1. 2. · debreceni pozsgástár 2006/1. 3 1. debreceni pozsgÁstÁr a magyar pozsgásgyűjtők...

3Debreceni Pozsgástár 2006/1.

1.

DEBRECENI POZSGÁSTÁRA Magyar Pozsgásgyűjtők Közhasznú Egyesületének (Debrecen) ismeretterjesztő folyóirata

Succulent Magazin of Debrecen (Hungary) Educational Journal of Hungarian Succulent Collectors' Society (Debrecen)

Aufklärungsorgan des Gemeinnützigen Vereins der ungarischen Saftpflanzensammler (Debrecen)

A szerkesztőség (Editorial office)

Levélcím (Address): 4015 Debrecen, Pf: 82. vagy 4032 Debrecen, Poroszlay út 38. II/5. Tel.: 36 (52) 481-985 Tel./fax: 36 (52) 447-027 E-mail: [email protected], macko@movinet. hu Internet honlap: dkke.movinet.hu

A szerkesztőbizottság tagjai (Editorial team):

Alapító-főszerkesztő (Foundation general editor): Papp László 4225 Debrecen, Zsindely u. 1. Tel.: (52) 316-666/2037

E-mail: [email protected]

Szerkesztőségi tagok (Members of Editorial):

Dr. Buglyó Péter 4028 Debrecen, Szigligeti u.18. II/9. Tel.: (52) 316-666/2405 E-mail: [email protected]

Ficzere Miklós 4028 Debrecen, Kétmalom u. 6. Tel./fax: (30) 468-26-76

Morvay István 4027 Debrecen, Libakert u. 8. Tel.: (70) 564-1389 E-mail: [email protected]

Tóth Norbert 4028 Debrecen, Jósika u. 7/a Tel.: (52) 446-733, (70) 366-0492 E-mail: [email protected]

Idegen nyelvi lektorok: Dr. Csajbók József, Nagy Mariann, Pappné Czappán Marianna

Az Egyesület tisztségviselői (Officials)

Elnök (President): Papp László 4225 Debrecen, Zsindely u. 1. Tel.: (52) 316-666/2037 E-mail: [email protected]

Titkár (Secretary): Horváth László 4027 Debrecen, Nádor u. 17. Tel.: 06 (30) 370-72-20

Gazdasági ügyvivő (Hon. Treasurer): Tóth Norbert 4028 Debrecen, Jósika u. 7/a Tel.: (52) 446-733, (70) 366-0492 E-mail: [email protected]

Belföldi és külföldi kapcsolatok referense: Molnár Imre 4032 Debrecen, Poroszlay u. 38. II/5. Tel.: (52) 481-985 E-mail: [email protected]

Magfelelősök: Szani Károly 4032 Debrecen, Lehel u. 10. XIV/111. Tel.: (52) 439-479 E-mail: [email protected] Nagy József 4271 Mikepércs, Arany János u. 31. Tel.: (52) 398-848, (20) 327-62-09

Egyéb információk (Other information)

Kiadó: Magyar Pozsgásgyűjtők Közhasznú Egyesülete (Debrecen)

A folyóirat megjelenik egy évben négy alkalommal.

Címváltozások bejelentése: Amennyiben lakcíme megváltozik, úgy a változásról lehetőleg levélben, írásban mielőbb értesítse az egyesületet.

Levelezés és hírszerkesztés: Minden, a folyóiratot és az egyesü-letet érintő általános kérdésben, valamint a lakóhelyén vagy an-nak körzetében készülő kiállításról, gyűjtőkről és gyűjtemények-ről, működő vagy alakuló klubokról, vásári és értékesítési, vala-mint kiállítási lehetőségről kérjük keresse az egyesületet.

Útmutató a cikkek szerzőinek: A folyóirat szerkesztősége kéri és várja mindazok cikkeit, akik a kaktuszokkal és egyéb pozsgás növényekkel bármilyen kapcsolatban vannak és késztetést érez-nek útleírások, élőhelyi leírások és más, a témával összefüggő írások megjelentetéséhez. A cikkeket küldhetik olvasható kézí-rással, géppel írva vagy CD-n rögzítve, amelyeket kérésre vissza-küldünk. A cikkhez tartozó fotót, diát rajzot, térképet stb. ké-résre ugyancsak visszaküldjük. Cikkeiket elküldhetik e-mail en is: [email protected]

Fenntartunk minden jogot a szerkesztésben, a tar tal mat nem érin-tő szakmai lektorálásban, a cikkek illusztrációs kiegészítésére, vál-toztatására és a megjelentetés idejére vonatkozóan. A cikkek ele-jén két-három mondatban legyen megfogalmazva az írás lényege, amelyet angolra és németre fordíttatunk. Kérjük olvasóinkat, hogy a közreadott cikkekkel, a folyóirattal és az egyesülettel kapcsolatos észrevételeiket a szerkesztőség címére szíveskedjenek megküldeni.

A folyóirat megrendelése és az egyesületi tagság: Magyar Pozs-gásgyűjtők Közhasznú Egyesületének (Debrecen) bármely ma-gán és jogi személy tagja lehet, aki a 2006. évre 3000 Ft tagdíjat az egyesület részére befizeti, amely összeg tartalmazza a folyó-irat adott évben megjelenő 4 számát és a postai bérmentesítés értékét. A tagsági díj feljogosít az egyesületi életben való rész-vételre, a maglistából történő rendelés esetén pedig a tagoknak járó árengedményre.

© Debreceni Pozsgástár: Minden jog fenntartva.

ISSN 1419-130x

A Debreceni Pozsgástár szerkesztőségének írásos engedé-lye nélkül a folyóirat egyetlen részét sem szabad lemásolni vagy felhasználni semmilyen formában. (Text and illustrati-on copyright).

Terjeszti: Magyar Pozsgásgyűjtők Közhasznú Egyesülete (Debrecen).

Nyomdai munkák: Litográfia Kft. 4034 Debrecen, Vágóhíd u. 2. Tel./fax: (52) 430-184 E-mail: [email protected] Felelős vezető: Vécsei Tibor

Terjedelem: 4,5 (A/5) ív

Design: Juhász Béla • [email protected] • (70) 2673-448

4 Debreceni Pozsgástár 2006/1.

TartalomDr. Buglyó Péter: Útibeszámoló Növénylesen Madeira szigetén ...... 6Farkas János: Visszatekintés A kakastaréj alakú kaktuszokról ... 11Dr. Buglyó Péter: Folyóiratszemle Kakteen und andere Sukkulenten 2005/7–9. .................................14Gellén János: Yavia cryptocarpa Egy rejtőzködő életű dél-ameri-kai kaktusz ..............................17Novák János: Magyar kaktusz-gyűjtők Novák János .............................. 20Papp László: Folyóiratszemle British Cactus & Succulent Journal 2005/4. .................................... 25Molnár Imre: Egyesületünk közle-ményei ...................................... 26Katona József: Tillandsia IX. A Tillandsiák gondozásáról, tartásá-ról: üvegházban, lakásban .......... 27Tóth, Norbert: Hoodia gordonii, avagy a fogyni vágyók „csodaszere”? .......................... 37Papp László: Legszebb kaktuszok és egyéb pozsgások Eriosyce taltalensis (Hutchison) Kattermann 1994. subsp. taltalensis (var. taltalensis) ........................ 43Molnár Imre: Egyesületünk könyv-tárába érkezett kiadványok ........ 45Budai Ferenc: Selyemkórófélékrôl (Asclepiadaceae) 17. rész ....... 48

6. 11.

17.

20.

27.

48.


Papp László: Növényritkaságok:

Sziki varjúháj [Sedum caespitosum (Cavanilles) De Candolle 1923] ........................................ 50Kiss László: Legszebb kaktuszok

és egyéb pozsgások

Mammillaria flavescens (De Candolle) Haworth ....................................54Papp László: Pozsgás kislexikon .................................. 58

50. 54.

A borító képeiCímlapfotó: Eriosyce taltalensis

Fotó: Papp László2. o.: 1. kép: Tipikus madeirai ház

Fotó: Dr. Buglyó Péter 2. kép: Nyirt buxusok Funchal Botanikus Kertjében

Fotó: Dr. Buglyó Péter

59. o.: 61. kép: A Yavia cryptocarpa élőhelye Fotó: Dr. Gellén János

61. kép: Kőtörmelék között rejtőzködő Yavia cryptocarpa Fotó: Dr. Gellén János

Hátoldal: Sziki varjúháj (Sedum caespitosum) Fotó: Papp László

Table of ContentsBuglyó, Péter: Plant watching on Madeira Island ....................... 6

Farkas, János: About cockscomb-shaped cacti ....................... 11

Buglyó, Péter: Journal Review: KuaS 2005/7–9. .................... 14

Gellén, János: Yavia cryptocarpa – a South American cactus with a hidden life cycle ............................................. 17

Novák, János: Hungarian cactus collectors: Novák János ................................................................... 20

Papp, László: Journal Review: British Cactus & Succulent Journal 2005/4. . ....................................................................... 25

Molnár, Imre: Our society’s announcements .......................... 26

Katona, József: Tillandsia IX. The cultivation of Tillansias: in greenhouses and flats ........................................... 27

Tóth, Norbert: Hoodia gordonii or the cure-all of people thinking of starting a slimming diet? ..................................................... 37

Papp, László: The „nicest” cacti and other succulents: Eriosyce taltalensis ........................................................... 43

Molnár, Imre: Journals arrived into our society’s library ........... 45

Budai, Ferenc: About Asclepiadaceae Part 17. ........................ 48

Papp, László: Plant rarities: Sedum caespitosum .............. 50

Kiss, László: The „nicest” cacti and other succulents: Mammillaria flavescens ...................................................... 54

Papp, László: Small Encyclopaedia of Succulents ..................... 58

InhaltBuglyó, Péter: Auf der Insel Madeira . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 6

Farkas, János: Über die kammförmigen Kakteen . . . . . . . . . . . . 11

Buglyó, Péter: Zeitschriftenschau: KuaS 2005/7–9 . . . . . . . . . .14

Gellén, János: Yavia cryptocarpa – ein sich versteckender süd-amerikanischer Kaktus . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 17

Novák, János: Kakteensammler aus Ungarn: Novák János . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 20

Papp, László: Zeitschriftenschau: British Cactus & Succulent Journal 2005/4. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 25

Molnár, Imre: Mitteilungen unseres Vereins . . . . . . . . 26

Katona, József: Tillandsia IX. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 27

Tóth, Norbert: Hoodia gordonii: Das Wundermittel derjenigen, die abnehmen wollen? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 37

Papp, László: Die „schönsten” Kakteen und andere Sukkulenten: Eriosyce taltalensis . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 43

Molnár, Imre: Die neueste Zeitschriften in unserer Bibliothek . . . . 45

Budai, Ferenc: Über die Seidenpflanzenarten (Asclepiadaceae) 17. Teil . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .48

Papp, László: Pflanzenraritäten: Sedum caespitosum . . . . . 50

Kiss, László: Die „schönsten” Kakteen und andere Sukkulenten: Mammillaria flavescens . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .54

Papp, László: Kleinlexikon der Sukkulenten . . . . . . . . . . . . . . . . 58


Munkámmal kapcsolatban több alkalommal töltöttem 1-2 hónapot Lisszabonban. Többször terveztem, végül 2005 nyarán sikerült megszer-vezni egy kirándulást Madeirára, amelyet az At-lanti óceán virágszigetének is neveznek. Madeira kb. 1000 km-re délnyugatra található Lisszabon-tól és kb. 600 km-re nyugatra a marokkói partok-tól; lényegében két lakott sziget (a másik neve Porto Santo) és több kis, lakatlan sziget együtte-se. A legnagyobb sziget, Madeira, mintegy 50 km széles és 20–25 km észak-déli kiterjedésű. Fővá-rosa, Funchal a déli parton, festői öbölben fekszik

Madeira vulkáni tevékenység eredménye (csak-úgy, mint a tőle északnyugatra található, ugyan-csak Portugáliához tartozó, hűvösebb és szeles éghajlatú Azori-szigetek), így igen meredek ten-gerpartja van és 1500–1800 méteres hegycsúcsok találhatók a sziget középső részén. Hála az óceán temperáló hatásának, Madeira rendkívül kelle-mes éghajlatú (táblázat), kis hőingással. Klímája nedvesebb, mint a Kanári-szigeteké; különösen a sziget északi oldala kap sok csapadékot és télen is ritka a 15 oC-nál alacsonyabb hőmérséklet. Így nem véletlen, hogy portugál felfedezői 1418-ban

Útibeszámoló

Növénylesen Madeira szigeténZusammenfassung: Der Verfasser stellt die Insel Madeira ausführlich dar, vor allem ihre Flora und die Klimaverhältnisse wer-den erwähnt. Wir bekommen auch über die Pflanzen des botanischen Gartens Jardim Botanico eine Beschreibung.

Abstract: The author gives a detailed introduction about Madeira Island focusing on its flora and its climatic conditions. He also describes the plants of Jardim Botânico botanical garden.

3. kép Színes ágyások Funchal Botanikus Kertjében Fotó: Dr. Buglyó Péter


a madeira (fa, portugálul) nevet adták az addig lakatlan szigetnek. Ma a sziget területének mint-egy 20 százalékát borítja babérerdő (Laurissilva). A mintegy 60 millió éve kialakult és 1999 óta az UNESCO természeti világörökségéhez tartozó trópusi erdőség különlegessége, hogy egyedüli-ként élte túl az európai szárazföldet sújtó utolsó jégkorszakot.

Noha sziget infrastruktúrája rohamosan fej-lődik, új autópálya szeli át a hegyeket és völgye-ket, már a repülőtérről a fővárosba vivő régi út is mutatja, hogy milyen emberfeletti küzdelmet folytattak a megélhetésért az ide évszázadok alatt betelepültek. A 40-45o meredekségű lejtőkön te-raszos művelést hoztak létre. Egy-egy földdarab sok esetben csak a tenger felől csónakkal volt megközelíthető és a lakóházak nagy részét sem kötötte össze út egymással, legfeljebb lépcsők ve-zettek le vízparthoz. Még néhány éve is hihetet-lenül szűk, kanyargós, és veszélyes utak gyér há-lózata jellemezte Madeirát és a hegyvidéken ma sem sokkal jobb a helyzet. A turizmus fejlődésével azonban igyekeznek a látványosságokat könnyeb-ben elérhetővé tenni.

Funchal (kb. 140 000 lakossal) számos látni-valóval szolgál. Erődítményei (Forte de Sao Tiago, Fortaleza do Pico) ma is büszkén őrködnek a ten-gerparton. Múzeumai (Quinta das Cruzes, Museu de Arte Sacra) a sziget mintegy 600 éves történeté-ről adnak áttekintést. A belváros hangulatos sétáló-övezete (portugál jellegzetesség) fekete-fehér koc-kakövekkel burkolt. A Sé (katedrális) 1514-es elké-szülte óta lényegében semmit sem változott. Dúsan faragott karzata a korabeli élet jellegzetes motívu-mait, illetve szentek és próféták portréit idézi.

Már itt a belvárosi parkokban is megta-pasztal valamit a látogató a sziget tényleg külön-leges növényvilágából. A Városi Parkban sétálva óriási murvafürtök (Bougainvillea), csodacserjék (Croton), könnyezőpálmák (Monstera) mellett nem hiányozhatnak az óriási buzogányfák (No-lina), szágópálmák (Cycas) és különböző Aloe- és Agave- fajok sem. A színpompás virágágyások vezérnövényei a pompás papagájvirág (Strelit-zia) nagyra nőtt példányai. A Szent Katalin Kert egy kis kápolnáról kapta nevét. A park bejáratá-nál Kolumbusz szobra fogadja az arra járót, aki

4. kép A szerző egy Dracaena draco mellett Fotó: Dr. Buglyó Péter

Április Július Október Január

Napi átlagos maximum hőmérséklet, oC 19,5 24,5 24 19

Napi átlagos minimum hőmérséklet, oC 13,5 18 17,5 13

Átlagos napi napos órák száma 6 7,5 6 4,5

Átlagos havi csapadék (mm) 39 2,5 75 103


4. kép Cikász- és pálmakert Madeirán (C. circinalis, C. revoluta stb.) Fotó: Dr. Buglyó Péter

5. kép Aeonium arboreum cv. Swartzkopfok kö zött fejlődő Espostoa sp. Fotó: Dr. Buglyó Péter

6. kép Banán érlelődő termésekkel Fotó: Dr. Buglyó Péter


ugyancsak többször járt a szigeten. A park nagy zöld területei a gyermekesek kedvelt piknikhelye, de gyakran keresik fel ezt a helyet esküvői párok is egy szép kép elkészítésére. A lépcsőket szegé-lyező ágyásokban pompás hibiszkuszok, fikusz-félék, a félárnyékos helyeken fuksziák díszlenek. Majd méteres magasságú, vastag törzsű „majom-kenyérfák” (Crassula ovata), hortenzia bokrok, ta-rajos korallcserje (Erythrina crista-galli) faméretű példányai és sokféle pálmaféle ugyancsak meg-csodálható. Egy további park a Quinta Magnólia árnyas padokkal, gondosan ápolt fűvel és illatozó virágágyásokkal várja a pihennivágyókat.

Különleges élményt nyújt a piac (Mercado dos Lavradores) felkeresése. A fedett épület alagsorában van a halpiac, ahol óriási tonha-lakat darabolnak. A kitűnő helyi éttermek gyakran kínált fogása egy másik, angolnaszerű mélytengeri hal, az espada, amely nagy fekete szemeivel nem éppen bizalomgerjesztő, de el-készítve, a húsa igen ízletes. A piac földszintjén és emeletén gyümölcs- és zöldségárusok kínál-

ják portékájukat. Egymást túllicitálva hívják kóstolásra a bámészkodókat, azt bizonygatva, hogy az ő árujuk a legjobb. Igazi különlegesség a madeirai banán, amely az általunk ismert ame-rikaitól kisebb, de sokkal ízletesebb, édesebb. A filodentron (Monstera) hosszúkás, zöld gyümöl-csének íze az ananászéra emlékeztet, de mangó, avokádó, papaja, marakuja és sok más trópusi gyümölcs is beérik a szigeten és kapható itt. A piac környékén népviseletbe öltözött árusok vágott virágot kínálnak. Többféle orchidea mel-lett flamingóvirág-változatok, papagájvirág, kála volt náluk látható és nagy mennyiségben alacsony szerelemvirág (Agapanthus), amely elvadultan az egész szigeten előfordul az utak mentén, és pompás látványt nyújt liláskék vagy fehér ernyőszerű virágzatával.

Funchal Botanikus Kertje (Jardim Botâni-co) a város felett, egy elég meredek hegyoldalon terül el, helyi buszjárattal azonban kényelmesen megközelíthető. Az 1960-ban megnyílt kert öt kontinens növényeiből ízelítőt adó gyűjtemé-

7. kép Cylindropuntia tunicata jelentős példánya Fotó: Dr. Buglyó Péter


nyei a szintkülönbség miatt teraszokon kerültek kialakításra. A bejárat közelében találhatók a pozsgások. Szép oszlopkaktuszok, így Cereusok, Trichocereusok, Marginatocereusok, Espostoák nagy példányai láthatóan jól érzik magukat kiül-tetve, utóbbiak meglepően fehérek voltak. Nagy Opuntia-telepek mellett csak néhány igazi gömb-kaktusz volt megfigyelhető, pl. Echinocactus gru-sonii, vagy néhány Mammillaria-példány, de ezek sem méretben sem tövisezettségben nem voltak olyan szépek, mint a mediterrán térség szára-zabb tájainak kertjeiben. Valószínűleg a jó víz-elvezetést biztosító talaj révén még éppen nem kapnak halálosan sok vizet, de a határozottan elkülönülő vegetációs és pihenési időszak hiá-nya sem éppen kedvező számukra. A kaktuszok mellett számos egyéb pozsgás hatalmas példá-nyai vonzották a látogatókat, egyebek mellett Yukkák, Aloek, Agavék, Euphorbiák, Aeoniumok. Láthatóan kiválóan érezték magukat néhány orchideafaj egyedei, másfél méteres bokraikon még egy-két kései virágot is találtunk a július

végi kiránduláson. Egy kisebb területet foglalt el a formális kert, furcsa alakúra nyírt buxusokkal, sövénylabirintussal. A kert egyik intim szeglete pihenőpadokkal várta az elfáradt látogatót, a teraszról páratlan panoráma tárult a szemünk elé az öböllel, míg az eggyel alattunk elterülő szinten egynyári virágokkal beültetett ágyások sakktáblaszerű váltakozása nyújtott élményt. Nagyon tetszett a cikászokkal és Encephalartos-fajokkal teleültetett terület; ezek a növények láthatóan kiválóan fejlődtek ezen klimatikus viszonyok mellett. A kert következő részében egyéb klasszikus pálmafajok tenyésztek. Igen hangulatos volt egy pálmasorral szegélyezett macskaköves meredek út, mely egy kis kilátóhoz vezetett. Az elfáradt látogatót a kert végén egy falatozó várta, ahol vendégül látják egy pohárka különleges madeirai borral.

Folytatjuk!Dr. Buglyó Péter

Debrecen

8. kép Cylindropuntia fulgida var. mamillata (?) Fotó: Dr. Buglyó Péter


Az alábbiakban olvasható írás Farkas János köz-ismert, nagy múltú gyűjtőtársunk tollából való, mely 4 évtizede jelent meg a Tudományos Ismeretterjesztő Tár-sulat Népszerű Tudományos Biológiai folyóiratában, és ma is érdekességnek számít. A 40 évvel ezelőtti kutatási állapotokat, szakmai fejlődési szintet mutatják. Igyekez-tem változtatások nélkül a mai technikai elvárásoknak megfelelve formába önteni, mert nem szeretnék a 40 éven „csorbát ejteni”. Gedeon Tamás

Nagyon érdekes és sokat vitatott jelenség egyes kaktuszfajoknál a tarajos növekedésre való hajlan-dóság. Ilyen esetben az eddig szabályos növekedést

mutató növény nem a szokásos kör alakú tenyész-csúcsban növekszik tovább, hanem oldalirányba megnyúlik, és lassan a kakastaréjhoz hasonló alakot vesz fel, amiről a nevét is kapta. Ennek az érdekes jelenségnek a kutatások a mai napig sem tudták az okát kideríteni, hogy belső anyagcserezavar, vagy külső körülmények esetleg sérülés hatására tértek-e el ezek a növények eddigi normális alakjuktól? Igen megnehezíti azok meghatározását, hogy sok esetben az elágazó kaktuszokon a több normális hajtás közül csak egy ág válik tarajszerűvé, cristátává, a többi ág rendes alakjában fejlődik tovább. Ugyancsak előfor-dul az is, hogy a cristátából újra normális hengerded

Zusammenfassung: In diesem Teil, mit dem Titel: “Rückschau” berichtet der Verfasser in seinem vor vierzig Jahren geschriebe-nen Artikel über das kammförmige Wachstum der Kakteen. Er stellt auch die meist verbreitete Cristata-Form einiger Taxen dar.

Abstract: In our retrospective column in his article written 40 years ago the well-known Hungarian cactus collector reports us how cacti form a so-called cockscomb. He introduces the most wide-spread cristata-like varieties of some taxons.

Visszatekintés

A kakastaréj alakú kaktuszokról

9. kép Echinopsis eyriesii fa. cristata Fotó: Tóth Norbert


hajtások törnek elő. Mindkét esetre saját gyűjtemé-nyemben is van példa. Ugyanis egy Astrocylindropun-tia clavarioides növényemen, ami évek óta a megszo-kott tenyér alakú formában nőtt, ebben az évben két cristáta alakzatot mutató sarj is fejlődött.

Ennek ellentéte fordult elő egy Trichocereus can-dicans v. cristata (sic) növényen, mely hosszú évek óta feloltva tarajos formában növekedett, és most több, teljesen normális hajtást hozott magából a tarajból. Ezek közül néhányat levágtam, és meggyökereztet-tem. Saját gyökéren szépen növekedtek, és semmi hajlandóságot nem mutatnak a „krisztátásodásra”. Fenti példákat elemezve felvetődik a kérdés, hogy mi-ért csak egyik hajtás deformálódott, illetve a másik esetben változatlanul taraj formában növekedő felol-tott rész miért hoz újra normális hajtásokat. Ezekre a kérdésekre sajnos megfelelni nem tudunk. Le kell azonban szögeznünk, hogy bármi legyen is az ok, be-tegségnek vagy kóros elváltozásnak semmiképpen sem lehet a jelenséget tekinteni, mint ezt a kaktusz-gyűjtők egy csekély hányada teszi. Találkozhatunk olyan véleménnyel is, hogy a christáták torz növeke-

désük miatt nem valók kaktuszgyűjteménybe. Ezzel szemben éppen bizarr alakjuk teszi őket különlege-sen alkalmassá arra, hogy az amúgy is rendkívül for-magazdag állományt még változatosabbá tegye. Ha azonban polgári jogot adtunk a christátáknak kak-tuszaink között, nézzük, hogyan is szaporíthatjuk őket a leggyorsabban? A szaporítás egyetlen módja az oltás. Akad ugyan néhány faj, ami saját gyökerén is kifogástalanul fejlődik, ezekből azonban nem szabad általános következtetést levonnunk.

Az Opuntia microdasys cristata változata is – amely dugványozás útján szaporítva biztosan meg-tartja e tulajdonságát – könnyen nevelhető. Ugyan-csak jól fejlődnek saját gyökéren a többi opuntia-fa-jok christatái (cylindrica, fulgida stb.) és az igen erős növekedésű Echinopsis multiplex cristata változata is.

E néhány kivételtől eltekintve legcélszerűbb szaporítási mód az oltás. A közönséges oltásnál al kal-mazott eljáráshoz hasonlóan végezzük el az oltást, 10–15 cm-es alanyokra. Azért ajánlatos a magasabb alanyok alkalmazása, mert egyrészt így mutatósabb növényeket nyerünk, másrészt a feloltott részt né-

10. kép Mammillaria candida fa. cristata Fotó: Tóth Norbert


hány év múlva legyező formába kiterjedve az eredeti oltási pont alá növekszik, és a alacsony alany eseté-ben a talajt éri. Az oltásnál teljesen felesleges ék ala-kú érintkezési felületet vágnunk. Ennek elkészítése sokkal több ügyességet kíván, és semmivel sem ad jobb eredményt, mint a teljesen sima párosítás. Az oltáshoz öregebb növényekről levágott darabkákat használhatunk fel. Ügyeljünk arra, hogy a hosszú-kásan megnyúlt növekedő részből legalább 1 cm jus-son minden feloltandó részre. Általános tapasztalat a cristátáknál, hogy nagyobb példányokká fejlődnek (részben az oltás következtében), mint a normális alakú törzsfajok. A virágzást követően eléggé meg-oszlanak a vélemények. Cereusok christátáiról nem várhatunk virágzást, azonban Mamilláriák, Lobivi-ák, és egyéb jó virágzónak ismert növények tarajos változatain elég gyakran jelennek meg virágok. Ré-szemről eddig a Mammilária bocasanán és a Mammil-lária wildiin figyeltem meg virágokat. A gyűjtemény-ben lévő cristáták közül a legmutatósabb a Cleisto-cactus strausii tarajos változata. Szeszéjes hullámvo-nallal határolt kerületén dús fehér tüskézetével (sic) rögtön magára vonja figyelmünket.

Az előzőnél sokkal ritkábban látható növény Chamaecereus silvestrii v. crist. f. aurea (sic). E kisebb termetű növény taréjos testéből hiányzik a klorofill, ezért csak feloltva életképes, a zöld alany végzi el helyette az asszimiláció bonyolult műveletét. Élénk-sárga színével, finom alakjával igazán feltűnő jelen-ség. Teljesen szabályos, egysíkú legyezőalakban fej-lődik az Echinocereus adustus cristátája. Annál teker-vényesebb kígyóvonalat mutat a Mammillaria pringlei és a Lobivia denisispina tarajos változata. A crista-takról általában első pillantásra felismerhető, hogy melyik fajnak a változatai. Sokszor azonban olyan szeszélyes a növekedésük, hogy a törzsalakkal sem-milyen hasonlóságot sem bírunk felfedezni. Jelenleg 27 faj tarajos formáit, (cristatáit) nevelem gyűjtemé-nyemben és olyan hálás növényeknek tartom őket, hogy mindent megteszek további elszaporításuk ér-dekében. Mindent összegezve a „krisztáták” érdekes alakú, jól fejlődő, könnyen tartható különlegességei minden kaktuszgyűjteménynek. Megérdemlik, hogy nagyobb mértékben elszaporítsuk őket.

Farkas János , Izsák

11. kép Sulcorebutia rauschii fa. cristata Fotó: Tóth Norbert

13. kép Frailea sp. fa. cristata Fotó: Tóth Norbert

12. kép Gymnocalycium baldianum fa. cristata Fotó: Tóth Norbert


2005/7.

A júliusi szám címlapfotója két virágzó Copi-apoa atacamensist ábrázol élőhelyén. • A „Bemu-tatjuk” rovatban K. Gilmer, H.-P. Thomas és W. Schulz munkája olvasható az Austrocylindropuntia pachypusról. A szerzők közép-perui útja igazolta, hogy a faj két eltérő élőhelyen is megtalálható. Az érett termések pedig a korábbi leírástól eltérően sok, csíraképes magot tartalmaznak. • A. Hofa-cker a Parodia (Notocactus) herteri élőhelyét tárja az olvasó elé és összefoglalja a tartásának legfon-tosabb tudnivalóit. Írását pompás élőhelyi fotók is színesítik. • D. Herbel gyűjtésre ajánlott növé-nyei: Sclerocactus papyracanthus, Ceropegia sander-sonii és Sulcorebutia mentosa. • J. Lüthy az észak-chilei Blanco Encalada és Quebrada Botija közötti területen kutatta a pozsgásflórát. Útibeszámoló-

ját nagyszerű Copiapoa solaris, C. ahremephiana, C. decorticans, C. atacamensis, Neoporteria taltalensis és N. floccosa élőhelyi fotók is gazdagítják. • A ki-vehető belső oldalakon a Cleistocactus roseiflorus-ról és a Cleistocactus samaipatanusról kaphatunk hasznos információkat. • J. Ettelt egy sokak által mellőzött faj, az Ortegocactus macdougallii bemu-tatására, történetének áttekintésére vállalkozik. Írásából az eredményes tartáshoz is kaphat hasz-nos tanácsot az olvasó.

2005/8.

A címlapon virágzó Echinocereus rayonensis csoport képe fogadja az olvasót. • Az augusztusi szám Bemutatjuk rovatában W. van Heek és W. Strecker kalauzol Brazíliába, ahol a Micranthoce-reus (Austrocephalocereus) albicephalus élőhelyét tanulmányozták. • H. Dopp nem kis büszkeség-gel tudósít arról, hogy 44 év után virágba borult Agave victoria-reginae növénye. Az 5,2 méteres virágszárat, mely fantasztikus sebességgel nö-vekedett, az üvegház tetején nyitott nyíláson hagyta kifejlődni. • Rövid írásában F. Kleinheyer a gyűjteményekben ritkán megtalálható Diso-cactus biformist mutatja be. • A kiemelhető belső olda lakon a Rebutia perplexát és a Sulcorebutia crispatát ismertetik. • D. Herbel ebben a számban a következő pozsgásokat ajánlja gyűjtésre: Cory-phantha macromeris subsp. macromeris, Hawor thia pygmaea, Mammillaria theresae, Sulcorebutia tara-bucoensis var. tarabucoensis, Pachypodium brevicau-le és Selenicereus testudo. • Az észak-németorszá-gi U. Schriefer írásában arról tudósít, hogy 2004 különlegesen napos októbere milyen bőséges virágzást hozott Ariocarpusai között. Munkáját szép felvételek teszik teljessé. • A taxonómiai rovatban L. Diers és W. Krahn a Sulcorebutia ro-berto-vasqueziit mutatja be. A kelet-bolíviai új fajt elsősorban fehér virágszine jellemzi és számos más jegyben is eltér a közelálló S. crispatától. •

Folyóiratszemle

Kakteen und andere Sukkulenten 2005/7–9.


„Tűzvörös csővirágok” a mottója R. Schmied írá-sának, amelyben a Sinningia cardinalis tartásának mikéntjét ismerteti. • Kaktuszok szabadba való kiültetésével kapcsolatos tapasztalatait adja köz-re R. Pitzer. Rövid írását pompás képek illuszt-rálják.

2005/9.

A szeptemberi szám címlapfotója egy vi-rágzó Ferocactus penninsulae var. townsendianust ábrázol. • „Kaktuszparadicsom” a mottója A. Ho-facker írásának, melyben a legalább 35 kaktusz-nemzetséget felvonultató Brazília egy különle-ges részébe, a Bahia állambeli Morro de Chapéu-ba kalauzolja az olvasót. Munkáját gyönyörű élő-helyi fotók teszik teljessé. • Ha nincs módunkban messzi tájak kaktuszos élőhelyeit meglátogatni, akkor érdemes felkeresni a „szomszédban” egy közelmúltban nyílt látványosságot. B. Schmidt és R. Dolezal a bécsi Szövetségi Kertet (Bundes-garten Wien) mutatja be, amely 2005 tavasza óta látogatható. Különlegessége az az üvegház, amelyben 450 tonna kőzet felhasználásával ala-kítottak ki élőhelyszerű környezetet a beülte-tett növényeknek. Közelebbit a www.cactus.at honlapon találhatunk. • Egy tartós virágzású és gyűjtésre is érdemes Stapeliát a S. divaricatát mutatja be R. Schmied. • A kiemelhető belső olda-lak növényei ezúttal a Lepismium warmingianum és a Sulcorebutia langeri. • A taxonómiai rovatban J. J. Lavranos az Euphorbia frankii első leírását publikálja. Az új faj a jemeni Kawkaban köze-lében mintegy 3000 m tengerszint feletti ma-gasságban őshonos. • H. Geisser az Echinocereus engelmannii var. munzii egy kaliforniai élőhelyét kereste fel. Tartalmas utibeszámolóját élőhelyi felvételek egészítik ki. • W. Niestradt a Crassula pyramidalis tartásához ad tanácsokat írásában. • D. Herbel ebben a számban a következő pozsgá-sokat ajánlja az olvasó figyelmébe: Escobaria rob-binsorum, Lithops helmutii és Parodia (Notocactus) tilcarensis.

Dr. Buglyó PéterDebrecen


14.

Roberto Kiesling már 1986-ban talál-kozott Észak-Argentinában e kis kaktusszal, s akkor még a Rebutia nemzetség új, érdekes tagjának tartotta. A növény részletes tanul-mányozására – Piltz társaságában – mégis csak 2000. novemberében került sor. A szerzők ta pasztalataikat és az első részletes, tudomá-nyos leírást 2001. márciusában tették közzé a Kakteen und andere Sukkulentenben (Kies-ling et al. 2001).

A Yavia nemzetség mindmáig egyetlen spe-cies-ét az észak-argentínai Jujuy tartomány, La Quiaca és Yavi nevű települései közelében fek-vő Quebrada de Toqueros területén fedezték fel, mintegy 3700 méteres tengerszint feletti magasságban, az Andok hegyláncai által közre-fogott fennsíkon, az ún. Altiplanón*. A lelőhely a bolíviai határ közelében terül el, s így feltéte-lezhető, hogy a növény a bolíviai oldalon is elő-fordul. Erre mind ez ideig nincs bizonyíték.

Az élőhely viszonylag kis területre korláto-zódik, lapos vagy enyhén lejtős, sziklás vidék, amelynek gyér vegetációját legfeljebb csak kisebb lobmhullató, szárazságtűrő bokrok tarkítják. A Yavia cryptocarpa társaságában egyéb kaktuszfé-lék is találhatók (16-17. kép) , mint pl. az Oreoce-reus celsianus, a Parodia maassii vagy az Echinopsis (Lobivia) ferox. A nyári időszakban, december és március között, a vidék kevés csapadékot is kap-hat, olyankor némi zöld fű is megjelenik.

A kis növény első pillantásra leginkább az Epithelantha micromeris (köszönet a felvételért Philippe Fauconnak) (15. kép)elnevezésű mexi-kói vagy a Blossfeldia liliputana nevű – szintén dél-amerikai – kaktuszra hasonlít, de sok te-kintetben el is tér azoktól.

Többnyire magánosan, a talaj szintjében vagy az alá visszahúzódva, nagyon gyakran sziklahasadékokban, rejtőzködve él. (14. kép)

Teste lapított, hengeres, átmérője 25 mm-nél ritkán nagyobb. A hajtáscsúcsa köldöksze-rűen behúzódott, gyapjas. E apró növény tör-zsén, a hajtás alsó részén minden évben zsugo-rodott, száraz gyűrű marad vissza, amelyeknek száma a kaktusz korát is mutatja.

Gyökere egy vagy több, vaskos, szukkulens, 2–3 x 2–7 cm-es, répaszerű, a szár föld alatti részének a folytatása, amely a sziklák között gyakran laposra deformálódik.* (19. kép)

Zusammenfassung:us diesem Artikel können wir die kurze Geschichte der Art und deren systematische Einordnung ken-nen lernen. Wir bekommen eine Beschreibung über die Pflanze und über deren Kultivierung.

Abstract: The history of the discovery and the classification of the species mentioned in the title are reported in the author’s article. We can read about the description and cultivation of this plant. The article contains photos taken in its natural habitat.

Yavia cryptocarpa Egy rejtőzködő életű dél-amerikai kaktusz

15. kép Epithelantha micromeris Fotó: Philippe Faucon


Bordák, dudorok (dudorok) valójában nin-csenek. Az areolák sorokban rendeződnek, amelyek száma elérheti a 40-et is.

Tövisei az areolákból növekednek, számuk 8–15 db, 0,3–0,7 mm hosszúságúak, amelyek nagyító nélkül alig láthatók, rózsaszínűek, ké-sőbb áttetszően fehérek. Bázisuk* sötét, majd-nem fekete.

Virága egy vagy több is lehet, halvány ró-zsaszínű, a hajtáscsúcs közelében fakad. Mére-te valamivel kisebb a növény átmérőjénél.

Termését a behúzódott hajtáscsúcs sűrű, gyapjúszerű szőrzete védi (cryptocarpa, latin: rejtett termésű) hónapokon át. Az érést köve-tően a termés felhasad. A 4–6 (max. 25) magot az új bimbó „tolja ki” a „fészekből”.

Az első leírók – eddig meg nem erősített – véleménye szerint a Yavia közeli rokonságban lehet néhány nemzetséggel: Cintia, Blossfeldia, Weingartia, Neowerdermannia. Például a Cintia knizei termése is a hajtáscsúcs közelében fog-lal helyet és élőhelyük is nagyon hasonló, bár

17. kép A Cintia knizei élőhelye és annak növényzete Fotó: Dr. Gellén János

16. kép Cintia knizei élőhelyi felvétele Fotó: Dr. Gellén János


legalább 200 km-es távolság választja el őket egymástól. Az esetleges rokonság tisztázására DNS-vizsgálatok vannak folyamatban.

Üvegházi körülmények között – a termé-szetesnél jobb vízellátás mellett – a Yavia „ab-normális” változásokat mutat, habitusa átala-kul (18. kép). A növény testesebb lesz, az areo-lákon fehéres szörzet jelenik meg, s túlöntözés esetén hajtása felrepedhet és gyökérrothadás is felléphet. Egyéb ként a közel semleges kém-hatású (pH 6,5), ásványi anyagokban nagyon gazdag (vulkanikus), köves, sziklás talajt és a napfényes, világos helyet kedveli. Teleltetésére – száraz körülmények mellett – a +5 oC hőmér-séklet megfelelő.

A vadon gyűjtött magok csírázóképessége közel 90%. A kaktusz nem öntermékenyülő, ezért a sikeres beporzáshoz legalább két, külön magról fejlődött példány szükséges.

Tekintve, hogy a gyökér a túlzott nedves-ségre érzékeny, nevelése oltással sikeresebb lehet. Alanyként jól használhatók az Echinop-sisok, vagy a Pereskopsisok (Pereskiopsis veluti-na). Megfelelő körültekintéssel a kis kaktusz saját gyökerén is jól tartható és hasznos ta pasz-talatokkal gazdagítva, sok örömöt okozhat gondozójának.

Irodalom:Kiesling, R., Piltz, J., 2001: Yavia crypto-carpa R. Kiesling et Piltz, gen. et spec. nov. Kakteen und andere Sukkulenten (KuaS) 52 (3): 57–63.Kiesling, R., Ferrari, O., 2003: Yavia crypto-carpa – conservation action on a new and inter-esting cactus. British Cactactus and Succulent Journal 21 (1): 20–25.Milkuhn, G., 2004: Yavia cryptocarpa – ein ei-genwilliger. Zwerg Kakteen und andere Sukku-lenten (KuaS) 55 (5): 123-126.

Dr. Gellén JánosSzeged

19. kép Yavia cryptocarpa sziklarepedések irányá-hoz alkalmazkodott gyökere Fotó: Dr. Gellén János

18. kép Yavia cryptocarpa kultivált, virágzó egyede Fotó: Dr. Gellén János


Az alábbi cikkben egyik ismert gyűjtőtársunkat szeretnénk bemutatni, aki kérésemre részletesen be-számol életének eseményeiről, kaktuszozásának kez-deteiről és későbbi alakulásáról, miközben említést tesz azokról a kiemelkedő személyekről, akik az évek folyamán hozzájárultak ismereteinek és gyűjtemé-nyének bővítéséhez.

Dávid Lajos

Nádudvaron (ahonnan származom) a virá-gos tornácok gyakori dísze volt a karácsonyi kak-tuszok, Echinopsisok és Phyllocactusok mellett a „jegecske” (Aptenia cordifolia), a zöld, szív alakú pozsgás, leveles hajtások végén a lilás virágok tö-

megével. Azóta sem láttam e kedves virágot, de az idén Bogácson sikerült hozzájutni.

Levelező tagozaton jártam a Kertészeti Egyetemre, és az egyik alkalommal a Kossuth utcában lévő virágüzlet kirakatában csodálatos kaktuszokra lettem figyelmes. Rögtön bemen-tem, és megtudakoltam származási helyüket. Így jutottam el Fierer Kelemen Lászlóhoz. Innen da-tálódik kaktuszos életem, ez 1966 tavaszán volt.

Budapesten járva minden lehetőséget meg-ragadtam az ismeretszerzésre, így jutottam el Csilibe, megismertem gyűjtőket, barátokra talál-tam. Bővült a növényállomány, kicsi lett az udvari üvegszekrény, fóliaházat kellett építeni.

Magyar kaktuszgyűjtők

Novák JánosZusammenfassung: Der Verfasser stellt einen der bekanntesten Sammler vor, nach dessen Erzählung er die Stationen des Le-bens eines Kakteensammlers skizziert.

Abstract: The author introduces one of the most famous cactus collectors in Hungary who collects cacti for a very long time. We can get to know the important ’stations’ of his cactus collector’s life relying upon his telling.

20. kép Novák János termetes Ferocactusai társaságában Fotó: Dávid Lajos


Nagyon sok segítséget kaptam Kern Pétertől és jó barátság alakult ki köztünk, sokat utaztunk belföldön és külföldön egyaránt (Csehszlovákia, NDK, Lengyelország). További ismereteket, kak-tuszos barátságokat, új növényeket eredményez-tek ezek az utak. Péteren keresztül ismertem meg Hubai Istvánt még Recsken, és rendszeres látoga-tója lettem Egerben is.

Bartalis Imre bácsi jóvoltából kétszer voltam a Csiliben kiállítani (1976 és 1978 években), és egyszer a Kertészeti Egyetemen. Még egyetemi éveim alatt megismerkedtem Libnár Tónival, Sza-bó Dezsővel, Nemes Lajossal, akik révén további ismeretségek jöttek létre. Közben nőttek a kak-tuszaim, szaporodott az állomány és 1971-ben 18 négyzetméteres üvegházat építettem. Kiállí-tóként részt vettem az 1975-ös nagy debreceni kiállításon, ami az egész magyarországi kaktu-szos élet mérföldköve volt. Itt ismerkedtem meg Dr. Mészáros Zoltánnal és kedves feleségével, Évi kével, akik a későbbiekben többször jártak ná-lunk. Egy alkalommal magukkal hozták Bozsing Feri bácsit, a Gymnocalyciumok gyűjtőjét és szak-értőjét. Még most is őrzöm Argentínából, Bolíviá-ból küldött képeslapjait.

Egy alkalommal Bartalis Imre bácsival és Pin-tér Péterrel egyhetes körutazást tettünk Csehor-szágban, NDK-ban. Egy másik évben Augusztinyi Béla bácsival utaztam Berlinbe, ahol egy országos kiállítást és több gyűjteményt, valamint egy óriá-si kaktuszos kertészetet tekintettünk meg.

Az egyetem elvégzése után a munkaköröm lehetővé tette, hogy az országban utazgatva meg-látogassam az arra lakó kaktuszgyűjtőket. Sok embert megismertem, barátokra is találtam és a gyűjteményem is fejlődött, szaporodott.

Fontosnak tartom a megismert gyűjtőket név szerint megemlíteni, hiszen abban az időben ők képezték a hazai kaktuszos élet gerincét. Sajnos nagyon sokan meghaltak, van olyan is, akinek a neve sem jut eszembe, de sokan vannak, akik még ma is élnek és segítik a fiatal gyűjtőket.

A már említett gyűjtőkön kívül szeretettel emlékezek meg az alábbi kaktuszosokról: Farkas János Izsákon – sajnos csak egyszer jártam nála;

21. kép Emberfejnyi Ferocactus pilosus Fotó: Dávid Lajos

22. kép Virágzó Ferocactus wislizenii Fotó: Dávid Lajos


Menyhárd János – csileieket gyűjtött, Pestimrén élt; Boross József – Echinocereusokat kedvelte; Csengeri Miklós – a Pereskiopsis-oltás terjesz-tője volt; Kovács Árpád – Parodia-gyűjtő; Ady Pali bácsi – tréfamester; Dr. Szabó Dávid – ma is ritkaságnak számító növényeket gyűjtött; Esztergályos Ferenc – a Mammillariákat szeret-te; valamint Dr. Incze Ferenc tanár úr, Nagy-surányi Miklós, Vinczenti Tihamér, Haraszti Miklós, Gyarmati Sándor, Gali János grafikus-művész. Debrecenből: Szilágyi István, Romhá-nyi Tivadar, Szabó János, Kukli Ferenc, az akkor még ifjú Papp László. Miskolcról: Kugler Tibor, Hegymegi Ernő, Bogár László, Kenyeres József. Ózdról: Törő József. Szombathelyről: Bánó Ist-ván erdész, Retkes József kertész, Dr. Kiss Jó-zsef, állatorvos. Pécsről: Berghammer Tibor, aki mindenféle növényt gyűjtött. Sajnos még a mai napig sem jutottam el Sajti Sándor bácsi gyűjte-ményét meglátogatni.

Túlságosan sokáig nem élvezhettem a szépen fejlődő gyűjteményem adta örömöket.

Hosszas előkészítés után végleg leszanáltak egy fél utcasort „városrendezés” címen, így meg kellett válnom a növényektől. Ismét Fierer Kelemen László neve került elő és 1982 őszén megvette a gyűjteményt. Annak is örültem, hogy legalább nem a fagyhalál várt a növények-re. Kaptunk egy első emeleti társasházi lakást, ahová kb. 35-40 db. „legkedvencebb” növénye-met megmentettem.

Megharagudtam a világra, minden kaktu-szos kapcsolatom megszűnt, legfeljebb egy-egy karácsonyi üdvözlőlapon testesült meg a régi ba-rátság.

A 35-40 db növényem nyáron az erkélyen, té-len az alagsorban voltak elhelyezve. Ezek termé-szetesen nőttek, sőt szaporodtak, így sok növény ősszel a kukába került.

1995-től leszázalékolt nyugdíjas lettem, és azon kaptam magam, hogy újra kaktuszos va-gyok. Jártomban-keltemben vettem 1-1 növényt, és újra néztem a virágüzletek kirakatait. 2000-ben megismerkedtem Molnár Zsigmond erdőbé-

23. kép Dézsába összeültett Echeveriák ás Euphorbiák Fotó: Dávid Lajos


nyei kaktuszkertésszel, aki néhány évvel koráb-ban költözött oda Pesterzsébetről. Az ismeretség új lendületet hozott, és a gyűjteményem nagy nö-vényeit elcseréltem Zsiga által vetett magoncok-ra, fiatal növényekre.

2001. augusztus 20-án elmentem a debrece-ni kiállítást megnézni, ahol régi barátokkal talál-koztam és új gyűjtőket ismertem meg. Beléptem a debreceni egyesületbe és aztán újra az MKOE-ba, ahol alapító tag voltam. A gyűjteményemet át-rendeztem, sok növényt eladtam, és a téli-nyári elhelyezést figyelembe véve választottam ki a kedvenceket. Az öreg növények közül már csak 5 db. Ferocactus van, melyből a tavalyi debreceni kiállításon volt látható első virágaival egy 35 cm átmérőjű Ferocactus wislizenii.

Kedvenceim az észak-amerikai kontinens nagy és kis növényei: Ferocactusok, Echinocactu-sok, Echinocereusok, Turbinicarpusok, Coryphan-thák, nagyvirágú Mammillariák.

Dél-Amerikából a bizarr tövisű, sok min-dent kibíró, sokat virágzó Lobiviák, Echinopsisok, Trichocereusok, de az ablakpárkányon a törpék, Rebutiák, Sulcorebutiák, Parodiák, Gymnocalyci-umok is jelen vannak. Hogy teljes legyen a kép: Közép-Amerikából a melegigényes Melocactusok találhatók meg.

Vén fejjel munkára adtam magam, és a kft területén – ahol dolgozgatok – lehetőségem volt egy kis üvegház megépítésére, amelyben a nyári elhelyezés biztosított. Télen ki kell üríteni, a fel-ügyelet és a fűtés hiánya miatt.

A teleltetést a bérház alagsorában hidegen és szárazon – vállalva a veszteségeket – tudom biztosítani. Mivel az elhelyezési terület nem bő-víthető, a növények egy részének az eladásával tudom az egyensúlyt megtartani. Az elmúlt 4-5 évben törekszem minél több Ferocactust beszerez-ni, ezekből szeretnék egy nagyobb gyűjteményt felnevelni. Mindig kis növényeket veszek, szere-tem látni a fejlődést, növekedést, így igazán hoz-zám nőnek.

Jelenleg mintegy 400 növényem van – nem számolva a „salátákat” –, kb. ennyinek tudom az életfeltételeit megteremteni.

24. kép Ferocactus glaucescens Fotó: Dávid Lajos

26. kép Novák János növényei az augusztus 20-ai debreceni kiállításon Fotó: Morvay István

25. kép Echeveria sp. Fotó: Dávid Lajos


27. kép A gyűjtemény egyik részlete fiatalabb növényekkel Fotó: Dávid Lajos

Fény, hő, víz, és talaj: ami mindenkinek más – gyűjtőnként változik. Nálam alapvető kitétel a laza, vízáteresztő termesztőközeg (ne pangjon benne a víz), elegendő tápanyag legyen, az öntö-zést a kiszáradás határozza meg. Nyáron – ha kell – hetente kétszer is, és mindig nagy adag vízzel ön-tözök, úgy, hogy a tenyészedény talaja ázzon át.

Előre, receptre összeállított földkeverékem sincs. Érett trágyaföld, kőbányából származó víz-mosta törmelék, mádi zeolitőrlemény, rostos tő-zeg az alkotóelemek. Kis növényekhez kókuszros-tot, minimális Osmocote* összetett műtrágyát, néha savanyításhoz rostált, bomlott fenyőlombot használok. Szeretem, ha a növényeimen látszik az élet. Az áruházakban vásárolt növényeket is sike-resen át lehet nevelni, 1-2 év alatt gyönyörű pél-dányokká válnak.

Az erkélyem téliesíthető, fűthető, itt telel-nek a pozsgások, a fiatal növények és az epifiták. Téli napsütésben langyos vízzel permetezek, ön-tözök, a többi növény október végétől március végéig nem kap vizet. Mindig van néhány vesz-

teség, ezért egy fajból több darabot és különbö-ző nagyságú (korú) növényt tartok, hogy legyen utánpótlás.

Kaktuszozni szakirodalom nélkül nem le-het, ezért a hozzáférhető könyveket mindig meg-vettem. A korábban összegyűjtött folyóiratokat, könyveket – osztrák, német, cseh, lengyel, orosz és magyar – Papp Lacinak eladtam, az ő nagy gyűjteményében azok értékesebbek, mint nálam. Nekem már elegendő az a néhány új kiadású, ami beszerezhető. Továbbra is féltve őrzöm Szűcs La-jos bácsi Kaktuszok, pozsgás növények 1965. évi kiadását, Mészáros Zoli, Nemes Lajos, Szabó De-zső, Nemesné Szentirmai Teréz nekem dedikált könyveit és a két Haage-könyvet. Ezektől nem akarok megválni.

Terveim vannak – remélem egészségem is lesz hozzá, hogy végrehajtsam –, és még soká-ig szeretnék új barátok és gyűjtőtársak körében örülni a virágzó kaktuszoknak.

Novák János Sátoraljaújhely


Folyóiratszemle

British Cactus & Succulent Journal 2005/4.Az év utolsó számának első írását kis-

sé ellentmondásos címmel kezdi Colin Nor-ton – John Pilbeam hathatós segítségével –, ugyanis az „oszlopos Cereusokat” és virágaikat mutatja be. (A „cereus” szó eredeti értelmében viaszgyertyát, viaszfáklyát jelent, tehát oszlo-pos alakú tárgyat.) Mindemellett a szerző szép fotókkal illusztrálja cikkét, kedvenc ilyen ter-metű, látványos és idős növényeit azok tövisrendszerét és virágaikat is bemu-tatva, és a tartási módszereket is is-mertetve többek között az Espostoa, Neobuxbaumia, Pi-losocereus, Tricho-cereus, Morawetzia nemzetségekből. • A 2005 BCSS (Brit Kaktusz és Szuk-kulens Társaság) m a g a j á n l á s á b a n Davis Rushforth (a társaság magbe-szerzője) ízelítőt ad a legutolsó fajlistá-ból. Így az Aeonium davidbraumvelliit, a Blossfeldia liliputia-nát, a Mammillaria lasiacantha „denu-datá-t”, a Parodia chrysacanthiont, a Conophy-tum quaesitumot, a Neoporteria islayensis „copi-apidest”, az Epithelantha microsmersist, a Setie-chinopsis mirabilist, a Gym nocalycium monvillei „megalothelét”, a Lobivia aurea var. fallaxot, a Coryphantha kracikiit stb. jellemzi nekünk. • Gordon Rowley emlékezik meg Keith Morti-mer (1932–2005) fogorvos professzorról, aki

a brit egyesület vezetőségi tagja volt; bejárta a világ több száraz vidékét (Oroszországban, Iránban, Irakban, Afrikában és az Amerikai Egyesült Államokban); felfedezte Lavranos-szal a Rhytidocaulon fullerit; róla nevezték el az Aloë rigens var. mortimerit, és jelentős könyvgyűjteménnyel rendelkezett. • „Madei-ra: nem csak üdülési cél” címmel olvashatunk

John Arnoldtól egy nagyszerű beszá-molót arról, hogy milyen élmények-kel gazdagodott szabadsága idején ezen szigeten, ami-kor számos benn-szülött pozsgás növénnyel talál-kozott. Nem volt rest következete-sen keresni ezeket a fajokat a – sok-szor nem veszély-telen – tengerparti sz i k l a meredé lyes élőhelyükön. Így szép fotókat lát-hatunk az Aeoni-um glutinosumról, az Aeonuim glan-dulosumról és ter-mészetes környe-zetükről, és több

betelepített szukkulens fajt is megemlít (Aga-ve attenuata, Aloë arborescens, Brasiliopuntia bra-siliensis). • Egy új Echeveria-fajtát (cultivar) ír le Roy Mottram a következő oldalakon, amely véletlenül jött létre, és viszonylag télálló, s amelyet a szerző egy öreg üvegházban talált. Az Echeveria „Chrissy n Ryan” – mint kiderült – az Echeveria prolifica és az Echeveria setosa


var. deminuta kultúrában létrejött spontán hibridje, amely nagyon sok oldalrozettát fej-leszt – így könnyű fenntartani –, és látványos virágzata van. • Az egyesületi hírek után foly-tatódik John Pilbeam tollából a Gymnocalyci-um nemzetség alfabetikus áttekintése a „B” betűs fajokkal. Kritikai leírások találhatók a taxonokról, ismertetve rokonsági viszonyai-kat, elterjedésüket, történetüket, szinonimá-ikat. Ebben a sorban vannak a Gymnocalycium baldianum, a G. bayrianum, a G. berchtii, a G. bo-denbenderianum, G. b. subsp. kozelskyanum, G. b. subsp. piltziorum, a G. b. subsp. paucispinum, a G. b. subsp. paucispinum var. platygonum, G. bruchii, a G. b. subsp. brigittae, a G. b. „var. hos-sei” stb. taxonok – látványos fotókon is. • „Két arab Aloë történetét” meséli el Colin Walker, megvitatva az Aloe pendens és az A. niebuhriana történeti kapcsolatait, leírva a növények tar-tását. Az előbbi viszonylag törékeny felépítésű és lógó hajtású; az utóbbi erőteljes levélzetű, felálló hajtású növény. • „Kedvenc kristályvi-rágfélék – egy véletlenszerű sorozat” cammel hatodik részét közli a lap Eddy Harris váloga-tásának, amiben jellemzi, megjeleníti kedves fajait és bölcs tanácsokat ad tartástapaszta-

latai alapján a Conophytum uviforme subsp. decoratumról, a Lithops dinteri subsp. frederici-ről, az Antegibbaeum fissoidesről és a Tanqua-na hilmariről. • Az utolsó előtti cikkben David Quail arról ír, hogy egy szabad napján Hullba látogatott, ahol egy meglepően termetes Aga-ve salmiana var. feroxot látott David és Judith Edwards kertjében. A négy éve kiültetett nö-vényt telenként polietilénlapokkal védik, így manapság 1,7 m magas, és 2,4 m széles – és még nem virágzott! • Végezetül John Bette-ley osztja meg velünk tapasztalatait az Aloë haemanthifoliával kapcsolatos tartási techni-kájáról, megmagya rázva, hogyan adhatja át a klimatikus feltételek és az élőhely ismeretével a tartási szükségletek részleteit. A növények termőhelye nyirkos, füves és sziklás terület, 1200 m magasságban a Drakenstein hegység-ben, Nyugat-Fokföldön. Nagyon meredek és majdnem megközelíthetetlen lejtőn nő, elter-jedési területe beleesik egy magas téli csapadé-kú és kiemelkedően ködös térségbe.

Papp LászlóDebrecen

Keres

Egyesületünk iskolaprogramja keretében sziklakert telepítéshez keresünk takarás nélkül kiültethető télálló fajokat, pl. Echinocereus trig-lochidiatus, Escobaria vivipara, Escobaria snee-dii subsp. leei növényeket. Ajánlatokat kérem az egyesület címre elküldeni.

***Megvételre keressük: „A növények élete” (Az

életjelenségek analízise a molekuláris szintről az Ökológiai szintig) c. kiadványt. Szerző: Szalai István egyetemi tanár a biológiai tudományok doktora. Közreműködött Máthé Ákos egyetemi docens, a biológiai tudományok kandidátusa. JA-TEPress Szeged, 1994

Kínál

Pozsgás lefűző továbbra is kapható és meg-rendelhető egyesületünknél (700 Ft + postázási költség).

***Az orosházi gyűjtőtársak elkészítették a la-

tin–német–magyar szószedet bővített változatát, mely kb. 4000 szót, fogalmat tartalmaz. Meg-rendelhető 700 Ft + postaköltség ellenében.

***Urs Eggli botanikai irodalommal kapcsolatos

keresési és kínálati listája megtekinthető egye-sületünk honlapján, a www.dkke.movinet.hu cí-men.

Molnár Imre, Debrecen

Egyesületünk közleményei


Azt gondolhatnánk, ezek a dekoratív, kü-lönleges Tillandsiák rendkívül melegkedvelő növények, de ez nem egészen így van. Északra Kelet-Virginiától délre Chiléig van az elterjedé-si területük. Az igaz, hogy nagy tömegben, főleg Mexikóban, Guatemalában, Hondurasban, Ke-let- és Dél-Brazíliában, az Andokban, Kolumbi-ában, Ecuadorban, Peru és Chilében fordulnak elő. Ez egy nagy és változatos terület, trópusi esőerdőkkel, az Andok 4000 m-es magaslatai-val, havas hegyeivel, száraz, sivatagos részekkel, tengerpartokkal. Az éghajlat és a mikroklíma teljesen különbözőek lehetnek, ezért aztán nem mindegyikre mondható, hogy trópusi, melegi-

gényes faj. Figyelembe kell venni a domborza-ti, magassági szinteket. Magas hegyek még az egyenlítő környékén is a hóhatár felé nyúlnak. Mexikóban Puebla környékén 5700 m magasság van, Közép- Amerikában a Cordillerák hegylán-cai Guatemalában 4220 m, Columbiában 4080 m, az Andok Peruban 6700 m, Bolíviában 6650 m, Argentínában 6700 m, Chilében 6700 m ma-gasak. Van, ahol 4000 m magasságban természe-tesen bozótos, agávés fennsíkok vannak. Ahogy a keleti tengerpart felől nyugat felé haladunk, 400–600 m magasságig melegkedvelő Tillandsi-ák találhatók. Pl. T. cyanea, T. ionantha, T. balbi-siana, T. caput-medusae, T. paleacea. Az örökzöld,

Tillandsia IX.A Tillandsiák gondozásáról, tartásáról: üvegházban, lakásbanZusammenfassung: Der Autor schreibt diesmal über die Verbreitung der Tillandsien, legt die Grundlagen ihrer Kultivierung dar, und berichtet auch über seine Pflegeerfahrungen. Außerdem werden auch die beliebtesten Arten der Gattung erwähnt.

Abstract:The author writes about the spread of this plant and its cultivation detailing his experiences. Some of the preferred species are also mentioned.

28. kép Tillandsia tectorum Fotó: Katona József


forró esőerdőkben általában zöld vagy ciszter-nás tölcséres Tillandsiák találhatók. Az örök-zöld erdő határában 800 m felett, ahol az évi középhőmérséklet 15 °C a T. argentea, T. juncea, T. punctulata, T. flabellata, T. leiboldiana, T. tecto-rum, T. recurvata él. 1000 és 1400 méterig igen sok a Tillandsia. 1800 és 2000 m között található a hűvös köderdő, ahol állandó a köd és a pára. Itt élnek a képekről annyira ismert szakáll Tilland-siák, a T. usneoides, T. festucoides, T. linearis, igen sok orchidea, valamint a T. butzii, T. festucoides és a T. chaetophilla is. A kontinens belsejében 1600 m magasságban már nem jut el elegendő pára és víz, itt félsivatagi, sivatagi fennsíkokban lomb-hullató cserjék, jukkák és Tillandsiák tömegei fordulnak elő, pl. T. macoyana, tectorum, cactico-la, recurvata, dassilirifolia. A Csendes-óceán felőli partokon szintén száraz, sivatagi jellegű Tilland-siák találhatók, ahol a déli, hideg, passzát szelek okozzák a szárazságot. A kontinens belsejében további magasság 2000–2400 méterig vegyes er-dőket a párásabb, szárazságtűrő ritkás tölgyesek

váltják fel és 2400–4000 m. magasságban feny-ves-agávés fennsíkokon a T. oaxacana, T. plumosa, T. magnusiana, T. atroviridipetala, T. seleriana, T. matudai, T. utriculata, T. tectorum, T. brioides.

A gondozás, termesztés szempontjából ösz-szefoglalva három csoportra oszthatjuk a Tilland-siákat:

1. Meleg esőerdőből való, vagy átmeneti fa-jok: T. leiboldiana, T. lindei, T. cyanea, T. anceps. Ál-talában puha, zöld levelű fajok, szeretik a meleg nyirkosságot, időnként kiszáradva.

2. Atmoszférikus Tillandsiák: ligetes, bokros fennsíkokról, szavannákról származók. Az év-szak egy részén száraz klímában élők mind a kak-tuszok, sőt, kaktuszokon is élők. Előnyös a téli, 10–15 °C pihenés napsütéses világosságban. A forróságot, a napsütést és egy-egy erősebb, °C-os lehűlést jól tűrik. Ezek a fajok a T. stricta, T. barbi-siana, T. juncea, T. fasticulata, T. plumosa, T. filifolia, T. tenuifolia, T. durattii, T. decomposita, T. andicola, T. butzii, T. caput-medusae, T. pruinosa, seleriana, T. bulbosa stb.

29. kép Tillandsia usneoides Fotó: Katona József 30. kép Tillandsia globosa Fotó: Katona József


3. Sivatagi szárazságtűrő xerofiták: csapa-dékot ritkán, évente 1–2-szer kapnak. Ellenben naponta az éjszakai lehűlés okozta harmatkép-ződést megkapják, amit igen jól hasznosítanak. Az esővizes permetezést, havonta egyszeri víz-bemártást melegebb hőmérsékleten igénylik. Té-len ezeket ne öntözzük, a hűvös, vizes növények menthetetlenül elrothadnak. Ilyenek pl. a T. pur-purea, T. paleacea, T. latifolia, T. tectorum, T. utricu-lata, T. circinata, T. juncea, T. schiedeana stb.

A gondozás – kultúra

A szürke Tillandsiák jól tűrik a szárazságot hetekig, általában elterjedési területükön fél évig szárazság és napsütés van, (száraz évszak) éjszakai lehűlés okozta páralecsapódás. A növekedés szem-pontjából ez a tél a nyugalmi időszakuk. Kevésbé mérsékelten fejlődnek. A Tillandsiák a száraz év-szak végén virágzanak és érlelnek magot. Az esős évszak kezdetekor a szél szerteviszi érett, repítő-készülékes magvaikat. A fák ágain, sziklaszirteken megtapadva az esősebb évszakban a mindennapos bőséges páraképződés majd kiszáradás miatt ki-kelnek. Egy-egy későn érő termésből már a szél sem tudja tovavinni a vitorlás magvakat, ezek az-tán az anyanövény virágzati szárán egy tömegbe gubancolódva kikelnek, növekednek. Az anyanö-vény ebben a nedves időszakban – mi nevezhetjük nyárnak – bőségesen sarjadzik és szép telepeket képez. Nyárnak nevezhetjük annak ellenére, hogy nem ekkor virágzanak. Általánosságban a ter-mesztés szempontjából elmondható, hogy fagyot nem viselik el, még a magas hegyiek sem tartósan. Télen világos helyen 10–15° C a legmegfelelőbb, Fű-tött üvegházban, kaktuszok között jó helyen van. Egy-egy naposabb, melegebb időszakban esővizes permetezéssel vagy anélkül szépen áttelelnek. Az atmoszférikus és félsivatagi fajoknak /szürkék/, ez a tartásmód közelíti meg legjobban a biológiai életritmusukat. Mindenképpen jobb, mint fény-szegény, meleg szobában teleltetni, tartani. Ennek ellenére szobában is lehet nevelni jó világos helyen esetleg pótvilágítással 18–20 ° C-on. 3–4 napon-kénti permetezés szükséges, ebben az esetben té-len is növekednek, fejlődnek. 33. kép Tillandsia loliacea Fotó: Katona József

31. kép Tillandsia fuchsii Fotó: Katona József

32. kép Tillandsia recurvata Fotó: Katona József


A vékony, zöld levelű fajok télen inkább a jó meg-világítású melegebb szobában vagy szoba-üvegház-ban legyenek (nyitott ajtajú). 2–3 naponta enyhén megpermetezzük. A Tillandsiák szeretik a szabad levegőmozgást, huzatot, szelet. Az állott levegő bi-zonyos széndioxidhiányt okoz és fejlődésében meg-állhatnak. Lehetőleg kisebb ventillátort időzített kapcsolóval használjunk, ez egyébként a kaktuszok-nak is nagyon jó. Nyáron, üvegházban ez a megoldás nagyon hasznos, még az egyes rovarok elriasztására is alkalmas. A fagyok elmúltával, ha alkalmunk van rá, mindenképpen vigyük ki a szabadba, félárnyék-ba. A levegő, a fény, az éjszakai pára az életelemük (a németek találóan légszegfűnek is hívják őket). A fák félárnyékos részén szeptember végéig gondozás nél-kül is jól érzik magukat. Még a fagyok beállta előtt vigyük világos, fagymentes telelőbe. Egész nyáron szinte nem kívánnak ápolást – ismétlem, csak fel-ügyeletet – kívánnak, szárazabb, meleg nyáron néha kora reggel esővízzel megpermetezhetjük, és főleg tavasszal felére hígított bromélia- vagy igen híg kak-tusztáppal tápoldatozhatjuk egyszer-egyszer.

Virágzás után a három részre szétnyíló mag-tokból (terméséből) repítőszőrös vitorlás ma-gok a szél útján terjednek. A magokból 5–6 év alatt nőnek ivarérett példányok. Virágzás után az anyanövény sarjakat fejleszt, melyek ha meg-nőnek, éles késsel tőben leválaszthatók és külön nevelhetők. A korán leválasztott fejletlen sarjak elpusztulnak. Az anyanövényen lehetőleg egy sarjat hagyjunk meg, mert így az anyanövény to-vább él sokáig, de az is lehetséges, hogy a sarjaitól teljesen megfosztott növény még újabb sarjat hoz, kondíciójától függően. Az anyanövényen megha-gyott sarjak szép telepet alkotnak és az új sarjak évente virágot hoznak.

A Tillandsiák – ha nincs más elhelyezési mó-dunk – szobában, világos helyen is tarthatók. Tűző napon ne legyenek. Naponkénti permete-zéssel gondozzuk, hetenként egyszer 10 percig esővízbe mártással megszívatjuk. Tarthatók erké-lyen is, tűző naptól hálóval árnyékolva. Csak haj-nalban, kora reggel vagy este a napsütés elmúltá-val permetezzük esővízzel a forró nyári napokon.

34. kép Tillandsia albertiana Fotó: Katona József 35. kép Tillandsia juncea Fotó: Katona József


A kemény vízből nem képes táplálékot felvenni és a vízszívó pikkelyeket és sejteket eltömíti.

Ültetés, talaj

A szürke és egyes zöld Tillandsiák epifita életmódot folytatnak. Tehát drótszerű gyökere-ik csak a fák ágain, kopár sziklákon a rögzítés, kapaszkodás céljából fejlődnek. A gyűjtemények-ben tehát a megvásárolt növényeket egyszerűen egy darabka levágott faágra kötözzük. Jól mutat a göcsörtös szőlőtőkére, szőlőág darabkára te-lepítve. Palma-tex ragaszóval is rögzíthetjük a faágra, majd rozsdamentes dróttal felfüggesztve nevelhetjük. A gyökerek megjelenése biztonságos megmaradást, a növény megmaradását, fejlődé-sét, életképességét jelzi. A gyökerek igen erősen, véglegesen megtapadnak a faágakon . Tarthatók egyszerűen egy vastagabb rozsdamentes dróthoz kötözve. Ekkor egy darabig a gyökerek a levegőbe nőnek. Ez is a növény életképességét jelzi. Addig, amíg a gyökér csúcsa eleven, táplálék felvételre is képes a harmatból és egy-egy soron kívüli per-metezés is hasznos lehet. A gyökér növekedését

figyelve, két erőteljes periódus van nálam. Első a tavaszi növekedés – március közepétől –, a máso-dik az őszi, augusztus végétől. Ebből az adatból látszik, hogy a száraz nyári időszakban inkább nyugalomban, illetve csak lassú növekedésben vannak. Megfigyeléseim szerint azonban nyáron is tapasztalok növekedést, gyenge fejlődést.

A télen, szobában, melegen tartott növények kissé eltérően reagálnak, ellenben a télen túlsá-gosan hidegen tartott növények virágtorzulást produkálnak vagy csak virágzati szárat hoznak, fejletlen bimbókkal.

A gyűjtők által kedvelt Tillandsia-fajok

Élőhely és tengerszinttől számított magasság megjelölésével:T. aeranthos: Brazilia, Uruguay, Paraguay, Argen-

tína, 500 m-ig.T. anceps: Közép-Amerika, Trinidad, Dél-Ameri-

kai esőerdők, 1300 m.T. araujei: Brazilia, 900 m, Argentína észak-nyu-

gati része.T. atroviridipetala: Mexikó, 3500 m.

36. kép Tillandsia ionantha Fotó: Katona József


T. baileyi: Texas, Mexikó, Guatemala, Salvador, Ni-caragua, 2000–2500 m.

T. balbisiana: Florida, Mexikó, Antillák, Columbia, Venezuela, 1500 m.

T. brachycaulos: Mexikó, Közép-Amerika, 800–1800 m.

T. bryoides: Peru, Bolívia, Argentína, 3000 m. T. bulbosa: Mexikó, Antillák, Közép-Amerika,

Ecuador, Észak-Brazília, Dél-Peru, 1300 m. T. butzii: Közép-Amerika, Mexikó, Panama 1300–

2300 m. T. cacticola: Észak-Peru, 300–2300 m. T. capitata: Kuba, Dominika, Mexikó, 800–

1000 m.T. caput-medusae: USA déli része, Mexikó, Costari-

ca, Brazília, Ecuador, 40–2400 m. T. carlsoniae: Mexikó (Chiapas), 1500–2500 m. T. caulescens: Peru, Bolívia, 1300–3300 m.T. crocata: Bolívia, Uruguay, Dél-Brazília, Argentí-

na, 300–1500 m.T. cyanea: Ecuador, 850 m.T. disticha: Ecuador (partvidék), Észak-Peru, 2100 m. T. durattii: Bolívia, Paraguay, Uruguay, Észak-Ar-

gentína, 300–1300 m. T. edithae: Bolívia (Santa Crus), 2700 m., T. elongata: Nicaragua, Panama, Columbia, Brazí-

lia, 300–1050 m. T. fasciculata: Florida, Antillák, Közép-Amerika,

Dél-Amerika északi része, 1800 m. T. filifolia: Mexikó központi része, Costa-Rica,

100–2000 m. T. fuchsii: Mexikó, Guatemala, 1300 m. T. funckiana: Venezuela, 1000–1700 m. T. gardneri: Brazília, Columbia, Venezuela, Trini-

dad, 1600 m. T. globosa: Venezuela, Brazília, 500–850 m. T. heteromorpha: Észak- és Közép-Peru 850 m.T. ionantha: Mexikó, Guatemala, Honduras, Salva-

dor Nicaragua 450–1700 m. T. juncea: Mexikó, Antillák, Bolívia, Dél-Ecuador,

Észak-Peru, 0–2400 m. T. karwinskyana: Észak-Mexikó, Mexikó központi

része, 1500–2200 m.T. latifolia: Peru, Ecuador 2900 m. T. loliacea: Bolívia, Brazília, Argentína, Peru, 1500 m.

37. kép Tillandsia concolor Fotó: Katona József

38. kép Tillandsia caulescens Fotó: Katona József


T. macbrideana: Peru, 2000–3000 m. T. macdougallii: Mexikó 1800–3200 m.T. magnusiana: Mexikó, Guatemala, Honduras,

Salvador, 1100–1600 m. T. meridionalis: Brazília keleti része, Paraguay,

Uruguay, Észak-Kelet Brazília 2200 m. T. multiflora: Észak-Peru, Ecuador, 1000 m.T. paleacea: Columbia, Bolívia, Észak-Chile, 2300–

2500 m.T. paucifolia: USA D-i része, Kuba, Jamaica, Mexikó,

Közép-Amerika, Columbia, Venezuela, 1000 m.T. plageotopica: San-Salvador, Guatemala, 1300–

1640 m.T. plumosa: Közép-Mexikó, 1500–2600 m. T. punctulata: Mexikó, Közép-Amerika, 350–2000 m.T. pruinosa: Florida, Kuba, Közép-Mexikó, Costa-

Rica, Jamaica, Columbia, Bolívia, Brazília, Ve-nezuela, 200–1000 m.

T. recurvata: USA déli része, Mexikó, Észak-Chile, Argentína, 3000 m.

T. schiedeana: Mexikó, Antillák, Columbia, Vene-zuela, 50–1800 m.

T. seleriana: Mexikó, Honduras, 300–2400 m. T. sprengeliana: Kelet-Brazília, 0–300 m. T. streptocarpa: Peru, Bolívia, Brazília, Paraguay,

600–2300 m.T. streptophylla: Dél-Mexikó, Honduras, 800 m. T. stricta: Venezuela, Guyana, Suriname, Brazília,

Észak-Argentína Uruguay, 1700 m. T. tectorum: Ecuador, Peru, 900–2700 m. T. tenuifolia: Antillák, Bolívia, Argentína, 350-

2500 m.T. tricolor: Mexikó, Közép-Amerika, 750–2300 m. T. usneoides: A Mississippi-deltától közép-Argen-

tínáig, 3300 m. T. xerographica: Mexikó, Guatemala, Salvador

200-600m.T. xiphioides: Bolívia, Paraguay, Brazília, Észak-

Argentína, Uruguay, 700–2700

Alaktanilag két csoportjuk van:1. szürke levelűek (epifiták) – amelyek a szá-

razságot és a hideget jobban tűrik – a követke-zők:

39. kép Tillandsia brachycaulos Fotó: Katona József


T. aeranthos, T. anceps, T. araujei, T. argentea, T. atroviridipetala, T. brachycaulos, T. bryoydes, T. bul-bosa, T. butzii, T. cacticola, T. caput-medusae, T. disticha, T. durattii, T. filifolia, T. fuchsii, T. funckiana, T. gardneri, T. ionantha, T. juncea, T. latifolia, T. loliacea, T. magnusi-ana, T. plumosa, T. pruinosa, T. seleriana, T. schiedeana, T. sprengeliana, T. stricta, T. tectorum, T. tricolor, T. xe-rographica és a szakálltillandsia, az T. usneoides.

2. Zöld levelűek: puha, vékony, melegkedvelő, jóformán mind talajlakó, vagy ciszternás (tölcsé-res) epifiták. Nagylyukú cserépben, rostos, tőzeges fenyőkéreg orchideatalajban neveljük, meleg, párás környezetben, vigyázva, hogy talajuk ne száradjon ki teljesen. Félárnyékos hely és mérsékelt tápoldatozás biztosíték a fejlődésükhöz. Ezek közül az ismertebb fajok: T. umbellata, T. lindeni, T. viridiflora, T. fraseri és a virágüzletekben is kapható T. cyanea.

Tápanyag-utánpótlás

Vegetációs időben legalkalmasabb a Tillandsia-táp, de a kaktusztrágyát 1/1000 arányban is na-gyon jó használni, 1 literre 1cm3 két hetenként

permetezéssel vagy bemártással táplálhatjuk, de el is hagyhatjuk. A tápsózásnál figyelni kell arra, hogy a Tillandsiák igen kevés nitrogént igényel-nek, még a kaktuszoknál is kevesebbet. Műtrágyát szeptember közepétől tavaszig ne használjunk.

Az öntözésről, az öntözővízről

Az öntözni feltétlenül lágy vízzel szükséges. A kémhatásnak 5,5–6,5 pH-ig kell terjedni, tehát enyhény savas kémhatásúnak kell lenni. A ke-mény vízből kicsapódó kalcium és magnéziumsók menthetetlenül eltömítik a vízfelvevő pikkelye-ket és légzőnyílásokat (sztómákat). A kemény vi-zet bizonyos mértékkel lágyíthatjuk forralással. Ez nem elegendő teljesen, ezért desztillált vizet kell keverni hozzá. Egy literhez 0,8 l desztillált vizet keverjünk. PH: Papírral 5,5-re állítsuk be. Lágyíthatjuk a kemény vizet 10%-os kénsavval. A kénsav hatására a kálciumkarbonát mész-szul-fáttá, azaz olthatatlan gipsszé válik ki. 1 m3 víz-hez 1170 ml 10%-os kénsav kell (gyógyszertárban meg lehet vásárolni).

40. kép Tillandsia caput-medusae Fotó: Katona József


A tiszta desztillált víz nem alkalmas öntö-zésre, permetezésre. Az agresszív desztillált víz kivonja a szükséges sókat a növényekből és az érintkező közegből. Ugyanez a jelenség tapasztal-ható a növényeknél a kelleténél töményebb tápsó-záskor, műtrágyázáskor. A tömény oldat vizet von el az egyébként is kevés vízzel rendelkező epifiták szöveteiből. Legalkalmasabb öntözésre az állott esővíz, amivel a Tillandsiákat permetezzük, vagy 10–15 percig vízbe áztatjuk.

A Tillandsiák kártevőiről, betegségeiről

A gombás és baktériumos fertőző betegsé-geket helyes gondozással, jó szellőztetéssel és a túlzott nyirkosság elkerülésével könnyen kivéd-hetjük. Óvatosan bánjunk a növényeinkkel, ne okozzunk sérüléseket, a sérült, nedves részeken a gombák könnyen tudnak fertőzést okozni. Leg-többször áztatáskor történik ilyen hiba.

Az állati kártevőket nehezebb elkerülni. Ezek már sokkal több gondot okoznak. Csak rendszeres ellenőrzéssel és megelőző permete-

zéssel védekezhetünk. A Tillandsiákon ugyan nem nagyon szoktak rovarok megtelepedni, tapasztalataim szerint ritkán előfordulhatnak pajzstetvek, a nagyon száraz, alig párás hely-en előfordulhatnak takács- vagy szövőatkák, főleg, ha kaktuszokkal együtt telelnek. Ezek az atkák tudományos nevükön: Tetranychus sp., Brevipalpus sp. Meglátásom szerint legvesze-delmesebbek az alattomos gyapjastetvek, a Til-landsiák alapjainál lévő alsó levelek hónaljában rejtőzködve. Nemcsak a nedveket szívogatják a növényekből, hanem a növény életfolyamataira káros toxikus anyagokat termelnek. A szivoga-tás helyén pedig a viszonylag nedves zárt terüle-ten a baktérium- és gombás fertőzés menthetet-lenül fellép. Ez a folyamat hónapokon keresztül károsít, amíg szemmel is láthatóvá válik. A beteg alsó részt lehetőleg éles késsel el kell távolítani. Sajnos legtöbbször a szemmel érzékelhető jelen-ség már a növény pusztulását is jelenti. Ezért a gyengén fejlődő növény legalsó leveleit korábban vizsgáljuk át.

41. kép Különféle Tillandsiák csoportja Fotó: Katona József


A Tillandsiák geográfiai elterjedése

1. Trópusi mocsárvidék: Florida, Luisiana állam. Trópusi klíma, nagy páratartalom. T. balbisiana, T. usneoides.

2. Trópusi örökzöld esőerdő, 800 m-ig. Észak-Amerika északi része, Mexikó, Közép-Amerika. T. leiboldiana, T. flabellata, T. cyanea, T. lindenii, T. anceps, T. ionantha, T. monadelpha, T. brachyca-ulos, T. balbisiana, T. stricta, T. gardneri.

3. Hűvösebb hegyi erdő, hűvösebb lombhullató köderdők. T. tricolor, T. juncea, T. butzii, T. recur-vata, T. chaetophylla, T. tenuifolia.

4. Száraz fennsíkok, sztyeppék 4000 m-ig, ahol az éjszakai hőmérséklet rövid ideig –10 ° C-ig is lemegy. T. capillaris, T. pedicellata.

5. Hűvös, ködös tengerparti sáv, ahol is a klíma ápri-listól októberig hűvös, ködös, november-március meleg, napos. T. paleacea, T. latifolia, T. purpurea.

Tillandsiák tengerszint feletti magasság alapján számított elterjedése

500 m-ig: T. cyanea, T. ionantha, T. balbisiana, T. streptophylla, T. caput-medusae.

800–1000–1400 m-ig lombhullató erdőkben: T. flabellata, T. leiboldiana, T. punctullata, T. multi-caulis, T. argentea, T. filifolia, T. juncea, T. disticha, T. ebracteae, T. capillaris, T. recurvata, T. tectorum.

1800–2000 m-ig, hűvös köderdő Mexikó, Közép-Amerika: T. usneoides, T. prodigiosa, T.

chae tophylla, T. bourgeaei, T. festucoides, T. linea-ris, T. complanata, T. butzii.

A kontinens belsejében már inkább szára-zság van, itt 1600 m-ig található a T. macoyana, T. recurvata, T. tectorum, T. dasylirifolia, T. cacticola.

Szintén a kontinens belsejében 2000–2400 m-ig szárazságtűrő tölgyesekben T. plumosa, T. magnusiana, T. atroviridipetala, T. caput-medusae, T. seleriana, T. matudai, T. circinata, T. utriculata, T. tectorum, T. xerographica.

Más területeken 2400–4000 m. magasság-ban T. fasciculata, T. calsroniana, T. macdougallii, T. benthamiana, T. andrieuxii, T. oaxacana, T. orojen-sis, T. tetrantha, T. sphaerocephala, T. bryoides.

Irodalom:Roguenant, A., 2001: Les Tillandsia et Les Raci-naea, Belin, Paris.Domokos, B., 1970: Broméliák, Mezőgazdasági Kiadó, Budapest.Makara, Gy., 1982: Orchideák és Broméliák, Me-zőgazdasági kiadó, Budapest.Rauh, W., 1990: Bromelien I-II. Ulmer Verlag, Stuttgart.Richter, W. 1978: Zimmerpflanzen von heute und morgen: Bromeliaceen. Neumann Verlag, Le-ipzig, Radebeul. Shimizu, H.–Takizawa, H. 1998: New Tillandsia Handbook. Planning Co. Press, Tokyo.

Katona József, Debrecen

42. kép Tillandsia heteromorpha Fotó: Katona József


Szegény busmanok! Amikor több száz év-vel ezelőtt az első fehérbőrű embereket meg-pillantották, csodálkozásuk közepette valószí-nűleg meg sem fordult a fejükben, hogy ezek a furcsa idegenek még mennyi bajt hozhatnak a nyakukra! Afrika déli részének békés őslakosai ezt követően kénytelenek voltak olyan – koráb-ban számukra ismeretlen – emberi tulajdonsá-gokkal szembesülni, mint a korlátlan hatalom-vágy, kapzsiság, az élővilág totális kifosztása, pusztítása, stb. Néhány évvel ezelőtt újabb fogalommal bővült ez a korántsem dicső lista. Ötletlopás, vagy ahogy az egyik vezető brit lap fogalmazott rendkívül találóan, biokalózkodás

ütötte fel a fejét, szép reményű új évezredünk első napjaiban.

Valamilyen úton-módon a brit Phytopharm vállalat birtokába került egy „titkos” recept, me-lyet a busmanoktól szereztek. A derék őslakosok már évezredek óta alkalmazzák ezt a szert, amit egy területükön honos pozsgásnövényből nyer-nek Többnaposra nyúló, hosszú vadásztúráik során ez a bizonyos „csodaszer” tette lehetővé, hogy ne támadjon kedvük (étvágyuk) megdézs-málni a közösség számára elejtett zsákmányt. „Nyersanyag” gyanánt a gyönyörű virágú Ho-odia gordonii-t használják fel, melyet ők saját nyelvükön ghaap-nak neveznek. A különböző

Hoodia gordonii, avagy a fogyni vágyók „csodaszere”?Zusammenfassung: Der Verfasser berichtet über die medizinische Anwendung der Art und deren Geschichte. Über der aus-führlichen Beschreibung der Pflanze hinaus werden auch die vom Verfasser angewendete Kultivierungs- und Winterungsmethode erwähnt.

Abstract: The author describes the history and the medical usage of this species. Beyond the detailed description we can get some information about the growing and wintering conditions of this plant.

43. kép A Hoodia gordonii virágainak csoportja Fotó: Tóth Norbert


helyi nyelvjárásokban több néven is ismerik, úgy, mint ngaap, gab, ghap, és guaap (Van der Walt & Le Riche, 1999). Vizsgáljuk meg pozs-gásgyűjtő szemmel is növényünket!

A Hoodia gordonii az Asclepiadaceae (Se-lyemkóró-félék) családjába tartozik. Magát a Hoodia nemzetséget egy angliai szukkulens ter-mesztőről, egy bizonyos Hood úrról nevezte el Sweet, a genus leírója (Hort. Brit.; ed.2, 1838). Ekkor még mindössze két fajt sorolt be ide a Stapelia nemzetségből áthelyezve: a korábban Stapelia pilifera Linné fil. 1781 és Stapelia gor-donii Masson 1797 néven ismert taxonokat. Azonban Sweet elmulasztott pontos, részletes leírást közölni, így ezt nem tekinthették érvé-nyes publikációnak egészen 1844-ig, amikor Decaisne legitimizálta a nemzetséget (PSRV 8: 664, 1844). Jelenleg több, korábban önálló nemzetségként létező genust sorolnak a Hoo-dia nemzetségbe: Monothylaceum G. Don, 1838 (nom. inval., Art. 32); Scytanthus Hooker, 1844; Trichocaulon N. E. Brown, 1878. Ez utób-bi helyessége körül heves viták robbantak ki a témában szakértőnek számító botanikusok köz-ött. Bruyns 1993-ban két szekcióra osztotta a nemzetséget, elsősorban virágszerkezeti saját-ságok alapján: 1. Sect.: Hoodia, 2. Sect.: Trichoca-ulon. (Némiképp leegyszerűsítve a dolgot az első szekcióba a nagyobb, többnyire tálszerű vagy sekély kehely formájú, ritkábban tölcsér alakú virágokkal rendelkező fajok kerültek, míg a má-sodikba az egészen kisméretű virágokat fejlesz-tő taxonok lettek besorolva.)

Természetesen több pozsgás társához ha-sonlóan a Hoodia gordonii is (mely nemzet-ségének típusfajaként tekintendő) megjárta a maga rendszertani kálváriáját. Elsőként a korábban említett Stapelia gordonii elnevezést kapta leírójától, Massontól 1797-ben, akihez R. J. Gordon, az Orange folyó vidékének híres kutatója jutatta el a növény néhány példányát. Így kézenfekvő volt, hogy a pozsgást megtaláló-járól nevezze el. Csaknem harminc évvel később Francis Sweet már Gonostemon gordoniiként említi, majd 1837-ben Don a Monothylaceum

46. kép Hoodia gordonii ivarlevelei közelről Fotó: Tóth Norbert

44. kép Hoodia gordonii bimbója Fotó: Tóth Norbert

45. kép Hoodia gordonii kinyílt virága Fotó: Tóth Norbert


nemzetségbe sorolta ugyanezzel a fajnévvel, né-hány év múlva pedig Masson helyezte az általa felállított Scytanthus genusba ugyancsak gor-donii fajnévvel illetve a növényt. Ezt követően Hoodia nemzetségnév alatt is rengeteg szinonim elnevezés látott napvilágot, ehhez valószínűleg a taxon hatalmas elterjedési területe és igen változékony habitusa nagyban hozzájárult: H. barklyi Thiselton-Dyer, 1876; H. bainii Thi-selton-Dyer, 1878; H. albispina N.E. Brown, 1909; H. burkei N.E. Brown, 1909; H. pillansii N.E. Brown, 1909; H. dinteri Schlechter ex Dinter, nom. nud. 1922; H. rosea Obermeijer & Letty, 1936; H. husabensis Nel, 1937; H. langii Obermeijer & Letty, 1937; H. whitesloaneana Dinter, nom.nud. 1937.

A Hoodia gordonii többnyire alapjuknál sar-jadó, ezáltal sűrű telepet képező, hengeres, 2,5–5 cm átmérőjű hajtásai 0,5–1 m magasra nőnek, epidermiszük szürkés-zöld vagy barnás színű. A hajtásokból kiemelkedő tompa, szemölcssze-rű dudorok, melyek vége 6–12 mm hosszúságú, tűszerű, hegyes tövisekben végződik, 11–17 db bordává rendeződnek. Virágai a hajtások fel-ső harmadában jelennek meg. Egy csomóból 1–4, kellemetlen illatú, piszkossárgától a fakó rózsaszínen át a barnás, hússzínűig változó vi-rág nyílhat, formája egy ötszög alakú, sekély tá-nyérra emlékeztető, pereme többé-kevésbé visz-szahajló, átmérője 4–10 cm-es lehet.

A virág felületén sugárirányú főerezet fut a belsejéből a pereme felé, ezek között érdekes mintázat figyelhető meg. Sima, vöröseszöld ter-mése 9–11,5 cm-es, hosszúkás, csúcsban végző-dő. Magjai kerekdedek, vagy körte formájúak, szárnyasak, törékenyek. Mint már említettük elterjedési területe hatalmas, a Dél-Afrikai Köz-társaság északi vidékein és Namíbiában a télie-sős régiók kivételével nagy számban előfordu-l(t).

A kis „botanikai kitérő” után visszatérnék az írásom elején félbehagyott érdekes és nem utolsósorban tanulságos történet folytatásához.

1996-ban a CSIR (Council for Scientific and Industrial Research – Tudományos és Ipari

Kutató Tanács) szakemberei a busmanok élet-vitelét vizsgálták, valamint ételeiket, élelem-forrásaikat is tanulmányozták. Mivel tudomá-nyos kutatásról volt szó, az őslakosok készség-gel és büszkén ecsetelték túlélési stratégiáikat a buzgón jegyzetelő munkatársaknak. Sok egy-éb figyelemre méltó dolog mellett vadászati szokásaikról, a betegségek elleni védekezésről, illetve gyógyítási módszereikről is érdekes dol-gokat jegyeztek le a kutatók. A tanulmányok-ból egyértelműen megállapítható, hogy leg-fontosabb haszonnövényeik e téren a Hoodia nemzetség fajai között találhatóak. A H. gor-doniit nyersen fogyasztják, amikor többnapos vadászportyára indulnak a végtelen szavanná-kon, vagy éppen a kietlen, félsivatagi, sivatagi területeken. A növényi pép hatására étvágyuk drasztikusan lecsökken, ugyanakkor ez a tény nem befolyásolja sem az erőnlétüket, sem pedig az állóképességüket, nem beszélve arról, hogy a gyakran meglehetősen szerény zsákmány így nagy biztonsággal egészben hazakerül. Step-

47. kép Hoodia currori Fotó: Michael Schroeder


hanus Cloete és Sophie Basson egy másik Hoodia-fajról is említést tesz, név szerint a sár-ga virágú H. f laváról (N. E. Brown) Plowes (Syn.: Trichocaulon f lavum), melyet hasonlókép-pen dolgoznak fel, mint a H. gordoniit, azonban étvágycsökkentő hatása mellett kiemelik rend-kívüli szomjoltó hatását is. Ennek a növénynek erjesztett levét egyaránt használják gyomorfá-jásra, aranyér ellen, sőt tüdőbetegségek leküz-désére is alkalmasnak vélik az őslakosok. A H. curroriit (Hooker) Decaisne a qkungok által benépesített területeken ismerik úgy, mint éh-ség- és szomjcsökkentő csodaszert, a töviseket lekaparják, felszelik és oly módon fogyaszt-ják, miképpen például Európában az uborkát. A kutatók azonban nem mulasztották el meg-jegyezni, mielőtt vállalkozó kedvű, ínyenc pozsgásgyűjtők nagykéssel a növényre támad-nának, hogy a nem éppen gusztusos, nyálkás darabok meglehetősen keserű ízűek. Azonban megkóstolták az erjesztett változatát is, mely viszont már jóval pozitívabb hatást gyakorolt

a kutatókra (bár az elfogyasztott mennyiséget illetően nem bocsátkoztak elmerülni a részle-tekben), akik nem győzték hangsúlyozni likőr-szerű, kellemes utóízét sem. A helyiek termé-szetesen elsősorban gyógynövényként veszik számításba a H. curroriit, előszeretettel hasz-nálják például emésztési zavarok, gyomorbán-talmak esetén, de még magas vérnyomás ellen is hatásosnak találják.

Visszatérve a H. gordoniihoz, a Phytop-harm Vállalat rohammunkában fogott neki a növény vizsgálatának, melynek eredménye-ként felfedezték benne azt a hatóanyagot, ami az étvágycsökkentő hatását okozhatja. A vég-ső, klinikai tesztek meglehetősen biztatóak voltak, ugyanis az új szert kipróbáló önkénte-sek kalóriabevitele legalább a felére csökkent, anélkül, hogy bármilyen káros hatással lett volna az a szervezetükre. A kutatók arra a kö-vetkeztetésre jutottak, hogy a pozsgásnövény-ben lévő anyag nem a gyomorban, hanem az agyban, pontosabban a hypotalamusban fejti ki hatását, becsapva, megtévesztve a vércukor-szint érzékelő sejteket. A vizsgálatokban részt-vevő önkéntesek elmondása szerint, egyfajta telítettségérzet alakult ki bennük a szer bevé-telét követően. 1997-ben már be is jelentették szabadalmi igényüket az általuk P 57-nek ke-resztelt hatóanyagra, erre a dél-afrikai CSIR az év júniusában áldását adta. A Phytopharm nem várt sokat, 1998 augusztusában 21 millió dol-lárért eladta a licenszjogot az amerikai Pfizer gyógyszeripari óriásnak, melynek tulajdonosai természetesen hatalmas üzletet láttak a for-radalmian új fogyókúrás módszerben, ugyan-is a köztudottan „elhízott”amerikai lakosság (szakértők szerint ez 35-60 millió ember érint) egy évben több milliárd dollárt költ összesen különböző súlycsökkentő szerekre. Viszont a Pfizer – talán legnagyobb – riválisa, a Biomed konszern is piacra dobott egy állítólagosan szintén Hoodia gordoniiból készült gyógyszert Trimphetamine néven. Sokakban felvetődött a kérdés, hogy vajon ez az új készítmény, vagy ahogy az amerikai sajtó fogalmazott, „diétás

48. kép Hoodia gordonii bimbóval és kinyílt vi-rággal Fotó: Tóth Norbert


drog” nem-e a jó öreg amphetamin vadonatúj változata? És, hogy a történet még bonyolul-tabb legyen a LanKel Vállalat gyógyszerészeti kutató részlege is előállította a saját csodasze-rét – biztosan nem találják ki – szintén a bus-manok által köztiszteletnek örvendő pozsgás-növényből. Mondanom sem kell, pereskedésük igen pikáns részleteitől volt hangos hetekig az amerikai sajtó! Bőszen ment az egymásra mutogatás, az ellenlábas termékének a sárba tiprása, pocskondiázása. A természetvédelem iránt érzékenyebbeket leginkább az foglalkoz-tatta, hogy a nyersanyagot honnan szerzik be a gyártók. A Pfizer váltig állította, hogy Chilé-ben termelik a nagy mennyiségben feldolgozás-ra kerülő növényt, míg a Biomed saját bevallása szerint Bostwanaban vadon begyűjtött alapa-nyagból dolgozik (erre egyébként igen büsz-kén kitérnek termékük reklámanyagában is). Nem tudni, hogy ezekben a nyilatkozatokban mennyi az igazság, viszont szomorú tényként kezelendő egyes H. gordonii-populációk eltű-

nése Namíbiában. A dél-afrikai természetvédő szervezetek és nem utolsósorban a busmanok rémülten szembesültek fontos gyógynövényük rohamos kiirtásával, eredetei élőhelyük letaro-lásával, kifosztásával. Bizonyítékok található-ak arra, hogy ezer tonnaszám szállították az újvilágba a learatott szukkulens növényt. Ezek alapján az érintett afrikai országok képviselő-inek javaslatára a 2004-ben Bangkokban meg-tartott CITES konferencián a II. függelékbe helyezték a fajt, szigorúan szabályozva annak kereskedelmi felhasználását. Hogy a történet mennyire tipikusan „amerikai”, arra tanúbi-zonyságul álljon itt egy újabb adalék. A brit Ob-server című lap érdekes riportjában szólaltatta meg a Namíbia, Dél-Afrika, Bostwana és Ango-la területén élő Khoisan törzs mintegy 100 000 tagját képviselő ügyvédet, Roger Chennelst, aki elmondta, hogy a busmanok nem akar-ják kisajátítani tudásukat, szívesen átadják azt másoknak is, viszont abba nem egyeznek bele, hogy saját területükön a gyógyszermul-tik hatalmas profitra szert téve kipusztítsák a számukra nagyon fontos növényeket. Van aki még erélyesebben fogalmaz, ilyen például az ActionAid segélyszervezet lelkes munkatársa Alex Wijeratna, szerinte a biokalózkodás mi-nősített esete forog fenn, és úgy véli, hogy ez nem egyedi eset, mivel a gyógyszervállalatok munkatársai az egész földkerekségen keresik, kutatják az újabbnál újabb alapanyagokat, sok esetben a bennszülöttektől ellopva az egyes el-járásokat és akiknek persze semmit nem fizet-nek kártérítés gyanánt. A Phytopharm elnöke, Richard Dixey – ő természetesen bevallottan teljes mellszélességgel az őslakosok támogatá-sa mellett áll – elképesztő, már-már komédiá-ba illő kijelentést tett, miszerint a CSIR vezetői őt úgy tájékoztatták, hogy az említett terüle-teken az őslakosok már régen kihaltak! Kita-lálható, hogy mekkora felháborodást váltott ki az érintettek körében ez a bicskanyitogató kijelentés. Való igaz, a dél-afrikai függetlensé-gi háború során jelentős áttelepítésekre került sor, viszont ezek a népek azóta is boldogan él-

49. kép A Hoodia gordonii virága és bimbója oldalról Fotó: Tóth Norbert


degélnek! Valószínűleg a történetnek lesz még folytatása, azonban egész biztosan egyetért ve-lem a tisztelt olvasó, hogy ez a szép és érdekes növény többet érdemel, holmi zavaros, pénz-hajhász ügyleteknél.

A Hoodia gordonii régóta ismert és igen szép pozsgásnövény, mely sajnos nem túl gyakori a legtöbb gyűjteményben, bár ma már egyre több szukkulens termesztő foglalkozik a sza-porításával. Tartására vonatkozó információk tekintetében nem túl „bőbeszédű” a szakiro-dalom, így jobb híján kénytelen vagyok saját tapasztalataimat megosztani Önökkel. Talaj szempontjából nem túlságosan igényes, ha-gyományos kaktuszföld megfelelő a számára, fontos ugyanakkor annak jó vízáteresztő ké-pessége. Érdemes nagyobb cserépbe, tálba ül-tetni, mert már fiatal korában sarjadni kezd, és így szebben tud fejlődni. Hasonlóképpen gon-dozom, mint a Stapeliáimat – ami az öntözést illeti – téli pihentetésére viszont 17–20 oC-on kerül sor, bár egyes gyűjtőtársaim lényegesen

hűvösebben tartják ebben az időszakban. Saját példányaim jól érzik magukat a viszonylag me-leg teleltetőben, ahol kb. másfél havonta kap-nak egy kevés vizet, ennek köszönhetően nem fonnyadnak össze, de ugyanakkor fejlődésnek sem indulnak, ami igen örvendetes, az évnek ebben a fényszegény periódusában. Első növé-nyem mintegy 20 cm-es nagyságnál kezdett el virágozni, azóta is rendszeresen minden év-ben júniustól augusztus végéig több hullám-ban nyitja – kellemetlen illatúan – szirmait. Szaporítása hajtásainak dugványozásával, ill. magvetéssel egyaránt lehetséges. Ez utóbbi-nál ügyeljük rá, hogy a magok frissek legye nek, ugyanis gyorsan elvesztik csiraképességüket. Sajnos a Hoodia gordonii, hasonlóan a többi se-lyemkóró-félékhez nagy kedvencük a gyapjas-tetveknek, ezért kiemelten fontos a megelőző védekezés ellenük.

Remélem, hogy sikerült kedvet csinálni e csodálatos virágú, szép pozsgásnövény tartá-sához, neveléséhez. Mindazonáltal felhívnám a magukat túlsúlyosnak érző gyűjtőtársaim figyelmét, amennyiben fogyni vágynak inkább használják a növényből előállított tablettás ké-szítmények valamelyikét. Jobb ma néhány szép Hoodia gordonii-telep a gyűjteményünkben, mint holnap egy-két kiló mínusz!

Irodalom:Albers, F. & Meve, U. 2002: Illustrated Handbo-ok of Succulent Plants. Asclepiadaceae. Springer Verlag, Berlin.Hargreaves, B. J. & Turner, Q. 2002: Uses and misuses of Hoodia. Asklepios 86: 11-15.Hargreaves, B. J. & Mosesane, N. 2004: Hoo-dia Hoodoo. Asklepios 91: 18-21.

Internet-források:www.zoldmagazin.comwww.observer.co.ukwww.csir.co.za

Tóth NorbertDebrecen

50. kép Fiatal Hoodia gordonii Fotó: Tóth Norbert


Talán a nagyszerű megjelenése és változatos-sága váltotta ki – a kaktuszfélék családján belüli – a mai napig is tartó besorolási és rendszertani bonyo-lodását e faj és rokonsági köre berkeinek. Legkoráb-ban talán 1848-ban Muehlenpfordt írta le Echi-nocactus fuscus néven (Allg. Garten ztg. S. 10), majd Monville Echinocactus ebenacantus-ként 1853-ban ugyanezt a növényt Labouret művében (Monogr. Cactées), így szinonimát alkotott. (K. Schumann Echinocactus ebenacanthusa (1898) nem egyenlő az előző fajjal, ez utóbbinak szinonimája a képek alapján Ritter szerint a Britton és Rose által le-írt Neoporteria fusca (1922), s erről utóbb kiderült, hogy valószínűleg Eriosyce taltalensis subsp. panci-costata (Ritter) Kattermann.) Miv el mostanáig nem tisztázódott teljességében, hogy melyik fuscus (vagy fusca) felel meg a taltalensis subsp. paucicosta-tanak, sőt a leírások ábrái is keveredést okoztak, az érvényes fajjegyzékben kérdőjellel tüntetik fel Muehlenpfordt Echinocactus fuscusának szinoni-mitását címfajunkkal. (A Förster (1885) által leírt Echinocactus hankeanus (syn. Neoporteria hankeana (Förster) Donald et Rowley) kétes és elvetendő név. A P. calderanust, P. gracilist 1961-ben, a P. inter-mediust, a P. scopariust 1962-ben, a P. pygmaeust 1963-ban, P. tenuist, P. transienst 1980-ban Ritter írta le, a különbségeket jó szemmel észrevéve, de a „fajgyártó” szellemmel kissé „átitatva”, – bár megfi-gyelései egy részének helyessége még igazolódhat!) Ritter munkásságával derült ki, az általa leírt fa-jokkal (Pyrrhocactus calderanus, P. gracilis, P. interme-dius, P. pulchellus, P. pygmaeus, P. rupicolus, P. scopari-us, P. tenuis, P. tranciens) és azok elterjedési terüle-

tének ismertetésével, F. Kattermann felismerése révén, hogy a felsoroltak viszonylag nagy területen, de jól körülhatárolhatóan kontinuus elterjedéssel élnek Chile, főleg Copiapo és Antofagasta városai között és a korábban már mások által (Donald) megállapított rokonságot következetesen – bár vi-tatható végeredménnyel – véghezvitte. Erre a faj-komplexumra jellemző a tipikus Eriosyce (a korábbi Neoporteria v. Pyrrhocactus nemzetség) virágszer-kezet, azzal a sajátsággal, hogy vörös virágú „kis fajok”, korábbi fajok (vagy ökotípusok, változatok) virága rövidebb csövű, torka vagy leplének töve leg-többször nem fehér vagy világos színű [P. rupicolus (syn. korábban P. taltalensis-szel) P. tenuis, P. transi-ens]. Az ebbe a nemzetségbe tartozó, előzőekben a Pyrrhocactus genusba sorolt faj fehér, vajszínű vagy halványrózsaszínes középcsíkú rendelkező virág-gal rendelkezik, de az eredeti élőhelyükön néha sok

Legszebb kaktuszok és egyéb pozsgások

Eriosyce taltalensis (HutcHison) Kattermann 1994 subsp. taltalensis (var. taltalensis)

51. kép Eriosyce taltalensis Fotó: Papp László

Zusammenfassung: Die Verfasser gründen eine Kolumne - zu derer Schreiben sie auch andere anregen -, in der sie mit bestimm-ter Subjektivität schöne Sukkulenten darstellen und bezüglich dieser auch interessante Angaben, ihre kulturhistorische und sons-tige Bedeutung bekannt geben.

Abstract: Establishing a column the author encourages others to introduce their succulents which are specially nice for them. Moreover he gives interesting information about these species entering upon their importance in the cultural history and in other fields.


egyed ugyanilyen virágszínű az előző csoportból is. (Ez volt – a hajtásalaktani nagyfokú hasonlóságon kívül – a felsorolt Pyrrhocactus-fajok összevonása!)

Alapfajunkra a következők jellemzőek: A haj-tása növekedve lapított gömbtől, gömbölydedtől hengeres alacsony oszloposig változhat, (3) 7–15 (40!) cm magas és (5) 8–15 cm átmérőjű, legtöbb-ször barnásfekete ritkábban zöldes. Karógyöke-re rövid és kúpos. Bordáinak száma (8) 12–19, s melyek élesen metszett dudorokból állnak össze, amelynek az alsó része enyhén kúpos, lapított, kis-sé élesedő áll alakot képez. Areolái – főleg az idő-sebbek – besüllyedtek, 4–10 mm hosszúak és 3–6 mm szélesek, 6–10 mm hosszú fehéres vagy szür-kés szőrzettel fedett, amely később lekopik. Tövisei szabálytalanok, sötétbarnától a fekete színűekig (később kiszürkülnek), egyenesek, de görbülhetnek is (a tövisekben egyedenkénti eltérés lehet ebben a tekintetben). Középtöviseinek száma 6–12, 20–40 (50) mm hosszúak, felfelé állnak, de egymástól kis szögben elállnak, vaskosak, egyenesek. Széltövisei tű alakúak, a számuk 6 (10) – 12 (20), (3) 8–20 mm hosszúak, oldalra és sugárirányban állnak, kisebb szögben felmerednek vagy testre simulnak, egyen-esek vagy ritkán meghajlottak. Virágai nálunk is rö-vidnappalos körülmények között nyílnak, de gyak-ran tavasszal, vagy kora ősszel, (élőhelyén gyakrab-ban télen), a fiatal areolákból fejlődve, kissé illatos 27–30 (40) mm hosszúak 18–30 mm átmérőjűek, ritkábban szűk, gyakrabban széles tölcsér alakú, vörösek, rózsaszínes vörösek, vagy krémszínűek. A magháznak és a virágcsőnek fehér szőrzete van és gyakran csavarodottak a serték.

A porzószálak a lepellel egyforma színűek vagy vörösek, a porzók sárgák. A bibék vörösek vagy rózsaszínűek, a bibeágak felállnak, számuk 8–(10). A termések vöröstől a zöldesvörös színű-ek 15 mm hosszúak, 10 mm szélesek. Az alapjuk-nál válnak le, itt nyílás van rajtuk, ahol a magvak kipotyognak, amelyek 1,1 mm hosszúak, 0,7 mm szélesek, 0,5 mm, melyek tompafeketék. Katter-mann (1994) négy alfajra osztja a fajt. A fent is-mertetett alfajnak egy másik változatának (var. pygmaea, ami korábban önálló faj volt) fehér vagy rózsaszín virága van. A subsp. echinusnak a virága

fehér, a leplei vége rózsaszín. Két változata közül a var. echinusnak a hajtáscsúcsán az areolákon rö-vid, a var. floccosa-nak hosszú gyapja, szőrcsomói vannak. A subsp. paucicostata nagy termetű, gyak-ran hosszú hengeres hajtású (–50 cm), 6–15 cm át-mérőjű, sárgától a vörös virágszínű, görbe tövisű. A subsp. pilispina fehér virágú, csavarodott és hajlott tövisekkel.

Élőhelye (Antofagasta várostól délre Calde-ráig, Atacama-sivatagi elterjedéssel) a tenger-part közeli dombokon és hegyeken van gyakran szinte humuszmentes talajon ill. aprózódott kő-zeten, ahol gyér növényzet található, száraz vagy nagyon száraz területeken, ahol az évi csapadék 6–60 (100) mm van (lásd Debreceni Pozsgástár 2004/1 20–22 oldalán). Fény- és hőigényes nö-vény, szoktatás után szabadban, vagy jól szellőző fólia alatt is tarthatjuk, a nagy mennyiségű csa-padéktól vagy a túlöntözéstől óvva. Télen telje-sen szárazon, viszonylag jó fényviszonyú helyen tartsuk. Nem önbeporzó, tehát több példányt ne-veljünk, és következetesen porozzuk össze őket. Gyapjastetvek előszeretettel károsítják, ezért főleg téli nyugalma előtt szisztémikus szerekkel (Bi 58, Zolone stb.) ismételve és akár preventive is kezelhetjük. Világos teleltetés mellett számítha-tunk szépséges virágpompájára.

Irodalom: Anderson, E. F. 2001: The cactus family. Timber Press, Portland, Oregon. Britton, N. L. – Rose J. N. 1920: The Cactaceae vol. III.Hunt, D. (compiled by) 1999: CITES Cactaceae checklist. Remous Limited, Milborne Porl.Kattermann, F. 1994: Eriosyce. Succulent Plant Research 1. Richmond, England: (ed Hunt, D.)Papp, L. 2004: Copiapoa (cinerea subsp.) longis-taminea és C. cinerascens. Debrecen Pozsgástár 2004. (1). 20-22.Preston-Mafham, R. et K. 1993: Kaktuszok ké-pes lexikona. Corvina Kiadó Kft.Ritter, F. 1980: Kakteen in Südamerika. Band 3. Chile. Friedrich Ritter Selbst Verlag.

Papp László, Debrecen


1 2 3

4 5 6 7

Egyesületünk könyvtárába érkezett

kiadványok

12 13 14 15

9 10 118


ASKLEPIOS 93/2005. (ANGOL) ISSN 0260-9533 Címlapfotó: Caralluma joannisFotó: Jean –André AudissouSANSEVIERIA 2005/13 (ANGOL) ISSN 1473-3765 Címlapfotó: Sansevieria sp. aff. Robusta. Fotó: Dr. Boris VrskovyCACTUS & CO (OLASZ) IX évfolyam 2005/4ISSN 1129-4299 Címlapfotó: Desmidorcbis tardel-lii Fotó: Mosto & RaffaelliGYMNOCALYCIUM 2005/2 (OSZTRÁK)ISSN 1017-9178

GYMNOCALYCIUM 2005/3 (OSZTRÁK)ISSN 1017-9178MESEMB STUDY GROUP Bulletin 2005/2ISSN 0955-8276 (ANGOL)MESEMB STUDY GROUP Bulletin 2005/3ISSN 0955-8276 (ANGOL)MESEMB STUDY GROUP Bulletin 2005/4ISSN 0955-8276 (ANGOL)SUCULENTAS 2005/4 No 32 (SPANYOL, Barcelo-na) Cimlapfotó: Pseudobombax ellipticumFotó: Ferran Betrián

16 17 18 19

20 21 22 23

24 25 26 27


SUCCULENTAS 2005/4 (MONACO)ISSN 0258-5359 Címlapfotó: Pseudobombax ellipti-cum. Fotó: Ferran BetriánKaktusz-Világ 2005. (október)ISSN 0209-9152 Címlapfotó: Aptenia cordifoliaFotó: Barna János. A Magyar Kaktuszgyűjtők Orszá-gos Egyesülete szakmai tájékoztatójaKaktusz-Világ 2005. (december)ISSN 0209-9152 Címlapfotó: Uebelmannia gum-mifera HU 282 Kvarchomokban. Fotó: Werner van Heek. Az MKOE szakmai tájékoztatójaKaktusy special 2005/2, (CSEH) ISSN 0862-4372Cíimlapfotó: Lophophora williamsii Fotó: Jaroslav Bohata, Vojtech Myšák, Jaroslav ŠnicerKaktusy 2005/4 (CSEH) ISSN 0862-4372Címlapfotó: Echinocereus triglochidianus var. gona-canthus. Fotó: Josef OdehnalCACTÁCEAS 2005/3 (MEXICO) ISNN 0526-717X Címlapfotó: Pachycereus pringleiFotó: Alberto BúrquezCACTÁCEAS 2005/4 (MEXICO) ISNN 0526-717X Címlapfotó: Elvia Esparza akvarelljeiMINIATÜR SZIKLAKERTEK 1989 Bp.Izsák Béláné „Kertbarát sorozat”ISBN 963 232 689 X. ISSN 0133-4766Aztekium 2005/No. 4 (35) ISSN 1454-5349Címlapfotó: Lukoczki Zoltán a sziklakertjébenCactus and Succulent Journal 2005/5 (AMERI-KAI) 77. évfolyam ISSN 0007-9367. Címlapfotó: Cas-teria carinata v. carinata. Fotó: Breck BreckenridgeCactus and Succulent Journal 2005/6 (AMERI-KAI) 77. évfolyam. ISSN 0007-9367. Címlapfotó: Tylecodon nolteei. Grafika: Gerhard MarxSucculenta 2001. február 1 sz. 80 évfolyam ISSN 0039-4467 (HOLLAND)Címlapfotó: Mammillaria (Bartschella) schumanniFotó: Joop van Alten által a Baja Kaliforniában Ran-cho Migrinonál készített dia alapjánSucculenta 2001. április 2 sz. 80 évfolyam ISSN 0039-4467 (HOLLAND). Címlap-fotó: Ferocactus pilosus. Fotó: Wolter ten HoeveSucculenta 2001. június 3. sz. 80 évfolyam ISSN 0039-4467 (HOLLAND)Címlapfotó: Agave titanota. Fotó: Henk Viscaal

Succulenta 2001. augusztus 4 sz. 80 évfolyam ISSN 0039-4467 (HOLLAND)Címlapfotó: Pachypodium lamerei terméseFotó: Henk ViscaalSucculenta 2001. október 5 sz. 80 évfolyam ISSN 0039-4467 (HOLLAND)Címlapfotó: Astrophytum myriostigma virágaFotó: Henk ViscaalSucculenta 2001. december 6 sz. 80 évfolyam ISSN 0039-4467 (HOLLAND)Címlapfotó: egy cristata formájú Gymnocalycium vi-rága. Fotó: Henk ViscaalIOS Repertorium Succulentarum LI(2000)ISSN 0486-4271IOS Repertorium Succulentarum LII(2001)ISSN 0486-4271IOS Repertorium Succulentarum LIII(2002)ISSN 0486-4271IOS Repertorium Succulentarum LIV(2003)ISSN 0486-4271Die Sukkulentenwelt 1998/1 (Július) (SVÁJCI)Magazin der Sukkulenten – Sammlung) ZürichCímlapfotó: Teknősök és Pozsgások Santa Cruz szi-getén. Fotó: E. F. AndersonDie Sukkulentenwelt 1998/2 (Nov.) (SVÁJCI)Magazin der Sukkulenten – Sammlung) ZürichCímlapfotó: Cymbidiella pardalina, Angraecum ses-quipedale, Oeoceoclades decaryanaFotó: J. HermansDie Sukkulentenwelt 1999/3 (Május) (SVÁJCI)Magazin der Sukkulenten – Sammlung) ZürichCímlapfotó: Pachycereus pringlei (=Cardon) éjjel nyíló virága, melyet a Leptonycteris curasoae dene-vér poroz be. Fotó: Bat Conservation International, M. TuttleDie Sukkulentenwelt 1999/4 (Okt.) (SVÁJCI)Magazin der Sukkulenten – Sammlung) ZürichCímlapfotó: Kaktuszok és egyéb pozsgások bélye-geken.Folyóiratunkban ismertetett Kakteen und andrea Sukkulenten 2005 (7-9) német folyóiratok.Folyóiratunkban ismertetett British Cactus & Succu-kent Journal 2005/4 száma

Molnár ImreDebrecen


Ismét négy növényről szeretnék rövid leírást és ismertetőt közreadni, az elmúlt évtizedekben felfedezettekből.

Huernia boleana M. G. Gilbert

(CSJA 47 (1): 9-11, ills., 1975). Típuslelőhely: Etiópia (Gilbert&Gilbert 2431 [K, ADAB, NBG]). – Elterjedési területe: Etiópia. A hajtás felálló, esetenként kúszó vagy csüngő 9–(csüngő hajtá-sok 35 cm)x1,2 cm-esek. Általában öt élűek, az élek 6 mm magasak, kúposan összenyomottak. A hajtásfogak ár alakúak, hamar elszáradó csúccsal. A virágkocsány nagyon rövid. A fellevél legfeljebb 5 mm, a kocsány maximum 1,2 mm. A csészelevél 16x0,75 mm. A virág kívül fehér, belül sápadt vi-lágossárga, sűrűn vörösen pöttyözött. A virágcső keskenyen harang formájú, 1,2x1,25 cm, hozzá-vetőleg hengeres, csupasz, a torok felé bordó sza-bálytalan párhuzamos koncentrikus vonalakkal. A csücsök (pártacimpa) 15x7 mm elkeskenyedő, szegélye sötét. A virág kívül érdes, belül sűrűn

papillás, a torok körül szemölcsös. A pollen sár-gás. Könnyen tartható növény. A nyár második felében virágzik közepes eréllyel. Nyáron félár-nyékban célszerű tartani. Teleltetése 12 oC körüli hőmérsékleten ajánlott. Három-öt hajtásból álló csoport már virágzóképes.

Huernia laevis J. R. Wood

(KB 39 (1): 128–130, ills., 1984). Típuslelő-hely: Yemen (Wood 3037 [K]). – Elterjedési te-rülete: Észak-Yemen. A hajtás robusztus, bokro-sodó, 4 cm hosszú. Általában öt élű. Bordákon hajtásfogak 5-6 mm-esek, a virágok felfelé nézők. A fellevelek (murvalevelek) hozzávetőleg 5 mm-esek keskenyek. A csészelevél 1,2 cm hosszú. A virág 3 cm átmérőjű, kívül világospiros, pöttyös; belül fényes, szabálytalan formájú bordó foltok-kal. A virágcső általában tölcsér formájú 5x6–7 mm-es. A gyűrű enyhén kiemelkedő, előreugró. A csücsök (pártacimpa) hosszan elkeskenyedő háromszög alakú, 10x8 mm, csupasz, sima, szé-

Selyemkórófélékről (Asclepiadaceae) 17. részZusammenfassung: Der Verfasser charakterisiert die Familie kurz, legt ihre Systematik, die Grundlagen ihrer Kultivierung dar und setzt mit den Artenbeschreibungen fort und berichtet über die Pflegeerfahrungen.

Abstract: The author characterizes this plant family , reports its taxonomic division and the basis of their cultivation. He conti-nues describing these species. He tells about his experienc relating the breeding of these plants.

52. kép Huernia boleana Fotó: Budai Ferenc 53. kép Huernia laevis Fotó: Budai Ferenc


lei visszapödrődők. A gyűrű feketésbarna (nálam inkább vöröses, a gyűrű külső oldala foltos), be-lül hozzávetőleg ötszögletű. Ez a növény is köny-nyen tartható, szintén nyár derekán kezd virá-gozni. A 4–5 hajtásból álló csoport már virágzik, bár gyengébb eréllyel, mint az átlag. Teleltetni 12 oC körüli hőmérsékleten érdemes.

Huernia thudichumii L. C. Leach

(Excelsa Tax. Ser. 4: 132–134, ills., 1988). Tí-puslelőhely: Dél-Afrikai Köztársaság, Western Cape (Thudichum 214A [NBG]). Elterjedési területe: Dél-Afrikai Köztársaság, Western Cape. A hajtások felál-lóak, piramis alakúak, bokrosodók, 4 cm hosszúak, 1,5 cm átmérőjűek, 4-5 élűek, az élek néha nem fel-tűnőek. A kevés virág lefelé néző, a virágkocsány ki-sebb 1,5 cm-nél, a csészelevél 4x2 mm. A virág (3,5) 4 (4,5) cm átmérőjű, belül elefántcsontszínű, gyak-ran sápadt narancsszínnel, időnként zöldes. A virág-cső általában rózsaszín, a csücsök (pártacimpa) kü-lönböző méretű halványrózsaszínű foltokkal tarkí-tott. A pártacimpa háromszögletű, hegyes, enyhén visszaforduló, finoman papillás, amelyek bordók. A gyűrű kiemelkedő. A pollen sárga vagy narancs-színű. Tartása megegyezik az előző két növényével. Megjegyzésem: nem vettem észre, hogy annyira ke-vés volna a virága, hogy ezt külön ki kellene emelni; sőt véleményem szerint az átlagostól jobban virágzó faj. Igaz, ez csak 2–3 hónapra korlátozódik a nyár közepétől.

Echidnopsis specksii T. A. McCoy, spec. nov.

(KuaS 2003/8.) Típuslelőhelye: Etiópia, Si-damo prov. Műholdas koordináták: É: 5” 00’ K: 39” 46’ 27 1250 m magasságban. Gyűjtőszáma: Specks 0787. Végére hagytam ezt a viszonylag frissen leírt növényt. Hajtása 8 cm hosszú, 1 cm átmérővel, felálló vagy elfekvő, barnás olajzöld, sűrűn bordás, 14–15 bordája szemölcssorokból áll. Virága engem a gránátalmára* emlékeztet: hozzávetőleg gömb alakú, a tetején kissé kiemel-kedő és felhasadó csúccsal, 5 mm átmérőjű. Alul a legszélesebb részéig kívül és belül is vörös, a felső fele a kívül és belül is sápadt sárga. Kis odafigye-léssel viszonylag könnyen tartható. Közép-afri-kai fajról lévén szó, melegebb teleltetés ajánlott (14 oC). Egyetlen hajtás is virágozhat. A virág kis mérete ellenére is ajánlom mindenkinek, mivel kárpótol a virágzás gazdagsága. Nyár derekától több hullámban virágzik.

Felhasznált irodalom: Jacobsen, H. 1970: Das Sukkulenten lexikon. VEB Gustav Fischer Verlag, Jena.Albers, Focke – Meve, Urlich 2002: Illustra-ted Handbook of Succulent Plants Asclepiadaceae Springer Verlag.Asclep CD I. 1-2, Asclep CD II. 1-2.Folytatjuk!

Budai FerencMikse

54. kép Huernia thudichumii Fotó: Budai Ferenc 55. kép Echidnopsis specksii Fotó: Budai Ferenc


Nem annyira látványos, mind megjelenésé-ben, életmódjában és élőhelyében is különleges, talán még egyedülálló is címadó fajunk. Jópár Sedum taxon van, amely egy évig él – többek kö-zött ez is. Ezek általában apró termetűek, – mint a caespitosum is – de kevés van, amelyik a szikes talajhoz ragaszkodna. A sziki varjúháj – mint neve is mutatja – szikes (sziksós), sós talajok fel-színének lakója, bár élőhelye néha ezektől elérő is lehet. Mint hazánk egyik védett növénye is ki-emelendő. Főleg alföldi szikes pusztai élőhelye szokatlan, ugyanis itt viszonylag kevés sótűrő pozsgás tenyészik, amelyekből kivételt jelente-nek a pozsgás zsázsa (Lepidium crassifolium), a sziksófű (Salicornia prostrata), a sziki sóballa (Su-aeda maritima), a magyar sóballa (Suaeda mariti-ma subsp. pannonica) és a sziki ballagófű (Salsola soila). A Sedum caespitosummal együtt mindezen növények a sótűrő szukkulensek (halo-succulen-ták).

A sziki varjúháj megjelenésére a következők a jellemzők: kicsiny termetű (2–6 (–9) cm), egy évet, ill. pár hónapot ún. élő (efemer*) pionir* növény, amelynek általában kevés, felálló vagy felmeredő, majdnem teljesen szőrtelen hajtása van, és az alapjánál ágazik el. Levelei oválisak (tojásdadok), vagy nagyjából elliptikustól a for-dított tojásalakig változhatnak, ülők, nagyon kicsi levélsarkantyúkkal (a levél apró függeléke), tompák, simák és legömbölyítettek vagy félig legömbölyítettek, 2,5–5 mm hosszúak.

Virágzata néhány virágú bogernyő, 1–3 for-góval (bogággal), néha mindössze egy virággal,

s virágonként 1–2 levélszerű fellevéllel (murva-levéllel), amelyek 3–4 mm hosszúak, a virágko-csányok rövidek. Virágai négy vagy ötrészűek (a hazai populációkban az utóbbi a jellemző), négy vagy öt porzóval. Csészelevelei nagyjából ülők az alapjuknál némileg összeforrva, háromszög-letűek, hegyesek és kb. 1 mm hosszúak. A párta (szirom) nem forrt, keskeny elliptikustól a lán-dzsa alakúig, kihegyezett, fehér, zöld vagy vörös gerinccel, néha vörösek, húsvörösek (főleg a ha-zai egyedeknél), 2,5–4 mm hosszúak. Porzószá-lai fehérek, a portokok vörösek vagy sárgásak. Mézpikkelye (nektárpikkelye) lapát alakú, fe-hér; bibéje rövid. Termése nyitott csillag alakú, 4–5 elkeskenyedő, sokmagvú tüszőből álló tü-szőcsokor, amely megérve barna színű. Magvai elliptikusak, halványbarnák, bordásak. (Ősi faj, amelynek alap(testi) kormoszómaszáma nem sokszorozódik meg, így mai tudásunk szerint 2n=12, ill. 24.)

Bonyolult felfedezésének és leírásának története is. 1791-ben írta le először Antonio J. Cavanilles (1749–1804) először Franciaor-szágban (Párizs), majd hazájában, Spanyolor-szágban alkotó lelkész és botanikus Crassula ca-espitosa néven, amely fajnév csomósan, csopor-tosan növőt, ilyen megjelenésű növényt jelent. Majd 1849-ben Bonnier és Layens átsorolja a Sedum nemzetségbe, S. rubens subsp. caespito-sum (Cavanilles) Bonnier & Layens néven, ugyanekkor Webb pedig Aithales caespitosa (Ca-vanilles) Webb néven írja le. Tőlük függetlenül Linné is leírja 1753-ban Tillaea rubra néven,

Növényritkaságok:

Sziki varjúháj [Sedum caespitosum (cavanilles) De canDolle 1923]Zusammenfassung: Der Schriftsteller führt ausführlich die in Ungarn einheimische, seltene und kurzlebige Saftpflanze, ihre natürliche Lebensumstände, die Geschichte ihrer Erfindung und Abschrift auf.

Abstract: The author introduces this rare species native in Hungary and which has a short life span. He also tells about its life cycle in its natural habitat and the history of its discovery and description.


amelyet Thehlung 1912-ben érvénytelen név-en átsorol a Sedum nemzetségbe (S. rubum). Ide tartozik még a De Candolle híres francia bo-tanikus által leírt (1808) Crassula magnolii, me-lyet Grisebach 1843-ban átsorol a Procrassula nemzetségbe. A magyar Simonkai által leírt S. deserti-hungariei („magyar sivatagi varjúháj”) (Oesterr. Bot. Zeitschr. XL. 1890) is említen-dő szinoníma. Végül Thiebaut és Gombault (1934) inkorrekt nevét (S. rubrum var. lousii) kor-rekt névvel írja le a XX. század talán legnagy-obb Sedum-specialistája, Harald Fröderst-röm svéd botanikus (Göteborg) 1936-ban. Az ő rendszerében a Sedum alnemzetségbe tartozik, a görbetermésűek főcsoportjába (Kyphocarpia), s annak Stoloniferum csoportjába. (Művében fajuk a Thehlung által – mint kiderült, érvénytelen névvel átsorolt – S. rubrumot használja!) Az eu-rópai Sedumok szakavatott tudósa, a holland ’t Hart 1991-ben összefoglaló művében a Sedum alnemzetségbe és a Ruba (Borissova 1969) se-riesben hagyta, egyetlen fajként.

Mai tudásunk szerint a S. caespitosum jelen-tős elterjedési területtel rendelkezik (ezért van ennyi szinonimája is). Soó szerint kelet-medi-terrán eredetű faj, de Henk ’t Hart – aki ugyan-ezt vallja eredetéről – térképei és adatai alapján azt mondhatjuk, hogy Spanyolországban (itt jelentős populációi vannak és locus classicusa; Sierra Nevada), Porugáliában, Olaszországban (beleértve a két ország nagy földközi tengeri szigeteit is), Albániában, Bulgáriában, Görögor-szágban, Nyugat-Törökországban, Észak-Afri-kában található meg a Mediterráneumban. Ezen kívül még nálunk, Észak-Szerbiában, Románia keleti és nyugati részén, Dél-Ukrajnában (Krim félsziget), Szíriában, Grúziában, Azerbajdzsán-ban és Iránban tenyészik. Legtöbbször száraz (gyakran szikes), ritkábban nedvesebb köves, kőtörmelékes felszíneken, 0–1500 m magasság között él.

Hazánkban a Velencei hegységben (Meleg-hegy) (ezek az adatok manapság nincsenek meg-erősítve), az Alföldön, a Velencei-tótól délre, s

56. kép Virágzó és termést érlelő Sedum caespitosum Fotó: Papp László


a Mezőföld egyéb részein, a Duna-Tisza közén Abony és Jászarajenő környékén, a Tiszántúlon Békés és Csongrád megyében, és újabban kide-rült, Hajdú-Bihar megye bihari részén (Pocsaj, Hencida stb.) is előfordul, szinte mindenütt szórványosan, egyes években lokálisan töme-gesen. Gyakori jelenség e tiszántúli térségben – valószínűleg az utak sózása még fokozza is –, hogy az utak mentén alakulnak ki kis populáci-ói, bár arról Ray Stephenson is megemlékezik gyakorlati célzatú művében, s e szerint ez euró-pai tünetté válik. Élőhelyén – mint említettem – gyakran úttörő és efemer megjelenésű így a víztől megszabadult, gyengébben vagy erőseb-ben szikes, majdnem szikes csupasz talajfelüle-tektől a nem túl sűrű növényzetű, ürmös sziki csenkeszes rétegig, a középhegységekben (vagy magasabban) legtöbbször mészben szegény kő-zet ill. sziklatörmelékeken, például grániton ta-lálható. Nálunk tavasz közepétől (április) annak végéig (május) virágzik és júniusra már termést érlel. Júliusban legtöbbször már csak elszáradt

hajtásait látjuk befejeződött élete emlékeként. Ekkorra a szél segítségével kiszóródnak magvai. Gyakran ősszel kel ki, a telet néhány leveles álla-potában (vagy fejlettebben) vészeli át, és annak végén már hómentes időjárás esetén fejlődésnek indul (ez a fejlődés a Mediterráneumban akár egész télen folytatódhat), s áprilisban (akár az elején) már bimbós lesz. Mint dísznövény is szá-mításba jöhet, bár termesztéséhez természetvé-delmi engedély kell. (Termeszteni ilyen körülmé-nyek között, tehát enyhén szikesedő csernozjom talajon, vagy kőzettörmeléken lehet tavasszal és ősszel többször öntözve őket, nyár közepi szára-zság beiktatásával. )

Bízom benne, hogy sajátos kis pozsgásunk felkereséséhez és fotózásához felkeltettem a Se-dum-rajongók érdeklődését.

Irodalom:Eggli, U. (Edit.) 2003: Illustrated Handbook of Succulent Plants: Crassulaceae. Springer-Verlag, Berlin, Heidelberg, New York.Fröderström, H. 1936: The Genus Sedum L. A systematic essay. III: Elanders Boktryckeri Akti-ebolag, Göteborg, pp. 119. + LXIII Plate.Hart, H. (edit.: Eggli, U.) 2003: Sedums of Eu-rope – stonecrops and wallpappers. A. A. Bal-kema Publishers (Lisse, Abingdon, Exton (Pa), Tokyo).Papp, L. 2005: A Sedum caespitosum (Cav.) D. C. fenofázisai hazánkban (Magyarország Sedum fajai) Mscr.Simon, T. 2000: A magyarországi edényes flóra határozója, Harasztok – virágos növények. Nem-zeti Tankönyvkiadó Rt., Budapest, pp. 846.Soó, R. 1966: A magyar flóra és vegetáció rend-szertani-növényföldrajzi kézikönyve II. Akadé-miai Kiadó, Budapest, pp. 655.Tutin, T. G. et al. (edit) 1964: Flora Europaea I. University Press, Cambridge pp. 464.Stephenson, R. 1994: Sedum cultivated stone-crops. Timber Press, Portland, Oregon pp. 335.

Papp LászlóDebrecen

57. kép A Sedum caespitosum eredeti élőhelye Fotó: Papp László


A kaktuszgyűjtemények féltett kincse és ékessége ez a nagyon szép és mutatós kaktuszfaj. Több néven is ismert a címben szereplő elnevezés mellett, úgymint Mammillaria nivosa és Mamilla-ria flavescens var. nivosa.

Elnevezésének jelentése a következő: Mam-millaria = szemölcskaktusz, flavescens = sárga színű (sárgálló), míg a nivosa esetén behavazott, illetve hófehér a jelentése, mely az igen gyapjas axillákra utal.

Werner Reppenhagen Mammillaria-rend-szerében a Mammillaria alnemzetség tejnedves

(Galactochilus) fajcsoport Macrothele fajsorának Mammillaris csoportjába tartozik.

Az elsőként megtalált növény pontos helye nem lett leírva. Később Reppenhagen a Kis-An-tillákhoz tartozó Brit Virgin-szigeteken, Buchs szigetén találta meg. A különböző leírások a Kis- Antillák mellett a Bahamákat is megjelölik a faj élőhelyeként.

A növényt August Pyramus De Candol-le (1778–1841) Cactus flavescens néven nevezte el 1813-ban. Részletes leírását Adrian H. Ha-worth (1768–1833) angol botanikus tette közzé. Mammillaria nivosa néven Heinrich Friedrich Link, a Berlini Botanikus Kert igazgatója írta le 1837-ben.

David Hunt: CITES Cactaceae Checklist (1999) a Mammillaria nivosa Link ex Pfeiffer el-nevezést ismeri el, s ennek a szinonimája a Mam-millaria flavescens. (Lehet, hogy néhány év múlva másban egyeznek meg?)

A faj egyik leírt előfordulási helyén a Buchs szigeten, annak is elsősorban a déli sziklás része-in, közel a tengerhez, mintegy 30 m magasságban, egy szürke szilikátos kőzeten fordul elő. Ezen a szi-geten egy csenevész bokor, valamint a Melocactus intortus, Agave maesorum, Cassia xylocarpa, Cepha-locereus royenii, Consolea rubescens, Jatropha-fajok, Opuntia curasavica és Stenocereus griseus társaságá-ban fordul lelő. A Mammillaria flavescens a köves-sziklás környezet meghatározó növénye, jelentős egyedszámban. A fellelt növények sűrű csoporto-kat alkotva fordulnak (fordultak) elő, mintha sar-jadzó növények lennének – ezzel szemben egyedül álló növények alkották a csoportokat. Kultúrában tartva viszonylag nagy sarjadzási erélyt mutat. A

Legszebb kaktuszok és egyéb pozsgások

Mammillaria flavescens (De canDolle) HawortHZusammenfassung: Die Verfasser gründen eine Kolumne - zu derer Schreiben sie auch andere anregen -, in der sie mit bestimm-ter Subjektivität schöne Sukkulenten darstellen und bezüglich dieser auch interessante Angaben, ihre kulturhistorische und sons-tige Bedeutung bekannt geben.

Abstract: Establishing a column the author encourages others to introduce their succulents which are specially nice for them. Moreover he gives interesting information about these species entering upon their importance in the cultural history and in other fields.

58. kép A Mammillaria flavescens hajtáscsúcs körül nyíló virágai Fotó: Kiss László


termőhelyén a sziklák mélyedéseiben összegyűlt savanyú kémhatású fekete humuszban nőnek. Ott, ahol kevesebb közvetlen napfényt kap, a tö-visezete világos és hosszabb, míg a naposabb helye-ken rövidebb és barnás. A növények 1–8 óra köz-vetlen napsütésben részesülnek. Ezen a szigeten az éves közepes csapadék mennyisége 1631 mm. Az esős „évszak” májustól januárig tart, de a fenn-maradó másik két hónapban is jelentős az átlagos csapadék, 56 és 94 mm-es mennyiségével. Kultúrá-ban tartva a vegetációs időszakban a felülről tör-ténő öntözést probléma nélkül elviselte, igaz, hogy az axillákban képződött filc egy részének lemosó-dása miatt veszített szépségéből, de azt viszonylag rövid idő alatt visszanyerte.

Az élőhely földrajzi elhelyezkedése természe-tes módon meghatározza a klimatikus viszonyo-kat, melyek szemléltetésére a következő adatok szolgálnak. Az éves középhőmérséklet 26 oC, a havi középhőmérséklet januárban 19,5 oC, szep-temberben 37,5 oC. Az élőhelyi klíma meleg, csa-padékban bő, a napi középhőmérséklet ritkán

csökken 20 oC alá. Ennek megfelelően tartásnál célszerű a fentieket figyelembe venni. Tapasztal-atom szerint – az előzőekben leírtak ellenére – a gyűjteményemben lévő egyedek éveken keresztül elviselték a téli hajnali 6–10 oC-os lehűléseket, és 2003 decemberében, valamint 2005 januárban és februárban a több alkalommal bekövetkezett 2–3 oC-os hőmérsékletet.

A növény gyökérzete fonalas szerkezetű, sű-rűn elágazó. A növénytest nyomott gömb, vagy rövid oszlopos alakú, egyedül álló, vagy a test alsó részéből sarjadó. A virágzóképes fejek 20–120 mm magasak és 35–70 mm átmérőjűek. A növény tete-je lekerekített, alig besüppedő, gyapjúval fedett és tövisekkel átszőtt. Szemölcsei közepesen sűrű ál-lásúak, kúp alakúak, 8–10 (15) mm hosszúak, alap-juknál 5–7 mm átmérőjűek, színük barnászöld. Egy érdekessége, hogy az élőhelyén novemberben nem tejnedvesek (?) míg kultúrában tejnedvesek. Az axillák az élőhelyen a gyakori esők miatt több-nyire csupaszok, kultúrában fehér gyapjasak. A peremtövisek száma 8–12, ezek 2–12 mm hosszú-

59. kép Mammillaria flavescensek csoportja Fotó: Kiss László


ak, sörte- vagy tűszerűek. A felső 4–6 rendkívül rö-vid és vékony, az oldalsók és az alsók sokkal vasta-gabbak, egyenesek, felületük sima, alapjukon meg-vastagodottak, kissé kifelé állók, színük üvegsze-rűen sárga (szalmasárga). Középtövisek száma 4–5 darab, 14–20 mm hosszúak, tűszerűek, egyene sek, simák, szétállóak, tövüknél megvastagodottak, színük üvegszerű sárga, vagy üveges barnák.

A virágok az élőhelyen június-július hóna-pokban a növénytető peremén nyílnak, mintegy 15 (18) mm hosszúak és 10–14 mm átmérőjűek, színük tejfölfehér, egyidejűleg kevés jelenik meg. Kultúrá-ban igényli a napi 4–5 órás napsütést a virágzáshoz, ugyanakkor gyakran még a 10. és 11. hónapban is virágzik. A terméskezdemény (magház) 3 mm vas-tag, kifejezetten mélyen ülő (a szemölcsök között marad), világoszöld színű. A virágcső rövid, széles, hordó alakú, világoszöld. A külső sziromlevelek nagy számúak, széles lándzsa alakúak, szélükön fogazottak, tövisszerű heggyel, világoszöld színűek széles, fehér szegéllyel. A belső sziromlevelek rövid lándzsásak, 6–7 mm hosszúak, kb. 2,5 mm széle-

sek, lekerekítettek rövid heggyel, tejfölfehér szí-nűek. A bibeszál 8 mm hosszú, a portokokon több-nyire túlnyúlik, tejfölfehér színű. A bibe 3–4 ágú, a bibeágak 1 mm hosszúak, vaskosak, zöldessárga színnel. A porzószálak a kis nektárkamra felett kb. 2 mm-rel fejlődnek ki a virágcső falából, egyenesek, tejfölfehérek. A portok nagy, világossárga.

A terméseket a virágzást követő 10–12. hónap-ban hozza elő, azok körte formájúak, nagy, száraz virágmaradvánnyal. Hosszuk 10–15 mm, átmérő-jük 7–8 mm. Maga a termés vizes, húsos, fénylő, piros színű. A nálam tartott növényeken a termé-sek a megjelenésüket követő 1–2 évben veszítik el a piros színüket, majd sárga és barna színt vesznek fel, de még majdnem egy év kell a kiszáradásukhoz. A mag barna színű, hosszúkás vagy csepp formájú, 0,9 mm hosszú, 0,8 mm széles. A maghéj erősen rücskös, a hilum (köldök) sötéten övezett, duzzadt varrattal. A faj önbeporzó. Megfigyelésem szerint ebben az esetben (önbeporzás) a termésben keve-sebb mag képződik.

Összességében a kultúrában jól tartható nö-vények közé sorolható. Tartásában a sok élőhelyi sajátossága ellenére az általános szabályoktól el-térő kezelést nem igényel. Magról jól szaporítha-tó, de a kultúrában nevelt növények – legalább is nálam – nem mutatnak valami nagy csírázási erélyt. Valószínűleg a magok hosszabb utóérlelést kívánnak. Erről azonban célirányos vizsgálattal szeretnék a jövőben meggyőződni. Jó lenne, ha más gyűjtőtársunk is megosztaná tapasztalatait folyóiratunk lapjain velünk.

Köszönettel tartozom Dr. Erostyák Mihálynak a német nyelvű irodalom fordításáért és segítségéért!

Felhasznált irodalom: Haage, W. 1983: Kakteen von A bis Z (2. kiadás) Neumann Verlag Leipzig, RadebeulReppenhagen, W. 1991–92: Die Gattung Mam-millariaR. Subik – L. Kunte 2004: Kaktuszok enciklopé-diája, Ventus Libro Kiadó, BudapestHunt, D. 1999: CITES Cactaceae Checklist, 1999. Kew: Royal Botanical Gardens

Kiss László, Orosháza

60. kép Mammillaria flavescens érlelődő termé-sekkel Fotó: Kiss László


Altiplano

(Spanyol: magas síkság) Tájak Dél-Amerikában, túlnyomórészt Bolívia, kisebb részben Peru területén, amelyeket Bolíviai-fel-földnek és Peru-Bolíviai-magasföldnek neveznek elhelyezke-désük alapján. Területük 300 000 km2. Az Andok láncai által közrefogott 1100 km hosszú, 200–300 km széles tönkfelszínt főként a harmadidőszaki homokkövek valamint láva és tufata-karó fedik. Felszínét viszonylag alacsony vonulatok, 3600–4000 m magasan fekvő medencékre tagolják, melyekben kisebb-na-gyobb tavak (Titicaca, Poopói), időszakos mocsarak (Coipasa, Uyuni) és egykori kiszáradt tavak helyén megmaradt sómezők találhatók. Éghajlata hűvös, legmelegebb hónap (júli.) közép-hőmérséklete 8–11 oC, a leghidegebbé(jún.) –1–14 oC. Nagy a napi hőmérséklet ingadozás.(kb. 35–20 oC). Kevés a csapadék (600–250mm).

Bázis

(Ógörög: lépés, láb, latin: alap, talapzat) Általános értelemben valamely tárgynak az alapja, alaplapja, talapzata. Kémia tudo-mányában olyan vegyület, amelynek jelenlétében vizes oldatban a negatív töltésű hidroxidionok (OH-) koncentrációja meghaladja a pozitív töltésű hidrogénionokét. Az oldatban a bázisból még po-zitív töltésű fémionok vagy más kationok keletkeznek. A bázis vizes oldatát lúgnak nevezzük és kémhatásuk lugos. (pH: 7-nél nagyobb).

Fellevél

A lomblevelek szintje felett, a virágzatban, a virágok közelében elhelyezkedő levéltípus, amely legtöbbször a virágot védi. Nem azonos a valódi takarólevelekkel (csésze, párta), lehet murvalevél ill. a virágkocsányon elhelyezkedő előlevél (profillum). A családra vagy fajra jellemző bélyegek a megjelenésük, létük.

Osmocote

(Az eredeti szavak latin eredetűek) Szabályozott tápanyagleadást biztosító, (különböző célra, különböző mennyiségben) makro- és mikroelemeket tartalmazó, burkolt szemcsékbe bezárt speciá-lis műtrágyák, ahol a talajba kerülés után a szemcsékbe hatol a talaj víztartalma, ott belül oldatot képez és folyamatosan jut ki az ezekre a vegyületekre kisebb koncentrációjú, hígabb oldato-kat tartalmazó talajrészecskék közé. Ez a feltáródás és kij utás a mikroszkópikus méretű szemcsenyílásokon keresztül hetekig (6–8 hét),ill. hónapokig tarthat (16–18 hónap). Legoptimálisab-bak az 5–6 hónap alatt feltáródó típusok. Ma már több változatos összetételű Osmocote műtrágyát gyártanak, amelyeknek például

eltér a nitrogén és kálium aránya, attól függően, hogy milyen cél-ra használják fel. (Nagyobb nitrogéntartalom a növekedést segíti elő, a kálium a szervek differenciálódását.) Információ még olvas-ható a www.scotts.hu internetes honlapon.

Deformálódik

(Latin: deformatio: eltorzítás) Általánosságban torzítás, eltor-zulás, eltérés a normális alaktól, folyamattól stb. Lehet fizika tudományi és biológiai kifejezés is, az utóbbinál például a fejlődés valamilyen eltérését jelentheti valamilyen hatás (vegyü letek, sta-tikai vagy más fizikai, biológiai) által.

Gránátalma

(Punica, pomagranat): a mirtuszvirágúak (Myrtales) rendjébe tartozó gránátalmafélék (Punicaceae) család egyetlen nemzetsé-ge két fajjal. Az ismertebb faj a P. granatum alacsony lombhullató fa vagy bokor, DK-Európából, kisázsiai vagy közép-ázsiai faj és valószínűleg Perzsiában és Afganisztánban vonták termesztésbe. Gyümölcstermő fajtáin kívül törpe díszfajtáit is termesztik. Ná-lunk visszafagy és tőről általában újrahajt. Termésének kemény héja van, belül vékony falakkal rekeszekre és kötegekre osztott, bennük sok apró (4-6mm) mag van, amelyet húsos magköpeny vesz körül. Ez utóbbi ehető, kellemes ízű szomjoltó, üdítő italok alapja. Gyógynövény, cserzőanyagot is tartalmaz. Másik faj a P. protopunica a Szomáli-félsziget csúcsánál lévő Szokotra-szigeten – több itt bennszülött pozsgásnövénnyel – őshonos, gazdaságilag jelentéktelen. A gránátalmák sok magja a termékenységet, a sze-relmet és az életet jelképezi.

Efemer növények

(Ógörög) Azok a főleg kora tavaszi (de lehet, hogy a gyér csapadék lehullásához is kötött) aspektusban megjelenő (kikelő) néhány hetes tenyészidejű növények, amelyek virágzás után gyorsan termést érlelnek, majd elpusztulnak, és magállapotban vészelik át a számukra nem ideális (alacsony vagy magas hőmérsékletű, száraz stb.) időszakot. Észak-Amerika száraz területein nagyon sok ilyen faj van. A pozsgás életmódú és felépítésű fajok között mér kevesebb efemer akad: pl. néhány Sedum faj, vagy az Észak-amerikai kontinensen honos Claytonia perifoliata, ami egy por-tulácska-féle (Portulaceae).

Pionir növények

(francia) Azaok, amelyek a szukcessziós folyamatok (nö-vénytársulástani változások, fejlődések) kezdetleges vagy elsődleges stádiumában találnak életteret (pl. a kőzet talajjá mállásának kezdeti periódusában, elsőként, úttörőként), és részt vesznek a kezdeti talajképződési folyamatban, további szukcessziós stádiumok számára, ill, lehetővé teszik más (ma-gasabbrendű) növények megtelepedését. Ilyenek pl. homokon vagy szilikátkőzeten a zuzmók és a mohák, de lehetnek maga-sabb rendű (virágos) növények is a kőzetfelszín betelepülésé-ben az elsők, úttörők.

61.62.

1. 2. · debreceni pozsgástár 2006/1. 3 1. debreceni pozsgÁstÁr a magyar pozsgásgyűjtők...

Documents