· web view1lenseignement préparatoire á la recherche approfondie en sciences socialesl...

Bevezetés két szociálantropológiai elméletbe

Leszármazási csoportok és házassági szövetség

Dumont, Louis

Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Bevezetés két szociálantropológiai elméletbe: Leszármazási csoportok és házassági szövetségDumont, Louis

Publication date 2002Szerzői jog © 2002 L'Harmattan Kiadó

Kivonat

Fülszöveg. A bevezetés két szociálantropológiai elméletbe rendhagyó mű. Bár egyetemi tankönyvnek íródott, valójában jóval több, mint amit a lbevezetésl cím sugall. Benne a 20. századi szociálantropológia egyik legnagyobb mestere, a rokonságkutatás két legfontosabb irányzatának, a Riverstol Radcliffe-Brownig húzódó angolszász stukturalista-funkcionalista, valamint az ezt követő, Lévi- Strauss nevével fémjelzett (francia) strukturalista iskolának a műhelyébe vezeti be az olvasóit - széles és személyes látképet adva ezen keresztül az antropológiai kutatások alfájának és omegájának számító rokonságkutatások fő kérdéseiről, módszertanáról, eddigi eredményeiről és napjainkban zajló, heves szakmai vitáiról.

Copyright 2002, L'Harmattan Kiadó

Fordította: Molnár Ágnes

A fordítást nyelvi és szakmai szempontból ellenőrizte: Vargyas Gábor


TartalomElőszó ................................................................................................................................................... 5I. Első rész ............................................................................................................................................ 1

1. Mi a rokonság? ....................................................................................................................... 31. Notes and Queries ........................................................................................................ 32. Radcliffe-Brown ........................................................................................................... 4

2. Mit értünk lrokonsági rendszerenl? ........................................................................................ 63. Az alapelv ..................................................................................................................... 64. 4. A rokonsági rendszer jellemzői Radcliffe-Brown szerint ......................................... 75. A lrendszerekl elméletének vázlata ............................................................................... 76. A rokonság különböző aspektusai ............................................................................... 107. 7. A rokonság természete: egy újkeletű vita ............................................................... 11

3. Személyközi kapcsolatok és lstrukturális alapelvekl ........................................................... 138. Személyközi kapcsolatok: terminológia és viselkedés ............................................... 139. Radcliffe-Brown lstrukturális alapelveil ..................................................................... 1510. A legfőbb strukturális alapelv: a leszármazás ........................................................... 16

II. Második rész ................................................................................................................................. 184. lA nuerekl előtt ..................................................................................................................... 20

11. A leszármazás Rivers szerint ..................................................................................... 2012. « Descent » és « succession » Radcliffe-Brown-nál ................................................ 2213. Egyvonalú leszármazás és más « leszármazások » ................................................. 23

5. E.Evans-Pritchard: lA nuerekl .............................................................................................. 2514. lA nuerekl: strukturális relativitás ............................................................................. 2515. lA nuerekl: politikai rendszer és ágazati rendszer ..................................................... 2716. lA nuerekl : pontosítások és magyarázatok .............................................................. 2817. lA nuerekl: a politikai rendszer és az ágazati rendszer közötti megfelelés módja .... 2918. A struktúra ideája lA nuerekl-ben .............................................................................. 32

6. A lnuerekl után ..................................................................................................................... 3519. Meyer Fortes ............................................................................................................. 3520. Jack Goody ............................................................................................................... 38

III. Harmadik rész .............................................................................................................................. 417. G. Lévi-Strauss: A rokonság elemi struktúrái ..................................................................... 43

21. Bevezetés .................................................................................................................. 4322. A rokonság elemi struktúrái: a korlátozott érvényű elmélet általános keretei .......... 4523. A globális képletű rendszerek: Ausztrália ................................................................. 4724. Definíciók: korlátozott csere és általánosított csere; harmónia és diszharmónia ..... 4825. Keresztunokatestvér-házasság: a bilaterális típus ..................................................... 5026. Keresztunokatestvér-házasság: a matrilaterális típus ............................................... 5127. 27. Keresztunokatestvér-házasság: a patrilaterális típus .......................................... 5328. Keresztunokatestvér-házasság és a rokonsági terminológiák ................................... 5529. Konklúzió. lA rokonság elemi struktúráil hozadéka ................................................ 57

8. A rokonság elemi struktúrái után ......................................................................................... 5930. Lokális és globális nézőpont ..................................................................................... 59

30.1. a) Exogám egység és lcsereegységl ............................................................. 5930.2. b) Körkörös házassági csere ......................................................................... 6030.3. c) Irányított házassági csere és lhipergámial ................................................ 60

31. Előírás és előnyben részesítés: a patrilaterális házasság .......................................... 6232. Társadalmi integráció és mentális integráció ........................................................... 63


Bevezetés két szociálantropológiai elméletbe

9. ALAPIRODALOM .............................................................................................................. 66Irodalomjegyzék ................................................................................................................................ 68


ElőszóA tisztelt olvasó annak az antropológiai tárgyú előadássorozatnak sietve papírra vetett változatát tartja a kezében, amelyet az E.P.R.A.S.S.-ban1, az 1965-66-os és 1966-67-es tanévek folyamán tartottam. Tekintettel arra, hogy a franciaországi szociálantropológiai oktatás a megfelelő kézikönyvek hiányától szenved, annak idején arra gondoltam, hogy átdolgozom előadásom szövegét, és kiegészítem publikáció céljából. Sajnos, erre a munkára nem volt időm, és ha a szöveg ma úgy, ahogy van, minden tökéletlenségével együtt lát napvilágot, az azért van, mert engedtem a baráti bíztatásnak, amely szerint a könyv annak ellenére hasznos lehet, hogy az utóbbi években n különösen az angolszász szociálantropológiai ismereteket illetően n Franciaországban jelentős fejlődés ment végbe.

Ezeknek az előadásoknak tulajdonképpen az volt a fő célja, hogy bevezessem a francia diákokat az angolszász antropológiába; a lényegre szorítkozva, mégis szilárd alapokat nyújtva számukra, mégpedig oly módon, hogy kiválasztott szerzők írásain keresztül egyetlen elméletet veszünk górcső alá. A szóban forgó elmélet, amely egyébként a fenti iskola számára központi jelentőségű, nem más, mint a leszármazási csoportok (descent groups)2 elmélete. Kontrasztképpen n az összezavarodást elkerülendő, illetve az angolszász elmélet jellegét és szellemét kidomborítandó n hozzáteszem ehhez a rokonság strukturális elméletének (vagy legalábbis annak, amit mi a La Manche csatornának ezen az oldalán így hívunk) sommás összefoglalását, pontosabban ezen elmélet korlátozott formájáét, amit a házassági szövetség elméletének is nevezhetünk. Ez utóbbi nálunk viszonylag ismertebb ugyan, mégis máig nélkülöztünk valamiféle rövid összefoglalást róla. A mostani alkalom jó lehetőség arra, hogy ezt a hiányt pótoljam.

Mindezek kifejtése előtt azonban az első részben általánosságban mutatom be és vitatom meg a rokonság fogalmát, amelynek segítségével hidat verhetünk az első és a második teória közét. A kiindulópontot az angoloknál, egész pontosan Radcliffe-Brown-nál jelöltem ki, de az elemzés egyben fogódzókat nyújt a második elmélethez is.

Említettem, hogy kerülni kell a két elmélet összekeverését. Létezett azonban egy olyan tendencia a múltban, létezik a jelenben és tartok tőle, létezni fog a jövőben is, hogy egyesek mindkét elméletet egyformán használják anélkül, hogy tisztában lennének a kettő közötti lényeges különbséggel. Mindenekelőtt e veszély elhárítása érdekében kívántam az elméleteket az alapelvek szintjén nyíltan szembesíteni egymással, a jövőbeli fejlődés zálogaként (ami egyáltalán nem zárja ki, hogy adott esetben szándékosan kombináljuk a kettőt). Úgy gondolom, ez lehet az egyik olyan szilárd alap, amelyre támaszkodva az ifjú kutatók nemcsak új elemzésekkel tudnak előállni a rokonságkutatás területén, de rálátást is nyerhetnek az antropológia területének az egészére.

Egy másik ponton viszont kevésbé voltam világos, mint amennyire szerettem volna. Csakhogy ez - az előzőekkel ellentétben - olyan pont, amellyel kapcsolatban, bármennyire magabiztosak vagyunk is, nem szabad kategorikusnak lennünk. Kitűnik majd, hogy gondot fordítottam arra: a szóban forgó elméleteket ne bizonyos értelemben vett metafizikai aspektusukban közelítsem meg, hanem szűkebb szemszögből, amelyben tudományosan tárgyalhatóak. Szűkebb értelemben mindkét elmélet egy bizonyos rendszertípus fő vonásait mutatja. Ezt azonban csak bizonyos fenntartásokkal állíthatom. A tudomány szempontjából sem az egyik, sem a másik nem formálhatott jogot eddig az egyetemességre - legalábbis meggyőződésem szerint nem. Mielőtt megkísérelhetnénk azt, hogy egy valóban egyetemes érvényű elméletet vázoljunk fel, korlátozott érvényű elméleteket kell kidolgoznunk más típusú rendszerek számára is. Ezért ebben a tanulmányban az egyesek által lkognátikusnakl, mások által lindifferenciáltnakl nevezett rendszereket csak egy ad hoc elmélet segítségével tudtam megvilágítani. Az univerzális elmélet elérését célzó jelenlegi erőfeszítések véleményem szerint eleve kudarcra vannak ítélve, akár a descent koncepciójának a kiszélesítése révén kívánják azt elérni n ami minden valódi tartalmától megfosztja azt -, akár az lelemil struktúrák és az állítólagos lkomplex rendszerekl közötti átmenethez való visszatérés révén. Azon túl, hogy csak a gyakorlatban fog eldőlni, vajon ez a meglátás helytálló-e, a javasolt elgondolások kritikai megvitatása túlmutat azon, amit már tudunk, egészen másfajta megfontolások felé.

11lEnseignement préparatoire á la recherche approfondie en sciences socialesl (Előkészítő oktatás a társadalomtudományokban végzett elmélyült kutatáshoz), melyet az École Pratique des Hautes Études VI. szekciója szervezett diákok egy szűk körének, és amelyet hivatalos diplomával ismertek el.22A könyvben a (szokásos) zárójelen kívül további két zárójelet használunk. [Szögletes] zárójelben a fordító vagy a lektor által megtartott eredeti kifejezéseket, vagy általuk beírt magyarázatokat közlünk. {Kapcsos} zárójelben Louis Dumont által megtartott angol kifejezéseket, vagy általa az idézetbe beleírt további szavakat vagy magyarázatokat közlünk. » « jelek az eredeti angol vagy francia terminusokat vagy idézeteket jelölik. A francia terminusokat lfr.l rövidítés előzi meg.


Előszó

Az E.P.R.A.S.S.-beli oktatás, amelynek ezen előadások a részét képezik, a diákok intenzív munkáján alapult, nevezetesen kis, ellenőrzött olvasócsoportokén. Jelen előadásnak mindenekelőtt az volt a célja, hogy szilárd fogódzót nyújtson számukra néhány alapvető fogalom tekintetében. Ezért a többé-kevésbé önkényes és teljes összefoglalásokkal szemben n amennyiben az lehetséges volt n előnyben részesítettem a kiválasztott szövegek részletes analitikus kommentárját, s inkább a precizitást tartottam szem előtt, mintsem az eleganciát, akár ismétlések árán is. Ennek az eljárásnak az az előnye, hogy lehetővé teszi azt a fajta kritikai interpretációt, ami elől n véleményem szerint n nem szabad kitérni. Az antropológia jelenlegi állapotára ugyanis a meglehetősen korlátozott konszenzus a jellemző, valamint az a tény, hogy nem annyira békés felhalmozás révén, mint inkább radikális újrakezdések által fejlődik. Egy - mégoly elemi szintű - bevezetés is, amely e tényt nem tükrözi megfelelően, hiányos és talán hamis is lenne. Jelen esetben az oktató, aki inkább kutatónak, mintsem tanárnak tekinti magát, onnan folytatta a kérdés érdemi továbbgondolását, ahol e szakterület művelőinek az egyetértése véget ér; csupán azt a pontot jelölte meg világosan, ahol az érvelés sajnos elkerülhetetlenül személyessé válik n szükség esetén lszemélyes hozzáfűznivalókkall [compléments lidiosyncrasiquesl] egészítve ki mondanivalóját. Azt mondja az olvasó, nem volt igazam, amikor vettem magamnak ehhez a bátorságot? Ragaszkodtam ahhoz, hogy teljes képet nyújtsak, máskülönben az egyik generációról a másikra való áthagyományozás, amelyet feladatomnak éreztem, értelmét vesztette volna a szememben.

Rövid bibliográfiában foglaltam össze azokat a felhasznált alapműveket, amelyeknek tanulmányozása az idézett bekezdéseken túl is ajánlatos. Nincs belőlük sok, és e lista átböngészése, hasonlóan a tartalomjegyzékéhez, képet nyújt azokról a korlátokról, amelyeket magunk elé állítottunk. A szövegeket a bemutatás sorrendjében tüntettem fel; szükség esetén a számuk alapján hivatkozom rájuk.

Nem akarom elkendőzni, hogy a szöveg bizonyos értelemben egyenetlen, ami annak köszönhető, hogy a harmadik részben a házassági szövetséget nem egészen ugyanolyan módon kezeltem, mint az azt megelőző elméleteket. Abban azonban talán egyetérthetünk, hogy ha a kivitelezés módja eltérő is, a szellem, amelyben íródott, ugyanaz.

1970. júliusa


I. rész - Első részA rokonság n Radcliffe-Brown elméletéből

kiindulva


Tartalom1. Mi a rokonság? ................................................................................................................................. 3

1. Notes and Queries ................................................................................................................. 32. Radcliffe-Brown ..................................................................................................................... 4

2. Mit értünk lrokonsági rendszerenl? .................................................................................................. 63. Az alapelv ............................................................................................................................... 64. 4. A rokonsági rendszer jellemzői Radcliffe-Brown szerint ................................................... 75. A lrendszerekl elméletének vázlata ........................................................................................ 76. A rokonság különböző aspektusai ........................................................................................ 107. 7. A rokonság természete: egy újkeletű vita ......................................................................... 11

3. Személyközi kapcsolatok és lstrukturális alapelvekl ..................................................................... 138. Személyközi kapcsolatok: terminológia és viselkedés ......................................................... 139. Radcliffe-Brown lstrukturális alapelveil .............................................................................. 1510. A legfőbb strukturális alapelv: a leszármazás .................................................................... 16


1. fejezet - Mi a rokonság?1. Notes and QueriesA rokonság fogalmának meghatározásakor az angolok a saját nyelvüknek köszönhetően találják magukat szembe nehézségekkel. Kezdjük azzal az általános útmutatóval, amelyet a terepen gyűjtők számára adott ki a Londoni Antropológiai Intézet, és amelynek címe: Notes and Queries. Az 1951-es kiadás a rokonság fogalmát a családéból kiindulva tárgyalja. A lKinshipl címszó így kezdődik:

The bonds of marriage, parenthood and siblingship which connect the members of the elementary family with one another result in a network of relationships by kinship and affinity. (p. 75.)

Nehéz szó szerint lefordítani ezt a passzust. Az elemi család fogalma az, amely a három fenti fogalom között átmenetet képez. Felismerjük a három alapvető rokonsági viszonyt: a házassági kapcsolatot, a szülő(k) és a gyermekek közötti, más néven leszármazási kapcsolatot, valamint n nemek megkülönböztetése nélkül n a fivérek és a nővérek közötti kapcsolatot, amit mi ltestvérekl közötti kapcsolatnak (siblingship) nevezünk. A Notes and Queries azt mondja, hogy la házassági, leszármazási és testvéri kötelékek, amelyek az elemi család tagjait összekötik, lrokonsági és affinális kapcsolathálótl eredményeznek. lAffinálisonl azokat a kapcsolatokat értjük, amelyek magukba foglalják a házasság elemét. Az általam kiemelt szavakból látjuk, hogy az angolok nem rendelkeznek olyan terminussal, amely a rokonságot úgy jelölné, hogy az az affinális vagy lházasság útján létrejöttl kapcsolatokat is magába foglalja. Az általában vett lrokonsági kapcsolatokl kifejezésére, általában kénytelenek azt mondani, hogy lkinship- és affinális kapcsolatokl. Ezt úgy adhatnánk vissza franciául n sokkal pontosabban, mint a kiemelt idézetben n, hogy lrelations de consanguinité et d’affinitél [konszangvinikus és affinális kapcsolatok](mivel a vérrokonsági és a házassági kapcsolat egymást kölcsönösen kizárja). Íme tehát egy megjegyzésre érdemes pont: a kinship, amelyet időnként a lrokonságl szóval is fordíthatunk, egészen pontosan lvérrokonságotl jelent.

Személyes hozzáfűznivalóm. Az angolszász antropológia itt tehát magának az angol nyelvnek köszönhetően kerül hátrányos helyzetbe: nem rendelkezik egy elengedhetetlenül szükséges általános terminussal. Ebben a tekintetben mi franciák sokkal szerencsésebbek vagyunk, de látni fogjuk a későbbiekben, miként fordul a visszájára ez a helyzet. A tudományos terminológia bevezetéséhez kapcsolódóan érdekes problémával állunk szemben: az antropológusnak ugyan szüksége van tudományos terminusokra, de n hacsak nem akarja elveszteni a kapcsolatot a társadalmi valósággal n kénytelen az általa beszélt nyelv jelentésének a függvényében megválasztani azokat. Sőt, hajlani fog arra, hogy tiszteletben tartsa az irányadónak számító [értelmező] szótárak által megadott szokványos nyelvhasználati módot; csakhogy egy olyan esetben, mint ez a mostani, összeütközés van e nyelvhasználati mód és a tudományos igények között. Mit lehet tenni egy ilyen helyzetben? Véleményünk szerint az volna a helyénvaló, ha előbb a szóban forgó nyelvhasználati módot jellemeznénk, amennyiben lehetséges, megértenénk, majd csak ezt követően oldanánk fel az ellentétet úgy, hogy a szokványos nyelvhasználati módtól a lehető legcélravezetőbb módon térünk el. Jelen esetben a nyelvhasználati mód sajátosan angol. Ami a jelentését vagy a funkcióját illeti, annak - ellentétben azzal, amit vártunk, - a lényege az, hogy nem tulajdonít nagy jelentőséget az affinitásnak. Éppen ellenkezőleg, a nyelvhasználati mód azzal a ténnyel áll kapcsolatban, hogy a mi társadalmunkban a házassági kapcsolat leértékelődött: a házassági kapcsolatok átmenetiek, saját sógorom pedig számomra inkább gyermekeim nagybátyjaként (vérrokonként) jön számításba. Míg a francia bizonyos esetekben még rendelkezik speciális terminusokkal (lbrul = meny és lgendrel = vő), az angolnak már csak másodlagos jelölőszavai vannak: lson-in-lawl és lsister-in-lawl.

Mindent összevetve n ennél a pontnál nem tudunk tovább elidőzni - az angol nyelvhasználat dichotómiája a vérrokonság egyfajta felmagasztalásának felel meg, és a házassági kapcsolatok ezzel együttjáró leértékelődésének. Ez a tény az általános elmélet szempontjából n különösen azon társadalmak szempontjából, amelyeket a harmadik részben fogunk vizsgálni n kivételes eset, amelyen a tudományos terminológiának úgy kell túlmutatnia, hogy közben helyt is ad neki.

Szerencsés módon franciául meg tudjuk ezt tenni a jelentés elcsúsztatása vagy neologizmus gyártása nélkül, hiszen számunkra a lparentél [lrokonságl] szó ugyanúgy tartalmazza a házasság, vagy ahogyan mi mondjuk, a lházassági szövetségl [alliance] révén szerzett rokonságot is, mint a szó szűk, lvérrokonl értelmében vett rokonságot. (V.ö. Littré, lparentl címszó: 4° tágabb értelemben: házasság útján szerzett rokonok : lŐ rokonommá vált azáltal, hogy elvette az unokahúgomat.l)


Mi a rokonság?

Felvethetünk itt egy magával a francia szóhasználattal is kapcsolatos problémát: a lkinshipl-et lconsanguinitél-vel [vérrokonság] fordítottam, természetes módon állítva szembe egymással konszangvinitást és affinitást. Ez a szóhasználat tökéletesen érthető: ennek értelmében a vérrokonok adják valamennyi rokont, kivéve a házassági rokonokat. Ellenvetésképpen felhozhatjuk, hogy ha így is használják a szót a kánonjogban és másutt, a modern polgárjogban n ahol egyedül az apaági rokonokat nevezik vérrokonoknak n ettől eltérő a használata. Vajon el kell-e fogadnunk ezért még a lkonszangvinikusl terminus francia jogi jelentését, miközben ellentmondásba kerülünk az angolszász antropológiai szóhasználattal (Morgan: Systems of consanguinity and affinity), illetve megfosztjuk magunkat a nem-affinális rokonok megnevezésére szolgáló egyetlen rendelkezésünkre álló és világos terminustól n vagy inkább a fenti megoldást kell választanunk? Két észrevételt szeretnék tenni ezzel kapcsolatban:

1. Sokkal kevesebb hátrány származik abból, ha egy speciális, jogi szóhasználatnak mondunk ellent, mintha azzal a hétköznapi szóhasználattal kerülünk szembe, amellyel mi magunk is élni szoktunk; a szociálantropológia nem vállalhatja magára, hogy mindenben alkalmazkodik a jog kategóriáihoz, amelynek problémaköre sokkal lehatároltabb, mint a sajátja.

2. Az az út, amelyet mi választottunk, globális (rokonság = vérrokonság + házassági rokonság) és nemzetközi szinten is kényelmes, és csupán egy teljesen másodrangú szinten okoz nehézséget: ez megfelelő érv arra, hogy előnyben részesítsük.

A Notes and Queries így folytatódik:

Kinship is relationship actually or putatively traced through parent-child or sibling relations, and recognized for social purposes (i. m.) {Ez körülbelül annyit jelent, hogy: a kinship valódi vagy annak tartott kapcsolat, amelyet (elemi) leszármazási vagy testvéri kapcsolatok alkotnak, és amelyet társadalmi célokból ismernek el.}

Láthatjuk, hogy

1. miután ez a szóhasználat a házassági rokonságot mellőzte, már csak a rokonság másik két elemi kapcsolata marad

2. külön ki kell emelnünk azt a tényt, hogy a vérrokonság nem szükségszerűen lvalósl vagy biológiai ( lásd pl. az örökbefogadás esetét), és hogy a rokonság esetében valójában annak társadalmi elismerése az, ami számít, és ami jellemzi azt

3. a fordításban megőriztük a lkinshipl szót, mert egyszerre jelent lvérrokonságotl a másik két, imént említett viszonnyal kapcsolatban, és lrokonságotl az intézmény társadalmi jellegével kapcsolatban, ami magától értetődően magába foglalja a házassági kapcsolatokat is.

Íme egy példa arra a kétértelműségre, amelyhez az angol szóhasználat elkerülhetetlenül vezet. Még magának Radcliffe-Brown-nak is megvolt erről a véleménye.

lA ’kinship system’ terminust rövidítésként fogom használni a kinship- és házassági rendszerre… Sajnálatos, hogy nincs angolul olyan terminus, amely magába foglalná valamennyi, a család és a házasság létezéséből következő kapcsolatot. Unalmas volna mindig azt ismételgetni, hogy ’kinship- és házassági rendszer’. Ezért merem remélni azt, hogy terminus-használatomat el fogják fogadni. Azonban nem szabad kétértelműséget előidéznie (it need not lead to ambiguity).l (Structure and Function, p. 51., kiemelés L. D.).

2. Radcliffe-BrownA lThe Study of Kinship systemsl című tanulmányának egy szakaszában (1941., Structure and Function, pp. 51-52., Bibliogr. n° 2) Radcliffe-Brown nagyon hasonló képletet ad meg ahhoz, mint amit az imént a Notes and Queries-ből idéztünk: lAz elemi családot háromféle speciális társadalmi kapcsolat teremti meg…l.

Az 1950-ben megjelent lAfrican Systems of Kinship and Marriagel (Bibliogr. n° 3) bevezetésében ettől eléggé eltérő módon fogalmaz:

Két személy akkor rokona (vagy vérrokona: kin) egymásnak, ha egyik a másiktól származik…vagy akkor, ha mindketten egy közös őstől származnak; a rokonság a szülők és a gyermekek


Mi a rokonság?

közötti társadalmi kapcsolat elismeréséből ered (p. 4.).

Ez a részlet annyiban emlékeztet a Notes and Queries utolsóként idézett szakaszára, hogy szintén a rokonság társadalmi természetére helyezi a hangsúlyt (a szavak kiemelése tőlem származik, de lásd alább, 7. fejezet). Annyiban különbözik viszont attól, hogy a testvérek kapcsolatát mellőzi, így a vérrokonság egyedül a leszármazási kapcsolathoz kötődik (amely lehet egyszeri vagy többszöri: olyan árnyalatnyi különbség, amely a terminus francia nyelvű használatakor figyelembe veendő). Így implicit módon a testvérek kapcsolatát a leszármazási kapcsolatra vezeti vissza, és valóban, a fivérek és nővérek közötti kapcsolat felfogható úgy is, mint egy kettős leszármazási kapcsolat következménye (a fivérnek vagy a nővérnek közös szüleikhez fűződő leszármazási kapcsolata; jegyezzünk meg még egy finomságot: a leszármazás az egyik, vagy mindkét szülőhöz fűződő kapcsolatot is jelentheti). Három elemi kapcsolatból indultunk ki, és most íme, visszatértünk egyetlen egyhez, részben a nyelvi tények miatt, részben Radcliffe-Brown döntésének a következményeképpen. Radcliffe-Brown-nak ez a választása magában rejt egy paradoxont: ha a rokonság három elemi kapcsolatból áll, amelyből kettő elemi vérrokonsági kapcsolat, másfelől pedig, mint ahogyan azt külön kiemeltük, a rokonság társadalmi és nem biológiai dolog, vajon mi hasznunk származik abból, ha az egyszerű testvéri kapcsolatot kettős leszármazási kapcsolatra vezetjük vissza? Ha arról van szó, hogy a vérrokonságot egyetlen kizárólagos elvre kell visszavezetnünk, akkor úgy tűnik, hogy ez az elv nem lehet más, csakis biológiai (valami olyasmi, mint a lnemzésl). Radcliffe-Brown-nál nem egészen erről van szó. Az alábbiakban látni fogjuk az egyik valószínű okát annak, hogy Radcliffe-Brown és az angolszász antropológia általában miért tulajdonít különleges fontosságot a leszármazásnak, valamint a hozzá kapcsolódó csoportoknak.(ld. 10. fejezet). Jegyezzük meg azt is, hogy a saját kultúránkban elég gyakori dolog a testvérek kapcsolatának leegyszerűsítése a leszármazási kapcsolatra. A polgári jogban éppúgy, mint a kánonjogban, a rokonsági lfokotl úgy számítják ki két személy között, hogy visszanyúlnak közös ősükhöz. Ebből a szemszögből nézve a házasság útján szerzett rokonság relatíve leértékelődik, és a rokonság fogalma kezd egybemosódni a leszármazással. Másképp mondva, a leszármazás valamiféleképp a rokonság esszenciájává, a többi kapcsolat pedig ezen esszencia attribútumává válik. Érthető e látásmód sikere n amely egyébként arra irányul, hogy újfent előtérbe állítsa a dolgok lbiológiail aspektusát. Csakhogy, sajnálatos módon, nem összehasonlító látásmód ez; amikor mégis úgy állítja be magát, mintha az lenne, szociocentrizmushoz vezet.

Mindebből saját használatra két dolgot jegyezzünk meg: hogy a rokonság társadalmi vagy közmegegyezésen alapuló dolog, akármilyen kapcsolatban álljon is az emberi reprodukcióval (a 7. fejezetnél erre vissza fogunk térni), és hogy három alapvető formában jelenik meg: házasság vagy affinitás, testvérek közötti kapcsolat, illetve leszármazás formájában. Csakhogy amikor ezt mondjuk, nem teszünk mást, mint kicsit pontosítjuk azt, amit eddig is tudtunk. Amikor azt kérdezzük: lmi a rokonság?l, valami olyasmire gondolunk, mint a társadalmi jelenségek különleges fajtája vagy a társadalmi életnek egy olyan területe, amelyről azt szeretnénk megtudni, hogy hol kezdődik és hol végződik; hogyan viszonyul a társadalmi élet többi részéhez; melyek a fő aspektusai, kapcsolódásai vagy alkotórészei; miként ítéljük meg, és miként hasonlítsuk össze egyik társadalom rokonsági rendszerét a másikéval.


2. fejezet - Mit értünk lrokonsági rendszerenl?3. Az alapelvHogy a társadalmi szerveződésnek ezt a területét vagy aspektusát leírhassuk, ismerkedjünk meg a lrokonsági rendszerl kifejezéssel. Angolul lkinship systeml-ről beszélnek, és a Notes and Queries n az eddig elmondottak szellemében n figyelmeztet bennünket arra, hogy ez a lkinship- és házassági rendszerl rövidítése:

It is convenient to use the term kinship system (short for system of kinship and affinity) to denote the pattern of social usages observed in the reciprocal behaviour of persons who are, or are regarded as being, related by kinship and affinity (ibid.).[A kinship system kifejezést (ami a rokonsági és affinális rendszer rövidítése) konvencionálisan az egymással rokonsági és affinális kapcsolatban álló n vagy ilyennek tekintett n személyek kölcsönös viselkedési formájában megfigyelhető társadalmi minták megnevezésére használjuk.]

E passzusból n eltekintve a fentiektől, illetve a rokonság konvencionális aspektusának a megismétlésétől n azt kell megjegyezni, hogy a rokonsági rendszer lazoknak a társadalmi szokásoknak a formális vagy strukturált egészét (pattern)l jelöli, lamelyet az egymással rokonsági viszonyban álló személyek kölcsönös viselkedésében figyelhetünk megl. Vagy még inkább: a rokonsági rendszer azoknak a szabályszerűségeknek az együttese, amelyet az egymással rokonsági kapcsolatban álló személyek viselkedéséből tudunk elvonatkoztatni. Más szavakkal: a rokonság azért alkot rendszert, mert a különböző rokonsági viszonyokban a viselkedés rendszert képez (vagy rejtett rendszert feltételez), amelynek megfogalmazása az antropológus feladata. Ez a megfogalmazás kissé elferdíti az angol szöveget, amely azonban ezt n többé-kevésbé burkoltan n mégis magában rejti.

Radcliffe-Brown, hogy kissé másként kezdje, így ír:

Egy kinship- és házassági rendszert úgy is lehet tekinteni, mint egy egyezséget, amely lehetővé teszi az emberek számára, hogy egy jól szervezett társadalomban együtt éljenek és együttműködjenek (Bevezetés).

Itt a lrendszerl szó valamiféle szervezett rend gondolatát közvetíti, vagy még pontosabban valamiét, ami: 1.) ténylegesen működik; 2.) többé-kevésbé megfelel egyfajta rendnek. Jegyezzük meg azt is, hogy ebben a definícióban semmi nem különbözteti meg az általánosságban vett társadalmi életet a sajátos értelemben vett rokonságtól. Ez azzal magyarázható, hogy a törzsi (lprimitívl, larchaikusl vagy n viszonylag n egyszerű) társadalmakban az egész társadalmi lét, vagy legalábbis annak nagy része a rokonság nyelvén fejeződik ki. De (Structure and Function, p. 53.) a rokonsági kapcsolatok hálója a társadalmi struktúrának csak egy része. Vizsgáljunk meg további, Radcliffe-Brown-tól származó megfogalmazásokat is. Ugyanebben a szövegben hangsúlyozza, hogy a rokonság tényei rendszert vagy legészetl (whole) alkotnak. Összehasonlítani és elemezni kell, mondja ő, márpedig elemezni lcsak olyasvalamit lehet, ami önmagában egy egész vagy egy szintézisl. Elemzés révén lelválasztjuk egymástól a komplex egész alkotóelemeit, és ezáltal feltárjuk az egészen belül az ezen alkotóelemek közötti viszonyokatl (Bevezetés, p. 2.). De mi az az egész, kérdezhetnénk, és honnan tudjuk, hogy egésszel van-e dolgunk?

A szerző ezt a kérdést a legvilágosabban a lThe Study of Kinship Systemsl-ben fogalmazza meg:

…amikor a lrendszerl szót használom, fontos és messzemenő feltételezéssel élek, hiszen a szó magába foglalja azt, hogy amire alkalmazzuk, az egy komplex egység vagy szervezett egész. Hipotézisem az, hogy egy adott rokonsági rendszer különböző jegyei között bonyolult, kölcsönös függőségi viszony van. Munkahipotézisem megfogalmazása közvetlenül a szociológiai elemzés módszeréhez vezet el minket, amelynek segítségével a rokonsági rendszereknek mint rendszereknek a természetét kíséreljük meg felfedni, miközben feltételezzük, hogy valóban rendszerek. Ehhez megfelelő számú, és megfelelő mértékben eltérő rendszer összehasonlítására van szükség. Össze kell tehát hasonlítanunk azokat, nem csak elszigetelt, felszínes és azonnal megfigyelhető jellemzőiket tekintetbe véve, hanem úgy is, mint egészeket, mint rendszereket, következésképp azon általános jellemvonásaik alapján, amelyeket csak az összehasonlítás révén tudunk a felszínre hozni. Célunk az, hogy olyan érvényes absztrakciókhoz, általános eszmékhez jussunk, amelyek lehetővé teszik a jelenségek leírását és


Mit értünk lrokonsági rendszerenl?

osztályozását (fordítás a Structure and Function-ból, pp. 53-54).

Teljes egészében idéztem ezt a fontos szakaszt, amely azonban aligha oldja meg azt a problémát, hogy mi jellemző a kérdéses lszervezett egészrel, miként lehet meghatározni a rokonsági rendszer jegyeit, hol húzódik a határ közöttük és a többi társadalmi jegy között. Úgy tűnik, hogy ott, ahol nincsenek tudatában a rokonsági kapcsolatoknak, véget ér a rendszer is. (Structure and Function, p.53. középtájt)

4. 4. A rokonsági rendszer jellemzői Radcliffe-Brown szerintA rokonsági rendszer tartalmát illetően, a Notes and Queries-ben megfogalmazottakhoz közelítve, Radcliffe-Brown a következő felvilágosítással szolgál:

Egy rokonsági rendszer… elsősorban az egyik személyt a másikkal összekötő diádikus kapcsolatok rendszere egy közösségen belül; két személy viselkedése egy ilyen, a szokás által többé-kevésbé szigorúan szabályozott viszonyon belül. (Structure and Function, p. 52.)

Az lelsősorbanl szóra hívnám fel a figyelmet. Egy rokonsági rendszerben a személyközi kapcsolatokon kívül vannak más dolgok is. Ezek röviden: nevek, amelyeket az emberek rokonaik megszólítására vagy a rájuk való hivatkozásra használnak; a rokonságról alkotott elképzelések; meghatározott társadalmi csoportok, mint amilyen a családi háztartás; kapcsolat a halottakkal (ancestor-worship) (ibid., p. 53.); és végül a leszármazási csoportoknak megfelelő csoportközi kapcsolatok (Bevezetés, p. 84., lentebb 6. fejezet). Azonban mindezekhez képest a személyközi kapcsolatok központi helyet foglalnak el, ezek alkotják la társadalmi struktúra részét képező rokonsági rendszer valóságátl (Bevezetés, p. 10.) Erre még visszatérünk. Előbb azonban kövessük Radcliffe-Brown-t, hogy eljussunk elméleti elgondolásainak valószínűleg végső kifejtéséig. A rokonsági rendszerek lstrukturális elvekenl nyugszanak, amelyekről a Bevezetés vége felé a következőket tudjuk meg:

Ahogy egy építész is kénytelen választani az általa felhasználható strukturális alapelvek közül egy építmény terveinek az elkészítésekor, ugyanúgy a rokonsági rendszer felépítésénél is véges számú strukturális alapelv áll a rendelkezésre, amelyeket különböző módon n bár talán kevésbé szabadon n lehet felhasználni és kombinálni egymással. A struktúra jellege ezen elvek kiválasztásától, használati módjától és kombinációjától függ. Következésképpen a rokonsági rendszer strukturális vizsgálatának a strukturális alapelvekre és azok alkalmazási módjára kell irányulnia (Bevezetés, p. 83.).

Már itt feltűnik, hogy inkább olyasféle lstrukturálisl jellemzőkről van szó, amelyek eltérnek az ilyen vagy olyan elemet vagy elemkombinációt felváltva használó, különböző típusú rendszerektől, mintsem olyan univerzális elvekről, amelyek bárhol érvényesek lennének. A részleteket a későbbiekben fogjuk megvizsgálni (9. és 10. fej.).

5. A lrendszerekl elméletének vázlataGondolkodjunk el azon, amit az imént olvastunk. Szembetalálkoztunk azzal a kérdéssel, hogy mi az az legészl. Számunkra az különböztet meg egy egészt egy bármiféle rendező- vagy működési elvet nélkülöző egyszerű halmaztól, hogy az előbbi n belül n látható módon rendezett. Végül is, logikusan nézve, az legészl a halmazzal ellentétben nem más, mint egy megkülönböztető oppozíciókon [opposition distinctive] alapuló egység, amelyben az oppozíciók az egész elemei között egymást kiegészítő kapcsolatot vonnak maguk után. Elég egyetlen ellentét: az ember a hagyományos nézet szerint nem más, mint egy egész, lélek és test legységel. Láttuk, hogy a Notes and Queries a kapcsolatok valamiféle rendezettségére vagy rendszerezettségére (pattern) utal, ami egy egésszé szervezi össze azokat. Ebből a szemszögből nézve az angolszász antropológia minél inkább egyetlen lényegre akarja visszavezetni a rokonságot n amint azt láttuk n, annál inkább eltávolodni látszik a rokonságnak egy valódi legészbel való szerkesztésétől. Jobb lenne visszatérni a Morgan lSystems of Consanguinity and Affinity of Mankindl művének címében rejlő gondolathoz. Legalábbis néhány társadalom számára (ld. a 3. részt), a vérrokonság és a házassági rokonság oppozíciója a rokonságot valóban egységes egésszé szervezi. Evans-Pritchard, aki időben Radcliffe-Brown-t követi, már sokkal világosabban fogalmaz:

A rokonsági kategóriák korlátozott számúak, és minden egyes személy viszonylatában meghatározott elrendeződést mutatnak. Az antropológus nem az egyedüli, aki észreveszi ezt az elrendeződést (formát vagy struktúrát: pattern). Egy nuer maga is észleli azt, és képes leírni úgy, mint egy elvont rendszert anélkül, hogy valakire vonatkoztatná....elismert egyensúly van



az anyai és az apai vérrokonok között...(Kinship and Marriage, p. 166., bibliogr. n° 9.)

Evans-Pritchard-nál már itt feltűnnek, majd a folytatásban még inkább fellelhetőek lesznek a rokonság ljellemvonásail közötti kölcsönös függőség strukturális alapelemei, amiről Radcliffe-Brown is beszélt.

Személyes hozzáfűznivalóm. Hogy még pontosabbak lehessünk, hívjuk segítségül a halmazelméletet. Legyen egy adott halmaz A, e halmaz egyik eleme pedig a. A tétel, amelyet a szociológusoknak mindig észben kell tartaniuk, így hangzik: a (önmagában) nem egyenlő la-val mint A halmaz részévell: |a| A. Szoktunk olyat mondani, hogy egy bizonyos jegy az egyik típusú társadalomban ugyanaz, mint a másikban, csak a halmazban elfoglalt helye, funkciója vagy a hozzá fűződő kapcsolata eltérő. Szigorúan véve, ez téves állítás: amennyiben halmazokat vagy lrendszereketl vizsgálunk, az a vonás, amelynek a halmazon belül nem ugyanaz a helye, nem lehet azonos egy másikkal. Pl.: lKeresztunokatestvér-házassági preferenciáróll olyan társadalomban szoktunk beszélni, amely exogám csoportokból áll, és amelyben szigorú különbséget tesznek a párhuzamos- és a keresztrokonok között. Ha azonban a patrilineáris párhuzamos unokatestvérrel kapcsolatban ugyanígy lházassági preferenciáróll beszélünk egy iszlám vagy arab társadalomban, ahol pedig nincsenek is exogám csoportok, és ahol a kategóriák elrendeződése egészen más, akkor szem elől tévesztjük a rendszert, és úgy beszélünk, mintha maga a nyers és elszigetelt (normatív vagy statisztikai) lházassági preferencial jegye lenne az, ami minket érdekel. Csakhogy ez a lpreferencial n szociológiai szempontból n egyáltalán nem ugyanaz az egyik vagy a másik rendszerben. Feltételezve, hogy adva van egy másik A’ halmaz (lrendszerl), amelynek "a" a része lehet:

|a| A nem egyenlő |a| A’

ezért oly fontos a számunkra, hogy tudjuk, hol húzódnak annak a lrendszernekl a határai, amelyet izolálni szándékozunk.

Az előzőekben a lrendszerl szó visszautalt egy bizonyos egységen belüli kölcsönös függőségi viszonyra. Ez azonban nem minden, hiszen ugyanez a szó arra is utal, ami kívül történik. Amikor ugyanis lrokonsági rendszerrőll beszélünk, mindent egybevéve azt állítjuk, hogy jogunk van izolálni az egész társadalmon belül egy ilyen rendszert oly módon, hogy a rendszeren belüli elemeket egymástól függőnek vesszük, miközben nem vesszük függőnek azokat a külső elemektől. Ha S az egész társadalmi rendszer, akkor mindent összevetve feltételezzük, hogy S elemei adott esetben akár az S1 rokonsági alrendszerhez, akár más, S2, S3 stb. alrendszerekhez is kötődhetnek oly módon, hogy a globális kölcsönös függés n egyszerűsítés révén n kétféle kölcsönös függésre vezethető vissza: az elemeknek (mint amilyen a is) egy alrendszeren belüli egymástól való függésére, illetve az alrendszereknek egymástól való függésére. Ráadásul azt gondoljuk, hogy ugyanezen feltételek mellett két különböző, S és S’ társadalom S1 és S’1 rokonsági alrendszereit is össze tudjuk hasonlítani egymással, úgy, hogy S és S’-től elvonatkoztatunk.

Radcliffe-Brown a rokonsági rendszer és la társadalmi rendszer más részeinekl: a vallásnak, a politikai szerveződésnek, a gazdasági életnek a viszonyáról csak mellékesen beszél (Bevezetés, p. 84. alább). Evans-Pritchard-nál viszont a társadalmi valóság különböző alrendszerek szerinti megoszlása nagyon világos:

Ebben a könyvben alapvetően a családdal, a rokonsági rendszerrel és az ágazati rendszerrel foglalkoztunk, és megvitattuk a közöttük (azaz e három rendszer vagy aspektus között, L. D.) n a globális társadalmon belül n fennálló viszonyt, különösképpen a politikai struktúra (negyedik rendszer) függvényében (in terms of).... a különböző helyzetekben és a társadalmi élet különböző szintjein érvényre jutó értékeket (Kinship and Marriage, p. 180., bibliogr. n° 9).

A lrendszerekl jelen esetben annak felelnek meg, amit mi lalrendszereknekl neveztünk az előzőek során. Jegyezzük meg, hogy a lrokonsági rendszerl itt sokkal szűkebb értelemmel bír, mint Radcliffe-Brown-nál, mert nemcsak hogy az ágazati rendszer különül el tőle, de maguk a családon belüli viszonyok is (ld. 6. fejezet).

Itt egy észrevételt kell tennünk azoknak az alrendszereknek a természetéről, amelyeket el akarunk különíteni a globális társadalmi rendszeren belül. Először kétségtelenül hajlamosak leszünk arra, hogy mindebben empirikus felosztást lássunk, mivel arról volt szó, hogy a társadalmi valóságból válogassuk ki, ami a rokonsággal, a vallással, a gazdasággal kapcsolatos, mindezeket osztályozzuk külön-külön, egymástól elválasztva, majd rekonstruáljuk az egésznek a képét, úgy, hogy kirakós játék módjára egymás mellé helyezzük ezeket a töredékeket. Az ilyesfajta nézőpont egy első osztályozás vagy gyors leírás stb. számára megfelelő lehet. A rendszeres vizsgálat értelme azonban az, hogy segítségével a korábbinál mélyebbre hatolunk, tehát többé nem a tények megkülönböztetéséről van szó, hanem a nézőpontok megkülönböztetéséről, amit az elemző végez el,



többé-kevésbé összhangban a helybéliek elképzeléseivel. Eléggé nyilvánvaló például, hogy egy meghatározott adatnak gyakran egyidejűleg van rokonsági aspektusa, vallási aspektusa stb. Más szavakkal, az eszmei alrendszerek a megfigyelt adatok szemszögéből nézve részben átfedik egymást. Ennek egyáltalán nincs hátulütője, hiszen fő célunk az, hogy könnyebben tudjuk kielemezni és megfogalmazni a globális társadalmi valóság összefüggéseit.

Személyes hozzáfűznivalóm. Mindent egybevéve ily módon n ideális esetben n oda jutunk el, hogy a társadalmi valóság egészére olyan részleges nézőpontokat alkalmazunk, amelyek mindegyikének megvan az a sajátossága, hogy egy legészetl bont ki n az "egészet" itt belső oppozíciók által strukturált egység vagy rendszer értelemben véve. Feltételezve azt, hogy az elemzést elvégeztük, a teljes társadalmat úgy látjuk majd, mint kétszintű viszonyok rendszerét: mint alrendszerek vagy részleges totalitások közötti viszonyokat, illetve mint e részleges totalitások mindegyikén belül jelenlévő kapcsolatokat. Tüstént látni fogjuk, mégpedig a rokonság privilegizált példáján, hogy a dolog nem ilyen egyszerű.

A fentiekben a magunk fejével gondolkodva eltértünk kortársaink leggyakoribb eljárásmódjától. Ennek lényege az, hogy sűrűn élnek a (speciális) l(al)rendszerekl használatával, csakhogy azok definíciója jóval kevésbé következetes, mint amit fentebb javasoltunk. Ezért az eltérésért az összehasonlítás követelményei a felelősek, függetlenül attól, hogy ezek a követelmények valóságosak-e vagy csak látszólagosak. Természetesen hangsúlyoznunk kell, hogy az általunk itt javasolt út nem garantálja az összehasonlítás lehetőségét az alrendszerek szintjén. Egy adott alrendszer definíciója ugyanis a szóban forgó társadalomtól függ, és nagyon is előfordulhat, hogy egy másik társadalom nem teszi lehetővé ugyanannak a definíciónak a használatát. Hogy egy nagyon egyszerű példát vegyünk: Evans-Pritchard a nuereknél a leszármazási csoportok alrendszerét különítette el, azonban azok a társadalmak, amelyekben nincsenek leszármazási csoportok, magától értetődően nem különböztetnek meg ilyen alrendszert. Az összehasonlítás csak a globális társadalom szintjén garantált, és Evans-Pritchard n mindent összevéve tökéletes összhangban saját monografikus eljárásával n ezért jelenthette ki később, hogy a részek szintjén nincs lehetséges tipológia vagy összehasonlítás, hogy az antropológia nem tehet mást, mint hogy egymás mellé rakja különböző társadalmi típusok (vagy társadalmak) leírásait, illetve hogy ez nem annyira (természet)tudomány, mint inkább egyfajta történetírás (Essays in Social Anthropology, pp. 3-28.). Ha viszont az összehasonlítást a részek szintjén akarjuk tartani, és nemcsak a politikai vagy a gazdasági rendszereket szeretnénk összehasonlítani, hanem még olyan dolgokat is, mint a ltársadalmi rétegződési rendszerekl, e rendszerek gondolatát nem a megfelelő terület (vagy: a megfelelő szempont tárgyának) koherenciája szolgáltatja egy adott társadalomban, hanem maga az összehasonlítás igénye. Vagyis az antropológus feltételezi, hogy az egész társadalomban kell, hogy létezzenek az általa választott részleges vizsgálatok hatáskörébe tartozó adatok, amelyek csak abban az értelemben alkotnak rendszert, hogy megfelelnek az ő rész-összehasonlítási céljának. Ez a hozzáállás a társadalmi jelenségek a priori osztályozásán nyugszik, egyáltalán nem törekszik arra, hogy a társadalom egészét rekonstruálja, és többé-kevésbé feláldozza a bennszülött ideológiát, viszont kényelmessé teszi a részleges összehasonlítást. A másik hozzáállás, amely bizonyára kevésbé elterjedt, a globális társadalmon és a bennszülöttek képzetein alapszik, így nyitott saját szempontjainak a meghaladására, de igaz az is, hogy bonyolultabbá teszi az összehasonlítást, amennyiben már nemcsak a jelenségek osztályaira, hanem a társadalmak típusaira is épít.

1970-es kiegészítés: A fenti gondolatmenet több tekintetben sem kielégítő. Főképpen azért, mert a megkülönböztető oppozíció nem az egyetlen, amit vizsgálni kell, hacsak nem akarunk elvonatkoztatni a hierarchiától, amint arra hajlamosak vagyunk saját, modern kultúránkban. Ehhez hozzá kell még tenni azonban a hierarchikus ellentétet, ami lényegében nem más, mint egy elem és az n ezt az elemet magába foglaló n egész egymáshoz való viszonya, és amit, jóllehet kevésbé egyszerű a megkülönböztető oppozíciónál, mégis ugyanúgy közvetlen, elemi és másra vissza nem vezethető adatként kell figyelembe venni. Tehát egyértelmű, hogy valahányszor lműködől egészről, lorganizmusróll, vagy még inkább egy lcélral irányuló halmazról vagy egy egész elemének a lfunkciójáróll beszélünk, hallgatólagosan feltételezzük az elem ilyesfajta alárendeltségét az egésznek. Gyanítható, hogy a modern szerzők hierarchia iránti averziója a teleológia iránti averziójukhoz kötődik, és hogy ez a felelős a lfunkcionalizmusl bukásáért. Ugyanakkor azt is látjuk, hogy alkalomadtán a hierarchia n néha egészen tiszta formában n újra megjelenik a konkrét tudományos n biológiai, sőt szociológiai vagy pszichológiai n munkákban. /Pontosabban: a modern világot uraló individualista atomizmus mélyén hierarchikus premissza rejlik, amely így szól: lA végső célok egybemosódnak az individuumként vett egyes emberek céljaivall, majd ekképp folytatódik: laz egyén szabadságát csak a többi egyén szabadsága korlátozzal, de az kimarad, hogy lszabadsága minden mást maga alá rendell, azaz hogy lez a szabadság minden olyan cél maga alá rendelésén alapul, ami nem az individuum saját célja, és amely így megszűnik végső céllá lenni"./

Másodsorban, amikor kollégáink napjainkban - talán túl hosszasan is n lpolitikai rendszerrőll vagy ltársadalmi rétegződési rendszerrőll stb. beszélnek, úgy tűnik, két előfeltevéssel élnek: a.) Egy társadalom egy egészet alkot,



amelynek elemei szorosan kötődnek egymáshoz és egymástól függenek; b.) Ebből a kölcsönös egymástól való függésből ki lehet emelni egyetlen sajátos jegyet, amit saját (lpolitikail) társadalmunk szempontjai vetettek fel, szükség szerint a szociológiai vizsgálatok által többé-kevésbé kifinomított formában (mint a ltársadalmi rétegződésl kifejezésben). A két dolog összefügg egymással, mert ha a két nézőpont közül az egyiket, mondjuk a lrétegződéstl kritizáljuk, mint ami önkényes és talán illegitim, azt válaszolhatják nekünk: lMit számít, hisz a társadalmi tények oly magas fokon és oly szorosan függnek össze egymással, hogy mellékes az, milyen nézőpontot alkalmazunk rájuk, abban az értelemben, hogy mindig marad majd elég kölcsönös függés a végeredményben.l Egészen bizonyos, hogy itt hamis illúzióval állunk szemben. Akárhogy is van, akkor, amikor az adatok közül többé-kevésbé önkényes módon valamelyiket kiválasztjuk, a lrendszerl szó használata mögött implicit módon ez az elképzelés húzódik meg; pedig lehet, hogy az egyedi lrendszerl nagyon kevéssé szisztematikus, és valójában a globális rendszer garantálja. Az elérhetetlennek tartott legészbőll kényelmi szempontok miatt olyan aspektusokat veszünk ki, amelyek nem egészek, amelyeket lnévleges rendszereknekl nevezhetünk, szembeállítva azokkal a lvalódi rendszerekkell, amelyek maguk az adatközlők számára, az ő gondolkodásukban is rendszerek.

A harmadik megjegyzés lényege az, hogy az előző kettőt kapcsolatba hozzuk egymással: a lrendszerekl közönséges vagy mondjuk alsóbbrendű vizsgálatában, azaz a névleges rendszerekben egyidejűleg van jelen egy hierarchikus állítás, és a hierarchia tagadása. Az állítás abban a tényben rejlik, hogy feltételezzük: ami nálunk megtalálható, léteznie kell máshol is; másképpen szólva a modern társadalom egyedül is képes arra, hogy a viszonyítás koordinátáit megadja, vagyis burkoltan a többinél magasabb rendűnek fogjuk fel (bárhogyan, bármilyen jóhiszeműséggel tagadják is ezt a szerzők) n ez az, amit én szocio-centrizmusnak [sociocentrisme] hívok. A hierarchia tagadása sokszoros, minden szinten megtalálható, mindenütt jelenvaló. Ráadásul szükségszerűen az egalitárius társadalom, mint előnyben részesített hivatkozási alap választásához vezet.

Mindent összevéve, hogy ne legyünk igazságtalanok a névleges rendszerek n azaz azon rendszerek, amelyek az adatközlők számára nem azok n vizsgálatával szemben sem, meg kell mondanunk, hogy ez a vizsgálattípus a legjobb esetben is egyszerre támaszkodik arra az elképzelésre, hogy bármiféle társadalmi jelenség koherens n ami igazság szerint eltúlzott és kvázi misztikus fogalom - , illetve arra, hogy a modern társadalom felsőbbrendű.

6. A rokonság különböző aspektusaiElméletben tehát, az előzőek értelmében egy rokonsági rendszer intellektuális felépítményt feltételez, valami olyasmit, mint egy lmodelll, amelyen belül minden rész és minden jegy az egységhez képest értelmezhető, figyelmen kívül hagyva mindent, ami a rendszeren kívül helyezkedik el. A valóságban n amint azt már láttuk, és amint azt most majd sokkal pontosabban fogjuk látni n a rokonság különböző területeket foglal magába, amelyek, mindent egybevéve, egyáltalában nem alkotnak rendszert, és amelyeket egyébként nagyon eltérő módon tanulmányoznak az egyes kutatók. A kutatási terület bizonyos értelemben szétforgácsolódott a különböző nézőpontok hatására, amelyek közül csak néhány felel meg a szigorú értelemben vett rendszereknek. Ez a szétforgácsolódás, ez az elkülönülés világosan kitűnik, ha Marcel Mauss-hoz nyúlunk vissza. Radcliffe-Brown az angolszász antropológiában egyszer s mindenkorra szétválasztotta egymástól a kultúrtörténetet és a szociológiai vizsgálatot, amelyek Mauss tanításaiban még keveredtek egymással. Mi több, a minket foglalkoztató terület kapcsán Mauss az általa lpolitikai-háztartási szerveknekl [organes politico-domestiques] nevezett dolgokról beszélt ( Manuel d’Ethnographie, p. 124.). Márpedig az angolszász gyakorlatban ez a rubrika legalább négy különböző rubrikára különült el. Most mellőzzük a lpolitikai rendszertl. Amikor Evans-Pritchard az ágazati rendszert vagy a lleszármazási csoportokatl (descent groups) külön választotta a rokonsági rendszertől (maradandóan, legalábbis ami Angliát illeti), egyben el is szakította attól - íme az egyes számú aspektus. (Jegyezzük meg rögtön azt az új jelentést, amit a leszármazás szó a fordításunkban kap: egyvonalú leszármazás, ld. a 11. fejezet-t). Ebben az esetben minden bizonnyal szigorú értelemben vett rendszerről van szó, és a megkülönböztetés jogos. De vajon ettől még követnünk kell-e Evans-Pitchard-ot, és szét kell-e választanunk teljesen a rokonságtól? Radcliffe-Brown ezt nem fogadta el, talán a múlthoz való ragaszkodása miatt:

Evans-Pritchard professzor arra a különbségre hívja fel a figyelmet, amely a személyeket n bármilyen rokonsági rendszerbe tartozzanak is n egymáshoz fűző diádikus kapcsolatok, valamint az ágazati rendszer vagy a klánok által létrehozott csoportkapcsolatok között áll fent. Ez a kétféle kapcsolat természetesen része annak, amit mi rokonsági rendszernek hívunk. (Bevezetés, p. 84., néhány szó kiemelése tőlem).

A kiemelt szavak a következő érvet rejtik magukban: ha összehasonlítjuk egymással a terminus átfogó értelmében vett rokonsági rendszereket, magától értetődően bele kell vennünk ebbe a csoportok alrendszereit is ott, ahol azok léteznek. Egyébként az absztrakt értelemben vett rokonsági kategóriák a leszármazási csoportok



rendszerének mélyén húzódnak meg. Végül is az angolszász antropológiában Evans-Pritchard óta végbement fejlődés igazolja Radcliffe-Brown nézőpontját, ráadásul a két iskola összehasonlítása, ami itt most a mi célunk, igényli is ezt.

Ezután már Radcliffe-Brown-nal együtt mondhatjuk, hogy a rokonsági rendszer központi részét a személyek közötti kapcsolatok alkotják n ez a kettes számú aspektus; itt csak a rokonsági kategóriákat vagy terminusokat fogjuk elkülöníteni, másrészt a legszélesebb értelemben vett attitűdöket (nem csak a hétköznapi viselkedést értve ebbe, hanem az Evans-Pritchard által kiemelt lfontos körülményeketl vagy szertartásokat is). (A kategóriák és az attitűdök közötti viszonyt a 8. részben fogjuk újfent tárgyalni.) Majd a rokonsághoz hozzá kell kapcsolnunk az olyan csoportokat, mint a család (és a háztartás), illetve az olyan intézményeket, mint a házasság (egyfelől a szertartások és szolgáltatások összességét, másfelől pedig a többé-kevésbé jogi körülményeket). Ez a harmadik számú aspektus, ami szigorú értelemben véve egyáltalán nem alkot rendszert önmagában, tekintettel arra, hogy pl. a családban a gazdasági aspektus dominál. Fentebb idéztünk egy szakaszt, ahol Evans-Pritchard következetesen különbséget tesz a család, illetve a rokonsági rendszer, azaz a rokonokat összekapcsoló viszonyok között. Ennél a szerzőnél a családon belüli kapcsolatok nem tartoznak a lrokonsági kapcsolatokl (kin) közé. Erre két magyarázattal szolgál: egyrészt a család egy csoport, másrészt a rokonság nem egy csoportból áll: arra számítanánk tehát, hogy a családon belüli kapcsolatokat mint olyanokat a szerző a rokonsági viszonyok között újra tárgyalja; ehhez képest azt állítja, hogy a kétfajta viszony legy nuer számára biztosan neml azonos rendű (Kinship and Marriage, p. 152.). Amennyiben ez a jelenség nem általános, olyan nehézségre szolgáltat példát, amit a monografikus igényesség összehasonlítás tárgyává tehet.

Végül a negyedik aspektus: feltételezhetjük, hogy a különböző absztrakt vonások, amelyek révén jellemezni szoktunk egy rokonsági rendszert, szintén rendszert alkotnak; a leszármazási-, lakóhelyválasztási-, öröklési-, házasodási stb. szabályok között bizonyos szükséges kapcsolatoknak kell fennállniuk. Látni fogjuk, hogy Radcliffe-Brown ezt a kérdést a lstrukturális alapelvekl kapcsán érinti. Azonban hamarosan fel is hagy vele, és az elvet majd csak Lévi-Strauss alkalmazza következetesen (alább, 3. rész).

7. 7. A rokonság természete: egy újkeletű vitaMiután némi képet kaptunk arról, miről is van szó a rokonság tanulmányozása során, kitérhetünk egy egészen újkeletű, a rokonság természetéről folytatott vitára (bibliogr., n° 4.). E. Gellner több publikációjában is cáfolni próbálta a rokonsági viszonyok alapvetően társadalmi természetét, ami mára az antropológusok hiszekegyévé vált e tárgyban, és azt az elkerülhetetlenül bennük rejlő biológiai aspektust hangsúlyozta, ,amelynek végülis e viszonyokhoz a kulcsot kell szolgáltatnia. Ezzel szokták régóta érvényes módon szembe szegezni azt a véleményt, hogy a biológiai aspektus egyetemes, ezért nem szolgálhat alapul a társadalmak, vagy ha úgy tetszik a kultúrák típusai között megfigyelt n emlékezzünk csak rá n jelentős különbségeknek, azoknak a különbségeknek, amelyek (ahogy vizsgálni kezdjük őket) nyomban konvencionálisaknak, lönkényeseknekl, egyszóval társadalmiaknak bizonyulnak, vagyis a kultúrához, és nem a természethez tartoznak, ahogy azt Lévi-Strauss mondaná. Gellner természetesen akárhányszor levezetheti azt, hogy a társadalmak bizonyos fokig valamiféle biológiai adottságra alapozzák a rokonságot, azonban n hogy itt is Lévi-Strauss-t kövessük n az a mód teszi őket társadalmakká, ahogy ettől az adottságtól eltérnek, ahogy interpretálják és módosítják azt, nem pedig az a biológiai zárvány, ami ott rejlik egész felépítményük mélyén.

Erre Beattie, nyilvánvalóan áthághatatlan választóvonalat akarván húzni a két aspektus közé, kijelentette, hogy a rokonság tiszta nyelv vagy tiszta forma, és hogy e nyelvezetnek a tartalma messze nem biológiai, hanem attól egészen eltérő természetű: politikai, gazdasági stb. Majd Schneider kritizálta Beattie fenti nézetét, azzal érvelvén n úgy tűnik joggal n, hogy a rokonság nem csupán nyelv, hanem n mint minden dolog ezen a szinten n éppannyira tartalom is, mint amennyire nyelv. Schneider azzal fejezte be, hogy a lrokonsági rendszertl az antropológia által elkülönített többi rendszerhez közelítette. Ebben, ha pl. lpolitikai rendszerrőll van szó, azért különbséget kell tenni két dolog között: a rokonság nyelve, miután minden esetben törzsi társadalmakról beszélünk, általában bennszülött nyelv: amikor elkészítettük valamennyi rokonsági terminus valamennyi jelentésének teljes katalógusát, stb., rendelkezésünkre áll a rendszer külső határainak egyfajta bennszülött útmutatója, ezért remélhetjük azt, hogy a benne uralkodó kölcsönös függőségi törvényt felfedhetjük. A politikai nyelvezet viszont, épp ellenkezőleg, legalábbis a társadalmak nagy része esetében, a megfigyelő által kívülről bevitt nyelvezet, és egyáltalán nincs semmiféle garanciánk arra, hogy az e nyelv függvényében körülírt lrendszerl valóban helytálló az adott társadalom szemszögéből, és hogy ugyanazt a kölcsönös függőségi fokot tudjuk igazolni, mint amire az első esetben is számíthattunk. A rokonsági rendszer annyiban igazán rokonsági rendszer, hogy valóban megfelel az adatközlők gondolkodásának és nyelvének is. A vita azért oly gazdag tanulságokban, mert zsákutcába jutott n mivel kiemelt státust (tartalom) akar azon társadalom kategóriáinak biztosítani, amelyből az antropológus származik, ahhoz képest, amelyet tanulmányoz (forma).



Személyes hozzáfűznivalóm. Lásd az előző személyes megjegyzést. A Beattie képletében posztulált dualitásban jelen lévő valóságot jobban meg tudjuk ragadni, ha a következőket jegyezzük meg: először, a társadalmi adatok mindig és csakis fogalmak által vagy nekik köszönhetően (nyelv) válnak tényekké, illetve a számunkra ismertté; másodszor, két különböző módon válnak ismertté a számunkra aszerint, hogy az adatközlők fogalmaihoz vagy a mieinkhez folyamodunk. Beattie azon megjegyzése, amelyben egy formát és egy tartalmat, egy lnyelvetl és egy lényegi valóságot különböztet meg egymástól, valójában komparatív javaslat: bennszülött nézőpontból létezik egy olyan nyelv, amely kielégítő módon fejezi ki a társadalmi valóságot, az antropológus szemszögéből viszont n aki burkoltan vagy nyíltan a saját társadalmában szerzett tapasztalataihoz viszonyítja azt, amit megfigyel n valami más van a megfigyelt valóságban, mint amit az érdekeltek maguk látnak benne. Az ellentét nem a forma és a tartalom között van, hanem aközött, amit a vizsgált társadalom kategóriáiból közvetlenül ismerünk meg, és aközött, amit közvetve, az antropológus saját társadalmának kategóriái közvetítenek a számunkra. A szociológia objektívnek tartott kategóriáiról van itt szó? Erre az a válaszom, hogy jelenlegi formájukban e kategóriák csupán ez utóbbiaknak egy formája, és hogy csak akkor válhatnak másokká, amennyiben egymástól nagyon eltérő társadalmak, illetve a megfigyelő társadalma közötti összehasonlítás során fokozatosan átalakulnak. Ebben a tekintetben a szociálantropológia - ellentétben azzal, amit néha hajlamosak lennénk gondolni róla -, sokkal előrébb tart, mint a szűk értelemben vett szociológia.


3. fejezet - Személyközi kapcsolatok és lstrukturális alapelvekl8. Személyközi kapcsolatok: terminológia és viselkedésFentebb már láttuk, hogy Radcliffe-Brown a Bevezetésben a rokonsági terminológiák vizsgálatát javasolta, azaz azon szavak együttesét, amelyek a rokonok megszólítására vagy megnevezésére szolgálnak (megszólító és hivatkozó terminusok), de azt is kinyilvánította, hogy a viselkedés vagy az attitűdök jelentik a rokonsági rendszer velejét vagy lvalóságátl. Másutt ugyanígy írt:

Valójában egy rokonsági rendszer vizsgálatában a terminusok bírnak a legnagyobb fontossággal. A rendszer mint egész kutatásához és elemzéséhez ezek nyújtják a legjobb megközelítést. Ez természetesen lehetetlen volna, ha nem lenne a valóságban is kölcsönös függés a terminológia és a rendszer többi része között (Structure and Function, p. 62.).

Ezek a kapcsolatok valójában legy rendezett egész belső kapcsolatail (p. 61.) és a szerző Kroeber-rel szemben fenntartja azt, hogy laz egész világon fontos megfelelések vannak a rokonsági terminológiák és a társadalmi gyakorlat közöttl. Ezek a kijelentések ugyan fontosak önmagukban, de hogy jól megértsük értéküket és irányultságukat, történeti kontextusba kell helyeznünk őket. A lThe Study of Kinship Systemsl teljes első része, amelyből az előző idézetek származnak, egy, Rivers-szel és Kroeber-rel szemben egyidejűleg folytatott vita jegyében fogalmazódott meg. Radcliffe-Brown megjegyzi, hogy a kutatás a rokonsági terminológiák iránti érdeklődéssel kezdődött, s hogy azokat letűnt szokások történelmi lecsapódásának tekintettek. Morgan számára a lkonszangvinikus és affinális rendszerekl a gyakorlatban a rokonsági terminusok rendszereire korlátozódtak, és a legvalószínűtlenebb történeti hipotézisekhez folyamodott, hogy megmagyarázza e rendszerek formáját. Sőt, még Rivers is, a különböző rokonsági viszonyok egymáshoz való hasonulását a szókészlet szintjén eltűnt és feltételezett házassági formák segítségével magyarázta. Radcliffe-Brown ezt a megoldást lfeltételezéseken alapuló történetírásnakl tartotta. Tegyük hozzá, hogy Malinowski ezen a lrokonsági algebránl gúnyolódva nem keveset tett azért, hogy eltérítse az angol antropológusokat a szószedetek vizsgálatától (lásd pl. M. Fortes in: American Anthropologist, 55., 1953., p. 20.). Radcliffe-Brown szerint ezeket a diakronikus spekulációkat a rokonsági nevek és a rokonsági attitűdök viszonyának szinkronikus vizsgálatával kell helyettesíteni. Itt Starcke-vel ért egyet, akitől 1889-ből idéz egy figyelemreméltó nyilatkozatot, amely szerint a terminológiarendszer lhű tükre a legközelebbi rokonok közötti jogi viszonyoknakl. Tévednénk, ha azt gondolnánk, hogy Radcliffe-Brown a maga részéről itt tovább megy annál, mint hogy hangsúlyozza a két aspektus közötti szoros kapcsolatot. (ld. expressis verbis kijelentését, p. 62. és jegyzetét, valamint: Lévi-Strauss Anthropologie structurale, p. 46., ld. még itt a 10. fejezetet). Később azt írja:

Általános szabály…hogy mindazokkal szemben, akikre egy rokonsági terminus érvényes, létezik néhány olyan attitűd- vagy viselkedési elem, ami által ezt a rokonságot elismerik, legyen az valamiféle etikettbeli jegy, vagy a barátság, illetve a tisztelet kimutatásának kötelezettsége (Bevezetés, p. 25.).

A kérdés, ami ezen a ponton megfogalmazódik, az, hogy vajon a vizsgálat során a terminológiát és az attitűdöket együtt vagy külön-külön kell-e kezelni. Végülis a két alrendszer empirikusan eltérő formában mutatkozik meg, és, mint ahogyan azt majd később látni fogjuk, részleteikben messze nem felelnek meg egymásnak pontosan. Ez arra ösztönöz bennünket, hogy külön vizsgáljuk őket, és bizonyos pontig ez az, amit Radcliffe-Brown is tett.

Radcliffe-Brown-nak nagyon határozottan az volt az elképzelése, hogy az attitűdök rendszert alkotnak, és hogy egy különleges viszonyt vagy egy különleges attitűdfajtát kell vizsgálat alá vetni, ami viszont csak a rendszerhez viszonyítva érthető meg a maga teljességében: például a nőági [uterin] unokaöcs előjogai a lThe Mother’s Brother in South Africal c. munkájában (1924.), vagy a ltréfálkozó rokonságl egy 1940-49-ben megjelent kétrészes cikkében (újra közölve a Structure and Function-ban; lásd e második téma Meyer Fortes által készített, némileg szisztematizált összefoglalását a British Journal of Sociology-ban 1955., pp. 24-25.). Sajnos ezek a fejtegetések gyakran zavarosak, mert Radcliffe-Brown hajlamos arra, hogy személyközi attitűdöket tulajdonítson n elcsúsztatva n a csoportoknak: egyrészt a családnak, amiről majd szólni fogunk, másrészt, és


Személyközi kapcsolatok és lstrukturális alapelvekl

főképp, az ágazatnak n olyannyira, hogy vissza kell majd térni rá az egyvonalú leszármazás tanulmányozása után.

Már említést tettünk egy nehézségről az attitűdrendszerek definíciójával kapcsolatban, ami annak köszönhető, hogy az attitűdök a kapcsolatok egyre távolibbá válásának függvényében egyre kevésbé lesznek intenzívek, míg végül észrevétlenül fel nem oldódnak a rokonság teljes hiányában. lA viselkedési szabályok sokkal határozottabbak és sokkal fontosabbak a közeli rokonok, mint a távoli rokonok esetébenl (Bevezetés, p. 25.). Innen az a tendencia n amit más szerzőknél is figyelemmel fogunk kísérni, de amit már itt is megfigyelhetünk n hogy elkülönítsék egy adott személy esetében a közeli rokonok körét, ahol minden attitűd jelen van, maximális letisztultságban, míg a távolabbi kapcsolatok nem tesznek mást, csak visszatükrözik azokat, egyre elmosódottabban; egyszóval az a tendencia, hogy az egész rokonság mikrokozmoszát vagy leegyszerűsített modelljét az attitűdök nézőpontjából alkossák meg. Radcliffe-Brown-nál kicsit ezt a szerepet játssza a család: lA strukturális egység, amelyre egy rokonsági rendszer épül… az ’elemi család’l(Structure and Function, p. 51.). Ebben akár a személyközi kapcsolatok lcsoportokral való visszavezetésének egy módját is láthatnánk, ez azonban bizonyosan csak egy része annak, amit a szerző mondani akart. Ugyanis így folytatja:

Az elemi család léte háromféle sajátos társadalmi kapcsolatot teremt meg… (majd lentebb): Az elemi családon belül létező három kapcsolat alkotja azt, amit első rendű kapcsolatnak nevezek. A másodrendű kapcsolatok két elemi család egy közös tagja (az apa apja, az anya fivére, a feleség nővére stb.) által teremtett kapcsolaton (connection) alapulnak (depend); a harmadrendű kapcsolatok: az apa fivérének a fia, az anya fivérének a felesége stb. (Structure and Function, pp. 51-52.).

Ami ebből a mi számunkra fontos, az nem is annyira az elemi kapcsolatok felosztása másod- és harmadrendű kapcsolatokra, mint inkább az az elképzelés, hogy a kapcsolatok n és az attitűdök n lényege valamiféle módon a rokonok szűk körére koncentrálódik, ami itt a családdal azonos. Így ami a nőági unokaöcs előjogait illeti, az unokaöcs és anyai nagybátyja közötti kapcsolat (illetve a többi anyai rokonával való kapcsolat) a gyermek és anyja közötti kapcsolatból lszármaztathatól, méghozzá mindez patrilineáris környezetben (Structure and Function, p. 29, n° 4-5.). Más passzusokban Radcliffe-Brown hajlik arra, hogy rokonsági elemként kezelje a testvérek csoportját vagy a testvérek csoportját és anyjukat (Introduction, pp. 83-84.).

Evans-Pritchard-ról szólva már láttuk, hogy a rokonsági viszonyok egészének strukturális jellegére vonatkozóan világos elképzeléssel rendelkezett. Egy másik bekezdés, ugyancsak tőle, nem hagy semmi kívánni valót maga után ebből a szempontból:

A társadalmi élet fontos helyzeteiben, mint amilyen a házasság, a vérbosszú (feuds) és a vallásos ünnepi lakomák, ahol a kapcsolatok formális módon meghatározottak, az anyai és apai vérrokonok (kin) közötti egyensúlyt mindig fenntartják.

Az egyensúlyt maguk a nuerek is érzik a mindennapjaikban, és ez erősen befolyásolja a kapcsolataikat. Az anya egyik fivére nemcsak egyszerűen az anya fivére. Hogy úgy mondjam, ő az anya fivére, nem pedig az apa fivére; az a tény, hogy az anyának van egy fivére, akihez szükség esetén fordulhat, egy férfi számára az apai rokonaival való viszonyát is érinti. A kapcsolatok a velük ellentétes kapcsolatokból nyerik színezetüket (are tinged with their opposites) (Kinship and Marriage, p. 166., bibliogr. n° 9).

Bizonyára feltűnt e részben az, hogy Evans-Pritchard milyen nagy hangsúlyt fektet a szertartásokra mint a társadalmi élet lfontos helyzeteirel. Ez nem mindig nyilvánvaló, amikor lviselkedésrőll vagy lattitűdökrőll beszélünk; megesik, hogy ezt a ceremoniális aspektust a kortárs antropológusok viszonylag elhanyagolják. Ám ez az idézet mindenekelőtt olyan természetű, ami az e tanulmány szempontjából megfelelő logikát sugallja a számunkra: nem a lényegi, hanem a strukturális logikát, amely számára minden kapcsolat annyit ér, amennyit az egységben elfoglalt helyzete számít. Tegyük hozzá, hogy ez a felfogás messze nem uralja annyira az angolszász antropológiát Evans-Pritchard után, mint amennyire uralta lelőttel, Radcliffe-Brown-nál.

Evans-Pritchard egyáltalán nem érdeklődött a rokonsági terminológia iránt, és ez a tény annál is inkább meglepő, mivel általában igen közelről követi a nuerek elgondolásait úgy, ahogy azok a nyelvükben tükröződnek. Könyveiben a rokonsági terminusok rendszerét nem elemzi, és kétségtelenül emiatt, még egy listát sem ad róluk. Ami az attitűdöket illeti, láttuk, hogy Evans-Pritchard elválasztotta egymástól a családot és a családon kívüli kapcsolatokat. Ez utóbbiak esetében elkülönítette a közeli rokonok körét; akik ezen kívül esnek, ennek valamiféle kiterjesztései. Ebben a körben található meg az, amit ő nuclear kin-nek [elemi rokonság], ha úgy tetszik, rokonsági (vagy vérrokonsági) magnak hív, amely magába foglalja az általánosságban vett attitűdök



rendszerének valamennyi strukturális vonását.

Minthogy ennek a rokonsági magnak semmi köze nincs a családhoz, és mivel strukturált, természetes módon vezet el minket ahhoz, amit Lévi-Strauss lrokonsági atomnakl vagy a lrokonság elemi struktúrájánakl nevezett. Ez Lévi-Strauss felfogásában a legkisebb olyan egység, amely a rokonság három alapvető viszonyát tartalmazza, méghozzá úgy, hogy nem kizárólag a biológiai vagy nemzési aspektusra hivatkozik, hanem az incesztus-tilalomra mint egyetemes társadalmi jelenségre utal, ami magába foglalja a fivér-nővér, illetve a férj-feleség kapcsolat szembeállítását. Olyan egységről van itt szó, amelyet egy férfi, a nővére, ennek a férje, és ez utóbbi kettőnek a gyermeke alkot (lA strukturális elemzés...l In: Anthropologie structurale, bibliogr. n° 5.).

Mindhárom szerzőnknél megvan tehát az a közös tendencia, hogy elkülönítsenek egy rokonsági magot, ahol az attitűdök tisztán jelennek meg a maguk különbözőségében.

lA strukturális elemzésl-ben Lévi-Strauss pontosítja a különbséget lterminusrendszerl és lattitűdrendszerl között. Nincs lszigorú párhuzamosságl az attitűdök és a terminusok között, a két rend azonban mégsem autonóm:

…ez a kölcsönös függőségi viszony nem szóról szóra való megfelelést jelent. Inkább azt mondhatnánk, hogy az attitűdrendszer inkább dinamikusan integrálja a terminusrendszert (uo., p.47.).

Ez volt a kérdésben a végső szó, és ez nem túl egyértelmű. Ennek talán az az oka, hogy 1945-ös cikkében, amelyből e sorokat idéztük, Lévi-Strauss kétségbe vonta a rokonsági terminológia strukturális elemzésének a lehetőségét, miközben az attitűdök elemzése számára megalkotta a már említett lelemi struktúrátl. (A lrendszerl szónak az előző idézetben tehát csak nagyon tág, általános értelme van.) Ezzel szemben nagy könyvében, amelynek a lLes structures élémentaires de la parentél [A rokonság elemi struktúrái] címet adta, ugyanő sokkal több figyelmet szentelt a terminológiáknak, mint általában a viselkedésnek (a házassági előírásokat kivéve). Könyvünk 3. részére (28. fejezet) utalva e részt egyelőre zárjuk azzal, hogy a három szerző közül egyik sem tekinti a rokonsági terminológiát a szó szoros értelmében vett alrendszernek, azaz önálló elemzésre alkalmas területnek. Teljesen nyilvánvaló, hogy egy ilyen elemzés elvi elvetése az alapja Radcliffe-Brown Dumont kísérletével szembeni kritikájának (ld. Man, 1953., n° 169).

9. Radcliffe-Brown lstrukturális alapelveilLáttuk, hogy Radcliffe-Brown a rokonsági rendszerek lstrukturális alapelveinekl a vizsgálatát ígérte. Rögtön meg kell jegyeznünk azonban azt, hogy Radcliffe-Brown-nál e kifejezés alatt alig találkozunk valami olyasmivel, ami számunkra lstrukturálisnakl tűnhet, azaz a komplementaritásokkal, amelyekkel kapcsolatban már hangsúlyoztuk, hogy Radcliffe-Brown ráérzett a fontosságukra, pl. az attitűdök szintjén. Már láttuk ezeket az lelveketl, amelyeket úgy mutatott be, mint amelyek jelen is lehetnek egy adott rendszerben, meg hiányozhatnak is belőle. Ez a helyzet azokkal az elvekkel is, amelyeket uralkodónak vél a rokonsági terminológiák elrendeződésénél, és amelyek n mutatis mutandis n érvényesek az attitűdökre is: 1) a testvérek csoportja egységének alapelve: a fivéreket és a nővéreket lszolidárisl kötelék fűzi össze társadalmi csoporttá, és ezt a csoportot egy külső személy is legységnekl látja (Structure and Function, 64. oldal skk.); 2.) a generációk megkülönböztetésének az elve (ez a terminológiában tisztábban tükröződik); 3.) az ágazati csoport (the lineage group) egységének az alapelve (mint az elsőnél, itt is van belső szolidaritás és kívülről észlelt egység). Ezeket az elveket a terminológia szintjén mindannyiszor felhasználjuk, valahányszor a testvéreket vagy egy ág tagjait együttesen ugyanabba a kategóriába, illetve valahányszor a különböző generációkhoz tartozó azonos rokonokat különböző kategóriákba soroljuk, stb. Láthatjuk, hogy Radcliffe-Brown itt (az 1. és a 3. pont esetében) megfelelést vélt találni az attitűdök rendszere és a szókészlet rendszere között. Csakhogy ezek az lelvekl nem egyetemesek: a testvéreket vagy egy ág [lignée] 1 tagjait egy osztályba, de akár külön osztályba is lehet sorolni (néha ugyanannak a terminológiának a keretein belül). Sőt, még ellent is mondhatnak egymásnak: valahányszor egy és ugyanazon ág tagjait együvé soroljuk, a generációk megkülönböztetésére vonatkozó, kettes számú elvet figyelmen kívül hagyjuk, és viszont. Az lelvekl tehát csak tendenciákat jelentenek, amelyek minden egyes esetben eltérően kombinálódnak, és nem képviselnek mást, mint valamiféle arra irányuló erőfeszítést, hogy a terminológia bizonyos vonásait néhány alapvető lattitűdl alapján (egy különbségtétel, két összetartozás [fr. solidarité]) kiemeljük.

Hogy az lágazati csoport egysége elvénekl értékét a rokonsági terminológia vonatkozásában lemérjük, a következő kis gyakorlatot végezhetjük el. Vegyük például a fox indián terminológiát úgy, ahogyan azt Radcliffe-Brown ábrázolja cikkének 5-9. ábráin (Structure and Function, pp. 71-74.), Állítsuk össze őket egy táblázatba

11A francia terminológia különbséget tesz »lignage« és »lignée« között. Mindkettő az lágazatotl jelenti, de az előbbibe beleszámítják az ágazat elhunyt tagjait is, míg az utóbbi csak az élő tagokat tartalmazza. Ezt a különbséget a magyar terminológia nem tükrözi. A lektor.



úgy, hogy ugyanazon terminus n legyen mondjuk a lGFl [angol: grand-father = lnagyapal. A fordító.] n különböző használatai, amennyire csak lehet, egymáshoz igazodjanak vagy közelítsenek, miközben az egyszerűség kedvéért pl. csupán az Egóval egy szinten lévő, illetve a nála eggyel feljebb lévő generáció férfi rokonait vegyük tekintetbe. Könnyen megállapíthatjuk, hogy Radcliffe-Brown lalapelvel csak nagyon hiányosan magyarázza meg a tényeket. Közelebbről, a különböző generációkba tartozó (általában három) férfi terminológiai hasonulása [assimilation] vagy egy és ugyanazon ágon belül, vagy különböző ágakból származó, de egy ágazatba beházasodott rokonok között megy végbe (ez a második terminológiai-azonosítási forma az első fordított alkalmazását jelenti). Nem önmagukban vett ágazatok (elemei)-ről van szó, hanem, ha úgy tetszik, olyan ágazatokról, amelyeket az egymás közötti házasság szemüvegén keresztül nézünk, vagy még pontosabban az összeházasodásról [intermariage], amint ágazati elemeket egyesít (a feleségadók generációjától számítva három generációt). Ily módon azokat a más ágazatokból származó férfiakat is, akik az anya ágazatába házasodtak be, úgy hívjuk, mint az apát (F) [angol: father = lapal. A fordító.]. (Ez persze nem minden, de itt most csak egy kis gyakorlatról volt szó.)

Ugyanebben a szövegben néhány olyan útmutatást is találunk, amelyek az egy-egy adott rokonsági rendszerre jellemző, általános, elvont jegyek közötti viszonyokra vonatkoznak. Például Radcliffe-Brown világosan jelzi a házassági típus és a leszármazási (és vérrokonsági) típus közötti megfelelést: lA patriarchátus és matriarchátus {a valóságban father-right és mother-right} közötti kontraszt nem más, mint két házassági típus közötti különbségl (Bevezetés, p. 77.). Majd Radcliffe-Brown megkísérli elmagyarázni, hogy az anyajogban a jogi (jural) kapcsolatok szemszögéből a testvérek csoportját emelik ki a házassági kapcsolat stb. rovására.

A Bevezetésben mindez csak elszigetelt, egyedi megjegyzések formájában kerül tárgyalásra, és Radcliffe-Brown nagyon hamar másfajta hozzáállást tesz magáévá. Maximális hangsúllyal beszél az ágazatról, mint bizonyos rendszerek llegfőbb strukturális elvérőll (p. 81.) és röviden felvázolja, hogy mit nevez la legfontosabb strukturális alapelveknek (more important)l (p. 13.). Valójában nincs több belőlük, mint egy, és ez n különböző formákban n a leszármazás.

10. A legfőbb strukturális alapelv: a leszármazásÚjfent át kell ismételnünk ezt az alapvető szakaszt teljes egészében (három szót az érthetőség kedvéért kiemeltem):

Két személy akkor rokona (vagy vérrokona) (kin) egymásnak, ha a két alábbi kapcsolat közül az egyik fennáll közöttük: vagy az egyik származik a másiktól, vagy mindketten egy közös őstől származnak. Emlékeznünk kell arra, hogy itt a ldescentl ([franciául] filiation [magyarul: leszármazás. A fordító.]) a szülő és gyermeke közötti társadalmi, nem pedig biológiai kapcsolatra utal vissza. A rokonság (kinship) tehát a leszármazáson (descent) alapul; egy rokonsági rendszer jellegét az a mód határozza meg elsősorban, ahogy a leszármazást elismerik és számon tartják (p. 13.).

Jól olvastuk: a rokonság (vagy vérrokonság) a leszármazáson alapul. Íme egy meglehetősen önkényes nézet, eredeti formájában. Folytassuk. A leszármazásnak négy módját lehet megkülönböztetni, amiből Radcliffe-Brown számára négy lalapelvl következik: az egyszerű kognátikus elv, az lapajogl elve, az lanyajogl elve (father-right és mother-right), valamint a kettős egyvonalú leszármazás elve. Angolul kognátikus rokonoknak az általában vett vérrokonokat hívják, apaiakat (agnátikusakat) és anyaiakat egyaránt. A lkognátikus alapelvl annak felel meg, amit Lévi-Strauss nyomán differenciálatlan rendszereknek [systemes indifférenciés] nevezünk. Ez utóbbi esetben csak nagyon széles értelemben véve lehet leszármazásról beszélni. Így történhet meg az, hogy amikor Radcliffe-Brown összefoglalja a 79. oldalon található típusokat, ezt a rendszert az egyvonalú leszármazás (unilineal descent, azaz descent a szó szűk, legközönségesebb értelmében véve, ld. lentebb, a 11.fejezetet.) hiányával jellemzi.

Radcliffe-Brown e különböző típusokra részletes példákkal szolgál. Például az lanyajogl típusát a dél-indiai nayarokon keresztül mutatja be, ami a szigorú matrilinearitás szélsőséges példája. A leszármazás mellett egyidejűleg nagy hangsúlyt fektet arra is, amit jurális elemnek nevez. A terminust nehéz lefordítani, látni fogjuk, hogy nemcsak ltörvényitl vagy ljogitl jelent. Olyan kapcsolatokról van szó, lamelyeket jogok és kötelességek révén tudunk meghatároznil (p. 11.), méghozzá szokásszerű jogokkal és kötelességekkel, függetlenül attól, hogy törvényes szankcióik, vagy csak morális, esetleg vallási szankciókkal kiegészített szankcióik vannak-e (uo.). Mindent összevéve olyan kapcsolatokról van szó, amelyeket pontos, formális előírások szabályoznak, akár személyről, akár tárgyról van szó. Márpedig, és Radcliffe-Brown ezt a tényt hangsúlyozza, a szigorúan unilineáris rendszerek, legyenek akár patrilineárisak akár matrilineárisak, hajlanak arra, hogy e ljurálisl



jellemvonást vagy szigorú előírást a megfelelő ágon belüli kapcsolatokhoz kössék. Így például egy patrilineáris rendszerben az apa és fia közti kapcsolat szigorúan szabályozott jogi ügylet, amelyhez érdek kapcsolódik, míg ezzel ellentétben az anyai nagybácsi és unokaöccse ettől az aspektustól valamilyen módon mentes kapcsolata sokkal inkább jellemezhető szabadabb viszonyokkal, ahol az érzelem veszi át a kötelesség és az érdek helyét. A matrilineáris rendszerekben ez fordítva van, ahogy azt Radcliffe-Brown a 78. oldalon hangsúlyozza. Íme, a kétfajta viszony közötti komplementaritás, a hangsúlyosan egyvonalú rendszerek lstrukturális alapelvel n mégha ezt a szerző nem is mondja ki.

Ugyanakkor látjuk, hogy Radcliffe-Brown a leszármazásban a rokonsági rendszerek központi, ha nem egyenesen egyedüli n de legalábbis döntő súlyú n lstrukturális alapelvétl látja. Könnyű belátni, mi az, ami történelmileg idáig vezette őt: a leszármazási mód, tisztán felismerhető módon vagy sem, régóta kiemelt figyelemben részesült és pl. a nayarok esetét agyonhangsúlyozták; ráadásul a Bevezetés 1950-ben íródott, és az angolszász antropológia akkori mesterének kötelessége volt kiemelt helyen foglalkoznia az ágazati rendszerek tanulmányozásával, amelyet tanítványai oly briliáns módon fejlesztettek tovább egy évtized óta.

Ez a kiemelt érdeklődés két ténynek felel meg: 1.) a leszármazási alapelv társadalmi csoport-alkotó elv 2.) ami jurális, az pontos és tagolt, amint azt láttuk, és a javak szétosztásának és átörökítésének éppúgy megfelel, mint a legmegfoghatóbb és leginkább kényszerítő erővel bíró személyközi kapcsolatok szabályozásának. Ez nemcsak, hogy fontos, de n empirikus szellemben nézve n vajon nem itt van-e a társadalmi kapcsolatok lényege, a ltársadalmi struktúral veleje? Mindezt alaposabban ki fogjuk értékelni a következőkben, de úgy hiszem ez az, amit a Radcliffe-Brown-tól vett fenti idézetből ki kell olvasnunk.

A lstruktúral szó viszont egészen mást jelent Lévi-Strauss-nál, aki Radcliffe-Brown Bevezetésével egy időben született művében, anélkül, hogy a rokonságnak egyetlen aspektusát is előtérbe helyezte volna, inkább arra kérdezett rá, milyen szükséges kapcsolatok egyesítik a leszármazási típusokat ugyanazon szint más aspektusaival (lakóhelyválasztás, házasodási szabály). Erre a kérdésre a harmadik részben fogunk visszatérni.


II. rész - Második részAz egyvonalú leszármazási csoportok

elmélete


Tartalom4. lA nuerekl előtt ............................................................................................................................... 20

11. A leszármazás Rivers szerint .............................................................................................. 2012. « Descent » és « succession » Radcliffe-Brown-nál ......................................................... 2213. Egyvonalú leszármazás és más « leszármazások » ........................................................... 23

5. E.Evans-Pritchard: lA nuerekl ........................................................................................................ 2514. lA nuerekl: strukturális relativitás ....................................................................................... 2515. lA nuerekl: politikai rendszer és ágazati rendszer .............................................................. 2716. lA nuerekl : pontosítások és magyarázatok ........................................................................ 2817. lA nuerekl: a politikai rendszer és az ágazati rendszer közötti megfelelés módja .............. 2918. A struktúra ideája lA nuerekl-ben ....................................................................................... 32

6. A lnuerekl után ............................................................................................................................... 3519. Meyer Fortes ...................................................................................................................... 3520. Jack Goody ......................................................................................................................... 38


4. fejezet - lA nuerekl előtt11. A leszármazás Rivers szerintRadcliffe-Brown Bevezetője önmagában is jelzi azt az egészen kivételes fontosságot, amelyet az angolszász antropológia a descent-nek n átmenetileg nevezzük leszármazásnak n tulajdonít. Ebben az iskolában a descent fogalma központi jelentőségű, többek között a descent groups, azaz a leszármazási csoportok elméletének kitüntetett helyéből és fejlődéséből következően. Mielőtt az elméletet tanulmányoznánk, meg kell értenünk, mit értenek descent-en.

Nyelvészeti szempontból első benyomásunk a szakirodalom alapján az, hogy az angol descent-et mond ott, ahol a francia lfiliationl-t1. Kétségtelenül megvan az angolban is a filiation szó, azonban újabb keletű, mint a descent. Sőt, az angolban létezik még egy olyan szó is, mint az affiliation, a ’fiúi minőségben [a csoportba] való befogadás’ etimológiai értelmében, amellyel a francia sajnos nem rendelkezik. Viszont egészen újkeletű alkalmazásáig, amelyre később még ki fogunk térni, úgy tűnik, hogy az angolok a filiation-t nem használták az antropológiában; mindenesetre sem Radcliffe-Brown, sem a Notes and Queries, sem Evans-Pritchard nem élt vele. Láthattuk fentebb, hogy a szülők és gyermekek közötti kapcsolatot nem ezzel a terminussal jelölték (1. és 2. fejezet).

A descent szónak megvan a maga története az angol antropológiában, és jóllehet elsősorban Radcliffe-Brown-nál és követőinél szándékozunk megvizsgálni a jelentését, vissza kell nyúlnunk Rivers-ig. Ő volt az ugyanis, aki megkísérelte lehatárolni a terminus antropológiai jelentését úgy, hogy egy számára fontosnak tűnő, jól körülhatárolt jelenségre alkalmazta. Rivers n különböző terminusok segítségével n világosan meg akarta különböztetni egymástól a számára túl gyakran összemosódni látszó intézményeket vagy folyamatokat: az öröklést, az utódlást (vagyis egy adott csoportban a hatalmi tisztségek vagy funkciók tovább adását, illetve átruházását) és a lakóhelyválasztást, amelyek mellé a felsorolás élére azt helyezte, amit ő descent-nek nevezett, tudniillik a csoportba való tartozás továbbadását. Íme, miként fogalmazott ezzel kapcsolatban tömören 1915-ben, egy, a mother-right-ról szóló lexikon cikkben (bibliogr. n°6a):

Descent. The term should be limited to the process which regulates membership of the social group, such as clan, caste, family, etc. In mother-right descent is matrilineal; (...). The use of the term is most appropriate when the community is divided into distinct social groups, and this distinctness is most pronounced in the clan-organisation in which the practice of exogamy separates the social groups called clans clearly from one another. The social organisations based on the family or kindred are made up of groups less clearly distiguishable from one another, and, though we may speak of descent in the family in the limited or extended sense, the term is here less appropriate.

Fordításban:

Descent. A terminust arra a folyamatra kell leszűkítenünk, amely a társadalmi csoportba - klánba, kasztba, családba stb. - való tartozást szabályozza. Az anyajog(ú rendszerek)ben a descent matrilineáris (...). A terminus használata akkor a leghelytállóbb, amikor egy adott közösség elkülönülő társadalmi csoportokra oszlik; ez az elkülönülés a nemzetségi rendszerben a legkifejezettebb, ahol is az exogámia gyakorlata világosan elválasztja egymástól a klánoknak nevezett társadalmi csoportokat. A családon vagy a rokonságon [kindred] alapuló társadalmi szervezet olyan csoportokból tevődik össze, amelyeket sokkal nehezebb megkülönböztetni egymástól, és habár a szűkebb vagy tágabb értelemben vett családon belül is beszélhetünk descent-ről, itt a terminus kevésbé helytálló.

Kiemeltem egy mondatot, amelyet meg kell jegyeznünk. A Social Organisation-ban, 1926-ban Rivers még kategorikusabb (bibliogr. n°. 6 b):

Akkor beszélünk patrilineáris csoportról, ha a gyermek az apja társadalmi csoportjába tartozik, matrilineáris csoportról pedig akkor, ha az anyja társadalmi csoportjába tartozik (...). A terminusnak csak akkor van értéke, ha a csoport unilaterális. Ezért a klán és a félcsoport

11Ennek a benyomásnak ellentmond az a jelenlegi tendencia, amely egy régebbinek vélt használatra visszamenve a fr. ldescendencel szót használja.


lA nuerekl előtt

[moitié2] azok a csoportok, amelyekre (a terminus) a leghatározottabban illik, ahol n az exogámia elvéből kifolyólag n egy gyermeknek vagy az apja, vagy az anyja csoportjához kell tartoznia, de nem tartozhat mindkettőhöz. A terminus használatának kevéssé van értelme, és következésképpen alig van értéke bilaterális csoportosulás esetében, amelynek a Salamon-szigeteki tavitik oly kitűnő példái, mivel ez a csoport egyszerre foglalja magába az apaági és az anyaági rokonokat; általában ugyanez érvényes azokra a csoportokra, amelyeket én rokonságnak (parentele3) nevezek...

A két megjegyzendő vonás az, hogy Rivers szerint

1. a descent terminus egy társadalmi csoportba való tartozás automatikus továbbadására szolgál, és a terminusnak csak akkor van értelme, illetve teljes jelentése, ha a közösség egymástól élesen elkülönülő csoportokból áll (nem pedig bizonytalan vagy egymást átfedő csoportokból);

2. ez a helyzet leginkább az exogám klánok esetében áll fenn, miután az exogámia az, amely ezt a teljes elkülönülést biztosítja (lásd az általam kiemelt szavakat), és amely az átörökítés egyvonalúságának (patrilineáris vagy matrilineáris) megfelel.

3. Three

4. Four

E. R. Leach egyik újkeletű cikkében világosan szembeállította a Rivers által descent-nek adott jelentést a szó általános francia jelentésével:

Rivers felfogása azt jelenti, hogy világos különbséget teszünk a filiation [leszármazás] vagy pedigree [pedigré, azaz vérvonal] fogalma n amely által egy egyén lépésről lépésre feltárhatja kapcsolatát bármelyik ősével, például lapja anyja apjának az anyjávall n, illetve a descent fogalma között, amely n az egész társadalom egy részét képviselő n csoportba való tartozásra utal, ahol a csoportba való tartozás mentes a kétértelműségtől, állandó, és az (egyén) akaratától független. (« Unconsidered Aspects », bibliogr. n° 7).

Rivers definíciójából kiindulva előre meg lehetett volna jósolni az azt követő fejlődés jellegét, az antropológusok szóhasználatának általános tendenciáit ismerve. Ugyanis jónéhány terminus esetében (« totem », « tabu » stb.) addig-addig szélesítettük a szó jelentését, míg végül használhatatlanná vált, nem jelentve immár semmi konkrétat. Ugyanez a helyzet a descent-tel, és ez annál is könnyebben megtörténhetett, hogy maga Rivers sem zárta ki teljesen a szó használatát olyan csoportok esetében, amelyek egymáshoz képest nem olyan tisztán elhatároltak, mint amilyenek az exogám klánok. Az uralkodó tendenciának egy másik, nem annyira általános, mint inkább speciális aspektusa az volt, hogy lekicsinyelték vagy elfelejtették az exogámia szerepét még ott is, ahol súlyt fektettek arra, hogy megőrizzék a Rivers által hangsúlyozott szükséges különbségtételt azon csoportok között, amelyekre e terminust alkalmazzuk. Ez utóbbi vonás még a Leach-től idézett megfogalmazásban is jelen van, annál a szerzőnél, aki egyébként másutt széles teret ad a házassági szabályoknak.

Mielőtt továbblépnénk, a terminust meg kell kísérelnünk lefordítani franciára. Ez nehéz dolog, ezért hagytuk meg az előzőek során úgy, ahogy volt. A franciában használatos terminus a « filiation », és az angol unilineal descent-et általában « filiation unilinéaire »-rel [egyvonalú leszármazás] fordítjuk. Ebben a használatban a « filiation » szó tehát új értelmet nyer: « a csoporttagság vagy a csoportba való tartozás átörökítése (stb.) ». Ez annak köszönhető, hogy a franciának csak egy szava van arra, amire az angolnak kettő: filiation és descent 4. Ez természetesen nem túl szerencsés helyzet. Időnként a « descent » fordítására a « descendance » [származás, eredet; leszármazottak, utódok] szót javasolják, ám ez nehezen járható útnak tűnik akkor, ha észben akarjuk tartani a Rivers-féle jelentést. Alkalmasabb szó híján úgy kerülhetjük el a kétértelműséget, ha az alábbiakban bevezetjük az « unifiliation » [egyvonalú leszármazás] kifejezést, amelyet úgy definiálunk, mint ahogyan fentebb a legszorosabb értelemben vett descent-et határoztuk meg, amikor is unilineáris [egyvonalú] leszármazást jelentett. Az itt következők szempontjából nincs hátulütője annak, ha a descent-et nem tudjuk

22A magyar szakirodalomban a félcsoport vagy félrész megnevezésére a francia lmoitiél szóból képzett angol lmoietyl szó is használatos volt régebben. A lektor.33A mindkét oldali, bilaterális rokonságot jelölő angol lkindredl, francia lparentelel szónak nincs elfogadott magyar fordítása. Mindkettő a lrokonl (angolul lkinl, franciául lparentl) szóra megy vissza, amelyből főnévképző segítségével képezték tovább; ennek egyedül a magyar lrokonokl, lrokonok csoportjal értelemben vett lrokonságl szó felel(ne) meg, csakhogy annak jelentése az angolul lkinshipl-nek, franciául lparentél-nek nevezett absztrakt lrokonságl fogalmát is fedi. A lektor.44Ugyanígy, magyarul is mindössze egy kifejezés, a lleszármazásl ismert. A lektor.


lA nuerekl előtt

lefordítani tisztázatlan jelentéseivel együtt: meghagyjuk hát úgy, ahogyan van.

12. « Descent » és « succession » Radcliffe-Brown-nálTérjünk most rá Radcliffe-Brown-ra. Az anyai nagybácsiról szóló, 1924-es cikkében az egyvonalú leszármazásról (descent) teljesen Rivers-i értelemben beszél: lehet patrilineáris vagy matrilineáris; a patrilineáris esetben « a gyermekek apjuk csoportjába tartoznak » (Structure and Function, p. 22.) Néhány szót kell szólnunk « a patrilineáris és matrilineáris utódlásról » írott 1935-ös cikkéről is, hiszen klasszikus műről van szó; Meyer Fortes állítása szerint az angol antropológusok ebből a « híres-neves » szövegből merítették « analitikai vezérelveiket ». (Man, 1959, n°309 - 2 a. hasáb) Itt Radcliffe-Brown nem a descent kategóriáját állítja előtérbe, hanem a succession-ét, mégpedig olyan jelentésben, amely a Rivers-féle jelentésnek a kiszélesítése, miután « a jogok továbbadásáról » van szó « általában» (Structure and Function), p. 32.). Nagyon röviden: a jogok, és különösen a személyek felett gyakorolt jogok megkövetelik, hogy « funkcionálisan koherens » módon legyenek meghatározva (p. 39.), és továbbadásukat is olyan módon kell megszabni, hogy a társadalom folyamatossága biztosítva legyen a szüntelenül megújuló individuumok révén. A jogok kizárólag egyetlen n akár apai, akár anyai n ágon való továbbadása általános megoldást jelent « a státus meghatározásának problémájára » (p.37 skk.), amely minden egyénnel kapcsolatban felmerül; a státust pedig úgy definiálják, mint egy személy «jogainak és kötelességeinek az összességét » (természetesen minden jognak megvan a maga kötelességbeli megfelelője). A Radcliffe-Brown-t Rivers-szel összekötő folyamatosság nyilvánvaló, amikor Radcliffe-Brown azt írja, hogy az utódlási /succession/ rendszer nagy mértékben a házassági rendszer körül forog, jogi szempontból előnyben részesítvén a fivér-nővér kapcsolatot a férj-feleség kapcsolattal szemben (matrilineáris nayarok), vagy éppen fordítva (patrilineáris rómaiak)(p. 42.), mint ahogy azt később a Bevezetésben egy kicsit más formában megfogalmazza (fentebb, 9.fejezet vége). Még ennél is közvetlenebb módon idézi Rivers-t az a bekezdés, amelyben azt olvassuk, hogy el lehet képzelni egy lokális közösséget, amely személyi jogokkal rendelkezik a dolgok felett és teljesen endogám, ám mihelyt két ilyesfajta közösség között házassági kapcsolat létesül, nyomban felmerül az egyvonalú utódlás /succession unilinéaire/ kérdése (p. 46.). Radcliffe-Brown e cikkét így foglalja össze Meyer Fortes 1955-ben:

(a szerző itt) kimutatja, hogy « patrilinearitás és matrilinearitás » (patriliny...) egyszerűen csak két, egymással ellentétes megoldása (alternative ways) az utódlás (succession) alapvető problémájának (...): vagyis annak, hogy miként lehet egyértelműen meghatározni azt, ki rendelkezik a személyek felett gyakorolt jogokkal, illetve hogyan lehet e jogokat megszilárdítani (Br. J. Soc., VI-1, p. 21.).

A tanítvány itt alig észrevehető módon, de radikálisan meghaladja mesterét. Minden ebben az « egyszerűen » szócskában rejlik: az egyetlen dolog, ami valóban lényeges egy társadalomban, a jogok meghatározása és továbbadása, illetve ennek következtében az egyvonalú leszármazás (unifiliation). Az exogámia és a házasság, amelyek Radcliffe-Brown-nál még teljes jogú társadalmi intézmények voltak, Fortes számára már csak másodlagos rendszerek, a valódi értelemben vett « rokonsági struktúrán » kívül, amint azt egy szomszédos bekezdés világosan megerősíti: « A tiltott házasságokat éppúgy, mint a preferenciális házasságokat azon hatás tükrében kell elemezni, amelyet a fennálló rokonsági rendszer megóvására és megőrzésére gyakorolnak » (ibid., p. 22.).

Ha áttérünk a fentebb már idézett, 1950-es Bevezetésre (10. fejezet), észrevesszük, hogy Radcliffe-Brown a descent szó alatt két különböző elemet kapcsol össze: egyfelől a szó legtágabb értelmében vett (p. 13., fentebb, az ..........oldalon idéztük) leszármazást /filiation/, másrészt a formális vagy jogi (jural) aspektust, amelyet előzőleg a succession {utódlás} terminussal írt le. E két esetben mindenesetre nagyon távol vagyunk már Rivers-től. Ha a 79. oldalon nem is, de a 13. oldalon n mint ahogy azt fentebb mondottuk n Radcliffe-Brown négy nagy rokonsági típust helyezett szembe egymással a descent szempontjából. Ezek közül az egyiket, az « egyszerű kognátikus elvre » alapozottat éppen az egyvonalú leszármazás hiányával jellemzi (a másik három az egyvonalúságon alapszik, akár anyai, akár apai, akár kettős). Még magának az unilineal descent kifejezésnek is nagyon széles értelme van itt (p. 14.): a rokonságnak kizárólag egyetlen (anyai vagy apai) ágon keresztül való elismerését jelöli, amit az adott társadalom többé-kevésbé erősen hangsúlyoz, és amely elvnek az « elismert ágazati csoport létrejötte » csak « egyik fontos megvalósulási formája ». Zárjuk azzal tehát, hogy Radcliffe-Brown számára, legalábbis 1950-ben, a descent mindenekelőtt a jogok és kötelezettségek továbbadására vonatkozott (illetve ezen jogok és kötelességek különböző generációk közötti megszervezésére), és hogy ez az aspektus nagymértékben - bár nem teljesen - megfelel a Rivers-féle egyvonalú leszármazási csoportba való tartozás átörökítésének, már ott, ahol ilyen csoport létezik. Ahogy Meyer Fortes mondja:


lA nuerekl előtt

Radcliffe-Brown descent-koncepciója alapvetően jogi /jural/ vagy törvényi /légale/ fogalom, amely - többek között - a kollektív tulajdonnal bíró csoportosulási formákat szabályozza (corporate: osztatlan tulajdon, amely következtében a csoport jogi személlyé válik) stb. , ibid., p. 22.)

A politikai rendszerek vizsgálata kapcsán megfogalmazott képlet kétségkívül tendenciózus, hiszen elég rosszul alkalmazható pl. a nuerek esetére. A tulajdon kiemelése révén azonban olyan tendenciát juttat kifejezésre, amely Radcliffe-Brown követőinél igen jelentős, ha nem egyenesen uralkodó tendencia. Ráadásul tökéletesen világos a tekintetben, hogy a csoportba való tartozás nemcsak e csoport « gazdasági » valóságának rendelődik alá, hanem főképp az individuális jogok és kötelességek körülhatárolásának és átörökítésének. Ez utóbbi pont esetében minden bizonnyal az angol antropológia uralkodó vonásával van dolgunk.

A fejlődés tehát Rivers-hez képest elég nyilvánvaló, és ezt még pontosítani fogjuk a későbbiekben (ld. 20. fejezet).

Személyes hozzáfűznivalóm. Álljunk meg egy pillanatra ennél a « jogok és kötelességek » fogalomnál, illetve a neki tulajdonított fontosságnál. Első látásra kétértelműnek tűnik az egész, hisz e fogalom az egyént, e jogok és kötelességek alanyát látszik előtérbe helyezni, miközben mi az osztatlanságot hangsúlyozzuk, vagyis azt, hogy az egyén jogai valamilyen módon felolvadnak a csoportéiban. A valóságban itt ugyanazon jelenség két aspektusáról van szó: egy fizikai vagy egy jogi személyt különítünk el, mint jogalanyt. Az eljárás magától értetődően kényelmes: lehetővé teszi, hogy a legkevésbé távolodjunk el a modern jogi koncepcióktól. Azonban éppen az a kérdés, hogy vajon valóban ezt kell-e tennünk: vajon a vizsgált társadalmak joggyakorlata ebből a szempontból ugyanolyan-e, mint a miénk? Szabad-e, jogos-e remélnünk, hogy számtalan, a tiszta jogi szférán túllépő szokásukat ki tudjuk fejezni Bentham szigorúan individualista nyelvén, akinél a globális társadalomnak legfeljebb a hasznosság nyelvén van alkalma megnyilatkoznia?

Saját civilizációnkban a jog szubjektív felfogása n amelyhez az egyén « jogainak és kötelességének » koncepciója kötődik n azt az objektív elképzelést váltotta fel, hogy a jog az, ami a rendnek megfelel. Ez utóbbi felfogás n ami a modern elképzelés pozitivizmusával és nominalizmusával szemben eszmei és realista felfogás n jelenlegi tudásunk fényében minden valószínűség szerint sokkal közelebb áll a nem-modern társadalmak elgondolásaihoz. E felfogásnak elő kellene segítenie azt, hogy jobban oda tudjunk figyelni arra a kölcsönös függésre, illetve e kölcsönös függés minden árnyalatára, amelynek révén az ember egy meghatározott szerepben bizonyos fokig beleolvad egy nála sokkal kiterjedtebb alanyba n anélkül, hogy ugyanakkor teljesen feloldódna benne. A « jogok és kötelességek » elképzelése hallgatólagosan feltételezi, hogy az individuum modern fogalmát ki lehet terjeszteni a törzsi vagy hagyományos társadalmakra, csakhogy egy ilyen kiterjesztés gyakran az adat komoly torzulásához vezethet. Indiából és Dél-Ázsiából nem volna nehéz erre példát hozni. A kasztok világának megragadása sokkal könnyebb más nézőpontokból kiindulva. Jómagam például azt javasoltam, hogy az individuális alanyt egy komplementer-pár által alkotott alannyal helyettesítsük (La civilisation indienne et nous {Az indiai civilizáció és mi}, p. 21. skk.). Még általánosabban kifejezve, az individuum modern koncepciója egészen speciális normatív elemet tartalmaz (lásd Homo hierarchicus c. művemet, 3.fejezet, illetve a jogi szubjektivizmus kezdeteivel kapcsolatban: Contributions to Indian Sociology, VIII., p. 18. skk.; összefoglalva: Michel Villey, La Formation de la pensée juridique moderne {A modern jogi gondolkodás kialakulása}).

13. Egyvonalú leszármazás és más « leszármazások »Fő célunk most az, hogy a descent group-okat, azaz az egyvonalú leszármazási csoportokat tanulmányozzuk az angolszász antropológiában. Az elkövetkezőkben tehát a descent-et a Rivers-i és Leach-i, szűk értelemben fogjuk venni n anélkül, hogy ennek bármiféle hátulütője lenne n, és a terminust « egyvonalú leszármazásnak » [unifiliation] fogjuk fordítani. Nem fogunk foglalkozni viszont az indifferenciált rendszerekkel, amelyekre néhány szerző szintén a « descent » terminust alkalmazza, annak ellenére, hogy a csoportba való tartozás nem következik automatikusan a születés tényéből (választási lehetőség), és hogy e csoportok n a Rivers-i elvárással és az egyvonalú leszármazási csoportokkal szemben n nem kizárólagosak. Ezek a kérdések valóban eléggé zavarosnak tűnnek a számunkra, és semmi esetre sem tartoznak az angol antropológia legfontosabb hozadékához (ld. Leach, « Unconsidered Aspects », col. 131 a; bibliogr. n°7).

Csak annyit jegyeznék még meg, hogy Rivers szóhasználatával ellentétben, Radcliffe-Brown szóhasználatának n amit Leach furcsa módon egy szóval sem említ n természetes módon kellett késztetnie követőit arra, hogy a Rivers által tekintetbe nem vett esetekben is descent-ről beszéljenek. Az indifferenciált rendszerek ugyanis szintén magukban hordozzák a jogok megosztási és átörökítési módjának, illetve a lokális közösségeknek az egyidejű létezését. Amennyiben ezen aspektusokra tevődik a hangsúly, gyakorlatilag valamennyi társadalomban


lA nuerekl előtt

természetes dolog descent-ről beszélni. Ebből a perspektívából nézve az exogámia által összekapcsolt, egymástól elkülönülő csoportok létezése elhalványul.5

55Ezzel kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy a Fiatal Antropológusok Köre által készített « A rokonság szójegyzékének vázlata », amely l’Échange című közlönyük 1966. májusi, 7. számában jelent meg, sokkal inkább az indifferenciált rendszereket veszi célba, s nem az általában vett rokonságra vagy annak ismertebb formáira vonatkozik.


5. fejezet - E.Evans-Pritchard: lA nuerekl14. lA nuerekl: strukturális relativitásAz időnket vesztegetnénk csak, ha megkísérelnénk összefoglalni Evans-Pritchard fő művét, amelynek címe: A nuerek. Egy nílusi népesség életmódjának és politikai intézményeinek a leírása. Ez a munka, amely a modern monografikus irodalom mesterműve, a lehető legtömörebb. Ahelyett, hogy megkísérelnénk összefoglalni, inkább azt kell röviden szemügyre vennünk, mi a hozadéka. Mindenekelőtt ez a mű jelenti a politikai rendszerek és az egyvonalú leszármazási csoportok elméletének megalapozását az angolszász antropológiában. Radcliffe-Brown-hoz képest egyszerre képviseli a folyamatosságot és az elszakadást (D. F. Pockok, Social Anthropology1). A művel kapcsolatban az alábbi aspektusokat kell elsősorban hangsúlyoznunk. Legáltalánosabb, elejétől a végéig jellemző vonása, amely szembeállítja elődeivel n sőt, még sok követőjével is n a strukturális szemlélet: Evans-Pritchard jelentősen elmélyítette Radcliffe-Brown « társadalmi struktúra » fogalmát. Sőt, ez nem lehet eléggé hangsúlyozni, hiszen Evans-Pritchard ezt az elmosódó elképzelést pontos fogalommal helyettesítette, ami n mint azt megkísérlem majd kimutatni n valójában a szó szoros értelmében vett « struktúra » ideája.

Kezdhetjük azzal, hogy hangsúlyozzuk a fogalmak « relativitását », amire Evans-Pritchard gyakran visszatér, és amit már az azande boszorkányságról szóló nagy könyvében is a középpontba állított. A lokális csoportok vagy helyi közösségek kapcsán azt olvassuk, hogy amikor a nuerek az egyes csoportok megnevezésére szolgáló neveket használják, « egy helyi közösséggel azonosulnak, és a nevet használva egyben elhatárolják magukat a többi hasonló közösségtől » (p. 135., kiemelés tőlem). Evans-Pritchard hozzáteszi : « A cieng szó vizsgálata a lokális csoportok n és az igazat megvallva, a nuereknél létező valamennyi társadalmi csoport n legalapvetőbb jellegzetességeinek egyikét fedi fel a számunkra: strukturális relativitásukat.»

Mit akar kifejezni egy nuer akkor, amikor kijelenti : « ebből és ebből a cieng-ből való vagyok ? Cieng azt jelenti : ház (« home »), azonban a szó pontos jelentése aszerint a helyzet szerint változik, amelyben kimondják. Ha egy angollal Németországban találkozunk, és megkérdezzük, hová való (where his home is), előfordulhat, hogy azt válaszolja, Angliába. Ha ugyanezzel az emberrel Londonban találkozunk, és feltesszük neki ugyanezt a kérdést, azt válaszolja majd, hogy Oxfordshire-i, és ha ebben a megyében találkozunk vele, annak a városnak vagy falunak a nevét fogja mondani, ahol él. A nuerek ugyanígy tesznek. Ha egy nuerrel Nuerföldön kívül találkozunk, azt mondja, hogy cieng Nath-ról, Nuerföldről származik. Az is lehet, hogy cieng-nek nevezi törzsének a lakóhelyét, habár a leginkább használatos kifejezés ebben az esetben a rol. Ha a törzsében kérdezzük meg, hogy hol van a cieng-je, akkor vagy a faluját nevezi majd meg, vagy a törzsi szekcióját, a kontextus szerint. Általában vagy a harmadlagos törzsi szekcióját, vagy a faluját nevezi meg, de lehet, hogy az elsődleges vagy a másodlagos szekcióját. Ha a kérdést magában a faluban tesszük fel neki, akkor a házcsoportnak a nevét fogja megemlíteni, vagy éppen megjelöli a házát, illetve a falunak azt a végét, ahol az található. Így aztán, amikor egy férfi azt mondja, hogy Wa ciengda n « hazamegyek », ha éppen a faluján kívül tartózkodik, azt akarja kifejezni, hogy oda tér vissza, ha a faluján belül, akkor azt, hogy a házcsoportja felé tart, ha a házcsoportjában van, akkor pedig azt, hogy a házába vonul vissza. A cieng így egyaránt jelenthet házat, házcsoportot, falut és különféle rendű törzsi szekciókat (p. 136.) egyaránt.

Evans-Pritchard még hozzáteszi, hogy a szó jelentésének e variációi nem egyfajta nyelvi inkoherenciának köszönhetőek, hanem azon csoportok (pontosabban a « csoportértékek ») viszonylagosságának, amelyekre a szó utal. Ezt a relativitást kell megérteni ahhoz, hogy «leírásunk látszólagos ellentmondásai úgy álljanak előttünk, mint amelyeket maga a struktúra foglal magában, és mint amelyek ténylegesen e struktúra egyik velejárói ». Íme a megtett lépés : világos, hogy itt már nem Radcliffe-Brown « társadalmi struktúrájának » a szintjén vagyunk, hanem bizony a struktúra szintjén, a szó szigorú és intellektuálisan vett értelmében, a struktúrának, mint ellentétek rendszerének a szintjén.

11Az idézetek és a hivatkozások megtalálhatók A nuerek című könyvnek a Gallimard kiadónál 1968-ban megjelent francia kiadásához általam írt előszóban, ahol a jelen tanulmány konklúzióit megismételtem.


E.Evans-Pritchard: lA nuerekl

Olyan elemek relativitásáról van itt szó, amelyek egy szegmentált rendszeren belül találhatók n és ez egyaránt igaz a politikai rendszerre, az ágazati rendszerre vagy a korosztályok rendszerére. Vegyünk egy csoportrendszert, ahol is az A , B, C, D, stb. csoportok az A1, A2, A3, B1, B2, B3, stb. elsőrendű alosztályokat tartalmazzák, amelyek a maguk részéről A1a, A1b, stb., B1a, B1b, stb. másodrendű alosztályokat tartalmaznak, és így tovább a harmadik rendig : A1a1, stb2, ahol is megállunk a felsorolással. A rendszer akkor nevezhető szegmentáltnak, ha a különböző rendek felosztásai virtuálisan minden pillanatban együtt léteznek, és meghatározott szituációkban felváltva jelennek meg. Vegyük illusztrációképpen a territoriális csoportok esetét.

Tegyük fel, hogy az A1a1 csoport egy tagja megölt egy embert. Három eset lehetséges aszerint, hogy az áldozat az A1-gyel szembeállított A2 tagja-e, illetve az A1a-val szembeállított A1c-é vagy az A1a1-gyel szembeállított A1an-é (ld. 1. ábra).

Első eset : az áldozat az A2cn tagja : az összes A2 szolidáris lesz az összes A1-gyel szemben. A konfliktus az elsőrendű alosztályok között van.

Második eset : az áldozat az A1cn tagja : az egész A1c szolidáris lesz az egész A1a-val szemben. A konfliktus a másodrendű alosztályok között van.

Harmadik eset : Az áldozat az A1an tagja : a konfliktus A1a1 és A1an harmadrendű alosztályok között van.

22Úgy gondoltuk, nem kötelességünk a szerző jelöléseinél (« A, B, C », p. 193. és p. 201.) maradni, amelyek kevéssé világosak, és legalábbis egy alkalommal kétértelműek. Olyan jelöléseket részesítettünk tehát előnyben, amelyek sokkal világosabban és szisztematikusabban adják vissza a szerző gondolatait.



15. lA nuerekl: politikai rendszer és ágazati rendszerLáttuk (5-6. fejezet), hogy Evans-Pritchard a családon kívül három különböző « rendszert » különített el: rokonsági rendszert, ágazati rendszert és politikai rendszert. Az első kettő között a különbség a mar (személyek közötti « kognátikus » vagy konszangvinikus {vér-} rokonság) és a buth (csoportok közötti, kizárólag agnátikus {férfiági} rokonság) bennszülött megkülönböztetésén alapul. A mar szempontjából nézve Ego olyan rokonsági körrel rendelkezik, amelynek kiterjedése három, vagy annál kevesebb generáció; a buth szempontjából Ego az agnátikus csoportrokonságot négy vagy öt generációnyi távolságtól kezdve tartja számon. Ebből a szempontból, agnátikus oldalról a kettő közötti határt a következő definíció szolgáltatja : « mar-ok azok az emberek, akiktől Ego leányuk esküvőjén kérhet » egy részt a férfi rokonai által a nő rokonainak nyújtott szolgáltatásból (« bridewealth proper »3); ez ténylegesen (kölcsönösen) a leány dédapjáig bezárólag terjed, azaz az agnátikus rokonok három generációjáig (Nº 9, p. 7.). Ezen túl a mar rokonság véget ér, és többé nem személyekről, hanem ágazatokról van szó.

Evans-Pritchard egyebek között egy politikai rendszert akart az adatokból kibontani. A « politikai struktúrát » előzetesen így definiálta (p. 4.):

egy territoriális rendszeren belül olyan embercsoportok egymás közötti kapcsolatairól van szó, akik térben pontosan lehatárolt területeken élnek, és akik tudatában vannak identitásuknak és kizárólagos jellegüknek.

A rendszer szoros kapcsolatban áll az ökológiával. A nuerek névvel megnevezett törzseket különítenek el egymástól, amelyek meghatározott területi körzetekben élnek, noha gyakran térbeli diszkontinuitás áll fenn az esős évszaknak megfelelő körzet és a száraz évszak többé-kevésbé állandó vízlelő helyei körül csoportosuló «táborok» között. Nincsenek specializálódott politikai szerveik, sem állandó politikai hatalom, még a törzs vagy az alrendszerek szintjén sem. A nuereknek nincs « államuk », hacsak nem « rokonsági államuk », olyasmiben élnek, amit szó szerint anarchiának kell neveznünk, csakhogy ez « rendezett anarchia » (181., stb.). A szerző ennek az anarchikus rendnek az elveit szerette volna megragadni azáltal, hogy elkülönítette azt, amit a nuerek « politikai rendszerének » hívott. Kétségkívül azt lehet mondani, hogy e relatív rend kettős alapelvvel rendelkezik, amely egyrészt a törzsek territoriális felosztásának szegmentált vagy strukturális jellegében rejlik (ami egyszerre köti össze és választja el őket egymástól, vagyis röviden « strukturális távolságot » tart közöttük), másrészt a klánokban és ágazatokban, amelyek e territoriális egységek « konceptuális csontvázát » (p. 212.) szolgáltatják, mint azt a következőkben látni fogjuk.

Evans-Pritchard « törzsi szekciókat », vagy egymást követő első-, másod- és harmadrendű alosztályokat különböztet meg egymástól. A törzs tehát, amit nevezzünk Sa-nak, a1, a2, a3 elsőrendű törzsi szekciókra oszlik, amelyek a maguk részéről a1.1, a1.2 stb., a2.1, a2.2 stb., stb. másodrendű szekciókra, emezek pedig a1.1.1, a1.1.2, a1.2.2 stb. harmadrendű szekcióra oszlanak.

Párhuzamosan, az ágazati rendszerben a SA klán A1, A2, A3 « legmagasabb rendű » ágazatokra oszlik szét, e legmagasabb rendű ágazatok pedig A1.1, A1.2, stb., A2.1, A2.2, stb., stb. « főágazatokra ». A főágazatok A1.1.1, A1.1.2 stb, A1.2.1, A1.2.2 stb., stb. «alágazatokra » osztódnak tovább. Végül az « alágazatok » « legalacsonyabb rendű » ágazatokra osztódnak, amelyekkel itt most nem foglalkozunk.

E két szegmens-egység között megfelelés van, mivel :

1. Egy patrilineáris csoport egy meghatározott territoriális csoporton belül mindig domináns szerepet játszik, tudniillik n egy kissé leegyszerűsítve n a törzsben egy klán van, az elsőrendű (a1) törzsi szekcióban pedig egy legmagasabb rendű (A1) ágazat, stb.

2. Még ha a törzsnek (Sa) és a klánnak (SA) különbözőek is a nevei, az alosztályok szintjén a megfelelő territoriális szekciót a domináns patrilineáris csoportról nevezik el. Ha ez nincs is mindig így, azért többnyire mégiscsak ez a helyzet, és ez arra indította Evans-Pritchard-t, hogy ugyanazt a főnevet nagybetűkkel írja, amikor patrilineáris csoportról van szó, és kisbetűkkel, amikor azt a territoriális csoportot jelöli vele, amelyben ez a patrilineáris csoport a domináns. Ezért választottuk meg itt úgy a szimbólumokat, hogy a territoriális egység a neki nevet adó patrilineáris csoporttal egyezőként jelenjék meg (tehát a másodrendű törzsi szekció a1.1, a főágazat A1.1). Innen levezethető a következő táblázat :

33lValódi értelemben vett menyasszonyváltságl. A lektor.



16. lA nuerekl : pontosítások és magyarázatokAz az ideális séma, amelynek felvázolását itt megkockáztattuk, megköveteli, hogy némi pontosítást és magyarázatot adjunk.

Mindenekelőtt, aki klánt mond, nem mond egyben törzsön belüli dominanciát is, mégpedig két ok miatt (p. 213.) :

1. nem minden klánnak van felsőbbrendű vagy ldominánsl státusa egy törzsben : vannak klánok, amelyek sehol nem dominánsak, illetve dinka eredetű nemzetségeket is bevonnak alárendeltként a territoriális hálózatba;

2. a klán nem minden tagja él ott, ahol az domináns, mivel n ellentétben a törzsekkel n a klánok Nuerföld egészén szétszóródtak; ott, ahol az én klánom domináns, arisztokrata státussal rendelkezem (dil), ahol pedig nem az, ott a domináns arisztokratákéval szemben az idegen státusával (rul) bírok. Idézzünk itt egészében egy bekezdést, amelyben a nemzetségek és a területi csoportok közötti kapcsolat jellege csodálatosan ki van domborítva:

A nuer ágazatok nem egységes lokális közösségek (corporate, localized, communities, azaz olyan közösségek, amelyek a földhöz fűződő kapcsolatuk miatt jogi személyt alkotnának), hanem gyakorta territoriális egységekhez kapcsolódnak… a saját ágazatukhoz kapcsolódó területen élő ágazat-tagok úgy tekintenek magukra, mint rezidenciális csoportra, és… { végül} így az ágazat fogalma (vagy «értéke») a politikai rendszeren keresztül nyilvánul meg. Minden nuer falut egy ágazathoz társítanak: ezen ágazat tagjai gyakran csak csekély arányban képviseltetik magukat a népességen belül, a faluközösséget mégis velük, az egy agnátikus mag körül csoportosuló személyek halmazával azonosítják. A halmazt nyelvileg a maggal azonosítják, mivel a faluközösséget lépten-nyomon az ágazat nevével jelölik. Az ágazatok kizárólag az exogámia szabályai és bizonyos rituális cselekedetek függvényében tűnnek teljesen autonómnak, illetve n szűk határok között n az emberöléssel kapcsolatos felelősségvállalás esetén. A társadalmi életben az ágazatok általában n a falutól a törzsig terjedő n változatos méretű lokális közösségeken belül funkcionálnak, mint e közösségek részei (p. 203.).

A szerző pontosan azt az ágazatot nevezi « domináns ágazatnak », amelyet egy territoriális csoport magjaként dominánsnak ismernek el, és amely a nevét adja ez utóbbinak (p. 205.). Valószínűleg a vidék első lakóiról van szó (p. 212.), de ami igazán fontos, az az, hogy úgy tartják őket számon, mint akiknek e területtel kitüntetett és



egyedüli kapcsolatuk van. Ez a « dominancia » az egész törzs szintjén végig vonul. «Minden törzsben egy klánt, vagy egy legmagasabb rendű ágazatot {nota bene: a mi ideális sémánk szerinti legmagasabbrendű ágazatot} társítanak a politikai csoporthoz, amely uralkodó pozíciót foglal el benne a többi, szintén e helyütt élő csoporttal szemben… (és) (e klán vagy ágazat) szegmenseinek mindegyikét előszeretettel társítják4 { nota bene!} » a törzs egyes szegmenseihez (pp. 211-212.). Evans-Pritchard « arisztokrataként » fordítja a nuer (dil, többesszámban diel) terminust, ami ezt a felsőbbrendű státust jelzi a rul-lal, az idegennel szemben; ez utóbbi elnevezést a többi ágazatra, vagy az ágazat többi szegmensére alkalmazzák. Egyébként inkább presztízsről és befolyásról van szó, mintsem rangról és hatalomról (p. 215.), hiszen a nuerek erősen hajlanak az egyenlőségre. A különbség csak a »vérdíj-jószágok » kiszámításában van, vagyis azon jószágok számában, amelyeket emberölés esetén kárpótlásként kell adni, abban az esetben, ha a gyilkosság azon egységen belül történt, ahol a státuskülönbség fennáll, azaz a falun belül (pl. manapság 20 állatot 17 helyett). Más szegmensekhez, más falvakhoz képest viszont, éppen ellenkezőleg, a dil és rul közötti különbség semlegesítődik : egy politikai szegmensen belül nincs különbségtétel a többi szegmenssel szemben.

Ugyanez a helyzet egy másik, a két előzőhöz képest alsóbbrendű státussal, a jaang-gal, ami egy felnőtt vagy nem adoptált dinka fogolyra vonatkozik (ld. később), szemben egy helyben született dinkával. Az ember csak abban a nuer családban jaang, ahová kötődik, míg kívülről nézve egyszerűen csak e család egyik tagja (p. 219.). Éppúgy, ahogyan a csoportok egymáshoz képest viszonylagosak, a státus is viszonylagos a csoportokhoz képest.

Itt az ideje annak, hogy árnyaljuk, amit arról mondtunk, hogy a territoriális egységet a megfelelő patrilineáris csoport nevével jelölik meg. Ez általában véve ugyan érvényes (példa : pp. 204-205), azonban mégsem mindig igaz. Különösen a törzseknek, de néha elsőrendű szekcióiknak is van saját nevük, és ugyanígy léteznek olyan falvak is, amelyeknek helyneveik vannak, mégha meg is lehet nevezni őket « legfontosabb ágazatuk » nevével. Jegyezzük meg ez utóbbi kifejezést, ami azt a tényt jelzi, hogy egy faluban a legfontosabb ágazat nem feltétlenül a törzsbeli domináns klán része: ekkor a falu területe nem hozzá, hanem szokás szerint a törzs domináns klánjához tartozik, ezért kell egy külön szó az ilyen ágazat megjelölésére (p. 207. n).

Végül, amikor Evans-Pritchard az « ágazati rendszerről » szóló fejezetet befejezi, jelentősen pontosítja az ágazati szegmentáció és a politikai szegmentáció közötti viszonyt. Gondolatainak kiforgatása lenne azt mondani, hogy az utóbbi az oka az előbbinek, annyit azonban állíthatunk, hogy az utóbbi nagymértékben uralja az előbbit : az ágazatok felosztása a territoriális felosztást követi, « az ágazati struktúra a politikai struktúra szerint rendeződik el (avagy visszahat rá: twisted into) » (p. 241.). Evans-Pritchard példát is hoz erre, és különböző bizonyítékokat, mint amilyen az alábbi: « Annak a közegnek a nagyságát, amelyben az agnátikus rokonságot számon tartják, nagymértékben a politikai struktúrában játszott szervező szerepe határozza meg » (p. 246.) :

A folyamatnak, ahogy azt mi értjük, az a lényege, hogy bizonyos ágazati csoportok politikai jelentőségre és kizárólagosságra tesznek szert, s a törzsi szekciók magjaivá válnak. Strukturális pozíciójuk csak ezúton stabilizálódik, elágazási pontjaik pedig csak így válnak ágazati struktúrájuk fix és állandó pontjaivá. Ez magyarázza azt, hogy az anyai leszármazás a számos poligám család közül csak néhányban jelentős strukturális szempontból, és hogy az elágazás az ágazatban ugyanott található, mint a törzsben (p. 247.).

17. lA nuerekl: a politikai rendszer és az ágazati rendszer közötti megfelelés módjaAz előzőeket jobban meg fogjuk érteni, mihelyt megnéztük, milyen eszközök biztosítják valójában a két rendszer közötti érintkezést. Három ilyen eszköz van, növekvő nagyság szerint: az örökbefogadás, amelynek révén egy serdülő dinka foglyot az őt foglyul ejtő nuer befogadja az ágazatába; a házasság, amelynek következményeképpen egy lokális közösség különböző nemzetségének tagjai között vérrokonsági kötelék létesül, és végül a mítoszok, amelyek nagy patrilineáris, sőt territoriális egységeket egyesítenek.

Az örökbefogadásról kevés dolog mondható el: az ágazatba való befogadásról van szó (a családba való beilleszkedés magától megy), ami csak fiatal, dinka férfifoglyokra érvényes, azonban sem felnőttek (amiből egyenesen következik a dinka ágazatok elkerülhetetlen jelenléte), sem nuerek esetében nem alkalmazható (mivel egy nuer nem válthat ágazatot). Az örökbefogadott dinka minden további nélkül egyszerűen a nuer ágazatba oltva találja magát, és leszármazottai majdan az ág nuer ősére fogják visszavezetni felmenőiket. A dinka tehát

44A francia szövegben Dumont Evans-Pritchard nyomán a magyarul visszaadhatatlan lhajlik arra, hogy társítva legyenl kifejezést használja. A lektor.



teljesen beleolvad a nuer ágazatba.

A nuer klán exogám, sőt, a legmagasabb rendű anyai ágazatba való beházasodás tilalmával is találkozunk. (Ezzel szemben egy adoptált dinka beházasodhat az őt befogadó ágazat oldalági ágazataiba):

A nuer exogámia-szabályok megtörik az agnátikus csoportok kizárólagos jellegét, miután arra kötelezik tagjaikat, hogy kívülre házasodjanak, s így újabb rokonsági kötelékeket hozzanak létre (p. 225.).

Ez a meghatározás figyelemreméltó. Már azzal is megelégedhetnénk, hogy találunk benne egy utalást vagy visszaigazolást Rivers egyvonalú leszármazási elméletére, amelynek értelmében az egyvonalú leszármazás léte az exogámiához kötött. Csakhogy épp a Rivers által megfogalmazott komplementaritáshoz képest n amely a világosan elkülönülő csoportok, illetve az e csoportok létével együttjáró, kötelezően kifelé irányuló házassági kapcsolatok között áll fenn n Evans-Pritchard megfogalmazásában van valami meglepő. A könyv első 224 oldalán a házassági kapcsolatot n néhány rövid célzástól eltekintve n nem vizsgálja ebből a szempontból, miközben érdeklődését már a IV. fejezettől (p. 139.) kezdve a politikai és ágazati csoportokra összpontosítja. E csoportokat kétségtelenül a maguk relativitásában szemléli n ám úgy, hogy eltekint a házasságtól, ettől a lényeges kapocstól, amely őket, illetve tagjaikat összeköti. Pedig a jószágok házassági szolgáltatásként (bridewealth n menyasszonyváltság) való átruházásának a fontossága szembeötlő (ld. az indexet). Ha ezen agnátikus csoportok lkizárólagosságáróll beszél nekünk, amelyet a házassági szabályok n úgy mond n megtörnek, jogos feltennünk a kérdést, hogy hol is érhető tetten ez a kizárólagosság. Amennyiben nem teljességgel a szerző fejében létezik, vagy nem stilisztikai módszerként alkalmazza azért, hogy még lkizárólagosabbl jellegűnek tekinthesse az önmagukban vett csoportokat, akkor ez a kizárólagosság bizony azokon a kereteken belül található, amelyeket számára az exogámia kijelölt, és az exogámia nem széttöri, hanem maga alá rendeli azokat. Pontatlan és túlbecsült voltával az Evans-Pritchard-i formula n Rivers nézőpontjával ellentétben n azzal a forradalommal szembesít bennünket, amely az angolszász antropológiában a csoportok javára, illetve az olyasfajta kapcsolatok rovására ment végbe, amelyek e csoportokat a legradikálisabban korlátozzák. Ha úgy is tűnik majd, hogy Evans-Pritchard követői egyes pontokon eltérnek tőle, ezen a ponton n éppen ellenkezőleg n ő az előfutára mindannak, ami ezután bekövetkezett. Minden, amit ezzel kapcsolatban állíthatunk, az az, hogy később az exogámiát sokszor még helytelenebbül közelítik majd meg. Meg kell állapítanunk azonban azt, hogy már itt azokkal az elemekkel kezdődik a vizsgálat, amelyeket sui generis valósággal (territoriális, ltestületil vagy agnátikus valósággal) rendelkező elemeknek tartanak, hogy aztán az egészet majd csak a végén rakják össze. Az a tény, hogy a csoportokat n előszeretettel vagy kizárólagosan n többé-kevésbé kollektív alanyokként vagy kollektív individuumokként kezelik, maga után vonja azt, amit strukturális szempontból torzításnak, a részek és az egész közötti viszony alárendelésének kell neveznünk.

Az egymás közti összeházasodás első eredménye az, hogy általában egy falu valamennyi lakója rokona egymásnak. A lhalmazl, amelyet a falu képez, a domináns (vagy legfontosabb) ágazat alkotta mag körül csoportosuló rokonok halmaza. Ezek a nem agnátikus rokoni viszonyok n szemben az agnátikusokkal n kétségtelenül személyes kötődések, nem pedig csoportköziek. A vérrokonsági kapcsolatokat mégis a csoport vagy a lokális ágazatok szintjén általánosítják. Előszeretettel beszélnek ugyanis a nem agnátikus viszonyok megjelölésekor la leányok gyermekeirőll, (gaat nyiet) (vagy inkább azt kellene mondanunk, hogy lleányokon keresztüli gyermekekl?), és ez a viszony már egyetlen összeházasodástól kezdve fennáll az ágazatok között. Az ágazati elemek, azaz csoportok között tehát vérrokonsági (lkognátikusl) kapcsolat van, szemben a mar és a buth között megfogalmazott ellentéttel. Amit azonban meg kell jegyezni ezzel kapcsolatban, az az, hogy a konszangvinikus rokonság n az agnátikus rokonsággal szemben n nem hoz létre csoportokat.

Minthogy a házasság nemcsak az apa klánján belül tilos, hanem a közeli vérrokonokkal is, sőt, az anya egész legmagasabb rendű ágazatával, a házassági kapcsolatháló szükségszerűen kiterjed más falvakra, más territoriális egységekre is:

Így a rokonsági rendszer áthidalja a politikai struktúra elkülönülő egységeit, minthogy kapcsolatláncba egyesíti az ellentétes szegmensek tagjait (p. 226.),

ami lösszetett probléma-együttestl okoz. Közülük az egyedüli aspektus, amit a szerző e helyütt kifejt, a nem-agnátikus rokonságnak a territoriális egységek kohéziójában játszott szerepe:

Egy ágazat csak rituális helyzetekben marad kizárólagosan agnátikus csoport. Egyéb alkalmakkor felolvad a közösségben, és a vérrokonság (lcognationl, mar), mint az együttélő emberek kölcsönös kapcsolatainak kifejeződési formája (lvaluel), veszi át az ágazati agnáció (buth) helyét (p. 228.).



Láttuk, hogy az örökbefogadás miként teszi lehetővé a fiatal dinka foglyok befogadását a nuer ágazatokba, láttuk, hogy a nem-agnátikus rokonság miként egyesíti egy agnátikus mag körül a különböző férfiágakból származó embereket a territoriális közösségeken belül, mindenekelőtt a faluban. Az agnáció és a területi elv egybeesésének a biztosítására egy további, harmadik mód a lrokonság fikciójának mitológiai megalkotásal. Ez megfelelő leljárás akkor, amikor domináns ágazatok, és ugyanazon törzsi szegmensen belül velük együtt élő idegen, vagy dinka csoportok kapcsolatáról van szó, amikor is ez utóbbiak túlságosan nagyok és territoriálisan túlságosan elkülönülőek ahhoz, hogy a másik két módszer révén az előbbiek magukba tudják foglalni őketl (p. 228.). Például a lou törzs domináns klánja a JINACA. A szabálynak teljesen megfelelően a JINACA klán három legmagasabb rendű ágazatának mindegyikéről egy-egy másodrendű törzsi szekció van elnevezve (nota bene: nem pedig elsődleges, mint ahogy az elméleti diagramunkban szerepelt); ezek a gaaliek, a gaatbal és a rumjok másodrendű törzsi szekciók. De ez még nem minden: két másodrendű törzsi szekció domináns ágazatai nem mások, mint a JIMAC és a JAAJOAH legmagasabb rendű ágazatok, amelyek viszont nem a JINACA klánba tartoznak. Erről az anomáliáról egy mítosz ad számot, ez a két ág nővérek fiaira megy vissza: két, rejtélyes körülmények között eltűnt fivér helyébe két nővér került. (Egyébként a mítosz nem szorítkozik pusztán ennyire, erre még a későbbiekben visszatérünk.) A GAATGANKIIR klán mitológiája ennél sokkal gazdagabb. Nemcsak arról ad számot, hogy a gaajak törzs, reng elsőrendű szekciójába a másodrendű törzsi szekció szintjén két vegyes összetételű ágazatot illesztettek be, hanem arról is, hogy viszonylag egymáshoz közelálló ágazatok különböző törzsekbe kerültek, és viszont, hogy relatíve távoli ágazatok egy és ugyanazon törzsbe egyesültek. Tehát olyasvalamivel van itt dolgunk, ami túlmutat a szerző által elmondottakon, amennyiben a mítosz nemcsak egyetlen törzset vesz tekintetbe, hanem n egy és ugyanazon klánon belüli agnátikus kapcsolatok révén n különböző törzsek között teremt kapcsolatot (pp. 231-232.).

Az egész még ennél is továbbmegy: a mítoszok különböző domináns klánok, illetve különböző törzsek között építenek ki kapcsolatokat, s végül legész Nuerföldet egyetlen rokonsági struktúrábal vonják be (p. 236.). Az lágazati rendszerrell ellentétben, amely mindig egy adott klánon belül található, itt állítólag egy lklán-rendszerrell állunk szemben (p. 237.); maguk a törzsek megszemélyesülnek és rokonsági kapcsolatokba lépnek; végső soron minden nuerek közös ősét vagy őseit nevezik meg: legységes rokonsági rendszer vagy pszeudo-rokonságl lköti össze Nuerföld minden territoriális szegmensétl (p. 240.). Egyfelől tehát azt látjuk, hogy az agnátikus rokonság, jóllehet a territoriális egységek lkonceptuális csontvázátl alkotja, azt kiegészítendő a nem-agnátikus rokonsághoz folyamodik; másfelől pedig, hogy n végső soron n ezek a rokoni kötelékek nem tartoznak bele a territoriális egységek kereteibe, legyenek bármilyen szélesek is ezek az egységek, hanem ellenkezőleg, magukba foglalják azokat. Ahogyan azt a szerző több helyütt is kimondja: la nuer társadalomban a rokonság értékeihez kötődnek a legmélyebb érzelmek és a legerősebb normák, és minden társadalmi kapcsolat a rokonság nyelvén fejeződik kil (p. 228.). Különösen, la közösségi (territoriális) kapcsolatok fordítódnak le a rokonsági kapcsolatok nyelvérel (u.o.). Jegyezzük meg menet közben, hogy kétségkívül itt érjük tetten a Beattie által a rokonság természetére vonatkozóan kidolgozott szemléletmód prototípusát (a nyelv és a tartalom közötti ellentétet, ld. fentebb, 7. fejezet). Jegyezzük meg azt is, hogy Evans-Pritchard nem fejti ki azt, amit lklánrendszernekl nevez: az lágazati rendszereknekl szentelt fejezet végén csupán röviden utal a nuer társadalomnak erre az átfogó, mindent felölelő rendszerére. Ebből világossá válik, hogy itt, a törzsek szintjén csak általános képzetekről van szó, amelyekhez nem párosulnak meghatározott viselkedésformák: ha egyik-másik egyedi törzsnek n saját szemszögéből nézve n homályosan van is fogalma a nuer törzsek összességéről, azt soha nem élik meg cselekményekben vagy szertartásokban. Nem egészen ugyanez a helyzet a klánok szintjén, mivel n mint ahogyan azt láttuk n a patrilineáris lkizárólagosságotl igen hathatósan megtöri az exogámia törvénye: ennek következtében minden egyes házasság bizonyos fokig a különböző klánok között megélt kapcsolat. Végül az a tény, hogy a nem-agnátikus és a mitikus (agnátikus vagy sem) rokonságot Evans-Pritchard úgy mutatja be, mint az agnátikus és a territoriális csoportok közötti viszony megteremtésének egyszerű eszközeit, erősen önkényesnek tűnik. Ez nagymértékben abból fakad, hogy a lcsoportokatl kizárólagosnak tekinti, illetve, hogy privilegizált figyelmet szentel nekik, aminek következtében az e csoportok közötti kapcsolatok háttérbe szorulnak, amennyiben sem nem territoriálisak, sem nem agnátikusak. A mítoszokat a szerző n különösen merev módon n a privilegizált kapcsolatok racionalizációjának tekinti (p. 229.). Egy klán ősét és annak férfi leszármazottait, az ágazatok őseit nem tekinti különösebben mitikusnak, csupán feleségeiket és az ágazatok, valamint a törzsek alapításának egyéb mitikus körülményeit tartja annak. A lou törzs fentebb idézett esetében, a JINACA klán ősének, Denac-nak két felesége volt, Nyagun és Nyamor, akikről a gun és a mor elsőrendű szekciók kapták a nevüket. Mi az, ami e két névadó asszonyban mitikusabb, mint a férjeikben? Ráadásul ez a részlet ellentmond a szerző azon tézisének, amely szerint a genealógiák csak visszatükrözik a nemzetségek közötti territoriális kapcsolatokat. A JINACA klán ugyanis két törzsben, a lou-ban és a rengyan-ban domináns, ez utóbbiban két legmagasabb rendű ágazata van. Azt várnánk tehát, miután két feleség van, hogy az egyiknek a gyermekei a lou törzs ágazatainak az ősei, a másikéi pedig a rengyan törzs ágazatainak az ősei lesznek. Csakhogy ez egyáltalán nem így van: az első feleségtől két lou és két rengyan ágazat származik, a másodiktól egy lou ágazat (valamint két u.n. lnővértől származó gyermekl-ágazat, ami szintén lou).



18. A struktúra ideája lA nuerekl-benPróbáljuk meg kihámozni e könyv lényegét. A szerző, miután felvázolja azokat a félelmetes nehézségeket, amelyekkel a terepmunkája során találkozott, az elején inkább la vidék etnológiájához való hozzájáruláskéntl, mintsem lrészletes szociológiai tanulmánykéntl (p. 15.) jellemzi a munkáját. Ennek a kijelentésnek a mű egésze ellentmond, sőt maga a szerző is, amikor a végén n szerencsére n felvázolja elméleti előfeltevéseit és lrövid kalandozását a szociológiai elméletbenl (p. 266.). Fő témáját a politikai intézmények adják (p. 4.): arról van benne szó, hogy megvizsgálja, milyen intézmény képes a territoriális kormányzat hatóságainak a szerepét eljátszani egy olyan népnél, amely nem rendelkezik ilyenekkel, és hogy miként érvényesülhet n legalábbis valamiféle viszonylagos n rend ott, ahol a szó szoros értelmében vett anarchia van. A könyv felépítésének vizsgálata alapján világossá válik, hogy a politikai rendszer az ökológia és a térben való elhelyezkedés (amelyek a demográfiával együtt a politikai rendszer nyersanyagát jelentik), illetve az lágazati rendszerl (amely a politikai rendszer lkonceptuális csontvázátl adja) metszéspontjában helyezkedik el. A központi kérdésfeltevés maga után vonja azt, hogy Evans-Pritchard megkülönböztetett figyelmet szentel a lcsoportokl-nak (p. 4.), ugyanis a lokális csoportok közötti kapcsolatok azok, amelyeket politikainak lehet nevezni (pp. 264-265). Ez az elképzelés legalább két módon igazolható. Először is, a terület és a szó legszélesebb értelmében vett rokonság kölcsönös játékában a területi vagy politikai aspektus az, amely a ldomináns változól, vagyis legyütt élni többet jelent, mint maga a rokonságl (p. 256.). Egyszóval n mint fentebb már láttuk, egyesek ma azt mondanák n a politikai ltartaloml sokkal fontosabb, mint a rokonsági lnyelvezetl, amelyen keresztül többnyire kifejeződik. A másik igazolás, amely szintén világosan megjelenik a könyv utolsó lapjain, az antropológiai elmélet fejlesztésének a szükségszerűsége: amikor olyan speciális rendszereket különítünk el egymástól, mint amilyen a (a szó szoros értelmében vett) rokonság, az ágazatok, a politikai csoportok, akkor az emberek csoportjainak vagy ltömegeinekl a konkrét szintjéről átkerülünk a kapcsolatok szintjére, illetve az e kapcsolatok közötti viszonyok szintjére. És valójában ez, vagyis a lpolitikai rendszerl és az lágazati rendszerl közötti kapcsolat képezi a könyv második részének a központi témáját.

Végkövetkeztetéseiben a szerző mégis bizonytalannak, illetve zavarosnak tűnik: a rendszerek közötti kapcsolatok csak elégtelenül jelennek meg nála, a politikai aspektus pedig kevéssé ismert területre csábítja őt; szűkében van hát a muníciónak, így követőinek kellett később az általa kijelölt irányban tovább lépniük, amit ők nem is mulasztottak el megtenni. Mi is hát egy rendszer? Egy rendszer nem más, mint csoportok közötti kapcsolatok együttese (p. 246.); a struktúra pedig, amit eredetileg úgy definiáltak, mint valami olyasmit, ami a társadalomban sokáig fennmarad, ettől alig tér el. A személyek közötti kapcsolatok együttese nem struktúra, mivel nem feltételez csoportokat, s így nem állandó, vagy relatíve állandó jelenség a társadalmi életben. A « csoportnak » és a « kapcsolatnak » e kettős hangsúlyozásával kapcsolatban jól meg kell jegyeznünk egy paradoxont: a valódi vagy tartós, illetve fontos kapcsolatok az állandó csoportok között kialakult kapcsolatok lennének. Maguk a rokonsági kapcsolatok (avagy az e kapcsolatok közötti viszonyok) is meghaladják ugyan a múlékony individuális alanyokat, de nem jutnak el addig a kiemelkedő fontosságig, amivel a csoportközi kapcsolatok bírnak a csoportok rendszerén belül. És mégis, a szerző legnagyobb hozadéka az, hogy szétrombolja ezeket a szubsztanciákat, és megmutatja « strukturális relativitásukat ». Különös paradoxon. Nyilvánvaló, hogy a politikai dimenzió tekintetbe vétele az, ami ezt valamilyen módon megköveteli. De fordítva, miért választja a politikai dimenziót, ha nem ezen a priori szubsztancialista feltételezés alapján ?

Jellemző, hogy azok a kétségek és aggályok, amelyeket a szerző a konklúziójában kifejt, egyáltalán nem vonatkoznak erre a politikai dimenziót illető választásra. A magunk részéről e választást nem tudjuk megmagyarázni : a vizsgálat különleges körülményei, a szerző preferenciái és ideológiai fejlődése, az 1930-as évek angolszász antropológiai miliőjének kollektív irányultsága számunkra mind-mind jórészt megfoghatatlannak tűnik. Radcliffe-Brown tanításai n amelyek épp úgy jelen vannak « A nuerek » jónéhány vonásában, mint ahogy máskor viszont ellentmondanak nekik vagy meghaladják azokat n inkább csak közvetve szolgálnak számunkra felvilágosítással, A nuerek utóéletével szemben: nyilvánvaló, hogy Evans-Pritchard olyan rég várt utat nyitott meg, ahová az egész angolszász antropológia utána özönlött. A következő szakaszban látjuk majd megszilárdulni azt, ami nála még relatív és strukturális. De pontosan ez a jele annak, hogy újítása nem teljesen egyéni és egyedi. Ami nála sajátos, az a csoportról a kapcsolatra való áttérés, annak viszonylagossá tétele.

Ez a tény arra késztet minket, hogy engedélyt kérjünk az olvasótól egy kis előzetes elmélkedésre,, előrebocsátván, hogy ami itt következik, szükségszerűen kevésbé lesz tudományos, mint az ezt megelőzőek voltak. Ez is elkerülhetetlenül « személyes » lesz, abban az értelemben, hogy el fogunk térni a kortárs antropológia jelenleg elfogadott perspektíváitól.

Tegyük meg hát, amit az utókor még nem tett meg : vonjuk kétségbe a politikai dimenzió ily módon való



kezelését.5 Létezik-e valóban politikai rendszer a nuereknél ? Hacsak nem akarunk túl általános kérdésekbe bonyolódni, tegyünk fel egy sokkal körülhatároltabb kérdést : van-e jelentősége annak, ha megkülönböztetjük egymástól a politikai « rendszert » és az ágazati « rendszert » ? Összefoglalónkban láttuk, hogy ami kérdésként a két idevágó fejezettel kapcsolatban felmerül, az a két « rendszer » közötti megfelelés (cf. Kinship and Marriage, bibliogr. nº 9, p. 1.) Távolról sem akarjuk tagadni a territoriális dimenzió létezését a nuerek politikai-ágazati szisztémájában, és azt, hogy az ágazati csoportoktól elkülönülő territoriális csoportok e dimenziónak megfelelnek. De vajon milyen jelentősséggel bír a kétféle csoport két különböző rendszerré történő fejlesztése, ha nem « tömegként », hanem kapcsolatként gondoljuk el őket ? Az úgynevezett politikai rendszernek sem feje, sem nyelve nincsen : szinte kizárólag a klánok, az ágazatok és az ősök mítoszainak a nyelvén keresztül nyilvánul meg. Az egész feszültség, ami a két rendszer között megnyilvánul, innen ered : a dominánsnak feltételezett változó állandóan tolmácsot vesz igénybe ahhoz, hogy kifejezésre tudjon jutni, ezzel szemben n a szerző gyakran emlékeztet bennünket erre n a tolmács szerepét játszó ágazat meglehetősen ritkán beszél a saját nevében (rituális szituációk). Egyszóval, ha elválasztjuk a két rendszert egymástól, az olyan, mintha elválasztanánk egymástól a « tartalmat » és a « formát ». Nem érné-e meg inkább összekapcsolni a kettőt? Akkor egyszerűen felismernénk azt, hogy az ágazatok, illetve azon túl n az itt némiképp feláldozott n klánok összessége politikai funkcióval rendelkezik, és megvizsgálhatnánk, hogy miként lehet a politikai dimenzió n ami távolról sem nyilvánul meg önállóan n a patrilineáris csoportok rendszerének attribútuma 6. Akkor a nuereket összehasonlíthatnánk olyan társadalmakkal, amelyeknél ez a változó önállóan nyilvánul meg, illetve másokkal, ahol ugyanezt a funkciót másként is be lehet tölteni. « A nuerek » egész pozitív tudományos hozzájárulása megmaradna, és a rokonság nem-agnátikus aspektusainak is jobban igazságot is tudnánk szolgáltatni, akár úgy tekintve azokat, mint az agnáció kiegészítéseit a territoriális egységeken belül (mivel valamiféle pontos komplementaritási viszonynak kell léteznie), akár azokon kívül. Vajon a nuereknek a jószágukkal való ily szoros azonosítása lehetséges volna-e, ha a jószág csak az ágazat folyamatosságát szimbolizálná, nem pedig egyúttal n bár rejtettebb módon n a házassági cseréket is, azaz, végeredményben, a rokonság egymást kiegészítő két aspektusát?

Volens nolens, igenis kötelességünk azt a következtetést levonni, hogy lA nuerekl eljárása globális síkon nem strukturális, amennyiben olyan antropológiát tartunk strukturálisnak, amely az egésztől a részek felé halad, és a kapcsolatot fontosabbnak tartja a kapcsolat résztvevőinél. lA nuerekl a territoriális csoportból vagy ágazati csoportból mint kollektív individuumból indul ki, noha utána visszahelyezi jogaiba azokat a különböző rendű kapcsolatokat (rokonság, nem-agnátikus rokonság), amelyek a csoportot át meg átszövik. Követői ezt nem tették meg ugyanilyen mértékben. Ezek után csak még figyelemreméltóbb azt látni, hogy valamiféle valóban strukturális perspektíva rajzolódik ki e csoportok szintjén, amelyek a helyzetek függvényében hol megjelennek, hol eltűnnek, és amelyek n ugyancsak viszonylagos, külön-külön átmeneti, ám összességükben állandó n egymást követő szétszakadások és összeolvadások vég nélküli hullámzásában nyilvánulnak meg. Épp ez a rugalmasság az, amely lehetővé teszi a rendet, ez alatt azt értvén, hogy a rugalmasság olyan közös képzeteken alapul, amelyek nélkül lehetetlen lenne. Ez nem pusztán ténykérdés. Az idézett bekezdések megmutatták, hogy fogalmilag így van: a csoportok csak viszonylagos helyzetükben léteznek, egymással oppozícióban. Amikor ezt az azonos természetű entitásokat egymással szembeállító, különleges struktúraformát megnevezzük, szegmentációról beszélhetünk. Meg kell jegyezni, hogy nem ez az angolszász antropológia legidőtállóbb szemlélete. Ám épp ezért még becsesebb: ez Evans-Pritchard saját hozadéka, szemben azzal, amin közvetlen kortársaival osztozik.

Fejezzük be az egészet magának a szerzőnek egy későbbi szövegével (Kinship and Marriage, Zárszó, p. 177.):

Így tehát egy és ugyanazon ágazat tagjai egymáshoz a közös leszármazás, a rituális kapcsolatok, az állatokhoz fűződő relatíve közös érdekek, a vérbosszú kötelessége és egyéb morális kötelezettségek, a közös területhez való kötődés, stb. révén kapcsolódnak, míg a globális társadalmon (wider society) belül személyekhez, csoportként pedig más ágazatokhoz kötődnek számtalan olyan rokoni szál révén, amelyek mentesek az agnátikus rokonság ambivalenciájától. Ráadásul láttuk, hogy a nuer ágazat nem pusztán leszármazási csoport, hanem politikai funkciókkal ellátott leszármazási csoport. Nem puszta képzelődés tehát azt sugallni, hogy a rokonsági kapcsolatok agnátikus típusa a politikai szegmensek autonómiájához és egymás közötti strukturális szembenállásához kötődik n ez az elkülönülés

55Az ellenkezőjét javasolta : M. G. Smith : « On Segmentary Lineage Systems », Journal of the Royal Anthropological Institute, t . 86-2, 1956., pp. 39-80.66Marshall Sahlins ezt a kérdést egy cikkben n amelyet ezen elemzés elkészítésekor nem ismertem n újra felveti: e szerint a szegmentáris ágazati rendszer a nuereknek a szomszédaikhoz fűződő agresszív kapcsolatával lenne magyarázható, a környezethez fűződő viszony pedig megkövetelné a belső szerveződés(nek ezt a jellegé)t. « The Segmentary Lineage : On organisation of Predatory Expansion », Amer. Anthrop. 63., 1961. pp. 322-345.



folyamata; a rokonsági kapcsolatok nem-agnátikus típusa viszont n az ilyen típusú kapcsolatok komplex hálózatán keresztül n a szegmenseket egymással összekötő és magába foglaló globális társadalmi rendszerhez (wider society) kötődik n (ez a) fúzió folyamata. Az attitűdök egyik kategóriája az agnátikus csoport egyediségét és kizárólagosságát hangsúlyozza, a másik a közösségi életet, amelyben e csoportok feloldódnak (merged).


6. fejezet - A lnuerekl után19. Meyer FortesMinthogy nincs módunkban végigkövetni a descent groups elméletének fejlődését az angolszász antropológia története során, olyan irányzatot vizsgálunk meg röviden, amely különös fontossággal bír, ez pedig a főképp Meyer Fortes által képviselt Cambridge-i iskolához kötődik. Meyer Fortes neve azzal az újítással forrott össze, amelyet ő kiegészítő leszármazásnak (complementary filiation) nevezett, azonban hogy e fogalmat megfelelőképpen el tudjuk helyezni és meg tudjuk érteni, általánosságban kell értékelnünk e szerző elméletét. Fortes az legyvonalú leszármazási csoportok struktúrájáróll szóló cikkében, amely az Amerikai Antropológusok Szövetségében 1951-ben megtartott előadását tartalmazza (bibliogr. n° 10.), az egész angol fejlődést világosan összefoglalta.

Az első tény, ami szembeötlik, az az intézmények kölcsönös egymástól való függésében az egyfajta lelsőbbségl keresésének tulajdonított fontosság (p. 21.). Arról a problémáról van szó, hogy a lkultúrában és a társadalomszervezetben megtalálható különféle tényezők között viszonylagos sorrendet állapítsanak meg a súlyuk szerintl (p. 25.), vagy még inkább arról, hogy az elemzés különféle szintjei között, mint amilyen a lokális szervezet, a rokonság, a kollektív személyek (corporate groups) [= testületi csoportok], a kormányzat, a rituális intézmények (p. 29.), valamiféle hipotetikus lhierarchiátl keressenek. Azzal kapcsolatban, hogy vajon mi képezi Meyer Fortes számára a kiemelkedő szintet, sőt, magát az alapvető variánst, semmi kétség nem merül fel:

Mi az, amit e tanulmányok fő módszertani hozzájárulásának tekinthetünk? Véleményem szerint különösen a hagyományosan rokonsági csoportokként és intézményekként számon tartott dolgoknak a politikai szerveződés szemszögéből végzett vizsgálata volt gyümölcsöző. Ha az ágazatokat és a státusokat nem csak egy hipotetikus Ego szemszögéből, hanem az egész társadalmi rendszer szempontjából vesszük szemügyre, rájövünk, hogy a konszangvinitás és az affinitás n akár valós, akár csak annak tekintett n önmagában elégtelen ahhoz, hogy egy ilyen strukturális elrendeződést hozzon létre. Látjuk azt, hogy az egyvonalú leszármazás (descent) alapvetően jogi /jural/ fogalom, mint ahogy azt Radcliffe-Brown az egyik legfontosabb cikkében kifejtette {az 1935-ösben}; látjuk, hogy jelentősége abban a tényben rejlik, hogy az általunk egyvonalú leszármazási csoportnak nevezett dolognak a külső, politikai és legális oldalát összekapcsolja a belső vagy háztartási oldallal. A rokonságnak ebben az utóbbi összefüggésben van a legnagyobb súlya…(p. 30.)

Hogy e bekezdés igen gazdag tartalmát ki tudjuk bontani, kommentárt kell fűznünk az elhangzottakhoz: 1.) az egyvonalú leszármazás nem rokonsági tény, hanem lpolitikai-jogi fogaloml(idézzük fel közben, hogy Radcliffe-Brown lutódlásról /succession/l beszélt 1935-ben, ld. fentebb, 12. fejezet.). 2.) Ez a fogalom sokkal fontosabb, mint a rokonság fogalma, mert két területet köt össze, míg a rokonság a kettő közül csak az egyikre szorítkozik (még ha itt is található az összes többinek a lforrásal, ahogyan azt a bekezdés folytatása elismeri). 3.) A teljes társadalmi rendszer végső soron a politikai-jogi területre vezethető vissza, azaz a jogi személyként felfogott corporate /ltestületil1/ társadalmi csoportok rendszerére (később ezt látni fogjuk). A három itt kifejtett állítás csírájában tartalmazza az elmélet egész későbbi fejlődését.

Kezdjük a harmadikkal: a politikai-jogi rendszer az egész társadalmi rendszer lényegét tartalmazza. Az összes többi intézmény úgy jelenik meg, mint ami olyan eszközök együttese, amelyeknek az a feladata, hogy e lrendszerl működését vagy fenntartását biztosítsák. Ezt láttuk a házasságnál (p. 50.). Ugyanitt

egy corporate ágazatokból álló társadalom ki van téve annak a veszélynek, hogy rivális, lázadó ágazati szegmensekre szakad szét. Hogyan jut érvényre ezzel a tendenciával szemben az általános politikai egység érdeke? (p. 28.)

11A lcorporatel szónak nincs bevett magyar fordítása, jóllehet a fogalom egyike az angolszász antropológia kulcsfogalmainak. A szó eredetileg (Maine) olyan csoportot vagy ltestületetl jelöl, amelynek tagjai kollektív tulajdonnal rendelkeznek; M. Weber viszont a ltestületil (corporateness) elvet a csoporton belüli autoritáshoz való viszonyban, illetve annak megoszlásában látta. Jogi és adminisztratív értelemben a lcorporatel csoport olyan csoport, amely a jogok és kötelességek tekintetében egy emberként, szolidáris ltestületkéntl lép fel és cselekszik. A lcorporatel rokonsági csoport ennek értelmében tehát olyan embercsoport, amelynek gazdasági és tulajdonlási funkciója van, a lcorporatel leszármazási csoport pedig olyan embercsoport, amely ezeket a funkciókat meghatározott időn keresztül meghatározott leszármazási szabályok szerint adja tovább. A lektor.


A lnuerekl után

Az egyik megoldás lényege az, hogy a politikai közösség közös érdekét a vallási intézmények és szankciók időről időre megerősítik az őt alkotó ágazatok saját érdekeivel szemben. A lrituális intézmények politikai integrációs funkcióil (p. 28.) jól ismertek. De van még más is. Minden kortárs vizsgálat

hangsúlyozza azt, hogy a rokoni kapcsolatok rendkívüli fontosak annak a hajlamnak az ellensúlyozására, amely az egyvonalú leszármazási csoport részéről a társadalmi válaszfalak megszilárdítására irányul. Másképp mondva, minden olybá tűnik, mintha a rokonságnak az lenne a szerepe, hogy minden egyes egyén számára meghatározza és szentesítse a társadalmi kapcsolatok személyes mezőjét ott, ahol az egyvonalú leszármazási csoport az egész társadalmi rendszeren belül szigorúan strukturált (pp. 28-29.).

Jegyezzük meg:

1. hogy íme, ismét bevezettük lEgol-t, akit korábban (ténylegesen egy oldallal később, p. 30.) elvetettünk, és hogy a rokonság így túlmutat azokon az ágazatokon, amelyek korlátai közé be szándékoztuk zárni;

2. hogy a rokonságot, vagy legalábbis annak kiterjesztését így oly módon mutatjuk be, mint az ágazati rendszer funkcionális melléktermékét. Egyszóval, az alapvető változó, az egyvonalú leszármazás, mint a jogi személyként viselkedő csoportok alkotóeleme maga alá rendeli a vallást és a rokonságot, azaz a globális képzetek egész együttesét, amelyek belsejében a lcsoportrendszerl funkcionál. Ez a redukcionizmus odáig megy el, hogy a yakök kettős egyvonalú leszármazási rendszeréről Fortes szélsőségesen tendenciózus képet fest: ott, ahol épp az anyaág rendelkezik teljes mértékben az lintegratívl funkcióval, úgy mutatja be a két egyvonalú leszármazási ágat, mint amelyek ügyesen ki vannak egyensúlyozva egymás között. Így arról beszél, hogy la vallási kultuszban, valamint a kultuszhoz kötődő funkciókban és a politikai hatalomban polaritásl figyelhető meg, mivel la jogi szempontból kissé gyengébb anyai ág rituális szempontból kicsit erősebb, mint az apai ágl (p. 34.) Hogyan beszélhetünk egy csoport viszonylagos jogi gyengeségéről, amikor egyik tagjának a meggyilkolása esetén kárpótlásként nemcsak a gyilkost kapja meg, hanem egy asszonyt is, aki az elszenvedett veszteség jóvátételére hivatott? A yakök esete nem a két leszármazási ág finom egyensúlyát példázza, hanem azt, amikor a patrilineáris csoportok összes lintegratív funkciójal a matrilineáris oldalról származik (ahogy azt a szerző hallgatólagosan el is ismeri p. 28.) Noha nem ez az a nyelv, amellyel a dolgokat be szeretnénk mutatni, ahhoz azonban elégséges, hogy Meyer Fortes atomizáló és individualista eszmefuttatásával szembeállítsuk a ltotális társadalmi rendszertl n amelynek Fortes úgy fordít hátat, hogy közben arra hivatkozik. (Hasznunkra lesz, ha Daryll Forde-nak a yakökről szóló cikkét áttanulmányozzuk az African Kinship Systems-ben {bibliogr. n°3., 285. old. skk.) és oly módon foglaljuk össze, hogy megpróbáljuk jellemezni a két leszármazási ág komplementaritását. E célból összevethetjük David M. Schneider lDouble Descent on Yapl c. cikkével, Journal of the Polynesian Society, 71-1., 1962. márc. pp. 1-24.)

Meyer Fortes-nél tehát, Evans-Pritchard-ral összehasonlítva, figyelemre méltó változást észlelhetünk abban, hogy milyen relatív helyet tulajdonít az egyvonalú leszármazási csoportok rendszerének és a rokonsági rendszernek. Ehhez párosul az a hangsúlyeltolódás, amely maguknak az egyvonalú leszármazási csoportoknak a felfogásában megy végbe: alapvető egységük megerősödik, miközben exogám jellegük elhalványodik. Ami az előbbit illeti, feltűnő, hogy ott, ahol korábban a hangsúly a szegmentaritáson volt, most a corporateness-en, értsd: az önmagában vett csoportegységen van. A változás árnyalatnyi, erre később még visszatérünk. Ami az exogámiát illeti, meglehetősen kevés szó esik róla az 1953-as cikkben. A szó talán csak egyetlen egyszer fordul elő, ám akkor egy igen figyelemreméltó bekezdésben. Ebben Fortes előbb az ágazati rendszer és a társadalom fő termelési javainak n föld, jószág, sőt kézműves monopólium n tulajdonlása közti általános kapcsolatot hangsúlyozza. Azután ezt olvassuk:

Az ágazatokba szerveződés, valamint a reprodukció forrásainak és viszonyainak ellenőrzése között hasonló összefüggéssel találkozunk; ez magától értetődő az exogámiának, mint az ágazati elkülönülés kritériumának gyakori előfordulása alapján (p. 35.)

Jól olvastuk: Fortes szerint az exogámia a reprodukció feletti ellenőrzés gyakorlását jelzi; azt az intézményt, amely megakadályozza, hogy egy ágazat önmagán belül reprodukálódjék, ugyanolyannak tekinti, mint a föld tulajdonlását, amely lehetővé teszi az ágazatnak, hogy önmagában megéljen. Ezt a merész általánosítást az lellenőrzés gyakorlásal szó égisze alatt teszi a szerző. Ha magyarázatot kérnénk erre, valószínűleg valami ehhez hasonló választ kapnánk: a házasságban a házastársak egyike n patrilineáris ágazatok esetében a feleség n bizonyos mértékig átlép az egyik ágazatból a másikba. A nő reprodukciós képességei n szolgáltatás (bridewealth) fizetsége fejében n egyik ágazatból a másikba helyeződnek át, tehát joggal beszélhetünk lellenőrzés alatt tartásróll /contrôle/. Ezzel kapcsolatban lenne mit megvitatnunk: vajon ágazatok közötti, vagy


A lnuerekl után

inkább szűkebb csoportok közötti, netán olyan rokonok közötti kapcsolatról van-e szó, akik nem ugyanazon ágazat tagjai? Fentebb kétségtelenül azt a választ kapnánk, hogy azért n széles értelemben véve n mégiscsak az ágazatából szakították ki az asszonyt, hogy a férj ágazata új tagot kapjon. Márpedig egyértelműnek kellene lennie, hogy a menyasszonyért adott szolgáltatás alapjában véve nem lellenőrzés alatt tartástl (contrôle) jelez, hanem annak ellentétét, komplementaritást. Csak egy példáját szerettem volna bemutatni ezen iskola jellemző gondolkodásmódjának, amit a következőkben még viszont fogunk látni.

Térjünk rá Meyer Fortes saját hozzájárulására, vagyis a descent-tel szemben a complementary filiation fogalmának a bevezetésére. E terminus francia fordítása rendkívüli problémákat vet fel, miután nekünk csak a lfiliationl {leszármazás} szavunk van mindkét terminusra. Itt most lfiliation complémentairel-ként {magyarul lkiegészítő leszármazásl} fogjuk fordítani, miután korábban már megállapodtunk abban, hogy az lunifiliationl {egyvonalú leszármazás} valami egészen mást jelent, amit angolul a descent szóval adunk vissza. Mit ért vajon szerzőnk ezen a kifejezésen, és mi ennek az új terminusnak a haszna és funkciója őnála? Említettük, hogy az angol irodalomban a lfiliationl szó alig használatos. Nagyon úgy tűnik, hogy Fortes használta először 1953-ban, a szóban forgó cikkében.

Feltételezem, hogy mára valamennyien tudatában vagyunk annak, hogy a leszármazás /filiation/ n az egyvonalú leszármazással (descent) szemben n egyetemesen bilaterális természetű…a filiáció {kivételes esetektől eltekintve} mindig komplementer jellegű (p. 33.; vö. Man, 1959., n° 331., . 206a hasáb).

Továbbá: a kiegészítő leszármazás az a legfőbb mechanizmus, amely az ágazat szegmentációját létrehozza, illetve amely lehetővé teszi az egyénítés [individuation] fokozatait a non-corporate oldalról való leszármazás kidolgozottságának foka szerint (p. 33.).

Egyszóval, az apától és az anyától való leszármazás közül az egyik n sokszorosan megismételve és egy ősre visszavezetve n az egyvonalú leszármazási csoport vagy ágazat alapjául szolgál. E kitüntetett ágnak [ligne] egészen kivételes jelentőséget tulajdonítanak, inkább jogi és politikai esszenciaként, mintsem rokonságként felfogva azt. De látni kell, hogy nem minden ezen a csoporton keresztül adódik tovább: egy egyvonalú csoportba való tartozás ténye nem meríti ki a kapcsolatok összességét, sőt, azt a jogi státust sem, amely egy személyhez vagy testvérek egy csoportjához kötődik. Mindössze ennyi az, amit Meyer Fortes a complementary filiation terminus alatt bevezetett. A kifejezés szó szerinti értelme alapján azt gondolhatnánk, hogy lkomplementaritásróll van szó. A valóság ennek épp az ellenkezője; a fogalom mint eszköz arra szolgál, hogy az egész rokonság- és családelemzést n korábban Evans-Pritchard által kisajátított területeket n az egyvonalú leszármazásnak rendeljék alá. Az egyvonalú leszármazás meghatározása n akár apaági, akár anyaági legyen is az n egy másik ágbeli kiegészítő elemet, korrelátumot is magába foglal, amelynek égisze alatt a rokonság és a család egésze lineáris dologgá redukálódik, jogcímek lényegi n teljes (egyvonalú leszármazás) vagy részleges (kiegészítő leszármazás) jogú n átörökítésének az ügyére. A kiegészítő lleszármazásnakl köszönhetően az egész terület úgy jelenik meg a szemünk előtt, mint amelyet jogi személyeket alkotó csoportok uralnak, azt is beleértve ebbe, hogy a csoportszerveződés magába foglal bizonyos kiegészítő elemeket, korrelátumokat is, amelyek n lrészlegesl n leszármazásra vezethetők vissza.

Természetesen ilyesfajta nézőpontból minden olyan csoport- vagy személyközi kapcsolat eltűnik, amely sem nem lényegi azonosság, sem nem empirikus ellentét (konfliktus). Így van ez a csoportok közötti összeházasodással is n ezt már volt alkalmunk látni. Leach megfigyelte, hogy a kiegészítő leszármazás a házasság útján szerzett rokonsági kapcsolatok elpalástolását segíti elő, ahelyett, hogy elismertetné azokat. Íme a descent groups iskolájáról szóló kritikája, amely annál is fontosabb, mivel maga a szerző is ezen iskola egy részéhez kötődik:

(Az elmélet) nagy n talán túlságosan nagy n mértékben arra is szolgált, hogy az egyvonalú leszármazás elvét minden viszonylag lhomogénl társadalom társadalomszerveződési alapelveként hangsúlyozzák.

Az egész elemzés során a hangsúlyt a szolidáris unilineáris csoportokon (corporations) belüli kapcsolatokra, vagy a különböző lcorporationl-ok közös egyvonalú leszármazási kapcsolataira helyezték. A strukturális kapcsolatokat, amelyek a különböző corporation-ok tagjai között kötött házasságokból vezethetők le, nagymértékben figyelmen kívül hagyták, vagy egyszerűen az egyvonalú leszármazás szent és sérthetetlen (all-important) koncepciójára vezették vissza. Így Fortes (1953.), jóllehet elismeri, hogy a házassági k0apcsolatok az egyvonalú leszármazási kapcsolatokhoz hasonló jelentősséggel bírnak, a lkiegészítő leszármazásl kifejezéssel álcázza azokat. E koncepció lényege az… hogy Ego azért rokona apja és anyja


A lnuerekl után

vérrokonainak, mert a szüleitől (le)származik, nem pedig azért, mert a szülei összeházasodtak (Man, 1957.,. 59., col. 54a; bibliogr. n°.11.)

Hasonló vádat fogalmazott meg M. G: Smith is, egy afrikai párhuzamra támaszkodva: lValószínűnek tűnik, hogy Fortes a tallenszi klánrendszert n legalább részben n azért kezeli ennyire összetettnek, mert a házassági rendszert a közvetlen elemzés szintjéről kizárjal (Journal of the Royal Anthropological Institute, 86-2, 1956., p. 73., ld. fentebb a jegyzetet, p.71.). Leach kritikájára Fortes hosszú írással válaszolt (Man, 1959., n° 309. és 331., bibliogr. n° 11.), ahol az elvárható legnagyobb világossággal újfent kifejtette álláspontját:

Leach azt gondolja, hogy a házassági kapcsolat és az azzal együttjáró affinális kapcsolatok képezik a lleglényegesebbl köteléket a lcorporatel egyvonalú leszármazási csoportok között egy kácsin típusú rendszerben. Én ezzel szemben azt mondanám, hogy fordítva, a házasság és a házasság által létrejött rokonság olyan eszközök, amelyeken keresztül a politikai-jogi (természetű) és strukturálisan elsődleges (prior) szövetségek és társulások kifejeződnek és megerősítést nyernek, és állíthatom, hogy ilyesféle eszközökként hatékonyak is, mert matrilaterális rokoni kötelékeket szülnek (209a).

Ugyanebben a cikkben Fortes finomít a filiation, illetve a descent definícióján, és teljesen kiforrott elmélettel áll elő, amelynek egyedül a bonyolultsága akadályoz meg minket abban, hogy itt és most összefoglaljuk. Csak annyit jegyezzünk meg, hogy a descent-et a megfelelő csoportokra (207 a) való hivatkozás nélkül, és nagyon általános módon határozza meg, még ha később feltételezni látszik is, hogy a descent ott érvényesül, ahol a definíciónak megfelelő corporate csoportok vannak (amelyek még akkor is annak tekinthetők, ha egyáltalán nem birtokolnak anyagi javakat) (208a). Jegyezzük meg, hogy Fortes ódzkodása attól, hogy az affinitásnak alapvető jelentést tulajdonítson, olyan társadalmakra is érvényes, mint a kácsinoké, ahol n ahogy azt Leach mondja n e kapcsolatok épp olyan állandóak, mint maguk a csoportok. Ez a tény még valószínűbbé teszi Smith kritikáját.

20. Jack GoodyHa a legcsekélyebb kétségünk is maradt volna Meyer Fortes terminológiai finomításainak és analitikus komplikációinak mély értelmét illetően, az eltűnne tanítványa, Jack Goody munkáit olvasván, aki ugyanezt az irányultságot képviseli, de szélsőséges és kategorikus formában. Egyetlen cikk bemutatására szorítkozunk, amely a kettős egyvonalú leszármazási rendszerek osztályozásáról szól (Current Anthropology, 1961. febr., pp. 3-26, bibliogr. n° 12.). Miközben Rivers-re hivatkozik, Goody a descent-nek sokkal szélesebb értelmet ad, mint ahogy azt Rivers tanácsolta, és mint ahogy azt Leach tette: la descent a rokonsági csoportba (kin groups) való tartozás jogosultságát jelentil (7 b), s ezzel nem zárja ki azt az esetet sem, amelyben az egyén e tekintetben választással rendelkezik. Ugyanakkor a gyakorlatban arra az esetre szűkíti le az egészet, amelyben a kritérium az unilinearitás, minthogy lez az, amit általában «double descent»-en értünkl (u.o.). Valójában Goody az egyvonalú leszármazási csoportokra (unilineal descent groups) korlátozza a vizsgálatot. A szerző n részben n még hű is Rivers szelleméhez, amikor ezt írja:

az egyvonalú leszármazás (unilineal descent) nem más, mint… a lehetséges rokoni kapcsolatok összességéből való választás, amely arra szolgál (as a mode of), hogy egymást kölcsönösen kizáró társadalmi csoportokat szervezzen meg.

A kérdés ezután az, hogy hogyan lehet felismerni az egyvonalú leszármazáson alapuló lcsoportokatl. Goody azoknak tulajdonítja közülük az elsőbbséget, amelyek corporate-ok, mi azt mondanánk, azoknak, amelyek jogi személyt alkotnak. Azonban látni fogjuk, hogy ez a fordítás itt több mint elégtelen: teljesen pontatlan. A fordítási nehézség egyébként kapóra jön, mivel nyilvánvalóvá teszi azt a jelentésmódosítást, amit a fogalom kapcsán Goody végrehajt. A szerző a Radcliffe-Brown-féle három kritériumból kettőt elvet (5a): nem kegyelmez sem annak a tényezőnek, hogy az embereknek rendszeresen össze kell gyűlniük egy rítus elvégzésére, sem annak n amit pedig Max Weber lényegesnek tartott n, hogy rendelkezniük kell egy képviselővel, egy főnök vagy egy, az egész csoport érdekében eljáró tanács személyében. Az lösszezavarodást elkerülendől, azokat a csoportokat, amelyek ezeket a jellemvonásokat mutatják, lösszegyűlő csoportoknakl vagy lpiramidális csoportoknakl nevezi, és fenntartja a corporate elnevezést azok számára, amelyek anyagi dolgok felett jogokat gyakorolnak, lvagy, még pontosabban, amelyeken belül a tulajdon öröklődikl (5 b). Ezt a különösen önkényes pontosítást hangsúlyoznom kell: ilyenformán egy csoport, amelynek főnöke van, és amely rendszeresen összegyűlik, hogy elvégezzen egy, a tulajdonát képező szertartást, nem jogi személy és nem is rendelkezik egy szervezett testület egységével. Ha azonban egy közös javakkal nem bíró csoporton belül az individuális javak öröklődnek, ennyi elég ahhoz, hogy Goody úgy tartsa számon, mint ami kollektív egységgel rendelkezik. Goody ezen a ponton


A lnuerekl után

teljesen rácáfol Rivers szellemére, mivel ez utóbbi pontosan azt kísérelte meg, hogy a csoportba való tartozás jogcímének öröklését és a javak n pl. egyéni javak n átörökítését (amit ő örökségnek nevezett) a szaknyelvben megkülönböztesse egymástól. Igaz, hogy maga Leach is azt írta valahol: lAmi számunkra a descent és a filiation természetéről szóló összes vitában végül is fontos, az a javaknak (assets) az egyik generációról a másikra való átörökítésel (Man, 1962., col. 131b), ő azonban legalább számításba veszi az olyan nem anyagi természetű javakat is, mint a nevekre és rítusokra stb. formált jogot.

Itt feltehetnénk magunknak a kérdést, hogy vajon Goody valóban annak a mélyben meghúzódó irányzatnak a képviselője-e, amelyet Riverstől Fortesig megkíséreltünk nyomon követni, illetve hogy nem képez-e a valóságban kivételt. Láttuk, hogy Meyer Fortes végső soron azt állította, hogy minden egyvonalú leszármazási csoport definíció szerint corporate, és hozzátette: lmég akkor is, ha a közös tulajdon mégannyira nem materiális jellegű is, mint amilyen egy név vagy egy egyedi kultusz közös tulajdonlásal (Man, 1959., col. 208. a). Ebben a bekezdésben n úgy tűnik n annak az egyik következményéről van szó, hogy egy ágazat tagjai között nem tesznek különbséget, illetve hogy kívülről nézve ugyanolyan lényegi tulajdonsággal rendelkezőknek tűnnek. M. G. Smith nagyon találóan jegyezte meg, hogy míg Evans-Pritchard csak empirikus megfigyelés (közös javak, egységes akciók) alapján hív egy csoportot ljogi személynekl (corporation), és n a territoriális csoportokkal szemben n a nuer ágazatoktól megtagadja ezt a rangot, addig Meyer Fortes a tallenszik nemzetségeit egyszerűen a köztük lévő szegmentáris ellentét n ahogy azt, némiképp a priori módon, a genealógiák felfedik n alapján corporate-eknek minősíti (Smith: Journal of the Royal Anthropological Institute, 86-2, 1956., pp. 58-59.). Valójában miről is van itt szó? Alapvetően arról, hogy a társadalmi életet csoportok vagy kapcsolatok alkotják-e, avagy hogy a szociálantropológia szubsztancialista vagy strukturalista lesz-e. Ebből a szempontból természetesen nem lehetne semmiféle ellenvetésünk az iránt, hogy elfogadjuk: a csoportok egy emberként lépnek fel, valahányszor erre sor kerül. Ellenvetéssel kell élnünk viszont azzal szemben, hogy olyan csoportokat minősítünk ljogi személyeknekl, amelyek soha nem lépnek fel ilyenformán, bármi legyen is e minősítés oka: az ágazati genealógiák szegmentáris formája, vagy az az a priori fogalom, hogy a javak átörökítése kiemelkedően fontos társadalmi tény. Ebből a szempontból Meyer Fortes és Goody ugyanazon fejlődési folyamat két lépcsőfokát képviseli.

Ezek után nincs miért csodálkozni azon, hogy Goody csak azokat a csoportokat ismeri el a szó teljes értelmében vett egyvonalú leszármazási csoportoknak, amelyeken belül a tulajdon átörökítődik:

Azt javaslom tehát, hogy a kettős leszármazás (double descent) kifejezést egyedül a yakö típusú rendszerek számára tartsuk fenn, amelyekben a két egyvonalú leszármazási csoport (patrilineáris és matrilineáris) corporate jellegű, azaz, amelyeknél a kettős egyvonalú leszármazás (clanship) kettős örökséggel párosul (11 a).

E definícióval összhangban, azokat a társadalmakat, amelyeknek mind patrilineáris, mind matrilineáris oldalról egyértelmű és megnevezett csoportjai vannak, Goody nem tekinti kettős egyvonalú leszármazással rendelkezőknek. Mehet-e messzebb ennél az önkényesség? Figyeljük meg ráadásul azt, hogy mint Meyer Fortes, ő maga is elég különös módon interpretálja a yakök esetét, amely nem felel meg e drákói követelménynek. Tételezzük fel egy pillanatra, hogy a yaköknél az ingó vagyon nem anyai ágon örökítődik át; ettől még nem kevésbé igaz azonban, hogy a yaköknél a matrilineáris csoportok és papjaik azok, akik a termékenységért és a békéért felelnek, és hogy a kutató, Daryll Forde az ennek megfelelő képzetek központi szerepét hangsúlyozta a yakö társadalomban. Egyszóval, a matrilineáris csoportok felelősek általában az életért, illetve különösen a falu egységéért. Ez azonban nem számít a legfontosabb dolgok közé Goody szemében, és ha nem lenne bizonyos javak átörökítéséről szó, nem ismerné el valóban valósnak a matrilineáris leszármazást a yaköknél.

Nincs miért meglepődnünk tehát azon, hogy ugyanez a szerző nem érdeklődik az exogámia iránt, még ha ezt figyelemre méltóan megfogalmazva teszi is:

Egyéb, az egyvonalú leszármazási csoportok jellemzésére használt dimenziókat, mint amilyen a lélekszám vagy a csoporton belüli házasságra (in-marriage) vonatkozó megszorítások köre, itt nem tudunk tárgyalni.

Elértük az eltárgyiasítás [réification] csúcsát: a csoport önmagában létezik, másokkal fenntartott kapcsolataitól függetlenül, megkülönböztetésének és elkülönülésének ténye már nem a külvilághoz fűződő kötelékeinek világos körülhatárolásától függ, mint Rivers-nél, sőt, a csoport nem is teljesen valóságos, csak akkor, ha kézzelfoghatóan valóságos dolgok adódnak át rajta. Itt most a Hegel-i individuum megfelelőjével van dolgunk, akinek n hogy valóságos lehessen n a magántulajdonban kell visszatükröződnie: a corporate group végülis egy kollektív individuum, mint ahogyan azt már régóta sejtettük. De ami súlyos, az az, hogy ez a kollektív


A lnuerekl után

individuum n a modern mentalitás és a törzsi társadalmak közötti kényelmes mediátor n került azon fogalmak hierarchiájának a csúcsára, amelyek e társadalmak elemzésére szolgálnak: nem szükséges tehát túllépnünk saját koncepcióinkon ahhoz, hogy más társadalmakat megértsünk. Egyszóval a tudományos kutatást modern előítéletek kényelmes racionalizációja váltja fel.

Befejezésképpen hadd hívjuk fel a figyelmet egy nagyon hasznos, a fentiek illusztrálására szolgáló gyakorlatra. A lényege az, hogy az anyai nagybácsi és az unokaöcs kapcsolatáról szóló három cikket külön-külön, majd egymáshoz viszonyítva tanulmányozunk. Radcliffe-Brown cikkét, amelyet fentebb jeleztünk (bibliogr. n° 2.), Lévi-Strauss illette kritikával (bibliogr. n° 5.), ez utóbbit pedig a maga részéről Goody (bibliogr. n° 13., ld. a jegyzeteimet In: Contrib. to Indian Sociology, V., 1961., pp. 77-80.). Ezen keresztül, egy konkrét példa vonatkozásában, tiszta képet kapunk a jelenlegi irányzatok közti ellentétről n és a képviselőik közötti kommunikációs nehézségekről.


III. rész - Harmadik részA házassági szövetség elmélete


Tartalom7. G. Lévi-Strauss: A rokonság elemi struktúrái ............................................................................... 43

21. Bevezetés ............................................................................................................................ 4322. A rokonság elemi struktúrái: a korlátozott érvényű elmélet általános keretei ................... 4523. A globális képletű rendszerek: Ausztrália .......................................................................... 4724. Definíciók: korlátozott csere és általánosított csere; harmónia és diszharmónia ............... 4825. Keresztunokatestvér-házasság: a bilaterális típus .............................................................. 5026. Keresztunokatestvér-házasság: a matrilaterális típus ......................................................... 5127. 27. Keresztunokatestvér-házasság: a patrilaterális típus .................................................... 5328. Keresztunokatestvér-házasság és a rokonsági terminológiák ............................................ 5529. Konklúzió. lA rokonság elemi struktúráil hozadéka .......................................................... 57

8. A rokonság elemi struktúrái után ................................................................................................... 5930. Lokális és globális nézőpont .............................................................................................. 59

30.1. a) Exogám egység és lcsereegységl ....................................................................... 5930.2. b) Körkörös házassági csere .................................................................................. 6030.3. c) Irányított házassági csere és lhipergámial ......................................................... 60

31. Előírás és előnyben részesítés: a patrilaterális házasság .................................................... 6232. Társadalmi integráció és mentális integráció ..................................................................... 63

9. ALAPIRODALOM ........................................................................................................................ 66


7. fejezet - G. Lévi-Strauss: A rokonság elemi struktúrái21. BevezetésAz ebben a fejezetben tárgyalt elméleti irányzat erősen eltér az előzőtől. Azt hihetnénk, hogy a francia diákok számára sokkal ismertebb, hiszen a strukturalizmus a népszerűsége csúcsán van, és Lévi-Strauss-nak n akinek A rokonság elemi struktúrái [Les Structures élémentaires de la parenté] című monumentális műve 1949-ből származik n az eszméitől visszhangzik minden, saját tudományszakja körén túl is. Ám meglehet, hogy mindez csak puszta látszat, ami a mű kivételes jellegéből következik. E mű, ami inkább személyes felfedezés n hogy ne mondjunk mindjárt hőstettet n mintsem tudományos értekezés, egyáltalán nem könnyíti meg a benne foglalt elmélet megértését, legalábbis azét nem, amit korlátozott érvényű elméletnek [théorie restreinte] nevezünk, az általános elmélettel [théorie générale] szemben. Mindig is arról álmodtunk, hogy legyen egy tömör, rövid összefoglalása, amely rendszerezetten és szabatosan mutatja be a keresztunokatestvér-házasságról szóló elmélet lényegét. Ma már nem egészen erről van szó, hiszen a műnek e tekintetben volt folytatása. A következőkben tehát úgy fogjuk összefoglalni a korlátozott érvényű elmélet n amit a házassági szövetség elméletének [théorie de l’alliance de mariage] fogunk nevezni n lényegét, ahogyan az Lévi-Strauss művéből és követőinek munkáiból kitűnik. Hogy egyszerűsítsük a dolgot, most az elődöket (ld. lentebb) mellőzni fogjuk.

A rokonság elemi struktúrái gigantikus mű, rendkívül összetett, ami még a témát viszonylag jól ismerő szakértő számára is lenyűgöző. Egy nagy gondolat, soha nem látott szociológiai képzelőerő egyesíti barokk, szinte labirintus-szerű felépítményben a tények óriási tömegét és különféle elméleti kérdések halmazát. Egyrészt Ausztráliától kezdve egész Kelet-Ázsia benne van, Indiától az Északi-sarkig. Másrészt, ahogyan Edmund Leach jellemezte, a mű legyszerre az incesztus-elmélethez való hozzájárulás, a reciprocitás érvényességének vizsgálata a házasság valamennyi intézményesített formájában, a keresztunokatestvér-házasság különféle variációival együttjáró strukturális következmények elemzése és a társadalmi fejlődés általános elméletel (Rethinking Anthropology, pp. 76-77.). A felsorolás még nem is teljes. Ráadásul a mű n kétségtelenül terjedelme és gazdagsága következtében n meglehetősen egyenetlen. Maguk az elmélet hívei is bosszankodnak jelentős etnográfiai tévedései miatt, gyakori a részletek pontatlansága és a gondatlanság. A szakember, aki lassacskán eljut a mű behatóbb megismeréséig, kezdi sajnálni azt, hogy a szerző hagyja magát elragadtatni saját teoretikus líraisága által, és a rendkívül diskurzív fejtegetések során képes egymás mellé helyezni a legszilárdabb nézőpontokat vagy legjelentősebb hipotéziseket és a legkétesebb, legszélsőségesebb spekulációkat. Gyakori az aránytalanság a felépítmények merészsége és megalapozásuk ingatagsága között, illetve még általánosabb szempontból, a mű határtalan ambíciói, valamint az alkalmazott eszközök precizitása és a szigorúság hiánya között: a terminológia néha nem annyira precíz, mint amilyen az kívánatos lenne, és főleg n nagy általánosságban n a definíciók elégtelenek, hullámzó színvonalúak, és furcsán személyesek. A későbbiekben látni fogjuk ennek példáit olyan fogalmak esetében, amelyek egyáltalán nem lényegtelenek. Egyszóval, a fejtegetés során a szerző mindig a könnyebb megoldást választotta. E sorok szerzőjének be kell vallania, hogy mindez csak évek múltán tűnt fel neki: amellett, hogy A rokonság elemi struktúrái felébresztett minket, franciákat elméleti álmunkból, elbűvölt az általa ajánlott perspektívák merészségével, és elvakított bennünket a gyengeségeivel kapcsolatban. A mű általános tudományos jelentőségén kívül most ezeket a gyengeségeket is ki kell emelnünk két speciális ok miatt: egyrészt, mert az ilyesfajta hevenyészettség nehezen elfogadható a nagyobb szigorhoz szokott angolszászoknak, ami hozzájárul az elmélet iránti ellenérzésükhöz, illetve ahhoz, hogy azt nem értik meg, másrészt n és főképpen n azért, mert az a szabadság, amit a zseni jónak vél megengedni magának, végzetes lehet az átlagember számára. Csak csodálni tudjuk, ahogyan szerzőnk gyakran önkényes fejtegetésekből helyes következtetéseket képes levonni, és ahogyan eljárása ballépéseit intuíciójának bizonyosságával orvosolni tudja. Azonban éppen ez az, ami nem mehet át a mindennapos használatba, és nekünk saját üdvösségünk érdekében körültekintőeknek kell lennünk.

Az a feladatunk tehát, hogy ebből a hatásos filozófiai értekezés módjára felépített széles körképből banális rövidítést szerkesszünk, tudományos tételek leszűkített, mégis n amennyire csak lehetséges n szisztematikus jegyzékét, hogy az egész taníthatóvá váljék. Ennek érdekében egyszerűsítésekkel vagy megszorításokkal fogunk élni, mint fentebb, az angol iskola esetében is. És jóllehet n ahogyan korábban is n figyelmes olvasók leszünk, meg fogunk engedni magunknak egy kis szabadságot a mű viszonylag kevésbé tudományos oldalaival szemben, ahol is a követőkre fogunk támaszkodni. A mű ugyanis a saját maga hatására avult el, a tudományos fejlődés szerves részévé vált, és annak a n való igaz, csak kis számú n specialistának az egyetértése, akik az elméletet


G. Lévi-Strauss: A rokonság elemi struktúrái

elfogadták és továbbfejlesztették, lehetővé teszi annak történelmi perspektívában való szemlélését1.

A rokonság elemi struktúrái összetettsége egyrészt abban áll, hogy két, egymáshoz szervesen kapcsolódó rokonsági elméletet lehet benne megkülönböztetni: egy korlátozott érvényű és egy általános elméletet2. A korlátozott érvényű elmélet a nagyobb terjedelmű, és mi ezzel fogunk foglalkozni. Csak bizonyos típusú társadalmakra vonatkozik: azokra, amelyek a rokonság szempontjából pozitív előírásokkal bírnak a házastárs kiválasztása tekintetében. Sőt, inkább úgy kellene mondani, hogy bizonyos típusú pozitív előírásokkal, miután e társadalmak a lkeresztunokatestvérl antropológiai kategóriájába eső személyek közötti házasságot írják elő vagy részesítik előnyben. Ez a kifejezés a szakma régi problémáját jelöli, amely ezúttal kissé újszerű megoldást kap. Ezt a korlátozott érvényű elméletet n anélkül, hogy túl önkényesen járnánk el n Lévi-Strauss és a többi szerző alapján úgy tudnánk megnevezni, mint a házassági szövetség elméletét [théorie de l'alliance de mariage]. Csakhogy A rokonság elemi struktúrái-ban ez egy általános elméletbe integrálódik bele, amit strukturális elméletnek is nevezhetünk, vagy talán, hogy pontosabbak legyünk, a rokonság strukturalista elméletének, amelynek középpontjában az incesztus-tilalom strukturális értelmezése áll.

Az incesztus-tilalom egyetemes. Ennél fogva Lévi-Strauss n ahelyett, hogy megpróbálna magyarázatot adni rá, sőt éppen ellenkezőleg n a rokonság lényegét szintetizáló meghatározónak tekinti: egy férfi nem veheti feleségül közeli nőrokonait, nővérét vagy lányát, tehát át kell engednie őket mint feleségeket más férfiaknak, viszonzásképpen feleségét (vagy feleségeit) másoktól kell kapnia. Az incesztus-tilalom a csere törvényének negatív formában való kifejezése, a reciprocitás egyetemes elvének részleges kifejeződése, a családok közötti társadalmi kapcsolatok kiépítésének szükségszerű velejárója, amelytől a család létrejöttét nem szabadna elválasztani, mint ahogyan azt gyakran a józan ész jegyében tesszük. Szociológiai nézőpontból az incesztus-tilalmat nem kell megmagyarázni. Ha nem is magyarázó elv, legalábbis tájékozódási alap. Ha ugyanis a részek az egésszel magyarázhatók, akkor az incesztus-tilalom a rokonság egészének jobb megértése céljából olyan társadalmak felé irányítja figyelmünket, amelyek e negatív szabályokon felül a párválasztást megszabó pozitív előírásokkal is rendelkeznek. Kétségtelen, hogy a mi társadalmunkban ilyenek nincsenek, vagy már eltűntek. A feltételezések szerint ez későbbi fejlemény eredménye. Legnagyobb örömünkre azonban fennmaradtak olyan, egyszerű vagy elemi struktúrájú társadalmak, amelyekben a pozitív szabálynak közvetlenül megfelel egy negatív szabály. E társadalmak egyszerű formában rejtik magukba az incesztus-tilalom lmagyarázatátl, így tanulmányozásuk egészen kivételes fontossággal bír. Ez tehát az általános elmélet viszonya a korlátozott érvényű elmélethez.

Az elmélet ellen felhozott fő ellenvetések közül a szerző egyet előre megjósolt. Szerinte a férfiak cserélik a nőket, és nem fordítva. Ez eleve feltételezi, hogy minden társadalomban a férfiak rendelkeznek a hatalommal, és a nők mindannyian, úgymond lviri-potestalesl. És végül is, teszi hozzá, ez bizony így is van: még azokban a társadalmakban sem állíthatjuk, hogy a nők cserélnék a férfiakat, amelyeket lmatriarchálisnakl nevezünk, azaz, amelyekben n rendkívül ritka dolog n egyszerre található meg a matrilineáris leszármazás és a házasság utáni matrilokális letelepedés.

Ugyanez a gondolat egyeseket két, egymástól kissé eltérő szempontból botránkoztat meg: egyrészt úgy tűnik, hogy az asszonyokat szimplán és egyszerűen az ingóságok közé soroljuk, és való igaz, hogy a szerző néhányszor n elsietve n a llegdrágább javaknakl minősíti őket, másrészt könnyű dolga van, amikor arra emlékeztet, hogy az asszonyok azon szolgáltatások között szerepelnek, amelyek ténylegesen átkerülnek egyik csoporttól a másikhoz. Azért azt is észben kell tartanunk, hogy az asszonyt nem úgy adják, mint egy rabszolgát, és hogy minden alkalommal, valahányszor feleséget kapunk, egy lányt (vagy nővért) adunk érte cserében. Más szavakkal, az asszony a szolgáltatás [prestation] következtében státust vált. Azonban azok számára, akik n mint az angolok n a házasság jogi szempontú elemzését dolgozták ki (milyen jogokat kap a férj vagy csoportja, és hogyan, illetve milyen jogokat őriz meg a feleség az eredeti csoportjában stb.), a házasságnak ez a fajta elgondolása kicsit naivnak tűnhet. Evvel kapcsolatban elég, ha megjegyezzük, hogy itt egészen más dolgokról van szó, mint amit ők tanulmányoznak: olyan kapcsolatokról, amelyek n különösen a korlátozott elmélet esetében n az érintett csoportok számára a házassággal együtt járnak, másképp mondva annak formáiról és következményeiről, amit itt most házassági cserének [intermariage] fogunk nevezni. Egy másik, sokkal radikálisabb ellenvetés a lcserel és a lreciprocitásl fogalmak magyarázó értékére vonatkozik. Erről még szó lesz. Igaz ugyan, hogy a szerző csak úgy alkalmazhatja e fogalmakat a dolgok modern, individualista szempontú megközelítésére, hogy két olyan cselekvőt állít szembe egymással, amelyek kapcsolata eléggé önkényesnek

11Amennyiben nincs ellentétes értelmű megjegyzés, minden hivatkozás az 1949-es kiadásra történik. Mindegyikhez hozzátettük az 1967-es kiadásra vonatkozó, megfelelő utalást a F. Korn és R. Needham által 1969-ben publikált egyeztető táblázat alapján {London, Royal Anthropological Institute}. (Az egyeztetés az 1949-es oldalak első soraihoz alkalmazkodik.)22E kifejezéseknek nincs semmi közük a korlátozott csere [échange restreint] és az általánosított csere [échange généralisé] kifejezésekhez, amelyekkel később fogunk találkozni.



tűnhet: az individuális alanyt, azaz az ént, és vele szemben a vizsgált társadalom összes többi férfi tagja által alkotott cselekvőt (néhány közeli rokont kivéve). Talán elkerülhetők ezek a nehézségek, ha kissé elszakadunk A rokonság elemi struktúrái szövegétől, és azt mondjuk: az incesztus-tilalom arról tanúskodik, hogy valamiféle összeférhetetlenség, tehát a vér- és házassági rokonság közötti komplementaritás bizonyos fokig mindig jelen van, és hogy azok a társadalmak, amelyek a kereszt-unokatestvérek közötti házasságot gyakorolják, ezt az oppozíciót a leglogikusabb és legteljesebb formában képviselik. A legerőteljesebb ellenérzésekkel Lévi-Strauss szemléletével szemben éppen azok viseltetnek, akik a vérrokonságot közvetlenül kvázi-biológiai ténynek veszik, nem pedig úgy, mint egy olyan fogalmat, amelynek meghatározása a vele kapcsolatban álló többi fogalom definíciójától függ, azaz ezúttal a vér- és a házassági rokonság közötti megkülönböztető ellentét definíciójától. Fentebb láttuk, hogy az angol nyelv erre ösztönöz, mivel a rokonságot általában a vérrokonsággal azonosítja, ily módon a saját rokonsági rendszereinkben implicit módon benne rejlő fogalmat hangsúlyozva, amelynek értelmében a házasság útján szerzett rokonság a tulajdonképpeni rokonság körén kívül esik. Az pedig igaz, hogy ebből a perspektívából szemlélve az incesztus-tilalom ide nem illő, és pszichológiai magyarázatot látszik igényelni3.

22. A rokonság elemi struktúrái: a korlátozott érvényű elmélet általános kereteiKönyve egész első részében Lévi-Strauss hosszasan tárgyalja az incesztus-tilalomnak a keresztunokatestvér-házassághoz fűződő viszonyát, illetve átmeneteit. Kíséreljük meg felvázolni ennek fő vonalait. Először is, a csere koncepcióját néhányszor félreértették. Ez

totális szolgáltatásokat [jelent], amelyekre az egyik példát a házasság adja, de amely egyben alkalmat is kínál rájuk. Ezek a totális szolgáltatások anyagi javakra és társadalmi értékekre (mint amilyenek az előjogok, a jogok és a kötelezettségek), valamint nőkre vonatkoznak. Az a globális csereviszony, amit a házasság jelent....férfiak két csoportja között létesül, és abban a nő mint a csere egyik tárgya szerepel, nem pedig mint azon felek egyike, akik között a csere lezajlik (p. 148/134).

Látjuk tehát, hogy egyáltalán nem arról az elvről van szó, hogy a nőt más ltárgyakl ellenében cserélik el, hanem arról, hogy a nők cseréje a csoportok közötti kölcsönös (ami nem jelenti azt, hogy azonos) szolgáltatások együttesének egyik különleges aspektusát képviseli. Sőt, minden egyes házasságot

egy szélesebb reciprocitás ciklusán belül fognak fel, amely egy férfi és egy nő n aki másvalakinek a lánya vagy nővére n egybekelését az által garantálja, hogy ez a másvalaki ennek az előbbi férfinak a lányával vagy nővérével, vagy egy másik férfi lányával vagy nővérével házasodik össze.

Jegyezzük meg, hogy a lvagy egy másik férfil kitétel a reciprocitás [réciprocité] fogalmának jelentős kiterjesztését eredményezi, ami ily módon nem csak akkor áll fenn, ha X és Y házasság révén kicserélik egymás között a nővéreiket (függetlenül attól, hogy a két szolgáltatás szimultán-e, vagy akár időbeli intervallum választja el őket egymástól), hanem akkor is, ha X kapja meg Y nővérét, Y pedig Z-nek a nővérét stb., azaz, abban az esetben, amikor a köznyelv inkább lkölcsönösségről [mutualité]l beszél (ld. lentebb, 32. fejezet). Még mindig a reciprocitással kapcsolatban, de szélesebb értelemben, idéznünk kell egy bekezdést, amely a szerző gondolkodásában szemmel láthatóan nagyon fontos:

Miben is állnak azok a mentális struktúrák, amelyeket segítségül hívtunk, és amelyekről azt gondoljuk, hogy egyetemesek? Úgy tűnik, három van belőlük: a Szabály mint Szabály megkövetelése; a reciprocitás fogalma, mint az Én és a Mások ellentétét a legközvetlenebbül integráló forma; végül az Ajándék szintetikus jellege, vagyis az a tény, hogy egy érték egyik egyénről egy másikra való, beleegyezéssel történő átruházása ez utóbbit partnerré változtatja, és ez új minőséget ad az átruházott értéknek (pp. 108-109./98.)

A fenti idézetek alapján (ltotális szolgáltatásl, laz Ajándék szintetikus jellegel), világos, hogy itt most Mauss nyomdokain haladunk, mint ahogy azt gyakran megjegyezték. De kíséreljük meg közelebbről megvizsgálni,

33 A rokonság elemi struktúrái lcáfolatátl adja Homans és Schneider (Marriage and Final Causes, Glencoe, 1955.). A cáfolat inkább csak a korlátozott érvényű elméletre vonatkozik, de Rodney Needham ezt is gondosan megcáfolta (Structure and Sentiment, 1962, bibliogr. n° 16.) E kritikusok szerint egy rokonsági rendszer jegyeinek kölcsönös összefüggéseire alapozni, és úgy vizsgálni egy ilyen rendszert, mint ami a részeivel szemben logikailag elsődleges egészt képvisel, annyit jelent, hogy a lvégső okokl révén magyarázzuk a dolgokat, amit ők elvetnek.



miként fordul át az incesztus-tilalom és az általában vett lcserel az unokatestvér-házasságba. A szerző egymás után határozza meg az endogámiát és az exogámiát. Tudjuk, hogy az exogámia az a szabály, amely a házasodást egy adott csoporton belül megtiltja. A szerző itt úgy tekinti, mint laz incesztus-tilalom szélesebb társadalmi kifejeződésétl (p. 64./59.), a kettő közti különbség egyedül az, hogy

az exogámiában az a hit fejeződik ki, hogy előbb osztályokat kell meghatározni ahhoz, hogy közöttük kapcsolatot lehessen kiépíteni, míg az incesztus-tilalomban a kapcsolat egymaga elég ahhoz, hogy … közvetlenül és közvetetten összetartozó fogalmak komplex, és vég nélkül megújuló sokaságát határozzák meg (pp. 79-80/72-73.).

Hasonló kapcsolat közelíti egymáshoz a duális szerveződést és az unokatestvér- házasságot. A duális szerveződésben

a közösség n törzs vagy falu n- tagjai két félrészre [division] tagolódnak, amelyek n a nyílt ellenségeskedéstől a nagyon szoros meghittségig terjedő n bonyolult kapcsolatokat tartanak fenn egymással, amelynek során a rivalizálásnak és az együttműködésnek a különféle formái rendszerint együttjárnak egymással. Ezek a félcsoportok [moitié] gyakran exogámok, azaz az egyik csoport férfiai csak a másik csoport tagjai közül választhatnak feleséget maguknak, és viszont (p. 87./80.).

A két félcsoport között tehát kötelező feleségcsere van. A kétosztályú szerveződést a rokonsági terminológia kettéosztottsága kíséri: főképp az unokatestvéreket sorolják két kategóriába. Ugyanis az apa fivérének a gyermekei és az anya nővérének a gyermekei mindig ugyanabba a félcsoportba tartoznak, mint Ego maga, míg az apa nővérének a gyermekei és az anya fivérének a gyermekei mindig a másik félcsoportba tartoznak, és ennek következtében ők azok a legközelebbi oldalági rokonok (ugyanabból a generációból), akikkel a házasság lehetséges. Az előbbieket, akiket a fivérekkel és a nővérekkel sorolnak együvé, az antropológusok mint lpárhuzamos unokatestvéreketl különítik el, az utóbbiakat, akiket az előbbiektől eltérő terminussal jelölnek, mint lkeresztunokatestvéreketl. Csakhogy a keresztunokatestvérek közötti házasság olyan, meglehetősen elterjedt intézmény, amellyel nem jár együtt kötelező jelleggel a duális szerveződés. Lévi-Strauss megjegyzi, hogy nem szükségszerű az unokatestvérek házasságát a duális rendszer származékának tekinteni, ahogyan azt a múltban gyakran hajlamosak voltak tenni. Ő maga csak arra szorítkozik, hogy a rokonsági terminológia egy jellegzetes formájának segítségével konstatálja, milyen ltökéletes harmónial áll fenn a kettő között (p. 127./.114.). A kapcsolat hasonló ahhoz, mint amivel már találkoztunk: ugyanúgy, ahogy az exogámia a csoportok szintjén szab meg egy tilalmat, amit az incesztus-tilalom az egyének viszonylatában fogalmaz meg, a duális szerveződés is az egész társadalomra vagy falura terjeszti ki a cserét kikényszerítő dichotómiát, míg a keresztunokatestvér-házasság arra korlátozódik, hogy ezt a dichotómiát az egyes Ego-k körül építse fel.

A reciprocitás elvének természete lehetővé teszi azt, hogy két különböző, és egymást kiegészítő módon fejtse ki hatását: vagy kategóriák létesítése által, amelyek automatikusan behatárolják a lehetséges házastársak csoportját, vagy egy kapcsolatnak n illetve kapcsolatok összességének n a meghatározása által, amely lehetővé teszi, hogy minden egyes esetben kiderüljön, vajon a leendő házastárs megfelelő-e vagy sem. … A keresztunokatestvér- házasság abban különbözik az incesztus-tilalomtól, hogy ez utóbbi a negatív kapcsolatok rendszerével él, míg az előbbi a pozitív kapcsolatok rendszerével: az egyik azt mondja meg, hogy kivel nem lehet összeházasodni, a másik azt, hogy kik az előnyben részesítendő házastársak. Ugyanakkor a keresztunokatestvér-házasság annyiban különbözik a duális szerveződéstől, hogy ez utóbbi automatikus eljáráshoz (az egyvonalú leszármazáshoz) folyamodik a célból, hogy az egyéneket két kategóriába sorolja; míg az előbbi minden egyes jelölt esetében külön különbségtételi eljárást alkalmaz (p. 153./139.).

Az unokatestvér-házasság így egyfajta irányítóközpont a lházassági intézmények útkereszteződésébenl, amely a duális szerveződést az incesztus-tilalommal köti össze (p. 156./141.). De kivételes jelentősége van annak köszönhetően is, hogy itt a rokonok közti különbségtétel egyáltalán nem biológiai alapon nyugszik. Morgan és Tylor tévedtek, amikor az unokatestvér-házasságot más intézményekre próbálták visszavezetni.

Ellenkezőleg, úgy kellett kezelnünk a keresztunokatestvér-házasságot, az exogámia-szabályt és a duális szerveződést, mint egy alapvető struktúra ismétlődésének megannyi példáit. Meg kellett kísérelnünk azt, hogy e struktúrát globális jellemvonásai alapján értelmezzük, ahelyett, hogy atomjaira és darabjaira szedtük volna szét… Főképpen azt kellett észrevennünk, hogy a három intézménytípus közül a keresztunokatestvérek közötti házasság az, amely a legnagyobb kifejező értékkel bír; olyan értékkel, amely e házassági forma elemzését a házassági tilalmak



valódi experimentum crucis-ává teszi (p. 158./143.)

23. A globális képletű rendszerek: AusztráliaA konkrét rokonsági rendszerek részletes vizsgálata A rokonság elemi struktúrái-ban Ausztráliával kezdődik (pp. 189. /170. szakasztól). Ami e rendszereket különös jelentőségűvé teszi, az annak a megléte, amit mi globális képletnek [formule globale] fogunk hívni. Ez lehet a kétosztályú szerveződés képlete, de lehet annál sokkal összetettebb is. E rendszerek tanulmányozásából kiindulva az egész könyvet áthatja az a gondolat, hogy az unokatestvér-házasságok típusai globális csereképleteknek felelnek meg. Minthogy ez a posztulátum ma már vitathatónak tűnik, itt most kissé nagyobb szabadságot engedünk meg magunknak a szerzővel szemben. Annak a különbségtételnek a szellemében, amit az imént foglaltunk össze, hogy a házastársat egyénileg vagy kategóriák, illetve csoportok által határozzák meg, különbséget fogunk tenni a globális vagy holisztikus nézőpont n amely esetben az egész társadalom úgy jelenik meg előttünk, mint ami a házassági csere egy meghatározott képlete által összekapcsolt csoportokból áll (mint a duális szerveződésben) n és azon nézőpont között, amelyet individuálisnak vagy lokálisnak nevezünk n ez esetben a szabályok egy-egy Ego-ra vonatkoznak (mint a keresztunokatestvér-házasságban, úgy, ahogy az gyakorta meg van fogalmazva). Az első nézőpont illusztrációjaképpen két klasszikus ausztrál példát fogunk venni, a karierát és az arandát, és kissé leegyszerűsítve fogjuk bemutatni őket4.

A kariera törzsnek nagyszámú lokális csoportja vagy lhordájal volt, amelyek mindegyike két kategóriára oszlott. Ebben az értelemben két félcsoportról beszélhetünk, amelyen belül a félcsoportba való tartozás apai ágon öröklődött, a házasság pedig kizárólag a két félcsoport között volt megengedett. Első megközelítésben tehát két patrilineáris, exogám félcsoportunk lenne. Csakhogy ez az egyszerű, dualista kép nem teljesen pontos, mivel a lfélcsoportotl n amelynek létét megállapítottuk n mint olyat a karierák nem nevezik meg. A valóságban mindkét lokális csoport-féle két szekcióra oszlik, így a kariera törzs összesen négy szekciót tartalmaz, és ezeket a szekciókat nevezik meg: egyik oldalon a karimera és a palyeri, a másikon a banaka és a burung szekciókat. A lokális csoport e szekciói egymást váltó generációkat képviselnek: ha az apa karimera, a fiú palyeri, a fiúunoka pedig ismét karimera. Az összeházasodás nemcsak a félcsoportok, hanem a két félcsoport megfelelő szekciói (vagy generációi) között történik. Ha A-val és B-vel jelöljük a két lokális csoportfélét, 1-sel és 2-sel a minden egyes csoport belsejében megtalálható két szekciót, látjuk, hogy férfiágon a generációk A1 és A2 között váltakoznak egyik oldalon, valamint B1 és B2 között a másik oldalon. A1 férfitagjai B1-gyel házasodnak össze, A2 pedig B2 -vel, értvén ezalatt azt, hogy A1 férfiai B1-ből vesznek asszonyokat, és viszont, vagy ha úgy jobban tetszik, A1 és B1, illetve A2 és B2 férfiai, széles értelemben véve, lkicserélik egymás között a nővéreiketl házasság útján. Szokás szerint a házasságot egyenlőségjel jelzi, és ha ezt a jelet zárójelbe teszzük, hogy jelezzük vele a házassági cserét [intermariage] (ugyanolyan nemű személyek között), akkor a 3a ábrát kapjuk.

Az arandáknak nem is csak kettő, hanem négy lokális csoportjuk van, és minden lokális csoportféle két

44Úgy tűnik, hogy ebben a kérdésben Lévi-Strauss elfogadta azt a képet, amit az irodalomban, és főleg Radcliffe-Brown-nál talált. Pedig lehetségesnek bizonyult az, hogy e rendszerek bemutatását leegyszerűsítsük, méghozzá Lévi-Strauss elméletét alkalmazva, amit a korábbi, két egyvonalú leszármazáson n amelyből az egyik képzeletbeli n alapuló elképzelések kritikájaként fogalmazott meg. Lásd Dumont lDescent or Intermarriage?l, Southwestern Journal of Anthropology, XXII-3, 1966., pp. 231-250. A kérdéses cikk ugyan még újkeletű, de úgy tűnik, hogy azon képletek pontosságát, amelyeket a szóban forgó irodalomhoz képest fogunk adni n bármi legyen is a helyzet az adatok szintjén n nem kell kétségesnek tekintenünk.



szekcióra oszlik, mint a karieráknál, ami nyolc szekciót jelent. A házassági csere képletét a 3b ábra mutatja. A karierához képest annyi a különbség, hogy egy lokális csoport két váltakozó szekciója, azaz A1 és A2, nem egyetlen lokális csoport megfelelő szekcióival házasodik, hanem különböző lokális csoportok szekcióival: vázlatunkon A1 B1-gyel házasodik, A2 azonban D2-vel. És viszont:, legyen A1 és A2, nem nehéz belátnunk, hogy ha ezt a házassági cserét feltételt feltételként rákényszerítjük egy kariera képletű rendszerre, akkor szükségszerűen nyolc szekciójú, aranda típusú szisztémává alakítjuk át. Ez a legegyszerűbb kép, amit ezekről az ausztrál szekciórendszerekről 5 adni lehet, amelyek n ismételjük meg n az egész társadalom globális képletei; ez utóbbit úgy tekintjük, mint ami egyfelől az apai ág alternatív generációi, másfelől a házassági csere nagyon egyszerű törvénye által összekötött szekciókból áll.

Ha visszautalunk azokra az interpretációkra, amelyeket e rendszerrel kapcsolatban adni szokás, és amelyekben a házassági cserét n miközben elismerik n gyakorlatilag behelyettesítik azzal a feltételezéssel, hogy az anyaági leszármazás apaági leszármazással fonódik össze, megállapíthatjuk, hogy a strukturális elmélet sokkal egyszerűbb és sokkal logikusabb nézőpontot tesz lehetővé. Magától értetődő, hogy az ilyesfajta holisztikus képletek léte egyáltalán nem zárja ki a házassági szabály individuális viszonyokban való megfogalmazását: pl. a karierák feleségül veszik keresztunokanővérüket. Csakhogy az ellenkezője már nem áll, és az általános esetben a keresztunokatestvérek házasságából a holisztikus képletet nem tudjuk kikövetkeztetni n legyen az akár ismert az érintettek számára, akár nem. Olyan pont ez, amely ma sokkal világosabb, mint A rokonság elemi struktúrái megjelenésének a pillanatában volt; erre még vissza fogunk térni.

24. Definíciók: korlátozott csere és általánosított csere; harmónia és diszharmóniaMielőtt rátérnénk a keresztunokatestvérek közti házasság tipológiájára, itt az ideje, hogy meghatározzunk néhány olyan fogalmat, amelyet a későbbiekben is használni fogunk. Észrevettük már, hogy a csere fogalma alapvető szerepet játszik A rokonság elemi struktúrái-ban. Rajta keresztül jutunk el n a látszólag tisztán negatív szabály n incesztus-tilalomtól az unokatestvérek házasságáig, ami nemcsak negatív szabály (a párhuzamos unokatestvér kizárása), hanem annak pozitív ellentettjét (a keresztunokatestvérrel való házasságot) is tartalmazza. A szerző egyik legfőbb gondja az, hogy a csere fogalmát általánosítsa. Amit eddig cserének neveztünk, azt ő ezentúl lkorlátozott cserénekl [échange restreint] nevezi. Ez az az eset, amikor két férfi házasság során kicseréli egymás között nővéreit. Vagy általánosabban: amikor két csoport egymás között, oda-vissza irányú házassági cserét létesít úgy, hogy az egyikben született nők a másikban született férfiak feleségei lesznek, és viszont, ahogyan a kariera példában a kétfajta, A és B lokális csoport megfelelő szekciói között ez megfigyelhető. Még általánosabban,

korlátozott csere kifejezés alatt olyan rendszert értünk, amely a csoportot ténylegesen vagy funkcionálisan bizonyos számú csereegység-párra osztja úgy, hogy egy tetszőleges X-Y pár között a viszony kölcsönös (p. 189./170.).

Most akkor mi az, hogy láltalánosított cserel? Ez tulajdonképpen olyan rendszer, ahol két meghatározott lpartnerl között a csere már nem reciprok, hanem egyoldalú vagy irányított: ha P ad (feleségeket) Q-nak, akkor Q a maga részéről egy másik félnek, R-nek (nem pedig P-nek, viszonzásképp), azután R S-nek stb. Ahhoz, hogy a rendszer életképes legyen, magától értetődik, hogy a láncnak be kell zárulnia, azaz az első feleségadó, P egy másik partnertől, mondjuk Z-től kap feleséget. Ez az, amit az Indonéziában dolgozó holland szerzők l körkörös connubiuml-nak neveztek, azaz: P Q-nak, Q R-nek stb., Y Z-nek és Z-P-nek ad feleséget. Az igazat megvallva, Lévi-Strauss a lcserel egyoldalúságát nem hangsúlyozta a kezdetektől fogva, inkább lközvetettl cseréről [échange indirect] beszélt például (p. 271./248., de lásd pp. 229-230./205-206.; 271./248. stb.). A továbbiakban látni fogjuk, hogy a korlátozott csere a bilaterális keresztunokatestvérrel kötött házasságnak felel meg, míg az általánosított csere kizárólag az anyai keresztunokanővérrel (az anya fivérének a lányával) kötött házasságnak. Ami azonban Lévi-Strauss-t különösen érdekli, az a két rendszer integrációs kapacitásának a különbsége: az első soha nem egyesíthet többet, mint egy pár lcserepartnertl, és csak egymás mellé helyezheti az ilyen párokat, míg a második - ideális esetben - háromtól kezdve bármennyi partnert képes összefogni.

Általános nézőpontjának megfelelően Lévi-Strauss megkísérelte a rokonsági rendszereket jellemezni. Nem úgy, mint mások, akik egy vonásból vagy egy elsődlegesnek vélt lváltozóbóll indultak ki, hanem globális

55A fentiekben eltértem attól a gyakorlattól, amely lalszekciónakl nevezi az aranda rendszer egységeit. Egy kis gondolkodás elég annak kimutatására, hogy ez a gyakorlat téves, mivel a strukturalista felfogással szemben szubsztancialista és áltörténeti felfogásnak enged teret (amelynek értelmében a kariera szekció két aranda alszekcióra bomlott volna, holott a valóságban a lokális csoportok száma duplázódott meg): a szekció itt is és ott is a lokális csoportnak ugyanazon fajta alosztálya, illetve a globális házassági csere egysége.



nézőpontból (az egységek közötti csereviszony) és a rokonsági rendszereket jellemző jegyek rendszerének a nézőpontjából is. Azon intézmények vagy absztrakt jegyek között, amelyek egy rokonsági rendszert jellemezhetnek, kétségtelenül ott van a pozitív házasodási szabály n már azon rendszerek esetében, amelyek rendelkeznek vele. Viszont, emlékezzünk rá: most egyedül ez utóbbiak érdekelnek minket. Ugyanakkor ott van még a leszármazás, a lakóhely-választás stb. is, és mindezen vonásoknak egymással kapcsolatban kell állniuk: egy adott leszármazási szabály, egy adott lakóhelyválasztási forma és egy adott házasodási típus nem kombinálódhat egymással akárhogyan.

Az általános hipotézis viszonylag kifinomult. Korábban volt olyan tendencia, hogy egyszerű kapcsolatot feltételezzenek a leszármazás és a házasodási szabály között, azaz például, hogy a két n patrilineáris vagy matrilineáris - keresztunokatestvér közül az egyik vagy a másik előnyben részesítését az utóbbi esetben a matrilineáris, illetve az előbbiben a patrilineáris leszármazáshoz kössék. Lévi-Strauss hipotézise ennél első látásra sokkal összetettebb. Ő két esetet különböztet meg: A leszármazás és a lakóhely vagy ugyanabba az ágba esik (legyen az akár apai, akár anyai), és akkor azt mondjuk, hogy a rendszer harmonikus, és n olyan okok miatt, amelyek a későbbiekben jobban kitűnnek majd n azt várjuk, hogy a házasodási szabály matrilaterális legyen (általánosított csere); vagy pedig a leszármazás és a lakóhelyválasztás két, eltérő n apai és anyai n ágba esik, amikor is azt mondjuk, hogy a rendszer ldiszharmonikusl (p. 270./247.), és bilaterális házassági szabályt (vagy korlátozott cserét) várunk. E hipotézisek valószínűségének a foka jelenlegi tudásunk szerint megítélhetetlen, elégedjünk meg tehát azzal, hogy megjegyezzük a lényeget, a szerzőnek azt az erőfeszítését, hogy a rokonság fő absztrakt vonásaiból valódi rendszert alkosson: olyan erőfeszítés ez, amely előzmények nélküli.

Igazság szerint a dolgok kicsit másképp festenek, amikor a műben a szóban forgó vonások vagy változók pontos meghatározását keressük. Ami a leszármazást illeti n hogy a mű fő irányultságával kezdjük n, a házasságra és az exogámiára helyezett hangsúly arra látszik utalni, hogy az explicit vagy implicit definíció valószínűleg ugyanaz, mint amit Rivers adott a ldescentl-tel kapcsolatban, s amit fentebb egyvonalú leszármazásnak [unifiliation] neveztünk. És bizony, A rokonság elemi struktúrái-ban alapvetően tényleg erről van szó, amikor leszármazásról, vagyis egy exogám csoportba való tartozás egyvonalú átörökítéséről beszél a szerző (pl. p. 126. középtájt / 114.). Igaz ugyan, hogy abban a hosszú szakaszban viszont, amelyben elég szisztematikusan tárgyalja a leszármazást Lévi-Strauss, egyáltalán nem ez áll (pp. 133-136./120-123.). Magát a szót itt nagyon homályosan használja, vagy inkább olyan értelemben veszi, amely egy szélsőségesen széles (ltársadalmi-rokoni kötelék egy gyermek {és egyik szülője} közöttl, p. 133./120.), valamint egy sokkal pontosabb jelentést is magába foglal, amely az angolszászok nyomán már ismerős a számunkra: ljogok és kötelességekl…, továbbá a név, a társadalmi státus, a javak és az előjogok látörökítésel (p. 135/121-123.). A szerző így unilaterális [unilatérale], indifferenciált [indifferenciée], és végül bilaterális [bilatérale] leszármazást különböztet meg egymástól, ez utóbbin azokat az eseteket értve, amikor lkét egyvonalú leszármazás [deux filiations unilatérales] él egymás mellett, és mindegyik a jogoknak kizárólag egy bizonyos típusát adja továbbl (pp. 135/ 121-123.). Azonban rögtön az utána következő fejtegetésben (pp. 136./123. szakasztól) ugyanezen bilateralitás6 kifejezés alatt a két ágban megfigyelhető exogámia példáira térünk át, vagyis arra, amit Rivers nyomán kettős egyvonalú leszármazásnak [double unifiliation] neveztünk (ashanti, toda, yakö). Ez itt a lleszármazásl [filiation] n a mi értelmezésünk szerinti n valódi operációs fogalma [concept opératoire] a műben, és magától értetődő, hogy ha ki akarjuk szélesíteni n ahogyan azt a szerző az idézett oldalakon tenni látszik n , akkor sokkal bizonytalanabbá tesszük a harmónia és a diszharmónia definícióját.

Ami a lakóhelyválasztást illeti, általában patrilokálisnak vagy matrilokálisnak mondjuk aszerint, hogy a lokális csoportok apai vagy anyai ágon folyamatosak. Az egyszerű formákban ez azt feltételezi, hogy az asszony az, aki a férjéhez költözik (ezt lvirilokálisl lakóhelyválasztásnak is mondjuk), vagy fordítva, a férj költözik a feleségéhez (luxorilokálisl lakóhelyválasztás). (A kérdés a szakirodalomban ennél valójában sokkal bonyolultabb, mert ugyanezen llakóhely-választásl kifejezés a minket itt most foglalkoztató megközelítéshez képest mást is jelenthet.) Az azonban világosnak tűnik, hogy a lakóhelyválasztást a szerző gyakran úgy fogja fel A rokonság elemi struktúrái-ban, mint ahogyan azt az imént mondtuk. Pedig, ha visszamegyünk ahhoz a már idézett bekezdéshez (p. 270./247.), ahol a szerző meghatározza, mit ért harmónián és annak ellentétén, akkor kissé mást találunk. A diszharmónia képviselője itt tulajdonképpen a kariera rendszer, a maga lmatrilineáris félcsoportjaival és két patrilokális csoportjával (p. 271./248., ld. p. 208./186.). Ez különösnek tűnhet olvasóink számára, hiszen a kariera szekciórendszer bemutatásakor eltekintettünk e csoport feltételezett matrilineáris leszármazásától, és azt a szekciók közötti házassági csere hatásainak teljes körű beszámításával helyettesítettük. Akármi is legyen a helyzet e pontot illetően, Lévi-Strauss képletének egy másik aspektusa a fontos a számunkra: amit ő llakóhelykéntl kezel a karieráknál, az több, mint a szokásos értelemben vett lakóhely, mert valójában nem más, mint egy exogám csoportba n amely egyben lokális csoport is n való tartozás átörökítése, azaz a szó teljes

66A kritikák hatására Lévi-Strauss 1967-ben pontosította a terminológiát: a megfelelő oldalakon (pp. 123-124/110-111) a leszármazást llineárisnakl nevezte, a llateralitástl így kizárólag a házasság számára tartva fenn.



értelmében vett egyvonalú leszármazásról van szó, amely az ügyleten felül még egyfajta lokális színezetet is kap. A diszharmónia a szerző felfogásában itt tulajdonképpen a kettős egyvonalú leszármazásból következik, vagy ha úgy tetszik, a két, apai és anyai ágban megfigyelhető exogámiából, és a lokális vagy rezidenciális aspektus másodlagos. Más bekezdésekben viszont, a lakóhelyet a szokásos értelemben veszi, pl. amikor a két harmonikus berendezkedési típust: a patrilineáris és patrilokális, illetve a matrilineáris és matrilokális berendezkedést megnevezi (p. 270./247.), és abban a fejtegetésben, ahol a matrilineáris és matrilokális berendezkedés (nayarok, stb.) ritka voltát hangsúlyozza, illetve azt a feszültséget, amely a szerző szerint a matrilineáris és patrilokális berendezkedést jellemzi (pp. 149-152./135-138). Összefoglalva, abban biztosak vagyunk, hogy n a szerző elképzeléseivel megegyezően n diszharmónia figyelhető meg akkor, ha kettős egyvonalú leszármazásról van szó (ennek egyszerű eseteiben az egyik ágban való lakóhelyválasztással), abban azonban kevésbé vagyunk bizonyosak, hogy valóban diszharmónia van az egyvonalú leszármazás és az egyszerű és tiszta lakóhelyválasztás között, még akkor is, ha ellentétes ágba tartoznak7.

25. Keresztunokatestvér-házasság: a bilaterális típusÍme, elértünk a dolog lényegéhez. A következőkben szépen csokorba fogjuk gyűjteni a házassági csere három típusát, amelyek közül az egyik a bilaterális keresztunokatestvérrel, a másik a matrilineáris keresztunokatestvérrel, a harmadik pedig a patrilineáris keresztunokatestvérrel kötött házasságnak felel meg. Kétségtelenül elég híven követjük A rokonság elemi struktúrái-t, azonban nem szabad elfelejtenünk azt, hogy egyrészt ezeket a típusokat már előtte elkülönítették egymástól, másrészt, hogy Lévi-Strauss sehol nem jellemzi azokat szisztematikusan, csak diskurzív módon, a fejtegetései során. Ezzel a körülménnyel élve úgy fogjuk szemügyre venni őket, ahogyan ma ismerjük őket, vagyis alkalomadtán fel fogjuk használni a mű megjelenését követő visszhangokat is. Közelebbről elengedhetetlennek tűnt az, hogy amennyire csak lehet, különbséget tegyünk az implikációk lokális és globális aspektusai között (lásd fentebb, p. 98.). (A rokonság elemi struktúrái-hoz bibliográfiai kiegészítést, továbbá a második házasságtípussal kapcsolatos vizsgálatok történetét lásd Leach, Rethinking, pp. 64. skk. és p. 55.; mindhárom típushoz lásd u.o., p. 59.; világosan jellemezte őket Fortune, egy Lévi-Strauss által nem említett régi jegyzetében: R. F. Fortune, lA Note on Some Forms of Kinship Structurel, Oceania, 4., 1933.).

Hogy e teoretikus típusokat könnyebben tanulmányozhassuk, sémákkal fogjuk ábrázolni azokat. Csak arra kell vigyáznunk, hogy pontos értelmet adjunk a séma minden egyes elemének, és ügyeljünk arra, mikor lépünk át a sémából a valóságba. A rokonság elemi struktúrái szimbólum-használatát többnyire átvettük: a férfiakat háromszög, a nőket kör, a házasságot egyenlőségjel jelzi, a testvérek kapcsolatát vízszintes vonal; a generációk fentről lefelé követik egymást, a szülők és gyermekek közötti kapcsolatot a házasság jelétől kiinduló függőleges vonal (vagy az ábrázolás kívánalmainak megfelelően ferde vonal) mutatja.

A bilaterális típus egy, generációról generációra megújuló nővércserének felel meg. Elég egy ilyen típusú házassági cserét ábrán bemutatni ahhoz, hogy rögtön megállapítsuk, minden házasságban a házastársak kétszeresen is keresztunokatestvérei egymásnak: egy férfi mindig olyan nőt vesz feleségül, aki egyszerre lánya az ő anyai nagybátyjának és apai nagynénjének is. Hogy a bilaterális típus minden tulajdonságát megvilágítsuk, tételezzünk fel egy kettős egyvonalú, patrilineáris (X és Y) és matrilineáris (A és B) leszármazást. Járjunk úgy el, hogy a patrilineáris leszármazást az X és Y ágazat férfiainak függőleges egymás alá helyezésével ábrázoljuk! A matrilineáris leszármazás a leszármazottakat a 4. ábra által jelzett módon érinti. Mindezek alapján könnyen a következő megállapításokra juthatunk:

1. 1.) Lokális nézőpontból: a patrilineáritást mutató jel folytonosságát egy férfiágban n egy-egy adott vízszintes pozícióban n a matrilineáris A és a B betűk rendszeres váltakozása kíséri: a betűk mindegyike ugyanabban a pozícióban két generációval lejjebb megismétlődik: a 3. generáció pontosan az 1. generációt másolja le, a 4, generáció pedig a 2. generációt. Végeredményben könnyű megállapítani, hogy bármelyik Ego-t nézzük, mindegyik olyan személlyel házasodik össze, akivel keresztunokatestvérként n mind az apai, mind az anyai oldalról n kétszeresen is rokonságban áll. Vegyük például az egyik X ágbeli, 2. generációba tartozó férfit (a 4. ábrán feketével jelölve), aki matrilineáris leszármazását tekintve B. Felesége egyszerre leánya az ő apai nagynénjének és anyai nagybátyjának. Az asszony tehát az ő bilaterális keresztunokanővére.

2. Globális nézőpontból az X és az Y ág között kölcsönös és teljes csere létezik, kétirányú házassági csere, a fogalomnak a mi definíciónk szerinti értelmében természetesen korlátozott csere. Sőt, azt látjuk, hogy a mi, kettős egyvonalú leszármazásról, tehát diszharmóniáról alkotott hipotézisünk tökéletesen összeegyeztethető a

77Ahogyan azt én magam is gyanítottam, az elmélet egy régebbi alkalmazása során: Hierarchy and Marriage Alliance, p. 20. (bibliogr. n° 19.).



házassági csere e típusával, amely ily módon biztosítja az azonos jegyek ismétlődését a váltakozó, 1. és 3. illetve 2. és 4. generációkban.

26. Keresztunokatestvér-házasság: a matrilaterális típusA házassági csere e típusában egy férfi kizárólag matrilaterális unokanővérét, anyai nagybátyjának a leányát veszi el. Ennek bemutatására, mint az imént is, elég minden ágban generációnként egy-egy fivért és nővért ábrázolni, azonban a képlet legalább három pár fivért-nővért igényel minden generációban. Hogy e házassági csere-típusról sematikus képet kapjunk, elég három, házasság által összekötött párt ábrázolni, mint lentebb, és pontosan lemásolni őket a következő generációkban (5. ábra). Az egymást követő generációkat átlós leszármazási vonalakkal kötjük össze. Ábránkon egy, a fivér-nővér pár felé jobbra lejtő vonal világosan jelzi a patrilineáris leszármazást: a fiú pontosan az apja alatt szerepel. (Ha ellenkező irányba döntenénk a leszármazást jelző vonalat, akkor az anyai unokaöcs kerülne az anyai nagybácsi alá, ami világosan jelezné a matrilineáris leszármazást.)



Nevezzük X-nek, Y-nak és Z-nek az itt ábrázolt három patrilineáris ágat. Két szélén nyitva hagyjuk a láncot, hogy ne határozzuk meg előre a rendszer lcsereegységeinekl számát, és Ego-nak egy, a középső ágban elhelyezkedő férfit nevezünk ki. Jegyezzük meg a következő tulajdonságokat (5. ábra):

1. Lokális szemszögből:

a.) A modell irányított. Egy férfinak és nővérének a házassága abban az értelemben különbözik egymástól, hogy amíg E (Ego) X ágból házasodik, addig a nővére Z-be megy férjhez. Ugyanakkor, minden férfi házassága apjáéhoz hasonlít (illetve anyai nagybácsijáéhoz, matrilineáris leszármazás esetén): Y ág minden egymást követő generációja X-ből házasodik; ugyanígy, minden Y-ban született nő Z-be megy férjhez, és minden nőnek a házassága apai nagynénjééhez hasonlít (vagy anyjáéhoz, matrilineáris leszármazás esetén).

b.) A patrilineáris leszármazás, valamint a házasság szempontjából az egymást követő generációk pontosan megismétlik egymást.

c.) Az Y ág szempontjából X és Z ágaknak állandó szerepük van: X a feleségeket adó, Z a feleségeket kapó ág, Y maga pedig X-szel szemben kapó, Z-vel szemben pedig adó. Habár legalább három egységre van szükségünk (két egységgel a bilaterális képlethez jutnánk vissza), a házassági csere irányultsága mégis nagyon jól kifejezhető a kapók és az adók egyszerű szembeállításával (mayu/dama a kácsinoknál).

d.) A bilaterális típussal szemben itt azt látjuk, hogy egy adott ág nem kizárólag egyetlen másik ágtól függ tagjainak házasságát illetően, ugyanakkor az egymást követő generációk mégsem különböznek egymástól semmiben: két olyan sajátságos körülmény ez, amely a kapcsolathálón belüli lcsereegységetl sokkal világosabbá és valamilyen módon megszilárdíthatóvá teszi. Ez igaz a rokonsági terminológia szintjén, és n amit Lévi-Strauss erősen hangsúlyozott n az egységek viszonylagos hierarchikus státusának a szintjén is: valószínű, hogy státuskülönbség alakul ki az ladókl és a lkapókl között. A kérdés, hogy melyik magasabb és melyik alacsonyabb rangú közülük, még nyitott. Most csak annyit jegyezzünk meg, hogy ez a házassági cseretípus legyenlőséget feltételez, és egyenlőtlenség forrásal(p. 325./306).

2. Globális nézőpontból most:

a.) ebben az irányított n és már nem két adott egység közötti kölcsönös n házassági cseretípusban felismertük az általánosított csere fentebb meghatározott képletét. Ahelyett, hogy csupán két egységre korlátozódna, ez a típus három, vagy attól kezdve bármennyi (akár páros akár páratlan) számú egységet képes egyesíteni magában. A különböző egységek egyetlen rendszerben való integrációjának sokkal nagyobb lehetőségét képviseli, és n teszi



hozzá Lévi-Strauss n nemcsak elviseli, de elő is idézi a különbözőséget (p. 353./331.).

b.) Ezzel összefüggésben ez a típus funkcionális problémákat vet fel: ahhoz, hogy működjék, a láncnak be kell zárulnia, az egységnek, amely a lánc elején adott, végül az utolsótól meg kell kapnia a viszonzást; ideális esetben a teljes rendszer kör formájában ábrázolható. A kiinduló ajándék visszatérése lkésleltetettl, következésképpen a viszonzásnak bizonyosnak kell lennie ahhoz, hogy az ajándékra az első körben elszánják magukat; lspekulációsl elem van tehát benne. És aztán, vajon a kör tényleg bezárul-e? Ez egyáltalán nem biztos akkor, ha a kör nagy, és ha n mint ahogyan azt gyanítottuk n egységről egységre szabályszerűen státuskülönbség alakul ki, mivel a feltételezett zárópontnál végül jelentős, és a lánc többi részében fennállóhoz képest ellentétes irányú státuskülönbséget fogunk találni. Ezt a pontot később még újra fogjuk tárgyalni. Itt csak annyit jegyzünk meg, hogy amennyire e típus lokális vonásai megfelelnek a megfigyeléseknek, a globális vonások annyira hipotetikusak, mivel n még egyszer n semmilyen garanciánk nincs arra, hogy a globális modell ténylegesen létezik a valóságban, és hogy valóban a házasság individuális meghatározásából következik, amiről szó van.

c.) Bizonyára feltűnt, hogy ebben a típusban, ellentétben az előzővel, csak egyetlen egyvonalú leszármazást vettünk figyelembe. Valóban, Lévi-Strauss szerint ez a típus harmonikus rendszernek felel meg, amelyben minden ugyanazon az ágon keresztül adódik tovább. Mi történne, ha diszharmóniát vinnénk bele? Feltételezzük, hogy X első generációjának van egy A jellemzője, amely anyai ágon adódik tovább. Könnyen belátható, hogy X1-ről Y2re, és Y2-ről Z3-ra adódik tovább. Ha a rendszer csak három egységből áll, X és Z között házassági csere megy végbe, és A következésképpen Z3-ról X4-re adódik tovább. Általánosabban fogalmazva, ha a rendszer egységeinek száma n, az anyai ágon továbbadott jegy a patrilineáris ágban az n+1-es generációban tűnik fel újra, és egészen addig egyáltalán nem bukkan fel, eltérően attól, amit a bilaterális típusban figyelhettünk meg: hiányoznak tehát a váltakozó generációk, az X1-et közvetlenül követő generációk számára ez az anyai ágon továbbadott jegy nem releváns. Valószínűleg ez az a vonás, ami n a tiszta matrilaterális típus valóságos rendszereinek tanulmányozása mellett n arra indította Lévi-Strauss-t, hogy mindent egybevetve azt állítsa: ebben az esetben a diszharmónia nem lehetséges. A jelenlegi szinten a vita nehéz és kétségkívül kevéssé gyümölcsöző. El kell ismernünk, hogy a matrilaterális típus úgy, ahogy azt A rokonság elemi struktúrái bemutatja, a bilaterális típussal világosan szemben álló koherens ideáltípust képvisel, ugyanakkor jól megfeleltethető a konkrét, leírt rendszereknek (kácsin, gilják). Ha azonban a ldiszharmónial fogalmat a leszármazás és a lakóhely közötti ellentét szövegszerinti értelmében vesszük, amely nem foglalja magába az exogámiát, akkor el lehet képzelni, hogy a matrilaterális típus diszharmonikus rendszerként működik, például patrilineáris leszármazással és matrilokális lakóhelyválasztással. Sémánkon véletlenszerűen osszunk ki bizonyos számú a, b, c, d stb. lakóhelyet a különböző egységek között anélkül, hogy törekednénk arra, hogy a lánc két egymást követő egységének egymástól eltérő lakóhelyet adjunk. A legtöbb, amit mondhatunk, az, hogy egy ilyen rendszerben a patrilineáris ágak különböző helyeken lesznek szétszórva, és hogy a rendszer különböző vonásai közötti kapcsolat kevésbé lesz szoros, mint máskülönben, mivel a lakóhely nem kötődik szervesen a másik két vonáshoz. De hogy a valóságban ettől az még lehetetlen lesz-e? Ennek megválaszolása vizsgálat dolga.

27. 27. Keresztunokatestvér-házasság: a patrilaterális típusEbben a típusban egy férfi kizárólag apai nagynénjének a lányát veszi el. E típust ábrázolni tudjuk és fel tudjuk sorolni elméleti tulajdonságait, azonban a három közül ez az a típus, amely A rokonság elemi struktúrái-ban n éppúgy, mint a későbbiekben n a legkevésbé igazolt, és a leginkább vitatott.

Hogy világosan be tudjuk mutatni (6. ábra), fivér-nővér párokat írunk egymás alá, mint a matrilaterális típusnál, azonban ügyelnünk kell arra, hogy egyik generációról a másikra megfordítsuk az irányt. Legyen három, X, Y és Z patrilineáris águnk. (Látjuk: ahhoz, hogy a párok függőlegesen kövessék egymást, a leszármazási vonalakat hol jobbra, hol balra kell döntenünk.) A következőket állapíthatjuk meg:

Lokálisan:

i. Mint a matrilaterális típusnál, egy férfi házassága itt is eltér a nővéréétől, míg lánya és [fiától született n a ford.] fiúunokája ugyanabba, illetve ugyanabból az ágból házasodik, mint ő: a 3. generáció az 1. generációt másolja, még egy másodlagos egyvonalú leszármazás szemszögéből is, azaz ábránkon a matrilineáris leszármazás (A, B) szemszögéből. Tehát a generációk között ugyanolyan váltakozás van, mint a bilaterális típusban.



ii. Mint ahogy azt a párok fordított elrendezése n amelyhez folyamodtunk n is jelzi, két egymást követő generációban megfordul a házasodás iránya: Y1-ben a fivér Z-ből házasodik, a nővér pedig X-be, Y2-ben ez fordítva van. Tehát ide még legalább három egység kell. Egy adott generációban a házassági cserék láncolata hasonló a matrilaterális típuséhoz. A különbség abban rejlik, hogy itt a csere iránya minden generációban megfordul: az 1. generációban a nők Z-ből Y-ba, majd X-be mennek, a 2. generációban X-ből Y, majd onnan Z felé. Így a bilaterális típushoz közelítünk. Majdhogynem azt mondanánk, hogy korlátozott csere van pl. Y és Z között, azonban késleltetett viszonzással: Y csak a 2. generációban viszonozza valamilyen módon azt a nőt, akit az 1. generációban kapott. Ez azonban nem valódi korlátozott csere, mivel nem kizárólagos: ugyanebben az időben Y X-nek adott, majd tőle kapott asszonyt.

Globálisan:

i. Az összehasonlító megjegyzéseket még tovább szaporíthatnánk. A lényeg a jegyek kombinációja, amelyek közül némelyek a bilaterális típusra emlékeztetnek, mások a matrilaterálisra: egyfelől a csoportok között közvetlen vagy kölcsönös cserét figyelhetünk meg, amely azonban részleges, és két generációra terjed ki; másfelől a nők irányított mozgását látjuk egy generáción belül, ám ahelyett, hogy ez a körforgás megmaradna ugyanolyan irányúnak, minden második generációban visszafordul. Valójában Lévi-Strauss nem túl világos, ami e házassági cseretípus tulajdonságait illeti (lásd különösen a pp. 250./228. skk., és 530-31./493. old). Néhol tagadja a körkörös aspektust, mert indokolatlanul általánosítja a reciprok csere-aspektust. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy azt gondolja: a típus a harmonikus berendezkedésnek felel meg (p. 274./250.) (mint a matrilaterális típus) és elismeri, hogy váltogatja a generációkat (pp. 142., 254./129., 232. és a XIII. fejezet). Ezek a kissé ellentmondásos eszmefuttatások különböző példákkal állnak kapcsolatban, de az is kiviláglik, hogy ez a patrilaterális típus lmenet közbenl merült fel egy olyan szerző munkássága során, akinek erőfeszítései arra összpontosultak, hogy a matrilaterális típust elismertesse, és a bilaterális típushoz viszonyítva jellemezze. A későbbiekben látni fogjuk: komoly kétségek merültek fel azt illetően, hogy e típus létezik-e a valóságban. Pedig nem kétséges, hogy maguk a vizsgálat alanyai gyakran tökéletesen tisztában vannak e modell sajátosságaival, például India déli részén. Általában ez a helyzet legalábbis a három típus kapcsán, melynek híján az elméleti modellek kevés érdeklődésre tarthatnának számot. Ugyanakkor azt is sejtjük, hogy a házassági csere valósága nem hozza létre újra meg újra közvetlenül az egyik vagy a másik modellt. Minden nehézség a valóság és a modell közötti kapcsolatban rejlik. Hogy csak egy példát hozzunk erre, annak a matrilaterális házasságról szóló hosszú vizsgálatnak, amelyre Lévi-Strauss vállalkozott, az egyik általános konklúziója az, hogy az általánosított csere soha nem lesz mentes attól az idegen elemtől, amelyet a szerző végül is nem a korlátozott cserével, hanem a patrilaterális házassággal azonosít. Ez utóbbi n többé-kevésbé az lavunkuláris előjoggall összefüggésben (vagyis azzal az esettel, amikor az anyai nagybácsi a maga számára követelheti nővérének a lányát) n szellemként kísérti az ellentétes irányú házassági



cserekapcsolatot (pp. 483-485., 564/448-450., 522.).

Túlnyomóan szintén a valóság és a teoretikus modell viszonyának a kérdése köré csoportosultak azok a viták és módosítások, amelyek A rokonság elemi struktúrái megjelenését követték, és amelyeket a továbbiakban össze fogunk foglalni. Elképzelhető, hogy némely ponton már kissé megelőlegeztük a dolgokat a világosság kedvéért. Különösen az tűnhetett fel, hogy az elméleti elemi egységek között végbemenő házassági csereformákat vagy típusokat egy bizonyos unokanővérrel kötendő házasság individuális (feltételezetten kötelező) szabályából kiindulva igyekeztünk jellemezni. Kétségtelenül így volt már ez A rokonság elemi struktúrái-tól fogva, azonban a dolog ma sokkal világosabb. Azoknak a nehézségeknek a jó része, amelyekkel a műnek szembe kellett néznie, és azok a viták is, amelyeket kiváltott, annak a ténynek köszönhetőek, hogy a házassági cserét az lindividuálisl rokonsági viszonyok nyelvén fogalmazzák meg (amelyek kétségtelenül úgy individuálisak, hogy minden esetben egy individuális alanyt állítanak a középpontba, azonban definíciójukban egyben osztályozó jellegűek is), illetve annak is, hogy ezeket a kapcsolatokat a lkeresztunokatestvérekl antropológiai nyelvezetének a segítségével fejezik ki. Mindez a későbbiekben némiképp világosabbá fog válni. A téma friss feldolgozását lásd: Maybury-Lewis, lPrescriptive Marriage Systemsl (bibliogr. n° 17.).

28. Keresztunokatestvér-házasság és a rokonsági terminológiákA rokonsági terminológiák tárgyalása A rokonság elemi struktúrái-ban jelentős helyet foglal el. Ezt lényegében nemcsak az e terminológiákban önmagukban benne rejlő érték, hanem gyakorlati szempont is szentesíti. A szerző lényegében nagy léptékű összehasonlító vizsgálatra vállalkozott, egy, korát és minőségét tekintve erősen egyenetlen etnográfiai irodalom alapján, amelyben ugyanakkor a rokonságra vonatkozó szókészletet általában felgyűjtötték, és amelyben gyakran ez alkotja a legteljesebb, legmegbízhatóbb dokumentumot a rokonság tekintetében. Emlékezzünk rá, hogy e terminológiák elemzése, de még feljegyzése is a jelenlegi angol antropológiában hitelét vesztette, részben a korábbi szerzők lál-történetil feldolgozásainak következtében. Különösen Rivers volt az, aki a szókészlet sajátosságait mint a házasság régi, feltételezett formáinak a csökevényeit [survivances] magyarázta. Itt azonban valami sokkal megbízhatóbb dologról van szó. Kétségtelen, hogy Lévi-Strauss nem mindig tartóztatja meg magát a többé vagy kevésbé spekulatív történeti eszmefuttatásoktól, de A rokonság elemi struktúrái-ból ki lehet szűrni n szükség szerint az utóéletét is segítségül hívva n azt az általános elképzelést, hogy a rokonsági terminológiák (formája és/vagy bizonyos vonásai) és az unokatestvér-házasság szinkronikus kapcsolatban állnak egymással. Ez az, amit most mi is tenni fogunk, kivonatos formában.

A keresztunokatestvér házasságnak megfelelő terminológiák általános vonása és jellemzője az, hogy hiányoznak belőle a házassági rokonok megnevezésére szolgáló különböző terminusok. Lehet, hogy van szavuk a lfeleségrel és a lférjrel, azonban egy férfi például az apósát ugyanazzal a terminussal nevezi meg, mint anyai nagybátyját. Ezt már régóta tudjuk. Ami a többit illeti, első lépésként kétféle terminológiát kell megkülönböztetnünk egymástól, egy szimmetrikust és egy aszimmetrikust. A szimmetrikus típus a legmegszokottabb; a duális szerveződésnek n és ezt A rokonság elemi struktúrái külön kiemeli n ugyanúgy megfelel, mint a keresztunokatestvérek bilaterális típusú házasságának, vagyis a lkorlátozott cserénekl. Ehhez hozzátehetjük még a patrilaterális unokatestvér-házasságot. Az aszimmetrikus típus, miközben világosan elkülönül az előzőtől, sokkal kevésbé világos körvonalakkal rendelkezik: ez a matrilaterális típusú unokatestvér házasságnak, vagy az láltalános cserénekl felel meg.

Amit az imént szimmetrikus típusként írtam le, azt a szakirodalom lbifurcate-mergingl-nek nevezte el: legalábbis a központi generációkban egy adott generáció és egy adott nem szemszögéből nézve az összes rokon két n és csak két n kategóriába sorolódik be. Ezzel a sajátossággal már volt dolgunk Ego generációjában, amikor különbséget tettünk kereszt- és párhuzamos (unokatestvérek) között, ez alatt azt is értve, hogy a párhuzamos kategóriába nemcsak az általunk unokatestvérnek nevezettek tartoznak, hanem Ego fivérei és nővérei is. Ezt a megkülönböztetést könnyű kiterjeszteni a két szomszédos generációra. Az apa generációjában az apa, az apa fivére, és az anya nővérének a férje is egy kategóriába esnek, amit lpárhuzamosnakl nevezhetünk, míg az anya fivére és az apa nővérének a férje az ellenkező, vagyis lkeresztl-kategóriába kerülnek. Éppígy az anya nővére is lpárhuzamosl rokon lesz, az apa nővére pedig lkeresztl rokon. Ezek a kifejezések nem magyaráznak meg semmit, csupán a rokonoknak két kategóriába történő besorolását írják le.

Ez az elrendeződés azt feltételezi, hogy a generációkat (és a viszonylagos korcsoportokat, mint lidősebb/fiatalabbl) ugyanúgy, mint a két nemet szigorúan megkülönböztetik egymástól. Két egymást követő generáció soha nem közelít egymáshoz vagy azonosul a másikkal; ha ez mégis előfordul, akkor olyan



generációk esetén kerül rá sor, amelyeket egy közbülső generáció elválaszt egymástól (nagyapa és fiúunoka). Ez a generációk váltogatására való hajlam nem szabad, hogy meglepjen minket azok után, hogy láttuk a megfelelő házassági típusok sémáit (fentebb, 25. és 27. fejezet)8.

Az aszimmetrikus típus az előzőektől két dologban tér el: egyrészt a kereszt-unokatestvérek és általában a kereszt-rokonok két fajtája, az lanyai oldall és az lapai oldall nem olvad össze, ami a házassági csere egyoldalúságának, illetve a lfeleség-adókl és lfeleség-kapókl közötti különbségtételnek felel meg. Másrészt létezik egy, a generációk összemosására irányuló tendencia az által, hogy ugyanabba a kategóriába sorolják a különböző generációkba tartozó rokonokat n úgy az adóknál, mint a kapóknál. A matrilaterális házasság esetében láttuk (fentebb. 26. fejezet), hogy a szóban forgó ágak vagy nemzetségek hogyan hajlanak arra, hogy egy tömbként jelenjenek meg annak következtében, hogy bizonyos típusú affinális rokonok egymást követő generációi (harmonikus rendszer esetén) azonosnak tűnnek. A szókészlet szintjén például lehetséges, hogy a feleség-adók az apósok kategóriájába olvadnak be, a feleség-kapók pedig a vőkébe, ami hierarchikus viszonyt sugall, vagyis hogy az előbbiek lennének a felsőbbrendűek, az utóbbiak az alsóbbrendűek. Ezt természetesen nem lehet úgy interpretálni, mint ami egyszerűen az lágazati egységtőll függ, mivel tény az, hogy az így kezelt ágazatot kívülről nézzük, unilaterális házassági viszonyban és az ennek megfelelő hierarchikus státussal.

Az előbb ltendenciáróll beszéltem, és előrebocsátottam, hogy ez a típus nem mutat olyan tisztán megrajzolt kontúrokat, mint az előző. Hogy a típuson belüli változatosságot méltányolni tudjuk, elég összehasonlítani egymással A rokonság elemi struktúrái-ban a gilják (ld. a sémát: p. 365./342.) és a kácsin terminológiákat. Itt a generációk egymáshoz való hasonulása 1949-ben még kevésbé világos (p. 295.), és a szerző nem hívja fel rá a figyelmet; az 1967-es kiadásban már jobban kitűnik (p. 273./280.)9.

Körülbelül ez minden, amit e jelenségekről általában el lehet mondani. A rokonság elemi struktúrái nem tartalmaz sem ezzel kapcsolatos elméletet, sem szisztematikus módszertant. Csak arra reagálhatunk, ahogy Lévi-Strauss az egyes esetekben eljár (az itt kifejtett nézőponttól nagyrészt eltérő módon). Többek között azt olvassuk a 155./140. oldalon, hogy az apa generációjába tartozó kereszt-rokonoknak a házastárs rokonai közé való beolvasztása az unokatestvér-házasság jelzője; ennek a legszisztematikusabb példái talán a 295/280., 335./314., 339./318., 364./341. oldalakon találhatók (gilják: abszolút teljes matrilaterális házasság). Íme a kácsinokra vonatkozó bekezdés (pp. 296./280.):

Ami a (terminológiai) rendszer interpretációját illeti, azzal kapcsolatban nem lehetnek kétségeink. Az unokatestvérek, valamint a nagybácsik és nagynénik kereszt- és párhuzamosra való felosztása; az anya fivérének a feleség apjával, az unokahúgnak és unokaöcsnek az unokákkal, az apa nővérének pedig a férj anyjával való azonosítása; a házastársak megnevezésére szolgáló terminus hiánya… mind a keresztunokatestvér házasság rendszerére emlékeztet, közelebbről (miután az anyósra-apósra alkalmazott terminusok a férfiak és a nők esetében különböznek egymástól) a nővér fia és a fivér lánya közötti házasságra (vagyis a matrilaterálisra).

Vajon nem mehetnénk-e messzebbre ennél a terminológiák strukturális elemzésében? Mondjuk ki nyíltan: van valami kiábrándító A rokonság elemi struktúrái terminológiai vizsgálatában. Ennek több oka van. Először is a feldolgozott anyag hatalmas mennyisége, amit gyakran részletekbe menően, sőt táblázatokban ábrázolt; de gondoljuk meg, hogy mennyi időt szükséges n olykor hiába n arra fordítani, hogy e terminológiák közül akárcsak egyet is tisztázzunk. Azután pedig, e könyvnél néhány évvel korábbi cikkből tudjuk, hogy a szerző nem hisz az izolált terminológiák szigorú, strukturális elemzésében. Ez kétségtelenül magyarázattal szolgál arra, hogy miért elégedett meg egyrészt az adatok reprodukálásával, másrészt azzal, hogy n mint a kácsinoknál n kimazsolázza belőlük mindazt, ami a számára hasznosnak tűnt ahhoz, hogy a rokonsági rendszer más vonásaival közvetlen kapcsolatba hozhassa azokat. Pedig a szerző tisztában volt azzal, mi a követendő metódus; erről tanúskodik az a bekezdés a 331./310. oldalon, amelyben

olyan sematikus ábrát képzel el, amely annak az egyedüli feltételnek tesz eleget, hogy benne minden egyes terminus jelentései közül a lehető legtöbb a struktúrabeli pozíciók lehető legkisebb számának feleljen meg. Az ideális n ami ritkán következik be minden terminus esetében n az lenne, ha egy adott terminus minden jelentése egy, és csak egy pozíciónak

88Jelentős, még alig tanulmányozott különbségek vannak a típuson belül, pl. az irokéznek, dravidának és ausztrálnak nevezett rendszerek között. Így Radcliffe-Brown még lausztrál-dravidal rendszerről beszél, pedig jelentős különbség választja el a kettőt egymástól, ami úgy tűnik, a házassági csere globális rendszere meglétének illetve hiányának felel meg (ld. az én cikkemet a kariera terminológiáról: J. Pouillon és P. Maranda szerk., Échanges et Communications. Mélanges offerts à Claude Lévi-Strauss (Cserék és kommunikációk. Tanulmánygyűjtemény Claude Lévi-Strauss tiszteletére), Paris-La Haye, 1970., Mouton, pp. 272.286.).99A 280. oldalon a 11. és 12. sorban magától értetődően azt kell olvasni, hogy dama a dama-kból, mayu a mayu-kból.



felelne meg.

Az így beharangozott elvet sajnos alig alkalmazza. Lévi-Strauss úgy érezte, hogy azok a mély változások, amelyeken bizonyos rendszerek keresztülmentek, illetve a gyakorlati nehézségek feljogosítják őt arra, hogy ugyanebben a bekezdésben bevezesse az általa n elég különös módon n lredukáltnakl elnevezett modellt [modele réduit], amelyben szerinte egyedül a középponti zóna működik helyesen, és ahol a marginális zónák be vannak vonalkázva. Bevallom, soha nem értettem igazán ezeket a lredukált modelleketl. Ha nem megfelelőek, akkor az azért van, mert valójában a szerző arra szorítkozik, hogy minden egyes terminust, amely egy-egy rokonnak felel meg, egy meghatározott - többnyire a matrilaterális - házassági típusnak megfelelő rubrikában tüntessen fel. A terminológiát soha nem önmagában vizsgálja, olyan séma szerint, amely megfelelne az idézett bekezdés által jelzett követelménynek, hanem ellenkezőleg, egy csapásra egy elméleti házassági sémára vezeti vissza, egy rögzített, ne varietur táblázat Prokrusztész ágyára fektetve. Ennek az eljárásnak az érzéketlensége sehol nem tűnik ki olyan tisztán, mint a dél-indiai gond törzs maría alcsoportja kapcsán. Miközben az irodalom n úgy, ahogyan azt Lévi-Strauss összefoglalta (487-488./454-455.), világosan jelzi a patrilaterális házasodást, ő mégis úgy dönt, hogy matrilaterálisként ábrázolja azt, és aztán csodálkozik a furcsaságain: maga a 76. ábra is n sommásan n matrilaterális rácsot ad ki, amelyen az egyedüli szembetűnő dolog a generációk közötti váltakozás n és ez magától értetődően patrilaterális vonás.

29. Konklúzió. lA rokonság elemi struktúráil hozadékaA fentiek sokféle kiegészítést kívánnának. Azonban emlékeztetni szeretnék arra, hogy nem akartunk egyebet, mint n szándékunk szerint tudományos formában n bemutatni Lévi-Strauss korlátozott érvényű elméletének, azaz röviden azon rokonsági rendszerek elméletének alapvető fogalmait, amelyeknek a házasságra vonatkozóan nemcsak negatív, hanem pozitív szabályai is vannak; osztályozó [classificatoire] vagy individuális szabályai, amelyeket ebben a második nyelvezetben egybe lehet mosni a ’keresztunokatestvér-házasság’ általános terminus alatt. Nemcsak azon konkrét rendszerek teljes, gazdag bemutatását kellett mellőznünk, amelyek e terjedelmes könyvet olyannyira felduzzasztják, hanem ezzel együtt a szerző e rendszerek történetére, illetve időről időre előforduló érintkezésükre vagy kölcsönösen egymásra gyakorolt hatásaikra vonatkozó kultúrtörténeti meglátásait is. De fel kellett áldoznunk a burjánzó gondolatok és ötletek nagy részét is, amelyek a szerző szociológiai képzelőerejének köszönhetően az egész művön át csak úgy záporoznak. Így nem tudtuk bemutatni azt a rendkívüli leleményességet sem, amelyet Lévi-Strauss az adatok elemzésében és a közöttük lévő kapcsolat felfedésében vagy felfedezésében bontakoztat ki. Igazság szerint még azt a kérdést is feltehetjük, vajon nem akart-e végülis túl sokat kisajtolni ebből az erősen vegyes és egyenetlen anyagból? Nem látta-e a házasságot a rokonság deus ex machina-jaként és az összes többi jelenségféle hatóokaként, mint ahogyan azt az elmélet ellenzői nem mulasztják el a szemére hányni, és ahogyan azt egy kicsit Rivers is tette őelőtte? Így például az idősebb-fiatalabb testvérek közötti olyannyira elterjedt megkülönböztetést a házasságnak egy különleges jellemzőjére vezette vissza, mint ahogyan azt a következő, a wikmunkanokra (Ausztrália) vonatkozó szakasz mutatja:

Az a tény, hogy minden generációt két korosztályra, egy lidősebbrel és egy lfiatalabbral osztanak fel, tehát szoros összefüggésben áll azzal a lehetőséggel, hogy két férfi egymás riválisává válhat abban a versenyben, amelyet egy nő megszerzéséért folytatnak… a generációknak ez a kettéosztottsága mindig e típus körülményei között tűnik fel, és… a preferenciális [optionnel] házassági rendszerek normális funkcióját kell benne látnunk (263./242.).

Még ha gyakran ez is a helyzet, az e formában való általánosítás során, úgy tűnik, Lévi-Strauss könnyű szívvel eltekint egy alapvető szociológiai irányzattól, a hierarchia ugyanis itt a fiatalabb és az idősebb testvér közötti hierarchikus megkülönböztetés alakjában fejeződik ki. Vajon nem olyan tendenciáról van-e szó ez esetben, amely a preferenciális [optionnel] házasságnál sokkal elterjedtebb, következésképpen sokkal nagyobb magyarázó értékkel rendelkezik?

A legjelentősebb, építő jellegű kritikákat, amelyekre most rá fogunk térni, valójában később, az elmélet hívei n és bizonyos mértékig maga a szerző n tették. Előtte azonban még két kérdésre szeretnénk ráirányítani a figyelmet, amelyekre nem lesz alkalmunk később kitérni. Rámutattunk azokra a nehézségekre, amelyek a harmónia és a diszharmónia fogalmát illetően felmerülnek. A diszharmónia és a szimmetrikus képlet, illetve a harmónia és a matrilaterális képlet között vitathatatlanul kapcsolat van. Azonban ez a kapcsolat a különböző vonások közötti maximális koherenciának felel meg, márpedig egyáltalán nem állítottuk azt, hogy egy valóságos rendszer nem létezhet ennél a maximális koherenciánál sokkal gyengébb koherenciával is. Ennek tanulmányozása empirikus vizsgálat dolga, és ráadásul Lévi-Strauss sem mulasztja el felhívni a figyelmet arra,



hogy a két képlet vagy tendencia keveredik egymással.

Miként azt az elején előre bocsátottuk, a korlátozott érvényű elméletre vagy a házassági szövetség elméletére szorítkozva semmit nem szóltunk arról, amit Lévi-Strauss n az lelemi struktúrákkall szemben n lkomplex struktúráknakl nevez. Ezek azok a rokonsági rendszerek, amelyekben nincsenek pozitív szabályok a házasságra vonatkozóan, vagyis ahol a házastárs kiválasztása nem egyedül a rokonságból következik (p. IX./IX). Az a gondolat, hogy ezek a struktúrák az elemi struktúrák fejlődéséből vagy kombinációjából származnak, csak ritkán fogalmazódik meg (p. 574./534.). Tulajdonképpen minden a lkomplexbel kerül, ami nem lelemil, többek között a mi rokonságunk, a crow-omaha rendszer, és az indifferenciáltnak nevezett rendszerek is (az 1967-es kiadáshoz hozzátoldott szakasz, 124. oldal).

Ami minket illet, számunkra úgy tűnik, hogy az antropológia egyre tisztábban észleli, milyen nehézségeket rejt az átlépés a gyakran sajátságos, regionális kultúráknak megfelelő fél-absztrakt elméletekből az azokat magukba foglaló, egyetemes elméletekbe. Láttuk azt a meglehetősen szoros kapcsolatot, amely az egyvonalú leszármazási csoportok elmélete és az afrikai társadalmak n vagy legalábbis némelyikük n között fennáll. A házassági szövetség elmélete kétségtelenül ugyanennyire elengedhetetlen a délkelet-ázsiai társadalmak megértéséhez. Ellenben nem alkalmazható az arab társadalmakra, amelyek a patrilineáris párhuzamos unokanővérrel való házasodást gyakorolják. Viszont mindkét elmélet tehetetlen a kognátikusnak vagy indifferenciáltnak mondott rendszerekkel szemben, amelyekben n Lévi-Strausst röviden összefoglalva n elmondható, hogy a rokonság nem hagyja magát a földhöz való viszonyától elválasztani; ezért sejthető, hogy e társadalmakat előbb össze kell gyűjteni ahhoz, hogy valódi lrendszertl lehessen belőlük alkotni. Egyszóval, ahogy azt mondani szokták, egyelőre laz absztrakció alacsony fokánl állunk, és a rendelkezésünkre álló legérdekesebb elméletek mindegyike csupán egy-egy egyedi társadalomtípusra vagy rendszerre érvényes. A dolgok ilyetén állapota ijesztően óriási feladatot ró ránk, azonban nincs értelme panaszkodni, hiszen ezt kapjuk cserébe la társadalmil globális megközelítéséért, amely egyedül az antropológia sajátja.

Bármilyen fenntartásaink legyenek is A rokonság elemi struktúrái ilyen vagy olyan fejtegetéseivel vagy aspektusaival szemben, soha nem szabad elfelednünk először is azt, hogy n ahogy azt az elején is jeleztük n időnként olyan mélyreható meglátásokat találunk benne, amelyek vitatható kifejtéseket zárnak le. E könyv értéke azonban mindenekelőtt a saját alapgondolata, illetve az angol antropológia fejlődését n egy dicső kivétel ellenére is nmeghatározó alapgondolat között feszülő ellentétből származik, amit a mi előadásunk remélhetően világossá tett. Lévi-Strauss nemcsak a társadalmi élet azon fontos oldalaira hívta fel a figyelmet, amelyeket az angol antropológia Rivers óta egyre inkább szem elől tévesztett, de az Angliában uralkodó szubsztancialista nézőponttal szemben mindenkinél világosabban fejtett ki egyfajta strukturális nézőpontot is. Ő volt az első, mondhatni, aki az antropológiának olyasmit adott, amire annak leginkább szüksége volt: logikus eszközt a halmazok [ensembles] tanulmányozására. Hogy a felfedezés mámorában hagyta magát elragadtatni kevéssé helytálló fejtegetések által n ami nem történhetett volna meg ennek az eszköznek sokkal szisztematikusabb és finomabb alkalmazása esetén n, az elhanyagolható az általa megnyitott út termékenységéhez képest. Ez utóbbit, vagyis azt, hogy követői miképpen fejlesztették tovább az elméletét kritikai módon, e tanulmány hátralévő részében mutatjuk be.


8. fejezet - A rokonság elemi struktúrái utánHogy figyelmünket a fő pontokra összpontosíthassuk, hasznos lesz, ha mindössze három pontban n amelyeket aztán szükség szerint további alpontokra bontunk majd nösszefoglaljuk mindazt, ami A rokonság elemi struktúrái után következett.

30. Lokális és globális nézőpontMindössze két évvel A rokonság elemi struktúrái megjelenése után Edmund R. Leach hosszú cikket jelentetett meg, amely éles és ellenséges kritikának tűnik, ám valójában nem más, mint a lévi-strauss-i strukturalizmus angliai bevezetése, annak egy nyilvánvalóan eredeti és független, és n mindent egybevetve n igen nagy éleslátással rendelkező követője által (lThe Structural Implications of Matrilateral cross-cousin Marriagel, Journal of the Royal Anthropological Institute, 1951., itt a Rethinking Anthropology, 3. fejezete alapján idéztük). Kétségtelen, hogy ez a fordulat már bizonyos értelemben elő volt készítve Leach munkásságában. Bizonyíték erre a dzsingpó terminológiáról szóló cikke, amelyből az alábbi bekezdést akár az utóbb történtek előfutárának is tekinthetjük:

Úgy vélem, hogy a rokonsági terminológia specifikus kapcsolatban áll a társadalmi rend idealizált formájával, azonban mégsincs olyan magától értetődő kapcsolat a terminológia és a társadalmi rend között, mint ahogy az a valóságban a viselkedésben megnyilvánul (Rethinking, p. 51.)

Mindebben Radcliffe-Brown elméletét látjuk, módosított formában, amely bizonyos értelemben még azokat a konklúziókat is előre vetíti, amelyekhez a későbbiekben el fogunk jutni.

Az azért igaz, hogy Leach személyében, a kérdéshez való első hozzájárulásától kezdve, a radcliffe-brown-i örökség n Malinowskiéról nem is beszélve n került kapcsolatba a strukturalizmussal: az angolszász empirizmus vitatkozott, néha talán félreértve, de hasznosan kontroll alatt tartva, a francia intellektualizmussal.

Sok mindent mellőzni fogunk most Leach cikkéből: kritikáit, lett légyenek azok helytállóak, avagy sem, modelljének etnográfiai pontatlanságait és spekulatív szárnyalásait, a kérdés eszmetörténetének néha vitatható rekonstrukcióját, összehasonlító elmélkedéseit. A lényegre szorítkozunk: Lévi-Strauss tételeinek és eljárásainak a kritikájára, akár általánosságban, akár n ami talán még jobb n a kácsinokat illetően, akikről Leach-nek közvetlen tapasztalata volt. A kritika első része az olyasfajta diagrammokra vonatkozik, mint amilyeneket fentebb mi is alkalmaztunk, a lokális nézőpontból a globális nézőpontba való átmenetre. A kritika második része, mivel matrilaterális házassági cseretípusról van szó, e cseretípus feltételezett következményeinek a kritikája: először a lcsereegységekl közötti státuskülönbségre, majd arra az elképzelésre vonatkozik, hogy egy ilyen - a definíció szerint lokális - képlet globális szinten egy vagy több házassági vagy csereciklus létét vonná maga után.

30.1. a) Exogám egység és lcsereegységlLeach mindenekelőtt azt kívánja, hogy tegyünk különbséget azon fogalmak között, amelyeket ő descent line-nak és local line-ak nevez. Az első, szakmai nyelven az legyvonalú leszármazási ágl [ligne d’unifiliation], az az ág, amelyet diagrammjainkon ábrázolunk, ha egy házassági cseretípust be akarunk mutatni. A második, a llokális ágl, a valóságban llokálisanl megfigyelt ág. Talán jobb lenne, ha ldiagrammatikusl vagy elméleti ágat és konkrét ágat mondanánk. Mindenesetre mi egészen más értelemben állítottuk szembe a llokálistl a lglobálissall. Leach-nél a llokálisl szó a llocal descent groupl, azaz a llokális egyvonalú leszármazási csoportl [groupe local d’unifiliation]l kifejezéshez is kötődik, azaz egy egyvonalú leszármazási csoport egy részéhez, amely n abból a tényből kifolyólag, hogy tagjai egy helyen laknak n feltehetőleg kollektíven, többé-kevésbé lcorporatel csoport módjára cselekszik. És tényleg, kategorikusan kijelenti, hogy egy ilyen csoport tagjai azok, akik a házasságokat ténylegesen megkötik. Ezalatt azt kell érteni, hogy azok az egységek, amelyek között a házasság létrejön n a valódi vagy empirikus lcsereegységekl n sem nem az individuumok, vagy a mi diagrammjaink lágánakl megfelelő csoportok, sem nem az exogám egységek, azaz a teljes egyvonalú leszármazási csoport, mint ahogy azt Lévi-Strauss hajlamos volt feltételezni; méghozzá azért nem, mert n mint ahogy azt Leach gondolja n Lévi-Strauss anélkül, hogy észrevette volna, átcsúszott a diagrammatikus ágból a teljes exogám csoportba, illetve


A rokonság elemi struktúrái után

azért n és az anyagot illetően talán ez a legegyszerűbb feltételezés n mert az exogám csoport és a házassági csereegység egybeesik. A valóságban két észrevétlen átmenet van, amelyektől Leach óv minket: az egyik a sémából a valóságba, a diagrammatikus ágból a valós egyvonalú leszármazási csoportba való átmenet, amely ily módon arra kényszerít minket, hogy a részleges, vagy ahogy én mondanám, lokális diagrammot globális diagramm módjára olvassuk; a másik pedig az exogám egységből a csereegységbe való átmenet. Ez utóbbi ponton semmi szükség nincs arra, hogy egyetértsünk Leach kissé dogmatikus állításával, mivel a házasságokat sokkal kisebb csoportok, például családok között is meg lehet kötni: elég, ha elfogadjuk, hogy a lcsereegységl [unité échangiste] általában kisebb, mint az exogám csoport (azaz azon legnagyobb csoport, amely még exogámnak mondható).

Ezt a tényt nagymértékben megerősítette Needham, aki ugyanilyen értelemben tett különbséget egyvonalú leszármazási csoport és házassági szövetségi csoport [groupe d’alliance] között (Sumba, bibliogr. n° 18a, p. 176., stb. ; Purum, bibliogr. n° 18b, p. 85.; stb), valamint Dumont is, a strukturalista tételek Dél-Indiában elvégzett n bizonyos értelemben véve n kísérleti próbája során (Sous-caste, 1957, p. 193.). Ez a tény nyilvánvalóan nagyon fontos akkor, amikor egy meghatározott házassági cseretípus lokális tulajdonságairól a globális tulajdonságaira lépünk át. Ez a tény először is a különböző típusok közötti kontraszt összemosásához vezethet, vagy még pontosabban olyan komplex képletekhez, amelyekben különböző típusok, a lkorlátozottnakl, illetve láltalánosnakl mondott csere kombinálódik egymással. Tegyük fel, hogy valóban van két exogám csoportunk, A és B, amelyek között reciprok házasságot feltételezünk. Ha a házassági csereegység az exogám egység egyik szegmense, akkor a házassági csere A An szegmense és B Bp szegmense között megy végbe. Ezen a szinten el lehet képzelni, hogy a házassági csere már nem reciprok, hanem irányított, azaz hogy A1 B1-nek ad, amely A2-nek, amely viszont B2-nek, stb.: vagyis, mint az aimol példában n Needham legalábbis így rekonstruálta azt (Aimol, bibliogr. n° 18d, 1. ábra, p. 94.) n a lokális vagy lvalósl szinten aszimmetriát találunk, a globális vagy ideológiai szinten pedig szimmetriát. Egy másik példa: egy A exogám csoport A1, A2, A3 szegmensei különböző exogám csoportok szegmenseivel állhatnak házassági cserekapcsolatban, például az egyik B1-gyel, a másik C2-vel, a harmadik D3-mal. Sőt, még azt is feltételezhetjük, hogy minden olyan alkalommal ilyen szóródással találkozunk, amikor annak nem mond ellent egy, az érdekeltek tudatában meglévő globális házassági csereszabály, mint Ausztráliában. Végezetül ez a tény egészen különleges hatással van az aszimmetrikus vagy irányított házassági szövetségnek tulajdonítható legegyszerűbb és leglátványosabb globális következményre, a körkörös házasságra.

30.2. b) Körkörös házassági csereTudjuk, hogy az ötlet nem A rokonság elemi struktúrái-tól kelteződik. Már említettük az indonéz népeket tanulmányozó hollandok lkörkörös connubiuml-ját. A purumokról szóló tanulmányában Needham egy olyan monográfiára tudott támaszkodni, amely egy indiai, T. C. Das tollából származott 1945-ből, és ezt Needham nem hallgatja el. Needham, miközben elismeri, hogy a házassági csere nem klánok között, hanem ágazatok között megy végbe, úgy próbálja megmenteni a lconnubium-ciklusokl fogalmát, hogy megtöbbszörözi őket. Húsz különböző lpéldátl hoz fel rájuk. Fel lehet tenni a kérdést, hogy vajon ezen a ponton a fogalom nem veszíti-e el minden értékét, mivel n feltéve, hogy a genealógiai anyagunk kellő mélységű és a matrilaterális szabályt elég megbízhatóan betartják n többé-kevésbé önkényesen mindig fel tudunk vázolni olyan láncokat, amelyek, egyik házasságból a másikba kapcsolódva, egy adott pillanatban végül is visszazárulnak, visszatalálván kiindulópontjukhoz. Már maga a ciklusok száma is az eljárás alaptalanságáról tanúskodik, ezért Berting és Philipsen jogosan hívta fel a figyelmet arra, hogy a ciklusok fogalmának a megmentéséhez az szükséges, hogy ezek a ciklusok korlátozott számúak legyenek, és az érdekeltek tudatában elevenen éljenek (J. Berting és H. Philipsen, Bijdragen, 116., 1960., p. 58.). Hiába vágott vissza nekik Lévi-Strauss még nemrég is azzal, hogy egy bicikli, amelynek a kormánya egy irányba van elfordítva, szükségszerűen ugyanabba a nyomvonalba tér vissza, mert ezzel ismételten összekeverte a lokális és a globális nézőpontot: nincs keringő tárgy, és minden egyes lcsereegységl úgy is vélheti, hogy a kör nála zárul be. Nem lehet holisztikus képletet felállítani egy lokális szabály alapján.

Ezen a ponton Leach kritikája ismét meghatározó volt (Rethinking, p. 73., p. 79., g fejezet). Ő a lkörkörös házasságl elképzelése ellen indult hadba, amelyben nem látott mást, mint a képzeteknek a megfigyelők általi eltárgyiasítását n ami részben bizonyosan az is volt, nevezetesen az India határán élő, az indiaiak által tanulmányozott törzsek esetében. Leach főként a kácsinok példájával élve kimutatta, hogy a rendszerrel együttjáró státusdifferencia és a kör bezárásának szükségessége közötti, Lévi-Strauss által posztulált antinómia a valóságban miként foszlik szét.

30.3. c) Irányított házassági csere és lhipergámial



A kácsinok szép példáját szolgáltatják a matrilaterális házasságnak vagy láltalános cserénekl. (ld. a fenti, 107. oldali ábrát). Lévi-Strauss A rokonság elemi struktúrái-ban két fejezetet (15. és 16.) szentelt nekik, és Leach, aki közöttük dolgozott, ezen a ponton nem szorítkozott csak a kritikára, hanem közreadta a rendszerükről szóló saját elemzését is, már idézett cikkében. Lévi-Strauss hosszan válaszolt Edmund Leach kritikáira (1967. kiadás, pp. 270-280.), de csak azért, hogy változatlanul fenntartsa saját tételeit, és hogy kiigazítson néhány részletet. Mindent összevéve, lényegében hol is tartunk most1?

Lévi-Strauss, amikor a kácsinoknál erősen hangsúlyos rang- vagy állapotbeli, illetve státuskülönbségeket talált, képes volt arra, hogy ezt a tényt kapcsolatba hozza az aszimmetrikus házassági szabállyal, illetve a mayu és dama, a feleség-adók és a feleség-kapók közötti különbségtétellel. Mi volt az iránya vagy az értelme ennek a különbségtételnek? Az adók vagy a kapók közül kik voltak a magasabb rangúak, és kik az alacsonyabb rangúak? A szerző nem válaszolja meg közvetlenül ezeket a kérdéseket, azonban bizonyos olyan okok miatt, amelyeket Leach nevez meg (p. 80.), és más egyéb okok miatt, amelyeket nemcsak Lévi-Strauss érveléséből (p. 324./305.), hanem könyve általános irányultságából is ki lehet következtetni, az olvasó hajlamos arra, hogy a lkapókbanl az ladóknáll magasabb rendűt lásson. Márpedig Leach kimutatja, hogy ez éppen ellenkezőleg van. Mi e tény folyománya? A lhipergámial kérdését A rokonság elemi struktúrái-ban (India és Kína) most félre kell tennünk. Ami marad, az az, hogy:

1.) mivel a státuskülönbség nem szükségszerűen a várt irányban, vagy a lleggyakoribb típusnakl megfelelő irányban figyelhető meg (p. 336./315.), végső soron úgy is felfogható, mint ami nem létezik; más szóval a matrilaterális házasság nagyon is jól összefér a státuskülönbséggel, de a státuskülönbség nem származik a matrilaterális házasságból lszinte elkerülhetetlen módonl (p. 325./306.);

2.) annak az önmagában véve sommás és váratlan kijelentésnek, hogy a nők a legértékesebb cseretárgyak (5. fejezet, pp. 78., 80., 84./71., 73., 76.), közvetlenül ellentmond.

Lévi-Strauss azt gondolta, hogy a matrilaterális házasság vagy általános csere a saját sírját ássa meg az által, hogy jóllehet a csereegységek között egyenlőséget feltételez (matrilaterális házasság), egyenlőtlenséget idéz elő közöttük, aminek logikusan szakadáshoz kell vezetnie (p. 325./306.). Márpedig Leach úgy mutatja be a rendszert, mint ami egyszerre működik a magasabb rangútól az alacsonyabb rangú felé, illetve egyenlő rangúak között is (9. ábra). A rendszerből adódó státusdifferencia az utóbbi esetben kevésbé hangsúlyos vagy semlegesítődik. Leach különösen azt hangsúlyozza, hogy a körkörös csere csak akkor lzárul bel ténylegesen, ha nemcsak a nőket, de a kölcsönös szolgáltatások egészét nbeleértve ebbe a nem anyagi javakat is n vesszük tekintetbe: a hatalmasok, presztízsszempontok miatt, tulajdonképpen visszaosztják azokat a javakat n jószágokat n, amelyek a kezükben felhalmozódtak. Egyszóval a dolgok sokkal bonyolultabbak, mint azt absztrakt módon az elején feltételeztük, és a rendszer sokkal rugalmasabb, ami a tényleges működését illeti. Ez azért van így, mert: 1.) a csereegységek sokkal kisebbek, mint az exogám egységek vagy klánok2; 2.) a státusdifferencia rugalmas, és más forrásokból eredő különbségekkel kombinálódik; 3.) a szolgáltatások együttese egységes egészet képez, és nem csak a nők kizárólagos cseréjéből áll. Lévi-Strauss ezt egyébként főképp Mauss alapján feltételezte n legalábbis az 5. fejezetben (lásd a fenti idézetet, p.94.) n, jóllehet úgy tűnik, hogy a kácsinokról szóló fejezeteknél, és máshol is3, kissé szem elől tévesztette őt.

Az általános elmélethez visszatérve, úgy tűnhet, hogy az iménti kritikák és szövegmódosítások elfogadása révén visszajutunk oda, hogy a házassági cseretípusok tanulmányozását megfosztjuk minden általános jelentőségétől

11Az olvasó n itt és másutt is n úgy érezheti, hogy túlságosan eltérünk A rokonság elemi struktúrái betűszerinti szövegétől. Valójában nem is tehetünk másképp. Miután az 1967-es újrakiadás előszavában a szerző megállapította, hogy könyvét lteljesen át kellett volna írnial (p. XIV.), lemondott arról, hogy azt naprakésszé tegye. Így bizonyos értelemben az egész terhet a mi vállunkra rakta. A most minket foglalkoztató ponton az olvasó, akinek szándékában volna elmélyedni a kácsinokról szóló két fejezet és Leach szövegének alapos tanulmányozásában n ami egyébként kitűnő gyakorlat n, minden bizonnyal fel fog menteni minket a vád alól, és főleg, meg fogja érteni, hogy a második fejezet fő témájától eltekintettünk.22Lévi-Strauss nyíltan kimondja, hogy a házassági csere lminden szintenl működik (p. 309./291.), érvelésében azonban elsőbbséget biztosít az öt lfő csoportnakl [groupe principal], vagy ahogyan mi mondanánk, legmagasabb rendű [maximal] csoportnak.33Első látásra itt meglepő diszkontinuitást találunk. Így a 83/75. oldalon megadott komplex tikopiai cseresémát Lévi-Strauss nem tekinti lpatologikusnakl, ellentétben a haka csinek sémájával. Ez utóbbit a szerző szemében az az ellentmondás teszi patologikussá, amely a séma összetettsége, illetve a házassági szabálynak megfelelő feltételezett egyszerűség között áll fenn. Ez viszont olyan gondolatot feltételez, amelyet n azt hiszem n Lévi-Strauss sehol nem mond ki, tudniillik, hogy az lelemi struktúrákl normális esetben csak egyszerű és korlátozott szolgáltatásokkal járnak együtt. Más szóval ott, ahol a nők cseréjét közvetlen módon szabályozzák, a csere többi fajtája fejletlen. (A lobola, azaz a bantu lmenyasszonyváltságl (p. 577./535.) értelmezése ugyanezt az irányt követi.) Egy ilyen állítás megkívánná azt, hogy tényeken alapuljon. Amennyiben ez hiányzik, az Edmund Leach igazát bizonyítja, aki Lévi-Strauss-t azzal vádolja, hogy önkényesen (és n tegyük hozzá n saját 5. fejezetével ellentétben) elszigeteli a rokonság területét a többitől a csere tekintetében. Edmund Leach, gondosan ügyelve arra, hogy a lcserel szó számára empirikus jelentést őrizzen meg, eltérő viszonyt vezet be (amelyet n tévesen n Lévi-Strauss-nak tulajdonít): az ő értelmezésében a lkorlátozott cserel alkalmával nőt nőre, az láltalános cserel esetén pedig nőt javak ellenében cserélnek (p. 79., fejezet. d. II-III.).



az által, hogy megtiltjuk, vagy rendkívül bonyolulttá tesszük a lokális nézőpontból (individuális házasodási szabály) a globális nézőpontba való (a társadalmat alkotó csoportok integrációs módja) átmenetet. Később látni fogjuk, hogy egy másik, még radikálisabb kritika a maga részéről miként módosította teljes mértékben a képet e tekintetben.

31. Előírás és előnyben részesítés: a patrilaterális házasságA rokonság elemi struktúrái-ban van egy némileg kétértelmű aspektus, amelyet Needham szeretett volna tisztázni. A diagrammok azt feltételezik, hogy minden egyes valóságos házasság megfelel a szabálynak, holott ez nincs így. Ez Lévi-Strauss számára nem jelent nehézséget, hiszen n minden bizonnyal joggal n különbséget tesz normatív és statisztikai aspektus között. A képzetek területén legalábbis a dolog teljesen világos: az emberek elképzelései ahhoz az ideális formához kötődnek, amelyet saját rokonsági rendszerükről alkottak meg. A gyakorlat azért térhet el jelentős mértékben ettől a modelltől anélkül, hogy ez által befolyásolná azt, mert amennyiben eltér tőle, ha nem is ítélik el, de értelmetlennek tartják. Ez nem azt jelenti, hogy ne lenne fontos megfigyelni, ténylegesen milyen mértékben felelnek meg a házasságok a normának, sőt, amennyiben lehetőség nyílna rá, megállapítani, melyik pillanatban csap át a mennyiség (a non-konformitás) minőségbe (normaváltásba).

Csakhogy vannak még hasonló kérdések, amelyek továbbra is zavaróak.. Lévi-Strauss a házassági szabályok tárgyában szinonimaként használja az előírás [prescription] és az előnyben részesítés [préférence] szavakat. Vajon nem kellene-e különbséget tenni a kettő között, hiszen a preferenciának nem lehetnek pontosan ugyanazok a hatásai vagy velejárói, mint az előírásoknak? Ez ugyanakkor kapcsolatban áll a házastárs többé-kevésbé pontos körülhatárolásával is: feltételezhetjük, hogy csak ott létezhet előírás, ahol a körülhatárolás elég tág ahhoz, hogy biztosítsa egy lehetséges házastárs meglétének a valószínűségét. Mert ha a definíció szűk n például feltételezzük most egy pillanatra, hogy az anya fivérének egyetlen leányáról van szó n, akkor a szabálynak meg kell elégednie azzal, hogy preferenciális marad, hiszen különben túl gyakran áthágnák, megfelelő korú, ilyen személy hiányában. Fentebb említettük azt a különbségtételt, amely a lehetséges házastárs körülhatárolásának két módja: az egész társadalom házassági osztályokra (félcsoportok, stb.) történő felosztása n tehát globális eljárás n, illetve az individuális rokoni kapcsolatok részletes számontartása n tehát lokális eljárás n szerinti módja között áll fenn. De még ez utóbbiak szintjén is különbséget kell tennünk a kategória és az egyén között a szakirodalom, de legalábbis a megfigyelők szóhasználatának szintjén. A terminológia tulajdonképpen klasszifikáló, ami azt jelenti, hogy egy adott terminusba Ego matrilaterális keresztunokanővéréhez fűződő kapcsolatán kívül jónéhány más rokoni kapcsolatot is besorolnak, vagyis elvileg és nagyon általános értelemben véve a szóban forgó unokanővér minden párhuzamos unokanővérét (apja fivérének a lányait, vagy anyja nővérének a lányait, stb.). Márpedig éppen az antropológusok hajlamosak arra, hogy igen gyakran individuális, nem pedig klasszifikáló terminusokban gondolkodjanak, és ha laz anya fivérének a lányakéntl fordítanak le egy bennszülött terminust, ritkaságszámba megy az egész irodalomban, hogy kellőképpen pontosítanák, mit is kell érteni ezen. Ily módon különbséget lehet tenni előírás és preferencia között a híres kariera rendszerben is, amelyet nem kisebb megfigyelő, mint maga Radcliffe-Brown írt le: az előírás a ñuba kategóriára vonatkozik, amely minden, Ego nemével ellentétes nemű kereszt-unokatestvért magában foglal, a patrilaterálisakat éppúgy, mint a matrilaterálisakat. Sőt, ez még ennél is szélesebb kategória, mivel tulajdonképpen az ellenkező lfélcsoportl n Ego félszekciójának megfelelő nfélszekciójával egyezik meg, és mivel egy félcsoportban csupán négy félszekció van; mégis azt állítják, hogy az elsődleges preferencia az anyai nagybácsi lányára vonatkozik (stb.).

Ez még nem minden: azokban az esetekben, amelyekben a szabály klasszifikáló rokonsági kapcsolatra vonatkozik, azt is tudni kell, vajon nem árnyalja-e a képet egy másik korlátozás. És valóban, ha a házassági cserét úgy fogjuk fel, mint ami exogám egységek vagy szegmenseik között jön létre, arra számíthatunk, hogy a szóban forgó unokanővérnek csak azon megfelelőit veszik számításba, akik ugyanabba az exogám csoportba tartoznak. Például a dél-indiai maravarok, akiknél a matrilineáris leszármazás patrilokális lakóhelyválasztással párosul, olyannyira előnyben részesítik a patrilaterális keresztunokanővért, hogy abban az esetben, ha nincs saját unokanővér, akár távoli megfelelőjével is, de helyettesíteni kell. Márpedig a genealógiák azt mutatják, hogy ez a helyettesítő a patrilaterális keresztunokanővérnek majdnem mindig anyai ági párhuzamos unokanővére, tehát vele egy exogám csoportba tartozik, aminek az a következménye, hogy a preferenciát e csoport egy generációjára vonatkoztatják (Dumont, Hierarchy and Marriage Alliance, p. 41.).

Rodney Needham egész sor cikkben veselkedett neki ezeknek a kérdéseknek, vitatván több csoport etnográfiai leírását, főként a patrilaterális házasság szemszögéből (ld. főképpen bibliogr., n° 18.c). Feltűnt neki a különbség



a matrilaterális képlet jól ismert esetei és a hivatkozott patrilaterális képlet esetei között. Az első esetben többnyire nem nehéz szigorú előírást meghatározni, és strukturális velejáróit nyomon követni. A másodikban semmi ilyesmi nincs. Needham az előírást összetett módon és drákói szigorral definiálja, inkább bizonyos rendszertípus jellemzőjeként, mintsem tiszta és egyszerű szabályként. Ahhoz, hogy előírásról lehessen beszélni, tulajdonképpen a következő tényezők együttes előfordulását szabja meg feltételként: 1.) egy olyan szabály léte, amely bizonyos kapcsolatok esetén előírja, mások esetén tiltja a házasságot; 2.) ennek megfelelő terminológiai különbségtétel; sőt 3.) a gyakorlatban a szabály alkalmazásának elégséges mértéke. Semmi kétségünk nem lehet afelől, hogy ebből a szempontból különbség van a matrilaterális és a patrilaterális házasság között. Az első esetben például a kétfajta kereszt-unokatestvér között terminológiai megkülönböztetést találunk (2. pont), amelyet a matrilaterális unokatestvérrel való házasságot előíró, illetve a patrilaterálissal tiltó szabály kísér (1. pont). És nagyon is úgy tűnik, hogy a patrilaterális esetben semmi ehhez foghatót nem találunk, talán néhány egészen kivételes esettől eltekintve. Az azonban kérdéses, hogy jogos-e ugyanazokat a követelményeket támasztani mindkét házasságtípussal szemben. Teljesen nyilvánvaló ugyanis, hogy a patrilaterális típus, már csak definíciója miatt is, sokkal individualizálóbb jellegű, mint a matrilaterális típus: ez utóbbit a megfigyelők gyakran azzal jellemzik, hogy a nőt adó csoportba csak késleltetve, utólag érkezik meg a viszonzás, és mindez csak kis léptékben, a család szintjén történik (la tej visszatérése/viszonzásal [retour] Közép-Indiában). A patrilateralitásra n legalábbis a közvetlen értelemben vett patrilateralitásra n az azonnali viszonzás jellemző, nem pedig a hosszú lejáratú; nem kedvez az állandó egységek létrejöttének, mint a matrilaterális házasság, és kis léptékű. Ha az előírás(osság) Needham szerinti drákói feltételeit állítjuk elé, az olyan, mintha kijelentenénk, hogy kizárólag a vastagbőrű elefántok [pachydermes] vihetnek terhet, és vakká válnánk az iránt a szerény, de talán az igényekhez mégiscsak alkalmazkodó mód iránt, ahogy a patrilaterális típusú házassági csere betölti strukturális vagy funkcionális feladatát. Needham azt írta, hogy egyedül a lpreskriptívl rendszernek vannak strukturális vonzatai. Ha ennek hinni lehet, akkor Lévi-Strauss-nak csak előírásokról kellett volna beszélnie, amit ez utóbbi szerző kétségbe von4. Ám először is, látni fogjuk, hogy n még Needham saját bevallása szerint is n a társadalmi csoportok közötti kapcsolatok szintjén kimutatható strukturális velejáróknál vannak sokkal alapvetőbb strukturális következmények. Másodsorban, vajon e következményeknek globálisaknak kell-e lenniük ahhoz, hogy hatékonyak legyenek? Egy korábbi írásomban egy főnöki nemzetségben a patrilaterális házasság figyelemreméltó példáját mutattam be, hangsúlyozván, hogy ez a házasságtípus n mindössze két matrilineáris egységből kiindulva (az egyvonalú leszármazás csak anyai ágú volt) n hét generáción keresztül lehetővé tette a főnökséget átörökítő apai ág létrehozását. Ez látszólag nem strukturális következmény, hiszen Needham elveti, mint ami nem preskriptív (ebben a példában néhány matrilaterális házassági eset van, nincs terminológiai különbségtétel, viszont a szabályt egészen kivételes mértékben betartják), és mint ami információ-kiegészítésre szorul (Hierarchy and Marriage Alliance, 3. ábra, p. 15; Needham: Formal Analysis, pp. 214-215.). Nyilvánvaló, hogyha a Needham-féle értelemben vett előírás vizsgálatára szorítkoznánk, csak elmulasztanánk mindannak a nagy részét, ami valójában a lkeresztunokatestvérl házasságot alkotja, miközben pusztán a legmerevebb és legátfogóbb aspektusokat tartanánk meg5.

32. Társadalmi integráció és mentális integrációLévi-Strauss a házassági cserében a kapcsolat egyik privilegizált formáját látja. Miközben a kapcsolatot gondosan elméletének középpontjába állítja, a végletekig általánosítja a lcserel fogalmát, és a reciprocitásra alapozza, amelyet úgy fog fel, mint lazon legközvetlenebb formát, amelyben az Én és a másik ellentéte integrálódhatl, és amelyet la szellem alapvető struktúráinak egyikekéntl állít be. Itt a fogalmat még meglehetősen általános értelemben fogja fel: az irányított házassági csere [intermariage orienté] modelljében, amelyben kettőnél több egység ad és kap lányokat, illetve feleségeket, azaz azonos minőségű dolgokat, inkább kölcsönösség [mutualité], mintsem reciprocitás [réciprocité] van, míg reciprocitás esetén két egység olyan dolgokat cserél egymással, amelyek különbözőek is lehetnek (ld. Littré). Ugyanígy, a modern ideológiában sincs többé reciprocitás, csak akkor, ha két erősen eltérő cselekvőt állítunk szembe egymással: az Ént az egyik oldalról, a ltöbbieketl pedig a másikról, ahogyan azt a fenti képlet és más szakaszok is sugallni látszanak. Ezen a ponton az incesztus-tilalom úgy jelenik meg, mint a társadalmi integráció követelménye, pedig úgy is tekinthetjük, mint a vérrokonság és a házasság vagy affinitás közötti megkülönböztető oppozíció [opposition distinctive] kitörölhetetlen nyomát. Mint azt Needham megjegyezte, A rokonság elemi struktúrái-ban átmenet nélkül lépünk át a konceptuális értelemben vett kapcsolatból n megkülönböztető oppozíció [opposition

44Lásd végső soron A rokonság elemi struktúrái 1967-es kiadását, pp. XVII-XVIII. A fentiekben Lévi-Strauss bizonyos érveit felhasználtuk.

55A jövőben azért még nem lesz haszontalan a Needham által bevezetett különbségtétel, bármilyen nevet is adjunk neki, talán inkább a szintekre (mintsem az egész rendszerekre) vonatkozóan. Így például jómagam, még Dél-Indiában, kétségtelenül elmulasztottam szisztematikusabban jelezni az általam megkülönböztetett két szint alá- és fölérendeltségét: a közös (szub-)regionális kultúra parancsoló [imperatif] szintjét a maga szimmetrikus jellegével, és az egyedi csoport alárendelt [subordonné] szintjét a maga sajátos preferenciáival. A pramalai kallarok matrilateralitása csak egy szimmetrikus alapra épülő variáns, nem pedig a Needham-i értelemben vett kácsin lpreskriptívl unilateralitás (bibliog. n° 19., és Sous-Caste).



distinctive], stb. n az empirikus módon értelmezett kapcsolatba, a reciprocitásba; sőt, talán éppen az a könyv uralkodó tendenciája, hogy a reciprocitást alapvető és leegyszerűsíthetetlen fogalomnak tekinti. Needham e ponton jutott legtovább az elmélet konstruktív kritikájában, amikor is az aimolokról írt cikkének egyik bekezdésében a következőket mondja:

Lévi-Strauss-t követem abban, hogy az emberi szellem alapvonásait mint e rendszerek alapjait keresem n én azonban azt gondolom, hogy ezek az alapvonások egyáltalán nem egyszerű kiindulópontok, hanem magukban hordozzák azokat az alapelveket, amelyek révén e rendszerek megmagyarázhatók. Közelebbről, az oppozícióval és a reciprocitással kapcsolatos állítását a visszájára fordítanám. A csere fogalma, bármennyire érvényes is a preskriptív házasság [alliance prescriptive] elemzésében, közvetítő fogalom [concept médiatisant]. A reciprocitás maga, ha nem tévedek, az oppozíció egyik válfaja; és az oppozíció jónéhány olyan területen megnyilvánul, ahol nincs szó közvetítésről vagy cseréről. Tehát az oppozíció fogalma az, amely most figyelmet érdemel.

Ennél aligha lehetne világosabban fogalmazni, hiszen nem Lévi-Strauss lesz az, aki kétségbe fogja vonni a megkülönböztető oppozíció elsőbbségét. Ha szükséges, olvassuk el a La Pensée Sauvage-ban [A vad gondolkodás], a Sartre-ral folytatott vita során azt a becses bekezdést, amelyben a pozitivizmus maradványáról vall:

Túl gyakran tűnt úgy, hogy a házassági csere tudattalan eredetét kutatjuk… jobban különbséget kellett volna tennünk a csere… {a praxisbeli tény} és a tudatos szabályok között… amelyeknek mint eszközöknek a segítségével ugyanezen csoportok arra törekednek, hogy törvénybe iktassák és kontrollálják a cserét. Ha van tanulsága az elmúlt húsz év etnográfiai vizsgálatainak, az az, hogy ez az aspektus sokkal fontosabb, mint azt a megfigyelők n akik ugyanazon illúzió áldozatai voltak, mint Sartre n többnyire gyanították (1962. kiadás, p. 333.).

Más szavakkal, nincs az empirikusnak olyan magyarázata, amely ne az ideológiain keresztül fogalmazódna meg. Másképpen mondva, A rokonság elemi struktúrái-nak Lévi-Strauss-a végső soron prestrukturalista. Mi több, lszabályokatl mondani annyit jelent, mint lfogalmakatl mondani, és biztosak lehetünk benne, hogy még ott is rátalálunk a rokonság koncepciójának globális formájára, ahol nem sikerül megtalálnunk a házassági csere globális képletét. Lévi-Strauss nagyon szerencsésen jelentette ki a totemizmussal kapcsolatban, hogy az levésre valól dolgokon túl ott vannak a lgondolkodásra valól dolgok. Itt, a rokonság fogalmi világának a szintjén, különösen a terminológia szintjén, illetve a módszer szempontjából a megkülönböztető ellentét szintjén érünk el a dolog velejéhez. Bárki azzal az ellenvetéssel élhetne, hogy ez nem minden esetben igaz, hiszen vannak lkevésbé szisztematikusl rendszerek, vagy olyanok, amelyeknek a formája megváltozott. Ez kétségtelenül igaz, de azon a területen, amelyről szó van, ha a módszert megfelelően alkalmaztuk, valószínűleg elég kevés ilyet fogunk találni. Így, legalábbis elméletben, az ideák gondolatban való integrációjának szintjén találjuk meg azt, amit a társadalomban a csoportok integrációjának szintjén n úgy tűnik n nem sikerült megragadnunk. És pontosan itt veszít sokat a súlyából Needham különbségtétele előírás és preferencia között, mivel ezen a szinten maga a preferencia is rendelkezik strukturális vonzattal. Vegyük a pramalai kallarok példáját (Dél-India), akik általában a keresztunokanővér vonatkozásában preskriptíveknek, a matrilaterális unokanővér iránti előszeretetüket tekintve pedig preferenciálisaknak mondhatók. Igaz ugyan, hogy ez a matrilaterális preferencia a csoport szintjén az elvárt következmények közül egyikkel sem rendelkezik (sem jelentős házassági csereciklusokkal, sem rangbeli különbséggel, jóllehet a [feleség]adás és [feleség]kapás közötti különbséget nagyon tisztán konceptualizálják). A szabály valódi funkciója az, hogy az anyai nagybácsinak mint (egy férfi) após(ának a) szerepét, ami a gyakorlatban többé-kevésbé meg is valósul, elvi síkon fogalmazza meg. Ez a szerep, ami szolgáltatásokban és szertartásokban nyilvánul meg, látványosan szembeállítja őt az apával, a tamilok által oly nagyon kedvelt, éles és stilizált ellentétek szellemében. A szabály így arra szolgál, hogy a megélt valóságot a rendnek, a becsületnek és mondjuk a szépségnek a tudatban meglévő képzetéhez igazítsa. De vajon semmiség-e az, hogy ez a szabály az életkoroknak egyfajta balett formát kölcsönöz, ráadásul olyan pompázatosat, amilyent csak lehet, és leginkább az emberi kapcsolatok szigorú rendjének közvetlenül megfelelőt, úgy, ahogyan az az ellentétek egymást kiegészítő voltából fakad, ami végül a kapcsolat felmagasztosulásához vezet? Ilyen értelemben Lévi-Strauss-szal egyetértésben azt mondhatjuk, hogy egy ilyesfajta szabály, ha a megfigyelés szintjén preferenciálisként nyilvánul is meg, nagyon is preskriptív a bennszülött modell szintjén (The Future of Kinship Studies, p. 17.).

A házasodási szabályoknak tehát sokkal szélesebb strukturális következményei vannak, mint pusztán a csoportokba rendeződés. A cserére és más egyébre alapozott kifejezésekkel szemben a házassági szövetség kifejezés egyszerre fedheti le a mentális implikációk általános aspektusát, és a társadalommorfológiai implikációk egyedi aspektusát. A kifejezést vagy azokra az esetekre korlátozhatjuk, amelyekben a házastárs körülhatárolása kizárólag individuális vagy llokálisl terminusokban van megadva (a tulajdonképpeni



unokatestvér-házasság), vagy kiterjeszthetjük azokra az esetekre is, amelyek globális házassági csereképletet foglalnak magukba (ausztrál szekciók). De a házassági szövetség kifejezés mindenképpen azt sugallja, hogy az affinitás ezekben a rendszerekben nemcsak valami kollektív dolog, hanem állandó is, valami, ami öröklődik vagy átadódik egyik generációról a másikra, olyasformán, ahogyan azt egyedül a vérrokonságról szoktuk volt gondolni n ami nemcsak konceptuális szempontból, de a morfológiai következmények szempontjából is fontos. Azok a szabályok, amelyeknek tárgyában a lkeresztunokatestvérekl zsargonszerű kifejezést alkalmazzuk, ilyen vagy olyan formában, de mind a házassági rokonságnak ezt a továbbadását célozzák. E rendszerek lényege az, hogy míg a mi házassági rokonságunk valami múlékony dolog, amit végeredményben a vérrokonság foglal magába, addig ezek a házassági rokonságot állandó és fontos aspektussá teszik, és n legalábbis a szimmetrikus rendszerek esetében n a vérrokonság pontos másává.

Ez nem képzelődés vagy irodalmi fordulat: ez az az út, amelyen járva, a saját elképzeléseinkből kiindulva, valóban meg tudunk érteni egymástól nagyon eltérő intézményeket, egyszóval össze tudunk hasonlítani két nagyon különböző halmaztípust [types d'ensembles] vagy rendszert.

Azon kívül, hogy a felfedezéseknek még nincs vége, és hogy n különösen a terminológiák tanulmányozását illetően n sokat kell még fejlődnünk, sok olyan, más típusú rendszer létezik még, amit nem tudunk ilyen értelemben összehasonlítani. Mindazonáltal figyeljük meg azt, hogy amikor a csere fél-empirikus elméletéből egy elsősorban konceptuális elméletbe lépünk át, általánosítjuk a perspektívánkat, és olyan rendszerek tanulmányozása előtt nyitjuk meg az utat, amelyek nem mondhatók cserén alapulónak. Minden rokonsági rendszer bizonyos módon átértelmezi az általunk ismert általános vagy elemi fogalmakat: a leszármazást, a testvéri kapcsolatot, a házasságot és a házassági rokonságot, az átörökítést, az utódlást, és az örökséget. Még az indifferenciált rendszerek esetében is, ha n mint ahogy az elképzelhető, és amint azt Lévi-Strauss fel is vetette (Annuaire du College de France, 1962., p. 212.) n a föld feletti jog gyakorlása nem is választható el attól, ami másutt a szó szoros értelmében vett rokonság fogalmába tartozik, nincs semmi akadálya annak, hogy megpróbáljunk egy olyan rendszert megalkotni, amelyben ezek a jogok n ilyen vagy olyan formában n azokkal a dolgokkal kombinálva szerepelnek, amelyek másutt a rokonság elemeiként jelennek meg.


9. fejezet - ALAPIRODALOM(a bemutatás sorrendjében)ELSŐ RÉSZ

1. Notes and Queries on Anthropology, 6. kiadás, London, Royal Anthropological Institute, 1951.

2. RADCLIFFE-BROWN, A. R. : Structure and Function in Primitive Society, London, 1952., különösen lThe Study of Kinship Systemsl c. fejezet, pp. 49-89.

3. RADCLIFFE-BROWN, A. R n FORDE, D. (szerk.): African Systems of Kinship and Marriage (1950.), 1960. {Bevezetés: Radcliffe-Brown, pp. 1-85.}

4. A fenti megvitatása: BEATTIE n SCHNEIDER: Man, 1964., a 130. és a 217. számú cikkek {hivatkozás Gellner-re, Needham-re és Barnes-ra}; Man, 1965., az 5., 38., 108. és a 109. számú cikkek.

5. LÉVI-STRAUSS, Claude: lL’analyse structurale en linguistique et en anthropologiel, In: Anthropologie Structurale, 1958., pp. 37-62. [magyarul: lA struktuális elemzés a nyelvészetben és az antropológiábanl. In: Cl. Lévi-Strauss: Strukturális antropológia I. Budapest, Osiris, 2001:37-53 old.]

MÁSODIK RÉSZ

1. RIVERS, W. H. R.: lMother Rightl, In: Encyclopaedia of Religion and Ethics, 8. kötet, 851. a. hasáb n Social Organization, 1926., pp. 85-87.

2. LEACH, E. R.: lOn certain Unconsidered Aspects of Double Descent Systemsl, Man, 1962., 214. számú cikk (és D. FORDE, Man, 1963., 9. számú cikk).

3. EVANS-PRITCHARD, E. E.: The Nuer. A Description of the modes of livelihood and political institutions of a Nilotic people, Oxford, 1940.

4. EVANS-PRITCHARD, E. E.: Kinship and Marriage among the Nuer, Oxford, 1951.

5. FORTES, Meyer: lThe Structure of Unilineal Descent Groupsl, American Anthropologist, 55-1. kötet, 1953., pp. 17-41.

6. LEACH, E. R.- FORTES, M. {megvitatás}: Descent, Filiation and Affinityl, Man, 1957, 59. számú cikk; 1959., 309., 331. számú cikkek; 1960., 6. számú cikk.

7. GOODY, J.: lThe Classification of Double Descent Systemsl, Current Anthropology, 2-1. kötet, 1961. február, pp. 3-25. {kollektív szöveg és eszmecsere}

8. GOODY, J.: lThe Mother’s Brother and the Sister’s Son in West Africal, Journal of the Royal Anthropological Institute, 89-1. kötet, 1959., pp. 61-88.

HARMADIK RÉSZ

1. LÉVI-STRAUSS, Claude: Les structures élémentaires de la parenté, Paris, 1949.

2. LEACH, E. R.: Rethinking Anthropology, London, 1961. {különösen a 3. fejezet, pp. 54-104.}.

3. NEEDHAM, R.: Structure and Sentiment. A test Case in Social Anthropology, Chicago, 1962.

4. MAYBURY-LEWIS, D.: lPrescriptive Marriage Systemsl, Southwestern Journal of Anthropology, 21-3. kötet, 1965., pp. 207-230.

5. NEEDHAM, R.:

6. lCirculating Connubium in Eastern Sambal, Bijdragen Tot de Taal-, Land- en Volkenkunde, 113. kötet, 1957.,


ALAPIRODALOM

pp. 168-178.

7. lA Structural Analysis of Purum Societyl, American Anthropologist, 60. kötet, 1958. pp. 75-101.

8. lThe Formal Analysis of Prescriptive Patrilateral Cross-Cousin Marriagel, Southwestern Journal of Anthropology, 14. kötet, pp. 199-219.

9. lA Structural Analysis of Aimol Societyl, Bijdragen…, 116. kötet, 1960., pp. 81-108.


Irodalomjegyzék


· web view1lenseignement préparatoire á la recherche approfondie en sciences socialesl...

Documents