tóth levente otdk - nevesített
TRANSCRIPT
XXIX. Országos Tudományos Diákköri KonferenciaÁllam- és Jogtudományi Szekció
A VÁLASZTOTTBÍRÓSÁGI ÍTÉLETEK
ÉRVÉNYTELENÍTÉSE IRÁNT INDÍTOTT
KERESETEK PROBLEMATIKÁI
Szerző: Tóth LeventeIntézmény: Eötvös Loránd Tudományegyetem
Állam- és Jogtudományi KarKonzulens: Varga István Ph.D, tanszékvezető
egyetemi docens
Budapest, 2008
1. BEVEZETŐ GONDOLATOK
Jelen írás egy, a magyar jogirodalomban viszonylag kidolgozatlan területet vesz elemzés
alá, a választottbírósági ítéletek érvénytelenítése iránt indított keresetek problémáit.
Ismeretes, hogy nem csak a jogirodalom, hanem a bírósági gyakorlat is szűk
keresztmetszeten keresztül vizsgálja az érvénytelenítési keresetek jogtudományi, és
alkalmazásbéli kérdéseit.
A dolgozat időszerűsége megkérdőjelezhetetlen, mivel hazánkban a választottbírósági
útra terelt jogviták száma jelentősen megnőtt a választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI.
törvény (Vbtv.) hatálybalépése óta és egyúttal egyre több érvénytelenítési keresettel
találkozunk.
Munkámban foglalkozom a választottbíróságok és az állami, rendes bíróságok
kapcsolatával, együttműködési formáival, a bíróság poszt-arbitrális feladatain túl. Hasonló
kérdések tárgyalása nélkül kevéssé érthető, miért van szükség a választottbíróságok ítéletei
ellen jogorvoslati lehetőség biztosítására abban az esetben is, ha a felek jogvitájuk eldöntésére
– annak pozitívumaival és negatívumaival egyetemben – alávetették magukat a
választottbíróság kizárólagos döntési jogosultságának.
Már a korai időkben is léteztek „választottbíróságok”, sőt túlzás nélkül állíthatjuk, hogy
ez a legősibb formája az igazságszolgáltatásnak. A primitív társadalmak ugyanis nem
ismerték még az állami jogszolgáltatás fogalmát, ennek megfelelően a korai
igazságszolgáltatás és a bíró kijelölése is egyfajta, a két fél között létrejövő „tekintélyen
alapuló contractus” révén valósulhatott csak meg.
A választottbíráskodás nem tekinthető modern jogintézményének, hiszen gyökerei a
magánjog számos intézményéhez hasonlatosan a római jogig nyúlnak vissza. A legfőbb
különbség azonban, hogy a modern államok megjelenésével a választottbíróságok
legitimitásukat már az államtól nyerik, és működésük kereteit már törvények szabályozzák.
Mindenekelőtt tehát annak a kérdésnek a megválaszolása szükségszerű, hogy a
választottbíróságok milyen felhatalmazás alapján dönthetnek polgári és kereskedelmi
jogvitákban, illetve mi alapozza meg legitimitásukat.
Az alternatív jogvitarendezés (alternative dispute resolution) legelterjedtebb fajtája a
választottbíráskodás, s ennek ad hoc és szervezett formáját minden esetben legmagasabb
szintű állami normák szabályozzák. Ebből következően állami szinten jönnek létre, és nem
nemzetközi megállapodások konstruálják őket. A nemzetközi egyezmények azonban
1
biztosítják a választottbíróságok hatékony működését, továbbá azt, hogy határozataik ne csak
a származási állam határain belül fejtsék ki joghatásukat.
A választottbíróság létének forrása Magyarországon az Alkotmány 45.§-ának (2)
bekezdése. Eszerint a törvény az ügyek meghatározott csoportjaira külön bíróságok létesítését
is elrendelheti.1
Ezzel az Alkotmány deklarálja, hogy jogviták eldöntésére a Magyar Köztársaság
területén nem csak az állami bíróságok jogosultak, és ez a rendelkezés ad felhatalmazást arra,
hogy a Polgári törvénykönyv (Ptk.), illetve a Választottbírósági törvény (Vbtv.) meghatározott
jogviták eldöntésére a választottbírósági út lehetőségét is nyitva hagyja.
A Ptk. rendelkezése a következőképpen szól: „Bírósági peres eljárás helyett a felek
választottbírósági eljárást köthetnek ki, ha legalább a felek egyike gazdasági tevékenységgel
hivatásszerűen foglalkozó személy, a jogvita e tevékenységével kapcsolatos, és a felek az
eljárás tárgyáról szabadon rendelkezhetnek”2. A választottbírósági törvény ehhez annyi
többletfeltételt támaszt, hogy a választottbírósági eljárást a feleknek szerződésben kell
kikötniük3.
A fentiekből következően a választottbíróságok közjogias jellegű fórumok, melyet azzal
indokolhatunk, hogy rendes bíróságok helyett, Az Alkotmány és a törvények által átruházott
hatáskörben jogosultak vitákat eldönteni. Azonban magánjogi intézménynek is tekinthető,
hiszen a jogvita eldöntésére a választottbíróság szerződés által, az egyes esetekben a felek
privátautonómiája alapján kapja közvetlen felhatalmazását. Ezt a felhatalmazást két szerződés
keletkezteti. Az egyik megállapodás a felek között jön létre (törvény keretei között), és arra
vonatkozik, hogy az egyébként rendes bíróságra tartozó jogvitát választottbíróság döntse el. A
másik kontraktus pedig a felek és a választottbíró(k) között keletkezik, mely megállapítja a
konkrét ügyben közvetlen döntési jogosultságukat.
Ezzel a jogvita érdemi eldöntésének jogosultsága kikerül a rendes bíróságok
hatásköréből, azonban az állam nem veszti el teljesen kontrollját a jogvita fölött. Kivételes
esetekben ugyanis a választottbíróság döntését rendes bíróság érvénytelenítheti, valamint a
választottbíróság eljárása során is lehetnek olyan eljárási cselekmények, amelyekben az állam
„beavatkozó”, eljárást segítő szerepe megfigyelhető.
Mielőtt részletesen ismertetném a választottbíróság és a rendes bíróságok kapcsolatát,
röviden említést kell tenni, hogy mégis miért választják oly sokan a választottbírósági utat.1 Ujlaki László: A nemzetközi gazdasági választottbíráskodás jogának jogági útvesztői. In: Európajogi tanulmányok 4. (szerk.: Mádl Ferenc), ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Nemzetközi Magánjogi Tanszék, Európai Közösségek Dokumentációs és Kutatási Központja, Budapest, 1999., 177. oldal2 Ptk. 7.§ (2)3 Vbtv. 3.§ (1) c)
2
A választottbíróság legfontosabb előnye, hogy eljárása sokkal gyorsabb, mint a rendes
bíróságé, illetőleg az eljárás, és maga az ítélet sem nyilvános. A bírók feltételezhető
szakértelme által, és azzal, hogy a bírák személyét tulajdonképpen a felek jelölik ki, nagyobb
bizalommal viseltetnek a jogszolgáltató irányába. Ezen felül a választottbíróság eljárása jóval
kevesebb eljárási kötöttséggel bírhat, s az eljárás módját a felek, valamint a választottbíróság
maga állapíthatja meg.
Mindezekből következik, hogy a választottbíróság eljárásának alapjaira a feleknek jóval
nagyobb ráhatásuk van, illetve a vitarendezés fenti módja hordozza magában legnagyobb az
esélyt a jogvita megegyezéssel történő lezárására is.
2. A VÁLASZTOTTBÍRÓSÁGOK ÉS AZ ÁLLAMI BÍRÓSÁG KAPCSOLATA
Az állami bíróságok a jogbiztonság biztosítása érdekében szükséges, hogy bizonyos
kérdésekben fenntartsák döntési jogosultságukat a választottbíróság döntési jogkörébe utalt
ügyek vonatkozásában is. Feladatuk, hogy őrködjenek a közrend védelme és a minimális
eljárási garanciák betartása fölött.
Ezt a megállapítást Vincze Andrea tanulmányában a következőképp igazolja: „A
választottbíróság meghonosításának szükségességén túl is vannak azonban a jogállamnak
bizonyos kötelezettségei. A jogállam azon feladata, hogy őrködjön a vitarendezés
jogszerűsége felett és kizárja az önkény érvényesülését, nemcsak az állami bíróságokra
vonatkozik, hanem a választottbíráskodásra is. A két intézmény tehát manapság egyre inkább
egymás mellett állónak minősül, és a jogalkotók is együttműködési jellegűként írják le
viszonyukat. Az állami bíráskodás mintegy kíséri a választottbíráskodást, anélkül, hogy
szükségtelenül beleavatkozna. Ez azt jelenti, hogy az állami bíróságot nem kötelező segítségül
hívni a választottbírósági eljárásban, de megvan rá a lehetőség.”4
Az állami bíróságok és a választottbíróságok kapcsolata természetesen a különböző
korokban más-más formát ölt, azonban mögöttes szándéka folyamatosan a jogbiztonság
megvalósítása.
Ezt a kapcsolatot az UNCITRAL Modelltörvény5, és a magyar választottbíráskodásról
szóló törvény6 tükrében vizsgálom meg. Ezek alapján körvonalazható, hogy általában milyen
4 Vincze Andrea: A választottbíróság és az állami bíróság kapcsolata (1), In: Cég és jog, 2003 augusztus, 39. oldal5 Az ENSZ Közgyűlése által 1985. június 21-én jóváhagyott Model Law on International Commercial Arbitration6 1994. évi LXXI. tv.
3
esetekben van lehetősége a rendes bíróságoknak „beleavatkozni a választottbíróság dolgába”.
A Modelltörvény – a hivatalos magyarázat szerint – arra hivatott, hogy elindítsa a nemzeti
választottbíráskodásra vonatkozó szabályozások nemzetközi harmonizációját. Ennek az
eredményeként hazánkban is új, különálló választottbíráskodásra vonatkozó törvény született,
amelyet az említett mintatörvényre harmonizált a jogalkotó7.
Az államnak a Modelltörvény alapján viszonylag szűkre szabott funkciói vannak a
választottbíráskodás vonatkozásában, amelyeket alapvetően két részre oszthatunk: egyrészt
vannak az eljárást segítő, másrészt pedig a választottbíróságot kontrolláló szerepkörei.
Az állami beavatkozás lehetősége a mintatörvény és Vbtv. szerint a választottbíróság
hatáskörével, a választottbíró kijelölésével, kizárásával, megbizatásának megszüntetésével, a
választottbírósági ítélet érvénytelenítésével, illetve a választottbírósági megállapodás
elismerésével, valamint az ítéletek elismerésével, végrehajtásával kapcsolatban jelenik meg.
A Modelltörvény megengedi a rendes bíróságok közreműködését a választottbíróság
bizonyítási eljárásában, jogsegélyt nyújt, ideiglenes és biztosítási intézkedéseket végez,
azonban nem határozza meg ezek kereteit, így annak pontosabb szabályozása tekintetében az
államok szabadabb kezet kapnak a mintatörvény viszonylatában is. Itt szükségesnek tartom
azt megjegyezni, hogy a magyar Vbtv. alapján az eljárást segítő cselekményeket az állami
bíróságok nemperes eljárásokban végzik, míg a kontrollt biztosító feladatai közül az
érvénytelenítés lehetőségének megvizsgálása peres úton történik. Érdekességképpen
megjegyezném, hogy Európában általában a Modelltörvényre harmonizált állami
beavatkozási lehetőségeket találunk, azonban néhány állam hagyományainak megfelelően
fenntartott ezektől merőben eltérő bírósági jogköröket. Az angol Arbitration act például
lehetővé teszi a rendes bíróság állásfoglalását egyes – az eljárás során felmerülő –
kérdésekben is.
3. A VÁLASZTOTTBÍRÓSÁGI ÍTÉLET ÉRVÉNYTELENÍTÉSE IRÁNT INDÍTOTT KERESETEKRŐL ÁLTALÁBAN
Az állami beavatkozás legdrasztikusabb formája e tárgykörben a választottbírósági
ítélet érvénytelenítése. Erre természetesen csak nagyon kevés esetben, súlyos eljárási
szabályok megsértése esetén, illetve akkor van lehetőség, ha az ítélet alapjául szolgáló
7 Explanatory Note by the UNCITRAL Secretariat in the Model Law of International Commercial Arbitration
4
jogvita választottbírósági útra nem tartozott, vagy ordre public-et, azaz közrendet sért.
Ennek az állami szerepnek a kibontása dolgozatom érdemi témája, így ezzel alaposan,
számos – a magyar gyakorlatban ismert – problémát ismertetek.
Még sokszor a jogvégzett emberek számára sem teljesen világos mit is jelent a
választottbírósági ítélet érvénytelenítése, illetve mi a különbség az ítélet érvénytelenítése és
hatályon kívül helyezése között. Mind a külföldi választottbírósági határozatok elismeréséről
és végrehajtásáról szóló, 1958. június 10-én, New Yorkban kelt Egyezmény kihirdetéséről
szóló 1962. évi 25. törvényerejű rendelet, mind a nemzetközi kereskedelmi
választottbíráskodásról szóló, Genfben 1961. április 21-én kelt Európai Egyezmény
kihirdetéséről szóló 1964. évi 8. törvényerejű rendelet a „setting aside” kifejezést hatályon
kívül helyezésnek fordítja.
Úgy gondolom, ildomos erre a fogalmi diszkrepanciára felhívni a figyelmet. Bírói ítélet
vagy azzal azonos hatályú határozat hatályon kívül helyezése megítélésem szerint csak olyan
rendszerben értelmezhető, ahol az azonos struktúrában működő, állami jogalkalmazó szervek
között hierarchikus kapcsolat áll fent. Ahogyan egy magyar bíróság általi külföldi ítélet
hatályon kívül helyezése fogalmilag értelmezhetetlen, úgy a választottbíróság ítéletét sem
helyezheti hatályon kívül egyetlen bíróság sem, mivel azok bizonyos értelemben „külső”
jogalkalmazó fórumok. Az érvénytelenítés (setting aside – azaz „félretol”, félre tesz”)
kifejezés is azt mutatja, hogy az állam csak az ítélet érvényesülését akadályozhatja meg.
Az érvénytelenítést tehát semmiképpen sem lehet azonosnak tekinteni a hatályon kívül
helyezéssel, hiszen a hierarchikus alá-fölé rendeltségi szerep nem állapítható meg a
választottbíróság és a rendes bíróságok között. Az állami bíróságok inkább egyfajta kontrollt
gyakorolnak a választottbírósági ítélet felett, melynek körvonalait az érvénytelenítési okok
jelenítik meg. Az állami bíróság a kontroll gyakorlásával legfeljebb azt állapítja meg, hogy a
választottbíróság ítélete nem váltja ki azt a hatályt, amelyet a Vbtv. biztosít számára8, noha az
ítélet továbbra is létezik.
A választottbírósági ítéletek első fokon jogerősek és végrehajthatók. Mivel az ítélet ellen
fellebbezésnek helye nincs, érdekes megvilágításba kerül az, hogy milyen jellegű
jogorvoslattal lehet élni egy súlyos hibákkal rendelkező ítélettel szemben. A Vbtv.
rendelkezései szerint csak az ítélet érvénytelenítését lehet kérni9.
Az érvénytelenítési kereset perorvoslat, mivel polgári peres eljárás során hozott ítélettel
azonos hatálya van, azonban nem tekinthető rendes perorvoslatnak, már csak azért sem, mert 8 Vbtv. 58. §9 Vbtv. 54. § A választottbíróság ítélete ellen fellebbezésnek nincs helye; csak az ítélet érvénytelenítése kérhető a bíróságtól, az 55. §-ban felsorolt okokból.
5
jogerős ítéletekkel szemben nincs lehetőség rendes perorvoslatok (a tágabban értelmezett
jogorvoslat eseteit, mint a kijavítás, kiegészítés iránti kérelem nem veszem e körbe
tartozónak) igénybevételére.
A választottbírósági ítéletek érvénytelenítésére meglehetősen szűk körben van
lehetőség. Ez azért is indokolt, mert azzal, hogy a felek kikötötték egy, az állami
jogalkalmazó szervtől, a rendes bíróságtól eltérő, szakmailag felkészült fórum kizárólagos
döntési jogosultságát, egyúttal lemondtak fellebbezési jogukról. Tették ezt az alternatív
vitarendezési mód valamennyi – korábban ismertetett – előnyének és esetleges hátrányainak
tudatában.
A magyar választottbíráskodásról szóló törvényben deklarált érvénytelenítési okok az
UNCITRAL Model Law-ban szereplő okok tükörfordításának tekinthetők10, és megegyeznek
a New York-i Egyezmény11 elismerés és végrehajtás megtagadásának okaival12, azzal a
különbséggel, hogy a magyar törvény az Egyezményben, valamint a mintatörvényben
elsőként megjelölt megtámadási okban meghatározottakat kettébontja, és két különálló
megtámadási alapként kezeli őket.
Hazánkban a Vbtv. 55. § vonatkozik az érvénytelenítés okaira, lehetőségeire. A
törvény szövege néhány ponton magyarázatra szorul.
Az 55.§ (1) a) alapján, ha a fél jogképességének, vagy a (saját nevében eljáró) fél
cselekvőképességének hiányát később állapítják meg az ítélet elismerése és végrehajtására
nincs lehetőség.
A b) pont alapján a választottbírósági szerződés, melyből az eljárás keletkezett a
figyelembeveendő jog szempontjából nem jöhetett létre, így nem eredményezhet
elismerést és végrehajtást.
A c) pont olyan mértékű eljárási hibát feltételez, amely a felek eljárásbéli
egyenlőségét, a választottbíróság pártatlanságát vonja kétségbe.
A d) pont alapján az ítélet a kereseti kérelmen túlterjeszkedik, ezáltal megsérti a
kérelemhez kötöttség elvét. Érdekességképpen megjegyezhető, hogy olyan
jogrendszerekben, mint például a német, egyes érvénytelenítési okokat hivatalból
figyelembe kell venni, így ott a kérelemhez kötöttség elvét bizonyos értelemben nem kell
betartani.
10 Lásd: UNCITRAL Model Law 34. cikk11 A külföldi választottbírósági határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 1958. június 10-én, New Yorkban kelt Egyezmény12 Lásd: New York-i Egyezmény V. cikk
6
A választottbírósági eljárást – egyebek mellett – a felek azért választják, hogy annak
tagjait maguk jelöljék, és eljárási rendjét meghatározzák. Ha ez a processzuális joguk
sérül, a választottbíróság ítélete mellőzi a felek előzetes akaratát ((e) pont).
A (2) bekezdés az érvénytelenítés abszolút vagy objektív okait sorolja fel, az
inarbitrabilitást, illetve a közrendbe ütközést, amelyekben felfedezhető a társadalmi
érdekek mögöttes védelme.
A magyar választottbíráskodásra vonatkozó törvény alapján érvényesíthető
érvénytelenítési keresetek problematikái közül a továbbiakban – egyéb kérdések vizsgálata
mellett – külön fejezetben foglalkozom a közrendbe ütközés, illetve az alkalmazandó
hatvan napos határidő aktuális kérdéseivel, hiszen úgy vélem e két kérdés értelmezése
okozhatja a legtöbb problémát a jogalkalmazás során.
4. A KÖZREND ÉRTELMEZÉSE A VÁLASZTOTTBÍRÓSÁGI ÍTÉLETEK ÉRVÉNYTELENÍTÉSE SORÁN
4.1 A közrend fogalma
A közrend szerepe az elmúlt évtizedben számos nemzetközi magánjogi értekezés és
tanulmány fókuszába került és vélhetően a jövőben még nagyobb publicitást nyernek majd a
közrendi kérdésekkel foglalkozó munkák.
A nemzetközi kereskedelem által látenssé váló nemzeti határokkal egyidejűleg
megszaporodtak a határokon átnyúló gazdasági érdek- és jogviták, és ezzel együtt fontos
kérdéssé lett annak megítélése, hogy egy (választottbírósági) határozat, ítéletet elismerését,
végrehajtását, a külföldi jog alkalmazását egy adott állam milyen okokból tagadhatja meg. Ez
különösen érdekes kérdés egy olyan földrajzi területen, mint Európa, ahol az aktív
jogharmonizáció számtalan jogterületen, így a polgári eljárásjog területén is kifejti hatását.
Elsődleges kérdés a gazdasági életbe és a magánszférába való – talán legszigorúbb –
beavatkozásnak tekinthető fent említett valamely lehetőség alkalmazása, ezért nagyon
lényeges az állami és a szupranacionális kontroll a beavatkozásnak teret engedő, azt
szabályozó normák terén.
A közrend, mint az elismerés és végrehajtás, a külföldi jog érvényesíthetőségének
akadálya, majd a választottbírósági ítéletek érvénytelenítésének egy lehetséges oka koronként,
kultúránként, és államonként változó tartalommal megtölthető fogalomnak tekinthető.
Közrendi kérdésekkel már olyan jogtudósok, mint Friedrich Karl von Savigy, vagy Pasquale
7
Stanislao Mancini is foglalkoztak, először érdemben és körülhatárolhatóan a kodifikációs
történelemben a Code Civil adja meg a közrend kereteit. Az említett Napoleon-i törvénykönyv
6. artikulusa akképpen rendelkezik, hogy a „felek között létrejött megállapodások nem
ronthatják le azon törvényeket, amelyek a közrendre és a jó erkölcsre vonatkoznak”13. Ez a
definíció a jogtudományban uralkodó nézet szerint a közrend meghatározásának gyökerét és
legfontosabb esszenciáit magába foglaló meghatározás.
Témánk elemzése során azért is vagyunk kénytelenek – legalább érintőlegesen –
foglalkozni ezekkel, mert a közrendre vonatkozólag sehol nem találunk szélesebb körben
alkalmazást nyerő és akceptált fogalomalkalmazást. Minekután a közrendbe való ütközés
jogalkalmazói gyakorlat során történő megállapítása csak az egyes esetek (ítéletek)
vonatkozásában lehetséges, s kevés – evidens – esettől eltekintve (mint például a
bűncselekmények elkövetése) nincsenek olyan tényállások, melyek az egész világon, vagy a
nemzetközi közösség nagy hányadában elfogad, ezért csak a kérdéssel foglalkozó jogirodalom
beható tanulmányozása után rajzolódhat ki a közrend, mint a „jogrendszer kemény
magjának14” fogalma, szerepe és funkciója.
4.2 Korai értekezések a közrendről
A kontinentális közrend fogalmának értelmezése, mint a jogrendszer védelmének
alapja Európában két fő területen folyt. Az első a francia-olasz jogterület, mely jogfelfogás
alapvetően a Code Civil elméleti alapjaiból és szövegéből táplálkozott. E felfogás szerint a
közrend jóval tágabban értelmezhető, és lényegesen szélesebb körben vélték alkalmazhatónak
a nemzeti bíróságok által, mint a német elméletek szerint. A francia közrend-felfogás abból
indult ki, hogy vannak bizonyos szabályok, amelyeknek feltétlen érvényesülniük kell, így
azokkal ellentétes külföldi jog nem alkalmazható, azzal ellentétes ítélet nem tekinthető
elismerhetőnek. Ennek érdekében az ordre public mintegy „közbeavatkozik”, hogy
megvédjen bizonyos érdekeket. Ennek deklarálásával rögtön felmerül a kérdés: milyen
érdeket kell védenie a közrendnek?
13 Az eredeti normaszöveg a következőképpen hangzik : On ne peut déroger par des conventions particulières, aux lois qui intéressent l' ordre public et les bonnes moeurs.14 Mádl Ferenc – Vékás Lajos: Nemzetközi magánjog és nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga, Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 2004, 119. oldal
8
A „közérdek köre” folyamatosan változik az egyének szabadsága védelmének és az
állam szerepének függvényében. Az ordre public egy egyszerű elvet fejez ki: A közérdek a
privát érdek felett áll15.
Végül a francia gondolkodók, jogtudósok és különösen André Weiss elismerte, hogy a
közrend pontos meghatározása leküzdhetetlen nehézséget jelent, ezért a bíráknak szabad kezet
kell adni16. Ezzel a széles körű mérlegelési jogkörük mellett tette le voksát. Az egyes
jogtudósok elméleteinek elemzése meghaladná jelen írás terjedelmét, azonban annyit
leszögeznék, hogy számos közrendértelmezés tartalmaz a fogalom körén belüli csoportosítást,
a francia felfogás többek között megkülönböztet politikai és erkölcsi, valamint ún.
közgazdasági közrendet.
A francia felfogással szemben áll a német közrendértelmezés, melynek atyja Friedrich
Karl von Savigny. A német jogtudomány jeles képviselője a korrekció lehetőségéből indul ki,
így a nemzetközi kollíziós magánjogban elsősorban a fenntartási lehetőséget emeli ki.
Eszerint a fórum elvileg feltétlenül alkalmazza a külföldi jog szabályait, azonban ebben egy
benne foglalt fenntartás rejlik. Azt a burkolt vélelmet állítja ugyanis fel, hogy a külföldi jog
csak abban az esetben alkalmazható, ha az nem ütközik a belföldi jog alapintézményeibe17.
A fenti elméletek mellett érdemes említést tenni az angolszász értelmezésről is. Az
angol bíróságok – mint a közrend fogalmának az esetjogon keresztüli alakítói – abból a
valóságos hatásból indultak ki, amelyet az adott külföldi szabály alkalmazása, határozat
elismerése, végrehajtása gyakorolna a társadalomra. A gyakorlat szerint a bíróság akkor
hivatkozhat a közrend sérelmére, ha az kirívóan sértené a belföldi jogrendet és az élet- és
társadalmi viszonyokat.
A fent taglaltak formálták, alakították közrend fogalmainkat és a rendes bíróságok
jelenlegi gyakorlatát.
4.3 A közrend fogalmának mai értelmezése
4.3.1 A belső közrend fogalma
A jogirodalomban, illetve a bíróságok (beleértve az Európai Bíróságot is)
gyakorlatában számtalanszor fordul elő a közrend értelmezése a belföldi, illetve a nemzetközi
15 Jean-Baptiste Racine: L’Arbitrage commercial international et l’ordre public, Librairie Générale de Droit et de Jurisprudence, E.J.A., 1999., 8.oldal16 Réczei László: Nemzetközi Magánjog, Tankönyvkiadó Vállalat, Budapest, 1961. 84. oldal17 Vincze Andrea: A közrend szerepe és jelentősége a nemzetközi magánjogban, In: Studia Iurisprudentiae Doctorandorum Miskolciensium. Miskolci Doktoranduszok Jogtudományi Tanulmányai IV/2., Miskolc, Bíbor, 362. oldal
9
jogviták tekintetében is, így felmerül a kérdés, hogyan alakult ki a nemzetközi vagy európai
jogban a közrend bírói védelme, valamint közrendi klauzula. Ezért nem elhanyagolható
értelmezési kérdés, hogy melyik közrendi fogalom alakult ki hamarabb, illetve fejlődésük
milyen irányban figyelhető meg.
A belső közrend és a nemzetközi magánjog közrend fogalma látszólag elkülönül,
azonban mind történetileg, mind a jogfejlődés folyamatát tekintve a belső közrend a
nemzetközi közrend előzményének és gyökerének tekinthető. A nemzeti bíróságok azért sem
hivatkozhatnak – például egy választottbírósági ítélet érvénytelenítésének elbírálásaként –
olyan közrend fogalomra, amely egy nagyobb közösség – elkülönült – jogalkalmazó
tevékenysége révén jelent meg, mert csak a nemzeti jogszabályok szerint, a nemzeti anyagi
jog alkalmazásának alapulvételével érvényteleníthetnek egy ítéletet.
Ez egészen addig a pontig feltételezhető, amíg a választottbírósági ítélet
érvénytelenítése iránt indított kereseteket – akár – az Európai Unióban egységes jogszabály
szerint bírálják el.
Ezt támasztja alá az Európai Bíróság állásfoglalása is, mivel ítéleteiben rámutat arra,
hogy ő maga nem alakíthatja vagy értelmezheti egy szerződő tagállam közrendjét:
„nem a Bíróságra tartozik az, hogy meghatározza a szerződő állam közrendjének
tartalmát, az már rá hárul, hogy ellenőrizze azokat a korlátokat, amelyek között a szerződő
állam bírósága e fogalom alkalmazásához folyamodhat annak érdekében, hogy ne ismerjen el
valamely, más szerződő állam bíróságától származó határozatot”18.
Jelenleg, ennek értelmében még az Európai Unió valamennyi szerződő állama saját
szokásai, normái alapján bírálja el a kereseteket, így annak során az egyes jogrendszerekben
kialakult közrend fogalmat kell alapul venni, hiszen azok eltérő történelmi fejlődés révén
alakultak és eltérő – több évszázados – jogfejlődés eredményei.
4.3.2 A közrend hazai fogalmának értelmezése
Hosszabb kifejtést igényel a közrendi klauzula megjelenése, a közrend értelmezésének
változásai hazánkban, illetőleg a magyar bíróságok gyakorlata. A téma hazai ismerői az
elmúlt esztendők során már több alkalommal górcső alá vették a Legfelsőbb Bíróság által
közzétett közrendi hivatkozású választottbírósági ítéletek érvénytelenítésének témájában
született döntéseit.
18 Az Európai Bíróság C-7/98. számú ítéletének 23. pontja
10
A választottbírósági ítéletek közrendbe ütközésre való hivatkozással történő
érvénytelenítésének lehetősége egyébiránt már a húszadik század elején megjelent a magyar
polgári eljárásjogban. Érdekességképpen megjegyezhető, hogy a XIX. század végén a magyar
jogirodalomban is foglalkoznak közrendet érintő kérdésekkel.
Az eredeti Plósz Sándor-féle polgári perrendtartás még nem tartalmazta a közrendi
klauzulát, azonban az említett törvénycikkben már ennek csírája felfedezhető19.
Térfy Gyula egyik művéből levonható az a következtetés, hogy a Plósz-féle Pp. alapján
nem zárható ki, hogy a választottbíróság ítélete lényegesebb alaki- és anyagi jogszabályok
megsértése esetében megtámadható legyen20.
A korabeli elemzésekben, így ebben az esetben is kitűnik, hogy a közrend szorosan
összekapcsolódik a belső jogszabályok, jogelvek, és azok céljainak érvényesülésével. Ezzel
szemben jelen korunkban sokkal absztraktabbá válik a közrend és a jogszabályok kapcsolata,
és ez az alant ismertetett esetekből is világosan kitűnik.
A jogfejlődés eredményeként, a második világháborút követően a választottbírósági
ítélet érvénytelenítése alapjául szolgálhat hazánkban is az, ha a választottbírósági ítélet az
Alkotmányba vagy a magyar jognak feltétlen alkalmazást kívánó szabályába (közrendbe)
ütközik21. Látható, hogy itt már nevesítve van a közrend, fogalma a feltétlen alkalmazást
kívánó szabállyal való azonosul.
Jelenleg a Vbtv. 55.§ (2) b) alapján megtámadható a közrendbe ütköző
választottbírósági ítélet.
A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága csekély számú határozatában körvonalazta
a közrend fogalmát, és megkísérelte annak értelmezését. A Bíróság valamennyi határozatában
felfedezhető, hogy ilyen összetett kérdés kapcsán csak néhány jogirodalmi értelmezésre
hagyatkozik a fogalom megvizsgálása során. Véleményem szerint ez a kérdés súlyát tekintve
komoly hiányosságként értékelhető. A közrend fogalmának értelmezését tartalmazó – egyik
legfontosabb – döntés22 mindössze – az egyébként mértékadó forrásnak tekinthető – Dr. Mádl
Ferenc – Dr. Vékás Lajos Nemzetközi magánjog és nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga
című művére hagyatkozik, majd későbbi döntésekben, mint további hivatkozási alapot, a
közrend Jogi Lexikon hibás, és Réczei László 1961-es definícióját veszi alapul.
19 414. § A mennyiben nemzetközi szerződés másként nem rendelkezik, a külföldi biróság itéletét nem lehet érvényesnek elfogadni: … 5. ha az itélet érvényességének elismerése hazai jogerős itélettel, a közerkölcsiséggel, vagy hazai törvény czéljával ellenkezik;20 Térfy Gyula: A Polgári Perrendtartás Törvénye és Joggyakorlata, Grill Károly Könyvkiadóvállalata, Budapest, 1927.21 1967. évi 40. tvr. 362.§ (1) c)22 EBH 1999.37
11
Megítélésem szerint azonban a Legfelsőbb Bíróság a határozatok többségében – nagyon
helyesen – szűkre szabta a közrendbe ütközés kereteit, ezzel nem engedett teret az
érvénytelenítési keresetek tömegessé válásának. Abban az esetben ugyanis, ha a közrendi
klauzula kiterjesztő alkalmazásának álláspontjára helyezkedett volna útmutatásaiban a
legmagasabb szintű bírói fórum, félő, hogy a fellebbezés alternatívájaként alkalmazták volna
az érvénytelenítési keresetet.
A bírósági döntések vizsgálatához mindenekelőtt ismertetni kell a kérdésben irányadó
fogalmi meghatározást. Mádl és Vékás professzorok mértékadó munkájában a
következőképpen határozzák meg a közrend fogalmát:
„Minden jogrendszernek van egy „kemény magja”, amely arra hivatott, hogy az illető
rendszer gazdasági, társadalmi, politikai, erkölcsi alapjait közvetlenül védje, és egyúttal az
adott társadalmi-jogi berendezkedés alapvető értékrendjét kifejezésre juttassa: legtöbbször
alkotmányos elvek formájában.”23
Ebből a definícióból kiindulva az eset elemzésekor a Legfelsőbb Bíróság első
kérdésként tisztázta, önmagában az anyagi jogszabálysértés nem adhat okot a
választottbíróság ítéletének érvénytelenítésére, ahhoz ugyanis az ítéletnek olyan alapvető
jogelvekkel kellene szembekerülnie, amelyek messze meghaladják egy-egy törvény kereteit.
Ezzel a megállapítással egyetértek. Később a Bíróság megjegyzi, hogy mindezen túl, ha a
felperes az ítélet érvénytelenítését közrendbe ütközés jogcímén kéri, a bíróságnak azt kell
vizsgálnia, hogy az a jogi norma, melynek megsértésére a felperes hivatkozik, közvetlenül a
gazdasági-társadalmi rend alapjait védi-e.
A döntés alapjául szolgáló esetben megállapításra került, hogy a Ptk. 318.§ (1) és 336.§
megsértése, a választottbírósági ítélet érvényesülése a gazdasági élet résztvevőinek csak egy
szűk körét érinti, így a gazdasági-társadalmi rendet alapjaiban nem sérti. Meggyőződésem,
hogy önmagában az, hogy az ítélet a gazdasági élet résztvevőinek szűk körét érinti a kereset
elutasítása tekintetében érdemi hivatkozási alapnak nem tekinthető, hiszen az ítéletek
többsége általában csak kevéssé érinti a gazdaság egészét, és csak nagyon kirívó esetben
befolyásolja meghatározóan a nemzetgazdaságot, melynek védelmét a közrendi klauzula
általánosságban biztosítja. Ezen megjegyzés mellett egyetértek azzal, hogy az anyagi
jogszabályok megsértése nem jelenti önmagában a közrend sérelmét is, mivel a felek a
választottbíróság kizárólagos döntési jogosultságának kikötésével vállalták a hibás
jogértelmezés kockázatát, és közvetve lemondtak fellebbezési jogukról.
23 Dr. Mádl Ferenc – Dr. Vékás Lajos : Nemzetközi magánjog és nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004., 119. oldal
12
A bíróság felülvizsgálati határozataiban rendszerint kiemeli, hogy a jogszabálysértés
megállapítása önmagában nem sért közrendet. Ez azért indokolható, mert így kiküszöbölhető,
hogy valamennyi választottbírósági ítéletet megtámadásával a rendes perorvoslatok
alternatívájaként funkcionáljon az érvénytelenítési kereset. Lényeges e körben az a
megállapítás, mely szerint önmagában a felek szerződéses vitájában egy esetleges
jogszabálysértő választottbírósági döntés nem valósítja meg a gazdasági, társadalmi rend
alapjainak, azaz a közrend sérelmét. Hiszen így számtalan esetben a felperes az ítélet érdemi
felülbírálatát óhajtaná elérni24.
A továbbiakban felmerül a kérdés, akkor vajon mi az, ami kimeríti a jogrendszerünkben
megalkotott közrendi sérelem fogalmát?
Először is megállapítható, hogy a közrend fogalma nem szűkíthető le az Alkotmányban
meghatározott garanciális szabályok vagy alkotmányos alapjogok és kötelezettségek
sérelmére. Ennek ellenére az európai és a magyar gyakorlat döntően kivételessé teszi a
közrendbe ütközés megállapításának alapvető lehetőségeit. E látszólagos ellentmondásnak a
feloldása mindenképpen nehéz feladatnak bizonyul. A magyar gyakorlatban a sikeres
érvénytelenítési kereset „fehér hollónak” tekinthető.
A Bíróság bővebben nyilatkozott az alapvető jogok, a feltétlen érvényesülést kívánó
szabályok sérülése felől egy 2006-ban közzétett határozatban25. A felülvizsgálati eljárás
alapjául szolgáló tényállás esetében az elsőfokú bíróság a közrend sérelmének
megállapításával érvénytelenítette a választottbíróság ítéletét. Ebben a jogesetben a Fővárosi
Bíróság megállapította, hogy a hivatkozottak alapján a választottbíróság ítélete közrendet sért,
melyet három jogsértés együttes értékeléseként megalapozottnak tekintett. A felek által
közösen előterjesztett kérelem ellenére a választottbíróság nem kísérelte meg a szakértői
vélemény ellentmondásainak feloldását, majd az ítéletében sem indokolta meg, hogy a
szakértői véleményt miért tartja megalapozottnak. Ezen túlmenően, bár a szakértői vélemény
nem tér ki a felperesek viszontkeresetének a rendelkezésre bocsátott építőanyagok ellenértéke
elszámolásával kapcsolatos tételre, az ítélet indokolásában ez viszontkereseti kérelem említés
nélkül maradt. A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet,
amelyben az ítélet megváltoztatásával többek között a felperes keresetének elutasítását kérte.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében kifejtette, hogy a hazai, és a nemzetközi bírói gyakorlat
szerint a közrendbe ütközés legfeljebb akkor állapítható meg, ha a választottbíróság eljárása a
Vbtv-t sérti, vagy az Eljárási Szabályzatba ütközik, azonban a keresetlevél nem hivatkozott
24 BH 2006. 21825 BH 2006. 257
13
ilyen jogszabálysértésre, és a támadott ítélet sem állapította azt meg. Véleményem szerint az
alperes fent taglalt hivatkozása nem helytálló, ellenben azt helyesen ismerte fel, hogy a
szakvéleménnyel kapcsolatos kifogások az ügy érdemi elbírálásának körébe tartoznak, és az
ebben a körben meghozott döntések tekintetében a rendes bíróságnak nincs mérlegelési
jogköre. Ezt egyébként a választottbírósági törvény kifejezett rendelkezése tiltja26,és a Bíróság
is rámutat arra, hogy az érdemi felülbírálat a jogrendszer keretein belül nem megengedett.27 A
felülvizsgálati fórum megállapította, hogy a jogerős ítélet önkényesen érvénytelenséget
eredményezőnek tekintette, az érvénytelenítés alapjául nem szolgáló okok érvénytelenítési
okká halmozódását, és figyelmen kívül hagyta, hogy az állami bíróság nem másodfoka a
választottbíróságnak. Az érvénytelenítés azonban csak szélsőséges esetekben, a jogrend
alapelveinek nyilvánvaló és súlyos megsértése esetén alkalmazható. A jogerős ítéletet
hatályon kívül helyezte a Legfelsőbb Bíróság, és deklarálta, hogy az elsőfokú bíróság által
hivatkozott sérelmek ismeretében nem lehet nyilvánvaló, egyenes következtetést levonni arra,
hogy a választottbíróság pártatlan, független, és igazságos eljárás alkotmányos elveit sérti és
veszélyezteti a jogbiztonságot, s ezáltal a jogrend alapelveit súlyosan sérti.
A fenti jogesetek bizonyítják, hogy a hazai fórumok a közrendbe ütközés határait
nagyon szigorúan húzzák meg. Konklúzióként megállapítható, hogy a polgári, anyagi,
eljárásjogi szabályok téves alkalmazásának ténye önmagában nem valósítja meg a gazdasági,
társadalmi rend alapjainak, a közrendnek sérelmét28.
A bírósági jogalkalmazás során a Mádl és Vékás professzorok nyomán kialakított
közrend definíciójának adaptálása úgy vélem elfogadható, és helyes. Azonban a Legfelsőbb
Bíróság egy közismert határozatával sikeresen felforgatta az értelmezési kérdéseket.
A Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati fórum 2002. október 7-én hozott ítéletének
szakszerűségét, szakmailag indokoltságát (Gfv. VI. 30.450/2002/6.) az elmúlt néhány év alatt
sokan kétségbe vonták már.
A döntés alapjául szolgáló tényállás rövid ismertetése elengedhetetlen. Az
érvénytelenítési per felperese majdnem valamennyi érvénytelenítési okra hivatkozott
keresetében, ezek közül csak a közrend sérelmét érintő hivatkozásokat említem meg. A
felperes számos eljárási szabály megsértésére utalt, sérelmezte, hogy a bíróság a választottbíró
kizárási indítványában nem döntött, és a választottbíróság ennek bevárása nélkül érdemi
határozatot hozott. Közrendbe ütközőnek találta a fórum által megítélt – precedens nélküli –
26 Vbtv. 54.§27 EBH 2007. 170528 EBH 2007. 1705
14
ügyvédi munkadíjat, mondván, mértéke a magas pertárgyérték ellenére sem indokolt, és
önmagában sérti a társadalom értékítéletét is.
Az elsőfokú bíróság a fenti hivatkozásokat nem találta megalapozottnak.
Az elsőfokú bíróság a felperesnek erre az érvénytelenítési okra történő hivatkozását is
alaptalannak találta. Határozatának indokolásában kifejtette, hogy a Vbtv. nem határozza meg
a közrend fogalmát, és a tételes jogi szabályozás sem ad fogalom-meghatározást. Az e
tárgyban hozott eseti döntésre hivatkozva akként foglalt állást, hogy a választottbírósági ítélet
közrendbe ütközésének megítélésénél a jogi normába ütközésen felül azt is vizsgálni kell,
hogy a jogszabálysértés megvalósítja-e a gazdasági, társadalmi rend alapjainak sérelmét,
illetve, hogy az a jogszabály, amelyet az ítélet sért, közvetlenül a gazdasági-társadalmi rend
alapját védi-e. Megítélésem szerint az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság helyesen ítélte meg
a tényállást, és a közrend szűkítő értelmezését konzekvensen alkalmazta. Véleményem szerint
a perköltség, az ügyvédi munkadíj mértékének vizsgálata az érdemi döntés részének
tekinthető, és nem szorítható a Vbtv. 55. §-nak keretei közé. Ezért az elsőfokú bíróság nem
vizsgálhatta annak közrendbe ütközését, hovatovább azért sem, mert az esetlegesen túlzó
ügyvédi munkadíj megállapítása ténylegesen csak a feleket érinti, semmiképpen sem
befolyásolja, vagy sérti a gazdaság, és a társadalom érdekeit.
Megjegyzésre érdemesnek találom a hivatkozási alapként hozott „sérti a társadalom
értékítéletét” kifejezést. Mindamellett, hogy e kérdés elméleti vizsgálata meghaladja jelen
dolgozat terjedelmét, a társadalom értékítélete a jog számára megfoghatatlan fogalmat jelöl és
ez alapján a magam részéről nem tartom a közrend keretein belül értelmezhetőnek a kereseti
kérelmet.
A jogerős ítélet ellen a per felperese terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Ebben
sérelmezte, hogy a bírósági határozatban téves kioktatás található arra nézve, hogy az ítélet
ellen fellebbezésnek is helye van. Továbbá nehezményezte, hogy az elsőfokú bíróság nem
vette figyelembe a súlyos eljárási szabálysértéseket, ezen felül érdemben nem foglalt állást a
választottbírósági tanács tagja ellen benyújtott kizárási indítványról, melyet a bíróság tárgyalt,
azonban nem bírált el. Hivatkozása szerint a bíróság ítéletében megállapított ügyvédi költség
igazolja a felperes álláspontját arról, hogy a választottbírósági ítéletben megállapított
perköltség aránytalan mértékű. E körben a választottbírósági ítélet azért is közrendbe ütközik,
mert arra az eljárásra nézve is perköltséget állapított meg az alperesnek, amely - a kizárási
indítvánnyal kapcsolatban - a rendes bíróság előtt zajlott. Megítélése szerint ezzel a
választottbíróság elvonta az állami bíróság hatáskörét. Kizárólag a nemperes eljárás állami
15
bírósága dönthet abban a kérdésben, hogy a nemperes eljárásban milyen mértékű perköltséget
állapít meg. Ezt a döntést a Választottbíróság saját határozatával nem pótolhatja.
A felülvizsgálati eljárás során a Legfelsőbb Bíróság megállapította a közrend sérelmét a
magas perköltségre vonatkozóan, és az ítéletet részlegesen érvénytelenítette. Megállapítása
szerint a 32 milliárd forintos, magas pertárgyérték mellett is a legmagasabb szinten kifejthető
munkához viszonyítva is aránytalanul magas a 290 millió forintos ügyvédi munkadíj.
Indokolásában kifejtette, hogy a 290 millió forintos „tiszteletdíj” a Magyarországon eddig
megállapított legmagasabb ügyvédi munkadíj. A fórum nem cáfolta, hogy a választottbírósági
ítélet meghozatalának időpontjában hatályban lévő 12/1991. (IX. 29.) IM rendelet az ügyvédi
munkadíj meghatározásánál a mérlegelés kiinduló alapjaként a pertárgyérték figyelembe
vételét követelte meg. A kiindulási alapot jelentő perérték nagysága mellett a kialakult bírói
gyakorlat azonban a ténylegesen kifejtett ügyvédi tevékenység idő- és munkaigényességét,
színvonalát veszi figyelembe29. Nem tagadja a bíróság azt sem, hogy a rendelet nem állapít
meg felső határt ügyvédi munkadíjnál. Annak megállapítása kérdésen kívül a felek
megállapodását képezi.
A jogerős ítéletet sérelmező fél álláspontja az ügyvédi díj kifogásolása esetében jogi
szempontból azért is érthetetlen, mert annak megállapítása az eljáró bíróság diszkrecionális
jogkörébe tartozik. Az ügyvédi munkadíjat a bíróság érdemi döntésében állapítja meg. A
perköltség mértékének sérelmezése elvi okokból érthető egy rendes bírósági eljárásban, ezért
az Alkotmány 57.§-a értelmében a jogorvoslathoz való jog érvényesülése végett
megtámadható. A választottbíróság esetében azonban az a helyzet áll fenn, hogy a felek
kötelmi jogi értelemben egy „külön” kontraktussal a választottbírák tanácsára ruházták a
jogvita eldöntésének jogát, lemondtak fellebbezési jogukról, illetőleg a bírák kijelöléséről
maguk gondoskodtak. Ennek értelmében a testület döntésének legitimitása
megkérdőjelezhetetlen. A perköltség mértéke megítélésem szerint nem sérthet közrendet,
mivel az nincsen hatással sem a társadalomra, sem a gazdaság egészére, és végül a társadalom
értékítéletét sem érinti.
Ezek után érdekes kérdés, hogy a Legfelsőbb Bíróság mire alapozva mondta ki a
közrend sérelmét? Kecskés László professzor, és Nemessányi Zoltán egy tanulmányban
helyesen felhívja a figyelmet arra, hogy a felülvizsgálati fórum kizárólag jogirodalmi
hivatkozásokra alapította azt az álláspontját, miszerint a választottbíróság ítélete közrendet
sért a perköltség vonatkozásában30. Ennek megfelelően mindösszesen két könyvre
29 BH 1996. 321.30 Dr. Kecskés László – Dr. Nemessányi Zoltán: Magyar közrend – nemzetközi közrend – közösségi közrend, Európai jog, 2007/3. szám, 23. oldal
16
hivatkozott; a már említett Mádl – Vékás című művének 1997. évi 5. kiadására, illetőleg a
Jogi Lexikonra. Ugyanitt felhívják a figyelmet arra, hogy a hivatkozott mértékadó tankönyv
valójában kifejti, hogy a közrend csak a jogrendszer fogalmán belül értelmezhető és ezt a
Legfelsőbb Bíróság figyelmen kívül hagyja. Azzal ugyanis, hogy az ügyvédi munkadíj
megállapítására vonatkozó szabályokat a választottbíróság betartotta, nem valósított meg
jogszabálysértést.
A bíróság döntéséből a következtetésre jutunk, hogy közrendbe ütközőnek tekinthető
olyan ítélet is, amely sem ténylegesen, sem pedig közvetve nem valósít meg jogszabálysértést.
Ez a gyakorlat, illetőleg önmagában az ítélet megítélésem szerint a jogbiztonságot
veszélyezteti. Nem kevesebbet állít ugyanis a Legfelsőbb Bíróság, mint azt, hogy az a
választottbírósági ítéleti rendelkezés is lehet közrendet sértő, ami amúgy jogszerű, azaz nem
jogellenes31. Azt gondolom, ha a bíróság a közrend fogalmát a maga egészében, szakmai
megalapozottsággal, céljának megfelelően vizsgálja, arra a következtetésre juthatott volna,
hogy csak jogszabálysértő döntés lehet közrendbe ütköző, így a közrendet csak a
jogrendszerben lehet értelmezni.
Ennek tudatában világos, hogy a társadalom értékítélete túl tágan értelmezhető és
megfoghatatlan fogalom. Még a jogrendszer alapjai, alapelveinek megsértését, a társadalmi
vagy gazdasági rend veszélyeztetését egy adott ügyben meg lehet állapítani, a társadalmi
értékítélet – akár konkrét ügyben – meghatározhatatlansága nem adhat okot egy ítélet
érvénytelenítésére. A döntés alapjainak megkérdőjelezhetőségét tovább erősíti az is, hogy a
bíróság az állami ítélkező szervek jogalkalmazásában sem kötelező fent említett határozatára
hivatkozva hozta meg döntését. Ha az eseti döntés egy állandóan elfogadott bírósági
gyakorlatot tükröz – amint arról a bíróságnak hivatalból tudomása van -, úgy ez esetben az
eseti döntés tartalma is lehet meghatározó32. Itt azonban kialakult gyakorlatról nem
beszélhetünk és megítélésem szerint ezen felül a bíróságokra nézve „kötelezően ajánlott”
határozatot semmiképpen sem lehet – kizárólagosan – alapul venni egy választottbírósági
ítélet érvénytelenítésének megállapításához.
Ezek szerint a bíróság jelen ügyben ok nélkül kiterjesztette a – belföldi – közrend
fogalmát.
A jövőben az értelmezés fenntartására irányuló, illetőleg ahhoz hasonlatos döntésekre
remélhetőleg nem kerül sor. 31 Kecskés László: „Jó lovassal szemben a zabolátlan ló is megfegyelmezhető”. A közrend fogalmáról két bírósági határozat alapján. In: Tanulmányok Dr. Földvári József professzor 80. születésnapja tiszteletére. Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar. Pécs, 2006. 130. oldal32 A közrend fogalmának értelmezése a választottbírósági ítélet elleni bírósági eljárásban, Gazdaság és Jog, 2006. december, 12. szám, 26. old.
17
A hazai közrendi kérdések kapcsán végül egy konklúziót vonhatunk le; a joggyakorlat
további feladata – az esetjog és az elméleti irodalom felhasználásával – azon zsinórmérce
pontos kidolgozása és következetes alkalmazása, mely alapján lehetőség kínálkozik a
választottbírósági ítélet eredményes érvénytelenítésére a közrendbe ütközés jogcímén33.
4.3.3 A belső közrend nemzetközi és európai relációkban
Korábban már említést tettem arról, hogy a közrend fogalmának változása a közösségi
jog fejlődésével, az Európai Bíróság értelmezésével, illetőleg a „nemzetközi közösségi
joggal” való kölcsönhatása alapján felgyorsult.
Az 1994. évben hatályba lépett választottbíráskodásról szóló törvényünk szövege az
érvénytelenítési szakaszt tekintve teljesen azonos a külföldi választottbírósági határozatok
elismeréséről és végrehajtásáról szóló 1958. június 10-én kelt New York-i Egyezménynek és
az UNCITRAL Modelltörvény 34.cikkének.
Ebből következik, hogy a magyarországi választottbíráskodás elfogadását segíti elő, ha
minden olyan esetben, amikor az állami-, és választottbírók közösen léphetnek fel egy-egy
részkérdés eldöntésében (pl.: hatáskör megállapítása, elfogultsági kifogás elbírálás) a
magyarországi gyakorlat kialakítása során mindkét bíróság figyelemmel van a nemzetközi
gyakorlatra34.
E kérdéskörben még a közrend európai vonatkozásaira térnék ki. Az Európai Bíróság
joggyakorlata és a közösségi jog alapján három területet különíthetünk el. A közrend
megjelenik egyrészt az elsődleges közösségi joganyagban, hiszen valamennyi alapszabadság
kapcsán találunk a közrendre történő utalást. Másrészt fontos korlátja volt és maradt a
közrend a más tagállamban született ítéletek elismerésének és végrehajtásának. Sőt ezen a
szabályozási anyagon túlmutatóan, de mégis lényegileg ebbe a problémasíkba illeszkedve
olyan európai bírósági előzetes döntés is született, amely alapján a tagállami bíróság
közrendbe ütközés miatt megtagadhatja az elsődleges közösségi versenyjogi szabályokkal
ellentétes választottbírósági ítélet elismerését. Harmadrészt az EK magánjogi tárgyú
irányelveinek szabályaival kapcsolatban is felmerült a közrend egyik dimenziójának, az
imperatív szabályoknak a kérdése: az Európai Bíróság előtti egyik eljárásban első pillantásra
meghökkentő módon az volt ugyanis a dilemma, hogy az irányelvben szereplő és a tagállami
33 Boóc Ádám: A kereskedelmi választottbíráskodás egyes kérdései. In: Diszciplínák határain innen és túl, Fiatal Kutatók Fóruma 2. -2006, Budapest, 2007 – MTA Társadalomkutató Központ, 119. oldal34 Kiss Károly: A Választottbíróság ítéletének érvénytelenítése közrendbe ütközésre való hivatkozással, Gazdaság és jog, 12. szám, 2005. december, 13. oldal
18
jogba átültetett rendelkezések megkerülhetők-e jogválasztás révén, vagy azok imperatív
szabályoknak minősülnek, amelyek feltétlen érvényesülésre tarthatnak igényt35.
Az Európai Bíróság számos döntése érintette a közrend fogalmát. Ennek kapcsán
megállapította az államok szuverén döntési jogosultságát a közrend fogalmának kapcsán: „…
a szerződő államok az Egyezmény 27. cikkének 1. pontjában foglalt fenntartás értelmében
elvileg saját nemzeti szempontjaiknak megfelelően, szabadon meghatározhatják közrendi
követelményeiket, e fogalom korlátai az Egyezmény értelmezésével kapcsolatos kérdéseket
képeznek. Így, bár nem a Bíróságra tartozik az, hogy meghatározza a szerződő állam
közrendjének tartalmát, az már rá hárul, hogy ellenőrizze azokat a korlátokat, amelyek között
a szerződő állam bírósága e fogalom alkalmazásához folyamodhat annak érdekében, hogy ne
ismerjen el valamely, más szerződő állam bíróságától származó határozatot”36.
A Bíróság a közrend kérdésével több esetben is foglalkozott. Megállapította többek
között: „A nemzeti hatóságnak a közrend fogalmára történő hivatkozása minden esetben azt
feltételezi, hogy – a társadalmi rend bármely jogsértés által megvalósított megzavarásán túl –
a közrend olyan valóságos és kellően súlyos veszélyeztetése álljon fenn, amely sérti a
társadalom valamely alapvető érdekét”37.
A fenti Európai Bírósági döntések hivatkozása azért elengedhetetlen, mert ezzel a
bíróság deklarálja azt a jogot, hogy az Európai Közösség területén - bizonyos mértékű -
kontrollt gyakoroljon a közrendi kérdésekkel kapcsolatban. Ez a későbbiekben negatív
jogalkotásban jelenhet meg, hiszen arra nincs felhatalmazása a Bíróságnak, hogy effektíve
megállapítsa a közrend tartalmát, viszont adott esetben egy tagállami közrendi vonatkozású
döntést érdemben befolyásolhat, azok elismerésére és végrehajtására közvetve korlátokat
szabhat.
Ennek tudatában kijelenthető, hogy az Európai Bíróság közrendi kérdésekben
értelmezheti az adott döntést és saját mérlegelési jogkörében generális minimumokat állíthat
fel a közrend keretét meghatározandó.
Néhány szóban érdemes kitérni a közrend nemzetközi jogi vonatkozásaira is. A
nemzetközi magánjognak vannak olyan alapelvei, amelyek nem sérülhetnek egy
választottbírósági ítélet érvényesülése során. A nemzetközi kereskedelmi
választottbíráskodásban kérségtelenül kialakultak olyan – a lex mercatoria meghatározó
35 Dr. Kecskés László – Dr. Nemessányi Zoltán: Magyar közrend – nemzetközi közrend – közösségi közrend, Európai jog, 2007/3. szám, 28. oldal36 Az Európai Bíróság C-7/98. ítélet37 Az Európai Bíróság C-50/06. ítélet; további hivatkozások: Rutili ügyben hozott ítélet 28. pontja, Bouchereau ügyben hozott ítélet 35. pontja, Orfanopoulos és Oliveri ügyekben hozott ítélet 66. pontja, Bizottság kontra Spanyolország ügyben hozott ítélet 46. pontja, és Bizottság kontra Németország ügyben hozott ítélet 35. pontja
19
részének is tekinthető – elvek, melyeknek érvényre juttatása közrendi jellegű
követelményeknek tekinthető. Ezek az alapvető elvek akkor is érvényesülnek, ha az
alkalmazandó jog esetlegesen ezekkel ellentétes rendelkezéseket tartalmaz38.
4.4 Ütközhet-e belső közrendbe a belföldi választottbírósági eljárás során hozott ítélet?
Végül e kérdéskörben megemlítenék még egy érdekes problematikát a közrend
értelmezésével kapcsolatban. A kiváló nemzetközi magánjogász Burián László
tanulmányában kifejti, hogy belföldi választottbírósági eljárásban a magyar anyagi jog alapján
hozott ítéletnek a magyar közrendbe ütközése fogalmilag kizárható39.
A közrend természetére, alkalmazásának feltételeire vonatkozóan a fentiekben
ismertetett elméleti megközelítésekből ez okszerűen következik. A közrendbe ütközés
fogalmilag csak akkor merülhet föl – írja okfejtésében Burián –, ha a fórum – legyen az állami
vagy választottbíróság – külföldi jogot alkalmaz, határozatát külföldi jogra alapítja. A belföldi
választottbírósági eljárásban, ami – az eseti választottbíráskodás kivételes előfordulására
tekintettel – jelenleg elsősorban a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett
Választottbíróság eljárását jelenti, az eljárás magyar felek között a magyar anyagi jog alapján
folyik. Ugyanebben az okfejtésben állítja a szerző, hogy egy norma feltétlen alkalmazást
kívánó jellege csak nemzetközi összefüggésben vizsgálható. Az érvelés zárásaként a
következőt szögezi le: „A fogalmi zavar részben arra vezethető vissza, hogy a közrend pozitív
védelméről vallott elméleti felfogások nem hangsúlyozzák kellően, hogy a norma imperatív
jellege a belső jogszabályok egymás közti viszonyában nem értelmezhető. Az imperatív
jelleget csak nemzetközi összefüggésben, a külföldi normák vonatkozásában lehet vizsgálni”.
Úgy vélem ez a kérdés a közrend mélyebb elemzése során óhatatlanul felvetődik
mindenkiben. Hogyan lehetséges egy választottbírósági ítélettel a jogrendszeren belül
értelmezhető – tehát belföldi – közrendet (a rendszer alapjait, alapelveit, feltétlen érvényesülni
kívánó normáit) megsérteni, ha azonos jogrendszer szabályait alkalmazza a választottbíróság
és a rendes bíróság is?
A kérdés annak ismeretében válik érdekessé, hogy amennyiben communis opinio-vá
válna az a nézet, hogy belföldi választottbírósági ügyben a közrend nem értelmezhető, akkor
38 Burián László: Gondolatok a közrend szerepéről. In: Magister Artis Ius Boni et Aequi. Studia in Honorem Németh János. Szerkesztette: Kiss Daisy és Varga István. Budapest, 2003. 120. oldal39 Burián László: Gondolatok a közrend szerepéről. In: Magister Artis Ius Boni et Aequi. Studia in Honorem Németh János. Szerkesztette: Kiss Daisy és Varga István. Budapest, 2003. 118. oldal
20
az egyik leglényegesebb, mondhatni a legfőbb garanciális érvénytelenítési ok értelmét
vesztené. Burián professzor érvelése rendkívül helytállónak tűnik, azonban néhány ponton
kérdéseket vet fel.
Ahhoz, hogy szkepszisem alátámasszam, ismét Mádl és Vékás professzorok
mértékadó művéből kell ismét idéznem: „Nincs egyelőre egyértelműen kialakult felfogás a
tekintetben, hogy melyek egy norma imperatív jellegének kritériumai, vagyis mely
szabályokat kell feltétlen alkalmazást kívánó természetűnek tekinteni. A legelfogadhatóbb
álláspont szerint azok a jogszabályok imperatív jellegűek, amelyek közvetlenül szolgálják és
védik a gazdasági-társadalmi rendnek – többségükben az Alkotmányban is kifejezett –
alapjait. Kétség esetén az illető jogszabály céljából kell kiindulni”40.
Ez a meghatározás – különös tekintettel annak utolsó mondatára – világossá teszi azt,
hogy az állam legfőbb érdeke és mögöttes szándéka, hogy biztosítsa az imperatív
jogszabályok céljának megvalósulását és minden eszközzel védje a közrendet. Mivel a
szervezett választottbíróság sem tagozódik be az állami bíróságok struktúrájába, és a
döntésekkel szembeni felülvizsgálati jog szűkre szabott, szükségszerű egy garanciális elem
beépítése a rendszerbe. Az állam érdeke az, hogy azon szilárd alapok védelmét biztosítsa,
amelyeket a társadalom és a gazdasági élet alapvető értékeknek tekint, ehhez azonban
szükséges juriszdikciós jogosítványai egy részének megtartása, amellyel fenntartja a fent
említett jogszabályok céljának védelmi lehetőségét. Ezt támasztja alá a Vbtv. miniszteri
indokolása is: „Ezek a hibák nem a jogvita érdemi elbírálásával, a választott jog helyes vagy
helytelen alkalmazásával, az ítélet vagy az indokolás helytálló vagy téves voltával függnek
össze. A bíróság tehát érdemben nem bírálhatja felül a választottbírósági ítéletet, csak azt
vizsgálhatja, hogy az eljárás során a felek akarata, jogos érdekeinek védelme és a törvény
kötelezően alkalmazandó szabályai érvényesültek-e. A bíróság szerepe lényegében a
választottbírósági szerződés érvényesülésének biztosítása. Ezen túlmenően csak akkor
érvényteleníti a választottbíróság ítéletét, ha a vita tárgya a magyar jog szerint
választottbírósági útra nem tartozik (noha a felek odautalták), vagy az ítélet a magyar
közrendbe ütközik”.
Úgy vélem, hogy az állam végső védelmi eszközként folyamodhat belső jogszabálya
alapján az imperatív normák tartalmát és céljait sértő ítéletek érvénytelenítéséhez. Ez jelenti a
közrend tényleges védelmének biztosítását, hiszen a választottbírósági ítélet bizonyos
aspektusból nézve „kvázi külső” ítéletnek tekinthető.
40 Dr. Mádl Ferenc – Dr. Vékás Lajos: Nemzetközi magánjog és nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2004., 121. oldal
21
Mivel a közrend egy mögöttes, abszolút érdeket jelöl, annak védelmét biztosítani kell
minden jogalkalmazó szervvel szemben is, és nem engedhető meg, hogy a társadalomban,
vagy a gazdaságban állami kontroll nélkül érvényesüljön közrendet sértő ítélet, főleg úgy
hogy az ítélet azonos hatályú a rendes bíróság ítéletével.
Az pedig, hogy a „belső ítéletekre” nem lehet vonatkoztatni az érvénytelenítési okokat
azért is vizsgálandó, mert a miniszteri indokolás külön nevesíti a belső ítéletre való
alkalmazást: „Az érvénytelenítésre lehetőséget adó okok megegyeznek a külföldi
választottbírósági határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozó, 1958-ban
megalkotott New York-i Egyezményben az elismerés és végrehajtás megtagadását lehetővé
tevő okokkal. (Az Egyezménynek Magyarország is tagja.)
Ezek az indokok jól alkalmazhatók a belföldi választottbírósági ítéletek
érvénytelenítésének szabályozására is”.
Az állam olyannyira fontosnak ítéli a közrend védelmét, hogy az indokolás ki is emeli,
hogy nincs lehetőség arra, hogy a felek kifejezett megállapodásukkal előre kizárják az
érvénytelenítési per megindításának lehetőségét.
Még egy elméleti lehetőséget említenék, hogy a norma imperatív jellege a belső
jogszabályok egymás közti viszonyában is értelmezhető. Abban az esetben ugyanis, ha egy
választottbírósági ítélet egy hatályban lévő alacsonyabb szintű jogszabály alapján hoz döntést
egy magasabb szintű jogszabály rendelkezésével szemben, akkor a döntés a jogalkotási
törvény által felállított hierarchikus viszonyokat megsérti, és a belső jogrendben vertikális
értelemben valósul meg az imperatív norma megsértése.
5. VIZSGÁLNIA KELL-E HIVATALBÓL A MAGYAR BÍRÓSÁGNAK AZ INARBITRABILITÁST, ILLETVE A KÖZREND SÉRELMÉT?
Az állam és az ordre public védelme ezt mindenképpen megkövetelné, azonban a
hatályos szabályozás rendelkezései szerint erre nincs lehetőség. A Vbtv. egyáltalán nem
foglalkozik ezen megtámadási okok ex officio figyelembevételével.
A szubjektív érvénytelenítési okokra vonatkozó igényérvényesítésnél az „ítélet
érvénytelenítését kérheti” fordulatot alkalmazza a törvény41, tehát itt egyértelmű, hogy
kereseti kérelem nélkül nincs lehetőség az érvénytelenítésre.
41 Vbtv. 55.§ (1)
22
Az objektív vagy abszolút okok esetében pedig az „ítélet arra hivatkozással is kérhető”
fordulatot találjuk, amely szintén feltételezi a kérelem szükségességét42.
Ennek ellenére érdekes, hogy a törvény alapján a választottbírósági ítéletek elismerése
és végrehajtása esetében a bíróság nem mellőzheti az inarbitrabilitás és a közrend sérelmének
vizsgálatát43. Ebből nyilvánvalóan nem következtethetünk arra, hogy az érvénytelenítési
kereset elbírálásakor is ugyanígy kéne eljárnia a bíróságnak, azonban e jelentős
diszkrepanciára érdemes felhívni a figyelmet. Ha a miniszteri indokolás is kiemeli annak
jelentőségét, hogy a közérdek sérelmét vagy az inarbitrabilitás megállapítását olyan érdekek
indokolják, amelyek alapján ex officio vizsgálatnak van helye, akkor értelmetlennek bizonyul
ugyanennek a lehetőségnek a hiánya az érvénytelenítési eljárás során.
6. A GENFI EGYEZMÉNY ÉS A NEW YORK-I KONVENCIÓ KAPCSOLATA
Ebben a fejezetben az érvénytelenítési kereset és a közrend vonatkozásában felmerülő,
és ezen túlmutató kérdést vetnék fel. Magyarország szerződő fele a New Yorkban 1958. évi
június hó 10. napján a külföldi választottbírósági határozatok elismeréséről és végrehajtásáról
megkötött Egyezménynek, illetőleg a nemzetközi kereskedelmi választottbíráskodásról szóló,
Genfben 1961. április 21-én kelt Európai Egyezménynek is.
A Genfi Egyezményt kihirdető 1964. évi 8. tvr. helytelenül a választottbírósági ítélet
érvénytelenítése helyett a választottbíróság határozatának hatályon kívül helyezéséről
rendelkezik. Bírói ítélet vagy azzal azonos hatályú határozat hatályon kívül helyezése
megítélésem szerint – ahogyan már korábban említettem – csak olyan rendszerben
értelmezhető, ahol az azonos struktúrában működő, állami jogalkalmazó szervek között
hierarchikus kapcsolat áll fenn. Ahogyan egy magyar bíróság általi külföldi ítélet hatályon
kívül helyezése fogalmilag értelmezhetetlen, úgy a választottbíróság ítéletét sem helyezheti
hatályon kívül egyetlen bíróság sem az ismertetett okok miatt. Az érvénytelenítés (setting
aside – azaz „félretol”, félre tesz”) kifejezés is azt mutatja, hogy az állam csak
megakadályozhatja az ítélet érvényesülését.
42 Vbtv. 55.§ (2)43 Vbtv. 59.§ a) b) illetve a hivatkozott szakaszok miniszteri indokolása: A végrehajtás megtagadására kerül sor az e Javaslat hatálya alá tartozó ügyekben akkor is, ha érvénytelenítési keresetet nem indítottak, de a bíróság megállapítja, hogy a vita tárgya a magyar jog szerint választottbírósági útra nem tartozik, vagy a választottbírósági ítélet a közrendbe ütközik. Erre azért van szükség, mert e két ok fennállása esetében az állam jogi érdeke, hogy a választottbírósági ítélet ne legyen végrehajtható, így a végrehajtás megakadályozása nem függhet kizárólag attól, hogy a fél indít-e érvénytelenítési keresetet, vagy sem.
23
Ennél is nagyobb problémát jelentenek az Egyezmény a határozatok elismerése és
végrehajtása tárgyában lefektetett szabályai. Az Egyezmény a következőt deklarálja:
1. Az Egyezmény hatálya alá tartozó választottbírósági határozatnak valamely Szerződő Államban történt hatályon kívül helyezése csak abban az esetben nyújt alapot arra, hogy a határozat elismerését és végrehajtását egy másik Szerződő Államban megtagadják, ha a hatályon kívül helyezés abban az Államban történt, amelyben vagy amelynek joga alapján a határozatot hozták, mégpedig a következő okok egyikéből:
a) a választottbírósági szerződést megkötő felek a reájuk irányadó jog szerint nem voltak jogképesek vagy cselekvőképesek, vagy az említett szerződés a felek által kikötött jog értelmében, vagy ilyen kikötés hiányában annak az országnak a joga szerint, amelyben a választottbírósági határozatot hozták, érvénytelen; vagy
b) a hatályon kívül helyezést kérő felet nem értesítették szabályszerűen a választottbíró kijelöléséről vagy a választottbírósági eljárásról, vagy pedig ez a fél egyéb okból nem tudta előterjeszteni nyilatkozatát; vagy
c) a határozat olyan vitára vonatkozik, amelyre a választottbírósági kikötés nem terjed ki, illetve amelyre a határozat rendelkezései nem vonatkoznak vagy a határozat a választottbírósági kikötés keretén kívül eső ügyre vonatkozó döntést tartalmaz, ha azonban a választottbíráskodásnak alávetett kérdésekre vonatkozó döntések elválaszthatók azoktól, amelyek a választottbíráskodásnak nem voltak alávetve, a választottbírósági határozatnak azt a részét, amely a választottbíráskodásnak alávetett ügyekre vonatkozó döntéseket tartalmaz, nem kell hatályon kívül helyezni; vagy
d) a választottbíróság összetétele vagy eljárása nem felelt meg a felek megállapodásának, vagy - ilyen megállapodás hiányában - az Egyezmény IV. Cikkében foglalt rendelkezéseknek.
2. Azoknak a Szerződő Államoknak egymás közötti kapcsolatában, amelyek egyben szerződő felei a New Yorkban az 1958. évi június hó 10. napján a külföldi választottbírósági határozatok elismeréséről és végrehajtásáról megkötött Egyezménynek is, e cikk 1. bekezdésének az a joghatálya, hogy a benne felsorolt hatályon kívül helyezési okokra korlátozza a New Yorkban megkötött Egyezmény V. Cikke 1. bekezdése e) pontjának alkalmazását44.
A fentiekből következően kijelenthető, hogy a Genfi Egyezmény részes államai
kötelesek elismerni és végrehajtani azokat a választottbírósági határozatokat, amelyeket
abban az államban – inarbitrabilitás, vagy közrendbe ütközés címen – érvénytelenné
nyilvánítottak, ahol a határozat született45. Az Egyezmény ugyanis taxatív felsorolást, és a
New York-i Konvencióhoz képest kifejezett szűkítést tartalmaz az elismerés és végrehajtás
megtagadásának tekintetében. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy az Egyezmény elegánsan
félretolja az objektív okokat. Ez több dolog miatt rendkívül aggályos.
44 1964. évi 8. törvényerejű rendelet a nemzetközi kereskedelmi választottbíráskodásról szóló, Genfben 1961. április 21-én kelt Európai Egyezmény kihirdetéséről, IX. cikk45 Pontosabb megfogalmazásban csak abban az esetben tagadhatják meg az elismerést, és a végrehajtást, ha a saját jogrendszerük szerint ilyen kifogást nem támasztanak. Ez másik oldalról természetesen a származási állam bírósága bizonyos rendelkezéseinek figyelmen kívül hagyását követeli meg.
24
Mindenekelőtt vizsgáljuk meg, hogy mi eredményezi egy választottbírósági ítélet
érvényesíthetőségét, illetve mi emeli a választottbíróság ítéletét azonos szintre a rendes
bíróságokéval.
A választottbíróságokkal kapcsolatos valamennyi kérdést minden állam a
legmagasabb szinten álló (törvényi) jogi normával rendez. Ebből következően a
választottbíróság közjogi jellegű státusát értelemszerűen nem nyerheti mástól, mint az
államtól. Ha pedig bizonyítást nyer, hogy az állam „jóvoltából” hozhat ítéletet – bizonyos
körben – a választottbíróság, akkor abban az esetben, ha az állam az ítéletet bármilyen
oknál fogva érvénytelennek nyilvánítja, az tulajdonképpen jogi értelemben és
érvényesíthetőségét illetően a továbbiakban nem tekinthető létezőnek. A
választottbíráskodás közjogi jellegét igazolta már korábban Plósz Sándor is.
Plósz szerint a bírói hatalom gyakorlásának átruházása történik a választottbírósági
szerződésben. Lényegében Plószéval azonos felfogást képvisel a jogirodalomban Nagy
Ferenc is, aki szerint közjogi jellegű a választottbíróság, „ mely ha eljárásjogi jogosultságát
a felek szerződése alapítja is, s maguk a felek által állíttat is össze: az ítéletben rejlő
köztekintélyt és kikényszeríthetőséget mégis nem a felek, hanem éppúgy az állam
akaratából származtatja le, mint a tulajdonképpeni bíróságok46.
A idézettek azt támasztják alá, hogy a választottbíróságok közjogi szereplők is, és
elsődlegesen az állami jogszabályoknak köszönhetően tekinthetők jogalkalmazó
szerveknek. Maga a Vbtv. felhatalmazást arra, hogy a választottbíróság ítéletét azonosnak
kell tekinteni a rendes bíróság ítéletével47.
Miért is olyan fontos ezt a kérdést tisztázni?
Abból indulunk ki, hogy egy választottbírósági ítéletben foglaltak végrehajtását a
származás országában a belső jogszabályok biztosítják állami jogalkalmazó szerveken
keresztül. Más államban pedig szintén állami garanciát kap az ítélet elismerése és
végrehajtása, melyet viszont csak közvetve nyer el, mégpedig a származási, valamint az
elismerés és végrehajtás államának nemzetközi megállapodása, nemzetközi egyezmény,
kivételes esetben viszonosság alapján.
Ennek megfelelően, ha a származási ország nem tekinti érvényesíthetőnek az ítéletet,
akkor tulajdonképpen megvonja az ítélettel azonos hatály jellegét. Ha elméleti szemmel
tekintünk erre az esetre, akkor azt látjuk, hogy van egy ítélet amely – a szó kifejezett
értelmében – nem tekinthető nem létezőnek, elvesztette „közjogi támaszát”.
46 Farkas József: A választottbíráskodás néhány elméleti kérdése, In: Jogtudományi Közlöny, 1988. július, 386. oldal47 Vbtv. 58.§
25
Az Egyezmény tulajdonképpen azt mondja ki, hogy a választottbíróság ítéletének
közjogi jellegéből származó joghatásai más államokban érvényesíteni lehet, a származási
állam kifejezett akarata ellenére. Ezzel felmerül a kérdés, hogy mi tartja fent a
választottbíróság ítéletének a rendes bírósággal azonos hatályát, ha a rendes bíróság
kifejezett aktussal érvénytelenítette a határozatot.
A fennálló helyzet – nézetem szerint – egy olyan jogi helyzetet eredményez,
amelyben a választottbírósági ítélet rendes bírósági ítélettel azonos hatálya az egyezmény
alapján az elismerés és a végrehjatás államában (de csak abban) „újjáéled”. A
választottbírósági ítélet első fokon jogerős és végrehajtható, mivel azonban az állam
érvénytelenítésével ez a hatálya megszűnik, csak az ítélethatály újjáéledésével fűződhetnek
hozzá ismét jogkövetkezmények, és szolgálhatnak elismerés és végrehajtás alapjául.
Ez a lehetőség azonban azt a szándékot is jelölheti, hogy az egyes államok fent
kívánják tartani a jogot arra, hogy megítéljék, hogy az adott ítélet az ő
normaviszonyaikban sért-e közrendet, vagy tartozhat-e választottbírósági útra. Ugyanis –
ahogyan korábban kifejtettem – a közrend eltérő tartalmakat jelöl minden államban.
Például egy arab államban lehet közrendet sértő a kamatkövetelés végrehajtása, míg egy
európaiban ez teljesen természetes. A probléma azonban az, hogy a Genfi Egyezmény
részes államai európai államok, és abból kiindulva, hogy az Európai Közösség a
jogharmonizáció, a társadalmi-gazdasági berendezkedések közelítése következtében
egymáshoz minden tekintetben közelebb állónak tekinthetők, mint a New York-i
Konvenció egyes – más kultúrájú – államai. Ebből kifolyólag indokolatlan ez a
„bizalmatlansági fenntartás” a szerződő államok részéről.
7. MI LESZ AZ ÉRVÉNYTELENÍTETT VÁLASZTOTTBÍRÓSÁGI ÍTÉLET ALAPJÁUL SZOLGÁLÓ JOGVITA SORSA?
A választottbíráskodásról szóló törvény hallgat arról, hogy milyen eljárás követi az
érvénytelenítést, ezáltal alapot szolgáltat a fenti kérdés feltételére. Vajon a választottbírósági
megállapodás feléled, vagy a rendes bírósághoz kerül a döntés joga? Mindkét állítás mellett
szólnak érvek és ellenérvek. A Vbtv. mindössze annyit állapít meg, hogy a bíróság ítélete
kizárólag a választottbíróság ítéletének érvénytelenítésére szorítkozhat48.
48 Vbtv. 56.§ (2)
26
Varga István szerint a Vbtv. kifejezett rendelkezése hiányában nem egyértelmű mi
történik abban az esetben, ha érvénytelenítettek egy ítéletet. Az bizonyos, ha az
érvénytelenítés a választottbírósági megállapodás hibája miatt történik, abban az esetben a
rendes bíróság jogosult az ügyben dönteni. Azonban ha más okból érvénytelenítik az ítéletet,
a választottbírósági kikötés „túlélheti” az érvénytelenítést49.
Véleményem szerint mivel a felek jogvitájuk eldöntésére kikötötték a
választottbíróság kizárólagos döntési jogosultságát, így egyúttal kizárták a bíróságnak az
ügy érdemi elbírálásához való jogát. Erre, ha az ügyre nem vonatkozik a Vbtv. 55. § (2) a)
pontja, a törvény lehetőséget biztosít, így a döntéstől függetlenül a választottbírósági kikötés
hatályban marad, vagy újjáéled. Az hogy hatályban marad, vagy újjáéled, attól függ, hogy a
választottbírósági szerződés mikor szűnik meg. Akkor, ha az ügyben a választottbíróság
érdemi döntést hozott, vagy akkor, amikor érvényes döntés született (tehát a szó tényleges
értelmében a jogvita véglegesen elbíráltatott)? A szerződés ugyanis a jogvita érdemi
elbírálására vonatkozott, azonban ha később a választottbíróság ítéletét érvénytelenítik a
szerződés nem teljesült.
A jogalkotó akarata a szabályozás teljes hiánya miatt nem állapítható meg a feltett
kérdésekben. Vélhetően azonban az érvénytelenítést követően a rendes bíróság eljárása – az
előbb említett kivételes esettől eltekintve – kizárt.
Viszont ha a választottbíróság jogosult eljárni, akkor egy újabb problémával találjuk
szembe magunkat, mégpedig azzal, hogy a feléledt választottbírósági kikötés alapján
szabályozás hiányában jogosult/köteles-e eljárni ugyanaz a bíró/tanács, vagy sem. Be kell-e
fizetni újra a díjat, vagy sem?
Végül vitaindító kérdés lehet az is, hogy amennyiben egy választottbírósági ítéletet
érvénytelenítenek, a választottbíróság szerződést szeg-e. Hiszen ha abból indulunk ki, hogy a
választottbíróság tagja(i) kimagasló szakmai tudással, és gyakorlattal rendelkeznek,
valamint a felek és a választottbírók között létrejött megállapodás arra vonatkozik, hogy a
jogvitát (érvényesen) eldöntsék, akkor történik e szerződésszegés a választottbíróság
részéről, ha határozatát érvénytelenítik.
Fontos tényként kezelendő, hogy a választottbírósági utat a felek nyilvánvaló előnyei
miatt választják, ezek közül talán a szakértelem mellett a legfontosabb érv az ügyek gyors
elbírálása.
49 István Varga: Arbitration Law and Practice in Central and Eastern Europe (ed.: Liebscher-Fremuth-Wolf), Juris Publishing, 2006, p.:HUN-85
27
Mivel biztos jogi érvekkel felvértezett válasz nem adható, célszerű lenne egyértelműen
szabályozni ezeket a kérdéseket.
8. A KERESET BENYÚJTÁSÁRA NYITVA ÁLLÓ HATÁRIDŐ ALKALMAZÁSÁNAK KÉRDÉSE A VÁLASZTOTTBÍRÓSÁGI ÍTÉLET
ÉRVÉNYTELENÍTÉSE SORÁN
8.1 A határidőről általában
A soron következő, és talán a magyar jogirodalomban kevéssé vitatott, ám a gyakorlati
alkalmazást tekintve igen jelentős probléma a választottbírósági ítéletek érvénytelenítése iránt
indított keresetek tekintetében a kereset benyújtására nyitva álló határidők alkalmazása.
A magyar választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény alkalmazása során
nehézségekbe ütközik az értelmezésre hivatott jogalkalmazó. A választottbírósági ítéletek
érvénytelenítésének okai bár különbözőek is lehetnek, azonban abban megegyeznek az egyes
vizsgált jogszabályok, hogy megkülönböztetnek objektív és szubjektív megtámadási okokat
(akárcsak a hazai vbtv.) és azokra egyértelműen és kétséget kizáróan egy határidőt állapítanak
meg. Ez vizsgálatom szempontjából azért rendkívül lényeges ténymegállapítás, mert a magyar
választottbíráskodásról szóló törvény. 55.§ (1) - (2) bekezdése, amely magába foglalja a
választottbírósági ítélet érvénytelenítésének objektív, illetőleg szubjektív okait, azonban nem
rendelkezik a törvényszövegből egyértelműen megállapítható, mindkét esetre vonatkozó
igényérvényesítési határidővel.
Alapvető probléma az is, hogy a törvényből nem tűnik ki, hogy az érvénytelenítési
eljárás tekintetében mi a különbség objektív és szubjektív megtámadási okok között. Egyetlen
kézenfekvő magyarázat mutatkozhat a megtámadási okok kettébontására, mégpedig az, hogy
az objektív okokat a bíróság ex officio figyelembe veszi. Másképpen, az objektív
érvénytelenítési ok fennállása esetében nem érvényesül a kérelemhez kötöttség elve.
A hazai normaszöveg mellőzi a határidő megállapítását az objektív okok taxatív
felsorolásakor, azonban a jogalkotó akaratát, szándékát, a törvény szerkesztésének
sajátosságait és az itt felsorolt európai gyakorlatot figyelembe véve kijelenthetjük, hogy a
Vbtv. 55.§ (2) bekezdésének esetében is alkalmazandó az (1) bekezdésben meghatározott
hatvan napos határidő. Ezt a véleményt alátámasztani látszik az is, hogy az 55.§ (3) bekezdése
kiemeli, hogy a határidő elmulasztása egyúttal jogvesztéssel jár.
28
Ezek tudatában kérdésként merül fel, hogy a magyar bíróságok gyakorlatukban az
objektív okokra való hivatkozás esetében vonatkoztassák-e a hatvan napos jogvesztő határidőt
abban az esetben, ha a vita tárgya magyar jog szerint választottbírósági útra nem tartozik,
vagy az ítélet közrendbe ütközik.
A törvényszövegből nem válik teljesen világossá, hogy vonatkozik-e a hatvan napos
határidő az objektív okokra. Ehhez meg kell vizsgálni a jogszabály célját, illetve azt, hogy a
határidő vonatkoztatásának hiánya milyen hatással van a jogbiztonságra. Részletesebben
vizsgálom a korábbi hazai szabályozásokat, illetve fontosnak tartom a nemzetközi normák,
gyakorlatok összevetését a magyar választottbírósági törvénnyel és annak alkalmazásával.
Ezzel bizonyossá teszem azt, hogy hasonló alapokon nyugvó normaszövegek mellett a
nemzetközi joggyakorlatban egyértelmű, hogy határidő nélkül nem lehet érvénytelenítési
keresetet benyújtani rendes bíróságokhoz.
8.2 A határidőkre vonatkozó hazai jogirodalom elemzése
Elsőként Szász Iván professzort és Horváth Évát idézném, aki hosszú időn keresztül a
Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Választottbíróság élén állt. A két
említett személy komoly szerepet vállalt a hatályos választottbírósági törvény előkészítésében
és megalkotásában. Egyik írásukban a következőt jegyzik meg: „az érvénytelenítési kereset
kezdeményezésére az ítélet kézbesítésétől számított hatvan nap áll rendelkezésre. Ez a
határidő a közrend megsértésére vonatkozó keresetek esetére is vonatkozik”50.
Ebből kiindulva úgy gondolom, a jogalkotó szándékára is lehet következtetni, noha a
törvény nem fogalmaz egyértelműen. Az ugyanis, ha egy kereset benyújtására határidő nélkül
lehetőség van, mindenképpen veszélyezteti a jogbiztonságot. A választottbírósági ítélet
hatálya azonos a rendes bíróság ítéletével, méghozzá úgy, hogy első fokon jogerőre
emelkedik. A perjogban – kevés példától eltekintve – sem korábbi sem hatályos
szabályozásban nem található ún. határidő nélkül érvényesíthető kérelem, kereset jogerős
határozattal szemben. Még a különleges perorvoslatok esetében is minden esetben meg van
határozva egy objektív és egyben jogvesztő határidő51.
50 Prof. Dr. Iván Szász and Dr. Éva Horváth: International Handbook on Commercial Arbitration, J. Paulsson (ed.), Suppl. 31, 2000, szeptember51 Ld.: Pp. 261.§ (3) Az ítélet jogerőre emelkedésétől számított öt év elteltével perújításnak helye nincs; e határidő elmulasztása miatt igazolással élni nem lehet; illetőleg Pp. 272. § (1) A felülvizsgálati kérelmet az elsőfokú határozatot hozó bíróságnál a határozat közlésétől számított hatvan napon belül kell benyújtani vagy ajánlott küldeményként postára adni kettővel több példányban, mint ahány fél a perben érdekelve van. A felülvizsgálati kérelem benyújtására előírt határidő elmulasztása esetén az elmulasztott határidő utolsó napjától
29
Mielőtt a hatályos nemzetközi szabályozást tekinteném át, fontosnak tartom ismertetni a
korábbi magyar szabályozást e tárgy vonatkozásában, ugyanis az érvénytelenítési kereset
benyújtására nyitva álló jogvesztő határidő hiányára épp a magyar gyakorlatban találunk
példát.
A Plósz Sándor-féle polgári perrendtartás a választottbírósági ítélet megtámadására
nyitva álló határidőt csak bizonyos esetekben rendelte alkalmazni, más esetekben viszont
„idő nélkül” lehetett hivatkozni az érvénytelenítési okokra.
A törvénycikk értelmében nem alkalmazandó a határidő a következő esetekben: ha
választott birósági szerződés nem volt, vagy ha nem érvényesen, vagy nem az eldöntött
ügyre vonatkozólag lett kötve, valamint ha az itélet hozatala előtt hatályát vesztette; ha a
szerződésnek vagy a törvénynek a választott biróság alakitására vagy a határozathozatalra
vonatkozó rendelete meg lett sértve; ha a 782. §-nak az itélet eredetijének aláirására
vonatkozó szabályait meg nem tartották; illetőleg ha az itélet a törvény szerint meg nem
engedett cselekményre kötelez vagy rendelkező részében érthetetlen52.
Az érvénytelenítés további okai esetében kilencven napos „záros” határidőt jelöl,
amelyet a „kiadmány” kézbesítésétől kell számítani. A fenti normaszövegből kitűnik, hogy
a határidő nélkül hivatkozható okok között a közrendbe ütközés nincs megemlítve.
Ha azonban vannak olyan keresetek, amelyek – a fenti törvény szerint – határidő
nélkül érvényesíthetők, akkor a következő kérdés merül fel: van-e valamilyen abszolút
korlát az érvényesítésre? Nyílván, ha a törvény nem állapít meg konkrét, anyagi jogi
keresetindítási határidőt, más, végső és objektív határidő nem jöhet szóba. Tisztázandó,
hogy ez esetben elévülési időt sem alkalmazhatunk, hiszen az érvénytelenítés esetében
nem követelésről van szó. Egy korabeli indokolásban, Doroghi Ervin a következőt állítja:
„Az érvénytelenítési okok, a már közölteken kívül, nagyjából megegyeznek a mai
perrendtartásnak a választottbíróság ítélete elleni fellebbezési okaival, és a Pp.-nek a
perújításra vonatkozó intézkedéseivel, mellőzve természetesen azokat, melyek a
választottbírósági eljárás természetével ellenkeznek és azzal az eltéréssel, hogy a Pp.
567.§-ában szabott öt évi határidőn túl is érvényesíthetők, amit a választottbírósági eljárás
csekélyebb biztosítékai és az a körülmény, hogy a fél esetleg nem bír tudomással a
választottbírósági eljárás folyásáról, indokolnak”53.
számított harminc nap elteltével igazolásnak akkor sincs helye, ha a mulasztás csak később jutott a fél tudomására, vagy az akadály csak később szűnt meg.52 Plósz Sándor-féle Pp. 784.§ 1.,2.,6.,7. pontok53 Dr. Doroghi Ervin: A perrendtartás és a választott bíróságok. In: A jogállami perrendtartás füzete, szerkesztették: Dr. Edvi Illés Károly, Dr. Baumgarten Nándor, Dr. Gyomai Zsigmond, A jogállam kiadóhivatala, Budapest, 1915., 145. oldal
30
Érdekes, hogy a korabeli felfogás fontosabbnak kezel néhány szempontot a
jogbiztonságnál. Doroghi Ervin kifejezetten azt állítja, hogy vannak olyan eljárási
biztosítékok, amelyek előrébb valóak az ítélt dolog elvéből levezethető biztosítékoknál.
Ugyanis ha az eljárás során olyan ítélet születik, amely meghatározott garanciális
minimumokat mellőz, akkor a társadalom legfőbb érdeke ennek megsemmisítése.
Véleményem szerint azonban a jogrendszerbe vetett bizalom jelentősen csökken, ha
belátható időn túl kétségessé tesszük az ítéletek érvényesíthetőségét, továbbá azt
eredményezheti, hogy a szakmai érvek ellenére kevesebben választják a magyar
választottbírósági eljárást jogvitájuk elbírálásához, hiszen az ítélet érvényesíthetősége
kétséges marad. A jogbiztonság pedig nem valósulhat meg akkor, ha egy állam normái – a
perorvoslatok kiszámítható lehetőségein túl – nem biztosítják az ítéletek véglegességét,
amely feltételezi a határidők meglétét is. Ha a rendkívüli perorvoslatok közül
megvizsgáljuk azt, amely a határozatot sérelmező fél számára időben a leghosszabb
mentsvárként szolgál, a perújítást, ez esetében is meghatározott egy objektív határidő.
A jogbiztonság – véleményem szerint – a perorvoslatok esetében mindig feltételez
határidőt. Ezt támasztja alá a Németh János és Kiss Daisy által szerkesztett Polgári
perrendtartás magyarázata is. Tekintettel arra, hogy a szubjektív perújítási határidő jóval
az ítélet jogerőre emelkedése után is kezdődhet, a jogbiztonság érdekében szükséges a
perújítási kérelem előterjesztésének végső határidejét is megállapítani54.
Az 1911-es perrendtartás még indokoltnak találta bizonyos esetekben a jogbiztonság
közvetett sérelmével járó keresetindítási lehetőséget. Az is megállapítható, hogy a határidő
nélkül álló megtámadási okok jelentősen eltértek a jelenleg hatályos Vbtv. rosszul
értelmezett szakaszában található okoktól.
A jogbiztonság követelményének érvényesülése a későbbi szabályozásban már
egyértelműen megállapítható. Az 1952. évi III. törvény eredetileg nem tartalmazott
választottbírósági szabályokat, azokat csak később szabályozta a jogalkotó e törvényben55.
A jogszabály a következőképpen szólt: „A választottbírósági ítélet érvénytelenítése iránt –
a kézbesítéstől számított hatvan napon belül – keresetet lehet indítani”56.
Megjegyzendő, hogy a közrend, mint megtámadási ok már megjelent a
normaszövegben, hiszen az alkotmányba, vagy a magyar jognak feltétlen alkalmazást
54 A Polgári perrendtartás Magyarázata, Szerkesztette: Dr. Németh János – Dr. Kiss Daisy, Complex Kiadó, Budapest 2007., 1459.oldal55 Az 1967. évi 40. sz. tvr. módosította a Pp-t.56 Az 1967. évi 40. sz. tvr-rel módosított Pp. 362.§
31
kívánó szabályaiba ütköző, valamint jogszabály kötelező rendelkezésével ellentétes ítélet
közrendet sértőnek minősült.
A jelenleg hatályos választottbíráskodást szabályozó törvény kétséget ébreszt a
jogalkalmazóban a – fent említett – határidős szabályok kapcsán, ennek megfelelően van
példa arra, hogy az objektív okokra történő hivatkozások esetében hatvan napon túl is
befogad keresetlevelet a bíróság. Meggyőződésem azonban, hogy semmi esetre sem lehet
egy bírói ítélettel azonos hatályú határozattal szemben határidő nélkül jogorvoslattal élni.
8.3. Nemzetközi összehasonlítás
A következő sorok a meghatározó nemzetközi szabályozást vizsgálják, amelyek azt
támasztják alá, hogy ily mértékű bizonytalanság a New York-i Egyezmény részes államai
körében nem fordul elő. Ebből arra lehet következtetni, hogy a jogalkotó, amikor beiktatta
a hazai jogrendszerbe az Egyezményben foglaltakat, illetve harmonizálta a törvényt az
UNCITRAL Modell Law mintájára, akkor a hatvan napos jogvesztő határidőt valamennyi
érvénytelenítési okra alkalmazni rendelte, noha a törvény dogmatikai elemzéséből ez nem
feltétlenül tűnik ki.
Először a német ZPO vonatkozó szabályait idézném, hiszen az egy jól megkonstruált,
valamennyi fontos kérdést egyértelműen rendező jogszabálynak tekinthető. Az eljárási
törvény 1059 §-a kettébontja a megtámadási okokat a választottbírósági ítélet
érvénytelenítésére aszerint, hogy a megtámadási eljárás csak kérelemre vagy hivatalból is
indulhat. A szubjektív okok a kérelemre történő eljáráshoz tartoznak, az objektív okok
alapján hivatalból (is) indulhat eljárás.
A (3) bekezdés első mondata rendelkezik a határidőről, melyben nem bontja ketté a
megtámadási ok minősége szerint az eljárásokat. Ezek szerint mind az objektív, mind a
szubjektív okokra vonatkozik. Az, hogy az objektív okokat hivatalból kell figyelembe venni,
nem zárja ki a lehetőségét a kérelemre való eljárásnak e tárgykörben, inkább a bíróságra
telepít egy kötelezettséget, mégpedig azt, hogy valamennyi érvénytelenítés iránt indult
eljárásban meg kell vizsgálni az ordre public sérelmét. Felvethető, hogy amennyiben így
van, jelentheti-e azt, hogy bár hivatalból meg lehet állapítani objektív megtámadási ok
fennálltát, kérelemre már a határidőn túl figyelembe nem vehető? Megítélésem szerint a
határidő jogvesztő, ezáltal figyelembe nem vehető még a közrend sérelme sem57.
57 ZPO. 1059.§
32
A német ZPO-val szemben tehát a mi törvényünkből nem tűnik ki, hogy mitől lenne
egy megtámadási ok objektív, és mitől szubjektív. Varga István egy tanulmányában rámutat,
hogy a relatív/szubjektív megtámadási okok a felek érdekeit – és azokét, akikre az ítélet
vonatkozik – hivatott védeni, különösen pedig a vesztes fél érdekét, aki egy, a törvény által
biztosított rövid határidőn belül hivatkozhat a relatív okokra az ítélet érvénytelenítése
végett58.
Ezzel szemben az objektív megtámadási okok mögött a felek érdekén túl mindig egy
közösségi érdek is meghúzódik, amely indokolttá teszi azt, hogy bíróság ex officio
figyelembe vehesse ezeket az okokat.
A vizsgált kérdés szempontjából arra a következtetésre jutottam, hogy bár azon
hivatkozási okok között, melyek az ítélet érvénytelenítésére nyitva állnak, differenciálhatunk
kizárólag a fél érdeke és a mögöttes társadalmi-közösségi érdekek megléte szerint, azonban
ez nem érinti az igényérvényesítési határidőt. Ezt a megállapítást a következő, európai és
Európán kívüli államok törvényeiből és a jogbiztonság elvéből vezetem le.
A gazdaságilag fejlett államok választottbírósági eljárási normáinak jeleit mutatja a
svéd választottbírósági törvény. A svéd törvény élesen elkülöníti egymástól az objektív és
szubjektív okokat. Elsőként egy – teljesen különálló, taxatív – felsorolással jelöli meg
azokat az eseteket, amikor a választottbírósági ítélet „invalid”, azaz semmis59. A
semmisséget eredményező okok egyébiránt az európai gyakorlatban megszokottakkal
egybehangzó, tehát semmisségi oknak minősül például, ha az ítélet a svéd törvényekkel
nincs összhangban, vagy alapvető elveket sért.
A következő vizsgált kérdés a megjelölt törvényben az, hogy milyen határidő
vonatkozik az igény érvényesítésére, illetőleg egységesen figyelembe kell-e venni az
objektív és a szubjektív esetekben? A kérdés második felére a válasz egyértelmű igen,
hiszen a kézbesítéstől számított három hónapban jelöli meg az igényérvényesítés
lehetőségét a norma (Section 34.). Megjegyzem, hogy külön kiemeli a vonatkozó szabály a
korrekció, kijavítás, kiegészítés eseteit, amikor is a határidő kezdő időpontja megváltozik,
de ez a vizsgált kérdés szempontjából irrelevánsnak bizonyul.
A belga Code Judiciaire is alátámasztja azt a véleményt, amely szerint az objektív és
szubjektív okokra is megfelelően vonatkozik a törvényi – megtámadásra nyitva álló – három
hónapos határidő60. A jogszabály először felsorolja az érvénytelenítési okokat (La sentence
58 István Varga: Setting Aside Hungarian Arbitral Awards Without Time Limit? In: Acta Juridica Hungarica (ed. Vanda Lamm), 2008. Szeptember, Akadémiai Kiadó, Budapest, 335. oldal59 The Swedish Arbitration Act of 1999 (SFS 1999:116) Section 33.60 Code Judiciaire Art. 1707.
33
arbitrale peut etre annulée), amelyek közt megtalálható például objektív hivatkozási alapnak
– a korábban elemzésnek alávetett – közrendbe ütközés (ordre public).
Az osztrák választottbírósági törvény taxatíve felsorolja a megtámadási okokat,
objektívet, szubjektívet egyaránt, azokat nem választja külön egymástól, mint a magyar
törvény. A kereset megindítására – egységesen – 3 hónapos határidőt szab. A norma csupán
annyit jegyez meg, hogy az objektív okok hivatalból figyelembe veendők, akárcsak a német
ZPO alkalmazásában. Tulajdonképpen itt is egységes a határidő, tehát vonatkozik
mindkettőre, de az objektív okok hivatalbóli észlelésének és a jogérvényesítés ilyetén
formájának határideje nem meghatározott. A kérelem beadása itt is 3 hónapos határidőhöz
kötött61. Az osztrák választottbíráskodást szabályozó törvény szerint az érvénytelenítési okot
hivatalból figyelembe kell venni az ordre public-be ütköző, valamint az osztrák jog szerint
választottbírósági útra nem tartozó ügyek esetében, illetőleg akkor, ha a hatályon kívül
helyezést kérő felet nem értesítették szabályszerűen a választottbíró kijelöléséről vagy a
választottbírósági eljárásról, vagy pedig ez a fél egyéb okból nem tudta előterjeszteni
nyilatkozatát62.
Az olasz törvény kilencven napos határidőt állapít meg az érvénytelenítési kereset
benyújtására. A határidő a határozatról való értesítéstől (notification) számít és nem
különbözik objektív és szubjektív esetekben63.
Az angol arbitration act merőben eltérő alapokból indul ki, és más fogalmakat
használ, mint a kontinentális jogszabályok. Az érvénytelenítés általánosan elfogadott
„setting aside” helyett a törvényben a megtámadás, azaz a „challenge of the award”
kifejezést találjuk. A határozatot megtámadni a választottbíróságot, az eljárást, vagy az
ítéletet érintő „súlyos szabálytalanság” miatt lehet előterjeszteni. A különbségek
szemléltetésére érdemes a megtámadási okokat áttekinteni. Az érvénytelenítésre lehetőség
van abban az esetben, ha a választottbíróság megsérti az eljárás fair és pártatlan vezetésének
törvényi kötelezettségét, nem ad módot a félnek, hogy álláspontját kifejthesse, illetőleg a
másik fél előadásaira észrevételt tegyen. Ezen felül ha a választottbíróság túllépi hatáskörét,
az eljárás nem felel meg a felek által kikötött eljárási szabályoknak, a választottbíróság nem
dönt az elé utalt valamennyi kereseti követelésben, a bizonytalan vagy kétértelmű ítélet
esetében, az ítélet formai hibájának megállapítása esetén, vagy ha az ítéletben olyan hiba
61 Österreiche Zivilprozessordnung – Vierter Abschnitt: Schiedsverfahren Art. 611. (4)62 Österreiche Zivilprozessordnung – Vierter Abschnitt: Schiedsverfahren Art. 611. (3)63 Arbitration Act (Title VIII of Book IV of the Italian Code of Civil Procedure) Art. 828.
34
van, melyet maga az eljáró tanács, választottbírósági vagy egyéb intézmény, vagy a felek
által az eljárás, az ítélet tekintetében jogkörrel felruházott személy elismer64.
Az ítélet megtámadására annak közlésétől számított huszonnyolc napon belül van
lehetőség65.
A francia polgári eljárásjogi törvény is azonosan kezeli az objektív és szubjektív
okokat a határidők vonatkozásában. A megtámadásra a törvény egy hónapot biztosít. Ez a
határidő jogvesztő66.
A holland választottbírósági törvény kissé komplexebb szabályozást alkalmaz,
ugyanis két módja van a választottbírósági ítélet megtámadásának, ebből az érvénytelenítés
csak az egyik. Lehetőség van ugyanis az ítélet „visszavonatására” is. Az érvénytelenítési
kereset indítására három hónap a határidő, melyet az ítélet letétbe helyezésétől (iktatásától)
számítható. (Kivétel: Ha az ítéletet végrehajtási záradékkal is ellátták, akkor az iktatás
idejére tekintet nélkül a végrehajtás befejezését követő 3 hónapig van lehetőség a
megtámadásra)67.
A spanyol törvény egységesen két hónapos jogvesztő határidőt állapít meg68.
Eddig az európai szabályozás köréből idéztem példákat, úgy vélem emellett érdemes
megvizsgálni a világ egyik legjelentősebb gazdasági potenciálját és növekedését felmutató
állam, Kína vonatkozó normáját. A kínai szabályozás is hasonlatosan rendezi a vizsgált
kérdéseket. Szintúgy megtalálhatók objektív okok ,– melyeket értelmezésem szerint ex
officio („Whereas the people's court establishes that an arbitral award goes against the
public interests, the award should be cancelled by the court”) figyelembe vesz a bíróság –,
és szubjektív megtámadási okok (Article 58.), amelyekre egyaránt egy hat hónapos
határidőt határoz meg a jogszabály(Article 59.)69 .
Summa summarum azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a jogbiztonság
megköveteli a határidő egységes alkalmazását. Ezt éreztetik az idézett törvények is. A
magyar szabályozás jelenleg nem teljesen tiszta ebben a kérdésben. A választottbírósági
törvény 55.§ (2) bekezdését úgy lehet értelmezni, mint ami „kiegészítése” az 55.§ (1)
bekezdésnek70, így a határidők is megfelelően vonatkoznak rá.
64 Arbitration act Art. 68. (2)65 Arbitration act Art. 70. (3)66 Nouveau Code de la Procédure Civile, Art. 1486.67 Netherlands - Arbitration Act * 1 December 1986 Code of Civil Procedure - Book Four: Arbitration, Art. 1064. 3.68 Spanish Arbitration act, Title VII. 70. (4)69 Arbitration Law of People’s Republic of China – 1994 Art. 5970 István Varga: Setting Aside Hungarian Arbitral Awards Without Time Limit? In: Acta Juridica Hungarica (ed. Vanda Lamm), 2008. Budapest, Akadémiai Kiadó, Szeptember, 338. oldal
35
Összegzés
A dolgozat tárgyainak vizsgálata a hozzáértő olvasó és a jogalkotó számára
elgondolkodtató kérdéseket vetnek fel. Meggyőződésem, hogy a jövőben a
választottbíráskodásra vonatkozó jogszabály(ok) kodifikációja során ezek a problémák
szükségszerűen felvetődnek és rendezésre kerülnek majd.
A felsoroltak közt vannak olyan kérdések, amelyek folyamatosan újabb és újabb
problémákat hoznak felszínre a társadalmi-gazdasági viszonyok változásai folytán. Ilyen
például a közrend esete. Vannak azonban olyanok is, amelyek a szabályozás egyértelművé
tétele mellett megoldásra lelnének (például az érvénytelenített választottbírósági ítélet alapjául
szolgáló jogvita sorsa).
Fontosnak tartom az összegzés soraiban megemlíteni, hogy a jövő egyik kérdése az
lehet, hogy - akárcsak más magánjogi területeken - a választottbíróságot érintő szabályozással
kapcsolatban milyen mértékű jogharmonizáció valósuljon meg Európai Unióban, és milyen
jogalkotási, és értelmezési kérdések fogják terhelni a Magyar Köztársaság jogalkotó,
jogalkalmazó szerveit. Nyilván, ezeket a kérdéseket a piac is orientálni fogja majd.
A fent említett tényállítások, kritikák ellenére azt gondolom, hogy nem szabad elfeledni,
hogy hazánk a „modern” választottbírósági szabályozás és gyakorlat tekintetében néhány
szempontból óriási lemaradással bír a nyugat-európai államokhoz képest. Az 1994-et
megelőző időszakban ugyanis egy emberöltőn keresztül teljesen más jellegű
választottbíráskodás működött Magyarországon. Mindezek ellenére úgy vélem, a
választottbíráskodással foglalkozó jogtudósaink, szakképzett választottbíráink, valamint a
jogalkotó rendezni tudják majd a folyton változó, piaci igényeknek megfelelni hivatott és
felmerülő problematikákat.
Irodalomjegyzék
Felhasznált Irodalom:
Boóc Ádám: A kereskedelmi választottbíráskodás egyes kérdései. In: Diszciplínák határain
innen és túl, Fiatal Kutatók Fóruma 2. -2006, Budapest, 2007 – MTA Társadalomkutató
Központ
36
Burián László: Gondolatok a közrend szerepéről. In: Magister Artis Ius Boni et Aequi. Studia
in Honorem Németh János. Szerkesztette: Kiss Daisy és Varga István, ELTE Eötvös Kiadó,
Budapest, 2003.
Doroghi Ervin: A perrendtartás és a választott bíróságok. In: A jogállami perrendtartás füzete,
szerkesztették: Dr. Edvi Illés Károly, Dr. Baumgarten Nándor, Dr. Gyomai Zsigmond,
Budapest, A jogállam kiadóhivatala, 1915.
Farkas József: A választottbíráskodás néhány elméleti kérdése, In: Jogtudományi Közlöny,
1988. július
Kecskés László: „Jó lovassal szemben a zabolátlan ló is megfegyelmezhető”. A közrend
fogalmáról két bírósági határozat alapján. In: Tanulmányok Dr. Földvári József professzor 80.
születésnapja tiszteletére. Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar. Pécs, 2006.
Kecskés László – Nemessányi Zoltán: Magyar közrend – nemzetközi közrend – közösségi
közrend, Európai jog, 2007/3. szám
Kiss Károly: A Választottbíróság ítéletének érvénytelenítése közrendbe ütközésre való
hivatkozással, Gazdaság és jog, 12. szám, 2005. december
Liebscher-Fremuth-Wolf: Arbitration Law and Practice in Central and Eastern Europe, Juris
Publishing, June 2006
Mádl Ferenc – Vékás Lajos: Nemzetközi magánjog és nemzetközi gazdasági kapcsolatok
joga, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004
Németh János – Kiss Daisy: A Polgári perrendtartás Magyarázata, Complex Kiadó, Budapest
2007.
Racine, Jean-Baptiste: L’Arbitrage commercial international et l’ordre public, Librairie
Générale de Droit et de Jurisprudence, E.J.A., 1999.
Réczei László: Nemzetközi Magánjog, Tankönyvkiadó vállalat, Budapest, 1961.
Szász, Iván Horváth, Éva: International Handbook on Commercial Arbitration, J. Paulsson
(ed.), Suppl. 31, 2000, szeptember
Térfy Gyula: A Polgári Perrendtartás Törvénye és Joggyakorlata, Grill Károly
Könyvkiadóvállalata, Budapest,1927.
Ujlaki László: A nemzetközi gazdasági választottbíráskodás jogának jogági útvesztői. In:
Európajogi tanulmányok 4. (szerk.: Mádl Ferenc), ELTE Állam- és Jogtudományi Kar
Nemzetközi Magánjogi Tanszék, Európai Közösségek Dokumentációs és Kutatási Központja,
Budapest, 1999.
Varga, István: Setting Aside Hungarian Arbitral Awards Without Time Limit? In: Acta
Juridica Hungarica (ed. Vanda Lamm), Akadémiai Kiadó, 2008. Szeptember
37
Vincze Andrea: A közrend szerepe és jelentősége a nemzetközi magánjogban, In: Studia
Iurisprudentiae Doctorandorum Miskolciensium. Miskolci Doktoranduszok Jogtudományi
Tanulmányai IV/2., Miskolc, Bíbor, 2003.
Vincze Andrea: A választottbíróság és az állami bíróság kapcsolata (1), In: Cég és jog, 2003.
augusztus
Felhasznált Jogszabályok, Egyezmények:
A Választottbíráskodásról szóló törvény (1994. évi LXXI. tv.) Polgári Törvénykönyv (1959. évi IV. tv.) 1911. évi 1. törvénycikk 1964. évi 8. tvr. 1967. évi 40. tvr. Arbitration act of England Arbitration Law of People’s Republic of China Arbitration Act of Netherlands Code Judiciaire Belge Nouveau Code de la Procédure Civile de France Italian Arbitration Act Österreiche Zivilprozessordnung Spanish Arbitration act The Swedish Arbitration Act Zivilprozessordnung
a nemzetközi kereskedelmi választottbíráskodásról szóló, Genfben 1961. április 21-én kelt Európai Egyezmény
a külföldi választottbírósági határozatok elismeréséről és végrehajtásáról New Yorkban 1958. évi június hó 10. napján megkötött Egyezmény
Explanatory Note by the UNCITRAL Secretariat in the Model Law of International Commercial Arbitration,
UNCITRAL Model Law on International Commercial Arbitration
Felhasznált Bírósági Határozatok:
BH 2006. 218 BH 2006. 257 EBH 2007. 1705 BH 1996. 321.
Az Európai Bíróság felhasznált ítéletei:
Az Európai Bíróság C-50/06. számú ítélete Az Európai Bíróság C-7/98. számú ítélete
38
Tartalomjegyzék
1. Bevezető gondolatok.........................................................................................12. A választottbíróságok és az állami bíróság kapcsolata.....................................33. A Választottbírósági ítélet érvénytelenítése iránt indított keresetekről általában.................................................................................................................54. A közrend értelmezése a választottbírósági ítéletek érvénytelenítése során.....7
4.1 A közrend fogalma.......................................................................................74.2 Korai értekezések a közrendről....................................................................84.3 A közrend fogalmának mai értelmezése....................................................10
4.3.1 A belső közrend fogalma.....................................................................104.3.2 A közrend hazai fogalmának értelmezése...........................................11
39
4.3.3 A belső közrend nemzetközi és európai relációkban..........................184.4 Ütközhet-e belső közrendbe a belföldi választottbírósági eljárás során hozott ítélet?.....................................................................................................20
5. Vizsgálnia kell-e hivatalból a magyar bíróságnak az inarbitrabilitást, illetve a közrend sérelmét?................................................................................................236. A Genfi Egyezmény és a New York-i Konvenció kapcsolata........................237. Mi lesz az érvénytelenített választottbírósági ítélet alapjául szolgáló jogvita sorsa?...................................................................................................................278. A kereset benyújtására nyitva álló határidő alkalmazásának kérdése a választottbírósági ítélet érvénytelenítése során...................................................28
8.1 A határidőről általában...............................................................................288.2 A határidőkre vonatkozó hazai jogirodalom elemzése..............................298.3. Nemzetközi összehasonlítás......................................................................32
Összegzés............................................................................................................36Irodalomjegyzék ..................................................................................................37Tartalomjegyzék .................................................................................................. 40
40