a romai koztarsasag viragkora es valsaga
DESCRIPTION
Érettségire jó ;)TRANSCRIPT
![Page 1: A Romai Koztarsasag Viragkora Es Valsaga](https://reader035.vdocuments.mx/reader035/viewer/2022072111/563db7bf550346aa9a8d9718/html5/thumbnails/1.jpg)
2.Tétel: A római köztársaság virágkora és válsága, az
egyeduralom kialakulása
KÖZÉPSZINT: A hódító háborúk társadalmi és politikai következményei a köztársaság
korában.
EMELT SZINT: Augustus principátusának jellemző vonásai
A város földrajzi elhelyezkedése, adottságai: Róma városa Itália középső
részén, a Tiberis folyótól délre elterülő Latiumban, a mondai hagyomány szerint
Kr. e. 753-ban épült. Fekvése rendkívül kedvező, mert Itália központi helyet
foglal el az ókor fő közlekedési és kereskedelmi útvonalán, a Földközi-tengeren.
Az itt élő népek számára mégis a mezőgazdaság volt a fontosabb, mert a
félsziget tagolatlan partvidéke kevésbé kedvezett a hajózásnak, kiterjedt
medencéi viszont jó lehetőséget biztosítottak a földművelésre.
Róma terjeszkedése: A Kr. e. V-IV. században Róma sorozatos földszerző
háborúkat folytatott. A köztársaság első évtizedeiben fokozatosan megszerezték
az ellenőrzést a szomszédos területek, Etrúria és Latium felett. Ezután – a görög
gyarmatvárosok egymás közötti ellentéteit kihasználva – kiterjesztette hatalmát
egész Dél-Itáliára. A pun háborúk (Kr. e. 264-241; Kr. e. 218-201; Kr. e. 149-
146) folyományaként Róma megszervezte első provinciáit (tartományait)
Szicíliában, Hispániában majd Afrikában. A Kr. e. II. század közepén Róma
megkezdte a hanyatló hellenisztikus államok meghódítását. Provinciává
szervezték Makedóniát, majd Achaia néven Hellászt.
A hódítások társadalmi hatásai: A hódítások eleinte minden római polgárnak
hasznot hoztak. A hadizsákmány és a földek zöme ugyan a patríciusoké
(előkelő, földbirtokos családok – Róma vezető rétege) lett, de a plebejusok
(földművesek, kézművesek, kereskedők – „a tömeg”) is újabb parcellákat
1
![Page 2: A Romai Koztarsasag Viragkora Es Valsaga](https://reader035.vdocuments.mx/reader035/viewer/2022072111/563db7bf550346aa9a8d9718/html5/thumbnails/2.jpg)
kaptak. Gyarapodtak az állami tulajdonú közföldek (ager publicus), melyekből
bérlés révén a patríciusok jutottak nagy földterületekhez.
Az újabb hódítások révén létrejövő Római Birodalom még nagyobb hatalmat és
jövedelmeket hozott Róma vezető rétegének, a nobilitasnak (a patríciusok és
plebejusok közti jogegyenlőség teljessé válásával, a patríciusok és a vagyonos
plebejusok összeolvadásából létrejött társadalmi réteg – „nemesség”). A
politikai irányítást kézben tartó földbirtokosok, a senatori rend a meghódított
területeken az ager publicusból kihasított területekkel növelte vagyonát,
melynek következtében létrejöttek a latifundiumok (nagybirtok).
A provinciákból elsősorban a kereskedők gazdagodtak: a kereskedelmi haszon
mellett az adóbérletből (a provinciára kivetett adó egy összegben való
megfizetése az államnak, majd annak emelt összegű beszedése) származott nagy
jövedelmük. Róma törvényei értelmében azonban a kereskedelemmel és
adóbérlettel foglakozók nem vállalhattak hivatalt. Így a társadalomban
elkülönült egy nagy vagyonú, de a politikában közvetlenül nem szereplő réteg, a
lovagrend.
A hadjáratok nyomán tömegesen hozták Itáliába a rabszolgákat. Ennek az
előnyeit használták ki a nagybirtokosok, mellyel komoly versenyt támasztottak a
kisparaszti gazdaságok számára. A parasztok emellett a provinciákból beáramló
gabona miatt is kiszorultak a piacok egy részéről. Ugyanakkor a birodalom
növekedésével a parasztság számára egyre terhesebbé vált a katonai szolgálat. A
nagy távolságra folyó harcok miatt nem tudták megművelni földjeiket. A fenti
okok miatt sok parasztcsalád tönkrement, elveszítette a földjét.
Az eladósodott, földjüket vesztett parasztok Rómába költöztek, hogy ott
keressenek megélhetést. Kialakult egy új társadalmi réteg, az antik proletariátus.
2
![Page 3: A Romai Koztarsasag Viragkora Es Valsaga](https://reader035.vdocuments.mx/reader035/viewer/2022072111/563db7bf550346aa9a8d9718/html5/thumbnails/3.jpg)
Műhelyekben dolgoztak, alkalmi munkákat végeztek, egy részük pedig az
„ingyenélők” tömegét gyarapította, melyet napi kedvezményekkel bármilyen
politikai célra fel lehetett használni.
A hódítások politikai következményei, a köztársaság válsága: A Kr. e. II.
század politikai küzdelmei egyre erőszakosabbá váltak, amely polgárháborús
hangulatot teremtett Rómában. Két – egymással leszámolni akaró – politikai erő
jött létre: a senatori rendet képviselő optimaták és a lovagrendhez kapcsolódó
néppárt. Mindkét irányzat a hatalom megragadására tört. A köztársasági
intézményrendszer, az évenként választott hivatalnokok egyre kevésbé voltak
megfelelőek a birodalommá vált Róma igazgatására.
A Gracchus testvérek reformjai: A válság legszembetűnőbb vonása a parasztság
tönkremenetele volt, mely nem csak társadalmi, hanem katonai problémát is
jelentett. Rómában ugyanis csak a földdel rendelkezők vállalhattak katonai
szolgálatot. Ennek megfelelően a válság megoldását eleinte a parasztság régi
állapotának visszaállításában látták. Tiberius Gracchus néptribunus Kr. e. 133-
ban felújította a Licinius-féle földtörvényt, mely korlátozta a közföldekből
bérelhető terület nagyságát, 500 jugerumban (kb. 230 hold) maximálva azt. A
törvény érvényesülése esetén a latifundiumok nagy része visszakerült volna az
állam kezébe, melyet a parasztoknak akart kiosztani kisbirtok formájában.
Ennek megfelelően a reformtervezet a senatori rend heves ellenállásába
ütközött. Amikor Tiberius Gracchus a reform végrehajtása érdekében a
köztársaság törvényeit megsértve a következő évben is néptribunus akart lenni
(Rómában a hivatalokat csak egy évig lehet viselni), a kirobbanó utcai
harcokban megölték.
Öccse, Caius Gracchus Kr. e. 123-ban a föld nélküliek egy részét a Karthagó
területén kialakított Africa provinciában akarta letelepíteni, ezzel azonban még a
3
![Page 4: A Romai Koztarsasag Viragkora Es Valsaga](https://reader035.vdocuments.mx/reader035/viewer/2022072111/563db7bf550346aa9a8d9718/html5/thumbnails/4.jpg)
bátyjánál is nagyobb ellentéteket szított, melyek ismét véres összecsapásokba
torkollottak. Ennek láttán Caius Gracchus öngyilkos lett.
Marius hadseregreformja: A válság a hadseregben is egyre mélyült. A parasztok
tönkremenetelével csökkent a hadra foghatók száma. A fegyelem meglazult,
hiszen a földjük elvesztésétől rettegő parasztok nem harcoltak teljes odaadással.
A válságon a néppárti Marius lett úrrá, aki a hadsereg főparancsnokaként átható
reformot hajtott végre. A parasztok helyett katonáit a vagyontalan római
polgárok soraiból, zsoldért (fizetségért) toborozta. A hadseregben a katonák
egységes kiképzést, egyenruhát, felszerelést és ellátást kaptak. Tizenhat évi
szolgálat után a leszerelő katonák (veteránok) földhöz jutottak. Marius a
reformjait csak úgy tudta végrehajtani, hogy többször megválasztották consullá
(a köztársaság kori Róma vezető tisztsége).
Marius reformjának következtében a zsoldos hadsereg és főként annak vezére
korábban soha nem látott politikai hatalomhoz jutott és egyre inkább
veszélyeztette a köztársasági berendezkedést.
Sulla diktatúrája: Miután a senatori párt vezérét, Sullát távollétében a
néppártiak leváltották, Sulla – Róma történetében először – zsoldosaival Róma
ellen vonult. Kitört a polgárháború. A várost elfoglaló Sulla korlátlan időre
diktátorrá (a köztársaság korában, végveszély esetén, legfeljebb hat hónapra
választott tisztségviselő, aki minden ügyben saját belátása szerint dönthet és
később sem vonható felelősségre a tetteiért) választatta magát a senatussal (a
legfőbb döntéshozó testület a köztársaság korában), és korlátozta a
néptribunusok jogait. A senatus létszámát felemelte, és a testületet saját híveivel
töltötte fel. Ellenfeleit úgynevezett feketelistára tette (proscriptio): aki ezen a
listán szerepelt, azt bárki feljelenthette vagy büntetlenül megölhette. Az áldozat
vagyonából a feljelentő részesedést kapott, a többi az államé lett. Az elkobzott
4
![Page 5: A Romai Koztarsasag Viragkora Es Valsaga](https://reader035.vdocuments.mx/reader035/viewer/2022072111/563db7bf550346aa9a8d9718/html5/thumbnails/5.jpg)
földeken Sulla tömegével telepítette le a veteránjait és a feketelista áldozatainak
felszabadított rabszolgáit.
Sulla a köztársaság védelmében gyakorolt dikatatúrát, és amikor úgy vélte,
elérte célját, Kr. e. 79-ben lemondott a hatalomról. A köztársaság azonban ennek
ellenére nem szilárdult meg. Éppen Sulla mutatott példát arra, hogy egy
hadvezér hogyan veheti semmibe a törvényeket és döntheti meg a köztársaságot.
Az első triumvirátus: A köztársaság helyzetét tovább gyengítette a Kr. e. 73-71
között zajló Spartacus vezette rabszolgafelkelés, mely az ókor legjelentősebb
ilyen típusú lázadása volt. Sulla egykori hadvezérei, Crassus és Pompeius
leverték a felkelést, mellyel politikai befolyásuk is nagyon megerősödött. Mikor
a senatus lépéseket tett a két hadvezér túlzott hatalmának csökkentésére, azok
Kr. e. 60-ban – a néppárti elveket hirdető Julius Caesart is bevonva –
szövetséget kötöttek a senatussal szemben. Ezt az egyezséget később
triumvirátusnak (három férfi szövetsége) nevezték, lényege pedig az volt, hogy
támogassák egymást a vezető tisztségek megszerzésében.
Crassus Kr. e. 53-ban bekövetkezett halálával a triumvirátus megszűnt,
Pompeius pedig a jelentősen megnövekedett hatalmú Caesarral szemben a
senatus oldalára állt. Kr. e 49-ben a senatus hazarendelte Caesart Galliából, ahol
nagy katonai sikereket ért el. Caesar azonban a személyéhez hű hadsereggel
Róma ellen vonult. (Ekkor hangzott el a szállóigévé vált mondás: „A kocka el
van vetve!”) A Pompeiusra Kr. e. 48-ban, a görögországi Pharsalosnál mért
döntő vereséggel Caesar került ki győztesen az újabb polgárháborúból.
Caesar egyeduralma: A senatus Caesart örökös diktátorrá választotta, aki – élve
hatalmával – a birodalom egységét és a belső elégedetlenséget csökkentő
reformokat hajtott végre. Letelepítette a veteránjait, földet osztott a
5
![Page 6: A Romai Koztarsasag Viragkora Es Valsaga](https://reader035.vdocuments.mx/reader035/viewer/2022072111/563db7bf550346aa9a8d9718/html5/thumbnails/6.jpg)
nincsteleneknek, értékálló aranypénzt veretett, római polgárjogot adott sok
provinciabelinek, akiket a senatusba is meghívott. A köztársasági
hagyományokra azonban – melyek még mindig erősek voltak – Caesar nem volt
tekintettel. Így egy köztársaságpárti összeesküvés során Kr. e. 44-ben Brutus és
Cassius vezetésével megölték.
A második triumvirátus: A merénylet után a hatalom két, Caesar köréhez tartozó
hadvezér, Antonius és Lepidus, valamint a hivatalos örökös, Caesar
unokaöccse, Octavianus kezébe került. Kr. e. 43-ban megkötötték a második
triumvirátust, melynek célja Caesar gyilkosainak legyőzése volt. A döntő csatára
Kr. e. 42-ben, Philippinél került sor. A győzelem után a triumvirek felosztották
egymás közt a birodalmat. Antonius kapta a keleti területeket, Octavianus a
nyugatiakat, Lepidus Afrikát.
Lepidus hamarosan visszavonult a politikától, Antonius és Octavianus azonban
kezdettől fogva egyeduralomra tört. Összecsapásuk révén újabb polgárháború
tört ki. A döntő csatára Actiumnál került sor Kr. e. 31-ben, ahol Octavianus
aratott győzelmet. A csata után provinciává tette Egyiptomot, melyet nem adott
át a senatusnak, hanem saját irányítása alá vonta.
A későbbiekben – Caesar példájából okulva – Octavianus igyekezett leplezni
egyeduralmát, melyet a köztársasági intézmények színleges megtartásával ért el.
Az általa kialakított politikai rendszert principátusnak nevezzük.
6
![Page 7: A Romai Koztarsasag Viragkora Es Valsaga](https://reader035.vdocuments.mx/reader035/viewer/2022072111/563db7bf550346aa9a8d9718/html5/thumbnails/7.jpg)
A Római Birodalom kiterjedése Kr. e. 133-ban (piros), Kr. e. 44-ben (narancssárga), Kr. u.
14-ben (sárga) és Kr. u. 117-ben (zöld).
7