FERDINAND

LASSALLEÍrta: Benedek Pál

BUDAPEST, 1937. ÁRA 12 FILLÉR

Kiadó: Esztergályos János, országgyűlési képviselő. — Nyomatott: VilágosságKönyvnyomda Rt., Budapest VIII, Conti ucca 4. — Műszaki igazg.: Deutsch D.

Ó, nem vagy első, végső sem leszel,Kinek nyakára hurkol a kötél,Mert nagy ügyekben kis ravaszdi volt.A történelem piacán az álarc.Baljós lehet, hiszen a forgatagbanA nép a pajzsról s jelvényről ítél.Ezért légy bátor s ötltsed talp-tetőigEnnen zászlódnak büszke színeitÉs vívd a mérhetetlen nagy csatátSzülőtalajod minden erejével

És győzz vagy bukjál: küzdve és egészen.Lassalle: Franz v. Sickingen

Az egyes ember a környezet és a kor terméke. Lehet, hogytöbb befolyással van korára, mint környezetéből bárki, lehet,hogy feje tornyosán emelkedik ki kortársai közül, lehet, hogyannyit ad a nemzedéknek, mint előtte és kívüle senki; a tör-vény, a kor és környezet törvénye reá ugyanúgy érvényes, mintnévtelen társára és ha meg akarjuk érteni a személyt, a tettet,és a motívumokat, ismernünk kell a kort. amelyben született ésélt, és ismernünk kell a környezetet, amelyből e l i n d u l t és a kör-nyezetet, amelybe elérkezett.

Kor és környezetA múlt, század harmadik évtizedét. 1825-öt írjuk. Ezernyolc-

százhuszonöt Európája: a Szent Szövetség Európája, jellege: afrancia forradalomtól, mint eszmevilágtól, a napoleonizmustól,mint államformáló imperializmustól való félelem, a szocializmusszárnybontogatása, a nagyüzem fokozatos térhódítása, az ipariotthonmunka mérhetetlen kizsákmányolása, a jobbágyvilágutolsó r ú g k a ρ á 1 á s a i.

A múlt, a több, mint száz esztendővel ezelőtti múlt visszavetbennünket egy fejlett és iparosodott porosz városba, Breslauba,egy Lasal nevű, egy-két nemzedékkel előbb Keletről bevándo-rolt zsidó család környezetébe.

Itt született 525-ben Ferdinand Lassalle. Jóeszű, frissgyerek, gyönyörű, szemű, okosbeszédű, családjának és barátai-nak egyaránt réme. A középiskola, tanárai számára azonbana fiú csak szemtelen volt és nem zseniál is , csak k i h í v ó és nemelgondolkoztató.

A rőftől az egyetemreLasal Ferdinand hamarosan — a félig meddig meg is érde-

melt — utolsó helyre került az iskolában. Pedig domború hom-loka mögött nem méltatlan gondolatok sorakoztak. Zöld volt afiú, de nem lélektelen. Gondolatai, amelyek az emberiség- fel-szabadítására irányultak, persze gyerekes gondolatok voltak,de a forradalmár Lassalle, a harcos Lassalle oroszlánkörmeimár fellelhetők voltak bennük.

Egyelőre azonban csak a beavatottak tudták, hogy mi lako-zik a fiúban. A tanárok nem szerették. A hang friss bátorságamegriasztotta az engedelmességhez és parancsoláshoz szokottlelkeket és az örök törvény, hogy a tanárnak mindig igaza vanés hogy a sokat kérdező és sokat kritizáló fiú elmarad a leckéjétjámborul bemagoló mögött, itt is beteljesedett. Azt a tanácsotadták az öreg Lasalnak, hogy vegye ki fiát az iskolából.

Fájdalmas szívvel veszik ki a fiút a gimnáziumból és adjákLipcsébe boltosinasnak és kereskedelmi iskolásnak. Ennek azon-ban már a fele sem tréfa. Végre is azt, aki az emberiség felszaba-dításának nagy gondolatával foglalkozik, nem elégítheti ki arőf, most már szánja-bánja a kamaszkor haszontalanságait ésvágyik az egyetemre, ami más életformákat jelent és a gon-dolkodásra hajlamos ifjút megtanítja tudományosan gondol-kodni.

Mert: ha a mi századunk a társadalomtudomány és a tech-nika százada, a múlt század a filozófia, a bölcselet századavolt és filozófiával foglalkozni, filozófusokat olvasni, filo-zófusokról írni ugyanolyan forradalmi cselekedetnek számított,mint ma a szociológia művelése és ugyanannyira vággyal töl-tött el minden törekvőt, mint ma a társadalom megismerése.

Egy esztendő mindössze Lipcsében, ahol Mehring, a nagy törté-nész szerint élete célja immár tisztán ragyogott előtte. A németklasszikusok szorgos tanulmányozása megnyitotta szemét amodern kultúra szellemi kincsei számára. Marxtól és Engelstőleltérően, Lassalle belső, személyes szükségből, lelki alkatból lettforradalmárrá. A fogalmaknak az a befelé való tisztázása, akor kívánalmainak és szükségleteinek az a hideg és józan meg-értése, amely Marx és Engels pályája kezdetének, kereső kor-szakának jellegzetessége nyomokban' sincs Lassalle életében.Mihelyt öntudatra ébredt, már tudta, hogy mit kell tennie ésmit kell kerülnie. Tizenhatéves születésnapján már tisztán láttajövőjét, az agitátor, a szónok, az író jövőjét, aki az emberiséglegszentebb javaiért küzd és ha kell; nem hátrál meg küz-delmében.

Egy év a rőf mellett, a „tartozik, és követel“ a számlák sivárés reális társaságában és Lassalle — szilárd elhatározással — újbóla szülei elé áll: „Menni akarok, új s végtelenül lehetsé-ges útra, küzdeni akarok és mindenért.“

A 16 éves Lassalleban nyoma sincs a tizenöttévesnek. Vad szorgalommal és ambícióval kiválóan érettsé-

5

gizik és nyitva áll előtte az egyetem és az egyetemen ott akorszak bálványa: Hegel. Nem célunk itt, hogy a hegeli filo-zófiát akár csak nagy vonalakban is ismertessük. Inkább az acsodálatos hatása feltűnő, amellyel Hegel a kor minden gondol-kodóját eltöltötte. Heine és Marx csakúgy, mint Lassalle,keresztülment a hegeli bűvöleten. A mai kor-filozófia irántnagyjából érzéketlen-fia számára szinte érthetetlen, hogyhogyan befolyásolta minden német gondolkodó fejlődésétHegel tanítása.

Herakleitos és HeineDe Lassalle nem azért tanul filozófiát, hogy a tanultat a

maga számára megtartsa. Nem a gyűjtők, az adók közül való.Óriási közlési vágy feszíti és kamaszos bátorsággal a filozófiaegyik legnagyobb alakjához, az ephesosi Herakleitoshoz nyúl,akit kortársai is a „homályos“ melléknévvel illettek. A feladatvalóban nagy, talán túlhaladja a fiatalember erőit. De lehet-eméltóbb valami a fiatalember számára, mint az. hogy szemétnagy célokra függeszti? Lehet-e jobb jellemzője a majdaniharcosnak, mint az. hogy amikor tudományos pályáján félig·gyerekfejjel megindul, mingyárt olyan feladatot tűz maga elé,amely a nagyoknak is dicséretére várnék? Becsvágy van ebbena félig gyermekben. Nem mindennapi önérzet és ömudat de eza becsvágy magasabb célok felé irányul, de ez az öntudat fel-olvad az igazság szolgálatában!

Egyszóval: Herakleitos. Egyelőre tanulmányok, gondolatokés vázlatok, mert a stúdiumnak vége,\következnek a világlátásesztendei. Világot látni! Kiszakadni Németországból, aholpedig minden forr és forrong. Megkeresni az európai kultúraközéppontját, élményt meríteni egy életre. Hová igyekezzék afiatalember? Párizsba, abba a Párizsba, amely 1789 és 1848 kö-zött már mutatott egy újabb kis forradalmat, az 1880-adikit. abbaa Párizsba, amelyből időközben kiutasították Karl Marxot,de amely mégis forradalmi központnak számított ezer és egyokból. Az ezeregyediket Heine Henriknek hívták, aki Lassalle-nak számtalan módon lelki rokona volt. Forradalmár volt, mintő. Lassalle mestere a politikai prózának, Heine a szép-irodalmi próza és a vers fejedelme. Csoda-e, ha ez a két embertalálkozik? A találkozásról történelmi anekdótaszerűen térvissza minden Lassalle-életrajzban a bemutatás, amellyelHeine Lassallet Hcrweghnek prezentálja: ,,Je vous présente unnouveau Mirabeau. (Bemutatom Önnek az új Mirabeaut.) Hanem is igaz, de a hasonlatosság kitűnő, mert Lassalle valóbanMirabeau volt, Mirabeau erényeivel és hibáival. Több igazságvan abban, hogy Heine nagyon sokra tartotta Lassalle tehet-ségét és így ír róla barátjának, (Varnhagen von Ense.nek:„Barátom, aki Önnek e sorokat átadja rendkívüli szellemiképességekkel rendelkező fiatalember. Tudományossága a leg-alaposabb, ismeretei a legtágabbkörűek, ábrázolóképessége a

6

legnagyszerűbb. Még nem is láttam ilyesmit. És emellett aka-raterős, cselekedeteiben olyan magatartású, hogy ez egyenesenbámulatba ejt engem“. A közel ötvenéves, nem túlkönnyen lel-kesülő költő így ír a fiúról, aki alig haladta meg a huszadikévét.

Humboldt, a tudós ajánlása vezette őt be a párizsi tudomá-nyos körökbe, ez nyitotta meh számára a nehezen megnyílóajtókat. Humboldt csodagyereknek tartotta és nevezte Las-sallet és méltán. Kétéltű csodagyerek volt. Kutató, éretteszűbölcs és ugyanekkor húszéves világfi.

De azért: ne legyünk kegyetlenek a szép fiatalemberrelszemben, aki színes frakkjával, csipkés zsabójával ott ül ugyanaz arszlánok találkozóhelyein és végigtapsolja az operai elő-adásokat, de ugyanekkor szorgalmas látogatója a könyvtárak-nak és készíti, buzgón készíti az Ephesosiról szóló művét,amely egy csapásra halhatatlanná teszi majd. Így gondolta éeígy remélte legalább.

A párizsi tartózkodás azért is sorsdöntő Lassalle számára,mert minden valószínűség szerint ekkor ismerkedik meg aszocializmus eszmevilágával. Nem Marxszal, .aki ugyanekkorPárizsban él, hanem azzal a párttal, amely Ledru-Rollen ésLouis Blanc körül csoportosul.

Huszonegyéves Lassalle, amikor Németországba visszatér.Huszonegyéves. franciás a neve. a beavatottak előtt ismert ahíre, de a nagyvilág nem sokat tud róla. Nem tud? Majd tudhamarosan.

A HatzfeldA magyar „a“ névelő nem hű fordítása annak, amikor né-

metül azt mondják: „Die Hatzfeld“. Pedig ez az asszony ezena néven ment át a történelmi köztudatba. Grófnő és dúsgaz-dag. Lassallehoz mérten már nem fiatal, gyönyörű szép ésgrófi fogalmak szerint nagyon-nagyon üldözött. Van egykomisz és elvetemült férje, aki a legocsmányabb dáridókatrendezi előtte, szeme láttára, akinek tucatnyi a szeretője, akiüti, veri, kínozza az asszonyt, aki a vagyonát elkezeli és akitőlmég sincs menekvés, mert Hatzfeld gróf nagy és hatalmas,keze messzire elér. Nem válik, mert akkor vissza kellene adniaa vagyont. És Lassalle megismerkedik „a Hatzfelddel“. Mégis-merkedik és a kettő között egy életre szóló kapcsolat szövődik.Miféle kapcsolat ez? Lassalle szenvedélyesen tagadja, ,hogy sze-relem lett volna. Szenvedélyes tagadása azonban inkább agavallér titoktartása. Valószínű, hogy az üldözött asszony,amikor ezt a szép, fiatal és okos fiút megismerte, elrontottélete minden szomorúságával kapcsolódott hozzá. Nagyonközelfekvő az a gondolat is, hogy Lassallenak imponált agrófnő rangja. Így volt, vagy nem így volt: mindegy. Lassalle,odaáll Hatzfeld grófnő mellé, a filozófus kettészakítja magát,

7

egyik feliből ügyvéd lesz, ragyogó vádló, remek detektív, bot-rányok kivédője és botrányok rendezője, nemes, és nemtelenteszközök alkalmazója. A homályos Herakleitos kutatója homá-lyos lépcsők titkait lesi és megpróbál és kikóstol mindent, avesztegetést és az erőszakot, a pletykát és kémkedést csakazért, hogy „a Hatzfeldet“ győzelemhez segítse. „Ostoba kö-lyök“, gúnyolódik felette a gróf, de a gúnyra való kedve csak-hamar megszűnik. Ez a kölyök ért a grófok fringiájához ésnagyokat csapkod vele a porosz urakháza tágjának bűnösfejére. A pörből Hollywood ma izgalmas drámát készíttethetne.De ebben a pörben Lassalle is megpörkölte magát. „A tisztánakminden tiszta“, tartja a latin közmondás, de éppen a forradal-mak és forradalmárok élettörténete bizonyítja, hogy aki közü-lük, az uralkodóosztály erkölcsi felfogását magáévá tette, a ki-ben elevenen élt a vágy, hogy ezt az uralkodóosztályt ne csaklegyőzze, hanem, hogy ez az uralkodóosztály őt befogadja, akinem tudja a forradalmár kötelező erkölcsi parancsát, a ridegés kolostori távoltartást, az, ha nem az uralkodóosztályoksoraiból kerül ki, menthetetlenül rabjává válik egyik vagymásik narkotikumnak, a szépasszonynak, a pénznek, a társa-dalmi érintkezésnek, a befogadottságnak, az ő erkölcsi vilá-guknak.

Lassalle gróffal harcolt egy grófnő igazáért. Az eszkö-zök grófiak voltak, olyannyira, hogy Lassallet a pör egy sza-kában egy ládika ellopásával is megvádolják. A ládika-ügy(Kasetten-Prozess) lényege röviden ennyi: Hatzfeld gróf egyikszeretőjénél volt egy ékszeres ládika. amelyben ez a nő állító-lag egy olyan okmányt őrzött, amelynek segítségével Hatzfeldgróf a felesége vagyonát ennek az asszonynak ajándékozta,Ezt a ládikát lopta el Lassalle barátja, Oppenheim együres szobából és adta át a szomszéd szobában lévő má-sik barátnak, Mendelssohnnak. Mendelssohn megszökik, Op-penheimet letartóztatják és — felmentik. Indokolás: az üresládika elvétele nem volt lopás. Mendelssohnt azonban —in — contumaciam perbefogják és — elítélik. És ezután: előazzal a kölyökkel, a Hatzfeld patrónusával. A ládika-lopást voltaképpen ő agyalta ki! Bíróság elé vele! És a bíró-ság előtt Lassalle, az ügy igazi ügyvédje megtartja szen-zációs védőbeszédet. ízekre szedi szét a vádat és ízekre a vád-ban rejlő jogi felfogást. Kimutatja és bizonyítja, hogy ez nema kazetta ügye, ez politikai pör a hatalmas Hatzfeld gróf ésközte, a védtelen között. De azért ne tévedjünk. Nem az igaz-ság ellenállhatatlan ereje, nem a sanssouccii molnár híres pél-dabeszéde: Il'y a des juges á Berlin (vannak még bírák Berlin-ben), hanem: az 1848-as esztendő győzött. Felmentették Lassal-let. mert 1848 az az év, amely fenekestől megváltoztatta, azegész világ képét, az az év, amelyben a proletariátus ismét aszínpadra, lép. az az év, amelybe belereszketett az egész kor-hadt Európa.

Az esküdtek előttÉs ne vádoljuk Lassalleunkat azzal, hogy egészen elvesz-

tette magát a pörben. Augusztusig mindenesetre nem voltiontosabb dolga, mint Hatzfeld Zsófia ügye, de a kazettapör-hen való felmentés után ott van Lassalle Düsseldorfban, aholHeine született, a Rajna vidékén, ahol a 48-acuki német forrada-lom legradikálisabb, legkomolyabb és legmélyebben ható, nekünkszocialistáknak különösen emlékezetes „Neue Rheinische Zei-tung“ megjelenik. Ebbe az újságba írja köztársasági és ha“ol-dali cikkeit, ezt az újságot szerkeszti Karl Marx, itt szövődikközöttük a barátság, amely a jellemek alapvető különféleségeellenére hosszú éveken át tart.

A düsseldorfi polgárőrség és a düsseldorfi honvédségvégrehajtóbizottsága nevében Lassalle felhívást intéz a berli-niekhez: „A passzív ellenállás kimerült. Könyörgünk a nemzet-gyűlésnek: rendelje el a fegyverkezést, hirdesse ki a kötelességparancsát“. A düsseldorfi körzetben buzgón lelkesítette a mun-kássáírotjés parasztságot, késztette őket a fegyveres harcra ésegy Weyers) nevű munkás kíséretében bejárta az egész vidéket.

A felhívás nem érkezett meg Berlinből... Viszont a düssel-dorfi hatóságok, amelyek Lassallet a Hatzfeld-ügy miatt isgyűlölték, letartóztatták őt is, Weyerset is.

Két per indul ellene. Az egyik fegyverkezésre való izgatása királyi hatalom ellen, ítélet: esküdtszéki felmentés. A másik:felhívás a hatóság elleni engedetlenségre, a rendőrbíróság előtt.Az ítélet: hathavi fogház. Az első perből származik a híresesiküdtszéki beszéd („Assisen-Rede“), amely soha elmondásranem került, amelynek kinyomott példányait ott körözték a bíró-sági teremben, de amely mégis jelentős, mert nyomtatásban ishatott, mert ritka bátorságú tételeket fejtegetett ritka éleslátás-sal és — ritka jogérzékkel.

„A vádirat megengedi magának, hogy terhelő körülmény-ként tüntesse fel Önök előtt azt a kijelentésemet, hogy elveim-ből folyóan forradalmár vagyok. A vádiratnak nincs jogaahhoz, hogy ezt megjegyezze. Csak cselekedeteimhez és nemelveimhez és meggyőződésemhez van köze, mert ez utóbbiaksem nem védelmezhetnek, sem nem terhelhetnek engem. Nemhittem volna, hogy a vádirat oly nyílt naivitással beismerimajd, hogy itt nia nincs marsról szó, mint világnézeti perről,mint a meggyőződés üldözéséről. Én azonban, uraim, minden-kor készséggel megvallom Önök előtt, hogy belső meggyőződé-sem alapján büszkén vallom magam a szociáldemokrata köz-társaság határozott hívének.“

„Bizonyos, uraim, hogy akármilyen szemrehányást tehe-tünk a néhai nemzetgyűlésnek, az a szemrehányás biztosan nemilleti, hogy «értő és érdes, kihívó és engesztelhetetlen volt. Atörténelem az országgyűlés javára írja majd, hogy a kibékülésminden eszközét és minden lehetőségét inerteken túl kimerí-tette.

9

Csak azt a másik szemrehányást kapja meg· majd a. néptőlée a történelemtől, időtlen-időkön át, hogy túlzott békülő ked-vében, gyenge kedélyességében, önállótlan egyezkedési vágyá-ban túlsoká kitartott, hogy szundikálásából csak akkor ébredtfel és akkor is csak félig, amikor már késő volt, amikor azellenforradalom már fölfegyverezte és fölvértezte magát, éshogy így passzív cinkosságával okozója lett annak a balsors-nak, amely ma a haza fölött elterpeszkedik.“

És az esküdtszéki beszéd egyre jobban, egyre erősebbencsap a creseendóba: „Ó, a német nép keservesen tapasztaljamajd most, hogy mit jelent, ha a nemzetgyűlést egyszer szét-robbantják, a nemzeti becsület biztosítékát egyszer büntetlenüla sárba tiporják. Ha novemberben, reszkető kézzel, maguk cso-dálkozva a maguk bátorsága fölött, forradalmat csináltak (aporosz kormány — a szerző), akkor most egészen más erőt ^me-ri lettek, amikor azt látják, hogy milyen nagy a német nép atűrésben és elviselésben és renyhe tomporunkba háromszorolyan mélyen verik be a sarkantyújukat. Ha mostanáig vesz-szővel korbácsoltak benneteket, mostantól fogva skorpiókkalkorbácsolnak majd. Az előjáték végetért, a tragédia megkezdő-dik, nem kell prófétának lenni, hogy a legközelebbi jövőt előrelássam!... A márciusra való emlékezést ki akarják törülni atörténelemből. Magyarországra és Csehországba akarják kül-deni seregeinket, hogy az oroszokkal egyesülve a magyarokatlegyőzzük, és ezzel az utolsó szabadságharcosokat is megsem-misítsük! Bécs felé vonulnak a kozákhadak, aminthogy nem-sokára a Rajnáiban itatják lovaikat! De a magyarok kezébenmég ott villog a győzedelmes kard, a francia proletár komo-ran szorítja óriás kezét ökölbe és a gyalázat legmagasabb csú-csán Németország is visszaszerzi régi erejét. Jön a fizetség·napja! Potsdam királyi kastélyainak ellenforradalmi orgiájánátdübörög már — mint a régi balladában —- a sötét és borzon-gató kiáltás: „a bakó áll az ajtó előtt.“ „És amilyen teljes agyalázatunk, olyan teljes lesz a bosszúnk.“

Ugyanebben az időben Marx is esküdtszék előtt állott. ÉsMarx is nagy beszédben védekezett. Marx a történelmi helyze-tet tárta fel, megmagyarázta a német forradalom osztályhar-cait, és az esküdtekre bízta annak megállapítását, hogy milyensilány szerepet játszott a kormány ezekben a harcokban.Lassalle viszont teljes erővel vetette bele magát a küzdelembe.Forradalmárnak, a szociális demokrata köztársaság hívénekvallotta magát, de az ügyésszel szemben nem lépett a forra-dalmi gondolat talajára. Az ügyészt a maga fogalmi körénbelül, a maga jogával akarta megverni és ahogyan Mehringmondja. Lassalle védőbeszéde a meggyilkolt jog vádirata gyil-kosai ellen.

A Hatzfeld-gyozelem Volt-e hatása ennek a beszédnek, túl az esküdtszéki .ter-

men? Felrázta Németországot úgy, ahogy fel kellett volnaráznia? Nem! Az akkori idők elfojtják az egyes ember .szavátés, az egyetemes dübörgésben Lassalle beszédirata is csak egyszó. Egyébként is a forradalom porosz részének vége van.Lassalle büntetését tölti és közben odakint megváltozik a világ.D;e már a hat hónap alatt is vasenergiával, példátlan szívós-sággal szerez magának időleges szabadlábrakelyezést, hogytovább foglalkozhassak a Hatzfeld pereivel. Ez a per és ezek; aküzdelmek jelentik a politikai aktivitást a Berlinből kiutasítottLassalle részére, aki Düsseldorfban él, időnként nagyokat uta-zik, többek között Keletre is és aki végre 1854-ben válásra; ésa vagyon kiadására kényszeríti Hatzfeld grófot. Teljes a győ-zelem. Lassalle boldog. Minek örült? Annak, hogy legyőzte az„ostoba fiú“ megvetőjét? Annak, hogy a hálás Hatzfeld, a díj-levél szerint — évi 7000 tallért biztosít Lassallenek és ezzel füg-getlenné teszi? Vagy annak, hogy az asszonynak, akit akkor,vagy valaha, magáért, vagy grófnőségéért szeretett, sikerültnagy ügye? Mindegy: 7000 tallér teljes függetlenséget jelentés Lassalle düsseldorfi háza emigránsok és forradalmárok,munkások és professzorok kedvenc menedék«- és találkozóhelye.Ilyen asylumnak, ilyen szellemi találkozóhelynek, egy anya-gilag független ember hathatós segítségének óriási a je-lentősége az ellenforradalmi Rajnavidéken.· Lassalle sokatáldoz a szabadságmozgalom elesettjeinek támogatására, de mégnagyobb a jelentősége annak a szellemnek, amely a Lassalleházából kisugárzik, amely ellenállást lehel, nem, támadást,bosszút és megtorlást, készülődést, és emlékezést.

Vissza Berlinbe!Csak: előbb vissza kellene kerülni Berlinibe, ahonnan nein

is annyira a kormány és a király, mint inkább a Hatzfeld;csa-ládja tartja távol. Hiszen ahová Lassalle megy, odamegy aHatzfeld is, nem élnek együtt, de egymás mellett és botránkoz-tatják a világot, amelynek bizonyos — progresszív —része be-fogadja Lassallet, másik része — az arisztokrata — a Hatzfeldet,de együtt a kettőt kissé nehéz lesz. Vissza Berlinbe, amely aprovinc után valóságos világvárosnak tűnik Lassalle szá-mára, holott Berlin ma sem az. Ma is csak többmilliós, sokrétűkisváros és akkor több százezrei kisváros volt. De Düsseldorfután... Humboldt, a tudós és Hinckeldey—Westphalen, a re-akciós államférfi segítségével felség-folyamodvány után Las-salle „viszatérhet Berlinbe, a szalónéletbe, a politikába- (bár- ezutóbbi egyelőre csak úgy lehetséges, hogy izgatottan figyelimindazt, ami történik és izgatottan továbbítja a Hatzfeld hí-reit) és visszaérhet a tudományhoz is és végre, 1857-ben meg-jelenik a hosszú esztendők óta előkészített mű az ephesosi He-

11

rakleitosról. Mi a mű filozófiai értéke? Egyszerű Hegel-után-zat-e, vagy önálló gondolatok tárháza? Vitatkozzanak a filo-zófusok! E mű jelentőségét nem is ebben látjuk, hanem Bran-ties véleményét fogadjak el, Lassalle első igazi életrajzírójáét,aki 1876-ban, tehát alig tizenkét évvel Lassalle halála utánpontosan leméri és megállapítja Lassalle jelentőségének egyik— nem munkásmozgalmi — felét, míg a másik számára hiány-zik még a távlat, az idő és talán --- a «szempontok tisztasága i. e.Mindegy: Brandes a dán, a német Lassalle görög-Herakleito-sában jellemének kulcsát keresi és ha e sorok írója a Franzvon Sickingen „Fehlleistung“-szerű strófájába burkoltan ta-pintja az önvallomást, Brandes szerint ez a vallomás a Herak-leitosban foglaltatik. Az állam gondolatában egyesül, inkar-nálódik Herakleitos, — és Lassalle számára az erkölcs, a jogés az értelem fogalma. Az állam hivatása nem pusztán a véde-lem, hanem a jog és kultúra előbbre vitele is. És Lassalle Herak-leitos mintájára állapítja meg, hogy a legfőbb emberi jó „adicsőség és hogy az igazán nagyokat éppen az jellemzi, hogya dicsőség felé törnek.

Herakleitossal egyidejűleg, illetve röviddel utána egymásik lassallei mű is napvilágot lát. A jambikus könyv dráma,a „Franz von Sickingen“. Hozzátartozik Lassalle fejlődéstörté-netéhez é s n e m egy jelenete, nem egy alapgondolata egyúttal,kulcsa Lasaalle jellemének, egyúttal magyarázata, indokolásatetteinek. És még valami. Lassalle a „Franz von Sickingen“-benmegpróbálta a történelmi dráma új típusát, amely — ahogyBernstein mondja — nem Schiller módjára, pusztán talajnak ésháttérnek tekinti a kort. amelyből az egyéni «sors kisarjadzik,hanem magát a kort és annak küzdelmeit teszi meg alapul, adrámai összeütközés magvát a történelmi és társadalmi ellen-tétek, mit kerteljünk és miért ne előlegezzünk akkor még nernközkeletű kifejezéseket — az osztályellentétek teszik. Sickingenés barátja, Hatten Ulrik, német kisnemes és a német fejedel-mek ellen száll harcba. Hutten-e. vagy Sickingen-e Lassalle?Ő önmagát Huttennek tartja. Annak, akinek „rágalmakat ésüldöztetést kell elviselni“, annak, aki az igaz ügy önzetlen baj-noka. Hogy pontos-e a kép? Lassalle így érezte. Aminthogy nemvéletlen, hanem programszerű, hogy Lassalle Sickingennelmondatja el a német egység helyreállítására, a német császár-ságra vonatkozó prófétai szavakat.

De Sickingennek van egy történelmi hibája. Az, hogyelavult eszményekért, a korszellem ellen küzd. És helyesen írjaMarx Lassallehoz intézett levelében, hogy Lassalle „történelmibeállítása téves, mert nem mutatja ki, hogy Sickingen és Hütten,csakúgy, mint a lengyel nemesség·, csak a maga elképzelésébenvolt forradalmi, valójában reakciós érdekeket követett“. A mű1859 elején jelent meg.

Cavour, Lassalle és NapoleonÉs 1859 történelmi év volt Európa számára. Loui« Napoleon,

akinek legigazibb és legőszintébb portréját Marx rajzolta meg(Der 18-te Brumaire des Louis Bona mr te), mái· i858-baii szövet-séget kötött Cavourral, a szavojai baz miniszterével, azért, hogyAusztriát megtámadva, elvegye Lombardiát Ausztriától és(kiszorítsa az osztrák befolyást Közép-Olaszországból. Ausztriaa német Bundhoz tartozott. Az volt a kérdés: mi a feladataNémetországnak ebben a konfliktusban. Németországnak, azazPoroszországnak és a ki« országoknak, együtt vagy külön-külön,Németországnak, azaz a kis fejedelmeknek, a polgárnak a magaliberális· szatócsfelfogásával, partikularizmusával és a proleta-riátusnak,'amely megint csak lekerült a történelem színpadá-ról és a progresszív, vagy ilyennek látszó pártok árnyékábanélte — nem, vegetálta — politikai életét.

Furcsa jellegű háború volt ez nagyon. Az olaszoknak sza-badságharc, III. Napóleonnak. zsákmányt ígérő rablóhadjárat.Ki mellé álljon a német nép? Maradjon semleges mert az ola-szoknak történelmi igazságuk van, mert Ausztria, a Bundlegreakciósabb tagja (akkortájt reakció és katolicizmus, reakcióés klerikális befolyás egyet jelentett), vagy képviselje a németnemzeti érdekeket ós segítse a német Ausztriát a latin olaszokés latin franciák elleni küzdelemben 1

Kis Napoleon, a konspirátor, a volt forradalmár kiismertemagát a játékban. Ügynökei behálózták egész Németországot ésizgattak a semlegesség mellett. Nem szabad ezt békeagitációnakfelfogni a szó mai értelmében. A háború és béke kérdése fölöttaz uralkodók és kabinetjeik, továbbá a polgári közvéleménydöntöttek. A háborút mások viselték és így az elvek biztonsá-igOtí viadala volt a kérdés Németország mértekadói számára:háború vagy béke? A béke, a semlegesség azt is jelenthette,hogy Poroszország vezérlete alatt megvalósul az egységesNémetország, Ausztria nélkül, túlnyomókig protestáns jelleg-gel, történelmi feladattal és hivatással.

Lassalle a semlegesség álláspontján van. Röpiratot ad ki azolasz háborúban való részvétel ellen, magyarázza, hogy ahogyanOlaszországnak joga van ahhoz, hogy az európai térképet Délena nemzeti elveknek megfelelően formálja, ugyanez a joga vanNémetországnak Északon és ha Olaszország elveszi Lombardiát,ivegye el Németország Schleswig-Holsteint.

Mit csinált Lassalle? Ellenségei szerint Bismarck politiká-jának volt előrevetett árnyéka. Valójában porosz demokratavolt, telve izzó gyűlölettel Ausztria ellen, az ellen az Ausztriaellen, amely letiporta. Itáliát és Magyarországot, amelyet barbá-rabbnak bélyegzett még Oroszországnál is. „Oroszország —mondja Lassalle — természeténél fogva barbár birodalom, ame-lyet zsarnoki kormánya oly mértékben civilizál, ahogyan ezzsarnoki érdekeivel egyezik. Más a helyzet Ausztriával. Ebbenaz országban a néppel szemben a kormányzat képviseli a bar-

13

bárság alapelvét és mesterségesen és erőszakosan hajtja kultúr-népeit rabságaba.“

Óhatatlan, hogy Lassalle szempontjai ne találkozzanak afrancia ügynökök szempontjaival, akiknek legjelentősebbikétMarx készíti ki a példátlan élességű „Herr Vogt“-ban. Ésmégis: Lassalle egészen más vizeken evez. Megírja Marxnak1859 májusában: a sa j tó Németországban hallatlanul élesenfranciaellenes és beavatkozásra sürget. Ő ellenzi a beavatkozást— de vágyódik utána. Azt szeretne, ha a beavatkozásellenesálláspont a nép álláspontjává emelkednék és — a porosz kor-mány ennek ellenére háborút üzenne Franciaországnak. Mertha a porosz újságok franciaellenessége hatol a köztudatba ésezután indul el a háború Franciaország ellen, ez népi háborúlesz. Ha ellenben a semlegesség tör utat a német néplélekben ésNémetország porosz része ennek ellenére háborút visel Auszt-riáért, akkor a következmény a nép forradalmi elégedetlensége,amely valóságos forradalommá is szélesedhetik, ha a poroszoka háborút elvesztik. Azaz: Lassalle álláspontjának az a célja,hogy népszerűvé váljék és — hogy a kormány az ellenkezőjéttegye.

Fichte és a német köztársaságA német egység, mint a kor politikai vezérlő motívuma és

egyúttal mint — Lassalle szerint — a német demokrácia meg-valósításának egyetlen eszköze, állandó visszatérője Lassalleírásainak. Erről tanúskodik legközelebbi műve, a „Fichte poli-tikui végrendelete és a legfrissebb jelenkor“ című is. Fichtevégrendelete: az egységes német köztársaság. Ha nem ez való-sul meg, ha tesszük azt, Poroszország kezébe kerül a főhata-lom (amint ez azután meg is történt), akkor „nem Németorszá-got állítják helyre, hanem a többi német törzset a specifikusháziszellem erőszakos rákényszerítése révén maguk alá tipor-ják, elporoszosítják, elbajorosítják, vagy elosztrákosítják'“.

A köztársaságon is hangsúly van. de az egységen nemkü-lönben. A szövetségi köztársaság a német kisállamok demokra-táinak akkortájt kedvelt elképzelése ellenzéssel és ellenérzésseltalálkozik Lassallenál, aki Eichtet hívja segítségül — vagyürügyül csupán? —. hogy újra és újra kihangsúlyozza,, a német,egység történelmi szükségességét,

Mit akart Lassalle ezzel a tanulmánnyal mely egy nagyobbgyűjteményben jelent meg? Azt akarta megmutatni, írjaMarxnak, hogy „van még Németországban igaz, republikaniz-mus“, azt_ akarta, hogy felrázza vele a nyárspolgárt, hogyirányt adjon a politikai kavargásnak.

És közben már készül a nagy jogbölcseleti raíí. a „SzerzettJogok Rendszere“ (System der erworbenen Rechte), amikorLassallenak egészsége s z ü n e t e t parancsol és e lu t az ik Aachenbepihenni.

14

De már a nyomdagépek között dübörögnek a „SzerzettJogok“ ívei és ezzel a művel a filozófiai íróból, a politikaitörekvőből, a Hatzfeld-ügy hőséből, a 48-as forradalmárból —a jog-filozófia legnagyobbjainak egyike válik.

A szerzett jog és a törvény visszaható erejeA mű alapcélja az, hogy a korszak politikai és szociális

jellegét jogtudományi alapom boncolja és értesse meg. Mibenlátja a küzdelem, lényegét“? Abban, hogy „a szerzett jogfogalma megint egyszer vitássá vált“. Szerinte „a jog, a poli-tika és a gazdasági élet területén egyaránt a szerzett jog aforrás és ebből formálódik mindén más, és ahol a jogi elemmint magánjog egészen elválik a politikai elemtől, ezzel egy-ben sokkal politikaiabbá válik, mint a politika maga, mert ittkapcsolódik be a szociális elem“.

A pozitív jogtudományt és a természetjogot akarja Lassallekibékíteni egymással. És ez elfordulást jelent Hegeltől. Ahegeli természetjog kategóriái örökkönvalók és változtathatat-lanok, logikai jellegűek és ezért van az, hogy Hegelben nincsérzék a jog történelmi fejlődése iránt. Hegel a tulajdonról, ajogtalanságról, a családról, az örökjogról, a polgári társada-lomról, az államról beszél és nem gondol arra, hogy mindezektörténelmi fogalmak és más az értelmük a rómaiaknál, a görö-göknél és a germánoknál

A szerzett jogok fogalmának tisztázása egyértelmű a tör-vények visszaható erejének tisztázásával· A visszaható erőtazért kifogásolják a haladószellemű jogászok, mert a2 az emberszemélyes szabadságát befolyásolja. Lassalle az összes meg-előző jogászokkal ellentétben a következő kettős tételt állítja fel:

1. Egyetlen olyan törvény sem hathat vissza, amely azegyes embert csak ennek akaratnyilvánításain keresztülérinti.

2. Minden törvénynek vissza szabad hatnia, amely azegyes embert egy ilyen önkéntes cselekedet közbeiktatásanélkül, tehát közvetlenül, akaratlan, általános emberi, vagytársadalmi tulajdonságaiban, vagy azáltal érinti, hogy atársadalom megváltoztatja a maga szervezeti berendezéseit.Bernstein a tételt közérthető példával illusztrálja. Ha egy

új törvény kimondja, hogy a nagykorúság korhatára 24 évről27 évre emelkedik, akkor mindenki, aki 24 év és 27 év közöttvan, minden személyes cselekedete nélkül veszti el nagykorú-ságát. A törvény visszahat és jogosan hat vissza. Ellenben:azok az ügyletek, amelyeket a 24 évesek a törvény életbelépteelőtt kötöttet, teljesen jogérvényesek, ezek nem válnak érvény-telenekké, mert az egyén akaratnyilvánítására nem hathatvissza a törvény.

Mi az értelme ennek a látszatra oly jelentéktelen tételnek?Nem több és nem kevesebb, mint annak a leszögezése, hogy a

15

törvény az egész nép jogtudatának kifejezése, hogy ez a jog-tudat a korral állandóan váltakozik és hogy ennélfogva min-den új, a kor szelleméből folyó jogalkotás teljes mértekbenkiterjed az egyesre, ugyanúgy, ahogy a megelőző, eltérő jogal-kotás is kiterjedt reá. „Az egyes ember számára csak az megingathatatlan, amit ajogalkotás folyamából a maga akarata és cselekvése révénegyszer leszármazott, amit a magáévá tett.“ SzembeszállStahltal, a jogtudomány közismert romantikus reakciósával,aki azt vitatja, hogy egyetlen korszaknak sincs joga arra,hogy ítélkezzék a múlt fölött és az onnan származó jogi beren-dezést a maga kedve szerint fogadja el, vagy semmisítse meg.Lassalle erre azt feleli, hogy igen, mert éppen minden korszakönálló, mert egyik sem áll a másik uralma# alatt, ezért egyiksein köteles arra, hogy fenntartsa azt. ami jogérzékével ellen-kezik, vagy amit jogtalanság gyanánt ismert el.

Mi a, lényeg ebben a pompás elmélkedésben? A korszellem.joga ahhoz, hogy visszaható, erejű törvényeket alkosson! A kor-szellemé, amely Lassalle idejében a reakcióstól a demokrata, “azelnyomótól a, felvilágosult felé vezetett és — ezzel csalta, megLassallet. Mert amikor Lassalle a statikus jogelvvel szemben ajog dinamikus teóriáját imígyen kifejti, nyilvánvalóan arra gon-dol, hogy a visszaható erő az uralkodó osztályoknak árt és a fel-törekvőknek használ, hogy a visszaható erő α jogmennyiségetdisztribuálja és nem kommasszálja, hogy tehát a visszaható erő— bizonyos korlátok között — a nép erejének növekedésétMenti.;Hol gondolt Lassalle arra, hogy jöhetnek idők. amikora népi rétegeknek kell a régi jogi berendezkedésekhez ragasz-kodniuk, amikor a diktatúrák azok, amelyek a jogot átformál-ják, és éppen a common sens nevében visszaható erővel ruház-zák fel — persze minden jogfilozófiai elmélkedés nélkül. Azalkalmazott jog természetjoggá avatása ellen sikerrel tiltako-zott Lassalle. De: az alkalmazott jogfilozófiából ezen a pontonéppen ő csinált természetjogfilozófiát. Egy fenntartással mégisél. Amikor azt kérdezik tőle: miről ismerjük nieg hát azt abizonyos korszellemet, amelynek visszaható jogalkotóképességevan, ezt feleli barátjának, Rodbertusnak:

„Önnek tudniillik teljesen igaza van, ha azt mondja, hogysem a többségi határozat, sem az egyhangú állásfoglalás nembizonyítja, hogy mit követel a korszellem. Hogyan tudom megtehát! Nos, egyszerűen így: Amit ön ésszel, logikával, tudo-mánnyal magának és a kornak meg tud magyarázni, be tudbizonyítani, az a helyes — azt akarja a korszellem.“

A mű — írtuk — 1861-ben jelenik meg. Lassalle apjánakajánlja, aki akkor 70 éves. És az előszóban búsan említi, hogyolyan csöndesek az idők, hogy módot adnak számára a tudomá-nyos munkásságra. Mert ez az ember, aki akkor már 36 éves,tehát nem gyerek többé-, a tudományos munkát a nyugodt időktöltésére szánja, de telve van aktivitással, cselekvővággyal ésezt a vágyat csakhamar ki is éli...

16

Egy évvel Bismarck előtt vagyunk. Egy évvel előtte és egyévvel Frigyes-Vilmos halála után, ami amnesztiát jelentettMarxéknak, a visszatérést Berlinbe — bár csak hetekre, mertMarx nem kapja vissza elvett német állampolgárságát (Német-ország már akkor is megfosztotta emigránsait állampolgársá-guktól) és nem jön létre az a lap, amelyet Lassalle Marx-szalés Engels-szel alapítani akart. Sőt: mintha itt kezdődnék megaz elhidegülés a londoniak és Lassalle között. Mindegy: az újságmegbukott, mielőtt megszületett volna. Nézzük, mi van a kül-földön? És Lassalle útnak indul Olaszországba a Hatzfelddel.Garibalditól Mazziniig mindenkivel beszél, tárgyal (állítólagszabadcsapatot akart vezettetni Bécs ellen), beleszagol az össze-esküvések romantikus boszorkánykonyhájába, jól érzi magátés csak 1862 januárjában tér haza Berlinbe.

De ez alatt a félév alatt évtizedeket változott a világ oda-haza. Vannak korszakok, amelyek addig érlelődnek, hogy mirevégükre ér az egyes ember, a változás szinte napok alatt törté-nik meg. Az, amit a Bastille ostromának napjáról, mint egy iíjtörténelmi szakasz születésnapjáról Lassalle a „System”-benelmond, porosz nyelven is igaz. Itt a Bastille július 14-éjét az újnemzetgyűlési választások jelzik, amelyek kiszorítják az alkot-mánypártot és erőhöz juttatják a jóval radikálisabb haladó-pártot. A többség a haladóké. De Lassalle, a baloldali, az igazán,haladó, nincs túljó viszonyban ezekkel a parlamenti lasean-haladókkal. Még 1848-ban rajongott értük, 1861-ben már nemvállal velük politikai közösséget, annak ellenére, hogy társasága— gyanús társasága — nagyrészt belőlük áll. A politikai hely-zet hallatlanul éles. A királyi leirat (1862 március 20-án kelt)arra hívja fel a minisztereket, hogy „lépjenek fel azok ellen abefolyásoló gyanúsítások ellen, amelyeknek az a céljuk, hogy aközvélemény elfogulatlanságát korlátozzák“, ami annyit jelent,hogy kitört a harc a népképviselet és a kormányzat között.

És tulajdonképpen most, 1862 tavaszán nyílik alkalom arra,hogy a politikához, a szó gyakorlati értelmében közeljusson,vagy ami még ennél is többet jelent, elveit — szocialista elveit— világosan kifejtse.

Mi az alkotmány?Egy liberális egyesület hívja meg, hogy előad ás tjtarteon

náluk, és Lassalle az előadás tárgyául az atkötrnányviszálytválasztja, de nem úgy, hogy magáról a konkrét viszályról be-szél, hanem úgy, hogy az alkotmányt magát, annak lényegétés alapját vizsgálja.

„A teoretikus idealista“ — mondja róla Bernstein — „ittpraktikus realistává válik“. Nem többet, és nem kevesebbetmond ez az előadás, mint azt, hogy az. alkotmány: a hatalmiviszonyok terméke. A jogász ugyan — és ezt a jogászhajlandó-ságú Lassalle kissé lenézően említi —, arra a kérdésre, hogymi az alkotmány, úgy felel, hogy: „az alkotmány a király és a

17

nép között keletkezett eskü-erejű egyesség, amely valamelyország· törvényhozásának és kormányzásának alapelveit meg-szabja“. Vagy: mondja Lassalle, ha még: általánosabban fogal-mazza a jogász a kérdést, mert arra gondol, hogy köztársaságialkotmányok is vannak, a válasz így szól: „az alkotmány vala-mely államban kinyilvánított az az alaptörvény, amely az illetőnemzet közjogának szervezetét megszabja“.

Mindez azonban, állapítja meg Lassalle, csak azt szabjameg, hogy hogyan keletkezik az alkotmány, hogy mirehasználják, de azt nem, hogy lényegében micsoda. ÉsLassalle megfelel rá. Az alkotmány: alaptörvény. De továbbmegy és tovább kérdez: mi teszi ezt az alaptörvényt és milyenez, az alaptörvény? Meg is felel rá. A tényleges hatalmi viszo-nyok, amelyek az adott társadalomban uralkodnak. Azt mondja Lassalle: tételezzük fel azt a lehetetlen esetet,hogy a porosz állam összes törvényei elégnek, az eredetiek,csakúgy, mint a nyomtatott példányok. A magánemberek bir-tokában levő törvénykönyvek ugyancsak megsemmisülnek. Újtörvényeket kell tehát hozni. És ekkor a törvényhozók aztmondják, hogy a király jogi helyzetét másképpen szabályoz-zák, int a múltban. „A király azonban egyszerűen azt mondaná: elpusztulhattak

a törvények; de valójában nekem engedelmeskedik a hadse-reg, az én parancsomra menetel, valójában az én utasításomraadják ki a szertárak és kaszárnyák parancsnokai az ágyúkatés â tüzérség kivonul velük az uccára és e tényleges hatalomratámaszkodva, neon tűröm, hogy más jogállást teremtsetek szá-motokra, mint amilyet én akarok. Látják, uraim., az a király,akinek a hadsereg és az ágyúk engedelmeskednek, az alkot-mány egy darabja.“

És így megy rendről rendre. Kiderül, hogy az a nemesség,amelynek befolyása van a királyra cs udvarára, az alkotmányegy darabja. A nagyipar az alkotmány egy darabja. A börzeés a banktőke az alkotmány darabja. És vannak végső esetek,amikor a munkás és a kispolgár is egy-egy darabja az alkot-mánynak. És kimutatja, hogy a porosz kuriális választójogfolytán az alkotmány lehetővé teszi, hogy egy gazdagnaktizenhétszerannyi joga van, mint egy szegénynek, hogy a föld-birtokosnemességnek a felsőház révén, ugyanannyi joga van,mint a három kúriának összesen, és hogy a királynak a had-sereg fölött való rendelkezése alakján több joga van, mint. azországgyűlésnek, és a felsőháznak együttvéve.

Különös, hogy ez az előadás kellemetlen feltűnést okozotta haladópártiak körében, ellenben annál nagyobb örömet a re-akciónál. A reakció nem az erkölcsi elítélést, a lángoló felhá-borodást olvasta ki Lassalle előadásából, hanem azt a tényt,hogy az alkotmány kérdése tisztán hatalmi kérdés nemcsak azuralkodó, hanem a parlament oldalán is és hogy ennélfogva azországgyűlésnek semmi joga nincs hozzá, hogy erkölcsi ügyetcsináljon, a hatalmi problémából. Így vált Lassalle tanításaazoknak hasznára, akiknek — legkevésbé akart használni.

A „Munkásprogram“ De Lassalle — egészen észrevétlenül, de sorsszerűen —közeledik magához a munkásmozgalomhoz is. Az oranien-burgi munkásegyletben Lassalle ugyancsak 1862 tavaszán elő-adást tart a következő címmel: „A munkásrend különlegesösszefüggése a jelenlegi történelmi korszakkal“ Az előadás ké-sőbbi, közismert címe: „Munkásprogram“. „Ebben az előadás-ban“ — állapítja meg Kunfi — „már a szocialista Lassalle szó-lal meg. Nyelve, terminológiája még régies, még nem beszéFmunkásosztályról, hanem munkásrendről, negyedik rendről,külsőségeiben még a hegeli ideológia uralma alatt áll.“ Ennekaz előadásnak az a történelmi jelentőségé, hogy ezzel indultmeg Lassalle agitációja a munkásság körében. Hogy milyenprogrammal, azt éppen ez az előadás szabja meg. „Ez az elő-adás“: így definiálja Bernstein, „pompás bevezető a szocializ-mus gondolatmenetébe“, ha voltaképpen nem is más, mine aKommunista Kiáltványnak a korhoz alkalmazott átirata. Denépszerűbb és tisztább emennél, érthetőbb, jobban hat a mun-kásság gondolatvilágára és évtizedeken keresztül a munkásságbibliája maradt.

Kemény logikával gondolatról gondolatra haladva, pateti-kusan és mégis szakszerűen halad végig Lassalle az emberitársadalomi fejlődéstörténetén, a középkortól. Annak a korilaklegnagyobb hatalma a feudális földbirtok és a jogi berendez-kedés ennek szolgálatában áll.

Elsősorban a hűbériség államszerkezete az, amely a föld-birtokot szolgálja. Másodsorban a közjog, azaz a birodalomalkotmánya. Harmadsorban a nagybirtok adómentessége. „Jel-legzetes és minduntalan visszatérő jelenség ugyanis uraim az,hogy minden uralkodó kiváltságos osztály a közhatalom fenn-tartásának terheit az elnyomott és vagyontalan osztályokrahárítja át, nyílt, vagy burkolt, közvetlen, vagy közvetett alak-ban. Amikor Richelieu 1641-ben 6 millió frank rendkívüli adótkövetelt a papságtól, ez a papság a sensi érseken keresztül akövetkező jellegzetes választ adta: „Az Egyház virágzása ide-jén az volt a szokás, hogy az állam szükségleteinek kielégíté-séhez a nép szolgáltatta a maga javait, a nemesség a vérét, apapság az imáit“. A negyedik tényező a feudalizmus szolgála-tában az a társadalmi lenézés, amellyel minden foglalkozást —a földbirtokosságon kívül — sújtanak.

Lassalle — igen érdekesen — a XVI. század parasztfelkelé-seit is, minden forradalmiságuk ellenére, reakciós felkelések-nek bélyegzi (lám, mennyit tanult Marxéknak a Sickingenrevonatkozó kritikájából!), mert ezeknek a felkeléseknek csakannyi a céljuk, hogy a parasztbirtokot ugyanolyan kiváltságok-kal felruházottá tegyék, mint a nemesi birtokot, hogy megszün-tessék a földesúr közbeiktatottságát, hogy közvetlen kapcsola-tot teremtsen a fejedelmi úr és a szabad parasztbirtokoaközött. Nem a földbirtok uralmának megtörése, hanem kiter-jesztése a cél!

19

Közben azonban lejátszódott észrevétlenül és láthatatlanulaz igazi forradalom az ipar haladása, a polgári termelés, atőkegazdaság forradalma, amelynek politikai következményei.1789-ben bontakoztak ki. A nemesség és papság jog-i helyzetenem változott, de változott a tényleges helyzet, annak révén,hogy a nemesség a megvagyonosodott burzsoáziával szembeneljelentéktelenedett, sőt valósággal függőségi viszonyba kerültvele. Lassalíe erre fel is hozza Law-nak, a XVIII. század hír-hedt bankárjának példáját, akit úgy rajongtak körül a Ver-saillesi udvar szépei, hogy még az illemhelyre is elkísérték,csak azért, hogy tőzsdetippeket kapjanak tőle!

A nagy fogyasztóterületek megnyitása, a világpiac egysé-gesülése alapjaiban változtatta meg a világ képét. Csökkenteka szállítási költségek ennek nyomán eresebb lett az olcsó ter-melés iránti igény, ez megint magával hozta a munka fokozot-tabb megosztását, ami viszont csak akkor hasznothajtó, ha atermelés megfelelően nagyarányú.

Ez az egész körforgalom változtatja meg a társadalomképét. Ma nem a helyi szükséglet irányítja a termelést, hanema világpiaci; ma az árú kényszeríti ki az önmaga eladását; maaz olcsóság hódítja meg a vásárlót. És ezek a jelenségek for-radalmasítottáik a világot. „Mert — mondja Lassalle, és ez amondása program lehet hivatásos forradalmárok számára —sosem lehet forradalmat csinálni. Egyet lehet csak: azt, hogya forradalomnak, amely a társadalom tényleges viszonyaibanmár bekövetkezett, megszerezzük a jogi elismertetést és követ-kezetes véghezvitelt. Forradalmat csinálni, éretlen emberekbalgasága, olyanoké, akiknek fogalmuk sincs a történelmi fejlő-dés törvényeiről. Éppen ezért; ugyanolyan éretlen és gyerekes,ha egy forradalmat, amely már egyszer a társadalom testébenvégbement, vissza akarnak szorítani, jogi elismertetésénekellene akarnak szegülni, vagy ha egy ilyen társadalomnak,vagy azoknak az egyeseknek, akik körülötte a bába szerepéttöltik be, azt vetik a szemükre, hogy forradalmárok. Ha a for-radalom magában a társadalomban, annak tényleges viszonyai-ban lejátszódik, akkor mi sem segít, ki kell ennek robbanniaés át kell mennie a törvénytárba“.

Ez a materialista gondolkodónak és egyben a szocialistaagitátornak a hangja! Ismerjük azt a józan fölényt, amely agazdasági viszonyokra mutat? Amely megmámorosítja a lel-keket, annak ellenére, hogy int és óv a naiv és gyerekes forra-dalomcsinálástól ?

De látnunk kell azt is a beszéd további folyamán, hogyanválasztja külön Lassalle a polgárt a burzsoától, hogyan ismeriei ennek — bármilyen nagy és bármilyen korlátlan — tulaj-donjogát és hogyan kezdődik tiltakozása csak ott, ahol ez atulajdon tőkévé változik!

A burzsoáállam szerkezetének legfőbb jellemzője — mondjaLassalle — a közvetett adók rendszere. Hogy mi a közvetettadó, azt Lassalle kissé önkényesen határozza meg, önkényesenszűkíti a kategóriákat. De nem is ez a fontos. A fontos az a

20

merőben antimateriális és mégis olyan megejtő kép a negye-dik rend államáról, amely nem puszta éjjeli őre többé a pol-gári jogrendnek, hanem megfelel a történelem szellemének.„A történelem: küzdelem a természettel, a nyomorral, a tudat-lansággal, a szegénységgel, a tehetetlenséggel és így a szabad-ság· mindenféle korlátozásává], amelyben voltunk akkor, ami-kor az emberi nem a történelem kezdeti szakában színpadralépett. Ε tehetetlenség egyre sikeresebb legyőzése — ez a sza-badság fejlődése és ezt tanítja a történelem.“ És az állam igazifeladata és felszabadító munka elvégzése. Az állani egyesíti azegyéneket és ezzel a művelődés, a hatalom és a szabadság olyanmennyiségét érhetik el ezek, amely számukra, mint egyénekszámára, elérhetetlen volna. Az állam tehát az. a keret, nem: az,ÍIZ egyetlen jogi szerkezet, amelyben az ember és leginkább alegelnyomottabb, a munkás, a maga emberi hivatását betöltheti.

És ugyanez a beszéd fogalmazza meg igen élesen és igenhatározottan a választójog jelentőségét a munkásosztály szá-mára. Olyan határozottan, hogy a szocialista munkásság alassallei fogalmazást évtizedeken keresztül nem felejtette el.Jöttek azután idők — a baloldali diktatúrák kezdeti sikerénekés a jobboldali diktatúrák okozta ájulás — amikor a mun-kásosztály kiábrándultan és haraggal vetette el magától a vá-lasztójog „demokratikusan pepecselő“ alapelvét, hogy azutánaz északi és nyugati demokráciák sikerének hatása, a bolseviz-mus vérfürdőbe fulladásának élménye, a spanyol szabadság-harc, a német, olasz és osztrák önkényuralom reakciója gya-nánt visszatérjen a választójoghoz és vele Lassallehoz.

Senki nála hatásosabban nem írta elő a munkásnak, hogyszabadulásának útja: a küzdelem, a választójogért.

Végezetül pedig felhívja Lassalle a munkásságot, hogy tart-son ki osztályának nagy történelmi hivatása mellett. „Nem iilikÖnökhöz többé az elnyomottak bűne, sem az üresfejűek silányszórakozása, de még a jelentéktelenek ártatlan könnyelműségesem. Önök a szikla, melyen a jelen Egyháza felépül!“

Ezt a beszédet — annak ellenére, hogy a reakció is merít-hetett belőle érveket az állami mindenhatóság számára —persze hogy meghallotta a német munkásság. Meghallotta —bár csak a legjava — és átfutott rajta az ujjongás. Íme: megintolyan valaki szól hozzánk; aki ismer bennünket és ismeri hi-vatásunkat. De meghallotta a beszédet az ügyész is! Meghal-lotta, a kinyomtatott példányokat elkoboztatta és megindult azeljárás Lassalle ellen „a vagyontalan osztályoknak a vagyonososztályok elleni gyűlöletre és megvetésre való izgatása“ miatt,annak ellenére, hogy az izgatásnak, a gyűlölet-felkeltésneke józan és szigorú okfejtésű műben nyoma sincs. A kö-vetkező évben. 1863 január 17-én kerül tárgyalásra a per.Elsőfekon négy hónap a büntetés, másodfokon csak pénzbün-tetés marad belőle. De a perrel kapcsolatban Lassalle két nagybeszédet tart, az egyiket az elsőbíróság, a másikat a másod-bíróság előtt és három értekezést tesz közzé.

Ez a gyűjtemény — a védelem dokumentuma ugyan, de

21

voltaképpen az ügyész, a későbbi miniszter, a tudós Schellingellen intézett vádirat. Már az első bevezető szavak is meglepőekés merészek. Az alkotmány 20. §-a — mondotta Lassalle — ígyszól: „A tudomány és annak tanítása szabad.“ De ez nem aztjelenti, hogy a büntetőtörvénykönyv határain belül szabad, hi-szen ennek lerögzítésére külön alkotmányjogi biztosíték nemie kellene. Minden szabad, ami nem ütközik a büntetőtörvénybe!Ha tehát az alkotmány a tudomány és tanítás szabadságát kü-lön lerögzítendőnek tartja, akkor ez azt jelenti, hogy túl abüntetőtörvénykönyv korlátain nyúlik ez a szabadság és éppenezért alaptalan és jog-ellenes a Lassalle elleni vád. Mert, amit őírt, tiszta tudomány, hiszen:

„Állítom, hogy soha, még legterjedelmesebb míveimhensem írtam le egyetlen sort sem, amely szigorúbban tudományosjellegű lett volna, mint ez a művem, első sorától a leg utolsóig.

Állítom továbbá, hogy ez a röpirat nemcsak tudományosmű, mint annyi más, amely már ismert tudományos eredmé-nyeket foglal össze, hanem hogy sok vonatkozásban tudomá-nyos cselekedet, új tudományos gondolatok kifejtése.

Mi a kritériuma valamely könyv tudományos jellegének?Semmi más, mint a tartalma.

Vessenek egy pillantást e röpirat tartalmára.Semmi más ez, mint a történelem filozófiájának 44 oldalra

való összezsúfolása, kezdve a középkoron és végezve nap-jainkban.“

A védőbeszéd további folyamán valóssággal himnikus sza-vakkal ünnepli az új államelmélet letéteményesének, a munkás-osztálynak etikai és társadalmi jelentőségét és minden monda:tával, minden szavával nagyokat vág az amúgyis gyöngevádon.

Bismarck és a munkásságDe ugyanezekben az időkben más, talán a beszédelvnél is

sokkal jelentősebb történik. Az első, hogy Lassalle meglátogatja,Londonban Marxot és a látogatás kettejük között — szakításravezet. Mi a szakítás oka? Egyesek szerint Lassalle személyesmagatartása. Mások szerint azok a mélyreható különbségek,amelyek a két férfit gondolkodásmódjában, külsőségekben csak-úgy, mint lényegben egymástól elválasztották.

A másik: a munkásság· megmozdulása, egyelőre ugyan igensajátos formák között. Előre kell bocsátanunk, hogy már Bis-marck uralmának elején vagyunk. A polgári utókor hallatlanulértékeli Bismarckot. Mi az ő kétségkívül korszakalkotó tevé-kenységét a szocializmus szemüvegén át nézzük és megállapít-juk, hogy kevés elszántabb, esküdtebb ellensége volt a munkás-osztály politikai szabadságküzdelmének és egyúttal a munkás-osztály gazdasági harcainak, minden szociális olajcsepp-politikaellenére is, mint ő.

Jellemzését Bernstein plasztikusan adja: „Az orosz diplo-máciától megtanulta, hogyan lehet abszolutisztikusán kormá-

22

nyozni es titokban forradalmárokkal fondorkodni, a franciától,hogy hogyan vádolhatja adott pillanatban ellenfelét azzal aa becstelen cselekedettel, amelynek elkövetésére ő magra éppenabban a pillanatban készül.“ „Néha azután — írja Bernstein —a meglepettig őszinte is tudott lenni, csak azért, hogy őszinte-ségét ne higgyék el neki.“

Nos: ebben az időben a munkásegyesületek a haladópártalapításai voltak. A haladó párt a munkásság-ban a maga segéd-csapatait látta a kormány ellen, de mi sem állott tőle távolabb,íni'iit az. hogy a munkásság önálló szempontjait képviselje. (Azanalógia kedvéért gondoljunk a magyar munkásmozgalomkezdeti ideire, amikor a munkásság nagyrésze 48-as körökbentömörült és ott éljenezte a kuruc honatyákat.)

Ezekben a haladópárti egyesületekben tűnik fel 1862-benegy Εiclúer nevű ragyogó szónok, kétes egzisztencia, aki ahaladópárt ellen agitál, rámutat arra, hogy a munkásság meg-váltásának beígért Schnitze—Delitsch-féle szövetkezetek, ame-lyek az önsegély alapján állanak, semmit sem érnek, meg· nemvalósíthatók, és azt követeli, hogy hívjanak össze önálló mun-káskongresszust, amely aztán meg· is alkotja a haladópárttólfüggetlen, önálló munkásszervezetet. A gondolatnak ez a részetöbb mint korszerű, csak egy nagy hibája van. Az tudniillik,hogy Eichlerről kiderül hamarosan, hogy Bismarck ügynöke.A kancellárnak semmi más célja nincs, minthogy az ellenzékiés különösen katonai kérdésekben súlyosan ellenzéki haladó-pártra erről az oldalról mérjen pofont. A cél érdekében Bis-marck anyagi áldozatokra is kész. Szívesen ad pénzt termelésiszövetkezetek létesítésére, főleg a gépiparban. És ezt nem min-den célzatosság nélkül, mert a gépipari munkásság volt a ber-lini haladópárt főtámasztéka.

Később, mint a munkásmozgalomban annyiszor — aktaeze-rűen kiderült Eichlerről, hogy a berlini rendőrség“ spiónja ésegyeben Bismarck ügynöke.

Az alapgondolat: a munkásság függetlenítése a haladópárt-tól azonban korszerű gondolat volt és valóban szinte szikra volta puskaporos hordóba, amikor Lassalle második alkotmányjogielőadása: „Mit tegyünk?“ (Was nun) meg-jelenik.

Mi volt a munkásságról való felfogása a liberalizmusnak?Politikailag éretlennek tartotta és bár megkívánta, hogy segéd-csapata legyen, nem engedte, hogy önállóan érvényesüljön. Gaz-daságilag viszont az önsegély elvét ajánlotta neki, az önsegé-lyét, a takarékosságét, amely Schultze-Delitzsch szövetkezeteisegítségével kiemeli minden bajából.

A „Was nun“ meglepően azonos elveket hirdet azokkal azelvekkel, amelyeket a nácizmus előestéjén a szociáldemokráciabaloldala Németországiján hirdetett. A parlament hiába tagadjameg· az adókat, ha egyszer nem szánta rá magát arra, hogya fegyveres fölkelés eszközeihez nyúl. Egyet tehet csak, és ezaz, hogy nyíltan kimondja azt, ami van, lerántja a leplet azuralmi forma abszolutizmusáról. A parlament ne legyen alkotó,legyen leleplező. Lassalle ellenez minden kompromisszumot és

23

minden .alkut. A hajthatatlanság megtöri a kormányt, engednilesz: kénytelen, de „akkor, uraim, semmiféle alkut nem kötünkaz abszolutismussal, hanem rátérdepelünk a mellére“.Az uraladók elkövették a legnagyobb politikai ostobaságot, aparlamenti passzivitást. Ellenben: megtámadták Lassallet, akiaz ő hatalomelméletével Bismarck malmára hajtja a vizet. ÉsLassalle felel nekik a „Macht und Recht“, „Hatalom és Jog“című röpiratban. Felelete éles és helytálló. Rámutat arra, hogya jog a szónak „jogszerű“ értelmében csak a demokráciánálvan; de a demokrácia gondoskodik majd arról is. hogy nálalegyen a hatalom.

Ugyanebben az időben a lipcsei, munkásság háromtagú kül-döttsége jelenik meg Berlinben, hogy. mégegyszer és utoljáramegkísérelje a haladókkal, illetve egyesületükkel, a National-vereinnel való együttműködést A válasz lesújtó. A munkás-ság tekintse, magát a National verein „tiszteletbeli tagjának“,önálló munkásmozgalomról szó sem lehet, a munkásság helyez-kedjék továbbra is a liberalizmus védőszárnyai alá. Az általá-nos, egyenlő és közvetlen választójogra sincs szükség, hiszen akúriáig választójog is olyan pompás ellenzéki szellemű kama-rát hívott életre.

A munkásság üzenete LassallehozLudwig Löwe, egy fiatal berlini demokrata az, aki Lossallera

a; munkásság figyelmét felhívja. Ennek eredménye azután az,hogy a küldöttség felkeresi Lassallet, megállapodik vele ée méga „Hatalom és Jog“ megjelenése előtt levelet intéz hozzájanémet munkásmozgalom egyik legjelentősebb dokumentumát.A levélben közlik, hogy a „Munkásprogram“-ot a munkásságnagy tetszéssel fogadta, és hogy a német munkáskongresszusegybehívására alakult központi bizottság mellette foglalt állást.A munkásság kételkedik abban, hogy a Schultze—Delitzsch-féle, az önsegély elvén alapuló szövetkezetek lehetségesek-eakkor, amikor a munkásság túlnyomó részének semmije sincs,amivel a szövetkezetekét megalkothatná, de nem is hiszi, hogya szövetkezetek megváltoztatnák a munkásságnak az állam-életben való jogállását. Be mivel a Schultze—Delitzseh-félegondolat igen elterjedt a munkásság körében, a központi bizott-ság február 10-i ülésén elhatározta, hogy:

„Megkéri önt, hogy Önnek tetsző formában fejtse ki néze-teit a munkásmozgalomról, és azokról az eszközökről, amelyek-kel ennek a mozgalomnak élnie kell, továbbá különösképpen aszövetkezeteknek a teljesen vagyontalan néposztály részére valóértékéről.

A legnagyobb értéket tulajdonítjuk azoknak a nézeteknek,amelyeket ön röpiratában kifejtett és éppen ezért, megfelelőenméltányoljuk majd későbbi fejtegetéseit is. Kérjük végül, hogyfelhívásunkat lehetőleg rövid időn belül teljesítse, mert fontosszámunkra, hogy a munkásmozgalom fejlődését gyorsítsuk.“

24

Erre a levélre válasz a „Nyílt válaszlevél a Lipcsében össze-hívandó általános német munkáskongresszus központi bizottsá-gához“. És ezzel a válasszal lép Lassalle a kifejezetten szo-cialista agitáció körébe és ezzel a válasszal kezdődik az „Álta-lános Német Munkásegylet“ története.

A „Nyílt válaszlevél“ mindenekelőtt azzal a felfogással szállszembe, hogy a munkásság ne politizáljon.

„Ellenkezőleg — mondja Lassalle —, a munkásság a magajogos érdekeinek teljesítését csak a politikai szabadságtól vár-hatja. Már az a kérdés is, hogy hogyan gyülekezhetnek, vitat-ják meg érdekeiket, létesíthetnek e célra egyesületeket és szak-osztályokat, a politikai helyzettől és a politikai törvényhozás-tól függő kérdés.“

De ugyanilyen hibás volna ahhoz a haladópárthoz valócsatlakozás is, amely ismételten és újra bebizonyította, hogymennyire tehetetlen a “porosz kormánnyal szemben és meny-nyire nem képviseli valójában a munkásság érdekeit, meny-nyire nem alkalmas arra, hogy a helyzet magaslatára emel-kedjék. .

„A munkásosztálynak mint önálló politikai pártnak kellszervezkednie és az általános, egyenlő és közvetlen választó-jogot kell e párt alapvető jelszavává és zászlajává tennie.“

És azután: beszél a munkásság gazdasági célkitűzéseiről.A szabad költözködés és ipari szabadság követelése — mert azösszehívandó kongresszus ezt is fölvette tárgyai közé — ötvenévvel elkésett követelés. Az a kérdés — mondja. Lassalle —(és ezzel a felfogásával súlyos csapást mér a szákszervezetigondolatra), hogy az egyes munkáson akarnak-e Önök segítenitakarékpénztárakkal, betegsegélyezéssel, rokkantpénztárakkal,vagy a munkásosztály általános színvonalát akarják-e emelni?

Ha ez az utóbbi a cél, akkor először is a Schultze—Delitzsch-féle elmélettel kell szembenézni. Ezt meg is teszi Lassalle, szétie szedi ezt az elméletet és helyébe állítja a magáét: az államáltal alapított termelőszövetkezetekét.

De a lényeg nem is ez. A lényeg az általános, egyenlő ésközvetlen választójog, amely valóban a kor parancsa, amely akormánynak is kell, hogy megszabaduljon a régi — ellenzéki,kuriális összetételű — kamarától.

„Legyenek süketek minden számára — írja Lassalle —, aminem általános és közvetlen választójog, vagy nem azzal állösszefüggésben, vagy nem arra vezet.“

A Nyílt válaszlevélnek a termelőszövetkezetekről szóló részé-ben rögzíti le Lassalle a maga véleményét a közismert vaebér-törvényről, amely ugyancsak átment a szocialista agitációfegyvertárába, a törvény, amely szerint a munkás soha —semmiféle társadalomban — (itt téved Lassalle) nem kapja megmunkája ellenértékét, hanem csak annyit, amennyi munkaere-jének fenntartására és szaporodására éppen elégséges.

A lipcsei Központi Bizottság március 17-én tárgyaltaLassalle programadó röpiratát és elfogadta 6 szóval 4 ellené-ben. Ezzel a bizottság le is tett arról, hogy munkáskongresz-

25

szust hívjon össze, hanem elhatározta, hogy nagy munkásegye-sületet alapít Lassalle programja alapján. Március 24-én a lip-csei Odeonban hatalmas munkásgyűlés tárgyalta a lassalleiprogramot. Jellemző a munkásság nagyszerű ítélőképességére,hogy a programot a szabadelvűek minden mesterkedése elle-nere, 1350 szóval 2 szó ellenében fogadták el. Úgy terjedt ez a program a munkásság körében, mint afutótűz. Március 28-án a hamburgiak ünneplik lelkes határo-zati javaslatban a lipcseieket és mondják: „nektek, ti deréklipcseiek, szövetséges kézfogásra kínáljuk tenyerünket, mivelti is az általános és közvetlen választójogot állítottátokprogramotok élére és mivel ti is, ha talán hasztalanul, álta-lános német munkáskongresszus megvalósításáért küzdőtök.Még ha nem is éritek el azt. amit kívántok és amit mi is kí-vánunk, tiétek a dicsőség, hogy első lökést adtátok a mozga-lomnak, amely remélhetőleg soha többé nem szűnik meg,hanem — ha talán csak késői években is — hatalmas művetteremt majd.“

És Düsseldorf, Solingen, Köln és Elberfeld munkásságarajongó lelkesedésű határozatokban azonosítja magát a lassalleiprogrammal. Kölnben kerületi gyűlés van. A solingeniek posta-galambokat visznek magukkal, hogy madár szárnyán tudassákküldőikkel az eredményt. A csodavárás láza megszállja a németmunkásságot. Érzi, hogy történelmének új korszaka kezdődik...A „Nyílt Válaszlevélének kétirányú hatása volt. Az egyika munkásságra., a másik a liberálisokra. Valójában: a nagyobbhatás a liberálisok oldalán mutatkozott. Lassalle! megtették areakció szerszámának. Mert Lassalle ragadta ki a kezükbőllétezésüknek és a porosz kormánnyal szemben való ellenállá-srknak azt a legfontosabbb érvét: hogy a nép mögöttük van.Nem: Lassalle bizonyítja, hogy a nép nincs velük és így misem természetesebb, mint hogy „a haladóknak két ellenségükvan e pillanatban. Bismarck és Lassalle. És talán ez utóbbiellenségeskedés a komolyabb.

Persze: ezekután a haladópárt sem marad tétlen. Ellen-demonstrációk, gúnyiratok, vitacikkek követik egymást, de ezekmind csak arra valók, hogy a munkásságnak Lassalleban valóhitét erősítsék. Schultze Delitzsch kegyetlenül, sokszor durvánfordul szembe Lassalle-lal és mégis: ő volt az ellenfelek közüla legtisztességesebb. Mert a többi odáig vetemedett, hogyLassallet mint Bismarck eszközét állítsa oda.

A lipcseiek azonban nem pihentek. Szálaikkal behálóztákegész Németországot. Egész sereg város nyomban lángot fogottés lelkes munkába kezdett. A polgári oldalról csak Rodbertusválaszolt, sok elismeréssel — és sok fenntartással.

Lassalle sem nyugodott. A bizottság kérelmére elhatározta,hogy megszerkeszti az új egyesület alapszabályait. Április16-án monstre-gyűlésen szónokol és halomra dönti azokat azérveket, amelyeket ellenfelei programja ellen felhoznak. Frene-tikus hatása van a beszédnek. A gyűlés 1300 szóval 7 ellen

26

Lassalle mellett nyilatkozit. Alapszabálytervezetét kinyomat-ják és esakúgy, mint a Munkásprogramot, lelkesen terjesztik.Végre, május 23-ára össze is hívják az alakuló közgyűlést.

Persze, az ellenfél is mozgolódik. Berlin munkásságát Lassalleellen hangoljak, a legmocskosabb vádak röpködnek ellene aberlini munkásság gyűlésén. Ugyanez a kísérlet azonban; nemkikerült Frankfurtban. Két jellemszilárd derék muakásezető:Ludwig Büchner és Theodor Müller kiállott; Lassalleért és meg-akadályozta, hogy a darmstadti és a frankfurti munkásképző-egylet Lassalle ellen foglaljon állást. És Frankfurt, 1848 városahíven megőrizte a maga hagyományait Heymann asztalos,Schlepper órás és még ki tudná a névtelenek százait elszámolni;átlátott a liberálisok mesterkedésén és kijelentette, hogy nemhajlandó tovább ezek érdekeit szolgálni, nem játssza tovább ápolitikai segédcsapat szerepét. És határozatba ment, hogy mágus17-én Lassalle beszéljen Fraakfurtban.

Büchner írta és igaza van, hogy fél Németország szemeFrankfurtra szegeződött akkor, amikor Lassalle ott megjelent.Fáradhatatlan, lelkes agitáció előzi meg jöttét BernhardBecker, a későbbi ellenfél, a negyvennyolcas emigráns, akiakikor tért haza Angliából, agitál leglelkesebben Lassallemellett.

A haladópártiak mindent elkövettek, hogy a lassai]ei ki-vonulás kudarcba fulladjon. Embereikkel megszállották a ter-met és a Lassalle-lal rokonszenvező munkásságot a karzatraküldték — ahonnan nem szavazhatott. Lassalle beszélni kezdett.És csodálatos erejű szava elhallgattatta a zajongókat. Milyenjellegzetesen, milyen élesen beszél a német munkásról — anémet munkásnak: „Ti, német munkások, sajátságos emberekvagytok! Francia és angol munkások előtt arról kellene vitázni·,hogy hogyan segítsenek szomorú sorsukon. Nektek azonban'előbb be kell bizonyítani, hogy szomorú sorsban vagytok. Amígcsak egy darab rossz kolbászotok és pohár sörötök van, észresem veszitek, hogy valamitek is hiányzik. Ez azonban a ti át-kozott igénytelenségetekből következik.“

A gyűlést két nap múlva folytatták és a gyűlés is Lassallemellett döntött. „Adjatok nekem 500.000 német munkást és ha-lomra döntöm a reakciót.“ Így végezte Lassalle nagy beszédét,A lelkes tömeg ujjongó menetben kísérte szállására.

Általános Német Munkásegylet.És elkövetkezett május 23. A Pantheónban volt az alakuló

gyűlés. Tizenegy város 12 delegátusa volt jelen. Lipcse, Ham-burg, Harburg, Köln, Düsseldorf, Elberfeld, Barmen, Solingen,Frankfurt, Mainz és Drezda küldötte el választottait. Tizenegynémet ipari város munkásképviselője jött el a kongresz-szusra, hogy megalakítsa az Általános Német Munkásegyletet,a modern német munkásmozgalom első alapját. És ez az alap

27

egyúttal jellemző a német munkásmozgalom későbbi ki virág-zására is. Szilárd szervezet, erős fegyelem, pontos előírások,szigorú szabályok. Demokrácia-ellen es volt-e az egylet szerve-zete, mint ahogyan sokan köreinkből is vallják? Nem! Csak azadottságokkal számolt, csak azt a célt tartotta mindenekfölöttszem előtt, hogy az egylet valóban hatóerejű legyen,

A rendelkezési jog az elsőízben öt évre választott elnök ke-zébe került. Hatáskörét csak a vezetőség korlátozhatja. Az egy-let Lassai!et választotta elnökül. Lassalle két feltétellel vál-lalta a megbízást. Az egyik az volt, hogy mindenkor, lia ennekszükségét, látja, alelnökkel helyettesíttetheti magát, α másik,hogy megválasztatását erősítsék meg maguk a tagok, akikneknevében küldötteik határoztak.

Lassallet azonban előveszi régi, kínzó betegsége; aligalakul meg az egylet, többhónapos szabadságra megy éserről a szabadságáról agitál és levelez ugyan, csak éppen a mun-kásság körében nem verbuvál tagokat. Az egylet, kicsi, a régiszocialisták egy bizonyos bizalmatlansággal is nézik, viszont amunkástagok önfeláldozó lelkesedéssel vetik magukat a tö-megbe és erejük javát megfeszítik az agitációsban.

A pihenés és gyógyulás ideje keserves fájdalmat is okozLassallenak. A haladópárt nem nyugszik és 1863 júniusábanFrankfurtban megalakítja a Német Munkásegyletek Szövetsé-get, amely választ jelent az Általános Német Munkásegyletre.Az alakulásban résztvesz az akkor még névtelen Bebel Ágos-ton is...

Közben az elvetett mag lassan, nagyon lassan csírázik.Augusztus közepén írja Vahlteich, a titkár: „ezer tagunk van.“„Ezer tag a mi egész egyesületünkben!“ — kiáltja, fájdalmasválaszlevelében Lassalle — egyelőre ez az eredménye egésztevékenységünknek! Ez az eredménye annak, hogy az ujjamatleírtam és a tüdőmet kikiabáltam! Nemde, kedves Vahlteich, atömege, apátiája kétségbeejtő! Ilyen apátia, egy olyan mozga-lomban, amely csak értük, csak az ő érdekükért i n d u l t és szel-lemi tekintetben olyan hatalmas agitációt, fejtett ki és amelyegy olyan népnél, mint amilyen a francia, már óriási eredmé-nyekre vezetett volna! \rajjon mikor rázza le ez a tompa népa maga letargiáját?“

Vahlteich az egylet feloszlatását ajánlja neki. Lassalle hal-lani sem akar róla. „Nem: nem akarom, hogy ellenségeinkdiadalmaskodjanak. Ha nem megy hónapok, megy esztendőkés évtizedek alatt.“ De már esztendőkről is alig volt szó Lassalleszámára. Évtizedekről még kevésbé.. .

Bismarck mellett — az ellenzék ellenLassalle nem pihen a pihenés ideje alatt sem. Megírja híres,

sőt hírhedt röpiratát. „Die Feste, die Presse und der Frankfur-ter Abgeordnetentag“. Ez a röpirat bismarckpárti röpirat. Ami-lyen élesen és találóan támadja a haladópártot, olyan elnéző

28

Bismarckkal szemben. Bernsfehl ezt a Hatzfeld befolyásáravezeti viasza, aki ilyen módon akart, tekintélyt szerezni Lassal-lenak és elterjedési lehet őségét az egyletnek.

Az előzmény: a kormány rendelete, amely kétszeri előzetesfigyelmeztetés után módot ad a közigazgatásnak arra, hogylapokat betilthasson. Az ellenzéki lapok, hogy életüket meg-mentsék, egyszerűen nem vettek tudomást a belpolitikai esemé-nyekről. Lassalle erre fentemlített röpiratában árulással vá-dolja a liberális lapokat. Lassalle szerint — folyton visszatér ahősies elbukás példaadó gondolata — a lapoknak el kellettvolna, tiltatniuk magukat és ha a nyárspolgár nem kapja megreggelijéhez megszokott lapját, fellázad. Igaza volt-e Lassalle-nak?! Nem: a kispolgár lázadásának kiprovokálása nevetségesvolt már akkor is.

Lassalle azonban tényleg a liberálisoknak akart ártani. Mertakkor már szövődtek a szálak Bismarck és Lassalle között. Szá-lak, amelyekről Bismarck nyilatkozhatott szemtelen gúnnyal,szálak, amelyekről egyesek azt állíthatják, hogy politikai tekin-tetben nem voltak egészen tiszták, de végül mégis szálak, ame-lyekkel Lassalle álruhában és lopva, de a munkásmozgalomügyének, az általános választójognak akart szolgálni.

Az ezer tag közben — ötezerre növekszik. Lassalle gyújtószónoki képessége felébreszti a tömegeket és amerre jár, lelkesezrek és tízezrek hallgatják. Az ezrekből csak százak iratkoz-nak egyleteibe, de talán nem is ez a döntő jelentőségű, hanemaz, hogy amit a tömegeknek mondott, hirdetett, tovább terjedt,érlelődött közöttük és Albert Lange igen bölcsen állapítottameg, hogy az Általános Német Munkásegylet a „munkásságvezető rétegeinek pompás iskolája“ Elberfeld, Barmen, Rons-dorf, Wermelskirchen és Solingen textilmunkásai, ollókészítői,késesei és kardkészítői adták a magvát a mozgalomnak. Lipcse,Harburg, Hamburg, mind egy-egy gyűjtőkádere Lassallenak,az általános választójognak és a munkásság politikai szervez-kedése gondolatának.

Lassalle a munkásság körében agitál. Agitációjának éle ahaladópárt ellen irányul. Szinte készíti elő a talajt arra, hogyamikor a kormány és a haladópárt között a konfliktus végképkiéleződik, amikor a kormány kimondja az utolsó hatalmi szót,a munkásság némán és közömbösen maradjon. Az egyik gyű-lésen, Solingenben véres összetűzés keletkezik a haladók és amunkások között. A haladópárt embereit megkéselik, amire ahaladópárti polgármester csendőrök élén megszünteti a gyű-lést. Lassalle erre — Bismarckhoz fordul táviratban és tőle kérmegtorlást és elégtételt. A forradalmár a diktatúra, vagy aligkendőzött diktatúra főnökéhez! A porosz kormány szélsőbal-oldali ellenzéke a baloldal támadása ellen a kormányhoz! A jognevében, amelyről éppen ő állapítja meg csodálatos édességgelés igazsággal, hogy a hatalmi viszonyok terméke! Ám: mittehetett volna egyebet? Mit tehet, ha nem akar az önbíráskodásalapjára lépni és nem akarja ezzel magát és mozgalmát kiszol-g á l t a t n i ?

29

És még más is történik. A solingeni gyűlés egyes részt-vevőit elítélik. És Lassalle kegyelmi kérvényt akar értük be-nyújtani a porosz királyhoz. A munkásság nem fogadja, el akegyelmi kérvény szándékát, de ebből a szándékból is ujabbvád lesz Lassalle ellen.

Ez a vád talán a legigaztalanabb. Lassalle forradalmiságanem barrikádforradalmiság. Nem vérfürdő-mámor. Nem vál-lalja a mások szenvedését! az ő agitációja következményeként.Ez magyarázza szándékát.

Közben perek légiója záporozik Lassallera. Ezek a perekazt igazolják, hogy a Bismarckkal fűződő szálak nem terjedtekodáig, hogy Lassalle agitációs szabadságot kapott volna. Egyév a büntetés, amit felső fokon hat hónapra mérsékelnek. Eb-ben a perben jelentős védőbeszédet mond Lassalle, aki előbbmár a „Bastiat—Schultze“-röpiratban szétszedi Schultze—Delitzsch ellen-munkásprogramját.

És közben 1863—64 telén megkezdődik a személyes érintke-zés Bismarckkal. Miről volt szó a megbeszéléseken? Hatz-feld közlései szerint az általános, egyenlő és közvetlen választó-jognak államcsíny útján való életbeléptetéséről és az államihitelekkel ellátott munkástermelőszövetkezetek létesítéséről.Bismarck, akit a szocialista törvény tárgyalása közben Be belezzel kapcsolatban megtámad, elismeri, hogy valóban erről voltszó, de nem államcsíny formájában. Egyébként azonban ezeketa találkozásokat nem ő, hanem Lassalle kezdeményezte. „Lát-tam Lassallet“ — mondotta Bismarck — „és attól a pillanattólfogva, amikor láttam, nem bántam meg. Nem beszéltem velehetenként háromszor-négyszer, ahogyan Βebel állítja, hanemösszesen háromszor, vagy nem bánom, négyszer. Kapcsolatunksemmiesetre sem tekinthető politikai tárgyalásnak. Mert mitnyújthatott volna nekem Lassalle? Néni volt semmi sem mö-götte. A politikai tárgyalásokban az ,adok, hogy adj' alapelveolyan dolog, amely ott van a háttérben, ha az ember tisztesség-ből nem is beszél róla. Azonban azt kellett magamtól kérdez-nem: mit adhatsz nekem, te szegény ördög? Semmije sem volt,amit nekem, a miniszternek adhatott volna. Amije volt, ez va-lami, ami engem, a magánembert hallatlanul vonzott; egyikevolt a legszellemesebb és legszeretetreméltóbb embereknek,akikkel valaha érintkeztem, ember, aki nagyarányúan voltbecsvágyó. Egyáltalán nem volt köztársasági. Igen kifejlettnemzeti és monarchista érzülete volt, eszméje, amely felé töre-kedett, a német császárság volt és e tekintetben találtunk érint-kezési pontot. Lossalle nagyarányúan becsvágyó volt és talánabban a tekintetben, hogy Hohenzollem-, vagy Lassalle-dinasztiauralkodjék-e Németország fölött, lehettek kétségei, de mon-archista volt velejéig..., aki azoknak a nyomorult epigónok-nak, akik most nevével visszaélnek, harsány tiltakozást kiáltottvolna oda.“

Még egyebeket is mondott Bismarck arról, hogy ő ezeken amegbeszéléseken keveset beszélt, mert Lassalle legszívesebbena saját hangját hallotta.

30

Az elismeréssel vegyes hal ott gyalázás, a védekezni nemtudónak elvtársai előtt való befeketítése, a hátsólépcső-poli-tikának, a titkos találkozóknak ez a bismarcki brutalitásaelferdítése túlzott büntetés volt azért, amiért Lassalle az ellen-séggel — mindig a cél, az általa helyesnek látott eél érdekében— tárgyalgatott.

A lényeg azonban az. hogy Lassallenak Bismarck igenismegígérte az általános, egyenlő és közvetlen választójognak,államcsíny útján való életbelépléptetését és Lassalle a beavatottgúnyával hivatkozhatott a bíróság előtt arra, hogy egy év semtelik el majd és az alkotmányt tényleg megdönti, anélkül, hogyegy csöpp vér is folynék.

Viszont: konspirálni és a konspiráció lényegét elárulni,politikai hátsó lépcsőket használni és az eredményeket feltárni,olyan kettősség, amely semmiképpen nem vezethetett célra, ésha valami volt, ami a Bismarck—Lassalle-féle tárgyalásokatmegszakította, éppen ez a körülmény lehetett.

A „do ut des“-szel (adok, hogy adj) sem volt Bismarcknakigaza. Lassalle, az Általános Német Munkásegylet elnöke, nemadhatott. Általános választójog mellett ígérhette, hogy a mun-kásság tömegeit Bismarck külpolitikai célkitűzései mögé állítja.Hiszen személyes varázsa, éppen a belső hanyatlás korábanegyre nagyobb lett.

Munkások százai fogadják Lassalle mindenütt agitációskörútján, koszorúkat és csokrokat dobálnak feléje, szerenádotadnak tiszteletére. Diadalkapukat emelnek, végigkísérik a vá-rosokon, boldog, aki a közelébe érhet. Lassalle egy év alatt anémet munkásság messiása lett .

Közben a sziléziai takácsok nyomordeputációt vezetnekBerlinbe a királyhoz és a király fogadja is őket. Lassalle ezt afogadtatást a maga agitációja d i a d a l á n a k tekinti és ronsdorfi— utolsó — beszédében ki is használja. Ez a beszéd annak kifej-tése, hogy íme, a munkásság szervezkedése milyen eredmé-nyekre vezetett rövid időn belül . A beszédet el is küldi Bis-marcknak és a konzervatív újságoknak és kísérőiratában aliberális individualizmus ellen támad kemény szavakkal.

A pálya végeSőt tovább is megy. A schleswig-holsteini háború előesté-

jén határozatot fogadtat cl Schleswig-Holstein bekebelezésemellett!

Előbb azonban ki záratja az egyletből Vahltheichet munkás-sorból lett titkárt, aki politikáját nem helyesli, aki különösennem akarja, hogy az egylet a német imperializmus szóvivőjelegyen!

Azután, fáradtan és betegen Rigába utazik üdülésre. Ittismerkedik meg egy fiatal leánnyal, Helene von Dönniges-szel,beleszeret, feleségül akarja venni, a legőrültebb kísérleteket

31

teszi, minisztereket mozgósít, hogy támogassák az apánál, egybajor diplomatánál, Kettelernek, a híres püspöknek megizeni,hogy áttér a katolikus vallásra. A leány is beleszeret, de ez aszerelmi mámor csak néhány hétig tart. Előkerül az udvarló:a régi vőlegény, a román bojár, Janko von Rakovitza, Lassallekihívja párbajra és Genfben pisztolypárbajt vív vele. A párbajvége halál. Így végződik Lassalle élete, 1864 augusztus 28-án.Hatzfeld, aki a szerelmi ügyet csendes, alig titkolt félté-kenységgel nézi, összeomlik nagy gyászában. Genfben régiforradalmárokból temetési bizottság alakul, amelynek magyartagjai is vannak. Bethlen György gróf és Klapka tábornok.

Behalzsamozott holttestét, hazaviszik. Mindenütt a harag,és a fájdalom kitörése fogadja. Munkások ezrei kísérik kopor-sóját és hamarosan azt suttogják országszerte, hogy ellenségeiorgyilkossal tétették él láb alól.

A boroszlói temetőben temetik el. Sírkövén ez a felírás:„Itt pihen az, ami mulandó volt Lassalle Ferdinándból, a

harcosból és gondolkodóból.“

Lassalle és a munkásmozgalomNégy nagy eszme jellemzi Lassallenak a munkásmozgalom-

ban kifejtett korszakalkotó munkásságát. Kettő közülük — írjaKautsky — világtörténelmi jelentőségre tett ezért és nevét hal-hatatlanná tette. Az egyik a proletariátusnak a polgári pár-toktól való elkülönítéséért, önálló osztálypártként való szervezése,a másik az általános, titkos választó jognak, mint a politikaihatalom legerősebb fegyverének kivívására meghirdetett küz-delem. Ez a kettő(— marxista gondolat.

A másik kettő az államsegélyes termelőszövetkezetek léte-sítése és a munkásmozgalomban a tekintély elvének megvaló-sítása. Ε két utóbbi részben blanquista, részben jakobinus be-hatás.

Lassalle jelentőségét a munkásmozgalom számára legjob-ban és leghűségesebben Renner határozza meg: „Lassallenaksokkal jobban igaza volt, semmint azt eddig h i t tük . . . Marxtöbb mint egy évszázad fölé emelkedik és beteljesülésének kor-szaka még várat magára. A maga századában azonban Lassallepolitikai lángelméje inkább otthonos volt. Lassalle: politikailagaz átmenet a polgári demokráciából a munkás-demokráciába,különösen az átmenet a monarchiából a köztársaság felé, gaz-daságilag átmenet a liberális államból a szociális államba.

És vájjon a lassallei gondolat legjobban támadott pontjaaz államsegély: elavult és haszontalan volt-e! Nem! Mindenállami szociálpolitika, minden munkásvívmány, minden államibeavatkozás a szegények és elnyomottak mellett a lassalleigondolat vonalában fekszik. És ha az 1889-i párizsi szociál-demokrata kongresszus programjába vette a munkásbiztosításés a munkásvédelem minden államban való megvalósítását,akkor ez lassallei program a javából!

320

A zavaró külsőségek elmosódnak. A közel nyolc évtizedTávlatában csak a belső nagyság világit. Kis intrikák, emberitökéletlenségek leperegnek Lassalle alakjáról. Ott áll előttünk,a népvezér, az iránymutató. És a munkásság millióinak, szí-νeben:

Nem hal meg az, ki milliókra költiDús élte kincsét, ámbár napja múl,Hanem lerázván, ami benne földi,Egy éltető eszmévé finomul.

Ez az eszme: a szocializmus megváltó gondolata.

Ez a kis füzet számos forrásmunka alapulvétele mellett íródott.A szerző szabadon használta forrásait, de főleg Bernstein nagy Lassalle-tanul-mányát és Mehring történeti munkáit. Aki ezeket ismeri, sok helyen fedezhetifel a gondolatok azonosságát, sokszor a mondatok hasonlóságát is. A füzetneknem is az az igénye, hogy önálló tudományos, vagy akár csak irodalmi mun-kának is