerű függvények

Szöveges feladatok a 9-es számkörben

A 10

Növekvő és csökkenő számsorozatok egyenlő lépésekkel. A változás jelölése nyílon. Számsorozatok hiányzó elemének pótlása. Gépjátékok táblázatának kiegészítése, összefüggés-keresés

Szöveges feladatok. Számfeladatok a műveletek gyakorlására. Pótlással megoldható feladatok

A 10 vizsgálata– A 10 valóságtartalma és egyszerű tulajdonságai, sokféle

előállítása, gyorsolvasási gyakorlatok

Tk:87/16-90Mf. 72-73

Tk: 91-93

19. A számok valóság tartalmaA 10 sokféle neve: összeg és különbségalakok A 10 kétfelé bontásának megtanulása (kiemelt feladatként, a később ráépülő számolási eljárások elsajátítása érdekében).Számtulajdonságok: számok nagysága,

SzámérzetÖsszehasonlítás (megkülönböztetés, azonosítás) szóban és írásban is kifejezveSzóbeli kifejezőképességEmlékezetfejlesztésAbsztrahálás

Tájékozódás papíron és a füzetben, íráskészség

– A 10 bontásai bontás kétfelé. A 10 össze- és különbségalakjai.

– Lépések a számegyenesen. – A 2 tagú bontások megjegyzése– Szám- és szöveges feladatok a 10 körében

– Számjelírás: 0, 10

Tk.: 94-96Mf.:74-79

Tk. 155/4

Page 11: C_Neményi_matek_1_tanmenet

párossága

20. Az összeadás, kivonás összehasonlításon alapuló értelmezése

ÖsszehasonlításTájékozódás a mennyiségi viszonyok között MegértésAbsztrahálás, konkretizálásSzóbeli kifejezőképességSzövegértés

Az összeadás, kivonás harmadik értelmezése: darabszámok és mennyiségek összehasonlítása alapján– Eljátszott szituáció és kép leolvasása: az összeadás és

kivonás értelmezése összehasonlítás alapján. – Valamennyivel több, kevesebb valamennyivel hosszabb,

rövidebb, valamennyivel nehezebb, könnyebb, valamennyivel nagyobb, kisebb űrtartalmú előállítása tevékenységekkel, kirakással, rajzzal; leírása összeadással, kivonással.

– Szöveges feladatok értelmezése megjelenítéssel; megoldása tevékenységgel, számfeladattal.

– Történet, szöveges feladat készítése adott számfeladathoz.– Nyitott mondatok kiegészítése igazzá, nem igazzá (rajz,

szöveg, számfeladat)

Tk. 97-99.Mf. 80-82.

Tk. 133/12, 13

21. A 10-nél nagyobb számok (20-as számkör)A 11, 12, ... 20 számok jele (helyiérté-kek tudatosítása nélkül)

A számok nagyság szerinti sorrendje; Számok helye a számegyenesen.Számszomszédok.A „valamennyivel több, kevesebb” relációk gyakorlása (műveletek nélkül)Kettővel több, kettővel kevesebb Számsorozatok

SzámérzetSzámlálás BecslésSzámérzetSzámlálás Összehasonlítás

Számkörbővítés: becslés, számlálás 20-ig, és kicsit tovább. – Látott, hallott, érzékelt összességek darabszámainak

összehasonlítása becsléssel, majd párosítással. Megszámlálás, leszámlálás(Szétszórt majd függőleges és vízszintes rendben elrendezett tárgyak, felfűzött gyöngyszemek, egymásba csúsztatott poharak, oszlopokba rendezett tányérok, füzetcsomók, könyvek, írószerek – és ilyen összességeket ábrázoló rajzok, képek)

– Mozdulatok, hangok, érintések számlálása különféle „bontásban”

– A legtöbb, legkevesebb keresése becsléssel, számlálással– Egyesével növekvő és csökkenő számsorozatok készítése

különféle kezdő számokkal; folytatás tetszőleges számtól– Egyesével növekvő és csökkenő számsorozat hiányzó

számainak kitalálása. – Számok helyének keresése, jelölése a számegyenesen

„Kukás játék”– Számszomszédok keresése; eggyel több, eggyel kevesebb

Tk. 100-103Mf. 83-85.

Tk. 157/9

Page 12: C_Neményi_matek_1_tanmenet

– Számlálás kettesével: lépegetés a számegyenesen (mérőszalag skáláján) 0-tól 20-ig és vissza, 1-től 21-ig és vissza; számlálás eszköz nélkül is.

– Számsorozatok képzése egyenlő és változó lépésekkel; hármasával növekvő sorozat(A gyerekek ujja; gyöngysorok, golyós számológépPöttyös kártya, számkártya, „változtató kártyák”)

Tk. 129/1-4.Tk. 155/3

Március 22. A 10-nél nagyobb számok

Számok sokféle neve: összeg- és különbségalakok darabszám és mérőszám tartalommal

Több tagú összegek

Szöveges feladatok

Számérzet, számlálás, mérés, becslés

ÖsszehasonlításEgyüttműködésAbsztrahálás, konkretizálás

Szövegértés

– Darabszám leolvasása kirakásról, képről összképben különféle bontásban, különbségalakban; Gyorsolvasási gyakorlatok

– Mérőszámok leolvasása bontott alakban; értelmezése különféle mennyiségek körében (hosszúság, terület- és űrtartalommérés)

– Mérések, alkalmi egységgel, és cm-beosztású mérőszalaggal. A 11 és a 12 összehasonlítása bontott alakokbanA 13, a 14 és 15 előállítása, összehasonlítása bontott alakokban isKülönféle (összeg- és különbség-) alakú számok helyének keresése, jelölése a számegyenesen

Tk. 104-108

Mf. 86-89

23. Számok Számok tulajdonságai (páros, páratlan, számszomszédok; helyük a számegyenesen, nagyság-viszonyok, bontott alakok)

A két alapművelet értelmezésének

SzámérzetSzámlálás SzövegértésModellalkotásSzámolás

Gyorsolvasási gyakorlatok10-nél nagyobb számok „bemutatkozása” tulajdonságaik sorlásával: páros vagy páratlan, szomszédai, helye a számegyenesen, viszonya a 10-hez, 20-hoz, kéttagú bontott alakjai...

(Tárgyak, gyöngysorok, golyós számológép, mérőszalag, számegyenes)

Szöveges feladatok megoldása számfeladathoz szöveg alkotása. (A műveletek értelmezésének gyakorlása mindegyik megismert értelemben.)Láncszámolás tevékenységgel, rajz alapján. Szőnyegezések, bontások játékpénzzel. (16-17)

Tk. 109-111Mf.: 90- 93

Tk. 155/3

Page 13: C_Neményi_matek_1_tanmenet

gyakorlása: hozzáadás, elvétel, egyesítés és megfordítása, adott számmal nagyobb, kisebb; szöveges feladatokkal is

(Színes rudak, mérőszalag, játékpénz)

24. A két alapművelet értelmezésének gyakorlása kiemelten az összehasonlításra építveA kivonás értelmezése a különbség megállapítása értelmébenSzámfogalom építésA műveletek értelmezésének gyakorlása

Az összeadás és a kivonás kapcsolatának erősítéseHalmazalkotás; rendezésSorozatok különféle tulajdonságok kiemelésévelEgyszerű matematikai jelek ismerete,

SzámolásMegítélésMegértésAbsztrahálás, konkretizálásSzámolási készségEllenőrzés

Összefüggéslátás

Analógiás gondolkodás alapozása

Logikai gondolkodás alapozása SzabálykövetésAzonosítás, megkülönböztetésMegítélés, ellenőrzés

– Szöveges feladatok értelmezése kirakások, képek segítségével, megoldása számfeladattal

– Nyitott mondat lezárása igazzá;

A különbség leírása relációs jellel, és kivonásként. Mennyivel több, mennyivel kevesebb?– Megjelenített és rajzolt képek értelmezése– Szöveges feladatok lejegyzése. Bontott alakú számok összehasonlítása (18-20)Összeadás, kivonás számegyenesen színes rudak segítségével. Analógiák, összeadás és kivonás kapcsolata. Pl.:

4+3 7–314+3 17–3

Válogatások, rendezések– Sorozatok képzése logikai lapokkal egy vagy két

különbséggel– Tárgyak, képek válogatása egymás után különféle szempon-

tok szerint (adott, választott és elkezdett válogatásban felismert szempontok). Rossz válogatások javítása. Barkochbák

– Rendezés adott jelentésű nyilak szerint

Tk. 112-114Mf.: 94- 97

Tk.. 145/46-146/50:

Page 14: C_Neményi_matek_1_tanmenet

alkalmazása

25. Számok, műveletek

GeometriaTestek SíkidomokHáromszögek, négyszögek

TérlátásAlakazonosítás, megkülönböztetésAlkotóképességEszközhasználat: vonalzó

Év végéig folyamatos gyakorlás: a 20-as számkör számai, műveletekTárgyak, geometriai testek válogatása saját szempont szerint;–Elkezdett válogatás folytatása felismert válogatási szempont

szerint (szögletesség, gömb, lyukasság...)Építés színes rudakkal szabadon, modell, ábra alapján alaprajzonSíkidomok alkotása mozaikkal, szívószálak, szögestábla használata, rajzolás vonalzóval

Tk. 117/1-3 és 118/6-8Mf. 98-99

Április 26. GeometriaTestek és síkbeli alakzatok Háromszögek, négyszögek

Számfogalom;

Műveletek értelmezésének gyakorlása; (kiemelten a különbség-értelmű kivonás)

TérlátásAlakazonosítás, megkülönböztetésAlkotóképességEszközhasználat

SzámolásSzövegértés

Gyűjtött és alkotott testek és síkbeli alakzatok szétválasztása– Építés modell, ábra alapján szóbeli feltételek szerint– Síkidomok kirakása mozaikkal, szívószálból, rajzolása

vonalzóval, szétválogatásuk különféle szempontok szerint. – Háromszögek, négyszögek nyírása, kifeszítése szöges

táblán, rajzos kiegészítése (vonalzóhasználattal)Számok sokféle nevének azonosítása; előállítása (Staféta)Különféle alakú számok helye a számegyenesenKép-olvasás, szöveges feladathoz kép-alkotás különbség-értelmű kivonáshoz Különbségek leolvasása számegyeneshez illesztett színes rudak segítségével

Tk. 118/9-119/12Mf. 100-101

(Tk 107-114 old. el nem végzett feladatai közül válogatva)

27. Tükrözés, tükrösség

Mérés

Szimmetria-érzék(kétoldali szimmetriák)

Téri tájékozódásAlakazonosítás, megkülönböztetésMérés

–Tükrözések mozgással. –Tükörkép előállítása, megfigyelése tükörrel. Kép és

tükörképe együttRajzolás irányok megadásávalTerületmérés alkalmi egységekkel. Egyenlő területek keresése

Tk 117/4, 118/5119/12-120Mf.: 102-104

Page 15: C_Neményi_matek_1_tanmenet

28 Számtulajdonságok, számkapcsolatok; páros, páratlan

Műveletek gyakorlása

Absztrahálás, konkretizálás;Tulajdonságok kiemelése

Összefüggések tudatosítása

Adott tulajdonságú számok összegyűjtésével a tulajdonság értelmezése, kiemelése– Páros, páratlan számok szétválogatása. A párosság,

páratlanság többféle tapasztalati megközelítése. Páros, páratlan szám növelése 2-vel, páros számmal

– „Lépcsős számok”– Hármasával, négyesével „sorakoztatható” összességek

keresése; egyenlő hosszú rudakkal kirakható hosszúságok mérőszáma

– Adott alakú háromszögek, négyszögek szöges táblán a bekerített szögek száma

Egyenlő számok összeadása, elvétele az ujjakkal; páros és páratlan összegek keresése, a 10-nél nagyobb összegek vizsgálata (a 10-es átlépés egyik lehetőségének előkészítéseként.)Összeadás és kivonás együtt ( 6+6=12 ; 12 – 6 = 6…)

Tk 121-126/19

Mf. 105-109.

29. Egyjegyű és kétjegyű – 10-nél kisebb és 9-nél nagyobb – számok

Adott viszonyban, adott kapcsolatban levő számpárok (adott összeg, adott különbség...)

Nyitott mondatok

Összefüggések keresése, tudatosításaTanult ismeretek tudatos felidézése

A számjegyek számának értelmezése; a szám nagyságával való jellemzés– Olyan számok gyűjtése, amelyek páronként 10-et (12-t, 13-

at, 16-ot...) adnak összegként– Olyan számok gyűjtése, amelyek páronként 10-et adnak

különbségként Olyan számok gyűjtése, amelyek közül az egyik 3-mal (2-vel, 4-gyel...) kisebb, nagyobbFüggvényre vezető szöveges feladatok.Számkártyák, nyitott mondatok használata az adott viszony kifejezésére; – A nyitott mondatokban az azonos (vagy azonos színű)

keretjelölés kiemelése: ugyanazt a számot jelöli.Számok alkotása adott feltételekkel (pl. adott számjegykártyákból, adott műveleti jelekkel)

Tk. 126/20-127Mf. 109/20-115

Május 30. Függvények (szabály-játékok)

Összefüggéslátás Tk.: 128Mf. 116/122

Page 16: C_Neményi_matek_1_tanmenet

Szöveges feladatok

Sorozatok

Műveleti tulajdonságok, műveletek közti kapcsolatok

Számolási eljárások

Szövegértés

Tapasztalatok felidézése

Ismeretek rendszerezése

Ismeretek alkalmazása

Egy művelet „felbontása” két, több változtatásra– Lépegetés a számegyenesen egyesével, kettesével.

Számlálás kettesével eszköz nélkül– Nagyobb számokhoz 3 hozzáadása ujjak segítségével

továbbszámlálással (egyesével) 4 hozzáadása kettesével való továbbszámlálással

– Számlálás csoportosítás segítségével

Számok azonos változtatása – Számokhoz az 1, 2 stb. hozzáadása, elvétele – Egyenlő számok összeadása (ujjak segítségével), az egyik

visszavétele– Egyenlőnél eggyel kisebb, eggyel nagyobb szám hozzáadása

Tk. 129/1-5

Tk. 130/6-9Mf. 123-1242

Tk. 131/10-132/11

Tk. 133/12-13

Tk. 134/14-15Tk. 134/16

31. Műveleti tulajdonságok: a tagok felcserélhetősége Az összeadás és kivonási kapcsolata

Az elmúlt héten felelevenített eljárások tudatosítása számfeladatok elvégzése után. (Mi segített?)

A két művelet kapcsolata az „összes és egy része” kép alapján– A „babos játék” felelevenítése – „Kitalálók” a pöttyös kártyákkal, számkártyákkal– Egy képről összeadások, kivonások és hiányos műveletek

(pótlások és hiányos kivonások) leolvasása; a kérdés és felelet értelmezése.

A két művelet kapcsolata hozzáadás, elvétel tartalommal– Hozzáadtad, vedd vissza, jellegű tevékenységek tárgyakkal;

számkártyákkal– Lépések a számegyenesen oda-visszaÖsszeadás és kivonás kapcsolata a valamennyivel több, valamennyivel kevesebb tartalommal– Számegyenesre helyezett színesrudakkal való értelmezésSzámolási eljárások kimondása, tudatosítása

Tk. 135

és 136- 137/23Mf.: 125

Page 17: C_Neményi_matek_1_tanmenet

Számolási eljárások

32. Számfogalom

Műveleti tulajdonságok

Számok bontása; kéttagú összeg-alakjaik

Az összeadás és kivonási kapcsolata

Számolási eljárások

Analógiás gondolkodásSzámolási készségTudatosságEmlékezet

A 11-20 számok képzése 10 és még egy szám összegeként– Számok hozzáadása 10-hez, 10 hozzáadása számhozA tízesátlépéses számolási eljárás lépéseinek gyakorlása– A 6-nál nagyobb számok bontásának felújítása, gyakorlása.– A 10 bontása pótlás 10-re– Számok hozzáadása 10-hez és 9-hez (9=10–1); (Játékpénz,

tojástartó, golyós számológép használata) Az összeg alaki változásának megfigyelése, ha egy számhoz 9-et adunk

– Bontott alakú számok összehasonlítása

Tk 137/24 Mf.: 126-128

Tk 138/25-139/30Mf.: 129-130

Május-Június

33. Analógia értelmezése a 0-10 és 10-20 intervallumok között; a formai megfelelés tartalma.Analóg művelet-párok együtt-gyakorlása

Analógiás gondolkodásSzámolási készség

Ellenőrzés

Számolási eljárások tudatosítása, gyakorlása– Analógiák építése: színes rúd-párok a számegyenesen– Többtagú összeadásnál ügyes sorrend megválasztása: a 10

összeg-alakjainak keresése– Tízesátlépés 2 lépésben (összeadásban és kivonásban)

Szöveges feladatok– Értelmezés megjelenítés útján– Számfeladat, nyitott mondat alkotása – Megoldás– Az eredmény értelmezése; válaszadás

Tk 140/31-141/34Tk 141/35-142/38Tk 142/39-145/45Mf.: 131-133Tk 147-149

34. Számolás Szöveges feladatok

Számolási készség

Szövegértés

Ellenőrzés

Számolási eljárások tudatosítása, gyakorlása– Nagyobb számok különbségének kiszámítása

összehasonlítás alapján: számegyenes segítségével és anélkül

Szöveges feladatok– Értelmezés megjelenítés útján, vagy már e nélkül– Számfeladat, nyitott mondat alkotása – Megoldás

Tk 145/46-146/50Tk 147-149Mf.: 134-136

Page 18: C_Neményi_matek_1_tanmenet

– Az eredmény értelmezése; válaszadás

35. – Szöveges feladatok nyitott mondatok– Kedvenc feladatok és játékok

Tk 147-149Tk 150-159