E. Durkheim Tudományelmélete és Módszertani Felfogása;

a Társadalmi Tény FogalmaBognár Éva

2000-05-25

irodalom:

E. Durkheim: A szociológia módszertani szabályai, In: A társadalmi tények magyarázatához, Bp.:

KJK, 1978, 21-160. l.

I.. Mi a társadalmi tény?

1. egy tudomány önálló, ha a tények, amiket vizsgál, különböznek a más tudományok által

vizsgáltaktól (Ez a tudománykép azon a feltevésen alapul, hogy a tudományok tagolódása a

valóság létező elkülönült tartományainak felel meg--Comte-tól származik ez a gondolat) ez a

tudományelmélet ellentétes pl. a weberivel, mely szerint a vizsgálat módja, a szempont

különbözik a tudományokban

2. társadalmi tény fogalma: minden olyan cselekvésmód, ami 1. kényszerítő módon tud hatni az

egyénre 2. független, önálló léttel rendelkezik, az egyéni megnyilatkozásoktól nem függ 3.

külsődleges, kikristályosodott

1. kényszerjellege

a. kényszer típusai:

szankcionált szabályrendszer (jog, illemszabályok, erkölcsi szabályok)

játékszabály: egy területen belül érvényes (pénzhasználat)

társadalmi áramlatok, hangulatok: kollektív lelkiállapot, amelynek nem tud az egyén

ellenállni

morfológiai, intézményes tények (városszerkezet)

b. gyakran nem vesszük észre, akkor nyilvánvaló, ha ellen akarunk állni neki

c. nem totálisan determinálja a cselekvést: ellenállhat az ember, megújíthatja a szabályokat, de

ennek ára van

2. független: hordozója a csoport, nem az egyén ; egyén feletti

3. nevelés teszi belsővé a társadalmi kényszereket

4. heterogén kategória, ok minden belefér, túl tág, ezért ma nem nagyon tudják használni

1

TÁRSADALOMRÓL AKKOR BESZÉLHETÜNK, HA A CSELEKVÉST KÜLSŐ

KÉNYSZER HATÁROZZA MEG

II. Vizsgálatával kapcsolatos szabályok

1. társadalmi tényeket dolgoknak kell tekinteni:

adottak, természeti tényekhez hasonlóak - ADATOK

függetlenek a megfigyelőtől, külsődlegesek

rákényszerítik magukat a kutatóra is

természettudományi módszertan pozitivizmusa jellemzi D-t

2. módszeres kétely szabálya

megismerés minden tárgyát kétely alá kell vetni (Descartes)

tudományos megismerés feltétele, hogy minden előzetes képzetet ki kell vetni a

megismerő gondolkodásból: mindennapi tudás-tudományos tudás erős szétválasztása

3. elvégzendő műveletek

1. definíció művelete:

vizsgálandó társadalmi tény meghatározása (probléma: ha nincs előzetes ismeret,

mindennapi tudás, nem lehet mi alapján meghatározni)

2. tények osztályozása:

természettudományos gondolkodásból jön: strukturálni kell a világot az egyszerűtől a

bonyolult felé haladva

3. oksági magyarázat:

egyéni szándékokból, akaratból nem lehet levezetni a társadalmi tényeket

biológiai kauzalitással sem magyarázhatók

transzcendens vagy történetfilozófiai magyarázat sem érvényes

TÁRSADALMI TÉNYT TÁRSADALMI TÉNNYEL KELL MAGYARÁZNI

társadalmi tény okát a társadalom belső közegében találjuk, mely a tárgyi környezettől

az emberi cselekvőkig tart

4. funkcionális magyarázat:

funkció is csak társadalmi lehet

oksági elemzés fontosabb a funkcionálisnál

2

funkció: ok-okozat közti megfelelés, szolidaritás, ami tartós struktúrát hoz létre:

oksági kapcsolatot stabilizálja, ha a rendszer fennmaradásához hozzájárul

finalista gondolkodásba nem szabad átcsúszni (“azért, mert” helyett “azért, hogy” nem

jó)

szükséglet létezése nem jelenti, hogy azt valami ki fogja elégíteni, vannak

kielégítetlen szükségletek a társadalomban

ÖSSZEHASONLÍTÓ-KÍSÉRLETI MÓDSZER A JÓ AZ OKSÁGI

MAGYARÁZATHOZ: többváltozós elemzés kell: össze kell hasonlítani azokat az eseteket,

mikor ok és okozat egyszerre jelen van azokkal, amikor az egyik hiányzik, így meg lehet

tudni, hogy függ-e az egyik változó a másiktól

mivel a társadalomtudomány nem tud valódi kísérletet végezni, “kísérletileg okoskodik”;

megjelenési módokat hasonlítja össze módszeresen

5. bizonyítás

méréssel azonosítja D. a bizonyítást: mivel a szubjektív értékelés nem pontos,

mérőeszközzel kell mérni; ez a mérőeszköz a statisztika, mely az embertől független,

objektív mérés

4. normális és patologikus megkülönböztetése

különbözik a többi fejezettől, mert normatív

normális állapot: egy társadalomban ehhez képest értékeljük az ettől eltérő eseteket

(öngyilkosság bizonyos szintje normális, teljes hiánya pedig nem az)

biológiai analógiát hoz D.: egészséges-egészségtelen állapot összehasonlítása

egyetlen egyedre sem igaz tökéletesen, de az átlag a normális állapotot mutatja (Quetelet!!)

normalitás az adott társadalmon belül érvényes csak, minden társadalmi foknak megvan a

normális állapota

ami a legelterjedtebb, az a normális

OBJEKTÍV TUDOMÁNYRÓL ITT AZ DERÜL KI, HOGY NORMATÍV: harcolni lehet

vele a patologikus állapotok ellen, ez a társadalomtudomány célja

3

EMILE DURKHEIM: A MUNKAMEGOSZTÁS ELMÉLETE,

TÁRSADALMI INTEGRÁCIÓ ÉS REGULÁCIÓ ELMÉLETE, KÖVETŐI

ÉS ISKOLÁJA

I. Emile Durkheim:

1858-1917, Rajna-vidéki zsidó származású,(apja rabbi őt is annak szánja) tanári

pálya

École Normale Supérieur: történelmi-filozófiai tanulmányok (Comte hatása)

Lipcse, Berlin: ösztöndíjas (Wilhelm Wundt kísérleti pszichológus hatása

morális- és társadalomtudományok pozitív tudományát kell létrehozni!)

1887: Beardeauban szociológiát és pedagógiát tanít; új témák: család,

öngyilkosság, munkamegosztás

Année Sociologique: referáló folyóirat, amely a szociológia szempontjából

releváns témákat tekinti át; témaváltás: vallás, primitívek

1897-től intenzív antropológiai-etnológiai kutatás (“karosszék-etnológus”)

1902: Párizsban (Sorbonne) professzor, meghatározó szaktekintély

Művei:

1893: A társadalmi munkamegosztásról (doktori disszertációja)

1894: A szociológia módszertani szabályai

1897: Az öngyilkosság

1892: A vallási élet elemi formái

Durkheim alkotói közege a korszak problémái

Francia III. köztársaság kora: nehezen megszilárduló politikai helyzet,

legitimációs válság a monarchisták és a republikánusok ellentéte miatt

(századfordulóig restaurációs veszély)

Morális válság, instabil társadalom

Új típusú munkásmozgalom kialakulása: konfliktusok, sztrájkok

Egyetemi rendszer modernizációja: világi egyetemek térhódítása (republikánus

cél), viszonylag nyitott az új tanokra szociológia tanszék, (előtte főleg

természettudományok)

4

II. A társadalmi munkamegosztásról (1893)

Kiinduló probléma: Hogyan lehetséges közös erkölcs? Lehetséges–e olyan erkölcs, mely

a társadalmat képes integrálni? Lehetséges-e olyan tudomány, amely ezzel az erkölccsel

foglalkozik?

A mű alapkérdése: szolidaritási formák a társadalomban

A szolidaritás fogalom kettős jelentése:

1. organikus sz: egész és részek közötti funkcionális kapcsolat (élő szervezetek

mintájára)

2. kölcsönös erkölcsi kötelezettség: a részek erkölcsi összefüggésükből eredően

kapcsolónak össze

Durkheim szolidaritás fogalma: Durkheim megkülönböztet mechanikus és organikus

szolidaritást.

Az eltérő típusú szolidaritási formát D. eltérő jogrendszerrel kapcsolja össze. Mivel a

szolidaritás, a munkamegosztás homályos fogalmak, az erkölcsön keresztül vizsgálja a

kérdést. De mivel az erkölcs (belső tény) sem egy mérhető dolog, ezért a jogon (külső

tény, amely a belső tényt szimbolizálja) keresztül vizsgálja. D. állítása szerint az erkölcs,

és az azt szimbolizáló jog között elméletileg megfigyelhető összefüggés van.

1. mechanikus szolidaritás: hasonlóságon alapuló, közös tudatból származik, korai,

törzsi, kis csoportokban élő társadalmakra jellemző (pl. irokézek) egyéni tudat

jelentősége. Emberek tudata két részből áll: egyéni + közös tartomány (viszonylag

nagy átfedés)

jogrendszere: Represszív: büntetőjog. Minél primitívebb egy társadalom annál

inkább jellemzők a represszív szankciók (büntetőjog dominanciája). Empirikus

adatokkal próbálja alátámasztani, amelyet később Malinowski megcáfol.

5

2. organikus szolidaritás: munkamegosztáson alapuló; egyének összetartozásának

alapja a munkamegosztásos kapcsolat. Az egyéni és a kollektív tudat átfedése

kisebb, mint a primitív társadalmakban.

jogrendszere: restitutív: polgárjog, kártérítések. A modern társadalom pozitív

együttműködésen alapul, (polgárjog, családjog dominanciája)

Kettős tudat: D. alapvető antropológiai meggyőződése, hogy az ember kettős lény,

egyéni, azaz pszichológiai, és közösségi, azaz társadalmi lény. A kollektív tudat: olyan

tudattartalmak, melyek mindenkiben azonosak létrejöttének három feltétele:1. az egyéni

tudatok metszete ne legyen üres, 2. magasabb meggyőződés, hit és 3. interakció,

kommunikáció.

A mű jelentősége: szigorú bizonyítási eljárások keretében, pontos definíciókkal, ok-

okozati összefüggésekkel, következetesen próbálja D. bemutatni a vizsgált témát.

(Későbbi a könyv számos állítását revideálja, megcáfolja)

A könyv tömör összegzése:

I.könyv:

Cél: Erkölcsi élet tényeinek vizsgálata.

Munkamegosztás fogalma : Adam Smithtől származik. Tágabb értelmű, mint használták.

Hat mindenre, a társadalmi erkölcsre is. Miden specializálódott, a tudomány, a tudás is.

Aki mindennel foglalkozik, dilettáns marad.

A munkamegosztásás funkciója, milyen szükségletet elégít ki: Termelőerőt növeli. A

civilizáció forrása. Ezek nem erkölcsi jellegű hatásúak. A civilizáció mentes minden

erkölcsi hatástól, kivéve a tudomány az (a kiterjesztett tudomány ilyen, ami csak az

elitnek szól az nem). Erkölcsi jelleg: kötelező jelleg, kényszer.

A munkamegosztás erkölcsi jellege: a szolidaritás: függőséget jelent a többi embertől,

integrálja a társadalmat, biztosítja az egységet, összetartást.

A munkamegosztás, hozzájárul a szolidaritáshoz, integrációhoz. De a munkamegosztás

homályos, általános fogalom nem mérhető, ezért a jogon keresztül vizsgálják. A függés:

6

sokféle kapcsolat az emberek közt, ezeket a kapcsokat részben a jogszabályozza, amely

valamelyest leképezi az emberi kapcsolatokat.

Szolidaritás társadalmanként változik, egyéni szervezetünktől is.

Szolidaritás különböző formáit a jog alapján vizsgálja. (összes joghoz képest ez a

magyarázó mekkora).

Jognak 2 típusa szankciók szerint:

1. Büntető szankciót von maga után büntetőjog, represszív.

2. Csak az eredeti állapotot akarja visszaállítani restitutív jog. (polgári jog,

kereskedelmi jog, eljárásjog, igazgatási, alkotmányjog)

1. Represszív jog: bűn közös jellemzője, megsértenek biz. kollektív érzések. Mélyen be van

ágyazva a tudatba. A bűn megsérti a kollektív tudat erős és határozott állapotait.

Kollektív tudat: A meggyőződéseknek és érzéseknek az az együttese, amely

közös egy adott társadalom átlagos tagjaiban, meghatározott rendszert alkot és

saját élete van. Ezek a meggyőződések minden emberben benne vannak. Más,

mint az egyéni tudat, de hatnak egymásra. (állam ereje a kollektív tudat erejéből

származik, és felsőbbrendűvé és önállóvá válik. Célja, a közös tudat védelme, így

olyanokat is büntet, amik a kollektív tudatot amúgy nem sértik.)

Büntetés: A társadalomnak a reakciója, egy külön testület közvetítésével gyakorolja ezt.

Onnan származik az ereje, hogy ez a reakció kollektív és általános. Elsődleges funkciója

az emberek összetartása, a közös tudat érzését folyamatosan fönntartja. Csak másodlagos

szerepe a bűnös megjavítása.

Két féle tudat :

1. egyéni tudat: csak ránk jellemző, megkülönböztető sajátosságok.

2. közös tudat: az egész közösségre vonatkozik, mindenkiben azonos. (egy

emberben benne van mindkettő)

Hasonlóságon alapuló szolidaritás = mechanikai szolid. ezt a szolidaritást fejezi ki a büntetőjog.

2. Restitutív szankciójog: Az ilyen szankciókkal járó szabályok nem tartoznak a kollektív

tudathoz, mert nem vonatkozik mindenkire. A társadalom független részeit kapcsolja össze. Az

emberek közötti szerződéseket szabályozza.

7

A/ Negatív szolidaritást hoz létre a dologi jog: A dolgokat kapcsolja személyekhez.

B/ Pozitív szolidaritást fejez ki. Őket meghatározó szabályok nem rendelkezik hatalmas erővel. A

jog megsértése csak a társ egy részét érinti.

Pozitív szolidaritás két fajtája: 1. Mechanikus szolidaritás: (büntetőjog képezi le) Közvetlenül

kapcsolja az egyént a társadalomhoz. A szolidaritás csak akkor lehet itt erős, ha dominánsabb a

kollektív tudat az egyénihez képest. ez a szolidaritás a személyiséggel fordított arányban

fejlődhet ki. (régebbi társadalmakra jellemző) 2. Organikus szolidaritás: Itt a társadalom a

különböző funkciók rendszere, ezek függnek egymástól, így az egyén függ a társadalomtól. Azt

feltételezi, hogy az emberek különbözőek. Minél nagyobb az individualitás, annál nagyobb a

munkamegosztás., annál inkább függnek egymástól.

A büntetőjog sokkal kisebb arányban van, mint a kooperatív jog. Kollektív tudatból származó

kapcsok száma sokkal kisebb, mint a munkamegosztásból származó. Mechanikus szolidaritás

egyre gyengül. Intenzitásukban is sokkal gyengébbek ezek, és még csökkent. (feltételezzük, hogy

a munkamegosztási növekedésének is köszönhetően). A vallás csökkenésében is nyomon

követhető ez. Kezdetektől csökken ennek a hatása, de nem azt jelenti, hogy teljesen el fog tűnni.

Két féle szolidaritásnak két féle társadalom felel meg .

1. Hasonlóságon alapuló, kollektívből származó homogén tömeg, aminek a kohéziója, csak a

hasonlóságból ered, részei nem különböznek egymástól. Nem rendezett, szervezetlen.

A/ Horda (ez minden társadalomnak a gyökere).

B/ Klán: már nem független, hanem egy nagy csoport eleme ezekből alakul ki a klán alapú

szegmentált társadalom.: Kánoknak a társulása, ugyanazoknak a dolgoknak az egymás mellett

élése. (név, eredet tartja össze őket) Az egyedüli hatalom, ami kiemelkedik az a főnök zsidók

(család, törzs, nép). Gazdaságilag a kommunizmus jellemző rájuk.

2. Munkamegosztáson alapul. Külön szervekből áll, ezek függnek egymástól. Egy központi

szerv van, ezektől függ az összes és viszont. Ez akkor fejlődik ki, amikor a másik társadalmi típus

eltűnőben van. (Vér közösség területi közösség ezzel nyitottabbak lesznek, átjárhatóak, nagy

massza alakul ki kialakulnak a fund. szerinti csoportosulások.) Majd régiók, városok is egyre

inkább specializálódnak. A két féle tudat és a két féle társadalom is ellentétesen fejlődik.

II. könyv: Az okok és a feltételek

8

Munkamegosztás. előrehaladásának okait vizsgálja . (Egy magyarázat: boldogság

növelés. egyéni és pszichológiai ok. Ez nem igaz, mert akkor már rég elérte volna végső

fejlődési pontját. Minden szükségletnek van egy határa, amely a történelem során egyre kijjebb

tolódik. Ezt az emberi természetben végbement változások előzik meg, de ezt nem magyarázza a

boldogság. Boldogság nem függ a magasabbrendűségtől. Pl: reményvesztő öngyilkosság a

fejlettebb civilizációkban jelenik meg, itt magasabb. Az átlagos boldogság csökkent a

civilizáció fejlődésével. Tehát nincs ezek között kapcsolat. Nem is az emberben, hanem az őt

körülvevő környezet változásaiban kell az okokat keresni.)

Igazi okok :

1. Egyenesen arányos a társ. erkölcsi vagy dinamikus sűrűségével (= egyének

aktív érintkezései) Egyenesen arányos a munkamegosztás fejlődése. három módja ennek a

növekedésnek: A/ jobban koncentrálódik a lakosság az időben előre haladva, B/ a városiasodás:

városokban a legszorosabb a kapcsolat. az emberek közt C/ közlekedés, és szállítás számainak a

sűrűsége.

2. Társadalom összlétszáma = társadalom tömege, növekedése a sűrűsödéssel

együtt hat.

A mm. közvetlenül a társadalmak tömege és sűrűsége arányában változik és azért

halad előre folyamatosan, mert a társadalmak rendszerint egyre sűrűbbek és nagyobb

tömegűek lesznek.

Ezek a szükséges, és nem lehetséges feltételei a munkamegosztásnak. Azért mert a tömeg és

sűrűség. növekedésével növ. a létért való küzdelem. Ez a küzdelem akkor nagy, ha hasonlóak az

egyedek (mivel szükségleteik és céljaik is hasonlóak). Ezért haladunk a mm. felé.

Munkamegosztás = a túlélésnek a módja az új létfeltételek között. Ezért a mm. csak már létező

társ. tagjai között jöhet létre. (Először mechanikus okok hozzák össze az embereket, és amikor ez

letűnik, akkor jön létre a munkamegosztáson alapuló társ. - Mások szerint az együttműködés célja

hozza őket össze.

A mm. fejlődése annál nehezebb és lassúbb, minél erősebb a kollektív tudat. Kollektív tudatot a

hagyomány táplálja ezt rombolják az egyéni mobilitások. Ha nagyobb területen kell hatnia, a

kollektív tudat egyre gyengül. Minél nagyobb csoportot kell átfognia, annál kevésbé tudja

kontrollálni az egyéneket.

9

Társ fejlődésével: pszichikai változások. Az egyén 3 féle közegtől függ: 1. organizmustól, 2. a

külvilágtól, 3. társadalomtól ez a meghatározó.

III. könyv: Természetellenes formák

A/ anómikus munkamegosztás 3 típus: 1. gazdi válságok, 2. munka és a tőke antagonizmusa,

3. tudomány. megoldás: függőség tudata az egyénben és mm. B/ kényszerű munkamegosztás

= oszályharcok, megoldás: egyenlő esélyek a funkció betöltésére.

A DURKHEIMI ISKOLA

Année Sociologique: D. 1897 után iskolát szervez a “Szociológiai Évkönyv” elnevezésű

évkönyv létrehozásával. Ennek az évkönyvnek a szerkesztői a francia tudományos élet

legjelentősebb alakjai körül kerültek ki.(filozófusok, jogászok, közgazdászok,

vallásfilozófusok, történészek stb.)

Témaválasztás: Az évkönyv érdeklődésének középpontjában a primitív (ősi)

társadalmak tanulmányozása áll. Az etnológiai munka azt jelentette, hogy különböző úti

beszámolók alapján vizsgálták az ausztrál bennszülöttek társadalmát. A témaválasztás

oka, a szociológia integráló funkciójából következett, azaz, hogy a szociológia azzal

foglalkozik, amely minden tudomány számára közös. Erre pedig az ősi társadalmak

vallása bizonyult a legalkalmasabbnak, ugyanis a jog, a gazdaság és a filozófia még nem

vált szét ekkor.

A durkheimi iskolából az alábbi két szerzőt emelném ki:

Marcell Mauss: Durkheim unokaöccse, munkatársa az etnológiai kutatásokban. (Anyagokat

szerez, beszél idegen nyelveket, Európán kívüli kultúrákat tanulmányozza.)

Művei:

Durkheim-Mauss: Az osztályozás néhány elemi formája, 1902

Evolucionista megközelítés: primitív vallásból kiindulva egyre komplexebb

formákig jutnak el.

10

A szociológia módszertani szabályaiban megfogalmazottakhoz képest

szemléletváltás: érvényteleníti a pozitivista megközelítést: Az osztályozás nem

kényszer, nem eleve adott, hanem társadalmi produktum.

Tudásszociológiai álláspont: a társadalom határozza meg, mi a releváns. Az

osztály társadalmi eredetű, nem megfigyelésből származik.

Osztályozás: logikai kompetencia, amely ugyanolyan típusú kompetencia, mint

például a társadalmi együttélés kompetenciája.

Ajándékok és viszonzásuk: Az ajándékcsere sajátos csereviszonyt hoz létre, amelyet

viszonozni kell. Nincs teljes tudatosság: várjuk is és nem is a viszonzást. “Versengő

gyakorlat”: ha nagyobb az ajándék, újra viszonozni kell.

Maurice HALBWACHS: központi témái:

a munkásosztály tagolódása (A munkásosztály fogyasztói tendenciái

tanulmányában a különböző szükségletekre fordított kiadások átlagos értékéről, ár-

áru kapcsolatáról, fogyasztási szokásokról, utánzásról ír.)

a kollektív emlékezet

(filozófiai, módszertani, statisztikai írások)

IV. Integráció és reguláció

Durkheim központi fogalmaihoz tartozik a társadalmi integráció, reguláció, anómia,

család, öngyilkosság. (Előadásokat tart az utóbbi kettőről.)

Integráció elmélet: Az Öngyilkosság 2. részében fejti ki általános integráció elméletét.

Az integráció fogalom megfeleltethető a kollektív tudat erősségének. Az integráló erőt a

kapcsolatok sűrűsége jelenti.

Az integráció: strukturális csoportra vonatkozó változó, ha a csoport integrált az

egyénre nézve pozitív hatás. Az integráció kritériumai:

1. Kollektív tudat: Közös hit, érzelmek

2. Sűrű integrációs háló: erkölcsi sűrűség (pl. nagy család)

3. Kollektív célok: csoport egészét mozgósító célok (pl. haza védelme)

11

Társadalmi integráció-öngyilkosság összefüggése: Minél integráltabb (vallási, családi

és politikai értelemben) egy társadalom, annál kisebb az öngyilkossági hajlam.

Reguláció: Az általános cselekvéselméleti megközelítéssel ellentétben, mely azt

hangsúlyozza, hogy integráció és reguláció összefügg, D. szétválasztja a két fogalmat. A

reguláció az egyén szempontjából egyfajta korlátozást, szabályozást jelent.

Az öngyilkosság (1897)

Jelentősége: a bevezetett fogalmak ma is használatosak, még ha a következtetések nem

állják meg a helyüket. Ez az első olyan mű, mely az empirikus adatok és az elmélet

összeegyeztetésével készült, így abba a tudományos programba illeszkedik, amit D. a

Szociológiai módszertani szabályaiban ismertetett. (alkalmazza a megfogalmazott

szabályokat: előzetes meghatározás, öngyilkosság, mint társi tényt vizsgálja, stb.)

Újdonsága még a mikro- és makroszint közötti átjárás szempontjából is, hiszen az

öngyilkosságot - bár az egyén maga hajtja végre és okát saját életében keresi, - a

társadalom állapotából vezeti le, nem az egyénéből.

Célja: az egyes társadalmakra jellemző öngyilkossági gyakoriságok vizsgálata a

társadalmi sajátosságok alapján magyarázva. Három fogalomnak központi szerepű:

Társadalmi integráció, kollektív tudat, anómia.

Témaválasztás: Az öngyilkosságra, mint a tudományos módszer bemutatására alkalmas

témára több okból eshetett D. választása. Gyakorlati ok, hogy sok adat, statisztika volt a

témáról. Fontos, hogy nem egy társadalmi osztály problémája és nem aktuálpolitikai

kérdés, szinte minden társadalomban megtalálható. Személyes ok lehetett még egy

barátjának öngyilkossága is. (Előzményei a műnek D. életművében: egy folyóiratban

publikált cikk 1889-ben, a Társadalmi munkamegosztásban is felbukkan mint a kollektív

tudat megérése és mint a modern társadalom boldogtalanságának kifejezése.)

Felépítés: A mű jól körülhatárolt részekre oszlik. Először definiálja a társadalmi tényt,

aztán a magyarázatával kapcsolatos elméleteket ismerteti és cáfolja. Osztályozza az

öngyilkosságot, azaz meghatározza típusait az okai szerint, ezeket megpróbálja

összeegyeztetni a megvalósítás módjával, majd más társadalmi tényekkel hasonlítja össze,

és levonja a gyakorlati következtetéseket. (Az öngyilkosságot, mint egy társadalomra

12

jellemző dolgot a statisztikai adatokon keresztül vizsgálja, társadalmi tényeknek tekinti a

társadalomra jellemző öngyilkossági adatokat).

Öngyilkosság (def) : minden olyan haláleset, amelyet az áldozatnak valamilyen pozitív

vagy negatív aktusa előzött meg, ha tudta, hogy erre vezet.

Öngyilkosságot tulajdonítható:

I. emberek organikus és pszichikus tulajdonságai: (1) elmebetegség (ez

statisztikailag cáfolható: nőknél gyakoribb az elmebetegség, férfiaknál az

öngyilkosság, zsidóknál gyakoribb elmebetegség, protestánsoknál több

öngyilkosság, életkor szerint is, fejlett országok több öngyilkosság kevesebb

elmebeteg, társadalmak összehasonlítása), (2) alkoholizmus (földrajzi eloszlás

nagyon különböző) (3) faj, öröklés (faj: örökletes hasonlóságot mutató egyének

csoportja) ...

Az egyéni okok csak a lehetőséget adják, nem a szükségszerűséget, nem lehet az öngyilkosság

magyarázatának tekinteni.

II. Fizikai környezet: (1) kozmikus tényezők (melegben több öngyilkosság, de a déli

államokban kevesebb az öngyilkosság, jan. – jún.: nő, jún. – dec.: csökken. A

napszakok hosszabbodásával változik az öngyilkosság (hosszabb nap: több

öngyilkosság), nappal a legtöbb, hétköznap inkább.

III. Utánzás: homogén tömbökben, nincs központi mag, amit

fokozatosan gyengébben utánoznának.

A végkövetkeztetés: a társadalmi tényt csak társadalmi ténnyel lehet magyarázni, így

mindenképpen társadalmi állapotból kell levezetni. Az öngyilkosság általában leírható

jellegzetessége, hogy a férfiakra jellemzőbb és az életkor előrehaladtával nő, majd az élet

vége felé lecsökken.

vizsgált típusok:

I. egoista öngyilkosság Ezt a típust a társi integráció alacsony fokával magyarázza. Az egyén

nem integrált eléggé a közösségbe. Nem érzi életének rajta túlmutató jelentőségét, elveszíti

életének célját, értelmét és nincs ami visszatartsa az öngyilkosságtól. 3 ter. vizsgálatával

bizonyítja: felekezetek, családi, politikai közösségek. protestáns – katolikus - zsidó. (nem nemzet

különbje ez). Nem a kisebbségi léttel függ össze. A magyarázat a vallások integráló erejében van,

a (dogma szerint mind tiltja). A protestantizmus nem hoz létre jól integrált vallási csoportot, mert

13

a Biblia egyéni, szabad vizsgálatát engedélyezi, katolikusoknál sok tiltás, dogmatikus, szó szerint

kell érteni, a pap megmondja, hogy hogyan kell érteni, a protestánsoknál gyengülnek ezek a

tradicionális érzelmek. Család: Házasság férfi számára megóvó erő, gyerekszám nő-

gyakoribbak, intenzívebbek a kapcsok. (válás hatása) - nők fordított. Politikai társadalmak

vonatkozásában: forradalmak.

De szerinte: anómia, egoista, altruista, fatalista (túlszabályozottságból ered, az élet értelmetlen,

mert nagyon determinált a helye a társadalomban). A típusoknak az elkövetési módokat is

megfelelteti: egoista - nyugodt, befelé forduló, minden percét kiélvezi, altruista - extatikus

állapot, boldogság kivéve katonai (fatalista belenyugvás), anómiás - szenvedélyes indulat, a

típusok kombinálódnak is, a leggyakoribb az anómiás-egoista, de létezik anómiás-altruista,

egoista-altruista is. Az öngyilkosság megítélése társadalmanként változik, de általában

elutasítják, mert megsérti a kollektív tudatot. Egy bizonyos szinten normálisnak tekinthető. Az

egoista és az anómiás a legjellemzőbb az akkori társadalmakra, ez ellen: szakmai csoportoknak

kellene integrálniuk az egyéneket.

Az amerikai funkcionalisták figyelnek rá fel: az integráció kérdése. Parsons, Merton (anómia).

Kritika: az általa vizsgált szabályok áthágásáért (biológiai magyarázat a nők házassági

jellemzésénél), Többváltozós elemzést sem alkalmazza körültekintően, és a mikro-makro

összeegyeztetése is problémás.

2. Altruista öngyilkosság (saját érdek háttérbeszorítása, alávetés, önfeláldozás) A túlhajtott

individualizáció öngyilkossághoz vezet (elszakad a társadalomtól), de a másik szélsőség is

(túlságosan rabjává vált). Azt gondolták, hogy az alacsonyabb rendű/primitív társadalmakban

kevesebb az öngyilkosság - ez nem igaz, mert az egoista öngyilkosság nincs is, de az altruista

sok. Az öreg, beteg emberek öngyilkossága (van, hogy kötelező, vagy ajánlott, szokásos) Az

asszonyok öngyilkossága férjük halálakor (ez is szokás). A harmadik szokás, hogy a vezér

halálakor alattvalóinak vagy szolgáinak öngyilkossága. Ezek lehetnek kötelességek, vagy csak

elveszi az élettől a kedvét, tanácsolt. Társadalmi célok érdekében. A társadalom csak akkor

kényszeríthet erre, ha az egyén személyisége keveset számít, mert ha számítana, akkor az élethez

való jogát elismernék, ezt csak kivételes esetben függesztik fel (háborúban). Ahhoz, hogy az

egyén ennyire keveset számítson a kollektív életben, akkor lehet, ha az integráció nagy erős. Ezek

a társadalmak kis létszámúak, minden közös, érzések, gondolatok, elfoglaltságok, közel állnak

14

egymáshoz, kollektív felügyelet, az egyén nem teremthet magának külön közeget. Forrása: a

kezdetleges individualizáció. Altruizmus: az egyén nem önmagáé, hanem összeolvad egy rajta

kívülállóval, a csoporttal. Kötelesség gyanánt követik el: 1.kötelező altruista öngyilkosság (pl

öregek, betegek, özvegyek), Ilyenkor az egyén fél, h. elveszíti a megbecsültségét,

csoporttagságát, ha nem öngyilkosság. 2.Fakultatív altruista öngyilkosság: mikor a közösség

jutalmazza az öngyilkosságot, így a nagyobb megbecsülésért lesz öngyilkosság (pl: Japán társban

a harakiri). 3. Kiélezett v. misztikus öngyilkosság : ekkor a vallási mámorban , boldogan követi el

az egyén az öngyilkosságot. 4. katonák öngyilkossága: jó pl a túlintegráltságra, az egyéniség

elveszítését eredményező csoportra. Az altisztek öngyilkossága a legnagyobb, mert a tőlük elvárt

viselkedésre a legjellemzőbb a teljes énfeladás. Tehát 2. csoport a túlintegrált társadalmakra

jellemző, ahol az egyén elveszíti önállóságát, individualitását, teljesen alárendelődik a

csoportnak.

3. anómiás öngyilkosság: Az alulszabályozott társakra jellemző Ekkor az egyén vágyai,

szükségletei korlátlanná válnak, mert a társ. elveszíti szabályozó funkcióját, ezért a

beteljesületlen , kielégítetlen vágyak hajtják az egyént öngyilkosságba. A gazdasági válságok és

fellendülések, valamint a házasság vizsg. Az emberek vágyai, szükségletei biológiailag nem

korlátozottak, ezért a társadalomnak kell korlátokat felállítania. Így az egyén születéstől fogva

megszokja, h. számára ki van jelölve a lehetőségek maximuma, amelyet reálisan elérhet, így nem

törekszik irreális célok elérésére, tehát a kielégülése valamennyire biztosított. A társ mindenki

számára egy " jólétegyütthatót" jelöl ki. A válságokban és a gyors fellendüléskor azonban

felborul a társ által létrehozott rend, nem érzik a korlátokat a korlátokat, korlátlan vágyak,

szükségletek, ezek kielégítetlensége vezet öngyilkossághoz. Házasság.

4. Fatalista: Túlszabályozottságból ered. Ekkor az élet értelmetlenné válik az egyén számára,

mert nagyon determinált a helye a társban.

A típusoknak D. az elkövetés módja szerint is. Egoista =nyugodt, Altruista: extatikus állapot,

boldogság, kivéve a katonait, amire inkább fatalista belenyugvás, lemondás jellemző.

Anómiások: szenvedélyes, indulatos, agresszív. A típusok kombinálódhatnak. Altruista-egoista:

egész társ anómikus, alulintegrált, de az egy-egy túlintegrált csoporthoz tartozva követi el az

öngyilkosságot.

15

Az öngyilkosságot általában elítélik. Ennek oda: hogy sérti az egyéniség tiszteletén alapuló

kollektív tudatot, így valóban el is kell ítélni D szerint. (ebben kapcsolódik vallási elméleteihez).

El kell ítélni erkölcsileg, bár biz értelemben normálisnak tekinthető a társban. Szakmai

csoportoknak kéne egoista anómiás ellen létrejönni. Kapcsolódik a munkamegosztásban leírt

problémához a szabályozott összetartozás és közös függés helyettesítheti a családon, kollektív

tudaton alapuló szolidaritást és integrációt.

Elismertség: Művének jelentőségét az amerikai szociológusok ismerték el először:

Parsons, Merton, a funkcionalisták és strukturalisták fedezik fel az integráció és az

anómia problematikája miatt.

Kritika: általa megállapított szabályok áthágása (biológiai magyarázat a nők házi

jellemében) többváltozós elemzést, mikro-makro összeegyeztetése sem elég körültekintő.

18. Az egoista öngyilkosság

A felekezet szerint: A tiszta katolikus országokban sokkal kevesebb az öngyilkosság, mint a

protestáns országokban. A görög katolikus kevés öngyilkosság nem csak a vallásnak, hanem

inkább a kulturális különbségeknek tulajdonítható. A többi katolikus és protestáns kultúra

közel hasonló. Az országon belüli különböző vallású kantonokat is lehet vizsgálni: a katolikus

kantonokban negyed, ötödrésze a protestáns kantonbelinek. Csak felekezeti megoszlás

szerint: egymillió emberből 100 katolikus, 240 protestáns, 180 zsidó lett öngyilkos (általában

a zsidóknál még kevesebb, mint a katolikusoknál). Svédország, Norvégia egyedülálló, mert

protestáns országok, ennek ellenére átlagos az öngyilkosság arány, de a szellemi

foglalkozásúak inkább öngyilkosság, itt alacsonyabb szellemi színvonalon vannak, tehát a

kettő együtt hat: itt is a vallás is. A zsidók öngyilkosságaránya időnként a katolikus alatt, de a

városi, szellemi foglalkozásúaké magasabb. A zsidók kisebbségben vannak, ezért ők

magasabb erkölcsi színvonalon vannak, hogy bírják, ezért kevésbé lesznek öngyilkosok. Ahol

a protestantizmus kisebbségben van, ott csökken az öngyilkossági arányuk. A katolikus és

protestáns vallás különbsége (lehet emiatt?): a dogmákban nincs olyan különbség, mindkettő

tiltja az öngyilkosság-t, de általánosabb eltérések vannak: a protestánsoknál szabad

értelmezése a Bibliának, a katolikusoknál sok tiltás, dogmatikus, szó szerint kell érteni, a pap

megmondja, hogy hogyan kell érteni, a protestánsoknál gyengülnek ezek a tradicionális

16

értelmezések. A protestantizmus nagyobb teret ad a szabad gondolkodásnak, az egyház

kevésbé integrált (közösség), a zsidóságban magas az integráltság, összefogás, ezért kisebb az

öngyilkosság Alátámasztó adatok: protestáns országok közül Angliában a legkisebb az

öngyilkosság, mert itt az egyház protestáns létére hierarchikus, ez a leginkább integrált,

hagyománytisztelet, legtöbb pap, ez hasonlít leginkább a katolikushoz. Másik: a szabad

vizsgálódás igénye nem éledhet fel tanulási kedv nélkül - tanulási kedv élénkebb a

protestánsaknál, és ez a közös hiedelem megrendülésével együtt jár, ezért a tanulási kedvnek

ugyanazokat a görbéket kell mutatnia, mint az öngyilkosságnak: Francia (katolikus) - német

(protestáns) összehasonlítás: a legfelsőbb osztályoknál nincs nagy különbség, de a népoktatás

(alsóbb szint) a franciáknál kevesebb, gyengébb. Ausztria-Magyarország., Spanyolország,

Franciaország, Olaszország (katolikus) itt is sokkal kevesebben járnak népiskolába, mint a

protestáns országokban (Szászország, Norvégia, Svédország, Dánia, Poroszország). A

protestánsak tanultabbak, nagyobb arányban ölik meg magukat. Franciaországban az

írástudatlan házaspárok között szinte nincs is öngyilkosság Általában a szabad foglalkozásúak

és a jómódúak körében a legnagyobb az öngyilkosság. A nők mindenhol kevésbé hajlanak az

öngyilkosságra, mert tanulatlanok, nincs intellektuális szükségletük, hiedelmeket követik.

Zsidók alacsony öngyilkossága ennek ellentmondana, mert ők a legokosabbak, de az ő

tudásszomjuk speciális eredetű. A tudomány előrehaladtával az öngyilkosság egyre nő

(vallásos kohézió csökken, tudásszomj), de nem a nagyobb tudásszomjból ered a nagyobb

öngyilkosság, hanem ez is a vallásosság csökkenésének az eredménye, a kettő csak együtt jár.

Sőt, a nagyobb tanultság egy újabb biztos alapot ad majd, így csökken az öngyilkosság A

vallás visszatartó ereje: kötelező hiedelem, integrált közösség, belső összetartó erő.

A család alapján: A nőtlenek inkább öngyilkosság, mint a férjek, de az életkort ki kell szűrni:

a fiatalok sokkal kevésbé ölik meg magukat, mint az öregek. A korai házasság az

öngyilkosságra fokozott hatású, 25-30, 30-40 évesek ölik meg magukat leginkább a házasok

közül, aztán csökken, aztán újra nő. Nemenként és társadalmanként más a megóvási

együttható (=az a szám, ami azt mutatja, hogy azonos életkor mellett egy csoportban hányszor

kevesebb a jellemző öngyilkosság, mint egy másikban - egynél nagyobb, ennek ellentettje a

fokozási együttható - egynél kisebb). Az özvegyek a házasoknál jobban öngyilkosok, de a

nem házasoknál kevésbé. Társadalmanként változik, hogy ez nemenként hogy van. A házas

emberek immunitásának oka: gondolnánk, hogy a házassági kiválasztódás (szebbek,

17

okosabbak házasodnak inkább, akik amúgy is kevésbé ölik meg magukat) de ez hülyeség.

Másik: a családi környezet hatása vagy a házasság léte: ez számít valamennyire, de nem

nagyon, vagy gyerekek hatása: elsősorban ez az oka. Minél többen vannak, annál nagyobb az

integráció, annál kisebb az öngyilkosság. A nőkre fordított hatással van az öngyilkosság

(hajadonon kevésbé, feleségként inkább), de a gyerekek, integráció ugyanúgy hat, ezért

kevésbé látszik. A gyerektelen férfinek megóvási együtthatója 1.5, az özvegynek 1.2 (alig nő

az öngyilkosság) (minél nagyobb a szám, annál kevésbé öngyilkosság) - ezért lehet, hogy

mégis veleszületett tulajdonság - de mégsem. A férfiak inkább öngyilkosak özvegyen, mint a

nők. Az özvegyi öngyilkosság függ a házasságbanitól a nők és férfiak között, ez országonként

más (ha a nők jobban öngyilkosság a házasságban, mint a férfiak, akkor özvegyen is,...). A

családi társadalom óv az öngyilkosságtól. A család telitettsége függ a népességtől is.

Politikai társadalmak vonatkozásában Forradalmak, háború (összefogás, közösség) idején és

azt követően kisebb az öngyilkosság, mert ekkor nagyobb az integráló erő, szenvedélyeknek

köszönhető. Integrációban kevésbé öngyilkosság az ember, mert társadalmi lény, ha egyedül

marad nagyobb.

19. Altruista öngyilkosság

(saját érdek háttérbeszorítása, alávetés, önfeláldozás) A túlhajtott individualizáció

öngyilkossághoz vezet (elszakad a társadalomtól), de a másik szélsőség is (túlságosan rabjává

vált). Azt gondolták, hogy az alacsonyabb rendű/primitív társadalmakban kevesebb az

öngyilkosság - ez nem igaz, mert az egoista öngyilkosság nincs is, de az altruista sok. Az

öreg, beteg emberek öngyilkossága (van, hogy kötelező, vagy ajánlott, szokásos) Az

asszonyok öngyilkossága férjük halálakor (ez is szokás). A harmadik szokás, hogy a vezér

halálakor alattvalóinak vagy szolgáinak öngyilkossága. Ezek lehetnek kötelességek, vagy

csak elveszi az élettől a kedvét, tanácsolt. Társadalmi célok érdekében. A társadalom csak

akkor kényszeríthet erre, ha az egyén személyisége keveset számít, mert ha számítana, akkor

az élethez való jogát elismernék, ezt csak kivételes esetben függesztik fel (háborúban).

Ahhoz, hogy az egyén ennyire keveset számítson a kollektív életben, akkor lehet, ha az

integráció nagy erős. Ezek a társadalmak kis létszámúak, minden közös, érzések, gondolatok,

elfoglaltságok, közel állnak egymáshoz, kollektív felügyelet, az egyén nem teremthet

magának külön közeget. Forrása: a kezdetleges individualizáció. Altruizmus: az egyén nem

18

önmagáé, hanem összeolvad egy rajta kívülállóval, a csoporttal. Kötelesség gyanánt követik

el: 1. kötelező altruista öngyilkosság. 2. Fakultatív altruista öngyilkosság: nincs kényszer,

szokás, nagyra becsülik ezt, bátorítják erre. 3. Kiélezett altruista öngyilkosság: az áldozat

öröméért, nincs jutalmazás, hazája India (bizonyos feltételek mellett - kor, utód), nincs már

mit tennie az életben, azáltal nyeri el létezését, ha meghal, pl. misztikus öngyilkosság. A

keresztény társadalmak elítélik az öngyilkosság-t, kötelességek. Teljesen ellentétben az

előzővel. De nem csak a primitív társadalmakban: keresztény vértanúk, de ezek kivételesek:

leginkább a hadseregben! Az ő körükben 25-900%-kal múlják felül a más emberek altruista

öngyilkosságát. Svédországban közel azonos. Látszólag éppen óvniuk kellene a hadseregnek

(nincs szervi baj, integráció, közösség). Lehet ok: nőtlenek, de a közösség itt pótolja a

családot. Katonák fokozási együtthatója: 1.6 a nőtlenséget is kiiktatva. A tisztikarban

nagyrészük nős, náluk a fokozási együttható: 2.15. A francia hadseregben a legalacsonyabb

az öngyilkosság aránya. Miért?: talán 1.alkoholizmus (itt elvileg nagyobb), de ennek nincs

hatása. 2. katonai szolgálat gyűlölete: szigorúság, kényelem hiánya, de sokkal durvább

foglalkozásokban nincs. A gyűlöletnek nagyobbnak kell lennie az első években, de akkor az

eltöltött idővel egyre kevesebbnek kellene lennie az öngyilkosságnak, de ez éppen fordítva

van. A tisztek és altisztek számára gondolnánk, hogy kevésbé szar a hadsereg, de éppen

fordítva: nagyobb az öngyilkosság köztük, mint a nem tisztek között. A katonai gyűlöletnek

kisebbnek kellene lennie az önkéntesek között, tehát az öngyilkosságnak is, de ez is fordítva

van. Tehát leginkább: legerősebb elhivatottság (önkéntes, több idő, tisztek), tehát nem az

irtózat az ok. Jellemzők: személytelenség, parancsra feláldozza életét, fegyelem,

engedelmesség, önmegtagadásra van szükség = altruizmust követel meg. Ezek annál

erősebbek, annál inkább magukévá teszik, minél több időt tölt ott, a rendfokozattal nő,

önkéntes. Az altisztek a tiszteket is felülmúlják, mert itt a leginkább szükséges az

alávetettség. Alátámasztó tények: a katonai fokozási együttható annál magasabb, minél

kisebb a polgári lakosság öngyilkossági hajlama, és fordítva. (mert a társadalomban azért

kisebb az öngyilkosság, mert ott nagy az integráció, törődnek veled, ezt igényelnéd a

hadseregben, annál nagyobb kontraszt ez, mert itt személytelenség van.) (individualizáltabb

társadalmakban magára hagyott ember - polgári társadalomban ez növeli, a katonaságban

csökkenti az öngyilkosság-t). Ahol a legkisebb a katonai szellem, ott a legkisebb (pl.

adminisztráció), legnagyobb: elit csapatok (legnagyobb az önmegtagadás, lemondás). A

19

katonai öngyilkosság mindenütt hanyatlóban van, mert a szolgálati idő csökken, és

hanyatlásnak indult a régi katonai szellem (kisebb a fegyelem, az egyén elnyomása). Ezzel

párhuzamosan a polgári társadalomban egyre nő. A fertőzési jelenség gyakran megfigyelhető

a hadseregben. Minél inkább hat ez a katonai szellem, annál inkább megsemmisül,

elszemélytelenedik az ember, nem ér semmit az élete, nem önmaga, ezért öli meg magát.

20. Az anómiás öngyilkosság A társadalom szabályozza az emberek érzelmeit, tevékenységét, a

szabályozás és szociális öngyilkosság között kapcsolat: gazdasági válságok fokozó hatása az

öngyilkosságra 1873 pénzügyi válság Bécsben - emelkedik az öngyilkosság száma, 1882

Párizs tőzsdekrach, öngyilkosság egész Franciaországban nő. Miért? téves elképzelés: növelik

a nyomort, a nehezebb életről könnyebben lemondanak, de nincs így, mert a jólét

fokozódásával nem csökken, a pozitív válságok, amik növelik az életszínvonalat ugyanúgy

növelik az öngyilkosság-t (Poroszország, Olaszország - Victor Emmanuel, világkiállítások).

A nyomornak általában megóvó hatása van: Írország legszegényebb területén sokkal

kevesebb, mint a Franciaország gazdag területein. A válságok azért fokozzák, mert az

általános rend zavarai, minden nagy átrendeződés így hat. A pozitív válság miért hat így?

Akkor lehet valaki boldog, ha a szükségletei megfelelő arányban vannak a rendelkezésére álló

eszközökkel, különben súrlódás. Az ember szükségleteinek nagy része nem fizikai jellegű,

hanem vágyak, ezek határtalanok lennének az egyéntől, de a társadalom korlátozza, a társ.

helyzettől függ. Ha nincs korlátozva, kínt okoz, határtalan, soha nem éred el, nem visz

közelebb semmi. Korlátot csak a társadalom diktálhat, amit elfogadsz áthághatatlannak.

Társadalmi osztályonként változik a korlát, foglalkozási hierarchia, a pozícióba jutás is

szabályozva, tudod, mit kell tenned, biztonságot nyújt, tudod, hogy meddig juthatsz el.

Régebben a születés volt ilyen szabályozó erő. El kell fogadni ezt a szabályozó erőt. A

kollektív rend megváltozása súlyos válság eredménye. Ha a társadalmat valami megzavarja,

nem tudja kifejteni ezt a szabályozó erőt. Válságok, vagyon hirtelen megnövekedése. A régi

fokbeosztás felborul, a régi szabályozás már nem működik, de új nem alakult még ki, a

szolgálatokért való jutalom nem egyértelmű, mi a helyes, mi nem, vágyak korlátlanok

lesznek, szerzési lehetőségek nagyobbak, vágyak nagyobbak, céloknak nincs határa. A

szegény országok immunisak az öngyilkossággal szemben, a gazdagság azt az érzetet

keltheti, hogy nagy a hatalmunk, nincs korlát, azt teszünk, amit akarunk. Eddig szakaszos

20

anómiáról volt szó: hirtelen változás, de lehet anómia fokozatosan: iparban, kereskedelemben

régóta krónikus az anómia: A vallás befolyása csökken (vallás a szegényeket arra tanította,

hogy a túlvilágban kárpótlódnak, el kell viselni a földi nyomorúságot...) A céhrendszer

felbomlása (bérek, termelés szabályozva, határok voltak), most világpiac: kiterjedtebb,

határtalanabb. Az ipar vég nélküli fejlesztése, egész világban, a piac sem korlátoz. Az

anómia, a válság szinte normális állapottá vált, örök elégedetlenség, ez már elfogadott (az

elégedetlenség, nagyravágyás). Itt majdnem annyi öngyilkosság, mint a szabad pályákon. A

régi szabályozóerő a legnagyobb a mezőgazdaságban, ide hatol be legkevésbé az üzleti láz.

Anómia a modern társadalmakban az öngyilkosságok fő része. Ez nem attól függ, hogy az

egyén hogyan kapcsolódik a társadalomhoz, hanem hogy a társadalom hogyan szabályozza az

ember életét. (egoista: nem látja élete értelmét, altruista: földi életen kívül látja az élete

értelmét, anómiás: az élete elvesztette szabályozóit). Nem csak a gazdasági anómia okozhat

öngyilkosságot, hanem a házi anómia: házastárs halála után nem tudunk alkalmazkodni az új

helyzettel, válások: úgy alakul az öngyilkosság száma, mint a válások száma. Pl. Svájc

(protestáns, legtöbb válás, legtöbb öngyilkosság), azonos vallású kantonokban is ahol több a

válás, ott több az öngyilkosság Francia megyékben is. Bertillon ezt az összefüggést említi, de

azzal magyarázza a kiegyensúlyozatlan emberek gyakrabban válnak, hajlamosabbak is az

öngyilkosságra. De ez tévedés, mert nem állíthatjuk, hogy Svájcban 15ször több az

kiegyensúlyozatlan, mint pl. Olaszországban, hibás emberi tulajdonságokkal magyarázni. A

válás természetében kell a magyarázatot keresni: az elváltak 2-3-szor inkább öngyilkosság, az

özvegyek is többen, mint a norm, de nem nagyon. A válás új erkölcsi, anyagi helyzetet teremt

- ez nem kielégítő magyarázat, mert az özvegyeknél is így van, sőt a válások fiatalabbak közt.

Az özvegyeknél a házasságban jelentkező tendencia marad. Ahol sok a válás, ott a házasság

megóvó hatása is kisebb, mert ideiglenes, bizonytalan állapot a házasság, bármikor

felbomolhat. Oka: család vagy házasság sajátosságaként kell keresni. Ahol ismeretlen a válás,

ott a házasság megóv, ahol gyakori a válás, ott a férjek még gyakrabban ölik meg magukat,

mint az agglegények! Tehát a házasság természete okozza, mert ahol sok a válás, sok az

öngyilkosság mégis sok a gyerek, tehát nem igaz, hogy a gyerek, nagy család integrációja

megóv. Hogyha a válási öngyilkosság a család állapotával függene össze, akkor a nőkre és a

férfiakra ugyanúgy hatna, de fordítottan hat: a férjes nők megóvási együtthatója annál jobb,

minél több a válás (a házas férfiaknál egyenes arány: minél több válás, annál több a házas

21

férfiak öngyilkosság, az agglegényeknél is rosszabb az öngyilkosság arány). A házasság a

férjnek kedvez, ahol gyakori a válás, ott a házasság a nőnek kedvez. Férfiak: a válással, és az

özvegységgel, agglegénységnél nem csak egy nő elégítheti ki vágyait, hanem lehetőségei

korlátlanok - anómia, a házasság megóvó hatású, mert vágyai korlátozódnak. Válás: házasság

szabályozó erejének gyengülése, anómia. A házasság előnyös oldala csak a férfiakat érinti,

mert a nők szexuális szükségletei kevésbé lelki jellegűek, lelki élete kevésbé fejlett,

ösztönösebb, ha ösztöneit követi, az elégséges féket jelent számára. A házasság inkább

béklyó, különösebb előny nélkül, ami gyengíti a házasságot, az javítja a helyzetét. Fatalista

öngyilkosság az anómiás öngyilkosság ellenkezője: a túlzott szabályozottság váltja ki,

jellemző a túl fiatal férjekre, a gyerektelen feleségekre és a rabszolgákra.

22

EMIL DURKHEIM TUDOMÁNYELMÉLETE ÉS MÓDSZERTANI

FELFOGÁSA; A TÁRSADALMI TÉNY ÉS A KOLLEKTÍV

TUDATFORMÁK ÖSSZEFÜGGÉSE.

A szociológiai módszer szabályai.

Tudományelméleti, módszertani alapmű, egy klasszikus kiindulópont.

Míg Comte csak teoretikus volt, Durkheim már "empirikus" kutatásokat is végez, bár ő is a

comte-i pozitivista tradíciót követi. Durkheim keresett a szociológiának egy saját, specifikus

tárgyat.

A mű fő tengelyében a társadalmi tény áll.

Társadalmi tény: "minden olyan - állandósult vagy nem állandósult - cselekvésmód, amely képes

kényszerítő erővel hatni az egyénre, vagy pedig ami egy adott társadalomra általánosan jellemző,

és egyéni megnyilatkozásaitól független, önálló léttel rendelkezik."

Kényszer: korlátozza az egyén szabadságát. Előírást jelent, mögötte norma húzódik meg.

Társadalmi kényszer: szankcionált szabályok (jogi-, erkölcsi-, illem-, vagy játékszabályok, a

nyelv, amelyet használsz, a pénz, amellyel fizetsz... stb, illetve erős társadalmi áramlatok,

meghatározó hangulatok, pl. tömeghangulat, amelynek nyomása rád nehezedik)

Tehát a társadalmi tényeknek lehetnek különböző halmazállapotaik, ha jól kikristályosodtak, akár

el is tárgyiasulhatnak, pl.: egy város struktúrája, az építészet, a divat stb.

illetve pl. az, hogy valahol mindenki kockaházat fog építeni, az is a kollektív tudat

megnyilvánulási formája.

Létezik ezeknek a kényszereknek verbális formájuk is, ahol nincs fizikai kényszer, mégis hatnak.

Durkheim úgy gondolja, hogy ott van társadalom, ahol van társadalmi tény, az pedig ott van, ahol

az individuum beleütközik a "társadalmi falba".

23

Az individuum modern kultusza egy kollektív dolog.

Leibniz: " az egyén élete 80%-ában robot ". Így látta ezt Durkheim is, és ez a kor individualista

filozófiájának képviselőit irritálta.

Az 1940-es évek egzisztencialista filozófiája (Sartre, Camus) éppen azért jön létre, hogy ezt a

durkheimi determinizmust széttörje.

- Tehát a szociológiának saját szuverén tárgya van, mely az egyénhez képest külsődleges, az

egyénből nem vezethető le.

D. a kollektívet mindig az egyén fölé helyezi. De az individuum mégis szabad.

Ha szabad, akkor a társadalmi tény hogyan szabályoz?

Úgy, hogy bensővé válik.

Az egyén azt hiszi, hogy a cselekvés alanya, holott a tárgya. A cselekvés nem az egyénből,

hanem a társadalomból fakad. A közvetítő, vagy inkább elfedő: a nevelés. Ezzel válik bensővé a

kényszer, el is felejtjük, hogy kényszerítve vagyunk. Tehát a társadalmi tényhez szükség van a

társadalom autoritására.

Kérdés, hogy a társadalmi tények anyagiak-e, vagy reprezentációk (képzetek)?

Marcel Mauss szerint reprezentációk, tehát tudati produktumok.

Ha ez így van, akkor vajon az elsődleges tényezők az anyagi világ elemei, vagy a reprezentációk?

Mi az igazi valóság?

Minden filozófiai igényű szociológiának választ kell adnia a létszintek kérdésére, azaz, hogy

miből indul ki, és miből vezeti le a többi létszintet. (Pl.: Marx: gazdasági létszint → a többi,

'puhább' létszint).

Marx oksági viszonyt tételezett fel ezek között.

Durkheim az alapot (szubsztrátumot) demográfiai, földrajzi tényezők együtteseként tekinti.

Ámde ebből nem vezethető le közvetlenül az erre épülő társadalom, társadalmiság.

D. szerint nincsen kauzalitás.

24

Az anyagi tényezők csak a reprezentációk kialakulásában játszanak szerepet, de később elválnak

attól, tehát az ember képzetei szabadok lesznek.

A társadalmi tény fogalma túlságosan heterogén az emberi cselekvések típusainak megértéséhez.

Durkheim determinista szociológus, ő csak a kollektívummal tud mit kezdeni. /→ ez a

rendszerelmélet felé visz/

Weber az egyénből indul ki /→ ez a cselekvéselmélet felé visz/

Durkheim - Weber; rendszerelmélet - cselekvéselmélet. Már itt kialakul egy szakadás a XX. sz-i

későbbi két nagy kutatási irány között.

(A cselekvések mozgatórugói mások akkor, ha internalizált, illetve kényszerített a cselekvés.

Ld.: Weber: értékracionális, ill. célracionális cselekvés. W. sokkal finomabban látja egyén és

külső kényszer viszonyát).

Mindezek után milyen szabályokat állít fel Durkheim a szociológusok számára?

1. A társadalmi tények: dolgok. Olyanok, mint a fizikai természet. Adottak, objektívek.

Reprezentációk, de le kell őket választani a rájuk vonatkozó reprezentációkról.

Tehát: a vizsgálat tárgyai a "kicsapódott", objektiválódott, eltárgyiasult reprezentációk, formák.

/Pl.: a vallásnál imakönyveket, liturgiát, templomot lehet tanulmányozni, de véleményeket nem./

2. Módszeres kétely. Minden tudományon kívüli vélekedést el kell vetni. Minden előítéletet,

normatív, politikai, ideológiai, célszerű, stb. nézetet félre kell tenni. A szociológiának máig nagy

problémája, hogy olyasmivel foglalkozik, amit az élet amúgy is kínál, Tehát meg kell

különböztetnie magát a hétköznapi életttől, hogy tudomány lehessen.

3. A kutatónak pontosan definiálnia kell tárgyát. Amőbaszerű kutatási tárgyak vannak. Ezért,

mivel a keretek szabadon tágíthatók, a kutatás tézisei is gyenge tézisek lesznek. Ezért mondja

Durkheim, hogy ahhoz, hogy jó, és konkrét tárgyunk legyen, az eltárgyiasult burkot kell

megfigyelni. Ebből következtethetünk a mélyebb tényezőkre, az okokra.

25

4. Mérni kell. Nem lehet szubjektív benyomásainkra hagyatkozni. Indikátorokat kell találni, pl.

ilyen a statisztikai tény. Hogy mérhessek, kikristályosodott tényeknek kell a birtokába jutnom. De

ilyen a jogrendszer is. Amikor a jog összehasonlít, akkor tulajdonképpen mér.

5. Normális és patológiás állapotok megkülönböztetése. Erre azért van szükség, hogy a kutató

tájékozódni a jelenségek osztályozásában.

Ez lesz a tájékozódási norma.

Mi a normális? - AMI ÁLTALÁNOS És mi a patológiás? - AMI ELTÉRŐ

Ami pedig a legelterjedtebb, az a leghasznosabb. Ami valóságos, az hasznos.

Csakhogy senki sem 100%-ig normális.

A normális állapot a jó állapot de ebben értéktételezés van. Márpedig a szociológus nem

'drukkol'!!!

A TÁRSADALMI TÉNY ÉS A KOLLEKTÍV TUDATFORMÁK ÖSSZEFÜGGÉSE:

Ide kívánkozik egy kapcsolódás Durkheim egy másik művével, "A társadalmi

munkamegosztásról" cíművel.

Ez a premodern és a modern társadalmat akarja megkülönböztetni.

Erkölcsi eszményt akar felmutatni, s itt jelenik meg először a normális-patológiás különbségtétel.

/Van egy analógia Weber ideáltípus-fogalmával: úm.: ideáltipikus - attól eltérő. Ez úgy érthető,

hogy ha a normálist “a legelterjedtebb”, “az általános” értelmében értjük, a patológiást pedig,

mint “kirívót”, mint “egyedit”./

Kis ismétlés, kiegészítésekkel:

A társadalmi tény: kényszer. Előír. Mögötte norma van. Társadalom ott van Durkheim szerint,

ahol van társadalmi tény. Az pedig ott van, ahol az egyén beleütközik a "társadalmi falba".

A társadalmi tények tehát a társadalom kollektív tudatának megnyilvánulásai, s ezek lehetnek

különböző "halmazállapotúak". Pl. egy város infrastruktúrája (eldologiasodott forma),

26

szankcionált szabályok (jogi-, erkölcsi-, illem-szabályok, egy ország pénzneme, nyelve... stb),

társadalmi hangulatok, áramlatok (pl. tömegben megjelenő hangulatok ld. rock koncert).

Amikor Durkheim arról beszél, hogy hogyan szabályoz a társadalmi tény, azt mondja, hogy úgy,

hogy bensővé válik.

A hagyományos társadalmak a kollektív tudat / represszív jog; a modern társadalmak pedig a

munkamegosztás / restitutív jog segítségével integrálódnak. A kollektív tudat funkcionális

ekvivalense a munkamegosztás.

Durkheim mindazonáltal azt mondja, hogy mindig a kollektív tudat integrál, mint a munka-

megosztásra ráépülő morál.

A kollektív tudat egyszerre öntudat, tudat és lelkiismeret. Az egyénbe beépül a kollektív tudat,

mint morál és jog. Mindaz, ami arra készteti az egyént, hogy a másikra figyeljen, az morális

jelenség.

Ez az állítás Kanttal szemben fogalmazódik meg, s ez a morálfelfogás ihlette az interakcionizmus

XX. századi formáit.

6. Társadalmi tény oka csak társadalmi tény lehet.

Meg kell állítani az okok keresésében a végtelen regressziót.

Társadalmi tény → pszichológiai tény → biológiai tény → szervetlen kémia → ...stb.

Tehát egy társadalmi ténynek oka és funkciója is csak társadalmi tény lehet. Minden társadalmi

tény okát egy belső közegben kell keresni. Az objektív, dologi közeg állandó, ámde változásokat

nem tud indukálni, arra csak emberi közeg képes (azaz az anyagi ill. erkölcsi sűrűség).

A tudományelmélet abból indul ki, hogy a szociológia tulajdonképpen egy természettudomány. A durkheimi

tudományelmélet monista (minden létezőt egyetlen alapelvre vezet vissza). A másik irányzat a módszertani

dualizmus: mely szerint más a társadalomtudomány és más a természettudomány. Logikájuk és módszertanuk más.

Vannak ténytudományok: természettudományok; és vannak szellemtudományok. Ezek törvényeket nem tudnak

felfedezni, csak megérteni tudják tárgyukat.

27