Tanítás – kapcsolatteremtés

(Projektpedagógiai módszerek alkalmazása a Kölcsey Ferenc

Református Tanítóképző Főiskola Pedagógia és Pszichológia

Tanszékén)

Kathyné Mogyoróssy Anita, KFRTKF, Debrecen

A tanításnak – mind az oktatásnak, mind a nevelésnek – alapfeltétele az, hogy

megfelelő kapcsolatot legyünk képesek létrehozni és ápolni a tanítványokkal, a kollégákkal

és a diákok szüleivel. Amennyire lehetséges, támogassuk a jó szülő – gyermek kapcsolatot,

figyeljünk oda a gyerekek egymás közötti viszonyaira. Fontos, hogy fejlesszük

önmagunkat is ezen a területen! Példamutatással és a pedagógiai módszereket felhasználva

tegyük képessé diákjainkat az emberi kapcsolatok megteremtésére, gondozására, fejlesszük

ki bennük az ehhez szükséges képességeket, készségeket (empátia, együttműködés,

hatékony kommunikáció, nyíltság, türelem, előítélet-mentesség).

Régi bölcsességet ismétlek azzal, hogy az oktatásnak egyben nevelésnek is kell lenni, s

az oktatási helyzetek rengeteg alkalommal tálcán kínálják a nevelési lehetőségeket. Egy

mindennapos oktatási probléma (pl. valaki nem ért valamit, vagy nehéz kérdést vet fel,

vagy lassabb a munkatempója, vagy „túl tehetséges”, vagy otthon maradt a felszerelése,

stb.) megoldása természetesen, magától értetődően nyújt mintát a nehézségek és a

kapcsolatok kezelésére. (Bagdy, 1997, 42 – 45.)

A pedagógusképzés nagy kihívása, hogy az átadható ismeretek, szakmai tudás,

gyakorlati jártasságok kimunkálása mellett a hallgatók személyiségét is formáljuk,

fejlesszük, s a hivatás betöltésére alkalmassá tegyük. (Bagdy – Telkes, 1988, 64 – 72.)

Fontos, hogy olyan módszereket ismerjenek meg, amelyeket ők is alkalmazni tudnak

tanítványaik személyiségfejlesztése érdekében. A projektmódszer alkalmazása kiválóan

megfelel a tanítás kettős követelményének.

A Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola Pedagógia és Pszichológia

Tanszékén már több éve szívesen és sikerrel alkalmazzuk a projektmódszert, több tantárgy

tematikájába is beépítve.

Az alapképzésben pedagógiából a „Tanulásszervezés és irányítás” tantárgy keretein

belül ismerkednek meg a hallgatók a projektpedagógia elméletével (története, definíciója,

alapelvei) és gyakorlatával (a projektkészítés folyamata, lépései, projekttérképek

létrehozása). Csoportokban dolgozva önállóan is készítenek projekttérképeket, ezáltal

kipróbálják, átérzik a módszer előnyeit, és nagyobb valószínűséggel fogják maguk is

alkalmazni pályájuk során.

Az „Alkalmazott és médiapedagógia”, a „Gyermekvédelem”, és a „Múzeumpedagógia”

tantárgyak tanítása során is alkalmazzuk a projektmódszert.

Pszichológiából a „Differenciált fejlesztés”, és a „Segítő kommunikáció” során

készítünk projekteket.

Az alapképzésen túl, a posztgraduális képzésekben is nagy súllyal jelenik meg a

projektmódszer: a „Segítő pedagógus” (Rózsa, 2006, 45), a „Fogyatékosok együttnevelési

(integrációs) pedagógiája”, a „120 órás nem szakrendszerű oktatásra felkészítő pedagógus

továbbképzés”, a „Határon túli magyar tanítók továbbképzése, a „Tánc- és

drámapedagógia” képzésekben.

A főiskola gyakorló iskolájában gyakorlatban is láthatnak a hallgatók projektmunkát (pl. a

környezeti nevelés témakörében).

Részletesen azoknak a tantárgyaknak a projektpedagógiai vonatkozásait mutatom be,

amelyek kidolgozásában és oktatásában részt veszek.

Az általunk alkalmazott projekteket a kutatási projektek közé lehet sorolni (Hortobágyi,

1991, 66 – 67).

A „Differenciált fejlesztés” a pedagógia-pszichológia összevont szigorlat után

felvehető tantárgy, heti két órában (1+1: előadás és szeminárium). A szeminárium

legnagyobb részét a 10 hetes projektmunka teszi ki.

Első alkalommal kijelöljük, áttekintjük a félév nagy témaköreit, amelyek megfelelnek a

„Szemelvények a differenciált fejlesztés témaköréből” című szemelvénygyűjtemény

fejezeteinek: integráció – inklúzió, a differenciált oktatás indokai, tanulási zavarok

(felismerés és fejlesztés), tehetség. A projekt indításakor azt a feladatot kapják a hallgatók,

hogy mindenki olvasson el egy – két tetszőleges cikket a jegyzetből és készítsen rövid

összefoglalást róla a következő alkalomra. Második alkalommal megszervezzük a

csoportokat, annak alapján, hogy ki melyik témakört választotta, melyik cikket dolgozta

fel. A csoportok megbeszélik a témájukat, egyeztetnek, hogy több csoportnak ne legyen

ugyanaz a témája (a nagy témakörnek ki melyik szeletével szeretne foglalkozni), kijelölik

az információgyűjtés további területeit, felosztják egymás között a munkát. Közösen

gondolkodnak arról, hogy milyen egyéb módszerekkel lehet színesíteni az elméleti

ismereteket (pl. esettanulmányok, vizsgálati módszerek bemutatása, dramatizálás, interjúk,

stb.).

A projekt során a minél sokoldalúbb megközelítés a cél; az adott témát és annak

vonatkozásait lehetőleg minden oldalról, minden kapcsolódási pontot figyelembe véve kell

feldolgozni. Kérem, hogy utaljanak az összefüggésekre, a továbbgondolás irányait

tüntessék fel akkor is, ha azok részletes kifejtésére nincsen mód.

A további négy alkalom során a csoportok feldolgozzák, egységbe rendezik a tagjaik

által gyűjtött anyagokat, közben egyeztetnek, szelektálnak, kiegészítenek. Buzdítják

egymást, vagy éppen számon kérik, dicsérik, vagy elmarasztalják, vitatkoznak, érvelnek,

aztán egyezségre jutnak. Megkövetelik egymástól a munkafegyelmet (a hiányzás pl.

komoly rosszallást vált ki a csoporttagokból, amit általában otthoni pluszmunkával lehet

„jóvátenni”), és előfordul, hogy a csoportok között egészséges rivalizálás alakul ki.

A projekt kézzelfogható végcélja egy prezentáció elkészítése. A folyamat során döntik

el a csoportok, hogy milyen formában kívánják bemutatni munkájuk eredményét.

Leggyakrabban a tabló elkészítése és a PowerPointos demonstráció mellett döntenek, de

volt már példa dramatizálásra (egy sérült gyermek különböző kapcsolatait jelenítették

meg), és felmerült a kisfilm készítésének ötlete. Mutattak be esettanulmányokat,

készítettek közösen óravázlatot, fejlesztési tervet egy konkrét problémakör kapcsán.

Az oktató fő feladatai a projektmunka folyamatában: megfigyelés, készenlét,

beavatkozás, értékelés. (Knausz Imre) Az órán zajló tevékenységet közvetlenül meg tudja

figyelni a pedagógus: az egyének viselkedését, hozzáállását, a csoportok együttműködését,

munkastílusát, és a hallgatói csoport egészét. Fontos, hogy belelásson –hallgasson a

csoportokban folyó munkába. Ez lehetőséget ad a tagoknak arra, hogy feltegyék a

kérdéseiket, visszajelzést kapjanak az eddigi munkájukról, esetleg tanácsot kérjenek.

Eltérőek a csoportok az önállóság mértékében, vannak, akik minden munkafázisban

igénylik a tanári jóváhagyást, míg mások csak akkor jeleznek, ha elakadtak valamiben – az

oktatónak ehhez kell alkalmazkodni. (Figyelni kell arra, hogy a nagyon önállótlan

csoportok esetében sem szabad átvenni az irányítást, helyette inkább kérdezéssel,

biztatással érdemes segíteni, hogy a saját útjukat megtalálják.) Ebben az életkorban a

csoportok munkájába csak nagyon ritkán szükséges beavatkozni (pl. ha a csoport nagyon

szűken kezeli a választott témát, érdemes felhívni a figyelmüket a szélesebb kitekintésre).

A hallgatói csoport méretétől függően 3 – 4 szemináriumot szánunk a kész

prezentációk bemutatására. Értékelési szempontok az érthető, tömör, logikus előadás, az

esztétikus prezentáció, a téma széleskörű feldolgozása, a gyakorlati vonatkozások előtérbe

helyezése.

Az értékelés több szempont szerint történik: a prezentáció színvonala, a téma

feldolgozása, a csoport együttműködése. A csoport tagjai, a „nézők” (a hallgatótársak) és

az oktató is elmondják a véleményüket, meglátásaikat, esetleg kiegészítéseiket.

Mivel a projekt egy gyakorlati jeggyel záruló szeminárium része, osztályzattal is

értékelni kell. A csoportok pontszámot kapnak a munkájukra, amit egymás között

tetszőlegesen osztanak el – ez lesz az érdemjegyük. (Pl. egy ötfős csoport esetében az

elérhető maximális pontszám 25.) Ez az értékelési módszer lehetővé teszi az

öndifferenciálást. A részletes, alapos megbeszélés eredményeként elvétve fordul elő, hogy

nem tudnak megegyezni, ebben az esetben az oktató dönt. (A félév során természetesen

több jegyet is kapnak a hallgatók, nem csupán a projekt eredménye számít.)

Nagyon motiváló a hallgatók számára, hogy az elkészült prezentációkból az idén már

másodjára rendezünk főiskolai szintű kiállítást. A tavalyi kiállításról a kommunikáció és

médiaszakos hallgatók készítettek bemutatót és riportot a Kölcsey Híradóba – ezzel a

projektbe tágabb értelemben bevonódtak más szakos hallgatók, és a kiállítás megtekintői

is. Reményeink szerint magát a projektmódszert is sikerült tovább népszerűsíteni ezáltal

hallgatók és oktatók körében egyaránt.

Hallgatói visszajelzések alapján elmondható, hogy kedvelik, hatékonynak tartják ezt a

munkaformát, és büszkék a sikeres projektekre, prezentációkra.

A „Segítő kommunikáció” című tantárgy kutatási projektjének lépései megegyeznek

ezzel, eltérés a témákban van. Két nagy témakört ajánlunk fel, egyik a „szubkultúrák

kommunikációs szokásai”, másik a „pszichikus problémák”. Szándékosan ilyen tág és

kevéssé konkrét témaköröket adunk meg, mert így valóban megnyilvánulhat a hallgatók

saját érdeklődési köre. Az első alkalommal brainstorming útján összegyűjtünk minél több

ötletet közösen, majd ezekből választva alakulnak meg a csoportok, amelyek aztán

pontosítják, konkretizálják a választott témájukat. A szubkulturális témákat választó

csoportokban gyakori a terepmunka is. (pl. az egyik csoport a különféle szórakozóhelyek

kommunikációját vizsgálta és hasonlította össze. A prezentáció során a megfigyelt

metakommunikációs sajátosságok bemutatása nagy tetszést váltott ki a hallgatótársakból.)

Összefoglalásul a címben felvetett szempontból nézzük meg a projektmódszert!

Mennyiben, és milyen szinten segíti elő a projekt készítése a kapcsolatteremtést?

A felsőoktatásban a hagyományos hallgatói csoportok mára megszűnni látszanak, az

együttműködést egyre inkább az individualitás váltja fel. Nagyon fontos olyan helyzeteket

teremteni, ahol közös cél érdekében együtt munkálkodva tudnak – esetleg hosszabb távon

is működő – kapcsolatokat kiépíteni a diákok. A fentebb felsorolt, a pálya szempontjából is

elengedhetetlen személyiségvonások fejlesztése a projektmódszerben megvalósul.

Hatékony kommunikációval, munkamegosztással, egymásra figyeléssel, toleranciával lehet

csak jó projektet létrehozni.

A tanár – diák viszony is eltér a hagyományostól a projektmunka során. Több a

lehetőség a kötetlenebb megnyilvánulásra, megbeszélésre, jóval kevésbé alá – fölérendelt a

viszony. A tanári tekintély a tudásból fakad! A diákok megfigyelése során a

személyiségüknek sok olyan oldala megnyilvánulhat a tanár előtt, ami a hagyományos

osztálymunka során rejtve marad. Lappangó tehetségek jöhetnek napvilágra, a szociális

fejlettség közvetlenül észlelhető. A gyengébb képességű diákok számára több sikerélményt

nyújt ez a munkaforma.

A tantestületen belüli együttműködést is fejlesztheti egy – egy jó projekt, ami átnyúlik

az adott tantárgy keretein, mozgósítva a különféle szakterületek oktatóit.

Felsőoktatásban nem jellemző a tanár – szülő kapcsolattartás, alsóbb szinteken viszont

erre a területre is hatást gyakorolhat a projektmódszer. A sok iskolán kívüli feladat,

gyűjtőmunka mozgósítja a szülőket is, és ha a projekt zárásakor meghívjuk a szülőket,

közös sikerélményben részesülhet szülő – gyerek – pedagógus egyaránt. A gyakorlatban

élhetik át, hogy közös a cél: a gyermekek fejlesztése, nevelése, elégedett emberré

formálása, tudásuk gyarapítása. Kevés jobb kapcsolatteremtési lehetőség létezik, mint az

örömmel végzett, sikerélménnyel záruló közös munka!

Egy projekt tablós prezentációja:

Felhasznált és ajánlott irodalom:

Bagdy Emőke (szerk.): A pedagógus hivatás személyisége. Egy pályaszocializációs kísérlet tanulságai, KLTE Pszichológiai Intézet, Debrecen, 1997.

Bagdy Emőke - Telkes József: Személyiségfejlesztő módszerek az iskolában, Tankönyvkiadó, Budapest, 1988.

Gordon, Thomas: A tanári hatékonyság fejlesztése. A T.E.T. - módszer, Gondolat, Budapest, 1989.

Habók Anita: A projektmódszer által kínált lehetőségek a tanulás képességeinek

fejlesztésére, In: Projektpedagógia – Projektmódszer VI. Projektpedagógiai Társaság,

Kecskemét, 2006.

Hortobágyi Katalin (szerk.): Projekt kézikönyv, IFA-OKI, Budapest, 1991.

Hortobágyi Katalin: A projekt-módszer In: Iskolakultúra, 1991./5. p. 66-67.

Knausz Imre: A tanítás mestersége, http://mek.oszk.hu/01800/01817/01817.htm

Pinczésné dr. Palásthy Ildikó – Girasek János – Kathyné Mogyoróssy Anita (szerk.):

Szemelvények a differenciált fejlesztés témaköréből, KFRTKF, Debrecen, 2004.

Rózsa Lászlóné: Segítő pedagógusok képzése Debrecenben, projektkészítéssel, In:

Projektpedagógia – Projektmódszer VI. Projektpedagógiai Társaság, Kecskemét, 2006.