VI. évf. 1. szám 2017. április

„Békesség néktek!”

Hírek és A Hír

Napi szinten érkeznek hozzánk ijesztő hírek. Nyugat-Európa nagy városaiban az elmúlt években, hónapokban több terrortámadás történt, Egyiptomban keresztény temp-lomi gyülekezet tagjait pusz-tította robbantásos merénylet. Az egész világ gyászolja az áldozatokat, bár ennek sajtó-visszhangja egyre kisebb, hiszen a média irányítói, manipulátorai mindig találnak érdekesebb, fontosabbnak kijelölt borzon-gani valókat.

Vajon miért nincs ma már ilyen részvét azon keresztyének iránt, akiket a világ ezen tájain hitük miatt megöltek, házaikat felgyújtották, családtagjaikat pedig internáló táborba zárták? Talán nem annyira közismert, de a keresztyénségnek évente 100 000-nél is több(!) mártírja van, főleg a délkelet-ázsiai orszá-

gokban, illetve a muzulmán többségű közel-keleti, észak afrikai területeken.

A másik kérdés: ha a keresztyének elleni támadások így folytatódnak, akkor mi lesz Krisztus egyházával, mert szá-munk fogyóban van?

A helyzetünk Európában sem ideális. Az egyházak belső romlásának szomorú jelei: a templomok látogatottsága csök-ken, elvilágiasodik a keresz-tyének életvitele, a látványos egyházi rendezvényeknek indo-kolatlanul tulajdonítanak egyre nagyobb jelentőséget. A missziói módszerek közé vitatható bib-licitással rendelkezők is beke-rülnek, ezzel egy időben az igehirdetések színvonala csök-ken. Nem számít meghök-kentőnek a XXI. századra az, ha többnapos nemzetközi keresz-tyén konferencián jó, ha egyszer

„Békesség néktek!” A Budapest-Nagytétényi Református Egyházközség

időszakos kiadványa

2 2017. április

„Békesség néktek!”

kerül elő a Biblia és hangzik valami halvány igehirdetés.

Mindezek mellett az egyház rombolását segíti az Európa-szerte ravasz módszerekkel gerjesztett keresztyén ellenes hangulat, ami alól nem kivétel hazánk sem.

Következtetésként, az emberi indulatok tengerében él Krisztus népe ezen a világon. Ha feltesszük a kérdést, hogy mit szeretne a világ ezzel elérni, hogy mi lesz ennek a vége? Akkor erre feleletet a keresz-tyénség ellenségeinek a húsvéti evangélium ad. Valaki egyszer szellemesen így fogalmazott: "Krisztus egyháza olyan üllő, amelyik sok kalapácsot elkop-tatott már". Érvényesnek mond-ható a hasonlat az egyház jövő-jét illetően is. De vajon miért kopik el minden kalapács ezen az üllőn, és miért nem süllyedt el – és nem is fog elsüllyedni soha – a legnagyobb viharokban sem a keresztyén egyház, ez a nagyon törékenynek látszó hajó?

A kérdésre számunkra felemelő választ ad húsvét: a Biblia szerint az egyház Krisztus teste (Ef 2,23), ami azt jelenti, hogy az egyház újjászületett tagjaiban maga Krisztus van

jelen. Mégpedig az a Krisztus, aki legyőzte a halált és harmadnapon feltámadt. Azt is tudjuk, hogy Krisztus nem hal meg többé soha, mert övé a halhatatlanság, ő az Élet Ura, az örökké élő. Ezért az egyház, mint intézmény, támadható, gúnyolható, de azt, aki a lényege, Krisztust, sem megölni, sem félretenni nem lehet. Rajta, aki az övéi között van, kicsorbul a kés, és eltörik a bot, mert Krisztus örökké él. Rajta nem fog a halál, az elmúlás törvénye.

Aki tehát az egyház kerge-tésében elér Krisztusig, az élő Istennel találja magát szembe: ezzel a világ legreménytelenebb harcába kezd. Mert nagypéntek és húsvét óta tudjuk, hogy minden Isten elleni harc re-ménytelen. A halál fiai, ha szembe menetelnek az Élet Urával, akkor el fognak veszni. Ha pedig vele járnak, akkor élnek.

Legyen a mi életprogramunk, hogy vele járunk.

Sípos Ete Álmos „Az Élet Ura” (Biblia és Gyülekezet, XVII.évf. I sz.) írását átdolgozta:

Kovács-Hajdu Albert

2017. április 3

„Békesség néktek!”

Presbiteri percek

Az alábbi kis történet közel 50 évvel ezelőtt játszódott le, de kitörölhetetlenül megragadt bennem… vagy engem…

Kisgyerekként a Karácsony után a Húsvét volt a legkedvesebb ünnepem. Az iskolai szünet mindig boldog időszak volt abban az időben, főleg azért, mert azt tavasszal nagymamám szülőfalujában, Válban tölthettem unoka-testvérem családjánál. Nagy-néném és férje, Dezső bácsi szeretettel fogadtak, Dezsivel pedig nagyon jókat tudtunk játszani. Az idő gyorsan repült ezeken a csodás napokon.

Mint gyermek még valahol mélyen elhittem a húsvéti nyuszi tojás- és ajándékosztó képes-ségét. Azt is tudtam, hogy a hétfői locsolkodás kiegészítheti a zsebpénzemet, amit utána akár sok játékkatonára, esetleg Matchboxra válthatok.

A hétfő reggel korán éb-resztett, nagy izgalommal feküd-tem az ágyban, figyelve a redő-nyön átszűrődő napfényre, és a tisztán hallható de érthetetlen madárhangokra. Egyre csak az járt a fejemben, milyen megle-petést hoz nemsokára a nyuszi.

Nem is tudtam visszaaludni, csak a gondolataim keringtek ben-nem. Hirtelen ajtónyikorgást hallottam, de a nyuszi helyett Dezső bácsi jelent meg a szobaajtóban. Nem bírtam ma-gammal, kirobbant belőlem a kérdés: Jön már a nyuszi? Hozza az ajándékot? Mikor ér végre ide, otthon már biztos megtalált volna!

Dezső bácsit nagyon szeret-tem, mindig vidám és barát-ságos volt velem. Most azonban komoran rám nézett, és annyit mondott: Hallgasd csak mit mondanak a gerlék! Megölték szegénykét, megölték szegény-két! És valóban, villámcsapás-ként számomra is érthetővé vált a balkáni gerlék hangos huho-gása.

Hirtelen kerekedett szomorú-ságomat szeretett nagybátyám hamar elűzte, mert mellette so-káig senki sem tudott keseregni, főleg egy kisgyerek…

Mai fejjel látva az ajándék-váró kicsiket, egyértelművé vá-lik, hogy jobb adni, mint kapni…

De még jobb tudni, elfogadni és megköszönni azt a kegyelmet, amit a mi mennyei Atyánk adott nekünk Jézus Krisztus által. Tudom, hogy Nagypénteken az én bűnömet is magára vette,

4 2017. április

„Békesség néktek!”

miattam is feszítették keresztre. A mi Urunk elfogadta az Atya akaratát, úgy az értünk való szenvedésben mint a kereszt-halálban. Krisztusunk feltámadá-sa szintén az Atyánk akarata szerint történt, irántunk való kegyelemből. Soha ne feledjük megköszönni az Ő szeretetét!

Végezetül emlékezzünk mit mondott Jézus Mártának s rajta keresztül nekünk is:

„Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él, és mindenki, aki él, és hisz énbennem, soha meg nem hal.” Jn 11,25

Váradi Ferenc

Beck Zoltán: Felelet

Ötleted valóban megihletett Írok is hát Neked egy kis verset

Mert a testi sötétség, ami árnyékot vet De a lélek világossága minket vezet

A szeretetnek győző hatalma van Amit adni tud még kimondhatatlan

Benne van Ő minden ölelésben Nem fárad ki bármily öldöklésben

Ha látjuk, mily jó megbocsátani Nem fogunk már senkit se bántani Látja Isten szívünk minden könnyét

Olvassa benne az Élet-könyvét

Tekintsünk az egy Igazra fel Megírt bánatunk így vigaszra lel

És ne tagadd meg a hű kebel-ölelést Hisz nem vágyod már benne a kéj gyönyörét

Úgy, mint akkor tetted a Tiszta Bűnért Mikor érezted lelked Urához tért

S vezette tovább minden utad Amiért Őt szeretni tudtad!

2017. április 5

„Békesség néktek!”

Énektanítás 356.

Mind szövegét, mind dallamát Herman Miklós írta. Az egész éneket a Húsvéti csoda feletti öröm, az életnek a halálon aratott győzelme hatja át. A dicséret először 1560-ban jelent meg egy egész esztendőre való, vasárnapi evangéliumokat tartalmazó gyűjteményben.

Ennek a gyönyörű lelki éneknek magával ragadó szépsége abban fejeződik ki, amit Jézus Krisztus értünk tett életével, halálával és feltámadásával. Úgy, mint ahogyan a mi keresztyén mivoltunkban sem az a fő amit mi cselekszünk, hanem

amit Isten cselekedett miértünk, mivelünk.

Magyar nyelvre az éneket Áprily Lajos fordította le, talán még szebbre, mint, ahogyan az eredeti német szövege szól. Ujjongó lelkes dallamát, pedig akár a mai világban is modernnek találhatjuk frissessége és feszes ritmusa miatt. Ez a német dallamörökség legkifejezőbb és lélekemelőbb dallamainak egyike. A csodálatos érzést, amit ennek a dicséretnek éneklése ad, csak akkor érezhetjük igazán, ha könnyedén, élénken, tiszta szívünkkel átérezve zengjük.

Váradi Zsóka

6 2017. április

„Békesség néktek!”

Sosem egyedül

2003. június 7-én, egy meleg nyári napon, egy pillanat alatt megváltozott az életem.

A történetem azonban 1993 augusztusáig nyúlik vissza. Ebben a hónapban és évben tértem meg, fogadtam el Jézus Krisztust, az Isten bárányát személyes megváltómnak, aki értem is elszenvedte a kereszthalált, hogy a feltámadásában is részeltessen majd engem. Az ige mondja, hogy aki hisz Őbenne, annak örök élete van, "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (Jn 3,16)

Kamaszkorom utolsó évei alatt a vallásos vagy etikai nevelés teljes hiánya miatt úgy gondolkodtam, hogy a szeretetet ki kell érdemelni. S mivel erre képtelen a bűnös ember, így ez egy nehéz életszakasz volt számomra, s nem tekintettem pozitívan a jövőbe sem. Szeretetéhség volt bennem, s egy Istenarcú űr a szívemben. Reményik Sándor Istenarc című versének egyik versszakában így szól a költő:

"Egy istenarc van eltemetve bennem, / Tán lét-előtti létem emlék-képe! / Fölibe ezer réteg tornyosul, / De érzem ezer rétegen alul, / Csak nem tudom, mikép került a mélybe." (Reményik Sándor: Istenarc)

Ezt az űrt sok mindennel próbáltam kitölteni. Például kapcsolatfüggőséggel, jóga-gyakorlatokkal, agykontroll tanfolyammal. Azzal próbáltam bizonyítani magamnak a szerethető voltomat, hogy mindig jártam valakivel a másik nem képviselői közül. Csakhogy ezek nem voltak érdek nélküli kapcsolatok, sem barátságok, de még igazi szerelmek sem.

Az érettségi utáni nyáron szüleim elutaztak Amerikába egy körútra, s mi ketten az öcsémmel itthon maradtunk egyedül. Meleg nyár volt 1993-ban, amikor megszólított Jézus Krisztus egy igén keresztül: "Jöjjetek én hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket." (Mt 11,28) Talán furcsának tűnik, hogy egy fiatal, ereje teljében lévő lányt éppen egy ilyen ige szólít meg, de elfáradtam annak folytonos bizonyításában, hogy értékes vagyok, engem is lehet

2017. április 7

„Békesség néktek!”

szeretni. Megtanultam a Miatyánkot, majd augusztusban a keresztény barátnőm invitálására elmentem a budai református gyülekezetbe, s ott elkezdtem ifibe járni. Szeptemberben megkeresztel-kedtem, s egy évvel később ott is konfirmáltam.

Ezután már Jézust a szívembe fogadva hoztam döntéseket. Például azt, hogy tovább szándékozom tanulni angol szakon, de ehhez még 10 hónap angliai tartózkodás kellett, ami alatt a nyelvet jobban el tudtam sajátítani. Kimentem London közelébe egy kisvárosba baby-szitterkedni, s közben tanultam, készültem az 1994-95-ös tanév egyetemi felvételijére. 1994 őszén fel is vettek a Károli Gáspár református egyetem bölcsész-karának angol-magyar szak-párjára. Ez a képzés akkor 5 éves volt.

Az egyetemi évek alatt jártam reggeli áhítatokra, egyetemi istentiszteletre, ifibe; nyaranta csendes hetekre. Nagyon szép, gyümölcsöző évek voltak ezek. Nemcsak Jézust ismertem meg egyre jobban, hanem saját magamat is. Mivel szerettem énekelni, így mindig kórustag voltam a

gyülekezetünkben. Megtanultam, hogy az éneklés az imádság egy formája, sőt dicsőítés is lehet. S a kísértések idején mindig volt mibe kapaszkodnom: abba, hogy Jézus értem is meghalt, értékes ember vagyok, ha hibákat követek is el.

"Mit mondjunk azért ezekre? Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? Aki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna vele együtt mindent nekünk? Kicsoda vádolja az Isten választottait? Isten az, aki megigazít." (Róm 8,31-33)

Ezt az igei igazságot a maximalizmusra törekvő természetemnek nehéz volt egyszerűen elhinni. Talán ezért is lett az egyik kedvenc református énekem a 479. zsoltár: "Hinni taníts Uram, kérni taníts..."

Teltek-múltak az évek. Lediplomáztam angolból, s elköltözve otthonról önálló életet kezdtem élni, igen közel a helyi gyülekezetemhez. Sajnos, mint Pál apostolnak, nekem is adatott tövis a testembe, hogy el ne bizakodjam, s megtapasztaljam Isten mindenre

8 2017. április

„Békesség néktek!”

elegendő kegyelmét (2Kor 12,9). Nagyon érzékeny idegrendszerű lévén sokat küszködtem a kapunyitási pánikkal, azon szorongva, hogy meg tudok-e élni a fizetésemből, fenn tudom-e tartani kis lakásomat. Akkor már évek óta imádkoztam társért Istenhez, de hiába. Az énekkari szolgálatot, a gyülekezeti vendégségeken a mosogatási, terítési szolgálatot derűvel végeztem, az ifit vendégül láttam kis lakásomban, s hétvégi telkünkön is. Nem felejtkeztem meg az adakozásról és az imádkozást is hűségesen végeztem Jézussal együtt. Nem akartam már Neki megfelelni vagy másnak, hiszen tudtam, hogy nem erről szól a kereszténység, hanem hálából odaszántam neki az időmet, a pénzemet, a hangomat, ahogy ezt maga Pál apostol is kéri tőlünk a Római levél 12,1-2 verseiben:

"Kérlek azért titeket, atyámfiai, Isten irgalmasságára, hogy szánjátok oda testeteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos istentiszteleteteket. És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy

megítélhessétek, mi az Isten jó, neki tetsző és tökéletes akarata."

Azután 2003-ban, egy nyári reggelen, június 7-én balesetet szenvedtem a Déli pályaudvaron. A kalauz figyelmetlensége miatt a vonat alá csúsztam. Mivel mindig is egy kicsit szórakozott, álmodozó és figyelmetlen voltam, így nem jól mértem fel a vonatra való feljutásom esélyét. A nyitott ajtajú vonat kocsit azonban a kalauz indította el... Azon a reggelen ő sem figyelt oda, csakhogy ez majdnem az életembe került. Elvesztettem az eszméletemet. A gyülekezetem értesült a történtekről, s másnap vasárnap lévén egy testként imádkoztak értem a templomban az istentisztelet végén. S az Úr meghallgatta az imádságokat. Nagyon sok vért veszítettem, az alsó végtagjaim elvesztése pedig sokk-ként ért engem is, ahogy a szüleimet, a családomat és a baráti körömet is.

Sípos Ete Álmos lelkipásztor hamarosan meglátogatott a kórházban, amint magamhoz tértem, s egy angol igét ajándékozott nekem, mely -

2017. április 9

„Békesség néktek!”

mint mondta - az egyik kedvence.

"Az Úr, ő az, a ki előtted megy, ő lesz te veled; el nem marad tőled, sem el nem hagy téged" (5Móz 31,8)

Azóta ez lett életem vezérigéje.

A hitem akkor azonban csak pislákolt. Egyszerűen nem tudtam elfogadni, hogy többet nem futhatok a Margitszigeten, s nagyon sok helyre nem jutok el ezután. (Azt nem is sejtettem még, hogy énekelni sem lesz lehetőségem többet nagy kórusban.) Azon a nyáron nagyon sok baráttól, testvértől, szomszédtól, ismerőstől kaptam bíztatást, vigasztalást. S valóban: a hitem pislákoló gyertyalángja nem aludt ki, ahogy az ige is mondja:

"A megrepedt nádszálat nem töri el, a füstölgő mécsest nem oltja el." (Ézs. 42, 2)

Azóta 13 év telt el. A családban gyerekek születtek (csak a közelemben 7 gyerek), akik már úgy ismertek meg engem, mint akinek nincsenek lábai. De ők nem ezt látták, hanem engem, aki odatelepedtem melléjük, s játszottam velük órákig. Én

pedig egyre világosabban értettem az Ézsaiás könyvének 53. fejezete számos igeversét:

"Megvetett volt, és emberektől elhagyatott, fájdalmak férfija, betegség ismerője. Eltakartuk arcunkat előle, megvetett volt, nem törődtünk vele. Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg." (Ézs 53,3-5)

Emellett megtanultam Jóbbal együtt, hogy nem csak a jót, de a rosszat is el kell tudnunk fogadni Isten kezéből. "Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk." (Jób 2,10 b)

Az életem csonka-bonkán is Jézusé, de Pál apostol szavaival vallom: "Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van" (Róm 8,28)

Bara Eszter

10 2017. április

„Békesség néktek!”

Bizonyságtétel

„Örök szeretettel szerettelek!” (Jer 31,3) mondja nekünk a mi Istenünk, Akinek akaratából megszülettem. Megkereszteltek, szüleimmel együtt templomjáró gyermek voltam. Isten már akkor keresett, gondot viselt rólam, tudtomon kívül munkálkodott bennem, érdekelt a „hívők” élete. Konfirmálásom után, iskolai éveim alatt éltem a természet szerinti életet, úgy gondoltam Istennel és mégis Isten nélkül. De Ő nem hagyott magamra, terelgetett, vezetett, szülőföldemről szülő-hazámba. Megajándékozott egy hitvestárssal és két gyermekkel. Bűnös emberként nap mint nap vétkeztem, beszédben, tettekben, mulasztással. Hála legyen Istennek, hogy kegyelméből olyan szolgák igehirdetéseit hallgathattam, mint Kovács Dezső bácsi, Párdy György, Cseri Kálmán, olvastam Joó Sándor prédikációkat, és keresztyén üze-netű könyveket. Az örömhír, az evangélium ereje megérintette szívemet, vágytam arra, hogy én is Isten megváltott gyermeke legyek. Egy nyári csendes héten megtörtént a csoda, Isten kegyelme rám talált, Jézust megváltómmá fogadtam, bűnbo-

csánatot kaptam. Jézus lett az Úr az életemben, kézen fogott, vezet a megszentelődés útján, munkál-kodik bennem, hogy olyan lehessek, amilyennek látni szeretne, és én igyekszem engedelmes gyermeke lenni. Még nem vagyok készen, de hiszem, hogy Isten elkezdte bennem a jó munkát és be is fogja fejezni a Krisztus Jézus napjára. (Fil 1,6).

Isten végig jelen volt a családunk életében, de az elmúlt fél évben különösen is megtapasztalhattuk jelenlétét, vezetését, kegyelmének munkál-kodását.

Férjem betegsége alatt végig előttünk járt és mutatta az utat, felkészített bennünket arra, hogy hitben, békességben elfogadjuk mindazt, amit tervezett számunkra. Férjemben is elkezdte a jó munkát és hiszem, hogy be is fejezte, mert békességben tudta itt hagyni ezt a földi világot, rábízva magát teremtőjére, mennyei Atyánk akaratára. Isten könyörületét és irgalmát tapasztalhattam meg, ahogy végignézhettem elköltözését és abban a biztos reményben tudtam őt elengedni, hogy a feltámadáskor találkozunk és együtt leszünk újra a mennyek országában.

2017. április 11

„Békesség néktek!”

A jövőnk nem emberek, hanem Isten kezében van, és én hiszem, hogy az Övéi vagyunk és gondot visel rólunk továbbra is. Ígéjében mondja, hogy „Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged” (Zsid 13,5), én pedig bízom benne, elég nekem az Ő kegyelme (2Kor 12,9) és „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít” (Fil 4,13) Hála és dicsőség Istennek mindenért!

Galambos Marika

A Szentírás hasznossága

Úgy vélem, kimeríthetetlenül nagy téma nyílik azon ajtó mögött, melyre az van írva: „A Szentírás hasznossága”. Azért, hogy ne vesszünk el a részletekben, öt olyan gyakorlati területet szeretnék – a teljesség igénye nélkül – megemlíteni, melyekben Isten gyermekei napi szinten megtapasztalhatják a Biblia puszta létének és a vele való foglalatosságnak a hasznát.

Nagyon hálás vagyok Istennek azért, hogy legalább a Heidelbergi Káténk születése óta erős létjogosultsága van a „Micsoda

haszna van…?” kezdetű monda-toknak hitelvi kérdésekben. Ursinus és Olevianus mély és józan emberismerettel, lelkünk mozgatórugóinak feltérképezése után bontogatták ki bibliás hitünk alapigazságait, tudva, hogy az emberben önkéntelenül megszó-lal a belső kérdés, amikor valamire buzdítják, amikor valamit felkínálnak neki, hogy „mi hasznom van nekem ebből?”

Az ígért öt pont közül az elsőt így lehetne tömören megfo-galmazni: a Szentírás haszna az, hogy Isten igaz megismerésében kalauzol. Rómaiakhoz írt levelében Pál apostol tanít arról, hogy Isten megismerésében mekkora lehetőségeink vannak a teremtett világ jelenségeinek vizsgálatával. „…ami benne láthatatlan, tudniillik az ő örökkévaló hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva alkotásaiból megérthető és meglátható”. Azt, hogy ez mennyire így van, az evangéliumi hit világán, de még az ún. kultúr-keresztyénségen is kívül elhelyez-kedő gondolkodók sokasága bizo-nyítja létével, munkásságával. Logikus következtetések lánco-latát alkothatják meg Biblia nélkül is, mely következtetések egy

12 2017. április

„Békesség néktek!”

értelmes entitással hozzák összefüggésbe az élet kialakulását és az életformák változatosságát. Iszlám, hindu, indián vallási magyarázatok, de még az UFO-hívők publikációi is fel tudják mutatni ezt a közös nevezőt: valaki tervezett, valaki alkotott.

Csakhogy ennek a fajta megismerésnek, a józan ésszel kikövetkeztethető feltevéseknek, ugyancsak Pál hivatkozott szavai tőszomszédságában meg van nevezve egy komoly, súlyos korlátjuk: a bűneset kihatása az emberi intellektusra, az egész belvilágunkra. A logikai úton elérhető ismeret ugyanis nem jelenti egyúttal azt a megismerést is, amely az élő Istennel való boldogító közösséget jelentené a Biblia szerint. A szükségszerűen felismerhető tervezői és teremtői munka nem váltja ki a boldogító meghódolást a Teremtő előtt. Jobb esetben félúton megáll, de inkább, ahogy Pál írja, egészen elferdülő gondolkodással az Isten dicsőítése helyett a teremt-mények dicsőítésébe fog a menthetetlenül vallásos lélek. Valamelyest igaz ez még a materializmus híveire is, hiszen a teremtett anyag válik számukra a mindenné, az örökkévalóvá, nem

pedig Az, Aki csakugyan örökké VAN.

A Szentírás haszna ebben az összefüggésben az, hogy Isten teremtői bölcsességén túlmutatva az Ő lényét, mint minden igazi erkölcs forrását, mint ítéletalkotó és azt foganatosító Bírót, és mint ítélet alól felmentő, a megváltás munkájában helyettünk szenvedő Krisztust is megvilágítja. A teljes Szentírás Istennek atyai szívébe enged bepillantást, amikor az Evangéliumban közli: Ő halálos szeretettel fordul az ellene vesztére fellázadt embervilág felé, súlyosan megítéli a bűnt, de annak következményeit szabad kegyelméből áthárítja arra, Aki bűnt nem cselekedett. A Szentírás haszna az, hogy ennek az Istennel újra életközösségbe, szeretet-közösségbe helyező információ-nak a torzulását gátolja azzal, hogy írásban is fennmaradt, nem ment át olyan hangsúly-eltolódásokon, amelyek a szóbeli hagyományokat erőteljesebben fenyegetik.

Másodszor, abban láthatjuk ezt a hálaadásra méltó hasznot, hogy önmagunk helyes megismerését segíti. Delphoi ókori szentélyének bejárata fölötti felirat is erre buzdította

2017. április 13

„Békesség néktek!”

már az arra vetődőt, a modern kori pszichológiai iskolák pedig elhozták az önismereti törekvések reneszánszát. Személyiség-fejlesztő tréningek, kurzusok igyekeznek feltárni és a valóságnak megfelelően bemutat-ni azt, ami bennünk van, amire képesek vagyunk – vitatható sikerrel.

A Szentírás, mint önismereti kalauz, az alázat útjára vezet bennünket. Az emberről szóló tanítása, a bibliai történeteknek a szereplőiről kapott kép tisztogat bennünket minden önhittségtől. Megkapó az az őszinteség, kendő-zetlen egyenesség, amely még a pozitív hősöket is hibáikkal együtt láttatja az olvasóval. A hívők atyjáról, Ábrahámról rajzolt képbe belefér az, hogy gyávaságát, feleségét hazugságra késztető magamentését sem hallgatja el. Mózes, aki a mai napig etalon a vallásos zsidóság körében, de keresztyén ember számára is sok tekintetben példaértékű, élete egy pontján gyilkossá válik. Dávid szintén – pedig ő volt az Isten szíve szerint való király. Péter tagad, kép-mutatóskodik. Ezeknek a hibák-nak bármelyikét, vagy összességét azonban nem intézi el a „lónak is négy lába van, mégis botlik” olcsó

vigasztalásával, hanem a bűneset valóságának összefüggéseibe ágyazza. A Szentírás legismertebb részletei közt, kultúrkörünk erkölcsi iránytűjeként máig úgy-ahogy megőrzött Tízparancsolat mutatja meg, hogy kik vagyunk, amikor az egyes igék rende-léseivel, tiltásaival Isten átvilágít bennünket. A törvény által adódik a bűn megismerése. A világon egyedülállóként a Biblia mondja ki azt egyszerre rólunk, hogy elve-szettek vagyunk, lázadók, kárhoz-tató ítélet alatt lévő „haragnak fiai”, de azt is, hogy Jézus Krisztusért megtaláltak, megmen-tettek, akiben a világteremtő személyes Isten atyai szeretetét kaptuk ajándékba. Becses vagy az én szemeimben és szeretlek – írja Ézsaiás próféta. Utóbbi hang-súlyok az önmagát vészesen alulértékelő, helyét sehol nem találó, lét-nemlét határán szédel-gő emberben is csodálatos harmóniát teremthetnek.

A Szentírás következő, harmadik gyakorlati hasznaként azt nevezném meg, hogy az Isten iránti tiszteletünk kifejezésének lehetséges módjait ismerhetjük meg benne és gyakorolhatjuk általa.

14 2017. április

„Békesség néktek!”

A Biblia segít megőrizni attól, hogy a magunk választotta, ille-gitim istentiszteleti utakat, eszközöket vegyük igénybe. Ha csupán az imaéletre nézve keresünk útmutatást, megtanul-hatjuk Isten magasztalását a zsoltárok dicsőítő mondataiból, a hálaadás és a bűnvallás szüksé-gességét, a közbenjárás gondola-tának mélységeit, és a magunk számára kérésnek az előbbiek mögé sorolását. Megérteti velünk a Biblia, hogy az Istennel való párbeszédes helyzet egyszerűen megkívánja az Igére figyelő indulatot. A példabeszéd szerint, aki elfordítja fülét a törvény hallásától, annak könyörgése is utálatos. A „szemeimmel tanácsollak téged” ígérete ma, a hitben járás korszakában úgy valósul meg, ha nyitottsággal és alázattal közelítünk mindahhoz, ami meg van írva. Akár szülőként, akár gyermekként, akár peda-gógusként, akár diákként, isme-rősek lehetünk ezzel a mondattal: nézz rám, ha hozzád beszélek. A pillantás kerülése, mint a sunyiság, tiszteletlenség tünete ide is alkalmazható: hogy tisztelhetném a hozzám beszélő Istent, ha nem olvasom, nem hallgatom, nem gondolom át, nem próbálom befogadni azt,

amit pedig javamra, üdvös-ségemre adatott írásba.

Negyedszerre azt a praktikus hasznot jelenti életünkben a Szentírás és Biblia feletti elcsendesedés, hogy felkészít a pontos bizonyságtételre. Nagyon szeretném a mindenkori igeolva-sásomat az Úr Jézus missziói parancsának fényében megvizs-gálni és gyakorolni. Ő a tanít-ványait küldi, és a küldetés egy üzenet átadása köré szerveződik. Az üzenet pedig olyan fontos, olyan gazdag, hogy semmiképpen nem szabad elsorvasztva, vagy felhabosítva átadni. Egykori postásként szembe kellett néz-nem azzal, hogy a feladó által megrendelt szolgáltatás a külde-mény pontos, hiánytalan kézbe-sítése a címzettnek. Nem lehet kibontani a borítékot, hogy az üzenet tartalmát kihúzásokkal, vagy betoldásokkal megváltoz-tassa a postás.

Abból a célból, hogy az isteni mondanivaló fel ne híguljon, örök életre vonatkozó sorskérdé-sekben ne váljon félrevezetővé, szükséges a részletes, alapos ismeretek bevésése. Áldott emlékezetű Pásztor Gyuszi bácsi bibliaiskolai szavaira emlékezem a ’90-es évek közepéről: nem árt,

2017. április 15

„Békesség néktek!”

ha Isten gyermeke a teljes Bibliát legalább 2 évente teljesen átolvassa. – Amennyiben ezt meg tudjuk tenni úgy, hogy gőggé ne váljon bennünk a megszerzett biblia-ismeret, miénk is lehet az a nyereség, haszon, hogy hiteles, pontos, lényegre mutató bizony-ságtétellel szolgálhatunk mások felé.

Ötödik, utolsó pontként arról szeretnék bizonyságot tenni, hogy a Szentírás azért hasznos, mert a lelki hadviselésben alapvető fegyver. Az Efézusi levélben a lelki fegyverzet részeként említi Pál a Lélek kardját, amit az Isten beszédével azonosít. Annak a kozmikus lelki háborúnak, melynek – ha tetszik, ha nem – részesei vagyunk, fontos kérdése az, hogy mennyi és milyen sebet kapunk közben. Hányszor és mennyire válunk vesztesekké annak ellenére, hogy Krisztusban győztes fővezért kaptunk, és a döntő ütközetet megnyert Meg-váltó seregéhez tartozhatunk? A személyes életünk hitbeli vere-ségei, bukásai pedig nem kis mértékben annak köszönhetők, hogy ezt a lelki fegyverzetet, vagy magát a hadiállapotot, nem vesszük eléggé komolyan.

Amikor az Úr Jézus a 40 napos pusztai böjtölés után a sátáni kísértés céltáblája lett, mindhárom próbálkozást ugyan-úgy hárította el. Mózes 5. könyvéből vett odaillő idézeteket használt arra, hogy a bukását – és így a mi megváltásunk ellehe-tetlenítését – akaró Sátánnak megfeleljen. Mély meggyőző-déssel hiszem, hogy a háromszori próbálkozás a sötétség fejedel-métől nem holmi tiszteletkör volt, amit meg kellett futni a golgotai csata előtt. Nem egy koreo-gráfiának a kötelező részlete, hanem valóságos, céltudatos próbálkozás arra, hogy már az útja elején méltatlanná és alkalmatlanná tegye az Urat arra, amiért a Földre szállt. Pontosan olyan komoly volt itt a szándék, mint Nagy Heródes betlehemi gyermekgyilkossága idején. Ennek a komolyságával nézett szembe Urunk úgy, hogy a lelki támadás elhárítására elegendőnek és hasz-nosnak tartotta azt, ami meg van írva. – Ha ezt Ő így látta és gyakorolta, naponta kérjük el mi is ugyanehhez a hitből fakadó bátorságot.

Kovács-Hajdu Albert

16 2017. április

„Békesség néktek!”

Hirdetések: Minden olvasónknak áldott, békés Feltámadás ünnepet kívánunk! Április 29-én szombaton hagyomá-nyos tavaszi kirándulásra hívoga-tunk. Május 13-án 16 órakor Meister Éva színművésznő Kocsis István mono-drámáját adja elő, Árva Bethlen Ka-ta életéről, hitharcairól. Rendszeres alkalmaink: Istentisztelet: minden vasárnap 10 órakor, előtte énektanulás. Minden második vasárnap 16 órakor a Rá-kóczi imaházban is. Úrvacsora minden hónap első va-sárnapján. Gyermek-Istentisztelet és gyer-mekőrzés: minden vasárnap 10 ó. Bibliaóra: minden csütörtök 18 ó. Imaközösség: Istentisztelet előtt, ill. csütörtök 17.30 (Bibliaóra előtt), a Tanácsteremben. Konfirmáció előkészítés: minden vasárnap 11 órai kezdettel. Tábitha-kör: asszony testvérek számára minden hó második pén-tek, 10 órai kezdettel. Férfi óra: minden hó harmadik keddjén, 18 óra.

Ifjúsági óra: minden második va-sárnap 16 óra. „Nyugis” kör: az érettebb korosz-tálynak minden hó utolsó hétfő, 10 óra (változó helyszínen). "Kisharang" színjátszó kör gyerme-keknek: szombaton 9 órakor. Presbiteri gyűlés: minden hónap harmadik vasárnapján, 15 órakor. Elérhetőségek: Lelkipásztor: Kovács-Hajdu Albert Beosztott lelkész: Kovács-Hajdu Anita Telefon/Fax: 06-1-207-1880 Mobil: 06-30-537-0160 Cím: 1225 Budapest,

Angeli utca 13. Drótposta: reformatus.nagyteteny@gmail.com Lelkészi fogadóórák: szerda: 14.00-16.00 csütörtök: 14.00-16.00 péntek: 14.00-16.00

A gyülekezet internetes honlapjának címe:

www.refnagyteteny.eoldal.hu

„Az Úr, ő az, a ki előtted megy, ő lesz te veled; el nem marad tőled, sem el nem hágy téged: ne félj és ne rettegj! " 5Móz 31,8

Kiadó: Budapest-Nagytétényi Református Egyházközség Felelős kiadó: Kovács-Hajdu Albert lelkipásztor

2017