világirod. 17.sz. - 1ea

8/4/2019 Világirod. 17.sz. - 1ea.

http://slidepdf.com/reader/full/vilagirod-17sz-1ea 1/56

1

V VV V V VV V iiiiiiiilllllllláááááááággggggggiiiiiiiirrrrrrrrooooooooddddddddaaaaaaaalllllllloooooooommmmmmmm aaaaaaaa 1 11 1 1 11 1 7 77 7 7 77 7........sssssssszzzzzzzzáááááááázzzzzzzzaaaaaaaaddddddddbbbbbbbbaaaaaaaannnnnnnn

17.század világirodalmának alapvető vonása a keresztény kultúra. Mögötte fellelhető az

elsüllyedő antikvitás (görög, római) és az európai kereszténység is.

Lényege → Krisztus tevékenysége után az apostolok térítő tevékenységük mellett kialakítják

saját szabályaikat és az ezekhez kapcsolódó énektörténeteket.

BibliaElőször görög nyelven íródik (348), majd ezt fordítja Szent Jeromos latinra. Ennek a keresztény

kultúrának az üldözés időszakában erőteljes szembenállása volt az antik művészettel, mert az a

pogány időszakban volt és bálványimádásnak tekintették. Elkezdődik a teológiai munka, ami

ugyanakkor egyfajta erkölcsi tanítást is jelent. A teológiai tudománya nem más, mint = a Biblia

értelmezése. Az Ószövetségből is kiemelik a bálványimádást, pl. a zsidó népnek tiltják az aranyborjú

imádását. Egy szimbolikus, egymásra ismerő kultúráról van szó.

A Bibliában viszont vannak olyan részek (pl. Bölcsek Könyve), ahol a szöveg tartalma a következő:

Isten a világot harmóniára, rendre, arányosságra teremtette → a művészetbe torkollik. Mindez

belekerül a gondolkodásmódba. Reneszánsz kori egyházatyák foglalkoznak a művészettel, a

szépséggel, azzal, hogy mit fogadhat el a kereszténység. A gyönyörködés pedig (füllel, szemmel,

érzékszervekkel) eltávolítja a lelket Istentől.

Zene

A Bibliában erőteljesen és állandóan jelen van → zsoltár énekek, himnusz költészet. A zenei

harmóniát és arányt is kifejezték ezek segítségével.

8/4/2019 Világirod. 17.sz. - 1ea.


2

Irodalom

Csak vallásos témákat fogadnak el, a világit nem.

Teológia

Az egész középkorra jellemző, hogy először a PETRISZTIKA uralkodik = ez a szentatyák teológiai

munkája.

• Szent Jeromos: a Bibliát latinra fordította

• Szent Ambrus: Milánó püspöke, himnuszokat írt, Szent Ágoston lelki vezetője

• Nagy Szent Gergely pápa

Az egész középkor arra törekszik, hogy megértse a Bibliát. Maga a Biblia összeállítsa sem egyszerű, a

zsinatok határozzák meg, hogy mi kerülhet bele.

Ószövetség

Az Ószövetséget a zsidóságra alapozták, de más szent könyveiket nem fogadják el.

Újszövetség

Rostálnak, nagyon sok evangélium létezik (minden apostolnak, Máriának, stb.) Ebből választja ki a

négy leghitelesebbet → Máté, Márk, Lukács és János evangéliuma.

• 4 evangélium

• Az apostolok cselekedetei

• Az apostolok levelei

• Jelenések könyve = Az apokalipszis (János)

8/4/2019 Világirod. 17.sz. - 1ea.


3

A többi, ami kiszorult = APOKRIF iratok. Ezek azonban mégsem homályosultak el, mert az egész

keresztény világban megjelenítették őket, pl. Mária különböző történetei nincsenek benne az

evangéliumba ↔ de nagyon erősen elterjedt az ún. Mária-kultusz (Mária himnuszok, énekek mind az

apokrif iratokban vannak).

A már említett első teológiai fejezetnek (petrisztika) a következő, fejlettebb formája Aquinoi Szent

Tamás működése az 1100-as években és a → SKOLASZTIKA. Ennek az irányzatnak az a lényege, hogy

Szent Tamás már használja az arisztotelészi epikát és logikát az isteni bizonyítékok felhasználásában.

A pápa által vezetett egyház két részre szakadása (latin és görög) 1053-ban történt meg → ez az első

egyházszakadás. A következő majd a reneszánszban következik be. Az egyházszakadás teológiai

szemléletben is elszakadást jelentett.

• Bizánc: a különféle szent képekben, ereklyékben Isten ereje van, lehet hozzá imádkozni =

képimádat, ikonkultusz. Maga a kép isteni erőt tartalmaz.

• Nyugat: tisztelni kell a szenteket, a képeknél lehet imádkozni de nem a képekhez

A szertartásformáik is különböznek. Mi minden esetben a latin, pápai egyhzról beszélünk.

- A Római Birodalom kettészakadása után Bizánc erős álammá alakul, a bizánci államvallás lesz.

- Ugyanakkor a nyugati részen a különböző barbárok (hiszen ez a népvándorlás időszaka)

lerohanják az országokat, államok jönnek létre.

- A keresztény egyház kis kolostorokban létezik, nincs igazi művészet. Egyedül a kolostorokban

végeznek megőrző munkát a latin nyelv ápolására. Itt megőrizték az antik szövegeket is a

latin nyelv gyakorlása végett. Az antik irodalmat nem tekintették szépirodalomnak.

- Ez a középkori latin eltér az antik latintól, mert minden nép belerak valamit a magáéból →

népi latin nyelv. Ezért a latin Biblia: Vulgata (vulgáris nyelven íródott).

8/4/2019 Világirod. 17.sz. - 1ea.


4

Nagy Károly birodalmával együtt felveszi a kereszténységet. Ekkor alakulnak ki az európai területek és

mindenfelé térítő tevékenységek folynak (katonákkal, hittérítőkkel). Megerősödik a pápa, egész

Nyugat-Európa feje lesz és mi is ehhez csatlakozunk.

Az egyházi művészetek terén nálunk ugyanazok a műfajok élnek, mint Európában:

- gregorián éneklés (énekköltészet)

- a mise állandóan változó részei

- a bencés kolostorok tanító, terjesztő szerepe igen jelentős

A keresztény művészetkorszakolása

• román kor (kora román; virágzó román) = középkor

• gótika

Az irodalomban nincs köztük határ, összemosódnak. Ezek egymásra épülne, mindenhol másak az

időbeli keretei.

A középkort latin művészet jellemzi. Minden népnek megvan a maga szentje, pl. királyok, mártírok éstermészetesen ezek legendái. Kialakul a prédikációs irodalom, itt közös a szabályrendszer. Tehát az

egyházi művészet abszolút nemzetközi. Az írásmódja és a kódex-készítés fejlődése is egész

Európában egységes.

Ami nem egyházi művészet, hanem világi, azon belül is eltéréseket találunk. Ezeknek a népeknek, akik

beáramlottak Európába, megvan a maguk ősi kultúrája, epikája, mondakörei. Ezekből a

mondakörökből fennmaradtak énekek, majd ebből merít a világi epika is → lovagi epika.

8/4/2019 Világirod. 17.sz. - 1ea.


5

1. A középkori hősi eposzok. Beowulf, a Niebelung-

ének, a Roland-ének

Az egyes népek mondaköreit tekintve, a legkorábban fennmaradt epikus mű → Beowulf. Ez egy

északi, történelmi ének: a királyok egy nagyteremben szórakoznak, mindig előjön egy szörny, aki

megöl egy embert. Beowulf meg akarja ölni a szörnyet.

BeowulfA Beowulf angolszász epikus költemény, az óangol nyelv

legrégebbi teljes terjedelmében fennmaradt műve (3200

sor).

A mű színtere, szereplőiA főhős, Beowulf (az eredeti szövegben Bēowulf és

B ī owulf alakban is szerepel) köré feltehetőleg a 7. század

közepén formálódott epikus hagyomány a mai

Svédország délnyugati részén élt gaut törzs körében. A

gaut epika eredetileg feltehetőleg a délre lakó dán,

valamint az északabbi svéd törzsek elleni háborúkról

szólt, ennek bizonyos nyomai a Beowulfban is

felfedezhetőek. Az eposz tartalma mindazonáltal nem ez,

hanem hatalmas, természetfeletti szörnyetegekkel vívott

csaták elbeszélése. Valószínű, hogy a mai Angliábavándorló angolok és szászok már egy kész, kerek

Beowulf-mondakört vittek magukkal, erre utal a műben leírt több korai angol helynév, illetve a mű

egyik részletében leírt hajóstemetkezési szertartás régészeti lelete a suffolki Sutton Hooban. Az

egész eposzt, megközelítőleg ma ismert tartalmával a 8. században, már a brit szigeteken

szerkesztették egybe, feltehetőleg egy udvari énekes, aki ugyan rendelkezett némi irodalmi

műveltséggel, ismerte a Bibliát, sőt Vergilius „Aeneis”-ét is, művét mégis az északi germán

epikus történetek mintáját követve, a szóban előadott epikus történetek szabályait betartva

jegyezte le. A mű

ránk maradt kézirata a 10. század végérő

l származik, kései nyugati szász

8/4/2019 Világirod. 17.sz. - 1ea.


6

dialektusban íródott, amely korábbi angol nyelvi sajátságokat is megőrzött. Magát a kéziratot

1563-ban fedezte fel Laurence Nowell, ma a British Museum könyvtára őrzi.

CselekményA mű cselekményének színtere a dánok és a gautok régi szállásterülete. E cselekmény

egységes, bár kisebb-nagyobb kitérések, illetve beleszőtt epizódok is élénkítik. A költemény

elején (1-188. sorok) a szerző a dán Skyld-királyok történetét meséli el. E királyok közé tartozik

Hrothgar is, aki egy hatalmas királyi csarnokot emel. Amikor elkészül vele, a közeli mocsarakból

egy Grendel nevű szörny jön elő, betör a csarnokba, ahonnan harmincasával hurcolja el a

harcosokat. Az első nagy epizód (139-1250 sorok) elbeszéli, hogy Hygelac gaut király egyik hős

vitéze, Beowulf tudomást szerez minderről, s 14 kísérő jével megjelenik a csarnoknál, hogy

legyőzze a szörnyet. Éjjel meg is jelenik Grendel, Beowulf akkorát sújt rá öklével, hogy a szörny

menekülni akar, de súlyos sebekkel borítottan csupán reggel tud elmenekülni. A harcosokkövetik a nyomait, amelyek a közeli mocsárba vezetnek. Ezután nagy ünnep következik, Beowulf

ajándékokat kap, s a dalnokok más, korábbi hőstettekről dalolnak. Az ének második epizódja

(1251-2199 sorok) úgy kezdődik, hogy Grendel anyja éjjel betör a csarnokba, ahol elpusztítja

Hrothgar legkedvesebb harcosát. Beowulf épp távol van, s az eseményekről csak hajnalban

értesül. Azonnal elindul a tengeri szörnyekkel teli vidékre, felfegyverkezve a vízbe veti magát,

hogy megküzdjön Grendel anyjával. A víz alatt egy teremben harcolnak, amelyben tűz ég, s

nincs víz. Eleinte úgy látszik, hogy a szörny győz, de Beowulf végül legyőzi. Megtalálja Grendel

hulláját is, levágja a fejét, s trófeaként felviszi magával. Ismét nagy ünnepet tartanak, Beowulf jutalmat és dicséretet kap, majd hazatér, s beszámol Hygelac gaut királynak az eseményekről,

ezután otthon is jutalmakat kap. A harmadik nagy epizód (2200-3182 sorok) elején az ének épp

csak említést tesz arról, hogy Hygelac király és fia meghal, az ország Beowulfra száll, aki ötven

éven át uralkodik. Ekkor egy sárkány kincsét elrabolják, s a dühös szörny pusztítani kezdi az

országot. Beowulf felveszi a harcot vele, de a sárkány tüzétől megolvad a pajzsa, s a kardja is

eltörik. Alattvalója, Wiglaf segítségével mégis sikerül megölnie, de a szörny halálos sebet ejt a

nyakán. A király érzi, hogy meg fog halni, megtekinti a sárkány kincseit, végrendelkezik és

meghal, utódai díszes temetést rendeznek neki. A költemény végén pár sor felvillantja a gautok

jövő jét is: nagy királyuk halála után idegen törzsek áldozatául esnek.

Maga az eposz több rétegre bontható. Legrégiesebb benne a tengeri szörnyekkel való

csatározás, valamint a sárkánnyal vívott harc. Ezek az archaikus epika maradványai. Ennél jóval

későbbi a viking nemzetségfők világának ábrázolása, ekkor a szörnyek tetteinek környezete már

a korai viking államiságot tükrözi.

A Beowulf motívumaihoz párhuzamként más germán epikus történetek is felhozhatóak. A régibb,

szörnyek elleni harc emlékei megtalálhatóak a 13. század végére keltezhető izlandi Hrólfs saga

kraka epizódjában, amely elbeszéli a Lejre-beli trollasszony (boszorkány) történetét. A Grendel-harc hasonmása olvasható a 14. század elejéről származó izlandi Grettis saga szövegében, a

8/4/2019 Világirod. 17.sz. - 1ea.


7

kincsőrző sárkánnyal az északi germán Sigurd-dalokban, illetve a Nibelung-énekben

találkozhatunk. A mű későbbi rétegeinek elbeszélésköréhez tartozik a Beowulfban önálló

betétként elmesélt Finnsburg-történet (ugyanezt tartalmazza Finnsburg-töredék címen egy másik

óangol epikus ének), a csak utalásszerűen idézett Offa-történet pedig a Widsith című óangol

vers témája. Összesen mintegy negyven olyan utalás található a műben, amelyek más

angolszász vagy germán epikus történetre hivatkoznak. Ez azt bizonyítja, hogy a Beowulf nem

„magányos” alkotás, hanem gazdag epikus környezetben keletkezett, szerző je, illetve közönsége

is ismerte az egymással rokonítható részleteket. Az ének harmadik rétege a legkésőbbi,

keresztény és bizonyos értelemben antik reminiszcenciák tartoznak ide; Grendelt és rokonságát

például Káinnal hozzák össze, s a keresztény Istent teszik meg Beowulf védelmező jének. Még

érdekesebbek az antik párhuzamok: a fegyverleírások, a „bölcs király”-ként ábrázolt öreg

Beowulf, általában Beowulf temetésének leírása talán nem véletlenül emlékeztet az „Iliász” és az

„Aeneis” megfelelő helyeire, jóllehet legfeljebb közvetett hatásról beszélhetünk, ami viszonttetten érhető más óangol, illetve óizlandi irodalmi művekben.

Edda-énekek

Edda-énekek, teljes címe: Saemundar Edda hins fróda (A bölcs

Saemundr Eddája), egyéb címváltozatok: Edda-dalok, Verses Edda,

Edda-versek, Régibb Edda: a 9. század és a 13. század közti időben

főképp Izlandon keletkezett, izlandi nyelven íródott, körülbelül 12 000

sor (11 600 sor vers + 400 sor próza) terjedelmű, 42 részre (40 vers

és 2 kisebb prózai darabra) osztható, itt-ott hiányos, de jellemzően

egységes kompozíciókból álló, s csak ritkábban romlottan

hagyományozott szövegkomplexum.

ElnevezéseAz Edda törzsanyagát tartalmazó, 1250 körül készült kódex (amely a még régebbi eredetiről vagy

annak másolatáról készült), a Codex Regius 1639 és 1643 körül bukkant fel, s került Brynjólfur

Sveinsson skálholti püspök birtokába. A püspök tudós munkatársai megállapították, hogy a kézirat

több ponton is hasonlóságokat mutat Snorri Sturluson 1220 körül készített Eddájával, s e tényből azt a

következtetést vonták le, hogy Snorri Eddájának egyik forrása a Codex Regius lehetett. A Snorrinál

100 - 200 évvel öregebb szerzőt keresve az izlandi történetírás és filológia kezdetének egyik

legnagyobb alakját, Saemundr Sigfússont választották, akinek egyetlen munkája sem maradt fenn.

8/4/2019 Világirod. 17.sz. - 1ea.


8

Növelte Saemundr szerzőségének esélyét, hogy mint fiatal korában Snorri, ő is Oddiban lakott, a

korabeli izlandi kultúra egyik legfontosabb helyén, ahonnan maga az „Edda” szó is valószínűsíthetően

eredeztethető: „Oddiból való mű”. E következtetés-sornak mai szemmel nézve csupán az a pontja

helytálló, hogy Snorri Eddája valóban tanúskodik néhány régibb Edda-vers ismeretéről, egészében

véve viszont az Edda-verskomplexum ilyetén elnevezése hibás filológiai következtetéseken alapul.

JelentőségeA történeti és vallástörténeti tematikájában csaknem egy évezredet (a 4. század és a 13. század közt)

felölelő gyű jtemény csupán nyelvében és stilisztikai jegyei alapján nevezhető izlandinak, világa

magában foglalja a népvándorlás kori keleti és déli germánokat, élükön a burgundiaiakkal, frankokkal

és gótokkal, az északi viking katonai demokráciát, végül a 10. század – 13. századi skandináv

közállapotokat. Az Edda az európai kora középkor egyik, ha nem legkiemelkedőbb irodalmi alkotása.

Aláhúzza rendkívüli irodalomtörténeti értékét, hogy ábrázolt világában egy egész történelmikorszakváltás rejlik, ráadásul az irodalmi adalékokkal legkevésbé dokumentált változásé, az északi

népek régi közösségi viszonyainak megváltozásáé.

A mű keletkezésének kora és helyeAz Edda lejegyzése előtt századokon át szájhagyomány útján terjedt, ennek következtében az északi

nyelvfejlődés több korszaka is kimutatható benne. E nyelvi kritériumok az Edda-verseket szorosabb

időszakba foglalják: egyfelől nem teljesen kizárt, hogy a versek -leglényegesebb részeiket determináló

versformáikban- a kb. 8. század utáni szinkópa-korszak (bizonyos hangsúlytalan szótagok rendszereslekopása) előtt keletkeztek, másfelől egyértelmű bizonyítékok vannak arról, hogy az Edda

szókincsének egy részét már 13. századi izlandi írók is archaikusnak tartották. A versek keletkezési

helyeként ugyan két vers is tartalmaz explicit információt, ám egyik sem megbízható. A grönlandi

helymegjelölés a 10. százads - 13. században Grönlanddal kapcsolatban álló izlandi szerzőknek,

lejegyzőknek csaknem nyilvánvaló félreértése (a földrajzi név legvalószínűbben a hajdani norvégiai

Grenlandot jelentette). Ennél megalapozottabb az a feltevés, amely a gyű jtemény legalább egy

részének keletkezését a Hebridákra, a Shetland-szigetekre és az Orkney-szigetekre, a hajdani norvég

kirajzási területekre teszi. A gyű jtemény egyes részeinek norvégiai keletkezése mellett szól néhány

csak ott (és Izlandon nem) előforduló természeti jelenség leírása (farkas, rénszarvas, jegenyefenyő,

stb.), illetve egy sereg jól elhatárolható nyelvi norvégizmus. Bizonyosság azonban csupán kettő van: a

gyű jtemény csaknem teljes egészének nyelve az óészakiból elkülönülőben lévő vagy már elkülönült

izlandi nyelv; a gyű jtemény kézirata kizárólag Izlandon készülhetett, legkésőbb 1250 körül.

Az ábrázolás és a stílus egy régebbi és egy újabb rétegre választja ketté az Edda anyagát. Elválnak

egymástól az autentikusan pogány anyagok a pogány múltat már csupán érdeklődéssel figyelő, az

ókeresztény erkölcs szellemével átitatott versektől. Stílusukban is élesen elválnak egymástól: a

régibb, a kenninggel még nem élő

részek az újabb, a kenninget bő

ven használó versektől, amelyeken

8/4/2019 Világirod. 17.sz. - 1ea.


9

már a szkaldikus költészet hatása érzékelhető. A régibb és újabb versek közti határvonal a 11. század

végére helyezhető, azaz egybeesik az izlandi írásbeliség kezdeteivel.

A mű formái

VersformákA két főbb versforma közül a fornyrðislag az alliteratív tagolású germán verselés legfejlettebb formája,

a másik, a ljóðaháttr már nem közös germán, hanem skandináv versforma, az előzőnél valamivel

fiatalabb. A kettőnek az egész gyű jteményben megmutatkozó aránya nagy vonalakban 3:2.

Fornyrðyslagban néhány epikus rész íródott, a dialogikus, monologikus és gnomikus versek formája a

ljóðaháttr. A fornyrðislag forma alfaja a málaháttr, amely gyakran a kevésbé tömör déli germán

nyelvekkel való érintkezés során alakult ki. A ljóðaháttr-forma alfaja a galdralagamely a gyű jtemény

legrégebbi részeinek, az ősi szertartásszövegeknek, varázs- és átokformulák versformája. A

gyű jteményben a refrénes tagolású, balladisztikus versformálású (stef) vers ritka, mindössze három

helyen olvasható, két versnél pedig végrímes megoldás található.

Stílus

Stilárisan az egész gyű jteményre rányomja bélyegét úgy az óészaki, illetve az izlandi nyelv

grammatikája, mint a germán-skandináv tagolóvers formáinak szorossága. A fogalmazás módja

(kivéve a málahattr-ban íródott, viszonylag bőbeszédűbb részeket) igen tömör. Gyakran fordulnak elő

a költeményekben sztereotip szólások, közmondások.

Mű

fajokA versek túlnyomó része már címében is feltünteti a régi műfaj megjelölését. Legfontosabb közülük:

kviða,szinte csak fornyrðslagban írott elbeszélő költemény, amely a gyű jtemény epiko-dramatikus

munkáinak zömét tartalmazza

mál (beszéd), ez általában ljóðaháttr formában íródott monologikus-dialogikus, ritkábban gnomikus

költemény, amely a gyű jteményben két tisztán epiko-dramatikus verset is magában foglal.

További, viszonylag ritkábban előforduló műfajok:

thula (þula), enumeratív költemény

söngr (ének)

galdr (varázs), dialogikus jellegű műfaj

ljóð (dialogikus vers, későbbi jelentése: dal)

grátr (síró panasz)

hvöt (ösztönzés, felbujtás)

spá (jóslat)

8/4/2019 Világirod. 17.sz. - 1ea.


10

senna (vita, szóharc), ez nevéből adódóan is dialogikus formájú.

Az ábrázolás módja, formája és irányzatossága szerint a gyű jtemény a következőképp osztható fel: az

epikus, epikodramatikus csoportba tartozik két tisztán epikus vers, amely nagy terjedelmű témák

ábrázolására alkalmas, 11 epikodramatikus vers, amely a hősi epika m

űfaja, valamint 4 prózai keretbe

foglalt epikodramatikus vers; az epikából a dialógus felé vezető átmenet közepén 5 monologikus

jellegű vers foglal helyet, amelyek közt novellisztikus beszámoló, és jóslatszerűen előretekintő

egyaránt akad. A dialogikus jellegűek csoportjának tagja 8, prózai keretbe ágyazott dialogikus vers,

amelyek a hasonló formájú, ám fordított arányú saga-műfaj hatásáról is árulkodnak, valamint 8 tisztán

dialogikus vers, részben a mitológiai ismeretek kérdezz-felelek formában való előadása, részben a

beszéddel kifejezett balladák műfaja. A gnomikus versek csoportja két alfajjal, a meditatívval és az

imperatívval a kort és az embereket ábrázolja. A gyű jtemény két rövid prózarésze átkötő, s talán

utólag a gyű jteménybe szerkesztett jellegénél fogva hosszú cselekménysort fog át. A gyű jtemény

mindezeken bekül tartalmaz számos lírai részletet (ima- és más rituális vagy varázsformulát, eskü- és

átokszövegeket), valamint ősköltészeti maradványokat (például munkadal-töredéket) is.

A mű részei

Népvándorlás-kori, hősi tematikájú versekE főcsoport tematikája nem északi, hanem déli, illetve keleti germán eredetű. A három Helgi-vers is,

noha jórészt északon keletkezett, lényeges vonatkozásaiban mégis e nem-északi tematikához

tartozik. A versekősi, szájhagyományon alapuló prózai, illetve verses el

őzményei a 4. század – 7.

századba nyúlnak vissza, az akkori -a Fekete-tenger északi partja és a Kárpát-medence közti- keleti

gót szálláshelyre, illetve a burgundiaiak és a frankok -a mai Északkelet-Franciaországban elterülő-

szállásvidékére.

1. Völundarkviða (A Völundrről szóló költemény). A vers alaptörténete bizonyos

társadalomkritikai jelleget is tartalmaz: a tehetséges kovácsot foglyul ejtik, rokkanttá teszik, s

börtönben dolgoztatják, mígnem végül bosszút áll kínzóin. A vers nem tartalmaz kenningeket, viszont

kiemelten szép jelzős szerkezeteket használ. Keletkezési ideje e 9. századra tehető, eleje és vége

mesés motívunokat is tartalmaz, ezek minden bizonnyal későbbi hozzátoldások.2. Sigurðr-versek. A déli germán hős alakja, aki azonos a „Beowulf” című mű Sigmundrjával

és a „Nibelung-ének” Siegfriedjével, s akit feltételesen a rómaiakat legyőző 1. századi Arminiusszal

azonosítanak. A róla szóló hagyomány néhány 9-10. századi részlet kivételével csak a 11-13.

századból fennmaradt munkákban maradt írásban fenn. A népszerű Sigurðr-versek kései

feljegyzettsége az évszázadok alatt történt többszöri formai és kompozíciós átszerkesztettségüket is

jelenti, ez magyarázza, hogy például a régebbi külső formával rendelkező alkotások fiatalabb jegyeket

is viselhetnek magukon és viszont. A versek már elég gazdagok kemmingben, műfajuk szerint a

régebbi formájúak epikodramatikusak, az ifjabbak pedig próza és dialógus keveréséből állnak.Versformájuk szerint a régebbiek fornyrðislagban, az újabbak ugyanebben és ljóðaháttrban vegyesen

8/4/2019 Világirod. 17.sz. - 1ea.


11

íródtak. A hős alakja -a hosszú hagyományozódás, illetve az aktuális korhoz való idomulás során-

sokat veszíthetett éelemi, hősepikai karakteréből, mi már mint erkölcsi igazságtevőt ismerjük meg. Az

egyes versek tematikailag összefüggő sorában a hős története három motívumra tagolható: 1. az

apabosszú, mint a nemzetiségi társadalom legfőbb parancsa; 2. a kincs, az arany erőszakos módon

való megszerzése, amely által a hős kiemelkedhet a természeti-ősközösségi társadalom tradíciói

közül; az új helyzetének megfelelő új közösség megtalálása, ugyanitt a hős bukása. A Sigurðr-versek:

a. Frá dauða Sinfiötla (Sinfiötli haláláról). Rövid, de fontos prózai darab Sigurðr őseiről, a

frankoknak mondott Völsungokról, s apja megbosszulatlan haláláról.

b. Grípisspá (Grípir jóslata) Az egész Edda egyetlen olyan darabja, amely ma ismert formájában

nem a szájhagyomány, hanem a 13. századi tudatos írásbeli formázás jegyeit mutatja. Meglehetősen

hűvös, a régibb Sigurðr-verseket tudatosan felhasználó mű, amelyben az ifjú Sigurðr nagybátyja,

Grípir jóslatából megismerkedik további sorsa állomásaival, egészen a tragikus végig.c. és d. Reginsmál (Reginn szava) és Fáfnismál (Fáfnír szava) A két vers

szorosan összefügg egymással egyrészt tartalmában, másrészt abban, hogy az ősi téma viszonylag

újabb, 11. – 12. századi megfogalmazásai. Formájukban -jelentős prózaepikai keret és dialogikus

strófák- a sagaformákra emlékeztetnek, versformájuk fele-fele arányban tartalmazza a fornyrðislagot

és a ljóðaháttrt. Világnézetük, erkölcsi felfogásuk erősen izlandi jellegű. A versekben Sigurðrt egy

hatalmas kincs megszerzésére készítik elő, amely kincs Óðinn és Loki által fizetett vérváltságként

kerül Reginn családjához. Az első költeményben Sigurðr még ellenáll a kísértésnek, s előbb kora

társadalmának legfőbb parancsának tesz eleget: megbosszulja apja halálát. A második költeménybenmár minden erejével, még gyilkosságok árán is megszerzi a kincset.

e. Sigrdífumál (Sigrðrífa szava) A költeményt a 11. – 12. században jegyezték le, kerete (a

megszerzett kincseivel vonuló Sigurðr felébreszti a Csipkerózsika-álomra ítélt valkűrt, aki

varázslatokra tanítja, illetve tanácsokkal látja el, s aki végül szerelmese lesz- mesés, lovagi jegyeket

visel magán, ám a mű zömét kitevő varázsstrófák, imaszövegek és ősi északi gnomikus

életbölcsességek egy régebbi korból adaptálódtak a déli germán területekről északra került, korában

divatos kerettörténetbe.

f. és g. Brot, illetve Sigurðarkviða in forna (Töredék, illetve A régi Sigurðr-vers);

valamint Sigurðarkviða in skamma (A rövid Sigurðr-vers) A töredékesen fennmaradt 11.

századi, illetve a 12 - 13. századi rövid, kerek kompozíciójú költemény Sigurðr sorsának harmadik,

utolsó állomását tárgyalja. A kincseivel jelentőssé vált hős a hatalmas burgundi Gjúkung nemzetség

leányát, Guðrunt veszi el feleségül, menyasszonya fiútestvéreivel szövetséget köt, akik közül az

egyiket, Gunnart -azzal, hogy csellel az ő képében ugrat át a lánggyűrűn Brynhildrhez- házassághoz

segíti, amely azután, Brynhildr féltékeny sértettségével és a Gjúkung-fiak kincsek utáni vágyával

párosulva végül Sigurðdr megöléséhez, s kincseinek a Rajnában való elrejtéséhez vezet. Az Edda

leginkább e két versben illeszkedik a Nibelung-énekek tartalmához.

8/4/2019 Világirod. 17.sz. - 1ea.


12

h. Guðrúnarkviða I. (Az első Guðrún-vers) A vers a 12. – 13. században keletkezett, stílusa

egyszerű, hatásos. Guðrún gyászáról, Brynhildr Sigurðr iránti gyűlölködő szerelméről szól. A mű

stílusában, refréneshez hasonlító szerkezetében a középkori lovagballadák jegyeit hordozza.

i.

Helreið Brynhildar(Brynhildr lovaglása az alvilágba) Késői, a 12. – 13. században

keletkezett izlandias jellegű költemény az öngyilkos Brynhildr mentegetőző beszélgetéséről egy

óriásasszonnyal.

3. Az Atli- és Guðrún-versek A népvándorlás-kori, hősi tematikájú Edda-versek sora az 5.

század közepén, Sigurðr halála után a burgundiak ellen harcoló, őket elpusztító Atli (Attila) és a vele

házasságra lépő, majd őt megölő, később újra keleti gót házasságra lépő Sigurðr özvegy, Guðrún

szerepében kevéssé történeti, inkább erősen tipizált alakja köré fonódott legendákkal foglalkozik.

a. Dráp Niflunga (A Niflungok megölése) Rövid prózaepikai összefoglaló a burgundiak Atli által

csapdába csalatásáról és megölésükről.

b. Guðrúnarkviða II. (A második Guðrún-vers) Az epikus vers összeköti a Sigurðr és az Atli-

Guðrún verseket, elmeséli Sigurðr halálát, Guðrún dán – norvég tartózkodásának történetét, majd a

hun követek megérkezését, akik Guðrúnt Atli feleségéül kérik, végül hosszú útját tengereken és

sztyeppéken át Atli udvarába.

c. Guðrúnarkviða III. (A harmadik Guðrún-vers) Kései, 13. századi elégikus-balladisztikus

költemény, amely egy istenítélet-epizódot mesél el Atli udvarában.

d. Atlakviða (Atli-vers) A 9. században keletkezett vers e költeménycsoport legjelentősebb darabja.Hősepikai, tömör, hideg szenvedélyű hang jellemzi a halálon túli dicsőségbe vetett hitet sugárzó

elbeszélést, amelyben Atli, hogy a burgundiak elrejtett kincsét megszerezze, udvarába hívja majd

foglyul ejti a két burgundi királyfit, Gunnart és Högnit, Guðrún révén sógorait, majd miután ezek nem

árulják el neki a kincs rejtekhelyét, megöleti őket. Erre Guðrún félelmetes bosszút áll rajta: este a

vacsoránál tulajdon gyermekeik szívét eteti meg Atlival, majd megöli, s összeharácsolt kincseit

szétosztja.

e. Atlamál (Atli szava) 12 - 13. századi vers, az egész gyű jtemény leghosszabb egységes darabja,

bőbeszédűbben, variációkkal dúsítva az előző vers cselekményét követi. Különlegessége, hogy izlandihelyszíni és lélektani jellegzetességeket tartalmaz.

f. Oddrúnargátr (Oddrún siralma), 12 - 13. században lejegyzett vers, az Atli-téma egyik

epizódjának szálán a korszak általános izlandi felfogásának motívumait használja (felebaráti szeretet,

a szerelem szabadsága, stb.).

g. Hammðismál (Hámðir szava) Az Atlakviðával rokon hangú, 9. századi lejegyzésű, hiteles

hősepikai munka, amely történeti magvát a gót-hun hadakozások, érintkezések képezik. Guðrún a

műben harmadik férjével, Jonakr gót királlyal él, és amikor -Sigurðrral közös- leányát Jörmunrekr

(Ermanarich) király kivégezteti, bosszúra ösztönzi fiait, akiket a bosszú meghiúsultával lemészárolnak.

8/4/2019 Világirod. 17.sz. - 1ea.


13

h. Guðrónarhvöt (Guðrún felbújtása) A vers első részében 12 - 13. századi stílusban a megelőző

vers bosszúra ösztönzézi jelenetét mondja el, a hátralévő rész fájdalmas-elégikus hangon Guðrún

élettörténetét meséli el.

4.

Hlöðskviða(Hlöðr-vers) A 8. században keletkezett vers csupán lazán kapcsolódik az Edda-

versekhez, egy fornaldar saga versei közül csak később csatolták a későbbi kiadások hozzá. 4 - 5.

századi gót tematikájú, egy örökségért folytatott testvérharc tragikus lefolyását írja le. A mű

érdekessége, hogy egyik helyszíne a Harfaða hegység, azaz a Kárpátok.

5. Helgi-versek Közös jellemvonásuk az északi, viking kori, Keleti-tengeri helyszín, a szoros

kapcsolat a szkaldikus költészettel. Címadó hőse, Sigurðr féltestvére a Völsung nemzetség sarja, s a

versek cselekménye is a déli germán eredetű Edda-versekéhez hasonló. Így a Helgi-versek az északi

és a déli germán hősepika összekötő kapcsának is tekinthetőek.

a. és b. Helgakviða Hundingsbana I-II. (Az első, illetve a második vers Hundingr-ölő Helgiről)Mindkét költemény, a régibb 11. századi és az újabb 12. századi mintha egy 10 - 11. században élt

királyról írott dicsvers lenne, főképp az első, amely teljes egészében ezt a szkaldikus műfajt követi.

Helgi csellel és egy belé szerelmes valkűr segítségével legyőzi ellenfeleit, így állva bosszút apja

haláláért. A második versben mindezek után egy varázsfegyverrel megölik Helgit is, aki holtából

egyszer visszalovagol sírhalmához, hogy szerelmétől, a valkűrtől elbúcsúzzon. Az első vers

komorabb, epikodramatikus jellegű, a másik élégikusabb, meseszerű. Érdekességük régi stiláris

elemek, átokformulák megőrzése.

c. Helgakviða Hjörvarðssonnar (Hjörvarðr-fia Helgi verse) A 12. században keletkezett,

mesés, elégikus költemény nagy vonalakban a megelőző Helgi-versek vonulatát követi, csupán a

valkűrszerelem motívuma erősebb benne.

Északi-társadalmi versek

A gyű jtemény legeredetibb, talán legértékesebb csoportja, amely nem népvándorlás kori és déli

germán, valamint nem mitológiai témákkal foglalkozik, hanem a 9-14. századi skandináv népeket

ábrázolja. Elsősorban a gyű jtemény gnomikus darabjai tartoznak ide, amelyek valóságábrázolása -

noha sokszor elvont- pontos és mély. Gnómák, illetve gnomikus elemek több helyen is el őfordulnak az

Eddában, fő gyű jtőhelyük mégis a Hávamál (A magasságos szava) címet viselő, egymától jól

elkülöníthető, mintegy ezer sorból álló verskomplexum. E komplexum a zömét kitevő két gnomikus

részre, illetve három mitologikus részre oszlik.

1. Hávamál I. (1-95. versszak) A legrégibb eddikus réteghez tartozik, terjedelme mintegy 580

sor. Jellege meditatív, többnyire szólások, közmondások, színesen felvillantott képek sorában egy alig

ismert népréteg, a viking kalandozások során világot látott északi szabad parasztság szemszögéből

laza kompozícióba szervezett életbölcsességeket, megfigyeléseket és tanácsokat sorakoztat fel. Szól

az óvatos eszesség sztoicizmusáról, munkáról, pénzről, a köznapi viselkedésről, evésről, ivásról, stb.

8/4/2019 Világirod. 17.sz. - 1ea.


14

A költemény végül egyre emelkedettebb hangulatúvá válik, dícséri a napfényt, a tüzet, az egészséget,

a szerelmet, s a halált, amelybe az emberi nem emlékezetének hídján visz oda-vissza út:

„Meghal barom

meghal barátmeghal maga is az ember;

de senkinek híre

meg nem hal soha,

aki valamilyet szerzett.”

2. Hávamál II. (112-137. versszak) Az előbbihez formájában igen hasonló verset

megkülönbözteti gyakorlatibb, adaptív jellege, olyan a mű, mintha egy férfivá avatáson hangzana el,

szabályai imperatívak, gondolkodása dialektikus. A mindennapi életet egészen a technológiai szintig

követi.

3. Grottasöngr (Malomének vagy Őrölő) A 11. században keletkezett, epikodramatikus

költemény. Jobbára déli skandináv jellegű, benne egy király foglyul ejt két „óriáslányt”, s malmában

robotoltatja őket, mígnem a két lány olyan szenvedélyes őrlésbe kezd, hogy a malom összeomlik.

4. Hyndluljóð (Hyndla dala) A vers szövege eléggé romlott, a mű a 12. században

keletkezhetett. Mitológiai keretében Freyja istennő és egy vajákos óriásasszony segítségével egy

Ótarr nevű nemzetségfő családfáját kutatja, amelyre Ótarrnak apai öröksége biztosításához és további

földfoglaláshoz lenne szüksége. A történeti genealogizálás 16 versszak terjedelemben mitológiai

ismeretek elmondásába csap át.

5. Rígsthula (Rígr felsoroló verse) A 13. században, kiemelkedően jó technikával megírt vers

szintén mitológiai keretbe helyezi tárgyát, bár elég formálisan, hisz a három társadalmi osztály

keletkezését, funkcióját és jellemzőit írja le.

6. Svipdagsmál I. Grógaldr és Svípdagsmál II. Fjölsvinnsmál (Svipdagr

szava I. Gróa varázslata, illetve Svipdagr szava II. Fjölsviðr szava) A két legkésőbb keletkezett, 14.

századi eddikus vers már teljes egészében a lovagi balladák szellemében, stílusában keletkezett. Első

részében az ifjú tanácsot kér sírban nyugvó anyjától, aki 9 varázsstrófával bocsátja útjára, amásodikban egy, helyenként mulatságos párviadal után a hős egybekel szerelmével.

Mitologikus versekA mitologikus versek közé tartoznak a gyű jtemény világszerte legismertebb darabjai. Ismertségük

egyik legfőbb oka, hogy e költemények csaknem kizárólagos forrásai nem csupán a skandináv,

hanem a középkor eleji közös germán vallástörténetnek is. Viszonylag kevesebbet szerepelnek a

skandináv ókor termékenységistenei, a vánok, a gyű jteményben inkább a katonai demokrácia koránakistenei, az ászok dominálnak. Az istenek szinte sosem szembesülnek az emberekkel, az égieken

8/4/2019 Világirod. 17.sz. - 1ea.


15

kívüli vonzalmaik és ellenszenveik tárgyai a hajdankor bölcs szörnyekké formált ván istenei, illetve

félmitológiai óriások.

1. Völuspá (A jósnő jóslata) A Hávamál I. mellett az egész Edda világirodalmilag is

legkimagaslóbb munkája. Költő je -illetve egyes kutatók véleménye szerint költ

őnő je- az emberiség

sorsának triadikus folyamatát vízionálja: az emberiség keletkezését, pusztuéását és újjászületését. A

északi teremtésmítosszal kezdi, amely azután az aranykorban tetőzik; ekkor megjelenik a színem az

arany, vele az egyenetlenség, egyenlőtlenség, válságok, háborúk; a nagy pusztulás szemléletes

leírása után jóslat hallható az elpusztíthatatlan emberiségről, amelynek „másodízben is föld merül fel a

tengerből”, hogy egy új aranykor felé vezesse a megmaradtakat, kiknek „vetetlenül virul a föld majd”.

2. Hávamál III. (111., 138 - 164. versszak) E 10. században keletkezett vers nyitja az Óðinnal

foglalkozó öt verses epizód sprát. Óðin főisten magának feláldozva saját magát, egy fára felkötve lóg,

dárdával átdöfve, étlen-szomjan, mígnem magába fogadja a rúnarovás művészetét, varázslatát, s

felsorolja azt a 18 alkalmat, amelyeknél rúnajeles strófáival segíteni tud.

3. Vafþrúðnismál (Vafþruðnir szava) A 10. század elején keletkezett versben Óðin álalakban

keresi fel az öreg, északi parasztnak ábrázolt Vafþrúðnir óriást, akit nagyra tart ősi bölcsessége

miattm hogy mitológiai tudásban mérje össze erejét vele. A vetélkedő életre-halálra szól, s az óriás

vereségével zárul.

4. Grímnismál (Grímnir szava) A töredékesen fennmaradt, 10. század körül készült vers

Óðinnak arról a kalandjáról szól, amikor az egyik, általa pártfogolt királynak a vendégszeretetét teszi

próbára. A próba nem sikerül, éheztetik, szomjaztatják, két máglya közt kínozzák. Ekkor, mintha az

eddigi cselekmény csupán keretül szolgált volna, Óðin fájdalmában megtisztul, mitológiai ismereteket

közöl, elsorolj az istenek neveit, lakhelyüket, a teremtésmítoszt s végül saját neveit is, amelyekből

ráismer a király.

5. és 6. Hávamál IV. és Hávamál V. (96-112. versszak, illetve 104-110. versszak) Két

rövid Óðinn-történet a 11-12. századból. az első vaskos komikumú, benne hiába próbál elcsábítani

egy fiatal óriáslányt és rászedik; a másodikban egy másik óriásleánynak tettet szerelmet, hogy annak

apjától a rúnaversírás titkát megszerezze, ami sikerül is.

7. Baldrs drumar (Baldr álmai) A régen minden bizonnyal kiterjedt Baldr-költészet egyetlen

fennmaradt darabja. A 11-12. században készült, s Óðinn fiáról, a kései pogány kor már-már krisztusi

vonásokat viselő mártíralakjáról szól. Amikor Baldr egyszer megálmodta saját tragédiáját és a világ

pusztulását, Óðinn az alviágban lovagolt, s kifaggatott egy rég elhunyt jósnőt, hogyan kerülhetnék el

sorsukat.

8. Hárbarðsljóð (Hárbarðr dala) A csoport Þórr istenről szóló négy verse közül az első. A 10.

században készült, s kitűnik a többi Edda-vers közül harsány komédiázásával, gyors ütemével és laza

versformáival. A révész álruhás Óðinn (Hárbarðr) és a csatározásból megtérő

, tarisznyás, kalapácsosÞórr évődő-gonoszkodó szópárbajának jelenete intimen tájékoztat az istenek világáról.

8/4/2019 Világirod. 17.sz. - 1ea.


16

9. Þyrmskviða (A Þyrmr-vers) A 13. században keletkezett balladisztikus verset -az előző Þórr-

vershez hasonlóan- sajátosan rikító, goromba humor jellemzi. Az óriás Þyrmr ellopja Þórr kalapácsát,

s csakis Freyja istennőért cserébe hajlandó megválni tőle. Ekkor Þórr Freyja ruhájában lakodalomra ül

össze Þyrmrrel, amelynek végén csellel visszanyeri a kalapácsát. Ez az egyik legnépszerűbb Edda-

vers, igen sok későbbi népköltészeti feldolgozása is ismeretes.

10. Alvíssmál (Alvíss szava) A 11-12. században keletkezett versben Þórr vizsgáztatja a

különben mindenre megfelelő törpét, Alvísst, aki Þórr egyik leányát kérte meg magának feleségül. A

vers a mitológiai ismeretek rendszeres ismertetését nyújtja.

11. Hymiskviða (A Hymir-vers) A 12. században íródott, gyengébb kompozíciójú, helyenként

töredékes versben az istenek lakomát ülnének, de hiányzik a serfőző üst. Ezt megszerezni indul el

kalandos útjára Þórr, miközben bálnát halásznak, rákoppantanak a világkígyó fejére, nagyokat

lakomáznak és mészárolják az óriásokat.12. Lokasenna (Loki szóharca) A 12. században keletkezett vers nem csak az álnokság

istenét, Lokit örökíti meg, hanem szinte az összes istent, akik lakomán ülnek együtt. Loki hívatlanul

belopózik, kivétel nélkül minden istent és istennőt -nem is teljesen alaptalanul- durván becsmérel és

bűnökkel vádol.

13. Skírnismál (Skírnir szava) A 11-12. században keletkezett vers a régibb mitológiai korok

termékenységistenét, Freyr tárgyalja, az egész Eddában ez az egyetlen költemény, amelyik vele

foglalkozik. A Freyr epekedő szerelméről egy óriásleány iránt, s a köztük lezajló üzenetváltásról szóló

vers akár egy nyugat-európai lovagi ballada is lehetne.

A Germán mondakörhöz tartozik a Niebelung ének, Wagner volt az, aki az egész mondakört

feldolgozta, pl. kincs, Siegfried története, ebe már Attila is szerepel. Korban már a lovagi

korban vagyunk, ennek ellenére semmilyen lovagi szellemet nem tartalmaz.

Siegfried a sebezhetetlen, egy helyen sebezhető, ezt csak a felesége tudja. Viszályok

alakulnak ki az asszonyok között (Brünnhilde és Krimhilde). Brünnhilde csak ahhoz akar

hozzámenni, aki harcban erős. Siegfrid magáévá teszi majd átadja barátjának. Brünnhilde

bosszút esküszik → elárulja Siegfried sebezhetőségét és Siegfried meghal. Krimhilde

bosszút esküszik.

Nibelung-ének

A Nibelung-ének et, a középkori német udvari irodalom virágkorának egyetlen ránk maradt hősi

eposzát, 1200 körül foglalták írásba. Hogy ki a szerző, nem tudjuk biztosan. Korábban több ismert

8/4/2019 Világirod. 17.sz. - 1ea.


17

költő neve is felmerült szerzőként (például a Kürenbergi), de a szakirodalom ma már elveti e

hipotéziseket. Az anonimitás a középkori hősi eposzok sajátossága. A mű a középkorban igen

népszerű volt, szövegét több mint harminc teljes vagy töredékes kézirat őrizte meg.

Az eposz magja az V–VI. század körül keletkezettősi pogány monda, az Edda-énekek, amelyeket át-

meg átsző a XII. századi lovagvilág, a hűbériség légköre és az udvari költészet. A barbár ősi mondát a

lovagi-keresztényi felfogás ugyan megszelídítette, de a két különböző világ keveredése rányomta

bélyegét nemcsak az eposz tartalmára, de formájára is, amely szintén az ősi egyszerűség és az

udvari költészet keveréke. Szintén beleszőtt elem a legyőzhetetlen Brünhilda mondájának köre is.

Brünhilda egy legendás asszony, aki csak úgy hagyta a fejét pártába kötni, ha a leendő férje őt három

erőpróbában is föléje kerekedett. Az a kérő, aki erre vállalkozott és kudarcot vallott, az fejét vesztette,

így csak az igazán bátor férfiak mertek vállalkozni a nem mindennapi asszony "meghódítására". Az

eposz szerkezeti megoszlása a következő: az első rész Szigfrid leánykérése, házassága és halála (I–

XIX. ének); a második rész Attila és Krimhilda házassága és Krimhilda bosszúja (XX–XXXIX. ének).

Az eposz kb. 2300 versszakból áll. Formája a nibelung-strófa, vagyis négysoros, párosrímű

szakaszok. Stílusára jellemző az állandó jelzők, verssorok, sőt szakaszok ismétlődése.

A mű fontosabb szereplői: Szigfrid, Krimhilda, Gunter (Krimhilda bátyja) Burgundiából, Brünhilda,

Hagen (Brünhilda szolgája) A történet elején Krimhilda álmot lát, melyben látja jövendőbelijét, de azt

is, hogy szerelmük egy viszály miatt nem lehet hosszú életű. Szigfrid megszerzi kincsét, ami egy

láthatatlanná tévő sapka, majd pedig legyőz egy sárkányt, aminek a vérében ha megfürdik, akkor

sebezhetetlen lesz a bőre.

Szigfrid beleszeret Krimhildában, s mindenáron meg akarja kapni Gunter áldását. Gunter egyezséget

köt Szigfriddel: neki adja húga kezét, ha cserébe Szigfrid segít csellel megszerezni Gunternek

Brünhildát, a félelmetes erejű asszonyt. Szigfrid beleegyezik a cselbe, így a három próbán, amelyen

Gunternek részt kell vennie ő is jelen van, s a láthatatlanná tevő sapkában segíti leendő sógorát. A

terv beválik, Krimhilda szigfridé lesz. Ám Brünhilda nem adja magát oly könnyen, így szerencsétlen

Gunternek még a nászéjszakán is Szigfrid segítségét kell kérnie az asszony betörésében. Szigfrid

segít védtelenné tenni Brünhildát, majd átengedi helyét a féjrnek.

Nem sokkal később egy vasárnapi templomi szertartás előtt váratlan vitába keveredik a két asszony.Nem tudják eldönteni, hogy melyiküket illeti meg a másik előzékenysége, mellyel jelezhetnék, hogy

rangban ki feljebbvaló. Krimhilda mérgében Brünhilda fejéhez vágja az igazságot az asszony

legyőzéséről, s ettől az amazon iszonyatos haragra gerjed. Szolgáját, Hagent kéri meg, hogy vegyen

elégtételt Szigfriden, amiért ilyen csúfosan elbánt vele. Hagen még előzőleg megtudta Guntertől, hogy

akkor, mikor Szigfrid a sárkány vérében fürdött, egy falevél esett a vállára, így ezen a részen

sebezhető maradt. A szolga ezt a titkot tudva és kihasználva végez Szigfriddel. Kincseit (közöttük a

láthatatlanná tevő sipkát) a Rajnába rejti.

Krimhilda 13 évnyi gyász után újra férjhez megy, férjéül pedig Etele (Attila) hun királyt választja. Az újházasság nem szerelmet rejt, hanem bosszút, s nem sokára Krimhilda meg is hívatja a burgundokat

8/4/2019 Világirod. 17.sz. - 1ea.


18

vendégségbe. A burgundok a látogatás alkalmával összetűzésbe keverednek a hunokkal, akik

haragjukban lemészárolják a pökhendi, rátarti vendégeiket. A csapatból csak Gunter és Hagen maradt

életben. Krimhilda őket a király elé vezetteti. Felelősségre vonja Hagent előző férje haláláért, majd

megpróbálja kicsikarni belőle Szigfrid kincseinek titkos rejtekét. Mikor látja, hogy hasztalan a vallatás,

megöleti mind a kettőt. Azonban a testvérgyilkosságért Krimhildát is eléri a végzet: egy hun vitéz a

mészárlás közepette őt is halálosan megsebzi.

A Nagy Károly mondakörnek sok variációja létezik:

- származásáról, születéséről (anyja mindig fon, stb.)

- hadjáratairól

Nagy Károly mitikus alak lesz és az ő mondaköréhez tartozik a → Roland-ének. Roland ahős vitéz, aki hűséges az uralkodóhoz, . . .

Franciául LA CHANSON DE ROLAND, ófrancia elbeszélő költemény, a chanson de geste (francia hősének;

lásd ott) feltehetőleg legkorábbi (1100 k.) és minden bizonnyal legnagyszerűbb példája. Szerző je valószínűleg

Turold normann költő, akinek a neve szerepel is a költemény utolsó sorában. A dal a 778-ban lezajlott

roncesvalles-i (roncevaux-i) csatát beszéli el. Bár ez valójában csak jelentéktelen összeütközés volt a baszkokkal,

a költeményben a szaracénok elleni csatává alakul át, és jelentősége a thermopülai csata mitikus magasságaiba

emelkedik.

A költemény elején Nagy Károly, miután Zaragoza kivételével az egész spanyol földet meghódítja, elfogadja a

szaracén király tárgyalási ajánlatát, és Ganelon lovagot, Roland mostohaapját küldi el, hogy egyezzék meg a

béke feltételeiről. Ganelon megdühödik Rolandra, amiért e veszélyes feladatra javasolta, ezért a szaracénokkal

szövetkezik mostohafia megölésére. Visszatérése után gondoskodik róla, hogy a spanyolok földjéről

visszavonuló sereg utóvédjét Roland vezesse. Amikor a sereg átkel a Pireneusokon, a Roncevaux-i-hágónál az

utóvédet körülveszi a roppant túlerőben lévő szaracén sereg. A makacs és rettenthetetlen Roland a vereségében

is győ

ztes, állhatatos harcos eszményképévé vált.A költemény szerkezete tömör és egységes, stílusa egyszerű, mértéktartó, néha komor. A cselekmény előterében

a vakmerő Roland és megfontoltabb barátja, Olivier közötti, személyiségükből fakadó konfliktus áll, amely

egyszersmind a feudális hűség eltérő értelmezését is tükrözi. Roland, akinek ítélőképességét elhomályosítja

személyes dicsőségvágya, elutasítja Olivier tanácsát, hogy megfújja a kürtjét, és ezzel segítségül hívja Nagy

Károlyt. Ezért aztán a reménytelen ütközetben odavész a frank lovagság színe-virága; csupán maroknyi ember

marad életben. A kürt végül is megszólal – bár későn ahhoz, hogy megmentse Olivier-t, Turpint és Rolandot (a

hősre tévedésből a megvakult Olivier sújt le) –, de még időben ahhoz, hogy Nagy Károly megbosszulja

hűbéreseinek halálát. Az uralkodó, amikor visszatér frank földre, elmondja a hírt Aude-nak, Roland jegyesének,Olivier húgának, aki erre holtan esik össze. A költemény Ganelon elítélésével és kivégzésével ér véget.

8/4/2019 Világirod. 17.sz. - 1ea.


19

A Roland-ének et magyarra először 1932-ben fordították le, majd többen is vállalkoztak újrafordítására.

A legszínesebb művek közé tartozik az → Arthur király mondakör, A kerekasztal lovagjai.

- Arthur király csodálatos születésének majd halálának körülményei

- Merlin, a varázsló

- a lovagok, akik hozzákapcsolódnak a kerekasztalhoz (ők csodálatos kalandokat

keresnek)

Lancelot: szerelmes a királynéba. Többféle variációja van, pl. megmenti a királynét, akit az

óriás elrabol, különböző próbatételeket kell kiállnia. Még a lovagi büszkeségét is feladja

szerelméért.

Iwain: az oroszlános lovag, mert megszabadít egy oroszlánt, aki attól fogva kíséri őt.

Beleszeret egy özvegybe, ám ellentét feszül a szerelem és a lovagi szolgálat között, hiszen

nem a feleségéről van szó.

Persival: a grál lovagok történetét dolgozza fel. A Szent Grál után kutatnak, amit

lehetetlenség megtalálni és amit gondosan őriznek. Variációi:

- egy kehely Krisztus vérével

- egy kő, ami a letaszított angyal-sárkány koronájából ugrott ki = égi kő

Ezt őrzik a lovagok. Persival az, akit az anyja az udvartól távol nevel. Nem hallott a

lovagokról, csak az erdőben találkozik velük azzal az elhatározással, hogy ő is lovag lesz.

Legyőzi a zöld lovagot és elsajátítja a lovagi szabályokat. Ő is keresi a grált. Éjszaka abban

a palotában ébred, amiben a grált őrzik → ő a kiválasztott a tisztasága miatt. De hibát követ

el és nem kérdezi meg, mi történik, így eltűnik a vár a grállal együtt. Penitenciával megtisztul,

véglegesen megtalálja a Grál-lovagokat és a vezető jük lesz.

Ezekben a történetekben minden lovagnak olyan legendája van, ami a legfőbb erényét

mutatja és ezt bontakoztatja ki. Mikor hibát követ el, visszaesik eredeti állapotába és újrakezd, végül eléri a célját.

8/4/2019 Világirod. 17.sz. - 1ea.


20

Percival

Percival (más írásmód szerint Parsifal vagy Perceval ) az 5–6. sz.-ban élt Arthur király híres

kerekasztalának egyik lovagja, az Arthur- illetve a Grál-legendában a nevezetes lándzsa és a szent

kehely megtalálása a szerepe.

Percival egy naiv és esetlen ifjú volt, amikor hattyúölés miatt Amfortas király várába, a Monsalvat-

hegyre kerül. A király hosszú idők óta egy sebtől szenved, melyet a szent lándzsa elvesztése miatt

kapott. Se élni, se meghalni nem tud, ám a jóslat szerint egy balga ember fogja begyógyítani a sebét.

Percival többször is meglát egy gyönyörű kelyhet (amely a valójában a Grál), de mivelhogy mártöbbször megrótták buta kérdéseiért, inkább nem kérdez semmit. Pedig a kérdése elvezetett volna a

király gyógyulásához.

Percival több éves bolyongásba kezd, míg végül eljut Camelotba, Arthur király udvarába és a kerek

asztal lovagja lesz, majd nemsokára, amikor elkezdődik a Grál keresése, a Grál-lovagok egyike lesz.

A keresés során Percival ismét eljut Amfortas várába, immár tudatosan keresve a Grált. Perceval

megküzd a vár mellett élő gonosz varázslóval, Klingsorral, hogy visszaszerezze a szent lándzsát, a

jóslat pedig beteljesedik, mi szerint ha a lándzsa hozzáér Amfortashoz, sebe begyógyul. Percival

előveszi és megmutatja Grált a lovagoknak, a teremben nagy világosság lesz, egy galamb az égbeviszi a Grált.

A legenda másik verziója szerint egy másik lovag, Galahad találja meg a Grált, kinek lelke a mennybe

szállt, teste pedig az oltár előtt maradt.

A Grál a Parsifal-legendában

A Grált az Üdvösség Hegyén épült vártemplomban őrzik a Grál-lovagok,

papkirályuk vezetése alatt. A király azonban sebesült, súlyos beteg, sem

meggyógyulni, sem meghalni nem tud. Birodalmából pusztaság lett,

átokfölde, ahol a folyók kiapadnak, az aszályban minden elszikkad. A

kastélyba érkezik a naív, bárdolatlan ifjú Parsifal. Arra tanították, hogy

nem illik kérdezősködni, és így, noha vacsora közben többször megjelenik

egy gyönyörű lány, kezében drágakövekkel kirakott kehellyel – ami maga

a Grál, melyből ragyogó fény árad – Parsifal hallgat. Nem kérdezi meg,

hogy kit vagy mit szolgál a Grál és hogy milyen betegségben szenved a

király.

8/4/2019 Világirod. 17.sz. - 1ea.


21

Elhagyja a kastélyt. Megtudja, hogy ha feltette volna a helyes kérdéseket, meggyógyult volna a

sebzett király, és ebből sok jó származott volna. Bűnbánóan világgá megy, öt évig bolyong, sok

hőstettet hajt végre, de a Grál kastélyba nem talál vissza és a lelkét is majdnem elveszti. Egy szent

életű remete felszólítja, hogy szolgálja embertársait, mire a hős elkerül Arthur király udvarába, és

csatlakozik a Kerek Asztal lovagjaihoz.

Újabb bolyongás után két társával eljut a sebesült király és a Grál otthonába, fölteszi a helyes

kérdéseket, a király sebe összeforr, majd békésen meghal. Kiaszott, puszta birodalmában újra víz

árad a folyókba, termékeny lesz a föld, a Grált pedig egy mennyei kéz felviszi az égbe.

A Római Birodalom előtti ősi európai (kelta) és keleti kultúrkör érintkezése és kölcsönhatása jórészt

még feltáratlan. A Grál-legenda keletkezésének megértése közelebb viheti a ma emberét ezeknek a

kölcsönhatásoknak a feltárásában.

Artúr-mondák

Artus a mondák szerint a brit Uter Pendragon király és Yguernen (Ingerna, Ygraine) cornwalesi hercegnéasszony

fia volt. Anyja titokban nevelte, majd Merlin kiadta dajkaságba Ectorhoz, mert ellenségei ármánykodtak ellene.

Istenítéletből mégis királlyá vált, egyedül ő tudta kihúzni a kőbe vágott kardot. Kiásatta Bron fejét, mely az

országot védte a hódítóktól, ezzel lehetővé vált a honfoglalás. Legyőzte a szászokat, meghódította Skóciát,

Izlandot, Írországot, Galliát, Norvégiát, Dániát és a monmouthi Uskban fényes királyi udvart rendezett be.

Udvartarása volt Carduelben majd Carleonban is székelt. Vára neve Camelot. Hősök, vezérek vették körül,

akiket a hagyomány a kerekasztal lovagjaiként ismert a későbbiekben: Gawain, Lancelot, Ivain, Keu, Ither stb.

Az asztal alakját Merlin tanácsolta, hogy kifejezze az egyenlőséget.

Ellenségei, ellenfelei Vivien, aki eltávolította Artúr mellől Merlint, és Mordred, Artúr unokaöccse, aki Artúr

távollétében koholt vádakat terjesztett Artúr feleségéről, Ginevráról és Lancelotról.

Mialatt Artus Galliában harcol a római császár ellen, feleségét, Ginevrát Mordred (Medrant), Artus unokaöccse

meghódítja és vele együtt az egész ország is az ő kezébe kerül. Artus a győztes galliai hadjáratból hazasiet, hogy

bosszút álljon boldogsága megrontóján, s a Camlan folyó mellett vívnak véres harcot. Artus győz ugyan, de

maga is súlyosan megsebesül. Halála előtt Bedivere lovaggal visszaküldeti az Excaliburt a Tó asszonyának, majd

Avalon szigetére viszik s azóta várják, hogy visszatérjen, ha népe nagy veszélybe kerül.

A lovagi kultusznak számtalan jegye megtalálható ezekben a művekben: az ősi mondakör motívumai

+ a lovagi kultúra:

- Trisztán és Izolda

- Lancelot lovag

- Persival

8/4/2019 Világirod. 17.sz. - 1ea.


22

- Iwain

stb.

Sajátos középkori műfajként először a monda jelentkezik mint a mítoszok kora középkori rokona, a vallásos

legenda profán párhuzama. A középkorban széles körben ismeretes volt a kelták és a germánok mondakincse. Az

utóbbiak későbbi közismert költői feldolgozásai: a Nibelung-ének és az Edda-dalok.

A lovagi kultúra kb. másfél évszázadon át virágzott. Központjai zarándokhelyek voltak, pl. Compostella

Nyugat-Hispániában. Fő eleme a hőskultusz, pl. a Nagy Károly köré fonódott hírnév és dicsfény. A lovagi

történetek szépirodalmi megformálásához a közismert ókori hősénekek, eposzok és a középkori mondák is

például szolgáltak. Fő tárgyköreik: a trójai háború, valamint Nagy Sándor és Nagy Károly harcai. A hősénekek

nyelve már nem a latin. A legelső fennmaradt középkori hősi eposz Beowulf címmel óangol nyelven születik

(700—750 között). A keresztény Nyugat-Európa politikai egységét Nagy Károly (Charlemagne, uralkodása:

768—814) teremti meg, őt 800-ban a pápa Rómában császárrá koronázza. A francia területen és nyelven

megszólaló hősének a "chanson de gest". A Roland-ének (Chanson de Roland , 1100 táján) ófrancia nyelvű

eposz, Nagy Károly hős hadvezérének állít dicső emléket. Spanyol nyelven a legrégibb eposz a Cid-ének

(Cantar de Mío Cid , XII. sz.), ez a mórok (arabok, szaracénok) elleni harcok egyik legendás hőséről szól.

Bretagne-ban az angolszász hódítók elleni harc vezére, Artur király (v. Artus v. Arthur, 510 tájától) alakja

köré szövődik mondakör; ezt az epikus ciklust a XII. század közepén egy walesi kelta történetíró, Geoffroy of

Monmouth rendezi, hozzá kapcsolva a varázsló-költő Merlin élettörténetét. E mondakör hősei még Lancelot és

Parcival is. Ez utóbbi hős alakja körül 1200 után a német Wolfram von Eschenbach fogja összekapcsolni az

Artus- és a Grál-mondakört. A kelta mondák gyorsan közismertté válnak Európa-szerte.

Az Edda című hősepikai gyű jtemény a IX—XII. században áll össze, germán istenek és hősök tetteiről. A

Nibelung-ének ( Nibelungenlied , kb. 1200) régi német nyelvű hősköltemény, germán mítoszok alapján készült:

Szigfrid f őhős regényes történeteivel, szerelmi bonyodalmakkal, ármányokkal.

A Trisztán és Izolda c. lovageposz (Tristan und Isot, 1210 körül) német szerző műve a hős lovagról és

szerelméről.

Óorosz nyelven a középkori eposzt az Igor-ének képviseli (teljes címen: Ének Igor hadáról , Szlovo o polku

Igorove, 1185 körül).

A hősének a XII. században már jelentősen módosul. A középkor utolsó periódusában az eposz

elavulásának kezdetét a műfajt parodizáló "rókaregények" jelzik először az ófrancia irodalomban. A lovagkorban

ismét előtérbe kerül a nagyepika, de immár nem az eposz, hanem a hőstetteket megéneklő "roman", azaz

lovagregény műfajában. Lovagregény pl. Chrétien de Troyes (1135—1190) műve a "grál"-ról, arról az edényről,

melyben a legenda szerint Krisztus vérét fogták fel: Parceval avagy a Grál-monda ( Parceval ou le conte du

Gral , 1182 táján). Chrétien de Troyes f ő tárgyköre a kelta mitológia (a walesi Geoffroy of Monmouth nyomán),

hősei a legendás Artur király és "a kerek asztal lovagjai".

8/4/2019 Világirod. 17.sz. - 1ea.


23

2. Az udvari regény. Chrétien de Troyes. A Trisztán-monda a francia és a német irodalomban

Lovagi kultúra

Kialakulnak a nagybirtokok, a földet a nemesek a királytól kapják. Az öröklési rend értelmében csakis

a legidősebb fiú örökölhetett. Így a többiek vagy 1) egyházi pályát választottak, vagy 2) elmentek más

udvarba lovagi szolgálatra. Itt bizonyítaniuk kellett hadakozásban való jártasságukat, párviadalok és

erőpróbák voltak, lovagi tornák. Ha jeleskednek a tornákon, akkor birtokot kapnak, így alakíthattak

egy új dinasztiát. Mivel a legtöbb férfi meglehetősen zabolátlan volt, a hölgyektől elkülönülten éltek a

lovagi várakban.

Kialakult egy lovagi viselkedési mód → lovagi erények:

- az árvák, özvegyek védelmezése

- az igazságtalanság megbüntetése

- vallásosság, bátorság, erő, hűség

- a nők tisztelete

- a szépség, daliásság - - - ez az eszménykép

Chrétien de TroyesChrétien de Troyes (cc1140 – cc1190) francia költő, a középkori regény (roman) műfajának egyik

legjelentősebb alakja, a Grál-költészet egyik képviselő je.

ÉleteÉlettörténetéről igen keveset tudunk: 1160 és 1181 között Troyes-ban élt, valószínűleg Mária

champagne-i grófnő szolgálatában (az ő megrendelésére készült A Kordé Lovagja ); 1182-ben talán

Elzászi Fülöphöz, Flandria grófjához szegődik (neki ajánlja A Grál Meséjét ).

Két szerelmi dal mellett öt regényt tulajdonítanak neki.

8/4/2019 Világirod. 17.sz. - 1ea.


24

Ő maga a Cligès elején felsorolja addigi műveit: az Érec és Énide -et, egy elveszett Ovidius-fordítást

és egy szintén nem ismert „Márk királyról és a Szőke Izoldáról” szóló

művet. Esetleg ő írta az Angliai Vilmos című regényt is (legalábbis

ennek szerző je szintén Chrétiennek nevezi magát). Részben ő

szerezte a Perceval le Gallois -t (az első kilencezer sort), mely Elzászi

Fülöp megrendelésére készült, valamikor 1181 után.

A korai középkori regények egyik fő jellegzetessége volt, hogy

szerzőik történeti műveket, históriákat jelöltek meg forrásukként.

Chrétien nem bizonygatja forrásai hitelességét: vagy nem is említi,

vagy jelentéktelennek mondja őket (Érec). Elbeszélései

középpontjában a főszereplő sorsa áll, melynek háttere, az arthuri

világ elveszti történeti jellegét, mitikussá válik.

Művei

Tristan et Iseult

Érec és Énide (1170 körül)

Cligès (1176 körül)

Yvain ou le Chevalier au lion (1177-1181); Az Oroszlános Lovag (Yvain)

Lancelot ou le Chevalier de la charrette (1177-1181); A Kordé lovagja (Lancelot) Utolsó ezer

sorát Chrétien útmutatásai alapján Godefroi de Lagny készítette.Perceval ou le Roman du Graal (1182-1190 között, befejezetlen); A Grál meséje (Perceval)

Trisztán és Izolda

Trisztán és Izolda legendája egy középkori romantikus tragédia,

a lovagi irodalom egyik leghíresebb alkotása. Számos változata

ismert, de mindegyik középpontjában Trisztán cornwalli lovag és

Izolda ír hercegnő tiltott szerelme áll. A mű első, XII. századi

megjelenése után nagy hatással volt a középkor európai

irodalmára és művészetére.

A legendaA cselekmény legősibb formáiban két XII. századi francia szerző,

Britanniai Tamás és Béroul műveiben maradt fenn. Ezek még

nagyban hasonlítottak az eredeti kelta történetre. A későbbiváltozatok azonban nem ezekből, hanem a kb. 1240-es prózai

8/4/2019 Világirod. 17.sz. - 1ea.


25

Trisztán ból származnak – utóbbi jelentősen különbözik Tamás és Béroul meséitől. Ennek ellenére ez

lett a népszerű középkori forma, és ez szolgálta az alapot az angol író, Sir Thomas Malory Le Morte

d'Arthur című könyvéhez is (kb. 1469).

Trisztán jelleme és élete költőről költ

őre változik. Még a neve helyesírása sem egységes, noha a

legtöbb műben Trisztán ként szerepel. A Béroul-féle változatban a lovag ugyanolyan erős és bátor,

mint bármely más harcos, de fortélyokra támaszkodik, és nem tartja be a lovagi ideál szabályait.

Trisztán Írországba megy, hogy visszavigye onnét magával a szép Izoldát a cornwalli királynak,

Márknak feleségül. Útközben véletlenül szerelmi bájitalt fogyasztanak, amitől pár forró szerelembe

esik három évre. Noha Izolda feleségül megy Márk királyhoz, Trisztán a bájital kényszerétől a

házasságtörés minden alkalmát megragadja. A tipikus artúri nemesi karakter ilyen tettektől

szégyenletes lenne, de a bájital terhe fölmenti Trisztánt és Izoldát bűneik alól – így Béroulnál ők is

áldozatok. A királyi tanácsadók többször megpróbálnak bizonyítékot találni a házasságtörésre, de aszerelmesek újra és újra cselekkel kikerülik ezek megadását. Végül a bájital hatása elmúlik, és a pár

szabadon választhat, hogy akarják-e folytatni ezt az életmódot, avagy sem. Béroul befejezése

homályos, nem úgy, mint kortársánál, Chrétien de Troyesnál, aki a legendát némi misztikával is

kiegészítette.

Nála Trisztán Cornwallból Írországba költözik, hogy megkérje Izolda kezét Márk számára. Miután

legyőzi az országot pusztító sárkányt, kiválasztják Izolda kíséretére. A hazafelé vezető úton véletlenül

elfogyasztják az Izoldának és Márknak az ír királyné által előkészített szerelmi bájitalt.

Szerelmi háromszög alakul ki: Trisztán tiszteli és elismeri Márkot mentoraként és fogadott apjaként;

Izolda hálás Márknak nagylelkűségéért; és végül Márk fiaként szereti Trisztánt, valamint feleségeként

Izoldát.

8/4/2019 Világirod. 17.sz. - 1ea.


26

3. A lovagi líra. A trubadúrok és a minnesängerek.Walther von der Vogelweide

Az eszménykép, a nőkultusz, a nők tisztelete a lírában jelenik meg először, tulajdonképpen a lovagi

szerelem az Arthur király mondakörbe tartozik.

A nőkultusz kérdése

Imádott hölgy motívum → a lovag óriási távolságra van imádata tárgyától. Az űrnőnek – aki a lovag

választ – szolgálatot tesz és megvív érte. A nő bármit kérhet a lovagtól.

A lovag szemében az eszményített, imádott hölgy:

- istennő egyszerre, mindig megvan ez a kettősség

- kaland

Legkorábban a provansz nyelvterületen jelentkezik, a provansz kastélyokban. Az úrhölgyekhez írt

szerelmes költemények, dalok provance-i nyelven íródtak, ez mára márkihalt. A leborulás és imádataz elérhetetlen hölgy iránt valamiféle ősi kultuszra vezethető vissza. Tulajdonképpen az úrhölgy nem

más, mint ártó boszorkány. A nő valamiféle természetfölötti lény, aki a természet erőivel tart fenn

kapcsolatot. Ezt az elméletet erősíti az is, hogy a Bibliában éppen Éva az, aki enged a csábításnak és

az almát megeteti Ádámmal.

A másik elmélet azzal foglalkozik, miért épp provencál területen jött létre ez a lírikus forma;

kifejezésmód? Az eretnek mozgalmakra vezették vissza kialakulását, hiszen a provencal kastélyok

adtak menedéket az üldözött eretnekeknek → erre csap le a francia király, felégeti a kastélyokat és

leigázza a területeket. A trubadúrok szétszóródtak Európában és vitték magukkal költészetüket is.

Az ún. Ketar eretnekségnek 2 csoportját különböztetjük meg:

1. hívők rendje

2. tökéletesek rendje

Szerintük a test maga a gonosz, ettől kell megszabadulni. A tökéletesek azt az aszkézissel kívánják

elérni. A hívők részegedéssel, szeretkezéssel akarják ugyanezt elérni.

8/4/2019 Világirod. 17.sz. - 1ea.


27

Előbb említett témákat a trubadúrok vitték magukkal és megszületett a témák sokfélesége. Hogy ki a

költő és ki az énekes – igen nehéz megállapítani. Voltak olyan fűurak is, akik egész életük során a

lovagi világot kívánják megélni, pl. Don Quiote. Ugyanakkor éteztek igazi, hivatásos énekesek is. Ők

főurak szolgálatában álltak, de maguk is nemes emberek.

A lovagi lírát igen nehéz műfajokba sorolni, a formagazdagság jellemzi. Néhány típus:

1. NŐDAL → a költő a nő nevében panaszkodik. Ez a panasz lehet: a szerelem elvesztése, stb. A

tréfás nődalokban gyakran előfordul a következő: „Miért ver uram engem, szegénykét . . .”

2. ALBA = hajnali dal → a szerelmesek éjjel találkoznak a kertben, nem őr aki őrködik. Közeledik

a hajnal, el kell búcsúzniuk, ez refrén-szerű. Ennek kései példája a Rómeó és Júlia éjszakai

jelenete: „Messze még a hajnal, nem pacsirtaszó . . . „ Ezek nem erotikus dalok, a

búcsúzkodás a lényeg.

3. FONÓDAL → szövés, fonás közben énekelték a hölgyek szórakoztatására. Ballada jellegű,

vannak benne kihagyások, megszakítások. Általában tragikus végű.

4. PASTORALE → több változata alakult ki. A lovag meglát egy szép pásztorlányt, akinek elkezd

udvarolni. Hol sikerrel, hol pórul jár.

TrubadúrTrubadúr volt a neve a középkori provanszál irodalomban az olyan költőnek, aki ellentétben a

fizetésért éneklő dalosokkal, a jongleur-ökkel, a költészetet csupán kedvtelésből művelte. Az

elnevezés az okcitán (régen: provanszál) trobar azaz ’találni’ szóból származik, minthogy a trubadúr

feltalálta a költeményeket. Esetenként a trubadúrnak jongleurök is álltak szolgálatában vagy maga a

trubadúr is rászorulhatott arra, hogy szerzeményeit értékesítse. Legtöbbjük az alsóbb nemességhez

tartozott és a hercegek és nagyurak jóvoltából éldegéltek, akik maguk is művelték a költészetet. Az

albigens háborúk (1210) a trubadúrköltészet végét jelentették, mivel a Simon de Montfort által vezetett

keresztesek feldúlták egész Dél-Franciaországot és a trubadúrok párfogói vagyonukat vesztették.

A trubadúrok költészete legfőképp dalokból (cazno, chanson, canzone) állott, amelyben a költő szíve

hölgye iránti hódolatát, szerelmét adta elő. A hódolat tárgya előkelő férjezett hölgy, akinek szépsége

mellett rendszerint tudását és udvari finomságát dicsérték. A lovag felajánlja szolgálatait a hölgynek,

és feltétlen hűséggel tartozik neki; a hölgy nem tartozik a lovagnak viszonzással, de nagylelkűségből

megjutalmazhatja.

8/4/2019 Világirod. 17.sz. - 1ea.


28

Minnesang

névvel jelölik a XII-XIII. sz.-i német udvari vagy lovagi műköltők (Minnesinger vagy Minnesänger)

dalköltészetét, mely a XVI. sz. elejétől a polgári származású mesterdalnokok (l. o.) költészetébe

megy át. Az udvari M., mely fő tárgyától, a Minne-től (l. o.), a sóvárgó szerelemtől vette nevét, a

román, közvetlenül a francia, közvetve a provencei költészet hatása alatt alakult és fejlődött, de

volt eredeti és önálló német dalköltészet is (már a IX. sz.-ban: Winileod, azaz szerelmi dal), melyre

már a XII. sz. előtt kedvezően hatott a klerikusok vagy vagánsok latin dalköltészete, melynek

életkedvtől duzzadó, friss és alaki tökély által kitűnő termékei német átdolgozásban is elterjedtek a

nép közt s befolyással voltak magának a népnek költészetére is. A németországi dalköltészet

leghíresebb régi gyűjteménye a Benediktbeuren bajor kolostorából származó kézirat, a Carmina

buvana (l. o.), mely ily latin és német dalokat tartalmaz. Igy fejlődött a középkori M. első korszaka,

mely meg a XII. sz. közepén veszi kezdetét s főleg a Duna völgyében, osztrák területen talált

hivatott művelőkre. E korszakban már a M. egy később nagy jelentőségre emelkedett alfaja, a

tanító és a közügyeket bírálgató spruch-költészet is talált kiváló képviselőre egy névtelen

vándorköltőben, kinek verseit a kéziratok a későbbi Spervogel verseivel együtt szokták közölni. E

korszak fő jellemzője a dal népies alakja és stílje. Idegen befolyásnak még alig van itt-ott nyoma.

A M. második korszakában a francia és provencei hatás átalakítja a német dalköltészetet. Ez új

irány első képviselői; Friedrich von Hausen, az új ízlésnek legbefolyásosabb barátja; Neuenburgi

Rudolf gróf, aki provencei dalokat egyszerűen át is ültetett és Reinmar von Hagenau, aki az új

ízlést a régi M. igazi hazájában, Ausztriában juttatta diadalra. Most művészi, majd mesterkélt lesz a

dal alakja. Minden dal több versszakból áll és minden versszak három tagból (a két egyforma

Stollen és az eltérő alakú Abgesang). A M. harmadik korszaka az udvari népköltészetből indul ki,

melyet Walthernek egy ifjabb, tehetséges és önálló irányú kortársa, Neidhart von Reuenthal (l. o.)

tett udvarképessé. Ez irány a parasztok élményeit és durvaságait dolgozza föl a M. művészi

eszközeivel, úgy hogy termékei gyakran mint a M. paródiái hatnak reánk.

A középkor világi zenéje

a trubadúroktól a mesterdalnokokig

A középkor szigorúan vallásos keresztény felfogása sokáig

elnyomta a világi muzsikát. Még a templomon kívül is csak

olyan zene szólt, mely a vallásos áhítatot szolgálta; bibliai

történetek, szentek legendái kerültek előadásra. Ha volt is

másfajta zene, arról nem maradtak feljegyzések, és - zeneírás

8/4/2019 Világirod. 17.sz. - 1ea.


29

hiányában - nem is maradtak fent.

A helyzet csak a XI. század végén változott, ekkor tűntek fel az első trubadúrok és valamivel

később az első trouvère-ek. Mindkét ófrancia szó költő-muzsikust jelent, az első a Loire-tól

délre használt provanszál vagy langue d'oc, a második az északi langue d'oïl nyelvjárásban.

(A két ófrancia idiómát az "igen"-re használt "oc" illetve "oïl" szóval szokás jelölni.) Műveik

elsősorban lírai alkotások voltak, de ismerünk epikai témájúakat, sőt vallási tárgyúakat is. A

trubadúrok nagy része nemesember (lovag vagy arisztokrata) volt, a többiek pedig ezek

szolgálatába szegődött polgár.

Az első ismert trubadúr IX. Vilmos, Aquitánia hercege (1071-1126) volt. 11 dalának maradt

fent a szövege, sajnos, dallam nélkül. Ismert viszont Jaufré Rudel (?-1150 körül) háromdallama, és az egyik leghíresebb trubadúr, Bernart de Ventadorn (1130-1195) 19 dallama. A

XIII. század első harmada volt a trubadúrok virágkora; 1210-ben halt meg a Dante által a

"legnagyobb költő-zeneszerző"-nek nevezett

Arnaut Daniel, 1231-ben pedig Folquet de

Marseille, Toulouse tudós püspöke. Az albigens

háborúk után a trubadúrok művészete lassan eltűnt;

az utolsó ismert név az 1298-ban elhunyt Guirat

Riquier -é. Összesen mintegy 450 nevet (köztük 20

nőét) ismerünk, f őleg franciákat, de van olasz és

katalán is. 2600 dal szövege maradt fenn,

hozzávetőleg 300 dallammal, illetve

dallamtöredékkel.

Mindössze hat évvel IX. Vilmos halála előtt

született Chrétien de Troyes (1120-1180), az első

trouvere, akinek ismerjük nevét. Trouvere-ként is

ismert I. (Oroszlánszívű ) Richárd angol király

(1157-1199), akinek kiszabadítását Blondel de Nesle (1155-?) énekelte meg. A fénykor valamivel

később következett be, mint a trubadúroké: 1250-

ben halt meg a híres vándorénekes, Colin Muset , nyolc évvel később pedig Navarra királya,

IV. Thibaut . Muset már polgári származású volt, akárcsak Jehan Bretel (?-1272), aki Arras

városában élt, és a késői trouvere-nemzedék legnagyobbja, a II. Robert d'Artois szolgálatában

álló Adam de la Halle (1237-1287), akinek több mint 30 műve marad fent. Ez azonban csak

kis része az összesen megmaradt több mint 4000 szövegnek és mintegy 2000 dallamnak. A

trouvere-ek, néhány angol és flamand kivételtől eltekintve franciák voltak.Részben francia hatásra, de teljesen önállóan fejlődött a német lovagság zeneköltészete, a

8/4/2019 Világirod. 17.sz. - 1ea.


30

Minnesang. Az ónémet szó "szerelem-éneket" jelent, mivel a dalok legf őbb témája a

szerelem volt, noha találkozunk epikai és bölcseleti művekkel is. A nemesi énekesek mellett

később itt is feltűntek a polgári származású minnesängerek, akik egy-egy udvar fényét

emelték.

A legelső minnesänger nevét nem ismerjük, csak mint Kürenbergi dalnok szerepel. A XII.

század második felének elején működött, akárcsak Meinloh von Sevelingen és Dietmar von

Aist , az első ismert nevű énekesek. A következő nemzedékhez tartozott VI. Henrik német-

római császár (1165-1197), Barbarossa Frigyes fia, és kortársai: Heinrich von Veldeke (?-?),

Friedrich von Hausen (?-1190) és Heinrich von Rugge (?-?). A műfaj virágkora a XIII. század

elejére esik, 1215-ben halt meg Hartmann von Aue, 1222-ben Heinrich von Morungen, és

ekkor működött a legismertebb minnesänger, Walter von der Vogelweide (1177 körül - 1228)

is. Egyetlen teljes egészében fennmaradt műve, a Palesztina-dal a műfaj remeke. Élete vége

felé tűnt fel Tannhäuser (?-?), akiről később Wagner írt csodálatos operát. ő már a hanyatló

nemzedékhez tartozott, akárcsak Konrad von Würzburg (?-1287) vagy a Frauenlob néven is

ismert Heinrich von Meissen (?-1318). Egyre fogyatkozott a lovagi énekesek száma, az

"utolsó minnesänger" a tiroli Oswald von Wolkenstein (1377-1445) volt.

A fénykorban gyakran rendeztek dalnokversenyeket. Egy-egy uralkodó vagy f őnemes olykor

udvarába hívta a legnevesebb énekeseket, hogy mutassák be művészetüket. A leghíresebb

ilyet 1207 körül rendezte Hermann thüringiai őrgróf,

Árpádházi Szt. Erzsébet férje. Nemcsak minnesängereket,hanem trubadúrokat és trouvere-eket is meghívott a nemes

vetélkedésre, melynek emlékét egy falfestmény is őrzi a

helyszínen, Wartburg várában. (A kép jóval későbbi, a XIX.

századból származik, és az akkori legnevesebb muzsikusok

láthatók rajta, többek közt Liszt és Wagner is.)

A lovagi életmód lassú eltűnése, a polgárság szerepének

erősödése a zenében is jelentkezett. A XIV. századtól már az

iparos-polgárok egyesületei vették át a lovagi dalnokokszerepét. A francia pui-k és a német meistersingerek

céhekbe tömörültek egy-egy városban. Sajnos, a franciákról

igen keveset lehet tudni; a németekről annál többet. Mainz,

Würzburg, és mindenekelőtt Nürnberg mesterdalnokai messze földön ismertek voltak. A

XV-XVI. században virágzottak a zenészcéhek. Szigorú szabályok szerint készült művei

tették ismertté Michel Behaim (?-1476) nevét csakúgy, mint Hans Folzét (?-1513), ám a

meistersingerek koronázatlan (de többször megkoszorúzott) királya kétségtelenül Hans Sachs

(1494-1576), a nürnbergi cipész. Fennmaradt több mint 4500 dala, 2000 "Spruch"-ja

(dalszövege), valamint több mint 200 színdarabja is. Róla szól Wagner remekműve, a

8/4/2019 Világirod. 17.sz. - 1ea.


31

Nürnbergi mesterdalnokok épp úgy, mint Albert Lortzing operája, a Hans Sachs.

Valamennyi említett dalra jellemző, hogy szigorúan egyszólamú, és általában egyetlen

hangszer kísérte az éneket: leginkább lant vagy mandolin, melyen maga az énekes játszott. A

zene felépítése kezdetben az egyházi zene szabályai szerint történt, csak később alakultak ki

új formák és stílusok. Eleinte a szöveg volt az igazán fontos, csak a polgári szerzők műveibenkerült egyre kiemeltebb helyre a muzsika, mintegy az énekelt szöveg dallamát díszítendő.

Walther von der Vogelweide

Walther szülőhelye nem ismert, származási helyként

számos helység neve jött szóba. Ma úgy tartják, hogy

valószínűleg Alsó-Ausztriában született. Osztrák

származása mellett szól, hogy Walther saját szavai

szerint Ausztriában tanulta a költőmesterséget. Sokáig

nemesi származásúnak tartották, de ilyen nevű nemesi

családról ebből az időből nem tudunk. Költői pályafutását

a Babenbergek bécsi udvarában kezdte, amelyet 1198-

ban pártfogója, I. Frigyes herceg halála miatt el kellett

hagynia. Ettől kezdve vándorköltőként járta az udvarokat.

Számos világi és egyházi főúr környezetében megfordult,

pártfogója volt például a staufi Fülöp király, IV. Welf Ottó,

II. Frigyes császár, Hermann türingiai gróf, Wolfger

passaui püspök. Élete vége felé kis hűbérbirtokot kapott

II. Frigyestől.

A középkori német világi líra vele éri el a tetőpontját. Walther sok verse a klasszikus hölgyszolgálat-

eszmével való azonosulásról tanúskodik, sok versében viszont egy új férfi-nő kapcsolat koncepciója

kezd testet ölteni: egy kölcsönösségen alapuló természetes kapcsolat. Ezekkel a dalokkal

párhuzamosan keletkeztek azok a versek, amelyeket Mädchenlied-nek (lányokhoz szóló dalok) nevez

a szakirodalom. Ezek a dalok felépítésükben, formájukban a vágánsköltészetből ismert pásztordallal

(pastourelle) mutatnak hasonlóságot. Walther legtöbb minnedalát nem lehet kronológiailag besorolni.

Életművének fontos részét képezi az ún. Spruch-költészet. Walther a didaktikus irodalom körébe

tartozó Spruch-ot politikai tartalommal töltötte meg.

8/4/2019 Világirod. 17.sz. - 1ea.


32

KölteményeiKét példa költészetére:

Under der Linden (A hársfaágak csendes árnyán )«Under der linden

an der heide ,

dâ unser zweier bette was ,

dâ mugt ir vinden

schône beide

gebrochen bluomen unde gras .

vor dem walde in einem tal ,

tandaradei ,schône sanc diu nahtegal . (1. vszk., részlet)

Owê war sint verswunden (Ó jaj, hogy elt ű nt minden...)

Owê war sint verswunden alliu mîniu jâr!

ist mir mîn leben getroumet, oder ist ez wâr?

daz ich ie wânde, daz iht wære, was daz iht?

dar nâch hân ich geslâfen und enweiz es niht. (kései költeménye a múlandóságról, részlet)

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Az udvari szerelmi kérdéskörről írt Capellenus egy latin nyelvű traktátust, ami tulajdonképpen a

lovagi szabályokat fogalmazza meg. Pl.)

- férj és feleség között nem lehet szerelem

- leírja a szerelem országát: sivatagos rész (ahol a hölgyek mindenkit elvakítanak); mocsaras

rész (kéjnők); a boldog szerelmesek a szerelem trónusa körül vannak

8/4/2019 Világirod. 17.sz. - 1ea.


33

5. Charles d’Orléans és Villon költészete

Vágáns költészet- Értelmiségi költészet –

Még erősen kötődik a középkorhoz. Olyan vándor diákok terjesztették főleg az egyetemek

környékén, akik nem találták helyüket a társadalomban. A napról-napról való megélhetés jellemezte

életformájukat és a vágáns költészetben tudtak kibontakozni.

A kolostori iskolákban végző szerzetesek voltak az ún. → kóborló vágánsok (vagante = csavargó).

Nem egy lovagi, de nem is hivatásos udvari költészetről van szó, hiszen életfelfogásban is teljesen

eltér mindkettőtől.

A szerzők különböző nyelvi háttérrel rendelkező, altin poéták → archipoeta.

Fennmaradt a Carmina Burana (Buranói énekek):

- valóságos, testi szerelem megéneklése; szép lányok

- kocsmaénekek- A pénz az úr

- Büszkeség

VágánsköltészetVágánsköltészet a 12.–13. századi világi líra egyik jelentős ága, amely szembehelyezkedik a feudális

kötöttségekkel és tekintélyelvűséggel. Más elnevezése goliárd-költészet.

Művelői az egyházi iskolákhoz, egyetemekhez tartozó, de az egyház kötelékébe nem lépő, gyakran

helyhez nem kötött, vándorló értelmiségiek, diákok voltak. Iskolázottságukból következik, hogy komoly

teológiai, irodalmi és zenei képzettséggel rendelkeztek, ugyanakkor a szellemi függetlenség hívei

voltak. Többnyire latin nyelvű, világi jellegű, gúnyoros, szatirikus, panaszos vagy lázadóhangú

költészetükre az antik líra szatirikus hagyományai és Ovidius szerelmi elégiái hatottak. Nyelvi

kifejezésmódjukat profán, szabadszájú stílus jellemzi. Szövegeik olyan énekversek, melyeket zenei

kísérettel adtak elő, s gyakran meglévő dallamokra, ritmusokra – nem ritkán ismert himnuszok

dallamára – írtak. A szövegek szerző je általában ismeretlen, a versek a pénz hatalmát, az erkölcsök

8/4/2019 Világirod. 17.sz. - 1ea.


34

romlottságát, a világ rendezetlenségét éppúgy megéneklik, mint a fiatalság, a szerelem, a testiség, a

mámor vagy a kocsmázás (taverna) örömeit.

A vágánsköltészet leghíresebb és legbőségesebb gyű jteménye a Carmina Burana, amely kétszáznál

is több latin nyelvű

diákéneket tartalmaz, kis részben német és francia változatokkal. A kódexre 1803-ban találtak rá a bajorországi Benediktbeuren bencés kolostorában (innen a latin elnevezése is:

’beureni énekek’). A 13. századi szövegeket tartalmazó gyű jtemény nem szerepelt a könyvtár

hivatalos katalógusában, egy elhanyagolt könyvcsomagban találtak rá. Ez azt is jelentheti, hogy a

szövegek nem voltak összeegyeztethetők a kolostor értékrendjével, szabályaival, olvasásuk

valószínűleg tiltott és titkolt lehetett.

A vágánsdalok saját korukban széles körű ismertségre tettek szert; motívumai, képei, ritmusai a

népköltészetre is hatottak.

Carmina BuranaCarmina Burana néven ismeretes az a XIII. századi latin és alnémet

szövegű versgyű jtemény-kódex, amelyet a bajorországi

Benediktbeuren kolostorában találtak meg. Carl Orff zenésítette meg;

1937-ben, Frankfurtban adták elő.

A gyű jtemény igen fontos a középkori irodalomtörténetben. Ezek a

versek, melyeket vándordiákok és szerzetesek írtak – hol középkori

latin, hol alnémet, néhány esetben pedig ófrancia nyelven –, egytől-

egyig világi témájúak. Megtalálhatók bennük a középkor hol gyengéd,

hol a trágárságig vaskos, hol lírikus, hol humoros népies

költészetének legjellegzetesebb képviselői. Ezek a vágánsdalok

azonban nemcsak a nemzeti nyelv szempontjából fontosak: a latin költészet itt érkezik el a ritmikus és

rímes verseléshez.

Charles D'OrleansCharles D'Orleans (Párizs, 1394. november 24. – Amboise, 1465. január 5.) francia költő

Élete

Louis D'Orleans herceg és Valentine milánói hercegnő fia volt. Apja VI. Károly

francia király fivére volt, az ő fia később XII. Lajos néven lett francia király. Kiváló

neveltetésben részesült, már tíz éves korában kiválóan beszélt latin nyelven. ApjátJean-sans-Peur burgundiai herceg meggyilkoltatta, rá egy évre anyját is

8/4/2019 Világirod. 17.sz. - 1ea.


35

elvesztette, egy év múlva felesége is meghalt. Szövetkezett az Armagnac-házzal, hogy megbosszúlja

apja halálát, ezzel vette kezdetét a Burgundiak és az Armagnacok véres harca, amely a Burgundi

hercegeket támogató angol befolyás miatt még pusztítóbbá tette a százéves háborút. A francia királyi

sereg Azincourt melletti vereségekor angol fogságba esett, amely 25 éven át tartott. Birtokai nagy

részét, sőt még könyvtárát is eladták, hogy zsaroló fogvatartóit kifizethesse, míg végül, 1432-ben

Suffolk gróf (akinek hitvese a költő Geoffrey Chaucer unokája volt) vette pártfogásába. 1442-ben

szabadult, roppant váltságdíj fejében, ráadásul a Burgundi herceg rokonával kellett házasságra lépnie.

Ettől fogva blois-i kastélyában élt, rendezte anyagi ügyeit, s a francia-angol békén munkálkodott.

1447-ben az itáliai Asti városa ellen indított hadjáratot, hogy anyai örökségét visszaszerezze, de nem

járt sikerrel. Ezután haláláig a költészetnek élt, mecénáskodott, számos költőt, így Villont is

támogatott. Múltbeli megpróbáltatásai egyfajta rezignált erűre késztették, így ragadt rá a Közöny-

herceg (le prince Nonchaloir) név.

Az irodalomkritika d'Orleanst Villon mögé helyezi, mint egy halódó arisztokratikus életérzés költő jét a

friss, modern Villonnal szemben. Költeményeiben megfigyelhető patriotizmusa, illetve

természetérzéke, ami Villonból teljesen hiányzik. Érett költeményeiben a sejtelmes lelki cselekmény

ad értelmet az elvont színhelynek:

A Soká-Várás erdejében

ezer ösvényen ügetek,

megyek egy éve nyáron-télen,

merre a Vágy útja vezet.El ő ttem szállásmesterek

készítgetik már lakhelyem

Sors-Várodban, hol majd megállok.

Kivették szívemnek s nekem

Az Édes Gondolat Beszállót.

Később az elvont sorok már a köznyelv mindennapos szókincsét adják, szinte észrevétlenné válnak:

Eladtál engem, Ifjúság,

a zsibvásáron, semmiért

Stílusa végső állomása a főnevet, fogalmat, képet végképp nélkülöző, szinte anyagtalan sejtetés:

Találd ki, mit gondoltam én,

másként megtudnod nem lehet

Itt a költő már nem közöl semmit, a vers tárgya maga a vers, a sejtetés az összes elképzelhető

találgatást megengedi. Sok balladájában, több száz fennmaradt rondójában a körülötte zajló

történelem, illetve saját magánélete egyfajta visszhangját adja.

8/4/2019 Világirod. 17.sz. - 1ea.


36

Villon

A Sorbonne-on eljut egészen a magiszteri fokozatig. Majd belekerül egy tolvaj bandába, halálosítéletet szabnak ki rá, a börtönben írja négysorosát.

Művei: <testamentum = végrendelkezés>

• Kis Testamentum: tolvajnyelven írt versek, nem lehet őket értelmezni

- harsogó jókedv jellemzi

- mindenféle komikus dolgot sorol fel

- jól megmondja a véleményét

• Nagy Testamentum: sokkal komolyabb hangvételű

- ehhez kapcsolódnak a nagy Villon-i balladák

- a végén mindig ajánlja valakinek (pl. a Hercegnek)

- balladái a középkori kocsma, bordély szintet jelenítik meg

- a pusztulás, a halál gondolata hatja át őket állandóan

- az ember pusztulásra teremtődött

Ami nála többlet → a régi hírességek felsorolása. Van Villon-ban egy fájdalmas emberszeretet, pl. egy

vénasszonyban meglátja a régi szépséget. Felsorolja szerelmeit - - - az elmúlás motívuma (aboldogság, szépség elmúlása). Az akasztottakban meglátja az embert (a kivégzés látványosságnak

számított, a halálra ítéltet szidták és meggyalázták). Ő éppen ez ellen lázad fel és ír, hogy a halálra

ítéltek is emberek, éppen ezért ne gúnyolják → Tiszteljék az embert!

François Villon

François Villon (ejtsd: [vijon] vagy [vilon]), eredeti nevén: François de Moncorbier (Párizs, 1431.

vagy 1432. – eltűnt 1463-ban), a középkor végének, a reneszánsz virágkorának világszerte

legismertebb, legnépszerűbb és legszubjektívebb francia költő je. A lírai költészet formai elemeit

felhasználó, de témaválasztásában inkább a dolgok fonákját bemutató balladái és zsargonban írt

versei hűen tükrözik magát a kort, a művelt költő hányatott, bűnös életét, mély vallásosságát. A

későbbi romantikus szerzők benne látták az „elátkozott költők” előfutárát.

8/4/2019 Világirod. 17.sz. - 1ea.


37

ÉletrajzaFrançois Villonnal kapcsolatban rendkívül kevés forrás maradt fenn; mindössze hat, bírósági

ítéletekkel kapcsolatos adminisztratív jellegű dokumentum áll rendelkezésre, valamint saját

költeményei. Éppen ezért gondosan meg kell különböztetni a nagy valószínűséggel megalapozott

tényeket a villoni legendától, amelyhez műveivel önmaga is nagyban hozzájárult.

Ifjúsága

Születésének pontos kelte nem ismert, még az évszám is bizonytalan – részben azért, mert időközben

naptárreform történt. Születése idején Franciaország angol megszállás alatt állt. Szegény, földműves

családból származott. Apai részről korán árva maradt, írástudatlan, dolgos édesanyja – egyesfeljegyzések szerint – 1461-ben még élt. Ma sem kellően tisztázott okokból fiát „a több mint apára”,

Guillaume de Villon kanonokra, egy ma már nem létező párizsi kápolna lelkészére bízta, aki

leérettségiztette, majd művészeti karra íratta be, hogy privilegizált helyet kaphasson a klérusban.

1452-ben mesteri fokozatot szerzett az ekkor már háborgó Sorbonne-on, ahol a túl nagy számban

tanuló és végző hallgatók valóságos nyomorban éltek. 1451 és 1453 között a diáklázadások

megsokszorozódtak, rendszeressé váltak az összecsapások a rendőrökkel. A zavargások mögött az

egyetem és a király vitája húzódott meg; végül a tanárok hosszantartó sztrájkja miatt VII. Károly

egyszerűen felfüggesztette, és semmisnek nyilvánította az 1453. és 1454. évi kurzusokat. Villon

elhanyagolta tanulmányait, s kalandozásokra adta fejét: állandó vendége a borospincéknek és az

örömlányoknak. Később a Testamentumban sajnálattal meséli el ezt az időszakot:

Mais quoy ! je fuyoië l'escolle

Comme fait le mauvaiz enffant

En escripvant cette parolle

A peu que le cueur ne me fent !

De míg más ült az iskolában,

Kerültem én, komisz gyerek…

Míg ezt leírom: bánatában

Szívem majd hogy meg nem reped.

Ezt követően a költ

őmegtapasztalhatta a százéves háború minden következményét: a brutalitást, az

éhséget és a járványokat.

Első művei és első gaztettei

1455-ben verekedésbe keveredett és halálosan megsebesítette Philippe Sermoise atyát, aki

valószínűleg szerelmi riválisa volt, vagy egy másik rangját vesztett klérustag. Támadója őt magát is

megsebesítette a száján, egy borbély ápolta, de sürgősen menekülnie kellett Párizsból. A klérusban

betöltött státuszának, illetve addigi kifogástalan magatartásának köszönhetően, valamint annak, hogy

halálos ágyán Sermoise megbocsátott neki, 1456 januárjában feloldozó leveleket kapott. Még annak

az évnek karácsony éjjelén betöréses lopásban vett részt a párizsi Navarre Kollégiumban.

8/4/2019 Világirod. 17.sz. - 1ea.


38

Villonnak menekülnie kellett a fővárosból, annál is inkább, mert Guy Tabarie, egy túlságosan

beszédes cinkostársa, akit tizenhárom hónappal később, 1458-ban elfogtak, kínvallatás hatására

mindent elmondott a betörésről, alaposan bemártva a költőt. Mielőtt elmenekült volna, 1457 első

napjaiban Villon befejezte Hagyaték (Le Lais) című költeményét, barátainak szánt búcsúajándékát,

melyben bejelentette, hogy Angers-be megy („Agy ő ! Angers-be indulok ”). Ezt az információt Guy

Tabarie is megerősítette a rendőrségnek, hozzátéve, hogy Villon tervbe vette, hogy meglopja „egy

nagybátyját is, aki egyházfi”. Ekkor nyoma veszett; azt sem tudni, hogy valóban megérkezett-e

Angers-be, azonban kétségkívül a Loire-mentén kóborolt.

Charles d’Orléans udvarában

Blois-ban tűnt fel, feltehetőleg már 1457

decemberében, Charles d’Orléans

(magyarosan Orléans-i Károly), a költői

vénákkal bíró herceg, a későbbi XII.

Lajos apjának udvarában. Charles

kéziratában, amelyben saját és

udvaroncai verseit gyű jtötte, több, Villon

által aláírt, vélhetően saját kézírásával

bejegyzett vers található, melyek

Charles és Marie de Clèves lányának, az 1457. december 19-én született Marie d’Orléans születését

ünnepelték. Ez a kézirat tartalmazza a Villon éneke a Blois-ban hirdetett költ ő i versenyre című

költeményt is, amely több költő hat verséből álló verssorozatának harmadik darabja, és amelynek

kezdete: „Szomjan halok a forrás vize mellett ”.

Az utolsó Villon-vers Charles d’Orléans kéziratában a A börtönb ő l szabadult Villon Orléans-i Mária

születése napjára szerzett hálaadó éneke III., amelyet a „verseny” költeményei közé, közvetlenül a

Villon éneke a Blois-ban hirdetett költ ő i versenyre után illesztettek be. A vers válasz a kézirat két

francia-latin nyelven írt verses párbeszédére maga Charles és egyik kegyeltje, Fredet között. Ez a

vers – mint azt később kimutatták – szabályos támadás Fredet ellen. Villon e tettéért dorgálást kapott

Charles-tól, s a kézirat következő lapján – anélkül, hogy néven neveznék – két énekben is hazugnak,

törtető karrieristának titulálták. Nagyon valószínű, hogy ez után az incidens után sürgősen elhagyta

Blois kastélyát.

1458 októberében-novemberében – kihasználva Charles vendôme-i utazását, hogy részt vegyen veje,

II. Jean d'Alençon ellen felségárulás miatt folytatott peren – Villon megkísérelte felvenni a kapcsolatot

mecénásával, azonban igyekezete nem jár sikerrel. Eljuttatta ugyan Bölcs mondások éneke és

Kérdések kérdése című verseit Charles-nak, azonban többé nem fogadták az udvarban.

8/4/2019 Világirod. 17.sz. - 1ea.


39

A hanyatlástól a legendáig

1461 nyara – eddig ismeretlen okokból – ismét a „Mehun-i kemény börtön” (Meung-sur-Loire) rácsai

mögött találja, ahol minden valószínűség szerint a Levél a börtönb ő l és a Disputa Villon teste és szíve között című költeményeit írta[3]. Néhány hónap múlva, Charles d’Orléans társaságában odalátogató XI.

Lajosnak köszönhetően kiszabadult, azonban időközben elbocsátották a klérusban viselt hivatalából.

Annak érdekében, hogy felhívja magára a király figyelmét, megírta Ének azok ellen, kik a Frank

Királyságra fenekednek című költeményét, valamint a Levél Bourbon hercegéhez címűt, amit – az

elterjedt hiedelemmel ellentétben – nem II. Jean de Bourbonnak, hanem minden valószínűséggel

Charles d’Orléans-nak címzett. Mivel mind a király, mind pedig a herceg részéről elutasításban

részesült, visszatért Párizsba, remélvén, hogy számkivetettségben töltött hosszú távolléte után

elfeledik tetteit.

Kétséget kizáróan Párizsba történt visszatérésekor írta Ének, avagy jó tanács című versét, melyben

önmagát megtért bűnözőként mutatja be, majd a A Sors intése Villonhoz címűt, amelyben – úgy tűnik

– óriási csalódottságának adott hangot amiatt, hogy a maradi gondolkodású társadalom nem akarja őt

visszafogadni.

Visszasüllyedve a párizsi alvilágba, 1461 végén kezdte megírni mesterművét a Testamentumot ,

amelynek egyes énekei minden bizonnyal már jóval korábban megszülettek. Ekkor, 1462-ben

születtek meg zsargonban írt énekei is.

1462. november 2-án egy kisebb lopás miatt Villont ismét letartóztatták. Ekkor elszámoltatták a

Navarre Kollégiumi ügye miatt is. Annak ígérete fejében, hogy megtéríti a kár ráeső részét, az akkor

jelentős összegnek számító 120 fontot, szabadon engedték. Szabadsága azonban rövid ideig tartott,

mivel még annak a hónapnak végén verekedésbe keveredett, melynek során megsebezte Ferrebouc

mestert, a korábban Guy Tabarie kihallgatásában is aktív szerepet játszó pápai nótáriust.

Valószínűleg barátja, Robin Dogis provokálta a papnövendékeket, Villon csak szét akarta választani

őket. Ennek ellenére másnap letartóztatták és a Châtelet-be zárták. Ez alkalommal nem kerülhette el

az igazságszolgáltatást: elbocsátották írnoki állásából, az akkori szokások szerint kínvallatásnak

vetették alá, majd – mivel minden áron meg akartak szabadulni a visszaeső bűnözőtől – akasztófáraítélték.

A tömlöcben várva a párizsi királyi bíróság fellebbezésében hozott döntését, megírta elhíresült

Négysoros versezetét , valamint gyásziratát Epitaphium, melyet Villon szerzett magának és társainak,

mid ő n akasztásukat várták címmel, melynek ma sem tudni pontosan a keltét, azonban a belőle áradó

félelem és remény miatt ezt az időpontot valószínűsítik[12].

Villonnak ismét szerencséje volt: 1463. január 5-én a büntetést megváltoztatták, és tíz évre kitiltották a

városból. Ekkor írta meg gúnyversét Üzenet Garnier börtönparancsnok úrnak a sikeres föllebbezés

után címmel, valamint utolsó ismert, parodisztikus hangvitelű, dagályos Hálaadó ének a felséges

8/4/2019 Világirod. 17.sz. - 1ea.


40

kúriához címmű költeményét, melyben „…Villon, ki indul messzi tájra, három nap haladékot kér végs ő

búcsúzásra...”.

Az ítélet szerint január 8-án kellett elhagynia Párizst. Ezt követően nyoma veszett és csak legendája

követhető

nyomon.Villon legendája

A fenti néhány ellenőrizhető és igazolható tényen túl, Villon életének többi része csupán költeményein

alapuló feltételezés, mivel azokat egyfajta önéletrajzként fogalmazta meg. Ugyanakkor látni kell, hogy

azokat minden valószínűség szerint kiszínezte – hol örömtelire, hol pedig fekete-fehérre – attól

függően, hogy éppen mit kívánt meg költői vagy túlélési stratégiája.

„Francia vagyok…”Még neve sem biztos. A Villon nevet gyámjától vette kölcsön, művei aláírására. A Sermoise-afférral

kapcsolatos iratokban előbb úgy mutatták be, mint „Françoys des Loges másnéven Villon” majd

születéskor regisztrált nevén: „Françoys de Monterbier”. Az

egyetem művészeti karának névmutatójában viszont egyetlen

Monterbier sem szerepel, viszont van egy „Françoys de

Montcorbier” – vélhetően elírásról van szó[3].

„Bűn nyomja lelkem, jól tudom”

A jogi ügyek ismeretében, szinte biztos, hogy Villon valóban érintve

volt minden terhére rótt bűncselekményben, és nem csak olyan

mértékben, ahogyan azok írásaiban védekezésül vagy elkenés

végett szerepelnek.

A Hagyaték 1456 karácsonyának (a Navarre Kollégiumi betörés napjának) felidézésével fejeződik be,

amikor is Villon hirtelen önkívületi állapotba került:

Ce faisant, je m'entroubliay

Non pas par force de vin boire

Mon esprit comme lyé

Elrévült szellemem, pedig

Nem ittam egy korty bort se ma:

Zsibbadt a gúzsolt elme…

ami arra ösztökélte, hogy az éjszakát e költemény megírásával töltse. Kilenc órakor egy harang

hangjától magához térve imádkozott – tintája befagyott, gyertyája pedig csonkig égett, valószínűleg

annyira kimerült, hogy elaludt. Villon mindezt praktikus alibiként adja elő a betörés idejére…

Nem tudni az okát a Meung-sur-Loire-i bebörtönzésének sem. André Burger francia irodalomtörténész

eléggé elterjedt, de nem igazán meggyőző feltételezése szerint, miután Villon otthagyta a Blois-ikastélyt, világi papoknak tiltott tevékenységbe fogott: egy csepűrágó társulat tagja lett. Vélhetően

8/4/2019 Világirod. 17.sz. - 1ea.


41

letartóztatták, Thibault d’Aussigny orléans-i püspök pedig megfosztotta írnoki ragjától. Márpedig

normális esetben ezt a hivatalvesztést – mely mélyen érintette a költőt – csak az az egyházi szerv

mondhatta volna ki, amelyik kinevezte; jelen esetben a párizsi püspök. Ez lehet a magyarázata annak,

hogy Thibault d’Aussignyvel kapcsolatban Villon igazságtalanságról beszél a „Testamentum” első

versszakában:

S'esvesque il est signant les rues

Qu'il soit le mien je le regny !

Áldást oszt úton-útfélen

De még attól nem püspököm!

Burger a valószínűleg börtönben írt Levél a börtönb ő l költemény szószerinti olvasatára támaszkodik,

miszerint Villon „táncosokat, akrobatákat, vidám költőket” hív segítségül[16]. Gert Pinkernell német

irodalomtörténész a maga részéről úgy véli, hogy ebben a felhívásban inkább egyfajta rejtett

szövegről van szó, mivel Villon a verset valójában Thibault d’Aussignynek és Charles d’Orléans-nak

címezte (kizárólag ők tudták volna szabadlábra helyeztetni őt), és a költő csak azért mondja magát

csepűrágók közé tartozónak, hogy rejtse egy bűnözői körhöz, nevezetesen a Kagylósokhoz való

tartozását[17]. Továbbra is kérdés marad azonban, hogy miért vesztette hivatalát Villon Blois elhagyása

és Párizsba történt visszatérése közötti bolyongás során.

”Kagylósok, tartsátok magatok távol a bitótól”

Zsargonban írt egyik énekében Villon így figyelmeztet: „Coquillards, rebecquez-vous de la montjoye ”,

ami körülbelül annyit tesz: „Kagylósok, tartsátok magatok távol a bitótól ”.

François Villon személye körüli egyik rejtély, hogy valóban tagja volt-e a Kagylósok bandájának, amelyFranciaország északi részén tevékenykedett a 15. század 40-es, 50-es és 60-as éveiben. A tolvajok

Santiago de Compostela-i zarándokoknak adták ki magukat, s a Szent Jakab-út jelképét, a

fésűskagylót viselték nyakukban. Az biztos, hogy a költő gyakran találkozott a csoport egyes tagjaival,

többek között egy gyermekkori barátjával, akit még nevelőapja parókiájáról ismert, illetve egy másik

személlyel, egy híres lakatos fiával, aki ugyancsak részt vett a Navarre Kollégiumi betörésben, és akik

mind egy korabeli hírhedt Párizs környéki bitófán végezték (gibet de Montfaucon). Sőt az a tény, hogy

nem tudni pontosan mi is történt valójában a költővel Blois-ba menet, illetve az onnan való távozása

után, valamint Párizsból történt végleges kitiltását követően, az ismertnél kalandosabb sors is

elképzelhető. Végül is Villon vélhetően a Testamentum után megírt legalább tizenegy zsargon

nyelvezetű költeményt, melyekben beavatottnak tűnően beszél a Kagylósokról. Noha nincs biztos

válasz arra a kérdésre, hogy a bandához tartozott-e, a legvalószínűbb feltételezés, hogy igen, annak

ellenére, hogy napjaink történészei és szövegelemzői bizonytalanok e kérdésben – zavarba ejti őket a

bűnöző Villon gondolata.

Útvonala

Gyakran felidézik: a Villon által bejárt útvonal, a fentebb már említett helységek kivételével (Párizs és

a környező települések, Blois, Vendôme és Meung-sur-Loire), teljes egészében ismeretlen. Ennekellenére gyakran feltételezik, hogy ebben vagy abban a városban is járt (pontosabban ezt olvassák ki

8/4/2019 Világirod. 17.sz. - 1ea.


42

verseiből, példának okáért: Boulogne, L'Isle-en-Flandres, Douay stb.), azonban e városok – és még

néhány kétséges, mint például Angers[9] – esetében a hivatkozások inkább reklám- és turisztikai

szakemberektől származnak, mint történészektől vagy szövegelemzőktől – a szóban forgó városok

valójában csak alibiként használják fel a költő szavait.

Eltűnése

Ami Villon életét illetően az emberek fantáziáját mindig is megmozgatta, az a Párizsból történt

távozása utáni hirtelen és végleges eltűnése 1463-ban. Csatlakozott a Kagylósokhoz? Rendes

munkát találva „beállt a sorba”, s lehet, hogy folytatta a versírást? Nyomorba süllyedt, s koldusbotra

jutott? Mennyi ideig élt még? Néhány hónapot? Hosszú éveket? E kérdések minden bizonnyal

megválaszolatlanok maradnak, mivel 1463 utáni időszakról nem rendelkezünk se dokumentumokkal

alátámasztott, se irodalmi forrással. Ez a talány nagyban hozzájárult Villon legendájának

kialakulásához.

Életműve

Villon nem újított akkorát kora költészetének formáján, mint inkább a

középkori költészet témáinak kezelési módján, amiket nagyon jól ismert,

és amelyeket saját személyiségével színesített. Így aztán éppen az

ellenkező jét kölcsönözte a lovagi költészet lényegéből, megfordította azelfogadott értékrendet azzal, hogy akasztófára ítélt csavargókat ünnepelt,

szándékosan alkalmazta a burleszkbe vagy bujaságba hajló leírásokat, és

több nyelvi újítást hajtott végre. Ugyanakkor az a szoros kapcsolat,

amelyet Villon saját élete és költészete között megteremtett, oda is vezetett, hogy a költő hagyta

eluralkodni verseiben a szomorúságot és bánatot. A főművének tekintett Testamentum (1461–1462)

az 1456-ban írt, Kis Testamentumnak is nevezett Hagyaték egyenes folytatásaként értelmezhető. Ez a

2023 sor hosszúságú vers tele van a halál és a kiúttalanság miatti aggodalommal, valamint koráról

alkotott képének, a keserű gúnynak, a kifakadásoknak és a hitbuzgóságnak sajátságos

kétértelműséggel megfogalmazott keverékével. Ez a színes elegy teszi Villon életművét patetikusan

őszintévé és emeli őt elődei fölé.

Korának egy költője

Jóllehet Villon témaválasztása egyetemes, le kell szögezni, hogy elsősorban saját korának írt.

Költeményei ugyanúgy szóltak a párizsi alvilág nyomorúságos páriáihoz, mint a hercegekhez, akik

oltalmukba fogadták őt.

Formális nézőpontból tekintve nem látszik újítónak, vagy sajátos kifejezésformát használónak, inkább

számos, már létező irodalmi stílust alkalmazott, dolgozott át. Csakhogy e kérdést történelmi

összefüggésekben kell vizsgálni. Intellektuális nézőpontból a középkorban a beszéd vagy írás

8/4/2019 Világirod. 17.sz. - 1ea.


43

kódolása, illetve a szimbolika használata néha sokkal fontosabb volt, mint maga a mondanivaló. Az

irodalomban – a többi művészeti ághoz hasonlóan – a műveknek követniük kellett e sztereotípiákat,

amelyek a közös kultúrához tartoztak, és lehetővé tették az olvasóknak, hogy egységes

olvasmányszerkezettel találják magukat szembe.

Az érintett témákat illetően sem tett Villon nagy eredetiségről tanúbizonyságot. A halál, öregség,

igazságtalanság, viszonzatlan vagy fájdalmas szerelem, sőt a börtön rettenetei is megtalálhatók a

középkori irodalom klasszikus témái között.

Akkor hát mi különbözteti meg Villont kortársaitól?

Egy különleges élet műve

Ha az érintett témák ugyan klasszikusak is, kevés szerző

élte át azokat ennyire közelről és – anélkül,

hogy könnyű utat jártak volna be – a legtöbbjük elég gyorsan beépült a hűbérurak udvartartásába,

kivéve a királyság olyan nagyjait, mint például Charles d’Orléans, aki túszként önmaga is hosszú

száműzetésben élt, de „aranykalitkában”. Ami Villont illeti, pincék mélyén tengette életét, koldusok,

banditák és prostituáltak között. Többször került börtönbe és valóban megérintette a halál szele [23].

Harmincadik életévében, e kalandos élettől, bebörtönzésektől, kínzásoktól, kegyvesztésektől

kimerülten írta meg Testamentumát . Ez a kicsapongó élet adja verseinek a mélységét és megható

őszinteségét, annál is inkább, mert – tudatosan vagy nem – ebben látjuk Villon életének tragikus

rövidségét.Beszédének intenzitásán felül, a vállalt önéletrajzi karakter az, ami radikálisan megkülönbözteti Villon

életművét a középkor irodalmi termésétől – még ha a tények hitelességét fenntartással is kell

fogadnunk. A kortársak és elődök kétség kívül rendszeresen használták az egyes szám első személyt,

azonban az „én” mindig visszafogott, elmosódó volt – az előadó, a narrátor elfedte a szerzőt. Nagyon

gyakori például, hogy az előadó egy álmot mesél el, s a cselekményt abban bonyolítja. Ez az eljárás a

cselekményt és a szerző valódi személyiségét ködbe burkolja, „képzeletbeli” helyzetet teremt, amely

távol tartja az olvasót. Az így előállt cselekmény a cselekményben állapot viszonylagossá teszi az „én”

jelentőségét. Ezzel szemben Villon a Hagyaték megírásakor a hangsúlyt az őszinteségre és a tudatosébrenlétre helyezi és a Hagyaték végén használja az álomba merülést, hogy aztán jót mulathasson az

olvasón, mivel ez a feltételezett, álmodott cselekmény valójában sokkal konkrétabb, mint ahogyan az

a szövegből kiolvasható… Sőt: a Villon által használt „én” erős és nagyon konkrét. Ott, ahol mások azt

mondják: „azt hallottam, hogy...” vagy „azt álmodtam, hogy...”, Villon határozott akar lenni: „azt

mondom, hogy ” és „azt gondolom, hogy ”.

Villon tehát felhasználta az irodalmi hagyatékot, kisajátította, majd kiforgatta azt, hogy saját

személyiségének és lelki állapotának szócsövévé tegye.

8/4/2019 Világirod. 17.sz. - 1ea.


44

Hagyaték

A Hagyaték a költő ifjúkori műve (1457), amely negyven, nyolcsoros, soronként nyolc szótagos

versszakból áll, s amelyben egy játékos, néha diákos Villont láthatunk, aki sorolja többé-kevésbe

flúgos, azonban minden esetben nyers és mulatságos „adományait” vagy „hagyatékát”, melyeket

ellenségeinek szán. Kedvenc céltáblái a hatóságok, a rendőrség, a túlságosan is jól táplált egyházi

személyek, a polgárok, az uzsorások, azaz a diákok és proletárok örök céltáblái. A költeményben

több, ismert irodalmi műfajt is szerepeltet: látva a körülményeket (indulás Anger-be), valamint a

trubadúrok lovagi szerelemmel kapcsolatos motívumainak felhasználását, minden bizonnyal egy

„elbocsátó szép üzenetről” van szó, melyben a gáláns költő elhagyja a hölgyet, aki miatt oly sokat

szenvedett. Ugyanakkor egyfajta hagyatékról is szó van, erősen emlékeztetve Eustache Deschamps

irodalmi örökül hagyásaira, melyekkel a 14. század végén mindenféle hivatalos dokumentumot

parodizált. Az utolsó versszakban végül is Villon visszatér a megszokott fordulathoz: a költő egy

álmában megtörtént eseményt mesél el. „Elbocsátó szép üzenet”, szatirikus testamentum, és ironikus

álomba merülés: a Hagyatékban mindhárom megtalálható.

A vers mindenek előtt Villon barátainak és ivócimboráinak szól, hemzseg a ma már megfejthetetlen

nyílt és burkolt célzásoktól, de amelyeken annak idején minden bizonnyal nagyot nevettek társai. Úgy

tűnik, volt sikere, hiszen ő maga panaszolja több alkalommal is a Testamentumban , hogy műve hibás

címekkel forog közkézen.

Testamentum

A Testamentum sokkal kevésbéegységes mű, mit a Hagyaték . Ha

vissza is tér egy jogügylet

paródiájához, az csupán gerincét

képezi egy sor összehordott, eléggé

csapongó témájú, az igazság-

talanságról, az idő múlásáról, a

halálról és a bölcsességről szóló

versszak, továbbá több hagya-tékként tálalt önálló vers együttesének. Ismét találkozhatunk a Villont jellemző játékos, vitriolos

nyelvezettel, az időnként fekete, árnyalt, máskor keményen tréfálkozó, vaskos humorral. A

Testamentum minden bizonnyal névjegyül szolgált, mellyel a költő tudásának tárházát kívánta

bemutatni, és egy majdani esetleges mecénás figyelmét magára vonni. A szövegek ismét egykori

társaihoz, azaz akkortájt a Sorbonne-on kiművelt, de szűkölködők tömegéhez szólnak.

A Testamentum lett Villon főműve, a kései középkor francia irodalmának vitathatatlanul legszebb

verseivel.

8/4/2019 Világirod. 17.sz. - 1ea.


45

Az akasztottak balladája

Az Epitaphium, melyet Villon szerzett magának és társainak, mid ő n akasztásukat várták ,

közismertebb címén Az akasztottak balladája François Villon legismertebb költeménye, a leghíresebb

francia nyelvű versek egyike. Az irodalomtörténészek általában egyet értenek abban, hogy e vers

akkor született, amikor Villont a Ferrebouc-ügy miatt bebörtönözték, azonban ez egyáltalán nem

bizonyított. A vers rendkívül eredeti: hátborzongató részletek hangsúlyozásával maguk a halottak

szólnak az élőkhöz, együttérzésre, keresztényi könyörületességre szólítva fel őket. A cím ugyanakkor

hatástalanítja is e sokkoló hatást. Az első verssor – „Testvéreink, kik még e földön éltek ” – a mához is

szólva idézi fel ezt az érzelmi erőt: az akasztottak Villon által elképzelt hangja átlép az idő és a halál

korlátjain.

Négysoros versezet

A Négysoros versezet a szegény Villon bitófájára akkor született, amikor a költő még nem nyújtott befellebbezést és fáradtan-fásultan az akasztásra várt. Ez a négy, nyolcszótagos verssor

kvintesszenciáját adja Villon egész művészetének, kétségbeesettségének, az idő múlása és a halál

miatti ádáz dühének, ugyanakkor a mindig jelenlévő humorának és élénk szellemének.

Je suis François, dont il me poise

Né de Paris emprès Pontoise

Et de la corde d'une toise

Saura mon col que mon cul poise

Francia voltam – megbántam nagyon –

Párizs szült, ott, hol Pontoise vagyon.

Egy jó öles kötéllel nyakamon,

Immáron seggem súlyát latolom.

1. sor

A négysoros vers szójátékkal indul: a „François” akkoriban jelenthetett „Ferencet”, de

„franciát” is; Villon e kettős jelentést kettős sorscsapásként tálalja. Az egyik esetben saját

személye az, ami nyomasztja, az elrontott élete és szenvedése: nyomorultan élt, és így is

készül a halálra. A másik teher a nemzetisége. Bár egyik cinkostársa, Robin Dogis sokkal

érintettebb volt a Ferrebouc-gyilkosságban, szavojai lévén perét nem gyorsított eljárásban

folytatták le, sőt novemberig vártak azzal, amikor is a szavojai herceg párizsi látogatása

alkalmából kegyelmet kapott.2. sor

A városok közötti nagysági sorrend természetesen fordított; Pontoise, amely itt Párizsnál

jelentősebb településként szerepel, nem véletlenül, vagy a rím kedvéért került a versbe. Ez a

város választékos, kifinomult nyelvéről volt híres. Szembeállítása a nagyságrendekkel

nagyobb, nyelvében azonban romlottabb fővárossal egyértelműen a tréfa kedvéért történt[33].

Jean Dufournet francia irodalomtörténész még hozzáteszi, hogy a jogi ügyek tekintetében

Pontoise függött a párizsi ítélőszéktől, ezért a végkövetkeztetés keserű: bármilyen is a

városok sorrendje, Villon csapdába került, nem kerülheti meg sem az ítélőszéket, sem annakítéletét.

8/4/2019 Világirod. 17.sz. - 1ea.


46

3. és 4. sor

Mindkettő világos és egyértelmű, rejtett gondolatot nem tartalmaz, a verselés szempontjából

viszont csodálatraméltó. Először az első két sorral egybevágó abszolút végrím (…oise ) szökik

szembe, majd a que (amit) szócska köré szimmetrikusan elhelyezett mon col (nyakam) és

mon cul (seggem) alliteráció és groteszk asszonánc. Ugyancsak asszonánc figyelhető meg a

corde (kötél) és a col szavak között. Mindezek a ritmus gyorsulását eredményezik: kifinomult

nyelvezetével és majdnem hivatalos tartalmával az első két verssor előkészíti a következő két

sort, amelyek aztán felfedik a tréfát, és köznyelvi, sőt argóhoz közelálló fordulatot használva

(corde d’une toise – öles kötél) jutnak el a negyedik sor végi vulgáris cul csattanójához.

5. Az olasz nyelvű világi líra kezdetei. Dantemunkássága az Isteni színjáték keletkezéséig

Német nyelvterületen hosszal él (Minnesang), ám valójában flamandnyelvterületen születik meg a

lovagi költészet (trubadrúr). Még Villon is ilyen lovagi költészetben ír. Ugyanakkor Itáliában, az 1200-

as évek második felében megjelenik az olasz nyelv használata, korábban, Dante nagyapja idejében

még provansz nyelven írtak.

Dante korában a költők már az olasz nyelvet használják → édes, új (dolce) stílus. A firenzei

nyelvjárású nyelv válik költői nyelvvé. Dante már ebben ír. Mindehhez a Tosvan világ szükségeltetik,

Firenze és környéke, melyek olasz városállamok és közülük is kiemelkedik a leggazdagabb, Toscana.

Generációkon keresztül finomítják az említett olasz nyelvet, hogy valóban irodalmi nyelvvé váljon,

amire a közönség is vevő.

DanteAz orvos céh tagja volt, komoly iskolát végzett. Családjával együtt belekeveredett a firenzei politikába,

amit erősen meghatározott a pápaság és a császárság küzdelme. A német-római császár úgy érezte,

hogy a régi nagy birodalom utódja, a pápa fennhatósága alatt áll. Ki akart lépni, ezért a pápa kiátkozta

és emiatt következett be az ún. canossa járás (VIII. Henrik).

A császár pártiak voltak az ún. <ghibellin>, a pápa pártiak pedig a <quelfek>. Utóbbin belül is két

irányzat alakult ki, a feketék és a fehéren, melyek közül a fehérek képviselték a mérsékeltebb

8/4/2019 Világirod. 17.sz. - 1ea.


47

irányzatot. Dante családja a feketék közé tartozott, de ő maga a fehéreket képviselte. Az ő hatalmukra

jutása után tisztséget kapott Firenzében. Intrikák következnek életében, elmegy a pápához, majd

fordul a kocka és száműzik örökre. Nagy művét is száműzetésében írja meg.

Dante

(1265-1321)

Ez a „Dante" becézőnév. Akit csecsemőkorában így nevezett anyja, később változatos

szerelmei, barátai, majd politikai hívei, azután nemzedékről nemzedékre utódai, amikor

felidézték, és immár több mint 700 esztendeje így él a világirodalomban. Azt a sokarculatú

férfiút teljes igazi nevén Durante Alighierinek hívták. Előkelő firenzei család fia volt abban

az időben, amikor Itáliában életre-halálra vitázott az egyház elsőségét, a pápa feltétlen

fennhatóságát valló „guelf" párt és a világi császárság elsőbbségéért küzdő „ghibellin" párt.

Családja hagyományaként mint guelf lépett a közéletbe, így emelkedik a tekintélyes

városállam élére, Firenze priorja (köztársasági elnöke) lesz. De pártja egy részével egyre

jobban tolódik a világi császárság igénylése felé. Ennek folytán egy államcsíny pártja

hatalmát megdönti, és ő mindhalálig tartó száműzetésben él és mint hontalan az egészghibellin-mozgalom szellemi vezéralakja, a világi állam politikai elméletének megalapozója

lesz. Mélységes vallásos létére az egyház és az állam elválasztásának első megfogalmazása is

tőle származik. Ha csak ennyi volna élete tartalma, akkor is halhatatlan történelmi alak volna.

De izgatottan végigpolitizált élete szinte mellékes mozzanat ahhoz képest, hogy irodalmi

életművével az egész világirodalom egyik legnagyobb és hét évszázad után is az egyik

legnagyobb hatású költő je.

Amikor ifjú f ővel belép az irodalmi életbe, a legizgalmasabb új törekvés Itáliában az „édes új

stílus" (olaszul: dolce stil nuovo), hogy ne az egyház, a hivatal, a jogalkotás, a tudomány

ókortól örökölt latin nyelvén, hanem a falusi nép, a városi polgárok és a szerelmi vallomások

nyelvén, a nemzeti nyelven, vagyis olaszul írjanak. A középkori vallásos énekek, a himnuszok

latinul szóltak, a tudós krónikások latinul regéltek régi királyokról, de a lovagköltők nemzetük

nyelvén fogalmazták híres szerelmes énekeiket és vitézi történeteiket, minthogy hallgatóik, a

lovagok és hölgyeik nem tudtak latinul. Most azonban olyan tudós költők, akik az új verseket

írták és az új tudós olvasók, akik a verseket olvasták vagy meghallgatták, tudtak ugyan latinul,

de izgalmasabb volt számukra a dolgozó nép meg a városi kereskedők és iparkodók otthoni

nyelve. Az akkori firenzei új hangot kereső költők tehát olaszul elmélkedtek és olaszulvallottak szerelmet.

8/4/2019 Világirod. 17.sz. - 1ea.


48

Az ifjú Dante pedig hamar tudott igen jól verselni és felettébb szerelmes volt. Méghozzá egy

olyan leányba, akit csak látásból ismert, akivel még a következő években is alig-alig váltott

egy-két szót. De így még regényesebb volt a szerelem. Hozzá írta epekedő költeményeit az

éppen akkor divatossá váló 14 soros formában, a szonettben. Akkor is, amikor hírül hallotta,

hogy az imádott hölgy - Beatrice - férjhez ment és amikor hamarosan jött a gyászhír, hogyifjan meghalt. Dante a vágyakozásban is, a bánatban is és még inkább a gyászban azt érezte,

hogy a szerelem megismerésével új élet kezdődött a számára. Tulajdonképpen ezzel a

felismeréssel fejeződik be a középkori és kezdődik az európai újkori költészet. Ez a

szerelmes, bánatos, gyászoló fiatalember szenvedélyesen tanulja mindazt, amit tanulhat.

Külföldi egyetemeken is hajszolja az új tudnivalókat. Elvetődik Párizsig is, ahol alig néhány

évtizeddel előbb a nagy pedagógus és iskolaszervező, Robert Sorbon már kiformálta az azóta

is róla elnevezett híres egyetemet. Ott a kor legjobb tudósaitól tanulhatja, amit filozófiáról

(még az arab filozófiáról is), az ókori nagy történetírókról, a teológiai vitákról tudni kell. Ésközben Párizsban is az otthoni olasz nyelven írja gyászoló szonettjeit a lelkében soha nem

múló szerelemről.

Mikor azután hazakerül, s kezd már részt venni a politikai életben, kialakul benne első

remekművének a terve. Újra meg újra átolvasva, sorrendbe rakva a Beatrice-szonetteket,

felidézi magának azokat a körülményeket és hangulatokat, amelyekben ezeket

megfogalmazta, és regényszerűen látja gyászos szerelmének történetét. Ezt meg kell írni úgy,

8/4/2019 Világirod. 17.sz. - 1ea.


49

hogy jellemzi a helyzeteket és közli, hogy melyik verset milyen külső és lelki körülmények

közt írta. Az elkészült műnek „Új élet" (Vita nuova) címet adja. Versgyű jtemény is, lírai-

lélektani önéletrajz is. - 29 éves, amikor ez a mű már számos másolatban kerül olvasók

körébe. Firenzében már költői híre van, de ez időben életét betölti a közélet, egyre inkább

vezéralak lesz. Meg is nősül, több gyermeke is születik, és az évszázad végére már az államélén áll. Ekkor 35 éves. Sokkal később innét fogja kezdeni a nagy művet, az „Isteni

színjáték"-ot: „Az emberélet útjának felén" (Babits Mihály fordítása). Tehát 70 évet jósol

magának. Valójában csak 56 évet élt, de ennyi idő alatt is meg tudta alkotni a halhatatlan

életművet.

Nemsokára azonban elkövetkezik a fordulat. Száműzött és egyre inkább a ghibellinek

szellemi f őalakja. Leginkább Padovában, Veronában és f őleg a ghibellinizmus f őhelyén,

Ravennában él. Kezdetben f őleg elméleti műveket ír. „Vendégség" címen filozófiai elméletet

épít fel a boldogság lehetőségeiről, és legnagyobb értékként a tehetséget és a szorgalommal

szerzett tudást jelöli meg. Azután a költészet és a szónoklat nemzeti nyelvű lehetőségeit

taglalja egy bőséges elmélkedésben. Itt alighanem először jelenik meg az egységes Itália -

vagyis Olaszország - politikai igénye. Majd megalkotja legf őbb elméleti művét az „Államról"

(De Monarchia). Ezt latinul írja, hogy Itálián kívül is megértsék, hiszen a német császárok

köréhez is szól. Közben pedig szenvedélyesen váltogatja szerelmeit, szeretőit. Mindig

visszavágyódik felesége és gyermekei mellé, de soha többé nem látja őket. Képzeletében

mindig jelen vannak a nők, az izzó szerelem örök témája. Beatricét soha nem felejti, de ő már

a szerelemjelképévé vált. Feleségére vágyódva gondol. De ahol van, ott igényli az asszonyokszerelmét és a nők - lányok, asszonyok - mindenütt szerelemmel veszik körül. Nyilván emberi

kapcsolataiban igen kellemes beszélgető, udvarló lehetett. A száműzött évekből is számos

szerelmes verse maradt, ezek általában nem szonettek, különböző vers formájú vallomások,

vágyódások, örömök. Más jellegűek, mint az „ Új élet" áhítatos hangú érzelemrezdülései.

8/4/2019 Világirod. 17.sz. - 1ea.


50

6. Az Isteni színjáték

Dante ezt a művét <komédiának> nevezte (komédia = ami rosszul kezdődik és jól végződik). Bocacco tette

hozzá az „isteni” jelzőt. Magyarra Babits Mihály fordította le.

A középpontban Beatrice áll. Egy nagyon precízen kiszámított műről van szó, felépítése olyan mint egy

katedrális, tökéletesen érvényesül benne a számmisztika. A 3-as a szent szám és a Szentháromságot jelképezi:

• Pokol

• Purgatórium Mind 33 énekből áll + 1 a bevezető, így adja ki a szent 100-as számot.

• Mennyország

A hármas tagolás az énekeken belül is, a verseiben (tercina) is egyértelműen látszik. Fontos továbbá, hogy mi

mivel rímel, pl. Krisztus neve csakis önmagával rímelhet.

A mű fő világképe középkori, de a teológiai és a ptolemaioszi világképet Dante egymásra vetíti. A ptolemaioszi

világkép szerint a Föld lapos, mint egy sziget. Víz veszi körül, majd a levegő és végül a tűz, amiben a hét bolygó

és a nyolcadik, a kristály ég. Dante korában a teológia elfogadja, hogy a Föld lapos, hogy megvan a négy elem,

ám utána következik az üdvözült lelkek ege, majd a behatárolhatatlan, az intellektuális → Isten. Ugyanakkor a

Pokol a Föld gyomrában van, és ettől elkülönítve van a Limbusz = ahol a bűntelen és kereszteletlen lelkek

vannak, elsősorban a csecsemők.

Dante a kettőt egymásra vetíti úgy, hogy a 4 elem egyben van, de a 7 bolygónál már belepakolja az üdvözült

lelkeket - - - csak ahhoz a bolygóhoz csoportosulnak, amilyen tulajdonságokkal rendelkeznek asztrológiailag. A

nyolcadik a kristály ég, ahol Isten van a középpontban. A Poklot úgy alakítja ki, hogy → Lucifer letaszíttatott az

égből, az ő teste vájta ki a Földet (a világ másik oldala), ahol nincs élet. Ez tölcsér alakú, egyre szűkül, Lucifer

fejjel lefelé van letaszítva és az ő teste egy csonka alakú hegyet túrt ki a földből.

A kereszténység előtt született lelkek (Homérosz is) egyetlen büntetése, hogy nem láthatják Istent. A Pokol és a

Purgatórium a 7 fő bűnre épül.

• 7 fő bűn + Pokol + tornác → 9-es szám

• 7 fő bűn + Purgatórium + várakozóhely → tetején a földi Paradicsom (= A Lucifer által kitúrt hegy)

Két súlyos bűn-fajta van:

1) bestiális bűnök

2) tudatos bűnök, ezek megbocsáthatók

Dante ezt megfordítja, nála a tudatos bűn megbocsáthatatlan. Így a Pokol sokkal bővebb, gazdagabb a

Purgatóriumnál, mert mindenkit a Pokolba helyez. A Pokolnak is különböző bugyrai vannak, az elkövetett bűntől

8/4/2019 Világirod. 17.sz. - 1ea.


51

függően. Pl. a szerelmespár, akiről sokat beszél (Francesca, aki megcsalta férjét) a forgószélbe repülnek, nem

érhetik el egymást, ám a megcsalt férj, aki megölte őket, a gyilkosok között van, sokkal lejjebb. A jósok hátul

látnak a szemükkel.

Egyre jobban szűkül a Pokol, eljut a végére, ahol Lucifer van (az Istent megtagadó angyal) jégbe fagyva, t űzzel

körbevéve. Háromarcú, három szájjal rágja a legnagyobb bűnösöket → Júdást; a világi hatalom elárulóit: Julius

Caesar gyilkosait Brutust és Cassiust - hiszen szerinte a legnagyobb bűn az árulás.

Purgatórium = várakozóhely, ahol a lelkek várakoznak, várják a tisztulási folyamatot. Az angyalok csónakon

szállítják ezeket a lelkeket. A Purgatóriumot Capo őrzi (ő nem ismerte a kereszténységet, ám a nemes erkölcsöt

képviseli). A Purgatórium kapuja felé szertartások után engedi a lelkeket. Itt szimbolikus folyamatok vannak. A

szenvedés nem fizikális, hanem lelki. Vannak olyanok, akik a penitencia teljesítése után az angyalok felemelnek a

Mennybe. Dante eljut a földi paradicsomba, itt találkozik Beatricével.

Az életút felén, Húsvét előtt Dante eltéved az erdőben (szimbolikus). A kivezető út egy hegy lenne, de

a vadállatok elállják az útját. A vadállatok → farkas, párduc, oroszlán azokat a bűnöket képviselik,

amiket magán érez. Nem talál kiutat, ezt veszi észre a mennyei világ. Útján 3 nő segít neki:

• Szűz Mária = a Menny királynő je, ő mindenkire vigyáz, ő figyelmezteti Beatricét, hogy

szerelme bajba került

• Beatrice = Dante szerelme

• Lucia = a szem védőszentje, a tisztánlátást segíti

Beatrice Vergiliust kéri meg, hogy legyen Dante kísérő je. Vergilius (Dante nagy antik költőnek tekinti,

egy előkereszténynek) a legalkalmasabb kísérőnek. Vergilius végigvezeti Dantet a Poklon, ő

magyaráz. Ketten együtt átmásznak Lucifer testén. A Paradicsomhoz érve Vergilius elválik Dantetől,

mivelhogy nem keresztény. Így Dante magára marad a Paradicsom előtt, majd belép és meg kell

fürdenie.

A Paradicsomban találkozik Mathildával, aki elmondja, mit tegyen hogy kinyíljon a Paradicsom

kapuja. Mathilde = a cselekvő szeretet alakja. Az Ószövetségből két női alakkal találkozik:

- Rachel = az Istenben elmélyülő szeretet (apácaság)

- Lea = a tevékeny szeretet, aki cselekszik (családi élet)

Az Újszövetségben ugyanezek:

- Mária (apácaság)

- Márta (család)

Így itt Mathilda = sürgölődő, Beatrice = az Istenben elmélyülő lesz.

8/4/2019 Világirod. 17.sz. - 1ea.


52

A földi paradicsom egy hatalmas allegória. Krisztus, az Ószövetség és Újszövetség szimbolizálása. A

<kocsi> és a <szekér> az egyház megromlott állapotát ábrázolja. Dante találkozik Beatricéval, aki

leszáll ozzá, beszélnek egymással, Beatrice arca le van fátyolozva (piros = szeretet, zöld = hit, fehér =

remény). Bearice nem mutathatja arcát, mert Dante még nem készült fel, hogy ilyen fényt ásson.

Beatrice angyali nőként beszél vele. Ő vezeti be Dantét a Mennybe, majd átadja a vezetést Szent

Bernátnak, aki magyaráz. Egyre fényesebb minden, hogy közelednek és Dante meglátja az üdvözült

Beatricét. Eljutnak a fény megpillantásáig és Dante ájultan esik össze.

A kísérők kiválogatása:

• Vergilius: addig kíséri, amíg az emberi erkölcs, tehetség el tud jutni Krisztus nélkül (a

Paradicsom kapujáig)

• Beatrice: a további emelkedésben a krisztusi szeretet szükséges

• Szent Bernát: a végén az isteni tudás

Szenvedés motívum:

• Pokol: ide kerülnek a megrögzött bűnösök. A büntetés fizikai, hiába árnyak, fizikai szenvedést

élnek át (ők a lelket nem ismerik).

• Purgatórium: ide azok kerülnek, akik a Földön felismerték és megbánták bűneiket → képek,

hangok formájában szenvednek (lelki szenvedés).

A középkori irodalomban a poklot sokszor leírják, de a purgatóriummal nem igazán foglalkoznak. A

mennyországnak is mindig egy hagyományos leírása van, de magáról a mennyei világról kevés

információt adnak. A Jelenések Könyvében „isteni városként” ábrázolják a mennyországot.

Isteni színjáték (1307–1320)

Eredeti cím: Commedia.

Dante a középkori poétika alapján nevezte el művét, mely szerint minden mű, mely

viszontagsággal kezdődik, de szerencsés véget ér és kevert hangnemű: komédia. A ‘divina’(=isteni) jelző az utókor elragadtatását jelzi (=csodálatos mű), és Boccaccio használta, aki

egyben a mű első magyarázója és Dante életrajzírója volt.

Nyelve: az egységes olasz irodalmi nyelv megteremtése jegyében toscan nyelvjárásban, és

Cavalcanti ösztönzésére az ún. ‘dolce stil nuovo’-ban íródott. (emelkedett köznyelv, a

fenségesnek és a vulgárisnak a keveréke).

Műfaj:

a. poétikai szempontból:Dante latinul kezdte írni művét, s ekkor még szigorúan követte az eposzi konvenciókat. Az

8/4/2019 Világirod. 17.sz. - 1ea.


53

olasz nyelvű változatban elszakad ezektől, az eposzi konvenciókat lazán kezelő mű. Valójábanepikus keretbe foglalt lírai filozófiai alkotás, melyben a sok párbeszéd, a kiélezett szituációkdrámai jelleget is adnak.

b. eszmei szempontból:Enciklopédikus alkotás. Magába foglalja a kor lexikális tudásanyagát, természettudományos

ismereteit: csillagászat, jelen van az antik filozófia ismerete és korának teológiai összegzése.

Célja: Az egésznek és a résznek is az a célja, hogy az életben lévőket a nyomorúság

állapotából eltávolítsa és a boldogság állapotába vezesse.

Szerkezete: A skolasztikus gondolkodásnak megfelelően zárt, hierarchikus szerkezet, erős

számmisztikai hatással.

14233 sorból áll:

1 bevezető ének

33 ének Pokol (9 kör)33 ének Purgatórium (=tisztítóhely) (9 gyűrű)

33 ének Paradicsom (9 ég)

Verselése: tercina:

Szűkebb értelemben rímképlet: ‘a b a b c b c d c’ Tágabb értelemben strófaszerkezet: 3 sorból

álló, 10–11 szótagos jambikus lejtésű sorok, adott rímképlettel.

Feloldás:

1 – unus es deus (=egy az Isten)

3 – Szentháromság jelképe33 – Jézus életkora halálakor

9 – a tökéletesség, Beatrice jelképe

Epikus váz:

A 35 éves Dante eltéved az élet erdejében, nem találja a mélységből a magasságba vezető

utat, mert elfordult, elfeledkezett Beatriceről, a tökéletességtől. Útját 3 allegorikus állat állja:

párduc (=kéjvágy), oroszlán (=erőszak), nőstényfarkas (=kapzsiság). E 3 állat jelképezi Dante

korának erkölcseit és az emberben magában meglévő hajlamokat. Beatrice Vergiliust küldi

segítségére, ő vezeti Dantét al- és túlvilági útján a Purgatórium 30. énekéig.Miért Vergilius?

– A középkor Vergilius-kultusza (lásd IV.ecloga)

– Vergilius, mint író eszménykép, a tökéletes műalkotás szerző jeként tartják számon.

– A műfaj (eposz) azonossága

– Az alászállás motívuma, az alvilágjárás (lásd Aeneis 6. ének)

Időpont: 1300 Nagycsütörtök, és mindenhol 3 napot tölt Dante

Pokol:Dante számára az a hely, ahol a Földön megbomlott erkölcsi világrend helyreáll. A

8/4/2019 Világirod. 17.sz. - 1ea.


54

szenvedések alapja nem elsősorban külsődleges büntetés (melyek többnyire analógiásak vagy

ellentétesek az elkövetett bűnnel), hanem az, hogy a bűnösök be vannak zárva személyiségük

börtönébe, és képtelenek megszabadulni a bűntől. (A paradicsomi boldogság alapja éppen az,

hogy megszabadulnak az emberek személyiségük korlátaitól és feloldódnak az abszolút jóban

és szeretetben, Istenben.) Dante elismeri a büntetés jogosságát, de viszonya a különböző

bűnösökhöz (Pokolbeliekhez) más és más. Büszkeség tölti el az antik szerzők körében,

érzelmileg azonosul Paolo és Francesca történetével, de politikai ellenfeleivel szemben

kíméletlen gúny, sőt durvaság jellemzi.

A Pokol beosztása megfelel a keresztény etikának, de az egymásutániság Dante leleménye,

saját felfogását, megcsalattatását, fájdalmát tükrözi.

Az Isteni színjáték mint két korszak határán álló mű:

Mai felfogás szerint Dante műve a középkor nagy összefoglalója, de egyúttal a reneszánsz és

a humanizmus felé is nyit:

1.) Az antikvitás tisztelete

2.) Az anyanyelvűség

3.) Erős érzelmi viszony tárgyához

4.) Bizonyos kiragadható citátumok:

“Nem születtünk tengni, mint az állat

Hanem tudni és haladni elő re.” (Odüsszeusz utolsó utazása)

Körülbelül két évtized a hontalanság időszaka. Folyton politikus és folyton szerelmes, de ami

a legfontosabb, kialakul benne, majd megvalósul a f őmű: egy túlvilági utazás, amely hírt ad a

jelenvaló világ minden bűnéről és erényéről. A legnagyobb körkép az emberi jellemekről, a

legbőségesebb tárház az emberi magatartásokról. Sokan mondták már, hogy vetekszik Balzac

regényvégtelenjének típusaival. Még ezek sem túloznak: az Isteni színjáték ban több alak

szerepel, mint az Emberi színjáték ban. (Balzac maga is Dante példájára címezte Emberi

színjátéknak a nagy művet. )

Egyébként maga Dante csak „Komédiá"-nak nevezte el a három részből álló kalandot, mert a

valóság három szintjén, az égben, a pokolban és középen (mint az akkor divatos

drámaformában, a misztériumjátékban) játszódik e három magasságban a cselekménysorozat.

Az „Isteni" jelzőt a cím elejére néhány évvel a költő halála után Dante első életrajzírója és

művének elemző je, Boccaccio adta, aki nemcsak a novellának, hanem a költészetnek és a

tudománynak is tisztelt mestere volt. De azóta már közkeletű cím az „Isteni színjáték" (Divina

Commedia).

A rendkívül gondosan tervezett elbeszélő mű összesen 100 énekre oszlik. Egy bevezető első

énekkel kezdődik, amelyben az első szám első személyben beszélő költő elindul a nagy útra.

8/4/2019 Világirod. 17.sz. - 1ea.


55

Erre következik a „pokol" kalandsorozata 33 énekben, majd a „tisztítótűz" 33 énekben és

végül a „mennyország" 33 énekben. A cselekmény 3 soros versszakokban (tercinákban) halad

előre.

Úgy kezdődik, hogy a költő egy nagy, homályos erdőbe téved, mert nem találja a helyes utat.

Tévutak és fenevadak veszik körül, amikor feltűnik mesterének vallott példaképe: Vergilius.

Már ettől kezdve kétségtelen, hogy a nagy terjedelmű cselekmény minden mozzanata

egyszerre háromértelmű: a valóság reális képe, vallásos értelme és jelképmagyarázata. Az

Isteni színjáték nál nincs szimbolikusabb realista mű, és nincs realistább szimbolista mű. S

mindez beleépül abba az áhítatos katolikus-keresztén világképbe, amely a világi császárság

politikai eszménye nevében tiltakozik a pápa világi hatalma ellen.

Vergilius felajánlja, hogy elvezeti a túlvilág kárhozottai, üdvösség felé tartói és üdvözültjei

közé, hogy e látványokból megértse a valóság egészét, amelyben eltévedt. Így indulnak amélységek és magasságok felé.

A példázatok emberi jellemekben és jellemző eseményekben tárulnak fel. Képzelet ilyen

tömegben még nem sorakozott fel emberi tudatban, és nem fogalmazódott meg ilyen

szemléletesen. Ez a látványsokaság és eseményhalmozás teszi minden időben cselekményes,

olykor szorongató, máskor mulatságos olvasmánnyá a nagy utazás verses krónikáját. - A

pokol bejárata fölött olvasható a híres figyelmeztetés (Babits fordításában): „Ki itt belépsz,

hagyj fel minden reménnyel." - A kapun túl azután következnek a legkülönbözőbb bűnök.

Minél mélyebbre jutnak, annál súlyosabb bűnesetek. Büntetésük, illetve bűnhődésük is jelképes. Dante képzelete kifogyhatatlan a bűnöknek megfelelő következmények

kitalálásában. Például a legenyhébbek a szerelmi bűnök. Előkerül a híres Francesca da

Rimini, aki férjének öccsével csalta meg férjét. Szerelmi szenvedély ragadta el őket. A férj

tetten érve a bűnt, jogos felháborodásában megölte mindkettejüket. Ezeket tehát a vágy

hőfoka vitte halálba. Túlvilági büntetésük, hogy a végtelenségig forgószél ragadja őket, de

holtukban is együtt, egymás mellett szenvedik a száguldó, de mégis elviselhető szenvedést.

Az örökké szerelmes Dante megérti és még bűnhődésükben is pártolja a szerelmeseket.

Bezzeg a gonosztevőkre, a tolvajokra, gyilkosokra, árulókra egyre szörnyűbb kárhozatok

várnak. És a pokol legmélyén a legörökebb, legkínosabb szenvedés azokat sújtja, akik a

legnagyobb bűnöket követték el. Hárman vannak. Az első persze Júdás, Krisztus árulója. De

mellette a másik kettő: Brutus és Cassius, akik Julius Caesart megölve meg akarták

akadályozni a császárság megalakulását. Ez a világi császárság harcos párthívének, a ghibellin

politikusnak a hitvallása volt.

A pokol után, amikor a mélységekből kijutottak a csillagokhoz, a purgatórium következik.

Derűs világ ez, felettébb hasonlít a bűnökkel és megbocsátásokkal teljes földi világra. Magas

hegység, ahol egyre magasabbra lehet jutni, s minél magasabbra jutott valaki, annál közelebb

van az örök üdvösséghez. Dante erkölcsi, művészi, politikai hitvallása világosodik ki a

8/4/2019 Világirod. 17.sz. - 1ea.


56

tisztuló emberek történeteiben. - Innét lehet már átlépni a paradicsomba, a keresztény

mennyországba. De a még pogányként élt és halt ide nem léphet be, ezért Vergilius átadja a

vezető szerepet. És íme előkerül a halhatatlanságból maga Beatrice, az ifjúkori örök szerelem,

aki üdvözülve a mennyei seregek szentjei és boldogai közé került. Innét ő vezeti tovább a

költőt a fényességek, boldogságok, a megváltottság örökkévalóságán át. A pokoli gyötrelmek,a földi érdekességek után ez a vallás adta áhítat, az elragadtatás örökkévalósága, ahol a költő

szembenézhet az Örök Fénnyel is, és ahol végre kilépve a való világba, ahonnét elindult,

megérti, hogy a mindenséget hajtó erő a szeretet, a szerelem, „mely mozgat napot és minden

csillagot".

A nagy terv 35 éves korában született, húszévnyi számkivettetés volt még hátra a számára.

Szakadatlanul írta a nagy művet. De nem sokkal halála előtt befejezhette és átadhatta a

múlhatatlanságnak.

világirod. 17.sz. - 1ea

Documents