Antony Mason

Í w\ • g

.Renoir t kora

F R A N K L I N W A T T S LONDON • SYDNEY

/ Tartalom "\ -'V . . • , « , . ' , * J i j a ß

\ . «'•K-J'. r*̂

Cézanne 2 8 - 2 9

Név- es targymutato 48

Bevezetés 5

Változások a tájképfestészetben

6 - 7

Realizmus 8 - 9

Az impresszionizmus felé vivő út

10-13

Impresszionista realizmus

14-15

Megragadni a fényt -Monet és Renoir

16-21

A fényképészet hatása 2 2 - 2 3

A Japán művészet hatása 2 4 - 2 5

Degas 2 6 - 2 7

Pointillizmus 3 0 - 3 1

Van Gogh 3 2 - 3 3

Gauguin 3 4 - 3 5

Toulouse-Lautrec 3 6 - 3 7

Szimbolizmus 3 8 - 3 9

Nabis 4 0 - 4 1

Szobrászat 4 2 - 4 3

Az expresszionizmus előfutárai 4 4 - 4 5

Az impresszionizmus korának kronológiája,

művészettörténet dióhéjban, szómagyarázat

4 6 - 4 7

m

H "n

Ú

Js

I V n

r

mmm Bevezetés Renoir az impresszionizmus egyik megalapítója volt. Ez az új, izgalmas festészeti stílus és egyben szemlélet az 1870-es években tört be a művészet színpadára Franciaországban. Akkoriban a leghíresebb festők többnyire aprólékosan kidolgozott, részleteikben pontos festményeket festettek, általában történelmi vagy vallásos témákról.

Az impresszionisták más irányba kívánták a művészetet vinni, és az őket körülvevő valódi, élő

világot festették meg. Sietve festettek, hogy megragadják a nap egy bizonyos pillanatának hangulatát.

A közönség becsmérelte műveiket; vázlatosnak és befejezetlennek ítélte őket. De nemsokára felismerték, hogy az impresszionizmus a modern művészet egy fontos irányzata. Sőt, a modern művészet története mondhatni az impresszionizmussal veszi kezdetét.

Daubigny: Betakarítás (1851). (részlet)

Változások a tájképfestészetben A XIX. század elején az emberek kezdtek más szemmel te-

kinteni a tájképekre. A romantika költőinek s festőinek hatására az érdekelte őket, hogy egy tájképen a hangulat, az időjárás és a napfény hogyan befolyásolja érzel-meiket. Franciaországban a barbizoni iskola festőinek képein (vezérük Théodore Rousseau [1812-67] volt, s Charles-François Daubigny [1817-78] is közéjük tarto-zott) a táj önmagáért van. Ebben a korban a többi festő a tájat többnyire csak hát-térként alkalmazta a festmény főjelenetéhez.

A természet után festeni A barbizoni festők nagy hangsúlyt fektettek a természetre, és akvarelljeik meg olajfest-ményeik vázlatát a szabadban készítették el. A képet általában a műteremben fejez-ték be, de azért a vázlat újszerű frissessé-get biztosított a műnek.

P H h h í. • . ' ' S 1 ir ' , ' ' .7 ••• T ¿ . ' •..

. uffir-»«.. $.. • /mí «

f

"i! • í!

Ez a tájszemlélet új volt Franciaországban, ám gyökerei Angliába vezethetők vissza. A barbizoni festőket nagyban befolyásolták korábbi angol festők, köztük John Constable (1776-1837) és Richard Parkes Bonington (1802-28). Mindkettő képei szere-peltek az 1824-es párizsi Salonon (a nagy nyilvános képzőművészeti kiállításon, me-lyet majdnem minden évben megszervezett a Francia Királyi Festészeti Akadémia). Bonington a barbizoni festőkhöz hasonlóan gyors vázlatokat készített olaj- és vízfesték-kel a szabadban. Ezek nem túl részletesek, de megragadják a táj hangulatát.

. —--»il 'v A

m >w> -,

: : Ü S í ' f e i -líffliWwfeffif'-i s p f ' ' '•liPp^pMilyív,...,

.. ... . '.I . .

Boningion: Normand partok (1823-24?)

V

Bierstodt: Bölénycsapás: A közeledő vihar (1869). A kép készültekor az Egyesüli Államok szívében lekvő prérik óriási bölénycsordáit rendre kiirtották a lrissen

épült vasúton érkező vadászok puskái.

Az Egyesült Államokban is kialakult egy hasonló mozgalom. Ekkoriban Észak-Amerika középső és nyugati része gyakorlatilag ismeretlen volt a keleti vidékeken élők előtt. Am a Sziklás-hegység Iskola festői, köztük Albert Bierstadt (1830-1902), bemutatták Amerika többi részének a Vadnyugat mesés vidékeit.

Képzőművészet a nagyvilágban

^ Oapán Kft Oapán 1639-től egész az 1850-es évekig gyakorlatilag elzárkózott a külvi-

PjgS lágtól. Ez idő alatt a japán művészek rendkívül jellegzetes festmény- és

^ fanyomattípust fejlesztettek ki. Ez az Ukijo-e, ami annyit tesz, mint „a mulandó

világ képe". A tqj szépsége iránti nagyrabecsülés e „mulandó világ" részét

képezte.

Hegyi tájak E korszak híres tájképeinek egy részét Katsushika Hokusai (1760-1849) met-szette fába. Nyomatai kitűnő kompozí-ciós érzékről tanúskodnak; egyszerre merészek és egyszerűek. Közülük sok külföldre került, s az általános véle-mény szerint Cézanne későbbi fest-ménysorozata, melyet a Monté Sante-Victoire-ról készített, Hokusainak a Fudzsijamát ábrázoló számos metsze-téből ihletődhetett. Katsushika Hokusai: A Kai tartománybeli

Inume-hágó (1829-33?)

A realizmus

Courbet: Sziklás tájkép Flagey-ben (1855 körül)

A modern művészet története nagymérték-ben arról szól, hogy a művészek miként szegültek szembe a festészet korukban elfogadott normáival. A XIX. század közepéig csak bizonyos tárgyakat tartottak alkalmasnak és elég „fennköltnek" a művészet számára: a történelmet, vallást, klasszikus mitológiát, szép vagy lenyűgöző tájakat meg idealizált arcképeket, me-lyek a modell legkedvezőbb vonásait emelték ki. Az 1850-es években egy művész-csoport ellenkezésképp erre a müvészetszemléletre a mindennapi életből kezdett jeleneteket festeni: korabeli átlagembereket, embereket munka közben, falusia-kat, a mezőn dolgozó paraszto-kat. A mozgalom a realizmus ne-vet kapta, és sok helyütt felhábo-rodást keltett a szépművészetek világában.

Courbet: „Bonjour, Monsieur Courbet" (1854)

nélkül akarta megfesteni a világot. Emellett 'művész-hősnek' tartotta magát, aki kocká-zatokat vállal az emberiség javáért. „Bonjour,

Monsieur Courbet" címü képe ezt az önma-gáról alkotott meglehetősen fellengzős képet tükrözi: egy műgyűjtőt és egy pártfogót jele nít meg, akik tiszteletteljesen köszöntik ót, amint festeni indul reggel.

A mindennapi élet Franciaország legjelentősebb realista festője Gustave Courbet (1819-77) volt, egy gazdálkodó fia. Hatalmas energiával festett, képeinek ilyesféle címeket adott: Kötörók, Flagey-i parasztok stb. A Teme-

tés Ornans-ban óriási festmény, mely egy falusi temetés komor, gyászos han-gulatát örökiti meg. A hagyományokhoz ra-gaszkodó művészetkedvelők egyáltalán nem ilyennek képzelték el egy kép ideális tárgyát.

Courbet műveinek társadalmi-politikai mon-danivalója volt. A korabeli műalkotások nagy részét léhának tartotta. Meg akarta mutatni az embereknek a mindennapok nehézségeit,

s mindenfajta romantikus átértelmezés

m m & 8 M Ê Képzőművészet a nagyvilágban B i »

I w

g Egyesült Államok

A francia realizmus nagy hatást gyakorolt az egyik legnagyobb amerikai fes-

tőre, Thomas Eakinsre (1844-1916). Philadelphiában született és nevelkedett,

majd Párizsban tanult 1866-70 között. Hazatérve a Pennsylvaniai Szépművé-

szeti Akadémia oktatójává vált; nagy vihart kavart azzal, hogy diákjaival mezte-

len modelleket rajzoltatott le, hogy az

emberi testet megismerhessék.

Valósághű emberi testek Eakins művei csak élete utolsó éveiben váltak népszerűvé. Képeinek tárgyai -bokszmeccsek meg orvosok munka, sok-szor egy-egy véres műtét közben - túl szókimondóak voltak a műtárgyvásárlók számára. Arcképei hasonlóképp igen valósághűek voltak és nem túlságosan hízelgőek, azonban a bennük megmu-tatkozó őszinteség Rembrandt, a nagy

holland festő portréira emlékeztet. )

Thomas Eakins: Evezősök (A Schreiber testvérek) (1874). Eakins leghíresebb iestményei közül sok fürdőző meg csónakban ülő embereket ábrázol.

£

Millet: Kalászszedők (1857)

1855-ben Courbet kiállítást rendezett Párizs-ban „La Réalisme", azaz Realizmus címszó alatt, újfajta művészetszemléletét kívánván hangsúlyozni. Későbbi munkáiban már keve-sebb a politikai töltet, de mindig következete-sen azt festette, amit látott, és semmiben nem volt hajlandó a képzeletére hagyatkozni. A va-lóság önmagában is elég szép - vallotta.

Egy másik francia művész, Jean-François Millet (1814-75) hazája, Normandia paraszt-jainak életéből festett jeleneteket. A vidéki élet szépségeit és nehézségeit igyekezett bemutatni meleg, lágy fókuszú színekben.

Az impresszionizmus felé vivő út

Jongkind: Hollandiában: Vitorláscsónakok meg szélmalmok (1868)

Az 1840-es években fontos technikai áttörés követ-kezett be a festészet terén: a tubusban tárolható olajfesték feltalálása és gyártása. Azelőtt a festőknek maguknak kellett kikeverniük a festéket; most viszont a festék-gyárakban mindenféle színt elő tudtak állítani kis, könnyen szállítható tubusokban, így a festők jóval könnyebben festhettek a szabadban, francia kifejezéssel élve „en plein air". A következő húsz évben a tájképfestők mind többször mentek ki festőáll-ványukkal a szabadba, hogy közvetlenül a táj után fessenek.

a változó Manet: Csónakban (1874) Manet kései képei az impresszionizmus jegyeit viselik magukon világosabb színhasználatukban.

A plein air festészet Egyes művészek még csak vázlato-kat készítettek a szabaában; az olajfestményt a műteremben fejez-ték be. Ez volt a szokása Johan Barthold Jongkind holland festőnek (1819-91) is, aki az 1840-50-es évek-ben a barbizoni festők barát ja volt, és tengerpartot meg kikötőket áb-rázoló tájképeiről vált híressé. Ak-varelljeit viszont a szabadban fejez-te be, gyakran igencsak sietve, hogy fényt megörökítse.

1858-ban Jongkind megismerte Eugéne Boudint (1824-98), a plein air festészet lelkes művelőjét. Legismertebbek az észak-francia partokon ké-szített festményei, melyek gyakran nyaralókat ábrázolnak. Képei kisméretűek, s gyorsan, vas-

tag ecsetvonásokkal festett, úgyhogy a képek fő témája inkább a jelenet hangulata, mint a rész-letek. „Mindennek, amit a helyszínen festenek, olyan ereje, hatalma, élénk hatása van, amit a műteremben nem lehet visszaadni" - írta.

Közfelháborodás Az 1860-as évek másik nagy ^ ' festője Edouard Manet (1832-83) volt. Ez a nagy tudású festő többnyi-re Párizsban alkotott; 1863-ban hirtelen vált híressé Reggeli a íüvön című képével. A kép egy erdei reggelit ábrázol, ám a két korabe-li divat szerint öltözött férfi mellett egy mez-telen nő ül. A közönség joggal feltételezhet-te, hogy a jelenet korukban játszódik, már-pedig ebben az esetben rendkívül erkölcste-lennek minősítették. Manet szándékosan vi-selkedett kihívóan. Gúnyt űzött a hivatalos, vagyis akadémikus művészet nemes eszmé-nyeiből, melyek megszabták, hogy mit fest-hetett egy festő.

Boudin volt az egyik első olyan festő, aki olajfestményeit

teljes egészében a szabadban festette meg. A Le Havre-i polgárok igen-

csak furcsállták a dolgot' A Reggeli a füvön csak egy

volt a sok festmény közül, amelyek közfelháborodást váltottak ki egy

híres párizsi kiállításon 1863-ban. A kiállítást a Sálon des Refusés névvel (A visszautasítottak Salonja) illették, mert cél ja azon számos kép közszemlére bocsátása volt, melyeket az évben a hivatalos Sálon nem volt hajlandó kiállítani.

Manet csoportjához tartozott Berthe Morisot (1841-95) is. A kör más festőivel együtt könnyedebb stílusban kezdte ábrázolni a modern életet; képei az embereket mindennapi cselekvéseik: szórakozás, csónakázás avagy tánc közben, esetleg a kertben ábrázolják.

wHk^ ^ I t J é t s i i f m * 9 : « :

tL.- ¿ o - •* •napse?*.-I J W

Balra: Berthe Morisot: A lepkefogás (1874). Képzett festőművész volt, de élénk, szaggatott festésmódot alakított ki, mely Manet és Boudin alkotásaira vezethető vissza.

Lent: Boudin: A trouville-i strand (1864). Annak ellenére, hogy nem dolgozott ki minden részletet, Boudin műve igen pontos; precízen megragadja az emberek mozdulatait.

c A

•

i

I- ' ' W . ~ a •

Impresszionizmus Izgalmas lehetett az 1860-as évek Párizsá-ban élni a fiatal művészeknek. Jongkind, Boudin, Manet és a hozzájuk hasonló művé-szek hatására hátat fordítottak a Francia Ki-rályi Festészeti Akadémia által hirdetett régi, bevett festésmódnak, és festékeikkel meg vásznaikkal kimentek a szabadba. Nemcsak a tájat igyekeztek ábrázolni, de a felhők mozgását, a fákat lengető szelet, a nyári napfény melegét is. Sokan közülük Charles Gleyre (1808 74) híres műtermében ismer-kedtek meg. Meglehetősen régimódi festő volt, de tanítványait arra biztatta, hogy a szabadban fessenek, s hagyta szabadon ki-bontakozni stílusukat. Köztük volt Claude Monet (1840 1926), Pierre-Auguste Renoir (1841-1919) és Alfréd Sisley (1839-99) is.

Gleyre műterme 1864-ben bezárt, de a jóbarátok tartották egymással a kapcsolatot, és gyakran festegettek együtt a szabadban.

Sisley: A Versoiiles-i út (1873)

1869 nyarán Renoir és Manet gyakran járt ki fes-teni egy Párizs melletti Szajna-parti szórakozó-helyre, amit úgy hívtak, hogy La Grenouillére („Bé-kás"). Tetszett nekik a fény játéka a vízen, és megpróbálták élénk színű ecsetvonásokkal visszaadni. A nagyközönség nem becsülte valami sokra festményeiket. Befejezetlennek tartották őket.

Az iskola alkotásait újra és újra visszautasították a párizsi Sálon, a hivatalos kiállítás szervezői, így hát 1874-ben saját kiállítást rendeztek. A műkriti-kusok nagy része kigúnyolta őket. Egyikük, Louis

Renoir: La Grenouillére: A lürdőzöhely (1871-72) .

Leroy, Monet: A napkelte impressziója című festményére utalva gúnyosan „impresszionis-táknak" nevezte a festőket, akik rájöttek, hogy a megnevezés igencsak illik rájuk. Végül is tény-leg a benyomást („impressziót") igyekeztek rögzíteni, amit a látvány gyakorolt rájuk, a rész-letes ábrázolás helyett. így hát megszületett az impresszionizmus. Az impresszionisták további nyolc kiállítást szerveztek, az utolsót 1886-ban.

.-3 - * V . v- A t

' . i . «

Monet: Nyár (1874). A festményen, melyet Monet nem sokkal az első párizsi impresszionista kiállítás után festett, megfigyelhető a tágasság és a béke hangulata, mely Monet sok tájképének sajátja.

Egy kritikus így ír! * az 1876-os impresszionista

kiállításról: „Öt-hat holdkóros . . . Micsoda szörnyűséges portréja ez

az emberi h iúságnak . . . " a

ti

Tájképek Az impresszionista mozgalomnak négy kulcsfigurája volt: Renoir, Monet, Sisley idő-sebb barátjuk, Camille Pissarro (1830-1903). Emellett még vagy 25 festő kötődött hozzá-juk, többek között Berthe Morisot, Mary Cassatt (1844-1926) és Gustave Caillebotte (1848-94). Pissarro, Sisley és Monet elsősor-

ban tájképfestőkként ismertek. Az impresszio-nista módszer ritka frissességet és őszinteséget kölcsönöz műveiknek.

Camille Pissarróra nagy befolyást gyakorolt John Constable angol festő, kinek képeit 1870-7l-es londoni tartózkodása alatt volt alkal-

«

ma tanulmányozni. O volt az egyetlen a cso-portból, aki mind a nyolc kiállításon részt vett, és kevés kitérővel - élete végéig impresszionista stílusban fes-tett. Alfréd Sisley szülei angolok voltak, de majdnem egész életét Franciaor-szágban töltötte; leginkább Párizsban és környékén festegetett.

Pissarro: Udvarház a pontoise-i Hermitage mellett (1873)

Az 1870-es években az impresszionis-ták nagyrészt szegények voltak, de szerencsecsillaguk feljött a következő évtizedben, elsősorban támogatójuk-nak, Paul Durand-Ruelnek, a tevékeny műkereskedőnek köszönhetően.

13

Monet: A Saint-Lazare pályaudvar előtt: A jelző (1877) (részlet)

- M )

Impresszionista realizmus Az impresszionisták nem festettek történelmi vagy

vallásos témákat, sem képzeletük szüleményeit. Valójában sok dologban Gustave Courbet, a legnagyobb francia realista festő elképzeléseivel. Ám Cour-bet a mindennapi élet nyers valóságát akarta ábrázolni, míg az impresszionisták csak olyan tárgyakra összpontosítottak, melyeket kellemesnek, szépnek vagy ér-dekesnek találtak. Számukra ez képezte életük valóságát; nem volt különösebb mondanivalójuk.

Az iparosított világ Monet-t lenyűgözte egy párizsi pályaud-var, a Gare Saint-Lazare. Az állomás hozzátartozott az impresszionisták min-dennapi életéhez; rendszeresen kivona-toztak Párizsból a kertvárosokba meg vi-dékre. 1876-77-ben Monet több képet ké-szített a Gare Saint-Lazare épületében és körülötte. Az ötletet akkoriban szokat-lannak tartották. Nem sok festő próbálkozott ilyen közönséges tárggyal, egy ipari létesít-ménnyel, mintha csak bájos tájrészlet lenne. Am Monet meg akarta mutatni, hogy az imp-resszionizmus bármely tárgyat ábrázolni tud: egy füstös pályaudvart ugyanúgy, mint egy na-pos búzamezőt.

Ráadásul Monet meggyőző bizonyítékát adta, hogy az impresszionizmus többet is képes áb-

rázolni, mint amit a szem lát: ezek a festmé-

' V

Monet: A Saint-Lazare pályaudvar (1877)

nyek élénken érzékeltetik a vonatok szagát, za-ját, erejét meg egy pályaudvar nyüzsgését. Más szóval az impresszionizmus nagyon eredmé-nyesen ábrázolja a hangulatot. Ez annak kö-szönhető, hogy az impresszionisták gyors ecsetvonásokkal fedték be festékkel az egész vásznat. Az impresszionizmus hívei letették a garast e módszer mellett, és igazi modern mű-vészetnek tartották.

A fény játéka Egy másik impresszionista, Gustave Caillebotte precízebb stílusban festet-te a párizsi életből vett jeleneteket. Különösen az izgatta, ahogy a fény a felületeken játszik. Híres képén, a Padlócsiszolókon (1875) az ablakon beáramló fény visszaverődik a csiszolt padlófelületről meg a desz-kákat gyaluló munkások izzadó há-táról. A tárgyat - dolgozó munkás-e m b e r e k - sokat kritizálták az 1876-os impresszio-nista kiállításon mondván, hogy túlságosan utánoz-za a valóságot. Az impresszionisták többségétől eltérően Caillebotte gazdag volt. Ki-kisegítette a töb-bieket, pénzt kölcsönzött nekik és képet vett tőlük.

Caillebotte: Párizs: Esős nap (1876-77) . Ebben a rendkívül szokatlan kompozícióban Caillebotte fő alakjait a kép szélére helyezte. Ennek eredményeképp a kép lő tárgyává maga az esőtől csillogó utca válik.

^^«¡ki Képzőművészet a nagyvilágban Belgium

A realizmus fontos szerepet játszott az 1800-as évek belga képzőművé-

szetében. Egyes festők, mint dm Stobbaerts (1838-1914). megrázó képe-

ket festettek a vidéki életről, míg Hippolyte

Boulenger (1837-74) az impresszionistákéhoz

hasonló sietős stílusban festett tájképeket.

A munkás élete Léon Fréderic (1856-1940) rendkívül aprólékos stí-

lusban festette képeit munkásokról és szegény csa-

ládokról. Megpóbáltatásaikat mély együttérzéssel

ábrázolta. Képein mély nyomot hagyott a képzelet

és a személyes benyomás, ellentétben az imp-

resszionisták realizmusával, mely mindössze rög-

zíteni kívánta a festő által látottakat.

Léon Frédéric: Ä munkás változó kora (1895-7)

í j t e & y / j s m

Turner: Eső, gőz és sebesség. A Nagy Nyugati Vasútvonal (1844)

Megragadni a f énijt Az, hogy Monet egy vasúti pályaudvart

festett meg, talán szokatlan volt, de nem előzmény nélküli. J. M. W. Turner (1775-1851) angol festő több mint 30 évvel azelőtt festette meg Eső, gőz és sebesség című ké-pét, hogy Monet a Gare Saint-Lazare-sorozatba kezdett volna. Festői pályafutása során Turner egyre többet kísérletezett tájképein. Elsősorban a színekkel és erőtel-jes ecsetvonásokkal igyekezett a jelenet hangulatát megragadni, és nem a részle-tekkel. Munkássága nagy hatással volt az impresszionistákra.

Renoir: Táj Essoyes mellett (1897)

Pöttyök és vonások Az impresszionisták tovább léptek a b b a az irányba, ahová Turner kísérletei mutattak. A szabadban festettek, sietve, hogy megragadják egy bizonyos napszak fényhatását, mielőtt az tovatűnt volna. Gyors, vastag vonásokkal vitték fel a vászonra a festéket, s nem bánták, ha a felület darabos volt, és látszott rajta az ecset nyoma; ezt a hatást impastónak nevezik. A for-mákat ezekből a festéksávokból építették fel, s gyakran ellentétes színeket helyeztek egymás mellé. Ez jól megfigyelhető Renoir: Táj Essoyes

mellett című festményén.

Ez a módszer gyökeresen más volt, mint a ha-gyományos festészeti technikák. A reneszánsz óta a festők lekerekített, háromdimenziós for-mákat igyekeztek festeni úgy, hogy gondosan árnyalták színeiket, amíg azok simán egymás-

ba nem olvadtak.

* *

i

Monet különösen lelkesen tanulmányozta a vál-tozó fényhatásokat. Az 1890-es évek elején több festménysorozatot készített ugyanarról a tárgy-ról pontosan azért, hogy ezt megmutassa. Kép-sorozatot festett a roueni székesegyházról, je-genyefákról és szénaboglyákról. Gyakran több-ször is lefestette ugyanazt a tárgyat egy nap alatt. A Szénaboglyákból tizenötöt egyszerre ál-lított ki 1891-ben. Megdöbbentően széles skálá-nyi színhatást használt. A Szénaboglyák naple-

mentekor csupa aranysárga, az árnyékok meg tüzes narancssárgába fordulnak. A Szénabog-

lyák nyár végéni (alul) viszont a kékek uralják, ami finomabb hatást kelt; a fény jól láthatóan éles és nyárias, ám a vörhenyes árnyék nagy hőségre utal.

Az impresszionista paletta

Az impresszionisták számos elméletet dolgoztak ki a szín-

használatról. Képeik foltokkal tarkított hatást keltenek, s

ezt a színkör ellentétes színeinek használatával érték el.

Rajzoljatok egy tortát, mely hat egyforma szeletből áll.

Fessetek ki három, egymástól egyforma távol eső szele-

tet az alapszínekkel (pirossal, kékkel meg sárgával). Most

az üresen maradt szeleteket fessétek ki a kétoldalt levő

szín keverékével; tehát a sárga és piros közé eső szelet

például narancssárga lesz. A korongon egymással szem-

ben álló színeket kiegészítő színeknek nevezzük. A na-

rancssárga például a kékkel szemben van, tehát kiegészí-

tő színek. Monet egymás mellett használta őket az alul

látható szénaboglyán. Az impresszionisták festményei-

nek másik jellegzetessége az, hogy nincs rajtuk fekete.

Természetellenesnek tartották, s kékkel helyettesítették.

Monet: Szénaboglyák nyár végén (1891)

.' " ••••• - - . - • • i w ^ ' i W , •-

Monet Az impresszionizmus aránylag rövid életű volt, s

az iskola már az utolsó, 1886-os impresszionista

kiállítás előtt kezdett feloszlani. Az 1880-as évek-

ben radikális festési technikájukat a nagyközön-

ség mind szélesebb körben elfogadta, s kezdtek

több képet eladni. Monet ki tudott bérelni egy

gyönyörű tanyaházat az észak-franciaországi

Givemyben, amit később megvásárolt. Elete

utolsó 40 évében itt élt és alkotott.

Monet: Tó Montgeronban (1876)

Giverny Givemyben Monet mind job-ban belemerült a természet és a táj tanulmányozásába a tanyát körülvevő vidéken és a gyönyörű vízikertben, melyet a ház mellett kialakított. Az elején hű maradt az 1870-es években megteremtett imp-resszionista stílusához. De, bár mindig lelkes terjesztője volt a plein air festészet esz-méjének, most mind többször fejezte be műveit műtermében (melyet egy csűrből alakított ki); ezt kezdetben nem szíve-sen ismerte be.

Monet sokat utazgatott, s lelkesen festett, bárhová ment; ám hazatérve kertje mind többet szerepelt festményein, s 1899 után kedvenc témája a tavirózsás tó lett. Készí-tett egy tanulmánysorozatot a „japán" híd-ról, melyet a tó fölé építtetett. Ezeken a fest-ményeken a felületet még kiegészítő szí-

Monet: A tavirózsás tó: Rózsaszín harmónia (1900)

nekre tördelte, hűen az impresszionizmushoz.

Emellett viszont tükröződni kezd benne az a

kulcstéma, mely Monet-t élete utolsó évtizedé-

ben foglalkoztatta: a békesség és az elmélke-

dés.

Monet: Tavirózsák (1907)

ban halt meg, 86 évesen - több mint ötven évvel az 1874-es kiállítás után, mely a világ legna-gyobb megrökönyödésére vízre bocsátotta az impresszionizmust.

Tavirózsák (1918-26) , a párizsi Orangerie-ben

Tavirózsák Monet-t egyre jobban megra-gadták a tó felületének fényha-tásai meg a vízen visszatükrö-ződő égbolt. Képei mindinkább egyfajta színmezővé válnak, s mindössze néhány részlet em-lékeztet bennünket arra, hogy mit is nézünk valójában. Kevés festő próbálkozott valaha is az-zal, hogy egy teljes képet áldoz-zon efféle témára. Monet az absztrakt művészet felé haladt.

Am szeme világa kezdett meg-romlani, s 1915 körül kezdte színérzékelő képességét elve-szíteni. Ezt 1923-ban egy sike-res szürkehályogműtét visszaadta. Ekkor már Monet Franciaország legünnepeltebb festői közé tartozott. 1918-ban a francia miniszterelnök felkér-te, hogy díszítse ki a párizsi Orangerie falait egy festménysorozattal. Az óriási vásznak tavirózsákat ábrázolnak. Eletének utolsó évében nagyrészt ezen dolgozott. A csodá-latos nyugalmat árasztó mű már az abszt-rakt határán áll. Szép kort ért meg; 1926-

Renoir Pierre-Auguste Renoir az impresszionizmus

egyik vezéralakja volt, s valószínűleg minden

impresszionista közül ő vált életében a

legismertebbé. 1869-ben kulcsfontosságú

szerepet játszott az impresszionista stílus

megteremtésében, s központi résztvevője

volt az iskola kiállításainak. Miután sok évig

szegénységben élt, az 1870-es évek vége

felé mind több sikert ért el, s művei keresetté

váltak.

Az impresszionizmus után Úgy 1880-ra Renoir úgy érezte, hogy az imp-resszionizmust a lehető legtávolabb vitte, s ideje továbblépni. Soha nem hagyott fel az impresszionizmus azon módszerével, hogy gyors ecsetvonásokkal fessen. Am kezdett kí-sérletezni: előbb tömör, sötét színű felületek-kel - különösen 1881-82-es olaszországi útja után majd pihekönnyű ecsetvonásokkal.

Ám mindenekfölött témaválasztása változott meg. Az 1870-es években, az impresszioniz-mus fénykorában tájképeket festett, no meg a párizsi életből vett jeleneteket: szórakozó, kávé házban ülő, táncoló embereket. Portrékat és aktokat is festett. Az 1880-as évektől kezdve ér-deklődése előterébe a női aktok kerültek, me-lyeket gyakran fürdés közben ábrázolt lágy, ró-

,zsás tónusokban. Lenyűgözte a fénynek a 20 \

Balra fent: Női akt napsütésben (1876?)

Fent: Ülő fiatalasszony (1896)

lobbra: A nagy la: Piros blúzos nő egy cagnes-i kertben (1910-12) . Ezen a képen számos jegyét fellelhetjük annak az impresszionista stílusnak, amit még az 1860-as években alakított ki.

bőrön való játéka. Néha vékonyabb, szára-zabb festékrétegeket használt, ami vázlato-sabb, sietősebb hatást nyújtott, mint az Ülő fiatalasszonyon is láthatjuk.

Bájos művészet Renoir szívesen ábrázolt szemet gyönyörköd-tető témákat, például édes gyermekeket, töb-bek között saját három fiát. Sok alakjának telt, kerek, pufók arca van, melyet 'szivárványos palettájának' élénk árnyalataival színezett ki. Amikor ezt felrótták neki, így válaszolt: „Miért ne lehetne bájos a művészet? Elég kellemetlen dolog van a világon." Nézőpontját valószínűleg befolyásolta az, hogy az 1850-es években porcelánfestéssel kereste kenyerét. Mindenesetre mindig

erősen hitt abban, hogy a festészet elsősorban mesterség, amihez a festőnek kézművesként kell hozzáállnia.

A betegség egyike volt azon kellemetlen dolgoknak, melyet Renoirnak el kellett szenvednie. Az 1890-es években izmait és ízületeit megtámadta egy fájdalmas kór, a reuma, s 1903-ban Dél-Franciaországba költözött, melynek meleg éghajlata egészségesebb volt számára. Am továbbra is festett, sőt szobrokat is kezdett készíteni segédeket alkalmazva. 1919-ben halt meg, 78 éves korában.

A fényképészet hatása

A művészek évszázadokon át egy camera obscura nevű készüléket használtak, mely az előtte levő látványt rá tudta vetíteni egy üres papírlapra. Felvetődött a kérdés, hogy miként lehetne maradandó módon megragadni a látványt. A válasz a fényérzékeny vegyszerekben rejlett, amint azt egy francia tudós, Joseph Nicéphore-Niépce felfedezte, amikor 1827-ben elkészítette az első fényképet.

Fotománia Az 1840-es évekig a fényképészet úttörői már kitűnő eredményeket értek el. A felszerelés sú-lyos volt é s nehezen mozdítható, az előhívás lassú és piszkos munka, ám a módszerek ál-landóan fejlődtek. Az 1860-as évekre már Euró-pa minden városában nyitott műtermet egy hi-vatásos fényképész. Olcsó képmásokat készí-tettek az emberekről névjegykártya nagyságú kartondarabokra. Ezek olyan népszerűvé vál-tak, hogy az emberek valóságosan megőrültek értük - ezt nevezték 'kartomániának'.

Egyesek saját fényképezőgépet vásároltak, hogy kedvtelésből fényképezgessenek. Ez jóval könnyebbé vált 1888-ban, amikor az üveglapok helyét átvette a filmszalag, melyet el lehetett küldeni az ezzel foglalkozó műhelyekbe előhí-vás végett. 1903 után színes fényképek is ké-szülhettek.

Renoir (ülve) és Stéphane Mallarmé Irancia költő (1895). Degas fényképe. Degas festményei és grafikái a fényképészet erős hatásáról tanúskodnak, ami főleg a kompozícióban vehető észre.

m

V 4 ^ ^ Képzőművészet a nagyvilágban m S S B K S ^ S K

A világ fényképeken

Régi mondás, hogy „a fényképezőgép nem hazudik". Igaz: a fényképész

megválaszthatja tárgyát, eldöntheti, melyik fényképet hívja elő és hozza

nyilvánosságra. Ám a fényképezőgép nem képes több-

re, mint hogy rögzítse, ami előtte van, ellentétben a

festőkkel, akik értelmezik a látványt, s képeiket meg-

tervezik és maguk hozzák létre.

Világot látni A XIX. században a fényképé- ) szet gyorsan elterjedt a nagyvilágban. A fényképé-szek műtermet nyitottak Kairóban, Delhiben, Dzsa-kartában, Los Angelesben, az égvilágon mindenhol Az emberiség hirtelen sokkal könnyebben hihető képet nyerhetett a világ népeiről és tájairól. Példá-nak okáért az európaiak fogalmat alkothattak arról, miként éltek Indiában. A fényképészet hozzájárult ahhoz, hogy a nagyközönség megismerkedhetett a nagyvilággal.

Feni jobbra: Ötórai tea Indiában. Fent: )elenet egy esküvőből. Képet al-kothatunk a fényűző életről, amit az európaiak a gyarmatokon éltek.

Fényképészet és művészet Az emberek hamar rájöttek, hogy a fényké-pészet nem egyszerűen a látvány rögzítése, hanem művészetként is lehet gyakorolni. Júlia Margaret Cameron (1815-79) angol fényképésznő megmutatta, hogyan lehet művészi szempontokat vinni a portréfényké-pészetbe. így hát a fényképészet hamarosan önálló művészetté fejlődött.

A festők rájöttek, hogy mostantól fogva fest-ményeiknek más rendeltetést kell keresniük - olyasmit, amire a fényképészet nem képes.

Alice Liddell, az Alice Csodaországban Alice-e. Júlia Margaret Cameron fényképe.

Manet: Émile Zola képmása (1867-68)

Ajapán művészet hatása

1854-ben Japán kénytelen volt kitárni kapuit az európai keres-kedők előtt, s ezzel véget ért több mint 200 évnyi elszigetelt-

sége. Japán késedelem nélkül hozzákezdett kereskedelme fejlesztéséhez s ipara kor-szerűsítéséhez. 1862-ben a japánok részvétele a Londoni Nemzetközi Kiállításon vi-lágszerte szenzációt keltett. Az európai művészek váratlanul új, izgalmas módjával szembesültek a világ szemlélésének és ^fgfr^. f | | ábrázolásának; ezt a látásmódot különö- H j ^ ^ M p ^ J ^ . | sen jól kifejezik Hokusai és más japán ^ ^ E i ^ & f l P f r ^ í 11^91 művészek metszetei. ^ H ^ ^ ^ M ^ B É í f S ^ ^ ^ ^ H K . . J

A japán divat A japán műtárgyak nemsokára divatba jöttek Pá-rizsban és Londonban. Az emberek otthonaikat kezdték japán stílusban díszíteni, legyezőkkel, lampionokkal, metszetekkel meg vázákkal. Ezt a divathullámot francia kifejezéssel „japonisme"-nak nevezték el. Egyik legnagyobb híve James Abbot McNeill Whistler (1834-1903) amerikai fes-tő lett. Whistler Párizsban és Londonban élte le életét, s Gleyre-nél tanult az 1850-es években.

A kor sok interieurt ábrázoló képén láthatók japán tárgyak, például a spanyolfal meg a metszet Manet-nak Émile Zola francia regényíróról ké-szült portréján. Am a japán művészet hatása en-nél sokkal mélyrehatóbb volt. Az európai festő-ket lenyűgözte a japán metszetek meglepően aszimmetrikus szerkesztése, merész mintázata, sík színfelületeik s az üres terek, valóságos „űrök" kihagyása. A japán képszerkesztés hatása fő-

leg Edgár Degas művein nyilvánvaló. 24 ,

Whistler: Fehér szimfónia 2. Fehér ruhás lány (1864). A japán művészet hatása nyilvánvaló a legyezőből és a vázából. Am a szokatlan képszerkesztés - a lányalak oldalra tolódik, középen pedig egy iekete kandalló áll - szintén a japán metszetek aszimmetrikus kompozícióját visszhangozza.

jg Képzőművészet a nagyvilágban

Oapán Japánban a művészetnek és a kézművességnek nagy hagyománya van. Ez

jól látható a termékek sokaságában: vázák, elefántcsont faragványok, lakk-

dobozkák, legyezők, kimonók (ez a japán hagyományos viselet) meg spa-

nyolfalak. Az 1860-as évekig ezek kézművestermékek voltak, ám a hirte-

len támadt külföldi kereslet irántuk arra ösztönözte a mestereket, hogy

ipari méretekben állítsák elő őket.

Exportáruk Az 1870-es évekre már óriási mennyiségű árut szállított Japán Európába és az Egyesült Államokba, melyek nagy része eleve exportra készült, többek közt nagy Imari-vázákat, szamurájpáncélokat meg bambuszbútorokat. A szállítmányokkal japán fanyomatok is érkeztek.

Az Imari-muhelybol kikerült fedeles kerámia-edény. Edo-kor (kb.

1615-1868)

Az újonnan megnövekedett keresletnek jelentős hatása volt a japán művészetre, s a japán kultúrát több i ^ oldalról is befolyásolták a nyugati irányzatok. Az exportra szánt ea,

V*

vázákat például gazdagabban y 1

díszítették, s oldalukra aprólékosan kidolgozott japán jeleneteket festettek. Mivel a japán városlakók nyugati stílusban kezdtek öltözködni, a kimonókészítők forgalma drasztikusan csökkent.

\ * « w Ar • ™

Másrészt viszont Európában a japán díszítőművészet divatja arra ösztönzött sok porcelánkészítőt, hogy utánozza azt, s japán tálakat, vázákat és teáskészleteket készítsen.

25

Néhány festő szoros kapcsolatban állt az imp-resszionistákkal, barátjuk volt, sőt még szere-pelt is a kiállításaikon, ám ő maga nem volt impresszionista. Egyik leghíresebb közülük

Edgár Degas (1834-1917) francia festő volt. Az impresszionistáktól eltérően nem a szabadban festett, és nem arra törekedett, hogy a táj tünékeny hangulatát megra-gadja. Minden műve kitűnő és eredeti kompozíciós készségről árulkodik. A japán művészet és a fényképészet egyaránt hatott rá.

Kompozíciós készség Degas kompozíciói esetlegesnek lát-szanak. Urak lovaglása start előtt cí-mű festményén egy ló bal felől beüget, jobboldalt egy férfi félig kilóg a kép-ből, középen meg a lovak eltakarják egymást. Egy hagyománytisztelőbb festő mindezt formálisabb kompozí-cióvá próbálta volna szerkeszteni. Olyan, mint egy pillanatfelvétel (bár a pillanatfelvételek csak 1888-ban váltak kivitelezhetőkké). Am Degas munka-módszere (műtermében dolgozott) ar-ról tanúskodott, hogy képeit valójában igen ala-posan megtervezte.

Egyik kedvenc témája a lóversenyek világa volt, nemkülönben a nők intim pillanataikban: fürdés avagy fésülködés közben. Ez is ellenkezett a hagyománnyal. Azelőtt az aktokat általában

2 6 ,

Degas: Urak lovaglása start előtt (1877-80?)

gondosan beállítva festették meg. Degas ké-pein viszont a nők közönséges, mindennapi dolgokat művelnek, s úgy viselkednek, mintha senki nem látná őket.

Fent balra: Ballet: L'Étoile (1876-77) krétarajz

Fent: La Coiffure (1892-96); részlet. Teljes képet ad a pasztelltechnika nyújtotta lehetőségekről. Az asztalon szemcsés, dörzsölt vonalak vannak, a ruhákon egymással nem keveredő színsávok, a haj színe meg erősen kevert, s így tömör, vastag színréteget alkot. Degas rőt színű papírt hasz-nált, ami kész háttérszínként szolgál.

Degas gyakran dolgozott pasztellkrétával, az

olajfesték ellentétével, főleg miután az I 880-as

években látása kezdett megromlani. A pasztell

puha, színes kréta, melyet több színárnyalatban

árulnak, dobozokban. Szárazon viszik fel, közvet-

lenül a papírra, a zsírkrétához hasonlóan. Erős,

tiszta színű vonásokat lehet húzni velük. A vona-

lakat el is lehet kenni ujjal vagy ronggyal, hogy

egyenletes, sík színfelületet nyerjünk, s ezzel a

módszerrel színeket keverni meg árnyékolni is le-

het. A pasztellképeket gyakran festik rendkívül

durva felületű papírra, mivel így tetszetős, szem-

csés hatást lehet elérni a dörzsölés nevű eljárással.

Ugyanezzel a szemlélettel közelít másik ked-venc témájához, a balett-táncosnőkhöz. Balett: L'Étoile című képén a balerinát igencsak szokat-lan szögből látjuk, mintha páholyban lennénk. Ily módon a karmestert is megpillanthatjuk meg a többi táncosnőt a kulisszák mögött, miközben a kö-zönség elé készülnek lépni. Ez is pillanatképnek tűnik: a festő gondos szerkesztéssel érte el azt a hatást, mintha egyáltalán nem lenne megszerkesztve. Máskor Degas a balett-táncosnőket a kulisszák mögött mutatja be, cipőhú-zás vagy próba közben - ismét csak színfalak mögötti éle-tük bensőséges világába kukkant be.

Élete utolsó húsz évében Degas gyakorlatilag vak volt, de 1917-ben bekövetkezett halálakor még mindig a XIX. szá-zad egyik legnagyobb művészeként tartották számon.

27

Cézanne

Tájkép Pontoise melle» (1874-77) »•Vîii.iûiS'l

• • %¿Sf£: yW". • 1

Egy másik festő, aki szoros kapcsolatban állt az impresszionistákkal, de nem tarto-zott közéjük, a francia Paul Cézanne volt.

Az első, 1874-es impresszionista tárlaton ő is kiállított, ám hamarosan kialakította saját, erősen egyéni művészetszemléletét. Úgy érezte, a természetet nem elég visszaadni, lemásolni. A művészet megkövetel még valamit: a művészi szerkesz-tést, meg kell kísérelni megteremteni a tökéletes kompozíciót. E cél elérése ér-dekében a világ szemlélésének új módját fejlesztette ki, mely óriási hatással volt a következő festőnemzedékre. Ezért néha „a modern művészet atyjának" nevezik.

Cézanne: Őszibarackok és körték (1890-94), gondosan megszerkeszteti csendéleteinek egyike

ve kövesse művészi célkitűzéseit, s műveit

ritkán állította ki. Első önálló kiállítása 1895-

ben volt, mikor már benne járt ötvenes évei-

ben, s a teljes elismerés csak élete végén,

pár évvel 1906-ban bekövetkezett halála

előtt jött el.

A természet formái Még az impresszionizmus fénykorában készült képein, például a Táj Pontoise mellett-en is nyilvánvaló, hogy Cézanne nem ugyanazon hatások elérésére töre-kedett, mint az impresszionisták. Vastag, darabos színtömböket használt, és nem ecsetvonásokat. S már jelentkeznek azon té-mák előjelei, melyek később foglalkoztatni fogják: a táj alakzatai, a természet alapvető struktúrája. A fák, az előtérben a gyep, az épületek téglalapjai úgy állnak össze, mint egy fából készült kirakós játék darabjai.

Cézanne különc volt, híres indulatosságáról és néha durva viselkedéséről. Módos csa-ládba született Aix-en-Provence-ban. Csalá-di vagyona lehetővé tette, hogy elszigetelőd-

Kompozíció Miután 1886-ban elköltözött Párizsból, Cézanne többnyire Aix-en-Provence-ban és környékén élt. A tökéletes kompozíció meg-teremtésére törekedett, egy kiegyensúlyo-zott, tartalmas képre. Ennek elérése érdeké-ben gondosan megszerkesztette csendéle-teit, majd a színeket egymáshoz igazította -gyakran kiegészítő színeket használt - , hogy a kívánt hatást megteremtse.

Rájött, hogy a tájat is szét lehet tördelni vi-szonylag geometrikus színtömbökre. Ugyanakkor szokatlan vibrálást, tágasságot és fényt is sikerült tájképeibe fecskendeznie.

A Mont Sainte-Victoire Bibémus-ből nézve (1897). Elete utolsó 20 évében újra és újra megfestette ezt a hegyet.

Ez a Mont Sainte-Victoire-ról készült szá-mos festményen is felfedezhető. Ezeket a szabadban festette meg, az impresszionis-tákhoz hasonlóan, ám jócskán odébb sod-ródott azok céljaitól. Az impresszionizmus-ból nagyszabásúbb, időtállóbb, klassziku-sabb stílust akart formálni. Ezért nevezik ál-talában „posztimpresszionistának", vagyis az impresszionizmus továbbvivőjének.

Cézanne gyakran * addig festette újra és 4

újra csendéleteit, amíg a gyümölcs ~~ ^S megrohadt és összeaszott, mielőtt

befejezhette volna őket.

Poïntïllizmus Az 1880-as években Georges Seurat (1859-91) és Paul Signac (1863-1935) francia festők

továbbvitték egy lépéssel az impresszionizmust. A színekről és a látásról kidol-gozott tudományos elméletekből kiindulva kizárólag apró, szabályosan felvitt színpettyekből szerkesztették képeiket. Mozgalmukat „neoimpresszionizmus-ként" avagy „pointillizmusként" emlegették. Egy ideig a legmodernebb és leg-

merészebb stílusirányzatnak tartották. Seurnt: Fürdőzés Asniéres-ben (1883-84)

Seurat: Port-en-Bessin (1888)

' ST^aSSS

Pöttyökből összeálló festmények Seurat ki akarta deríteni, mi az impresszionis-ta technika sikerének titka. Színpettyekkel kísér-letezett, hogy megtudja, hogyan érzékeli, ár-É t ' nyalja és mossa össze azokat a szem.

1884-ben megismerte Signacot, s attól fog va szorosan együttműködtek. Mindketten részt vettek egy új, alternatív kiállítás, a Salon des Indépendants megteremtésében, melyet évente megrendeztek Párizsban. Itt

Seurat: Port-en-Bessin (1888), rész-let. Megfigyelhetjük a pointillista mód-szert, mely szín-pöttyökből állítja össze a lormákat, és a kiegé-szítő színek használatát

Az ilyen képek egyrészt időtlen, monu-mentális hangulatot árasztanak. Más-részt azonban e technika, melyet legna-

gyobbrészt műteremben alkalmaztak, hí-ján van az impresszionizmus spontán

élénkségének, s a festők hamarosan kezdték belátni korlátait.

31

bárki kiállíthatta műveit egy kis pénz ellenében. Ez lett az újonnan jelent-kező művészek fő kiállítóhelye.

A pointillista technika a látásról szóló tudományos el-

méleteken alapult. Seurat csak a spektrum színeit sze-

rette használni (vagyis a szivárványszíneket), s az imp-

resszionistákhoz hasonlóan a pointillisták kerülték a fe-

ketét. Gyakran vittek fel egymás mellé kiegészítő színe-

ket (kéket a narancssárga, pirosat a zöld vagy sárgát a

bíborszín mellé), hogy vibráló hatást érjenek el. A tisz-

ta színpettyek ¡ól láthatók közelről, de távolról a szem

összemossa a színeket, és sima, meglehetősen

bársonyos, egyenletes színfelüle-

tet lát. Minél kisebbek a

pöttyök, annál simább

az összhatás és éle-

sebbek a vonalak.

Seurat egyre újabb elméleteket dolgozott ki a festésről, például ar-ról, hogy milyen érzelmeket válta-nak ki az emelkedő, illletve süllye-dő vonalak. Am 31 éves korában

váratlanul meghalt, talán agyhártyagyulladás-ban. Most Signac lett a mozgalom vezére. A vi-lág már jócskán benne járt a XX. században, s ő még mindig pointillista stílusban festett. Mind vibrálóbb színeket használt, és képeit nem szín-pöttyökből, hanem színtéglalapokból állította össze.

A pointillizmus igen módszeres és fáradságos festési technika volt, és nagy türelmet igényelt. A gyakorlatban a pointillizmus kevésbé volt al-kalmas a mozgás érzékeltetésére, s olyan tár-gyakhoz illett, melyek alapvetően híján voltak a mozgalmasságnak. Egy híres példa a Fürdőzés Asniéres-ben, Seurat egyik első nagy pointillista stílusban készült festménye. A körülbelül há-

romszor két méter alapfelületű hatalmas kép élénk benyomást kelt a nézőben egy forró

nyári napról a Szajna partján.

Signac: Vitorláscsónakok Saint-Tropez kikötőjében (1893)

Van Gogh Önarcképe (1889-90), melyei a saint-rémyi elmegyógyintézetben lestelt

\ismm

Van Gogh A posztimpresszionista korszakban a festők több irányban is próbálkoztak továbblépni. Cézanne a természetet felépítő alakzatok után kutatott, s harmonikus kompozí-

cióra törekedett. A pointillisták a színelméletet és az optika tudományát igyekeztek a festészetben alkalmazni. Vincent van Gogh holland festő (1853-90) saját külön vi-lágát szenvedélyes, érzelmes túlfűtöttséggel festette meg, mely megbomlott elmé-jét tükrözi. Képei varázslatosak, de egyben tragikus élettörténetének lenyomatai. Van Gogh ma a világ egyik leghíresebb festője, ám életében gúnyt űztek belőle és semmibe vették. - •

A déli fény Van Gogh Hollandiában nőtt fel, s Hágában és Londonban tanult műke-reskedőnek. Később egy komor bányavidéken dol-gozott Belgiumban, s itt kezdte komor színekkel megfesteni, illetve meg-

rajzolni a szegény munkások életét. 1886-ban Párizsba ment, ahol kapcsolatba került az imp-resszionistákkal. Festményei élénkebbé váltak, mivel átvette az impresszionisták és pointillisták munkamódszerét. Ám az igazi váltás 1888 feb-ruárjában következett be, amikor a dél-fran-ciaországi Arles-ba költözött. Elbűvölte a Dél pazar verőfénye és melege, s most, 34 éves ko-rában kezdte kialakítani jellegzetes stílusát, melyre vastag ecsetvonásokkal felvitt élénk szí-nek jellemzőek.

Élete utolsó két és iél évében van Gogh 420 képet iestett. Életében

mindössze egy képet adott el.

J V

Fent: Vincenl széke pipával (1888), Arles-ban lestette. ¡óbbra: Váza napralorgókkal (1888)

Lemerülés a rémálmok világába Van Goghon már jelentkeztek az elmebetegség jelei, de továbbra is lázas iramban íestett. 1888 októberében hozzáköltözött barátja, Paul Gau-guin festőművész. Két hónap múlva heves vitá-ba keveredtek, s van Gogh felindulásában le-vágta bal fülét. 1889 májusában felvették az Arles melletti saint-rémyi őrültekházába, ahol egy évet töltött.

Festményei zaklatott elméjét tükrözik sietős, ör-vénylő ecsetvonásaikkal. Mintha a felhők, fák és a fű is megtelne ezzel az érzéssel; ez a ha-tás egyszerre felemelő és fenyegető.

1890 májusában van Gogh visszatért északra, és pártfogójánál, egy jólelkű pszichiáternél, Paul Gachet doktornál lakott a Párizs melletti Auvers-sur-Oise-ban. Am júliusban egy súlyos depressziós rohamában meglőtte magát a me-zőn, s két napra rá meghalt. 37 éves volt.

Van Goghot csak halála után vette észre a mű-vészet világa. Az impresszionisták rögzíteni pró-bálták, amit láttak; van Gogh azt festette meg, amit érzett, s érzelmi felfokozottsága szembetű-nő képein még akkor is, amikor közönséges dolgokat fest meg. Ezen túlmenően azonban is-tenadta érzéke volt a színekhez és a szerkesz-

téshez, melyet rendkívül jel-legzetes módon alkalmazott.

Van Gogh munkássága óriá-si befolyást gyakoriolt a XX. századi művészetre. Emellett vele új jelenség született a művészetben: a hősies, szen-vedő különc, aki szó szerint él-hal'alkotásaiért.

Fent: Arles-i kávéház (1888)

Balra: Van Gogh: Hegyi táj a saint-rémyi kórház mögött (1889)

Gauguin Viharos 1888-as szakításuk ellenére Paul Gauguinnek (1848-1903) és Vincent van Goghnak sok közük volt egymáshoz. Mindketten küszködő művészek voltak, s

ff-ffB mindketten saját egyéni stílusukat igyekeztek megta-lálni a posztimpresszionista világban. Gauguin meglehetősen eltérő megoldásnál kötött ki. Lapos színfelületeket és erős körvonalakat használt, melyek erősen emlé-keztettek a japán fanyomatokra. Ám igazi hangjára csak akkor talált rá, amikor Franciaországot elhagyta, és elhajózott a Csendes-óceán déli részén levő Francia Polinézia trópusi éghajlatú szigeteire. Van Gogh-hoz hasonlóan betegséggel és

szegénységgel küszködött, s f ^ V S ^ ^ ^ H H K meghalt, mielőtt tehetségét M f í ; ,W'* 1

i g a z á n felismerték volna. BHIJmÍP' a * J É Í I X I

Álmok egy trópusi szigeten Gauguin nem festőként kezdte pá-lyafutását, hanem tengerészként a kereskedelmi flottában, majd pári-zsi tőzsdeügynökként. Már családos emberként kezdett kedvtelésből fes-tegetni 1870 körül. 1874-ben megis-merkedett Pissarróval, s szoros kapcsolatba került az impresszio-nistákkal; szerepelt is utolsó négy kiállításu-kon. 1883-ban otthagyta állását, hogy a festés-nek szentelhesse életét, ám nem sikerült vevőt találnia képeire. Ettől függetlenül nem hagyott fel a festéssel, sőt otthagyta családját és a bretagne-i Pont-Avenbe költözött egy művészte-lepre. Itt alakult ki jellegzetes festői módszere, mely többek között a Sárga Krisztuson is megfi-

• - gyelhető. Az alakok és a fák megjelenítése 34

Közel a hegy (1892)

stilizált, majdhogynem naiv, vagyis gyere-kes, s a színeket tömbökben vitte fel, majd-nem úgy, amint azt a japán fanyomatokon láthatjuk. Ez igen nagy eltávolodás az imp-resszionista stílustól.

1891-ben elhajózott a francia polinéziai Tahi-

ti szigetére. A tahiti nők közt rálelt a szere-

Sárga Krisztus (1889). Gauguin Bretagne-ban festette.

Polinéziai cölöplépcső. A XVIII. század vége-XIX. század eleje

Képzőművészet a nagyvilágban

Óceánia

A Csendes-óceán több ezer szigete három csoportra

oszlik: Melanézia, Mikronézia és Polinézia. A szigetla-

kók ősei csónakkal érkeztek ide Délkelet-Ázsiából.

Ősök és természet A csendes-óceáni szigetek kultúráinak sok közös eleme van: a természet iránti tisztelet és hit a törzs ősének nagy hatalom-mal bíró szellemében. Művészetük szoros kapcsolatban állt hiedelemvilágukkal, és olyan tárgyakban öltött formát, mint a vallásos szertartásaikon használt faragványok és maszkok, de közönséges, mindennapi tárgyakban, például csónakokban és tálakban is. Ezeknek egy részét a XIX. században európaiak gyűjtötték össze és múzeumokban hagyományozták ránk. Am a keresztény misszionáriusok ellenezték ezt a pogány művé-szetet, így hát a legtöbb művet megsemmisítették.

lemre, s egyszerűen élt; lelkesen festett és fara-gott. Munkái újfajta költészettel telítődtek meg: egzotikus titokzatossággal, trópusi melegséggel és szemet gyönyörködtető szépséggel. Szerette ezt az életmódot, de nagyon szegény volt, s ha-marosan megbetegedett. 1893-ban visszatért Franciaországba, ahol meggyógyult. 1895-ben visszatért Francia Polinéziára, s újra nyomor-gott; gyakran zsákvászonra festett. Romló egészsége ellenére haláláig folytatta a munkát. Egyedül, megkeseredve és elismeretlenül halt meg Hiva Oa szigetén 1903-ban. Csak 1906-ban vált híressé, amikor Párizsban az őszi Salonon kiállították műveit. Tahiti nő gyümölccsel (1893)

Toulouse-Lautrec: Ülő nő kesztyűvel (Honorine Plalzner képmása). Laulrec 1891-ben lestette. «ri

Ml .

Toulouse-Lautrec A posztimpresszionizmus másik vezéralakja Henri de Toulouse-Lautrec (1864-1901) francia festő volt. Neve hallatán elsősorban Párizs és az éjszakai élet jut eszünkbe: a bárok, kávéházak, tánctermek, színházak,

cirkuszok, lóversenyek és nyilvánosházak világa. Híresek hirdetőplakátjai is, melyek az 1890-es évek Párizsának jelképei lettek. 1885-ben, 21 éves korában érkezett Párizsba, ahol megismerkedett Manet-val, van Goghgal meg Gauguinnel. Degas különösen nagy hatással volt munkáira, ettől függetlenül stílusa rendkívül egyéni.

Istenadta rajztehetség volt, rendkívül eredeti kompozíciós készséggel, me-lyet kétségtelenül befolyásoltak a japán fametszetek meg a fényképészet. Művein a rajz az uralkodó, s a szín a második helyre szorul. Olajjal meg pasztellel festett, néha mindkettővel egyszerre; az olajat terpentinnel hígította, hogy sávos, pasztellszerű hatást nyer-jen. Gyakran dolgozott sietve, s a befejezett kép vagy grafika vázlatszerű maradt. Legtöbb műve szikrázóan szellemes, s gyakran szelíden kigú-

«• - nyolja a szereplők jellemét. 36 ^

A Rue des Moulins szalonjában (1894)

Toulouse-Lautrec sok nyomatát é s pla-kátját litografálta, s e technika egyik nagy mesterévé vált. Azelőtt a plakáto-kon a szöveg uralkodott: fő rendeltetésük az informálás volt. Toulouse-Lautrec mű-vészi kifejezőeszközzé emelte a plakátot. A litográfia illett a stílusához. Az ügyes raj-

Az alvilágról festett képek Toulouse-Lautrec ősei arisztokraták voltak, a Toulouse grófok leszárma-zottjai. A vidéki nemesek életét élte volna, ha két gyermekkori baleset miatt a lába nem lett volna aránytalanul rövid. Más utat keresett hát az önki-teljesítésre, s festészetre adta a fejét.

Litográfia í A litográfia szó jelentése kőre nyom-

tatni (a görög lithosz, vagyis kő szó-

ból). Az eljárás alapja egy egyszerű

alapelv: a víz nem keveredik a zsira-

dékkal. Egy lapos felületre (eredetileg

sima mészkőlapra) zsiradéktartalmú

krétával felrajzolják a vázlatot, majd

a kőlapot vízréteggel fedik. A kőre

tintával felvisznek egy színt, ám az

csak a kréta nyomára fog tapadni. Ha

a kőre papírt helyeznek, a tinta rá-

nyomtatódik a zsiradékkrétával felvitt

rajzra. A mű egy másik részét felraj-

zolják egy másik kőre, majd egy má-

sik színt visznek fel rá. Lassan, külön-

böző színekből összeáll a kép.

A Reine de Joíe plakátján Toulouse-

Lautrec négy színt használt.

Toulouse-Lautrec mindenhol zsebre vágta az

elhasznált fogkeféket. Ezekkel vitte fel a tintát a litográfiához használt

kőlapokra, hogy szemcsés hatást nyerjen.

zot egyszerűsített színtömbökkel é s hagyo-

mánytörő kompozícióval párosította é s ta-

lálékony betűhasználattal. A japán kép-

szerkesztés h a t á s a plakátjaira hatott legin-

kább.

A Reine de Joie plakátja (1892)

Toulouse-Lautrec testi fogyatékossága miatt mondhatni kitaszított volt. Ismerős alakká vált azokon az alvilági helyeken, melyeket oly szíve-sen meg is festett. Rengeteget ivott; kis üveg ko-nyakot meg egy poharat tartott sétapálcá jába rejtve. Ennek ellenére sokat dolgozott, s elköte-lezett míves volt. Ám életmódja végül összeom-láshoz vezetett 1899-ben, majd mindössze 36 éves korában korai halált halt.

>1

Szimbolizmus 1886-ban egy másik, teljesen eltérő mozgalmat indított útnak egy francia lapban megjelent manifesztum, vagyis szándéknyilatkozat. Szimbolizmusnak nevezték, s rendkívül széles spektrumát fogta át a festőknek (meg íróknak és zenészeknek), kiknek stílusa sokszor merőben különbözött egymástól. Mindannyian hátat fordítottak a realizmusnak; helyette a képzelet világát kívánták megismerni, melyben a képek érzelmek és indulatok jelképeiként működhetnek. A XIX. század utolsó húsz évének sok fontos művészére

hatott a szimbolizmus, Gauguint is beleértve.

Az érzelmek megfestése „Ne a dolgot ábrázold, hanem az érzelmet, amit ki-vált" - írta Stéphane Mallarmé francia szimbolista költő (akit a 22. oldal egyik fényképén láthatunk). Tanácsa a szimbolista költőknek szólt, ám ugyanúgy beszélhetett volna a zenéről vagy a festészetről.

E feladatot minden művész a maga egyéni stílusá-ban igyekezett teljesíteni. Gustave Moreau (1826-98), az egyik legnagyobb francia szimbolista festő a ma-ga sávozott, pihés stílusában idézte fel az eltűnt ci-vilizációk világát. Salomé-sorozata annak a nőnek a bibliai történetén alapul, aki rávette Heródes királyt, hogy hozassa el neki keresztelő Szent János fejét.

Ezzel ellentétben Fernand Khnopff (1858-1921) rendkívül realista stílusban festett meg egy álomvi-lágot, melyet félig ember, félig állat hibridek népe-sítenek be. Khnopff Belgiumból származott, ahol a

szimbolista mozgalom különösen élénk volt. 38 ,

Moreau. A jelenés (Salomé), 1874

Régebben Franciaországban az ember nehe-zen válhatott elismert művésszé hagyományos értelemben vett tanulmányok nélkül. Többek közt Gauguin is ezért az előítéletért foglalhatta el oly későn az őt megillető helyet. Am a Salon des Indépendants most mindenkinek lehetővé tette, hogy kiállíthasson, s ez minden festőt ösz-tönzött.

Álombéli hangulatok A francia szimbolizmus másik vezéralakja Odilon Redon (1840-1916) volt, aki lágy stí-lusban és aranyszínű pasztell- és olajfesté-kekkel teremtett mítoszbéli virágokkal tarkí-tott álomjeleneteket. Redon zárkózott ember volt, s eredetileg csak fekete-fehérben raj-zolt.

A kor egyik leghíresebb autodidakta festője egy vámőr (douanier) volt, Henri Rousseau (1844-1910). Negyvenéves korában kezdett fes-teni, s igen aprólékos, ám naiv stílusban festet-te meg álomszerű, titokzatos képeit. A képek gyakran őserdői jeleneteket ábrázoltak, melyek a párizsi botanikus kertben tett látogatásaiból ihletődtek. Rousseau nagy szegénységben élt, miután 1893-ban otthagyta állását a festés ked-véért, s gyakran kellett eltűrnie, hogy kinevetik. A közönség körében csak élete utolsó öt évé-ben kezdett sikert aratni, amikor munkáit széles körben csodálni kezdték ártatlan bájukért.

Fent: Redon: A Küldopsz (1898-1900?). Poliiphémoszról, az egyszemű óriásról készült ábrázo-lások általában rémisztőek, de itt Redon inkább együttérzőnek ábrá-zolja a szörnyet, amint szerelme tárgyához, az alvó Galatea nimfá-hoz közeleg. Ám a jelenetben fe-szültség rejlik: nem lehet tudni, hogy Polüphémosz mire készül

Jobbra: Rousseau, a Vámos: Lóra támadó jaguár (1910). Rousseau gyakran festett nagy vásznakat: ez a kép 1,2 m széles.

1888-ban, a szimbolizmus virágkorában a francia művészek egy kis csoportja titkos társaságot alapított Párizsban, a Nabist. Köztük volt Maurice Denis (1870-1943), Pierre Bonnard (1867-1947) és Édouard Vuülard (1868-1940) is. Gauguin Bretagne-ban festett képeiből ihletődtek, s céljuk az volt, hogy újfajta művésze-tet teremtsenek; visszauta-

sították az impresszionista realizmust, s festőként újra akarták fogalmazni azt, hogy miként teremt-hető háromdimenziós kép egy sima felületen. Cél-jaik néhány tekintetben megegyeztek a Cézan-ne-éival, ám az eredmény merőben különbözött.

Denis: Teázó hölgy (1893)

Nabis

Díszítőművészet A festői kör másik ihletforrása Paul Sérusier (1865 1927) egy festménye, Tájkép: A Bois d'Amour avagy Talizmán.

A gyakorlatilag absztrakt festményről a többi festő megérezte, hogy valamiképpen a művészet jövője felé mutat. Denis, a szimbolizmus egyik vezéralakja a követ-kezőképp fogalmazta meg: „Egy kép, mielőtt ló, akt avagy anekdotikus (történetre alapuló) tárgy lenne, lé-nyegében lapos felület, melyet bizonyos rendszerbe rendezett színek fednek."

Bár ez már az absztrakt művészet felé mutat, addig még el kellett telnie egy kis időnek. A Nabis művészei nem hagytak fel a figuratív ábrázolással, ám új módszereivel kísérleteztek a sík felületre való festésnek, hogy kelle-mes, dekoratív hatást teremtsenek. Más szóval a látot-takat úgy vitték fel a vászonra, hogy abban a formák és a színek játszották a főszerepet a téma helyett,

v Vuillard: Sétatér: Keresztkérdések (1894)

W

i r/£( t ^ f j f ^ S M Képzőművészet a nagyvilágban H M g g » Szecesszió

1893-ban Victor Horta belga építész megtervezte a

brüsszeli Tassel-házat. Ez volt az első épület, amely a

később szecessziónak avagy Art Nouveau-nak („Új mű-

vészetnek") elnevezett stílusban épült. 1900-ra a sze-

cesszió már egész Európában elterjedt - Párizstól Szent-

pétervárig -. sőt az Egyesült Államokba is eljutott.

( ? L A D A M Í ) A O X C A * i € U A S

Csehszlovákia A szecesszió a természetből ihletődött formákkal, például növényekkel meg csillagokkal alkotott érzéki, kanyargó for-mákat. Egyetlen korábbi díszítőstílussal sem állt közvetlen összefüggésben. A szecesszió legnagyobb plakáttervezője a cseh születésű Alphonse Mucha (1860-1939) volt. Párizs-ban és az Egyesült Államokban alkotott, majd 1922-ben visszatért Csehszlovákiába.

Mucha: Plakát, mely Sarah Bernhardtot, a szecesszió leghíresebb színésznőjét ábrázolta.

Sérusier és Denis munkái vallásos avagy spirituális jellegűek. Bonnard és Vuillard a posztimpresszionista festői stílusokat har-monikus interieur-ábrázolásokra használták fel; vásznaikat színpompás, szellős, fényes kompozíciókkal töltötték meg. A Nabis pla-kátokat, üvegfestményeket és könyvilluszt-rációkat is alkotott. A.mozgalom csak az 1890-es évek végéig tartott, ám tagjai mind sokáig éltek még.

Bonnard: France-Champagne (1890), kőnyomásos plakát. Az 1890-es évek Párizsának vidám hangulatát tükröző pla-kát volt az első mű, melyet Bonnard-nak sikerült eladnia.

Degas: Jobb talpát néző táncosnő (1896?)

Szobrászat A posztimpresszionista kor számos művésze próbál-kozott szobrászattal, többek közt Degas és Gauguin is. Degas több kisebb szobrot készített, főleg táncos-nőkről meg lovakról, különösen miután az 1890-es években szeme romlani kezdett. Ám az ugyancsak francia Auguste Rodin (1840-1917) mindannyiuk fölé

tornyosult. Egy realista szemével alkotott, s olyan pontosan ábrázolta az emberi testet, hogy egyesek arra gyanakodtak, titokban élő embereken készít öntőfor-mát. Forradalmasította a híg klasszicizálásban megragadt francia szobrászatot.

Valódi emberek Rodin szobrai meglehetős felindulást okoztak. A csók nevű márványszobrát, mely csókolózó meztelen párt ábrázol, többen pornográfnak minősítettek, bár sok te-kintetben egyszerűen csak modern változata volt azon görög és római szobroknak, melyek oly népszerűek vol-tak a művészetkedvelők körében. Másik híres szobra A

gondolkodó.

Rodin szobrai azért újszerűek, modernek és frissek, mert nem egy idealizált formát próbált készíteni az em-beri testről. Alakjai mintha élő emberek lennének. Am Rodin nem egyszerűen másolta az életet. Alakjai lenyű-göző és költői varázzsal bírnak. Gyakran ki is hangsú-lyozta szobor jellegüket azzal, hogy a mű egyes részeit befejezetlenül hagyta; ugyanezt tette Michelangelo is 400 évvel azelőtt.

1 « V - w " Rodin: A gondolkodó (1889-1906)

Rodin óriási hatással volt a XX. századi szobrászat fejlődésére. Nagy teljesítmény volt ez egy olyan embertől, akit fiatalkorában háromszor egymás után nem tartottak elég jónak ahhoz, hogy felvegyék az Ecole des Beaux Artsra (a párizsi szépművészeti akadémiára).

Constantin Meunier belga festő és szobrászművész (1831-1905) realizmusa

egészen másfajta. Elkötelezett szocialista volt, és számos munkásalakot készített bronzból, melyek megragadják a dolgozók szenvedéseit, de méltóságát is. Azelőtt a közönséges munkásokat nem tartották megfelelő témának a szobrászat nemes

művészetéhez, s a gazdag műpártolók sem igen vásárolták az ilyen szobrokat.

Meunier: A kikötőmunkás (1885). A téma - az ipari munkás munkája - szokatlan volt egy olyan korban, amikor a posztimpresszionisták meg szimbolisták a színekre meg az érzelmekre összpontosítot-tak.

Bronzöntés

A bronzöntés egyik előnye, hogy több szobrot lehet

készíteni az eredeti öntőformával. A szobrászok előbb

mintát készítettek, általában agyagból vagy viaszból;

ezt az öntőműhelybe vitték, ahol a kézművesek

végezték a munka további részét. A modell után

negatívot készítettek, az öntőformát, majd olvadt

bronzot (rézből és ónból készült ötvözetet)

öntöttek bele. A bronzöntés költséges művelet

volt. Rodin legtöbb művét a francia kormány

megrendelésére készítette. Degas viaszból

készítette szobrait, valószínűleg modellül

festményeihez; csak halála után öntötték

őket ki bronzból.

Ensor: Csendélel maszkokkal (1896), részlel

Az expresszionizmus előfutárai Van Gogh sok festményét szenvedélyes érzelem-

mel töltötte meg. Megvált a realizmustól a puszta érzelem kedvéért, s ezáltal mun-kássága egy kora XX. századi festészeti mozgalom, az expresszionizmus előzmé-nyének tekinthető. Nem ő volt az egyedüli; sok festő lépett hasonló útra. Az egyik legkülönösebb jelenség közülük a belga-angol származású James Ensor (1860-1949). Pályája elején az impresszionista módszer mesterévé vált, s 1880-82 körül nagyszerű interieuröket meg portré- gj^T ^ ^ K ^ V -kat festett. Ezután témái mind személye-sebbekké és bizarrabbakká váltak.

Ensor: Önarckép maszkokkal (1899). Ensor az értelem és a normalitás szigeteként jelenik meg, miközben groteszk maszkokból álló lidércnyomásos tömeg torlódik körülötte.

Álarcok és érzelmek Az 1880-as évek közepén Ensor már furcsa jele-neteket festett tusakodó csontvázakról, döglött halakról meg álarcot viselő emberek rémálom-szerű áradatáról. Vastag, darabos ecsetvoná-sokkal vitte fel a festéket, élénk, rikító tiszta vörös meg zöld - színtömbökben. Művei rög-eszmések, lenyügözóek, humorosak és felkava-róak. Mesterművén, a Krisztus bemenetele

Brüsszelbe című nagyméretű festményen (1888) a belga társadalmat meg az egyházat gúnyolja ki. Kezdetleges, naiv stílusban megfestett, karikaturizált tisztségviselők tülekednek egy díszfelvonuláson, miközben Jézus alig látszik a háttérben. A kép közfelháborodást keltett. Ensort távozásra kérte fel a Les Vingt nevű di-vatos brüsszeli modern művészeti klub; ettől fogva remeteéletet élt szülőhelyén, Ostende ki-kötővárosában.

nyén). Leghíresebb festménye, A sikoly en-nek a sorozatnak egy darabja volt. 1908-ban azonban idegösszeomlást kapott, és visszatért Norvégiába. Rájött, hogy a részben a művei-be öntött indulatok felelősek elméje kiegyen-súlyozatlanságáért, s attól fogva szelídebb, élénkebb és derűsebb témákat festett.

Ám legismertebb képe A sikoly, egy rendkívül nyomasztó kép, melyen az egész táj mintha összeesküdne, hogy a központi emberalakot megkínozza és összezúzza, amitől az fájdal-mas sikolyban tör ki. A mű erőteljes hatása, az egyszerű kompozíció s a kezdetleges szín-és festékhasználat a szabad kifejezésmód megnyilvánulásai, mely az elkövetkezendő évszázad művészetének kulcstémájává vált.

45

Ensor álarcmániájára részben az le-het a magyarázat, hogy szülei karne-váli álarcokat árusítottak ostendei ajándékboltjukban. Még felnőttkorá-ban is abban a bizarr tárgyegyveleg-ben élt, amelyet Csendélet maszkkal

című képén ábrázol. Ő volt az egyik első európai festő, aki érdekődést mutatott az afrikai maszkok iránt, melyek később fő ihletforrássá váltak a XX. század elejének több festője, például Picasso szá-mára.

A festészet fejlődésére még nagyobb hatás-sal volt Edvard Münch norvég festő (1863-1944). Zaklatott gyermekkora volt, anyja és lánytestvére tüdőbajban haltak meg; később festeni kezdett, s az 1880-as években Párizsba ment. Itt nagy hatással volt rá az impresszionizmus, a szimbolizmus, Gauguin és később van Gogh művei; ám az ő festői stílusa zaklatott, a benne lejátszódó heves érzelemviharokat fejezi ki. Münch 1892-től 1908-ig nagyrészt Berlinben élt. Ezalatt hatalmas művön dolgozott, Az élet frízén ( a z élet, szerelem és halál költemé-

Munch: A sikoly (1893). Egyike ugyanazon témára készült számos képének, mely jól kükrözi szellemi háborodottságát. „Csak álltam ott reszketve a félelemtől, és hangos, szűnni nem akaró, mindent átjáró sikolyt hallottam." - írta.

Amikor Münch művei megjelentek Berlinben egy 1892-es kiállításon, olyan szenvedélyes kritikát váltottak ki a sajtóban, hogy a kiállítás

bezárni kényszerült.

Az impresszionizmus korának kronológiája

1827 Nicéphore Niépce elkészíti az első tar tós fényképet .

1849 Hokusai , a nagy japán fanyomatkész í tő halála.

1851 J. M . W . T u r n e r halála. 1854 Japán véget ve t az elzárkózásnak, s megny i t ja kapui t a kereskedelem e lő t t .

1855 C o u r b e t megny i t ja Párizsban realista kiáll ítását.

1862 A London i N e m z e t k ö z i Kiáll í táson kiáll í tanak egy japán műtá rgya t , ami el indít ja a japán művészetnek a nyugat i ra gyakoro l t hatását.

1863 M a n e t Reggeli a szabadban c ímű műve bo t rány t kelt a Salón des Refusés-n.

1864 Bezár Charles Gleyre festőiskolája, mely sok impresszionista fes tő t nevel t .

1874 A z impresszionisták első kiállítása Párizsban; egy ellenséges érze lmű kri t ikus megalkot ja az

„ impresszionizmus" kifejezést. 1 8 7 6 - 7 7 M o n e t megfest i a Saint-Lazare pályaudvar c ímű sorozato t .

1884 Seurat befejezi a Fürdőzés Asniéres-bent, első nagy point i l l ista m ű v é t . 1886 Megalkot ják a „po in t i l l i zmus" kifejezést. A szimbol izmus nyi lvános meghirdetése. 1888 V a n Gogh letelepedik a dél-franciaországi Ar les-ban. Megalakul a Nabis.

1890 V a n Gogh öngyi lkosságot köve t el. 1891 Gauguin Tah i t i ba hajózik. M o n e t kiáll ít ja Szénaboglyák- sorozatát .

1893 M u n c h megfest i A sikolyt. 1901 Tou louse -Lau t rec halála. 1906 H á r o m évvel halála u tán kiállít ják Párizsban Gauguin munkái t , melyek nagy sikert aratnak.

1918 M o n e t neki fog utolsó nagy művének, a Tavirózsákhoz a párizsi Oranger ie épületében.

1919 Renoir halála. 1926 M o n e t halála.

4 6 »

Művészettörténet dióhéjban

A legrégebbi ismert műtá rgyak i. e. 30 000-

ből származó fa ragot t szobrocskák. A leg-

korábbi barlangrajzok i. e. 16 000 körül ké-

szültek. A z ókor i Görögországban (i. e.

500- tó l kezdődően) a szobrászat a művé-

szetek királya. A görög szobrászok az élő-

höz megszólalásig hasonló szobrokat igye-

keztek alkotni .

Európában 1300-ban kezdeté t ve t te a rene-szánsz. A z itáliai művészek újra fe l fedezték

az ókor i római és görög ku l túrá t . A reneszánsz olyan művészeket szült, m in t G i o t t o (12677-1337), M a s a c c i o (1401-28), L e o n a r d o d a Vinci (1452-1519) és J a n v a n E y c k (13907-1441). M i c h e l a n g e l o B u o n a r -r o t i (1475-1564) szobrai elérik a gö-rög és római akotások színvonalát.

A manier ista festők, például

El G r e c o (1541-1614) egyre inkább

érzelmi t ö l t e te t adtak képeiknek. A barokk

kor festői, m in t P í e t e r - P a u l R u b e n s (1577-1640), káprázatos technikájukkal és

műveik pompájával képesztet ték el a műél-

vezőket . A németal fö ld i R e m b r a n d t v a n Rijn (1606-69) arcképeivel megmuta t ta ,

hogyan ragadhat ja meg egy fes tmény a mo-

dell je l lemét.

A művészek már aprólékos képet festhet tek

a való világról, de rá jöt tek, hogy mindez

nem elég. A z olyan festők, m in t F r a n c i s c o G o y a (1746-1828) úgy a lak í to t ták stí lusu-

kat, hogy alkalmas legyen az egyéniség és

az érzelmek kifejezésére. A z érzelem a ro-

Szómagyarázat mantika kulcsfontosságú eleme vol t . Kései műveiben J. M . W . Tu rne r (1775-1851) ecsetével öt letszerű ecsetvonásokkal v i t te fel a színeket, és így érte el a hangulati hatást.

A realizmus művészei, így G u s t a v e C o u r -bet (1819-77) is a való világ megjelenítésére használták művészi tudásukat. A z 1870-es években az impresszionisták, többek közöt t Pierre -Auguste Renoir (1841-1919) és Claude M o n e t (1840-1926) a realizmus törekvéseit új irányban fo ly ta t ták tovább. A szabadban, sietve festettek, hogy megra-gadhassák a pil lanatot az állandóan vál tozó világban. A posztimpresszionisták, köztük Paul Gauguin (1848-1903), Vincent van Gogh (1853-90) és Paul C é z a n n e (1839-1906) mind rendkívül egyéni stílust fejlesztettek ki.

A XX . században több művészeti i rányzat követte egymást. A kubizmussal P a b l o Pi-casso (1888-1973) a tárgyak szemlélésének újfajta módjával kísérletezett. A z ex-presszionizmus az érzelmek kifejezésével kísérletezett. A szürrea-listák, mint S a l v a d o r Dali (1904-89) és R e n é M a g r i t t e (1898-1967) erős képzelőerőről tanús-kodó, álomszerű világo-kat ábrázoltak. A z abszt-rakt művészet fejlődésé-ben újabb lépést t e t t elő-re Piet Mondrian (1872-1944), J a c k s o n Pollock (1912-56) pedig megteremtet te az absztrakt expresszionizmust. A X X . százac végén a pop-ar t képviselői, például A n d y W a r h o l (1928-87) a művészet ér te lmét ku ta t ta csakúgy, min t a minimalisták - C a r A n d r é (1935-) meg társai - és az installation art képviselői - J o s e p h Beuys (1921-86) meg társai - új irányba vezet ték , művészetet .

Absztrakt művészet A művészet bármely olyan formája, mely nem úgy ábrázolja a dolgokat, amilyenek a valóságban, ha-nem egyszerűen csak színekből és formákból áll össze.

Dörzsölés Pasztellfestési technika, melynek során a festő ér-des felületű papírra könnyed vonásokkal fest. A kréta rövid sávokat hagy a papíron.

Impasto

Vastag ecsetvonásokkal felvitt olajfesték.

Kiegészítő színek A színkör ellentétes oldalain levő színek. A színkör hat szeletből áll, s minden alapszínnel szemben a két másik keveréke áll. Ha egymás mellé viszik fel őket, a kiegészítő színek növelik egymás erőssé-gét. Litográfia Kőnyomatnak is nevezik; eredetileg nagy, lapos kőlapot és zsiradékalapú krétát használtak sokszo-rosításához.

Plein air „En plein air" franciául annyit tesz, hogy „a szabadban". A plein air festészet olajfestési módszer, és azt jelenti, hogy a festő a tájképet teljes egészé-ben a szabadban festi meg.

Pointillizmus Az 1886-ban alkotott kifejezés egy festési technikára vonatko-zik, melyben a kép apró, bizo-

nyos rendszer szerint felvitt színpöttyökből épül ki.

Posztimpresszionista A kifejezést több XIX. század végi stílusra hasz-nálják, melyek közvetlenül az impresszionizmusból fejlődtek ki.

Realizmus Olyan művek sajátjaként emlegetik, mely a valósá-got idealizálás nélkül utánozza.

47

Név- és tárgymutató absztrakt művészet

19, 40, 47

alapszínek 17, 47

Bierstadt, Albert 7

Boníngton, Richard

Parkes 6 Bonnard,

Pierre 40, 41 Boudin,

Eugène 10, 11, 12

Caillebotte, Gustave

13, 15 Cameron, Julia

Margaret 22, 23

Cassatt, Mary 13

Cézanne, Paul 28, 32,

40, 47 Constable, John

6, 13 Courbet, Gustave 8,

9, 14, 46, 47

csendes-óceáni

szigetvilág 34, 35

Daubigny,

Charles-François 6

Degas, Edgar 22, 24, 26,

27, 36, 42, 43

Denis, Maurice 40, 41

dörzsölés 27, 47

Eakins, Thomas 9 Ensor,

James 44, 45

expresszionizmus 44, 47

fény 6 , 1 0 , 1 2 , 1 5 , 1 6 , 1 7 ,

19, 20, 29, 32, 4

fényképészet 22-3,

26, 27, 36 Frédéric,

Léon 15

Gauguin, Paul 33, 34, 36,

38, 39, 40, 42, 45, 46, 47

Gleyre, Charles 12, 24, 46

Hokusai, Katsushika 7,

24, 46

impasto 16, 47

Japán 7, 24, 25, 26,

34, 36, 37, 46

Jongkind, Johan

Barthold 10, 12

képzelet 9, 14, 15, 38

Khnopff, Fernand 38

kiegészítő színek 17,

18, 29, 31, 47

kompozíció 7, 15, 26,

27, 28, 29, 32, 33, 45

litográfia 36, 37, 47

Manet, Edouard 10,

11, 12, 24, 36, 46

Meunier, Constantin

43

Millet, Jean-François 9

modem művészet 8,

Mallarmé, Stéphane 14,

22,

28

Monet, Claude 12, 13, 14,

16, 17, 18, 46, 47 Moreau,

Gustave 38 Morisot, Berthe

1 1 , 1 3 Mucha, Alphonse

41 Münch, Edvard 45, 46

Nabis 40, 41, 46 Niépce,

Joseph Nicéphore 22, 46

olajfestészet 6, 7, 10,

1 1 , 27, 36, 39, 47

pasztell 27, 36, 39, 47

Pissarro, Camille 13, 34

plein air festészet 10,

12, 16, 18, 26, 29, 47

pointillizmus 30, 31, 32,

46, 47

posztimpresszionizmus 29,

32, 34, 41, 42, 43,

47

realizmus 8, 9 ,14 , 15, 38,

40, 42, 43, 44, 46, 47

Redon, Odilon 39 Renoir,

Pierre-Auguste 12 ,13 ,16 ,

20, 22, 46, 47 Rodin,

Auguste 42, 43 Rousseau,

Henri 39 Rousseau,

Théodore 6

Seurat, Georges 30, 31, 46

Signac, Paul 30, 3 1 Sisley

Alfred

12, 13

Salon 6,

1 1 , 12,

szimbolizmus 38, 39, 40, 43,

45, 46

Toulouse-Lautrec,

Henri de 36, 37, 46 Turner,

J. M. W. 16, 46, 47

Van Gogh, Vincent 32, 33,

34, 36, 44, 45, 46, 47

Vuillard, Édouard 40, 4 1

Whistler, James Abbot

McNeill 24

1

Az impresszionizmus az 1870-es években jelent meg Franciaországban. Az impresszionista művészcsoport a táj fényhatásait és hangulatát kívánta megörökíteni. Ebben a korban élt Franciaországban RENOIR ÍS, akit az egyik leghí-

resebb impresszionista festőként tartanak számon.

A NAGYVILÁG KÉPZŐMŰVÉSZETE-sorozat megismerteti a fiatal olvasót a fontosabb művészettörténeti korszakokkal és azok meghatározó művészeivel. E korszakokban a világ

más tájain egyéb stílusok is születtek, s a könyv ezek közül is sokat bemutat.

f

2 t

5

X nS"

A NAGYVILÁG KÉPZŐMŰVÉSZETE-sorozat kötetei a következőket foglalják magukba:

Híres művészek jelentős műalkotásai - Művészet a külön-böző kultúrákban - Magyarázó szöveg - Tartalomjegyzék

Szómagyarázat - Név- és tárgymutató A kor művészetének rövid kronológiája és története

A sorozat kötetcímei: