1

VALÉTÁLÁS

A hagyományaink talán legszentebb és egyben leggazdagabb, legszínesebb része a valétálás, és ami hozzá kötıdik. A ballagást Selmec révén, mára más egyetemek, fıiskolák, iskolák is átvették, sıt még óvodák is és mindenhol ugyanazt jelenti, de sehol sem olyan megható ez, mint a selmeci akadémia örö-köseinél.

A ballagás elnevezés újabb kelető, Selmecen 1830-tól ismeretes, ahol a latin nyelvbıl vett „Valete!” (Éljetek boldogul!) szóból valétálásnak, vagy röviden valétának hívták, kissé elmagyarosítva. A fıiskolát végzett, végbizonyítványt nyert elvalétáló diákokat valétánsnak, a búcsúzásnál énekelt diákdalokat valétánsdaloknak és a búcsúbált valétabálnak hívták. A valétálás eredete a selmeci diákok elsı valétálásánál is sokkal régebbi kelető. Nem más, mint a középkori lovagoknak a lovagi tornára, a diáknak más városba, a mesterlegények vándorútra indulásakor dívott búcsúzkodás késıbbi diákos megjelenése.

Az 1800-as évek elején a valétamenet a Fortuna nevő akadé-miai épületbıl indult el, elöl az elsı éves balekok vitték a búcsúzók holmijait, majd a cigány húzta a búcsúzók nótáit, s utánuk utcaszé-lességben egymást átkarolva, éne-kelve a végzıs hallgatók jöttek felvirágzott kalapban. A menet végén a búcsúztatók vonultak. Végigjárták a város utcáit, különö-sen azokat, ahol valamelyikük kedvese lakott, elköszönve utoljára a szeretett várostól. A menet egy kocsmába vonult, ahol a legidısebb valétáns és a valétaelnök tartott beszédet. A kocsma legnagyobb helyiségében Valétabált rendeztek. Végül a végzetteket a bélabányai kapuhoz kisérték, majd felemelve háromszor a kapuhoz ütötték ıket, közben a búcsúdalt énekelték. A távozók az otthon maradóknak Valete!-t mondtak.

Már Selmecen is sokat változott a valétálás szertartása. Roth Gyula így írt a selmeci valétálásról: „A nyolcadik félévben lesz a diák valétánssá, megválasztják a valétaelnököt megalakítják a valétabizottságot, amely a hagyományos ünnep-

Valétamenet

2

séget rendezi. Minden valétáns kiválaszt egy-egy balekot Leibfuchsnak, akinek kötelessége, hogy ıt a hivatalos valéta ünnepségeken kiszolgálja. Ezek kezdete a szalagszentelés. Közös lakomán, amelyen a tanárok a valétánsok asztalánál a Firmák és balekok külön-külön asztalon részt vesznek, a valétaelnök felszólalása után elsötétítik a termet, a sötétben minden valétáns felrakja a tenyérnyi széles zöld selyem szalagot, amelyet az év végéig állandóan viselni köteles. Valétaszalag kétféle van, a rövid karszalag és a hosszú aranyrojtos vállszalag, amelyre egy-egy édes kislány kihímezte a valétáns monogramját és a Ballag már a vén diák elsı sorát az évszámokkal együtt. A valétamenetet megnyitja a legvénebb diák, hosszú botra kötözött tölgycsokrot víve. Utána jönnek a szemeszterek száma szerint sorban a veteránok, azután a zene, s ennek nyomában a búcsúzó diákok tölgylombbal kalapjuk mellett, valétaszalaggal a mellükön, négyes sorokban összeölelkezve, szemükben könny, ajkukon nóta. A menetet a többi, maradó évfolyam hallgatói zárták be, akik egyesével kígyó vonalban, szalamanderben vonultak, s az egész társaság a »Bal-lag már a vén diákot« énekelte a hosszú úton többször is. Hogy mit jelent a bal-lagás a selmeci diákoknak - azt úgy vélem - csak ennek az Alma Maternek fia tudja megérteni A selmeci diákélet utolsó akkordja a grubenrock porolás, ami ismét speciális bányászszokás volt. A grubenrock az a sokszor foltozott, illetve tarkára hímzett kabát, amelyet a bányász munka közben, a diák minden bányajá-rásnál hord. Amikor a diák teljesen elvégezte a fıiskolát, kezébe kapja a záradé-kolt indexet, szóval végérvényesen filiszter lett, akkor elıször is oldalba rúgta háromszor a fıiskola központi épületét, azután a Leibfuchsa és egy másik balek megfogta a panyókára vetett grubenrock két végét és azt nádpálcákkal a filiszter hátán porolva végigkísérték egészen a város kapujáig, és ott a szó szoros értel-mében kirúgták jeléül annak, hogy most már ık az urak Selmecen, a filisztert pedig kidobják.”

A valétálók 1890-es évek végétıl az akkor már létezı Ifjúsági Kör épületétıl indultak el. Mikor a fıiskola Selmecrıl Sopronba került, a selmeci diákok ide is elhozták szokásaikat, s így a ballagást is. A valétálást az Ifjúsági Kör szervezte, és csak azok vehettek részt a valétáláson, akik a Kör tagjai voltak, azaz keresztelt egyetemi polgárok. Az ünnepségre hivatalosak voltak a tanárokon kívül a városi elöljáróság tagjai is.

Ma a valétálásnak három kiemelkedı pontja van, a valétaszakestély, a balla-gás és a valétabál. A valétálás a szalagfeltőzéstıl a szalaglevételig tart. A valéta szakestélyt április elején tartják. Sopronban a neve szalag- és korsóavató szakes-tély. Ezen a szakestélyen történik a valétaszalag feltőzése és a hattyútollazás. A Selmecen még mindenki által hordott kétféle valétaszalag közül az aranyrojtos valétaszalagot ma már csak a valétaelnök viseli, melyet vállon átvetve hord. A többi valétáns csak a karszalagot viseli a bal karján. A karszalag az egyetemi kar színének megfelelı színő. Erre hímezik ki a karok jelvényeit, valamint az év-számot. A valétaszalagot a feltőzése után a valétabálon történı szalaglevételig viselik a valétálók.

3

Sopronban elterjedt az a hagyomány, hogy a szakestély szünetében a KISZ ház elıtt lévı kıhattyúhoz kivonul a szakestély, s a végzısök némi ragasztó-anyag segítségével toll-ruhába öltöztetik a hattyút. A szakestély a tollazást a hattyút körbeállva, fáklyával a kézben a Hattyútollazó nótát énekelve kíséri fi-gyelemmel.

Ez a hagyomány onnan ered, hogy egyszer az akkori kızettan professzor egy többször megbuktatott diákot vizs-gáztatott, és így szólt: „ Ilyen tudással nálam elégségest csak akkor kaphat, ha a lakásom ablakából azt látom, hogy a hattyú kitollasodott!” A leleményes diák az éjszaka folyamán néhány társával a hattyút csirizzel be-kente és egy párnát húzott rá. Másnap a vizsgáztató meglátva a tollas hattyút, behívatta a pótvizsgázót. Megvette helyette az UV bárcát és jó eredmény-nyel kitöltve átadta a diáknak. A diák késıbb a professzor tanársegédje lett.

Miskolcon, Dunaújvárosban és Fe-hérváron győrőt is avatnak. A valétálók színültig töltött korsókba ejtik a győrőt, majd a sör fenékig ürítése után húzzák az ujjukra.

A ballagás május második felének elsı szombatján este van. A ballagás tulaj-donképpen búcsú a várostól, a cimboráktól, a diákélettıl illetve a közös nehézsé-gektıl. Még a ballagást megelızıen, aznap délután humoros karnevál vonul végig a városon a valétálók búcsúztatására.

A ballagásnak Sopronban évek óta megszokott rendje van, mely a követke-zık szerint zajlik: Elıször a valétaelnök mond búcsúbeszédet („Magnifice Do-mine Rector, Spectabilis professores!” kezdéssel) a valétálók nevében, melyben elköszön az akadémiától, a professzoroktól, és az itt maradó diáktársaktól. Ezek után az akadémia rektora mond beszédet, majd az itt maradók nevében mond búcsút a negyedéves valétaelnök. A balekok ekkor adják át valétáló Firmáiknak a valétabotot. Ezután indul a ballagás.

A menet elején haladnak a Firmák bányászlámpákkal a kezükben szala-mander menetben. İket követik a valétálók négyesével egymásba karolva, kiket két oldalról a fáklyások sora kísér. A város ezalatt teljes sötétségben van, csak a fáklyák és az ablakokba kitett gyertyák fényei világítanak. Ballagás közben fel-hangzanak ısi valétáns nóták tovább fokozva ezzel a valétálás hangulatát.

A menet a Városkapun át a Városháza elıtti térre vonul. Itt ismét elköszön-nek a valétálók, ezúttal a várostól, majd a polgármester búcsúzik a város nevé-ben.

4

A valétabált a ballagás után, este tartják. A rektor megnyitó beszéde után az elsı keringıre a bálelnök felkéri annak feleségét. Sajátos eseménye a szalaglevé-tel, mely éjfélkor történik a nagyteremben. A rektor ünnepélyesen közli a karon-ként felállt valétáns évfolyamokkal, hogy diákkoruk a valétálással véget ért. A valétálók ekkor leveszik karszalagjaikat, a valétaelnökök pedig átadják vállsza-lagjukat az utánuk következı évfolyamok leendı valétaelnökeinek. Ugyanezt teszi a bálelnök is. A szalaglevételt követı éneklés után (Himnuszok, Gaudeamus, Ballag már a vén diák) a bál tovább folytatódik.

A valétálás utolsó mozzanata, amikor a valétálót balekjai kirugdossák a Tőz-torony kapuján át, miközben waldenját, veblenjét lehúzzák róla.

A valétálás megszervezése, a vele kapcsolatos ügyek intézése, a valéta-alap létesítése a negyedévben megalakuló Valéta Bizottság feladata.

Meg kell még emlékezni az emlékkönyvekrıl és a valétaívekrıl is. Az elsı egy album volt, amelyet minden valétáló átadott az évfolyambelieknek és a jó barátoknak, akik búcsúsorokat írtak annak lapjaira, gyakran szép kivitelő rajzok vagy festmények kíséretében. A valétaívek nyomtatott nagyalapú rajzlapok vol-tak, díszes kerettel. A balekok nyakukba akasztott rajztáblákon hordozva - rend-szerint a valétabálon - aláíratták minden valétánssal, jó baráttal, esetleg tanáraik-kal. A valétaíveket munkahelyük, vagy szobáik falára akasztották ki, emlékeztet-ve magukat a régi diákévekre.

Bár a ballagás országos szokássá vált, a valétálás bensıségét mégis megırzi,

az a szoros barátság, amely az együtt valétáló hallgatókat összeköti egymással, a várossal, és az Alma Materrel.