Vasárnap, 1976. július 18.

a n a r M Beszéltek a kövek A várnai kövült erdőségekről

Készlet a várnai kövQIt erdőségből. (Dr. Sacharieva felvétele)

Várna nemcsak min t világhírű tengeri fü rdő nevezetes, mer t a város bennünket magyarokat és tör ténelmünk egyik gyászos csa-t á j á r a emlékezte t A vesztett várnai csatában esett el 1444-ben I . Ulászló magyar király. Ennek emlékére emelték a szép mauzó-leumot és előtte Hunyadi János s z o b r á t

Egy másik világhíres neveze-tessége Várnának a várostól mintegy 18 kilométer távolságra és több négyzetkilométeren el te-rülő megkövesedett erdőségek maradványai is a „Pobitite ka -meni", vagy régi török nevén a Dikilitas, amelynek korát a t u -dósok 55—60 millió évre becsü-lik. Az égbenyúló 6—8 méter m a -gas, 1—4 méter vastag, szabályiv. san hengeres és belül üreges osz-lopokról a hivatalos útikalauzok igen szemléletes fényképeket is közölnek.

A várnai kövületeket több m i n t 130 éve faggat ják a tudósok, és m á r eddig is több mint 35 könyv és dolgozat jelent meg a szár-mazásukról, történetükről, de még a mai napig sem kap tak róluk elfogadható magyarázato-kat, csupán azért, mer t még m i n -dig nem vallat ták őket helyesen, vagy pedig a néma, de mégis be-szédes feleleteiket rosszul ér te l -mezték. Ilyen rosszul értelmezett felelet van az egyik magyar nyelven is megjelent Bulgáriai útikönyv, 1965 144. oldalán, amelyben ezeket a híres megkö-vesedett erdőségeket így ismer-te t ik : „Pobitite kameni (Kőerdő). E Titka természeti képződménye-ket a Szófia felé vezető út men-tén, Várnától 18 kilométerre ta-láljuk. A szürkésfehér homokkal borított tájból különös oszlopsze-rú sziklák emelkednek. Szinte az az érzésünk, hogy régi oszlop-csarnok, vagy palota romjai előtt állunk. Amint azonban közelebb érünk az összevissza magasodó oszlopok között, nem tudjuk fel-fedezni az emberi kéz nyomait. Mindez a természeti erők sok év-százados munkájának eredmé-nye. Az oszlopok gigantikus tztalaktitok-cseppkővek, ame-lyek a föld mélyében formálód-tak, s az atmoszférikus romboló erők — az eső és a szél — az idők folyamán eltüntették a mál-lékonyabb anyagokat, s csak a szilárdabb kőzetekből álló stalak. tit oszlopok állják ma is az idők viharát. A környező szikláidon (amelyeknek szomszédságában kis emléktárgyakat árusító pa-vilon van) ma is e sok évszáza-dos folyamat kezdeti szakasza észlelhető."

De miért olyan egyenletesen hengeres az a lakjuk, miért 3—5, sőt 8 méter magasak, miért üre-ges egyesek belseje, a ta lpuktól a csúcsig, másoknak viszont, m i -ér t tömött a belsejük, vagy egye-sek belsejében, miért van két egyenlően ter jedelmes üregs tb . ? Azért, mer t 55—60 millió évvel ezelőtt az úgynevezett eocén-

korban, éppen olyanok voltak, min t a ma is élő késő utódaik és közvetlen rokonaik, például a trópusokon élő szágópálmák, tudományos nevükön Cycas-féle fék. Akkor ezek ls éppen olyan 5—10—20 méte r magasak voltak, min t a mai n a p is élő egyes szá-gópálmák. Törzsük belsejében éppen olyan ter jedelmes bodza-bélszerű bél volt, min t a mai szágópálmáknak, csakhogy a több millió év a l a t t a puha bélrész el-pusztult, és helyét terjedelmes, néha 40—50 centiméter á tmérő-jű üreg foglalta el. Nagyitóval nézve, belső szerkezetük is ép-pen olyan még most ls, min t amilyen a mi késői utódaikban, a mai szágópálmafélékben

mai napig is megmaradt . Az üregeket tehát nem a tengeri fúrókagyók f ú r t á k ki, mint aho-gyan azt egyes tudósok azelőtt elképzelték. De cseppkövek sem lehettek, mint ahogyan azt az úti-kalauz is áll í t ja, mer t a csepp-kövek belsejében soha pincs ilyen ter jedelmes bél. Hasonlóképpen korállképződmények sem lehet-nek, mer t ilyen üreges oszlopo-ka t a tengeri koraitok nem tud-nak é p í t e n i

Egyes oszlopok belsejében pe-dig azért van két egyenlő nagy-ságú üreg, mer t egyes szágópál-máknak az a természetük, hogy el nem ágazó és nagyüregű osz-lopaik bizonyos magasságban mindig ké t egyenlő vastagságú ágban folytatódnak, tehát villásan ágaznak el, de ugyanakkor az egybelű törzs két egyenlő oldal-ágban és két egyenlő bélben folytatódik, pontosan azon a he-lyen, ahol a két egyenlő ág és és benne a ké t egyenlő bél foly-tatódik. Azon a helyen t e rmé-szetesen a belek elpusztulása u tán két egyenlő üreg marad t vissza.

De a várnai kövült oszlopok között elég sok olyan is akad, amelyeknek a belseje teljesen tömött . Ezek az egykori fák azonban m á r n e m lehettek szá-gópálmafélék, hanem vagy ren-des pálmák, vagy fenyők, vagy pedig lomblevelű fák. Ha tö-möt t és egyenletesen hengeres marad t a testük, akkor csakis valamilyen valódi pálma-fé lék lehettek, ha pedig ágas-bogpsan ágaztak el, akkor azok egykoron fenyő-, vagy lombosfék voltak. Mindezt egy mai modern tudo-mányág, a faszövettan, vagyis a xylotómia fényesen igazolta. Egyes megvizsgált kövületeknek a belső szerkezete teljesen olyan, mint a m a is élő fenyőfáké. Az egyik kövületnek pontosan olyan szerkezete marad t meg, mint az Amerikában ma is élő 100 méter magas hatalmas Mammutfe -nyőknek.

Egy másik tömött törzsű kö-vületnek a belseje egy meleg-kedvelő babér- fé le szerkezetével egyezett meg. Mindezek a beszé-

des adatok azt bizonyítják, hogy a várnai kövült erdőségek oszlo-pai közül egyesek szágópálma-félékből, mások fenyőkből, is-mét mások a lombosfákhoz ha-sonló fákból származnak. Az osz-lopok keletkezésében tehát sem a koránoknak, sem a csepkö-veknek semmi közük nem volt, mer t a megkövesedett oszlopok legnagyobb része egész biztosan szárazföldi fák maradványai , amelyek az évmilliók viharaival is dacolva, némán, de mégis tu -dományos nyelven beszélve, h i r -detik több évmilliós származá-s u k a t

Mivel a szágópálmák manapság főleg a trópusi tá jakon élnek, és a babérfák is a melegebb tá jak lakói, ebből a r ra következtethetünk, hogy Várna közelében abban az időben inkább meleg, m a j d n e m trópusi kl íma u ra lkodha to t t

Egyes kövületek azonban még más t is elárulnak, de csak akkor, ha továbbra is tudományosan kérdezzük őket. Az egyik 4 cen-t iméter vastag kövület így vá la -szolt: „Én egykoron több méter, ta lán száz méter hosszú ha ta l -mas testű moszatmaradvény vol-tam és egész életemben állandó-an az egykori eocén-korú v á m a i -tengerben fürödtem. Eközben a tes temre csakis a tengerekben élő 1—5 mill iméter nagyságú ap-ró állatkák, úgynevezett N u m -mulite6ek (Szent László pénze) és Foraminiferák telepedtek, be -lőlem táplálkoztak még akkor is, ha a par tok közelében a tenger-víz visszavonult és a testem pusztulásnak indult." Az egykori tengerek legalábbis ideiglenes je-lenlétét ezek a parányi szerveze-tek kétségtelenül bizonyítják. Az is lehetséges, hogy a hosszú idők alat t Várna közelében az egyko-ri szárazföldeket a r a j tuk élő szágópálma, fenyő és lombos-fákkal együtt tengerek öntötték el, a tengervíz konzerváló hatá-sára, de a nagy mennyiségű mészkőanyag lerakódása, ma jd a tenger visszavonulása u tán ú j -ból a szárazföldre kerülve, most már a víz, szél és napsugár ha-tása következtében pusztulni kezdtek, de eredeti származásu-kat, tehát f inom szöveti szerke-zetüket még ebben a megköve-sedett állapotban is megtar to t -ták. Tehát ezek a néma kövüle-tek maguk cáfolták meg a z úti-kalauznak azt a véleményét, hogy az oszlopok tu la jdonkép-pen föld alá kerül t cseppkővek lennének, vagy hogy korál lkép-ződmények voltak, valamint azt is, hogy az üregeket fúrókagy-lók rágták volna ki.

Minthogy a mai várnai tudó-sok, így Davitasvili akadémikus és Sacharieva paleontológusnő is úgy érezték, hogy a mintegy 130 éves magyarázgatások az oszlopok keletkezésére vonatko-zólag, nem ál l ják ki a tudomá-nyos kri t ikát , végül is egy m a -gyar paleobotanikust kér ték meg a probléma megfej tésére. Más-fél évi hosszú és tudományos vallatás után neki végre s ikerül t megállapítania, hogy a várnai kövült erdőségek egykoron va -lódi szárazföldi erdőségek vol-tak, amelyekben szágópálmák, fenyők és melegkedvelő iombos-fák éltek. Azonban a z eltelt 50— 60 millió év alat t ez a terület egész biztosan, talár) többször is tengervíz alá került—, hogy med-dig, az teljesen bizonytalan —, és ezt a hatalmas te6tű b a r n a -moszatok és a reá juk telepedett gazdag mikroszervezetek, így a Numjnull tesek és Foraminiferák kétségkívül bizonyítják. Hogy a tenger, az erdőségek keletkezése előtt, vagy u tána borította el Várna környékét, mindezt a tu -domány később fogja megál la-pítani.

Ezek az eredmények azonban azt is bizonyítják, hogy a te r -mészet valamennyi tárgyát m i n -dig a tudomány nyelvén kell he-lyesen megkérdezni, és hogy ha a kérdés helyes volt, akkor még a néma kövületek is hangosan beszélnek azzal, aki el tanulta a nyelvüket és akkor a felelet is a valóságnak megfelelő lesz. Er-re mond ja a latin közmondás: „Te saxa loquuntur" vagy is: rólad beszélnek a kövek.

DB. GREGUSS PÁL

A szegedi anekdotakincsből

Sava-borsa... Manapság „nagyhata lommá" kezd válni a humor. Hozzátartozik

mindennapi életünkhöz, mint a rádió, televízió — vagy aká r a foci. Régen csak úgy emlegettük termékei t : vicc. Volt belőle jó is, rossz is. Ma már irodalmi nyelven: t réfa, éle, — tudományosan: anekdo-t a . . .

Manapság a humornak már vannak hivatott művelői, akik ezt a szakmát szakértelemmel űzik. A jó humorista népszerűségben fölér aká r két táncdalénekessel is.

Lehet osztályozni is a humort . Legmagasabb fokát talán a hétfő esti kabaréműsorban éri el. Van csúcs-humor is: a szilveszteri mű-sorban.* Van fővárosi humor és van vidéki (hogy hangzása vigaszta-lóbb legyen), provinciális humor. Lehet személyekhez, eseményekhez (őskortól — najainkig) kötni, vagy foglalkozási ágakhoz, osztályok-hoz — egyszóval mindenhez. Egyes f a j t á j u k a t olykor a divat emeli magasra. Van neki sava-borsa, lehet édes, lehet keserű, kihogyan fo-gadja vagy hogyan született.

Legmaradandóbb fo rmá ja a humornak az anekdota. Ezt gyűjteni is lehet. Voltak, vannak s lesznek is mindig tréfacsinálók. De a tré-fa, a vicc, mint Kovács Árpád, néhai szegedi humoris tánk mondta — mégis csak úgy születik, mint a béka, mögteröm magátúl i s . . . ha már él és mozog, csak egy kis napsütés köll neki és — már is k u r u t t y o l . , .

A lassúságáról közismert egykori kisvasúton utazik egy paraszt-legény. A kalapjá t lekapja az erős légvonat. Ez még csak a tényalla-dék. De anekdota lesz belőle, amin t kiszínezik, hozzátesznek, vagy el-vesznek belőle. S ehhez elég annyi idő, amennyi eltelik, amíg a le-gény leugorva, visszahozza a k a l a p j á t . , . Hogyan fogadják, mit mond a kalauz neki, mit 6zól hozzá a komája, vagy a pipás mesemondó stb. Ebből lesz maga a vi'.'C. De születésében részt vehet az egész utazó k u p é . . ,

A legény leugrik, a kisvonat megy tovább. Ez az e6et Kunhalom előtt történt néhány kilométerrel.

— Mit gondúnak kentök, ahogy beérünk Kunhalomra, há t ki áll az áhomás előtt. — így teszi fel az egyik magyar a kérdést.

— A l e g é n y . . . ! vágja rá egyből a kupé utazó tanyai nepe. — Dehogy! A b a k t e r . . . Világszerte elterjedt, hogy a skótok milyen takarékosak, még a

szavakkal is. Mennyi anekdota tanúskodik erről. De mi ra j tunk kívül ki tanúskodik a magyar, beleértve a szegedi paraszt szűkszavúságá-ból fakadó tömérdek t réfáról?

Elvégre kis nemzet v a g y u n k , . . Nincs világnyelvünk. A székely ember talpraesett , nagyszerűen időzített a ranymondá-

sairól híres. A szögedi paraszt (lásd Tömörkény, Móra, Cserzy s má-sok írásaiban) van olyan furfangos, mint a székely s ha negyedany-nyi sem szólal meg, talán abban van magasrendű h u m o r a . . .

Lássunk hát egy csipetöt egy gazdag gyűjteményből, a szögedi embörök és tréfacsinálók magasrendű humorából . Ügy csak a sava-borsát . . .

Szólaljon meg a helyt hagyomány, a paraszt, a polgár, a munkás éppúgy mint a játsző gyerek, a bohém, a művész a maga sa já tos „ssógediségéberi". S ha írásaimban, nem tagadom, hogy példaképeim Rath-Végh István és Tabi fcászló voltak, tollamat mégis csak ennek a városnak, az egyre kevesebbek által „Urbs"-nak tekintett és tisa-telt szülőhelynek szeretete sugall ta és v e z e t t e . . .

A szegedi boszorkányok A szegedi Boszorkány-szigetről

azt t a r t j a a helyi hagyomány, hogy 1728-ban itt fürösztötték meg, s azután itt égették el az utolsó szögedi boszorkányokat. Bár a néphit szerint sem az utol-sókat . . .

Rácáfol erre az örökszép Pósa-Dankó dal is, a „Még azt mond-ják, nincs Szegeden b orosz-kány..." kezdetű, jóllehet ezt Egerbocson ú jabban (1852!) mint népdalt t a r t j ák számon. Csakhogy a szövegben vál toztatnak:

« . . . E n g e m e t i s m e g r o n t o t t e g y b o s z o r k a

M e g p e d i g • s z e r e t ő m é d e s a n y j a . "

Ne vitassuk most, hogy ez logikusabb a m i e n k é n é l . . . In -kább nézzünk szét a boszorká-nyok maradékán, hiszen mindön igaz szögedi, itt lakó bennszü-lött tudja , hogy marad t még be-lőlük, elég szép számmal, mind-két n e m b ő l . . .

Mert tudvalevő, hogy a főbo-szorkány, a boszorkányok kapi tá-nya mindig férfi volt, ahogy fér-f iak közül válogatták a „boszor-kány vezérkar" többi tag já t is, a zászlótartót, meg a hadnagyot.

Kik is voltak há t azok a bo-szorkányok? Dugonics András műveiben lapozgatva, a kárhoz-ta tó jelös mondások közt aka-dunk rá a „borzás ha jú bőti boszorkány" fogalmára. Jelös írónk aztán meg is magyarázza, miszerint „ ... a' régieknél mást tar to t tak csupán boszorkányok-nak, mást böjti boszorkányoknak. A' csupa boszorkányok csak a' városokban, fa lukban nyomták meg a' fekvőket. A' böjti boszor-kányok nagy böjtben a* szent Gellér högyére é j tszakánként söprűn nyargaltak. És így a' nyargalásban borzas h a j a t nyer-tek."

Ebből aztán nem let tünk sok-kal okosabbak, ugyancsak téves nyomokon indulnánk el, ha vá-rosunkban csak a ha j a t néznénk m a n a p s á g . . .

(Nemhogy a boszorkány, de még a nemeket sem tudnánk na-

gyon megkülönböztetni egymás-t ó l . . . )

Az is kérdés lenne, kiket éget-tek hát Itt el annak idején a máglyán, hiszen Kálmán k i rá -lyunk bölcsen ki jelentet te: de strigis vero quae non sunt, nulla quaestio fiat..." Már, hogy bo-szorkányok nincsenek, róluk te-hát kérdés se tétessék.

A király törvénye világossá te-szi, hogy a striga alatt abban az időben nem érthettek vámpíro-kat, vérszopó, akara tuk szerint állati alakot öltő, vagy más állat-tá változtató rémeket , akikkel, vagy amikkel csak nem bántak volna el olyan e n y h é n . . .

Egy kis hiba van a kré ta kö-rül.

Erre a szegedi piaristák egyik kiválósága, néhai Bolgár Mihály mutatot t rá. mondván, hogy ezen a sártekén valóban kétféle bo-szorka akad:*"

Pro primo — a közönséges bo-szorkány, a latin nevén strix, strigis, ennek a többesszámű ab-lativusa — strigibus. Tehát nem ezeket törölte el Kálmán ki rá-lyunk.

Pro secundo — a másik bo-szorkány, amely képes állattá á t -változni. ez a striga. strigae, en-nek a többes ablativusa m á r strigis. Ezeket törölte volna el a király.

Ennélfogva: Szegeden 1728-ban csakis az el

nem törölt boszorkányokat éget-hették m e g , . ,

1730 tavaszán volt az utolsó boszorkányítélet városunkban. Mint mondják , két nőt fogtak szigorú vallatás alá, akik része-geskedő. katonák után bomló, „mosdatlan szá jú" fehérnépek voltak.

Legutóbb Asotthalom té ján ütötte föl fe jé t a boszorkányül-dözés!?

Amiből is látnivaló, hogy ná-lunk „boszorkányügyben" még mindig megoldatlan a problé-m a . . .

CSONGOR GYÖZO

5

t