3. MODUL

BIOTERMÉNYEK ÉS A

BIODIVERZITÁS MEGŐRZÉSE

3. MODUL

BEVEZETÉS

• Bevezetés• A biogazdálkodás olyan növénytermesztési és állattenyésztés technológia, mely sokkal több annál, hogy nem

használunk rovarirtókat, műtrágyát, genetikailag megváltoztatott növényeket, állatokat, antibiotikumokat és

hormonokat. A biogazdálkodás egy holisztikus rendszer, melynek az a célja, hogy harmonikus kapcsolat legyen az

ember és a környezete, a gazdálkodás és az ökoszisztma között, és hogy védje a talaj organizmusait, a

növényeket és az állatokat. A biotermesztés legfőbb célja az, hogy olyan vállalkozások épüljenek fel, melyek

fenntarthatóak, és összeilleszthetőek a fajok és a környezet természetes folyamatos együttélésének.

•Ez a kurzus, minthogy része az innovációs trendek a mezőgazdaságban célú AGRI-YOUTH-projektnek, azt

célozza meg, hogy létrehozzon egy rövid, de teljes tanmenetet a biogazdálkodásról és a bioételekről, és ezzel a

felhasználót/tanulót képessé tegyei arra, hogy jobban megértse a kontextust, a szabályokat, a know-how-t és a

technikákat a biogazdálkodás elkezdése érdekében.

• 3.1. modul: A biogazdálkodás alapjai • Ennek a modulnak a célja:

• tanulási eredmény: megérteni a biogazdálkodás alapjait és a fő különbségeket a hagyományos

gazdálkodással szemben

• tanulási eredmény: felismerni a biogazdálkodás eljárásait és az ehhez kapcsolódó átmenetet

•3.2. modul: A biogazdálkodás általános szabályai• Ennek a modulnak a célja:

• tanulási eredmény: megérteni a biogazdálkodás szabályozásának következményeit és az ehhez

kapcsolódó jogosultságokat

• tanulási eredmény: a biogazdálkodás gazdasági relevanciájának és konzisztenciájának megismerése

3. MODUL

BEVEZETÉS

• 3.3. modul: Biotermények• Ennek a modulnak a céljai:

• tanulási eredmény: a fenntartható mezőgazdaság és a biogazdálkodás háttérigényeinek kielégítése

• tanulási eredmény: megérteni és befolyásolni a talaj/termény és a biogazdálkodás kapcsolatát

• tanulási eredmény: megérteni és befolyásolni a tápanyag/növény és a biogazdálkodás technikáinak

kapcsolatát

• 3.4. modul: Bioélelmiszer-feldolgozás• Ennek a modulnak a céljai:

• elméleti és gyakorlati bioélelmiszer-feldolgozás

• tanulási eredmény: megérteni és irányítani a bioélelmiszer-feldolgozást

• tanulási eredmény: megérteni és irányítani a bioélelmiszer-feldolgozás előírásait

• tanulási eredmény: megérteni és irányítani a bioélelmiszer csomagolását és jelölését

• 3.5. modul: A bioélelmiszer marketingje és kereskedelme• Ennek a modulnak a céljai:

• tanulási eredmény: megérteni és irányítani a bioélelmiszer-marketinget és -kereskedelmet

• tanulási eredmény: megérteni és irányítani a bioélelmiszer igazolását és ellenőrzését

3. MODUL

I. RÉSZ – 2. SZINT

• 3.1. modul: A biogazdálkodás alapjai • 3.1.1. A biogazdálkodás eredete

• A biogazdálkodás eredete a 19. század végéig nyúlik vissza, amikor a gondolkodók egy csoportja, főleg

Németországban, elkezdte elemezni az ember és természet közti szakadékot, és arról tűnődött, hogy ezt a

tendenciát hogyan lehetne megfordítani. Ennek a kutatásnak a keretében Rudolf Steiner, az osztrák filozófus,

tanár, az antropozófia megalapítója 1924-ben megalkotott egy új gazdálkodási koncepciót, melyben a gazdaságot

egy önálló, élő szervezetnek tekintette. Tanítványa Ehrenfried Pfeiffer továbbfejlesztette az elméletet és

„biodinamikus gazdálkodásnak” nevezte el. Ennek a módszernek a fő elvei a következők voltak:

• az oldható ásvány alapú növényi tápanyagok elutasítása

• a farm önállósága és függetlensége, annak köszönhetően, hogy állatot is tenyésztenek, és sokféle növényt

termesztenek

• hit abban, hogy a hold és a csillagok befolyásolják a termést

• Angliában a biogazdálkodás ötlete közvetlenül a második világháború után született meg. Sir Albert Howard és

segédje, Lady Eve Balfour elgondolásai alapján a talaj termékenységének és biológiai egyensúlyának a

fontosságát hangsúlyozzák. Ezen célok érdekében nagyon fontosnak tartották a szerves komposzt használatát,

mivel úgy hitték, hogy az növeli a növények ellenálló-képességét a parazitákkal és betegségekkel szemben.

3. MODUL

I. RÉSZ – 2. SZINT

•Az 1970-es évektől az 1990-es évekig• A biogazdálkodás a ´70-es évek végén kapott igazán erőre, amikor az egyre befolyásosabb környezetvédők

miatt a farmerek és a vásárlók is jobban kezdtek aggódni a környezeti problémák miatt. Ez a jelenség eredetileg

Észak-Európából indult (Dániából, Németországból, Hollandiából), és innen terjedt a Földközi-tenger vidékére

(Franciaország, Olaszország, Görögország), aztán az Egyesült Államokba. Ekkor alapítottak először biofarmer

szövetségeket.

• 1972-ben Franciaországban öt biogazdálkodó szervezet megalapított az IFOAM-t (Bioszervezetek és

-mozgalmak nemzetközi föderációja), és 1987-re 25 ország több mint száz szervezete csatlakozott. Az igazán

robbanásszerű fejlődés az utóbbi években következett be, és ma kb. 500 szervezet tartozik hozzá 100 országból.

• 1977-ben IFOAM elkezdte a biogazdálkodáshoz tartozó technikákat meghatározni és harmonizálni. Egy olyan

gyakorlati leírást kezdtek alkalmazni, mely elég rugalmas volt ahhoz, hogy a biogazdálkodás különböző iskoláit

lefedje, de egyúttal tudományos volt, és ragaszkodott a mozgalom eredeti értékeihez. Ez a folyamat a következő

célok miatt vált elkerülhetetlenné:

• világos információkat kell adni a termelőknek és a vásárlóknak

• olyan feltételeket kell teremteni, mely elősegíti a szabályozást és az önszabályozást

• lépéseket kell tenni a csalás és a félrevezető hirdetésekkel szemben

• 1980-ban az IFOAM kiadta a biotermelés és -feldolgozás első sztenderdjét, ami alapvető útmutató minden

tagnak és tanúsító szervezetnek. Csak 1991-ben, a 2092-es EC-szabály elfogadásával vált a biogazdálkodási

mód hivatalosan elfogadott eljárássá, mely egyértelműen leírt egy termelési módszert. 1992 júniusában a Codex

Alimentarius Bizottság úgy határozott, hogy megvitatja és kifejleszti az „Organikusan előállított élelmiszerek

termelésének, feldolgozásának, piacra dobásának és jelölésének útmutatóját”, melyet 1999-ben a Codex

Alimentariusban végre is hajtottak.

3. MODUL

I. RÉSZ – 2. SZINT

• 3.1.2 A biogazdálkodás ma

Alapvető elvek és technikák

• A biogazdálkodást úgy határozzuk meg, hogy az egy olyan termelési rendszer, melyben a területet speciális

feltételeknek megfelelően művelik meg, azaz integrálják az olyan kulturális, biológiai és mechanikai gyakorlatokat,

melyek elősegítik az ökológiai egyensúlyt és megőrzik a biodiverzitást.

• A biogazdálkodás alapvető elvei:

• a gazdaságot egyetlen rendszernek vagy szervezetnek tekinti, mely a helyi ökoszisztéma kontextusában létezik;

• megvédi a gazdaság saját rendszere valamint a farm és a körülötte lévő ökorendszerek kapcsolatának

egyensúlyát;

• a rendszeren belül fenntartja a meglévő szintű biodiverzitást, azért hogy elősegítse a paraziták és a káros

organizmusok ellensúlyozását;

• elősegíti a természeti rendszer biológiai körforgását, különös figyelmet fordítva a szerves anyagok körforgására,

elősegítvén a humuszosodást;

• a napenergiát maximálisan kihasználja, és minimalizálja a külső behatásokat.

3. MODUL

I. RÉSZ – 2. SZINT

Még specifikusabban szólva: a biogazdálkodás együtt jár a következőkkel:

• talajtakaró növények, zöldtrágya, állati trágya, vetésforgó alkalmazása a talaj termékennyé tétele érdekében, a

biológiai aktivitás maximalizása, a talaj egészségének hosszú távú fenntartása;

• biológiai módszerek, vetésforgó és más technikák használata a gyomok, rovarok és betegségek ellen;

• a mezőgazdasági rendszer és a környezet biodiverzitásának hangsúlyozása;

• váltott legeltetés és vegyes takarmányú legelők használata az állattenyésztésben, az állatok jólétének alternatív

egészségügyi eljárásokkal való fenntartása;

• a külső beszállítások redukálása, a szintetikus peszticidek és műtrágyák és más anyagok, pl. hormonok,

antibiotikumok és a GMO kiküszöbölése;

• a megújuló erőforrásokra, a talaj és víz megőrzésére való koncentrálás, valamint az olyan művelési technikákra,

melyek a fenntartást és a biológiai egyensúlyt elősegítik.

3. MODUL

I. RÉSZ – 2. SZINT

• Több kutatás is beigazolta, hogy a bio (organikus) rendszer hatékonyabban raktározza a nitrogént, és a talaj

minőségére jó hatással van, nagyobb lesz a biológiai aktivitás, és 10 év alatt megduplázódik az organikus anyag

(USDA - Fenntartható Mezőgazdasági Kutatás és Oktatás). Az is bebizonyosodott, hogy a biotermelési

rendszerek 3-4-szer kevesebb energiát fogyasztanak, mint a hagyományosak, miközben elfogyasztott energia-

egységenként hatszor akkora biomasszát termelnek (Dél-Dakotai Állami Egyetem összehasonlító vizsgálata a

watertowni Észak-keleti Kutató Állomáson). Miután megállapítottuk ezeket az általános elveket, azzal

folytathatjuk, hogy megvizsgáljuk az egyes gazdálkodási technikákat, hogy világosabban lássuk, hogyan működik

a biorendszer, és mennyiben különbözik a hagyományos farmerkedéstől.

• Először is azért, hogy a gazdaság megőrizze a kapcsolatát a környező ökoszisztémával a gazdaságban olyan

növényeket és helyi ökotípusokat kell termeszteni, melyek legjobban igazodnak a helyi környezethez. Továbbá

sövényeket és fás területeket kell fenntartani és fejleszteni azért, hogy növeljük a környezet biodiverzitását,

valamint hogy megakasszák a szelet, és megelőzzék az eróziót. Ily módon a farm nem csak, hogy minimálisan

hat a vidéki környezetre, de még javítja is azt.

• A szántást minimális mértékben kell végezni, hogy ne legyen tömörödés és erózió, és hogy a humuszképződést

elősegítsük. Az olyan szántás, mely feltöri a talaj hantjait mindig csak felszínes legyen, míg a közepes és a

mélyszántást csak olyan eszközzel szabad végezni, mely nem fordítja ki a földet.

• A füvesítés és a mulcsozás azért történik, hogy a talaj struktúráját, erejét és porózusságát javítsa. De a

biotrágyázás mindig a komposztálás után történjen, hogy elősegítsük a humusz spontán termelődését.

• A gyomirtás mindig a következő módszerekkel folyjék: vetésforgó, mechanikus és fizikai eszközök és –

időnként – égetés.

• A vetésforgó legyen gyakori, váltakozzanak a hüvelyes növények a mély gyökerű fajokkal, hogy a talajt

megvédjük a strukturális károktól, korlátozzuk a tápanyagok kimosódását, garantáljuk a nitrogén friss utánpótlását

azzal, hogy rendszeresen vannak nitrogént megkötő növények. A megfelelő vetésforgó a talajban élő paraziták

ellen is hasznos.

3. MODUL

I. RÉSZ – 2. SZINT

• A paraziták irtását úgy kell elvégezni, hogy a természetben meglévő ellenségeiket hasznosítjuk erre a megfelelő

módon. Bizonyos esetekben (zöldségtermelés) elriasztó növényeket kell alkalmazni. És néha az alkalmazott

módszerek lehetnek biológiaiak, fizikaiak és/vagy agronómiaiak, biotechnikaiak (odavonzók és elriasztók), vagy

lehetnek kis méreganyagú ásványok és természetes növénykezelések is.

3. MODUL

I. RÉSZ – 2. SZINT

Különböző irányzatok

• A biogazdálkodás világában különböző irányzatok vannak, melyek a nézeteikben és technikáikban különböznek

egymástól.

• Biodinamikus mezőgazdaság

• Ezt a fajta gazdálkodást a saját különleges tudományos és spirituális hitvallása jellemzi. Elvileg a világlátása

szerint az ember, a mezőgazdaság, a környezet és a termelési körforgás egy egész része, melynek harmóniában

kell fejlődnie. 1924-ben Rudolf Steiner, az antropozófia megalapítója, nyolc előadást tartott a talaj

termékenységéről: egy olyan világlátást írt le, melyben minden résztvevő kapcsolatban áll egymással, hat

egymásra, és amelyben az embernek csak korlátozott képessége van azon tényezők befolyásolására, melyek a

világ fejlődését meghatározzák. Steiner filozófiája szerint a természetet soha nem hagyjuk magára, hanem

ellenkezőleg, az ember bölcsen részt vesz egy sor eseményben, melyek az élelmiszer-termeléshez és

-fogyasztáshoz vezetnek. A hozam a környezeten és az olyan atmoszferikus feltételeken múlik, mint az eső, a

szél, a hőmérséklet, a napsütés, a nap hossza és számos más változó, melyeket együtt a makroklímának

tekinthetünk. Ezek az elméletek főleg Németországban és Észak-Európában terjedtek el. A gazdálkodónak oda

kell figyelnie, hogy a gazdaságban lezajló folyamatok eredményeképpen létrejövő szerves anyagok

visszakerüljenek a rendszerbe, és harmóniát kell teremtenie a gazdaság részei között – állatok, földek, legelők,

erdők –, hogy előmozdítsa az önellátást. A biodinamikus gazdaság fő célja az önellátás a trágyák, magok,

állatszaporítás és a biokémiai anyagok előállítása terén. A külső behatásokat minimumra kell leszorítani, csak a

szerves trágyát lehet behozni, vagy a sziklaport, a mészkőt és a kezeletlen foszfátot. A helyben létrejött trágyát

helyileg kell komposzttá alakítani, és kis mennyiségben lehet kiegészíteni növényalapú készítményekkel (alpesi

cickafark, kamilla, csalán, tölgykéreg, gyermekláncfű és macskagyökér) dr. Steiner saját receptjei szerint. Ennek a

célja az, hogy a folyamatok helyes alakulását elősegítsük a komposzt lebomlása és átalakulása során. Két házi

készítésű készítményt közvetlenül a földeken kell alkalmazni.

• Ezek közül az egyik kis mennyiségű humuszt és tehéntrágyát tartalmaz, hogy elősegítse a talaj életet adó

folyamatait, a másik finomra őrölt kvarcot tartalmaz, hogy erősítse a növényeket, növelje az asszimilációs erőket,

a fotoszintézis képességét, és növelje az betegségekkel szembeni ellenálló-képességet.

3. MODUL

I. RÉSZ – 2. SZINT

A vetés és ültetés során a kozmikus erőket kell tanulmányozni, különösen a Hold és a bolygók helyzetét, mert

ezek befolyásolják a földet és a növényeket. Ezért egy ültetési naptárat kell készíteni minden évben, hogy a

gazdálkodó kihasználhassa a legjobb planetáris hatásokat, és elkerülje a kedvezőtleneket.

• Permakultúra

• A permakultúra szót az ausztrál Bill Mollison alkotta 1975-ben. Két szó összetételéből áll: permanens és

agrikultúra, és ezzel a gazdálkodás globális és holisztikus voltára akar utalni. Bármely területen különböző

összetevő elemeket tudatosan úgy rendeznek el, hogy kölcsönösen hasznos kapcsolatok alakuljanak ki. Az a cél,

hogy egy természetes ökoszisztéma jöjjön létre, melyben egyre kisebb szükség van az emberi energia és munka

bevitelére, mivel a rendszer egyre stabilabbá, tartósabbá és végül állandóvá válik.

• A permakultúra módszere szerint egész évben zajlik a növénytermesztés, olyan gazdálkodási módszerekkel és

tevékenységekkel, melyek a legkisebb energia-befektetést igénylik a lehető legnagyobb hatékonysággal. A

módszer olyan kis csoportok vagy közösségek számára lehet vonzó, akik törődnek a bolygó jövőjével, és önellátó

élelmiszer-termelésre törekszenek, nem eladásra termelnek.

• Ennek a filozófiának az alapelvei a következők:

• a föld kismértékű kihasználása,

• sokféle növény termesztése, nem pedig egyféle nagy mennyiségben,

• évelő, nem egynyári növények termesztése,

• változatos állati és növényi fajok termények, mikroklímák és élőhelyek erénye,

• hosszú távú gondolkodás, a következő generációkra is gondol,

• helyi fajok termesztése, mert ezek jól alkalmazkodtak a talajhoz és az éghajlathoz, (nem hibrideket, melyek

gyengék, drágák és nem tudnak alkalmazkodni),

• a rendszer minden összetevő elemének bevonása egy mindenki számára hasznos munkakapcsolati hálózatba:

emberek, növények, állatok, a nap, a szél, a víz, az épületek, a föld,

• különös figyelmet fordítani az úgynevezett marginális, nem produktív területekre: olyan földekre, melyek

meredekek, sziklásak, szárazak, láposak.

3. MODUL

I. RÉSZ – 2. SZINT

• A permakultúra módszere meg akarja előzni a jelenleg végbemenő klimatikus változások hatásait, és azt állítja,

hogy a növények enyhítő hatással vannak az éghajlatra, és képesek az éghajlati szélsőségeket csökkenteni.

Eszerint a változatosság és az ökodiverzitás biztosítás a tűz, az aszály, a szél és a nagy esők ellen. A növények

strukturális és funkcionális változatossága növeli a mikroklímák számát, melyek ezért kedvező feltételeket

teremtenek még több hasznos növény számára, így a növények jobb feltételeket teremtenek mind az állatoknak,

mind az embereknek – ez pedig egy pozitív példa az interakcióra a permakultúra módszere szerint.

• Zéró talajművelési rendszer

• Ez a rendszer azon az elven alapul, hogy a természet munkájába nem szabad beavatkozni. A japán Masanobu

Fukuoka fejlesztette ki, de hatott rá a zen buddhizmus és a tao is.

• Négy fő elv van, melyeknek irányítania kell az ember földdel való kapcsolatát:

• Nem szabad feltörni a földet semmilyen módon, mivel a gyökerek, bogarak és mikroorganizmusok úgyis feltörik

azt.

• Ne használjunk, trágyát, mert az károsítja a talajt. A hagyományos mezőgazdasági módszerek aláássák a

földben lévő mennyiségi és minőségi kapcsolatokat, ezáltal az kiszolgáltatottá válik, és szükség lesz a

trágyázásra. A nulla feltörési módszer lehetővé teszi, hogy a talaj magát karban tartsa, magát trágyázza a saját

körforgása és a rajta élő növények és állatok által.

• Ne használjunk kemikáliákat, mert ezek gyöngítik a növényeket. Ha növény legyöngül, a rovarok veszélyesekké

válnak. A betegség veszélye mindig jelen van, de csak akkor csap le, ha a környezet elvesztette a természetes

egyensúlyát. A természet képes maga fenntartani a tökéletes egyensúlyát, és az egészséges környezet elhárítja a

betegségeket.

• Ne távolítsuk el a gyomokat, mert azok mindig is részei voltak az ökológiai rendszernek. A természetesen növő

gyomok nagyon erősek és mindenfajta életmódot elősegítenek, ezért a természetes mezőgazdaság alapelve,

hogy hagyjuk békén őket.

3. MODUL

I. RÉSZ – 2. SZINT

• Amikor a gazda először vág bele a természetes mezőgazdasági módszerek alkalmazásába, a földnek szüksége

van egy pár éves gyógyulásra, hogy visszanyerje a vitalitását. A termés az olyan területen, amely ki volt téve a

túlzott trágyázásnak, kezdetben 10-15%-kal alacsonyabb lesz, mint korábban. Ennek a módszernek az

alkalmazásához a gazdának jól kell ismernie a természetet, a növényeket, a vizet, a földet és a környező

területeket.

• A nulla feltörési módszer nem azt jelenti, hogy mindent teljesen magára hagyunk. Azt jelenti, hogy bölcsen

uralkodunk fölötte. A bölcsesség pedig abból fakad, hogy értjük, a világmindenség hogyan van elrendezve, és

minimálisan használunk csak mesterséges emberi munkát, és hagyjuk, hogy a növények segítség és

beavatkozás nélkül fejlődjenek.

• A biogazdálkodás, eltekintve a speciális fajtáktól, többszörös választáson alapul: vízió, motiváció, tudás,

vállalkozói hozzáállás, együttérzés a biogazdálkodással, technikai kompetenciák és eszközök. Ezért a biogazdává

válás azt is jelenti, hogy elfogadjuk a víziót, a fenntarthatóság és a föld védelmének elvével harmonikus

egységben (lásd az 1. ábrát).

• 1. ábra: A tényezők, melyek befolyásolják a biogazdálkodás felvállalását

3. MODUL

I. RÉSZ – 2. SZINT

• 3.2 A biogazdálkodásra és a bioélelmiszerekre vonatkozó általános szabályozás

áttekintése

• 3.2.1 EU SZABÁLYOZÁS ÉS IRÁNYELVEK A BIOGAZDÁLKODÁSRÓL

• Az Európa Tanács 2092/91-es határozatának elfogadásával nagy lépést tett előre a biogazdálkodási módszerek

európai elterjesztése útján. Ez a határozat leírta a módszer fő elveit, valamint az organikusan előállított ételek

feldolgozásának, árusításának és importjának szabályait is. A CE 834/2007 sz. határozat az előző frissítése,

szintén a biodiverzitásra, állatjólétre és a környezeti kérdésekre koncentrál: „Az ökológiai termelés egy

gazdaságirányításból és élelmiszer-termelésből álló átfogó rendszer, amely ötvözi a legjobb környezetvédelmi

gyakorlatokat, a magas szintű biodiverzitást, a természeti erőforrások megőrzését, a magas szintű állatjólléti

szabványok alkalmazását és a bizonyos fogyasztók természetes anyagok és eljárások használatával előállított

termékek iránti preferenciájával összhangban lévő termelési módszereket. Az ökológiai termelési módszernek így

kettős társadalmi szerepe van, egyrészt gondoskodik olyan speciális piacról, amely a fogyasztók ökológiai

termékek iránti igényét kielégíti, másrészt olyan közjavakat termel, amelyek hozzájárulnak a környezet

védelméhez és az állatjólléthez, valamint a vidékfejlesztéshez.”

• A 2007. június 28-ai, a biotermékek ökológiai előállításáról és címkézéséről valamint a 2092/91 sz. EEC-

határozat hatályon kívül helyezéséről szóló 834/2007 sz. Tanácsi Határozat (EC) szándéka az, hogy hivatalosan

is elismerje a szektort, és lefektesse azokat a normákat, melyeket mindenkinek tiszteletben kell tartania, aki része

akar lenni. Egy másik cél az volt, hogy a vásárló képes legyen egyértelműen azonosítani az ökológiailag előállított

élelmiszert a hibázás kockázata nélkül, és így a csaló termelők állításait meg lehessen cáfolni. Az új címke, mely

egyértelműen különbözik az előzőtől, hasonló azokhoz, melyek az európai minőségi termékeket jelzik: PGI, PDO,

és TGS, így nem lehet összetéveszteni a biotermékeket a másfajta termékekkel.

3. MODUL

I. RÉSZ – 2. SZINT

• Az egész Európai Unióban a biocímkét az élelmiszereken és hirdetésekben csak akkor lehet használni, ha a

termék megfelel termelést és feldolgozást előíró szabályozásnak. Ezt a jogilag körülírt státuszt angolul

„organikus”-nak nevezik, ennek olasz, francia, görög, holland és portugál megfelelője a „biológiai”, viszont a

spanyol, dán és német kifejezés erre az „ökológiai”.

• Fontos kihangsúlyozni, hogy a 834/2007-es EC-szabály csakúgy, mint a korábbi 2092/91-es EEC-szabály

megtiltja, hogy egy terméket organikusnak (biológiainak/ökológiainak) nevezzenek, mivel ez a kifejezés kizárólag

a módszerre utal. Ez a megkülönböztetés nem felesleges, hiszen míg a mezőgazdasági termék szükségszerűen

organikus (biológiai, ökológiai), a módszer csak akkor lehet organikus (biológiai, ökológiai), ha rigorózusan

betartják a meghatározott termelési kritériumokat, pl. nem használnak kemikáliákat, viszont használnak szerves

trágyát, és a parazitákat velük ellenséges rovarok segítségével irtják.

• Így tehát a szabályozás a módszert vagy a folyamatot határozza meg, nem pedig a terméket.

• A 2092/91-es szabály csak a feldolgozatlan zöldségtermékekre volt alkalmazható (zöldség, gyümölcs, gabona

stb.), és olyan emberi fogyasztásra szánt termékekre, melyek főleg zöldség eredetű összetevőket tartalmazmak,

míg a 1807/99-es szabály az állattenyésztésre vonatkozott.

• 2007. július 20-án az új 834/2007 sz. határozat a biotermékek ökológiai előállításáról és címkézéséről, valamint

a 2092/91 sz. EEC-határozat hatályon kívül helyezéséről szóló EC Tanácsi Határozat életbe lépett. A Bizottság

később végrehajtási utasításokat is hozott: a 889/2008-as Bizottsági Szabály részletes termelési és címkézési

szabályokkal egészítette ki a törvényt, és a 1235/2008-as szabály új importszabályokat léptetett hatályba. Az

összes új szabály 2009. január 1-jén emelkedett törvényerőre. A szabályok azt garantálják, hogy az olyan

kifejezések, mint az organikus, bio- és öko- csak olyan termékeken jelenjenek meg, melyek előállítása a

szabályzatban leírtaknak megfelelően történik. Az európai bioszektor egyik legfontosabb fejleménye az új

biotermékekre utaló EU-logó bevezetése volt 2010-ben. 2010. július 1-je óta az EU organikus logóját (lásd 2.

ábra) kötelező megjeleníteni minden olyan előrecsomagolt bioterméken, melyet az Európai Unió területén

termeltek, és megfelel a szükséges sztenderdeknek.

3. MODUL

I. RÉSZ – 2. SZINT

• 2. ábra: 2010 július 1. óta ez a biomezőgazdaság és -élelmiszer EU-s logója

• A biotermelők egy másik fontos referenciája az „IFOAM Normák a Biotermelésért és -feldolgozásért” 2005-ös

verziója, mely tartalmazza a Bio-mezőgazdasági Mozgalmak Nemzetközi Szervezetének (IFOAM) sztenderdjeit

és akkreditációs kritériumait. Az EC-szabályozás inkább a vásárlók kielégítését és garanciákkal való ellátását

célozza, míg az IFOAM-normák teljesebbek, és tudatosan célozzák a termelőktől megkövetelhető tudást és

kompetenciákat.

• Termelési módszerek

• A talaj termékenysége és a biológiai folyamatok a következő módszerekkel biztosítandók: hüvelyes és mélyen

gyökerező növények termesztése, hüvelyes növények beszántása, míg közben a vetésforgó alkalmazása több

éven át, olyan szerves anyagokkal (komposztált vagy nem komposztálttal) gazdagítani a talajt, melyeket

biomódszereket alkalmazó gazdaságokban állítottak elő. Bizonyos állati melléktermékeket (trágyát) fel lehet

használni, feltéve, ha olyan állatoktól származnak, melyeket olyan módszerekkel tenyésztenek, melyek

megfelelnek a hatályos nemzeti szabályozásnak.

3. MODUL

I. RÉSZ – 2. SZINT

• Ha a fenti lépések nem elégségesek a vetésforgóban termesztett növények adekvát tápanyag-ellátásához, vagy

ha nem eredményezik azt, hogy a talaj megfelelő ásványianyag-egyensúllyal rendelkezik, tehát ha kiegészítő

források szükségesnek bizonyulnak, akkor megengedett egy korlátozott mértékű szerves trágya vagy lassú

oldódású ásványi anyagok alkalmazása. A növények számára elfogadott anyagok fel vannak sorolva a 2092/91-

es szabály II. függelékében, beleértve a trágyákat és a talajjavítókat is. Bizonyos különbségek vannak az EU-

tagállamok között a megengedett anyagok tekintetében. Az IFOAM azt javasolja, hogy rendszeresen vizsgálják

felül a 209/92. szabály II. függelékének változtatásait. Egy új frontvonalat hoztak létre az úgynevezett bioalapú

termékekkel; ilyenek a mezőgazdasági és erdőgazdasági nyersanyagok, melyekből alacsony toxicitású köztes és

kémiai termékek állíthatók elő, melyeknek magas fenntarthatóságuk és gyors a biológiai lebomlási sebességük,

jobb az Életciklus Becsült Indexük, és alacsony szénlábnyomot hagynak maguk után (lásd REACH: Kemikáliák

Regisztrációja, Értékelése, Feljogosítása és Korlátozása, 1907/2006-os EU szabály, mely 2007. június 1-jén lépett

hatályba).

• A paraziták, betegségek és gyomok elleni védekezést, olyan módszerekkel kell végrehajtani, melyek nem

alkalmaznak rovarirtó szereket: olyan fajokat és növényeket kell választani, melyek ellenállnak a parazitáknak;

megfelelő vetésforgó; gyomirtás égetéssel; a paraziták ellenségeinek védelme. Csak ha a termés közvetlen

veszélyben van, akkor szabad a gazdának korlátozott számú növénykezelési terméket alkalmaznia. Ezek fel

vannak sorolva 2092/91-es szabály II/B függelékében. A szabály megenged egy konverziós vagy átmeneti

időszakot; ez az időszak azért szükséges, mert ez idő alatt térhet át a gazda a biogazdálkodásra a

hagyományosról.

• Ez minimálisan két év (vetés előtt) egynyári növények esetében, és három év – az első betakarítás előtt –

(évelő) fák esetében. Attól függően, hogy hogyan volt a föld korábban használva, az átmeneti időszakot le lehet

rövidíteni, vagy meg lehet hosszabbítani. Az átmeneti időszak és az ezzel együtt járó terményeladási korlátozások

nem vonatkoznak azokra a gazdálkodókra, akik legalább két évig biomódszereket alkalmaztak már. A

bioélelmiszer-kezelésnek és -feldolgozásnak természetesen meg kell felelnie a hatályos EU-s szabályoknak, vagy

ahol ezek a szabályok nem létezek, a vonatkozó nemzeti szabályoknak. Hangsúlyozni kell, hogy az új 834/2007-

es Tanácsi Rendelkezés csakúgy, mint a korábbi 2092/911-es szabály megtiltja az ionizáló sugárkezelést a

biomódszerű termelés minden szakaszában.

3. MODUL

I. RÉSZ – 2. SZINT

• A genetikailag megváltoztatott szervezeteket (GMO), melyeket jogilag fel lehetne használni, ha az Európai

Élelmiszer-biztonsági Hatóság ezt engedélyezi, az óvatosság elve alapján a hagyományos élelmiszer-termelési

folyamatok részeként jelenleg nem szabad használni a biotermelés egyik szakaszában sem.

• Sok gazdálkodó gyors eredményt akar látni, és azt kérdezi, mennyi idő alatt nőnek meg a bionövények. A

biogazdálkodásnak nem célja az, hogy a növények gyorsan nőjenek. Akkor nőnek a növények gyorsabban és

nagyobbra, ha jobb feltételeket találnak, mint korábban. Habár a hagyományosan termesztett növényeket

gyorsabb növekedésre lehet serkenteni műtrágyák és permetek használatával, a bionövényeket úgy termesztik,

hogy a maguk természetes ütemében fejlődjenek, ennek következtében ne legyenek hajlamosak

megbetegedésre, és jó fizikai és tápanyag-struktúrát építsenek fel maguknak. A biogazdák sokat tesznek azért,

hogy a növényeik egészségesen fejlődjenek, és jó hozamot hozzanak.

• A szennyezés elkerülése

• A biogazdálkodóknak meg kell védeniük a bioföldeket attól, hogy azok be legyenek terítve szintetikus

irtószerekkel. Ha a szomszéd nem is biomódszerekkel gazdálkodik, a biogazdálkodó akkor is termelhet

bioélelmiszert. Hogy elkerüljék azt, hogy az irtószer átszálljon a termésére, a biogazdáknak meg kell védeniük a

földjeiket a következő módszerek egyikével:

• Természetes sövény telepítésével a birtok határára, így elkerülhetik, hogy az irtószer permetje átszálljon. Minél

szélesebb ez a sövény, annál jobb.

• Hogy ne kerüljön a földjére folyékony szennyezőanyag a magasabb területekről, a biogazdának el kell terelnie a

folyóvizeket, és a fentebb dolgozó gazdával beszélnie kell, hogy hogyan minimalizálják együtt a vízszennyezést.

• Azoknak a biogazdáknak, akiket érdekel a természet megóvása, meg kell osztaniuk a tudásukat és

tapasztalataikat a szomszédjaikkal, ezzel segítve őket abban, hogy vagy ők is térjenek át a biogazdálkodásra,

vagy minimalizálják a természet szennyezését.

3. MODUL

I. RÉSZ – 2. SZINT

• A szennyezés elkerülése• Különös figyelmet kell fordítani a genetikailag megváltoztatott szervezetek (GMO-k) által okozott

szennyeződések kockázatára. A genetikailag megváltoztatott magokat és növényeket úgy állítják elő, hogy

növényekből, állatokból vagy mikroorganizmusokból származó izolált géneket átvisznek más növény genomjába,

és így megkerülik a megtermékenyítés és a keresztezés természetes akadályait. Ezt úgy lehet tekinteni, mint a

sejt, a legkisebb élő egység, integritásának megsértését, és ez nem elfogadható a biogazdálkodásban. Ezért

genetikailag módosított termékeket nem szabad használni a biogazdálkodásban, a biogazdáknak védeniük kell

termésüket a GMO-szennyezéstől. Azonban, mivel egyre több GMO-t használnak a hagyományos

mezőgazdaságban, a GMO-szennyezés kockázata várhatóan nőni fog. Azok a növények, melyek beporozzák

egymást (ilyen a repce és a kukorica), vagy a rovarok által beporzott növények (ilyen szójabab és gyapot), nagy

kockázatnak vannak kitéve, hogy egy közeli GMO-növény beszennyezi őket. A főleg vegetatívan beporzó

növények (ilyen a burgonya, a manióka és a banán) kevésbé vannak kitéve a GMO-szennyezésnek. A genetikai

szennyezés mellett fizikai szennyeződést is okozhatnak a GMO-maradványok a termelési és eladási láncban, ha

a GMO- és a biotermékek nincsenek jól elválasztva egymástól.

3. MODUL

I. RÉSZ – 2. SZINT

• A termesztendő növények az átmenet alatt• Ha a biogazdaságot egységes szervezetnek tekintjük, akkor látjuk, hogy nem csak az egyes növények

termeléséről van szó. Hanem inkább arról, hogy olyan növényeket választunk, melyeket jól be lehet integrálni a

meglévő gazdaságba, és amik hozzá fognak járulni a javuláshoz. De a választás a gazda tudásától is függ, hogy

mennyire ismeri a növények megfelelő termesztését, azt, hogy azok miként járulhatnak hozzá a változatos családi

étrendhez, vagy hogy milyen az igény rájuk a piacon. Az élelmiszer-termelés mellett a gazdának lehet, hogy

termesztenie kell hüvelyeseket is, hogy az állatoknak magas fehérjetartalmú takarmányt adjon, és hogy legyen

zöldtrágya a föld táplálásához. A legtöbb esetben javasolható fák ültetése, hogy árnyékot adjanak, megtörjék a

szelet, tüzelőnek, takarmánynak, mulcsalapanyagnak vagy más célra. Az átmenet alatti termények

kiválasztásának kritériumai:

• Először is a biogazdának elég növényt kell termesztenie családja táplálásához. De a piacra is akarnak termelni,

hogy pénzhez jussanak más családi igények kielégítése céljából. A gazdának olyan növényeket kell termesztenie,

melyek javítják a föld termelékenységét. Az állatokat is tartó gazdáknak állatoknak való növényeket és

hüvelyeseket is kell termesztenie.

• Alapvetően a gazdának olyan terményeket kell kiválasztania, melyek termesztése kevésbé kockázatos.

Alkalmasak az átmenet idejére a gabonák és a hüvelyesek, mint a kukorica, cirok, köles, mert ezek olcsón

termeszthetők, általában szerény tápanyag-igényűek, és erősek a kártevőkkel és betegségekkel szemben.

Ráadásul sok hagyományos terményt el lehet raktározni, és a helyi piacon el lehet adni őket. A nagy értékű, rövid

tenyészidejű termények, mint a zöldségek, nehezebben termeszthetők, és nagyon ki vannak téve a kártevőknek

és a betegségeknek. Ezért ezeket nem szabad nagy mennyiségben termeszteni, kivéve, ha a gazda el tud viselni

veszteséget a szüretkor.

• Az eladásra szánt növények olyanok legyenek, melyeket el lehet adni a gazdaság kapujában, út menti

standokon, vagy közvetlenül szállíthatók a közeli városi piacokra. A megfelelő, eladható termény kiválasztásához

ismerni kell a piacot. A helyi vagy exportpiacra szánt növények termesztéséhez nagyon sok információra van

szükség a piacról, a kereskedőkről, az igényelt fajtákról, a mennyiségről, minőségről és a szezonról.

3. MODUL

I. RÉSZ – 2. SZINT

• A termesztendő növények az átmenet alatt• A nagy értékű évelő növényeknek, mint pl. a gyümölcsfáknak, legalább három évbe telik, míg termőre fordulnak

az ültetéstől számítva. Ezért ezek megfelelő növények az átmeneti időszakra. Az új ültetvényhez gondosan kell

kiválasztani a fajt és a fajtát, hogy megfeleljen a biopiacnak és a biotermelési módnak. Egy létező gyümölcsöskert

átalakításához, szükség lehet a régi fajták lecserélése, ha azok nagyon hajlamosak a betegségekre, és a termék

minősége nem megfelelő a piacon.

• A termény sikere a kedvező termesztési körülmények megteremtésétől is függ. Egy növényfajta minél jobban illik

a helyi talajhoz és klímaviszonyokhoz, és minél inkább ellenálló a betegségekkel és kórokozókkal szemben, annál

jobban fog fejlődni.

• A sövények és az erdő telepítése értékes segítség lehet a változatos gazdálkodási rendszer megalapításához.

• A hüvelyes zöldtrágya termesztése táplálja a földet. A zöldtrágya nem hoz közvetlen jövedelmet, de hosszú

távon a talajt termékennyé teszi, és hasznos a jövő szempontjából is..

3. MODUL

I. RÉSZ – 2. SZINT

• Ajánlások a gazdálkodóknak a GMO-szennyezés kockázatának

csökkentésére• Vagy személyesen válogatott magokat használjon, vagy szerezzen be olyan bio-, kezeletlen magokat (melyek

nem genetikailag megváltoztatottak) olyan szomszédos gazdálkodóktól, akik biztosan nem használnak

genetikailag megváltoztatott magokat, és nincsenek körülvéve (legalább 1 km-re) olyan gazdákkal, akik

használnak GMO-magokat. Ha kereskedőtől szerzi be a magokat, győződjön meg róla, hogy a kereskedő

regisztrálva van, és igazolni tudja, honnan származnak a magok. Ellenőrizze le, hogy a kereskedő nem vesz-e

részt GMO-termesztésben vagy -szaporításban. Kérjen a kereskedőtől igazolást a GMO-mentes magokról, és

érdeklődjön, hogy a kereskedő nincs-e kapcsolatban a GMO-mag-piaccal.

• Nézzen utána a termeszteni kívánt növény beporzási szokásainak. A legtöbb porzásos fajta, mint a kukorica is,

1-3 km-re is eljuthat a szél vagy a méhek által.

• Bizonyos növények magvai 5-20 évig is túlélhetnek a talajban. Ezért meg kell győződni, hogy nem ültettek-e

korábban GMO-növényt azon a területen, ahol biotermelést akarnak folytatni.

• Alakítson ki védelmi (puffer-) zónát a földje körül, hogy csökkentse a GMO-pollenek bekerülésének kockázatát,

ha GMO-növényeket termesztenek azon a vidéken. A GMO-növények és a biotermények közé izolációs sávot kell

beiktatni, kb. 3-4-szer nagyobbat, mint amit a mag előállításhoz szoktak igényelni az adott fajhoz. A kritikus fajok

esetén, mint a kukorica, ez a távolság ne legyen kisebb, mint 2-3 km. Ez nagymértékben lecsökkenti a GMO-

pollenek odajutását. A széllel beporzott fajok esetén (mint a kukorica) a magas fajokból álló sövények (ilyen lehet

a cukornád vagy a fák) további védelmet nyújthatnak a GMO-növények porzásától.

• Kerüljük el a fizikai szennyeződést is, ne használjunk olyan vető- és aratógépeket, szállító és feldolgozó

eszközöket valamint raktárakat, amelyeket GMO-növények beszennyezhettek. Ha mégis ilyen dolgot kell

használnia, előtte azt alaposan meg kell tisztítania. Ne tároljon GMO-termékeket biotermékek mellett.

• Elő kell segíteni a GMO-mentes területek létrejöttét ahol csak lehet, különösen a saját magtermelés érdekében.

3. MODUL

I. RÉSZ – 2. SZINT

• Ajánlások a gazdálkodóknak a GMO-szennyezés kockázatának

csökkentésére

• Átmeneti folyamat a biojogosultság megszerzéséig• A jogosultság szempontjából az átmeneti időszak akkor kezdődik, amikortól a gazda a bioelőírások szerint

irányítja a gazdaságát. Ez akkor kezdődik, amikor a gazda lemond a szintetikus peszticidek, a műtrágya, a GMO-

vagy a kezelt magok használatáról. A kemikáliák lépésenkénti csökkentése nem tekinthető az átmeneti időszak

részének. Az átmeneti időszak fontos lépése az, amikor a gazdaságot biogazdaságként ismeri el egy jogosult

hatóság.

• Az átmeneti időszak a harmadik évvel vagy a harmadik termés szüretelése után fejeződik be. Azonban, még ha

a hivatalos átmeneti időszak le is járt, a gazdaság átalakítása még nem fejeződött be. Általában évekig tart, míg

létrejön egy kiegyensúlyozott ökoszisztéma, és visszaáll a talaj természetes termőképessége. Az IFOAM (Bio-

mezőgazdasági Mozgalmak Nemzetközi Szervezete) alapszabálya szerint az egész farmot biogazdaságként kell

vezetni.

• Ez igaz az összes magán biocímke esetén is. A legtöbb kormány szabályzata lehetővé teszi, hogy a gazda a

gazdasága egy részét használja biogazdaságként, és a többi részét hagyományosan művelje meg. Az ilyen

elválasztás azonban kockázattal, valamint korlátozással és kényszerrel is jár.

• Általában a kis gazdaságok esetén a teljes gazdaság átalakítása ajánlatos, mivel a gazdaság túl kicsi lenne

ahhoz, hogy változatos termelési rendszer alakuljon ki, meglegyen a helyes vetésforgó, és még állatokat is

tartsanak.

3. MODUL

I. RÉSZ – 2. SZINT

• Az ellenőrzés és a hitelesítés folyamata• Ha a gazda vagy a gazdák egy csoportja úgy dönt, hogy átalakítja gazdaságát, az első lépés, amit meg kell tenni

a hitelesítés érdekében az, hogy felkeresik a hitelesítő szervet, és megkérdezik, miként zajlik a hitelesítési

folyamat, mennyibe kerül a hitelesítés, milyen nyomtatványokat kell kitölteni. Ez az év bármely szakában

elvégezhető. A gazda és a hitelesítő szerv közötti kapcsolatot egy mezőgazdasági tanácsadó is tarthatja. A

kapcsolatfelvétel során adnak a gazdának egy jelentkezési űrlapot, hogy elinduljon a hivatalos folyamat, és egy

biogazdálkodás szabályairól szóló kézikönyvet, hogy a gazda biztosan mindent tudjon a biogazdálkodás

követelményeiről. Ezután a gazdát megkérik, hogy ismerje meg a szabályokat, és írja alá a jelentkezési lapot. A

jelentkezési lapon a gazda részletes információt szolgáltat gazdaságáról.

• Az űrlapok alapján a hitelesítési szerv elkészíti a szerződést, és eljuttatja a gazdának. A gazda aláírja a

szerződést, és kijelenti, hogy betartja a biogazdálkodás szabályait, illetve a hitelesítési folyamat feltételeit,

beleértve az éves látogatásokat, az adatok rögzítésének kötelességét, továbbá a hitelesítési díj befizetését.

• Az átállás január elsején kezdődhet, vagy amikor a tenyészidőszak indul (pl. a gyümölcsfák virágzása, a talaj

előkészítése a zöldségek számára). Az átálláskor a gazdának el kell kezdenie az adatok rögzítését, pl. a

vásárlásokról, a bevitt dolgokról (trágya, növényvédelmi eszközök, magok) és az áru marketingjéről. A

feljegyzések referenciaként szolgálnak majd a hitelesítéshez.

3. MODUL

I. RÉSZ – 2. SZINT

• Az ellenőrzés és a hitelesítés folyamata

• Minden évben a gazdaságot ellenőrzi egy vizsgáló tisztviselő vagy a részvételi ellenőrző rendszer tagja. Az

ellenőrzés során a gazda tájékoztatja a tisztviselőt a termesztésről és a tenyészállatokról, valamint sikereiről és

bukásairól. A tisztviselő megvizsgálja az adatokat, és megtekinti a földeket és az istállókat. A vizsgálatba

beletartozik a gazdaság szennyeződési kockázatának megbecsülése, a peszticidek és GMO-k bekerülésének

lehetősége a szomszédos földekről. Ha a terményeket feldolgozzák a gazdaságban, azt is megbeszélik. Minél

nyíltabb és őszintébb a kommunikáció a gazda részéről, annál könnyebb a félreértéseket elkerülni. A látogatás

alapján a tisztviselő ír egy jelentést, és továbbítja azt a hitelesítőknek elemzés végett, és hogy a végső döntést

meg tudják hozni. Ha a gazdaság megfelel a biogazdálkodás feltételeinek, a gazda megkapja a tanúsítványt (ha

szükséges, a termesztést illető további ajánlásokkal). Ha nem felel meg, pl. szintetikus gyomirtót használ, a

tanúsítványt nem adja ki a szerv.

• A tanúsítvánnyal a gazda már árulhatja a terményeit mint 2-3 évig biová átalakuló. A harmadik évtől a gazda

bioáruként árulhatja terményeit.

3. MODUL

I. RÉSZ – 2. SZINT

• A biovetőmag előírásai a hitelesítéshez• A biohitelesítés megszerzéséhez a legtöbb sztenderd szerint a gazdáknak elő van írva, hogy ha kapható, csakis

biomagvakat és -ültetőanyagokat használhatnak. Ha a kereskedelemben nem kapható biovetőmag és

-ültetőanyag, a következő lehetőségek megengedhetők lehetnek (preferencia-sorrendben azzal a

dokumentummal együtt, mely igazolja, hogy bioanyag nem kapható):

• Olyan vetőmag, melyet a biosztenderdek előírásai szerint állítottak elő (pl. átalakulás alatt levő földekről).

• Szomszédoktól vagy tagoktól szerzett kezeletlen mag vagy palánta.

• Évelő növények nem-bio magjai is használhatók. Az évelő növényeket a betakarítás előtt legalább 12 hónapig

biomódon kell kezelni, de az eredeti növénynek nem kell bionak lennie.

• Az ellenőrzési eljárás röviden• A személyek vagy vállalatok, melyek kereskedelmi tevékenységük során termelnek, feldolgoznak vagy más

országokból importálnak olyan élelmiszert vagy mezőgazdasági terméket, melyet bioként árulnak, jelenteniük kell

ezt a tényt azon tagállam megfelelő hatóságának, melynek joghatósága alatt állnak; továbbá működésük

ellenőrzését meg kell engedniük a kijelölt állam hatóságainak. A tagállam kijelölhet egy vagy több szervet az

állami vagy a magánszektorból, hogy az ellenőrzést végrehajtsák. Egy a tagállam által kijelölt önálló szerv felelős

azért, hogy biztosítsa – saját ellenőrzése által –, hogy a kijelölt ellenőrök tisztességesen és megfelelően végzik a

munkájukat.

• A bioélelmiszer csak akkor árusítható ilyenként, ha a tagállam kijelölt ellenőrei ellenőrizték a terméket, és

megadták erre az engedélyt.

3. MODUL

I. RÉSZ – 2. SZINT

• Az ellenőrzési eljárás röviden• Az ellenőrzések módszereit és kritériumait az EU szabályozza, nevezetesen a 2092/91-es számú rendelet III.

függelékében, valamint az EC 834/2007-es és 889/2008-as számúban, melyek a címkézési szabályokat is

tartalmazzák.

• Amikor a gazdaságot először ellenőrzik, az ellenőr egy teljes leírást nyújt be róla az általa képviselt szervnek.

Ezután a gazdálkodó feladata minden évben, hogy értesítse a hatóságot növénytermesztési programjáról minden

földterületén. A gazdának részletes naplót kell vezetnie arról, milyen termékeket vásárolt, milyen termékeket árul,

megnevezve a mennyiséget, a pontos jellemzőket, az eredetet és a célállomást.

• Ha a gazda egyszerre alkalmaz bio- és hagyományos termelési módot, szigorúan el kell választania a

megművelt területeket és a raktározásra szolgáló helyeket. Nem megengedett azonos növényt termeszteni mind

a kétféle módszerrel. Az ilyen gazdaság ellenőrzése során az ellenőr a gazdaságot egységes egésznek tekinti, és

minden részét megtekinti, még azt is, ahol hagyományos módon termelnek. Ha az ellenőr bármilyen

szabályszegést tapasztal, a hatóság visszavonja a gazda azon engedélyét, hogy bioként árulja termékeit (vagy

csak az érintett terméket, vagy az összeset). Súlyos szabályszegés esetén, vagy ha annak hosszú távú hatása

van, a hatóság egy adott időszakra megtilthatja, hogy a bioelnevezést használja a gazda az általa termelt vagy

árult termékekre. Minden tagállam a saját nemzeti területén szervezi és végzi az ellenőrzéseket.

3. MODUL

I. RÉSZ – 2. SZINT

• A biotermékek címkézése• Az EU nagyon részletesen szabályozza, hogy a biotermékeket hogyan kell jelölni és reklámozni. Ez a gyakorlat

véget kíván vetni annak a helyzetnek, hogy az utóbbi időkig nem volt a címkézés egyértelmű, és a vásárló emiatt

bosszankodott. A 2092/91-es határozat különböző termékkategóriákat hozott létre aszerint, hogy mennyi

bioösszetevőt tartalmaz a termék. Az új szabályozás (EC 834/2007-es számú rendelet) fenntartja ugyanezeket a

kategóriákat és arányokat. Az arányokat százalékban fejezik ki.

• Csak kétfajta termék értékesíthető olyan címkével, mely a termesztés biomódszerére utal: 1. feldolgozatlan

eredeti (zöldség-) mezőgazdasági termény, 2. feldolgozott termék, mely 95%-ban biónak definiált módszerekkel

lett előállítva. Ez utóbbi kategória maximálisan 5% olyan terméket tartalmazhat, melyet hagyományos

módszerekkel termesztettek, feltéve, hogy ilyen összetevők nem kaphatók, vagy csak nem elegendő

mennyiségben hozzáférhetőek az Európai Unió területén bioformában (pl. egzotikus gyümölcs, speciális

természetes ízek, vadászati, halászati termékek, olyan összetevők, melyeket speciális tápanyagot tartalmaznak).

Ha a termelő kívánja, ebben a kategóriában a címke azt is állíthatja, hogy a termék megfelel az európai

biotermesztési szabványnak. Az USA és az EU megegyezett egy ekvivalencia-törvényben, mely 2012. június 1-

jén lépett hatályba, és amely elismeri, hogy azokat a biotermékeket, melyeket az USDA biónak tart, és amelyeket

az EU tart annak, szabadon forgalmazhatók, mint biotermékek mind az EU, mind az USA területén. Az is várható,

hogy a világ két legnagyobb piaca között megélénkül a kereskedelem, együttműködési programok jönnek létre a

biotermelés elősegítésére, megvédik a biotermékek integritását, megosztanak technikai információkat és jó

gyakorlatokat.

3. MODUL

I. RÉSZ – 2. SZINT

• Ösztönzés a biogazdálkodásra való áttérésre• Sok tagországban olyan nagy volt az érdeklődés a biotermelési módszerek iránt, hogy már azelőtt támogatták a

gazdálkodókat, mielőtt elfogadták volna a 2078/92-es határozatot a mezőgazdasági környezetvédelmi

intézkedésekről.

• Az első tagállam, mely ösztönzőket vezetett be a biotermelés érdekében, Dánia volt, ahol kialakítottak egy

konzultációs, információs és marketing rendszert; a gazdaságok jogosultak voltak közvetlen pályázati pénzek

elnyerésére az átalakulási időszakban. Azóta más tagországok is bevezettek támogatásokat, hogy ösztönözzék

az átállást a biogazdálkodásra, és így egyre erősebbé válik a biogazdák mozgalma.

• Az európai országok közül Németország volt az első, mely 1989-ben átalakítási programot vezetett be a

biotermelésre az Európai Közösség általános mezőgazdasági politikája részeként. A német programot főleg azért

indították, hogy csökkentsék a mezőgazdasági termelést, és nem tartalmazott semmilyen környezetvédelmi célt. A

biogazdálkodásra való áttéréshez adott pénzügyi segély 425 DM volt hektáronként és évente olyan termékek

esetén, melyekből felesleg volt, illetve 300 DM a többire. A támogatás öt esztendeig tartott (Lampkin, 1996).

• A 2078/92-es határozat elfogadásával a Közösség elkötelezte magát a környezetbarát termelési módok

pénzügyi támogatása mellett a mezőgazdasági szektorban. A szabályozásban egy sor intézkedés volt, mely

végső soron csökkenteni próbálta a mezőgazdasági termelés mennyiségét, valamint megvédeni a vidéki tájat, és

megmenteni a veszélyeztetett növényeket és állatfajokat.

3. MODUL

I. RÉSZ – 2. SZINT

• Ösztönzés a biogazdálkodásra való áttérésre

• A konkrét az intézkedések a következők voltak:

• csökkenteni a kemikáliák használatát a gazdaságokban, elősegíteni a biotermelési módokat,

• gátolni az intenzív mezőgazdasági módszereket,

• csökkenteni a juh- és kecskeállomány sűrűségét,

• elősegíteni a környezetbarát módszerek bevezetését, beleértve a tájvédelmet, és a veszélyeztetett fajok

védelmét,

• védeni az elhagyott gazdaságokat és erdőket,

• 20 évre magára hagyni a földet, hogy visszanyerje a vitalitását,

• úgy gazdálkodni a földeken, hogy közben az emberek hozzáférjenek szabadidős célokból,

• képzést kínálni, és a népesség tudatosságát fejleszteni.

• A legtöbb tagország a legnagyobb energiát az első és az utolsó intézkedésbe fektette. Továbbá a legtöbb

tagállam pénzügyi támogatást nyújtott a már meglévő biogazdaságoknak és a azoknak, amelyek át akartak térni

erre, és volt ahol hálózatokat építettek ki, hogy informálják a vásárlókat, és technikai segítséget nyújtsanak nekik.

Az ellenőrzést nem finanszírozza az Európai Unió, de némely tagország alapot hozott erre létre. Az új agro-

környezetvédelmi intézkedések, melyek a 2007/2013-as Vidékfejlesztési Tervekben jelentek meg, két fő célt

neveztek meg: egyrészt csökkenteni a modern gazdálkodás környezetvédelmi kockázatát, másrészt megőrizni a

természetet és a megművelt tájakat. Franciaország, Nagy-Britannia, Görögország és Németország úgy döntött,

hogy pénzügyi segélyt nyújt az átmeneti időszakra.

3. MODUL

I. RÉSZ – 2. SZINT

• 1.2.2 AZ EURÓPAI BIOGAZDÁLKODÁS GAZDASÁGI HATÁSA

• A bioélelmiszerek globális forgalma majdnem 55 milliárd dollár (kb. 40 milliárd €) volt 2009-ben (Sahota, 2011).

A világ organikusan megművelt területeinek (ami kb. 37,2 millió hektár) egynegyede Európában van, ami kb. 9,2

millió hektár (Willer & Kilcher, 2011). Az 1990-es évek kezdete óta a biogazdálkodás gyorsan fejlődött majdnem

minden európai országban (Európai Bizottság, 2010). Európában jelenleg több mint 9 millió hektárt művelnek

biomódon, ez 260 000 termelőt érint (2009, lásd 1. ábra).

• Európában 2008-ban 8,3 millió hektár állt bioművelés alatt, ami a teljes európai megművelt földeknek 4,7%-a.

Majdnem 220 000 termelő dolgozott a bioföldeken (Willer & Kilcher, 2011). 2008 és 2009 között a bioművelés alatt

lévő földek Európában majdnem egymillió hektárral bővültek (lásd az 1. ábrát). A növekedés a török, spanyol,

olasz és francia gyors bővülésnek köszönhető. Az utóbbi években a növekedési ráta magasabb volt az új

tagországokban, mint a másik 15-ben. 2010-ben a legtöbb bioművelésű földdel Spanyolország büszkélkedhetett

1 456 672 hektárral, őt Olaszország követte 1 113 742 hektárral, majd Németország 990 702 hektárral,

Franciaország 845 442 hektárral és az Egyesült Királyság 699 638 hektárral (lásd a 3. ábrát). Olaszországban

van Európában a legtöbb termelő (41 807).

3. MODUL

I. RÉSZ – 2. SZINT

• A bioételek és -italok európai piaca• 2010-ben az Európai Unióban a bioétel- és -italpiac (általános kiskereskedelmi eladás, szakboltok, gazdaság

kapujában történő árusítás stb.) értékét 18 400 millió €-ra becsülték. A legnagyobb piac Németországban van kb.

6 milliárd euróval, aztán jön Franciaország (kb. 3,4 milliárd euró), az Egyesült Királyság (kb. 2 milliárd euró).

Dániában, Németországban és Svájcban van a legnagyobb piaci részesedés, ahol több, mint 5%-a a teljes étel-

és italpiacnak a bioélelmiszer. Bár az új tagállamokban (és a még fel nem vett államokban) a bioművelésű

területek gyorsan nőttek, a fogyasztási szintek alacsonyak maradtak (kevesebb, mint 1%). Míg 2009-ben lassabb

volt a fejlődés, mint az előző években, néhány országban stagnáció volt tapasztalható, addig a helyzet

megváltozott 2010-re, amikor jelentősen nőtt a biotermékek eladása újra, ami az általános gazdasági viszonyok

javulásának következménye lehet. 2010-ben az árak jelentősen növekedtek az év második felében, miután

alacsony volt a hozam sok terményből, így lehet, hogy a növekedés féke megint a kínálat volt. Úgy becsülik, hogy

összességében az európai piacbővülés egy számjegyű volt az eladási értéket tekintve, és nagyobb a termelés

mennyiségének bővülését tekintve. 2011-re a piaci szereplők folyamatos, főleg egy számjegyű növekedést várnak

a biotermékek piacán sok országban.

3. MODUL

I. RÉSZ – 2. SZINT

• Cselekvési terv a bioételek és a biogazdálkodás területén

• A biocselekvési tervek keretet nyújtanak arra, hogy integrálják az irányelveket és az intézkedéseket, ezzel

segítsék a bioszektor fejlődését. Így az akciótervek stratégiai eszközök a kormányok kezében, hogy célokat

érjenek el, különösen, ha több területet (ilyen a mezőgazdaság, a környezetvédelem és a kereskedelem) és

különböző irányítási szinteket kell integrálni (Schmid et al., 2008). Egy vizsgálat szerint Európában legalább 26

ország vagy régió rendelkezik akciótervvel (Gonzálvez, 2011), sok közülük mennyiségi célokkal. Például Ausztria

azt célozta meg, hogy 2010-re 20% lesz a bioföldterülete. Ezt a célt majdnem elérte: az országban 19,5%

bioföldterület volt 2010-ben. 2004-ben elindult az Európai Akcióterv a Bioélelmiszerért és a Biogazdálkodásért. A

tervben javasolt információs kampány 2008 júliusában kezdődött. Ezzel a kampánnyal (Akció 1) egy több éves,

egész EU-ra kiterjedő, információs és promóciós kampány vette kezdetét, mely során információkat adtak a

fogyasztóknak, menzáknak, iskoláknak és más főbb szereplőknek.

3. MODUL

I. RÉSZ – 2. SZINT

3. modul – Tesztek és feladatok

VÁLASZOLJON A KÖVETKEZŐ KÉRDÉSEKRE

1. Mi az IFOAM?

a. A biogazdálkodás nemzetközi sztenderdje

b. Bioszervezetek és -mozgalmak nemzetközi szövetsége

c. Nemzetközi pénzügyi rendszer kis- és középvállalatoknak

2. Mi a biodinamikus mezőgazdaság?

a. Azon az elven nyugvó gazdálkodási módszer, mely szerint minden szerves anyagot vissza kell juttatni a

természeti rendszerbe

b. A mezőgazdasági gépek intenzív használatán alapuló technológiai módszer

c. GMO-k (genetikailag módosított szervezetek) használatán nyugvó mezőgazdasági módszer

3. MODUL

I. RÉSZ – 2. SZINT

3. Mi a permakultúra?

a. Állandó művelésen alapuló gazdálkodási fajta

b. Primitív, régimódi gazdálkodáson alapuló kulturális módszer

c. Az emberi beavatkozás lassú csökkentését célzó energiatakarékos, fenntartható gazdálkodási módszer

4. Mi a vetésforgó?

a. Intenzív művelési mód, mely lehetővé teszi a termények gyors, szezonon kívüli lecserélését

b. Gazdálkodási technika, mely azon alapul, hogy a nagy nitrogénigényű növényeket váltogatják azokkal,

amelyek visszajuttatják azt a talajba

c. GMO, hagyományos és biomagvak alternatív használata

3. MODUL

I. RÉSZ – 2. SZINT

5. Mi a biodiverzitás?

a. Egy területet benépesítő élő szervezetek (termények, állatok, spontán növények stb.) változatossága

b. A baktériumok elterjedése

c. Módszer a vetőmagvak elemzésére és válogatására

6. Mi a 834/2007. június 28-ai Tanácsi Határozat (EC)?

a. EU-szabályozás a biogazdálkodásról, mely felváltja a 2092/91-es határozatot

b. EU-szabályozás mezőgazdasági környezeti intézkedésekről

c. EU-szabályozás a CAP-támogatásokról

3. MODUL

I. RÉSZ – 2. SZINT

7. Mi az átmeneti folyamat a biogazdálkodásban?

a. Alapelvek, melyek felsorolják a biogazdálkodás eljárásait

b. Intenzív földhasználatú gazdálkodás

c. Átmeneti folyamat a gazdaság irányításában a biogazdálkodási gyakorlatok és a biosztenderdek

átvételével

8. Mi a 889/2008-as Tanácsi Határozat (EC)?

a. EU-határozat a gazdálkodás legjobb gyakorlatairól

b. EU-határozat a biosztenderdekről, beleértve a címkézési és ellenőrzési szabályokat

c. EU-határozat a biogazdálkodásra való áttérés ösztönzéséről

3. MODUL

I. RÉSZ – 2. SZINT

9. Mik azok a bio-akciótervek?

a. Fejlesztési tervek az EU vidékei számára

b. EU-regionális tervek a hagyományos és biogazdálkodás együttélése érdekében

c. EU-ösztönzések a bio-élelmiszerpiac fejlesztése, valamint az átláthatóság és a vásárlói bizalom

javítása érdekében

10. Melyik a legnagyobb nemzeti biopiac Európában?

a. Svájc

b. Olaszország

c. Németország

3. MODUL

I. RÉSZ – 2. SZINT

MEGOLDÁSOK

1)b

2)a

3)c

4)b

5)a

6)a

7)c

8)b

9)c

10)c

3. MODUL

II. RÉSZ – 3. SZINT

• 3.3-as MODUL: Bionövények

• 3.3.1 A BIOGAZDÁLKODÁS ÉS A FENNTARTHATÓ MEZŐGAZDASÁG• Az egyik különbség a hagyományos és a biogazdálkodás között abban áll: másképpen tekintenek arra, hogy a

növények miként jutnak hozzá az ásványi anyagokhoz. A bevétel-kiadás elvét Liebig magyarázta el híres

könyvében, „A kémia alkalmazása a mezőgazdaságban és az élettanban”: „… ha a gazda biztosítani akarja a

magas hozamot hosszú távon, akkor pótolnia kell máshonnan azokat a tápanyagokat, amik nincsenek meg az

istállótrágyában, mivel ezeknek az anyagoknak korlátozott a mennyisége a talajban. […] Ha nem gondoskodik a

gazda a pótlásról, akkor eljön az az idő, amikor a föld már nem tud többé teremni” (Liebig, 1865).

• A biogazdaságban a növényeket a talaj táplálja, amelyből a növény kivonja a tápanyagokat; és így a talaj az

éghajlattal együtt az a két feltétel, amiket számításba kell venni. Ilyen rendszerben a talaj egy törékeny elemnek

számít, amiről gondoskodni kell, amit védeni kell, hogy fenntartsuk hosszú távú termékenységét és stabilitását. A

talaj termékenysége egy általános fogalom, amely azt fejezi ki, hogy a talaj mennyiben képes elősegíteni a

növények növekedését. Ez a biogazdálkodási elgondolás, a 2092/834-es EEC-határozat és a 834/2007, valamint

a 889/2008-as EC-határozat óta, azt jelenti, a talaj termőképességét úgy kell fenntartani, hogy szerves anyagokat

viszünk bele, nem pedig szintetikus kémiai műtrágyákat. Ebből következik, ahhoz, hogy fenntartsuk és javítsuk a

talaj termőképességét, a következő mezőgazdasági gyakorlatokat kell elvégezni:

• a szántás csökkentése;

• megfelelő locsolás, hogy csökkenjen az erózió és a talajveszteség a szárazság idején;

• a növénytakaró vagy a termés maradványainak földön hagyása, hogy csökkentsük az eróziós folyamatokat;

• szerves anyag hozzáadása komposzt, trágya hozzáadásával vagy zöld növények (pl. hüvelyesek) elásásával.

3. MODUL

II. RÉSZ – 3. SZINT

• 3.3.2 A talaj termékenysége és a növényválasztás• A talaj a biogazda legfontosabb erőforrása. Ha jól kezeli, megfelelő állapotban maradhat a termelékenység

szempontjából. A mellékelt ábrán jól láthatóak a fő tényezők, melyek a talaj termelékenységét befolyásolják.

Amennyiben az kikötés, hogy a biogazdaságban nem használnak műtrágyát, a következőkön alapulhat a

termelékenység fenntartása a biotermelési módokban:

• vetésforgó,

• fedőnövények, szalma elásása,

• növényi és állati maradványok komposztálása,

• tápanyagok maximális visszaforgatása,

• a talaj struktúrájának fenntartása,

• olyan növények alkalmazása, melyek megkötik a nitrogént.

4. ábra: A talaj termékenységét befolyásoló tényezők

• Bár ennek a bekezdésnek nem az a célja, mégis érdemes megjegyezni, hogy a víz jelenleg (és még inkább a

jövőben) a termelés fő korlátja lesz, ezért a víz megfelelő használata és védelme alapvető fontosságú a

biotermelésben és a fenntartható mezőgazdaságban.

• Ebben a kontextusban a vízgazdálkodás a következő lépéseket teheti:

• a megőrzés eszközeit javítja,

• olyan fajokat használ, melyek tűrik a szárazságot,

• az öntözést kisebb mennyiségben végzi,

• a növények és a víz helyes kezelése, hogy csökkenjen a párolgási és elfolyási veszteség.

3. MODUL

II. RÉSZ – 3. SZINT

• A növények kiválasztásának általános elvei• Amikor valaki biogazdálkodásra adja a fejét, fontos a következőket számításba vennie:

• a nagyon specializált minőségi piac helyzete,

• olyan fajtákat kell választani, melyek versenyezni tudnak a gyomokkal,

• olyan fajtákat kell választani, melyek ellenállnak a gyakori betegségeknek,

• korai fajtákat kell választani azokon területeken, ahol későn érnek a növények, hogy csökkenteni lehessen a

növény-egészségügyi beavatkozásokat,

• meghatározott fajtákat szekvenciálisan kell nevelni, hogy egymás utáni lépcsőzetes szüret legyen, hogy a

munkát optimalizálni lehessen, és hogy hosszabb ideig lehessen a piacon lenni,

• vetésforgó esetén figyelembe kell venni az előző és a következő növények hatásait.

•A növényválasztás eldöntésének tényezői• a gazdaság helyzete és a piacoktól való távolsága,

• a piac igényei,

• a talaj típusa,

• a gazdaság specifikus jellemzői,

• a helyes vetésforgó fontos a hatékony biogazdaság szempontjából.

3. MODUL

II. RÉSZ – 3. SZINT

• Vetésforgó• A vetésforgó, ami az alapja a biotermesztésnek és a zöldségtermesztésnek, lehetővé teszi, hogy a biodiverzitás

az egész forgás alatt jelen legyen. Elkerülhetetlen, hogy fenntartsuk a talaj termőképességét, és hogy elkerüljük

azokat a növény-egészségügyi problémákat, amik az egyetlen faj ismétlődő termesztéséből fakadnak. Lehetővé

teszi még:

• a talaj termékenységének visszaállítását;

• különböző gyökérszerkezetű növények használatát, ami lehetővé teszi azt, hogy a talaj megtartsa a struktúráját,

miközben különböző rétegek lesznek feltárva;

• felváltva telepíteni olyan növényeket, melyek megkötik a nitrogént (lóhere, lucerna), és amelyek igénylik azt

(gabona);

• megelőzni az erózió okozta károkat (a felszínen és alatta), mert fenntartjuk a növénytakarót, ameddig csak lehet

egész éven át; ehhez tartozik a zöldtrágya és a talajtakaró növények vetése;

• több lehetőséget nyújtani a gyomirtásra; bevezetni az ún. tisztító növényeket, pl. azokat, melyek a gyökérre

telepszenek, és így a gyomirtás könnyen elvégezhető;

• a járványok és a betegségek hatásainak minimalizálása;

• különböző családokból származó növények behozatala azzal a céllal, hogy megelőzzük a járványokat és a

betegségeket, melyek a talajban lakoznak;

• csökkenteni a tevékenységek növényekre gyakorolt hatását azáltal, hogy szerszámokkal végezzük azokat;

• csökkenteni azt a kockázatot, mely egy meghatározott növény elégtelen viselkedésével kapcsolatos;

• jobban kihasználni a gépekre és felszerelésre történt befektetéseket.

3. MODUL

II. RÉSZ – 3. SZINT

• A vetésforgók megoszlása• A biovetésforgó, különösen párás klímák esetén legalább 3-4 év évig tart, és a lágyszárú/lóhere növénytakarón

alapul. Időről időre – és rövidebb időszakaszokra – a vetésforgóba beiktatják a legeltetést.

• A fedő növények között vannak a hüvelyesek, amik nitrogént szintetizálnak, és táplálékul szolgálnak az

állatoknak, amiknek a trágyája újrahasznosodik.

• Ez lehetővé teszi még a gyomok, fertőzések és betegségek esélyének a csökkentését is. A biogazdaságban az

állatok ideális módon kiegészítik a növényeket, mert folyamatosan újrahasznosodnak a tápanyagok és a szerves

anyag is.

• Amikor vetésforgót tervezünk, a következőket kell figyelembe venni:• a gazdasági életképesség,

• a különböző növények talajtani klimatikus adaptációja,

• a technikai tudás szintje,

• a megfelelő gépek hozzáférhetősége,

•

• Figyelembe veendő tényezők a növényválasztásnál• a növények hajlama a fertőzésre és a betegségekre,

• a növények reakciója a maradványtermékenyítésre (előző növényekből),

• a növények trágyaigénye (szerves anyag),

• a vetésforgó gazdasági életképessége,

• a növények klimatikus adaptációja,

• vannak-e szakértők a biotermeléshez és a gépekhez.

3. MODUL

II. RÉSZ – 3. SZINT

A táplálékigények kielégítése

Minden fajnak ki kell választani a megfelelő helyet a vetésforgóban; figyelembe kell venni, hogy a talaj

termőképessége magas a legeltetés után (fűfélék, here), és ez jó eredményt fog hozni az olyan növények, mint a

gabonák és burgonya esetében, ezért a legeltetés után különféle növényeket javasolt termelni. A szerves

talajjavítók használata nagyon fontos, mivel ezek nitrogént, foszfort és káliumot nyújtanak, de más-más

mennyiségben és különböző arányokban. Ezen kívül még javítják a talaj struktúráját is, növelik a tápanyag- és

vízmegtartó-képességet (a humusztartalmuk miatt).

A talajjavítókat vagy zöldtrágyát (gyökeret, takarmányt) olyan növényeknél kell használni, melyek nagy

mennyiségű tápanyagot vonnak ki. Úgy lehet leginkább kihasználni a takarmány maradék táperejét, ha fedő- vagy

zöldtrágyaként hasznosítjuk megelőző növényként. Vannak olyan növények, pl. a keresztes virágú növények

levelei, melyeknek magas a tápanyagigényük.

3. MODUL

II. RÉSZ – 3. SZINT

• Mikroelemek• Vannak meghatározott mennyiségű más tápanyagok is, melyek kis mennyiségben szükségesek (kg/ha- vagy

g/ha-onként), és ezeket mikroelemek hívjuk. Ilyen pl. a vas, a nátrium, a klór, a szelén, a kobalt, a mangán, a réz,

a cink, a bór, a jód, a szilícium és a molibdén. Ezek legtöbbje hozzáférhető a növényeknek a szerves

anyagokban, de bizonyos körülmények között hiány léphet fel beéőlük (pl., ha a talaj pH-ja magas). Ezek

nehézfémek és nagy mennyiségben fitotoxikusok lehetnek.

• Fontos tápanyagok• Ezekből hektáronként több száz kilogramm szükséges. Három közülük (szén, hidrogén és oxigén) megvan a

légkörben, még hármat (nitrogén, foszfor, kálium) a növénynek kell adni, és a maradék három (magnézium,

kalcium és kén) általában megvan a talajban a szükséges mennyiségben.

• A talajban lévő anyagok hozzáférhetősége nagyban a talaj pH-jától függ, mint ez az 5. ábrán látszik is. Az 5,7-6,2

pH általában elfogadható a legelők esetén, de függ attól, hogy milyen fajok alkotják a legelőt, és hogy milyen

növények vesznek részt a vetésforgóban. Másrészt viszont a lucerna optimális fejlődéséhez enyhén bázikus talajt

igényel.

5. ábra: pH-szint szerinti

tápanyag-hozzáférhetőség

3. MODUL

II. RÉSZ – 3. SZINT

• 3.3.3 A NÖVÉNYEK TÁPANYAGELLÁTÁSA ÉS A BIOGAZDÁLKODÁS

TECHNIKÁI• A biomódszerrel termelt növények tápanyagellátása olyan a rendszeren alapuljon, mely a tápanyagellátás

szempontjából lehető legjobban fenntartható, más szóval a talajból kivett ásványi elemek legnagyobb részét

vissza kell juttatni. Logikus, hogy a növények visszafordíthatatlanul kivonnak anyagokat, így a visszajuttatás nem

lehet teljes, de mégis hatékonyabb, mint a hagyományos gazdálkodás esetén. A talaj tápanyag-egyensúlyának

kompenzálására legalább két tápanyagot be kell juttatni, ezek a foszfor és a kálium, ahogy később majd

elmagyarázzuk. A növények tápanyagellátásának tervezésekor nem szabad elfelejteni, hogy minden növénynek

más igénye van, pont ezért kell a vetésforgót alkalmazni. Kiindulásként a meg kell vizsgálni a talaj foszfor-,

kálium- és pH-szintjét, és ha szükséges, a biotermelés elkezdése előtt optimalizálni kell a szinteket.

• A biogazdaságokban csakúgy, mint a termelési folyamat más részeiben (növény-egészségügyi védelem,

gyomirtás), a talajjavítók hatékonyságát a SINP- rendszerrel (Növénytáplálás Integrált Rendszere) optimalizálják.

A SINP azzal próbál maximális hatékonyságot elérni a növények tápanyagellátásában, hogy jobb kapcsolatot

teremt a tápanyagok mezőgazdasági és nem mezőgazdasági forrásai között, úgy próbál fenntartható

mezőgazdasági termelést elérni, hogy a talaj termőerejét jobban kihasználja. Ezekben a rendszerekben kisebb az

igény a műtrágyák iránt, mivel elegendő mennyiségű, jól időzített növényi tápanyagot nyújtanak, és amennyire

lehet, a művelés során csökkentik a vesztéségét ezeknek a tápanyagoknak. A SINP átvétele együtt jár azzal az

eséllyel, hogy a műtrágyák használatának jövedelmezőségét növeljék. (FAO, 1993).

3. MODUL

II. RÉSZ – 3. SZINT

3.3.3 A NÖVÉNYEK TÁPANYAGELLÁTÁSA ÉS A BIOGAZDÁLKODÁS

TECHNIKÁI

• Környezeti okok

• Gazdasági okok

• Ellátási problémák

• A biogazdálkodásról. A tápanyagok az állatok és a termények (trágya, szalma, takarmány) által jutnak át,

valamint a vetésforgó fázisai során.

• A talajról. A növény- / talajrendszerben a tápanyagokat a növény a talajból felszívja, és aztán visszajut a

talajba, amikor a növény elpusztul. Ebben a ciklusban szerepet játszanak még a talajban élő

mikroorganizmusok, a fauna, a víz és a gázok. A nitrogén, a foszfor és a kálium másképpen cirkulál a

talajban és az állatokban, mert kémiai jellegük más. Ez befolyásolja azt, hogy a tápanyagokat hogyan kell

kezelni annak érdekében, hogy maximális visszaforgatást és visszatartást érjünk el.

3. MODUL

II. RÉSZ – 3. SZINT

• A termékenység kezelésének módozatai• A termékeny talaj optimális mértékben képes növényeket táplálni. A legtermékenyebb talajok mélyek, lazák, jó

vízelvezetők, megfelelő tápanyaggal és szerves anyaggal rendelkeznek megfelelő struktúrában. Ezekben a

talajokban intenzíven tevékenykednek a mikrobák és a gerinctelenek, és így biztosítják a tápanyagok optimális

felszabadulását a növények fejlődése érdekében. A legjobb talajok ugyanolyanok, mint a hagyományos művelés

esetében, kivéve hogy a bioművelésben a műtrágya használata nem engedélyezett. Ezért aztán a szükséges

tápanyagok megléte érdekében a vetésforgó alapvető fontosságú.

• Művelési rendszerek:

• vetésforgó,

• takarás hüvelyes fajokkal,

• zöldtrágya,

• fedőnövények.

• A trágya és a talajjavítók beszerzése:

• ugyanabban a gazdaságban van előállítva (szilárd és folyékony),

• szerves trágya és talajjavító vásárlása,

• növények.

• Mivel műtrágyát nem szabad használni, alapvető fontosságú, hogy a növény igényeinek megfelelő, természetes

tápanyagokat szerezzünk be.

• Nitrogén a talajban

• A nitrogén a levelek növekedéséhez és a fotoszintézishez szükséges. A biotermelésben szerves formában fordul

elő, és át kell alakulnia ammóniává vagy nitráttá, hogy a növény fel tudja venni. A legérdekesebb szempontok,

utalással a fellelhetőség formáira és a funkciókra, a 7-es táblázatban láthatók.

3. MODUL

II. RÉSZ – 3. SZINT

7. táblázat: A nitrogén előfordulási formái a talajban és a mikroorganizmusok általi átalakítása

• Nitrogénellátás

• A trágyában (csakúgy, mint a komposztban vagy másban) a nitrogén főleg szerves formában van jelen, és

ammóniává vagy nitritté kell átalakítani, hogy a növények hasznosítani tudják.

• Vannak olyan növények, mint pl. a hüvelyesek (lóhere, lucerna, bab, borsó), melyek képesek megkötni a légköri

nitrogént, és így ha bevonjuk a lóherét vagy más hüvelyes növényt a vetésforgóba, akkor a talaj nitrogénszintje

megfelelő szintre emelkedhet műtrágya nélkül is.

• Ez a folyamat a rhizobiumnak ismert baktérium miatt zajlik, mely a hüvelyes növények göbeiben található. A

szimbiózis során a baktérium nitrogént hoz a növénynek, és a növény adja neki a megfelelő tápanyagot. A

vetésforgó következő növényei hozzájutnak a göbökben lévő nitrogénhez a következő két év alatt, mivel nem az

összes nitrogén szabadul fel azonnal.

• Egy vegyes lóherefedés kb. 160 kg nitrogént tud lekötni egy hektáron, bár ez a mennyiség függ a hüvelyes

növények korától, a klimatikus feltételektől stb.

Formája a

talajban

Nitrogén a

szerves anyagban

Ammóniás

nitrogén (NH4+)

Nitrát (NO3-)

A mikro-organizmusok általi átalakítás a talajban

Elérhető a növény

számára

Nem Ritkán Igen

Légköri veszteség Nem Ammóniagázként Nitrogén- és

nitrogénoxid gáz

Elfolyási

veszteség

Nem Nem Igen

3. MODUL

II. RÉSZ – 3. SZINT

• A humusz mennyisége függ attól, hogy a növény melyik részét hasznosítják. Ez látható a 8. táblázatban szereplő

fajok esetén.

8. tábla: A humusz mennyisége a növény hasznosított részének függvényében

A nitrogén tekintetében fontos, hogy emlékezzünk néhány pontra, hogy az előnyöket optimalizáljuk, és a

veszteséget elkerüljük:

• Oldható, és gáz formában elveszhet.

• A veszteség pótolható a hüvelyes növényeknek köszönhetően.

• Ezek a növények felszabadítják a nitrogént, és így elérhetővé válik a növények számára, de el is veszhet.

• Amikor télen a föld fedetlen, sok nitrogén elveszik (pl. vízszivárgás miatt).

• A problémát nem az okozza, hogy az egész mennyiség hiányzik, hanem az, hogy a kivétel nincs egyensúlyban a

bevitellel.

• A nitrogént könnyebb pótolni, mint a foszfort és a káliumot.

A humusz mennyisége a felhasznált növényrész függvényében Egy hektárnyi növényre eső humusz-

kilogramm

Búzaszár és -gyökér

Búzagyökér és eltemetett pellet

Árpaszár és -gyökér

Árpagyökér és eltemetett pellet

Kukoricagyökér és -szár

Kukoricagyökér és eltemetett levél

Céklalevél és -nyak

Zöldtrágya

300-600

600-1200

200-500

400-1000

400-800

800-1200

500-800

300-700

3. MODUL

II. RÉSZ – 3. SZINT

• A 6. ábra a nitrogén körforgását mutatja a füves és a lóherés réten. Látható, hogy az egyik legfontosabb

mozzanat a nitrogén közvetlen megkötése a rhizobium baktérium által a lóhere gyökereiben.

• Egy másik mozzanat, amit érdemes megemlíteni, az a baktériumok működése a talajban, melynek során

szerves anyagból (komposztból) nitrogént nyújtanak nem hüvelyes növényeknek. A kimosódás nagy károkat

okozhat a nitrogénellátás szempontjából, és ez az esőktől és az öntözéstől függ.

6. ábra: A nitrogén körforgása a füves/lóherés réten (forrás: Simpson, 1987)

3. MODUL

II. RÉSZ – 3. SZINT

• Foszfor a talajban (P2O5)

• A növények a talajban lévő foszfort csak foszfát (P2O5) formában tudják hasznosítani. A foszfátra azért van

szükség, hogy a magvak kicsírázzanak, és a gyökerek nőni tudjanak. A talajban lévő foszfát több mint 90%-a

olyan formában van jelen, amit a növény nem tud hasznosítani, mert más ásványokkal (trikalcium-foszfát, vas- és

alumíniumvegyületek) és szerves anyagokkal alkot vegyületet. A foszfátszintet a növények maradványaival lehet

fenntartani, valamint foszfortartalmú kövek hozzáadásával. A biotermelésben ez az egyetlen foszfor-hozzáadási

forma, eltekintve a foszfáttól, ami általában engedélyezett. A foszfortartalmú kövek hozzáadása a hagyományos

termesztésnek is elfogadott technikája, de itt is hónapokkal vagy évekkel később tudják a növények ezt

hasznosítani. A foszfát jobban hasznosul, ha a talaj pH-ja 5,5 -6,6 között van, de a legtöbb talaj esetén nem ez a

helyzet. Pl. a Földközi-tenger medencéjében a pH-érték általában 8 fölött van, és az aktív mésztartalom több mint

7%. A foszfátion sokkal kevésbé mobilis, mint a nitrogén, és a gyökérzet közelében kell, hogy legyen. A

mycorrhiza gomba, ami a növények gyökerén él, nagyon hasznos, mivel gombafonalai sokkal nagyobb

mennyiségű talajt tudnak behálózni, mint a növény saját gyökerei.

• A foszfát rövid távú elérhetősége problémát okozhat, mivel a foszfát alapú talajjavítók (foszforos kövek stb.)

hosszú távon hatnak csak.

• A foszfor nem veszik el szivárgással vagy gáz alakban, de az erózió a foszfort is veszélyezteti, különösen,

amikor a talajjavítók fel vannak halmozva.

• A sztenderd talajelemzés csak a növény számára elérhető foszfort mutatja ki, de a létező tartalékokat nem.

3. MODUL

II. RÉSZ – 3. SZINT

• Kálium (K2O)

• A kálium ellenőrzi a víz egyensúlyát a növényekben, és segít a védelemben is. Szükség van rá a szénhidrátok

szintézisében, legyen az akár keményítő, akár cukor formában. Természetes védelmet nyújt a járványok és

betegségek ellen. Valószínűleg a káliumot a legnehezebb kezelni a tápanyagok között a biotermesztés során.

• Az agyagos földek nem különösen hátrányosak, mert lehetővé teszik a kiegyensúlyozott vetésforgó

alkalmazását, és megfelelő mennyiség van bennük a legtöbb növény számára.

• A legnagyobb probléma a homokos talajokkal van, amelyekben általában káliumhiány van. A szalmában jelentős

káliummennyiség van, és az újrahasznosított trágyával együtt nagyon fontos a biogazdálkodás számára.

• Bizonyos növények is sok káliumot igényelnek, mint a burgonya vagy a leveles zöldségek, a szalma itt is

káliumforrás lehet. Ha ezeket a növényeket nagy mennyiségben termelik, a veszteséget vissza kell pótolni. A

foszforhoz hasonlóan, a kálium se nagyon mobilis a talajban, de inkább, mint a foszfor, ezért a jó gyökérzetű

fajtákkal lehet leginkább kinyerni a káliumot a talajból. A következőket kell figyelembe venni:

• Pótolni kell a káliumot ugyanolyan ütemben, ahogy fogy.

• Nagy mennyiségű kálium veszhet el kimosódással azokban a halmokban, melyekben a kálium talajjavítókat

tárolják.

• A kálium tartalmú kövek hosszú távú ellátást biztosítanak a káliumból.

3. MODUL

II. RÉSZ – 3. SZINT

• A tápanyagok kivonása a talajból• A kivont tápanyag függ a növényfajtától, mint látható itt a példán (9. táblázat), és a ezért ki kell számolni, hogy

megtervezhessük a komposzt és a trágya adagolását.

9. táblázat: Különböző növények által kivont tápanyagok súlyra és hektárra lebontva

Tápanyag-kilogramm friss anyag-tonnánként Termelés Kivont kg tápanyag / ha

N P2O5 K2O per ha N P2O5 K2O

Árpamag 17 7.8 5.6 5 85 39 28

Árpaszalma 5 1.5 12.6 3 15 5 38

Búzamag 19 7.8 5.6 7 130 55 39

Búz szalma 5 1.3 9.3 4 20 5 37

Zab 17 8.0 6.0

Burgonyagumó 3 1.0 5.0 36 126 32 180

Fű silózásra 1.4 4.8 30 160 42 144

Szalma 4.8 16.0 7.5 90 36 120

Borsómag 8.8 10.0 4 144 35 44

Sárgarépa 2 1 4

3. MODUL

II. RÉSZ – 3. SZINT

• Zöldtrágya• A zöldtrágyát és a takarónövényeket gyakran összetévesztik. A kettőt más miatt termesztik, de hasonló

előnyeik vannak. A takarónövények egész télen át a földben vannak, amikor a talaj különben puszta lenne,

főleg azért, hogy megakadályozzák a nitrogén kimosódását. A következő növénynek maradéknitrogénnel

szolgálnak. A zöldtrágya egy zöld növény hasznosítása, főleg hüvelyesé, amit azért termesztenek, hogy be

lehessen juttatni a földbe, hogy ott tápanyagforrás legyen. A zöldtrágyát több alkalommal fel lehet használni:

takarmányként vagy eladásra. Általában 12 hónapig vagy tovább él. A zöldtrágya előnyei közül a

következőket érdemes megemlíteni:

• Szerves anyagot nyújt.

• Ha hüvelyes, akkor nitrogént bocsát ki a levegőbe, ami a növényeknek hasznosítható.

• Növeli a tápanyagok hozzáférhetőségét (foszfor, kálium stb.).

• Javítja a talaj struktúráját.

• Csökkenti a nitrátok kimosódását.

• Kiküszöböli a gyomokat.

• Csökkenti a járványok és betegségek okozta gondokat azáltal, hogy a növények egymásutánjába szünetet

visz.

• A következő növényeket lehet zöldtrágyának tekinteni: lóhere, vörös lóhere, borsó.

• Lehetséges fedőnövények: angolperje, takarmányrepce, mustár (elpusztulhat télen) és takarmányretek. A

növények maradványai fontos mennyiségű humuszt adnak, amikor lebomlanak (10. táblázat).

3. MODUL

II. RÉSZ – 3. SZINT

10. táblázat: Növénymaradványokból alakult humuszmennyiség

• Vetés/palántázás

• Bizonyos parcellákon az átültetésnek előnyei lehetnek, pl.:

• Kevesebb idő alatt jut el a növény a palántázástól a betakarításig.

• Korábbi betakarítás.

• A terület kisebb ideig foglalt, így egy évben két termés is lehet.

• A termés biztosabb, mivel a csírázás és a hajtatás problémái ki lettek küszöbölve.

• A gyomok elleni harc hatékonyabb, mert a területet a gyomoknál gyorsabban növi be a növény.

• A fő hátránya ennek a rendszernek a növényenkénti magasabb költség, amiért ezt főleg a zöldségtermesztésben

alkalmazzák. Nagyobb területeken az átültetést gépesíteni kell, így be kell fektetni a gépek vásárlásába vagy

bérlésébe, ami nem mindig lehetséges. A különböző fajok és fajták vetésére vagy átültetésére a legjobb idő a

szélességi foktól és a klímától függ, valamit a speciális klimatikus feltételektől és a talaj vízháztartásától. A 11.

táblázatban található adatok csak példák, arra, hogy fontos kiválasztani a vetés megfelelő idejét.

Növénymaradvány fajta A humusz kilogrammja egy

hektárnyi növényenként

Búzaszár és -gyökér

Búzagyökér és eltemetett pellet

Árpaszár és -gyökér

Árpagyökér és eltemetett pellet

Kukoricagyökér és -szár

Kukoricagyökér és eltemetett levél

Céklalevél és -nyak

Zöldtrágya

300-600

600-1200

200-500

400-1000

400-800

800-1200

500-800

300-700

3. MODUL

II. RÉSZ – 3. SZINT

11. táblázat: A vetés ideje különböző növények esetén

Növény Javasolt vetési időpont Túl korán Túl későn

Tavaszi zab Március/április Gyom / kevés növény Kis termés

Őszi búza Október Betegségek / gyomok Kevés növény, kis termés

Burgonya Április/május Alacsony hatás / fagykár Kis termés, betegségek

Répa Május Gyengeség, tökéletlen fejlődés Kis termés, tökéletlen fejlődés száraz

talajban

Póréhagyma Április Tökéletlen fejlődés Kis termés

3. MODUL

II. RÉSZ – 3. SZINT

• Vetési sűrűség és a palánták távolsága (átültetés)

• A vetési sűrűség és a palánták távolsága egymástól alapvető fontosságú, hiszen a hozam ettől a változótól függ

annak ellenére, hogy más tényezők is, mint a faj, fajta, talaj-előkészítés, talaj-hőmérséklet és a környezeti

feltételek is befolyásolják a növények m2-enkénti számát és így a hozamot. Ezért a következőket kell figyelembe

venni:

• Termésveszteség a túl sok és a túl kevés növény miatt is előfordulhat.

• A sűrűbb vetés miatt az alacsony gyomok nehezebben fejlődnek.

• A nagyobb magvú növényeket (kukorica stb.) mélyebbre kell vetni a talajba, mint amelyikeknek kisebb a magja

(fűmag, közönséges tippan, csenkeszfű, lucerna, lóhere). Ezt azért kell így tenni, mert a kisebb magnak sokkal

kisebb tartalékai vannak, és ha mélyebbre vetnénk őket, a csirázás után nem jutnának el a felszínig. Ezért ezeket

a felszínhez közel kell vetni ruganyos talajba.

• A nagyon korai vagy nagyon késői magokat vagy a rossz körülmények között lévőket sűrűbben kell vetni, mintha

optimális talajba vetnénk, mivel kisebb százalékban hajtanak ki.

• A nehéz talajokon, ahol nem megfelelő a struktúra és alacsony a szervesanyag-tartalom, kéreg alakulhat ki, ami

jelentősen kevesebb hajtáshoz vezet, ha a talaj nincs megforgatva.

• Az ehető zöldségek bizonyos fajaiban (hagyma, saláta stb.) a vetés sűrűségének változtatásával más-más

méretekhez juthatunk: minél nagyobb a sűrűség, annál kisebb a méret.

3. MODUL

II. RÉSZ – 3. SZINT

• A sűrűség és így az elvetett magok mennyisége a fajta függvénye, a fajtára pedig jellemző a mag mérete, így a

fajta határozza meg a sűrűséget.

• A legtöbb növény esetében az az ideális helyzet, ha a növények között a sorokban és a sorok között is egyforma

távolság van (négyzetes elrendezés). Ez lehetővé teszi, hogy elég hely legyen a növényeknek a fejlődésére,

habár ez lehetővé teszi a kis gyomok növekedését is.

• A vetés és palántázás gyakorlatában azonban ez a minta nem mindig alkalmazható. Azonban a sorok közti

távolság csökkenése 18 cm-ről 13 cm-re a gabonák esetében előnyös. Sok zöldség- és gabonafajta esetében a

sorokat gyomirtásra használják, ezért a sorok közti távolságnak lehetővé kell tenni ezt a műveletet. Az egy sorban

lévő növények távolságával állítják be az igényelt méretet. A 12. táblázatban példát lehet látni a magok

sűrűségére bizonyos fajoknál.

12. táblázat: A magok mennyisége és sűrűsége bizonyos növények vetésében

Növény Vetőmag mennyiség (kg/ha) Növény/m2 Távolság (cm)

Tavaszi zab

Tavaszi árpa

Őszi búza

Burgonya

200-300

200-300

250-300

1000-1500

400-500

350-450

250-400

4-10

18 × 1.2 – 12 × 2

18 × 1.5 – 12 × 2

3. MODUL

II. RÉSZ – 3. SZINT

• Betakarítás

• A betakarítás az a folyamat, amely különleges jelentőséggel bír az olyan termények esetében, melyek

megsérülhetnek, ha nem helyesen szüretelik őket. Ilyenek pl. bizonyos gyümölcsök és zöldségek (alma, barack,

szőlő, paradicsom stb.) Mások esetében a betakarítás nem olyan fontos, mivel a termést könnyű kezelni

(burgonya, dinnye, sárgarépa, bab, articsóka stb.) A betakarítás fizikai folyamatán kívül a legjobb pillanatot kell

eltalálni, mely a következőktől függ:

• a faj és a fajta,

• a termény úti célja és a piac/ fogyasztó igényei,

• a szállítás módja,

• a csomagolási rendszer.

• A betakarítási folyamat eltérései miatt a terményeket a következő kategóriákba lehet sorolni:

• Gabonák

• A gabonákat akkor kell betakarítani, amikor a szemek megkeményedtek. Azonban bizonyos növények esetén és

nedves éghajlat alatt nehéz elérni azt a páratartalmat, mely lehetővé teszi a megfelelő tartósítást, így

mesterségesen kell szárítóban szárítani (kukorica, napraforgó stb.).

3. MODUL

II. RÉSZ – 3. SZINT

• Gyökérnövények és zöldségek

• A gumókat azonnal be kell takarítani, amikor a héjuk kialakult. A betakarítás koraiságát a következők

befolyásolják:

• Bizonyos betegségek jelenléte a leveleken (baktérium, gomba), melyek eljuthatnak a gumókig, és komoly kárt

okozhatnak még a földben vagy betakarítás után.

• A termés fajtája. A korai fajták jobban illenek a biotermeléshez, mert hamarabb betakarítják azokat, minthogy pl.

a burgonyafertőzés kialakulhatna.

• A piac. A korai fajták többet érnek általában annak ellenére, hogy a termés és az íz elmarad a későbbi fajtáktól.

• Tartósítás és raktározás

• A helyes tartósítás lehetőségét nemcsak a betakarítás körülményei befolyásolják, hanem olyan tényezőkön is

múlik, melyek a növény fejlődése idején jelentek meg. Sok esetben ezek a tényezők megszabják a tartósítás

hosszát. Ezen tényezők közül a következőket érdemes megjegyezni:

• az éghajlat: hőmérséklet, relatív páratartalom, eső, fény, szél stb.;

• a tápanyag-ellátottság

• az öntözés;

• járványok és betegségek;

• az érettség foka a betakarításkor.

3. MODUL

II. RÉSZ – 3. SZINT

• A zöldségek és gyümölcsök, valamint a gabonák esetében a következők megfontolandók:

• higiéniai intézkedések a termények kezelése során,

• szellőztetés raktározáskor,

• megfelelő hőmérséklet raktározáskor,

• elegendő tér.

• A raktározás időhossza

• A feldolgozás eszközeinek megléte

• A piaci igények tervezése

3. MODUL

II. RÉSZ – 3. SZINT

• Ahogy a betakarítás is különböző módon történik a különböző növények esetén, valamint ahogy a növények

különböző részeit fogyasztják, ilyen formán két fő csoportba lehet osztani őket:

• Gyökérnövények

• Ezeket akkor kell raktározni, amikor a fölből való eltávolításuk után, megszáradtak. A raktár legyen hűvös, ne

legyen benne fagypont alatti hőmérséklet, jól szellőző legyen, hogy megelőzzék a betegségeket. A burgonya az a

gumó, amely az egész történelem során a legfontosabb növény volt, sok országban az élelmezés alapját képezte,

különösen háborús konfliktusok idején.

• Zöldségek

• Ezeket lehet raktározni:

• rövid ideig (néhány napig), értékesítés előtt, hogy a túlzott kínálatot elkerüljék, vagy hogy meghosszabbítsák a

kínálati időt hiány esetén;

• hosszú távon (több hónapon át), hogy kiterjesszék az értékesítés időszakát.

• A leszüretelt zöldségeket a szüret után azonnal hidegben kell tárolni. A raktározás ideje attól függ, hogy a levél

melyik részét akarják hasznosítani. Például a leveles zöldségeknél (saláta, göndör saláta, mángold stb.) a

raktározási idő korlátozott, míg más növényeknél, mint a tök, a retek vagy a répa az időszak sokkal hosszabb. A

kettő közötti növények azok, amelyeknek a termése az ehető részük (paradicsom, paprika, uborka, padlizsán

vagy cukkíni). Magtárak: ha a szintek szellőzöttek, vagy gumótárolókban (hagyma).

3. MODUL

II. RÉSZ – 3. SZINT

• A burgonya mint példa

• Példaképpen itt következnek a burgonya raktározásának legfontosabb jellemzői. A burgonya raktározása

általában könnyű, de alapvetően a raktár hőmérsékletén és relatív páratartalmán múlik. A szezonközépi vagy

késői fajták egészen 10 hónapig eltarthatóak. Ehhez az kell, hogy ne legyen sérült, ne legyen a húsában

elváltozás és ne legyen zöld. Minél nagyobb a szárazanyag fajsúlya és tartalma, annál jobban lehet eltartani. Az

első két hét alatt 15 °C-os hőmérsékleten jól szellőzve kell tartani, és olyan relatív páratartalmon, mely elősegíti a

sérülések begyógyulását. Ezután a hőmérséklet a fajtától és a felhasználási céltól függ. Ha a cél a közvetlen

fogyasztás, a legjobb hőmérséklet a 4-5 °C, de ha ipari felhasználás a cél, akkor 7-10 °C között kell tárolni. A

relatív páratartalmat 85% körül kell tartani, hogy a súlyvesztést elkerüljük. Jól szellőzött raktár legyen, és ne

legyen fény benne, mert attól megzöldül a burgonya (Gorini, 1979).

3. MODUL

II. RÉSZ – 3. SZINT

3.4 A BIOÉLELMISZER FELDOLGOZÁSA

3.4.1 A bioélelmiszer feldolgozása és a HACCPA bioélelmiszer feldolgozása csakúgy, mint a hagyományos élelmiszeré alá van rendelve a HACCP (Hazard

Animal Critical Control Point) előírásainak. A HACCP folyamatos minőség-ellenőrzést biztosít, hogy a problémák

és az eltérések kiderüljenek, mielőtt még a terméket kiszállítanák. Ezért a HACCP gyorsabb és konzisztensebb

minőség-ellenőrzést nyújt az élelmiszer-feldolgozás során, mint a késztermék véletlenszerű ellenőrzése. Az

összes HACCP-előírást be kell tartani a biztonságos, egészséges élelmiszer-előállítás érdekében. A HACCP

minden állomást leellenőriz az elsődleges előállítás után: feldolgozást, gyártást, csomagolást, raktározást,

elosztást, kezelést, árusítást.

A fő higiéniai előírások a következők:

• Biológiai veszély: bármilyen biológiai anyag szennyezése okozhatja (penész, toxinok nyers anyagokból,

felszerelés stb.).

• Kémiai veszély: bármilyen kémiai anyag szennyezése okozhatja (nehézfémek, peszticidmaradványok,

reagens maradványok, tisztítószerek stb.).

• Fizikai veszély: bármilyen fizikai anyag szennyezése okozhatja (nyersanyagokból vagy gépekből származó

faszilánkok, műanyag, fém, üveg).

3. MODUL

II. RÉSZ – 3. SZINT

3.4 A BIOÉLELMISZER FELDOLGOZÁSA

3.4.1 A bioélelmiszer feldolgozása és a HACCPA HACCP-folyamat a Kritikus Ellenőrzési Pontokon alapul. Azokon a pontokon történik az ellenőrzés, amelyeknél

fontos valamilyen veszélyt kiküszöbölni vagy csökkenteni elfogadható szintre. Ezek a gyártás során előforduló

fázisok (vagy területek), ahol kockázat mutatkozik vagy kockázatot vettek észre egy korábbi megfigyelés során.

Megelőző vagy javító intézkedéseket lehet tenni, azért, hogy a termékek biztonságát és egészségességét

megőrizzük. A HACCP elvei hét, a Codex Alimantariusból származó, elven alapulnak:

1. elv: végezz kockázatelemzést;

2. elv: határozd meg a CCP-ket (kritikus pontok);

3. elv: határozd meg a kritikus szinteket;

4. elv: állíts fel egy rendszert a CCP-k megfigyelésére;

5. elv: javító intézkedéseket tégy, amikor a megfigyelés azt mutatja, hogy valamely CCP nincs rendben;

6. elv: javítsd ki a folyamatot, hogy a HACCP-rendszer helyesen működjön;

7. elv: dokumentálj minden folyamatot, hogy garantálni lehessen a HACCP elveinek és alkalmazásának

betartását.

Még ha egy külső szakértő készít is egy HACCP-kézikönyvet, nagyon fontos, hogy a megfelelő személyt

válasszuk a belső ellenőrzésre, az egyes kritikus pontok felügyeletére és az egész folyamat felügyeletére. Az

összes ilyen személyt ki kell képezni, mielőtt betöltenék felelősségteljes pozíciójukat. A HACCP-kézikönyvet a

szakértő a gazdaság vagy vállalat rendelkezésére fogja bocsátani, melyben lépésről lépésre le lesz írva a

feldolgozás folyamata a nyersanyagtól a kész élelmiszerig.

3. MODUL

II. RÉSZ – 3. SZINT

A termékleírás a következő jellemzőket tartalmazza:

csomagolás leírása,

eltarthatóság (lejárati idő),

összetétel,

fizikai, kémiai struktúra,

feldolgozás, kezelés,

tápanyag-adatok,

tárolási feltételek,

elosztási módszer.

A felhasználási módot is jelezni kell, pl., hogy milyen fogyasztónak van szánva (a biovásárló nem akar

maradványokat találni az élelmiszerben), és javaslatoknak is szerepelnie kell a kiszolgáltatott csoportoknak (pl.

alkalmas-e csecsemőknek vagy laktózérzékeny, vagy lisztérzékeny személyeknek). A HACCP-kézikönyvben van

egy folyamatábra, hogy meg lehessen nevezni a kritikus pontokat az egyes fázisokban (14. ábra).

3. MODUL

II. RÉSZ – 3. SZINT

14. ábra: HACCP-folyamatábra

3. MODUL

II. RÉSZ – 3. SZINT

Ezen az alapon a következőként alakul az egyes CCP-k megfigyelési folyamata:

Adatgyűjtés és értékelés a javító intézkedések véghezvitelére kijelölt személy által.

Tudjon javító intézkedést végrehajtani, amilyen gyorsan csak lehet.

Minden feljegyzést alá kell írnia a megfigyelést végző személyeknek és az őket ellenőrző személynek.

A HACCP-tervet rendszeresen ellenőrizni kell és áttekinteni a következők által:

hivatalos, belső auditálási terv;

tanúsítvány;

ügyfelek panaszainak elemzése;

Dokumentáció.

Tartalmazni fogja ezeket:

A gazdaság/gyár leírása a következőkkel:

név, cím, engedélyszám, tevékenységfajta;

a tulajdonos adatai;

a tevékenység leírása, pl. feldolgozás és/vagy eladás, munkahelyi szervezet és munkaleírás.

A feldolgozó terület leírása:

a gyár tervrajza a feldolgozási lépésekkel a divíziók között;

takarítás (beosztás, eszközök, folyamatok);

karbantartási terv, a szennyeződések megelőzésére, féregirtás.

Általános előírások a feldolgozó területeken:

a falak és a padló könnyű takarítása;

megfelelő világítás és szellőzés;

rendszeres féregellenőrzés és féregirtás, külön helyiség a mosdóknak és a takarító eszközöknek.

3. MODUL

II. RÉSZ – 3. SZINT

A feldolgozó eszközök leírása:

az eszközök leírása a feldolgozás lépéseivel a divíziók szerint;

takarítás (beosztás, eszközök, eljárások);

karbantartási terv a szennyeződések megelőzésére, féregirtás.

Gépek és eszközök tisztítása:

részletes tisztítási terv a szokásos takarítási tevékenységekhez;

a különleges tisztítási tevékenységek részletes leírása, ha a munka hosszabb ideig megszakad;

milyen eszközöket használnak az egyes fázisokban.

A dolgozók irányítása

személyes higiénia és a HACCP eljárásaira való kiképzés.

A biogazdálkodás és a visszakereshetőség

A biogazdálkodásba való átmenet alatt termett árukat is bioként lehet címkézni megfelelő jelzéssel, kivéve az állati

termékeket (tojás, tej, hús stb.), melyeket nem lehet annak címkézni. Az átmeneti időszak hossza a terméktől

függ:

a zöldségeket bioként lehet árulni 24 hónap átmenet után a vetés előtt;

az állandó legelőket biotakarmányként lehet hasznosítani 24 hónapos átmenet után;

a legelőktől eltérő állandó ültetvényeket három évvel az átmenet után lehet bionak nevezni

az első betakarítástól számítva.

3. MODUL

II. RÉSZ – 3. SZINT

A 834/07-es EC-határozat (23. cikk, 4a bekezdés) kötelezővé teszi az Európai Unio biologójának

használatát az előre csomagolt, Európában készült bioélelmiszerek címkéjén. A címke használata nem kötelező a

nem előre csomagolt és az Európán kívüli országokból származó biotermékek esetén. Az EU-biologó

reprodukálásának technikai feltételeit 271/2010-es CE-határozat XI. függeléke tartalmazza minden európai

nyelven. (Lásd: http://ec.europa.eu/agriculture/organic/eu-policy/logo_en). A 834/07-es EC-határozat szerint

nemzeti vagy magánlogó is használható a címkén az európai mellett. A legleterjedtebbek Európában a

következők:

Az „Agricolture Biologique” (AB-France) a Mezőgazdasági, Élelmiszer-ipari, Halászati és

Vidékfejlesztési Minisztérium tulajdona, és nagyon népszerű Franciaországban. Így könnyű összekapcsolni az

európai logóval. A francia szabályozáshoz is meg kell felelni hozzá, ami némi különbséget is tartalmaz az

állattenyésztés terén. A bioborok esetén kötelező hozzátenni: „Vin des raisins biologiques.” Információ itt:

www.agencebio.org.

A „Biosiegel” a hivatalos jelzés Németországban a bioélelmiszerre. Nem kötelező a használata, de

kiegészíthető az európai logóval. Kérvényt kell küldeni a BioSiegel jogosító központba, ha valaki jogosult akar

lenni a logó használatára. Lásd: www.bio-siegel.de.

3. MODUL

II. RÉSZ – 3. SZINT

Japán Mezőgazdasági Sztenderdek (japán piac). Ez a tanúsítvány kötelező a bio nyers zöldségek és

a feldolgozott bioáruk Japánba való exportjához; nem kötelező állati eredetű termékek és

takarmányok esetében. A tanúsítvány nem kötelező, ha a japán importőr JAS-tanúsítvánnyal

rendelkezik.

Kanada Biorezsim (COR, kanadai piac). A COR-t 2009 júliusában vezették be, és 2011 júliusától

kötelező használni a kanadai piacra szánt biotermékek esetén. Két kategória van:

- „bio” (legalább 95 súlyszázalékban bio),

- „tartalmaz x% bioösszetevőket” (70 és 90% között).

Az egész szállítási láncnak COR-tanúsítottnak kell lennie. Egy Kanada-USA egyezmény alapján a COR-

tanúsítvánnyal bizonyos feltételekkel be lehet jutni az USA piacára is.

Nemzeti Bioprogram (NOP, USA piaca). A NOP-tanúsítvány kötelező az USA-ba bevitt biotermékhez.

Négy kategória van:

- „100% bio”;

- „bio” (legalább az összetevők 95%-a);

- „készült bioösszetevőkkel” (legalább 70% bioösszetevő);

- „kevesebb mint 70%-ban bio” (olyan termékeket takar, melyek kevesebb mint 70%-ban tartalmaznak

bioösszetevőket).

Svájci piac: a BioSuisse-tanúsítvány egy magán bio-termelőszövetkezet tanúsítványa. Szigorú

szabályokat követelnek meg a termelőktől, beleértve a környezeti fenntarthatóságot, pl. nem szabad

légi úton szállítani a nyers biotermékeket, és a Svájcban nem kapható bioösszetevőket a lehető

legközelebbi helyről kell beszerezni.

3. MODUL

II. RÉSZ – 3. SZINT

3.5. A bioélelmiszer marketingje és értékesítése

3.5.1. A marketing és a biogazdálkodás és a bioélelmiszer

A marketing minden üzleti tevékenységben az az eszköz, melynek célja az eladás és a bevétel javítása. A

marketing akkor kezdődik, amikor eldöntik a piac igényei alapján, hogy mit termesszenek. A piac ebben az

esetben azokra a személyekre és szervezetekre utal, akik igénylik a termékeket vagy fogyasztásra, vagy

továbbárusításra, vagy feldolgozásra. A sikeres marketing kulcsa a piac jó ismerete. Hagyományosan a gazdák és

a tanácsadóik arra koncentrálnak, hogy növeljék a gazdaság termelését, aztán keresik meg a piacot, ahol

eladhatják a termékeket, és nem azt termelik, amit a piac akar. A marketingstratégia azt jelenti, hogy a gazdának

nem a piacra termelésre kell koncentrálnia, hanem arra, hogy azt termelje, amit a célközönség akar. Fontos lépés

az, amikor eldöntik, hogy a piaci igények szerint fognak termelni, mivel ezzel elköteleződnek a vásárlók speciális

igényeinek (pl. a termék típusa, mennyisége és minősége). Ezek a stratégiai célok:

megérteni a marketing fontosságát;

megérteni, hogy hol találhatók releváns információk a piaci lehetőségekről, árakról és minőségi előírásokról;

megérteni a piaci igényeket a minőségre, sztenderdekre vonatkozóan, és azt, hogy hogyan teljesítsük ezeket

a sztenderdeket;

felismerni, hogy kik vesznek részt a biomarketingben, és tudni, hogy milyen lépések vezetnek a biopiac

megszervezéséhez;

megtanulni, hogy hogyan mérjük fel a biotermékek marketingpotenciálját;

megtanulni, hogy hogyan fejlesszünk ki egy marketing-elgondolást, hogyan határozzuk meg a

marketingstratégiát és hogyan alkalmazzuk a marketingtechnikákat;

megérteni, hogy a biopiac fejlődését hogyan lehet elősegíteni (nem csak egyéni szinten);

meghatározni, hogy a biotanúsítvány mikor hasznos, és tudni, hogy hogyan lehet hozzájutni.

3. MODUL

II. RÉSZ – 3. SZINT

• A biotermékek marketingje• A piacra termelő biogazdák ismerni akarják a piaci potenciált és azt, hogyan juthatnak ki a biopiacra. A

biogazdák legfőbb törekvése, hogy a legjobb minőségű biotermékért a legjobb árat kapják, és ehhez bizonyos

technikákra van szükségük. A termékek bioként való árusításához a gazdaság tanúsítására is szükség van. Nincs

szükség biotanúsítványra, ha a gazdaság terményeit nem bioként árusítják. Azt a döntést, hogy a farmot bioként

tanúsítsák, azzal a lehetőséggel kell összekötni, hogy a gazdaság terményeinek megfelelő részét bioként fogják

árusítani magas áron. A magas árnak legalább a tanúsítási költségeket kell fedezni. Akkor lehet a tanúsításért

folyamodni, amikor az egész farmot vagy egy erre kijelölt részét biomódszerekkel irányítják. A biosztenderdektől

függően van egy egy-három éves átmeneti időszak. Ez idő alatt, a sztenderdtől függően, a gazdaság termékeit

vagy nem bioként, vagy átmenet alatt álló gazdaság biotermékeként lehet forgalmazni. Az exportpiacok legtöbb

vásárlója azonban olyan biotermékeket akar vásárolni, melyek az átmeneti időszakon túljutott gazdaságokból

származnak. A biotermékek marketingje személyes kezdeményezőkészséget igényel. A hazai vagy a nemzetközi

piacok eléréséhez a gazdáknak kommunikálniuk kell a termékeik értékét a helyi kereskedőknek és fogyasztóknak.

Ebbe beletartozhat az, hogy meghívják őket a gazdaságba, ahol elmagyarázzák nekik a biotermelés elveit, és

rámutatnak a biomódszerek előnyeire a természet és termék minősége szempontjából. A kereskedők és a

fogyasztók akkor vásárolják meg a bioterméket, ha az rendelkezik a nemzeti biotanúsítási szerv tanúsítványával.

A helyi áruházak kérhetnek igazolást arról, hogy egy helyi bioszövetség tagja a biogazda, hogy meggyőződjenek

a termelő elkötelezettségéről a bioagrikultúra iránt. Abban az esetben, ha a termelő egy kereskedő segítségével

külföldön kívánja értékesíteni biotermékét, más szabályoknak is lehet, hogy meg kell felelnie. A biotermékeket

rendszerint a helyi piacokra szánják, mivel a helyi igény meghaladja a kínálatot. Ebben a helyzetben van

lehetőség a termelés bővítésére, hogy az állandóan növekvő igényeket kielégítsék. Azonban bizonyos esetekben

még a helyi piacok fogyasztói is fenntarthatóan termelt állati eredetű termékeket igényelnek, pl. tojást, tejet, húst.

Ezért van lehetőség arra, hogy magas áron, fenntartható módon előállított vagy biotermékeket dobjanak piacra.

De azt a döntést, hogy tanúsítványt kérnek a biotermékekre, elsősorban arra kell alapozni, hogy van-e piaca

annak, illetve hogy a kereskedők hajlandóak-e elősegíteni a fenntartható módon előállított vagy bio állati

termékeket.

3. MODUL

II. RÉSZ – 3. SZINT

A biotermékek minőségi követelményei

Az ellátási lánc kezelése az egyik kulcskérdés a biopiac fejlesztésekor bármilyen – helyi, régiós, nemzeti vagy

nemzetközi – szinten. Alapvető tényezők: a hatékonyság és a minőségbiztosítás, ezekre különösen oda kell

figyelni. A minőségfejlesztésben kulcskérdés a minőségbiztosítási rendszer bevezetése az egész ellátási láncolat

alatt. Ehhez tartozik a nyersanyag minősége, a beszerzés ellenőrző rendszere, a feldolgozás minősége, a

csomagolás és a raktározás. A marketingszervezeteknek és a termelőknek is alkalmazniuk kell a Teljes Körű

Minőségirányítást (TQM), hogy a termék minősége folyamatosan fennmaradjon.

A különböző piacoknak különböző előírásaik vannak a biotermékek minőségére, tanúsítványára és

dokumentációjára. Ezért a biovállalkozás és a hozzátartozó marketingtevékenység megtervezésének

folyamatában a termelőnek el kell döntenie, hogy melyik piacra akar termelni. Ennek része megtudni azt, hogy

milyen releváns előírások vannak az egyes országokra, és mik a piaci lehetőségek.

A fogyasztók speciális minőséget várnak el a speciális áruktól. Ezért alapvető fontosságú a biovállalkozás során

ismerni a minőségi elvárásokat, és alkalmazni is azokat a termék megtervezésekor, illetve a marketing során.

Ugyanakkor a termelőknek ezt a minőségét végig az egész termelési láncolat alatt biztosítani kell.

A minőség többféle szempontra utal, melyek meghatározzák a termék piacra vihetőségét. Ezek:

Élelmiszer-biztonság: nincs benne maradvány és szennyezőanyag.

A termék tápértéke, vitamin-, antioxidáns-, többszörösen telítetlenzsírsav- stb. tartalma

Nincs benne adalékanyag és színezék.

Természetes íze és szaga van.

Külső megjelenés: szín, egészségesnek látszik (nincs hiba rajta, nem beteg).

Megfelelő csomagolás: kiállítható, higiénikus csomagolás a fogyasztói piacra.

A termék környezeti előnyei a természeti erőforrások és a klíma vonatkozásában.

Az ellátás folyamatossága.

Kommunikációs szolgáltatások, pl. címkézés, minőséginformáció.

Biotanúsítvány a minőségről.

3. MODUL

II. RÉSZ – 3. SZINT

A biopiac eltérése a többi piactól

Vállalti célok: A gazdasági célokon kívül, mint az eladás és a bevétel mértéke, az ökológiai és szociális

aspektusokat is figyelembe kell venni. Ez azt jelenti például: az energiával takarékoskodjunk és forgassuk vissza,

a gazdasági és a kereskedelmi vállalat dolgozóinak legalábbis tisztességes bért kell adni, és a haszon

tisztességes osztalékát az üzleti partnereknek. Ezeket a szempontokat méltányolják a fogyasztók, és emelik a

termelő hitelességét.

Szállítási korlátozások: A biokereskedelemben fontos az élelmiszer-mérföldek száma és a szállítás széndioxid

kibocsátása. Van olyan magán biosztenderd, pl. a Termőföld Szövetség (UK) és a Bio Suisse (Svájc), mely nem

engedi meg a légi szállítást. A szállított árukat csak olyan peszticidekkel és tisztítókkal szabad lefújni, melyeket

engedélyeztek a bioárukra.

Csomagolás és címkézés: A csomagoláson nem lehetnek olyan peszticidek, színezőanyagok, oldószerek vagy

tisztítószerek, melyek szennyezhetik a biotermékeket. A biotermékeket azon szabályok szerint kell címkézni,

melyeket abban az országban hoztak, ahol az árut eladják.

Biotörvények és -sztenderdek: A termelőknek és a kereskedőknek bizonyos szabályokat be kell tartaniuk, ha

biotermékeket akarnak árulni és címkével ellátni a piacon. A bioszabályozásnak és -sztenderdeknek a fő célja az,

hogy szabályozzák a termelést (a gazdaságban), a feldolgozást (élelmiszeripar) és a kereskedelmet.

3. MODUL

II. RÉSZ – 3. SZINT

Biopiac eltérése a többi piactól

• A biotermelés magánsztenderdjeit biotermelő szövetkezetek állították fel először, ezeket a tagoknak kellett

betartaniuk. Az első ilyen magánsztenderdek és -címkék a következők voltak: Demeter (nemzetközi), Bioland

és Naturland (német), Bio Suisse (svájci), Nature et Progress (francia), Soil Association (angol).

• Az utóbbi évezred kilencvenes évei óta több mint kilencven kormány fejlesztett ki és léptetett hatályba

biotermelése vonatkozó szabályozást. Kormányszinten létezik szabályozás az Európai Unióban, az USA-ban

(NOP), Japánban (JAS), Svájcban és más országokban.

• Nemzetközi szinten a Codex Alimentarius Bizottság (CAC) ad ki egy kiadványt „Kézikönyv a biotermékek

termeléséhez, feldolgozásához, címkézéséhez és marketingjéhez” címmel, és a nemzeti kormányok erre

alapozzák törvényeiket. A nemzetközi magánszektorban az IFOAM-normák tartalmaznak olyan globális

bioszabványokat, melyeket a biomozgalom képviselői elfogadtak. Ezek a sztenderdek útmutatást adnak az

irányítási elvekhez, a mezőgazdasági termékek előállításához, a szállításhoz, raktározáshoz és a

szállításhoz valamint felsorolják a megengedett anyagokat.

3. MODUL

II. RÉSZ – 3. SZINT

Piaci lehetőségek

A piaci lehetőségek keresésének folyamatában a legfontosabb annak a tisztázása, hogy egy üzleti ötlet hogyan

hozhat kézzelfogható hasznot valamely fogyasztói csoport számára. A „marketinggondolkodás” szerint ennek

alapja egy „marketing-elképzelés”, mely egy fogyasztói csoport által elismert értéket kapcsol azokhoz a

költségekhez, melyek az adott áru előteremtésekor felmerülnek. A termelők számára akkor lesz ez érdekes, ha

egy áru fogyasztók által elfogadott értéke magasabb az előállításáénál. Ez a helyzet sok biotermelő esetében, de

természetesen az igényeket külön-külön kell elemezni, pl. a biogazdálkodásba való átmenet tekintetében.

Módszertani értelemben, a marketing-elképzelést öt „P” határozza meg, mely mind arra vonatkozik, hogy a

fogyasztók végső soron hogyan értékelnek egy árut. Magyarul csak az utolsó kezdődik P-vel:

• Termék: egy innovatív, jó minőségű termék a siker alapja.

• Hely: Az a hely, ahol árulják a terméket nagyon fontos abból a szempontból, hogy a célközönség ismerje a

terméket, és meg is tudja venni. Fontos gondoskodni arról, hogy a terméket könnyű legyen megtalálni a

boltban, azon a polcon legyen, ahol logikailag lennie kell.

• Ár: Minden áru termelési és marketing költségeket is tartalmaz. Azonban a fogyasztói ár sokkal több, mint

ezek lefedése, és arra való, hogy elképzeljük, hogy mennyi értéke van ennek az árunak a fogyasztók

számára. Ezért az ár a vásárló számára azért fontos, hogy segítse megérteni, mennyit ér a termék. Ezért azt

úgy kell meghatározni, hogy tudatában vagyunk annak: a vásárló mennyit hajlandó fizetni érte.

3. MODUL

II. RÉSZ – 3. SZINT

Piaci lehetőségek

• Csomagolás: Sok esetben a vásárló a csomagolást veszi észre először az áruval kapcsolatban. A

csomagolásnak nem csak vonzónak kell lennie, hanem optimális módon azt kell közölnie, hogy az áru mit

ajánl, hogyan elégíti ki a fogyasztó igényét. Ebben az értelemben a csomagolásnak a rajta lévő címkével

egyértelmű hierarchikus rendben kell mutatnia, hogy mik azok a tulajdonságok, amik a legfontosabbak a

vásárlónak, és eszerint kell vizuálisan megjelennie.

• Promóció: Olyan sok termék van mindenfelé, hogy a fogyasztónak nincs ideje keresgélni és információkat

kutatni. Ezért fontos a promóció, ez segíti elő, hogy a célközönségnek megfelelő módon be legyen mutatva a

termék: a megfelelő időben, a megfelelő helyen és a legjobb módon, hogy a vásárló megérthesse a neki

ajánlott értékes tulajdonságokat. Fontos, hogy elhelyezett, elérhető üzeneteket nyújtsunk, mely megérteti a

vásárlóval, miért előnyös az áru számára.

3. MODUL

II. SZINT – TESZT

3. Modul – Tesztek és feladatok

VÁLASZOLJON A KÖVETKEZŐ KÉRDÉSEKRE

1. Milyen fajta művelési technika nem engedélyezett a biomódszernél?

a. Növényfedettség vagy növénymaradék megtartása a talajon

b. Szintetikus kémiai műtrágyák használata a nitrogén hozzáférhetőségének növelésére a talajban

c. Szerves anyag hozzáadása komposzt, trágya formájában vagy a zöld növények alászántása

2. Melyik gazdálkodási gyakorlat nem hasznos abból a szempontból, hogy a talaj romlását megelőzzék?

a. Vetésforgó

b. Növénymaradékok kezelése trágyázási céllal

c. Kémiai növényirtók használata

3. MODUL

II. SZINT – TESZT

3. Melyik nem helyes a következő mondatok közül?

a. A különböző növények hajlama a betegségekre nem megfontolandó kérdés a biogazdálkodásban

b. Nitrogén szükséges a levelek fejlődéséhez és a fotoszintézishez

c. A biogazdálkodásban a lehető legnagyobb mennyiségű ásványi elem, amit kivonnak a talajból,

visszakerül abba

4. Melyik baktérium található meg a hüvelyes növények gyökerein, amelyik képes a levegő nitrogéntartalmát

megkötni?

a. Botrytis

b. Rhizobium

c. Oidium

3. MODUL

II. SZINT – TESZT

5. A vetésforgónak mi a legfőbb gazdasági előnye?

a. Nitrogént nyújt a talaj termékenységéhez

b. Lehetővé teszi, hogy a gazda megossza a gazdasági kockázatokat, és kevésbé legyen érzékeny az

áringadozásra

c. Támogatást kap az agrokörnyzeti intézkedésekből

6. Miért nevezik a biogazdálkodást és a bio-élelmiszerfeldolgozást holisztikus termelési módszernek?

a. Mert globális gazdasági sztenderdeken alapul

b. Mert a mezőgazdaságot olyan emberi tevékenységként fejleszti, mely a bolygó életére van pozitív

hatással

c. Mert az a célja, hogy a gazdálkodás és az élelmiszer-rendszerek a legmagasabb szintűek legyenek

3. MODUL

II. SZINT – TESZT

7. Melyik feltétel nem szükséges ahhoz, hogy egy élelmiszert biónak határozzanak meg?

a. A termék minden mezőgazdasági eredetű összetevője biotermelési módszer előírásai szerint készült,

illetve abból származik.

b. Minden mezőgazdasági eredetű összetevőnnek nem kell 100%-ig biónak lennie

c. Egy biotermék nem tartalmazhat olyan nem mezőgazdasági eredetű összetevőt, ami nincs az

engedélyezett listán.

8. Mire való utalás a Reg. CE 834/07 a címkézett biotermékeken?

a. Utalás a biotermelési módra, -tanusítványra és a biotermékek logóira

b. Utalás az élelmiszer-biztonságra és a kockázatelemzésre a kritikus pontokon

c. Utalás a munkahelyi biztonságra az élelmiszer-ellátási láncolatban

3. MODUL

II. SZINT – TESZT

9. Milyen terméket lehet biónak meghatározni?

a. A terméket és összetevőit a következő szabály szerint állították elő: EC Reg. 510/06

b. A terméket és összetevőit a következő szabály szerint állították elő: EC Reg. 834/07

c. A terméket és összetevőit a következő szabály szerint állították elő: EEC No 2078/92

10. Mivel a HACCP előírásai kötelezőek a bioélelmiszerekre is, van derogáció bizonyos esetekben?

a. a. Derogáció a hagyományos élelmiszerekre az Európai Unióban, ahogy a tagállamok listáján

szerepel.

b. b. Derogáció azokra az agrokörnyezeti intézkedésekre, melyek a vidékfejlesztési tervekben

vannak

c. Derogáció a nem mezőgazdasági termékekből származó nem-bio összetevők használatára

3. MODUL

II. SZINT – TESZT

9. Milyen terméket lehet biónak meghatározni?

a. A terméket és összetevőit a következő szabály szerint állították elő: EC Reg. 510/06

b. A terméket és összetevőit a következő szabály szerint állították elő: EC Reg. 834/07

c. A terméket és összetevőit a következő szabály szerint állították elő: EEC No 2078/92

MEGOLDÁSOK

1)b

2)c

3)a

4)b

5)b

6)b

7)b

8)a

9)b

10)a

3. MODULSzójegyzék

• Antibiotikumok: Kifejezetten baktériumok elleni antimikrobiális szerek, melyeket gyakran használják a bakteriális fertőzések kezelésére.

Ezek elpusztíthatják őket vagy gátolják a baktériumok szaporodását. Számos antibiotikum gomba és egysejtűek ellen is hatásos, és

néhány toxikus az emberre és az állatokra.

• Audittervezés: Az ellenőrzés létfontosságú területe, elsősorban az ellenőrzési folyamat elején végzik, annak biztosítása érdekében, hogy

megfelelő figyelmet szenteljenek a fontos területekre, az esetleges problémákat haladéktalanul azonosítsák, a munka gyorsan

befejeződjék és a munka jól koordinált legyen. "Az audit tervezése" egy általános stratégia kifejlesztése, és az ellenőrzés részletes

módszerének, várható jellegének, ütemezésének és terjedelmének leírása. A könyvvizsgáló hatékonyan és időben végzi el az ellenőrzést

a terv szerint.

• Biodinamikus mezőgazdaság: Rudolf Steiner eredeti biogazdálkodási módszere, amelyet a támogatói így írnak le: "a mezőgazdasági

folyamatok holisztikus megértése". Az egyik első fenntartható mezőgazdaság mozgalom; említi a talaj termékenységét, a növényi

növekedést és az állatállomány ellátásának ökológiailag egymással összefüggő feladatait, hangsúlyozva ezeket spirituális és misztikus

szempontból is. A biodinamikus mezőgazdaság hívei, beleértve Steinert, egy nagyobb, antropozófia mozgalom részeként, mint "spirituális

tudomány" jellemezték.

• Biogazdálkodás: A mezőgazdaság egyik formája, amely olyan technikákra támaszkodik, mint például a vetésforgó, a zöldtrágya, a

komposzt és a biológiai növényvédelem. Attól függően, hogy melyik meghatározást használjuk, a biogazdálkodásban akkor használhatnak

trágyát és növényvédő szereket (mint például gyomirtót, rovarölőt és gombaölő szereket), ha azokat természetesnek tartják (ilyen az állati

eredetű csontliszt vagy a virágokból származó pyrethrin). De kizárnak vagy szigorúan korlátoznak más módszereket (beleértve a

szintetikus petrolkémiai műtrágyát és növényi védőszert, növényi növekedést szabályozókat, pl. a hormonokat, az antibiotikumokat, a

géntechnológiával módosított szervezeteket, az emberi szennyvíziszapot és a nanoanyagokat) a következő okokból: a fenntarthatóság, a

nyitottság, a függetlenség, az egészség és a biztonság. A bioterméket bioanyagokból állítják elő. Biotanúsítványra is szükség van az

elismertetéséhez.

• Derogáció: Átmeneti mentesség iránti igény. Felmentés; valamely tagország átmenetileg vagy tartósan mentesül bizonyos, a közösségi

vívmányok átvételével kapcsolatos kötelezettségek teljesítése alól. Az Európai Unióban a derogáció azt is jelentheti, hogy egy tagország

elhalasztja egy európai uniós határozat egy részének a saját jogi rendszerébe való bevonását egy adott időre, pl. öt évre; vagy: egy

tagország úgy dönt, hogy egy szerződés bizonyos kitételeit nem lépteti hatályba belső körülményei miatt (jellemzően rendkívüli állapotok

idején).

• Fenntartható mezőgazdaság: Olyan gazdálkodás, mely az ökológia alapelveit alkalmazza, az ökológia pedig az élőlények és a környezet

közötti kapcsolatokat tanulmányozza. A kifejezést állítólag egy ausztrál mezőgazdasági tudós, Gordon McClymont alkotta. Úgy határozták

meg, mint „növénytermesztési és állattenyésztési integrált rendszer, amelyet helyspecifikusan alkalmazva hosszútávon fenntartható."

Például: kielégíteni az ember élelmiszer- és rostigényeit; javítani a környezet minőségét és a természeti erőforrásokat, amelytől az

agrárgazdaság függ; a lehető leghatékonyabb felhasználni a nem megújuló erőforrásokat és a gazdaságban fellelhető erőforrásokat;

integrálni a természetes biológiai ciklusokat és az ellenőrzéseket; fenntartani a mezőgazdasági műveletek gazdasági életképességét;

fokozni a gazdák és a társadalom egészének életminőségét.

3. MODUL

SZÓJEGYZÉK• Gyökérzöldség: A növény gyökereit használják zöldségként. Itt a "gyökér" a növény minden földalatti részét jelenti. A gyökérzöldségek

gyökerei általában megnagyobbodott tárolószervek, melyek szénhidrátok formájában tárolják az energiát. Ezek különböznek a cukrok,

keményítők és más típusú szénhidrátok koncentrációjában és egyensúlyában. Különös gazdasági jelentőségűek azok, amelyek magas

szénhidrát-koncentrációval rendelkeznek keményítő formájában. A keményítőtartalmú gyökérzöldségek fontos alapvető élelmiszerek,

különösen a trópusi területeken, ahol fontosabbak a gabonaféléknél. Nyugat-Afrika, Közép-Afrika és Óceánia nagy részén nyersen

használják, vagy tört formában készítenek belőlük fufut vagy poit.

• Humusz: 1790-1800 között alkotott szó; a latin humusból, a talaj szerves anyagát jelenti, amely amorf és a "növényekre,

mikroorganizmusokra és állatokra jellemző sejtszerkezettel" nem rendelkezik. A humusz jelentősen befolyásolja a talaj térfogatsűrűségét,

és hozzájárul a nedvesség- és tápanyag-visszatartáshoz. A mezőgazdaságban a humuszt néha az érett vagy természetes komposzt

leírására használják, vagy az erdőkből vagy más spontán forrásból elhozott földre, melyet talajjavításra lehet felhasználni. Az olyan

termőtalaj-horizont leírására is használják, mely szerves anyagot tartalmaz (humusz típusa, humusz formája, humuszprofil).

• IFOAM: Az International Federation of Organic Agriculture Movements (IFOAM) a biogazdálkodási mozgalom globális ernyőszervezete,

amely közel 800 vállalatot képvisel 117 országban. IFOAM küldetése, hogy „vezesse, egyesítse és segítse az ökológiai mozgalmat a maga

teljességében és sokszínűségében„. Jövőképe: „A világon mindenütt elfogadják az ökológiailag, társadalmilag és gazdaságilag

megalapozott rendszereket a biogazdálkodás elvei alapján”. Tevékenysége széles skálájú, felöleli a biogazdálkodási szabvány

karbantartását és az akkreditációs és tanúsítási szolgáltatást.

• Know-how: Gyakorlati tudást jelent, azt, hogy hogyan lehet elérni valamit, szemben ezekkel: "know-what" (tények), "know-why"

(tudomány), vagy a "know-who" (kommunikáció). A know-how gyakran hallgatólagos tudás, ami azt jelenti, hogy nehéz átadni egy másik

személynek írás segítségével vagy szóban. Ennek az ellenkezője az explicit tudás. Az ipari jogvédelem összefüggésében (ma már

általában szellemi tulajdonnak tekintik - IP), a know-how a technológia nemzeti vagy nemzetközi átadásának egyik összetevője, a létező IP-

jogokkal együtt vagy azoktól külön, ilyenek például a szabadalmak, a védjegyek és a szerzői jogok. Míg a know-how-t az USA-

adószabályok tulajdonként ismerik el, a magánszemélyek által nyújtott szolgáltatások know-how-ját nem.

• Növekedési hormon (GH vagy HGH): Más néven szomatotropin vagy szomatropin, egy peptidhormon, amely serkenti a növekedést, a

sejtszaporodást és a regenerációt emberekben és más állatokban. Ez egy olyan típusú mitogén, amely csak bizonyos típusú sejtekre

jellemző. A növekedési hormon az elülső agyalapi mirigy laterális szárnyaiban szomatotrop sejtek által szintetizált, tárolt és kiválasztott 191

aminosavból álló egyláncú polipeptid.

• Szilárd fázisú extrakció (SPE): Egy mintaelőkészítés folyamat, amelyben folyadékban feloldott vagy szuszpendált vegyületeket

elválasztjuk a többi vegyülettől fizikai és kémiai tulajdonságaik szerint. Analitikai laboratóriumok a szilárd fázisú extrakciót a vizsgálati

minták koncentrálására és tisztítására használják. A szilárd fázisú extrakciót arra is lehet használni, hogy izoláljuk az érdekelt analitokat

sokféle mátrixból, beleértve a vizeletet, vért, vizet, italokat, talajt és az állati szöveteket.

3. MODUL

SZÓJEGYZÉK

• Total Quality Management (TQM): Olyan vezetési módszer, filozófia és vállalati gyakorlat, amely a szervezet céljainak érdekében a

leghatékonyabb módon használja fel a szervezet rendelkezésére álló emberi és anyagi erőforrásokat. A TQM felülről, vezetői szintről

kiindulva építkezik. Átfogja az egész szervezet működését, nemcsak a folyamatokra terjed ki, hanem az irányításra és az erőforrásokra is.

A hangsúlyt a vevői elégedettségre és a szervezeti működés folyamatos fejlesztésére helyezi. TQM széles körű figyelmet élvezett a késő

1980-as és 1990-es években, de aztán elnyomta az ISO 9000, a Lean gyártás, és a Six Sigma.

• Vetésforgó: Az a gyakorlat, hogy számos eltérő / különböző növényt azonos területen szekvenciálisan termesztenek. A vetésforgó

különböző tápanyagokat nyújt a talajnak. A vetésforgó hagyományos eleme a nitrogén pótlása a zöldtrágya segítségével és a gabonafélék

és más növények egymás utáni termesztésével. A vetésforgó egyben gátolja a kórokozók és kártevők elszaporodását, ami gyakran fordul

elő, amikor egy fajt termesztenek folyamatosan, valamint javítja a talaj szerkezetét és termékenységét azáltal, hogy mélyen gyökerező és

sekély gyökérzetű növények váltakoznak egymás után. A vetésforgó a polikultúra egyik alkotóeleme.

• Zöldtrágya: Felszedett vagy lekaszált terménymaradványok, melyeket a földben hagynak elszáradni annak érdekében, hogy ezek mint

talajtakarók javítsák a talaj minőségét. A zöldtrágyaként használt növényeket gyakran elsősorban erre a célra termesztik. Jellemzően,

ezeket alászántják míg zöldek vagy röviddel a virágzás után. Zöldtrágyát gyakran társítják a biogazdálkodással, és fontos szerepet játszik

a fenntartható éves növénytermesztési rendszerekben.

3. MODUL

IRODALOM

• Irodalom:

• Abitabile C., Povellato A. (a cura di) (2009) Strategie per lo sviluppo dell’agricoltura biologica. Risultati degli stati generali del biologico. Rapporto INEA

• Bookstaller C. , Girardin P. , Van Der Werf H.M.G. (1997) Use of agro-ecological indicators for the evaluation of farming systems, European Journal of

Agronomy

• Cavinato G. (a cura di) , Guida Verde & Naturale 2005 (2004) Ulysse Network s.r.l.

• Caccioni D., Colombo L. (a cura di) Il Manuale del biologico , Edagricole (2012)

• Ernst & Young LLP (1997) Outline for a business plan. A proven approach for entrepreneurs only.

• European Commission Directorate-General for Agriculture and Rural Development (2010): An analysis of the EU organic sector. Available at:

http://ec.europa.eu/agriculture/analysis/markets/organic_2010_en.pdf

• Ferrari M., Marcon E., Menta A. (2000) Lotta biologica. Edagricole Bologna

• Guet G. (2001) Agricoltura biologica mediterranea. Edagricole, Bologna.

• Hamilton L.H. (2007) Farming to create heaven on earth, Shumei international press, Shiga

• Hovi M., Sundrum A., Thamsborg S.M. (2003) Animal heath and welfare in organic livestock production in Europe: current state and future challenges.

Livest. Prod. Sci. 80: 41-53

• IFOAM (2002) Basic standards for organic production and processing. www.ifoam.org

• Koopmans C.J., Bokhorst J. (2000) Optimizing organic farming systems: Nitrogen dynamics and long term soil fertility in arable and vegetable

production systems in the Netherlands. Proceedings 13th International IFOAM Scientific conference, Bassel, Switzerland, 28-31 August 2000, 69-72.

• Lange, Stefan; Williges, Ute; Saxena, Shilpi and Willer, Helga, Eds. (2006) Research in Organic Food and Farming. Reports on organisation and

conduction of research programmes in 11 European countries. Bundesanstalt für Landwirtschaft und Ernährung (BLE) / Federal Agency for Agriculture

and Food BLE, Bonn, Germany.

• Pohl, Alexandra (2009): How do European Rural development Programmes support Organic Farming? Published by IFOAM EU Group, Brussels;

Available at: http://www.ifoam.org/about_ifoam/around_world/eu_group-new/positions/Others_II/final-RD_study_7.1_web.pdf

• Raviv M. (2010) Is organic agriculture sustainable? Chronica Horticulturae, 50 (2): 7-14.

• Sahota, Amarjit (2011): The Global Market for Organic Food and Drink. Published in: Willer, Helga and Lukas Kilcher (Eds.) (2011): The World of

Organic Agriculture. Statistics and Emerging Trends 2011. FiBL-IFOAM Report. IFOAM, Bonn and FiBL, Frick.

• Schaack, Diana et al. (2011) The Organic Market in Europe. Published in: Willer, Helga and Lukas Kilcher (Eds.) (2011): The World of Organic

Agriculture. Statistics and Emerging Trends 2011.

3. MODUL

SZÓJEGYZÉK

• FiBL-IFOAM Report. IFOAM, Bonn and FiBL, Frick. Schmid, O., Dabbert, S., Eichert, C., Gonzálvez, V., Lampkin, N., Michelsen, J., Slabe, A., Stokkers,

R.,

• Schwarz, Gerald, Hiltrud Nieberg, Jürn Sanders: Organic Farming support Payments in the EU (2010), Special issue 339, Johann Heinrich von Thünen

Institut; Available at: http://literatur.vti.bund.de/digbib_extern/dn047300.pdf

• Soil Association (2000) The biodiversity benefits of organic farming

• Willer, Helga and Kilcher Lukas (Eds.) (2011): The World of Organic Agriculture. Statistics and Emerging Trends 2011. FiBL-IFOAM Report. IFOAM,

Bonn and FiBL, Frick.

• Stolze, M., Stopes, C., Wollmuthová, P., Vairo, D. and Zanoli, R. (2008): Organic Action Plans: Development, implementation and evaluation. A resource

manual for the organic food and farming sector. Edited by Schmid O., Stopes C., Lampkin N. and Gonzálvez V. Research Institute of Organic Agriculture

FiBL, CH-5070 Frick, Switzerland and IFOAM-EU Group, BE-1000 Brussels, Belgium (ISBN 978-3-03736-022-4). 105p. Available at

http://orgprints.org/13481/

• “Suolo e Salute” Associazione (2011) Guida all’etichettatura dei prodotti biologici. Grafiche Il Dado, Mirandola (MO)

• Vaarst M., Roderick S., Lund V., Locckretz W. (2004) Animal health and welfare in organic agriculture. CABI Publishing, CAB International, Wallingford

UK

• Zanoli R., Vairo D. , Bordoni A. (a cura di) (2010) Efficienza qualità e innovazione nella zootecnia biologica. Errebi Grafiche Ripesi, Falconara M. (AN)

3. MODUL

3. SZINT BIZONYÍTVÁNY