Ujvári MihályEgy évszázad a katonai

ruházati ellátás szolgálatában

Kalandozások c. részek

A szerző ajándékaként, 2015

KALANDOZÁSOKA császár sikeres hadvezére: Joseph Wenzel Radetzky von Radetz

Újév napján kissé álmatlanul, gyűrötten ébredünk, kikászálódunk az ágyból, megfőzzük az év első kávéját.Beleülünk egy fotelba, szürcsöljük a kávénkat és bekapcsoljuk a televíziót. A Bécsi Filharmonikusok lágy zenéjéreelábrándozunk, visszagondolunk az elmúlt év eseményeire. S amikor jön a pattogós, jókedvű, mozgalmasinduló, a Radetzkymarsch, melynek ritmusára mozogni kezd a lábunk, menten felébredünk. Nem gondolunkrá, hogy Strauss e remeke annak idején a Habsburg-ház talán utolsó sikeres tábornoka tiszteletére íródott.Azt tudjuk, hogy a hadiszállítók és a katonai raktárak között milyen kapcsolat alakult ki, de hogyan kapcsolódikRadetzky marsall a hadiszállítókhoz?

Radetzky ősi cseh nemesi családban született 1766. november 2-án. Ősei között sok németet, sőt,skótot is találunk. Közös jellemzőjük, hogy szinte valamennyien a császár szolgálatában álltak.Szinte magától értetődött tehát, hogy a fiút is katonai pályára szánták. Tizennyolc évesen lépettkatonai pályára hadapródként. Az elkövetkezendő évtizedek nem szűkölködtek hadi eseményekben.A franciaországi változásokkal párhuzamosan Napóleon hatalomra jutása alkalmat adott a szakadatlanháborúzásra. Radetzky közben gyorsan haladt előre a ranglétrán, számos igen magas kitüntetéstkapott, a harcok során hétszer sebesült meg.Az 1809-i wagrami csatavesztés után nevezték ki a frissen altábornaggyá előléptetett Radetzkyt azújonnan felállított vezérkar élére. Ausztria készült a visszavágásra. Ennek lehetőségét az 1813-as évhozta meg. Európa hatalmainak hatodik koalíciója alakult meg a franciák és császáruk ellen. A szövetségesosztrák—porosz—orosz csapatok hadműveleti terveit Radetzky dolgozta ki, s noha NapóleonDrezdánál még győzelmet aratott, néhány hét múlva, Lipcse mellett, a több napig tartó, véres„népek csatája” a koalíció fényes győzelmét hozta. Radetzky altábornagyra ismét kitüntetések vártak,meglepő hát, hogy 1816-ban felmentését kérte a vezérkar főnöki tiszte alól. Nem tudhatjuk, abécsi intrikákban fáradt-e el, vagy személyes gondjai késztették e döntésre. Az utóbbiakból akadt bőven,a tábornok adósságai egyre nyomasztóbb méreteket öltöttek, olyannyira, hogy miközben a legnagyobbdicsőséget aratta a Napóleon elleni hadjáratokban, feleségét az adósok börtöne fenyegette.A régi Monarchia ugyanis gyalázatosan fizette katonáit...Az ötvenéves tábornok élete utolsó posztjának tekinthette az olmützi erőd parancsnoki tisztét. Közbenemlékiratokat, elemzéseket készített az európai helyzetről, és javaslatokat írt a hadsereg fejlesztésére.A memorandumok sorra elsüllyedtek az Udvari Tanács irattárában. Az egyik emlékirattalmégis csoda történt. Frimont János gróf, a magyarrá lett lovassági tábornok 1829-ben felfigyeltrá, és helyettesének hívta a lombard-velencei királyság katonai parancsnoka. A következő évbenFerenc császár már Radetzkyt bízta meg a felső-itáliai hadsereg parancsnokságával.Radetzky a következő húsz évben arra törekedett, hogy „rendet és nyugalmat” tartson a Habsburgokészak-olasz érdekeltségi területein.. 1848-ban az itáliai forradalmi mozgalmak ellen ért el kétesdicsőséget az akkor már agg tábornagy. Kezdeti sikertelenség után Sommacampagna mellett,

másnap Custozánál döntő győzelmet aratott Károly Albert felett... A következő év tavaszán ismétmegmutatta zseniális hadvezéri képességeit, Novaránál megsemmisítő csapást mért Károly Albertcsapataira. „Még szilárdan kezemben tartom a kardot, melyet hatvanöt esztendőn át megannyicsatatéren becsülettel viseltem.” Ezután még nyolc évig maradt kezében a kard...Metsző hideg szél lobogtatta a birodalom fekete-sárga és a gyász fekete lobogóit. A lebontásra ítéltbástyákon álló ütegek utoljára köszöntötték díszsortűzzel azt a tábornagyot, aki annyi dicsőségetszerzett Ausztriának. Joseph Wenzel Radetzky von Radetz hamvait kísérték utolsó útjára ezen afagyos januári napon. Alig tíz hónappal nyugállományba helyezését követően ragadta el a tüdőbénulása 92 éves hadvezért... Az Arsenál fegyvermúzeumában ravatalozták fel az agg marsallt... régipáncélok, pallosok, számszeríjak, ágyúk és puskák, zsákmányolt fegyverek és dicsőséget látottzászlók... társaságában. Másnap aztán leszállították a marsall porhüvelyét a császárvárosba...Hat hollófekete mén húzta a halottaskocsit, mögötte páncélos lovag léptetett — a régi dicsőségörök erényeit megtestesítő jelképként. Húszezer katona állt díszben, Bécs még sohasem látott ekkoraparádét.

A Kentnertor előtt a helyőrség teljes állománya élén maga a császár várta — miként Ferenc Józsefhadseregparancsa fogalmazott — „hadseregem legöregebb veteránját, győzelmes vezérét, leghűbbszolgámat”... Mélyre süllyesztett karddal üdvözölte a halott tábornagyot, felcsendült a Radetzkymarsch lassított változata immár gyászindulóként. A menet aztán a Stefanskirchébe vonult, aholbeszentelték a holtat, majd az északi pályaudvarra, ahol is „bevagonírozták”. A császár kívánságávalellentétben, nem a kapucinusok kriptájában helyezték örök nyugalomra, hanem az elhunytvégakarata szerint az „öreg Pargfrieder barátjánál” az alsó ausztriai Klein-Wetzdorfban, az úgynevezettHősök hegyén. S ezzel a gyászesemény bohózatba illő befejezést nyert... Ez a bizonyosJoseph Pargfrieder ugyanis dúsgazdag hadiszállító volt, és II. József császár természetes fiánaktartotta magát.A Hősök hegyének középpontjában egy obeliszk állott, tövében 24 lépcső vezetett le a marsalli kriptába.Radetzky hamvaira nem várt magány, báró Max von Wimpfen tábornagy, Károly főherceghajdani vezérkari főnöke már régebben ott nyugodott. Végrendeletileg hagyományozta holttestétPargfriederre, aki hálából kifizette adósságait. Alighanem ugyanez a prózai ok vezérelte a szinténerősen eladósodott agg Radetzkyt is, amikor engedett az állítólagos balkézi fejedelmi sarj annyiszorpanaszolt „szekálásának”.1858. január 19-én teljesült a hadiszállító álma: átvehette a kétszeres értelemben is drága holttestet.Csak Ferenc József császárnak volt szabad — Pargfriederen kívül — a koporsót a kriptába követni.Itt még egy hely volt fenntartva: maga Pargfrieder is a két hadastyán társaságában kívántörök nyugalomra térni. „Ha hallgatunk is, holtak nem vagyunk” — hirdette a kripta felirata. A másikjelmondat így szólt: „Jaj annak, ki nyugalmunkat megzavarja.”Nem kevesen voltak,, akik egyszerűen nevetségesnek tartották a klein-wetzdorfi Hősök hegyét. Másokjelképesnek érezték ezt a temetési színjátékot, jellemző tragikomédiának, amely pontosan viszszatükrözte,mennyire kiszolgáltatott a birodalom büszke és öntudatos hadserege hadiszállítóinak.Kevesen tudták, hogy egy korszak szállt sírba ezen a januári napon.

(Összeállítás Józsa György Gábor: Ferenc József zászlai alatt (1848—1914) című könyve alapján.)

Radeczky tábornagy döntő győzelmet aratott az első custozai csatában, 1848. július

KALANDOZÁSOKHorthy Miklós — a tengerész kadét, az ellentengernagy, a flottaparancsnok

Horthy Miklós, Magyarország negyedik kormányzója 1920. március 1-jétől 1944. október 15-ig vezette azországot. Kormányzói tevékenységéről a történelemkönyvek — általában elmarasztaló módon — emlékeznekmeg. Horthyról mint tengerészről már szinte semmit sem tudunk, pedig a Monarchia véderejének szervesrészét képező osztrák—magyar haditengerészetnek 1882-től 1918 októberéig volt tagja, tisztje. Több hajójának,hajórajának a parancsnoka, végül tengernagya, a flotta utolsó parancsnoka. Most két rövid epizódotvillantunk fel az életéből, amely talán kicsit jellemzi is gondolkodásmódját. A történetek válogatások tengerészkadét, majd flottaparancsnok időszakából. Az első epizód a békeidőket, a második rész a háborús vereségfájdalmát villantja fel. Ezekről olvasva, gondot okoz későbbi szerepvállalásának megértése is.

A TENGERÉSZ KADÉT

A Monarchia Tengerészeti Akadémiájának (Marine-Akademie zu Fiume) újdonsült kadétjait aszünidő után különböző szolgálatban levő hajókra osztották be. Horthy Miklóst a három egységbőlálló téli hajóraj zászlóshajójára, a RADETZKY gőzfregattra vezényelték... A hajóraj Spanyolországbavitorlázott, majd Barcelonában vetett horgonyt. Az akkori szokás szerint a hajó nyitva álltaz érdeklődő látogatók előtt. Az őrszolgálatos kadét feladata volt, hogy az előkelőbb vendégeket körülvezessea hajón, de arra is ügyelnie kellett, hogy délután 5 óráig elhagyják a fedélzetet. Horthyezt az egyik napon megszegte, mert nem volt szíve ahhoz, hogy egy elkésett családot rövid időn belülkitessékeljen a hajóról. Kétheti hajófogságot kapott érte.Barcelona azonban vonzó és szép város volt, ahol Horthy sokféle élményre számított. Ezért, miutánbarátai partra szálltak, Horthy polgári ruhába bújt. Lemászott egy odaintett spanyol csónakba,és követte társait. A kikötőhely közelében várakozott a parancsnok csónakja. Horthy egy szórakozóhelyfelé sietett, ahova bajtársai mentek,, amikor is a Calle Largán szembetalálta magát parancsnokával,Vostri sorhajókapitánnyal. Zsebkendőjét nagy hirtelen arca elé kapva, befordult egymellékutcába, és ahogy a lába bírta, rohant vissza a kikötőbe. Ott beugrott a parancsnok csónakjába,és elbújt az evezőpad alatt. Kisvártatva megérkezett a parancsnok. Szinte repültek a Radetzkyfelé. A parancsnok, mihelyt felért a fedélzetre, a szolgálattevő tiszttel rögtön Horthyt hívatta,akinek közben sikerült egy ajtócskán át az ütegfedélzetre jutnia. A kadétok étkezdéjében gyorsanruhát váltott. Az érte küldött őrszolgálatos kadét úgy bámult rá, mintha kísértetet látott volna, hiszentudta, percekkel előbb szökött ki a partra.Horthy némi várakozás után — amennyit szükségesnek gondolt ahhoz, hogy valakit, akit álmábólébresztenek fel, felöltözzék — felment a fedélzetre, és álomittas képpel jelentkezett parancsnokánál, aki úgy elképedt, hogy szó nélkül elbocsátotta...

A FLOTTAPARANCSNOK1918. október végén betelt a keserű pohár. Befutott a flottaparancsnoksághoz az uralkodó nevébenaz alábbi parancs: „A hajóhadat, a tengerészeti intézeteket és egyéb tengerészeti tulajdont a polaihelyi bizottság útján át kell adni a zágrábi Délszláv Nemzeti Tanácsnak... 1918 október 31.” Ez anap a vereséget igazán sohasem szenvedett flotta átadásának a napja... Az átadásról jegyzőkönyvkészült, melyet a felek képviselői aláírtak. Így veszett el ezen a napon Ausztria—Magyarországflottájával együtt — maga a Monarchia is.A tárgyalás rövid és rideg volt. Az aláírási szertartást követően az egyik átvevő, Method Koch fregattkapitányazonnali lobogóváltást követelt. Horthy ezt határozottan és kereken megtagadta,mondván: „Míg én el nem távozom, a parancsnoki lobogó és a piros-fehér-piros hadi lobogó fentmarad a helyén.” Horthy a cs. és kir. lobogó bevonását, a hajóhad formális átadását a lobogóbevonásszokásos időpontjára, napnyugtára tűzte ki, s ehhez a hivatalos aktushoz is szigorúan ragaszkodott.16 órakor, még egyszer és utoljára, fegyelmezetten felsorakozott minden, Polában horgonyzó cs. éskir. hadihajón a legénység.A VIRIBUS UNITIS csatahajó árbocára felkúszott a lobogóbevonásra felszólító kék-sárga jelzőlobogó. Azután felhangzott a kürtjel, amely fegyverbe szólította az őrséget. Ugyanekkor a VIRIBUSUNITIS hátsó fedélzetén felsorakozott a zenekar. A kormányos altisztek minden hajón és naszádon

a lobogókötelekhez léptek, és levették a sapkájukat. Az őrtisztek vezényszavára a zászlóshajónbevonták a kék-sárga jelzőlobogót. A kürtök jelére az őrmatrózok csőre töltötték fegyvereiket. Ajelzőmatrózok a parancsnoki hidakról a „lobogót bevonni” jelszót kiáltották, az őrtisztek tüzet vezényeltek.Az őrség össztűzére a kürtösök fújni kezdték a díszjelet, majd a zenekar rázendített aHimnuszra. Mindenki a lobogó felé fordult és tisztelgett. S ekkor eldördült az első ágyúlövés, amelyetszabályos időközönként követett a többi. Összesen huszonegy. A kormányos altisztek lassúünnepélyességgel megkezdték a lobogó bevonását... A kürtösök „Imához” jelet fújtak, a zenekar rázendítettaz „Ima csata előtt”-re.Horthy könnyezett. Könny ült a tisztek, az altisztek és a legénység egy részének szemében is. Harcedzett,sok vihart látott, csatákat megjárt kemény férfiak sírtak ott a hajókon, amelyek sosem vontákbe zászlóikat az ellenség előtt megadásuk jeléül.A cs. és kir. hajóhad utolsó parancsnoka, nagybányai Horthy Miklós ellentengernagy — akit azuralkodó másnap előléptetett altengernaggyá — ezután meghatottságával küzdve elbúcsúzott tisztjeitőlés a legénységtől. Magához vette a hajó selyem díszlobogóját, parancsnoki lobogóját és I. FerencJózsef arcképét, amelyet az uralkodó ajándékozott a hajónak, majd törzsével és nem szlávnemzetiségű tisztjeivel elhagyta a flotta vezérhajóját, a VIRIBUS UNITIS-t.Másnap olasz békaemberek elsüllyesztették a VIRIBUS UNITIS-t. Harmadnap IV. Károly letette afegyvert. Az Osztrák—Magyar Monarchia feldarabolásával nagybányai Horthy Miklós tengerésztisztipályafutása véget ért...(Összeállítás dr. Csonkaréti Károly: Horthy, a tengerész c. könyvéből.)

A VIRIBUS UNITIS csatahajó, a cs. és kir. hajóhad zászlóshajója fedélzetén voltHorthy Miklós ellentengernagy főhadiszállása 1918. október 31-ig

KALANDOZÁSOKEgy gigantikus vállalkozás — a szovjet hadiipar áttelepítése keletre

A szovjet vezetés az első világháború után tisztában volt azzal, hogy az orosz katonai vereség egyik fő oka azország alacsony fokú iparosodásából fakadt. Az akkori ipar sem mennyiségben, sem minőségben, korszerűségbennem tudta biztosítani a fegyveres erők szükségletét, kielégíteni igényeit. Az ország iparosítása, a hadiiparfejlesztése — az első világháborús tapasztalatok alapján is — óriási méreteket öltött. A program az országegész területére kiterjedt, de a nehézipart, óvatosságból, már főként a keleti országrészben fejlesztették. Anagyprogram demonstrálása propaganda okokból Magnyitogorszk volt, amely az iparosítás következtében egy kisvárosból1932-re 250 ezer fős nagyvárossá nőtte ki magát.A hadiipar fejlesztését az is elősegítette, hogy a németekkel a 20-as évek végén és a 30-as évek elején hadiipariegyüttműködés alakult ki. Sztálin és a később kivégzett Tuhacsevszkij tábornok akkor egyetértett abban,hogy a németekkel való szoros együttműködés az elmaradott szovjet hadiipar jelentős fejlődését segíthetielő.A németeknek a békeszerződés tiltotta harckocsik, repülők és más nehézfegyverek gyártását, ezért titokbanhadianyag- és hadifelszerelés-gyárakat építettek Oroszország keleti részén a Népszövetség ellenőrei látókörénkívül. Így játszották ki az egyezményeket — szovjet segítséggel — több mint tíz éven át. Cserébekomplett hadiipari létesítményeket kaptak, amely elősegítette a háborúra való felkészülést.A szovjet—német együttműködés tehát régebbi keletű és mélyebb tartalmú volt, mint azt az 1939. augusztus23-i — váratlan — megnemtámadási szerződés megkötésekor gondolták. Talán ez is része volt annak, hogySztálin, a sok azonos információ ellenére, sokáig nem hitt abban, hogy Hitler megtámadja a Szovjetuniót.A nehézipar és a hadiipar egy része tehát eleve a keleti országrészben települt, a gépipar, a könynyűipar,az élelmiszeripar stb. viszont az európai területeken. A németek támadása után a SzovjetÁllami Honvédelmi Bizottság hozzálátott a gyárak, a szakemberek és a munkások tömeges keletretelepítéséhez. Egész iparágakat költöztettek az ország belső területeire. Hat hónap alatt1532 gyárat, üzemet szereltek le és vittek keletre. 1942 közepére döntő többségük már üzemelt,bár megsínylette a „költöztetést”, de amint felállították azokat, szinte azonnal ontották a hadianyagokat.A munkaerőt nők és öregek tömeges munkába állításával biztosították, hogy a fronton lévő férfiakatpótolják. A német invázió kezdete után néhány hónappal a moszkvai körzetben a dolgozók70%-a már nő volt. A szovjet hadiipar 1940-ben csak 63 millió tonna, 1942-ben már 238 millió

tonna hadianyagot termelt úgy, hogy közben költözött. 1943 és 1945 között a Szovjetunió iparamintegy 80 ezer repülőgépet, 73 ezer páncélozott járművet, 324 ezer tüzérségi fegyvert, sok milliókatonai ruhát és lábbelit gyártott. Egyes üzemek kolosszális méretűek voltak. Ilyen volt például acseljabinszki, melyben nem kevesebb, mint 64 futószalag működött.

A szovjet ipar ugrásszerű fejlődésének egyik kulcseleme az volt, hogy a legtöbb üzem kettős gyártásistruktúrával rendelkezett. Békében a mezőgazdaság és más területek szükségletei tették ki agyártás 80%-át, 20%-a a haditermelést szolgálta. A háború kitörése után megfordult ez az arány.Egy traktorgyár például kapacitása 80%-ában harckocsikat gyártott.A nagy erőfeszítéseknek árnyoldala is volt. Nem tudtak elegendő és jó motorokat gyártani. A megbízhatóés háborúban jól használható motorok 2/3-át a nyugati szövetségesek szállították. A szovjetgyártók ugyanakkor az egyszerűségre, praktikusságra törekedtek. A kézifegyverek, a harckocsik,a repülőgépek könnyen kezelhetők voltak, a használók kiképzése gyorsan haladt.Az idő pedig fontos tényező a háborúban.A felsoroltak azonban nem voltak elegendőek a háborús szükségletek kielégítésére. Ezért az AmerikaiEgyesült Államok ún. kölcsönbérleti szállításokkal segítette a Szovjetunió háborús erőfeszítéseit,növelve ezzel a szövetségek győzelmi esélyeit.Az Egyesült Államok haszonbérleti szállításai a Szovjetuniónak 1941 és 1945 között:Repülőgép 14 795 db Harckocsi 7056 dbTengeralattjáró-vadász 105 db Torpedócsónak 105 db52Géppuska 131 633 db Tehergépkocsi 375 883 dbDzsip 51 503 db Motorkerékpár 35 170 dbMozdony 1 981 db Tehervagon 11 155 dbTeherhajó 90 db Robbanóanyag 345 735 tonnaÉlelmiszer 4 478 000 tonna Nyersbőr 49 860 tonnaPamutszövet 88 507 404 méter Katonacsizma 15 417 000 párRuhagombok 1 647 000 dollár értékben.

A Szovjetuniónak szállított anyagok felsorolása nem teljes körű. Összértéke 10 670 millió dollár volt. A britek30 073 millió dollár értékű kölcsönbérleti szállítások fogadói voltak, de azok összetétele nem ismeretes.(Az összeállítás Sipos Péter: Adattár a második világháború történetéhez, Ferwagner Péter Ákos: A másodikvilágháború történelmi atlasza, Henry Hamilton: A második világháború titkai című könyvek alapján készült.U. M).

KALANDOZÁSOKMeteorológiai ismeretek a háború szolgálatában

Sokan nem is gondolnak rá, hogy mindennapi életünkben hány kis és nagy döntést hozunk a meteorológiaielőrejelzések alapján. Az öltözet kiválasztása alkalmával, szabadságra vagy hétvégére készülve, utazások előkészítésesorán, a programok megbeszélésekor, de lakóházunk tervezése idején is figyelembe vesszük az időjárásielőrejelzéseket. Az igényesebb katonai vezetők már a háborúk, így a második világháború során is figyelembevették és igényelték a meteorológiai szolgálatok jelentéseit, összegezéseit. Aháború eseményei alátámasztottákennek szükségességét. Elég, ha az orosz fronton harcoló magyar katonák ruházatára, a tömegesfagyásokra gondolunk. Ennél is fontosabb volt, hogy a katonai vezetés ismerje az időjárási előrejelzéseket alégierő, a légideszantok alkalmazása, a partraszállási hadműveletek, a tengeri csapatszállítások vagy akár azatombomba bevetése előtt. Ameteorológiai jelentések alapján többször kellett módosítani az időpontokat példáula normandiai partraszállás előtt, vagy mire vezetett az, hogy a szélsőséges téli időjárási viszonyok miatta magyar—olasz védelem nem számolt a szovjet csapatok támadásával a Don-kanyarnál.Német tudósok már régebben felfedezték, hogy az északi félgömb, de különösen az Atlanti-óceánészaki tájai és Európa időjárását azok a szelek határozzák meg, amelyek fenn, északon keletkeznek.Ezért Berlinben már a 30-as években nagy súlyt helyeztek arra, hogy mindig pontos előrejelzéseiklegyenek. Amikor kitört a háború, az OKW, a német vezérkar máris lépett. Igyekeztek az ellenségesvizekre is olyan hajókat küldeni, amelyek onnan időjárási jelentéseket továbbíthattak.Az első ilyen feladatra „Sachsen” nevű hajót küldték 1940 nyarán északra. A hajót a német haditengerészetműködtette, de halászhajónak álcázták. Norvégia lerohanása után a németek már igenmesszire jutottak az északi tájakon, és egyre több és pontosabb adattal rendelkeztek. Mivel a Luftwaffekatonai tevékenységét befolyásolta leginkább az időjárás, külön meteorológiai repülőszázadothoztak létre. A század repülőgépei — fedélzetükön katonai meteorológusokkal — rendszeresenőrjáratoztak a messzi északi tájakon is. Olyan katonai alakulatokat is létrehoztak, amelyek elvégeztéka meteo-adatgyűjtést, és megküldték azokat a haditengerészet, a légierő és a szárazföldi csapatokparancsnokainak. A háború alatt egyre korszerűbb gépeket kaptak a meteosok, így már eljuthattaka Spitzbergák, Izland vagy Grönland fölé is.

A telepített katonai meteorológusok munkája rendkívül viszontagságos volt, a legkegyetlenebb éghajlatúterületeken vetették be őket, nemegyszer tengeralattjáróval vitték őket a kijelölt körzetekbe.Megesett, hogy többméteres hóban két kicsi kunyhóban élt 5-10 katonai meteorológus. Az egyikbenlaktak, a másikban voltak a műszereik és a rádió, amelyen jelentették az adatokat, amelyeketa külső területen telepített műszerekről akár többször is le kellett naponta olvasni. A háború extrémesetei körébe tartozik, hogy az angolok, bár tudtak a német meteorológusok működéséről és

bemérték rádiójukat, de általában kölcsönösen nem „bántották” egymást. Inkább megfejtették a jelentéseketés felhasználták az adatokat. Valószínű, hogy a felek között volt egy ki nem mondottegyezség: Mi nem bántjuk a tieiteket, ti se bántsátok a mieinket. Ugyanakkor tudták, hogy ezekenaz állomásokon nem fegyveres katonák, hanem „csak” szakemberek dolgoznak, katonai szempontbólnem jelentenek közvetlen veszélyt a másik fél számára.Később aztán rájöttek, hogy nem kell feltétlenül embert telepíteni ahhoz, hogy adatokhoz jussanak.El tudják látni a feladatot önműködő műszerek is. Ezért a nehezen megközelíthető helyekre, de viszonylagstabil pontokra, automatikus mérőállomásokat telepítettek. Mai szemmel is elképesztő,hogy a németek már olyan állomásokat is tudtak abban az időben létrehozni, amelyek képesek voltakkilenc hónapon keresztül, megszakítás nélkül működni úgy, hogy naponta többször továbbítottáka mérési adatok sokaságát.A következő időkben már azon töprengtek a németek, hogy jó lenne az északi adatok mellett azt istudni, hogy az adott pillanatban milyen időjárás van például az angol partoknál... Tudták, hogyoda sem meteorológusokat, sem automata állomásokat nem telepíthetnek. Ezért kifejlesztettek egybójához hasonló, vízbe merülő, vízhatlan szerkezetet, amely alig volt nagyobb egy futball-labdánál.A szerkezetbe helyezték a telep mellé a műszereket és azok kiálló antennáit. A sajátos szerkezetettengeralattjáró telepítette sekély, tengerpart közeli helyeken, oly módon, hogy a fenékhez horgo-nyozták olyan hosszúságú kötéllel, hogy az a víz felszínére emelkedő szerkezetet rögzítse. A szerkezet12 óránként kiemelkedett, gyorsan megmérte az adatokat, rejtjelezve továbbította rádióján,majd azonnal lemerült. Az eljárást a berendezés folyamatosan, a beállított ütemben végezte. Felderítésekörülményes volt, mivel a víz felszíne alatt több méterrel „várakozott”. Emellett további nehézséggeljárt, hogy vízfelszíni műveleteket hajnalra és alkonyatra időzítették, ami a vizuális felderítéstlehetetlenné tette...

Az alattomos kis szerkezet sok gondot okozott a brit elhárításnak. Tudtak adásairól, de nem tudtákbemérni vagy megtalálni. Végül Londonban egyszerű megoldást eszeltek ki a szerkezetek megsemmisítésére.Kihirdették a halászok körében, hogy amelyik hajó legénysége ilyen szerkezetet beszolgáltata hadseregnek, ezer font jutalomban részesül. Ezer font nagy pénz volt — különösen abbanaz időben. Így a német automata időjárásjelző szerkezetek fő ellenségévé az angol halászokváltak. Gyűjtötték is szorgalmasan.Egyszer a német telepített meteorológusok arra lettek figyelmesek, hogy a környékükön több idegenlábnyom tűnt fel. Rájöttek, hogy brit és norvég kommandósok téli kiképzése folyik. Visszahúzódtakhókunyhóikba, leadták a vészjelet, de ki sem merték dugni az orrukat. A kommandósok kéthónapig maradtak, addig tartott a bújócska. Az élelem elfogyott, szinte már éheztek, de nem adtákfel magukat. Persze akkor még sorra aratták győzelmeiket a németek...A háború végén történt viszont, hogy egy Grönlandon telepített csoportról egyszerűen elfeledkeztek.A szövetségesek nem törődtek velük, a német szakszolgálat pedig elégette a dokumentumokat,melyekből kideríthető lett volna az utolsó csoportok kiküldési helye. Leegyszerűsítették az esetet,

hivatalosan eltűntnek nyilvánították őket. Ha már ott voltak, dolgoztak. A nagy hidegben szánhúzókutyáik segítségével bejárták a vidéket és természettudományos adatokat gyűjtöttek. Végül1945 szeptemberében kaptak választ az éterbe sugárzott adásaikra, de nem a honi kiküldőiktől,hanem a norvégoktól, mivel a jelek szerint ők tudták, hogy mivel foglalkoztak a német katonák asarkvidéken. A norvégek úgy döntöttek, nem hagyják veszni őket, hiszen a német hadsereg sem avalóságban, sem jogilag már nem létezett.A német meteorológusoknak, az értük küldött norvég halászhajón, úgy ért véget a háború, hogy sohanem lőttek, sőt, még ellenséges katonát sem láttak...

(Az összeállítás Henry Hamilton: A második világháború titkai című könyve alapján készült. U. M.)

KALANDOZÁSOKDr. Balázs György ezredes, a reformer — aki szót értett a miniszterrel

Gondolatban felidézve emlékét, látom, amint hosszú, nyugodt léptekkel jön a gellérthegyi Orom utcából a Daróczi útra. Volt szolgálati kocsija, mégis gyalog tette meg a másfél kilométernyi távolságot reggelente. A séta jót tesz az egészségnek, a léleknek, ráadásul közben gondolkodhat mindenféléről az ember, mégpedigúgy, hogy nem gyűrődik az egyenruhája — mondta. Ez utóbbi fontos volt, mert szerinte a katonai ruházat területéndolgozóknak mindig példát kell mutatniuk az öltözködés kulturáltságában, az egyenruha szabályos viseletébena többieknek. Azt vallotta, hogy a példamutatás a katonai, de a családi élet területén is alapvető fontosságú.Követelményt csak az állíthat mások elé, aki maga is példamutatóan él és dolgozik. Közvetlen munkatársaitcsaládjaként szerette, ezért a munkában magas mércét állított eléjük. Büszke vagyok, hogy vele dolgozhattam.A REFORMER1957-ben nevezték ki a HM Hadtápfőnökség önálló ruházati osztály vezetőjévé. Kiválasztásánakindokai nem ismertek, korábban pénzügyi területen dolgozott. Két emberöltő elteltével bizton állíthatjuk,jól választottak.. 36 éves volt akkor. A legjobb kor a szükséges reformok megvalósításához.Új beosztásába kész tervekkel érkezett. 1957-ben már bevezetésre került a ruházati utalványfüzet,amely akkor korszakalkotó változtatás volt. A tisztek kiállított csekkszelvényekkel fizethettek —pénzkeretük terhére — egyenruha vásárlásakor. A módszer kissé a kapitalizmust idézte, de belevágtak.1958-tól a Katonai Ruházati Boltok hálózatának kiépítése következett. 1974-ig két budapestiés hét vidéki bolt létesült az országban. Belopta magát a hadseregbe a tisztek kulturált kereskedelmikiszolgálásának lehetősége. De nem volt megállás. A hatvanas évek elején alapvető fejlesztéseketvezényelt le a hadiruházat teljes megújítása és a katonai nyugvásbiztosítás területén.Eredményeként létrejött a 65 M hadi-, gyakorlóruházat, illetve a 63 M egységes sátorcsalád. Erreazért került sor az elsők között, mert az volt a szakvezetés álláspontja, hogy a két világháborúbanelkövetett ruházati, öltözeti hibák — melyek sok katonaáldozatot követeltek — soha többé nem ismétlődhetnekmeg. A kifejlesztett gyakorlóruházat és a „surranó” általános elismerést aratott.A hadiruházat korszerűsítése után a sorállomány háló- és sportruházata, 70 M kimenőruházata,majd a hivatásos állomány kényelmes ruházatának fejlesztése következett. Új elvek és szabályokalapján kialakult a tartalékosok hadiruházati ellátásának új rendszere, megalakultak a megyei HadiruházatiEllátó Részlegek. Megkezdődött a többi hadtáp ágazattal együtt a számviteli rendszerkorszerűsítése, majd gépesítése is.

1973-ban az ő kezdeményezése nyomán, az új gazdasági mechanizmus termékeként hozták létre aszolgálatok középirányító szervezeteit, köztük az MN Ruházati Ellátó Központot... Létrejött egyminden ruházati szervezetet magában foglaló, vállalati típusú szervezet. A szolgáltató területen ahagyományos mosoda bázisán az MN Textiltisztító és Javító Üzem létrehozása nemcsak névváltozást,hanem szolgáltatásbővülést és színvonal-emelkedést is jelentett.Következett a szolgálatot érintő szabályzatok és rendelkezések kidolgozása, melynek keretében a

teljes körű pénzgazdálkodás bevezetésének szabályozása, a Csapathadtáp Szabályzat VII. rész teljesátdolgozása, a háborús szolgálati utasítás korszerűsítése jelentette a fontosabb állomásokat.Mint MN Ruházati Szolgálat Főnök foglalkozott a fegyveres erők és testületek szakmai együttműködésénekelőkészítésével (MILTEX), az egészségügyi textília programmjával (MEDTEX), az egyénifelszerelések és a málházó felszerelések fejlesztésével és sok mással is. Reformmunkásságát sikerekkísérték, de elismerés már kevésbé... Ezt a szerteágazó és eredményes munkát csak kitűnőkollektívával tudta elérni. Jó érzékkel választotta ki tagjait, segített a szakmai munkában, követelménytámasztó,de emberséges volt — és ez nem kevés...AKI SZÓT ÉRTETT A MINISZTERRELBalázs György ezredes a fejlesztéssel tudományos alapossággal foglalkozott. 1972-ben megvédte„A Fegyveres Erők egyenruházatának és személyi felszerelésének fejlesztése” című kandidátusi értekezését,és elnyerte a hadtudomány kandidátusa címet. Ebben foglalta össze a rendszerelemzésés fejlesztés eredményeit. A tervei megvalósításához vezető út nem volt egyszerű. Tapasztalataibóltudta, hogy jelentős fejlesztéseket a miniszter, sőt, a legfelsőbb pártvezetés támogatásával lehetcsak megvalósítani.

Az akkori szokásoknak megfelelően a miniszter egyenruhában járt, a méretet és ruhapróbát végzőfőszabásszal együtt Balázs ezredes is megjelent a miniszternél. Mivel — alkata miatt is — nehézvolt jól álló egyenruhát készíteni Czinege Lajos miniszternek, gyakran kritizálta az egyenruhát.Ilyenkor Balázs ezredes felvázolta a változtatás lehetőségeit. Később már kettesben is találkoztak.Mivel az emberek általában is úgy gondolják, hogy a foci és a gyermeknevelés mellett mindenki érta ruházkodáshoz is, a miniszter szívesen elbeszélgetett az egyenruha fejlesztéséről. Ez persze nemtetszett a hierarchiában közöttük levő és a fejlesztésből kihagyott hadtáp- és politikai vezetőknek.A cél szentesíti az eszközt — mondhatták akkoriban a szakmában. Mindenesetre a féltékenység ésa gáncsoskodások ellenére sikerült a ruházati rendszer fejlesztési elgondolásait a legfelsőbb pártésállami vezetőkkel megismertetni, egy bemutató keretében, amelyre 1964. szeptember 18-án kerültsor. Mivel a vezetés a támogatásáról biztosította a programot, sőt, a távlati elképzeléseket is,már semmi nem akadályozhatta meg a modernizációt.Persze a szakma is mindent megtett a miniszter igényeinek kielégítésére. Miatta alakították ki azún. cúgos félcipőket, a különböző alapanyagú derékvédőket stb. A leglátványosabb az volt, hogy azúj szövetköpenyt, felöltőt, valamint a ballonkabátot az egész tisztikar övvel, a miniszter anélkül viselte.Sikerült elérni, hogy miatta ne kelljen mindenkinek előnytelen viseletet hordani. Montgomerytábornok is sajátos, egyedi sapkában, ruhában járt, ugyebár...Egyszer egy kettesben megbeszélt fejlesztési téma kapcsán be kellett mutatni egy tervezett ruhátés sapkát Balázs ezredes irodájában a miniszternek. Nézegette a sapkát, miközben folyamatosanszívta Phillip Morris cigarettáját, majd így szólt: — Ki találta ki ezt a marhaságot? — Balázsezredes elpirult, majd a füstködben azt válaszolta: — Ebben a szolgálatban mindenért énvagyok a felelős. A balgaságról és kialakításának indokairól pedig szívesen tájékoztatom miniszterelvtársat.

A későbbiekben már nem a miniszter irodájában került sor a ruhapróbákra, hanem a HM méretesműhelyében. Király Lajos akkori főszabász nagy türelemmel végezte a műveletet. Az alkati problémákonazonban neki sem sikerült segíteni. Ma már legenda, és nem tudni, hogy először ki gondoltrá, de tény, hogy a próbákhoz új hatalmas tükrök készültek. Ezek egyike később a Daróczi útra került,a parancsnoki épület folyosójára. Mindenki csak Czinege-tükörnek hívta. Úgy mutatták be —nagy sikerrel — a látogatóknak, hogy ez az a 3x20-as tükör, amely az egykori miniszter miatt készült.A háromszor húsz arra utalt: a tükör hivatása, hogy az eléje álló 20 évvel fiatalabbnak, 20kilóval könnyebbnek és 20 centivel magasabbnak látszódjon. Hogy a fiatalításban segített-e, nemtudom, de a fókuszába állva valóban magasabbnak és ezért könnyebbnek látszott a tükörkép...

(Az összeállítás személyes tapasztalatok és elbeszélések alapján készült. U. M.)

KALANDOZÁSOKA korszerű szakmai tisztképzés úttörői

Az ötvenes években — politikai döntés alapján — gyorsított képzés folyt az új tisztikar mielőbbi kialakításacéljából. Ez a mennyiségi igényeket ugyan kielégítette, de minősége elmaradt a kor igényeitől. Az abban azidőben végzettek közül csak azok maradtak hosszabb ideig a hadsereg kötelékében, akik pótlólag megszereztéka szükséges ismereteket és végzettséget. A hatvanas évek elején a párt- és állami vezetés döntött a tisztképzésfejlesztéséről. Az Egyesített Tiszti Iskola keretében létrehozták a 4 éves, főiskolai jellegű képzést,melynek az volt a lényege, hogy a katonai ismeretek mellett polgári szakismereteket és végzettséget is szerezzenek— a szakág rokonterületein — a fiatal tisztek. Az első, csonka évfolyam 1965-ben, a teljes évfolyam1966-ban végzett. Az ekkor végzettek és a későbbiekben már a Bolyai főiskolán avatottak közül kerültekki azok a felső szintű katonai vezetők, akik még a rendszerváltás után is a szakma gerincét adták.Az úttörők dolga mindig nehéz. Az útkeresés, az új módszerek kialakulása hosszú időt vesz igénybe.A beiskolázott növendékek az első évben csapatgyakorlaton vettek részt, ahol általános katonaiképzést kaptak, gép- és harcjárművezetést tanultak, lövészeteken és harcászati gyakorlatokonvettek részt, szolgálatot adtak és elsajátították a tiszti pályához szükséges fontosabb ismereteket.Az Üllői úton az ETI növendékeinek már a szakismeretek megszerzése volt a fő feladat.Az ifjabb korosztály el sem tudja képzelni, hogy akkor milyen körülmények voltak. Mert a magasszintű képzés elvárás volt, de akkor még az elhelyezési körülmények csak a csapatviszonyokhozvoltak hasonlíthatók. Nagy hálókörletek, hideg vizes mosdók, heti fürdési lehetőség, menetalakzatbanvonulás az étkezésekhez, rendszeres 24 órás szolgálatok stb. — ez jutott az elsőknek. Mega valóban szép egyenruha. Később az új kollégiumépületek elkészülte után már minden megváltozott.A kétpólusú oktatás miatt rengeteg előadás, gyakorlati foglalkozás és vizsga volt. Gyakran a katonaiés a polgári tárgyak és vizsgák átfedték egymást. Igaz, aki végig kitartott, olyan ismeretekbirtokába jutott, hogy az iskola elvégzése után már nem okozott nehézséget a csapatszolgálategyetlen kihívása sem.Mindig szeretettel gondolok az akkori tanárokra, oktatókra. A hadtáptagozat parancsnoka dr.Pisztray László ezredes volt, akit dr. Deák Péter ezredes (később biztonságpolitikai szakértő) követettbeosztásában. A Felsőfokú Pénzügyi és Számviteli Szakiskola (a Pénzügyi és Számviteli Főiskolaelődje) kihelyezett tagozatán többek között dr. Papp András, dr. Horváth Árpádné és Zsabkaés Schleider tanár úr óráira emlékszem a legszívesebben.A szakmai előadók voltak a legfontosabbak. Az élelmezést a második világháborút is megjártPersovits József alezredes oktatta nagy szaktudással és szeretettel. Háborús történetei közelivé, elképzelhetővétették a háborús élelmezési ellátás nehézségeit, viszontagságait.

A ruházati szakma tanára, egyben az általános hadtápszakosok osztályfőnöke Keresztesi Gáboralezredes volt. Kivételes empátiával megáldott katona, aki nemcsak tanára, nevelője, hanem egykicsit „édesapja” is volt az osztály növendékeinek. Ha beteg voltál, meglátogatott, ha bánatod volt,

megvigasztalt, ha elfogyott a pénzed, kisegített, ha rossz jegyet kaptál, eljárt, hogy kijavíthassad,szervezett kultúrprogramot és kirándulást és még sok mindent, ami ma már eszünkbe sem jut. Akkortalán a vezetés nem ismerte el eléggé munkáját, de most, jóval túl a nyolcvanon még mindigmegérinti a régi tanítványok szeretete...Az évfolyam tagjai (az elhelyezésiekkel és az üzemanyagosokkal kiegészülve) évente még mindigtalálkoznak. Régen a munkáról, a közös emlékekről beszélgettek, ma egyre inkább az unokák képeikerülnek elő, de az emlékek felidézése közben jólesik Pálmüller József alezredes, tiszteletbeliosztálytársunk, régi elhelyezési tanárunk finom bora is, melyet sohasem felejt elhozni magával...(Az összeállítás a könyv írójának személyes visszaemlékezései alapján készült. U. M.)

KALANDOZÁSOKA csapatélet szép, de nehéz

Egy fiatal tiszt életének egyik legizgalmasabb feladata a csapatszolgálat kezdete. Számos kérdésre ekkor kellválaszt adni. Vajon elég a tudásom, szorgalmam a munkám elvégzéséhez? Hogyan fogadnak a többiek? Lesztekintélyem a szinte azonos korú kiskatonák előtt? És így tovább... Apályakezdést mindenki másként éli meg.Amikor megtudtam, hogy a MN 7015 ruházati szolgálatvezetője leszek, gondoltam, nem lesz könnyű és egyszerűa dolgom. A számok mögött ugyanis a Budaörsi úti őr- és díszezred rejtőzött. Mégis megdöbbentem,amikor szolgálatra jelentkezve (ünnepi öltöny, lovaglónadrág, bokszcsizma, vállszíjas derékszíj), az udvarona tisztek egy csoportja mellett feszes tisztelgéssel elhaladva, utánam szólt az egyikük. Kiderült később, hogya parancsnokhelyettes volt. — Hova, hova, hadnagy elvtárs? — kérdezte. — Jelentem, szolgálatra jelentkezemaz ezred parancsnokánál —feleltem. Kezet rázott velem, majd a többiek felé fordulva mondta: — Íme,itt az egyik szép szál, új díszelgő tisztünk — mutatott rám. — Jelentem, én hadtápos, ruhás vagyok — feleltem.Rövid ideig gondolkodott, majd azt mondta: — Nem baj, ilyen alkatú hadtápos díszelegjen. Legalább sajátbőrén tapasztalja, hol szorít a cipő (csizma). Akkor nem vettem komolyan a szavait, de amikor — sajátmunkám mellett — már ötvenedik alkalommal osztottak be a díszalegységbe, tudtam, hol szorít a díszöv, milyennehéz a kard...Gyorsan átvettem a szolgálati teendőket, megismertem munkatársaimat, Géber János főtörzsőrmestert,raktárvezetőt, Ziegler Géza műhelyvezetőt (aki a 101. ello. katonája volt a háborúban) ésa többieket. Máris következtek a november 7-i ünnepségek és a díszelgések. Még meg sem száradta tinta a kinevezési papíromon, amikor az ünnep utáni napon megszólalt a telefonom. — KapcsolomRóka vezérőrnagy elvtársat — szólt egy ismeretlen női hang. Nem tudtam, hogy viccel velemvalaki (ilyesmi előfordult), vagy komoly a hívás. — Hol a főnöke? És ön kicsoda az ezrednél?... Jelentettem,hogy a főnököm távol van, én meg a ruházati főnök vagyok. — Éppen önnel van a gond.A vezetők, köztük a miniszter elvtárs kifogásolta, hogy a díszelgők ruházata ramaty, és intézkedjenmielőbbi rendbetételére. Jelentse a főnökének, hogy dolgozzanak ki egy tervet a díszelgőruházatiellátás színvonalának javítására. Ezt jelentsék nekem, valamint az ön felelősségre vonásánakmértékét is... — Ekkor valószínűleg az ördög bújt belém, és így válaszoltam: — Jelentem, mostkerültem ide, egyenesen a tiszti iskoláról, a mai állapotok még nem az én munkámat tükrözik. Hajövőre nem javul alapvetően a helyzet, megérdemlem a felelősségre vonást. — Csend. — Na jó,rendben — enyhült meg a vezér, majd barátságosan mondta: — Jövőre szaván fogom.

Egész éjjel alig aludtam. Kavarogtak agyamban a gondolatok. Végül arra jutottam, hogy a telefonisten ajándéka volt. Reggel már kész tervvel mentem a főnökömhöz, miközben jelentettem azelőző napi telefonüzenetet. Az ezredparancsnok még aznap fogadott bennünket, mivel Pesti vezérőrnagyútján már ő is értesült a felső vezetők elégedetlenségéről a díszelgőkkel kapcsolatban. A

továbbiak már meseszerűen folytak. Miután a miniszterhelyettesi utasítást továbbítottam, az elgondolásomatfelvázoltam a jelenlévőknek. A díszelgés két fő összetevője az alaki kiképzés és azegyenruha (fegyver) minősége — mondtam. (Itt még a politikai helyettes közbeszólt: és az öntudatranevelés), de a továbbiakban már az én elgondolásom érvényesült. Ennek eredményeként újdíszelgőruházati raktárakat, raktárvezető tiszthelyettest, raktárosokat és szabó, cipész szakmunkásokatkaptam, szinte azonnal. Bevezették a különböző szintű, díszelgés előtti ruházati szemléket.A továbbiakban némi harc árán pénzszerzés Miskolczi alezredestől a HM-ben, hivatkozva Rókavezérőrnagy utasítására (így is, mintha a fogát húznák), majd soron kívüli gyártatás kérése aDaróczi úton Keszthelyi alezredestől, s máris beindult az új díszelgőruhák gyártása. A következőévben már dicséretet kapott az ezred — mert nemcsak a ruházat, az alakiság is jelentősen javult.Abban az időben sok panasz érkezett a hivatásos állománytól, hogy nem kapnak elegendő irodaszert.Sokat gondolkodtam, mi ennek az oka. Végül az egyik szolgálatvezető felvilágosított, hogy azászlóaljanként felvett jelentős tételek kézen-közön „elfogynak” az elosztás során. Sok az iskolásgyerek. Tudtam, hogy a főbb irodaszereket a személyekhez kell eljuttatni. Takarékoskodtam apénzzel, és év végén eljött az idő. Bevontuk és ellenőriztük a ruházati utalványfüzeteket, majd amaradványok számfejtésére átadtuk a pénzügynek. A pénz kifizetésének lebonyolítását és a köny- vek jóváírt kerettel történő visszaadását magunkra vállaltuk. Ezért minden tiszt és tiszthelyettesegyénileg jött a szolgálathoz. Ezt kihasználva, egyéni irodaszercsomagot állítottunk össze és adtunkát a szolgálat újévi jókívánságaival együtt a hivatásos állomány tagjainak. Az irodaszer ígya felhasználóknál landolt. A következő héten mindenki erről beszélt. Nem szokták meg, hogy valakiegy kis figyelemmel van irántuk.Az egyik soron levő feladat a laktanyában levő (később Aszódra került) komendánsezred megalakításavolt. A személyi állomány a díszezredtől átadott és vidékről érkezett katonákból alakultmeg. Fő feladatuk akkor a körletek kialakítása, festése, a fegyverek és technikai eszközök kikonzerválásavolt. Ezredparancsnokukkal kisebb vitám kerekedett, mert újonnan alakuló szervezetkéntmindenből új anyagokat akart. Ilyen munkákhoz nem is tudtam, meg nem is akartam kizárólagcsak új ruhát adni — még fenyegetésre sem. Egyik este fáradtam indultam haza, amikor az ügyeletestiszt behívott magához, majd bemutatott egy alacsony, szikár ezredesnek. Kende Béla, a HMellenőrzési osztályvezetője volt. Közölte, hogy a vezérkari főnök utasítására egy bejelentés gyors kivizsgálásáraérkezett. Azért személyesen, mert minden embere vidéki ellenőrzésen volt. (Akkoribanvolt ilyen: — Reggelre jelentést kérek!) Természetesen a komendánsezred parancsnoka volt a bejelentő.Rövid idő alatt tájékoztattam a helyzetről, bemutattam az anyagkiadási okmányokat, majdegy alegységhez mentünk — gyors szemlére. Több katonának megnézte az új szolgálati, a mosottgyakorlóruháját és a zsíros-koszos munkaruháját. — Ilyen munkát is új ruhában akartak végezni?— tette fel a költői kérdést. Jelentettem, hogy nekem a kiemelt objektumok őrségét is kifogástalanruhában kell kiállítani. — Tudom, fiam — mondta —, helyesen és szabályosan cselekedett. — Elbúcsúzottés elment. A továbbiakat nem ismerem, de a komendánsezred parancsnoka ettől kezdvemár a tisztelgésemet sem fogadta. Nem szokványos, de büszke voltam rá...Az 1970-es díszszemlét is az ezrednél éltem meg. Bár akkor már rutinos díszelgőnek számítottam,

de nem ezért emlékezetes ez az időszak. Az egész díszzászlóalj részére új ruhát gyártattunk, ráadásulaz új kimenőruházattal is az ezredet látták el elsőként. Követelmény volt, hogy díszszemle utánaz ezred katonái új kimenőruhában jelenjenek meg — tömegesen — a főváros utcáin. Az összevontzenekarnak sem volt egységes ruházata, ezért rendfokozattól függetlenül az összes zenészt is új kimenőruhávalkellett ellátni. Körülbelül 2000 embert kellett beöltöztetni. Az új ruhák természetesencsak az utolsó pillanatban érkeztek be. Az alaki gyakorlások napközben voltak, így a beöltöztetésekezt követően késő estig folytak. Nagy stábbal dolgoztunk, de az emberek már a kimerülés határánvoltak. A Daróczi úton is idegeskedtek, mert az ezred elvitte a karcsú, magas 52/VII (185cm) méret teljes menyiségét a magas katonáira. (A díszzászlóalj első sora 193 cm-rel indult, azutolsó sor 182 cm-es katonákból állt. 12 fő viselt 52-es méretű lábbelit stb.) Az igazi kihívás azonbana zenekar különböző körbőségű és magasságú katonáinak a beöltöztetése volt. Végül sikerreljártunk, mindenkit sikerült ellátni az utolsó pillanatban. A Daróczi út és a Budaörsi út, bár fáradtan,de fellélegezhetett. Nekem is járt jutalom — a sok munkára való tekintettel a dísszemlén csaktartaléknak jelöltek.

Utólag már szép emlékeim vannak a csapatéletről, még a díszelgések is hasznomra váltak. Tudtambecsülni a katonákat, és ők is tiszteltek engem, mert együtt meneteltem velük az állami zászlófelvonásakor vagy a katonabajtárs temetésén. Közelről láttam Brezsnyevet a Ferihegyi repülőtéren,az USA nagykövetét a Parlament előtt vagy Walter Ulbrichtot a Nyugati pályaudvaron integetve,és persze a magyar vezetők legtöbbjét. Akkoriban mi képviseltük a hadsereget a nemzetköziközvélemény előtt nyugaton és keleten egyaránt. És erre az ezred minden katonája büszke volt.Ahogy arra is, hogy az ezred sportegyesületének a Honvéd Budai Nagy Antal SE-nek NB III-aslabdarúgó, NB I-es és NB I/B-s kézilabda-, illetve röplabdacsapata volt, és a csapatok majdnemmindegyikét hadtápos tisztek, tiszthelyettesek vezették. Minderre hogyan volt idő egy háromezerfőt ellátó laktanyában? Magam sem tudom. Talán azért, mert fiatalok és hivatásukat szerető katonákvoltunk.És végül az ezrednél akkoriban terjedő egyik viccet említem meg. (Csak neked mondom, ne monddel senkinek!) A díszzászlóalj parancsnoka találkozik a folyosón az egyik tiszthelyettessel: — Gratulálok,Varga elvtárs, hallom belépett a pártba. — A törzsőrmester néz jobbra, néz balra, néz a lábaelé, közben aprókat topog ide-oda, majd visszakérdez: — Tessék még egyszer mondani, mibeléptem én bele?

Az ember felejt. Ez az összeállítás nem készült volna el, ha nem találkozom az ezred baráti köre rendezvényéna 85 éves Czibere Miklós alezredes egykori törzsfőnökkel, aki 1945 után az utolsó huszárezredparancsnokhelyettese is volt. Felelevenítettük a hatvanas-hetvenes évek eseményeit, s megállapítottuk:kár megöregedni.

(Az összeállítás a szerző emlékei és mások elbeszélései alapján készült. U. M.)

A díszzászlóalj tisztelgése az 1970-es díszszemlén

Végső tiszteletadás egy katonai temetésen, 2009

Díszelgés a köztársasági elnök és vendége előtt

KALANDOZÁSOKAz MN (MH) Ruházati Szolgálatfőnökség — a szakma csúcsa

A katonai ruházat a 20. században már folyamatosan rendelkezett csúcsszervezettel a honvédelmi (hadügy-)minisztérium szintjén. Volt olyan időszak, amikor önálló osztályként, volt amikor egy szervezet részeként(hadbiztosi, hadtáp, anyagi-technika), végül szolgálatfőnökségként működött a minisztérium szervezetében.Bármilyen néven is szerepelt, mindig a ruházati fejlesztés és ellátás csúcsszerve volt. Itt hozták meg a szakmaidöntéseket, majd hagyatták jóvá magasabb szinteken is.

Az ötvenes években a minisztériumokban nagy apparátusok dolgoztak minden szakterületen. A tervezésés ellátási feladatok legapróbb részleteit is itt dolgozták ki. Az irányítás is ún. kézi vezérlésseltörtént. Ha hibát követtek el, azt már nehéz volt korrigálni. Közszájon forgott egy történet,amely egy kicsi hiba következményeiről szólt. A tervezés során a beszerzési tervben a gépíró kihagyottegy h betűt, így a hajtóka helyett ajtóka került a beszerzési tervbe. A Vezérkar összesítésébenis így futott tovább, a gyártó vállalatokhoz is így került ki. Ráadásul valaki áttette az elhelyezésianyagokhoz (ajtóka, ajtó). Apró, kiegészítő cikk, senki nem törődött vele egészen addig, amíg volta készletben, és nem került sor a tiszti avatási anyagok kiadására. Kiderült, hogy nincs hajtóka.Mindenki rohangált, hogy gyorsan, soron kívül gyártsanak az anyagból. A fegyelmi vizsgálat derítetteki az apró hibát. Rossz arra gondolni, hogy mi lett volna akkor, ha idejében nem derül ki ahiba, és rohammunkával sem sikerül pótolni a hiányzó cikket.A hatvanas években már dr. Balázs György ezredes vezette a szolgálatot, és alapvető reformokatvezettek be a szolgálat egész területén. A munka 1973-ig a HM objektumában folyt. Az MN REKlétrehozásával párhuzamosan megkezdődött a HM objektumának felújítása, ezért a szolgálat főnökekezdeményezte, hogy átmenetileg (1 évig) a szolgálat vezető apparátusa a Daróczi úti objektumbanműködjön. Ezt a miniszter jóvá is hagyta. Így a szolgálat vezetése, középirányító szerve és kétvégrehajtó szervezet is egy objektumba került. A Főnökség állománya az új helyet gyorsan megszokta.Megteremtődtek a nyugodt munka feltételei, és a korábbi időszakhoz képest már az elméletikidolgozó szabályozó és felső szintű irányító szerep kerülhetett előtérbe. Voltak kísérletek aközvetlen beavatkozásra az alárendelteknél, de ezt a szolgálat főnöke lassan, de következetesenvisszaszorította. A Főnökség állománya fokozatosan változott, de az 1970-es és 80-as évek munkájátegy viszonylag stabil gárda határozta meg. Akkor Nátrán György alezredes (ezredes) volt afőnökhelyettes, a főnökségi munka fő irányítója és koordinátora. Keszthelyi László alezredes volta főmérnök, Tasnádi Lajos alezredes a tervezési alosztály, Miskolczi Sándor alezredes a közgazdaságialosztály vezetője. Hodut János alezredes, Jánosi Ferenc alezredes, jómagam századosként,továbbá Moór János, Juhász László, Szilágyi Lajos polgári alkalmazottak, vezényléssel JuhászSándor alezredes, Darók János őrnagy és Fenyvesi Tibor örökös gépkocsivezető alkották a csapatot. Abban az időben Keszthelyi alezredes szakmai vezetésével indult a ballonprogram, a finom konfekcióköznapi (ünnepi) ruházat bevezetése, a mosodák műszaki fejlesztése, a Daróczi úti felújítások(tetőszerkezet, nyílászárócsere, a központi fűtés bevezetése) kezdete is.Tasnádi alezredes alosztálya volt a Főnökség agya. Vezetésével került sor a teljes körű pénzgazdálkodásbevezetésének, a tartalékosok hadiruházati ellátása korszerűsítésének kidolgozására és

a Csapathadtáp Szabályzat VII. rész átdolgozásának, a számvitel korszerűsítésének nagy ívű tennivalóira,hogy csak a fontosabbakat említsem.Miskolczi alezredes és csapata a textiltisztító ágazat költségvetési üzemmé alakítása, a költségvetéstervezése, a normák frissítése, az ellátási és szolgáltatási rendszer korszerűsítése területén szerzettkomoly érdemeket.Akkoriban a főnöknél történő referálásnak nagy jelentősége volt. A főnökhöz csak a helyettesi „szűrő”után lehetett bejutni. Egyszer egy alárendelt parancsnok referált a főnöknél. Utána pirosló arccaljött be az irodánkba. — Hogy sikerült a jelentés? — kérdeztük. — Tulajdonképpen a főnökmegdícsért — mondta. — Át kell dolgoznom, tehát nem fogadta el — folytatta. — Ha belegondolok,arra is utalt, hogy elnagyolt, nem kellően átgondolt anyag — morfondírozott tovább. — Lénye-gében teljes kudarc — zárta be mondandóját. Hát ilyenek miatt kellett nagyon alapos és elmélyültmunkát végezni. Ha a főnök aláírta a papírt, felállt, megköszönte a munkát, kezet fogott a referálóval,és kikísérte az előszobáig — az volt a teljes elismerés és siker... Ugyanakkor a közös munka,az eredmények, a közös sportdélutánok, asztalitenisz-meccsek, ünnepségek és néha az együttesborozgatások is jó szellemű közösséget kovácsoltak össze. Abban az időszakban a szolgálatnaksikerült naprakésszé tenni magát, minden alapvető szabályozás kidolgozása megtörtént.

Persze történtek időnként érdekes esetek is. Egyszer a magyar és a lengyel miniszter együtt vadászott.Az ezt követő vacsorán beszélgettek egymással. A lengyel vezető többször is említette, hogymilyen jó lenne, ha a lengyel vadásztársaságok területén is lennének muflonok. A magyar minisztermegígérte, hogy majd adunk át néhány tucat muflont a HM-erdészetek területéről lengyelországielterjesztésre. Viszonzásul tábornoki posztót kért cserébe. Indult a — „Muflon-akció”. A magyarterületen összefogták a muflonokat, de a lengyel oldalon nem történt semmi. Küldtünk anyagmintát,sürgettük őket, de a dolog nem akart elindulni. Közben a muflonok idehaza szaporodtak, amikorújabb vita kezdődött. Milyen gép vigye-hozza a cseretételeket? A magyar légierő nem vállalta.Újabb időhúzás, majd hirtelen lengyel lépésre elindult egy ócska szállítógép a posztóval. Gyors magyarországiberakodás után a muflonokat kissé gyarapodott számban kiszállították. Utána csakaz anyagelszámolás okozott gondot, de végül egy jegyzőkönyvvel az is megoldódott. Így jutottak alengyelek muflonokhoz, a magyarok pedig jó minőségű tábornoki posztóhoz — a hadseregben.Aztán jöttek az újak. Nátrán György ezredes lett a ruházati főnök, Keszthelyi alezredes a helyettes.Először György Károly örnagy (alezredes) lett a főmérnök, majd az MN TJÜ igazgató-helyettesekénthivatásos állományba lépett Ivanovics Iván százados (ezredes). Az én feladatom volt a katonaikiképzésük. Egy óra alatt ez sikerülhetett? Igen is, meg nem is! A következő hónapokbantöbbször mentünk az új főmérnökkel csapatpróba ellenőrzésére. Az első kísérlet már gondot okozott.Az érintett század ügyeletese Vigyázz!-t vezényelt érkezésünkre, majd jelentett György őrnagynak.Ezután csak álltak tisztelegve egymással szemben. — Pihenj! — súgtam, hogy segítsek. — Neszórakozz! — sziszegte vissza. — Mondd, hogy pihenj — dörmögtem határozottabban. — Pihenj!— bizonytalankodott halkan. — Pihenj! — harsogta megkönnyebbülten a tizedes, és hangjára mindenés mindenki megmozdult. — Erre nem képeztél ki — mondta később György Karcsi, de aztánmár megjegyezte a bűvös szót.

Azután sorba mentek a régiek nyugdíjba, jöttek az újak. Dr. Szabó Márton ezredes, majd BöröczFerenc ezredes lett az új főnök és a többiek is lecserélődtek. Legszívesebben a Böröcz-Anda vezetőipárosra emlékszem vissza, akikkel jól és hatékonyan lehetett együtt dolgozni. A Főnökség a HMII-be költözött, visszaállt a régi rend. Tasnádi Lajos nyugdíjasként az MH REK-nél folytatta. Régenő volt a főnököm, később én lettem az ő főnöke, de ezt a szót nem ismertük. Továbbra is tiszteltükés szerettük egymást... Úgy, ahogy a többieket is.

(Az összeállítás személyes emlékek és régi kollégák visszaemlékezései alapján készült. U. M.)

KALANDOZÁSOKA „Jácint” akció — a jemeni küldetés

Az elmúlt századokban a szakmát éppen csak elsajátító ifjú szakemberek fogták kis batyujukat és elindultak„világot látni”, szakmai tudásukat gyarapítani külföldi híres mestereknél. Közben világot láttak, megismerteknépeket, szokásokat, szakmai fogásokat, nyelvet tanultak és pénzt takarítottak meg, hogy hazatérve, műhelytnyitva, vállalkozást alapítva folytassák szakmai munkájukat. A 20. században ez a romantikus létforma mármegváltozott. Az élet felgyorsult, a vándorlegények korszaka után államközi szerződések alapján szerveztékmeg a nemzetközi tapasztalatcserét, a külföldön folytatott tanulás vagy tanítás feltételeit...

A Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság és a Magyar Népköztársaság Honvédelmi Minisztériumamegállapodást írt alá a két ország katonai együttműködésének feladatairól és megvalósításukrendjéről. A megállapodás egyik lényeges pontja volt, hogy az MN és a magyar könnyűipar szakembereikonkrét segítséget nyújtanak a Jemeni NDK-nak a hadsereg új tiszti ünnepi ruházatánakmegtervezése, üzemi gyártásának előkészítése, majd a gyártás konkrét helyi beindítása területén.A feladatot az MN ruházati szolgálata (MN RSZF-ség és az MN REK) szervezte meg, majd kétütemben hajtotta végre. Mindkét ütem vezetője Horváth Ferenc kinevezett polgári alkalmazott (későbbőrnagy) volt.Az első ütemben (1978. november 22. — december 22.) Szalay Józseffel (Textilipari Kutató Intézet)együtt utaztak el Adenbe, hogy a helyiekkel megbeszéljék a konkrét feladatokat, elvárásokat.Az előkészítés során megismerték a kijelölt gyártó üzem műszaki lehetőségeit, személyi és technikaihátterét, tisztázták a feladat megvalósításához szükséges magyar szakembergárda szakmaiösszetételét. Rögzítették a jemeni és a magyar fél feladatait a konkrét gyártás beindításáig. Pontosítottáka szalagszerű, nagyüzemi gyártáshoz szükséges gépek, berendezések, anyagok körét. Tisztázódottaz előkészítés során, hogy milyen egyenruhát, milyen formában és színben kell majd gyártani.Az előkészítő csoport mintegy 40 főről vett ruházati méretet, és kérte a jemenieket, hogy a továbbitöbb száz főt már a helyiek mérjék le, a szükséges méretszortiment kialakításra céljából. Akijelölt üzem szalagszerű gyártásra nem volt alkalmas, ezért több előkészítő feladatot kellett helybenelvégezni a magyar szakmai team megérkezéséig. A jemeniek ezt vállaltákA két fél elvégzendő feladatairól kétnyelvű emlékeztető készült, melyet a magyar csoport vezetője ésa helyiek képviselője aláírt. Hazaérkezés után a team vezetője jelentette a tapasztaltakat, majd —jóváhagyás után — megkezdődött a magyar fél által vállalt szakmai feladatok hazai megvalósítása.A hazai előkészítő munka keretében sor került a gyártásra tervezett 20-30 méret meghatározására,a technológia kidolgozására, az alap- és kellékanyagok kiválasztására, a gyártási tervek elkészítésére,a szükséges gépek, berendezések, szabászati és raktározási eszközök listájának összeállítására.Mindezekhez részletes tervek, műszaki sorozatok, terítékrajzok, matricák, gyártási ésszemléltető minták, elrendezési és technológiai vázlatok stb. készültek. A jemeniek értesítést küldtek

a HM-nek, hogy a részükre meghatározott előkészítő feladatokat elvégezték, a szükséges gépekbeérkeztek. Készek a magyar szakemberek fogadására, a közös munka elkezdésére.

A második ütem feladatainak elvégzésére útba indult egy 6 fős munkacsoport, hogy 1980. február16. és augusztus 22. között megszervezze a katonai ruházat gyártásának előkészítését, majdbeindítsa a szalagszerű gyártást. Katonásan kifejezve: elkezdte a „Jácint” fedőnevű feladat végrehajtását.A kiküldött csoport tagjai voltak:Horváth Ferenc, MN RSZF-ség, csoportvezető,Palánszky Bertalan üzemmérnök, MN REK fejlesztési osztály,Rozsnyai Imre, szabászati vezető, Szolnok, Május 1. Ruhagyár,Kesztyüs Lajos, Szegedi Ruhagyár,Vörös László, Béke Ballon Ruházati Szövetkezet,Futó István, tolmács.A csoport az elhelyezkedés után készen állt a feladat megkezdésére. A jemeni hadsereg ruházati főnökévelés a gyár igazgatójával az első megbeszélésen tisztázták az elvégzendő munkákat, értékel-ték az előkészítő munkák megvalósulásának helyzetét.A helyzet tanulmányozása során kiderült, hogy a helyiek a méretvételeket nem végezték el, a besorolásokat,a gyártandó méreteket nem alakították ki, a munkahelyi berendezések nem álltak rendelkezésre,de a legnagyobb gondot az okozta, hogy a varró- és speciális gépeket csak jóval a csoportmegérkezése után indították el hajón, Japánból. A csoportvezető és a csoport tagjai dönthettek:jelentik a HM-nek a helyzetet és hazautaznak, vagy megkezdik a termelés előkészítését, a szabászat,a termelő üzemcsarnok, a raktár, a mintatár stb. berendezését, a helyiek felkészítését a termeléselindítására — egyelőre gépek nélkül. Továbbá pótlólag elvégzik az elmaradt méretvételi, besorolási,méretkutatási és egyéb feladatokat. Némi mérlegelés és a változatok megbeszélése utánaz utóbbi megoldást választották.Először mintegy 1500 fő méretvételét végezték el. Az adatok alapján 2 méretállásban 32 méret szabászatát,gyártását készítették elő. Közben megtanították a helyieket a méretvételi lapok alapjánvégzett méretbesorolásra, majd a mérethelyes öltöztetésre. A csoport műszerésze közben folyamatosantanította be a gyár műszerészeit a gépek javítására, karbantartására, a speciális gépek finombeállítására.Folyamatosan állították a helyükre a meglévő és a Japánból időközben beérkezőgépeket. Májusban végre minden a helyére került. Megkezdődhetett a próbaüzem, elkészültek az elsőkésztermékek. A sikeres indulás után június, július, augusztus hónapban már folyamatos gyártásraállt rá az üzem.

A termelés folyamatos felügyelete mellett a csoport — a jemeni ruházati főnök kérésére — munkaidőntúl legyártott a helyi 25 fő vezető részére 2x25 új öltönyt is. Ezt követően a Jemeni NDK honvédelmiminisztere megtekintette az üzemet, és elismerését fejezte ki a végzett munkáért, majd felajánlotta csoportnak egy hét jutalomkirándulást Szajun, Siban, Tarim, Katán tartományokban.Az üzem számára ez egyúttal főpróba is volt: tudnak-e a magyarok nélkül, önállóan dolgozni...A kirándulás során a keleti tájak, épületek, városok és emberek megismerése új, felejthetetlen élményekkelgazdagította a csoport tagjait, visszaállította eredeti életvitelüket a keményen végzettmunka után. A kirándulásról a csoport vezetője többek között ezt írta: „50 személyes kanadai gyártásúutasszállító géppel repültünk. A gép ablakából látható volt a tengerpart, a hullámok tobzódása,

habzása. Majd magas hegyek és törések következtek. Olyan látvány volt, mint a holdbéli táj. Alassú leszállási művelet során egyre jobban láthatóvá vált a vidék. Olyan volt, mint egy terepasztal.Kis házak, ligetek pálmafákkal váltogatták egymást, majd előtűntek a mecsetek kupolái, egyváros körvonalai is.Simán landoltunk. Kiszálláskor megcsodáltuk a repülőtér színes, megkapó, keleti stílusú épületét.Feltűnt, hogy a kifutópálya zúzott kőből volt, melyet a földdel együtt simára hengereltek. A városbanmegnéztük a szultáni palotát, a piacot, a múzeumot és más érdekességeket. Meglátogattuk abazárt, a helyi gyerekek mindvégig kísértek bennünket némi baksis reményében. A nők lefátyolozvaközlekedtek, ha közel értek hozzánk, még a szemük előtti kis rést is eltakarták... A tízemeletesépületek közé alig szűrődött be fény, a kapualjakban és az utcán kecskék és bárányok legeltek békésen...Jártunk a szultán kertjében, a vénasszonyok völgyében és más érdekes helyeken, láttunkcsodálatos dolgokat és nyomorúságot egyaránt..."Aztán visszatérés az üzembe. Megállapították, hogy több hibával ugyan, de folyt távollétükben amunka. A hátralevő időben a folyamatos gyártás mellett sem sikerült legyártani a célul kitűzött 10ezer öltönyt, de ez a késedelmes indulás miatt nem is volt elvárható. A helyieket viszont megtanítottaa csoport a korszerű, szalagszerű konfekcionált katonaruha gyártására. Szép szakmai teljesítmény,férfimunka volt.Kalandos repülőút hazafelé, szakmai vezetők és boldog családtagok a Ferihegyi repülőtéren, ölelésekés könnyek. A szakmai kihívások és a csodálatos kirándulások után jöttek a hazai hétköznapok.Mert mindenütt jó, de legjobb itthon.A honvédelmi miniszter a fegyveres erők napján a csoport tagjait kitüntetésben, jutalomban részesítetteaz elvégzett munka elismeréseként.

(Az összeállítás Horváth Ferenc nyugállományú őrnagy írásai, visszaemlékezései alapján készült. U. M.)

KALANDOZÁSOKA „Sivatagi vihar” — a magyar egészségügyi csoport beöltöztetése

Világszerte beárnyékolta 1990 záró hónapjait az Arab-öbölben kialakult háborús helyzet. Irak a huszonhatszoroskatonai erőfölényre alapozva, lerohanta, elfoglalta és megszállta az olajban, vagyoni helyzetében mesésgazdaságú és magas életszínvonalon élő lakossággal rendelkező Kuvaitot. Az ENSZ Biztonsági Tanácsánakhatározata nagy egyöntetűséggel megbélyegezte az agressziót. A tagállamok egyidejűleg széles körű diplomáciaioffenzívába kezdtek Irak ellen, majd a második világháború óta példátlan nemzetközi katonai erőketvonultattak fel az agresszió megszüntetésére. A magyar kormány, azonosulva az ENSZ-határozattal, parlamentidöntés alapján 37 fős katonai egészségügyi kontingens felajánlásával lépett a szerveződő nemzetköziegyüttműködés keretébe. Az intézet — főleg az MH REK 1. Raktár és a KRB — állományára hárult a csoportbeöltöztetése és felszerelésének kiadása. A feladat ezen részének megkezdése előtt az áruforgalmi osztályvillámgyors beszerzéseket bonyolított le a hazai és nemzetközi piacon, hogy biztosítsa a csoport sivatagikörülmények között is használható felszereléseit. Az előkészítés után 1991 januárjának egyik vasárnapjánjutott el ez a sokrétű tevékenység a csúcspontjára.

A Daróczi úton látszólag a vasárnap megszokott nyugalom honolt. Az intézetbe belépve azonbanérezni lehetett a levegőben a feszültséget. A bejárat környékén civil ruhás elhárító tisztek, készenlétbenálló rendész és forgalomszabályozó katonák álltak. A berendezett beöltöztetőhelyen lázasmunka folyt az egészségügyi kontingens tagjainak határidőre történő beöltöztetése, felszerelése érdekében.A munkában az 1. Ruházati Raktár, a KRB és a műhelyek kijelölt szakállománya vettrészt. A beöltöztetés, az anyagkiadás vontatottan indult, és az elején lassan haladt. A csoport tagjaiugyanis ritkán vagy soha nem hordtak addig egyenruhát. Ráadásul időközben több vezető beosztásútábornok és külügyi vezető is érkezett az intézetbe. Mindenki segíteni akart, de a jó szándékinkább akadályozta a munkát. Jó magyar közmondás szerint: „Sok bába közt elvész a gyerek”.Ekkor fordultam Borsits László altábornagy vezérkari főnökhöz azzal a kéréssel, hogy kérjemeg a jelenlevő vezetőket, hogy ne zavarják a beöltöztető csoport munkáját. A beöltöztetés felgyorsult,egyre inkább látszott, hogy sikerül a feladatot határidőre végrehajtani, és a csoport — máregyenruhában — részt tud venni a hivatalos búcsúztatón és díszvacsorán a Stefánia úti KözpontiKlubban.Ekkor váratlan dolog történt. A biztonságiak és a rendészek mozgása már előrevetítette, hogy nemmindennapi eseménynek lehetünk tanúi. A vezérkari főnök az én irodámba hívott össze egy gyorsértekezletet a jelenlevő vezetőknek. Közölte, hogy a titkosszolgálat jelentése szerint lehetséges,hogy az egészségügyi csoportot terrorveszély fenyegeti, ezért a kormányfő többek javaslatára úgydöntött, hogy a kontingens mozgását a minimálisra kell korlátozni, a hivatalos búcsúztató és a közösdíszvacsora is a Daróczi úti objektumban legyen. A hírre többen elsápadtak, hiszen a megjelölt

időpont rohamosan közeledett.

A sokszor megcsodált hadtápos gépezet azonban beindult. A jelenlevő Papp József ezredes (MHélelmezési szolgálatfőnök) embereket és felszereléseket vezényelt az objektumba, és azonnal megkezdtéka díszvacsora előkészítését — az akkoriban megújult étteremben — a berendelt helyi élelmezőkkelegyütt. Az ételeket már a Stefánia úton elkezdték főzni, Papp ezredes pedig a készételekés más anyagok kiszállítására is intézkedett.Az őrezred kürtöst küldött, és megerősítette a rendészállományt. A biztonságiak átfésülték a területet,és fokozottan ellenőrizték a mozgást az objektumban.A z MH REK bennlévő állománya berendezte a búcsúztatáshoz a kultúrtermet, a felszerelő csoportis „belehúzott”. A csoport parancsnoka, dr. Svéd László orvos ezredes közben megérkezett a repülőtérről,ahova Frankfurtból az utolsó pillanatban hazaérkezett. Öten vették gondozásba, és pillanatokalatt felöltöztették. A csoport civil ruháit becsomagolták, a közös felszereléseket szállításraelőkészítették. A csoport tagjai és a jelenlevő vezetők a kultúrterem előtti folyosón gyülekeztek. Akontingens tagjai a tereptarka egyenruhában, a zubbony karján a nemzetiszínű MH pajzzsal meggyőzőlátványt nyújtottak. Csak azt a fránya barett sapkát sikerült volna szabályosan felhelyezni.A folyosón lévő Czinege-tükör azonban most is „jól jött": a jelenlevő magas beosztású katonák atükör előtt segítették a csoport tagjait a sapka helyes felhelyezésében, a ruhák megigazításában.Jó volt látni a csapatmunkát, az igyekezetet.Azután jött az értesítés, hogy a miniszterelnök elindult a parlamentből. A csoport és a vendégekbevonultak a kultúrterembe a vezérkari főnökkel együtt. Lőrincz Kálmán altábornagy, a honvédségparancsnoka, Geller István vezérőrnagy anyagi-technikai főcsoportfőnök és jómagam mint az intézetparancsnoka lementünk a kormányfő fogadására az intézet udvarára. A rendészek is felsorakoztak.A konvoj gépkocsijai begördültek. A kürtös háromszor elfújta a felhívójelet. Sorban jelentkeztünkAntall József miniszterelnöknél, Für Lajos honvédelmi miniszternél és dr. Surján Lászlónépjóléti miniszternél. Valószínű, az intézet százéves történetében ez volt a legmagasabb rangú delegáció,amely belépett a Daróczi úti kapun...

Gyors egyeztetés következett még az udvaron a búcsúztatás lebonyolítási rendjéről, majd a kultúrterembena miniszterelnök fogadta Borsits László altábornagy, valamint dr. Svéd László orvos ezredesjelentését arról, hogy a parlament döntése alapján felkészített egészségügyi kontingens készenáll a hadműveleti területre való kiutazásra és feladatai végrehajtására. Ezután Antall Józsefrövid beszédben arra kérte a csoport tagjait, hogy tudásuk legjavát adva végezzék orvosi feladataikat,és egy percig se feledjék, hogy Magyarországot, hazájukat képviselik. „Egy egész ország támogatásátérezhetik maguk mögött a munkájuk végzése során. Épségben és egészségben visszavárjukÖnöket"— mondotta többek között.A miniszterelnök és kísérete a helyzetre való tekintettel nem vett részt a búcsúvacsorán, amely kitűnőensikerült. A kontingens tagjait a fárasztó nap után szálláshelyükre szállították, és másnap repülővelútba indultak Szaúd-Arábia felé.Az MH parancsnoka és a vezérkari főnök megköszönte a feladat elvégzésében részt vevők munkáját.

Kiemelte az MH REK érintett állományának teljesítményét, majd a jelenlevők koccintottak a „nagyijedtségre” és az orvoscsoport sikeres visszatérésére.Később Szigeti Sándor őrnagy, az 1. Ruházati Raktár parancsnoka és a beöltöztető csoport tagjai különbözőszintű elismerésben részesültek. „Jó mulatság, férfimunka volt” — mondja egy másik közmondás.Pedig a munkának több mint felét nők végezték...

(Dr. Svéd László nyugállományú orvos vezérőrnagy és a szerző visszaemlékezése alapján.)

PIllanatképek a „Sivatagi vihar” résztvevőiről

KALANDOZÁSOKA „Katona-karácsony hadművelet”

Az MH REK már a korábbi években is tartott kedvezményes vásárokat a KRB hálózatban és a Daróczi útiobjektumban. 1990-ben is nagy sikert aratott az „Aranykapu” vásár, amelyet a saját dolgozók és a katonaigényjogosultak részére rendeztek a Daróczi úton. Az elárusító helyek szűkössége miatt azonban széles körbennem lehetett reklámozni a vásárt. Pedig nagy igény mutatkozott rá. Ugyanakkor a REK kereskedelemmelfoglalkozó dolgozói is meg akarták mutatni, hogy nagy, látványos és a piacgazdaság bevezetéséhez méltó méretűvásárt is képesek megrendezni. Az ötletet tett követte. 1991. december 2.—17. között megvalósult a REKlegnagyobb méretű kereskedelmi vállalkozása, melyet nemes egyszerűséggel „Katona-karácsony hadműveletnek”neveztek el.

A feladat első látásra egyszerűnek tűnt, de a részletek kimunkálása során több nehézséget is le kellett

küzdeni. Az elszántság és az akarat azonban minden akadályt legyőzött. A helyet gyorsan sikerültmegtalálni: a Honvéd SE Klapka utcai csarnoka nagyméretű és ideális helyszínt jelentett. Abérleti díjra azonban nem volt fedezet. Ezért az árusítóhelyek 40%-át alvállalkozóknak (könyv,ajándék, illatszer stb.) adták a szervezők tovább, a bevétel a teljes bérleti díjat fedezte. A berendezést,a világítást, a hangosítást az elhelyezésiek végezték Vazsinka Ottó vezetésével, gyakorlottanés kitűnően. A nagy területen sok eladóhely létesült, pénztárgépekkel, pultokkal, állványokkal berendezve.Ekkor jött a nagy kérdés, hogy ennyi hely működtetéséhez honnan lesznek emberek? Váratlanulremek gondolat született. Olyan irodai és más területen dolgozókat kell vezényelni a vásárra,akik önként vállalják a feladatot, értenek valamelyest az eladói munkához, munkájukat eltudják halasztani vagy a 10 órai nyitásig el tudják végezni. Aztán beindult az „ötletgyár”. Miértne lehetne büfét üzemeltetni, bizományban pezsgőt és bort, esetleg olcsó honvédkonzervet árusítani?Mi lenne, ha nyílt vásár lenne, s a polgári életben népszerű selejt és új, de inkurrens cikkeket(„surranó, mikádó”, hátizsák, gyakorlóruhák stb.) is árusítanának a KRB megszokott választékiés sportruházati cikkei mellett? Az ötletek, javaslatok sorban megvalósultak. A vásár stábja (működésirendje) összeállt. A szakeladók mellett irodisták, beszerzők, ügyvitelesek, műszakiak, HERdolgozókalkották az eladói kört. Egyforma piros pólóval voltak ellátva, melyen „KATONA KARÁ-CSONY KRB felirat volt olvasható. A „hadműveletben” a háttérben is sokan közreműködtek, többekközött a szállítók, a budapesti és a táborfalvai raktár, a pénzügy és a törzs dolgozói. A bizományosiárusításhoz a bort és a pezsgőt az Izsáki Állami Gazdaság, a konzerveket pedig az MHÉlelmezési Ellátó Központ szállította — utólagos elszámolásra. Az olcsó, inkurrens anyagok a vidékiraktárakból érkeztek a vásárba. Az előkészítő időszakban intenzív reklámtevékenységet végzettaz Áruforgalmi és szolgáltatási osztály. Minden készen állt, kezdődhetett a vásár...

A vásárlót díszes dekoráció, halk zene fogadta, melyet időnként információközlő és reklámblokkokszakítottak meg. Az előtérben színes TV mutatta be a vásárolható árukat és azok árait. Az 1000m˛-es csarnokban szépen megépített és dekorált bokszok övezték a szőnyegezett utakat. Mindegyikbenmás árucsoportok cikkei voltak kaphatók. Információs táblák hívták fel a figyelmet a termékekre,az árakra és a fizetési módokra — csekkszelvény, készpénz stb... Az egész csarnok impozánslátványt nyújtott és profi szervezőket sejtetett. Először csak a közelben lévő lakótelepekrőlcsordogáltak a vásárlók, majd a szóbeszéd és az előzetes reklámok és szervezések is begyűrűztek,s a vásárlási forrás fokozatosan folyammá szélesedett. A büfében Varga Ani és Balázs Erika nemgyőzte eladni a pezsgőket, konzerveket és más árukat, beljebb Jelen Saci, Nagy Jutka, Nagy Dóra,Süveges Kati, Sándor Erzsi, Szűcs Rózsika, Lepkés Andi, Gyürki Marika és még vagy harmincanigyekeztek kiszolgálni a vevőket a hagyományos választéki cikkekkel.Az inkurrens és selejtanyagot árusító részt megszállta a környék lakossága, és amit sok éven átnem sikerült a nyersanyag-hasznosító cégeken keresztül értékesíteni, az itt rövid idő alatt bekövetkezett:sok elfekvő anyag pillanatok alatt elfogyott. Nem kellett többé az ősrégi irattáskákat, huszárrátéteket,MH feliratú törülközőket, használt térképtáskákat, régi hadihajós sapkákat és félszázcikket nyilvántartani, leltározni. Persze a „surranók” és a vattanadrágokból készült mellényekis jól fogytak. Közben érkeztek a vevők buszokkal, kocsikkal a vidéki és a főváros környéki alaku-latoktól is. Az előzetesen eladásra tervezett mennyiségeket többször kellett pótolni. Újabb kocsik

érkeztek pezsgővel és újabb cikkeket kellett bevetni az elfekvő anyagok értékesítési frontján. A „botcsinálta”eladók jól működtek, és élvezték is a megszokottól eltérő munkát. Persze sok türelemre isszükség volt a szokatlan munka során. A két hét sok tanulsággal is szolgált. Például azzal, hogybecsülni kell a mások által végzett munkát, vagy hogy a sokoldalúság az ember előnyére válhat.Megmutatta azt is, hogy jó hozzáállással, összefogással, az ötletek hasznosításával még a szokatlan,új gondolatok is megvalósíthatók.Aztán némi hosszabbítás után véget ért a hadművelet. A „harcosok” fáradtan, de új élményekkelgazdagodva együtt ültek asztalhoz a tett színhelyén, és fogyasztották el a rokon élelmezési ellátóközpontban főzött vacsorát. Koccintottak egymás egészségére és mesélték élményeiket. A hadműveletkitervelői, küzdői és végigvivői színes pólóira nem tűztek kitüntetést. A parancsnok néhányfőnek jutalmat adott a helytállásért, de az igazi jutalom a közös munka élménye és a vevők, látogatókmosolya, a tömött KRB-s zacskók látványa volt. Sokan még talán ma is használják a Katona-karácsony vásárfiát, és talán eszükbe jut a vásár hangulata is. Egyszer volt Budán kutyavásár — a közmondás szerint. Mint ahogy egyszer volt Katona-karácsonyvásár Pesten az MH REK szervezésében. A későbbiekben a létszámcsökkentés és a pénzszűkemiatt újabbra már nem került sor. Magát a vásárt óvatos távolságtartással kezelte a HM és az MHvezetése. Nem tudták, hogy támogassák vagy tiltsák az ilyen akciókat. A katonák és a civil lakosságkörében viszont elsöprő sikert aratott az esemény, s utána már a katonai vezetők és a sajtó iselismeréssel szólt róla.Utólag...

(Az összeállítás az MH REK 1991-es évkönyve és személyes emlékek alapján készült. U.M.)

A „Katona-karácsony hadművelet” pillanatképei

KALANDOZÁSOKMH REK nőnapok — felhőtlen öröm és kacagás

Az MH REK-nél a nőnapok rendezvényei egy katonai szervezet egyedileg kialakult, folyamatosan formálódó,ünnepi kulturális rendezvénysorozatát jelentették. Célzott közönsége az intézet nődolgozói voltak, akik mintegyfelét tették ki az állományi létszámnak. Kiváló alkalom a nőnap, amikor a férfiak hagyományosan köszöntikkolléganőiket, szeretteiket. „Elkövetői”, a műsorok szervezői, írói, a díszletek elkészítői, a szereplők, a rendezőkés a technikai személyzet mind, mind a helyi férfiak köréből került ki. Voltak benne „rangos” katonák,polgári alkalmazottak és kiskatonák egyaránt. Az évek során derült ki, mennyi tehetség, ötlet, gondolat és vállalkozókedv van az egymás mellett dolgozó emberekben. Ha ezek a rendezvények nem lettek volna, talán sohanem ismerhettük volna meg a szunnyadó tehetségeket. Mindez szigorúan amatőr szinten — talán így is voltjó, mert a csetlő-botló, szövegét néha elfelejtő szereplő a legkedvesebb, és minden megbocsátható neki. És aközönség, a kedves, drága közönség, a sikító, tapsoló, kacagó közönség — feledve a gondot, nehézségeket, bútés bajokat — örömmel fogadja a produkciókat, melyek sokasága összemosódik a képzeletükben.

KÉPZELETBELI RIPORT EGY NŐNAPRÓLMár kora reggel a kapunál őgyelegve lehet látni, hogy ünnepre készül a Daróczi úti ellátó központapraja-nagyja. A lányok, asszonyok friss frizurával, ünnepi ruhában érkeznek, de ünneplőben jönneka férfiak is. Az irodák mélyén a lányok összesúgnak, vajon milyen lesz a műsor? Közben felidézika tavalyi nőnap legemlékezetesebb pillanatait. Többen tudni vélik, hogy papi ruhát kölcsönöztek,meg fatehenet készítettek a fiuk, találgatják, mit akarhatnak vele? Nagy bánatukra, mássajnos nem szivárgott ki, merthogy olyan titoktartóak a fiuk. Aztán nagyon lassan, de eljön a délután,a szereplők után az ünnepeltek is elindulnak a kultúrterem felé. A bejáratnál virággal köszöntikőket, majd elfoglalják helyüket a nézőtéren, és hallgatják Steffer Miklós bevezető zenéjét.Azután vidám dallamokra, a közönség tapsa közben bevonulnak az ünnepség szereplői, a konferanszié,hogy feladatuknak megfelelően köszöntsék a jelenlevőket, mondjanak humoros összekötőszövegeket a műsorszámok között. Végre jön az igazi műsor. Barna Tibor verset mond a női szépségről,plakátemberek népszerűsítik a Schimmer—Galambosné boltot, majd robban az első bomba:Semperger Imre női szerelésben adja elő monológját, amely pici Cici kalandjairól, követeléseirőlszól. A siker frenetikus. S máris jönnek a törpék: Szigeti — Tudor, Szűcs L. — Hapci, Vazsinka— Kuka, Zankó — Morgó, Biki — Vidor, Imre F. — Szundi, Pősz — Szende szereposztásban, ésmondják el panaszaikat Hófehérkéről. Majd Moór János következik. Kissé komolyabb témávalfoglalkozó novellát olvas fel „Kórházi történet” címmel, nagyszerűen. Néhányan a szemüket törlika meghatottságtól, de máris jön a „Gyónás” jelenet, ahol az öregasszony (Zankó József) valljameg bűneit a papnak (Semperger Imre), majd a közönség ösztönzésére és örömére kap feloldozást,és persze nagy-nagy tapsot. A hangulat még mindig fokozható, egy újabb vers után női ruhában és parókában, kifestve, rózsaszín

51 M bundabugyogóban érkezik Szilasi—Török—Kisőrsi—Hamvai összeállításban a kánkántánccsoport. Apróbb sikolyok, ütemes taps kíséri táncukat. És még mindig nincs vége. Pősz Józsefszájharmonikán ad elő bús és vidám számokat, majd arab ruhában érkeznek hárman a színpadra.A kígyóbűvölő (Biki Imre) és segítői (Fülöp Lajos és Szűcs László) úgy bűvölték a papírhüllőt,hogy az a furulyaszóra mozgott — rendesen. Hogyan csinálták?Még mindig nincs vége, mert Németh Imre érkezik kisfiával, aki pingponglabdákat dob a közönségsoraiba. Aki elkapja, világító sodrófát, repülőseprűt és más hasonló tárgyakat vehet át a műsorve-zetőtől. És miért kellett a bánatos szemű két tereptarka TEJFOR tehén? Hát a versenyhez, amelybenkét asszony küzdött meg — a közönség ovációja közepette — a fejési tudományokban. Volt mégtv-hírek Radosiczky Péter módra, menetdal-csasztuska a helyi fonákságokról tereptarka-ruhás rajelőadásában, majd következett a finálé, ahol a szereplők ismét felvonultak. A lányok, asszonyokkis szoborral köszönték meg a színvonalas műsort:Szeretettel adjuk, megillet Titeket.Sok beszéd helyett ez legyen a köszönet.A női szobor azt szimbolizálja:A szép nőnapnak örül a REK minden lánya.Átadjuk a díjat, neve SZERÉNKE,ez legyen a nőnapi hála emléke”.(Empergerné, Ibike)

FIÚK NAPJA Több mint tízévi műsorfolyam után már kínos volt, hogy mindig csak a fiuk szolgáltatnak műsorta lányoknak, asszonyoknak. Hosszú gondolatérlelés után eljött az ősrégi „sérelmek” megtorlásánakideje is. Az intézet női illetőségű katonái és polgári dolgozói elhatározták, hogy nem hagyjákmagukat, megrendezik a „fiúk napját”. Ők is megmutatják, mire képesek a kultúra csatamezején.Meg viszonzásnak is szánták a műsort a soha el nem feledett nőnapokért, műsorokért, virágokértés a fiúk kedvességéért. A rendezvényre 1995. május 15-én került sor. A műsort a szakszervezet elnök-asszonya, Varga Gyuláné, Ani konferálta, és részt vett benne a REK lányainak, asszonyainakvállalkozó szellemű csapata, kortól függetlenül.A rendezvény bizonyította a nők találékonyságát, ötletgazdagságát. A női kedvesség azonban tartózkodotta vaskos tréfáktól még a helyenként döcögő rímsorokban is, amelyek kellő bátorsággalállították pellengérre a nevezetes férfi vezetők hibáit. Volt katonákat eligazító kihallgatás női szereplőkkel,a közönség férfitagjait versenyeztető vetélkedő, melynek győztese megkapta a királyi koronát.Nemkülönben a lányok tették fel az egyik vezetőt a magas lóra. Volt női egyenruha-bemutató,vad cigánytánc és egyenruhában felvonuló lányok fehér zászlóval, közepén felirattal: MH RuházatiEllátó Központ, FIUK NAPJA 1995. Végül pohárköszöntő, virágok és nagy-nagy taps. Sokmunkát fektettek a lányok a műsorba, de örömmel tették: „MERT VÉGRE MI IS CSINÁLTUNKVALAMIT”...Tudósok mondják, hogy egy ember életében 5-10 olyan nap van, amikor minden tényező összejön, amikoraz egyén felhőtlenül boldog és jól érzi magát a bőrében. AREK-nőnapok összessége talán kitesz egy ilyen napot. Ha így van, már megérte… (REK-évkönyvek és személyes emlékek alapján. U. M.)

KALANDOZÁSOKSpartakiádok — amikor nem a győzelem a fontos

Az MN REK vezetése már a nyolcvanas évek elején érzékelte, hogy a sok szervezetet magába foglaló központbanaz egyes területek elkülönülten, elszigetelve működnek. Nincs meg az az összetartó erő, amely egyintézet jó működéséhez feltétlenül szükséges. Amikor a hadiruházati részlegek is a REK-hez kerültek, világossávált, hogy megfelelő lehetőséget kell találni ahhoz, hogy az ország területén szétszórtan elhelyezkedőszervezeti elemek dolgozói megismerhessék egymást, létrejöjjenek a csapatmunkához szükséges személyikapcsolatok. Hosszas gondolkodás után úgy gondolta a vezetés, hogy a sport keretei a legmegfelelőbbek a céleléréséhez. Ha az olimpiai eszmét sikerült elterjeszteni szerte a világon, miért ne lehetne kicsiben a spartakiádokkalerősíteni az összetartozást és a barátságot. A gondolatot tett követte. Úgy alakult, hogy a spartakiádokmindenkori szervezője a parancsnokhelyettes volt. Az első vetélkedőket — a Hajógyári-szigeten — mégBugyáki Attila alezredes szervezte, majd a helyébe lépő Jósvai György alezredes folytatta. Közben a résztvevőkköre, az események programja is egyre növekedett, gazdagodott. A 90-es években már külön sportfelelős— Fuchs Ernő százados — szervezte a viadalokat, nagyszerűen. Az események rendezői ekkor már a vidékiraktárak voltak. Arendezvények egyre inkább kulturális és ismeretterjesztő jelleget is öltöttek. Ízelítő kétjól sikerült rendezvény hangulatából.

TÁBORFALVA — SÁTORVÁROS, 19901990-ben a táborfalvai raktár volt a REK-spartakiád vendéglátója. Önként vállalták a feladatot, ésnem volt kétséges, hogy kitűnő szervezők lesznek. Az előkészítés során építettek egy kis „olimpiaifalut”, benne nagy kultúrsátor, étkezősátrak, berendezett pihenősátrak, öltözők, mobil mosdók, segélyhely,bográcsozó, szalonnasütők sorakoztak. Mivel ők voltak a honvédség fő sátorellátói, voltmiből megépíteni a sátorvárost. A résztvevők egy csoportja és a szervezők már a verseny előtti estemegérkeztek a fővárosból és más vidéki városokból. Az esti programban sportként csak egykarossöremelés és kétkaros szalonnasütés szerepelt. A már akkor szépszámú résztvevő mindkétversenyszámban helytállt. Kulturális betétként népszerű magyar népdalok hangjai szálltak a nagyalföldi síkságon. Persze jóízű beszélgetésekre is sor került a résztvevők között.Pénteken megérkeztek a „főerők” is. Feltűnő volt, hogy a lányok, asszonyok száma elérte a férfiakét.Hát még azok a szép melegítők, mezek és sportfelszerelések, amelyeket a látványos felvonulásonés megnyitón viseltek. Persze abban az időben a KRB-k még sok sportruházatot árusítottak. Afelsorakozott résztvevőket a parancsnok köszöntötte — külön üdvözölve az elsőként részt vevő karcagiakat—, majd rövid eligazítás után lekerültek a melegítők, és elkezdődtek a sportversenyek. Azeseményekről a számítógépesek „MH REK Olimpia, 1990” címmel elkészített újságjában a következősorok olvashatók:

„Romantikus környezetben, a táborfalvai raktár területén rendezett spartakiád résztvevőit kegyeibefogadta az időjárás. A dolgozók és családtagjaik lelkes hozzáállása, sport- és játékszeretete erősítettea kollektívák összetartozását, az új dolgozók beilleszkedését a REK nagy családjába. A csütörtökesti hangulatos szalonnasütés és énekpárbaj után pénteken már pattanásig feszültek az izmoka kötélhúzó versenyen, amelyet a lehengerlő túlsúlyban lévő karcagi ex-tüzérek nyertek. Afolytatásban a változó vezetéssel folyó váltóverseny is karcagi győzelmet hozott. Már úgy tűnt,hogy az „új családtagok” hengerelnek, de jött a foci és a röplabda, valamint a kapura rúgások, aholmár nem termett számukra babér. Este jól esett a résztvevőknek az őz- és birkapörkölt, utána pediga hideg sör. Az estét a zene, a tánc és a tombola mellett a debreceni raktár kultúrműsora tetteemlékezetessé. Külön említésre méltó az a szatirikus katonai ruha „divatbemutató”, amely a régiés új ruházat összekeverésével, sajátos egyedi öltözeteket mutatott be a közönség nagy ovációja közepette.Másnap folytatódtak a versenyek, ahol néhány számban kiemelkedő és látványos küzdelmekalakultak ki. A legnagyobb sikert mégis a 7 m-es rugóverseny hozta, mert a parancsnokok álltaka kapuba, és a csapatok tagjai bátran lőhettek — a hálóba. Végül a kötélhúzást és a váltót Karcag,a kapura rúgást Táborfalva, a labdarúgást a Törzs-II., a női röplabdát Debrecen, a férfi röplabdáta Törzs-I. csapatai nyerték. A táborfalvai röplabdacsapat és Deák Józsefné fair play díjat,Vámos Józsefné pedig gólkirályi címet kapott.”Szép volt lányok, szép volt fiúk. Köszönet a táborfalvai rendezőknek. Feledhetetlen élmény volt.

REK SPARTAKIÁD — NAGYKÚNSÁGI SPORT- ÉS KULTURÁLIS NAPOK, KARCAG, 1992A rendezvény, bár sportversenyekre utalt, abban az évben többet, sőt váratlant, egyedit is nyújtott.Benne volt a sportolás erőpróbája az együttlét élménye, de az is, hogy a vendéglátó Karcag mindezeknélgazdagabb programmal várta a résztvevőket. A sport és kirándulás élményét kiterjesztettéka magyaros vendéglátásra, a tájismeretre és tájtörténetre is. A rendezvény illeszkedett a NagykunságiSport- és Kulturális Napok rendezvénysorozatába, volt egyfajta alföldi légköre, nagykunságikisugárzása. A szokásos versenynap előtti esti szalonnasütés és tábortűz után az első naponvoltak a versenyek, amelyek a már begyakorolt külsőségekkel kezdődtek. Majd a versenyek izgalma,a győztesek eufóriája, a vesztesek bosszúsága jelezte: sportverseny volt a javából. Folyt a verítékgyőztesnek, vesztesnek egyaránt az alföldi táj több mint 30 fokos kohójában.A díjkiosztás már az esti vacsora része volt, melyen a karcagi és debreceni városvezetés is képviseltettemagát, részt vett rajta az MH RSZF is. A vendéglátók gondosságára utaltak a verseny díjai,a kerámia és üveg dísztárgyak, amelyek talán még ma is a győztesek vitrinjeit díszítik. A vacsorátérdemes külön is megemlíteni, mert a magyar illatokhoz, ízekhez „svéd asztal” is járult.Mindenki kívánsága szerint fogyaszthatott a finom falatokból. A „feszes” melegítőket aztán a következőmeglepetés: a magyar nóta és operett est oldotta, vagy inkább feledtette, amit a környékneves művészei szolgáltattak — nagy sikerrel.A karcagiak a következő napon a sokak által először látott fazekas tájházat, a nagykunsági tájtörténetimúzeumot mutatták be a szülőföldjüket szerető szakemberek tolmácsolásával, majd üveggyáritermékeket is láthattak és vásárolhattak az érdeklődők.A nagy forróság miatt elsősorban nem a sportversenyekre, hanem az esti szórakozásra és a másnapikulturális programra emlékeznek szívesen a résztvevők. Köszönjük Nagykunság, köszönjük

Karcag, köszönjük 4. raktár a rendezést és az élményeket.

(Az MH REK 1990—1992-es évkönyvei, a „REK Olimpia, Táborfalva” című számítógépes újság ésszemélyes emlékek alapján. U. M.)

KALANDOZÁSOKTúl az Óperencián — távol-keleti út

Magyar katonai csoport járt 1991 és 1992 tavaszán Szingapúrban és Indonéziában, illetve a pakisztáni Karacsibanés ismét Szingapúrban, hogy felmérje a távol-keleten a textil alapanyagok és késztermékek gyártatásánakés beszerzésének lehetőségeit. Mivel a külkereskedelem állami monopóliuma a rendszerváltáskor megszűnt,a magyar könnyűipar kapacitása pedig rohamosan csökkent, más beszerzési források után kellett nézni.A nemzetközi kötelezettségek miatt egyre többször fordult elő, hogy a magyar katonák külföldön teljesítettekszolgálatot, ezért más éghajlati körülmények között is felhasználható anyagok beszerzése is indokolttávált. A KRB-hálózat áruval való feltöltése pedig azonnali beszerzéseket követelt. A két utazáson — különbözőösszetételben — az MH RSZF, az MH REK parancsnoka és az áruforgalmi osztályvezetője vett részt azimportot konkrétan bonyolító cég képviselőivel együtt.

SZINGAPÚR — INDONÉZIAA „távol” már az odavezető repülőút alatt valóságos és a magyar mértékektől eltérő értelmet nyert.Hosszú órák múlnak el a felhők felett, a repülőgép monoton zúgását csak időnként szakítják megkisebb széllökések vagy a stewardessek kínálásai. Közben tízezer méteres mélységben kontinensek,tengerek tűnnek tova a nyugati égtáj párás látóhatárán. Rövid üzemanyag-feltöltés és takarításDubaiban, ahol a repülőtéren megcsodálhattuk a kirakatokban a mesés gazdagságot, az ékszereket,aranyat és vagyont érő autókat. Majd folytatódik az út. Az Indiai-óceán fölött liftezés a viharzónában,majd reggeli érkezés Szingapúrba. Szigorú ellenőrzés a reptéren, majd simogató meleg,trópusi forróság fogad a városban. Modern felhőkarcolók, építkezések, korszerű közlekedés, magabiztos,szorgalmas emberek, nyüzsgő sokaság, fegyelem és szembetűnő gazdagság, jólét ragadjameg a külföldi utazó figyelmét. A világ talán legmodernebb és egyik leggazdagabb városállama,ahová érkeztünk. Egzotikus világ.Szép és kényelmes szállodában laktunk a város közepén. Naponta mentünk egy irodaházba, amelybena kereskedelmi cég alapanyagokat és késztermékeket mutatott be, elképesztő bőségben. A magyarcsoport a cikkeket megvizsgálta, megállapodott az árban és a szállítandó menyiségben. Ez ígyment több napon keresztül. Délben ebéd egy gyorsétteremben, majd folytatódott a munka. Esténkéntés hétvégén ismerkedés a város szépségeivel, a kevés meghagyott régi épülettel, a régi Kis-Kínaés Kis-India negyeddel. Kirándulás a Santoza-szigetre a tenger felett átívelő drótkötélen mozgólanovkán, múzeum- és panoptikumlátogatás, fürdőzés a tengerben, vásárlás a bazárban — ez jelentettea kikapcsolódást. No meg a tipikus kínai, indiai vacsorák, melyek során sikerült pálcikávalenni olyan ételeket, amelyeket azelőtt távolról elkerült az ember.A tárgyalások szakmai eredményét jelezte, hogy a beszerzéseket a hazainál mintegy 5-25%-kal olcsóbbansikerült megvalósítani. Kiderült, a térség vállalatai rendszeres szállítói az amerikai ésnyugat-európai hadseregeknek. Nyilvánvalóvá vált, érdemes a térségből alapanyagokat és késztermékeketis importálni.

Ezután háromnapos látogatásra Indonéziába repült a csoport. Jakartába kétórás repülőút után érkeztünkegy 350 fős légibuszon. Majd ötórás autóút következett Bandungba, a térség textilipariközpontjába. A gyárlátogatások során főleg szingapúri és japán tulajdonban lévő gyárakat látogattunkmeg. Itt találkoztunk a viszonylag korszerű gyártósorok és késztermékek között a kapitalizmustermészetének — nálunk akkor ismeretlen — negatív jelenségével, melyet a tömeges gyermekfoglalkoztatás,a három egymás feletti priccses tömegszállás és az alacsony bérek jeleztek. Az elegánsszállodák után ez különösen groteszknek tűnt. Aztán utazás következett volna visszaJakartába repülőgéppel, amelyre azonban elfogyott a jegy. Közben kiderült, olyan a közbiztonság,hogy autók, utasok tűnnek el nyomtalanul a hegyekben. Rövid tanácskozás és a szingapúri központtalvaló egyeztetés után két hivatalos taxit fogadtunk, melynek adatait a sofőrével együtt megadtaka központnak. Közben telt az idő, és az út közepén ránk sötétedett. Feltűnt, hogy a sofőröklámpa nélkül vezetnek. Ezt azzal indokolták, hogy jobban látnak a sötétben a kanyargós hegyi utakon.Később derült ki, hogy így akarták kicselezni az esetleges támadókat. Ezzel együtt a jakartaiautópályára szerencsésen eljutottunk, és a sofőrök bekapcsolták a lámpákat. Akkor csapott be amennykő, azaz a trópusi vihar. Pillanatok alatt özönvízszerű eső, vízfüggöny vett körül bennünket,a vihar ide-oda dobálta a kocsit az autópályán. A sofőr azonnal megállt, és a volánra dőlve imádkozott.Mi pedig — balga európaiak — tanácstalanul, kétségbeesetten vártunk. Amilyen gyorsanjött a vihar, olyan gyorsan el is múlt. Fáradtan érkeztünk a szállodába. Gyors, késő esti — egzotikusételekből álló — vacsora után pihenés következett.Másnap, egy jakartai irodában folytatott alapanyag-tárgyalás után Török Tibor kollégánknál megkezdődöttaz előző este elfogyasztott japán nyers hal alattomos aknamunkája. Ez hasmenéssel, hányássalkezdődött, majd teljes rosszulléttel, csaknem eszméletvesztéssel folytatódott. Indonéziát elkellett hagynunk, mert lejárt a háromnapos vízum, de féltünk, hogy betegen nem engedik fel a gépre,majd Szingapúr területére. Ezért eljátszottuk „a sok whiskyt vedelő európai” című játékot, ésfelvonszoltuk társunkat a gépre. Nagy nehézségek közepette átvészeltük az utat, és megérkeztünkSzingapúrba, ahol gondos orvosok gyorsan meggyógyították. A záró tárgyalások után vásárlás acsaládnak, majd visszautazás Budapestre. Szép, érdekes, hasznos és veszélyekkel teli út volt, életreszóló élményt jelentett. Mégis örültünk, amikor leszálltunk Ferihegyen.

PAKISZTÁN — KARACHIA következő évben Pakisztán legnépesebb városában járt a szakmai küldöttség. Az ország akkor azötödik legnagyobb gyapottermelő volt a világon. Éves termelésének 60%-át szövött méterárukéntértékesítette a világpiacon. Mivel a pamutszövet alapú hadiruházat volt abban az időben is a legkedveltebba világon, érdemes volt körülnézni, alapanyagokat vásárolni a gyapotot termelő országban.A karachi repülőtéren mindjárt érezhettük, hogy egy más világba csöppentünk. A bőröndöketismeretlenek kitépték a kezünkből és elrohantak vele. Mi kétségbe esetten futottunk utánuk, a taxiknálutolértük őket. A taxisok pénzt adtak nekik a fuvarszerzésért. A nagyváros hatalmas területenfekszik, csak részben csatornázott, és a szemétszállítás megoldatlan. A szemét a tereken halmokbanfolyamatosan égett, bűze állandóan ott volt mindenhol, még a színvonalas szálloda úszómedencéjénélis. Ez volt a szegénység „illata”. Az utcákon éjszaka hajléktalanok tömege feküdt, a

gyerekek tömegesen kértek, követeltek baksist az idegenektől. A jobb módúak külön városnegyedekbenlaktak, melyek bevezető útjait éjszakára lezárta a hadsereg, mivel az éhséglázadások sorántöbbször megtámadták őket. A házakat magas falak vették körül és a jobb módúak fegyveres őrt istartottak. Este csak taxival vagy konflissal ajánlották a közlekedést.A körülmények ellenére a szakmai tárgyalások zavartalanul és eredményesen folytak, többféle alapanyagotrendelt a küldöttség, többek között tereptarka szöveteket is. Ez lett később a sivatagi ruházatalapja.A kereskedelmi kamara helyi elnöke vendégségbe hívott bennünket a házába. A nagy család 35 főbőlállott és négy generációt képviselt. A 16 fős ebédlőben csak a kijelölt családtagok vehetettekrészt a közös vacsorán. A család ifjabb tagjai zene- és táncszámokkal szórakoztatták a vendégeket.Igazi, szívből jövő vendéglátás volt, mert az ország és a város ellentétpárként egyszerre volt gazdagés szegény, borzalmas és gyönyörű, baráti és ellenséges, rokonszenves és idegen, európaiszemmel nézve furcsa és megszokhatatlan. A tárgyaló partnerekre, a szakmai egyeztetésekre, avendégül látó családra azonban ma is jó szívvel emlékezünk...

(Az MH REK évkönyvei és személyes emlékek alapján. U. M.)

Karachi — a Kereskedelmi Kamara helyi elnökénél

KALANDOZÁSOKKonzultáció két nagyhatalom hadseregénél

A rendszerváltás után megélénkült a NATO-országok érdeklődése a megszűnt Varsói Szerződés tagállamainakhadseregei iránt. Először inkább nyugatról érkeztek delegációk a volt szocialista országokba, majd meghívásukramagyar katonai szakemberek utaztak a nyugati országokba, hogy konzultáljanak, tapasztalatokatcseréljenek általános katonai és szakmai kérdésekről. Az US Army ruházati projekt menedzsere budapesti látogatásasorán olyan benyomásokat szerzett az MH Ruházati Szolgálatfőnökségen és az MH REK-nél, hogyúgy érezte, a rendkívüli felkészültségről tanúbizonyságot tevő szakmai vezetőkkel érdemes további konzultációkattartani, de már az Egyesült Államokban. Az angol látogatásra az új hadiruházat kifejlesztése kapcsánkért a szolgálat lehetőséget, melyet a britek szívesen vállaltak és fogadták a magyar szakmai küldöttséget.Mindkét konzultáció jelentős hatással volt a tereptarka hadiruházat fejlesztésére, a közbeszerzés kísérleti beindításáraés más területek fejlesztésére is.

US ARMY RUHÁZATI KUTATÓ KÖZPONT — BOSTON, NATICK, 1993A Böröcz Ferenc ezredes (MH RSZF) vezette küldöttség — tagjai: Kakuk László alezredes, az MHruházati főmérnöke, Ujvári Mihály alezredes, az MH REK parancsnoka, Török Tibor alezredes fejlesztésiosztályvezető — hosszú repülőút és kétszeri átszállás után érkezett Bostonba. A kényelmesszállodai szobák elfoglalása után megérkezett Rick Grube ezredes, meghívónk is, akit a kölcsönösüdvözlések után némi vilmoskörte pálinkával emlékeztettünk magyarországi látogatása ízeire.Másnap megkezdődött a konzultáció a kutató központ elegáns tanácstermében. Az intézetbenegyébként 300 fő kutató, fejlesztő munkatárs dolgozott 45 millió dolláros költségvetéssel, kitűnőtechnikai felszereltség mellett. Megnyitó beszédében Grube ezredes óvta az egyes témák amerikaielőadóit attól, hogy félvállról vegyék a konzultációt: „Budapesti látogatásom során meggyőződtemarról, hogy a magyar szakemberek sok tekintetben felkészültebbek nálunk. Kevesen vannak, ezértsok területhez értenek, és látják az összefüggéseket is. Ezt majd Önök is tapasztalhatják.”Ezután egy héten keresztül folytatódott a fejlesztésekkel kapcsolatos konzultáció, főleg a hadiruházatokterületén. Az általános hadiruházatok tereptarka alapanyagának megismerése, formai kivitelemellett tájékozódott a küldöttség a felderítés elleni védelem, a csapadék és a tüzek elleni védelemegyes kérdéseiről is. Külön témaként ismertették a haderőnemi és a fegyvernemi követelményekszerint készülő speciális ruházatok fejlesztését és a velük kapcsolatos alapanyag-kutatásieredményeket. Így a nomex lángálló szövetet, a melegtartó goratex közbélést és a többrétegű kevlárszövetből készült golyóálló sisakokat, mellényeket. Láthatta a küldöttség a fejlesztés alatt álló250-1200 főt befogadó sátorkórház, a felfújható sátrak, a tábori mosógép, a lézersugár ellen védőszemüveg stb. mintadarabjait is. A továbbiakban a köznapi, társasági öltözetek (ünnepi és díszruházat)bemutatása következett. Külön érdekességként bemutatták — a növekvő katonanői állománymiatt — kifejlesztett ún. terhes egyenruhákat és más érdekes, pl. sivatagi, sarkvidéki öltözeteket,

illetve az ez irányú fejlesztéseket.

A munka mellett alkalom nyílt a városban levő érdekességek, nevezetességek megtekintésére is.Többek között láttunk olyan hatalmas, régi gyárépületet is, amelyben sétálóutcákat építettek, ésezek mentén — pavilonokban — mintegy száz nemzet étel- és italkülönlegességeit árulták a szépszámúérdeklődőnek. Voltunk Henry Ford egykori házában is, amelyben étterem és klub működik.A búcsúvacsorán átvehettük a legmagasabb rangú logisztikai tábornok emlékérmét. Mi magyaremléktárgyakkal és italokkal köszöntük meg a konzultációt és a fogadtatást. Különösen hálásakvoltunk a magyar származású paszománygyártó Bende András úrnak, aki profi módon segített aszakszövegek fordításában.

US ARMY BESZERZÉSI ÉS ELLÁTÁSI KÖZPONT — PHILADELPHIAA philadelphiai beszerzési és ellátási központ a személyi állomány életéhez kapcsolódó anyagok éseszközök beszerzésével, tárolásával és a haderőnemek ellátásával foglalkozott. Az intézet logisztikaiközpontja tervezte a ruházat, az élelmezés, a felszerelés és egészségügyi cikkek beszerzését,megszervezte a pályáztatásokat, azok elbírálását, ellenőrizte a beszállított anyagok minőségét, ésraktározta, majd ellátta a felsorolt anyagokkal a honi és a külföldön állomásozó csapatokat. Az in-tézet területén egy katonai konfekcionáló vállalat is működött, sürgős esetekben itt gyártották afeltétlenül szükséges öltözeteket. A küldöttséget leginkább a közbeszerzési eljárások érdekelték, mivelMagyarországon az ezt követő években kellett a közbeszerzési törvény megalkotásával és bevezetésévelszámolni. A helyi vezetők készségesen elmondták és bemutatták a közbeszerzés modelljét,és beszámoltak sokéves tapasztalataikról. A küldöttség főleg az itt szerzett ismereteket és dokumentumokathasználta fel a kísérleti közbeszerzési eljárás bevezetésénél az MH Ruházati EllátóKözpontban.A városban tett sétán láthattuk a Függetlenségi nyilatkozattal kapcsolatos tárgyi emlékeket, a felhőkarcolókat,az óriási limuzinokat, a sportcsarnokot és számos más különlegességet. Érdekesvolt egy hadikikötőben tett látogatás: a hatalmas hadihajók és atom-tengeralattjárók látványa lenyűgöztea résztvevőket. Leginkább a csoportot kísérő őrnagy családjánál töltött este emlékezetesa csoport számára — szívből jövő fogadtatásban, családias ellátásban, szeretetben részesültünk...

NAGY-BRITANNIAI KONZULTÁCIÓ, 1993A Magyar Honvédség delegációja Szenes Zoltán ezredes, MH HTP csoportfőnökének vezetésévelLondonban tájékoztatót hallgatott meg a Brit Védelmi Minisztérium Beszerzési Hivatalához tartozóExport Szervezet munkájáról. Elmondták, hogy export-import tevékenységet folytatnak a NATO-tagállamokkal és más országokkal. A hivatal folytatta le a közbeszerzési eljárásokat és végeztea hadsereg feleslegessé vált eszközeinek és anyagainak értékesítését. Összevetve az amerikai tapasztalatokkal,a delegáció REK-es tagjai már kellő információkat kaptak a közbeszerzésről. A tájékoztatóután mikrobuszos városnézés Londonban, fotókészítés a Tower Bridge-ről és a Parlamentről,díjnyertes felvétel a Tower börtönéről, s máris robogtunk vidékre. Ott egy laktanya nőtlenszállásánhelyeztek el bennünket. (Volt is morgolódás a vaságyak és a pokrócok miatt). A kényelmetlenségetvégül legyőzte az angol tisztek kedvessége, de főleg a nemzeti italok (whisky és pálinka)

megismerésére tett eredményes kísérletek.A következő napokban azután egyre magasabb szintű szállodai és egyéb szolgáltatások várták aküldöttséget, végül egy álomszerű kastélyszálló következett, csodálatos környezetben. Az angolokbetartották a fokozatosság elvét. A legfontosabb mégiscsak a konzultáció volt. A következő napokbana Ruházati Fejlesztési Központban járt a delegáció, ahol mintegy 170 fő végezte a brit fegyvereserők ruházatának, felszerelési cikkeinek, tábori pihentető eszközeinek fejlesztését — 1,7 milliófont éves költségvetéssel. A csoport főleg a fejlesztés alatt álló 95 mintájú harci ruházattal és aperspektivikus, 2005 M harci ruházattal és felszerelésekkel ismerkedett meg, mivel a hazai hadiruházatbanváltás küszöbén állt a honvédség. Ezután látogatást tett a küldöttség a 2700 főt foglalkoztatóés közületek részére gyártó Remploy ruhagyárban, és máris eltelt a rövid hét. Megint sokattanultunk, tapasztaltunk.Az MH REK a következő évben már kísérleti jelleggel közbeszerzési eljárással szerezte be a főbbcikkeit, évekkel megelőzve a törvény hatálybalépését. A tereptarka ruházat fejlesztése terén is hasznosultaka külföldi konzultációk tapasztalatai.

(A küldöttségek beszámolói, az MH REK évkönyvek cikkei és személyes élmények alapján. U. M.)