copyright

A könyv megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

Szöveg © M. Kácsor Zoltán, 2014

Illusztráció © Szigeti András, 2014

© Scolar Kiadó, 2014

Minden jog fenntartva.

Scolar Kiadó, 2014

1016 Budapest, Naphegy tér 8.

Telefon / fax: 06 1 466 7648

scolar@scolar.hu

www.scolar.hu

Felelős kiadó: Érsek Nándor

Felelős szerkesztő: Illés Andrea

Tördelés: Bárány Gizella

ISBN 978-963-244-493-2

Nyomdai munkák: Reálszisztéma Dabasi Nyomda Zrt.

Felelős vezető: Vágó Magdolna vezérigazgató

Henger Henrik az úthengerek királyi családjából származott. A gyárban, ahol született, sokat emlegették nagyapját, Henger Hannibált, aki egymaga építette be úttal a fél világot. – Igyekezz hasonlítani rá! – oktatták.Igen ám, csakhogy azóta sok minden megváltozott.– A nagyapámnak biztosan nem kellett óvodába járnia! – dohogott Henrik.Amikor erre azt válaszolták, hogy bizony neki is kellett, egyszerűen nem hitte el.– Én ugyan nem töltöm az időmet visítozó gyerekek között. Inkább a saját

utamat járom.

76

Azzal nekivágott a nagyvilágnak. Erdőkön hajtott keresztül, ahonnan traktorok szállították a fákat, mezőkön vágott át, ahol kombájnok aratták a kukoricát, városokba jutott el, ahol mindenféle munkagép serénykedett. Nézte-nézte a dolgozó járműveket, azután csak legyintett.– Én ugyan nem fogok dolgozni! – jelentette ki.Ám a sok kalandozásban rövidesen megéhezett. Olajra lett volna szüksége,

hogy az alkatrészei jól működjenek, ráadásul fogytán volt a benzinje is, benzin nélkül pedig, jól tudta, egy tapodtat sem bír továbbmenni.

Így elgurult a legközelebbi benzinkúthoz üzemanyagért. A benzinkutas azonban egy csepp benzint sem adott neki.– Eredj dolgozni! Keress pénzt! Ingyen senkinek sem jár benzin.– Honnan szerezhetnék én pénzt? – kesergett az óvodakerülő úthenger.– Ha jártál volna óvodába, ezt is tudnád! – vont vállat a kutas.Henger Henrik erre nem tudott mit felelni, bánatosan eloldalgott.

8

Szomorúan járta az utcákat, mikor egy festékesvödröket cipelő alak megszólította: – Milyen szép nagy, henger alakú kerekeid vannak!

Te egész biztosan jó lennél festősegédnek.– Én? – derült fel Henger Henrik képe. – Komolyan beszélsz?– Komolyan hát! Teli tank benzint fizetek neked, ha kifested

ennek a háznak a szobáit.

Henriknek nem kellett kétszer mondani, rögtön nekilátott a munkának. Nem lehet nagy dolog az a szobafestés, gondolta, és mire az ember kettőt pislantott, máris lemázolt három szobát. Csak az volt a baj, hogy nem a falakat, hanem a padlókat kente le szép piros színűre.– Mit csinálsz?! – ordított fel döbbenten a festő. – Nem

a padlókat, hanem a falakat kellett volna lemázolni!– Ja, nekem erről egy szót sem szóltál – lepődött meg Henrik. –

Ha ezt tudom, nem is vállaltam volna. Hogy én a falakon nyújtózkodjam? Azt már nem! – jelentette ki, és piros csíkot húzva maga után faképnél hagyta a méregtől bíborvörös fejű festőt.

11

12

Egy ideig örült, hogy ilyen könnyen megszabadult a munkától, de aztán korgó gyomra eszébe juttatta a benzinkutas intelmét.– Milyen szép nagy, henger alakú kerekeid vannak! – szólította meg

ekkor egy leveleket és kisebb csomagokat cipelő alak. – Te egész biztosan jó lennél postássegédnek.– Komolyan beszélsz?– Persze hogy komolyan! Teli tank benzint fizetek neked, ha lepecsételed

ezeket a leveleket.

Henger Henrik mindjárt ráállt a dologra. Nem lehet nagy ügy az a pecsételés, gondolta, és mire a postás kettőt pislantott, már bele is mártotta kerekét a fekete tintába, s lepecsételt három levelet meg hat csomagot. Csak az volt a baj, hogy a csomagok szörnyen laposak lettek, ráadásul recsegtek-ropogtak…– Mit csinálsz?! – ordított a postás. – Óvatosan kell a küldeményeket

lepecsételni, nem teljes erőből rájuk állni!– Nekem erről egy szót sem szóltál – háborodott fel Henger Henrik. – Ha

ezt tudom, el sem vállaltam volna. Hogy én óvatoskodjam? Na, azt már nem! – jelentette ki, és hosszú, fekete csíkot húzva maga után faképnél hagyta a méregtől bíborvörös fejű postást.Ismét örült, hogy nem kell olyan munkát végeznie, amit nem szeret.

Kisvártatva azonban igencsak nekikeseredett.– Hol találok nekem való munkát? – szipogta az óvodakerülő.

13

Olyan bánatos volt, hogy elhatározta, nem törődik semmivel. Elindul ismét a maga útján, és csak megy, megy, egészen addig, amíg tart a benzinje. Ki is gurult, és festőstül, postásostul maga mögött hagyta a várost, búcsút vett az arató kombájnoktól, elhagyta az erdőből fákat szállító járműveket. És ahogy ment-mendegélt, egyszer csak elfogyott az út.– Nézzenek oda! – lepődött meg. – Ha elfogyna a benzinem, azt még

megérteném, de hogy elfogyjon a kerekeim alól az út…! Ki hallott már ilyet?! Micsoda szégyen!

Így zsörtölődött Henger Henrik, az óvodakerülő, amikor a közelben egy csapatnyi munkagépet pillantott meg, élükön egy szőke kisfiúval. – Tü-tű! – dudált rá egy markolólány. – Menj arrébb! Nem veszed

észre, hogy útban vagy?– No, menj már odébb, különben eltollak! – ripakodott rá egy

hatalmas buldózer is. Henger Henrik ezekre a goromba szavakra megmakacsolta

magát. Elhatározta, hogy ő márpedig egy tapodtat sem mozdul.

14

16

Időközben felsorakozott a buldózer és a markolólány mögé egy délceg markolófiú, egy jámbor tekintetű dömper meg egy csupa csibészséget árasztó kis bobcat is. – Nézd, mekkora kerekei vannak! Ezt a melákot te sem

tolod el egyhamar! – bujtogatta az apró munkagép a buldózert.A buldózer már-már nekiveselkedett az úthengernek,

amikor a kisfiú közbelépett.– De hiszen ez egy úthenger! – kiáltotta, és kedvesen

megsimogatta Henger Henrik királyi kerekeit. – Milyen jó, hogy erre jársz, épp rád van szükségünk.

Henger Henrik azonban már tanult az előző esetekből, és gyanakodva húzódott el.– Rám? Ugyan mire kellenék nektek? Festésre vagy netán

pecsételésre?– Festésre vagy pecsételésre? – lepődött meg a fiú. –

Ugyan, dehogy! Útépítésre kellesz, hiszen te mégiscsak úthenger vagy, nem igaz?

17

Henger Henrik maga sem értette, miért, de hagyta, hogy a kisfiú a frissen készített útra vezesse őt. Ott aztán csodás érzésben volt része.– Milyen puha és lágy! – lelkendezett, ahogy kerekei az aszfalthoz értek. – Mondd

csak, ugye nem kell az útjelző táblákig nyújtózkodnom, hogy azokat is lesimítsam?– Dehogy kell.– És ugye nem kell óvatosan járnom, nehogy összetörjek valamit?– Még csak véletlenül se. Sőt egyenesen tilos! – mosolygott a fiú. – Minél

laposabbá teszed az utat, annál jobban tudnak rajta közlekedni a járművek.

– Ez fantasztikus! – ujjongott Henger Henrik, és alig akarta elhinni, hogy ilyen nagyszerű munkára talált.Ekkor már ott állt a többi munkagép is. A markolók, a dömper, a buldózer,

még a kis bobcat is elismerően bólogatott. Sőt időközben odakeveredett egy furcsa kombájn olvasószemüvegben és egy különösen taknyos traktor is.

19

– Persze még sokat kell tanulnod az útsimításról, de mivel erre születtél, menni fog, mint a karikacsapás – biztatta a kisfiú. – Engem Vilmosnak hívnak, és innen nem messze van a garázsom. Ha nekem dolgozol, megígérem, hogy mindig jó barátok fognak körülvenni, és sosem lesz gondod a benzinre. Be is mutatta Henriknek a garázs lakóit: Egyes és Kettes Markolót, Dömper

Dömötört, Buldózer Boldizsárt, Bobcatet, Kombájn Kálmánt és Taknyos Traktort.

18

Henger Henriknek nem kellett kétszer mondani, beköltözött a garázsba, és bizony nem bánta meg, mert Vilmos tartotta a szavát: Henrik nagyon jó barátokra talált, és annyi benzint ihatott, amennyi csak egy királyi sarj bendőjébe belefért. Hamarosan olyan jó munkagép vált belőle, hogy a környéken mindenki felismerte, ha azon az úton járt, amelyet Henger Henrik, az óvoda-kerülő simított. Még később is ezen a néven emlegették, amikor már rég kinőtt az óvodáskorból, de ő ezt cseppet sem bánta. Egyedül akkor komorodott el, ha festékszállító vagy postásautó tévedt az útjára.

20